Bennünk Élő Istennők - Jean Shinoda Bolen

JEAN SHINODA BOLEN
f TV T
BENNÜNK ÉLŐ
ISTENNŐK
W'
H-
4
-0*
i?_ ,
m
UilHJilUEIHJilHIilHJil eras JHrSJHJHJEfHIiUHIErHIHJi
Anyámnak, Dr. Megumi Yamaguchi Shinodának,
aki eltökélte: segít úgyfelnőnöm (ahogy neki nem sikerült),
hogy szerencsének érezzem, hogy lánynak születtem,
és mindent el tudjak érni, amire majd nőként törekszem.
Jean Shinoda Bolen

JEAN SHINODA BOLEN
BENNÜNK ÉLŐ
ISTENNŐK
A fordítás alapjául szolgáló mű:
Jean Shinoda Bolen: Goddesses in Everywoman
Fordította: Dr. Karczag Judit
A szöveget az eredetivel egybevetette:

Dr. Herskovits Mária
Copyright © Jean Shinoda Bolen, M. D., 1989

Hungarian edition © Stúdium Effektive Kiadó, 2008
Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a mű bővített,

illetve rövidített változata kiadásának jogát is.
A kiadó írásbeli hozzájárulása nélkül sem a teljes mű, sem annak része
semmiféle formában (fotókópia, mikrofilm vagy más hordozó)
nem sokszorosítható.
ISBN 963 8279 12 5
Kiadja a Stúdium Effektive Kiadó

Felelős kiadó: Lipták Erzsébet
Tipográfia: Kedves László
Borítóterv, grafika: Vass Ági
Nyomta és kötötte: Imi Print, Nyíregyháza
Tartalom
A fordító előszava 7
Köszönetnyilvánítás 9
BEVEZETÉS
Istennők pedig vannak 10
ELSŐ FEJEZET
Istennők, mint belső képek 19
MÁSODIK FEJEZET
Az istennők munkálni kezdenek 28
HARMADIK FEJEZET
A szűz istennők: Artemisz, Athéné és Hesztia 38
NEGYEDIK FEJEZET
Artemisz: a vadászat és a Hold istennője,
versenytárs és nővér 45
ÖTÖDIK FEJEZET
Athéné: A bölcsesség, a mesterségek
és a stratégia istennője, apja lánya 75
HATODIK FEJEZET
Hesztia: a házitűzhely és a templom istennője,
bölcs nő és „hajadon nagynénénk” 108
HETEDIK FEJEZET
A sebezhető istennők:
Héra, Démétér és Perszephoné 135
NYOLCADIK FEJEZET
Héra: a házasság istennője,
az elkötelezett nő, afeleség 141
KILENCEDIK FEJEZET
Démétér: a termékenység,
a gabonafóldek istennője,
táplálékadó, anya 170
TIZEDIK FEJEZET
Perszephoné: a leány és az alvilág királynéja,
fogékony nő, „anyja lánya” 198
TIZENEGYEDIK FEJEZET
Az alkimista istennő: Aphrodité 224
TIZENKETTEDIK FEJEZET
Aphrodité: a szerelem és szépség istennője,
kreatív nőés szerető 232
TIZENHARMADIK FEJEZET
Melyik istennő kapja az aranyalmát? 260
TIZENNEGYEDIK FEJEZET
A hősnő minden földi nőben 272
Függelék 289
A fordító előszava
Embert próbáló időket élünk. Sokan fordulnak a lélektanhoz,

vagy éppen a parapszichológiához, keresve azokat a belső fogód¬
zókat és tartalékokat, melyek a fennmaradásban vagy a tovább¬
jutásban segítenek.
Ez a könyv - amellett, hogy igen szórakoztató - segít.
A japán származású szerző, dr. Jean Shinoda Bolen az amerikai
Kalifornai Egyetem pszichiátriai klinikájának professzorasszo¬
nya, és mint gyakorló terapeuta, a jellegzetesen nyugat-európai
jungi pszichoanalízis művelője. Egy időben a feminista mozga¬
lomhoz is csatlakozott. Anyagát a nő új lélekrajzához a görög
mitológiából és saját mai gyógyítói tapasztalataiból merítette.
Alázatra intő, hogy mindebből egy itt és most, sőt, bárhol és
bármikor használható személyiségelmélet kerekedett ki: az örök
nő lélekrajza.
Nem csak korok és kontinensek, istenek és emberek találkoz¬
nak ebben a könyvben. Mi is találkozunk önmagunkkal, és
szeretteinkkel vagy ellenfeleinkkel is.
A hét olümposzi hölgy alakjában felismerjük anyánkat, nagy¬
anyánkat vagy leányunkat, szomszédasszonyunkat, barátnőnket,
s megértjük olykor „lehetetlen” viselkedésük titkos, ám kíméletle¬
nül erős rúgóit: az istennők nevével és meséivel fémjelzett (arche-
tipikus) vonásokat. Felfedezzük a miénktől eltérő gondolkodás- és
viselkedésmódok előnyös oldalait, és kevésbé haragszunk önma¬
gunkra is, amikor a mi viselkedésünk válik látszólag irreálissá.
Találkozunk örök szerepeinkkel, és megtanuljuk Bolentől azt
is, hogyan lehet (és kell) ezektől a szerepektől szépen elbúcsúzni,
hogy életünk folyamán mindig újabb és újabb szerepekbe bújhas¬
sunk anélkül, hogy ezt kudarcnak éreznénk, anélkül, hogy bele¬
betegednénk a veszteségbe.
Az „istennők”: az őstípusok valóban bennünk élnek. Magunk¬
hoz szólíthatjuk, kifejleszthetjük őket önmagunkban, hogy egy-
8 BENNüNK éLó ISTENNőK
egy szerepünket: a feleségét, az anyáét vagy az üzletasszonyét job¬

ban be tudjuk tölteni. Fölismerhetjük, ha egy bizonyos szerep
nem nekünk való, s így elkerülhetjük a sorozatos kudarcot.
Ha megismerjük és megzabolázzuk a bennünk munkáló isten¬
nőket, ha tudjuk, hogy melyik próbál eluralkodni rajtunk, kézben
tarthatjuk indulatainkat, és - Bolen szavaival - főszereplőivé vál¬
hatunk saját életünknek.
Pszichológusként, őszülő nőként is tapasztalom, hogy az évek
során változunk ugyan, de bizonyos domináns személyiségvoná¬
sok életünk végéig elkísérnek. Az, hogy senki nem tud kibújni a
bőréből, nem jelentheti azt, hogy rosszul kell magunkat érezni a
bőrünkben.
A pszichoterápia lényegében önmagunk tanulása valaki más¬
nak, jelesül egy terapeutának a segítségével. Bolen igazi terapeuta.
Junggal együtt vallja, hogy egyéni történetünk nem a fogamzással
kezdődik. Ahogyan az állatok ösztöneiket, úgy mi, emberek úgy¬
nevezett archetipikus vonásokat hozunk magunkkal, melyek az
ösztönkésztetés erejével hatnak, s melyekben az egész emberiség
tapasztalati anyaga tükröződik.
Érdemes ezt a könyvet többször is, akár öt-hat évenként
elővenni. Minden életkorra van mondanivalója.
Segít a gyereknevelésben, pálya- és párválasztásban, a vesztesé¬
gek elviselésében, munkahelyi és házassági konfliktusok, emberi
kapcsolatok és elsősorban önmagunk mélyebb megértésében.
Carl Gustav Jung teljes életműve csak most jelent meg magyar
nyelven. Ez a könyv azonban a jungi pszichológia beható ismerete
nélkül is élvezhető. Akinek Jung olykor talán nehézkes tudo¬
mányos nyelvezete, egyedi, bonyolult fogalomkészlete elvette
volna a kedvét az egész jungiánus irodalomtól, azt megnyug¬
tathatom: dr. Jean Shinoda Bolen írásmódja egyszerű, fogalmai
nem lépik túl az ismeretterjesztés szintjét, gondolatmenete vilá¬
gos és követhető, ugyanakkor a legmodernebb pszichiátriai is¬
kolák sem találnának benne kivetni valót.
Az olvasó számára külön gyönyörűséget jelenthet a mitológiai
tanulmányok fölfrissítése és Homérosz idézett sorainak tovább
olvasása Devecseri Gábor fordításában.
Dr. KarczagJudit, pszichológus

Köszönetnyilvánítás
E könyv minden fejezetének számos névtelen társszerzője van

- betegek, barátok, kollégák -, akik példásan képviseltek egy-egy
istennő-archetípust, vagy adalékokkal szolgáltak azokhoz. Ezek a
lélekrajzok tehát számtalan nő vonásaiból tevődtek össze, akiket
igen változatos körülmények között ismertem meg, legtöbbjüket
több évtizedes pszichiátriai gyakorlatom során. Megtiszteltetés¬
nek érzem, ha azok, akik megbíznak bennem, föltárják előttem
lelkűk mélységeit, s így mások, valamint önmagam pszichés mű¬
ködését is jobban megismerhetem. A betegeim a legjobb taní¬
tóim. Köszönet mindnyájuknak.
Erős támaszt jelentett a családom is, hiszen zajló életük kellős
közepén dolgoztam kéziratomon. Elhatároztam, hogy nem vonu¬
lok el, és nem zárkózom be, rendelkezésükre állok munka közben,
és a tapintatukra bízom magam. Jól számítottam: férjem, Jim, és a
gyerekeink, Melody és Andy az egész vállalkozás során mellettem
álltak. Jim, amellett, hogy érzelmi támaszt nyújtott, időről időre a
szakember szemével is betekintett munkámba és biztatott, ha¬
gyatkozzam csak az ösztöneimre.
Szívből mondok köszönetét mindazoknak, akik a lelket tartot¬
ták bennem, hogy be tudjam fejezni a munkát. Valahogy mindig
akkor jelentek meg, amikor éppen ott tartottam, hogy elegem van
az egészből. Ilyenkor valaki mindig megjegyezte, hogy ez a könyv
hasznára lehet másoknak, ki kell hát tartanom, míg el nem készül.
Megtettem, hiszen ez volt a dolgom. Tudtam, hogy ha egyszer
végre kiadják, önálló életre kel majd, és egészen biztosan eljut
azokhoz, akiknek szól.
Jean Shinoda Bolen

BEVEZETÉS
Istennők pedig vannak -

minden nőben
Saját, kibontakozó élettörténetében minden egyes nő főszerepet

játszik.
Pszichiáterként immár egyéni sorsok százainak történetét
hallgattam végig, és megállapítottam, hogy mindegyikben van¬
nak misztikus vonások. A nők zöme csak akkor fordul szakember¬
hez, amikor már teljesen munkaképtelennek érzi magát, és nem
talál kiutat, mások - a bölcsebbek - akkor, ha fölismerik, hogy
megfeneklettek egy bizonyos helyzetben, amelyet sürgősen meg
kell érteniük, és változtatniuk kell az életükön. Bárhogyan is
legyen, szerintem végül is azért kérik a nők egy terapeuta segít¬
ségét, hogy megtanulják tőle, hogyan lehetnének jobb hősnők,
vagy főszereplők saját élettörténetükben. Ehhez azután tudatos
döntések sorát kell majd meghozniuk, melyek a későbbiekben
fontos változásokat hozhatnak. Ahogyan a nők általában nincse¬
nek tisztában a külső sztereotípiák: a társadalom részéről rájuk
ható szerepelvárások nyomásával, úgy a pszichéjükben munkáló
erők sem ismertek előttük. Ebben a könyvben ezekről a hatalmas
erőkről szólok majd.
Nő és nő között óriási különbségek vannak, s ezeket a különb¬
ségeket a belső viselkedési minták különbözősége okozza. Ősi
mintákról, Jung kifejezésével élve archetípusokról vagy őstípu¬
sokról lesz szó, s ezeket görög istennők alakjaival szemléltetem
majd. Az archetípusok vagy szimbólumok az emberi élet alaphe¬
lyzeteit és alapvető viszonyulásait tükrözik. Az egyik nőnek pél¬
dául ahhoz, hogy élete teljes legyen, monogám házasságra, a má¬
siknak feltétlenül gyermekre van szüksége. Van, aki mindenek-
fölött el akarja érni egyéni,személyes célját, és a hagyományos női
szerepek betöltésénél jobban becsüli a függetlenségét, a munká¬
ját. Végül ismét egészen más az a nő, aki az intenzív érzelmi
élményeket keresi, és egyik kapcsolatot a másik után, egyik
ISTENNőK PEDIG VANNAK 11
kreatív tevékenységet a másik után próbálja ki és hagyja oda. Ami

az egyik nő számára életfontosságú, a másik számára érdektelen
lehet aszerint, hogy kiben melyik őstípus, melyik „istennő” mun¬
kál éppen, vagy melyik vonul a háttérbe.
Ugyanabban az asszonyban is több „istennő”, több archetípus
aktivizálódhat egyszerre, s minél differenciáltabb, bonyolultabb
egy nő pszichéje, annál több a valószínűsége, hogy nem csupán
egyetlen domináns „istennő” lakja őt.
Az istennőkről vagy archetípusokról szerzett ismereteink segít¬
hetnek, hogy jobban értsük önmagunkat és kapcsolatainkat a fér¬
fiakhoz, más nőkhöz, szüléinkhez, gyermekeinkhez, munkánkhoz.
A különböző istennők történetei, viselkedésmintái magyarázatot
adnak arra is, hogy mi az, ami némely nőket motivál (sőt kény¬
szerít) valamire, vagy éppen frusztrál, kielégít vagy dühít, másokat
viszont hidegen hagy. E szimbólumok segítségével ráismerhetünk
egymásra is, és tudhatjuk, melyik nőtársunktól mit várhatunk.
A férfiak számára is érdekes stúdium ez, hiszen könnyebben meg¬
érthetik általa a „bonyolult és ellentmondásos” női viselkedést.
Hasznos klinikai ismeretekkel szolgál az „istennőkre” vonatko¬
zó tudás terapeuták (pszichoterápiát végzők) számára is a betegek
interperszonális (személyek közötti), és intrapszichés (önmaguk¬
kal való) konfliktusairól. Ezek a minták magyarázatul hívhatók
személyiségjegyek, lelki zavarok, pszichiátriai tünetek elemzésé¬
hez. Könyvemben minden egyes archetípusnál kitérek arra is, hogy
mik a fejlődés lehetséges útjai.
A nő pszichológiájának új elmélete bontakozik ki ebből a
könyvből. A görög istennők imázsaira épül ez az elmélet, rájuk,
akik több mint három évezreden át maradtak elevenek az emberi
képzeletben. Ez az új pszichológiai látásmód merőben különbözik
azoktól a tudományos vagy laikus elképzelésektől, melyek szerint
a „normális nő” az, aki megfelel egy bizonyos modellnek vagy
meghatározott személyiségstruktúrának. Elméletem a mitológiá¬
ból kölcsönzi alakjait, azonban nagyon is földi nők között előfor¬
duló normális variációk sokféleségének megfigyelésén alapul.
Amit a nőkről megtanultam, annak nagy részét hivatásom
gyakorlása közben tanultam meg. Pszichiáterként és jungiánus
analitikusként dolgozom, tanítottam a Kaliforniai Egyetem pszi¬
chiátriai klinikáján, és a San Franciscó-i C. G. Jung Intézet szuper-
12 BENNüNK éLő ISTENNőK
víziót végző analitikusa vagyok. Az az elemzés azonban, amely a

következő lapokon olvasható, nem csupán a hivatásom körében
szerzett tapasztalatokon nyugszik. Mindabból, amit tudok, na¬
gyon sok minden egyszerűen arra vezethető vissza, hogy nő va¬
gyok magam is, női szerepekben élek, mint szüleim leánygyerme¬
ke, mint feleség, mint egy fiú és egy lány anyja. Felismeréseim
többek között beszélgetések során keletkeztek, melyeket barát¬
nőimmel, kolléganőimmel, vagy női csoportokkal folytattam.
Mind a négyszemközti, meghitt helyzet, mind a csoportszituáció
alkalmas rá, hogy fölismerjük vagy tükröztessük egymásban ön¬
magunk egyes vonásait, hogy megmerítkezzünk egy másik nő
tapasztalataiban, és esetleg tudatossá váljék valami, amit korábban
nem méltattunk figyelmünkre. Olykor fölfedezzük azt, ami közös
bennünk, máskor olyasvalamit, ami nagyon különbözővé tesz.
Ismereteimet a nő pszichológiájáról egy történelmileg pontosan
meghatározható korszakban szereztem: 1963-ban kezdtem pszi¬
chiáterként dolgozni. Ugyanabban az esztendőben két esemény
adott lökést a nőmozgalmak kibontakozásához: Betty Friedan The
Feminine Mystique című könyve, melyben megfogalmazódik annak
a női generációnak a kiürültsége és elégedetlensége, melynek tagjai
másokért és mások által éltek. A szerző szerint ennek a boldogtalan
létnek az oka az identitás vagy énazonosság zavara, ami a fejlődés,
a felnövekedés megakadására vezethető vissza. Leszögezi, hogy ezt
a problémát maga a kultúra idézi elő, amikor nem engedi meg a
nőknek, hogy kielégítsék a fejlődésre, a kiteljesedésre irányuló
igényeiket, és emberi lényként kiaknázhassák a bennük szunnyadó
lehetőségeket. Azáltal, hogy Friedan leszedte a szenteltvizet a kul¬
turális sztereotípiákról, a freudi dogmákról, és rámutatott, hogyan
manipulálják a nőket a médiában, könyve olyan gondolatokat röp¬
pentett föl, melyek számára éppen megérett az idő. Olyan gondola¬
tok voltak ezek, melyek felszínre hozták a lefojtott keserűséget, és a
nők felszabadításáért vívott harc zászlóbontásához, majd később a
NOW (Nemzeti Nőszervezet) megalakulásához vezettek. Még
ugyanabban az évben, 1963-ban hozta nyilvánosságra a John F.
Kennedy által létrehozott bizottság a nők helyzetéről készített be¬
számolóját, mely felfedte az Egyesült Államok gazdasági rendsze¬
rében fennálló igazságtalanságot, egyenlőtlenséget: a nők ugyan¬
azért a munkáért kevesebb bért kapnak, mint a férfiak, esélyeik a
hivatali előmenetelre rosszabbak, és az alkalmaztatásban is hátrébb

szorulnak. A női szerep leértékelésének és korlátainak kiáltó bizo¬
nyítékai voltak ezek a feltárt anomáliák.
Abban az időszakban kezdtem tehát dolgozni, amikor az Egye¬
sült Államokban mozgalom indult a nők egyenjogúságáért.
A hetvenes években öntudatosságom beérett: megállapíthat¬
tam ugyanis, hogy a férfiak által fölállított játékszabályokon ala¬
puló társadalom akkor ismeri el a nőket, ha megfelelnek hagyo¬
mányos szerepeiknek, és akkor bünteti, ha ezeket elutasítják. így
történt, hogy csatlakoztam az Észak-Kaliforniai Pszichiátriai
Társaság és az Amerikai Pszichiáterek Szövetsége tagjaiból ala¬
kult maroknyi feminista csapathoz.
A NŐK PSZICHOLÓGIÁJA - KÉT SZEMSZÖGBŐL
Már feminista szemmel néztem körül a világban, amikor jungiá-

nus analitikai képzésem folyt. Miután 1966-ban szakvizsgáztam
pszichiátriából, jelentkeztem a San Franciscó-i C. G. Jung Intézet
kiképző programjára, és tíz évvel később megszereztem analitikus
képesítésemet.
Miközben a jungisták és a feministák között ingáztam, az volt
a benyomásom, hogy két világ közé építek hidat. A Jung Intézet¬
ben kollégáim nemigen törődtek vele, hogy társadalompolitikai
síkon mi történik körülöttük; legtöbbjük aligha volt tisztában a
nőmozgalmak jelentőségével. A pszichiátriai osztályon dolgozó
feminista barátnőim pedig - amennyiben egyáltalán gondolkoz¬
tak azon, hogy mi is lehet a jungi analízis - egyfajta speciális, elfo¬
gadott módszerként és emellett ezoterikus, misztikus tanként
kezelték ezt a gyógymódot. Hogy köze lenne a nőkérdéshez, arra
bizonyára nem is gondolt senki. Megéreztem, hogy ha a két meg¬
közelítést valamiképpen ötvözni tudnám, a megértés új távlatai
nyílnának meg előttünk. A jungi és a feminista látásmód együtte¬
sen ad plasztikusabb bepillantást a nő pszichológiai sajátosságai¬
ba, s ezt teljes mélységében ki kell aknáznom. A jungi szemlélet-
mód alapján jutottam arra a gondolatra, hogy a nőket hatalmas
belső erők, késztetések befolyásolják: az archetípusok, vagy őstí¬
pusok, s ezek a görög istennők alakjaival megszemélyesíthetők.
Voltaképpen minden nőre úgy tekinthetünk, mint olyas¬

valakire, aki már önmagában is két malomkő között őrlődik:
belülről az istennők, kívülről a társadalmi szerepelvárások szorít¬
ják. Ha megismerjük ezeket a belső erőket, a velünk született típu¬
sokat: a bennünk munkáló istennőket, önmagunkról szerzünk
hasznos tudást; ösztönerőinkről, ezek hierarchiájáról, természe¬
téről és - ami a legfontosabb -, ezeknek az erőknek a kezeléséről
is. így a nő is képessé válhat arra a meglepő dologra, hogy olykor
olyan döntést hozzon, mellyel saját érdekeit szolgálja, ha ezekkel
mások esetleg nem is értenek egyet.
Mivel belső istennőink a férfiakhoz fűződő kapcsolatainkat is
igencsak befolyásolják, megismerésük a párkapcsolatok konflik¬
tusaiba is mélyebb bepillantást enged majd. Magyarázatot ka¬
punk rá, miért van az, hogy egyes nők csakis a sikeres, hatalommal
rendelkező férfiakhoz vonzódnak, míg mások inkább a kreatív, de
elesettebb, és megint mások a kisfiús partnert keresik társul. Az
archetipikus minták ugyanis a döntést és a kapcsolat tartósságát is
befolyásolják.
Más kapcsolatok is magukon hordják ezeket a jegyeket. Apa¬
lánya, fivér-nővér, anya-fiú, anya-lánya, szerető-szerető: minden
páros egy meghatározott istennőnek megfelelő konstelláció.
Minden nőnek vannak olyan képességei, melyeket „az istennők
adományoztak neki”, melyekről tudomást kell szereznie, és hálával
kell fogadnia. Vannak azonban káros hajlamai is, melyeket ugyan¬
csak jó fölismerni - és lehetőség szerint le kell azokat küzdeni.
A MÍTOSZOK, MINTA MEGISMERÉS ESZKÖZEI
A mitológiai alakok viselkedésmintái és a nő pszichológiája

közötti összefüggésre Erich Neumann jungiánus analitikus Ámor
és Pszükhé című könyvében mutat rá. Neumann a mitológiát
eszközként használja föl a nő pszichológiájának leírására.
A feldolgozott mítoszban például Pszükhé első feladata egy
óriási halom különféle mag szétválogatása. Első reakciója - nem¬
csak erre, a többi három feladatra is - a kétségbeesés. Megállapí¬
tottam, hogy számos betegemre ráillik a mítosz: feladathelyzet-
ben kétségbeesnek. Egyik páciensem egy diáklány volt, aki úgy
érezte, hogy az egyetemi vizsgák meghaladják a képességeit, fo¬

galma sem volt, hogyan teremthetne valami rendet a hatalmas
anyagban. A másik beteg egy depresszióban szenvedő anya, aki
képtelen rá, hogy valamilyen időbeosztással eleget tegyen számta¬
lan feladatának, és még kedvenc időtöltését: a festést is folytathas¬
sa. Mindkettőjüknek - akárcsak Pszükhének - az volt az érzése,
hogy több a tennivalója, mint amennyit el tud végezni, holott
mindketten maguk határozhatták meg, hogy mit csináljanak.
A mítoszok az érzelmeket szólítják meg, és a képzelet segít¬
ségével tanítanak, témáik az emberiség kollektív örökségének
részei. Miközben személyesen szólítanak meg bennünket, közös
emberi tapasztalatok igazsága cseng ki belőlük - ezért megun-
hatatlanok, és mindig időszerűek.
Egy mítosz értelmezése nyomán intellektuális vagy intuitív
tudásra teszünk szert. Olyasmi ez, mint egy álom, melynek szim¬
bolikus jelentése van, s melyre akkor is visszaemlékszünk, ha nem
értjük ezt a jelentést. Joseph Campbell szerint „Az álom meg¬
személyesített mítosz, a mítosz elszemélytelenedett álom.”1
Ha egy álmot helyesen értelmeznek, az álmodéban hirtelen
fölismerés támad, amit a pszichológia „ahá-élmény”-nek nevez.
A helyzet, melyre az álom vonatkozik, egycsapásra válik világossá
egy helytálló értelmezés nyomán, s az álmodó ösztönösen meg¬
ragadja ezt a tudást, és nem is ereszti el többé.
Amikor egy mítosz értelmezése nyomán ahá-élményünk tá¬
mad, a mítosz szimbolikusan érint olyasmit, aminek személyes
vonatkozása van: fölfogunk egy igazságot, amely rólunk szól.
Számtalanszor tapasztaltam ezt a jelenséget hallgatóim köré¬
ben. A hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején a nő pszi¬
chológiájáról tartott szemináriumokba bevontam a görög mitoló¬
gia elemeit is. Oktatómunkám állomásai: Kaliforniai Egyetem,
Santa Cruz, a C. G. Jung Intézet, San Francisco, majd a következő
tizenöt évben Seattle, Minneapolis, Denver, Kansas City, Hous¬
ton, Portland, Fort Wayne, Washington, Toronto, New York és a
San Franciscó-i öböl vidéke, ahol lakom. A Pszükhé-mítosszal
kezdtem, hiszen ez olyan nőt személyesít meg, akinél első helyen
az emberi kapcsolatok állnak. A következő Atalantáról szólt, egy
nőről, aki nem tehernek, hanem kihívásnak érzi, ha akadályokat
kell legyőznie és feladatokat kell megoldania.
Tanítás közben tanultam is: gondolkozni kezdtem a többi

istennő természetén, történetükön, s azon, hogy milyen értelme¬
zési lehetőséget rejtenek a nő lélektanának kidolgozásához. így
szereztem a magam ahá-élményeit. Egy napon például egy fékte¬
lenül tomboló féltékeny asszony kereste fel a rendelőmet, akiben
a dühös, megalázott Hérát ismertem föl: Zeusz feleségét, a házas¬
ság istennőjét. Férje szerelmi kalandjai úgy kiborították, hogy
- akárcsak maga Héra - a világ végén is megkereste és megsem¬
misítette volna azt a „másik” nőt.
Bosszúfantáziái voltak, kémkedett a pár után, s annyira meg¬
szállta a törlesztés gondolata, hogy úgy érezte, rövidesen meg-
tébolyodik. Dühét - akárcsak az istenasszony - nem a férje, ha¬
nem a csábító nő ellen fordította. Ezen a betegen is nagyon sokat
segített a fölismerés, hogy férje hűtlensége Héra-reakciót váltott
ki belőle, elborította és maga alá gyűrte a düh, s ez pusztítóan hat
rá is. Belátta, hogy ahelyett, hogy bosszúszomjas Hérává változna
egészen, szembesítenie kell férjét a viselkedésével, és közösen kell
megoldást találniuk a házassági krízisre.
Röviddel ezután történt, hogy egy kolléganőm felszólalt egy ál¬
talam támogatott törvénymódosítás ellen, amely a női egyenjogúsá¬
got szolgálta volna. Dühöm és sértettségem mellett ismét ahá-élmé-
nyem volt: rádöbbentem, hogy kettőnk párharcában két archetípus
csapott össze; én, mint Artemisz, az őstipikus Nagy Nővér, ő pedig
Athéné, az Apja-lánya, aki a patriarchális értékeket védelmezi.
Egy más alkalommal, amikor az újságban egy gazdag házaspár
lányának elrablásáról olvastam, az esetben Perszephoné mítoszát
ismertem föl. Hamarosan valóban istennőket láttam minden földi
nőben. Ki van jelen például, ha egy nő éppen a háztartásában ügy¬
ködik?
A válasz egyszerű, csak azt kell megfigyelni, mit főz vacsorára
az illető, és mi történik, ha a férje egy hétre elutazik? Ha egy Héra
nő (ezt a kifejezést a továbbiakban annak rövidítésére használom,
hogy melyik archetípus befolyásolja leginkább) vagy egy Aphro¬
dité nő vacsorázik egyedül, az esemény meglehetősen lehangoló.
Egy ilyen nőnek bármi megteszi, amit a hűtőjében talál, akár az
üres túró műanyag dobozból. Bezzeg, ha a férj otthon van, vál¬
tozatos és ínyenc étkeket tálal gyertyafénynél - az Ő számára, per¬
sze. Mert a jó feleség (Héra) kötelessége a férj ellátása; vagy mert
tetszeni akar a férjének (Aphrodité). Bezzeg Hesztia akkor is

szépen megterít, és tisztességes vacsorát készít, ha egyedül van,
akkor is tesz virágot a vázába, ha maga van, otthona azért lakályos,
mert ő ott él, nem mások számára tartja azt fenn.
Következő kérdésem ez volt: „Vajon mások is használhatónak
fogják találni a nők mitológiai fényben megvilágított pszicholó¬
giáját?” A választ azokon az előadásokon kaptam meg, amikor
„Bennünk élő istennők” címmel beszámoltam fölismeréseimről.
Hallgatóimat teljesen lenyűgözte ez a módszer, érzelmileg mé¬
lyen megérintették őket a történetek, és a mitológiát a megisme¬
rés igen hasznos eszközének találták.
Ötletemet különböző konferenciákon, szakmai fórumok előtt
is elővezettem pszichológusoknak, pszichiátereknek. A könyvem
egyes fejezeteit első ízben az American Academy of Psycho¬
analysis, az International Association for Analytic Psychology, az
American Psychiatric Association és más testületek előadásain is
fölolvastam, s kollégáim úgy találták, hogy ez a szemlélet klinikai
fölhasználásra is igen alkalmas. Legtöbbjük számára ez volt a nő
pszichológiájának első jungiánus leírása.
Csak a jungi irányzatban jártas kollégáim és kolléganőim
tudták, hogy valóban új elméletet állítottam föl, mely ugyancsak
eltér C. G. Jung koncepciójától. A női őstípusokra támaszkodó
pszichológiai tanítás megkérdőjelezi a jungi „animus-anima”
elmélet általános érvényét is.2 Számos jungiánus írt viszont görög
istenekről és istennőkről mint archetípusokról. Hálával tartozom
nekik tudásukért, fölismeréseikért, és idézem is műveiket. Azzal
azonban, hogy hét görög istennőt kiválasztottam, és három kate¬
góriába soroltam őket, új tipológiát hoztam létre s egy új eszközt a
lelki zavarok megértéséhez. A jungi elmélet által leírt célorientált
és függő tudat kategóriáihoz egy harmadikat fűztem: az Aphro¬
dité-tudat kategóriáját (1. 11. fejezet: Az alkimista istennő).
Könyvemben olyan gondolatokat és információkat rögzítet¬
tem, melyek hasznosak a pszichoterapeuták számára is, ámde
mindenkihez szeretnék szólni, azokhoz is, akik önmagukat, s
azokhoz is, akik a hozzájuk közel álló nőket akarják mélyebben
megérteni. Legfőképpen persze nőtársaimnak ajánlom munká¬
mat, akik olvasás közben fölfedezhetik majd az istennőket ön¬
magukban.
ELSŐ FEJEZET
Istennők, mint belső képek
Ann barátnőmnek egyszer egy beteg csecsemőt tettek a karjába,

egy ún. „blue baby”-1, elkékült babát, aki súlyos szívhibával szü¬
letett. Ahogy Ann magához szorította a kis csomagot, és a kislány
elkékült arcát nézte, valami nagyon erős érzelmi felindulás fogta
el. A mellcsontja alatt szinte fizikai fájdalmat érzett, s közte és a
baba között másodpercek alatt megmagyarázhatatlan kapcsolat
jött létre. Ann ezt követően rendszeresen meglátogatta a csecse¬
mőt, hogy amíg csak lehet, fenntartsa ezt a kapcsolatot. Sajnos, a
kislány nem élte túl a szívműtétet. Csupán néhány hónapot élt,
Annben mégis mély nyomot hagyott, mert amikor először a kezé¬
be vette, a csecsemő - és valamiért éppen ez a csecsemő - egy ben¬
ső, érzelmekkel telített imágót (képet, képzetet) érintett meg Ann
lelkében.
Anthony Stevens azt pszichiáter és szakíró egy Athén melletti
árvahazban a kora gyermekkori kötődéseket vizsgálta. Megfigye¬
lései szerint az, ami egyes gondozónők és egyes kisbabák között
érzelmi síkon kialakul, megegyezik Ann élményével. Stevens azt
tapasztalta, hogy bizonyos babák és bizonyos gondozónők külö¬
nösen erős vonzást gyakorolnak egymásra, s ha ez kölcsönös,
olyan érzelmi kötődés jön létre, amely az „egymásba szeretés” je¬
lenségéhez hasonlítható.
Stevens megfigyelései mintha cáfolnák azt az elméletet, hogy a
szeretet lassan, fokozatosan, a szoptatás és gondozás során alakul
ki. Azt kellett ugyanis tapasztalnia, hogy a csecsemők jó egyhar-
mada éppen egy olyan nővérkével alakított ki különleges kapcso¬
latot, aki alig vagy egyáltalán nem foglalkozott vele a szokásos
ápolási feladatok során. Viszont ha a sajátos kötődés létrejött,
kivétel nélkül minden gondozónő törődni kezdett az „ő” csecse¬
mőjével, s nem csak azért, mert az viszondzta vonzódásukat, ha¬
nem azért is, mert a gyerek „kikövetelte” magának a „saját” gon¬
dozónőjét, például azzal, hogy nem engedte, hogy más ellássa.1
Némely anya erős kötődést érez gyermeke iránt abban a pillanat¬

ban, hogy megszülte. Amint a hasára teszik, vagy a kezébe veheti
a tehetetlen, törékeny kis testet, fölébred oltalmazó ösztöne, és
mélységes gyengédséget és szeretetet érez iránta. Azt mond¬
hatjuk, hogy ezeknél a nőknél az újszülött életre kelti az anya¬
archetípust, míg más asszonyokban ez jóval később, akár a baba
nyolc-kilenc hónapos korára fejlődik csak ki.
Ha egy nőben a gyermeke megszületésekor nem aktivizálódik
az anya archetípusa, többnyire maga is érzi, hogy valami nem úgy
történt, mint a többi nőknél, hogy nem érzi azt, amit pedig más
gyermekek vagy kicsiny állatok jelenlétében már érzett. Ilyenkor
a gyerek is nélkülöz: nélkülözi azt az életfontosságú kapcsolatot,
melyre aztán egy életen át mindig vágyódni fog. Ez a soha létre
nem jött kölcsönös vonzalom utáni vágy (melyet, mint láttuk az
árvaházi példán, nem csak a gyerek biológiai anyja tölthet be),
még felnőtt korában is kínozhat valakit. Egy női csoportban
együtt voltam egy negyvenkilenc éves nővel, aki sírt, amikor az
anyja haláláról beszélt, mert most már végleg fel kell adnia a
reményt, hogy egy ilyen kapcsolat valaha létrejöjjön.
Az „anya” csak egyike a „beprogramozott” archetípusoknak,
belülről meghatározott szerepeinknek.
Az anya őstípusa Démétér, a leánygyermeké Perszephoné, a
feleségé Héra, a szeretőé Aphrodité, a nővéré Artemisz, a hőst
oltalmazó stratégáé Athéné és a házitűzhely őrzőjéé Hesztia.
C. G. Jung volt, aki bevezette a pszichológiába az archetípus
fogalmát. Az archetípusok (vagy őstípusok) szerinte a kollektív
tudattalanban meglévő „ösztönös viselkedési alapminták”. A kol¬
lektív tudattalan pedig a tudattalannak az a rétege, amely nem
individuális, hanem általános természetű, azaz olyan viselkedés-
módokat hoz létre, és olyan tartalmai vannak, melyek az egész
világon, minden kultúrában többé-kevésbé azonosak.2 A míto¬
szok és mesék is olyanok, mint az álmokban megjelenő arche-
tipikus képek. Az emberiség minden tagjában meglévő közös
minták miatt a különböző kultúrák népmeséi és mítoszai nagyon
hasonló elemekre épülnek. Ezeket az archetípusokat már meg¬
születésünkkor hordozzuk, erősen befolyásolják viselkedésün¬
ket, és azt is, hogy miképpen reagálunk embertársaink viselke¬
désére.
ISTENNőK, MINT BELSő KéPEK 21
AZ ISTENNŐK: ARCHETÍPUSOK
Valamikor, az iskolában hallottunk az olümposzi istenekről és
istennőkről, láttuk a róluk készült szobrokat, vázaképeket, vagy
legalábbis ezekről készült fényképeket. A rómaiak is ugyanezeket
az isteneket tisztelték, de más néven, latinul szólították meg őket.
A görögök egyébként nagyon is emberi tulajdonragokkal ruház¬
ták föl isteneiket: „antropomorf”, ember formájú isteneket imád¬
tak, akik „földi” érzelmeket tápláltak még egymás iránt is. Isme¬
rősek ezek az istenalakok, mert archetipikusak, azaz: azokat a lét-
és magatartásformákat testesítik meg, melyeket valamennyiünk
közös, kollektív tudattalanjában is felfedezni vélünk.
Az istenalakok között is a tizenkét olümposzi a leghíresebb:
eredetileg hat férfi és hat nőalak, nevezetesen Zeusz, Poszeidón,
Hádész, Apollón, Árész, Hephaisztosz, valamint Héra, Hesztia,
Démétér, Artemisz, Athéné és Aphrodité. A tizenkettek egyikét,
Hesztiát később a bor istene, Dionüszosz váltotta föl, s így a ne¬
mek aránya 7:5 lett a férfiak javára. A hat női archetípuson kívül
szerepel ebben a könyvben Perszephoné is, Démétér leánya, ki¬
nek mítosza elválaszthatatlan az anyjáétól.
A hét istennőt három kategóriába soroltam, éspedig a szüzek, a
sebezhetők és az alkimista istennő kategóriájába; ez utóbbit
Aphroditének tartottam fenn. Mindegyik csoport tagjaira sajátos
tudati jelleg, viselkedésmód és késztetés jellemző. Eltérő a kölcsö¬
nös kapcsolatok iránti igényük, kapcsolataik súlya és tartóssága
is, valamint az a mód, ahogyan a nekik fontos személyekkel szem¬
ben viselkednek. Ahhoz, hogy egy nő élete során képes legyen
értelmes munkára, mély szerelem átélésére, hogy kreatív és érzéki
legyen, minden kategória istennőinek hosszabb-rövidebb időre
szót kell kapnia a lelkében.
A CSALÁDFA
Hogy jobban megismerjük az istennőket, lássuk, honnan eredtek,
milyen kapcsolatokat tartottak fenn egymással - azaz: nézzük
meg őket először is a maguk mitológiai közegében. Hésziodosz-
nak kell köszönetét mondanunk, amiért „Az istenek születése”
(i. e. VII. század) című munkájában elsőként próbálta áttekinthe¬

tővé tenni és rendszerezni az istenvilág sokrétű hagyományait.3
Hésziodosz szerint kezdetben Khaosz, a tátongó üresség léte¬
zett. Belőle keletkezett először a Sötétség, majd Gaia, a Föld és
Erósz. (Más mítoszok szerint Erósz - vagy Cupido, illetve Ámor -
Aphrodité fia.)
Gaia önmagából hívta létre Uranoszt, az Eget, majd párosodott
vele, mert a szerelem, bárhogy is nevezzük, már akkor jelen volta
világban, és az Ég a Föld után vágyódott. Gaia e nászsorozatból
világra hozta a százkezű hekatonkheireket, a titánokat és az egy¬
szemű küklopszokat, valamint számos természeti istenséget, akik
az olümposzi istenek szülei és nagyszülei voltak.
Hiába szülte azonban Gaia a gyermekeit, Uranosz sorra elrej¬
tette és száműzte őket, s a földön nyüzsgő élet helyett csupán a
nemzés aktusa létezett. Gaia végül megelégelte a dolgot, ami ször¬
nyű kínokat és szenvedést jelentett csak a számára, és gyermekei¬
hez fordult segítségért. Senki nem mert szembeszállni Uranosszal
a titánok közül, csupán Kronosz (a rómaiaknál Saturnus), a leg¬
fiatalabb, aki válaszolt Gaia segélykiáltására. Anyjától kapott sar¬
lóval kezében megleste apját, amikor az ismét közeledett Gaiához,
nagy hirtelen lemetszette a nemi szervét, és bedobta azt a tenger¬
be. Ezt követően ő, Kronosz lett a leghatalmasabb.
Kronosz felesége titán testvére, Rheia volt, aki hat gyermeket
szült; ők lettek az olümposzi istenek közül a legjelentősebbek, az
„első generáció”: három nővér, vagyis Hesztia, Démétér és Héra,
majd a három fivér; Hádész, Poszeidón és Zeusz.
Kronosz nagyon félt, hogy utódai majdan az ő uralmára tör¬
nek, amint ő is letaszította Uranoszt a trónusáról, s ezt megelőzen¬
dő megszületésük után azonnal elnyelte őket, éspedig anélkül,
hogy akár egy pillantást is vetett volna rájuk. így azt sem tudta,
fiút nyelte vagy lányt.
Haraggal és bánattal telvén gyermekei sorsa láttán Rheia is fel¬
lázadt: szüleihez, Gaiához és Uranoszhoz fordult segítségért, akik
azt tanácsolták neki, hogy utolsó gyermekét Kréta szigetén szülje
meg, s helyette egy pólyába bugyolált követ nyújtson át Kronosz-
nak lenyelés végett. Rheia így is tett, s a kis Zeuszt titokban nevel¬
ték föl egy rejtekhelyen. Amikor felnőtt, rászedte apját, hogy sorra
kiokádja testvéreit. A varázsszert, mely Kronoszt gyermekei ki-
öklendezésére kényszerítette, Métisz, az Ész istennője adta Zeusz¬

nak; az a Métisz, akivel később Paliasz Athénét nemzette. Zeusz
hosszas harcot vívott Kronosszal a hatalomért, de végül idősebb
testvérei segítségével (akik születésük fordított sorrendjében ke¬
rültek elő apjuk bendőjéből, vagyis elsőként a bepólyált kő és utol¬
sónak Hesztia) győzött, és ő lett a legnagyobb közöttük, istenek és
emberek atyja.
A győzelem után a három fivér kockát vetett, és fölosztották a
világot egymás között. Zeusznak jutott az ég, Poszeidónnak a ten¬
ger, Hádésznek a föld mélyén lévő alvilág. Noha a földet és az
Olümposzt közös vagyonnak tekintették, Zeusz később erre a
területre is kiterjesztette uralmát. A három nővér - Hesztia, Dé-
métér és Héra - a görög vallás és társadalom patriarchális jellegé¬
nek megfelelően semmiféle tulajdonnal nem rendelkezett.
Zeusz lett a következő istengeneráció apja; részben kalandjai
következtében, részben pedig feleségének, a fenséges Hérának kö¬
szönhetően számos gyereke született. Ikergyermekeinek: Arte-
misznek és Apollónnak Létó, Kronosz testvéreinek leánya volt az
anyja, Athénét Métisszel nemzette, Perszephonét Démétérrel,
azaz saját nővérével, Hermészt, az istenek követét Maiával, egy
szép hajú nimfával, míg Árészt, a hadak és a háború istenét, vala¬
mint a kovács Héphaisztoszt Héra szülte. Aphrodité „származá¬
sáról” kétféle mítosz is élt: Hésziodosz szerint már Zeusz előtt
létezett, mert ahol Kronosz a tengerbe dobta Uranosz nemi szer¬
vét, ott kelt ki a habokból (ezt a jelenetet ábrázolja Botticelli híres
képe, a Vénusz születése). A másik mese úgy szól, hogy Aphrodité
anyja Deióné, Okeanosz és Téthüsz leánya volt (ez Homérosz
verziója). Végül Dionüszosz anyja egy halandó nő, Szemeié volt,
Kadmosz királyának lánya.
A könyv végén rövid „ki kicsoda” található, ahol áttekintést
adok e meglehetősen bonyolult családfáról - a könnyebb tájéko¬
zódás kedvéért.
TÖRTÉNELEM ÉS MITOLÓGIA
A mitológia, ahonnan ezek a görög istenek kilépnek, az ősidők ho¬

mályától a megismerhető történelemig fogja át a görögök művésze-
tét, filozófiáját, mindennapjait. Patriarchális ihletésű mondavilág

ez, mely Zeuszt és a hősöket dicsőíti, s a matriarchális társadalom¬
ban élő népek leigázását a győztesek szemszögéből mondja el.
Marija Gimbutas, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem régész
professzora az őskori európai civilizációról merőben más képet
mutat be. Leírja, hogy a patriarchális társadalomnál mintegy hu¬
szonötezer évvel korábban a Mediterráneumban egy ősi anyajogú
társadalom élt, melynek földdel és tengerrel összeforrott békés,
megállapodott kultúrája és művészetszerető, egyenjogúságban élő
népe volt.4 A sírokban talált leletek tanúsága szerint ezt az osztá¬
lyok nélküli társadalmat egy északról és/vagy távoli keletről be¬
törő félnomád indoeurópai nép igázta le. A hódítók mozgékonyak
és harciasak voltak, értékrendjük központjában olyan férfias eré¬
nyek álltak, mint az erő, a bátorság és a harci ügyesség, és tökélete¬
sen közömbösek voltak a művészetek iránt. Ideológiájuk nem a
földhöz és a tengerhez, hanem az éghez kötődött.
A hódítók önmagukat természetesen felsőbbrendű népnek
tartották, mert sikerült leigázniuk a Nagy Istennőt imádó régi
telepeseket. A patriarchális vallások előtti Nagy Istennőt hívei
„telephelyétől” függően számos névvel illették - (Asztarté, Istár,
Inanna, Nut, Izisz, Asztarót, Auxészia, Háthor, Nina, Nummu és
Ningal) -, „halhatatlannak, változatlannak és mindenhatónak”
tekintették, akinek volt ugyan szeretője, de csak a maga kedvtelé¬
sére, nem azért, hogy gyermekeinek apát adjon... Az apaság fogal¬
mát még nem vezették be a vallásos gondolkodásba, és nem voltak
férfi istenek.”5
Az indoeurópai inváziók egymást követő hullámai lassacskán
a Nagy Istennő trónfosztásához vezettek. A különböző kutatók
i. e. 4500 és 2400 közé teszik ezeknek az invázióknak a kezdetét.
A hódítók a maguk patriarchális kultúráját és harcias vallását
erőszakolták rá a leigázott népekre. A Nagy Istennő feleség lett a
győzők istenének oldalán, és alávetett szerepre kárhoztatták. Jel¬
zőit és attribútumait elrabolták tőle, és a férfi istenségekre ruház¬
ták át. A mítoszokban egyszer csak felbukkan a megerőszakoltatás
témája, vagy a Nagy Istennő szimbólumainak (pl. a kígyóknak) a
megölése. A görög mitológia a Nagy Istennő egykori jelképeit és
tulajdonságait - azaz hatalmát - számos istennő között osztja fel.
Jane Harrison ókori régész és mitológiakutató megállapítja, hogy a
korlátlan hatalmú anyaistennő kisebb, korlátozott hatalmú isten¬

nő-alakokká hullott szét, s mindegyiküket felruházták egy-egy
jelképpel, melyek régen egyedül a Nagy Istennő szimbólumai
voltak. Héra „kapta” a megszentelt házasság rítusait, Démétér a
misztériumokat, Athéné a kígyókat, Aphrodité a galambokat, míg
Artemisz a „vad dolgok úrnője” funkcióit és méltóságát.6
Az indogermán hódítók által letaszított Nagy Istennő sorsát
- ahogy Merlin Stone megállapítja - a később fellépő héber,
keresztény és iszlám vallás végleg megpecsételte. A középpontba
az Atyaúristen került. A női istenségek - a földi nőkkel egyetem¬
ben - meglehetősen háttérbe szorultak.
ISTENNŐK ÉS ARCHETÍPUSOK
A Nagy Istennő az élet teremtője és elpusztítója volt, tőle ered a

termékenység - de a természet pusztító ereje is. A kollektív tudat¬
talanban a Nagy Istennő archetípusa még mindig jelen van. Bete¬
geimben legalábbis gyakorta megéreztem hatalmas, pusztító je¬
lenlétét. Egyik betegünk a pszichiátriai osztályon, Gwen, közvet¬
lenül gyermeke megszületése után lett pszichotikus. Abban a
meggyőződésben élt, hogy lenyelte a világot, hallucinációk gyö¬
törték, és depressziós időszakai is voltak. Nyugtalanul járt-kelt a
klinika társalgójában, bűntudatos és levert volt, szemlátomást
igen nyomorúságosán érezte magát. Valahányszor odaléptem
hozzá, ezt mondta: „Felfaltam és elpusztítottam a világot”. Ter¬
hessége alatt az életadó Nagy Istennővel azonosult, a pszichó¬
zisban pedig a pusztítóval, akinek hatalmában áll megsemmi¬
síteni saját teremtményeit. Meggyőződése, hogy ezt meg is tette,
annyira elhatalmasodott rajta, hogy egyáltalán nem volt képes
tudomásul venni azt a szívderítő tényt, hogy a világ még létezik.
Amint a Nagy Istennő hatalma is korlátlan volt, míg őt tisztel¬
ték, archetípusa is az összes többihez képest a legerősebb hatást
gyakorolja. Ez abban nyilvánul meg, hogy irracionális félelmeket
gerjeszt, és teljesen el tudja torzítani a tisztánlátást. A görög isten¬
nőknek kevesebb hatalommal kellett beérniük, mindegyik csak a
saját birodalmáért volt „felelős”, és ennek megfelelő jogokkal ren¬
delkezett. A földi nő pszichéjében is mérsékeltebb a görög isten-
nők archetípusainak ereje, mint a Nagy Istennőé: kevésbé csor¬

bítják a realitásérzéket, és érzelmileg is kevésbé gyűrik maguk alá
áldozatukat.
A hét istennő közül, akik a nő meghatározó, általános arche-
tipikus mintáit reprezentálják, Aphrodité, Démétér és Héra befo¬
lyásolják a legmarkánsabban a viselkedést, talán azért, mert ők
szorosabb rokonságban állnak a Nagy Istennővel, mint a többi
négy. Aphrodité a termékenyítésben, Démétér az anyaságban, és
Héra az ég királynéjának szerepében a Nagy Istennő kisebb
hatalmú „utóda”. Erejük ugyan nem olyan átütő, mint az övé,
mégis mindhárman jelentős ösztönerőket mozdítanak meg, me¬
lyek csaknem ellenállhatatlanul követelik jogaikat - amint azt a
következő fejezetekben látni fogjuk.
Azoknak a nőknek, akiknek a lelkében e három istennő egyike
jelentős hatalomra tett szert, meg kell tanulniuk, hogy ellenáll¬
janak domináló archetípusuknak, mert ha nem teszik, az egész
életvezetésüket károsan befolyásolhatja. Aphrodité, Démétér és
Héra - akárcsak a nevüket viselő istennők a mitológiában - nem
azzal törődnek, hogy a halandó nőnek vagy a halandó nő mások¬
kal való kapcsolatának mi a legelőnyösebb lépés. Az őstípusok
- akárcsak az istenek - időn kívül léteznek, és tökéletesen közöm¬
bösek a mi életünk és igényeink iránt.
A maradék négy istennő közül három szűz volt, ők: Artemisz,
Athéné és Perszephoné az istenek második generációjához tartoz¬
tak (mind a háromnak Zeusz az apja), tehát még távolabb álltak a
Nagy Istennőtől, mint a fenti három; archetípus-mivoltukban is
kevésbé ellenállhatatlanok, s inkább a személyiségjegyeket be¬
folyásolják, mint az ösztönkésztetéseket.
Ami Hesztiát, a legidősebbet illeti, ő töltötte a leghosszabb
időt Kronosz gyomrában, ő kapta az istennők közül a legtöbb tisz¬
teletet, s ő az, aki teljesen kitért a hatalom útjából. Hesztia a nő
spirituális oldalát képviseli, s minden földi nő igen bölcsen teszi,
ha tiszteletben tartja őt.
GÖRÖG ISTENNŐK -
MAI LÁNYOK ÉS ASSZONYOK
A görög istennők az ember képzeletvilágában több mint három¬
ezer éve élnek. A nő lényének modelljei vagy paradigmái ők, de
viselkedési mintáik szélesebb skálán mozoghatnak, és több hata¬
lommal is rendelkeznek, mint amennyi földi nőnek valaha is
megadatott. Szépek és erősek.
Ezek az istennők nagyon különbözőek, mindegyiknek vannak
pozitív és potenciálisan negatív tulajdonságai. Mítoszaikban föl¬
tárul, hogy mi volt fontos számukra, és mit tettek, s ez - jelképe¬
sen persze - sugallja, hogy mit tegyen az a nő, akinél egyik vagy
másik őstípus áll az előtérben. Ha a lelkében több istennő is
verseng a főhelyért, neki kell eldöntenie, hogy egy adott időpont¬
ban, életszakaszban melyiknek ad elsőbbséget, mert ha nem,
ösztönei és vágyai hol erre, hol arra fogják ráncigálni.
A görög istennők, csakúgy, mint mi, apajogon szerveződő tár¬
sadalomban éltek, hiszen az eget, a földet, a tengert, de még az
alvilágot is a férfiak uralták. Ehhez a realitáshoz minden istennő a
maga módján alkalmazkodott, s vagy egyenrangú társként csatla¬
kozott a férfiakhoz, vagy távol tartotta őket magától, vagy vissza¬
vonult önmagába. Mindegyikük, akinek egy kapcsolat nagyon
fontos volt, sebezhetővé, sérülékennyé vált, és a többieknél gyen¬
gébbnek bizonyult, hiszen a férfiak megtagadhatták tőle, amit
szeretett volna, és még uralkodhattak is rajta. Az istennők visel¬
kedési mintái végül is bármely patriarchális kultúra életviszonyai
között elképzelhetőek.
MÁSODIK FEJEZET
Az istennők munkálni kezdenek
Az ókori Görögország asszonyai tudták, hogy sorsuk vagy foglal¬

kozásuk által megszabott szerepükben egy bizonyos istennő ural¬
ma alatt állnak, akit tiszteltek is. A szövőnőknek Athéné védelmé¬
re volt szükségük, a fiatal lánykákat Artemisz patronálta, a férjes
asszonyok Hérához fohászkodtak. A gyermekszülés fájdalmaitól
Artemisz válthatta meg a nőket, a házat otthonná tenni csak
Hesztia segítségével tudták. A tisztelettel övezett istennők oltárain
áldozatokat mutattak be, fohászokat mondtak nekik, ajándékok¬
kal próbálták maguk felé fordítani őket. Tették ezt már csak azért
is, mert féltek, hogy ha elhanyagolják hatalmas pártfogóikat, azok
elfordulnak tőlük, s így az élet megpróbáltatásai közepette védte¬
lenekké válnak.
Az istennők manapság már „csak” archetipikus formában
élnek a nő pszichéjében, s uralkodnak rajta, akár tudja, akár nem,
hogy éppen melyik istennő „munkál” benne, azaz: melyik vált
éppen aktívvá.
Megesik például, hogy egy serdülő lány hirtelen fülig szerelmes
lesz valakibe, és kiteszi magát egy|nemkívánatos terhesség kockáza¬
tának anélkül, hogy tisztában lenne azzal: most éppen Aphrodité
befolyása alatt áll. Ennek az istennőnek az egyesülésre és a ter¬
mékenyülésre való igen erős késztető ereje magával ragadhat min¬
denkit, hiszen, mint említettem, áz istennők nem sokat törődnek a
földi halandók érdekeivel. Egy másik serdűlő lány Artemisz védel¬
me alatt - mondjuk - lóbolond, élsportoló, vagy lelkes cserkészlány
lehet. Ha ifjú Athéné, úgy a könyvtárakat bújja, és tanulmányi
versenyeken vesz részt, hiszen a bölcsesség istennője erre sarkallja.
Van kislány, akiben megmozdul Démétér abban a pillanatban,
amikor babát kap, és arról álmodozik, hogy egyszer saját gyermeke
is lehet. S ha Perszephoné archetípusa a legtevékenyebb, akkor ser¬
dülő leánykánk a legkevésbé tevékeny; szűzies társaival egyetem¬
ben virágot szed a mezőn, és arra vár, hogy majd „elrabolja” valaki.
AZ ISTENEK MUNKÁLNI KEZDENEK 29
Nem mindenkiben válik aktívvá valamennyi viselkedési min¬

ta, amelyet az archetípusok reprezentálnak. Egy-egy energetizá-
lódik, előtérbe lép, a többi nem, vagy alig mozdul.
Az archetípust a csírában vagy magban lévő, előre beprogra¬
mozott tervhez vagy mintához is lehet hasonlítani. A növény egé¬
sze „benne van”, de a növekedés attól függ, hogy milyenek az idő¬
járási- és talajviszonyok, mennyi tápanyagot kap a növény és
mennyi ápolást.
Hasonlóképpen az, hogy melyik istennő (vagy istennők, hi¬
szen több is jelen lehet egyszerre) aktiválódik egy bizonyos nő
életében, s hogy éppen mikor, az igen sok tényező kölcsönhatásá¬
tól függ. Ilyen tényező talán elsősorban a velünk született hajlam
(a prediszpozíció), az öröklött személyiségvonások, a család, a ne¬
veltetés; (egyáltalán: a kultúra, melyben felnövekedünk), a hor¬
monháztartás, mások befolyása, véletlen hatások és körülmények,
választott tevékenységünk vagy hivatásunk, s végül még az élet¬
korunk is.
VÉL ÜNK SZÜLETETT HAJLAMOK
Már az újszülöttek viselkedésén, sírásán is fölfedezhetők bizo¬

nyos személyiség-összetevők csírái. Életük első heteiben már
megmutatkozik, hogy nyugodtak vagy mozgékonyak; szelídek és
türelmesek vagy erőszakosak; nevetősek vagy komolyak; lusták
vagy kíváncsiak. Vannak babák, akiket nyugodtan egyedül lehet
hagyni, mások társas lények, és csak akkor nyugszanak meg, ha a
látóterükben van valaki.
Egy két- vagy hároméves kislányon már megfigyelhetők olyan
tulajdonságok, amelyek egyik vagy másik archetípusra jellem¬
zőek. Az engedelmes jókislány, aki megelégszik azzal, hogy azt
tegye, amit az anyja kíván tőle, erősen különbözik attól, akinek
állandóan a sarkában kell lenni, mert pillanatok alatt eltűnik
szem elől, és valahol a szomszédságban köt ki, vagy éppen az
utcán, ahová felfedező útra indult. Ez a különbség Perszephoné és
Artemisz között.
A CSALÁDI KÖRNYEZET
Azok a követelmények és remények, melyeket a család egy leány-
gyermekkel szemben támaszt, egyes istennők jelenlétét erősít¬
hetik, és kedvezően hathatnak azok dominanciájára, másokat vi¬
szont háttérbe állítanak. Ha a szülők például azt várják a leány¬
kájuktól, hogy „a ház napsugara” legyen, aki szorgalmasan segít a
mamának a ház körül, akkor a Perszephoné és Démétér tulajdon¬
ságokat erősítik benne, ezeket jutalmazzák. Az a lány, aki tudja,
mit akar, és elvárja, hogy a fiútestvérével azonos jogai legyenek a
családban, könynyen megkaphatja, hogy akaratos, makacs, pedig
csak következetesen ki akarja fejezni Artemisz-természetét, és
ezért korholják - hiába. Vannak szülők, akik kétségbe esnek, ha a
kislányuk mindig a fiúkkal tart, holott nem a túl korai szexuális
érdeklődés vezérli, csupán pajtáskodó Athéné-természetét éli ki.
Még szomorúbb azonban, ha egy lányt, aki legszívesebben otthon
ülne és „kismamát” vagy „kis háziasszonykát” játszana, örökösen
nyúznak, hogy sportoljon, vagy járjon külön órákra - ami nem
okoz örömet neki -, mert a szülei intellektuális pályára szánják.
A gyermekben bontakozó istennő-minták a család elvárásaival
együtt hatnak a fejlődő személyiségre. Ha a család rosszallja egy-
egy istennő befolyását, a kislány ugyanúgy érez, mint addig, de
megtanulja, hogy el kell nyomnia természetes hajlamait, s ezt az
önbecsülése megsínyli. Ha viszont a családi elvárás és a belső
késztetés között egybeesés van, előfordul, hogy a személyiségfej¬
lődés egyoldalúvá válik. Ha például egy Perszephoné-kislányt
nagyra értékelnek alkalmazkodó lénye miatt, nagyon nehezen
fogja „megtalálni önmagát”, hiszen mindig azért jutalmazták,
mert mások akarata szerint viselkedett. A jó tanuló Athéné osz¬
tályelső lehet, és képességeit is kiválóan kibontakoztathatja a
szülői elismerés hatására, de ezért esetleg a kortársakkal szövődő
barátságok hiányával kell fizetnie.
A KULTÚRA HATÁSAI
Milyen „istennőket”, milyen női szerepeket támogat: a társada¬

lom? A patriarchális kultúrákban gyakori, hogy csak a szűz, a
feleség és az anya szerepe elfogadott, azaz: Perszephoné, Héra és

Démétér. Aphroditét - eltorzítva és megfosztva értékétől ennek az
archetípusnak az érzékiségét és kreativitását - egyszerűen csak
„kurvának” vagy csábító nőszemélynek tekintik. Az önérvényesí¬
tésre törekvő, haragos Héra könnyedén megkapja a „házsártos asz-
szony” vagy „hárpia” címkéjét. A múlt és a jelenkor egyes társadal¬
maiban a nőknél a függetlenség, az intelligencia és szexualitás
megnyilvánulásait berzenkedve elutasítják, vagyis Artemisz,
Athéné és Aphrodité jelentkezését csírájában igyekeznek elfojtani.
A nem is oly régen Kínában még divatos szokás: a nők lábának
elkötözése a nőket még fizikai függetlenségüktől is teljesen meg¬
fosztotta. Nem csoda, ha ilyen körülmények között bizonyos
istennők csak a mítoszokban élhetnek. Maxine Hong Kingston
Nőfegyverben című regényében érzékletesen ábrázolja a nők máig
is tartó leértékelését és megaláztatásait. Ennek ellensúlyozása¬
ként születnek a nőkről szóló hősi mítoszok, melyekben kiélhető
mindaz, ami a mindennapi életben egy istennő aktivizálásához
hiányzik.
A nők életét egy adott korban és kultúrában az éppen elismert
szerepek és az uralkodó nőideál határozza meg. Az Egyesült
Államokban is időről időre változik az elképzelés arról, milyen az
„igazi nő”. A második világháború utáni demográfiai hullám a
Démétér- és Héra-típusoknak kedvezett, hiszen az anya és a fe¬
leség állt előtérben. Az Athéné- és Artemisz-lelkű nőkre, akik egy
hivatásban vagy intellektuális területen szerették volna megvaló¬
sítani vágyaikat, nehéz idők jártak, mert akkoriban egy asszony¬
nak otthon volt a helye. A lányok leginkább „férjet fogni” jártak
egyetemre, s abban a pillanatban mondtak le tanulmányaik befe¬
jezéséről, amint ez sikerült. Az ideál, amelyre törekedtek, a „szép
családi élet” volt egy elővárosi kertes házban. Akkoriban az ame¬
rikai nők nem álltak meg két gyereknél, legalább hármat szültek,
de nem volt ritkaság az öt- vagy hatgyerekes család sem. A szüle¬
tések arányszáma 1950-ben az Egyesült Államokban (először és
utoljára) elérte Indiáét.
Artemisz és Athéné jó húsz évvel később, a hetvenes évek nő¬
mozgalmai idején kaptak szót. Akkor a korszellem is támogatta az
ambiciózus nőket, színre léptek a feministák, az egyetemeken
több lány tanult, mint valaha, és a végzettek orvosként, jogász-
ként, közgazdászként helyezkedhettek el. Ezzel egy időben persze

a házassági esküt is egyre gyakrabban szegték meg, „ásó-kapa-
nagyharang” helyett a bíróságok választották el a párokat, és
csökkent a születések arányszáma is. Démétér és Héra már szinte
nem is számíthatott a társadalom támogatására.
A HORMONOK HATÁSA
AZ ARCHETÍPUS AKTIVITÁSÁRA
A serdülés, a terhesség és a klimax idején, amikor a nő hormon¬
háztartása erőteljesen átalakul, egyes archetípusok előnyhöz jut¬
nak mások rovására. A pubertás során a nemi szervekre ható hor¬
monok természetesen Aphroditének kedveznek, hiszen a szexu¬
alitást, az érzékiséget stimulálják, és a testápolás, a szépítkezés is
ilyenkor válik fontossá. Vannak azonban serdülő lányok, akiknél
mind a havi vérzés, mind a keblek növekedése megindul, mégsem
mutatnak érdeklődést a másik nem iránt, hiszen viselkedésüket
nem csupán a hormonok, hanem a hormonok és az archetípus
együttese szabja meg.
Vannak, akiknek a terhesség az élet legboldogabb hónapjait
jelenti; termékenység-istennőnek, Démétérnek érzik magukat, s
vannak, akik alig foglalkoznak terhes állapotukkal, és a meg¬
szokott módon dolgoznak a szülés napjáig.
A változás korában, amikor a menstruáció elmarad, és az öszt-
rogéntermelődés hirtelen lecsökken, egyes nők „üres fészek”
depressziótól szenvednek - szaknyelven involúciós depresszió¬
nak is nevezik ezt a kellemetlen zavart -, másokban pedig, mint
Margaret Mead szociálantropológus rámutat, kifejezetten új élet¬
kedv ébred. Valószínű, hogy ilyenkor egy eddig háttérben lévő
istennő kezd tevékenykedni, és látja el energiával az érett korban
új távlatokat kereső asszonyt.
A hormonális változásokra érzékenyebb nők még egy cikluson
belül is érzékelhetik hangulat- sőt motivációváltásaikat, melyek
mögött az archetípusok „tülekedése” sejthető. Ez olykor a menst¬
ruációt megelőzően konfliktusok forrása lehet.
AZ ISTENNŐK ÉLETRE KELTÉSE

Egy istennőt életre hívhat egy esemény vagy személy is. Vannak
nők, akik, ha például barátnőjük vagy közeli rokonuk bajba kerül
vagy panaszkodni kezd, azonnal a gondoskodó Démétér kön¬
tösébe bújnak, és csapot-papot feledve törődni kezdenek a más
dolgával. Még az sem tartja vissza őket, hogy hivatali előmene¬
telük esetleg kárát vallja a nagy segítőkészségnek, hiszen a dolog
többnyire a munka rovására megy, és vég nélküli telefonbeszél¬
getésekkel jár. Van, aki attól sem tart, hogy elbocsátják, képes
munkaidő alatt elrohanni, hogy másokat kihúzzon a csávából.
Van, akit egy terméketlen vitával eltöltött szakszervezeti gyű¬
lés változtat harcos Artemisszé; elhatározza, hogy nem nézi to¬
vább tétlenül a munkáltatók cinizmusát, vagy a munkavállalók
gyávaságát, s hirtelen fölerősödik benne a testvéri szolidaritás.
Előfordul az is, hogy valaki, aki mindeddig egyáltalán nem
foglalkozott pénzügyekkel, egy hirtelen támadó anyagi nehézség
hatása alatt egy csapásra előrelátó Athénévé változik, és fillérre
egyezteti a bolti blokkokat az árcédulákkal, nehogy a rövidebbet
húzza.
Végül, ha egy nő beleszeret valakibe, ez a változás az összes
előző prioritást - vagyis azokat a dolgokat, amiket a többi elé
helyezett - veszélybe sodorja. Ha Aphrodité aktivizálja magát,
Athéné befolyása is csökkenhet, s meglehet, hogy immár nem a
hivatás, hanem az új szerelem áll az első helyen.
Ha bizonyos körülmények folytán egy istennő negatív aspek¬
tusa aktivizálódik, lelki betegség tünetei alakulhatnak ki. Gyer¬
mek, vagy közel álló személy elvesztésekor a nő gyászoló Démétér-
ré változhat, feladatait elhanyagolja, egyre mélyebb depresszióba
süllyed, s egyre megközelíthetetlenebbé válik. Akadhat a férjnek is
futó kalandja egy kolléganővel vagy szomszédasszonnyal, s ez oly
mértékben életre keltheti a bosszúszomjas Hérát, hogy a féltékeny
feleség valóban nehezen szerethető hárpiává alakul át, gyanakszik
és árulást szimatol ott is, ahol annak nyoma sincs, azaz paranoid
lesz.
CSINÁLD - ÉS OLYAN LESZEL
Van egy tréfás magyar mondás: „Ne csináld, mert úgy maradsz!”
Ennek az ellenkezője is áll: a tevékenység visszahat a személyiség¬
re. Az istennők bizonyos cselekvési módokkal - melyeket ki-ki
maga választ magának - meg is idézhetők, életre is hívhatók.
A rendszeres meditáció gyakorlata például Hesztiát, a befelé for¬
dulást erősítheti. Mivel önmagában véve a meditáció - csakúgy,
—
mint a meditációs gyakorlatok hatása szubjektív, a változást
csak az észleli, aki végigcsinálja a gyakorlatokat. Viszont megle¬
het, hogy már napi ötperces gyakorlás után az ember úgy érzi,
sokkal összeszedettebben tudja ellátni házi teendőit, és élvezi a
Hesztiára jellemző jó közérzet csendes pillanatait. Néha mások is
észlelik a változást; egyik szociális gondozónőnk esetében az
osztály dolgozóinak is föltűnt, hogy sokkal nyugodtabb és ki¬
egyensúlyozottabb, mióta jógázik.
A meditáció lassú hatásával ellentétben az a nő, aki drogokat
szed vagy alkoholizál, hirtelen változtatja meg észlelő képességét.
Noha a hatás általában átmeneti jellegű, egy idő után észrevehető
negatív személyiségváltozás következhet be. Ha például az, akin
általában a józan és gyakorlatias Athéné uralkodik, pszichede¬
likus drogokat (hallucinogén vagy serkentőszereket) vesz be, vagy
fölhajt egy pohár konyakot, esetleg eddig soha nem tapasztalt
érzéki örömet is átélhet. Észlelése intenzívebb lesz, szebbnek látja
maga körül a dolgokat, belefeledkezik a zenébe, és érzékinek,
transzcendentáltnak, „átlényegültnek” érezheti magát egy dara¬
big. Van, aki csak így képes érinkezésbe lépni a benne szunnyadó
Aphroditével.
Más a csillagok bámulásába feledkezik bele, s egy ideig egynek
véli magát Artemisszel: holdistennőnek, vadásznak érzi magát.
A drogok megtapasztalása azonban veszedelmes kaland: legtöbb¬
ször az „alvilágba” vezet, ahol megfoghatatlan, tudattalan, irra¬
cionális tartalmait éli át az ember, hallucinációi horrorisztikusak
lehetnek, s páni félelem béníthatja, mintha Perszephoné elrablá¬
sának élménye kísértené.
Ha egy nő eltökéli, hogy tovább tanul, ezzel Athéné-minősége
kifejlődését mozdítja elő. Ha úgy dönt, hogy gyermeket akar, és
boldogan készül az anyaságára, Démétér jelenlétét erősíti meg, s
ha egy biciklivel, sátorral és hátizsákkal nekivág a hegyeknek,

Artemisz lesz a kísérője. Néhány szép ruhadarab vagy márkás szé¬
pítőszer megvásárlása vagy a műélvezetre szánt szabadidő Aphro¬
ditének kedvez.
Ha tehát úgy érezzük, hogy személyiségünk valamelyik di¬
menziója feltöltésre, fejlesztésre szorul, leginkább egy tevékeny¬
ség rendszeres folytatása vezet célhoz.
AZ ISTENNŐK MEGSZÓLÍTÁSA
Homérosz himnuszainak zöme lényegében fohász, „invocatio”,

az istenek és istennők megszólítása. Álljon itt egy a legrövidebbek
közül:1
Hesztiához
Hesztia, isteni Pűthóban ki a messzelövő nagy

Phoibosz Apollón megszentelt házára vigyázol,
s hajfürtödről sima olaj cseppen szakadatlan,
lépj be a házba, a bölcs Zeusszal jöjj, véle a lelked
egy legyen, és add meg báját is, kérlek, a dalnak.
(Devecseri Gáborfordítása)
A himnusz tehát dicsőíti az istennőt, szemünk elé idézi a ké¬

pét, részletezi tulajdonságait, megemlíti állandó jelzőit, és áldását,
segítségét kéri. Az antik görögök tudtak valamit, amit egyébként
mi is megtanulhatunk: elképzelni, s aztán megszólítani az iste¬
neket.
Az olvasó az egyes istennőkről szóló fejezeteknél talán megál¬
lapítja majd, hogy bizony eleddig nem sokat tudott ezekről a höl¬
gyekről. Meglehet, fölfedezi azt is, hogy egy-egy archetípus na¬
gyon is „jól jönne”, nagy segítséget jelentene számára, hiszen egy-
egy személyiségvonás, tulajdonság ugyancsak hiányzik, vagy csak
kevéssé van kialakulva a jellemében.
Egy-egy istennőt meg lehet idézni, meg lehet szólítani, ha tu¬
datosan arra törekedünk, hogy a jelenlétét érezzük, hogy meg¬
erősítsen bennünket. Képzeletünk fókuszába hozhatjuk őket, s
végül még fohászkodhatunk is hozzájuk. A következő megszólítá¬

sok, fohászok vagy invocatiók szolgáljanak példaként:
- Athéné, segíts, hogy világosan át tudjam gondolni ezt a

helyzetet!
- Perszephoné, segíts, hogy nyitott és befogadóképes tudjak
maradni!
- Héra, segíts, hogy el merjem kötelezni magam, és hű tudjak
maradni!
- Démétér, segíts, hogy türelmes, nagylelkű és jó anya legyek!
- Artemisz, segíts, hogy távoli célomat ne tévesszem szem elől!
- Aphrodité, segíts, hogy szeretni tudjak, és örömemet leljem a
testemben!
- Hesztia, tisztelj meg jelenléteddel, hozz nekem békességet és
nyugalmat magányomban!
ISTENNŐK ÉS ÉLETKOROK
Életünk során mindannyian különböző fázisokon, korokon lép¬

kedünk át, s minden egyes szakasznak megvan a maga domináló
istennője. Megélhetünk azonban olyan archetipikus mintát is,
amely több életszakaszon át domináns marad - végigkíséri éle¬
tünket. Ha idősebb korban visszatekintünk, fölismerhetjük, hogy
mikor melyik istennő hatása alatt álltunk, ki vagy kik „uralkod¬
tak” rajtunk.
Fiatal korunkban főleg az iskolára koncentrálunk, ahogy ma¬
gam is, amikor az orvosi egyetemre jártam. Artemisz segített, hogy
célomra koncentráljak, és bizonyára segítségül hívtam Athénét is,
hogy a nem kevés tananyagot meg tudjam emészteni. Számos év¬
folyamtársam már a szakvizsgák letétele előtt átpártolt Hérához
vagy Démétérhez: férjhez mentek, vagy gyermeket szültek.
Az élet középső szakasza amolyan átmeneti állapot, amely gya¬
korta őrségváltást is jelent. Valamikor a harmincas-negyvenes
évek tájékán haloványul a korábbi esztendőkben leghatékonyabb
őstípus befolyása, és más istennők jelentkeznek „szolgálatra”.
A fiatalasszony fáradozásainak gyümölcse ilyenkor már beérik
(otthon, karrier, család, férj és pozíció, vagy ezek valamilyen kom-
binációja), és új energiák szabadulnak föl valami más számára,

ami egy másik istennő befolyását feltételezi. Talán Athéné lesz,
aki arra ösztönzi a nőt, hogy tanuljon, vagy éppen Démétér, aki ar¬
ra figyelmeztet, hogy „most vagy soha”, ha a gyermekáldás még
hátra van.
Később, az idős kor kezdetén újabb változás következik. A há¬
zastárs vagy partner elveszítése, a gyermekek felnövekedése és tá¬
vozása, nyugdíjaztatás, a menopauza vagy egyszerűen az öregedés
érzése miatt bekövetkezhet egy váltás. A megözvegyült asszony,
aki soha nem foglalkozott üzleti ügyekkel, adóbevallásokkal és
számlák kiegyenlítésében sincs jártassága, egy lappangó Athénét
fedezhet fel magában, s még a befektetés csínját-bínját is kitanul¬
hatja. A kényszerű magány kedélyes egyedüllétté változhat, ha
Hesztia lép színre, vagy értelmetlenné, üressé válik az élet, ha el¬
uralkodik Démétér, és gyászruhába öltözteti a nő lelkét az üres
fészek láttán. Mint minden életszakaszban, a dolog kimenetele
most is azon múlik, hogy melyik istennőt kultiváljuk, melyiket
akarjuk kimunkálni a lelkűnkben - s persze attól is, hogy milyen
a reális helyzetünk, s hogy milyen döntést hozhatunk egyáltalán.
HARMADIK FEJEZET
A szűz istennők:
Artemisz, Athéné és Hesztia
A három olümposzi szűz: Artemisz, a vadászat és a Hold; Athéné,

a bölcsesség és a női mesterségek istennője, valamint Hesztia, a
házitűzhely és a templom őrzője. A nő pszichológiai vonatkozá¬
sában ez a három őstípus testesíti meg a függetlenség, az aktivitás
és a kapcsolat-nélküliség vonásait. Artemisz és Athéné kifelé for¬
duló, extravertált archetípusok, céltudatosak és teljesítmény¬
orientáltak, míg Hesztia befelé forduló, introvertált, spirituális
lényegű. E három archetípus a nő belső motivációját képviseli a
tehetség kibontakoztatására, az érdekérvényesítésre, a versengés¬
re, a problémák megoldására, a környezet rendezett kialakítására,
vagy éppen arra, hogy befelé forduló, szemlélődő életmódot foly¬
tassunk. Minden nő, akiben valaha is fölébredt a vágy egy „saját
szoba” iránt1, aki otthon érzi magát a természetben, vagy nagyra
becsüli az egyedüllét óráit, lelkileg e három istennő valamelyiké¬
vel rokon.
A szűz istennő aspektusa a nő lelkének az a része, melyet egyet¬
len férfi sem vehet birtokába, ahová nem képes „behatolni”, mert
ennek a lélekrésznek nincs igénye a férfira, még abból a célból
sem, hogy önértékeit rajta keresztül ismerje föl. Önbecsülését
önmagából meríti, „saját jogán” van neki, anélkül, hogy mások
elismerését igényelné. Ha valaki egy szűz istennő archetípusát éli
ki, ez csak azt jelenti, hogy személyiségének tetemes része érint¬
hetetlen, és nem azt, hogy a szó fiziológiai értelmében szűz.
A szűz fogalma azt jelenti: makulátlan, érintetlen, még nem
nyúltak hozzá, nem munkálkodtak rajta, nem ismerték meg,
sértetlen. Ez fejeződik ki a szűz hó, szűz terület, szűzföld, szűz
vadon, érintetlen pecsét stb. összetételekben.
A három szűz istennő kivételként emelkedik ki a férfi istenek
által uralt vallási rendszerből, és a férfiak által uralt korból. Ezek
az istennők soha nem mentek férjhez, soha férfi isten vagy hálán-
A SZŰZ ISTENNŐK: ARTEMISZ, ATHÉNÉ ÉS HESZTIA 39
dó le nem győzte őket, érintetlenek maradtak - még Aphrodité

mesterkedése sem tudta szerelemre gyújtani őket.2
A SZŰZ ISTENNŐ, MINT ARCHETÍPUS
Ha a nő pszichéjében Artemisz, Athéné vagy Hesztia őstípusa

dominál, úgy a nő - ahogy Esther Harding jungiánus analitikus
leírta - „egy önmagával”, azaz: hű marad önmagához, erős én¬
identitással, énazonossággal rendelkezik. Lelkének lényeges ré¬
sze nem tartozik „senki fiához” sem. Harding asszony így ír erről:
„A szűz azonos önmagával, és hű marad önmagához. Amit tesz,
nem azért teszi, mert tetszeni akar, nem is azért, hogy szeressék
vagy elismerjék, még csak nem is a saját önbecsülése kedvéért,
nem hatalomvágyból, és nem föltűnési vágyból, hanem egysze¬
rűen azért, mert amit tesz, az az igaz, az a hiteles. Meglehet,
viselkedése nem mindig konvencionális. Talán éppen nemet
mond, amikor igent mondani könnyebb lenne, és az elvárásoknak
is az felelne meg. Szűz lévén azonban nem áll külső befolyások
hatása alatt, melyek a nem szüzeket - házasok avagy sem arra
késztetik, hogy vitorláikat a szélnek feszítsék, és alkalmazkod¬
janak a szükségszerűséghez.”3
Ha egy nő hű önmagához, arra érez késztetést, hogy belső érté¬
keinek megfelelően éljen, s azt tegye, ami számára fontos, ami őt
elégíti ki - függetlenül attól, hogy mások minderről hogyan véle¬
kednek. Sem a társadalmi szerepelvárások, sem az egyes férfiak
által támasztott követelmények nem érintik ezt az autonómiát.
A szűzies archetípus rejtett vagy nyílt nőpártiságban, akár ki¬
fejezett feminizmusban is megjelenhet, de olyan ambíciók formá¬
jában is, melyektől a nőket általában óvni szokták. Példaként
említhetjük Amelia Earhart pilótanőt, aki mindig oda akart re¬
pülni, ahol mások még soha nem jártak. A szűzies archetípus jel¬
lemzi a költőnőket, muzsikusokat vagy festőket, akiknek kreati¬
vitása a női lét tapasztalataiból fakad.
Ennek az őstípusnak a kifejeződési formái azok a nőszerveze¬
tek, melyek az önismeret fejlesztésére, önsegélyezésre vagy bizo¬
nyos jogok biztosítására alakulnak.
A SZÜZEK TUDATA -
MINTA REFLEKTOR FéNYCSóVáJA
Mindhárom istennő-kategóriához sajátos tudati minőség ren¬
delődik. A szűz istennőket az élesre állított tudat jellemzi. Akik
hozzájuk hasonlítanak, azoknak megvan az a képességük, hogy tel¬
jes erővel a fontos dolgokra koncentráljanak, és teljesen elmerül¬
jenek valamilyen tevékenységben. Olyan ez a tudat - amivel csak
ők rendelkeznek -, mint egy erősen fókuszált és szándékosan egy¬
valamire irányított fénysugár, amely csak azt világítja meg, amire
vetődik, minden egyebet homályban hagy.
Élesre állított tudattal könnyebb megoldani egy problémát,
hiszen a céltól sem a magunk, sem mások szükségletei nem téríte¬
nek el. Osztatlan figyelmet szentelhetünk annak, amivel éppen
foglalkozunk, bármi legyen is az.
Danielle Steel, akinek több mint húsz kötetét tizenkilenc nyel¬
ven már vagy ötvenmillió példányban adták el, kitűnő példa erre
a tudatműködésre. Az írónő önmagát „túlteljesítő”-nek nevezi,
mondván: „Nagyon intenzíven dolgozom, általában napi húsz
órán át. Ez hat hétig, heti hét napon így megy” (amíg be nem fejez
egy regényt).
A Hesztia-jellegű, tehát introvertált őstípusra a hosszan tartó
meditáció jellemző. Sem a külvilág ingerei, sem az esetleg kényel¬
metlen testhelyzet nem téríti el a koncentrálástól.
LÉTFORMÁK ÉS VISELKEDÉSMÓDOK
Azok a nők, akik hajlamaik és tehetségük hívására élsportolók,
aktív feministák, tudományos kutatók, cégvezetők, női zsokék
vagy éppen minta-háziasszonyok, apácák vagy egy ashram tagjai
lesznek, tipikus példái a szűz istennők által befolyásolt személyisé¬
geknek. Ezek a nők vonakodnak a társadalom által elvárt hagyo¬
mányos szerepek betöltésétől, és inkább saját hajlamaikat követik.
Fogós kérdés: ezt miképpen engedhetik meg maguknak anélkül,
hogy környezetük haragját magukra vonnák? Alkalmazkodniuk is
kell a férfivilághoz, de belső önmagukhoz is hűnek kell marad¬
niuk. Nem könnyű feladat.
A szűz ISTENNőK: ARTEMISZ, ATHéNé éS HESZTIA 41
A mitológia szerint mind a három istennő hasonló kihívással

nézett szembe, s mindegyik a maga sajátos megoldását kínálja
mintául. Artemisz, a vadász lemondott a városról, kerülte a férfia¬
kat, és idejét az őt követő nimfacsapattal a vadon mélyén töltötte.
Alkalmazott módszerét a férfibefolyástól való különválás, a ki¬
vonulás jelenti. A mai nők, akik feminista csoportokhoz, vagy
csak nők által vezetett közösségekhez csatlakoznak, hasonló ma¬
gatartást követnek. Az Artemisz-nők egyszersmind „megrögzött
individualisták” is, útjukat egyedül járják végig.
Athéné - az előbbi magatartással ellentétben - egyenrangú
vagy felsőbbrendű társként a férfiak mellé szegődött. A legheve¬
sebb harcban is megőrizte hidegvérét, és igen ravasz stratéga hí¬
rében állt. Alkalmazkodási módja a férfiakkal való azonosulás
- „olyan” lett, mint egy férfi. Athéné útját ma is számos nő járja,
akik betörnek az üzleti világba, vagy hagyományosan férfifoglal¬
kozásokat választanak.
Hesztia, a házitűzhely istennője a befelé fordulást, a vissza¬
vonulást választotta alkalmazkodási stratégiájául. Belső világába
húzódott, anonim alakot öltött, s így magára maradhatott. Az a
nő, aki elfedi nőiességét, hogy a férfiak nemkívánatos érdek¬
lődését elkerülje, aki nem áll be a versenybe, hanem inkább a nyu¬
godt életet választja, s közben teljesen feloldódik napi teendőiben
és a meditációban, Hesztia módjára él.
A három szűzi istennőt nem változtatták meg a másokkal szer¬
zett tapasztalatok sem, nem engedték, hogy akár saját érzelmeik,
akár más istenek legyűrjék őket, immunisak voltak a szenvedé¬
sekkel szemben, és nem kötelezték el magukat soha.
Ha egy földi nő így tesz, bizonyára sok mindentől megfosztja
magát. Nem tudja meg, mi az igazi érzelmi közelség, s esetleg
„szakbarbárként” egyoldalú, magányos életre kényszerül.
Míg azonban egy istennő változhatatlan, a földi nő élete során
mindig fejlődhet, változhat, gazdagodhat lelkiekben is. Meglehet,
lénye egy ideig teljesen valamelyik szűz istennő uralma alatt áll,
de aztán szerelmes lesz, férjhez megy, és gyermekekre vágyik,
s akkor ráébred, hogy Aphrodité, Héra és Démétér is tartogat szá¬
mára fontos dolgokat.
EGY ÚJ ELMÉLET
Amikor Artemiszt, Athénét és Hesztiát pozitív, aktív női minták¬
ként jellemzem, hagyományos pszichológiai elméleteket cáfolok.
Ha ugyanis a freudi vagy a jungi álláspontból indulunk ki, a szűz
istennőkre vonatkozó megállapításokat vagy „tünetek”-ként,
patológiás megnyilvánulásokként kezelhetjük, vagy a nő psziché¬
jében nem egészen tudatos maszkulin (férfias) vonásokként. Ezek
az elméletek a szűz istennő típusának megfelelő nőket gátlásos,
kompenzáló, önbecsülésükben sérült személyeknek tekintik.
Számos nő tarthatná magát Freud szemlélete alapján deviánsnak,
természetellenesnek, mert nem anyaszerepre, hanem hivatásában
karrierre vágyik. Aki Jung elméletében jártas, jó, ha óvakodik
attól, hogy véleményt nyilvánítson, hiszen Jung szerint a női
lények gondolkodóképessége eleve gyengébb, s ráadásul előítéle¬
tek befolyása alatt állnak.4
Freud szerint a nő pszichológiája péniszcentrikus. A nőkre vo¬
natkozó közléseit arra alapozza, ami az anatómiájukból hiányzik,
s nem arra, amit testi-lelki vonatkozásban föl tudnak mutatni.
Freud szerint a nők - pénisz híján - csonkák és csökkent érté¬
kűek, éppen ezért kellőképpen irigykednek is a férfiakra. E jelen¬
ségnek - a péniszirigységnek - csinos tünettana is van : mazochiz-
mus, narcisszizmus és gyengébb felettes én (vagyis fejletlenebb
lelkiismeret) jellemzi az egyébként „normális” nőt. A pszicho¬
analízis dogmatikusai a női viselkedést ekképpen látták:
- Az a nő, aki kompetens és magabiztos, aki elért valamit az
életben, s aki szemlátomást élvezi, hogy intelligenciáját és képes¬
ségeit kibontakoztathatja, „férfikomplexus”-ban szenved. Úgy
tesz, mintha azt hinné, hogy nincs kasztrálva, pedig természete¬
sen ez a helyzet. Valójában nincs az a nő, aki valamivel ki akarna
tűnni - ha mégis, akkor ez a „férfikomplexus” tünete és a „reali¬
tás” tagadása.
- A nő, aki gyereket akar, tulajdonképpen szintén péniszre
vágyik, és ezt a kívánságát szublimálja azzal, hogy egy gyermek
utáni vágyat állít a pénisz utáni vágy helyére.
- A nő azért vonzódik szexuálisan a férfiakhoz, mert fölfedez¬
te, hogy az anyjának nincs pénisze. (Freud eredeti elmélete sze¬
rint a női heteroszexualitás arra a traumatikus pillanatra vezet-
A SZŰZ ISTENNŐK: ARTEMISZ, ATHÉNÉ ÉS HESZTIA 43
hető vissza, amikor fölfedeztük, hogy nincs péniszünk, és rájöt¬

