You are on page 1of 8

3 A székelyhídi

Perecsényi
Judit a debre­
ceni Kenyér
Lelke Feszti­
vál egyik
győztese
XIII. évfolyam,

4–5
4. (138.) szám Ilyen volt
2022. július–szeptember az érmelléki nyár!

Tanévnyitó a Petőfiben Diákok százait


vonják be
a mesterségekbe
Új, harminc tantermes iskolaépület épül ebédlővel, díszteremmel
Tizenkét érmelléki mesterség új­
Idén végre korlátozások nélkül jáélesztésével, felelevenítésével és
zajlott a tanév hivatalos meg- digitalizálásával erősítik az etni­
nyitója a Petőfi Sándor Elméle- kai kisebbségek kulturális identi­
ti Líceum udvarán szeptember tását annak a nyertes pályázatnak
5-én. A Himnusz eléneklése után a keretében, mely az Európai Szo­
a végzős diákok és az előkészítő lidaritási Testület támogatásával
osztályok tanítói kézen fogva ve- az Ér Hangja Egyesület gondozá­
zették be az iskola legfiatalabbjait, sában valósul meg.
akik – amint arra Püsök Julianna
aligazgató is utalt nyitóbeszédé- A projekt megvalósításában a he-
ben – most lépték át először di- lyi iskolákból minimum négyszáz
ákként a tanintézmény küszöbét. tanulót, a helyi közösségből pedig
Őt követte a felszólalók sorában minimum száz nyugdíjast vonnak
Olimpia Gherman aligazgató, aki be. Ugyanakkor a kezdeményezés
a Bihar Megyei Tanfelügyelőség célcsoportjába olyan népi iparmű-
ünnepi gondolatait továbbította vészeket is bevonnak, akik Szé-
a megjelenteknek. Béres Csaba, kelyhíd területén vagy az Érmellék
Székelyhíd polgármestere köszön­ térségében dolgoznak, alkotnak.
tőbeszédében több jó hírrel is A következő kézműves foglalko-
szolgált a helyieknek. Elmondta, zásokat rendezik majd: papírme-
hogy az iskola nagyon jelentős, rítés; szőnyegszövés textilhulladék
nyolcmillió euró értékű fejlesztés újrafelhasználásával; házi tészta
előtt áll, melynek jelen pillanatban készítése; fazekasság; fa modellek
is zajlik a közbeszerzési eljárása. készítése; fafaragás; horgolás; ku-
A fejlesztési minisztérium által koricacsuhé-fonás.
finanszírozott beruházás során Az augusztusi projekttervezői ér-
megépül majd egy harminc tan- tekezlettel indult szolidaritáspro-
termes új iskolaépület, egy 140 fé- jektek célja, hogy a fiatal iskolások
rőhelyes ebédlő fölötte egy 317 fé- olyan, a helyi közösségükben ál-
rőhelyes díszteremmel, illetve egy taluk kezdeményezett és megva-
600 négyzetméteres műhely, ahol lósított hazai tevékenységeket vé-
az újonnan indult robotika szak gezzenek, amelyek természetesen

-
gyakorlati órái is helyet kapnak A tanévnyitó üde foltja volt a Zajgó Néptánccsoport előadása pozitív változást eredményeznek.

K
majd. Ezenkívül a fent említett Mindezek mellett a kezdeményezés

I Á
minisztériumnak és Cseke Attila A városvezető után a helyi egyhá- az Érmelléki Református Egyház- Végezetül a helyi Zajgó Néptánc- által a térség turisztikai vonzerejét

D
fejlesztési miniszternek köszönhe- zak képviselői köszöntötték a részt- megye esperese az Úr áldását kér- csoport elragadó táncaival oldotta is növelni kívánják.
tően egy 110 férőhelyes bölcsőde vevőket. Vlad Sergiu Șuteu helyi ték az idei tanévre, erőt és kitartást a tanévnyitó természetéből adódó A konkrét tervek szerint a pro-
is megépül, ezáltal kiegészülnek a ortodox pap, Kuglis Gábor római kívántak a pedagógusoknak és a komoly hangulatát. jekten belül a kulturális örökség
jelenlegi iskolai szolgáltatások. katolikus plébános és Rákosi Jenő, diákoknak. SZÜCS-PAP ENIKŐ egyik fontos tényezőjének, a térség
hagyományainak a digitalizálása

K
az egyik fő cél, ahol egy adatbá-

Becsengettek a nagykágyai szakközépiskolában

O
zis létrehozásával megkönnyítik

R
a nagyközönség számára az ezen

A
örökségi értékekkel kapcsolatos
Okostáblákkal felszerelten indul az új tanév az autószerelési szakkal bővült tanintézményben

S
összes információhoz való hozzá-
Több mint négyszáz diák foglalhatta el osztály- szeptember 5-én megkezdődött a tanév a romá- és ez azt igazolja, hogy az út, amin elindultak, férést.
termeit a Nagykágyai 1-es Számú Technológiai niai iskolákban. jó irányba visz. A szaklíceum rengeteg fejlő- Az első projekttervezői értekez-
Líceumban az iskola vezetőségének nyitóbeszé- Az évnyitón az intézmény igazgatója, Zsig- désen ment keresztül az elmúlt időszakban, leten résztvevők megvitatták a
de és a rendőrség képviselőjének tájékoztatója mond Levente elmondta, hogy a tavalyihoz ké- és nagyon sok új tervük van a jövőre nézve feladataikat. A programok meg-
után. Idén a megszokottnál jóval korábban, már pest idén több diák jelentkezett az iskolájukba, is. Ahogy fogalmazott, a jövő iskolájaként ér- valósításával az önkéntesek a népi
tékeli a tanintézetet, hiszen a statisztikák azt mesterségek feltérképezése és a
mutatják, hogy nagy szükség van és lesz a jól kézműves foglalkozások vonzere-
felkészült szakmunkásokra. Idén a diákok nagy jének növelése által kívánnak hoz-
örömére egy új szakkal is bővült a kínálatuk, zájárulni az Érmellék népi mes-
immár autószerelést is tanulhatnak az ez iránt terségeinek újrafelfedezéséhez.
érdeklődők. Ezenkívül komoly előrelépések Ebben az értelemben a projekt
történnek annak érdekében, hogy az innovatív másodlagos célja, hogy megment-
eszközöket is segítségül hívva biztosítsák a mi- se a helyi hagyományokat és szo-
nőségi oktatást. Ennek érdekében a kémia és a kásokat a kihalástól, és ösztönözze
biológia laboratóriumokba értékes felszerelése- a diákokat e népszerű mesterségek
ket vásároltak, illetve minden laborban helyet kipróbálására, elsajátítására és
kapott egy okostábla is, ami egy modernebb folytatására. Ezáltal prezentációs
interaktívabb tanulási lehetőséget biztosít. Az anyagok, jelen esetben dokumen-
igazgató elmondta ugyanakkor, az elmúlt tan- tumfilmek készülnek az öröklött
évben testvériskolája is lett a szaklíceumnak, hagyományok digitalizálása, ar-
a magyarországi Fejér vármegyében, a Velen- chiválása, megőrzése, és oktatási
cei-tó közelében található Dr. Entz Ferenc Me- célú felhasználása érdekében.
zőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és A projekt végén kiállításon tekint-
Kollégium, velük közös együttműködések is heti meg a közösség minden tagja
várhatóak a közeljövőben. az elkészült műveket.
A legkisebbeket szüleik is elkísérték a tanév hivatalos megnyitójára ÉR HANGJA SZEGEDI MÁRIA
2 2022.
július–szeptember

