You are on page 1of 1138

A BETEGSÉGEK ÉS AZ

EGÉSZSÉGGEL KAPCSOLATOS
PROBLÉMÁK
NEMZETKÖZI STATISZTIKAI
OSZTÁLYOZÁSA

Tizedik revízió

I . K Ö T E T

Népjóléti Minisztérium
BUDAPEST
1995
Az egészségügyi Világszervezet 1992 évben Genfben kiadott angol nyelv
hivatalos kiadványa alapján, melynek eredeti címe:

ICD-10
International Statistical Classification of Diseases and Related Health Problems
(Tenth Revision) Volume 1

Fordították: f csoportonként a szakmailag illetékes országos orvosszakmai intézetek

Lektorálták: f csoportonként az illetékes szakmai kollégiumok

Szerkesztette: NM GYÓGYINFOK

ISBN 92 4 154419 8

BNO-10 I. kötet Kódnövekv listák


II. kötet Alkalmazási kézikönyv
III. kötet Bet rendes tárgymutató

A Népjóléti Minisztérium hivatalos kiadványa

2
TARTALOMJEGYZÉK

Bevezetés

Köszönetnyilvánítás

Az EVSz Betegségek Osztályozása Kollaboráló Központjai

A Betegségek Nemzetközi Osztályozása 10. Revíziós Konferenciájának jelentése

A három-karakteres tételek listája

A négy-karakteres altételek táblázatos listája

I. f csoport: Fert z és parazitás betegségek


II. f csoport: Daganatok
III. f csoport: A vér és vérképz szervek betegségei és az immunrendszert érint bizonyos
rendellenességek
IV. f csoport: Endokrin, táplálkozási és anyagcsere betegségek
V. f csoport: Mentális és viselkedés zavarok
VI. f csoport: Az idegrendszer betegségei
VII. f csoport: A szem és függelékeinek betegségei
VIII. f csoport: A fül és csecsnyúlvány megbetegedései
IX. f csoport: A keringési rendszer betegségei
X. f csoport: A légz rendszer betegségei
XI. f csoport: Az emészt rendszer betegségei
XII. f csoport: A b r és b ralatti szövet betegségei
XIII. f csoport: A csont-izomrendszer és köt szövet betegségei
XIV. f csoport: Az urogenitális rendszer megbetegedései
XV. f csoport: Terhesség, szülés és a gyermekágy
XVI. f csoport: A perinatális szakban keletkez bizonyos állapotok
XVII. f csoport: Veleszületett rendellenességek, deformitások és kromoszóma abnormitások
XVIII. f csoport: Máshová nem osztályozott tünetek, jelek és kóros klinikai és laboratóriumi
leletek
XIX. f csoport: Sérülés, mérgezés és a küls okok bizonyos egyéb következményei
XX. f csoport: A morbiditás és mortalitás küls okai
XXI. f csoport: Az egészségi állapotot és az egészségügyi szolgálatokkal való kapcsolatot
befolyásoló tényez k

A daganatok morfológiája

A mortalitás és morbiditás speciális táblázatos listái

Fogalmi meghatározások

A nómenklatúrára vonatkozó szabályok

3
Bevezetés

A betegségek osztályozása olyan csoport-rendszerként határozható meg, amelyben az egyes


csoportokhoz kóros állapotokat rendelünk meghatározott ismérvek szerint. Az osztályozás
sokféle szempont szerint lehetséges, és hogy közülük melyikre esik a választás, azt az
összeállítandó statisztika felhasználási célja határozza meg. A betegségek statisztikai
osztályozásának a kóros állapotok teljes tartományát tartalmaznia kell, kezelhet számú
csoportba sorolva.

"A betegségek és a kapcsolódó egészségi problémák nemzetközi statisztikai


osztályozásának" tizedik revíziója a legújabb változat abban a sorozatban, amely eredetileg
1893-ban Bertillon-féle osztályozás vagy Nemzetközi haláloki lista néven jelent meg. A
második kötetben az osztályozás történeti hátterének teljes áttekintése megtalálható. Bár a
cím módosult annak érdekében, hogy világosabbá váljék a tartalom és a szándék, és
tükröz djék az osztályozás által felölelt terület fokozatos b vülése - túl a betegségeken és
sérüléseken- a megszokottá vált BNO rövidítés megmaradt. A felújított osztályozási
rendszerben a kóros állapotok csoportosítása olyan módon történt, ahogy a
legmegfelel bbnek t nt az általános epidemiológiai felhasználás, ill. az egészségügyi ellátás
értékelése számára.

A tizedik revízió munkálatai 1983. szeptemberében kezd dtek, amikor Genfben összehívták a
BNO-10 el készít értekezletét. A munka menetét az EVSZ BNO Kollaboráló Központjai
vezet inek rendszeres összejövetelei irányították. A szakmai iránymutatást néhány speciális
találkozó, pl. a BNO tizedik revíziója szakért i bizottságának 1984-ben, ill. 1987-ben
megrendezett értekezlete biztosította.

A nagyszámú egyéni szakért és szakért i csoport által nyújtott szakmai segítség mellett sok
javaslat, vélemény érkezett az EVSZ tagállamoktól és a területi irodáktól is annak
köszönhet en, hogy a revíziós javaslat-tervezeteket 1984-ben és 1986-ban is világszerte
közreadták. A beérkezett véleményekb l világosan kit nt, hogy a felhasználók nagy része
szeretné, ha a BNO a már megszokott (a legtágabb értelemben vett) "diagnosztikai
információn" kívül más típusú adatokat is tartalmazna. A felismert felhasználói igényekhez
való alkalmazkodásként merült fel egy osztályozási "család" megalkotásának a gondolata,
amelyben a központi hely a megszokott formájú és szerkezet BNO-t illetné. Maga a BNO így
kielégítené a szokásos célokat szolgáló, diagnosztikai információra vonatkozó igényeket.
Ugyanakkor a többi, hozzá kapcsolódó osztályozás ugyanannak az információnak más
irányból történ megközelítését szolgálná, vagy másfajta - nevezetesen orvosi és sebészi
beavatkozásokkal, valamint rokkantsággal kapcsolatos- információt biztosítana.

Tekintettel az osztályozás kilencedik revíziója kidolgozásának idején tett javaslatokra, melyek


szerint a nagyszámú és sokféle felhasználó igényeit jobban szolgálná egy másfajta
alapstruktúra, számos alternatív modellt vizsgáltak meg. Világossá vált azonban, hogy az
osztályozás hagyományos egyváltozós tengely felépítése, és szerkezetének egyéb olyan
vonásai, amelyek hangsúlyt helyeztek a gyakori, költséges, vagy az egészségügy számára
más oknál fogva lényeges állapotokra, kiállták az id próbáját, így sok felhasználó sajnálná,
ha felcserélnék az ajánlott új modellek valamelyikével.

Következésképpen - amint az a tizedik revízió tanulmányozása során tapasztalható- a


hagyományos BNO szerkezet megmaradt, az eddigi numerikus kódrendszert azonban
alfanumerikus kódrendszer váltotta fel. Ez utóbbi tágabb kódolási keretet nyújt anélkül, hogy a
számozási rendszert szét kellene tördelni, mint ahogy az a korábbi revíziók során történt.

A rendelkezésre álló tér lehet legjobb kihasználása érdekében az immunrendszer


rendellenességeinek néhány esetét a vér és a vérképz szervek betegségeihez sorolták (III.
f csoport). Új f csoportot hoztak létre a szem és függelékeinek betegségei, továbbá a fül és a
csecsnyúlvány betegségei számára. A küls okokra és az egészségi állapotot, valamint az
egészségügyi ellátás igénybevételét befolyásoló tényez kre vonatkozó - eddig kiegészít -
osztályozás a f osztályozási rendszer részévé vált.

4
A bizonyos diagnosztikai megállapításoknál alkalmazott kett s osztályozás t r (†) - csillag (*)
jelölési rendszere, amit a kilencedik revízió során vezettek be, megmaradt és kib vült, és a
csillag szimbólummal jelölt tengelyt a homogén csoportok tartalmazzák a három-karakteres
szinten.

A BNO-10 három kötetének tartalma


Az osztályozás kiadványi formája megváltozott, jelenleg három kötetb l áll.

I. kötet - Közlési jegyzék


Ez a kötet tartalmazza a Tizedik Nemzetközi Revíziós Konferencia jelentését, magát az
osztályozást a három- és a négy-karakteres szinten, a daganatok morfológiájának
osztályozását, külön mortalitási és morbiditási közlési jegyzékeket, definíciókat és a
nomenklatúrára vonatkozó szabályozást.

II. kötet - Használati útmutató


Együtt tartalmazza az orvosi bizonyítvány kiállítására és az osztályozásra vonatkozó
megjegyzéseket, amelyek korábban az els kötetben szerepeltek. Ezen kívül megtalálható
benne a megváltozott háttérre vonatkozó információ, az I. kötet használatára, a táblázatba
foglalásra és a BNO használatának megtervezésére vonatkozó tanács és útmutatás, ami a
korábbi kötetekb l hiányzott. A korábban az I. kötet bevezetésében közölt történeti anyagot
szintén ez a kötet tartalmazza.

III. kötet - Bet rendes tárgymutató


Magát a tárgymutatót tartalmazza bevezet vel és b vített használati utasítással kiegészítve.

* * *

Az osztályozást a Betegségek Nemzetközi Osztályozása Tizedik Revíziójának Nemzetközi


Konferenciája 1989-ben jóváhagyta, s a 43. Egészségügyi Világközgy lés ezt elfogadva a
következ határozatot hozta:

A negyvenharmadik Egészségügyi Világközgy lés,

a Betegségek Nemzetközi Osztályozása Tizedik Nemzetközi Revíziós Konferenciájának a


jelentését figyelembe véve;

1. Elfogadja a Konferencia által javasolt alábbi pontokat:

(1) A három-karakteres tételek, valamint a fakultatív négy-karakteres altételek részletes


jegyzékét, a mortalitási és morbiditási rövid közlési jegyzékkel, amelyek együttesen alkotják a
Betegségek és a kapcsolódó egészségi problémák nemzetközi statisztikai osztályozásának
tizedik revízióját, amely 1993. január 1-t l lép életbe;

(2) Az anyai, magzati, perinatális és csecsem -halálozásra vonatkozó definíciókat,


szabványokat és bejelentési el írásokat;

(3) A halál alapjául szolgáló ok kódolásának és a morbiditásra vonatkozó f állapot


kódolásának szabályait és az erre vonatkozó utasításokat;

2. Felkéri a f igazgatót a Betegségek és a kapcsolódó egészségi problémák nemzetközi


statisztikai osztályozása kézikönyvének kiadására;

3. Támogatja a Konferenciának az alábbiakra vonatkozó ajánlásait:

(1) Az osztályozási család létrehozásának elve és megvalósítása a betegségek és az


egészségügyi kérdések osztályozása számára olymódon, hogy a Betegségek és a
kapcsolódó egészségi problémák nemzetközi statisztikai osztályozása lenne az osztályozás
központi része, melyhez néhány kiegészít osztályozás és a Betegségek Nemzetközi

5
Nomenklatúrája kapcsolódna;

(2) Az osztályozási rendszer felfrissítésére szolgáló mechanizmus létrehozását a tízéves


revíziós cikluson belül.

6
Köszönetnyilvánítás
A BNO id r l-id re történ módosítása az 1948-ban elvégzett hatodik revízió óta az
Egészségügyi Világszervezet felügyelete alatt történik. Az osztályozás használatának
terjedésével érthet módon növekszik azoknak a felhasználóknak a száma, akik részt
kívánnak venni a revíziós munkálatokban. A tizedik revízió óriási nemzetközi er feszítés,
együttm ködés és kompromisszum eredményeként jött létre. Az EVSZ köszönetét fejezi ki
ezért a közrem ködésért a nagyszámú nemzetközi és nemzeti szakért i csoportnak és az
egyéni szakért knek szerte a világon.

7
Az EVSZ Betegségek Osztályozása Kollaboráló Központjai
Kilenc EVSZ kollaboráló központot hoztak létre azzal a céllal, hogy támogassák az országokat
az egészségüggyel kapcsolatos osztályozások fejlesztése, használata során felmerül
problémák megoldásában, és különösen a BNO alkalmazásában.

Fontos, hogy az országok a megfelel központ tudomására hozzák azt, ha bármilyen


lényeges kérdés merül fel a BNO használatával kapcsolatban, különösen akkor, ha egy olyan
új betegség válik gyakorivá, amelyhez a BNO nem biztosít megfelel osztályozási lehet séget.
Eddig a BNO-t nem frissítették fel a revíziók közötti id szakokban, most azonban javaslat
született arra, hogy a központok segítségével aktualizációs mechanizmust vezessenek be,
amely szükség esetén megfelel kódokat biztosítana az új kórképek számára.

A hivatalos EVSZ kollaboráló központokon kívül számos nemzeti referencia-központ is létezik.


Az egyéni felhasználóknak a probléma észlelésekor el ször ezekkel a központokkal, vagy a
megfelel nemzeti hivatallal kell felvenniük a kapcsolatot.

Az angol nyelvet használók számára három központ létesült. A bejelentéseket az EVSZ-BNO


központ (WHO Collaborating Centre for Classification of Diseases) vezet jének kell címezni:

Australian Institute of Health


GPO Box 570
Canberra ACT 2601,
Australia

Office of Population Censuses and Surveys


St. Catherine's House
Kingsway 10
London WC2B 6JP
England

National Center for Health Statistics


6525 Belcrest Road
Hyattsville, MD 20782
United States of America

A többi hat központ mindegyike egy meghatározott nyelvet, ill. nyelvcsoportot használók
számára létesült és a következ intézetekben található:

Peking Union Medical College Hospital


Chinese Academy of Medical Sciences
Beijing 100730
China
(a kínai nyelvet használók számára)

INSERM
44 Chemin de Ronde
F-78110 Le Vésinet
France
(a francia nyelvet használók számára)

Department of Social Medicine


University Hospital
S-751 85 Uppsala
Sweden
(a skandináv országok számára)

Faculdade de Saúde Publica/Universidade de S o Paulo


Avenida Dr Arnaldo 715

8
0255 S o Paulo, SP
Brazil
(a portugál nyelvet használók számára)

The N. A. Semasko Institute,


U1. Obuha 12
Moscow B-120
Russian Federation
(az orosz nyelvet használók számára)

Centro Venezolano de Clasificación de Enfermedades


Edificio Sur, 9° Piso
M. S. A. S.,
Centro Simon Bolivar,
P. O. Box 6653
Caracas
Venezuela
(a spanyol nyelvet használók számára)

9
A Betegségek nemzetközi osztályozása tizedik
nemzetközi revíziós konferenciájának jelentése
A Betegségek nemzetközi osztályozásának tizedik nemzetközi revíziós konferenciája az
EVSZ genfi központjában tartotta ülését 1989. szeptember 26. és október 2. között. Az
Egészségügyi Világszervezet által összehívott konferencián 43 tagállam küldöttei vettek részt:

Amerikai Egyesült Államok


Angola
Ausztrália
Bahama-szigetek
Belgium
Brazília
Bulgária
Burundi
Ciprus
Dánia
Egyesült Arab Emírségek
Finnország
Franciaország
Hollandia
India
Indonézia
Izrael
Japán
Kanada
Kína
Koreai Köztársaság
Kuba
Kuvait
Luxemburg
Madagaszkár
Magyarország
Mali
Málta
Mozambik
Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága
Német Demokratikus Köztársaság
Németországi Szövetségi Köztársaság
Niger
Portugália
Spanyolország
Svájc
Svédország
Szenegál
Szingapúr
Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége
Thaiföld
Uganda
Venezuela

Az Egyesült Nemzetek Szervezete, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, az EVSZ területi


irodái és a Nemzetközi Orvostudományi Szervezetek Tanácsa szintén képviseltette magát a
konferencián. Rajtuk kívül még tizenkét nem kormányzati szervezet, amelyek rákos
betegségek nyilvántartásával, süketekkel, epidemiológiával, családorvoslással, szülészettel-
n gyógyászattal, hipertóniával, egészségügyi nyilvántartással, preventív és társadalom
orvostudománnyal, ideggyógyászattal, elmegyógyászattal, rehabilitációval és a szexuális úton
terjed betegségekkel foglalkoznak, delegált képvisel ket a konferenciára.

10
A konferenciát a f igazgató nevében Dr. J. P. Jardel f igazgató helyettes nyitotta meg. Dr.
Jardel szólt a revíziós javaslatokra vonatkozóan folytatott széleskör tanácskozásokról és
el készít munkáról, amelynek következtében a két revízió közötti id szak a szokásosnál
hosszabbra nyúlt. Megjegyezte, hogy a tizedik revízió új címet kap: "A betegségek és a
kapcsolódó egészségi problémák nemzetközi statisztikai osztályozása", amely hangsúlyozza a
statisztikai rendeltetést, és tükrözi a felölelt terület kiszélesedését. Megmarad azonban a
praktikus BNO rövidítés. Említést tett az új alfanumerikus kódrendszerr l, amelynek
segítségével az egyes f csoportok tartalma kiegyensúlyozottabb lett, s amely helyet biztosít
kés bbi b vítéseknek, változtatásoknak, ill. lehet vé teszi a három-karakteres tételeket és
egy Bet rendes tárgymutatót tartalmazó BNO kézikönyv létrehozását azokra az esetekre,
amikor a bonyolultabb, részletesebb négy-karakteres változat használata nem lenne
megfelel .

A Konferencia az alábbi tisztségvisel ket választotta meg:

Dr. R. H. C. Wells, Ausztrália (elnök)


Dr. H. Bay-Nielsen, Dánia (alelnök)
Dr. R. Braun, Német Demokratikus Köztársaság (alelnök)
Mr. R. A. Israel, Amerikai Egyesült Államok (alelnök)
Dr. R. Laurenti, Brazília (alelnök)
Dr. P. Maguin, Franciaország (jegyz könyvvezet )
Ms. E. Taylor, Kanada (jegyz könyvvezet )

A Konferencia titkársága:

Dr. J. P. Jardel, f igazgató helyettes (EVSZ, Genf, Svájc)


Dr. H. R. Hapsara (Epidemiológiai Felügyelet, Egészségügyi Helyzet és Tendencia Felmérési
F osztály vezet je, EVSZ, Genf, Svájc)
Dr. J. C. Alary (Epidemiológiai és Egészségügyi Statisztikai Szolgálat-Fejlesztési Osztály
f orvosa, EVSZ, Genf, Svájc)
Dr. G. R. Brämer, (Epidemiológiai és Egészségügyi Statisztikai Szolgálat-Fejlesztési Osztály
orvosa, EVSZ, Genf, Svájc) titkár.
Mr. A. L’Hours (Epidemiológiai és Egészségügyi Statisztikai Szolgálat-Fejlesztési Osztály
munkatársa, EVSZ, Genf, Svájc)
Prof. W. Jänisch, (Német Demokratikus Köztársaság) id szaki tanácsadó
Mr. T. Kruse (Dánia) id szaki tanácsadó
Dr. K. Kupka (Franciaország) id szaki tanácsadó
Dr. J. Leowski (Lengyelország) id szaki tanácsadó
Ms. R. M. Loy (Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága) id szaki tanácsadó
Mr. R. H. Seeman (Amerikai Egyesült Államok) id szaki tanácsadó

A Konferencia titkársága az EVSZ központ e témában érintett más szakmai egységeinek


képvisel it l is kapott támogatást.

A Konferencia elfogadta a napirendet, amely a tizedik revízió f csoportjainak tartalmára


vonatkozó javaslattal, a kiadásra kerül kézikönyvbe beépítend anyaggal, az osztályozás
bevezetésének folyamatával, valamint az osztályozási rendszer-családokkal, és egyéb, ehhez
kapcsolódó témákkal foglalkozott.

11
1. A Betegségek Nemzetközi Osztályozása (BNO) alkalmazásának
története és fejl dése

A Konferencián megemlékeztek a statisztikai osztályozás tiszteletet parancsoló történetér l,


amelynek kezdete a XVIII. századba nyúlik vissza. Míg az osztályozás korábbi revíziói során
csupán a halálozás okaival foglalkoztak, az 1948-ban végrehajtott hatodik revízió során az
osztályozás körét kiterjesztették a nem halálos kimenetel kórképekre is. Az osztályozás által
felölelt területek b vítése a kilencedik revízió során folytatódott, bizonyos újításokat vezettek
be az egymástól jócskán különböz szervezetek statisztikai igényeinek kielégítése érdekében.
Ezen túlmen en a Kilencedik nemzetközi revíziós konferencia alkalmával (Genf, 1975.)
javaslatokat fogadtak el az orvosi beavatkozásokra, valamint a károsodásokra,
fogyatékosságokra, ill. rokkantságra vonatkozó kiegészít osztályozások kísérletképpen
történ bevezetésér l.

2. A BNO tizedik revíziójára tett javaslatok el készítési folyamatának


áttekintése
A Konferencia elé terjesztett javaslatok az EVSZ központjában, ill. világszerte egyéb helyeken
elvégzett óriási munka eredményeként születtek meg. Az el készítési tevékenységet az EVSZ
kollaboráló központok vezet inek rendszeres találkozói irányították. Az irányelvekre vonatkozó
tanácsadást néhány külön összejövetel, ill. a BNO Tizedik Revíziója Szakért i Bizottságának
1984-ben (2), ill.1987-ben (3) rendezett találkozója biztosította, amelyek során határozatokat
hoztak a munka további menetére, ill. a javaslatok végs formájára vonatkozóan.

Az el készít tevékenység során nagy figyelmet fordítottak a BNO szerkezet


alkalmasságának a radikális felülvizsgálatára, amely lényegileg a betegségek és egyéb
egészségügyi kérdések olyan statisztikai osztályozása, amely megfelel a mortalitásra, ill. az
egészségügyi ellátásra vonatkozó adatokkal kapcsolatos szerteágazó igényeknek. Keresték a
kódrendszer stabilizálásának módját, hogy minél kisebb törés jöjjön létre az egymást követ
revíziók során, és tanulmányozták a BNO különböz f csoportjai közötti kedvez bb tartalmi
egyensúly megteremtésének lehet ségét.

Nyilvánvaló volt, hogy egyetlen osztályozási rendszer még új szerkezeti felépítés esetén sem
képes az összes, esetleg széls séges követelménynek eleget tenni. Ezért alakult ki az az
elgondolás, hogy az osztályozások egy családját kell létrehozni. E család központi része a
BNO a hagyományos mortalitási és morbiditási statisztikák számára, ugyanakkor a
részletesebb, vagy éppen kevésbé részletes, esetleg eltér osztályozás és a velük
összefügg témák esetén a család más tagjait lehetne felhasználni.

A kollaboráló központok a BNO szerkezetének számos alternatív modelljét vizsgálták meg, de


mindegyiknél találtak el nytelen vonásokat és egyik sem bizonyult a jelenlegi szerkezettel
összehasonlítva lényegesen el nyösebbnek, ami indokolta volna a cserét.
A kilencedik revízió értékelésére megrendezett külön értekezletek meger sítették azt a
véleményt, hogy bár vannak felhasználók, akik a BNO jelenlegi szerkezetét nem tekintik
megfelel nek, a felhasználók nagy csoportja elégedett, s felismerve a benne rejl el nyöket,
szeretné fenntartani jelenlegi formájában, kétségtelenül létez ellentmondásai ellenére is.

Különböz , alfanumerikus jelölést is magukba foglaló rendszereket vizsgáltak meg egy olyan
kódrendszer keretének létrehozása céljából, amelynek segítségével az egyes f csoportok
kiegyensúlyozottabbá válnának, és elegend hely maradna a jöv beli kiegészítések és
változtatások számára is anélkül, hogy a kódok széttöredeznének.

A határozatok, amelyek ezekkel a témákkal kapcsolatosan születtek, el segítették a tizedik


revízió f csoportjaira vonatkozó javaslat-tervezetek kialakítását. Ezeket az anyagokat kétszer
is körbeküldték a tagállamokban véleményezés céljából, s a többi érintett testület, a BNO
központok vezet inek tanácskozása, valamint a Szakért i Bizottság szintén átnézte azokat.
Számos nemzetközi szakmai egyesület, specialisták, szakért k, az EVSZ-központ különböz

12
részlegei és a területi irodák adtak tanácsokat és útmutatást a BNO-ért felel s EVSZ
osztálynak, ill. a kollaboráló központoknak a Konferencia elé terjesztend javaslatok és egyéb
anyagok el készítésével kapcsolatban. Az EVSZ hálás köszönettel nyugtázta ezt a
közrem ködést.

3. A BNO javasolt tizedik revíziójának általános jellemvonásai és


tartalma
A tizedik revízióra vonatkozó javaslatok legf bb újítása az alfanumerikus kódrendszer
használata, amelynek értelmében a négy-karakteres szinten egy bet és három szám
szerepel. Ez a kilencedik revízióval összehasonlítva több, mint kétszeresére növelte a
kódoláshoz rendelkezésre álló keretet, s ezen kívül lehet vé tette, hogy a f csoportok
legnagyobb részéhez külön bet t, vagy bet csoportot rendeljenek, amelyek mindegyike száz
három-karakteres tétel felállításához nyújt lehet séget. A rendelkezésre álló 26 bet b l 25-öt
használtak fel, az U bet t fenntartva a kés bbi kiegészítések, változások számára, ill. az
esetleges ideiglenes osztályozásokra, amelyekkel megoldhatók lesznek a revíziók közötti
id szakban nemzeti, vagy nemzetközi szinten felvet d problémák.

El relátóan, a kés bbi b vítések és revíziók számára fenntartottak néhány három-karakteres


tételt, ezek száma f csoportonként változó: azok a f csoportok, amelyekben az osztályozás
els sorban anatómiai szempontok alapján történik, kevesebb szabad csoporttal rendelkeznek,
mivel tartalmuk várhatóan kevésbé fog változni a jöv ben.

A kilencedik revízió 17 f csoportot és 2 kiegészít osztályozást tartalmazott: "Sérülések és


mérgezések küls okai"-nak kiegészít osztályozása ("E" kód), és "Az egészségi állapotra
ható és az egészségügyi szolgálat igénybevételét befolyásoló tényez k" kiegészít
osztályozása ("V" kód). A tizedik revízió el készít értekezletének javaslata (Genf, 1983.) (4)
és az azt követ értekezletek jóváhagyása alapján e két f csoportot ezentúl nem
kiegészítésnek, hanem az osztályozási rendszer szerves részének tekintik.

A f csoportok sorrendje a tizedik revízió tervezetében eredetileg megegyezett a kilencedik


revízióban találhatóéval. A kés bbiekben azonban a rendelkezésre álló hely kihasználása
érdekében az immunrendszer zavarait a vér és a vérképz szervek betegségeivel egy
f csoportba sorolták, bár a kilencedik revízióban az endokrin, táplálkozási és anyagcsere-
betegségekkel szerepeltek egy helyen. Az új f csoport "A vér és a vérképz szervek
betegségei és az immunrendszer bizonyos zavarai" címmel a "Daganatok" cím f csoportot
követi és azzal együtt a D bet jelet kapta.

"Az idegrendszer és az érzékszervek betegségei" f csoport kidolgozása során már a kezdet


kezdetén nyilvánvalóvá vált, hogy nem lehet egyetlen bet jelzéssel, száz három-karakteres
tételbe beleszorítani az összes szükséges részletet. Ezért megszületett a döntés három
különálló f csoport létrehozásáról: "Az idegrendszer betegségei" cím f csoport a G bet jelet
kapta, míg a két másik f csoport, "A szem és függelékeinek betegségei" és "A fül és a
csecsnyúlvány betegségei a H bet jelzést.

"A húgy- és ivarrendszer betegségei", "A terhesség, szülés és gyermekágy", "A perinatális
id szakkal összefügg bizonyos állapotok", valamint a "Veleszületett abnormitások és
kromoszóma-rendellenességek, deformitások" cím f csoportok ezentúl egymás után
következnek XIV-XVII-es sorszámmal.

Azáltal, hogy a korábban kiegészítésként szerepl osztályozások az osztályozási rendszer


szerves részévé váltak, s további két új f csoport is létrejött, a tizedik revízió tervezete 21
f csoportból tev dött össze. Néhány f csoport címe megváltozott, hogy ezáltal hívebben
tükrözze a tartalmat.

Ahol a BNO módosítására vonatkozó javaslatok radikálisak voltak, a felölelt terület


felülvizsgálata vált szükségessé. A következ f csoportok esetében került erre sor:
V. Elmezavarok és magatartási rendellenességek
XIX. Sérülések, mérgezések és küls okok bizonyos egyéb következményei

13
XX. Morbiditás és mortalitás küls okai

A II. f csoport ("Daganatok") esetében szintén sor került ilyen felülvizsgálatra, jóllehet ebben a
f csoportban a tartalmi változtatások csak kismérték ek voltak.

A tizedik revízióra vonatkozó javaslatok néhány új vonása:

- A minden f csoport elején megtalálható, s a kizárásra, kivételekre vonatkozó megjegyzések


kib vültek, hogy megvilágítsák a f csoportok relatív hierarchiáját, s világossá váljon, hogy a
"speciális csoport" f csoportok els bbséget élveznek a "szerv és rendszer" f csoportokkal
szemben, s hogy a "speciális csoport" f csoportok közül a "Terhesség, szülés és
gyermekágy" és "A perinatális id szakkal összefügg bizonyos állapotok" els bbséget
élveznek a többivel szemben.
- Minden f csoport elején áttekintés található a három-karakteres tételekr l, és ahol
szükséges, a csillag szimbólummal jelölt csoportokról is. Ezáltal világosabbá válik a
f csoportok felépítése és könnyebb a csillagos csoportok használata.
- A közlési jegyzékben szerepl megjegyzések érvényesek az osztályozás mindenfajta
felhasználásánál; ha egy megjegyzés csak a morbiditásra, vagy csak a mortalitásra
vonatkozik, akkor vagy a morbiditási, vagy a mortalitási kódolási szabályoknál szerepl
speciális megjegyzésekhez sorolták.
- A kilencedik revízió néhány állapotot gyógyszer hatására létrejött állapotként határozott meg;
a tizedik revízió tervezeteinek kidolgozása során folytatódott ez a fajta megközelítés, és
jónéhány ilyen állapot külön azonosítást kapott.

Jelent s újításnak számít, hogy bizonyos f csoportok végén az orvosi beavatkozások


következtében létrejött rendellenességek számára csoportokat alkottak. Ezekbe olyan
fontosabb kóros állapotok tartoznak, amelyek önmagukban is egészségügyi ellátási problémát
jelentenek, mint pl. a bizonyos szervek eltávolítása következtében kialakuló endokrin és
metabolikus zavarok, vagy más, specifikus állapotok, mint pl. a postgastrectomiás dumping
szindróma. Azokat az állapotokat, amelyek valamilyen beavatkozás következtében jönnek
ugyan létre, de nem specifikusak egy bizonyos szervre, szervrendszerre - idetartoznak az
azonnali szöv dmények, mint pl. a légembólia, vagy a posztoperatív shock- továbbra is a
"Sérülések, mérgezések és küls okok bizonyos egyéb következményei" cím f csoportba
sorolták.

További változás, hogy míg a kilencedik revízióban a négyszámjegy kódokhoz tartozó


tételeket gyakran a háromszámjegy kódokhoz tartozókkal együtt kellett elolvasni ahhoz, hogy
az altételek jelentése teljes mértékben világossá váljon, a Konferencia elé terjesztett
tervezetben a tétel-elnevezések szinte kivétel nélkül teljesek, és önmagukban is megállják a
helyüket.

A kilencedik revízióban bevezetett t r és csillag szimbólummal jelölt, az etiológia és a


manifesztáció számára készült kett s osztályozási sémát némi bírálat érte. Ez f leg annak
köszönhet , hogy az osztályozás a három- és négyszámjegy szinteken a manifesztációra
vonatkozó felvilágosítást gyakran egyéb információval keverve tartalmazta, sok esetben
ugyanazzal a diagnosztikai címszóval mindkét osztályozási sémában. Sokan állították e
rendszerr l azt is, hogy nem elég átfogó. Hogy ezek a problémák megsz njenek, a tizedik
revízió tervezetében a csillaggal jelölt információ 82 homogén, fakultatív használatra szolgáló
három-karakteres tételbe került. Ez a megoldás lehet vé tette, hogy azok a diagnosztikus
megállapítások, amelyek egy generalizált alapbetegségr l, és speciális szervi, vagy testtájék
szerinti manifesztációról, vagy szöv dményr l egyaránt tartalmaznak információt, két kódot
kapjanak, s ezzel megoldható legyen a visszakeresés, vagy a táblázatba foglalás bármelyik
megközelítés szerint.

A tizedik revízió tervezetének e jellemvonásait a Konferencia elfogadta.

Minden f csoport úgy került a Konferencia elé, hogy bemutatták a kilencedik revízió óta
bevezetett változásokat és felvilágosítást adtak néhány újítás hátterér l. A Konferencia
megvitatott bizonyos kérdéseket a f csoportok szerkezetével és tartalmával kapcsolatban, és
megállapodás született arról, hogy a titkárság feladata lesz az állandó nyomonkövetés és
módosítás.

14
4. Az anyai és a gyermekhalálozással kapcsolatos szabványok és
definíciók
A konferencia érdekl déssel fogadta a tizedik revízió részére ajánlott definíciókat,
szabványokat, és adatközlési követelményeket az anyai, a magzati, a perinatális, az
újszülöttkori, és a csecsem -halálozásra vonatkozóan. Ezek a javaslatok egész sor külön
értekezlet és konzultáció eredményeként születtek meg, és céljuk az adatok
összehasonlíthatóságának fokozása volt.

A Konferencia egyetértett avval, hogy az élveszületés és a magzati halál definícióját a


kilencedik revízióban megjelent formában kívánatos megtartani.

Némi vitát követ en a Konferencia egy munkabizottságot állított fel az anyai halálozás
témakörének vizsgálatára, és annak javaslata alapján úgy döntött, hogy az anyai halálozás
definíciója szintén a kilencedik revízióban megjelent formájában maradjon.

Annak érdekében, hogy az anyai halálozásra vonatkozó adatok min sége javuljon, és a
terhesség alatt, vagy azzal összefüggésben bekövetkez halálozással kapcsolatos
adatgy jtésre alternatív módszerek álljanak rendelkezésre, továbbá, hogy ösztönözzék a
szülészeti okra visszavezethet , a terhesség végét l számított 42 napon túl bekövetkez
halálozás nyilvántartását, a munkacsoport két újabb definíciót fogalmazott meg: "terhességgel
összefügg halálozás" és "kés i anyai halálozás" (az ..... oldalon megtalálhatók).

A Konferencia

javasolta, hogy az országok mérlegeljék a jelen terhességre, ill. a halált megel z egy
éven belül lezajlott terhességre vonatkozó kérdéseknek a halálozási bizonyítványokban
történ feltüntetését.

Tekintettel arra, hogy az élveszületések száma sokkal általánosabban hozzáférhet adat, mint
az összes születések száma (élveszületés és magzati halálozás), a Konferencia egyetértett
avval, hogy az el bbit kell nevez ként használni az anyai halálozásra vonatkozó arány esetén
(amint az a II. kötetben szerepel).

A perinatális, az újszülöttkori és a csecsem kori halálozás esetében a születési összes adat


alapján közölt arányokat tanácsos ilymódon meghatározni és differenciálni.

A Konferencia meger sítette azt a gyakorlatot, hogy az életkort betöltött id egységekben


fejezik ki, így az élet els napja a "nulladik nap" elnevezést kapja.

A Konferencia

javasolja az anyai, a magzati, a perinatális, az újszülöttkori és a csecsem kori halálozás


definícióinak, szabványainak, ill. az adatok közlésére vonatkozó követelményeknek a
BNO tizedik revíziója kézikönyvébe történ felvételét.

5. Kódolási és kiválasztási szabályok, valamint közlési jegyzékek

5.1 A mortalitásra vonatkozó kódolási és kiválasztási szabályok

A Konferenciát tájékoztatták a halál alapjául szolgáló ok kiválasztására és módosítására


vonatkozó szabályoknak és az ehhez kapcsolódó megjegyzéseknek a felülvizsgálatáról,
ahogy azok a kilencedik revízióban megjelentek, aminek az alapján a szabályokra
vonatkozóan számos módosítási javaslat született, a megjegyzések tekintetében pedig átfogó
változtatásokat ajánlottak.

A Konferencia

15
javasolta, hogy az els dleges halálozási közlési jegyzéknél alkalmazott, a halálok
kiválasztására szolgáló szabályoknak a kilencedik revízióban megjelent formáját a tizedik
revízióban szerepl változattal helyettesítsék (megtalálható a II. kötetben).

A Konferenciát arról is tájékoztatták, hogy a halál alapjául szolgáló ok kódolásánál


használható kiegészít magyarázatokra, ill. a halálokok címszavainak értelmezésére
vonatkozó tervezetek is megvitatásra kerültek. Mivel ezek a magyarázatok a kódolás
következetesebbé válását szolgálják, a Konferencia egyetértett a tizedik revízióba történ
beépítésükkel.

A Konferencia tudomásul vette a többszörös-állapot kódolásának és a halálokokkal


kapcsolatos elemzésének folyamatos használatát. Bátorítja az ilyen jelleg tevékenységet, de
nem javasolja, hogy a tizedik revízió bármilyen konkrét, követend elemzési módszert, vagy
szabályt tartalmazzon.

A haláloki orvosi bizonyítvány nemzetközi rlapjának vizsgálata során a szakért i bizottság


arra a megállapításra jutott, hogy a népesség öregedésével megnövekszik azoknak a
haláleseteknek az aránya, amelyek el idézésében több kóros folyamat is közrejátszik , ill. az
ehhez társuló terápiás beavatkozások hatása következtében növekszik a lehetséges
bejegyzések száma "a halál alapjául szolgáló ok" és "a halál közvetlen oka" között. Ez azt
jelenti, hogy sok országban növekszik a halotti bizonyítványokba bejegyzett kóros állapotok
száma. Ez késztette a bizottságot arra, hogy javaslatot tegyen egy további vonal (d)
beiktatására a bizonyítvány I. részében.

A Konferencia ezért
javasolta, hogy ahol erre igény van, az egyes országok fontolják meg egy további vonal
(d) beiktatását a haláloki orvosi bizonyítvány I. részébe.

5.2 A morbiditásra vonatkozó kódolási és kiválasztási szabályok

Els ízben a kilencedik revízió tartalmazott útmutatást a morbiditás nyilvántartásba vételére és


kódolására vonatkozóan, különös tekintettel a morbiditási statisztikák összeállításához
szükséges "egyetlen állapot" kiválasztására. A tapasztalatok, amelyeket a kilencedik
revízióban szerepl definíciók és szabályok használata során nyertek, bebizonyították ez
utóbbiak hasznosságát, és egyben megteremtették az igényt további finomításukra,
kidolgozásukra, a diagnosztikai információ egészségügyi dolgozók által történ regisztrálására
vonatkozóan, ill. egyes problematikus helyzetek kezelésére vonatkozó határozottabb
iránymutatásra.

A Konferencia jóváhagyta az 1975-ös revíziós konferencia javaslatait az egészségügyi ellátási


események egyetlen-állapot elemzéséhez kiválasztandó állapotra vonatkozóan, továbbá azt a
véleményét, hogy ahol ez megvalósítható, többszörös-állapot kódolást és elemzést kell
elvégezni a rutin statisztikák kiegészítéseként. Hangsúlyozta, hogy a tizedik revíziónak
világossá kell tennie, hogy az útmutatás jelent s része csak akkor alkalmazható, ha egy
epizód "f állapotának" közlési jegyzékbe foglalása megfelel , s, ha maga az epizód fogalma
illik az adatgy jtés szervezési módszeréhez.

A Konferencia ennek megfelel en

javasolta, hogy a morbiditás megjelölésére és kódolására vonatkozó kiegészít útmutatás


kapjon helyet a tizedik revízióban, s a "f állapot" és az "egyéb állapot" definíciókat,
valamint egy nyilvánvalóan helytelenül megjelölt "f állapot"-tal kapcsolatos eljárásra
vonatkozó szabályok módosítását szintén foglalják bele. (a II. kötetben megtalálhatók).

A Konferencia
javasolta azt is, hogy amennyiben a "f állapot" a BNO által biztosított kett s osztályozási
rendszerbe tartozik, mind a t r, mind a csillag szimbólumhoz tartozó kódokat jelezni kell,
hogy így bármelyikkel elvégezhet legyen a táblázatba foglalás.

16
A Konferencia egyetértett azzal, hogy mindenre kiterjed megjegyzéseket és b séges példát
kell közölni további segítségként.

5.3 A mortalitás és a morbiditás közlési jegyzékei

A Konferenciát tájékoztatták a kilencedik revízióra alapuló közlési alapjegyzék használata


során felmerült nehézségekr l, és arról az - els sorban az EVSZ által végzett- munkáról, ami
a halálozási adatok táblázatba foglalásához és közléséhez szükséges új jegyzékek
létrehozása érdekében történt. E folyamat során világossá vált, hogy számos országban az 5
éven aluliak halálozása sokkal markánsabb indikátor, mint a csecsem kori halálozás, ezért jó
lenne, ha nem egyetlen csecsem -halálozási, hanem külön 5 éven aluli gyermekhalálozási és
külön csecsem -halálozási lista állna rendelkezésre.

Az általános halálozási, ill. a csecsem -, és gyermekhalálozási lista két változatát készítették


el a Konferencia számára. A második verzió f csoportcímeket és visszamaradt tételeket
tartalmazott a f csoportok számára, szükség szerint.

Mivel némi aggodalom jutott kifejezésre a bemutatott mortalitási jegyzékekkel kapcsolatban,


egy kislétszámú munkacsoportot hívtak össze, hogy fontolóra vegye néhány további tétel
beillesztését. A munkacsoport jelentését a Konferencia elfogadta, s az ..... oldalon található
halálozási jegyzékek tükrözik az eredményt.

A morbiditásra vonatkozóan a Konferencia áttekintett egy táblázatba foglalási jegyzék-


javaslatot és egy f csoportcímeken alapuló közlési jegyzék-modellt, minden cím alatt
példaként válogatott tételekkel. Jelent s aggály merült fel avval kapcsolatban, hogy vajon
mennyire alkalmazhatók az ilyen listák a legtágabb értelemben vett összes-morbiditás
esetében. Általános egyetértés volt arra vonatkozóan, hogy a jegyzékek a bemutatott
formában inkább a fekv beteg morbiditáshoz megfelel ek, és további er feszítéseket kell
tenni másfajta morbiditási adatok esetében is alkalmazható jegyzékek kifejlesztése
érdekében. Egyetértés volt abban a tekintetben is, hogy mind a mortalitási, mind a morbiditási
közlési jegyzékeket megfelel magyarázatokkal és használati utasításokkal kell ellátni a
tizedik revízióban.

A Konferencián felmerült aggodalmak, és a munkacsoport következtetései alapján a


Konferencia egyetértett avval, hogy a táblázatba foglalási és közlési listákat publikálni kell a
tizedik revízióban, és ugyanakkor világosabb, a tartalmat jobban tükröz címeket kell
megfogalmazni e jegyzékek számára. Arra vonatkozóan is megegyezés született, hogy a
csillaggal jelölt csoportok alternatív táblázatba foglalását megkönnyítend , létre kell hozni a
morbiditási táblázatba foglalási jegyzék második változatát, amely magába foglalja a csillag
szimbólummal jelölt csoportokat.

6. Osztályozási családok

6.1 Az osztályozási családok elve

Már a kilencedik revízió kidolgozása során kit nt, hogy a BNO egyedül nem képes az összes
szükséges információt magába foglalni, s hogy a betegségekkel és az egészséggel
kapcsolatos osztályozásoknak csak egy ún. családja elégítené ki a népegészségügy különféle
követelményeit. Az 1970-es évek végét l kezdve ezért különböz megoldásokat mérlegeltek.
Ezek közül az egyik egy alapnak tekinthet osztályozási rendszerb l (BNO) és több, ehhez
részben hierarchikus rend szerint, részben kiegészítésként csatlakozó osztályozási modul
sorozatból állt.

A különböz BNO központokkal együttm ködve lefolytatott vizsgálatok és viták után


kidolgozták az "osztályozási család" elméletét, amit ezt követ en a Szakért i bizottság 1987-
ben átdolgozott, és végül a következ oldalon található sémát ajánlotta.

A Konferencia

17
javasolta, hogy a betegségekkel és az egészséggel kapcsolatos osztályozások
családjának elvét az EVSZ kísérje figyelemmel.

A BNO integritásának fenntartása és az osztályozási család koncepciójának megvalósulása


érdekében a Konferencia

javasolta, hogy a nemzetközi összehasonlíthatóság érdekében ne hajtsanak végre


változtatásokat a tizedik revízió három-karakteres tételeinek és négy-karakteres
altételeinek (a címek által is jelzett) tartalmában a fordítások, vagy adaptációk során,
hacsak erre az EVSZ engedélyt nem ad. Az EVSZ titkársága felel s a BNO-ért, és a
bel le készült bármely kiadvány, vagy fordítás esetében - kivéve a nemzeti statisztikai
kiadványokat- központi ellen rz intézetként m ködik. Az EVSZ-t azonnal értesíteni kell
minden fordításra, vagy adaptációra, vagy más, a BNO-val kapcsolatos osztályozásra
vonatkozó tervr l.

18
A betegségekkel és az egészséggel kapcsolatos osztályozások családja

A BETEGSÉGEK ÉS A KAPCSOLT
EGÉSZSÉGI PROBLÉMÁK
NEMZETKÖZI STATISZTIKAI
OSZTÁLYOZÁSA
SZAKMAI
ADAPTÁCIÓK
BNO 3-KARAKTERES • Onkológia
BELS OSZTÁLYOZÁS • Fogászat és
AZ EGÉSZSÉGÜGYI • Diagnózisok stomatológia
ALAPELLÁTÁS • Tünetek • B rgyógyászat
INFORMÁCIÓS • Kóros laboratóriumi • Elmegyógyá-szat
TÁMOGATÁSA leletek • Ideggyógyá-szat
• Nem szakért k által • Sérülések, mérgezések • Szülészet,
készített jelentések • A morbiditás és n gyógyászat
• Az egészségügy többi mortalitás küls okai • Reumatológia és
társadalmi információs • Az egészségi állapotot ortopédia
rendszere befolyásoló tényez k • Gyermek-
gyógyászat

• Általános orvosi
Rövid BNO 4- gyakorlat
táblázatos karakteres
listák osztályozás

EGYÉB, EGÉSZSÉGGEL A BETEGSÉGEK


KAPCSOLATOS NEMZETKÖZI
OSZTÁLYOZÁSOK NOMENKLATÚRÁJA
• Károsodás, (IND)
fogyatékosság, rokkantság
• Beavatkozások
• Az orvoshozfordulás okai
(panaszok)

19
A Konferencia érdekl déssel fogadta azt a bemutatót, amelynek során megfigyelhették a BNO
család különböz tagjainak alkalmazását, egymáshoz való kapcsolódását az id skorúak
egészségi állapotának, mindennapi tevékenységének, ill. fizikális és szociális környezetének
orvosi-szociális és multidimenzionális szempontokból történ értékelése során.
Bebizonyosodott, hogy értékes információt ad a BNO és A rokkantság, a fogyatékosságok és
a károsodások nemzetközi osztályozása (ICIDH), és különösen a tizedik revízió javasolt XXI.
f csoportjában található kódok használata.

6.2 Szakterületek szerinti adaptációk

A Konferenciát tájékoztatták azokról a tervekr l, amelyek a tizedik revízió elme-egészségügyi


programhoz történ adaptációjának kidolgozásával foglalkoznak. A pszichiátria területén
dolgozó klinikusok számára készült verzióhoz klinikai útmutató is tartozna; kutatási
kritériumokat ajánlanának az elme-egészségügyi problémák körében végzend
vizsgálatokhoz; a gyermekkori zavarokkal foglalkozók számára, ill. a feln ttkori problémák
osztályozásához kidolgoznák a több-szempontú megközelítés lehet ségét, s létrejönne egy
változat az általános orvosi gyakorlatot folytatók részére is. A pszichiátriára és a neurológiára
vonatkozó BNO kódok összeállítása szintén a korábban ebben a témában megjelent
publikációknak megfelel en történne.

A Konferencia értesült azokról a módszerekr l is, amelyeket a fogszakorvosok,


sztomatológusok számára létesül változat (ICD-DA) kidolgozásának kezdetén alkalmaztak
annak érdekében, hogy a BNO alapszerkezetét és funkcióját meg rizzék. A Konferencia
tudomást szerzett arról is, hogy az ICD-DA újabb, átdolgozott, a tizedik revízióhoz kapcsolódó
változata a kidolgozás utolsó stádiumában van.

Említés történt az onkológia területén használatos BNO változat (ICD-O) második kiadásáról
is, amely olyan több-szempontú osztályozás, amelyben a daganatok topográfiája és
morfológiája is szerepel. Az ICD-O kódjait, amelyek hosszú id n keresztül formálódtak,
fejl dtek, alaposan átnézték és felülvizsgálták az általuk felölelt területek szempontjából is. A
második kiadás topográfiai kódjai a tizedik revízió C00-C80 csoportjain alapulnának, ezért a
kiadással várni kell addig, amíg a tizedik revíziót jóvá nem hagyja az Egészségügyi
Világközgy lés.

Egyetértés mutatkozott az általános orvosi gyakorlat céljait szolgáló adaptáció értékelését


illet en. A Konferencia arról is értesült, hogy az e területen dolgozó csoportok készségesen
együttm ködnek az EVSZ-szel. A többi szakterület szerinti, minden valószín ség szerint egyre
növekv számú adaptációra tekintettel az EVSZ-t l elvárt ellen rz , irányító szerepet
rendkívül jelent snek ítélték.

6.3 Az egészségügyi alapellátás információs támogatása

Az 1975-ben lezajlott revíziós konferencia javaslatainak megfelel en az EVSZ Délkelet-ázsiai


Területi Irodája munkacsoport-ülést hívott össze 1976-ban, Delhiben. Tünetegyüttesek
részletes listáját állították össze, s ebb l két rövid jegyzéket készítettek, az egyiket a
halálokok, a másikat pedig az egészségügyi szolgálat igénybevételéhez vezet okok számára.
Az e rendszer által felölelt területre vonatkozó vizsgálatokat a régió országaiban végezték el,
és az eredmények alapján átdolgozták a tünetegyüttesek jegyzékét és a bejelent rlapokat.
Ezt a javított változatot az EVSZ 1978-ban a "Laikusoktól származó egészségügyi
adatszolgáltatás" (5) cím könyvecskében adta ki.

Az 1978-ban útjára indított "Egészséget mindenkinek 2000-re" elnevezés globális stratégia


számos feladatot vetett fel, nagy kihívást jelentett a tagállamok információs rendszerének
fejlesztése szempontjából. A Nemzetközi egészségügyi statisztikai konferencia (Bellagio,
Olaszország, 1982) (6) során a laikus jelentési rendszerek szélesebb-kör megvalósítását
bénító f problémaként a nem szakemberek által közvetített, és az egészségügyi irányítás
céljaira begy jtött és felhasznált egyéb információ integrációját jelölték meg. Az alapellátás
osztályozásával foglalkozó tanácskozás (Genf, 1985.) (7) hangsúlyozta, hogy olyan
megközelítésre van szükség, amely képes egységesíteni az információs támogatást, az
egészségügyi ellátás irányítását és a közösségi szolgáltatásokat a laikus jelentésekb l
származó - tágabb értelemben vett közösségi információként értelmezett- információ alapján.

20
A Konferenciát tájékoztatták az országok által a társadalmi egészségügyi információ - amely
magába foglalta az egészségügyi problémákat, szükségleteket, relatív rizikófaktorokat és az
er forrásokat egyaránt- fejlesztése és alkalmazása során nyert tapasztalatokról. Ez
alátámasztotta azt az elméletet , miszerint az egyes országokban közösségi szinten kell
kifejleszteni a hagyományostól eltér módszereket az információs hézagok pótlására, s
er síteni, javítani kell az információs rendszereket. Hangsúlyozták, hogy mind a fejlett, mind a
fejl d országoknak helyileg kell megvalósítaniuk ezeket a rendszereket, vagy módszereket,
amelyeket a különböz tényez k miatt, mint pl. a morbiditási struktúra, a nyelv és a kultúra
változatai, más területekre, más országokra ráer ltetni, átadni nem szabad.

6.4 Károsodás, fogyatékosság, rokkantság

Az EVSZ 1980-ban kísérleti céllal adta ki angolul a Károsodások, fogyatékosságok és a


rokkantság nemzetközi osztályozása (ICIDH) cím munkát (8), az 1976-ban lezajlott
Egészségügyi Világközgy lés WHA29.35 (9) sz. határozatának értelmében, az 1975-ös
revíziós konferencia javaslatának megfelel en. Azóta az osztályozással kapcsolatos kutatás
és fejlesztés különböz irányokban folytatódott.

A három tényez - károsodás, fogyatékosság, rokkantság- definiálása kétségtelenül


hozzájárult a fogyatékossággal kapcsolatos álláspont megváltozásához. A károsodás
definíciója - olyan terület, ahol jelent s átfedés volt a BNO-ban szerepl kifejezésekkel- széles
körben elfogadottá vált. A fogyatékosság meghatározása nagyjából megfelelt a rehabilitációs
szakemberek és csoportok tevékenységi területének, bár felmerült az igény arra, hogy a
kódok vonatkozásában nagyobb figyelmet szenteljenek a súlyossági fokozatnak, amely
gyakran el re jelzi a rokkantságot. Növekv igény mutatkozott a rokkantság definíciójának
felülvizsgálatára is, továbbá arra, hogy nagyobb hangsúlyt kapjon a környezettel való
kölcsönhatás.

A fogyatékossághoz való hozzáállással kapcsolatosan elméleti és gyakorlati téren


megfigyelhet gyors fejl dés nem tette lehet vé, hogy id ben elkészülhessen és a
Konferencia elé kerülhessen az átdolgozott ICIDH. Az új verzió valószín leg nem jelenik meg
a tizedik revízió életbelépése el tt.

6.5 Orvosi beavatkozások

Az Orvosi beavatkozások nemzetközi osztályozását (ICPM) (10) az EVSZ 1978-ban adta ki


kísérleti céllal az 1975-ben lezajlott Revíziós konferencia javaslatai és az 1976-os
Egészségügyi Világközgy lés WHA29.35 (9) határozata alapján. Néhány ország elfogadta ezt
az osztályozást, más országokban pedig a sebészi beavatkozások nemzeti osztályozásának
alapjául szolgált.

Az EVSZ-BNO kollaboráló központjainak vezet i felismerték, hogy az a folyamat, amely


javaslatok el terjesztéséb l, véleménykérésb l, újabb el terjesztésb l és további
véleményezésb l tev dik össze, s amelyet az EVSZ szükségszer en végigjár miel tt
véglegesítésre és publikálásra kerülne sor, nem megfelel egy ilyen gyorsan fejl d terület,
mint a beavatkozások esetében. A központok vezet i ezért azt javasolták, hogy a BNO tizedik
revíziójához kapcsolódóan az ICPM revíziójára ne kerüljön sor.

A Szakért i Bizottság 1987-ben kérte, hogy az EVSZ legalább a kísérleti ICPM 5.


f csoportjának (Sebészi beavatkozások) vázlatát frissítse fel a tizedik revízió részére. E kérés
hatására, ill. válaszul arra, hogy néhány ország kifejezte erre vonatkozó igényét, a titkárság
kísérletet tett a beavatkozások táblázatba foglalási listájának kidolgozására.

Ezt a listát a központok vezet inek 1989-ben megrendezett találkozóján hozták


nyilvánosságra. A találkozó résztvev i egyetértettek azzal, hogy e jegyzék útmutatásul
szolgálhat a sebészi beavatkozások nemzeti statisztikáiból készült jelentések, kiadványok
számára, és az országok közötti összehasonlítást is megkönnyítheti. A jegyzék célja az volt,
hogy azonosítsa a beavatkozásokat és a beavatkozások csoportjait, és a nemzeti osztályozás
alapjául szolgáló definíciójukat is megadja, ezáltal fokozva az efféle osztályozások
összehasonlíthatóságát.

21
A Konferencia egyetértett azzal, hogy egy ilyen jegyzék értéket képvisel, és folytatódnia kell a
fejlesztésével kapcsolatos munkának még akkor is, ha az esetleges publikálásra csak a
tizedik revízió bevezetését követ en kerülne sor.

6.6 A Betegségek nemzetközi nómenklatúrája

A BNO kiegészítéseként tervezett "Betegségek nemzetközi nómenklatúrája" (IND) cím


kiadvány kidolgozásában 1970. óta résztvett a Nemzetközi Orvostudományi Szervezetek
Tanácsa (CIOMS) is.

E nómenklatúra kialakításának legf bb célja az volt, hogy minden kórképnek egyetlen ajánlott
elnevezést biztosítson. Egy ilyen név kiválasztásánál az volt a legfontosabb szempont, hogy
az specifikus, egyértelm , a lehet legszemléletesebb és legegyszer bb, s azokban az
esetekben ahol erre lehet ség van, etiológiai vonatkozású is legyen. Minden betegséget és
szindrómát, amelyhez nevet ajánlottak, a lehet legegyértelm bb módon, mégis a lehet
legrövidebben definiáltak. Minden definícióhoz szinonima jegyzéket is csatoltak.

A Konferencia idejére megjelentek az alsó légutak betegségeivel, a fert z betegségekkel


(vírusos, bakteriális, parazitás és gombás eredet kórképek), valamint a szív- és
érbetegségekkel foglalkozó kötetek. Az emészt rendszer, a n i nemi szervek, a húgyutak és
a férfi nemi szervek betegségeit, továbbá az anyagcsere- és endokrin betegségeket, a vér és
a vérképz szervek, az immunrendszer, valamint a csont- és izomrendszer, idegrendszer
betegségeit tartalmazó köteteken jelenleg még dolgoznak. Tervezik a pszichiátriai
kórképekkel, b rbetegségekkel, orr-fül és gégebetegségekkel, valamint a szem és
függelékeinek kórképeivel foglalkozó kötetek kiadását is.

A Konferencia véleménye szerint a betegségek hivatalos, naprakész, nemzetközi


nómenklatúrájának összeállítása a BNO fejlesztése, ill. az egészségügyi információ
összehasonlíthatóságának javítása szempontjából egyaránt nagyon jelent s lenne.

A Konferencia ezért

javasolta, hogy az EVSZ és a CIOMS kapjon támogatást ahhoz, hogy megtalálja a


gazdaságos módot egy ilyen nómenklatúra megfelel id ben történ elkészítésére és
karbantartására.

7. A tizedik revízió gyakorlati alkalmazása


A Konferenciát tájékoztatták az EVSZ-nek arról a szándékáról, hogy a tizedik revízió
részletes, négy-karakteres változatát három kötetben jelenteti meg: az egyik kötet a Közlési
jegyzéket, a másik a hozzá kapcsolódó összes definíciót, szabványt és utasítást tartalmazza,
míg a harmadik kötetben a Bet rendes tárgymutató kap helyet.

A Konferencia arról is értesült, hogy a tizedik revízió három-karakteres változata egyetlen


kötetben jelenne meg, mely a Közlési jegyzékben az összes beletartozásra - kizárásra
vonatkozó megjegyzést tartalmazná. Az összes kapcsolatos definíció, szabvány, szabály és
utasítás, továbbá egy rövidített bet rendes tárgymutató szintén helyet kapna a kötetben.

Ha a tagállamoknak szándékukban áll a tizedik revíziót nemzeti nyelvükön megjelentetni, err l


a szándékukról értesíteniük kell az EVSZ-t. Az EVSZ biztosítaná a BNO tervezetek kópiáit (a
három-, ill. a négykaraketeres szinten) nyomtatott formában, vagy elektronikus média útján.

A Közlési jegyzék és a Bet rendes tárgymutató oldalainak fizikai megjelenési formájával, ill. a
nyomtatási formátummal kapcsolatban a Konferenciát biztosították afel l, hogy a központok
vezet inek javaslatait és a kódolást végz k megjegyzéseit figyelembe veszik, és mindent
elkövetnek annak érdekében, hogy a kilencedik revízióhoz képest javulás következzen be
ezen a téren.

22
Akárcsak a kilencedik revízió idején, most is elhatározták, hogy a kollaboráló központok
segítségével a gyakorlott kódolók számára továbbképzési anyagot állítanak össze. Az
esetleges tanfolyamokért az EVSZ területi irodái és az egyes országok lennének felel sek. A
tanfolyamokra 1991. végét l 1992. végéig kerülne sor, hogy a tizedik revízió bevezetése el tt
befejez djenek.

A BNO új felhasználói számára tartandó alapfokú tanfolyamok anyagát szintén az EVSZ


állítaná össze, a tervek szerint azonban ezek a kurzusok 1993. el tt nem kezd dnének el.

Az el bb említettek alapján az EVSZ készen állna a tizedik revízió (a Közlési jegyzéket és a


Bet rendes tárgymutatót is beleértve) elektronikus médiákon történ biztosítására. A jöv ben
a kollaboráló központok közrem ködésével másfajta szoftver is hozzáférhet vé válhatna. A
kilencedik és a tizedik revízió oda-vissza konverziójára szolgáló kulcsnak a tizedik revízió
bevezetése el tt hozzáférhet vé kell válnia.

Mivel a Szakért i bizottság által támogatott fejlesztési munkák terv szerint haladnak, a
Konferencia

javasolta, hogy a Betegségek Nemzetközi Osztályozásának tizedik revíziója 1993. január


1-t l lépjen érvénybe.

8. A BNO elkövetkezend revíziója


A Konferencia megvitatta a kilencedik revízió meghosszabbodott használati ideje során az új
kórképek felbukkanásával kapcsolatosan, ill. a beillesztésüket lehet vé tev felfrissít
mechanizmus hiánya következtében felmerült nehézségeket.

Különböz megoldási javaslatok kerültek megvitatásra azzal a szándékkal, hogy a tizedik


revízió használata során megoldhatók, ill. elkerülhet k legyenek ezek a problémák. Világossá
vált, hogy a tizedik revízió egységes használata érdekében folyamatos információcserére van
szükség az egyes országok között, s a tizedik revízió érvényességének id tartama alatt
bevezetett bármely változtatás nagy körültekintést igényel tekintettel az elemzésekre,
trendekre kifejtett hatására. Vita folyt arról, hogy milyen fórum alkalmas az effajta
módosítások, ill. a szabadon maradt U bet új, vagy ideiglenes kódolásra való
felhasználásának lehet ségeit megvitatni. Egyetértés volt abban a tekintetben, hogy a revíziós
konferenciákat elegend tízévenként megrendezni.

A kifejezésre juttatott igények ismeretében, és abból a tényb l kiindulva, hogy a teend k


pontos el írására, definiálására irányuló próbálkozás hiábavaló lenne, a Konferencia

javasolta, hogy a következ nemzetközi revíziós konferenciára tíz év múlva kerüljön sor.
Javasolja továbbá, hogy az EVSZ támogassa a revíziók közötti felfrissítés koncepcióját,
és foglalkozzon egy esetleges aktualizáló mechanizmus bevezetésének lehetséges
módozataival.

9. A BNO Tizedik Revíziójának elfogadása


A Konferencia a következ javaslatot tette:

Figyelembe véve a Szervezet által a Betegségek Nemzetközi Osztályozása tizedik revíziójára


alakult Szakért i bizottság javaslatai alapján tett el terjesztéseket,

Elismerve, hogy a Konferencia során a tagállamok néhány részletkérdésben el terjesztett


véleménye alapján néhány további, kisebb módosítás vált szükségessé, a Konferencia

javasolta, hogy az el terjesztett és felülvizsgált f csoportok a három-karakteres tételekkel


és a négy-karakteres altételekkel, valamint a Morbiditás és a mortalitás rövid közlési

23
jegyzékeivel együtt képezzék a Betegségek és a kapcsolódó egészségi problémák
nemzetközi statisztikai osztályozásának tizedik revízióját.

24
Irodalom

1. International Classification of Diseases, 1975. évi revízió, I. kötet. Genf, WHO, 1977. XIII-
XXIV. o.

2. Report of the Expert Comittee on the International Classification of Diseases-10. Revízíó:


First Meeting. Genf, WHO, 1984. (Nem publikált dokumentum DES/EC/ICD-10/84.34)

3. Report of the Expert Committee on the International Classification of Diseasaes-10.


Revízíó: Second Meeting. Genf, WHO, 1987 (Nem publikált dokumentum
WHO/DES/EC/ICD-10/87.38)

4. Report of the Preparatory Meeting on ICD-10. Genf, WHO, 1983. (Nem publikált
dokumentum DES/ICD-10/83.19).

5. Lay reporting of health information. Genf, WHO,1978.

6. International Conference on Health Statistics for the year 2000. Budapest, KSH-kiadó.
1984.

7. Report of the Consultation on Primary Care Classifications. Genf, WHO, 1985. (Nem
publikált dokumentum DES/PHC/85.7).

8. International Classification of Impairments, Disabilities and Handicaps. Genf, WHO. 1980.

9. WHO Official Records, No. 233,1976.18.o.

10. International Classification of Procedures in. Medicine. Genf, WHO,1978.

25
A HÁROM-KARAKTERES TÉTELEK LISTÁJA

I. F CSOPORT
FERT Z ÉS PARAZITÁS BETEGSÉGEK
(A00-B99)

Fert z betegségek (A00-A09)

A00 Kolera
A01 Hastífusz és paratífusz
A02 Egyéb salmonella fert zések
A03 Shigellosis
A04 Egyéb baktériumok által okozott bélfert zések
A05 Egyéb baktériumok által okozott ételmérgezések
A06 Amoebiasis
A07 Egyéb protozoon bélbetegségek
A08 Vírusos és egyéb meghatározott bélfert zések
A09 Feltételezetten fert z eredet hasmenés és gyomor- bélhurut

Güm kór (A15-A19)

A15 Bakteriológiai és szövettani vizsgálattal igazolt légúti güm kór


A16 Légz szervi güm kór, bakteriologiai vagy szövettani vizsgalattal nem igazolt
A17+ Az idegrendszer güm kórja
A18 Egyéb szervek güm kórja
A19 Miliaris tuberkulózis

Egyes bakteriális zoonosisok (A20-A28)

A20 Pestis
A21 Tularaemia
A22 Lépfene
A23 Brucellosis
A24 Takonykór és melioidosis
A25 Patkányharapás-lázak
A26 Erysipeloid
A27 Leptospirosis
A28 Egyéb, állatok terjesztette bakteriális betegségek m.n.o.

