You are on page 1of 8

3

Idén Székelyhídon szentelték


meg a Magyarok Kenyerét

3 Új óvodát adtak át a felsővárosi


roma közösségnek

XIII. évfolyam,
3. (137.) szám
2022. április–június

Elbúcsúztak a ballagó diákok


Utoljára csengettek ki a Petőfi Sándor Elméleti Líceum végzős osztályainak

K
Idén összesen harmincnyolc magyar és nyolc román tagozatos diák búcsúzott el ünnepélyes keretek között a székelyhídi középiskolától

R O
Elballagtak négy évnyi padban ülés után a ne felejtsék el magukkal vinni a szülőföld Az esemény folytatásaként az iskola énekka- tatták a végzősöket, majd átadták a következő

A
székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum szeretetét. Olimpia Gherman pedig megem- rának népdalelőadását hallhatták a jelenlévők, évfolyamnak az iskola jelképes kulcsát is.

KS
végzős diákjai, az utolsó csengőszó már csak lítette, hogy a négyévi felnőtté válás során majd Alina Corlan, Cservid Levente és Egeresi A helyi Zajgó Néptánccsoport is kedveske-
a búcsúzkodás emlékét hordozta magában. A sok barátot és ismereteket szereztek, és most Ingrid osztályfőnökök búcsúbeszédei követ- dett egy előadással a diákok számára. Majd

I Á
záróünnepséget május 26-án az iskola udva- mindezzel indulnak útnak új horizontok felé. keztek, illetve átadták a díjakat az azt megér- Rákosi Jenő, az Érmelléki Református Egy-

D
rán tartották, ahol egybegyűltek a végzős diá- Az aligazgatók után Béres Csaba polgármes- demlő végzősöknek. A folytatásban Pap József házmegye esperese áldásában elmondta, a sok
kok és szeretteik, osztályfőnökeik, tanáraik, az ter intő szavai következtek a végzős diákok pedagógus a Scola Nostra Egyesület által fel- tudás és más megszerzett erények mellett el-
iskola vezetősége, a helyi egyházak képviselői irányába. Kifejtette, hogy az iskolai felelések ajánlott tanulmányi és sportolói díjakat adta át engedhetetlen Isten áldása és a belé vetett hit
és a város polgármestere. izgalmát a felnőtt élet izgalmai váltják majd a kiváló eredményeket elért diákok számára, is. Vlad Sergiu Şuteu helyi ortodox pap pedig
Az esemény az igazgatóhelyettesek beszé- fel, és az első napokhoz képest ma már ők a majd a kiemelkedő sporteredményeket elért arra bátorította a diákokat, hogy minden ne-
dével vette kezdetét. Püsök Julianna kifejtet- főszereplők. Ugyanakkor remek edzést kap- diákokat díjazta Kiss Daniela tanárnő. Egy hézség közepette az Úrra támaszkodjanak. Az
te, hogy a döntés innentől a végzősöké, kitar- tak a tanáraiktól, a nehézségek leküzdéséhez újabb népdal után a végzős diákok búcsúsza- utolsó kicsengetés eseménye a ballagók és ta-
tásra, türelemre és önfegyelemre lesz szüksé- pedig olyan fegyvert, ami felejthetetlen, ez vai következtek. Ez után a tizenegyedikes di- náraik búcsúzásával zárult.
gük a továbbiakban, és bárhova is mennek, pedig nem más, mint a tudás. ákok jókívánságokkal és bátorítással búcsúz- SZYÁRTÓ JÓZSEF LÁSZLÓ

Mosollyal teli Átadták a fiataloknak az ANL-lakásokat


Gyermek Jézus-búcsú Tizennyolc bérlakást adott át fiata-
lok számára Székelyhídon az Orszá-
gos Lakásügynökség (ANL) május-
A hagyománnyá vált Gyermek Jé- programkavalkádnak, ahol kicsik ban. A hat garzonlakás és tizenkét,
zus-búcsú megünneplése alkalmá- és nagyok egyaránt találtak maguk- egyenként kétszobás lakást magában
ból vendégekkel és pezsgő élettel nak elfoglaltságot. A Dévai Szent foglaló tömbház a régi futballpálya
telt meg a székelyhídi Stubenberg- Ferenc Alapítvány által működtetett helyén, az Eroilor utca 56. szám alat-
kastély kertje június 11-én, szom- Székelyhídi Gyermek Jézus Otthon ti telken épült fel, pince + földszint +
baton. Az egész napos eseményen
a jó idő kedvezett a kültéri színes
2011 óta minden évben
megszervezi a búcsút. 3 két emelet szintmagassági besorolás-
sal, a beruházás értéke 5 674 609,12
lej áfával együtt. Az átadón jelen levő
Cseke Attila, a regionális fejlesztési és
közigazgatási tárca vezetője – aki alá
tartozik az ANL is – elmondta, hogy
ugyan a beruházást a minisztériuma A most átadott összkomfortos lakások készen várják az ifjú családokat
finanszírozta, de az ötlet, illetve a kez-
deményezés a székelyhídi helyhatóságot, a polgármes- továbbá bízik benne, hogy a jövőben is megvalósulnak
tert és csapatát dicséri, akik hittek ebben a beruházásban hasonló projektek, és remélhetőleg kevesebb idő alatt.
és annak sikeres kivitelezésében. Remélhetőleg idővel Az ANL ifjúsági bérlakásprogramja 2001-ben in-
gyerekek kacaja is betölti majd az épületet, hiszen a fia- dult. A lakásokat a helyi hatóságok által az ügynökség
taloknak építendő lakások programja arról is szól, hogy rendelkezésére bocsátott telkeken építik, a kedvez-
a fiatal családoknak olyan lakhatási lehetőséget biztosít- ményezettek pedig 18 és 35 év közötti fiatalok, akik
son, hogy itthon maradjanak szülőföldünkön. megfelelnek az ilyen lakásokhoz való hozzáférés jogi
Béres Csaba, városunk polgármestere az átadón kifej- feltételeinek. A hozzáférés a városházákhoz benyújtott
tette, hogy bár sajnos hosszú évekbe telt mire megvaló- kérelmek elbírálása alapján történik, ezek alapján állít-
sulhatott ez a beruházás, de a fiatalok, miután birtokba ják össze az elosztási listákat. Eddig Bihar megyében az
vették, elmondhatják, hogy megérte rá várni. A kivite- Országos Lakásügynökség a program keretében össze-
A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium musicallel mutatta be lező nagyon szép munkát végzett, és ez olyan befekte- sen 1578 lakást fejezett be.
a szerzetesrend-alapító Loyolai Szent Ignác életét tés, ami vonzóbbá teszi településünket. A városvezető ÉR HANGJA
2 2022.
április–június