tünk, hogy az anyánknak sincs, s így libidónkat anyánkról az
apánkra vittük át - akinek van pénisze.)
- Egy nő, aki szexuálisan ugyanolyan aktív, mint egy férfi,
nem élvezi a szexualitást és érzékiségének kifejeződését. Csupán
kényszeres viselkedésről van szó, amellyel az ilyen nő kasztrációs
félelmétől próbál megszabadulni.
Jung elmélete a nők pszichológiájáról jóval „előzékenyebb” a
nőkkel szemben, mint Freudé, már csak azért is, mert ő nem te¬
kinti a nőt csonka férfinak. Jung abból a föltevésből indul ki, hogy
a női és férfi lelki alkat közti különbség a kromoszómák eltérésére
vezethető vissza. Azt vallja, hogy a nőknek tudatos női személyi¬
ségük s egy tudattalan férfikomponensük -animusuk - van, míg a
férfiak tudatos férfiszemélyiséggel és tudattalan női résszel - ani-
mával - rendelkeznek.5
A női személyiséget Jungnál a befogadás, a passzivitás, a táp¬
láléknyújtás vágya és szubjektivitás jellemzi, míg a racionalitás, a
spiritualitás és a személytelen, objektív döntések meghozatalának
képessége férfitulajdonságok. Ha egy nő - bármilyen fejlett for¬
mában is - ilyen tulajdonságokkal rendelkezik, mindenképpen
hátrányban van, minthogy nem férfi, s ha eszes, kompetens és vi¬
szi valamire az életben, ezt pusztán jól fejlett animusának köszön¬
heti. Ez az animus azonban - minthogy kevésbé tudatos - eleve
kisebb értékű. Az animus ráadásul ellenséges is lehet, hatalomra
vágyó, irracionálisán dogmatikus és fontoskodó - legalábbis Jung
és egyes követői ezeket a jellegeket hangsúlyozzák az animus mű¬
ködésének leírásakor.
Jung tehát nem tekinti ugyan eleve fogyatékosnak a nőket, de
azt bízvást elmondhatjuk róla, hogy kevésbé kreatívnak, objek-
tívnek és határozottnak véli őket, és feladatukat leginkább a férj
oldalán a társ, az ihlető szerepének betöltésében látja.
Ez az elmélet kifejezetten lehangoló. Jung egy helyen így ír:
>yA nő, aki férfi-hivatást választ, úgy tanul és dolgozik, mint egy férfi,
olyasmit tesz, ami női természetével nincs összhangban - ha éppen nem
káros rá nézve.6
Az új elmélet, melyet magam dolgoztam ki, s melyre ez a köny¬
vem épül, az archetipikus viselkedési minták létezésén alapul,
vagyis egy olyan koncepción, melyet C. G. Jung dolgozott ki, és
vezetett be a pszichológiába. Nem utasítom el teljesen Jung mo¬

delljét, ami a nő lélektanát illeti, de úgy vélem, az nem univer¬
zális: egyes nőkre ráillik, másokra azonban nem. A sebezhető
istennőkről és Aphroditéről szóló fejezetekben bizonyos mér¬
tékig tovább finomítom Jung okfejtését, de a három következő
- Artemiszről, Athénéről és Hesztiáról szóló - fejezetben új visel¬
kedési mintákat mutatok be, melyek messze túlmutatnak Jung
koncepcióján.
NEGYEDIK FEJEZET
Artemisz:a vadászat és a Hold istennője,
versenytárs és nővér
Artemisz, az istennő
Artemisz (a rómaiaknál: Diana) a vadászat és a Hold istennője

volt. Zeusz és Létó szépséges, sudár leánya leginkább a vadon
mélyén, a hegyek között szeretett csatangolni, réteken és tisztá¬
sokon nyargalt át nimfacsapatával és kedves vadászkutyáival.
Ruhája rövid kithón és ujjatlan tunika volt, fegyverét, az ezüstíjat
mindig a hátán hordta, kezében vitte a nyilakkal teli tegezt.
Tévedhetetlenül célba találó íjász hírében állt. Mint holdisten¬
nőt, aki „fényhozó”, gyakran ábrázolták fáklyával, vagy éppen a
Holddal a vállán, csillagokkal a feje körül.
Minthogy ő volt a vadak és kiváltképpen a fiatal vadállatok véd¬
nöke is, tulajdonságait olykor egy-egy állat jelzőivel hasonlították
össze: tünékeny, mint a szarvas, az őz és a nyúl, mert hol itt, hol ott
bukkan föl, s aztán hirtelen köddé válik. Uralkodó és fejedelmi,
mint az oroszlán és könyörtelen, mint a vaddisznó. Ez utóbbi jelző
Artemisz jellemének destruktív oldalára utal. Legfőbb jelképálla¬
ta azonban a nősténymedve, ez az istennő gyermekeket védelmező
szerepét emeli ki. A régi görögök az ő kegyeibe ajánlották a
kislányokat, öttől tizenkét éves korukig barna ruhában járatták és
„arktoi”-nak, medvebocsnak nevezték őket. Végül a vadló azért
került Artemisz jelzőállatai közé, mert ugyanúgy száguldozik tár¬
saival árkon-bokron át, mint az istennő a nimfákkal.
EREDETE ÉS MITOLÓGIÁJA
Artemisz anyja Létó volt, két titán leánya. Zeusz beleszeretett
Létóba, őt is és magát is fürjjé változtatta, és így nemzette vele
Artemiszt és Apollóm, a napistent.
Héra féltékeny dühében a Püthón kígyót uszította szerencsét¬

len várandós Létóra, aki kétségbeesetten menekült előle, de senki
nem merte befogadni, hiszen mindenki rettegett Héra bosszújá¬
tól. Végül egy Délosz melletti kopár sziget fogadta be, s ott szülte
meg Artemiszt. A féltékeny feleség, Héra bosszúja azonban
mégiscsak lesújtott Létóra: kilenc napon és kilenc éjjelen át vajú¬
dott Apollónnal szörnyű kínok között, s az éppen világra jött
Artemisznek kellett segítségére lennie. Az istennő tehát, amint
megszületett, azonnal a bába szerepét töltötte be saját anyja mel¬
lett. így lett a vajúdó asszonyok pártfogója is. A nők nehéz órájuk¬
ban hozzá fohászkodtak, „aki enyhíti a kínt, akihez fájdalom nem ér
el” -és hozzá imádkoztak könnyű halálért is végórájukban.
Amikor Artemisz három éves volt, Létó felvitte őt az Olüm¬
poszra, hogy bemutassa apjának, Zeusznak és isteni rokonságá¬
nak. Kallimakhosz alexandriai költő Artemiszhez című himnu¬
szában így írja le a jelenetet: „ . .. mikor atyjának térdérefölült, és/még
csak alig kislány, atyjához ilyen szavakat szólt: Add nekem, édesapus,
hogy örökké szűz legyek én és/soknevű, hogy Phoibosz vélem versengni
ne tudjon. /Adj nyilat és íjat. ../hadd hordjak fáklyát, és hogy csak térde¬
—
mig érjen/tarka ruhám, engedd: jobban tudok így vadat ölni. ” S még
hozzátette: „...én hegyeken lakozom, városbeliekhez olyankor/látoga¬
tok csak, hogyha egy éles-kín-letekerte/asszony kéri segítségem. .. -s bó¬
lintott, nevetett Zeusz,/s míg simogatta,felelt: Ha az istennők nekem ily
lányt/szülnének mindig, féltékeny Héra haragját/ennyire se bánnám.
Vedd gyermek, bármit is óhajtsz.
Ráadásul mindarra, amit kért, még azt az előjogot is megkapta
a kislány, hogy ő választhasson magának mindenből.
Artemisz ezek után elindult, hogy kiválassza maga mellé a leg¬
szebb nimfákat. Majd leereszkedett a tengerhez, és megparancsol¬
ta a kűklópszoknak, hogy kovácsoljanak számára ezüstíjat és nyi¬
lakat. Végül Pánt, a félig ember, félig kecske erdei istenséget ke¬
reste föl, aki legjobb vadászkutyái közül adott neki néhányat.
Mire mindez megvolt, már leszállt az este. Artemisz azonban
türelmetlen volt, azonnal ki akarta próbálni új szerzeményeit, így
hát fáklyafénynél vadászott.2
Mítoszai szerint az istennő gyorsan és elszántan lépett a tettek
mezejére, ha valaki segítséget kért tőle, de ugyanilyen gyors volt a
büntetésben és bosszúállásban is.
ARTEMISZ 47
Egyszer például, amikor Létó éppen Delphi felé igyekezett,

hogy meglátogassa Apollóm, Titüosz, az óriás nekiesett, és meg
akarta erőszakolni. Artemisz villámgyorsan anyja segítségére sie¬
tett, és tévedhetetlenül célba találó nyilával halálba küldte a tola¬
kodót.
Szörnyű sorsra jutott Niobé, a halandó királyné is, aki elég osto¬
ba és elbizakodott volt ahhoz, hogy a Létó tiszteletére egybegyűlt
asszonyok előtt fennen hangoztassa, hogy ő bizony nem tisztel
olyasvalakit, aki csupán egy fiút és egy leányt szült, mert neki bez¬
zeg hat (más források szerint hét) gyönyörű fia és hat leánya van.
Létó a gyermekeihez fordult haragjában, hogy boszszulják meg a
rajta esett sérelmet. Az isteni ikerpár nem sokat teketóriázott:
Artemisz a hat leányt, Apollón a hat fiút nyilazta halálra, Niobé
pedig síró kőszoborrá változott.
Megjegyzendő, hogy az istennők közül egyedül Artemisz volt
az, aki újra és újra anyja segítségére sietett, de más nők is a segít¬
ség reményében fordulhattak hozzá védelemért. Arethusza, az
erdei nimfa, vadásztársnője is érte kiáltott, amikor a folyó istene
erőszakot akart tenni rajta. Történt ugyanis, hogy a nimfa, vissza¬
térve a vadászatról, meztelenül fürdött a folyóban. A folyó istene
megkívánta és üldözőbe vette a pucér leányzót. Artemisz meghal¬
lotta a rémült sikoltozást, ködfelhőbe burkolva kimenekítette
Arethuszát szorult helyzetéből, és a további bajok megelőzése cél¬
jából vízeséssé változtatta.
A legismertebb, és a festők (pl. Tintoretto, Tiepolo, Rembrandt)
által is gyakran megörökített történet Aktaión, a vadász esete. Ez
is Artemisz könyörtelenségét példázza. Az istennő rejtekhelyén,
egy sziklák közé zárt forrásnál fürdött társnőivel, amikor Aktaión,
szerencsétlenségére, vadászat közben odatévedt, és megpillantot¬
ta a szépséges leányokat, s a közülük kimagasló, sudár Artemisz!.
A látványtól nem tudott szabadulni, földbe gyökerezve állt ott,
míg a tomboló Artemisz - íja nem lévén a keze ügyében - vizet
fröcskölt az arcába és a fejére. Ettől az ifjú rögvest szarvassá válto¬
zott, a saját vadászkutyái vették üldözőbe, és tépték széjjel.
Artemisz megölt egy másik vadászt is: Oriónt, akit pedig ked¬
velt. Az egyik mondái változat szerint vél'etlen - ma úgy mon¬
danánk: gondatlanságból elkövetett - gyilkosság volt, ám az oko¬
zója Apollón volt. Az isteni ikertestvért sértette nővére Orion
iránti szerelme, és cselt eszelt ki. Egy este látta, hogy a vadász
belegázol a tengerbe, s amikor már csak a feje látszott, Apollón
megkereste a közelben tanyázó Artemiszt, s az óceánban úszó
parányi pontra mutatva így szólt: „Fogadjunk, hogy nem találod
el!” A gyanútlan istennő, testvére gúnyos kihívásától sarkallva,
azonnal kilőtte nyilát, és megölte az egyetlen férfit, akit kedvelt.
Egy másik - ugyancsak jellemző - változat szerint Artemisz meg¬
haragudott Oriónra, mert a vadász azzal kérkedett, hogy minden
vadat leterít a Földön, vagy talán mert elcsábította az egyik nim¬
fát. Nos, az összes mítoszban közös mozzanat, hogy Artemisz
megbánta tettét, és Óriónt kedvenc vadászkutyája társaságában az
égboltra emelte a csillagok közé. Azóta is ott vadászik, a kutya:
Szíriusz kíséretében.
Bár elsősorban vadászként emlegették, Artemisz a Hold isten¬
nője is volt. Otthonosan mozgott az éjszakában, ahol hold- vagy
fáklyafénynél bebarangolta vadonbirodalmát. Holdistennői mi¬
nőségében még két másik hölggyel osztozott: Szeléné a menny¬
bolton, Hekaté az Alvilágban, a titkok, varázslatok és misztériu¬
mok világában, Artemisz pedig a földön uralkodott.
AZ AR TEMISZ-ŐSTÍPUS
Artemisz, aki a vadászat és a Hold istensége, a független női lélek

megszemélyesítése. Az archetípus, amelyet képvisel, lehetővé teszi
a nő számára, hogy saját céljait kövesse a maga választotta területen.
SZŰZ ISTENNŐ
Artemisz szüzessége egyben azt is jelentette, hogy immunis volt a

szerelemmel szemben. Soha nem erőszakolták meg, vagy rabolták
el, mint Démétért és Perszephonét, és soha nem volt feleség egy
férfi-nő párosban. A szűz őstípusa az érintetlenség és sebezhetetlen-
ség tudatát, a „megállók én a magam lábán is” biztonságát, és a
„tudok magamra vigyázni” öntudatosságát jelenti, a független szel¬
lemet képviseli. Ez az archetípus lehetővé teszi a nő számára, hogy
férfi nélkül is egész embernek érezhesse magát, a férfiak tetszése
ARTEMISZ 49
vagy jóváhagyása nélkül is föloldódhasson a munkában, követhesse

saját céljait, és megválaszthassa érdeklődése irányát. Identitása
(énazonossága), önértéktudata nem függ attól, hogy férjnél van-e, s
hogy ki a férje. Manapság a leánykori névhez való ragaszkodás, ami
az önállóságot hangsúlyozza, tipikusan szűz Artemisz-vonás.
A CÉLRA TARTÓ ÍJÁSZ
Bármilyen közeli vagy távoli célt szemelt is ki, Artemisz tudta,

hogy nyila tévedhetetlenül el fogja azt találni. Ez az archetípus a
nőt veleszületett, intenzív koncentrációs képességgel ruházza föl.
Az érdeklődésüknek vagy érdekeiknek megfelelő tevékenységre
olyan erővel tudnak összpontosítani, hogy sem saját szükség¬
leteik, sem másokéi, sem a versenytársak megjelenése nem zavar¬
ja meg őket. A versengés lehetősége egyébként kifejezetten emeli
szemükben a „zsákmány” értékét.
Céltudatosság, kitartás akadályok ellenére is a választott úton; a
tünékeny, hol felbukkanó, hol meg elillanó „vad” kitartó követése
olyan Artemisz-vonások, melyek lehetővé teszik a legmerészebb pá¬
lyaálmok megvalósítását, a legnagyobb teljesítmények elérését is.
ARTEMISZ ÉS A NŐMOZGALMAK
Ez az istennő olyan tulajdonságokat testesít meg, melyeket a nők

egyesületei, szövetségei és mozgalmai is eszményítenek: a teljesít¬
ményre való képességet, az önállóságot, a férfiaktól és megítéléseik¬
től való függetlenedést, valamint a többi nő védelmét, szolidaritást
az elnyomottakkal, a gyengébbekkel és a fiatalokkal. Artemisz segí¬
tett anyjának a gyermekszülésnél, megmentette őt és Arethuszát
attól, hogy nemi erőszak áldozataivá váljanak, megbüntette a tolako¬
dó Titüoszt és a leselkedő Aktaiónt, és védelmezője volt a serdülő
leánykáknak.
Könnyű fölfedezni ugyanezt az érdekeltséget a nőmozgalmak
által alapított jótékony célú intézményekben. Ilyenek a jogsegély-
szolgálatok, a megerőszakolt nők számára alapított rendelők,
ilyen a szexuális zaklatás elleni hivatalos föllépés, az önvédelmi
képzés, vagy a bántalmazás ellen menekülő nők számára fenntar¬

tott átmeneti otthonok alapítása. A nőmozgalom tűzte zászlajára
az erőszakos szülésvezetés elleni harcot, a nő választási jogáért
vívott küzdelmet abortusz és fogamzásgátlás dolgában, valamint
az incesztus és a pornográfia elleni föllépést is. Mindezen tevé¬
kenységek eredeti célja a nők és gyermekek védelme, és mindazok
megbüntetése, akik kárt tesznek bennük.
A NŐVÉR
Artemisz nem magányos istennő. Az általa kiszemelt nimfák, a

természet különféle helyszíneit: hegyeket, forrásokat, fákat meg¬
személyesítő lenge nőalakok kísérték útjain. Lánycsapata korlát¬
lan szabadságot élvezett, nem kellett sem a házimunka, sem a di¬
vat, sem a férfiak meghatározta társadalom nyűgeit és kritikáját
elviselniök. Távol állt tőlük minden kényszer, amely arra ösztö¬
nözte volna őket, hogy azt tegyék, amit „egy nőnek tennie kell”.
A „Nagy Nővér” oltalma és fennhatósága alatt álltak. Minthogy a
nőmozgalmakat az Artemisz-őstípus inspirálja, nem csoda, hogy
tagjaik a nők testvériségét hangsúlyozzák.
Az amerikai Ms Magazine társalapítója, szerkesztője és - többek
között - az Angela Davis törvényes védelméért indított kampány
vezéralakja, Gloria Steinem újságírónő jellegzetes mai Artemisz.
Valóságos legendává nőtt azokhak a szemében, akik az istennő
imázsát láthatták benne. A nyilvánosság számára egy létező, hús¬
vér asszony, követői számára pedig egy magas, sudár Artemisz, tár¬
sai koszorújától övezve.
Gloria Steinem - az őt körüllengő Artemisz-misztikának meg¬
felelően - soha nem ment férjhez, bár életében több férfihoz is
fűzték szerelmi kapcsolatok. Az istennő archetípusát követve
mindig a rendelkezésére állt azoknak a nőknek, akik a segítségét
kérték. Ezt magam is megtapasztalhattam, amikor meghívtam őt
az Amerikai Pszichiátriai Egyesület évi közgyűlésére. Némi
erősítésre volt szükségünk, ugyanis néhányan, akik részt vettünk
a nőmozgalomban, el akartuk érni, hogy az Egyesület is támogas¬
sa azoknak az államoknak a bojkottját, amelyek nem ratifikálták
az Egyenlő Jogok Módosítását (Equal Rights Amendment: ERA).
ARTEMISZ 51
A bojkottot természetesen a mozgalom kezdeményezte. Nos, le¬

nyűgöző volt annak a megtapasztalása, hogy férfi kollégáink, akik
közül számosán „támadták” Glóriát, mekkora hatalmat tulaj¬
donítottak neki. Utóbb úgy reagáltak, mintha egyenesen Aktaión
sorsában kellene osztozniok. Egyes pszichiáterek, akik nyíltan
szembehelyezkedtek vele, később kifejezték azt a (teljesen meg¬
alapozatlan) félelmüket, hogy anyagilag tönkre fogják tenni őket,
vagy éppen a kutatásra kapott támogatást vonják meg tőlük, ha ez
az „istennő” büntető hatalmával lesújt rájuk.
A TERMÉSZETSZERETŐ ARTEMISZ
Artemisz vonzalma a vad és érintetlen természet iránt olykor

archetipikus élményben bontakozik ki. Megállunk egy erdővel
borított hegycsúcson, elnyom az álom a csillagos ég alatt, vagy egy
elhagyatott partszakaszon sétálunk - és egyszer csak nagyon azo¬
nosnak érezzük magunkat a természettel, melyben szinte spiri¬
tuálisán feloldódunk.
Lynn Thomas The Backpacking Woman című regényében így
ír egy Artemisz-szerű természeti élményről:
„Mindenekf 'elett a ragyogás és a csend, a tiszta víz, a tiszta levegő. És
a távolság áldása is... a lehetőség, hogy kilépj a kapcsolataidból, a napi
rutinból... és az energia adománya. A vadon különös energiája zúdul a
testedbe. Emlékszem, egyszer Idahóban a Snake River partján feküdtem
és nem tudtam elaludni. Ereztem, hogy a természet erői a markukban
tartanak. Elborított az ionok és atomok tánca, és egész testemben éreztem
a hold átható vonzását. ”
A HOLDFÉNY-LÁTÁSMÓD
Artemisz, a vadász a célpontra szegzi tiszta, éles pillantását, ám ez

csak egyike a neki tulajdonítható látásmódoknak. Mint a Hold
istene, olyannak is látja a világot, ahogyan az a holdfényben lebeg
előttünk: sejtelmesen összeolvadó részleteivel a táj gyönyörű és
titokzatos. A tekintet a csillagos égboltra téved, vagy a határtalan¬
ság panorámáján kalandozik. Holdfényben, Artemisz érintésétől
elvarázsolva, egy időre a természet részévé válunk, mintegy egye¬

sülünk vele.
Woman in the Wilderness (Nők a vadonban) című könyvében
China Galland egyenesen azt állítja, hogy amikor egy asszony az
erdőben sétál, voltaképpen önnön mélységeibe hatol be: „Amikor
bemegyünk a vadonba, egyszersmind önmagunk vadonába is belépünk.
Egy ilyen élmény legfőbb értéke talán az a fölismerés, hogy mennyire
egyek vagyunk a természet világával. ” Akik tehát követik Artemiszt
a rengetegbe, egy idő után azt veszik észre, hogy gondolkodás-
módjuk elmélyültebbé válik, s a befelé figyelés következtében
gyakori, hogy élénkebben álmodnak. A „holdfényben” - mintegy
az éles napvilágnál látható kézzelfogható realitás ellentéteként -
feltárul előttük egy belső birodalom, az álmok szimbólumvilága.
ARTEMISZ KIMUNKÁLÁSA ÖNMAGUNKBAN
Azok, akik azonosulni szeretnének ezzel az archetípussal, azonnal

fölismerik önmagukban a vonzalmat Artemisz iránt, mások meg
úgy érzik, szívesen megismerkednének vele, s végül azok, akik
tudatában vannak, hogy ez a tulajdonságegyüttes dominál ben¬
nük, szükségét érezhetik, hogy erősítsék magukban az istennő
befolyását. Hogyan munkálhatjuk ki, hogyan „kultiválhatjuk” hát
Artemisz-részünket? Más szóval: hogyan erősíthetjük magunk¬
ban ezt az archetípust? S végül: hogyan segíthetjük az Artemisz-
jelleg fejlődését lányaink személyiségében?
Egy cél elérése olykor drasztikus eszközöket igényel. Egy igen
tehetséges írónő esete legalábbis ezt példázza. Az asszony jól írt,
könyveinek sikere volt, és a munka fontos volt számára. Valahány¬
szor azonban egy férfi lépett az életébe, abbahagyta az írást. A férfi
eleinte mámorossá tette, majd rövidesen nélkülözhetetlen szüksé¬
gletévé vált, mint a kábítószer. Egész élete a szerelme körül forgott,
s ha az eltávolodott tőle, vagy szakított, az írónőt egyre hevesebb és
viharosabb őrjöngés fogta el. Miután egy jó barátja rámutatott,
hogy valóságos beteges függőség alakult ki nála a férfiak iránt, az
asszony ezt helytállónak találta, és döntött. Ha komolyan akarja
venni a munkáját és az írást, „hideg szoborrá” kell válnia, és szent
fogadalmat tennie, hogy egy időre lemond a szerelemről. így is tett.
ARTEMISZ 53
Vidékre költözött, csak néha kereste föl régi barátait, magányában

dolgozott, és lelkében kimunkálta Artemiszt.
Aki nagyon korán megy férjhez, a kislányszerepből azonnal a
feleség szerepébe lép (archetipikus fogalmaink szerint Perszepho-
néból mindjárt Héra lesz), s az Artemisz-tulajdonságok értékét
csak később, esetleges válása után fedezi föl, vagy amikor életében
először egyedül marad. Megesik, hogy ilyenkor egy nő nagy nehe¬
zen rászánja magát, hogy egyedül utazzék el szabadságra, és meg¬
lepve tapasztalja, hogy remekül érzi magát, vagy rájön, hogy mi¬
lyen jó érzés reggelente kilométereket futni egyedül, vagy egy
kutyával, mások meg éppen egy női klubban vagy önismereti cso¬
portban találják meg a helyüket.
Gyakori az az eset is, hogy egy fiatal lánynak egymás után több
sikertelen kapcsolata van, s két fiú, vagy két férfi között értel¬
metlennek érzi az életét és értéktelennek önmagát. Ha azonban
kimunkálja magában az Artemisz-archetípust, komolyan eldönti,
hogy soha nem megy férjhez, és ha van bátorsága is, hogy szembe¬
nézzen ezzel a lehetőséggel, s ennek megfelelően átszervezi az
életét a barátai és a kedvtelései köré, egy idő után átéli majd a
„megállók a magam lábán” és „egész ember vagyok, tudok ma¬
gamra vigyázni” jó érzését. Ezt adja a nőnek ennek az szűz isten¬
nőnek a kiművelése: „önmagával egy” lesz.
Amerikában vannak kifejezetten nők számára szervezett túrák,
melyek - különösen, ha a csoportos menetet magányos útszakaszok¬
kal kombinálják - jó lehetőséget kínálnak Artemisz előhívására.
Leányaink nevelésében is jó odafigyelni ennek az erőt és önál¬
lóságot adó őstípusnak a fejlesztésére. A sportolás, a táborozás,
tanulmány- vagy csereutak távoli országokba vagy országrészekbe,
nyári munkavállalás egy más kultúrkörben, részvétel környezet-
védelmi vagy természet megfigyelő csoportok munkájában csupa
olyan lehetőség, amit kár elmulasztani, ha leányunk Artemisz-
oldalának kibontakozását akarjuk elősegíteni.
ARTEMISZ, A FÖLDI NŐ
Az artemiszi tulajdonságok igen korán megmutatkoznak. Az ilyen

kislányok már egészen pici korukban hosszasan, elmélyülten szem-
lélnek számukra ismeretlen tárgyakat, s inkább aktív, mint passzív

csecsemők. A szülők így szokták kommentálni ezt a jelenséget:
„Kiszemel magának valamit, és azzal óraszám le tudja kötni magát.
Ahhoz képest, hogy még csak kétéves, nagyon jó a megfigyelő ké¬
pessége.” Az Artemisz-kislányokról hangzik el a panasz is, hogy
„nagyon makacs gyerek” és az is, hogy „Vigyázz, hogy mit ígérsz
neki, mert megjegyzi és könyörtelenül behajtja rajtad”; „Ennek a
lánynak olyan memóriája van, mint egy elefántnak.” Hajlama,
hogy új utakat fedezzen fel, abban a percben kiütközik, amint fel
tud állni a járókájában, ahonnan rögtön kikívánkozik, hogy birtok¬
ba vegye a nagyvilágot.
Artemisz nagy fontosságot tulajdonít elveinek és céljainak is.
Védelmére kel a gyengébbeknek, és az elnyomás minden formá¬
jára fokozottan érzékeny. „Ez nem fair”; „így nem ér!”; „Ez nem
igazság!” - süvölti, mielőtt még nekilátna, hogy jobbra fordítsa a
helyzetet. Ha egy családban a fiúkat favorizálják - például nekik
kevesebb házimunkát kell végezniük, mint a lányoknak -, az
Artemiszek, ahelyett, hogy beletörődnének sorsukba, és jámborul
tűrnének (mint Perszephoné tenné), folyvást lázadoznak az igaz¬
talan bánásmód ellen. A lelkes feministák közül sokan valaha el¬
nyomott kishúgok voltak, vagy kihasznált nővérek, akik már kora
gyermekkorukban kezdték az egyenlő jogokért vívott harcot.
A SZÜLŐK SZEREPE
Annak az Artemisz-nőnek, aki magabiztosan halad útján, békében

él önmagával, mint emberrel, és még örül is, hogy nőnek született,
valószínűleg egy szeretetteljes Létó volt az anyja, és egy büszke
Zeusz az apja; magyarán: a szülei szeretettel és elismeréssel segítet¬
ték Artemisz-lehetőségei kibontakoztatását. Ahhoz, hogy egy nő
beálljon a versenybe, sikereket arasson, és konfliktusoktól mente¬
sen tudjon jó eredményeket elérni és teljesíteni, nagyon fontos,
hogy már korán megkapja az apai elismerést, sőt, hogy az apja büsz¬
ke legyen rá.
Nagyon sok apa van, aki - akárcsak maga Zeusz - úgy segíti
leányát céljai elérésében, hogy biztosítja számára azokat az „aján¬
dékokat”, amelyekre szüksége van, hogy végig tudja járni a maga
ARTEMISZ 55
választotta utat. Nem is mindig kézzelfogható ajándékok ezek.

Meglehet, hogy az apa csak éppen megosztja leányával az érdek¬
lődését, vagy fölfedezi és ápolja a tehetségét - legyen az bármi.
Konkrét ajándék lehet a különórák kifizetése, vagy bizonyos
eszközök (számítógép, hangszer, szövőszék) beszerzése. Jimmy
Evert, Chris Evert Lloyd teniszbajnoknő apja a lánya edzője is
volt, és saját ütőjét ajándékozta neki a hatodik születésnapján.
Ha egy Artemisz-lánynak modern felfogású szülei vannak,
akkor az élet nem annyira olümposzi immár, de gond akkor sin¬
csen. A kislány azt látja, hogy mindkét szülője karriert csinál,
megosztják a házimunkát, együtt utaznak vagy sportolnak, s ezzel
mintát nyújtanak a fejlődéséhez és az Artemisz-vonások meg¬
erősödéséhez is. Ráadásul nem kell azt gondolnia, hogy önálló
életvezetése nem nőies, vagy nem egyeztethető össze az anyaság¬
gal vagy a családi élettel.
Bajok akkor vannak, ha szülők nem tudják elfogadni az Arte-
misz-kislányt és állandóan kritizálják, szapulják, mert nem olyan,
amilyennek elképzelték és látni szeretnék. Ha az anya amolyan
odabújós, cicás, nyugodt és simulékony babát szeretett volna, és
ehelyett egy aktív, korlátokat nem tűrő, makacs, akaratos kis terem¬
téssel kell nap mint nap megbirkóznia, csalódott lesz, vagy úgy érzi,
hogy a kislánya elutasítja őt. Aki azt remélte, hogy gyermeke majd
a szoknyájába kapaszkodik és belátja, hogy „az anyu jobban tudja”,
nem tud mit kezdeni azzal az Artemisz-kislánnyal, aki már három¬
évesen is önállóan akar dönteni, nem lehet ráadni a habos-fodros
ruhácskákat, és eszében sincs, hogy a mama barátnőivel aranyosan
elbeszélgessen. Ráadásul mindig a nagyobb gyerekek közt lóg, és
örökké szemmel kell tartani, mert minduntalan eltűnik valamerre.
A serdülő Artemisz minden tiltásra és korlátozásra, ami a „nem
lánynak való” kijelentés kíséretében hangzik el, vad ellenállással
reagál. Ha nem tudja keresztülvinni az akaratát, ha a fiútestvérei
nagyobb szabadságot élveznek, passzivitásba vonul, megsértődik.
Különösen az bántja az önérzetét és rombolja önbizalmát, ha a
rajongva szeretett és nagyra tartott apa kritizálja „nőietlen” visel¬
kedéséért, és nemcsak hogy nem kezeli úgy, mint Zeusz a „ked¬
vencét”, de még le is szólja tehetségét, ambícióit, terveit.
Hogy ilyenkor mi megy végbe, azt a pszichiátriai gyakorlatom¬
ból jól tudom. Ha az apa nem enged, vagy gúnyos - ami különösen
bántó -, az Artemisz-leány látszólag fenntartja a dac pózát, ám ez

csak a felszín, lelke mélyén meg van sebezve. Látszólag nem
befolyásolja az apa véleménye, és csak arra vár, hogy a maga ura
lehessen, de a következmények többé-kevésbé súlyos formában a
felnőtt korig hatnak. Az Artemisz-nő, ha konfliktusba került az
apjával, felnőttként a saját kompetenciájával kerül konfliktusba.
Kicsit egyszerűbben: a kétségek kicsíráznak benne, és ellene for¬
dulnak. Az apai kritika a tudatába fészkelte magát. Harcol ugyan
az érzésekkel, melyek azt súgják neki, hogy „kevés” valamihez, de
valahányszor új lehetőség előtt áll, elbizonytalanodik, habozni
kezd, és kisebb feladatot vállal, mint amivel képességei alapján jól
meg tudna birkózni. Még akkor is maradnak kétségei önmaga
kompetenciája felől, ha sikereket ért el. A személyiségnek ez a
megroppanása azokban a kultúrákban gyakori, ahol a fiúgyer¬
meket előnyben részesítik a lányokkal szemben, s olyan családok¬
ban, ahol ez az előítélet teret is kap, s a lányoktól hagyományos női
szerepet várnak el - vagy követelnek meg.
Egy Artemisz-asszony, aki résztvevő volt egyik szemináriumo¬
mon, a következőket mondta: „Édesanyám egy aranyos kis Persze-
phonét szeretett volna, az édesapám pedig egy fiút. És én jutottam
nekik.” Egyes anyák azért kritizálják vagy restellik saját Artemisz-
lányukat, mert az olyan célokat tűz maga elé, amelyekkel nem
tudnak azonosulni, amelyeket sem ők, sem, a szűkebb környezetük
nem értékel. Lebeszélni nem tudják ugyan erről a célróía leányt, de
az anyai rosszallás (ha ez nem isi olyan súlyú, mint a nagyobb tekin¬
télyű és befolyású apáé), mindenképpen kedvét szegi.
Általános anya-leány probléma, hogy az Artemisz-lányok
anyja gyakorta passzívnak vagy gyengének bizonyul. Sokan rossz
házasságban élő áldozatok, alkoholisták, vagy éppen csak teljesen
éretlen nők, akikről a gyerekük később így nyilatkozik: „Én
voltam az anya szerepében.” „Nekem kellett vigyázni a saját
anyámra.” Ha mélyebbre tekintünk, a terápia során elmondják,
hogy nagyon fájt nekik az anya gyengesége és az, hogy nekik
maguknak nem volt erejük ahhoz, hogy megfordítsák a sorsát.
Míg az istennő mindig tudott segíteni Létónak, a földi leányok¬
nak ez gyakran nem sikerül.
Az Artemisz-nők szűzistennő-vonásait erősíti az anya gyenge¬
sége és az a szomorú tény, hogy nem lehet őt igazán tisztelni. Mi-
ARTEMISZ 57
vei semmiképpen sem akarnak anyjukhoz hasonlítani, minden

függőségi igényt jól elfojtanak magukban, még véletlenül sem
mutatkoznak sebezhetőnek, és szentül megfogadják, hogy soha
nem mennek férjhez.
Nem szerencsés az Artemisz-leány akkor sem, ha az anyja vala¬
melyik hagyományos női szerepben érzi magát teljesnek, és mint
ilyet nem tudja tisztelni őt. Azzal, hogy nem akar azonosulni az
anyjával, a nő egyszersmind elutasít mindent, ami nőies: a gyen¬
gédséget, a törődést másokkal, a fogékonyságot, az elköteleződést és
az anyaság iránti vágyat is. A meg nem felelés, az elégtelenség érzése
ebben az esetben a női identifikáció, a női szereppel való azonosulás
képtelensége miatt keserítheti az Artemisz-nő életét.
ARTEMISZ, A SERDÜLŐ ÉS A FIA TÁL LÁNY
Az Artemisz-őstípus kislány korában már sportversenyeket nyer,

kitartó, bátor, mindenáron győzni akar. A végsőkig elmegy, hogy
célját elérje. Nem kell kelteni, hajnalban indul edzésre. Fiús va-
dóc, aki fejszét fog, hogy fát vágjon a tábortűzhöz, csavarog, fára
mászik, a szabadban alszik, és akárcsak maga Artemisz, kiváló cél¬
lövő. Félreismerhetetlen Artemisz-kislány a lóbolond, vagy a
lány focicsapat tagja.
A tinédzser Artemiszben egy nagy fölfedező veszett el. Minden
erdőt és dombot bebarangol a környéken, és ha városlakó, feltétle¬
nül tudni akarja, hogy mi van a sarkon túl - és persze, a következő
sarkon túl is. Előszeretettel megy el a végállomásokig. Nem tűri,
hogy korlátozzák, és nagyon nehezen viseli el, ha féltik. Kevésbé
kezelhető, mint kortársai, mert tudja, mit akar, és nem ösztönzi
szófogadásra, kompromisszumokra a vágy, hogy másoknak meg¬
feleljen.
Iskolai nehézségei lehetnek, makacsnak, önfejűnek, lázítónak
bélyegzik, akiben „egy szemernyi nőiesség sincs”.
Ha kikerül a szülői házból, maradéktalan örömét leli a függet¬
lenségben. Teljes lélekkel veti bele magát a maga választotta fel¬
adatba, és szívesen áll versenybe. Általában megtalálja rokon lel-
kekből álló csapatát. Ha ez valamilyen politikai szervezet, hama¬
rosan tisztségviselő lesz.
ARTEMISZ-NŐ A MUNKA VILÁGÁBAN

Egy Artemisz-nő nem csak a fizetésért dolgozik; számára a mun¬
kának szubjektív értéke is van. Ha versenghet valakivel, valósággal
megtáltosodik, s ha munkáról van szó, csaknem fáradhatatlan. Ha
segítő foglalkozást vagy jogi pályát választ, döntését valószínűleg
egy példakép is befolyásolta. Ha üzletasszony, olyan terméket
árusít, amelyben hisz, vagy amely segített neki, hogy megtegyen
valamit, amit nagyon szeretett volna. Ha viszont alkotómunkát
végez, az bizonyára sajátos látásmódját fejezi ki. Politikusként,
közéleti emberként valószínűleg egy nőszervezetben, vagy a kör¬
nyezetvédők között található. Amiben kitünteti magát, abban álta¬
lában eredményes is: pénz, siker és hatalom, vagy hírnév az isten¬
nőtől „örökölt” vonások evilági jutalma.
Mindez azonban nem jelenti azt, hogy akiben erős az Artemisz-
őstípus, az feltétlenül ezt az utat járja be. Számos képviselője ennek
az archetípusnak egyáltalán nem foglalkozik olyasmivel, ami
fényes pályafutással, köztisztelettel vagy vastag pénztárcával ke¬
csegtet. Vagy olyasmivel foglalkoznak, ami kívül esik a közérdek¬
lődésen, vagy olyan időrabló dologgal, hogy mind az előmenetel,
mind a jó kapcsolat hiánya az, ami eleve garantálható a pályán, s
pusztán a cél felé törekvés az, amivel a nő megfelel Artemisz- jel¬
legének. A vesztes ügyek szószólója, a mellőzött reformer, aki
„pusztába kiáltja a szót”, az el nem ismert művésznő valószínűleg
Artemisz-nő. (Ha művész, akkor Aphrodité befolyása is érvénye¬
sül: a kreativitás és a szubjektív élmény hangsúlya.)
Minthogy az Artemisz-nő nem tiszteli a hagyományokat, sőt,
hangsúlyozottan nonkonformis, mind önmagával, mind pedig a
környezetével konfliktusokba keveredhet még ma is. És ki tudja,
hány Artemisz-nő született „túl korán” ahhoz, hogy kibontakoztat¬
hassa képességeit - és tört meg lelkileg a támogatás hiánya miatt.
KAPCSOLATA A NŐKKEL: TESTVÉRI

Az Artemiszeknek kifejezetten érzékük van hozzá, hogy nőtár¬
saikkal szövetségre lépjenek. Mint az istennő is, aki nimfákkal
vette körül magát, nagy gondot fordítanak nőkapcsolataikra, s ez
ARTEMISZ 59
már kisiskolás korukban megnyilvánul. Lánycsapatot szerveznek

„legjobb barátnőkéből, akik hasonló érdeklődésűek, s ezek a
barátságok olykor évtizedeket fognak át.
A munkahelyen is hasonlóképpen működnek, mindenféle
szakszervezet és önsegélyező társulás lelkes tagjai, gyengébbek
mentorai, fiatalok „mentsvárai” - minthogy mindez a nővér-
archetípus természetes megnyilvánulása.
A női egyenjogúságnak még az egyébként individualista
Artemisz-nők is lelkes hívei. Meglehet, anyáik sorsát látva érez¬
nek szolidaritást minden nővel, vagy éppen az anyák elmulasztott
lehetőségei, ki nem élt ambíciói mozgatják őket. Különösen a het¬
venes években volt gyakori, hogy a hivatást választó nő az anyja
pályaálmát valósította meg. A II. világháború után ugyanis, ami¬
kor ezek az anyák fiatalok voltak, a demográfiai robbanás nem
tette lehetővé, hogy az akkori Artemiszek megtagadják a hagyo¬
mányos női szerepek betöltését. Gyakori tapasztalatom, hogy az
Artemisz-nő mögött a háttérben egy lelkesen helveslő anya tapsol
feminista leányának.
Artemisz természetéből fakad, hogy szimpatizál a feministák¬
kal, hiszen a nőmozgalom olyan húrokat penget, melyekre az ő
lelke ugyancsak könnyen rezonál. Egy Artemisz-nőnek nagyon
nincs ínyére az olyan bölcs tanács, hogy „ne vegye észre az a férfi,
hogy milyen okos vagy”, vagy: „hagyd győzni a fiút” (vitában
vagy teniszpályán). A sablonos női szerep nem neki való.
SZEXUALITÁSA
Az Artemisz-nő ezen a téren is hasonlíthat az istennőre: megőrzi

szüzességét, vagy éretlen, szunnyadó benne a szexualitás. Manap¬
ság ez az eset persze meglehetősen ritka. Valószínűbb, hogy a fel¬
nőtt Artemisz akképpen tapasztalja meg a szexet és a szerelmi
életet, ahogyan bármi mást fölfedez és kipróbál, újdonságokra,
kalandra, ismeretlen tájakra vágyódva.
Az Artemisz szexualitása egy kicsit hasonlíthat egy nagyon
elfoglalt férfiére. Mindketten másodlagosnak tekintik a párkap¬
csolatokat, a munka, a karrier vagy az ügy, amelyet szolgálnak,
előbbre való a léhaságnál. A szex inkább felüdülés, kikapcsolódás
vagy a fizikai erőnléthez szükséges feltöltődés eszköze, semmint

érzelmi intimitás, lelki igény és elkötelezettség - mint Héránál -,
de nem is az érzékiség belső, ösztönös kifejezése, mert ehhez
Aphrodité jelenléte kellene.
Amennyiben egy Artemisz-nő leszbikus, úgy általában vala¬
milyen homoszexuális csoport vagy közösség tagja. Mind a hete-
ro-, mind a homoszexuális Artemisz számára fontos a nőkkel kö¬
tött intenzív és szoros barátság, az utóbbi azonban még a szexuá¬
lis intimitást, a testi kapcsolatot is a barátság egy dimenziójaként
éli meg, nem úgy, mint azok a nők, akiknek a kapcsolat elsőrendű
tartalma és indítéka az érzékiség.
A leszbikus Artemisz párja vagy egy tükörkép-imágó, akivel
szinte ikerkapcsolatban van, vagy egy lágy, nimfaszerű, nála jóval
nőiesebb és kevésbé markáns személyiség.
Az Artemisz-nő - bármilyen párkapcsolatban - kerüli azokat a
partnereket, akik uralkodni akarnak rajta, akik babusgatni akar¬
ják, és azokat is, akik anyáskodó magatartást várnak el tőle.
HÁZASSÁGA
A férjhez menés gondolata meglehetősen távol áll az Artemiszek-
től, különösen fiatal korukban, amikor a tanulás és a munka¬
kezdés teljesen leköti őket. A „fészekrakás”, a megállapodottság
sem különösen vonzó annak, aki legszívesebben mindig úton
lenne. Ha az Artemisz-nő vonzó és népszerű, meglehet, számos
szeretője akad, mondhatni „tarolja a mezőnyt” az egyetemen - de
nem kötteti be a fejét. Az élettársi kapcsolat még valahogy elvisel¬
hető számára, s gyakori, hogy tartósan együtt él egy férfival, de
nem megy hozzá.
Ha mégis házasságot köt, férje általában volt osztálytárs, év¬
folyamtárs, kolléga, sporttárs vagy klubtárs. Házassága két egyen¬
rangú és egyenjogú ember szövetsége. Manapság gyakori, hogy az
asszony házasságában is megtartja leánykori nevét.
ARTEMISZ 61
KAPCSOLATA A FÉRFIAKKAL: TESTVÉRI

Az istennő ikertestvére Apollón, a sokoldalú napisten volt Arte¬
misz férfipárja. Birodalmukat is megosztották testvériesen: Arte-
miszé volt a vadon, Apollóné a város, a fivéré a Nap, a nővéré a
Hold; Apollón a nyájak pártfogója volt, Artemisz a vadon élő álla¬
toké. Apollón a lantján muzsikált, Artemisz körtáncra szólított a
hegyek között. Második generációs olümposzi lévén Apollón
inkább a fiúk, semmint az apák nemzedékébe tartozott. Egyrész¬
ről a jognak és a törvényeknek a védnöke és gyógyító volt, tehát a
racionalitással állt kapcsolatban, másrészről a jóslás istene és a
művészeteké, és így az irracionalitás területén is otthon volt.
Nővéréhez hasonlóan ő is „androgűn”, azaz nőies férfi, amint
Artemisz is férfias nő. Mindkettőjüknek vannak olyan tulajdon¬
ságaik, amelyeket általában a másik nemre tartanak jellemzőnek.
Az Artemisz- Apollón ikerjelleg az Artemisz-nő minden férfi¬
kapcsolatában föllelhető, legyen az barátság, választott munkatár¬
si vagy házastársi viszony. Megfigyelhető az is, hogy az Artemisz-
nőket azok a férfiak találják vonzónak, akiknek a személyiségé¬
ben erős az esztétizáló, a gyógyító, az alkotó hajlam, vagy zenei
érdeklődésűek. Hivatásukat tekintve művészek vagy segítő fog¬
lalkozásúak, társukkal azonos intellektuális szinten állnak, és ér¬
deklődési körük is vagy azonos, vagy kiegészíti a párjukét.
Az Artemisz-nőt a legkevésbé sem vonzza a domináns férfi,
egy „én - Tarzan, te - Jane”-szerű kapcsolat. Azokat a férfiakat,
akik arra várnak, hogy körülöttük forogjon a világ, nagy ívben
elkerüli. Nem érzi jobban magát akkor sem, ha a gondoskodó
anya szerepét várják tőle, de végképpen nevetségesnek és méltat¬
lannak találná, hogy „az aranyos kicsi asszonykája” legyen bár¬
kinek is. Maga az istennő a mítoszok szerint igen magas, a társnői
közül jó fejjel kimagasló nő volt - a földi Artemisz pszichésen „áll
fölötte” egy ilyen szerepnek.
Gyakori, hogy az Apollón-Artemisz kapcsolat a szabadidő el¬
töltésénél is közös érdeklődésben fonódik össze; ez lehet valami¬
lyen szabadban űzhető sport, sziklamászás, vitorlázás vagy íjászat.
Ha egy Artemisz-nő nem tudja megosztani a férfival kedves sport¬
ját, úgy érzi, hogy a kapcsolatból valami elementárisán fontos do¬
log hiányzik.
—
Férfibarátságaiból - ha minden összejön rendszerint pajtás¬
házasság lesz, melyben a szexualitásnak igen mérsékelt szerepe
van, de a felek egymás legjobb barátai. Egyes Artemisz-nők akár
homoszexuális férfiakkal is összeházasodnak, és igen nagyra be¬
csülik azt a bajtársiasságot és függetlenséget, amit egy ilyen frigy
megkötői egymásnak nyújthatnak. Az Artemisz-nők általában
válás után is igen jó viszonyban maradnak volt férjükkel.
Ahhoz, hogy egy Artemisz-Apollón házasság igazi és teljes le¬
gyen, még két istennőnek: Hérának és Aphroditének kell jelen
lennie, nélkülük ez az együttélés alig több egy testvérkapcsolatnál.
Gyakori az a helyzet is, amelyben Artemisz párja olyan férfi,
aki „megszelídíti” asszonyát, akinél az asszony „hazatalál”. Ilyen¬
kor a férj az, aki megtanítja a feleségét az érzelmek fontosságára,
tapintatra, körültekintésre, és ő az is, aki gyereket akar.
Kevésbé sikeres házasságokban a meg nem felelő apa-lány vi¬
szony ismétlődik meg. A férj nem nézi jó szemmel az Artemisz-
asszony hivatásgyakorlását, lekicsinylőén, gúnyosan nyilatkozik
róla, ha csak alkalma van rá. Az asszony - akárcsak lánykorában az
apja ellen - dacol és lázadozik, nem hagyja ott a munkáját, de ön¬
értékelése már léket kapott. Végül, lelkileg sérülten, boldogtala¬
nul, de esetleg alkalmazkodik a férj értékrendjéhez.
Megesik - az Artemisz-Orión regének megfelelően -, hogy
Artemisz egy erős férfit szeret meg, ám képtelen a versengés ele¬
mét kizárni a kapcsolatból, és ezzel meg is öli azt. Ha a férj elér va¬
lamit az életben, és az asszony nem büszke rá, hanem irigyli,
igyekszik elhomályosítani a sikerét, úgy a férj szerelme hal meg,
ha pedig a férj nem méltányolja Artemisz teljesítményét, úgy a nő
szerelme alszik ki. A férfiak pedig erősen hajlanak rá még ma is,
hogy a feleségük ambícióit félreértelmezzék, és saját leértékelő¬
désük veszélyét szimatolják benne. Márpedig ha a házaspár nem
képes leállítani a rivalizálást, úgy a síeléstől a társasjátékig szinte
mindenből halálosan komoly kihívás lesz.
Jó, ha azok a férfiak találják meg az igazit egy Artemisz-nő
személyében, akik valóban egy „ikerpárt” - a „másik felüket” is¬
merik föl benne. A férfi saját női hasonmása felé vonzódik, a vele
egyenlő felé, aki mellett önmaga lehet, és akinek az oldalán szem¬
be tud nézni a feladataival, és elérheti céljait. Meglehet persze,
hogy a „másik fél” a kiegészítő; éppen azok a tulajdonságok ra-
ARTEMISZ 63
gadják meg a férfit, amelyek belőle hiányoznak, vagy csak halvá¬

nyan vannak meg: a lelki függetlenség, az akaraterő, a céltudatos¬
ság, a kitartás, vagyis mindaz, amit saját én-ideáljukként kerget¬
nek, de nem tudnak elérni.Ezek a férjek éppen „nőietlen” tulajdon¬
ságaikért imádják és állítják piedesztálra Artemiszüket. Egyszer
véletlenül kihallgattam, amint nyolcéves fiam barátja egy kislány-
társuk bátorságáról áradozott. Barátnőjét szókimondó, merész és
nagyon szép lánynak írta le, de a legfontosabb az volt a számára,
hogy számítani lehetett rá: „És tudod, ha valaki szemétkedik ve¬
lem, csak szólok neki, és egy pillanat alatt ott van.” A csodálatnak
és a kapcsolatból merített büszkeségnek ugyanezt a hangsúlyát
gyakran hallottam férfi betegeimtől, akik Artemisz-nőt szerettek,
és kedvesük teljesítményeit, tetteit és nagyszerűségét ecsetelték
nekem.
A harmadik lehetőség, amelyet említenem kell, ha a férfit az
Artemisz-archetípus tisztasága, szűziessége és az őstermészettel
való azonosulása ejti rabul. A görög mitológiában ezt a vonzalmat
testesítette meg Hippolütosz, a bájos ifjú, aki Artemisz tisztele¬
tének szentelte magát, s mert ellenállt Phaidra csábításának, korai
halállal kellett lakolnia. Szüzessége ugyanis sértette Aphroditét,
aki bűnös szerelemre gyújtotta iránta mostohaanyját, aki aztán a
visszautasítás miatt csúnyán elbánt vele. Akik tisztaságáért szere¬
tik Artemiszt, azok inkább az égi, mint a földi szerelem bajnokai,
de lehet, hogy maguk is szüzek még, mert éppen a kamaszkor vé¬
gén járnak, mint az ifjú Hippolütosz.
ARTEMISZ, v4Z ANYA
Artemiszről nehezen állítható, hogy „kotlóstyúkszerű” anya lenne.

A terhesség elnehezítő állapota, a szoptatás és csecsemőgondozás
„rabsága” nem az ő világa. Alakja elformátlanodását kifejezetten
nehezen viseli el, és nem is érez erős késztetést, hogy szüljön (ehhez
Démétér jelenléte kell), viszont nagyon szereti a gyerekeket.
Azok a nők, akiknél Artemisz a domináns őstípus, egyáltalán
nem érzik „fogyatékosnak” magukat, ha úincsen saját gyerme¬
kük, mivel sajátos anyai érzelmeiket - melyek leginkább egy ifjú
és megértő nagynéniéihez hasonlatosak - igen jól ki tudják élni
mások gyerekein. Patronálni egy leányokból álló cserkészcsapa¬

tot, egy gyermekvédő egyesület kuratóriumi tagjának lenni, pót-
mamaság a családban betegség vagy utazás esetén, keresztanyaság
vagy nevelőanyaság: ezek az Artemisz-nő anyai érzéseinek leg¬
megfelelőbb helyzetek és tevékenységek, ilyenkor csilloghat leg¬
inkább az istennő gyermekeket - s főként kislányokat védelmező
szerepében.
Ha saját gyermekei vannak, általában nagyon jó anya - akár¬
csak legfőbb jelképe: a nőstény medve. Gyerekei önállósodási
kísérleteit szívvel-lélekkel támogatja, ő az az anya, aki megtanítja
őket arra is, hogy hogyan védjék meg önmagukat, de maga is kö¬
römszakadtáig védelmezi őket. Az Artemisz-anyák gyermekei
meg vannak győződve róla, hogy anyjuk alkalomadtán a halálos
fizikai küzdelmet is vállalná értük.
Artemisz nem emlegeti nosztalgiával azokat az időket, amikor
a gyerekei kisbabák vagy „totyisak” voltak, és minden téren rá
voltak utalva, sőt: alig várja, hogy utódai minél önállóbbakká vál¬
janak. Az örökmozgó kisfiúk és lánykák, akik szeretik fölfedezni
maguk körül a nagyvilágot, lelkes társra találnak egy ilyen anyá¬
ban. Az Artemisz keble dagadozik a büszkeségtől és boldogságtól,
ha gyerekei egy jól fejlett vízisiklóval állítanak be, és nagyon szí¬
vesen megy velük síelni, vitorlázni, sátorozni.
Gondok akkor vannak, ha gyerek passzív és önállótlan. A „láb-
raállás” korai erőltetése csak rontja a helyzetet, a kicsik valósággal
belecsimpaszkodnak anyjukba, ahelyett, hogy leválnának, s köz¬
ben érzik, hogy az anya nincs velük megelégedve. Az Artemisz-nő
félénk, szorongó gyereke, aki mozgásában is suta, sokáig hurcolja
magában az elégtelenség, a meg nem felelés érzését, bármilyen
okos vagy tehetséges is intellektuális téren.
ARTEMISZ, AZ ÉRETT NŐ
A 33-55 év közötti Artemiszek - hacsak nincs más archetípusok¬

nak jelentős befolyása személyiségükre - a középkorú nő krízisét
élhetik át. Ez a jelleg ugyanis a célratörő, fiatal, lendületes nőnek
felel meg, aki a maga választotta utat járja. Érettebb korban azon¬
ban, sajnos, váltani kell. Kevesebb immár a feltérképezetlen terű-
ARTEMISZ 65
let, a „szűz vadon”, amit átkutathat, s vagy elérte már a célját, vagy
kudarcot vallott.
A középkorú Artemisz számára jó megoldás, ha a vadászat isten¬
nőjének befolyása helyett „átvált” a Hold istennőjének hívására,
vagyis megnyitja magát a befelé fordulás, a saját „rengetegében”
való kószálás érzékenyebb, bölcsebb korszaka előtt. A klimak-
térium fantáziái és álmai is segíthetik az extravertált, vagyis erede¬
tileg kifelé forduló asszonyokat a belső lényeg meglátásában.
A szellemi „utazás” közben fel-felbukkannak a múlt „kísértetei” is,
régóta mellőzött, szőnyeg alá söpört érzéseket, vágyakat fedve föl.
A változó korban a nő befelé fordulása, átlényegülése, bölcs be¬
látása Hekaténak, a varázslatok, szellemek és titkok ismerőjének,
az éjszaka, a sötét Hold alvilági birodalmával rendelkező három¬
testű istennőjének köszönhető. Hekaté is, Artemisz is holdisten¬
nők, kettejük kapcsolata az öregedő Artemisz-nőkön figyelhető
meg, akik éppoly szenvedélyesen kezdik faggatni a belső, a pszi¬
chikai, a spirituális, az „alvilági” szellemvilágot, mint ahogyan
fiatal korukban a külvilágot fedezték föl.
A KÉSŐI ÉVEK
Egyáltalán nem ritkaság, ha az Artemisz-jelleg a nő idős korában

is megmarad. Fiatalos aktivitása soha nem csillapodik, nem álla¬
podik meg sem testi, sem szellemi értelemben. Ő a nyugdíjas uta¬
zó, aki mindig új terveket sző, s amint hazaérkezik, máris a követ¬
kező útját készíti elő. Gondolkodása nyitott marad, és a fiatalok
iránti vonzalma sem csökken; ez megóvja őt attól, hogy „hajlott
korban” lévőnek, vagy „öregnek” érezze magát késői éveiben.
Több éltes Artemiszt ismertem. Ilyen volt Elisabeth Terwillin-
ger természetrajz-tanárnő, aki hetvenes évei derekán is diákok
hadait vezette erdőkön-réteken át a hegyek közé és a vízmosások¬
hoz. Diadalmasan kotort elő egy mások számára fölfedezhetetlen,
ritka gombát egy fa gyökerei közül, csinos kígyókat lengetett meg
a feje felett, és ehető növényeket csipegetett a domboldalakon,
mindenkinek körbeadva a vadsóskát, hogy kóstolják csak meg.
A természet iránti határtalan lelkesedésében immár gyerekek és
felnőttek számos, általa nevelt generációja osztozik.
A másik, már-már manószerűvé aszalódon éltes Artemisz

Frances Horn, akit felfedező kedve az emberi természet ösvényei¬
re vitt. Hetvenévesen lett a pszichológiai tudományok doktora, és
hetvenöt volt, amikor I Want One Thing (Egy dolgot szeretnék) cím¬
mel publikálta önéletrajzi művét, mely jegyzeteit és maradandó
értékűnek ítélt kutatásait is tartalmazza.
PSZICHÉS ZA VAROK
Az istennő maga választotta birodalmát a maga választotta társak¬

kal járta, és azt tehette, ami neki tetszett. Míg más istennők ál¬
dozataivá váltak valakinek (általában férfi isteneknek), Artemisz
nem szenvedett el méltánytalanságot, és nem vált áldozattá soha,
sőt, azoknak kellett lakolniuk, akik megsértették őt, vagy valakit
azok közül, akik a védelme alatt álltak. Az Artemisz-típusú nők
esetleges pszichés zavarai is abból erednek, hogy inkább mások¬
nak okoznak fájdalmat, mint önmaguknak.
AZONOSULÁS ARTEMISSZEL
„Artemiszként” élni annyit tesz: kitűzött céljaink felé törekedni,
elmerülni a munkában. Ez kielégítő lehet egy mai nő számára,
különösen, ha a munkáját hivatásának tekinti, s elegendő energiá¬
val is rendelkezik. Mozgalmas életet élhet, utazhat, kiküldetésbe
mehet, nem hiányolja az otthoni hátteret, a „támaszpontot”, él¬
vezheti a szabadságát. Ha a Héra- vagy Démétér-archetípus nem
jelent erős késztetést, úgy legfeljebb a családja vagy a környezete
gyakorol rá bizonyos nyomást, hogy menjen már férjhez, és szül¬
jön gyerekeket. Ha nincs is közeli, intim kapcsolata, és nem is kö¬
telezi el magát egyetlen férfinak sem, kárpótlást talál a mindkét
nembeli társakkal kötött tartós barátságban, és elegendő örömet a
mások gyerekeivel való együttlétben.
Az Artemisszel való azonosulás markánsan meghatározza a
jellemet. Szüksége van kihívásokra, versenypályára, személyes
győzelmekre és sikerekre. Ha mindez elmarad, az archetípus zá¬
tonyra fut, nem talál kifejezési formát, az Artemisz-nő frusztrált,
ARTEMISZ 67
s végül depressziós is lehet. Ez történt - mint már említettem - a

II. világháborút követő években, amikor a bőséges gyermekáldás
nem engedett választást a nőknek: a sok rájuk váró szerep közül az
anyaságot kellett - illett - választaniuk.
Ha a mitológiából fölidézzük, hogy Artemisz milyen kegyet¬
len tudott lenni azokkal, akikre megharagudott, nem lepődünk
meg, ha azok a nők, akik tudattalanul bár, de Artemisszel azono¬
sulnak, igen sok szenvedést okozhatnak másoknak. A követke¬
zőkben ezekről a negatív erőkről lesz szó.
A SEBEZHETŐSÉG MEGVETÉSE
Az Artemisz-nőt általában csak addig érdekli egy férfi, amíg

„a vad menekül”, amíg a „hajtás” eleme fontos része a kapcsolat¬
nak. Amint a fiú „megadja magát”: érzelmileg függővé válik tőle,
feleségül szeretné venni, vége a vadászat izgalmának. S nem elég,
hogy az Artemisz elveszti érdeklődését; még meg is veti imádóját,
ha az a „gyengeség” jeleit mutatja, és nem rejti jól véka alá, hogy
szüksége van a hölgyre. Mindebből következik, hogy az őstípussal
azonosuló nőnek sorozatosan olyan kapcsolatai lehetnek, melyek
addig kielégítőek csupán a számára, ameddig a férfi érzelmi távol¬
ságot tart, és nincs mindig kéznél. Ez a helyzet szinte bizonyosan
beáll, ha egy nő azonosul az istennő szűzi mivoltával, és hű marad
önmagához, a „megállók a magam lábán” biztonságához, tagadja,
hogy szüksége lenne bárkire is, és sebezhetetlenségét őrzi. Ahhoz,
hogy megváltozzék, fel kell fedeznie, hogy egy másik ember iránt
érzett szerelem és intimitás nagyon is becses lehet a számára.
Mindaddig azonban, amíg ez be nem következik, az Artemisz-
nő férfiszempontból leginkább egy életveszélyes szirénhez hason¬
lítható: félig gyönyörű, csábos nő, félig hideg és könyörtelen lény.
Esther Harding jungiánus pszichoanalitikus így jellemzi a szűz is¬
tenséggel azonosuló földi nőket: ,A női természetnek ezt az aspektusát
a Hold hidegsége és a holdistennő szívtelensége szimbolizálja. A gyön¬
gédség hiánya és az érzéketlenség ellenére, ami ezzel jár— talán a személy¬
telen erotika közönyössége miatt is - többnyire vónzza aférfiakat. ”}
Azzal a férfival, aki nem érdekli többé, Artemisz nagyon ko¬
misz tud lenni. Egyik napról a másikra kiteszi a szűrét, és a továb-
biakban úgy bánik a még szerelmes partnerrel, mint egy nemkívá¬

natos betolakodóval.
DESTRUKTÍV TOMBOLÁS:
A KALÜDÓNI VADKAN MÍTOSZA
Artemisz állatszimbólumai közül a vadkan az istennő tomboló és
mindent letaroló dühét jelképezi.
Az idevágó mítosz pedig úgy szól, hogy a kalüdóni Oineusz
király egyszer, amikor a termés zsengéiből áldozatot mutatott be
az isteneknek, Artemiszről megfeledkezett. Megharagudott az
istennő, és egy hatalmas vadkant szabadított rá Kalüdón földjére.
Ovidius Átváltozások című művének egyik epizódjában leírja,
hogy a vadkan szemei tűzben égtek, sertéi lándzsaként mere-
deztek, roppant lábai akár az indiai elefánté. A zsendülő vetést
letaposta, a szőlőtőkéket és az olajfákat gyökerestül szaggatta ki
agyarával, a nyájakat és a gulyákat megvadította, és vad mészárlás
közepette szétkergette. Az őrjöngő rombolásnak ez az érzékletes
képe a tombolva harcba szálló Artemisz metaforája.
Artemisz dühét talán csak a Héráé múlja fölül, s bár az érzés
intenzitása hasonló, iránya egészen más. Míg Héra dühe mindig
„a másik nő” felé irányul, Artemiszé egy férfira (vagy a férfiakra
általában), ha becsmérelni merészeli, megfeledkezik róla, vagy ha
nem tisztel valamit, amit ő nagyra tart.
(Egy zárójel erejéig visszatérve a hetvenes évek nőmozgal¬
maira: ezek a megmozdulások számos igen pozitív változást ered¬
ményeztek. Amikor azonban egyes Artemiszek ráébredtek, hogy
a társadalom milyen méltatlanul bánik a nőkkel, olyan agresszivi¬
tást tanúsítottak, amely a sérelemhez, a provokációkhoz és az ese¬
ményekhez mérve ugyancsak eltúlzott volt. Az óvatosabb szem¬
lélők bölcsen félre is húzódtak az útból, amikor a hetvenes évek
elején a „Kalüdóni vadkan” és a „hímsoviniszta disznó” össze¬
csaptak. Az öntudatébresztő gyűlések Artemisz-szónokai ráadá¬
sul nagyon sok nőt lehülyéztek, és alaposan megsértettek. )
A mítosz úgy folytatódik, hogy Oineusz király összehívta egész
Görögországból a hősöket, és kihirdette, hogy aki megöli a vad¬
kant, megkapja a bőrét jutalmul. Eljött Árkádiából egy hős leány
ARTEMISZ 69
is: Atalanté. Senki nem tudta megsebesíteni a bestiát, mert az

irhája vastagabb volt, mint egy pajzs. Végül, amikor Atalanté
szembekerült vele, érezte, hogy most vagy ő öli meg az állatot,
vagy az őt. Kivárt, egészen közel engedte magához, és dárdáját az
egyetlen sebezhető pontba: a vadkan szemébe döfte, mire az kiad¬
ta páráját.
Artemisz tomboló dühét csak úgy lehet leállítani, ahogyan azt
Atalanté tette. Az istennőnek - és a földi nőnek - saját destruktivi-
tásával kell szembetalálkoznia, konfrontálódnia. Látnia kell,
hogy a „vadkan” személyiségének az a része, amelyet neki magá¬
nak kell megzaboláznia, mielőtt fölemésztené őt, és lerombolná
kapcsolatait. Nem könnyű a bennünk dúló vadkannal szembefor¬
dulni, bátorság kell annak a fölismeréséhez, hogy kárt tehetünk
önmagunkban és másokban. Rá kell ébrednünk, hogy artemiszi
mivoltunk hatalma korlátozott, igaza pedig kétséges. A megszé-
gyenülés azonban jó lecke: visszatérít az emberséges útra - nem
vagyunk bosszúálló istenek, gyarló emberek vagyunk, s ez kötelez
is bennünket.
„MINTHA OTT SE LENNÉNK”
Az istennő egyik állandó jelzője: „távoli”, a „távolságtartó”, „hoz¬

záférhetetlen” értelemben. Földi megfelelőjét is az érzelmi távol¬
ságtartás jellemzi, hiszen minden figyelmét saját céljára, vagy
aktuális foglalatosságára fordítja, s így nemigen veszi észre, hogy
mit éreznek a körülötte lévők. Figyelmetlensége miatt azok, akik
a környezetéhez tartoznak, s akiknek az ő személye fontos, egy idő
után úgy érzik mellőzi őket, keresztülnéz rajtuk, s ettől megbán-
tódva elhúzódnak tőle, vagy neheztelnek rá.
Ezen is a szembesülés, a tudatosság segít: az Artemisz-nőnek
oda kell figyelnie a másikra, hogy meghallja és figyelembe vegye,
amit mond. Környezetének viszont azt kell megtanulnia, hogy
legjobb kivárni a megfelelő pillanatot, amikor Artemisz oda tud
figyelni az őt megszólítóra. (Ha akkor próbálja valaki megkörnyé¬
kezni, amikor éppen elmélyül valamiben, a koccanás elkerülhe¬
tetlen.) Maga az istennő is - akárcsak a vad, melyet űzött -, hol fol-
bukkant, hol pedig eltűnt szem elől. Mivel az erős koncentrálás
azzal jár, hogy az ember valósággal megszűnik a külvilág számára,

az Artemisz-nőnek is tudatosan kell fenntartania a kontaktust
azokkal, akiket nem akar megbántani. Valószínűleg éppen ez
történik, amikor egyszer csak fölbukkan egy intenzív jelenlét ere¬
jéig, s aztán ismét eltűnik -, akár csak napokra, akár hosszabb
időre. Egyszerűen szüksége van rá, hogy olykor magára marad¬
hasson, és semmi ne vonja el a figyelmét arról, amit csinál.
KÖNYÖR TELENSÉG
Artemisz könyörtelensége számos mítoszban előfordul. Aktaión, a

vadászó királyfi például merő véletlenségből botlott a fürdőző
leánycsapatba, és föl se fogta, mekkora bűnt követett el, amikor
meglepetésében még egy kicsikét bámészkodott ottan. (A mítosz
szerint a nimfák megpróbálták körülvenni és eltakarni Artemiszt,
de ő jóval magasabb volt náluk.) Aktaiónnak szarvassá kellett vál¬
toznia, és a saját kutyái tépték szét. Amikor a fennhéjázó Nióbé
megsértette Létót, Artemisz és ikertestvére a királyné összes gyer¬
mekének elpusztításával vett elégtételt, egyet sem hagytak életben.
Amilyen pozitív Artemisz tettre készsége, határozottsága,
gyorsasága a bajba jutottak védelmében, és a közösség vállalása
nőtársaival, olyan elborzasztó a kegyetlensége is, amellyel büntet.
Kérlelhetetlen ítélkezés veszélye jellemzi a földi Artemisze-
ket: fekete-fehér, jó vagy rossz. Középutat mások tetteinek meg¬
ítélésekor nemigen ismernek, s hasonlóképpen viszonyulnak em¬
bertársaikhoz is: vagy egészen elfogadják, vagy teljesen elutasít¬
ják, amit tesznek, s ezért mindig „jogosnak” vélik a törlesztést.
Aki úgy érzi, sok Artemisz-vonás van benne, jól teszi, ha igyek¬
szik kimunkálni magában a megértés, a beleélés, az empátia képes¬
ségét. Ha az érés folyamán ez nem történik meg, a kegyetlenség, a
könyörtelen ítélkezés képessége marad előtérben, s ezek bizony
nem előnyös attitűdök. Az Artemisz-őstípus olykor úgy érkezik a
felnőttkor küszöbére, hogy nagyon erősnek, magabiztosnak, sebez-
hetetlennek érzi magát. Csak a negatív élettapasztalatok tanítják
meg méltányosságra, megértésre, a szánalom és a megbocsátás na¬
gyon fontos képességeire. Érett korára belátja, hogy az emberek bo¬
nyolultabbak, mint vélte, s hogy mindenki követhet el hibát.
ARTEMISZ 71
FÖLÁLDOZNI VAGY MEGMENTENI?
Iphigeneia története az artemiszi döntés kettősségét példázza.

A trójai háborúba induló Agamemnon király hajóhada Aulisz
kikötőjében vesztegelt, mert a szél csak nem akart föltámadni.
A katonák már zúgolódtak, s egyre valószínűbbnek tetszett, hogy
a kedvezőtlen időjárást valamelyik isten hozza rájuk. A király
konzultált is a hadjárat jövendőmondójával, aki közölte vele,
hogy egy vadászat alkalmával egy szarvas elejtésekor (az istennő
szent állatának lenyilazása pillanatában) megsértette Artemiszt,
mondván: „Maga Artemisz sem talált volna jobban a célba!”
A jós szerint nem is támad föl a szél addig, amíg Agamemnón
föl nem áldozza kedvenc leányát Artemisz oltárán engesztelésül.
A király erre azzal az ürüggyel, hogy a hős Akhilleuszhoz akarja
feleségül adni a lányt, odahívta feleségét, Klütaimnesztrát és
Iphigeneiát Auliszba. Ami ezután történt, azt kétféleképpen őrzi
az emlékezet, azaz: a mondának kétféle változata ismeretes. Az
egyik szerint Iphigeneia megtudta, hogy miről van szó, és önként
vállalta az áldozatot, ami annak rendje-módja szerint meg is tör¬
tént, és a had jó széllel kihajózhatott. A másik verzió szerint azon¬
ban Iphigeneia nem halt meg: az istennő egy szarvastehenet vará¬
zsolt helyébe az oltárra, őt pedig a tauroszok földjére ragadta egy
felhőbe takarva, és saját szentélye papnőjévé tette.
E kétféle végkifejlet az Artemisz-hatás kettősségét jelképezi:
egyfelől menti a nőket és a feminin értékeket az elnyomó, leala¬
csonyító patriarchális erőktől, másfelől viszont kíméletlenül fel¬
áldozza a nőiséget, a hagyományosan nőies vonásokat, az érzé¬
kenységet, a gondoskodást, az áldozatkészséget a kemény céltuda¬
tosság oltárán. Iphigeneia ebben az értelemben Artemisz maga -
azaz: az istennő feminin oldala. így van ez a földi Artemiszeknél
is: mindegyikükben szunnyad egy Iphigeneia, egy ifjú, bizalom¬
teli, hűséges és sérülékeny, gyönyörű leány, aki alárendeli magát
mások akaratának, és képes az intimitásra is. A nagy kérdés az,
hogy vajon meg tudja-e menteni az Artemisz-nő a személyiségé¬
nek ezt a törékeny részét, miközben éli a maga életét, és céltudato¬
san tör előre? Vagy meg kell ölnie magában az lphigeneia-részt
ahhoz, hogy a lehető legsebesebben, a legegyenesebb úton halad¬
jon afelé, ami érdekli, ami betölti, ami célként áll előtte?
A FEJLŐDÉS ÚTJAI
A földi nőnek elsősorban érzékenységét és kapcsolatteremtő kész¬

ségét kell fejlesztenie, ha át akarja lépni Artemisz árnyékát. Az is
előnyére válik, ha egy kicsit veszít serdülőkori sebezhetetlen-
ségéből és öntudatosságából, ha tudatosan ráhangolódik ember¬
társaira, örömét leli az intimitásban, a szerelemben, párja vagy
gyermekei gondozásában, vagy akár egy másik nővel való kapcso¬
latban. Meg kell tanulnia szeretni és elfogadni mások szeretetét.
Ez az előnyös változás általában csak azután következik be,
miután Artemisz „kifutotta a formáját"; miután eltalált néhány
célpontot, megélte - vagy éppen elmulasztotta - a sikereket, és
vége a vadászatnak. A férfinak, aki Artemiszt szereti, ki kell vár¬
nia, míg mindez bekövetkezik, vagy amíg Aphrodité a segítségére
siet, amint azt az alábbi mítosz elbeszéli.
AZ A TALANTÉ-MÍTOSZ:
A PSZICHÉS, FEJLŐDÉS METAFORÁJA
Jóslatot kért a szép Atalanté királyleány az istenektől, hogy ki lesz

a férje. Ezt a választ kapta: „Megállsz te a magad lábán is, Atalanté,
de ha férjhez mégy, elveszíted önmagadat.” A rémült leány, hogy
kérőinek a zaklatásától szabaduljon, kihirdette, hogy annak lesz a
felesége, aki versenyfutásban legyőzi őt, de aki alulmarad, annak
meg kell halnia. Egyik versenyfutás a másikat követte; a sebes¬
lábú Atalanté mindig győzött, és a kérők életükkel fizettek vak¬
merőségükért.
Hippomenész, a tenger istenének dédunokája nem volt ugyan
atléta, de igazán beleszeretett a lányba, és némi habozás után rá¬
szánta magát, hogy akár az élete árán is próbálkozzék. A verseny
előtti éjszakán azonban Aphroditéhez fohászkodott segítségért,
és az istennő meghallgatta őt. Küproszi kertjének fájáról három
aranyalmát hozott Hippomenésznek és kioktatta, hogy mit te¬
gyen velük.
Az 1. alma: intés, hogy múlik az idő. Jelt adtak a kürtök, kez¬
dődött a verseny. Az első almát a pálya első harmadában dobta
Hippomenész a lány útjába, aki már jóval előbbre járt nála.
ARTEMISZ 73
Atalantét kíváncsivá tette a csillogó aranytárgy, lassított és leha¬

jolt érte. Miközben a fiú egérutat nyert, a leány ránézett az almára
és annak görbületében, mint egy torz tükörben, meglátta a saját
arcát. „Ilyen leszek, ha megöregszem” - gondolta.
Nagyon sok aktív nő nem gondol az idő múlásával. Csak élete
derekán döbben rá, hogy ideje véges: akkor, amikor a kihívások
száma apad, a verseny irama csökken, és az elérendő célok halvá¬
nyulnak. A nő ráébred, hogy nem lesz mindig fiatal, s el kell tű¬
nődnie a jövőjén, az úton, amelyen jár, és az út végén, ahová érke¬
zik majd.
A 2. alma:figyelmeztetés a szerelemfontosságára. Atalanté egyket¬
tőre lehagyta Hippomenészt, de amikor a fiú a második almát
elébe vetette, visszapillantott rá. Megakadt a szeme a szép és ked¬
ves arcon, és halott szerelmére, Meleagroszra gondolt, aki rövid¬
del azután, hogy megölték a kalüdóni vadkant, a karjai között halt
meg. Elfogta a vágy a testi-lelki közelség után.
Ha az asszony ráébred, hogy múlik az idő, és hogy a szerelem
nagyon fontos része az életnek, figyelmét új célra: a társkeresésre
összpontosíthatja.
A 3. alma: az anyai ösztön és az alkotási vágy ébredése. A cél már
ott volt a futók előtt, váll-váll mellett repültek előre. Atalanténak
már csak néhány ugrás hiányzott, hogy lehagyja és elveszejtse
versenytársát, amikor Hippomenész a harmadik almát is eldobta,
kicsit félre az útból, hogy nagyobb kitérőre kényszerítse a lányt.
Atalanté tétovázott, hogy engedjen-e a hívogató aranyalma csábí¬
tásának, de Aphrodité kényszerítette fá, hogy fölvegye ezt is, sőt,
isteni varázserejével még meg is növelte az alma súlyát. Hippome¬
nész győzött, de Atalanta is örült, hogy elveszítette a versenyt, és
Hippomenésznek nyújthatja a kezét - már nem félt attól, hogy
elveszíti önmagát.
Aphrodité (Démétér segédletével) fölébreszti a nők reproduk¬
ciós ösztönét, amit szebben anyai ösztönnek nevezünk. Ez számos
Artemisz karrierjét fékezi le: harmincas éveik derekától egyre
sürgetőbbnek érzik, hogy gyermeket hozzanak a világra, s egyre
kevésbé fontos nekik a munka és teljesítmény.
A harmadik alma azonban nem csak a „reprodukciót”, hanem
a „produkciót”, vagyis nemcsak az anyaság, hanem az alkotás, az
önkifejezés vágyát is szimbolizálja, azaz nem csupán a biológiai,
hanem a szellemi - esetleg művészi - alkotás ösztönzője is. A kö¬

zépkorú Artemisz-nőnél csökken a társadalmi karrier, a győzelem
fontossága, és növekszik az egyéni önkifejezés vágya, ami Aphro¬
dité termékenyítő hatására az élmények és tapasztalatok egyedi,
eredeti megjelenítésében ölthet testet.
Az Artemisz-nő egyoldalúságát - bármennyire kielégítő volt is
az a maga számára - a szerelemmel való találkozás megváltoztat¬
hatja, és egy sokoldalúbb, gazdagabb személyiség kialakulásához
nyithat utat. Befelé fordulva, figyelmét saját igényeire irányítva
nem csupán a külső célra tart, belső világát is fölfedezi ez a másik
ember szerelmén megtorpanó „hosszútávfutó” nő. Ráébredhet,
hogy az intimitásra éppen olyan nagy szüksége van, mint az önál¬
lóságra, és - ha megismeri az igazit - akárcsak Atalanténak,
lesznek döntő pillanatai, amikor választania kell, hogy mi a fonto¬
sabb a számára.
ÖTÖDIK FEJEZET
Athéné: a bölcsesség, a mesterségek
és a stratégia istennője, apja-lánya
A THÉNÉ, AZ ISTENNŐ
Athénét, a tudomány, a női munka és a mesterségek istennőjét, a
városvédőt és a hősök támogatóját Minerva néven tisztelték a
rómaiak. Szűz istenség ő is, akárcsak Artemisz, az örök tisztaságot
és a hajadon létet képviseli a mitológiában. Fenséges és gyönyörű
harcosnő volt, aki védelmezte és segítette az általa kiválasztott
hősöket, valamint a nevét viselő várost, Athént, ahol legszebb és
legnagyobb temploma, a Parthenon állott. Ő az egyetlen olümpo-
szi istennő, akit mindig teljes harci díszben ábrázolnak, csak a
sisakrostélya van fölcsapva, hogy látni engedje rendkívüli szép¬
ségét. Karján pajzs, kezében lándzsa van.
Kettős szerepére utaló ábrázolás, ha Athéné egyik kezében a
harci lándzsát, másik kezében a békeidőkre utaló, az asszonyi szor¬
galmat és mesterségeket jelképező tálka vagy orsó van. Athéné
ajándékozta meg az embereket a számok tudományával és a női
mesterségekkel: a fonással, szövéssel, a fazekassággal, ő találta föl a
zablát és az ökrök nyakába való igát, továbbá a gereblyét, az ekét és
a szekeret. Az ő adománya az olajfa, és ő tanított az olajligetek
művelésére és az olajütésre, védnöke továbbá a hajózásnak, a jog¬
nak és az igazságnak - vagyis meglehetősen sokoldalú hölgy volt.
Gyakran ábrázolták a tulajdonságait jelképező bagollyal, ami
bölcsességére és mindig nyitott, éles látású szemére utal. Pajzsán
vagy a ruhája szegélyén két összefonódó kígyó is látható.
Ha Athéné mellett még egy másik alak is szerepel, az kivétel
nélkül férfi figura. Vagy az ülő Zeusz mellett látjuk, amint harci
pózban őrzi fenséges atyját, vagy az Iliász és Odüsszeia legnagyobb
hősei: Akhilleusz és Odüsszeusz mellett vagy mögött áll, a perga-
moni oltáron meg éppen a Gigászok harcában vesz részt.
Az Athéné által felügyelt hadi és ház körüli ténykedések mind¬

egyike tervezést, előrelátást, céltudatos meggondolást igényel.
Az istennő különleges bölcsességét a stratégiai gondolkodás, a
gyakorlatiasság és az eredmény kézzelfoghatósága fémjelzi. Athé¬
né nagyra tartja a racionalitást, s az ösztönös vagy intuitív műkö¬
déssel szemben a tiszta ész és az akarat fölényét hirdeti.
Athéné szelleme a városokban otthonos - ellentétben Artemi-
szével -, szerinte a vadont meg kell szelídíteni, s a természetet alá
kell vetni az emberi céloknak.
Athéné meglehetősen drámai körülmények között lépett az olüm-
posziak közé. Felnőtt nőként, teljes fegyverzetben pattant elő atyja,
Zeusz fejéből, kezében lándzsával, fején sisakkal és ajkán egy vad
csatakiáltással. Ráadásul olyan szép volt, hogy még a Nap is megál¬
lította a fogatát az égen, hogy megcsodálja. Egyes források szerint
afféle császármetszés történt: Zeusznak szörnyű főfájása támadt,
amikor Athéné megszületésének ideje elérkezett, s fájdalmaitól
Héphaisztosz, a tűz és a kovácsmesterség istene szabadította meg
apját oly módon, hogy pörölyével meglékelte az isteni koponyát, és
utat nyitott Athéné számára. (Más mítosz szerint Héphaisztosz
jóval később született.)
Athéné ezek után úgy tekintette önmagát, mint akinek csak
apja van: Zeusz, akivel örökre össze van kötve. Ő lett az apja jobb
keze, „ ... mert minden lánya között egyedül/néki adott Zeusz arra jogot,
hogy döntsön akár ő” - írja Kallimakhosz „Pállasz fürdőjéhez” cí¬
mű himnuszában. Egyedül őrá bízta hatalma jelvényeit: a menny¬
dörgést és az égiszt.1
Az istennőnek igazság szerint igenis volt anyja: Métisz, de
őt Athéné nem ismerte el, mintha egyáltalán nem létezett volna.
Márpedig Métisz nagyon is létezett: Okeanosz leánya és az
Ész istennője volt. Ő segítette Zeuszt Kronosz elleni csel¬
vetésében, még a varázsszert is ő adta neki, amivel kihányatta
vele a gyermekeit. Amikor Métisz teherbe esett, Zeusz parányivá
varázsolta, és lenyelte őt, mert egy jövendölés szerint egyik gyer¬
meke, egy leány olyan bölcs és bátor lesz, mint maga Zeusz,
ATHéNé 77
a másik, egy fiú, letaszítja majd a trónjáról - ahogy az már iste¬

neknél lenni szokott - és istenek-emberek ura lesz. Métisz le¬
nyelésével Zeusz kijátszotta a sorsot, és felesége tulajdonságait is
magáévá tette.2
Athéné lett a hősök védelmezője, tanácsadója és menedéke.
A harcosok névsora, akiket támogatott, valóságos „Ki kicsoda?”
olvasmány lehetne.
Ő segített Perszeusznak (aki mellesleg testvére is volt, mert
Zeusz nemzette Danaéval aranyeső formájában) levágni egy gör¬
gő, a Medúsza fejét. Ez a Medúsza egy igen ocsmány nőstény ször¬
nyeteg, a haja kígyókból volt, a foga akár a disznó agyara, karmai
rézből valók, s oly dermesztő volt a pillantása, hogy aki ránézett,
menten kővé vált. Athéné tükrös pajzsot adott Perszeusznak, aki
célpontját a pajzs tükrében figyelve úgy tudta levágni az iszonyú
fejet, hogy elkerülte gyilkos tekintetét.
Athéné segített laszónnak és az argonautáknak (azaz: az „Argó”
legénységének) a hajóépítésben, amikor Peliasz király megbízta
őt az aranykos gyapjának elrablásával. Ő adott aranyzablát Belle-
roponthésznak, hogy megszelídíthesse a szárnyas Pégaszoszt
(ismertebb nevén: Pegazus), és legyőzze az amazonokat, de ő segí¬
tett Heraklésznek is (a rómaiaknál: Hercules), aki mellesleg „bal¬
kézről” szintén testvére volt, hogy tizenkét nehéz és veszélyes
feladatát elvégezze - hogy csak néhány hőst említsünk.
Athéné természetesen igen aktív szerepet vállalt a trójai hábo¬
rúban is a görögök oldalán. Ő oltalmazta legkiválóbb hősüket:
Akhilleuszt és társait, s ő segített a hazatérésben a hányatott sorsú
Odüsszeusznak.
A hősök támasza és a főistenatyához legközelebb álló olümpo-
szi lévén természetesen a patriarkátus támogatója volt. A nyugati
irodalom első bírósági jelenetében, az Oresztész elleni perben is ő
adta le a döntő szavazatot a vádlott felmentése mellett. A hagyo¬
mány szerint, melyet számos színműíró is feldolgozott, Oresztész
megölte anyját, Klütaimnésztrát, hogy bosszút álljon rajta apja
megöléséért. Némi hányattatás után Athénban a városi törvény¬
szék elé került. A bírák szavazata egyenlő volt, de végül Athéné
Oresztész védőjének, Apollónnak a szavait idézve fölmentette,
mondván, hogy nagyobb bűn férjet, mint anyát megölni. Az iste¬
nek az apajog primátusára voksoltak.
Athéné egész mitológiájában csupán egyetlen történet szól egy

halandó nőről: Arakhnéról, az ügyes szövőnőről. A gyászos eset
pedig úgy történt, hogy a híres szövőasszony Athénétől tanulta
ugyan a mesterségét, de ügyessége oly elbizakodottá tette, hogy
magát az istennőt is versenyre hívta. Mindketten sebesen és cso¬
daszépen dolgoztak, Arakhné azonban szövetén Zeusz legpajzán¬
abb kalandjait mintázta meg. Ezen a szűzies Athéné olyannyira
felháborodott, hogy eredményhirdetés helyett menten pókká vál¬
toztatta Arakhnét, hogy örökké függve kelljen szőnie, utódaival
egyetemben.
Meg kell jegyeznünk, hogy az istennő nem a kihívás szemte¬
lensége, hanem az apján esett nyilvános sérelem miatt büntette
meg társnőjét. A faliképeken többek között Léda volt látható, a
férjezett királyné, amint - hattyú képében - Zeusz udvarlását
fogadja, továbbá Danaé, akit az isten aranyeső képében ejt éppen
teherbe, s végül Európé, a föníciai királylány, akit a főisten bika
formájában rabol el. Nos, ez sok volt Athénénak. A képeket el¬
szaggatta és hozzávágta a kihívójához.
A pórul járt iparművésznő neve egyébként fennmaradt: a zoo¬
lógusok máig arakhnoidáknak nevezik a pókokat.
/ÍZ A THÉNÉ-ARCHETÍPUS
Mint a bölcsesség istennője, Athéné győztes haditerveiről és gya¬

korlatias megoldásairól volt híres. Mint őstípus, olyan viselkedési
minta, amely arra készteti a nőt, hogy ne a szívére, hanem az eszé¬
re hallgasson.
Feminin archetípus - gyönyörű nő volt -, ami arra utal, hogy
helyesen gondolkodni, forró pillanatokban hideg fejjel mérlegel¬
ni, és jó taktikát követni konfliktusos helyzetben nőknek is lehet,
sőt: az ilyen viselkedés természetes női adottságként is tekinthe¬
tő. Nem arról van tehát szó, hogy egy nő, ha így tesz, úgy műkö¬
dik, „mint egy férfi” - nem az animusa, a férfias és kevésbé tudatos
oldala munkál helyette, hanem ő maga az, aki világosan gondol¬
kodik, és helytáll önmagáért. Amikor az Athéné-őstípust tételez¬
zük, megint csak a jungi koncepciót kérdőjelezzük meg. A női
gondolkodás nem valamely maszkulin oldal, mely feltehetően
ATHéNé 79
elkülönül a női „ego”-tól, a női éntől. Ha egy nőnek kiváló a mate¬

matikai gondolkodása, ha gyakorlatias, ha tovább lát az orránál és
tervezni képes, nem kell azt hinnie, hogy egyszersmind „nőiet-
len” - vagyis valami nincs vele rendben -, sőt, nagyon is pozitív
képet alkothat önmagáról.
Amennyiben - s ez a leggyakoribb eset - Athéné csupán egy a
nőben aktív istennői archetípusok közül, úgy igen hathatós segít¬
séget jelent a „többiek” számára. Ha - mondjuk - Héra érezteti
velünk, hogy jó lenne férjhez menni, mert egyedül nem élet az
élet, Athéné segíthet nekünk a helyzet felmérésében és a férj
megszerzésére legalkalmasabb stratégia kimódolásában. Vagy, ha
Artemisz a fő inspirátor, Athéné politikai éleselméjűsége segít¬
het, hogy egy érdekszövetség, közösség vagy mozgalom céljait
leginkább szolgáló terveket és lépéseket agyaljunk ki. Még egy
érzelmi vihar kellős közepén is hasznos, ha a bennünk lakozó
Athénéhez fohászkodunk segítségért, bölcsességért, vagy hogy
megleljük a kivezető utat.
SZŰZ ISTENNŐ
Az érinthetetlenség és sebezhetetlenség Athénét éppúgy jellemzi,

mint Artemiszt. Őt is megpillantotta fürdőzés közben egy pásztor
(kedvenc nimfa-barátnőjének a fia), de ez a halandó valamivel
jobban járt, mint Aktaión: őt „csak” megvakította az istennő,
majd a jövőbe látás képességével ruházta fel.3
Athéné - ellentétben Artemisszel és Hesztiával - férfiak tár¬
saságát keresi. Sem a szabad természetbe, sem a ház falai közé nem
vonul, sőt, abban leli kedvét, ha zajlik körülötte az élet - olykor
éppen a halál, hiszen a legvéresebb csaták közepén van elemében,
ahol kemény férfiak csapnak össze a hatalomért. Szűzi mivolta
megóvja attól, hogy romantikus vagy szexuális afférjai legyenek
azokkal, akikkel együttműködik. A földi Athéné-nő is képes rá,
hogy akár az üzlettárs, akár a kolléga vagy a bizalmas szerepében
elkerülje mind a szerelmi, mind az erotikus közeledéseket.
Athéné kész felnőttként toppant az Olümposzra. A róla szóló
mítoszokban is eleve bizonyos élettapasztalatok birtokában vesz
részt világi ügyekben, archetípusa tehát érettebb, idősebb szüzet
reprezentál, mint Artemiszé. Értelmes, józan felnőtt, akiből hiány¬

zik mind a romantika, mind az idealizmus. Gyakorlatias, a hagyo¬
mányos normák képviselője.
A STRATÉGA
Ahhoz, hogy a versenytársak ki tudják cselezni egymást, az üzleti

életben is, meg a csatamezőn is Athéné bölcsességére van szükség.
Ő volt az, aki a trójai háborúban cseleivel és beavatkozásaival
győzelemhez jutatta a görögöket. Ez az archetípus érvényesül a
tudományban és az üzleti életben éppúgy, mint a politikában vagy
a hadviselésben.
Athéné éleslátása kell ahhoz, hogy egy nő fölismerje, mire van
szüksége az előmeneteléhez a tehetségén és a tudásán kívül. Ké¬
pességeit nem feltétlenül egyéni céljaira fordítja: ideális társa és
tanácsadója lehet egy ambiciózus férfinek is. Fölismeri a csapdá¬
kat, észjárása gyakorlatias és célratörő, nem befolyásolják érzel¬
mek vagy szentimentális aggályok.
Főként a diplomácia berkeiben csilloghat, hiszen itt aztán
nagy szerep jut a stratégiai húzásoknak, a megtévesztő manőve¬
reknek. Clare Booth Luce - híres szépség, színműíró, kongresz-
szusi tag, olaszországi követ és az amerikai hadsereg tiszteletbeli
generálisa - mindezekkel az Athéné-minőségekkel rendelkezett.
Csodálták és kritizálták is elegét, amiért intelligenciáját és kap¬
csolatait arra használta föl, hogy a férfiak dolgaiba avatkozzék.
Tisztelői azt a higgadtságot csodálták benne, amelyet „meleg”
helyzetekben is tanúsított, bírálói ugyanezért „hideg, számító”
nőnek nevezték. (Férje, Henry R. Luce a Time magazin alapítója,
s a maga területén afféle Zeusz volt.)
Athéné erényeivel kell rendelkezniük azoknak a nőknek is,
akik sikeres tudományos pályát futnak be. Ahhoz, hogy valakit a
kellő minősítések megszerzése után véglegesen kinevezzenek egy
egyetemre, kutatóhelyekre kell bejutni, kutatásokban részt venni,
publikálni, pályázatokat elnyerni, és részt venni a legkülön¬
bözőbb testületek és bizottságok munkájában. Magyarán: tudni
kell, honnan fúj a szél, részt kell venni a „társasjátékokban”, és
meg kell szerezni a szükséges pontokat. Társakra, támogatókra,
ATHéNé 81
mentorokra és szponzorokra is nagy szükség van egy tudományos

karrierhez - az intellektuális képességek csak feltételei, de nem
zálogai a sikernek. Még az egyetem, a tanszék, a professzor és a
téma megválasztása sem közömbös.
Rosalyn Yalow Nobel-díjas vegyész bizonyára briliáns Athéné
volt. Amikor munkája örömeiről beszélt, megemlítette, hogy egy¬
forma élvezettel dolgozik a fejével és a kezével (az istennő bölcses¬
ségét és kézügyességét birtokolva), s nyilvánvalóan ügyes straté¬
gának is kellett lennie, hogy kutatási eredményeit elérhesse.
AZ IPARMŰVÉSZNŐ
Athéné az úgynevezett „szép mesterségek” - ma így mondanánk:

az iparművészet - istennője is volt. Köze volt mindazon tárgyak
készítéséhez, amelyek hasznosságuk mellett a szemet is gyönyör¬
ködtetik. Legtöbbször a szövést említik, mint olyan mesterséget,
ahol a kéznek és a szellemnek együtt kell működnie. Egy szövet
vagy falikárpit elkészítésekor a művésznőnek előbb meg kell ter¬
veznie a mintát, majd megfesteni a fonalat, s aztán sorról sorra
meg kell szőnie a képet. Ez a szemlélet jellemzi leginkább ezt az
archetípust; fő erőssége az előrelátás, a tervszerűség, a míves ki¬
vitelezés és a türelem.
A régi vadnyugat első telepeseinek asszonyai, akik maguk fon¬
ták a szálat, szőtték és varrták a család ruhatárát, a háztartás biro¬
dalmában testesítették meg az Athéné-képességeket. Férjükkel
vállvetve hódították el a termőföldet a vadontól, megszelídítve és
uralmuk alá vonva a természetet és biztosítva a túlélést utódaik¬
nak is.
Athéné-vonásokkal kell rendelkezniük az ipari formatervezők¬
nek is, hiszen az esztétikum és a praktikum ötvözése ehhez az
istennőhöz kötődik.
AZAPJA-LÁNYA
Mivel - mint láttuk - Athéné az apja leánya, erősen vonzódik a
tekintélyes, hatalommal is rendelkező férfiakhoz, azokhoz, akik
magukhoz ragadják a kezdeményezést, és vállalják a felelősséget.