Egyéb baktériumok által okozott betegségek (A30-A49)

A30 Lepra[Hansen-betegség]
A31 Egyéb myycobacteriumok által okozott fert zés
A32 Listeriosis
A33 Tetanus neonatorum
A34 Szülészeti tetanusz
A35 Egyéb tetanusz
A36 Diftéria (diphtheria)
A37 Szamárköhögés (pertussis)
A38 Vörheny (scarlatina)
A39 Meningococcus fert zés
A40 Streptococcus septicaemia
A41 Egyéb septicaemia

26
A42 Actinomycosis
A43 Nocardiosis
A44 Bartonellosis
A46 Orbánc
A48 Egyéb baktériumok okozta betegségek m.n.o.
A49 Baktérium által okozott betegség k.m.n. lokalizációban

F ként szexuális úton terjed fert zések (A50-A64)

A50 Veleszületett szifilisz


A51 Korai szifilisz
A52 Kés i szifilisz
A53 Egyéb és k.m.n. szifilisz
A54 Kankós fert zés (gonorrhoea)
A55 Chlamydia limphogranuloma (venereum)
A56 Szexuális úton terjed , chlamydiák által okozott egyéb betegségek
A57 Lágyfekély (ulcus molle)
A58 Granuloma inguinale
A59 Trichomoniasis
A60 Herpeszvírus [herpes simplex] okozta anogenitalis fert zés
A63 Egyéb, f leg szexuális úton terjed betegségek m.n.o.
A64 Szexuális úton terjed , nem meghatározott betegségek

Egyéb, spirochaeták által okozott betegségek (A65-A69)

A65 Nem-venereás szifilisz


A66 Framboesia
A67 Pinta [carate]
A68 Visszatér lázak
A69 Egyéb spirochaeta fert zések

Egyéb, chlamydiák által okozott betegségek (A70-A74)

A70 Chlamydia psittaci fert zés


A71 Trachoma
A74 Chlamydiák által okozott egyéb betegségek

Rickettsiosisok (A75-A79)

A75 Kiütéses tífusz (typhus exanthematicus)


A77 Foltos lázak [kullancs által terjesztett rickettsiosisok]
A78 Q-láz
A79 Egyéb rickettsiosisok

A központi idegrendszer vírusfert zései (A80-A89)

A80 Heveny poliomyelitis


A81 A központi idegrendszer slow-vírus fert zései
A82 Veszettség
A83 Szúnyog által terjesztett vírusos agyvel gyulladás
A84 Kullancs által terjesztett vírusos agyvel gyulladás
A85 Egyéb vírusos agyvel gyulladás m.n.o.
A86 Vírusos agyvel gyulladás k.m.n..
A87 Vírusos agyhártyagyulladás
A88 A központi idegrendszer egyéb vírusfert zései m.n.o.
A89 A központi idegrendszer vírusfert zései k.m.n..

27
Ízeltlábúak által terjesztett vírusos lázak és vírusos vérzéses lázak (A90-A99)

A90 Dengue-láz [klasszikus dengue]


A91 Haemorrhagiás dengue-láz
A92 Egyéb, szúnyog által terjesztett vírusos láz
A93 Egyéb ízeltlábúak által terjesztett vírusos láz, m.n.o.
A94 Ízeltlábúak által terjesztett vírusos láz k.m.n..
A95 Sárgaláz
A96 Arenavirus haemorrhagiás láz
A98 Egyéb vírusos haemorrhagiás lázak
A99 Vírusos haemorrhagiás láz k.m.n..

A b r és a nyálkahártya elváltozásával járó virusfert zések (B00-B09)

B00 Herpeszvírus [Herpes simplex] fert zések


B01 Bárányhiml
B02 Övsömör [herpes zoster]
B03 Himl (variola vera)
B04 Majomhiml
B05 Kanyaró
B06 Rózsahiml (rubeola)
B07 Vírusos szemölcsök
B08 A b r és a nyálkahártya lézióival járó egyéb virusfert zések m.n.o.
B09 A b r és nyálkahártya elváltozásaival járó vírusfert zés k.m.n..

Vírusos májgyulladás (hepatitis virosa) (B15-B19)

B15 Heveny májgyulladás A


B16 Heveny májgyulladás B
B17 Egyéb vírusos heveny májgyulladás
B18 Idült vírusos májgyulladás
B19 Vírushepatitis k.m.n..

Humán immunodeficiencia vírus [HIV] betegség (B20-B24)

B20 Fert z és parazitás betegségeket eredményez HIV-betegség


B21 Rosszindulatú daganatokat eredményez HIV-betegség
B22 Egyéb meghatározott betegségeket eredményez HIV-betegség
B23 Egyéb állapotokat eredményez HIV-betegség
B24 HIV-betegség k.m.n.

Egyéb virusbetegségek (B25-B34)

B25 Cytomegalia-virus betegség


B26 Parotitis epidemica (mumpsz)
B27 Mononucleosis infectiosa
B30 Vírusos köt hártya-gyulladás
B33 Egyéb vírusos betegségek m.n.o.
B34 Nem meghatározott lokalizációjú vírusfert zés

Mycosisok (B35-B49)

B35 Dermatophytosis

28
B36 Egyéb felületes mycosisok
B37 Candidiasis
B38 Coccidioidomycosis
B39 Histoplasmosis
B40 Blastomycosis
B41 Paracoccidioidomycosis
B42 Sporotrichosis
B43 Chromomycosis és phaeomycoticus tályog
B44 Aspergillosis
B45 Cryptococcosis
B46 Zygomycosis
B47 Mycetoma
B48 Egyéb mycosisok m.n.o.
B49 Mycosis k.m.n..

Protozoonok által okozott betegségek (B50-B64)

B50 Plasmodium falciparum malária


B51 Plasmodium vivax malária
B52 Plasmodium malariae malária
B53 Egyéb, parazitológiai vizsgálattal igazolt malária
B54 Malária k.m.n..
B55 Leishmaniasis
B56 Afrikai trypanosomiasis
B54 Chagas-betegség
B58 Toxoplasmosis
B59 Pneumocystosis
B60 Egyéb protozoon betegségek m.n.o.
B64 Protozoon betegség k.m.n..

Helminthiasisok (B65-B83)

B65 Shistosomiasis [bilharziasis]


B66 Egyéb mételyfert zések
B67 Echinococcosis
B68 Taeniasis
B69 Cysticercosis
B70 Diphyllobotriasis és sparganosis
B71 Egyéb cestoda-fert zések
B72 Dracunculiasis
B73 Onchocerciasis
B74 Filariasis
B75 Trichinellosis
B76 Horogféreg-betegség
B77 Ascariasis
B78 Strongyloidosis
B79 Trichuriasis
B80 Enterobiasis
B81 Egyéb bél-helminthiasisok m.n.o.
B82 Bélparasitosis k.m.n..
B83 Egyéb helminthiasisok

Pediculosis, ascariasis és egyéb infesztációk (B85-B89)

B85 Tetvesség és lapostetvesség


B86 Rühesség (scabies)
B87 Légylárva okozta fert zések (myiasis)
B88 Egyéb infesztációk

29
B89 Parazita betegség k.m.n..

A fert z és él sdiek okozta betegségek következményei (B90-B94)

B90 A güm kór következményei


B91 A gyermekbénulás következményei
B92 A lepra következményei
B94 Egyéb és k.m.n. fert zések és él sdiek által okozott betegségek következményei

Baktériumok, vírusok és egyéb fert z ágensek (B95-B97)

B95 A streptococcus és staphylococcus, mint egyéb f csoportokba tartozó betegségek


kiváltó okai
B96 Egyéb bakteriális ágensek, mint az egyéb f csoportokba sorolt betegségek kiváltó okai
B97 Vírusok, mint az egyéb f csoportokba tartozó betegségek kiváltó okai

Egyéb fert z betegségek (B99)

B99 Egyéb és k.m.n. fert z betegségek

II. F CSOPORT
DAGANATOK
(C00-D48)

Rosszindulatú daganatok (C00-C97)

Az ajak, szájüreg és garat rosszindulatú daganatai (C00-C14)

C00 Az ajak rosszindulatú daganata


C01 A nyelvgyök rosszindulatú daganata
C02 A nyelv egyéb és nem meghatározott részeinek rosszindulatú daganata
C03 A fogíny rosszindulatú daganata
C04 A szájfenék rosszindulatú daganata
C05 A szájpad rosszindulatú daganata
C06 A száj egyéb és nem meghatározott részeinek rosszindulatú daganata
C07 A parotis rosszindulatú daganata
C08 Egyéb és nem meghatározott nagyobb nyálmirigyek rosszindulatú daganata
C09 A mandula rosszindulatú daganata
C10 A szájgarat rosszindulatú daganata
C11 Az orrgarat rosszindulatú daganata
C12 A sinus pyriformis rosszindulatú daganata
C13 A hypopharynx rosszindulatú daganata
C14 Rosszindulatú daganat az ajak, a szájüreg, a garat egyéb és rosszul meghatározott
részein

Az emészt szervek rosszindulatú daganatai (C15-C26)

C15 A nyel cs rosszindulatú daganata


C16 A gyomor rosszindulatú daganata
C17 A vékonybél rosszindulatú daganata
C18 A vastagbél rosszindulatú daganata
C19 A szigmabél-végbél határ rosszindulatú daganata
C20 A végbél rosszindulatú daganata

30
C21 A végbélnyílás és anus-csatorna rosszindulatú daganata
C22 A máj és intrahepaticus epeutak rosszindulatú daganata
C23 Az epehólyag rosszindulatú daganata
C24 Az epeutak egyéb és nem meghatározott részeinek rosszindulatú daganata
C25 A hasnyálmirigy rosszindulatú daganata
C26 Egyéb és rosszul meghatározott emészt szervek rosszindulatú daganata

A légz és intrathoracalis szervek rosszindulatú daganatai (C30-C39)

C30 Az orrüreg és a középfül rosszindulatú daganata


C31 A melléküregek rosszindulatú daganatai
C32 A gége rosszindulatú daganata
C33 A légcs rosszindulatú daganata
C34 A hörg és tüd rosszindulatú daganata
C37 A csecsem mirigy rosszindulatú daganata
C38 A szív, a gátor és a mellhártya rosszindulatú daganata
C39 A légz szervek és a mellüregi szervek egyéb és rosszul meghatározott lokalizációjú
rosszindulatú daganatai

A csont és izületi porc rosszindulatú daganatai (C40-C41)

C40 A végtagok csontjának és izületi porcának rosszindulatú daganata


C41 Egyéb és nem meghatározott elhelyezkedés csont és izületi porc rosszindulatú
daganata

Melanoma és a b r egyéb rosszindulatú daganatai (C43-C44)

C43 A b r rosszindulatú melanomája


C44 A b r egyéb rosszindulatú daganata

A mesothelialis és lágyszövetek rosszindulatú daganatai (C45-C49)

C45 Mesothelioma
C46 Kaposi-sarcoma
C47 A perifériás idegek és az autonom idegrendszer rosszindulatú daganata
C48 Hashártya és retroperitoneum rosszindulatú daganata
C49 Egyéb köt szövet és lágyrészek rosszindulatú daganata

Az eml rosszindulatú daganata (C50)

C50 Az eml rosszindulatú daganata

A n i nemi szervek rosszindulatú daganatai (C51-C58)

C51 A szeméremtest rosszindulatú daganata


C52 A hüvely rosszindulatú daganata
C53 A méhnyak rosszindulatú daganata
C54 A méhtest rosszindulatú daganata
C55 A méh nem meghatározott részének rosszindulatú daganata
C56 A petefészek rosszindulatú daganata
C57 A n i nemi szervek egyéb, nem meghatározott részének rosszindulatú daganata
C58 A méhlepény rosszindulatú daganata

A férfi nemi szervek rosszindulatú daganatai (C60-C63)

31
C60 A hímvessz rosszindulatú daganata
C61 A prostata rosszindulatú daganata
C62 A here rosszindulatú daganata
C63 Egyéb és nem meghatározott férfi nemi szervek rosszindulatú daganata

A húgyrendszer rosszindulatú daganatai (C64-C68)

C64 A vese rosszindulatú daganata, kivéve a vesemedencét


C65 A vesemedence rosszindulatú daganata
C66 A húgyvezetéki rosszindulatú daganata
C67 A húgyhólyag rosszindulatú daganata
C68 Egyéb és nem meghatározott húgyszervek rosszindulatú daganata

A szem, agy és központi idegrendszer egyéb részeinek rosszindulatú daganatai (C69-C72)

C69 A szem és függelékei rosszindulatú daganata


C70 Az agyburkok rosszindulatú daganata
C71 Az agy rosszindulatú daganata
C72 A gerinvel , az agyidegek és a központi idegrendszer egyéb részeinek rosszindulatú
daganata

A pajzsmirigy és egyéb endokrin mirigyek rosszindulatú daganatai (C73-C75)

C73 A pajzsmirigy rosszindulatú daganata


C74 A mellékvese rosszindulatú daganata
C75 Egyéb endokrin mirigyek és járulékos szövetek rosszindulatú daganata

Rosszul meghatározott, másodlagos és nem meghatározott lokalizációjú rosszindulatú


daganatok (C76-C80)

C76 Egyéb rosszul meghatározott lokalizációk rosszindulatú daganata


C77 A nyirokcsomók másodlagos és nem meghatározott rosszindulatú daganata
C78 A légz szervek és emészt szervek másodlagos rosszindulatú daganata
C79 Egyéb lokalizációk másodlagos rosszindulatú daganata
C80 Rosszindulatú daganat a lokalizáció meghatározása nélkül

A nyirok- és vérképz szervek és rokon szövetek rosszindulatú daganatai (C81-C96)

C81 Hodgkin-kór
C82 Follicularis [nodularis] non-Hodgkin lymphoma
C83 Diffúz non-Hodgkin lymphoma
C84 Perifériás és cutan T-sejtes lymphomák
C85 A non-Hodgkin lymphoma egyéb és k.m.n..tipusai
C88 Rosszindulatú immunoproliferativ betegségek
C90 Myeloma multiplex és plasmasejtes rosszindulatú daganatok
C91 Lymphoid leukaemia
C92 Myeloid leukaemia
C93 Monocytás leukaemia
C94 Egyéb meghatározott sejttípusú leukaemia
C95 Meghatározatlan sejttípusú leukaemia
C96 A nyirok-, a vérképz - és kapcsolódó szövetek egyéb és meghatározatlan rosszindulatú
daganata

Független (els dleges) többszörös lokalizációjú rosszindulatú daganatok (C97)

32
C97 Független többszörös lokalizációk (els dleges) rosszindulatú daganata

In situ daganatok (D00-D09)

D00 A szájüreg, a nyel cs és a gyomor in situ carcinomája


D01 Egyéb és nem meghatározott emészt szervek in situ carcinomája
D02 A középfül és a légz rendszer in situ carcinomája
D03 Melanoma in situ
D04 A b r in situ rákja
D05 Az eml in situ carcinomája
D06 A méhnyak in situ carcinomája
D07 Egyéb megnevezett, valamint meghatározatlan nemi szervek in situ carcinomája
D09 Egyéb meghatározott és k.m.n. lokalizációju in situ carcinoma

Jóindulatú daganatok (D10-D36)

D10 A száj és a garat jóindulatú daganata


D11 A nagy nyálmirigyek jóindulatú daganata
D12 A vastagbél, a végbél, a végbélnyílás és anus-csatorna jóindulatú daganata
D13 Az emészt rendszer egyéb és rosszul meghatározott részének jóindulatú daganata
D14 A középfül és légz szervek jóindulatú daganata
D15 Egyéb és meghatározatlan mellüregi szervek jóindulatú daganata
D16 A csont és izületi porc jóindulatú daganata
D17 Jóindulatú zsírdaganatok
D18 Haemangioma lés lymphangioma bármely lokalizációban
D19 A mesothelialis szövet jóindulatú daganata
D20 A peritoneum és retroperitoneum lágyszövetének jóindulatú daganata
D21 A köt szövet és lágyszövet egyéb jóindulatú daganatai
D22 Festéksejtes naevusok
D23 A b r egyéb jóindulatú daganatai
D24 Az eml jóindulatú daganata
D25 A méh simaizom-daganata
D26 A méh egyéb jóindulatú daganata
D27 A petefészek jóindulatú daganata
D28 A n i nemi szervek egyéb és k.m.n. jóindulatú daganata
D29 A férfi nemi szervek jóindulatú daganata
D30 A húgyszervek jóindulatú daganata
D31 A szem és függelékei jóindulatú daganata
D32 Az agy- és gerincburkok jóindulatú daganata
D33 Az agy és központi idegrendszer egyéb részeinek jóindulatú daganata
D34 A pajzsmirigy jóindulatú daganata
D35 Egyéb meghatározott és meghatározatlan endokrin mirigy jóindulatú daganatai
D36 Egyéb meghatározott és meghatározatlan lokalizációjú daganatok

Bizonytalan vagy ismeretlen viselkedés daganatok (D37-D48)

D37 A szájüreg és az emészt szervek bizonytalan és ismeretlen viselkedés daganata


D38 A középfül, a légz - és mellkasi szervek bizonytalan és ismeretlen viselkedés
daganata
D39 A n i nemi szervek bizonytalan és ismeretlen viselkedés daganata
D40 A férfi nemi szervek bizonytalan és ismeretlen viselkedés daganata
D41 A húgyszervek bizonytalan és ismeretlen viselkedés daganata
D42 Az agyburkok bizonytalan és ismeretlen viselkedés daganata
D43 Az agy és központi idegrendszer bizonytalan és ismeretlen viselkedés daganata
D44 Az endokrin mirigyek bizonytalan és ismeretlen viselkedés daganata
D45 Polycythaemia vera

33
D46 Myelodysplasiás szindrómák
D47 A nyirok-, vérképz - és kapcsolt szövetek bizonytalan és ismeretlen viselkedés
daganata
D48 Egyéb és k.m.n. lokalizációk bizonytalan és ismeretlen viselkedés daganata

III. F CSOPORT
A VÉR ÉS A VÉRKÉPZ SZERVEK BETEGSÉGEI ÉS AZ IMMUNRENDSZERT ÉRINT
BIZONYOS RENDELLENESSÉGEK
(D58-D89)

Táplálkozási anaemiák (D50-D53)

D50 Vashiányos anaemia


D51 B-12 vitaminhiány anaemia
D52 Folsavhiány anaemia
D53 Egyéb táplálkozási anaemiák

Haemolyticus anaemiák (D55-D59)

D55 Enzim rendellenességek okozta anaemia


D56 Thalassaemia
D57 Sarlósejtes rendellenességek
D58 Egyéb örökletes haemolyticus anaemiák
D59 Szerzett haemolyticus anaemia

Aplasticus és egyéb anaemiák (D60-D64)

D60 Szerzett vörösvérsejt aplasia [erythroblastopenia]


D61 Egyéb aplasticus anaemiák
D62 Akut vérzés utáni anaemia
D63* Anaemia máshova osztályozott krónikus betegségekben
D64 Egyéb anaemiák

Véralvadási defektusok, purpura és egyéb vérzéses állapotok (D65-D69)

D65 Disszeminált intravascularis koaguláció [defibrinációs szindróma]


D66 Örökletes VIII-as faktor hiány
D67 A IX-es aktor örökletes zavarai
D68 Egyéb alvadási zavarok
D69 Purpura és egyéb vérzéses állapotok

A vér és a vérképz szervek egyéb betegségei (D70-D77)

D70 Agranulocytosis
D71 Polymorphonuclearis neutrophilek funkcionális zavarai
D72 Fehérvérsejtek egyéb rendellenességei
D73 A lép betegségei
D74 Methaemoglobinaemia
D75 A vér és a vérképz szervek egyéb betegségei
D76 A lymphoreticularis szöveteket és reticulohistiocyta rendszert érint bizonyos
betegségek
D77* A vér és vérképz szervek egyéb rendellenességei máshova osztályozott
betegségekben

34
Az immunmechanizmust érint bizonyos rendellenességek (D80-D89)

D80 Immunhiány f ként antitest defektusokkal


D81 Kevert immunhiányok
D82 Immunhiány egyéb jelent s defektusokhoz társulva
D83 Közönséges kevert immunhiány
D84 Egyéb immunhiányok
D86 Sarcoidosis
D89 Az immunrendszert érint egyéb rendellenességek m.n.o.

IV. F CSOPORT
ENDOKRIN, TÁPLÁLKOZÁSI ÉS ANYAGCSERE BETEGSÉGEK
(E00-E90)

A pajzsmirigy rendellenességei (E00-E07)

E00 Veleszületett jódhiány tünetegyüttes


E01 Jódhiánnyal összefügg pajzsmirigy rendellenességek és rokon állapotok
E02 Szubklinikai jódhiány-hypothyreosis
E03 Egyéb hypothyreosis
E04 Egyéb nem-toxikus golyva
E05 Thyreotoxicosis [hyperthyreosis]
E06 Pajzsmirigy gyulladás
E07 A pajzsmirigy egyéb betegségei

Diabetes mellitus (E10-E14)

E10 Inzulin dependens cukorbetegség


E11 Nem inzulin dependens cukorbetegség
E12 Malnutritiohoz társuló cukorbetegség
E13 Egyéb megjelölt cukorbaj
E14 Cukorbetegség k.m.n..

A cukoranyagcsere szabályozás és hasnyálmirigy bels elválasztás egyéb


rendellenességei (E15-E16)

E15 Nem-diabeteses hypoglycaemiás coma


E16 A hasnyálmirigy bels elválasztású m ködésének egyéb zavarai

Egyéb endokrin mirigyek rendellenességei (E20-E35)

E20 Hypoparathyreosis
E21 A mellékpajzsmirigy túlm ködése és egyéb betegségei
E22 Az agyalapi mirigy túlm ködése
E23 Az agyalapi mirigy csökkent m ködése és egyéb rendellenességei
E24 Cushing-szindróma
E25 Adrenogenitalis szindrómák
E26 Hyperaldosteronismus
E27 A mellékvese egyéb betegségei
E28 A petefészek m ködési zavarai
E29 A here m ködészavarai
E30 A nemi érés zavarai m.n.o.

35
E31 Több endokrin szerv kóros m ködése
E32 A csecsem mirigy betegségei
E33 Egyéb endokrin rendellenességek
E35* A bels elválasztású mirigyek zavarai máshova osztályozott betegségekben

Malnutritio (E40-E46)

E40 Kwashiorkor
E41 Táplálkozási marasmus
E42 Marasmussal társuló kwashiorkor
E43 Súlyos fehérje- és energiahiányos alultápláltság k.m.n..
E44 Enyhe és közepes fehérje-energia hiányos alultápláltság
E45 Fejl dés visszamaradás fehérje- és energiahiányos alultápláltság miatt
E46 Fehérje- és energiahiányos alultápláltság k.m.n..

Egyéb táplálkozási hiánybetegségek (E50-E64)

E50 A-vitamin hiány


E51 Thiamin hiány
E52 Niacin hiány [pellagra]
E53 Egyéb B-vitaminok hiánya
E54 Ascorbinsav hiány
E55 D-vitamin hiány
E56 Egyéb vitaminhiányok
E58 Táplálkozási calcium-hiány
E59 Táplálkozási szelén-hiány
E60 Táplálkozási cink-hiány
E61 Egyéb nyomelemek hiánya
E63 Egyéb táplálkozási hiányállapotok
E64 Az alultápláltság és egyéb táplálkozási hiányállapotok következményei

Obesitas és egyéb túltápláltság (E65-E68)

E65 Helyi zsírlerakódás


E66 Elhízás
E67 Egyéb túltápláltság
E68 A túltápláltság következményei

Anyagcsere rendellenességek (E70-E90)

E70 Az aromás aminosavak anyagcseréjének zavarai


E71 Az oldalláncos aminosavak és zsírsavak anyagcseréjének rendellenességei
E72 Az aminosav anyagcsere egyéb rendellenességei
E73 Laktóz intolerancia
E74 A szénhidrát anyagcsere egyéb rendellenességei
E75 A sphingolipid anyagcsere rendellenességei és a zsírtárolás egyéb betegségei
E76 A glycosaminoglycan anyagcsere rendellenességei
E77 A glycoprotein anyagcsere rendellenességei
E78 A lipoprotein anyagcsere rendellenességei és egyéb lipidaemiák
E79 A purin és pirimidin anyagcsere rendellenességei
E80 A porphyrin és bilirubin anyagcsere zavarai
E83 Az ásványi anyagcsere zavarai
E84 Fibrosis cystica
E85 Amyloidosis
E86 A testnedvek csökkenése, volumenhiány
E87 A folyadék- és elektrolit-háztartás, valamint a savbázis egyensúly egyéb zavarai
E88 Egyéb anyagcsere rendellenességek

36
E89 Beavatkozás utáni endokrin és anyagcsere betegségek m.n.o.
E90* Táplálkozási és anyagcsere zavarok máshova osztályozott betegségekben

V. F CSOPORT
MENTÁLIS- ÉS VISELKEDÉSZAVAROK
(F00-F99)

Organikus és szimptómatikus mentális zavarok (F00-F09)

F00* Dementia Alzheimer-betegségben


F01 Vascularis dementia
F02* Dementia egyéb, máshova osztályozott betegségekben
F03 Nem meghatározott dementia
F04 Organikus amnesztikus szindróma, amelyet alkohol vagy más pszihoaktiv szer okozott
F05 Delirium, amelyet nem alkohol vagy más pszihoaktiv szer okozott
F06 Egyéb mentális rendellenességek, amelyeket agyi károsodás és diszfunkció vagy testi
megbetegedés okozott
F07 Agyi betegség, károsodás és diszfunkció által okozott személyiség- és
viselkedészavarok
F09 Nem meghatározott organikus vagy szimptomatikus mentális rendellenesség

Pszihoaktiv szer használata által okozott mentális és viselkedészavarok (F10-F19)

F10 Alkohol okozta mentális- és viselkedészavarok


F11 Opiátok használata okozta mentális- és viselkedészavarok
F12 Cannabis és származékai okozta mentális- és viselkedészavarok
F13 Nyugtatók és altatók használata okozta mentális- és viselkedészavarok
F14 Kokain használata által okozott mentális- és viselkedészavarok
F15 Egyéb stimulánsok használata által okozott mentális- és viselkedészavarok, beleértve a
koffeint
F16 Hallucinogének használata által okozott mentális- és viselkedészavarok
F17 Dohányzás okozta mentális- és viselkedészavarok
F18 Illékony oldószerek okozta mentális- és viselkedészavarok
F19 Többféle drog és egyéb pszihoaktiv anyagok használata okozta mentális- és
viselkedészavarok

Schizophrenia, schizotypiás és paranoid (delusiv) rendellenességek (F20-F29)

F20 Schizophrenia
F21 Schizotypiás rendellenességek
F22 Perzisztens delusionalis rendellenességek
F23 Akut és átmeneti pszihotikus rendellenességek
F24 Indukált delusionalis rendellenességek
F25 Schizoaffektiv rendellenességek
F28 Egyéb nem organikus pszihotikus rendellenességek
F29 Nem organikus pszihózis k.m.n..

Hangulatzavarok [affektiv rendellenességek] (F30-F39)

F30 Mániás epizód


F31 Bipoláris affektiv zavar
F32 Depressziós epizód
F33 Ismétl d depressziós rendellenesség
F34 Perzisztáló hangulati [affektiv] rendellenességek

37
F38 Egyéb hangulati [affektiv] rendellenességek
F39 Nem meghatározott hangulati [affektiv] rendellenességek

Neurotikus, stresszhez társuló és szomatoform rendellenességek (F40-F48)

F40 Fóbiás szorongásos rendellenességek


F41 Egyéb szorongásos rendellenességek
F42 Obszesszív-kompulziv rendellenesség
F43 Súlyos stressz által kiváltott reakció és alkalmazkodási rendellenességek
F44 Disszociativ [konverziós] rendellenességek
F45 Szomatoform rendellenességek
F48 Egyéb neurotikus rendellenességek

Viselkedészavar-szindrómák, fiziológiai zavarokkal és fizikai tényez kkel társulva (F50-


F59)

F50 Evési zavarok


F51 Nem organikus alvási rendellenességek
F52 Szexuális diszfunkció, amelyet nem szervi rendellenesség vagy betegség okozott
F53 Mentális és viselkedészavarok a gyermekágyhoz társulva, m.n.o.
F54 Pszihológiai tényez k és viselkedésformák, amelyek máshova osztályozott
rendellenességekhez vagy betegségekhez társulnak
F55 Dependenciát nem okozó anyagok abúzusa
F59 Nem meghatározott magatartási szindrómák, amelyek fiziológiai zavarokkal és fizikai
faktorokkal társulnak

A feln tt személyiség és viselkedés rendellenességei (F60-F69)

F60 Specifikus személyiségi rendellenességek


F61 Kevert és egyéb személyiségzavarok
F62 Tartós személyiség-változások, melyek nem tulajdonithatók agyi károsodásnak vagy
betegségnek
F63 Szokási és impulzus rendellenességek
F64 A nemi identitás zavarai
F65 A szexuális preferencia rendellenességei
F66 A szexuális fejl déshez és orientációhoz társuló pszihológiai és viselkedési
rendellenességek
F68 A feln tt személyiség és viselkedés egyéb rendellenességei
F69 A feln tt személyiség és viselkedés k.m.n. rendellenességei

Mentális retardáció (F70-F79)

F70 Enyhe mentális retardáció


F71 Közepes mentális retardáció
F72 Súlyos mentális retardáció
F73 Igen súlyos mentális retardáció
F78 Egyéb mentális retardáció
F79 Mentális retardáció k.m.n..

A pszihés fejl dés rendellenességei (F80-F89)

F80 A beszéd és a beszédnyelv specifikus fejl dési rendellenességei


F81 Az iskolai teljesítmény specifikus fejl dési rendellenességei
F82 A motoros funkció specifikus fejl dési rendellenességei
F83 Kevert specifikus fejl dési zavarok

38
F84 Pervaziv fejl dési zavarok
F88 A pszihológiai fejl dés egyéb rendellenességei
F89 A pszihológiai fejl dés rendellenessége k.m.n..

Viselkedési és emocionális rendellenességek, rendszerint gyermek- vagy serdül kori


kezdettel (F90-F98)

F90 Hiperkinetikus zavarok


F91 Magatartási zavarok
F92 Kevert magatartási és emocionális zavarok
F93 Jellegzetesen gyermekkorban kezd d emocionális zavarok
F94 A szocializáció jellegzetesen gyermek- és serdül korban kezd d zavarai
F95 Tic
F98 Egyéb, rendszerint gyermek- és serdül korban kezd d viselkedési és emocionális
rendellenességek

Nem meghatározott mentális rendellenesség (F99)

F99 Másként nem meghatározott mentális rendellenesség

VI. F CSOPORT
AZ IDEGRENDSZER BETEGSÉGEI
(G00-G99)

A központi idegrendszer gyulladásos betegségei (G00-G09)

G00 Baktériumok okozta agyhártyagyulladás m.n.o.


G01* Agyhártyagyulladás máshova osztályozott bakteriális betegségekben
G02* Agyhártyagyulladás egyéb, máshova osztályozott fert z és parazitás betegségekben
G03 Egyéb, nem meghatározott eredet agyhártyagyulladás
G04 Encephalitis, myelitis és encephalomyelitis
G05* Encephalitis, myelitis és encephalomyelitis máshova osztályozott betegségekben
G06 Koponya ri és gerinccsatornai tályog és granuloma
G07* Intracranialis és intraspinalis tályog és granuloma máshova osztályozott betegségekben
G08 Koponya ri és gerinccsatornai phlebitis és thrombophlebitis
G09 A központi idegrendszer gyulladásos megbetegedéseinek következményei

A központi idegrendszert els dlegesen érint szisztémás sorvadások (G10-G13)

G10 Huntington-kór
G11 Örökl d ataxia
G12 Gerincvel i izomsorvadás és rokon szindrómák
G13* Els dlegesen a központi idegrendszert érint szisztémás sorvadások máshova
osztályozott betegségekben

Extrapyramidalis és mozgási rendellenességek (G20-G26)

G20 Parkinson-kór
G21 Másodlagos parkinsonismus
G22* Parkinsonismus máshova osztályozott betegségekben
G23 A törzsducok egyéb elfajulásos betegségei
G24 Tonuszavar (dystonia)
G25 Egyéb extrapyramidalis és mozgási rendellenességek

39
G26* Extrapyramidalis és mozgási rendellenességek máshova osztályozott betegségekben

Az idegrendszer egyéb degenerativ betegségei (G30-G32)

G30 Alzheimer-kór
G31 A központi idegrendszer egyéb elfajulásos betegségei m.n.o.
G32* Az idegrendszer egyéb degenerativ elváltozásai máshova osztályozott betegségekben

A központi idegrendszer demyelinisatiós betegségei (G35-G37)

G35 Sclerosis multiplex


G36 Egyéb heveny, disszeminált demyelinisatio
G37 A központi idegrendszer egyéb demyelinisatiós megbetegedései

Epizodikus és paroxysmalis rendellenességek (G40-G47)

G40 Epilepszia
G41 Status epilepticus
G43 Migrén
G44 Egyéb fejfájás szindrómák
G45 Átmeneti agyi ischaemiás attakok (TIA) és rokonszindrómák
G46* Agyi érszindrómák cerebrovascularis betegségekben
G47 Alvászavarok

Ideg, ideggyök és plexus rendellenességek (G50-G59)

G50 A n.trigeminus rendellenességei


G51 A n.facialis rendellenességei
G52 Egyéb agyideg betegségek
G53* Agyideg rendellenességek máshova osztályozott betegségekben
G54 Ideg-gyök és- fonat (plexus) rendellenességek
G55* Ideggyök és plexus kompressziók máshova osztályozott betegségekben
G56 Fels végtagi mononeuropathiák
G57 Az alsó végtag mononeuropathiái
G58 Egyéb mononeuropathiák
G59* Mononeuropathia máshova osztályozott betegségekben

Polyneuropathiák és a perifériás idegrendszer egyéb rendellenességei (G60-G64)

G60 Örökletes és idiopathiás idegbántalom


G61 Gyulladásos polyneuropathia
G62 Egyéb polyneuropathiák
G63* Polyneuropathia máshova osztályozott betegségekben
G64 A környéki idegrendszer egyéb megbetegedései

A myoneuralis junkció és az izomzat betegségei (G70-G73)

G70 Myasthenia gravis és egyéb myoneuralis rendellenességek


G71 Els dleges izombetegségek
G72 Egyéb izombántalmak
G73* A myoneuralis junkció és izmok megbetegedései máshova osztályozott betegségekben

Agyi bénulás és egyéb bénulásos szindrómák (G80-G83)

40
G80 Csecsem kori agyi bénulás
G81 Féloldali bénulás (hemiplegia)
G82 Kétoldali alsó végtag bénulás (paraplegia) és tetraplegia
G83 Egyéb bénulásos szindrómák

Az idegrendszer egyéb rendellenességei (G90-G99)

G90 Az autonóm idegrendszer rendellenességei


G91 Vízfej ség (hydrocephalus)
G92 Toxikus encephalopathia
G93 Egyéb agyi megbetegedések
G94* Az agy egyéb rendellenességei máshova osztályozott betegségekben
G95 A gerincvel egyéb megbetegedései
G96 A központi idegrendszer egyéb betegségei
G97 Beavatkozások utáni idegrendszeri rendellenességek m.n.o.
G98 Az idegrendszer m.n.o. egyéb rendellenességei
G99* Az idegrendszer egyéb rendellenességei máshova osztályozott betegségekben

VII. F CSOPORT
A SZEM ÉS FÜGGELÉKEINEK BETEGSÉGEI
(H00-H59)

A szemhéj, könnyszervek és szemgödör betegségei (H00-H06)

H00 Árpa és jégárpa


H01 A szemhéj egyéb gyulladása
H02 A szemhéj egyéb rendellenességei
H03* A szemhéj rendellenességei máshova osztályozott betegségekben
H04 A könnyszervek rendellenességei
H05 A szemgödör rendellenességei
H06* A könnyszerv rendellenességei máshova osztályozott betegségekben

A köt hártya betegségei (H10-H13)

H10 Köt hártyagyulladás


H11 A köt hártya egyéb rendellenességei
H13* A köt hártya rendellenességei máshova osztályozott betegségekben

Az ín-, szaru- és szivárványhártya és a sugártest betegségei (H15-H22)

H15 Az ínhártya rendellenességei


H16 Szaruhártyagyulladás
H17 Szaruhártya hegek és homályok
H18 A szaruhártya egyéb elváltozásai
H19* Az ínhártya és a szaruhártya rendellenességei máshova osztályozott betegségekben
H20 Iridocyclitis
H21 A szivárványhártya és sugártest egyéb rendellenességei
H22* A szivárványhártya és a sugártest rendellenességei máshova osztályozott
betegségekben

A szemlencse betegségei (H25-H28)

41
H25 Öregkori szürkehályog
H26 Egyéb szürkehályog
H27 A lencse egyéb rendellenességei
H28* Szürkehályog és más lencse-rendellenességek máshova osztályozott betegségekben

Az ér és ideghártya betegségei (H30-H36)

H30 Ér- ideghártyagyulladás (choriorotinitis)


H31 Az érhártya egyéb rendellenességei
H32* Chorioretinealis rendellenességek máshova osztályozott betegségekben
H33 Ideghártya leválások és szakadások
H34 Ideghártya ereinek elzáródásai
H35 Ideghártya egyéb betegségei
H36* Ideghártya elváltozások máshova osztályozott betegségekben

Zöldhályog (glaucoma) (H40-H42)

H40 Zöldhályog
H42* Zöldhályog máshova osztályozott betegségekben

Az üvegtest és a szemgolyó betegségei (H43-H45)

H43 Az üvegtest rendellenességei


H44 A szemgolyó rendellenességei
H45* Üvegtest és szemgolyó elváltozások máshova osztályozott betegségekben

A látóideg és a látópályák betegségei (H46-H48)

H46 Látóideg gyulladás


H47 Látóideg és látópálya egyéb rendellenességei
H48* Látóideg és látópálya elváltozások máshova osztályozott betegségekben

A szemizmok, binocularis szemmozgás, az alkalmazkodás és fénytörés betegségei


(H49-H52)

H49 Bénulásos kancsalság


H50 Egyéb kancsalság
H51 A binocularis szemmozgás egyéb rendellenességei
H52 Fénytörési és alkalmazkodási rendellenességek

Látászavarok és vakság (H53-H54)

H53 Látászavarok
H54 Vakság és csökkentlátás

A szem és függelékeinek egyéb rendellenességei (H55-H59)

H55 Nystagmus és egyéb irreguláris szemmozgások


H57 A szem és függelékeinek egyéb rendellenességei
H58* A szem és függelékeinek rendellenességei máshova osztályozott betegségekben
H59 Beavatkozás utáni szem és szemfüggelék rendellenességek m.n.o.

42
VIII. F CSOPORT
A FÜL ÉS A CSECSNYÚLVÁNY MEGBETEGEDÉSEI
(H60-H95)

A küls fül betegségei (H60-H62)

H60 Küls fül-gyulladás


H61 A küls fül egyéb betegségei
H62* Küls fül rendellenességek máshova osztályozott betegségekben

A középfül és a csecsnyúlvány betegségei (H65-H75)

H65 A középfül nem gennyes gyulladásai


H66 Gennyes és k.m.n. középfülgyulladás
H67* Középfülgyulladás máshova osztályozott betegségekben
H68 Az Eustach-kürt gyulladása és elzáródása
H69 Az Eustach-kürt egyéb betegségei
H70 Csecsnyúlvány-gyulladás és azzal összefügg állapotok
H71 A középfül cholesteatomája
H72 A dobhártya átfúródása
H73 A dobhártya egyéb betegségei
H74 A középfül és csecsnyúlvány egyéb betegségei
H75* Egyéb középfül- és csecsnyulvány betegségek máshova osztályozott betegségekben

A bels fül betegségei (H80-H83)

H80 Otosclerosis
H81 A vestibularis m ködés rendellenességei
H82* Szédüléses szindrómák máshova osztályozott betegségekben
H83 A bels fül egyéb betegségei

A fül egyéb betegségei (H90-H95)

H90 Vezetéses típusú és idegi eredet hallásvesztés


H91 Egyéb hallásvesztés
H92 Fülfájás és fülfolyás
H93 A fül egyéb, máshova nem osztályozott betegségei
H94* Egyéb fül-rendellenességek máshova osztályozott betegségekben
H95 A fül és csecsnyúlvány beavatkozás utáni rendellenességei m.n.o.

IX. F CSOPORT
A KERINGÉSI RENDSZER BETEGSÉGEI
(I00-I99)

Heveny reumás láz (I00-I02)

I00 Reumás láz a szív érintettségének említése nélkül


I01 Reumás láz a szív érintettségével
I02 Reumás vitustánc (chorea)

Idült reumás szívbetegségek (I05-I09)

43
I05 A kéthegy billenty reumás betegségei
I06 Az aortabillenty reumás betegségei
I07 A háromhegy billenty reumás betegségei
I08 Többszörös billenty betegségek
I09 Egyéb reumás szívbetegségek

Magas vérnyomás (hypertensiv) betegségek (I10-I15)

I10 Magasvérnyomás-betegség (els dleges)


I11 Hypertensiv szívbetegség
I12 Hypertensiv vesebetegség
I13 Magasvérnyomás eredet szív- és vesebetegség
I15 Másodlagos hypertonia

Ischaemiás szívbetegség (I20-I25)

I20 Angina pectoris


I21 Heveny szívizomelhalás
I22 Ismétl d szívizomelhalás
I23 Heveny szívizomelhalást követ bizonyos egyidej szöv dmények
I24 Egyéb heveny ischaemiás szívbetegségek
I25 Idült ischaemiás szívbetegség

Cor pulmonale és a tüd keringés betegségei (I26-I28)

I26 Tüd embólia


I27 Egyéb tüd eredet szívbetegségek
I28 A tüd erek egyéb betegségei

A szívbetegség egyéb formái (I30-I52)

I30 Heveny szívburokgyulladás


I31 A szívburok egyéb betegségei
I32* Szívburokgyulladás máshova osztályozott betegségekben
I33 Heveny és félheveny szív-belhártyagyulladás
I34 A kéthegy billenty nem reumás betegségei
I35 Az aortabillenty nem reumás betegségei
I36 A háromhegy billenty nem reumás rendellenességei
I37 A pulmonalis billenty rendellenességei
I38 Szívbelhártya-gyulladás, billenty nem meghatározott
I39* Szív-belhártyagyulladás és szívbillenty rendellenességek máshova osztályozott
betegségekben
I40 Heveny szívizomgyulladás
I41* Szívizomgyulladás máshova osztályozott betegségekben
I42 Cardiomyopathia
I43* Cardiomyopathia máshova osztályozott betegségekben
I44 Pitvar-kamrai és bal Tawara-szár-blokk
I45 Egyéb ingervezetési zavarok
I46 Szívmegállás
I47 Paroxysmalis tachycardia
I48 Pitvari fibrillatio és flutter
I49 Egyéb ritmuszavarok
I50 Szívelégtelenség
I51 Szöv dmények és rosszul meghatározott szívbetegségek
I52* Egyéb szívrendellenességek máshova osztályozott betegségekben

44
Cerebrovascularis betegségek (I60-I69)

I60 Pókhálóhártya alatti vérzés


I61 Agyállományi vérzés
I62 Egyéb nem traumás koponya ri vérzés
I63 Agyi infarktus
I64 Szélütés (stroke), nem vérzésnek vagy infarktusnak min sitve
I65 A praecerebralis artériák agyi infarktust nem okozó elzáródása és sz külete
I66 Az agyi artériák agyi infarktust nem okozó elzáródása és sz külete
I67 Egyéb cerebrovascularis betegségek
I69 Cerebrovascularis betegségek következményei

Az artériák, arteriolák és hajszálerek betegségei (I70-I79)

I70 Atherosclerosis
I71 Aorta-aneurysma és dissectio
I72 Egyéb aneurysma
I73 Egyéb perifériás érbetegségek
I74 Artériás embólia és thrombosis
I77 Az artériák és arteriolák egyéb rendellenességei
I78 A hajszálerek betegségei
I79* Az artériák, arteriolák és kapillárisok rendellenességei máshova osztályozott
betegségekben

A viszerek, nyirokerek és nyirokcsomók máshol nem osztályozott betegségei (I80-I89)

I80 Phelebitis és thrombophlebitis


I81 Kapuvéna thrombosis
I82 Egyéb visszeres embólia és thrombosis
I83 Az alsó végtag viszértágulatai
I84 Aranyér (nodus haemorrhoidalis)
I85 Nyel cs varicositas
I86 Egyéb lokalizációjú varicositas
I87 A viszerek egyéb betegségei
I88 Nem specifikus nyirokcsomó-gyulladás
I89 A nyirokerek és nyirokcsomók egyéb nem fert zéses rendellenességei

A keringési rendszer egyéb, nem meghatározott betegségei (I95-I99)

I95 Alacsony vérnyomás


I97 A keringési rendszer beavatkozást követ rendellenességei, m.n.o.
I98* A keringési rendszer egyéb rendellenességei máshova osztályozott betegségekben
I99 A keringési rendszer egyéb és nem meghatározott rendellenességei

X. F CSOPORT
A LÉGZ RENDSZER BETEGSÉGEI
(J00-J99)

Heveny fels légúti fert zések (J00-J06)

J00 Heveny orr-garatgyulladás [megh lés]


J01 Heveny melléküreggyulladás
J02 Heveny garatgyulladás

45
J03 Heveny mandulagyulladás
J04 Heveny gége- és légcs gyulladás
J05 Heveny obtruktiv laryngitis [croup] és epiglottitis
J06 Fels légúti fert zések több és nem meghatározott helyen

Influenza és tüd gyulladás (J10-J18)

J10 Identifikált influenzavirus okozta influenza


J11 Influenza, virus nem identifikált
J12 Vírusos tüd gyulladás m.n.o.
J13 Streptococcus pneumoniae okozta tüd gyulladás
J14 Haemophilus influenzae okozta tüd gyulladás
J15 Bakteriális tüd gyulladás m.n.o.
J16 Egyéb fert z organizmusok okozta tüd gyulladás m.n.o.
J17* Tüd gyulladás máshova osztályozott betegségekben
J18 Tüd gyulladás, kórokozó nem meghatározott

Egyéb heveny alsó légúti fert zések (J20-J22)

J20 Heveny hörghurut


J21 Heveny bronchiolitis
J22 Nem meghatározott alsó légúti fert zés

A fels légutak egyéb betegségei (J30-J39)

J30 Vasomotor és allergiás rhinitis


J31 Idült rhinitis, nasopharyngitis és pharyngitis
J32 Idült melléküreggyulladás
J33 Orrpolypus
J34 Az orr és orr-melléküregek egyéb rendellenességei
J35 A garat és orrmandulák idült betegségei
J36 Mandula körüli tályog
J37 Idült laryngitis és laryngotracheitis
J38 A hangszalagok és gége máshova nem osztályozott betegségei
J39 A fels légutak egyéb betegségei

Idült alsó légúti betegségek (J40-J47)

J40 Bronchitis, nem hevenynek vagy idültnek meghatározva


J41 Egyszer és mucopurulens idült bronchitis
J42 Nem meghatározott idült bronchitis
J43 Emphysema
J44 Egyéb idült obstruktiv tüd betegség
J45 Asztma
J46 Status asthmaticus

Küls tényez k okozta tüd betegségek (J60-J70)

J60 Szénbányászok pneumonoconiosisa


J61 Azbeszt és egyéb ásványi rostok okozta pneumonoconiosis
J62 Kvarctartalmú por okozta pneumonoconiosis
J63 Pneumonoconiosis egyéb szervetlen poroktól
J64 Nem meghatározott pneumonoconiosis
J65 Güm kórral társul pneumonoconiosis
J66 Meghatározott szerves por okozta légúti betegség
J67 Túlérzékenységi pneumonitis szerves portól

46
J68 Légz szervi állapotok vegyszerek, gázok, füstök és g zök belégzését l
J69 Pneumonitis szilárd anyagoktól és folyadékoktól
J70 Légz szervi állapotok egyéb küls ágensekt l

Egyéb légz rendszeri betegségek, amelyek f ként a szövetközi állományt érintik (J80-
J84)

J80 Feln ttkori légzési distress szindróma


J81 Tüd vizeny
J82 Pulmonalis eosinophilia m.n.o.
J84 Egyéb interstitialis tüd betegségek

Az alsó légutak gennyedéses és elhalásos elváltozása (J85-J86)

J85 Tüd - és gátor-tályog


J86 Gennymell

A mellhártya egyéb betegségei (J90-J94)

J90 Mellüregi folyadékképz dés m.n.o.


J91* Mellüregi folyadékképz dés máshol osztályozott állapotokban
J92 Pleuralis callus
J93 Légmell
J94 Egyéb mellüregi állapotok

A légz rendszer egyéb betegségei (J95-J99)

J95 Beavatkozást követ légzési rendellenességek m.n.o.


J96 Légzési elégtelenség m.n.o.
J98 Egyéb légzési rendellenességek
J99* Légzési rendellenességek egyéb máshova osztályozott betegségekben

XI. F CSOPORT
AZ EMÉSZT RENDSZER BETEGSÉGEI
(K00-K93)

A szájüreg, nyálmirígyek és állcsontok betegségei (K00-K14)

K00 A fogfejl dés és áttörés rendellenességei


K01 Retineált és impaktált fogak
K02 Fogszúvasodás
K03 A fog kemény szöveteinek egyéb betegségei
K04 A pulpa és a periapicalis szövetek betegségei
K05 Gingivitis és a periodontium betegségei
K06 A fogíny és a fogatlan állcsontgerinc egyéb betegségei
K07 Dentofacialis rendellenességek [malocclusiót is beleértve]
K08 A fogak és a támasztó szöveteik egyéb rendellenességei
K09 Szájkörüli cysták m.n.o.
K10 Az állcsontok egyéb betegségei
K11 A nyálmirigyek betegségei
K12 Stomatitis és rokon elváltozások
K13 Az ajkak és szájnyálkahártya betegségei
K14 A nyelv betegségei

47
A nyel cs , gyomor és nyombél betegségei (K20-K31)

K20 Nyel cs gyulladás


K21 Gastrooesophagealis reflux
K22 A nyel cs egyéb betegségei
K23* A nyel cs rendellenességei máshova osztályozott betegségekben
K25 Gyomorfekély
K26 Nyombélfekély
K27 Peptikus fekély, nem jelzett helyen
K28 Gastrojejunalis fekély
K29 Gyomor- és nyombélgyulladás
K30 Dyspepsia
K31 A gyomor és nyombél egyéb betegségei

A féregnyúlvány betegségei (K35-K38)

K35 Heveny féregnyúlvány-gyulladás


K36 Egyéb féregnyúlvány-gyulladás
K37 Appendicitis k.m.n..
K38 A féregnyúlvány egyéb betegségei

Sérv (K40-K46)

K40 Lágyéksérv
K41 Combsérv
K42 Köldöksérv
K43 Hasfali sérv
K44 Rekeszsérv
K45 Egyéb hasi sérv
K46 Nem meghatározott hernia abdominalis

Nem fert zéses bél- és vastagbél-gyulladás (K50-K52)

K50 Crohn-betegség [enteritis regionalis]


K51 Colitis ulcerosa
K52 Egyéb nem fert zéses gastroenteritis és colitis

A belek egyéb betegségei (K55-K63)

K55 A vékonybelek vascularis rendellenességei


K56 Bélh dés és bélelzáródás, sérv nélkül
K57 A belek diverticulosisa
K58 Irritábilis bél szindróma
K59 A belek egyéb m ködési rendellenességei
K60 Az analis és rectalis táj fissurái és sipolyai
K61 Az analis és rectalis táj tályogja
K62 A végbél és végbélnyílás egyéb betegségei
K63 A belek egyéb betegségei

A hashártya betegségei (K65-K67)

K65 Hashártyagyulladás
K66 A hashártya egyéb betegségei

48
K67* A hashártya rendellenességei máshova osztályozott betegségekben

A máj betegségei (K70-K77)

K70 Alkoholos májbetegség


K71 Toxikus májbetegség
K72 Májelégtelenség m.n.o.
K73 Idült májgyulladás m.n.o.
K74 Májfibrosis és májzsugorodás
K75 A máj egyéb gyulladásos betegségei
K76 Egyéb májbetegségek
K77* Májrendellenességek máshova osztályozott betegségekben

Az epehólyag, az epeutak és hasnyálmirigy betegségei (K80-K87)

K80 Epekövesség
K81 Epehólyag-gyulladás
K82 Az epehólyag egyéb betegségei
K83 Az epeutak egyéb betegségei
K85 Heveny hasnyálmirigy-gyulladás
K86 A hasnyálmirigy egyéb megbetegedései
K87* Hasnyálmirigy rendellenességek máshova osztályozott betegségekben

Az emészt rendszer egyéb betegségei (K90-K93)

K90 Intestinalis malabsorptio


K91 Beavatkozások utáni emészt rendszeri rendellenességek m.n.o.
K92 Az emészt rendszer egyéb betegségei
K93* Egyéb emészt szervek rendellenességei máshova osztályozott betegségekben

XII. F CSOPORT
A B R ÉS B RALATTI SZÖVET BETEGSÉGEI
(L00-L99)

A b r és b ralatti szövet fert zései (L00-L08)

L00 Staphylococcusos dermolysis szindróma


L01 Ótvar
L02 B r tályog, furunculus, karbunkulus
L03 Cellulitis
L04 Akut nyirokcsomó-gyulladás
L05 Pilonidalis cysta
L08 A b r és b ralatti szövetek egyéb helyi fert zései

Bullózus b rbetegségek (L10-L14)

L10 Pemphigus
L11 Egyéb acantholyticus rendellenességek
L12 Pemphigoid
L13 Egyéb bullózus rendellenességek
L14* Bullózus rendellenességek máshova osztályozott betegségekben

49
B rgyulladás és ekzema (L20-L30)

L20 Atopiás dermatitis


L21 Seborrhoeás dermatitis
L22 Pelenka dermatitis
L23 Allergiás kontakt dermatitis
L24 Irritativ kontakt dermatitis
L25 Nem specifikus kontakt dermatitis
L26 Exfoliativ dermatitis (erythroderma)
L27 Bels leg bevett anyagok okozta dermatitis
L28 Lichen simplex chronicus és prurigo
L29 Pruritus
L30 Egyéb dermatitisek

Papulosquamosus rendellenességek (L40-L45)

L40 Psoriasis
L41 Parapsoriasis
L42 Pityriasis rosea
L43 Lichen ruber planus
L44 Egyéb papulosquamosus rendellenességek
L45* Papulosquamosus rendellenességek máshova osztályozott betegségekben

Urticaria és erythema (L50-L54)

L50 Urticaria
L51 Erythema multiforme
L52 Erythema nodosum
L53 Egyéb erythematosus állapotok
L54* Erythema máshova osztályozott betegségekben

A b r és b ralatti szövet sugárkárosodása (L55-L59)

L55 Napozás okozta dermatitis


L56 Ultraibolya sugárzás okozta egyéb akut b relváltozások
L57 Tartós, nem ionizáló sugárzás okozta b relváltozások
L58 Radiodermatitis
L59 Sugárzással kapcsolatos egyéb b r és subcutan rendellenességek

A b r függelékeinek rendellenességei (L60-L75)

L60 Köröm rendellenességek


L62* Körömrendellenességek máshova osztályozott betegségekben
L63 Alopecia areata
L64 Androgen alopecia
L65 Egyéb, hegesedéssel nem járó sz rzetvesztés
L66 Heges alopecia [hegesedéssel járó sz rzetvesztés]
L67 Hajszin és hajszál anomáliák
L68 Hypertrichosis
L70 Acne
L71 Rosacea
L72 A b r és b ralatti szövet follicularis cystái
L73 Egyéb follicularis rendellenességek
L74 Eccrin verejtékezési rendellenességek
L75 Apokrin verejték-rendellenességek

50
A b r és b ralatti szövet egyéb rendellenességei (L80-L99)

L80 Vitiligo
L81 A b rfestenyzettség egyéb rendellenességei
L82 Seborrhoeás keratosis
L83 Acanthosis nigricans
L84 B rkeményedések és kérgesedések
L85 Egyéb epidermalis megvastagodások
L86* Keratoderma máshova osztályozott betegségekben
L87 Transepidermalis eliminációs rendellenességek
L88 Pyoderma gangraenosum
L89 Decubitus-fekély
L90 A b r sorvadásos rendellenességei
L91 Túltengéses b rrendellenességek
L92 A b r és b ralatti szövet granulomatosus rendellenességei
L93 Lupus erythematosus
L94 Egyéb lokalizált köt szöveti rendellenességek
L95 B rre lokalizált vasculitis, m.n.o.
L97 Az alsó végtag fekélye, m.n.o.
L98 A b r és b ralatti szövet egyéb, m.n.o. rendellenességei
L99* A b r és b ralatti szövet egyéb rendellenességei máshova osztályozott betegségekben

XIII. F CSOPORT
A CSONT-IZOMRENDSZER ÉS KÖT SZÖVET BETEGSÉGEI
(M00-M99)

Arthropathiák (M00-M25)

Fert zéses arthropathiák (M00-M03)

M00 Izületi gyulladás pyogen kórokozók miatt


M01* Izület közvetlen fert zése máshova osztályozott fert z és parazitás betegségekben
M02 Reaktiv arthropathiák
M03* Fert zések utáni és reaktiv arthropathiák máshova osztályozott betegségekben

Gyulladásos polyarthropathiák (M05-M14)

M05 Szeropozitiv rheumatoid arthritis


M06 Egyéb rheumatoid arthritis
M07* Psoriasisos és enteropathiás arthropathiák
M08 Fiatalkori izületi gyulladás
M09* Fiatalkori izületi gyulladás máshova osztályozott betegségekben
M10 Köszvény
M11 Egyéb, kristály okozta arthropathiák
M12 Egyéb specifikus artropathiák
M13 Egyéb izületi gyulladás
M14* Arthropathiák máshova osztályozott betegségekben

Arthrosis (M15-M19)

M15 Polyarthrosis
M16 Coxarthrosis [csíp izületi arthrosis]
M17 Gonarthrosis [térdizületi arthrosis]
M18 Az I.carpometacarpalis izület arthrosisa

51
M19 Egyéb arthrosis

Egyéb izületi betegségek (M20-M25)

M20 A kéz- és lábujjak szerzett torzulásai


M21 A végtagok egyéb szerzett deformitásai
M22 A térdkalács betegségei
M23 A térd bels zavarai
M24 Egyéb meghatározott izületi elváltozások
M25 Egyéb izületi rendellenességek, m.n.o.

Köt szöveti rendszerbetegségek (M30-M36)

M30 Polyarteritis nodosa és rokon állapotok


M31 Egyéb nekrotizáló vasculopathiák
M32 Szisztémás lupus erythematosus
M33 Dermatopolymyositis
M34 Szisztémás sclerosis
M35 A köt szövet egyéb szisztémás érintettsége
M36* A köt szövet szisztémás megbetegedései máshova osztályozott betegségekben

Dorsopathiák (M40-M54)

Deformáló hátgerinc-elváltozások (M40-M43)

M40 Kyphosis és lordosis


M41 Scoliosis
M42 Gerinc osteochondrosis
M43 Egyéb deformáló dorsopathiák

Spondylopathiák (M45-M49)

M45 Spondylosis ankylopoetica


M46 Egyéb gyulladásos gerincbetegségek
M47 Spondylosis
M48 Egyéb gerincbetegségek
M49* Spondylopathiák máshova osztályozott betegségekben

Egyéb dorsopathiák (M50-M54)

M50 A nyaki porckorongok rendellenességei


M51 Egyéb intervertebralis porckorong rendellenességek
M53 Egyéb dorsopathiák m.n.o.
M54 Hát-fájdalom

Lágyrész rendellenességek (M60-M79)

Az izmok rendellenességei (M60-M63)

M60 Myositis
M61 Az izmok meszesedése és csontosodása
M62 Egyéb izomrendellenességek

52
M63* Izomrendellenességek máshova osztályozott betegségekben

A synovium és inak rendellenességei (M65-M68)

M65 Synovitis és tendosynovitis


M66 A synovium és in rupturája
M67 A synovium és az inak egyéb rendellenességei
M68* A synovium és inak rendellenességei máshova osztályozott betegségekben

Egyéb lágyrész-rendellenességek (M70-M79)

M70 Lágyrész-rendellenességek er ltetés vagy nyomás következtében


M71 Egyéb bursopathiák
M72 Fibroblastos rendellenességek
M73* Lágyrész-rendellenességek máshova osztályozott betegségekben
M75 Váll-elváltozások
M76 Az alsó végtag enthesopathiái, kivéve a lábfejet
M77 Egyéb enthesopathiák
M79 Egyéb, m.n.o. lágyrész-rendellenességek

Osteo- és chondropathiák (M80-M94)

A csonts r ség és csontszerkezet rendellenességei (M80-M85)


M80 Osteoporosis pathologiás töréssel
M81 Osteoporosis pathologiás csonttörés nélkül
M82* Osteoporosis máshova osztályozott betegségekben
M83 Feln ttkori csontlágyulás
M84 A csontfolytonosság rendellenességei
M85 A csonts r ség és szerkezet egyéb rendellenességei

Egyéb osteopathiák (M86-M90)

M86 Csontvel gyulladás


M87 Csontelhalás
M88 A csontok Paget-kórja [osteitis deformans]
M89 Egyéb csontrendellenességek
M90* Osteopathiák máshova osztályozott betegségekben

Chondropathiák (M91-M94)

M91 A csip és medence juvenilis osteochondrosisa


M92 Egyéb fiatalkori osteochondrosis
M93 Egyéb osteochondropathiák
M94 A porc egyéb rendellenességei

A csont-izomrendszer és köt szövet egyéb rendellenességei (M95-M99)

M95 A csont-izomrendszer és a köt szövet egyéb szerzett deformitásai


M96 Beavatkozás utáni csont-izomrendszeri deformitások m.n.o.
M99 Biomechanikai károsodások m.n.o.

53
XIV. F CSOPORT
AZ UROGENITALIS RENDSZER MEGBETEGEDÉSEI
(N00-N99)

Glomerularis betegségek (N00-N08)

N00 Akut nephritis szindróma


N01 Gyors progressziójú nephritis szindróma
N02 Ismétl d és perzisztáló haematuria
N03 Krónikus nephritis szindróma
N04 Nephrosis szindróma
N05 Nem meghatározott nephritis szindróma
N06 Izolált fehérjevizelés meghatározott morfológiai elváltozással
N07 Hereditaer nephropathia m.n.o.
N08* Glomerularis rendellenességek máshova osztályozott betegségekben

Renalis tubulo-interstitialis betegségek (N10-N16)

N10 Akut tubulo-interstitialis nephritis


N11 Krónikus tubulo-interstitialis nephritis
N12 Tubulo-interstitialis nephritis, akutnak vagy krónikusnak nem meghatározva
N13 Obstruktiv és reflux uropathia
N14 Gyógyszer- és nehézfém-indulkált tubulo-interstitialis és tubularis állapotok
N15 Egyéb tubulo-interstitialis betegségek
N16* Renalis tubulo-interstitialis rendellenességek máshova osztályozott betegségekben

Veseelégtelenség (N17-N19)

N17 Heveny veseelégtelenség


N18 Krónikus veseelégtelenség

Urolithiasis (N20-N23)

N20 Vese- és uréterk


N21 Az alsó húgyutak kövessége
N22* K a húgyutakban máshova osztályozott betegségekben
N23 Vesekólika k.m.n..

A vese és ureter egyéb rendellenességei (N25-N29)

N25 A renalis tubularis funkció károsodása okozta rendellenességek


N26 Vesezsugorodás k.m.n..
N27 Ismeretlen okú kis vese
N28 A vese és uréter egyéb rendellenességei, m.n.o.
N29* A vese és uréter egyéb rendellenességei máshova osztályozott betegségekben

A húgyrendszer egyéb betegségei (N30-N39)

N30 Cystitis acuta


N31 A húgyhólyag m.n.o. neuromuscularis dysfunctiója
N32 A húgyhólyag egyéb rendellenességei
N33* Húgyhólyag rendellenességek máshova osztályozott betegségekben
N34 Húgycs gyulladás és urethra szindróma

54
N35 Húgycs sz kület
N36 A húgycs egyéb rendellenességei
N37* Húgycs rendellenességek máshova osztályozott betegségekben
N39 A húgyrendszer egyéb rendellenességei

A férfi nemi szervek betegségei (N40-N51)

N40 Prostata túltengés


N41 A prostata gyulladásos betegségei
N42 A prostata egyéb rendellenességei
N43 Hydrocele és spermatocele
N44 Herecsavarodás
N45 Orchitis és epididymitis
M46 Férfi medd ség
M47 Fitymatúltengés, phimosis és paraphimosis
N48 A hímvessz egyéb rendellenességei
N49 A férfi nemi szervek gyulladásos rendellenességei m.n.o.
N50 A férfi nemi szervek egyéb rendellenességei
N51* A férfi nemi szervek rendellenességei máshova osztályozott betegségekben

Az eml rendellenességei (N60-N64)

N60 Jóindulatú eml dysplasia


N61 Eml gyulladásos rendellenességei
N62 Eml hypertophia
N63 Eml ben lév meghatározatlan képlet
N64 Az eml egyéb rendellenességei

A n i medencei szervek gyulladásos betegségei (N70-N77)

N70 Méhkürt és petefészek gyulladás


N71 Méhgyulladás, a méhnyak kivételével
N72 A méhnyak gyulladásos betegsége
N73 A n i kismedence egyéb gyulladásos betegségei
N74* A n i kismedence gyulladásos betegségei máshova osztályozott betegségekben
N75 A Bartholin-mirígy betegségei
N76 A hüvely és szeméremtest egyéb gyulladása
N77* A hüvely és szeméremtest kifekélyesedése és gyulladása máshova osztályozott
betegségekben

A n i nemi szervek nem-gyulladásos rendellenességei (N80-N98)

N80 Endometriosis
N81 A n i nemi szervek , prolpsusa
N82 A n i nemi szerveket érint sipolyok
N83 A petefészek, méhkürt és a széles méhszalag nem-gyulladásos rendellenességei
N84 A n i nemi szervek polypusa
N85 A méh egyéb, nem-gyulladásos rendellenességei, a méhnyak kivételével
N86 A méhnyak erosioja és ectropionja
N87 Dysplasia cervicis uteri
N88 A méhnyak egyéb, nem-gyulladásos rendellenességei
N89 A hüvely egyéb, nem-gyulladásos rendellenességei
N90 A szeméremtest és gát egyéb, nem-gyulladásos rendellenességei
N91 Hiányzó, csekély és ritka havivérzés
N92 Excesszív, gyakori, szabálytalan havivérzés
N93 Egyéb rendellenes méh- és hüvelyvérzés
N94 A n i nemi szervekkel és havivérzéssel kapcsolatos fájdalom és egyéb állapotok

55
N95 Menopausalis és egyéb, perimenopausalis rendellenességek
N96 Habitualis vetél
N97 N i infertilitás
N98 Mesterséges megtermékenyítéshez társuló szöv dmények

A húgy- ivar-rendszer egyéb rendellenességei (N99)

N99 Az urogenitalis rendszer beavatkozást követ rendellenességei, m.n.o.

XV. F CSOPORT
TERHESSÉG, SZÜLÉS ÉS A GYERMEKÁGY
(O00-O99)

Abortusszal végz d terhesség (O00-O08))

O00 Méhenkívüli terhesség


O01 Üszögterhesség
O02 A fogamzás egyéb rendellenes termékei
O03 Spontán vetélés
O05 Vetélés egyéb okból
O06 Vetélés k.m.n..
O07 Sikertelenül megkísérelt terhességmegszakitás
O08 Vetélést, méhenkivüli és üszögterhességet követ szöv dmények

Oedema, proteinuria és magasvérnyomás terhességben, szülés alatt és a gyermekágy


folyamán (O10-O16)

O10 A terhességet, szülést és gyermekágyat komplikáló, a terhesség el tt is fennálló


magasvérnyomás
O11 Terhesség el tt ismert magasvérnyomás, rárakódott fehérjevizeléssel
O12 Terhességi vizeny és fehérjevizelés, magasvérnyomás nélkül
O13 Terhességi magasvérnyomás, a szignifikáns fehérjevizelés nélkül
O14 Terhességi magasvérnyomás, a szignifikáns fehérjevizeléssel
O15 Eclampsia
O16 Anyai magasvérnyomás k.m.n.

