A Grimm testvérek meséje egy nagyon szegény és árva kislány történetét mutatja be a gyerekeknek.

A meséből kiderül, hogy ha jó szívvel adsz, még ha az az utolsó ruhád, vagy az utolsó falat kenyered
is, sokszorosan megtérül. Leginkább akkor, amikor nem is számítasz rá...

Négy esztendeje elhurcolták a faluból az összes valamirevaló takácsot, hogy ledolgozzák a

falu tartozását a királynak. A gyerekeik szülő nélkül nőnek fel. A falu összes kincse két
ezüsttallér. Mina vállalja, hogy elviszi a királynak, így talán megesik rajtuk a szíve. A bátor
kislány elindul, útitársa lesz egy beszélő kiskutya, alias Flix úr, akit csak a tiszta szívű
emberek hallanak meg. Útja során érdekes emberekkel találkozik és mindenkinek fényt visz
az életébe, már csak a királynén és a királyon van a sor, hogy megkegyelmezzenek?

A csillagtallérok.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy kis leány. Ennek a kis leánynak nem volt sem apja, sem
anyja s olyan szegényül maradt ezen a világon, akár csak a templom egere. Nem volt bár egy
házacskája, ahol lakjék, nem egy ágyacskája, hová lefeküdjék, nem volt egyebe csak a ruhája,
annyi, amennyi a testén volt s csak egy darabka kenyere: egy könyörületes szívü ember adta
azt is.

Mit volt, mit nem tenni, elindult a kis leányka, hátha megsegíti a jó Isten. Amint ment,
mendegélt a réten, szembe jő vele egy szegény ember s kéri könyörögve:

- Te jó kis lány, adj ennem, három napja, hogy egy falást sem ettem.

A kis lány egy szempillantásig sem gondolkozott, a kenyerét oda adta a szegény embernek.

- Áldjon meg az Isten, hálálkodott a szegény ember, s ment tovább.

Ment a kis lány is s im szembe jő vele egy gyermek, sír keservesen s könyörögve kéri:

- Adj nekem valamit, amivel befödjem a fejemet, mert úgy fázik a fejem!

A kis lány szónélkül odaadta a kalapját.

Tovább ment, mendegélt, ismét szembe jő vele egy gyermek, akinek a testén egy szál ruha
sem volt. Nem is várta, hogy kérjen, nekiadta a kabátocskáját. Aztán beért az erdőbe. Éppen
esteledett alkonyodott s hát jő szembe vele egy gyermek s kérte, hogy adja neki az
ingecskéjét, mert különben megveszi az Isten hidege.

Mondta magában a kis lány:

- Ugy is sötét van, nem lát senki, odaadhatod az ingedet.

Oda is adta.

Most már csakugyan semmije sem volt. Igy állt, álldogált egy helyben, feltekintett a csillagos
égre, nagyot fohászkodott s ím halljatok csudát! egymásután hullottak a csillagok, sűrün, mint
a záporeső, s ahogy a földre értek, mind tiszta tejfehér tallérokká lettek. És lehullott az égből
egy szép gyolcs ing is, olyan fehér s olyan finom, hogy az csupa csuda. A tallérokat szépen
fölszedte s ettől fogva nem volt gondja többet: élt boldogan.

Holnap a kis lány legyen a vendégetek.

Kislány: - A király lovasai! Nézzétek!

fiú: - Vajon mit akarnak?
más: - Nem tudom!

Megérkeznek a király lovasai (3), a falu lakói összegyűlnek.

Lovas: - Isten óvja királyunkat!

Öreg: - Igen, igen, Isten óvja!
Lovas: - Öreg! Egy cseppnyi tisztelet sem szorult beléd hatalmas és nagylelkű uralkodónk
iránt?
Öreg:- Nagylelkű!? Mégis… mire gondol ezzel?
Lovas: - A nagyságos király ajándékot küldött alattvalóinak. A falu minden lakója akassza ki
házában felséges uralkodónk képét!

Ledobja a csomagot, benne a király képe több példányban

Emberek: - De szép… a király képe… és akasszuk ki?