Azokhoz a férfiakhoz szegődik tehát, akik az „atya” vagy a „fő¬
nök”, esetleg a „hős” patriarchális őstípusainak felelnek meg. Az
apja-lánya vonásnak köszönhetően az Athéné-nőtől feltétlen loja¬
litást várhat el felettese, mentora, vagy az a férfi, akivel közös érde¬
kek szolgálatára társul. A földi munkatársnő is, ha már egyszer
elkötelezte magát valakinek, úgy nélkülözhetetlen jobbkezévé és
leghevesebb védelmezőjévé válik, aki ügyesen sáfárkodik a férfi
tekintélyével, és megbízhatóan őrzi előjogait.
Az Athéné-nők között számos tántoríthatatlan titkárnőt talá¬
lunk, akik akár egész életüket is a főnöknek áldozzák. Az általuk
kiszemelt nagy ember iránti lojalitásuk kikezdhetetlen. Ha Nixon
elnök titkárnőjére, Rosemary Woodsra gondolunk, s arra a bizo¬
nyos tizennyolc perces törlésre a Watergate ügy magnószalagján,
aligha kétséges, hogy Athéné keze volt a dolgokban. Akárcsak az
istennő, Rosemary Woods is fölismerte, hogy bölcsebb eltüntetni
egy ilyen bizonyítékot, és bűntudat nélkül törölt.
Az „apja-lánya” vonás teszi, ha a nő a patriarchális jogok és a
férfivilág értékeinek szószólójává válik. Az Athéné-nők gyakorta
támogatják a status quo fennmaradását, és a megállapodott nor¬
mákat fogadják el zsinórmértékül. Konzervatív politikai nézete¬
ket vallanak, nem szimpatizálnak a sikertelenekkel, az elnyomot¬
takkal és a rebellisekkel sem.
Igen tipikus példa erre a működésre az amerikai Phyllis Schlafly
története. A hölgy a Radcliffe Egyetemen szerzett doktorátust, és
igen értelmes, rendkívül összeszedett nő volt. Ő szervezte meg
STOP ERA név alatt az Egyenlő Jogok Törvénymódosítása
(ERA) ellenzékét, éspedig hihetetlenül eredményes módon. Az ő
föllépése előtti időszakban a ratifikációt szinte kész ténynek
lehetett tekinteni. A STOP ERA működését megelőző 12 hónap¬
ban 30 állam ratifikálta már a törvénymódosítást, amikor azon¬
ban 1972 októberében Schafly csatasorba állt, az ügy egyszerre
megfeneklett. A következő nyolc évben mindössze további öt
állam ratifikált, és a korábban csatlakozott 35 állam közül öt
„meggondolta magát” és visszavonta a ratifikációt. Phyllis, akit
életrajzírója az azonos című könyvben „a csendes többség ked¬
veséinek nevezett, igazi modern Athéné volt, aki apja-lányaként
védelmezte a patriarchális érdekeket saját nemével szemben.
ATHéNé 83
AZ ARANY KÖZÉPÚT
Ha az archetípus befolyása erős, a nő hajlamos rá, hogy mindent

mértékkel tegyen, az athéni ideál szerinti „arany középúton”
maradjon. A szélsőségek forrása egyébként is olyasmi, ami a hig¬
gadt és racionális Athéné jellemétől távol áll: erős érzelmi felindu¬
lás, kínzó hiányérzet, szenvedélyes igazságkeresés, kapzsiság vagy
gyávaság ennél az archetípusnál valószínűtlen. Az arany középút
és mértékletesség jegyében irányítja az eseményeket, fölmérve
azok várható következményeit, és azonnal fordítva egyet a dolgok
menetén, ha egy akció meddőnek látszik.
A PÁNCÉLOS ATHÉNÉ
Az istennő talpig páncélban érkezett az Olümposzra a már leírt

sajátos módon. Ennek megfelelően az Athéné-nők lelke is „fel van
vértezve”; az intellektuális elhárítás mind saját fájdalmuknak,
mind mások szenvedésének átélésétől megvédi őket. Nyugodtak
maradnak a legviharosabb érzelmeket felkavaró zűrzavar vagy a
legélesebb veszekedés közepette is, higgadtan figyelik és elemzik
az eseményeket, s csendben eldöntik, hogy mitévők legyenek.
A versenyek világában Athéné előnyben van Artemisszel szem¬
ben. Artemisz is beáll a versenybe, és egyenesen a cél felé tör, ám
páncélja nincs, hiszen testét csupán egy rövid kithón és ujjatlan
tunika fedi. Felvértezetlen minden váratlan támadás, agresszió
vagy csalárdság ellen, mindent magára vesz, és személye elleni
támadásnak tekint, megsértődik, fölfortyan, és indulatossága a
hatékonyság rovására megy. Ugyanilyen helyzetben Athéné hűvö¬
sen fölméri, hogy mi is történt valójában.
A THÉNÉ KIM UNKÁLÁSA
Tanulás vagy munka révén azok is kialakíthatják a fenti szemé¬

lyiségvonásokat, akik nem született Athénék. Maga a tanulás fel¬
tételez bizonyos önfegyelmet, módszerességet és mértékletességet
mindenben - ha egy lány igazán komolyan akarja venni az iskoláit.
Athéné-készségeket igényel a matematika, a kutatás, a tanulmá¬

nyok megírása is. A munka hatása is hasonló. A „profi” viselkedés
azt jelenti, hogy az illető objektív, személytelen és rátermett. Ha
egy mások iránt mélyen érző nő orvos vagy ápolónő lesz, tapasztal¬
nia kell, hogy Athéné területére merészkedett, és sürgősen meg
kell tanulnia az érzelemmentes megfigyelést, a logikus gondol¬
kodást, és mindebben alapos gyakorlatra is szert kell tennie.
Ennek az archetípusnak a fejlődését minden tanulási folyamat
serkenti, még a negatív tapasztalatokból való tanulás is. Egy dur¬
va, veszélyeztető családban felnövekvő kislány megtanulja pél¬
dául, hogy érzelmeit elrejtse, „páncélt öltsön”, felvértezze a lelkét,
ha másként nem érezheti magát biztonságban. Megtanul jól meg¬
figyelni eseményeket, fölmérni azok várható kimenetelét, és kife¬
jleszteni a maga túlélési stratégiáját. Athéné bármikor aktivizá¬
lódhat, ha egy nő, akivel méltatlanul bánnak, terveket kezd szőni,
hogy miképpen szabadulhatna szorult helyzetéből.
Walter F. Otto The Homeric Gods (A homéroszi istenek) című
munkájában Athénét „a mindig közel álló”-nak nevezi, mert
anélkül, hogy mások látták volna, mindig az általa választott hős
közelében állt, fülébe súgta jó tanácsait, józanságra intette, vagy
előnyhöz juttatta őket riválisaikkal szemben.4 A hétköznapok
hősnőinek, akik a munkában vagy a tanulásban versenyben van¬
nak a férfiakkal, és olykor fárasztó helyzetekbe kerülnek, „még
közelebb” kell hívniuk a józan és higgadt Athénét.
ATHÉNÉ, A NŐ
A nyugati kultúrában kialakult egy nőtípus, az Athéné-tulaj-
donságok legpontosabb megtestesítője: a megbízható, nyugodt,
de befelé forduló, értelmes, dolgozó nő. Gyakorlatias és fesztelen,
öntudatos, de nem csap zajt maga körül. Általában jó egészségnek
örvend, nincsenek lelki „gubancai”, és fizikailag is aktív, rekreá¬
ciós sportokat űz, ami el is várható egy Athénétől, hiszen Athéné
Hügieia az egészség istennője is volt. Lelki szemeink előtt ez az
asszony egyszerű, jól szabott kosztümben, vagy szoknya-blúzban
jelenik meg, öltözéke mindig „nett”, és mentes minden túlzástól,
valamint független a napi divattól is. Ruhatára praktikus, tartós,
ATHéNé 85
jó anyagból készült darabokból áll, melyek soha nem feltűnőek.

A „kortalan” és „uniszex” viselet felel meg legjobban ennek az
archetípusnak: pólók, garbók, kihajtott nyakú ingek és angolos
szoknyák vagy nadrágok.
A GYERMEK ATHÉNÉ
Athéné, a kislány éppoly feltűnő koncentrációs készséggel ren¬

delkezik, mint Artemisz, de intellektuális érdeklődése lényege¬
sen élénkebb: Megesik például, hogy három-négy éves korában
magától megtanul olvasni! Ám akárhány éves is lett légyen, ami¬
kor az első könyv a karmai közé került, az bizonyos, hogy attól
kezdve nemigen lehet kiszedni a kezéből az olvasnivalót. Ha pe¬
dig nem olvas, úgy az apját nyúzza: „Apu, miért..? vagy: „Apu, ez
hogy működik?” vagy - ez a leggyakoribb -: „Apu, mutasd meg
nekem is” (A legritkább eset, hogy kérdéseivel az anyját bombáz¬
za, kivéve, ha Athéné-anyja van, aki megadja neki a pontos és
logikus válaszokat, amelyekre vár.)
ATHÉNÉ SZÜLEI
Ha Athéné egy sikeres apa kedvenceként nevelkedik, s az apa

büszke rá, hogy a nyomdokaiba lép, úgy megkapja a segítséget te¬
hetsége kibontásához, ahhoz, hogy természetes hajlamát kövesse.
Fontos, hogy az apa áldását adja erre a szerepmodellre, mert így a
saját képességeibe vetett bizalom szinte „születési előjoggá” lép
elő. Egy ilyen kislány biztonságban nő fel, nem lesznek konfliktu¬
sai azért, mert okos és ambiciózus. Felnőttként is nyugodtan gya¬
korolhatja hatalmát, befolyását és föltárhatja képességeit.
Nem minden Athéné-kislánynak van azonban Zeusz-édesap-
ja, akinek ő a szeme fénye. Márpedig, ha ez hiányzik, úgy egy igen
fontos fejlődési tényező hiányzik az életéből. Egyes sikeres,
Zeusz-szerű apák annyira elfoglaltak, hogy nincs idejük és ener¬
giájuk Athéné-leánykájukra. Más apák azt várják, hogy a gyerek
viselkedjék úgy, ahogy kislányhoz illik. „Ne tömd tele az aranyos
fejecskédet ilyesmivel”, vagy: „Ez nem kislányoknak való játék
ám!” - ugratják őket kedvesen, vagy ezzel rázzák le: „ez nem érde¬
kel téged”, „ez üzleti ügy”, „nem neked való” stb. Az ilyen ártat¬
lannak tetsző megjegyzések azt a hiedelmet plántálják a gyerekbe,
hogy ő így, ahogy van, nem elfogadható, s később - ha belép a
munka világába, ha nem - kisebbrendűségi érzés fogja el, vala¬
hányszor latba kell vetnie képességeit.
Még borúsabbak a bontakozó Athéné esélyei, ha az apja egyál¬
talán nem Zeusz-szerű, hanem például sikertelen üzletember, al¬
koholista, félreismert művész vagy elfuserált irodalmár. Az ilyen
apák lányai egyáltalán nem is törekednek rá, hogy kibontakoz¬
tassák tehetségüket, s ha mások szemében sikeresnek is tetszenek,
úgy érzik magukat, mint valami női imposztor, aki a „jég hátán is
megél”.
Az anya - hacsak nem Athéné maga is - örökké úgy érzi, hogy
ez a gyerek „nem is az övé”, „nem értékeli őt”, „nem tudni, milyen
fából van faragva”. Ha olyan asszony, akinek fontosak a meleg,
intim kapcsolatok, esetleg úgy érzi: a kislánya nem is kötődik
hozzá. Akár saját érzéseiről beszél, akár másokról, rokonokról,
szomszédokról, a gyerek mintha ott se lenne. Bezzeg az nagyon is
izgatja, hogy mi mire való, hogyan működik, mi van benne, és
meggyőződése, hogy az anyjának sejtelme sincs ezekről a roppant
fontos dolgokról - de nem is kíváncsi rájuk. A valóban fennálló
különbség miatt az Athéné-leány egy idő után nem tekinti az
anyját kompetens személynek. Egy ilyen anya egyszer így panasz¬
kodott nekem: „Tízéves korában olyan volt, mintha harminc lett
volna!” Leggyakrabban ezt a mondatot hallotta a lányától: „Jaj,
anyám, gyere már le a fellegekből!” „Néha az volt az érzésem” -
mondta az anya tűnődve -, „mintha ő lett volna a felnőtt, én meg
afféle hülyegyerek!”
Még ennél is keservesebb az anya-gyerek kapcsolat, ha a kis¬
lányban sikerül fölkelteni a gyanút, hogy valami nincs nála rend¬
jén. „Olyan vagy, mint egy számítógép!” „Nincs neked szíved!”
vagy: „Próbálj már néha úgy tenni, mintha lány lennél!”
Azok a nők, akik teljesen ki tudják bontakoztatni Athéné-
jellemüket, önérzetük biztos alapokon nyugszik, és igényszintjük
magas, valószínűleg olyan szerencsések, hogy szüleik a Zeusz-
Métisz párhoz hasonlatosak. Az előtérben egy sikeres, hatalom¬
mal is bíró apa áll, a háttérben pedig egy tápláló (mellesleg Ész-
ATHéNé 87
istennő) anya, helyzetük pedig az elsőszülött fiúéhoz hasonlatos.

Ez a testvérhelyzet olykor „jobb híján” is bekövetkezhet a család¬
ban, ha Athéné-lány a legidősebb nővér, ha egyetlen gyermek,
vagy ha a bátyja testileg vagy szellemileg fogyatékos, esetleg az apa
a fiútestvérrel nagyon nincs megelégedve. Bárhogy is áll elő ez a
helyzet, végeredményben az Athéné-leány lesz az apai remények
letéteményese, és az a társ, akivel a családfő megosztja örömeit,
gondjait, érdeklődését.
A pozitív énképpel rendelkező Athéné, akinek az ambíciói
nem jelentenek gondot, egy sikeres anya vagy egy közös karriert
befutó szülőpáros lánya is lehet. Ebben az esetben az anya egyben
szerepmodellt is nyújt, s mindkét szülő támogatja őt abban, hogy
önmaga lehessen.
SERDÜLŐ- ÉS FIA TALKORA

Az Athéné-lányok belenéznek a kocsi motorházába. Ők azok, akik
kitalálják, hogyan lehet a legegyszerűbben és legbiztonságosabban
rögzíteni a csomagokat. Az osztályból elsőként esnek neki a számí¬
tógépnek, és mindent tudni akarnak róla; még a programozásba is
úgy ugranak fejest, mint kiskacsa a tóba, ami nem csoda, hiszen
gondolkodásuk lineáris, logikus, világos, és közben a részletekre is
tudnak figyelni. Vannak Athéné-kamaszlányok, akik még a tőzsde-
ügyletekben is jártasságot szereznek, s ők lesznek a család leghaté¬
konyabb megtakarító és befektető tagjai.
Általában úgy nyilatkozik a többi kislányról, mint a fiúk szok¬
tak ebben a korban: „ostobák, nyafkák, sötétek”. Ő bezzeg, ahe¬
lyett, hogy sikoltozva menekülne, megragadja és meghatározza a
leghevesebben kalimpáló bogárritkaságot is. Lánytársai kényes¬
kedését, magakelletését értetlenül és kissé megütközve szemléli,
viszont bármikor felveszi a kesztyűt, ha egy lány - akárcsak a
„pókul járt” Arakhné - kihívja versenyre.
A fiatal Athéné általában ügyes kezű, jól varr, köt vagy sző.
Örömmel tanulja meg egyik kézimunkafajtát a másik után, és
különösen a tervezésre fordít nagy gondot.' Ebben a foglalatossá¬
gában végre találkozik hagyománytisztelő anyjával, nagyanyjával
vagy leánytársaival. A babaruhavarrás nem kenyere, még magá-
nak is csak azért varr olykor, mert élvezi a dolog eredményességét

és az elismerést.
Ezekkel a kamaszlányokkal - ellentétben a többiekkel - álta¬
lában nincs sok baj. Nem tartoznak a „nehezen nevelhető” vagy
„problémás” gyerekek közé. Hisztizés, kiabálás és könnyes jele¬
netek nélkül nőnek föl, hangulataikat, viselkedésüket még a hor¬
monális változások sem befolyásolják. Középiskolás éveiket a
velük azonos szellemi nívón álló fiúk társaságában töltik. Sakkoz¬
nak vagy önképző körökbe járnak, szerkesztik az iskola újságját
vagy évkönyvét, indulnak á tanulmányi versenyeken, különösen
természettudományok terén hoznak dicsőséget iskolájukra. Dél¬
után, szabadidőben is a nyelvi laboratóriumban, könyvtárban
vagy a számítógép terem környékén találhatók.
Az extravertált, társasági téren érdeklődést mutató Athéné
megfigyelőképességét is jól kihasználja. A kis hölgy mindig pon¬
tosan tudja, hová mit kell felvenni, mikor kivel kell kapcsolatot
tartani, milyen barátságot érdemes ápolni. A versenybe ugyanis
beszáll, de érzelmileg nem akar „mindent bedobni”.
Jövőjét már tini korában eltervezi, pontosan tudja, hogy érett¬
ségi után mit fog csinálni. Ha a család anyagi helyzete engedi,
hogy tovább tanuljon, szinte tévedhetetlenül választja ki a neki
leginkább megfelelő tanintézményt és szakot. Ha pedig a család
nem tudja állni a költségeket, az ösztöndíjat vagy tanulmányi
szerződést maga intézi el, csak hogy tanulhasson.
A kollégiumi életet az Athéné-lányok szinte fölszabadulásként
élik meg; az egyetemek testi és szellemi épülést szolgáló lehetősé¬
geivel sokkal szabadabban élhetnek itt, mint a középiskola és az
otthon jóval korlátozóbb keretei között. Általában koedukált tan¬
intézetet választanak, hiszen a fiútársaság jobban megfelel nekik,
mint a lányoké.
ATHÉNÉ A MUNKA VILÁGÁBAN

Athéné célja, hogy „valaki” legyen belőle. Ennek érdekében ke¬
ményen dolgozik, tudomásul veszi a realitásokat és alkalmazko¬
dik, tehát produktív is. Az archetípus erejét mutatja az a lendület,
amivel logikáját és stratégiai képességeit latba veti a teljesítmény,
ATHéNé 89
az erő és a pénz világában is. Otthonában a „szép mesterségekben”

mutatkozó jártassága révén tart rendet, háztartása takarékos, ra¬
cionális, lakása tetszetős.
Ha a középiskolából egyenesen dolgozni kell mennie, bizonyá¬
ra megtalálja a módját, hogy jó előre elvégezzen egy esti tan¬
folyamot vagy nyári kurzust, ahol olyasmit tanítanak, amit érett¬
ségi után azonnal hasznosíthat. Nem afféle Hamupipőke, aki vár¬
ja, hogy jöjjön a herceg fehér lován. Az álmodozás nem kenyere, és
nem is akar jól férjhez menni.
Ha azonban mégis rászánja magát, hogy férjhez menjen, és
saját háztartást vezet, itt is igen jó szervező. Minden házi teendőre
van egy bevált szisztémája. Arra sem kell megtanítani, hogy ház¬
tartáskönyvet vezessen, hiszen a takarékosság, a beosztás úgyszól¬
ván a vérében van. Akár egy hétre előre megtervezi a legolcsóbb és
legkiadósabb étrendet. Meghatározott napokon vásárol, és valósá¬
gos sportot csinál belőle, hogy a megadott keretet ne lépje túl, és a
lehető legjobban vásároljon.
Ennek a típusnak a képviselői közül kerülnek ki a legkiválóbb
tanárnők. Világosan, tárgyszerűen és élvezetesen magyaráznak,
adataik mindig naprakészek és pontosak. Erősségük olyan bonyo¬
lult folyamatok (például kémiai reakciók) levezetése, melyek lé¬
pésről lépésre következnek. Athéné valószínűleg a legtöbbet kö¬
vetelő pedagógus, de persze önmagával szemben is ugyanilyen
igényes. Nem lehet „megetetni” gyászos mesékkel és suta kifogá¬
sokkal, és érdemtelenül nem osztogat jó jegyeket. A legnagyobb
öröm számára, ha a tanítványa kedvéért meg kell erőltetnie magát
- persze intellektuális kihívásokról van szó. Azokat a diákjait
szereti, akik vele tudnak repülni, és kevesebb gondot fordít a le¬
maradókra, mint „Démétér tanárnő”, aki persze éppen azoknak
nyújtja a legtöbb segítséget, akik a legjobban rá vannak utalva.
Ha iparművész vagy formatervező, esztétikai és funkcionális
szempontból egyaránt jó darabokat készít. Nem hanyagolja el
munkái kiállítását, reklámozását és eladását sem. Büszke rá. hogy
a kisujjában van a mestersége minden csínja-bínja. Örömet leli
abban is, ha ugyanazt a darabot több változatban is elkészítheti.
A tudomány területén tehetséges kutatónak bizonyul. Logiká¬
ja és figyelemkoncentrációja, a részletek iránti érzéke türelem¬
mel, nyugalommal és kitartással párosul, ami mind az adaLgyűj-
tés, mind a feldolgozás olykor nyűgös munkájában rendkívül

hasznos. Kifejezetten kedveli a férfifoglalkozásokat és tudomány-
területeket, és remekül érzi magát a férfi kollégák között.
KAPCSOLATA A NŐKKEL
Már serdülőkorban, sőt előbb, amikor a tartós barátságok köttet¬

nek, megfigyelhető, hogy az Athénéknek nincs barátnőjük. A lá¬
nyok megosztják egymással félelmeiket, titkaikat, szorongásaikat,
változásban lévő testükkel kapcsolatos élményeiket. Elpanaszol¬
ják egymásnak, ha szüleik nem értik meg őket, és a bizonytalan
jövőről pusmognak. Vannak, akiknek a szex a legfőbb témájuk,
másoknak a drog vagy a zűrös társaság okoz gondot, és van, aki
verseket ír, vagy más művészi tevékenységbe van nyakig belegaba¬
lyodva. Ez az a korszak, amikor a serdülőket a halál, a betegség, az
elmebajok gondolata, vagy misztikus, vallásos kérdések foglalkoz¬
tatják. Ilyesmit csak olyan társunkkal tudunk megbeszélni, akit
hasonló dolgok foglalkoztatnak, ám a racionális, józan és roman¬
tikamentes Athénével semmiképpen sem.
Egy kevésbé ismert görög mítosz hagyománya szerint Athéné¬
nek volt egyszer egy barátnője, lodamé, akit testvéreként szere¬
tett. Egy játékos verseny a két szűz között halállal végződött, mert
az istennő lándzsájával véletlenül halálra sebezte barátnőjét. Ha
az empátia hiánya nem fosztja meg Athénét a barátkozásra alkal¬
massá tévő tulajdonságaitól, úgy ezt elvégzi a győzni akarása -
akárcsak a mítoszban. A földön ez úgy zajlik, hogy a lehetséges
barátnő elriad attól, hogy az Athéné-lány - feledve kapcsolatuk
fontosságát - föláldozza őt, akár árulással is, a saját győzelme
érdekében, s ezzel föltárja személyiségének azt az oldalát, amely
lehetetlenné teszi a vele való közeli barátságot.
Hogy a többi nő iránt nem sok rokoni érzést táplál, az már kicsi
korában megmutatkozik, amikor apját bálványozza, és anyjától
minden tekintetben különböző módon kezd fejlődni. Később ez a
különállás fokozódik, és a közeli nőkapcsolatok hiányával ötvöző¬
dik. Az Athénék sem a feministákkal, sem a hagyománykövetők¬
kel nem szolidárisak, jóllehet az előbbiekhez látszólag hasonló
módon működnek, különösen azok, akik hivatásukban sikeresek.
ATHéNé 91
A „nővéreim” (t. k. „nőtestvéreim” = feministák közötti meg¬

szólítás) idegen fogalom számukra.
Homérosz szerint az „apja-lánya” Athéné adta le a döntő sza¬
vazatot Oresztész és a patriarchális értékrend mellett. Nos, ma¬
napság ugyanezt teszik azok, akik a női egyenjogúság és a szabad
abortusz ellen emelik föl a szavukat - igen gyakran eredménye¬
sen. Emlékszem, valahányszor egy gyűlésen az ERA mellett kar¬
doskodtunk, a hallgatóság soraiban mindig fölugrott egy hölgy
- Phyllis Schlafly helyi változata-, és elrikkantotta magát: „Én is
nő vagyok, és ellenzem az ERA-t!” - mire a főként férfiakból álló,
és főként csendes ellenzék azonnal mögé állt.
Arakhné történetével is vonhatnánk mai párhuzamokat.
Ő azért bűnhődött, mert Zeusz csábításait, házasságtöréseit és
kujonkodását publikussá merte tenni a képein, amiket szőtt. Ma¬
napság sajnos egyre gyakoribb, hogy hatalommal rendelkező fér¬
fiak visszaélnek a rájuk bízott fiatalkorú lány kiszolgáltatottságá¬
val, vagy hogy főnökök molesztálják beosztottaikat. Előfordul,
hogy pszichiátriai beteggel él vissza a kezelőorvos. Nem híres
vagy különleges nők és kislányok ezek, „senkik”, akárcsak Arakh¬
né az istennőhöz képest, mégis egyre gyakoribb, hogy panaszt
mernek emelni, és nyilvánosságra hozzák, ami velük történt.
Athéné ilyenkor nem az elkövetőre dühös, hanem azt szólja le,
aki a sérelmét szóvá merte tenni. Azzal szokta vádolni az áldoza¬
tot, hogy kihívó viselkedésével ő maga provokálta a nagy embert,
s most szégyenszemre még kritikának is ki meri tenni.
A feministák nem kedvelik az Athéné típusú és sikeres asszo¬
nyokat, mert a férfijogú status quo védelmezésével útjukban áll¬
nak, ellenben azokat a jogokat és előnyöket, amiket a nők a tanulás,
a pályaválasztás és a karrier vonatkozásában kiharcoltak, alaposan
kiaknázzák. A férfiak által meghatározott helyzetekben is díszhe¬
lyet elfoglaló Athénét a feministák csak „méhkirálynő”-nek csú¬
folták. Az ilyen asszony nem segíti „nővéreit” a feljebb jutásban,
sőt, igazság szerint csak nehezíti a dolgukat.
KAPCSOLATA A FÉRFIAKKAL
Athéné az egyetemen valószínűleg az évfolyamelsővel járt. A hi¬

vatalban kiszemeli a felfutó ágban lévő férfit, azt, akiből előbb-
utóbb első ember lesz. Hatodik érzéke van a győztes kiválasztásá¬
hoz és a hatalom jóindulatának elnyeréséhez. Erre egyrészről
azért van szüksége, mert saját útját mentorként általában egy
idősebb és sikeres úr egyengeti, másrészről - ez a hagyományo¬
sabb megoldása - maga áll társként, feleségként, titkárnőként
vagy főnővérként egy tehetséges és ambiciózus férfi mellé. Az
Athéné-nő számára - ahogy azt Henry Kissinger szellemesen
megállapította - „a hatalom a legjobb nemi ajzószer”.
Athéné nem szenvedheti a kedves bolondokat, türelmetlenné
teszik az álmodozók, a ködevők, hidegen hagyják a túlvilág felé
tekintő guruk és próféták, és nagyon ellenszenvesnek találja azt a
férfit, aki sokat teketóriázik, mielőtt cselekedne. Nem tud mit
kezdeni a művészlelkekkel, az éhező, félreismert zsenikkel, és
egyáltalán nem bűvölik el a férfinak álcázott örök kamaszok sem.
Athéné szótárában a „jólelkű”, „érzékeny” vagy „neurotikus” jel¬
zők mind a „vesztes” szinonimái. Ha már férfiakról van szó - hő¬
sök előnyben.
Athéné általában maga választja ki az emberét. Nem randevú¬
zik, és nem vállal együttműködést, ha a partner nem felel meg a
kívánalmainak, viszont miután kiszemelte a megfelelően sikeres
és nagy reményekre jogosult „áldozatot”, észrevétlenül, finom
stratégiai eszközeivel a közelébe férkőzik, és elhiteti vele, hogy a
férfi választotta őt. Végül ösztönösen pontos időzítéssel, miután
kiismerte az illetőt, esetleg megemlíti a munkakapcsolat vagy a
házasság lehetőségét.
Ha munkakapcsolatról van szó, Athéné mindent megtesz, hogy
képességeit és munkabírását észrevetesse. Ha már nélkülözhetet¬
len, vagy ő a második ember, ezt teljesen kielégíti. A „nagy ember”
hatalma az övé is. Színfalak mögötti játszmák, bizalmas értesülé¬
sek és titkos üzleti praktikák terén folülmúlhatatlan. Tanácsai ál¬
talában találóak és használhatók - ha olykor kíméletlenek is. Az
agyafúrt, Odüsszeuszhoz hasonló férfiakat kedveli leginkább.
ATHéNé 93
SZEXUALITÁSA
Az Athéné-nő a fejével dolgozik, s előfordul, hogy megfeledkezik

a testéről, amit egyébként a haszonelvűség alapján úgy kezel, mint
valamit, ami jó, hogy van, de amíg nincs vele gond, addig nem kell
vele foglalkozni. Ezért aztán még akkor sem érzéki vagy szexis, ha
kimondottan szép.
Jobban kedveli a férfiakat baráti vagy párfogói minőségükben,
mint szerelmes társként. Artemisszel ellentétben a szeretkezés
számára nem kaland, és nem rekreációs gyakorlat. Ahhoz, hogy a
szex örömöt okozzon neki, vagy hogy teljes lélekkel el tudja magát
kötelezni, Aphrodité és/vagy Héra markáns befolyásának kell
érvényesülnie. Ennek hiányában a szex csupán a szerződés része,
együtt jár a kapcsolattal, vagy éppen kiszámított akció. Bármint
legyen is, ha Athéné egyszer már rászánja magát arra, hogy szexuá¬
lis életet éljen, akkor alaposan ki is tanulja annak minden elsajátít¬
ható fortélyát.
Az archetípus erős hatása alatt a nők sokáig nem mennek férj¬
hez, hiszen minden energiájuk a tanulásra és a munkára, minden
figyelmük a hivatásukra fordítódik. Sőt, a kiválasztott nagyfőnö¬
kök odaadó titkárnői hajlott korukig pártában maradnak, meg¬
elégedve a „hivatali felesége” szerepével.
Ha Athéné a házasságban is megtartja azonosulását ezzel az
istennővel, a házasélet körülbelül ugyanazt jelenti számára, mint
—
bármely más testi funkció olyasvalami, amit rendszeresen csinál
az ember, és még jót is tesz neki. Arról nem is szólva, hogy a dolog
a feleség szerepének szerves része, tehát rendjén való.
Ha meggondoljuk, hogy az Athéné a patriarchális viszonyok
támogatója, vonzódik a hősökhöz, és hiányzik belőle a női szoli¬
daritás, bizonyára meglepőnek fogjuk találni, hogy milyen gyako¬
ri ez a típus a leszbikus nők között. A homoszexuális Athéné álta¬
lában hozzá hasonló partnert keres. Rendszerint mindketten tö¬
rekvő, hivatásuknak élő és nagyon keményen dolgozó nők, akik
esetleg munkakapcsolatban ismerkednek meg, s később válik a
viszonyuk szerelemmé.
Tisztelik és nagyra tartják egymás intellektusát, számon tart¬
ják egymás sikereit, „hősies” tetteit és vonásait. A bajtársiasság
előbbre való az ilyen kapcsolatban, mint a szenvedély, s még a szex
sem különösebben fontos számukra. Általában el is tudják titkol¬

ni, hogy együttélésük milyen jellegű. Az évekig tartó viszony még
azt sem sínyli meg, ha egyiküknek hivatalos ügy vagy tanul¬
mányút miatt hosszabb időre el kell utaznia.
HÁZASSÁGA
Amíg a nőknek nem sok esélyük volt a karrierre egy saját maguk
által választott hivatásban, az Athéné-nők „jól mentek férjhez”.
Szorgalmas, magas igény- és teljesítményszintről tanúskodó férfit
választottak, akit tiszteltek is. Manapság is inkább a bajtársi part¬
nerkapcsolat jellemzi a házasságukat, semmint a szenvedélyes
egyesülés.
Az Athéné-nő valószínűleg igen pontosan fölmérte a párját,
amikor kiszemelte magának, így azután pompásan összeillenek.
Az asszony segítőtárs, támasz, „közel áll”, és mindig érdeklődik
férje munkája, előmenetele, üzleti ügyei iránt, és szükség esetén
segít a kellő stratégiai lépések eltervezésében. Csakúgy, mint az
istennő, aki megállította Akhilleusz kardját, amikor az le akart
sújtani a saját vezérére, Agamemnónra, az Athéné-feleség is böl¬
csen mérsékletre inti a férjét, ha az valami szenvedélytől vezérelt
ostobaságra készül.
Ha a férj házasságkötéskor már jól szituált, beérkezett idősebb
úr, úgy Athéné a férje társadalmi összeköttetéseinek ápolását tart¬
ja fő feladatának. Ugyanígy tesz, ha házastársa olyasmivel foglal¬
kozik, amibe szakmai tanácsadással nem tud belefolyni.
Amellett, hogy férjét a fenti módokon előbbre segíti, mint már
említettem, Athéné kitűnő háziasszony is, és a kapcsolat minden
velejáróját, tehát a gyermeknevelést is példásan ellátja.
A házaspár igen jól megérti egymást, amikor konkrétumokról:
eseményekről, tényekről vagy tervekről van szó. Érzelmekről,
érzésekről, elvont vagy transzcendentális dolgokról azonban
szinte képtelenség eszmét cserélni Athéné asszonnyal. Párja ha¬
marosan fel is hagy az ilyesmivel, mert belátja, hogy a kommu¬
nikáció reménytelen.
Igaz ugyan, hogy Héra is, Athéné is a Zeusz-jellegű férfiakhoz
vonzódik, de az, amit ettől a kapcsolattól várnak, homlokegyenest
ATHéNé 95
ellenkező természetű dolog. Héra birtokolni akarja a férjét, tulaj¬

donának tekinti, akinek - akárcsak egyéb javainak - az a feladata,
hogy az ő igényeit kielégítse. Kötődése mély és ösztönös. Ha meg¬
tudja, hogy megcsalták, vérig van sértve, és bosszúja tárgya min¬
dig a másik nő, akinek a személye óriási jelentőségű lesz a félté¬
keny Héra szemében.
Athéné ezzel szemben mintha be lenne oltva féltékenység
ellen. Házasságát kölcsönös előnyökkel járó társkapcsolatként éli
meg. Számítani lehet a lojalitására, és ugyanezt el is várja társától,
de számára ez nem azonos a házastársi hűséggel. Egyébként nem¬
igen tudja elképzelni azt sem, hogy egy futó kaland veszélyeztet¬
heti a kapcsolatot.
Jellegzetesen Athéné-feleség volt Jacqeline Kennedy Onassis.
Először Kennedy szenátorhoz ment, akiből az Egyesült Államok
elnöke lett, majd amikor megözvegyült, Onassisnak, a világ leg¬
gazdagabb, talán leghatalmasabb és legkegyetlenebb milliomosá¬
nak nyújtotta a kezét. Mindkét férjéről köztudott volt, hogy nem
veti meg a nőket. Kalandjaikat nem is rejtették véka alá. Kennedy
jóképű szoknyabolond volt, Onassisnak pedig nyílt, hosszan tartó
viszonya volt az opera világsztárjával, Maria Callas-szal. Mármost
Jacqueline vagy jól tudott színlelni, vagy valóban nem zavarták a
vetélytársnők. Amíg a házasságot nem veszélyezteti, az Athéné-
nőt nem zavarja a szerető jelenléte.
Előfordul azonban, hogy az asszony alaposan alábecsüli a
másik nő fontosságát a férje életében. Ezt a vakfoltot alighanem
saját szenvedélymentes érzelmi élete okozza; nem veszi számítás¬
ba, hogy a szerelemnek, a szexualitásnak, az érzékiségnek az élet¬
ben igenis nagy szerepe lehet - még a férje életében is. így aztán
készületlenül éri a közlés, hogy házastársa egy másik nő kedvéért
elhagyja, és válni akar.
Ha ezzel szemben az asszony kezdeményezi a válást, ugyancsak
meglepődik a férj heves érzelmi reakcióján, ő ugyanis minden
érzelmi megrázkódtatás és keserv nélkül kiteszi a szűrét az amúgy
„igazán kedves” fickónak. Gyakorlatomban nem egy ilyen válást
láttam; a legjellemzőbb egy harminckét éves tőzsdeügynöknő ese¬
te volt. A házasság mindkét fél karrierjének jót tett, és meg¬
felelőnek látszott mindaddig, míg a férjet, aki hirdetésszervező
volt, el nem bocsátották a laptól. Ekkor a férfi - ahelyett, hogy
szívósan munkát keresett volna - felesége növekvő ingerültsége

közepette odahaza kezdett téblábolni. Az asszony egyre kevésbé
tudta respektálni munkanélküli párját, és egy év után közölte,
hogy válni akar. Körülbelül úgy bánt el vele, mint egy munkaadó
az alkalmazottal, ha nincs vele megelégedve, és megfelelőbb em¬
bert talált a helyére. Athéné-kliensem nagyon sajnálta ugyan, hogy
így alakult a dolog, és elég nehezen mondta ki a végső szót, de
miután ezen túl volt, óriási megkönnyebbülést érzett.
Bármelyik fél kezdeményezze is a válást, Athéné korrekt; vele
minden, a vagyonmegosztás és a gyerekek ügye is könnyes
jelenetek, és keserű szemrehányások nélkül elintézhető. Nem
érez bosszúvágyat, és nem tekinti személyes sérelmének, ha a férje
egy másik nő mellé áll, és őt elhagyja. Gyakori, hogy válás után is
barátságos marad a viszony, sőt, az esetleges üzlettársi kapcsolat
még folytatható is.
Aránylag új jelenség a világban, hogy egy házaspár mindkét
tagja a hivatásának éljen. Az ilyen életvezetésben azonban az
Athéné-asszonyoknak jóval több esélyük van a sikerre, mint a
többieknek. Ahhoz ugyanis, hogy mindketten helyt tudjanak
állni a munkában, és meg tudják valósítani távolabbi céljaikat is,
fenntartva mindemellett a feltörekvő pár számára nélkülözhe¬
tetlen külszínt és társadalmi kapcsolatokat - nos, ehhez Athéné
esze és szervezőképessége kell. Ráadásul Athéné konzervatívab¬
ban közelíti meg a hagyományos női szerepeket, és nem állítja a
dézsa mellé a férjét csupán az elv kedvéért. Inkább ő sem áll oda.
Fölülvizsgálja a háztartást, gépesít, hathatós segítség után néz,
alkalmazottat tart, és igénybe veszi a szolgáltatásokat. Szuper¬
háziasszony képét mutatja, aki a pályáján is sikeres, „nagy házat
visz” vendégeskedésekkel, igényes berendezéssel, és a férjét is
segíti fölfelé, mint legbizalmasabb tanácsadója.
A THÉNÉ, AZ ANYA
Az Athéné-asszony alig várja, hogy gyerekei akkorák legyenek,

hogy már beszélni, tervezgetni lehessen velük, és meg tudja nekik
mutatni, ami a világban látni való. Ellentéte ő Démétérnek, a
„földanyának”, aki akkor boldog, ha anyává lehet, ha kisbabát
ATHéNé 97
szoríthat a karjába, és azt kívánja, bár soha ne nőnének nagyra a

gyerekei. Athéné ezzel szemben valószínűleg azonnal „béranyát”
szerződtetne, amint lehetne, már csak azért is, hogy tudja, kik a
gyerek felmenői, s miután kihordatta magzatát, dadákra és egyéb
anyahelyettesekre bízná, míg föl nem nőnek egy kicsit, mert a
korai gondozásuk nem neki való foglalatosság.
Az Athéné-anya boldogsága akkor teljes, ha extravertált, élénk
szellemű, kíváncsi és minden versenybe beálló fiúgyereke van,
aki az ő leendő kis hőse, szívesen fogadja az anyai tanítást és a buz¬
dítást is, hogy mindenkit hagyjon maga mögött. Hajlamos rá,
hogy „egy fiú nem nyafog”-szerű sztereotip intésekkel már egé¬
szen kicsi korától sablonos férfiviselkedésre nevelje a gyereket.
Jól boldogul azokkal a lánygyerekekkel is, akik hasonlítanak
rá: logikusan gondolkodnak, és önállóak, akárcsak ő, hiszen
megfelelő szerepmodellt tud nyújtani nekik. Ha azonban a kis¬
lány jelleme nagyon távol áll az övétől, akkor inkább a fiúgyereké¬
vel foglalkozik, az álmodozó, érzékeny kislányt bölcs toleranciá¬
val szemléli, de idegen tőle. A lányok általában megérzik ezt a tá¬
volságtartást, és csökkenő önbizalommal vagy némi bűntudattal
nyugtázzák, hogy nem tudnak megfelelni anyjuk elvárásainak.
A legnehezebben azokkal a gyerekekkel tud bánni Athéné,
akik könnyen elsírják magukat - akár fiúk, akár lányok. A helyzet
természetesen a gyerekek számára terhes, hiszen ha elfogadják
anyjuk értékítéletét, azzal a tudattal nőnek föl, hogy teszetosza
„bőgőmasinák” csupán, s felnőttkorukban is túl érzékenyek ma¬
radnak. A gyakorlatias, két lábbal a földön álló Athéné azt is ber¬
zenkedve veszi tudomásul, ha gyermeke élénk fantáziájú művész-
lélek vagy nappali álmodozó.
Az Athéné-anya azt várja a gyerekeitől, hogy tegyék a dolgu¬
kat, fejlődjenek „lelki csipkék” nélküli „jó katonák”-ká, akik
megállják a helyüket az életben, akárcsak ő maga.
AZ ÉRETT A THÉNÉ
Akiben ez az archetípus dominál, rendszerint úgy érzi, hogy az
érett kor élete legkielégítőbb szakasza. Minthogy a dolgokat min¬
dig is úgy látta, amilyenek, nincsenek illúziói, tehát nem is veszít-
heti el azokat. Ha minden a tervei szerint történik, élete 35-40

éves korára normális mederben folyik, képességeit már kibonta¬
koztatta beérkezett.
A középkorú Athéné ilyenkor számot vet önmagával, felméri a
helyzetét, és annak rendje-módja szerint fölkészül a következő
életszakaszra. Ha hivatása van, fölméri, mit tett, mit ért el eddig,
mire képes még, kik támogathatják, mennyire biztos a helyzete.
Ha családanya, fölkészíti magát arra az időre, amikor a gyere¬
keinek már nem lesz szükségük az állandó jelenlétére, és kedvére
munkálkodhat.
Sajnos, nem ritka azonban, hogy Athéné élete éppen ebben a
váratlan időszakban borul föl. Érzelmi viharok csapnak le a jól
elrendezett házra, és Athéné egy házassági krízis kellős közepén
találja magát, ami kibillenti egyensúlyából, és mélyebb érzések
felé rántja. Az addig, jól bevált bajtársházasság a férjnek egyszer
csak kevésnek bizonyul. A szenvedély hiánya a férfit más, érzel¬
mileg vagy erotikusán fűtöttebb nőhöz vonzza. Ha - híven eddigi
önmagához - az asszony higgadtan fogadja az elpártolást, a válás
fájdalommentes lesz. Ebben az életkorban azonban más istennők
is könnyen aktiválódnak, és előfordulhat, hogy Athéné - életében
először - kiszámíthatatlanul reagál.
A menopauza e típusnál nem okoz gyászreakciót, hiszen az anya¬
ság soha nem volt elsődleges szerepe, a fogamzóképesség elveszítése
nem viseli meg. A fiatalság és szépség sem olyan tulajdonságok,
amelyek önértéktudatát valaha is megalapozták volna, hiszen az
intellektuális képességein, kompetenciáján és nélkülözhetetlensé¬
ge tudatán nyugszik. Az öregedés tehát semmiféle veszteséggel
nem jár, sőt: Athéné befolyása nő, tanácsait szívesebben fogadják,
és tapasztaltabb, bölcsebb és magabiztosabb lehet, mint valaha.
A KÉSEI ÉVEK
Athéné az évtizedek során nem sokat változik. Élete végéig meg¬

marad energikus, gyakorlatias teremtésnek, aki mindig megfogja a
dolog végét, akár munkahelyen, akár otthon tevékenykedik, s
később esetleg önkéntesként egy jótékony szervezetben vagy kö¬
zösségben. Támogatója a hagyományos intézményeknek, minél
ATHéNé 99
konzervatívabbak, számára annál szimpatikusabbak. A közép-

osztálybeli vagy felső középosztálybeli Athéné a helyi egyház¬
közösségi vagy vöröskeresztes szervezet motorja, kuratóriumi tag a
legkülönbözőbb alapítványok, egészségvédő egyesületek, érdek-
védelmi közösségek vezetőségében, kórházak, gyermekintézmé¬
nyek jótevője, és minél idősebb, annál nagyobb tekintélyre tesz
szert.
Az „üres fészek” fölötti kesergés nem kenyere; ha a gyerekek
elköltöznek otthonából, végre időt szakíthat további önképzésre,
hobbijára, kézimunkázásra vagy olyan munkára, amit szívesen
végez. Felnőtt gyermekeivel általában jó a viszonya, hiszen éppen
ő mozdította elő önállóságukat, soha nem volt velük erőszakos
vagy követelőző, és jól viseli a távollétüket. Ezért mind gyerme¬
kei, mind unokái körében közszeretetnek örvend, s nem csak sze¬
retik, de tisztelik is. Igaz, külsőségekhez nem ragaszkodik, és
érzelmeivel sem árasztja el a családot, mégis összetartja őket a ha¬
gyományok megőrzésével, egyes események méltó megünnep¬
lésével, közös nyaralások szervezésével. Számos idős Athénéből
köztiszteletben álló matróna, a közösség oszlopa válik. A „kis torna¬
cipős nénike” szerepe nagyon távol áll tőle, és bizonyára nem ő az,
aki a részvényesek közgyűlésén általános derültséget keltő kérdé¬
seket tesz föl. Mások zavaros, előítéletes gondolkodása vagy fél¬
művelt szövege nem vezeti félre, és élete végéig ragaszkodik a férfi-
tekintély primátusához.
A megözvegyülés sem éri készületlenül, hiszen általában idő¬
sebb férfihoz megy feleségül, s tudja, hogy életkilátásai jobbak,
mint a párjáé. Pénzét, vagyonát maga kezeli, befektet a tőzsdén,
vagy özvegyi jogon folytatja az üzletet férje megürült helyén. Az
özvegy vagy elvált Athéné - bármilyen élénk társasági vagy üzleti
életet is él egyébként - magában szeret lakni. A szűz istennők
„megállók a magam lábán” tulajdonságát hajlott koráig megőrzi,
ha egészsége jó, és kellőképpen aktív és magabiztos tud maradni.
PSZICHÉS ZAVAROK VESZÉLYE,
Racionális nő soha nem veszíti el a fejét, a szívét és az önkontroll-

ját. Az arany középúton lépdel, nagy indulatok, heves érzelmek
nem háborgatják, irracionális félelmek nem kerülgetik. Az összes

többi istennők - Hesztia kivételével - vagy másokra zúdították
érzelmeiket és indulataikat, s ezzel szenvedést okoztak, vagy ma¬
guk váltak mások szenvedő áldozatává érzelmi ügyek miatt. Az is¬
tennők földi másainál sincsen ez másként. Athéné más: beavat¬
kozásai a halandók dolgaiba inkább önkényesek, hőspárti maga¬
tartása sem impulzív, inkább ravasz, számító. Az Athéné-nő is
mintegy föl van vértezve önmaga és mások indulatai ellen. Pszi¬
chés problémái, érzelmi zavarai is ebből a vonásból fakadnak. Az
egyoldalú fejlődés következtében elzár maga elől olyan utakat,
amelyeket pedig végig kellene járnia.
AZONOSULÁS A THÉNÉVEL
Athéné módjára élni annyit tesz, mint a saját fejünk után menni,
intellektuális és gyakorlati dolgokkal foglalkozni és céltudatosan
cselekedni. Aki így él, egyoldalú létet választ, hiszen csak a mun¬
ka világában van otthon. Élvezheti ugyan mások társaságát, de a
nagy szenvedélyeket, a meleg barátságot, a forró szerelmet, az ero¬
tikus gyönyört, az intimitást és a gyengédséget soha nem ismerhe¬
ti meg. Igaz, megkímélődik a mély bánattól, a kínzó gyötrelmek¬
től is, amit a másokkal való szoros kapcsolat okoz, vagy azoknak a
hiánya, akikhez szorosan kötődtünk. A racionális Athénével való
kizárólagos azonosulás azt jelenti, hogy egy nő elzárkózik az em¬
beri indulatok széles skálája elől, érzelmeit takarékra állítja, és
nem tér le az arany középútról. Nem hatnak rá kedélyeket fel¬
korbácsoló viták, de mély érzéseket kifejező művészi alkotások
sem, nem tudja magát beleélni más helyzetébe (nincs empátiás
készsége), és nincsenek misztikus vagy transzcendentális élmé¬
nyei sem.
Athéné „a fejében tárolja önmagát”, ezért nem is éli át élmény¬
szinten az egész testét. Az érzékek világáról nem sokat tud, nem
ismeri a gyönyör „lába ujjától a feje tetejéig” ható érzését, és azt
sem tapasztalja meg, hogy milyen az, amikor valaki testi ereje vég¬
ső határához ér el. A páncélos istennő az „ösztönök felett” tartja
követőjét, megfosztva így az anyaság, a szexualitás vagy a szaporo¬
dás késztetésének valódi átélésétől is.
ATHéNé 101
Ahhoz, hogy átlépjük Athéné árnyékát, énünk más oldalait is

ki kell munkálnunk. Erre a nők csak lassacskán, fokozatosan
szoktak rájönni, amikor észlelik, hogy Athéné-mivoltuk korlá¬
tozza őket mások megértésében. Amikor ugyanis mélységes meg¬
rendüléséről, repeső boldogságáról, vagy őrjítő szerelméről beszél
valaki, Athéné csak nagy nehezen tudja követni, miről is szól a
történet. Föl kell ismernie, hogy a feladatokra való koncentrálás
és a száraz szkepticizmus eltávolítja tőle embertársait, és nem
engedi, hogy érzelmi és spirituális mélységeket és magasságokat
járjon be.
Minden nővel előfordulhat azonban, hogy valamilyen várat¬
lan esemény, például egy nagy megrázkódtatás hatására kilép
Athéné vonzásából, elöntik az érzelmei vagy a tudattalanból fel¬
törő ösztönkésztetések. Ilyen - traumatikus - esemény lehet egy
gyermek megbetegedése vagy balesete, vagy ha valaki bántalmaz¬
za a gyerekét. Egyszeriben kitör belőle az artemiszi anyamedve, és
tomboló düh önti el. Máskor a rivális megjelenése, a házasság
veszélybe sodródása ébreszti föl benne a szunnyadó Hérát, a fáj¬
dalmat és a féltékenységet. Drogok hatására is elveszíthető a ra¬
cionális, hűvös Athéné, aki ilyenkor általában kiborul, és megret¬
ten saját tudattalan impulzusaitól.
A MEDÚSZA-HATÁS
Az Athéné archetípusnak megvan az a képessége, hogy azokat,

akik nem olyan kompetensek, mint ő, zavarba hozza, megfélem¬
lítse, megfossza a spontán cselekvés képességétől és a kreativi¬
tástól. Ezt nevezem Medúsza-hatásnak.
Az istennő olykor a mellvértjén viselte Zeusz hatalmának és
erejének szimbólumát, egy gorgófej jel, a Medúsza fejével díszített
kecskebőrt: az égiszt. A fej a maga ocsmányságában is félelmetes:
a haja helyén kígyók tekeregnek, és a pillantása oly dermesztő,
hogy aki ránéz, menten kővé válik rémületében. A gorgó az Athéné-
nő egyik - persze metaforikus - vonása, mert ha valami nem olyan
mederben folyik, ahogyan ő szeretné, képes rá, hogy megdermesz-
sze a partnerét, tegyen róla, hogy „megálljon a levegő” és benn¬
szakadjon a szó a másikban, akár egy egész értekezlet összes tagjá-
ban is. A résztvevők egyszercsak azon kapják magukat, hogy egy

tárgy élénk és szenvedélyes megvitatásából részletek száraz fel¬
sorolása lesz, s az addig személyesnek tetsző viszony hirtelen
rideggé, távolságtartóvá válik. Kritikus attitűdjével, a dolgok
kíméletlen boncolgatásával Athéné akaratlanul is megsértheti
mások érzékenységét. Oly kevéssé veszi tekintetbe azokat a finom
szellemi vagy morális mozzanatokat, melyeknek mások nagy
fontosságot tulajdonítanak, hogy az már az empátia szinte teljes
hiányát jelenti. Ez pedig gyilkos dolog, főként, ha Athéné érzelmi
ügyekben tanúsított értetlenségét és a gyengeség minden formája
iránti türelmetlenségét is számításba vesszük.
Ha mindez csupán társasági helyzetben zajlik, a Medúsza-
hatás legfeljebb kínos vagy bosszantó, ám ha Athénének hatalom
is van a kezében („főnökasszony”), ez az effektus félelmetes és
bénító lehet. Ha például egy fontos tárgyalás során a „gorgó-
szemű” Athéné gyilkos pillantásával találkozik valaki, úgy érzi, ez
a személytelen és átható tekintet minden titkát fölfedi, minden
szándékába és gyengeségébe behatol, s hogy minden kérdés ezek
után az elevenjére tapint. Az élveboncolásnak ezen kevéssé el¬
viselhető élményétől menekülni akarván az áldozat szinte „kővé
dermed”.
Egy kolléganőm elmondta, hogy egyszer, éppen azon a meg¬
beszélésen, ahol az előléptetéséről volt szó, maga is átélte a Me-
dúsza-hatást. Társnőm igen képzett és nagyon jó terapeuta, főleg
a súlyosabb zavarokban szenvedő betegekkel találja meg a hangot.
Ösztönösen és intuíciói segítségével tapint rá az irracionális visel¬
kedés mögött megbúvó szimbolikus jelentéstartalmakra, s ez ki¬
váló pszichiáterré teszi. Az előlépése szerencsétlenségére egy
Athéné-főnökasszonytól függött. A beszélgetés során - mint be¬
számolt róla : „Tökéletesen kiürült az agyam, szó szerint meg-
kukultam, képtelen voltam gondolkodni, vagy egy szót is kinyög¬
ni... Egyetlen vizsgám sem volt ennyire szörnyű”. Amióta nem
csak férfiaktól függ valakinek a továbbtanulása vagy előléptetése,
az égiszt sem csak Zeusz, hanem egyre gyakrabban Athéné viseli,
akinek így hatalmában áll zátonyra futtatni egy karriert, megbuk¬
tatni egy diákot.
Gyakori, hogy az Athéné-nő nem is tudja, milyen hatást gya¬
korol a másikra, sőt, nincs is szándékában elbátortalanítani vagy
ATHéNé 103
megfélemlíteni másokat. Egyszerűen csak végzi a dolgát, amilyen

jól csak tőle telik. Adatokat gyűjt, kérdez, tényeket akar látni,
megvizsgálja a premisszákat, és minden szálat megrángat, hogy
lássa, milyen az anyag szerkezete, mennyire támasztják alá bizo¬
nyítékok azt, amit a másik állít. Közben akaratlanul megvalósítja
Goethének azt a megfigyelését, hogy az elemzett dolgoknak gyil¬
kosaivá leszünk. A rideg tárgyilagosság, a pontos, metszőén éles
kérdések fényében elsikkad a másik félnek az az igyekezete, hogy
összefüggéseiben, egészként tárja föl a tárgyát, és kapcsolatot te¬
remtsen a kérdezővel. így vész el a dolgok lelke. A hatékony kom¬
munikáció föltárhatná, de a Medúsza-hatás megfojtja az eleven
lényeget.
Saját terápiás óráimon is előfordul, hogy betegem merőben
intellektuális síkról közelíti meg élete eseményeit, és tényfel-
sorolást tart nekem anélkül, hogy bármilyen érzelmi anyagot hoz¬
na, vagy érzelmi reakciókat mutatna. Ilyenkor azon veszem észre
magam, hogy csak a legnagyobb erőfeszítés árán tudok kontaktus¬
ban maradni vele, küszködve az unalom és az érdektelenség fel¬
feltörő hullámai ellen. Az élettelen és tárgyilagos beszámoló még
engem is elnémít, s rá kell ébrednem, hogy betegem minden kap¬
csolatában ugyanilyen hatást tesz másokra. Ezért hiányzik az
intim közelség az életéből, ezért magányos. Ha egy nő Athéné
páncélját viseli, a Medúsza-fejes égisszel a mellvértjén, sebezhe-
tetlennek látszik. Intelligenciával is megvasalt védekező mecha¬
nizmusai és éles kritikai szemlélete mindenkit érzelmi távolság-
tartásra késztet.
Az Athéné-nőnek, ha a Medúsza-hatás boldogtalanná teszi,
emlékeztetnie kell önmagát arra, hogy az égisz olyasmi volt, amit
az istennő hol magara öltött, hol pedig levetett. így járhat el a földi
Athéné is dermesztő viselkedésével, ha „leteszi páncélját és égi¬
szét”, azaz felhagy kritikai attitűdjével és belátja, hogy éppenség¬
gel neki van tanulnivalója másoktól. Ha meg akarja osztani az
életét egy társsal, jó, ha „levedli” a gorgófejes kecskebőrt, és akkor
a Medúsza-hatás elmarad.
„A CÉL SZENTESÍTI AZ ESZKÖZT”
A cél az, hogy eljussunk valahová, vagy megoldjunk egy feladatot.

Athéné ez ügyben úgyszólván egyetlen kérdést tesz föl: „Mi a
teendő? Hogyan?”, esetleg: „Menni fog ez így?” Ha célja el¬
éréséről vagy ellenfele legyőzéséről van szó, igen agyafúrt, és nem
sokat teketóriázik.
Ez a ravaszság nagyon is jellemző volt az istennőre. Jó példa rá
az a mítosz, amelyik a trójai háború két hősének: Akhilleusznak és
Hektórnak a döntő összecsapását beszéli el. Athéné meglehetősen
„piszkos taktikával” vitte győzelemre védencét, Akhilleuszt. Elő¬
ször is rávette Hektóit, hogy kiálljon a harcra. „...Déiphoboszhoz
volt érchangra s alakra hasonló./Oldala mellé állt s hozzá szárnyas
szavakat szólt:/» Testvérem, be nagyon rég üldöz afényes Akhilleusz, .../
most már álljunk meg s kergessük vissza mi kelten. «” Hektór tehát
- abban a hiszemben, hogy kedvenc testvére mögötte áll, mint
fegyverhordozó - kiállt a hős ellen, csak amikor utolsó dárdáját is
eldobta, „ ... hát a fehérpajzsos hős Déiphoboszra kiáltott,/hogy kelevézt
adjon: hanem ez nem volt közelében./Ekkor a szívében sorsát meglátva
kiáltott:hjaj, hát isteneink elhívtak már a halálba./Azt hittem, hogy az
oldalamon van Déiphobosz hős;/csakhogy a bástya mögött áll ő; így csalt
meg Athéné. «”5
Az istennőt egyáltalán nem foglalkoztatta a kérdés, hogy az
ilyen párviadal sportszerű-e vagy sem, erkölcsös dolog vagy sem.
Az egyetlen, amivel törődött, az volt, hogy a stratégia hatékony
legyen. Ez is árnyoldala az Athéné-nő személyiségének.
Összefügg ez azzal is, hogy gondolkodásmódja érzelemmentes,
tehát nem elemzi, hogy rendes dolog-e így vagy úgy cselekedni;
fő, hogy a doloi* működjék. Elég nehezen érti meg azt is, hogy
miért vannak egyesek úgy megütközve bizonyos amorális vagy
etikátlan viselkedéseken, kivált, ha azok nem érintik személyesen
a háborgókat. Azzal az érveléssel sem tud mit kezdeni, hogy egy
eljárás „idegen lenne a dolog lényegétől” (pl. a törvény szellemé¬
től), hiszen szerinte a cél valóban szentesíti az eszközt.
Az Athéné egyetemi hallgatónők valószínűleg értetlenül fo¬
gadták a hetvenes évek diáktüntetéseit. Sem a vietnami háború,
sem a kambodzsai invázió, sem a Watergate-botrány nem vitte ki
őket az utcára. Meglehet, közönyösséggel vagy erkölcsi érzéket-
ATHéNé 105
lenséggel vádolták őket, de az Athénék - karrierjüket tartva szem

előtt - valószínűleg nem hagyták el a könyvtárakat és a laborató¬
riumokat.
A FEJLŐDÉS ÚTJAI
Minden istennő-archetípusra áll az a tétel, hogy ha az egyiket meg

akarjuk haladni, úgy a többieket kell egy kicsit jobban kimunkál¬
nunk magunkban. Az Athéné-nőknek azonban számos más lehe¬
tőségük is van rá, hogy átlépjenek az istennő fenyegető árnyékán,
azaz: levetkezzék hátrányos tulajdonságaikat.
BEFELÉ FORDULNI
A munka világában élő Athénét valósággal foglyul ejtheti az üzleti

élet, a politikai csatározás, a hivatali munka, s egyszer csak azon
kaphatja magát, hogy valóságos mókuskerékben fut, képtelen
leállítani az agyát, kipihenni magát, mert örökösen valami terv
vagy feladatmegoldás jár a fejében. Ha ráébred, hogy a munka las¬
sacskán őt magát falja föl, s hogy némi nyugalomra van szüksége,
hogy egyensúlyát visszanyerje, Athéné, az asszonyi mesterségek
istennője nyújthat neki segítő kezet, hogy kiszakíthassa magát a
nyüzsgésből.
Athéné legkedvesebb szép mestersége a szövés volt. Ismerő¬
söm, egy sikeres üzletasszony is rátalált erre a hobbira, és így szá¬
molt be róla: „Nem tudok elképzelni megnyugtatóbb tevékeny¬
séget. Fölveszem a szövőszék ritmusát, kiürül az agyam, és telje¬
sen feloldódom a munkában. A kezem jár, a fejem pihen, és végül
egy gyönyörű falikárpit kerül le a szövőszékről.”
Lehet, hogy más úgy tapasztalja: a varrás az, ami megszabadít¬
ja a hivatali gondoktól. Gyakorlati szempontból is előnyös, ha
Athéné maga állítja elő ruhatárát, s kreativitása, tervező készsége
is teret kap itt. A legfinomabb szöveteket vásárolja meg, és valósá¬
gos szalonmunkát végez, aminek köszönhetően a kész kabát vagy
ruha tízszer annyit ér, mint amennyibe az anyag került. Végtelen
türelemmel ücsörög a varrógép mellett, és esküszik rá, hogy a
szabás-varrás a legjobb munkaterápia, mert nagyon jól kikapcsol¬

ja őt.
A korongozás, a fazekasság vagy bármilyen kézimunka is össze¬
kapcsolhat bennünket a mesterségek istennőjével, és megteremt¬
heti a külső és belső terhelések egyensúlyát.
VISSZA TALÁLNI A G VERMEKHEZ
A mítosz úgy mondja: Athéné kész nőként pattant elő Zeusz ko¬
ponyájából. A felnőttként megszülető nő metaforája nem is áll
messze az ilyen asszonyok valódi élményétől. Ha legrégebbi em¬
lékeikre kérdezünk rá, ilyesmiről számolnak be: „kíváncsi voltam,
mi van benne”, „tudni akartam, hogy működik”, „olyan okosakat
mondtam mindenféléről”. Ezeknek a tényanyaggal telitömött fejű
kislányoknak az életéből azonban a szubjektív élmények egész tar¬
tománya szinte hiányzik. Ez a hiány felnőttkorban már szükség¬
letként jelentkezhet. Ilyenkor tehát föl kell fedezniük magukban
azt a gyermeket, akit egy új élmény egyszerűen csak gyönyörködtet,
vagy zavarba ejt; a gyermeket, aki soha nem voltak.
Visszatalálni gyermeki énünkhöz annyit tesz, mint tágra nyílt
szemmel rácsodálkozni valamire, a felfedezés izgalmával közelí¬
teni az élet dolgaihoz, és nem az „okos felnőtt” attitűdjével azon¬
nal magyarázatot keresni rájuk. Ha egy gyereket valami új dolog
lenyűgöz, akkor azt teljes egészében fogadja be, nincsenek eleve
megformált elképzelések a fejében arról, hogy milyennek kellene
annak a valaminek lennie, nem kételkedik benne, és nem is akar¬
ja rögtön beledugni egy címkével ellátott dobozba, hogy aztán,
mint megismert dolgot, „kipipálhassa” és félretehesse. Ha valaki
olyan jelenségről vagy érzésről mesél Athénének, amilyet még so¬
ha nem élt át, hallgassa meg nyitott lélekkel, és próbálja meg el¬
képzelni a jelenetet azokkal az érzésekkel együtt, amelyekről a
közlő beszámol. Ha pedig netán maga az Athéné-asszony kerül
érzelmileg érintett helyzetbe, ne próbáljon azonnal kilépni abból,
és ne vegye föl az égiszt sem. Hagyja, hogy mások megismerjék, és
esetleg kiengeszteljék vagy megvigasztalják. Ahhoz, hogy meg¬
találjuk önmagunkban az elveszített gyereket, sírnunk, nevet¬
nünk és játszanunk is kell néha.
ATHéNé 107
FÖLFEDEZNI AZ ANYÁ T
A hagyomány szerint Athéné igen büszke rá, hogy csak egy szülő¬
je: apja van, és teljesen figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy
volt egy anyja is: Métisz, akit Zeusz volt szíves lenyelni. Az
Athéné-nők metaforikusán többféle értelemben is „anyátlanok”:
föl kell fedezniük és meg kell becsülniük az anyát - saját szülő¬
anyjukat is, és a bennük szunnyadó gondoskodó, tápláló anyát is.
Jótékonyan hat az Athéné-nők személyiségfejlődésére, ha
megismerik azokat a matriarkális értékeket, melyeket az emberi¬
ség jóval a görögök előtt tisztelt és vallott. A mai Athénét intellek¬
tuális érdeklődése is elvezetheti a történelem, a régészet vagy a
pszichológia ismeretén át a feminin értékekhez, vagy akár a femi¬
nista eszmevilághoz is. így új nézőpontból tekinthet anyjára, ön¬
magára, és a többi nőre. Ha pedig egy Athéné megváltoztatja gon¬
dolkodásmódját, előnyösen fog változni a viszonya az emberek¬
hez, és kapcsolatai javulni fognak.
HATODIK FEJEZET
Hesztia: a házitűzhely
és a templom istennője, a bölcs nő,
„hajadon nagynénink ”
HESZTIA, AZ ISTENNŐ
Hesztia a tűzhely - helyesebben: egy kerek tűzhelyen égő tűz

istennője. Az olümposziak közül őt ismerik legkevésbé. Hesztiát
(vagy ahogyan a rómaiak nevezték: Vestát) nagyon ritkán ábrá¬
zolták szobor formájában, reliefeken vagy falfestményen emberi
alakban, mivel mind az otthonokban, mind a templomokban,
mind a városközpontban eleven tűz alakjában volt jelen. Jelképe a
kör, mivel a templomok, a középületek és az otthonok áldozati
tűzhelyei is kör alakúak voltak. Csak az ő jelenléte szentelte meg a
házat, de ha ő belépett, mind az otthont, mind a templomot
megszentelte. Ez az istennő tehát - amellett, hogy a szent tüzet: a
fényt, a melegséget és az ételek elkészítéséhez szükséges hőt adta
az embereknek - spirituális jelenlétet is képviselt.
Hesztia Rheia és Kronosz elsőszülött leánya, az első generációs
olümposziak közt a legidősebb nővér, és a második generáció nagy¬
nénje. Őt okádta ki Kronosz legutoljára, így ő a legidősebb és a leg¬
fiatalabb is egyben. A születés jogán egyike volt a tizenkét legfőbb
istenségnek, mégsem az Olümposzon lakozott. Még csak nem is
nehezményezte, amikor Dionüszosz, a szőlőművelés, a bor és a
mámor istene fölváltotta őt, s mint a tizenkettek egyike, elfoglalta a
helyét a halhatatlanok között. Minthogy sem a háborúkban, sem a
szerelmi afférokban nem vett részt soha - márpedig a görög mitoló¬
gia leginkább ezekkel foglalkozik - az izgalmasabb történetekben
HESZTIA 109
nem sok szó esik róla. A halandók mégiscsak őt tisztelték legjob¬

ban, ő kapta a legbecsesebb áldozati ajándékokat is.
Homérosz „tisztes szűz”-nek nevezi, egyikét tiszteli benne
ama háromnak, kiket Aphrodité sem tud legyőzni csábításával.
„Édes vágyat Zeusz se hajított szívébe” és ” ...a tisztes Hesztia
sem kívánja, mit Aphrodité ád”. Álljon itt egy hosszabb idézet is:
„Hesztia, minden nagy házában az elnemenyésző

égilakóknak, a földön járó emberi népnek,
nemmúló lakodat kaptad, tisztelnek erősen.
Szép a te tiszteleted s nemes is, lakomát a halandók
el nem kezdenek és sose hagynak nélküled abba,
áldozatul neked önt édes bort mindig az első.
Aphrodité addig mesterkedett, míg a tenger istene, Poszeidón

és a Nap istene, Apollón is beleszeretett Hesztiába. Mindketten
megkívánták, és erősen ostromolták, ő azonban szilárdan ellen¬
állt, és Zeusz fejére megesküdött, hogy szűz marad örökre. Erre -
amint azt Homérosz írja: „Násza helyett a magas Zeusztól szép
tiszteletet nyert, /minden ház közepén ott ül, s dús áldozatot kap, /minden
szentélyben részt élvez a tiszteletekből/s legmagasabb istennek tartják őt
a halandók. ”
SZERTARTÁSOK ÉS TISZTELETADÁS
Hesztiát, mint említettem, nem a róla szóló mítoszok és ábrázola¬

tok tették ismertté, mint a többi isteneket. Az ő jelentősége azokban
a rítusokban testesül meg, melyeket a tűz szimbolizál. Ahhoz, hogy
egy házból otthon váljék, Hesztia jelenlétére volt szükség. Amikor
egy pár egybekelt, a menyasszony édesanyja fáklyát gyújtott a saját
tűzhelyén, átvitte az új otthonba, és mielőtt az új házasok átlépték
volna a küszöböt, meggyújtotta vele a háztartáselsőként fellobbanó
tüzét. Ez a szertartásos aktus szentelte föl az új otthont.
A második szertartás akkor következett, amikor az újszülött vi¬
lágra jött. Ötnapos korában - amikor már valószínű, hogy a csecse¬
mő életképes - körbejárták vele a tűzhelyet, és ez azt jelentette, hogy
a család befogadta a jövevényt. Az aktust ünnepi lakoma követte.
Minden görög városállamnak volt egy közös tűzhelye is, amely

a „városháza” legnagyobb csarnokában állott. Itt fogadták hivata¬
losan az idegenből jött vendégeket, és a követeket. Es valahány¬
szor egy kolónia új települést hozott létre, magukkal vitték a szent
tüzet saját városukból az új település központjába.
így azután valahányszor egy új pár vagy egy új nemzetség föl-
kerekedett, hogy otthont alapítson, magukkal vitték a szent tűz
képében Hesztiát, hogy összekösse a régit az újjal, a régi otthont és
a régi rokonságot is behozva a házba, talán a folytonosság, a kap¬
csolat, a közös tudat és identitás jelképeként is.
A rómaiak később Vesta néven imádták az istennőt. Az ő tüze
egyesítette egyetlen családdá Róma polgárait. Templomaiban a
szent tüzet a Vesta-szüzek őrizték, akiknek személyükben kellett
megtestesíteniük úrnőjük anonimitását és érintetlenségét. Bizo¬
nyos értelemben Hesztia - illetve Vesta - emberi képviselői, ele¬
ven képmásai voltak, akiket a reliefeken és szobrokon, fal- vagy
vázaképeken is ekként örökítették meg.
A Vesta-szűznek kiválasztott leánykákat nagyon korán, alig
hatéves korukban vitték be a szentélybe. Egyenruhát adtak rájuk,
a hajukat is egyformára nyírták, és igyekeztek mindent eltüntet¬
ni, ami egyedi volt rajtuk. Az emberi társadalomtól elkülönítve és
tisztelettől övezve éltek. Elvárták tőlük, hogy Hesztia módjára
éljenek, és irtózatos következményeket helyeztek kilátásba annak,
aki megszegte volna szüzességi fogadalmát.
Ha egy Vesta-szűznek férfival akadt dolga, úgy magát az isten¬
nőt szentségtelenítette meg. Büntetésből élve eltemették egy ap¬
ró, levegőtlen föld alatti kamrába, egy szövétnek, némi olaj és egy
kevéske élelem került csak mellé, valamint egy fekvőhely. A földet
pedig úgy elegyengették fölötte, mintha nem lett volna ott semmi.
Ha megszűnt a Vesta-szűznek az istennőt megtestesítő tisztasága,
úgy oltották ki az életét, ahogyan a parázsló szenet szokás a tűz-
rakó helyen: néhány lapát földdel.
Hesztiát gyakorta együtt említik Hermésszel, a hírvivővel,
akit a rómaiak Mercurius néven tiszteltek. Hermész ékesszóló, és
agyafúrt istenség volt, az úton lévők vezetője és védelmezője, a
szónoklat istene, valamint a kereskedők és tolvajok patronálója.
Korai megjelenítője egy oszlopszerű kő volt, amit „herm”-nek ne¬
veztek. A régi görög otthonokban Hesztia kerek tűzhelye a ház
HESZTIA 111
közepén, Hermész fallikus oszlopa pedig kívül, a küszöbnél állt.