Opre, roma! – Nemzetközi roma nap Nagykágyán


Különleges roma hagyományőrző rendez- a cigányság mibenlétét, másrészt válaszokat tálytársaikat, pillanatok alatt igazi roma buli lesebben tudják megmutatni a roma életérzést.
vényt tartottak a Nagykágyai 1-es Számú próbáltak adni a népük jellemzőire, életérzése- hangulat kerekedett, ahol nem volt szakadék Ezenkívül nem volt semmilyen más kritérium,
Technológiai Líceumban április 8-án a nem- ikre, mint amilyen a bőrszín, a vándorlás és a tanár és diák, roma és nem roma között. a gyerekek önként jelentkeztek, a próbák han-
zetközi roma nap alkalmából. Az esemény csavargás, a zene és a szabadság szeretete, vagy A bemutató utolsó fontos mozzanata három gulata pedig remek volt, nagyon élvezték a fia-
mottója az „Opre, roma!”, azaz magyarul épp a kirekesztettség érzése. Ezeket a témákat hagyományos roma étel ismertetése volt. Ezek talok és nem utolsó sorban csapatépítő jellege is
„Fel, cigányok!” volt. A maga nemében kivé- egyébként feldolgozták részben a próbák ideje a lecsó, a tépett tészta, illetve a vakarcs – vagy volt. „Az előadás során is látszott, hogy büszkén
teles műsort az iskola IX–X.-es diákjai adták alatt, részben pedig magyarórán a kilencedikes másnéven bodag – voltak. Utóbbi a romák vállalták a származásukat, ebben az iskolában
elő az ötletgazda, Lóló-Pázmán Annamária tananyag részeként, ahol a tanterv az eredetmí- hagyományos kovász nélküli lepénykenyere, nincs ellentét a cigány és a magyar gyerekek kö-
magyar nyelv és irodalom szakos tanárnő toszok és a népek kultúrája kapcsán ezt lehető- melyet kemence vagy ler híján a spór tetején zött – tette hozzá összegzésként Lóló-Pázmán
irányításával. vé tette. Láthattunk továbbá a roma közösség sütöttek. Ezeknek az ételeknek az elkészítésé- Annamária. – Megtanulták egymást elfogadni,
hétköznapjaiból kiragadott életképet is, ahol ben is részt vettek a diákok az iskola élelmi- nem a származást nézik, hanem azt, hogy em-
Április 8-a 1990 óta hivatalosan is a romák szintén olyan elemekkel találkoztunk, melyek szeripari szaktanárainak irányításával. A fent berként milyen a gyerek. A műsor összeállítása
nemzetközi napja. Bár az Érmelléken jelen- a múltban, de egyes vidékeken még ma is jel- említett hagyományos ételeket a közönség is során a diákok saját ötletekkel jöttek, amelyek
tős számban élnek cigányok, a kultúrájukkal, lemzőek e népre: a szabad ég alatt alvás és főzés megkóstolhatta, hogy ezáltal is kicsit nagyobb olyanok voltak, mint a szétguruló gyöngyök.
nemzeti értékeikkel eddig nagyon keveset vagy a kártya- és tenyérjóslás. A fiúk hanyag betekintést nyerjünk abba a különleges kultú- Az én szerepem az volt, hogy ezeket közös
foglalkoztunk, keveset foglalkoztak ők ma- eleganciája, a lányok virágos blúzai, szoknyá- rába, amely bár itt van hozzánk közel, mégis fonálra felfűzzem. Sok mindent ők találtak ki,
guk is. Ezen szeretett volna változtatni Lóló- iknak színes forgataga, valamint a felcsendülő nagyon keveset tudunk róla. illetve voltak spontán jelenetek is, amiket elő-
Pázmán Annamária, miután az egyik tanórán cigány dalok a közönséget is magával ragadták. re nem beszéltünk meg, például az egyik tánc
az eredetmítoszok kapcsán szóba került a Fontos az elfogadás és egymás közben a cipőlehúzás. Ettől csak még hitelesebb
cigány nép eredete, és kiderült, hogy maguk Mindenki kóstolhatta lett az egész, hiszen az volt a lényeg, hogy en-
a gyerekek is sok mindent nem tudnak saját kultúrájának ismerete gedjék el magukat szabadon, és mutassák meg,
történelmükről, gyökereikről, egykori szoká- a hagyományos cigány ételeket Az előadás alatt jónéhány kérdés merült fel hogy milyenek ők a hétköznapokban.”
saikról. Mikor először megfogalmazódott a A nézők között az iskola tanárain kívül ott vol- bennem, melyekre kolléganőm, Lóló-Pázmán Ahhoz, hogy több különböző nép békében
roma nap gondolata, a diákok kissé furcsának tak az előadó diákok magyar és cigány osztály- Annamária, ennek a különleges napnak a éljen együtt, egymást tisztelje és elfogadja,
találták, idegenkedtek tőle. Ahogy viszont az társai, szülők, nagyszülők, akik érdeklődéssel megálmodója készségesen válaszolt. Megtud- mindenképp fontos, hogy ismerjük nemcsak
órák alkalmával tanárukkal együtt megbeszél- hallgatták azokat a történeteket, amik nem- tam, hogy a magyar nyelv és irodalom mellett saját, de egymás kultúráját és hagyománya-
ték, hogy ez a nap róluk, az ő kultúrájukról, csak nekik, de róluk is szóltak. Ugyanakkor néprajzot is tanult, innen a kötődés és az érdek- it is. A nagykágyai iskolában ez az elfogadás
szokásaikról szólna, egyre jobban megtetszett az idősebb rokonok arcán nem lehetett nem lődés nemcsak a magyar népi kultúra, hanem példásan megvalósul a hétköznapokban is, és
nekik az ötlet, hogy legyen egy olyan esemény, észre venni azt a büszkeséget és meghatottsá- más népek kultúrája iránt is. Az előadással nagyon jó volt látni, átélni, ahogy az előadás
amikor önmagukat adhatják. got, amivel gyermekeik előadását figyelték. A kapcsolatban elmondta, hogy mindenképp a idején még inkább elhalványultak a különbsé-
műsor végéhez közeledve az előadásban részt nagyobb roma gyerekeket akarta bevonni, hi- gek a nemzetek között.
Cigány népmesét vevő diákok táncra hívták tanáraikat és osz- szen ők már jobban megértik, átérzik és hite- SZÜCS-PAP ENIKŐ
és himnuszt is hallhattunk
A kivételes előadáson betekintést nyerhettünk
a roma kultúra különböző rétegeibe, szóba
került a történelmük, a színek és motívumok
jelentése, hallhattunk cigány népmeséket, és
természetesen nem maradhatott el a rájuk
olyannyira jellemző tánc és zene sem, amit
a diákok hatalmas átéléssel, szívvel-lélekkel
adtak elő. Mint megtudtam, a zenéket teljes
egészében a gyerekek válogatták össze a han-
gulatuknak, érzelmeiknek megfelelően, ezért
is hallhattunk többségében olyan zenéket, me-
lyek a fiatal korosztályra jellemzőek. Felcsen-
dült emellett egy részlet a cigány himnuszból
(Gyelem, gyelem), melyet az iskola gyönyörű
hangú diákja, Balogh Gabriela Cristina adott
elő cigány nyelven. A szövegrészletek és nép-
mesék, melyeket felolvastak, különleges jelen-
téssel bírtak: egyrészt próbálták meghatározni A középiskolás fiúk az előadás során is hozták a rájuk a hétköznapokban is oly jellemző laza magabiztosságot

Cégek báljával ösztönzi a vállalkozókat a szakiskola Felavatták a gyógyfürdőt


Hegyközszentmiklóson
Az iskola diákjainak szakmai gyakorlatot biz- részt a megrendezett programokat illetően. ből az alapból finanszírozták az iskola népsze-
tosító vállalkozások képviselőit várták a Cégek Mint mondta, Romániában elsőként vásárol- rűsítésére irányuló nyitott kapuk napját, illetve Ünnepélyes keretek között avatták fel és
bálján a Nagykágyai 1-es Számú Technológiai tak egy olyan szimulátorgépezetet és a hozzá a jelen eseményt is. Karancsi Béla beszédének adták át a Királyhágómelléki Református
Líceumban május 27-én, pénteken. A rend- tartozó tanulóprogramokat, melyek nagyban záró részeként megkérte a cégek jelenlevő Egyházkerület által építtetett gyógyfür-
hagyó rendezvény egy hosszabb lefolyású pá- hozzájárulnak az út- és földmunkagép-gépé- képviselőit, segítsenek abban, hogy a diákok a dőt Hegyközszentmiklóson június 10-én,
lyázat záróeseménye volt, melynek keretében szek színvonalas oktatásához. Sikerült továbbá szakiskola elvégzése után könnyebben találja- pénteken. A strand és gyógyfürdő megépí-
számos megvalósítást tudhat a tanintézmény modern informatikalabort is berendezni, illet- nak munkát a szakterületükön. Ezt követően tése forrásteremtő beruházásként szolgál,
a háta mögött. Az Omul sfințește locul – Az ve munkavédelmi és munkásruhákat vásárolni minden érdeklődőt körbevezettek a tanintéz- hiszen a későbbiekben az ebből származó
ember megszenteli a helyet elnevezésű projekt a gyakorlatot végző diákok számára. Ugyaneb- mény területén, megnézhették a különböző jól jövedelmet egyrészt a kerületben folyó di-
az Európai Unió Emberierőforrás- felszerelt műhelyeket és laborokat. akóniai és missziói munkára szeretnék for-
fejlesztési Operatív Programjának Végül hangulatos ebéd következett, dítani, másrészt azt a célt is szolgálja, hogy
a része. A pályázat fő célkitűzése a amit az iskola pedagógusa, Szabó munkahelyeket teremtsenek a szülőföldön
diákok munkahelyi tanulási prog- Melinda által készített torta koro- való maradáshoz.
ramokban való részvételének nö- názott meg. A szabadidőközpont építésének ötlete
velése, a potenciálisan versenyké- A bálon számos környékbeli vál- tizenöt évvel ezelőtt született meg, meg-
pes gazdasági ágazatokra történő lalkozás képviseltette magát, de valósításához pedig a saját források mel-
összpontosítással. olyan jelentős személyek is jelen lett a romániai Fejlesztési, Közigazgatási
Az iskola igazgatója, Zsigmond voltak, mint dr. Ioan Mintaș mér- és Közmunkálatokért Felelős Minisztéri-
Levente nyitóbeszédében megkö- nök, egyetemi tanár, a Romániai um és a magyar kormány is hozzájárult.
szönte a megjelenteknek a rész- Kis-és Középvállalkozások Orszá- Bár a fürdőrész elkészült, még nagyon
vételt, illetve a munkatársaknak gos Tanácsának alelnöke (képünkön sok munka van hátra. Jelenleg a magyar
és a diákoknak a segítséget, majd jobbról). Az esemény lehetőséget kormány 206 millió forintos támoga-
átadta a szót Karancsi Bélának, a teremtett a jó hangulatú beszélgeté- tásából a nyári büfék és a szálláshelyek
projekt menedzserének. Utóbbitól sekre, hasznos kapcsolódásokra, és kialakítása van soron. A tervek szerint
megtudhattuk, hogy a pályázatban a szervezők kifejezték abbéli remé- a fürdőt a  vendégek előtt a működéshez
elnyert összegből számos jelentős nyüket, hogy hagyományt teremt- szükséges engedélyek beszerzése után
fejlesztést sikerült kivitelezni, egy- senek a Cégek báljából. fogják megnyitni.
részt az iskola felszereltségét, más- A végzősök munkavállalását segíti a cégvezetőkkel ápolt kapcsolat SZ.-P. E. ÉR HANGJA
2022.
április–június 3
Idén Székelyhídon szentelték meg a Magyarok Kenyerét
A Magyarok Kenyere program keretében na lett, amelynek közel
idén Székelyhídon megtartott búzaszente- fele a határon túli magyar
léssel, találkozásokkal, közös ünnepléssel, gazdák adományából
neves vendégek jelenlétében telt a húsvétot származott. A magyarok
követő vasárnap. kenyere 15 millió búza-
szemből áll össze, a 15
Az Intés az őrzőkhöz Ady Endre-verscímet millió magyart szimboli-
mottóul választó egész napos program a ka- zálva. A maga nemében
tolikus templomban megtartott szentmisé- egyedülálló Kárpát-me-
vel kezdődött. Kuglis Gábor helyi plébános dencei sikertörténetet az
Tamás apostol hitben való megerősítéséről anyaországi és külhoni
beszélt. Böjte Csaba ferences rendi szerzetes magyar gazdák adakozó
elmélkedésében az Isten iránti szeretetünket jókedve írja. A szertar-
boncolgatta, a Máté evangéliumából ismert tásos búzaszentelés Is-
gazdag ifjú példázatával, akinek azt mondja ten áldását kéri az éppen
Jézus: „Menj el, add el vagyonodat, oszd szét sarjadó gabonára annak
a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; reményében, hogy bő-
aztán jöjj, és kövess engem.” Az Isten irántunk séges legyen az őszi ara- A búzatáblák között adta elő táncait a Zajgó Néptánccsoport
való szeretete, kegyelme mérhetetlen, és ma tás, a búzából liszt, abból
is tart, Ő ma is hív, azt mondja, hogy ma, az pedig éltető, mindennapi kenyér jusson az Séta a Szerelem-ösvényen, Az egész napot kitöltő programsorozat a
irgalmasság vasárnapján sem késő elindulni a asztalokra. Az ünnepélyes búzaszentelésre előadások a színházban Szabó Ódzsa Városi Színházban folytatódott,
szeretet útján üdvösségünk felé. Csokaly határában, Domahídi Sándor gaz- ahol a Szerelem-ösvény témájára tevődött a

