Professional Documents
Culture Documents
évfolyam
X. Feszty-hét
Tánciskola
Versenyeink
Drogmegelőzés
1
KEDVES OLVASÓINK!
Iskolánk új vezetőségének céljai közt nagyon sok innovatív terv szerepel, úgy az
oktató-nevelő munkával kapcsolatban, mint infrastrukturális beruházások terén.
A 2017-es esztendő nagyon sikeresnek mondható, hiszen intézményünk szerepel egy
nyertes Európai uniós projektben, mely keretében egy új oktatási módszert próbálunk
honosítani Szlovákiában egy másik, kelet-szlovákiai iskolával együtt. A módszer neve:
Komplex Instrukciós Program, melynek jelmondata: Mindenki jó valamire. Jól használható
heterogén összetételű osztályközösségekben, egyénre szabott feladatok, feladatsorok
megoldásából kooperatív technikával a tanulók egy komplex feladatot tudnak megoldani. A jó
képességű gyermek fejlődik, de a gyengébb képességű tanuló is halad önmagához képest.
A projektből adódóan pedagógusaink képzéseken vesznek részt, majd az idő múlásával
remélhetőleg képzőkké válnak, ami kihívást jelent majd iskolánk számára, hiszen
Szlovákiában a mi intézményünk lesz az egyik a kettő közül, aki e Magyarországon már jól
bevált módszert továbbadhatja más oktatási intézmények számára. A projekt révén iskolánk
több hasznos didaktikai és más oktatáshoz szükséges berendezéshez jut, mellyel
nagymértékben növeljük osztályaink felszereltségét.
Ami az infrastrukturális beruházásokat illeti, több sikeres projekt van folyamatban. Örömmel
jelenthetjük, hogy B pavilonunk a tetőtér beépítésével bővülni fog, minek köszönhetően az
óvoda helyiségeit bővíteni tudjuk. A nyár folyamán több olyan munkálat lett elvégezve, mely
belső, ill. külső környezetünk megújítását, modernizálását, energiatakarékosságát tűzte ki
célul. Pavilonjainkban több tanterem fel lett újítva. Le lettek cserélve a lámpatestek, új
vakolatot kapott a toalettek előtti folyosó rész. Az osztálytermekben folyamatosan le lettek
cserélve a táblák, új kerámiatáblákat vásároltunk. A tornaterem világítása modernizálva lett.
A B pavilon előtti tér is megújult, új térkövezést kapott. A régi aszfaltos pálya meg lett
semmisítve, helyébe természetes füves pályát szeretnénk. Készen van az új pálya
öntözőrendszere. Elkészült az új távolugró pálya. A kazánházra új tetőszerkezet került.
A konyha, ill. az étterem nyílászárói is ki lettek cserélve. Az óvoda udvarát bővítettük terület
és eszközök szempontjából egyaránt. Megépült a szülők jóvoltából a nyári osztály és a kis
vasút is, melyben gyermekeink örömmel játszanak. Az iskola egy jótékony támogató
jóvoltából egy önjáró traktorral gazdagodott, amit ezúton is köszönünk.
Intézményünk nevében engedtessék meg, hogy megköszönjem Ógyalla városának,
Önkormányzatának, minden támogató és segítő magánszemélynek, szülőnek, cégeknek
a hathatós támogatást. Továbbra is azon leszünk,
hogy iskolánk minél jobban fejlődjön, és eleget
tegyen a kor kihívásainak.
Deme László - az iskola igazgatója
2
VERSENYEINK
Pozsonyban jártunk
Évek óta rendszeresen sikeres résztvevői vagyunk a komáromi Selye János Gimnázium által
immár 21. alkalommal megrendezett Dobré slovo - Jó Szó elnevezésű szlovák nyelvű vers- és
prózamondó versenynek. Büszkén mondhatjuk, hogy nélkülünk még alig volt kerületi
fordulója a versenynek. Idén 2 tanuló készült
szorgalmasan a 6.-9. évfolyamos tanulók
közötti megmérettetésre. A hetedikes Molnár
Ferenc vers-, osztálytársa Jóba Zoltán pedig
prózamondásban bizonyította tehetségét. Már
a kerületi forduló is izgalmasra sikeredett,
hiszen Feri 2., míg Zoli az 1. helyen végzett.