Hesztia tüze meleget adott, és megszentelte az otthont, Hermész
pedig az ajtóban állt, hogy termékenységet hozzon, és távol tartsa
a gonosz dolgokat. így kapcsolódtak össze ezek az istenségek a
templomokban is. Rómában például a Vesta-templomhoz vezető
lépcső jobb oldalán állt Mercurius szentélye.
Láthatjuk hát, hogy mind a háznál, mind pedig a templomban
együtt, de egymástól elkülönülve volt jelen a két istenség. Mind¬
kettő nagyon fontos szerepet töltött be. Hesztia a családi kötelé¬
ket, az együttlétet szentelte meg és azt a helyet, ahová hazatérnek
az emberek, Hermész meg a kapu őrzője volt és útitársa azoknak,
akik kilépnek a világba, ahol nagy fontossága van a kommuniká¬
ciónak, az utak ismeretének, a ravaszságnak, és az is előny, ha sze¬
rencséje van az utasnak.
HESZTIA, AZ ARCHETÍPUS
Hesztia a házban és a templomban egyaránt a mindennapi élet

centrumában volt. Archetipikus jelenléte a női személyiségben
ugyanilyen fontos: ez nyújtja számunkra az érintetlenség és az
„egész”-ség belső élményét.
SZŰZ ISTENNŐ
Hesztia a legidősebb a három szűz között. Nem kalandozik a föl¬

fedezés vágyától űzve a vadonban, és nem is alapít várost, mint
húgai. Benn marad az építményben, amely a tűzhelyét körülfogja.
Az anonim (nem éppen névtelen, de arctalan) istennőnek lát¬
szólag nem sok köze van a gyorsan és sokat cselekvő Artemiszhez,
vagy a harcias Athénéhez, alapjában mégis megegyezik velük
abban, hogy érinthetetlen, sebezhetetlen, és nem lehet neki fáj¬
dalmat vagy szenvedést okozni. Akárcsak amazok, ő is megáll a
maga lábán, és az foglalkoztatja, ami őt érdekli. Figyelmét éppúgy
összpontosítja, mint két húga, és senki fiának az igényei nem
térítik el attól, amire figyel.
ÖNMAGÁRA FÓKUSZÁLÓ TUDAT
Ez az archetípus éppúgy egy gyújtópontba szűkíti a tudatot, mint

a másik két szűzé. (Latinul a focus tűzhelyet jelent!) Míg azonban
Artemisz és Athéné külső célba helyezik figyelmük gyújtópont¬
ját, egy célpont vagy egy terv lebeg előttük, addig Hesztia befelé,
önmagába néz, és a szubjektív élményre koncentrál. Teljesen fel¬
oldódik például a meditációban.
Hesztia módjára szemlélni a világot annyit tesz, mint magunk¬
ba nézni, belső hangjainkra figyelni, és intuíciónkra hagyatkozni.
így mindig arra koncentrálunk, ami nekünk fontos, ami számunk¬
ra hordoz egyszemélyes jelentést, ami hozzánk szól. Ez hozzásegít
ahhoz, hogy mindig kontaktusban maradjunk valódi, belső érték¬
rendünkkel. A Hesztia-nő ezen a módon - önmagán átszűrve - jut
el a helyzetek lényegéhez, embertársai indítékainak, jellemének
megértéséhez is. Ez a belső perspektíva mintegy átvilágít a dolgo¬
kon, és rendet teremt az ingerek zavaró sokaságában.
Mivel az introvertált Hesztia önmagába mélyed, környezete
iránt érzelmileg elkötelezetlen, s olykor perceptuális szinten fi¬
gyelmetlen. Az önállóság és függetlenség mindhárom szűz isten¬
nőt jellemzi, Hesztia azonban társaságkerülő is, magának való
lény, aki nagyon szereti a csendet és a nyugalmat, s ezt általában a
magányban találja meg.
A HÁZITŰZHELY
Hesztia, a házitűzhely istennője lehet az uralkodó archetípus

azoknál a nőknél, akik a házimunkát értelmes és kielégítő tevé¬
kenységnek, nem pedig nyűgnek érzik. A Hesztia-nő számára az
otthoni munka eszköz, mellyel énjét és házát rendben tartja.
Olyan asszony, aki a belső harmóniát nyeri el, amikor napi teen¬
dőit végzi, mert ilyenkor Hesztia-oldalával lép érintkezésbe.
A háztartás részleteire gondot fordítani olyasmi, mint a medi¬
táció. Ha egy Hesztia-nő könyvet írna belső folyamatairól, való¬
színűleg azt a címet adhatná neki: „Zen, avagy a háztartás művé¬
szete”. A házimunka önmagában is fontos számára, de szereti is
csinálni. Belső békével tölti el olyasformán, mint a női szerzetes-
HESZTIA 113
rendek tagjait, akik minden tevékenységet isten szolgálatában

végeznek. Ha Hesztia elvégezte, amit aznap akart, jó érzés szállja
meg - ellentétben Athénével, akit sokkal inkább a teljesítmény,
valami kézzel foghatónak a létrehozása érdekel. Artemisz meg
bizonyára iszonyúan unja a háztartást, s ha végzett, legfeljebb
annak tud örülni, hogy végre valami mást csinálhat.
Ha Hesztia jelen van, a nő úgy végzi egyik házi teendőjét a
másik után, hogy közben úgy érzi, mindenre rengeteg ideje van.
A szeme sarkából sem pillog a faliórára, mert nincs szigorú óra¬
rendje vagy beosztása, így aztán sohasem kergeti az idő. Olyas¬
miben él, amit talán „időtlen időnek”, vagy „időtlen óráknak”
nevezhetnénk. Hesztia „részt vesz” az időben, és ez rendkívül
megnyugtató és üdvös (mint ahogy minden, amit úgy csinálunk,
hogy közben megfeledkezünk a múló időről). Ahogyan széjjel¬
válogatja a szennyest vagy összehajtja a száraz ruhát, ahogy moso¬
gat vagy rendet csinál, sietség nélkül, az maga a feladatban való
békés feloldódás.
A házvezetőnők mindig a háttérben maradnak és megőrzik
névtelenségüket. Általában természetesnek vesszük jelenlétük
áldásait, de se nem híres, se nem hírhedt személyek, akikről sok
szó esnék.
A TEMPLOMI OLTÁR
Vallási közösségekben, s különösen azokban, melyekben a csend

kultusza is jelen van, számos Hesztia-nőt találunk. A katolikus,
kontemplatív apácarendekben éppolyan jól érzik magukat, mint a
meditáción alapuló keleti vallások követői között.
Az apácák is feladják világi énjüket, s akárcsak a Vesta-szüzek,
leteszik családi nevükkel együtt identitásukat, és megváltoztatják
a keresztnevüket is. Egyenruhát öltenek, igyekeznek levetkőzni
egyéniségüket, és szüzességi fogadalmat tesznek. Egész életüket a
vallás szolgálatába állítják.
Mióta nyugaton is terjedőben vannak a keleti vallások, az
ashramokban szinte ugyanannyi Hesztia-'típusú nő talál otthon¬
ra, mint a zárdákban. Mindegyik életforma a befelé forduló imára,
az elmélyülésre vagy a meditációra helyezi a fő súlyt, másod-
lagosan pedig a közösség fenntartása, az összetartás és a háztartás

ellátása a cél, amit éppen olyan áhítatos, önfeladó módon végez¬
nek, mint ahogyan imádkoznak vagy meditálnak.
Hesztia templomaiban névtelen nők végzik észrevétlenül
mindennapos lelki és ház körüli szolgálatukat. Híressé váló
személyiségek is vannak köztük, akik más istennőket is képvisel¬
nek. Avilai szent Teréz például, aki extatikus írásaival vált hí¬
ressé, Aphrodité bizonyos oldalát ötvözte Hesztiával, a Nobel-
békedíjas kalkuttai Teréz anya pedig Démétért és Hesztiát. Szá¬
mos rendfőnöknő és apátnő, akik szellemiekben is motiváltak, és
a rend életének megszervezése terén is jeleskednek, a szűz istennő
tulajdonságai mellett Athéné-vonásokat mutatnak.
Hesztia otthoni és szentélybeli lénye a családi vallásos ünne¬
pek alkalmával eggyé válik. Ezt figyelhetjük meg például akkor,
amikor egy vallásos zsidó asszony a Széderre készül otthonában.
Ahogyan takarít, ahogy főz, ahogy előkészíti az ünnepi edényt, és
megteríti az asztalt, minden mozdulatán látszik, hogy tevékeny¬
sége szent előtte, rituális szertartás, amelynek minden mozzanata
éppoly fontos, mint a pap és a ministránsgyerek néma együtt¬
működése egy katolikus misén.
A BÖLCS MATRÓNA
Hesztiát, mint az első generációs olümposziak nővérét, a második

vonal nagynénjét bizonyos tisztelet övezte az istenek körében is.
Rokonai intrikái és vetélkedései fölött állt, s a pillanat szenvedé¬
lye sem ragadta el soha. Ha tehát ez az archetípus dominál egy nő¬
ben, másképpen hatnak rá a dolgok, mint a többiekre.
Hesztia belső jelenléte esetén egy nőt nem rendítenek meg
annyira a drámai események sem, nem válik mások rabjává, fe¬
lette áll a hatalomnak, a tülekedésnek, és úgy érzi magát egésznek,
ahogy van. Az énjét soha nem állítja csatasorba. Minthogy iden¬
titása nem lényeges, a körülmények nem hatnak rá végzetesen,
nem borul ki, és nem is repes a boldogságtól, bármi történik.
Amint T. S. Eliot írja Négy kvartett című versében:
HESZTIA 115
,yA bentifüggetlenség a gyakorlati vágytól

A szabadulás testtől és tűréstől, szabadulás a benti
És kinti kényszertől, de körül
Az érzékelés kegyelme, nyugvó és mozdulófehérfény. ”2
(Vas István fordítása)
Hesztia szenvtelensége „bölcs matróna” jelleget kölcsönöz

ennek az archetípusnak. Olyan, mint egy bölcs öregasszony, aki
már jót-rosszat átélt anélkül, hogy kifordult volna önmagából,
anélkül, hogy jellemét az események megváltoztatták volna.
Az istennőt az összes többi isten templomában is tisztelték. Ha
Hesztia megosztja „szentélyét” - a nő személyiségét - más arche¬
típusokkal, úgy ő az, aki a többiek céljainak és szándékainak bölcs
színezetét adja. Ha egy Héra-asszony rájön, hogy férje hűtlen
hozzá, Hesztia jelenlétében (vagyis: ha a Héra archetípus mellett
Hesztiának is jut szerep) fájdalma sokkal könnyebben elviselhető.
Az összes többi őstípus túlkapásait, szélsőséges megnyilvánulá¬
sait enyhíthetik Hesztia bölcs tanácsai, jelenlétének tudata, ami
biztonsággal tölthet el, és spirituális tisztánlátást tesz lehetővé.
A SZEMÉLYISÉG KÖZÉPPONTJA
Hesztia a befelé fordulás istennője; ha ő segít, megleljük énünk

belső magvát, a „sarkalatos pontot”, amely cselekvésünknek értel¬
met ad, kiemel bennünket a külvilág káoszából, és megteremtheti
saját, belső rendünket. Életünk belső értelmét, célját világosítja
meg, s így kiment minket a mindennapok nyüzsgéséből.
—
A kör alakú áldozati tűzhely - vagy oltár a szentély közepén
ugyanolyan alakzat, mint a mandala, az a kép, amelyet a meditá¬
cióban a teljesség szimbólumaként használnak.
Jung szerint a mandala-szimbólumok alapmotívuma a szemé¬
lyiség magvának megérintése. Valamely középpont ez a lélek mé¬
lyén, melyhez minden egyéb viszonyul, mely köré a dolgok ren¬
deződnek, s amely maga is energiaforrás. A középpont energiája
csaknem ellenállhatatlan kényszerítő erővel sarkall és űz, hogy
azzá legyünk, amik vagyunk, amint minden élő szervezet késztet¬
ve van, hogy azt a formát öltse, ami a természetére jellemző,
függetlenül a körülményektől. E centrumot nem úgy érezzük, s

nem is úgy gondolunk rá, mint az ego-ra (én-re), hanem, mond¬
hatnánk talán úgy, mint „Selbst”-re, „self’-re, vagyis úgy érzékel¬
jük, mint „önmagunk”-at.3
A „self’ az, amit akkor érzékelünk, amikor úgy érezzük; egyek
vagyunk egy másik lényeggel, a világmindenséggel, ami körül¬
vesz bennünket; amikor érezzük közös mivoltunkat minden
dolog lényegével. Ezen a spirituális ponton - paradox módon -
kapcsolat és függetlenség ugyanazt jelenti. Amikor úgy érezzük,
kapcsolatban vagyunk a meleg és a fény belső forrásával (meta¬
forikusán: a szellemi tűz világa fölmelegít bennünket), ez a „tűz”
felmelegíti a házunk népét, azokat, akiket szeretünk, és összeköt
azokkal, akik távol vannak tőlünk.
Hesztia szent tüze a templomok oltárain és a házak tűzhelyein
is égett. Az istennő és a tűz egy és ugyanaz, összeköti a családokat
a családtagokkal, a városállamokat a kolóniákkal. Hesztia volt a
szellemi kapocs, amely az ókorban mindenkit összekötött.
HESZTIA ÉS HERMÉSZ: AZ ŐSI KETTŐSSÉG
Az oszlop és a kör alakú gyűrű a férfi és női princípium jelképévé

is vált. Az ókorban a görögöknél a „herm”, az oszlop kinn Her-
mészt, a kör alakú tűzhely benn Hesztiát jelképezte. Indiában is és
másutt is együtt jelenik meg az oszlop és a kör. A felmeredő, fal-
likus lingam áthatol a feminin joní-n vagy körön. A rómaiknál
Hesztia és Hermész szétválik; Vesta és Mercurius külön jelenik
meg. Ennek a szétválásának további hangsúlyt ad Hesztia szűzi
mivolta, no meg az a körülmény, hogy ő Hermész legidősebb nagy¬
nénje, vagyis a frigy valószínűtlen.
Ezt a kettőségét a görögöktől kezdve az egész nyugati kultúra
hangsúlyozza, s valóságos törésvonalat helyez maszkulin és femi-
nin, szellem és test, logosz és érosz, aktív és befogadó közé, s ez a
szakadás végül felsőbb- és alsóbbrendű értékek tételezését is je¬
lenti. Amikor Hesztiát és Hermészt egyaránt tisztelték a templo¬
mokban és a házaknál, Hesztia volt a fontosabb, ő kapta a nagyobb
tiszteletet és több áldozatot. Abban az időben ez a kettőség duali¬
tást, egymást kiegészítő egységet jelentet' Hesztiát azóta „leérté-
HESZTIA 117
kelték” és elfeledték az emberek, szent tüzét nem gyújtják meg, és

nem adják tovább, s azt sem tisztelik immár, amit képvisel.
Hesztia nélkül nem találjuk meg legbenső célunkat és menedé¬
künket, mint egyének. Az otthon is elveszíti a melegét, az együtt-
létek, az összetartozás színhelyének fontosságát, szétesik a család
is. Ráadásul elvész az emberek közötti összetartozás érzése, a foly¬
tonosság biztonsága, megszűnik a polgároknak a városukhoz, a
népeknek a többi néphez fűződő rokoni kötődése és az emberiség
közös, spirituális szövetsége is.
HESZTIA ÉS HERMÉSZ MISZTIKUS EGYSÉGE
A Hesztia- és Hermész-archetípusok misztikus szinten: a tűz, a

középpontban lobogó tűz képzetében is rokonok. Hermész-
Mercurius alkimista isten volt, szelleme olykor tűz képében jelent
meg. Az elemi tűz ez, a misztikus szellemek megvilágosítója,
amely az ókor hite szerint a föld középpontjában ég.
Mind Hesztia, mind Hermész (a „lélekvezető”) szellem és lé¬
lek archetipikus képviselői. Hermész a szellem, mely lángra lob-
bantja a lelket. Ebben az összefüggésben olyan, mint a szél, ami az
izzó rönkök közé fúj, és fellobbantja azokat. Ugyanígy éleszthet¬
nek mély érzéseket, vagy réges-régen tudott, de soha meg nem
fogalmazott gondolatokat a szavak, melyeknek istene Hermész,
aki így megvilágosítja elménket.
HESZTIA KIMUNKÁLÁSA ÖNMAGUNKBAN
Az istennőt fölfedezhetjük a csöndes magányban éppúgy, mint az

elmélyülten végzett házimunka értelmes rendjében. A megfon¬
toltan, sietség nélkül végzett tevékenységben egy nő teljesen föl
tud oldódni, s munkája végeztével élvezi a maga teremtette har¬
móniát. Mindenki föl tud idézni magában olyan eseteket, amikor
ez az archetípus uralkodott el rajta, még azok az asszonyok is, akik
pedig szívből utálnak minden házimunkát.
Egy lomtár vagy kamra kitakarítása közben minden darabról
el kell döntenünk, hogy mit dobjunk el, és mi tartozzék továbbra
is hozzánk. Közben emlékezünk és végiggondoljuk a jövő lehető¬

ségeit. A végeredmény pedig egy rendes, takaros, jól használható
kamra, ami minket magunkat is tükröz - s közben elszállt egy jól
töltött nap. Hesztiát éljük át, ha rendet rakunk a fényképeink
között. Szortírozunk, selejtezünk, ragasztgatunk és van, amit ki¬
dobunk, s közben jól érezzük magunkat. Jó érzéseink a tevékeny¬
ségből magából, emlékeinkből, s végül a tevékenység eredményé¬
ből táplálkoznak.
Azok a nők, akiknek ez nem alaptermészetük, elhatározhatják,
hogy egy kis időt Hesztiára - azaz: önmagukra - szánnak, némi
csendes elvonulásra, magányos ténykedésre. Ilyesmire persze
nem könnyű időt és helyet találni, kiváltképpen azoknak nem,
akik örökké másokkal vannak elfoglalva, folyvást nyüzsögnek, és
nagy büszkén arra szoktak panaszkodni, hogy egyetlen perc nyug¬
tuk sincs.
Ha a mindennapos házi teendőkhöz Hesztiát szólítjuk segít¬
ségül, ez szándékos szemléletváltást jelent a háztartásvezetésben.
Az első lépés, hogy amikor nekiállunk egy feladatnak, hagyjunk
rá bőven időt. A mosott ruha leszedése és összehajtogatása a leg¬
több nő számára visszatérő megpróbáltatás, amelyen minél előbb
túl akar lenni. Hesztia attitűdjével viszont már előre örülhetünk,
hogy a ruha valószínűleg száraz, mert alkalmunk lesz rá, hogy haj¬
togatás közben megpihentessük gondolatainkat és kikapcsolód¬
junk. Ahhoz, hogy Hesztia jelenlétét biztosítsuk, egyszerre egy
feladatra koncentráljunk, olyasmire, amit egy helyiségben és egy-
végtében könnyedén el lehet végezni a rendelkezésre álló időben.
Olyan odaadással, a szolgálattétel szinte szertartásos érzésével
kell tennünk-vennünk, minden mozdulatnak megadva a méltó¬
ságát, mintha - mondjuk - egy japán teaszertartáson vennénk
részt. Csak így tudja átvenni a belső nyugalom annak a zsongás¬
nak a helyét, amely általában betölti az agyunkat. Munkánkat ter¬
mészetesen csendben (rádió, tévé harsogása nélkül) végezzük, s a
minősége nekünk magunknak is okozzon örömöt. Csak így áldoz¬
hatunk a bennünk lakozó szűz istennőnek; a kényszerű szolgálat
tudatában, örökké versenyt futva az idővel semmiképpen.
A befelé forduló - introvertált -, saját szükségleteire figyelő
archetípus kibontakozását a meditáció is segíti. Aki egyszer rá¬
szánja magát, annak mindennapos gyakorlatává válhat, hiszen így
HESZTIA 119
lesz megközelíthetővé Hesztia, ez adja a teljesség, a „kerek egész”

belső békéjét, s ez a megvilágosodás forrása is.
Hesztia jelenlétének megérzése egyesekből költői megnyil¬
vánulásokat is kicsalhat. May Sarton író és költőnő így vall: „Csak
akkor tudok verset írni, amikor a kegyelem állapotában vagyok,
amikor legmélyebb forrásaim is megnyílnak, felkavart, ugyan¬
akkor egyensúlyi állapotban. Ilyenkor a vers szinte akaratomon
kívül, mint egy ajándék érkezik hozzám.” Leírásában a jungi
„Selbst” élményére ismerhetünk, amely mindig az ego, az én fölött
áll, és a kegyelem ajándéka.
HESZTIÁRA TALÁLNI
KÉNYSZER Ű MA GÁNYBAN
Csaknem mindenkivel előfordul élete során, hogy egy időre ma¬
gányos lesz. Ezek a korszakok többnyire veszteséggel kezdődnek,
gyásszal, elhagyatottsággal, vágyakozással a másik ember, a társ
után. Egy újságírónő, Ardis Whitman férje például egy napon
gyors öleléssel elköszönt feleségétől, betette maga mögött az ajtót,
és elszaladt hazulról. Többé nem tért haza, mert szívrohamot ka¬
pott, és meghalt. Az özvegy hét évvel később így írt a magány nem
várt jótéteményéről:
„Mint az első bágyadt napsugár eső után, úgy kúszik az ember¬
be valami kis melegség, ami éppoly szerves velejárója a kényszerű
magánynak, mint maga a bánat. Az emlékezés táplálja. . ., de saját
identitásunk megérzése is. Ha emberekkel körülvéve élünk, in¬
dulataink, vonzalmaink, fölismeréseink egy része átfolyik a súly¬
talan beszélgetések szűrőjén, és nyomtalanul elszivárog. Legme¬
részebb pillanataiban az ember úgy érzi, hogy amit tesz, az a végső
és legfontosabb emberi cselekvés: egy lélek kimunkálása. Az élet
ereje belülről árad; menj oda a forrásához. Imádkozz; meditálj.
Érkezz el a benned fénylő tisztásokhoz.”4
HESZTIA, A FÖLDI NŐ
Hesztia földi megfelelője ugyanolyan nyugodt és visszafogott,

mint az istennő, jelenléte békés, meleg rendet sugall. Általában
introvertált személyiség, keveset szól, kedveli a magányt.
Van egy barátnőm, akihez nagyon szívesen megyek látogatóba,
mert amint belépek, megérzem a kapcsolatot személyisége és
Hesztia között. A ház mindig tiszta, derűs és rendezett. Az asz¬
talon virágok pompáznak egy vázában, és a konyha felől frissen
kisült házi kenyér vagy sütemény illata szökik be. Valami meg-
foghatatlannak a jelenlétét érzem itt mindig, ami az otthont szen¬
téllyé avatja. Csendes, békés hely ez, ahol az emberről lehull a
külvilág minden nyűge, és átjárja az időtlen nyugalom.
HESZTIA, A KISLÁNY
A Hesztia-őstípus kislánykorban úgy nyilvánul meg, mint a

Perszephoné: kellemes, jól kezelhető, problémátlan gyermek
mindkét típus képviselője. Még a „dackorszak” is szinte észre¬
vétlenül zajlik náluk, kínos jelenetek, sírások és toporzékolás
nélkül. A Hesztia- és a Perszephoné-gyerekek között azonban
vannak apró különbségek. Az utóbbi ugyanis másoktól várja,
hogy irányítsák, és mások tetszését akarja elnyerni, az előbbi pe¬
dig megteszi ugyan, amit kérnek tőle, vagy amitkell, de aztán kö¬
szöni, hagyják békén, ha lehet; boldogan eljátszik egyedül is.
A kis Hesztia nyugodt és magának való leányka, ha megüti magát,
vagy elkeseredik, nem biztos, hogy az édesanyjához fut; a szobája
sarkában egyedül vigasztalódik meg. Viselkedése miatt a felnőt¬
tek koravénnek szokták tartani, és „kis bölcs”-nek nevezik.
A Hesztia-kislányok nem hívják föl magukra a figyelmet, és
nem váltanak ki erős érzelmeket a környezetükből. Olykor meg¬
dicsérik őket, mert szép rendet tartanak a szobájukban, vagy
éppen noszogatják, hogy tartsanak a családdal, vagy hogy lépje¬
nek már ki a nagyvilágba.
HESZTIA 121
HESZTIA SZÜLEI
Az istennő volt az, akit Kronosz elsőként nyelt le, és utoljára ök-
lendezett ki, így aztán ő tartózkodott testvérei közül legtovább
apja bendőjében, ő szenvedte el a leghosszabb elnyomatást, s vé¬
gül egyedül maradt. Boldog gyermekkornak ez aligha nevezhető.
Kronosz kegyetlen, zsarnoki apa volt, Rheia pedig gyenge és
alávetett lény, aki semmit nem tett gyermekei - enyhén szólva -
„bántalmazása” ellen mindaddig, amíg az utolsót is meg nem
szülte. Talán Hesztia hasonlít rá leginkább - ha egyáltalán beszél¬
hetünk ilyesmiről.
Pszichiátriai gyakorlatom során számos Hesztia-nővel talál¬
koztam, akinek gyermekkorában nagyon hasonlóak voltak a kö¬
rülményei. Zsarnok, gyermekeit bántalmazó apa és tehetetlen,
gyenge anya mellett nevelkedtek, s az utóbbi olykor még kife¬
jezetten depressziós is volt. A családban a gyermekek minden
megnyilvánulását „lenyelte” az apai hatalmaskodás. Ebben a kör¬
nyezetben a gyerekek általában a felnőtteket utánozzák: a nagyobb
fiúk basáskodnak a kisebbeken, verekednek, s végül az utcára ke¬
rülve meggyűlik a bajuk a rendőrséggel is. A lányok közül a Dé-
métér-archetípusok megpróbálják gondját viselni a kicsiknek, a
Hérák gyorsan fognak egy fiút, és férjhez mennek.
A Hesztia-kislány a zaklatott családi környezetben teljesen
becsukódik. Magányosnak érzi magát testvérei közt, elszigetelő¬
dik zajos családtagjaitól, akiktől valóban nagyon különbözik.
Megpróbál észrevétlen maradni, passzivitását védőpajzs gyanánt
tartja maga elé, s közben megőrzi belső biztonságát, ami azt sug¬
allja, hogy nem kell neki ebben a felfordulásban részt vennie,
mert ő más, minta többiek. Végül is így válik „személytelenné”,
mint maga az istennő.
A jól működő középosztálybeli családokban viszont, ahol a
szülők védik és támogatják a gyerekeket, a Hesztia-vonások nem
is ütköznek ki ilyen nyilvánvaló módon. Igaz, olykor már óvodás¬
korukban bátorítgatni szokták őket, hogy ne legyenek már ilyen
„szégyellősek”. Ez a címke az introverzió vagy befelé fordulás
helyettesítésére szolgál. A jó családból való Hesztiák jól beillesz¬
kedő, kellemes, szociábilis nővé serdülnek, csak éppen egy kicsit
mindig biztatni kell őket, hogy tanuljanak jól, járjanak külön-
órára, sportoljanak, menjenek el a túrára, vigyázzanak már egy ki¬

csit a kisebbekre, s végül, hogy menjenek el a randevúra. Látszat¬
ra eleget is tesznek mindezen kívánalmaknak, legbelül azonban
hűségesek maradnak Hesztia-önmagukhoz: függetlenek, sem¬
legesek, és érzelmi távolságot tartanak mindenkitől.
SERDÜLŐ- ÉS IFJÚKORA
A serdülő Hesztia éppúgy távol tartja magát a társasági drámáktól,

szerelmektől, barátságoktól és szakításoktól, ahogyan az istennő
is kimaradt a pikánsabb vagy vérgőzösebb mítoszokból, míg iste¬
ni rokonai mindebbe alaposan beleártották magukat, s egymással
is örökösen civódtak - vagy szeretkeztek. Perifériás helyzetét
maga választja, s a többiek tiszteletben tartják, mert szemlátomást
nem szenved az egyedülléttől. Vehemensebb iskolatársai időn¬
ként felcsattannak, látván, hogy soha nem áll ki semmiért, nem
foglal állást egyetlen vitában sem, és nem szívügye, hogy az osz¬
tály csapata első legyen.
A serdülőkor az az időszak az életében, amikor találkozik a val¬
lással, és azt esetleg elhivatottságként éli meg. Ebből a szüleivel is
konfliktusa támadhat, hiszen megeshet, hogy a család boldog és
büszke, hogy a lány apáca szeretne lenni, de az sem kizárt, hogy
kétségbeesetten tiltakoznak a szerzetesrend gondolata ellen.
Újabban igen sok Hesztia-lány követi a hetvenes évektől Ame¬
rikában is erősen terjedő keleti vallások hirdetőit. Ha az ashram
vonzza a fiatalt, a szülők pánikba esnek, mert - tévesen - azt gon¬
dolják, hogy engedelmes, hajlítható lányukat, aki íme, még a
nevét is eldobja, és érthetetlen nyelven dünnyög, gonosz erők
elszakítják a családtól, és a maguk szolgálatába állítják. Az apai
szigor és az anyai kétségbeesés természetesen egyként ered¬
ménytelen. Hesztiát nem lehet hitétől eltántorítani, és egyébként
is azt teszi, amit ő akar, nem pedig azt, amit a szülei tanácsolnak
neki.
Ha egy Hesztia egyetemre megy - ami Amerikában a kollégiu¬
mi életformával is egyet jelent - leginkább a névtelen eltűnés
lehetőségét élvezi, és azt. hogy saját, pici szobája van. Azok azon¬
ban, akiknél nincs más istennő a háttérben, ritkán mennek egye-
HESZTIA 123
temre; nincs mit keresniük arrafelé. Sem férjfogás, sem sport, sem
az intellektuális kihívások nem csalogatják. Vagy egy másik arche¬
típus, vagy szülői kérés hatására választanak szakot maguknak.
HESZTIA A MUNKA VILÁGÁBAN
A fentiekből is kitetszik, hogy a „hajtós” munkahelyek, ahol ver¬

sengés folyik, ahol zűrös és változatos tevékenységet kell végezni,
nem egy Hesztiának valók. Belőle hiányzik a hajtóerő is, az el¬
ismerés utáni vágy is, nem értékeli a hatalmat, a feltörekvés stra¬
tégiái tökéletesen idegenek számára. Világos, hogy leginkább a
hagyományos női hivatások vonzzák őt.
A Hesztia-nők ott érzik jól magukat, ahol láthatatlanok, ahol
természetesnek veszik, hogy a munka el van végezve, vagy éppen
elismerik, mint „gyöngyszemet”, aki kitartóan, megbízhatóan és
egyenletesen dolgozik, távol tartja magát a hivatali pletykáktól,
intrikáktól és férfikollégáktól, egyebekben pedig a rend és ottho¬
nosság légköre veszi körül. Ha éppen titkárnő, szívesen viszi be a
kávét a többiek szobájába is, nem csak a főnöknek, és örömmel
csinosítja a munkahelyét.
Főként azokon a munkahelyeken tűnik ki, ahol fontos a nyu¬
galom és a türelem. Ideális fotómodell lehet például, mert befelé
forduló, „önmagába néző” tekintete és öntudatlan kecsessége
macskaszerűvé teszi, s egészen föl tud oldódni a pózban, melybe
beállították.
Számos Hesztia érvényesül a kamera másik oldalán is, mint
fényképész vagy fotóművész. Türelme itt is megtérül, hiszen ezen
a pályán sokáig kell várni egy megfelelő pillanatra, gesztusra,
fényre vagy kifejező mozdulatra, hogy egy spontán kompozíció
létrejöjjön. Legtöbbször azonban a Hesztia-nő más „istenségek¬
kel” szövetkezik munkára. A legjobb gyógypedagógusok, óvónők,
gyógytornászok Hesztia- és Démétér-őstípusok kombinációi.
Egy ilyen óvónőről mondták a kolléganői: „A fene tudja, hogyan
csinálja. Talán átragad a gyerekekre a komolysága. Az ő csoportja
soha nem zűrös. Képes rá, hogy egy terem'nyi figyelemért versen¬
gő kis porontyból eleven, összetartó csoportot varázsoljon. Soha
nem siet, egyszerre több felé figyel, az egyiknek képeskönyvet ad,
a másiknak építőkockát, amazoknak egy közös játékot ajánl, és a

gyerekek szépen letelepednek köréje.”
Hesztiának kevés igazi jó barátnője van, de velük szeret időről
időre összejönni. Valószínű, hogy azokkal van jó kapcsolata, akik
szintén hordoznak némi Hesztia-jelleget, és ezt becsülik benne is.
Politikai vitákat és pletykacseréket bizonyára nem folytatnak, és
intellektuális társalgásokba sem bocsátkoznak. Hesztia legszebb
adottsága, hogy a másik mondandójának a velejére koncentrálva
meghallgatja a legzűrösebb eseményekről szóló beszámolókat, s
ezzel mintegy meleg helyet kínál a tűzhelye mellett a zivatartól
menekült utazónak.
SZEXUALITÁSA
A szex egyáltalán nem játszik fontos szerepet ennél az archetípus¬

nál. Még azoknál is így van ez, akiknek van orgazmusuk. Hesztia-
asszonyok a férjükkel egybehangzóan számolnak be róla, hogy a
szeretkezés kezdeményezéséig szexualitásuk mintha szunnyad¬
na, ám ha sor kerül rá, igen lelkesek és érzékenyen reagálnak. Egy
Hesztia-asszony, aki azt állította, hogy még igen rövid előjáték
esetén is van orgazmusa, elmondta, hogy férje „ha éppen aktív
korszakában van, akkor egyszer, egyébként kéthavonta” kezde¬
ményezi a házaséletet. Az asszony - ha éppen megtörtént - na¬
gyon élvezte a szeretkezést, de ha nem, hát nem, úgy is jó. Az ilyen
asszonyoknál Hesztia áll az előtérben, de amikor sor kerül a házas-
életre, Aphrodité egy szempillantás alatt elővarázsolható, máskor
meg mintha szunyókálna valahol, mintha nem is létezne szexuali¬
tás a világon.
Azok az asszonyok, akiknek soha nincs orgazmusuk, a szexua¬
litást „szép és szeretetteli élmény”-nek vélik, amivel ráadásul a
párjuknak is örömöt okoznak. Egy ilyen asszony mondta: „Na¬
gyon jó érzés, amikor belém hatol. Ilyenkor nagyon közel érzem
magamhoz, és örülök, hogy együtt vagyunk”. A férj számára ezzel
HESZTIA 125
az asszonnyal a szeretkezés „olyan, mintha hazamenne az ember”,

vagy „egy áhítatos szertartás”.
Leszbikus kapcsolatban is ugyanez a helyzet: a szex egyáltalán
nem lényeges eleme a kapcsolatnak. Ha a partner is passzív, meg¬
eshet, hogy mindketten a másikra várnak, s így hosszú-hosszú
ideig békésen élhetnek egy fedél alatt anélkül, hogy egymáshoz
nyúlnának.
HÁZASSÁGA
A Hesztia-asszony tökéletesen megfelel a „jó feleség” hagyomá¬

nyos eszményképének. Kitűnő háziasszony. Nincsenek merész
ambíciói, és nem rivalizál a férjével, nem is zsémbeskedik vele,
hogy miért nem hajt jobban. Kalandok, félrelépések kizárva.
A hűség nem olyan fontos számára, mint egy Hérának, de ő maga
éppolyan hűséges, mint a Héra-feleségek. Igaz, nincs is kitéve
kísértésnek - ha csak Aphrodité meg nem érinti őt.
Hesztia látszatra a férje árnyékában élő, függő helyzetű nő, aki
hagyományos szerepében jól érzi magát. A látszat azonban csaló¬
ka, mert Hesztia mindig megőrzi belső autonómiáját, énjének egy
része mindig megmarad az „énazonos”, vagy „önmagával egy”
szűz istennőnek, akinek nincs szüksége férfira ahhoz, hogy érzel¬
mileg kiteljesedjék, és jól érezze magát a bőrében. Ha nem lenne
férje, más életet élne ugyan, de az sem lenne értelmetlen vagy cél¬
talan élet.
A hagyományos asszonyi hivatás aszerint kap más-más hang¬
súlyt, hogy melyik istennő a legaktívabb a nő személyiségében.
Ha Héra, akkor a feleségé, ha Démétér, akkor az anyáé, ha Athéné,
akkor az olajozottan működő mintaháztartás vezetőjévé, és végül,
ha Hesztia, akkor az otthonteremtőé a főszerep.
Hesztia azokat a férfiakat vonzza, akik csendes, nyugodt, kevéssé
önérvényesítő nőket keresnek, akik nem túlzottan igényesek, és
jó feleségre vágynak. Ezek a férfiak jól érzik magukat a hagyó-
mányos „kenyérkereső családfő” szerepében. Azok, akik szexis

asszonykára vágynak, vagy egy anyára, vagy éppen egy társra, aki
inspirálja és buzdítja őket a társadalmi ranglétrán való kapaszko¬
dásra, jobban teszik, ha másfelé tekintgetnek.
A földi Hesztia azokra is hatással van, akik a nőben vagy a ma¬
donnát tisztelik, vagy a kurvát látják csupán. Akit nem érdekel a
szex, naiv és tapasztalatlan, az „rendes nő” és szentként imádják,
aki pedig szexepiles és fogékony a szerelemre, az „rossz nő” vagy
„megéri a pénzét”. Az ilyeténképpen osztályozó férfiak általában
feleségül veszik az előbbit, és kellemetes kalandokba bocsátkoz¬
nak az utóbbival. Ezeknek a férfiaknak a Hesztia-asszonyai akár
életük végéig is tájékozatlanok maradnak a szerelem igazi örömei
felől, mivel férjüknek nincs szüksége olyan asszonyra a hitvesi
ágyban, akinek megvannak a maga igényei.
Számos házasság voltaképpen tartalmas Hermész-Hesztia szö¬
vetségnek mondható. A férj agilis üzletember, utazó, közvetítő,
szervező vagy bróker, aki a külvilágban bonyolítja ügyleteit, míg
az asszony a házitűzhely lángját őrzi, s ez mindkettőjüknek na¬
gyon jól megfelel. Ki-ki örömét leli tevékenységében a maga he¬
lyén, s ez az elégedettség közvetve a másik boldogulását is elősegíti.
A férfi nagyon hálás, hogy nem kell az otthoni dolgokkal törődnie,
és háztartása rendben van, hiszen asszonya ezt kiválóan, és anél¬
kül, hogy „szívességet tenne”, maga is elintézi. Az asszony pedig
- két „bevetés” között - biztosítja férjének a kikötőt, a kellemes,
csendes és meleg otthont, ahonnan újra meg újra kihajózhat a világ
háborgó vizeire. Tetszik neki az asszony független szellemisége is.
A Hermész-férj Hesztia-felesége nagyon élvezi, hogy otthon
maga dönthet a háztartás dolgai felől, és hogy anyagilag el van lát¬
va, így nyugodtan foglalkozhat azzal, ami érdekli, amit szeret
csinálni. Férjének nincs szüksége sem a tanácsaira, sem a buzdí¬
tására, sem arra, hogy valaki tartsa benne a lelket, hiszen Hermész
magától is állandóan mozgásban van, ösztönei, megérzései után
megy, és mindig új csapásokat keresve megszokta, hogy csak ön¬
magára számítson. Még Athéné-asszony stratégiai zsenijére sem
lenne rászorulva, nemhogy egy Hesztia vagy akár Héra tanácsaira.
Nem is nyaggatja asszonyát, hogy kísérje el őt hosszadalmas és
fárasztó üzleti útjaira, vagy hogy menjen el vele unalmas koktél¬
partikra, s ezt a Hesztia-feleség nagyon is jó néven veszi.
HESZTIA 127
Az ilyen háziasszony legszívesebben maga fogad vendégeket

otthonában, megteszi az előkészületeket, gondoskodik ételről és
italról, megteremti a hangulatot, s aztán a háttérben marad, míg
erre rátermettebb párja szórakoztatja a társaságot. Az előkészítés¬
re fordított órákért nem szokott elismerést kapni (nem is várja), az
este sikerében vállalt szerepét természetesnek tartják, és nem mél¬
tányolják különösebben a fáradozásait. Akárcsak az istennő, a
Hesztia-asszony is szinte névtelen annak ellenére, hogy ő a ház
lelke.
HESZTIA ÉS GYERMEKEI
Ha lelkében valamelyest Démétér is munkálkodik, Hesztia igen

jó anya lesz. Igaz, mivel gyakran befelé figyel, szeretete nem
látványos, és személytelennek, szenvtelennek tűnhet. Valójában
nagyon figyelmes, elfogadó attitűddel fordul a gyermekei felé.
Nem nyomasztja őket túlzott elvárásaival, nem is ösztökéli őket
nagy teljesítményekre, s így lehetővé teszi számukra, hogy igazán
önmaguk lehessenek. Gondoskodik róluk, és biztonságot nyújt
nekik. Hesztia gyerekeinek nincs okuk lázadásra vagy kitörésre.
Ha felnőttkorukban pszichoterápiát igényelnek, soha nem az
anyjukkal való konfliktusokat kell feldolgozni velük.
Viszont való igaz, hogy Hesztia nem tud segíteni a gyerekei¬
nek, ha társas kapcsolataik gubancossá válnak, vagy ha verseny-
helyzetben meg kell küzdeniük valakivel.
AZ ÉRETT HESZTIA
Úgy tetszik, Hesztia érett korára teljesedik ki. Ha férjhez ment, ő az

otthonteremtő úrnő, aki elégedett a szerepével. Ha pártában ma¬
radt, az sem föltűnő, mivel lényéhez tartozik valami „vénlányos”,
„vénkisasszonyos” jelleg, egyedülálló mivolta egy cseppet sem
zavarja, és semmi kedve hozzá, hogy fölcsípjen magának egy fiút.
Békében van magával. Akár hivatalban, akár zárdában, ashramban,
vagy kommunában él, olyan, mintha a „hely tartozéka” lenne, és
rendületlenül, derűsen teszi a dolgát, bármi légyen is az.
Tapasztalatom szerint gyakori, hogy a Hesztia-nő élete dere¬

kán dönti el, hogy belép egy közösségbe, szerzetesrendbe vagy
szektába, megváltoztatja a nevét, és egy bizonyos spirituális irány¬
zatnak szenteli az életét. Ő maga természetesnek találja ezt az
átmenetet, úgy érzi, csupán elmélyítése ez egy elhivatottságnak,
elkötelezettségnek, amit voltaképpen eddig is gyakorolt. Roko¬
nait éri váratlanul a döntése, hiszen a zárkózott Hesztia mindad¬
dig soha nem fedte föl előttük, hogy az életnek ez az oldala meny¬
nyire fontos a számára. Értetlenül állnak döntése előtt.
HESZTIA AZ ÉLET ALKONYÁN
Ebben az archetípusban mindig van valami „öreg és bölcs”,

méltóságteljes, a költői fordítás szerint „tisztes”. Jól alkalmaz¬
kodik a magányhoz, hiszen olykor hosszú életszakaszokon át
egyedül van, vagy akár egész életét is így éli le. A „bölcs nagynéni”
szerepében rokonai és családtagjai gyakran kérnek tőle tanácsot
vagy segítséget.
A hagyományos szerepeket betöltő asszonyokat két nagy érzel¬
mi krízis fenyegeti: a megözvegyülés és a gyerekek távozásának
élménye. Miután azonban Hesztiának - legyen bár férje is, gyer¬
meke is - ezek a szerepek nem létfontosságúak, a veszteség sem
rendíti meg annyira, mint egy Héra- vagy Démétér-nőt, akit
annyira megvisel a férj halála vagy a gyerekek elköltözése, hogy
ilyenkor depressziós lehet. Hesztiának a külvilágban való boldo¬
gulás jelent nagy megpróbáltatást. Ha „otthonteremtő” hivatá¬
sából válás vagy haláleset miatt kicsöppen, és anyagilag meg kell
állnia a maga lábán, ezt sokkal nehezebben viseli, mint bármi
mást. A létfenntartásért folyó kemény küzdelemre sem a termé¬
szete, sem a tapasztalatai nem teszik alkalmassá. A megözvegyült
vagy elhagyott Hesztia-asszony hajlott korára a tisztes szegények
sorába lép.
Meglehet, hogy az idős Hesztia rászorul a társadalom gondo¬
skodására is, ám „lelki szegénység”, a szellem kamráinak kiürü¬
lése nála ilyenkor sem következik be. Élete alkonyán általában
egyedül él, de nem sajnál semmit, amit elmulasztott, nem bán
meg semmit, amit megélt, és nem fél a haláltól.
HESZTIA 129
PSZICHÉS ZA VAROK VESZÉLYE

Hesztia a mély, belső bölcsesség őstípusa, s így hiányzik belőle a
negativitás. Talán ez magyarázza, hogy a szokásos kóros tünetek
igen ritkák ennél a konstellációnál. Az a hagyomány, hogy ez az
istennő soha nem került szoros kapcsolatba sem istenekkel, sem
halandókkal, a földi Hesztia elmagányosodását, elkülönülését,
akár elszigetelődését jelenthetné, de nem ez okozza a lehetséges
gondokat, hanem olyasvalami, ami hiányzik az archetípusból: és
ez a személyiség. Egyedül ő az az istennők közül, akinek szinte
semmilyen ábrázolása nem maradt fenn, csak „egy Vesta-papnő”
formában utalnak rá a művészek is.
AZONOSULÁS HESZTIÁ VAL
Hesztia módjára létezni annyit tesz: személytelenül, észrevét¬

lenül és szerényen meghúzódni egy háztartásban (közösségben,
munkahelyen), melynek azonban mi vagyunk a „lelke”. Ennek a
szerepnek a hátulütőit sok nő ismeri. A munkáját magától értődő¬
nek, természetesnek találják, érzéseit, igényeit azonban nem ve¬
szik figyelembe. Az önérvényesítés (asszertivitás) képessége egy¬
szerűen hiányzik belőle, és nagyon ritkán emel szót azért, mert
méltatlanul bánnak vele. A házimunka csendes örömöt és a belső
rend kivetítését jelenti számára, de ezt az értelmét azonnal el¬
veszíti, amint mások megbontják a rendet, és tönkreteszik a szor¬
goskodás eredményét. A házitűzhely táplálója és őrzője is „kiég”,
ha fáradozását értelmetlennek látja.
A távolságtartó és gátlásos Hesztia-nő csak közvetve, nagyon
diszkréten, apró gesztusokkal fejezi ki, ha valakit szeret, vagy vala¬
ki iránt érdeklődik. Az „ott mély a folyó, ahol csendes” jól kifejezi
Hesztia befelé fordult érzelmeit, melyek soha nem törnek a fel¬
színre, hallgatagok, észrevétlenek. így azután nem ritka, hogy
azok, akiket pedig igazán szeret, soha nem tudják meg, hogy mi¬
lyen helyet töltenek be az életében. Egyedülléte, amelyet egyéb¬
ként nagyon is kedvel, így elszigetelődéssé torzulhat. Szomorú
helyzet az is, amikor egy férfi nagyon vágyik a Hesztia-nő szerel¬
mére, és bár elnyeri azt, soha nem lehet biztos benne, hogy valóban
szeretik. Ez a szeretet és gyengédség kissé személytelen, távolság-

tartó és hűvös, sőt, leginkább utalások formájában nyilvánul meg.
Ha egy nő át szeretné lépni Hesztia árnyékát, első feladata az, hogy
megtanulja kifejezni az érzelmeit úgy, hogy azt azok is érezzék,
akiket szeret. így elkerülhető az elszigetelődés veszélye is.
HESZTIA LEÉRTÉKELÉSE
Mind a házasság, mind pedig az életfogytig tartó elkötelezettséget

jelentő szerzetesi élet megfelelő közeg a Hesztia-nő számára, mi¬
vel védelmet biztosít szellemi élete kiteljesedéséhez. Az életre
szóló intézményes oltalom nélkül azonban Hesztia nagyon is véd¬
telen. Úgy érzi magát, mint egy páncéljától megfosztott teknősbé¬
ka, akinek ráadásul egy agárversenyen kell indulnia. Ő bizony
nem az, aki tagsági igazolványok gyűjteményét tartja a levéltárcá¬
jában, és az uborkafa sem az a hely, ahová föl óhajtana kapaszkod¬
ni. Politikai eszmék és célok nem hevítik, hiszen még személyes
ambíciói sincsenek; nem akar nyomot hagyni a világban. Nem
csoda hát, ha a törtetők, az akarnokok, az egyesületek alapító tag¬
jai, a nagyralátók és a minden áron jót akarók, akik kézzelfogható
„mit tudsz felmutatni” mércéikhez mérik embertársaik értékét,
bizony átnéznek rajta, félreismerik és főleg leértékelik.
Az alábecsülés nem tesz jót egyetlen ember önértékelésének
sem. Hesztia is úgy érzi, hogy ez a világ nem neki való, itt ő nem
rúghat labdába, képtelen alkalmazkodni, és ha elfogadja, és ön¬
magára is érvényesnek tartja mások mércéit, valóban gátlásossá és
szorongóvá válik; úgy érzi, semmilyen téren nem állja meg a helyét.
A FEJLŐDÉS ÚTJAI
Azoknak a nőknek, akiknél ez az archetípus dominál, mindig meg¬

gyűlik a bajuk, ha kilépnek otthonuk vagy templomuk szentélyé¬
ből, és a nagyvilágban próbálnak szerencsét. Ha ki nem munkálják
személyiségük újabb oldalait, esélytelenek lesznek, amikor intro-
vertált, pasztellszínű személyiségükkel a harsányabb, gyorsabb,
változatosabb és kihívásokkal teli világgal kell megbirkózniuk.
HESZTIA 131
AZ ALKALMAZKODÓ „PERSONA ”
KIMUNKÁLÁSA
A „persona” - magyarul: személy, személyiség, arculat - a latin
„álarc” vagy „maszk” megfelelője. Az ókorban a színészek álarcok¬
kal, maszkokkal közvetlenül is jelezték a színre lépve, hogy ki az,
akit megszemélyesítenek. Egyes értelmezések szerint az indoeuró¬
—
pai nyelvek „személyiség” szava is a „personare” áthangzani (t. i.
a maszkon át hangzik a színész szava) fogalomból ered.5
Jung eszmerendszerében a „persona” a társas alkalmazkodás
maszkja, az az arc, amit a személy énje (ego) a külvilág felé mutat,
a mód, ahogyan mások előtt megnyilatkozik, az, aminek valaki
láttatni akarja magát. Jól működő persona birtokában az ember
olyan, mint egy gazdag ruhatárral rendelkező hölgy, aki mindig
az alkalomhoz illő ruhát vehet föl, amely egyben illik a személyi¬
ségéhez, alkatához, életkorához és helyzetéhez is.
Nos, egy Hesztia-típusú hölgy természetétől ugyancsak távol áll
minden ilyen jellegű megfontolás. Ő aztán a legkevésbé sem gondol
vele, hogy miképpen keltsen jó benyomást, hogy ki kicsoda, és kivel
hogyan kellene viselkedni. Ha azonban nem vonul zárdába, és nem
marad élete végéig ashramban, akkor kénytelen éppúgy kapcsolat¬
ra lépni másokkal, kommunikálni, megméretni és beszélgetni,
mint bárki más, aki egy kompetitív kultúrában él. Neki azonban
nincsenek veleszületett kommunikációs készségei, el kell azokat
sajátítania, és ez a folyamat olykor igen fájdalmas epizódokkal jár.
Ha sok ember közé kell mennie, Hesztia kínban van, csetlik-botlik,
gátlásos, megfelelőpmona híján olyan, mint akinek „nincs mit föl¬
vennie”. Ez a kínos élmény köszön vissza rémálmaiban is, amikor
meztelenül vagy hiányos öltözékben látja magát. Olykor éberen is
- álmának metaforikusán megfelelve - nagyon is „meztelenül”
mutatkozik, azaz túlontúl őszinte, olyasmit is fölfed önmagáról,
amit mások hasonló helyzetben nem árulnának el.
Ahhoz, hogy egy Hesztia-nő sikeresen megbirkózzék azokkal
a helyzetekkel, melyek elkerülhetetlenek: egy vizsga, egy interjú,
egy tárgyalás nehézségeivel, tudatosan ki kell munkálnia egy per-
sonát, egy hozzá illő stílust és viselkedést, amelyet alkalomadtán
„magára ölt”, s ha már elég gyakran „viselte”, egyre inkább termé¬
szetesnek érez.
AZ ÖNÉRVÉNYESÍTÉS
A persona kialakításán kívül Hesztiának az önérvényesítés kész¬

ségeit is el kell sajátítania. Ha kapcsolatra lép másokkal, ha egye¬
dül kénytelen magát fenntartani, személyisége aktív oldalát is ki
kell dolgoznia. Az istennő semmiféle hatalmat nem kívánt, és ama
bizonyos almáért sem szállt ringbe, de még az Olümposzt is el¬
kerülte. A földi Hesztia ezt a luxust nem engedheti meg magának.
Ha képtelen kilépni otthona falai közül, ha nem tanulja meg ér¬
vényesíteni akaratát és megmutatni képességeit, úgy valóban tehe¬
tetlen és kiszolgáltatott lesz, aki megadja magát a sorsának.
Hesztia kétféleképpen is legyőzheti önmagát: vagy a két szűzi
istennő archetípusát erősíti, vagy fölfedezi és érvényre juttatja a
benne szunnyadó animust, a kevésbé tudatos férfias személyiség¬
részt. A maszkulin tulajdonságok ugyanis az aktivitás hordozói.
Artemisz és Athéné előhívható és fejleszthető is, ha Hesztia fia¬
tal korában gyakran vett részt sportversenyeken, jól tanult az isko¬
lában, vagy nyáron táborozott valamerre, esetleg voltak fiútestvé¬
rei, akikkel szeretetteljes családi kapcsolatban élt. Az archetipiku-
san főként Hesztia-lányka meleg légkörben hamar rájön, hogy
hozzá kell szoknia a társas helyzetekhez, és meg kell olykor felelnie
az extravertált személyiségekkel szemben támasztott követelmé¬
nyeknek is. Ebben segíti, ha a két másik sebezhetetlen szűz: Arte¬
misz és Athéné archetípusát is személyisége részévé teszi.
Gyakori, hogy a Hesztia-nő úgy érzi, a külvilági tapasztalatok
tulajdonképpen nem is érintik meg lényének legbelső magvát:
otthon ülő, befelé forduló, nőies énjét. Meglehet, azon kapja
magát, hogy versenyző külvilághoz való alkalmazkodás során egy
tőle szinte idegenszerű, férfias attitűd alakul ki benne. Ez az ani¬
mus. Egy jól fejlett animus olyan, mint egy láthatatlan testőr, akit
szükség esetén elő lehet füttyenteni, hogy kiálljon értünk, és kép¬
viselje érdekeinket. Mindazonáltal bármilyen kemény legény is
legyen ez az animus, Hesztia úgy érzi, személyiségének ez az as¬
pektusa „nem-én” része.
A nő viszonya saját animusához egy kicsit a Hesztia-Hermész
viszonyhoz is hasonlít, amelyet a házasságával kapcsolatosan már
leírtunk. Hermész a „küszöb előtt” védelmezi az otthont, és a
szent tüzet a betolakodók és az ártó hatalmak ellen, és ő védelmezi
HESZTIA 133
Hesztiát a „kinti” világban is. Igaz, egy ilyen Hermész-animus

nincs mindig kéznél, s meglehet, hogy éppen szunyókál, amikor
szükség lenne rá, üdvös tehát, ha a nő önérvényesítéséért nem
csak az animus felel.
Vannak politikus- és írónők, akik úgy érzik, két énjük van: az
egyik egy meditatív háziasszonyé, akinek hobbija a konyha, és
földi mennyországot varázsol az otthonából, a másik pedig a
„világnak szóló”, a metszőén okos, az érdekeit pontosan artiku¬
láló és magabiztos „én”.
LÉGY HŰ ÖNMAGADHOZ
Apollón is és Poszeidón is megpróbálkozott vele, hogy elcsábítsa

Hesztiát, elvegye a szüzességét és megtörje „önmagával egy”
függetlenségét. Nem sikerült egyiknek sem, Hesztia örök szüzes¬
séget fogadott. Ellenállása szimbolikus értékű. Megfelel annak a
tapasztalásnak, hogy a női lelket egyensúlyából mind az intellek¬
tuális (Apollón), mind az érzelmi (Poszeidón) erők kilódíthatják.
Hesztia a jungi „Selbst” (önmagunk) képviselője, a női szemé¬
lyiség intuitív úton megismerhető centrumát jelképezi, azt, ami
élete értelmét adja a nőnek. Ez a központ sérülhet, ha engedünk
„Apollónknak.
Apollón a nap istene volt, s a nap, a világosság, a „logosz” vagy
„tan”, azaz az intellektuális élet jelképe is. Apollóni annyit jelen¬
tett: logikus, világos, az értelem primátusát hirdető dolog. Ha
Apollón rávesz valakit, hogy adja föl hesztiai szüzességét, az érin¬
tett nő rögtön aprólékos, tudományos kutakodás tárgyává teszi
saját intuitív élményeit. Ezzel mintegy érvényteleníti azt, amit
érez, de nem tud szavakba önteni, s amit mindeddig „bölcs asz-
szony” lévén tudott, azt most megkérdőjelezi, ha nincsenek rá
kézzelfogható bizonyítékok. Ha engedjük, hogy eluralkodjék raj¬
tunk a tudományosság férfias szkepticizmusa, behatoljon spiri¬
tuális élményeinkbe, és „bizonyosságokat” követeljen, úgy két¬
ségtelenül elveszítünk valami fontosat a „szüzességünkéből, erő¬
szakot teszünk ártatlanságunkon és érintetlenségünkön.
Ha Hesztiát Poszeidón csábítaná el, úgy a tenger istene győzné
le. Ő a mindent elárasztó érzelmek veszélyét jelképezi, vagy azt,
hogy olyan tartalmak törnek fői a nő tudattalanjából, melyek ve¬

szélyeztetik az egyensúlyát. Ha egy nőt ilyesmi fenyeget, gyakran
azt álmodja, hogy egy hatalmas hullám temeti maga alá, ébrenléte
óráiban pedig olyan megszállottan foglalkozik egy érzelmileg
kimerítő helyzettel, hogy képtelen bármi másra összpontosítani.
Ha érzéseinek „dagálya” végül depresszióba sodorja, Poszeidón
vize „kiolthatja a tüzet” Hesztia tűzhelyén - ha csak egy időre is.
Ha egy Hesztiát akár Apollón, akár Poszeidón környékez meg,
a magányban kell megtalálnia „önmagával egy” mivoltát. A csön¬
des nyugalomban, intuíció segítségével egyszer csak rátalál majd
az egyensúlyához vezető útra.
HETEDIK FEJEZET
A sebezhető istennők:
Héra, Démétér és Perszephoné
A három sérülékeny istennő: Héra a házasság, Démétér a termé¬

kenység és a gabonaföldek istennője, és Perszephoné, Zeusz és
Démétér leánya, akit Korénak, a Leányzónak is neveznek a görö¬
gök, s aki utóbb az Alvilág királynéja lett. A hagyományos női sze¬
repek archetípusai ők: a feleségé, az anyáé, és a leányé, pontosab¬
ban: az anyja-lányáé. Énazonosságuk: identitásuk és jólétük meg¬
határozó kapcsolataik függvénye, vagyis jelképesen a nő kötődési
igényét fejezik ki.
Mindhármukat valamiképpen bántalmazták a férfi istenek: el¬
rabolták, megcsalták, megalázták, becsapták vagy megerőszakolták
őket. Szenvedtek akkor is, amikor fontos kapcsolataik megszakad¬
tak, vagy egy kötődés miatt megszégyenítő helyzetbe kerültek.
Reakcióik is igen jellegzetesek: Héra a hántásra dühvei, bosszúvág¬
gyal reagál, Démétér és Perszephoné pedig a lelki betegségre két¬
féleképpen emlékeztető módon süllyed depresszióba. Azok a földi
nők, akiknek személyiségében ezek az archetípusok dominálnak,
szintén sérülékenyek. E három istennő megismerése is az önis¬
meretet segíti, de emellett arra is rávilágít, hogy milyen szerepe van
életünkben kötődéseinknek, és hogyan éljük át ezek elvesztését.
A mitológia - sajátos módon - még a gyógyulás útjait is kijelöli.
Ha e három istennő valamelyike vezet bennünket, fontosabb
számunkra egy-egy kapcsolat, mint saját karrierünk, önállósá¬
gunk; autonómiánk, vagy akár új dolgok megismerése. Ennek
megfelelően tudatunk is másokra irányul, s így a sérülékeny isten¬
nőkkel azonosuló nő jóval fogékonyabb embertársai érzései és
igényei iránt, mint az, aki valamelyik „szűz”-re hasonlít. Rájuk a
kapcsolatok hozadéka hat ösztönző erővel; a másoktól rájuk áram¬
ló szeretet, elfogadás, figyelmesség, gyengédség. A fő motiváló erő
azonban mégiscsak a szerep betöltése, vagyis az anyaság, a házasság
és a függőség szükségletei.
TUDA TŰK A SZÓR T FÉNYHEZ HASONLÓ
Említettük már, hogy minden archetípusra sajátos tudati jelleg is

jellemező. A sebezhető istennőknél - ellentétben a szüzekkel,
akiknek a tudata egy fénycsóvához hasonló - ez leginkább egy
nappali szobában függő lámpa diffúz és erős megvilágításához
hasonlítható, amely meleg fényével mindenre rávetül, ami csak a
szobában van. Ez a fénykörére kiterjedő figyelem teszi képessé a
nőt arra, hogy a legapróbb részletekig észleljen minden érzelmi
változást a másikon, aki a környezetéhez tartozik, akár a háttér¬
ben zajlik a dolog, akár előtte. A diffúz éberség teszi lehetővé a
szülőknek, hogy meghallják, ha a kisgyerek a szomszéd szobában
nyöszörögni kezd, hiába folyik a legélénkebb eszmecsere. Az asz-
szony észleli, olykor már az ajtó nyitódásából és csukásából, hogy
férje milyen hangulatban tért haza. Az érzékeny, befogadó tudat
az adott helyzet egészként (pszichológiai szakkifejezéssel: gestalt-
ként ) való fölfogására alkalmas. Ennek éppen ellentéte a szűz is¬
tennőkre jellemző „fényszóró”, amely mindent, ami nem esik a
fénysugár egyenes útjába, homályban hagy.
Amikor két totyogós korban lévő gyerekem volt, magam is
megtapasztaltam, hogyan változtatják meg az anyák viselkedését
a gyerekek úgy, hogy az anya állandóan a diffúz figyelem állapotá¬
ban legyen.
Ha csendben játszottak a szomszéd szobában, és én mosogat¬
tam, vasaltam, rakodtam vagy egy árjegyzéket böngésztem, esé¬
lyem volt rá, hogy tevékenységemet jó ideig folytathatom, akár
befejezhetem, amit elkezdtem. Ha azonban arra vetemedtem, hogy
kihasználva a csendes játék idejét elolvasok egy szakcikket, vagy
olyasmiben merülök el, ami teljesen leköt, úgy számíthattam rá,
hogy egy-két perc múlva felhangzik az apró lábak szapora cso-
szogása, és megzavarnak. Úgy rémlett, kicsinyeim valami hatodik
érzékkel rendelkeznek, megérzik, hogy „áthangolódtam”, és azon¬
nal tesznek róla, hogy ne koncentráljak másra. Ez általában sike¬
rült nekik, hiszen iszonyúan nehéz odafigyelni valamire, ha foly¬
ton félbeszakítják az embert. Le is szoktam róla, hogy a jelenlétük¬
ben, vagy ébrenlétük óráiban szellemi munkával kísérletezzem.
Nem csupán a kisgyermekek reagálnak így, ha egy nő, aki az
igények kielégítése szempontjából fontos, másra figyel. Betegeim
A SEBEZHETŐ ISTENNŐK: HÉRA, DÉMÉTÉR ÉS PERSZEPHONÉ 137
is számtalan ilyen helyzetről számoltak be. Volt, aki tanfolyamra

járt, volt, aki félbehagyott tanulmányait akarta folytatni, vagy
nyelvet tanult. Ebbéli igyekezetük szinte törvényszerűen súrló¬
dások forrásává vált. Kit a férje, kit a gyermekei, kit a vele élő any¬
ja zavart meg, amint nekiült a tanulásnak. Általában maga a tanul¬
ni vágyó asszony is nehezen tudja kikapcsolni a környezetéből
érkező ingereket, mert befogadó, érzékeny tudata miatt könnyen
elterelődik a figyelme a céljától.
Súlyosbítja a helyzetet, hogy a férj és a gyermekek is riválist
szimatolnak a tanulásban, olyasmit, ami elveszi tőlük a jól meg¬
szokott szolgálattevő személyt. Mintha kikapcsoltak volna egy
láthatatlan meleg sugárzást, s ez a hozzátartozókban valami fur¬
csa, bizonytalan szorongást ébreszt, mintha nem lenne rendjén
valami a házban. Ha a férj, a gyerek vagy az anya valami semmi¬
séggel megzavarja a koncentrálni kívánó nőt, az általában fruszt-
ráltan, dühödten reagál a dologra, s ezzel elmélyíti hozzátartozói¬
ban azt a hiedelmet, hogy elutasítja, mellőzi őket. Nem egy házas¬
ság fut zátonyra emiatt. Minden pár, akiknek el tudtam mondani,
hogyan is működik ez a rossz mechanizmus, nagyon hálás volt, és
ahol a férj a szívén viselte az asszony előmenetelét, és nem tekin¬
tette személyes sérelemnek, ha a neje figyelme olykor beszűkül,
még meg is lehetett menteni a kapcsolatot.
SEBEZHETŐSÉG, ÁLDOZATTÁ VÁLÁS

ÉS DIFFÚZ ÉBERSÉG
A sérülékeny istennőket becsapták, elnyomták, rosszul bántak
velük. Hérát a férje, Zeusz alázta meg örökös nőügyeivel, Démé-
tért anyai érzéseiben sértették meg, amikor a lányát egyszerűen
elrabolták tőle, és rabságban tartották. Egyébként Démétért és
Perszephonét meg is erőszakolták. Mindezek a bántalmazások
- hasonlóan a földi nőkhöz - pszichiátriai tüneteket okoztak a sé¬
rülékeny istennőknél.
Azok, akik ezekhez az archetípusokhoz tartoznak, akiknek
tudatára a diffúz éberség jellemző, hajlamosak arra is, hogy áldo¬
zattá váljanak - szemben a szűz istennőkkel azonosuló nőkkel,
akik „tudnak vigyázni magukra”. Artemisz jól meg tudja húzni a
határt önmaga és mások között, Athéné mindent átgondol jó elő¬

re, és kidolgozza a lehetséges stratégiát Hesztiába, mivel annyira
„magánakvaló”, nem lehet belekötni.
Hogy egy nő ne váljék áldozattá, jól teszi, ha céltudatos, szapo¬
ra léptekkel jár, kihúzza magát és szemét útirányán tartja, hiszen
aki látszólag céltalanul kószál, az hamar kihívja a bajt. Igaz, egy
mások irányában figyelmes, fogékony és megközelíthető nő me¬
leggé teszi az otthont és a kapcsolatot, de ugyanezek a tulajdonsá¬
gai ki is szolgáltatják őt.
Egy magányosan kirakatot nézegető, álmodozó vagy kávézgató
nő számíthat rá, hogy rövidesen leszólítja egy férfi, akinek szent
meggyőződése, hogy a senkihez sem tartozó nő szabad préda. Ha
az illető ráadásul kedves, nem akar senkit megsérteni, naiv vagy
segítőkész, barátságos viselkedését azonnal félremagyarázzák, és
szexuális kihívásként értelmezik. Ha a nő ezek után visszautasító,
könnyen durvaság, becsmérlés, sőt akár bántalmazás tárgyává
válik. Gondolnunk kell rá, hogy a férfiak minden magányos nőt
kaphatónak, és minden nőt tulajdonnak tekintenek. Ez utóbbi
társadalmi vélekedésnek köszönhetően az a nő, aki tartozik vala¬
kihez, általában „tabu”. Férfi kíséretében még szemezni sem szok¬
tak egy nővel.
A Démétér- és Perszephoné-nők rémálmokkal küszködnek.
Olyan szorongásos álomtartalmak gyötrik őket, hogy rájuk tör
valaki, amíg alszanak, vagy az utcán üldözik őket durva fickók.
Ezek az üldözők olykor ismerősek is; olyan személyek, akiknek a
kritikájától tartanak, vagy akiknek dühkitöréseitől, ütlegeitől,
vagy szemérmetlen viselkedésétől nappal is rettegnek. Ha egy nő
kislánykorában kiszolgáltatott volt, vagy szemérem elleni bűn-
cselekmény áldozatává vált, felnőttkorában is olykor bántalma-
zójáról álmodik, vagy ugyanabban a környezetben zajlik az álom¬
történés, melyben a trauma érte őt.
Természetesen nem minden kapcsolatorientált és sérülékeny
istennővel azonosuló nőnek vannak rémálmai, és ha vannak, ak¬
kor sem egész életében. Akárcsak az istennők, ők is élhetnek bol¬
dogan és védett környezetben, félelem nélkül hosszú évekig is.
Ám ilyenkor is álmodhatnak néha rosszakat. Az álmok sebezhető
mivoltunkra figyelmeztetnek bennünket.
A SEBEZHETŐ ISTENNŐK: HÉRA, DÉMÉTÉR ÉS PERSZEPHONÉ 139
BOLDOGAN ÉS BOLDOGTALANUL
A mitológiában mind a három istennőnek volt boldog és betelje¬

sedett korszaka, volt egy korszak, amikor áldozatává vált valame¬
lyik férfiistenségnek, és volt egy „gyógyulási” fázisa, amikor a
szenvedését - amely lelki betegség tüneteivel is járt - kiheverte;
megváltozott, átváltozott. Mindegyik a földi asszony életének egy
korszakát reprezentálja, egy szakaszt, amelyen gyorsan áthalad¬
hat vagy ahol hosszabban elidőzhet.
Egy nő, aki fölfedezi magában az itt következő nőalakokhoz
való hasonlóságát, többet is megtudhat önmagáról, ha megérti
azokat a párhuzamokat, melyek egy-egy istennő archetípusához
hasonlóvá teszik. Erősségei, hajlamai, fogékonysága mellett - ame¬
lyek pozitív női vonások - jó, ha előre látja azt is, milyen gondjai
lehetnek éppen ezek miatt a tulajdonságok miatt, s így igen sok
szenvedéstől megóvhatja magát.
Egy Héra-nő igen bölcsen teszi, ha nem ugrik fejest egy kétes
házassági ajánlatba. Minél „Hérább”, annál fontosabb, hogy jól
kiismerje majdani párja jellemét, mielőtt elkötelezné magát, hiszen
az ő sorsát a férje határozza meg. Hasonlóképpen Démétér sem
engedhet meggondolatlanul az anyaság vágyának, minthogy a ben¬
ne munkálkodó istennő - aki kényszerítő erővel egy kisbaba bir¬
toklási vágyát sugallja neki -, mit sem törődik a következmények¬
kel. S végül az ifjú Perszephoné igen bölcsen jár el, ha mielőbb kike¬
rül otthonról, egyetemre megy, vagy dolgozni kezd, mert különben
igen valószínű, hogy „anyja-lánya” marad, amíg csak él.
Á TLÉPNI ÖNMA G UNK ÁRNYÉKA T
Mivel e három istennő jellemrajzából hiányoznak az érvényesü¬

léshez szükséges vonások, át kell lépnünk az árnyékukat, ki kell
nőnünk őket, ha ebbe a kategóriába tartozunk, és ambícióink is
vannak. Üdvös, ha föl tudjuk fedezni magunkban Athéné eszét,
Artemisz kíváncsiságát és versengő kedvét, vagy éppen énünk
„maszkulin” oldalát, az animust, ami előre vihet. Van, aki Hesztia
vagy Aphrodité spirituális, vagy érzéki örökségének birtokában
válik egész és boldog emberré.
A következő három fejezet Héra, Démétér és Perszephoné

lélekrajzába enged bepillantást, de utal arra is, hogy miképpen
hatnak ezek az archetípusok azokra a személyekre, akikkel együtt
élnek, s akik a fontos kapcsolat másikfelét alkotják, mint férj, gyer¬
mek, szülő vagy barát.
Minden nő, aki valaha késztetést érzett, hogy férjhez menjen,
gyermekeket szüljön, vagy úgy érezte, vár; arra vár, hogy történ¬
jék vele valami, amitől megváltozik az élete - azaz, szinte minden
nő -, rokon vonásokat fog találni a sebezhető istennők egyikével-
másikával, legalábbis élete bizonyos korszakát illetően.
NYOLCADIK FEJEZET
Héra: a házasság istennője,
az elkötelezett nő, a feleség
HÉRA, AZ ISTENNŐ
A méltóságteljes, fejedelmien szépséges „hókarú” Héra, akit a ró¬

maiak Juno néven tiszteltek, a házasság istennője volt, de a gyer¬
mekáldás védelmezője is. Hitvestársa Zeusz (Jupiter), az olüm-
poszi istenek feje, ég és föld ura volt. Héra nevét a görög „hős” nő¬
nemű alakjából származtatják (hérosz, héra)\ A költők gyönyörű,
nagy szeméről „a tehénszemű”-nek is nevezték. Szimbólumai a
tehén, a Tejút, a liliom virága és a páva farktollán lévő szivárvá-
nyos „szem”, ami a mindent látó Héra éberségére utal. A szent
tehén a táplálékadás örök jelképe, vagyis a Nagy Anya imágója,
ősképe, és a Tejút is, mely nevében (galaktika) a görög gala (anya¬
tej) szót rejti, a történelem előtti korok hiedelmeit tükrözi. A mon¬
da szerint a Tejút a Nagy Istennőnek, az Egek Királynőjének keb¬
léből fröccsent az égre. Ez később Héra mítoszának is része lett.
Az ő tejéből lett a Tejút, s ami a földre cseppent, abból lett a liliom
virága. A liliom - ugyancsak egy pre-hellén hiedelem szerint - a
női nemi szerv önmegtermékenyítő képességét szimbolizálja.
Héra jelképei tehát arra utalnak, akárcsak konfliktusai Zeusszal,
hogy a férfi főisten uralmát a Nagy Istennő hatalma, uralkodása és
kultusza előzte meg. A görög mondavilágban Héra kétarcú isten¬
ség. A templomokban a házasság hatalmas, gyönyörű védnöke,
akit ünnepélyes és fennkölt rítusokkal tisztelnek meg, Homérosz¬
nál pedig olykor bosszúszomjas, gyűlölködő, féltékeny és házsár-
tos nőszemély.
Héra is Rheia és Kronosz leánya volt. Akárcsak a testvéreit, apja
őt is lenyelte, amint a világra jött. Mire Kronosz gyomrából ki¬
került, már szép nagylány volt, akit két természetistenség, két ti¬
tán: Okeanosz és felesége, Téthüsz fogadott örökbe.
Héra gyönyörű fiatal lánnyá cseperedett, s amikor bátyja, Zeusz
legyőzte Kronoszt, és így főistenné küzdötte föl magát, megakadt
a szeme rajta, és eltökélte, hogy megszerzi magának. (Ne zavarjon
bennünket, hogy testvérek; az olümposziaknak megvoltak a ma¬
guk sajátos szokásai, ha intim kapcsolatokról volt szó.) Hogy a
szűz leánykához közelebb férkőzzék, Zeusz reszkető kismadárrá
változott. Héra megszánta és a keblébe rejtette, hogy felmelegítse.
Ekkor Zeusz ismét férfi alakját öltötte, és megpróbálta leteperni
Hérát. Ez azonban nem sikerült neki, mert Héra ellenállt, mind¬
addig, míg Zeusz meg nem ígérte, hogy elveszi feleségül, és maga
mellé ülteti a trónra. Felhőtlen boldogságuk háromszáz eszten¬
deig tartott.
Amikor azonban letelt a háromszáz évnyi boldogság, a mézes¬
hetek valóban odalettek. Zeusz újra ugyanolyan gáláns kalandok¬
ba bocsátkozott, mint legénykorában. (Hérával kötött házassága
előtt hat szeretője volt, akik számos utódot szültek neki.) Héra
egyre tombolóbb féltékenységében rettenetes haragra gerjedt -
riválisai iránt. Nem a férje ellen fordult hát, aki megcsalta és
megalázta őt, hanem „a másik nőt” akarta tönkretenni (akit mel¬
lesleg Zeusz általában éppen úgy megtévesztett, elcsábított vagy
megerőszakolt, mint ahogy őt is becsapta kismadár képében). Ha
csak tudott, bosszút állt a versenytárs Zeusztól fogant gyermekén,
és ártatlan kívülállókon is.
Héra bosszújáról a mitológia számtalan története emlékezik
meg. Amikor például Zeusz elragadta Aeginét egy szigetre, hogy
ott a magáévá tegye, Héra egy hatalmas sárkányt küldött utánuk,
aki szinte az egész sziget lakosságát kiirtotta. Dionüszosz anyját, a
halandó Szemeiét még várandós állapotban elveszejtette, s ami¬
kor nem sikerült elpusztítania a gyermeket, a nevelőszüleire őrü¬
letet bocsátott dühében.
Az Artemisz kíséretéhez tartozó Kallisztó nimfa is egyike volt
azoknak a szerencsétlen szépségeknek, akik a Zeusz-Héra párharc
HéRA 143
kereszttüzébe kerültek. Zeusz egy másik isten képében közel fér¬

kőzött hozzá, teherbe is ejtette. Egyes hagyományok szerint Héra
medvévé változtatta az asszonyt, s csaknem megölette a tulajdon
fiával, más mítoszok szerint meg Zeusz akarta Héra előtt eltitkol¬
ni az ügyet, s ő változtatta medvévé kedvesét, és a Nagy Medve és
a Kis Medve képében az égboltra menekítette kisfiával együtt.
Hérát rettenetesen megalázták Zeusz kalandjai, hiszen az isten
semmibe vette a házasság szentségét, amely oly fontos volt Héra
szemében. Hogy fokozza a fájdalmát, törvénytelen gyerekeit még
kényeztette is, és rengeteg kedvezményt biztosított számukra a
törvényes gyerekei hátrányára. Hogy a büszke Hérára szinte meg¬
semmisítő csapást mérjen, és a sértést fokozza, kedvenc leányát,
Athénét maga hozta világra, hogy bebizonyítsa a feleségének:
még ebben a minőségében sincs rá szükség. (Egyes változatok sze¬
rint Dionüszoszt is Zeusz „hordta ki” a saját combjában, miután
Szemeiét Héra egy csellel elpusztíttatta.)
Hérának számos gyermeke született Zeusztól, de hogy elégté¬
telt vegyen a szégyenért, amelyet Zeusz Athéné világra hozásával
a fejére hozott, elhatározta, hogy fiút szül ő is - apa nélkül. Ekkor
fogant benne Héphaisztosz, a tűz és a kovácsmesterség istene, aki
azonban sajnálatos módon dongalábbal született, sánta volt; fo¬
gyatékos fiú a tökéletes Athénével szemben. Héra ellökte magától
ezt a gyermekét, és letaszította az Olümposzról.
Egyes utalások szerint Héra (mások szerint Gaia) volt az egyet¬
len szülője Tüphónnak, egy könyörtelen, romboló szörnyetegnek
is. Héra és Zeusz fia volt Árész, a háború istene, akit Zeusz meg¬
vetése sújtott, mert harc közben elveszítette a fejét; s volt két fakó
leányuk is, az egyik Hébé, az ifjúság istennője és az istenek pohár¬
noka, a másik Eileithüia, aki a szülést segíti elő, Artemisszel oszt¬
va meg ezt a feladatkört.
Héra minden újabb csalást megtorolt. A harag és a bosszú
azonban csak egy a megaláztatásra adott reakciói közül: a míto¬
szok szerint volt idő, amikor visszavonult, megsértődött és „világ¬
gá ment”. A föld egyik végétől a másikig vándorolt hegyeken, ten¬
gereken és sivatagokon át a legmélyebb sötétségbe burkolózva,
elszigetelve magát Zeusztól és az olümposziaktól. Egy mítosz sze¬
rint a hegyek közé tért meg, oda, ahol ifjúsága boldog napjait töl¬
tötte. Amikor Zeusz látta, hogy feleségének semmi kedve vissza-
térni hozzá, megpróbálta újra felszítani a féltékenységét, s beje¬

lentette, hogy új asszonyt visz a házhoz, feleségül vesz egy herceg¬
nőt. Rendezett is egy bohókás esküvőt, ahol a menyasszonyt egy
női szobor „domborította”. Ez a kópéság földerítette Hérát, meg¬
bocsátott, és visszatért trónjára.
TISZTELETE
Említésre méltó, hogy bár a görög mitológia több helyen is kiadó¬
sán taglalja Héra megaláztatását és bosszúszomjas féltékenysége
rémtetteit, tisztelete a templomokban töretlen volt és őszinte.
A nevéhez fűződő vallási rítusok három jelzővel illetik Hérát,
és az év három szakában háromféle minőségében ünnepük meg.
Héra Parthenosz: Héra, a Szűz, a Leány, őt tisztelték a tavaszi idő¬
szakban. Héra Teleia: Héra, a Tökéletes, a Beteljesedett, ebben a
mivoltában tisztelték nyáron és ősszel, s végül télen a Magányos
Hérát, Héra Khérát ünnepelték a templomokban.
Héra három arca az asszonyi élet három szakasza, s ez három
görög vallási rítusban jelenik meg. Tavasszal Héra a fürdőbe me¬
rül, szimbolikusan helyreállítva az istennő tisztaságát, érintetlen
szűzi mivoltát. Nyáron egy rituális esküvő hoz beteljesülést Hérá¬
nak, míg télen a rituálé a Zeusszal folyó viszálykodást jeleníti
meg, a bejelentést, hogy elhagyja férjét és trónját, és elrejtőzik
előle a magány periódusában.
HÉRA, AZ ARCHETÍPUS
Hérát, a házasság védnökét tisztelték és becsmérelték, imádták és

megalázták. Kétarcúsága, igen markáns jó és rossz tulajdonságai
megkülönböztetik a többi istennőktől. így van ez földi követői¬
vel, az erős Héra-archetípussal rendelkező nőkkel is, akik éppoly
intenzíven tudnak elmerülni a párkapcsolat boldogságában, mint
a fájdalomban.
HéRA 145
A FELESÉG
Ez az archetípus mindenekelőtt a nő házasság utáni vágyát testesí¬

ti meg. Akinél az őstípus erős és aktív, az szinte fogyatékosnak
érzi magát, ha nincs férje, hiszen erős, „istenadta” ösztöne hajtja a
házasság kötelékébe. Ha hajadon, vagy elvált, fájdalma, hiány¬
érzete éppoly kínzó, mint azé a nőé, akinek nem lehet gyermeke,
holott leghőbb vágya az anyaság (Démétér).
Pszichiáter lévén nagyon is jól tudom, mit érezhet egy Héra-
nő, ha az életéből hiányzik az értelmet adó férj. Nem egy asszony
osztotta meg velem gyászát, bánatát. Egy sikeres ügyvéd így zoko¬
gott: „Harminckilenc éves vagyok, és még nem tudtam férjhez
menni! Annyira szégyellem!” Egy harminckét éves, igen csinos
elvált ápolónő ezt mondta: „Úgy érzem, mintha egy hatalmas luk
tátongana a lelkemben, vagy inkább egy seb, ami soha nem fog be¬
hegedni. Istenem, mennyire egyedül vagyok! Igazán eleget va¬
gyok emberek között, de egyetlen komoly ajánlatot sem kapok”.
A házasságra vágyó nőt az élettársi kapcsolat nem elégíti ki
akkor sem, ha a maga részéről az elkötelezettség szükségletét ki
tudta elégíteni. A törvényes feleség státusa, a „Valakinévé lenni”
vágya sarkallja a férjesett állapot minden előnyével, a tisztelettel,
ami az asszonyoknak kijár, és a presztízzsel, amelyet a férj neve
hordoz. Még ma sem akar „vadházasságban” élni, holott ez már
semmilyen hátránnyal vagy megbélyegzéssel nem jár. Fontosak a
külsőségek is: a legnagyobb templomban, a legelegánsabb házas¬
ságkötő teremben és a legszebb ruhában akar esküt tenni.
A Héra-menyasszony az esküvő napján igazi istennőnek érzi
magát, sugárzó szépsége a násznépet is meggyőzi, hogy valóban a
beteljesülés boldogságát éli át.
A közelmúlt egyik First Ladyje, Reagan elnök felesége, Nancy
Reagan a Héra-archetípus valóságos megtestesítője volt. Soha nem
rejtette véka alá, hogy számára a házassága a legfőbb dolog a földön.
Valamennyi Héra-társnője nevében vallott így:
„Nem is éltem igazán, amíg Ronnie-val nem találkoztam. Ó, tudom,
az ilyen vallomás ma már nem divatos. Ma elvárják, hogy független
légy, esetleg a rend kedvéért legyen melletted egy ember. Nekem azonban
Ronnie a boldogságom, én nem tudok másként érezni. Nagyon boldogta¬
lan lennék nélküle, és nem is tudom, mi célja lenne az életemnek.
A nyugati kultúrkörben Nancy Reagan nézetei a legutóbbi

időkig elfogadottak voltak: a nő férjhezmenetelét szinte köteles¬
ségnek tartották, s még ma is, amikor a munka, a képzettség elő¬
térbe került, a legtöbb nő érzi a „férjhez kell menni” nyomást.
A Héra-archetípus társadalmi támogatottsága igen nagy. Érvé¬
nyesül a „Noé bárkája”-effektus is: az embernek párosával kell elő¬
fordulnia, mint a cipőnek meg a zokninak. A pártában maradt nők
ma is úgy érezhetik magukat, mint akik lemaradtak a szekérről.
A patriarchális kultúra csökkent értékűnek tekinti a nőt, ha
nem választotta őt egy férfi - lehetőleg minél tekintélyesebb férfi
- párjául. Ez az archetípus azonban mégsem lehet csak ennek az
elfogultságnak a „terméke”, hiszen még a leszbikus nőkben is erős
a vágy, hogy elkötelezzék magukat, állandó párjuk legyen, és
ugyanolyan igényük a hűség is, mint a férjes asszonyoknak. Pedig
az ő kapcsolatukat a társadalom inkább kárhoztatja, hogysem
támogatná.
EL TUDJA MAGÁT KÖTELEZNI

A Héra-archetípus segít a nőnek, hogy hűséges, kitartó és állhata¬
tos legyen, és minden nehézség ellenére kitartson partnere mel¬
lett. Héra elkötelezettsége feltétel nélküli és örök. „Jóban-rossz-
ban”, „ásó-kapa-nagyharang”.
Ha Héra hiányzik a személyiségből, a nő az egyik tiszavirág¬
életű kapcsolatból a másikba kap, lelép az első nehézségnél, de
akkor is, ha a szerelmi mámor elillan. Meglehet, soha nem megy
férjhez és így is jól érzi magát. Előfordul, hogy egy nő úgy megy
férjhez, hogy Héra még az esküvő napján sincs jelen, s ilyenkor a
legdíszesebb esküvő sem köti a párjához.
Ilyenkor valami nincs rendjén. Héra nélkül valami nagyon
fontos hiányzik a házasságból: az elkötelezettség, az „isten és em¬
ber előtti összetartozás” érzése. Egy negyvennégy éves fotoripor-
ternő így beszélt a házasságáról: „Igazán kedvelem a férjemet, és
jó felesége is vagyok, mégis sokszor úgy érzem, az lenne inkább
nekem való, ha egyedül élnék. Néha kikezdenek vele a nők, ami¬
kor én is ott vagyok. Ugratja, bátorítja őket, és a szeme sarkából
engem les, hogy dühös vagyok-e? Mindig csalódott, mert a félté-
HéRA 147
kenységnek nyomát sem tudja fölfedezni rajtam. Azt hiszem, gya¬

nítja szegény, hogy nem ő a legfontosabb az életemben. A viselke¬
désemben nem lehet ugyan kifogást találni, de a lelkem mélyén
egyáltalán nem vagyok egy áldozatos feleség.” Mindkét fél bána¬
tára Héra még húszévnyi házasság után sem tudott helyet szorí¬
tani magának az asszony lelkében.
A HÁZASSÁG SZENTSÉGE
A házasságkötésnek több jelentése is van: beteljesítése annak az

igényünknek, hogy valakinek a társává szegődjünk, másrészről
férfi és nő szövetségének hivatalos elismertetése. Van még egy ősi
jelentéstartalma is: a teljességre törekvés misztikus szintjén léte¬
ző „szentség”, amit a vallási szertartások mindig is kiemelnek.
Spirituális, szellemi szintű egységre lép a pár, s e szentség révén
lehet elnyerni a kegyelmet. E rítusok a Héra-szertartások modern
változatai.
A Héra-archetípus szakrális mivoltát magam is megtapasztal¬
hattam. Amolyan protestáns középutas nevelést kaptam, vallási
szertartásainkból mindenféle misztikus elem hiányzott, még az
Úrvacsora emlékezetére is csak szőlőlevet ittunk. így aztán várat¬
lan és nagyon megrendítő volt, amikor a San Franciscó-i Kegye¬
lem Templomában saját esküvőmet oly félelmetesen mély belső
élményként éltem át. Úgy éreztem, hogy egy nagyon is erőteljes
rítus részévé váltam, amely valóban a szentséget szólítja meg.
Mintha olyasvalamit éltem volna át, ami túlmutat a mindennapi
realitásokon, valami titokzatos, emberfölötti és kifejezhetetlen,
Jung kifejezésével élve: „numinózus” érzést, amely az archetipikus
élményeket jellemzi. Amikor az eskü szavait mondtam, úgy
éreztem, valóban szent rítus részese vagyok.
Ha a házasság szentsége álomban jelentkezik, az intenzitás ha¬
sonló lehet. Amire az álmodó emlékezni szokott, az az élmény fé¬
lelmetes ereje. „Mintha áramütés ért volna” - magyarázza, „ami¬
kor összekapcsolódtunk”. A teljesség érzése, amit az álom nyújt,
voltaképpen a maszkulin és feminin jelleg intrapszichés egységé¬
nek a jelzése. Amikor az álmodót a párja átöleli, az erotikus öröm,
az üdvösség és az egyesülés élménye keveredik össze. Az ilyen
álom is „numinózus”, kifejezhetetlen, archetipikus érzelmi hatást

tesz az álmodéra. Ébredéskor megrendülve állapítja meg: „Ezt az
álmot valóságosabbnak éreztem, mint bármit, amit ébren átéltem.
Csodálatos volt, amikor a karjában tartott. Olyan, mint egy mis¬
ztikus újraegyesülés. Nem tudom kifejezni... mélységes béke
öntött el, ugyanakkor fel is villanyozott. Nagyon fontos álom
volt.”
HÉRA KIMUNKÁLÁSA ÖNMAGUNKBAN
A harmincadik életév körül bizonyos nőkben fölmerülhet az az

igény, hogy egy kissé hasonlítsanak már Hérához. Meglehet, mind¬
addig számos férfikapcsolatuk volt, vagy éppen fontosabb volt a
hivatásuk, mint a családalapítás. Vagy Aphrodité vonzáskörében
éltek tehát, vagy Athéné dominált az életvezetésükben, ám az is
lehetséges, hogy Perszephoné módjára várták: történjék már ve¬
lük valami, de az elkötelezettségtől ódzkodtak. Több archetípus
hatása keresztezhette, ki is olthatta egymást, és Héra valahogy a
háttérben maradt.
Ha a házastársi kapcsolat keresése nem erős ösztönző erő, úgy
tudatosan kell azt kimunkálni - feltéve persze, hogy az ember
fölismerte magában a házasságban való beteljesülés vágyát, és
lehetősége is van a férjhez menésre. Ha megszeret egy férfit, aki
megköveteli, vagy nagyon erősén igényli a hűségét, a nőnek dön¬
tenie kell: vagy a szabadság Aphrodité promiszkuitásával és Arte¬
misz célratörésével, vagy a monogámia, és Héra fölébresztése a
lelke mélyén. A tudatos döntés maga is segít abban, hogy a sokfelé
kötődő asszonyból igazi jó feleség váljék.
Az sem mindegy, hogy a választott férfi milyen értékeket te¬
kint döntőnek a házassággal kapcsolatban. Ha az elkötelezettség
nem túl fontos számára, akkor nyilván a partnerében sem fog ki¬
alakulni az igény, hogy abszolút feleség legyen, ha már eddig sem
volt Héra-típus. Ha azonban hagyományos értékekhez ragasz¬
kodó, életre szóló házasságra vágyó férfi jelenik meg a láthatáron,
úgy a nőnek kell felülvizsgálnia nézeteit, ha élete derekán mégis¬
csak családra vágyik.
HéRA 149
HÉRA, A, FÖLDI NŐ
A földi Hérát könnyű fölismerni. Ő az, aki mint sugárzó menyasz-

szony, boldogan ereszkedik le a templom lépcsőin ura karján a
beteljesedés órájában. És ő az is, aki megcsalt nőként tajtékozva,
mint egy fúria rohan be vetélytársa munkahelyére. A mai Héra
szűzen megy férjhez (vagy az első szexpartnerével sikerül egy¬
bekelnie), és évtizedekig is hű marad a párjához. (Ha magyar asz-
szony, így beszél róla: „az uram”.)
Az okoz neki örömöt, ha a férjét helyezheti az élete középpont¬
jába. Mindenki tudja róla, hogy mintafeleség, még a gyerekek is tu¬
domásul veszik, hogy mindig a családfőé az első falat és az utolsó
szó. A barátok és ismerősök egy-kettőre rájönnek, hogy képtelen¬
ség a legcsekélyebb dologban megállapodni a Héra-nővel, mert
mindenre az a válasza, hogy előbb megbeszéli a párjával.
Vannak az archetípussal erősen azonosuló asszonyok, akik
amellett, hogy „főfoglalkozású” feleségek, az évek során még bizo¬
nyos „nagyasszonyos” jelleget is öltenek. Az ő férjük - bárki légyen
is - Zeusz, a mindenek fölött álló. S vannak azután asszonyok,
akiknek a „héraság” csupán egy vonás a sok közül, amely személyi¬
ségük sajátos szerkezetét adja. Látszatra nem Hérák, de ha köze¬
lebbi ismeretséget kötnek az istennővel, talán egyes vonásait mé¬
giscsak ismerősnek fogják érezni, s rájönnek, hogy ez az őstípus
nem is olyan idegen tőlük, mint gondolták.
HÉRA, A KISLÁNY
A Héra-kislány már az óvodában azt játssza, hogy ő a feleség, aki

ebédet főz. „Te leszel az apuka, menj a dolgozódba!” - tuszkolja
játszópajtását „kifelé”, hogy aztán fűből-homokból, gyurmából
készült csemegékkel várja a nap legszebb pillanatát: azt, amikor a
férje hazajön és asztalhoz ül.
Kisiskolás korra a nemek elkülönülése már olyan fokú, hogy a
kisfiúk nem kaphatók többé szerepjátékokra, és a Héra-lányká-
nak a páros helyzetről le kell mondania. Fiúk és lányok külön
csapatokat alkotnak, s a párválasztás és az esküvő csak jóval ké¬
sőbb kerül elő mind a játékban, mind a fantáziában.
HÉRA SZÜLEI
Héra szülei: Kronosz és Rheia. Egy kegyetlen, hatalmát féltő apa