I Ó
da búzatáblájánál került sor. A vendégeket Böjte Csaba testvér a tőle megszokott szóki- hangsúly. A színpadon Gyarmati Andrea és

G
Évről évre egyre több gazda Fekete Katalin kultúrigazgató köszöntötte, mondó egyszerűséggel, elmesélt történetével Richard Crăciun, az ösvény gazdái együtt

É
majd Marosán Csaba, a Kolozsvári Állami derűt fakasztott a jelenlévők soraiban, és fel- szavalták Petőfi Sándor Szeretlek kedvesem

R
csatlakozik a programhoz Magyar Színház művésze Reményik Sán- hívta a figyelmet a Székelyhídon készülő Szere- című versét. Csomós Szintia gitárral kísért
Bátran mondjunk igent, és merjük elkezdeni, dor Mindennapi kenyér című versét adta lem-ösvény megtekintésére. Kuglis Gábor atya énekkel, a Zajgó Néptánccsoport szemet
amit szívünk diktál – így indult útjára a Ma- elő. Béres Csaba, városunk polgármestere megszentelte a vetést, Rákosi Jenő református gyönyörködtető előadással, Marosán Csaba
gyarok Kenyere program is. Amint azt Jakab beszédében nyugtázta, hogy nagy megtisz- esperes áldást mondott, majd a székelyhídi színművész pedig irodalmi összeállítással
István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszö- teltetés, hogy a Magyarok Kenyere program Zajgó Néptánccsoport műsora következett. A örvendeztette meg a szép számban megjelent
vetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) elnöke, búzaszentelésének idén településünk a házi- megáldott búzatáblából szedett, nemzeti színű közönséget.
a Magyar Országgyűlés alelnöke mondta, a gazdája. A meghívott vendégek közül Jakab szalaggal átkötött csokrocskákból a jelenlévők- Az egész napos programot a Partium Vidék-
program a magyar emberek lelkéből fakadt. István MAGOSZ-elnök, Magyar Lóránd, a nek is jutott. Záróakkordként pedig felcsendült fejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület,
Csaba testvér az első pillanattól melléállt, lel- Partiumi Falugazdász Hálózat koordinátora, a Himnusz. A ceremónia után a messziről jött a Halápon a Gyermekekért Közhasznú Egye-
ki tartalommal töltötte meg a kezdeménye- Szatmár megyei parlamenti képviselő, vala- vendég, Jakab István Csaba testvér vezetésével sület, a székelyhídi polgármesteri hivatal és a
zést. A 2011-ben összegyűlt tíz tonna gabo- mint Bihar megyei frakciótársa, Szabó Ödön végig járta a Szerelem-ösvény névre keresztelt Szabó Ódzsa-színház szervezte.
nából 2021-re ennek százszorosa, 1100 ton- mondott ünnepi beszédet. készülőben lévő kert kilenc stációját. RUPARCSICS JUDIT CSILLA

Új óvodát adtak át a felsővárosi roma közösségnek Mosollyal teli


Gyermek Jézus-búcsú
Ünnepélyes keretek között adták át a szé- éve működik eredményes oktatás napközi 63 épületet építettek és újítottak fel, 200
kelyhídi közösség használatára azt az óvo-
daépületet és a hozzá tartozó játszóteret,
rendszerben a gyerekek számára a bap-
tista templom alagsorában, a hely azon-
játszóteret adtak át és több mint 300 óvo-
dában hajtottak végre eszközfejlesztése-
1 Eme ünnepnap köszönetnyilvá-
nítás a barátok és támogatók szá-
amelynek alapkövét 2020 novemberében tet- ban idővel egyre szűkösebbnek bizonyult. ket. Emellett a pedagógusokat is képezték, mára egyaránt.
ték le Székelyhíd Felsőváros nevezetű negye- Amint azt a közösséget szolgáló pedagó- szakmai fejlődésüket támogatták. A program délelőtti szentmisével vette
dében, ahol a város egyik jelentős népességű gusok, Szecsánszki Mónika és Ulici Diana A magyar kormány 2016 decemberében kezdetét, melyet Böjte Csaba ferences ren-
romanegyede található. A Kárpát-medencei elmondták, a húsz-húsz fős óvodai cso- indította el az óvodák, bölcsődék építését, di szerzetes, Kuglis Gábor helyi plébános,
Óvodafejlesztési Program keretében felépült, portok megléte és működése az elemi osz- valamint felújítását is magába foglaló Kár- Csont Ede és Tokodi László atyák, valamint
korszerű szabványoknak megfelelő intéz- tályba kerülő diákokon érezhető, az óvodai pát-medencei óvodafejlesztési programot. Péter testvér celebrált.
mény roma etnikumú gyerekek óvodai okta- oktatás lelki és szellemi fejlődésük nagyon A program keretében eddig tíz új roma A délután folyamán gyermekotthonok
tását fogja megkönnyíteni. A kétmillió lejes fontos alapja, amelyre a tanítónők később óvoda épülhetett meg, melyek jó lehetősé- műsorait nézhettük meg, illetve a miskolci
beruházással elkészült épületben a 2022-es építhetnek a további fejlesztéshez. Így épp get biztosítanak arra, hogy a helyi magyar Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium is ked-
őszi tanévkezdéskor indul az oktatás. Az in- időben érkezett a Romániai Magyar Peda- ajkú roma lakosság minőségi oktatásban veskedett a jelenlévőknek egy zenés darab-
tézményben két csoportban 45 gyermek szá- gógusok Szövetsége (RMPSZ) az óvoda- részesülhessen. A programért felelős mi- bal. A színpadra vitt musical Loyolai Szent
mára fognak hosszúprogramos óvodai neve- építés lehetőségével. A szakmai szervezet niszteri biztos, Grezsa István elmondta: Ignác életét mutatta be a fiatal tehetségek
lést és ellátást biztosítani. öt évvel ezelőtt kapcsolódott be az óvoda- „A gyermekek tanítása, nevelése nélkül előadásában.
A romanegyedben a baptista egyház sok- fejlesztési programba. A méreteiben pél- elképzelhetetlen kitörni abból a periféri- Hallhattak továbbá taizéi énekeket, és fel-
éves munkájának gyümölcseként tizenhét dátlan együttműködés során országszerte ából, amelyben a Kárpát-medence orszá- lépett a székelyhídi Zajgó Néptáncegyüttes
gaiban élnek a magyar és a csokalyi Fényes Néptánccsoport is.
cigány közösségek. Itt A színpadi előadások ideje alatt állandó
fontos a magyar anya- programok és játékok várták az érdeklő-
nyelvi oktatás is, hiszen dőket. A felnőtteket a Stubenberg-kastély
nekünk magyaroknak a egykori báltermében berendezett könyvtár
magyar anyanyelv az a és pihenősarok várta, a legkisebbek szóra-
megmaradással egyen- koztatását pedig baba-mama sarok, állat-
értékű.” simogató, népi játékok és hagyományos
Grezsa István Hegy­ ugrálóvár, fajátékok, kézműves sátor és
közszent­mik­lóson is tisz- arcfestés biztosította. A bátrabb gyerekek
teletét tette egy óvodaava- motorozni is elmehettek a Gyermekekért
tón. Itt is a magyar állam Motorosok Baráti Köre jóvoltából.
hathatós támogatásával Tóth Andrea, a Székelyhídi Gyermek Jé-
korszerűsítették a refor- zus Otthon vezetője elmondta, hogy szá-
mátus egyház tulajdoná- mukra nagyon fontos a kapcsolattartás,
ban lévő óvodaépületet. A az, hogy valamilyen módon köszönetet
felújított épület negyven- mondjanak a támogatóiknak és baráta-
öt hegyközszentmiklósi iknak. „Ez az alkalom nagyon fontos ne-
és a környező falvakból künk, hiszen ekkor köszöntjük a támoga-
származó gyermek szá- tóinkat. Hálás szívvel, szentmisével, prog-
mára biztosít majd óvo- ramokkal, finom ebéddel – mi csak így
dai ellátást. A beruházás tudjuk nekik meghálálni azt az egész évi
itt is az RMPSZ-szel part- szeretetet és segítséget, amivel mögöttünk
nerségben valósult meg. állnak” – fogalmazott.
Szeptembertől már az új felsővárosi épületben tanulhatnak az óvodások BÍRÓ ORSOLYA ÉR HANGJA
4 2022.
április–június