Egyéb, f ként a terhességgel kapcsolatos anyai rendellenességek (O20-O29)

O20 Vérzés a terhesség els 3 hónapjában


O21 Terhességi excesszív hányás
O22 Vénás szöv dmények terhesség alatt
O23 Az urogenitalis rendszer fert zései terhességben
O24 Cukorbetegség terhességben
O25 Hiányos táplálkozás terhességben
O26 Veszélyeztetett terhesség korábban fennálló állapotok miatt
O28 Antenatalis sz rés során felfedezett kóros leletek
O29 Anaesthesiologiai szöv dmények a terhesség folyamán

A terhes gondozása a magzat, az amniális r és a szüléssel kapcsolatos lehetséges


problémák miatt (O30-O48)

O30 Többes terhesség


O31 Többes terhességgel összefügg szöv dmények

56
O32 Veszélyeztetett terhesség ismert vagy gyanított rendellenes fekvése miatt
O33 Veszélyeztetett terhesség ismert vagy gyanított téraránytalanság miatt
O34 Veszélyeztetett terhesség a kismedencei szervek ismert vagy gyanított
rendellenességei miatt
O35 Veszélyeztetett terhesség a magzat ismert vagy gyanított betegségei miatt
O36 Veszélyeztetett terhesség egyéb ismert vagy gyanított magzati szöv dmény miatt
O40 Hydramnion (polyhydramnion)
O41 A magzatvíz és a burkok egyéb rendellenességei
O42 Id el tti burokrepedés
O43 Lepényi rendellenességek
O44 Placenta praevia
O45 Korai lepényleválás [abruptio placentae]
O46 Vérzés a szülés megindulása el tt, m.n.o.
O47 Jóslófájások
O48 Túlhordás

A vajúdás és a szülés rendellenességei (O60-O75)

O60 Koraszülés
O61 Sikertelen szülésinditás
O62 A szül fájások rendellenességei
O63 Elhúzódó szülés
O64 Elakadt szülés a magzat tartási és fekvési rendellenessége miatt
O65 Elakadt szülés az anyai medence rendellenességei miatt
O66 Egyéb elakadt szülés
O67 Szülés alatti vérzéssel szöv dött vajúdás és szülés m.n.o.
O68 Vajúdás és szülés magzati stresszel [distress] komplikálva
O69 Vajúdás és szülés köldökzsinór szöv dményekkel
O70 Gátsérülés a szülés alatt
O71 Egyéb szülési sérülés
O72 Szülés utáni vérzés
O73 Placenta és burok visszamaradás, vérzés nélkül
O74 Anaesthesiologiai szöv dmények a vajúdás és szülés alatt
O75 A vajúdás és szülés egyéb, m.n.o. szöv dményei

Szülés (O80-O84)

O80 Egyes spontán szülés


O81 Egyes szülés fogóm téttel és vacuum extractioval
O82 Egyes szülés császármetszéssel
O83 Egyéb egyes szülés m fogással
O84 Többes szülés

F leg a gyermekággyal kapcsolatos szöv dmények (O85-O92)

O85 Gyermekágyi láz [puerperalis szepszis]


O86 Egyéb gyermekágyi fert zések
O87 Vénás szöv dmények a gyermekágy alatt
O88 Szülészeti embólia
O89 Anaesthesiologiai szöv dmények a gyermekágy alatt
O90 A gyermekágy szöv dményei m.n.o.
O91 Az eml szüléshez társuló fert zései gyermekágy alatt szüléshez társulva
O92 Az eml tejelválasztás egyéb rendellenességei

Egyéb szülészeti állapotok, m.n.o. (O95-O99)

O95 Szülészeti halál ismeretlen okból

57
O96 Halál bármely szülészeti okból több, mint 42 nappal, de kevesebb, mint egy évvel a
szülés után
O97 Közvetlen szülészeti okok következményei okozta halál
O98 Máshova besorolható anyai fert z és parazitás betegségek, melyek a terhességet,
szülést és a gyermekágyat komplikálják
O99 Egyéb, máshova besorolható anyai betegségek, amelyek a terhességet, szülést és a
gyermekágyat komplikálják

XVI. F CSOPORT
A PERINATÁLIS SZAKBAN KELETKEZ BIZONYOS ÁLLAPOTOK
(P00-P96)

Az anyai tényez k, valamint a terhesség, vajúdás és szülési szöv dmények révén


károsodott magzat és újszülött
(P00-P04)

P00 A magzat és az újszülött olyan állapota, amelyet az anya jelen terhességét l független
betegsége okozhatott
P01 A terhesség anyai komplikációja következtében megbetegedett magzat és újszülött
P02 A lepény, a köldökzsinór és a magzatburkok rendellenességei következtében
megbetegedett magzat és újszülött
P03 A vajúdás és szülés egyéb szöv dményei miatt érintett magzat és újszülött
P04 A magzat és az újszülött károsodása a lepényen át vagy az anyatejjel bejutó károsító
anyagok következtében

A gesztáció tartamához és a magzat növekedéséhez kapcsolódó rendellenességek


(P05-P08)

P05 Visszamaradt magzati növekedés és alultápláltság


P07 A rövid terhességi id tartammal és az alacsony születési súllyal kapcsolatos m.n.o.
rendellenességek
P08 Túlhordással és magas születési súllyal kapcsolatos rendellenességek

Szülési trauma (P10-P15)

P10 Szülési sérülés következtében létrejött koponyán belüli roncsolódás és vérzés


P11 A központi idegrendszer egyéb szülési sérülései
P12 A hajas fejb r sérülése
P13 A csontok szülési sérülése
P14 A perifériás idegrendszer szülési sérülése
P15 Egyéb szülési sérülések

A perinatális szak specifikus légzési és cardiovascularis rendellenességei (P20-P29)

P20 Méhen belüli hypoxia


P21 Szülési asphyxia
P22 Újszülött respiratiós distress szindrómája
P23 Veleszületett tüd gyulladás
P24 Újszülöttkori aspiratio-szindrómák
P25 Interstitialis emphysema és társuló állapotok a perinatális életkorban
P26 A perinatális id szakban keletkezett tüd vérzés
P27 A perinatális id szakban kialakuló krónikus légúti betegség
P28 Egyéb, a perinatális id szakban keletkez légúti megbetegedések

58
P29 A keringési rendszer perinatális korban keletkez rendellenességei

A perinatális szak specifikus fert zései (P35-P39)

P35 Veleszületett vírusbetegségek


P36 Újszülött bakteriális szepszise
P37 Veleszületett egyéb fert z és parazitás betegségek
P38 Az újszülött omphalitise enyhe vérzéssel vagy anélkül
P39 Egyéb, a perinatális id szakra jellemz fert zések

A magzat és az újszülött vérzéses és haematologiai rendellenességei (P50-P61)

P50 Magzati vérveszteség


P51 Köldökvérzés az újszülöttben
P52 A magzat és az újszülött nem traumás eredet koponya ri vérzése
P53 A magzat és az újszülött vérzékenysége
P54 Egyéb újszülöttkori vérzések
P55 A magzat és az újszülött haemolyticus betegsége
P56 Haemolyticus betegség okozta hydrops foetalis
P57 Magicterus
P58 Újszülöttkori sárgaság egyéb excesszív haemolysis következtében
P59 Újszülöttkori sárgaság egyéb és nem meghatározott ok miatt
P60 Disszeminált intravascularis coagulatio a magzatban és az újszülöttben
P61 Egyéb perinatális haematologiai rendellenességek

A magzat és az újszülött specifikus, átmeneti endokrin és anyagcsere rendellenességei


(P70-P74)

P70 A magzatra és az újszülöttre jellemz átmeneti cukor anyagcsere zavarok


P71 A calcium és magnézium anyagcsere átmeneti újszülöttkori rendellenességei
P72 Egyéb átmeneti újszülöttkori endokrin rendellenességek
P74 Egyéb átmeneti elektrolit- és anyagcsere-zavarok az újszülöttkorban

A magzat és az újszülött emészt rendszeri rendellenességei (P75-P78)

P75* Meconium ileus


P76 Egyéb újszülöttkori bélelzáródás
P77 Enterocolitis necrotisans a magzatban és az újszülöttben
P78 Egyéb emészt rendszeri rendellenességek a perinatális életkorban

A magzat és az újszülött kültakarót és h mérséklet-szabályozást érint állapotai (P80-


P83)

P80 Az újszülött hypothermiája


P81 Az újszülött h szabályozásának egyéb zavarai
P83 A kültakaró egyéb, a magzatra és az újszülöttre jellemz állapotai

Egyéb, a perinatális szakban keletkez egyéb rendellenességek (P90-P96)

P90 Újszülöttkori görcsök


P91 Az újszülött agyi állapotának egyéb zavarai
P92 Táplálási problémák az újszülöttben
P93 Reakciók és mérgezések a magzatnak és az újszülöttnek adott szerekt l
P94 Az újszülött izomtónusának rendellenességei

59
P95 A magzat elhalása nem meghatározott ok miatt
P96 A perinatális szakban keletkez egyéb állapotok

XVII. F CSOPORT
VELESZÜLETETT RENDELLENESSÉGEK, DEFORMITÁSOK ÉS KROMOSZÓMA
ABNORMITÁSOK
(Q00-Q99)

Az idegrendszer veleszületett rendellenességei (Q00-Q07)

Q00 Agyvel hiány és hasonló fejl dési rendellenességek


Q01 Agyvel sérv
Q02 Kisfej ség
Q03 Veleszületett vízfej ség
Q04 Az agy egyéb veleszületett rendellenességei
Q05 Gerinchasadék (spina bifida)
Q06 A gerincvel egyéb veleszületett fejl dési rendellenességei
Q07 Az idegrendszer egyéb veleszületett rendellenességei

A szem, fül, arc és nyak veleszületett rendellenességei (Q10-Q18)

Q10 A szemhéjak, könnyszervek és szemüreg veleszületett rendellenességei


Q11 Szemhiány, kisszem ség, nagyszem ség
Q12 A szemlencse veleszületett rendellenességei
Q13 A szem elüls szegmentjének veleszületett rendellenességei
Q14 A szem hátsó szegmentjének veleszületett rendellenességei
Q15 A szem egyéb veleszületett rendellenességei
Q16 A fül veleszületett, hallászavart okozó rendellenességei
Q17 A fül egyéb veleszületett rendellenességei
Q18 Az arc és nyak egyéb veleszületett rendellenességei

A keringési rendszer veleszületett rendellenességei (Q20-Q28)

Q20 A szív üregeinek és összeköttetéseinek veleszületett rendellenességei


Q21 A szívsövények veleszületett rendellenességei
Q22 A háromhegy és tüd ver ér billenty k veleszületett rendellenességei
Q23 Az aorta- és kéthegy billenty k veleszületett rendellenességei
Q24 A szív egyéb veleszületett rendellenességei
Q25 A nagy artériák veleszületett rendellenességei
Q26 A nagyvénák veleszületett rendellenességei
Q27 A perifériás érrendszer egyéb veleszületett rendellenességei
Q28 A keringési szervrendszer egyéb veleszületett rendellenességei

A légz rendszer veleszületett rendellenességei (Q30-Q34)

Q30 Az orr veleszületett rendellenességei


Q31 A gége veleszületett rendellenességei
Q32 A légcs és hörg k veleszületett rendellenességei
Q33 A tüd veleszületett rendellenességei
Q34 A légz rendszer egyéb veleszületett rendellenességei

Ajak- és szájpadhasadék (nyúlajk és farkastorok) (Q35-Q37)

60
Q35 Szájpadhasadék
Q36 Ajakhasadék
Q37 Szájpad-ajakhasadék

Az emészt rendszer egyéb veleszületett rendellenességei (Q38-Q45)

Q38 A nyelv, száj és a garat egyéb veleszületett rendellenességei


Q39 A nyel cs veleszületett rendellenességei
Q40 A tápcsatorna fels szakaszának egyéb veleszületett rendellenességei
Q41 A vékonybél veleszületett hiánya, elzáródása, sz külete
Q42 A vastagbél veleszületett hiánya, elzáródása és sz külete
Q43 A bél egyéb veleszületett rendellenességei
Q44 Az epehólyag, epevezetékek és máj veleszületett rendellenességei
Q45 Az emészt rendszer egyéb veleszületett rendellenességei

A nemi szervek veleszületett rendellenességei (Q50-Q56)

Q50 A petefészkek, petevezet k és széles szalagok veleszületett rendellenességei


Q51 A méh és méhnyak veleszületett rendellenességei
Q52 A n i nemi szervek egyéb veleszületett rendellenességei
Q53 Nem descendált here
Q54 Hypospadiasis
Q55 A férfi nemi szervek egyéb veleszületett rendellenességei
Q56 Határozatlan nem ség és pseudohermaphroditismus

A húgyrendszer veleszületett rendellenességei (Q60-Q64)

Q60 A vese agenesise és egyéb, veseállomány-csökkenéssel járó elváltozások


Q61 Cystás vesebetegség
Q62 A vesemedence veleszületett, elzáródást okozó rendellenességei és a húgyvezeték
veleszületett malformatiói
Q63 A vese egyéb veleszületett rendellenességei
Q64 A húgyrendszer egyéb veleszületett rendellenességei

A csont-izomrendszer veleszületett rendellenességei és deformitásai (Q65-Q79)

Q65 A csip veleszületett deformitásai


Q66 A lábak veleszületett rendellenességei
Q67 A fej, arc, gerinc és mellkas csont-izomrendszerének veleszületett rendellenességei
Q68 A csont- és izomrendszer egyéb veleszületett deformitásai
Q69 Számfeletti ujjak (polydactylia)
Q70 Összen tt ujjak (syndactylia)
Q71 A fels végtag redukciós defektusai
Q72 Az alsó végtag redukciós defektusai
Q73 Nem meghatározott végtag redukciós defektusai
Q74 Egyéb veleszületett végtag-rendellenességek
Q75 Az agy- és arckoponya csontjainak egyéb veleszületett rendellenességei
Q76 A gerinc és csontos mellkas veleszületett rendellenességei
Q77 Csont-porcképz dési zavarok (osteo-chondrodysplasia) a csöves csontok és
gerinccsontok növekedési defektusával
Q78 Egyéb osteo-chondrodysplasiák
Q79 A csont-izomrendszer m.n.o. veleszületett rendellenességei

Egyéb veleszületett rendellenességek (Q80-Q89)

Q80 Ichthyosis congenita

61
Q81 Epidermolysis bullosa
Q82 A b r egyéb veleszületett rendellenességei
Q83 Az eml veleszületett rendellenességei
Q84 A kültakaró egyéb veleszületett rendellenességei
Q85 Phakomatosisok, m.n.o.
Q86 Veleszületett malformatiós szindrómák ismert küls ok miatt, m.n.o.
Q87 Egyéb meghatározott, több szervrendszert érint malformatiós szindrómák
Q89 Egyéb veleszületett, m.n.o. rendellenességek

Kromoszóma abnormitások m.n.o. (Q90-Q99)

Q90 Down-szindróma
Q91 Edwards-szindróma és Patau-szindróma
Q92 Egyéb autoszomális, m.n.o. részleges vagy teljes triszómiák
Q93 Az autoszómák m.n.o. monoszómiái és deletiói
Q95 Kiegyenlített átrendez dések és szerkezeti markerek m.n.o.
Q96 Turner-szindróma
Q97 Egyéb szex-kromoszóma rendellenességek, n i fenotipussal, m.n.o.
Q98 Egyéb szex-kromoszóma rendellenességek, férfi fenotipussal, m.n.o.
Q99 Egyéb kromoszóma rendellenességek, m.n.o.

XVIII. F CSOPORT
MÁSHOVA NEM OSZTÁLYOZOTT TÜNETEK, JELEK ÉS KÓROS KLINIKAI ÉS
LABORATÓRIUMI LELETEK
(R00-R99)

A keringési és légzési rendszert illet tünetek és jelek (R00-R09)

R00 A szívverés rendellenességei


R01 Szívzörejek és egyéb szíveredet hangjelenségek
R02 Üszkösödés m.n.o.
R03 Abnormis vérnyomásérték diagnózis nélkül
R04 Vérzés a légutakból
R05 Köhögés
R06 A légzés rendellenességei
R07 Torok- és mellkasfájdalom
R09 A keringési és légzési rendszert illet egyéb tünetek és jelek

Az emészt rendszert és hasat illet tünetek és jelek (R10-R19)

R10 Hasi és medencei fájdalom


R11 Hányinger és hányás
R12 Gyomorégés
R13 Dysphagia
R14 Flatulentia és rokon állapotok
R15 Széklet incntinentia
R16 Máj- és lépmegnagyobbodás m.n.o.
R17 Sárgaság k.m.n..
R18 Ascites
R19 Az emészt rendszert és hasat illet egyéb tünetek és jelek

A b rt és b ralatti szövetet illet tünetek és jelek (R20-R23)

R20 A b r érzészavarai

62
R21 Kiütések és egyéb nem specifikus b rjelenségek
R22 A b r és b ralatti szövet lokalizált dúzzanata és képlete
R23 Egyéb b relváltozások

Az ideg- és csont-izomrendszert illet tünetek és jelek (R25-R29)

R25 Rendellenes akaratlan mozgások


R26 A járás és mobilitás rendellenességei
R27 A koordináció egyéb hiányossága
R29 Az ideg- és csont-izomrendszert illet egyéb és k.m.n. tünetek és jelek

A húgyrendszert illet tünetek és jelek (R30-R39)

R30 Vizeléshez társuló fájdalom


R31 Vérvizelés k.m.n.
R32 Vizelet-incontinentia k.m.n..
R33 Retentio urinae
R34 Anuria és oliguria
R35 Polyuria
R36 Húgycs -váladékozás
R39 A húgyrendszert illet egyéb és nem meghatározott tünetek és jelek

A felismerést, percepciót, érzelmi állapotot és magatartást illet tünetek és jelek (R40-


R46)

R40 Aluszékonyság, stupor és coma


R41 A kognitiv funkciókat és a tudatosságot illet egyéb tünetek és jelek
R42 Szédülékenység
R43 A szaglás és ízlelés zavarai
R44 Az általános érzést és érzékelést illet egyéb tünetek és jelek
R45 Az érzelmi állapotot illet tünetek és jelek
R46 A küls megjelenést és magatartást illet tünetek és jelek

A beszédet és hangot illet tünetek és jelek (R47-R49)

R47 Beszédzavarok m.n.o.


R48 Dyslexia és egyéb jel-diszfunkciók m.n.o.
R49 Beszédhang zavarok

Általános tünetek és jelek (R50-R69)

R50 Ismeretlen eredet láz


R51 Fejfájás
R52 Fájdalom m.n.o.
R53 Rossz közérzet és fáradtság
R54 Szenilitás
R55 Syncope és collapsus
R56 Görcsök m.n.o.
R57 Schock m.n.o.
R58 Vérzés m.n.o.
R59 Nyirokcsomó megnagyobbodás
R60 Oedema m.n.o.
R61 Hyperhidrosis
R62 A normális élettani fejl dés hiánya
R63 A táplálkozást és folyadékfelvételt illet tünetek és a jelek

63
R64 Cachexia
R68 Egyéb általános tünetek és jelek
R69 A morbiditás ismeretlen és k.m.n. okai

A vérvizsgálat kóros eredményei diagnózis nélkül (R70-R79)

R70 Gyorsult vörösvérsejt-süllyedés és a plazmaviszkozitás rendellenességei


R71 Vörösvérsejt rendellenességek
R72 Fehérvérsejt rendellenességek m.n.o.
R73 Emelkedett vércukorszint
R74 Abnormis szérum enzimszintek
R75 Humán immunhiány-virus [HIV] laboratóriumi evidenciája
R76 Egyéb kóros immunológiai leletek a szérumban
R77 A plazmafehérjék egyéb abnormitásai
R78 A vérben élettanilag nem el forduló gyógyszerek és anyagok
R79 A vér egyéb rendellenes kémiai leletei

Kóros vizeletvizsgálati leletek diagnózis nélkül (R80-R82)

R80 Izolált fehérjevizelés


R81 Cukorvizelés
R82 A vizelet egyéb kóros leletei

Egyéb testfolyadékok, szövetek vizsgálatának kóros leletei diagnózis nélkül (R83-R89)

R83 A liquor cerebrospinalis kóros leletei


R84 A légz szervekb l és mellkasból származó anyagok kóros leletei
R85 Az emészt rendszerb l és hasüregb l származó anyagok kóros leletei
R86 A férfi nemi szervekb l származó anyagok kóros leletei
R87 A n i nemi szervekb l származó anyagok kóros leletei
R89 Egyéb szervekb l, szervrendszerekb l és szövetekb l származó anyagok kóros leletei

Diagnosztikus képalkotó és funkcionális vizsgálatok kóros leletei diagnózis nélkül


(R90-R94)

R90 A központi idegrendszer diagnosztikus képalkotó vizsgálatával talált kóros leletek


R91 A tüd diagnosztikus képalkotó vizsgálatával talált kóros leletek
R92 Az eml diagnosztikus képalkotó vizsgálatával talált kóros leletek
R93 Egyéb testrészek diagnosztikus képalkotó vizsgálatával talált kóros leletek
R94 Funkcionális vizsgálatok kóros eredményei

A halálozás rosszul meghatározott és ismeretlen okai (R95-R99)

R95 Hirtelen csecsem halál szindróma


R96 Egyéb hirtelen halál ismeretlen okból
R98 Halál tanú nélkül
R99 A halálozás rosszul meghatározott, ill. k.m.n. okai

XIX. F CSOPORT
SÉRÜLÉS, MÉRGEZÉS ÉS KÜLS OKOK BIZONYOS EGYÉB KÖVETKEZMÉNYEI
(S00-T98)

64
Fejsérülések (S00-S09)

S00 A fej felületes sérülése


S01 A fej nyílt sebe
S02 A koponya és az arccsontok törése
S03 A fej izületeinek és szalagjainak ficama, dislocatiója és distorsiója
S04 Az agyidegek sérülése
S05 A szem és szemgödör sérülése
S06 Intracranialis sérülés
S07 A fej zúzódásos sérülése
S08 A fej részleges traumás amputációja
S09 A fej egyéb és k.m.n. sérülései

A nyak sérülései (S10-S19)

S10 Felületes nyaki sérülés


S11 A nyak nyílt sebe
S12 A nyak törése
S13 Ficam, dislocatio és distorsio a nyak szintjében
S14 Ideg- és gerincvel -sérülés a nyak szintjében
S15 Érsérülés a nyak szintjében
S16 Izom- és ínsérülés a nyak szintjében
S17 A nyak összenyomatása
S18 Traumás amputáció a nyak szintjében
S19 A nyak egyéb és k.m.n. sérülései

A mellkas sérülései (S20-S29)

S20 A mellkas felületes sérülése


S21 A mellkas nyílt sebe
S22 Borda (-ák), szegycsont és háti gerinc törése
S23 A mellkas izületeinek és szalagjainak ficama, dislocatiója és distorsiója
S24 Ideg- és gerincvel -sérülés a mellkas szintjében
S25 A mellkasi erek sérülése
S26 A szív sérülése
S27 Egyéb és k.m.n. intrathoracalis szervek sérülése
S28 Mellkasi összenyomatás, mellkasi traumás csonkolás
S29 A mellkas egyéb és k.m.n. sérülései

A has, a hát alsó része, az ágyéki gerinc és medence sérülései (S30-S39)

S30 A has, az ágyék és a medence felületes sérülése


S31 A has, az ágyék és a medence nyílt sebe
S32 Az ágyéki gerinc és a medence törése
S33 Az ágyéki gerinc és a medence izületeinek és szalagjainak ficama, dislocatioja és
distorsiója
S34 Idegek és az ágyéki gerincvel sérülése a has, az ágyék és a medence szintjében
S35 Érsérülések a has, az ágyék és a medence szintjében
S36 A hasüregi szervek sérülése
S37 A medencei szervek sérülése
S38 A has, az ágyék és a medence összenyomatásos sérülése, részleges traumás
amputációja
S39 A has, az ágyék és a medence egyéb és k.m.n. sérülései

A váll és a felkar sérülései (S40-S49)

S40 A váll és a felkar felületes sérülése

65
S41 A váll és a felkar nyílt sebe
S42 A váll és a felkar törése
S43 A vállöv izületeinek és szalagjainak ficama, dislocatiója és distorsiója
S44 Idegsérülés a váll és felkar szintjében
S45 Erek sérülése a váll és a felkar szintjében
S46 Izom- és ínsérülés a váll és a felkar szintjében
S47 A váll és felkar összenyomatása
S48 A váll és a felkar traumás amputációja
S49 A váll és a felkar egyéb és k.m.n. sérülései

A könyök és alkar sérülései (S50-S59)

S50 Az alkar felületes sérülése


S51 Az alkar nyílt sebe
S52 Alkartörés
S53 A könyökizület és szalagjainak ficama, dislocatiója és distorsiója
S54 Idegsérülés az alkar szintjében
S55 Erek sérülése az alkar szintjében
S56 Izom- és ínsérülés az alkar szintjében
S57 Az alkar zúzódása
S58 A könyök és az alkar traumás amputációja
S59 Az alkar egyéb és k.m.n. sérülései

A csukló és a kéz sérülései (S60-S69)

S60 A csukló és kéz felületes sérülése


S61 A csukló és a kéz nyílt sebe
S62 Törés a csukló és kéz szintjében
S63 Ficam, dislocatió és distorsió a csukló és kéz szintjében
S64 Idegsérülés a csukló és kéz szintjében
S65 Erek sérülése a csukló és kéz szintjében
S66 Izom- és ínsérülés a csukló és kéz szintjében
S67 A csukló és kéz zúzódása
S68 A csukló és a kéz traumás amputációja
S69 A csukló és kéz egyéb és k.m.n. sérülései

A csip és comb sérülései (S70-S79)

S70 A csip és comb felületes sérülése


S71 A csip és comb nyílt sebe
S72 Combcsonttörés
S73 A csíp izület és szalagjainak ficama, dislocatiója és distorsiója
S74 Idegsérülés a csip és comb szintjében
S75 Erek sérülése a csip és comb szintjében
S76 Izom- és ínsérülés a csip és comb szintjében
S77 A csip és comb zúzódása
S78 A csip és comb traumás amputációja
S79 A csip comb egyéb és k.m.n. sérülései

A térd és lábszár sérülései (S80-S89)

S80 A lábszár felületes sérülése


S81 A lábszár nyílt sebe
S82 A lábszár törése, beleértve a bokát
S83 A térd ficama, dislocatiója és distorsiója
S84 Idegsérülés a lábszár szintjében
S85 Erek sérülése a lábszár szintjében

66
S86 Izom- és ínsérülés a lábszár szintjében
S87 A lábszár zúzódása
S88 A lábszár traumás amputációja
S89 A lábszár egyéb és k.m.n. sérülései

A boka és láb sérülései (S90-S99)

S90 A boka és lábfej felületes sérülése


S91 A boka és lábfej nyílt sebe
S92 Lábtörés
S93 A lábfej izületeinek és szalagjainak ficama, dislocatiója és distorsiója
S94 Idegsérülés a boka és lábfej szintjében
S95 Erek sérülése a boka és lábfej szintjében
S96 Izom- és ínsérülés a boka és lábfej szintjében
S97 A boka és a lábfej zúzódása
S98 A boka és lábfej traumás amputációja
S99 A boka és lábfej egyéb és k.m.n. sérülései

Több testtájra terjed sérülések (T00-T07)

T00 Több testtájra terjed felületes sérülések


T01 Több testtájra terjed nyílt sebek
T02 Több testtájra terjed törések
T03 Több testtájra terjed ficamok, dislocatiók és distorsiók
T04 Több testtájra terjed zúzódások
T05 Több testtájra terjed traumás amputációk
T06 Több testtájra terjed sérülések m.n.o.
T07 Többszörös sérülések k.m.n.

A törzs, végtag vagy más testtájék k.m.n. részeinek sérülése (T08-T14)

T08 Gerinctörés, szintje nem meghatározott


T09 A gerinc és törzs egyéb sérülése, szintje nem meghatározott
T10 A fels végtag törése, szintje nem meghatározott
T11 A fels végtag egyéb sérülései, szintje nem meghatározott
T12 Az alsó végtag törése, szintje nem meghatározott
T13 Az alsó végtag egyéb sérülései, szintje nem meghatározott
T14 Nem meghatározott testtájék sérülése

Természetestest nyílásokon behatolt idegentest hatásai (T15-T19)

T15 Idegentest a szem küls részében


T16 Idegentest a fülben
T17 Idegentest a légz traktusban
T18 Idegentest az emészt traktusban
T19 Idegentest a húgy-ivarszervekben

Égések és maródások (T20-T32)

A testfelület meghatározott helyének égései és maródásai (T20-T25)

T20 A fej és nyak égése és maródása


T21 A törzs égése és maródása
T22 A váll és felkar égése és maródása, kivéve a csuklót és kezet
T23 A csukló és kéz égése és maródása

67
T24 A csip és alsó végtag égése és maródása, kivéve a bokát és lábfejet
T25 A boka és lábfej égése és maródása

A szemre és a bels szervekre korlátozódó égések és maródások (T26-T28)

T26 A szemre és függelékeire korlátozódó égés és maródás


T27 A légz traktus égése és maródása
T28 Egyéb bels szervek égése és maródása

Több és nem meghatározott testtájék égései és maródásai (T29-T32)

T29 Több testtájék égései és maródásai


T30 Égés és maródás, testtájék k.m.n.
T31 Égések, az érintett testfelület terjedelmének megfelel en osztályozva
T32 Maródások, az érintett testfelület terjedelmének megfelel en osztályozva

Fagyás (T33-T35)

T33 Felületes fagyás


T34 Fagyás szövetelhalással
T35 Több testtájékra terjed és k.m.n. fagyás

Drogok, gyógyszerek és biológiai anyagok által okozott mérgezések (T36-T50)

T36 Szisztémás antibiotikumok által okozott mérgezés


T37 Egyéb szisztémás fert zés elleni szer és antiparazitikum által okozott mérgezés
T38 Hormonok és szintetikus pótszereik és antagonistáik által okozott mérgezés, m.n.o.
T39 Nem opioid fájdalom- és lázcsillapítók és antirheumaticumok által okozott mérgezés
T40 Narkotikumok és pszihodiszleptikus szerek [hallucinogének] által okozott mérgezés
T41 Anaestheticumok és terápiás gázok által okozott mérgezés
T42 Antiepileptikum, altató-nyugtató és antiparkinson szerek által okozott mérgezés
T43 Pszihotrop szerek által okozott mérgezés, m.n.o.
T44 Els dlegesen az autonóm idegrendszerre ható gyógyszerek által okozott mérgezés
T45 Els dlegesen szisztémás és haematologiai szerek által okozott mérgezés, m.n.o.
T46 Els dlegesen a szív-érrendszerre ható gyógyszerek által okozott mérgezés
T47 Els dlegesen a gyomor-bél rendszerre ható gyógyszerek által okozott mérgezés
T48 Els dlegesen a sima- és csontvázizmokra és a légz szervekre ható gyógyszerek által
okozott mérgezés
T49 Els dlegesen a b rre és nyálkahártyákra ható anyagok, valamint szem- , fül-, orr-,
gégegyógyászatban használt szerek által okozott mérgezés
T50 Diuretikumok és egyéb k.m.n. szerek, gyógyszerek és biológiai anyagok által okozott
mérgezés

Els sorban nem gyógyszerként használt anyagok toxikus hatása (T51-T65)

T51 Az alkohol toxikus hatása


T52 Szerves oldószerek toxikus hatása
T53 Alifás és aromás szénhidrogének halogén származékainak toxikus hatása
T54 Maró anyagok toxikus hatása
T55 Szappanok és detergensek toxikus hatása
T56 Fémek toxikus hatása
T57 Egyéb szervetlen anyagok toxikus hatása
T58 Szén-monoxid toxikus hatása
T59 Egyéb gázok, g zök és párák toxikus hatása
T60 Peszticidek toxikus hatása
T61 Tengeri eredet ártalmas élelmiszerek toxikus hatása

68
T62 Egyéb ártalmas élelmiszerek toxikus hatása
T63 Mérges állatok által okozott toxikus reakció
T64 Aflatoxin és egyéb mycotoxin ételszennyez k toxikus hatása
T65 Egyéb és k.m.n. anyagok toxikus hatása

Küls okok egyéb és k.m.n. hatásai (T66-T78)

T66 Sugárhatás k.m.n.


T67 A h ség és a fény hatásai
T68 Hypothermia
T69 A csökkent h mérséklet egyéb hatásai
T70 A lég- és víznyomás hatásai
T71 Megfulladás
T73 Egyéb hiányok hatásai
T74 Rossz bánásmód szindrómák
T75 Egyéb küls okok hatásai
T78 Máshova nem osztályozott káros hatások

A trauma bizonyos korai szöv dményei (T79)

T79 A trauma bizonyos korai szöv dményei, m.n.o.

Az orvosi kezelés máshova nem osztályozott szöv dményei (T80-T88)

T80 Infúziót, transzfúziót és terápiás injekciót követ szöv dmények


T81 Eljárások szöv dményei m.n.o.
T82 Protetikus szív- és éreszközök, implantátumok és graftok szöv dményei
T83 Protetikus húgy-ivarszervi eszközök, implantátumok és graftok szöv dményei
T84 A bels protetikus ortopéd eszközök, implantátumok és graftok szöv dményei
T85 Egyéb bels protetikus eszközök, implantátumok és graftok szöv dményei
T86 Transzplantátum-elégtelenség és kilök dés
T87 Visszaültetett végtagra vagy amputációra jellemz szöv dmények
T88 A sebészi, ill. orvosi kezelés máshova nem osztályozott szöv dményei

A sérülések, mérgezések és egyéb küls okok következményei (T90-T98)

T90 A fejsérülés következményei


T91 A nyak- és törzssérülés következményei
T92 Fels végtag-sérülések következményei
T93 Alsóvégtag-sérülések következményei
T94 Többszörös és nem megjelölt testtájak sérülésének következményei
T95 Égések, maródások és fagyás következményei
T96 Kábítószerek, gyógyszerek és biológiai anyagok okozta mérgezés következményei
T97 Az els sorban nem gyógyszerként használt anyagok okozta mérgezés következményei
T98 A küls okok egyéb és k.m.n. hatásainak következményei

XX. F CSOPORT
A MORBIDITÁS ÉS MORTALITÁS KÜLS OKAI
(V01-Y98)

Közlekedési balesetek (V01-V99)

Gyalogos sérülése közlekedési balesetben (V01-V09)

69
V01 Gyalogos sérülése kerékpárral való összeütközést l
V02 Gyalogos sérülése két- vagy háromkerek motoros járm vel ütközést l
V03 Gyalogos sérülése gyalogos és autó vagy teherautó közötti összeütközésben
V04 Gyalogos sérülése gyalogos és nehéz nehézjárm vagy autóbusz közötti
összeütközésben
V05 Gyalogos sérülése gyalogos és személy- vagy tehervonat közötti összeütközésben
V06 Gyalogos sérülése gyalogos és egyéb, nem motoros járm közötti összeütközésben
V09 Gyalogos sérülése gyalogos egyéb és k.m.n. közlekedési balesetében

Kerékpáros sérülése közlekedési balesetben (V10-V19)

V10 Kerékpáros sérülése gyalogossal vagy állattal ütközésben


V11 Kerékpáros sérülése másik kerékpárossal ütközésben
V12 Kerékpáros sérülése két- vagy háromkerek motoros járm vel ütközésben
V13 Kerékpáros sérülése autóval vagy teherautóval ütközésben
V14 Kerékpáros sérülése nehéz járm vel vagy autóbusszal ütközésben
V15 Kerékpáros sérülése személy- vagy tehervonattal ütközésben
V16 Kerékpáros sérülése egyéb, nem motoros járm vel ütközésben
V17 Kerékpáros sérülése rögzített vagy állandó objektummal ütközésben
V18 Kerékpáros sérülése nem ütközéses balesetben
V19 Kerékpáros sérülése egyéb és k.m.n. szállítási balesetben

Motorkerékpáros sérülése közlekedési balesetben (V20-V29)

V20 Motorkerékpáros sérülése motorkerékpáros és gyalogos vagy állat közötti


összeütközésben
V21 Motorkerékpáros sérülése kerékpárral ütközésben
V22 Motorkerékpáros sérülése két- vagy háromkerek járm vel ütközésben
V23 Motorkerékpáros sérülése autóval vagy teherautóval ütközésben
V24 Motorkerékpáros sérülése nehéz járm vel vagy autóbusszal ütközésben
V25 Motorkerékpáros sérülése személy- vagy tehervonattal ütközésben
V26 Motorkerékpáros sérülése egyéb, nem motoros járm vel ütközésben
V27 Motorkerékpáros sérülése rögzített vagy állandó objektummal ütközésben
V28 Motorkerékpáros sérülése közlekedési balesetben ütközés nélkül
V29 Motorkerékpáros sérülése egyéb és k.m.n. közlekedési balesetben

Háromkerek motoros járm utasának sérülése közlekedési balesetben (V30-V39)

V30 Háromkerek motoros járm utasának sérülése gyalogossal vagy állattal ütközésben
V31 Háromkerek motoros járm utasának sérülése kerékpárral ütközésben
V32 Háromkerek motoros járm utasának sérülése két- vagy háromkerek motoros
járm vel ütközésben
V33 Háromkerek motoros járm utasának sérülése autóval vagy teherautóval ütközésben
V34 Háromkerek motoros járm utasának sérülése nehéz járm vel vagy autóbusszal
ütközésben
V35 Háromkerek motoros járm utasának sérülése személy- vagy tehervonattal
ütközésben
V36 Háromkerek motoros járm utasának sérülése egyéb, nem motoros járm vel
ütközésben
V37 Háromkerek motoros járm utasának sérülése rögzített vagy állandó objektummal
ütközésben
V38 Háromkerek motoros járm utasának sérülése nem közlekedési balesetben
V39 Háromkerek motoros járm utasának sérülése egyéb és k.m.n. szállítási balesetben

Autó utasának sérülése közlekedési balesetben (V40-V49)

V40 Autó utasának sérülése gyalogossal vagy állattal ütközésben

70
V41 Autó utasának sérülése kerékpárral ütközésben
V42 Autó utasának sérülése két- vagy háromkerek motoros járm vel ütközésben
V43 Autó utasának sérülése autóval vagy teherautóval ütközésben
V44 Autó utasának sérülése nehéz járm vel vagy autóbusszal ütközésben
V45 Autó utasának sérülése személy- vagy tehervonattal ütközésben
V46 Autó utasának sérülése egyéb, nem motoros járm vel ütközésben
V47 Autó utasának sérülése rögzített vagy állandó objektummal ütközésben
V48 Autó utasának sérülése közlekedési balesetben, összeütközés nélkül
V49 Autó utasának sérülése egyéb és k.m.n. közlekedési balesetben

Teherautó utasának sérülése közlekedési balesetben (V50-V59)

V50 Teherautó utasának sérülése gyalogossal vagy állattal ütközésben


V51 Teherautó utasának sérülése kerékpárral ütközésben
V52 Teherautó utasának sérülése két- vagy háromkerek motoros járm vel ütközésben
V53 Teherautó utasának sérülése autóval vagy teherautóval ütközésben
V54 Teherautó utasának sérülése nehéz járm vel vagy autóbusszal ütközésben
V55 Teherautó utasának sérülése személy- vagy tehervonattal ütközésben
V56 Teherautó utasának sérülése egyéb, nem motoros járm vel ütközésben
V57 Teherautó utasának sérülése rögzített vagy állandó objektummal ütközésben
V58 Teherautó utasának sérülése szállítási balesetben összeütközés nélkül
V59 Teherautó utasának sérülése egyéb és k.m.n. közlekedési balesetben

Nehéz szállitó-járm utasának sérülése közlekedési balesetben (V60-V69)

V60 Nehéz szállitójárm utasának sérülése gyalogossal vagy állattal ütközésben


V61 Nehéz szállitójárm utasának sérülése kerékpárral ütközésben
V62 Nehéz szállitójárm utasának sérülése két- vagy háromkerek motoros járm vel
ütközésben
V63 Nehéz szállitójárm utasának sérülése autóval vagy teherautóval ütközésben
V64 Nehéz szállítójárm utasának sérülése nehéz járm vel vagy autóbusszal ütközésben
V65 Nehéz szállítójárm utasának sérülése személy- vagy tehervonattal ütközésben
V66 Nehéz szállítójárm utasának sérülése egyéb, nem motoros járm vel ütközésben
V67 Nehéz szállítójárm utasának sérülése rögzített vagy állandó objektummal ütközésben
V68 Nehéz szállítójárm utasának sérülése szállítási balesetben összeütközés nélkül
V69 Nehéz szállítójárm utasának sérülése egyéb és k.m.n. közlekedési balesetben

Autóbusz utasának sérülése közlekedési balesetben (V70-V79)

V70 Autóbusz utasának sérülése gyalogossal vagy állattal ütközésben


V71 Autóbusz utasának sérülése kerékpárral ütközésben
V72 Autóbusz utasának sérülése két- vagy háromkerek motoros járm vel ütközésben
V73 Autóbusz utasának sérülése autóval vagy teherautóval ütközésben
V74 Autóbusz utasának sérülése nehéz járm vel vagy autóbusszal ütközésben
V75 Autóbusz utasának sérülése személy- vagy tehervonattal ütközésben
V76 Autóbusz utasának sérülése egyéb, nem motoros járm vel ütközésben
V77 Autóbusz utasának sérülése rögzített vagy állandó objektummal ütközésben
V78 Autóbusz utasának sérülése szállítási balesetben összeütközés nélkül
V79 Autóbusz utasának sérülése egyéb és k.m.n. közlekedési balesetben

Egyéb szárazföldi közlekedési balesetek (V80-V89)

V80 Állaton lovagló személy vagy állat által húzott járm utasának sérülése közlekedési
balesetben
V81 Személy- vagy tehervonat utasának sérülése közlekedési balesetben
V82 Villamos utasának sérülése közlekedési balesetben
V83 Speciális ipari járm utasának sérülése közlekedési balesetben

71
V84 Speciális mez gazdasági járm utasának sérülése közlekedési balesetben
V85 Speciális épit -járm utasának sérülése közlekedési balesetben
V86 Terepjáró járm vagy els dlegesen nem közúti használatra tervezett motoros járm
utasának sérülése közlekedési balesetben
V87 Megjelölt típusú közlekedési baleset, de az áldozat közlekedési módja ismeretlen
V88 Megjelölt típusú, nem közlekedési baleset, de az áldozat közlekedési módja ismeretlen
V89 Motoros vagy nem motoros járm baleset, a járm típusa nincs megjelölve

Vízi közlekedési balesetek (V90-V94)

V90 Vízbefúlást vagy elmerülést okozó, vízi járm vet ért baleset
V91 Egyéb sérülést okozó, vízi járm vet ért baleset
V92 Egyéb elmerülés vagy vízbefúlás a vízi közlekedésben, vízi járm baleset nélkül
V93 Elmerülést vagy vízbefúlást nem okozó baleset a vízi járm fedélzetén , a vízi járm
balesete nélkül
V94 Egyéb és k.m.n. vízi szállítási baleset

Légi és rszállítási balesetek (V95-V97)

V95 Légi járm utasának sérülése a motoros légi járm balesete miatt
V96 Utas sérülése nem motoros légi járm balesetében
V97 Egyéb légi szállítási baleset

Egyéb és k.m.n. közlekedési balesetek (V98-V99)

V98 Egyéb közlekedési balesetek


V99 Közlekedési baleset k.m.n.

A baleseti sérülés egyéb küls okai (W00-X59)

Esések (W00-W19)

W00 Esés ugyanazon a szinten hóra vagy jégre


W01 Esés ugyanazon a szinten megcsúszás, botlás miatt
W02 Esés korcsolyával, sível, görkorcsolyával vagy gördeszkával
W03 Egyéb esés ugyanazon a szinten, más személlyel való összeütközés vagy más
személy általi lökés miatt
W04 Esés más személy általi szállítás vagy támogatás közben
W05 Leesés tolószékr l
W06 Leesés ágyról
W07 Leesés székr l
W08 Leesés egyéb bútorról
W09 Leesés játszótéri berendezésekr l
W10 Esés lépcs sor(ról)(ra) vagy lépcs fok(ról)(ra)
W11 Esés létrá(ról)(ra)
W12 Esés állványzat(ról)(ra)
W13 Esés épület(b l)(r l) vagy épitmény(b l)(r l)
W14 Leesés fáról
W15 Leesés szikláról
W16 A vízbe történ beugrásból vagy lemerülésb l származó baleset, a vízbefúlás vagy
elmerülés kivételével
W17 Egyéb esés egyik szintr l a másikra
W18 Egyéb esés ugyanazon szinten
W19 Esés k.m.n.

72
Élettelen mechanikai er k által okozott baleset (W20-W49)

W20 Ütés dobott, l tt vagy es tárgytól


W21 Nekiüt dés vagy ütés sportszert l
W22 Nekiüt dés vagy ütés egyéb tárgytól
W23 Beszorulás, becsip dés, összezúzódás tárgyak közé (között)
W24 Emel és transzmissziós munkagépek által okozott balesetek m.n.o.
W25 Éles üveg által okozott baleset
W26 Kés, kard vagy t r által okozott baleset
W27 Nem motoros kéziszerszámok által okozott baleset
W28 Motoros f nyíró által okozott baleset
W29 Egyéb motoros kéziszerszámok és háztartási készülékek által okozott baleset
W30 Mez gazdasági munkagépek által okozott baleset
W31 Egyéb és k.m.n. készülékek által okozott baleset
W32 Kézi l fegyver lövedéke
W33 Sörétes vadászfegyver, huzagolt csöv l fegyver és nagyobb l fegyver lövedéke
W34 Egyéb és k.m.n. l fegyver lövedéke
W35 Bojler robbanása vagy repedése
W36 Gázpalack robbanása vagy repedése
W37 Nyomás alatt lév abroncs, cs és töml robbanása vagy repedése
W38 Egyéb nyomás alatt lév eszköz robbanása vagy repedése
W39 T zijáték lövedéke
W40 Egyéb anyagok robbanása
W41 Magasnyomású fecskend által okozott baleset
W42 Zajártalom
W43 Vibrációs ártalom
W44 A szembe vagy testnyílásba behatoló idegentest
W45 A b rön keresztül behatoló idegentest vagy tárgy
W49 Egyéb és k.m.n. élettelen mechanikai er k által okozott baleset

Él mechanikai er k által okozott baleset (W50-W64)

W50 Balesetszer nekiüt dés, ütés, rúgás, harapás vagy karmolás más személyt l
W51 Beüt dés vagy nekiüt dés más személy(be) (nek)
W52 Összenyomás vagy taszítás tömeg vagy tülekedés által
W53 Patkányharapás
W54 Kutyaharapás
W55 Egyéb eml sök harapása
W56 Tengeri állat által okozott sérülés
W57 Nem mérges rovarok és egyén nem mérges arthropodák csípése vagy harapása
W58 Krokodil vagy alligátor harapása
W59 Egyéb hüll k harapása vagy marása
W60 Növényi tüske vagy tövis vagy éles levél által okozott sérülés
W64 Egyéb és k.m.n. él mechanikai er k által okozott baleset

Balesetszer vizbefulladás és elmerülés (W65-W74)

W65 Vízbefulladás és elmerülés fürd kádban


W66 Vízbefulladás vagy elmerülés fürd kádba esést követ en
W67 Vízbefulladás vagy elmerülés úszómedencében
W68 Vízbefulladás vagy elmerülés úszómedencébe esést követ en
W69 Vízbefulladás és elmerülés természetes vízben
W70 Vízbefulladás vagy elmerülés természetes vízbeesést követ en
W73 Egyéb vízbefulladás és elmerülés
W74 Vízbefulladás vagy elmerülés k.m.n.

Egyéb balesetszer légzési veszélyeztetettség (W75-W84)

73
W75 Balesetszer fulladás és strangulatio ágyban
W76 Egyéb balesetszer akasztás és strangulatio
W77 Elzáródás vagy fulladás beomlás, leomló föld vagy egyéb anyag miatt
W78 Gyomortartalom inhalációja
W79 Étel inhalációja vagy aspirációja által okozott obstrukció a légutakban
W80 Egyéb tárgyak inhalációja vagy aspirációja által okozott légúti obstrukció
W81 Bezáródás vagy bezárás alacsony oxigéntartalmú környezetbe
W83 Egyéb fulladás
W84 Fulladás k.m.n.

Elektromos áram, sugárzás, széls séges környezeti h mérséklet és légnyomás által okozott
ártalmak (W85-W99)

W85 Elektromos vezetékek által okozott baleset


W86 Egyéb elektromos áram által okozott baleset
W87 Elektromos áram által okozott baleset k.m.n..
W88 Ionizáló sugárzás által okozott ártalom
W89 Látható és ibolyántúli sugárzás által okozott ártalom
W90 Egyéb, nem ionizáló sugárzás által okozott ártalom
W91 Sugárzás k.m.n. típusa által okozott ártalom
W92 Mesterséges eredet excesszív h ség által okozott ártalom
W93 Mesterséges eredet excesszív hideg által okozott ártalom
W94 Magas és alacsony légnyomás és légnyomás változások által okozott ártalom
W95 Egyéb és k.m.n. mesterséges környezeti tényez k által okozott ártalom

Füst, t z és lángok hatásai (X00-X09)

X00 Ellen rzés alatt nem álló t z épületben vagy építményben


X01 Ellen rzés alatt nem álló t z nem épületben vagy építményben
X02 Ellen rzött t z épületben vagy építményben
X03 Ellen rzött t z nem épületben vagy építményben
X04 Nagymértékben gyúlékony anyagok meggyulladása
X05 Éjszakai ruházat meggyulladása vagy megolvadása
X06 Egyéb ruházat vagy viselet meggyulladása vagy megolvadása
X08 Egyéb füst, t z vagy láng által okozott baleset
X09 Füst, t z vagy láng által okozott baleset k.m.n.

Érintkezés izzó és forró anyagokkal (X10-X19)

X10 Forró ételek, italok, zsírok és f z olajok által okozott ártalom


X11 Forró csapvíz által okozott ártalom
X12 Egyéb forró folyadékok által okozott ártalom
X13 Forró g zök és párák által okozott ártalom
X14 Forró leveg vagy gázok által okozott ártalom
X15 Forró háztartási készülékek által okozott ártalom
X16 Forró f t berendezések, h sugárzók és csövek által okozott ártalom
X17 Forró motorok, gépezetek vagy szerszámok által okozott baleset
X18 Egyéb forró fémek által okozott baleset
X19 Egyéb forró és izzó anyagok által okozott baleset

Érintkezés mérgez állatokkal és növényekkel (X20-X29)

X20 Mérges kígyók és gyíkok által okozott mérgezés


X21 Mérges pókok csípése
X22 Skorpió csípése
X23 Méhek, lódarazsak és darazsak csípése

74
X24 Százlábú és mérges százlábú (trópusi) csípése
X25 Egyéb mérges arthropodák csípése
X26 Mérges tengeri állatok és növények csípése
X27 Egyéb mérges állatok csípése
X28 Egyéb mérges növények csípése
X29 Mérges állat vagy növény csípése k.m.n.

Természeti er k által okozott balesetek (X30-X39)

X30 Természetes eredet excesszív h ség által okozott ártalom


X31 Természetes eredet excesszív hideg által okozott ártalom
X32 Napsugárzás által okozott ártalom
X33 Villámcsapás áldozata
X34 Földrengés áldozata
X35 Vulkánkitörés áldozata
X36 Lavina, földcsuszamlás és egyéb földmozgás áldozata
X37 Elemi csapás jelleg vihar áldozata
X38 Árvíz áldozata
X39 Egyéb és k.m.n. természeti er k által okozott ártalom

Káros anyagok által okozott balesetszer mérgezés (X40-X49)

X40 Balesetszer mérgezés nem opiát fájdalom- és lázcsillapítók, antirheumaticumok által


X41 Balesetszer mérgezés antiepilepticum, altató-nyugtató és antiparkinson szerek és
pszihotrop gyógyszerek által m.n.o.
X42 Balesetszer mérgezés narkotikumok és pszihodiszleptikumok [hallucinogének] által
m.n.o.
X43 Balesetszer mérgezés az autonóm idegrendszerre ható egyéb gyógyszerek által
X44 Balesetszer mérgezés egyéb és k.m.n. gyógyszerek és biológiai anyagok által
X45 Balesetszer mérgezés alkohol által
X46 Balesetszer mérgezés szerves oldószerek és szénhidrogének halogén származékai és
g zei által
X47 Balesetszer mérgezés egyéb gázok és g zök által
X48 Balesetszer mérgezés peszticidek által
X49 Balesetszer mérgezés egyéb és k.m.n. vegyszerek és mérgez anyagok által

Túler ltetés, utazás és nélkülözés hatásai (X50-X57)

X50 Kimerülés fokozott er feszítés vagy ismétl d mozgás által


X51 Utazási és helyzetváltoztatási betegség
X52 Elhúzódó tartózkodás súlytalansági állapotban
X53 Élelemhiány
X54 Vízhiány
X57 Nélkülözés k.m.n.

Egyéb és k.m.n. környezeti tényez k hatásai (X58-X59)

X58 Egyéb tényez k által okozott sérülés


X59 K.m.n. tényez k által okozott sérülés

Szándékos önártalom (X60-X84)

X60 Szándékos önmérgezés nem opioid fájdalom- és lázcsillapítókkal,


antirheumaticumokkal
X61 Szándékos önmérgezés antiepileptikum, altató-nyugtató és antiparkinson szerek és
pszihotrop drogok által m.n.o.

75
X62 Szándékos önmérgezés narkotikumok és pszihodiszleptikumok [hallucinogének] által,
m.n.o.
X63 Szándékos önmérgezés az autonóm idegrendszerre ható egyéb gyógyszerek által
X64 Szándékos önmérgezés egyéb és k.m.n. gyógyszerek és biológiai anyagok által
X65 Szándékos önmérgezés, alkohol által
X66 Szándékos önmérgezés szerves oldószerek és szénhidrogének halogén származékai
és g zeik által
X67 Szándékos önmérgezés egyéb g zök és gázok által
X68 Szándékos önmérgezés peszticidek által
X69 Szándékos önmérgezés egyéb és k.m.n. vegyszerek és mérgez anyagok által
X70 Szándékos önártalom akasztás, zsinegelés és megfojtás által
X71 Szándékos önártalom vízbefulladás és elmerülés által
X72 Szándékos önártalom kézi l fegyverrel
X73 Szándékos önártalom sörétes és huzagolt csöv l fegyverrel és katonai l fegyverrel
X74 Szándékos önártalom egyéb és k.m.n. l fegyverrel
X75 Szándékos önártalom robbanóanyagokkal
X76 Szándékos önártalom t zzel, füsttel és lángokkal
X77 Szándékos önártalom forró g zzel és tárgyakkal
X78 Szándékos önártalom éles eszközzel
X79 Szándékos önártalom tompa tárggyal
X80 Szándékos önártalom magas helyr l leugrás által
X81 Szándékos önártalom mozgó objektum elé ugrás vagy fekvés által
X82 Szándékos önártalom motoros járm t l való összezúzatás által
X83 Szándékos önártalom egyéb megjelölt módon
X84 Szándékos önártalom k.m.n.

Testi sértés (X85-Y09)

X85 Gyógyszerekkel, kábítószerekkel és biológiai anyagokkal elkövetett testi sértés


X86 Maró anyagokkal elkövetett testi sértés
X87 Peszticidekkel elkövetett testi sértés
X88 Gázokkal és g zökkel elkövetett testi sértés
X89 Egyéb vegyszerek és mérgez anyagok által elkövetett testi sértés
X90 K.m.n. vegyszerrel és mérgez anyaggal elkövetett testi sértés
X91 Akasztás, zsinegelés és megfojtás által elkövetett testi sértés
X92 Vízbefojtás és elmerülés által elkövetett testi sértés
X93 Kézi l fegyverrel elkövetett testi sértés
X94 Sörétes vadászfegyverrel, huzagolt csöv és katonai l fegyverrel elkövetett testi sértés
X95 Egyéb és k.m.n. lövéssel elkövetett testi sértés
X96 Robbanóanyagokkal elkövetett testi sértés
X97 Füsttel, t zzel és lángokkal elkövetett testi sértés
X98 Forró g zökkel és tárgyakkal elkövetett testi, sértés
X99 Éles eszközökkel elkövetett testi sértés
Y00 Tompa tárggyal elkövetett testi sértés
Y01 Magas helyr l való lelökés által elkövetett testi sértés
Y02 Mozgó objektum elé lökés vagy helyezés által elkövetett testi sértés
Y03 Motoros járm vel való összezúzatás által elkövetett testi sértés
Y04 Testi er vel elkövetett testi sértés
Y05 Testi er vel elkövetett szexuális testi sértés
Y06 Elhanyagolás és elhagyás
Y07 Egyéb rossz-bánásmód szindrómák
Y08 Egyéb megjelölt módon elkövetett testi sértés
Y09 K.m.n. módon elkövetett testi sértés

Nem meghatározott szándékú esemény (Y10-Y34)

Y10 Mérgezés nem opioid fájdalom- és lázcsillapítók, antirheumaticumok által, nem


meghatározott szándékú

76
Y11 Mérgezés antiepilepticum, altató-nyugtató és antiparkinson szerek és pszihotrop
gyógyszerek által m.n.o., nem meghatározott szándékú
Y12 Mérgezés narkotikumok és pszihodiszleptikumok [hallucinogének] által m.n.o. nem
meghatározott szándékú
Y13 Mérgezés az autonóm idegrendszerre ható egyéb gyógyszerek által, nem meghatározott
szándékú
Y14 Mérgezés egyéb és k.m.n. drogok, gyógyszerek és biológiai anyagok által, nem
meghatározott szándékú
Y15 Mérgezés alkohol által, nem meghatározott szándékú
Y16 Mérgezés szerves oldószerek és szénhidrogének halogén származékai és g zeik által,
nem meghatározott szándékú
Y17 Mérgezés egyéb gázok és g zök által, nem meghatározott szándékú
Y18 Mérgezés peszticidek által, nem meghatározott szándékú
Y19 Mérgezés egyéb és k.m.n. vegyszerek és mérgez anyagok által, nem meghatározott
szándékú
Y20 Akasztás, zsinegelés és megfulladás, nem meghatározott szándékú
Y21 Vízbefulladás és elmerülés. nem meghatározott szándékú
Y22 Sérülés kézi l fegyverek által, nem meghatározott szándékú
Y23 Sérülés sörétes vadászfegyver, huzagolt csöv és katonai l fegyver által, nem
meghatározott szándékú
Y24 Sérülés egyéb és k.m.n. l fegyver által, nem meghatározott szándékú
Y25 Sérülés robbanóanyagok által, nem meghatározott szándékú
Y26 Füst, t z és lángok hatása, nem meghatározott szándékú
Y27 Sérülés forró g zök és tárgyak által, nem meghatározott szándékú
Y28 Sérülés éles tárgyak által, nem meghatározott szándékú
Y29 Sérülés tompa tárgy által, nem meghatározott szándékú
Y30 Esés, ugrás vagy lelöketés magas helyr l, nem meghatározott szándékú
Y31 Mozgó objektum elé esés vagy aláfekvés, vagy el-, illetve nekifutás, nem meghatározott
szándékú
Y32 Motoros járm vel ütközés, roncsolódás, nem meghatározott szándékú
Y33 Egyéb megjelölt, nem meghatározott szándékú esemény
Y34 K.m.n. esemény, nem meghatározott szándékú

Törvényes beavatkozás és háborús események (Y35-Y36)

Y35 Törvényes beavatkozás


Y36 Háborús cselekmények

Az orvosi kezelés szöv dményei (Y40-Y84)

Drogok, gyógyszerek és biológiai anyagok káros hatásai a gyógykezelés során (Y40-Y59)

Y40 Szisztémás antibiotikumok


Y41 Egyéb szisztémás fert zés elleni szerek és antiparazitikumok
Y42 Hormonok és szintetikus pótszereik és antagonistáik m.n.o.
Y43 Els dlegesen szisztémás szerek
Y44 Els dlegesen a vér alkotóelemeire ható anyagok
Y45 Fájdalom- és lázcsillapítók és gyulladás elleni szerek
Y46 Antiepileptikumok és antiparkinson szerek
Y47 Nyugtatók, altatók és szorongáscsökkent szerek
Y48 Anaestheticumok és terápiás gázok
Y49 Pszichotrop szerek m.n.o.
X50 Központi idegrendszeri stimulánsok m.n.o.
X51 Els dlegesen az autonóm idegrendszerre ható szerek
X52 Els dlegesen a szív-érrendszerre ható szerek
X53 Els dlegesen a gyomor-bélrendszerre ható szerek
Y54 Els dlegesen a vízháztartásra, ásványi és húgysav-anyagcserére ható szerek

77
Y55 Els dlegesen a sima- és csontvázizmokra és a légz rendszerre ható szerek
Y56 Els dlegesen a b rre és nyálkahártyákra ható topikus szerek, valamint szem-, fül-, orr-,
gégegyógyászati és fogászati szerek
X57 Egyéb és k.m.n. szerek és gyógyszerek
Y58 Bakteriális oltóanyagok
Y59 Egyéb és k.m.n. oltó és biológiai anyagok

M téti és gyógykezelési balesetek (Y60-Y69)

Y60 Akaratlan vágás, szúrás, perforáció vagy vérzés a m tét vagy gyógykezelés során
Y61 A m tét és gyógykezelés alatt akaratlanul a testben hagyott idegentest
Y62 A sterilitás feltételeinek elégtelensége a m tét és gyógykezelés alatt
Y63 Dozirozási hibák a m tét és gyógykezelés alatt
Y64 Szennyezett orvosi vagy biológiai anyagok
Y65 Egyéb balesetek m téti és kezelési ellátás során
Y66 M tét vagy gyógykezelés elmulasztása
Y69 K.m.n. baleset a m tét vagy gyógykezelés során

M téti vagy gyógykezelési balesetek készülékekkel vagy berendezésekkel kapcsolatban


(Y70-Y82)

Y70 Anaesthesiologiai eszközök okozta ártalmak


Y71 Szív- és érsebészeti eszközök okozta ártalmak
Y72 Fül-, orr-, gégegyógyászati eszközök okozta ártalmak
Y73 Gastro-enterológiai és urológiai eszközök okozta ártalmak
Y74 Általános kórházi és személyzeti használati eszközök okozta ártalmak
Y75 Neurológiai eszközök okozta ártalmak
Y76 Szülészeti és n gyógyászati eszközök okozta ártalmak
Y77 Szemészeti eszközök okozta ártalmak
Y78 Radiológiai eszközök okozta ártalmak
Y79 Ortopédiai eszközök okozta ártalmak
Y80 Fizikoterápiai eszközök okozta ártalmak
Y81 Általános és plasztikai sebészeti eszközök okozta ártalmak
Y82 Egyéb és k.m.n. orvosi eszközök okozta ártalmak

M téti és gyógykezelési eljárások, mint a betegnél fellép rendellenes reakció vagy kés i
szöv dmény okai, a kezelés ideje alatti baleset emlitése nélkül (Y83-Y84)

Y83 M tétek és egyéb sebészeti eljárások, int a betegnél fellép rendellenes reakció vagy
kés i szöv dmény okai, az eljárás ideje alatti baleset említése nélkül
Y84 Egyéb orvosi eljárások, mint a betegnél fellép rendellenes reakció vagy kés i
szöv dmény okai, az eljárás ideje alatti baleset említése nélkül

A morbiditás és mortalitás küls okainak következményei (Y85-Y89)

Y85 Közlekedési balesetek következményei


Y86 Egyéb balesetek következményei
Y87 Szándékos önártalom, testi sértés és nem meghatározott szándékú esemény
következményei
Y88 M téti és gyógykezelési eljárás, mint küls ok, következményei
Y89 Egyéb küls okok következményei

A morbiditás és mortalitás máshova osztályozott okainak kiegészit tényez i (Y90-Y98)

Y90 Alkoholos befolyásoltság meghatározása az alkoholszint alapján


Y91 Alkoholos befolyásoltság meghatározása az intoxikáció mérve alapján

78
Y95 Nosocomialis állapot
Y96 Munkával összefügg állapot
Y97 Környezet-szennyezéssel összefügg állapot
Y98 Életmóddal összefügg állapot

XI. F CSOPORT
AZ EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTOT ÉS EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLATOKKAL VALÓ
KAPCSOLATOT BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZ K
(Z00-Z99)

Az egészségügyi szolgáltatásokat vizsgálat és kivizsgálás céljából igénybe vev


személyek (Z00-Z13)

Z00 Panaszmentes és kórisme nélküli személyek általános vizsgálata és kivizsgálása


Z01 Panaszmentes és kórisme nélküli személyek egyéb speciális vizsgálata és kivizsgálása
Z02 Vizsgálat .és feljegyzés adminisztratív okból
Z03 Orvosi megfigyelés és kiértékelés feltételezett betegségek és állapotok miatt
Z04 Vizsgálat és megfigyelés egyéb okból
Z08 Követ vizsgálat rosszindulatú daganat kezelése után
Z09 Követ vizsgálat nem rosszindulatú daganatos állapotok kezelése után
Z10 Meghatározott népességcsoport általános egészségügyi rutin ellen rzése
Z11 Speciális sz r vizsgálat fert z és parazitás betegségek vonatkozásában
Z12 Speciális sz r vizsgálat daganatok vonatkozásában
Z13 Speciális sz r vizsgálat egyéb betegségek és rendellenességek vonatkozásában

Fert z betegségek potenciális egészségügyi kockázatának kitett személyek (Z20-Z29)

Z20 Fert z betegségekkel való kontaktus és kitettség


Z21 HIV fert zés tünetmentes állapota
Z22 Fert z betegség hordozó
Z23 Egy baktériumféleségt l okozott betegség elleni immunizáció szükségessége
Z24 Egyetlen vírusféleségt l okozott bizonyos betegségek elleni immunizáció
szükségessége
Z25 Egyetlen vírusféleségt l okozott egyéb betegségek elleni immunizáció szükségessége
Z26 Egyéb, egyetlen kórokú fert z betegség elleni immunizáció szükségessége
Z27 Fert z betegségek kombinációja elleni immunizáció szükségessége
Z28 Immunizálás elvégzése nem történt meg
Z29 Egyéb profilaktikus eljárások szükségessége

Az egészségügyi szolgálatot reprodukciós körülmények miatt igénybe vev személyek


(Z30-Z39)

Z30 Fogamzásgátlás
Z31 Terhességet el segít ellátás
Z32 Terhességi vizsgálat és teszt
Z33 Véletlen észlelt terhes állapot
Z34 Terhesgondozás
Z35 Veszélyeztetett terhes gondozása
Z36 Antenatalis sz rés
Z37 Szülés
Z38 Élveszületett csecsem k a szülés helyén
Z39 Szülés utáni ellátás és vizsgálat

79
Az egészségügyi szolgálatokat specifikus eljárások és egészségügyi kezelés végett
igénybe vev személyek
(Z40-Z54)

Z40 Profilaktikus m tét


Z41 Egyéb, nem az egészségügyi állapot kezelése céljából végzett eljárások
Z42 Gondozás plasztikai m tét után
Z43 Mesterséges testnyílás ellen rzése
Z44 Küls protetikus eszközök felszerelése és beállítása
Z45 Implantált eszközök beállítása és kezelése
Z46 Egyéb eszközök felszerelése és beállítása
Z47 Ortopédiai gondozás
Z48 Sebészeti k vetés, gondozás
Z49 Dialízissel kapcsolatos ellátás
Z50 Rehabilitációs m veletekkel kapcsolatos ellátás
Z51 Egyéb orvosi ellátás
Z52 Szerv- és szövetdonorok
Z53 Az egészségügyi szolgálatot specifikus eljárások végett igénybe vev személyek,
akiknél az eljárás nem történt meg
Z54 Lábadozás

Szocioökonomiai és pszihoszociális körülmények potenciális egészségügyi


kockázatának kitett személyek (Z55-Z65)

Z55 Az iskolázással és írás-olvasással kapcsolatos problémák


Z56 A foglalkoztatással és nem-foglalkoztatással kapcsolatos problémák
Z57 A foglalkozással kapcsolatos kockázati tényez k
Z58 A fizikai környezettel kapcsolatos problémák
Z59 Lakással és gazdasági körülményekkel kapcsolatos problémák
Z60 A szociális környezettel kapcsolatos problémák
Z61 A gyermekkor negatív élményeihez kapcsolódó problémák
Z62 A neveltetéshez kapcsolódó egyéb problémák
Z63 Egyéb, az els ellátási környezethez kapcsolódó problémák, beleértve a családi
körülményeket
Z64 Bizonyos pszihoszociális körülményekkel kapcsolatos problémák
Z65 Egyéb, pszihoszociális körülményekkel kapcsolatos problémák

Az egészségügyi szolgálatokat egyéb körülményekben igénybe vev személyek (Z70-


Z76)

Z70 Konzultáció a szexuális szokást, magatartást és orientációt illet en


Z71 Az egészségügyi szolgálatokat egyéb konzultáció és orvosi tanács végett igénybe vev
személyek, m.n.o.
Z72 Az életvitellel kapcsolatos problémák
Z73 Az életirányitás nehézségeivel kapcsolatos problémák
Z74 A gondozótól való függ séggel kapcsolatos problémák
Z75 Egyéb, orvosi ellátással kapcsolatos problémák
Z76 Az egészségügyi szolgálatokat egyéb körülmények között igénybe vev személyek

A családi és személyes kórel zménnyel kapcsolatban egészségileg potenciális


kockázatú személyek és az egészségi állapotot befolyásoló bizonyos tényez k (Z80-
Z99)

Z80 Rosszindulatú daganat a családi anamnézisben


Z81 Mentális és viselkedési rendellenességek a családi anamnézisben
Z82 Rokkantsághoz vezet eltérések és idült betegségek a családi anamnézisben
Z83 Egyéb specifikus rendellenességek a családi anamnézisben

80
Z84 Egyéb állapotok a családi anamnézisben
Z85 Rosszindulatú daganat a személyes anamnézisben
Z86 Bizonyos egyéb betegségek a személyes anamnézisben
Z87 Egyéb betegségek és állapotok a személyes anamnézisben
Z88 Szerekkel, gyógyszerekkel és biológiai anyagokkal kapcsolatos túlérzékenység a
személyes anamnézisben
Z89 Végtag szerzett hiánya
Z90 Szervek szerzett hiánya, m.n.o.
Z91 Rizikó-tényez k a személyes anamnézisben, m.n.o.
Z92 Orvosi kezelés a személyes anamnézisben
Z93 Mesterséges testnyílás
Z94 Transzplantált szerv és szövet
Z95 Szív- és ér-implantátumok és graftok jelenléte
Z96 Egyéb funkcionális implantátumok jelenléte
Z97 Egyéb eszközök jelenléte
Z98 Egyéb m tét utáni állapotok
Z99 Függ ség az életvitel-alkalmassághoz szükséges gépekt l és eszközökt l, m.n.o.