Lovas: - Még azt meritek mondani, hogy nem nagylelkű a királyotok?
Öreg: - Őszinte választ akar hallani, uram?
Lovas: - Neked aztán van bőr a képeden. Gondolom, az adót is rögtön ki tudod fizetni, ha már
így felvágták a nyelved. 10 aranytallért kell befizetni a falunak.
Öregasszony: - 10 aranytallért kérnek? Hiszen évek óta egyetlen aranytallért sem láttunk
errefelé, uram!
Öreg: - Amióta elhurcolták a faluból a takácsokat…
Lovas: - A takácsaitok ledolgozzák a tartozásotokat a királynak.
Öreg: - De négy esztendeje… Ezek a gyerekek ( rájuk mutat) szülők nélkül nőnek fel.
Mindazt, amit az apró kezükkel összegyűjtenek, arra elég, hogy ne haljunk mind éhen.
Lovas: - Elég! Ha nem tudtok fizetni, a takácsaitok ledolgozzák a tartozást.

A lovasok elmennek…
Az öreg otthona, 2 fiú és egy lány ülnek az asztalnál, gyertya, üres tányér..

Fiú: - Sosem látjuk már többé a szüleinket

Lány: - De igen! Vissza fognak jönni. Megígérték nekünk.
2fiú: - De a király nem engedi el őket.
Lány: - Legyünk türelmesek, Johannes.
Öreg bejön: - Johannes, Anton, segítsetek! (Leül, elővesz 2 ezüsttallért) Látjátok? 2
ezüsttallér! Ez itt minden kincsünk. El kell menjetek a királyhoz, vigyétek el neki a pénzt.
Fiú: - Mi ketten?
Öreg: - Igen, már elég nagyok vagytok. Talán ti, gyerekek, könnyebben meglágyíthatjátok a
király szívét. Bennetek van minden reményünk!
Fiú: - De… de mi lesz, ha a király az oroszlánok közé vet minket?
2 fiú: - Nagyon hosszú az út… el fogunk tévedni… és annyi farkas jár erre.
Lány: - Hadd menjek én!
Öreg: - Te, Nina? Azt nem lehet… Te még túl kicsi vagy… Fiatal… Ráadásul kislány vagy!
Lány: - De én nem félek a királytól. És ha egy ártatlan kislány kérleli, talán hamarabb
megesik rajtunk a szíve.
Fiú: - Igaza van. Ráadásul nekünk vadásznunk kell. Itt nagyobb szükség van ránk!
Öreg a kislánynak adja a pénzt. – Vigyázz magadra és a pénzre.

A kislány összecsomagolt egy kevéske holmit, amire szüksége lehet az úton. Magához vette
édesapjától kapott nyakékét, valamint a gombszemű babáját, amelyet még az édesanyja varrt
neki. A pénzt egy erszénybe rejtette, majd útnak indult. Ment, mendegélt egész éjszaka erdőn,
mezőn keresztül, mígnem reggelre egy faluba nem ért. Egyenesen a piactérre vitt az útja.

Árus: - Van itt gyógyír köhögésre, fejfájásra. Csuklásra és hasmenésre. Vigyenek csak Caspar
gyógyszeres készletéből! Próbálják ki! Mindössze egyetlen apró réztallérért. Köszönöm!

Asszonyok vásárolnak, a kislány odamegy.

Lány: - Hogy zárhatta ketrecbe ezt a szegény kiskutyát?