A legkisebbek egész napos ünnepe Anyák napi ünnepség a


csokalyi tulipános kertben
Anyák napi műsorral kedveskedett lenni szent dolog, bontakoztatta ki
május első vasárnapján az érdeklő- Mécs László Az anya című verséből.
dőknek a Sola Fide Keresztyén Kul- A szavalt költemények sorát Márai
turális Csoport Csokalyon. Mateutz Sándor Ajándék című műve nyitot-
József virágtermesztő csodálatos ta, melyet Kányádi Sándor Öreg kút
tulipános kertje méltó helyszínnek az utca szádán és Somogyi Zsolt
bizonyult, és az időjárás is kedvezett Fohász című költeményei követtek
Gyermeknap a szabadtéren megrendezett szín- Fórián Andrea, a csoport vezetője
alkalmából a vonalas előadásnak, ahol az érkező tolmácsolásában, aki jómaga is rím-
baba-mama hölgyeket a kert gazdája egy-egy faragó. 2018-ban jelent meg saját
kör is kiköltö- szál tulipánnal fogadta. verses kötete A Te Igéd nekem cím-
zött a központi A szavalatokból, megzenésített mel. Alkotásaiból párat barátnője,
parkba versekből és komolyzenei művekből Füzesi Edit megzenésített. Ez alka-
összeállított anyák napi műsor nyitó- lommal férjével, Füzesi Csabával és
akkordjaként Thurzó Sándor József leányaikkal, Oliviával, Eszterrel és
brácsaművész Ciprian Porumbescu Henriettával kettőt adtak elő közü-
XIX. századi román zeneszerző Bal- lük (Édesanyám, Árva fiú). A Füze-
ladáját szólaltatta meg hangszerén. si családot erősítette Szabó Dániel,
Az édesen bús dallamot igei rész Henrietta párja, aki vendégelőadó-
követte. Tokár Sándor helyi refor- ként volt jelen. Gitárkísérettel, több
mátus lelkész Máté evangéliuma 7. szólamban, a madarak csivitelésé-
fejezetének 7–12. verse alapján be- vel versengve, dallamok szárnyán
szédében párhuzamot vont az isteni keltek életre a versek. Többek kö-
szeretet és az anyai szeretet között, zött Robert Schumann német ro-
Kisebbek a viszontszeretetre buzdított és erre mantikus zeneszerző Álmodozását
és nagyobbak helyezte a hangsúlyt. (Kinderszenen) és Pablo Casals kata-
egyaránt Erdődi Endre görög katolikus tisz- lán csellista, zeneszerző A madarak
találtak ked- telendő Isten anyai arcáról beszélt, énekét (Cant dels Ocells) szólaltatták
vükre való ahogy körülvesz bennünket az anya- meg a brácsa húrjai.
elfoglaltságot természettel, anyafölddel. Anyának RUPARCSICS JUDIT CSILLA
Gyereknap alkalmából örömteli pillanatokat élhettek át rosi könyvtár szervezésében aszfaltrajzversenyre került
a székelyhídi gyerekek június 1-jén. Délelőtt a helyi re- sor a központi parkban. Az elkészült műveket díjazták
formátus egyház szervezésében, az óvónők és a szülők
közreműködésével kedveskedtek színes programokkal
a gyerekeknek. A délután folyamán a székelyhídi vá-
is, így a kis résztvevők egyebek között oklevélben is ré-
szesülhettek.
ÉR HANGJA
Virággal köszöntötték
az édesanyákat
Családi napot tartottak
a Hajnalcsillag református óvodában
Jó hangulatú családi napot szervez- A reggeli gyülekező után a kicsik építmények lelakkozása következett,
tek június 1-jén a nemzetközi gyer- az óvónénik és Rákosi Hajnalka es- hogy ezáltal is ellenállóbbá tegyék
meknap alkalmából kicsik és nagyok peres asszony vezetésével átvonul- őket az idővel szemben. Sikerült to-
számára a székelyhídi Hajnalcsillag tak a templomkertbe, ahol a nagy vábbá a kerti padokat is megjavítani
református óvodában. A járvány mi- diófa árnyékában reggeli pikniket és megszépíteni.
atti kétéves kihagyás után mindenki tartottak, majd minden gyermek Az ovisok számára a nap fény-
örömmel fogadta a hírt, hogy végre örömére különböző stafétajátékokat pontját egyértelműen a pónilovak
megint lehetőség nyílik a korlátozá- játszottak. Ezalatt a szorgos apai ke- jelentették, főként mivel nemcsak
sok nélküli közös kikapcsolódásra. zek hozzáláttak a játszótér biztonsá- megsimogatni lehetett őket, hanem
A szervezők – a helyi református gosabbá tételéhez, a hinták, mászó- pónik húzta sétakocsikázásra is nyílt
egyházközség és az óvoda pedagó- kák alá gumiszőnyeget tettek, illetve lehetőség. Persze mindenki felült a
gusai – tartalmas programokkal és facsemetéket ültettek, hogy néhány fogatra, volt, aki többször is. A mo-
számos meglepetéssel készültek a év múlva már ezek hűvösében játsz- solygós, maszatos arcocskák arról
kicsik számára. Ameddig a gyerekek hassanak az óvodások. Közben az árulkodtak, hogy mindenki talált
jókedvűen birtokba vették a számuk- anyukák sem tétlenkedtek: krump- valami neki tetsző elfoglaltságot a
ra előkészített terepet, addig a szülők lit hámoztak, kolbászt karikáztak, nap folyamán. A jól megérdemelt
kalákában igyekeztek megszépíteni hogy délre elkészüljön a finom ebéd. finom ebéd után közös fagylaltozás
az óvodához tartozó játszóteret. Ezután a mászókák és különböző fa- következett, majd a lelkes csapat
tagjai elkezdtek hazaszál-
lingózni, ki a játszástól, ki a Minden édesanya örömmel fogadta a figyelmességet
munkától és a melegtől ki-
merülve. Az édesanyákat rendhagyó módon, dékozták meg május első és má-
A tartalmas programok felekezettől függően május első és sodik vasárnapján az édesanyákat,
megszervezéséért és lebo- második vasárnapján is ünnepel- nagymamákat, dédnagymamákat a
nyolításáért köszönet illeti tük a székelyhídi és a hozzá tarto- templomi szertartás után.
Rákosi Jenő esperest és fele- zó falvak templomaiban. A Petőfi „Anya csak Nő lehet. Ez az ő ki-
ségét, Hajnalkát, illetve Bene Sándor Elméleti Líceum step by váltsága. Az ő hivatása. A legszebb
Judit, Guba Anita, Nagy step osztályainak kisdiákjai, illetve és legnehezebb. A legnehezebb, hi-
Anita és Vasók Bianka pe- a Hajnalcsillag református óvoda szen olyan hivatás, amely sosem ad
dagógusokat, akik mindent óvodásai zenés-verses előadással szabadságot, soha nem enged pihe-
megtesznek azért, hogy az kedveskedtek azoknak, akiknek nőt, állandó figyelmet, szeretetet,
óvódások és családjaik csa- életünket köszönhetjük. Hogy az odaadást kér, vár, követel. Ám még-
patként, a közösség hasznos ünneplés még szebb legyen, a több- is szép. Mert csak ő ismeri a titkot.
tagjaiként tudjanak együtt éves hagyományhoz hűen idén Az anyai szív titkát. Hogy miként
dolgozni, kikapcsolódni és is több mint 1350 cserép virágot válik egy új élet önálló emberré” –
maradandó élményekkel ha- kaptak a székelyhídi polgármesteri írja Csitáry-Hock Tamás kortárs
zatérni. hivataltól azok a felekezetek, akik író, újságíró.
A pónilovak minden kis óvodás szívébe belopták magukat SZÜCS-PAP ENIKŐ erre igényt tartottak. Ezekkel aján- ÉR HANGJA
2022.
április–június 5
Elsöprő erejű Zenede rockkoncert rázta fel a színház közönségét
Fergeteges rocktörténeti koncertet Nos, azt hiszem, ez mind megvaló-
adott a Házhoz megy a Zenede Ok- sult kis városunkban. A zenészgár-
tatási Centrum csapata május 9-én da (Baricz Gergő – ének, Bordás
a székelyhídi Szabó Ódzsa Városi József – dob és történetmesélés,
Színházban. A 2020-ban tervezett, Megyaszay István – basszusgitár,
Nemzeti Kulturális Alap által támo- Nagy Zoltán – gitár) mesterien
gatott, határon túli koncertsorozatot rakta össze a kínálatot: minden a
több alkalommal újratervezték a felpezsdítő Jailhouse Rock című
világjárvány miatt, de a várakozás számmal kezdődött, aztán előke-
megérte. Ha kattintáshajhász cí- rült a Petróleumlámpa és a Két-
met akarnék adni a beszámolónak, forintos dal is, és minden egyéb
azt írnám: Felrobbant a székelyhí- a Skorpiótól a Tankcsapdáig. De
di színház! Ez az állítás azonban eközben kiderült az is, hogyan ala-
kattintásmérőtől függetlenül is meg- kult ki a magyar punkmozgalom,
állja a helyét. mi volt a Pink Floyd vagy a
A Zenede csapata két ízben adta Metallica, hogyan fejlődött a gitár
elő műsorát, ebből a délelőtti alka- mint hangszer és mitől volt akko-
lom, amelyre iskolásokat vártak, el- ra zenész Jimi Hendrix? Mindezt
söprő erővel hatott a gyerekekre, de A magyarországi előadók fergeteges hangulatot teremtettek, a diákokból álló közönség szó szerint tombolt pedig fűszerezték Tavaszi szél vizet
a kísérő pedagógusokra és a szerve- áraszt rockverzióval és az István, a
zőkre is. Az élőzenei élmény és a ze- tanító nénik és tenyérzsibbadásig figyelembe vesszük az elmúlt két év idővonalán is elhelyezve a kellő király rockoperarészlettel is.
nészek kapcsolódása a gyerekekkel tartó tapsok – nagyjából ezzel szem- viszontagságait. mérföldköveket. A zenei lista kiala- A tavaszi, Magyarországon le-
oly módon szabadította fel a cseme- besülhetett, aki benézett a nézőtérre. A Házhoz megy a Zenede alap- kításakor az volt a szempont, hogy zajlott hatvanelőadásos turné után
téket, amilyet se a megjelent tanítók, Ezt bizony nehéz lett volna felül- ötlete több mint tíz éve született, a gyerekeknek koncertélményben Erdélybe indultak a zenészek – en-
se a sokat látott szervezők nem láttak múlni az esti, felnőtteknek szóló fő célkitűzése a gyermekek zenei legyen részük, még ha nem is isme- nek a körútnak volt első helyszíne
korábban a településen. Twistelés és előadás alatt az összegyűlt, marok- nevelése, a hangszerekhez való kö- rik feltétlenül az évtizedekkel ko- Székelyhíd. Erdélyben tizenkét nap
riszálás a széksorok között, hajme- nyi közönségnek. Ám a hangulat zelítése, különös tekintettel a ma- rábbi dalokat vagy az általuk leírt alatt tizenkilenc előadással örven-
resztő sikítások, lábdobogás mert teljesen mást, egy barátságos házi- gyar pop-rockzene fejlődésének érzelmeket. Emellett természetesen deztetik meg különböző magyarlak-
We will rock you, hajrázás a karza- buli érzését hozta, amely szemmel és meghatározó alakjainak megis- a felnőtt vagy korosabb közönség ta települések közönségét.
ton, a gyerekeken ámulva is táncoló láthatóan nagyon szükséges volt, ha mertetésére, a világ zenetörténeti megmozgatása is rendkívül fontos. BÍRÓ ORSOLYA