81
I. F csoport

FERT Z ÉS PARAZITÁS BETEGSÉGEK (A00-B99)


Beleértve: azokat a betegségeket, amelyeket fert z nek, vagy átvihet nek ismerünk.
Kivéve: valódi vagy feltételezett bacilusgazdák (Z22.-);
egyes lokalizált fert zések, L.a szervekre vonatkozó f csoportokat,
szülést és gyermekágyat komplikáló fert z és él sdiek okozta
betegségek
a tetanuszt és a humán immunodeficiencia vírus [HIV] betegséget]
(O98.-)
a perinatális id szakra jellemz fert z és él sdiek által okozott betegségek
tetanus neonatorum, veleszületett szifilisz, perinatális gonococcus
fert zés és
perinatális humán immunodeficiencia vírus [HIV] betegséget] (P35-P39)
influenza és egyéb heveny légúti fert zések (J00-J22).
Ez a f csoport a következ csoportokat tartalmazza:
A00-A09 Fert z bélbetegségek
A15-A19 Güm kor
A20-A28 Egyes bakteriális zoonozisok
A30-A49 Egyéb bacteriumok által okozott betegségek
A50-A64 F ként szexuális úton terjed fert zések
A65-A69 Egyéb, spirochéták által okozott betegségek
A70-A74 Egyéb, chlamydiák által okozott betegségek
A75-A79 Rickettsiosisok
A80-A89 A központi idegrendszer vírusfert zései
A90-A99 Ízeltlábúak által terjesztett vírusos lázak és vírusos vérzéses lázak
B00-B09 A b r és a nyálkahártya elváltozásával járó vírusfert zések
B15-B19 Vírusos májgyulladás
B20-B24 Humán immunodeficiencia vírus [HIV] betegség
B25-B34 Egyéb vírusbetegségek
B35-B49 Mycosisok
B50-B64 Protozoonok által okozott betegségek
B65-B83 Helminthiasisok
B85-B89 Pediculosis, ascariasis és egyéb infesztációk
B90-B94 Fert z és él sdiek okozta betegségek következményei
B95-B97 Bacteriumok, vírusok és egyéb fert z ágensek
B99 Egyéb fert z betegségek

82
FERT Z BÉLBETEGSÉGEK
(A00-A09)

A00 Kolera

A00.0 Kolera (vibrio cholerae 01, cholera biovariáns okozta)

Klasszikus kolera
A00.1 Kolera (vibrio cholerae 01, El Tor biovariáns okozta)
Kolera El Tor

A00.9 Kolera k.m.n.

A01 Hastífusz és paratífusz

A01.0 Hastífusz (typhus abdominalis)

Salmonella typhi okozta fert zés

A01.1 Paratífusz „A"

A01.2 Paratífusz „B"

A01.3 Paratífusz „C"

A01.4 Paratífusz k.m.n.

Salmonella paratyphi k.m.n. okozta fert zés

A02 Egyéb salmonella fert zések

Beleértve: bármely salmonella faj - kivéve S.typhi és S.paratyphi - okozta


fert zés vagy ételmérgezés.

A02.0 Salmonella bélhurut

Salmonellosis

A02.1 Salmonella szepszis

A02.2+ Salmonella helyi fert zések

Salmonella:
• izületi gyulladás (M01.3*)
• agyhártyagyulladás (G01*)

83
• csontvel gyulladás (M90.2*)
• tüd gyulladás (J17.0*)
• tubulo-interstitialis vesebetegség (N16.0*)

A02.8 Egyéb meghatározott salmonella fert zések

A02.9 Salmonella fert zés k.m.n.

A03 Shigellosis (vérhas)

A03.0 Shigellosis, Shigella dysenteriae okozta

A-csoportú shigellosis [Shiga-Kruse dysenteria]

A03.1 Shigellosis Shigella flexneri miatt

B-csoportú shigellosis

A03.2 Shigellosis, Shigella boydii miatt

C-csoportú shigellosis

A03.3 Shigellosis, Shigella sonnei miatt

D-csoportú shigellosis

A03.8 Egyéb shigellosis

A03.9 Shigellosis k.m.n.

Bacillaris shigellosis k.m.n.

A04 Egyéb bacteriumok által okozott bélfert zések

Kivéve: bacteriumok által okozott ételmérgezések (A05.-)


güm kóros bélhurut (A18.3)

A04.0 Enteropathogén Escherichia coli fert zés

A04.1 Enterotoxikus Escherichia coli fert zés

A04.2 Enteroinvazív Escherichia coli fert zés

A04.3 Enterohaemorrhagiás Escherichia coli fert zés

A04.4 Egyéb Escherichia coli okozta bélfert zés (escherichia coli enteritis, k.m.n.)

Esherichia coli bélhurut k.m.n.

A04.5 Campylobacter okozta bélhurut

84
A04.6 Yersinia enterocolitica okozta bélhurut

Kivéve: extraintestinalis Yersiniosis (A28.2)

A04.7 Clostridium difficile okozta vékony-és vastagbélgyulladás

A04.8 Egyéb meghatározott bacteriumok által okozott bélfert zések

A04.9 Bacteriumok által okozott bélfert zés k.m.n.

Bakteriális bélhurutk.m.n.

A05 Egyéb bacteriumok által okozott ételmérgezések

Kivéve: Escherichia coli fert zés (A04.0-A04.4)

listeriosis (A32.-)

salmonella ételmérgezés és fert zés (A02.-)

egészségre ártalmas élelmiszerek mérgez hatása (T61-T62)

A05.0 Staphylococcus által okozott ételmérgezés

A05.1 Botulizmus

Klasszikus ételmérgezés Clostridium botulinum következtében

A05.2 Clostridium perfringens [Clostridium welchii] okozta ételmérgezés

Nekrotizáló bélhurut
Pig-bel

A05.3 Vibrio parahaemolyticus ételmérgezés

A05.4 Bacillus cereus ételmérgezés

A05.8 Egyéb meghatározott bacteriumok által okozott ételmérgezések

A05.9 Baktériális ételmérgezés, k.m.n.

A06 Amoebiasis

Beleértve: Entamoeba histolytica által okozott fert zés


Kivéve:egyéb protozoon által okozott bélbetegségek (A07.-)

A06.0 Heveny amoebás dysenteria

Heveny amoebiasis
Bél amoebiasis k.m.n.

85
A06.1 Idült bél amoebiasis

A06.2 Amoebás vastagbélgyulladás, nem vérhassal járó

A06.3 Bél amoeboma

Amoeboma k.m.n.

A06.4 Amoebás májtályog

A máj amoebiasisa

A06.5+ Amoebás tüd tályog (J99.8*)

A tüd (és a máj) amoebás tályogja

A06.6+ Amoebás agytályog (G07*)

Az agyvel (máj) (tüd ) amoebás tályogja

A06.7 B r amoebiasis

A06.8 Egyéb lokalizációjú amoebás fert zés

Amoebás:
• féregnyúlványlob
• balanitis+ (N51.2*)

A06.9 Amoebiasis k.m.n.

A07 Egyéb protozoon bélbetegségek

A07.0 Balantidiasis

Balantidiasis dysenteria

A07.1 Giardiasis [lambliasis]

A07.2 Cryptosporidiosis

A07.3 Isosporiasis

Isospora belli és isospora hominis által okozott fert zés


Bél coccidiosis
Isosporosis

A07.8 Egyéb meghatározott protozoon bélbetegségek

Bél trichomoniasis
Sarcocystosis
Sarcosporidiosis

86
A07.9 Protozoon bélbetegség k.m.n.

Flagellata hasmenés
Protozoon:
• vastagbélgyulladás
• hasmenés
• vérhas

A08 Vírusos és egyéb meghatározott bélfert zések

Kivéve: influenza az emészt csatorna érintettségével (J10.8, J11.8)

A08.0 Rotavírus bélhurut

A08.1 Norwalk agens által okozott heveny gyomor-bélbetegség

Kicsiny, körszerkezet vírus bélhurut

A08.2 Adenovírus okozta bélhurut

A08.3 Egyéb vírusos bélhurut

A08.4 Vírusos bélfert zés k.m.n.

Vírusos:
• bélhurut k.m.n.
• gyomor-bélhurut k.m.n.
• gyomor-bélbetegség k.m.n.

A08.5 Egyéb meghatározott bélfert zések

A09 Feltételezetten fert z eredet hasmenés és gyomor-bélhurut

Megjegyzés: Azokban az országokban, ahol az A09-ben felsoroltak további


specifikációk nélkül szerepelnek, úgy értékelend k, hogy nem
fert z eredet ek és ezeket a K52.9-be kell sorolni.

Bélhurut }
Colitis }
Enteritis } k.m.n. vérzéses szeptikus
Gastroenteritis }
Hasmenés:
• k.m.n.
• dysenteriás
• járványos
Fert z hasmenéses betegség k.m.n.

87
Kivéve: bacterium, protozoon, vírus és egyéb fert z kórokozó miatt (A00-A08)
nem fert z eredet hasmenés (K52.9)
• újszülöttkori (P78.3)

GÜM KÓR
(A15-A19)
Beleértve: Mycobacterium tuberculosis és
Mycobacterium bovis okozta fert zések
Kivéve: veleszületett güm kór (P37.0)
güm kórral társult pneumoconiosis (J65)
güm kór következményei (B90.-)
silicotuberculosis (J65)

A15 Bakteriológiai és szövettani vizsgálattal igazolt légúti güm kor

A15.0 Tüd güm kór, a köpet mikroszkópos vizsgálatával, tenyésztéssel, vagy


anélkül igazolt

Güm kóros:

• hörg tágulat }
• tüd fibrosis } a köpet mikroszkópos vizsgálatával,
• tüd gyulladás } tenyésztéssel vagy anélkül igazolt
• légmell }

A15.1 Tüd güm kór, csak tenyésztéssel igazolt

Az A15.0-ban felsorolt állapotok csak tenyésztéssel igazolva

A15.2 Tüd güm kór, szövettani vizsgálattal kimutatott

Az A15.0-ban felsorolt állapotok szövettani vizsgálattal igazolva

A15.3 Tüd güm kór, k.m.n. módon igazolt

Az A15.0-ban felsorolt állapotok, vagy bakteriológiai vagy szövettani vizsgálatal


igazolva

A15.4 A mellkasi nyirokcsomók güm kórja, bakteriológiai és szövettani


vizsgálattal igazolt

A nyirokcsomok güm kórja:


• hilusi }
• gátori } bakteriológiailag és szövettanilag igazolt
• tracheobronchialis }
Kivéve: ha els dlegesnek jelölték (A15.7)

88
A15.5 A gége, légcs és h rg k güm kórja, bakteriológiai és szövettani
vizsgálattal igazolt

Güm kór:
• a hörgök }
• a hangrés } bakteriológiai és szövettani vizsgálattal igazolt
• a gége }
• a légcs }

A15.6 Güm kóros mellhártyagyulladás, bakteriológiai és szövettani vizsgálattal


igazolt

Güm kóros mellhártyagyulladás } bakteriológiai és szövettani


Güm kóros mellüregi gennygyülem } vizsgálattal igazolt
Kivéve: els dleges légz szervi güm kór, bakterológiai és szövettani vizsgálattal
igazolt (A15.7)

A15.7 Els dleges légz szervi güm kór, bakteriológiai és szövettani vizsgálattal
igazolt

A15.8 Egyéb légz szervi güm kór, bakteriológiai és szövettani vizsgálattal


igazolt

Gátori güm kór }


Orrgarati güm kór } bakteriológiai és szövettani
• az orr } vizsgálattal igazolt
• az orrmelléküreg [bármely] }

A15.9 Nem meghatározott légz szervi güm kór, bakteriológiai és szövettani


vizsgálattal igazolt

A16 Légz szervi güm kór, bakteriológiai vagy szövettani vizsgálattal nem
igazolt

A16.0 Tüd güm kór, negatív bakteriológiai és szövettani vizsgálati eredménnyel

Güm kóros:
• hörg tágulat }
• tüd fibrosis } bakteriológiai és szövettani vizsgálattal negatív
• tüd gyulladás }
• légmell }

A16.1 Tüd güm kór, bakteriológiai és szövettani vizsgálat nélkül

Az A16.0-ban közölt állapotok, bakteriológiai és szövettani vizsgálat nélkül

A16.2 Tüd güm kór, bakteriológiai vagy szövettani vizsgálat említése nélkül

Tüd güm kór }


Güm kóros: }

89
• hörg tágulat }
• tüd fibrosis } k.m.n. (bakteriológiai vagy szövettani)
• tüd gyulladás } vizsgálat említése nélkül)
• légmell }

A16.3 A mellkasi nyirokcsomók güm kórja, bakteriológiai vagy szövettani


vizsgálat említése nélkül

A nyirokcsomók güm kórja:


• hilusi }
• mellkasi } k.m.n. (bakteriológiai vagy szövettani)
• gátori } vizsgálat említése nélkül)
• tracheobronchialis }
Kivéve: ha els dlegesnek jelölték (A16.7)

A16.4 A gége, légcs és hörg k güm kórja, bakteriológiai vagy szövettani


vizsgálat említése nélkül

Güm kór:
• hörg }
• hangrés } k.m.n. (bakteriológiai vagy szövettani)
• gége } vizsgálat említése nélkül)
• légcs }

A16.5 Güm kóros mellhártyagyulladás, bakteriológiai vagy szövettani vizsgálat


említése nélkül

Güm kóros mellhártyagyulladás }


Güm kóros: }
• mellüregi gennygyülen } k.m.n. (bakteriológiai vagy szövettani)
• mellhártyagyulladás } vizsgálat említése nélkül
Kivéve: els dleges légúti güm kór (A16.7)

A16.7 Primér légz szervi güm kór, bakteriológiai vagy szövettani vizsgálat
említése nélkül

Els dleges:
• légz szervi güm kór k.m.n.
• primér, güm s komplexum

A16.8 Egyéb légz szervi güm kor, bakteriológiai vagy szövettani vizsgálat
említése nélkül

Gátor güm kór }


Orr-garat güm kór } k.m.n. (bakteriológiai vagy szövettani igazolás említése
nélkül)
• orr }
• orrmelléküreg }

90
A16.9 Légz szervi güm kór k.m.n., bakteriológiai vagy szövettani vizsgálat
említése nélkül

Légz szervi güm kór k.m.n.


Güm kór k.m.n.

A17+ Az idegrendszer güm kórja

A17.0+ Güm kóros agyhártyagyulladás (G01*)

Az agyhártyák (agyi) (gerinc) güm kórja


Leptomeningitis tuberculosa

A17.1+ Az agyhártyák tuberculomája (G07*)

A17.8+ Az idegrendszer egyéb güm kórja

Az agy (G07*) } tuberculomája


A gerincvel (G07*) } tuberculosisa
Güm kóros:
• agytályog (G07*)
• agyvel - agyhártyagyulladás (G05.0*)
• gerincvel gyulladás (G05.0*)
• polyneuropathia (G63.0*)

A17.9+ Az idegrendszer güm kórja k.m.n. (99.8*)

A18 Egyéb szervek güm kórja

A18.0+ A csontok és izületek güm kórja

A csontok és izületek güm kórja


• csíp (M01.1*)
• térd (M01.1*)
• gerinc (M49.0*)
Güm kóros:
• izületi gyulladás (M01.1*)
• csecsnyúlvány gyulladás (H75.0*)
• csontnekrózis (M90.0*)
• csontgyulladás (M90.0*)
• csontvel gyulladás (M90.0*)
• synovitis (M68.0*)
• tenosynovitis (M68.0*)

A18.1+ A húgy-ivarszervek güm kórja

91
Güm kór:
• húgyhólyag (N33.0*)
• méhnyak (N74.0*)
• vese (N29.1*)
• férfi nemiszervek (N51.-*)
• ureter (N29.1*)
A n i medence güm kóros gyulladásos betegsége (N74.1*)

A18.2 Güm kóros perifériás nyirokcsomó betegség

Güm kóros mirigygyulladás


Kivéve: a nyirokcsomók güm kórja:
• intrathoracalis (A15.4, A16.3)
• mesenterium és retroperitoneum (A18.3)
Güm kóros tracheobronchialis adenopathia (A15.4, A16.3)

A18.3 A bél, a hashártya és a bélfodri mirígyek güm kórja

Güm kór:
• végbélnyílás és végbél+ (K93.0*)
• bél (vastag) (vékony)+ (K93.0*)
• retroperitoneális nyirokcsomók
Güm kóros:
• ascites
• bélhurut+ (K93.0)
• hashártyagyulladás+ (K67.3*)

A18.4 A b r és a b ralatti szövet güm kórja

Güm kóros erythema induratum


Lupus:
• excedens
• vulgaris
• k.m.n.
• szemhéj+ (H03.1*)
Scrophuloderma
Kivéve: lupus erythematosus (L93.-)
• szisztémás (M32.-)

A18.5+ A szem güm kórja

Güm kóros:
• chorioretinitis (H32.0*)
• episcleritis (H19.0*)

92
• keratitis interstitialis (H19.2*)
• iridocyclitis (H22.0*)
• keratoconjunctivitis (interstitialis) (phlyctaenularis) (H19.2*)
Kivéve: a szemhéj közönséges lupusa (A18.4)

A18.6+ A fül güm kórja

Güm kóros küzépfülgyulladás (H67.0*)


Kivéve: a csecsnyúlvány güm kóros gyulladása (A18.0+)

A18.7+ Mellékvesék güm kórja (E35.1*)

Addison-kór

A18.8+ Egyéb szervek güm kórja

Güm kór:
• szívbelhártya (I39.8*)
• szívizom (I41.0*)
• nyel cs (K23.0*)
• szívburok (I32.0*)
• pajzsmirígy (E35.0*)
Güm kóros agyi ver érgyulladás (I68.1*)

A19 Miliáris güm kór

Beleértve: Tuberculosis:
• disseminata
• generalisata
Güm kóros polyserositis

A19.0 Heveny miliáris güm kór egy meghatározott helyen

A19.1 Heveny miliáris güm kór több helyen

A19.2 Heveny miliáris güm kór k.m.n.

A19.8 Egyéb miliáris güm kór

A19.9 Miliáris güm kór k.m.n.

EGYES BAKTERIÁLIS ZOONOZISOK


(A20-A28)

A20 Pestis

93
Beleértve: a Yersinia pestis által okozott fert zést

A20.0 Bubopestis

A20.1 Cellulocutan pestis

A20.2 Tüd pestis

A20.3 Pestises agyhártyagyulladás

A20.7 Pestises septicaemia

A20.8 Egyéb pestis kórformák

Abortív pestis
Tünetmentes pestis
Pestis minor

A20.9 Pestis k.m.n.

A21 Tularaemia

Beleértve: szarvaslégyláz
Francisella tularensis által okozott fert zés
nyúlláz

A21.0 Tularaemia ulceroglandularis

A21.1 Tularaemia oculoglandularis

Szem tularaemia

A21.2 Tüd tularaemia

A21.3 A gyomor-bélrendszer tularaemiája

Hasi tularaemia

A21.7 Generalizált tularaemia

A21.8 Tularaemia egyéb formái

A21.9 Tularaemia k.m.n.

A22 Lépfene

Beleértve: a Bacillus anthracis által okozott fert zést

A22.0 B r anthrax

94
Rosszindulatú:
• karbunkulus
• pustula

A22.1 Tüd anthrax

Lépfene belégzés által


Rongyszed k betegsége
Gyapjúválogatók betegsége

A22.2 Gyomor-bél anthrax

A22.7 Anthrax septicaemia

A22.8 Az anthrax egyéb formái

Lépfene-agyhártyagyulladás+ (G01*)

A22.9 Lépfene k.m.n.

A23 Brucellosis

Beleértve: láz:
• máltai
• mediterrán
• unduláló

A23.0 Brucella melitensis által okozott brucellosis

A23.1 Brucella abortus által okozott brucellosis

A23.2 Brucella suis által okozott brucellosis

A23.3 Brucella canis által okozott brucellosis

A23.8 Egyéb brucellosis

A23.9 Brucellosis k.m.n.

A24 Takonykór és melioidosis

A24.0 Takonykór

Pseudomonas mallei okozta fert zés


Malleus

A24.1 Heveny és fulmináns lefolyású melioidosis

95
Melioidosisos:
• tüd gyulladás
• septicaemia

A24.2 Félheveny és idült melioidosis

A24.3 Egyéb melioidosis

A24.4 Melioidosis k.m.n.

Pseudomonas pseudomallei okozta k.m.n. fert zés


Whitmore-betegség

A25 Patkányharapás lázak

A25.0 Patkányharapási láz, spirillosis

Sodoku

A25.1 Streptobacillosis

Erythema arthriticum epidemicum


Haverhill-láz
Patkányharapás-láz Streptobacillus fert zés miatt

A25.9 Patkányharapás láz k.m.n.

A26 Erysipeloid

A26.0 B r erysipeloid

Erythema migrans

A26.7 Erysipelothrix septicaemia

A26.8 Az erysipeloid egyéb formái

A26.9 Erysipeloid k.m.n.

A27 Leptospirosis

A27.0 Leptospirosis icterohaemorrhagica [Weil-betegség]

Leptospirosis, Leptospira interrogans serovar icterohaemorrhagiae okozta


fert zés

A27.8 Leptospirosis egyéb formái

A27.9 Leptospirosis k.m.n.

96
A28 Egyéb, állatok terjesztette bakterialis betegségek, m.n.o.

A28.0 Pasteurellosis

A28.1 Macskakarmolás betegség

Macskakarmolás-láz

A28.2 Extraintestinalis yersiniosis

Kivéve: Yersinia enterocolitica okozta enteritis (A04.6)


pestis (A20.-)

A28.8 Egyéb, más osztályba nem tartozó, állatok terjesztette bakteriális


betegségek

A28.9 Bacteriumok által okozott, állatok terjesztette betegség k.m.n.

EGYÉB BACTERIUMOK ÁLTAL OKOZOTT


BETEGSÉGEK
(A30-A49)

A30 Lepra [Hansen-betegség]

Beleértve: a Mycobacterium leprae által okozott fert zést


Kivéve: lepra következményei (B92)

A30.0 Lepra [Hansen-betegség] k.m.n.

I. lepra

A30.1 Tuberculoid lepra

TT lepra

A30.2 Határeset tuberculoid lepra

BT lepra

A30.3 Határeset lepra

BB lepra

A30.4 Határeset lepromatosus lepra

BL lepra

A30.5 Lepromatosus lepra

LL lepra

A30.8 Lepra egyéb formái

97
A30.9 Lepra k.m.n.

A31 Egyéb mycobacteriumok által okozott fert zés

Kivéve: lepra (A30.-)


güm kór (A15-A19)

A31.0 Tüd mycobacterium fert zés

Fert zés mycobacterium:


• aviumtól
• intracellularetól [Battey-bacillus]
• kansasiitól

A31.1 B r mycobacterium fert zés

Buruli fekély
Mycobacterium:
• marinum
• ulcerans okozta fert zés

A31.8 Egyéb mycobacterium által okozott fert zések

A31.9 Mycobacterium fert zés k.m.n.

Atipusos mycobacterium fert zés k.m.n.


Mycobacteriosis k.m.n.

A32 Listeriosis

Beleértve: a listeriás ételmérgezést (fert zést)


Kivéve: újszülöttkori (disszeminált) listeriosis (P37.2)

A32.0 B r listeriosis

A32.1+ Listeria meningitis és meningoencephalitis

Listeria:
• meningitis (G01*)
• meningoencephalitis (G05.0*)

A32.7 Listeria septicaemia

A32.8 Listeriosis egyéb formái

Listeria okozta:
• agyi ver érgyulladás+ (I68.1*)
• szívbelhártya gyulladás+ (I39.8*)

98
Oculoglandularis listeriosis

A32.9 Listeriosis k.m.n.

A33 Tetanus neonatorum

A34 Szülészeti tetanusz

A35 Egyéb tetanusz


Tetanusz (merevgörcs) k.m.n.
Kivéve: tetanusz:
• újszülöttkori (A33)
• szülészeti (A34)

A36 Diftéria (diphteria)

A36.0 Torokdiftéria

Torok álhártyás diftéria


Mandula diftéria

A36.1 Orrgarat diftéria

A36.2 Gége diftéria

Diftériás gége-és légcs gyulladás

A36.3 B r diftéria

Kivéve:erythrasma (L08.1)

A36.8 Egyéb diftéria

Diftériás:
• köt hártyagyulladás+ (H13.1*)
• szívizomgyulladás+ (I41.0*)
• sokideggyulladás+ (G63.0*)

A36.9 Diftéria k.m.n.

A37 Szamárköhögés (pertussis)

A37.0 Szamárköhögés, Bordetella pertussis miatt

A37.1 Szamárköhögés, Bordetella parapertussis miatt

99
A37.8 Szamárköhögés, egyéb Bordetella fajok miatt

A37.9 Szamárköhögés k.m.n.

A38 Vörheny (scarlatina)


Kivéve: streptococcus okozta torokgyulladás (J02.0)

A39 Meningococcus fert zés

A39.0+ Meningococcus okozta agyhártyagyulladás (G01*)

A39.1+ Waterhouse-Friderichsen szindróma (E35.1*)

Adrenalitis haemorrhagica meningococcica


Meningococcus adrenális szindróma

A39.2 Heveny meningicoccaemia

A39.3 Idült meningococcaemia

A39.4 Meningococcaemia k.m.n.

Meningococcus okozta bacteriaemia, k.m.n.

A39.5+ A szív meningococcusos betegsége

Meningococcus eredet :
• szívgyulladás k.m.n. (I52.0*)
• szívbelhártya gyulladás (I39.8*)
• szívizomgyulladás (I41.0*)
• szívburokgyulladás (I32.0*)

A39.8 Egyéb meningococcus okozta fert zések

Meningococcus eredet :
• izületi gyulladás+ (M01.0*)
• köt hártyagyulladás+ (H13.1*)
• agyvel gyulladás+ (G05.0*)
• retrobulbaris neuritis+ (H48.1*)
Meningococcus fert zést követ izületi gyulladás+ (M03.0*)

A39.9 Meningococcus okozta fert zés k.m.n.

Meningococcus okozta betegség k.m.n.

A40 Streptococcus septicaemia

Kivéve: szülés alatt (O75.3)

100
az alábbiakat követ en:
• abortust vagy méhen kivüli, vagy mola terhességet (O03-O07,
O08.0)
• immunizálást (T88.0)
• infúziót, transfúziót vagy terápiás injekciót (T80.2)
újszülöttkori (P36.0-P36.1)
beavatkozást követ en (T81.4)
gyermekágyi (085)

A40.0 Septicaemia, A csoportú streptococcus miatt

A40.1 Septicaemia, B csoportú streptococcus miatt

A40.2 Septicaemia, D csoportú streptococcus miatt

A40.3 Septicaemia Streptococcus pneumoniae miatt

Pneumococcus septicaemia

A40.8 Egyéb sterptococcus okozta septicaemia

A40.9 Septicaemia, streptococcus miatt k.m.n.

A41 Egyéb septicaemia

Kivéve: bacteriaemia k.m.n. (A49.9)


szülés alatt (O75.3)
az alábbiakat követ en:
• abortust, méhen kivüli, vagy mola terhességet (O03-O07, O08.0)
• immunizálást (T88.0)
• infúziót, transzfúziót, vagy terápiás injekciót (T80.2)
septicaemia:
• sugárgomba-fert zés (A42.7)
• lépfene (A22.7)
• gomba (B37.7)
• erysipelothrix (A26.7)
• extraintestinalis yersiniosis (A28.2)
• gonococcus (A54.8)
• herpeszvírus (B00.7)
• listeria (A32.7)
• meningococcus (A39.2-A39.4)
• újszülöttkori (P36.-)
• beavatkozást k vet en (T81.4)

101
• gyermekágyi (085)
• streptococcus (A40.-)
• tularaemia (A21.7) miatt
septicaemia:
• melioidosisban (A24.1)
• pestisben (A20.7)
toxicus shock szindróma (A48.3)

A41.0 Staphylococcus aureus okozta septicaemia

A41.1 Egyéb azonosított staphylococcus okozta septicaemia

Coagulase-negatív staphylococcus okozta septicaemia

A41.2 Nem azonosított staphylococcus okozta septicaemia

A41.3 Haemophilus influenzae okozta septicaemia

A41.4 Anaerob kórokozók okozta septicaemia

Kivéve: gázgangrena (A48.0)

A41.5 Septicaemia egyéb Gram-negatív kórokozók miatt

Gram-negatív septicaemia, k.m.n.

A41.8 Septicaemia, egyéb meghatározott kórokozóval

A41.9 Septicaemia, k.m.n.

Szeptikus shock

A42 Actinomycosis

Kivéve: actinomycetoma (B47.1)

A42.0 Tüd actinomycosis

A42.1 Has actinomycosis

A42.2 Nyaki-arci actinomycosis

A42.7 Actinomyces septicaemia

A42.8 Sugárgomba fert zés egyéb formái

A42.9 Sugárgomba fert zés k.m.n.

A43 Nocardiosis

102
A43.0 Tüd nocardiosis

A43.1 B r nocardiosis

A43.8 Nocardiosis egyéb formái

A43.9 Nocardiosis k.m.n.

A44 Bartonellosis

A44.0 Szisztémás bartonellosis

Oroya láz

A44.1 A b r, ill. a b r és nyálkahártya bartonellosisa

Verruga peruviana

A44.8 Bartonellosis egyéb formái

A44.9 Bartonellosis k.m.n.

A46 Orbánc (erysipelas)

Kivéve: szülés utáni vagy gyermekágyi orbánc (O86.8)

A48 Egyéb bacteriumok okozta betegségek m.n.o.

Kivéve: actinomycetoma (B47.1)

A48.0 Gáz-gangréna

Clostridium:
• cellulitis
• myonecrosis

A48.1 Legionárius betegség

A48.2 Nem pneumoniás legionárius betegség [Pontiac-láz]

A48.3 Toxikus shock szindróma

Kivéve:endotoxin shock k.m.n. (R57.8)


septicaemia k.m.n. (A41.9)

A48.4 Brazil purpurás láz

Szisztémás Haemophilus aegyptus fert zés

A48.8 Egyéb bacteriumok okozta betegségek m.n.o.

103
A49 Bacterium által okozott betegség k.m.n. lokalizációban

Kivéve: egyéb f csoportokba sorolt betegségeket okozó bacteriumok


(B95-B96)
chlamidia fert zés k.m.n. (A74.9)
meningococcus fert zés k.m.n. (A39.9)
rickettsia fert zés k.m.n. (A79.9)
spirochaeta fert zés k.m.n. (A69.9)

A49.0 Staphylococcus fert zés k.m.n.

A49.1 Streptococcus fert zés k.m.n.

A49.2 Haemophilus influenzae fert zés k.m.n.

A49.3 Mycoplasma fert zés k.m.n.

A49.8 Egyéb bakteriális fert zések k.m.n. lokalizációban

A49.9 Bacterium fert zések k.m.n.

Bacteriaemia k.m.n.

F KÉNT SZEXUÁLIS ÚTON TERJED FERT ZÉSEK


(A50-A64)
Kivéve: HIV-betegség (B20-B24)
aspecifikus és nem-gonorrhoeás urethritis (N34.1)
Reiter-kór (M02.3)

A50 Veleszületett szifilisz

A50.0 Friss, veleszületett szifilisz, tünetekkel

Veleszületett szifiliszes állapot, amelyet korainak jelöltek, vagy a születés után 2


éven belül manifesztálódik
Korai, veleszületett szifilisz:
• b r
• b r és nyálkahártya
• zsigeri
Korai, veleszületett szifiliszes:
• gégegyulladás
• szembántalom
• osteochondropathia
• garatgyulladás
• tüd gyulladás

104
• orrnyálkahártya gyulladás

A50.1 Korai, veleszülett szifilisz, latens

Veleszületett szifilisz klinikai tünetek nélkül, pozitív szerológiai reakcióval és


negatív liquor lelettel, születés után 2 éven belül

A50.2 Korai veleszületett szifilisz, k.m.n.

Veleszületett szifilisz k.m.n., a születés után 2 éven belül

A50.3 Kés i veleszületett szifiliszes szembetegség

Kés i, veleszületett szifiliszes interstitialis keratitis+ (H19.2*)


Kés i, veleszületett szifiliszes szembántalon, m.n.o. (H58.8*)
Kivéve: Hutchinson-triász (A50.5)

A50.4 Kés i veleszületett neuroszifilisz [juvenilis neuroszifilisz]

Dementia paralytica juvenilis


Juvenilis:
• paresis generalis
• tabes dorsalis
• tabopareticus neurosyphilis
Kés i veleszületett szifiliszes:
• agyvel gyulladás+ (G05.0*)
• agyhártyagyulladás+ (G01*)
• polyneuropathia+ (G63.0*)
Szükség esetén kiegészít kód használható a társult mentális rendellenesség
megjelölésére
Kivéve: Hutchinson-triász (A50.5)

A50.5 Egyéb kés i veleszületett szifilisz, tünetekkel

Bármely kongenitális, szifiliszes állapot, ha kés inek jelölték, vagy a születés


után több mint két vagy több éven át fennáll.
Clutton-féle izületek+ (M03.1*)
Hutchinson féle:
• fogak
• triász
Kés i veleszületett:
• szív-érrendszeri szifilisz+ (I98.0*)
• szifiliszes:
• izületi bántalom+ (M03.1*)
• osteochondropathia+ (M90.2*)
Szifiliszes nyeregorr

105
A50.6 Kés i veleszületett szifilisz, latens

Veleszületett vérbaj klinikai tünetek nélkül, pozitív szerológiai reakcióval és


negatív liquor lelettel a születés után több, mint 2 vagy több évvel.

A50.7 Kés i veleszületett vérbaj, k.m.n.

Veleszületett vérbaj k.m.n. születés után több, mint 2 vagy több évvel

A50.9 Veleszületett vérbaj, k.m.n.

A51 Korai szifilisz

A51.0 Az ivarszervek els dleges szifilisze

Vérbajos sánker k.m.n.

A51.1 A végbél els dleges szifilisze

A51.2 Els dleges szifilisz, egyéb lokalizációban

A51.3 A b r és a nyálkahártya másodlagos szifilisze

Condyloma latum
Szifiliszes:
• alopecia+ (L99.8*)
• leukoderma+ (L99.8*)
• nyálkahártya folt

A51.4 Egyéb másodlagos szifilisz

Másodlagos szifiliszes:
• n i medence gyulladásos betegsége+ (N74.2*)
• iridocyclitis+ (H22.0*)
• nyirokcsomó bántalom
• agyhártyagyulladás+ (G01*)
• izomgyulladás+ (M63.0*)
• szembetegség, m.n.o.+ (H58.8*)
• csonthártyagyulladás+ (M90.1*)

A51.5 Friss vérbaj, latens

Szerzett vérbaj klinikai tünetek nélkül, pozitív szerológiai reakcióval és negatív


liquor lelettel, fert zés után 2 éven belül

A51.9 Friss vérbaj k.m.n.

A52 Kés i szifilisz

106
A52.0+ Szív-és érrendszeri szifilisz

Szív-érrendszeri szifilisz k.m.n. (I98.0*)


Szifiliszes:
• aorta-aneurysma (I79.0*)
• aorta elégtelenség (I39.1*)
• aortitis (I79.1*)
• agyi ver érgyulladás (I68.1*)
• szívbelhártyagyulladás k.m.n. (I39.8*)
• szívizomgyulladás (I41.0*)
• szívburokgyulladás (I32.0*)
• pulmonalis regurgitácio (I39.3*)

A52.1 Szimptómás neuroszifilisz

Charcot-féle izületi bántalom (M14.6*)


Kés i szifiliszes:
• hallóideggyulladás+ (H94.0*)
• agyvel gyulladás+ (G05.0*)
• agyhártyagyulladás+ (G01*)
• szemidegsorvadás+ (H48.0*)
• polyneuropathia+ (G63.0*)
• neuritis retrobulbaris+ (H48.1*)
Szifiliszes parkinsonismus+ (G22*)
Tabes dorsalis

A52.2 Aszimptomatikus neuroszifilisz

A52.3 Neuroszifilisz k.m.n.

} gumma syphiliticája k.m.n.


A központi idegrendszer } kés i szifilisze k.m.n.
} syphilomája k.m.n.

A52.7 Egyéb kés i vérbaj

Glomerularis betegség szifiliszben+ (N08.0*)


Gumma (syphilitica) } bármely lokalizációban, kivéve az
Kés i vagy tercier szifilisz } A52.0-A52.3-ba tartozókat
Kés i szifiliszes:
• bursitis+ (M73.1*)
• chorioretinitis+ (H32.0*)
• episcleritis+ (H19.0*)
• n i medencei gyulladásos betegség+ (N74.2*)

107
• leukoderma+ (L99.8*)
• szembántalom, m.n.o.+ (H58.8*)
• hashártyagyulladás+ (K67.2*)
Nem meghatározott stádiumú:
• csont+ (M90.2*) }
• máj+ (K77.0*) }
• tüd + (J99.8*) } syphilis
• izom+ (M63.0*) }
• synovia+ (M68.0*) }

A52.8 Kés i latens vérbaj

Szerzett vérbaj klinikai tünetek nélkül, pozitív szerológiaireakcióval és negatív


liquor lelettel, a fert zés után több, mint 2 évvel.

A52.9 Kés i vérbaj, k.m.n.

A53 Egyéb és k.m.n. szifilisz

A53.0 Vérbaj k.m.n. friss vagy kés i

Latens vérbaj k.m.n.


Pozitív szifilisz szerológiai reakció

A53.9 Vérbaj k.m.n.

Treponema pallidum okozta fert zés k.m.n.


Szerzett vérbaj k.m.n.
Kivéve: 2 éves kor alatt halált okozó vérbaj k.m.n. (A50.2)

A54 Kankós fert zés (gonorrhoea)

A54.0 A húgyivarrendszer alsó szakaszának kankós fert zése, a húgycs körüli


vagy a járulékos mirigyek tályogja nélkül

Kankós:
• méhnyakgyulladás k.m.n.
• húgyhólyaggyulladás k.m.n.
• húgycs gyulladás k.m.n.
• vulvovaginitis k.m.n.
Kivéve: a húgyivarrendszeri mirigyek tályogjával (A54.1)
húgycs körüli tályoggal (A54.1)

A54.1 A húgyivarrendszer alsó szakaszának kankós fert zése, a húgycs körüli


és járulékos mirigyek tályogjával

A Bartholin-mirigy kankós tályogja

108
A54.2+ Kankós medencei hashártyagyulladás és a húgyivarrendszer egyéb
kankós fert zései

Kankós:
• mellékhere-gyulladás (N51.1*)
• n i medencei gyulladásos betegség (N74.3*)
• heregyulladás (N51.1*)
• prostatagyulladás (N51.0*)
Kivéve: kankós hashártyagyulladás (A54.8)

A54.3 A szem kankós fert zése

Kankós:
• köt hártyagyulladás+ (H13.1*)
• iridocyclitis+ (H22.0*)
Újszülöttkori kankós szemgyulladás

A54.4+ A csont-izomrendszer kankós fert zése

Kankós:
• izületi gyulladás (M01.3*)
• nyálkatöml gyulladás (M73.0*)
• csontvel gyulladás (M90.2*)
• synovitis (M68.0*)
• inhüvelygyulladás (M68.0*)

A54.5 Kankós torokgyulladás

A54.6 A végbélnyílás és a végbél kankós fert zése

A54.8 Egyéb kankós fert zések

Kankós:
• agytályog+ (G07*)
• szívbelhárgyagyulladás+ (I39.8*)
• agyhártyagyulladás+ (G01*)
• szívizomgyulladás+ (I41.0*)
• szívburokgyulladás+ (I32.0*)
• hashártyagyulladás+ (K67.1*)
• tüd gyulladás+ (J17.0*)
• septicaemia
• b relváltozások
Kivéve: kankós medencei hashártyagyulladás (A54.2)

A54.9 Kankós fert zés k.m.n.

109
A55 Chlamydia lymphogranuloma (venereum)
Trópusi bubó
Durand-Nicolas-Favre betegség
Esthiomene
Lyphogranuloma inguinale

A56 Szexuális úton terjed , chlamydiák által okozott egyéb


betegségek

Beleértve: Chlamydia trachomatis által okozott, szexuális úton terjed


betegségek
Kivéve: chlamydiás:
• lymphogranuloma (A55)
• újszülöttkori:
• köt hártyagyulladás (P39.1)
• tüd gyulladás (P23.1)
az A74.- tételben felsorolt állapotok

A56.0 A húgyivarrendszer alsó szakaszának chlamydia fert zése

Chlamydiás:
• méhnyakgyulladás
• húgyhólyaggyulladás
• húgycs gyulladás
• vulvovaginitis

A56.1+ A medencei hashártya és egyéb húgyivarrendszeri szervek chlamydia


fert zése

Chlamydiás:
• mellékheregyulladás (N51.1*)
• n i medencei gyulladásos betegség (N74.4*)
• heregyulladás (N51.1*)

A56.2 A húgyivarrendszer chlamydiás fert zése k.m.n.

A56.3 A végbél és a végbélnyílás chlamydiás fert zése

A56.4 A garat chlamydiás fert zése

A56.8 Egyéb lokalizációjú, szexuális úton terjed chlamydia-fert zés

A57 Lágyfekély (ulcus molle)

A58 Granuloma inguinale

110
Donovanosis

A59 Trichomoniasis

Kivéve: a bél trichomoniasisa (A07.8)

A59.0 A húgyivarrendszer trichomoniasisa

Fehér folyás (hüvelyi) } Trichomonas (vaginalis) okozta


Prostata gyulladás+ (N51.0*) }
A59.8 Egyéb lokalizációjú trichomoniasis

A59.9 Trichomoniasis k.m.n.

A60 Herpeszvírus [herpes simplex] okozta anogenitális fert zés

A60.0 A nemi és a húgyivari szervek herpeszvírus fert zése

Az ivarszervek herpeszvírus fert zése:


• n knél+ (N77.0-N77.1*)
• férfiaknál+ (N51.-*)

A60.1 A végbélnyílás körüli b r és a végbél herpeszvírus fert zése

A60.9 Anogenitális herpeszvírus fert zés k.m.n.

A63 Egyéb, f leg szexuális úton terjed betegségek, m.n.o.

Kivéve: molloscum contagiosum (B08.1)


méhnyak papilloma (D26.0)

A63.0 Anogenitális (venerás) csomók

A63.8 Egyéb meghatározott, f ként szexuális úton terjed betegségek

A64 Szexuális úton terjed , nem meghatározott betegségek


Nemibetegség k.m.n.

EGYÉB SPIROCHEATÁK ÁLTAL OKOZOTT


BETEGSÉGEK
(A65-A69)
Kivéve: leptospirosis (A27.-)
szifilisz (A50-A53)

A65 Nem venereás szifilisz

111
Bejel
Endémiás szifilisz
Njovera

A66 Framboesia

Beleértve: bouba
framboesia (tropica)
pian

A66.0 Korai framboesiás elváltozások

Framboesiás fekély
Korai vagy els dleges framboesia
Korai framboesiás fekély
Anya framboesiája

A66.1 Multiplex papilloma és „wet crab" framboesia

Framboesioma
Pianoma
Framboesia papilloma a talpon vagy a tenyéren

A66.2 Egyéb korai framboesiás b rléziók

B r framboesia a fert zést követ 5 éven belül


Friss framboesia (cutanea) (macularis) (maculopapularis) (micropapularis)
(papularis)
Korai framboesid framboesia

A66.3 Framboesiás hyperkeratosis

Vámpírkéz
Hyperkeratosis, tenyéri vagy talpi (korai) (kés i) framboesia miatt
"Féreg-rágta" talpak

A66.4 Framboesiás gummák és fekélyek

Gummás framboesid
Kés i noduláris (kifekélyesedett) framboesia

A66.5 Gangosa

Rhinopharyngitis mutilans

A66.6 Csont és izületi framboesiás léziók

Framboesiás (korai) (kés i): ganglion


izületi folyadékgyülem
csontgyulladás

112
csonthártyagyulladás (hypertrophiás)
Kés i framboesiás: goundou
csont gumma
gummás csontgyulladás vagy csonthártyagyulladás

A66.7 Egyéb framboesiás manifesztációk

Juxtaarticularis framboesia csomók


Nyálkahártya-framboesia

A66.8 Látens framboesia

Framboesia klinikai tünetek nélkül, pozitív szerológiai lelettel

A66.9 Framboesia k.m.n.

A67 Pinta [carate] [Treponema carateum fert zés]

A67.0 Els dleges léziók pintában

Pinta [carate]: sánker (primér)


papula (primér)

A67.1 Közbüls léziók pintában

{ erythematosus plakkok
Pinta [carate]: { hyperchrom léziók
{ hyperkeratosis
Pintidek

A67.2 Kés i léziók pintában

Kés i { Szív-érrendszeri lézió+ (I98.1*)


{ B r léziók:
• Pinta [carate]:
• achrom
• heges
• dyschrom (a bör pigmentácios zavara)

A67.3 Vegyes léziók pintában

Pinta [carate]: achrom, hyperchrom b rléziókkal

A67.9 Pinta k.m.n.

A68 Visszatér lázak

Beleértve: febris recurrens


Kivéve: Lyme-betegség (A69.2)

113
A68.0 Tet által terjesztett visszatér láz

Visszatér láz Borrellia recurrentis miatt

A68.1 Kullancs által terjesztett visszatér láz

Visszatér láz egyéb, nem B.recurrentis borellia miatt

A68.9 Visszatér láz k.m.n.

A69 Egyéb spirochaeta fert zések

A69.0 Nekrotizáló fekélyes stomatitis

Cancrum oris
Fusospirochaeta gangraena
Noma
Stomatitis gangraenosa

A69.1 Egyéb Vincent-tipusú fert zés

Fusospirochaeta által okozott torokgyulladás


Nekrotizáló ulceratív (heveny):
• gingivitis
• gingivostomatitis
Spirochaeta által okozott stomatitis
Lövészárok száj
Vincent:
• angina
• gingivitis

A69.2 Lyme kór

Idült erythema migrans Borrelia burgdorferi miatt

A69.8 Egyéb meghatározott spirochaeta fert zés

A69.9 Spirocheta fert zés, k.m.n.

EGYÉB, CHLAMYDIÁK ÁLTAL OKOZOTT


BETEGSÉGEK
(A70-A74)

A70 Chlamydia psittaci fert zés


Ornithosis
Papagáj láz

114
Psittacosis

A71 Trachoma

Kivéve: trachoma következményei (B94.0)

A71.0 Trachoma kezdeti szakasza

Trachoma dubium

A71.1 Trachoma aktív szakasza

Granuláris köt hártyagyulladás (trachomás)


Trachomás:
• conjuctivitis (follicularis)
• pannus

A71.9 Trachoma, k.m.n.

A74 Chlamydiák által okozott egyéb betegségek

Kivéve: chlamydiás tüd gyulladás (J16.0)


újszülöttkori chlamydiás:
• köt hártyagyulladás (P39.1)
• tüd gyulladás (P23.1)
szexuális úton terjed chlamydiasisok (A55-A56)

A74.0+ Chlamydiás köt hártyagyulladás (H13.1*)

Paratrachoma

A74.8 Egyéb chlamydia okozta betegségek

Chlamydia okozta hashártyagyulladás+ (K67.0*)

A74.9 Chlamydia fert zés, k.m.n.

Chlamydiasis, k.m.n.

RICKETTSIOSISOK
(A75-A79)

A75 Kiütéses tífusz (typhus exanthematicus)

Kivéve: Ehrlichia sennetsu rickettsiosis (A79.8)

A75.0 Rickettsia prowazeki okozta, tet által terjesztett kiütéses tifusz

Klasszikus kiütéses tífusz


Járványos (tet által terjesztett) kiütéses tífusz

115
A75.1 Kiújuló (visszatér ) kiütéses tífusz [Brill-kór]

Brill-Zinsser betegség

A75.2 Rickettsia typhi fert zés

Patkány, egér (bolha) által terjesztett (murin) tífusz-láz

A75.3 Rickettsia tsutsugamusi okozta kiütéses tífusz

Atka által terjesztett kiütéses tífusz


Tsutsugamushi láz

A75.9 Kiütéses tífusz k.m.n.

Tífuszos láz k.m.n.

A77 Foltos lázak [kullancs által terjesztett rickettsiosisok]

A77.0 Foltos láz Rickettsia rickettsi miatt

Rocky Mountain spotted fever


Sao Paulo láz

A77.1 Foltos láz Rickettsia conorii miatt

Afrikai kullancs tífusz


Boutonneuse láz
Indiai kullancs tífusz
Kenyai kullancs tífusz
Marseillei láz
Mediterrán kullancsláz

A77.2 Foltos láz Rickettsia siberica miatt (szibériai foltos láz)

Észak-Ázsiai kullancsláz
Szibériai kullancsláz

A77.3 Foltos láz Rickettsia australis miatt

Queensland kullancsláz

A77.8 Egyéb foltoslázak

A77.9 Foltos láz k.m.n.

Kullancs által terjesztett tífusz k.m.n.

A78 Q láz
Fert zés Coxiella burnetii miatt
Nine Mile fever

116
Quadrilateral fever

A79 Egyéb rickettsiosisok

A79.0 Lövészárok láz

Febris quintana (ötödnapos láz)


Wolhyniai láz

A79.1 Rickettsiahiml Rickettsia akari miatt

Kew Garden láz


Hólyagos rickettsiosis

A79.8 Egyéb meghatározott rickettsiosisok

Rickettsiosis Ehrlichia sennetsu miatt

A79.9 Rickettsiosis k.m.n.

Rickettsia fert zés, k.m.n.

A KÖZPONTI IDEGRENDSZER VÍRUSFERT ZÉSEI


(A80-A89)
Kivéve: polyomyelitis következményei (B91)
vírusos encephalitis következményei (B94.1)

A80 Heveny poliomyelitis

A80.0 Heveny poliomyelitis, vaccinálás következtében

A80.1 Heveny poliomyelitis, vad vírus, behurcolt

A80.2 Heveny poliomyelitis, vad vírus, honi

A80.3 Heveny poliomyelitis egyéb és k.m.n.

A80.4 Heveny, nem bénulásos poliomyelitis

A80.9 Heveny poliomyelitis k.m.n.

A81 A központi idegrendszer slow vírus fert zései

A81.0 Creutzfeldt-Jakob betegség

Subacut spongiform agyvel bántalom

A81.1 Subacut sclerotizáló panencephalitis

117
Dawson-féle, zárványtestes agyvel gyulladás
Van Bogaert-féle sclerotizáló leukoencephalopathia

A81.2 Progresszív, multifokális leukoencephalopathia

Multifokális leukoencephalopathia k.m.n.

A81.8 A központi idegrendszer egyéb slow vírus fert zései

Kuru

A81.9 A központi idegrendszer slow vírus fert zés, k.m.n.

Slow vírus fert zés k.m.n.

A82 Veszettség [rabies, lyssa]

A82.0 Erdei veszettség

A82.1 Városi veszettség

A82.9 Veszettség k.m.n.

A83 Szúnyog által terjesztett vírusos agyvel gyulladás

Beleértve: szúnyog által terjesztett vírusos meningoencephalitis


Kivéve: venezuelai lóencephalitis (A92.2)

A83.0 Japán encephalitis

A83.1 Nyugati ló-encephalitis

A83.2 Keleti ló-encephalitis

A83.3 Saint Louis encephalitis

A83.4 Ausztrál encephalitis

Kunjin vírus betegség

A83.5 Kaliforniai encephalitis

Kaliforniai meningoencephalitis
La Crosse encephalitis

A83.6 Rocio-vírus betegség

A83.8 Egyéb szúnyog által terjesztett vírusos agyvel gyulladás

A83.9 Szúnyog által terjesztett vírusos agyvel gyulladás k.m.n.

118
A84 Kullancs által terjesztett vírusos agyvel gyulladás

Beleértve: a kullancs által terjesztett vírusos meningoencephalitis

A84.0 Távol-keleti kullancs encephalitis [Orosz tavaszi-nyári encephalitis]

A84.1 Közép-európai kullancs encephalitis

A84.8 Egyéb kullancs által terjesztett vírusos agyvel gyulladás

Louping ill („kerge-kór")


Powassan-vírus betegség

A84.9 Kullancs által terjesztett vírusos agyvel gyulladás k.m.n.

A85 Egyéb vírusos agyvel gyulladás, m.n.o.

Beleértve: meghatározott vírusos:


• agy-gerincvel gyulladás, m.n.o.
• agyvel -agyhártyagyulladás, m.n.o.
Kivéve: jóindulatú myalgias (G93.3)
agyvel gyulladás:
• herpesz [herpes simplex] (B00.4)
• kanyaró vírusos (B05.0)
• mumpsz vírusos (B26.2)
• poliomyelitis vírusos (A80.-)
• zoster vírusos (B02.0)
lymphocytás choriomeningitis (A87.2)

A85.0+ Enterovírus okozta agyvel gyulladás (G05.1*)

Enterovírus által okozott meningoencephalitis

A85.1+ Adenovírus okozta agyvel gyulladás (G05.1*)

Adenovírus által okozott meningoencephalitis

A85.2 Izeltlábúak által terjesztett agyvel gyulladás, k.m.n.

A85.8 Egyéb meghatározott vírusos agyvel gyulladás

Encephalitis lethargica
Von Economo-Cruchet betegség

A86 Vírusos agyvel gyulladás k.m.n.


Vírusos:
• encephalomyelitis k.m.n.

119
• meningoencephalitis k.m.n.

A87 Vírusos agyhártyagyulladás

Kivéve: agyhártyagyulladás:
• herpesz vírusos [herpes simplex] (B00.3)
• kanyaró vírusos (B05.1)
• mumpsz vírusos (B26.1)
• poliomyelitis vírusos (A80.-)
• zoster (B02.1)
• A87.0+ Enterovírus által okozott agyhártyagyulladás (G02.0*)
Coxsackie-vírus által okozott agyhártyagyulladás
Echovírus által okozott agyhártyagyulladás

A87.1+ Adenovírus által okozott agyhártyagyulladás (G02.0*)

A87.2 Lymphocytás choriomeningitis

Lymphocytás meningoencephalitis

A87.8 Egyéb vírusos agyhártyagyulladás

A87.9 Vírusos agyhártyagyulladás k.m.n.

A88 A központi idegrendszer egyéb vírusfert zései m.n.o.

Kivéve: vírusos:
• agyvel gyulladás k.m.n. (A86)
• agyhártyagyulladás k.m.n. (A87.9)

A88.0 Enterovírus által okozott kiütéses láz [Bostoni kiütéses láz]

A88.1 Járványos szédülés

A88.8 A központi idegrendszer egyéb meghatározott vírusfert zései

A89 A központi idegrendszer vírusfert zései k.m.n.

ÍZELTLÁBÚAK ÁLTAL TERJESZTETT VÍRUSOS LÁZAK


ÉS VÍRUSOS VÉRZÉSES LÁZAK
(A90-A99)

A90 Dengue láz [klasszikus dengue]

Kivéve: haemorrhagiás dengue láz (A91)

120
A91 Haemorrhagiás dengue láz

A92 Egyéb szúnyog által terjesztett vírusos láz

Kivéve: Ross River betegség (B33.1)

A92.0 Chikungunya vírus betegség

Chikungunya (haemorrhagiás) láz

A92.1 O'nyong-nyong láz

A92.2 Venezuelai ló-láz

Venezuelai ló:
• agyvel gyulladás, vírusos
• encephalomyelitis, vírusos

A92.3 Nyugat-Nilusi láz

A92.4 Rift Valley láz

A92.8 Egyéb meghatározott, szúnyog által terjesztett vírusos lázak

A92.9 Szúnyog által terjesztett vírusos láz, k.m.n.

A93 Egyéb ízeltlábúak által terjesztett vírusos láz, m.n.o.

A93.0 Oropouche vírus betegség

Oropouche láz

A93.1 Phlebotomus papatasii láz

Pappataci láz
Phlebotomus láz

A93.2 Kolorádói kullancs-láz

A93.8 Egyéb meghatározott, ízeltlábúak által terjesztett vírusos lázak

Piry vírus betegség


Vírusos vesicularis stomatitis [Indiana láz]

A94 Ízeltlábúak által terjesztett vírusos láz, k.m.n.


Arbovírus láz k.m.n.
Arbovírus fert zés k.m.n.

121
A95 Sárgaláz (febris flava)

A95.0 Erdei sárgaláz

Dzsungel sárgaláz

A95.1 Városi sárgaláz

A95.9 Sárgaláz k.m.n.

A96 Arenavírus haemorrhagias láz

A96.0 Junin haemorrhagiás láz

Argentin haemorrhagiás láz

A96.1 Machupo haemorrhagiás láz

Boliviai haemorrhagiás láz

A96.2 Lassa-láz

A96.8 Egyéb arenavírus haemorrhagiás lázak

A96.9 Arenavírus haemorrhagiás láz k.m.n.

A98 Egyéb vírusos haemorrhagiás lázak, m.n.o.

Kivéve:chikungunya haemorrhagiás láz (A92.0)


dengue haemorrhagiás láz (A91)

A98.0 Krimi-Kongói haemorrhagiás láz

Közép-Ázsiai haemorrhagiás láz

A98.1 Omszki haemorrhagiás láz

A98.2 Kyasanur Forest betegség

A98.3 Marburg vírus betegség

A98.4 Ebola vírus betegség

A98.5 Haemorrhagiás láz veseszindrómával

Haemorrhagiás láz:
• járványos
• koreai
• orosz

122
Hantaan vírus betegség
Nephropathia epidemica

A98.8 Egyéb meghatározott vírusos haemorrhagiás lázak

A99 Vírusos haemorrhagiás láz, k.m.n.

A B R ÉS NYÁLKAHÁRTYA ELVÁLTOZÁSÁVAL JÁRÓ


VÍRUSFERT ZÉSEK
(B00-B09)

B00 Herpeszvírus [herpes simplex] fert zések

Kivéve: a végbél és a nemiszervek herpeszvírus fert zése (A60.-)


veleszületett herpeszvírus fert zés (P35.2)
gammaherpeszvírus mononucleosis (B27.0)
herpangina (B08.5)

B00.0 Eczema herpeticum

Kaposi (bárányhiml szer ) kiütés

B00.1 Herpesz vírus által okozott hólyagos b rgyulladás

Herpes simplex:
• arc
• ajak
• fül } hólyagos b rgyulladása,
• ajak } human (α) herpeszvírus-2 miatt

B00.2 Herpeszvírus által okozott-gingivo-stomatitis és pharyngotonsillitis

Herpeszvírus torokgyulladás

B00.3+ Herpeszvírus agyhártyagyulladás (G02.0*)

B00.4+ Herpeszvírus agyvel gyulladás (G05.1*)

Herpeszvírus meningoencephalitis
Majom B-betegség

B00.5+ A szem herpeszvírus betegsége

Herpeszvírus okozta:
• köt hártyagyulladás (H13.1*)
• szemhéj dermatiti (H03.1*)
• iridocyclitis (H22.0*)

123
• iritis (H22.0*)
• keratitis (H19.1*)
• keratoconjunctivitis (H19.1*)
• uveitis anterior (H22.0*)

B00.7 Disszeminált herpeszvírus betegség

Herpeszvírus szepszis

B00.8 Herpeszvírus fert zés egyéb formái

Herpeszvírus okozta:
• májgyulladás+ (K77.0*)
• hólyagos körömágygyulladás

B00.9 Herpeszvírus fert zés, k.m.n.

Herpes simplex fert zés k.m.n.

B01 Bárányhiml

B01.0+ Agyhártyagyulladás bárányhiml miatt (G02.0*)

B01.1+ Agyvel gyulladás bárányhiml miatt (G05.1*)

Agyvel gyulladás bárányhiml után


Encephalomyelitis bárányhiml miatt

B01.2+ Tüd gyulladás bárányhiml miatt (J17.1*)

B01.8 Bárányhiml egyéb szöv dménnyel

B01.9 Bárányhiml szöv dmény nélkül

Bárányhiml k.m.n.

B02 Övsömör [herpes zoster]

Beleértve: övsömör (shingles)


övsömör (zóna)

B02.0+ Zoster agyvel gyulladás (G05.1*)

Zoster meningoencephalitis

B02.1+ Zoster agyhártyagyulladás (G02.0*)

B02.2+ Zoster egyéb idegrendszeri érintettséggel

Herpesz utáni:

124
• ganglion geniculatum gyulladás (G53.0*)
• polyneuropathia (G63.0*)
• trigeminus neuralgia (G53.0*)

B02.3+ A szem zoster-betegsége

Zoster:
• blepharitis (H03.1*)
• conjunctivitis (H13.1*)
• iridocyclitis (H22.0*)
• iritis (H22.0*)
• keratitis (H19.2*)
• keratoconjunctivitis (H19.2*)
• scleritis (H19.0*)

B02.7 Disszeminált zoster

B02.8 Zoster egyéb szöv dményekkel

B02.9 Zoster szöv dmény nélkül

Zoster k.m.n.

B03 Himl (variola vera)

B04 Majomhiml

B05 Kanyaró

Morbilli
Kivéve: subacut sclerotizáló panencephalitis (A81.1)

B05.0+ Agyvel gyulladással szöv dött kanyaró (G05.1*)

Kanyaró utáni agyvel gyulladás

B05.1+ Agyhártyagyulladással szöv dött kanyaró (G02.0*)

Kanyaró utáni agyhártyagyulladás

B05.2+ Tüd gyulladással szöv dött kanyaró (J17.1*)

Kanyaró utáni tüd gyulladás

B05.3+ Középfülgyulladással szöv dött kanyaró (H67.1*)

Kanyaró utáni középfülgyulladás

B05.4 Bélszöv dményekkel járó kanyaró

125
B05.8 Kanyaró egyéb szöv dményekkel

Kanyaró keratitisszel, keratoconjunctivitissel+ (H19.2*)

B05.9 Kanyaró szöv dmény nélkül

Kanyaró k.m.n.

B06 Rózsahiml (rubeola)

Kivéve: veleszületett rubeola (P35.0)

B06.0+ Rózsahiml idegrendszeri szöv dményekkel

Rubeola:
• agyvel gyulladás (G05.1*)
• agyhártyagyulladás (G02.0*)
• meningoencephalitis (G05.1*)

B06.8 Rózsahiml egyéb szöv dményekkel

Rubeolás:
• izületi gyulladás+ (M01.4*)
• tüd gyulladás+ (J17.1*)

B06.9 Rózsahiml szöv dmény nélkül

Rubeola k.m.n.

B07 Vírusos szemölcsök


Verruca:
• simplex
• vulgaris
Kivéve: a végbél és a nemiszervek (venereás) szemölcsei (A63.0)
papilloma:
• húgyhólyag (H41.4)
• méhnyak (D26.0)
• gége (D14.1)

B08 A b r és a nyálkahártya lézióival járó egyéb vírusfert zések,


m.n.o.

Kivéve: vesicularis stomatitis vírus-betegség (A93.8)

B08.0 Egyéb orthopox vírusfert zések

Tehénhiml
Orf vírus betegség

126
Pseudocowpox (tehenészcsomó)
Vaccinia
Kivéve: majomhiml (B04)

B08.1 Molluscum contagiosum

B08.2 Exanthema subitum [hatodik betegség]

B08.3 Erythema infectiosum [ötödik betegség]

B08.4 Enterovírusos vesicularis stomatitis kiütéssel

A kéz, láb és a száj betegsége

B08.5 Enterovírusos hólyagos torokgyulladás

Herpangina

B08.8 A b r és nyálkahártya lésióival járó egyéb, meghatározott vírusfert zések

Enterovírusos lymphonodularis torokgyulladás


Száj-és körömfájás
Tanapox vírusbetegség
Yaba pox vírusbetegség

B09 A b r és nyálkahártya elváltozásaival járó vírusfert zés k.m.n.

Vírusos:
• enanthema
• exanthema

VÍRUSOS MÁJGYULLADÁS (HEPATITIS VIROSA)


(B15-B19)
Kivéve: cytomegalia vírus hepatitis (B25.1)
herpeszvírus [herpesz simplex] hepatitis (B00.8)
vírushepatitis következményei (B94.2)

B15 Heveny májgyulladás A

B15.0 A-típusú hepatitis májkomával

B15.9 A-típusú hepatitis májkoma nélkül

Hepatitis A (heveny) (vírusos) k.m.n.

B16 Heveny májgyulladás B

B16.0 B-típusú heveny hepatitis delta-ágenssel, (együttfert zés) májkomával

127
B16.1 B-típusú heveny hepatitis delta-ágenssel, (együttfert zés) májkoma nélkül

B16.2 B-típusú heveny hepatitis delta-ágens nélkül, májkomával

B16.9 B-típusú heveny hepatitis delta-ágens és májkoma nélkül

B-típusú hepatitis (heveny) (vírusos) k.m.n.

