You are on page 1of 107

PEST MEGYE ARCHONTOLÓGIÁJA

A KEZDETEKTŐL 2016-IG

BEVEZETŐ

Pest Megye Közgyűlése és a Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára együttműködésében
2016 novemberében megjelent Pest megye évszázadai c. kiadvány összefoglalja Pest területi válto-
zásait, valamint ismerteti a megyei közgyűlés és hivatal történetét annak 1009. évi kezdetétől nap-
jainkig, amelynek során kitér a törvényességi felügyeletet ellátó intézmények feladatkörére is. Az
említett munkában megtalálhatók a legfontosabb megyei vezetők (fő- és alispánok, kormánybiz-
tosok, tanácselnökök, közgyűlési elnökök stb.) életrajzai is. Ezt a munkát teszi teljessé a most
közzétett összeállítás, amely a megyei hivatal működtetésében részt vevő személyek névsorát tar-
talmazza korszakonkénti bontásban.
A középkori tisztviselők esetében a már publikált adatsorokat szerkesztettük egységes ke-
retek közé. Ismereteink szerint az MTA Történettudományi Intézetének munkatársai megjelentet-
ni tervezik Magyarország világi archontológiája 1457–1526 II. kötetét, amely újabb adatokkal
szolgálhat majd megyénk középkori története iránt érdeklődő kutatóknak is. A török hódoltság
első száz évének esetében közzé tett tisztviselői adatsorok közléséhez pótolhatatlan segítséget
nyújtott Szabó András Péter az MTA Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa,
aki önzetlenül bocsátotta rendelkezésünkre kutatási eredményeit, amelyek a korábbi tisztviselői
listákat bőségesen kiegészítették.
A megyei hivatal munkáját saját dokumentumain keresztül az 1630-as, illetve 1650-es
évektől kezdődően tanulmányozhatjuk. Ekkortól kezdve az MNL Pest Megyei Levéltára fondjai
jelentik a tisztviselők névsorának legfontosabb forrását. Ezek között kiemelkedő jelentőségűek a
közgyűlési jegyzőkönyvek és az adószedői számadások. Nem egy esetben ez utóbbi forrástípus
segített eligazodni ellentmondásos információk tömegében.
Az 1848 előtti tisztviselők esetében rendkívül megkönnyítette az adatok összeszedését,
hogy a megyei közgyűlés az 1638 és 1906 között megválasztott tisztviselőiről nyilvántartást veze-
tett, a fennmaradt dokumentumok alapján, amelyet valószínűleg a 18. század végén kezdtek ösz-
szeállítani.
Az 1850 és 1867 közötti időszak esetében néhai levéltárosunk Rádyné Rácz Katalin kuta-
tásai segítették az eligazodást az ellentmondásos adatok között.
A dualizmus évtizedeiben, 1906 előtti időszakra vonatkozóan a már említett nyilvántartás
tartalmazta a megválasztott tisztviselők adatait, a későbbiekben pedig Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vár-
megye Hivatalos Lapjára támaszkodhattunk.

1
Az 1919. évi tanácsköztársaság alatti igazgatási struktúra esetében levéltárunk korábbi
igazgatói, Lakatos Ernő és Vígh Károly kutatásai segítették az adatsorok összeállítását.
A két világháború közötti korszak esetében az említett megyei közlöny mellett a tisztvise-
lők törzslapjai tartalmaztak sok adatot. Kiegészítő jelleggel használták munkatársaink az évenként
megjelentetett országos tiszti cím- és névtárakat, valamint a vármegyei igazolóbizottságok iratait.
A második világháborút követő koalíciós évek névsorainak összeállítását a főispáni irat-
anyag eskütételi jegyzőkönyvei, továbbá az alispáni iratok között található járási tisztviselői kimu-
tatások segítették.
A tanácsi korszak esetében a megyei tanács és végrehajtóbizottsága választotta meg a leg -
fontosabb vezetőket, ezért az adatokat üléseik jegyzőkönyveinek szisztematikus átnézése során
tudtuk összeállítani.
A rendszerváltást követő évek esetében haszonnal forgattuk a Pest Megyei Hírlap digitali-
zált lapszámait. A megyei önkormányzati vezetőivel kapcsolatban adatgyűjtésünket segítette Ko-
hári Tibor jegyzői irodavezető szíves összeállítása. A Pest Megyei Kormányhivatal vezetőinek
névsorát Dr. Tarnai Richárd kormánybiztos úr titkársága bocsátotta rendelkezésünkre. A segítők
munkájáért ez úton is köszönetünket fejezzük ki.
A tisztviselők nevét a ma szokásos formában közöljük, amelyek írásánál a megszokott rö-
vidítések fordulnak elő (dr., ifj., id.). Az 1920 és 1950 közötti járási igazgatás tisztviselőinél hasz-
nálunk egyéb rövidítéseket, ahol az fszb. a főszolgabíró, az szb. a szolgabíró, a tb. pedig a tiszte -
letbeli szót helyettesíti.
Hivatali idő kezdeteként a megválasztás, kinevezés vagy első említés dátuma szerepel, vé-
geként pedig a leváltás, utolsó említés, vagy elhalálozás időpontja. Ez utóbbit egy kis kereszt jelöli
(†). A bizonytalan adatokra kérdőjel (?) utal.
Jelen összeállítás során jegyzeteket nem készítettünk, terveink szerint az egyedi megjegy-
zések és pontosítások egy e célra alkalmasabban felhasználható, továbbfejlesztett adatbázisban
fognak majd megjelenni.

2016 novembere

Dr. Schramek László igazgató

2
TARTALOM

1. TISZTVISELŐSOROK 1630 ELŐTT 4

2. TISZTVISELŐSOROK 1630–1715 11

3. TISZTVISELŐSOROK 1715–1847 21

4. TISZTVISELŐSOROK, KURUC MEGYE 25

5. TISZTVISELŐSOROK 1848–1867 54

6. TISZTVISELŐSOROK 1867–1918 62

6/A TISZTVISELŐSOROK 1919 77

7. TISZTVISELŐSOROK 1920–1950 79

8. TISZTVISELŐSOROK 1950–1990 92

9. TISZTVISELŐSOROK 1990–2016 (MEGYEI KÖZGYŰLÉS ÉS HIVATAL) 101

10. TISZTVISELŐSOROK 1990–2016 (TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETET


ELLÁTÓ INTÉZMÉNYEK) 103

3
01. TISZTVISELŐSOROK (1630 ELŐTT)

ALNÁDOR

Köbölkuti Péter 1234


Endre 1235
Bogátradvány nembeli Volfart fia Albert 1236
Pósa fia Bodur 1267
F. 1270
Pósa 1271
Sándor 1274
Gergely 1279
Tamás 1288
Barleus 1296
Szalók nembeli Miklós fia Péter 1298 1299
János 1299 1300
László 1314 1314
Miklós (Péter fia) 1322 1322
István 1322 1322
Perényi Miklós 1323 1327
Tamás 1323 1323
Gyekmin 1329 1329
Péter 1330 1330
Druget Vilmos 1333 1334
Perényi Miklós 1333 1333
Jakab (Dénes fia) 1335 1335
Ruszkai Izsép 1337 1340
Bertalan (Pongrác fia) 1339 1339

ISPÁN, NAGYSZIGETI

Gál 1259 1259


Domokos 1264 1264
Péter 1270 1272
Bynd 1293 1293
Benedek 1297 1297
Besenyő Beke 1342 1342
Beldrei Fülöp 1355 1355
zselizi Vesszős János 1371 1371
Hardi Besenyő Miklós 1389 1392
Szécsi Pál 1396 1396
De Nassis Zoelus 1404 1411
Siebenlinden János 1415 1415
Rosenberg 1430 1430
Turóci Balázs 1435 1435
Sáfár Péter 1437 1437
Paksi Imre 1438 1439
Garai László 1455 1455
Sáfár András 1481. előtt 1481. előtt
Szalkai László (váci püspök) 1508 1514. (körül)
Csehi Mihály 1518. előtt 1518. előtt

4
ISPÁN, PILIS MEGYEI

Péter 1225 1225


Fülöp 1251 1262
Olivér 1272 1272
Gutkeled nembeli István fia Joachim 1272 1273
Kán nembeli László fia Miklós 1273 1273
Gutkeled nembeli István fia Joachim 1273 1275
Eyza 1285 1285
Kemény fia Lőrinc 1317. 09. 08. előtt 1317. 09. 08. előtt
János 1319 1319
Csévi Sáfár István 1321. 01. 20. 1345. 02. 28.
Iván vicejudex 1333 1333
Becsei Töttös 1345. 06. 29. 1352. 01. 10.
Himfi Benedek 1358 1359
Vezsenyi Miklós 1362 1366
Jolsvai Leusták 1388 1388

VISEGRÁDI VÁRNAGY

Domokos comes 1277. 02. 01. 1277. 08. 21.


János 1284 1284
Frigyes 1299. 04. 12. 1299. 04. 12.
Tiralusius/Tralusius 1301. előtt 1301. előtt

ALISPÁN, PEST MEGYEI

Borsvai Benedek 1487. 03. 01. 1489. 11. 26.


Strucz Ferenc 1620. 04. 21. 1623
Ráday András, id. 1625 1634. 05. 10.

ORSZÁGGYŰLÉSI KÖVET, PEST MEGYEI

Vároki László 1439


Kátai Izsák 1447. 09.
Irsai Antal 1447. 09.
Borsovai Miklós 1447. 09.
Dabasi Miklós 1447. 09.
Sülyi Etele Miklós 1505
Gyáli Kenderesi Mihály 1505
Horváti Ádám 1505
Kátai Mihály 1518
Palotai Pecsétes Imre 1518
Tarcsai Csík István 1518
Lébi János 1518
Péteri Angyal Bálint 1518
Velikemellékei Glesán Miklós 1518
Káthay Mihály 1527. 03.
Kenderesy Mihály 1527. 03.
Ráday András, id. 1630 1630

5
Ráday András, id. 1635 1635
Földváry György 1635 1635

ORSZÁGGYŰLÉSI KÖVET, PILIS MEGYEI


Wehlweus-i János 1439
Pomázi Cikó Sándor 1447. 09.
Csibi István 1447. 09.
Jakab mester (budai káptalani dékán) 1447 09.
Tai István 1505
Pomázi Cikó Gáspár 1505
Szentendrei Ispán Ádám 1518
Szomori János 1518
Megchei György 1527. 03.

JEGYZŐ, PEST MEGYEI

Maglódi János 1520. 06. 26. 1521. 01. 09.


Pysok Literatus Bálint 1586. 04. 23. 1586. 04. 23.
Gosztonyi István 1589. 02. 01. 1589. 02. 01.
Homonnay Tamás 1590. 02. 15. 1590. 02. 18.
Barna György 1622. 04. 28. 1622. 04. 28.
Divéky András 1631. 03. 15. 1642. 12. 21.

DIKÁTOR

Bay Ignác 1565 1565


Bertholty Lajos 1571 1571
Zenthmaryay Imre 1574 1574
Zenthmaryay Imre 1576 1576
Body Menyhért 1577 1577
Neney Imre 1580 1580
Hartyáni János 1582 1582
Zbegowyth Boldizsár 1588 1588
Buday Pál 1619 1624. 05. 08.
Garay Farkas 1620. 05. 06. 1621. 02. 20.
Cselényi János 1625 1630
Földváry János 1632. 03. 15. 1632. 09. 04.
Kutassy György 1638. 08. 05. 1640
Ráday András, id. 1641
Michalek/Literatus Miklós 1648. 03. 18.
Michalek Miklós 1650. 10. 08.

DIKÁTOR, PILIS MEGYE


Szenassy Menyhért 1588 1589

ALDIKÁTOR, PEST MEGYE


Vámossy István 1638. 08. 05. 1639

6
SZOLGABÍRÓ, PILIS MEGYE

Kálozi Lukács 1333. 05. 27. 1333. 05. 27.


Nyéki (keresztnév ismeretlen) 1333. 05. 27. 1333. 05. 27.
Felkeszi Diódi András 1465. 04. 17. 1465. 12. 16.
Felkeszi Szomori Bálint 1465. 04. 17. 1465. 12. 16.
Felkeszi Nemes Kelemen 1477. 05. 29. 1483. 02. 08.
Biai Bársony Albert 1510. 02. 13. 1510. 05. 07.
Gercsei Zoárd (először) 1510. 02. 06. 1510. 05. 07.
Felkeszi Szomori János 1510. 06. 24. 1510. 07. 01.
Biai Tóbiás 1510. 07. 01. 1510. 07. 01.
Gercsei (Szomori) Zoárd 1511. 05. 26. 1511. 05. 26.
Felkeszi Nemes Mihály 1511. 05. 23. 1511. 05. 26.
Felkeszi Szomori János 1523. 01. 12. 1523. 01. 12.
Tahi Miklós 1523. 01. 12. 1523. 01. 12.

SZOLGABÍRÓ, PESTI

Hetényi Balázs 1322. 11. 27. 1322. 11. 27.


Nyéki Balázs 1322. 11. 27. 1322. 11. 27.
Rádai István 1322. 11. 27. 1322. 11. 27.
Zsámboki László 1322. 11. 27. 1328. 05. 12.
Alagi Bacsó 1328. 05. 12. 1328. 05. 12.
Pós fia István 1328. 05. 12. 1328. 05. 12.
Szenc fia János 1335. 03. 14. 1335. 03. 14.
Péceli Dömötör 1335. 03. 14. 1335. 03. 14.
Gyömrői Miklós fia Gergely 1341. 04. 26. 1341. 04. 26.
Pakonyi Tamás fia Domokos 1341. 04. 26. 1341. 04. 26.
Pilisi Pós fia Pető 1341. 04. 26. 1342. 04. 25.
Szadai Péter fia Tamás 1341. 04. 26. 1341. 04. 26.
Pakonyi Márk 1352. 04. 18. 1352. 04. 18.
Péteri Dezső 1352. 04. 18. 1352. 04. 18.
Hartyáni Péter fia András 1379. 08. 07. 1379. 08. 07.
Pakonyi Domonkos 1408. 08. 01. 1408. 08. 01.
Bicskei Jakab 1426. 07. 28. 1437. 11. 24.
Hartyáni Lóránd fia György 1427. 08. 01. 1430. 01. 05.
Diódi Pál 1430. 01. 05. 1430. 01. 05.
Bicskei Jakab 1430. 01. 05. 1437. 11. 13.
Pakonyi Antal 1437. 11. 13. 1437. 11. 13.
Gyóni Gergely 1447. 07. 11. 1447. 07. 16.
Hartyáni Miklós 1453. 04. 15. 1458. 12. 06.
Péteri Péter 1453. 04. 15. 1458. 12. 06.
Gyömrői Péter 1455. 12. 09. 1458. 12. 06.
Dabasi Péter 1465. 03. 21. 1465. 03. 25.
Bicskei Szolárd (először) 1465. 03. 25. 1465. 03. 25.
Ecseri Dömötör (először) 1465. 03. 25. 1465. 03. 25.
Diódi Mihály 1465. 03. 25. 1472. 03. 27.
Pilisi Ambrus 1467. 03. 24. 1467. 03. 24.
Dabasi András 1467. 03. 24. 1476. 07. 28.
Péteri Török Albert (először) 1467. 03. 24. 1467. 03. 24.
Hartyáni János (először) 1469. 10. 07. 1469. 10. 07.

7
Ecseri Dömötör (másodszor) 1472. 03. 27. 1489. 11. 26.
Bicskei Szolárd (másodszor) 1472. 03. 27. 1472. 03. 27.
Péteri Török Albert (másodszor) 1482. 12. 26. 1489. 11. 26.
Hartyáni János (másodszor) 1482. 12. 26. 1484. 05. 11.
Berki Barnabás 1482. 12. 26. 1489. 11. 26.
Inárcsi Karácsony György 1489. 11. 26. 1489. 11. 26.
Hernádi Péter 1494. 01. 03. 1494. 01. 03.
Pándi Balázs 1494. 01. 08. 1494. 01. 08.
Bátéi Miklós 1494. 01. 08. 1494. 01. 08.
Lébi Nagy Pál 1494. 01. 08. 1498. 03. 21.
Hartyáni Albert 1505. 05. 07. 1505. 05. 21.
Damonyi Balázs 1518. 11. 10. 1518. 11. 10.
Hartyáni Albert 1518. 11. 10. 1521. 01. 09.
Kálvai Lázár 1518. 10. 10. 1518. 10. 10.
Bátéi Mátyás 1518. 11. 10. 1521. 01. 09.
Újszászi Mihály 1520. 06. 26. 1521. 01. 09.
Bicskei Boldizsár 1521. 01. 09. 1521. 01. 09.
Ványi Tamás 1522. 08. 06. 1525. 03. 15.
Inárcsi Karácsony Gáspár 1522. 08. 06. 1525. 03. 15.
Bugyi Gellért János 1522. 07. 17. 1525. 03. 15.
Damonyi Pál 1522. 08. 06. 1523. 09. 30.
Damonyi Benedek 1525. 03. 15. 1525. 03. 15.
Hartyáni Ózsvár 1539 1539
Egreskátai Torma György 1540 1540
Bugyi Sándor Illés 1540 1540
Pethery Thewrek Mihály 1540 1540
Tarcsa Kewpy János 1540 1540
Radai István 1545 1545
Radai Farkas Fábián 1552 1552
Besenyei Nylas János 1552 1552
Pecely István 1560 1560
Perceli László 1566 1566
Wyzazy Mihály 1566 1566
Saáry György 1570 1570
Újszászy Lőrinc 1575. 10. 19. 1586. 04. 23.
Barkay Pál 1579 1579
Szúnyogh György 1576 1587
László János 1575. 10. 19. 1584. 02. 29. után
Hatwani János 1576 1587
Saáry János 1585. 11. 20. előtt 1592. 04. 15.
Dengelegy Gáspár 1572 1572
Recsky György 1572 1572
Watyay Sandrin 1572 1576
Péceli László 1560. 03. 27. 1560. 03. 27.
Magas Pál (szentiváni) 1560. 03. 27. 1560. 03. 27.
Gálffy/Újszászy Mihály 1560. 03. 27. 1560. 03. 27.
Hartyáni János 1575. 10. 19. 1575. 10. 19.
Basó Farkas (csoltói) 1589. 02. 01. 1592. 04. 15.
Buday Pál 1612 1623. 08. 28.
Tassy János 1622 1630
Földváry György 1621 1630
Balogh Dániel 1626 1650. 01. 03.

8
ESKÜDT, PEST MEGYE

Bársonyi János 1489. 11. 26. 1489. 11. 26.


Bátéi Kelemen 1489. 11. 26. 1489. 11. 26.
Besenyői Zsigmond 1489. 11. 26. 1489. 11. 26.
Csömöri Zai Miklós 1489. 11. 26. 1489. 11. 26.
Dabasi Nemes Imre 1489. 11. 26. 1489. 11. 26.
Damonyi Miklós 1489. 11. 26. 1489. 11. 26.
Hernádi Péter 1489. 11. 26. 1489. 11. 26.
Irsai Imre 1489. 11. 26. 1489. 11. 26.
Rádai Boldizsár 1489. 11. 26. 1489. 11. 26.
Sülyi Pál 1489. 11. 26. 1489. 11. 26.
Maglódi Túrós Albert 1489. 11. 26. 1489. 11. 26.
Dabasi Iván fia Márk 1341 1341
Bicskei János fia János 1341 1341
Lébi Domonkos 1341 1341
Hetényi László fia István 1341 1341
Micsk bán fia László mester 1341 1341
Rádai Pál fia István 1341 1341
Pakonyi Salamon fia Péter 1341 1341
Zsámboki Takony Tamás 1341 1341
Basan-i Domonkos fia János 1341 1341
Nyáki Balázs fia András 1341 1341
Diódi Sebestyén fia Fülöp 1341 1341
Vajkics fia Simon 1341 1341
Gatali János 1467 1467
Péceli Benedek 1467 1467
Sülyi Etele Albert 1467 1467
Ölvedi Antal 1467 1467
Boldogasszonykátai Izsák 1467 1467
Versegdi György 1467 1467
Mikebudai Simon fia László fia László 1467 1467
Kenderesi Balázs 1467 1467
Hartyáni Miklós 1467 1467
Bugyi Gellért fia János 1467 1467
Csömöri Zay János 1467 1467
Százhalomi Antal 1467 1467
Recsky György 1571 1571
Watyay Sandrin 1571 1571
Hartyáni János 1571 1571
Veseny Gáspár 1572 1573
Nádasdy János 1574 1574
Zeke Pál 1582 1582
Saáry János 1588 1588
Hartyáni Péter 1589. 02. 01. 1590. 02. 15.
Nagy/Dabasi János 1589. 02. 01. 1589. 02. 01.
Thassy László 1589. 05. 10. 1592. 04. 15.
Bicskei János 1589. 11. 12. 1590. 12. 15.
Josvai Gáspár 1592. 04. 15. 1592. 04. 15.
Béky Mátyás 1618. 10. 27. 1618

9
Zádory András 1620. 04. 21. 1620. 04. 21.
Zádory György 1620. 04. 21. 1620. 04. 21.
Szőgyey Gergely 1623. 08. 28. 1623. 08. 28.
Pilinyi Demeter 1628. 03. 28. 1628. 03. 28.
Kövér István 1631 1672. 04. 26.
Kup Gáspár 1634 1641. 12. 03.
Ötvös Ferenc 1634 1634
Hartyáni János 1578 1578

10
02. TISZTVISELŐSOROK 1630–1715

FŐISPÁN

Balassa Imre (gyarmati) 1655. 07. 18. 1659. 12. 04.


Wesselényi Ferenc (hadadi) 1659. 12. 04. 1667. 03. 23.
Nádasdy Ferenc (fogarasi) 1667. 07. 28. 1670. 09.
Szelepcsényi György 1670. 11. 18. 1681. 06. 13.
Esterházy Pál 1681. 06. 13. 1713. 03. 26.
Pálffy Miklós (vöröskői) 1714. 11. 1732. 02. 20.
Forgách Ádám (adminisztrátor) 1671. 04. 09. 1672

ALISPÁN

Battik Gergely 1634. 09. 07. 1640. 05.


Ráday András, id. 1652 1652
Battik János 1640. 07. 05. 1650. 01. 17.
Kutassy György 1640. 05. 24. 1640. 07. 05.
Ráday András, id. 1650. 03. 22. 1655. 07. 12.
Földváry János 1656. 04. 20. 1659. 05.
Bene János (nándori) 1659. 07. 10. 1660. 12. 09.
Fekete László (iványi) 1660. 12. 09. 1665. 02. 23.
Kutassy György 1665. 02. 23. 1666
Battik Péter 1666. 05. 27. 1672. 08. 11.
Bélteky Pál 1672. 08. 11. 1682. 08. után
Ráday Gáspár 1683. 01. 1689. 05. 18.
Werlein István János 1689. 05. 18. 1691
Sőtér Ferenc 1691. 03. 13. 1702. 07. 10.
Petrovay László 1702. 07. 10. 1707. 05.
Huszár János 1707. 09. 24. 1708. 01. 26.
Imre János 1708. 01. 26. 1717. 05. 04.

MÁSODALISPÁN

Mocsáry Balázs 1642. 04. 10. 1642


Vámossy István (kürti) 1643. 12. 10. 1651. 11. 09.
Michalek Miklós 1649. 07. 05. előtt 1649. 07. 05. után
Vámossy István (kürti) 1655. 10. 25. 1662. 01. 19.
Battik Péter 1662. 01. 19. 1665. 04. 16.
Bátori László 1666. 02. 11. 1667. 02.
Báthori László 1666. 02. 11. 1667. 07. 28.
Hamvay Ferenc 1667. 07. 28. 1668. 12. 29. előtt
Mocsáry Ferenc 1669. 09. 05. 1671. 09. 16.
Tassy Mihály 1671. 09. 16. 1672. 08. 11.
Michalek Miklós 1672. 08. 11. 1681. 04.
Watthay Pál 1681. 04. 10. 1682
Ráday Gáspár 1682. 12. 17. 1683. 01.
Gyürky István 1683? 1686. 10.
Darvas János 1686. 10. 19. 1689. 05. 18.

11
Sőtér Ferenc 1689. 05. 18. 1691. 03. 13.
Laczkovich István 1692. 04. 21. 1693
Zoldán László 1693 1703. 08. 21.
Imre János 1703. 08. 21. 1708. 01. 26.
Laczkovich László 1712. 03. 12. 1717. 05. 04.

ORSZÁGGYŰLÉSI KÖVET

Battik János 1646 1647


Darogffy Miklós 1646 1647
Ráday András, id. 1655 1655
Battik János 1642. 05. 01. 1642. 05. 20.
Tassy János 1642. 05. 01. 1642. 11. 11.
Bene János (nándori) 1659. 07. 10. 1660. 01. 08.
Pápay János 1659. 07. 10. 1660. 01. 08.
Gedey András 1662. 04. 17.
Kutassy György 1662. 04. 17. 1662. 05. 19.
Battik Péter 1662. 05. 19.
Bélteky Pál 1681. 04. 10.
Csemiczky Gáspár 1681. 04. 10.
Csemiczky Gáspár 1683. 01. 11. 1683. 02. 08.
Sipos János 1683. 01. 11. 1683. 02. 08.
Ráday Gáspár 1687. 09. 30. 1688. 03. 09.
Gyürky István 1687. 09. 30. 1688. 03. 09.
Mecséry Ádám 1708. 01. 26.
Laczkovich László 1708. 01. 26.
Zlinszky Imre 1713. 11. 15. 1713. 12. 23.
Jeszenszky Miklós 1712. 03. 12.
Laczkovich László 1712. 03. 12.
Imre János 1714. 09. 08. 1715. 06. 15.
Zlinszky Imre 1714. 09. 08. 1715. 06. 15.

FŐJEGYZŐ

Laszkári János 1647 1657. 02. 08.


Libercsey Ferenc 1657. 02. 08. 1661. 07.
Libercsey Ferenc 1659. 07. 10. 1661. 08.
Gedey András 1661. 10. 22. 1664. 11. 06.
Bezek István 1664. 11. 06. 1666. 05. 27.
Mocsáry Ferenc 1665. 05. 27. 1669. 08. 27.
Bezzegh György 1669. 09. 05. 1671. 09. 16.
Czingely János 1671. 09. 16. 1675. 05. 10.
Csemiczky Gáspár 1676. 01. 17. 1686. 06. 20.
Gyürky István 1686. 06. 20. 1689. 05. 18.
Laczkovich István 1689. 05. 18. 1696
Suppán István 1696 1704
Laczkovich László 1704? 1715. 09. 23.
Zlinszky Imre 1712. 07. 07.