Árus: - Már megszokta. Úgysem akar kijönni.
Lány: - Még szép, hogy ki akar jönni, uram. Szegény, boldogtalan. Hiszen elég csak
ránézni…
Árus: - Na és veszel valamit? Ha nem, akkor szedd a sátorfádat, kicsikém és ne rabold az
időmet. Mit akarsz? Megvennéd a kutyát? … Mi van nálad? ( Elveszi a kislány pénzét, nézi)
Nocsak! Mit látnak szemeim?! Két ezüsttallért rejtegetsz itt?... Bocsásd meg az előbbi
élcelődésemet.
Lány: (elkapja a pénzt ) – Sajnos nem lehet! Ezt a pénzt nem költhetem el. A falu nevében
viszem a királynak.
Árus: - A helyedben… Ha ennyit jelent számodra ez a kutyus…talán egy játszmát megér
neked, drágám. Ha sikerül kitalálnod, hogy melyik pohár alatt van a babszem, akkor a tiéd az
állat. De ha elrontod, az egyik ezüsttallért nekem adod.
Lány: - Nem! Nem! (el akar menni)
Árus: - Jól figyelj rám! Két lehetőséged van. Rajta! (forgatni kezdi a poharakat) Hol van a
bab? Hol van a bab? Hol van a bab?... A döntés rajtad áll!
(közben a falusiak odagyűlnek kíváncsiskodni)
Kutya: - Ne azt! (a kislány szétnéz) A baloldalit! (a kislány a középsőt emeli fel, nincs ott a
babszem)
Árus: - Én is erre tippeltem, de úgy látszik, sajnos, rosszul. De van még egy utolsó esélyed. A
te kedvedért ezúttal lassabban csinálom. Figyelj! (forgatja a poharakat) Hol van a bab? Hol
van a bab? Hol van a bab? Csak rajtad áll. Na? … Ha most jól választasz, megkapod a
kiskutyát, de hogyha nem, nekem adod az ezüsttallért.
Kutya: - A középsőt válaszd! (a kislány ránéz) Hála az égnek! Na végre! Végre valaki, aki
hall engem! Caspar, ez a szélhámos csak az ugatásomat érti, de te…te hallasz engem. A
középső poharat válaszd!
(kiválasztja, ott a bab)
Árus: - Az ördögbe! Hogy csináltad ezt?
Lány: - Most már az enyém a kutyus!
Asszonyok: - Igaza van, Caspar.
- Övé a kutyus!
- Vidd csak el!
- A tiéd a kutyus!
 - Az üzlet, az üzlet!
Árus: - Rendben, vidd el a kutyát! (mérgesen) Iparkodj már!
A lány elviszi a kutyát
Kutya: - Jajj, de hideg van! Mondd csak, nincs véletlenül egy kis barna söröd a számomra?
Lány: - Barna söröm? Minek az neked?
Kutya: - Elképesztően szomjas vagyok.
Lány: - Inkább áruld el, miért beszélsz, és én hogyhogy hallhatlak téged, ha Casper nem.?
Kutya: - Csak a tiszta szívű gyerekek hallhatnak engem. Tudod… én egy elátkozott kiskutya
vagyok.
Lány: - Jó. Most már szabad vagy. Szaladj, ahová szeretnél!
(együtt mennek tovább)
Kutya: Kiszabadítottál, úgyhogy gondoskodnod kell rólam!
Lány: - Hogy te milyen szemtelen vagy! Hogy hívnak?
Kutya: - A nevem Flix úr!
Lány: - Nos, Flix úr, tovább kell mennünk!

Együtt mennek tovább. Mindketten nagyon fáradtak, éhesek és szomjasak. Megpillantanak

egy patakocskát, de amikor közelebb érnek, sajnos kiderül, hogy egy csepp víz sincs benne.
Szomorúan továbbmennek. Kis idő múlva találkoznak egy vízimalom tulajdonosaival, akik
elpanaszolják, hogy a vöröshajú Mordongó eltérítette a patakot, mióta a felesége elhagyta.
Azóta egy csepp víz sincs a malomban. Mordongó nagyon veszélyes ember, aki egyedül
neveli a kisfiát akit még soha senki nem látott nevetni. A kislány megígéri, hogy elmegy
Mordongóhoz, hogy kérje meg, engedje vissza a patakot a saját medrébe. A molnárné finom
cipót ad neki az útra és jó szerencsét kíván neki.
(odaér Mordongó házához)

Lány: - Van itt valaki?

Mordongó: - Mit akarsz itt?
Lány: - Szeretnék egy kis vizet kérni
Mordongó: - Miért? Kiszáradt a patak? (nevet, a kést belevágja az asztalba, majd hoz egy
pohár vizet, odaadja a kislánynak) Tessék a vized! Idd meg gyorsan és takarodj innen!
Lány: - (félve iszik) Még volna egy kérdésem.
Mordongó: -Akkor nyögd már ki!
Lány: - A patakot a háza előtt ügyesen elterelte…de így a falu lakóinak már nincs ivóvizük…
így már a malomban sem tudnak őrölni.
Mordongó: -Szegény falusi fajankók! (csúfondárosan)
Lány: - Mit vétettek ön ellen?
Mordongó: -Hogy mit vétettek?... Jól figyelj, csak egyszer mondom el. Amikor elhagyott a
feleségem, elbújtatták őt, és pénzt adtak neki. ..Meg szamarat… ruhát, hogy elszökhessen!
Szegény, falusi emberek…és egyszerűen itt hagyta a kisfiát! (megmarkolja a nyakát,
odavezeti a kisfiúhoz) Látod? Nézd meg jól! Hónapok óta nem láttam őt nevetni!
Lány: - Én megértem a haragját, uram, de a faluban is vannak gyerekek, akiknek szükségük
van a vízre.
Mordongó:- Hálátlan mihaszna! (lelöki a lányt a földre, kiesik a baba, meglátja a fiúcska)
Szedd a sátorfádat és tűnj el innen!!!
(a kisfiú fölemeli a babát és nevetni kezd)
- Mi? Mégis mi ez?
Fiúcska: - Nézd csak, apa! A baba… a babának gombok vannak a szeme helyén!
Mordongó: - Bizony! (nevetve) Ez egy gombszemű baba.
- (lányhoz) Honnan szerezted?
Lány: - Az anyukám készítette.
Fiúcska: - Egy gombszemű játékbaba!
Lány: - A neve Annemi. Megtarthatod, ha szeretnéd!
Fiúcska: - Megtarthatom, Apa? Ugye az enyém lehet?
Mordongó:- Ezt nem fogadhatjuk el.
Lány: - De igen neked adom. Nagyon vigyázz rá! (kimegy az ajtón, ahol várja Flix úr.
Mordongó kikíséri)
Mordongó:- Köszönöm! (kezében egy faragott baba) Már régóta emészti a harag a szívemet.
… Újra hallottam nevetni a kisfiamat… Nem is kaphattam volna szebb ajándékot… Ha van
bármi, amit megtehetek érted, szólj nekem bátran.
Lány:- (fülébe súgja) Terelje vissza a patakot a medrébe! (azzal elmennek)