A verseny országos fordulójára másnap került
sor. Mindketten nagy elszántsággal álltak
hozzá a versengéshez, nem ijedtek meg
a többi tehetséges előadótól, és még inkább
odafigyelve fejezték be a versenyt.
Mindketten a képzeletbeli dobogó legfelső
fokára állhattak, maguk mögé utasítva a többi tehetséget. Így az iskola a versenyen való
szereplésünk történetében a legnagyobb eredményt érte el.
Lacza Eleonóra
3
Magyar nyelvű versenyeink
„A vers néma. Adj neki hangot. A vers a könyvben halott. Keltsd életre. Mi a szavalás? A vers föltámasztása
papírsírjából. Ez a kor néma. Hangtalanul olvas, hangtalanul ír.“ Kosztolányi Dezső
A 2016/2017-es tanévben is, ahogy tesszük évről évre, részt vettünk a Simonyi Zsigmond
helyesírási versenyen. A verseny az SZMPSZ szervezése alá tartozik, regionális fordulóval
indul, és Kárpát-medencei döntővel zárul. A versenyen iskolánkat tavaly három tanuló
képviselte – a 7. osztályból Baka Olivér és Hajtman Márk, a 8. osztályból pedig Szalay Dávid.
A fiúk szorgalmasan készültek a megmérettetésre, amely komoly helyesírási ismereteket
igényel. A regionális fordulót Komáromban rendezték, ahonnan sajnos nem sikerült
továbbjutnunk az országos döntőre. A komáromi versenyen legjobban Baka Olivér szerepelt,
aki csak 2 ponttal maradt le az országos fordulóról. De a másik két fiú is szépen helytállt.
Idén újra próbára tesszük tudásunkat. Bagin Tünde
Kincskeresők
November 8-án két 6. osztályos tanulóval – Fejes Bettina és Hajtman Zsófia - részt vettünk
Dunaszerdahelyen a XIII. KINCSKERESŐK - Regionális értékeket felkutató diákok
konferenciáján, ahol nagyon szép eredményt, aranysávos minősítést értünk el.
A munka címe: Ógyalla a nemesek városa, avagy kastélyok és kúriák
Ógyallán. Cabaň Erika
4
Megtanította nekünk, hogyan gyűjtsünk adatokat az idősebb emberektől, hogy
ezeket az adatokat hogyan kell feldolgozni, lejegyzetelni. Már akkor nagyon
sok beszámolót, prezentációt készítettünk.
Ami minket a legjobban megfogott, az az Ógyallán található kastélyok és
kúriák, melyek valaha gyönyörű díszei voltak a városnak, jelenleg sajnos
jelentős részük az idő martalékává vált. Munkánkkal szeretnénk felhívni,
nemcsak az ógyallai lakosok figyelmét, hanem a szélesebb közönség figyelmét
is arra, hogy hogy vesznek el az értékek a szemünk előtt, hogy valamit tenni
kéne, hogy őseink, akik munkájukat, vagyonukat fektették ezekbe az
épületekbe, ma is büszkék lehessenek ránk, hogy vigyázunk, óvjuk az ő hagyatékukat.