12
ALJEGYZŐ

Gyürky Pál 1626 1626


Pápay János 1671. 04. 16. 1676. 01. 17.
Duló György 1672. 01. 13. 1672. 01. 13.
Gyürky Pál 1676. 01. 17.
Sipos János 1681. 04. 10.
Bulyovszky Ferenc 1683. 02. 08.
Sembery István 1692. 06. 23.
Imre János 1696. 05. 07. 1700. 10. 19.
Laczkovich László 1700. 10. 19. 1704. után
Laczkovich Ferenc 1712. 06. 22. 1715. 09. 23.

ADÓSZEDŐ

Kandó János 1660. 03. 04. 1661. 02. 10.


Básthy László 1686 1687.
Battik Gergely 1689. 01. 22. 1689. 01. 27.
Kandó István 1689. 01. 22.
Tolvaj Ferenc 1689. 01. 27.
Langh Ádám 1690. 02. 13.
Sőtér Ferenc 1690 1691. 12. 03.
Hochvart Mihály 1692. 01. 12. 1696. 11.
Fittos Ferenc 1697. 12. 02. 1698
Imre János 1698
Huszár János 1708 körül
Bánovszky Ferenc 1712. 02. 27. 1723. 07.

ÜGYÉSZ

Mocsáry Ferenc 1659. 01. 16. 1669. 08. 27.


Pápay János 1669. 08. 27. 1676. 01. 17.
Dul Mihály 1676. 01. 17.
Laczkovich István 1695. 09. 13. 1701. 10. 11.
Jambrakovich Mátyás 1701. 10. 11.
Magócsy Mihály 1713. 01. 27. 1713. 07. 03.
Csőke János 1713. 07. 03. 1721. 03. 31.

SZOLGABÍRÓK

PESTI JÁRÁS

Szilassy András 1635 1648


Hamvay Ferenc 1650. 08. 30. 1651. 11. 09.

PILISI JÁRÁS

Darogffy Miklós 1644. 02. 18. 1647


Tassy János 1642 1650. 01. 28.
Szerémy György 1638 1644. 02.
Körösy János 1635 1635

13
Kutassy György 1639 1648
Ráday András, ifj. 1648 1659
Egry István 1659. 07. 10. 1661. 03. 14.
Egry István 1660. 12. 09. 1664. 11.
Egry Márton 1664. 11. 06. 1672. 08. 11.
Gyürky István, ifj. 1672. 08. 11. 1679. 12. 07.
Sipos János 1679. 12. 07.
Jánossy János 1686. 06. 20.
Kandó István 1686. 06. 20. 1689. 05. 18.
Lendvai György 1689. 05. 18.
Szúnyogh Imre 1692. 04. 21.
Huszár István 1695. 06. 13. 1697. 12. 02.
Szeredy Ferenc 1697. 12. 02.
Horváth András (Kissevichi) 1700. 10. 19. 1703. 08. 21.
Tersánszky István 1703. 08. 21.
Miklosics Gergely 1713. 07. 03.

SOLTI JÁRÁS

Szerémy Lukács 1653. 02. 17. 1655


Jánossy Mihály 1656 1666. 05. 27.
Jánossy György 1651. 03. 24. 1652. 02. 19.
Peczök Miklós 1654. 04. 30. 1654. 04. 30.
Battik János 1666. 05. 27. 1667. 07. 28.
Kandó János 1667. 07. 28. 1674. 05. 22.
Horváth Sámuel 1674. 05. 22. 1679. 12. 07.
Gyürky István 1679. 12. 07.
Mocsáry Balázs 1683 1686. 06. 20.
Sőtér Ferenc 1686. 06. 20. 1689. 01. 22.
Sőtér Ferenc 1688 1689. 01. 22.
Deák Pál 1689. 01. 22. 1689. 05. 18.
Kandó Ádám 1689. 05. 18.
Burgstaller János 1691. 10. 17.
Jadranics Mátyás 1691. 10. 17. 1692. 04.
Sőtér Tamás 1695. 06. 13. 1698. 02. 17.
Huszár János 1698. 02. 17. 1702. 07. 10.
Laczkovich László 1702. 07. 10.
Miklosics Gergely 1709. 11. 10.
Tassy László 1713. 07. 03. 1714
Bencsik Mátyás 1714 1725. 06. 20.
Sőtér Tamás 1692. 04. 21.

VÁCI JÁRÁS

Bátori László 1654. 04. 1656. 04. 20.


Tassy Mihály 1656. 04. 20. 1659. 07. 10.
Pápay János 1659. 07. 10. 1665. 02. 23.
Jánossy János 1679. 12. 07.
Barsi János 1666. 02. 11. 1679. 12. 07.
Darvas János 1683. 1686. 06. 20.
Watthay János 1686. 06. 20. 1689. 05. 18.

14
Deák Pál 1689. 05. 18.
Sembery István 1691. 10. 17.
Szunyogh Imre 1695. 06. 13. 1702. 07. 10.
Pataky Gáspár 1702. 07. 10.
Mágocsy Mihály 1713. 10. 27. 1722

KECSKEMÉTI JÁRÁS

Kutassy György 1648 1656. 04. 20


Pápay János 1656. 04. 20. 1665. 02. 23.
Ráday András ifj. 1659. 07. 10. 1662. 02.
Tassy Mihály 1665. 02. 23. 1667. 07. 28.
Tarlóssy Ferenc 1662. 02. 16. 1664. 11.
Watthay Pál ifj. 1667. 07. 28. 1679. 02.
Tassy Ferenc 1679. 03. 02. 1679. 12. 07.
Csorgály Ferenc 1679. 12. 07.
Gyürky István 1683 1685. 11. 08.
Battik Gergely 1685. 11. 08. 1689. 05. 18.
Básthy László 1689. 05. 18.
Lendvai György 1692. 04. 21.
Lendvai György 1693. 05. 25.
Fittos Ferenc 1695. 06. 13. 1698. 02. 17.
Sőtér Tamás 1698. 02. 17. 1702. 07. 10.
Huszár János 1702. 07. 10.
Zlinszky Imre 1711. 12. 09. 1722. 05.
Duhony József

JÁRÁS NÉLKÜL

Divéky András 1646. 07. 19. 1646. 07. 19.


Battik Péter 1651. 08. 26. 1651. 08. 26.
Pápay Péter 1655. 10. 24. 1655. 10. 24.
Bácsi János 1671. 09. 24. 1671. 09. 24.
Huszár István 1694
Szunyogh Imre 1691. 12. 03.
Pécsy Lukács 1709. 11. 10.
Zlinszky Imre 1709. 11. 10.
Sibolthy Sándor 1712. 03. 04.

ESKÜDT

Buday Pál 1629. 06. 09. 1661. 03.


Kutassy György 1636 1662
Vámossy István (Kürti) 1655 1655
Horváth János (Bibiti) 1639 1639
Demök Gergely 1639. 08. 18. 1676
Vörös Sebestyén 1640 1653
Oláry Péter 1640 1641. 01. 10.
Varga János 1641 1661. 04. 02.
Nagy István 1641 1641

15
Vörös István 1642. 06. 05. 1659. 06. 16.
Michalek Miklós 1642. 07. 31. 1681. 04.
Vámossy István (Kürti) 1635 1652
Zolnay János 1641. 01. 10. 1641. 01. 10.
Szép Gergely 1641. 01. 10. 1641. 01. 10.
Oláh Mihály 1641. 01. 10. 1650
Szerémy György 1641. 01. 10. 1641. 01. 10.
Baktay Gáspár 1641. 01. 10. 1641. 01. 10.
Nagyváti János (Kecskeméti) 1641. 01. 10. 1641. 01. 10.
Németh András 1641. 01. 10. 1655. 08. 22.
Pápay Péter 1641. 01. 10. 1670. 02. 25.
Guszonay János (másként Irtó) 1641. 01. 10. 1641. 01. 10.
Egry István 1648. 04. 17. 1660. 04. 09.
Tönköly István 1648 1654. 06. 16.
Veszprémy György 1642. 04. 11. 1662. 10. 08.
Fiár Mihály 1648. 04. 30. 1648. 04. 30.
Szentkirályi Mihály 1645. 10. 16. 1648
Szilassy István 1649. 12. 19. 1649. 12. 19.
Kovács Pál 1641. 05. 28. 1650. 01. 17.
Császár Péter 1650. 11. 25. 1651. 08. 31.
Mező Gáspár 1650 1651. 11. 20.
Káthai Ferenc 1650. 11. 25. 1650. 11. 25.
Hamvay Ferenc 1653. 04. 19. 1668
Biki Ferenc 1650 1650
Jánossy Mihály 1651. 08. 31. 1666. 05. 27.
Jánossy András 1641. 03. 07. 1654. 04. 30.
Szerémy Lukács 1653. 02. 17. 1653
Sulyok Gergely 1651 1668. 09. 11.
Fráter Balázs 1652 1658
Csornay Benedek 1653 1659
Tassy János 1653 1653
Bornemissza Bolgár Pál 1653 1653
Csitári István 1654 1658
Gyöngyösi István 1654 1677. 02. 26.
Für István 1654 1654
Bakay János 1643. 06. 10. 1643. 06. 10.
Korompai János 1643. 09. 03. 1643. 09. 03.
Bicskei Gáspár 1643. 12. 09. 1643. 12. 09.
Bicskey Gáspár 1648. 03. 18. 1648. 03. 18.
Bihi Ferenc 1650. 10. 08. 1650. 10. 08.
Kis János 1651. 08. 26. 1651. 08. 26
Iványi Ferenc 1651. 08. 26. 1651. 08. 26.
Csorlay Benedek 1656. 10. 10. 1656. 10. 10.
Bátori László 1653. 09. 11. 1667. 02.
Dienes György 1652. 02. 19. 1657. 07. 08.
Mocsáry Ferenc 1657. 12. 13. 1669. 08. 27.
Végh István 1657 1659
Bán Gergely 1655. 08. 22. 1664. 01. 08.
Kövér János 1654. 04. 20. 1664. 01. 08.
Bory Mihály 1649. 11. 09. 1667. 02. 18.
Babarczy Szabó János 1657 1657
Varga Gáspár 1651. 08. 19. 1657. 11. 28.

16
Cziráky István 1657. 03. 07. 1657. 03. 07.
Nádkay Ferenc 1658. 10. 21. 1658. 10. 21.
Egry Márton 1660. 05. 19. 1661
Balogh Dániel 1660. 04. 09. 1661
Pathay István 1661. 02. 10. 1661. 02. 10.
Kazay Miklós 1661. 02. 10. 1668 előtt †
Szabó György 1661. 02. 10. 1664. 01. 08.
Tassy Mihály 1648 1672. 08. 11.
Dyenes István 1662. 02. 16. 1662. 02. 16.
Komorás Ambrus 1665. 06. 11. 1675. 06. 10.
Császár István 1665. 06. 11. 1668. 06. 18.
Nagy János 1665. 06. 11. 1678. 09. 05.?
Budai Péter 1665. 06. 11. 1688
Vígh Tamás 1665. 06. 11. 1665. 06. 11.
Darvas János 1667. 09. 22. 1689. 05. 18.
Ráday Gáspár 1667. 09. 22. 1689. 05. 18.
Szilasy András 1667. 09. 22. 1667. 09. 22.
Gyürky István 1667. 09. 22. 1689. 05. 18.
Gyürky Gáspár 1667. 09. 22. 1667. 09. 22.
Kaydi János 1667. 09. 22. 1667. 09. 22.
Pelargus György 1667. 09. 22. 1672. 06. 19.
Ebeczky Menyhért 1667. 09. 22. 1670. 03. 06.
Borotvás István 1667. 09. 22. 1667. 09. 22.
Bélteky Pál 1668. 08. 30. 1682
Bezzegh György 1658. 04. 11. 1671. 09. 16.
Pápay János 1668. 08. 30. 1676. 01. 17.
Joóth István 1668. 08. 30. 1668. 08. 30.
Kovács János 1668. 08. 30. 1668. 08. 30.
Michalek Miklós 1668. 08. 30.
Watthay Pál 1668. 08. 30. 1682
Kanizsay Zsigmond 1668. 08. 30.
Subicz Pál 1668. 08. 30.
Tassy Mihály 1668. 08. 30.
Matyasóczky Ferenc 1668. 08. 30.
Horváth Sámuel 1668. 08. 30.
Guttay István 1668. 08. 30. 1677. 03. 26.?
Dubeczius György 1669. 03. 14.
Szabó György 1669. 03. 14.
Szívós János 1669. 03. 14. 1672. 04. 08.
Molnár György 1669. 03. 14. 1669. 03. 14.
Deák Pál 1669. 03. 14. 1669. 03. 14.
Voxith Horváth János 1667. 10. 13. 1667. 10. 13.
Szappanos János 1672. 06. 27. 1672. 06. 27.
Oroszlányi István 1674. 04. 25. 1674. 04. 25.
Soldos Miklós 1672. 06. 17.
Pelargus György 1672. 06. 17.
Oroszlány István 1672. 06. 17.
Ebeczky Tamás 1672. 06. 17.
Michalek Miklós, ifj. 1672. 06. 17.
Veres Péter 1672. 06. 17.
Poborvy Balázs 1673. 03. 07.
Úrházy Péter 1673. 03. 07.

17
Jó Mihály 1673. 03. 07.
Madács János 1674. 05. 22.
Dobay János 1674. 05. 22.
Bata Bálint 1674. 05. 22.
Watthay János 1674. 05. 22.
Balogh Mihály 1676. 01. 17.
Bulyovszky Ferenc 1676. 01. 17.
Nagy István 1676. 01. 17.
Oláh János 1676. 03. 06.
Baratnaki Ferenc 1676. 04. 13.
Jánossy János 1676. 04. 13.
Halász Ferenc 1676. 04. 13.
Halász György 1676. 04. 13.
Tóth Gergely 1676. 04. 13.
Balassa János 1676. 04. 13.
Hajós István 1676. 04. 13.
Kandó István 1679. 03. 02.
Gyürky Gábor 1681. 02. 28.
Jánossy Ferenc 1681. 02. 28.
Jánossy István 1681. 02. 28.
Horváth Gergely 1681. 02. 28.
Nagy vagy Runyai Márton 1681. 02. 28.
Pápay István 1681. 02. 28.
Berthóty Ferenc 1681. 02. 28.
Ebeczky János 1682. 09. 12.
Guttay Péter 1682. 09. 12.
Demetrovicz Pál 1687. 12. 01.
Földváry László 1687. 12. 01.
Kandó Ádám 1687. 12. 01.
Pathay István 1687. 12. 01.
Péter János 1687. 12. 01.
Kalocsa János, ifj. 1687. 12. 01.
Kalocsa Ambrus 1687. 12. 01.
Kalocsa István 1687. 12. 01.
Deák Mihály 1687. 12. 01.
Kamarás János 1687. 12. 01.
Kamarás Ambrus 1687. 12. 01. 1688
Vas Mihály 1687. 12. 01.
Szívós Mihály 1687. 12. 01.
Szépfai István 1687. 12. 01.
Beretvás János 1687. 12. 01.
Kövér István 1687. 12. 01.
Bán János 1687. 12. 01.
Sipos Mihály 1687. 12. 01.
Nagyházu János 1687. 12. 01.
Nagy János 1687. 12. 01.
Tolvaj v. Menyői Ferenc 1688. 01. 16.
Somodi János 1688. 01. 16.
Csete György 1688. 01. 16.
Kovács István 1688. 01. 16.
Ponthegyi István 1689. 05. 18.
Jármy László 1690. 02. 13.

18
Ivankovics János 1690. 02. 13.
Bezzegh Gábor 1691. 07. 17.
Darvas Ferenc 1691. 07. 17.
Jadranics Mátyás 1691. 07. 17.
Sőtér Tamás 1691. 09. 04.
Szeredy Ferenc 1692. 08. 21.
Kocsány György 1694. 01. 11.
Gellén Mihály 1694. 01. 11.
Tóth Mihály 1695. 06. 13.
Szívós János 1697. 06. 17.
Kecskeméthy János 1697. 12. 02.
Zolnay Péter 1698. 02. 17.
Pálfi Mihály 1698. 02. 17.
Jánossy Pál 1698. 02. 17.
Kenessey Ádám 1698. 04. 28.
Somogy László 1698. 12. 04.
Laczkovich László 1699. 04. 03.
Nedeczky Sándor 1700. 01. 04.
Kajáli András 1700. 01. 04.
Ráday Pál 1700. 01. 04.
Dvornikovich János 1700. 01. 04.
Mándy János 1700. 01. 04.
Pataky Gáspár 1700. 01. 04.
Horváth András (Kissevichi) 1700. 01. 04.
Kandó Zsigmond (egerfarmosi) 1700. 09. 28.
Szamaróczi Miklós 1700. 09. 28.
Kajáli Ferenc 1700. 10. 19.
Jánossy Mihály 1700. 10. 19. 1700. 10. 19.
Szőry András 1701. 02. 18.
Gál Mátyás 1701. 06. 20.
Tarnóczy Miklós 1701. 06. 20.
Agner János György 1702. 02. 08.
Tassy László 1702. 02. 08.
Básthy László 1702. 02. 08.
Szentgyörgyi György 1702. 02. 08.
Varga Miklós 1702. 02. 08.
Annosy Pál 1702. 07. 10.
Tersánszky István 1702. 07. 10.
Bobor Mihály 1702. 07. 10.
Szalatnai András 1702. 07. 10.
Petrovay János 1703. 04. 16.
Szirovecz János 1703. 04. 16.
Ernest Pál 1703. 04. 16.
Martinyi Ferenc 1703. 04. 16.
Litassy György 1703. 04. 16.
Bajtay István 1703. 08. 21.
Sibolthy Sándor 1708. 11. 08.
Gombos Gábor 1715. 03. 30.
Nimethy András 1714. 03. 29.
Huszár István 1714. 01. 06.
Pécsy Péter 1714. 06. 30.
Dévay Ignác 1714. 03. 24.

19
FŐBIZTOS

Pröckstoller János 1689. 06. 13.


Pázmány György 1691. 10. 17.
Sőtér Ferenc 1691. 10. 17.
Zoldán László 1693. 02. 20.
Pallormon Mátyás 1692. 06. 03. 1693. 02. 20.
Durcsány Ferenc 1709. 11. 10. 1715. 09. 23.

ALBIZTOS

Szaday János 1693. 03. 13.


Szentmiklósy János 1693. 03. 13.
Szalanczky Mihály 1692 1693
Koczián Gábor 1692 1693
Koczián György 1692 1693
Szalánczka Márton 1692 1693
Pallormon Mátyás 1692 1693
Szentmiklósy István 1692 1693
Petrik Gábor 1695. 06. 13.
Koczián György 1695. 06. 13. 1696
Kandó Mátyás 1695. 06. 13.
Szrenka Márton 1695. 06. 13.
Jánossy Pál 1696. 06. 14.
Kászonyi Tamás 1696. 06. 14.
Jánossy Pál 1698. 04. 08. 1699. 05. 18.
Somodi László 1702. 07. 10.
Oberagner Ferenc 1702. 07. 10.
Slovenicz Mihály 1712. 07. 08. 1714. 09. 30. is
Lakatos Mihály 1712. 07. 08. 1714. 09. 30. is
Beriny Boldizsár 1712. 07. 08. 1714. 09. 30. is
Moczisnoky János 1712. 07. 08. 1714. 09. 30. is
Beriny Miklós 1712. 07. 08.
Zsembery Ferenc 1712. 10. 15. 1713. 09. 30.(?)
Devey Ignác 1712. 10. 15. 1713. 07. 03.
Tusor Ferenc 1713. 07. 03.
Piaty Lipót 1713. 01. 01. 1714. 09. 30.
Lakatos Mihály 1712. 11. 12. 1713. 09. 30.
Beriny Boldizsár 1712. 11. 12. 1714. 09. 30. is
Beriny Miklós 1712. 11. 12. 1713. 09. 30.
Anossy Mátyás másként Tóth Mátyás 1712 1714
Sembery Ferenc 1713. 11. 20.

20
03. A KURUC MEGYE TISZTVISELŐI

ALISPÁN

Watthay János 1704. 05. 14. 1705. 05. 04.


Pálfi Mihály 1705. 05. 04. 1705 ősze
Darvas János 1706. 08. 14. 1710. 07. 07.
Osztroluczky János 1710. 07. 07. 1710 ősze

MÁSODALISPÁN

Pálfi Mihály 1704. 03. 27. 1705. 05. 04.


Pataky Gáspár 1705. 05. 04. 1707. 11. 23.
Horváth András 1707. 11. 23.

FŐJEGYZŐ

Gulácsi Tamás 1704. 09. 24. 1707. 04. 03.


Radványi Ferenc 1707. 11. 23.

ALJEGYZŐ

Tergenyi Mihály 1707. 11. 23. 1709. 04. 08.


Jeney István 1709. 04. 08.

ADÓSZEDŐ

Kandó István 1705. 11. 23.


Mágocsy Mihály 1707. 11. 23. 1709. 04. 08.
Horváth András 1710. 07. 07.

SZOLGABÍRÓ

Kalocsa István 1704. 05. 14.

SZOLGABÍRÓ, VÁCI JÁRÁS

Totth András 1704. 03. 27. 1710. 07. 07.


Szelessi Imre (ideiglenes) 1709. 12. 09.

SZOLGABÍRÓ, SOLTI JÁRÁS

Hajós Gergely 1706. 02. 22. 1706/1707


Vargha Miklós 1707. 07. 02. 1707. 11. 23.
Jánossy Pál 1707. 11. 23.
Erdős Mihály 1709. 04. 08.

21
SZOLGABÍRÓ, KECSKEMÉTI JÁRÁS

Erdős Mihály 1705. 05. 19.

ESKÜDT

Sánta Ferenc 1706. 02. 22.


Szívós István 1706. 02. 22.
Barcsai István 1706. 02. 22.
Boros Jenei István 1706. 02. 22.
Simberi Ferenc 1706. 03. 01.
Sepsei István 1706. 06. 28.
Buda Péter 1706. 06. 28.
Siros Mihály 1706. 06. 28.
Csete Gergely 1706. 06. 28.
Kandó Ádám 1706. 06. 28.
Tallas János 1706. 06. 28.
Szabó János 1706. 06. 28.
Beretvás János 1706. 07. 07.
Kis János 1707. 11. 23.
Kandó István ifj. 1707. 11. 23.
Csibai Ferenc 1707. 11. 23.
Dankó Pál 1707. 11. 23.
Pataky Gáspár 1707. 11. 23.
Bulyovszky Dániel 1708. 02. 27.
Földváry László 1708. 02. 27.
Hajós János 1709. 04. 08.
Mágocsy Mihály 1709. 04. 08.
Watthay János 1710. 07. 07.

FŐBIZTOS

Horváth András 1707. 11. 23.

BIZTOS

Málnási György 1704. 06. 11.


Thott György aszódi 1704. 07. 22.
Somodi Péter 1704. 07. 24.
Badar Mihály 1704. 08. 05.
Csala Sándor 1704. 12. 18.
Tamási Antal 1705. 01. 10.
Kandó Ádám 1705. 03. 19.
Szívós Gergely 1705. 03. 19. 1705. 04. 04.
Thordai János 1705.04.04.
Krakovicz Márton 1705. 05. 22.
Horváth Sámuel 1709. 04. 08.
Kandó Ádám 1709. 04. 08.
Krakovicz Márton 1709. 04. 08.

22
Buki Sámuel 1709. 04. 08.
Illés András 1709. 04. 08.
Benyó György 1709. 04. 08.
Bankó János 1709. 04. 08.
Posgai István 1709. 04. 08.

BIZTOS, KECSKEMÉTI JÁRÁS


Kakas István 1707. 09. 26.
Nagy Péter 1707. 09. 26.
Pap János kókai 1707. 09. 26.
Kandó István 1707. 09. 26.
Kalocsa Mihály 1707. 11. 23.
Szívós István 1707. 09. 26.
Sánta Ferenc 1707. 09. 26.
Berkes István 1707. 09. 26.
Kandó Ádám 1707. 11. 23.
Benyő György 1707. 11. 23.
Kandó Ádám 1708. 02. 27.

BIZTOS, VÁCI JÁRÁS

Mészáros János 1707. 09. 26.


Tóth Márton 1707. 09. 26. 1708/9
Bánky Pál 1707. 09. 26.
Krakovicz Márton 1707. 11. 23.
Dankó Pál 1707. 11. 23.
Tóth Márton 1707. 11. 23.
Krakovicz Márton 1708. 02. 27.
Bankó Pál 1708. 02. 27.

BIZTOS, SOLTI JÁRÁS


Deák István 1707. 09. 26.
Hajós György 1707. 11. 23.
Gubacs András 1707. 11. 23.
Nemesényi Ferenc 1708. 02. 27.

HAJDÚKAPITÁNY

Szappanos András 1705. 02. 20. 1705. 06. 19.


Tasi Péter 1705. 06. 19.
Tatai István 1709. 03. 11.

MEGYEI ZSOLDOSOK HADNAGYA

Turai Mihály 1705. 06. 24.

ORSZÁGGYŰLÉSI KÖVET

23
Pataky Gáspár 1705
Szijártó István 1705
Darvas János 1707. 11. 23. 1707. 12. 24.
Pataky Gáspár 1707. 11. 23. 1707. 12. 24.
Darvas János 1708. 11. 15. 1708. 12. 29.
Horváth András 1708. 11. 15. 1708. 12. 29.
Mágocsy Mihály 1708. 11. 15. 1708. 12. 29.
Radványi Ferenc 1708. 11. 15. 1708. 12. 29.
Totth András 1708. 11. 15. 1708. 12. 29.
Jánossy Pál 1708. 11. 15. 1708. 12. 29.
Erdős Mihály 1708. 11. 15. 1708. 12. 29.