és egy tehetetlen, kiszolgáltatott anya, aki nem tudja megvédel¬
mezni a gyermekeit. Ezek a szülők a patriarchális házasság torz-
képét vetítik elénk. A férj zsarnok, a feleség alávetett, és cselhez
kell folyamodnia a kegyetlenséggel szemben. Hérának azonban
nevelőszülei is voltak: két titán, akiknél idilli körülmények kö¬
zött nevelkedett, miután Kronosz kiokádta.
.
A kettő szülőpáros - vagy a kétféle házassági modell - számos
Héra-aszszony életében ismerős téma. A rossz családi körülmények
között nevelkedő gyerekek olykor magának a házasság intézmé¬
nyének tagadásával reagálnak; nem így a Héra-leánykák, hiszen az
istennőnek jó tapasztalata is volt a két természeti istenséggel, akik
gondjaikba vették. A Héra megtalálja a kiutat a legnehezebb hely¬
zetből is: férjhez megy. A szerencsésebbek szüleik jó házasságában
mintát kapnak, amit majdan asszonyként követhetnek.
SERDÜLŐ- ÉS FIATALKORA
A serdülő Héra akkor érzi jól magát a bőrében, ha állandó fiúja van.
Ő az, aki már az érettségi banketten büszkén csillogtatja a jegy¬
gyűrűjét, nyakában viseli a vőlegénye csillagképének a jelét is a
magáé mellett, fényes esküvőjét tervezgeti, és előre gyakorolja asz-
szonyneve leírását a naplójában. Nagy súlyt helyez rá, hogy állan¬
dó partnere - lehetőleg gyűrűs vőlegénye - legyen. Az sem mind¬
egy, hogy az illető kicsoda. Környezettől, lakóhelytől és társadalmi
helyzettől is függ persze a kívánatos jegyes, de mindenképpen „va¬
lakinek” kell lennie, olyan fiatalembernek, aki előtt nagy jövő áll,
s akinek máris van valamelyes tekintélye a társai között. A kapcso¬
lat érzelmi biztonságot jelent az ifjú Hérának, s erre nagy szüksége
van. Ha azután megtalálja a végleges párját, mindenhol megjelenik
vele, maga is szervez összejöveteleket, és hérasága olümposzi ma¬
gasából büszkén tekint le a még magányosan lézengőkre. Ilyen
Héra az egyetemi évek alatt - olykor még később is.
Vannak, akik érettségi után azonnal férjhez mennek, hogy mi¬
nél előbb a „ház asszonya” szerepébe kerülhessenek. Sajnos, azon-
HéRA 151
ban a középiskolai románcoknak igen gyakran keserves csalódás a

vége, s az első komoly kapcsolat megszakadása egyben az első sú¬
lyos érzelmi törés is, ami mélyen megsebzi a Héra-lányt.
Új vadászterülete mostanság a főiskola és az egyetem, ahol - fel¬
téve, hogy elég tehetséges is - jól halad tanulmányaiban. Csupán a
tanárainak okoz csalódást, ha azt hiszik, hogy Héra komolyan ve¬
szi a tanulmányait, és képességeit teljesen az előmenetelébe fekte¬
ti. Számára - mint tudjuk - tanulás és siker csupán eszköz, amivel
biztosítania kell magának a szociális státust, a szellemi hátteret ah¬
hoz, hogy jó házasságot köthessen.
Amíg a megfelelő férjjelölt föl nem tűnik a színen, Héra egye¬
temi évei alatt egyre jobban szorong. Számtalan évfolyamtársamra
emlékszem az ötvenes évekből, akik már harmadévben pánikol-
tak, hogy ha nem sikerül gyorsan megfogniuk egy fiút, vénlányok
maradnak. Egy Héra számára különösen fájdalmas a rokonok ta¬
pintatlan érdeklődése: „No, és mikor mégy férjhez? Van már vala¬
mi kilátásban?” Amúgy is csonkának és üresnek érzi magát, míg be
nem kötik a fejét, hát még ha ezt mások is folyton fölemlegetik'
HÉRA A MUNKA VILÁGÁBAN
Héra életében a munka is éppoly másodlagos szerepet játszik,

mint a tanulás vagy egy sportteljesítmény. A munkáját vagy a hi¬
vatását soha nem érzi igazi énje szerves részének.
Hiába végzi kitűnően a munkáját, és hiába kapja meg érte az ői
megillető fizetést, vagy erkölcsi elismerést is; ha nincs férjnél,
mindez nem teszi boldoggá. Az egyetlen dologban, ami az ő érték¬
rendjében fontos, kudarcot Vallott, és ezt nem pótolja sem a szak¬
mai siker, sem az anyagi jólét.
A munka világában gőzhengerként hajtó nők más istennők
hatása alatt állanak. Héra akkor is alárendeli a saját karrierjét a
férje előmenetelének, ha házasságban él. A kettős karrier ebben a
párosban csak látszat: Héra teljesítménye, életműve a házassága
Manapság, amikor a családoknak mindkét szülő fizetésére
szükségük van, nagyon sok Héra-nő dolgozik. Ők azonban soha
nem egyeznének bele abba, hogy akár rövid időre is elszakadjanak
a társuktól egy kedvezőbb ajánlat vagy kiküldetés reményében.
„Ahová te mégy, oda megyek én is” felkiáltással odahagyják saját

munkahelyüket, akár karrierjüket, és követik a férjüket. Ahhoz,
hogy saját érdekeiket is képesek legyenek képviselni, vagy egyál¬
talán felfogni, más istennők befolyásának is érvényesülnie kell.
Héra nem sokat ad arra, hogy más nőkkel jó kapcsolatokat tartson

fenn, s általában nincs is igazi barátnője. Legszívesebben az ura
mellett van, s mindent együtt csinál vele. Ha netán mégis van ba¬
rátnője, azért egy másik archetípus befolyásának lehet hálás.
Amíg nem ment férjhez, és legfőbb tevékenysége a partiképes
férfi felkutatása, szívesen csatlakozik más magányos nőhöz, s
együtt mennek el olyan helyekre, ahol egyedül kínos lenne meg¬
jelenniük. Amint azonban horogra akadt a megfelelő partner,
Hérának nincs többé ideje magányos barátnői számára, sürgősen
meg is szünteti velük a kapcsolatot.
Nem így azokat a kapcsolatait, melyek előremozdítják a férj
előmenetelét. Csak a „jobb” társasági kapcsolatokat tartja fontos¬
nak, a többit - legyen az férfi vagy női barátság, ismeretség - elsor¬
vasztja.
Héra úgy viszonyul más férjes asszonyokhoz, mint egy páros
egyik feléhez. A független nőt - kivált, ha férjük a legcsekélyebb
figyelem jelét mutatja irányában - riválisként kezelik, vagy, ha a
veszélynek semmi jele nincs: lenézik. Ha bármilyen tevékenység
asszonytársak közé sodorja őket, az minden valószínűség szerint
kapcsolatban van a férj hivatásával, vagy érdekeivel.
Házaspárok barátkozása esetén a Héra inkább szövetségest lát
a másik nőben, semmint barátot, és egy-kettőre szélnek ereszti a
válás miatt magára maradt, vagy megözvegyült feleséget, akár sok
évi barátkozás után is. Férfi nélkül a nő számára senki és semmi.
Számos megkeseredett özvegy költözik el lakóhelyéről, mert a
régi társaságban nincs helye többé a párja nélkül, és sértett büsz¬
kesége nem engedi, hogy ott maradjon csalódása színhelyén a „ki¬
hűlt” barátok között.
HéRA 153
Héra és Zeusz házasságának aktusáról a görögök évről évre meg¬
emlékeztek templomaikban, és le is játszották magát a szertartást.
Ilyenkor Zeuszt „teleiosz”-na.k, „beteljesítő”-nek nevezték. A mai
Héra-nő is azzal a várakozással fordul a férfi felé, hogy az tegye őt
teljessé.
Hérára is csak a sikeres férfiak hatnak igazán, akárcsak Athé¬
nére. Éhező művészek, foltos fenekű poéták, félreállított zsenik és
csodabogár szobatudósok nem méltók a figyelmére, és azokat sem
tartja vonzónak, akiket politikai nézeteik miatt üldöznek.
Különösen fogékony azonban a Héra-nő a melegségre vágyó
nagy ember iránt. Ez az a helyzet, amelyet Zeusz állított elő, ami¬
kor didergő kismadár alakjában férkőzött Héra közelébe, s csak
azután mutatta meg főisteni mivoltát. Gyakori, hogy a világban
sikeres, hatalmas, Hérára vonzóan ható férfi érzelmileg éretlen,
kisfiús, ha nőkről van szó, s ezt Héra nagyon pontosan megérzi.
Az ilyen férfi teljesen az övé lehet, mert ezek a férfiak nem képe¬
sek szoros barátságra, más bajával nem sokat tőrödnek, és empá¬
tiás készségük fejletlen.
A pénzes és hatalmas, de érzelmileg éretlen férfiak azonban
hajlamosak rá, hogy egyik nőtől a másikhoz szaladjanak, keresve
a változatosságot, és éppen ez az, amit Héra képtelen elviselni. Az
üzletemberek vagy ügyvédek, akik vidéki útjaik során futó kalan¬
dokat bonyolítanak le, úgy vélik, hogy amiről az asszony nem tud,
az nem is fáj neki. Élvezik a hódítást, a szex izgalmát és gyűlölik,
ha a házastársi hűség vagy a kapcsolat hosszas lelkizés tárgya, vagy
ha az ilyesmit számon kérik. A bölcs Héra el is kerüli a balhézást.
Ha egy Héra-asszonynak csélcsap és hazudós férj jutott, amo¬
lyan igazi Zeusz, és ha újra meg újra szavát veszi - ami jellemző,
merthogy mindig szüksége van biztosítékra -, rendre csalódnia
kell, és csak gyűjti a sebeket. Párját nem tudja megérteni, meri
képtelen átlátni a férj viselkedésének valódi hátterét. Végül bol¬
dogtalan lehet a Héra-feleség akkor is, ha a „beteljesülés” arche-
tipikus vágya túl erős, és a valóság és e vágy között nagyon nagy a
szakadék.
SZEXUALITÁSA
Héra számára szex és házasság együtt jár, így nem ritkaság, hogy
ma is szűzen megy férjhez, de legalábbis az eljegyzésig őrzi érin¬
tetlenségét. Tapasztalatlanságából következik, hogy érzékiségét
csak a férje ébresztheti föl. Ha ezt a párja elmulasztja, megeshet,
hogy a szeretkezést az asszony csupán mélyen átélt hitvesi szerepe
részeként éli meg. A kötelességszerű odaadás mindenképpen
Héra-találmány lehet.
—
Előfordul, hogy különösen a házasság kezdetén - a Héra-
nőnek orgazmusa sincsen. Hogy ez később változik-e, részint a
férjén, részint az Aphrodité-archetípus aktivizálódásán múlik
majd.
HÁZASSÁGA
Az esküvő napja Héra életének legfontosabb dátuma. Ő bezzeg
nem tartja meg a lánykori nevét! Ez az a nap, amelyre egész eddi¬
gi életében várt.
Közép-Amerika a Hérák paradicsoma. Itt a férjek mindig azo¬
nos időben mennek dolgozni és jönnek haza, és a szabadidőt a há¬
zaspárok együtt töltik. A férfiak csak férficsapatban, egymás kö¬
zött ütik el az időt, nem kell őket félteni holmi kósza nőktől.
Asszonyaikat tisztelik, elvárják tőlük, hogy megfeleljenek hitves¬
társi és háziasszonyi szerepüknek, és a házasságot életre szólóan
kötik. Mind a társas élet szokásai, mind a családi szokások és a jól
körülírt szerepek a házasság stabilitását szolgálják - a Héra-nők
nagy megelégedésére.
Van egy foglalkozás is, ami kifejezetten a Héra-asszonyok szá¬
mára van kitalálva, és ez a diplomatáké. Az asszony kötelező tarto¬
zéka a külképviseletek tagjainak, együtt jelennek meg, szinte
együtt dolgoznak és együtt állnak tovább, ha a kiküldetésnek vé¬
ge. Hérának a férje az egyetlen fontos kapcsolata, nem esik hát ne¬
hezére a vándorélet. Mások bezzeg, akiknek a hivatásuk jelent
valamit, vagy akik mély barátságokat kötnek, valósággal gyászba
borulnak, ha ott kell hagyni egy helyet, egy barátságot vagy mun¬
kát, mert ’ejár a k'’"'ldetés ideje.
HéRA 155
Héra boldogsága azon múlik, hogy a férje mekkora jelentősé¬

get tulajdonít a házasságuknak, mennyire ismeri el a felesége oda¬
adását, és mennyire hűséges természetű.
Vannak modern Zeuszok, akik a házasságukat amolyan társa¬
dalmi díszletként mutatják föl, és akként is „használják”. Saját ré¬
tegükből, de lehetőleg felsőbb rétegből nősülnek, és ha a meghívó
úgy szól, akkor a fontos eseményeken nejükkel a karjukon jelen¬
nek meg. Ez a konstelláció érdekházasság a férfi és tragédia a Héra-
nő szemszögéből. Bármelyik más archetípus dominanciája esetén
elfogadható lenne a nő számára egy olyan szerződés, amelynek
csupán ennyi a tartalma, de Hérának ez maga a pokol. Párja nyakig
elmerül a politika vagy az üzleti élet dolgaiban, és sem az örömeit,
sem a gondjait nem osztja meg a feleségével. Az asszonyok zöme a
„jó házasság”, „tökéletes pár” látszatán munkálkodva igyekszik
kompenzálni fájó hiányállapotát. Ilyen házaspárok láthatók az
operaházak évadnyitó előadásain, a jótékony célú koncertek első
soraiban, és ők a jótékonysági bálok díszvendégei. A parádés
együttlét azonban csak a nyilvánosságnak szól, a magánéletüket
nem jellemzi.
A Héra-nők a házasság balsikere ellenére sem gondolnak soha
válásra; maga az istennő is inkább tűrte a szégyent, és csak egyet¬
len mítosz szól arról, hogy elkószált bánatában. Földi követői is
igen tűrőképes feleségnek bizonyulnak, a válást elfogadhatat¬
lannak tartják még akkor is, ha velük esik meg.
Ha a férj bejelenti, hogy mást szeret és válni akar, a Héra-fele-
ség úgy tesz, mintha nem hallaná. Számára a házasság arche-
tipikus élmény és örökre szóló állapot. Még a válás kimondása
után is férjes asszonynak érzi magát, s mindennap újra belesajdul
a fájdalom, hogy már nem az. Ez a válásképtelenség mások szá¬
mára súlyos gondot, önmaga számára pedig állandó szenvedést
okoz.
Héra terápiás órák sokaságán át küszködik az archetípusából
eredő nehézségekkel, olykor már a házassága alatt is, de a válás
után különösen nehéz beteg. Pszichiátriai gyakorlatom során
Héra minden elgondolható hatásával találkoznom kellett. Az el¬
vált Héra a fájdalom, gyász, depresszió és a dühödt bosszúfantá¬
ziák között hánykolódik, ráadásul képtelen fölfogni, hogy már
nem törvényes feleség többé.
Olykor a férj a kliens, akit elvált Hérája naponta zaklat telefon-

hívásaival, máskor pedig az új feleség, aki képtelen elviselni, hogy
a volt asszony örökösen betör az életébe, feldúlja az új pár együtt-
léteit, és minden elképzelhető módon kellemetlenséget okoz. Hi¬
telkártyáján és iratain a volt férj nevét használja, nem lehet kiszo¬
rítani az életükből.
HÉRA GYEREKEI
Hérába - hacsak nem jelentkezik időben a Démétér-hatás is -

nem sok anyai érzés szorult. Mindazonáltal szül és nevel gyere¬
ket; ezt a funkcióját is hitvestársi szerepe részeként fogja föl.
Ahhoz, hogy szívesen együtt csináljon valamit a gyerekekkel,
Artemisznek és Athénének kell aktívnak lennie.
Ha egy nő képtelen rá, hogy gyermekeivel kialakítsa az elemi
erejű anya-gyerek kapcsolatot, kudarcát a kicsik a szeretet és vé¬
delem hiányként érzékelik. Még akkor is éreznek bizonyos me¬
revséget és távolságtartást, ha az anya egész nap velük van, és a csa¬
lád fizikai ellátásán kívül egyebet nem csinál.
Ha döntenie kell, hogy az ura vagy a gyerekei mellé álljon,
Héra bizonyosan, a gyerekei érdekeit is föláldozva az előbbit vá¬
lasztja, csak hogy megtarthassa a férjét. Számos felnőtt betegem
számolt be róla, hogy hagyományos családszerkezetben nevelke¬
dett, a ház feje, ura és parancsolőja az ellentmondást nem tűrő atya
volt. Anyjukra úgy emlékeztek, hogy gondoskodó és támaszt is
jelentő asszony volt, de nem volt rá példa, hogy köztük és apjuk
között a „puffer” szerepét vállalta volna - azaz: nem tompította az
ütközéseket, mindig magukra hagyta a gyerekeket, s egyedül kel¬
lett megküzdeniük az igazukért, bármennyire nyilvánvaló volt
olykor, hogy az az ésszerű, amit ők képviselnek és nem az, amit a
családfő.
Amikor ezek a betegek az analízisben fölidézik gyermekkoruk
fájdalmas emlékeit, úgy vélik: nehézségeik, jelenlegi tüneteik fő
oka az apával vívott örökös küzdelem. Olykor elhatalmaskodik
rajtuk a vágy, hogy a jelenben szembesítsék apjukat, és valamelyes
elégtételt vagy legalább elismerést csikarjanak ki tőle, ha ez egyál¬
talán lehetséges.
HéRA 157
Egy pályáján igen sikeres, harmincas évei végén járó nőbete¬

gem így számolt be az apjával vívott keserves küzdelméről, amely
egész gyermek- és serdülőkorát átszőtte: „Akármit csináltam,
semmi sem volt elég jó neki. Bármiről volt szó, ahhoz én hülye
voltam, vagy azt mondta, dilis vagyok, ha ilyesmit egyáltalán a
fejembe veszek. Mindent kigúnyolt, ami fontos volt nekem, és
mindent, amit én értéknek tartottam, megpróbált lepiszkolni.”
Kliensem is azok közé tartozott, akik legalább most, felnőtt¬
korukban szerettek volna némi elismerést kicsikarni teljesít¬
ményeikért, és arra is vágyott, hogy egyszer végre megmondja az
apjának, milyen nehéz éveket okozott neki annak idején.
Egy napon rászánta magát, hogy felhívja a szüleit telefonon.
Mint mindig, most is együtt voltak otthon, és együtt vették föl a
kagylót a két készüléken. Mellesleg betegem nem emlékezett rá,
hogy valaha is beszélt volna bármelyikükkel a másik távollétében.
Nos, most megpróbálta a szavait kifejezetten az apjához intézni, s
kérte, hogy ne szakítsa őt félbe, mert valami fontosat szeretne neki
mondani, hallgassa végig. Ezek után, anélkül, hogy ingerültté vált
vagy kiborult volna, szép nyugodtan sorolni kezdte múltbéli sé¬
relmeit. Meglepetésére az apa azt tette, amit kért tőle. Egyszerűen
végighallgatta. Az anya azonban úgy reagált, mintha a lánya leg¬
alábbis gyalázkodó szavakkal szidalmazta volna a férjét. „Nincs
hozzá jogod, hogy így beszélj az apáddal!” - csattant föl. Az anyá¬
nak ez a beavatkozása ébresztette rá kliensemet, hogy mindig is
ezt a szerepet töltötte be az életükben.
Az anya megnyilvánulása tipikus Héra-reakció volt, lojalitása
egyértelműen a férjéé. Hogyan is merészeli egy gyerek konfrontál-
ni az apját? Hiszen ő Zeusz maga, mindenek fölött álló atyaúristen,
és senki se merészeljen egy rossz percet okozni neki! Hiszen oly
érzékeny és sebezhető, mint ama reszkető kismadár, aki Héra me¬
legségére és védelmére szorult.
AZ ÉRETT HÉRA
Hogy Héra élete kiteljesedett-e, hogy boldog és elégedett-e, az
attól függ, hogy miként sikerült a házassága. Az erős és hatalmas
férfi oldalán élő, a férj sikereiben is sütkérező asszony számára
ezek a legszebb évek, különösen, ha a férje elismeri az érdemeit.

A pártában maradt, elvált, vagy megözvegyült Héra ezzel szem¬
ben szerencsétlen és elesett teremtés.
Az élet derekán a házasságok gyakorta veszélybe kerülnek, s ez
az a helvzet, amellyel Héra nem tud megbirkózni. Ha a szent
kötelék íazulóban van, Héra csak ront a dolgon örökös féltékeny¬
kedésével, gyanúsítgatásával, megszállott jelenetezésekkel téve
még terhesebbé a kapcsolatot a férj számára, mint addig volt.
Amint megsejti, vagy megtudja, hogy egy másik nő fontos lehet a
férje számára, soha nem tapasztalt bosszúvágy tör fel benne, an¬
nak minden szörnyűségével. Ez még veszélyesebb a házasságra
nézve, mint a vetélytársnő, hiszen ellenszenvessé teszi a Héra-asz-
szonyt párja szemében, aki pedig mindennél fontosabb számára.
A KÉSŐI ÉVEK
Ha Héra, a szűz „beteljesült”, majd magányos Hérává válik, az élet

alkonya a legnehezebb éveket hozza számára. A férjüket túlélő
asszonyok milliói vannak hasonló helyzetben, Héra azonban öz¬
vegységével nem csupán férjét, hanem élete értelmét veszíti el.
Identitása, férjes asszony volta szűnik meg, úgy érzi, jelentéktelen
senkivé vált.
Ha tehát Héra nem fejleszti ki tudatosan személyisége többi ol¬
dalát, nem bontakoztatja ki saját képességeit, férje elveszítésekor
elhúzódó gyászreakcióval, majd krónikussá váló depresszióval
számolhat. Gazdátlan jószágként, magányosan tengődik, s ezt
annak köszönheti, hogy előzőleg bizony egy meglehetősen be¬
szűkült, csak a férj köré szerveződő életet élt. Még saját gyerme¬
keihez sem áll közel, hiszen mindig elébük helyezte az urát. Nin¬
csenek meghitt barátai, barátnői sem, hiszen mindig csak mint
egy pár egyik tagja vett részt a társas életben, s most, hogy magára
maradt, éppúgy záródik ki minden közösségből, ahogyan ő is ke¬
rülte azokat a nőket, akik társtalanok voltak.
Az özvegy Héra életminősége attól függ, hogy mennyire tudott
más istennőket integrálni, és hogy milyen anyagi helyzetben ma¬
radt egyedül. Vannak Héra-asszonyok, akik soha nem heverik ki
a veszteséget, amely a férjük hálásával érte őket.
HéRA 159
A szerencsés Hérák párjukkal kéz a kézben lépik át az öregkor

küszöbét, s még az aranylakodalmukat is megülik. Szeretik őket
az istenek - mondhatnánk hiszen megadták nekik azt, ami éle¬
tük értelmét adta, s kiteljesedett mindaz, ami archetipikus sorsuk¬
ban meg volt írva.
PSZICHÉS ZA VAROK
Héra kétségkívül igen sok nő életére gyakorol valamelyes befo¬

lyást. Amennyiben sikeres ennek az őstípusnak a megtestesülése
egy asszony sorsában, úgy bizonyára nagyobb boldogságot, telje¬
sebb teljességet hoz, mint bármely más istennő, akiknek arche¬
típusa talán kisebb részt kér magának, de kevesebbet is árt; olyan
romboló ereje, mint Hérának, egyiknek sincsen. Fokozottan tu¬
datosítanunk kell önmagunkban ezt az archetípust, hogy kézben
tudjuk tartani akkor is, amikor indulataink kényszerítő erővel
elragadnának.
AZONOSULÁS HÉRÁ VAL
Héraként élni annyit tesz, hogy a feleség szerepével azonosulunk.

Hogy ez elegendő-e az élet értelmének kitöltéséhez, az a párunk
hűségétől függ, és az egész házasság minőségétől. Hozhat ez r>z
azonosulás boldog beteljesülést éppúgy, mint a személyiségünk
teljes eltorzulását, önmagunk és mások életének tönkretételét.
Héra megszállottan és szinte ösztönkésztetés hatására keresi a
párját, s ha ez nem sikerül neki, fájdalom és gyász tölti el. bármi¬
lyen az élete egyébként. Olykor már az iskolában, vag> az elsi
munkahelyén leginkább ez foglalkoztatja, olyan társaságot keres
ahol remélheti, hogy társára talál.
Miután bekötötték a fejét, teljesen férjének szenteli magát. Ha
az ifjú férjnek anyagi támogatásra van szüksége, hogy tanul¬
mányait befejezhesse, Héra munkába áll. Ha „főfoglalkozású”
feleség kell neki, Héra otthagyja a befejezetlen egyetemet, vagy a
hivatását. Ha a férjet máshová rendeli a foglalkozása, szedi a sátor¬
fáját, és költözködik. Gyakorta kedvenc sportjáról vagy hobbi-
járói is lemond, és megszakítja régi kapcsolatait barátaival, barát¬

nőivel.
Aki Héra-nőt vesz feleségül, esetleg megrökönyödve tapasztal¬
hatja, hogy nem ugyanaz a nő él mellette, akinek udvarolt. Házas¬
ságkötésük előtt sokkal színesebb volt, több dolog érdekelte, és még
a szexuális élet is jobb volt vele. A szexualitás megváltozása Héra-
asszonyoknál meglehetősen gyakori, és a nászéjszakán szokott
bekövetkezni. Az összes többi archetípus befolyása ugyanis - így
Aphroditéé is - hirtelen háttérbe szorul, amikor a pár egybekel.
Héra bezzeg virul az esküvő után is. A sugárzó menyasszony¬
ból boldog asszonnyá lesz. Ha az ura igazi Zeusz, és szereti őt, azo¬
nosulása az istennők úrnőjével teljességet ad életének, és az összes
többi őstípus elhalványul a személyiségében.
Nagyon fontos, hogy ez az egysíkúvá válás semmiképpen ne
következzék be egy asszony életében, hiszen ez magát a házassá¬
got is veszélyeztetheti. Hogy mennyire szorul be egy nő Héra kor¬
látái közé, az természetesen attól is függ, hogy a férje mennyire tá¬
mogatja vagy ösztökéli, hogy lépjen át ezeken a korlátokon, s hogy
eredetileg milyen erősek voltak személyiségének más dimenziói.
Azok a birtokolni vágyó és féltékeny férjek, akik elvárják asszo¬
nyuktól, hogy mindenben megfeleljen elképzeléseiknek és igé¬
nyeiknek, fölerősítik az őstípus hatását és a beszűkülés, a pusztán
Héra-befolyásolta életvezetés felé terelik őt.
CSALÓDÁSOK
Azt hiszik ezek az asszonyok, hogy a házasság majd megváltoztat¬

ja a férjüket is. Ha nem is tudatosítják ezt a várakozásukat, remélik,
hogy ő lesz a „teleiosz” - Zeusz, a teljességadó. Megesik azonban,
hogy az új menyecske úgy érzi, hogy a fiú ja valahogy nem váltott be
egy ígéretet, amely pedig benne volt az egyezségben. Valójában
csupán arról van szó, hogy a férjnek Zeusz teleiosz-szá kellene vál¬
nia, azzá, ami az asszonyka archetipikus várakozásának megfelel,
azzá, amit a nő látni akar benne, s amit bele is vetít valamiképpen.
A helyzet ugyanis az, hogy a legtöbb Héra egy idealizált férj
képét vetíti az urára, s ha ez nem illik rá egészen, kritizálni kezdi,
és dühös lesz rá. Az ilyen asszony - mint Homérosz mondja Hérá-
HéRA 161
ról - „házsártossá” válik, és örökösen azért nyaggatja az emberét,

hogy változzék át olyanná, amilyennek látni szeretné. Más archetí¬
pusba tartozó nők lényegesen reálisabb képet alkotnak a társukról,
nem várják, hogy a házasság csodát tegyen velük, és persze arra is
képesek, hogy a nem megfelelő házastárstól, ha kell, elváljanak.
AZ ŐSTÍPUS ÉS A KÜLVILÁG CSAPDÁJÁBAN
Minthogy az archetipikus késztetés és a külvilági szokásrend szé¬

pen fedi egymást, a Héra-nők szinte belehajszolódnak a házasságba,
s aztán - hajó, ha nem - benne is rekednek. A női szerepről és a női
lényegről alkotott kép a legtöbb kultúrában erősíti azt a hiedelmet,
hogy a férfi az, aki a nőt kiteljesíti. A belső és a külső erő is azt sugall¬
ja, hogy a mese vége: „Megtartották a lakodalmat, és boldogan
éltek, míg meg nem haltak.” Az archetípus által képviselt állha¬
tatossággal a családi érdekek és a gyermekek érdekei is egybecsen¬
genek. Héra akkor sem válik, ha a férje iszik, vagy bántalmazza őt.
RABSZOLGA VAGY ZSARNOK

Áttekintve a Héra-lét konzekvenciáit elmondhatjuk, hogy igen
nyomasztó lehet ebben a cipőben járni. Amíg férjhez nem megy a
lány, félembernek, csonkának, fogyatékosnak érzi magát, s köny-
nyedén zuhan bele egy katasztrofálisan rossz házasságba is. Onnan
aztán nem tud kikeveredni, s ennek saját személyisége látja kárát:
házsártos, veszekedős, kákán csomót kereső, elégedetlen emberré
válik, aki a társa életét is megkeseríti azzal, hogy érezteti vele: elé¬
gedetlen, mást vártak tőle. Ha pedig azt hiszi, hogy oka van a fél¬
tékenységre (és ne adj’ isten, valóban oka van rá!), Héra valóságos
fúriává silányul. Veszélyes érzelmi helyzet persze az is, ha képte¬
len elhagyni egy férfit, aki méltatlanul bánik vele.
Az istennők között talán Héra szenvedett a legtöbbet, és sajá¬
tos módon ő volt az is, aki a legtöbbet ártott másoknak. „Zabolát¬
lan bajkeverő” - mondja róla Homérosz. A legdestruktívabb sze¬
mélyiség az Olümposzon: bosszúja mindenkit elért, aki akarva
vagy inkább akaratlan (mert féltek tőle) megsértette őt. A mai
Hérák zsarnokoskodása az ítélkező, kritikus magatartástól a nyíl¬

tan ártó tettekig igen változatos módokon nyilvánul meg.
Azok a nők, akik kihívják egy földi Héra haragját, ma is szá¬
míthatnak kegyetlen bírálatára, még a gyerekeik sem lehetnek tő¬
le biztonságban. Ők a társadalom szigorú bírái, célpontjaik leg¬
inkább Aphrodité-típusú nők. Ha csak lehet, buzgón üldözik és
eltávolítják a csinos, szabad, egyedülálló vagy elvált nőket a kör¬
nyékükről, hiszen bűvkörükbe vonhatják a férfiakat, és veszélyez¬
tethetik a házasság szilárdságát. Kritikájuk azonban nem csak a
csinos nőket ostorozza, a hajadon anyákról és a szexuális bűn-
cselekmények áldozatairól is megvan a véleményük. Héra szerint
a nő egyetlen szerepben elfogadható: ha egy sikeres férfi felesége.
Jómagam akkor fedeztem föl Héra-vonásaimat, amikor csatla¬
koztam a feminista mozgalomhoz, és férjemmel együtt eljártam az
összejövetelekre. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy férjem
karján a párokhoz csatlakozom, és kerülöm azokat a magányos
nőket, akiknek a társaságát egyébként, amikor nem társasági ese¬
ményen, hanem munkaértekezleten találkoztunk, nagyon is él¬
veztem. Igencsak elszégyelltem magam, amikor ezt a jellegzetes
Héra-magatartást fölfedeztem magamon, hiszen ez a legkevésbé
sem méltó egy feministához. És én még azt hittem, hogy fölötte
állok az ilyen Héra-vonásoknak! íme, bennem is munkál egy
Héra-rész! És éppen az őstípus negatív oldala! Attól kezdve nem
válogattam meg a társaságot páros vagy páratlan szempontból, és
nem néztem olyan kritikus szemmel az „X. Y. né”-s megnyilvá¬
nulásokat, hiszen íme, én sem vagyok mentes ennek az őstípusnak
a lappangó előítéleteitől.
A MÉDEIA -SZINDR ÓMA
A Médeia-mítosz igen találóan mondja el a megcsalt és eldobott

Héra bosszúját, amely végzetessé válhat. A történet azt példázza,
hogy a férjének elkötelezett asszony mindenre képes, ha ráébred,
hogy a hitvesi kötelék semmit sem jelent a férje számára.
Médeia kolkhiszi királylány volt, az aranygyapjút őrző Aiétész
király varázslatokhoz is értő lánya. Amikor az argonauták laszón-
nal az élükün országába érkeztek az ott őrzött gyapjúért, segít-
HéRA 163
ségre volt szükségük, s ezt Médeia, aki halálosan beleszeretett a

vezérbe, meg is adta nekik, mert laszón megígérte, hogy ha a
vállalkozás sikerül, feleségül veszi őt, és mellette marad, „míg a
halál végzete körül nem fogja” őket. Médeia szenvedélyétől
vezetve és Iaszónhoz tartozása tudatában meglopta apját, hagyta,
hogy laszón orvul megölje féltestvérét, és elárulta saját népét.
Varázserejével több rettenetes szolgálatot is tett imádott urának.
A pár végül Korinthoszban telepedett le. Két fiuk született.
Médeia idegen volt a városállamban, és helyzete ugyanolyan volt,
mint bármelyik közönséges asszonyé, laszón azonban elhidegült
tőle, és feledte, hogy mi mindent köszönhet neki, s amikor Kreón,
a király felajánlotta neki saját leánya, Glauké kezét, eltaszította
magától Médeiát, akinek két fiával távoznia kellett volna. Csupán
egy nap haladékot kapott, s ezt arra használta föl, hogy iszonyú
bosszút álljon riválisán. Méregbe áztatott, gyönyörű köntöst
küldött neki, s amikor a gyanútlan lány fölvette, a kelme ráégett a
testére. Médeia egyes hagyományok szerint magára hagyta gyer¬
mekeit is, amikor elment Korinthoszból, s a felháborodott nép
megölte őket, más források úgy tudják, hogy saját kezével vetett
véget gyermekei életének csak azért, hogy laszónt megfossza
tőlük.2
A szörnyeteg módjára viselkedő Médeia a Héra-alkat beteges,
klinikai esete, a destruktív rész képviselője volt. Az a szükséglete,
hogy laszón hitvese legyen, megszállottá, őrültté tette. Az igazság
kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy az aranygyapjú megszerzé¬
sében Athéné és Héra segíteni akartak laszónnak, ezért vették rá
Aphroditét, hogy kérje meg fiát, Éroszt: gyújtsa szerelemre Mé¬
deiát. Az isteni mesterkedés tette hát rémdrámává a földi király¬
lány történetét.
Szerencsére a mítoszban leírt rémségek szó szerint igen ritkán
esnek meg, metaforikus szinten azonban igen gyakoriak. Ha egy
nő Héra és Aphrodité kettős közbenjárására megy férjhez, mint
Médeia, akkor ösztönei és szenvedélye mindenek fölé emelik ezt a
kapcsolatát. Elhagyja családját, megtagadja értékeit, és minden
egyéb köteléket elvág, ha erre van szükség. Nagyon sok asszony
hiszi, hogy házassága az égben köttetett, óriási áldozatokat hoz¬
nak férjükért, s utóbb a gátlástalan és nagyra törő laszónok kihasz¬
nálják és elhagyják őket.
A „csábító” harmadiknak persze nem kell feltétlenül nyomo¬

rultul elpusztulnia egv mérgezett ajándéktól, de a megcsalt feleség
képzeletében gyakorta megkísérli az érzelmi bosszú kivitelezését,
vagy el is követ valamit, amivel riválisát tönkreteheti. Akár ha¬
zugság árán is megpróbálja lerombolni a becsületét, megrágal¬
mazza, vagy fizikai értelemben támad rá.
Az sem éppen ritka jelenség, hogy - Médeia nyomán - az el¬
hagyott nőben erősebb a bosszúvágy, mint az anyai szeretet. El¬
vált asszonyok rendre megpróbálják tönkretenni a gyerekek kap¬
csolatát az apiukkal. Nem engedik, hogy találkozzanak, eldugják
a leveleket, vagy olyan traumatikus eseménnyé teszik az apai láto¬
gatásokat, hogy a kapcsolattartás szinte lehetetlenné válik.
Megesik az is, hogy az új feleség a Héra-nő, aki attól való félel¬
mében tartja távol férjétől az előző házasságból származó gyer¬
mekeket, hogy azok „visszacsábítják” a régi családjához.
Meg kell azonban jegyeznünk, hogy még a legpusztítóbb
Héra-asszony: Médeia sem a férjét ölte meg. így vannak ezzel a
mai Hérák is. Bárkinek előbb gyűlik meg velük a baja, mint az
őket elhagyóknak. Különösen a gyermekeiknek ártanak igen
sokat.
A FEJLŐDÉS ÚTJAI
Ha fölismerjük önmagunkban Héra befolyását és hajlamait, első

dolgunk legyen, hogy legyűrjük őt, és túllépjünk a gyengeségein.
Visszatekintve múltbeli tapasztalataikra, igen sokan állapítják
meg, hogy számos ígéretes kapcsolatuk azért feneklett meg, mert
mindenáron férjhez akartak menni.
Héra erős befolyására a lányok az első adandó alkalommal
kezüket nyújtják a valamelyest partiképes fiúnak anélkül, hogy
fölmérnék a házasság esélyeit, és jobban megismernék part¬
nerüket. Márpedig annak, aki tartós kapcsolatra készül, fokozot¬
tan ügyelnie kell rá, hogy a házasság szentségét illetően hasonló
elveket valló, hasonló értékrend szerint élő, kellőképpen érett fér¬
jet találjon. Csak hosszabb ismertség után derülhet ki, hogyan is
éreznek egymás iránt, mit várnak egymástól, mennyire illenek
össze a felek. Márpedig ezeknek a kérdéseknek a megnyugtató
HéRA 165
megválaszolása kardinális fontosságú éppen Héránál, akinek

egész jövője, élete boldogsága függ ettől a választástól.
LÉPJÜK Á T HÉRA ÁRNYÉKA T!

Bármekkora csábítást jelent, hogy egy Héra-nő teljesen a feleség
szerepére korlátozza saját személyiségét, ne engedjünk ennek a
csábításnak még akkor sem, ha ez a vágyunk találkozik a párunk
tetszésével is. Ha ez a szerep a férj halála, vagy válás miatt elvész az
életünkből, személyiségfejlődésünk megtörik, és ez súlyos alkal¬
mazkodási nehézségekkel is járhat. Amint említettem, a gyere¬
keknek sem felhőtlen öröm egy kizárólag feleségszerepben bol¬
dog anya mellett nevelkedni.
Akár haláleset, akár válás miatt következzék be a szakadás,
végül is egy nő bármely életkorban fölfedezheti magában azokat a
szunnyadó erőket és képességeket, melyek gazdaggá és teljessé
tehetik az életét. Magának a házasságnak is jót tehet, ha nem állít¬
ja eleve takarékra ezeket az erőket. Aki nem korlátozza magát
egyetlen szerepre, az nem is veszít el mindent egyszerre.
Fontos, hogy bármilyen elfogadott is egy társadalomban a
„férfi dolga-asszony dolga” munkamegosztás, ne váljunk áldoza¬
tává ennek az előítéletnek. Egyes nők szinte perverz büszkeséggel
hirdetik, hogy nem tudnak beverni egy szöget, nem tudnak kitöl¬
teni egy adóívet, vagy kicserélni egy elkormosodott gyertyát a
kocsiban, mert az a férjük dolga. Amikor aztán akár csak egy be¬
tegség miatt átmenetileg magukra vannak utalva, tehetetlen ki¬
szolgáltatottság vesz rajtuk erőt.
A „főfoglalkozású” feleségnek önmaga iránt érzett felelősség¬
ből is ügyelnie kell rá, hogy ez a szerep ne korlátozza személyisége
kibontakozását, s főként ne károsítsa. E veszély fölismerése az el¬
ső lépés, hogy ellenálljunk Hérának, és átlépjük ennek a fenséges,
de veszedelmes istennőnek az árnyékát. Mint mindig, a legjobb
módszer, ha a többi istennőt hívjuk segítségül, hogy a kizárólagos
feleség szerepét letehessük, és anyává, empátiás nővé, mások asz-
szonytársává, saját testünket és sikereinket élvező, egész embe¬
rekké válhassunk.
ELŐZZÜK MEG A BAJT!

Ha a Héra-nő önismerete sekélyes, önértéktudata pedig bizonyta¬
lan, akkor fokozottan ki van téve a féltékenység kellemetlensé¬
geinek is. A legkisebb jelben is férje hűtlenségére lát bizonyítékot,
és a legcsekélyebb figyelmetlenség is nyilvános megszégyenítés¬
ként vagy mellőztetésként hat rá. Ha ezek a reakciói alaptalanok,
úgy két eset lehetséges: vagy teljesen elvadítja magától a férjét
örökös szemrehányásaival és gyanúsítgatásaival, vagy megpróbál¬
ja a hatékony kommunikáció eszközeivel rávezetni, hogy mit
tehet, vagy mit ne tegyen, hogy felesége rossz érzései elmúljanak,
vagy ki se alakuljanak. A házasság tehát vagy megromlik, vagy
összekovácsolódik a pár.
A férjnek nem esik nehezére például, hogy ha később megy
haza, telefonáljon, vagy előre mondja meg, hová megy, meddig
marad. Ha - önállóságát őrizve - ezt az információt mindig vissza¬
tartja, az asszony bizalmát ássa alá csupán, ő attól nem lesz függet¬
lenebb. Egy Héra férje egyszer így vallott nekem erről: „Ma már
tudom, hogy ha elmaradok, haza kell szólnom. Meg is teszem, és
ha közbejön valami, inkább kétszer is jelentkezem, nehogy magá¬
ra maradjon a féltése és a féltékenysége démonaival, mert akkor,
mire hazaérek, kibírhatatlanná válik.”
A Héra-asszonynak időről időre el kell döntenie, hogy kinek
hisz inkább: a benne lakozó istennőnek, vagy a férjének. Melles¬
leg nem csak Héra, minden féleség jobban teszi, ha a hűség és a
támasz reményében inkább a párjának ad hitelt.
Van még egy igen hatékony és társadalmilag elfogadható mód¬
ja a Héra-feszültség levezetésének, s ezt éppen az istennő fia:
Héphaisztosz (a rómaiaknál Vulcanus) esete példázza.
A tűz- és a kovácsmesterség istene, Zeusz és Héra igen rusnya
és sánta fia volt. Egyes mítoszok szerint, mint Athéné fejezetében
leírtuk, Héra maga alkotta ezt a gyermekét bosszúból, Zeusz köz¬
reműködése nélkül. Olyan potenciális belső erőt szimbolizál ez a
mitológiai alak, amit Héra elvetett (ellökte magától ezt a gyer¬
mekét; Árészt, a háború istenét jobban szerette), de a földi nő
számára még elérhető. Héphaisztosz, miután anyja lehajította az
égből, két tengeri istenség pártfogása alatt nevelkedve egy barlang
mélyén fejlesztette ki kovácstudományát, majd egy vulkán kráte-
HéRA 167
rében üzemeltette kovácsműhelyét. Jelképe ez annak is, hogy egy

tűzhányó lehet kártékony és pusztító, de a tűz alkotó energiává
változtatásával fegyvert és munkaeszközöket kovácsolhatunk,
sőt, még művészi alkotások is létrehozhatók az erejével. így for¬
dítható munkába a feszültség.
Ha a Héra-asszony úgy érzi, rögtön felrobban, megteheti, hogy
ahelyett, hogy önmagát emésztené, és mások idegeit őrölné, mun¬
kába fojtja a mérgét, és így vezeti le indulatait. így tett szegény
Héphaisztosz is, akit szépséges felesége, Aphrodité minduntalan
felszarvazott.
Igen jól levezeti az agressziót az agyagozás, a korongozás, a
fazekasság, de festhet, írhat, kifestheti, kiírhatja magából a sötét
indulatokat, mielőtt azok ellene vagy mások ellen zúdulnának.
A feszültség művészi vagy egyéb alkotótevékenységbe való át¬
fordítását a pszichológiában szublimációnak nevezzük, és sokkal
egészségesebb lelki mechanizmusnak tartjuk, mint a parttalanul
szabadon eresztett indulatokat, melyek magát a dühöngőt is
tönkretehetik.
MÍTOSZ ÉS VALÓSÁG
Visszatér-e Zeusz?
Minden Hérának tudnia kell, hogy ha a férje netán elhagyja,
ezt nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem lesz képes megemészte¬
ni. A Héra-feleség hajlamos rá, hogy elhárítsa magától a valóság
tudomásul vételének kényszerét, babonásan hisz a csodában, ab¬
ban, hogy akárcsak Zeusz a mitológiában, férje vissza fog térni
hozzá, nem tud meglenni nélküle.
Mindaddig, amíg egy asszony nem veszi tudomásul azt, ami
már bizonyosság, nem fog tudni megbirkózni a veszteség feldol¬
gozásának feladatával, és nincs az a pszichoterapeuta, aki ki tudná
gyógyítani fájdalmából. Ha már nem reménykedik abban, hogy
férje megbánja hűtlenségét, és visszatér hozzá, elsirathatja a há¬
zasságát, megkönnyebbülhet, és gyógyultan kezdhet új életet.
Sajnos, a Héra-feleségek közül igen sokan várják hiába a hűt¬
len férj visszatérését. Itt ismét utalnunk kell a már említett mí¬
toszra: Héra egy alkalommal föladta a reményt, hogy férje meg-
változhat, föladta a bosszút lihegő fúria sértettségét, és elhagyta

Zeuszt. Ezzel lélektani szempontból igen fontos dolgokat tett
meg. Zeusz - miután Héra képes volt elhagyni őt és változtatni a
magatartásán - fölismerte, hogy asszonya valóban fontos a számá¬
ra, utánament a hegyek közé, és egy nőnek öltöztetett kőszoborral
mókás esküvői szertartást mímelt. Talán ezért vidult föl Héra, s
ezért bocsátott meg: megértette, hogy Zeusznak nincs igazi párja
rajta kívül, a többiek, akárcsak a kőszobor, csupán jelképek; ka¬
landok, de nem igazán fontosak.
Az élet produkál ugyan meseszerű happy end-eket, de csak
nagyon ritkán. Az asszonynak általában tapasztalnia kell, hogy a
válás nem változtatta meg férje érzelmeit, nem tér vissza, sőt,
szemlátomást belehabarodott egy másik nőbe, aki egész életét
betölti, és egyáltalán nem hiányzik neki a régi párja. Á földi nőnek
szembe kell néznie a valósággal. Csak így tud megküzdeni a
veszteség okozta gyásszal, és élni tovább a maga életét.
A MEGÚJULÁS KÉPESSÉGE
Egy korszak lezárásának és a megújulásnak a lehetősége nagyon is
benne van Héra mitológiájában. Említettem már, hogy az istennő
tiszteletében nagy szerep jutott az évszakok váltakozásának: ta¬
vasszal Hérát, a szüzet, nyáron és ősszel Hérát, a beteljesült úrnőt,
és télen a magányos Hérát ünnepelték és imádták az ókori Görög¬
országban hosszú évszázadokon át. Minden tavasszal visszatért az
istennő szüzessége és ifjúsága, és a ciklus elölről kezdődött. Ennek
az archetipikus lehetőségnek és képességnek a tudatosításával
Héra, a földi nő megszabadulhat a kínzó, megaláztatást és szenve¬
dést jelentő házasságtól. Érzelmileg kihűl, kiürül, lelkileg el-
magányosodik, és kilép a kapcsolatból, ami nem a beteljesülést
jelentette. így - most már bölcsebben - újra kezdheti az életét, és
akár új, jobb házasságot is köthet, amelyben valóban rátalál az
emberére.
Terápiás munkámban tapasztaltam, hogy a megújulás a belső
élmény szintjén is megtörténhet, ha egy nő feladja azt a szükség¬
letét, hogy feleség legyen, és más teljesítse ki őt egy szerepben.
Kliensem, egy megözvegyült idős hölgy, tíz évvel a menopauza
HéRA 169
beállta után azt álmodta, hogy újra menstruál. Ő maga értelmezte

álmát igen fontos szimbolikus jelzésként. Újra gyógyultnak,
egésznek érezte magát, késznek arra, hogy egy új életszakaszban
új élmények termékenyítő hatással legyenek rá. Lélektani érte¬
lemben újra Héra, a leány lett.
KILENCEDIK FEJEZET
Démétér: a termékenység,
a gabonaföldek istennője,
táplálékadó, anya
DÉMÉTÉR, AZ ISTENNŐ
Démétér a termékenység, a szántóföldek istennője és a bőséges ara¬

tás úrnője volt. A rómaiak latinul Ceresnek nevezték, nevét né¬
hány európai nyelv a „gabona” szóban őrzi (cereal, Zerealie, céreale).
Homérosz így szólítja meg:1
„Dús hajú Démétért, kegyes istennőt dalolom most, őt s szép hajú

leányát, kit Hádész ragadott el, mert neki adta a messzire dörgő,
menny kövező Zeusz.
Távol aranykarú, szép termésű anyjától
játszott. .. ”
Démétér legjellemzőbb szimbóluma az érett gabona, a legtöbb

ábrázoláson kalászt tart a kezében. A falfestményeken a dús, „kéve¬
szín” haj jeleníti meg a gabonát; az istennőt kék köntösben, gyö¬
nyörű asszonyként ábrázolták, a szobrokon középkorú, ülő alaknak.
Nevében a „métér” rész talán anyát jelent (mater), de az előtag
jelentése nem világos. Mindenképpen istenanyaként tisztelték,
elsősorban mint a gabona, a termés, a termékenység anyját, és mint
az alvilág királynőjévé lett Koré - később Perszephoné - anyját.
Démétér Rheia és Kronosz másodszülöttje volt, az ő élete is
atyja bendőjében kezdődött a már említett sanyarú körülmények
között, majd ő is - akárcsak később Héra - Zeusz felesége lett.
A frigyből csupán egy gyermek: Perszephoné született, akivel a
mitológia teljesen összekapcsolja.
A két istennő történetét a már idézett homéroszi himnusz igen
részletesen ismerteti. A költemény középpontjában Perszephoné
DéMéTéR 171
elrablása áll, s mindaz, amit Démétér ezután tett, hogy gyermekét

visszakapja.
Az istennő nevéhez fűződnek az eleusziszi misztériumok, az
ókori görögség mintegy kétezer évig megünnepelt fontos vallási
ünnepségei és szertartásai, melyek anya és leánya újraegyesülésé¬
nek, találkozásának állítottak emléket. Az 5. század végén betörő
gótok rombolták le Eleusziszban a szentélyt.
PERSZEPHONÉ ELRABLÁSA
Perszephoné, másik nevén Koré, társnőivel virágot szedett egy

mezőn, amikor hirtelen csodálatos, soha nem látott virág sarjadt
ki előtte a földből. Utána nyúlt, hogy leszakítsa, ám abban a pilla¬
natban meghasadt előtte a föld, s a nyiladékon át Hádész fekete
paripákkal vont szekere tört elő. Az alvilág istene - egyébként
Zeusz tudtával, és félig-meddig beleegyezésével - magával ragad¬
ta a hangosan sikoltozó lányt. „S vitte magával a védekező és sírva
kiáltó/lányt aranyos szekerén; éles hangon kiabált ősapját hívta... I
Nem hallotta meg isten sem, sem földi halandó,/'.. .csak barlangjából
Perszaiosz lánya, a gyengéd/gondolatú Hekaté, kit fényes fátyola dí¬
szít”. Hanem az utolsó sikolyt Démétér is meghallotta. „És kín
szorította szívét el; kék köpenyét mindkét válláról földre vetette/s úgy
sietett el, mint a madár, kikutatni leányát/tengeren ésföldön, s az igazsá¬
got neki meg nem/mondta sem isten, sem rövidéletűföldi halandó”. Ki¬
lenc napon és kilenc éjszakán át bolyongott Démétér, égő fáklyák¬
kal a kezében szárazföldön és tengeren, bánatában nem evett, nem
ivott és fürdővízzel sem frissítette magát.
A mítosz egyik változata szerint kétségbeesett és hiábavaló bo¬
lyongásai közben meglátta és megkívánta őt a tenger istene, Po-
szeidón. Szerelemre gerjedve utána vetette magát. Démétér, hogy
megszabaduljon tőle, sebtében kancává változott, és megpróbált
elvegyülni Onkosz ménesében. Poszeidónt azonban nem tudta
becsapni: az isten csődörré változott, és megerőszakolta nővérét.
A tizedik nap hajnalán végül szembejött Hekaté, a sötét hold és
az útkereszteződések istennője, fátylával a kezében. Homérosz
szerint így szólt:
„Bőkezű Démétér úrnő, ki hozol nyarat és őszt, Perszephonét

melyik égilakó vagy földi halandó vitte magával, kedves szíved
megszomoritva?
Mert hallottam a hangját, ám nem láttam a rablót. .. ”
Hekaté tanácsára Démétér a Naphoz, Hélioszhoz ment, aki az

égbolton járva mindent lát. Tőle azután megtudta az igazságot, s
azt is, hogy Zeusz tudott a dologról, ő adta bátyja kezére a lányt.
Héliosz vigasztalni is próbálta Démétért, mondván, hogy nem
akármilyen vő Hádész, „Sokak-őre,/testvéred, veled egy helyről jött s
tiszteletéül/nyerte a harmadik országot, kezdetben a sorstól/s ott a laká¬
sa, azok közt, kiknek most fejedelme. ”
Démétér nem kért sem az alvilági vőből, sem a vigasztalásból.

Szívét most már a leánya elvesztésén érzett fájdalom mellett a
Hádész iránti gyűlölet és a Zeusz iránt érzett harag is betöltötte,
amiért az elnézte ezt a gyalázatot. Hátat fordított az Olümposznak
és az összes isteneknek. Álruhában, halandó vénasszonynak öl¬
tözve, alakját elváltoztatva járta a földi városokat és falvakat.
Bolyongásai közben Eleusziszba érkezett, leült az út szélén a
kút mellé, és várta, hogy a városbéliek vízért jöjjenek. Senki nem
ismerte föl az anyókában Démétért, Keleosznak, Eleuszisz kirá¬
lyának a leányai sem, de az istennő valami különös vonzóerőt
gyakorolt rájuk, hát megszólították. Démétér kalandos mesét
adott elő nekik, s megjegyezte, hogy szívesen szolgálna, ha be¬
fogadnák valahová. A lányok örömmel vitték haza dajkának, mert
anyjuk, Metánéira akkor szült éppen egy kései fiúgyermeket, sze-
mefényét, Démophoónt.
Az istennő gondozása nyomán a fiúcska úgy fejlődött, mint egy
igazi isteni sarjadék. „Mert nem evett ételt, nem táplálták anyatejjel,
t nappal a szépkoszorús Démétér ambróziával/ kente meg őt..., s őrizte a
keblén. ” Már-már valóban halhatatlanná tette volna Démétér a
fiúcskát, de egy este Metánéira váratlanul belépett a terembe, és
meglátta, amint az istennő tűz fölé tartja a fiát, hogy a halandósá¬
got kiégesse belőle, s rettenetes pánikba esve sikoltozni kezdett.
Démétér megsértődött, amiért a balga földi asszony nem bízott
benne, fölfedte kilétét, és megparancsolta, hogy építsenek neki
templomot a városban. Ezek után visszaváltozott azzá, aki volt:
DéMéTéR 173
szépséges istennővé. Szőke haja a vállára omlott, arca messzire

ragyogott, és a ruhájából csodálatos illat áradt. A terem, ahol állt,
megtelt fénnyel.
Amikor a templom fölépült, bevonult a szentélybe az oltárhoz,
a fejére húzta a köpenyét, és a továbbiakban semmi egyebet nem
tett, csak elrablott leányát gyászolta. Mivel minden egyéb köteles¬
ségét elhanyagolta, attól kezdve nem született és nem tenyészett
semmi. „Szépkoszorús Démétér elrejtette vetését;/görbe ekéket haszta¬
lanul vonszoltak az ökrök, /hasztalanul hullt földbe az árpavetés, a
fehérlő./S elpusztítja talán gyökerestül az emberifajtát/gyötrő éhséggel,
s megfosztja az áldozatoktóllés az ajándéktól az olümposzi ház urait
mind,/hogyha a nagy Zeusz nem veszi észre s meg nem előzi. ”
Zeusz azonban észbe kapott, és elkezdett küldöncöket küldeni
az istennőhöz, hogy ne haragudjon már, térjen vissza az Olüm¬
poszra, és lásson a dolgához. Először írisz, a szárnyas küldönc
talált rá. Kérlelni kezdte, de Démétér hajthatatlan volt. Ekkor
Zeusz sorra küldte hozzá testvéreit ígéretekkel és ajándékokkal -
mindhiába. A rendíthetetlen anya kijelentette, hogy addig nem
teszi a lábát az Olümposzra, s nem is ébreszti föl a természetet,
amíg leányát vissza nem kapta.
Zeusznak cselekednie kellett. Hermészt küldte a testvéréhez,
Hádészhoz, hogy a lányt „. .. éji homályból/hozza a napfényre, s hoz¬
zájuk föl, hogy az anyja/megláthassa szemével s szűnjék meg haragud¬
ni/szörnyen az égi lakókra, mivel most szörnyű a terve: elpusztítja a gyen¬
ge halandó népet a földön. ” Hermész sietve leszállt az alvilágba, s ott
egy kereveten találta Hádészt, sápadtan bánkódó hitvese mellett.
Amint Perszephoné meghallotta, hogy mehet, örömmel ugrott
föl, hogy kövesse Hermészt. Hádész gyorsan egy gránátalma-ma¬
got adott neki, s bár addig asszonya semmit nem vett magához
odalenn, ezt gyorsan megette.
Hermész kölcsönkérte Hádész szekerét, kezébe vette az ostort,
a fekete paripák pedig pillanatok alatt az eleusziszi templom előtt
termettek az aranyos szekérrel. Démétér már várta, anya és leánya
egymás karjaiba rohantak, örömük leírhatatlan volt. Démétér
aztán félve kérdezte a lányát, evett-e valamit az alvilágban, mert
ha igen, úgy - jól tudta - már nem lehet egészen az övé. Mivel
Koré elfogadott egy gránátalma-magot a férjétől - bár ő azt állítot¬
ta utóbb, hogy erőszakkal etette meg, ami nem volt igaz -, az év
egyharmad részét férjénél kellett töltenie a Tartaroszban (ilyen¬

kor tél van a földön), s kétharmad részét anyja mellett az olüm-
posziakkal.
Miután anya és leánya újra találkoztak, kivirult a mező, mert
Démétér termékennyé tette, „...és az egész föld. megtelt drága virág¬
gal”. Ezek után, mielőtt visszatért volna az Olümposzra, megmutat¬
ta a törvényt szolgáló királyoknak, az „igaz vezetőknek” az eleuszi-
szi misztériumok szolgálatrendjét: a „szent szertartást”, „melyről
nem szabad ejteni szót, se pedig tudakolni, sem terjeszteni, mert nem tűri a
szent hit a hangot. ” Akik pedig ismerték a misztériumot, azok hitük
szerint a boldog élet birtokában voltak, és nem féltek a haláltól.
DÉMÉTÉR - AZ ARCHETÍPUS
Démétér az olümposziak között az anya őstípusa. Legfontosabb

funkciója, hogy Koré - vagy Perszephoné - anyja, és hogy mint a
termékenység és a termőföldek istennője, gondoskodik a test, és
mint az eleusziszi misztériumok istennője, a lélek táplálékáról.
Igaz, más istennők is anyává lettek (Héra és Aphrodité is), de
nekik nem a gyermekük volt a legfontosabb, meghatározó kapcso¬
latuk, mint Démétérnek. Egyébként ő volt a legbőkezűbb is az is¬
tennők között.
Az erős Démétér-archetípussal rendelkező földi asszony első¬
sorban anyaságra vágyik, s ha ez teljesül, elégedett az életével. Az
anya-gyermek imázs, amely a nyugati civilizációban a Madonna
és a Gyermek ábrázolásának felel meg, mélységesen megérinti az
ilyen nőket.
Az anyai ösztön arra indít, hogy gondoskodjunk másokról,
nagyvonalúak, bőkezűek legyünk, enni adjunk, és ebben érez-
zünk kiteljesedést. Ugyanez a késztetés viszi a segítő foglalkozá¬
sokhoz a Démétér-nőket, amikor pályát választanak.
ANYAI ÖSZTÖN
Az istennő archetípusa biológiai értelemben is parancsoló: arra
késztet, hogy teherbe essünk, szüljünk és szoptassunk.
DéMéTéR 175
Van, aki akár kisgyermek korától is tudatában van ennek a

vágynak, s éppen ezért óvatos, okosan megtervezi a szülés kellő
idejét, de van, aki ennek az erős archetipikus hatásnak nincs
tudatában, és „véletlenül” teherbe esik.
Hogy mi történik, amikor egy nő fölfedezi nem kívánt és ugyan¬
csak rosszkor jött állapotát, az attól függ, hogy milyen erős Démétér
befolyása. Ha minden józan és felelős érv amellett szól, hogy a babát
nem szabad megszülni, elvégezteti a beavatkozást, és megkönnyeb¬
bül. Nem így a Démétér-nő. Hiába szól minden körülmény a ter¬
hesség megtartása ellen, képtelen rá, hogy elvetesse a magzatot,
hiszen ezzel legerősebb ösztönein tenne erőszakot. Megszüli a gyer¬
meket, és ezzel egész életútját meghatározza. Tanulmányait meg¬
szakítja vagy el sem kezdi, éretlenül dönt.
Ha a Démétér-nőnek már számos gyermeke van, vagy valami¬
lyen ok mégiscsak a terhesség megszakítása mellett szól, hosszan
tépelődik, szinte felőrli a gyötrelem a döntése miatt, s ha túl van
rajta, semmilyen megkönnyebbülést nem érez, inkább gyászt és
depressziót, mélységes szomorúságot. Azt hihetnők, hogy ha va¬
laki ennyit kínlódik, óvatos lesz, és jobban vigyáz. Különös, de
nem így van. A Démétér-nőknél igen gyakori a terhesség gyöt¬ —
rődés - abortusz - gyászreakció ciklus újbóli és újbóli ismétlő¬
dése. Az ördögi kör egyre nagyobb szenvedésekkel jár, minthogy
a teherbe esés késztetését minden egyes abortusz csak erősíti.
Ha valamilyen okból a Démétér-nőnek nem lehet saját gyer¬
meke, megtalálja a módját anyai ösztönei kiélésének. Örökbe
fogad, mások gyerekeit dajkálja, vagy olyan foglalkozást űz, ahol
módja van pici gyermekeket dajkálni, ahogy az istennő tette, ami¬
kor saját leánya távollétében Démophoónt kényeztette. Gyakori,
hogy miután az anya saját gyermekei már kirepülnek, intézeti
vagy menekült gyerekeket visz a házhoz. A legközismertebb euró¬
pai példa Josephine Baker fekete bőrű párizsi énekesnőé volt,
akinek nem volt saját gyereke, de tizenkét különböző nemzetisé¬
gű gyereket fogadott örökbe, s mindegyiket sajátjaként nevelte
föl, idősebb korában már meglehetősen heroikus erőfeszítés árán.
AKI ENNI AD
Démétér másik ösztönkésztetése a táplálékadás. A földi Démétér

akkor boldog, ha etethet másokat. A szoptatás is különös örömöt
jelent számára, de szívesen rendez bőséges, szépen tálalt traktákat
családjának és vendégeinek. Amikor dicsérik a főztjét, jó anyának
érzi magát, és nem jó szakácsnénak, mint - mondjuk - Athéné,
akinek a teljesítmény a fő örömforrása. A munkahelyén szívesen
készít szendvicset a többieknek is, és nem okoz neki gondot, hogy
ő főzze a kávét. Artemisz bezzeg felháborodva utasítaná vissza ezt
a feladatot, mint alantas és méltatlan ténykedést - kivéve, ha
felváltva főzik a kávét, és a férfiakra is sor kerül.
Démétér, a szántóföldek és a földművelés istennője megtaní¬
totta az embereket a vetésre és az aratásra, de magáért a termé¬
kenységért ő volt felelős. Az istennő „természetanyánk,” avagy
„anyatermészet” aspektusát testesítik meg azok a nők, akik a vá¬
rosból kiköltöznek vidékre, konyhakertecskéikben zöldséget ter¬
mesztenek, befőznek, savanyúságot tesznek el, és maguk sütik a
kenyerüket, amit megosztanak másokkal is.
AZ ÁLLHATATOS
A démétéri vonások közül az egyik legjellemzőbb az állhatatos¬

ság, a kitartás és csökönyösség, amellyel az anyák minden nehéz¬
ség és veszély ellenére makacsul képviselik a gyerekeik érdekét.
Számos alapítvány és gyógypedagógiai iskola köszönheti a létét
annak, hogy az anyák nem adták föl a küzdelmet azért, hogy fogya¬
tékos vagy beteg gyermekük megfelelő intézményben tanulhas¬
son, fejlődhessen. A huszadik század nem egy alkalmat adott az
anyáknak a tüntetésre, ülősztrájkra, tiltakozásra. Állhatatosság és
türelem olyan Démétér-tulajdonságok - amint ezt Zeusznak is
meg kellett tapasztalnia melyeknek még a leghatalmasabb úr
vagy intézmény sem tud ellenállni.
DéMéTéR 177
A BŐKEZŰ
Démétér az istennők közül a legnagylelkűbb. Ő adta az emberi¬
ségnek a földművelést, és ezzel a megélhetést, a gazdag aratást és
az állatok termékenységét. Segített Démophoón nevelésében,
csaknem halhatatlanná tette védencét, és ő adta az eleusziszi mis¬
ztériumokat az arra érdemeseknek. Az adakozó kedv a földi Dé-
métér-nőt is jellemzi. Van, aki valóban enni ad, és van, aki lelki
táplálékot vagy támaszt nyújt, mások szellemi, spirituális aján¬
dékkal szolgálnak. Igen sok vallási vezető nő rendelkezett ilyen
vonásokkal, s követőik anyaként is tisztelték őket. Ilyen Démétér-
vonásokat visel a béke Nobel-díjas kalkuttai Teréz anya; a Chris¬
tian Science elnevezésű vallás alapítója a Mary Baker Eddy, vagy
az Aurobindo ashram vallási vezetője, egy indiai asszony, akit
egyszerűen csak „Anyó”-nak neveznek.
Az adakozás e három szintje megfelel annak, amit a Démétér-
anyák a saját gyermekeiknek nyújtanak. A kisbaba fiziológiai,
testi szükségleteivel kötődik az anyjához, a növekvő gyerek érzel¬
mi támaszt és megértést keres nála, s végül a felnőtt is anyjához
fordul az élet nehézségei közepette, ha bölcs tanácsra van szük¬
sége, ha mély bánata van, vagy ha élete értelmét keresi.
A BÁNKÓDÓ
Ha egy nő személyiségében igen erősek a Démétér-archetípusra

valló vonások, és még sincs gyermeke, sajátos „üresség”-érzése
van, s ez a felnőtt gyermekek távozásakor fellépő „üres fészek”-
depresszió tüneteire emlékeztet. Megesik, hogy valaki önhibáján
kívül veszíti el az anyaság lehetőségét: betegség vagy öröklött baj
miatt meddő marad, a gyermek meghal vagy eltávozik. Az anyasá¬
got hivatásszerűen gyakorló nő elveszítheti állását, s így megfoszt¬
ják klienseitől, betegeitől vagy tanítványaitól. A Démétér-nő ilyen¬
kor nem azokat hibáztatja, akik a veszteséget előidézték (mint egy
Héra-nő tenné), hanem depressziós lesz, úgy érzi, élete értelmet¬
lenné vált, kiürült, céltalan.
Az Illinoisi Egyetem szociológiai tanára, dr. Pauline Bart több
mint ötszáz depressziós nőbeteg kórrajzát tanulmányozta. Mind-
egyiküket negyven és ötvenkilenc éves kora között vették föl első

ízben kórházi osztályra ezzel a zavarral. Vizsgálatából kiviláglik,
hogy a nagyon odaadó, anyaságukban teljesen feloldódott asszo¬
nyok a legsúlyosabb esetek.
Betegségüket megelőzően ezek a nők „szuperanyák” voltak,
élettörténetükben nagy szerepet kapott a gyermekükért hozott
áldozat. Arra a kérdésre, hogy mire a legbüszkébbek, valameny-
nyien ezt felelték: „a gyermekeimre”. Egyikük sem említette,
hogy más területen valamilyen sikere lett volna, anyai szerepük
megszűntével tehát úgy vélték, életük értelme ment veszendőbe.
Amikor egy középkorú asszony lehangolt lesz, morózus és
elégedetlen, mert a gyerekei fizikai vagy érzelmi értelemben el¬
távolodtak tőle, szinte bánkódó Démétérré válik maga is. Vesz¬
tesége érzésétől egy percre sem tud szabadulni, érdeklődése be¬
szűkül, aktivitása semmivé válik, egész személyiségfejlődése leáll.
A bánatával „megszállt” Démétér valójában nehezen különböz¬
tethető meg a hasonló zavarban szenvedő betegtársnőktől. A tü¬
netek azonosak: az arc mimikátlan, maszkszerű, a tartás roskadt,
ha a beteg ül, és szinte vonszolja magát, ha mégis elindul valahová.
Hasonló az is, ahogyan a panaszaikat kifejezik, és a hatás is, ame¬
lyet másokra gyakorolnak. A depressziós nőbeteg tehetetlenséget,
bűntudatot és védekezést vált ki a környezetéből, s persze az ilyen
érzések nyomán törvényszerűen fellobbanó haragot is.
A DESTRUKTÍV
Amikor a bánkódó Démétér megmakacsolta magát, és nem látta

el feladatait, semmi sem sarjadt többé, semmi nem szaporodott, és
az emberiséget az éhhalál fenyegette. Démétér nem úgy árt má¬
soknak, ahogyan Artemisz vagy Héra, az ő destruktivitása a
passzivitásban ölt testet; visszatartja azt, amire másnak szüksége
van. Megesik, hogy az anya éppen a szülés időpontjában veszíti el
egy közeli hozzátartozóját, és mély gyászban van. Ilyenkor, mint
gyermekágyas anya „nem működik”, s ez szinte az életét veszé¬
lyezteti a csecsemőnek. Az orvos vagy a védőnő csak azt tapasztal¬
ja, hogy a baba nem szopik rendesen, súlygyarapodása nem indul
meg, sőt, mintha sorvadna, aluszékony és közönyös.
DéMéTéR 179
Vannak, akik mély gyászukban napokig nem szólnak az újszü-

lötthöz, vagy el is különítik maguktól egy időre. Előfordul, hogy
maga az anya beteg, depressziós, vagy agresszív. Súlyos pszichés
zavarok forrása az ilyen életkezdés.
A szélsőséges eseteknél azonban lényegesen gyakoribb, hogy
az anya akkor vonja meg elismerését, az elfogadás és az öröm kife¬
jezését a gyermekétől, amikor az önállósodni kezd, függetlenedik
tőle. Az anyai elismerés pedig minden egyes lépés megtételénél
igen fontos, hiszen ez a későbbi önértékelés alapja is. A nő dep¬
ressziós állapota ebben az esetben nem érhető olyan könnyen tet¬
ten, mint az „üres fészek” esetében, mégis erről van szó. A „főfog¬
lalkozású” anya ugyanis a gyerek önállósodását önmaga érzelmi
elveszítéseként éli meg. Mintha már nem is lenne rá szükség.
DÉMÉTÉR KIMUNKÁLÁSA ÖNMAGUNKBAN
Amikor éppen komoly megfontolás tárgyává tesszük, hogy szül¬

jünk-e vagy sem, anélkül, hogy ennek tudatában lennénk, tulaj¬
donképpen Démétért élesztgetjük a lelkűnkben. Egyszer csak azt
vesszük észre, hogy a város teli van terhes nőkkel - mintha még
soha ennyien nem lettek volna! -, meglátogatjuk azokat a bará¬
tainkat, akiknek már vannak gyerekeik, és minden babakocsit jól
megnézünk - a tartalmával egyetemben. A Démétér-típusú nők¬
nél ez az állapot normális, állandó beállítódás.
Amikor gyakrabban látogatjuk terhes barátnőnket, igyek¬
szünk jelen lenni a szoptatásnál, és mély megindulást érzünk, ha
a kezünkbe adják a csecsemőt, ez az őstípus kezd helyet követelni
magának a személyiségünkben. Akikben erős az anyai ösztön,
azoknál Démétér egy-kettőre átveszi az uralmat.
Meglehet azonban, hogy valaki nem ilyen természetű, de szeret¬
né kibontakoztatni ezt az oldalát is. Vagy a férje szeretne sok gyere¬
ket, vagy egy bizonyos gyerek iránt akar melegebb érzéseket táplál¬
ni, vagy éppen azt szeretné, ha egy gyerek megkedvelné őt. Ilyenkor
maga a gyerek az, aki előhívja az őstípust, hiszen a nő igyekszik érzé¬
seit és vágyait követve minél elfogadóbb és türelmesebb lenni. És
miközben anyáskodó módon viselkedik, és anyai érzéseket táplál,
Démétér archetípusa helyet talál egy asszony személyiségében.
DÉMÉTER. A FÖLDI NŐ
A Démétér-nó elsősorban „anyás”. Kapcsolataiban adakozó, gon¬
dozó, segítő, etető és gondoskodik mindenkiről, aki csak a köze¬
lébe kerül. Olykor maga a jótékonyság, aki elébe megy a szűköl-
ködőknek, és azt adja, amire éppen szükségük van: egy meleg le¬
vest, egy bátorító ölelést, egy jó szót vagy anyagi támogatást,
amivel kihúzza a barátot a csávából. Egész magatartása ezt sugall¬
ja: „Gyere anyádhoz, amikor csak szükségét érzed.”
A Démétér-nőknek van valami sajátos „földanya” légkörük.
Valóban „két lábbal állnak a földön”, erősek, szilárdak és megbíz¬
hatóak; amit tesznek, azt meg is kell tenni, éspedig éppen olyan
gyakorlatias és ugyanakkor érzelemmel átitatott módon, ahogyan
ők teszik. Démétér kifelé forduló, nagyvonalú ember, természete¬
sen empátiás, és olykor a csökönyösségig lojális, akár személyek¬
ről, akár eszmékről van szó. Nézeteihez, kialakult véleményéhez
keményen lartja magát, és ha olyasvalakiről kell döntést hozni,
aki számára fontos, rendíthetetlennek bizonyul.
DÉMÉTER, A KISLÁNY
Egyes kislányokról már igen kis korukban kiderül, hogy igazi

Démétér válik majd belőlük. Anyáskodók, örökösen babáznak,
ringatják, etetik, öltöztetik bábuikat. Főleg a Barbie-szerű, fésül¬
hető és fürdethető babákat kedvelik. Az óvodában elsőként sza¬
ladnak oda pórul járt, síró társaikhoz, hogy megvigasztalják őket,
szerepjátékokban mindig ők az anyukák, és kilenc-tíz éves koruk¬
ban a megtiszteltetéstől boldogan vigyáznak kistestvéreikre vagy
a szomszéd gyerekekre.
A SZÜLŐK
Démétér is Rheia, a földistennő leánya, de Gaia, a Földanya uno¬

kája is. Gaia minden élő ősanyja, még Uranosznak is ő adott életet,
akihez később feleségül ment.
A termékenységszimbólum tehát nagyanyai örökség lehet Dé-
DéMéTéR 181
métérnél. Van azonban még valami, ami közös a három nemze¬

dékben. Gaia, Rheia és Démétér egyaránt szenvedtek, amikor fér¬
jük kárt tett a gyermekeikben. Uranosz, Gaia férje a gyermekeit
születésük után a föld mélyébe (vagyis vissza, anyjuk testébe) zár¬
ta el, Kronosz maga nyelte le a gyerekeit, Zeusz pedig megengedte,
hogy Hádész elrabolja és az alvilágba zárja el Démétér leányát. Az
apai érzelmek mindhárom istenségből ugyancsak hiányozhattak.
A Nagy Istennő addigra már nem volt sehol, az anya-istensé¬
gek semmit sem tehettek hatalmasabb férjeik ellen, tehetetlenül
kellett nézniük gyermekeik bántalmazását. Mindazonáltal nem
nyugodtak bele a dologba, és kitartották mindaddig, míg utódaik
föl nem szabadultak az apai terror igája alól. A föld-istennők sze¬
mében az anya-gyermek kapcsolat a legerősebb kötelék.
A földi élet fentiekkel párhuzamba hozható helyzete, ha egy
erős anyai ösztönökkel megáldott asszony és egy apaságra, gyen¬
géd érzésekre alkalmatlan férfi köt házasságot. Ilyenkor a lány¬
gyermekek az anyjukkal azonosítják magukat, és nem kötődnek
az apához. A férj viselkedése a gyerekeivel való versengéstől az ér¬
dektelenségen át a kegyetlen bánásmódig sokféle lehet. A Démé-
tér-leány önértékelése ilyen légkörben igen alacsony marad, s
leginkább arra van esélye, hogy maga is áldozattá váljék. Megesik
persze az is, hogy ő kezd anyáskodni a családban.
Természetesen Démétér-jellegű kislányok jó családban, gyen¬
géd apától is születnek. Ez a szerencsés, hiszen ha az apa elismeri
az anyáskodó kislányt, megerősödik benne a vágy, hogy ő is jó
szülő legyen, ha felnő. Nem tart a férfiaktól, nem választ ugyan¬
olyan durva férjet, mint az apja volt (ami igen gyakori, mert a lá¬
nyok azt remélik, hogy férjük majd megvédi őket, vagy tudattala¬
nul azonosulva anyjukkal ugyanolyan férfi áldozatául esnek, mint
annak idején ő). A gyermekkori tapasztalatok ilyenkor csak javí¬
tanak a Démétér-lányka életkilátásain.
SERDÜLŐKORA ÉS FIATALSÁGA
Amikor a pubertás idején a hormonok is lökést adnak az anyai

ösztön kibontakozásának, biológiai lehetőséggé válik egy sai«»
kisbaba birtoklása. Vannak lányok, akik már ilyenkor is erősen
vágyódnak a terhesség és a gyermek után. Veszélyes állapot ez, ha

elhanyagolt, vagy kevéssé értelmes, más életcélok iránt nem fogé¬
kony serdülőről van szó, aki a korai, akár futó szexuális kapcsolat¬
ból is szívesen, örömmel vállalja terhességét, mint valami meg¬
oldást az életére. Egy tizennégy éves kismama, akivel egy átme¬
neti otthonban tálátkoztam, így nyilatkozott: „Én már akkor is
kisbabát szerettem volna, amikor a többi lány még bicajozott, meg
ilyesmi. Nagyon örülök, hogy terhes maradtam.”
Szerencsére a Démétér-tini többnyire mégsem esik teherbe,
hiszen Héra párszerző mohósága vagy Aphrodité ösztönzése nem
készteti, nincs oka a túl korai szexuális tapasztalatszerzésre.
A 'egtöbb Démétér- típusú leány korán megy férjhez, különö¬
sen a munkáscsaládokban, ahol igyekeznek a lányokat mindjárt a
középiskola elvégzése után férjhez adni. A belső késztetés és a csa¬
ládi nyomás itt tehát egybeesik.
A felsőoktatásban részt vevő Démétér valószínűleg valamilyen
segítő foglalkozást választ. Jó osztályzatokra nem vadászik, sem a
sportsikerek, sem a tanulmányok nem hevítik, nem különösebben
intellektuális beállítottságú, noha lehet igen jó tanuló is. A Héra-
diáklányokra jellemző sznobizmus róla igazán nem mondható el,
barátait a legtágabb körből toborozza, de ha van a környezetében
külföldi, peremhelyzetű vagy testi fogyatékos évfolyamtársa, azért
bizonyára mindent megtesz, hogy jól érezze magát, és biztonság¬
ban folytathassa tanulmányait.
DÉMÉTÉR A MUNKA VILÁGÁBAN

Említettem, hogy az anyás jellemvonások a segítő foglalkozások
(csecsemőgondozó, ápoló, tanító, óvónő, orvos, családgondozó,
gyógytornász stb.) felé terelik a Démétér-nőket. Számos pszi-
choterapeuta is ebbe a típusba tartozik. Az önkéntes véradók,
elsősegélynyújtók, vöröskeresztes aktivisták vagy a szociális ott¬
honok önkéntes munkatársai is hasonló hajlamaiknak engednek,
amikor ellenszolgáltatás nélkül is segítenek másokon.
Egyes Démétér-nők jótékonysági szervezetek, alapítványok
vagy intézmények motorjává tudnak válni. Néhány ilyen intéz¬
mény alapítása és fenntartása úgyszólván csak nekik köszönhető.
DéMéTéR 183
Azt tapasztalom, hogy számos vezető pozícióban lévő Démé-

tér-nőnek kellett pszichológiai segítségért hozzám fordulnia.
A szervezet, melyet alapítottak vagy vezettek, szinte minden ener¬
giájukat és idejüket fölemésztette, nem is tudtak családot alapí¬
tani, s így a saját gyermek utáni vágyuk kielégületlen maradt. Ön¬
magukkal is konfliktusba kerülnek emiatt, de a környezetükkel
is, mely szintén elvárná a támasznyújtást, a segítséget, de erre már
nem marad energiájuk. Gyakori a vezető állásban lévő Démétér-
nőknek az a konfliktusa is, hogy a rosszul vagy keveset dolgozó,
fölkészületlen munkatársakat sem tudják konfrontálni vagy elbo¬
csátani, mert sajnálják őket, és bűntudatuk van, ha fájdalmat kell
okozniuk vagy meg kell szégyeníteniük valakit. Végül az már csak
természetes - ami a férfi vezetőket soha nem terheli -, hogy a
vezető asszonytól a munkatársaik azt is elvárják, hogy személye¬
sen viselje szívén a sorsukat, és meg vannak bántva, ha ez netán
elmarad.
Démétér nem verseng sem férfiakért, sem karriersikerekért. Irigy¬
séget, féltékenységet legfeljebb gyermekek miatt érez. A gyermek¬
telen Démétér alacsonyabb rendűnek, értéktelennek érzi magát
kortársa mellett, ha az már anya. Ha nem lehet gyereke, természe¬
tesen irigyli azokat, akik minden szenvedés és megalázó procedúra
nélkül, könnyedén fogamzanak, és keserűséggel gondol azokra,
akik elvetetik a magzatukat. Később esetleg azokat irigyli, akik
közelebb laknak a gyerekeikhez, mint ő, vagy akiket sűrűbben
látogatnak a gyerekeik. Ugyanez még időskorban is lejátszódhat az
unokákkal, dédunokákkal.
A feminista mozgalmak és szervezetek vegyes érzelmeket vál¬
tanak ki a Démétér-nőkből. A feminizmus szerintük igenis leérté¬
keli az anyaságot, márpedig az ő életük tartalma ez, másrészről
viszont mélységesen egyetértenek avval, hogy a gyermekek és nők
bántalmazása ellen föl kell lépni.
A Démétér-típusú nők között szoros barátságok köttetnek.
Gyakori, hogy egy időben, egy klinikán szülő asszonyok hosszú
évekig kapcsolatban maradnak egymással. Sokan előbb fordulnak
lelki támaszt keresve, vagy kézzelfogható segítségért ehhez a társ¬

nőjükhöz, mint a saját családjuk nőtagjaihoz, vagy a férjükhöz.
Egy asszony például ezt mondta: „Amikor a műtétem volt, Ruth,
a barátnőm leitta el az én családomat is. Ruth azóta a barátnőm,
mióta együtt szültük az első gyerekünket. A saját öt gyereke mel¬
lett főzött az én négy gyerekemre és a két férfira is. Hasonló hely¬
zetben én is megtenném neki ugyanezt”. Jellemző, hogy az asz-
szonynak eszébe nem jutott: egy anya betegsége esetén a férj, jele¬
sül a négy gyerek apja is elláthatná a háztartást.
Azokban a családokban, ahol az erős Démétér-vonás örök¬
lődik, anya és leánya olykor családostul együtt maradnak egy
„nagy ház” szoros kötelékében, akár több generáción át is. Az
anya-lánya viszony más nőkre is átvihető, akik nem rokonok.
A Démétér-nő bárki fölött, akiben Perszephonét sejdít, anyás¬
kodni kezd. Fő, hogy a partner kellőképpen tapasztalatlan és ha¬
tározatlan legyen.
Olykor leszbikus párok is a Démétér-Perszephoné mintára áll¬
nak össze. A tapasztaltabb és általában idősebb Démétér boldogan
talál Perszephonéra éretlenebb kedvesében, aki mellett kreativi¬
tása is kivirágzik. Árt azonban a kapcsolatnak, hogy függőségben
tartja és kisajátítja magának partnerét, akire valósággal rátelep¬
szik gondoskodásával és szerelmével.
A Perszephoné viszont ifjú és befolyásolható lény, megeshet,
hogy egy férfi hatással lesz a leszbikus kapcsolatban élő nőre, s
akkor Démétér legrosszabb sejtelmei valóra válnak: Hádész elra¬
gadja mellőle a kedvest.
Sok férfi vonzódik az anyás nőkhöz, így Démétér nemigen választ

párt: őt választják. Megesik, hogy szánalomból él együtt valaki¬
vel, s nem is vár sokat házastársától. Démétér szerint a férfiak
olyanok, mint a gyerekek.
Mindazok, akik sem egy Athéné-, sem egy Héra-nőnek nem
keltik föl a legcsekélyebb érdeklődését sem, számíthatnak Démé-
térre. A párkapcsolat akkor is az anyja-fia viszonyra emlékeztet,
ha az asszony nem idősebb. A férfi általában érzékeny, meg nem
DéMéTéR 185
értett tehetség, akit a világ nem ismer el (bezzeg a kedvese!), vagy

akinek a felelőtlenségét és lustaságát senki nem nézi el (csak a
kedvese). A férfi éretlen, saját nézeteibe belegabalyodott szemé¬
lyiség is lehet, aki meg van győződve róla, hogy más, mint a töb¬
biek. Ezt a hitét természetesen csak Démétér-párja osztja, aki tel¬
jesen azonosul ezzel az önértékeléssel, és újra meg újra elnézi
társának, ha önző vagy tapintatlan módon bánik vele, vagy ki¬
használja. A fiúnak csak annyit kell mondania: „Mi is lenne ve¬
lem nélküled?!” - és minden el van felejtve.
Akiknél erős ez az őstípus, képtelenek nemet mondani, és könv-
nyű prédájává válnak a szociopatáknak (magyarán: csirkefogók¬
nak), akiket igencsak gyakran látni körülöttük valamilyen minő¬
ségben, akár férjként is.
A Démétér-asszony - pszichopata (vagy szociopata, ahogyan a
pszichológusok a csirkefogókat nevezik) férj konstelláció felszí¬
nesen hasonlít az anya-fiú, azaz: nagyasszonyos anya és szerető
kapcsolatára a házasságban. A pszichopata mindem megmozdu¬
lását az a föltevés vezérli, hogy pusztán az igényei fölhatalmazzák
őt arra, hogy bármit elfogadjon. Érzelmi intimitásra éppúgy kép¬
telen, mint a hálára. Egész magatartása és attitűdje ezt sugallja a
másiknak: „Na, ma mit teszel értem?” S mert a pszichopata gyor¬
san felejt, asszonya nagylelkűségét és áldozatát éppúgy elfelejti,
mint a saját arcátlanságát. Szükségleteit jól felnagyítja, igényes¬
ségével nagylelkű Démétér-reakciókat provokál. A két ember ily
módon egymás reakcióit erősíti ugyan, de az évek során Démétér
éppúgy kiszipolyozódhat érzelmileg, mint ahogy a bankszámlája
apad.
Démétérre vadásznak azok a férfiak is, akik olyan lányt szeret¬
nének a házhoz vinni, „mint az én drága jó mamám”. A négy-öt
éves korban lezajlott ún. ödipális korszak után húsz évvel még
mindig az anyut szeretnék feleségül venni, anyaölbe hajtani meg¬
fáradt fejüket. Boldogok lennének, ha gondoskodnának róluk;
táplálnák, becézgetnék őket, megvennék a zoknijukat, szólnának,
hogy fogorvoshoz kell menni, és ha lehet, megszerveznék a társas
életüket is. Igényeik érthetőek, s a helyzet előnyösebb, mint a
pszichopaták esetében, mert az ilyen férfi nyújt is valamit a gon¬
doskodásért, vagy legalábbis hálás érte, és Démétér úgy érezheti,
boldoggá teszi őt. Külön előny, hogy nem tiltakozik, ha rendet
csinálnak az íróasztalán vagy a polcain, és nem lázad a kiskorúsí-

tás ellen.
Minden típus közül, akikre Démétér anyás tulajdonságai von¬
zóan hatnak, az egyetlen méltó társ az érett és nagylelkű férfi, aki
sok gyermeket akar, nagy családot, meleg otthont, és méltó társát
keresi maga is. Az ilyen férfi mindkettőjük álmát megvalósíthat¬
ja, hiszen jó apja lesz a gyerekeknek, és még a feleségének is gond¬
ját viseli. Megesik, hogy a jólelkű Démétér képtelen nemet mon¬
dani valamilyen túlzott kérésre, s a párja áll ki azért, hogy saját
szükségleteit is fontosnak tekintse a másoké mellett.
A családapa típusú férfi éppúgy partnere Démétérnek az ön¬
megvalósításban, mint Zeusz Hérának, amikor feleségül veszi.
A másik három férfitípusnak csak útjában áll a gyerek, s ha Dé¬
métér teherbe esik tőlük, mindig fölvetik az abortusz lehetőségét.
A nő krízishelyzetbe kerül ilyenkor, hiszen vagy azt a férfit veszíti
el, aki fölött anyáskodik, vagy elveti a valódi anyaságot. Képtelen
választási helyzet ez, szinte olyan, mintha két gyermeke közül kel¬
lene egyet föláldoznia.
SZEXUALITÁSA
A Démétér-archetípus számára a szex nem túl lényeges. Érzelmes,

meleg, szerető lény, igen nőies és nem kifejezetten erotikus kész¬
tetésekkel. Inkább becézgetni, simogatni, ringatni szereti a párját,
mint szeretkezni vele. Nem is különösebben szexis, inkább dajka-
szerű, öltözködése is puritán, akárcsak ő maga. A közösülés nem
gyönyörűség számára, inkább a férj igényeinek egyfajta kielégíté¬
se, és mint ilyen: gondoskodás, adakozás. Vannak, akik szinte ön¬
maguknak sem merik bevallani, hogy a szoptatás nagyobb testi
szenzáció volt az életükben, mint a szeretkezés.
HÁZASSÁGA
Démétér leginkább azért megy férjhez, hogy a gyermekeinek ap¬
juk legyen, éspedig törvényes apjuk. Maga a kapcsolat egyáltalán
nem olyan fontos, xrrnt azt Héránál láttuk. Amikor Démétér férj-
DéMéTéR 187
hez megy, jól teszi, ha Héra és Aphrodité őstípusát is megidézi.