Tárogatós „időutazás” Tapsok a különleges gyerekzenekarnak


Élményteli programmal fogadta tett a csatatéren a katonák számára. A Előadta első koncertjét a hátrányos helyzetű gyermekeinkből összeálló, egy éve alakult zenekar. Az
Nagy Csaba nyíregyházi tárogató- művész úr „elővarázsolta” Csínom Pal- eseménynek a székelyhídi Szabó Ódzsa Városi Színház adott otthont május 26-án.
művész rendhagyó történelemóráján kó, Csínom Jankó csontos karabélyát, a
a tavaszi szünidőről visszatérő diák- gyerekek megtanulhatták a szabadság-
sereget május elején a Szabó Ódzsa harcban használatos lőfegyver műkö-
Városi Színházban és több érmelléki dési elvét, megfigyelhették a korabeli
település tanintézményében. udvari viseletet, amelynek alapanyaga
a bársony és a selyem volt.
Zenés irodalom- és történelemóra A Rákóczi-szabadságharc emléke
bontakozott ki az interaktív előadá- előtt tisztelegve, a kuruc hősökre és II.
sokban, melyek során Nagy Csaba Rákóczi Ferenc fejedelemre emlékezve
Liszt- és Bartók-díjas tárogatóművész, a magyar nemzeti hangszer, a tárogató
a Rákóczi Tárogató Egyesület elnöke lágy hangjai mellett életre kelt a törté-
(képünkön) a kuruc hősök világába nelem a Petőfi Sándor Elméleti Líceum
kalauzolta a nézősereget, végigkísérve kisiskolásai és az V–VIII. B osztályo-
II. Rákóczi Ferenc fejedelem életút- sok aktív részvételével. Ugyanakkor a
ját, s ezzel párhuzamosan bemutatva székelyhídi Hajnalcsillag református
az 1703–1711 között zajlott szabad- óvoda kicsinyei, illetve Nagykágya,
ságharc történetét. „Hazánk szentje, Csokaly, Érolaszi, Hegyközszentmiklós,
szabadság vezére, / Sötét éjben fényes Szentjobb és Bihardiószeg iskoláinak ta-
csillagunk, / Oh Rákóczi, kinek emlé- nulói is részesei lehettek az emlékezetes
kére / Lángolunk és sírva fakadunk!” zenei előadásnak.
– hangzott el az idézet Petőfi Sándor Köszönjük, hogy tanulóink zenei,
Rákóczi című költeményéből. irodalmi és történelmi ismeretei gaz-
A gyerekek több mint háromszáz évet dagodhattak ezen sokrétű előadás által A gyerekek megmutathatták az elmúlt év kitartó gyakorlásának eredményét
repülhettek vissza az időben, s miköz- a Romániai Magyar Pedagógus Szövet-
ben újra és újra fölcsendült a tárogató ség (RMPSZ), a Bethlen Gábor Alap- A koncert kezdetén városunk polgármestere, Béres be, majd a fúvósok kerültek színpadra egyenként.
hangja, végigkísérték a kuruc szabad- kezelő Zrt., Kéry Hajnal Bihar megyei Csaba köszöntötte a megjelenteket, büszkén tekint- Gyermek- és népdalokat játszottak el, de Csajkovsz-
ságharc legjelentősebb momentumait, főtanfelügyelő-helyettes, az RMPSZ ve a székelyhídi és a hozzátartozó falvakból szárma- kij és Beethoven egyszerűbb művei sem maradtak
megtekinthették a hajdani kuruc várak megyei területi elnöke, valamint a Rá- zó gyerekekre. Mint elmondta, történelmi pillanat ki a felhozatalból. Az egyéni teljesítmények mellett
képeit, ahol II. Rákóczi Ferenc élt, lát- kóczi Szövetség közreműködésével. Székelyhíd életében a kis csapat megalakulása és ez tanáraikkal közös duetteket és zenekari produkció-
hatták a törökországi Rodostót, ahol OLÁH KATALIN MELINDA tanítónő a koncert, hiszen a városnak közel száz éve komoly kat is előadtak a tehetséges kis zenészek.
a vezérlő fejedelem zenekara volt, azóta viszont ismeretei szerint nem A helyi gyerekek mellett a nagyváradi Bihar Me-
száműzetésének volt ilyen együttes vagy koncertalkalom a telepü- gyei Kulturális Központ Francisc Hubic Műveszeti
hosszú éveit töltötte lésen. Emellett pedig kiemelte, mennyire fontos Szakosztályának egy-egy fiatal tehetségével is meg-
bujdosó társaival. kognitív hatása van a zenetanulásnak a gyerekek ismerkedhettünk, akik klasszikus és könnyűzenei
Az előadásból kide- szellemi fejlődésére, mert olvasunk ugyan, de kot- dallamokkal készültek trombitán és szaxofonon.
rült, hogy a szabad- tát teljesen másként kell olvasni, hallunk, de a zenei A nézőtéren ülő iskolatársak, szülők, oktatók és
ságharc hatása meg- hallás teljesen mást jelent. más helyi lakosok nagy tapsokkal hálálták meg a
jelent a népzenében A közel másfél órás műsort Deé Róbert, a gyere- szorgalmas hangszertanulást a bátor, ám igen lám-
is, eredményeként kek nagyváradi fúvós oktatója vezette. Elmondta, palázas gyerekeknek.
számos kuruc nóta nem volt egyszerű összefogni a több településről, Székelyhíd városvezetése összesen 25 darab hang-
született, melyből különböző körülmények közül érkező csapattago- szert szerzett be a zenekar létrehozása érdekében
ízelítőt kaptak a kis- kat, de egy év munka után már tudnak eredmé- annak az európai uniós, emberierőforrás-fejlesztési
diákok. Megismer- nyeket felmutatni. Az összesen huszonnégy, 6–14 operatív programban elnyert projektnek köszönhe-
hették ugyanakkor a éves tanulót jómaga és Major Arnold zilahi vonós tően, melynek célja a szegénység és a társadalmi ki-
történelmi tárogatót, oktató képezi ki a különböző hangszereken, illetve rekesztettség által veszélyeztetett lakosok számának
amely éles hangjával a fúvósok oktatásába időről időre besegít a tasnádi csökkentése.
parancsokat közvetí- Szakács Csanád is. Először a vonósok mutatkoztak B. O.
6 2022.
április–június

Permakultúra kertészet Iskolatáskát kaptak


jön létre a Petőfi-líceumban az óvodából ballagók
Permakultúra kertészetet hoz létre a nagyváradi annyira, mintha a földbe ültetnénk. A lényege,
Ecotop Alapítvány a székelyhídi Petőfi Sándor hogy minél kevesebb munkával elérjük a kívánt
Elméleti Líceum kertjében. A civil szervezet és eredményt. A háztáji kertészkedés mellett na-
az iskola diákközössége közös projektje a Polgár- gyobb területeken is alkalmazható, általában kom-
Társ Alapítványnak leadott nyertes pályázatának binálják a gyümölcsfák, cserjék ültetésével.
köszönhetően valósul meg, a részleteket bemutató Az Ecotop Alapítvány 1991-ben alakult, fennállá-
keretében ismertették a középiskola diákjaival. sa alatt hat-hétszáz önkéntes fordult meg a szerve-
A permakultúra hagyományos mezőgazdasági zetnél, nagyon sokrétű a tevékenységük a környe-
tevékenység volt kétszáz évvel ezelőtt, amit a mo- zetvédelem terén, többek között környezeti nevelés-
dern társadalom újból felfedezett – tudhatták meg sel vagy éppen védett területekkel is foglalkoznak.
a diákok Mircescu Eleonorától, az Ecotop Alapít- Nem első alkalommal járnak a városunkban, 2017-
vány elnökétől. Ez a gazdálkodási eljárás hasonlít, ben a Csíkos-tó és a székelyhídi Natura 2000 terület
de mégis eltér a biokertészettől. Magaságyásokat védnökei voltak, és bár 2018-ban az állam elvette a
lehet képezni ágakból, komposztból, szalmából, civil szervezetektől a védelmi jogot, az alapítvány
szénából és abba ültetni a növényt. Előnyei, hogy továbbra is foglalkozik védett területekkel.
nem szükséges az ásás hozzá, és nem gyomosodik SZYÁRTÓ JÓZSEF LÁSZLÓ

Minden kis diák kiválaszthatta a neki tetsző iskolatáskát

Közel 90 iskolatáska várta, hogy kivá- A Rákóczi Szövetség ezzel szeretné


lassza őt egy előkészítő osztályba induló megköszönni minden szülőnek azt a
kisdiák június 7-én a székelyhídi Szabó helyes és felelős döntést, hogy magyar
Ódzsa Városi Színházban. Az iskolába iskolába íratták gyerekeiket. Kétség
induló székelyhídi, csokalyi és érolaszi sem fér hozzá, hogy a magyar iskola-

-
gyerekek nagy örömmel, izgalommal és választás előnyökkel jár, és olyan több-

K
hálás szívvel vették át táskájukat, amel�- lettudást jelent, amelyet máshol nem

I Á
lyel a Rákóczi Szövetség ajándékozta meg lehet megszerezni. A szeptemberi is-

D
A diákok őket. A táskák átadásában Béres Csaba, kolakezdést követően az egyesület sze-
érdeklődéssel városunk polgármestere, Barta Imre, a retne személyesen is találkozni a szü-
hallgatták a Petőfi Sándor Elméleti Líceum igazgatója lőkkel, és átadni a magyar összefogást
permakultúra és Püsök Julianna, a középiskola aligaz- jelképező ösztöndíjat, mely szintén
mibenlétéről gatója is részt vett. Az iskolatáskák nem ezt  a felelősségteljes döntést hivatott
szóló előadást üresen kerültek új otthonukba, ugyanis megköszönni és megerősíteni – olvas-
füzetekkel is megajándékozta a szövetség ható a Rákóczi Szövetség tájékoztató
a gyerekeket. Ezeket Szabó Izabella, Erdei levelében.