24
04. TISZTVISELŐSOROK 1715–1847

ORSZÁGGYŰLÉSI KÖVETEK

Mecséry Ádám 1708


Jeszenszky Miklós 1712
Laczkovics Imre 1712
Imre János 1714
Zlinszky Imre 1714
Szeleczky Márton 1722. 06. 20. 1723. 06. 19.
Pásztory Imre 1722. 06. 20. 1723. 06. 19.
Szeleczky Márton 1728. 04. 08. 1729. 11. 20.
Mágocsy Mihály 1728. 04. 08. 1728. 08. 03.
Bohus Sámuel 1728. 08. 04. 1729. 04. 27. (?)
Rudnyánszky József 1741. 02. 20. 1741. 11. 13.
Zlinszky János 1741. 02. 20. 1741
Prónay Gábor 1741 1741. 11. 13.
Prónay Gábor 1751. 02. 15. 1751. 08. 27.
Beniczky István 1751. 02. 15. 1751. 08. 27.
Beniczky István 1764. 04. 13. 1765. 03. 21.
Ráday Gedeon 1764. 04. 13. 1765. 03. 21.
Szily József 1790. 05. 03. 1791. 03. 13.
Darvas Ferenc 1790. 05. 03. 1791. 03. 13.
Pongrácz Boldizsár 1790. 05. 03. 1790. 07.
Szily József 1792. 04. 02. 1792. 08. 23.
Darvas Ferenc 1792. 04. 02. 1792. 08. 23.
Szily József 1796. 10. 24. 1796. 12. 30.
Ónody Zsigmond 1796. 10. 24. 1796. 12. 30.
Laczkovich György 1802. 05. 06. 1802. 10. 31.
Ónody Zsigmond 1802. 05. 06. 1802. 10. 31.
Szentkirályi László 1804 1805. 11. 07.
Ottlik Dániel 1804 1805. 11. 07.
Szentkirályi László 1811. 08. 25. 1812. 05. 26.
Péchy Imre 1825. 09. 11. 1827. 08. 18.
Fejérváry József 1825. 09. 11. 1827. 08. 18.
Szentkirályi László 1830. 09. 11. 1830. 12. 20.

25
Dubraviczky Simon 1830. 09. 08. 1830. 12. 20.
Dubraviczky Simon 1832. 12. 16. 1836. 05. 02.
Péchy Ferenc 1832. 12. 16. 1835
Fáy András 1835 1836. 05. 02.
Szentkirályi Móric 1839. 06. 02. 1840. 05. 13.
Ráday Gedeon 1839. 06. 02. 1839. 09. 24.
Dubraviczky Simon 1839. 09. 24. 1840. 05. 13.
Ráday Gedeon 1843. 05. 18. 1844. 11. 13.
Szentkirályi Móric 1843. 05. 18. 1844. 11. 13.
Kossuth Lajos 1847. 11. 11.
Szentkirályi Móric 1847. 11. 11.

FŐISPÁN

Pálffy Miklós 1714. 10. 14. 1732. 02. 20. (†)


Lotharingiai Ferenc 1732. 10. 01. 1741
Pálffy János 1742. 03. 08. 1751. 03. 24. (†)
Batthyány Lajos 1751. 05. 11. 1765 10. 26. (†)
Albert szász-tescheni herceg 1766 (1765. 12. 24.) 1781. 02.
Majláth József 1785. 06. 01. 1787. 02.
Almásy Pál 1787. 02. 1790. 02. 20. (?)
Sándor Lipót főherceg 1790. 11. 12. 1795. 07. 12. (†)
József főherceg 1796. 12. 1847. 01. 13. (†)
István főherceg 1847. 09. 01. 1848. 04. 11.

FŐISPÁNI ADMINISZTRÁTOR

Grassalkovich Antal 1742. 08. 13. 1748. 09. 09.


Galánthai Fekete György 1748. 09. 09. 1762. 11. 28.
Batthyány József 1762. 11. 28. 1765. 12.
Szvetich Jakab 1765. 12. 1780. 04. 30.
Ürményi József 1780. 04. 30. 1782. 03. 01.
Zichy Ferenc 1782. 03. 01. 1785. 02. 28.
Ürményi József 1790. 03. 15. 1790
Brunszvik József 1791. 08. 10. 1795. 09. 23.
Felsőbüki Nagy József 1795. 09. 23. 1802. 03. 23.

26
Barkóczy Ferenc 1802. 03. 23. 1821. 09. 14.
Szőgyényi Zsigmond 1822. 01. 25. 1832. 08. 06.
Somsich Pongrác 1832. 08. 06. 1837. 05. 30.
Prónay Albert 1837. 05. 30. 1846. 04. 18.
Földváry Gábor 1846. 04. 18.

ELSŐ ALISPÁN

Imre János 1708 (?) 1717. 05. 04.


Szeleczky Márton 1717. 05. 04. 1725. 06. 20.
Mágocsy Mihály 1725. 06. 20. 1741. 11. (†)
Zlinszky János 1742. 03. 09. előtt 1747. 11. 06. előtt (†)
Horányi Gábor 1747. 11. 06. 1757. 06. 20.
Beniczky István 1757. 06. 20. 1768. 09. 12.
Laczkovics Imre 1768. 09. 12. 1784. 02. 09.
Szily József 1784. 02. 09. 1798. 12. 18.
Laczkovich György 1798. 12. 18. 1810. 09. 13.
Szentkirályi László 1810. 09. 13. 1820. 01. 18.
Bárczay Pál 1820. 05. 09. 1829. 07. 21.
Kovách György 1829. 09. 30. 1832. 10. 23.
Duravitzky Simon 1832. 10. 23. 1845. 05. 06.
Szentkirályi Móric 1845. 05. 06. 1848. 05. 02.

HELYETTES ALISPÁN
Laczkovics László 1715. 09. 24. előtt (?) 1717. 05. 04.
Imre János 1717. 05. 04. 1719. 08. 28.
Bajtay István 1719. 08. 28. 1722. 06. 01. előtt (†)
Mágocsy Mihály 1722. 06. 01. 1725. 06. 20.
Farkas István 1725. 06. 20. 1731. 09. 24. előtt (†)
Jeszenszky Mihály 1731. 11. 13. 1732. 11. 06. előtt (†)
Nedeczky József 1733. 11. 09. előtt (?) 1735. 09.
Zlinszky János 1735. 09. 26. 1742. 03. 09.
Huszár István 1742. 03. 09. 1757. 06. 20.
Laczkovics Imre 1757. 06. 20. 1768. 12. 19.
Muslay Gábor 1768. 12. 19. 1784. 02. 09.

27
Tihanyi Tamás 1784. 02. 09. 1790. 03. 23.
Laczkovich György 1790. 03. 23. 1798. 12. 18.
Szentkirályi László 1798. 12. 18. 1810. 09. 13.
Ottlik Dániel 1810. 09. 13. 1817. 09. 11.
Bárczay Pál 1818. 03. 31. 1820. 05. 08.
Friebeisz József 1820. 05. 09. 1825. 06. 29. (?)
Dubravitzky Simon 1829. 09. 29. 1832. 10. 23.
Földváry Gábor 1832. 10. 23. 1838. 06. 05.
Simoncsics János 1838. 06. 06. 1841. 05. 05.
Szentkirályi Móric 1841. 05. 05. 1845. 05. 05.
Nyáry Pál 1845. 05. 06.

JEGYZŐ/FŐJEGYZŐ

Pásztory Imre 1715. 09. 24. előtt (?) 1725. 08. 02.
Nedeczky József 1725. 08. 02. 1733. 11. 09.
Bajcsy János 1733. 11. 09. 1742. 03. 09. (?)
Beniczky István 1742. 03. 09. 1758. 02. 23.
Bogyay János 1758. 02. 23. 1770. 01. 22.
Muslay Antal 1770. 01. 22. 1772. 06. 15.
Bogyay János 1772. 06. 15. 1783. 03. 13.
Ürményi Bernát 1783. 03. 13. 1783. 04. 07.
Tahy György 1783. 04. 07. 1789. 03. 30.
Ónody Zsigmond 1789. 03. 30. 1789. 03. 30.
Horváth Péter 1789. 03. 30. 1790. 03. 23.
Ónodi Zsigmond 1790. 03. 23. 1790. 08. 10.
Puki Pál 1790. 08. 10. 1793. 03. 23.
Onódy Zsigmond 1793. 03. 23. 1804. 09. 05.
Ottlik Dániel 1804. 09. 05. 1810. 11. 12.
Friebeisz József 1810. 11. 13. 1818. 03. 30.
Fejérváry József 1818. 03. 31. 1825. 06. 30.
Sárközy Imre 1825. 06. 30. 1836. 08. 30.
Szentkirályi Móric 1836. 11. 03. 1841. 05. 04.
Nagy István 1841. 05. 05. 1847. 11. 16.
Balla Endre 1848. 01. 07.

28
ALJEGYZŐ

Laczkovics Ferenc 1715. 09. 24. előtt


Huszár István 1717. 05. 04. 1725. 06. 20. előtt
Simonyi Ferenc 1722/23
Blaskovics József 1725. 06. 20. előtt 1733. 03. 02.
Friebeisz Ferenc 1733. 11. 09. 1735. 11. 09.
Kostyán Imre 1735. 11. 09. 1742. 03. 10.
Laczkovics Imre 1742. 03. 10. 1746. 07. 28.
Zlinszky József, ifj. 1746. 07. 28. 1752. 06. 19.
Tarkó János 1752. 06. 19. 1757. 06. 20.
Vida István 1757. 06. 20. 1765. 09. 24.
Gányi János 1765. 09. 24. 1768. 09. 12.
Muslay Antal 1768. 09. 12. 1770. 01. 22.
Laczkovics György 1770. 01. 22. 1772. 06. 15.
Ürményi Bernát 1772. 06. 15. 1773. 02. 08.
Laczkovics György 1773. 02. 08. 1778. 02. 04.
Kostyán Mihály 1778. 02. 04. 1783. 04. 07.

ELSŐ ALJEGYZŐ

Kostyán János 1783. 04. 07. 1784. 02. 09.


Majláth József 1784. 02. 09. 1784. 05. 11.
Vinczenti János 1784. 05. 11. 1786. 10. 10.
Ónodi Zsigmond 1786. 10. 10. 1787. 05. 22.
Horváth Péter 1787. 05. 22. 1789. 03. 30.
Festetics Antal 1789. 03. 30. 1790. 03. 23.
Puki Pál 1790. 03. 23. 1793. 03. 23.
Szentkirályi László 1793. 03. 23. 1798. 12. 18.
Ottlik Dániel 1798. 12. 18. 1804. 09. 04.
Friebeisz József 1804. 09. 05. 1810. 11. 12.
Fejérváry József 1810. 11. 13. 1818. 03. 30.
Sárközi Imre 1818. 03. 31. 1820. 05. 07.
Kubinyi Ferenc 1820. 05. 08. 1823. 09. 11.
Bernáth György 1823. 09. 11. 1831. 03. 30.
Festetich Sámuel 1829. 09. 29. 1832. 03. 15.

29
Nagy István 1832. 10. 23. 1838. 06. 08.
Nyáry Pál 1838. 06. 08. 1842. 08. 27.
Balla András 1842. 08. 27. 1848. 01. 07.
Rákóczy János 1848. 01. 07. 1848. 01. 10.
Simoncsics Alajos 1848. 01. 22.

MÁSODIK ALJEGYZŐ

Majláth József 1783. 04. 07.


Festetics Antal 1784. 05. 11.
Hellenbach Sándor 1789. 03. 30.
Szentkirályi László 1789. 09. 08.
Horváth Péter 1791. 02. 03.
Fribaisz Antal, ifj. 1791. 02. 25.
Szentkirályi László 1790. 03. 23. 1793. 03. 23.
Szeleczky Antal 1793. 03. 23. 1798. 05. 15.
Ottlik Dániel 1798. 05. 15. 1798. 12. 18.
Friebeisz József 1798. 12. 18. 1804. 09. 04.
Madarassy Ferenc 1804. 09. 05.
Kis László 1804. 09. 05. 1818. 03. 30.
Sárközy Imre (?) 1818. 03. 31. 1820. 05. 08.
Kubinyi Ferenc 1820. 05. 08. 1823. 09. 11.
Tahy Károly 1823. 09. 11. 1825. 06. 30.
Bernáth György, ifj. 1825. 06. 30. 1825. 09. 30.
Festetich Sámuel 1825. 09. 30. 1831. 03. 15.
Nagy István 1831. 03. 30. 1832. 10. 23.
Nyáry Pál 1832. 10. 23. 1836. 11. 03.
Pajor Titusz 1836. 11. 03. 1841. 05. 05.
Rákóczy András 1841. 05. 05. 1848. 01. 07.
Simoncsics Alajos 1848. 01. 07. 1848. 01. 22.
Hajós József 1848. 01. 22.

HARMADIK ALJEGYZŐ

Madarassy Ferenc 1802. 06. 24. 1804. 09. 05.


Sárközi Imre 1816. 06. 15. 1818. 03. 30.

30
Péchy Ferenc 1818. 03. 30. 1819. 04. 19.
Tahy Károly 1820. 05. 08. 1825. 07. 11.
Zlinszky János 1825. 07. 11. 1829. 09. 30.
Nagy István 1829. 09. 30. 1831. 03. 30.
Echstein Rudolf 1831. 03. 30. 1832. 10. 23.
Pajor Titusz 1832. 10. 23. 1838. 06. 08.
Balla András 1838. 06. 08. 1841. 05. 05.
Simoncsics Alajos 1841. 05. 05. 1848. 01. 07.
Batta András 1848. 01. 07. 1848. 01. 10.
Ilkey Sándor 1848. 01. 22.

PERCEPTOR

Bánovszky Ferenc 1715. 09. 24. előtt 1723. 02. 25 előtt (†)
Aizrik (Eiserich) Sámuel 1723. 02. 25. 1724. 01. 19. előtt (†)
Metekovics György 1725. 06. 20. 1726. 05. 13. előtt (†)
Kligl Lipót 1726. 05. 13. 1726. 10. 22.
Zlinszky János 1726. 10. 22. 1735. 09. 26.
Horányi Gábor 1735. 11. 09. 1742. 03.
Tomcsányi János 1742. 03. 09. 1762. 05. 21.
Versányi Ádám 1762. 05. 21. 1775. 09. 13.
Kiss István 1775. 09. 13. 1784. 02. 09.
Friebeisz Antal 1784. 02. 09. 1785. 11. 22.
Huszár Márton 1785. 11. 22. 1787. 08. 27.
Gyurcsányi István 1787. 08. 27. 1790. 03. 23.
Richter András 1790. 03. 23. 1804. 09. 05.
Friebeisz Antal 1804. 09. 05. 1817. 06. 25. (1817. 10.)

HELYETTES ADÓSZEDŐ

Versányi Ádám 1756. 02. 09. 1757. 06. 20.


Horváth Ferenc 1757. 06. 20. 1762. 05. 21.
Kis István 1762. 05. 21. 1765. 09. 24.
Horváth Ferenc 1765. 09. 24. 1772. 06. 15.
Kis István 1772. 06. 15. 1776. 09. 17.

31
Balog Ferenc 1776. 09. 17. 1780. 11. 16.
Balla Ignác 1780. 11. 16. 1784. 02. 09.
Balogh Mátyás 1780. 11. 16. 1784. 02. 09.
Horváth János 1780. 11. 16. 1784. 02. 09.
Komlósy József 1780. 11. 16. 1784. 02. 09.
Balogh Mátyás 1784. 02. 09. 1790. 03. 27.
Boráros János 1784. 02. 09. 1790. 03. 27.
Horváth János 1784. 02. 09. 1790. 03. 27.
Sigrai István 1784. 02. 09. 1790. 03. 27.
Szabó Dániel 1786. 02. 01.
Sütő József 1786. 01. 17.
Bobics Antal 1790. 03. 27.
Szabó Dániel 1790. 03. 23.
Balogh Mátyás 1790. 03. 23.
Sütő József 1790. 03. 23.

HADI ADÓSZEDŐ

Richter András 1804. 09. 05. 1817. 08. 22.


Kovacsoczy László 1817. 08. 22. 1836. 11. 03.
Friebeisz István 1836. 11. 03. 1845. 05. 06.
Sigray Lajos 1845. 05. 06.

HÁZIADÓ SZEDŐ

Friebeisz Antal 1804. 09. 05. 1816. 10. 18.


Kis Sándor 1816. 10. 18. 1830. 08. 13 (†)
Beniczky Flórián 1830. 10. 28. 1831. 01. 20.
Sigray Zsigmond 1831. 02. 08. 1836. 06. 28 (†)
Bielek János 1836. 11. 03. 1845. 05. 05.
Posh János 1845. 05. 05.

ÜGYÉSZ/FŐÜGYÉSZ

32
Csőke János 1715. 09. 24. előtt 1721. 04. 01.
Barinay Ferenc 1721. 04. 01. 1726. 01. 21.
Barinay László 1726. 01. 21. 1731. 07. 19.
Rudnyánszky József 1731. 09. 03. 1740 (?)
Zlinszky József 1740 (?) 1742. 03. 09. után
Jeszenovszky Sámuel 1745/46 1749/50
Jeszenovszky Sámuel 1765. 09. 24. 1773. 05. 24.
Balla József 1773. 05. 24. 1784. 02. 09.
Német János 1784. 02. 09. 1784. 07. 01.
Puki István 1784. 07. 01. 1786. 05. 09.
Muslai István 1786. 05. 09. 1829. 09. 30.
Kandó József 1790. 03. 23.
Egressy Galambos Sámuel 1832. 11. 19. 1841. 05. 05.
Rákóczy András 1841. 05. 05. 1842. 09. 06.
Egressy Sámuel 1841. 05. 06. 1848. 11. 15

ELSŐ ALÜGYÉSZ

Balla József 1766. 05. 13. 1773. 05. 24.


Németh János 1773. 05. 24. 1784. 02. 09.
Puki István 1784. 02. 09. 1784. 07. 01.
Muslay István 1784. 07. 01. 1786. 05. 09.
Szabó János 1786. 05. 09. 1787. 05. 22.
Kandó József 1787. 05. 22. 1790. 03. 02.
Sárközi János 1790. 03. 02. 1790. 03. 23.
Setét Mihály 1790. 03. 02. 1790. 03. 23.
Sárközi János, ifj. 1790. 03. 23.
Kandó József 1790. 03. 23. 1798. 05. 15.
Köröskényi Lajos 1798. 05. 15. 1816. 07. 10.
Szalay József 1798. 05. 15. 1804. 09. 05.
Sárközy Farkas 1804. 09. 05. 1816. 08. 14.
Reviczky Imre 1818. 03. 31. 1820. 05. 09.
Rákóczy András 1820. 05. 09. 1842. 09. 06. (†)
Gál József 1832. 03. 20. 1836. 11. 16.
Bereczky Antal 1836. 11. 03. 1838. 11. 19.

33
Majthényi Auguszt 1838. 11. 19. 1842. 11. 21.
Halász Gusztáv 1842. 11. 21.

MÁSODIK ALÜGYÉSZ

Sárközy János 1793. 09. 26. 1804. 09. 05.


Sárközy Farkas 1804. 09. 05. 1810. 04. 10.
Konya János 1810. 04. 10. 1815. 02. 23.
Reviczki Imre 1815. 04. 08. 1818. 03. 31.
Szemere Pál 1818. 03. 31.
Gál József 1820. 05. 05. 1829. 09. 30.
Nyáry Pál 1832. 04. 21. 1832. 10. 23.
Egressy Samu 1832. 10. 23. 1836. 11. 03.
Halász Gusztáv 1836. 11. 03. 1838. 01. 15.
Majthényi Auguszt 1838. 01. 15. 1842. 11. 21.
Körmöczy János 1842. 11. 21. 1848. 11. 15.

HARMADIK ALÜGYÉSZ

Kis Sándor 1810. 09. 13. 1815. 01. 31. (†)

LEVÉLTÁRNOK

Balla Gábor 1790. 03. 23. 1832. 06. 24.


Kecse Péter 1832. 10. 23. 1849. 08. 09.
Gerlóczy Imre 1849. 08. 09.

ALLEVÉLTÁRNOK

Kecse Péter 1820. 05. 09. 1829. 09. 30.


Gál János 1829. 09. 30. 1832. 09. 29.

FŐMÉRNÖK

34
Balla Antal 1804. 09. 05. 1812
Mocsy György 1812 1823. 10. 24. (†)
Decsi József 1824. 02. 28. 1832. 10. 23.
Csontos Lajos 1832. 10. 23. 1836. 01. 18.
Mocsy László 1836. 11. 03.

MÁSODMÉRNÖK

Mocsy György 1804. 09. 05. 1812


Tenczer János 1813 1816. 02. 03.
Decsi József 1816. 02. 03. 1824. 02. 28.
Mocsy László 1824. 02. 28. 1836. 11. 03.
Zlinszky László 1836. 11. 03. 1846. 04. 18.
Csontos Lajos 1846. 04. 18.

FŐORVOS

Retteg Ferenc (?) 1815. 08. 02.


Forgó György 1818. 03. 31. 1835. 07. 17. (†)
Schmidt János 1835. 10. 20.

SZOLGABÍRÓ/FŐSZOLGABÍRÓ

KECSKEMÉTI (ELSŐ) JÁRÁS

Zlinszky Imre 1715. 09. 24. előtt 1722. 06. 01. előtt (†)
Merskovics Mihály 1722. 06. 01. 1722. 12. 30. előtt (†)
Huszár István 1722. 12. 30. (?)
Jeszenszky Mihály 1725. 06. 20. (?) 1727. 04. 02. előtt
Gellérth István 1727. 05. 05. (?) 1737. 10. 17. előtt (†)
Huszár István 1737. 10. 17. (?)
Kostyán Imre 1742. 03. 09. 1765. 09. 24.
Vida István 1765. 09. 24. 1784. 02. 09.

35
Kostyán János 1784. 02. 09. 1790. 03. 23.
Szabó János 1793. 09. 26. 1810. 08. 25 (†)
Zlinszky Antal 1810. 08. 25. 1825. 06. 07.
Dubravitzky Simon 1825. 06. 30. 1829. 09. 30.
Batta Sámuel 1829. 09. 30. 1841. 05. 05.
Bicskey Lajos 1841. 05. 05. 1845. 05. 06.
Nyáry Miklós 1845. 05. 06. 1849. 03. 25.

VÁCI (MÁSODIK) JÁRÁS

Mágocsy Mihály 1715. 09. 24. 1722. 06. 01.


Huszár István 1725. 06. 20. 1737. 10. 17. (?)
Sőtér Gábor 1737. 10. 17. 1750. 03. 23. után
Zlinszky József 1752. 06. 19. 1766. 03. 10.
Kovács Antal 1766. 03. 10. 1784. 02. 09.
Laczkovics György 1784. 02. 09. 1787. 08. 27.
Czabay László 1787. 08. 27. 1791. 05. 13.
Veres István 1791. 05. 13. 1804. 09. 05.
Gosztonyi Mihály 1804. 09. 05. 1809. 09. 13.
Adonyi Mihály 1809. 10. 31. 1810. 09. 13.
Bárczay Pál 1810. 09. 13. 1812. 10. 21.
Adonyi Mihály 1812. 10. 21. 1820. 05. 08.
Friebeisz István 1820. 05. 08. 1836. 11. 03.
Fáy György 1836. 11. 03. 1843. 08. 31.
Echstein Rudolf 1841. 05. 05. 1848. 11. 15.
Madarassy László 1845. 05. 06. 1848. 01. 07.

PILISI (HARMADIK) JÁRÁS

Sibolthy Sándor 1715. 09. 24. előtt 1730. 04. 30.


Horányi Gábor 1730. 04. 30. 1735. 11. 09.
Friebeisz Ferenc 1735. 11. 09. 1742. 03. 09.
Muslay Gábor 1742. 03. 10. 1766. 03. 10.
Jeszenszky Mihály 1766. 03. 10. 1773. 02. 08.

36
Friebeisz Antal 1773. 02. 08. 1784. 02. 09.
Andrási István 1784. 02. 09. 1786. 02. 01.
Margalics János 1786. 02. 01. 1789. 12. 01.
Veres István 1789. 12. 01. 1791. 05. 13.
Bicskey Sándor 1791. 05. 13. 1804. 09. 05.
Somogyi Antal 1804. 09. 05. 1810. 09. 13.
Miskey Ferenc 1810. 11. 13. 1815. 09. (†)
Gosztonyi Gábor 1815. 09. 14. 1816. 03. 19. (†)
Majtényi Gábor, ifj. 1816. 03. 19. 1823. 02. 01. (†)
Simoncsics János 1823. 03. 18. 1838. 06. 06.
Miskey Imre 1838. 06. 08. 1841. 05. 05.
Párnitzky Edvard 1841. 05. 05. 1848. 05. 27.

SOLTI (NEGYEDIK) JÁRÁS

Bencsik Mátyás 1715. 09. 24. előtt 1725. 06. 20.


Tarkó Mihály 1725. 06. 20. 1734. 03. (?)
Sőtér Gábor 1734. 09. 01. 1737. 10. 17.
Kászonyi József 1737. 10. 17. (?) 1746. 06. 20.
Laczkovics Imre 1746. 07. 28. 1750. 03. 23. után
Tarkó János 1757. 06. 20. 1766. 06. 23.
Mágocsy Mihály 1766. 06. 23. 1773. 02. 08.
Jeszenszky Mihály 1773. 02. 08. 1790. 03. 23.
Rakovszki Ferenc 1790. 03. 23. 1791. 05. 13.
Madarassy István 1791. 05. 13. 1798. 05. 15.
Szalay Mihály 1798. 05. 15. 1804. 09. 05.
Kovács György 1804. 09. 05. 1818. 03. 31.
Földváry Gábor 1818. 03. 31. 1829. 09. 30.
Bernáth György 1829. 09. 30. 1836. 11. 03.
Madarassy László 1836. 11. 03. 1841. 05. 08.
Echstein Rudolf 1841. 05. 08.

PESTI JÁRÁS

Rakovszky Ferenc 1790. 03. 23. 1794. 06. 14. (†)

37
Kovacsóczi László 1794. 06. 17. 1810. 09. 13.
Adonyi Mihály 1810. 09. 13. 1812. 10. 21.
Bárczay Pál 1812. 10. 21. 1818. 03. 31.
Hangyás Dávid 1818. 03. 31. 1829. 01. 07. (†)
Tahy Károly 1829. 09. 30. 1832. 10. 23.
Szilassy György 1832. 10. 23. 1836. 11. 11.
Sárközy Károly 1836. 11. 11. 1845. 05. 06.
Szilassy István 1845. 05. 06. 1848. 01. 07.

KÖZPONTI JÁRÁS

Hangyás Dávid 1810. 11. 13. 1818. 03. 31.


Bielek János 1818. 03. 31. 1825. 06. 30.
Zlinszky János 1825. 06. 30. 1825. 08. 04.
Kis László 1825. 08. 04. 1829. 09. 30.
Zlinszky János 1829. 09. 30. 1848. 05. 27.

SZOLGABÍRÓ (JÁRÁS NÉLKÜL)

Bajáki József 1766. 06. 23. 1772. 06. 15.