Fejes Bettina, Hajtman Zsófia
Anyanyelvi vetélkedő
Első ízben vettünk részt az Érsekújvárban meghirdetett Anyanyelvi
vetélkedőn, melyet a Czuczor Gergely napok keretében tartott a Czuczor
Gergely Alapiskola. A feladatok széleskörűek voltak, mind
anyanyelvünkhöz kapcsolódtak. A felső tagozatosok Jóba Zoltán, Molnár
Ferenc és Rajtár Laura összeállításban ugyan az ötödik helyre szorultak,
de csupán 1-1 pont választotta el a csapatokat egymástól. A Fekeč
Angelika, Kovács Aletta, Lebó Klaudia alkotta alsó tagozatos csapat a
döntőben holtversenyben állt a hazai csapattal. A zsűri úgy határozott,
hogy kiegészítő feladat segítségével méri össze a 2 csapat tudását,
amiben a mi lányaink jeleskedtek. Így sikerült kategóriájukban az első
helyen végezniük. Kajan Kornélia
5
Katedra verseny
Sportversenyeink
Minden évben igyekezünk minél több versenyen részt venni, és persze minél jobb
eredményeket elérni. Nyilván akkor sem csüggedünk, ha nyeremény nélkül térünk vissza
kedves iskolánkba egy-egy versenyről, mivel hibáinkból tanulunk, tapasztalatot szerzünk,
hogy minél jobbra fejlesztjük képességeinket. Nézzük meg, hogy ebben az évben milyen
versenyeken vettünk részt.
- Labdarúgás: Futball Cup: Gútán játszottunk
a fiúkkal egy nagyon élvezetes meccset, ahol a 2.
helyet értük el és egy szép kupával gazdagodtunk.
- Szabó István Emlék Focitorna: A helyszín ezennel
Csata. Nagyon jó volt látni mennyi magyar ajkú
diák és pedagógus gyűlt össze ezen a barátságos
focitornán. Legnagyobb meglepetésünkre Erdélyből
is érkezett egy csapat. A hangulat kellemes volt, és
nem hiányozhatott a finom gulyás sem, ami három
nagy katlanban is rotyogott. Sok csapat volt, idén 5.
helyezést értük el, ám üres kézzel nem tértünk haza,
mert Ďuráč Patrik megkapta a legjobb játékos
kinevezést.
- McDonald´s Cup: erre a versenyre a kisebb diákjainkkal mentünk (3.-4. osztály). 5 csapatból
a 3. helyezést értük el, de sajnos csak az első
2 csapat jutott tovább.
- Atlétika: Érsekújvárban voltunk 10 diákkal
és a következő számokban indultunk:
krikettlabda-hajítás, súlylökés, távolugrás,
stafétafutás, futás 60 méter, 800 m lányok,
800 m fiúk, 1000 m fiúk, magasugrás.
Minden egyes számban lecsúsztunk a 4.-5.
helyre.
6
- Kézilabda: Naszvadon játszottunk, ahol nagyon erős volt a mezőny, és nem sikerült
továbbjutnunk a lányokkal. Nem sokkal később viszont a fiúkkal továbbjutottunk, és egy
nagyon szép járási 3. helyet sikerült kivívnunk.
- Kosárlabda: Tavaly hatalmas derbit vívtak a fiúk a szlovák alapiskolával itt, Ógyallán,
mindössze 3 ponttal maradtunk alul. Idén 3 csapat volt, ahol az első jutott tovább, mi pedig
másodikok lettünk. A lányokkal még kicsit többet kell gyakorolnunk, de jó úton vagyunk.
- Floorball: Egyre nagyobb teret hódít a floorball az iskolákban. Mi idén késő tavasszal
kaptunk felszerelést, és nagyon megtetszett a diákoknak ez a játék: “talaj hockey“.
Bátorkodtam bejelentkezni a versenyekre, idén szeptemberben és novemberben Szentpéteren
játszottunk a fiúkkal és lányokkal. Meg kell dicsérnem a fiúkat és a lányokat egyaránt, mert
a többi iskolákhoz képest mi csak nemrég ismerkedtünk meg ezzel a játékkal, ennek ellenére
a fiúk 6 csapatból harmadikak lettek, és mindössze egyetlen egy ponttal csúsztunk le
a második helyről, ami kisebb fejfájást okozott, mivel az első 2 csapat jutott tovább.
- Pingpong: Idén két pingpong versenyen vettünk részt. Mindkettő Szentpéteren került
megrendezésre, az egyik a Kossányi-hét keretében. Díjat nem hoztunk, de szeretném kiemelni
Hajtman Márkot és Molnár Ferencet, akik jól megizzasztották a legjobb pingpong
játékosokat.