Egyéb vonatkozásokról a fér fi kapcsolatoknál már szót ejtettünk.
DÉMÉTÉR GYERMEKEI
Miután Démétér minden vágya, hogy gyermekeket szüljön, bol¬

dogtalan, ha ez nem sikerül neki, de azért alkalomadtán kiváló ne¬
velőanya, „édes mostoha” válhat belőle. A gyermekek hiánya
azonban feltétlenül megviseli. Bezzeg Athéné vagy Artemisz gyer¬
mek nélkül is jól tudná érezni magát, vagy éppen jól megvan má¬
sok gyerekeivel.
A Démétér-nők ellentmondást nem tűrően állítják magukról,
hogy kiváló anyák, és hogy egyedül a gyerekek érdekét tartják
szem előtt. Ezzel szemben az a sanyarú valóság, hogy míg egy
részük valóban kiváló anya, más részük szörnyű, mindent beszip¬
pantó, bekebelező, mindenkire rátelepedő anyának bizonyul.
Ha felnőtt gyermekei neheztelnek rá, vagy őt okolják bizonyos
nehézségeikért, Démétér összezavarodik, értetlen és kétségbe¬
esett lesz. Képtelen megérteni, hogy miért nem méltányolják az
áldozatosságát, nem veszi tudomásul, hogy személyisége egyes
vonásai megmérgezik élete legfontosabb kapcsolatát.
Ha visszanyúlunk a mítoszhoz, mondhatnók: ha Démétér
olyan, mint az „elrablás előtt” volt, akkor jó anya, de ha olyan, mint
Koré elrablása után, akkor baj van. Addig ugyanis tette, amit kel¬
lett, és bízott benne, hogy minden rendjén van. A lánya elrablása
után azonban teljesen elborította a bánat és a düh, nem tudott
semmi mással foglalkozni, csak a gyászával, és pusztító sztrájkba
fogott.
Vannak anyák, akik folyamatosan attól rettegnek, hogy valami
szörnyűség fog történni a gyerekkel. Félelmükben minden nor¬
mális önállósodási kísérletét csírájában fojtják el, olykor még a
kortársaiktól is eltiltják, attól tartva, hogy elveszítik a szeretetét.
Olykor - szerencsére ritkán - a körülmények is hozzájárulnak
ehhez a magatartáshoz. Egy kliensem elmondta, hogy kislánya
hatéves koráig boldog és nyugodt volt. Ekkor azonban olyasmi
történt, ami az „elrablásához hasonló: egy szomszéd, miközben ő
elment, és valakire rábízta a gyereket, szexuálisan molesztálta a
kislányát. Ettől kezdve a kicsi szorongó, gátlásos lett, rémálmai

voltak, és még a saját apjától is idegenkedett.
Az anya dühöngött, emésztette magát, és szörnyű lelkiismeret-
furdalása volt, mert nem volt ott, amikor kellett volna, és nem
tudta megakadályozni a bajt. Ettől kezdve állandó rettegés volt az
élete, végül pszichoterápiára szorult.
A Démétér-nő gyermekei minden bajáért önmagát teszi fele¬
lőssé. Az a képtelen meggyőződése ugyanis, hogy neki tökéletes
anyának kell lennie, aki a világ összes bajától megóvja kicsinyeit.
Igyekezetében, hogy tökéletesen töltse be szerepét, túlzott
óvatosságával, féltésével és gondoskodásával valósággal fojtogatja
a gyerekeit. Minden felelősséget levesz róluk, megvédi őket akkor
is, ha magukat kellene már megvédeniük, minden lépésüket elle¬
nőrizni akarja. Ha a gyerek nem elég erős, úgy függő, dependens
lénnyé válik, „anyámasszony katonájáévá, aki képtelen meg¬
birkózni feladataival, normális kapcsolatot létesíteni embertár¬
saival.
Előfordul, hogy a lelki köldökzsinór soha nem vágható el, a
gyerek az anyja mellett éli le az életét annak haláláig. Akik házas¬
ságot kötnek, azok is anyjuk árnyékában maradnak-férjük, felesé¬
gük legnagyobb bosszúságára. Az új háztartásban is a domináns
Démétér-anyós dönt, s a házastárs vagy megszökik, vagy a másod¬
hegedűs szerepére fanyalodik. Van asszony például, aki nem megy
el nyaralni, mert „nem hagyhatja magára a mamát olyan hosszú
időre”.
A keményebb fából faragott gyerekek megpróbálnak kitörni az
aranykalitkából, és élni a maguk életét.
Van a Démétér-anyának egy tulajdonsága, ha nem is általános:
ő az az anya, aki képtelen nemet mondani a gyerekeinek. Neki
nem lehetnek szükségletei, vágyai meg éppenséggel nem; ő csak
adakozhat és szolgálhat. Azt akarja, hogy a gyerekeinek „min¬
denük meglegyen”. Ha a gyermek óhaja olyan összegbe kerülő
dolog, amely jóval meghaladja az anya lehetőségeit, vagy meghoz¬
za az aránytalan áldozatot, vagy kutyául érzi magát. Még kíno¬
sabb, hogy a viselkedés tekintetében is képtelen megszabni a ha¬
tárokat, s így a gyerekei már kicsi korukban is kellemetlenek, kö¬
vetelőzők, nyávognak, zsarolnak és önzőek. Felnövekedvén meg
vannak győződve róla, hogy mindent megtehetnek, senkire nem
DéMéTéR 189
kell tekintettel lenniük, és nekik minden kijár anélkül, hogy a

legcsekélyebb erőfeszítést kellene tenniük. Magatartási zavaraik
már az iskolában kiütköznek. Mivel nincsenek felkészülve az al¬
kalmazkodásra, munkahelyükön is meggyűlik a bajuk, amikor
bizonyos szabályok betartását kérik tőlük számon. Démétér tehát
igyekezetében, hogy tökéletes anya legyen, sok bajt okozhat.
A KÖZÉPKORÚ DÉMÉTÉR
Ez az életszakasz igen jelentős a Démétér-nők életében, hiszen a

biológiai óra lejár, s ha eddig nem estek teherbe, most már egyre
kevesebb reményük lehet erre. Egyszer csak minden gondolatuk
e körül a téma körül sűrűsödik, férjüknek egyre gyakrabban pél¬
dálóznak, és órákat töltenek a nőgyógyászati rendelések vagy ge¬
netikai tanácsadók várótermében. Fölmerül az örökbefogadás
gondolata is.
Kritikus évek ezek akkor is, ha Démétér már anya, hiszen fon¬
tossága halványulni kezd, a gyerekek növekednek, és minden ön¬
állósodási lépésük egy-egy megpróbáltatás, próbája annak, hogy
el tudja engedni őket. Úgy érzi, kellene még egy „kései” gyereket
szülni.
Ha az asszony valamilyen szervezetet vagy intézményt hozott
létre, és anyai hivatását ott töltötte be, azzal a konfliktussal küsz¬
ködik, hogy immár nem képes minden feladatot egymaga ellátni,
minden döntést kézben tartani, és meg kellene osztani az „anyasá¬
got”, a felelősséget. Ha a nő pszichéjében nem munkál egy jó
stratégiát sugalmazó Athéné, megeshet, hogy ő maga futtatja zá¬
tonyra a hajót, amit ő épített egész fiatalsága feláldozásával.
Végül kritikusak ezek az évek mindenképpen, mert ilyenkor
kell az embernek végiggondolnia, mi fog hiányozni neki élett
hátralévő részében, s hogy mivel fogja kitölteni azt az űrt, amely a
gyerekek kiröpülésével vagy a munka felelősségének föladásával
keletkezik benne.
AZ ÉLTES DÉMÉTÉR
Az idős Démétér-nők nagyjából két csoportra oszthatók. Sokan

szépnek és beteljesedettnek tartják ezt az életkort. Ők ugyanolyan
szorgalmas és aktív emberek maradnak, mint amilyenek voltak;
ők azok, akik megtanulták az embereket úgy elfogadni, ahogy
vannak, és megszerezték azt a „két lábbal „a földön álló” böl¬
csességet, amely ebben az életkorban is jó szolgálatot tesz. Ők már
fiatalon megtanulták: az embereket nem kell visszatartani attól,
hogy kockázatokat vállaljanak, nem kell szorosan magunkhoz
kötni őket, és azt sem kell hagyni, hogy kihasználjanak. Mindig is
egymás kölcsönös tiszteletben tartását és mások függetlenségét
tekintették értéknek. Gyerekek, tanítványok és betegek generá¬
ciói szeretik és tisztelik ezeket a Démétér-nőket. Olyanok ők,
mint az istennő, aki a történet végén ismét megajándékozta az
embereket áldásával.
Éppen az ellenkező élethelyzet jellemző azokra, akik örökké
áldozatnak tekintették magukat. Most úgy érzik, nem volt érde¬
mes, álmaik nem teljesültek, fáradozásaik veszendőbe mentek, és
elégedetlenek, boldogtalanok. Örökös panaszkodásuk hallatán
mindenki nagy ívben igyekszik elkerülni őket. Életük alkonyán
- azonosulva az istennővel - ott ülnek templomukban talpig meg-
bántottságba és gyászba burkolózva, és nem engedik, hogy bármi
is növekedjék és sarjadjon. Nem tudnak mit kezdeni magukkal, és
egyre keserűbb, egyre kellemetlenebb öregasszonyokká válnak.
PSZICHÉS ZA VAROK VESZÉLYEI

Démétér igen jelentős alakja volt az Olümposznak, és fontos
funkciója volt az emberiség életében. Amikor beszüntette a tevé¬
kenykedését, és megállt az élet, számos isteni rokona járult elé,
hogy rimánkodjék neki: ugyan állítaná már vissza a termékenysé¬
get a földön. Mégsem tudta megakadályozni leánya elrablását,
kikényszeríteni azonnali visszatérését. Alávetették a férfiak aka¬
ratának, elutasították, meg is erőszakolták, hagyták bánkódni és
mély depresszióba zuhanni. A földi Démétérekkel valami hason-
DéMéTéR 191
ló szokott történni: erőszak, rászedés, kihasználás, elnyomás,

majd ennek reakciójaként a dührohamok és végül a depresszió.
Körülbelül így fest a Démétér-nők kórelőzménye.
AZONOSULÁS DÉMÉTÉRREL
Az a nő, akinek a jellemében Démétér regnál, bőkezű és korlát¬

lanul adakozó anyafigura. Ha valakinek szüksége van rá, képtelen
nemet mondani. Általában tovább ül tehetetlenül a telefon-
kagylóval a fülén, mint szeretne, mert feltétlenül meg kell hallgat¬
nia egy kiborult ismerőst, egyetlen szabad délutánját rendre má¬
sok ügyeinek intézésére fordítja ahelyett, hogy önmagának tartaná
fenn, és ha van nála véletlenül éppen egy összeg, hát kölcsönadja.
Démétér munkál abban a pszichológusban is, aki nehéz és zsúfolt
napja egyetlen szabad óráját ajánlja föl szorongó kliensének egy
soron kívüli találkozásra, akinek az estéit rendre megzavarják a
hosszadalmas telefonhívások, és akinek a tiszteletdíja mindig a
megengedett skála legalsó szintjén mozog. Ez az állandó hasznos¬
ságra, rendelkezésre állásra késztető ösztön végül teljesen ki tud
készíteni egy segítő foglalkozású nőt. Az eredmény: kiégés, apá¬
tia, belefáradás mindenbe és mindenkibe. Szerencse, ha a női
szervezet idejekorán tiltakozik a teljes kizsákmányolás ellen, és a
testi kimerültség tünetei előbb jelentkeznek, mint a lelki kiégés.
A TERHES ANYASÁG
Megesik, hogy a Démétér-nő nem tud ellenállni a teherbeesés

csábításának. „Elfelejt” védekezni a nem kívánt terhesség ellen, s
így cinkosává válik a benne munkáló, de érdekeit figyelmen kívül
hagyó istennőnek.
Ha egy Démétér-nő boldog anyaságot szán magának, nagyon
meg kell választania az apát is és az időpontot is, amikor a terhes¬
sége kívánatos.
Az agyonhajszolt, magukat örökké túlvállaló anyák jellegzetes
panaszai: fejfájás, fáradtság, hát-, láb- és derékbán talmak, gyomor¬
fekély, emésztési zavarok, menstruációs görcsök. Testi tüneteik
fő oka az, hogy képtelenek hangot adni indulataiknak vagy nemet

mondani, amikor a környezet túlterheli őket. Ezekkel a panaszok¬
kal közvetett módon rimánkodnak egy kis kíméletért: „Fájdal¬
maim vannak, ki vagyok zsigerelve, ne kényszerítsenek rá, hogy
még többet vállaljak!” Egyébként ugyanezek a tünetek - némi
alvászavarokkal fűszerezve - az enyhe, krónikus depresszió kí¬
sérői is.
A FÜGGŐSÉG KÖLDÖKZSINÓRJA
A Démétér-asszonyok szinte infantilizálják a környezetüket

azzal, hogy folyamatosan nélkülözhetetlenné teszik magukat.
„Hagyd, kicsim, majd én!” „Add csak ide, az anyu ezt jobban
tudja”. „Neked ez még nem való.” Ezek az üzenetek gyermeki sor¬
ban és abban a biztos tudatban tartják azt, akihez szólnak, hogy ő
maga tehetetlen, és anyja nélkül el lenne veszve.
Igen jellegzetes példája ennek a viselkedésnek, amikor egy
anya meg akarja tanítani főzni a lányát, biztatja is, ki is viszi a
konyhába, de minden mozdulatát ellenőrzi, kritizálja, és minden
műveletet ő fejez be.
Ugyanez a helyzet, ha a munkahelyén tanít be valakit. Az anya-
szerű nő a mentor, az ész, aki jobban tudja, megoldja, gyorsabban
elintézi. A többiek pedig szépen elengedik magukat, eredeti ötle¬
teiket sem adják elő, önbizalmuk lelombozódik, és végül a Démé-
tér-vezetőnő azon kapja magát, hogy ő húz a „gyerekei” helyett is
- a végkimerülésig.
A szorongó nő számára valóságos áldás, ha másoknak szüksé¬
gük van rá, mert ez ad neki biztonságot. Ha viszont ugyanők kom¬
petensekké, függetlenekké válnak, szinte fenyegetve érzi magát.
így aztán a jó viszony feltétele, hogy a „többiek” - bárkik - úgy¬
szólván belemerevedjenek függő helyzetükbe, és fogadják el Dé-
métér gondoskodását akkor is, amikor erre már csak neki magá¬
nak van szüksége.
Az a Démétér-anya vagy vezető, aki biztos magában, akinek
van önértéktudata, inkább egy jó kertészhez hasonlatos, aki meg¬
teremti a növekedéshez szükséges feltételeket.
DéMéTéR 193
PASSZÍV ELLENÁLLÁS
Amikor Démétér végképpen kimerül, az egész világra megharag¬

szik. Nem szól, hiszen az önérvényesítés képessége hiányzik be¬
lőle, inkább megpróbál „rátenni egy lapáttal”. Képtelen belátni,
hogy a munkaereje véges.
Viselkedése hamarosan a passzív agresszió jeleit mutatja. El¬
felejti megvenni a szomszédasszonyának, amit az kért, elkésik egy
nagyon fontos megbeszélésről, vagy nem tartja be a határidőt.
Ilyen kerülő utakon próbálja lerázni magáról a már túlzott terhe¬
ket, és összekaparni függetlensége morzsáit. Sokkal hatékonyabb
lenne, ha egyenesen közölné azzal, aki kér valamit, hogy nem tud
segíteni, hiszen ez a passzívan agresszív viselkedés olyan színben
tünteti föl, mintha megbízhatatlan lenne, ráadásul még lelkiisme-
ret-furdalása is van. Ha közöljük a hozzánk fordulóval, hogy kéré¬
sének ezért meg ezért nem tudunk eleget tenni, ez egy világos
üzenet, és még csak haragudni sem lehet miatta. A passzívan ag¬
resszív viselkedés ezzel szemben egy megtévesztő üzenet, éspedig
igen barátságtalan akcióba csomagolva.
Olykor előfordul, hogy a másik fél fütyül a mi igényeinkre, és
a saját szükséglete kielégítéséhez ragaszkodik - a mi kárunkra is.
Ilyenkor kell tettekkel is hangsúlyozni, hogy nem vagyunk ki-
zsákmányolhatóak többé. Zeusz sem sokat törődött Démétér
gyászával és fájdalmával, amíg az „sztrájkolni” nem kezdett.
Ha egy Démétér-nő tudatára ébred, hogy kihasználják, és az ő
szükségleteit nem veszik figyelembe, legjobban teszi, ha sürgősen
szól, hogy segítségre vagy kíméletre szorul, és ha ezt nem kapja
meg, nem hajlandó tovább egymaga ennyi feladatot ellátni.
ÜRES FÉSZEK ÉS KIÜRÜLT LÉLEK
Amikor Démétér életének értelme, anyasága véget ér, mert az

utolsó gyereke is elköltözik, az asszony úgy érzi, elvesztette erejét,
hatalmát, fontosságát, élete értelmét. Ül az üres fészekben, lélek¬
ben is kiürülve.
Az „üres fészek-depresszió” szakkifejezés; az életüket család¬
juknak áldozó nők reakcióját írja le, és meglehetősen elterjedt
zavar. Hasonló a vezetést átadó, nyugdíjba menő főnöknők reak¬

ciója is.
Megesik, hogy az archetípus oly erős és aktív, hogy a nő min¬
denfajta működésre képtelenné válik, és pszichiátriai kezelésre
szorul. Valósággal megtestesíti a Perszephonét tébolyodottan
kereső Démétért: nem eszik, nem alszik, nem tisztálkodik. Kezeit
tördelve, nyughatatlanul járkál föl-alá a kórházi folyosón, ki nem
fogy a panaszból és vádaskodásból, vagy - mint az istennő a maga
szentélyében - magába roskadtan ül, és nem reagál semmire.
A depresszió mindkét formáját ellenséges érzelmek színezik át;
Démétér dühös, mert megfosztották élete értelmétől.
Ezt az állapotot meg lehet és meg is kell előzni.
Aki tudatában van, hogy hajlamos a fenti viselkedésminták
követésére, a lelki egészség négy megtartó fogását kell gyakorol¬
nia.
Először is azt kell megtanulnia, hogy elfojtás helyett kifejezze
dühét, haragját, negatív érzéseit - természetesen úgy, hogy kap¬
csolatai ne sérüljenek.
Másodszor meg kell tanulnia nemet mondani, és ezzel elkerül¬
ni a kiégést és a kimerültséget. Le kell szokni a mártíromságról, és
arról a tévhiedelmünkről, hogy mindent nekünk kell megolda¬
nunk. Ha megtanulunk nemet mondani, mások is megtanulják fi¬
gyelembe venni a mi igényeinket.
Harmadszor anyaként tudatosan elő kell segítenünk gyerme¬
keink önállósodását, és felkészíteni önmagunkat is, őket is a levá¬
lásra. Ugyanez a helyzet a beosztottak esetében is.
Végül a többi archetípus kimunkálása önmagunkban képessé
fog tenni az anyaságon kívül más célok követésére, és utat nyit
más örömök felé is.
A LELKI FEJLŐDÉS ÚTJAI
Az „üres fészek” depresszió csupán egy a lehetséges veszélyek

közül.
Vannak más gondok is, és azokat is meg lehet előzni. Az erős
anyai és anyáskodási ösztönt, a nemet mondás képtelenségét min¬
denki könnyedén fölismeri magában. Vannak azonban az ön-
DéMéTéR 195
ismeretnek bizonyos gátjai. Ilyen vakfoltja az önismeretnek, ha va¬

laki nincs tudatában azoknak a negatív és ellenséges érzelmeknek,
melyekkel mások iránt viseltet, és nem veszi észre azt sem, ha
- legjobb szándékai ellenére - a viselkedése másokra rossz hatással
van. Nehezíti a dolgot, hogy a Démétér-asszonyok valóban jóindu-
latúak és segítőkészek, s nem könnyű annak belátása, hogy a
pokolba vezető út jóindulattal van kikövezve - a közmondás sze¬
rint. Az ilyen nők állandóan védekeznek: „Csak neked akartam
jót”, „én csak segíteni akartam”, „emlékezz, akkor is, amikor. . .” és
sorolják valódi jótetteik listáját, nagylelkűségük bizonyítékait.
Démétér nem tud nemet mondani, és nem tud haragudni sem,
azaz: képtelen elismerni, hogy haragszik arra, akit egyébként sze¬
ret, s mivel a jó anya mindig jó anya, azt sem ismeri be önmagá¬
nak, hogy olykor „sztrájkol”. Nem is tartja függőségben azokat,
akiket szeret. Ő csak örülne, ha önállóbbak lennének. Nem isme¬
rik el őt, ez tény, de ő sincs önmagával megelégedve, hiszen soha
nem ér a dolgai végére.
LÉGY ÖNMAGAD DÉMÉTÉRJE IS!
Ha sikerül bevilágítanunk személyiségünk homályos területeit,

és felismerni személyiségünk negatív vonásait, túl is tudunk lépni
azokon - átléphetjük az árnyékunkat. A két feladat közül a beis¬
merés a nehezebb, a változtatás könnyebb.
A Démétér-nő a maga számára is kiaknázhatja őstípusát ahe¬
lyett, hogy ösztönösen kizárólag mások érdekében működtetné
azt, mintha bizony ő lenne az istennő maga. A gondoskodó rész¬
vétet, ami oly könnyedén fölébred benne mások iránt, fordíthatja
olykor önmaga felé is. Például, amikor egy újabb feladattal akar¬
ják megbízni, egy további felelősséget akarnak a vállára rakni,
amikor valaki azzal a mosollyal közeledik, amely mögött mindig
egy icipici kérés van, itt a pillanat, hogy a Démétér-nő föltegye
magának a kérdést: „Kell ez most nekem?” „Biztos, hogy meg
akarom ezt tenni neki?” „Van nekem erre most időm és ener¬
giám?” „Mit is akartam én most csinálni?”
Amikor a környezete nem megfelelően bánik vele, Démétér
természetét használja fel önmaga védelmére, és ne legyen rest
közölni is azzal, akit illet, hogy mit érez, mire van szüksége, mit
szeretne.
A legtöbb anya keserűen jegyzi meg, hogy mi mindenről kell
lemondania.
Ha egy nő nem csinál helyet az életében az anyaságán kívül sem¬
mi másnak, akkor ebbe az egy szerepébe ugyancsak belezápulhat.
Kifogás természetesen mindig akad. Egy férjes nő, akinek gyerekei
vannak, el tud-e menni a barátnőjéhez? Vagy a férjével, társaságba,
gyerekek nélkül? Van-e ideje sportolásra, kézimunkázásra, tanu¬
lásra, hobbijára, olvasásra, meditációra? Van-e pénze, energiája
arra, hogy szépítgesse magát? Hogy kószáljon egyet egyedül a vá¬
rosban vagy a természetben? Démétérnek természetesen soha sem¬
mire nincs ideje, ha csak nem szól rá önmagára: „Nem élet ez így,
lányom, eredj és lazíts egyet, különben kiborulsz!”
GYÓGYULÁS A DEPRESSZIÓBÓL
A depressziós Démétér-nő valakit vagy valamit gyászol: egy sze¬
repet, egy kapcsolatot, egy hivatást vagy munkahelyet, amiért
küszködött, és ami értelmet adott az életének; valamit, ami min¬
dennél fontosabbnak tetszett.
A görög istennők mindegyikére áll azonban a tétel, hogy vál¬
toznak az idők, és mi is változunk. Az istennők mítoszában is van¬
nak a fejlődésre, a változásra utaló mozzanatok. Démétér is kigyó¬
gyult, amikor visszakapta a leányát, és munkálkodni kezdett.
Végleges gyógyulása előtt, amikor hiába kereste Perszephonét,
egy másik gyermeket dajkált, vagyis megpróbált megküzdeni a
veszteséggel egy másik kapcsolatban. A mítosz tehát két utat is
mutat a gyógyulás felé.
Amikor a depresszió elmúlik, valami olyasmi történik, mint
Démétér és Perszephoné egyesülése: az ifjúság archetípusának
visszatérése. Hogy ez miképpen következik be és miért, az a pszi¬
chiáterek előtt is meglehetősen homályos. Egyszer csak abbama¬
rad a sírás, elszáll a harag. Ahogy múlik az idő, új érzések kezde¬
nek kibontakozni a betegben. Egyszer csak meghallja, hogy éne¬
kel egy madár, észreveszi, hogy kék az ég, hirtelen megrendíti
valaki másnak a szenvedése. Aztán kedve kerekedik, hogy valami
DéMéTéR 197
finomat főzzön, vagy elővegyen egy régen félretett munkát. Az ér¬

zelmi tavasz beköszöntének finom jelei ezek. Röviddel azután,
hogy az életnek ezek az előhírnökei jelentkeznek, a nő ismét ön¬
maga lesz, életkedve, ereje, nagyvonalúsága a régi, és újra egyesül
énjének sokáig hiányolt részével.
Több is lehet ez, mint egyszerű gyógyulás. Meglehet, hogy a
Démétér-aszszony bölcsességben és spirituálisán is gyarapodva
kerül ki szenvedése bugyraiból. Démétér és Perszephoné mítosza
azt a belső tapasztalatot formálja tanulsággá, hogy az ember a
szenvedés által fejlődni, épülni is képes. Akárcsak az istennő ma¬
ga, a földi asszony is elfogadhatja, hogy az emberi lélek is ki van
téve az évszakok váltakozásának, s ezáltal olyan tudásra tesz szert,
amely magát a természetet tükrözi. Az ilyen nő megtanul tovább
élni, bármi történjék, mert tudja: a változó emberi élmények épp¬
úgy feloldják egymást, ahogyan a tavasz megolvasztja a tél jegét.
TIZEDIK FEJEZET
Perszephoné:
az alvilág királynéja, fogékony
és alkalmazkodó nő, „anyja-lánya”
PERSZEPHONÉ, ISTENNŐ
Koré (leány), vagy későbbi nevén Perszephoné (a latinoknál
Proserpina) történetét is a Démétérhez szóló homéroszi him¬
nuszból, valamint Ovidius „Átváltozások” c. művéből ismerjük.
Két alakban tisztelték: Koré karcsú, lenge, gyönyörű leányka,
akit vagy a termékenység jelképeivel: gabonaszálakkal vagy grá¬
nátalmával ábrázoltak, vagy egy nárciszszerű virággal, ami az el¬
rablásakor csalétkül szolgált. Az alvilág istennőjeként Perszepho¬
né érett nő, aki a holtak szellemein uralkodik, és vezeti azokat az
eleveneket, akik valamilyen okból lelátogatnak oda. Tudja, mit
akar, és azt el is éri.
Noha nem tartozik a tizenkét első generációs istenség közé, ő
volt a központi alakja az eleusziszi misztériumnak, az ókori gö¬
rögség legfontosabb vallási szertartásának. Ezekben a misztériu¬
mokban élték meg a görögök az élet visszatérését, megújulását a
halálból - amiképpen Perszephoné is évről évre visszatért az al¬
világból.
Koré Démétér és Zeusz leánya volt. Fogantatása körülményeit a
görög mitológiában merőben szokatlan hallgatás övezi.
A történetét az előző - anyjáról szóló - fejezetben már leírtuk
ugyan, de a meséket többször is jó elmondani és meghallgatni.
Ennek a történetnek is több változata van, de a lényege ugyanaz.
Perszephoné Okeánosz lányaival játszadozott a mezőn, és virágot
PERSZEPHONé 199
szedett. Hogy a nüszai mezőn történt-e a dolog, vagy a szicíliai

Ennában, vagy Hermionéban vagy valahol Kréta szigetén, ezt a
krónikások már nem tudták. Az alvilág ura. Hádész mindenesetre
beleszeretett, amikor egyszer alvás közben megleste, és megkérte
Zeusztól, testvérétől a leánya kezét. Az hallgatólagosan bele¬
egyezett, de Démétérnek nem mert szólni a dologról.
Koré nagyanyja, Gaia, hogy elcsábítsa a lánykát társnői közül,
egy gyönyörű, soha nem látott virágot sarjasztott az útjába, s mi¬
kor Perszephoné lehajolt, hogy leszakítsa, megnyílt a föld, és hal¬
hatatlan fekete lovakkal vont aranyos szekerén megjelent Hádész,
és magával ragadta a sikoltozó lányt.
Hogy azután mi történt: tudjuk. Démétér nem nyugodott bele
a gazságba, haragjában elvonult, és nem csinált semmit, mire a
föld terméketlen lett és a természet halott. így kényszerítette ki
Zeusztól gyermeke visszatérését.
Zeusz Hermészt, az istenek küldöncét bízta meg, hogy a lányt
visszahozza. Hermész egy vigasztalan, kényszeredett asszonyt
talált odalenn, aki boldogan ugrott föl, amint megtudta, hogy visz-
szamehet az anyjához. Örömét kihasználva a ravasz Hádész ekkor
egy gránátalmamagot adott neki, s ezt Perszephoné megette. Az¬
tán felült Hermész szekerére, és sebesen Démétérhez hajtattak az
eleusziszi szentély elé. Itt anya és leánya boldog ölelésben olvadt
össze. Démétér azonnal aggódva érdeklődött, hogy evett-e a lány
valamit odalenn, a holtak birodalmában? Amikor megtudta, hogy
egy gránátalmamagot evett a férje kezéből, nagyon elbúsult, mert
tudta, hogy a házasság érvényes, és hogy nem tarthatja örökké
maga mellett a gyermekét. Perszephoné egyébként füllentett,
mert azt mondta, hogy Hádész akarata ellenére etette meg vele a
magot, de ez nem változtatott semmit azon, hogy az év egyharma-
dát Hádész mellett kellett töltenie, s a további mítoszok tanúsága
szerint nem is érezte ott olyan rosszul magát.
Perszephoné az alvilág úrnője, királynője és az elevenek ottani
vezetője lett. Ahányszor csak egy hős vagy hősnő leszállt a holtak
közé, Perszephoné volt az, aki fogadta és kalauzolta. (Érdekes mó¬
don mindig jelen volt. Annak ellenére, hogy az év kétharmadát az
olümposziak között tölthette, egyetlen látogató sem talált egy cé¬
dulát az alvilág kapuján ezzel a felírással: „Hazamentem anyám¬
hoz”.)
Odüsszeuszhoz is Perszephoné küldi a holt asszonyok lelkét,

amikor jóslatért az alvilágba érkezik. Ebben a korszakában nem
virágszedő leányka immár, hanem a „riadalmas”, a „magasztos”
és „fennkölt” - ezekkel a jelzőkkel illeti Homérosz.1
Ámor és Psyche mítoszában Psyche kapja a feladatot, hogy
leszálljon az alvilágba egy tégellyel, amit majd Perszephoné szép¬
ségbalzsammal tölt meg Aphrodité számára.2 A hős Heraklész
utolsó és legnehezebb munkája az volt, hogy hozza fel az alvilág¬
ból a kaput őrző háromfejű kutyát, a Kerberoszt. Perszephoné
kilépett palotája kapujából, testvéreként üdvözölte a hőst, majd
kölcsönadta neki a kutyát.
Perszephoné nem szült Hádésznak gyermekeket, s egyes ha¬
gyományok szerint nem is csalta meg. Van azonban egy gyanús
történet, s ez a gyönyörű szép Adónisz históriája. Állítólag Aphro¬
dité és Perszephoné is beleszeretett. Aphrodité a csecsemő Ado¬
niszt - aki az ő mesterkedése folytán született, és életveszélybe
került - egy ládába dugta, és Perszephonéra bízta, hogy rejtse el.
Perszephoné azonban kíváncsi volt, kinyitotta a ládát, és a palotá¬
jába vitte a szépséges kisfiút, aki utóbb a szeretője lett.
Aphrodité azonban rájött erre, lerohant hozzá, és visszaköve¬
telte a fiút. Zeusznak kellett volna ítélkeznie a dicstelen vitában, de
ő Kalliopéra bízta a dolgot, a múzsára, aki úgy döntött, hogy mind
a két istennő megmentette Adónisz életét, tehát mind a kettőnek
joga van rá. Az évet három egyenlő részre osztotta; egy-egy rész
Aphroditéé, illetve Perszephonéé lett, a harmadik harmadban
pedig Adónisz kipihenhette magát, mert ekkor egyedül lehetett.
A PERSZEPHONÉ-ŐSTÍPUS
Ez az archetípus nem úgy ösztönzi cselekvésre viselőjét, mint akár

Héra, akár Démétér. Ha ez a földi nő domináns vonása, inkább
passzív, mint aktív: a dolgok általában megtörténnek vele, de nem
ő irányítja azokat. Másokkal szemben engedékeny, tartózkodó.
Koré, a leány lehetővé teszi viselőjének, hogy őrökké fiatalnak
lássék.
A kettős alak a földi nő archetipikus jellemében is jelen van:
a leányé is, az alvilág úrnőjéé is. A Perszephoné-nőt befolyásolhat-
PERSZEPHONé 201
ja csak az egyik, vagy csak a másik, de fejlődése során át is léphet

az egyik formából a másikba.
KORÉ - AZ ARCHETIPIKUS LEÁNY
Koré annyit tesz: leány. Démétér és Zeusz lánya tehát úgyszólván

névtelen volt, „azt sem tudta, kicsoda”, nem volt tudatában sem
szépségének, sem hatalmának, sem vágyainak. A legtöbb fiatal
lány életében van egy ilyen „öntudatlan” korszak, mielőtt pályát
választ vagy férjhez megy, és vannak köztünk nők, akik életük
végéig kislányok maradnak. Nem is kötelezik el magukat sem egy
pálya, sem egy kapcsolat mellett, jóllehet van munkájuk, ked¬
vesük, férjük, és gyakran még hivatásuk is, amit egy egyetemen
tanultak ki - és mégsem. Bármit is csinálnak éppen, úgy rémlik
nekik, hogy ez még „nem az igazi”. Attitűdjük az örökösen ha¬
bozó kamaszéhoz hasonlatos, aki nem igazán tudja, kicsoda, mivé
legyen, ha nagy lesz, és mindig várakozik. Vár valamire vagy vala¬
kire, aki majd megszabja az élete útját.
AZ ANYJA-LÁNYA
A két istennő olyan egységet képez, melyben a lány túlságosan

közel áll az anyjához, közelebb, semhogy önálló, független lénnyé
nőhetné ki magát. A kapcsolat mottója: „Anya jobban tudja.”
A Perszephoné-leány minden vágya az, hogy az anyja meg le¬
gyen vele elégedve. Igyekszik „jó kislány” lenni, engedelmes, haj¬
lítható, készséges és óvatos, kerüli a kockázatnak még a lehe¬
tőségét is. A „széltől is óvott” lányról szól az a bugyuta mondóka
is, amely némileg döcögős fordításban valahogy így fest:
„Édesanyám, úszni mennék!

Lányom, miért ne mennél?
De a tóhoz ne menj közel,
Nehogy beleessél!”
Az anya ereje és önállósága megtévesztő. Azzal, hogy magához

köti a lányát, úgyszólván önmagát hosszabbítja meg, az ő bőrébe
bújva is a maga életét éli. Ennek jellegzetes példája a színésznő¬
leány és színházi rendező-anya kettőse.
A nyugati kultúra még ma is arra neveli a kislányokat, ami már
keleten sem általános, hogy nőiesek, passzívak legyenek, a femi-
nin vonásokat pedig a függő, alárendelődő, „gyenge” viselkedés¬
sel hozzák összefüggésbe. A lány Hamupipőke vagy Csipkerózsi¬
ka módjára csak várja a herceget fehér lován. Ez a társadalmi el¬
várás természetesen akadályozza a sokoldalúság kibontakozását.
„ANIMA-NŐK”
Egy igen kiváló jungiánus analitikus, M. Esther Harding The

Way of All Women (Minden nőnek útja) című könyvében leírja a
„mindenki asszonya” típusát. No, nem egy kurtizánról van itt szó,
hanem az ún. „anima-nő”-ről, aki a férfi minden kívánságát tel¬
jesíti, tökéletesen alkalmazkodik hozzá és „úgy szép, hogy ő von¬
zónak lássa”. Szubjektív élményeiről nem is igen tud számot adni,
mert ahhoz túl kevéssé ismeri önmagát. „Általában igen kevéssé
öntudatos, nem boncolgatja, hogy ki is ő, mit szeretne, és mik a céljai,
csak van, létezik, él benne a világban, megformálatlanul. ”
Harding megjegyzi, hogy az ilyen nő igen könnyen válik a férfi
tükörképévé, animájává. Fogékony lévén leképezi a férfi tudatta¬
lan nőimágójának kivetülését, s szinte belebújik abba a képbe,
mint egy ruhába. „Olyan az anima-nő, mint egy sokoldalú kristály,
amely akaratlanul, szinte automatikusan fordítja hol ezt, hol azt a fel¬
színét a rátekintőfelé, s mindig azt az oldalát, lapját, amelyik aférfi ani-
máját az adott pillanatban a legjobban tükrözi. ”3
A Perszephoné-nőt veleszületett fogékonysága, befogadóképes¬
sége teszi ilyen hajlékonnyá, vagy, hogy a fenti hasonlatnál ma¬
radjunk, fordulékonnyá. Ha a számára fontos személy jelzi, hogy
mit szeretne, vagy milyennek szeretné őt látni, nem áll ellen, kü¬
lönösen nem azonnal. Az „anima-nő” az egyik férfi mellett va¬
gány sportlady, a másik mellett kertészkedő háziasszony, és ha a
harmadik szobrász, aki az ártatlan szüzet szeretné megmintázni
róla, akkor ennek sincs akadálya, mert az ő számára az lesz.
PERSZEPHONé 203
A GYEREK-ASSZONY
Amikor Hádész megpillantotta az alvó Korét, egy gyermeket kí¬

vánt meg, aki nem volt tudatában sem szépségének, sem szexuális
vonzerejének.
A szexualitás és ártatlanság archetipikus kombinációja a hu¬
szadik század végén egy időre szinte áthatotta az Egyesült Álla¬
mok fogyasztói kultúráját. A kívánatos nő egy szexis cica, egy
nagyon fiatal leányka, aki ajkán buja mosollyal pózol a Playboy
magazin fotósának - meztelenül. A Pretty Baby című filmben a
főszereplő egy tizenkét éves kislány, akit a bordélyházban annak
adnak el, aki többet kínál az ártatlanságáért. Több ilyen film is ké¬
szült, például a Kék lagúna és a Végtelen szerelem, s a farmernadrá¬
gok reklámjai is ugyanerre vannak „kihegyezve”. A frivol filmek
kis főszereplőiről megírják a lapok, hogy féltve őrzött kis Persze-
phonék, akiket kardos édesanyák menedzselnek.
Az életkor egyébként nem lényeges, mert Perszephoné szexua¬
litása később sem ébred föl, asszony korában sem, és nem is tartja
magát „szexisnek” vagy szenvedélyesnek soha. Jólesik neki, ha a
férfiak szeretik, de az igazi nagy érzelmekre nem képes, és orgaz¬
musa sincs gyakran.
Japánban nagyon kedvelik a Perszephoné-típusú nőket, és
igyekeznek is ilyenné alakítani a lányokat. A japán nő nyugodt,
tudja, mi az illem és a szokás, szolgálatkész és soha nem mond
nyíltan nemet. Neveltetése folytán kerüli a harmónia megzavará¬
sát akadékoskodással vagy ellenvéleményekkel. Kecsesen jelen
van, de háttérben marad, finom ösztönnel találja ki az ura gondo¬
latait és kívánságait. Legalábbis látszólag belenyugszik a sorsába.
AZ ALVILÁGI VEZETŐ
Perszephoné - szó, ami szó - leányrablás áldozataként szerezte

első alvilági élményeit, később azonban az alvilág királynője,
Hádész palotájának úrnője lett, és vezetője minden halandó, de
még élő látogatónak, akinek éppen odalenn akadt dolga. Az arche¬
típusnak ez az oldala - akárcsak a mítoszban - lassan, tapasztalat-
szerzés és érés során alakul ki.
Értelmezésünkben az „alvilág” a lélek mélyebb rétegeit jel¬

képezi, azt a „helyet”, ahol az emlékképek és az érzések „el vannak
temetve”: a személyes tudattalant; valamint azt, ahol az emberi¬
ség közös képzetei, imágói, viselkedésmintái, ösztönei szunnyad¬
nak: a kollektív tudattalant. Amikor a pszichoanalízisben ezeket
a területeket föltárjuk, a mély rétegekben lévő képek egyszer csak
megjelennek a kliens álmaiban. Olykor egy pincében találja ma¬
gát, gyakorta számos folyosóval és több helyiséggel tagolt pincé¬
ben, amely egy labirintusra emlékezteti az álmodót. Máskor „va¬
lahol a föld alatt” emberekkel, állatokkal vagy tárgyakkal talál¬
kozik, melyektől elfogja a rettegés, vagy éppen a kíváncsiság, attól
függően, hogy énjének ettől a bugyrától fél-e, vagy sem.
Perszephoné, mint a lelkek vezetője, egy átjárót kínál. Azt a
lehetőséget szimbolizálja, hogy személyiségünk tudatos, „valós”
realitása és tudattalan vagy archetipikus realitása között ide-oda
„járhatunk”. Akiknél a Perszephoné-őstípus igen aktív, azok előtt
nyitva áll a lehetőség, hogy a két szint között maguk is közvetít¬
senek, s mindkettőt személyiségükbe ötvözzék.
„Idegenvezetőként” is szolgálhatnak másoknak, akik saját
álmaik és fantáziáik „alvilágát” kívánják fölkeresni, és segíteni
tudnak azokon is, akiket „elraboltak”, s akik elveszítették kontak¬
tusukat a valósággal.
Hannah Green I Never Promised You a Rose Garden (Soha nem
ígértem neked rózsakertet) című önéletrajzi regényében leírja beteg¬
ségének, kórházi kezelésének és gyógyulásának történetét. A ti¬
zenhat éves lány egy maga-teremtette birodalomba menekült a
valóság elől. Az írónőnek nagyon élénken kellett emlékeznie él¬
ményeire, mert igen érzékletesen írja le azokat. Yr királysága, az
általa kitalált ország kezdetben menedék volt, saját időszámítás¬
sal, nyelvvel és sajátos alakokkal volt benépesítve.4 Egy idő után
azonban ez az „alvilág” foglyul ejtette a lányt, rettenetes „valóság¬
gá” vált, ahonnan nem tudott menekülni. „Csak körvonalakat
látott, szürkét a szürkén, semminek nem volt mélysége. Mintha egyfény¬
képet nézett volna. ”
A gyógyult pszichiátriai betegek vezetőként segíthetik azokat,
akik saját alvilágukban bolyongva értelmet próbálnak adni külö¬
nös élményeiknek. Ilyen volt Sylvia Plath The Bell Jár (Az üveg¬
bura) című kisregénye és költeményei is, vagy Doree Previn dalai.
PERSZEPHONé 205
Ezeket a fiatal nőket elragadta az alvilág, amikor betegségükkel

pszichiátriai osztályra kerültek, s gyógyulásuk után megírták a
depresszió és a téboly világába való „elragadtatásuk” történetét.5
Személyesen ismerek néhány kiváló pszichoterapeuta kollé¬
ganőt, akik fiatal korukban maguk is kezelés alatt álltak. Átmene¬
tileg „foglyul ejtette” őket tudattalan tartalmaik egy része, s el¬
veszítették kapcsolatukat a valósággal. Minthogy ekképpen a sa¬
ját bőrükön tapasztalták meg mind a mélység, mind a visszatérés
élményét, ma már kiválóan tudják segíteni mások „visszajöve-
telét”.
Végül vannak Perszephonék, akik anélkül is kiváló alvilági ve¬
zetők, hogy valaha is átélték volna a fogoly Koré élményét: tera¬
peuták, pszichológusok vagy pszichiáterek, akik otthonosan mo¬
zognak klienseik múltjában, álmaiban, képzeletében, és igen jól
tudnak dolgozni ezekkel a képekkel anélkül, hogy a tudattalan
csapdába ejtené őket. Intuitív képességük teszi lehetővé szá¬
mukra, hogy ismerjék és megszelídítsék az alvilágot. Perszepho¬
né, a vezető az az archetípus, amely lehetővé teszi egyes nőknek,
hogy egy szimbolikus nyelvet, egy rítust, egy őrült gondolatot
vagy műalkotást, vagy akár egy extatikus misztikus élményt is¬
merősnek találjanak, és élvezni vagy értelmezni tudják azt.
A KIKELET SZIMBÓLUMA
Koré, avagy a névtelen leány mindannyiunknak ismerős abból az
életkorunkból, amikor még nagyon öntudatlanok, határozatla¬
nok és persze nagyon fiatalok voltunk, még nem dőlt el semmi, a
fejlődés számos útja állt előttünk. Az az időszak volt ez, amikor
mind arra vártunk, hogy történjen valami, jöjjön valaki, ami (vagy
aki) formába önti az életünket, mielőtt egy másik (bármelyik)
archetípus aktivizálódott volna, és új korszakot nyitott volna az
életünkben. Az élet évszakai közül Perszephoné a kikeletet jel¬
képezi.
Ahogyan a tavaszra nyár, a nyárra ősz, aratás és szüret követ¬
kezik, mielőtt beköszöntene a terméketlen tél, majd újra fénye¬
sebb, melegebb napok jönnek, és újabb rügyfakadás, úgy válik
Perszephoné újra aktívvá a nő életében a veszteségek és a depresz-
szió átmeneti korszaka után. Mindannyiszor, ahányszor csak a

lélek felszínére tud törni Perszephoné („kikelet”!), a nő ismét
fogékonnyá válik új élmények, eszmék, érzések befogadására, és
képessé arra, hogy maga is változzék.
PERSZEPHONÉ
KIMUNKÁLÁSA ÖNMAGUNKBAN
A fogékonyság vagy hefogadókészség olyan vonása ennek az ős¬
típusnak, amit igen nőnek fejlesztenie kellene magában. Kü¬
lönösen az egyfelé fókuszáló, Artemisz- vagy Athéné-tudattal ren¬
delkező nők esetében van ez így. Ők ugyanis hozzászoktak, hogy
„tudják, mit akarnak”, és azt tűzön-vízen át véghezviszik, akár
mások igényein átlépve is. Nem tudják kivárni - mint Perszepho-
né hogy a dolgok megmutatkozzanak a maguk mivoltában, és
azt sem, hogy érzéseik eligazítsák őket akár a fontossági sorrend
tekintetében.
Perszephoné - vagy még inkább Koré - nyitottságát, rugalmas¬
ságát a Héra- és Démétér-nők tudnák igen jól hasznosítani, ha nem
is olyan mértékben, mint amennyire Koré alkalmazkodik. (Héra
másoktól - leginkább a férjétől - vár el túl sokat, Démétér pedig
mindig mindent jobban tud, mint mások - különösen a gyerekei -,
ezért kellene nyitottabbnak és rugalmasabbnak lenniük.)
Az archetípus jó tulajdonságainak beépítésénél az első lépés az
lehet, ha a fogékonyságot, a befogadókészséget pozitív tulajdon¬
ságnak tekintjük - amint hogy az is. A mások iránti fogékony atti¬
tűd tudatosan is fejleszthető és tanulható is, ha értő figyelemmel
hallgatunk meg másokat, saját érzéseinket mintegy zárójelbe té¬
ve, s megpróbáljuk az ő nézőpontjukból szemlélni a szóban forgó
témát. Értékítéleteinket, kritikus gondolatainkat és megoldási öt¬
leteinket természetesen érzéseinkkel együtt félre kell tennünk, ha
rá akarunk hangolódni valakire.
Bármilyen meglepő, még a saját pszichés állapotunk is érdemes
rá, hogy ezt a fogékonyságot önmagunkon is gyakoroljuk. A leg¬
fontosabb, hogy mindenekelőtt szeretetre méltónak lássuk önma¬
gunkat, és ne önkritikusan. Sajnos mi, nők éppen akkor osto¬
rozzuk magunkat a legszívesebben, amikor a „padlón vagyunk”.
PERSZEPHONé 207
Lelki hullámvölgyeink igen gyakran a jótékony pihenés nagyon is

szükséges időszakai, melyek - amint azt sokan nagyon jól tudják
tapasztalatból - általában nagyon aktív, termékeny, vagy nagyon
nehéz hetek és hónapok után szoktak bekövetkezni. Általában
átmeneti állapotról van szó, és semmiképpen sem vétkes semmit¬
tevésről vagy gyengeségről.
Haszonnal járhat az is, ha olykor odafigyelünk a saját álmaink¬
ra. Ha ébredéskor megpróbáljuk erősen fölidézni és röviden leírni
őket, a képek elevenek maradnak. Ha emlékszünk rájuk, és elgon¬
dolkodunk róluk, magunk lehetünk álmaink legjobb megfejtői.
Vannak, akik a bennük spontán felötlő képek megragadásával
tudnak telepatikus, vagy más, érzékszerveinken kívül eső, ún.
extraszenzoriális észleletekhez jutni.
A FÖLDI PERSZEPHONÉ
A Perszephoné-nő mindenekelőtt fiatalos. Teljesen mindegy,

hogy hány éves éppen, mert koránál sokkal fiatalabbnak látszik,
és a személyiségében is van valami kislányos, afféle „tessék törőd¬
ni velem, hiszen én olyan kicsi vagyok” kisugárzás, amely élete
végéig elkíséri. Úgy vélem, a Perszephoné-nőt sajátos hajlékony¬
sága készteti rá, hogy mindig alkalmazkodjék egy erősebb egyé¬
niséghez vagy a körülményekhez. Hajlik ide is, oda is, de kiegye¬
nesedik, ha az erők már nem hatnak rá, és szinte teljesen érintet¬
lenül kerül ki élményekből és tapasztalatokból mindaddig, amíg
egy kapcsolatban vagy egy hivatás mellett el nem kötelezi magát.
A GYERMEK PERSZEPHONÉ
A tipikus Koré nyugodt és igénytelen kislány, „nagyon jó gye¬

rek”, akit gyakran öltöztetnek habos-fodros rózsaszír ruhácskák¬
ba. Nem piszkítja össze magát, jól viselkedik, és megteszi, amit
kérnek tőle. Azt a ruhát veszi föl, amit megvesznek, és odakészíte¬
nek neki.
Hajlamát, hogy engedelmes és óvatos legyen, a túlféltő anya
csak megerősíti. Törékeny babaként kezeli a gyereket egészen ki-
esi korától. Az első lépéseinek sem tud igazán örülni: attól fél, hogy
elesik és megüti magát. Ahelyett, hogy kitörő lelkesedéssel üd¬
vözölné az első suta lépcsőn mászási kísérletét, elküldi az első
üzenetét arról, hogy a világ veszélyes, és új dolgokat kipróbálni na¬
gyon kockázatos. Később is ez a nóta, ha a kislány kezdeményezni
merészel valamit nélküle. A korholás így hangzik: „Ezt előbb meg
kellett volna kérdezned tőlem!” Az igazi, mögöttes üzenet pedig
ez: „meg kell várnod, hogy segítsek neked”, s a tudattalan, ki nem
mondott kívánság ez: „maradj csak függőségben!”
A Köré-leányka valószínűleg introvertált, befelé forduló, amo¬
lyan „kicsit magának való” gyerek, aki előbb hosszasan szemléli a
dolgokat, mielőtt hozzálátna valamihez. Nem úgy vesz részt a já¬
tékban sem, mint az extravertált gyerekek, akik belevágnak, és a
maguk bőrén vagy kárán tanulnak; ő előbb bizonyos távolságból
figyeli, hogy miről is van itt szó, mik a szabályok, s csak aztán
kapcsolódik be - ha egyáltalán beáll. A Perszephoné-kislánynak
előbb el kell képzelnie, milyen is lenne az, ha ezt vagy azt tenné,
mielőtt eldönti, hogy teszi-e, vagy sem. Az anyja és olykor az óvó¬
nője vagy tanítója is tévesen félénkségnek értelmezi ezt a késedel¬
meskedést. Noszogatják, csupa jó szándékból, mielőtt a maga
„menetrendje” szerint készen állna egy feladatra. Ily módon soha
nem áll rendelkezésére elegendő idő a döntéshez. Le is szokik
róla. Amikor rászólnak: „Döntsd már el, hogy mit akarsz!” - úgy
dönt, ahogyan a másik személy elvárja, és nem úgy, ahogyan maga
döntene, ha hagynák.
Ha azonban a nevelői nem türelmetlenek, és hagyják, hogy a
maga tempójában szemügyre vegye a dolgokat, és a saját kedvére
döntsön, akkor a kislány megtanulja, hogy bízzék saját ítéletei¬
ben, melyeket a belső utak megjárása után meghoz. Akit így ne¬
velnek, az bízik az intuícióiban, veleszületett fogékonyságában, és
abban, hogy a maga módján és a maga idejében jól fog választani.
Vonzalmait szubjektív módon ismeri föl, de senki ne kívánja,
hogy megokolja, miért éppen úgy választott, mert a számára ked¬
vező döntéseket sohasem logikai úton hozza meg, és a folyamat,
melynek során eljutott ezekhez a következtetésekhez, nem fogal¬
mazható meg valamely oksági láncolat mentén.
PERSZEPHONé 209
PERSZEPHONÉ SZÜLEI
Ha a kislány anyja történetesen Démétér-nő, akkor Perszephoné

szinte elválaszthatatlan tőle. Az anya választja meg a társaságát,
kedvteléseit, különóráit, a sportágat és az idegen nyelvet, sőt még
a barátait is, minthogy - mint Démétér lélekrajzánál említettük -,
Perszephoné mintegy az ő meghosszabbítása, önmaga kiterjesz¬
tése. Amit ő nem tehetett meg, nem kapott meg, vagy nem tanult
meg, azt most a lánya pótolja - ha akarja, ha nem.
Egy Athéné-anya, akinek fontos a hivatás és az előmenetel, bi¬
zonyára hüledezve szemléli saját leánykáját: „Honnan csöppent
ide ez a kis hercegnő?!” Olykor kifejezetten örül neki, hogy egy
ilyen kislány anyja lehet, de gyakorta türelmetlen és elégedetlen,
mert a kis Perszephoné határozatlan, habozó, képtelen kimonda¬
ni, hogy mit gondol, vagy hogy mit szeretne. Az Artemisz-anya
frusztrációja egészen más eredetű. Ő könnyebben elfogadja a kis¬
lány szubjektivitását és érzéseit, viszont erősen irritálja, hogy a
gyerekből szinte hiányzik az akarat. Korholja is eleget: „Ne
hagyd magad!” „Állj már a sarkadra!” „Nyisd csak ki a szád!”
Mind az Artemisz-, mind az Athéné-anya segítheti a Persze-
phoné-kislány személyiségfejlődését, ha okosan, pozitív vissza¬
jelzésekkel kialakítják benne azokat a viselkedésmintákat, ame¬
lyeket ők értékelnek. A leghatékonyabb módszer persze itt is a
modellnyújtás. Ügyelniük kell viszont arra, hogy sokat árthat¬
nak, ha örökös elégedetlenségükkel, noszogatásukkal és kriti¬
kájukkal az önértéktudatát nem engedik kialakulni, hiszen ilyen
nevelés hatására a kislányban csak az ügyefogyottság, az elégte¬
lenség érzése rögződik.
Olykor az apa a domináló és erőszakos szülő, aki a lánya füg¬
gőségét konzerválja. Vaskalaposan szigorú, állandóan ellenőrző
és számon kérő attitűd esetén nagyon valószínű, hogy az apa
leánya irányt érzett erős - általában nem tudatos - vonzalma ez,
amelyet a ridegséggel palástolnia kell.
Egyébként a Perszephoné-lányoknak nincs szoros kapcso¬
latuk az apjukkal. Általában a gyermekét birtokló Démétér nem
enged be harmadik személyt a kapcsolatba, de az sem ritka, hogy
a hagyományokhoz hű férfi büszke rá, hogy még soha nem tett
tisztába egy csecsemőt, és valamilyen oknál fogva úgy alakul,
hogy később is távol tartja magát a leányneveléstől, mondván, az

az anyja dolga, s ő inkább a fiával foglalkozik.
Az ideális szőlők egy Koré/Perszephoné serdülő számára azok,
akik tiszteletben tartják befelé forduló természetét, és bíznak ben¬
ne, hogy a maga módján és a maga szempontjából jól fog dönteni.
Megkínálják az élet dolgaival, de nem lökik bele a dolgok megta¬
pasztalásába. Általában azok a szülők ilyenek, akik megtanulták
értékelni a saját introverziójukat.
SERDÜLŐ- ÉS FIATAL FELNŐTTKORA
A serdülő Perszephoné középiskolás korában is kislány, továbbra

is „anyu tudja jobban”, és még a programokat is az anyja tartja fej¬
ben. Miután a lányán át látja a világot, a Démétér-anya igen rosz-
szul viseli, ha kiderül, hogy az valamit nem mondott el neki.
A kamaszoknak azonban már szükségük van a magánéletre, és
olykor titkot is kell tartaniuk. Ebben a korban egy túlságosan
intenzív szőlő („nekem a lányom a legjobb barátnőm” - „az én
legjobb barátnőm az anyukám”) csak akadályozza a külön éna¬
zonosság, az identitás, az egyéniség kibontakozását.
Tipikus, hogy a középosztálybeli Perszephoné csak azért megy
főiskolára vagy egyetemre, mert a társadalmi helyzete így diktál¬
ja. Küszködik is erősen a számára lényegében érdektelen anyag¬
gal, hiszen elég könnyen eltéríthető a figyelme, és az önbizalom
sem teng túl benne. Jellemző, hogy váltogatja a szakokat, amelye¬
ket fölvesz. Inkább a kisebb ellenállás irányában választ, nem
hivatástudat hajtja.
PERSZEPHONÉ A MUNKA VILÁGÁBAN
Ugyanez az állhatatlanság jellemzi Perszephonét, ha dolgozni

megy. Ott próbál elhelyezkedni, ahol barátai vagy családtagjai
tevékenykednek, és csapong, hátha valami megtetszik neki, vagy
érdekelni kezdi. Megesik, hogy ugyanúgy a „pálya széléről” nézi a
munkálkodókat, mint óvodás korában, és elbocsátják; részben
azért, mert nem túl lelkes, részben azért, mert nem tartja be az
PERSZEPHONé 211
alapvető szabályokat. Késik, elmulasztja a határidőket, vagy túl

sokat hiányzik a munkahelyéről.
Koré - ha már mindenképpen dolgoznia kell -, olyan helyen
válik be, ahol egy határozott főnöke van, akinek ő is meg akar
felelni, vagy ahol olyan a munka, hogy halogatni képtelenség, de
nem kíván gyors döntéseket és kezdeményező készséget.
A munka Koré számára soha nem fontos, nem is akar fényes
pályát befutni - szemben Perszephonéval, az alvilág úrnőjével.
Ő bezzeg, ha megtalálja önmagát egy kreatív, művészi vagy szelle¬
mi tevékenységben, egészen másképpen áll a feladatához. Persze¬
phoné kitűnő festő, költő, terapeuta, természetgyógyász vagy pszi¬
chológus lesz. Bármit csinál, az eredeti, mélységesen személyes, és
gyakran szabálytalan. Általában egyedül, és igen egyéni módon
dolgozik, és olykor úgy, hogy az adott területen nem is szerzi meg
a szükséges végzettséget vagy fokozatot.
Koré jól érzi magát a hasonszőrű lányok társaságában, s minden
új helyzetet általában velük együtt próbál ki.
Ha csinos, azok a leány- vagy asszonytársai kedvelik, akik nem
tartják magukat eléggé nőiesnek, és kényeztetik őt, szárnyuk alá
veszik, anyáskodnak fölötte. Mindenki úgy kezeli, mint egy töré¬
keny virágot, és ezen ő nem is csodálkozik. Legjobb barátnője ál¬
talában egy tenyeres-talpas, nagyszájú lány. Idősebb korában is
minden nőtársából anyai érzéseket hív elő kislányosságával, min¬
denki óvja, és a kedvét keresi, még a Hérák sem látnak benne ri¬
válist.
Férfiakkal szemben mindig inkább Koré, a lány, a gyermekasz-
szony: bizonytalan, tapasztalatlan és üdén fiatalos. Ő az, aki a
legkevésbé fenyegető az összes istennő közül, és ő a legkialakulat¬
lanabb is. Amikor azt mondja: „csináljuk azt, amit te akarsz” -
akkor úgy is gondolja.
Ehhez az archetípushoz a férfiak három csoportja vonzódik:

azok, akik maguk is olyanok, mint ő; a nyers, kemény legények; és
végül azok, akik nem eléggé magabiztosak a „felnőtt” nők mellett.
Az első kategóriának a „gyermekszerelem” felel meg. Mindkét
fél tapasztalatlan. A második kategória párosa úgy fest, hogy adva
van egy kemény fickó, akit teljesen elbűvöl a lehetőség, hogy egy
„jó házból való, elkényeztetett üvegházi virág” (körülbelül ez felel
meg az őstípusnak) oldalán feszíthetnek, Korét meg ezeknek az
erős, kicsit durva fiúknak a személyes vonzereje, szexuális aurája
és domináns személyisége nyűgözi le.
A harmadik csoportba azok a férfiak tartoznak, akik valami¬
lyen ok miatt azt szeretik, ha a nő fiatal, gyenge, lehetőleg nem túl
okos, de legalábbis képzetlenebb, alacsonyabb és törékenyebb,
mint ők, vagyis egy kis Koré az álmuk. Egy ilyen nő mellett bárki
erősnek, okosnak és határozottnak tudhatja magát. Mellesleg le¬
het tapasztalatlan, ügyefogyott vagy gyenge is, nyilvánvaló, hogy
ezért nem kap kritikát a párjától.
A férfikapcsolat eszköz lehet, melynek segítségével Koré levá¬
lik az anyjáról, és esélye van rá, hogy Perszephoné legyen.
Ha anyja Démétér, nehéz helyzet állhat elő, melyben a fiatal-
asszony csupán bábu, akit domináló férje és domináló anyja két¬
felé rángat.
Megesik az is, hogy az anya minden eszközzel megpróbálja meg¬
akadályozni a lány választását, kérdésessé teszi az ítélőképességét, a
kompetenciáját, az erkölcseit. Vőjelöltként senki nem elég jó neki.
A dicstelen küzdelem Perszephoné elrablása ellen általában
Hádész javára dől el: a férfi egy idő után megelégeli a tili-tolit, és
követeli, hogy menyasszonya nyíltan szálljon szembe az anyjával,
vagy hagyjon fel a kísérletezéssel, hogy megnyerje az egyetértését.
Olykor a pár hivatalos esküvő nélkül együtt él, vagy elköltöznek a
közelből.
Amikor a férfikapcsolatot választja, és megszűnik anyu jó kis¬
lánya lenni, Perszephoné azt a kockázatot vállalja, hogy domináló
anya után egy domináló férjjel kell szembenéznie. Miután azon¬
ban az anyjával már megküzdött, nem az a függő és alárendelt lény
többé, aki volt. A kibékülés az anyával később, amikor már el¬
nyerte érzelmi szabadságát és függetlenségét, be szokott követ¬
kezni; ha előbb nem, az első unoka születésekor.
PERSZEPHONé 213
SZEXUALITÁSA
Koré olyan, mint az alvó Csipkerózsika, vagy Hófehérke, aki a her¬
ceg csókjára vár. Szexualitása is szunnyadó, nem tudatos. Miután
azonban szerencsésen „fölébresztik” őket, a Perszephoné-asz-
szonyok közül sokan ugyancsak lelkes, orgazmusképes nők lesz¬
nek, s ez sokat lendít az önbecsülésükön is. Mielőtt szexualitásukat
fölfedezték volna, úgy érezték magukat, mint a nőnek maszkíro¬
zott kislányok.
HÁZASSÁGA
Ennél az archetípusnál a házasságkötés is olyan esemény, amely

„megtörténik vele”. Úgyszólván „belecsábítják” a dologba akkép¬
pen, hogy valaki megkéri a kezét, és meggyőzi, hogy igent kelt
mondania. Elsodorja a társadalmi elvárás, a szabadulás vágya és a
férfi akarata, mivel Perszephoné egyáltalán nem érzi úgy, hogy
feltétlenül férjhez kellene mennie.
Ha férjhez megy, sorsa párhuzamos lehet az istennő mítoszá¬
val: kénytelen-kelletlen menyasszony, vagy anya és férj közt rán¬
gatott bábu lesz belőle. Megeshet azonban, hogy - ugyancsak a
mítosznak megfelelően - a házasság anélkül, hogy bárki így akar¬
ná, vagy ennek érdekében tenne valami különlegeset, alaposan
megváltoztatja a fiatalasszonyt. Az örök leányka, a szűzies áldozat
kivirul, öntudatos feleség, jó anya és szexuálisan aktív társ lesz be¬
lőle. A mi nyelvünkre lefordítva az eseményeket: a házasság meg¬
kötésével aktívvá válik Aphrodité, Héra és Démétér; a személyi¬
ség kiszíneződik, gazdagodik.
Nincs ez mindig így. Vannak Perszephoné-nők, akik a házassá¬
gukban is Korék maradnak. Minden alkalommal úgy tesznek,
mintha megerőszakolnák őket durva és kíméletlen nagybácsikáik:
Hádész-férjeik.
Azok a Perszephonék, akik kénytelen házasságban élnek, soha
nem kötelezik el magukat testestől-lelkestől, mindig vannak fenn¬
tartásaik. Egy kliensem így beszélt a férjéről: „Nem ő volt a Nagy
Ő, akiről az ember álmodik, de a munkám unalmas taposómalom
volt, és albérletben laktam. Végül is mind a ketten családot akar-
tünk, otthont, gyerekeket, hát hozzámentem.” Kliensem a házas¬

ságában is más férfiakról álmodozott, érzelmileg kívül maradt.
PERSZEPHONÉ ÉS GYERMEKEI
Ahhoz, hogy Perszephoné kompetens anyának érezhesse magát, a
Démétér-archetípus jelenlétére van szüksége. Ő ugyanis mindig
„gyerek”, és úgy érzi, hogy a saját anyja az „igazi anya”, ő csupán
halvány másolat. Elégedetlensége önmagával csak fokozódik, ha
anyja igazi Démétér és most a nyomuló nagymama szerepében re¬
mekel. Kiveszi a lánya kezéből a csecsemőt, fürdet, ellátja mind¬
kettőjüket, tisztába teszi, s épphogy meg nem szoptatja unokáját.
A Perszephoné-anya önbizalmát már a kezdet kezdetén aláássa az
ilyen üzenetekkel: „Hagydj majd én azt jobban tudom...”, „Te
most csak pihengessél...” „Úgy látszik, nem lesz elég tejed, csi¬
nálok pótlást, ki ne száradjon ez a kicsi” - és így tovább. Meglehet,
egyik-másik olvasónak volnának további példái.
A Perszephoné-anyára a gyerekei különböző módon reagál¬
nak, ki-ki a maga természete szerint. Ha a gyerek elég erős és aka¬
ratos, hamarosan ő határozza meg, hogy mit tegyen az anyja és
nem fordítva. Ha fiú, teljesen leigázza, ha lány, akkor az is előfor¬
dul, hogy ő kezd el anyáskodni a saját anyja fölött, s később a
terápiában esetleg így emlékszik vissza a serdülő korára: „Mintha
nem is lett volna anyám. Inkább én voltam az anya.” Ha anya is és
lánya is erős Perszephoné-archetípussal van megáldva, előbb-
utóbb egyre jobban hasonlítanak egymáshoz, különösen, ha együtt
is laknak. Végül az évek múlásával inkább nővéreknek nézik őket,
mint szülőnek és gyermekének.
Az erős akaratú kisfiúk Perszephoné-mamája sem sikeres anya.
Miután képtelen „megmutatni, hogy ki az úr a háznál”, már a
totyis kisgyerek is a fejére nő: elbátortalanítja és szinte lebénítja
nyilvános toporzékolásával vagy bömbölésével, minthogy na¬
gyon is emlékeztet egy apró, de „erős férfi”-re. Anyja hátrál, en¬
ged, és nem jelöli ki a határokat. Mókázással, kedveskedéssel pró¬
bálkozik, hogy elterelje a gyerek figyelmét arról, amit akart, de
közben megbántódik, és valójában áldozatnak érzi magát. Gya¬
kori az is, hogy a Koré-mama hüppögve sírást mímel, vagy úgy
PERSZEPHONé 215
tesz, mintha megsértődött volna, és ezzel bűntudatot kelt a gyere¬

kében.
Vannak Perszephoné-anyáknak viruló gyerekeik is, akik ki
tudnak bontakozni, mint személyiségek, hiszen szelíd, háttérben
maradó anyjuk van, aki szereti őket, és tiszteli bennük az övétől oly
különböző független szellemiséget. Akiben Perszephoné-arche-
típus munkál, segítheti gyerekei képzeletvilágának lombosodását
is azzal, hogy mesél nekik és játszik velük, vagyis részelteti őket
énjének pozitív gyermeki vonásaiból. Ha már érett nő, vagyis túl¬
lépett Korén, utat mutathat gyermekeinek a belső világ labirintu¬
saiban, és rávezetheti őket, hogy fantáziavilágukat a kreativitás
forrásaként értékesítsék.
AZ ÉRETT PERSZEPHONÉ
Az archetípus eredetileg Koré, a leányka ugyan, de a földi nő nem

marad örökké ifjú. Lassanként elveszíti üdeségét, fiatalos rugal¬
masságát, és minden ránc egy-egy csapást jelent neki. A valóság rá¬
ébreszti, hogy sok minden, amiről álmodozott, már nem valósul¬
hat meg, és számos lehetőség bezárul előtte. Perszephoné ebben az
életszakaszban hajlamos a depresszióra.
Ha megmaradt a Koréval való azonosulásban, úgy a valóság ta¬
gadásán fáradozik. Külleme arra mutat, hogy minden igyekezete
a fiatalság látszatának fenntartására összpontosul. Hajviselete, ru¬
határa és sminkje egy nála jóval fiatalabb nőhöz illenék. Viselke¬
dése, mozgása suta, kapkodó, szertelen, látszik, hogy mindig csi¬
nos akar lenni, és az egész jelenség úgy, ahogy van, egyre kevésbé
illik a korához; ez egyre kirívóbb, egyre szánalmasabb.
Ha a középkorú Perszephoné nem akar többé Koré lenni, ha¬
nem érett nő, úgy elkerüli a nevetségessé válás veszélyét is. A dep¬
resszió egyébként, ami ilyenkor kerülgeti, fordulatot is hozhat az
életébe: vagy jóra, vagy rosszabbra fordul a sorsa, de mindenkép¬
pen történik valami. Lehet egy ilyen epizód a tartós, és élete végéig
lesújtó melankólia első jelentkezése, de lehet a meghosszabbodott
„serdülés” vége, és az érett, kiegyensúlyozott kor kezdete is.
AZ ÉLTES PERSZEPHONÉ
Az évek során az archetípus hordozója Koréból, a leányból Per-

szephonévá, az alvilág királynőjévé, magasztos és fennkölt úrnővé
válik, amint Homérosz szólt róla. Vagyis - ha minden jól megy -
hatvanöt éves korára, s azon is túl ő lehet az a bölcs és fejedelmi
egyéniségű öregasszony, aki ismerője mindazon titkoknak, amik
életnek és halálnak értelmet adhatnak. Túl van már riadalmasán
misztikus vagy lelki élményeken, felfakasztotta már önmaga spi¬
rituális mélységeinek forrását, s éppen ezért nem fél sem örege¬
déstől, sem haláltól. Ha valóban megérett, elkötelezte magát és ki¬
fejlesztette énjének más oldalait is, de közben fenntartja a kapcso¬
latot a benne élő Koréval, akkor személyisége, lénye egy része
örökké fiatalos marad.
PSZICHÉS ZAVAROK VESZÉLYE
Az istennő gondtalan leányka volt, amikor Hádész elragadta és

kényszerű menyasszonyává tette. Igaz, az anyja jóvoltából megsza¬
badulhatott, de miután evett a férje kezéből, s a holtak eledeléből,
az év egyharmadát a Tartaroszban kellett töltenie. Itt csak később,
s a maga erejéből lett úrnővé, és vezetővé az árnyak világában.
Minden mitológiai mozzanatnak lehet megfelelője a földi nő
életében. Végig lehet járni az érés folyamatának lépcsőit, de fenn
is lehet akadni valahol. A sebezhető istennők közül Hérának és
Démétérnek földi „megszállottja” el kell, hogy nyomja magában
az archetípus erős késztetését ahhoz, hogy fejlődni tudjon, és bol¬
doguljon. Perszephoné őstípusa engedelmességet, önalávetést és
passzivitást jelent, azt, hogy tudomásul vesszük: mások rendel¬
keznek velünk. A hét hölgy közül ő a legkevésbé tevékeny, viszont
előtte áll a fejlődés útjainak legnagyobb választéka is.
AZONOSULÁS KORÉVAL
Perszephoné, a leány bőrében élni annyit tesz, mint az örök kislány

szerepében maradni, aki nem kötelezi el magát sehová és senkihez,
PERSZEPHONé 217
hiszen a végleges döntés bezárná előtte az összes többi lehetőség

kapuját. Az ilyen nő úgy érzi, hogy még nagyon-nagyon sok ideje
van a döntésig, és nyugodtan kivárhatja, amíg valami megérinti és
megmozdítja. Egy Soha-soha országban él, mint a Pán Péter* című
mesében Wendy az elveszett kisfiúkkal, valahol, ahol az élet csupa
játék. Ha fel akar nőni, vissza kell térnie a való életbe. Wendy ter¬
mészetesen választ. Istenhozzádot mond Péternek, s az ablakon át
visszamászik a gyerekszobába, amit oly régen elhagyott, és tudomá¬
sul veszi, hogy fel kell nőnie. Az a küszöb, amelyet Korénak át kell
lépnie, hogy Perszephoné legyen, pszichés természetű.
A növekedés feltétele az, hogy a nő elkötelezze magát, és eleget
is tegyen a kötelezettségeinek. Ez eléggé nehezére esik. Nehezen
mond igent, és nehezen tartja be a szavát. A szabályokhoz alkal¬
mazkodnia sokkal megerőltetőbb, mint személyekhez. Akinek az
élet csupa játék, annak ugyancsak kemény dió iskolai tanulmá¬
nyokat befejezni, megülni egy munkahelyen, határidőket betar¬
tani, férjhez menni és gyerekeket nevelni. Az érés azt kívánja,
hogy keservesen harcoljon meg a saját passzivitásával, határozat¬
lanságával, felületességével és sodorhatóságával. Akkor is ki kell
tartani a döntés mellett, ha az már nem okoz akkora örömet, mint
eleinte.
Harminc- és negyvenéves kor között az örökifjúság illúziója
elszáll. A nő úgy érzi, valami még sincs rendjén. A biológiai óra
üt: már szülni kellett volna. Már tudja, hogy a foglalkozása untat¬
ja, hogy nincs jövője a dolognak, s a tükörbe nézve fölfedezi az
öregedés jeleit. Ha körülnéz a környezetében, látja, hogy a kortár¬
sai már családot alapítottak, befutottak, megállapodtak, lehagy¬
ták őt. Nyomot hagytak valamiképpen a világban, s ezzel véglege¬
sen, megmagyarázhatatlanul mások, mint ő.
Amíg a nő Koré, nem megy férjhez, vagy csak úgy tessék-lás-
sék köt házasságot, hiszen archetipikus képzetében - miután Há-
dész a holtak birodalmába vitte le - a házasság egyet jelent a meg-
halással. Ez a képzet éppen ellentéte Hérának, akit a Zeusszal kö¬
tendő frigy a mennyországba visz - ég és főid úrnőjévé tesz -,
kiteljesít. Perszephoné, a Koré borzad önmaga elveszejtésétől.
PERSZEPHONÉ CSAPDÁI
Amikor anya és leánya egymás karjába rohantak, Démétér első

kérdése ez volt:
„Ettél-é valamit, kislányom, vagy nem, amíg lent

voltál, mondd meg, mindketten hadd tudjuk a titkot.
Mert ha nem, akkor visszajöhetsz te a gyűlöletestől. .. ”
„Perszephoné, a nagyon szép, választ adva, ekképp szólt:

Édesanyám, semmit sem hallgatok el teelőtted.
Hogy Hermész, a szerencsehozó, gyors hírnök, apámtól
jött. .. hogy láss a szemeddel
•sfölhagyj szörnyű haraggal, dühhel az égiek ellen,
rögtön örömmel pattantam föl, csakhogy a férjem
édes gránátalmamagot tett titkon a számba,
s kényszerített rá, hogy nyeljem le, pedig nem akartam. .. ”7
Nos, ez nem felel meg teljesen a valóságnak. Perszephoné any¬

jában azt a hitet táplálta, hogy nem volt ura a sorsának, holott
éppen ő intézte úgy a mag önkéntes lenyelésével, hogy az idő egy
részét lent tölthesse az alvilágban.
A kibúvók keresése, a felelősség áthárítása, füllentések és mani¬
pulációk a Perszephoné-nők lehetséges jellemgyengeségei. Ennek
alapja, hogy okkal vagy ok nélkül, mindig gyengének, más, hatal¬
masabb vagy erősebb emberektől függőnek érzik magukat, s így
rátanulnak a kerülőutak és kibúvók keresésére céljuk elérése vagy a
konfliktus elkerülése érdekében. Olykor kivárják a megfelelő idő¬
pontot, vagy éppen hízelgéssel, lekenyerezéssel, lefegyverző visel¬
kedéssel próbálkoznak. Részigazságokat mondanak csak el, s ahe¬
lyett, hogy szembesülnének valakivel, inkább hazudnak valamit.
Perszephoné azért kerüli a konfliktust, mert attól tart, hogy
valaki - aki nyilván erősebb, mint ő - megharagszik rá. Ezen az
alapon szüleit, tanárait, főnökét és férjét egyaránt afféle pártfogó¬
nak tekinti, akinek a jóindulatát ki kell udvarolni, ha az ember
nem akarja a rövidebbet húzni.
A másik csapda, amely a Perszephoné-nő jellemét fenyegeti, a
nárcizmus - magyarán: hiúság és önszeretet. A Koré-nők idővel
PERSZEPHONé 219
annyira szorongóvá válnak, hogy szinte képtelenek másokhoz

kapcsolódni. Gondolataik örökké önmagukkal, kétségeikkel van¬
nak elfoglalva: „Hogy nézek ki?” „Elég szórakoztató vagyok?”
„Elég intelligensen szóltam hozzá?” Minden fillérjük ruhára, fod¬
rászra, kozmetikusra megy el. Szabadidejük nagy részét üzletek¬
ben vagy a tükör előtt töltik. Embertársaiknak egyetlen funkciót
szánnak: jelezzenek vissza. Biztosítsák őt, hogy fantasztikusan
néz ki, nagyon értelmes, és ő a legjobb nő a környéken. A többi
ember tehát csupán tükör lehet, ami a saját nagyszerűségüket ve¬
títi vissza rájuk.
AZ ALVILÁGBAN
A mítosz szerint Koré az elrablása után bánatos, egykedvű volt,

nem evett és nem mosolygott. Ez az időszak a lelki betegség meg¬
felelője, amit egyes Perszephoné archetípussal rendelkező nők¬
nek, úgy tetszik, el kell szenvedniük.
Ez az őstípus - akárcsak Démétéré, csak másképpen - hajlamo¬
sít a depresszióra, kivált, ha a nő úgy érzi, hogy azok, akik maguk¬
hoz láncolták, elnyomják őt, és korlátozzák a szabad mozgásban.
Ahelyett, hogy indulatait kiadná magából, önmaga ellen fordítja
negatív érzéseit, s a „ represszió ”-ból (A.ío\tá.s) „depresszió” \csz, azaz
melankóliás megbetegedés. Csökkent önértéktudat, önvádfás és
elszigetelődés esetén a lelki betegség szkizoid jellegű, mint Sylvia
Plath írónő esetében, de kétségkívül gyakoribb a depresszió.
Ez a melankólia nem jár panaszkodással, mint Démétérnél,
nem is látványos, nincs kéztördelés, fel-alá járkálás és lamentáció.
Az indulatoknak semmiféle útjuk nincsen kifelé, a felszín felé. Az
elszigetelődés egyre fokozódik, a passzivitás szinte teljes. Az egész
alak valahogy lengévé válik, valószerűtlen lesz mind testi, mind
lelki vonatkozásban. Nem eszik, nem szól. A depresszió mélyülé¬
sével a nő lénye egyre inkább hervadó virágra emlékezteti a szem¬
lélőt.
Egy magyar klasszikus nőalak kívánkozik ide, Vörösmarty
Szép Ilonkája:
„És ha láttál szépen nőtt virágot

Elhajolni belső baj miatt,
Úgy hajolt el, félvén a világot
Szép Ilonka titkos bú alatt...
Hervadása liliomhullás volt:
Ártatlanság képe s bánaté. ”8
A szenvedő Perszephoné nem borzolja mások idegeit. Mintha

mindenkivel szakított volna. Míg a depressziós Démétér jelenléte
a házban súlyos megpróbáltatás mindenkinek, mert ő tesz róla,
hogy senki ne érezze jól magát körülötte, Perszephoné olyan,
mintha a hátsó szobába húzódott volna vissza.
Vannak kislányok, akik már gyermekkorukban képzeletvilá¬
guk, álmodozásaik árnyvilágába vonulnak el a fenyegető valóság;
a harsány anya vagy az iszákos apa elől. Egyik betegem mesélte:
„Voltak külön kis helyeim, például a nappali sarkában a barna
karosszék mögötti zug, vagy a szomorúfűz lecsüngő ágai alatt egy
kis tisztás, ahol jól el tudtam rejtőzni. Órákat töltöttem ezeken a
helyeken nappali álmodozással, mindig azt képzeltem, hogy más¬
hol vagyok, messze ettől a háztól és ezektől a felnőttektől.”
Ha a valódi világ túlságosan fenyegető, vagy túl sokat követel
az embertől, elhatalmasodik rajtunk a belső világ: a képzeleté.
Egy ponton azonban a menedékhely börtönné válhat. Tenessee
Williams nőalakja, Laura, The Glass Menagerie (Az üvegmenazsé-
ria) című darab főszereplője is Perszephoné-nő, aki saját fantázia¬
világa foglyává válik, és képtelen visszatérni a valóságba.
így csúsznak bele egyes Koré- vagy Perszephoné-nők a pszi-
chotikus állapotba is. Világuk merő szimbólum és ezoterikus je¬
lentés, immár önmagukról is csak torzított tudomásuk van. Elő¬
fordul, hogy éppen a pszichózis indítja el a lelki érést, utat nyitva
a nőnek, hogy kitörjön a korlátok és tilalmak közül, amelyek be¬
szűkítik az életét. Van, aki éppen egy átmeneti pszichotikus álla¬
potot követően talál utat saját érzései szélesebb skálájához és a mé¬
lyebb önismerethez.
Természetesen mind a pszichózisnak, mind a melankóliának
kockázata is van. A legrosszabb, ami egy Perszephoné-nővel meg¬
történhet, az, hogy nem gyógyul ki a depresszióból, vagy - mint
Ophelia a Hamletben - a pszichotikus állapotból, és örökre az
PERSZEPHONé 221
alvilág foglya marad. Idejekorán megkezdett pszichoterápiával és

orvosi ellátással, ha ez szükséges, meg lehet akadályozni mindezt,
és a legtöbb esetben Perszephoné megtanulja, hogyan fejlődhet fel¬
nőtté, hogyan nyerheti el függetlenségét, érvényesítheti akaratát.
Amikor Perszephoné visszatért az alvilágból, Hekaté szegő¬
dött melléje kíséretül: Hekaté, a sötét hold, az útkereszteződések,
valamint a titokzatos démoni erők istennője, a varázslás ismerője.
Ő volt az is, aki meghallotta Koré sikolyát, és Démétért útbaigazí¬
totta. A pszichózisából felgyógyult nő gazdagabbá válik egy hato¬
dik érzékkel, mellyel felfogja a dolgok és események szimbolikus
jelentését is. Gyógyulása, a valós világba való visszatérése után
már egy másik dimenzióból is érti a dolgokat, s ezt jelképesen úgy
is kifejezhetjük, hogy Hekaté jár a nyomában.
A FEJLŐDÉS ÚTJAI
Ahhoz, hogy valami vagy valaki mellett el tudja magát kötelezni,

a földi nőnek mindenekelőtt le kell győznie a benne munkáló
(vagy inkább játszadozó) Korét. Jó, ha férjhez megy, és teljes szö¬
vetséget köt társával, akihez testileg-lelkileg tartozni akar, mert a
házasságban érett asszony lehet. Ha erre nincs lehetősége, akkor a
pályaválasztás és a választott hivatás melletti kitartás érlelheti fel¬
nőtté.
Lehullik a Koré-alkat arról is, aki valamilyen szerencsétlenség
folytán magára marad, és egyedül kell megbirkóznia az élet min¬
den nehézségével. Számos „jó házból való úrilány” életében erre
csak a válás után kerül sor, mindaddig azt teszi, amit vártak tőle.
Lovagol, teniszezik, egyetemre jár, majd férjhez megy egy rendes
fiúhoz. A válás oka nem egyszer csupán az, hogy a fiatalasszony
börtönnek érzi az otthonát. A házasságkötés nem változtatott
rajta, s úgy érzi, a válás lesz a kiút. S aztán a szükség megtanítja a
számlák és csekkek kezelésére, a biztosíték cserélésére, a szerelők¬
kel való egyezkedésre, és arra, hogy a munkájából megéljen.
Ez az archetípus - mint említettük - a fejlődés igen sokféle út¬
ját teszi lehetővé egy nő számára.
ALVILÁG APHRODITÉJA
Perszephoné - különösen Koré-változatban - egyáltalán nem szen¬
vedélyes szexpartner. Vagy úgy érzi, erőszakot tesznek rajta, vagy
engedelmesen részt vesz az aktusban. A rendelőben így nyilatkoz¬
nak erről: „Elmúlik egy hét, és akkor tudom, hogy már megint a
szex miatt van mosolyszünet”. „Receptekre szoktam gondolni
közben vagy ilyesmire.” „Néha tényleg fáj a fejem”. Vagy nyíltab¬
ban: „Nem kedvelem a szexet.” Nem kellene ennek így lennie.
Számos példát tudnék sorolni azok közül, akik megosztották velem
ezt a gondjukat, hogy egy Perszephoné-nő is szenvedélyes, lelkes
szexpartnerré válhat, ha akar.
A mitológiában is van egy mozzanat, amely Perszephonét és
Aphroditét összekapcsolja, s közelebb viheti a földi asszonyt saját
érzékisége fölfedezéséhez. Perszephoné tulajdonképpen az al¬
világ Aphroditéja, hiszen odalenn ő képviseli a szépséget és a
szerelmet, a szunnyadó, mély szexualitást. A gyönyörű Adónisz is
mindkét istennő szeretője volt, és egyiknek is, másiknak is a grá¬
nátalma a jelképes tartozéka (attribútuma).
Amikor a kényszerű menyasszony elfogadja Hádész kezéből az
alma magját, ezzel azt jelzi, hogy önként is visszatért volna hozzá.
Ezzel az aktussal meg is szűnt a kényszer, feleség immár: királynő
és a palota úrnője, nem pedig fogoly.
Ugyanez megeshet a földi nővel is, ha - akár több évi házasság
után is - megszűnik az az érzése, hogy egy alvilági alak hálójában
kell vergődnie, akinek kelletlenül az asszonya maradt. Megláthat¬
ja férjében az esendő, derék és becsületes embert, aki szereti őt. Ha
pedig megváltozik a kapcsolatról alkotott képe, akkor vonzalmat
érezhet a férje iránt, eldöntheti, az oldalán marad, és a bizalom és
megbecsülés új légkörében még a szexuális élete is megváltozhat.
„IDEGENVEZETÉS” AZ ALVILÁGBAN
Perszephoné és Hekaté lelki rokonsága lehet az oka, hogy egyes

Perszephoné-nők sajátos, olykor extatikus papnői jelleget is ölt-
hetnek. Valósággal megmámorosodnak a rítusoktól, mélyen át¬
élik a vallást.
PERSZEPHONé 223
Az alvilági vezető szerepe a földi világban a spiritiszta szeánszok

médiumaié. Ezek a médiumok diffúz, meghatározatlan, légies és a
koncentrációs képesség hiányával jellemezhető személyek, akik
alkalmasint extraszenzorális percepcióra (ESP) is képesek. Fogé¬
konyságuk kialakulásának feltétele persze az, hogy levessék Koré-
mivoltukat, és a Perszephoné-Hekaté elemet fedezzék föl önma¬
gukban; vagyis ne borzadjanak el az ismeretlentől, a rejtélyestől,
otthon legyenek az alvilágban, és, mint Hekaté, bölcsen tudják azt
is, hogy melyik a helyes út, a biztonságosabb ösvény.
Ha egy Perszephoné-nő leszállt az alvilágba: saját tudattalanja
mélységeibe, fölfedezte az archetipikus világ rejtett birodalmát, és
visszajött onnan, úgy közvetíthet e két oldal között. Aki feljött, és
nem fél visszamenni, hogy újra szemügyre vegye ezt az élményt,
meg is tudja fogalmazni a különbséget a közönséges és nem kö¬
zönséges realitások között.
—
Van, aki mint Sylvia Plath, vagy „Renée” Egy szkizofrén lány
önéletrajza című könyvében - át tudta menteni, tapasztalattá tudta
érlelni félelmetes és iszonyatos vízióit, hallucinációit, ominózus
találkozásait. Magam is nagy haszonnal forgattam ezeket a köny¬
veket mint pszichiáter, amikor elmeosztályon dolgoztam. Igen
eleven képet festenek arról, milyen élmény lehet a pszichózis. Az
alvilágból gyógyultan visszatérő Perszephoné terapeuta is lehet,
lelki vezető, aki kapcsolatot tud létesíteni mások és saját mélysé¬
gei között, és kalauzolni tudja betegeit, klienseit, s így segít nekik
megtalálni mindannak a szimbolikus értelmét, amivel odalenn
találkoztak.
TIZENEGYEDIK FEJEZET
Az alkimista istennő: Aphrodité
Aphroditét, a szépség és a szerelem istennőjét külön, és csak az ő

számára fenntartott kategóriába sorolom annak ellenére, hogy
mind a szűz, mind pedig a sebezhető istennőkkel mutat közös
vonásokat is. Ide egyetlen istennő tartozik: az alkimista Aphro¬
dité, aki egyedül birtokolja az átváltozás és átváltoztatás folya¬
matához szükséges mágikus hatalmat. A görög mitológiában ez az
istennő tiszteletet parancsoló, sőt félelmetes jelenlétet képviselt,
hiszen az ő befolyására estek szerelembe, s hoztak létre új életeket
istenek és halandók. Csupán a három szűzzel: Artemisszel, Athé¬
nével és Hesztiával nem tudott elbánni. Pügmalión kedvéért még
egy kőszobrot is hús-vér nővé változtatott. (Bezzeg Athéné eleven
embereket változtatott kővé!) Ő ihlette a költőket és szónokokat,
s máig ő szimbolizálja a szerelem mindenkit átformáló és alkotás¬
ra késztető erejét.
Számos szeretője lévén természetesen nem volt szűz, mégis azt
tette, ami neki tetszett - akárcsak Artemisz, Athéné és Hesztia.
Voltak gyermekei is szép számmal, mégsem volt sérülékeny, és
nem vált a férfiak áldozatává soha. Minden kapcsolata kölcsönös
szenvedélyen alapult. A szenvedély fontos volt számára, a hosszú
távra szóló elkötelezettség azonban nem.
Aphrodité beteljesült kapcsolatokat köt, és a szeretkezéssel új
életet teremt. Erre ösztönzi mindazokat, akik kapcsolatba kerül¬
nek vele. A teljesítménnyel szemben közömbös - ebben Hesztiá-
hoz hasonlít-, értékítélete merőben szubjektív.
Bárkit vagy bármit töltsön is be szépségével, hatása ellenállha¬
tatlan. Magnetikus vonzás keletkezik körülötte, a két kiszemelt
„áldozata” között pedig kémiai kötés alakul ki, és semmire nem
vágynak úgy, mint hogy egyesüljenek. Erős kényszert éreznek a
közeledésre, a beteljesülésre, a szeretkezésre, egymás „megisme¬
résére” - ahogy a Biblia kifejezi ezt az aktust. Noha maga a kény¬
szer merőben szexuális természetű, a késztetés gyakorta jóval mé-
AZ ALKIMISTA ISTENNŐ: APHRODITÉ 225
lyebb, spirituális és intellektuális is egyszerre. A „közösülés” szó az