Bicskei Sándor 1772. 06. 15. 1790. 03. 23.
Czabai László 1772. 06. 15. 1784. 02. 09.
Darvas László 1790. 03. 23.
Friebeisz Antal 1772. 06. 15. 1787. 10. 07.
Friebeisz János 1772. 06. 15. 1784. 02. 09.
Gosztonyi Mihály 1790. 03. 23.
Huszár József 1752. 01. 07. 1763. 07. 06.
Jeszenszky Mihály 1765. 09. 24.
Kostyán Mihály 1786. 02. 01.
Kovács Antal 1757. 06. 20. 1765. 09. 24.
Kovács János 1789. 12. 01. 1791. 05. 13.
Kovacsóczy László 1789. 12. 01. 1790. 03. 23.
Leszkóczy (?) 1772. 06. 15.
Mágocsy Mihály 1763. 07. 06. 1765. 09. 24.
Majthényi Pál 1790. 03. 23.

38
Makai Adalbert 1775. 09. 13. 1783. 04. 07.
Margarics János 1772. 06. 15. 1784. 02. 09.
Muslai István 1784. 03. 24.
Reimbrecht Ferenc 1762. 05. 21.
Richter András 1786. 05. 30.
Setéth Volfgang 1772. 06. 15. 1784. 05. 11.
Somogyi Antal ifj. 1791. 05. 13.
Sütő József 1778. 03. 09. 1784. 05. 11.
Szabó János 1784. 07. 01.
Szalai Mihály 1790. 03. 23.
Szemere Ferenc 1784. 02. 09.
Szentkirályi László 1789. 05. 25.
Talian Antal 1765. 09. 24. 1757. 06. 20.
Tersztyánszky József 1773. 02. 08.
Toldh István 1777. 09. 15.
Tóth (Tólt) István 1784. 02. 09.
Újfalusi Ferenc 1788. 10. 23. 1791. 05. 13.
Varsányi Ádám 1757. 06. 20.
Veres István 1783. 04. 07. 1784. 02. 09.
Vinczenti János 1784. 02. 09.
Volnhofer Mátyás 1788. 10. 23.
Volnhoffer József 1786. 11. 20.
Záborszky Gábor 1768. 12. 19. 1784. 03. 24.

ALSZOLGABÍRÓ

KECSKEMÉTI JÁRÁS

Huszár János 1750. 03. 23. 1763. 07. 06.


Mágocsy Mihály 1763. 07. 06. 1766. 06. 23.
Bajáki József 1766. 06. 23. 1772. 06. 15.
Bicskei Sándor 1772. 06. 15. 1784. 02. 09.
Friebeisz János 1784. 02. 09.
Szemere Ferenc 1784. 02. 09.
Gosztonyi Mihály 1790. 03. 23.
Bicskei Sándor 1790. 03. 23.

39
Darvas László 1790. 03. 23.
Szalay Mihály 1793. 09. 26. 1798. 05. 14.
Tormasy István 1798. 05. 15. 1810. 09. 11.
Madarassy István, ifj. 1798. 05. 15. 1806. 03. 20.
Madarassy Ferenc 1806. 03. 31. 1807. 03. 18.
Puky Simon 1804. 09. 05. 1810. 09. 12.
Hangyás Dávid 1810. 11. 13. 1818. 03. 30.
Földváry Gábor 1810. 11. 13. 1818. 03. 30.
Dubraviczky Simon 1818. 03. 31. 1829. 09. 30.
Blaskovics Bertalan 1818. 03. 31. 1929. 09. 30.
Sárközi Lőrinc 1821. 04. 16. 1836. 11. 03.
Szilassy György 1829. 09. 30. 1836. 11. 03.
Szeless József 1836. 11. 28. 1848. 01. 22.
Nyáry Miklós 1836. 11. 03. 1845. 05. 06.
Bitskey Lajos 1836. 11. 03. 1841. 05. 05.
Szily Barnabás 1841. 05. 05. 1843. 06. 09.
Batta József 1842. 08. 30. 1848. 01. 22.
Viczián Lajos 1843. 06. 30. 1848. 03. 18.

VÁCI JÁRÁS

Horváth Ferenc 1750. 03. 23.


Veres István 1783. 04. 07.
Makay Albert 1783. 04. 07.
Tóth (Tólt) István 1784. 02. 09.
Veres István 1784. 02. 09
Czabai László 1784. 02. 09.
Muslai István 1784. 03. 24.
Gosztonyi Mihály 1790. 03. 23.
Kovacsóczy László 1790. 03. 23.
Majthényi Pál 1790. 03. 23. 1798. 05. 14.
Gosztonyi Mihály 1793. 09. 26. 1804. 09. 05.
Adonyi Mihály 1798. 05. 15. 1810. 09. 12.
Simoncsiscs József 1809. 12. 31. 1810. 11. 13.
Burján Károly 1804. 09. 05. 1810. 09. 12.
Friebeisz István 1810. 09. 13. 1829. 09. 30.

40
Konkoly József 1810. 09. 13. 1812. 10. 20.
Fáy András 1812. 10. 21. 1818. 03. 31.
Beniczky Flórián 1818. 03. 31. 1829. 09. 30.
Somogyi Károly 1829. 09. 30. 1836. 11. 03.
Földváry Miklós 1829. 09. 30. 1836. 11. 03.
Echstein Rudolf 1834. 12. 01. 1841. 05. 04.
Parnitzky Edvard 1836. 11. 03. 1845. 05. 05.
Fáy Béla 1842. 08. 30. 1848. 05. 08.
Konkoly József 1832. 10. 23. 1836. 11. 03.
Majthényi Ignác 1841. 05. 05.

SOLTI JÁRÁS

Antalffy Tamás 1750. 03. 23.


Vinczenti János 1784. 02. 09.
Sütő József 1784. 05. 11.
Kostyán Mihály 1786. 02. 01.
Szucsánszki Gábor 1790. 03. 23.
Szalai Mihály 1790. 03. 23.
Kovacsóczy László 1790. 03. 23. 1804. 09. 04.
Kovács György 1793. 09. 26. 1804. 09. 04.
Madarassy István 1804. 09. 05. 1810. 09. 12.
Fáy Ferenc 1804. 09. 05. 1810. 09. 12.
Földváry Gábor 1810. 09. 12. 1812. 10. 21.
Halász Miklós 1810. 09. 12. 1812. 10. 21.
Rutkay János 1812. 10. 21. 1818. 03. 31.
Tahy József 1812. 10. 21. 1818. 03. 31.
Pap László 1818. 03. 31. 1829. 09. 30.
Szalay Pál 1818. 03. 31. 1829. 09. 30.
Szucsánszky János 1820. 05. 09. 1829. 09. 30.
Szabó János 1829. 09. 30. 1832. 10. 23.
Madarassy László 1829. 09. 30. 1836. 11. 03.
Mészáros Károly 1831. 12. 15. 1845. 05. 06.
Segesváry István 1832. 10. 23. 1836. 11. 03.

41
PILISI JÁRÁS

Margarics János 1772. 06. 15. 1786. 02. 01.


Tóth (Tólt) István 1784. 02. 09.
Veres István 1784. 02. 09.
Muslai István 1784. 03. 24.
Bicskei Sándor 1790. 03. 23.
Kovács János 1790. 03. 23. 1791. 05. 13.
Somogyi Antal, ifj. 1791. 05. 13.
Kovács János 1793. 09. 26. 1804. 09. 05.
Friebeisz Antal 1793. 09. 26. 1810. 09. 12.
Miskey Ferenc 1804. 09. 05. 1810. 09. 12.
Simoncsics János 1810. 09. 13. 1829. 09. 30.
Majthényi Károly 1810. 09. 13. 1818. 03. 31.
Kis László 1818. 03. 31. 1829. 09. 30.
Jankovics Sándor 1829. 09. 30. 1841. 05. 05.
Miskey Imre 1829. 09. 30. 1841. 05. 05.
Tahy Károly 1836. 11. 03. 1841. 05. 05.
Mészáros Károly 1841. 05. 05. 1849. 08. 20.
Földváry Gábor 1841. 05. 05. 1849. 03. 30.

PESTI JÁRÁS
Újfalussy Ferenc 1791. 05. 13.
Darvas László 1793. 09. 26. 1798. 05. 14.
Somogyi Antal 1793. 09. 26. 1804. 09. 04.
Zlinszky Antal 1804. 09. 05. 1810. 09. 12.
Balla Lajos 1804. 09. 05. 1810. 09. 12.
Modrovits Ferenc 1810. 09. 12. 1812. 10. 21.
Fáy András 1810. 09. 12. 1812. 10. 21.
Halász Miklós 1812. 10. 21. 1829. 09. 30.
Konkoly József 1812. 10. 21. 1836. 11. 03.
Blaskovits Gyula 1832. 10. 23. 1836. 11. 03.
Jeszenszky Antal 1836. 11. 03. 1841. 05. 05.
Sárközy Károly 1836. 11. 03. 1841. 05. 05.
Szilassy István 1840. 09. 24. 1845. 05. 04.
Szeless József 1841. 05. 05.

42
KÖZPONTI JÁRÁS

Szucsánszky János 1832. 10. 23. 1841. 05. 04.


Végh Ignác 1841. 05. 05. 1847. 03. 26.

(FŐ)HADBIZTOS

Durcsányi Ferenc 1715. 09. 24. előtt


Bajtay István 1715. 09. 24. 1719. 08. 28.
Huszár István 1723. 08.
Strobol (Strobl) József 1724/25 1742. 03. 09. előtt (?)
Friebeisz Ferenc 1742. 03. 09.

ESKÜDT, 1750 ELŐTT

Dévai (Dévény) Ignác 1715. 09. 24. 1. járás


1717. 05. 04. járás nélkül
1717. 07. 3. 1718. 10. 31. (fizetés sz)
Gombos Gábor 1715. 09. 24. 1. járás
Czapy (Czupy) János 1715. 09. 24. 2. járás
1717. 05. 04. járás nélkül
Győri András 1715. 09. 24. 3. járás
Weber (Veber) Mátyás 1715. 09. 24. 3. járás
1717. 05. 04. járás nélkül
1720/21 – 1723/24 fizetés szerint
Bakó László 1717. 05. 04. járás nélkül
Bedly Lipót 1717. 05. 04. – 1718. 12. 9. e. járás nélkül
Borsovics György 1717. 05. 04. járás nélkül
1730. 04. 30. – 1736. 12. 4. e. (†) kecskeméti j.
1717/18 – 1724/25; 1727/28 – 1734/35 fizetés szerint
Csete Pál 1717. 05. 04. járás nélkül
Kandó József 1717. 05. 04. járás nélkül

43
1720/21 – 1723/24 fizetés szerint
Újfalussy Tóbiás 1717. 05. 04. járás nélkül
1730. 04. 30. – 1749/50 váci járás
Pásztory Ferenc 1720/21 fizetés szerint
Csomortány 1723/24 – 1724/25 fizetés szerint
Szlatinyi Gábor 1723/24 – 1749/50 fizetés szerint
1730. 04. 30. pilisi járás
1733. 11. 09. járás nélkül
1742. 03. 09. pilisi járás
Tóth Imre 1724/25; 1727/28 fizetés szerint
Kászonyi József 1725. 06. 21. – 1737 fizetés szerint
1730. 04. 30. solti járás
1733. 11. 09. járás nélkül
Dobossy Ferenc (1726/27) 1727/28 – 1746/47 fizetés szerint
1730. 04. 30. solti járás
1733. 11. 09. járás nélkül
1742. 03. 09. kecskeméti járás
Halácsy Miklós (1726/27) 1727/28 – 1732/33 fizetés szerint
1730. 04. 30. kecskeméti járás
1733. 11. 09. járás nélkül
Sőtér Gábor (1726/27) 1727/28 – 1732 fizetés szerint
1730. 04. 30. – 1734 váci járás
Frech László 1730. 04. 30. pilisi járás
1733. 11. 09. – 1735. 02. 05. járás nélkül
Bezzegh József 1733. 11. 09. – 1734/35 járás nélkül
Mágocsy János 1733. 11. 09. – 1735. 02. 05. járás nélkül
Horváth Ferenc 1735. 02. 05. – 1747/48 fizetés szerint
1742. 03. 09. solti járás
Dulay Antal 1735. 02. 05. – 1740/41 fizetés szerint
Kostyán Mihály 1737 – 1749/50 fizetés szerint
1742. 03. 09. pilisi járás
Laczkovics Ferenc 1737/38 fizetés szerint
Pongrácz János 1737/38 – 1740/41 fizetés szerint
Friebeisz János 1742. 03. 09. – 1749/50 kecskeméti járás
Antalffy Tamás 1742. 03. 09. – 1747/48 solti járás
Versányi Ádám 1745. 03. 10. – 1749/50 fizetés szerint

44
Muslay Ignác 1745. 03. 10. – 1749/50 fizetés szerint
Radics János 1750. 03. 23. pilisi járás
Jeszenszky Péter 1750. 03. 23. solti járás

HELYETTES HADBIZTOS 1750 ELŐTT

Dékány János 1715. 09. 24. – 1721/22 második járás


1726. 04. 01. – 1726/27 fizetés szerint
Ficsúr János 1715. 09. 24.
1721. 08. 18. előtt (†)
Oberanger 1715. 09. 24. – 1721/22 első járás
Palugyai Lipót 1715. 09. 24. harmadik járás
Baumgartner Ignác 1717. 05. 04. – 1721. 08. 18. Aszód(?)
Tóth Imre 1721. 08. 18. Aszód(?)
1721/22 – 1724/25 fizetés szerint
1728/29 – 1749/50 fizetés szerint
1730. 04. 30. Aszód
1742. 03. 09. Aszód
Sembery György 1721/22 – 1726/27 fizetés szerint
1734 – 1749/50 fizetés szerint
1742. 03. 09. Pest
Korman/Kornan János 1725/26 – 1749/50 fizetés szerint
1730. 04. 30. Miske
1742. 03. 09. Sárközi kerület
Zelenay/Szelenay 1727/28 – 1728/29 fizetés szerint
Borsovics György 1728/29 – 1736. 12. 04. előtt (†)
1730. 04. 30. Abony
Kecskeméty János 1727. 06. 18. – 1736. 12. 04. h. n.
Partl/Partlin Mihály 1730. 04. 30. – 1734 h. n.
Aszódi (Zumossy) István 1734/35 Vác(?)
Felder József 1736. 12. 04. – 1747. 11. 06. Vác
Nyúl Miklós 1736. 12. – 1738/39 fizetés szerint
1742. 03. 09. – 1743. 04. vége Abony
Kostyán Mihály 1737 – 1742. 02. vége fizetés szerint

45
Pesthi Ferenc 1737/38 – 1743. 04. vége fizetés szerint
1742. 03. 09. Kecskemét
1746/47 – 1749/50 fizetés szerint
Tóth György 1738/39 – 1749/50 fizetés szerint
1742. 03. 09. Solt
1744. 04. 01. Kecskemét
Thuróczy Imre 1738/39 fizetés szerint
Mészáros László 1738/39 fizetés szerint
1744. 04. 01. – 1745. 03. 15. Aszód
Dulay Imre 1740/41 – 1742. 01. vége fizetés szerint
Széplaky György 1741 – 1744. 03. 27. pilisi járás
1744. 04. 01. – 1746. 08. vége Solt
Muray Ignác 1743/44 – 1747. 11. 06. pilisi járás (Bia)
Kovacsóvszky László 1744/45 – 1749/50 fizetés szerint
Gánóczy Ferenc 1747. 11. 06. – 1749 Bia
Ábrahámffy László 1747/48 – 1749. 04. vége fizetés szerint
Lengyel Ignác 1749 – 1750 vége Bia
Újfalussy János 1749. 05. 23. – 1749/50 Vác

ESKÜDT/BIZTOS, JÁRÁS NÉLKÜL

Ábrahámfy László 1757. 01. 05.; 1765. 09. 24.


Balla Ignác 1763. 07. 06.; 1777. 09. 15.
Balla János 1777. 09. 15.,1782. 06. 24.
Balog Mátyás 1762. 05. 21.; 1772. 06. 15.
Barajcz Mihály 1790. 03. 23.
Barinay József 1753. 01. 29.
Benke Ferenc 1791. 05. 13.
Berkó István 1757. 06. 20.
Bernáth János 1785. 07. 26.
Bicskei Sándor 1777. 09. 15., 1784. 02. 09.
Bobics Antal 1790. 03. 02., 1788. 05. 05.
Boda József 17151. 03. 29.
Bősi Mihály 1790. 03. 23.
Cserna István 1790. 08. 17.; 1791. 05. 13.
Csernus György 1768. 12. 19.; 1784. 02. 09.

46
Csete József 1765. 09. 24.
Csontos István 1791. 05. 13.
Dedinszki József 1784. 02. 10.
Divinyi Lajos 1790. 05. 06.
Dömök János 1790. 03. 23.
Dubraviczki Antal 1784. 02. 09. ; 1786. 05. 16
Dull András 1770. 03. 21.; 1777. 09. 15.
Egri Márton 1790. 03. 02.
Farkas Gábor 1790. 10. 15.
Felder József 1763. 07. 06.; 1765. 09. 24.
Friebeisz Antal, ifj. 1786. 06. 13.
Friebeisz Ferenc 1757. 06. 20.
Friebeisz János 1757. 06. 20.
Für Melchior 1790. 03. 23.
Gábor József 1772. 06. 15.
Gáncs Pál 1790. 03. 23.
Ghéczy Gábor 1754. 03. 26.
Gosztonyi Mihály 1790. 03. 02.
Gyurcsányi István 1776. 09. 17.
Hajós László 1765. 11. 20.
Horváth Ferenc 1784. 02. 09.
Horváth János 1777. 03. 03.
Horváth László 1790. 03. 02.
Iványi László 1772. 06. 15.
Jagodics Ferenc 1771. 03. 05.
Jancsics János 1768. 12. 19.
Jancsics Pál 1784. 02. 09.
Jeanchich Károly 1790. 08. 17.
Jeancsics Pál 1777. 09. 15.
Jeszenszky József 1767. 09. 30.
Jeszenszky Mihály 1785. 01. 29. (?)
Jeszenszky Péter 1768. 12. 19.
Kákonyi József 1756. 02. 09.
Kalmár János 1772. 06. 15.
Kalocsa András 1790. 03. 23.
Kászonyi András 1754. 09. 25.

47
Kolmár János 1758. 08. 17.
Komiáti Ábrahám 1784. 03. 24.
Komlósy József 1777. 03. 03.
Kostyán Mihály 1775. 09. 13.
Kovács György 1790. 03. 02.
Kovács József 1786. 05. 30.
Kovacsóczy László 1772. 06. 15.
Kuthy János 1754. 06. 18.
Lázár István 1790. 03. 02.
Leng(y)el Ignác 1762. 05. 21.
Lengyel Ignác 1757. 06. 20.
Lengyel Sándor 1757. 06. 20.
Leszkóczy László 1768. 09. 15.
Makay Albert 1773. 02. 08.
Miskei Ferenc 1775. 09. 13.
Miskei Ferenc, ifj. 1790. 03. 23.
Molnárovics Ferenc 1775. 09. 13.
Murai Ignác 1772. 06. 15.
Németh János 1779. 11. 15.
Németh Sándor 1784. 02. 10.
Nyári József 1790. 03. 23.
Nyári Lajos 1772. 06. 15.
Nyerodolik István 1751. 09. 27.
Parneczky Mihály 1784. 05. 11.
Pocskai Ferenc 1784. 02. 10.
Podmaniczky László 1765. 11. 20.
Prónay László 1754. 09. 25.
Rádai Gedeon 1790. 03. 23.
Radics János 1757. 06. 20.
Raki Ádám 1790. 03. 23.
Raky Pál 1782. 06. 24.
Richter András 1783. 04. 07.
Richter György 1790. 03. 23.
Richter József 1784. 02. 09.
Sárközi János 1785. 07. 26.
Sárközy János, ifj. 1765. 09. 24.

48
Setét Antal 1790. 03. 02.
Setét József 1784. 02. 09.
Setéth Volfgang 1765. 09. 24.
Smigányi János 1757. 06. 20.
Stihacs Mihály 1789. 05. 07.
Strobl Mihály 1753. 01. 29.
Stupiczky János 1754. 06. 18.
Sulyok János 1776. 09. 17.
Sulyok Pál 1777. 09. 15.
Sütő József 1772. 06. 15.
Sütő Sándor 1789. 05. 04.
Sütő(?) László 1777. 09. 15.
Szabó Dániel 1778. 03. 09.
Szalay Mihály 1786. 02. 01.
Szántó Antal 1777. 09. 15.
Székely Károly 1790. 03. 23.
Szeles János 1789. 08. 03.
Szeles Mihály 1787. 10. 07.
Szentkirályi László 1786. 05. 16.
Szentkirályi Pál 1765. 09. 24.
Szeredy Pál, (Jeanchiz?) 1753. 01. 29.
Szluha László 1790. 07. 01.
Sztupiczky Mózes 1786. 02. 01.
Szucsánszki Gábor 1784. 02. 09.
Tenke András 1780. 02. 04.
Tiszo János 1786. 01. 17.
Tomcsányi József 1753. 01. 29.
Tomcsányi Miklós 1784. 02. 09.
Tormási István 1790. 03. 23.
Tóth Antal 1790. 05. 06.
Tóth György 1777. 09. 15.
Tóth Imre 1757. 06. 20.
Tóth Péter 1768. 06. 15.
Trsztyanszki Ignác 1772. 06. 15.
Újfalusi Ferenc 1784. 05. 11.
Újfalusy Tóbiás 1757. 06. 20.

49
Vargyasi József 1790. 03. 23.
Végh György 1753. 01. 29.
Veres István 1777. 09. 15.
Vida György 1784. 02. 09.
Vörös István 1769. 06. 12.
Vörös Zsigmond 1754. 09. 25.
Záborszky Gábor 1759. 02. 19.
Zeles János 1790. 03. 23.
Zlinszky Antal 1785. 11. 29.
Zombori István 1772. 06. 15.

ESKÜDTEK, KECSKEMÉTI JÁRÁS


Tormássy István 1790. 03. 23. 1798. 05. 15.
Dubravitzky Bálint 1793. 09. 26. 1798. 05. 15.
Kiss Sándor 1798. 05. 15. 1804. 09. 04.
Beretvás Sándor 1804. 09. 05. 1810. 09. 12.
Etre Károly 1800. 06. 16. 1805. 06. 26.
Rutkay János 1810. 09. 12. 1812. 10. 21.
Sárközy Lőrinc 1810. 11. 13. 1821. 04. 15.
Beretvás Sándor 1812. 10. 21. 1818. 03. 31.
Tassi László 1812. 10. 21. 1818. 03. 31.
Dubravitzky Károly 1818. 03. 31. 1820. 05. 09.
Szalay József (György) 1818. 03. 31. 1836. 11. 03.
Ferenczi Gergely 1820. 05. 09. 1829. 09. 29.
Nyáry Miklós 1829. 09. 30. 1832. 10. 23.
Szeles József 1829. 09. 30. 1832. 10. 23.
Bereczky Lajos 1829. 09. 29. 1834. 06. 10.
Párnitzky Edvard 1829. 09. 30. 1836. 11. 02.
Szeless József 1829. 09. 30. 1836. 11. 27.
Bitskey Lajos 1832. 10. 23. 1836. 11. 02.
Tihanyi Antal 1833. 1836. 11. 03.
Kostyán Imre 1836. 11. 03. 1841. 05. 05.
Viczián Lajos 1836. 11. 03. 1843. 06. 29.
Batta József 1841. 05. 05. 1842. 08. 29.
Sigray Márton 1841. 05. 05. 1845. 05. 06.
Bitskey Gergely 1843. 10. 09. 1848. 11. 15.

50
Mészáros Zsigmond 1845. 05. 06. 1849. 03. 29.
Flórián György 1845. 05. 06. 1848. 09. 20.

ESKÜDTEK, PILISI JÁRÁS


Belgrádi Péter 1793. 09. 26. 1798. 05. 15.
Horváth József 1793. 09. 26. 1798. 05. 15.
Bussy Mihály 1793. 09. 26. 1798. 05. 15.
Tomtsányi Miklós 1798. 05. 15. 1810. 09. 12.
Miskei Ferenc 1798. 05. 15. 1804. 09. 04.
Burján Károly 1798. 05. 15. 1804. 09. 04.
Friebeisz István 1804. 09. 05. 1810. 09. 12.
Kubányi János 1804. 09. 05. 1810. 09. 12.
Miskey János 1810. 09. 12. 1818. 03. 30.
Balogh László 1810. 09. 12. 1820. 05. 08.
Miskey Imre 1810. 09. 12. 1829. 09. 30.
Setéth Károly 1820. 05. 09. 1841. 05. 05.
Mészáros Imre 1820. 05. 09. 1829. 09. 29.
Simoncsics József 1829. 09. 30. 1832. 10. 23.
Kovács Lajos 1829. 09. 30. 1849. 01. 04.
Hegedűs Antal 1841. 05. 05. 1848. 06. 20.
Setéth Tódor 1841. 05. 05. 1845. 05. 06.
Miskey Vince 1841. 05. 05. 1845. 05. 06.
Simoncsics László 1843. 10. 09. 1848. 04. 06.
Miskei Rudolf/Adolf 1845. 05. 06. 1848. 05. 26.

ESKÜDTEK, VÁCI JÁRÁS


Szunyogh Dániel 1793. 09. 26. 1798. 05. 15.
Divényi Lajos (?) 1793. 09. 26.
Benke Ferenc 1792. 02. 08 1802. 06. 12. (†)
Egri Márton 1790. 03. 02. 1799. 09. 22.
Friebeisz József 1803. 12. 02. 1807. 12. 01.
Jancsics József 1799. 09. 23. 1809. 12. 23.
Veres Péter 1802. 08. 09. 1805. 06. 27.
Ethre Károly 1805. 06. 27. 1806. 12. 01.
Friebeisz Ferenc 1810. 09. 12. 1841. 05. 05.
Kalmár Dániel 1810. 04. 11. 1818. 03. 30.

51
Modrovich Miklós 1810. 11. 13. 1818. 03. 31.
Benke Ignác 1810. 04. 11. 1829. 09. 30.
Halász Pál 1818. 03. 31. 1836. 11. 03.
Parnitzky Edvard 1829. 09. 29. 1836. 11. 02.
Veres Zsigmond 1841. 05. 05. 1843. 08. 31.
Fáy Béla 1841. 05. 05. 1842. 08. 30.
Majthényi Ignác 1836. 11. 28. 1841. 05. 04.
Nedeczky Ferenc 1836. 11. 28. 1841. 05. 04.
Friebeisz István 1845. 05. 06. 1847. 03. 18.
Szalay Antal 1845. 05. 06. (?)