Végezetül annyit: srácok és lányok, nem mindenkit emeltem ki ebben a cikkben, ami nem azt
jelenti, hogy a többiekről megfeledkeztem volna. Ti, akik olvassátok, tudjátok nagyon jól,
hogy kikre gondolok, és hogy büszke vagyok Rátok. Hajrá Feszty suli! Vrábel Krisztián
Matematika versenyeink
Iskolánkon a matematika versenyeken való részvétel nagy múltra tekint vissza. Próbálunk
minél több versenybe bekapcsolódni, persze ez nem mindig sikerül. Az ideihez hasonlóan a
tavalyi évben is 6 versenyen szerepeltünk kisebb-nagyobb sikerrel.
Legkorábban kerül megrendezésre ezek közül az ógyallai
Építészeti Szakközépiskola által szervezett Konkoly-Thege Miklós
Matematikaverseny, ahol középiskolás diákokkal kell felvenni a
harcot. Itt mindig nagyon szívesen fogadnak minket, annak
ellenére, hogy mi vagyunk az egyetlen alapiskola ezen a versenyen,
de még sose vallottunk szégyent. A második, amit megemlítenék a
Katedra Matematikaverseny, ami levelezős fordulókkal kezdődik,
majd középdöntővel folytatódik és döntővel ér véget. A levelezős
fordulókat sikeresen vesszük, a döntőbe sajnos nem mindig sikerül
bejutni. A tavalyi évben 1-2 ponttal maradtunk csak le, így a döntőt
ki kellett hagynunk. Az Iskolaügyi Minisztérium által kiírt
versenyek közül a Matematika Olimpiát és a Pitagorasz
versenyeket preferáljuk. Az iskolai fordulók után a komáromi
járási következik, ahol a szereplésünk felemásnak mondható.
Vannak jobb éveink, amikor eredményesek vagyunk, viszont vannak gyengébbek is.
Tanulóink által legjobban kedvelt a Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány által
szervezett Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny. Ebből csak egyetlenegy forduló van, 30
logikai feladattal. A jó megoldásokért plusz pontok, míg a rosszakért mínusz pontokat adnak.
Ebbe a versenybe második osztálytól egészen kilencedik osztályig be tudjuk kapcsolni a
tanulóinkat, akik szép eredményeket szoktak elérni. Az utolsó a sorban egy internetes logikai
verseny a Genius Logicus. Bár ez szlovák nyelven folyik, egy-két tanulót mindig érdekel,
hiszen itt mind a négy fordulót számítógépen kell megoldani.
A szép eredményekhez gratulálunk úgy a felkészítő pedagógusoknak, mint tanulóinknak. Az
idei versenyzésekhez pedig sok kitartást és szép perceket kívánunk. Pál Gábor
7
Műveltségi vetélkedő
Egészségügyi verseny
Június 21-én az ifjú egészségügyi csapat
Komáromban a Határőr utcai alapiskolában
a járási versenyen eredményesen szerepelt
Kecskés Mária tanító néni vezetésével. Az
alsótagozatosok közül Kovács Aletta, Fekeč
Angelika, Lebó Klaudia, Lebó Nikoletta és
Slovinsky Slavomír mérte össze tudását a többi
versenyzővel. Három részből állt a
megmérettetés. Elméleti kérdések voltak a
Vöröskereszt történelméből és az
elsősegélynyújtásból. Az elmélet után a
gyakorlatban mutatták be a csapatok az
elsősegélyt az ájulásnál és az újraélesztési
folyamatot. Molnár Ferenc, Rajtár Laura, Németh Klaudia, Baka Olivér és Hajtman Márk a
tizenöt csapat között az elméleti kérdések után a gyakorlatban az újraélesztési folyamat
lépéseit mondták el, majd vérzést látták el.