„egyesülés” szinonimája, s mindez a beteljesülést, a befejezettségre
való törekvést is megvalósítja. Eggyé olvadni és megismerni annyit
jelent, mint valóban megérteni a másikat. Aphrodité ebben az érte¬
lemben a megismerés és megismertetés vágyát gerjeszti fel. Ha ez
testi intimitássá lesz, úgy fogamzás és új élet keletkezik. Ha az egye¬
sülés, a megértés szellemi természetű, úgy a „kémiai folyamat” az
értelemben, az érzelmekben vagy a szellemiségben, spirituális
szinten zajlik, és az új élet, amely ennek nyomán sarjad, ugyancsak
a pszichológiai, érzelmi vagy szellemi élet újszülöttje lesz.
Ebből következik, hogy Aphrodité befolyása nem korlátozó¬
dik a szerelemre vagy a szexualitásra. A „plátói” szerelem, a lelki
kapcsolat, a mély barátság, együttérzés vagy megértés mind az el¬
fogadás, a szeretet kifejeződése. Mindannyiszor, amikor valami
megvalósul, létrejön, kialakul, szárba szökken: egy tanulási folya¬
mat, egy kapcsolat terapeuta és kliens között, egy terv megvalósu¬
lása, egy tanács vagy segítség áldásos hatása; Aphrodité jelen van,
és inspirálja a résztvevőket.
TUDATA: „ RIVALDAFÉNY ”
Az archetipikus „Aphrodité-tudat” egészen sajátos dolog. Ebben

is ötvözi mind a szüzek, mind a sérülékenyek képességeit, mert
egyetlen gyújtópontba képes fókuszálni a figyelmét, mint az előb¬
biek, de befogadó is (emlékeztetőül: szórt fény egy jól világított
szobában), mint az utóbbiak. Aki ilyen tudattal rendelkezik, az át
is látja a terepet, de őrá is hatni tud a környezet.
Az ilyen tudat tehát sem a lézersugár éles és pontszerű jelle¬
géhez, sem a lámpa fényéhez nem hasonlít, hanem leginkább úgy
tudjuk elképzelni, mint egy színpadot megvilágító rivalda fényét.
Ha ebben a fényben nézünk valamit, annak a ránk gyakorolt
hatása jóval nagyobb, drámaibb, sőt - mintha nagyítón át néz¬
nénk - még meg is nő. Magunkénak érezzük, amit így látunk és
hallunk, reagálunk, rezonálunk is rá. Akik pedig a színpadon
vagy a pódiumon vannak, azok ihletet nyernek a közönség reak¬
cióiból, érzékelik a rájuk irányuló figyelem minden rezdülését, és
energiát merítenek belőle.
Amit az Aphrodité-tudat arany fényében látunk, magához

vonz, elbűvöl, felold, s könnyedén koncentrálunk rá, legyen ez
egy emberi arc vagy egyéniség, egy elmélet a világegyetemről,
vagy egy szép porcelánváza áttetsző formái.
Mindenki, aki beleszeret egy emberbe, egy helybe, egy eszmé¬
be, vagy egy tárgyba, Aphrodité-tudattal összpontosít rá és fogad¬
ja be, ez a tudat tehát többé-kevésbé valamennyiünk előtt ismerős.
Csakhogy nem mindenki szerelmes ám, aki így közeledik valami¬
hez vagy valakihez! Azok a nők, akik megtestesítik ezt az őstípust,
olyan odaadóan közelednek embertársaikhoz, mintha azok való¬
ban elbűvölőek, érdekesek és szépek lennének.
Az Aphrodité-tudat a borszakértőéhez hasonlatos, akinek az a
feladata, hogy egy új borfajtát törzskönyvezzen. Az illető termé¬
szetesen szereti a hivatását, és a bort is, mint ahogyan az Aphrodi-
té-nők is szeretik az embereket, és olyasformán közelednek hoz¬
zájuk, akár egy információ megszerzése érdekében, mint bor¬
szakértőnk, aki örömmel lát a feladathoz. A fény felé tartja a
poharat, amelyben a drága nedű illatozik. Meghatározza a színét,
megállapítja a tisztaságát, belélegzi a bor bukéját, s lassan belekós¬
tol, forgatja, nyelve alá teszi, ízlelgeti a karakterét, édességét vagy
szárazságát, s még az utóízét is megfigyeli. Óriási tévedés lenne
azonban feltételezni, hogy az a pohár bor, amit a szakértő ily mó¬
don kitüntetett „szeretetteljes figyelmével”, valami különleges¬
ség, ritka fajbor, vagy akár élvezhető lenne.
Ugyanilyen tévedésben szoktak lenni azok a személyek, akik¬
hez egy Aphrodité-tudatú nő odafordul. Sütkéreznek a rivalda¬
fényben, vonzónak és érdekesnek találják magukat, és elfogadott¬
nak is, hiszen Aphrodité pozitív és kedves módon reagál minden¬
re, amit mondanak, nem kritizál, és nem vizsgáztat. Ami éppen
érdekli, annak, ha átmenetileg is, de teljesen odaadja magát -
ilyen az archetípus stílusa. Megtévesztően csábító hatással van ez
a stílus a másik személyre, aki azt hiszi, elbűvölte partnerét, s
hogy az már bele is szeretett - holott erről esetleg szó sincs.
KREATIVITÁS ÉS KOMMUNIKÁCIÓ
Az Aphrodité- tudatot akkor fedeztem föl, amikor éreztem, hogy a
pszichoterápiás munkámban ugyanaz a tudati minőség vezet,
amely a művészeket is, amikor éppen alkotnak.
A terápiás ülés során elmélyülten hallgatom a beteget, aki tel¬
jes figyelmemet és empátiámat leköti. Ugyanakkor élénk agy¬
munkát is végzek, amikor a hallottakat a régebben hallott és tu¬
dott dolgokkal összevetem. Olykor fölmerül bennem egy kép, egy
hasonlat, egy gondolat vagy ötlet, valami, aminek jelentősége le¬
het. Vagy éppen az, amit a beteg mond, az anyag, amit hoz, vagy
az, ahogyan mondja, egy érzelmi reakciót mozdít meg bennem,
amit megjegyzek, és elraktározok magamban. Miközben éppen az
stimulál, serkent, hogy elmerülök a másik személyben, élénken
dolgozik az értelmem is.
Amikor az átalakulásán dolgozunk, erőteljes érzelmi klíma
alakul ki közöttünk, amely mindkettőnket áthat. Amint C. G.
Jung meg is állapította: az analízis mindkét személyiség teljessé¬
gét belevonja a folyamatba. „Két személyiség találkozása olyan, mint
amikor két elem találkozásából vegyidet keletkezik, ha a kötések egyál¬
talán létrejönnek, s mindkettő megváltozik. ”
Az Aphrodité-tudat minden alkotómunkában jelen van; ott is,
ahol a mester vagy a művész egyedül van. Ilyenkor a „párbeszéd”
az anyaggal folyik.
Jó példa erre a festőművész munkája, aki teljes elmélyültség-
ben dolgozik, folytonosan reagálva arra a véletlenre is, amelyet
egy ecsetvonás hoz létre. Miközben energikusan és merészen ke¬
veri és rakja fel a vászonra az árnyalatokat, mindig ötvöződik a
spontaneitás és a szakértelem, anyag és ember között kialakul a
kölcsönhatás. S miközben a részletekre figyel, a festő tudatában
van az egész vászonnak, annak, ami majd rákerül. Olykor hátra¬
lép, hogy objektíve is megtekintse, amit szubjektíve létrehozott.
A művész és az anyag közötti játék során pedig megfogan és meg¬
születik valami, ami eddig nem létezett.
A pozitív, hatékony kommunikációs folyamatokban ugyanaz a
kölcsönhatás figyelhető meg, mint a kreatív tevékenységben. Egy
beszélgetés lehet semmitmondó, üres, félreértésekre és sértődé¬
sekre okot adó esemény, de ölthet művészi formát is, ugyanakkor
olyan spontán, megindító és jóleső lehet, mint egy zenei impro¬

vizáció, v agy jam session, „örömzene”, amikor a jazz-zenészek
lelke együtt repül a muzsikával és a társukéval is. A beszélgető
felek olykor ugyanígy átszellemülnek, és egyre újabb dolgokat
fedeznek föl önmagukban és a másikban is, hiszen rezonálnak
egymás gondolataira. Ilyenkor mindkét fél átéli az Aphrodité-
tudat rivaldafényét, melyben a kommunikáció kibontakozik.
Minden esetben, amikor emberek Aphrodité-tudattal fordul¬
nak egymás felé, energia keletkezik, és ez az energia alkotókész¬
séggel, jó érzésekkel tölti el a résztvevőket, legyenek bár egy sze¬
relmespár, egy jazz-formáció, vagy egy lakóház terveinek a meg-
beszélői. Az ilyen tevékenység sohasem fárasztó, inkább stimulál.
Teljesen elmerülünk abban, amit teszünk, és a másik emberben,
akivel együtt vagyunk abban a tevékenységben. Az idő észrevét¬
lenül repül. Időérzékünk elveszítése általában vagy Hesztia, vagy
Aphrodité jelenlétéhez kötődik.
AZ ÁLMOK HORDOZÓJA
Téved, aki azt hiszi, hogy ahhoz, hogy álmaink valóra váljanak,
elegendő megtervezni, elgondolni azokat, s aztán szorgosan mun¬
kálkodni a megvalósításukon. Van még egy eleme az álmok meg¬
valósulásának, s olykor éppen ez a döntő: egy másik ember, aki
hisz benne, hogy álmunk valóra fog válni. Ez a „másik” az álmok
hordozója.
Dániel Levinson Seasons of a Man’s Life (A férfi életének korsza¬
kai) című munkájában úgy véli, hogy ezt a szerepet egy fiatalember
kamaszkora és felnőtté válása között egy „speciális” - meglehet,
rendkívüli - nő játssza, aki segíti megvalósulni az álmot, melylyel
maga is valamiképpen kapcsolatban van. Részt vesz a megformá¬
lásban, az átélésben, és mélységesen hisz a fiatalemberben, mint az
álom főhősében, áldását adja rá, elkíséri útjain és menedéket nyújt
neki, ahol reményeit színezgetheti, és új erőre kaphat.1
Erről a „rendkívüli nőről” C. G. Jung volt kliense, majd tanít¬
ványa és munkatársa, Toni Wolff azt írja, hogy a férfihoz fűződő
kapcsolata egyszerre erotikus és baráti, s emellett határozottan
intellektuális jellegű. Olyan ez a nő, mint az ógörögök társadalmá-
ban a hetérák voltak. A szó, illetve a fogalom kulturált, művelt, s

az akkori időkben szokatlanul szabad nőt jelentett, a japán gésá¬
hoz hasonlót. Ő lehet az inspiráló asszony, a múzsa. Toni Wolff
szerint a hetéra megtermékenyíti a férfi kreativitását, és segít neki
az alkotásban. Némelyek szerint Tóni nemcsak kollégája, de sze¬
retője is volt a mesternek, s meglehet, éppen az ő termékenyítő kö¬
zegében alkotta egyik-másik elméletét.2
Vannak asszonyok, akiket nemcsak egy, hanem több, olykor
számos tehetség is inspirálójának tekint, mert mindegyikükben
fölismeri a valóra váltható álmot, és hisz bennük. Ilyen volt Lou
Andreas Salomé, számos híresség szellemi és szerelmi társa, így
Rilkéé, Nietzschéé és Freudé is.3
Sokan tűnődtek már azon, hogy miért van oly kevés híres fes¬
tőművésznő, karmesternő, filozófus vagy mesterszakácsnő.
Gondolom, azért, mert a nőknek éppúgy szükségük lenne álmaik
hordozójára, a „másik”-ra, egy rendkívüli férfira, aki Aphrodité-
tudattal szemlélve munkálkodásukat elősegítené, hogy naggyá
váljanak. Hát erre a szerepre a férfiak nemigen vállalkoznak...
A tények ezen borús állása részben a sematikus szerepelvárá¬
soknak köszönhető, melyek megbéklyózzák a nők álmait és fantá¬
ziáját, korlátozzák a lehetőségeiket. Igaz, a kézzelfogható korlátok
(„Nőket nem alkalmazunk”) lassacskán lebomlottak, s ma már a
lehetőségek jóval szélesebb skáláján választhatunk, mint akár né¬
hány évtizede.
A PÜGMALION-HATÁS
Úgy gondolom, hogy az álom hordozója - terapeuta, pártfogó,
tanár, vagy szülő, aki .,jó kertésze” mások fejlődésének - olyasmit
idéz elő, amit Robert Rosenthal kutató pszichológus „Pügmalión-
hatás”-nak nevezett el.4 A dolog lényege, hogy a pozitív elvárások
igen erős hatást gyakorolnak az emberre. Pügmalión története
pedig a következő: Pügmalión Küprosz (Ciprus, Aphrodité szige¬
te) királya volt, és sokáig nem volt asszonya. Egyszer aztán elefánt-
csontból csodálatos nőalakot faragott védőjével, oly tökéleteset,
hogy maga is elcsodálkozott rajta. Úgy látta, ilyen arccal, ilyen
alakkal még soha élő asszony nem járt a földön. Alaposan bele is
szeretett a saját művébe. Csókolgatta, beszélt hozzá, becézgette,

simogatta s még ajándékokat is vitt neki: kagylókat, kerek kavi¬
csokat, tarka madarakat és sokféle virágot, még a Nap lányainak
könnyeiből született borostyánkövet is. A szobor azonban szobor
maradt. Végül eljött Aphrodité ünnepe, amit az egész sziget nagy
pompával ült meg. Maga az istennő is megjelent, és amikor a ki¬
rály áldozatot mutatott be neki, meghallgatta titkos kérését, és
eleven nővé változtatta a szobrot. Ő lett Galateia. A történetet
Ovidius Átváltozások című művéből ismerjük, G. B. Shaw is erre
utal darabja címében (Pygmalion).
Rosenthal kimutatta, hogy az iskolások részben a tanárok poz¬
itív vagy negatív várakozásának megfelelően fejlődnek. Gettólakó
fekete gyerekek például annál rosszabb előmenetelt tanúsítanak,
minél régebben járnak iskolába. Tanítóik mélységes meggyőző¬
dése ugyanis az, hogy ezek a gyerekek csak gyenge teljesítményre
képesek. A kutató kísérleti körülmények között vizsgálni próbál¬
ta azt is, hogy mi volt előbb: a pedagógusok alacsony igényszintje
tanulóikkal szemben, vagy a tanulók teljesítményszintje? Vizsgá¬
lódása azzal az eredménnyel zárult, hogy elvárásaink erősen be¬
folyásolják mások teljesítményét akkor is, ha ennek nem vagyunk
tudatában.
Egy kliensem, Jane, elmondta, hogy miután spanyol anya¬
nyelvű bevándorlók gyereke volt, eleinte nemigen mert megszó¬
lalni az iskolában, és a tanítói meg voltak győződve róla, hogy buta.
Negyedik osztályban még mindig alaposan le volt maradva a tan¬
anyagban. Ekkor azonban új osztálytanítója lett, aki más szemmel
nézte őt, szóra bírta, és olyan feladatokat adott neki, amelyeket
megítélése szerint meg tudott oldani. A „rivaldafény”-ben a kilenc¬
éves kislány megtáltosodott, kitűnő tanuló, s később kiváló tanító¬
nő lett belőle, aki maga is segíti tanítványai képességeinek maxi¬
mális kibontakoztatását.
Aphrodité Pügmalión-hatása összefügg azzal, amit az istennő
alkímiájának neveztem. Az alkimisták a középkorban, mint tud¬
juk, egyrészt „aranycsinálók” voltak, azaz fáradhatatlanul ügyköd¬
tek azon, hogy kevésbé értékes anyagokat arannyá változtassanak,
másrészt olyan titkok tudói, melyek őket magukat is átváltoztat¬
ták. Az alkímia ebben az értelemben ezoterikus pszichológiai
törekvés az er bér személyiségének átváltoztatására. Amikor na-
Az ALKIMISTA ISTENNŐ: APHRODITÉ 231
gyón beleszeretünk valakibe, akkor érezzük meg igazán Aphrodité

alkímiáját. Megrázó erővel tör ránk a változás: magunk is „arany-
nyá válunk” a másik szemében, és ő is a mi szemünkben, mert
széppé és értékessé tesszük egymást azzal, hogy betöltjük szeme¬
tünkkel, és figyelmünk reflektorfényébe állítjuk őt.
Mint már említettem, a szerelem csupán egy - jóllehet igen
találó - példa. Aphrodité kreatív, alkimista hatására bármilyen
közönséges, banális, mindennapi dolog, „kevésbe írtékes anyag”
felfénylik, és arannyá válik úgy, ahogy Pügmalion elefántcsont
szobra Galateiává változott a szerelem erejétől.
TIZENKETTEDIK FEJEZET
Aphrodité: a szerelem és szépség istennője,

kreatív nő és szerető
APHRODITÉ, AZ ISTENNŐ
Aphrodité, a szerelem és szépség istennője, akit a rómaiak Venus-
nak neveztek, valamennyi istennő közül a legszebb volt. Arca és
alakja szépségét, dús aranyhaját, lágy bőrét, ragyogó szemét és
csodálatos kebleit számos költő megénekelte, s róla maradt fenn a
legtöbb ábrázolás is. Homérosz szerint „édes mosolyú” istennő, „az
égilakókban ki édes vágyakat ébreszt, és ki igája alá veti múló emberi
fajtánk/és az egek röpülő madarát, s a vadak sokaságát, /mind vala¬
hányat a fold táplál s valahányat a tenger. .. ”
Az ókorból számtalan vázafestmény, dombormű és lenyűgöző
szobor maradt fenn róla, melyek meztelenül, vagy félig öltözötten
ábrázolják, hogy a bájos, érzéki test jól érvényesüljön. Ilyen - hogy
csak a leghíresebbeket említsem - a méloszi (milói) Vénusz, a
kürénéi és a knidoszi Aphrodité. Legtöbbjük római másolatban
maradt fenn. Az újkori festőknek is kedves témája: Botticelli
Vénusz születése című képe a firenzei Uffizi kincse, de megfestette
Giorgione, Tiziano, Rubens és még sokan.
A leggyakoribb jelző az „arany”, amit a görögök az istennővel
társítottak. Ez annyit jelentett: „szép.” Aphrodité jelvényei az enyel¬
gő galamb, a szépségéről és páros életéről híres hattyú; virág - kivált
rózsa - a szerelmesek hagyományos ajándéka és jelkép-virága, édes
gyümölcsök, s főként a gránátalma (ez Perszephoné jelvénye is).
Aphrodité születésének, származásának két változatát ismerjük,

mivel Hésziodosz és Homérosz két merőben más történetet mond
el ezzel kapcsolatban.
APHRODITé 233
Homérosz szerint Aphrodité a szokásos módon jött a világra,

Zeusz és egy tengeri nimfa, Dióné vagy Deinóné leánya.
Hésziodosz története úgy szól, hogy amikor Kronosz Gaia
tanácsára egy sarlóval levágta apja, Uranosz nemi szervét, a ten¬
gerbe hajította azt, s a tajtéktól - az elcseppent ondótól - fogant,
ami megtermékenyítette a tengert. A habokból gyönyörű fiatal
nőként kelt ki az istennő.
Ezt a jelenetet tette halhatatlanná Botticelli képe, melyen
Vénusz bájos, a reneszánsz ízlésnek megfelelően telt alak, szép
hosszú szőke hajjal, amit a szélistenek fújnak, s mellyel kissé el¬
takarja szemérmét. Egy jókora kagylón áll, s körben rózsák hull¬
nak rá. A hagyomány szerint Küthéra (Ciprus) szigete mellett tör¬
tént mindez, ezért nevezik Aphroditét vagy Vénuszt Küthereiá-
nak is.
Miután Ciprus szigetén partra lépett, csatlakozott volna Érosz-
hoz (aki e szerint a változat szerint már előtte létezett, a másik vál¬
tozat szerint Arésznak maga szülte Aphrodité). Szépsége számos
istent elvakított, s többen is szerették volna feleségül venni, de
Aphrodité, aki szabadon választott, Héra eltaszított, sánta kovács¬
isten fia mellett döntött - akit utóbb sűrűn fölszarvazott. Meg¬
lehet, hogy a kézművesség és a szépség frigyéből születő művé¬
szetet szimbolizálja ez a házasság.
Aphrodité egyébként az olümposziak második generációjával:
Zeusz, Poszeidón és Hádész fiaival szerelmeskedett. Árésszel, a
hadistennel, Zeusz és Héra másik fiával - azaz a sógorával -
hosszas kapcsolata volt, melyből két fiú származott, éspedig Dei-
mosz (Erőszak) és Phoibosz (Félelem). E kettővel vonult Árész a
csatákba. További három gyermekük született még. A legismer¬
tebb Erósz, aki segít anyjának szerelembe ejteni a kiszemelt „ál¬
dozatokat,” s aki a rómaiaknál az Ámor vagy Cupido nevet kapta.
Keletkezéséről - akárcsak az anyja születéséről - több eredetmon¬
da is van. Egyes hagyományok szerint Erósz a teremtés őserői
közé tartozik, s mint ilyen, már az istenek és titánok előtt is lé¬
tezett, s Uránosz megcsonkítása után a habokból kikelő Aphro¬
ditét ő kísérte a szelekkel együtt Kütheré szigetéig.
Később ifjúként, nyíllal ábrázolták, vagy leggyakrabban Ámor
és Psyche történetével kapcsolatosan szárnyak és nyíl nélkül.
Nem volt olyan jelentékeny, hogy az Olümposzra került volna, s a
képzőművészetben az újabb korok már pufók csecsemőként ábrá¬

zolják angyalszárnyacskákkal és göndör fürtökkel.
Árész gyermeke volt Anterósz, a viszontszerelem, és Harmó¬
nia, aki Kadmosz királyának felesége lett.
Másik kedvesétől, Hermésztől, az istenek küldöncétől Aphro¬
ditének csak egy gyermeke született, aki mind az apja, mind az
anyja nevét és nemét viseli: Hermaphroditosz. Ovidius, a költő
úgy tudta, férfinak született, s mert szülei szépségét is örökölte,
egy nimfa beleszeretett. Hermaphroditosz elutasította a nimfát,
de az patak képében körülfogta és könyörgött az isteneknek, hogy
egyesítsék testüket. így lett kétnemű.
Szimbolikus értelemben és a szóhasználatban is a biszexual-
itást, a mindkét nem iránti vonzódást jelenti ez a mitológiai alak.
Orvosi nyelven ma is hermafroditizmusnak nevezik azt a születé¬
si rendellenességet, amikor valakin mind a férfi, mind a női nemi
szervek kifejlődnek.
APHRODITÉ ÉS A HALANDÓK
Aphrodité mítoszaiban nagy szerepet játszik a halandókkal való

kapcsolata. Többször megesett, hogy halandó férfiakon segített,
ha azok könyörgésükkel hozzá fordultak. Hippomenész imáját is
meghallgatta ama bizonyos futóverseny előestéjén, s adott is neki
három aranyalmát, hogy megnyerje a versenyt, Atalantét, és az
életet. Pügmalión is az ő segítségével tudta csak életre kelteni gyö¬
nyörűséges elefántcsont szobrát.
Magát Zeuszt is gyakran űzte halandó nők karjába, s Homé¬
rosz szerint ő, a főisten „hajított édes vágyat a szívébe” egy halandó
iránt; „ne lehessen egymaga ártatlan, ki halandó ágyba sosem szállt”. 1
Ida hegyén legeltette barmait egy gyönyörű ifjú -„alakja akár
csak az égi-lakóké”: Ankhíszész, amikor Aphrodité, alaposan ki¬
csípve magát, szűz hajadonként elébe állt, és megvallotta neki
szerelmét. Természetesen lángra lobbant iránta Ankhíszész is, és
sátrában magáévá tette az istennőt, aki ezek után mély álmot kül¬
dött rá. Amikor az ifjú fölébredt, Aphrodité megmutatkozott
előtte isteni mivoltában is, azonban nem büntette meg, amiért
meglátta őt, mint Athéné és Artemisz, hanem naggyá tette az
APHRODITé 235
emberek között, és megszülte fiát, Aineiaszt, aki később Rómát

alapította.
Adónisz gyászos históriájáról volt már szó Perszephoné feje¬
zetében. Földi halandó volt ő is. Születésének körülményei azon¬
ban meglehetősen pikánsak.
Aphrodité egyik papnője, Szmürna (vagy Mürrha) az istennő
szörnyű parancsára beleszeretett a saját apjába. Hogy miért sújtot¬
ta ez a büntetés, arról megoszlanak a vélemények. Egyes változa¬
tok szerint Aphrodité azért keltett benne tiltott szenvedélyt, mert
Szmürna anyja azzal kérkedett, hogy leánya még magánál az is¬
tennőnél is szebb, mások szerint elmulasztotta az illő tisztelet-
adást az oltáránál. Bárhogy is történt, tény, hogy álruhában besur¬
rant atyjához, és a szeretője lett. Az atya néhány együttlét után
fedezte föl, hogy a csábító nő a saját leánya. Rémületében és iszo¬
nyatában meg akarta ölni. Műrrha azonban akkor már Adoniszt
hordta a szíve alatt. Apja haragjától tartva elmenekült otthonról, s
addig bolyongott, míg az istenek megszánták, és illatos fává
(mirha) változtatták. Adónisznak születésekor a fa kérgét kellett
átszakítania. Csodálatos gyorsasággal növekedett - így az egyik
változat s ekkor, bátor vadászként látta meg Aphrodité, aki
forró szerelemre gyulladt iránta. A másik változat, hogy egy
ládában Perszephoné gondjaira bízta a csecsemőt, aki az alvilág¬
ban serdült fel, s első szeretője az alvilág úrnője lett volna.
Aphrodité tehát beleszeretett Adóniszba, leszállt az Olüm¬
poszról, elhanyagolta kedves szigetét is, és beállt kedvese mellé
vadászni. Veszedelmes vadra azonban soha nem lőtte nyilát, és
óvta ettől Adoniszt is. Az ifjú azonban, alighogy egy kis időre ma¬
gára maradt, egy hatalmas vadkant sebzett meg, amely rárohant a
vadászra, és kegyetlenül szétszaggatta.
Halála után - s itt már a két mítosz találkozik - egy időre min¬
den évben feljöhetett az alvilágból Aphroditéhoz. Minden csepp
véréből virág fakadt: a tavasszal sárgán, nyáron vérpirosán virító
gyenge szirmú hérics (Adonis). Az Adónisz-kultusz lényege a ha¬
lálból való visszatérés és a termékenység visszatérése, amit oly sok
mítoszban fölfedeztünk már.
Aphrodité haragja lesújtott egy ifjúra, aki nem tisztelte őt, és
csak Artemisz oltárát díszítette vadvirággal. Hippolütosz, Thé-
szeusz és egy amazon fia volt ez az áldozat. Aphrodité bosszút for-
ralt ellene, s feltüzelte iránta mostohaanyja, az ifjú Phaidra vá¬

gyát. Egyszer, amikor Thészeusz távol volt otthonról, Phaidrából
kitört a titkolt szenvedély, Hippolütosz azonban felháborodva
utasította vissza mostohaanyja közeledését. Phaidra megalázott-
ságában önkezével vetett véget az életének, de búcsúlevelében azt
írta férjének, hogy mostohafia megerőszakolta őt. Amikor Thé¬
szeusz hazatért, és megtudta, mi történt, hitelt adva a vádnak Po-
szeidónhoz fohászkodott, hogy pusztítsa el a hálátlant. Az a ten¬
gerből egy szörnyet bocsátott a parton kocsizó Hippolütosz lovai
elé, azok pedig rémületükben felborították a kocsit, és halálra
hurcolták a fiút. Artemisz sem tudta megmenteni. Aphrodité elég¬
tételt vett - Phaidra élete árán.
Atalanta és Psyche jobban jártak az istennővel való kapcsola¬
tukban. Atalan tárói volt már szó: bátor vadász volt, Artemiszhez
hasonlatos. Aphrodité hatására felvette Hippomenész almáit, vál¬
lalta a szerelmet és az elkötelezettséget: megváltozott.
Psyche történetéről még lesz szó ebben a könyvben. Ez a földi
leány olyan szép volt, hogy Aphrodité másának nevezték, és olyan
hódolattal adóztak neki, amilyen csak az istennőknek jár. Psyche
tudta, hogy szépsége és tisztelete sérti Aphroditét, ezért fölkereste
az istennőt, aki feladatokat rótt rá. Ezeket segítség nélkül képte¬
len lett volna megoldani, segítséggel azonban sikerült elvégeznie
mindazt, amivel Aphrodité megbízta. Az istennő olyan átváltoz¬
tató erővel bírt, hogy a sebezhető, halandó leány halhatatlanná
válhatott.
Az Aphrodité-archetípus
„Édesanyám! nem perdül a rokka, olyan

szakadás ma a szál, -
vágy nehezül rám;
mert a sudár, szép Aphrodité letepert!
szerető, szerető
kell ma nekem már!”
(Szappho: Töredék. Radnóti Miklós fordítása)2
Ez az őstípus hordozza a szerelemben, a szépségben, a szexuali¬

tásban lelt örömünket. Ereje, ösztönző hatása legalább akkora,
APHRODITé 237
mint két másik, ösztönjellegű társáé: Héráé és Démétéré. Aphro¬

dité kényszerítő erejével mind a kreatív - (alkotó) mind a pro-
kreatív (teremtő) funkciók betöltése felé löki a nőket, az ő hatása
tehát, ha megfogan bennünk valami - vagy valaki.
A SZERETŐ
Minden nő, aki kölcsönös szerelembe esik valakivel, valóságos
megtestesítője lesz az archetípusnak. Közönséges halandóból - ha
csak egy időre is - egy csapásra istennővé válik, úgy érzi, hatalma
van, vonzó és érzéki őstipikus szerető: Aphrodité maga.
Akinél általában ez az archetípus dominál, nagyon könnyen
lesz szerelmes, és könnyen bele is lehet szerelmesedni, mert sze-
xepiles. Erotikusán fűtött vonzáskörében a férfiak szexuális öntu¬
data fokozódik. Mindketten vonzónak érzik magukat, a feszült¬
ség magasba szökken, és a pár egymás bűvkörébe kerül.
Azokban a kultúrákban, ahol a szexualitásról azt tartják, hogy
lealacsonyítja a nőket - mint a zsidó-keresztény és az iszlám kul¬
túrában s más patriarkális társadalmakban is -, a szerető, az Aphro¬
ditét megtestesítő nő csábító vagy szajha. Aki tehát ki is éli ezt az
archetípust, összeütközésbe kerül az érvényes erkölcsi normák¬
kal. A bibliai időkben ezeket a nőket megkövezték, s van iszlám
ország, ahol még ma is halálbüntetés vár rájuk.
Amíg a szerelem kölcsönös, mindkét fél Aphrodité-tudata
aranyfénybe vonja a másikat is és önmagát is. Ebben az „aranyló”
térben minden érzéki benyomást fokozott intenzitással él át az
ember: az ízek ízesebbek, a zene érthetőbb, a színek élénkebbek. a
szeretett személy szavai, érzései közvetlenül jutnak el hozzánk,
érintése felfokozódik.
Ha azonban olyasvalakibe szeretünk belé, aki nem viszonozza
érzelmünket, valóságos megszállottjaivá válhatunk a boldogtalan
szerelemnek. Úgy járhatunk, mint Phaidra, hiszen minél inten¬
zívebb a szerelem, annál fájóbb és megalázóbb az elutasítás.
AZ ARCHETÍPUS AKTIVIZÁLÓDÁSA
Ahogy az istennő eredetének is két mítosza van, két útja van annak
is, hogy ez az őstípus feléledjen a személyiségünkben.
Az első egy drámai indítás, amikor is Aphrodité teljes nagy¬
ságában és félelmetes valójában, mint parancsoló jelenlét kél ki a tu¬
dattalan tengeréből. Ha a szexualitást ösztönkésztetésként éli át a
nő, úgy annak vajmi kevés köze van a szerelemhez vagy vonzalom¬
hoz a férfi iránt, aki a vágyát fölébresztette. Amolyan „lemetszett”
szexualitás az csupán, ahogy Hésziodosz leírja az istennő születését.
Az ilyen érzékiség el van vágva az intimitástól, gyengédségtől.
Hirtelen erővel feltámadó szexualitásról nem egy nő számol be
a pszichoterápiás foglalkozásokon. „Olyan szenvedély töltött el,
amit el sem tudtam képzelni. Csodálatos volt és ijesztő is”3- mond¬
ta egy betegem. A fiatal lányok egy része, ha fölismerte Aphrodité
hatalmát, keresi is a másik nem közelségét. Mások óvatosabbak.
Egy kliensem elmondta például, hogy a tanulásba menekült, nem
randevúzott, és ragaszkodott hozzá, hogy csak lányokat oktató
iskolába járhasson. „Úgy gondoltam, valami szellemi kolostorba
kell vonulnom, amíg biztonságosan férjhez nem megyek. Addig
jobb, na kísértésbe se esem.” Az Aphrodité-nő már az első alka¬
lom után tudja, hogy amint a figyelme erotikus módon egy férfi fe¬
lé fordul, és a teste felajzott lesz, ellenállhatatlan vágy löki a sze¬
retkezés felé, s meg is akarja ismételni, amit már átélt. Egybe akar
olvadni a férfival, és szenvedélyét az orgasztikus kielégülésig, az
:mberfeletti csúcsig ki akarja élni.
Vannak nők, akik nem óvakodnak ettől az élménytől. Egy má¬
sik kliensem nyilatkozata példázza ezt a magatartást: „Emlék¬
szem, mennyire vártam a randevút, és nagyon élveztem, bár ma
már tudom, hogy csak a szexet szerettem benne.”
A lassan kibontakozó archetípus Aphrodité születésének másik
mítoszával magyarázható. Ez az az út, amikor az érzékiség egy kapc¬
solatban, a szeretet és szerelem biztonságban ébredezik, a bizalom¬
ban, ami lassan lebontja a gátlásokat. Homérosz analógiája ez, mely
szeri... Aphrodité Zeusz és Dioné nimfa leányaként nőtt fel.
Egy asszony, akinek a férje előtt is több szeretője volt már, két
éve együtt volt mára férjével, mikor átélte az első orgazmusát.
„Mintha a testem csak most tudná, hogyan kell” - mondta.
APHRODITé 239
A TEREMTÉS ÖSZTÖNE
Aphrodité képviseli a fajfenntartás ösztönét is, hiszen a szexuális
késztetés és szenvedély istennője, tehát a teremtés, az új élet edé¬
-
nyévé változtathatja a nőt hacsak nem szed fogamzásgátlót.
Ellentétben a Démétér-nővel, aki azért szeretkezik, hogy gyer¬
meke legyen, az Aphrodité hatása alatt álló nő kifejezetten a szexuá¬
lis vagy szerelmi élményre, a férfira vágyik. Még az óvszer hasz¬
nálatát sem tartja megfelelőnek, hiszen az elvesz az élmény sponta¬
neitásából.
Növeli a nem kívánt terhesség kockázatát, hogy egyes nők a
menstruációt követő tizennegyedik nap körül, tehát a terhesség
létrejöttének legvalószínűbb napjaiban érzik legerősebben Aphro¬
dité befolyását. Ilyenkor a legfogékonyabbak, erotikus álmaik
vannak, és ha nincs partnerük, ilyenkor érzik leginkább a szexuá¬
lis élet hiányát.
ALKOTÁS LEHETŐSÉGE
Aphrodité változtató ereje lenyűgöző. Rajta keresztül árad a von¬

zás, az egyesülés, a megtermékenyülés, az érés és az új élet szüle¬
tése. Ha pusztán férfi és nő közötti testi folyamatról van szó, úgy
az új élet egy kisbaba. A dolgoknak ez a sorrendje azonban min¬
den alkotási folyamatban ugyanaz: vonzás, egyesülés, fogamzás,
érlelődés és egy új mű születése. így rögzíti ezt a nyelv is. Az al¬
kotás eredménye lehet bármilyen elvont, akár két eszme ihletett
egybe olvadása, ami alkalmasint egy új elmélet megalkotásához
visz.
Alkotómunka szenvedélyes kötődés nélkül alig gondolható el.
Kötődhetünk bármilyen tárgyhoz, tudományhoz, nyelvhez vagy
művészi kifejezésmódhoz a szerelem vak szenvedélyével. Az új
teremtmény, amelyet életre hívunk, egy kézirat, egy festmény,
egy zenemű vagy egy koreográfia lesz, esetleg egy új elmélet vagy
gyógyszer. Az alkotó számára az alkotás tárgya áll az Aphrodité-
tudat rivaldafényében, s az egész úgy fest, mint egy szerelmi tör¬
ténet, szenvedélyekkel, csalódásokkal, szenvedéssel, kihordással,
szüléssel és az „újszülött” fölötti extatikus örömmel.
Az alkotó éppúgy nagynak, mindenhatónak érzi magát az ihlet

óráiban, mint a szerelmes, akit viszontszeretnek. Minden érzéke
élesebbé válik, számtalan csatornán fogadja be az érzéki benyomá¬
sokat, s ezek mind együttműködnek az alkotás létrehozásán.
Olykor a kreatív tevékenységek egész sorára készteti ez az arche¬
típus a hordozóját. Ha az egyik terv a megvalósulás fázisába jut,
máris fölmerül egy újabb lehetőség, amely lelkesíti.
Előfordul, hogy egy nőben Aphrodité romantikus és kreatív
aspektusa egyenlő erővel munkál. Az ilyen asszony intenzív kap¬
csolatokba bocsátkozik - egyikbe a másik után -, s közben elmerül
a saját alkotómunkájában is. Azt követi, ami és aki éppen elbűvöli,
és általában szabálytalan életet visz, mint Isadora Duncan vagy
George Sand.
APHRODITÉ KIMUNKÁLÁSA
Aphrodité azt az őstípust képviseli, amely a legszorosabb kapcso¬
latban áll az érzéki és érzékszervi élményekkel. Ha tehát érzékelé¬
sünk finomságán munkálkodunk, és megtanulunk az „itt és most”
élményében elmerülni, ennek az őstípusnak nyitunk ajtót - ön¬
magunk felé.
A szerelmesek természetes módon hangolódnak rá egymás ízé¬
re, illatára, formáinak szépségére. A zene és a simogatás fokozza
örömüket. A szexuálterapeuták éppen arra tanítják meg a párokat,
hogy miképpen lehet elmerülni a pillanat örömében, az érzékek
élvezetében anélkül, hogy valamely cél lebegne a szemük előtt.
A bűntudat és az erénycsősz attitűd akadályozza a szeretkezés
örömét, éppúgy, mint a kritikai hozzáállás a műélvezetet. A szigo¬
rú erkölcsök tiltják az örömöt, a játékot és minden egyéb „fölösle¬
ges” aktivitást is, mint a szex. A szerelemre és szépségre való tö¬
rekvést sokan a legjobb esetben frivolitásnak, a legrosszabb eset¬
ben bűnnek tartják. Az Athéné- és Artemisz-nők megvetik az
Aphrodité-nőt, mert a pillanatnak él, Héra és Démétér pedig az
értékeiket - a monogámiát és az anyaszerepet - féltik tőle. Per-
szephoné- és Hesztia-nők részéről - minthogy ők kevésbé fogé¬
konyak a „külső” varázserőre, ami introverziójuknak köszönhe¬
tő - kevesebb kritika éri az Aphroditéket.
APHRODITé 241
Ha valaki értéknek tekinti mindazt, „mit Aphrodité ád”, s meg¬

próbálja fejleszteni személyiségének ezt a dimenzióját, máris
nagy lépést tett a gazdagodás felé. Ezután időt és alkalmat kell
adnia Aphroditének a helyfoglalására. Áldásos lehet, ha a háza¬
spár olykor gyerekek nélkül megy nyaralni, és fesztelen környe¬
zetben tudnak foglalkozni egymással, szórakozni, beszélgetni és
szeretkezni. A masszázs sem a professzionális hölgyek előjoga,
bármelyik asszony megtanulhatja - és megtaníthatja rá a férjét is.
Mindenféle ritmikus torna vagy tánc hozzájárul ahhoz, hogy az
ember jól érezze magát a testében - ami fontos feltétele annak,
hogy jól tudja magát érezni az ágyban.
Érzéki örömet okozhat a költészet, a zene és mindenféle mű¬
vészet élvezete is. Az esztétikai öröm is Aphrodité befogadásának
egy módja. A művészi képességek is fejleszthetők, s ha valaki nem
is jegyzett alkotó, teljesen feloldódhat a vizuális, auditív vagy ki-
nesztetikus élményekben, magyarán: festhet, muzsikálhat, dalol¬
hat és táncolhat a maga kedvére.
APHRODITÉ, A FÖLDI NŐ
Amióta az istennő pompás meztelenségében, szőkén és nagy dom¬

borulatokkal kilépett a tengerből, a szerelem istennőjét a dús, sző¬
ke szépségek testesítik meg, mint Brigitte Bardot vagy Marilyn
Monroe. Olykor a külsőségek megvannak ugyan: a dús keblek, az
érzéki száj, a szőkeség és a karcsú derék, valami mégis hiányzik.
Az Aphrodité-nő inkább vonzerejéről, semmint külső tartozékai¬
ról ismerszik meg. Ennek az őstípusnak „karizmája”, személyes
varázsa van, valami magnetikus légkör, amely körülveszi, és a
nőies külsőhöz társulva Aphroditévé avatja.
Hiba lenne azt hinni, hogy az Aphrodité-nő a terem másik
végéből is magához vonzza a hímnemű közönséget. Akik azonban
közel kerülnek hozzá, elbűvölőnek és kedvesnek találják. Számos
olyan nő, akiből „tizenkettő egy tucat”, ha csak a külsejét vesszük
szemügyre, személyisége vonzó melegségével és öntudatlan érzé¬
kiségével hat másokra. Ezeknek a „kis szürke verebeknek” min¬
dig van férfi az életében, valaki mindig legyeskedik körülöttük,
míg tehetségesebb, szemre is csinosabb nővérük esetleg óraszám
bűvöli a telefont, és hiába várja, hogy felkérjék táncolni. „Mit

esznek rajta?” - tűnődik húga sikerein.
APHRODITÉ, A KISLÁNY
A gyermek Aphrodité ártatlan, kacér kis jószág lehet. Olykor már

pici korban sajátos módon kezeli a férfiakat, mintha valami tudat¬
talan érdeklődés lappangana benne a másik nem iránt, amit szinte
érzéki pillantásokkal és mosolyokkal fejez ki. A rokonokat és láto¬
gatókat viselkedése ilyesféle megjegyzésekre indítja: „Na, vigyáz¬
hattok rá eleget, míg felnő!” „Ezt a lányt hamar férjhez kell majd
adni!” „Csak úgy nyüzsögnek majd az udvarlók a házban!” Na¬
gyon élvezi, ha a középpontban lehet, szereti a szép ruhákat, oly¬
kor két-három évesen már a tükör elé áll anyja bizsujával a nya¬
kában. Általában nem félénk, sőt, ha nem figyelnek rá, mókázás-
sal, trükkökkel is felhívja magára a figyelmet.
Nyolc-kilenc évesen már alig várja, hogy sminkelhesse magát,
és felnőttes ruhákat hordhasson. Titokban minden kozmetiku¬
mot kipróbál. Tinédzserként rajong a rockzenészekért, vagy
egyes énekesekért, színészekért. Némelyikük már serdülő korá¬
ban vonzó, és ezt tudja is. Nagyon élvezi a hatalmát - különösen -
az idősebb férfiak fölött.
A SZÜLŐK SZEREPE
Vannak szülők, akik előszeretettel hangsúlyozzák leánykájuk

szépségét. Öltöztetik, fényképezik, szépségversenyre viszik, való¬
sággal menedzselik a kis Aphroditét - mindaddig, amíg fel nem
serdül.
Amint eljön a nemi érés ideje, a szülők egy félfordulattal az
ellenkezőjét kezdik erőltetni mindannak, amit eddig ápoltak, s
most azért büntetik a kislányt, amit eddig helyeseltek. Vagyis
előbb büszkélkednek a kiváló portékával, aztán az erénycsősz
rémületével megpróbálják a pult alá dugni.
Különösen az apák viselkedése kritikus ilyenkor. Vannak,
akik hangos jelenetekkel, számonkérésekkel építik a falat önma-
APHRODITé 243
guk és a lányuk közé. Némelyek a legszigorúbb tiltásokig és a leg-

megalázóbb ellenőrzési kísérletekig is elmennek. A lányok szem¬
látomást együttműködnek ebben a civakodásban, s ez mindkét
felet megóvja a vérfertőző gondolatoktól. Más apák viszont kife¬
jezetten csábítóan viselkednek, s minden fölbukkanó udvarlót
igyekeznek lefokozni.
Különböző az anyák viszonya is a szárba szökkenő virágszál¬
hoz. Vannak, akik igen szigorúan ítélik meg az öltözködését, haj¬
viseletét, zenei ízlését, még akkor is, ha az a korcsoportjának telje¬
sen megfelelően alakul. Igyekeznek olyan ruhadarabokat rátuk¬
málni a serdülő lányra, melyek minél többet eltakarnak, és ők is a
tiltások hívei. Vizsla szemekkel méricskélik leányuk mindkét
nembéli kapcsolatait, és hajlamosak rá, hogy mindenkiben „szex¬
mániás” lényt sejdítsenek.
Az apák és az anyák viselkedése egyaránt emlékeztethet egy
börtönőrére és egy szigorú nevelőnőére, aki tolakodó módon ku¬
tat az Aphrodité-lány holmija között, azzal az ürüggyel, hogy
„rajta tartja a szemét”. A találkák minden apró részletéről tudni
akar az olyan anya, aki - mint Démétérnél említettem - a lányán
keresztül újra akarja élni az életét, s hogy eleget lehessen neki ten¬
ni, ugyancsak sok sikert kell learatni a fiúk körében.
Egyes anyák féltékenyek ezekre a sikerekre, mivel a magukét
érzik fenyegetve általuk. Flörtölnek leányuk udvarlójával, olykor
lekicsinylőén nyilatkoznak róla, vagy idétlen összehasonlításokat
tesznek, aláásva a saját lányuk nőiességét.
A segítőkész szülők nem becsülik túl az Aphrodité-kislány tu¬
lajdonságait, s főleg nem azokat tartják egyedül fontosnak és ápo¬
lásra méltónak. Mindketten éppen úgy örülnek a kislány vonzere¬
jének, mint annak, ha például intelligens, barátságos, ügyes a
sportban, vagy valamilyen művészeti ágban. A kimaradást ille¬
tően - a bizalom kiépítése mellett - olyan intelmekkel látják el, és
olyan korlátokat szabnak neki, amelyek életkorának és érettségé¬
nek megfelelnek. Attraktivitását, a fiúkra gyakorolt vonzerejét
neki is, családjának is tudatosítani kell, azt tényként el kell fogad¬
ni, és magát a kislányt nem szabad emiatt hibáztatni.
SERDÜLŐ- ÉS IFJÚKORA
Meglehetősen kritikus az Aphrodité-nők serdülőkora. A lányokat
más mércével mérik, mint a fiúkat, nekik komolyabban kell mér¬
legelniük a korai szexuális tapasztalatok következményeit, holott
ugyanolyan erősen vágynak ilyenekre, mint a fiúk. Ha egy fiatal
lány enged az ösztönkésztetéseinek, könnyen rossz hírbe is keve¬
redhet, s ennek énképe, önértékelése láthatja kárát. Megeshet,
hogy a „rendes lányok” kiközösítik, azok a kamaszok pedig, akik¬
nek fő témájuk a szex, körülötte rajzanak, de állandó partnerként
már nem „járnak” vele.
Az elhanyagoló családban nevelkedő Aphrodité-lánykát mind
a megerőszakolás, mind a nem kívánt terhesség fenyegetheti, nem
is szólva a nemi betegségekről. Később nagy a rák kockázata is.
A fiatal lányok igen kevés segítséget kapnak ahhoz, hogy a gya¬
korta ugyancsak erőszakosan jelentkező Aphrodité-archetípussal
bánni tudjanak. Ha kiélik nemiségüket, kockázatokat vállalnak,
ha elnyomják, elfojtják, bűntudatot éreznek, még azok is, akik
vallási okokból viselkednek így, mert még a gondolatot is tisztáta¬
lannak vélik, s úgy érzik, az érzéseik „elfogadhatatlanok”. Akik
egy állandó kapcsolattal védekeznek - főként, ha a Héra-archetí-
pus is erős -, túl korai házassággal fizetnek biztonságukért.
Legjobb kilátásai annak vannak, akiben az Athéné-elem is hat.
Az ilyen fiatal lány azt mondja magában: „Mivel tudom, hogy
nagyon könnyen beleesem a fiúkba, ráadásul ez a tulajdonságom
még erős szexvággyal is párosul, nem fogom túl komolyan venni
minden kapcsolatomat. Egyet azonban nagyon komolyan veszek:
a fogamzásgátlást. Jól megnézem azt, hogy kicsoda-micsoda a fiú,
és az életemnek ezt a részét magánügyemnek tekintem.”
Ha egy Aphrodité-lány egyetemre vagy főiskolára megy, nem
annyira a tanintézet igényessége lebeg a szeme előtt, mint az, hogy
mennyire zajlik a kollégiumban a társadalmi élet. Általában nem
készül nagy karrierre, s ha olyasmit kell tanulnia, ami nem érdek¬
li, vagy túl nehéznek bizonyul, azonnal elmegy a kedve az egész¬
től. Színészi pályán azonban nagyon sikeres lehet.
APHRODITé 245
APHRODITÉ A MUNKA VILÁGÁBAN
Olyan foglalkozást kell keresnie az Aphrodité-nőnek, amely ér¬

zelmileg is leköti. Az egyhangú rutinmunka, mint a háztartás, a
hivatali adminisztráció, gyári vagy laboratóriumi tevékenység
egyáltalán nem köti le, és mélységesen untatja. Jó teljesítményt
akkor nyújt, ha a munkához a kreativitására is szükség van. Ezért
találunk annyi Aphrodité-nőt a művészetek területén, vagy olyan
helyen, ahol rendkívüli emberek dolgoznak. Számos költő- és
írónő, festők, muzsikusok, valamint tanárok, terapeuták és szer¬
kesztők dolgoznak sikeresen, akiknek ez a vezető archetípusa.
Elmondhatjuk, hogy az Aphrodité-nők vagy utálják a munka¬
helyüket, és csak közepesen teljesítenek, vagy szeretik, és akkor
minden erőfeszítés nélkül kiválóan megfelelnek. Ha választhat¬
nak, inkább egy rosszabbul fizető, de érdekes és változatos mun¬
kát vállalnak el, mint egy unalmasat, amiért többet fizetnek. Sike¬
resek lehetnek, ha lelkesednek a munkájukért, de nem töreked¬
nek sikerre úgy, mint az Artemisz- vagy Athéné-nők.
Az Aphrodité-nők nem a szerint vonzódnak a férfihoz, hogy az

jó-e hozzájuk, vagy megfelelt-e az igényeiknek. Ha más archetí¬
pus nincs előtérben, választottjuk hasonlít hozzájuk: kreatív, sok¬
színű, szeszélyes, vagy szenvedélyes, mint Hephaisztosz, Arész
vagy Hermész. Nem törekszik csúcspozícióba vagy hatalomra,
még családfő vagy atya sem akar lenni, sőt, férj sem feltétlenül.
A befelé forduló, de heveskedő Hephaisztosz-típusú férfi alko¬
tó munkába fojthatja indulatait. A kovácsistenséghez hasonlóan
meglehet, hogy művész is, és (érzelmi értelemben) fogyatékos is.
Gyakori, hogy a szüleivel - mint az istennek - nagyon rossz volt a
kapcsolata. Meglehet, őt is eltaszította az anyja, aki valamiért
csalódott benne, s az apjával sincs kapcsolata. így aztán a nők iránt
nagyon vegyes érzelmekkel viseltetik: imádja és egyszersmind
gyűlöli őket, mert rettenetesen nagy szüksége van rájuk, de nem
tud bízni bennük. Férfiakkal szemben is gátlásai vannak, így ba¬
ráti társasága sincsen. Az Aphrodité-nő figyelme az, ami ha rá-
irányul, fel tudja oldani őt, s ilyenkor érzi magát értékes em¬
bernek.
Ha a Hephaisztosz-férfi Aphrodité vonzáskörébe kerül, s ki¬
alakul a kölcsönös, vibráló erőtér körülöttük, pillanatok alatt fel¬
lángol a kapcsolat. A Hephaisztosz-férfi tüzes érzelmeit Aphro¬
dité hasonlókkal viszonozza. Más nőket riasztana ennyi hév, ő
azonban örömmel veti bele magát a kapcsolatba, s ha az elég érde¬
kes, még a férj munkájába, vagy tevékenységébe is bevonódik.
Problémák is adódhatnak egy indulatos férfi iránti szerelem¬
ből, s hogy ezek mekkorák, az attól is függ, hogy a férfi milyen
mértékben ura a saját indulatainak. Ha annyira, mint maga az
—
isten tudniillik Hephaisztosz—, akkor nincs nagyobb baj, mert ő
képes volt rá, hogy leküzdje még a féltékenységét is. Ha szereti a
feleségét, és nem paranoid, magányos medve, hanem az érzelmek
széles skáláján tud játszani, kreatív, és a munkájában megtalálja
az örömét és feszültségének szublimációs lehetőségét, jó kapcso¬
lat lehet közöttük, bár az asszony mindig egy kicsit úgy érezheti,
hogy egy működő vulkán mellett él, amely bármikor kitörhet.
A férfi ereje azonban mindig érzelmi támaszt jelent, és elkötele¬
zettsége biztosítja az Aphroditének oly fontos stabilitást.
Vonzódhat Aphrodité az Arész-típusú férfiakhoz is, akiknek
élettörténete olykor nagyon hasonlít a hadistenéhez. Az anya
megkeseredett, megcsalt nő, aki egyedül neveli a fiát, miután a férj
elhagyta őket. Szenvedélyes, kérkedő férfivá serdül, „nagylegény”
allűrökkel, mivel apja nem foglalkozott vele, nem volt férfiminta
a neveltetésében, anyjától pedig bármit kizsarolhatott. Türelmet¬
len, indulatos, nem tűri a frusztrációt. A felelősséget szívesen el¬
vállalja, ám amikor élesedik a helyzet, és gyors döntésre kénysze¬
rül, elveszti a fejét, ezért nem jó vezetőnek.
Arész és Aphrodité könnyen lobbannak szerelemre egymás
iránt, kapcsolatuk apró háborúk sorozatából áll, és általában nem
túl hosszú életű. Mindketten hajlamosak rá, hogy a pillanatnak
éljenek. Pénzügyi helyzetük is meglehetősen ingatag, főként
Arész óvatlansága miatt, ami olykor az állásába kerül, olykor egy
jókora érvágásba - a bankszámláján. Felesége hajlama a flörtölés-
re csak olaj a tűzre: birtoklási vágyát és „majd én megmutatom”
attitűdjét egyaránt fokozza. Esetenként erőszakos, sőt brutális
jelenetekre is sor kerülhet a pár között.
APHRODITé 247
Állandó szikrázásuk ellenére megesik, hogy viszonylag har¬

monikus Aphrodité-Arész kapcsolat alakul ki, főként, ha a férfi jó,
szerető családi környezetből került ki, s ha az asszonyban van
valamennyi Hérából is.
Vonzó hatást gyakorol Aphroditére a csalafinta, sokoldalú és
játékos Hermész-férfi is, az örök kamasz. Beszédkészsége lenyű¬
gözi, képességei bámulatba ejtik, hiszen rendkívül szórakoztató,
és igen jó érzéki, játékos szerető.
Sajnos, a Hermész-férfi - ha ábrándozik is arról, hogy majd
feleségül veszi kedvesét, és együtt él vele - igen állhatatlan, és a
legritkább esetben tesz eleget kötelezettségeinek. Felbukkan a nő
életében, nagyon jelen van, hiszen ő is a pillanat embere, majd
odébb áll. így aztán vagy megfelel a hasonló adottságú Aphrodité¬
nek, s akkor a kombináció működik (esetleg mint nyitott házas¬
ság is), de, ha Héra is jelen van, Hermész csak szenvedést és csaló¬
dást okoz Aphroditénak csélcsap ügyeivel. A szexuális életük
ugyanis nagyon intenzív, és az asszonyt örökösen gyötri a félté¬
kenység, ha már a házasság egyáltalán létrejött.
Az érett, hivatásuknak élő Hermész-férfiak (akik, mint emlí¬
tettük, gyakran vesznek Hesztia-nőt feleségül) el tudják kötelezni
magukat egy kapcsolatban is, erősebb bennük az üzletember vagy a
közvetítő, mint a csapongó kamasz. Ha ez a helyzet, a házasság ki¬
váló lehet, túlélheti a flörtöket, sőt, a félrelépéseket is, minthogy
egyik fél sem féltékeny természetű, és nem is akarják kisajátítani a
másikat. Ráadásul még élvezik is egymás társaságát és stílusát.
Mindkettőjüknek nagyon megfelel, hogy az egyik pillanatban erő¬
sen kötődnek egymáshoz, de a másikban már esetleg függetlenek.
HÁZASSÁGA
Ha Héra archetípusa is erős, és Aphrodité csupán egyike a nőben

lakozó istennőknek, akkor vitalizálja, szenvedélyessé és szexuá¬
lisan is élénkké teszi a házasságot. Minél erősebb azonban Aphro¬
dité, annál nehezebb egy nőnek monogám házasságában meg¬
maradni. Megesik, hogy házasságok egész sorát köti, egyiket a
másik után, mint Elizabeth Taylor, aki a nyilvánosság szemében
a modern Aphrodité megtestesítője volt évtizedeken át.
Nem csoda, hogy a nők - kivált a Hérák - igen bizalmatlanok ez¬
zel az őstípussal, hiszen veszélyes rivális. Egy nagy összejövetelen
például hosszas, erotikus töltésű társalgásba elegyedik a legérde¬
kesebb férfival, aki ott jelen van. Ez nem szül jó vért, különösen
azok a nők bántódnak meg, akik kénytelenek megállapítani, hogy
férjük felvillanyozódott az Aphrodité-tudat aranyló bűvkörében.
Aphroditét meglehetősen sokkolóan érinti a bosszúszomjas és
rosszindulatú Hérák dühe. Ő maga nem ellenséges, és nem is fél¬
tékeny, értetlenül fogadja hát a felé áramló ellenszenvet.
Olykor barátnők hada veszi körül - Héra persze nincs közöt¬
tük -, és számos ismerőse van, akiknek tetszik a spontaneitása és
vonzó lénye. Sokan hozzá hasonlóak, mások inkább afféle udvar¬
hölgyek, akik kísérőként csatlakoznak hozzá, mert kedvelik a tár¬
saságát, vagy mert szerelmi ügyei meghallgatásában élik ki saját
szerelmi kalandvágyukat. Barátsága azokkal a nőkkel lehet tartós,
akik hamar megszokják, hogy az ígéreteit nem kell nagyon komo¬
lyan venni.
Leszbikus kapcsolatban a helyzet ugyanaz, csak az érzékiség tár¬
gya más. Ugyanúgy beleviszi Aphrodité-tudatát a nőkapcsolatba, és
ugyanúgy reagál a másik nő alkímiájára. Nagyon intenzíven és
gyakran lesz szerelmes, így fontos kapcsolatok egész sorát tarthatja
fönn. Mivel mindent ki akar élvezni, „amit csak felkínál az élet”,
olykor férfi és nőpartnerei is vannak. Kedvesét - talán még inkább,
mint heteroszexuális ellenpárja - maga választja ki és csípi föl.
A téma ismerői és feldolgozói közül többen is rámutatnak,
hogy számos nő egy másik nővel való szexuális kapcsolatában éb¬
red rá saját érzékiségére, csak így fedezi föl Aphroditét önmagá¬
ban. A másik nő érintése, saját szépségének mintegy a tükörben
való megpillantása mindkét nőnek lehetővé teszi, hogy saját női
érzékiségét kibontakoztassa.4
APHRODITÉ ÉS GYERMEKEI
Az Aphrodité-nők szeretik a gyerekeket - és a gyerekek is őket.

Egy gyermek megérzi, ha nem kritikus, hanem elfogadó, elismerő
APHRODITé 249
szemmel nézik. Minden érzését, vagy minden képességét felszín¬

re tudja hozni, ha szépnek és okosnak érzi magát egy barátságos
pillantás fényében. Aphrodité jelenléte biztonságot ad a gyerek¬
nek, aki ettől szinte megtáltosodik. Nagyon könnyen beleéli ma¬
gát a játékba, és pillanatok alatt megnyeri a gyerekek bizalmát,
akik mindent megtesznek a kedvéért. Csodálatos anyai tulajdon¬
ságok ezek, kivált, ha még némi Démétér-jelleg is társul melléjük.
Az Aphrodité-anya teljesen le tudja bilincselni a gyerekeit
intenzív jelenlétével, Démétér-tulajdonságokra pedig azért van
szüksége, mert törődni kell a gyerekek biztonságigényével is,
különben úgy érzik: az egyik pillanatában gyönyörű és varázsla¬
tos anyjuk minden figyelmét nekik szenteli, de már a másik pilla¬
natban elvesztik lábuk alól a talajt, mert úgy érzik, nincs is ott.
Egyik betegemnek ilyen anyja volt, s rendszeresen hosszabb időre
a házvezetőnő gondjaira bízta a kislányt. Hazatérését, ami külön¬
leges esemény volt, betegem így írta le: „Anyám kitárt karokkal
rontott be a házba, és üdvözölt engem. Úgy éreztem, hogy én va¬
gyok a legfontosabb ember a világon.” Anyja magával hozta a nap¬
sugarat; mintha maga az istennő tért volna meg. A kislány nehez¬
telt ugyan, amiért elment, még a hazatérése hírét is morcosán
vette tudomásul, de aztán mindent elfelejtett, és boldogan sütké¬
rezett az anya karizmatikus Aphrodité-fényében. Később annak
ellenére, hogy rendkívül tehetséges volt, mindig kételkedett a
képességeiben, és meg kellett küzdenie az értéktelenség és depresz-
szió érzésével, amit anyja távolléte okozott.
A fiúgyereknek sem tesz jót, ha állhatatlan Aphrodité-anyja
van, aki hol ráirányítja figyelme minden fényét, hol sötétben
hagyja. Ez kihat későbbi önértéktudatára, a nőkhöz való viszo¬
nyára, és hajlamossá teszi a depresszióra is. Megesik, hogy az anya
magához láncolja a kisfiúban szunnyadó férfit, s azután másfelé
fordul. Ez lehet egy új szerelem egy férfi iránt, vagy bármi, ami az
anyát föllelkesíti, és egy időre leköti. A gyerek tehetetlennek,
legyőzöttnek és csökkent értékűnek érzi magát, olykor megaláz¬
tatásként éli meg a különböző riválisok felbukkanását, akikkel
szemben ő törvényszerűen alulmarad. A lányok általában meg-
kímélődnek ezektől az érzésektől, de a fiúk felnőtt korukban is azt
az intenzitást és azt a kivételezettséget keresik a nőknél, amelyet
korábban az anyjuknál éreztek, csakhogy most ők akarják kézben
tartani a helyzetet. Nem bíznak a női hűségben, s éppen ezért

gyakran nem is tudják azt megtartani.
A KÖZÉPKORÚ APHRODITÉ
Ha egy Aphrodité-nő életében a vonzereje volt a legnagyobb öröm-

forrás, megeshet, hogy az öregedés, amit megakadályozni nem tud,
megsemmisítő csapásként éri. Amint tudatára ébred szépsége her-
vadásának, vagy csak fél ettől, visszahúzódik egy kissé, és nem ol¬
dódik már föl egészen egy másik személy iránti figyelemben. Meg¬
lehet, nincs is tudatában annak, hogy éppen ez volt az az Aphro-
dité-tulajdonsága, amely hozzá vonzotta az embereket, és nem a
szépsége!
A középkorú Aphrodité kezd elégedetlenné válni a párválasz¬
tásával. Most ébred csak rá, hogy milyen gyakran döntött rosszul,
milyen gyakran hatottak rá gazfickók, vagy nem hozzáillő férfiak.
Esetleg szeretne megállapodni, és a férjhez menés esélyeit latol¬
gatja, amit mindeddig igyekezett elkerülni.
Nem rossz ez az életkor annak, aki valamilyen kreatív tevé¬
kenységet folytat. Fenntartja lelkesedését, és újult erővel veti
magát a munkába, melyet érett kora gazdag tapasztalatai és kifor¬
rott mesterségbeli tudása egyre kifejezőbbé tesz.
AZ IDŐS APHRODITÉ
Vannak Aphrodité-nők, akik életük végéig meglátják a szépet és

szeretnivalót abban, ami leköti a figyelmüket. Kecses és vitalitás¬
sal teli öregasszonyokká válnak. Mások iránti érdeklődésük és a
kreatív tevékenység iránti lelkesedésük nem hagyja el őket. Fia¬
talkori hajlamaikat követve kíváncsian fordulnak egyik embertől
a másikhoz, egyik élmény felé a másik után, és izgatottan várják,
mit hoz még az élet. Mivel szívükben örökké fiatalok, vénen is
maguk köré vonzzák az embereket, és minden korosztályból akad¬
nak barátaik.
APHRODITé 251
PSZICHÉS ZA VAROK VESZÉLYE
Erős Aphrodité-archetípussal élni nem leányálom. Ha a földi nő

követi az istennő ösztönzését, saját szexuális késztetése csapdájá¬
ba is beleeshet, és másokat is megsebezhet azzal, hogy erotikus
energiákat szabadít fel bennük. Ha úgy él, ahogy igazán szeretne,
megvetik és szajhának tartják, ha nem, akkor „végzet asszonyá¬
nak”, aki csak ugratja a férfiakat, de nem ad semmit.
AZONOSULÁS APHRODITÉVEL
A tetőtől talpig Aphrodité általában extravertált, azaz kifelé for¬

duló, társas lény, csupa tűz és életkedv. Szereti a férfiakat, attrak-
tivitásával vonzza, kitüntetett figyelmével pedig lenyűgözi őket,
mert hatása alatt rendkívülinek és ellenállhatatlannak érzik ma¬
gukat. Ez a kitüntetett figyelem nem marad hatástalan, válaszul
ugyanilyen hevesen fordul a férfi is Aphrodité felé, s a két ember
között erotikus mágneses vonzás keletkezik, vágy, hogy szexuá¬
lisan is „megismerjék” egymást. Ha a nő azonosulása teljes, enged
is ennek a hívásnak anélkül, hogy a következményeket fontolgat¬
ná. A következmények: a társadalom elítélő véleménye, egy sor
felszínes kapcsolat, a veszély, hogy kihasználják azok, akik csak
szexuális örömöket keresnek, s végül az önértékelés zavara Ezt az
őstípust tehát kordában kell tartani, és csak ott és akkoi engedni
neki, amikor a körülmények ezt lehetővé teszik, és nem hozzák a
nőt megalázó helyzetbe.
Aphroditénak a kapcsolatok keletkezésénél tanúsított meleg,
kitüntető figyelmét a férfiak általában félreértik, s ha aztán célzá¬
saikat elhárítja, azzal vádolják, hogy kacér, és játszik mások érzel¬
meivel. Olykor becsapottak és dühösek is, amire Aphrodité is
hasonlóképpen reagál, s olykor nem is érti, mibe keveredett. Fon¬
tos, hogy az a nő, akiben ez az archetípus erősen munkál, tanulja
meg kordában tartani a vele kapcsolatban álló férfiak csírázó va¬
gyait is, ha azok nem kívánatosak számára. Jelezze a másiknak,
hogy „nem jön össze a dolog”, vagy viselkedjék személyteleneb-
bül, mint szokott.
APHRODITÉ TAGADÁSA
Megesik, hogy egy Aphrodité-nő puritán környezetben nevel¬

kedik, ahol a női szexualitás minden megnyilvánulását elítélik.
Ilyen légkörben az ember természetesen megpróbálja elfojtani a
másik nem iránti érdeklődését, és olykor valóban bűnösnek, rosz-
sznak tartja magát, amiért szexuális vágyai vannak. Ha mégis
megkísérli kiélni ezeket a vágyakat, konfliktushelyzetbe kerül,
bűntudata elmélyül, s ez szorongáshoz és depresszióhoz vezethet.
Ha viszont sikeresen átveszi a puritán nő szerepét, érzékisége le¬
válik a tudatáról, s szexualitásával együtt elveszti a kapcsolatot
legbensőbb énjének: „se//”-jének, önmagának egy igen fontos
részével. Ilyenkor elvész vitalitása és természetessége is.
A „PILLANATNAK ÉLNI” VESZÉLYES
Az őstípus hajlamosít rá, hogy a nő a pillanatnak éljen, s úgy fogja

föl az életet, mintha az érzéki tapasztalaton kívül nem is létezne
más. Viselkedésének következményeivel nemigen számol, de még
azokkal a kötöttségekkel sem, melyekkel ütközhet, amit éppen
tesz. Nem csupán meggondolatlanságról van szó, amivel sért má¬
sokat, hanem ennél többről. Felelőtlen költekezésről például,
amikor megvesz magának egy szép holmit, holott nincs rá pénze,
vagy rendszeresen átejti az ismerőseit. Nagy lelkesedéssel meg¬
beszél egy találkozót, merész terveket sző utazásról vagy kirándu¬
lásról, közös programokról ábrándozik, és általában komolyan is
gondolja. Csakhogy mire elérkezik a megvalósulás ideje, ő már
másra figyel, őt már egészen más foglalkoztatja - és a többiek hop¬
pon maradnak.
Fájdalmas leckék ezek, de az Aphrodité-nőnek a maga tapasz¬
talatából kell tanulnia. Tudomásul kell vennie, hogy az emberek
nem veszik jó néven, ha megfeledkeznek róluk, és ha többet költ,
mint amennyije van, előbb-utóbb bajba kerül. Keserves tapaszta¬
latok és nehéz napok árán kell rájönnie, hogy nem viselkedhet
úgy, mintha a holnap soha nem jönne el.
Ha az Aphrodité-nő megtanul számolni a következményekkel,
mielőtt cselekedne, nyilván kevésbé meggondolatlanul és több
APHRODITé 253
felelősséggel él majd, de azt a hajlamát, hogy inkább a szívére,

mint az eszére hallgasson, nem fogja levetkőzni Az érzelmi meg¬
fontolások mindig meg fogják előzni a gyakorlati szempontokat;
s meglehet, a viselkedése még így is bántani fog másokat.
A SZERELEM ÁLDOZA TAI
A férfiak olykor ugyancsak megsínylik, ha egy Aphrodité-nő

szereti, majd dobja őket. A nő ugyanis nagyon könnyen beleszeret
valakibe, és azt hiszi, megtalálta az igazit. Minden alkalommal ezt
hiszi. A férfi pedig a pillanat varázsában istennek érzi magát, aki
egy istennővel egyesült a szerelemben, s aztán egyszer csak az ajtó
előtt találja magát, és már másvalaki van odabenn. Megeshet,
hogy Aphrodité nyomában egész sor eltaszított, sérült, dühös és
megalázott férfi marad, akik úgy érzik, kihasználták őket.
Az Aphroditék viharos szerelmi kapcsolatok egész sorában
érezhetik úgy, hogy halálosan szerelmesek (vagyis elárasztja őket
az archetipikus élmény). Hogy ez mégse menjen így a végtelen¬
ségig, meg kell tanulniuk elfogadni valakit „szőröstül-bőröstül”,
valakit, aki inkább tökéletlen emberi lény, semmint isten. Minde¬
nekelőtt a felületes belehabarodásoknak kell gátat szabni, s ez
csak a kellemetlen tapasztalatok nyomán szokott bekövetkezni,
de meg kell lennie, hiszen akinek „minden férfi megtetszik”, aki
valamiért vonzó lehet, az képtelen fölfedezni a szerelem igazi,
mély emberi értékeit, és nem tudhat önmaga, valamint partnere
gyengeségei ellenére tartós, kielégítő kapcsolatot fenntartani.
„Á TKOZOTT SZERELEM”
Aphrodité hatalma - mint mitológiájából is láttuk - lehet rom¬

boló, kártékony hatású. A legkézenfekvőbb bizonyíték erre, hogy
a viszonzatlan szerelem a nőket is éppúgy sújthatja, mint a férfia¬
kat. Van tilos, vagy szégyellni való szenvedély, van olyan, amit vi¬
szonozni nem lehet, s van, amely konfliktusokat, megaláztatást
jelent minden résztvevőnek, és csak tönkreteszi a nőt, aki pozitív
tulajdonságait is elveszítheti egy ilyen élmény kapcsán.
Ilyen „átkozott szerelem” sújtotta Médeiát, Mürrhát és Phaid-

rát, akik betegei lettek a szerelemnek. Amikor Aphrodité meg¬
haragudott Psychére5, meghagyta Ámornak, hogy egy szörnyeteg
iránt gyújtsa szerelemre a lányt. (Az isten azonban maga szeretett
bele, és nem engedelmeskedett anyjának). Az istennő nagyon jól
tudta, hogy a szerelem gyötrelmes élmény lehet.
Aphrodité modern áldozatai azok a nők, akik szerelmük kap¬
csán áldatlan függőségbe kerülnek, és képtelenek a kompetens
életvezetésre. Sokan pszichiáternél keresnek segítséget. Saját gya¬
korlatomban két tipikus forma tűnt föl. Az egyik eset, amikor a nő
olyan férfiba szerelmes, aki megalázza vagy méltatlanul bánik
vele. A nő néhány morzsányi figyelmesség reményében egész éle¬
tét, minden igényét háttérbe szorítja, és aláveti magát szerelmé¬
nek. A kapcsolat lehet rövid életű, de akár évtizedekig is fenn¬
maradhat ezen a felemás módon. A nő - minden ellenkező bizo¬
nyíték ellenére - erőlteti a kapcsolat fennmaradását, és igyekszik
meggyőzni magát arról, hogy a férfi igenis szereti őt, és szüksége
van rá. Boldogtalan és deprimált ugyan, de bármennyire szeretné,
képtelen felszámolni a viszonyt és változtatni méltatlan helyze¬
tén. Márpedig ahhoz, hogy ezt a pusztító állapotot megszüntesse,
mégiscsak ki kell lépnie függőségéből.
A másik alaphelyzet még ennél is reménytelenebb és megalá-
zóbb. Ez akkor következik be, ha a nő olyasvalakibe szeret bele,
akinek esze ágában sincs kapcsolatra lépni vele, és ezt világosan ki
is nyilvánítja. Minden alkalommal kitér a nő útjából, és valóságos
istencsapásnak érzi a szerelmét, amit nem akar viszonozni. Ez az
átkos kötődés is évekre megmaradhat, és lehetetlenné tehet min¬
den egyéb kapcsolatot. A szeretett férfi utáni hajszában a nő pél¬
dául utána is költözhet egy másik városba (egyik betegem ezt tet¬
te), megesik, hogy letartóztatják garázdaság, rendbontás, csend¬
zavarás miatt, és erőszakkal kidobják a házból.
Nehéz kiszabadulni Aphrodité csapdájából. A nőnek föl kell
ismernie az ilyen kapcsolat pusztító voltát és akarnia kell a szaba¬
dulást. Óriási önfegyelemre van szüksége, hogy ne akarja újra meg
újra felhívni vagy meglesni a férfit, mégis le kell erről tennie, hogy
érzéseit jobb helyre tudja „befektetni”.
APHRODITé 255
A FEJLŐDÉS ÚTJAI
Minden nő számára nagy segítség, ha ismeri saját archetipikus

hajlamait, késztetéseit, de az Aphrodité-nők esetében kiváltkép¬
pen így van. Megtudhatják, hogy „istenadta” természetükből fa¬
kad, hogy könnyen lesznek szerelmesek, gyorsan lobbantják fel a
férfiak vágyát, s hogy erős szexuális késztetésük van, ami más nők
esetében nem mondható el - legalábbis nem általánosan. Már
pusztán azért is érdemes ezt tudni, hogy ne érezzen bűntudatot az,
aki ilyen. Nem kevésbé fontos azonban szem előtt tartani, hogy az
istennők csak archetipikus tulajdonságaikat „kölcsönzik” a földi
nőknek; gondolkodni és érdekeiket képviselni, életükért felelős¬
séget vállalni nekik maguknak kell.
Aphrodité mellett más őstípusok nemigen szoktak előfordul¬
ni, legfeljebb a háttérben, lappangó módon vannak jelen. A fejlő¬
dés egyik lehetősége, ha előcsalogatjuk őket. Bizonyos élettapasz¬
talatok nyomán, vagy a tanulás során, egyes készségek és képes¬
ségek gondozása folytán az Athéné- vagy Artemisz-jelleg előtérbe
kerülhet. Ha Aphrodité férjhez megy, és gyerekei lesznek, Héra és
Démétér jótékony, stabilizáló hatását érezheti. Az erotikus hatá¬
sok könynyebben elháríthatok, ha meditáció segítségével Hesz-
tiát is magunkhoz hívjuk, s végül aki Perszephoné módjára fordul
befelé, az a valóság helyett fantáziájában is kiélheti azt a szexuális
élményt, amely egyébként kárára válna.
Aphrodité - amint tudatában van viselkedése rugóinak - köny-
nyedén változtathat a viselkedésén, ha azzal másoknak árt, vagy
önmagának nem használ. Az eredmény olykor igen látványos.
A nő képes rá, hogy felmérje cselekedetei következményét, fon¬
tossági sorrendet tud felállítani az életében, és kapcsolatai is javul¬
nak. Psyche mítosza is kijelöl egy utat, amit a fejlődni, „gyógyul¬
ni” akaró Aphrodité bejárhat.
PSYCHE MÍTOSZA 5
Psyche gyönyörű halandó királyleány voít, akire Aphrodité igen

féltékeny lett, mert „második Aphroditédnek mondták, és ez
sértette az istennő hiúságát. Ezért aztán meghagyta fiának, Erósz-
nak (Ámornak), hogy keltsen szerelmet a királylányban egy ször¬

nyeteg iránt. Az isten azonban maga is beleszeretett, egy csoda¬
palotába vitte, és minden éjszakát vele töltött. A lány teherbe
esett. Férje megtiltotta neki, hogy a kilétét tudakolja, de Psyche
irigy nővérei sugallatára - megszegte a tilalmat. Ámornak el kel¬
lett hagynia őt. Az áldott állapotban lévő Psyche keserves kutatás¬
ba kezdett, s rájött, hogy ha újra találkozni akar hitvesével, ki kell
engesztelnie Aphroditét, és ezért meg is jelent az istennő előtt. Az
- hogy próbára tegye, és éreztesse vele hatalmát - négy megold¬
hatatlan feladat elé állította menyét, Ámor azonban párja segít¬
ségére sietett, aki végül bejutott a halhatatlanok közé. Gyermekük
Hédoné - a Gyönyör.
Aphrodité négy feladványa mind szimbolikus értékű, s a jungiá-
nus gondolkodók éppen ezért nem egyszer a nő lelki fejlődésének
analógiájaként dolgozták fel ezt a mítoszt. Minden feladat megol¬
dásához olyan képességekre van szükség, melyeket egy nőnek
- önmegvalósítása érdekében - ki kell magában fejlesztenie. Min¬
den feladat az animusszal, a női lélek tudattalan férfirészével van
összefüggésben. A Psyche-archetípusoknak nagy erőfeszítésébe
kerül ezeknek a tulajdonságoknak a kialakítása.
Psychefeleség - mint Héra, anya - mint Démétér, és természe¬
tesen szerető, mint Aphrodité. A mítosz során lemegy az alvilágba,
és visszatér onnan - akárcsak Perszephoné. A tanulság lényegé¬
ben az, hogy a kapcsolat-orientált nőknek ki kell fejleszteniök
azokat a készségeket, melyek a feladatorientált nők (illetve az ani¬
mus) „férfias” sajátjai. E feladatok megfelelői és változatai egyéb¬
ként számos népmesében, így a magyar népmesékben is megje¬
lennek.
1. feladat: a magok szétválogatása. Aphrodité egy terembe vezette
Psychét, és egy óriási halom összekevert magra mutatva megpa¬
rancsolta neki, hogy még az est beállta előtt válassza szét fajtánként
a kölest, borsót, árpát, mákot, lencsét és babot, külön kupacokba.
A feladat megoldhatatlannak látszott, ám Ámor egy seregnyi han¬
gyát küldött segítségül, s a szorgos, szerény állatkák szemről szem¬
re széthordták a roppant halmot, és minden fajtát külön raktak.
Hasonlóképpen, ha egy nőnek fontos döntést kell hoznia,
előbb szét kell választania egymástól a benne keveredő érzéseket,
szempontokat, versengő vágyakat. Különösen bonyolult a hely-
APHRODITé 257
zet, ha Aphrodité keze van a dologban. „A magok szétválogatása”

ilyenkor belső feladat, amely megköveteli, hogy nő nagyon őszin¬
tén önmagába nézzen és elválassza a lényegest a lényegtelentől, a
fontosat a mellékestől, mielőtt dönt.
Ha egy nő meg tudja állni, hogy egy zavaros helyzetben is ki¬
tartson, és ne döntsön, ne cselekedjék addig, amíg nem lát tisztán,
akkor megtanulta, hogy bízzék a „hangyáiban”. Ezek megfelel¬
nek az intuitív folyamatnak, melynek eredményei túlmutatnak a
tudatos megfontolásokon. Egyébként az is éppoly könnyen lehet¬
séges, hogy miután az ember tudatosan szétválogatta és logikusan
fölmérte a dolgokat, és kijelölte a legfontosabbat, a helyzet világos
és egyértelmű lesz, és a döntés meghozható intuíció nélkül is.
2. feladat: szerezni az aranygyapjúból. Ez a feladat szerepelt már
az idézett mítoszok között: laszón és az Argosz hajósai is a félel¬
metes napkosok gyapjáért indultak útnak, s ők is csak varázslattal
juthattak hozzá. Psychének sem volt sok esélye, hiszen ezek a nap¬
kosok félelmetes bestiák voltak, hatalmas szarvaikkal naphosszat
harcoltak egymással a mezőn. Ha halandó a közelükbe kerül, s
megpróbál csak egy szálat is szerezni tőlük a drága szőrzetből, biz¬
tosan összetiporják.
Most egy zöld nádszál segített Psychének: azt súgta neki, várja
meg a naplementét, amikor a kosok levonulnak a mezőről és el-
szélednek, s akkor a bokrokról összeszedheti a fennakadt szálakat.
Az aranygyapjú a hatalmat jelképezi. Ha a nőnek meg Kell
szereznie, nagyon kell közben ügyelnie, nehogy belepusztuljon.
Ha egy Aphrodité, vagy egy sebezhető archetípusú nő kikerül a
versengés világába, ahol mindenki ádáz küzdelmet folytat min¬
denki ellen a hatalomért, a pozíciókért és az „aranyért”, vagyis a
pénzért, megsérülhet, elveszítheti illúzióit, sőt, lábbal taposhat¬
ják, ha nem okos. A tetőtől talpig felvértezett Athéné bezzeg ott
állhat a csatamező közepén, a harc sűrűjében, neki nem eshet bán-
tódása! Ő közvetlenül is részt vehet a politikában, kimódolhatja a
legjobb közgazdasági stratégiákat. Psyche jobban teszi, ha figyel,
kivárja a harc végét, s inkább közvetett módon jut a hatalomhoz.
A feladat metaforája: megszerezni a hatalmat, és nőnek maradni.
Pszichiáteri munkám során megállapítottam, hogy minden nőnek,
aki megtanul érvényesülni, jót tesz, ha nem felejti el ezt a feladatot.
Aki csak arra koncentrál ugyanis, hogy saját szükségleteinek és
igényeinek hangot adjon, és soha nem kapcsol át a másik értő, em¬

pátiás meghallgatására, annak a „párbeszédei” elidegenítő szem¬
besítések lesznek csupán, és nem segítik abban, hogy el is érje, amit
szeretne, mert nyers, destruktív, ártó színben tűnik föl mások előtt.
3. feladat: a kristályserleg megtöltése. Harmadik feladatként Aphro¬
dité egy kis kristályserleget adott Psychének azzal a paranccsal,
hogy töltse azt meg egy tiltott folyó vizével. Ez a folyó egy olyan for¬
rásból ered, amely a világ legmagasabb sziklaszirtjéről az alvilág
legmélységesebb mélyébe zuhog le, mielőtt újra a föld felszínére
törne. Ez a folyó tehát átvitt értelemben az életnek a cirkulációja,
melybe Psychének bele kell merítenie edényét, hogy megtöltse.
Ahogy Psyche lepillantott a sziklákba mélyen beágyazódott
jeges áradatba, melyet még jókora sárkányok is őriztek, a feladat
megoldhatatlannak tűnt számára. Ám ekkor egy sas sietett a segít¬
ségére. A sas azt a képességet testesíti meg, hogy egy tájat, egy
helyzetet nagyon messziről, a távlat perspektívájából tekintsünk
át, s aztán lecsapjunk és megragadjuk, amire szükségünk van. Ez
a Psyche-jellegű nőknek aligha sajátja, hiszen ők „nem látják a
fától az erdőt”.
Különösen az Aphrodité-nők számára fontos, hogy kapcsola¬
taikban tartsanak érzelmi távolságot, hogy mindig átlássák a hely¬
zetüket, és ki tudják szemelni azokat a részleteket, melyeket az
adott pillanatban meg kell ragadni. így tudják beépíteni tapaszta¬
lataikat a reakciókészletükbe, és így tudnak életük irányítóivá
válni.
4. feladat: megtanulni nemet mondani. Utolsó feladatként isteni
„anyósa” egy tégelyt adott Psychének, hogy ugyan ereszkedjék
már le vele az alvilágba, és kérje meg Perszephonét, hogy töltse
meg azt a kis tégelyt szépségbalzsammal Aphrodité számára.
Psyche azt hitte, ez maga a halál, de ezúttal egy torony adott neki
hasznos tanácsot.
Több volt ez a feladat, mint egy hős bátorságának és eltökélt¬
ségének próbája, mert Aphrodité még nehezített is rajta. Közölte
ugyanis az asszonnyal, hogy útja során igen szánandó emberekkel
fog találkozni, akik segítségért könyörögnek majd, s neki három¬
szor kell bezárnia szívét a végzetes könyörületesség előtt, mert ha
nem tesz úgy, mintha meg sem hallaná a jajszavakat, és nem megy
tovább, örökre lent kell maradnia az alvilágban.
APHRODITé 259
Kitűzni egy célt, és azt mások szükségleteinek jelentkezése

ellenére sem föladni - a szűz archetípusokat kivéve - minden nő
számára nehéz. Az anyás Démétér- és a szolgálatkész Persze-
phoné-nők azonnal odafordulnak, ha valaki kér tőlük valamit; a
Hérák és Aphroditék kevésbé, de ők sem érzéketlenek.
A feladat, amelynek Psyche eleget tesz, amikor háromszor
mond nemet: a döntés, a választás gyakorlása. Nagyon sok nő,
miközben éppen önmagáért tesz valamit, hagyja, hogy mások el¬
térítsék eredeti szándékától; attól, hogy kielégítse a saját igényét.
így nem tudják befejezni, amit elkezdtek, nem érik el, amit sze¬
rettek volna, és soha nem teszik azt, ami nekik a legjobb, hacsak
meg nem tanulnak nemet mondani. Akár a társaságára, akár a vi¬
gasztalására vágyik valaki, akár egy erotikus kapcsolat csábítá¬
sáról van szó, mindaddig, amíg a nő nem tanul meg nemet mondani
arra, amire egyébkéntfogékony, nem lesz képes a kezébe venni a saját
élete irányítását.
A négy feladat teljesítése során Psyche fejlődik, és méltóvá vá¬
lik a halhatatlanságra. Kifejlődik benne a bátorság és a határozott¬
ság, amit Aphrodité próbára tett. Ám mindannak ellenére, amit
elér, alaptermészete változatlan, és ami érték volt, az érték is ma¬
rad a számára. Mindent kockáztat a szerelemért, és győz.
TIZENHARMADIK FEJEZET
Melyik istennő kapja az aranyalmát?
Az istennők közötti versengés, konfliktusok és szövetkezések