Szórakoztató programok hétvégéje Családi napon ünnepeltek


Befejeződött a csokalyi templom tornyának felújítása
Családi nappal egybekötött hálaadó Szabó Ödön Bihar megyei parlamen-
istentisztelettel ünnepelték meg a ti képviselő, Béres Csaba, Székely-
református templomtorony helyre­ híd polgármestere és Erdődi Endre
állítási munkálatainak befejezését. csokalyi görögkatolikus lelkész. A
csokalyi családi kúria kertjében az
Újra családi napot szerveztek Cso­ elöljárók ünnepi beszédét követő-
kalyon két év kényszerszünet után en megkoszorúzták a település nagy
július 10-én a település apraja-nagyja szülöttjének, a híres statisztikusnak a
összefogásával. Az eseményt az előző mellszobrát, aki 1807. július 7-én szü-
alkalmakhoz hasonlóan ünnepi is- letett. A megemlékezés fényét emelték
tentisztelet nyitotta. Idén ez hálaadó a Nagyváradról érkező Meleg Vilmos
istentisztelet volt, hiszen a tavalyi év színművész és a Sola Fide Keresztyén
A fiatalok a kultúrotthonban is előadták a szüreti felvonuláson bemutatott koreográfiájukat során sikerült felújítani a református Kulturális Csoport szavalatai.
templom tornyát. Az istentiszteleten A délután a játék- és kézműves fog-
Szüreti bál és családi nap Csűry István, a Királyhágómelléki lalkozások jegyében telt. A kicsik és
várta Érköbölkúton a szóra- Református Egyházkerület püspöke nagyok egyaránt nevezhettek többek
kozni vágyókat szeptember hirdetett igét a 67. zsoltár 2–3. verse között homokvárépítésre, robikapa-,
17-én és 18-án. A kétnapos alapján: „Legyen kegyelmes hozzánk aszfaltrajz- vagy kötélhúzó versenyre.
eseményt kissé beárnyékolta az Isten, áldjon meg bennünket, és ra­ A színpadon a néptáncosok mutat-
az őszi borongós esős idő, de gyogtassa ránk orcáját! Ismerjék meg ták meg tudásukat. A csokalyi Fényes
ez nem vette el a résztvevők utadat a földön, szabadításodat a né­ Néptánccsoport és a székelyhídi Zajgó
kedvét. A szombati szüreti pek között!” Néptáncegyüttes táncosai most is ki-
felvonulás Érköbölkútról in- Az áldás után Tokár Sándor, a tettek magukért szemet gyönyörköd-
dult, ahonnan a népviseletbe csokalyi református gyülekezet lelki- tető előadásukkal, de osztatlan sikert
öltözött fiatalok továbbmen- pásztora köszöntötte az ez alkalomból arattak fellépésükkel a Tini Dance
tek Érolasziba, majd Hegy­ a helyiekkel együtt ünneplő vendége- Center tagjai is. A játékok közül nem
közszentmiklósra és vissza. ket, röviden ismertette a templomto- hiányzott a labdarúgás sem. A neve-
Az ifjúság hívogató szüreti rony felújításának történetét. Meg- zett kilenc csapat két körben mérkő-
felvonulása eredményesnek köszönte a felújítást végzők kiváló zött meg egymással, majd a csoport-
bizonyult, hiszen este szép A Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack népmese kis szereplői munkáját. Biró Rozália Bihar megyei elsők vívták a döntőt. A döntőben a
számú résztvevővel kezdetét parlamenti képviselő ünnepi gondola- Rózsaszín Párducok diadalmaskodtak
vette az igazi szüreti mulatság. Másnap családi nap Andrea és Bakos Fruzsina pedagógusok segítségé- tában kiemelte a hálaadás fontosságát, a Vadászok felett, a dobogó harmadik
várta az embereket, ahol első körben a falu fiatal- vel a Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack című majd meggyőződését fejezte ki, hogy fokára pedig a Szupercsapat küzdötte
jai a helyi kultúrotthonban mutatták be előadásai- népmesét vitték színpadra színdarab keretében. az olyan imádkozó, egymás terhét fel magát.
kat. Elsőként a szüreti felvonuláson bemutatott sa- A színpadi programok után Kovács József tanító hordozó, egymásra és Isten szavára Az egész napos programot koncer-
ját koreográfiájukat adták elő, majd az augusztusi bácsi festménykiállítását látogathatták meg az érdek- figyelő közösségnek, mint amilyen a tek és tűzijáték zárták. Royal Tibi,
néptánctábor folyamán Hercz Vilmos, a Debreceni lődők, ezt követően a focipályára vonult át a tömeg, csokalyi, van jelene és jövője. Liszter Sándor és a Vadrózsák, vala-
Népi Együttes művészeti vezetője segítségével tanult ahol barátságos focimérkőzés és „brutális” robi­kapa­ Az ünnep következő momentuma mint a Dreamers produkciójának tap-
táncokkal kápráztatták el a közönséget, bukovinai verseny is várta a családi napra kilátogatókat. a megemlékezés volt. A Fényes Elek- solhatott a közönség.
székely táncokat mutattak be. A kicsik Dormány SZYÁRTÓ JÓZSEF emlékparkban beszédet mondott RUPARCSICS JUDIT CSILLA

Köbölkúton Kovács József- Tánctábor mozgatta meg a fiatalokat


emlékkiállítás nyílt Háromnapos néptánctábor mozgatta meg az
érköbölkúti fiatalokat augusztus 25. és 27. között.
Naponta átlagosan húsz-harminc gyermek per-
is egy olyan egységes egész részei lehettek, amelyben
mindenki megtalálta a saját helyét és szerepét.
A település életében első alkalommal megszerve-
ARCHÍV
Festménykiállítást szerveztek Érkö­ dült táncra, délelőtt a nagyobbak, délután pedig a zett tánctábor a Csoóri Sándor Alap támogatásával,
bölkúton Kovács József, a település kicsik. Az érmelléki néptánchagyományok felele- az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a helyi
egykori tanítójának és festőművészé- venítése mellett párhuzamosan bukovinai székely Korona Közösségi és Kulturális Egyesület jóvoltából
nek (képünkön) emlékére szeptem- táncokkal is gazdagíthatták repertoárjukat a gyere- valósulhatott meg. Bádon Levente, az egyesület el-
ber 3-án. A képekről készített rep- kek Hercz Vilmos, a Debreceni Népi Együttes mű- nöke elmondta lapunknak, hogy ez a lehetőség kü-
rodukciók a festőművész tiszteletére vészeti vezetőjének koreografálásával. Az oktató lönleges alkalom a település fiataljainak, kicsiknek
az egykori községháza épületének kifejtette, elnyerte a gyerekek tetszését ez a sokféle és nagyoknak, hiszen ezelőtt nem volt még részük
közelmúltban renovált nagytermében mozgásforma, mint például a magyar néptánc ha- ilyen jellegű táborban.
találtak otthont egy állandó kiállítás gyományokból adódó páros formák. Manapság a Az esemény megvalósulásában külön köszönet illeti
formájában. szórakozóhelyeken külön-külön táncolnak a fiata- a szülőket, akik nagyban kivették részüket a szerve-
A kiállított ötven darab műalko- lok, már nem megszokott ez a fajta táncstílus, már zésből, és saját költségükön biztosították, hogy finom
tás között köbölkúti utcarészletek és többnyire csak egy hagyomány, ami kezd elveszni és változatos ételek kerüljenek terítékre az ebéd és
csendéletek is fellelhetőek a környező a mindennapjainkból. vacsora során. A rendezvény megálmodói hálásak
tájról, visszanyúlva az időben egészen Ez a néhány nap hatalmas élményt jelentett a tábor továbbá Dolmány Andrea és Bakos Fruzsina pedagó-
1964-ig, valamint a Duna-kanyar és ember volt ő, ameddig élt és köztünk résztvevőinek, hiszen egyszerre nyílt lehetőségük a gusoknak, akik a szervezésben való segítségen kívül
a Börzsöny ihlette képek, amelyek volt. Kovács József közel egy fél év- hagyományőrzésre és a szórakozásra. Ugyanakkor külön foglalkoztak még a kisebb korosztályú tánco-
nyugdíjazása után készültek, amikor századon át nemcsak tanítói, hanem ismét bebizonyosodott, hogy a tánc közösséget te- sokkal a szabadidős programok alkalmával.
Kovács József áttelepült Magyaror- közösségformáló hivatást is vállalt a remt, hiszen nemcsak a gyerekek, hanem a szüleik SZ. J.
szágra a gyermekeihez. A helybélie- településen.
ken kívül a családtagok is jelen voltak A megnyitó után az egybegyűltek a
az eseményen. Molnár Ildikó, Kovács szomszédos kultúrotthonba vonultak
bácsi unokája, harmadik generációs át. Itt elhangzottak Kocsis Gyulának
tanító a családban – aki Köbölkúton és Molnár Júliának a nagyváradi Szig-
nőtt fel – könnyek között idézte fel az ligeti Színház társulata két érköbölkúti
emlékeit, amelyek a településhez és az kötődésű színészének szavalatai, va-
itteni emberekhez kötik őt, és sajnála- lamint láthattuk a helyi fiatalok nép-
tát fejezte ki, hogy nagyapja már nem tánc-előadását.
láthatja mindezt. A festménykiállítás egy nyertes
Gődér Attila székelyhídi tanácsos a pályázat eredményeként a Korona
megnyitón elmondta, hogy nagyon Érköbölkúti Közösségi és Kulturá-
fontosnak tartják Kovács bácsi hagyaté- lis Egyesület és ennek elnöke, Bádon
kénak a bemutatását és megismerését. Levente jóvoltából, valamint Magyar-
Lényeges megőrizni a tanító bácsi ország Agrárminisztériumának és a
munkásságát, hiszen egy köztiszte- Hungarikum Bizottságnak támogatá-
letben álló emberi nagyságot, mél- sával valósulhatott meg.
tóságot, igazi magyarságot képviselő SZ. J. A település életében először nyílt alkalmuk a helyi fiataloknak néptánctáborban részt venni
2022.
július–szeptember 3
Családi napot szerveztek Nálunk jártak a virágkarneválos kocsik
Székelyhídon Virágszirmokba borult Szé-
kelyhíd központja, hiszen újra
megérkeztek városunkba a Deb-
Főként a gyerekeknek kedveztek a színes programok
receni Virágkarnevál feldíszített
Tucatnyi programmal várták a mányzat kedves munkatársai vi- allegorikus virágkocsijai augusz-
családokat a Gyermek Jézus Sza- gyázták. Hosszú sor kígyózott tus 22-én. Az 53. alkalommal
badidő- és Sportközpontba a jú- az arcfestés és csillámtetoválás megszervezett karnevál négy
lius végén megszervezett családi jelzés közelében is, a tevékenysé- kocsija Bihar megye több ma-
napra. Az eseménynek nemcsak get Guba-Kerekes Zsuzsa, város- gyarlakta településén is áthaladt.
a célcsoportja volt a családos kö- unk könyvtárosa kezdeményezte. A Szentjobbról induló karavánt
zeg, a rendezvény megvalósítása is Emellett pedig a helyi mezőgaz- – melynek menetét a Szent Ko-
egy családhoz hasonló összefogás dászoknak köszönhetően trak- ronát ábrázoló virágkocsi ve-
mintájára történt számos magán- torsimogató várta a gyerekeket és zette – lelkes közönség várta a
személy és intézmény együttmű- szüleiket. város központjában. Az össze-
ködésében. A családi vetélkedők szervezését gyűlt tömeget Béres Csaba pol-
Az egész napos programot idén a Petőfi-líceum testnevelő tanárai gármester és Borsi Imre Lóránt,
is a helyi Tini Dance Center tánc- vették kezükbe, amelyek gyor- az RMDSZ Bihar megyei szer- Jelentős tömeg gyűlt össze, hogy megcsodálják a virágba borult kocsikat
stúdió csoportjai nyitották, reggeli san értékelhető kihívások voltak, vezetének ügyvezető alelnöke
tornával, tánccal, mozgással adtak így az olyan értékes, nyári nyere- köszöntötte. A rendezvényen a Zajgó Néptánccsoport Székelyhíd után Csokalyon és Nagykágyán is áthaladt,
lendületet a napnak. Ha valaki a mények, mint például felfújható és a Tini Dance Center táncstúdió fiatal tehetségei is ahol szintén nagy érdeklődés övezte az eseményt.
korai mozgásban megéhezett, azt matrac vagy hűtőtáskák, rögtön elkápráztatták táncaikkal a jelenlévőket. A díszmenet ÉR HANGJA
illatos kürtőskalács és vattacukor gazdára találtak a kis nyertesek
várta. között. Akik kevésbé mozgékony