ESKÜDTEK PESTI JÁRÁS


Darvas László 1793. 09. 26. 1798. 05. 15.
Somogyi Antal 1793. 09. 26. 1798. 05. 15.
Szluha László 1798. 05. 15. 1804. 09. 04.
Cserna István 1798. 05. 15. 1818. 03. 30.
Csontos István 1798. 05. 15. 1804. 09. 04.
Jeszenszky Ferenc 1801. 01. 03. 1810. 06. 25. (†)
Konkoly József 1804. 09. 05. 1810. 09. 12.
Jancsics József 1804. 11. 05. 1809. 12. 30.
Csiffáry Antal 1810. 08. 25. 1818. 03. 30.
Balla László 1812. 10. 21. 1817. 11. 11.
Szucsánszky János 1818. 03. 31. 1820. 05. 09.
Zlinszky János 1818. 03. 31. 1829. 09. 30.
Mészáros Károly 1818. 03. 31. 1820. 05. 09.
Jeszenszky Miklós 1810. 08. 27. 1812. 10. 20.
Jeszenszky Miklós 1820. 05. 09. 1823. 02. 13.
Jeszenszky Antal 1825. 06. 07. 1836. 11. 02.
Bielek János 1820. 05. 09. 1832. 10. 22.
Czagányi János 1823. 03. 18. 1836. 11. 27.
Czagányi Albert 1836. 11. 03. 1841. 05. 05.
Gál István 1836. 11. 03. 1841. 05. 05.
Bod Dániel 1836. 11. 03. 1845. 05. 05.
Halász Gerzson 1841. 05. 05. 1845. 05. 06.
Halász Álmos 1845. 05. 06. 1848. 06. 20.
Lévay Ferenc 1841. 05. 05. 1842. 11. 24.

52
Földváry Mihály 1845. 05. 06. 1847. 06. 07.

ESKÜDTEK, SOLTI JÁRÁS

Turi Sámuel 1793. 09. 26. 1800. 05. 16.


Németh János 1793. 09. 26. 1810. 11. 12.
Papp László 1804. 11. 05. 1818. 05. 25.
Jeszenszky Ferenc 1800. 06. 21. 1801. 01. 02.
Csemnitzky György 1804. 11. 05. 1806. 12. 10.
Balla László 1810. 11. 13. 1812. 10. 20.
Segesvári István 1818. 03. 31. 1836. 11. 03.
Szabó János (irsai) 1818. 03. 31. 1829. 09. 29.
Mészáros Károly 1820. 05. 09. 1831. 12. 14.
Sigray Lajos 1829. 09. 29. 1834. 07. 31.
Segesváry István 1832 10. 20. 1836. 11. 03.
Csemnitzky Lajos 1830. 02. 10. 1831. 12. 15.
Nagy Lajos 1832. 10. 22. 1841. 05. 04.
Hajós Menyhért 1836. 11. 03. 1841. 05. 04.
Nagy Károly 1841. 05. 05. 1849. 01. 22.
Hegedűs Sándor 1841. 05. 05. 1849. 03. 30.
Madarassy Károly 1841. 05. 05. 1845. 05. 06.
Halász Oszkár 1845. 05. 06. 1848. 05. 08.

ESKÜDTEK, KÖZPONTI JÁRÁS


Csemnitzky Lajos 1832. 10. 23. 1836. 11. 03.
Végh Ignác 1932. 11. 12. 1836. 11. 03.
Hajós Menyhért 1836. 11. 03. 1841. 05. 04.
Szily Barnabás 1836. 11. 03. 1841. 05. 04.
Bellágh Antal 1841. 05. 05. 1848. 05. 27.

53
05. TISZTVISELŐSOROK 1848–1867

I) KERÜLETI BIZTOSOK/FŐISPÁNOK, BUDAI HELYTARTÓSÁGI OSZTÁLY


VEZETŐI
Szentiványi Vince 1849. 07. 1850. 03. 04.
Ambrus Mihály 1850. 02. 1850. 04.
Koller Ferenc 1850. 04. 10. 1850. 12. 17.
Augusz Antal 1850. 12. 18. 1858. 12. 09.
Cseh Ede (szentkátolnai) 1858. 12. 09. 1860. 06. 30.

II) PEST-PILIS-SOLT MEGYE


FŐISPÁNI HELYTARTÓK
Károlyi István 1848. 06. 19. 1849. 01. 15.
Károlyi István 1860. 11. 29. 1861. 10. 01.
Kapy Ede 1861. 11. 05. 1867. 03. 31.

CSÁSZÁRI BIZTOS
Babarczy Antal 1849. 01.08. 1849. 04. 08.

KORMÁNYBIZTOS
Szeles Lajos 1849. 01. 25. 1849. 04. 08.
Batta Sámuel 1849. 04. 09. 1849. 05. 08.

ALISPÁN
Nyáry Pál 1848. 05. 08. 1849. 01. 15.
Madarassy László 1849. 01. 15. 1849. 04. 08.
Nyáry Pál 1849. 04. 1849. 07.
Madarassy László 1849. 08. 08. 1850. 02. 09.
Nyáry Pál 1861. 01. 05. 1861. 10. 01.
Benyovszky Vince 1861 1863. 09.
Szeles Mihály (kisjáci) 1863. 09. 1867. 04. 30.

MÁSODALISPÁN
Balla Endre 1848. 05. 08. 1848. 05. 27.
Madarassy László 1848. 05. 27. 1849. 01. 14.
Jankovich György 1849. 01. 15. 1849. 04.
Szeles Lajos 1849. 05. 08. 1849. 07.
Jankovich György 1849. 08. 09. 1850. 02. 09.
Beőthy Lajos 1861. 01. 05. 1861. 10. 01.
Szeles Mihály (kisjáci) 1861. 11. 05. 1863
Pajor Titusz 1863 1867. 04. 30.

FŐJEGYZŐ
Jankovich György 1848. 05. 08. 1849. 01. 15.
Hajós József 1849. 01. 23. 1849. 04.
Simoncsits Alajos 1849. 01. 23. 1849. 04.
Károlyi István 1849. 05. 15. 1849. 07.
Hajós József 1849. 08. 09. 1850. 02. 09.
Ivánka Imre 1860. 12. 10. 1861. 01. 05.
Rákóczy János 1861. 01. 05. 1861. 10. 01.

54
Tanárky Gedeon 1861. 01. 05. 1861. 10. 01.
Rédly Sándor 1861 1867

MÁSODIK FŐJEGYZŐ
Hajós József 1848. 05. 08. 1849. 01. 15.
Simoncsics Alajos 1849. 01. 23. 1849. 04.

MÁSODIK ALJEGYZŐ
Ilkey Sándor 1848. 05. 08. 1849. 01. 15.
Fáy Gusztáv 1849. 01. 23. 1849. 04.
Báthory Gábor 1849. 05. 15. 1849. 07.

HARMADIK ALJEGYZŐ
Fáy Gusztáv 1848. 05. 08. 1849. 01. 22.
Demők Elek 1849. 05. 15. 1849. 07.

FŐÜGYÉSZ
Halász Balázs 1848. 11. 15. (?)
Gerenday Ambrus 1849. 05. 15. 1849. 07.
Halász Balázs 1849. 08. 09. 1850. 02. 09.
Egressy Sámuel 1861. 01. 05. 1861. 10. 01.
Tóth Lajos 1861 1867

ALÜGYÉSZ
Friebeisz Rudolf 1848. 08. 29. (?)
Radócsy Frigyes 1848. 09. 20. (?)
Bolváry Antal 1848. 09. 20. (?)
Kun László 1849. 05. 15. 1849. 07.
Bolváry Antal 1849. 05. 15. 1849. 07.

MÁSODIK FŐÜGYÉSZ
Körmöczy János 1848. 11. 15.
Horváth Döme 1861. 01. 05. 1861. 10. 01.

HARMADIK ALÜGYÉSZ
Mátyási József 1861. 01. 05. 1861. 10. 01.

NEGYEDIK ALÜGYÉSZ
Kun László 1861. 01. 05. 1861. 10. 01.

HADI FŐPÉNZTÁRNOK
Irsay Károly 1849. 05. 15. 1849. 07.
Hajós Menyhért 1861. 01. 05. 1861. 10. 01.

HÁZI FŐPÉNZTÁRNOK
Fekete Károly 1849. 05. 15. 1849. 07.
Sántha Péter 1861. 01. 05. 1861. 10. 01.

FŐSZOLGABÍRÓ, KÖZPONT
Varga Soma 1849. 08. 09. 1849. 10. 30
Kiss Miklós 1861. 01. 05. 1861. 10. 01.

55
FŐSZOLGABÍRÓ, KECSKEMÉTI JÁRÁS
Török Sándor 1849. 05. 14. 1849. 07.
Tenke László 1849. 08. 09. 1849. 10. 30.
Batta Endre 1860. 12. 10. 1861. 10. 01.
Moravcsik György 1861 1864
Zlinszky Imre 1864 1867

FŐSZOLGABÍRÓ, PESTI JÁRÁS


Dapsy Sámuel 1849. 05. 14. 1849. 07.
Szilassy István 1860. 12. 10. 1861. 10. 01.
Kármán Lajos 1861 1867

FŐSZOLGABÍRÓ, PILIS JÁRÁS


Áts Károly 1849. 05. 14. 1849. 07.
Körmöczy János 1849. 08. 09. 1849. 10. 30.
Jordán István 1860. 12. 10. 1861. 10. 01.
Piperkovich Péter 1860. 12. 10. 1861. 10. 01.
Fischer Ernő 1861 1864
Heringh Mór 1864 1867

FŐSZOLGABÍRÓ, SOLTI JÁRÁS


Végh Ignác 1848. 05. 27. 1849. 04.
Sáfáry Gusztáv 1849. 05. 14.
Földváry Gábor 1861. 01. 05. 1861. 10. 01.
Király József 1861 1867

FŐSZOLGABÍRÓ, VÁCI JÁRÁS


Vida Mihály 1849. 05. 14.
Podmaniczky Ármin 1861. 01. 05. 1861. 10. 01.
Hörl Antal 1861 1864
Podmaniczky Ármin 1864 1867

ALSZOLGABÍRÓ, KECSKEMÉTI JÁRÁS


Karika Pál 1861 1867
Tormássy Benő 1861 1864
Krengel Sándor 1864 1867
Jalsoviczky Béla 1862 1867

ALSZOLGABÍRÓ, PESTI JÁRÁS


Ferenczy Ferenc 1861 1867
Grabocsay Ignác 1861 1867
Sebestyén Károly 1861 1864
Jeszenszky Antal 1864 1867

ALSZOLGABÍRÓ, PILIS JÁRÁS


Homoky Endre 1861 1864 előtt
Pollák Mátyás 1861 1867
Radler András 1861 1867
Ludaits Miksa 1861 1867

56
ALSZOLGABÍRÓ, SOLTI JÁRÁS
Schmidt József 1861 1864
Szabó Alajos 1864 1867
Dobos Sándor 1861 1864
Hegedűs Sándor 1864
Sáfáry József 1861 1867

ALSZOLGABÍRÓ, VÁCI JÁRÁS


Oberrecht Ferenc 1862 1867
Ludig János 1862 1867
Hering Mór 1861 1864
Homoky Endre 1864 1867

FŐSZOLGABÍRÓ, ABONYI JÁRÁS


Mészáros Zsigmond 1849. 11. 01.

FŐSZOLGABÍRÓ, ALSÓNÉMEDI
Szeless József 1849. 11. 01.

FŐSZOLGABÍRÓ, BAGI JÁRÁS


Eckstein Rudolf 1849. 11. 01.

FŐSZOLGABÍRÓ, BUDAÖRSI JÁRÁS


Simontsits László 1849. 11. 01.

FŐSZOLGABÍRÓ, CEGLÉDI JÁRÁS


Varga Soma 1849. 11. 01.

FŐSZOLGABÍRÓ, GÖDÖLLŐI JÁRÁS


Körmöczy János 1849. 11. 01.

FŐSZOLGABÍRÓ, HAJÓSI JÁRÁS


Újváry László 1849. 11. 01.

FŐSZOLGABÍRÓ, KALOCSAI JÁRÁS


Mészáros Károly 1849. 11. 01.

FŐSZOLGABÍRÓ, KECSKEMÉTI JÁRÁS


Jalsoviczky Károly 1849. 11. 01.

FŐSZOLGABÍRÓ, KISKŐRÖSI JÁRÁS


Hegedűs Sándor 1849. 11. 01.

FŐSZOLGABÍRÓ, MONORI JÁRÁS


Halász Farkas 1849. 11. 01.

FŐSZOLGABÍRÓ, NAGYKÁTAI JÁRÁS


Laczkovics János 1849. 11. 01.

FŐSZOLGABÍRÓ, RÁCKEVEI JÁRÁS

57
Joannovits György 1849. 11. 01.

FŐSZOLGABÍRÓ, SOLTI JÁRÁS


Végh Ignác 1849. 11. 01.

FŐSZOLGABÍRÓ, SZENTENDREI JÁRÁS


Lolits Simon 1849. 11. 01.

FŐSZOLGABÍRÓ, VÁCI JÁRÁS


Friebeisz Rudolf 1849. 11. 01.

III) MEGYEFŐNÖK, BUDA


Majthényi László 1850. 03. 04. 1850. 12. 31.

IV) MEGYEFŐNÖK, KECSKEMÉT


Keresztessy József 1850. 03. 04. 1850. 10. 25.

V) MEGYEFŐNÖK, KALOCSA
Végh Ignác 1850. 03. 04. 1850. 10. 25.

VI) PEST-PILIS MEGYE

PEST-PILIS MEGYE, MEGYEFŐNÖK


Kapy Ede 1851. 01. 01. 1856. 03. vége
Pécsy Ferenc 1856 1860

PEST-PILIS MEGYE, MEGYEI BIZTOS


Praunegger Ferdinánd 1853 1860
Békey István 1853 1858
Bellegarde Ferenc 1853 1860

PEST-PILIS MEGYE, MEGYEI ORVOS


Glatter József 1856 1860

PEST-PILIS MEGYE, MEGYEI TITKÁR


Ráth Ignác 1856 1860

PEST-PILIS MEGYE, MEGYEI TISZT


Noszeda Ferenc 1854 1859
Rakita József 1859 1860

FŐSZOLGABÍRÓ, SZENTENDREI JÁRÁS


Stephanovics István 1851 1853

ALSZOLGABÍRÓ, SZENTENDREI JÁRÁS


Holecz Pál 1851 1853

FŐSZOLGABÍRÓ, BUDAÖRSI JÁRÁS


Madách Béla 1851 1853

ALSZOLGABÍRÓ, BUDAÖRSI JÁRÁS

58
Gyomlai Gerhárd 1851 1853

FŐSZOLGABÍRÓ, VÁCI JÁRÁS


Párnitzky Ede 1851 1853

ALSZOLGABÍRÓ, VÁCI JÁRÁS


Diviaczky Ferenc 1851 1853

FŐSZOLGABÍRÓ, GÖDÖLLŐI JÁRÁS


Körmöczy János 1851 1853

ALSZOLGABÍRÓ, GÖDÖLLŐI JÁRÁS


Kajtár Ágoston 1851 1853

FŐSZOLGABÍRÓ, PILISI JÁRÁS


Halász Farkas 1851 1853

ALSZOLGABÍRÓ, PILISI JÁRÁS


Ottlik Géza 1851 1853

FŐSZOLGABÍRÓ, DABASI JÁRÁS


Szeles József 1851 1853

ALSZOLGABÍRÓ, DABASI JÁRÁS


Körmötzy Károly 1851 1853

FŐSZOLGABÍRÓ, RÁCKEVEI JÁRÁS


Joannovits György 1851 1853

ALSZOLGABÍRÓ, RÁCKEVEI JÁRÁS


Somogyi Antal 1851 1853

FŐSZOLGABÍRÓ, NAGYKÁTAI JÁRÁS


Simontsits László 1851 1853

ALSZOLGABÍRÓ, NAGYKÁTAI JÁRÁS


Papp Imre 1851 1853

SZOLGABÍRÓ, BUDAVIDÉKI CS. KIR. POLITIKAI SZOLGABÍRÓSÁG


Eklér Imre 1854. 04. 1860

SZOLGABÍRÓ, GÖDÖLLŐI CS. KIR. VEGYES SZOLGABÍRÓSÁG


Hörl Antal 1854. 04. 1860

SZOLGABÍRÓ, MONORI CS. KIR. VEGYES SZOLGABÍRÓSÁG


Holecz Pál 1854. 04. 1860

SZOLGABÍRÓ, NAGYKÁTAI CS. KIR. VEGYES SZOLGABÍRÓSÁG


Simoncsics László 1854. 04. 1860

59
SZOLGABÍRÓ, ÓCSAI CS. KIR. VEGYES SZOLGABÍRÓSÁG
Békey István 1858 1860

SZOLGABÍRÓ, RÁCKEVEI CS. KIR. VEGYES SZOLGABÍRÓSÁG


Halász Farkas 1854. 04. 1860

SZOLGABÍRÓ, VÁCI CS. KIR. VEGYES SZOLGABÍRÓSÁG


Párnitzky Ede 1854. 04. 1860

VII) PEST-SOLT MEGYE, MEGYEFŐNÖK

PEST-SOLT MEGYE, MEGYEFŐNÖK


Horváth Mihály 1851. 03. 1855. 12. 20.
Rózsahegyi István 1856 1858
Perczel István (bonyhádi) 1858. 09. 16. 1860. 10.
Szévald Móric 1860. 10. 05. 1860. 11. körül

PEST-SOLT MEGYE, MEGYEI BIZTOS


Paulinyi Vilmos 1853 1860
Heiszler János 1853 1860

PEST-SOLT MEGYE, MEGYEI TISZT


Skultety József 1853 1860
Kutsera József 1853 1860

PEST-SOLT MEGYE, MEGYEI ORVOS


Kada András 1853 1860

FŐSZOLGABÍRÓ, KECSKEMÉTI JÁRÁS


Mészáros Zsigmond 1851 1853

FŐSZOLGABÍRÓ, CEGLÉDI JÁRÁS


Moravcsik György 1851 1853

FŐSZOLGABÍRÓ, NAGYKŐRÖSI JÁRÁS


Molnár Mihály 1851 1853

FŐSZOLGABÍRÓ, SOLTI JÁRÁS


Hajós Megyhért 1851 1853

FŐSZOLGABÍRÓ, KALOCSAI JÁRÁS


Mészáros Károly 1851 1853

FŐSZOLGABÍRÓ, HAJÓSI JÁRÁS


Csernyus Imre 1851 1853

FŐSZOLGABÍRÓ, KISKŐRÖSI JÁRÁS


Radácsy Frigyes 1851 1853

SZOLGABÍRÓ, KECSKEMÉTI CS. KIR. POLITIKAI SZOLGABÍRÓSÁG


Eötvös Pál 1854. 04. 1860

60
SZOLGABÍRÓ, CEGLÉDI CS. KIR. VEGYES SZOLGABÍRÓSÁG
Berényi György 1854. 04. 1860

SZOLGABÍRÓ, DUNAVECSEI CS. KIR. VEGYES SZOLGABÍRÓSÁG


Szebényi Pál 1854. 04. 1860

SZOLGABÍRÓ, KALOCSAI CS. KIR. VEGYES SZOLGABÍRÓSÁG


Vlahovics Mihály 1854. 04. 1858
Schmidt Ferenc 1858 1860

SZOLGABÍRÓ, KISKŐRÖSI CS. KIR. VEGYES SZOLGABÍRÓSÁG


Tóth Lajos 1854. 04. 1860

SZOLGABÍRÓ, NAGYKŐRÖSI CS. KIR. VEGYES SZOLGABÍRÓSÁG


Radácsy Frigyes 1854. 04. 1860

61
06. TISZTVISELŐSOROK 1867–1918

FŐISPÁN

Károlyi István 1867 1869


Zichy-Ferraris Viktor 1869 1873
Lipthay Béla 1873 1876
Szapáry István 1876 1889
Beniczky Ferenc 1890 1905. 04. 12.
Tahy István 1905. 10. 21. 1905. 11. 20.
Laszberg Rudolf 1905. 11. 20. 1906. 05. 02.
Gulner Gyula 1906. 05. 02. 1909. 12. 18.
Ráday Gedeon 1910 1917
Patay Tibor, dr. (báji) 1917. 07. 24. 1918. 11. 25.
Ráday Gedeon KORMÁNYBIZTOS
Preszly Elemér, dr. 1920. 10. 12.

ALISPÁN

Beöthy Lajos 1867. 04. 30. 1873


Szilassy István 1873. 06. 11. 1877
Földváry Mihály 1878. 01. 09. 1895
Beniczky Lajos (beniczei és micsinyei) 1895. 04. 09. 1906. 03. 07.
Csapó Lóránt, dr. 1906. 03. 07. 1906. 06. 11.
Fazekas Ágoston 1906. 06. 11. 1918. 11. 25.

MÁSODALISPÁN

Szilassy István 1867. 04. 30.


Földváry Gábor 1868. 04. 30.

ELSŐ FŐJEGYZŐ

Rákóczy János 1867. 04. 30. 1869


Ilkey Sándor 1870. 07. 11. 1895
Fazekas Ágost (Ágoston) 1895. 07. 28. 1906. 06. 12.
Agorasztó Tivadar 1906. 06. 11. 1918.

MÁSODIK FŐJEGYZŐ

Ráday László 1867. 04. 30. 1869.


Kemény Kálmán 1913 1918.
F. Szabó Géza 1913 1914. 03.
Erdélyi Lóránd, dr. 1914. 04. 20. 1920. 06. 15.

62
ELSŐ ALJEGYZŐ

Dalmady Győző 1867. 04. 30. 1872. 02. 05.


Gulner Gyula 1872. 02. 05. 1878. 01. 09.
Tahy István 1878. 01. 09. 1895. 07. 09.
Dubravitzky (Dubraviczky) László 1895. 07. 09. 1906. 06. 11.
Kemény Kálmán 1906. 06. 11. 1913
Erdélyi Lóránd, dr. 1913 1914. 04. 20.
Morlin Adorján, dr. 1914. 04. 20. 1917. 10. 08.
Krakker Kálmán, dr. 1917. 10. 08. 1918

MÁSODIK ALJEGYZŐ

Ilkey Sándor 1867. 04. 30. 1872. 02. 05.


Halász Bálint 1872. 02. 05. 1878. 01. 09.
Hindy Géza 1878. 01. 09. 1882. 11. 15.
Benitzky Lajos 1882. 11. 15. 1895. 07. 09.
Agorasztó Tivadar 1895. 07. 09. 1895. 12. 16.
Kemény Kálmán 1895. 12. 16. 1906. 06. 11.
Csépánfalvi Marschalkó Béla 1906. 06. 11. 1906. 09. 12.
Szabó Géza 1906. 10. 08. 1913
Morlin Adorján, dr. 1913 1914. 04. 20.
Rudnyánszky Miklós báró 1917. 10. 08.

HARMADIK ALJEGYZŐ

Hindy Kálmán 1867. 04. 30. 1872. 02. 05.


Rakóvszky István 1872. 02. 05. 1878. 01. 09.
Beniczky Lajos 1878. 01. 09. 1882. 11. 15.
Földváry Miklós 1882. 11. 15. 1884
Bellágh Zoltán 1884 1885. 01. 13.
Fazekas Ágoston 1885. 01. 13. 1895. 12. 16.
Mészöly László, dr. 1895. 12. 16. 1906. 06. 11.
Szabó Géza 1906. 06. 11. 1906. 10. 08.
Erdélyi Lóránd, dr. 1906. 10. 08. 1913
Krakker Kálmán 1913 1917. 10. 08.

NEGYEDIK ALJEGYZŐ

Iványos Pál 1867. 04. 30. 1878. 01. 09.


Kovács Ferenc 1878. 01. 09. 1882. 11. 15.
Fazekas Ágoston 1882. 11. 15. 1885. 01. 13.
Zseny József 1885. 01. 13. 1895. 12. 16.
Csáky László 1895. 12. 16. 1898. 11. 28.
Agorasztó Tivadar 1898. 11. 28.
Erdélyi Loránt 1906. 06. 11. 1907. 12. 19.
Morlin Adorján, dr. 1906. 10. 08. 1910
Morlin Zsigmond 1910 1913
Balogh Zoltán, dr 1913

63
ÁRVASZÉKI ELNÖK

Dalmady Győző 1872. 02. 05. 1907. 12. 19.


Hindy Kálmán 1906. 03
Lángos Kálmán 1907. 12. 19. 1915. 01. 11.
Tőkés Gyula 1915. 04. 12. 1918

ELSŐ FŐÜGYÉSZ

Horváth Döme 1867. 04. 30. 1872. 02. 05.


Bellagh Imre 1872. 02. 05. 1872. 11. 13.
Homoky Endre 1872. 11. 13. 1878. 01. 09.
Bellágh Imre 1878. 01. 09. 1906. 05. 01.
Siménfalvi Székely György, dr. 1906. 06. 11. 1920. 10. 13.

MÁSODIK FŐÜGYÉSZ

Móczár Ferenc 1867. 04. 30. 1896


Zolnay Jenő id., dr. 1896 1913
Hankovszky Zoltán 1914. 01. 12. 1921. 04. 12.

LEVÉLTÁRNOK

Sebő Antal 1867. 04. 30. 1872. 02. 05.


Gerlóczy Imre 1872. 02. 05. 1877. 01. 01.
Székely József 1877. 06. 29. 1895

FŐLEVÉLTÁRNOK

Kőszeghi Sándor 1896. 01. 27. 1919. 09. 02.


Rexa Dezső 1919. 11. 01. 1937. 09. 09.

ALLEVÉLTÁRNOK

Rakita János 1867. 04. 30. 1877. 05. 13.


Pipis János 1877. 01. 24. 1879. 11. 12.
Zlinszky Kálmán 1879. 11. 12.

FŐSZÁMVEVŐ

Nyáry Lajos 1867. 04. 30. 1872. 02. 05.


Dankó Endre 1872. 02. 05. 1878. 01. 09.
Mészöly Gyula 1878. 01. 09. 1902. 03. 04.
Baky Béla 1902. 03. 04.

64
ELSŐ ALSZÁMVEVŐ

Tassy László 1867. 04. 30. 1870


Kiss Ignác, id. 1870 1872. 02. 05.
Mészöly Gyula 1872. 02. 05. 1878. 01. 09.
Láng Géza 1878. 01. 09. 1879. 11. 12.
Pipis János 1879. 11. 12. 1884. 04. 16.
Benitzky Attila 1884. 04. 16. 1900
Kövecs Károly 1900

MÁSODIK ALSZÁMVEVŐ

Dankó Endre 1867. 04. 30.

TISZTI (KÖZPONTI) FŐORVOS

Kajdacsy István, dr. 1867. 04. 30. 1872. 02. 05.


Mindszenti Hirkó László, dr. 1872. 02. 05. 1906. 04. 18.
Györgyi József, dr. 1906. 05. 05. 1913. 12. 13.
Krajtsik Rezső, dr. 1913. 12. 30. 1920. 11. 09.
Demcsa Pál, dr. 1920. 11. 09.