Díjazták városunk könyvtárosát Gabriella és Erdei Irén tanítónők adták át. BÉRES AMARILISZ

Érdemoklevéllel és emlékplakettel tért haza


Guba-Kerekes Zsuzsa székelyhídi könyvtáros a
kimagasló eredményeikért. Láthatjuk, hogy je-
lenlegi könyvtárosunk édesanyja nyomdokaiban Diákverseny a Felvidékről
kitelepített magyarok emlékére
nagyváradi Gheorghe Şincai Megyei Könyvtár- jár. Habár csak másfél éve tölti be ezt a pozíciót,
ban megszervezett Bihar megyei könyvtári trófea de máris értékes szakmai elismerésben részesült,

K
átadó ünnepségéről április 29-én. Az elismerést és ez még csak az út kezdete.

R O
minden évben annak a közkönyvtárnak ítélik A járványidőszak miatt két évig elmaradt díját- Versennyel emlékeztek meg a Felvidékről azt is, hogy Beneš tudatosan próbálta

A
oda, amely az előző évben kiemelkedő teljesít- adást általában április 23-án, a könyv és a szerzői kitelepített magyarok április 12-i emlék- elszlovákosítani a magyarokat, és sajnos

S
ményt nyújtott. jogok világnapján szokták megszervezni. Idén a napjáról a székelyhídi Petőfi Sándor El- a dekrétumokat ma is alkalmazzák Szlo-
Guba-Kerekes Zsuzsa könyvtárosi pályafutása későbbi időpont sem szabott gátat annak, hogy a méleti Líceumban. Az iskola X., illetve XI. vákiában a kisebbségiek ellen például
alatt már több, kicsiket és nagyokat megmozgató, könyvtárak és könyvtárosok megyei szinten kép- osztályos humán szakon tanuló harminc föld- vagy ingatlanelkobzás igazolásá-
közösségépítő eseményt szervezett vagy koordi- viseltessék magukat. A szervezők megköszönték diákjának részvételével zajló eseményt a ra, az Európai Unió pedig nem tesz ez
nált. A Festeni jó! elnevezésű művészeti tehetség- a könyvtárosok kitartását az elmúlt időszakban, tanintézmény a Rákóczi Szövetség társ- ellen semmit. A megemlékezés utolsó
gondozó képzés keretében közel fél éven keresz- amikor a járványügyi korlátozások miatt nehéz- szervezésével bonyolította le. A tanulók mozzanata a háromfős csapatok vetélke-
tül oktatta a fiatalokat képzésvezetőként, de köz- ségek voltak az intézmények működésében. alulírott PowerPoint-bemutatóval kí- dője volt. Első körben a feladat tizenegy
reműködött fotópályázat vagy kultúra napi mű- Idén egyébként a margittai Ioan Munteanu Vá- sért tolmácsolásában ismerhették meg kvízkérdés megválaszolása volt a bemu-
vészeti kiállítás szervezésében is, és ezzel közelről rosi Könyvtár vihette haza a fődíjat, de érdem- az emlékezésre jogosult eseményeket. A tatóban elhangzott információk alapján.
sincs vége a népszerű és sikeres eseményeknek. oklevélben részesült az élesdi Octavian Goga A második körben a csapa-
Reméljük, hogy kreativitása és lelkesedése ered- Városi Könyvtár és a bondoraszói (Budureasa) toknak javaslatokat kellett
ményeként a jövőben is legalább ugyanennyi közkönyvtár is. A díjazás több szempont alap- megfogalmazniuk arról,
megvalósul az elképzeléseiből. A székelyhídi ján történt. Figyelembe vették az intézmények hogyan lehetett volna de-
városi könyvtár nem első alkalommal részesült által szervezett eseményeket, a tevékenységet, a mokratikusan rendezni a
elismerésben, hiszen 2010-ben Zsuzsa édesany- szakmai felkészültséget, de a könyvtár kinézetét csehszlovák–magyar konf-
ja, Kerekes Terézia és Orosz Annamária kapták is pontozták. liktust a második világhá-
meg a könyvtári trófeát az abban az évben elért SZ. J. L. borút követően.
A verseny győztese a
Teletebik csapata (Biró

Kisfilmek népszerűsítik a megye Ingrid Noémi, Deák Dá-


vid, Dienes Dániel, Somo-

magyar műemlékvédelmi értékeit


gyi Szabolcs, képünkön)
lett, második helyezettek a
Patkányok (Péter Alexand-
Bemutatták a Bihar megyei műemlékvédelmi suth Lajos-szobor, a biharvajdai református ra, Varga Réka-Andrea
értékeket megörökítő kisfilmeket április 28-án templom, a mezőtelegdi református templom, a központi témák a következők voltak: az és Zsigó Evelin), míg harmadik helyen
a székelyhídi Szabó Ódzsa Városi Színházban. révi fehér népi kerámia, a székelyhídi Csíkos-tó 1938-as első bécsi döntés mint előzmény végzett a Lényeg csapata (Kis Boglárka,
A Bihar megyei értékek a mi lencsénken keresz- ingóláp, valamint az albisi református templom. (Felvidék egy része ismét Magyarország- Szabó Barbara, Szántó-Adrienn-Laura).
tül elnevezésű projekt záróeseménye családi- A kisfilmeket az Ér Hangja Egyesület készí- hoz került); Edvard Beneš csehszlovák A megemlékezést segítették Kormányos
as hangulatban zajlott, Béres Csaba, városunk tette az Érmelléki Turizmusfejlesztő Egyesület politikus (1884–1948) kisebbségellenes Enikő történelem és Cservid Levente bi-
polgármestere és Szabó Ödön Bihar megyei számára Magyarország Agrárminisztériuma és törekvései. Utóbbiakból bővebb ismer- ológia szakos tanárok. A diákok a Rákó-
RMDSZ-es parlamenti képviselő köszöntő- a Hungarikum Bizottság által támogatott pályá- tetőt kaptak a hírhedt 1945-ös Beneš- czi Szövetség jóvoltából értékes könyv-
beszéde után láthattuk a nyolc rövidfilmből zathoz, melynek célja a hungarikumok népsze- dekrétumok (a magyarok kollektív nyereményekkel és oklevelekkel gyara-
álló videósorozatot. A bemutatott műemlék- rűsítése és megőrzése. A bemutatófilmek meg- bűnösségének kimondása, az alapvető podtak, méltó emléket állítva kisebbségi
védelmi értékek név szerint a bályoki Káro- tekinthetőek az Ér Hangja Egyesület YouTube- állampolgári és emberi jogok megvoná- sorstársaiknak.
lyi–Dégenfeld-kastély, a belényesszentmiklósi csatornáján is. sa), valamint az 1946-os magyar–szlovák DR. BÉLFENYÉRI TAMÁS-JÁNOS
csonka templomtorony, a bihardiószegi Kos- SZ. J. L. lakosságcsere. A diákok megtudhatták történelem szakos tanár
2022.
április–június 7
Alsóházi rájátszás: győztek a Sasok Sakkemlékverseny Székelyhídon
Megnyerte az alsóházi rájátszást (playout) a Az alsóházi rájátszás végeredménye
Székelyhídi Sasok csapata a Bihar megyei első 1. Székelyhídi Sasok 5 5 0 0 20-3 37
osztályú labdarúgó-bajnokság 2021–2022-es 2. Bihardiószegi CS 5 4 0 1 26-11 35
kiírásában, miután az alapszakaszban az ötö- 3. Érmihályfalvi Unirea 5 2 0 3 8-12 29
dik helyen végzett.
4. Élesdi Crișul 5 2 0 3 17-17 15
A november végén pihenőre térő bajnokság ötö- 5. Fugyivásárhelyi CS 5 2 0 3 12-16 11
dik helyéről várhatta a Székelyhídi Sasok csapata 6. Cserpataki Slovan 5 0 0 5 3-27 8
a Bihar megyei első osztályú labdarúgó bajnok- Az ismét hazai pályán játszó Sasok, bár sokáig
ság északi csoportjának tavaszi összecsapásait. vezettek, végül 3-3-as döntetlent értek el a tabel-

ÉR
Az ősszel hét mérkőzéséből hármat megnyerő és lán őket közvetlen üldöző Érmihályfalvi Unirea
hármat elveszítő, valamint egy döntetlennel álló ellen, majd a záró fordulóban jött az alapszakaszt
székelyhídiak a tavaszi folytatásban mindössze megnyerő telegdi Foresta elleni 4-0-ás vereség.
az alapszakaszt megnyerő Mezőtelegdi Foresta Az alapszakasz fordulóinak befejeztével a tabel-
csapatától kaptak ki. Kiss Sándor vezetőedző csa- la első két helyén végző telegdi Foresta és Borsi
pata, bár szűkös kerettel, de annál nagyobb aka- Viitorul a playoffban, míg a többi hat csapat a

SP
rattal vágott neki a tavasznak. Márciusban előbb playoutban folytathatta a küzdelmet. A Sasok
hazai pályán ütötték ki az élesdi Crișult 5-0-ra, a következő öt körmérkőzésükön nem találtak Néhai sporttársaikról emlékeztek
majd idegenben is gólgazdag meccsen 7-1-re legyőzőre, így az alsóházi bajnokság első helyén meg a sakkozók a Székelyhídon
Díjazottak:
verték meg a cserpataki Slovan csapatát. Április- végzett Kiss Sándor legénysége. tartott sakkemlékversenyen június Ifjúsági kategória: 1. Simon Mihály (Nyír-

OR
ban 1-1-es döntetlennel térhettek haza a Sasok Az első fordulóra kiírt Bihardiószeg elleni 11-én, szombaton. A városközponti acsád), 2. Oana Hodoroaba (Székelyhíd), 3.
Borsról, a tabella második helyén végző Viitorul mérkőzést elhalasztották, majd a június 11-ei vendéglőben megrendezett megmé- Kanyuk Hunor (Nyíracsád) 18–50 év kö-
ellen, majd szintén 1-1 lett a vége a hazai pályán meccspótlásig a két csapat fej-fej mellett haladt rettetésre a határ mindkét oldaláról zöttiek: 1. Bondár István (Berettyóújfalu), 2.
játszott Bihardiószegi CS elleni összecsapásnak a tabellán. A bajnoki döntőnek is felérő diószegi érkeztek versenyzők. A Nemzetkö- Kerti János (Mártonfalva), 3. Diószegi Ákos
is. A tizenkettedik játéknapon idegenben tudott összecsapáson a székelyhídi csapat megsemmisí- zi Sakkszövetség (FIDE) szabályai- (Mihályfalva). 50–70 év közöttiek: 1. Magi

T
nyerni a székelyhídi csapat, a szenvedő fél ezúttal tő, 5-0-s győzelmet aratott. nak megfelelő versenyt hatodszorra Tibor (Berettyóújfalu), 2. Forró Mózes (Szé-
a Fugyivásárhelyi CS volt. LENCAR PÉTER szervezte meg Gardó Ferenc, célja a kelyhíd), 3. Hasznosi Lóránd (Székelyhíd).
sportbarátság ápolása, és hogy lehe- Veteránok: 1. Szilágyi Sándor (Nyíregyhá-
tőséget biztosítson az ifjúsági és ama- za), 2. Vass László (Nagyrábé), 3. Horváth

Alakulóban az új utánpótláscsapat tőr sakkozóknak egyaránt.