„Mindenkinek sütök, aki meg meri enni”


A székelyhídi Perecsényi Judit a debreceni Kenyér Lelke Fesztivál egyik győztese
Perecsényi Judit, egy szerény szé­ tanfolyam elvégzése is megelőzte. dott egy telefonhívással, megvár-
kelyhídi asszony nyerte az ott­ Tavaly elment a versenyt megnéz- ták, és odaérkezése után zárták le a
honsütők versenyét a Kenyér Lel­ ni, felmérte, hogy milyennek kell jelentkezést. Ám pechére a hirtelen
ke Fesztivál nyolcadik kenyérsütő lennie egy otthonsütött győztes jött vihar elmosta az eredmény-
versenyének debreceni fordulóját. kenyérnek. A versenykiírás szerint hirdetést, amiről hazaérve meg is
a kenyér kizárólag vadkovásszal ké- feledkezett. Székelyföldi barátnője
Perecsényi Judit (képünkön) 2019- szülhet, és az alábbi alapanyagokat gratulációja adta tudtára, hogy az
ben egy budapesti életmód-tanács- tartalmazhatja: BL80 kenyérliszt, általa sütött kenyeret értékelték a
adóhoz fordult, ahonnan a nem teljes kiőrlésű liszt (max. 30%), víz, legjobbnak. Egyeztetések után, az
kevés tiszteletdíj fejében a kovászos só, kovász (liszt, víz), a kész ter- ezért járó oklevelet és díjat Buda-
kenyér létének újrafelfedezésével mék tömege: 1000 gramm, és ami pesten vehette át, ünnepélyes kö-
tért haza. Emlékeiben még eleve- még fontos, ropogós héjúnak, jól rülmények között, az egy hónappal
nen él a nagymamája sütötte illatos átsültnek kell lennie. Aztán eljött később ott megrendezett Kenyér
kenyér, ami akkoriban nem élesztő- a nagy nap, amikor két kenyérrel a Lelke Fesztiválon, ahol a színpadon
vel, hanem ahogy e tájékon nevezik tarsolyában elindult Debrecen felé, állva nagy örömmel, büszkeséggel
Az ugrálóvár a legkisebbek kedvence, de néha a nagyok is betévedtek morzsókával, azaz szárított kovás�- s a vámnál feltorlódott autók miatt töltötte el, hogy elvihette Székely-
szal készült. Neki is látott a kovász- majdnem lekéste a versenyre való híd és az Érmellék hírét egy ilyen
A meséket nemcsak hallgatni hangulatban voltak a családi na- készítésnek, s két hét múltán meg is nevezést. Ez az akadály megoldó- neves rendezvényre, amelynek célja
lehetett, hanem előadások formá- pon, azok a kézműves asztal körül sütötte az első vadkovászos kenye- visszaemelni a köztudatba az igazi
jában megtekinteni is a létavértesi találhattak maguknak elég színes ret. Aztán jött a többi is, és ahogy kenyér fogalmát, készítésének vál-
Cifra Palota bábcsoportnak és a elfoglaltságot. E főbb események, erősödött a kovász, egyre jobbak tozatait és eredeti ízeit.
Dimitrifjak diákszínjátszó - cso- tevékenységek a délutáni órákig lettek a kenyerek, mai napig öröm Ám itt nincs vége a történetnek,
portnak köszönhetően, akik két várták az érdeklődőket, majd pár számára minden egyes sütés. S Perecsényi Judit – akinek jelmon-
színpadra vitt mesével is megör- óra délutáni szünet után a családi hogy kinek süt kenyeret? Erre a kér- data a „Ne szeresd az álmot, hogy
vendeztették a gyerekeket. A me- napot az éppen azon a héten tör- désre nevetve mondja: „Mindenki- ne légy szegény; nyisd fel a te szeme­
sék között és a rendezvény egész tént néptánctábor zárógálája ko- nek sütök, aki meg meri enni.” Én idet, és megelégszel kenyérrel.” (Pél-
ideje alatt a Davidam Kft. jóvol- ronázta meg, amely után a szabad- is meg mertem, s igazán nem bán- dabeszédek könyve 20,13) – jövőre
tából ugrálóvár és fa ügyességi időközpont teraszán táncházba tam meg, tényleg nagyon finom. A a budapesti fesztiválon szeretné
játékok várták a kicsiket, amelyek várták a jelenlévőket. versenyre való jelentkezést a sok- megmérettetni tudását.
biztos használatát a helyi önkor- BÍRÓ ORSOLYA sok kenyér megsütése mellett pék- RUPARCSICS JUDIT CSILLA

Egyre több gyermek oktatásában segítenek a legóeszközök


„jó szóval oktasd, játszani is engedd mazásával jussanak jól hasznosítható isme- több kisgyermek is tevékenykedhet, köré erősödik a tanulók együttműködési és kom-
szép, komoly fiadat!” (József Attila: Levegőt!) retek, tapasztalatok és felfedezések birtokába. állva vagy ülve játszhat vele. A „varázsasztal” munikációs készsége, ugyanakkor fejlesztik
A legnagyobb hozadéka a legóeszközökkel sok-sok érdekfeszítő oktatójátékkal várja az a prezentációs és az érvelési technikáikat is.