B17 Egyéb vírusos heveny májgyulladás

B17.0 Hepatitis B hordozó heveny Delta- (felül-) fert zése

B17.1 Heveny hepatitis C

B17.2 Heveny hepatitis E

B17.8 Egyéb meghatározott heveny vírusos májgyulladás

Hepatitis non-A, non-B (heveny) (vírusos), m.n.o.

B18 Idült vírusos májgyulladás

B18.0 Idült vírusos B-tipusú hepatitis delta-ágenssel

B18.1 Idült vírusos B-tipusú hepatitis delta-ágens nélkül

Idült (vírusos) hepatitis B

B18.2 Idült vírusos C-tipusú hepatitis

B18.8 Egyéb idült vírusos májgyulladás

B18.9 Idült vírusos májgyulladás k.m.n.

B19 Vírushepatitis k.m.n.

B19.0 Vírushepatitis komával k.m.n.

B19.9 Vírusos hepatitis koma nélkül k.m.n.

Vírusos májgyulladás k.m.n.

128
HUMÁN IMMUNODEFICIENCIA VÍRUS (HIV)
BETEGSÉG
(B20-B24)
Megjegyzés: a B20-B23 negyedik karakteres alosztályai arra az esetre szolgálnak amikor
nem lehet vagy nem kívánatos a többszörös kódolás a specifikus állapot
megjelölésére.
Kivéve: tünetmentes HIV-fert zés állapota (Z21)

B20 Fert z és parazitás betegségeket eredményez HIV betegség

Kivéve: heveny-HIV fert zés szindróma (B23.0)

B20.0 Mycobacterialis fert zést eredményez HIV betegség

Güm kórt okozó HIV betegség

B20.1 Egyéb bakteriális fert zést eredményez HIV betegség

B20.2 Cytomegalovírus betegséget eredményez HIV betegség

B20.3 Egyéb vírusfert zést eredményez HIV betegség

B20.4 Candidiasist eredményez HIV betegség

B20.5 Egyéb gombás fert zést eredményez HIV betegség

B20.6 Pneumocystis carini tüd gyulladást eredményez HIV betegség

B20.7 Többféle fert zést eredményez HIV betegség

B20.8 Egyéb fert z és parazitás betegséget eredményez HIV betegség

B20.9 K.m.n. fert z vagy parazitás betegséget eredményez HIV betegséget


eredményez

HIV betegség, k.m.n. fert zést eredményez

B21 Rosszindulatú daganatokat eredményez HIV betegség

B21.0 Kaposi sarcomát eredményez HIV betegség

B21.1 Burkitt lymphomát eredményez HIV betegség

B21.2 Egyéb non-Hodgkin lymphomát eredményez HIV betegség

B21.3 A nyirok, vérképz és kapcsolt szövetek egyéb rosszindulatú daganatait


eredményez HIV betegség

129
B21.7 Többféle rosszindulatú daganatot eredményez HIV betegség

B21.8 Egyéb rosszindulatú daganatot eredményez HIV betegség

B21.9 Nem meghatározott rosszindulatú daganatot eredményez HIV betegség

B22 Egyéb meghatározott betegségeket eredményez HIV


betegség

B22.0 Agyvel bántalmat eredményez HIV betegség

HIV dementia

B22.1 Lymphoid interstitialis pneumonitist eredményez HIV betegség

B22.2 Fogyásos szindromát eredményez HIV betegség

A növekedést gátló HIV betegség


Slim-betegség

B22.7 Többféle, máshova osztályozott betegséget eredményez HIV betegség

B23 Egyéb állapotokat eredményez HIV betegség

B23.0 Heveny HIV-fert zés tünetcsoport

B23.1 Generalizált perzisztáló lymphadenopathiát okozó HIV betegség

B23.2 M.n.o. haematológiai és immunológiai rendellenességeket okozó HIV


betegség

B23.8 Egyéb meghatározott állapotokat okozó HIV betegség

B24 HIV betegség k.m.n.


Szerzett immunhiányos szindróma [AIDS] k.m.n.
AIDS related complex [ARC]

EGYÉB VÍRUSBETEGSÉGEK
(B25-B34)

B25 Cytomegalovírus betegség

Kivéve: veleszületett cytomegalovírus fert zés (P35.1)


cytomegalovírus mononucleosis (B27.1)

B25.0+ Cytomegalovírus pneumonitis (J17.1*)

130
B25.1+ Cytomegalovírus májgyulladás (K77.0*)

B25.2+ Cytomegalovírus hasnyálmirigygyulladás (K87.1*)

B25.8 Egyéb cytomegalovírus betegségek

B25.9 Cytomegalovírus betegség k.m.n.

B26 Parotitis epidemica (mumpsz)

Beleértve: fült mirigy gyulladás:


• járványos
• fert z

B26.0+ Mumpsz-orchitis (N51.1*)

B26.1+ Mumpsz-meningitis (G02.0*)

B26.2+ Mumpsz-encephalitis (G05.1*)

B26.3+ Mumpsz-pancreatitis (K87.1*)

B26.8 Járványos parotitis egyéb szöv dményekkel

Mumpszos:
• izületi gyulladás+ (M01.5*)
• szívizomgyulladás+ (I41.1*)
• vesegyulladás+ (N08.0*)
• polyneuropathia+ (G63.0*)

B26.9 Járványos parotitis szöv dmény nélkül

Mumpsz:
• k.m.n.
• parotitis k.m.n.

B27 Mononucleosis infectiosa

Beleértve: mirigyláz
monocyta angina
Pfeiffer-betegség

B27.0 Gammaherpeszvírus mononucleosis

Epstein-Barr vírus okozta mononucleosis

B27.1 Cytomegalovírus mononucleosis

131
B27.8 Egyéb fert z mononucleosis

B27.9 Fert z mononucleosis k.m.n.

B30 Vírusos köt hártyagyulladás

Kivéve: szembetegség:
• herpeszvírus [herpesz simplex] (B00.5)
• zoster (B02.3)

B30.0+ Keratoconjunctivitis adenovírus miatt (H19.2*)

Járványos keratoconjunctivitis
Hajógyári szembetegség

B30.1+ Köt hártyagyulladás adenovírus miatt (H13.1*)

Heveny adenovírusos follicularis conjunctivitis


Uszodai conjunctivitis

B30.2 Vírusos pharyngoconjunctivitis

B30.3+ Heveny járványos vérzéses conjunctivitis (enterovírusos) (H13.1*)

Conjunctivitis:
• coxsackievírus 24
• enterovírus 70
Vérzéses conjunctivitis (heveny) (járványos)

B30.8+ Egyéb vírusos conjunctivitis (H13.1*)

Newcastle conjunctivitis

B30.9 Vírusos conjunctivitis k.m.n.

B33 Egyéb vírusos betegségek, m.n.o.

B33.0 Myalgia epidemica

Bornholm betegség

B33.1 Ross River betegség

Járványos sokizületi gyulladás és kiütés


Ross River láz

B33.2 Vírusos carditis

B33.3 Retrovírus fert zések, m.n.o.

132
Retrovírus fert zés k.m.n.

B33.8 Egyéb meghatározott vírusbetegségek

B34 Nem meghatározott lokalizációjú vírusfert zés

Kivéve: cytomegalovírus betegség k.m.n. (B25.9)


herpeszvírus [herpes simplex] fert zés k.m.n. (B00.9)
retrovírus fert zés k.m.n. (B33.3)
vírus ágensek máshova osztályozott betegségek okaként (B97.-)

B34.0 Adenovírus fert zés k.m.n.

B34.1 Enterovírus fert zés k.m.n.

Coxsackievírus fert zés k.m.n.


Echovírus fert zés k.m.n.

B34.2 Coronavírus fert zés k.m.n.

B34.3 Parvovírus fert zés k.m.n.

B34.4 Papovavírus fert zés k.m.n.

B34.8 Egyéb vírusfert zések nem meghatározott helyen

B34.9 Vírusos fert zés k.m.n.

Viraemia k.m.n.

MYCOSISOK
(B35-B49)
Kivéve: hypersensitív pneumonitis szerves portól (J67.-)
mycosis fungoides (C84.0)

B35 Dermatophytosis

Beleértve: favus
epidermophyton, mikroscopum, trichophyton okozta fert zések
ótvar bármely tipusa, kivéve B36.-ban sorolt

B35.0 Tinea barbae és tinea capitis

Szakáll tinea
Kerion
Tinea a hajas fejb rön
Gombás sycosis

133
B35.1 Tinea unguium

Onychia dermatophytica
A köröm dermatophytosisa
Onychomycosis
Tinea a körmökön

B35.2 Tinea a kézen

A kéz dermatophytosisa

B35.3 Tinea a lábon

Atlétaláb
A láb dermatophytosisa

B35.4 Tinea a testen

B35.5 Tinea imbricata

Tokelau

B35.6 Tinea a lábszáron

Dhobi viszketés
Lágyéki tinea
Zsoké viszketés

B35.8 Egyéb dermatophytosisok

Dermatophytosis:
• disszeminált
• granulomatosus

B35.9 Dermatophytosis, k.m.n.

Tinea k.m.n.

B36 Egyéb felületes mycosisok


B36.0 Pityriasis vesicolor
Tinea:
• flava
• versicolor

B36.1 Tinea nigra

Keratomycosis nigricans palmaris


Microsporosis nigra
Pityriasis nigra

134
B36.2 Fehér piedra

Tinea blanca

B36.3 Fekete piedra

B36.8 Egyéb meghatározott felületes gombás b rbetegségek

B36.9 Gombás felületes b rbetegség, k.m.n.

B37 Candidiasis

Beleértve:candidosis
moniliasis
Kivéve: újszülöttkori candidiasis (P37.5)

B37.0 Candidiasisos stomatitis

Szájpenész

B37.1 Tüd candidiasis

B37.2 A b r és a köröm candidiasisa

Candida:
• onychia
• paronychia
Kivéve: pelenka okozta b rgyulladás (L22)

B37.3+ A hüvely és a vulva candidiasisa (N77.1*)

Candida okozta vulvovaginitis


Moniliasis vulvovaginitis
Hüvelypenész

B37.4+ Egyéb húgyivarszervi lokalizációjú candidiasis

Candida okozta:
• balanitis (N51.2*)
• húgycs gyulladás (N37.0*)

B37.5+ Candida okozta agyhártyagyulladás (G02.1*)

B37.6+ Candida okozta endocarditis (I39.8*)

B37.7 Candida szepszis

B37.8 Egyéb lokalizációjú candidiasis

Candida okozta:

135
• cheilitis
• bélhurut

B37.9 Candidiasis, k.m.n.

Penész, k.m.n.

B38 Coccidioidomycosis

B38.0 Heveny pulmonalis coccidioidomycosis

B38.1 Idült pulmonalis coccidioidomycosis

B38.2 Pulmonalis coccidioidomycosis, k.m.n.

B38.3 B r coccidioidomycosis

B38.4+ Coccidioidomycosis agyhártyagyulladás (G02.1*)

B38.7 Diszeminált coccidioidomycosis

Generalizált coccidioidomycosis

B38.8 Coccidioidomycosis egyéb formái

B38.9 Coccidioidomycosis, k.m.n.

B39 Histoplasmosis

B39.0 Heveny pulmonális histoplasmosis capsulati

B39.1 Idült pulmonális histoplasmosis capsulati

B39.2 Pulmonális histoplasmosis capsulati k.m.n.

B39.3 Disseminált histoplasmosis capsulati

Generalizált histoplasmosis capsulati

B39.4 Histoplasmosis capsulati k.m.n.

Amerikai histoplasmosis

B39.5 Histoplasmosis duboisii

Afrikai histoplasmosis

B39.9 Histoplasmosis, k.m.n.

136
B40 Blastomycosis

Kivéve: Braziliai blastomycosis (B41.-)


keloid blastomycosis (B48.0)

B40.0 Heveny pulmonalis blastomycosis

B40.1 Idült pulmonalis blastomycosis

B40.2 Pulmonalis blastomycosis, k.m.n.

B40.3 B r blastomycosis

B40.7 Diszeminált blastomycosis

Generalizált blastomycosis

B40.8 Blastomycosis egyéb formái

B40.9 Blastomycosis, k.m.n.

B41 Paracoccidioidomycosis

Beleértve: Braziliai blastomycosis


Lutz-betegség

B41.0 Tüd paracoccidioidomycosis

B41.7 Diszeminált paracoccidioidomycosis

Generalizált paracoccidioidomycosis

B41.8 Paracoccidioidomycosis egyéb formái

B41.9 Paracoccidioidomycosis, k.m.n.

B42 Sporotrichosis

B42.0+ Tüd sporotrichosis (J99.8*)

B42.1 Lymphocutan sporotrichosis

B42.7 Disszeminált sporotrichosis

Generalizált sporotrichosis

B42.8 Sporotrichosis egyéb formái

B42.9 Sporotrichosis, k.m.n.

137
B43 Chromomycosis és phaeomycoticus tályog

B43.0 B r chromomycosis

Dermatitis verrucosa

B43.1 Phaeomycoticus agytályog

Agyi chromomycosis

B43.2 B r alatti phaeomycoticus tályog és cysta

B43.8 Chromomycosis egyéb formái

B43.9 Chromomycosis, k.m.n.

B44 Aspergillosis

Beleértve: aspergilloma

B44.0 Invazív tüd aspergillosis

B44.1 Egyéb tüd aspergillosis

B44.2 Tonsilla aspergillosis

B44.7 Diszeminált aspergillosis

Generalizált aspergillosis

B44.8 Aspergillosis egyéb formái

B44.9 Aspergillosis, k.m.n.

B45 Cryptococcosis

B45.0 Tüd cryptococcosis

B45.1 Agyi cryptococcosis

Cryptococcus agyhártyagyulladás+ (G02.1*)


Meningocerebralis cryptococcosis

B45.2 B r cryptococcosis

B45.3 Csont cryptococcosis

B45.7 Diszeminált cryptococcosis

Generalizált cryptococcosis

138
B45.8 Cryptococcosis egyéb formái

B45.9 Cryptococcosis, k.m.n.

B46 Zygomycosis

B46.0 A tüd mucormycosisa

B46.1 Rhinocerebralis mucormycosis

B46.2 Gastrointestinalis mucormycosis

B46.3 B r mucormycosis

B r alatti mucormycosis

B46.4 Diszeminált mucormycosis

Generalizált mucormycosis

B46.5 Mucormycosis, k.m.n.

B46.8 Egyéb zygomycosisok

Entomophthoromycosis

B46.9 Zygomycosis, k.m.n.

Phycomycosis k.m.n.

B47 Mycetoma

B47.0 Eumycetoma

Maduraláb, gombás
Maduromycosis

B47.1 Actinomycetoma

B47.9 Mycetoma, k.m.n.

Maduraláb, k.m.n.

B48 Egyéb mycosisok, m.n.o.

B48.0 Lobomycosis

Keloid blastomycosis
Lobo betegség

139
B48.1 Rhinosporidiosis

B48.2 Allescheriasis

Pseudallescheria boydii okozta fert zés


Kivéve: eumycetoma (B47.0)

B48.3 Geotrichosis

Geotrichum stomatitis

B48.4 Penicillosis

B48.7 Opportunista gombás fert zések

Ebbe a csoportba azok a gombás fert zések tartoznak, amelyeket olyan


alacsony virulenciájú gombák okoznak, amelyek a fert zést csak olyan tényez k
következményeként hozzák létre, mint pl.: legyengülést okozó betegség, vagy
immunszupresszív és egyéb terápiás ágensek adagolása, vagy besugárzásos
terápia alkalmazása. A betegségeket okozó gombák többsége a talajban és
bomló vegetációban általában saprophyta.

B48.8 Egyéb meghatározott gombás fert zések

Adiaspiromycosis

B49 Mycosis k.m.n.


Fungaemia k.m.n.

PROTOZOONOK ÁLTAL OKOZOTT BETEGSÉGEK


(B50-B64)
Kivéve: amoebiasis (A06.-)
egyéb protozoon bélbetegségek (A07.-)

B50 Plasmodium falciparum malária

Beleértve: Plasmodium falciparum és bármely egyéb Plasmodium faj által


okozott kevert fert zés

B50.0 Plasmodium falciparum malária agyi szöv dményekkel

Cerebrális malária, k.m.n.

B50.8 Egyéb súlyos és szöv dményes Plasmodium falciparum malária

Súlyos vagy szöv dményes Plasmodium falciparum malária, k.m.n.

B50.9 Plasmodium falciparum malária, k.m.n.

B51 Plasmodium vivax malária

140
Beleértve: Plasmodium vivax és egyéb Plasmodium fajok- kivéve Plasmodium
falciparum - által okozott kevert fert zések
Kivéve: ha Plasmodium falciparummal kevert (B50.-)

B51.0 Plasmodium vivax malária léprepedéssel

B51.8 Plasmodium vivax malária egyéb szöv dményekkel

B51.9 Plasmodium vivax malária szöv dmény nélkül

Plasmodium vivax malária, k.m.n.

B52 Plasmodium malariae malária

Beleértve: Plasmodium malariae és egyéb Plasmodium fajok - kivéve


Plasmodium falciparum és Plasmodium vivax - által okozott társult
fert zéseket
Kivéve: ha társult:
• plasmodium falciparummal (B50.-)
• plasmodium vivax-al társult (B51.-)

B52.0 Plasmodium malariae malária nephropathiával

B52.8 Plasmodium malariae malária egyéb szöv dményekkel

B52.9 Plasmodium malariae malária szöv dmény nélkül

Plasmodium malariae malária, k.m.n.

B53 Egyéb parazitológiai vizsgálattal igazolt malária

B53.0 Plasmodium ovale malária

Kivéve: ha társult:
• plasmodium falciparummal (B50.-)
• plasmodium malariae-val (B52.-)
• plasmodium vivax-szal (B51.-)

B53.1 Malária majom plasmodium fert zést

Kivéve: ha társult:
• plasmodium falciparummal (B50.-)
• plasmodium malariae-val (B52.-)
• plasmodium ovale-val (B53.0)
• plasmodium vivax-szal (B51.-)

B53.8 Egyéb parazitológiai vizsgálattal igazolt malária, m.n.o.

141
Parazitológiai vizsgálattal igazolt malária, k.m.n.

B54 Malária k.m.n.


Klinikailag diagnosztizált malária parazitológiai igazolás nélkül

B55 Leishmaniasis

B55.0 Zsigeri leishmaniasis

Kala-azar
Kala-azar-t követ b rleishmaniasis

B55.1 B r leishmaniasis

B55.2 B r-nyálkahártya leishmaniasis

B55.9 Leishmaniasis, k.m.n.

B56 Afrikai trypanosomiasis

B56.0 Gambiai trypanosomiasis

Trypanosoma brucei gambiense által okozott fert zés


Nyugat-Afrikai álomkór

B56.1 Rhodeziai trypanosomiasis

Kelet-Afrikai álomkor
Tripanosoma brucei rhodesiense által okozott fert zés

B56.9 Afrikai trypanosomiasis, k.m.n.

Álomkór, k.m.n.
Trypanosomiasis k.m.n. azokon a helyeken, ahol az afrikai trypanosomiasis
elterjedt

B57 Chagas-betegség

Beleértve: Amerikai trypanosomiasis


Trypanosoma cruzi által okozott fert zés

B57.0+ Heveny Chagas-kór a szív érintettségével (I41.2*, I98.1*)

Heveny Chagas-kór:
• szív-érrendszeri érintettséggel, m.n.o. (I98.1*)
• szívizomgyulladással (I41.2*)

B57.1 Heveny Chagas-betegség a szív érintettsége nélkül

142
Heveny Chagas betegség, k.m.n.

B57.2+ Chagas kór (idült) a szív érintettségével (I41.2*, I98.1*)

Amerikai trypanosomiasis, k.m.n.


Chagas betegség (idült):
• k.m.n.
• szív-érrendszeri érintettséggel, m.n.o. (I98.1*)
• szívizomgyulladással (I41.2*)
Trypanosomiasis k.m.n., olyan helyeken, ahol a Chagas-kór gyakori

B57.3 Chagas-kór (idült) az emészt rendszer érintettségével

B57.4 Chagas-kór (idült) az idegrendszer érintettségével

B57.5 Chagas-kór (idült) egyéb szervek érintettségével

B58 Toxoplasmosis

Beleértve: Toxoplasma gondii által okozott fert zés


Kivéve: veleszületett toxoplasmosis (P37.1)

B58.0+ Toxoplasma által okozott szembetegség

Toxoplasma chorioretinitis (H32.0*)

B58.1+ Toxoplasma hepatitis (K77.0*)

B58.2+ Toxoplasmás meningoencephalitis (G05.2*)

B58.3+ Pulmonális toxoplasmosis (J17.3*)

B58.8 Toxoplasmosis egyéb szervek érintettségével

Toxoplasma:
• szívizomgyulladás+ (I41.2*)
• izomgyulladás+ (M63.1*)

B58.9 Toxoplasmosis, k.m.n.

B59 Pneumocystosis
Pneumocystis carinii okozta tüd gyulladás

B60 Egyéb protozoon betegségek, m.n.o.

Kivéve: cryptosporidiosis (A07.2)


isosporiasis (A07.3)

143
B60.0 Babesiosis

Piroplasmosis

B60.1 Acanthamoebiasis

Acanthamoeba okozta conjunctivitis+ (H13.1*)


Acanthamoeba okozta keratoconjunctivitis+ (H19.2*)

B60.2 Naegleriasis

Els dleges amoebás meningoencephalitis+ (G05.2*)

B60.8 Egyéb meghatározott protozoon betegségek

Microsporidiosis

B64 Protozoon betegség, k.m.n.

HELMINTHIASISOK
(B65-B83)

B65 Schistosomiasis [bilharziasis]

Beleértve: csigaláz

B65.0 Schistosoma haematobium által okozott schistosomiasis [a hugyutak


schistosomiasisa]

B65.1 Schistosoma mansoni által okozott schistosomiasis [bél schistosomiasis]

B65.2 Schistosoma japonicum által okozott schistosomiasis

Ázsiai schistosomiasis

B65.6 Cercariás b rgyulladás

Úszók viszketegsége

B65.8 Egyéb schistosomiasisok

Schistosoma:
• intercalatum
• mattheei
• mekongi
okozta fert zés

B65.9 Schistosomiasis, k.m.n.

B66 Egyéb mételyfert zések

144
B66.0 Opisthorchiasis

Fert zés:
• macska májmétely miatt
• opisthorchis (felineus) (viverrini) miatt

B66.1 Clonorchiasis

Kinai májmétely betegség


Clonorchis sinensis okozta fert zés
Keleti májmétely betegség

B66.2 Dicrocoeliasis

Dicrocoelium dendriticum okozta fert zés


Lándzsamétely fert zés

B66.3 Fascioliasis

Fasciola:
• gigantica
• hepatica
• indica
okozta fert zés
Birka májmétely betegség

B66.4 Paragonimiasis

Paragonimus fajok által okozott fert zés


Tüd métely betegség
Tüd distomiasis

B66.5 Fasciolopsiasis

Fasciolopsis buski okozta fert zés


Bél distomiasis

B66.8 Egyéb meghatározott mételyfert zések

Echinostomiasis
Heterophyiasis
Metagonimiasis
Nanophyetiasis
Watsoniasis

B66.9 Mételyfert zés, k.m.n.

B67 Echinococcosis

145
Beleértve: hydatidosis

B67.0 A máj echinococcus granulosus fert zése

B67.1 A tüd echinococcus granulosus fert zése

B67.2 A csont echinococcus granulosus fert zése

B67.3 Echinococcus granulosus fert zés egyéb és több helyen

B67.4 Echinococcus granulosus fert zés, k.m.n.

B67.5 A máj echinococcus multilocularis fert zése

B67.6 Echinococcus multilocularis fert zés, egyéb és több helyen

B67.7 Echinococcus multilocularis fert zés, k.m.n.

B67.8 A máj echinococcosisa, k.m.n.

B67.9 Echinococcosis, egyéb és k.m.n.

Echinococcosis k.m.n.

B68 Taeniasis

Kivéve: cysticercosis (B69.-)

B68.0 Taenia solium taeniasis

Disznó galandféreg fert zés

B68.1 Taenia saginata taeniasis

Marha galandféreg fert zés


Kifejlett Taenia saginata féreg okozta fert zés

B68.9 Taeniasis, k.m.n.

B69 Cysticercosis

Beleértve: Taenia solium lárvája által okozott cysticercus fert zés

B69.0 A központi idegrendszer cysticercosisa

B69.1 A szem cysticercosisa

B69.8 Egyéb lokalizációjú cysticercosis

B69.9 Cysticercosis, k.m.n.

146
B70 Diphyllobothriasis és sparganosis

B70.0 Diphyllobothriasis

Diphyllobothrium (kifejlett) (latum) (pacificum) fert zés


Hal galandféreg fert zés
Kivéve: diphyllobothrium lárvája által okozott fert zés (B70.1)

B70.1 Sparganosis

Fert zés:
• Sparganum (mansoni) (proliferum)
• Spirometra lárva miatt
Lárva által okozott diphyllobothriasis
Spirometrosis

B71 Egyéb cestoda fert zések

B71.0 Hymenolepiasis

Törpe galandféreg fert zés


Patkány galandféreg fert zés

B71.1 Dipylidiasis

Kutya galandféreg fert zés

B71.8 Egyéb meghatározott cestoda fert zések

Coenurosis

B71.9 Cestoda fert zés, k.m.n.

Galandféreg fert zés, k.m.n.

B72 Dracunculiasis
Guinea féreg fert zés
Dracunculus medinensis által okozott fert zés

B73 Onchocerciasis
Onchocerca vulvulus fert zés
Onchocercosis
Folyami vakság

B74 Filariasis

Kivéve: onchocerciasis (B73)

147
tropusi (pulmonalis) eosinophilia, k.m.n. (J82)

B74.0 Wuchereria bancrofti okozta filariasis

Bancrofti:
• elephantiasis
• filariasis

B74.1 Brugia malay okozta filariasis

B74.2 Brugia timori okozta filariasis

B74.3 Loiasis

Calabar dúzzanat
Afrikai szemféreg betegség
Loa loa fert zés

B74.4 Mansonelliasis

Mansonella:
• ozzardi
• perstans
• streptocerca
okozta fert zés

B74.8 Egyéb filariasisok

Dirofilariasis

B74.9 Filariasis, k.m.n.

B75 Trichinellosis
Trichinella fajok okozta fert zés
Trichinosis

B76 Horogféreg betegség

Beleértve: uncinariasis

B76.0 Ancylostomiasis

Ancylostoma fajok okozta fert zés

B76.1 Necatoriasis

Necator americanus okozta fert zés

B76.8 Egyéb horogféreg betegségek

148
B76.9 Horogféreg betegség, k.m.n.

Vándorló b rlárva, k.m.n.

B77 Ascariasis

Beleértve: ascaridiasis
orsógiliszta fert zés

B77.0 Ascariasis bélszöv dménnyekkel

B77.8 Ascariasis egyéb szöv dménnyekkel

B77.9 Ascariasis, k.m.n.

B78 Strongyloidiasis

Kivéve: trichostrogyliasis (B81.2)

B78.0 Bél strongyloidiasis

B78.1 B r strongyloidiasis

B78.7 Diszseminált strongyloidiasis

B78.9 Strongyloidiasis, k.m.n.

B79 Trichuriasis
Trichocephaliasis
Ostorféreg (betegség) (fert zés)

B80 Enterobiasis
Oxyuriasis
Végbélgiliszta fert zés
Cérnagiliszta fert zés

B81 Egyéb bél helminthiasisok, m.n.o.

Kivéve: Parastrongylus cantonensis okozta angiostrongyliasis (B83.2)

B81.0 Anisakiasis

Anisakis lárva okozta fert zés

B81.1 Bél capillariasis

Capillariasis, k.m.n.

149
Capillaria philippinensis okozta fert zés
Kivéve: máj capillariasis (B83.8)

B81.2 Trichostrongyliasis

B81.3 Bél angiostrongyliasis

Parastrongylus costaricensis okozta angiostrongyliasis

B81.4 Kevert bél helminthiasisok

A B65.0-B81.3 és B81.8-ban megjelölt, több mint egy tételébe tartozó bélférgek


által okozott fert zés.
Kevert helminthiasis, k.m.n.

B81.8 Egyéb meghatározott bél helminthiasisok

Fert zés:
• Oesophagostomum faj [oesophagostomiasis] miatt
• Ternidens diminutus [ternidensiasis] miatt

B82 Bélparasitosis k.m.n.

B82.0 Bél helminthiasis, k.m.n.

B82.9 Bélparazitosis, k.m.n.

B83 Egyéb helminthiasisok

Kivéve: capillariasis:
• k.m.n. (B81.1)
• bél (B81.1)

B83.0 Zsigeri vándorló lárva

Toxocariasis

B83.1 Gnathostomiasis

Vándorló dúzzanat

B83.2 Parastrongylus cantonensis okozta angiostrongyliasis

Eosinophil meningoencephalitis+ (G05.2*)


Kivéve: bél angiostrongyliasis (B81.3)

B83.3 Syngamiasis

Syngamosis

B83.4 Bels hirudiniasis

150
Kivéve: küls hirudiniasis (B88.3)

B83.8 Egyéb meghatározott helminthiasisok

Acanthocephaliasais
Gongylonemiasis
Máj capillariasis
Metastrongyliasis
Thelaziasis

B83.9 Helminthiasis, k.m.n.

Férgek, k.m.n.
Kivéve: bél helminthiasis, k.m.n. (B82.0)

PEDICULOSIS, ACARIASIS ÉS EGYÉB INFESZTÁCIÓK


(B85-B89)

B85 Tetvesség és lapostetvesség

B85.0 Fejtet (pediculus humanus capitis) által okozott tetvesség

Fejtet fert zés

B85.1 Ruhatet (pediculus humanus corporis) okozta tetvesség

Ruhatet fert zés

B85.2 Tetvesség, k.m.n.

B85.3 Lapostetvesség

Fert zés:
• ráktet
• lapostet
által okozott

B85.4 Kevert tetvesség és lapostetvesség

A B85.0-B85.3 alatt felsorolt, egynél több tételbe tartozó infesztáció

B86 Rühesség (scabies)


Rühatka által okozott viszketés

B87 Légylárva okozta fert zések (myiasis)

Beleértve: légylárva által okozott fert zés

B87.0 B r myiasis

151
Kúszó myiasis

B87.1 Seb myiasis

Traumás myiasis

B87.2 Szem myiasis

B87.3 Orr-garat myiasis

Gége myiasis

B87.4 Fül myiasis

B87.8 Egyéb lokalizációjú myiasisok

A húgyivarrendszer myiasisa
A bél myiasisa

B87.9 Myiasis, k.m.n.

B88 Egyéb infesztációk

B88.0 Egyéb atkás fert zések

Atka okozta b rgyulladás


Dermatitis:
• Demodex fajok
• Dermanyssus gallinae
• Liponyssoides sanguineus miatt
Trombiculosis
Kivéve: scabies (B86)

B88.1 Tungiasis [homoki bolha infesztáció]

B88.2 Egyéb ízeltlábúak által okozott fert zések

Scarabiasis

B88.3 Küls hirudiniasis

Piócáktól okozott fert zés, k.m.n.


Kivéve: bels hirudiniasis (B83.4)

B88.8 Egyéb meghatározott fert zések

Vandellia cirrhosa által okozott ichthyoparasitismus


Linguatulosis
Porocephaliasis

152
B88.9 Parazita fert zés k.m.n.

A b r fert zései, k.m.n.


Atkák által okozott fert zések, k.m.n.
A b r él sdiek által okozott fert zései, k.m.n.

B89 Parazita-betegség, k.m.n.

FERT Z ÉS ÉL SDIEK OKOZTA BETEGSÉGEK


KÖVETKEZMÉNYEI
(B90-B94)
Megjegyzés: E csoportok az A00-B89 csoportok állapotainak, mint a következmények
okainak megjelölésére szolgálnak, melyek maguk máshol osztályozottak. A
„következmények", mint olyanok, meghatározott állapotokat foglalnak
magukba. Így a fenti csoportokba osztályozható betegségek kés i hatásait is,
ha nyilvánvaló, hogy maga a betegség már nem áll fenn. E csoportok
használatához utalni kell a morbiditás és mortalitás kódolási szabályaira és
magyarázataira a II. kötetben

B90 A güm kór következményei

B90.0 A központi idegrendszer güm kórjának következményei

B90.1 A húgyivarrendszer güm kórjának következményei

B90.2 A csontok és izületek güm kórjának következményei

B90.8 Egyéb szervek güm kórjának következményei

B90.9 Légz szervi és k.m.n. güm kór következményei

A güm kór következményei k.m.n.

B91 A gyermekbénulás következményei

B92 A lepra következményei

B94 Egyéb és k.m.n. fert zések és él sdiek által okozott


betegségek következményei

B94.0 Trachoma következményei

B94.1 A vírusos agyvel gyulladás következményei

B94.2 A vírusos májgyulladás következményei

153
B94.8 Egyéb meghatározott fert zések és élösdiek által okozott betegségek
következményei

B94.9 K.m.n. fert z és él sdiek által okozott betegségek következményei

BACTERIUMOK, VÍRUSOK ÉS EGYÉB FERT Z


ÁGENSEK
(B95-B97)
Megjegyzés: E csoportok sosem használhatók primér kódolásra. Ezek oly kiegészít vagy
addicionális kódként alkalmazandók amelyek, szükség esetén, a fert z
ágens (-ek) megjelölésére szolgálnak a máshova osztályozott betegségekben.

B95 A Streptococcus és Staphylococcus, mint egyéb


f csoportokba tartozó betegségek kiváltó okai

B95.0 Streptococcus, A csoport, mint az egyéb f csoportokba tartozó betegségek


kiváltó oka

B95.1 Streptococcus, B csoport, mint az egyéb f csoportokba tartozó betegségek


kiváltó oka

B95.2 Streptococcus, D csoport, mint az egyéb f csoportokba tartozó betegségek


kiváltó oka

B95.3 Streptococcus pneumoniae, mint az egyéb f csoportokba tartozó


betegségek kiváltó oka

B95.4 Egyéb streptococcus fajok, mint az egyéb f csoportokba tartozó


betegségek kiváltó oka

B95.5 Streptococcus, k.m.n., mint az egyéb osztályba f csoportokba tartozó


kiváltó oka

B95.6 Staphylococcus aureus, mint az egyéb f csoportokba tartozó betegségek


kiváltó oka

B95.7 Egyéb staphylococcus, mint az egyéb f csoportokba tartozó betegségek


kiváltó oka

B95.8 Staphylococcus, k.m.n., mint az egyéb f csoportokba tartozó betegségek


kiváltó oka

B96 Egyéb bakteriális ágensek, mint az egyéb f csoportokba


tartozó betegségek kiváltó okai

B96.0 Mycoplasma pneumoniae mint az egyéb f csoportokba tartozó betegségek


kiváltó oka

154
Pleuro-pneumonia-like organizmus [PPLO]

B96.1 Klebsiella pneumoniae mint az egyéb f csoportokba tartozó betegségek


kiváltó oka

B96.2 Escherichia coli mint az egyéb f csoportokba tartozó betegségek kiváltó


oka

B96.3 Haemophilus influenzae mint az egyéb f csoportokba tartozó betegségek


kiváltó oka

B96.4 Proteus (mirabilis) (morganii), mint az egyéb f csoportokba tartozó


betegségek kiváltó oka

B96.5 Pseudomonas (aeruginosa) (mallei) (pseudomallei), mint az egyéb


f csoportokba tartozó betegségek kiváltó oka

B96.6 Bacillus fragilis mint az egyéb f csoportokba tartozó betegségek kiváltó


oka

B96.7 Clostridium perfringens mint az egyéb f csoportokba tartozó betegségek


kiváltó oka

B96.8 Egyéb meghatározott baktérialis ágensek, mint az egyéb f csoportokba


tartozó betegségek kiváltó oka

B97 Vírusok, mint az egyéb f csoportokba tartozó betegségek


kiváltó okai

B97.0 Adenovírus, mint az egyéb f csoportokba tartozó betegségek kiváltó oka

B97.1 Enterovírus, mint az egyéb f csoportokba tartozó betegségek kiváltó oka

Coxsackievírus
Echovírus

B97.2 Coronavírus, mint az egyéb f csoportokba tartozó betegségek kiváltó okai

B97.3 Retrovírus, mint az egyéb f csoportokba tartozó betegségek kiváltó oka

Lentivírus
Oncovírus

B97.4 Respiratorikus syncytialis vírus, mint az egyéb f csoportokba tartozó


betegségek kiváltó oka

B97.5 Reovírus, mint az egyéb f csoportokba tartozó betegségek kiváltó oka

B97.6 Parvovírus, mint az egyéb f csoportokba tartozó betegségek kiváltó oka

155
B97.7 Papillomavírus, mint az egyéb f csoportokba tartozó betegségek kiváltó
oka

B97.8 Egyéb vírus ágensek, mint az egyéb f csoportokba tartozó betegségek


kiváltó oka

EGYÉB FERT Z BETEGSÉGEK


(B99)

B99 Egyéb és k.m.n. fert z betegségek

156
II. F csoport

DAGANATOK (C00-D48)
Ezen f csoport a daganatok következ nagyobb csoportjait tartalmazza :
C00-C75 Megnevezett lokalizációk megállapítottan vagy feltételezetten els dleges
rosszindulatú daganatai, a nyirokszövet, vérképz szövetek és járulékos szövetek
kivételével.
C00-C14 Az ajak, szájüreg és garat rosszindulatú daganatai
C15-C26 Az emészt szervek rosszindulatú daganatai
C30-C39 A légz - és intrathoracalis szervek rosszindulatú daganatai
C40-C41 A csont és izületi porc rosszindulatú daganatai
C43-C44 Melanoma és a b r egyéb rosszindulatú daganatai
C45-C49 Mesothelioma és a és lágyszövetek rosszindulatú daganatai
C50 Az eml rosszindulatú daganata
C51-C58 A n i nemiszervek rosszindulatú daganatai
C60-C63 A férfi nemiszervek rosszindulatú daganatai
C64-C68 A húgyrendszer rosszindulatú daganatai
C69-C72 A szem, agy és központi idegrendszer egyéb részeinek rosszindulatú
daganatai
C73-C75 A pajzsmirigy és egyéb endokrin mirigyek rosszindulatú daganatai
C76-C80 Rosszul meghatározott másodlagos és nem meghatározatlan lokalizációjú
rosszindulatú daganatok.
C81-C96 A nyirok-és vérképz szervek és rokon szövetek rosszindulatú daganatai
C97 Független (els dleges) többszörös lokalizációjú els dleges rosszindulatú
daganatok
D00-D09 In situ daganatok.
D10-D36 Jóindulatú daganatok.
D37-D48 Bizonytalan vagy ismeretlen viselkedés daganatok [lásd: Megjegyzés ....
oldal].
Megjegyzések:
1. Els dleges, rosszul meghatározott, másodlagos és meghatározatlan lokalizációjú
rosszindulatú daganatok.
A C76-C80 csoportok olyan rosszindulatú daganatokat foglalnak magukban, melyeknél a
rák kiindulási helyére nincs világos utalás, vagy a rákot „diszeminált"-ként vagy „szórodott"-
ként jelölték meg, az els dleges elhelyezkedés említése nélkül. Mindkét esetben
ismeretlenként kell figyelembe venni az els dleges lokalizációt.
2, Funkcionális aktívítás
Minden daganat ezen f csoportban van osztályozva, függetlenül attól, hogy funkcionálisan
aktívak-e vagy nem. Járulékos kód alkalmazható szükség esetén a IV. f csoportból,
bármely daganat funkcionalis aktívításának jelölésére.

157
Például, a mellékvese katecholamin termel rosszindulatú phaeochromocytomája
kódolható a C74-be az E 27.5 járulékos kóddal, az agyalapi mirigy basophil adenomája
Cushing szindrómával kódolható a D 35.2-be, az E 24.0 járulékos kóddal.
3, Morfológia
A rosszindulatú daganatoknak több nagyobb morfológiai (szövettani) csoportja van: rákok;
ideértve a laphám- és mirigyhámrákokat; sarcomák, egyéb lágyrész daganatok; ideértve a
savóshártyadaganatokat is; lymphomák (Hodgkin és non-Hodgkin); leukaemiák; egyéb
megnevezett és lokalizációspecifikus típusok; meghatározatlan rákok. A „rák", „cancer"
olyan általános meghatározás, mely bármelyik felsorolt csoportra használható, bár a
nyirok- és, vérképz szövetekre ritkán alkalmazzák.
A II. f csoportban a daganatok túlnyomóan a lokalizáció szerint vannak osztályozva, a
viselkedés szélesebb csoportjain belül.
Néhány kivételes esetben a csoport vagy tétel címe a morfológiát is jelöli.
Azok számára, akik a daganat szövettani típusát is meg akarják határozni, a .........
oldalakon külön morfológiai kódok állnak rendelkezésre. Ezen morfológiai kódokat az
International Classification of Diseases for Oncology (ICD-0) második kiadásából vettük át,
ami egy kétirányú osztályozás, független kódrendszert biztosítva a topográfiának és a
morfológiának. A morfológiai kódok hat jegy ek: az els négy jegy a szövettani típust
határozza meg; az ötödik jegy a viselkedési kód (rosszindulatú els dleges; rosszindulatú
másodlagos azaz áttétes; in situ; jóindulatú; ill. bizonytalan, hogy rosszindulatú vagy
jóindulatú); a hatodik jegy a differenciáltság fokának kódja a szolid tumoroknál, de
speciális kódként használják a lymphomák és leukaemiák esetében is.
4, A tételek alkalmazása a II. f csoportban
Ezen f csoportban figyelmet fordítottak a .8 tétel speciális alkalmazására (lásd:
Megjegyzés 5.). Ahol tételt kellett biztosítani „egyéb" számára, ezeket általában .7 tétellel
jelölték.
5, Lokalizáció: határokon túlterjed rosszindulatú daganatok és a .8 tétel (átfed
elváltozások)
A C00-C75 csoportok az els dleges rosszindulatú daganatokat kiindulási pontjuknak
megfelel en osztályozzák. Sok három-karakteres tétel a szóban lev szerv megnevezett
részei szerint további altételekre van bontva. Azt a daganatot, amely a három-karakteres
tételen belül átfed két vagy több összefügg lokalizációt, és melynek kiindulási pontja nem
határozható meg, a .8 tételbe kell sorolni („átfed elváltozás"), hacsak nincs a kombináció
másutt speciálisan kódolva. Például, a nyel cs és a gyomor carcinoma speciális kódja a
C16.0 (cardia), míg a nyelv csúcsának és alsó felszínének carcinomáját a C02.8-ba kell
kódolni. Másrészt a nyelv csúcsának azon rákját, mely kiterjedése során az alsó felszínt is
bevonta a folyamatba, a C02.1-be kell kódolni, mivel a kiindulási pont, a nyelv csúcsa,
ismert. Az „átfedés" utal arra is, hogy az érintett lokalizációk egymással határosak. A
számjegyekben egymást követ altételek gyakran anatómiailag egymással határosak, de
ez nem mindig van így (pl. hólyag C67.-) és a kódolónak szüksége lehet arra, hogy
anatómiai leírást vegyen igénybe a topográfiai összefüggések meghatározásához.Néha
egyes szervrendszereken belül a daganat átfedi a három-karakteres tétel határait. Az
alábbi altételek arra szolgálnak, hogy erre figyelmet lehessen fordítani:
C02.8 A nyelv átfed elváltozása
C08.8 A nagy nyálmirigyek átfed elváltozása
C14.8 Az ajak, szájüreg, garat átfed elváltozása
C21.8 A végbél, végbélnyílás és csatornája átfed elváltozása
C24.8 Az epeutak átfed elváltozása
C26.8 Az emészt szervek átfed elváltozása
C39.8 A légz szervek és mellüregi szervek átfed elváltozása
C41.8 A csont és izületi porc átfed elváltozása

158
C49.8 A köt szövet és lágyrészek átfed elváltozása
C57.8 A n i nemiszervek átfed elváltozása
C63.8 A férfi nemiszervek átfed elváltozása
C68.8 A húgyszervek átfed elváltozása
C72.8 A központi idegrendszer átfed elváltozása
Ennek egy példája a gyomor és vékonybél carcinomája, amit a C26.8-ba kell kódolni (az
emészt szervek átfed elváltozása).
6, Az ectopiás szövetek rosszindulatú daganatai
Az ectopiás szövetek rosszindulatú daganatait a vonatkozó lokalizációhoz kell kódolni, pl.
ectopiás hasnyálmirigy rosszindulatú daganatát a hasnyálmirigy k.m.n.-be (C25.9).
7, A bet rendes tárgymutató alkalmazása a daganatok kódolásánál
A daganatok kódolásánál a lokalizáció mellett a morfológiát és a viselkedést is figyelembe
kell venni és els sorba utalni kell a morfológiai leírásnak a bet rendes indexbeli címszóra.
A III. kötet bevezet oldalain általános útbaigazítások találhatók a tárgymutató helyes
használatához. A II. f csoport csoportjainak és tételeinek helyes alkalmazásához
figyelembe kell venni a daganatokra vonatkozó speciális útbaigazításokat és példákat.
8, Az International Classification of Diseases for Oncology (ICD-0) második kiadásának
használata.
A II. f csoport csak jelent sen korlátozott topográfiai osztályozást tartalmaz egyes
morfológiai típusokra, vagy egyáltalán semmit. Az ICD-0 topográfiai kódjai alapvet en
ugyanazon három ill. négy-karakteres altételeket alkalmazzák a rosszindulatú daganatok
számára, (C00-C77, C80), mint a II. f csoport, fokozott specificitást nyújtanak egyéb
neoplasmák lokalizációja számára (rosszindulatú másodlagos azaz áttétes, jóindulatú, in
situ és bizonytalan vagy ismeretlen). Ezért ajánlatos, hogy azok akik egyaránt érdekeltek a
lokalizáció és morfológia meghatározásában (pl. rákregiszterek, rákkórházak, pathológiai
osztályok és más, rákkérdésben specializált szervezetek) használják az ICD-0-t.

ROSSZINDULATÚ DAGANATOK
(C00-C97)

AZ AJAK, A SZÁJÜREG ÉS GARAT ROSSZINDULATÚ


DAGANATAI (C00-C14)

C00 Az ajak rosszindulatú daganata

Kivéve: ajakb r (C43.0, C44.0)

C00.0 Fels ajak, küls felszín

Fels ajak:
• k.m.n.
• ajakpír
• ajakpírszegély

C00.1 Alsó ajak küls felszín

159
Alsó ajak:
• k.m.n.
• ajakpír
• ajakpírszegély

C00.2 Ajak, k.m.n.

Ajakpírszegély, k.m.n.

C00.3 Fels ajak, bels felszín

Fels ajak:
• buccalis felszín
• fék
• nyálkahártya
• szájüregi felszín

C00.4 Alsó ajak, bels felszín

Alsó ajak:
• buccalis felszín
• fék
• nyálkahártya
• szájüregi felszín

C00.5 Ajak, nem meghatározott bels felszín

Ajak, bels felszín, a fels vagy alsó megjelölése nélkül:


• buccalis felszín
• fék
• nyálkahártya
• szájüregi felszín

C00.6 Ajakzug

C00.8 Az ajak átfed elváltozása

[Lásd: Megjegyzés 5., a .....oldalon.]

C00.9 Ajak, k.m.n.

C01 A nyelvgyök rosszindulatú daganata


A nyelvgyök háti felszine
A nyelv rögzített része, k.m.n.
A nyelv hátsó harmada

160
C02 A nyelv egyéb és nem meghatározott részeinek rosszindulatú
daganata

C02.0 A nyelv háti felszíne

A nyelv els kétharmadának háti felszíne


Kivéve: a nyelvgyök háti felszíne (C01)

C02.1 A nyelv széle

A nyelv csúcsa

C02.2 A nyelv alsó felszíne

A nyelv els kétharmadának alsó felszíne


Nyelvfék

C02.3 A nyelv els kétharmada, nem meghatározás része

A nyelv középs harmada k.m.n.


A nyelv mobilis része k.m.n.

C02.4 Nyelvmandula

Kivéve: mandula k.m.n. (C09.9)

C02.8 A nyelv átfed elváltozása

[Lásd: Megjegyzés 5., a .... oldalon.]


A nyelv olyan rosszindulatú daganata, melynek kiindulási pontja nem min síthet
a C01-C02.4 közötti egyik csoportba se

C02.9 Nyelv, k.m.n.

C03 A fogíny rosszindulatú daganata

Beleértve: az alveolaris nyálkahártya


a fogíny
Kivéve: rosszindulatú odontogén daganatok (C41.0-C41.1)

C03.0 Fels fogíny

C03.1 Alsó fogíny

C03.9 Fogíny, k.m.n.

C04 A szájfenék rosszindulatú daganata

C04.0 A szájfenék els része

A kisörl - szemfog határ el tt

161
C04.1 A szájfenék oldalsó része

C04.8 A szájfenék határt átfed elváltozása

[Lásd: Megjegyzés 5., a .... oldalon.]

C04.9 Szájfenék, k.m.n.

C05 A szájpad rosszindulatú daganata

C05.0 Kemény szájpad

C05.1 Lágy szájpad

Kivéve: a lágy szájpad orrgarati felszíne (C11.3)

C05.2 Nyelvcsap

C05.8 A szájpad átfed elváltozása

[Lásd: Megjegyzés 5., a .... oldalon.]

C05.9 Szájpad, k.m.n.

C06 A száj egyéb és nem meghatározott részeinek rosszindulatú


daganaa

C06.0 Pofanyálkahártya

Buccalis nyálkahártya, k.m.n.


Pofa bels felszíne

C06.1 Szájtornác

Pofabarázda (fels ) (alsó)


Ajakbarázda (fels ) (alsó)

C06.2 Örl fogak mögötti terület

C06.8 A szájüreg egyéb és meghatározatlan részének átfed daganata

[Lásd: Megjegyzés 5., a .... oldalon.]

C06.9 Száj k.m.n.

Kis nyálmirigy meghatározatlan lokalizáció


Szájüreg, k.m.n.

C07 A parotis rosszindulatú daganata

162
C08 Egyéb és nem meghatározott nagyobb nyálmirigyek
rosszindulatú daganata

Kivéve:kisebb meghatározott nyálmirigyek rosszindulatú daganatai, melyek


anatómiai elhelyezkedésük szerint vannak besorolva
kisebb nyálmirigyek rosszindulatú daganata k.m.n. (C06.9)
parotis (C07)

C08.0 Submandibularis nyálmirigy

Glandula submaxillaris

C08.1 Nyelv alatti nyálmirigy

C08.8 A nagyobb nyálmirigyek átfed elváltozása

[Lásd: Megjegyzés 5., a .... oldalon.]


A nagy nyálmirigyek olyan rosszindulatú daganata, melynek kiindulási pontja nem
osztályozható a C07-C08.1 csoportok egyikébe se

C08.9 Nagy, nyálmirigy k.m.n.

C09 A mandula rosszindulatú daganata

Kivéve: nyelvmandula (C02.4)


garatmandula (C11.1)

C09.0 Mandula árok

C09.1 Mandulaív (mells ill. hátsó)

C09.8 A mandula átfed elváltozása

[Lásd: Megjegyzés 5., a .... oldalon.]

C09.9 Mandula, k.m.n.

Mandula:
• k.m.n.
• garatmandula
• szájpadi mandula

C10 A szájgarat rosszindulatú daganata

Kivéve: mandula (C09.-)

C10.0 Vallecula

C10.1 A gégefed mells felszíne

Az epiglottis szabad határa

163
Glossoepiglotticus red (-k)
Kivéve: epiglottis, k.m.n. (nyelvcsont feletti rész) (C32.1)

C10.2 A szájgarat oldalsó fala

C10.3 A szájgarat hátsó fala

C10.4 Kopoltyúív (branchiogen) hasadék

Branchiogen cysta [a daganat helye]

C10.8 A szájgarat átfed elváltozása

[Lásd: Megjegyzés 5., a .... oldalon.]


A szájgarat határterülete

C10.9 Szájgarat k.m.n.

C11 Az orrgarat rosszindulatú daganata

C11.0 Az orrgarat fels fala

Az orrgarat boltozata

C11.1 Az orrgarat hátsó fala

Adenoid
Garatmandula

C11.2 Az orrgarat oldalfala

Rosenmüller árok
Fülkürt (Eustach kürt) nyílása
Garatred

C11.3 Az orrgarat mells fala

Orrgaratfenék
A lágyszájpad orrgarati mells ill. hátsó felszíne
Az orrkagylók ill. orrsövény hátsó széle

C11.8 Az orrgarat átfed elváltozása

[Lásd: Megjegyzés 5., a .... oldalon.]

C11.9 Orrgarat k.m.n.

Orrgaratfal, k.m.n.

C12 A sinus pyriformis rosszindulatú daganata

Fossa pyriformis

164
C13 A hypopharynx rosszindulatú daganata

Kivéve: sinus pyriformis (C12)

C13.0 Gy r porc mögötti terület

C13.1 Aryepiglotticus red hypopharynx fel li oldala

Aryepiglotticus red :
• k.m.n.
• határzóna
Kivéve: az aryepiglotticus red gége fel li oldala (C32.1)

C13.2 A hypopharynx hátsó fala

C13.8 A hypopharynx átfed elváltozása

[Lásd: Megjegyzés 5., a .... oldalon.]

C13.9 Hypopharynx k.m.n.

Hypopharynx fal k.m.n.

C14 Rosszindulatú daganat az ajak, a szájüreg, a garat egyéb és


rosszul meghatározott részein

Kivéve: szájüreg, k.m.n. (C06.9)

C14.0 Garat, k.m.n.

C14.1 Laryngopharynx

C14.2 Waldeyer-gy r

C14.8 Az ajak, a szájüreg és a garat átfed elváltozása

[Lásd: Megjegyzés 5., a .... oldalon.]


Az ajak, a szájüreg és a garat olyan rosszindulatú daganata, amelynek kiindulási
pontja nem osztályozható egyik csoportba sem a C00-C14.2 -be

AZ EMÉSZT SZERVEK ROSSZINDULATÚ DAGANATAI


(C15-C26)

C15 A nyel cs rosszindulatú daganata

Megjegyzés: Két alternatív szubklasszifikáció lehetséges:


.0-.2 anatómiai megnevezés szerint
.0-.5 harmadok szerint

165
Ez szándékos eltérés attól az alapelvt l, hogy az egyes csoportok kölcsönösen
zárják ki egymást, mivel mindkét terminológiát használják, de az azokból
következ anatómiai felosztás nem analóg.

C15.0 A nyel cs nyaki szakasza

C15.1 A nyel cs mellüregi szakasza

C15.2 A nyel cs hasi szakasza

C15.3 A nyel cs fels harmada

C15.4 A nyel cs középs harmada

C15.5 A nyel cs alsó harmada

C15.8 A nyel cs átfed elváltozása

[Lásd: Megjegyzés 5., a .... oldalon.]

C15.9 Nyel cs k.m.n.

C16 A gyomor rosszindulatú daganata

C16.0 Gyomorszáj

Cardia szájadék
Cardio-oesophagealis junctio
Gastro-oesophagealis junctio
Nyel cs és gyomor

C16.1 Gyomorfundus

C16.2 Gyomorcorpus

C16.3 Antrum pylori

Antrum ventriculi

C16.4 Pylorus

Praepylorus
Pylorus csatorna

C16.5 Gyomor kisgörbület k.m.n.

A kisgörbület olyan daganata, amely nem osztályozható a C16.1-C16.4-be.

C16.6 Gyomor nagygörbület k.m.n.

A nagygörbület olyan daganata, amely nem osztályozható a C16.0-C16.4-be.

166
C16.8 A gyomor átfed elváltozása

[Lásd: Megjegyzés 5., a .... oldalon.]

C16.9 Gyomor k.m.n.

Gyomorrák k.m.n.

C17 A vékonybél rosszindulatú daganata

C17.0 Duodenum

C17.1 Jejunum

C17.2 Ileum

Kivéve: ileocoecalis billenty (C18.0)

C17.3 Meckel - féle diverticulum

C17.8 A vékonybél átfed elváltozása

[Lásd: Megjegyzés 5., a .... oldalon.]

C17.9 Vékonybél k.m.n.

C18 A vastagbél rosszindulatú daganata

C18.0 Vakbél (coecum)

Ileocoecalis billenty

C18.1 Féregnyúlvány

C18.2 Colon ascendens

C18.3 Flexura hepatica

C18.4 Colon transversum

C18.5 Flexura lenalis

C18.6 Colon descendens

C18.7 Colon sigmoideum

Sigma (hajlat)
Kivéve: rectosigmoidealis határ (C19)

C18.8 A vastagbél átfed elváltozása

167
[Lásd: Megjegyzés 5., a .... oldalon.]

C18.9 Vastagbél k.m.n.

Colon k.m.n.

C19 A szigmabél-végbél határ rosszindulatú daganata


Colon a rectummal
Rectosigmoid (vastagbél)

C20 A végbél rosszindulatú daganata


Ampulla recti

C21 A végbélnyílás és anus csatorna rosszindulatú daganata

C21.0 Végbélnyílás k.m.n.

Kivéve: analis:
• határszél (C43.5, C44.5)
• b r (C43.5, C44.5)
perianalis b r (C43.5, C44.5)

C21.1 Canalis analis

Sphincter ani

C21.2 Cloakogen zóna

C21.8 A rectum, az anus és a canalis analis átfed elváltozása

[Lásd: Megjegyzés 5., a .... oldalon.]


Anorectalis határ
Anorectum
A rectum, az anus és a canalis analis olyan rosszindulatú daganata, melynek
kiindulási pontja nem osztályozható a C20-C21.2 csoportok egyikébe se

C22 A máj és intrahepaticus epeutak rosszindulatú daganata

Kivéve: epeutak, k.m.n. (C24.9)


a máj másodlagos rosszindulatú daganata (C78.7)

C22.0 Májsejt rák

Hepatocellularis carcinoma
Hepatoma (malignus)

C22.1 Intrahepaticus epeút rák

168
Cholangiocarcinoma

C22.2 Hepatoblastoma

C22.3 A máj angiosarcomája

Kupffer-sejt sarcoma

C22.4 A máj egyéb sarcomái

C22.7 A máj egyéb meghatározott rákjai

C22.9 Máj, k.m.n.

C23 Az epehólyag rosszindulatú daganata

C24 Az epeutak egyéb és nem meghatározott részeinek


rosszindulatú daganata

Kivéve: intrahepaticus epeut (C22.1)

C24.0 Extrahepaticus epeút

Epeút vagy epevezeték, k.m.n.


Ductus choledochus
Ductus cysticus
Ductus hepaticus

C24.1 Papilla (ampulla) Vateri

C24.8 Az epeutak átfed elváltozása

[Lásd: Megjegyzés 5., a .... oldalon.]


Olyan rosszindulatú daganat, amely mind az intrahepaticus, mind az
extrahepaticus epeútra terjed
Az epeutak olyan rosszindulatú daganata, melynek kiindulási pontja nem
osztályozható a C22.0-C24.1 csoportok egyikébe se

C24.9 Epeút, k.m.n.

C25 A hasnyálmirigy rosszindulatú daganata

C25.0 Hasnyálmirigy fej

C25.1 Hasnyálmirigy test

C25.2 Hasnyálmirigy farok

169
C25.3 Hasnyálmirigy vezeték

C25.4 Endokrin pancreas

Langerhans - szigetek

C25.7 A hasnyálmirigy egyéb részei

Hasnyálmirigy nyak

C25.8 A hasnyálmirigy átfed daganata

[Lásd: Megjegyzés 5., a .... oldalon.]

C25.9 Hasnyálmirigy, k.m.n.

Pancreas, k.m.n.

C26 Egyéb és rosszul meghatározott emészt szervek


rosszindulatú daganata

Kivéve: hashártya és retroperitoneum (C48.-)

C26.0 A bélcsatorna nem meghatározott része

Bél, k.m.n.

C26.1 Lép

Kivéve: Hodgkin kór (C81.-)


non-Hodgkin lymphoma (C82-C85)

C26.8 Az emészt szervek átfed elváltozása

[Lásd: Megjegyzés 5., a .... oldalon.]


Az emészt szervek olyan rosszindulatú daganata, amelynek kiindulási pontja
nem osztályozható a C15-C26.1 csoportok egyikébe se
Kivéve: cardio-oasophagealis junctio (C16.0)

C26.9 Rosszul meghatározott lokalizáció az emészt szerveken belül

Emészt szervek, k.m.n.


Gyomor - bél-traktus, k.m.n.

A LÉGZ -ÉS INTRATHORACALIS SZERVEK


ROSSZINDULATÚ DAGANATAI
(C30-C39)
Beleértve: középfül
Kivéve: mesothelioma (C45.-)

C30 Az orrüreg és a középfül rosszindulatú daganata

170
C30.0 Orrüreg

Orrporc
Orrkagyló
Orr bels része
Orrsövény
Vestibulum
Kivéve: orrcsont (C41.0)
orr, k.m.n. (C76.0)
bulbus olfactorius (C72.2)
a septum és orrkagylók hátsó széle (C11.3)
az orr b re (C43.3, C44.3)

C30.1 Középfül

Eustach kürt
Bels fül
Mastoid légsejtek
Kivéve: (küls ) hallójárat (C43.2, C44.2)
fülcsont (hallójárat) (C41.0)
fülporc (49.0)
(küls ) fül b re (C43.2, C44.2)

C31 A melléküregek rosszindulatú daganatai

C31.0 Arcüreg

Highmore vagy maxillaris üreg


Sinus maxillaris

C31.1 Rostacsonti üreg

Sinus ethmoidalis

C31.2 Homloküreg

Sinus fromtalis

C31.3 Ékcsonti üreg

Sinus sphenoidalis

C31.8 A melléküregek átfed elváltozása

[Lásd: Megjegyzés 5., a .... oldalon.]

C31.9 Melléküreg, k.m.n.

C32 A gége rosszindulatú daganata

171
C32.0 Glottis

A gége belseje
Hangszalag (valódi), k.m.n.

C32.1 Supraglotticus rész

Aryepiglotticus red gége fel li felszíne


Epiglottis nyelvcsont feletti része, k.m.n.
Gége küls része
Álhangszalag
Az epiglottis hátsó (gége fel li) felszíne
Ventricularis kötegek
Kivéve: az epiglottis mells felszíne (C10.1)
aryepiglotticus red :
• k.m.n. (C13.1)
• hypopharyngeális felszine (C13.1)
• széli terület (C13.1)

C32.2 Subglotticus rész

C32.3 Gégeporc

C32.8 A gége átfed elváltozása

[Lásd: Megjegyzés 5., a .... oldalon.]

C32.9 Gége, k.m.n.

C33 A légcs rosszindulatú daganata

C34 A hörg és tüd rosszindulatú daganata

C34.0 F hörg

Carina
Hilus

C34.1 Fels lebeny, hörg vagy tüd

C34.2 Középs lebeny, hörg vagy tüd

C34.3 Alsó lebeny, hörg vagy tüd

C34.8 A hörg és tüd átfed elváltozása

[Lásd: Megjegyzés 5., a .... oldalon.]

172
C34.9 Hörg vagy tüd , k.m.n.

C37 A csecsem mirigy (thymus)rosszindulatú daganata

C38 A szív, a gátor és a mellhártya rosszindulatú daganata

Kivéve: mesothelioma (C45.-)

C38.0 Szív

Szívburok
Kivéve: nagy erek (C49.3)

C38.1 Elüls gátor

C38.2 Hátsó gátor

C38.3 Gátor k.m.n.

Mediastinum k.m.n.

C38.4 Mellhártya

C38.8 A szív, a gátor és mellhártya átfed elváltozása

[Lásd; Megjegyzés 5., a .... oldalon.]

C39 A légz szervek és a mellüregi szervek egyéb és rosszul


meghatározott lokalizációjú rosszindulatú daganatai

Kivéve: mellüregi, k.m.n. (C76.1)


mellkasi, k.m.n. (C76.1)

C39.0 Fels légutak nem meghatározott része

C39.8 A légz szervek és mellüregi szervek átfed elváltozása

[Lásd: Megjegyzés 5., a .... oldalon.]


A légz szervek és mellüregi szervek olyan rosszindulatú daganata, amelynek
kiindulási pontja nem osztályozható a C30-C39.0 csoportok egyikébe se

C39.9 Rosszul meghatározott lokalizáció a légz szerveken belül

Légz szervek, k.m.n.

A CSONT ÉS IZÜLETI PORC ROSSZINDULATÚ


DAGANATAI
(C40-C41)
Kivéve: csontvel , k.m.n. (C96.7)

173
synovia (C49.-)

C40 A végtagok csontjának és izületi porcának rosszindulatú


daganata

C40.0 Lapocka és a fels végtag hosszú csontjai

C40.1 A fels végtag rövid csontjai

C40.2 Az alsó végtag hosszú csontjai

C40.3 Az alsó végtag rövid csontjai

C40.8 A végtagok csontjának és izületi porcának határt átfed daganata

[Lásd: Megjegyzés 5., a .... oldalon.]

C40.9 Végtagcsont és izületi porc, k.m.n.

C41 Egyéb és nem meghatározott elhelyezkedés csont és izületi


porc rosszindulatú daganata

Kivéve: végtagcsontok (C40.-)


porc:
• fül (C49.0)
• gége (C32.3)
• végtag (C40.-)
• orr (C30.0)

C41.0 A koponya és az arc csontjai

Maxilla (fels állcsont)


Fels szemüregi csont
Kivéve: carcinoma bármely formája
kivéve az intraosseálist vagy odontogént:
• sinus maxillaris (C31.0)
• fels állkapocs (C03.0)
alsó állkapocscsont (C41.1)

C41.1 Mandibula (alsó állkapocs)

Alsó állkapocs
Kivéve: carcinoma bármely formája
kivéve az intraossealist vagy odontogént:
• állkapocs k.m.n. (C03.9)
• alsó (C03.1)

174
fels állcsont (C41.0)

C41.2 Gerinc

Kivéve: keresztcsont és farokcsont (C41.4)

C41.3 Bordák, szegycsont és kulcscsont

C41.4 Medencecsontok, keresztcsont és farokcsont

C41.8 Csont és izületi porc átfed elváltozása

[Lásd: Megjegyzés 5., a .... oldalon.]


A csont és izületi porc olyan rosszindulatú daganata, melynek kiindulási pontja
nem osztályozható a C40-C41.4 egyikébe se

C41.9 Csont és izületi porc, kmm.

MELANOMA ÉS A B R EGYÉB ROSSZINDULATÚ


DAGANATAI
(C43-C44)

C43 A b r rosszindulatú melanomája

Beleérve: az M872-M879 morfológiai kódok, a /3 viselkedési kóddal


Kivéve: a nemiszervek b rének rosszindulatú melanomája (C51-C52, C60.-,
C63.-)

C43.0 Az ajak rosszindulatú melanomája

Kivéve: ajakszegély (C00-C00.2)

C43.1 Szemhéj malignus melanomája, a szemzugot is ideértve

C43.2 A fül és küls hallójárat rosszindulatú melanomája

C43.3 Az arc egyéb és em meghatározott részének rosszindulatú melanomája

C43.4 A hajas fejb r és nyak rosszindulatú melanomája

C43.5 A törzs rosszindulatú melanomája

Végbélnyílás:
• szegélye
• b re
Perianalis b r
Eml b re
Kivéve: anus, k.m.n. (C21.0)

175
C43.6 A fels végtag rosszindulatú melanomája, beleértve a vállat

C43.7 Az alsó végtag rosszindulatú melanomája, beleértve a csíp t

C43.8 A b r átfed rosszindulatú melanomája

[Lásd: Megjegyzés 5., a .... oldalon.]