FŐÁLLATORVOS

Balázs Kálmán 1867. 04. 30. 1878. 01. 09.


Lachs Samu 1878. 01. 09. 1889. 11. 19.
Ladányi Zsigmond 1889. 11. 19. 1904
Hufnágel Ernő 1904 1908
Born József 1908 1920

JÁRÁSI IGAZGATÁS

ABONYI JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ

Peszéri Teszáry László, id. 1889. 11. 19. 1904


Madarász Adorján, dr. (felsőpulai) 1906. 06. 11. 1918

SZOLGABÍRÓ

Rudnyánszky László 1897 1904


Ney Géza 1904 1906. 06. 11.
Tóth (Totth) Kálmán, (simaházi) 1906. 06. 11. 1913
Markó Jenő, dr. 1912. 04. 24. 1914. 05.

65
ALSÓDABASI JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ

Halász Jenő 1897 1904


Teszáry László, ifj. 1904 1917

SZOLGABÍRÓ

Madarász Adorján, dr. 1897 1906. 03.


Halász Móric, dr. 1906. 06. 11. 1910
Szánthó Pál 1906. 06. 11. 1913
Halász Móric 1913 1919. 12. 16.

ASZÓDI JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ

Sárkány Ernő 1912. 04. 15. 1916

SZOLGABÍRÓ

Madarász Elemér, ifj. 1912. 04. 15.


F. Szabó Dezső 1912. 04. 15.
Förster Lajos 1912. 04. 15.

BIAI JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ

Tahy Iván 1897 1903


Geréby Imre (ötömösi) 1901. 12. 21. 1906. 03. 20.
Girardi Rezső 1906. 03. 20. 1906
Geréby Imre (ötömösi) 1906 1919. 12. 16.

SZOLGABÍRÓ

Girardi Rezső 1897 1906. 03. 20.


Szánthó Pál, ifj. 1906 1908. 10
Rudnyánszky Miklós 1908. 10 1910
Bénárd Géza 1912. 04. 15.
Tarnay Árpád 1913
Benárd Géza 1913 1914

DUNAVECSEI JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ

Halász Sándor 1897 1903

66
Csikay Imre 1903 1916!

SZOLGABÍRÓ

Csikay Imre, ifj. 1897 1903


Almásy Sándor 1903
Kiss Tibor 1906. 06. 11. 1908. 10
Romeiser Vilmos 1908. 10 1911. 05. 11.
Förster Lajos, dr. 1911. 05. 11. 1913

GÖDÖLLŐI JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ

Kapczy Vilmos 1897 1904. 11. 28.


Decsy Vilmos 1904 1905. 01. 10.
Heyder Ödön, dr. 1905. 01. 09. 1908. 04. 01.
Decsy Jószef, dr. 1908. 04. 13. 1916

SZOLGABÍRÓ

Polyák Ambrus 1897


Tahy István, ifj. 1905. 01. 10. 1906. 06. 11.
Heyder Ödön, dr. 1897. 01. 12. 1905. 01. 09.
Halász Móric, dr. 1904 1907
Csilléry Zoltán 1907. 06. 20.
Decsy József 1908. 04. 13.
Szánthó Pál 1908. 04. 13.
Kiss Tibor 1908
Kopa Károly 1908 1911. 03. 01.
Romeiser Vilmos 1906. 06. 11. 1908. 10.
F(arkas) Szabó Dezső 1911. 03. 01.
Kiss Tibor 1913
Szilágyi Gábor, dr. 1913.

GYÖMRŐI JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ

Meskó Rudolf 1913. 04. 14. 1919. 08.


Fábry Géza 1919. 11.

SZOLGABÍRÓ

Podmaniczky György 1913. 04. 14. 1913. 06.


Ádám György, ifj. 1913. 06. 1914. 05.
Markó Jenő 1914. 05.

67
KALOCSAI JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ

Helle János 1897 1917. 10. 08.


Madarász Elemér 1917. 10. 08.

SZOLGABÍRÓ

Almásy Károly 1897 1906. 06. 11.


Sárkány Ernő 1906. 06. 11. 1911
Tarajossy Ödön 1913. 08.

KECSKEMÉTI JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ

Battha Andor 1867. 04. 30.

SZOLGABÍRÓ

Török Dénes 1867. 04. 30.


Túry János 1868
Bicskey Kálmán 1868
Matolcsy Károly 1868

KECSKEMÉTI FELSŐ JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ

Dezseőffy Emil 1889. 11. 19.

SZOLGABÍRÓ

Viczián András 1872. 02. 05.


Dezs(e)őffy Emil 1875. 09. 01 1889
Sárközy Pál, ifj. 1889. 11. 19.

KECSKEMÉTI KÖZÉPSŐ JÁRÁS

SZOLGABÍRÓ

Tes(s)záry László 1872. 02. 05.

KECSKEMÉTI ALSÓ JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ

68
Teszáry László 1890. 11. 19.

SZOLGABÍRÓ

Telabéry Lajos 1872. 02. 05.


Teszáry László 1878. 01. 09. 1889
Szilassy Elek 1889. nov. 19.

KISKŐRÖSI JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ

Szilassy Elek 1897 1906. 02. 28.


Melczer Gyula (kellemczi) 1906. 06. 11. 1916
Szánthó Pál 1916

SZOLGABÍRÓ

Geréby Imre ifj, 1897 1903


Decsy (Decsi) József 1903 1906. 06. 11.
Asztalos István 1906 1911. 03. 01.
Holló Béla dr. 1906. 06. 11. 1908. 10.
Szuper Géza 1911. 03. 01. 1913
Sáfáry Endre 1913. 06.

KISKUN FELSŐ JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ

Szondy Dénes 1889. 11. 19.

SZOLGABÍRÓ

Szondy Dénes 1878. 01. 09. 1889


Poka Lajos 1889. 11. 19.

KISKUN ALSÓ JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ

Mihalovics (Mihálovits) Béla 1889. 11. 19.

SZOLGABÍRÓ

Mihalovics (Mihálovits) Béla 1878. 01. (1876. 09. 25. ) 1889


Helle János 1889. 11. 19.

69
(KISKUN)FÉLEGYHÁZAI JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ

Mihalovits Béla 1897 1903


Endre Zsigmond, dr. 1903 1906. 03. 10.
Endre Zsigmond, dr. 1906. 06. 11. 1911

SZOLGABÍRÓ

Endre Zsigmond, dr. 1897


Mihalovits Béla 1904
Decsy (Decsi) József 1906. 06. 11.
Tarnay Árpád 1908
Rudnyánszky Miklós 1908. 09. 1908. 10.
Farkas Szabó Dezső 1908 1911. 03. 01.
Kopa Károly 1911. 03. 01.

KUNSZENTMIKLÓSI JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ

Szondy Dénes 1878. 01. 06. 1906. 02. 22.


Martinovich László 1906. 06. 11. 1916

SZOLGABÍRÓ

Baross János 1897 1903


Martinovich László 1903
Szabó Dezső 1906. 06. 11.
Holló Béla 1908. 10. 1911. 03. 01.
Asztalos István 1911. 03. 01. 1913. 06.
Podmaniczky György 1913. 06. 1913. 08.
Holló Béla, dr. 1913. 08. 1919. 12. 16.

KISPESTI JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ
Némethy Jenő 1913 1916

SZOLGABÍRÓ

Kopa Károly 1912. 04. 15.


Beniczky Péter 1911. 10.
Markó Jenő, dr. 1911. 10.
Götz Kurt Tibor 1913. 06. 1913. 08.
Podmaniczky György 1913. 08.

70
MONORI JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ

Ladányi László 1897 1903


Sárközy Pál 1903 1906. 02. 24.
Földváry Bertalan 1906. 06. 11. 1916

SZOLGABÍRÓ

Teszáry László, ifj. 1897 1903


Némethy Jenő 1903 1906. 06. 11.
Meskó Rudolf 1906. 10. 08. 1910
Ney Géza 1906. 06. 11. 1913
Asztalos István 1913. 06.

NAGYKÁTAI JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ

Dezseőffy Emil 1897 1917. 10. 08.


Ney Géza 1917. 10. 08.

SZOLGABÍRÓ

Sárközy Pál, ifj. 1897 1903


Sárkány Ernő 1903 1906. 06. 11.
Katona Lajos, dr. 1906. 06. 11. 1917
Ádám György, ifj. 1914. 05.
Balla Gyula 1918. 01. 14.

PESTI JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ

Szilassy János 1867. 04. 30.

SZOLGABÍRÓ

Kovács Gábor 1867. 04. 30.


Kégl István 1868
Konkoly József 1868

PESTI FELSŐ JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ

71
Ladányi László 1889. 11. 19

SZOLGABÍRÓ

Tassy Kálmán 1872. 02. 05. 1878. 01. 09.


Dubraviczky Elek 1878. 01. 09. 1883
Ladányi László 1883 1889. 11. 19.
Kovács Gáspár 1889. 11. 19. 1894. 10. 01.
Ivánka Pál 1894. 10. 01.

PESTI ALSÓ JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ

Szilágyi Lajos, ifj. 1889. 11. 19.

SZOLGABÍRÓ

Konkoly József 1872. 02. 05. 1878. 01. 09.


Szilágyi Lajos, ifj. 1878. 01. 09. 1889. 11. 19.
Csapó Loránd, dr. 1889. 11. 19.

PESTI KÖZÉP JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ

Halász Zsigmond 1889. 11. 19.

SZOLGABÍRÓ

Konkoly József 1878. 01. 09. 1888


Halász Zsigmond 1888 1889. 11. 19.
Halász Jenő 1889. 11. 19.

PILISI JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ

Jordán István 1867. 04. 30.

SZOLGABÍRÓ

Király László 1867. 04. 30.


Ordódy Endre 1868
Szilágyi Lajos 1868
Vásárhelyi Géza 1868

72
PILISI FELSŐ JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ

Mattyok Bence 1889. 11. 19.

SZOLGABÍRÓ

Pajor Titus 1872. 02. 05. 1878. 01. 09.


Szúnyogh János 1878. 01. 09.
Mattyok Bence 1880. 03. 17. 1889. 11. 19.
Kontra Kálmán 1889. 11. 19.

PILISI ALSÓ JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ

Bódiz László 1889. 11. 19.

SZOLGABÍRÓ

Szilágyi Lajos
Bódiz László 1878. 01. 09. 1889. 11. 19.
Csikay Imre 1889. 11. 19.

POMÁZI JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ

Csapó Lóránt, dr. 1897 1906. 03. 07.


Almássy Sándor 1906. 06. 11. 1916

SZOLGABÍRÓ

Mihalovits Béla, ifj. 1897


Kiss Tibor 1904 1906. 06. 11.
Tahy István, ifj. 1906. 06. 11.
Sárkány Ernő 1908, 1910
Zboray Géza, dr. 1912. 04. 15. 1913
Tarajossy Ödön 1912. 04. 15. 1913. 08.
Götz Kurt Tibor 1913. 08.

RÁCKEVEI JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ

Szilágyi Lajos 1897 1903


Rudnyánszky László 1903 1916

73
SZOLGABÍRÓ

Földváry Bertalan 1897 1903


Lipthay Sándor, dr. 1903 1906. 03.
Szánthó Pál 1904 1906. 06. 11.
Némethy Jenő 1906. 06. 11.
Asztalos István 1907. 06. 11. 1908. 10.
Szánthó Pál, ifj. 1908. 10. , 1910; 1913
Szilágyi Gábor, dr. 1911. 10.

SOLTI JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ

Földváry Miklós, ifj. 1867. 04. 30.

SZOLGABÍRÓ

Apáthy Gyula 1867. 04. 30.


Jankovich Miklós 1868
Szalay Antal 1868

SOLTI FELSŐ JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ

Halász Sándor 1889. 11. 19.

SZOLGABÍRÓ

Hajós Kálmán 1872. 02. 05. 1881. 08. 01.


Halász Sándor 1881. 08. 01. 1889. 11. 19.
Tahy Iván 1889. 11. 19.

SOLTI KÖZÉPSŐ JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ

Földváry Mihály, ifj. 1889. 11. 19.

SZOLGABÍRÓ

Szalay Antal 1872. 02. 05. 1878. 01. 09.


Gajári Antal 1878. 01. 09. 1889. 11. 19.
Ivánka Pál 1889. 11. 19.

SOLTI ALSÓ JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ

74
Eötvös Géza 1889. 11. 19.

SZOLGABÍRÓ

Gajári Antal 1872. 02. 05. 1878. 01. 09.


Szalay Antal 1878. 01. 09. 1883. 12. 12.
Eötvös Géza 1883. 12. 12. 1889. 11. 19.
Rudnyánszky László 1889. 11. 19. 1895. 12. 16.
Szilassy Elek 1895. 12. 16.

ÚJPESTI JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ

Kiss Miklós 1868

SZOLGABÍRÓ

Bellágh Imre 1868

VÁCI JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ

Podmaniczky Frigyes 1867. 04. 30.


Podmaniczky Ármin 1868

SZOLGABÍRÓ

Ráday Pál 1867. 04. 30.


Plachy Bertalan 1868
Koch Gusztáv 1868

VÁCI FELSŐ JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ

Kemény Gusztáv 1889. 11. 19. 1897

SZOLGABÍRÓ
Koch Gusztáv 1872. 02. 05. 1883. 12. 12.
Kemény Gusztáv 1883. 12. 12. 1889. 11. 19.
Kemény Kálmán 1889. 11. 19.

VÁCI ALSÓ JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ

Kapczy Vilmos 1889. 11. 19.

75
Martonffy György 1872. 02. 05. 1878. 01. 09.
Ráday Pál gróf 1878. 01. 09. 1880. 03. 17.
Kapczy Vilmos 1880. 03. 17. 1889. 11. 19.
Almási Károly 1889. 11. 19.

VÁCI JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ

Ivánka Pál 1897 1916

SZOLGABÍRÓ

Heyder Ödön, dr. 1897 1903


Földváry Bertalan 1903
Melczer Gyula 1904
Szuper Géza 1906. 06. 11. 1911. 03. 01.
Förster Lajos, dr. 1906. 06. 11. 1911. 05. 11.
Romeiser Vilmos 1911. 05. 11. 1913
Holló Béla, dr. 1911. 03. 01. 1913. 08.
Bénárd Géza 1920 07.

76
06. TISZTVISELŐSOROK 1919

MEGYEI TANÁCSELNÖK

Joanovics Sándor 1919. 04. 26. 1919. 08. 05.

MEGYEI DIREKTÓRIUMELNÖK

Földes István 1919. 03. 31. 1919. 04. 26.


Joanovics Sándor 1919. 04. 29. 1919. 08. 05.

ABONYI JÁRÁS DIREKTÓRIUM ELNÖK

Kürti Ferenc 1919. 04. 12. 1919. 08. 02.

ALSÓDABASI JÁRÁS, DIREKTÓRIUM-ELNÖK

Nagy Tamás 1919. 04. 12. 1919. 08. 04.

ASZÓDI JÁRÁS, MUNKÁSTANÁCS-ELNÖK

Kuczora Flórián 1919. 04. 11.

ASZÓDI JÁRÁS, DIREKTÓRIUM ELNÖK

Kuczora Flórián 1919. 03. 22. 1919. 05. 19 előtt


Huszár József 1919. 05. 19 után 1919. 08. 05.

BIAI JÁRÁS, DIREKTÓRIUM ELNÖK

Wellina Ferenc 1919. 03. 26. 1919. 08. 04.

GÖDÖLLŐI JÁRÁS, DIREKTÓRIUM ELNÖK

Mosolygó Antal 1919. 04. 17. 1919 04. vége


Wojticzky Gyula 1919 04. vége 1919 07.

GYÖMRŐI JÁRÁS, DIREKTÓRIUM ELNÖK

Bohnert István 1919. 04. 10. 1919. 08. 03.

GYÖMRŐI JÁRÁS, POLITIKAI MEGBÍZOTT

Herkner Sándor 1919. 03. 1919. 05. 26.

77
Pánczél György 1919. 05. 26. 1919. 08. 03.

KISPESTI JÁRÁS, NÉPBIZTOS

Chlepkó Ede 1919. 03. 25. 1919. 04. 14.

KISPESTI JÁRÁS DIREKTÓRIUM ELNÖK

Domschitz Ferenc 1919. 04. 14. 1919. 05. 19.


Tóth Nándor 1919. 05. 19. 1919. 07. 31.

MONORI JÁRÁS DIREKTÓRIUM ELNÖK

Pattermann Dezső 1919. 03. 24. 1919. 08. 03.

NAGYKÁTAI JÁRÁS MUNKÁSTANÁCS ELNÖK

Czakó László 1919. 04. 17. 1919. 08. 01.

NAGYKÁTAI JÁRÁS DIREKTÓRIUM ELNÖK

Czakó László 1919. 04. 17. 1919. 08. 01.

POMÁZI JÁRÁS MUNKÁSTANÁCS ELNÖK

Temesváry Alajos 1919. 04. 13. 1919. 06. 01.


Ozorai József 1919. 06. 01. 1919. 08. 04.

POMÁZI JÁRÁS DIREKTÓRIUM ELNÖK

Ozorai József 1919. 04. 13. 1919. 08. 04.

RÁCKEVEI JÁRÁS DIREKTÓRIUM ELNÖK

Kabi István 1919. 04. 12. 1919. 08. 02.

VÁCI JÁRÁS POLITIKAI MEGBÍZOTT

Termann József

VÁCI JÁRÁS DIREKTÓRIUM ELNÖK

Kozma Lajos 1919. 04. 15. 1919. 08. 04.

78
07. TISZTVISELŐSOROK 1920–1950

MEGYEI HIVATAL

ALISPÁN

Agorasztó Tivadar 1920. 06. 15. 1929. 12. 16.


Erdélyi Lóránt 1929. 12. 17. 1937. 09. 14.
Endre László 1938. 01. 11. 1944. 03. 30.
Sági József 1944. 06. 01. 1944. 10. 15.
Gyenes István 1945. 02. 01. 1945. 04. 13.
Házi Árpád 1945. 05. 14. 1949. 09. 16.
Fekete Mihály 1949. 11. 15.

FŐJEGYZŐ

Erdélyi Lóránt 1920. 06. 15. 1929. 12. 16.


Rudnyánszky Miklós 1929. 12. 17. 1930. 07. 25.
Ney Géza 1930. 07. 25. 1937. 09. 14.
Argalás Lajos, dr. 1937. 09. 15. 1939 (?)
Blaskovich Lajos 1939 1940. 03. 03.
Tegzes Kálmán 1940. 03. 04. 1944. 03. 29.
Asztalos István 1944. 03. 30.
Boross Gyula 1945. 02. 20. 1945. 04. 05.
Czövek István 1945. 04. 05. 1945. 05. 04.
Károlyi István 1945. 05. 14. 1949. 08. 31.
Besztercei József 1949. 09. 01.

MÁSODFŐJEGYZŐ

Rudnyánszky Miklós 1920. 06. 15. 1929. 12. 16.


Kopa Károly 1920. 06. 15. 1927. 01. 09.
Asztalos István 1929. 12. 17. 1944. 03. 29.
Csilléry Zoltán 1931. 01. 20. 1933. 01. 20.†
Argalás Lajos, dr. 1936. 12. 16. 1937. 09. 14.
Blaskovich Lajos 1936. 05. 12. 1939. 12. 11.
Papp Ernő 1933. 01. 20. 1936. 09. 14.
Molnár Dénes 1936. 09. 15. 1944. 04. 21.
Pálházy Endre 1939. 12. 12. 1944. 04. 18.
Noszlopy Kálmán 1942. 02. 10. 1949. 08. 31.
Déry Béla 1942. 02. 10. 1945. 03. 12.
Puskás István 1944. 03. 30. 1944. 10. 31.
Sági József 1944. 03. 30. 1944. 05. 29.
Sokoray László 1944. 09. 01. 1944. 12. 31.
Sokoray László 1945. 04. 20.

ALJEGYZŐ

Papp Ernő 1923. 10. 24. 1933. 01. 19.


Csilléry Zoltán 1927. 01. 10. 1944. 12. 04.
Várdai István 1918. 09. 30. 1920. 06. 13.

79
Váradi István 1920. 06. 14. 1933. 01. 19.
Topscher Kálmán 1921. 06. 14. 1935. 05. 02.
Blaskovich Lajos 1922. 10. 10. 1936. 05. 11.
Petrovich Ödön 1929. 12. 27. 1933. 02. 23.
Marssó István 1929. 12. 17. 1934. 02. 23.
Szilágyi Gábor 1931. 01. 01. 1933. 01. 19.
Czövek István 1929. 12. 17. 1943. 11. 28.
Czövek István 1944. 03. 30. 1945. 02. 21.
Balás Vilmos 1933. 10. 01. 1944. 03. 15.
Argalás Lajos, dr. 1933. 09. 12. 1936. 12. 15.
Ujhelyi Tibor 1935. 01. 01. 1936. 01. 14.
Danóczy György 1935. 10. 22. 1936. 05. 12.
Noszlopy Kálmán 1936. 06. 03. 1942. 02. 09.
Arglás Lajos 1933. 09. 12. 1936. 11. 01.
Wlassits Pál 1934. 09. 12. 1938. 12. 15.
Petrovich Emil 1929. 12. 17. 1933. 09. 19.
Pilissy Emil 1934. 09. 01. 1936. 11. 17.(?)
Pálházy Endre 1933. 01. 20. 1939. 12. 11.
Édeskuty Olivér, dr. 1935. 05. 14. 1935. 12. 18.
Danóczy György 1935. 10. 22. 1936. 05. 12.
Antal István 1936. 05. 12. 1936. 12. 15.
Molnár Dénes 1935. 10. 22. 1936. 09. 15.
Téglás László 1937. 01. 12. 1944. 06. 11.
Cserba László, dr 1935. 05. 14. 1938. 08. 15.
Noszlopy Kálmán 1936. 06. 30. 1940. 12. 31.
Csőváry Endre István 1936. 08. 06. 1937. 01. 12.
Sokoray Gyula 1937. 01. 12. 1937. 02. 01.
Répássy László 1937. 01. 12. 1940. 02. 13.
Szabó Jenő 1939. 01. 01. 1940. 02. 13.
Draskóczy Géza 1939. 01. 10. 1940. 10. 15.
Déry Béla 1939. 12. 12. 1942. 02. 09.
Lantay István 1937. 01. 26. 1942. 03. 14.
Puskás István 1939. 12. 12. 1942. 10. 22.
Pálházy Endre 1939. 12. 12. 1944. 07. 29.
Koppány Zoltán 1940. 03. 01. 1942. 02. 14.
Viczián Albert 1940. 03. 01. 1942. 12. 14.
Takáts Albert 1940. 03. 01. 1944. 12. 23.
Lengyel József 1941. 06. 03. 1944. 03. 14.
Sági József 1940. 02. 13. 1944. 03. 29.
Nehrebeczky György 1940. 02. 13. 1944. 12. 13.
Janitsáry Miklós 1940. 02. 13. 1943. 12. 14.
Kósa Béla 1940. 02. 13. 1941. 06. 03.
Zboray Lóránt 1940. 12. 21. 1942. 03. 04.
Garay László 1940. 02. 13. 1944. 12. 23.
Paál István 1941. 02. 11.
Martos József 1940. 02. 14. 1940. 10. 18.
Kottász Zoltán 1942. 02. 17. 1944. 12. 23.
Megyery László 1942. 02. 17. 1944. 12. 23.
Sokoray László 1942. 06. 16. 1944. 08. 29.
Bátonyi Iván 1942. 06. 22. 1944. 11. 01.
Görgényi János 1942. 02. 09. 1944. 03. 14.

80
Mata József 1943. 07. 26. 1944. 03. 26.
Bozó Aladár 1943. 07. 26. 1944. 03. 27.
Rétsági István 1944. 02. 04. 1945. 04. 11.
Jákó István 1944. 04. 01. 1950. 01. 30.
Szlatényi Ernő 1944. 03. 30. 1945. 03. 12.
Sepsy Károly 1944. 03. 30. 1945. 01. 10.
Cseh Kálmán 1944. 03. 30. 1944. 12. 15.
Simon Ádám 1944. 03. 30. 1944. 12. 23.
Horváth Ferenc 1944. 03. 30. 1944. 06. 30.
Honéczy Pál 1944. 03. 30. 1945. 04. 11.
Rab László 1944. 03. 30. 1945. 04. 11.
Boross Gyula 1944. 06. 15. 1945. 04. 11.
Molnár Dénes 1945. 09. 23. 1949. 02. 28.
Dömötör László 1945. 03. 14. 1945. 04. 23.(†)
Balla Miksa 1945. 02. 21. 1945. 06. 10.
Baksay László 1946. 03. 07. 1950. 02. 01.
Ambrus Imre 1945. 02. 11. 1945. 05. 15.
Réthy Miklós 1945. 04. 20. 1950. 01. 01.
Mikula Sz. Antal 1945. 04. 26. 1947. 03. 31.
Czövek István 1945. 02. 14. 1945. 07. 31.
Szalay Tibor, dr. 1945. 05. 28. 1949. 02. 28.
Drózdy Kálmán 1945. 02. 11. 1946. 03. 31.
Kottász Zoltán 1945. 02. 14. 1945. 07. 31.
Bozó Aladár 1945. 03. 10. 1949. 02. 28.
Várday József 1945. 03. 08. 1949. 03. 31.
Fényes István 1945. 04. 05. 1950. 02. 01.
Sokoray László 1945. 02. 13. 1950. 02. 28.
Téglás László 1945. 03. 04. 1950. 02. 01.
Megyery László 1945. 05. 15. 1949. 08. 31.
Both Antal 1945. 02. 12. 1949. 06. 08.
Honéczy Pál 1945. 03. 07. 1947. 08. 31.
Garay László 1945. 03. 12. 1949. 08. 31.
Simon Ádám 1945. 04. 11. 1945. 05. 09.
Szegszárdy-Csengeri István 1945. 03. 12. 1949. 01. 31.
Hottovay Ernő 1945. 11. 24. 1947. 09. 01.
Nádai György 1945. 04. 20. 1950. 02. 01.
Babinszky Károly 1948. 11. 01.
Brunyánszky János 1947. 11. 21. 1949. 09. 30.
Fehér Lajos 1949. 03. 15.
Dobsonyi János 1949. 08. 30.
Gárdonyi Géza 1949. 08. 30.
Jobbágy Pál 1949. 12. 31.
Martos József 1949. 12. 31.
Miksztay Ferenc 1949. 08. 31.
Szeles József 1949. 08. 31.
Táborszky Ferenc 1949. 09. 01.
Szegi Mihály 1949. 04. 05.
Sárközy György 1949. 08. 31.
Balás Vilmos 1948. 01. 01.