K
Az új tanévben is folytatódik a legó­ folytatott gyakorlásnak az, hogy a gyerme- új tanévben a gyerekeket. Folytatódik a Lego A játékon, mint alkotó tevékenységen ke-

O
elemekkel történő játékos tanítási módszer kekben megszületik egyfajta belső motivá- MoreToMath-oktatás, vagyis a matematikai

R
resztül történő tanulás elvét követi az a húsz

A
alkalmazása az Oktatási és egészségügyi ció a tanulásra, a tudás iránti vágy. Szívesen problémamegoldás legóelemek és interaktív lelkes pedagógus, akik hetente két alkalom-

KS
szolgáltatások minőségjavítása a székely- jönnek óvodába, iskolába, hiszen különleges tábla segítségével. A programban részt vevő mal foglalkoznak a programban résztvevő
hídi roma közösségben elnevezésű projekt élmény várja őket a legós foglalkozásokon. diákok a WeDo 2.0 legókészletekkel új tu- gyermekekkel, így a pályázat útján beszerzett

I Á
sokrétű tevékenysége révén a Petőfi Sándor Ebben az iskolai évben az óvodások foly- dományos, műszaki, mérnöki, művészeti és LEGO oktatási eszközök segítségével olyan

D
Elméleti Líceumban. tatják a kódolás, programozás gyakorlását a matematikai (összefoglaló nevén STEAM) készségek és képességek megszerzéséhez se-
fantasztikus Coding Express és a Steam Park- projekteket valósíthatnak meg. gítik hozzá a tanulókat, amelyek által jobb
A projekt 425 roma gyermek számára bizto- vidámpark segítségével. A LEGO Duplo Iskolánk nagyobb tanulói a LEGO Education eredményeket érhetnek el a tanulásban mind
sítja a lehetőséget ahhoz, hogy a tanulás ne kisvonat mesevilágba utaztatja a kicsiket. A Bricq Motion Prime készlet segítségével felfe- az óvodában, mind az iskolában.
egy elvont, problematikus, nehézséget okozó LEGO Story Tales készletekkel a román nyel- dezhetik és könnyebben megérthetik a termé- A pályázatban résztvevő roma gyermekek,
tevékenységi forma legyen a 3–15 év közötti vet is gyakorolhatják az ovisok és csodaszép szettudományos összefüggéseket miközben valamint a Petőfi Sándor Elméleti Líceum
gyermekeknek. magyar népmeséket ismerhetnek meg, ki- erőkkel, mozgással és interakciókkal kísérle- összes diákja öt okostanteremmel gazdagod-
A LEGO Education kreatív, gyermekköz- rakhatják a mesejeleneteket, majd újra me- teznek. A Bricq Motion gyakorlati tanulási hatott az elmúlt évben, ezekben az interak-
pontú, a tanulási folyamatot játékos formá- sélhetik az érdekfeszítő történeteket társaik- élményt nyújt, és alkalmazása során a gyerme- tív táblákkal, laptopokkal, táblagépekkel és
ban megközelítő oktatási eszközeivel a prog- nak és az óvónéniknek. kekben megszületik a felfedezés öröme. LEGO oktatási eszközökkel felszerelt mo-
ramban résztvevő roma gyermekek mellett Idén két olyan interaktív asztalt is birtokba Valamennyi LEGO oktatási eszköz segít- dern termekben folyik idén is az innovatív
iskolánk valamennyi diákja lehetőséget kap vehetnek az óvodások, amelyek közel ötven ségével zajló órán kiemelkedő szerep jut a oktatási tevékenység.
arra, hogy a legmodernebb eszközök alkal- alkalmazást tartalmaznak, és egyidejűleg kísérletezésnek, az elemzésnek, s ez által OLÁH KATALIN MELINDA tanítónő
4 2022.
július–szeptember

Ilyen volt az érmelléki nyár!


Az idei nyár számos különböző táborral, tematikus foglalkozással várta a környékbeli
fiatalokat, kisebbeket és nagyokat egyaránt. A paletta annyira színes volt, hogy min­
denki megtalálhatta a neki legjobban tetsző elfoglaltságot. S bár a nyár helyét lassan,
de határozottan átveszi az ősz, képösszeállításunkkal reméljük sikerül felidézni a nyári
táborok önfeledt hangulatát.

A kibékülés témájára épült Hálós Szentjánosbogár Gyermektáborban a beszélgetések mel-


lett ügyességi vagy éppen szellemi vetélkedők is színesítették a heti programkínálatot.

A határ magyar oldaláról is érkeztek résztvevők a focitáborba, ahol az erőnléti, fizikai


felkészítése,n kívül a labdanélküli és labdás mozgásokat is gyakorolhatták a fiatalok, a tanul-
takat pedig minden nap barátságos mérkőzésen kamatoztatták. A focitábor megvalósulását a
magyarországi Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

A Phoenix Sportegyesület csapatépítő táborának célja teljes mértékben a gyerekek össze-


kovácsolása és a csapatszellem erősítése, hogy a lehető legnagyobb odaadással próbáljanak
egymáshoz közelíteni.

Fúvós és pengetős hangszerek zenéje töltötte be az Érmelléki Református Egyházmegye ti-


zenegyedik alkalommal megszervezett nyári zenetáborát Hegyközszentmiklóson, mely az
utolsó napon koncerttel zárult.

A Méhike alkotótáborban tájábrázolást, színes gyapjúból nemezelést és pólók batikolását


gyakorolták a résztvevők. Ugyanakkor betekintést nyerhettek az agyagozás rejtelmeibe, és
ízelítőt kaptak a képregények és egyedi mesekönyvek készítésének mikéntjéből.

Rengeteg játék, felfedezés, alkotás várt a LEGO tábor résztvevőire, ahol a tudományos, tech-
nológiai, mérnöki és matematikai készségek fejlesztése mellett a művészeti oktatás is nagy Kárpát-medencei családok „járták be” Jézus életútját a Partiumi Háló Egyesület által családok
szerephez jutott. számára megszervezett Háló táborban.
2022.
július–szeptember 5
A táborokról szóló teljes cikkeket az erhangja.ro oldalon olvashatják.

Játékos román és angol nyelvtanulási, valamint képzőművészeti fog-


lalkozások és különböző versenyek várták a résztvevő gyerekeket a
Mozgásba lendült a nyár – tánctábort szervezett a Tini Dance Center. A reggeli edzéseken és táncórákon kívül hegyközszentmiklósi nyári nyelvtáborban.
color party vagy éppen bolond diszkó biztosította a szórakozási lehetőséget és a kikapcsolódást.

Első alkalommal szerveztek úszástábort Székelyhídon a közel egy éve


A csokalyi vakációs bibliahéten a gyerekeket arra a tanulságra igyekeztek eljuttatni: azért történik velünk „annyi megnyílt városi uszodában. A táborban a gyerekek többféle úszási stílust
minden”, hogy bennünk történjen valami nagyon fontos: megértsük, elfogadjuk és cselekedjük Isten akaratát! próbálhattak ki a napi többszöri edzés ideje alatt, és haladó technikákat
gyakorolhattak.

Hagyományőrzés, lendület és az összetartozás semmihez nem fogható érzése jellemezte a Zajgó Néptánc-
csoport néptánctáborát. A programok a tánclépések gyakorlásán és betanulásán kívül változatos kézműves
foglalkozásokkal egészültek ki. Érköbölkúton a lovas táborban nemcsak azt sajátíthatták el a gyerekek,
hogyan kell lovagolni, hanem azt is, miképpen ápoljuk és hogyan gondoz-
zuk az állatot.