Gratulálunk mindkét csapatnak. Kecskés Mária
8
ESEMÉNYEINK
9
X. FESZTY–KÉP RAJZPÁLYÁZAT
I. kategória: óvodák
1.Lakatoš Sebastián -0. évfolyam - Feszty Árpád Alapiskola és Óvoda, Ógyalla
2.Lakatoš Alex - 0. évfolyam- Feszty Árpád Alapiskola és Óvoda, Ógyalla
3.Ondrusek Lilla – óvoda - Feszty Árpád Alapiskola és Óvoda, Ógyalla
A pályaművek beküldési határideje: 2016. december 1-je volt. Nyolc iskolából összesen 135
pályamű érkezett. Csontos Ildikó
Feszty Cup
10
Feszty –hét rendezvénysorozat zárónapja
11
folyosóra lassan szivárogtak be a felső tagozatos diákok, ki jelmezben, ki pedig anélkül.
Mindenki szórakozni akart, és jól érezni magát. A hangulat pedig mindig olyan egy buliban,
amilyet mi teremtünk magunknak. A tanulók fennhangon énekelték az ismert zeneszámokat,
és nagy örömmel kapcsolódtak be a különböző játékos vetélkedőkbe. Legnagyobb sikere
a lufis táncnak, valamint a „Szellem, szellem ki a házból“ elnevezésű játéknak volt.
Idén ősszel először, de remélhetőleg nem utoljára rendeztük meg ezt a bulit. A szervezők
örömmel fogadják majd a tanulók észrevételeit és ötleteit. Fekeč Zita
Rekordok napja
Idén sem maradhatott el a Rekordok napja c. rendezvényünk. Ebben az évben a kék szín volt
a belépő az egyes versenyszámokra.
Reggel pedig a Mannequin challenge
nevű új őrületet próbálhatták ki
a diákok, ahol mindenki egy bizonyos
pozícióban szoborrá dermedt, a kamera
pedig felvette ezt, így olyan hatást
adott, mintha megállt volna az idő.
A diákok különböző
versenyszámokban próbálhatták ki
magukat. Volt kosárra dobás, kapura
rúgás, dekázás, Rubik-kocka kirakás,
ugrókötelezés, zsákban futás,
labdacipelés stb. Mindenki nagyon
igyekezett, hiszen idén is rekorder szeretett volna lenni. Vrábel Krisztián
Megemlékezéseink
12
Anyák napja
Egészség hete
13
Nárciszok napja
Jelmezbál
2017 februárjában megrendeztük a
hagyományos iskolai álarcosbált. Először
körbesétáltunk, hogy mindenki megcsodálhassa
jelmezeinket. Voltak, akik ragaszkodtak a már jól
bevált maszkokhoz, de voltak, akik nem féltek
újítani. A színpadon mindenki egyesével lehetőséget
kapott a bemutatkozásra, persze voltak csoportos
versenyzők is. Rövid szünet után különböző
játékokkal folytattuk. Az elmaradhatatlan
tombolahúzás ezúttal is sok izgalmat hozott, sokan
nyertek, akik pedig nem, azok is kaptak egy-egy
apróságot, így senki sem ment haza üres kézzel. Az
egyébként is jó hangulatot sikerült egy kis táncolással tovább fokozni; szinte mindenki táncra
perdült. A zsűri három kategóriában díjazott: vásárolt, otthon készített és csoportos jelmezek.
Az egész álarcosbál nagyon vidám volt, jól éreztük magunkat, és sokat nevettünk.
Deme Judit
Papírgyűjtés
14
Élet és egészség védelme
A tavaszi Élet és egészség védelme napon a komáromi kórház nővérkéje, Szapu Barbara
tartott nekünk kimerítő előadást az elsősegélynyújtás alapjairól. Sorba vette, majd
gyakorlatban be is mutatta a leggyakrabban előforduló balesetek esetén szükséges életmentő
eljárásokat. Szóba került az újraélesztés, fulladás,
csonttörés. Hangsúlyozta, hogy egy gyerek is
menthet életet, ha megfelelően elsajátítja
annak módját. A bemutató után az osztályok
váltakozva kiselőadásokat hallgattak meg, mégpedig
tűzvédelem, vegyvédelem, topográfia, biztonságos
közlekedés és a gyakorlati elsősegélynyújtás terén.