C43.9 A b r rosszindulatú melanomája, k.m.n.

(Malignus) melanoma, k.m.n.

C44 A b r egyéb rosszindulatú daganata

Beleértve: rosszindulatú daganat:


• faggyúmirigyek
• verejtékmirigyek
Kivéve: Kaposi sarcoma (C46.-)
a b r rosszindulatú melanomája (C43.-)
a nemiszervek b re (C51-C52, C60.-, C63.-)

C44.0 Az ajak b re

Az ajak basaliomája
Kivéve: az ajak rosszindulatú daganata (C00.-)

C44.1 A szemhéj b re, beleértve a szemzugot

Kivéve: a szemhéj köt szövete (C49.0)

C44.2 A fül és a küls hallójárat b re

Kivéve: a fül köt szövete (C49.0)

C44.3 Az arc egyéb és nem meghatározott részének b re

C44.4 A hajas fejb r és a nyak b re

C44.5 A törzs b re

Végbélnyílás:
• szegélye
• b re
Perianalis b r
Eml b re
Kivéve: anus, k.m.n. (C21.0)

C44.6 A fels végtag b re, beleértve a vállat

C44.7 Az alsó végtag b re, beleértve a csíp t

176
C44.8 A b r átfed elváltozása

[Lásd: Megjegyzés 5., a .... oldalon.]

C44.9 A b r rosszindulatú daganata k.m.n.

A MESOTHELIALIS ÉS LÁGYSZÖVETEK
ROSSZINDULATÚ DAGANATAI
(C45-C49)

C45 Mesothelioma

Beleértve: az M905 morfológiai kód a /3 viselkedési kóddal

C45.0 A mellhártya mesotheliomája

Kivéve: a mellhártya egyéb rosszindulatú daganata (C38.4)

C45.1 A hashártya mesotheliomája

Mesenterium
Mesocolon
Omentum
Hashártya (fali) (medencei)
Kivéve: a hashártya egyéb rosszindulatú daganata (C48.-)

C45.2 A szívburok mesotheliomája

Kivéve: a szívburok egyéb rosszindulatú daganata (C38.0)

C45.7 Mesothelioma egyéb lokalizációban

C45.9 Mesothelioma, k.m.n.

C46 Kaposi sarcoma

Beleértve: az M9140 morfológiai kód a /3 viselkedési kóddal

C46.0 A b r Kaposi sarcomája

C46.1 A lágyrészek Kaposi sarcomája

C46.2 A szájpad Kaposi sarcomája

C46.3 A nyirokcsomók Kaposi sarcomája

C46.7 Kaposi sarcoma egyéb lokalizációban

C46.8 Több szerv Kaposi sarcomája

177
C46.9 Kaposi sarcoma, k.m.n.

C47 A perifériás idegek és az autonóm idegrendszer rosszindulatú


daganata

Beleértve: a szimpatikus és a paraszimpatikus idegek és ganglionok

C47.0 A fej, az arc és a nyak perifériás idegei

Kivéve: az orbita perifériás idegei (C69.6)

C47.1 A fels végtag perifériás idegei, beleértve a vállat

C47.2 Az alsó végtag perifériás idegei, beleértve a csíp t

C47.3 A mellkas perifériás idegei

C47.4 A has perifériás idegei

C47.5 A medence perifériás idegei

C47.6 A törzs perifériás idegei, k.m.n.

C47.8 A perifériás idegek és az autonóm idegrendszer átfed elváltozásai

[Lásd: Megjegyzés 5., a .... oldalon.]

C47.9 Perifériás idegek és autonóm idegrendszer, k.m.n.

C48 Hashártya és reproperitoneum rosszindulatú daganata

Kivéve: Kaposi sarcoma (C46.1)


mesothelioma (C45.-)

C48.0 Retroperitoreum

C48.1 A hashártya meghatározott részei

Mesenterium
Mesocolon
Omentum
Peritoneum:
• fali
• medencei

C48.2 Hashártya, k.m.n.

C48.8 A retroperitoneum és a hashártya átfed elváltozása

178
[Lásd: Megjegyzés 5., a .... oldalon.]

C49 Egyéb köt szövet és lágyrészek rosszindulatú daganata

Beleértve: vérér
bursa
porc
fascia
zsir
szalag, kivéve a méhszalagok
nyirokér
izom, izületi savóshártya, ín (ínhüvely)
Kivéve: Porc:
• izületi (C40-C41)
• gége (C32.3)
• orr (C30.0)
az eml köt szövete (C50.-)
Kaposi sarcoma (C46.-)
mesothelioma (C45.-)
perifériás idegek és autonom idegrendszer (C47.-)
hashártya (C48.-)
retroperitoneum (C48.0)

C49.0 A fej, az arc és a nyak köt szövete és lágyrészei

Köt szövet:
• fül
• szemhéj
Kivéve: orbita köt szövete (C69.6)

C49.1 A fels végtag köt szövete és lágyrészei, beleértve a vállat

C49.2 Az alsó végtag köt szövete és lágyrészei, beleértve a csíp t

C49.3 A mellkas köt szövete és lágyrészei

Hónalj
Rekeszizom
Nagyerek
Kivéve: eml (C50.-)
szív (C38.0)
gátor (C38.1-38.3)
csecsem mirigy (C37)

179
C49.4 A has köt szövete és lágyrészei

Hasfal
Hypochondrium

C49.5 A medence köt szövete és lágyrészei

Tompor (farpofa)
Ágyék
Gát

C49.6 A törzs köt szövete és lágyrészei k.m.n.

Hát, k.m.n.

C49.8 A köt szövet és lágyrészek átfed elváltozása

[Lásd: Megjegyzés 5., a .... oldalon.]


A köt szövet és a lágyrészek olyan rosszindulatú daganata, amelynek kiindulási
pontja nem osztályozható a C47-C49.6 csoportok egyikébe se

C49.9 Köt szövet és lágyrész k.m.n.

AZ EML ROSSZINDULATÚ DAGANATA


(C50)

C50 Az eml rosszindulatú daganata

Beleértve: az eml köt szövete


Kivéve: az eml b re (C43.5, C44.5)

C50.0 Mellbimbó és bimbóudvar

C50.1 Az eml központi része

C50.2 Az eml fels - bels negyede

C50.3 Az eml alsó - bels negyede

C50.4 Az eml fels - küls negyede

C50.5 Az eml alsó - küls negyede

C50.6 Az eml hónalji része

C50.8 Az eml átfed elváltozása

[Lásd: Megjegyzés 5., a .... oldalon.]

180
C50.9 Eml , k.m.n.

A N I NEMISZERVEK ROSSZINDULATÚ DAGANATAI


(C51-C58)
Beleértve: a n i nemiszervek b re

C51 A szeméremtest rosszindulatú daganata

C51.0 Nagy szeméremajak

Bartholini mirigy

C51.1 Kis szeméremajak

C51.2 Csikló

Clitoris

C51.8 A szeméremtest átfed elváltozása

[Lásd: Megjegyzés 5., a .... oldalon.]

C51.9 Szeméremtest, k.m.n.

Vulva k.m.n.
Küls n i nemiszerv, k.m.n.
Pudendum

C52 A hüvely rosszindulatú daganata

C53 A méhnyak rosszindulatú daganata

C53.0 Endocervix

C53.1 Exocervix

C53.8 A méhnyak átfed elváltozása

[Lásd; Megjegyzés 5., a .... oldalon.]

C53.9 Méhnyak, k.m.n.

C54 A méhtest rosszindulatú daganata

C54.0 A méh isthmusa

A méhtest alsó szegmentuma

181
C54.1 Endometrium

C54.2 Myometrium

C54.3 Méhfundus

C54.8 A méhtest átfed elváltozása

[Lásd: Megjegyzés 5., a .... oldalon.]

C54.9 Méhtest, k.m.n.

C55 A méh nem meghatározott részének rosszindulatú daganata

C56 A petefészek rosszindulatú daganata

C57 A n i nemiszervek egyéb, nem meghatározott részének


rosszindulatú daganata

C57.0 Tuba Fallopii

Petevezeték
Tuba uterina

C57.1 Széles méhszalag

Ligamentum latum

C57.2 Kerek méhszalag

Ligamentum rotundum

C57.3 Parametrium

Méhszalag k.m.n.

C57.4 Méhfüggelékek, k.m.n.

C57.7 Egyéb meghatározott n i nemiszervek

Wolff-féle test vagy vezeték

C57.8 A n i nemiszervek átfed elváltozása

[Lásd: Megjegyzés 5., a .... oldalon.]


A n i nemiszervek olyan rosszindulatú daganata, amelynek kiindulási pontja nem
osztályozható a C51-C57.7, C58 csoportok egyikébe se
Tubo-ovarialis
Utero-ovarialis

182
C57.9 N i nemiszerv, k.m.n.

N i urogenitalis szervek, k.m.n.

C58 A méhlepény rosszindulatú daganata

Choricarcinoma, k.m.n.
Chorionepithelioma, k.m.n.
Kivéve: chorioadenoma (destruens) (D39.2)
mola hydatidosa:
• k.m.n. (O01.9)
• invazív (D39.2)
• rosszindulatú (D39.2)

A FÉRFI NEMISZERVEK ROSSZINDULATÚ


DAGANATAI
(C60-C63)
Beleértve: a férfi nemiszervek b re

C60 A hímvessz rosszindulatú daganata

C60.0 Fityma

El b r

C60.1 Hímvessz makkja

C60.2 Hímvessz barlangos teste

Corpus cavernosum

C60.8 A hímvessz átfed elváltozása

[Lásd: Megjegyzés 5., a .... oldalon.]

C60.9 Hímvessz , k.m.n.

Hímvessz b re, k.m.n.

C61 A prostata rosszindulatú daganata

C62 A here rosszindulatú daganata

C62.0 Nem descendált here

Ectopiás here [a daganat helye]


Retineált here [a daganat helye]

C62.1 Descendált here

183
Here a scotumban

C62.9 Here, k.m.n.

C63 Egyéb és nem meghatározott férfi nemiszervek rosszindulatú


daganata

C63.0 Mellékhere

Epididymis

C63.1 Ondózsinór

Funiculus spermaticus

C63.2 Herezacskó

Herezacskó b re

C63.7 Egyéb meghatározott férfi nemiszervek

Vesicula seminalis
Tunica vaginalis

C63.8 A férfi nemiszervek átfed elváltozása

[Lásd: Megjegyzés 5., a .... oldalon.]


A férfi nemiszervek olyan rosszindulatú daganata, amelynek kiindulási pontja
nem osztályozható a C60-C63.7 csoportok egyikébe se

C63.9 Férfi nemiszerv, k.m.n.

Férfi húgy-ivar szervek, k.m.n.

A HÚGYRENDSZER ROSSZINDULATÚ DAGANATAI


(C64-C68)

C64 A vese rosszindulatú daganata, kivéve a vesemedencét

Kivéve: vese:
• kelyhek (C65)
• medence (C65)

C65 A vesemedence rosszindulatú daganata


Pyelo-ureteralis átmenet
Vesekelyhek

C66 A húgyvezeték (ureter) rosszindulatú daganata

Kivéve: a húgyvezeték beszájadzása a hólyagba (C67.6)

184
C67 A húgyhólyag rosszindulatú daganata

C67.0 Húgyhólyag trigonuma

C67.1 Húgyhólyag tet (vertex)

C67.2 Húgyhólyag oldalfala

C67.3 Húgyhólyag mells fala

C67.4 Húgyhólyag hátsó fala

C67.5 Húgyhólyag nyaka

A húgycs húgyhólyagi nyílása.

C67.6 Húgyvezeték nyílás (orificium)

C67.7 Urachus

C67.8 A húgyhólyag átfed elváltozása

[Lásd: Megjegyzés 5., a .... oldalon.]

C67.9 Húgyhólyag, k.m.n.

C68 Egyéb és nem meghatározott húgyszervek rosszindulatú


daganata

Kivéve: genitourinaris k.m.n.:


• n i (C57.9)
• férfi (C63.9)

C68.0 Húgycs

Urethra
Kivéve: a húgycs húgyhólyagi szájadéka (C67.5)

C68.1 Paraurethralis mirigyek

C68.8 A húgyszervek átfed elváltozása

[Lásd: Megjegyzés 5., a .... oldalon.]


A húgyszervek olyan rosszindulatú daganata, amelynek kiindulási pontja nem
osztályozható a C64-C68.1 csoportok egyikébe se

C68.9 Húgyszerv, k.m.n.

Húgyrendszer k.m.n.

185
A SZEM, AGY ÉS KÖZPONTI IDEGRENDSZER EGYÉB
RÉSZEINEK ROSSZINDULATÚ DAGANATAI
(C69-C72)

C69 A szem és függelékei rosszindulatú daganata

Kivéve: a szemhéj köt szövete (C49.0)


szemhéj(b r) (C43.1, C44.1)
látóideg (C72.3)

C69.0 Köt hártya

Conjunctiva

C69.1 Szaruhártya

Cornea

C69.2 Ideghártya

Retina

C69.3 Érhártya

Chorioidea

C69.4 Szemgolyó

Sugártest
Corpus ciliare

C69.5 Könnymirigy és könnyvezeték

Glandula lacrimalis
Könnyzacskó
Ductus nasolacrimalis
Dacryocysta

C69.6 Szemüreg (orbita)

A szemüreg köt szövete


Szemgolyó küls izma
A szemüreg perifériás idege
Retrobulbaris szövet
Retroocularis szövet
Kivéve: orbita csontja (C41.0)

C69.8 A szem és függelékeinek átfed elváltozása

[Lásd: Megjegyzés 5., a .... oldalon.]

186
C69.9 Szem, k.m.n.

C70 Az agyburkok rosszindulatú daganata

C70.0 Agyburkok

C70.1 Gerincvel burkok

C70.9 Meninx, k.m.n.

C71 Az agy rosszindulatú daganata

Kivéve: agyidegek (C72.2-C72.5)


retrobulbáris szövet (C69.6)

C71.0 Nagyagy a lebenyek és kamrák kivételével

Corpus callosum
Supratentorialis, k.m.n.

C71.1 Homloklebeny

C71.2 Halántéklebeny

C71.3 Fali lebeny

C71.4 Nyakszírti lebeny

C71.5 Agykamra

Kivéve: negyedik agykamra (C71.7)

C71.6 Kisagy

C71.7 Agytörzs

Negyedik agykamra
Infratentorialis, k.m.n.

C71.8 Az agy átfed elváltozása

[Lásd: Megjegyzés 5., a .... oldalon.]

C71.9 Agy, k.m.n.

C72 A gerincvel , az agyidegek és a központi idegrendszer egyéb


részeinek rosszindulatú daganata

Kivéve: agyburkok (C70.-)

187
perifériás idegek és autonóm idegrendszer (C47.-)

C72.0 Gerincvel

C72.1 Cauda equina

C72.2 Szaglóideg

Bulbus olfactoricus

C72.3 Látóideg

Nervus opticus

C72.4 Hallóideg

Nervus statoacusticus

C72.5 Egyéb és k.m.n. agyidegek

Agyideg, k.m.n.

C72.8 Az agy és központi idegrendszer egyéb részeinek átfed elváltozása

[Lásd: Megjegyzés 5., a .... oldalon.]


Az agynak és a központi idegrendszernek olyan rosszindulatú daganata, melynek
kiindulási pontja nem osztályozható a C70-C72.5 csoportok egyikébe se.

C72.9 Központi idegrendszer, k.m.n.

Idegrendszer, k.m.n.

A PAJZSMIRIGY ÉS EGYÉB ENDOKRIN MIRIGYEK


ROSSZINDULATÚ DAGANATAI
(C73-C75)

C73 A pajzsmirigy rosszindulatú daganata


Struma maligna

C74 A mellékvese rosszindulatú daganata

C74.0 Mellékvesekéreg

C74.1 Mellékvesevel

C74.9 Mellékvese, k.m.n.

C75 Egyéb endokrin mirigyek és járulékos szövetek rosszindulatú


daganata

188
Kivéve: mellékvese (C74.-)
hasnyálmirigy endokrin szövete (C25.4)
petefészek (C56)
here (C62.-)
csecsem mirigy (C37)
pajzsmirigy (C73)

C75.0 Mellékpajzsmirigy

Parathyreoidea

C75.1 Agyalapi mirigy

Hypophysis

C75.2 Craniopharyngealis vezeték

C75.3 Tobozmirigy

Corpus pineale

C75.4 Carotis-test

Glomus caroticum

C75.5 Aorta-test és egyéb paraganglionok

Glomus aorticum

C75.8 Több mirigyre kiterjed elváltozás, k.m.n.

Megjegyzés: Ha a többszörös elváltozás egyes lokalizációi ismertek, akkor


külön-külön kell osztályozni azokat

C75.9 Endokrin mirigy, k.m.n.

ROSSZUL MEGHATÁROZOTT, MÁSODLAGOS ÉS NEM


MEGHATÁROZOTT LOKALIZÁCIÓJÚ
ROSSZINDULATÚ DAGANATOK
(C76-C80)

C76 Egyéb rosszul meghatározott lokalizációk rosszindulatú


daganata

Kivéve: rosszindulatú daganat:


• genitourinaris traktus, k.m.n.:
• n i (C57.9)
• férfi (C63.9)
• nyirok, vérképz és kapcsolódó szövetek (C81-C96)

189
• k.m.n.lokalizáció (C80)

C76.0 Fej, arc, nyak

Pofa, k.m.n.
Orr, k.m.n.

C76.1 Mellkas

Hónalj, k.m.n.
Mellüreg, k.m.n.
Mellkas, k.m.n.

C76.2 Has

C76.3 Medence

Lágyék, k.m.n.
A medencén belüli átfed lokalizációk:
• rectovaginalis (septum)
• rectovesicalis (septum)

C76.4 Fels végtag

C76.5 Alsó végtag

C76.7 Egyéb k.m.n. lokalizáció

C76.8 Egyéb k.m.n. lokalizációk átfed elváltozása

[Lásd; Megjegyzés 5., a .... oldalon.]

C77 A nyirokcsomók másodlagos és nem meghatározott


rosszindulatú daganata

Kivéve: a nyirokcsomók meghatározott els dleges rosszindulatú daganata


(C81-C88, C96.-)

C77.0 A fej, az arc és a nyak nyirokcsomói

Supraclavicularis nyirokcsomók

C77.1 Intrathoracalis nyirokcsomók

C77.2 Intraabdominalis nyirokcsomók

C77.3 A hónalj és a fels végtag nyirokcsomói

Pectoralis nyirokcsómok

C77.4 A lágyék és az alsó végtag nyirokcsomói

190
C77.5 Medencei nyirokcsomók

C77.8 Több régió nyirokcsomói

C77.9 Nyirokcsomó, k.m.n.

C78 A légz szervek és emészt szervek másodlagos rosszindulatú


daganata

C78.0 A tüd másodlagos rosszindulatú daganata

C78.1 A gátor másodlagos rosszindulatú daganata

C78.2 A mellhártya másodlagos rosszindulatú daganata

C78.3 Egyéb és k.m.n. légz szerv másodlagos rosszindulatú daganata

C78.4 A vékonybél másodlagos rosszindulatú daganata

C78.5 A vastagbél és végbél másodlagos rosszindulatú daganata

C78.6 A retroperitoneum és a hashártya másodlagos rosszindulatú daganata

Malignus ascites, k.m.n.

C78.7 A máj másodlagos rosszindulatú daganata

C78.8 Egyéb és k.m.n. emészt szerv másodlagos rosszindulatú daganata

C79 Egyéb lokalizációk másodlagos rosszindulatú daganata

C79.0 A vese és a vesemedence másodlagos rosszindulatú daganata

C79.1 A húgyhólyag és egyéb húgyszervek másodlagos rosszindulatú daganata

C79.2 A b r másodlagos rosszindulatú daganata

C79.3 Az agy és agyburkok másodlagos rosszindulatú daganata

C79.4 A központi idegrendszer egyéb és k.m.n. részének másodlagos


rosszindulatú daganata

C79.5 A csontok és csontvel másodlagos rosszindulatú daganata

C79.6 A petefészek másodlagos rosszindulatú daganata

191
C79.7 A mellékvese másodlagos rosszindulatú daganata

C79.8 Egyéb meghatározott lokalizáció másodlagos rosszindulatú daganata

C80 Rosszindulatú daganat a lokalizáció meghatározása nélkül


Carcinoma }
Carcinomatosis }
Generalizált: }
• rák } nem meghatározott lokalizáció (els dleges) (másodlagos)
• malignoma }
Malignitás }
Multiplex rák }
Malignus cachexia
Els dleges lokalizáció ismeretlen

A NYIROK- ÉS VÉRKÉPZ SZERVEK ÉS ROKON


SZÖVETEK ROSSZINDULATÚ DAGANATAI
(C81-C96)
Megjegyzés: A non-Hodgkin lymphoma C82-C85 csoportjaiban alkalmazott meghatározások
annak a Munka Formulációnak felelnek meg, amelyik közös alapot kíván találni a
különböz nagyobb klasszifikációs sémák között.Az e sémákban használt
terminusok nem szerpelnek a Táblázatos Listán, de megjelennek a Bet rendes
tárgymutatóban. Igy pontos azonosság a Táblázatos Lista meghatározásaival
nem mindig lehetséges.
Beleértve: az M959-M994 morfológiai kódok a /3 viselkedési kóddal
Kivéve: másodlagos és nem meghatározott nyirokcsomódaganatok (C77-)

C81 Hodgkin kór

Beleértve: az M965-M966 morfológiai kódok a /3 viselkedési kóddal

C81.0 Nyiroksejt túlsúly

Lymphocyta-histiocyta predominancia

C81.1 Nodularis sclerosis

C81.2 Kevert sejtesség

C81.3 Nyiroksejtes kimerülés

C81.7 Hodgkin-kór egyéb formája

C81.9 Hodgkin kór, k.m.n.

192
C82 Follicularis [nodularis] non- Hodgkin lymphoma

Beleértve: follicularis non-Hodgkin lymphoma diffúz területekkel vagy nélkül,


morfológiai kód M969 a /3 viselkedési kóddal

C82.0 Osztodó kis sejtes, follicularis

C82.1 Kevert lasitott kis sejtes és nagysejtes, follicularis

C82.2 Nagysejtes, follicularis

C82.7 A follicularis non-Hodgkin lymphoma egyéb típusai

C82.9 Follicularis non-Hodgkin lymphoma, k.m.n.

Nodularis non-Hodgkin lymphoma, k.m.n.

C83 Diffúz non-Hodgkin lymphoma

Beleértve: az M9593, M9595, M967-M968 morfológiai kódok a /3 viselkedési


kóddal

C83.0 Kis-sejtes (diffúz)

C83.1 Hasított kis-sejtes (diffúz)

C83.2 Kevert kis és óriás sejtes (diffúz)

C83.3 Nagy sejtes (diffúz)

Reticulum-sejt sarcoma

C83.4 Immunoloblastos (diffúz)

C83.5 Lymphoblastos (diffúz)

C83.6 Differenciálatlan (diffúz)

C83.7 Burkitt-lymphoma

C83.8 A diffúz non-Hodgkin lymphoma egyéb típusai

C83.9 Diffúz non-Hodgkin lymphoma, k.m.n.

C84 Perifériás és cutan T-sejtes lymphomák

Beleértve: a M970 morfológiai kód, a /3 viselkedés kóddal

C84.0 Mycosis fungoides

193
C84.1 Sézary-kór

C84.2 T-zónás lymphoma

C84.3 Lymphoepitheliális lymphoma

Lennert lymphoma

C84.4 Perifériás T-sejtes lymphoma

C84.5 Egyéb és meghatározatlan T-sejtes lymphomák

Megjegyzés: ha egy meghatározott lymphomával kapcsolatban T-sejtes eredet


vagy részvétel is említésre kerül, akkor a jellemz bb leírás szerint kell
kódolni

C85 A non-Hodgkin lymphoma egyéb és k.m.n. tipusai (200.202)

Beleértve: az M9590-M9592, M9594, M971 morfológiai kódok, a /3 viselkedés


kóddal

C85.0 Lymphosarcoma

C85.1 B-sejtes lymphoma, k.m.n.

Megjegyzés: ha egy meghatározott lymphomával kapcsolatban B-sejtes eredet


vagy részvétel is említésre kerül, akkor a jellemz bb leírás szerint kell
kódolni.

C85.7 A non-Hodgkin lymphoma egyéb meghatározott típusai

Malignus:
• reticuloendotheliosis
• reticulosis
Microglioma

C85.9 Non-Hodgkin lymphoma k.m.n.

Lymphoma k.m.n.
Malignus lymphoma k.m.n.
Non-Hodgkin lymphoma k.m.n.

C88 Rosszindulatú immumoproliferatív betegségek

Beleértve: az M976 morfológiai kód a/3 viselkedés kóddal

C88.0 Waldenström macroglobulinaemia

C88.1 Alfa nehézlánc-betegség

C88.2 Gamma nehézlánc-betegség

194
Franklin kór

C88.3 Immunoproliferatív vékonybél betegség

Mediterrán lymphoma

C88.7 Egyéb rosszindulatú immunoproliferatív betegségek

C88.9 Rosszindulatú immunoproliferatív betegség k.m.n.

Immunoproliferatív betegség k.m.n.

C90 Myeloma multiplex és plasmasejtes rosszindulatú daganatok

Beleértve: az M973, M9830 morfológiai kód, a /3 viselkedés kóddal

C90.0 Myeloma multiplex

Kahler kór
Myelomatosis
Kivéve: solitaer myeloma (C90.2)

C90.1 Plasmasejtes leukaemia

C90.2 Plasmocytoma, extramedullaris

Rosszindulatú plazmasejtes daganat k.m.n.


Plasmocytoma k.m.n.
Solitaer myeloma

C91 Lymphoid leukaemia

Beleértve: az M982, M9940-M9941 morfológiai kódok, a /3 viselkedés kóddal

C91.0 Heveny lymphoblastos leukaemia

Kivéve: a krónikus lymphocytás leukaemia akut exacerbatiója (C91.1)

C91.1 Krónikus lymphocytás leukaemia

C91.2 Subacut lymphocytás leukaemia

C91.3 Prolymphocytás leukaemia

C91.4 Sz rös-sejtes leukaemia

Leukaemiás reticuloendotheliosis

C91.5 Feln ttkori T-sejtes leukaemia

C91.7 Egyéb lymphoid leukaemia

195
C91.9 Lympoid leukaemia, k.m.n.

C92 Myeloid leukaemia

Beleértve: leukaemia:
• granulocytás
• myelogen
az M986-M988, M9930 morfológiai kódok, a /3 viselkedés kóddal

C92.0 Akut myeloid leukaemia

Kivéve: a krónikus myeloid leukaemia akut exacerbációja (C92.1)

C92.1 Krónikus myeloid leukaemia

C92.2 Subacut myeloid leukaemia

C92.3 Myeloid sarcoma

Chloroma
Granulocytás sarcoma

C92.4 Acut promyelocytás leukaemia

C92.5 Acut myelomonocytás leukaemia

C92.7 Egyéb myeloid leukaemia

C92.9 Myeloid leukaemia k.m.n.

C93 Monocytás leukaemia

Beleértve: monocytoid fehérvér ség


az M989 morfológiai kód, a /3 viselkedés kóddal

C93.0 Acut monocytás leukaemia

Kivéve: Krónikus monocytás leukaemia heveny exacerbációja (C93.1)

C93.1 Krónikus monocytás leukaemia

C93.2 Subacut monocytás leukaemia

C93.7 Egyéb monocytás leukaemia

C93.9 Monocytás leukaemia, k.m.n.

C94 Egyéb meghatározott sejttípusú leukaemia

196
Beleértve: az M984, M9850, M9900, M9910, M9931-M9932 morfológiai kódok, a
/3 viselkedési kóddal
Kivéve: leukaemiás reticuloendotheliosis (C91.4)
plasmasejtes leukaemia (C90.1)

C94.0 Acut erythraemia és erythroleukaemia

Akut erythraemiás myelosis


Di Guglielmo-kór

C94.1 Krónikus erythraemia

Heilmeyer-Schöner-kór

C94.2 Akut megakaryoblastos leukaemia

Leukaemia:
• megakaryoblastos (akut)
• megakaryocytás (akut)

C94.3 Hízósejtes leukaemia

C94.4 Acut panmyelosis

C94.5 Acut myelofibrosis

C94.7 Egyéb meghatározott leukaemiák

Lymphosarcoma-sejtes leukaemia

C95 Meghatározatlan sejttípusú leukaemia

Beleértve: az M980 morfológiai kód, a /3 viselkedés kóddal

C95.0 Meghatározatlan sejttípusú akut leukaemia

Blast-sejtes leukaemia
s-sejtes leukaemia
Kivéve: meghatározatlan idült leukaemia akut exacerbációja (C95.1)

C95.1 Meghatározatlan sejttípusú krónikus leukaemia

C95.2 Meghatározatlan sejttípusú subacut leukaemia

C95.7 Egyéb meghatározatlan sejttípusú leukaemia

C95.9 Leukaemia, k.m.n.

C96 A nyirok-, a vérképz - és kapcsolódó szövetek egyéb és


meghatározatlan rosszindulatú daganatai

197
Beleértve: az M972, M974 morfológiai kód. a /3 viselkedés kóddal

C96.0 Letterer-Siwe betegség

Nem lipid:
• reticuloendotheliosis
• reticulosis

C96.1 Malignus histiocytosis

Histocytás medulláris reticulosis

C96.2 Malignus hizósejtes daganat

Rosszindulatú:
• mastocytoma
• mastocytosis
Hízósejtes sarcoma
Kivéve: hízósejtes leukaemia (C94.3)
mastocytosis (cutan) (Q82.2)

C96.3 Valódi histiocytás lymphoma

C96.7 A nyirok-, vérképz - és kapcsolódó szövetek egyéb meghatározott


rosszindulatú daganatai

C96.9 A nyirok-, vérképz - és kapcsolódó szövetek rosszindulatú daganata,


k.m.n.

FÜGGETLEN (ELS DLEGES) TÖBBSZÖRÖS


LOKALIZÁCIÓJÚ ROSSZINDULATÚ DAGANATOK
(C97)
C97 Független többszörös lokalizációk (els dleges) rosszindulatú daganata

Megjegyzés: Ezen csoport alkalmazásához utalni kell a halálozási kódolási


szabályokra és irányelvekre , L. a II. kötetben.

IN SITU DAGANATOK
(D00-D09)
Megjegyzés: Sok in situ daganat úgy tekinthet , mint átmenet a dysplasia és invazív rák
morfológiai elváltozásai között. Igy például a cervicalis intraepithelialis neoplasia
(CIN) három fokozatát határozzuk meg, közülük a harmadik (CIN III) mind a
súlyos dysplasiát, mind az in situ carcinomát magába foglalja. A fokozati
beosztás ezen rendszere egyéb szervekre is kiterjed mint pl. a vulva és a hüvely.
A III. fokozatú intraepithelialis neoplasia, függetlenül a súlyos dysplasia
említését l vagy nem említését l, ebbe a csoportba tartozik. Az I.és II. fokozat az
érintett szervrendszer dysplasiajaként határozható meg és a megfelel
testrendszer f csoportjához kódolható.

198
Beleértve: Bowen betegség
erythroplasia
morfológiai kódok, a /2 viselkedési kóddal
Queyrat-féle erythroplasia

D00 A szájüreg, a nyel cs és a gyomor in situ carcinomája

Kivéve: melanoma in situ (D03.-)

D00.0 Ajak, szájüreg, garat

Aryepiglotticus red :
• k.m.n.
• hypopharynx fel li oldal
• széli zóna
• ajakpírszegély
Kivéve: aryepiglotticus red gége fel li oldala (D02.0)
epiglottis:
• k.m.n. (D02.0)
• suprahyoidalis rész (D02.0)
az ajak b re (D03.0, D04.0)

D00.1 Nyel cs

D00.2 Gyomor

D01 Egyéb és nem meghatározott emészt szervek in situ


carcinomája

Kivéve: melanoma in situ (D03.-)

D01.0 Vastagbél

Colon
Kivéve: rectosigmoidalis átmenet (D01.1)

D01.1 Rectosigmoidalis átmenet

D01.2 Végbél

Rectum

D01.3 Végbélnyílás és csatornája

Anus és canalis analis


Kivéve: végbélnyílás:
• szegélye (D03.5, D04.5)

199
• b re (D03.5, D04.5)
perianalis b r (D03.5, D04.5)

D01.4 A bél egyéb és nem meghatározott szakaszai

Kivéve: papilla (ampulla) Vateri (D01.5)

D01.5 Máj, epehólyag és epeutak

Papilla (ampulla) Vateri

D01.7 Egyéb meghatározott emészt szervek

Hasnyálmirigy

D01.9 Emészt szerv k.m.n.

D02 A középfül és a légz rendszer in situ carcinomája

Kivéve: melanoma in situ (D03.-)

D02.0 Gége

Aryepiglotticus red gége fel li felszíne


Epiglottis (suprahyoid rész)
Kivéve: aryepiglotticus red :
• k.m.n. (D00.0)
• hypopharynx fel li felszín (D00.0)
• széli zóna (D00.0)

D02.1 Légcs

D02.2 Hörg és tüd

D02.3 A légz rendszer egyéb részei

Melléküregek
Középfül
Orrüregek
Kivéve: fül (küls ) (b r) (D03.2, D04.2)
orr:
• k.m.n. (D09.7)
• b r (D03.3, D.04.3)

D02.4 Légz rendszer, k.m.n.

D03 Melanoma in situ

Beleértve: az M872-M879 morfológiai kódok, a /2 viselkedés kóddal

200
D03.0 Az ajak in situ melanomája

D03.1 A szemhéj, szemzug in situ melanomája

D03.2 A fül és a küls hallójárat in situ melanomája

D03.3 Az arc egyéb és meghatározatlan részének in situ melanomája

D03.4 A hajas fejb r és a nyak in situ melanomája

D03.5 A törzs in situ melanomája

Végbélnyílás:
• szegélye
• b re
Eml (b r) (lágyszövet)
Perianalis b r

D03.6 A fels végtag és a váll in situ melanomája

D03.7 Az alsó végtag és a csíp in situ melanomája

D03.8 Egyéb lokalizációjú in situ melanoma

D03.9 Melanoma in situ k.m.n.

D04 A b r in situ rákja

Kivéve: a hímvessz Queyrat-erythroplasiája, k.m.n. (D07.4)


melanoma in situ (D03.-)

D04.0 Az ajak b re

Kivéve: ajakpírszegély (D00.0)

D04.1 A szemhéj és szemzug b re

D04.2 A fül és a küls hallójárat b re

D04.3 Az arc egyéb és meghatározatlan részének b re

D04.4 A hajas fejb r és a nyak b re

D04.5 A törzs b re

Végbélnyílás:
• szegélye

201
• b re
Perianalis b r
Eml b re
Kivéve: végbélnyílás k.m.n. (D01.3)
nemiszervek b re (D07.-)

D04.6 A fels végtag és a váll b re

D04.7 Az alsó végtag és a csíp b re

D04.8 A b r egyéb lokalizációi

D04.9 B r k.m.n.

D05 Az eml in situ carcinomája

Kivéve: az eml b rének in situ carcinomája (D04.5)


az eml b rének in situ melanomája (D03.5)

D05.0 Lobularis in situ carcinoma

D05.1 Intraductalis in situ carcinoma

D05.7 Az eml egyéb in situ carcinomája

D05.9 Az eml in situ carcinomája k.m.n.

D06 A méhnyak in situ carcinomája

Beleértve: a méhnyak intraepithelialis neoplasiája,[CIN - III] súlyos fokú


dysplasiával vagy anélkül.
Kivéve: a méhnyak in situ melanomája (D03.5)
a méhnyak k.m.n. súlyos dysplasiája (N87.2)

D06.0 Endocervix

D06.1 Exocervix

D06.7 A méhnyak egyéb részei

D06.9 Méhnyak k.m.n.

D07 Egyéb megnevezett valamint meghatározatlan nemiszervek in


situ carcinomája

Kivéve: melanoma in situ (D03.5)

202
D07.0 Endometrium

D07.1 Szeméremtest

A vulva [VIN] III. fokozat, intraepithelialis neoplasiája, súlyos fokú dysplasiával


vagy nélkül.
Kivéve: a vulva súlyos dysplasiaja k.m.n. (N90.2)

D07.2 Hüvely

Vaginalis intraepithelialis [VAIN] III. fokozatú, intraepithelialis neoplasia súlyos


fokú dysplasiával vagy anélkül.
Kivéve: a hüvely súlyos dysplasiája k.m.n. (N89.2)

D07.3 Egyéb és k.m.n. n i nemiszervek

D07.4 Hímvessz

Queyrat-féle erythroplasia, k.m.n.

D07.5 Prostata

D07.6 Egyéb és k.m.n. férfi nemiszervek

D09 Egyéb meghatározott és k.m.n. lokalizációjú in situ carcinoma

Kivéve: melanoma in situ (D03.-)

D09.0 Húgyhólyag

D09.1 Egyéb és k.m.n. húgyszervek

D09.2 Szem

Kivéve: szemhéj b re (D04.1)

D09.3 Pajzsmirigy és egyéb endokrin mirigyek

Kivéve: endokrin pancreas (D01.7)


petefészek (D07.3)
here (D07.6)

D09.7 Egyéb meghatározott lokalizációjú in situ carcinoma

D09.9 In situ carcinoma k.m.n.

JÓINDULATÚ DAGANATOK
(D10-D36)
Beleértve: morfológiai kódok a /0 viselkedése kóddal

203
D10 A száj és a garat jóindulatú daganata

D10.0 Ajak

Ajak (ajakfék) (ajak bels felszín) (nyálkahártya) (ajakpírszegély)


Kivéve: az ajak b re (D22.0, D23.0)

D10.1 Nyelv

Nyelvmandula

D10.2 Szájfenék

D10.3 A száj egyéb és meghatározatlan részei

Kis nyálmirigyek, k.m.n.


Kivéve: jóindulatú odontogén daganatok (D16.4-D16.5)
ajaknyálkahártya (D10.0)
lágyszájpad orrgarati felszíne (D10.6)

D10.4 Mandula

Mandula (torok) (szájpad)


Kivéve: nyelvmandula (D10.1)
garatmandula (D10.6)
mandula:
• árok (D10.5)
• szájpadi ívek (D10.5)

D10.5 A szájgarat egyéb részei

Epiglottis, mells felszín


Mandula:
• árok
• szájpadi ívek
Vallecula
Kivéve: epiglottis :
• k.m.n. (D14.1)
• nyelvcsont feletti rész (D14.1)

D10.6 Orrgarat

Garatmandula
Az orrsövény és orrkagylók hátsó széle

D10.7 Hypopharynx

D10.9 Garat, k.m.n.

204
D11 A nagy nyálmirigyek jóindulatú daganata

Kivéve: azon kis nyálmirigyek jóindulatú daganatai, amelyeket anatómiai


elhelyezkedésüknek megfelel en osztályoznak.
kis nyálmirigyek jóindulatú daganatai k.m.n. (D10.3)

D11.0 Parotis

D11.7 Egyéb nagy nyálmirigyek

Mirigy:
• sublingualis
• submandubularis

D11.9 Nagy nyálmirigy, k.m.n.

D12 A vastagbél, a végbél, a végbélnyílás és anus csatorna


jóindulatú daganata

D12.0 Vakbél (coecum)

Ileocoecalis billenty

D12.1 Féregnyúlvány (appendix)

D12.2 Colon descendeus

D12.3 Colon transversum

Flexura hepatica
Flexura lienalis

D12.4 Colon descendeus

D12.5 Colon sigmoideum

D12.6 Colon k.m.n.

Vastagbél adenomatosis
Vastagbél, k.m.n.
Vastagbél (örökletes) polyposisa

D12.7 Rectosigmoidealis átmenet

D12.8 Végbél

D12.9 Végbélnyílás és anuscsatorna

Kivéve: végbélnyílás:

205
• szegélye (D22.5, D23.5)
• b re (D22.5, D23.5)
perianalis b r (D22.5, D23.5)

D13 Az emészt rendszer egyéb és rosszul meghatározott részének


jóindulatú daganata

D13.0 Nyel cs

D13.1 Gyomor

D13.2 Patkóbél

Duodenum

D13.3 Vékonybél egyéb és k.m.n. részei

D13.4 Máj

Májon belüli epeutak

D13.5 Májon kivüli epeutak

D13.6 Hasnyálmirigy

Kivéve: endokrin pancreas (D13.7)

D13.7 Endokrin pancreas

Szigetsejt-daganat
Langerhans-szigetek

D13.9 Emészt rendszer rosszul meghatározott részei

Emészt szerv, k.m.n.


Bél, k.m.n.
Lép

D14 A középfül és légz szervek jóindulatú daganata

D14.0 Középfül, orrüreg és melléküregek

Orrporc
Kivéve: küls hallójárat (D22.2, D23.2)
Csontok:
• fül (D16.4)
• orr (D16.4)
fülporc (D21.0)

206
fül (küls ) (b re) (D22.2, D23.2)
Orr:
• k.m.n. (D36.7)
• b re (D22.3, D23.3)
bulbus olfactorius (D33.3)
Polypus:
• melléküregi (J33.8)
• középfüli (H74.4)
• orrüregi (J33.-)
septum és orrkagylók hátsó szegélye (D10.6)

D14.1 Gége

Epiglottis (nyelvcsont feletti része)


Kivéve: epiglottis mells felszíne (D10.5)
hangszalag és gége polypja (J38.1)

D14.2 Légcs

D14.3 Hörg és tüd

D14.4 Légz szerv k.m.n.

D15 Egyéb és meghatározatlan mellüregi szervek jóindulatú


daganata

Kivéve: mesothelialis szövet (D19.-)

D15.0 Csecsem mirigy

D15.1 Szív

Kivéve: nagy erek (D21.3)

D15.2 Gátor

D15.7 Egyéb megnevezett mellüregi szervek

D15.9 Mellüregi szerv k.m.n.

D16 A csont és izületi porc jóindulatú daganata

Kivéve: köt szövet:


• fül (D21.0)
• szemhéj (D21.0)
• gége (D14.1)

207
• orr (D14.0)
synovia (D21.-)

D16.0 Lapocka és a fels végtag hosszú csontjai

D16.1 A fels végtag rövid csontjai

D16.2 Az alsó végtag hosszú csontjai

D16.3 Az alsó végtag rövid csontjai

D16.4 A koponya és az arc csontjai

Maxilla
Csontos orbita
Kivéve: mandibula (D16.5)

D16.5 Alsó állkapocs

D16.6 Gerinc

Kivéve: keresztcsont és farkcsont (D16.8)

D16.7 Bordák, szegycsont és kulcscsont

D16.8 Medencecsontok, keresztcsont és farkcsont

D16.9 Csont és izületi porc, k.m.n.

D17 Jóindulatú zsírdaganatok

Beleértve: az M885-M888 morfológiai kódok a /0 viselkedés kóddal

D17.0 A fej, az arc és a nyak b re és b r alatti köt szövete jóindulatú zsírszöveti


daganata

D17.1 A törzs b rének és b r alatti köt szövetének jóindulatú zsírszöveti


daganata

D17.2 A végtagok b rének és b r alatti köt szövetének jóindulatú zsírszöveti


daganata

D17.3 Egyéb meghatározott és meghatározatlan területek b rének és b r alatti


köt szövetének jóindulatú zsírszöveti daganata

D17.4 Mellüregi szervek jóindulatú zsírszöveti daganata

D17.5 Hasüregi szervek jóindulatú zsírszöveti daganata

208
Kivéve: hashártya és retroperitoneum (D17.7)

D17.6 Az ondóvezeték jóindulatú zsírszöveti daganata

D17.7 Egyéb lokalizációk jóindulatú zsírszöveti daganata

Peritoneum
Retroperitoneum

D17.9 Jóindulatú zsírszöveti daganat k.m.n.

Lipoma, k.m.n.

D18 Haemangioma és lymphangioma, bármely lokalizációban

Beleértve: az M912-M917 morfológiai kódok, a /0 viselkedés kóddal


Kivéve: kék vagy pigmentált naevus (D22.-)

D18.0 Haemangioma, bármely lokalizációban

Angioma, k.m.n.

D18.1 Lymphangioma bármely lokalizációban

D19 A mesothelialis szövet jóindulatú daganata

Beleértve: a M905 morfológiai kód a /0 viselkedés kóddal

D19.0 A mellhártya mesotheliális szövete

D19.1 A hashártya mesotheliális szövete

D19.7 Egyéb lokalizációk mesotheliális szövete

D19.9 Mesotheliális szövet, k.m.n.

Benignus mesothelioma, k.m.n.

D20 A peritoneum és retroperitoneum lágyszövetének jóindulatú


daganata

Kivéve: a hashártya és retroperitoneum jóindulatú lipomatosisa (D17.7)


mesothelialis szövet (D19.-)

D20.0 Retroperitoneum

D20.1 Peritoneum

D21 A köt szövet és lágyszövet egyéb jóindulatú daganatai

209
Beleértve: vérér
izületi nyáktöml
porc
izompólya
zsir
szalag, kivéve a méhét
nyirokút
izom
izületi savóshártya
in (-hüvely)
Kivéve: porc:
• izületi (D16.-)
• gége (D14.1)
• orr (D14.0)
eml köt szövete (D24)
haemangioma D18.0)
zsirdaganat (D17.-)
lymphangioma (D18.1)
perifériás idegek és vegetatív idegrendszer (D36.1)
hashártya (D20.1)
reproperitoneum (D20.0)
méh:
• leiomyoma (D25.-)
• bármely szalag (D28.2)
érszövet (D18.-)

D21.0 A fej, arc, nyak köt szövete és egyéb lágyszövete jóindulatú da ata

Köt szövet:
• fül
• szemhéj
Kivéve: a szemüreg köt szövete (D31.6)

D21.1 A fels végtag és a váll köt szövete és egyéb lágyszövete

D21.2 Az alsó végtag és a csíp köt szövete és egyéb lágyszövete jóindulatú


daganata

D21.3 A mellkas köt szövete és egyéb lágyszövete

Hónalj
Rekeszizom
Nagyerek

210
Kivéve: szív (D15.1)
gátor (D15.2)
csecsem mirigy (D15.0)

D21.4 A hasüreg köt szövete és egyéb lágyszövete

D21.5 A medence köt szövete és egyéb lágyszövete daganata (215.6)

Kivéve: méh:
• leiomyoma (D25.-)
• bármely szalag (D28.2)

D21.6 A törzs k.m.n. köt szövete és egyéb lágyszövete

Hát, k.m.n.

D21.9 Köt szövet és egyéb lágyszövet, k.m.n.

D22 Festéksejtes naevusok

Beleértve: az M872-M879 morfológiai kódok, a /0 viselkedés kóddal


naevus:
• k.m.n.
• kék
• sz rös
• festékes

D22.0 Az ajak festéksejtes naevusai

D22.1 A szemhéj, szemzug festéksejtes naevusai

D22.2 A fül és a küls hallójárat festéksejtes naevusai

D22.3 Az arc egyéb és k.m.n. részének festéksejtes naevusai

D22.4 A hajas fejb r és a nyak festéksejtes naevusai

D22.5 A törzs festéksejtes naevusai

Végbélnyílás:
• szegélye
• b re
Perianalis b r
Eml b re

D22.6 A fels végtag és váll festéksejtes naevusai

211
D22.7 Az alsó végtag és csíp festéksejtes naevusai

D22.9 Festéksejtes naevus k.m.n.

D23 A b r egyéb jóindulatú daganatai

Beleértve: jóindulatú daganat:


•hajtüsz k
•faggyúmirigyek
•izzadtságmirigyek
Kivéve: jóindulatú zsirszöveti daganatok (D17.0-D17.3)
festéksejtes naevusok (D22.-)

D23.0 Ajak b re

Kivéve: ajakpírszegély (D10.0)

D23.1 A szemhéj, szemzug b re

D23.2 A fül és a küls hallójárat b re

D23.3 Az arc egyéb és k.m.n. részének b re

D23.4 A hajas fejb r és nyak b re

D23.5 A törzs b re

Végbélnyílás:
• szegélye
• b re
Perianalis b r
Eml b re
Kivéve: végbélnyílás, k.m.n. (D12.9)
nemi szervek b re (D28-D29)

D23.6 A fels végtag és váll b re

D23.7 Az alsó vétag és csíp b re

D23.9 B r k.m.n.

D24 Az eml jóindulatú daganata


Eml :
• köt szövete
• lágyrésze

212
Kivéve: jóindulatú eml dysplasia (N60.-)
eml b re (D22.5, D23.5)

D25 A méh simaizom daganata

Beleértve: a méh jóindulatú daganatai az M889 morfológiai kóddal, /0


viselkedési kóddal
fibromyoma uteri

D25.0 A méh submucosus leiomyomája

D25.1 A méh intramuralis leiomyomája

D25.2 A méh subserosus leiomyomája

D25.9 A méh leiomyomája, k.m.n.

D26 A méh egyéb jóindulatú daganata

D26.0 Méhnyak

D26.1 Méhtest

D26.7 A méh egyéb részei

D26.9 Méh, k.m.n.

D27 A petefészek jóindulatú daganata

D28 A n i nemiszervek egyéb és k.m.n. jóindulatú daganata

Beleértve: polypus adenomatosus


n i nemiszervek b re

D28.0 Szeméremtest

Vulva

D28.1 Hüvely

Vagina

D28.2 Petevezet és szalagok

Tuba Fallopii
Méhszalag (széles) (kerek)

D28.7 Egyéb meghatározott n i nemiszervek

213
D28.9 N i nemiszerv k.m.n.

D29 A férfi nemiszervek jóindulatú daganata

Beleértve: a férfi nemiszervek b re

D29.0 Hímvessz

Penis

D29.1 Prostata

Kivéve: prostata (adenomatosus) hyperplasiája (N40)


prostata:
• adenoma (N40)
• megnagyobbodás (N40)
• hypertrophia (N40)

D29.2 Here

Testis

D29.3 Mellékhere

Epididymis

D29.4 Herezacskó

Herezacskó b re

D29.7 Egyéb férfi nemiszervek

Ondóhólyag
Ondóvezeték
Tunica vaginalis

D29.9 Férfi nemiszervek k.m.n.

D30 A húgyszervek jóindulatú daganata

D30.0 Vese

Kivéve: vese:
• kelyhek (D30.1)
• medence (D30.1)

D30.1 Vesemedence

D30.2 Ureter

Kivéve: húgyvezeték hólyagi beszájadzása (D30.3)

214
D30.3 Húgyhólyag

Húgyhólyagi szájadék:
• urethra
• ureter

D30.4 Húgycs

Kivéve: a húgycs húgyhólyagi nyílása (D30.3)

D30.7 Egyéb húgyszervek

Paraurethralis mirigyek

D30.9 Húgyszerv k.m.n.

Húgyrendszer, k.m.n.

D31 A szem és függelékei jóindulatú daganata

Kivéve: a szemhéj köt szövete (D21.0)


látóideg (D33.3)
a szemhéj b re (D22.1, D23.1)

D31.0 Köt hártya

Conjunctiva

D31.1 Szaruhártya

Cornea

D31.2 Ideghártya

Retina

D31.3 Érhártya

Chorioidea

D31.4 Sugártest (corpus ciliare)

Szemgolyó (bulbus)

D31.5 Könnymirigy és könnyvezeték

Glandula lacrimalis
Könnyzacskó
Dacryocysta
Ductus nasolacrimalis

D31.6 Szemüreg k.m.n.

Orbita k.m.n.

215
A szemüreg köt szövete
Extraocularis izom
A szemüreg perifériás idegei
Retrobulbaris szövet
Retroocularis szövet
Kivéve: orbitális csont (D16.4)

D31.9 Szem k.m.n.

D32 Az agy - és gerincburkok jóindulatú daganata

D32.0 Agyburkok

D32.1 Gerincvel burkok

D32.9 Meninx k.m.n.

Meningeoma, k.m.n.

D33 Az agy és a központi idegrendszer egyéb részeinek jóindulatú


daganata

Kivéve: angioma (D18.0)


meninxek (D32.-)
perifériás idegek és autonom idegrendszer (D36.1)
szem mögötti szövet (D31.6)

D33.0 Supratentorialis agy

Agykamra
Agy
Frontalis }
Occipitalis }
Parietalis } lebeny
Temporalis }
Kivéve: negyedik agykamra (D33.1)

D33.1 Infratentorialis agy

Agytörzs
Kisagy
Negyedik agykamra

D33.2 Agy k.m.n.

D33.3 Agyidegek

216
Bulbus olfactorius

D33.4 Gerincvel

D33.7 A központi idegrendszer egyéb meghatározott részei

D33.9 Központi idegrendszer k.m.n.

Idegrendszer (központi), k.m.n.

D34 A pajzsmirigy jóindulatú daganata

D35 Egyéb meghatározott és meghatározatlan endokrin mirigy


jóindulatú daganatai

Kivéve: endokrin pancreas (D13.7)


petefészek (D27)
here (D29.2)
csecsem mirigy (D15.0)

D35.0 Mellékvese

Glandula suprarenalis

D35.1 Mellékpajzsmirigy

Parathyreoidea

D35.2 Agyalapi mirigy

Hypophysis

D35.3 Ductus craniopharyngealis

D35.4 Tobozmirigy

Corpus pineale

D35.5 Carotistest

Glomus caroticum

D35.6 Aortatest és egyéb paraganglionok

Glomus aorticum

D35.7 Egyéb meghatározott endokrin mirigyek

D35.8 Több endokrin mirigy

D35.9 Endokrin mirigy k.m.n.

217
D36 Egyéb meghatározott és meghatározatlan lokalizációjú
daganatok

D36.0 Nyirokcsomók

D36.1 Perifériás idegek és az autonom idegrendszer

Kivéve: a szemüreg perifériás idegei (D31.6)

D36.7 Egyéb meghatározott lokalizációk

Orr, k.m.n.

D36.9 Jóindulatú daganat, k.m.n.

BIZONYTALAN VAGY ISMERETLEN VISELKEDÉSÚ


DAGANATOK
D37-D48)
Megjegyzés: A D37-D48 csoportok a bizonytalan vagy ismeretlen viselkedés daganatokat
lokalizációjuk szerint osztályozzák, ha kétséges, hogy a daganat rossz vagy
jóindulatú. Az ilyen daganatokat a /1 viselkedési kóddal jelezzük a daganatok
morfológiai klasszifikálásában.

D37 A szájüreg és az emészt szervek bizonytalan és ismeretlen


viselkedés daganata

D37.0 Ajak, szájüreg, garat

Aryepiglotticus red :
• k.m.n.
• hypopharyngeális felszín
• széli zóna
Nagy és kis nyálmirigyek
Ajakpír szegély
Kivéve: aryepiglotticus red gége fel li felszíne (D38.0)
epiglottis:
• k.m.n. (D38.0)
• suprahyoid rész (D38.0)
ajak b re (D48.5)

D37.1 Gyomor

D37.2 Vékonybél

D37.3 Féregnyúlvány

218
D37.4 Vastagbél

D37.5 Végbél

Rectosigmoid átmenet

D37.6 Máj, epehólyag, epeutak

Vater-papilla (ampulla)

D37.7 Egyéb emészt szervek

Végbélnyílás:
• csatornája
• záróizomzata
Végbélnyílás, k.m.n.
Bél, k.m.n.
Nyel cs
Hasnyálmirigy
Kivéve: végbélnyílás:
• szegélye (D48.5)
• b re (D48.5)
perianalis b r (D48.5))

D37.9 Emészt szerv, k.m.n.

D38 A középfül, a légz - és mellkasi szervek bizonytalan és


ismeretlen viselkedés daganata

Kivéve: szív (D48.7)

D38.0 Gége

Aryepiglotticus red , gége fel li oldal


Epiglottis (suprahyoid rész)
Kivéve: aryepiglotticus red :
• k.m.n. (D37.0)
• hypopharyngeális felszín (D37.0)
• széli zóna (D37.0)

D38.1 Légcs , hörg és tüd

D38.2 Mellhártya

D38.3 Gátor

D38.4 Csecsem mirigy

219
D38.5 Egyéb légz szervek

Melléküregek
Orrporc
Középfül
Orrüregek
Kivéve: fül (küls ) (b r) (D48.5)
orr:
• k.m.n. (D48.7)
• b r (D48.5)

D38.6 Légz szerv, k.m.n.

D39 A n i nemiszervek bizonytalan és ismeretlen viselkedés


daganata

D39.0 Méh

D39.1 Petefészek

D39.2 Méhlepény

Placenta
Chorioadenoma destruens
Mola hydatidosa:
• invazív
• rosszindulatú
Kivéve: mola hydatidosa k.m.n. (O01.9)

D39.7 Egyéb n i nemiszervek

N i nemiszervek b re

D39.9 N i nemiszerv, k.m.n.

D40 A férfi nemiszervek bizonytalan és ismeretlen viselkedés


daganata

D40.0 Prostata

D40.1 Here

D40.7 Egyéb férfi nemiszervek

A férfi nemiszervek b re

D40.9 Férfi nemiszerv, k.m.n.

220
D41 A húgyszervek bizonytalan és ismeretlen viselkedés
daganata

D41.0 Vese

Kivéve: vesemedence (D41.1)

D41.1 Vesemedence

D41.2 Húgyvezeték (ureter)

D41.3 Húgycs (urethra)

D41.4 Húgyhólyag

D41.7 Egyéb húgyszervek

D41.9 Húgyszerv, k.m.n.

D42 Az agyburkok bizonytalan és ismeretlen viselkedés daganata

D42.0 Agyburkok

D42.1 Gerincvel burkok

D42.9 Meninx, k.m.n.

D43 Az agy és a központi idegrendszer bizonytalan és ismeretlen


viselkedés daganata

Kivéve: perifériás idegek és az autonom idegrendszer (D48.2)

D43.0 Supratentorialis agy

Agykamra
Agy
Frontalis }
Occipitalis }
Parietalis } lebenyek
Temporalis}
Kivéve: negyedik agykamra (D43.1)

D43.1 Infratentorialis agy

Agytörzs
Kisagy
Nagyedik agykamra

221
D43.2 Agy, k.m.n.

D43.3 Agyidegek

D43.4 Gerincvel

D43.7 A központi idegrendszer egyéb részei

D43.9 Központi idegrendszer, k.m.n.

Idegrendszer (központi) k.m.n.

D44 Az endokrin mirigyek bizonytalan és ismeretlen viselkedés


daganata

Kivéve: endokrin pancreas (D37.7)


petefészek (D39.1)
here (D40.1)
csecsem mirigy (D38.4)

D44.0 Pajzsmirigy (glandula thyreoidea)

D44.1 Mellékvese (glandula suprarenalis)

D44.2 Mellékpajzsmirigy (glandula parathyreoidea)

D44.3 Agyalapi mirigy (hypophysis)

D44.4 Ductus craniopharyngealis

D44.5 Tobozmirigy (corpus pineale)

D44.6 Carotistest (glomus caroticum)

D44.7 Aortatest (glomus aorticum) és egyéb paraganglionok

D44.8 Több endokrin mirigyre kiterjed elváltozás

Több endokrin mirigy adenomatosisa

D44.9 Endokrin mirigy, k.m.n.

D45 Polycythaemia vera


Az M9950 morfológiai kód a /1 viselkedési kóddal

D46 Myelodysplasiás szindrómák

Beleértve: az M998 morfológiai kód a /1 viselkedési kóddal

222
D46.0 Refrakter anaemia igazoltan sideroblastok nélkül

D46.1 Refrakter anaemia sideroblastokkal

D46.2 Refrakter anaemia blast - túlsúllyal

D46.3 Refrakter anaemia blast - túlsúllyal, transformációval

D46.4 Refrakter anaemia, k.m.n.

D46.7 Egyéb myelodysplasiás szindrómák

D46.9 Myelodysplasiás szindróma, k.m.n.

Myelodysplasia, k.m.n.
Praeleukaemia (szindróma), k.m.n.

D47 A nyirok - vérképz - és kapcsolt szövetek bizonytalan és


ismeretlen viselkedés daganata

Beleértve: az M974, M976, M996-M997 morfológiai kódok /1 viselkedés kóddal

D47.0 Bizonytalan és ismeretlen természet histiocytás és hízósejtes daganatok

Hízósejt daganat, k.m.n.


Mastocytoma, k.m.n.
Kivéve: mastocytosis (cutan) (Q82.2)

D47.1 Idült myeloproliferatív betegség

Myelofibrosis (myeloid metaplasiával)


Myeloproliferatív betegség, k.m.n.
Myelosclerosis (megakaryocytás) myeloid metaplasiával

D47.2 Monoclonalis gammopathia

D47.3 Essentialis (haemorrhagiás) thrombocythaemia

Idiopathiás haemorrhagiás thrombocythaemia

D47.7 A nyirok, vérképz - és kapcsolt szövetek egyéb meghatározott bizonytalan


és ismeretlen természet daganatai

D47.9 A nyirok -, vérképz - és kapcsolt szövetekek bizonytalan és ismeretlen


természet daganata, k.m.n.

Lymphoproliferatív betegség, k.m.n.

D48 Egyéb és k.m.n. lokalizációk bizonytalan és ismeretlen


viselkedés daganata

223
Kivéve: neurofibromatosis (nem malignus) (Q85.0)

D48.0 Csont és izületi porc

Kivéve: porc:
• fül (D48.1)
• gége (D38.0)
• orr (D38.5)
szemhéj köt szövete (D48.1)
synovia (D48.1)

D48.1 Egyéb köt szövet és lágyszövet

Köt szövet:
• fül
• szemhéj
Kivéve: porc:
• izületi (D48.0)
• gége (D38.0)
• orr (D38.5)
az eml köt szövete (D48.6)

D48.2 Perifériás idegek és autonom idegrendszer

Kivéve: a szemüreg perifériás idegei (D48.7)

D48.3 Retroperitoneum

D48.4 Peritoneum

D48.5 B r

Végbélnyílás :
• szegélye
• b re.
Perianalis b r
Eml b re
Kivéve: végbélnyílás, k.m.n. (D37.7)
nemiszervek b re (D39.7, D40.7)
ajakpírszegély (D37.0)

D48.6 Eml

Eml köt szövete


Cystosarcoma phylloides
Kivéve: eml b re (D48.5)

224
D48.7 Egyéb meghatározott lokalizációk

Szem
Szív
Szemüreg perifériás idegei
Kivéve: köt szövet (D48.1)
szemhéj b re (D48.5)

D48.9 Bizonytalan és ismeretlen természet daganat, k.m.n.

"Növedék", k.m.n.
Neoplasma, k.m.n.
Új növedék, k.m.n.
Tumor, k.m.n.

225
III. F csoport

A VÉR ÉS A VÉRKÉPZ SZERVEK BETEGSÉGEI ÉS


AZ IMMUNRENDSZERT ÉRINT BIZONYOS
RENDELLENESSÉGEK (D50-D89)
Kivéve: autoimmun betegség (szisztémás) k.m.n. (M35.9)
bizonyos, a perinatális id szakból ered kórképek (P00-P96)
terhesség, szülés és a gyermekágy szöv dményei (O00-O99)
veleszületett rendellenességek, deformitások és kromoszóma rendellenességek
(Q00-Q99)
endokrin, táplálkozási és anyagcsere betegségek (E00-E90)
HIV betegség (B20-B24)
sérülés, mérgezés és bizonyos egyéb küls okok következményei (S00-T98)
daganatok (C00-D48)
máshová nem osztályozott tünetek, jelek, kóros klinikai és laboratóriumi leletek
(R00-R99)
A f csoport az alábbi csoportokat tartalmazza:
D50-D53 Táplálkozási anaemiák
D55-D59 Haemolyticus anaemiák
D60-D64 Aplasticus és egyéb anaemiák
D65-D69 Véralvadási defektusok, purpura és egyéb vérzéses állapotok
D70-D77 A vér és a vérképz szervek egyéb betegségei
D80-D89 Az immunmechanizmust érint bizonyos rendellenességek
A f csoporthoz tartozó csillaggal jelölt csoportok:
D63* Anaemia máshova osztályozott krónikus betegségekben
D77* A vér és a vérképz szervek egyéb máshova osztályozott betegségei

TÁPLÁLKOZÁSI ANAEMIÁK
(D50-D53)

D50 Vashiányos anaemia

Beleértve: anaemia:
• asideroticus
• hypochrom

D50.0 Vashiányos anaemia vérveszteségt l (krónikus)

Vérzés utáni krónikus anaemia

226
Kivéve: vérzés miatti akut anaemia (D62)
congenitalis anaemia magzati vérveszteség miatt (P61.3)

D50.1 Sideropeniás dysphagia

Kelly-Paterson-szindróma
Plummer-Vinson-szindróma

D50.8 Egyéb vashiány anaemiák

D50.9 Vashiány anaemia k.m.n.

D51 B12-vitaminhiány anaemia

Kivéve: B12-vitaminhiány (E53.8)

D51.0 B12-vitaminhiány anaemia intrinsic faktor hiány miatt

Anaemia:
• Addison
• Biermer
• vészes vérszegénység, veleszületett
Veleszületett intrinsic faktor hiány

D51.1 Anaemia B12-vitamin szelektív felszívódási zavara miatt, proteinuriával

Imerslund (-Gräsbeck) szindróma


Megaloblastos örökletes anaemia

D51.2 Transzkobalamin-II hiány

D51.3 Egyéb vérszegénység étrendi B12-vitaminhiány miatt

Vegan-anaemia

D51.8 Egyéb B12 vitamin hiány miatti anaemia

D51.9 B12-vitaminhiány miatti anaemia, k.m.n.

D52 Folsavhiány anaemia

D52.0 Folsavhiány-anaemia, táplálkozási

Táplálkozási megaloblastos anaemia

D52.1 Gyógyszer indukált folsavhiány anaemia

Szükség esetén kiegészít kód használható (XX. f csoport) az ok megjelölésére

D52.8 Egyéb folsavhiány anaemiák

227
D52.9 Folsavhiány anaemia k.m.n.

Folát-hiány anaemia k.m.n.

D53 Egyéb táplálkozási anaemiák

Beleértve: megaloblastos anaemia, mely nem reagál B12 vitamin vagy folsav
terápiára

D53.0 Fehérjehiány anaemia

Aminosav-hiány anaemia
Orotaciduriás anaemia
Kivéve: Lesch-Nyhan szindróma (E79.1)

D53.1 Egyéb megaloblastos anaemiák, m.n.o.

Megaloblastos anaemia k.m.n.


Kivéve: Di Gugliemo-féle betegség (C94.0)

D53.2 Skorbutos anaemia

Kivéve: skorbut (E54)

D53.8 Egyéb meghatározott táplálkozási anaemiák

Anaemia az alábbiak hiányával:


• réz
• molibdén
• cink
Kivéve: táplálkozási hiányok, anaemia említése nélkül:
• rézhiány (E61.0)
• molibdén hiány (E61.5)
• cink hiány (E60)

D53.9 Táplálkozási anaemia, k. n. m.

Egyszer krónikus anaemia


Kivéve: anaemia k.m.n. (D64.9)

HAEMOLYTICUS ANAEMIÁK
(D55-D59)

D55 Enzim rendellenességek okozta anaemia

Kivéve: gyógyszer el idézte enzim hiány anaemia (D59.2)

D55.0 Glükóz-6-foszfát dehidrogenáz [G6PD] hiány okozta anaemia

Favismus

228
G6PD hiány anaemia

D55.1 A glutation anyagcsere egyéb zavara miatti anaemia

Anaemia:
• hexóz monofoszfát [HMP] shunt enzimhiányai, kivéve G6PD
• nem-sphaerocytás haemolyticus (örökletes), I-es típusú

D55.2 Glükolitikus enzimdefektusok miatti anaemia

Anaemia:
• haemolyticus nem-sphaerocytas (örökletes), II-es típusú
• hexokináz hiány
• piruvát kináz [PK] hiány
• trióz-foszfát izomeráz hiány

D55.3 Anaemia a nukleotid anyagcsere zavarai miatt

D55.8 Egyéb anaemiák enzimhiány miatt

D55.9 Anaemia enzimhiány miatt, k.m.n.