A székelyhídi református bibliahéten a gyerekek a reggeli imádság és éneklés után a gyülekezet ifjúsági tag- A katolikus hittantáborban a hét szentség témájával kapcsolatos és szóra-
jainak segítségével bemutatott bibliai történeteket láthattak, valamint aranymondásokat tanulhattak, de a kéz- koztató tevékenységek várták a mintegy ötven gyereket, fiatalt, ahol min-
műves foglalkozások, a tánc és a játékok sem maradtak el a kínálatból. den korosztály a maga szintjén tanult a szentségekről.
6 2022.
július–szeptember

Érmelléki táncházzal ünnepelt a tízéves Zajgó Néptáncegyüttes


Megtelt a székelyhídi Szabó Ódzsa Városi A dalolva színpadra vonuló, több nemzeti
Színház nézőtere a Zajgó Néptáncegyüttes emlékdíjas érmihályfalvi Nyíló Akác Nép­
idei néptánctáborát lezáró július 24-i gálán, táncegyüttes mezőségi táncokkal lépett a
a színpadot pedig birtokba vették az érmel- közönség elé. A csoportot a település egykori
léki néptáncosok, akik a helyiek meghívásá- polgármestere, Nyakó József alapította majd-
ra érkeztek városunkba. A Venus Kölcsönös nem negyven éve, jelenleg pedig Borbély-Si-
Segítségnyújtás Alapítvány eseménye méltó mon Csaba vezeti és koreografálja.
módját adta a tíz évvel ezelőtt Béres Csil- A gála zárókoreográfiájaként a székelyhídi
la zenepedagógus által életre hívott csoport Zajgók legidősebb korosztálya szilágysági
születésnapi ünnepének. A tábor a magyar táncokat mutatott be. A szemet gyönyörköd-
kormány és a Hungarikum Bizottság támo- tető viseleteikért köszönet jár az Emberi Erő-
gatásával valósult meg. források Minisztériumának, amely a Csoóri
Fekete Katalin kultúrigazgató Béres Csaba Sándor Alapból a népi kultúra közösségte-
polgármestert kérte fel a rendezvény meg- remtő műfajait támogatja.
nyitására. A városvezető felidézte a kezdeti Hogy a néptánc közösséget teremt, mi
nehézségeket, amikor csak néhány székely- sem bizonyítja jobban, mint a Zajgó elmúlt
hídi gyerek volt kíváncsi arra, hogy mi fán is tíz éve. A csillogó szemmel színpadra lépő
terem a néptánc, és hangot adott örömének, gyermekek szülei is köszönetet mondtak
hogy mára három csoportban több mint öt- Szemet gyönyörködtető látvány volt a népviseletbe öltözött fiatalok felvonulása Béres Csillának és lelkes segítőinek, Püsök
ven gyermek és fiatal tanulja a népi mondó- Julianna és Czapp Hanna pedagógusoknak
kákat, játékokat, népdalokat és tánclépéseket. díszítő selyemszalagok a leányokon. Őket portja, a micskei Görböc. Hodgyai Edit elkötelezett, kitartó munkájukért, valamint
Reményét fejezte ki, hogy ez a jövőben sem követte az Apró Zajgók népes csapata, akik a székelyudvarhelyi táncházból hozta el- Gombos Andrásnak és Jaziminszky Évának,

RÉGIÓ
fog változni, sőt egyre több gyermek lesz kí- most első ízben léptek színpadra. A néptánc- kötelezettségét, nemcsak Micskére, hisz a Szeged Táncegyüttes oktatóinak, akik jó
váncsi a magyar népi hagyományokra. csoport legkisebb táncosai játékfűzést adtak együttesvezető társával, Erdei Sándorral Bi- ideje egyengetik a néptáncegyüttes útját.
Szabó Ödön Bihar megyei parlamenti kép- elő, visszarepítették a közönség idősebb tag- har megyében több néptánccsoport létrejöt- Az előadást követően a gazdag nemzeti
viselő köszöntőbeszédében a néptánc közös- jait gyermekkorukba, a nagyanyáiktól tanult te mellett bábáskodott – hangzott el a gála koreográfiákat bemutató csoportok csodá-
ségteremtő és nemzetmegőrző erejére muta- rigmusok szárnyán. bemondója, Fekete Katalin kultúrigazgató latos viseleteikben a debreceni Bíró zenekar
tott rá. Gratulált a székelyhídi közösségnek A 2015-ben alakult Berettyó­széplaki Bo­ ismertetőjéből. talpalávalójának kíséretében a színháztól in-
kitartó támogatásáért és a jubiláló csoport- dzavirág tagjai – a berekkel szegélyezett ka- Rábaközi táncokkal jeleskedtek a mező­ dulva végigvonultak a Gyermek Jézus Sport-
nak hagyományteremtő, kitartó munkájáért. nyargós folyó menti néptánccsoportok talán telegdi Pacsirták néptáncosai. A 2003-ban és Szabadidő Központig, ahol jó hangulatú
Első fellépőként a székelyhídi Zajgó után- legifjabb szervezete – szilágysági táncokat alakult csoport szakmai irányítója jó ideje táncházzal folytatódott az ünneplés. Tánc-
pótláscsoportja, a középcsoport rábaközi hoztak a gálára. Gombos András, a Szeged Táncegyüttes mű- tanulásra is volt lehetőség, Hercz Vilmos, a
táncokkal varázsolta el a közönséget. Feszül- Palatkai táncokkal örvendeztette meg a vészeti vezetője, a mindennapokban pedig Debreceni Népi Együttes vezetője szelíd, rit-
tek a mellények a nyalka legénykéken, pörög- nézőket a Berettyó-mente legjelentősebb, Szoboszlai Gáspár Edit tanítja a közel ötven musos utasításainak követésével.
tek a szép színes szoknyák és a hajfonatokat 1987-ben alakult hagyományápoló cso- gyermeket és fiatalt. RUPARCSICS JUDIT CSILLA

Pálinkakészítési képzéssorozat indult Piknik helyett borkóstoló


A minőségi pálinkák készítésének fortélyairól szer­ fektették a fő hangsúlyt, aztán a harmadik napon a hi-
veztek konferenciával egybekötött képzést Székely­ bafelismeréssel folytatták a tananyagot a bírálati képzés
hídon július 15–17. között. Az esemény első állo­ során. Ezzel zárult a Székelyhídon megkezdett felkészí-
mása volt az Érmelléki Pálinka Kultúra Egyesület tés, és ugyaninnen folytatták az ismeretek bővítését egy
képzéssorozatának, amely július 22–24. között héttel később Hargitafürdőn, ahol két napot szántak a
Hargitafürdőn folytatódott. bírálati képzésre, egy napot pedig a hordós érlelésre és
az aromaprofilok felállítására a kajszibarack esetében.
A Pálinka, hungarikum határon innen és túl elnevezésű Nagy Botond, az Érmelléki Pálinka Kultúra Egyesü-
kezdeményezés első állomása során a Bihar, Szatmár, let elnöke elmondta, hogy a későbbi képzések során a
Szilágy megyéből, valamint Gyergyóból érkezett kezdő többi gyümölcs aromaprofilját is elkészítik majd. Ősz-
és már tapasztaltabb résztvevők betekinthettek a cef- re tervezik a folytatást, amikor is a mostanitól eltérően
rézési, erjesztési, lepárlási technikákba. Ugyanakkor az kisebb csoportokkal szeretnének dolgozni azért, hogy
érzékszervi bírálat alapismereteit is elsajátíthatták, to- minél több és részletesebb információt tudjanak át-
vábbá pálinkafelismerési és -minősítési gyakorlatokon adni. Hozzátette: a most megkezdett képzéssorozattal Érdeklődéssel fogadták a nedűk mellett a felvidéki borászok történeteit is
is részt vettek. Az esemény megnyitóján jelen volt Sza- nem titkolt szándékuk, hogy néhány éven belül a ne-
bó Ödön Bihar megyei parlamenti képviselő, valamint ves érmelléki borversenyek mellett megszervezhessék Nagy érdeklődéssel kísérte a több készítenek, szűrés és derítés nélkül,
Béres Csaba, Székelyhíd polgármestere, akik örömüket a térség első pálinkaversenyét is. Ez olyan egyedülál- mint hetven borpiknikező a két amelyek őrzik és bemutatják ter-
fejezték ki a kezdeményezést illetően. ló megmérettetés lenne, ami szakmai értékelést ad az meghívott felvidéki borász, a Kürtről mőhelyük jellegzetességét, kitűnő
A hazai és külföldi szakemberek végigvették a pálin- embereknek a pálinkáikról, hogy az esetleges hibáikra érkezett Sütő Zsolt és a kisújfalusi adottságait. Ötödik éve felhagytak a
ka készítésének folyamatát a gyümölcsszedéstől a he- is felhívják a figyelmet. Ezáltal olyan építő jellegű vis�- Mátyás András bemutatóját. A szept- hozzáadott kén használatával is. „Vé-
lyes palackozási technológiákig. A cél az volt, hogy el- szajelzést kapnak, amit a későbbiekben hasznosítani ember 18-i esemény az esős időjárás kony jég ez az intuitív borászkodás,
oszlassák a tévhiteket, rámutassanak azokra a hibákra, tudnak majd párlataik előállítása során. miatt sajnos a hegyközszentmiklósi amit mi csinálunk, hiszen a bor ki
amelyeket sokan elkövetnek a gyümölcsszedés, erjesz- Nagy Botond köszönetét fejezte ki a magyarországi Hegyköz-Ér Étterembe szorult, ere- van téve annak a természetnek, ahol
tés, főzés során, hogy ezáltal egyre több jó minőségű oktatóknak: Dúl Údó Endrének, Pavlicsek Csabának detileg a tavalyi nagy sikerű rendez- születik. Tisztességesen megmutatni
párlat készülhessen el. és Takács Lászlónak, akik szakmai tudásukkal és lelkes vényhez hasonlóan az érköbölkúti egy terület sajátosságait csak akkor
Az összesen hatnapos intenzív képzés első két napja támogatásukkal hozzájárultak a Hungarikum Bizott- Kecskehátra tervezték. lehet, ha nem akarod átkódolni az
úgynevezett alapképzés volt. A gyümölcsök jellemző- ság támogatása által megvalósult esemény sikeréhez. Fényes Elek XIX. századi sta­tisz­ üzenetét, csak annak a mikrovilág-
inek megtanulására, az aromakarakterek felállítására SZÜCS-PAP ENIKŐ tikus, Csokaly nagy szülöttje Komá­ nak adsz teret, ami a szőlőben és a
rom megye leírása című munkájában pincében természetes módon léte-
így ír a felvidéki Kürtről: „Határa zik” – vallja Sütő Zsolt. Szerinte a
csak kis részben hegyes, jobbára szép borhoz nem kell adni semmit, de el
és igen termékeny rónaság. Búzája sem szabad venni belőle semmit. A
aczélos; bora jó.” Arról, hogy a kürti borkóstolóról nem maradt ki a hazai
bor jó, mindazok meggyőződhettek, tájon termő szőlő sem, a köbölkúti
akik eljöttek a borkóstolóvá alakult Gődér Imre királylánykája a Kecske-
eseményre. Pálfi Noémi borszakér- hát zamatát hozta a poharakba.
tő, főszervező, jó házigazdaként kö- A Székelyhídi Borászok Egyesü-
A képzés részt­ szöntötte a vendégeket, majd átadta lete és az Erdélyi Magyar Borászok
vevői nagy a terepet a két felvidéki borásznak. Egyesülete által szervezett esemény
érdeklődéssel Sütő Zsolt és Mátyás András egy- létrejöttét a székelyhídi polgármeste-
hallgatták, mást felváltva, történetekkel fűszere- ri hivatal, a hegyközszentmiklósi re-
mire kell oda­ zetten mutatták be kóstolásra szánt formátus egyházközség, a Partiumi
figyelni a jó boraikat, amelyek a hagyomány és Falugazdász-hálózat, Kaszoni Elek
minőségű pár­ természetesség jegyében készül- és a köbölkúti közösség támogatta.
lat eléréséhez nek. Egyedi, harmonikus nedűket R. J. CS.
2022.
július–szeptember 7
Döntetlen után gáláztak a „nagyok”, kikaptak a „kicsik”
Jól kezdett a Székelyhídi Sasok Sportklub a Bihar megyei labdarúgó bajnokság első osztályában
Miután a Székelyhídi Sasok Sportklub felnőtt csapata értékes pontot Ezután pörögtek csak fel igazán az Toronymagas esélyesként le- szurkolósereg a városi stadion-
szerzett a nyitófordulóban Mezőtelegden, a második meccsén gólzá­ események, míg a hazaiak tovább- győzte a Székelyhídi Törekvés a ban. Az Ármós – Kéri, Lőrincz,
porral győzött. A Törekvés utánpótlása (15 év alatti korosztályos csa­ ra is szögletekkel operáltak, addig Nagyváradi Luceafărult a megyei Kulcsár, Szabó – Silaghi, Daroczi,
pat) is elkezdte a pontvadászatot. a székelyhídiak sorozatban vezet- labdarúgó-bajnokság második, Kaszonyi – Finta, Sas, Hendre