A kislány és Flix úr visszatérnek a faluba. Itt hálából hogy újra víz van a patakban,újabb cipót
kapnak, majd útbaigazítják őket. A hosszú úton megéheznek, így hát letelepednek.

Lány: - Mondja, Flix úr, hogy az ördögbe tud maga beszélni?

Kutya: - Elátkoztak. Korábban én is ember voltam, akárcsak te.
Lány:- Maga talán egy mesebeli herceg?
Kutya:- Mondd csak, egy semmirekellő hercegnek tűnök neked? Én egy igazán becsületes
zsebtolvaj voltam.
Lány:- Hogy lehet egy zsebtolvaj becsületes?
Kutya:- Hát… tudod… én csak rossz embereket raboltam ki. Egyszer azonban igencsak
melléfogtam, mert megloptam egy csinos lányt, de balszerencsémre éppen egy boszorkány
volt az.
Lány:- És hogy lehet megtörni azt az átkot?
Kutya:- Hát barna sörrel!
Lány: - Nos, biztos a kastélyban majd találunk barna sört.

Végre a kastélyhoz értek. Az őr viszont nem engedte be őket. Szerencsére ismerőssel

találkoztak, Flix úr régi gazdájával, Casparral, aki készségesen felajánlotta, hogy segít bejutni,
ha a lány visszaadja a kutyát. Mit volt mit tenni, a kislány más esélyt nem látott, hogy
bejusson a kastélyba, … odaadta a kutyát. De megígértette Casparral, hogy soha többé meg
nem köti. Úgy is lett. Caspar egy titkos kapun bejuttatta a kislányt az udvarba.
Egy darabig ácsorgott az udvaron, amikor észrevette, hogy a királyné, aki épp akkor érkezett
haza, elejtette egyik kesztyűjét. A kislány fölvette a kesztyűt és illedelmesen visszaadta a
királynénak. Az úrnő kérésére elmesélte, hogy mi járatban van. A királynénak nagyon
megtetszett a kislány bátorsága és elszántsága, így hát behívta a kastélyba, hadd próbáljon
szerencsét.

Király: -Jaj, az én drága feleségem… nem szokott ennyire a gondolataiba merülni.

K.né:- Odakint várakozik egy kislány. Egy messzi falucskából jött egészen idáig. Az egész
utat egyedül tette meg, hogy láthassa magát… Szegény, sokat szenvedhetett.
Király: (eszik, tele szájjal mondja) Mind szenvednek, nem?
K.né: Ő igazat mond. Szépen kérem, hogy fogadja ezt a kislányt. A szemei… ragyognak…
akár a csillagok.
Király: Ahogy az én királyném kívánja! (kezet csókol, majd kikiált) Hozzátok azt a kislányt,
aki odakint vár.
(Az ajtónál álló őrök behozzák a kislányt, aki letérdel a király elé)
Lány:- Isten óvja a királyt és a királynét! Az én nevem Nina.
Király: - Állj csak fel, Nina! Hm? Miért jöttél?
Lány:- (odaadja a pénzt) Ez minden, amit a falu fel tud ajánlani.
Király:- Értem… és ezt minek hoztad?
Lány:- Azért jöttem, hogy megkérjem, hogy engedje szabadon a szüleinket.
K.né: Talán útközben elvesztett néhányat…
Lány:- Nem…az ott minden vagyonunk. Csak idősek és gyerekek vannak a faluban már négy
éve. Sajnos, nem tudtuk befizetni az adót. Ezért elhozták a szüleinket, hogy ledolgozzák a
tartozást