D56 Thalassaemia

D56.0 α-thalassaemia

Kivéve: Hydrops feotalis miatti haemolyticus betegség (P56.-)

D56.1 Béta-thalassaemia

Cooley anaemia
Súlyos béta-thalassaemia
Sarlósejtes béta-thalassaemia
Thalassaemia:
• intermedia
• major

D56.2 Delta-béta-thalassaemia

D56.3 Thalassaemia jelleg

D56.4 Magzati haemoglobin öröklött fennmaradása [HPFH]

D56.8 Egyéb thalassaemiák

D56.9 Thalassaemia, k.m.n.

Mediterrán (egyéb haemoglobinopathiával)

229
Thalassaemia (minor) (mixta) (egyéb haemoglobinopathiával)

D57 Sarlósejtes rendellenességek

Kivéve: egyéb haemoglobinopathiák (D58.-)


sarlósejtes béta-thalassaemia (D56.1)

D57.0 Sarlósejtes anaemia krízissel

Haemoglobin-SS betegség krízissel

D57.1 Sarlósejtes anaemia krízis nélkül

Sarlósejtes:
• anaemia }
• betegség } k.m.n.
• rendellenesség }

D57.2 Kett s heterozygotás sarlósejtes zavarok

Betegség:
• haemoglobin SC
• haemoglobin SD
• haemoglobin SE

D57.3 Sarlósejtes jelleg

Haemoglobin-S jelleg
Heterozygota haemoglobin S

D57.8 Egyéb sarlósejtes rendellenességek

D58 Egyéb örökletes haemolyticus anaemiák

D58.0 Örökletes sphaerocytosis

Acholuricus familiaris sárgaság


Veleszületett (sphaerocytás) haemolyticus icterus
Minkowski-Chauffard-szindróma

D58.1 Örökletes elliptocytosis

Elliptocytosis (veleszületett)
Ovalocytosis (veleszületett) (örökletes)

D58.2 Egyéb haemoglobinopathiák

Abnormális haemoglobin k.m.n.


Veleszületett Heinz-test anaemia
Betegség:

230
• Hb-C
• Hb-D
• Hb-E
Haemoglobinopathia k.m.n.
Labilis haemoglobin miatti haemolyticus betegség
Kivéve: familiaris polycythaemia (D75.0)
Hb-M betegség (D74.0)
magzati haemoglobin öröklött fennmaradása [HPFH] (D56.4)
nagy magassági polycythaemia (D75.1)
methaemoglobinaemia (D74.-)

D58.8 Egyéb meghatározott örökletes haemolyticus anaemiák

Stomatocytosis

D58.9 Örökletes haemolyticus anaemia, k.m.n.

D59 Szerzett haemolyticus anaemia

D59.0 Gyógyszer okozta autoimmun haemolyticus anaemia

Szükség esetén kiegészít kód használható (XX. f csoport) az ok megjelölésére

D59.1 Egyéb autoimmun haemolyticus anaemiák

Autoimmun haemolyticus betegség (hideg típus) (meleg típus)


Krónikus hideg-haemagglutinin betegség
Hideg-haemagglutinin:
• betegség
• haemoglobinuria
Haemolyticus anaemia:
• hideg típus (másodlagos) (szimptómás)
• meleg típus (másodlagos) (szimptómás)
Kivéve: Evans-szindróma (D69.3)
a magzat és az újszülött haemolyticus betegségei (P55.-)
hideg hemoglobinuria, paroxismalis (D59.6)

D59.2 Gyógyszer okozta nem autoimmun haemolyticus anaemia

Gyógyszer-indukált enzimhiány anaemia


Szükség esetén kiegészít kód használható (XX. f csoport) az ok megjelölésére

D59.3 Haemolyticus-uraemiás szindróma

D59.4 Egyéb nem autoimmun haemolyticus anaemiák

231
Haemolyticus anaemia:
• mechanikus
• microangiopathias
• toxikus
Szükség esetén kiegészít kód használható (XX. f csoport) az ok megjelölésére

D59.5 Rohamokban jelentkez éjjeli haemoglobinuria [Marchiafava-Micheli]

Kivéve: haemoglobinuria k.m.n. (R82.3)

D59.6 Egyéb küls ok okozta haemolysis miatti haemoglobinuria

Haemoglobinuria:
• meger ltetés miatt
• menetelés miatt
• paroxysmalis, hidegt l
Szükség esetén kiegészít kód használható (XX. f csoport) az ok megjelölésére
Kivéve: haemoglobinuria k.m.n. (R82.3)

D59.8 Egyéb szerzett haemolyticus anaemiák

D59.9 Szerzett haemolyticus anaemia, k.m.n.

Krónikus idiopathiás haemolyticus anaemia

APLASTICUS ÉS EGYÉB ANAEMIÁK


(D60-D64)
D60 Szerzett vörösvérsejt aplasia [erythroblastopenia]

Beleértve: vörösvérsejt aplasia (szerzett) (feln ttkori) (thymomával)

D60.0 Krónikus szerzett tisztán vörösvérsejt aplasia

D60.1 Átmeneti szerzett tisztán vörösvérsejt aplasia

D60.8 Egyéb szerzett tisztán vörösvérsejt aplasiák

D60.9 Szerzett tisztán vörösvérsejt aplasia k.m.n.

D61 Egyéb aplasticus anaemiák

Kivéve: agranulocytosis (D70)

D61.0 Konstitúcionális aplasticus anaemia

Vörösvérsejt aplasia (tiszta):


• els dleges

232
• gyermekkori
• veleszületett
Blackfan-Diamond-szindróma
Familiaris hypoplasticus anaemia
Fanconi-féle anaemia
Pantocytopenia deformitássokkal

D61.1 Gyógyszer indukálta aplasticus anaemia

Szükség esetén kiegészít kódot használható (XX. f csoport) az ok


megjelölésére

D61.2 Aplasticus anaemia egyéb küls ok miatt

Szükség esetén kiegészít kódot használható (XX. f csoport) az ok


megjelölésére

D61.3 Idiopathiás aplasticus anaemia

D61.8 Egyéb meghatározott aplasticus anaemiák

D61.9 Aplasticus anaemia k.m.n.

Hypoplasticus anaemia k.m.n.


Csontvel hypoplasia
Panmyelopthisis

D62 Akut vérzés utáni anaemia

Kivéve: veleszületett anaemia magzati vérveszteség miatt (P61.3)

D63* Anaemia máshova osztályozott krónikus betegségekben

D63.0* Anaemia daganatos betegségekben (C00-D48+)

D63.8* Anaemia egyéb, máshova osztályozott krónikus betegségekben

D64 Egyéb anaemiák

Kivéve: refrakter anaemia:


• k.m.n. (D46.4)
• sok blasttal (D46.2)
• transzformációval (D46.3)
• sideroblastokkal (D46.1)
• sideroblastok nélkül (D46.0)

D64.0 Örökletes sideroblastos anaemia

233
Nemhez kötött hypochrom sideroblastos anaemia

D64.1 Másodlagos sideroblastos anaemia betegség miatt

Szükség esetén kiegészít kód használható, a betegség megjelölésére

D64.2 Másodlagos sideroblastos anaemia gyógyszerek és toxinok miatt

Szükség esetén kiegészít kód használható (XX. f csoport) az ok megjelölésére

D64.3 Egyéb sideroblastos anaemiák

Sideroblastos anaemia:
• k.m.n.
• piridoxinra érzékeny

D64.4 Öröklött diserythropoeticus anaemia

Anaemia dyshaematopoetica (veleszületett)


Kivéve: Blackfan-Diamond-szindróma (D61.0)
Di Gugliemo-betegség (C94.0)

D64.8 Egyéb megjelölt anaemiák

Pseudoleukaemia infantilis
Anaemia leukoerythroblastica

D64.9 Anaemia k.m.n.

ALVADÁSI DEFECTUSOK, PURPURA ÉS EGYÉB


VÉRZÉSES ÁLLAPOTOK
(D65-D69)

D65 Disszeminált intravasculáris koaguláció [defibrinációs


szindróma]
Afibrinogenaemia, szerzett
Consumptiós coagulopathia
Diffúz vagy disszeminált intravasculáris koaguláció [DIC]
Fibrinolyticus vérzés, szerzett
Purpura:
• fibrinolyticus
• fulmináns
Kivéve: ha szöv dmény:
• vetélés, méhenkívüli vagy mola terhességben (O00-O07, O08.1)
• újszülötteknél (P60)
• terhesség, gyermekszülés és gyermekágy kapcsán (O45.0, O46.0,
O67.0, O72.3)

234
D66 Örökletes VIII-as faktor hiány
VIII-as faktor hiány (funkcionális defektussal)
Haemophilia:
• K.m.n.
• A
• klasszikus
Kivéve: VIII-as faktor hiány érfal defektussal (D68.0)

D67 A IX-es faktor örökletes zavarai


Christmas betegség
Hiány:
• IX. faktor (funkcionális defektusokkal)
• plazma tromboplasztin komponens [PTC]
Hemophilia B

D68 Egyéb alvási zavarok

Kivéve: szöv dményként:


• vetélés, méhenkívüli vagy mola terhesség kapcsán (O00-O07,
O08.1)
• terhességben, szülésnél és gyermekágyban (O45.0, O46.0, O67.0,
O72.3)

D68.0 Von Willebrand betegség


Angiohaemophilia
VIII-as faktor hiány vascularis defektussal
Vascularis haemophilia
Kivéve: kapilláris fragilitás (örökletes) (D69.8)
VIII-as faktor hiány:
• k.m.n. (D66)
• funkcionális defektussal (D66)

D68.1 Örökletes XI-es faktor hiány

Haemophilia C
Plazma tromboplasztin antecedens [PTA] hiány

D68.2 Egyéb véralvadási faktorok örökletes hiánya

Veleszületett afibrinogenaemia
Hiány:
• AC globulin
• proaccelerin

235
Faktor hiány:
• I [fibrinogén]
• II [prothrombin]
• V [labilis]
• VII [stabil]
• X [Stuart-Prower-féle]
• XII [Hageman-féle]
• XIII [fibrin stabilizáló]
Dysfibrinogenaemia congenita
Hypoproconvertinaemia
Owren-féle betegség

D68.3 Vérzéses zavarok kering antikoagulánsok miatt

Hyperheparinaemia
Emelkedett szint :
• antitrombin
• anti-VIIIa
• anti-IXa
• anti-Xa
• anti-XIa
Szükség esetén kiegészít kód használható (XX. f csoport) az antikoaguláns
megjelölésére

D68.4 Szerzett véralvadási faktor hiány

Alvadási faktor hiánya alábbi okból:


• májbetegség
• K-vitamin hiány
Kivéve: újszülött K-vitamin hiánya (P53)

D68.8 Egyéb meghatározott véralvadási defektusok

Szisztémás lupus erythematosus [SLE] inhibítor jelenléte

D68.9 Véralvadási defektus k.m.n.

D69 Purpura és egyéb vérzéses állapotok

Kivéve: jóindulatú hyper-gammaglobulinaemiás purpura (D89.0)


cryoglobulinaemiás purpura (D89.1)
esszenciális (vérzéses) thrombocythaemia (D47.3)
purpura fulminans (D65)
thromboticus thrombocytopeniás purpura (M31.1)

236
D69.0 Allergiás purpura

Purpura:
• anaphylactoid
• Henoch (-Schönlein)
• nem thrombocytopeniás:
• haemorrhagiás
• idiopathiás
• vascularis
• allergiás érgyulladás

D69.1 Vérlemezkék min ségi rendellenességei

Bernard-Soulier [giant platelet] szindróma


Glanzmann-féle betegség
Szürke vérlemezke szindróma
Thromboasthenia (vérzéses) (örökletes)
Thrombocytopathia
Kivéve: von Willebrand-féle betegség (D68.0)

D69.2 Egyéb nem thrombocytopeniás purpura

Purpura:
• k.m.n.
• senilis
• simplex

D69.3 Idiopathicus thrombocytopeniás purpura

Evans-szindróma

D69.4 Egyéb primér thrombocytopenia

Kivéve: thrombocytopenia hiányzó radiussal (Q87.2)


átmeneti újszülöttkori thrombocytopenia (P61.0)
Wiskott-Aldrich-szindróma (D82.0)

D69.5 Másodlagos thrombocytopenia

Szükség esetén kiegészít kód használható (XX. f csoport) az ok megjelölésére

D69.6 Thrombocytopenia k.m.n.

D69.8 Egyéb meghatározott vérzéses állapotok

Kapilláris fragilitás (örökletes)


Vascularis pseudohaemophilia

D69.9 Vérzéses állapot k.m.n.

237
A VÉR VÉRKÉPZ SZERVEK EGYÉB BETEGSÉGEI
(D70-D77)

D70 Agranulocytosis
Angina agranulocytotica
Csecsem kori genetikus agranulocytosis
Kostmann-féle betegség
Neutropenia:
• k.m.n.
• veleszületett
• ciklikus
• gyógyszer okozta
• periodikus
• splenica (primer)
• toxikus
Neutropeniás lépmegnagyobbodás
Szükség esetén kiegészít kód használható (XX. f csoport) a gyógyszer
megjelölésére
Kivéve: átmeneti újszülöttkori neutropenia (P61.5)

D71 Polymorphonuclearis neutrophilek funkcionális zavarai


Sejtmembrán receptor komplex [CR3] defektus
Krónikus (gyerekkori) granulomás betegség
Veleszületett dysphagocytosis
Progresszív szeptikus granulomatosis

D72 Fehérvérsejtek egyéb rendellenességei

Kivéve: basophilia (D75.8)


immunzavarok (D80-D89)
neutropenia (D70)
praeleukaemia (szindróma) (D46.9)

D72.0 Leukocyták öröklött anomáliái

Anomália vagy szindróma (granulocyták) (granuláció):


• Alder-féle
• May-Hegglin-féle
• Pelger-Huët-féle
Örökletes:
• leukocyta:

238
• hiperszegmentáció
• hiposzegmentáció
• leukomelanopathia
Kivéve: Chediak (-Steinbrinck)-Higashi szindróma (E70.3)

D72.1 Eosinophilia

Eosinophilia:
• allergiás
• örökletes

D72.8 Fehérvérsejtek egyéb meghatározott rendellenességei

Leukaemoid reakció:
• lymphocytás
• monocytás
• myelocytás
Leukocytosis
Lymphocytosis tüneti
Lymphopenia
Monocytosis tüneti
Plasmacytosis

D72.9 Fehérvérsejtek betegségei k. m. n

D73 A lép betegségei

D73.0 Hyposplenia

Asplenia, m tét utáni


Lép atrophia
Kivéve: léphiány (veleszületett) (Q89.0)

D73.1 Hypersplenia

Kivéve: splenomegalia:
• k.m.n. (R16.1)
• veleszületett (Q89.0)

D73.2 Krónikus congestiv splenomegalia

D73.3 Léptályog

D73.4 Lépcysta

D73.5 Infarctus lienis

239
Léprepedés, nem traumás
Lép torsio
Kivéve: traumás léprepedés (S36.0)

D73.8 A lép egyéb betegségei

Lépfibrosis k.m.n.
Perisplenitis
Splenitis k.m.n.

D73.9 Lépbetegség k.m.n.

D74 Methaemoglobinaemia

D74.0 Congenitalis methaemoglobinaemia

Veleszületett NADH-methaemoglobin reduktáz hiány


Haemoglobin-M [Hb-M] betegség
Methaemoglobinaemia, örökletes

D74.8 Egyéb methaemoglobinaemiák

Szerzett methaemoglobinaemia (sulfhaemoglobinaemiával)


Toxikus methaemoglobinaemia
Szükség esetén kiegészít kód használható (XX. f csoport), az ok megjelölésére

D74.9 Methaemoglobinaemia k.m.n.

D75 A vér és a vérképz szervek egyéb betegségei

Kivéve: megnagyobbodott nyirokcsomók (R59.-)


hypergammaglobulinaemia k.m.n. (D89.2)
nyirokcsomó-gyulladás:
• k.m.n. (I88.9)
• akut (L04.-)
• krónikus (I88.1)
• mesenterialis (akut) (krónikus) (I88.0)

D75.0 Familiaris erythrocytosis

Polycythaemia:
• jóindulatú
• familiaris
Kivéve: örökl d ovalocytosis (D58.1)

D75.1 Másodlagos polycythaemia

240
Polycythaemia:
• szerzett
• mint következmény:
• erythropoietin
• plazmatérfogat csökkenés
• nagy magasság
• stressz
• érzelmi
• hypoxaemiás
• nephrogen
• relatív
Kivéve: polycythaemia:
• újszülöttkori (P61.1)
• vera (D45)

D75.2 Esszenciális thrombocytosis

Kivéve: esszenciális (haemorrhagiás) thrombocythaemia (D47.3)

D75.8 A vér és a vérképz szervek egyéb meghatározott betegségei

Basophilia

D75.9 A vér és a vérképz szervek betegségei k.m.n.

D76 A lymphoreticularis szöveteket és reticulohistiocyta rendszert


érint bizonyos betegségek

Kivéve: Letterer-Siwe betegség (C96.0)


malignus histiocytosis (C96.1)
reticuloendotheliosis vagy reticulosis:
• medullaris histiocytás (C96.1)
• leukaemiás (C91.4)
• lipomelanoticus (I89.8)
• malignus (C85.7)
• nonlipid (C96.0)

D76.0 Langerhans-sejt histiocytosis, m.n.o.

Eosinophil granuloma
Hand-Schüller-Christian-betegség
Histiocytosis X (krónikus)

D76.1 Haemophagocytás lymphohistiocytosis

Familiaris haemophagocytás reticulosis

241
Nem Langerhans-sejt mononuclearis phagocyták histiocytosisa k.m.n.

D76.2 Fert zéshez társult haemophagocytas szindróma

Szükség esetén kiegészít kód használható a fert z ágens vagy betegség


megjelölésére

D76.3 Egyéb histiocytosis szindrómák

Reticulohistiocytoma (óriás-sejtes)
Sinus histiocytosis masszív lymphadenopathiával
Xanthogranuloma

D77* A vér és vérképz szervek egyéb rendellenességei máshova osztályozott


betegségekben

Lép fibrosis schistosomiasisban [bilharziasis] (B65.-+)

AZ IMMUNMECHANIZMUST ÉRINT BIZONYOS


RENDELLENESSÉGEK
(D80-D89)
Beleértve: komplement rendszer defektusai
immunhiányos rendellenességek, kivéve a HIV-betegséget
sarcoidosis
Kivéve: autoimmun betegség (szisztémás) k.m.n. (M35.9)
a polymorphonucleáris neutrophilek funkcionális
rendellenességei (D71)
HIV-betegség (B20-B24)

D80 Immunhiány f ként antitest defektusokkal

D80.0 Örökletes hypoglammaglobulinaemia

Autosomalis recessziv agammaglobulinaemia (svájci típusú)


X-köt dés agammaglobulinaemia [Bruton] (növekedési hormon hiánnyal)

D80.1 Nem familiáris hypogammaglobulinaemia

Agammaglobulinaemia immunglobulin-hordozó B-lymphocytákkal


Agammaglobulinaemia, közönséges [CVAgamma]
Hypogammaglobulinaemia k.m.n.

D80.2 Immunglobulin A [IgA] szelektív hiánya

D80.3 Immunglobulin G [IgG] alosztályok szelektív hiánya

D80.4 Immunglobulin M [IgM] szelektív hiánya

242
D80.5 Immunhiány megnövekedett immunglobulin M [IgM] mellett

D80.6 Antitest hiány közel normális immunglobulin szinttel vagy


hyperimmunoglobulinaemiával

D80.7 Csecsem kori átmeneti hypogammaglobulinaemia

D80.8 Egyéb immunhiányok f ként antitest defektusokkal

Kappa könny -lánc hiány

D80.9 Immunhiány f ként antitest defektusokkal k.m.n.

D81 Kevert immunhiányok

Kivéve: autosomalis recesszív agammaglobulinaemia (svájci típus) (D80.0)

D81.0 Súlyos kevert immunhiány [SCID] reticularis dysgenesissel

D81.1 Súlyos kevert immunhiány [SCID] alacsony T- és B-sejtszámmal

D81.2 Súlyos kevert immunhiány [SCID] alacsony vagy normális B-sejt számmal

D81.3 Adenozin deamináz [ADA] hiány

D81.4 Nezelof-szindróma

D81.5 Purin nukleozid foszforiláz [PNP] hiány

D81.6 Major hisztokompatibilitási komplex [MHC] I. osztály hiánya

Csupasz lymphocyta szindróma

D81.7 Major hisztokompatibilitási komplex [MHC] II. osztály hiánya

D81.8 Egyéb kevert immunhiányok

Biotin-függ karboxiláz hiány

D81.9 Kevert immunhiány k.m.n.

Súlyos összetett immunhiány rendellenesség [SCID] k.m.n.

D82 Immunhiány egyéb jelent s defektusokhoz társulva

Kivéve: ataxia teleangiectatica [Louis-Bar] (G11.3)

D82.0 Wiskott-Aldrich-szindróma

Immunhiány thrombocytopeniával és eczemával

243
D82.1 Di George-szindróma

Garattasak szindróma
Thymus:
• alymphoplasia
• aplasia vagy hypoplasia immunhiánnyal

D82.2 Immunhiány rövid-végtag állapottal

D82.3 Immunhiány Epstein-Barr vírusra adott örökletes defektív válasszal

X-kapcsolású lymphoproliferatív betegség

D82.4 Hyperimmunoglobulin E [IgE] szindróma

D82.8 Immunhiány egyéb meghatározott f bb defektusokkal együtt

D82.9 Immunhiány f bb defektussal, k.m.n.

D83 Közönséges kevert immunhiány

D83.0 Közönséges kevert immunhiány f ként B-sejtszám és funkció


abnormitásokkal

D83.1 Közönséges kevert immunhiány f ként immunregulációs T-sejt


rendellenességekkel

D83.2 Közönséges kevert immunhiány B- vagy T-sejt elleni autoantitestekkel

D83.8 Egyéb közönséges kevert immunhiány

D83.9 Közönséges kevert immunhiány k.m.n.

D84 Egyéb immunhiányok

D84.0 Lymphocyta funkció antigén-1 [LFA-1] defektus

D84.1 Defektusok a komplement rendszerben

C1 észteráz gátló [C1-INH] hiány

D84.8 Egyéb meghatározott immunhiányok

D84.9 Immunhiány k.m.n.

D86 Sarcoidosis

244
D86.0 Tüd sarcoidosis

D86.1 Nyirokcsomó sarcoidosis

D86.2 Tüd és nyirokcsomó sarcoidosis együtt

D86.3 B r sarcoidosis

D86.8 Sarcoidosis egyéb és kombinált lokalizációban

Iridocyclitis sarcoidósisban+ (H22.1*)


Többszörös agyideg bénulás sarcoidosisban+ (G53.2*)
Sarcoid:
• arthropathia+ (M14.8*)
• szívizomgyulladás+ (I41.8*)
• izomgyulladás+ (M63.3*)
Uveoparoticus láz [Heerfordt]

D86.9 Sarcoidosis k.m.n.

D89 Az immunrendszert érint egyéb rendellenességek m.n.o.

Kivéve: hyperglobulinaemia k.m.n. (R77.1)


monoklonális gammopathia (D47.2)
sikertelen transzplantáció és kilök dés (T86.-)

D89.0 Polyclonalis hypergammaglobulinaemia

Jóindulatú hypergammaglobulinaemiás purpura


Polyclonalis gammopathia k.m.n.

D89.1 Cryoglobulinaemia

Cryoglobulinaemia:
• esszenciális
• idiopathicus
• kevert
• els dleges
• másodlagos
Cryoglobulinaemiás:
• purpura
• vasculitis

D89.2 Hypergammaglobulinaemia k.m.n.

D89.8 Az immunrendszert érint egyéb meghatározott rendellenességek m.n.o.

245
D89.9 Immunrendszert érint rendellenesség k.m.n.

Immunbetegség k.m.n.

246
IV. F csoport

ENDOKRIN, TÁPLÁLKOZÁSI ÉS ANYAGCSERE-


BETEGSÉGEK
(E00-E90)
Megjegyzés:valamennyi daganatot, functionális aktivitástól függetlenül, a II. f csoport
tartalmazza.E f csoport megfelel kódjai (E05.8, E07.0, E16-E31, E34.-)
járulékos-kódként használhatók a daganat vagy ectopiás endokrin szövet
functionális aktivitásának jelölésére.
Kivéve: terhességi, szülési és gyermekágyi szöv dmények (O00-O99)
máshol nem sorolt tünetek, jelek és kóros klinikai és laboratóriumi leletek (R00-
R99)
jellemz en magzati vagy újszülöttkori, átmeneti endokrin-és anyagcsere-
rendellenességek (P70-P74)
A f csoport az alábbi csoportokat tartalmazza:
E00-E07 A pajzsmirigy rendellenességei
E10-E14 Diabetes mellitus
E15-E16 A cukoranyagcsere szabályozás és hasnyálmirigy bels elválasztás egyéb
rendellenességei
E20-E35 Egyéb endokrin mirigyek egyéb rendellenességei
E40-E46 Malnutritio
E50-E64 Egyéb táplálkozási hiánybetegségek
E65-E68 Obesitas és egyéb túltápláltság
E70-E90 Anyagcsere rendellenességek
A f csoporthoz tartozó csillaggal jelölt csoportok:
E35* A bels elválasztású mirigyek rendellenességei máshova osztályozott
betegségekben
E90* Táplálkozási és anyagcsere rendellenességek máshova osztályozott
betegségekben

A PAJZSMIRIGY RENDELLENESSÉGEI
(E00-E07)

E00 Veleszületett jódhiány tünetegyüttes

Beleértve: endemiás állapotok környezeti jódhiányhoz társulva, közvetlenül vagy


az q anyai jódhiány következményeként.Némely állapot nem jelent
szokványos hypothyreosist, hanem a fejlöd magzat elégtelen
pajzsmirigyhormon elválasztásának következménye.
Környezeti strumogén tényez k is szerepet játszhatnak.

247
Szükség esetén kiegészít kód (F70-F79) alkalmazható a társult mentális
retardatio megjelölésére.
Kivéve: szubklinikai jódhiányos hypothyreosis (E02)

E00.0 Veleszületett jódhiány-szindróma, idegrendszeri típus

Endémiás cretenismus, idegrendszeri típusú

E00.1 Veleszületett jódhiány tünetegyüttes, myxoedemás típus

Endémiás cretinismus:
• pajzsmirigy elégtelenséggel
• myxoedemás típus

E00.2 Veleszületett jódhiány tünetegyüttes, kevert típus

Endémiás cretinismus, kevert típus

E00.9 Veleszületett jódhiány tünetegyüttes, k.m.n.

Veleszületett jódhiány okozta csökkent pajzsmirigy müködés, k.m.n.


Endémiás cretinismus, k.m.n.

E01 Jódhiánnyal összefügg pajzsmirigy rendellenességek és


rokon állapotok

Kivéve: veleszületett jódhiány tünetegyüttes (E00.-)


szubklinikai jódhiány-hypothyreosis (E02)

E01.0 Jódhiányhoz társuló diffúz (endémiás) golyva

E01.1 Jódhiányhoz társuló multinoduláris (endémiás) golyva

Jódhiányhoz társuló göbös golyva

E01.2 Jódhiányhoz társuló (endémiás) golyva, k.m.n.

Endémiás golyva, k.m.n.

E01.8 Jódhiányhoz társuló egyéb pajzsmirigy betegségek és rokon állapotok

Szerzett jódhiányos pajzsmirigy elégtelenség, k.m.n.

E02 Szubklinikai jódhiány-hypothyreosis

E03 Egyéb hypophyreosis

Kivéve: jódhiányhoz társuló hypothyreosis (E00-E02)


beavatkozások utáni hypothyreosis (E89.0)

E03.0 Veleszületett hypothyreosis diffúz golyvával

248
Veleszületett (nem toxikus) golyva:
• k.m.n.
• parenchymás
Kivéve: veleszületett átmeneti golyva normális m ködéssel (P72.0)

E03.1 Veleszületett hypothyreosis golyva nélkül

Pajzsmirigy aplasia (myxoedemával)


Veleszületett:
• pajzsmirigy sorvadás
• hypothyreosis k.m.n.

E03.2 Gyógyszerek és egyéb exogén anyagok okozta hypothyreosis

A küls ok megjelölésére szükség esetén kiegészit kód használható (XX.


f csoport).

E03.3 Infectiók utáni hypothyreosis

E03.4 Pajzsmirigy sorvadás (szerzett)

Kivéve: veleszületett pajzsmirigy atrophia (E03.1)

E03.5 Myxoedemás coma

E03.8 Egyéb hypothyreosis

E03.9 Hypothyreosis, k.m.n.

Myxoedema, k.m.n.

E04 Egyéb nem-toxikus golyva

Kivéve: veleszületett golyva:


• k.m.n. }
• diffúz } (E03.0)
• parenchymás }
jódhiányhoz társuló golyva (E00-E02)

E04.0 Nem-toxikus diffúz golyva

Golyva, nem-toxikus:
• diffúz (kolloid)
• egyszer

E04.1 Nem-toxikus pajzsmirigy göb

Kolloid (cystás) (pajzsmirigy) göb


Nem toxikus solitaer golyvagöb

249
Pajzsmirigy göb (cystosus) k.m.n.

E04.2 Nem toxikus többgöbös golyva

Cystás golyva, k.m.n.


Többgócú (cystás) golyva, k.m.n.

E04.8 Egyéb nem-toxikus golyva

E04.9 Nem-toxikus golyva, k.m.n.

Golyva, k.m.n.
Göbös (nem toxikus) golyva, k.m.n.

E05 Thyreotoxicosis [hyperthyreosis]

Kivéve: krónikus thyreoiditis átmeneti thyreotoxicosissal (E06.2)


újszülöttkori thyreotoxicosis (P72.1)

E05.0 Tryreotoxicosis diffúz golyvával

Exophtalmusszal kisért vagy toxikus golyva, k.m.n.


Graves-Basedow kór
Toxikus diffúz golyva

E05.1 Thyreotoxicosis, solitaer toxikus pajzsmirigy göbbel

Thyreotoxicosis egygócú toxikus golyvával

E05.2 Thyreotoxicosis multinoduláris toxikus golyvával

Toxikus göbös golyva, k.m.n.

E05.3 Thyreotoxicosis ectopiás pajzsmirigy következtében

E05.4 M vileg kiváltott thyreotoxicosis

E05.5 Thyreotoxikus krizis

E05.8 Egyéb thyreotoxicosis

Pajzsmirigy stimuláló hormon (TSH) fokozott termelése


A küls ok megjelölésére szükség esetén kiegészít kód használható (XX.
f csoport).

E05.9 Thyreotoxicosis k.m.n.

Hyperthyreosis, k.m.n.
Thyreotoxikus szívbetegség+ (I43.8*)

E06 Pajzsmirigygyulladás

250
Kivéve: szülés utáni thyreoiditis (090.5)

E06.0 Heveny pajzsmirigygyulladás

Pajzsmirigy tályog
Thyreoiditis:
• gennyes
• beolvadó
A fert z ágens megjelölésére szükség esetén kiegészít kód használható (B95-
B97).

E06.1 Subacut pajzsmirigy gyulladás

Thyreoiditis:
• de Quervain
• óriás-sejtes
• granulomatosus
• nem gennyes
Kivéve: autoimmun thyreoiditis (E06.3)

E06.2 Idült pajzsmirigy gyulladás átmeneti thyreotoxicosissal

Kivéve: autoimmun thyreoiditis (E06.3)

E06.3 Autoimmun thyreoiditis

Hashimoto thyreoiditis
Hashitoxicosis (átmeneti)
Lymphadenoid golyva
Lymphocytás thyreoiditis
Struma lymphomatosa

E06.4 Gyógyszer okozta pajzsmirigygyulladás

A küls ok megjelölésére szükség esetén kiegészít kód használható (XX.


f csoport).

E06.5 Egyéb idült pajzsmirigygyulladás

Thyreoiditis:
• krónikus:
• fibrosus
• k.m.n.
• lignosus
• Riedel-féle

E06.9 Pajzsmirigy gyulladás, k.m.n.

251
E07 A pajzsmirigy egyéb betegségei

E07.0 Fokozott calcitonin elválasztás

Pajzsmirigy C-sejt hyperplasia


Thyreocalcitonin túltermelés

E07.1 Hormonképzés defektusával társuló golyva

Familiáris hormonképzési defektushoz társuló golyva


Pendred-szindróma
Kivéve: veleszületett átmeneti golyva, normális functióval (P72.0)

E07.8 A pajzsmirigy egyéb betegségei

Pajzsmirigyhormon-köt globulin rendellenesség


Pajzsmirigy bevérzés
Pajzsmirigy infarctus
Sick euthyreoid szindróma

E07.9 Pajzsmirigy betegség, k.m.n.

DIABETES MELLITUS
(E10-E14)
Szükség esetén a gyógyszer okozta esetekben kiegészít küls oki kód (XX. f csoport)
használható a szer megjelölésére.
Az alábbi negyedik karakteres alosztályozás az E10-E14 csoportokkal alkalmazandó:

.0 Kómával
Diabeteses:
• kóma ketoacidosissal vagy anélkül
• hyperosmolaris kóma
• hypoglycaemiás kóma
Hyperglycaemiás kóma, k.m.n.

.1 Ketoacidosissal
Diabeteses:
• acidosis }
• ketoacidosis }kóma említése nélkül

.2+ Vese szöv dményekkel


Nephropathia diabetica (N08.3*)
Intracapillaris glomerulonephrosis (N08.3*)
Kimmelstiel-Wilson szindróma (N08.3*)

.3+ Szem szöv dményekkel

252
Diabeteses:
• cataracta (H28.0*)
• retinopathia (H36.0*)

.4+ Idegrendszeri sz v dményekkel


Diabeteses:
• amyotrophia (G73.0*)
• autonom neuropathia (G99.0*)
• mononeuropathia (G59.0*)
• polyneuropathia (G63.2*)
• autonom (G99.0*)

.5 Perifériás keringési szöv dményekkel


Diabeteses:
• gangraena
• perifériás angiopathia+ (I79.2*)
• fekély

.6 Egyéb megnevezett sz v dményekkel


Diabeteses arthropathia+ (M14.2*)
• neuropathiás+ (M14.6*)

.7 Többszörös sz v dménnyel

.8 Nem meghatározott sz v dményekkel

.9 Szöv dmények nélküli

E10 Inzulin-dependens cukorbetegség [felosztást lásd a 000


oldalon]

Beleértve: diabetes (mellitus):


• labilis
• juvenilis kezdet
• ketozisra hajlamos
• I. tipus
Kivéve: diabetes mellitus:
• malnutritióhoz társuló (E12.-)
• újszülöttkori (P70.2)
• terhesség, szülés alatti és gyermekágyi (O24.-)
glycosuria:
• k.m.n. (R81)
• renalis (E74.8)
csökkent glucose tolerancia (R73.0)

253
m tét utáni hypoinsulinaemia (E89.1)

E11 Nem inzulin-dependens cukorbetegség [felosztást lásd a 000


oldalon]

Beleértve: diabetes (mellitus) (elhízás nélkül) (elhízással):


• feln ttkori kezdet
• serdül kori kezdet
• ketosis nélküli
• stabil
• II. tipus
fiatalkori, nem inzulin-dependens diabetes
Kivéve: diabetes mellitus:
• malnutritióhoz társuló (E12.-)
• újszülöttkori (P70.2)
• terhesség, szülés alatti és gyermekágyi (O24.-)
glycosuria:
• k.m.n. (R81)
• renalis (E74.8)
csökkent glucose tolerancia (R73.0)
m tét utáni hypoinsulinaemia (E89.1)

E12 Malnutritióhoz társuló cukorbetegség [felosztás lásd a 000


oldalon]

Beleértve: malnutritióhoz társuló diabetes mellitus:


• inzulin-dependens
• nem inzulin-dependens
Kivéve: diabetes mellitus terhesség, szülés alatt és gyermekágyban (O24.-)
glycosuria:
• k.m.n. (R81)
• renalis (E74.8)
csökkent glucose tolerancia (R73.0)
újszülöttkori diabetes mellitus (P70.2)
m tét utáni hypoinsulinaemia (E89.1)

E13 Egyéb megjelölt cukorbaj [felosztást lásd a 000 oldalon]

Kivéve: diabetes mellitus:


• inzulin-dependens (E10.-)
• malnutritióhoz társuló (E12.-)
• újszülöttkori (P70.2)

254
• nem inzulin-dependens (E11.-)
• terhesség, szülés alatti és gyermekágyi (O24.-)
glycosuria:
• k.m.n. (R81)
• renalis (E74.8)
csökkent glucose tolerancia (R73.0)
m tét utáni hypoinsulinaemia (E89.1)

E14 Cukorbetegség, k.m.n. [felosztást lásd a 000 oldalon]

Beleértve: diabetes, k.m.n.


Kivéve: diabetes mellitus:
• inzulin-dependens (E10.-)
• malnutritióhoz társuló (E12.-)
• újszülöttkori (P70.2)
• nem inzulin-dependens (E11.-)
• terhesség, szülés alatti és gyermekágyi (O24.-)
glycosuria:
• k.m.n. (R81)
• renalis (E74.8)
csökkent glucose tolerancia (R73.0)
m tét utáni hypoinsulinaemia (E89.1)

A CUKORANYAGCSERE SZABÁLYOZÁS ÉS
HASNYÁLMIRIGY BELS ELVÁLASZTÁS EGYÉB
RENDELLENESSÉGEI
(E15-E16)

E15 Nem-diabeteses hypoglycaemiás coma


Nem-diabeteses egyénben gyógyszer okozta inzulin coma
Hypoglycaemiás coma hyperinsulinismussal
Hypoglycaemiás coma, k.m.n.
A gyógyszer okozta esetekben szükség esetén kiegészít kód használható (XX.
f csoport) a gyógyszer megnevezésére.

E16 A hasnyálmirigy bels elválasztású m ködésének egyéb


zavarai

E16.0 Gyógyszer okozta hypoglycaemia, coma nélkül

A gyógyszer okozta esetekben szükség esetén kiegészít kód használható (XX.


f csoport).

255
E16.1 Egyéb hypoglycaemia

Functionális, nem hyperinsulinaemiás hypoglycaemia


Hyperinsulinismus:
• k.m.n.
• funkcionális
Pancreas béta-sejt hyperplasia, k.m.n.
Hypoglycaemiás coma utáni encephalopathia

E16.2 Hypoglycaemia, k.m.n.

E16.3 Fokozott glukagon elválasztás

Pancreas endokrin sejt hyperplasia glukagon túltermeléssel

E16.8 A hasnyálmirigy hormontermelésének egyéb megjelölt zavarai

Hypergastrinaemia
Az alábbi hormonok fokozott képzése a pancreasban:
• növekedési hormon releasing hormon (GHRH)
• pancreas polypeptid
• somatostatin
• vasoactiv intestinális polypeptid (VIP)
Zollinger-Ellison-szindróma

E16.9 A hasnyálmirigy hormontermelésének zavarai, k.m.n.

Sziget-sejt hyperplasia, k.m.n.


Pancreas endokrin-sejt hyperplasia, k.m.n.

EGYÉB ENDOKRIN MIRIGYEK EGYÉB


RENDELLENESSÉGEI
(E20-E35)
Kivéve: galactorrhoea (N64.3)
gynaecomastia (N62)

E20 Hypoparathyreosis

Kivéve: Di George szindróma (D82.1)


beavatkozás utáni hypoparathyreosis (E89.2)
tetania, k.m.n. (R29.0)
újszülöttkori átmeneti hypoparathyreosis (P71.4)

E20.0 Idiopathiás hypoparathyreosis

E20.1 Pseudohypoparathyreosis

256
E20.8 Egyéb hypoparathyreosis

E20.9 Hypoparathyreosis k.m.n.

Mellékpajzsmirigy eredet tetania

E21 A mellékpajzsmirigy túlm ködése és egyéb betegségei

Kivéve: osteomalacia:
• feln ttkori (M83.-)
• gyermekkori és juvenilis (E55.0)

E21.0 Primer hyperparathyreosis

Mellékpajzsmirigy hyperplasia
Osteitis fibrosa cystica generalisata [Recklinghausen-betegség]

E21.1 Szekunder hyperparathyreosis, m.n.o.

Kivéve: vese eredet szekunder hyperparathyreosis (N25.8)

E21.2 Egyéb mellékpajzsmirigy túlm ködés

Kivéve: familiáris hypocalciuriás hypercalcaemia (E83.5)

E21.3 Hyperparathyreosis, k.m.n.

E21.4 Egyéb meghatározott mellékpajzsmirigy betegségek

E21.5 Mellékpajzsmirigy betegség, k.m.n.

E22 Az agyalapi mirigy túlm ködése

Kivéve: Cushing-szindróma (E24.-)


Nelson-szindróma (E24.1)
hormon túltermelés:
• ACTH, mely nem társul Cushing kórral (E27.0)
• hypophysis eredet ACTH (E24.0)
• thyreoidea stimuláló hormon (TSH) (E05.8)

E22.0 Acromegalia és hypophysaer gigantismus

Acromegaliával társult arthropathia+ (M14.5*)


Növekedési hormon túltermelés
Kivéve: alkati:
• gigantismus (E34.4)
• magasnövés (E34.4)

257
pancreas eredet növekedési hormon releasing hormon (GHRH)
túltermelés (E16.8)

E22.1 Hyperprolactinaemia

Gyógyszer okozta esetekben szükség esetén kiegészít kód használható (XX.


f csoport).

E22.2 Antidiuretikus hormon termelési zavar szindróma

E22.8 Az agyalapi mirigy egyéb túlm ködése

Centrális pubertas praecox

E22.9 Agyalapi mirigy túlm ködés, k.m.n.

E23 Az agyalapi mirigy csökkent m ködése és egyéb


rendellenességei

Beleértve: a felsorolt állapotok függetlenül attól, hogy a betegség hypophysis


vagy hypothalamus eredet .
Kivéve: beavatkozás utáni hypopituitarismus (E89.3)

E23.0 Hypopituitarismus

Fertilis eunuch szindróma


Hypogonadotrop hypogonadismus
Idiopathiás növekedési hormon hiány
Izolált hormonhiány:
• gonadotropin
• növekedési hormon
• hypophysis hormon
Kallmann szindróma
Lorain-Levi szindróma (alacsony növés)
Hypophysis necrosis (post partum)
Panhypopituitarismus
Hypophysis (eredet ):
• cachexia
• elégtelenség, k.m.n.
• alacsony növés
Sheehan szindróma
Simmonds kór

E23.1 Gyógyszer okozta agyalapi mirigy elégtelenség

Szükség esetén kiegészít kód használható a gyógyszer megnevezésére (XX.


f csoport).

258
E23.2 Diabetes insipidus

Kivéve: renális diabetes insipidus (N25.1)

E23.3 Hypothalamus dysfunctio, m.n.o.

Kivéve: Prader-Willi-szindróma (Q87.1)


Russell-Silver-szindróma (Q87.1)

E23.6 Az agyalapi mirigy egyéb betegségei

Hypophysis tályog
Dystrophia adiposogenitalis

E23.7 Agyalapi mirigy betegség, k.m.n.

E24 Cushing-szindróma

E24.0 Hypophysis eredet Cushing-kór

Hypophysiaer ACTH túltermelés


Hypophysis eredet mellékvesekéreg túlm ködés

E24.1 Nelson-szindróma

E24.2 Gyógyszer okozta Cushing-szindróma

Szükség esetén kiegészít kód használható a gyógyszer megnevezésére (XX.


f csoport).

E24.3 Ectopiás ACTH-szindróma

E24.4 Alkohol okozta pseudo-Cushing-szindróma

E24.8 Egyéb Cushing-szindróma

E24.9 Cushing-szindróma, k.m.n.

E25 Adrenogenitális szindrómák

Beleértve: virilizáló vagy feminizáló adrenogenitális szindrómák, függetlenül attól


hogy szerzett betegség vagy a hormontermelés veleszületett defektusa és
következményes mellékvese hyperplasia okozza.
N kben:
• mellékvese eredet pseudohermaphroditismus
• heterosexualis pseudopubertas praecox
Férfiakban:
• isosexualis pseudopubertas praecox
• macrogenitosomia praecox

259
• korai nemi érés mellékvese hyperplasiával
virilizáció (n kben)

E25.0 Enzimhiánnyal társuló veleszületett adrenogenitális rendellenességek

Congenitalis mellékvese hyperplasia


21-hidroxiláz hiány
Sóveszt congenitális mellékvese hyperplasia

E25.8 Egyéb adrenogenitális rendellenességek

Idiopathiás adrenogenitális zavar


Gyógyszer okozta esetekben szükség szerint kiegészít kód használható a
gyógyszer megnevezésére (XX. f csoport).

E25.9 Adrenogenitális rendellenesség, k.m.n.

Adrenogenitális szindróma, k.m.n.

E26 Hyperaldosteronismus

E26.0 Primer hyperaldosteronismus

Conn-szindróma
Primaer aldosteronismus (bilaterális) mellékvese hyperplasia miatt

E26.1 Szekunder hyperaldosteronismus

E26.8 Egyéb hyperaldosteronismus

Bartter-szindróma

E26.9 Hyperaldosteronismus, k.m.n.

E27 A mellékvese egyéb betegségei

E27.0 Egyéb mellékvesekéreg túlm ködés

ACTH túltermelés, mely nem társul Cushing-kórral


Korai adrenarche
Kivéve: Cushing-szindróma (E24.-)

E27.1 Primer mellékvesekéreg elégtelenség

Addison-kór
Autoimmun adrenalitis
Kivéve: amyloidosis (E85.-)
güm kóros eredet Addison kór (A18.7)
Waterhouse-Friderichsen szindróma (A39.1)

260
E27.2 Addison-krízis

Mellékvese krízis
Mellékvesekéreg krízis

E27.3 Gyógyszer okozta mellékvesekéreg elégtelenség

Szükség szerint kiegészít kód használható a gyógyszer megnevezésére (XX.


f csoport).

E27.4 Egyéb és k.m.n.mellékvesekéreg elégtelenség

Mellékvese:
• bevérzés
• infarctus
Mellékvesekéreg elégtelenség, k.m.n.
Hypoaldosteronismus
Kivéve: adrenoleukodystrophia [Addison-Schilder] (E71.3)
Waterhouse-Friderichsen-szindróma (A39.1)

E27.5 Mellékvesevel túlm ködés

Adrenomedullaris hyperplasia
Catecholamin túltermelés

E27.8 Egyéb megjelölt mellékvese betegségek

Cortisol-köt globulin zavara

E27.9 Mellékvese betegség, k.m.n.

E28 A petefészek m ködési zavarai

Kivéve: izolált gonadotropin hiány (E23.0)


beavatkozás utáni petefészek elégtelenség (E89.4)

E28.0 Oestrogen túltermelés

Gyógyszer okozta esetekben szükség szerint kiegészít kód használható a


gyógyszer megnevezésére (XX. f csoport).

E28.1 Androgen túltermelés

Ovarium eredet androgenek túltermelése


Gyógyszer okozta esetekben szükség szerint kiegészít kód használható a
gyógyszer megnevezésére (XX. f csoport).

E28.2 Polycystás ovarium szindróma

Sclerocystás ovarium-szindróma
Stein-Leventhal-szindróma

261
E28.3 Primer petefészek elégtelenség

Csökkent oestrogen (termelés)


Korai menopausa, k.m.n.
Rezisztens ovarium szindróma
Kivéve: menopausa és n i climacterium állapotok (N95.1)
tisztán gonad dysgenesis (Q99.1)
Turner-szindróma (Q96.-)

E28.8 Egyéb petefészek m ködészavar

Ovarium hyperfunctio, k.m.n.

E28.9 Petefészek dysfuctio k.m.n.

E29 A here m ködészavarai

Kivéve: androgén rezisztentia szindróma (E34.5)


azoospermia vagy oligospermia, k.m.n. (N46)
izolált gonadotropin hiány (E23.0)
Klinefelter-szindróma (Q98.0-Q98.2, Q98.4)
beavatkozás utáni here hypofunctio (E89.5)
testicularis feminisatio (szindróma) (E34.5)

E29.0 Here túlm ködés

Herehormonok túltermelése

E29.1 Here hypofunctio

Hereandrogén bioszintézis defektusa, k.m.n.


Testiculáris hypogonadismus, k.m.n.
5-α reduktaze hiány (férfi pseudohermaphroditismussal)
Gyógyszer okozta esetekben szükség szerint kiegészító kód használható a
gyógyszer megnevezésére (XX. f csoport).

E29.8 Egyéb herem ködési zavar

E29.9 Herem ködés zavar, k.m.n.

E30 A nemi érés zavarai, m.n.o.

E30.0 A nemi érés késése

Konstitucionális kés i pubertás


Kés i nemi érés

E30.1 Korai nemi érés

262
Korai menstruatio
Kivéve: Albright (-McCune) (-Sternberg) szindróma (Q78.1)
centrális pubertas praecox (E22.8)
congenitális mellékvese hyperplasia (E25.0)
n i heterosexuális pseudopubertas praecox (E25.-)
férfi izosexuális pseudopubertas praecox (E25.-)

E30.8 Egyéb nemi érési zavarok

Korai thelarche

E30.9 Nemi érés zavara, k.m.n.

E31 Több endokrin szerv kóros m ködése

Kivéve: ataxia teleangiectatica [Louis-Bar] (G11.3)


dystrophia myotonica [Steinert] (G71.1)
pseudohypoparathyreosis (E20.1)

E31.0 Autoimmun polyglandularis elégtelenség

Schmidt-szindróma

E31.1 Polyglandularis túlm ködés

Kivéve: multiplex endokrin adenomatosis (D44.8)

E31.8 Egyéb polyglandularis hormonzavar

E31.9 Polyglandularis hormonzavar, k.m.n.

E32 A csecsem mirigy betegségei

Kivéve: aplasia vagy hypoplasia immunhiánnyal (D82.1)


myasthenia gravis (G70.0)

E32.0 Perzisztáló thymus hyperplasia

Thymus hypertrophia

E32.1 Thymus tályog

E32.8 Thymus egyéb betegségei

E32.9 Thymusbetegség, k.m.n.

E34 Egyéb endokrin rendellenességek

Kivéve: pseudohypoparathyreosis (E20.1)

263
E34.0 Carcinoid szindróma

Megjegyzés: Szükség szerint kiegészít kódként használható carcinoid tumor


functionális aktivításának jelzésére.

E34.1 Egyéb intestinalis hormon túltermelés

E34.2 Ectopiás hormontermelés, m.n.o.

E34.3 Alacsonynövés, m.n.o.

Alacsonynövés:
• k. m.n.
• alkati
• Laron típusú
• pszichoszociális
Kivéve: progeria (E34.8)
Russel-Silver-szindróma (Q87.1)
immunhiánnyal társuló rövid végtagok (D82.2)
alacsonynövés az alábbi zavarokban:
• achondroplasia (Q77.4)
• hypochondroplasia (Q77.4)
• dysmorphiás szindromák, kódokat L. a Bet rendes tárgymutatóban
• táplálkozási (E45)
• hypophysis eredet (E23.0)
• vese eredet (N25.0)

E34.4 Alkati magasnövés

Konstitucionális gigantismus

E34.5 Androgén rezisztencia szindróma

Férfi pseudohermaphroditismus androgén rezisztenciával


Perifériás hormonreceptor zavar
Reifenstein szindróma
Testicularis feminisatio (szindróma)

E34.8 Egyéb megjelölt endokrin betegségek

Corpus pineale dysfunctio


Progeria

E34.9 Endokrin rendellenesség, k.m.n.

Endokrin, k.m.n. }
Hormon, k.m.n. } zavarok

264
E35* A bels elválasztású mirigyek zavarai máshová osztályozott
betegségekben

E35.0* Pajzsmirigy betegségek máshová osztályozott betegségekben

Pajzsmirigy tuberkulózis (A18.8+)

E35.1* Mellékvese betegségek máshová osztályozott betegségekben

Tuberkulózis eredet Addison-kór (A18.7+)


Waterhouse-Friderichsen-szindróma (meningococcus eredet ) (A39.1+)

E35.8* Egyéb endokrin szervek betegségei máshová osztályozott betegségekben

MALNUTRITIO
(E40-E46)
Megjegyzés: Az alultápláltság mértékét rendszerint a testsúllyal fejezzük ki, mégpedig az
átlag referencianépességt l való standard deviáció révén.Ha egy vagy több el z
mérési adat van, úgy gyermekek esetén a súlygyarapodás elmaradása, ill. a
(gyermekben és feln ttben egyaránt) súlycsökkenés az alultápláltság kifejez je.
Ha csak egy mérési adat áll rendelkezésre, úgy a diagnózis valószínüségen
alapszik és egyéb klinikai vagy laboratóriumi leletek nélkül nem meghatározó.
Azokban a kivételes esetekben, amelyekben egyetlen mérési adat sincsen, a
klinikai evidencia számít. Ha a mért testsúly a referencia populáció átlaga alatt
van, a súlyos alultápláltság akkor nagyon valószínü, ha a mért érték az átlag alatt
3 vagy több standard deviációt mutat . Mérsékelt malnutritio valószínü, ha a
mérés eredménye az átlag alatt a 2 és 3 alatti standard deviációt igazolja. Ha a
mérési eredmény 1 és 2-nél alacsonyabb standard deviációt igazol, enyhe
alultápláltság valószínü.
Kivéve: intestinális malabsortio (K90.-)
táplálkozási anaemiák (D50-D53)
fehérje-energia malnutritio következményei (E64.0)
HIV-betegség okozta kóros soványság (B22.2)
éhezés (T73.0)

E40 Kwashiorkor
Súlyos malnutritio táplálkozási vizeny vel és a b r és haj pigmentzavarával
Kivéve: marasmussal járó kwashiorkor (E42)

E41 Táplálkozási marasmus


Súlyos malnutritio marasmussal
Kivéve: marasmussal járó kwashiorkor (E42)

E42 Marasmussal társuló kwashiorkor


Súlyos fehérje-energia malnutritio [mint az E43 alatt]:
• átmeneti forma

265
• kwashiorkor és marasmus együttes tüneteivel

E43 Súlyos fehérje-és energia-hiányos alultápláltság, k.m.n.


Gyermekekben és feln ttekben súlyos fokú súlyvesztés, vagy gyermekben a
súlynövekedés hiánya, mely a referencia populáció átlagához képest legalább 3
standard deviátióval alacsonyabb testsúlyra vezet (vagy egyéb statisztikai
módszerrel meghatározott hasonló mérték súlyvesztés). Ha csak egy mérés áll
rendelkezésre, a 3 vagy e feletti standard deviációval a referencia populáció
átlaga alatti testsúly súlyos súlyvesztést valószín sít.
Éhezési oedema

E44 Enyhe és közepes fehérje-energia hiányos alultápláltság

E44.0 Mérsékelt fokú fehérje-energia hiányos alultápláltság

Gyermekekben és feln ttekben súlyvesztés, vagy gyermekekben a


súlynövekedés hiánya, mely a referencia populáció átlagához képest 2-nél több,
de 3-nál kevesebb standard deviációs értéknek megfelel súlyvesztésre vezet
(vagy ennek megfelel egyéb statisztikai módszerrel meghatározott súlyvesztés).
Ha csak egy mérés áll rendelkezésre, a referencia populáció átlagához képest 2
és 3 standard deviáció közötti értékkel alacsonyabb testsúly mérsékelt fokú
fehérje- energia hiányos alultápláltságot valószín sít.

E44.1 Enyhe fokú fehérje-energia hiányos alultápláltság

Gyermekekben és feln ttekben súlyvesztés, vagy gyermekekben a


súlynövekedés hiánya, mely a referencia populáció átlagához képest 1-nél több
de 2-nél kisebb standard deviációs értéknek megfelel súlycsökkenéshez vezet
(vagy ennek megfelel , egyéb statisztikai módszerekkel meghatározott
súlyvesztés). Ha csak egy mérés áll rendelkezésre, a referencia populáció
átlagához képest 1 és 2 standard deviáció közötti értékkel alacsonyabb testsúly
enyhe fokú fehérje- energia hiányos alultápláltságot valószín sít.

E45 Fejl dés visszamaradás fehérje-és energia-hiányos


alultápláltság miatt
Táplálkozási:
• alacsonynövés
• törpenövés
Malnutritio okozta somaticus retardatio

E46 Fehérje-és energia-hiányos alultápláltság, k.m.n.


Malnutritio, k.m.n.
Fehérje-energia egyensúlyzavar, k.m.n.

EGYÉB TÁPLÁLKOZÁSI HIÁNYBETEGSÉGEK


(E50-E64)
Kivéve: táplálkozási anaemiák (D50-D53)

266
E50 A-vitamin hiány

Kivéve: A-vitamin hiány következményei (E64.1)

E50.0 A-vitamin hiány köt hártya xerosissal

E50.1 A-vitamin hiány Bitot-folttal és köt hártya xerosissal

Bitot-folt kisgyermekekben

E50.2 A-vitamin hiány szaruhártya xerosissal

E50.3 A-vitamin hiány szaruhártya fekéllyel és xerosissal

E50.4 A-vitamin hiány keratomalaciával

E50.5 A-vitamin hiány farkasvaksággal

E50.6 A-vitamin hiány xerophtalmusos szaruhártya-hegekkel

E50.7 A-vitamin hiány egyéb szem-manifesztációi

Xerophtalmus, k.m.n.

E50.8 A-vitamin hiány egyéb manifesztációi

Follicularis keratosis }
Xeroderma } A-vitamin hiány miatt+ (L86*)

E50.9 A-vitamin hiány, k.m.n.

A-hypovitaminosis, k.m.n.

E51 Thiamin hiány

Kivéve: thiamin hiány következményei (E64.8)

E51.1 Beriberi

Beriberi:
• száraz
• nedves+ (I98.8*)

E51.2 Wernicke encephalopathia

E51.8 Thiamin hiány egyéb manifesztációi

E51.9 Thiamin hiány, k.m.n.

E52 Niacin hiány [pellagra]

267
Hiány:
• niacin(-tryptophan)
• nicotinamid
Pellagra (alkoholos)
Kivéve: niacin hiány következményei (E64.8)

E53 Egyéb B-vitaminok hiánya

Kivéve: B-vitamin hiány következményei (E64.8)


B12-vitamin hiányos anaemia (D51.-)

E53.0 Riboflavin hiány

Ariboflavinosis

E53.1 Pyridoxin hiány

B6-vitamin hiány
Kivéve: pyridoxinra javuló sideroblastos anaemia (D64.3)

E53.8 Egyéb B-vitamin hiány

Biotin }
Cyanocobalamin }
Folat } hiány
Folsav }
Pantothensav }
B12-vitamin }

E53.9 B-vitamin hiány, k.m.n.

E54 Ascorbinsav hiány


C-vitamin hiány
Skorbut
Kivéve: skorbut eredet anaemia (D53.2)
C-vitamin hiány következményei (E64.2)

E55 D-vitamin hiány

Kivéve: feln ttkori osteomalacia (M83.-)


osteoporosis (M80-M81)
rachitis következményei (E64.3)

E55.0 Rachitis, aktív

Osteomalacia:
• csecsem kori

268
• juvenilis
Kivéve: rachitis:
• coeliaciával (K90.0)
• Crohn betegséggel (K50.-)
• inaktív (E64.3)
• renális (N25.0)
• D-vitamin rezisztens (E83.3)

E55.9 D-vitamin hiány, k.m.n.

D-avitaminosis

E56 Egyéb vitamin hiányok

Kivéve: egyéb vitamin hiányok következményei (E64.8)

E56.0 E-vitamin hiány

E56.1 K-vitamin hiány

Kivéve: K-vitamin hiány miatti coagulatiós factor hiány (D68.4)


újszülöttkori K-vitamin hiány (P53)

E56.8 Egyéb vitaminhiányok

E56.9 Vitaminhiány, k.m.n.

E58 Táplálkozási kalcium-hiány

Kivéve: kalcium anyagcsere betegségek (E83.5)


kalcium hiány következményei (E64.8)

E59 Táplálkozási szelén-hiány


Keshan kór
Kivéve: selenium hiány következményei (E64.8)

E60 Táplálkozási cink-hiány

E61 Egyéb nyomelemek hiánya


Gyógyszerek által okozott esetekben szükség esetén a küls kód (XX. f csoport)
használható a gyógyszer megnevezésére.
Kivéve: az ásványi anyagcsere betegségei (E83.-)
jódhiánnyal összefügg pajzsmirigy betegségek (E00-E02)
táplálkozási hiány következményei (E64.-)

269
E61.0 Rézhiány

E61.1 Vashiány

Kivéve: vashiányos anaemia (D50.-)

E61.2 Magnézium-hiány

E61.3 Mangán-hiány

E61.4 Króm-hiány

E61.5 Molibdén-hiány

E61.6 Vanádium-hiány

E61.7 Több nyomelem hiánya

E61.8 Egyéb nyomelem hiánya

E61.9 Nyomelem hiány, k.m.n.

E63 Egyéb táplálkozási hiányállapotok

Kivéve: dehydratio (E86)


súlygyarapodás hiánya (R62.8)
újszülöttkori táplálási problémák (P92.-)
malnutritio és egyéb táplálkozási hiányállapotok következményei (E64.-)

E63.0 Essenciális zsírsav [EFA] hiány

E63.1 A táplálék alkotóelemeinek aránytalansága

E63.8 Egyéb megjelölt táplálkozási hiányállapotok

E63.9 Táplálkozási hiányállapot, k.m.n.

Táplálkozási hiány okozta cardiomyopathia, k.m.n.+ (I43.2*)

E64 Az alultápláltság és egyéb táplálkozási


hiányállapotok következményei

E64.0 Fehérje-energia hiányos alultápláltság következményei

Kivéve: fehérje- energia hiányos alultápláltsághoz társuló fejl dési zavar (E45)

E64.1 A-vitamin hiány következményei

270
E64.2 C-vitamin hiány következményei

E64.3 Rachitis következményei

E64.8 Egyéb táplálkozási hiányállapotok következményei

E64.9 Táplálkozási hiányállapot következményei k.m.n.

OBESITÁS ÉS EGYÉB TÚLTÁPLÁLTSÁG


(E65-E68)

E65 Helyi zsírlerakódás


Zsírpárna

E66 Elhízás

Kivéve: dystrophia adiposogenitalis (E23.6)


lipomatosis:
• k.m.n. (E88.2)
• dolorosa [Dercum] (E88.2)
Prader-Willi-szindróma (Q87.1)

E66.0 Kalóriatöbblet miatti elhízás

E66.1 Gyógyszer okozta elhízás

Szükség szerint kiegészít kód használható a gyógyszer megnevezésére (XX.


f csoport).

E66.2 Extrém elhízás alveoláris hypoventillatióval

Pickwick-szindróma

E66.8 Egyéb elhízás

Kóros elhízás

E66.9 Elhízás, k.m.n.

Egyszer elhízás, k.m.n.

E67 Egyéb túltápláltság

Kivéve: túltáplálkozás, k.m.n. (R63.2)


túltáplálkozás következményei (E68)

E67.0 A-hypervitaminosis

271
E67.1 Hypercarotinaemia

E67.2 Pyridoxin (B6-vitamin) túladagolás szindróma

E67.3 D-hypervitaminosis

E67.8 Egyéb megjelölt túltápláltság

E68 A túltápláltság következményei

ANYAGCSERE RENDELLENESSÉGEK
(E70-E90)
Kivéve: androgen rezisztencia szindróma (E34.5)
veleszületett mellékvese hyperplasia (E25.0)
Ehlers-Danlos-szindróma (Q79.6)
enzim-rendellenességek okozta haemolyticus anaemiák (D55.-)
Marfan-szindróma (Q87.4)
5-α-reduktáz hiány (E29.1)

E70 Az aromás aminosavak anyagcseréjének zavarai

E70.0 Klasszikus phenylketonuria

E70.1 Egyéb hyperphenylalaninaemiák

E70.2 A tyrosin anyagcsere zavarai

Alkaptonuria
Hypertyrosinaemia
Ochronosis
Tyrosinaemia
Tyrosinosis

E70.3 Albinismus

Albinismus:
• szem
• szem és b r
Szindrómák:
• Chediak(-Steinbrinck)-Higashi
• Cross
• Hermansky-Pudlak

E70.8 Az aromás aminosavak anyagcseréjének egyéb rendellenességei

272
Rendellenességek:
• histidin anyagcsere
• tryptophan anyagcsere

E70.9 Aromás aminosav anyagcsere rendellenesség k.m.n.

E71 Az oldalláncos aminosavak és zsírsavak anyagcseréjének


rendellenességei

E71.0 Juharfaszirup betegség

E71.1 Oldalláncos aminosav anyagcsere egyéb rendellenességei

Hyperleucin-isoleucinaemia
Hypervalinaemia
Isovaleriánsav felszaporodás a vérben
Metilmalonsav felszaporodás a vérben
Propionsav felszaporodás a vérben

E71.2 Oldalláncos aminosav anyagcsere rendellenesség, k.m.n.

E71.3 Zsírsav anyagcsere rendellenességei

Adrenoleukodystrophia [Addison-Schilder]
Izom carnitin palmityltransferase hiány
Kivéve: Refsum-kór (G60.1)
Schilder-kór (G37.0)
Zellweger-szindróma (Q87.8)

E72 Az aminosav anyagcsere egyéb rendellenességei

Kivéve: kóros leletek nyilvánvaló betegség nélkül (R70-R89)


rendellenesség:
• aromás aminosav anyagcsere (E70.-)
• oldalláncú aminosav anyagcsere (E71.0-E71.2)
• zsírsav anyagcsere (E71.3)
• purin és pyrimidin anyagcsere (E79.-)
köszvény (M10.-)

E72.0 Az aminosav transzport zavarai

Cystinosis
Cystinuria
Fanconi(-de Toni)(-Debré) szindróma
Hartnup betegség

273
Lowe-szindróma
Kivéve: a tryptophan anyagcsere zavarai (E70.8)

E72.1 Kéntartalmú aminosavak anyagcsere rendellenességei

Cystathioninuria
Homocystinuria
Methioninaemia
Szulfit oxidáze hiány
Kivéve: transcobalamin II hiány (D51.2)

E72.2 A karbamid-ciklus rendellenességei

Argininaemia
Argininosuccinilaciduria
Citrullinaemia
Hyperammmonaemia
Kivéve: az ornithin anyagcsere zavarai (E72.4)

E72.3 A lysin és hydroxylysin anyagcsere rendellenességei

Glutaraciduria
Hydroxylysinaemia
Hyperlysinaemia

E72.4 Az ornithin anyagcsere rendellenességei

Ornithinaemia (I és II tipus)

E72.5 A glycin anyagcsere rendellenességei

Hyperhydroxyprolinaemia
Hyperprolinaemia (I és II típus)
Hyperglycinaemia ketosis nélkül
Sarcosinaemia

E72.8 Az aminosav anyagcsere egyéb rendellenességei

Rendellenesség a:
• beta-aminosav anyagcserében
• gamma-glutamyl ciklusban

E72.9 Aminosav anyagcsere rendellenesség k.m.n.

E73 Laktóz intolerancia

E73.0 Veleszületett laktóz-hiány

E73.1 Másodlagos laktóz-hiány

274
E73.8 Egyéb laktóz intolerancia

E73.9 Laktóz intolerancia, k.m.n.