81
TISZTI FŐÜGYÉSZ

Hanovszky Zoltán 1917. 08. 01. 1920. 10. 19.


Mészáros Gyula 1940. 02. 15. 1943. 06. 05.
Kardos János 1943. 07. 01. 1944. 03. 01.
Kardos János 1945. 03. 05. 1947. 07. 31.
Fadgyas Miklós 1947. 07. 31. 1949. 07. 31.

TISZTI FŐORVOS

Demtsa Pál 1920. 11. 14.


Szabados Sámuel 1944. 01. 01. 1943
Surjánszky Ferenc 1945. 03. 15.

TISZTI ORVOS

Szabados Sámuel 1936. 06. 26. 1943. 12. 21.


Félix László 1941. 01. 01.
Monspart Béla 1945. 03. 04.

FŐLEVÉLTÁRNOK

Rexa Dezső 1919. 11. 15. 1937. 09. 15.


Bilkei Gorzó Nándor 1937. 09. 16. 1938. 07. 31.
Fára József 1938. 08. 01. 1949. 11. 27.

ÁRVASZÉKI ELNÖK

Halász Bálint (dabasi) 1923. 04. 10. 1933. 10. 18.


Hirkó Ferenc 1933. 10. 19. 1939. 12. 31.
Várdai István 1940. 02. 15. 1944. 12. 23.

TISZTI FŐÜGYÉSZ

Hódi Gyula 1929. 10. 29. 1941. 10. 16.(†)


Mészáros Gyula 1940. 02. 13. 1943. 03. 06.(†)
Pálházy Endre 1944. 04. 18. 1944. 07. 28.

ALÜGYÉSZ

Hódi Gyula 1923. 10. 29. 1929. 10. 28.


Péterffy Elemér 1922. 10. 10. 1929. 12. 17.
Mészáros Gyula 1940. 02. 13. 1944. 12. 23.
Zlinszky László 1943. 05. 20. 1944. 04. 18.

82
JÁRÁSI IGAZGATÁS

RÁCKEVEI JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ/FŐJEGYZŐ

Balthesz Károly, dr. 1945. 04. 19. 1945. 05. 05.


Czövek István, dr. (?) (?)
Gábor II. József 1945. 05. 05.
Harsányi László István 1935. 01. 08.(?)
Kiss Tibor 1934
Laposnyik András 1949. 04. 29.

SZOLGABÍRÓ

Harsányi László István 1933. 10. 01. 1935. 01. 08.


Kesserü Kálmán 1935. 01. 01.
Teszáry László, dr. (teszér-deméndi) 1929. 04. 10. 1933. 10. 02.

MONORI JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ/FŐJEGYZŐ

Egedy Kálmán, dr. 1938. 09. 13. (?)


Kopa Károly 1927. 01. 10. 1938. 09. 13.
Nagy Imre, dr. 1945. 04. 26.

SZOLGABÍRÓ

Balla Gyula csíkszentmihályi 1935. 05. 20.


Benedek János, dr. 1930. 12. 01. 1932. 10. 31. (helyettes)
1933. 08. 01. 1933. 09. 12.
1941. 09. 15. 1942. 05. 12. (tb. fszb)
Beniczky Péter 1911. 10. 09. 1922. 04. 11.
Czanik Géza, vitéz, dr. 1928. 10. 31. 1932. 05. 23.
Egedy Kálmán, dr. 1934. 02. 01. 1938. 09. 13.
Gyenes István, dr. 1925. 12. 01. 1927
Kaczvinszky Pál, dr. 1932. 10. 03. 1935. 05. 20.
Kazacsay Miklós 1930. 12. 01. 1932. 05. 01. (tb. szb.)
K. Kis Gerzson, dr. 1941. 11. 1942. 05. (tb. szb.)
Mihály Sándor, dr. 1922. 05. 10. 1923. 05. 22.
Petravich Ödön 1933. 09. 19. 1934. 01. 26.
Plachy Tibor, dr. 1932 I. negyedév 1932. 09.
Teszáry László, dr. (teszér-deméndi) 1927. 01. 22. 1929. 04. 09.
Uhlyarik János, dr. 1920. 07. 01. 1922. 04. 11. (kirendelt)
1922. 04. 11. 1925. 12. 10. (tényleges)
Ujlaky Sándor, dr. 1929. 12. 17. 1930. 11. 30.
Galamb Tibor, dr. 1945. 11. 21. (1948) behelyettesített j.

83
ALSÓDABASI JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ/FŐJEGYZŐ

Imreh József (?) (?) menekült fszb.


Mikula István 1945. 05. 08. 1945. 05. 24.
Perczel Miklós, dr. 1926. 01. 22. 1931. 06. 04. (tb. fszb.)
Szánthó Pál, ifj. 1929. 12. 17.
Szobonya Árpád 1945. 05. 24.

SZOLGABÍRÓ/JEGYZŐ

Czanik Géza dr. 1932. 05. 23. 1935. 02. 06.


1935. 05. 20.
Kálmán Sándor, dr. 1935. 02. 06. 1935. 05. 20.
Perczel Miklós, dr. 1919. 12. 16. 1932. 01. 11.
Nagy Béla 1945. 10. 01. (?) (járási jegyző)
Somlyay Rezső, dr. 1948. 03. 31. (?) (visszatért jegyző)

KUNSZENTMIKLÓSI JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ/FŐJEGYZŐ

Bécsi Sándor 1945. (?) 1950. (?)


Géczy András, dr. 1941. 09. 09. 1943. 08. 01.
Markó Jenő, dr. 1929. 12. 17. 1941. 07. 31.
Paal István, dr. 1944. 06. 07. (1948)
Szép Sándor, dr. 1943. 08. 01. 1944. 03. 19.
Szilágyi Gábor 1924. 04. 15.
Varga András 1945

SZOLGABÍRÓ/JEGYZŐ

Benedek János, dr. 1935. 01. 01. 1937. 02. 26.


1937. 03. 13. 1941. 09. 30. (tb. fszb)
Gyenes István, dr. 1927 1935. 01. 01.
Kanczler Zoltán, dr. (?) 1935. 03.
Sághy József, dr. 1935. 03. 1935. 05. (tb. szb)
Horváth Ferenc, dr. 1935. 05. 1936. eleje (tb. szb)
Horváth Jenő, dr. 1938 (?) (tb. szb)
Szentirmay Eelemér, dr. 1941. 09. 15.

DUNAVECSEI JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ/FŐJEGYZŐ

Beniczky Péter Lajos Márton 1922. 04. 11.


Kalauz Bertalan 1945. 05. 12.

84
SZOLGABÍRÓ/JEGYZŐ

Balla Gyula (csíkszentmihályi) 1922. 12. 04. 1922. 12. 20.


1923. 12. 15. (?) (tb. fszb)
1927. 05. 02. 1935. 05. 20.
Harsányi László István 1920. 08. 25. (?) (helyettes)
1921. 04. 12. 1922. 12. 04. (tényleges)
Hofer Ferenc, dr. 1919. 12. 16. 1923. 04. 19.
Kálmán Sándor, dr. 1941. 09. 15. (?) (tb. fszb.)
Szent-Iványi Gábor 1941. 02. 11.
Lantay István, dr. 1928. 11. 01.

KISKŐRÖSI JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ/FŐJEGYZŐ

Benedek János, dr. 1942. 05. 12. 1944. 10. (főszolgabíró)


1945. 02. 19. 1945. 08. 29.(beosztott)
1945. 09. 11. 1950 (főjegyző)
Czeglédi János 1944. 12. 29. 1945. 04. 25. (hiv. vez.)
Fodor I. Imre, dr. 1945. 05. 15. 1945. 05. 19.
Gach/Gyarmati János 1945. 06. 14. 1945. 09. (főjegyző h.)
Ocsenás/Gyimesi János 1945. 04. 25. 1945. 06. 14.
Gyarmati János 1944. 12. Járási Intéző Biz elnöke
Melczer Gyula (kellemesi) 1906. 06. 14. 1933
Safáry Endre 1933. 02. 27.
Szentpéteri Lajos, dr. (erzsébetvárosi) 1921. 05. 01. 1922

SZOLGABÍRÓ/JEGYZŐ

Benedek János, dr. 1933. 09. 12. 1935. 01. 01.


Gach/Gyarmati János 1945. 04. 25. 1945. 06. 14. (aljegyző)
Fék András, dr. 1922. 04. 11. 1928. 11. 06. (tb. fszb.)
1933 1934
Kálmán Sándor, dr. (?) 1941. 09. 15. (tb. fszb.)
Sándor István (?) 1948 ősze (tb. aljegyző)
Safáry Endre 1913. 06. 09. 1933. 02. 27. (tb. fszb.)
Páris Tibor, dr. 1948. 03. 09. (jegyző)

KALOCSAI JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ/FŐJEGYZŐ

Hazay Gyula, dr. (?) 1945. 04. 11.


Kákonyi István, dr. 1945. 06. 04.
Markó Jenő, dr. 1921. 10. 11. 1929. 12. 17.
Pohl Sándor, dr. 1936. 05. 12. 1937. 01. 11.
Schubert András 1945 (?)
Szentpéteri Lajos, dr. (erzsébetvárosi) 1930. 01. 01.
Zala István, dr. 1945. 04. 27. 1945. 06. 04.
Uhlyarik János, dr. 1937. 01. 12.

85
SZOLGABÍRÓ/JEGYZŐ

Antal Béla dr. 1929. 12. 17. 1933. 03. 14.


1925. 08. 14. 1935. 05. 02. (tb. fszb.)
Bokros E. Béla 1928. 03. 27. (?) (tb. szb.)
Boross Gyula, dr. 1923. 04. 09. 1925. 12. 11.
Hazay Gyula, dr. 1933. 03. 14. 1936. 06. 01.
Kaczvinszky Pál, dr. 1928. 10. 31. (?) (helyettes szb.)
Kálmán Sándor, dr. 1937. 02. 01.
Komáromy László, dr. 1941. 09. 15.
Uhlyarik János, dr. 1925. 12. 11. 1937. 01. 11.
Vákár Szilárd, dr. 1941. 09. 15.

BIAI JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ/FŐJEGYZŐ

F. Szabó Dezső 1921. 10. 11. 1922. 10. 09.


Totth Kálmán (simaházi)

SZOLGABÍRÓ/JEGYZŐ

Antal Béla, dr. 1933. 03. 14.


Balla Gyula (csíkszentmihályi) 1918. 01. 14. 1922. 12. 04.
Balla Miksa (csíkszentmihályi) 1930. 11. 11. 1933. 03. 14.
Schultz Gábor, dr. 1922. 12. 04.

POMÁZI JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ

Szentpéteri Lajos, dr. (erzsébetvárosi) 1922.


Zboray Géza (zborói) 1929. 12. 17.

SZOLGABÍRÓ

Antal Béla, dr. 1918. 04. 08. 1929. 12. 17.


Boross Gyula, dr. 1929. 12. 17. 1934. 03. 01.
Kaczvinszky Pál, dr. 1929. 12. 17. 1932. 10. 03.
Kazacsay Miklós 1934. 05. 08.
Zboray Géza (zborói) 1924. 02. 07. 1929. 12. 16. (II.o. szb.)

VÁCI JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ/FŐJEGYZŐ

Bánki Jenő 1945. 05. 25. 1946. 04. 02.


Horváth János 1924. 09. 02.
Gyenes Mihály 1946. 04. 02.

86
SZOLGABÍRÓ/JEGYZŐ

Balla Miksa (csíkszentmihályi) 1933. 03. 14.


Handel Gábor 1948. 03. 01.
Hazai Gyula, dr. 1922. 11. 25. 1923. 11. 27. (helyettes)
1923. 11. 27. 1933. 03. 14.
Pohl Sándor, dr. 1934. 06. 01. 1936. 05. 11.
Szilágyi Gábor 1924. 02. 07. 1924. 04. 14.(II. o. szb.)
Weliacha Károly, dr. 1921. 04. 12.
Tihanyi Ernő 1946. 04. 01.

ASZÓDI JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ/FŐJEGYZŐ

Csedő Béla, dr. 1945. 06. 07. (főjegyző)


Gombos Lajos 1945. 02. 19. 1945. 05. 18. (főjegyző)
Kálmán Sándor, dr. (?) 1945. 02.
Perczel Miklós, dr. 1931. 06. 05.
Révész Béla 1932. 01. 12.
Sárkány Ernő (ilencfalvi) 1912. 04. 01.
Szentirmai Elemér (?) (?)

SZOLGABÍRÓ/JEGYZŐ

Balás Vilmos 1929. 12. 17. 1930. 08. 01.


1926. 02. 17. 1927. 04. 28. (tb. szb.)
Balla Miksa (csíkszentmihályi) 1930. 07. 29. 1930. 11. 11.
Boross Gyula, dr. 1925. 12. 11. 1929. 12. 17.
Kálmán Sándor, dr. (?) (?)
Teszáry László, dr. (teszér-deméndi) 1933. 10. 03.
Torday József, dr. 1947. 02. 01. (menekült jegyző)
Tóth Ferenc, dr. 1945. 08. 06. (behelyettesítve)

KÖZPONTI JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ/FŐJEGYZŐ

Czékli János 1945. 04. 21. 1945. 05. 19.


Kesserü Kálmán (?) (?)
Kopa Károly 1938. 09. 13.
Némethy Jenő (?) (?)
Pohl Sándor, dr. 1937. 01. 12. 1938
Révész Béla 1926-tól tb. fszb.)
(?) 1936. 12. (fszb.)
Somfai István 1945. 05. 19.

SZOLGABÍRÓ/JEGYZŐ

87
Argalás Lajos, dr. 1930. 02. 24. 1932. 10. 22. (tb. szb.)
Balla Gyula (csíkszentmihályi) 1922. 12. 20. (?) 1927. 05. 02.
Boross Gyula, dr. 1934. 03. 01. 1935. 04. 09.
Cserba László, dr. 1938. 08. 15.
Egedy Kálmán, dr. 1926. 10. 06. 1934. 02. 01.
Gyenes István, dr. 1935. 09. 25.
Kaczvinszky Pál, dr. 1935. 05. 20.
Karay Kálmán 1936. 01. 14. 1936. 07. 01.
1936. 10. 01.
Kesserü Kálmán 1932. 02. 01. 1935. 01. 01.
Lovászy Gábor, dr. (?) (?)
Mihály Sándor, dr. 1933. 05. 02.
Petravich Ödön 1934. 01. 28. 1933. 02. 23.
Piukovich József, dr. (?) (tb. fszb.)
Révész Béla (?) (?)
Sokoray Gyula, dr. 1930. 11. 05. 1932. 10. 21. (főjegyző)
Topscher Kálmán, dr. 1935. 05. 02. 1935. 09. 24.

GYÖMRŐI JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ/FŐJEGYZŐ

Boross Gyula, dr. 1935. 04. 09.


Domonkos Jánosné/Krályevecz Elonóra 1949. 04. 29.
Horváth Ernő 1945. 06. 07.
Krupka Jakab 1945. 05. 05. 1945. 06. 07.
Meskó Rudolf (felsőkubini) (?) (?)

SZOLGABÍRÓ/JEGYZŐ

Balás Vilmos 1930. 08. 01.


Czanik Géza, dr. 1935. 02. 06. 1935. 05. 20.
Hofer Ferenc, dr. 1923. 04. 19. 1924. 02. 07.
Kálmán Sándor, dr. 1935. 05. 20. 1937. 02. 01.
Markó Jenő, dr. 1914. 05. 16. 1921. 10. 10.(II. o. szb.)
Páris Tibor, dr. 1947. 06. 01. 1947. 10. 03.
Szentirmay Elemér, dr. (?) 1941. 09. 15.
Ujlaky Sándor, dr. 1932. 02. 01. 1935. 02. 05.
Vákár Szilárd, dr. (?) 1941. 09. 15.

GÖDÖLLŐI JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ/FŐJEGYZŐ

Endre László, dr., vitéz 1923. 11. 27. 1938. 01. 11.
H. Kovács István 1945. 05. 05.

SZOLGABÍRÓ/JEGYZŐ

Géczy András, dr. 1932. 02. 01. 1932. 10. 21. (tb. szb.)

88
Harsányi László István 1924. 02. 07. 1933. 10. 01. (tb. szb.)
Hazai Gyula, dr. 1924. 02. 07. 1924. 04. 22.
Lengyel József, dr. 1931. 12. 10. 1932. 09. 29. (tb. szb.)
Plachy Tibor, dr. 1934. 05. 08.
Pohl Sándor, dr. 1924. 04. 15. 1934. 05. 31.
Szilágyi Gábor 1924. 02. 07. 1924. 04. 14.(II. o. szb.)
Tihanyi Ernő 1945. 04. 18. 1946. 04. 01. (jegyző)
1945. 04. 18. 1946. 04. 01.
Vécsey József, dr. 1928. 09. 24. 1929. 12. 23. (tb. szb.)
1934. 05. 08. (?) (tényleges szb.)

NAGYKÁTAI JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ/FŐJEGYZŐ

Hofer Ferenc, dr. 1930. 07. 25.


Ney Géza 1917. 10. 08. 1930. 07. 24.
Tóth Lajos 1949. 04. 29.
Vitászovics József 1945. 04. 19. 1949?

SZOLGABÍRÓ/JEGYZŐ

Gyulay Tibor, dr. (gyulai) 1929. 12. 17.


Hofer Ferenc, dr. 1924. 02. 07. 1930. 11. 03.
Ujlaky Sándor, dr. 1930. 12. 01. 1932. 01. 31.
Viczián Kálmán, dr. 1933. 09. 12.
Vosits Jenő 1919. 11. 01. 1927. 01. 09.

BUDAKÖRNYÉKI JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ/FŐJEGYZŐ

Dicker Ferenc 1949. 04. 29.


Gyenes István, dr. 1942. 05. 12.
Horváth János, dr. (?) 1942. 02. 03. (jegyző)
Kákonyi István, dr. (?) (főjegyző h.)
Schultz Gábor, dr. 1935. 01. 08.
Schubert András 1945. 04. 20.
Szentirmay Elemér, dr. (?) (?)
Thúry Béla, dr. (?) (h. fszb., t. fszb.)

SZOLGABÍRÓ/JEGYZŐ

Draskóczy Géza, dr. 1937. 10. 01.


Gyenes István, dr. 1935. 01. 01. 1935. 09. 25.
Hajdú Lajos, dr. 1941. 09. 15.
Hazai Gyula, dr. 1936. 06. 01.
Topscher Kálmán, dr. 1935. 09. 25. 1935. 05. 31.
Ujhelyi Tibor (tiszaújhelyi) 1935. 02. 06. 1936. 01. 13.
1937. 01. 08.

89
Páris Tibor, dr. 1947. 10. 03. 1948. 02. 18.

SZENTENDREI JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ/FŐJEGYZŐ

Hazai Gyula, dr. 1941. 1942


Horváth Levente 1945. 05. 05.
Keserű Kálmán (szerdahelyi) 1942 1944

SZOLGABÍRÓ/JEGYZŐ

Horváth Jenő, dr. (?) (?)

ABONYI JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ/FŐJEGYZŐ

Goldberger Ármin, dr. 1945. 03. 24.


Madarász Adorján, dr. (felsőpulyai) (?)
Vosits Jenő 1927. 01. 10.
Wisnovszky Antal 1945. 04. 25.

SZOLGABÍRÓ/JEGYZŐ

Balthes Károly dr. 1923. 04. 10.


Kazacsay Miklós 1925. 12. 09. 1927. 01. 14. (tb. szb.)
Teszáry László, dr. (teszér-deméndi) 1924. 12. 18. 1925. 03. 15. (tb. szb.)

KISKUNFÉLEGYHÁZI JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ/FŐJEGYZŐ

F. Szabó Dezső 1922. 10. 10.


Mátyás Boldizsár 1949. 04. 29.
Várnagy Ferenc, dr. 1945
Kiss Tivadar, dr. 1946

SZOLGABÍRÓ/JEGYZŐ

Schultz Gábor, dr. 1921. 10. 11. 1922. 12. 03.


Egedy Kálmán, dr. 1924. 02. 05. 1926. 10. 06.
Harsányi László István 1922. 12. 04. 1924. 02. 07.
Kálmán Sándor, dr. 1933. 09. 12. 1935. 02. 06.
Kesserü Kálmán 1926. 09. 28. 1932. 02. 01.
Páris Tibor, dr. 1947. 05. 01. 1947. 06. 01.
Ujlaky Sándor, dr. 1935. 02. 06.

90
SZOBI JÁRÁS

FŐSZOLGABÍRÓ/FŐJEGYZŐ

Győri Endre, dr. 1945. 02. 05.

SZOLGABÍRÓ/JEGYZŐ

Maróti Ferenc, dr. 1944. 12. (tb. szb.)


1945. 06. 02.
Tóth János 1945. 05. 25. (nagymarosi sjegyző)
Gálffy Ernő, dr. 1945 (vámosmikolai jár. főjegy. kirendeltség vez.)

91
08. TISZTVISELŐSOROK 1950–1990

PEST MEGYEI TANÁCS

ELNÖK

Fekete Mihály 1950. 06. 15. 1956. 11. 15.


Szabó Károly 1957. 04. 12. 1960. 03. 11.
Keleti Ferenc 1960. 03. 11. 1963. 03. 09.
Varga Péter 1963. 03. 09. 1967. 03. 31.
Varga Ferenc 1967. 03. 31. 1967. 06. 27.
Mondok Pál, dr. 1967. 10. 12. 1985. 01. 01.
Balogh László 1985. 01. 07. 1990. 09. 30.

ELNÖKHELYETTES

Juhász Józsefné, özv. 1950. 06. 15. 1950. 11. 08.


Beszterczei József 1950. 06. 15. 1956. 06. 22.
Szíjjártó Lajos 1950. 11. 08. 1958. 12. 13.
Hárs Lajosné 1952. 09. 03. 1957. 04. 12.
Dajka Balázs, dr. 1956. 06. 22. 1965. 04. 23.
Szabó Sándor 1957. 09. 27. 1967. 03. 31.
Lakatos Imre, dr. 1958. 12. 13. 1965. 09. 15.
Czapp Miklós 1965. 05. 01. 1969. 06. 15.
Pénzes János, dr. 1965. 05. 01. 1972. 06. 01.
Varga Ferenc 1965. 11. 03. 1967. 03. 31.
Csicsay Iván, dr. 1967. 03. 31. 1983. 01. 14.
Nagy Miklós 1967. 03. 31. 1970. 01. 15.
Szöllősi Sándor 1970. 01. 15. 1973. 05. 20.
Lakatos Tibor 1973. 01. 01. 1978. 12. 15.
Békési László, dr. 1973. 04. 15. 1975. 02. 28.
Császár Ferenc, dr. 1975. 04. 25. 1979. 12. 31.
Vágvölgyi József 1981. 01. 01. 1989. 01. 02.
Kocsis Péter, dr. 1989. 01. 02. 1990. 09. 30.
Csonka Tibor 1979. 01. 15. 1988. 07. 31.
Valkai György 1989. 01. 02. 1990. 09. 30.
Nagy Sándorné 1983. 03. 01. 1984. 09. 30.
Balázs Gézáné 1984. 10. 12. 1990. 09. 30.

TITKÁR

Jobbágy Pál 1950. 06. 15. 1950. 11. 08.


Lakatos Imre, dr. 1950. 11. 08. 1958. 12. 13.
Farkas Mihály, dr. 1958. 12. 13. 1963. 05. 15.
Ádám Mihály, dr. 1963. 05. 15. 1970. 12. 31.
Arany István 1971. 05. 21. 1975. 04. 30.
Csalótzky György, dr. 1974. 10. 25. 1981. 10. 30.
Bartha Miklós, dr. 1981. 10. 31. 1987. 12. 31.
Petrik János, dr. 1988. 02. 01. 1990. 09. 30.

EGYHÁZÜGYI FŐELŐADÓ

Csala László 1951 1957. 04. 30.

92
Udvardy János 1957 1975. 01. 01.
Lukács József 1975. 01. 01. 1990. 01. 05.

A MEGYEI TANÁCS VB OSZTÁLYVEZETŐI

IGAZGATÁSI OSZTÁY

Táborszky Ferenc 1950. 06. 19. 1957. 01. 31.


Both Zsigmond, dr. 1957. 02. 01. 1968. 07. 01.
Jávor István, dr. 1968. 07. 01. 1968. 11. 11.
Szathmáry Sándor, dr. 1968. 11. 11. 1969. 02. 15.
Lapusnyik András, dr. 1969. 04. 01. 1973. 01. 01.
Ágoston Zoltán, dr. 1973. 01. 01. 1981. 04. 01.
Köllner Ferenc, dr. 1981. 05. 01. 1983. 10. 14.
Kanyik József, dr. 1983. 10. 15. 1986. 12. 31.
Kiss György, dr. 1987. 01. 01. 1990. 09. 30.

TITKÁRSÁG OSZTÁLY

Boruzs Mihály, dr. 1964. 01. 24. 1970. 12. 18.

SZERVEZÉSI ÉS GAZDASÁGI OSZTÁLY

Arany István 1970. 06. 17. 1971. 03. 12.


Rév János, dr. 1971. 03. 12. 1971. 08. 17.
Csalótzky György, dr. 1971. 08. 18. 1972. 06. 28.

SZERVEZÉSI ÉS JOGI OSZTÁLY

Csalótzky György, dr. 1972. 06. 28. 1974. 10. 25.


Bartha Miklós, dr. 1975. 01. 01. 1981. 10. 03.
Horváthné dr. Udvaros Mária 1982. 01. 16. 1986. 12. 31.
Tarpai Emese, dr. 1987. 01. 01. 1990. 01.

ELLENŐRZÉSI OSZTÁLY

Borisz Józsefné 1989. 07. 01. 1990. 09. 30.

PÉNZÜGYI OSZTÁLY

Sásdi Ferenc 1950. 06. 19. 1951. 07. 26.


Szikora Pál 1951. 07. 26. 1952. 10. 06.
Kun Ferencné 1952. 02. 16. 1969. 01. 24.
Szöllősi Sándor 1969. 01. 24. előtt 1970. 01. 15.
Békési László, dr. 1970. 02. 01. 1973. 04. 15.
Vágvölgyi József 1973. 10. 01. 1979. 12. 31.
Török Zoltán 1980. 01. 01. 1989. 07. 30.

KÖZGAZDASÁGI OSZTÁLY

Schmidt Géza, dr. 1989. 07. 01. 1990. 09. 30.

93
SZEMÉLYZETI OSZTÁLY

Bursits Tiborné 1951. 07. 11. 1952. 12. 31.


Bálint Antalné 1952. 12. 31. 1956. 11. 15.

SZEMÉLYZETI ÉS OKTATÁSÜGYI OSZTÁLY

Bíró Gyula 1968. 06. 01. 1985. 01. 01.