ÉR SPORT
ték veszélyesebbnél is veszélyesebb szeptember 10-i fordulójában, mi- kezdőtizeneggyel felálló hazaiak
A székelyhídi fiúk a Bihar me- hídiak sem igazán alakítottak ki kontráikat, de újabb gólig már egyik után egy héttel korábban értékes tulajdonképpen már az első já-
gyei labdarúgó-bajnokság első nagy helyzeteket. De a meddő me- csapat sem jutott. Még a 93. perc- egy ponttal zárta a nyitófordulót tékrészben pontot tettek a mérkő-
osztályának nyitófordulójában, a zőnyfölény végül is csak góllá érett, ben is kimaradt egy óriási Hendre- Mezőtelegden. Aki jártas a megyei zés kimenetelére, 5-0-s előnnyel
Mezőtelegdi Foresta vendégeként egy Hendre által kiharcolt szabad- helyzet, egy az egyben maradva a fociban, erre tavaly még felkapta vonulhattak pihenni. A második
léptek pályára szeptember 4-én. rúgást értékesített Sas Cristopher kapussal sem sikerült a gólszerzés. volna a fejét, azóta viszont tudjuk, félidőre Kiss Sándor vezetőedző
Kiss Sándor vezetőedző az Ármós a 40. percben. A második félidő Összességében, a játék képe alap- hogy a váradiak a harmadik ligá- mindenkinek játéklehetőséget
– Szabó, Kaszonyi, Lőrincz, Kul- eleje főleg a hazaiakról szólt, egyik ján székelyhídi győzelemmel kel- ból való kiesés után tulajdonkép- adott, Oláh a kapuban, Pál, Pop,
csár, Kádár (16’ Kéri) – Daroczi, szögletet rúghatták a másik után, de lett volna véget érjen a mérkőzés, pen csak ifjúsági korú játékosok- Mare és Kádár pedig a mezőnyben
Boros, Finta (46’ Szilágyi) – igazán egyik sem okozott nagy fejtö- de az idegenből hozott egy pont kal maradtak, ráadásul 24 pontos bizonyíthattak. Sikerült is még há-
Hendre, Sas összeállítású csapat- rést a Törinek. Majd egy elég kön�- is értékes lehet az alapszakasz büntetéssel kezdenek a tavalyi fi- romszor betalálni, így a vége: Szé­
nak szavazott bizalmat. nyen befújt szabadrúgás után nagy végelszámolásánál: Mezőtelegdi zetések elmaradása miatt. kelyhídi Sasok Sportklub–Nagy­
Az első játékrészben uralták a kavarodás alakult ki Ármós kapuja Foresta – Székelyhídi Sasok Ezen előjelek után egyáltalán váradi Luceafărul 8-0 (5-0). Gól-
mérkőzést a vendégek, Ármósnak előtt, nem sikerült kirúgni a tizen- Sportklub 1-1 (0-1). nem volt meglepő az, amit szom- szerzők: Kaszonyi, Sas 2, Daroczi,
alig akadt dolga, igaz a székely- hatosról a labdát, 1-1 a 65. percben. * bat délután látott a szép számú Hendre, Kádár, Finta és Silaghi.
*
Az utánpótláscsapatunk szintén
hazai pályán játszhatott, az U15-
bajnokság nyitófordulójában az
érmihályfalviakat fogadták Oláh
Róbert tanítványai. Betegségek
és különböző igazolt hiányzások
miatt mindössze tizenkét játékos
állt az edző rendelkezésére, ami
sajnos a végére meg is bosszulta
magát. Hiába szerezte meg Nyéki
Máté gyors góljával a vezetést a
Töri, a vendégek még a szünetig
egyenlíteni tudtak, majd a máso-
dik félidőben még hármat rúgtak
az amúgy nagyon jól védő Mátyus
Dominik kapujába. Székelyhíd–
Érmihályfalva 1-4 (1-1)
Érmihályfalvával játszott a Törekvés utánpótláscsapata, s bár nyerniük nem sikerült, a fiúk szépen helyt álltak a meccsen JUHÁSZ GYÖRGY

Ritmus a könyvről Hogyan készül az akácméz?