ÉR HANGJA
László (Nyíregyháza).

Múzeumi pingpongozás
Asztalitenisz-bajnokságot tartottak a kelyhídon az Ady Endre Magyar Kultu-
sportág szerelmeseinek június 4-én Szé- rális Központban. A Gardó Ferenc aszta-
litenisz-edző szervezésében zajló tornára
Győztesek: határon innen és határon túlról is érkeztek
Ifjúsági kategória: Varga Levente (Nyír- versenyzők, akik egyénileg és párosban is
adony). 18–50 év közöttiek: Farkas Ist- megmutathatták tudásukat. A győztesek
ván (Ottomány). 50-70 év közöttiek: emléklapot, pólót és érmet kaptak kiváló
Kelemen András (Nyíradony). Veterá- eredményeikért. Szerencsére az esős idő-
nok: Gardó Ferenc (Székelyhíd). Pá- járás sem zavarhatta meg a lelkes sportol-
rosok: Farkas István és Mészáros János ni vágyókat, hiszen a pingpongot a legide-
(Ottomány). álisabb zárt térben játszani.
SZ. J. L.

III. Fényes Elek-emléktúra


A Székelyhídi Sasok Sportklub legkisebb korosz- vető mozgáskultúra kialakítására. A gyerekek az
tályú utánpótláscsapatát erősíti majd az a több együttes színeiben pompázó szettben részesültek,
mint húsz székelyhídi és környező falvakbeli óvó- azaz piros mezből, illetve fekete rövidnadrágból
dás és kisiskolás gyerek, akik számára az egyesület és lábszárvédőből álló felszerelést hordhatnak. A túrázni vágyók a Székelyhíd központi magyar statisztikusnak a mellszobrát. Kis
Sport a fejlődésért, sport az egységért elnevezésű Egyéb eszközöket is beszereztek, amelyek segítik parkjában található Turul-szobránál gyűl- pihenő után a résztvevők folytatták útju-
programja nyújt lehetőséget tehetségük fejleszté- a focival kapcsolatos készségek fejlesztését – ko- tek össze május 15-én, vasárnap reggel, kat tovább Nagykágyára, onnan a hegy­
sére a labdarúgás területén. Az Emberi Erőforrá- ordinációs létrák, taktikai karikaszettek és egyéb majd innen indultak tovább első körben közszentmiklósi gyógyfürdőhöz, végezetül
sok Minisztériumának Nemzeti Tehetség Prog- edzési kellékek –, hiszen a pályázat lezárulásával Csokalyra, Fényes Elek szobrához. A túrát vissza a székelyhídi Vadas erdőbe, ahol
ramja égisze alatt megvalósuló edzéssorozat alatt az edzések nem érnek véget. Vígh-Tarsonyi László nyugalmazott tanár fogadás keretében átadták a résztvevői ok-
a résztvevőknek lehetőségük nyílik mozgásigé- A projekt minitornával zárul, amely keretében a szervezte és vezette, aki Magyarország- leveleket és kitűzőket. Az eseményt először
nyük kielégítésére, az utánzó képesség és a labda- résztvevő kis labdarúgóknak idegen csapatokkal ra költözése előtt többek között a faluban 2007-ben, Fényes Elek születésének 200.
érzékelés fejlesztésére, a sikerélmény megélésére, lesz lehetőségük megmérkőzni, így fejlődik csa- tizenegy, illetve városunkban nyolc évet évfordulójának tiszteletére szervezték meg,
a játék megszeretésére, a sportághoz való kötődés patszellemük, együttműködő készségük, új ver- tanított. A Csokalyra érkező túrázókat tíz évvel később tartották meg a második,
erősítésére, az önbizalom kiépítésére, a technikai senyhelyzeti tapasztalatokat szerezhetnek. pogácsa és frissítő várta, ezután megko- idén pedig a harmadik emléktúrát.
alapok elsajátítására játékokon keresztül, az alap- ANTAL NOÉMI szorúzták a falu híres szülöttjének, a nagy SZ. J. L.

Kirándulás az évtizedes tatabányai testvériskolai kapcsolat jegyében


Látogatást tett a tatabányai testvériskolában, az Árpád Gim- kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály-emlékmúzeumot. Vasár- alkotásról van szó, hiszen a völgyben fekvő város feletti hegyről

K
náziumban a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum har- nap a kirándulók az esztergomi bazilikában vettek részt szent- vigyázza a várost a 15 méteres szárnyfesztávolságú szobor, így

O
minchárom diákja és kísérőtanáraik a két tanintézmény közöt- misén, majd a Mária Valéria-hídon átsétáltak a Duna másik az egyik, ha nem a legnagyobb európai madárszobor.

A R
ti partneri szerződés megerősítésének apropóján. partjára, a felvidéki Párkányba. Szó szerint átsétálásra kell gon- Hétfőn az árpádosok és a petőfisek közös irodalmi vetél-

KS
Május 20-án Budapesten az Ady Endre- és József Attila-em- dolni, mert a magyar–szlovák határon – a schengeni övezet kedőn mérték össze tudásukat a magyarországi testvérisko-
lékház meglátogatásával kezdődött a program. Ezt követően szabályainak megfelelően – nemhogy okirat- vagy vámellen- la frissen újjáépített épületében. A déli búcsú után hazafelé

I Á
délután a testvériskolában aláírták a már tíz éve meglévő test- őrzésnek, de még egy árva határőrnek sem látta nyomát senki még útbaejtettük Szarvas városát (amelyet a klasszikus vic-

D
vériskolai szerződés megerősítését. A jelképes dokumentumot a kis átruccanás alatt. Ugyancsak aznap Babits Mihály házának cel ellentétben egybe írnak), a Holt- Körösön hajókáztunk,
Polyóka Tamás, az Árpád Gimnázium igazgatója és Barta Imre, megtekintése következett. A nagy irodalmár Esztergom dom- és a Mini-Magyarország makettparkot is megtekintettük. A
a székelyhídi középiskola vezetője szentesítette kézjegyével. bos, külvárosi részén vásárolt magának nyári lakot, innen ki- középiskolások fáradtan, de örök életre szóló élményekkel
A kirándulás következő három napja is Magyarországon tűnő kilátás nyílik a bazilikára fotós szemmel. Babits felesége, gazdagodva tértek haza.
érte a látogatókat, hiszen bőven volt változatos program. Az Török Sophie már akkoriban hódolt a fényképezés iránti szen- Köszönet az Árpád Gimnázium szervezőcsapatának, Polyóka
irodalmi vonatkozású látnivalók mellett rögtön a második vedélyének, ami nagyban megkönnyítette a Babits-ház későbbi Tamás igazgatónak, Kántor Péter igazgatóhelyettesnek és Faze-
napba a felcsúti Puskás Akadémia, a Pancho Aréna, az alcsúti hiteles berendezését. kas József tanárnak, akik egy évtizede önzetlenül dolgoznak
arborétum és a Velencei-tó megtekintése, valamint kulturális, A vasárnapba belefért még egy séta Tatán, a vizek városában, a testvériskolai együttműködés programjaiban. Köszönet a
drámapedagógiai és szocializációs programok is belefértek. A megtekintettük többek között az Öreg-tó és a helyi vár környé- Bethlen Gábor Alap Határtalanul programjának, ez az ese-
tematikus kirándulás e szombati napján az irodalomkedvelő két, végül utazásunk a tatabányai Turul-szobor megtekintésé- mény az ő segítségükkel valósulhatott meg.
diákok bejárhatták az agárdi Gárdonyi Géza-emlékházat és a vel fejeződött be. A székelyhídi kis testvérénél jóval nagyobb CSERVID LEVENTE
8 2022.
április–június