Molnár István 1985. 01. 01. 1990. 09. 30.

MUNKAERŐGAZDÁLKODÁSI OSZTÁLY

Kobza Istvánné 1950. 06. 19. 1951. 08. 29.


Szikora Pál 1954. 05. 28. előtt 1954. 12. 29.
Varga Ferenc 1954. 12. 29. 1957. 01. 31.
Farkas Mihály, dr. 1957. 02. 01. 1958. 12. 13.

MUNKAÜGYI OSZTÁLY

Ádám Mihály, dr. 1960. 10. 05. előtt 1963. 12. 13.
Szabó János 1963. 12. 13. 1963. 06. 19.
Molnár László 1968. 07. 01. 1968. 08. 01.
Hidas Pál 1968. 08. 01. 1971. 08. 17.
Rév János, dr. 1971. 08. 17. 1981. 04. 01.
Plutzer Miklós 1981. 07. 01. 1984. 12. 31.
Peráth Béla 1985. 07. 01. 1989. 06. 30.

TERV OSZTÁLY

Lakatos Imre 1950. 06. 19. 1950. 11. 27.


Papp György 1968. 02. 16. 1971. 11. 30.
Bánfalvy Barnabás 1972. 01. 01. 1986. 12. 31.
Weisz György 1987. 01. 01. 1988. 07. 01.

TERV- ÉS STATISZTIKAI OSZTÁLY

Mátyás Boldizsár 1950. 11. 27. 1968. 01. 01.

KOMMUNÁLIS OSZTÁLY

Mészner Tiborné 1952. 09. 17. 1953. 07. 01.


Both Zsigmond 1953. 07. 01. 1954. 02. 17.

IPARI OSZTÁLY

Mátyás Boldizsár 1950. 06. 19. 1950. 11. 27.


Jobbágy Pál 1950. 11. 27. 1951. 02. 01.
Gárdonyi Géza 1951. 03. 28. 1953. 07. 22.
Farkas Mihály, dr. 1953. 07. 22. 1957. 01. 31.
Szecsődi Márton 1957. 01. 31. 1957. 09. 18. előtt
Cselle Ferenc 1957. 12. 24. 1963. 12. 13.
Horváth Ferenc 1963. 12. 13. 1965. 09. 15.
Branovics Ferenc 1965. 09. 15. 1968. 10. 11.

94
Veres Sándor 1968. 10. 11. 1969. 09. 12.
Takács Lajos 1969. 05. 01. 1971. 06. 30.
Török Zoltán 1971. 08. 16. 1979. 12. 31.
Jankó Zoltán 1980. 01. 01. 1986. 02. 28.
Kuncz Béla 1986. 03. 01. 1989. 06. 30.

TERMELÉS-ÉS ELLÁTÁSFELÜGYELETI OSZTÁLY

Kuncz Béla 1989. 07. 01. 1990. 09. 30.

MŰSZAKI OSZTÁLY

Wächter Roland 1989. 07. 01. 1990. 09. 30.

KERESKEDELMI OSZTÁLY

Rékai Gábor 1950. 06. 19. 1951. 05. 09.


Husi József 1951. 05. 09. 1951. 07. 18.
Balogh Gyuláné 1951. 08. 08. 1955. 06. 29.
Komor Béla 1955. 07. 27. 1965. 07. 09.
Vajda Lajos 1965. 07. 09. 1972. 06. 15.
Lányi Pál 1972. 06. 16. 1982. 01. 15.
Kiss József 1982. 03. 01. 1989. 06. 30.

MEZŐGAZDASÁGI OSZTÁLY

Gulyás András 1950. 06. 19. 1952. 01. 09.


Tiebel Ferenc 1952. 04. 23. 1954
Szabó Elemér 1957. 02. 01. 1958. 08. 29.
Prezenszki Gábor 1958. 08. 29. 1961. 04. 21.
Borbás Lajos 1961. 04. 21. 1963. 03. 15.
Prezenszki Gábor 1963. 04. 03. 1967. 05. 24.

MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMEZÉSÜGYI OSZTÁLY

Kusza Béla 1967. 06. 22. 1973. 10. 31.


Gaál Lajos, dr. 1973. 11. 01. 1982. 01. 15.
Polgár Miklós 1982. 01. 16. 1989. 06. 30.

BEGYŰJTÉSI OSZTÁLY

Pálosi Miklós 1952. 05. 21. 1954

FELVÁSÁRLÁSI OSZTÁLY

Palkó Andor 1963. 03. 09. 1964. 02. 01.


Pálosi Miklós, dr. 1964. 02. 01. 1967. 07. 01.

MALOMIPARI OSZTÁLY

Pokk Vilmos 1955. 01. 12. 1955. 03. 23.

ÉLELMISZERIPARI OSZTÁLY

95
Hajdu István 1952. 04. 09. 1953. 07. 22.
Gárdonyi Géza 1953. 07. 22. 1954. 05. 28. előtt
Hajdu István 1954. 05. 28. előtt 1955. 06. 29.
Tóth Zoltán 1955. 09. 16. 1957. 01. 31.

ÉPÍTÉSÜGYI OSZTÁLY

Csala László 1950. 06. 19. 1951. 08. 29.

ÉPÍTÉSI OSZTÁLY

Czeróczky András 1951. 08. 29. 1954. 02. 17.

ÉPÍTÉSI ÉS KÖZLEKEDÉSI OSZTÁLY

Ott Lóránd 1957. 02. 25. 1960. 01. 27. előtt


Újfalusi Ferenc 1960. 01. 27. előtt 1962. 02. 23.

ÉPÍTÉSI, KÖZLEKEDÉSI ÉS VÍZÜGYI OSZTÁLY

Újfalusi Ferenc 1962. 02. 23. 1976. 08. 01.


Doszpod Béla 1976. 08. 01. 1985. 12. 31.
Wächter Roland 1986. 01. 01. 1989. 06. 30.

KÖZLEKEDÉSI OSZTÁLY

Nagy István 1950. 06. 19. 1952. 10. 08.


Bornemissza Rezső 1952. 10. 08. 1954. 02. 17.
Valkai György 1984. 01. 01. 1988. 12. 31.
Papp Gyula 1989. 01. 02. 1989. 09.

VÁROS- ÉS KÖZSÉGFEJLESZTÉSI OSZTÁLY

Both Zsigmond 1954. 02. 17. 1957. 01. 31.

MŰSZAKI OSZTÁLY

Wächter Roland 1989. 07. 01. 1990. 09. 30.

OKTATÁSI ÉS NÉPMŰVELÉSI OSZTÁLY

Vajai Istvánné 1950. 06. 19. 1950. 11. 27.


Máté Vera 1950. 11. 27. 1951. 07. 04.

OKTATÁSI OSZTÁLY

Bence Gyula 1951. 07. 04. 1952. 08. 27.


Szemere Béla 1952. 08. 27. 1953. 07. 30.
Pável Nándor 1953. 07. 30. 1957. 01. 31.

96
NÉPMŰVELÉSI OSZTÁLY

Máté Vera 1951. 07. 18. 1953. 07. 01.


Simon Zoltán 1953. 09. 09. 1957. 01. 31.

MŰVELŐDÉSÜGYI OSZTÁLY

Pável Nándor 1957. 02. 31. 1957. 12. 04.


Vörös Gyula 1957. 12. 04. 1962. 09. 22.
Dékán Antal 1962. 12. 01. 1964. 09. 01.
Hargitai Károly 1964. 09. 01. 1978. 08. 15.
Novák István 1978. 11. 01. 1989. 06. 30.

IFJÚSÁGI ÉS SPORT OSZTÁLY

Turóczi Béla 1988. előtt 1989. 06. 30.

MŰVELŐDÉSÜGYI ÉS SPORT OSZTÁLY

Novák István 1989. 07. 01. 1989. 08. 15.


Oberczán József 1989. 09. 16. 1990. 09. 30.

KÖZEGÉSZSÉGÜGYI ÉS NÉPJÓLÉTI OSZTÁLY

Kubinyi László, dr. 1950. 06. 19. 1950. 11. 27.

EGÉSZSÉGÜGYI OSZTÁLY

Félix László 1951. 03. 28. 1958. 08. 29.


Békés Zoltán, dr. 1954. 12. 15. 1972. 03. 16.
Tengelyi Vilmos Ottó, dr. 1972. 05. 01. 1980. 07. 01.
Zádor András, dr. 1980. 07. 15. 1985. 06. 30.
Kricsfalvy Péter, dr. 1985. 07. 01. 1989. 06. 30.
Felmérai István, dr. 1989. 09. 15. 1990. 09. 30.

JÁRÁSI TANÁCSOK ELNÖKEI

ASZÓDI JÁRÁSI TANÁCS VB

Kraics Sándor 1950. 08. 14. 1960. 02. 10.


Dobi Mihály 1961. 03. 10. 1965

BUDAI JÁRÁSI TANÁCS VB

Szilágyi Mária 1950. 08. 14. 1953. 08. 26.


Lapusnyik András, dr. 1953. 08. 26. 1969. 04. 01.
Foki László, dr. 1969. 05. 01. 1971. 04. 26.

CEGLÉDI JÁRÁSI TANÁCS VB

Mikó József 1950. 08. 14. 1952(?)


László István 1952. 10. 15. előtt 1954. 12. 08.

97
Bencsik Mihály, dr. 1954. 12. 08. 1970. 04. 01.
Gaál Lajos, dr. 1970. 07. 01. 1971. 04. 26.

DABASI JÁRÁSI TANÁCS VB

Tiebel Ferenc 1950. 08. 14. 1952. 04. 23.


Máté Sándor 1952. 07. 11. 1954. 03. 26.
Halász Béla 1954. 03. 26. 1957. 01. 11.
Boros András 1957. 01. 11. 1971. 04. 26.

GÖDÖLLŐI JÁRÁSI TANÁCS VB

Németh Lajos 1950. 08. 14. 1954. 05. 28. előtt


Buzma János 1954. 05. 28. előtt 1954. 06. 23.
Gyetvai József, dr. 1954. 06. 23. 1966. 01. 19.
Lucza Ferenc 1966. 01. 19. 1970. 04. 15.
Süpek Zoltán, dr. 1970. 05. 15. 1971. 04. 26.

MONORI JÁRÁSI TANÁCS VB

Kecskeméti János 1950. 08. 14. 1950. 11. 27.


Buza Ernő 1950. 11. 27. 1952. 10. 03. előtt
Harasztos Lajos 1952. 10. 03. 1953. 04. 15.
Udvardy János 1953. 06. 10. 1954. 12. 08.
Fogd Mihály 1954. 12. 08. 1958. 12. 13.
Szíjjártó Lajos 1958. 12. 13. 1970. 05. 15.
Bencsik Mihály, dr. 1970. 05. 15. 1971. 04. 26.

NAGYKÁTAI JÁRÁSI TANÁCS VB

Tóth Lajos 1950. 08. 14. 1953. 06. 17.


Farkas Ferenc 1954. 05. 28. előtt 1963. 05. 15.
Lakatos József, dr. 1963. 05. 22. 1967. 01. 31.
Keszi József 1967. 03. 01. 1971. 04. 26.

RÁCKEVEI JÁRÁSI TANÁCS VB

Horváth Istvánné 1950. 08. 14. 1950. 07. 30.


Dudla Károly 1953. 07. 30. 1953. 11. 04. előtt
Béki József 1953. 11. 04. 1954. 04. 28.
Szabó József 1954. 04. 28. 1958. 12. 13.
Diósi György 1958. 12. 13. 1963. 03. 09.
Szabó József 1963. 03. 09. 1971. 04. 26.

SZENTENDREI JÁRÁSI TANÁCS VB

Varju Klára 1950. 08. 14. 1954. 05. 28. előtt


Varga Ferenc 1954. 05. 28. előtt 1954. 08. 11.
Szabó János 1954. 12. 08. 1963. 06. 19.
Korsós László, dr. 1963. 06. 19. 1971. 04. 26.

98
SZOBI JÁRÁSI TANÁCS VB

Horonitz József 1950. 08. 15. 1950. 11. 13.


Major Gyula 1950. 11. 27. előtt 1956. 11. 01.
Udvardy János 1956. vége 1957.
Ormándi József 1957(?) 1957. 03. 01.
Lencsés János 1957. 03. 01. 1958. 12. 13.
Szövérfi Tivadar 1958. 12. 13. 1959. 02. 20.
Mátyás Boldizsár 1959. 03. 06. 1959. 03. 20.
Mocsai Ferenc 1959. 04. 02. 1960. 09. 21.
Bartha Antal 1960. 09. 21. 1970. 03. 31.

VÁCI JÁRÁSI TANÁCS VB

Hajagos Imre 1950. 08. 15. 1950. 11. 27 előtt


Virágh Jánosné 1950. 11. 27. előtt 1951. 01. 11. előtt
Dudla Károly 1951. 10. 12. előtt (1954. 03. 26.) 1954. 08. 11.
Lakatos József 1954. 10. 06. 1957. 03. 28.
Horváth Béla 1957. 03. 28. 1962. 02. 23.
Vida Gyula, dr. 1961. 11. 03. 1971. 04. 26.

PEST MEGYEI TANÁCS VB JÁRÁSI HIVATALAI, ELNÖKÖK

BUDAI JÁRÁSI HIVATAL

Foki László, dr. 1971. 04. 26. 1971. 12. 31.


Varga Ferenc 1972. 03. 01. 1975. 11. 03. előtt
Köllner Ferenc, dr. 1975. 11. 03. 1981. 04. 30.
Kertai Tamás, dr. 1981. 05. 01. 1983. 04. 14.

DABASI JÁRÁSI HIVATAL

Boros András 1971. 04. 26. 1975. 02. 28.


Kálmán Ferenc 1975. 02. 28. 1983. 10. 31.

CEGLÉDI JÁRÁSI HIVATAL

Gaál Lajos, dr. 1971. 04. 26. 1973. 10. 31.


Babinszky Károly 1974. 03. 01. 1984

GÖDÖLLŐI JÁRÁSI HIVATAL

Süpek Zoltán, dr. 1971. 04. 26. 1983. 04. 08.

MONORI JÁRÁSI HIVATAL

Bencsik Mihály, dr. 1971. 04. 26. 1977. 04. 30.


Kozák Sándorné 1977. 05. 01. 1984

99
NAGYKÁTAI JÁRÁSI HIVATAL

Keszi József 1971. 04. 26. 1979. 07. 30.


Samu János 1979. 08. 01. 1983. 04. 08.

SZENTENDREI JÁRÁSI HIVATAL

Korsós László, dr. 1971. 04. 26. 1972. 12. 31.


Bartha Miklós, dr. 1973. 02. 23. 1974. 12. 31.
Rozgonyi Ernőné, dr. 1975. 01. 01. 1979. 10. 16.
Németh Lajosné 1979. 10. 16. 1984

RÁCKEVEI JÁRÁSI HIVATAL

Szabó József 1971. 04. 26. 1974. 01. 11.


Raffay Béla 1974. 02. 02. 1983. 12. 31.

VÁCI JÁRÁSI HIVATAL

Vida Gyula, dr. 1971. 04. 26. 1974. 09. 11. előtt
Krima János 1974. 09. 11. előtt 1981. 06. 19.
Török Antal 1981. 07. 01. 1983. 12. 31.

100
TISZTVISELŐSOROK 1990–2016 (MEGYEI KÖZGYŰLÉS ÉS HIVATAL)

A MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE

Inczédy János, dr. 1990. 12. 21. 1994. 12. 22.


Schmidt Géza, dr. 1994. 12. 22. 1998. 10. 30.
T. Mészáros András 1998. 10. 30. 2002. 11. 04.
Szabó Imre 2002. 11. 04. 2006. 10. 13.
Szűcs Lajos, dr. 2006. 10. 13. 2014. 10. 12.
Szabó István 2014. 10. 21. HIVATALBAN

ALELNÖK

Schmidt Géza, dr. 1990. 12. 21. 1991. 05. 05.


Bányai Judit 1991. 12. 13. 1994. 12. 22.
Péteri Zoltán, dr. 1991. 12. 13. 1993. 04. 23.
Manninger Gábor 1994. 12. 22. 1998. 10. 30.
Rutkai Róbert 1994. 12. 22. 1998. 10. 30.
Grószné Krupp Erzsébet 1998. 11. 18. 2002. 11. 04.
Hadnagy Zsolt 1998. 10. 30. 2002. 11. 04.
Krizsovenszky Lajos 1998. 10. 30. 2002. 10. 20.
Fábry Béla 2002. 11. 04. 2006. 10. 13.
Gulyás József 2002. 11. 04. 2006. 10. 13.
Végh Tibor 2002. 11. 04. 2006. 10. 13.
Sinkovicz László 2006. 10. 13. 2010. 10. 03.
Wentzel Ferenc 2006. 10. 13. HIVATALBAN
Szabó István 2010. 10. 12. 2014. 10. 21.
Szerenka Tibor 2014. 10. 21. HIVATALBAN

ALELNÖK, TÁRSADALMI MEGBÍZATÁSÚ

Pogácsás Tibor 1994. 12. 22. 1995. 01. 20.


Kerepesi Nándor 1995. 01. 20. 1998. 10. 30.
Péter Mihály, dr. 1994. 12. 22. 1998. 10. 30.
Réti Miklós Tibor, dr. 1994. 12. 22. 2002. 10. 20.
Szabó István 2009. 03. 27. 2010. 10. 12.

JEGYZŐ/FŐJEGYZŐ

Pertrik János mb. jegyző 1990. 12. 21. 1991. 02. 25.
Erdélyi László 1991. 02. 25. 1994. 01. 31.
Horváth Tivadar 1994. 05. 19. 1999. 05. 01.
Szép Tibor 1999. 10. 01. HIVATALBAN

ALJEGYZŐ

Szép Tibor, dr. 1999. 04. 30. 1999. 09. 30.


Ferencz Dóra, dr. 2001. 07. 01. (?)
Szabolcs Mária, dr. 2001. 07. 01. (?)

101
Jackli Tamás, dr. 2004. 03. 01. 2008. 03. 31.
Farkasné Gasparics Emese, dr. 2008. 05. 01. 2010. 06. 20.
Papp Csilla, dr. 2010. 12. 01. 2011. 09. 30.
Ratimovszky Tibor, dr. 2013. 06. 01. HIVATALBAN

102
10. TISZTVISELŐSOROK 1990–2016 (TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETET
ELLÁTÓ INTÉZMÉNYEK)

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, NÓGRÁD ÉS PEST MEGYÉK KÖZTÁRSASÁGI


MEGBÍZOTTI HIVATALA, KÖZTÁRSASÁGI MEGBÍZOTT

Skultéty Sándor, dr. 1991. 01. 01. 1994. 10. 31.

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, NÓGRÁD ÉS PEST MEGYÉK KÖZTÁRSASÁGI


MEGBÍZOTTI HIVATALA, HIVATALVEZETŐ

Petrik János, dr. 1991. 01. 01. 1994. 12. 31.

PEST MEGYEI KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL, HIVATALVEZETŐ

Petrik János, dr. 1995. 01. 01. 2004. 09. 28.


Dombóvári Ottó 2004. 10. 2006. 12. 31.

KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS ÁLLAMIGAZGATÁSI HIVATAL,


HIVATALVEZETŐ

Forgács Imre 2007. 01. 01. 2009 tavasza


Dombóvári Ottó 2009. 08. 01. 2010. 12. 31.

PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL, KORMÁNYMEGBÍZOTT

Tarnai Richárd, dr. 2011. 01. 01. HIVATALBAN

PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL, FŐIGAZGATÓ

Józsa Veronika 2011. 01. 01. 2011. 04. 30.


Tihanyi Levente, dr. 2011. 05. 15. 2012. 08. 31.
Rosdy Tamás György, dr. 2012. 09. 01. HIVATALBAN

PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL, IGAZGATÓ

Jávor Ágnes, dr. 2011. 01. 31. 2011. 12. 31.


Mészáros Márta, dr. 2012. 01. 01 2012. 07. 15.
Túri Ibolya igazgató, dr. 2012. 07. 16 HIVATALBAN

ASZÓDI JÁRÁS, HIVATALVEZETŐ

Szebenyei Zsolt, dr. 2013. 01. 01. 2014. 09. 04.


Bőhm András, dr. 2014. 09. 05. HIVATALBAN

103
BUDAKESZI JÁRÁS, HIVATALVEZETŐ

Szelenczy Gabriella, dr. 2013. 01. 01. HIVATALBAN

CEGLÉDI JÁRÁS, HIVATALVEZETŐ

Wetzelné dr., Terbe-Szabó Csilla, dr. 2013. 01. 01. HIVATALBAN

DABASI JÁRÁS, HIVATALVEZETŐ

Garajszki Gábor, dr. 2013. 01. 01. HIVATALBAN

DUNAKESZI JÁRÁS, HIVATALVEZETŐ

Bíró Attila, dr. 2013. 01. 01. HIVATALBAN

ÉRDI JÁRÁS, HIVATALVEZETŐ

Bánsághy Balázs 2013. 01. 01. HIVATALBAN


GÖDÖLLŐI JÁRÁS, HIVATALVEZETŐ

Urbanics Gábor, dr. 2013. 01. 01. HIVATALBAN

GYÁLI JÁRÁS, HIVATALVEZETŐ

Babák László Mátyás 2013. 01. 01. HIVATALBAN

MONORI JÁRÁS, HIVATALVEZETŐ

Husz Enikő Judit, dr. 2013. 01. 01. HIVATALBAN

NAGYKÁTAI JÁRÁS, HIVATALVEZETŐ

Tarnavölgyiné, Tényi Ágnes, dr. 2013. 01. 01. HIVATALBAN

NAGYKŐRÖSI JÁRÁS, HIVATALVEZETŐ

Nyíkos Tamás Antal, dr. 2013. 01. 01. HIVATALBAN

104
PILISVÖRÖSVÁRI JÁRÁS, HIVATALVEZETŐ

Sárfy Zsuzsa 2013. 01. 01. HIVATALBAN

RÁCKEVEI JÁRÁS, HIVATALVEZETŐ

Kereszturi Zita, dr. 2013. 01. 01. 2014.09.04.


Huszár Péter Bence 2014. 09. 05. HIVATALBAN

SZENTENDREI JÁRÁS, HIVATALVEZETŐ

Varga László, dr. 2013. 01. 01. HIVATALBAN

SZIGETSZENTMIKLÓSI JÁRÁS, HIVATALVEZETŐ

Bekk Mária, dr. 2013. 01. 01. HIVATALBAN

SZOBI JÁRÁS, HIVATALVEZETŐ

Maruszki Gábor, dr. 2013. 01. 01. 2013. 06.10.


Kempfné, Dudás Hilda, dr. 2013. 06. 11. HIVATALBAN

VÁCI JÁRÁS, HIVATALVEZETŐ

Paksi Ilona, dr. 2013. 01. 01. 2013. 06. 10.


Dr. Maruszki Gábor 2013. 06. 11. HIVATALBAN

VECSÉSI JÁRÁS, HIVATALVEZETŐ

Azari Zsuzsanna 2013. 01. 01. 2014. 09. 04.


Fehér Edina, dr. 2014. 09. 05. HIVATALBAN

ASZÓDI JÁRÁS, HIVATALVEZETŐ-HELYETTES

Visnyay Noémi, dr. 2013. 11. 11. 2015. 03. 31.


Sárfy Ágnes 2015. 04. 01. HIVATALBAN

BUDAKESZI JÁRÁS, HIVATALVEZETŐ-HELYETTES


Verhóczki Zita, dr. 2013. 03. 01. 2015. 03. 31.
Biró Zsolt, dr. 2015. 03. 30. 2015. 06. 14.
Major Miklós, dr. 2015. 06. 15. HIVATALBAN

105
CEGLÉDI JÁRÁS, HIVATALVEZETŐ-HELYETTES

Szécsényi Sándor 2013. 01. 28. HIVATALBAN

DABASI JÁRÁS, HIVATALVEZETŐ-HELYETTES

Lázár Mónika 2016-tól

DUNAKESZI JÁRÁS, HIVATALVEZETŐ-HELYETTES

Kovács Melinda, dr. 2014. 09. 01. 2015. 06. 30.


Gombás Adrienne 2015. 07. 01. 2016

ÉRDI JÁRÁS, HIVATALVEZETŐ-HELYETTES

Ékes Gábor Róbert 2014. 10. 28. HIVATALBAN

GÖDÖLLŐI JÁRÁS, HIVATALVEZETŐ-HELYETTES

Adameczné Budai Katalin 2013. 10. 17. HIVATALBAN

GYÁLI JÁRÁS, HIVATALVEZETŐ-HELYETTES

Németh György 2013. 03. 01. HIVATALBAN

MONORI JÁRÁS, HIVATALVEZETŐ-HELYETTES

Tóthné Szabó Éva 2014. 10. 15. HIVATALBAN

NAGYKÁTAI JÁRÁS, HIVATALVEZETŐ-HELYETTES

Bíróné Palotai Éva 2015. 04. 01. HIVATALBAN

NAGYKŐRÖSI JÁRÁS, HIVATALVEZETŐ-HELYETTES

Szöllősiné, Patonai Judit, dr. 2015. 04. 01. HIVATALBAN

PILISVÖRÖSVÁRI JÁRÁS, HIVATALVEZETŐ-HELYETTES

Nyárádi Gergő Péter 2015. 04. 01. HIVATALBAN

106
RÁCKEVEI JÁRÁS, HIVATALVEZETŐ-HELYETTES

Visnyay Noémi, dr. 2013. 08. 01. 2013. 11. 10.


Tenke Edit, dr. 2013. 12. 01. HIVATALBAN

SZENTENDREI JÁRÁS, HIVATALVEZETŐ-HELYETTES

Bak Imre, dr. 2013. 01. 01. 2015. 12. 08.


Sárköziné Varga Mária 2015. 12. 10. HIVATALBAN

SZIGETSZENTMIKLÓSI JÁRÁS, HIVATALVEZETŐ-HELYETTES

Csillag Erika 2013. 01. 15. HIVATALBAN

SZOBI JÁRÁS, HIVATALVEZETŐ-HELYETTES

Kempfné, Dudás Hilda, dr. 2013. 02. 11. 2013. 06. 10.
Sztruhár Anikó 2015. 04. 01. HIVATALBAN

VÁCI JÁRÁS, HIVATALVEZETŐ-HELYETTES

Malikné Szabó Ildikó, dr. 2013. 07. 01. HIVATALBAN

VECSÉSI JÁRÁS, HIVATALVEZETŐ-HELYETTES

Marsalné Kovács Judit 2015. 04. 01. 2016


Kiss Judit 2016 HIVATALBAN

107

You might also like