– hetvenéves a könyvtárunk A méhészettel ismerkedtek az érköbölkúti fiatalok Kétnapos interaktív foglalkozáson ismerkedtek Gődér Csongor kétszáz méhcsaládnak otthont
a méhészettel az érköbölkúti fiatalok augusztus adó kaptáraitól a jókedvű csapat az érköbölkúti
„Óh ne mondjátok azt, hogy A versenyre egyébként tizenegy alkotó végén. A helyi kultúrház előtti találkozás után Kecskehátig is eljutott. Ott a kiserdőt gyalogosan
a Könyv ma nem kell, tizenkét könyvborító tervvel nevezett a  kis csapatot Bádon Levente, a szervező Koro- elhagyva messzire belátható e gyönyörű vidék.
hogy a Könyvnél több be (az egyik igazán lelkes fiatal olvasó na Közösségi és Kulturális Egyesület elnökének Gődér Attila segítségével az ifjak huszonegy szom-
az Élet és az Ember: két könyvborítót is tervezett). A döntés, vezetésével Gődér Csongor fuvarozta a Kecske­ széd települést számláltak össze.
mert a Könyv is Élet, és él, mint általában, most sem volt könnyű, háton lévő méhészetéig. Ott Gődér Attila beszélt A tanulást az anyaországi Agrárminisztérium
mint az ember - de minden borítóterv részvételi okleve- a méhek életéről és a kaptárban uralkodó szigorú Hungarikum Bizottságának döntése tette lehetővé,
így él: emberben könyv, let kapott. rendről, amit a fiatalok nagy érdeklődéssel hall- amely nyertesnek ítélte a civil szervezet pályázatát,
s a Könyvben az Ember.” Az ünnepség záróakkordjaként az gattak. A kellő védőfelszerelés oltalmában a fiata- hungarikumnak elismerve az akácmézet és annak
(Babits Mihály: Ritmus a könyvről) egybegyűltek nemcsak a leleményes lok be is merészkedtek a kaptárok közé, ahol meg készítési folyamatát, mint a magyarság megőrzen-
könyvborító terveket, hanem könyv- is ízlelhették a szorgos élőlények munkájának dő és egyedülálló értékét.
Ünnepséget szerveztek az idén het- tárunk néhány történelmi példányát, gyümölcsét. RUPARCSICS JUDIT CSILLA
venedik születésnapját ünnepelő szé- jeles eseményeit is megtekinthették egy
kelyhídi városi könyvtár tiszteletére könyvtártörténeti kiállítás keretében,
július 1-én. Az „ünnepelt” számára amely nagyon jól kihangsúlyozta a múlt
jó előre elkészültek az ajándékok is: és a jelenkori nyomtatási, illusztrációs,
Guba-Kerekes Zsuzsa könyvtáros ver- szerkesztési és írói technikák közötti kü-
senyt hirdetett, mely keretében a lelkes lönbségeket. Kiállították a könyvtár első
olvasóknak kedvenc könyvük borítóját hivatalosan bejegyzett könyvét is, mely
kellett megtervezniük. a történelmi hátteret tekintve nem meg-
Az ünnepséget az új külsőt nyert Sza- lepő, hogy nem is lehetett más, mint
bó Ódzsa-színház aulájában tartották, Karl Marx A tőke című kötete.
szűk körű, de annál lelkesebb közönség Az eseményen helyet kapott egy ki-
jelenlétében. A megnyitó beszédben szó sebb ex libris kiállítás is, mely egy egy-
esett könyvtárunk múltjáról és jelenéről koron itt élt helyi alkotó, Tréfa Károly
(könyvtárosok, támogatók, könyvállo- munkáit mutatta be (külön kuriózum-
mány és egyéb érdekességek). Majd cso- nak számít ez, hisz ma már teljesen
dálatos, minden könyvszerető ember más formában találkozhatunk ex libris
szívét melengető szavalatot hallgathat- pecsétekkel).
tunk meg a helyi iskola diáklánya, Pop Hetven év emberi léptékben mér-
Regina előadásában (Babits Mihály: Rit­ ve nagy idő, de úgy gondolom, hogy
mus a könyvről). A történelmi útikalauz a könyvtár esetében nyugodt szívvel
és lírai pillanat után díjazták a minden- kívánhatunk még legalább háromszor
ki által várva várt könyvborítóverseny ennyi megért évet, nemcsak a könyv-
győzteseit: az első három helyezett Nica tárnak, mint intézménynek, hanem a
István Csongor (VI. osztály), Fodor lelkes olvasóközönségnek is. Hiszen
Sándor Máté (III. osztály) és Soós Re- egy könyvtár olvasók nélkül olyan,
gina (III. osztály) volt, Mocanu Karina mint egy ember lélek nélkül.
(V. osztály) pedig különdíjban részesült. VÁNYA BLANKA A méhészkedés elméleti és gyakorlati részébe is betekintést nyerhettek az érdeklődő fiatalok
8 2022.
július–szeptember

Érezzék benned az embert…


Beszélgetés Holczman Ilona idén nyugalomba vonult magyar szakos tanárral
Holczman Ilona több diáknemzedék életében vált a nagy­ – Nagyon szigorú szülő voltam, hisz három egymáshoz igen
betűvel írandó magyar szakos tanárnő alakjává, többek közeli életkorú gyerek nevelésekor jól látható határokat kel-
között nekem is. A végtelen és alázatos szeretet, amelyet lett húzni, az életem a folyamatos irányításról, tervezésről
szakmája és diákjai iránt érzett, most, pályafutása végén szólt. Másrészről viszont úgy érzem, hogy át tudtam adni
beérlelte gyümölcseit: volt diákjai, kollégái szeretetburok­ azt a bizalmat, amit gyerekként a szüleimtől kaptam. Velem
kal övezik körbe, midőn nyugalomba vonul. bármikor bármiről lehetett beszélni és megbeszélni dolgokat.
Talán akkor lettem lazább, amikor elkezdtem tanítani a sa-
– Milyen volt gyerekként? ját gyermekeimet is. Ekkor más szemmel kezdtem őket lát-
– Nagyon szófogadó, szabálykövető gyermek voltam. Édes- ni saját közösségükben, és ők is más szemmel kezdtek rám
anyám, aki tanítónő volt, nagyon szigorúan nevelt bennünket, nézni. Megértették, tapasztalták azt, hogy milyen is valójában
és elsőszülöttként velem szemben nagy elvárásokat támasz- a munkám, más perspektívába kerültem számukra, és talán
tottak a családban, magától értetődőnek vették a sikereimet. ezután kicsit szülőként is másként, jobban kezdtek értékelni.
Ugyanakkor szabad kezet is kaptam a szüleimtől, hiszen annyi- Mindmáig jól működik a kapcsolat közöttünk, bár felnőtt-
ra megbíztak bennem, hogy mindenhová elengedtek. Nagy- ként már elkerültek hazulról mindhárman.
bánya, ahol felnőttem, kiváló lehetőségeket nyújtott az óriási – Mit tekint szakmája legnagyobb elismerésének?
kirándulásokra, művelődésre, sportra, így igazán sohasem – Rengeteg dolgot megemlíthetek. A szakmában érdemes
unatkoztam. Édesanyámat igen korán elvesztettük, így hamar tanárként tartottak számon, az élettől azonban ennél sokkal
fel kellett nőnöm, hogy a családban kisebb legyen az űr. többet kaptam: rengeteg irodalomkedvelő diákot, akikből
– Volt-e gyerekkori álma arról, hogy felnőttként mi válik nem csak tanár, tanító, irodalmi szakíró, sőt költő vált. Mű-
majd önből? velt mérnökök, orvosok, gyógyszerészek, ügyes vendéglátó-
– Mindig is tudtam, éreztem, hogy emberekkel, emberekért sok és fodrászok, könyvelők és kétkezi munkások, fel sem
szeretnék majd dolgozni. Tizenegyedik osztályos lehettem, tudnám sorolni, milyen színes a paletta. Ha szépen, választé-
amikor a lelkészi pálya iránt kezdtem érdeklődni. Édesapá- A pedagógus, aki nemcsak tanított, hanem nevelt is kosan szólalnak meg, örülni tudnak egy-egy könyvnek, szép
mék rendesen pánikba is estek, hogy az adott kommunista verssornak, és a helyesírás iránti igényük is megmaradt, talán
rendszerben ezzel a lépéssel politikailag el is ásom majd ma- – Milyenek voltak a pályakezdő évek? picit az én érdemem is. Ők az én legnagyobb szakmai elisme-
gam és a hozzám közel állókat. Azonban sokkal nehezebb – A kihelyezések körüli politikai csűrés-csavarás okán elő- réseim. Ha az utcán rám köszönnek, az igazi öröm. A család-
volt akkoriban teológia szakra bejutni, mint azt valaha is ször egy Szilágy megyei településre, Zoványba kerültem. Ez ban is folytatódik a pedagógushagyomány: kisebbik leányom
képzeltem volna, és a megfelelő háttértámogatás hiányában minden szempontból nagyon szerencsés, sorsfordító mo- tanítói oklevelet szerzett, a nagyobbik leányom pedig magyar
hamar el is vetettem ezt az ötletemet. mentuma volt az életemnek. Végtelenül kedves, segítőkész szakos tanárként dolgozik.
– Hogyan teltek a diákévei? közösségbe kerültem be, ahol én lettem a legfiatalabb kolléga. – Közel negyven év távlatából hogyan látja, milyen egy jó
– Igen hamar, már első osztályos koromra megtanultam ol- Kilenc évet töltöttem itt és romantikus móriczi, mikszáthi pedagógus?
vasni, így olyan szavakat, kifejezéseket, fogalmakat ismertem eszményekkel kezdtem a pályafutásom, hittem abban az elhi- – Szerintem valaki attól válik igazán jó tanárrá, ha a tanítvá-
meg, melyek által talán kicsit koravénné váltam a kortársaim- vatottságban, miszerint aki felelősséget vállal a magyar kultú- nyai érzik benne az embert. Emellett nagyon fontos a szak-
mal szemben. Azonban a játék sem maradt ki az életemből, ra terjesztéséért és a gyermekekkel dolgozik, fáklyaként kell mai bázis, a megingathatatlan alap, ami nem más, mint maga
de a tanulás mindig fontos volt számomra. Nekem magától megvilágítsa diákjai számára az utat. Kilenc év után azonban a tudás. Ezt én egy fejjel lefelé álló piramisként képzelem el,
értetődő volt, hogy tanulnom kell, hisz diákként annak volt úgy éreztem, hogy „kinőttem” a szerepköröm, sokkal több ami az alapjaitól kezdve egyre csak bővül, terebélyesedik.
ott az ideje. Szerettem az iskolát, és szívből örültem, hogy ke- mindent szerettem volna átadni a tudásomból, mint amire Idővel az ember egyre szélesebb spektrumban kezd el gon-
retet adott az életemnek. egy általános iskolában igény mutatkozott. dolkodni, meg- és átlátja a dolgok közötti összefüggéseket.
– Megszületett a pedagógusi pálya iránti érdeklődés… Versenyvizsga útján, nagyon nehezen megélt magánéleti Véleményem szerint ez a két dolog a tanári szakma kulcsa:

KANAPÉ
– Magyar–orosz szakra jelentkeztem Kolozsvárra, azonban a váltással kerültem Székelyhídra, ahol a közösség eleinte elég szeretni és tudni, azt amit csinálsz és nagyon szeretni, tisztel-
kiváló eredményem és a színtízes érettségi médiám sem bizo- távolságtartónak mutatkozott, míg végre éreztem azt, hogy itt ni azokat, akikkel végigjárod ezt az utat. Tudni kell derülni,
nyult elégségesnek a hatalmas túljelentkezéssel szemben (ak- a helyem. A diákokkal azonban az első perctől sikerült egy- nevetni, örvendezni annak, ami épp van.
koriban 17–18 ember pályázott egy helyre). Így történt, hogy másra hangolódnunk. Azokra, akik már az elején kedvesen – Magyar szakos tanárként melyek a kedvenc könyvei?...
egy évig a nagybányai szövőgyárban dolgoztam, és időköz- fogadtak, ma is nagy szeretettel emlékezem. Nem véletlen, – Életem első elolvasott „felnőtt” regénye Gárdonyitól az Egri
ben hivatásos szövőnői oklevelet is szereztem. Ez az időszak hogy a kollégáim között találtam barátokra is. csillagok volt, fiatalabb felnőttként egy időszakot az életemből
sok mindent elmélyített bennem. Az orosz nyelvtudásom – Mi az, ami most, pályája végéről visszatekintve a legjob­ Márai életfilozófiájának megismerésére szenteltem, azonban
sokat csiszolódott, hisz egy ideig tolmácsként is dolgoztam. ban fog önnek hiányozni? nem tudnék kiemelni egyetlenegy kedvenc művet. Úgy vélem,
Akkor érkeztek a gyárba az új típusú orosz SZTB szövőgépek, – A diákjaim, a kollégák, az úgynevezett közösség. Időköz- ahogy egy sokgyerekes édesanyától sem várhatjuk el, hogy
és nekem a beszerelésre érkezett szakemberekkel kellet tarta- ben, igaz, nagyon sok minden megváltozott körülöttem. A válasszon gyermekei közül egy kedvencet, ugyanúgy egy ma-
nom a kapcsolatot. Ugyanakkor én – aki addig egy értelmisé- rendszer, a modern kor sajnos a pedagógusi pályát választó gyar szakos tanárnak sem illendő kedvenc könyvet választa-
gi család által teremtett burokban nőttem fel – olyan voltam lélekidomárokból lassan gyermekidomárokat farag. Azon- nia. Minden elolvasott könyv hozzáad valamit az emberhez, új
itt, mint egy elvarázsolt hercegkisasszony, aki ott találkozott ban a korral az ember derűsebb látásmódot sajátít el, job- világok, emberek, általunk már megélhetetlen sorsok tárulnak
először az úgynevezett munkásosztállyal, melynek a jelszava ban átlátja a szakmai és magánéleti dolgokat is, megtanulja, fel szemeink előtt. Igazából ezért is lettem magyar szakos ta-
a klasszikussá vált Beatrice-dal is lehetett volna: „nyolc óra hogy mi az igazán fontos az életben. Világéletemben nyitott nár, mert világéletemben imádtam olvasni. Ez tette lehetővé
munka, nyolc óra pihenés…” Ne értsenek félre, nem a dol- szemmel jártam, mindent, ami velem, körülöttem történt, az számomra, hogy mindennapi kenyeremet is megkeressem, és
gozó ember iránti elfogultság mondatja ezt velem. Mindig is olvasmányélményeimet és a tapasztalataimat megpróbáltam hogy a művészetek világában is otthonos legyek.
nagyra becsültem azokat, akik tisztességgel tették a dolgukat. kamatoztatni a katedrán. Fontosnak tartottam átadni a diák- – Milyen terveket sző az elkövetkezendő évekre?
De nem az én világom volt. jaimnak az élet esszenciájából néhány cseppet. Ám a mai ge- – Nincsenek nagy világmegváltó terveim, inkább az apró lé-
Ez az év megtanította nekem, hogy kitartónak kell lennem, neráció már ilyen „bölcselmekre” nem kíváncsi. Most, mikor pések művészetét szeretném gyakorolni. Megélni és elfogad-
mindenképp be kell jutnom az egyetemre, mert az én álma- életemnek ez a szakasza véget ért, kicsit úgy érzem, hogy az ni azt, amit a mindennapok magukkal hoznak: unokákat és
im nem erről szóltak. Kolozsvár az ifjúságom legszebb éveit egyik szemem sír, a másik pedig nevet: hisz következnek a jól könyveket dédelgetni, rendezgetni a rendezni valókat, minél
ajándékozta nekem, nemcsak a tanulás szempontjából. Itt megérdemelt pihenésre, töltődésre szolgáló nyugdíjas évek, több időt tölteni a családdal, gyakorolni kedvenc nyelveimet
éltem meg emberformáló élményeket, és itt ismertem meg azonban nem tudom, hogy ezentúl kivel osztom majd meg olvasgatással, filmnézéssel, olykor utazgatni egyet-egyet.
gyermekeim édesapját is. Igazi diákszerelem volt ez, melyet azt a rengeteg tapasztalatot, olvasmányt és idézetet, gondo- Mert fontos megőrizni az emberi méltóságot, amennyire le-
házassággal és három, egy fiú- és két lánygyerekkel pecsétel- latot, amelyek által igyekeztem színesebbé, „örömtanítássá” het fizikailag és lelkileg is egészségesnek maradni, hogy úgy
tünk meg. Később, sajnos, külön váltak az útjaink, így ezután tenni a hétköznapjainkat az iskolában. tudjunk szeretni és elfogadni mások szeretetét, hogy ez ne
a gyerekeimnek és a tanulás, tanítás iránti örök szerelemnek – Visszatekintve milyen szülőként pedagógusnak, pedagó­ váljon teherré egyik fél számára sem.
szenteltem az életem. gusként szülőnek lenni? VÁNYA BLANKA

Székelyhíd és környéke havilapja. A kiadvány megjelenését


Kiadja és ingyenesen terjeszti az Ér Hangja Egye­sület.
Felelős kiadó: Béres Csaba
támogatta:
Nyomás: Pentaprint Kft., Bihar

Felelős szerkesztő: Szücs-Pap Enikő Munkatársak: Aszalós Tímea, Bíró Orsolya, Juhász György, Kiss Lóránt, Székelyhíd
Rupárcsics J. Csilla, Szegedi Mária, Szyártó József L., Ványa Blanka Város
Tördelés: Ferencz Csaba-Levente Polgármesteri
ISSN 2501-1545 Hivatala
Szerkesztőség elérhetősége: 417435 Săcueni piaţa Libertăţii nr. 1
e-mail: erhangja1@gmail.com, honlap: www.erhangja.ro

You might also like