éppúgy megjelenhetnek a női lélekben, mint egykor az Olümpo¬
szon. Melyikre figyelünk? Melyiket mellőzük éppen? Van-e a
nőnek egyáltalán választása? Ezek a bennünk munkáló isten¬
alakok igen erős archetipikus viselkedésmintákat képviselnek, és
éppoly hevesen küzdenek az elsőbbségért, mint annak idején a gö¬
rög istennők az aranyalmáért; a díjért, amelyet Parisz ítélete jutta¬
tott a legszebbnek.
PARISZ ÍTÉLETE
Minden olümposzi isten és istennő, és minden halandó és halha¬

tatlan meg volt híva Péleusz, a király és Tethisz, egy tengeri nimfa
esküvőjére, kivéve Eriszt, a viszály istennőjét, mivel őt sem a vő¬
legény, sem a násznagy: Kherión, a kentaur nem akarta ott látni.
Erisz rettenetes dühre gerjedt, és bosszút forralt. Leszakított egy
almát a Heszperiszek kertjében, és belekarcolta az arany gyü¬
mölcs héjába: „a legszebbnek” - és begurította a lakodalmas házba.
Még meg sem állt az alma, máris hárman tartottak rá igényt: a
gyönyörű Héra, aki a legfőbb isten felesége lévén úgy vélte, ő „hi¬
vatalból” a legszebb; Athéné, a szűz, akinek szeméből az értelem
sugárzik; és Aphrodité, aki a szerelem istennője, és meggyőző¬
dése, hogy nála senki szebb nem lehet.
Látta Zeusz, hogy baj lesz a dologból, s mert ő maga vonako¬
dott ítélkezni, elküldte Hermészt az Ida hegyére Pariszért, aki
rangjarejtett királyfi létére éppen ott pásztorkodott. Döntse el ő, a
legszebb férfi a halandók között, hogy kié legyen az aranyalma.
Hermész a három istennővel együtt fölkereste Pariszt a bar¬
langjában. A három szépség mindegyike megpróbálta megveszte¬
getni a pásztort. Héra azt ígérte, egész Ázsia királyává teszi. Athé-
MELYIK ISTENNő KAPJA AZ ARANYALMáT? 261
né ezt mondta: „Minden művészetemre megtanítalak, és szülő¬

városod hős oltalmazójává teszlek!1
Aphrodité teljes szépségét feltárta Parisz előtt, és édes mosoly-
lyal ezt súgta neki: „Én a legszebb földi asszony szerelmével fog¬
lak megjutalmazni.” Parisz habozás nélkül Aphrodité mellett
döntött, magára zúdítva Athéné és Héra haragját.
Ez az esemény vezetett később a trójai háború kitöréséhez. Pa¬
risz ugyanis trójai királyfi volt, a legszebb földi asszony pedig
történetesen egy görög király: Menelaosz felesége, Helené. Parisz
- nem nagy nehézségek árán, mivel maga is isteni szépség volt -
behajtotta a bíráskodásért járó honoráriumát, elrabolta Helenét,
és hazavitte Trójába. így tört ki a tíz évig tartó háború, amely Tró¬
ja pusztulásával végződött.
Az olümposziak nagy kedvvel vetették bele magukat a háború¬
ba, amiben - halhatatlanok lévén - sok veszteni valójuk nem volt.
Héra és Athéné természetesen a görögök oldalára állt, hiszen
nehezteltek Pariszra az ítélete miatt. Hozzájuk csatlakozott Po-
szeidón, Hermész és Hephaisztosz. Négy istenség: Aphrodité,
Arész, Apollón és Artemisz a trójaiak pártját fogta.
PARISZ ÍTÉLETE A FÖLDI NŐ ÉLETÉBEN
Minden mai nő szembesül saját Parisz-dilemmájával. A kérdés

pedig ugyanúgy hangzik, mint ahogyan azt az olümposzi vendé¬
gek feltették a pásztornak: kié legyen az aranyalma? Ehhez ma¬
napság még egy kérdés társul: ki hozza meg a döntést?
MELYIK ISTENNŐ KAPJA AZ ARANYALMA T?
A mítoszban a jelen lévő istennők közül csak három vetélkedik az

elsőségért: Héra, Athéné és Aphrodité. A nő személyiségében
többen vannak, és mások is beállhatnak a versenybe, meglehet,
csak ketten, de lehet, hogy négyen is. A hét istennő minden variá¬
cióban versenghet a másik hattal: az aktivizálódott őstípusok az
elsőbbségért küzdenek.
Ha a mítoszban eredetileg versenyző istennőket tekintjük,

megállapíthatjuk, hogy azok három alapvető irányt képviselnek,
amelyet egy nő élete során követhet, s melyek bizony gyakorta
konfliktusba kerülnek egymással. Héra a házasság elsőbbségét
vallja, Athéné az intellektusét, s aki neki adja az aranyalmát, az a
hivatására, karrierjére szavaz, s végül Aphrodité a szépséget, a
szerelmet és a szenvedélyt részesíti előnyben, és a kreativitást tart¬
ja a legfőbb értéknek. Az a nő, aki rá voksol a teljesítményekkel és
a tartós kapcsolatokkal szemben, az élénk érzelmi életet választja.
Alapvetően különbözőek ezek a választások, hiszen a három
istennő mindegyike más-más kategóriába tartozik. Athéné szűz,
Héra sebezhető, és Aphrodité az alkimista. Egy nő életében a há¬
rom kategória által képviselt jelleg közül csak egy szokott uralom¬
ra jutni.
KIÉ A VÁLASZTÁS LEHETŐSÉGE?
A mítoszban egy halandó férfira ruházzák a döntés jogát. A pat¬

riarchális kultúrákban ez már csak így van. S ha férfiak döntik el,
hogy hol a nő helye, akkor természetesen úgy döntenek, ahogy
nekik megfelel. A legtöbb német nő életének korlátáit szinte szá¬
zadokon át csaknem a mai napig „három K” jelölte ki: Kinder,
Küche, Kirche (gyermekek, konyha és templom).
Személyes szinten az aranyalma odaítélésének kérdése folyama¬
tos és állandó versengést jelent. Kezdik a szülők, folytatják a neve¬
lők és tanárok, az osztálytársak és barátnők, az udvarlók, férjek és
még a gyerekeink is. Mindegyik egy-egy kis Parisz, akinek a zsebé¬
ben ott lapul a mi aranyalmánk, s ha nekik úgy tetszik, odanyújtják
- ha kedvükre való, ahogyan viselkedünk -, ha pedig nincs ínyükre,
amit teszünk vagy tenni akarunk, akkor visszadugják.
Mind a hét istennő részletes fejezetében leírtam, hogyan be¬
folyásolja - segíti, vagy akadályozza - a szülői ház egy kislányban
egy-egy archetípus dominanciájának alakulását. Ha egy nő má¬
sokra bízza annak az eldöntését, hogy mi fontosabb a számára, úgy
a szülei várakozásának fog megfelelni, az ő „hajlamaikat” fogja
kiélni, és a család társadalmi rétegében uralkodó normákhoz fog
igazodni.
Ha egy nő maga dönti el, hogy „melyik istennő kapja az arany¬

almát”, és ítéletét - befelé „fülelve” - arra az erőre alapozza- me¬
lyet egy benne munkáló archetípus képvisel, akkor minden
döntése, amit élete során hoz, a maga szempontjából célirányos és
értelmes lesz. Meglehet, a család vagy az adott kultúra nem tá¬
masztja alá a döntéseit, de attól azok még hitelesek lesznek.
ISTENNŐK ÜTKÖZÉSE,
A „BIZOTTSÁG" MINT METAFORA
Meglehet, hogy egy nő lelkében viszály támad az istennők között.
többen is ácsingóznak az alma után, valahányszor döntés előtt áll.
Ilyenkor mi a helyzet? A nő dönt, vagy a benne tülekedő istennők
- vagyis az ösztönei, hajlamai, viselkedési mintái, amelyek egy¬
mással viaskodnak?
Mesterem és mentorom, Joseph Wheelwright jungiánus anali¬
tikus szerint úgy kell elképzelnünk azt, ami a fejünkben végbe¬
megy, mint egy bizottsági értekezletet. Személyiségünk külön¬
böző oldalai egy kerek asztal körül ülnek. Vannak közöttük höl¬
gyek és urak, ifjak, vének és középkorúak, egyesek harsányak és
követelőzők, mások hűvösek és távolságtartók. Ha némi szeren¬
csénk van, akkor egy egészséges ego (én) ül az asztalfőn és ő elnö¬
köl, eldöntve, hogy mikor ki kaphat szót és ki nem. Az elnöknek
figyelmes résztvevőnek és hatékony vezetőnek kell lennie, hogy
fenn tudja tartani a rendet. Ezek a tulajdonságai egy jól funkcio¬
náló énnek is. Ha az ego (az én) jól működik, akkor megfelelő, a
helyzethez illő viselkedés jön létre.
Nem könnyű feladat elnökölni egy olyan bizottságban, ahol,
mint minden nő lelkében, több istennő magának perli a hatalmat,
s közben egymással is vitában állnak. Ha egy nő énje képtelen fenn¬
tartani a rendet, akkor valamelyik istennő közbelép, és a kezébe
veszi a gyeplőt. Metaforikusán ez úgy értendő, hogy ilyenkor
egyetlen istennő uralja a nő személyiségét; „nem tud Daiancsolni
az ösztöneinek”. Megesik, hogy kitör az „istenek háborúja”, ha
egyformán erős késztetések versengenek egymással.
MINDENKI SZÓT KAPHA T
Ha egy bizottság jól működik, akkor az elnök a megfigyelő poszt¬

ját foglalja el, és a megfelelő információk alapján világos döntést
hoz. Ilyen az egészséges ego. Ismeri a bizottság valamennyi tagját,
és tisztában van az igényeikkel és kívánságaikkal is, tudja, mi mo¬
tiválja őket. A személyiség összes adekvát szempontja meghall-
gattatik, a realitások figyelembe vétetnek, és még a feszültség is
rendjén való. Mivel minden istennő egy bizonyos ösztönzést kép¬
visel, egy meghatározott értékért vagy a nő személyiségének egy
részéért (azaz: egészéért, egészségéért) emel szót, a felszólalás idő¬
tartama attól függ, milyen erős az adott archetípus, mennyiben
érintett a terítéken lévő napirendi pontban, s hogy az ego, mint
elnök, mennyi teret ad neki.
A döntések súlya nagyon különböző. Például el kell dönteni,
hogy mit tegyünk vasárnap. Hesztia egy nyugodt, otthon töltött nap
mellett áll ki, Héra szerint meg kell látogatnunk a férjünk rokonait,
Athéné arra emlékeztet, hogy a szerződéses munkánk oroszlánré¬
sze még hátra van, Artemisz egy kiadós sétára vágyik a hegyek közt.
Egyszer el kell döntenünk azt is, hogy mit kezdjünk életünk
második felével. Ilyenkor is minden istennőnek jól fölfogott ér¬
deke fűződik a döntésünkhöz.
Most, hogy a gyerekek felnőttek, akár el is válhatunk, hiszen a
házasságot csak miattuk tartottuk fenn. Vagy éppen ideje lenne
föladni a függetlenségünket, és egy megbízható társ mellett el¬
kötelezni magunkat. Meglehet, pótolni akarjuk, amit eddig el¬
mulasztottunk, és minden erőnket a hivatásunkra koncentráljuk.
Van, aki ilyenkor arra vágyik, hogy valamilyen „szép mester-
scg” darabjai kerüljenek ki a kezéből, van, aki arra, hogy az uno¬
káinál pótolja, amit a gyerekeinél elmulasztott.
Az élet középső szakasza tehát új konstellációt, eddig háttérbe
szorult istennők uralmát hozhatja. Váltás azonban máskor is le¬
hetséges, így a serdülőkorban, nyugdíjba menetelkor, vagy a vál¬
tozás korában is. Ha megkezdődik az átmenet időszaka, a nő el¬
nöklő énje (feltéve, hogy valóban egészséges) tudatosan számba
veszi a jelentkező értékeket, elsőbbségeket, meglévő kötelezettsé¬
geket, s mindezt a realitáshoz igazítja. Ha a különféle prioritások
harcolnak egymással, nem erőlteti a döntést, amíg minden témát
MELYIK ISTENNő KAPJA AZ ARANY ALMáT? 265
alaposan meg nem tárgyaltak. Ez tarthat öt percig, ha arról van

szó, hogy mi legyen a vasárnapi program, de tarthat ö' évig is, ha
az a kérdés, hogy a nő szüljön-e, vagy sem.
Ismertem egy asszonyt, aki évekig küszködött a . gyerekprob¬
lémával”. Az ilyen nők képtelenek dönteni az anyai ösztön és az
érvényesülés vágya között. Es mit tegyenek, ha köztük és a férjük
között sincs egyetértés? Ha az egyikük szeretne gyereket és a má¬
sik semmiképpen nem? Mit tegyen, amikor harmincas éveiben
jár immár, és sürgeti az idő?
Olykor Héra is, Athéné is Démétér ellen foglal állást. A döntés¬
nek azonban úgy kell megszületnie, hogy a nő ne nehezteljen
miatta senkire, és ne érezze úgy, hogy voltaképpen nincs is válasz¬
tása. Ez minden döntés esetében így van. Ha az ember úgy érzi,
hogy külső körülmények kényszerítő hatása alatt, vagy éppen
úgy, hogy belső kényszer hatására cselekedett, akkor tehetetlen¬
nek, dühösnek és lehangoltnak érzi magát a döntés után. A nehez¬
telés pedig elszívja életerejét, nem tud arra figyelni, amit csinál,
bármilyen fontos is legyen az a számára. Mindannyiunknak el
kell tudni viselni, hogy esetleg valami elmarad, kimarad az éle¬
tünkből egy döntés nyomán, s aztán ismét bele kell merülnünk az
értelmet adó dolgokba, legyenek azok bármilyen jellegűek. Énünk
nem lehet passzív, megfigyelője az archetípusok tülekedésének,
végül ki kell tudni mondani: „Én döntöttem így. Tudom, ki va¬
gyok, és tisztában vagyok a körülményeimmel is. Elfogadom ma¬
gam ezekkel a tulajdonságokkal, és elfogadom a valóságot is.”
Csak így szabadulhat föl újabb célokra az az energia, amelyet a
probléma megoldásába fektettünk.
AMIKOR AZ ELNÖK TEHETETLEN
A döntések meghozatalának normális folyamata a lehető legjobb

eredményt hozná, de sajnos nem ez az egyetlen mód, ahogyan
belső konfliktusainkat kezeljük. Ha az ego tehetetlenül sodródik
mindig az erősebb oldal felé, akkor viselkedésünk pontosan úgy
fest, mintha kívülről rángatnának ide-oda.
Megesik például, hogy egy asszony képtelen eldönteni, hogy
szakítson-e a szeretőjével, vagy sem, mert tudja, ha folytatja a vi-
szonyt, ez a házasságába fog kerülni. A benne zajló konfliktus

éppen olyan megoldhatatlan és végeérhetetlen lehet, mint a trójai
háború volt. A nem eléggé hatékony ego azt eredményezi, hogy az
asszony szakít a szerelmével, de aztán újra meg újra visszahívja.
A trójai háború találó metafora erre a helyzetre. Helené, a zsák¬
mány, akiért küzdöttek, éppen olyan passzív volt, mint egy tehe¬
tetlen ego egy szakítsak - ne szakítsak konfliktusban, túszhoz ha¬
sonlatos, akit hol az egyik, hol a másik párt ejt el.
A görögök vissza akarták vinni Helenét a férjéhez. Mellettük
állt mindenekelőtt Héra, a házasság védelmezője, aki ragaszkodott
hozzá, hogy a harc addig folytatódjon, míg Trója rommá válik, és
Ménelaosz visszakapja az asszonyát. Hephaisztosz, az istenek
kovácsa is a görögök mellett állt, ő készített pajzsot Akhilleusznak,
a hősnek, érthető rokonszenvvel a férj iránt, hiszen őt Aphrodité
alaposan felszarvazta. Poszeidón, a tenger erősen patriarchális
istene is a görögöket támogatta Athénével, a patriarchális értékek
védelmezőjével egyetemben. A törvényes férj oldalára, Parisz
ellenfeleinek oldalára állt, hiszen Héra is, ő is engesztelhetetlen
ellenségei voltak a trójai királyfinak ama bizonyos alma miatt.
Ezek az olümposzi alakok a házasság fenntartásának irányába
ható késztetéseket jelképezik. A szent köteléket, a törvényt, és
mellesleg azt a nézetet, hogy az asszony a férj tulajdona.
Aphrodité, az alma elnyerője, és a szerelem istennője természe¬
tesen a trójaiak mellé állt, már csak azért is, mert ő maga ajánlotta
fel Helenét Parisznak. Szeretője és több gyerekének apja, Arész is
Tróját támogatta, és érdekes módon Apollón és Artemisz is mel¬
lettük foglalt állást. A kétnemű ikerpár férfiak és nők nem semati¬
kus szerepeit képviselik, ezeknek a betöltése azonban csak akkor
lehetséges, ha a patriarchátus hatalma megroppan, vagy kérdéses¬
sé válik.
Ez a négy istenség képviseli azokat a késztetéseket, melyek a
szerelmi viszony fenntartása mellett hatnak egy nő pszichéjében.
A szenvedély és a szexualitás mellett voksolnak, kiállnak a nő
autonómiájáért, és vallják, hogy szexualitása a sajátja és nem a há¬
zasság intézményéé vagy a férjéé. Mind a négyen impulzív arche¬
típusok, és lázadnak a hagyományos szerepek ellen. A férj elleni
hadüzenetnek tekinthető szerelmi viszonyt tehát egyetértéssel fo¬
gadják.
Ha egy nő passzívan sodródik egy szerelmi háromszög konf¬

liktusában a mindenkori erősebb felé, az mindenkinek árt: neki,
a két férfinak, és mindhármuk jövőbeli kapcsolatainak is.
KÁOSZA BIZOTTSÁGBAN
Ha egy nő lelkében dúl a vihar és az ego képtelen rendet tartani, a

normális folyamat el sem tud kezdődni. Több bizottsági tag egy¬
szerre emeli föl a hangját, belső hangzavar tör ki, mintha minden
istennő egyszerre akarná kikiáltani a maga véleményét, túlhar¬
sogva a másikat. Az elnöklő ego nem érti egyiket sem, és óriási fe¬
szültség keletkezik benne. A káosz kellős közepén úgy érzi, tennie
kell valamit, s ez a késztetés leggyakrabban akkor tör rá, amikor
képtelen világosan gondolkodni.
Egy negyvenes évei derekán járó betegem lelkében pont ilyen
zavaros állapotok uralkodtak, amikor el akarta hagyni a férjét.
Nem volt szerető a dologban, a házasság húsz éve működött, és
minden külső szemlélő ideálisnak vélte. Amíg kliensem csak
fontolgatta a válás lehetőségét, minden szempontot többé-kevés-
bé racionálisan szemügyre tudott venni. Amikor azonban közölte
a férjével, hogy mire készül, és elment, hogy át tudja gondolni a
dolgot, kitört a belső káosz. Mint mondta, úgy érezte, „mintha egy
mosógép járna a fejében” vagy „mintha egy mosógépbe dugták
volna”. Egyes személyiségrészei félelemmel és riadózással reagál¬
tak kockázatokkal járó, de autentikus döntésére.
Egy időre teljesen lemerevedett - az énje szinte megbénult a
rázúduló tehertől. Ahelyett azonban, hogy föladta volna, és haza¬
ment volna a férjéhez, tartotta magát ahhoz az igényéhez, hogy
számba vegye és szétválogassa magában a dolgokat, és a barátainál
maradt, míg tisztázni tudta magában a helyzetét. Énje lassan át¬
vette az uralmat, elfoglalta szokott helyét az elnöki székben, és az
asszony meg tudta hallgatni a félelem és riadalom hangjait is. Vé¬
gül elvált, és egy év múlva már biztos volt benne, hogy jól döntött.
Ilyen helyzetben sokat segít, ha megbeszélhetjük valakivel a
bennünk ütköző érzéseket és félelmeket, vagy ha le tudjuk írni
azokat, hogy az egymásnak ellentmondó érzéseket szét tudjuk
választani. Ha a problématömeget tagoljuk, és rangsoroljuk a
szempontok fontosságát, akkor nem nehezedik már elviselhetet¬

len teher az ego- ra.
A „bizottsági káosz” általában átmeneti állapot; akkor keletke¬
zik, amikor valamit újnak és fenyegetőnek találunk. Az ego rövid¬
del ez után rendet teremt. Ha azonban nem tudja helyreállítani a
bizottság normális működéséhez szükséges állapotokat, a men¬
tális káosz összeomláshoz vezethet. Agyunk telítődik egymásnak
ellentmondó érzésekkel, gondolatokkal és képekkel, lehetetlenné
válik a logikus gondolkodás, és a személy képtelenné válik a
hatékony működésre.
AZ ELNÖK ELFOGULT
Az ego, mint elnök, elfogult: egyes bizottsági tagokkal kivételez,

másokról nem vesz tudomást, és elhallgattatja azokat az igénye¬
ket, érzéseket vagy véleményeket, melyeket elfogadhatatlannak
vagy megengedhetetlennek minősít. Mindent cenzúráz, amit
nem akar látni vagy hallani, s így a felszínen úgy tetszik, mintha
nem is lenne konfliktus. A „kedvenc istennő” helye csupán egy
vagy két archetípus számára van fenntartva. Ezek azok, akikkel az
énünk azonosul.
A kegyvesztett, vagy mellőzött istennők szempontjai és érték¬
rendje ezenközben háttérbe szorul, elnyomják, elfojtják a hang¬
jukat. Olykor nem is nyitják ki a szájukat, és úgy tesznek, mintha
benne sem lennének a bizottságban. Befolyásukat leginkább a
„folyosón” - azaz a tudattalan berkeiben lehet fölfedezni. Bizo¬
nyos akciók, pszichoszomatikus tünetek és kedélyhullámzások
azonban a cenzúrázott istennők jelenlétéről árulkodnak.
„Acting out”-nak, németül „Ausagieren”-nek nevezik a pszi¬
chológia tolvajnyelvén azt a tudattalan által motivált viselkedés-
módot, amellyel az ellentmondó és elfojtott érzelmek nyomán
keletkező feszültséget ki szokták üríteni azok, akik hajlamosak az
ilyen viselkedésre. Általában impulzív, hirtelen, a személy által is
megmagyarázhatatlan cselekvésről van szó, de ilyen lehet egy
elfelejtés is. Mások hajlamosabbak testi tünetekre, vagy gyakori
hangulatváltozásokra.
MELYIK ISTENNő KAPJA AZ ARANY ALMáT? 269
AZ ÁTKAPCSOLÁS MŰVÉSZETE
Sokan mondják magukról, hogy „mintha nem is egy ember len¬
nék”, amikor több istennő váltja egymást - akár naponta - a kor-
mányhídon. Carolyn például biztosítási kötvényeket ad el, évente
több, mint egymillió dollár értékben. Ezernyi részletet kell kéz¬
ben tartania és erőszakosan kell a kliensek nyomába erednie. Ott¬
hon azután a „karriertigris” magányosan sétáló macskává szelí¬
dül, aki boldogan és elégedetten tesz-vesz egyedül a házában, és a
kis kertjében, mint bármelyik született Hesztia.
Leslie egy nagy reklámügynökség ötletgazdája. A hirdetések,
amiket kitalál, sziporkáznak, s hála kreativitásának és meggyőző
erejének, igen sikeres. Artemisz-Athéné dinamikus keverékének
tetszik, ám ha hazamegy, könnyedén átváltozik férje engedelmes
Perszephonéjává.
Mindketten tudják, hogy kétféleképpen viselkednek otthon,
és a munkahelyükön, s ez a naponként megismétlődő átkapcsolás
egészen természetes módon megy végbe. Úgy érzik, mindkét vi¬
selkedésük énazonos: ez az ő normális működésük, csak éppen itt
így, amott meg úgy, s lényegében hívek maradnak önmagukhoz
mindenhol.
A személyiségtesztek - pontosabban: a személyiség-kérdő¬
ívek, vagy skálamódszerek - kitöltésénél azok a nők, akik tudják,
hogy viselkedésük attól függ, hogy éppen hol vannak, vagy mi¬
lyen hangulatban töltik ki ezeket a teszteket, meg is szokták ezt
jegyezni. Vannak, akik örülnek a vagy-vagy válaszoknak, vannak,
akik egy kicsit megzavarodnak ezektől. Válaszaikat az befolyásol¬
ja, hogy kérdőívet a hivatását betöltő nő, a magánember, az anya
vagy - mondjuk - a benne lappangó művészlélek tölti-e ki, követ¬
kezésképpen a kialakuló „profil” vagy személyiségkép is attól
függ, hogy melyik „bennük élő istennő” tölti ki a kérdőívet. Egy
pszichológusnő például így kommentálta a vizsgálatot: „Társa¬
ságban nagyon is extravertált vagyok, és ez nem valami fölvett
álarc, vagy a partinak szóló bájmosoly, ott én szórakozom. Ha¬
nem, ha munka közben lepne meg valaki a kutatólaborban, egy
egészen más nőt láthat”. Az egyik környezetben tehát csillogó
Aphrodité, a másikban gondos Athéné.
Általában mindenkiben él egy uralkodó (vagy domináns) arche¬

típus, amelyik áthatja a személyiséget, s így eldönthető például,
hogy az illető kifelé vagy befelé forduló-e. Minthogy azonban tiszta
típusokat sohasem találunk, és ilyeneket egyetlen személyiség¬
elmélet sem tételez, amikor valódi emberekre alkalmazza a kategó¬
riáit, ez sem kötelező. Ha két vagy több istennő dominál, olykor az
egyik, olykor a másik reagál a külvilág eseményeire a körülmények¬
től, vagy a megoldandó feladattól függően. Minél többen vannak,
annál gazdagabb a személyiség, és annál több lehetősége van rá,
hogy a legkülönbözőbb területeken hatékonyan működjék.
TUDA TOSSÁG ÉS DÖNTÉS
Ha egy nő a bizottságban elnöklő és jó megfigyelő ego- ja segít¬

ségével tisztába jön az „asztal körül ülő” archetípusok jellegével,
és azzal a folyamattal, amely benne zajlik, máris két fontos önis¬
mereti eszközhöz jutott. Egyrészt érzékeny füllel figyelhet befelé,
és megállapíthatja, hogy éppen „ki beszél” és hamarosan rájöhet,
hogy mely istennők befolyásolják. Ha ezek az istennők személyi¬
ségének konfliktuózus oldalát képviselik, ellentétes igényeket,
melyeket összhangba kellene hozni, mindegyikre rá tud hango¬
lódni, azaz: az elnök szót adhat mindenkinek, s aztán maga dönti
el, hogy neki mi a legjobb, melyik szempont előbbre való.
Meglehet, egyes istennők tartózkodóak, vagy rejtőzködnek, s
csak ideges tünetek vagy hangulati labilitás jelzi jelenlétüket. Jól
tesszük, ha időt hagyunk magunknak, hogy kiderüljön, ki akar
kerülő úton érvényesülni. Ha már fogalmunk van az őstípusokról,
és tudjuk, hogy milyen viselkedésmintákat képviselnek, sokkal
könnyebb felismerni, hogy éppen ki „működik” olyan hevesen,
vagy ki az, akit alkalmasint „hívogatni” kellene.
Minthogy velünk születő viselkedésmintákról van szó, melyek
minden egyes nőben, mint lehetőségek, megvannak, megfogal¬
mazhatjuk igényeinket egy-egy istennő átmeneti jelenlétére is,
magunkhoz híva őt segítségül. Amikor barátnőm, Dana a disszer¬
tációján dolgozott, rettenetesen nehezen szánta rá magát a könyv¬
tári adatgyűjtésre. Aztán elképzelte, hogy ő most Artemisz, aki va¬
dászni indul a rengetegbe, és ez megadta neki a lökést ahhoz, hogy
nekiinduljon, és kikeresse a szükséges cikkeket. Amint elképzelte

magát Artemiszként, feltöltődött a szükséges energiával.
Segíthet a bennünk uralkodó archetípus felismerésében, ha
megpróbáljuk elképzelni az istennőt, mint eleven nőalakot. Akár
szóba is elegyedhetünk vele, ha a kép elég élénk. A Jung által fel¬
tárt „aktív fölidézés” folyamatában akár kérdéssel is fordulha¬
tunk ezekhez az alakokhoz, s meglehet, válaszolnak majd. Ha is¬
mételten próbálkozunk ezzel a fogékony ráhangolódással, és füle¬
lünk a válaszra, amit tudatosan nem találtunk, egy idő után szinte
mintha valóban beszélgetnénk valakivel, aki voltaképpen a saját
énünk archetipikus része, amelyet egyre jobban megismerünk.
Ha egy nő rá tud hangolódni önmaga különböző oldalaira, és
meg tudja figyelni és érezni különféle értékeit, vetélkedő vonzal¬
mait, akkor arra is képes, hogy felállítsa a neki legjobban megfelelő
fontossági sorrendet. Döntései és választásai így tudatosak lesz¬
nek: ha konfliktusba kerülnek az igényei, meg tudja állapítani,
melyiket helyezze a másik elé, és mit tegyen előbb, mit utóbb. így
a döntések nem végeérhetetlen belső harcot robbantanak ki, ha¬
nem feloldják a konfliktust. Lépésről lépésre válhat tudatos vá¬
lasztóvá, aki maga ítéli oda az aranyalmát.
TIZENNEGYEDIK FEJEZET
A hősnő minden földi nőben
Minden földi nő potenciális hősnő. Főszereplője saját élettörté¬

netének, annak az utazásnak, amely a születésével kezdődik, és
egész élete folyamán tart. Amint járja a maga útját, bizonyára
találkozik szenvedéssel, magánnyal, bizonytalansággal, sebeket
kap, és korlátok, akadályok keresztezik szándékait. Megtalálhatja
az élete értelmét, kiérlelheti személyiségét, megélheti a szerelmet,
vagy a kegyelem állapotát, és bölcsességre tehet szert.
Az ember lényét, emberségét döntései, a bizalomra és a szere-
tetre való képessége formálja, az, hogy tapasztalataiból épül, és
vállalja mindazt, amire elkötelezte magát. Ha nehézségek adód¬
nak, föl tudja mérni, mit tehet, eldönti, mit akar tenni, és értékei¬
nek és érzéseinek megfelelően cselekszik, akkor saját mítosza hő¬
seként viselkedik.
Az élet tele van ugyan adott dolgokkal, melyekre semmi be¬
folyásunk nincs, de éppígy vannak pillanatai a döntésnek is: met¬
szőpontok, válaszutak, amelyek meghatározzák az eseményeket,
és hatással vannak a jellemünkre is. Hogy saját hősies utazásunk
főszereplői lehessünk, mindenekelőtt azt kell tudatosítanunk
önmagunkban, hogy a választásainknak jelentősége van (első lé¬
pésként már az is biztató, ha úgy teszünk, „mintha”). Ha ebből az
alapállásból kiindulva kezdünk működni, valami érdekes fog tör¬
ténni: döntéshozókká válunk, olyan főszereplővé, aki maga dönti
el, hogy mi akar lenni. Több, vagy kevesebb lesz az által, amit tesz,
vagy nem tesz, és az attitűd által is, amelyet képvisel.
A betegeim tanítottak meg rá, hogy az ember nem attól lesz
olyan, amilyen, ami megtörténik vele, hanem attól, ami benne
történik meg. Nem az ártalmak mértéke volt az, ami eldöntötte,
hogy mivé lettek, hanem az, amit éreztek, ahogy belül, vagy a vi¬
selkedés szintjén reagáltak ezekre az ártalmakra. Találkoztam
például emberekkel, akik gyermekkorukban nélkülöztek, durva,
sőt kegyetlen bánásmódban volt részük, verték vagy szexuálisan
A HŐSNŐ MINDEN FÖLDI NŐBEN 273
is bántalmazták őket. Hogy, hogy nem, mégsem váltak olyanokká

(mint az ember gondolná), mint azok a felnőttek, akik a vissza¬
éléseket elkövették rajtuk. Rossz tapasztalataik ellenére együtt
érző emberek voltak, akkor is, és ma is azok. A traumatikus élmé¬
nyek természetesen nyomot hagytak; ezek az emberek bizonyos
mértékig sérültek, de a bizalom, a szeretetképesség, a remény és az
öntudat gyökere megmaradt bennük. Amikor tűnődni kezdtem,
hogy mi lehet ennek az oka, rájöttem, hogy az áldozat és a hős
között különbség van, s hogy ennek mi a lényege.
Gyerekkorukban ezek az emberek valamiképpen egy rémdráma
főszereplőiként tekintettek önmagukra. Mindegyiküknek volt egy
saját belső mítosza, egy képzeletbeli élete, vagy fantáziatársa. Egy
leány, akit iszonyatosan durva apja rendszeresen vert és megalá¬
zott, depresszív anyja pedig képtelen volt megvédeni, fölidézte,
hogy gyermekként mindig azt mondta magának: neki ehhez a
szörnyűséges, primitív családhoz tulajdonképpen semmi köze, ő
ugyanis egy hercegnő, akit ezekkel a szenvedésekkel tesznek pró¬
bára.
Egy másik betegem, akit szintén vertek, s még szexuálisan is
zaklattak, ugyancsak nem vált felnőttként durva anyává. Ő egész
fantáziavilágot épített föl magának, ahol minden másképpen volt,
mint a valóságban. Egy harmadik fantáziáiban Harcosnak képzelte
magát. Ezek a kislányok előre gondolkoztak, és elképzelték, ho¬
gyan menekülhetnének meg, ha már elég nagyok lennének. Azt is
eldöntötték, hogy addig is hogyan reagáljanak. Az egyik ezt mond¬
ta: „Soha senki nem láthatta, hogy sírok.” Kiszaladt a dombra,
elbújt, és ott sírt, ahol nem láthatták. Egy másik így emlékezett:
„Azt hiszem, a lelkem elhagyta a testemet. Ahányszor hozzám
nyúlt, én már mintha ott se lettem volna.”
Ezek a gyerekek hősök és döntéshozók. Megőrizték önmagu¬
kat, függetlenül attól, ahogyan bántak velük. Fölmérték a helyze¬
tet, eldöntötték, hogy miképpen reagáljanak a jelenben, és terve¬
ket szőttek a jövőre.
Természetesen nem olyan hősök ezek a gyerekek, mint a görög
félistenek, Akhilleusz vagy Heraklész, akik még a mitológiában is
erősebbek a halandóknál (és több védelmet is kapnak). Ezek a
gyerekek inkább koraérett kis hősök, mint Jancsi és Juliska, akik¬
nek az eszüket kellett használniuk, vagy Dorothy az Ozban, aki
hosszú utazása során társakat keres, hogy egymást kölcsönösen

segítve mindegyikük megtalálja az övéit.
AZ ÚT
Minden úton vannak fontos elágazások, ahol választani kell. Me¬

lyik útra térjek? Melyik irányt kövessem? Menjek tovább a ma¬
gam feje után, vagy csatlakozzam a többiekhez? Legyek becsüle¬
tes, vagy csaljak? Menjek egyetemre, vagy inkább dolgozzam?
Megtartsam a terhességemet, vagy megszakíttassam? Szakítsak
vele, vagy maradjak mellette? Hozzámenjek, vagy ne menjek hoz¬
zá? Mutassam meg az orvosnak ezt a csomót a mellemben azon¬
nal, vagy ne foglalkozzam vele? Válasszak másik pályát, vagy pró¬
báljak csak egy másik helyet keresni? Belemenjek egy viszonyba
és kockáztassam a házasságomat, vagy ne? Dobjam be a törül¬
közőt, vagy tartsak ki? Hogyan döntsék? Melyik utat válasszam?
Mi lehet az ára a döntésemnek?
Élénken emlékszem még egyetemi tanulmányaimból egy gaz¬
dasági meghatározásra: valaminek a valóságos ára az, amiről a
dolog birtoklása kedvéért lemondunk. Ebben a hasonlatban az ár
az az út, amelyre nem lépünk rá. A felelősség vállalása egy dön¬
tésért borzasztóan fontos és nem is egyszerű dolog. A hős azért és
attól hős, hogy vállalja ezt a felelősséget.
Az antihős ezzel szemben sodródik, és mások döntése szerint
halad tovább. Ahelyett, hogy elhatározná, mit is akar valójában,
fél szívvel egyetért a másikkal, hogy aztán önmaga áldozatává vál¬
jék, amikor azt mondja: „Nem én akartam, a te ötleted volt!” Oly¬
kor még nyafog is: „Mindig az van, amit te akarsz!” Nem ismeri
be, hogy soha nem volt önálló ötlete, vagy ha volt, akkor se vallott
színt. Arra a legegyszerűbb kérdésre, hogy „Mit akarsz csinálni
ma este?”, szokás szerint azt válaszolja: „Amit te akarsz”. És aztán
egyszer csak úgy érzi, hogy kicsúszott a kezéből a saját élete.
A másik antihősnő-viselkedésminta az, amikor valaki megáll
az útkereszteződésben, és rosszul érzi magát. Hogy mit is érez va¬
lójában, azt nem tudja, nem akar dönteni, mert nem akarja megad¬
ni a döntés árát, egyetlen lehetőséget sem szeretne elszalasztani.
Nemegyszer igen értelmes, tehetséges és csinos nők játsszák el az
életüket egy útelágazásnál. Nem mennek bele kapcsolatokba, mert

túl komolynak látszanak, nem választanak jó pályákat, mert túl
sok erőfeszítéssel járnak, vagy túl sok időt venne igénybe a tanulás.
Viselkedésük, hogy tudniillik nem döntenek, természetesen dön¬
tés: nem csinálnak igazán semmit, csak toporognak a keresztező¬
désben akár tíz évig is, ki tudja, mire várva, mire ráébrednek, hogy
elment mellettük az élet.
A nőnek tehát hősként a kezébe kell vennie a sorsát, ahelyett,
hogy áldozat, mártír vagy gyönge bábu lenne, akivel mások sakkoz¬
nak, vagy akit a körülmények taszigálnak ide-oda. Hősnővé vál¬
tozni valakinek, akinek a jellemét egy sebezhető istennő arche¬
típusa uralta, különösen megvilágosító lehetőség. Önérvényesítő
módon kiállni az igényeiért heroikus feladat például egy engedel¬
mes, önalávető Perszephoné számára, vagy egy Hérának, aki az
urát teszi az első helyre, nem is beszélve Démétérről, aki minden¬
ki másnak a szükségleteiért előbb kiáll, mint a sajátjáért. Ráadásul
neveltetésük sem igen kedvez az önérvényesítő viselkedés kiala¬
kításának.
Számos asszony számára, akik azt hitték - tévesen -, hogy dön¬
tésképesek, valóságos sokkot okoz, ha hirtelen olyan helyzetbe
kerülnek, hogy tényleg a döntéshozó szerepét kell felvállalniuk.
A szűz archetípusokra gondolok, akik „fel vannak vértezve”, mint
Athéné, függetlenek, mint Artemisz, és beérik önmagukkal, mint
Hesztia. És egyszer csak az a hősies feladat tornyosul eléjük, hogy
bizalmat és intimitást éljenek meg, felelősséget érezzenek mások
iránt, vagy hogy elkötelezzék magukat, szükségük legyen vala¬
kire. Magyarán: szűz létükre sebezhetőkké váljanak, férjhez men¬
jenek, gyereket szüljenek. Nekik ehhez kell a bátorság, nem ahhoz,
hogy egy üzletben kockázatot vállaljanak vagy a nyilvánosság
előtt elmondják, amit gondolnak.
A döntés előkészítésekor mindig el kell végezni Psyche első
munkáját: a magok szétválasztását. Enélkül egyik úton sem taná¬
csos elindulni, hiszen amíg szét nem választottuk értékeinket és
indítékainkat, nem raktuk rendbe és sorba azokat, nem tudjuk,
milyen döntések állnak nyitva előttünk, s hogy mi az az ár, ame¬
lyet egy döntésért még meg tudunk fizetni.
Első könyvemben, pszichológia Tao-jában, kifejtettem, meny¬
nyire fontos, hogy „szívvel válasszunk utat”. Értem én, hogy az
embernek előbb mérlegelnie kell, és csak azután cselekedni, s

végig kell zongorázni minden ésszerű lehetőséget, ám a választást
végül úgy kell megejteni, hogy a szívünk is amellett szóljon, ami
mellett kikötöttünk. Nincs az az ember, aki érzelmi dolgokban taná¬
csot tudna adni, és a logika sem adfeleletet.
Gyakori eset, hogy ha egy nő ilyen vagy-vagy választás elé ke¬
rül, valaki megpróbál „segíteni” neki az életét meghatározó dön¬
tés meghozatalánál ekképpen: „Menj férjhez!” „Szüld meg!”
„Add el a házat!” „Menj másik állásba!” „Mondj fel!” „Válj el!”
„Költözz el!” „Mondj igent!” „Mondj nemet!” Ilyenkor elvisel¬
hetetlen érzelmi és intellektuális presszió hatása alatt kell dönte¬
nie a nőnek, s ezt a nyomasztó légkört egy másik személy türel¬
metlensége teremti meg. Önállóan dönteni akkor képes az ember,
ha ragaszkodik hozzá, hogy majd akkor határoz, ha megérett rá az
idő, és kiérlelte önmagában a döntést, amely végül is az ő életét
változtatja meg, s a következményeket neki kell viselnie.
A helyzet feltisztulása érdekében természetesen a belső gör-
csösségtől is meg kell szabadulni, attól a nyomástól, amelyet a „bi¬
zottság” hangzavara idéz elő. Jellemző harsányságuk és ösztönös
reakcióik segítségével eleinte a céltudatosak: Artemisz, Aphrodité
vagy Héra és Démétér dominálhatnak, elnyomva Hesztia érzéseit,
Perszephoné befelé tekintő pillantását vagy Athéné világos gondo¬
latait. Ha egy nő szépen kivárja, amíg mindenki szóhoz jut, és fi¬
gyelmet szentel személyisége összes belső hangjának, teljesebb ké¬
pet kap a helyzetéről, és bizonyos, hogy jobban fog dönteni, mintha
elhamarkodná, csak hogy túl legyen a nehezén, és hagyják már
békén.
AZ UTAZÁS
Ha egy nő jár a hősök útján, ő is feladatokkal, nehézségekkel,
akadályokkal és veszélyekkel találkozik. Ahogyan reagál ezekre,
ahogyan cselekszik, úgy változik ő maga is. Útközben rájön, hogy
mi a fontos számára, és mi nem, s hogy van bátorsága cselekedni
azért, amit fontosnak talált. Próbára tétetik a jelleme is, az együtt¬
érzése is, akár a népmesékben. Találkozik személyisége árny¬
oldalaival és rémeivel is, esetleg éppen akkor, amikor ereje kibon-
takozik és bizonysággá válik. Olykor megnő az önbizalma; más¬

kor legyűri a félelem. Valószínűleg megismeri a gyászt is, ha vesz¬
teség éri, korlátok közé szorul, vagy legyőzik. A hősnők útja a fel¬
fedezés és a fejlődés útja, melynek során önmaguk különböző ol¬
dalait, részeit bonyolult, de egész személyiséggé ötvözik.
A KÍGYÓK HATALMÁNAK VISSZAPERLÉSE
Ezúttal nem az édenkerti kígyóról szólunk, hanem azokról, me¬

lyek évezredeken át az istennők hatalmi jelvényei voltak. Hogy
megértsük, miért kell visszaperelnünk a kígyók hatalmát, ismét
az istennőkhöz és a nők álmaihoz kell fordulnunk.
Héra számos szobrán vannak kígyók, melyek az öltözékét dí¬
szítik, Athéné ábrázolásain pedig a pajzson vagy a vérten láthatók,
koszorús elrendezésben. A kígyók a görögök előtti Európa Nagy
Istennőjének hatalmi szimbólumai voltak, s később is a női isten¬
ségek hatalmát (vagy annak maradványait) jelképezték. Az egyik
legismertebb, Krétáról származó istenségszobor i. e. 2000-1800
között készült, s egy fedetlen keblű nőalakot ábrázol, mindkét
kinyújtott kezében egy-egy kígyót tartva.
Minden nőnek vissza kell követelnie a kígyó hatalmát, hogy
hősnő lehessen. Álmainkban a kígyó olykor ismeretlen, félelmet
keltő szimbólumként merül föl, melyhez az álmodó akkor kezd
óvatosan közelíteni, ha már úgy érzi, lassan kezébe tudja venni a
saját élete feletti kontrollt.
Egy válófélben lévő, harmincéves asszony, aki éppen arra ké¬
szült, hogy a maga lábára álljon, a következő álomról számolt be:
„Egy ösvényen mentem, magam elé néztem és láttam, hogy egy fa
alatt vezet majd az utam. Fölnéztem, és láttam, hogy a legalsó, vas¬
tag ágon egy hatalmas nőstény kígyó tekereg igen békésen. Tud¬
tam, hogy nem mérges, és nem is undorodtam tőle. Valójában na¬
gyon szép volt, de azért én mégis megtorpantam”. Számos ilyen
kígyós álomról számoltak be a betegeim; tudták, hogy a kígyónak
ereje, hatalma van, de nem éreztek rettenetét vagy félelmet: „Az
íróasztalom alatt egy kígyót láttam, összétekeredve feküdt ott..
„.. .és a verandán egy kígyó tekergőzött sebesen...” „Három kígyó
is van a szobában. . .”
Valahányszor egy nő úgy érzi, itt az ideje, hogy tiszteljék, te¬

kintélye legyen, döntéseket hozzon, vagy valódi személyes vagy
politikai hatalomra tesz szert, előfordulhatnak ilyen kígyós ál¬
mok. Mintha az új erőt képviselnék. Azt a hatalmat is, amely vala¬
ha az istennőké volt, és a fallikus vagy férfias hatalmat is, amelyet
az animus képvisel. Az álmodok olykor meg is jegyzik, hogy hím
vagy nőstény állatot láttak álmukban, s ez jelzés is egyben arra
nézvést, hogy miféle hatalomról lehet szó.
Ezekkel az álmokkal egyidejűleg az ébrenlét ilyen kérdéseket
vethet föl abban, aki valamilyen új szerepet tölt be, hatalmi vagy
tekintélyes pozícióba lép: „Fog ez nekem menni?” „Sikeres le¬
szek-e?” „Hogyan fogok megváltozni ennek a helyzetnek a hatá¬
sára?” „Ha erős leszek, akkor is szeretni fognak?” „Nem kerülnek
veszélybe emiatt fontos kapcsolataim?” Mintha azt mondanák
ezek az álmok: aki még nem tapasztalta meg a saját erejét, hatal¬
mát, közelítsen hozzá óvatosan, mint egy ismeretlen kígyóhoz,
amelyről tudjuk, hogy veszélyessé válhat.
Szerintem azok a nők, akik tudatára ébrednek saját erejüknek
és szakértelmüknek, lényegében „visszaperlik a kígyó hatalmát”,
amit a női istenségek éppúgy elveszítettek, mint a földi nők, ami¬
kor a patriarchális vallások megfosztották az istennőket a hatal¬
muktól, és a kígyót az Édenkertben a Gonosz megtestesítőjévé tet¬
ték, a nőt pedig a gyengébbik nemmé fokozták le. Miközben pedig
ezen tűnődöm, egy olyan ábrázolás merül föl az emlékezetemben,
amely számomra azt a lehetőséget testesíti meg, hogy a nő ismét
ereje, szépsége és életadó képességei birtokába juthat. Egy terra¬
kotta szoborra gondolok, amit Rómában, a Terme Múzeumban
őriznek, s a művészettörténészek Démétér-ábrázolásnak vélik:
gyönyörű nőalak emelkedik ki a földből, mindkét kezében egy-
egy marék búzaszálat, virágot és egy kígyót tartva.
AZ ANYAMEDVE EREJE
A döntéshozó hősnőt - férfi párjával ellentétben - az anyai ösztön

ellenállhatatlan ereje legyűrheti. Teherbe eshet a legalkalmat¬
lanabb időpontban, a legkedvezőtlenebb körülmények között is,
ha nem tud ellenállni Démétér vagy Aphrodité csábításának.
A HÓSNÓ MINDEN FÖLDI NŐBEN 279
Ilyenkor letérhet a magaválasztotta útról: a saját ösztönei csap¬

dájába esik.
Egy ismerősöm például csaknem elvesztette a célját szem elől
egy ilyen epizód miatt. Éppen a doktori disszertációján dolgozott,
amikor hirtelen szinte megszállottan vágyódni kezdett egy kisbaba
után. Ekkor álmodta a következőket: egy hatalmas nőstény medve
a fogai közé kapta a karját, és nem engedte el, hiába próbált kétség-
beesetten szabadulni tőle. Férfiak próbáltak a segítségére sietni -
hiába. Álmában addig vándorolt, míg egy szoborcsoporthoz nem
ért, amely egy anyamedvét ábrázolt a bocsaitól körülvéve. Amikor
a kezét a szoborra helyezte, a medve elengedte őt.
Az álom jelentésén tűnődve rájött, hogy a medve az anyai ösz¬
tönt jelentette. A medvék igen jó és elszánt anyák. Amikor eljön
az ideje, ők maguk hajtják el a bocsaikat maguk mellől, hogy önál¬
lóak legyenek, és védjék meg magukat, hiszen elég nagyok és erő¬
sek már. Az anyaságnak ez a szimbóluma tartotta fogva az asz-
szonyt, s nem is engedte szabadon, míg egy anyamedve szobrát
meg nem érintette.
Ismerősöm megfejtette az álom üzenetét. Ha megígéri magá¬
nak, hogy két év múlva (amikor ledoktorál) meg fogja szülni a
gyermeket, akire most annyira vágyik, a terhességre vonatkozó
kényszerképzete is elmúlik. Megbeszélte a dolgot a férjével, és
mindketten elhatározták, hogy a megfelelő időpontra betervezik
a gyereket. A döntés bevált, az ösztönkésztetés nem kínozta többé
az asszonyt, aki ettől kezdve ismét tanulmányaira és munkájára
tudott koncentrálni.
Az archetípusok időtlenek, ami azt jelenti, hogy az emberi élet
idején is kívül vannak, mintegy felette állnak a mi megfontolá¬
sainknak, vagy érdekeinknek. Ha valamelyik istennő egyszer
csak erősen aktivizálja magát, és érvényre akarja juttatni befolyá¬
sát, a hősnőnek vagy igent, vagy nemet kell mondania a követelé¬
sére, vagy azt, hogy: „Nem most!” Ha nem tudatos a döntés, akkor
az őstípus kerekedik felül. Aphrodité vagy Héra hatalmának alkal¬
masint éppúgy ellen kell állnunk, mint Démétérének, az „anya¬
medve hatalmának”, amit elismerünk, és nem becsüljük le a je¬
lentőségét, de nem engedjük ki a döntést a kezünkből.
A HALÁL ÉS PUSZTULÁS ELHÁRÍTÁSA
A hősök mítoszaiban éppúgy, mint a népmesékben és a nők ál¬

maiban, a főszereplő útja során minduntalan valami pusztító vagy
veszélyes erővel találkozik, amely megsemmisítheti őt.
Egy ügyvédnő kliensem például azt álmodta, hogy amikor ki¬
lépett egy templomból, ahová gyermekkorában járt, két vad feke¬
te kutya ugrott a torkának. Ahogy felemelte a karját, hogy a táma¬
dás ellen védekezzék, föl is ébredt a rémálomból. Az asszony egy
helyhatósági hivatalban kapott állást, és nagyon elkeserítette az,
ahogyan kezelték őt. A férfiak minduntalan titkárnőnek nézték,
de azok is semmibe vették, akik tudták, hogy kicsoda. Úgy érezte,
átnyúlnak a feje felett, s egyre keserűbbé, ellenségesebbé és kriti-
kusabbá vált.
Amikor az álmát elemezni próbálta, először úgy gondolta, az
azt fejezi ki, hogy „állandóan támadásoknak van kitéve”. Aztán
azon tűnődött, van-e valami benne magában, ami a vad kutyákra
emlékeztetne. Végiggondolta, hogy mi történt vele ezen a munka¬
helyen, és maga is elszörnyedt a fölismerésen: „Tényleg, olyan
vagyok már, mint egy acsarkodó szuka!” Fölidézte a békésebb
időket, amikor még boldog volt, és barátságosan viselkedett min¬
denkivel, s ezt az állapotot összefüggésbe hozta a gyermekkorban
látogatott templommal, ahonnan kilépett - elhagyta azt a helyet,
elmúltak azok az idők. Nagyon fontos álom volt ez. Kliensem
megértette belőle, hogy személyiségét az a veszély fenyegeti, hogy
az agresszivitása, ellenséges érzései, amelyeket mások felé áraszt,
őt magát pusztítják el. Cinikussá és rosszindulatúvá kezdett válni.
Mind a valóságban, mind az álomban ő volt kitéve a veszélynek, és
nem azok, akik ellen fordult.
Mint az előző fejezetekben is láttuk, az istennők negatív voná¬
sai vagy árnyoldalai is kártékonyak lehetnek. Héra dühös, gya¬
nakvó, bosszúálló arca megmérgezheti az életünket. A nő, akit
ilyen érzések kerítenek hatalmukba, és ezt tudja is, örökösen a
bosszúvágy és a döbbenet között ingadozik, amiért így érez, vagy
így tesz. Miközben a hősnő az istennővel birkózik a lelkében,
olyasmiket álmodhat, hogy kígyók támadják meg (jelezve, hogy
az álmodó számára a hatalom: a kígyó veszélyt hordoz). Egy álom¬
ban, amit hallottam, egy mérges kígyó a nő szívére csapott le, egy
másikban a hüllő a nő hokájába mélyesziette a fogait, és nem

engedte el. Mindkét asszony éppen azzal küszködött az életében,
hogy megcsalták a férjüket, s igyekeztek túljutni alattomos („kí¬
gyó a fűben”) viselkedésükön, mert érezték, hogy az megmérgezi
az életüket. Az ő álmuknak is kettős jelenrése volt: arra is utalt,
ami velük, és arra is, ami bennük történt, éppen úgy, mint a kutyás
álomban.
Ha az álomban a veszélyt emberi alak hordozza, mint támadó,
vagy rosszat jelentő férfi vagy nő, akkor az ártalom inkább egy
ellenséges kritika vagy destruktív szerep. Az állatok - úgy tet¬
szik - inkább az érzéseket és az ösztönöket jelképezik álmunkban.
Egy asszony, akinek kisiskolás gyerekei voltak már, álmában be
akart menni az egyetemre, ahol annak idején tanult. Egy hatalmas
testű, börtönőrszerű matróna állta el az útját. Az alak, aki mellett
el kellett surrannia, úgy tetszett, az anyja negatív értékítéletét
szimbolizálta, de azt az anyaszerepet is, amellyel ő maga azono¬
sult; az álom arra utalt, hogy ez az azonosulás börtönt jelent az ál¬
modó számára.
A belső álomalakok ítéletei gyakorta becsmérlőek és rombo-
lóak; mint például: „Nem teheted, mert rossz, csúnya, alkalmat¬
lan, buta, tehetségtelen vagy.” Bárhogyan is hangozzék a konkrét
szózat, a lényege az, hogy „Nincs jogod hozzá, hogy többre töre¬
kedj!” - és ezek az üzenetek igen alkalmasak arra, hogy aláássák
egy nő önbecsülését, önbizalmát, és rontsák a kilátásait a sikerre.
Az efféle támadó kritikát az álom általában egy férfi szájába adja,
vagy egy fenyegető férfialak képében jeleníti meg. Általában arról
a negatív értékelésről van szó, amellyel az illető a környezete ré¬
széről találkozik, ezeket visszhangozzák az álombéli alakok. Pszi¬
chológiai szempontból primitív, fejletlen, csökevényes, torz vagy
démoni figurák ezek, általában úgy tűnik, hatalmukba akarják
keríteni az álmodót. Miközben a vad kutyák vagy a kígyók rátá¬
madtak betegeimre, és ezek látszólag külső támadók voltak, leg¬
inkább az fenyegette őket, ami bennük ment végbe. Az ellenséges
démon ugyanis lehet a nő pszichéjének negatív része, árnyoldala,
amely a másik, a pozitív, az együtt érző lélekrészt fenyegeti, leg¬
alább annyira, mint amennyire mások üldözik vagy fenyegetik az
embert. Általában ez is, az is megtörténik olykor.
VESZTESÉG ÉS GYÁSZ
Veszteség és bánat éppúgy része a hősnők életútjának, mint a mí¬
toszok szereplőinek. Meghal valaki, vagy ott kell hagyni az út so¬
rán valahol, és tovább kell menni. A földi nő életében a veszteségek
nagyon fontosak, hiszen mi hajlamosak vagyunk a kapcsolataink,
nem pedig a teljesítményeink szerint értékelni önmagunkat. Ha
valakink meghal, a veszteség kettős: elvész maga a kapcsolat, és
elvész a kapcsolat mint az identitás forrása is.
Vannak nők, akik egy kapcsolatban oly mértékben függő hely¬
zetben voltak, hogy csak a veszteség elszenvedése után térnek a
maguk útjára. Az áldott állapotban lévő Psychét elhagyta Erósz.
Miközben az asszony arra törekedett, hogy újra egyesüljön vele,
hála a feladatoknak, amelyeket megoldott, fejlődni tudott. Szerel¬
mének: Meleagrosznak, a vadásztársnak a halála késztette Atalan-
tét, hogy visszatérjen apja házába, és kiálljon versenyre nem kívá¬
natos kérőivel.
Metaforikusán halálesetnek nevezhetnénk minden olyan al¬
kalmat, amikor valaki elmarad mellőlünk, vagy föl kell adnunk
egy kapcsolatot, s meg kell gyászolnunk a veszteséget. A halál le¬
het akár egy személyiségrészünk elhalása is, vagy egy régi szerep,
egy munkakör, a szépségünk, a fiatalságunk, bármi, ami elhagy és
meggyászoljuk, de lehet egy álom is, amelyik soha nem vált való¬
sággá. Meggyászolhatjuk azt a barátunkat is, aki külföldre köl¬
tözik. i
A kérdés az, hogy a nőben élő hősnő kilábal-e a gyászból, túl-

éli-e a veszteséget? Elsiratja a veszteségét, és tovább megy? Vagy
feladja, megkeseredik, úrrá lesz rajta a depresszió, és zátonyra fut
az élete? Ha képes rá, hogy továbbmenjen, a hősnők útjára lép.
AZ ÁTJÁRÓ
Útja során a legtöbb hősnek át kell kelnie valamilyen veszélyes
helyen, általában egy sötét alagúton, hegy gyomrában, vagy az al¬
világon, olykor egy labirintuson, melynek végén ott a fény. Más¬
kor egy sivatagon kell átjutni, vagy egy üveghegyen, és odaát már
zöld mező várja a hőst. Ez az utazás analóg a depresszióval. A me-
sében is, és az életben is akkor sikeres az út, ha a hős végig mozgás¬

ban van, teszi a dolgát, szem előtt tartja a célt, akár egyedül van,
akár mások is elkísérik, nem állhat le, és nem adhatja fel (még ak¬
kor sem, ha úgy érzi, elveszett), hogy fenntartsa a reményt a sötét¬
ségben.
A sötétség valószínűleg a depressziós személy érzéseit jelképe¬
zi, a szorongást, a bűntudatot, a feleslegesség, a szomorúság, csaló¬
dottság és kétségbeesés sivatagát. A lélek sötét éjszakája ez, ahon¬
nan hiányzik a szeretet fénye. Az élet értelmetlennek rémlik,
mintha csak egy kozmikus tréfa lenne. A depresszióból kivezető
út szenvedésből és megbocsátásból áll. Ezután térhet vissza a fény
és az élet.
Jó tudni, hogy a halál és újjászületés a mítoszban és az álmok¬
ban is a veszteség, a depresszió és a gyógyulás metaforája. Vissza¬
pillantva megállapíthatjuk, hogy számos ilyen sötét vagy sivata¬
gos korszak voltaképpen egy átjáró volt valami magasabb rendű,
valami értékesebb felé, s közben fejlődtünk, érettebbek lettünk.
Meglehet, egy ideig az alvilág fogva tart, de aztán akár mások
vezetőjévé is válhatunk.
A TRANSZCENDENS FUNKCIÓ
A hősökről szóló mítoszok főszereplője, miután nekiindul, hogy

megkeresse, amit meg kell keresnie, minduntalan veszélyekkel,
sárkányokkal, miegyébbel találkozik, s ha legyőzte őket, újabb
áthághatatlan akadály tornyosul elé, vagy éppen csapdába kerül,
ahonnan azután se ki, se be, se előre, se hátra. Olykor egy rejtélyt
kell megfejtenie, mielőtt megnyílik az út. Mit tegyen, ha a józan
ész már nem elegendő? Vagy ha a helyzet ambivalenciája oly rém-
séges - mondjuk: két rossz közt kellene választani -, hogy a dön¬
tés szinte lehetetlen? Ha cseberből vödörbe esne, bármit tenne?
Ha a döntéshozó hősnő ilyen patthelyzetbe kerül, két tűz közé,
vagy holtpontra jut, a legelső próbatétele az, hogy önmaga tud-e
maradni? A nők minden kritikus helyzetben hajlamosak rá, hogy
áldozattá váljanak. Ha azonban hívek maradunk hősnő-önma¬
gunkhoz, megállapítjuk, hogy bajban vagyunk, meglehet, elveszít¬
jük a játszmát, de fenntartjuk magunkban a reményt, hogy fordul
a kocka. Ha áldozattá válunk, másokat hibáztatunk, vagy a sor¬

sunkat átkozzuk. Ennél is gyászosabb megoldás, amikor a próba¬
tétel során egy asszony alkoholhoz, kábítószerhez nyúl, vagy ön¬
magát kárhoztatja, elhagyja magát és öngyilkosságot tervezget.
A benne munkáló hősnő ilyenkor elbukik, megdermed, vagy hisz¬
térikus, ésszerűtlen, impulzív pánikreakciókat ad.
A mesékben és mítoszokban csakúgy, mint az életben, az egyet¬
len segítség, ha a hősnő ilyenkor minden erejével önmaga marad,
hű az elveihez és értékeihez, és várakozó álláspontra helyezkedik.
„Ahol a legnagyobb a szükség, ott a legközelebb a segítség” - így a
mondás, s ez olyasvalami, amit Jung transzcendens funkciónak
nevezett. A várakozás közben ugyanis megteremtődik az a sajátos
klíma, amely lehetővé teszi a segítség eljutását a hőshöz. A transz¬
cendens funkciót Jung úgy értette, hogy egyszer csak valami kipat¬
tan a tudattalanból, ami megoldást sugall, vagy utat mutat az ego¬
nak, megadja azt a kis lökést, amelyre éppen szüksége van, hogy el
tudjon valamerre indulni.
Erósz és Psyche mítoszában a megoldhatatlannak látszó fel¬
adatokat a hangyák, a nádszál és a torony segít elvégezni, s végül a
sas. Hippomenésznek Aphrodité segített az aranyalmákkal, hogy
legyőzze és elnyerje Atalantét.
Ezek a „valami megment bennünket” sémák archetipikus hely¬
zetek. A megmentés akkor érkezik, amikor senki nem tagadja,
hogy válságos a dolgok állása, ám az ember nem adja meg magát,
nem esik pánikba, és nem cselekszik félelmében. Sokan ilyen hely¬
zetben imádkoznak, vagy meditálnak a megvilágosodás reményé¬
ben - és a megoldás ki tud szabadulni a tudattalanból.
Kolléganőm, aki ama bizonyos medveálmot látta, amikor az
aspirantúra közben gyermeket szeretett volna szülni, mély válság¬
ban volt. Úgy érezte, bármi történjék, boldogtalan lesz, mert vagy
a doktorálásról és a további előmenetelről kell lemondania, vagy
az anyaságról. Meg kellett éreznie, hogy mi a megoldás, mert logi¬
kai úton képtelen volt azt megtalálni. Végül is a tudattalanja segí¬
tett rajta ezzel az álommal, mert archetipikus síkon azt sugallta,
hogy ha fenntartja a gyermek utáni vágyát, nyugodtan elodázhat¬
ja a terhességet.
A transzcendens funkció egyik módja tehát, amikor az álom¬
mal üzenünk önmagunknak, s ez is elég meglepő, hát még ha a
megoldás kívülről jön! Egyszer-egyszer mindenkivel megesik,

hogy valami nagyon erősen foglalkoztatja, és ugyanakkor - szinte
hátborzongató csodaként - a kritikus időpontban valamilyen kül¬
ső esemény egybeesik azzal, ami éppen akkor a legfontosabb. így
járt egy kliensem, aki egy női önsegélyező csoportot alapított, és
össze kellett volna szednie egy jókora összeget, hogy egy alapít¬
vány megkétszerezze azt. Már csak napok voltak hátra a határidő
lejártáig, és fogalma sem volt, honnan szerezhetne pénzt, ami
pedig nagyon fontos lett volna, e nélkül a csoport már nem marad¬
hatott fenn. Az utolsó előtti napon postán érkezett egy csekk, pon¬
tosan a hiányzó összeggel. Valaki megadott egy nagyon régi tar¬
tozást, amelyről kliensem már meg is feledkezett, régen lemon¬
dott róla.
Ezt a jelenséget nevezzük szinkronicitásnak.
A legtöbb ilyen esemény persze nem kézzelfogható megoldást,
hanem inkább csak érzelmi megvilágosodást hoz, vagy jelképes
útmutatást ad. Nekem is volt egy ilyen élményem, s éppen ezzel a
könyvemmel kapcsolatban. Előző kiadóm arra akart kényszeríteni,
hogy a kéziratot adjam oda egy bizonyos személynek, akinek az lett
volna a feladata, hogy könyvemet lényegesen megkurtítsa, és az
abban kifejtett gondolatokat öntse népszerű formába, közérthe¬
tőbb stílusban. Két éve kaptam már ezeket a „nem jó ez így” üze¬
neteket, és torkig voltam az egésszel. Énem egyik része (mint enge¬
delmes Perszephoné) már hajlott rá, hogy átengedje ezt a munkát
valaki másnak, csak hogy már legyen végre készen, s már-már meg¬
győztem magam, hogy így lesz jó. A kritikus héten azonban, éppen
akkor, amikor át kellett volna adnom a kéziratot az illetőnek, egy
szinkronisztikus esemény történt. Egy Angliából érkezett vendé¬
günk, egy szakkönyv szerzője elmondta, hogy a könyvét a kiadó
átadta ugyanannak a személynek átírásra. És akkor ez az angol
szerző kimondta azt, amitől tartottam, de nem mertem megfogal¬
mazni: „A lelket vették ki a könyvemből!” Nekem sem kellett több.
Közöltem a kiadóval, hogy magam keresek valakit, aki megszer¬
keszti a könyvemet, és én fogom befejezni a munkát.
A szinkronisztikus esemény üzenete kétségtelen volt, s az ese¬
mények igazolták, hogy helyesen cselekedtem. Hálás voltam a
leckéért, eszembe jutott egy régi kínai közmondás. „Ha a tanít¬
vány készen áll, megérkezik a mester is.”
Az alkotó folyamat hasonlít a transzcendens funkcióhoz.

A kreatív munka során a művész, a mérnök, vagy a tudós bízik
benne, hogy a problémára, amelyen dolgozik, van válasz - ha ő
még nem is talált rá -, és nem adja fel. Bízik az érési folyamatban,
amiből majd kipattan valami új. Klasszikus példája ennek Kekulé
von Stradonitz kémikus esete, aki a benzolmolekulák szerkezetét
kutatta. Sokat küszködött a problémával, mígnem egy éjjel álmá¬
ban egy kígyót látott, a saját farkával a szájában. Ebből rájött, hogy
a szénatomok gyűrűstruktúrát alkotnak.
AZ ÁLDOZA TTÓL A HŐSNŐIG

Miközben a hősnő utazásáról tűnődtem, eszembe ötlött, hogy mi¬
lyen hatékonyan változtatja hőssé és hősnővé az AA (Anonim
Alkoholisták) szervezete az áldozatokat. Ma már világszerte elter¬
jedt klubhálózat ez, ahol a gyógyult alkoholisták „kezelik ki” a
még szenvedélybetegségben küszködő társaikat. Az AA is egy
transzcendens funkció segítségével változtatja döntéshozóvá az
embereket.
Az alkoholbeteg mindenekelőtt elfogadja, hogy vigasztalan
dilemma kátyújába került: nem ihat tovább, és nem képes abba¬
hagyni az ivást. Ha belép az AA szervezetbe, olyanok közé kerül,
akik ugyanebben a cipőben járnak, és egymáson segítenek. Meg¬
mondják neki, hogy önmagánál erősebb hatalmat kell megidéz¬
nie, ha ki akar jutni krízishelyzetéből.
A bölcsesség, amelyet az AA is vall, a már ismerős fohász:
„Add, Uram, hogy el tudjam fogadni azt, amin változtatni nem
tudok, add, hogy legyen erőm megváltoztatni azt, amit megvál¬
toztathatok, és adj bölcsességet, hogy különbséget tudjak tenni a
kettő között.” Az alkoholbeteget a többiek megtanítják, hogy csak
egyetlen napot kell kibírnia. Mindig csak egyet: a következőt.
A beteg fokozatosan, lépésről lépésre fedezi föl, hogy van segítség,
az énjénél erősebb hatalom, van egy közösség, melynek tagjai se¬
gítik egymást, és megbocsátanak egymásnak. Rájön, hogy ő is fe¬
lelősséget tud érezni másokért, és együtt tud érezni másokkal.
Hasonló individualizációs folyamat, énkeresés egy hősnő uta¬
zása is. Útját járva megtalálhatja, elveszítheti, és újra megtalálhat-
ja mindazt, ami fontos a számára. Akadályok, veszélyek szegélye¬

zik ezt az utat, de végül már nem kell tartania attól, hogy elveszíti
önmagát.
A rendelőmben kiakasztottam egy képet, amit sok-sok évvel
ezelőtt festettem. Egy csigaház keresztmetszetét ábrázolja; és arra
emlékeztet, hogy az út, amelyen járunk, olykor spirál alakú. Újra
meg újra visszavezet végzetünk közelébe, mellyel szembe kell
néznünk, és le kell győznünk. Valahányszor megteszünk egy kört,
és odaérkezünk, ahol a próbatétel vár, mindig tudatosabban és
bölcsebben reagálunk, míg végül nyugodtan elhaladunk a végze¬
tes hely mellett, megőrizve belső békénket, egyensúlyunkat, leg¬
mélyebb értékrendünket, és egyáltalán nem esik bántódásunk
többé.
UTAZÁS VÉGE
Mi a mese vége? Ámor és Psyche újra egymáséi lesznek, házassá¬

gukat az Olümposz elismeri, és Psyche megszüli a leányát, akinek
a neve Gyönyör. Atalanté az almákat választja, elveszíti a futó¬
versenyt, és feleségül megy Hippomenészhez. A hősnő bizony
nem az a magányos cowboy, aki a filmek végén a lenyugvó nap felé
léptet a lován, a hősnő, miután bizonyította bátorságát és állhata¬
tosságát, párja oldalán otthonra talál. Az ő útja itt ér véget.
Az individualizáció - az én teljességének pszichológiai keresé¬
se - az ellentétek egyesülésében fejeződik be; a személyiség „fér¬
fias” és „nőies” vonásainak belső „házasságában”, amit a keleti
szimbólum: a körben egyesülő jin és jang mond nekünk az ábra
nyelvén. Ha immár nem a nemekre vonatkoztatjuk mindezt,
elmondhatjuk, hogy a teljesség felé vezető úton az önmegvalósítás
felé haladunk, és eljuthatunk oda, hogy aktívak és befogadók,
autonóm és intimitásra kész, szeretni és dolgozni is tudó emberek¬
ké váljunk. Mindezen képességek velünk született részei énünk¬
nek, de életünk során tapasztalati úton kell megtanulni bánni
velük. T. S. Eliot írja a Négy kvartett című versében:1
„És nem hagyhatjuk abba a kutatást

És az lesz a kutatásunk vége,
Ha megérkeztünk oda, ahonnan elindultunk
És először ismerjük fel azt a helyet. ”
(Vas István fordítása)
Nem különösebben látványos egy-egy ilyen történet vége.

A gyógyult alkoholbeteg - miután megjárta a poklokat - mint nor¬
mális, józan nő éli az életét. A hősnő, aki megküzdött ellenségeivel
és istennőivel, és visszaperelte a hatalmát, ugyanilyen hétköznapi
nőnek látszik, aki békességben él önmagával. Csakhogy, mint a
hősnők, és mint minden földi nő, sohasem tudhatja, hogy mikor
vár rá új kaland, amely ismét próbára teszi az emberségét.
Valahányszor közös munkánk végeztével elbúcsúzom egy bete¬

gemtől, mindig úgy tekintek magamra, mint egy idegenvezetőre,
aki az utazás végén búcsút vesz attól, akit elkísért. Gondolom,
életük nehéz és fontos szakaszán szegődöm klienseim mellé, s
amikor eljön az ideje, egyedül kell tovább menniük. Talán foghat¬
tam a kezüket, amikor egy szakadék szélén álltak, talán a haza¬
vezető ösvényt segítettem megtalálni nekik, vagy egy sötét alagút-
ban igyekeztünk együtt a fény felé. Mindig az volt a célom, hogy
segítsek másoknak a tisztánlátásban és abban, hogy ki-ki meg
tudja hozni a saját döntéseit a maga életében.
Kedves Olvasóim! Most, hogy a könyvem végére értem, remé¬
lem, hogy egy darabon Önöket is elkísérhettem útjukon, s azzal,
hogy megosztottam Önökkel mindazt, amit megtanultam, talán
több nőnek is segítettem meghozni a maga döntéseit.
Szeretettel:
Jean Shinoda Bolen
Függelék
KJ
ÖSSZEFOGLALÁS /. SO
O
Istennő Kategória Archetipikus szerepek Akik fontosak számára
Artemisz (Diana) szűz Nővér, versenytárs, nők Leánytársak (nimfák),

A vadászat és a Hold istennője szövetségese. anyja (Létó), fivére (Apollón).
Athéné (Minerva) szűz Apja-lánya, stratéga, hősök Apja (Zeusz), választott hősök.
A bölcsesség és a női támogatója.
mesterségek istennője
Hesztia (Vesta) szűz Tűzhelyek őrzője, Nincs kitüntetett személy

A tűzhely és a templom bölcs nő.
istennője
HéraQuno) sebezhető Feleség, Férje (Zeusz).

A házasság istennője elkötelezett asszony.
Démétér (Ceres) sebezhető Anya, táplálékadó. Leánya (Perszephoné), CÖ

gyerekek. tn
Z
Z
o
z
Perszephoné (Proserpina) sebezhető Anyja-lánya, fogékony nő. Anyja (Démétér),
férje (Nádész, illetve
*
r
Dionüszosz). ö*
5
H
m
Aphrodité (Venus) alkimista Szerető (érzéki nő), Szeretői (Arész, Hermész), z
z
A szerelem és a szépség istennője kreatív nő. férje (Héphaisztósz). o-
*
Istennő Jungi típus/időérzék Pszichés veszélyek Erősségei, képességei m
r
n*
Artemisz általában extravertált általában intuitív Érzelmi távolságtartás, Célratörés, függetlenség, autonómia,;
általában érző kegyetlenség, tomboló düh. szövetség és barátság a nőtársakkal.
Athéné általában extravertált kimondottan Érzelmi távolságtartás, Helyesen gondolkodik, gyakorlatias

gondolkodó általában érzékelő ravaszság, az empátia hiánya. probléma megoldó és stratéga; erős
szövetséget köt férfiakkal.
Hesztia kimondottan intovertált általában érző Érzelmi távolságtartás, szociális Kedveli a magányt; spirituálisán
általában intuitív perszóna hiánya. fogékony, bölcsesség, belső rend.
Héra általában extravertált általában érző Féltékenység, bosszúszomjas düh, Képes életre szólóan elkötelezni
általában érzékelő képtelen megszakítani a már rom magát; hűséges, párjával szolidáris.
boló kapcsolatot is.
Démétér általában extravertált általában érző Depresszió, kiégés, Anyáskodó, másokat segít, táplál;
a függőség fenntartása, nagylelkűség, nagyvonalúság.
meggondolatlan terhesség.
Perszephoné általában introvertált általában érzékelő Depresszió, masok manipulálása, Fogékonyság, befogadókészség,
visszavonulás az irrealitásba; pontosan értékel álmokat,
nárcizmus. fántáziaképeket;
potenciális pszichés képességek.
Aphrodité Kimondottan extravertált kimondottan Futó kapcsolatok sora, promiszkuitás; Élvezni tudja a szépséget és az örömöt,
érzékelő nehezére esik a következmények érzéki és kreatív. NJ
mérlegelése. VO
JEGYZETEK
Általános megjegyzések:
A szerző Carl Gustav Jung (1875-1961) iskolateremtő svájci pszi¬
chológus műveinek angol összkiadására hivatkozik, s eszerint
adja meg a forráshelyeket is. Collected Works (CW), Princeton
University Press kiadása, fordította: R F. C. Hull. E munkára a
jegyzetben nem minden esetben utalunk, helyette a magyarul
elérhető műveket ajánljuk.
A könyv bőségesen felhasználja a magyar származású Kerényi
Károly (1897-1973) ókorkutató főként idegen nyelven megjelent
munkáit. A tudós 1943-ban Svájcba emigrált, ahol szoros barátsá¬
got kötött Junggal, s a két tudós szellemileg kölcsönösen termé¬
kenyítő közös munkát végzett. Társszerzőkként adták ki Ein-
führung in das Wesen dér Mythologie c. művüket.
A külön meg nem jelölt versek Devecseri Gábor fordításában
szerepelnek. A mindeddig csupán angol nyelven megjelent mű¬
vek címleírását fejezetenként adjuk meg - követve a szerző mód¬
szerét, de csupán azok a művek szerepelnek, melyekből részlete¬
sen idéz.
Bevezetés
1. Joseph Campbell: The Hero with a Thousand Faces, Princeton
Univ. Press, 1968. 3—41. old.
2. Animus és anima: ellenkező nemű lélekrészeink. A férfilélek-
ben az anima képviseli a női régiót, a nő belső világában pedig
az animus a férfiszférát. Bővebben I. C. G. Jung: A lélektani
típusok 163. old.
1.fejezet: Istennők, belső képek

1. Anthony Stevens: Archetypes: A Natural History of the Self,
New York, Morrow, 1982. 1-5. old.
2. C. G. Jung: The Concept of the Collective Unconscious (1936)
CW, vol. 9. part I. (1968) 44. old. és Archetypes of the Collective
Unconscious (1954) CW, vol. 9. part I. (1968) 3ÿ1. old.
3. Hésziodosz nyomán, 1. lásd még: Trencsényi-Waldapfel Imre:
Görög regék és Kerényi Károly. Görög mitológia. Varázslatos
irodalmi feldolgozása Druon: Zeusz emlékiratai.
FüGGELéK 293
4. Robert Graves: A görög mítoszok I—II. Európa, 1981.

5. Jane Ellen Harrison: Mythology, New York, Hartcourt Brace
Jovanovich 1963. 49. old.
6. Merlin Stone: When God Was a Woman (Amikor Isten egy nő
volt), New York, Harvest, 1978. 228. old.
2. fejezet: Az istennők munkálni kezdenek

1. A homéroszi himnuszokat részben a Helikon Klasszikusok
sorozat Homérosz-kötete, részben - ugyancsak Devecseri Gá¬
bor újabb fordításában - a „Mi a mitológia?” c. tanulmánykötet
tartalmazza. Mi az előbbi forrást használtuk (Iliász, Odüsszeia,
Homéroszi költemények, Magyar Helikon, 1960. 841. old.).
3. fejezet: A szűz istennők

1. Utalás Virginia Woo I.: Saját szoba c. esszéjének címére
(Európa, 1986).
2. 1.: Homérosz N. himnusza: Aphroditéhoz.
3. Harding M. Esther: The Virgin Goddess. In: Woman’s Mys¬
teries. New York, Bantam Books, 1973. 115-149. old.
4. A szerző Freud korai, 1905-ös esszéjére utal, valamint „A ne¬
mek közti anatómiai különbségek egyes lélektani következmé¬
nyei” c. cikkére (1925), illetve „A női szexualitás” (1931) c.
munkát foglalja össze.
5. C. G. Jung: Animus and Anima (1934) CW, vol. 7. (1966)
188-211. old.
6. C. G. Jung: Woman in Europe (1927) CW, vol. 10. (1964)
113. old.
4. fejezet: Artemisz
1. Kallimakhosz: Artemiszhez c. himnusza.
2. Trencsényi-Waldapfel Imre nyomán.
3. M. Esther Harding: Woman’s Mysteries, New York, Bantam
Books 1973. 140. old.
5.fejezet: Athéné
1. Az égisz: Zeusz kecskebőrből készült pajzsa, amit időnként
átenged leányának.
2. Athéné születését bölcsen és kedvesen interpretálja Druon

(1. ajánlott irodalom) : „Nem igaz, hogy felfaltam unokanővére¬
met... Kigondoltam Athénét, amikor nemzettem; igazából
bennem fogant meg, lám, így értendő, amikor azt mondják,
hogy a fejemből pattant ki” (Zeusz emlékiratai, 53. old.)
3. A történetet Devecseri Gábor dolgozza föl „A vak jós és a szűz
istennő” című elbeszélésében.
4. Alapmű, és szinte minden fejezetben forrásként feltüntetett
munka Walter F. Otto: The Homeric Gods (New York, Thame,
1979), ill. Walter F. Otto: Die Götter Griechenlands (Bonn,
1929) című műve is.
5. Homérosz: Iliász, Huszonkettedik ének.
6.fejezet: Hesztia
1. Homérosz: Hermészhez és Hesztiához (XXIX. himnusz)
(id. mű 844. old.) .
2. In: T. S. Elliot: Versek - Drámák, Macskák könyve. Európa,
1986.
3. Jungnál a Selbst (angolban self) lényünk központja, az én leg¬
benső magva, foglalata, lényege: „önmagunk”. A szó fordításá¬
—
val sokan kínlódnak hol személyiségcentrumnak, hol „mély-
magunk”-nak fordítják.
4. Ardis Whitman: Secret Joys of Solitude. Reader’s Digest
122. no., 732 (April 1983) 132. old.
5. Persone, personality, Persönlichkeit stb. A jungi „persona”
fogalmáról többet 1. C. G. Jung: A lélektani típusok 159. old.
Bodrog Miklós utószava
8. fejezet: Héra
1. Héra három elnevezését Kerényi Károly nyomán vettem bele a
fordításba (1. ajánlott irodalom).
2. Tótfalusi István: Ki kicsoda az antik mítoszokban? 157. oldal.
9. fejezet: Démétér
1. A fejezetben szereplő idézetek forrása: Homérosz II. himnusza
Démétérhez.
FüGGELéK 295
10. fejezet: Perszephoné

1. Homérosz Odüsszeia. Tizenegyedik ének.
2. „Ez a történet egyedül Apuleiusnál, az i. sz. 2. századi római
szerzőnél olvasható. Ezért a szereplők latin nevét használjuk” -
írja Edith Hamilton 12. fejezet 5. jegyzet. A „Görög és római
mitológia” című könyvében (fordította: Köves V.) Holnap
Kiadó, 1993. A többi fejezetben is ehhez tartottam magam,
Psyche valóban csupán ezzel az írásmóddal terjedt el.
3. M. Esther Harding: The Way of All Women. New York,
Putnam, 1970. 4. old.
4. Hannah Green: Never Promised You a Rose Garden. New
York, Signet Books, 1964.
5. Sylvia Plath: Az üvegbura. (fordította: Tandori D.) Európa
Zsebkönyvek, 1981.
6. Magyarul: J. M. Barrie: Peter Pan és Wendy. Officina Nova,
1989.
7. Homérosz: Démétérhez.
8. A fordító kiegészítése.
11. fejezet: Az alkimista istennő

1. Dániel J. Levinson: The Seasons of a Man’s Life New York,
Ballantinn, 1979. 109. old.
2. Tony Wolff A Few Thoughts on the Process of Individuation of
Women Spring,1941. 91-93. old.
3. A magyar Dénes Zsófia volt ilyen különleges nőalak - író és
múzsa.
4. Robert Rosenthal: The Pygmalion Effect Lives. Psychology
Today, Sept. 1973, és Rosenthal-Jacobson: Pygmalion in the
Classroom, New York, Holt, 1968.
12. fejezet: Aphrodité

1. Homérosz: Aphroditéhoz. IV. himnusz.
2. ugyanott.
3. Erich Neuman. Amor and Psyche: NewYork, Pantheon, 1956
4. Robert Johnson: She Understanding Feminine Psychology.
New York, Harper and Row, 1977.
5. A görög átírása „Pszükhé” lenne, de ez a név „Psyche” (Amor és
Psyche) formában, latinos írásmódban terjedt el.
13. fejezet: Melyik istennő kapja az aranyalmát?

1. Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása.
14. fejezet: A hősnő minden földi nőben

1. In: T. S. Elliot: Versek-Drámák, Macskák könyve. Európa,
1986.
AJÁNLOTT IRODALOM
Druon, Maurice: Zeusz emlékiratai (ford. Philipp Berta) Buda¬
pest, 1967. Eliade, Mircea: Vallási hiedelmek és eszmék törté¬
nete I. (ford. Saly Noémi) Budapest, 1994.
Földényi F. László: A Medúza pillantása Budapest, 1990.
Franz, Marie-Louise von: Női mesealakok (ford. Bodrog Miklós)
Budapest, 1992.
B. Gáspár Judit: Harmadmagam Pécs, 1993.
—
Graves, robert: A görög mítoszok I II. (ford. Szíjgyártó László)
Budapest, 1981.
Graves, Robert: Görög mítoszok. Képes kiadás (ford. Szíjgyártó
László) Budapest, 1985.
Hamilton, Edith: Görög és római mitológia (ford. Köves Viktória)
Budapest, 1992.
Homérosz: íliász, Odüsszeia, Homéroszi költemények (ford.
Devecseri Gábor) Budapest, 1960.
Jung, Carl Gustav: A lélektani típusok (ford. Bodrog Miklós)
Budapest, 1988. Kallimakhosz himnuszai (ford. Devecseri
Gábor) Budapest, 1977.
Kerényi Károly: Görög mitológia (ford. Kerényi Grácia) Buda¬
pest, 1977. Ovidius: Átváltozások (ford. Devecseri Gábor)
Budapest, 1982.
Plath, Sylvia: Az üvegbura (ford. Tandori Dezső) Budapest,
Európa
K. Trencsényi-Waldapfel Imre: Görög regék Budapest, 1973.
Zamarovsky, Vojtech: Istenek és hősök a görög-római monda¬
világban Budapest, 1970.
.Ez Igen! Ettől a könyvtől valóban gazdagab¬
bak lesznek olvasói. Nagy segítségemre volt
érett éveim energiáinak megértésében: hogyan
vehetem hasznukat együttérzéssel és humor¬
ral, és hogyan tudom újra felszítani a lángot
amikor esetenként csak pislákol. A JEAN 8m-
iiODA Bouts által felkínált öregkort nekem ta¬
lálták ki.’
Isabel AUende, a Daughter of Fortune
(Szerencse lánya) című könyv szerzője.
.ABENNüNE éLő IDőSöDő isnssőa-ben olyan

vidám képet kapunk az Idős korról, ami gyö¬
keresen meg foga változtatni az öregedésről
alkotott elképzeléseinket. Teljesen másképp
fogunk tudni a tükörbe nézni. Bolen a legma¬
gasabb fokú tudományos háttérrel és határta¬
lan bölcsességgel szövi össze személyes ta¬
pasztalatait az Amerikából Induló nőmozga¬
lomról a nőkben kibontakozó egyetemes fo¬
lyamatok beható Ismeretével. Az eredmény ez
a mérföldkőnek számitó könyv, amely segít a
nők valamennyi korosztályának elmélyíteni
és kiteljesíteni nőlségét egész élete során."
Dr. Rachel Naomi Remen, a My Grand¬
father’s Blessings (Nagyapám Jókívánsá¬
gai) és a Kitchen Table Wisdom (Bölcses¬
ségek a konyhaasztal mellől) című művek
szerzője.
.A BENNüNK éLő IDőSöDő ISTENNőK arra ösz¬

tönzi a nőmozgalom mára már Idősebb és
bölcsebb aktivistáit, hogy újra változtassák
meg tárwaHalmiinkflt-"
Marianne Williamson, az Imagine: What
America Could Be In the 21st Century
(Milyen Is lehetne a XXI. század Ameri¬
kája?) szerkesztője.
JEAN SHINODA BOLEN junglánus pszichoanali¬

tikus, a San Franclsco-1 pszichiátriai Klinika
professzora. Legismertebb könyvel:
BENNÜNK ÉLŐ ISTENEK
BENNÜNK ÉLŐ ISTENNŐK
A PSZICHOLÓGIA TAO-JA
A HATALOM GYŰRŰJE
BF.NNÜNK ÉLŐ
I D ő > Ő I) Ő
ISTENNŐK
*
*
1
mm
_
JEAN SHINODA BOLEN sikersorozatának első
ft
könyvét tartja kezében a Tisztelt Olvasó, melyet az
új kiadás tiszteletére új külsővel Jelentettünk meg.
A BENNüNK éLő ISTENNőK a nagyközönség és a
szakemberek körében egyaránt népszerű lett, je¬
lezve, hogy a szerző sikeresen öntötte közérthető,
érdekes, szórakoztató formába a szakmailag is
megbecsült tartalmat.
A japán származású amerikai pszichiáternő a San Franclscól
Pszichiátriai Klinika professzora, ajungi Iskola követője. Könyvében
több évtizedes tapasztalatát osztja meg velünk - arra biztat, hogy
váljunk saját életűnk főszereplőjévé. Irányítójává. Bebizonyítja, hogy
ez úgy, és csak úgy lehetséges, hogy a környezetünk és magunk által
megjelenített elvárásokat (sztereotípiák) és a belső hajlamainkat
(archetípiák) összhangba hozzuk.
Sokféleségünket épp az adja, hogy az alaptípusok - melyeket a szer¬
ző a görög mitológia Istennőivel személyesít meg, Ilyen a női önál¬
lóságot Jelképező Artemisz, a bölcs és sebezhetetlen Athéné,
a belső értékek felé forduló Hesztta, az örök asszony, Héra, az anyasá¬
got Jelképező Démétér, az elbűvölő Aphrodité, vagy éppen az alvilág
királynéjaként Ismert Perszephoné - közül melyik az uralkodó a
személyiségünkben, és ehhez milyen arányban társul a többi.
A BENNüNK éLő ISTENNőK című könyv bemutalja az említett archetí¬
pusokat, segít abban, hogy beazonosítsuk a személyiségünket for¬
máló fő típust (típusokat). így sokkal könnyebben megérthetjük
saját belső mozgatóerőinket, és tudatos munkával alakíthatjuk
személyiségünket. Ez az út vezet oda, hogy kezünkbe vegyük saját
életünk Irányítását, gazdagítsuk személyiségünket és felülkereked¬
jünk egy sor olyan lelki konfliktuson, amelyre így sokkal jobban
ráláthatunk.
Saját magunk megismerésén túl a más nőkkel való kapcsolata¬
inkban Is hasznosak lesznek a könyvben leírtak. Férfi olvasóink
számára Is fontos olvasmány, ha feleségüket, édesanyjukat, lány¬
gyermeküket, testvérüket vagy épp munkatársnőiket szeretnék job¬
ban megismerni, megérteni.
Jó szívvel ajánljuk JEAN 8HINODA BOLEN többi sikerkönyvét Is:

BENNüNK éLő ISTENEK
BENNüNK éLő IDőSöDő ISTENNőK
A PSZICHOLÓGIA TAO-JA
A HATALOM GYŰRŰJE
IW:
9789638 279125

Bennünk Élő Istennők - Jean Shinoda Bolen

Uploaded by

Document Information

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Bennünk Élő Istennők - Jean Shinoda Bolen

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

JEAN SHINODA BOLEN

Jean Shinoda Bolen

A szöveget az eredetivel egybevetette:

Copyright © Jean Shinoda Bolen, M. D., 1989

Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a mű bővített,

ISBN 963 8279 12 5

Kiadja a Stúdium Effektive Kiadó

Embert próbáló időket élünk. Sokan fordulnak a lélektanhoz,

egy szerepünket: a feleségét, az anyáét vagy az üzletasszonyét job¬

Dr. KarczagJudit, pszichológus

E könyv minden fejezetének számos névtelen társszerzője van

Jean Shinoda Bolen

Istennők pedig vannak -

Saját, kibontakozó élettörténetében minden egyes nő főszerepet

kreatív tevékenységet a másik után próbálja ki és hagyja oda. Ami

víziót végző analitikusa vagyok. Az az elemzés azonban, amely a

hivatali előmenetelre rosszabbak, és az alkalmaztatásban is hátrébb

A NŐK PSZICHOLÓGIÁJA - KÉT SZEMSZÖGBŐL

Már feminista szemmel néztem körül a világban, amikor jungiá-

Voltaképpen minden nőre úgy tekinthetünk, mint olyas¬

A MÍTOSZOK, MINTA MEGISMERÉS ESZKÖZEI

A mitológiai alakok viselkedésmintái és a nő pszichológiája

érezte, hogy az egyetemi vizsgák meghaladják a képességeit, fo¬

Tanítás közben tanultam is: gondolkozni kezdtem a többi

tetszeni akar a férjének (Aphrodité). Bezzeg Hesztia akkor is

Ann barátnőmnek egyszer egy beteg csecsemőt tettek a karjába,

Némely anya erős kötődést érez gyermeke iránt abban a pillanat¬

(i. e. VII. század) című munkájában elsőként próbálta áttekinthe¬

öklendezésére kényszerítette, Métisz, az Ész istennője adta Zeusz¬

A mitológia, ahonnan ezek a görög istenek kilépnek, az ősidők ho¬

tét, filozófiáját, mindennapjait. Patriarchális ihletésű mondavilág

korlátlan hatalmú anyaistennő kisebb, korlátozott hatalmú isten¬

A Nagy Istennő az élet teremtője és elpusztítója volt, tőle ered a

nők archetípusainak ereje, mint a Nagy Istennőé: kevésbé csor¬

Az ókori Görögország asszonyai tudták, hogy sorsuk vagy foglal¬

Nem mindenkiben válik aktívvá valamennyi viselkedési min¬

VÉL ÜNK SZÜLETETT HAJLAMOK

Már az újszülöttek viselkedésén, sírásán is fölfedezhetők bizo¬

Milyen „istennőket”, milyen női szerepeket támogat: a társada¬

feleség és az anya szerepe elfogadott, azaz: Perszephoné, Héra és

ként, közgazdászként helyezkedhettek el. Ezzel egy időben persze

AZ ISTENNŐK ÉLETRE KELTÉSE

CSINÁLD - ÉS OLYAN LESZEL

ha egy biciklivel, sátorral és hátizsákkal nekivág a hegyeknek,

Homérosz himnuszainak zöme lényegében fohász, „invocatio”,

Hesztia, isteni Pűthóban ki a messzelövő nagy

A himnusz tehát dicsőíti az istennőt, szemünk elé idézi a ké¬

végül még fohászkodhatunk is hozzájuk. A következő megszólítá¬

- Athéné, segíts, hogy világosan át tudjam gondolni ezt a

Életünk során mindannyian különböző fázisokon, korokon lép¬

binációja), és új energiák szabadulnak föl valami más számára,

A három olümposzi szűz: Artemisz, a vadászat és a Hold; Athéné,

dó le nem győzte őket, érintetlenek maradtak - még Aphrodité

A SZŰZ ISTENNŐ, MINT ARCHETÍPUS

Ha a nő pszichéjében Artemisz, Athéné vagy Hesztia őstípusa

A mitológia szerint mind a három istennő hasonló kihívással

hető vissza, amikor fölfedeztük, hogy nincs péniszünk, és rájöt¬

vezetett be a pszichológiába. Nem utasítom el teljesen Jung mo¬

Artemisz (a rómaiaknál: Diana) a vadászat és a Hold istennője

Héra féltékeny dühében a Püthón kígyót uszította szerencsét¬

Egyszer például, amikor Létó éppen Delphi felé igyekezett,

Artemisz, aki a vadászat és a Hold istensége, a független női lélek

Artemisz szüzessége egyben azt is jelentette, hogy immunis volt a

vagy jóváhagyása nélkül is föloldódhasson a munkában, követhesse