Embernek maradni mindenkor


Beszélgetés Sorbán Juliánna esztétikai pedikűrössel, aki egész életében keményen küzdött álmaiért
Sorbán Julianna pedikűrös mindig csupa mosollyal fogad mindenkit, akár az utcán, akár az otthonában és még egy szakképesítést is sze- folyamatos képzés, a rengeteg ön-
találkozunk vele. Valami olyat tud, amit manapság sajnos nagyon sokan elfelejtettek: értékelni az életet és reztem, fafeldolgozó szakon. képzés, mégis mindig van olyan
meglátni másokban is az értéket. Múltról, jelenről, munkáról, tapasztalatokról és hitről beszélgettünk. A munkám sokrétű volt, a beis- eset, amivel addig még nem talál-
koláztatástól az idősgondozásig koztál és ilyenkor jön a bizonyta-
– Hogyan emlékszel vissza a gye- terjedt és folyamatos látogatá- lanság. A legnagyobb tanácsadóm
rekkorodra? sokból állt a környékbeli roma mindig az egykori pedikűrös
– Hároméves voltam, amikor el- közösségekben. Öt év viszont oktatóm volt, akihez bármikor,
váltak a szüleim, ezután az anyai soknak bizonyult, ennyi idő után bármilyen kérdéssel fordulhatok.
nagyszüleim neveltek tovább en- kezdtem azt érezni, hogy betelt a Volt olyan, hogy sírva hívtam
gem és az öcsémet. Az apukám pohár, mert annyi megoldhatatlan fel, hogy én semmit sem tudok.
nem tartotta velünk a kapcsolatot, problémába ütköztem, hogy ezek Ekkor azt mondta nekem, hogy:
anyukám pedig új családot alapí- letörték a kezdeti lelkesedést. Azt „na, látod Jucika, most vagy a jó
tott, és a mellettünk lévő házba éreztem, hogy eljött a váltás, vál- úton, innen indul el az igazi tanu-
költözött. Soha nem éreztem a hi- tozás ideje. lás, fejlődés”.
ányukat, az édesanyámra mindig – A váltás pedig igen nagy volt, A tanulás pedig állandó, nem
egy nagy testvérként gondoltam. mert szociális munkásból a pe- csak szakmailag, hanem emberileg
Később, amikor ő is igazán felnőtt dikűrös szakma felé vezetett az is. Nagyon sok emberrel, élettör-
az anyasághoz, sokat változtatott utad… ténettel találkozom a mindenna-
a viselkedésén, jó anya vált belő- – Személyes és családi okokból pokban, és ilyenkor jön rá igazán
le, aki nagyon szereti a családját, újra Magyarország felé vettem az az ember, hogy a saját terhe nem is
és erre a szeretetre nevelt bennün- irányt, ahol egy szépségszalonba annyira nagy, nehéz, mint azelőtt
ket is. kerültem takarítónőként. Az ál- hitte. Arra is rájöttem az évek so-
Nagyon eleven, fiús gyermek lásinterjún a leendő főnökasszo- rán, hogy mindenkinek tenni kell
voltam, mindenre felmásztam, a nyom felajánlotta, hogy nézzek jól azért, hogy jobb legyen az élete,
fiúkkal fociztam. „Pajkos gyerek”, körül és válasszak magamnak egy a panasz semmit sem ér. Ezért
így hívott a nagytatám, aki egy szakmát, ami érdekel, mert náluk igyekszem másokkal úgy bánni,
igazi ezermester volt. Mindent nemcsak dolgozni, hanem fejlőd- olyan felelősségteljes tanácsokat
meg tudott javítani, és mindig ni is lehet ám. A választásomat a adni, amelyeket én is szívesen
megengedte, hogy segítség gya- leginkább a kérdés befolyásolta, fogadnék. Emberként kell nézni
nánt körülötte lábatlankodjunk. hogy „mi az, ami még nincs Szé- másokra, hogy rád is emberként
Nagyon sokat játszott velünk, el- kelyhídon?” – mert én végig vis�- nézzenek.
vitt minket a mezőre vadvirágot szavágytam a szülővárosomba. – Mi az, ami erőt ad neked a min-
gyűjteni, felhőtlen gyerekkorunk Így esett a választás az esztétikai dennapokban?
volt mellette. pedikűrös szakmára, amit az első – A vallás és a hitem volt gyerek-
– Volt-e valamilyen gyerekkori nyolc hónapban sikerült is megta- korom óta a mentőövem minden
álmod, amit a későbbiekben sze- Mindenki Jucikája. A mindig mosolygós hölgy nemcsak az emberek nulnom. Életem legnehezebb, de élethelyzetben. A nagyszüleim
rettél volna, ha valóra válik? lábápolására figyel oda, hanem a lelkükre is egyben legboldogabb nyolc hó- imádkozó emberek voltak és az
– Gyerekként, mint oly sokan, napja volt ez az időszak. Minden ima, fohász mélyen a szívembe
rengeteg álmot szőttem. A leg- koromtól voltak otthoni felada- – Nagyon furcsa és el kell monda- reggel hajnalban keltem, hogy el- ivódott. Amikor öröm éri az em-
nagyobb közülük talán az volt, taim is: mostam, vizet hordtam, nom, hogy az elején szégyelltem végezzem az otthoni, háziasszonyi bert akkor azért, ha pedig bánat,
hogy ha én egyszer felnövök, ta- kitakarítottam és a testvéreimre is is magam miatta. Az első nap úgy teendőimet, majd reggel nyolctól- akkor azért érdemes imádkozni.
nító néni leszek. Gyerekfejjel úgy sokszor vigyáztam, hogy ezzel is mentem be az iskolába, hogy előt- egyig tanultam, ezután pedig este Az ima, a hit elvezetett egy olyan

KANAPÉ
láttam, hogy a cigány gyerekekkel könnyítsek kicsit a nagymamámra te jó alaposan körbenéztem, nem tízig várt a takarítás. Mikor ez az közösségbe, amely az életemnek
nem úgy foglalkoznak, viselked- háruló terheken. Azonban miután jár-e arra valamilyen ismerős vagy időszak véget ért, elkezdhettem a erős alapot adott, a baptista gyü-
nek az iskolában, mint a többi nagyapám súlyosan megbetege- barát, aki megláthat, és csak azután főállású munkám pedikűrösként. lekezetbe. Így a szűk családomon
gyerekkel. Megkülönböztetettnek dett, mamám otthon kellett ma- mentem be az ajtón. Ez a lépés Ezután jött öt év folyamatos ta- kívül körbe vesz egy nagy család,
éreztem magunkat és ezen sze- radjon gondját viselni, és engem azonban az egész életemet meg- nulás, továbbképzés és folyamatos ahol mindig és mindenben szá-
rettem volna változtatni, ha egy- kivettek az iskolából, hogy dolgoz- változtatta. Első nap megismertem honvágy. Az esztétikai pedikűrös míthatunk egymás támogatására
szer én nagy leszek. Megszületett ni járhassak helyette. Ezek nagyon apai ágról a féltestvérem, akivel szakirányt tovább fejlesztettem és és segítségére.
bennem egy vágy, hogy valamit keserű, nehéz évek voltak, tövis- addig soha nem találkoztunk. Ez- a gyógypedikűrös szakot is elvé- Nekem az élet számtalanszor be-
tegyek a nemzetemért, amit az is ként maradt bennem az iskolától után pedig az osztályfőnöknőnket, geztem ez idő alatt. bizonyította, hogy hit nélkül nem
fűtött, hogy a környezetemben való elszakadás. Először az akko- Tütös Daniellát, aki az egyik irány- – És újra Székelyhíd felé húzott lehet és nem is érdemes élni. Na-
sokszor hallottam magamról az ri kollektívában (mezőgazdasági adója lett az életemnek. Az ő révén a szíved… gyon sokszor éreztem azt, hogy
ismerősök, rokonok szájából le- termelő szövetkezet – szerk. megj.) kerültem a Ruhama Egyesülethez, – Nagyon érdekes, mert mikor teljesen a földre kerültem és innen
kicsinylő szavakat: „majd te sem dolgoztam, ami nagyon hamar ahol elvégeztem a szociálismun- az állásinterjún megkérdezték tő- nem is leszek képes újra felállni,
viszed sokra, hamar szülsz két- megszűnt. Ezután voltam napszá- kás-képzést, ahol rengeteget ta- lem, hogy hol látom magam öt év de a Jóisten ekkor sem hagyott
három pulyát”. Meg akartam ne- mos, cipőgyári munkás és a jobb nultam az emberi kapcsolatokról múlva, gondolkodás nélkül azt fe- magamra. Megmutatta, hogy min-
kik mutatni, hogy nem fogok így élet reményében Magyarországon és saját magamról. Öt évet töltöt- leltem, hogy Székelyhídon a saját dent újra fel lehet építeni, ha bízok
élni, én többre fogom vinni, töb- is szerencsét próbáltam egy szőlé- tem olyan emberek körében, akik szalonomban. Szinte percre pon- benne. Bárki elhagyhat, de Ő so-
bet akarok az élettől. szetben. Mindenütt végigkísért az megbecsültek, bíztak bennem és tosan öt év múlva, 2019 decembe- sem fog engem magamra hagyni.
– Hogyan emlékszel vissza az is- iskola utáni vágyakozás. Így kapva bíztattak, bármilyen problémával rében megnyitottam a pedikűrös Életem talán legnehezebb élet-
kolás éveidre? kaptam az alkalmon, mikor haza- kerültem is szembe. Folyamatosan szalont, amit azóta is nagy szere- helyzetében talált rám az az ige-
– Tizenhárom éves koromig tar- érve Székelyhídra egy szomszéd fejlesztettek és fejlődtem a segít- tettel működtetek. vers, amely a szalonom falára is
tott a boldog, gondtalan gyerek- gyerektől meghallottam, hogy esti ségükkel. Itt éreztem azt először, – Mi az, amit a szakmád megta- felkerült és amely a vezérlő csilla-
kor. Nem voltam a legjobb tanu- oktatás indul Második esély elne- hogy bármilyen álmom is lesz a nított neked? gom lett: „Ne félj, mert én veled va-
ló, de azért az első ötben mindig vezéssel . jövőben azt képes vagyok megva- – A legnagyobb tanulság szerin- gyok, ne csüggedj, mert én vagyok
benne voltam. Az iskolai feladatok – Milyen volt felnőtt fejjel újra lósítani. Ez idő alatt Nagykágyán tem az, hogy az embernek mindig Istened!” (Ézs 41,10).
mellett nekem már kora gyerek- iskolapadba ülni? sikerült elvégeznem a líceumot is, van még mit tanulnia. Hiába a VÁNYA BLANKA

Székelyhíd és környéke havilapja. A kiadvány megjelenését


Kiadja és ingyenesen terjeszti az Ér Hangja Egye­sület.
Felelős kiadó: Béres Csaba
támogatta:
Nyomás: Pentaprint Kft., Bihar

Felelős szerkesztő: Szücs-Pap Enikő Munkatársak: Antal Noémi, Aszalós Tímea, dr. Bélfenyéri Tamás-János,
Béres Amarilisz, Béres Angéla, Béres Imre, Bíró Orsolya, Cservid Levente, Kiss Lóránt, Lencar Péter, Püsök Julianna,
Oláh Katalin Melinda, Rupárcsics J. Csilla, Szyártó József L., Ványa Blanka Tördelés: Ferencz Csaba-Levente
ISSN 2501-1545
Communitas
Szerkesztőség elérhetősége: 417435 Săcueni piaţa Libertăţii nr. 1 Székelyhíd Város
Alapítvány
e-mail: erhangja1@gmail.com, honlap: www.erhangja.ro Polgármesteri Hivatala

You might also like