A 2017/2018-as tanévben ősszel került
megrendezésre a második Élet és egészség védelme
nap. Ezen alkalomból a tanulók öt témakörben
vettek részt előadásokon, melyeket a felső tagozatos
osztályfőnökök tartottak meg. Az előadások után az iskola valamennyi diákja kivonult
a focipályára, ahol a Futás az egészségért nevű versenyen vettek részt. A legfürgébb diákok
oklevelet vehettek át az Egészség hete keretében. Kianek Melánia
Tánciskola
A 2016/2017-es tanév egyik újdonsága a tánciskola volt. A 6., 7., 8., 9. évfolyamok
tanulóinak részvételével szerveztük meg. Három hónapi terjedelemben valósult meg, amit
záróünnepéllyel fejeztünk be a kultúrház nagytermében. A három hónap alatt hangsúlyt
fektettünk a legfontosabb társasági viselkedés szabályainak elsajátítására is. Ezen szabályok
helyesen megmutatkoztak a zárórendezvényen. A tanult táncokat (latin és standard) nagy
figyelemmel, odaadással mutatták be az est folyamán. Azt gondolom a gyerekek, szülők és
a pedagógusok is remekül szórakoztak. Köszönöm a lehetőséget. Csorba István
15
A rendezvénysorozatot még 1993-ban indították útnak, amellyel Gidró Bonifácnak
állítottak emléket, akinek köszönhetően a gimnáziumban az oktatás a két világháború közt is
magyarul folyhatott. Nagy Kitti
Tanulmányi kirándulás
Már évek óta terveztük meglátogatni a Monostori Erődöt, hiszen Közép-Európa legnagyobb
erődrendszerének, a legjobb állapotban fennmaradt
részéről van szó. 2017. október 25-én vágtunk neki
38 tanulóval, hogy megismerjük a környék
leglátogatottabb építményét. A 19. század második
felében épült monumentális erőd a maga korában
szinte bevehetetlennek számított, a mészkőből
faragott néhol több méter magas falak a kor hadi
építészetének nagyszerűségét dicsérik. Remek
idegenvezetőt kaptunk, érthetően előadta az erőd
történetét, amit közben alaposan be is jártunk. A
dunai bástyánál kimentünk a Duna jobb partjára,
ahol szép kilátás mellett egy T54-es szovjet
harckocsi fogadott bennünket. Ezután az erődbe visszatérve megtekintettük az ott kialakított
„komáromi mesterségek” c. állandó kiállítást, a kenyérmúzeumot, a hadtörténeti múzeumot és
gépparkot. Izgalmas nap volt, tanulóink még hetekkel később is felemlegették. Pallér Péter
Jutalomkirándulás Ópusztaszeren
16
Gyermek- és családi nap
17
Egyházi eseményeink
18
Legmozgalmasabb hónapunk az iskolai év utolsó hónapja volt. Megtartottuk
a gyermeknapot, busszal a komáromi játszóházba mentünk, ahol gyermekeinknek egy igazán
vidám délelőttben volt részük. Az apák napját szalonna- és kolbászsütéssel egybekötve
tartottuk. Körülnéztünk, milyen élet folyik a népművészeti iskolában, részt vettünk a Családi
napon, s végül elbúcsúztattuk az iskolába induló gyermekeinket.
Ősszel zöldségekből, gyümölcsökből kiállítást készítettünk, és ott voltunka a ,,Tök jó
bulin” is.
Novemberben a magyar népmese napja alkalmából meseelőadáson vettünk részt,
felléptünk a Csemadok évzáró ünnepségén.
Néhány mondatban így jellemezném óvodánk életét, s az elmúlt egy évet.
Mindennapjaink vidáman teltek, rendezvényeink sikeresek voltak.
Éles Éva, az óvoda vezetője
Drogprevenció
19
Feszty Árpád Alapiskola és Óvoda
Sport utca 7., 947 01 Ógyalla
Telefon/fax: 035 760 25 40
E-mail: fesztyalapiskola@gmail.com
www.fesztyalapiskola.sk
KPrint©
All rights reserved®
20