E74 A szénhidrát anyagcsere egyéb rendellenességei

Kivéve: fokozott glukagon elválasztás (E16.3)


diabetes mellitus (E10-E14)
hypoglycaemia, k.m.n. (E16.2)
mucopolysaccharidosis (E76.0-E76.3)

E74.0 Glycogen tárolási betegség

Szív glycogenosis
Betegség (kór):
• Andersen
• Cori
• Forbes
• Hers
• McArdle
• Pompe
• Tauri
• Gierke
Máj phosphorylase hiány

E74.1 A fruktóz anyagcsere rendellenességei

Essentialis fructosuria
Fructose 1, 6-diphosphatase hiány
Örökl d fructose intolerancia

E74.2 Galactose anyagcsere zavarai

Galactokinase hiány
Galactosaemia

E74.3 Az intestinális szénhidrát-felszivódás egyéb rendellenességei

Glucose-galactose malabsorptio
Sucrase hiány
Kivéve: laktóz intolerancia (E73.-)

E74.4 A pyruvát anyagcsere és a gluconeogenesis rendellenességei

Hiány:
• phosphoenolpyruvat carboxykinase
• pyruvat:

275
• carboxylase
• dehydrogenase
Kivéve: anaemiával együtt (D55.-)

E74.8 Egyéb szénhidrát anyagcsere rendellenességek

Pentosuria essentialis
Oxalosis
Oxaluria
Renális glycosuria

E74.9 Szénhidrát anyagcsere rendellenesség k.m.n.

E75 A sphingolipid anyagcsere rendellenességei és a zsírtárolás


egyéb betegségei

Kivéve: mucolipidosis, I-III tipus (E77.0-E77.1)


Refsum kór (G60.1)

E75.0 GM2 gangliosidosis

Betegség :
• Sandhoff
• Tay-Sachs
GM2 gangliosidosis:
• k.m.n.
• feln ttkori
• juvenilis

E75.1 Egyéb gangliosidosis

Gangliosidosis:
• k.m.n.
• GM1
• GM3
Mucolipidosis IV

E75.2 Egyéb sphingolipidosis

Betegség :
• Fabry(-Anderson)
• Gaucher
• Krabbe
• Niemann-Pick
Farber-szindróma
Metachromasiás leukodystrophia

276
Sulfatase hiány
Kivéve: adrenoleukodystrophia [Addison-Schilder] (E71.3)

E75.3 Sphingolipidosis, k.m.n.

E75.4 Neuronális ceroid lipofuscinosis

Betegség :
• Batten
• Bielschowsky-Jansky
• Kufs
• Spielmeyer-Vogt

E75.5 Egyéb lipid tárolási betegségek

Cerebrotendinosus cholesterosis [van Bogaert-Scherer-Epstein]


Wolman betegség

E75.6 Lipid tárolási betegség, k.m.n.

E76 A glycosaminoglycan anyagcsere rendellenességei

E76.0 Mucopolysaccharidosis, I. tipus

Szindrómák:
• Hurler
• Hurler-Scheie
• Scheie

E76.1 Mucopolysaccharidosis, II. tipus

Hunter-szindróma

E76.2 Egyéb mucopolysaccharidosisok

Beta-glucuronidase hiány
Mucopolysaccharidosis, III, IV, VI és VII tipus
Szindrómák:
• Maroteaux-Lamy (enyhe)(sulyos)
• Morquio(-szer )(klasszikus)
• Sanfilippo (B tipus)(C tipus)(D tipus)

E76.3 Mucopolysaccharidosis, k.m.n.

E76.8 A glucosaminoglycan anyagcsere egyéb rendellenességei

E76.9 Glucosaminoglycan anyagcsere rendellenesség k.m.n.

277
E77 A glycoprotein anyagcsere rendellenességei

E77.0 A lysosomális enzimek post-translatios modifikációjának defektusai

Mucolipidosis II [I-sejt betegség]


Mucolipidosis III [pseudo-Hurler polydystrophia]

E77.1 A glycoprotein lebontás defektusai

Aspartylglucosaminuria
Fucosidosis
Mannosidosis
Sialidosis [mucolipidosis I]

E77.8 A glycoprotein anyagcsere egyéb rendellenességei

E77.9 Glycoprotein anyagcsere rendellenesség k.m.n.

E78 A lipoprotein anyagcsere rendellenességei és egyéb


lipidaemiák

Kivéve: sphingolipidosis (E75.0-E75.3)

E78.0 Tiszta hypercholesterinaemia

Familiáris hypercholesterinaemia
Fredrickson-hyperlipoproteinaemia, IIa típus
Hyperbetalipoproteinaemia
Hyperlipidaemia, A-csoport
Alacsony densitásu lipoprotein [LDL] típusú hyperlipoproteinaemia

E78.1 Tiszta hypertriglyceridaemia

Endogén hypertrigliceridaemia
Fredrickson-hyperlipoproteinaemia, IV típus
Hyperlipidaemia, B-csoport
Hyperpraebetalipoproteinaemia
VLDL típusú hyperlipoproteinaemia

E78.2 Kevert hyperlipidaemia

Széles vagy lebeg béta-lipoproteinaemia


Fredrickson-hyperlipoproteinaemia, II.b vagy III. típusok
Hyperbetalipoproteinaemia praebetalipoproteinaemiával
Hypercholesterinaemia endogén hypertrigliceridaemiával
Hyperlipidaemia, C csoport
Tuberoeruptiv xanthoma

278
Xanthoma tuberosum
Kivéve: Cerebrotendinosus cholesterosis [van Bogaert-Scherer-Epsein] (E75.5)

E78.3 Hyperchylomicronaemia

Fredrickson hyperlipoproteinaemia, I vagy V típus


Hyperlipidaemia, D csoport
Kevert hypertriglyceridaemia

E78.4 Egyéb hyperlipidaemia

Familiáris kombinált hyperlipidaemia

E78.5 Hyperlipidaemia, k.m.n.

E78.6 Lipoprotein hiány

Abetalipoproteinaemia
Magas densitásu lipoprotein (HDL) hiány
Hypoalphalipoproteinaemia
Hypobetalipoproteinaemia (familiáris)
Lecithin cholesterin acyltransferase hiány
Tangier-betegség

E78.8 A lipoprotein anyagcsere egyéb rendellenességei

E78.9 Lipoprotein anyagcsere rendellenesség, k.m.n.

E79 A purin és pirimidin anyagcsere rendellenességei

Kivéve: vesek (N20.0)


kombinált immunhiány betegségek (D81.-)
köszvény (M10.-)
orotaciduriás anaemia (D53.0)
xeroderma pigmentosum (Q82.1)

E79.0 Hyperuricaemia gyulladásos arthritis és köszvényes csomók nélkül

Asymptomaticus hyperuricaemia

E79.1 Lesch-Nyhan szindróma

E79.8 A purin és pyrimidin anyagcsere egyéb rendellenességei

Hereditaer xanthinuria

E79.9 Purin és pyrimidin anyagcsere rendellenesség, k.m.n.

E80 A porphyrin és bilirubin anyagcsere zavarai

279
Beleértve: catalase és peroxydase defektusok

E80.0 Hereditaer erythropoieticus porphyria

Veleszületett erythropoieticus porphyria


Erythropoieticus protoporphyria

E80.1 Porphyria cutanea tarda

E80.2 Egyéb porphyria

Hereditaer coproporphyria
Porphyria:
• k.m.n.
• acut intermittáló (hepaticus)
Szükség szerint kiegészit kód használható a küls ok megnevezésére (XX.
f csoport).

E80.3 Catalase és peroxydase defektusok

Acatalasia [Takahara]

E80.4 Gilbert-szindróma

E80.5 Crigler-Najjar-szindróma

E80.6 Egyéb bilirubin anyagcsere rendellenességek

Dubin-Johnson szindróma
Rotor-szindróma

E80.7 Bilirubin anyagcsere rendellenesség, k.m.n.

E83 Az ásványi anyagcsere zavarai

Kivéve: táplálkozási ásványi anyag hiány (E58-E61)


mellékpajzsmirigy betegségek (E20-E21)
D-vitamin hiány (E55.-)

E83.0 A réz-anyagcsere rendellenességei

Menkes-betegség (göndör, merev haj)


Wilson-kór

E83.1 A vas anyagcsere rendellenességei

Haemochromatosis
Kivéve: anaemia:
• vashiányos (D50.-)
• sideroblastos (D64.0-D64.3)

280
E83.2 A cink anyagcsere rendellenességei

Acrodermatitis enteropathica

E83.3 A foszfor-anyagcsere rendellenességei

Savanyú phosphatase hiány


Familiáris hypophosphataemia
Hypophosphatasia
D-vitamin resistens:
• osteomalacia
• rachitis
Kivéve: feln ttkori osteomalacia (M83.-)
osteoporosis (M80-M81)

E83.4 A magnézium anyagcsere rendellenességei

Hypermagnesaemia
Hypomagnesaemia

E83.5 A kálcium anyagcsere rendellenességei

Familiáris hypocalciuriás hypercalcaemia


Idiopathiás hypercalciuria
Kivéve: chondrocalcinosis (M11.1-M11.2)
hyperparathyreosis (E21.0-E21.3)

E83.8 Az ásványi anyagcsere egyéb rendellenességei

E83.9 Ásványi anyagcsere rendellenesség, k.m.n.

E84 Fibrosis cystica

BeIeértve: mucoviscidosis

E84.0 Fibrosis cystica tüd -manifesztációkkal

E84.1 Fibrosis cystica intestinális manifesztációkkal

Meconium ileus+ (P75*)

E84.8 Fibrosis cystica egyéb manifesztációkkal

Fibrosis cystica kombinált manifesztációkkal

E84.9 Fibrosis cystica, k.m.n.

E85 Amyloidosis

Kivéve: Alzheimer-kór (G30.-)

281
E85.0 Heredofamiliáris amyloidosis, neuropathia nélkül

Familiáris mediterrán-láz
Örökletes amyloid nephropathia

E85.1 Heredofamiliáris amyloidosis neuropathiával

Amyloid polyneuropathia (portugál)

E85.2 Heredofamiliáris amyloidosis, k.m.n.

E85.3 Szekunder szisztémás amyloidosis

Haemodialysishez társuló amyloidosis

E85.4 Szervre lokalizált amyloidosis

Lokalizált amyloidosis

E85.8 Egyéb amyloidosis

E85.9 Amyloidosis, k.m.n.

E86 A testnedvek csökkenése, volumenhiány


Dehydratio
Plasma vagy extracelluláris folyadék-térfogat csökkenés
Hypovolaemia
Kivéve: újszülöttkori dehydratio (P74.1)
hypovolaemiás shock:
• k.m.n. (R57.1)
• postoperativ (T81.1)
• traumás (T79.4)

E87 A folyadék és elektrolit- háztartás, valamint a sav-bázis


egyensúly egyéb zavarai

E87.0 Hyperosmolaritás és hypernatraemia

Nátrium-többlet
Túlzott nátrium-terhelés

E87.1 Hyposmolaritás és hyponatraemia

Nátrium-hiány
Kivéve: nem megfelel antidiuretikus hormontermelés szindróma (E22.2)

E87.2 Acidosis

Acidosis:

282
• k.m.n.
• tejsav
• metabolikus
• respirációs
Kivéve: diabeteses acidosis (E10-E14; mindegyik esetben a negyedik karakter
.1)

E87.3 Alkalosis

Alkalosis:
• k.m.n.
• metabolikus
• respirációs

E87.4 A sav-bázis egyensúly kevert zavara

E87.5 Hyperkalaemia

Kálium-többlet
Túlzott kálium-terhelés

E87.6 Hypokalaemia

Kálium-hiány

E87.7 Túlzott folyadékbevitel (folyadéktúlterhelés)

Kivéve: oedema (R60.-)

E87.8 Egyéb elektrolit- és folyadék-egyensúly zavarok, m.n.o.

Elektrolit-egyensúly zavar, k.m.n.


Hyperchloraemia
Hypochloraemia

E88 Egyéb anyagcsere rendellenességek

Kivéve: histiocytosis X (krónikus) (D76.0)


Gyógyszer okozta esetekben kiegészít kód használható (XX. f csoport) a
gyógyszer megnevezésére.

E88.0 A plasmafehérje anyagcsere m.n.o. rendellenességei

Alpha-1 antitrypsin hiány


Bisalbuminaemia
Kivéve: lipoprotein anyagcsere zavar (E78.-)
monoclonális gammopathia (D47.2)
polyclonalis hypergammaglobulinaemia (D89.0)
Waldenström-macroglobulinaemia (C88.0)

283
E88.1 Lipodystrophia, m.n.o.

Lipodystrophia, k.m.n.
Kivéve: Whipple-kór (K90.8)

E88.2 Lipomatosis, m.n.o.

Lipomatosis:
• k.m.n.
• dolorosa [Dercum]

E88.8 Egyéb anyagcsere rendellenességek

Launois-Bensaude adenolipomatosis
Trimethylaminuria

E88.9 Anyagcsere rendellenesség, k.m.n.

E89 Beavatkozás utáni endokrin és anyagcsere betegségek, m.n.o.

E89.0 Beavatkozás utáni pajzsmirigy elégtelenség

Irradiatio utáni hypothyreosis


M tét utáni hypothyreosis

E89.1 Beavatkozás utáni hypoinsulinaemia

Pancreatectomia utáni hyperglycaemia


M tét utáni hypoinsulinaemia

E89.2 Beavatkozás utáni mellékpajzsmirigy elégtelenség

Parathyreopriv tetania

E89.3 Beavatkozás utáni hypophysis elégtelenség

Irradiatio utáni hypopituitarismus

E89.4 Beavatkozás utáni petefészek elégtelenség

E89.5 Beavatkozás utáni here-elégtelenség

E89.6 Beavatkozás utáni mellékvesekéreg(-vel ) hypofunctio

E89.8 Beavatkozás utáni egyéb endokrin és anyagcsere zavarok

E89.9 Beavatkozás utáni endokrin és anyagcsere zavar, k.m.n.

E90* Táplálkozási és anyagcsere zavarok máshova osztályozott


betegségekben

284
V. F csoport

MENTÁLIS ÉS VISELKEDÉS ZAVAROK (F00-F99)


Beleértve: a pszichés fejl dés zavarait
Kivéve: máshol nem osztályozott tünetek, jelek és kóros laboratóriumi értékek (R00-R99)
A f csoport a következ csoportokat tartalmazza:
F00-F09: Organikus és szimptómás mentális zavar
F10-F19: Pszichoaktív szerek használata által okozott mentális és viselkedési zavarok
F20-F29: Schizophrenia, schizotipiás és paranoid (delusív) rendellenességek
F30-F39: Hangulatzavarok [affektiv rendellenességek]
F40-F48: Neurotikus, stresszhez társuló és szomatoform rendellenességek
F50-F59: Viselkedészavar-szindrómák, fiziológiai zavarokkal és fizikai tényez kkel társulva
F60-F69: A feln tt személyiség- és viselkedés rendellenességei
F70-F79 Mentális retardáció
F80-F89: A pszihés fejl dés rendellenességei
F90-F98: Viselkedési és emocionális rendellenességek, rendszerint gyerek vagy
serdül kori kezdettel
F99: Nem meghatározott mentális rendellenesség
A f csoporthoz tartozó csillaggal jelölt csoportok:
F00* Dementia Alzheimer betegségben
F02* Dementia máshol besorolt betegségekben

ORGANIKUS ÉS SZIMPTOMATIKUS MENTÁLIS


ZAVAROK
(F00-F09)
Ez a csoport a mentális zavarok azon csoportját foglalja magába, melyek
okaként ideggyógyászati betegséget, agyi sérülést vagy más inzultust tételezünk
fel, ami cerebralis diszfunkcióhoz vezetett. A diszfunkció lehet els dleges, amikor
a betegség, sérülés, inzultus közvetlenül és szelektíven a központi idegrendszert
érintette, vagy másodlagos, amikor az agy egyik a szisztémás megbetegedés
vagy zavar által érintett szervek közül.
Dementia, (F00-F03) egy szindróma, melyet a központi idegrendszer általában
krónikus és progrediáló természet megbetegedése okoz. A dementiában a
magasabb kortikális funkciók zavara alakul ki, mint például a memória, a
gondolkodás, tájékozódás, megértés, számolás, tanulási képességek, nyelvi- és
itél képesség zavara. A tudat nem homályosodik el. A kognitív funkciók
romlásával gyakran társul, s t azt megel zheti az emocionális kontroll, szociális
viselkedés és motiváció károsodása. Ez a szindróma el fordul Alzheimer
betegségben, cerebro-vascularis betegségben, és olyan fizikális állapotokban
melyek els dlegesen vagy másodlagosan érintik a központi idegrendszert.
Kiegészít kódokat kell használni, ha szükséges, az alapvet betegség
meghatározásához.

285
F00* Dementia Alzheimer betegségben (G30.-+)
Alzheimer kór a központi idegrendszer primér degeneratív megbetegedése,
ismeretlen etiológiájú, jellegzetes neuropatológiai és neurokémiai
elváltozásokkal. A betegség lappangva kezd dik, lassan, de folyamatosan
fejl dik ki az évek sora alatt.

F00.0* Dementia Alzheimer betegségben, korai kezdettel (30.0+)

Alzheimer kórban jelentkez demencia 65 éves kor el tt, relative gyors


lefolyással, a magassabb kortikális funkciók kifejezett, többszörös zavarával.
2-es típusú Alzheimer kór
Alzheimer típusú presenilis dementia
Alzheimer típusú primér degeneratív dementia presenilis kezdettel

F00.1* Dementia Alzheimer betegségben, kés i kezdettel (G30.1+)

Alzheimer betegségben fellép dementia 65 éves kor utáni kezdettel, általában a


70-es évek végén vagy azt követ en lép fel, lassú progressziójú, és a
legjellegzetesebb tünete az emlékezetzavar.
1-es típusú Alzheimer kór
Alzheimer típusú primér degeneratív dementia senilis kezdettel
Dementia senilis, Alzheimer tipusú

F00.2* Dementia Alzheimer betegségben, atípusos, vagy kevert formájú (G30.8+)

A típusos dementia Alzheimer típusa

F00.9* Nem meghatározott dementia Alzheimer betegségben (G30.9+)

F01 Vascularis dementia


A vascularis dementia a köponti idegrendszert ért infarktusok következménye,
melyeket vascularis betegség okozott, igy például a hipertóniához társuló
cerebrovascularis megbetegedés. Az infarktusok általában kicsik, de kumulatív
hatásúak. Rendszerint id sebb korban kezd dik.
Beleértve: dementia arteriosclerotica

F01.0 Vascularis dementia akut kezdettel

Cerebro-vascularis trombózisok, embolusok vérzések sorozatát követ en


gyorsan kialakuló dementia. Ritka esetben egy nagy infarktus lehet az oka.

F01.1 Multi-infarktusos dementia

Fokozatosan alakul ki, számos átmeneti keringészavart követ en, melyek


infarktusok halmazát okozzák a cerebralis parenchimában.
Els sorban corticalis dementia

F01.2 Subcorticalis vascularis dementia

Mélyen az agyféltekék fehérállományában kialakuló lokális ischemiás destrukciók


magasvérnyomásban szenved pácienseknél. A klinikai képe nagyon hasonló az

286
Alzheimer kórban kialakuló dementiával, de ellentétben azzal, itt a (cerebrális)
cortex általában megkimélt.

F01.3 Kevert, subcorticalis és corticalis vascularis dementia

F01.8 Egyéb vascularis dementia

F01.9 Nem meghatározott vascularis dementia

F02* Dementia egyéb máshová osztályozott betegségekben


Demenciák olyan esetei, melyeket nem, vagy feltehet en nem Alzheimer kór
vagy cerebrovascularis megbetegedések okoztak. Bármely életkorban
kezd dhet, mégis ritkán id s korban.

F02.0* Dementia Pick betegségben (G31.0+)

Középkoruaknál kialakuló dementia, progresszív lefolyással. Korán lassan,


fokozatosan megváltozik a személyiség és romlik a szociális beilleszkedés, amit
az intellektus, az emlékezés, a nyelvi készségek hanyatlása követ, apátiával vagy
eufóriával és ritkán extrapiramidális mozgászavarral.

F02.1* Dementia Creutzfeldt-Jakob betegségben (A81.0+)

Progrediáló dementia kiterjedt neurológiai tünetekkel, melyeket feltehet en egy


átvihet ágens által okozott jellegzetes neuropatológiai elváltozások
magyaráznak. Általában a középkorúaknál vagy id sebbeknél alakul ki, de
bármely életkorban kezd dhet. Szubakut lefolyású, 1-2 éven belül halálhoz vezet.

F02.2* Dementia Huntington betegségben (G10+)

A dementia a kiterjedt központi idegrendszeri degeneráció egyik tünete. A


betegséget egy domináns autoszómális gén örökíti át. A tünetek rendszerint a
30-as vagy a 40-es években kezd dnek. A progresszió lassú, 10-15 éven belül
halálhoz vezet.
Dementia Huntigton choreaban

F02.3* Dementia Parkinson kórban (G20+)

A dementia Parkinson kórban alakul ki. Jelenleg még nincs semmilyen elkülönít
klinikai jellegzetessége.
Dementia:
• paralysis agitans esetén
• parkinsonizmusban

F02.4* Dementia HIV megbetegedésben (B22.0+)

HIV betegség lefolyása során kialakuló dementia, ahol a HIV fert zésen kivül
semmilyen más társuló betegség sincs amivel a demenciát magyarázni lehetne.

F02.8* Dementia máshol osztályozott betegségben

Dementia a következ betegségekben:


• cerebralis lipidosis (E75.-+)

287
• epilepsia (G40.-+)
• hepatolenticuláris degeneráció (E83.-+)
• hypercalcaemia (E83.5+)
• szerzett hypothyreosis (E01, E03.-+)
• intoxicatio (T36-65+)
• sclerosis multiplex (G35+)
• neurosyphilis (A52.1+)
• niacin hiány (pellegra) (E52+)
• polyarteritis nodosa (M30.0+)
• SLE (M32.-+)
• trypanosomiasis (B56.-+, B57.-+)
• B12 vitamin hiány (E53.8+)

F03 Nem meghatározott dementia

Praesenilis:
• dementia k.m.n.
• psychosis k.m.n.
Primér degenerativ dementia k.m.n.
Senilis:
• dementia:
• k.m.n.
• depressziós vagy paranoid tipus
• psychosis k.m.n.
Kivéve: Senilis dementia deliriummal vagy akut zavartsággal (F05.1)
Szenilitás k.m.n. (R54)

F04 Organikus amnesztikus szindróma, melyet nem alkohol vagy


más pszichoaktiv szer okozott
Kifejezett károsodása a meg rz emlékezésnek (rövid és hosszú távú
memóriának), mialatt a azonnali felidézés (megjegyz emlékezés) megtartott, a
szindróma része még az új ismeretek elsajátítási képességének a csökkenése,
és az id beni tájékozatlanság, Konfabuláció kifejezett tünet lehet, de a felfogás
és észrevevés valamint más kognitív funkciók, beleértve az intellektust is,
rendszerint sértetlenek. A prognózist a kiváltó megbetegedés határozza meg.
Nem alkohol okozta Korszakov pszichózis vagy szindróma
Kivéve: amnesia:
• k.m.n. (R41.3)
• anterograd (R41.1)
• disszociatív (F44.0)
• retrograd (R41.2)
Korszakov szindróma:

288
• alkohol indukálta vagy nem osztályozott (F10.6)
• egyéb pszichoaktív szer indukálta (F11-19, leggyakrabban a 4.
karakter a 6-os)

F05 Delirium, melyet nem alkohol vagy más pszichoaktív szer


okozott
Nem meghatározott etológiájú organikus cerebrális szindróma, melyet tudatzavar
és figyelemzavar, észrevevészavar, gondolkodászavar és emlékezetzavar,
valamint a pszichomotorium, az emocionalitás és az alvás-ébrenlét ciklusának a
zavara jellemez. Az id tartama változó. Lehet enyhe és nagyon súlyos is.
Beleértve: akut és szubakut:
• agyi szindróma
• zavartság (nem alkohollal összefügg )
• fert zésekhez társuló pszichosis
• organikus reakció
• pszicho-organikus szindróma
Kivéve: alkohol okozta vagy nem meghatározott delirium tremens (F10.4)

F05.0 Nem dementiához társuló delirium

F05.1 Dementiához társuló delirium

A betegség a fenti kritériumoknak megfelel, de dementia (F33-F03) talaján alakul


ki.

F05.8 Egyéb delirium

Kevert eredet delirium

F05.9 Nem meghatározott delirium

F06 Egyéb mentális rendellenességek, amelyeket agyi károsodás


és diszfunkció vagy testi megbetegedés okozott
Különböz állapotokat takarnak melyeket vagy a primér cerebralis
megbetegedés következtében kialakult központi idegrendszer zavar, vagy a
szisztémás megbetegedés, ami másodlagosan érinti a központi idegrendszert,
vagy exogén toxikus anyagok vagy hormonok, vagy endokrin zavarok esetleg
más szomatikus megbetegedések okoznak.
Kivéve: Ha társul:
• deliriummal (F05.-)
• dementiával, ami F00-F03 alatt van besorolva
alkohol vagy más pszichoaktiv szer okozta (F10-F19)

F06.0 Organikus hallucinosis

Állandó vagy visszatér , rendszerint vizuális vagy akusztikus hallucinációk


jellemzik, melyek tiszta tudat mellett jelentkeznek, és az egyén felismerheti ket.

289
Téveseszmék segítségével elaboráció történhet, de a téveseszmék nem uralják
a klinikai képet, és a belátás megtartott lehet.
Organikus hallucinátoros állapot (nem alkoholos)
Kivéve: hallucinosis alcoholica (F15.5)
schizophrenia (F20.-)

F06.1 Organikus katatonia

Csökkent (stupor) vagy fokozott (nyugtalanság) pszichomotoros aktivítás,


kataton tünetekkel. A pszichomotorium széls ségesen változhat.
Kivéve: schizophrenia katatonica (F20.2)
stupor:
• k.m.n. (R40.1)
• disszociatív (F44.2)

F06.2 Organikus paranoid (delusív) [schizophrenia szer ] zavar

Állandó vagy visszatér téveseszmék uralják a klinikai képet. A téveseszmékhez


hallucinációk társulhatnak. El fordulhat néhány tünet, amelyik schizophréniára
emlékeztet, mint a bizarr hallucinációk, vagy a gondolkodászavar.
Organikus paranoia vagy organikus paranoid-hallucinátoros állapot
Schizophrenia szer pszichózis epilepsiásoknál
Kivéve: rendellenesség:
• akut és átmeneti pszichózisok (F23.-)
• tartós (perzisztáló) paranoid (deluziv) zavar (F22.-)
• drog indukálta pszichózisok (F11-F19, a közös negyedik karakter .5)
• schizophrenia (F20.-)

F06.3 Organikus hangulat- (affektiv) zavarok

A hangulat vagy az érzelmek valamint az általános aktivításszint változása


jellemzi, depressziós, mániás vagy bipoláris zavar lehet, (lásd F30-F32), de
organikus megbetegedés következtében alakul ki.
Kivéve: nem organikus vagy nem meghatározott hangulatzavarok (F30-F39)

F06.4 Organikus szorongás zavar

Generalizált szorongás (F41.1) vagy a pánik "betegség" (F41.0) tünetei vagy a


kett kombinációja jellemzi, de organikus megbetegedés következtében alakult
ki.
Kivéve: nem organikus vagy nem meghatározott szorongászavarok (F41.-)

F06.5 Organikus disszociatív zavar

Az emlékek, az identitástudat és a pillanatnyi érzések valamint a testmozgások


kontrollálása közötti normális integráció részleges vagy teljes megszakadása,
ami organikus megbetegedés eredményeként alakul ki.
Kivéve: nem organikus vagy nem meghatározott disszociatív (konverziós) zavar
(F44.-)

290
F06.6 Organikus emocionális labilitás (asthenia)

Jellemz je az emocionális labilitás vagy inkontinencia, fáradékonyság, és


számos különböz kellemetlen testi érzet (pl. szédülés) és fájdalmak, de
organikus megbetegedés okozza.
Kivéve: nem organikus vagy nem meghatározott szomatoform zavar (F45.-)

F06.7 Enyhe kognitív zavar

Jellemz je a memória károsodása, hosszabb id t igényl feladatok esetén


tanulási és koncentrálási nehézségek, jelent s szellemi fáradtság érzése, ha
szellemi feladatok elvégzésér l van szó, és új dolgok tanulása szubjektive
nagyon nehézkes, még akkor is ha objektíve sikeres is volt. A tünetek nem olyan
súlyosak, hogy dementia (F00-F03) vagy delírium (F05.-) diagnosztikus
kritériumainak megfelelne. A diagnózist csak akkor adható ha meglév
szomatikus betegséghez köt dik, és nem adható ha az F10-F99 között besorolt
mentális vagy viselkedészavar diagnosztizálható. A zavar megel zheti, társulhat
és követheti cerebrális és szisztémás fert z és szomatikus betegségek széles
változatát, de a központi idegrendszer érintettségének közvetlen bizonyítéka nem
szükségszer en észlelhet . El lehet különíteni encephalitist követ szindrómától
(F07.1) és post-commotios szindrómától (F07.2) a különböz etiólógia alapján és
mert a tünetek lényegesen sz kebb területre korlátozódnak, valamint rövidebb
ideig tartanak.

F06.8 Egyéb meghatározott mentális zavar, amit agykárosodás és diszfunkció


valamint szervi betegség okozott

Epilepsziás pszichózis k.m.n.

F06.9 Nem meghatározott mentális zavar amit agykárosodás és diszfunkció


valamint szervi megbetegedés okozott

Organikus:
• agyi szindróma k.m.n.
• mentális zavar k.m.n.

F07 Agyi betegség, károsodás és diszfunkció, által okozott


személyiség- és viselkedészavarok
A személyiség és a viselkedés megváltozása, ami reziduális vagy járulékos
központi idegrendszeri betegségnek, sérülésnek vagy diszfunkciónak
tulajdonítható.

F07.0 Organikus személyiségzavar

Jellemz je a premorbid személyiséghez képest a megszokott viselkedési minták


jelent s megváltozása, ami magába foglalja az érzelmek, a szükségletek,
impulzusok kifejezésének a módosulását. A kognitív funkciók és a gondolkodás
károsodása, a szexualitás megváltozása szintén a klinikai kép része lehet.
Organikus:
• pseudopsychopathia
• pseudoretardált személyiség
Szindrómák:
• frontális lebeny

291
• limbikus epilepsziás személyiségzavar
• lobotomiát követ
• leukotomia utáni
Kivéve: Tartós személyiségváltozás:
• katasztrófa átélése után (F62.0)
• pszichiátriai betegség után (F62.1)
postconcussionalis szindróma (F07.2)
postencephalitiszes szindróma (F07.1)
meghatározott személyiségzavarok (F60.-)

F07.1 Postencephalitises szindróma

Variális vagy bakteriáli encephalitisb l való felépülés után észlelehet nem


specifikus, változatos viselkedésmodosulás. Az alapvet különbség az organikus
személyiség zavarhoz képest, hogy ez reverzibilis.
Kivéve: organikus személyiségzavar (F07.0)

F07.2 Post-commotios szindróma

A fejtraumát, (ami általában eszméletvesztéssel járt) követ változatos


tünetegyüttes, mint szédülés, fáradtság, irritábilitás, koncentrálási és szellemi
munkavégzési nehézség, emlékezetzavar, alvászavar, csökkent stressz-,
emocionális izgalom vagy alkohol tolerancia.
Contusiót követ szindróma (encephalopathia)
Traumát követ , pszichózist nem okozó agyi szindróma

F07.8 Egyéb meghatározott személyiség és viselkedészavar, amit a központi


idegrendszer müködészavara, sérülése és betegsége okozott.

Jobb hemisphaerium organikus sérüléséhez köthet affektív zavar

F07.9 Nem meghatározott személyiség és viselkedészavar, amit a központi


idegrendszer müködészavara, sérülése és betegsége okozott.

Organikus pszichoszindróma

F09 Nem meghatározott organikus vagy szimptomatikus mentális


rendellenesség
Pszichózis:
• organikus k.m.n.
• szimptomás k.m.n.
Kivéve: pszichózis k.m.n. (F29)
Pszichoaktív szer használata által okozott mentális és viselkedészavarok (F10-
F19)
Ez a blokk a zavarok széles körét öleli fel, melyek különböznek súlyosságukban,
klinikai formájukban, de mindegyik kapcsolatban van egy vagy több pszichoaktív
szer használatával, melyeket nem feltétlenül orvosilag rendelték. A 3. karakter a
használt anyagot azonosítja, a 4. karakter azonosítja a klinikai állapotot. A

292
kódokat ha szükséges használni kell, minden meghatározott anyag esetében, de
nem mindegyik negyedik karakter használható mindegyik anyag esetében.
A pszichoaktív szer azonosításához a rendelkezésünkre álló összes forrást
használni kell. Ez magában foglalja az autoanamnesist, a vér és más
testfolyadékok elemzését, a jellemz fizikai és pszichológia tüneteket, klinikai
jeleket és viselkedést, vagy egyéb bozonyítékokat, mint a páciens tulajdonában
lév drogot, vagy ha egy 3. személy beszámolóját. A legtöbb gyógyszerszed
általában egynél több pszichoaktív szert szed. A f diagnózist annak az
anyagnak (vagy anyagcsoportnak) megfelel en kell felállitani, emelyik felel s a
legtöbb klinikai tünetért. Másik diagnozist akkor kell adni, ha más szert toxikus
mennyiségben szed az illet (a közös 4. karakter a .0), vagy ha a mennyiség
káros (közös 4. karakter az 1-es), depenöenciát okoz (4. karakter a 2-es), vagy
egyéb zavart (a közös 4. karakter a .3-.9)
Csak azokban az esetekben ahol a pszichoaktív szer szedés kaotikus
(rendszertelen) és elkülöníthetetlen, vagy a különböz pszichoaktív szerek
összetétele megállapíthatatlan, kell a töbszörös drog használatot diagnosztizálni.
(F19.-)
Kivéve: dependenciát nem okozó anyagok abúzusa (F55)
A következ 4. karakter a klinikai állapot kódolására szolgál az F10-F19-es
csoportokhoz:
. 0 Akut intoxikáció

Pszichoaktív szer adását követ en kialakuló tudat- és percepciózavar, kognitív,


affektív vagy viselkedési zavar, illetve más pszichofiziológiai funkció és válasz
zavara. A zavar közvetlenül kapcsolatba hozható a kapott szer akut
farmakológiai hatásával, és id vel oldódik, teljes tünetmentességgel, kivéve ha
szövetkárosodás vagy más komplikació nem lépett fel. A komplikáció lehet
trauma, aspiráció, delirium, koma, görcsök, és más egészségügyi szöv dmény.
A komplikáció függ a kapott (gyógy)szer farmakológiai osztályától és
adagolásának módjától.
Akut alkoholmérgezés (részegség)
"Bad trips" (kábitószerek esetében)
Patológiás intoxikáció
Transz és kontroll zavarok pszichoaktív szer intoxikációja esetén
. 1 Káros használat (abusus)

A pszichoaktív szer használatának olyan módja, mely egészségkárosodást okoz.


A károsodás lehet fizikai (mint pl. hepatitis a pszichoaktív szerek injekciós
önadagolásától) vagy mentális (mint pl. a nagy mennyiség alkohol fogyasztását
követ depressziós id szakok).
Pszichoaktív szer abuzus
. 2 Dependencia (szindróma)

Viselkedési, kognitív és fiziológiai jelenségek meghatározott együttese, amelyik


ismételt használatot követ en alakulhat ki. A következ k jellemzik: er s vágy a
gyógyszer bevételére, a használatának a kontrollálási nehézsége, a káros
következmények ellenére a szedés folytatása, a drog szedésének az el nybe
részesítése más aktívitásokkal szemben, és hiányérzet, megnövekedett
tolerancia, valamint néha fizikai megvonási tünetek.
A dependencia kialakulhat egy meghatározott szerre (mint pl. dohány, alkohol,
vagy diazepam), vagy a szerek egy csoportjára (opiátok) vagy farmakológiailag
különböz gyógyszerek széles fajtáira.
Alkoholizmus

293
Dipsomania
Drog függ ség
. 3 Megvonási szindróma

A szer állandó használatát követ en relatív vagy teljes megvonás után kialakuló
különböz , változatos csoportjai a tüneteknek. A kezdete és a lefolyása id ben
behatárolt, és a pszichoaktív szer típusától valamint az abbahagyás vagy a
jelent s mérséklés el tti, legutoljára használt dózis nagyságától függ. A
megvonás komplikációja lehet az alkalmi konvulzió.
. 4 Megvonási szindróma deliriummal

Az az állapot, mikor a megvonási szindróma szöv dik deliriummal, az F05.-


pontban leírt kritériumok szerint. Konvulziok szintén el fordulhatnak. ha
organikus okok is számításba jönnek a delirium kialakulásában, akkor az F05.8
pontnál kell besorolni.
Delirium tremens (alkohol indukálta)
. 5 Pszichótikus zavar

Pszichótikus tünetek egy csoportja észlelhet pszichoaktív szer használata vagy


azt követ en, és a tünetek nem magyarázhatók akutointoxikációval vagy
megvonással. Jellemzik a hallucinációk (tipikusan akusztikusak, de gyakran több
mint egy szenzoros modalításuak), percepció zavarai, téveszmék (gyakran
paranoid vagy üldöztetéses tartalmakkal), pszichomotorium zavara
(nyugtalanság vagy stupor), és abnormális affektusok, az intenzív félelemt l az
eksztázisig. A sensorium tiszta, de enyhe tudatzavar, nem súlyos zavartság,
lehetséges.
Alkoholos:
• hallucinosis
• féltékenység
• paranoia
• psychosis k.m.n.
Kivéve: alkohol vagy más pszichoaktív szer indukálta reziduális vagy kés i
kezdet pszichózis (F10-19, a közös negyedik karakter a .7)
. 6 Amnesticus szindróma

A meg rz emlékezés (a rövid és hosszú távú memória) krónikus és kifejezett


károsodása jellemzi ezt a szindrómát. Az azonnali felidézés (a megjegyz
emlékezés) megkímélt és a közeli emlékek nagyobb mértékben károsodtak mint
a távoliak. Az id érzék és a dolgok sorrendiségének a zavara szembet n , épp
úgy mint az új dolgok megtanulási nehézsége.
Konfabuláció kifejezett lehet, de nem mindig észlelhet . Más kognitív funkciók
relatíve jól megkíméltek, és az amnesztikus deficit összehasonlíthatatlanul
nagyobb a többi zavarhoz képest.
Alkohol és drog okozta amnestikus szindróma
Alkohol vagy más pszichoaktív szer által indukált Korszakov pszichózis vagy
szindróma, vagy nem meghatározott
Kivéve: nem alkohol indukálta Korszakov pszichózis vagy szindróma (F04)
. 7 Reziduális és kés i (kezdet ) pszichótikus zavar

Az alkohol vagy pszichoaktív szer indukálta változás a kognitív funkciókban,


affektusokban, személyiségben és viselkedésben sokkal tovább tart, mint ahogy

294
azt észszer en pszichoaktív szer hatás esetén várható volna. A kezdete a
pszichoaktív szer fogyasztásával esik egybe. Azokban az esetekben, ahol a fenti
állapot kezdete kés bbi mint a pszichoaktív szerek használata, csak akkor
kódolható itt, ha határozottan bizonyítható, hogy a pszichoaktív szer használat
okozta reziduális állapotról van szó. A flashback-et el lehet különíteni a
pszichótikus állapottól annak átmeneti, id nként nagyon rövid idej , lefolyása
alapján, és a korábbi alkoholos vagy más pszichoaktív szerrel kapcsolatos
élmények megduplázódása szerint.
Alkoholos dementia k.m.n.
Alkoholizmushoz társuló agyi szindróma
Dementia és más enyhe formái a perzisztáló kognitív funkciózavarnak
Hallucinációt követ percepciózavar
Flashbacks
Kés i kezdet pszichoaktiv szer indukálta pszichótikus zavar
Hallucinációt követ percepciózavar
Reziduális:
• affektív zavar
• személyiség és viselkedészavar
Kivéve: Alkohol és pszichoaktív szer indukálta:
• Korszakov szindróma (F10-F19 a közös negyedik karakter a .6)
• pszichótikus állapot (F10-F19 a közös negyedik karakter a .5)
• 8 Egyéb mentális és viselkedészavarok
• 9 Nem meghatározott mentális vagy viselkedészavarok

PSZICHOAKTIV SZER HASZNÁLATA ÁLTAL OKOZOTT


MENTÁLIS ÉS VISELKEDÉSZAVAROK
(F10-F19)

F10.- Alkohol okozta mentális- és viselkedészavarok


[Az altételekért lásd a csoport általános ismertet jét]

F11.- Opiátok használata okozta mentális- és viselkedészavarok


[Az altételekért lásd a csoport általános ismertet jét]

F12.- Cannabis és származékai által okozott mentális-


és viselkedészavarok
[Az altételekért lásd a csoport általános ismertet jét]

F13.- Nyugtatók és altatók használata által okozott mentális- és


viselkedészavarok
[Az altételekért lásd a csoport általános ismertet jét]

295
F14.- Kokain használata által okozott mentális- és
viselkedészavarok
[Az altételekért lásd a csoport általános ismertet jét]

F15.- Egyéb stimulánsok használata által okozott mentális


és viselkedészavarok beleértve a koffeint
[Az altételekért lásd a csoport általános ismertet jét]

F16.- Hallucinogének használata által okozott mentális - és


viselkedészavarok
[Az altételekért lásd a csoport általános ismertet jét]

F17.- Dohányzás okozta mentális- és viselkedészavarok


[Az altételekért lásd a csoport általános ismertet jét]

F18.- Illékony oldószerek (spray) okozta mentális- és


viselkedészavarok
[Az altételekért lásd a csoport általános ismertet jét]

F19.- Többféle drog és egyéb pszichoaktív anyagok használata által


okozott mentális- és viselkedészavarok
[Az altételekért lásd a csoport általános ismertet jét]
Ezt a csoportot csak akkor lehet használni, ha legalább kett vagy több
pszichoaktív szer használatáról van szó, de nem állapítható meg, hogy melyik az
amelyik felel s a domináló tünetekért. Szintén használható, ha a használt
pszichoaktív szerek biztonsággal nem azonosíthatók vagy ismeretlenek, hisz
számtalan többféle szert szed maga sem tudja a szedett szerek pontos
alkotórészeit.
Beleértve: drogok helytelen használata k.m.n.

SCHIZOPHRENIA, SCHIZOTYPIÁS ÉS PARANOID


(DELUSIV) RENDELLENESSÉGEK
(F20-F29)
A csoportban együtt található a schizophrenia, mint ennek a csoportnak a
legfontosabb tagja, a schizotypiás zavar, a tartós paranoid (deluzív) zavar és az
akut és átmeneti pszichosisok nagyobb csoportja. A schizoaffektív zavar
ellentmondásos természete ellenére ebben a csoportban maradt.

F20 Schizophrenia
Általánosságban a gondolkodás, a percepció torzulása (széttöredezése) és nem
megfelel és/vagy elsivárosodott affektusok jellemzik a schizophreniákat. A tudat
tiszta és az intellektuális képességek megtartottak, de meghatározott kognitiv
deficit kialakulhat a lefolyás során. A legfontosabb pszichopatológiai tünetek a

296
következ k: gondolat echo (a gondolatok visszhangosodása), gondolatok
betoldása, elvonása, a gondolatok szétsugárzása (telekomunikációs eszközzel),
a percepció kóros értelmezése, küls irányítottságról való meggy zödöttség,
dominancia vagy passzívitás, akusztikus hallucinációk, a hangok egyes szám 3.
személyben beszélnek a páciensr l, vagy kommentálják, gondolkodászavar és
negatív tünetek.
A schizophrenia lefolyása lehet folyamatos, vagy epizódikus, progresszív vagy
stabil deficitekkel, illetve lehet egy vagy több epizód teljes vagy részleges
remisszióval. Schizophrenia nem diagnosztizálható igen kifejezett mániás vagy
depressziós tünetek esetén, csak ha egyértelm en korábban jelentek meg a
schizophren tünetek. Ugyancsak nem diagnosztizálható schizophrenia
nyilvánvaló idegrendszeri megbetegedés esetén valamint drog intoxikáció vagy
megvonás állapotában. Ha hasonló állapot alakul ki epilepsia vagy más
idegrendszeri megbetegedés esetén akkor az F06.2, ha pszichoaktív szer
használata váltotta ki akkor az F10-F19 kódok alatt kell besorolni, az utóbbinál a
közös 4. karakter az 5-ös.
Kivéve: schizophrenia:
• akut (nem differenciált) (F23.2)
• ciklikus (F25.2)
schizophren reakció
schizotipusos zavar (F21.)

F20.0 Paranoid schizophrenia

A paranoid schizophrenia eset;n stabil, gyakran paranoid téveseszmék


észlelhet k, amikhez általában akusztikus hallucinációk valamint
percepciózavarok társulnak. Az affektusok, az akarati élet és beszéd zavara, és
kataton tünetek vagy teljesen hiányoznak, vagy viszonylag enyhék.
Paraphrenia (schizophrenia paraphrenica)
Kivéve: involuciós paranoid állapot (F22.8)
paranoia (F22.0)

F20.1 Hebephrenia

A schizophrenia azon fajtája, melyben a hangulatzavar kifejezett, a téveseszmék


és a hallucinációk átmenetiek és fragmentáltak, a viselkedés felel tlen
(meggondolatlan) és kiszámíthatatlan valamint a mannerismus (gesztikuláció)
általános. A hangulat sekélyes, nem odaill , a gondolatok dezorganizáltak, a
beszéd inkoherens. Szociális izolációs tendencia figyelhet meg. A prognózis
rossz, mert viszonylag gyorsan alakulnak ki a negatív tünetek, különösen az
affektusok elsivárosodása és az akarat-szegénység (közömbösség).
Hebephreniát normálisan csak serdül knél és fiatal feln tteknél lehet
diagnosztizálni.
Dezorganizált schizophrenia
Hebephrenia

F20.2 Kataton schizophrenia

A kataton schizophrenia klinikai képét a pszichomotorium széls séges zavarai


uralják, ami változhat az extrém hiperkinezist l a stuporig, vagy az automatikus
engedelmességt l a negatívizmusig. A kényszer poziciók és attitüd k hosszú
id n át fentállhatnak. A heves izgatottság felt n jellegzetessége ennek a
szindrómának. A katatonia kombinálódhat élénk szcenikus hallucinációkkal kisért
oneiroid (álomszer ) állapottal.

297
Kataton stupor
Schizophren:
• katalepsia
• katatonia
• flexibilitás cerea

F20.3 Nem differenciálható (differenciálhatatlan) schizophrenia

Olyan pszichótikus állapot, amelyik megfelel a schizophrenia általános


kritériumainak, de nem illik bele az F20.0-F20.2 altípusokba, vagy több mint egy
altípus tüneteit mutatja, anélkül hogy bármelyik tisztán meghatározó volna.
Atípusos schizophrenia
Kivéve: akut schizophrenia szer állapot (F23.2)
krónikus nem differenciált schizophrenia (F20.5)
schizophreniát követ depresszió (F20.4)

F20.4 Scizophrenia utáni depresszió

Depresszió, amelyik elhúzódhat, és schizophrenia kialakulását követi. A


schizophrenia negatív vagy pozitív tünetei közül néhánynak meg kell lennie, de
nem uralják már a képet. Ebben az állapotban magas az öngyilkosság veszélye.
Ha schizophrenia tünetei már nem észlelhet k, depressziót kell
diagnosztizálnunk (F32.-). Amennyiben a schizophrenia tünetei floridak és
kifejezettek, akkor a schizophrenia megfelel altípusát kell diagnosztizálni.

F20.5 Reziduális schizophrenia

A schizophrenia krónikusan progrediáló típusa, melyet nem feltétlenül


irreverzibilis, negatív tünetek jellemeznek, mint pl.: meglassult pszichomotorium,
érzelmek elsivárosodása, passzívitás, initiativa szegénység, a beszéd
elsivárosodása, szegényes, nem verbális kommunikáció (az arckifejezésekkel, a
szemkontaktus fenttartásával, a hanglejtésekkel és testtartással),
elhanyagoltság, és szegényes közösségi (társas) aktivitás.
Krónikus nem differenciált schizophrenia
Schizophrenia reziduális állapota
Restzustand (schizophrenias)

F20.6 Schizophrenia simplex (Egyszer schizophrenia)

A tünetek szinte észrevétlenül alakulnak ki, de fokozatosan egyre kifejezetebb


különc magatartás észlelhet , a közösségi, szociális elvárásoknak nehezen tud
megfelelni, és az összes teljesítménye hanyatlik. A reziduális schizophreniára
jellemz negatív tünetek kifejezett pszichótikus epizód jelentkezése nélkül
alakulnak ki.

F20.8 Egyéb schizophrenia

Coenaesthopatias schizophrenia
Schizophreniform:
• rendellenesség k.m.n.
• pszihózis k.m.n.
Kivéve: rövid schizophreniform zavar (F23.2)

298
F20.9 Nem meghatározott schizophrenia

F21 Schizotypiás rendellenesség


F jellemz je a különc viselkedés, valamint a gondolkodás és az affektusok
különböz anomáliái (eltérései), melyek hasonlítanak a schizophreniában
észlelhet kre, de a schizophrenia határozott, markáns és jellegzetes tünetei soha
sem észlelhet k. A tünetek magukba foglalhatják a hideg, vagy nem megfelel
affektusokat; anhedoniát, szokatlan vagy különc viselkedést; szociális izoláció
tendenciáját; paranoid vagy bizarr gondolatokat, melyek nem "ütik meg a
téveseszmék szintjét"; kényszergondolatokat, gondolkodás- és
észrevevészavart. Id nként átmeneti pszichótikus állapotot mutathat heves
illúziókkal, akusztikus vagy más típusú hallucinációkkal, téveseszmékre
emlékeztet gondolatokkal, melyek általában küls provokáció nélkül
jelentkeznek. Nincs határozottokezdete és kifejl dése. Lefolyása általában
megegyezik a személyiségzavarokéval.
Latens schizophren reakció
Schizophrenia:
• borderline
• latens
• praepsychoticus
• prodromalis
• pseudoneuroticus
• pseudopsychopathias
Schizotypusos személyiségzavar
Kivéve: Asperger szindróma (F84.5)
Schizoid személyiségzavar (F60.1)

F22 Perzisztens delusionalis rendellenességek


Perzisztens (tartós) paranoid (deluzív) zavarok
Különböz zavarokat foglal magába, melyekben hosszan tartó téveseszme(ék)
az egyedüli vagy a legszembet n bb tünet, és nem sorolható be az organikus
kórképek, a schizophrenia vagy az affektív csoportokba. Azokat a
téveseszmékkel járó (deluzív) kórképeket, melyek csak néhány hónapig tartanak
az F23 alatt az átmeneti pszichótikus zavarok közé kell besorolni.

F22.0 Paranoia (Deluzív zavar)

Mind egyedülálló téveseszme, mind az ehhez kapcsolódó (másodlagos)


téveseszmék jellemzik, melyek hosszan fentállnak, id nként élethossziglan jelen
lehetnek. A téveseszme(mék) tartalma nagyon változó lehet. A fenti diagnózist
kizárják: érthet beszédet tartalmazó és hosszantartó akusztikus hallucinációk,
schizophrenia tünetei, mint meggyöz döttség kivülr l történ irányítottságról, az
érzelmek (affektusok) elsivárosodása, és a k zponti idegrendszer igazolt
betegsége. Ámbár id nként, átmeneti hallucinációk nem zárják ki a diagnózist,
különösen id sek esetében, ha nem schizophreniások, és csak a klinikai kép
elenyész részét alkotják.
Paranoia
Paranoid (deluzív):

299
• psychosis
• állapot
Paraphrenia
Sensitiver Beziehungswahn
Kivéve: paranoid:
• személyiségzavar (F60.0)
• pszichogén pszichosis (F23.3)
• reakció (F23.3)
• schizophrenia (F20.0)

F22.8 Egyéb perzisztáló (tartós) paranoid (deluzív) zavar

A téveseszme vagy téveseszmék mellett állandó akusztikus hallucinációk


vannak, vagy schizophrenia tünetei, melyek önmagukban nem elegend ek a
schizophrenia diagnosztizálásához (F20.-) Deluzív dysmorphophobia
(diszmorfofóbias téveseszmés zavar)
Involuciós paranoid állapot
Paranoia querulans

F22.9 Nem meghatározott perzisztáló (tartós) paranoid (deluzív) zavar

F23 Akut és átmeneti pszichótikus rendellenességek


Heterogén csoport, melyet a pszichótikus, tünetek hirtelen kezdete jellemez, mint
a téveseszmék, hallucinációk, percepció zavarai, és a megszokott viselkedés
jelent s megváltozása. Az akut kezdeten az egyértelm en abnormális tünetek
két héten belül, fokozatosan er s d kialakulását értjük. Szervi eredetnek
semilyen jele nem észlelhet . Zavartság, tanácstalanság gyakran észlelhet , de
az id beni, térbeni és autopszichés dezorientáció nem állandó vagy nem
elegend en súlyos szervi, organikus delirium diagnózisának a felállításához
(F05.-). Teljes tünetmentesség általában néhány hónapon belül bekövetkezik,
gyakran néhány héten belül, id nként napokon belül. Ha a zavar tartósan fentáll,
akkor revidiálni kell a beosztást (diagnózist). A zavar társulhat akut stresszel, ha
igen akkor rendszerint a stresszt okozó esemény 1-2 héttel a zavar kezdete al tt
észlelhet .

F23.0 Akut polimorf pszichótikus zavar (schizophrenia tünetei nélkül)

Akut pszichótikus zavar, melyben szembeszök ek a hallucinációk, téveseszmék,


vagy perceptuális zavarok, de jelent sen változnak napról napra, óráról órára.
Érzelmi zaklatottság az eksztázistól a boldogságon át a szorongásig és az
irritábilitásig, nagyon gyakori. A sokalakúság és az instabilítás jellemz a teljes
klinikai képre, és a pszichosis tünetei nem elegend ek schizophrenia
diagnosztizálásához (F20.-). Nagyon gyakran gyorsan pár nap alatt alakulnak ki,
és ugyanilyen gyorsan teljesen megszünnek a tünetek anélkül hogy ismét
jelentkeznének. Ha a tünetek tartóssá válnak a diadnózist meg kell változtatni
perzisztáló (tartós) paranoid (deluzív) zavarra (F22.-)
Bouffée délirante schizophrenia tünetei nélkül vagy nem meghatározott
Cikloid pszichosis schizophrenia tünetei nélkül vagy nem meghatározott cikloid
pszichózis

F23.1 Akut polimorf pszichótikus zavar schizophrenia tüneteivel

300
Akut polimorf és instabil pszichótikus tünetek hasonlóak az F23.0 alatt leírtakkal,
az instabilitás ellenére néhány schizophreniára jellemz tünet az id nagyobbik
részében észlelhet . Ha a schizophrenia tünetei tartóssá válnak a diagnózist
schizophreniára kell változtattni (F20.-)
Bouffée délirante schizophrenia tüneteivel
Cikloid pszichosis schizophrenia tüneteivel

F23.2 Akut schizophreniform pszichózis (pszichótikus zavar)

Akut pszichózis, melyben a tünetek relative stabilak és schizoprenia tüneteivel


megegyeznek, de csak egy hónapja állnak fent, és a polimorf instabilitás
hiányzik. Ha a schizophrenia tünetei tartóssá válnak a diagnózist fel kell csrélni
schizophreniára. Akut, nem differenciált schizophrenia
Rövid schizophreniform:
• zavar
• pszichózis
Oneirophrenia
Reactio schizophreniformis
Kivéve: organikus paranoid (deluzív) (schizophreniform) zavar (F06.2)
schizophreniform zavar k.m.n. (F20.8)

F23.3 Egyéb akut dönt en paranoid (delusív) pszichótikus zavar

Akut pszichózis, melyben a klinikai képet els sorban a meglehet sen stabil
téveseszmék vagy hallucinációk alkotják, és a schizophrenia kritériumai nem
teljesülnek (F20.-). Ha a téveseszmék állandósulnak a diagnózist fel kell cserélni
perzisztáló paranoid (deluzív) zavarra (F22.-).
Paranoid reakció
Pszichogén paranoid pszichózis

F23.8 Egyéb akut és átmeneti pszichótikus zavar

Minden más meghatározott (körülírt) akut pszichózis, melynél organikus ok


kizárható és nem illeszthet az F23.0-F23.3 pontokba (a megfelel kritériumok
alapján).

F23.9 Nem meghatározott akut és átmeneti pszichótikus zavar

Rövid reaktív pszichózis, k.m.n.


Reaktív pszichózis

F24 Indukált delusionalis rendellenességek


A deluzív zavar egyid ben két vagy több embert érint, akiket szoros érzelmi
szálak kötnek össze. Csak egyik jüknek van valódi pszichózisa, a téveseszmék
a többiekben csak indukáltak (kiváltottak) és megszünnek ha elkülönítik öket.
Folie á deux
Indukált:
• paranoid zavar
• pszichótikus zavar

301
F25 Schizoaffektív rendellenességek
Epizódikus zavarok, melyeken a schizophrenia és a depresszió vagy mánia
tünetei egyid ben észlelhet k, de a tünetek külön-külön nem elegend ek a
schizophrenia vagy affektív zavar diagnózisához. Ha az affektív tünetek már
meglév skizofréniában jelentkeznek, vagy ahhoz társulnak vagy kisérik a
meglév paranoid (deluziv) zavart, akkor F20-F29 alatt kell besorolni. Az
inkongruens hangulattal társuló pszichótikus tünetek affektív megbetegedésben
nem indokolják a schizoaffektív zavar diagnózisát.

F25.0 Schizoaffektív zavar mániás típusa

Mind a mánia, mind a schizophrenia tünetei kifejezettek, de egyik zavar tünetei


sem elegend ek önmagukban a mánia vagy schizophrenia diagnózisához. A
diagnozist egy epizód vagy ismétl d epizódok esetén is lehet használni, ha az
epizódok túlnyomó többsége mániás típusú schizoaffektív zavar.
Schizoaffektív pszichózis mániás típus
Schizophreniform pszichózis mániás típusa

F25.1 Schizoaffektív zavar depressziós típusa

A schizophrenia és a depresszió tünetei egyaránt kifejezettek, de külön külön


egyik csoport diagnózisához sem elegend ek. Az epizód lehet egyszeri, vagy
ismétl d , melyben az epizódok többsége depressziós típusa a schizoaffektív
zavarnak.
Schizoaffektív pszichózis depressziós típusa
Schizophreniform pszichózis depressziós típusa

F25.2 Schizoaffektív zavar kevert típusa

Ciclikus schizophrenia
Kevert schizophren és affektív zavar

F25.8 Egyéb schizoaffektív zavar

F25.9 Nem meghatározott schizoaffektív zavar

Schizoaffektív pszichózis k.m.n.

F28 Egyéb nem organikus pszichótikus rendellenességek


Téveseszmékkel vagy hallucinációkkal járó zavarok, mely nem illeszthet a
schizophrenia (F20.-), a perzisztáló paranoid (deluzív) zavar (F22.-), akut és
átmeneti psychozisok (F23.-), a mánia pszichótikus típusába (F30.2), vagy a
súlyos depressziós epizód (F32.3) csoportjaiba.
Krónikus hallucinátoros pszichózis

F29 Nem organikus pszichózis k.m.n.


Pszichózis k.m.n.
Kivéve: mentális zavar k.m.n. (F99)
organikus vagy szimptómás pszichózis k.m.n. (F09)

302
HANGULATZAVAROK (AFFEKTIV
RENDELLENESSÉGEK)
(F30-F39)
Ez a csoport olyan zavarokat foglal magában, amelyekben az alapvet a
hangulat vagy az érzelmek zavara a depressiótól (szorongással vagy anélkül) az
emelkedettségig (mániáig). A hangulat változása rendszerint együttjár az
aktivítás szintjének a változásával. A többi tünet általában másodlagos, illetve
könnyen érthet a hangulat és az aktivítás változásának az összefüggésében. Az
ide tartozó zavarok többsége ismétl d , és az egyes epizódok kezdete gyakran
stresszt okozó eseményekhez köthet .

F30 Mániás epizód


A következ altételek csak egyes epizódokra használhatók. Azon egyének
hypomán és mániás epizódját, kik korábban már átestek egy affektív epizódon
(mániás, hipomán, depressziós, kevert) a bipoláris affektív zavarként kell kódolni
(F31.-).
Beleértve: bipoláris zavar, egyszeri mániás epizó familiarity

F30.0 Hipománia

A hangulat tartós mérsékelt emelkedettségével, megnövekedett energiával és


aktivítással, általában kifejezett jó közérzettel, és fizikai és szellemi
teljesit képességgel jár. fokozott szociábilitás, beszédesség, túlzott kedvesség,
barátságosság, megnövekedett szexuális aktivítás, és csökkent alvásigény
gyakran észlelhet anélkül, hogy ez jelent s problémát okozna a
munkavégzésben vagy elutasítást a környezet részér l. Irritábilítás és önteltség
és durva viselkedés váltja fel a szokványosabb euphoriás szociábilítást. A
hangulat- és magatartászavarhoz hallucinációk és téveseszmék nem társulnak.

F30.1 Mánia pszichótikus tünetek nélkül

A hangulat emelkedését a környezet már nehezen tolerálja, ami változhat a


gondtalan vidámságtól a kontrollálhatatlan izgatottságig. Az emelkedett hangulat
megnövekedett energiákkal társul, ami túlzott aktivításban, beszélési
kényszerben valamint az alvásigény csökkenésében nyilvánul meg. A figyelmét
nehezen tudja lekötni, sokszor jelent s zaklatottság (szórakozottság) figyelhet
meg. Az önértékelés jelent sen n , grandiózus elképzelésekkel és túlzott
kompetencia érzésével. A szokásos szociális kontroll (gátlások) hiánya a
viselkedést vakmer vé, el vigyázatlanná, és nem odaill vé teszi a környezet
szemében. Korábbi jelleméhez képest idegenné (énidegenné) válik.

F30.2 Mánia pszichótikus tünetekkel

Az F31.1 pontban leírt klinikai képhez (megalomán) téveseszmék vagy


hallucinációk (általában hangok, amelyek közvetlenül a pácienshez szólnak)
társulnak, vagy a nyugtalanság, (túlzott motoros aktivítás) és a gondolatok
rohanása (gondolattolulás) olyan extrém, hogy a pácienst nem lehet megérteni
vagy képtelen hétköznapi kommunikációra.
Mánia:
• hangulat kongruens pszichótikus tünetekkel
• hangulat inkongruens pszichótikus tünetekkel
Mániás stupor

303
F30.8 Egyéb mániás epizód

F30.9 Nem meghatározott mániás epizód

Mánia k.m.n.

F31 Bipoláris affektív zavar


Jellemz je két vagy több, a hangulati élet és az aktivítás szignifikáns változásával
járó epizód, ez a változás magában foglalja egyrészt a hangulat emelkedését, az
energia növekedését és az aktivítás fokozódását (hipománia és mánia), valamint
ennek az ellenkez jét, a hangulat esését és a lelki energiák csökkenését és az
aktivítás elszegényesedését (depresszió).
Hipománia vagy mánia ismételt epizódjait is bipoláris zavarként kell besorolni
(F331.8)
Beleértve: mániás-depressziós:
• megbetegedés
• pszihózis
• reakció
Kivéve: bipoláris zavar, egyszeri mániás epizód (F30.-)
Cyclothymia (F34.0)

F31.0 Bipoláris affektív zavar, jelenleg hipomán epizód

A páciens jelenleg hipomán és korábban már volt legalább egy "affektív" epizódja
(hipómánia, mánia, depresszió, vagy kevert).

F31.1 Bipoláris affektív zavar, jelenleg mániás epizód pszichótikus tünetek nélkül

A páciens jelenleg mániás, pszichótikus tünetek nélkül (mint F30.1) és korábban


már volt egy "affektív" epizódja (hipománia,
mánia, depresszió, vagy kevert).

F31.2 Bipoláris affektív zavar, jelenleg mániás epizód pszichótikus tünetekkel

A páciens jelenleg mániás, pszichótikus tünetekkel (mint F30.2), és korábban


már volt egy "affektív" epizódja (hipománia, mánia,
depresszió, vagy kevert).

F31.3 Bipoláris affektív zavar, jelenleg enyhe vagy közepes depressziós epizód

A páciens jelenleg depressziós, mint az enyhe vagy közepes depressziós epizód


esetén (F32.0, F32.1), és korábban volt legalább egy igazolt hypomán, mániás
vagy kevert affektív epizódja.

F31.4 Bipoláris affektív zavar, jelenlegi epizód súlyos depresszió, pszichótikus


tünetek nélkül

A páciens jelenleg depressziós, mint a súlyos depressziós epizód esetén


pszichótikus tünetek nélkül (F32.2), és korábban volt legalább egy igazolt
hipomán, mániás vagy kevert affektiv epizódja.

304
F31.5 Bipoláris affektív zavar, jelenlegi epizód súlyos depresszió, pszichótikus
tünetekkel

A páciens jelenleg depressziós, mint a súlyos depressziós epizód esetén


pszichótikus tünetekkel (F32.3), és korábban volt legalább egy igazolt hipomán,
mániás vagy kevert affektív epizódja.

F31.6 Bipoláris affektív zavar, jelenleg kevert tünetek észlelhet k

A páciensek korábban már volt egy igazolt hipomán, mániás depressziós vagy
kevert epizódja, és jelenleg a mánia és a depresszió tüneteinek a keveredése
vagy gyors váltakozása észlelhet .
Kivéve: egyszeri kevert affektív epizód (F38.0)

F31.7 Bipoláris affektív zavar, jelenleg remisszióban

A páciensnek korábban már volt egy igazolt hipomán, mániás vagy kevert
epizódja, és egy másik affektív epizódja (hipománia, mánia, depresszió vagy
kevert), de jelenleg és már több hónapja nem szenved semmilyen kifejezett
hangulatzavartól. A profilaktikus kezelés alatti remissziót is itt kell kódolni.

F31.8 Egyéb bipoláris affektív zavar

Biipoláris II. zavar


Visszatér mániás epizód

F31.9 Nem meghatározott bipoláris affektív zavar

F32 Depressziós epizód


Az enyhe, közepes vagy súlyos depresszió tipikus esetében a páciens szenved a
hangulat esését l, energiáinak csökkenését l, és tevékenységének az
elsivárosodásától. Az öröm képessége, az érdekl dés és a koncentrálókészség
csökken, kifejezetten fáradékony. Alvászavar lép fel, és az étvágy csökken. Az
önértékelés is megfogyatkozik, és valamilyen formában büntudat és
értéktelenség érzése lép fel. Az alacsonyan fekv hangulat csak mérsékelten
változik napról- napra és relatíve független a környezett l, és úgynevezett
"szomatikus" tünetekkel társulhat, mint érdektelenség, és örömteli érzések
hiánya, több órával a megszokott id el tt való felébredés. A depresszió
rosszabb a reggeli órákban, jelent s pszichomotoros retardáció, agitáció,
étvágytalanság, fogyás, és a szexuális vágy (libido) csökkenése. A tünetek
számának és súlyosságának a függvénye, hogy enyhe, közepes vagy súlyos
depresszióról beszélünk-e.
Beleértve: egyszeri epizódja a:
• depresszív reakciónak
• pszichogén depressziónak
• reaktív depressziónak
Kivéve: alkalmazkodási zavar (F43.2)
ismétl d depresszió (F33.-)
amikor magatartászavarral társul (F91.- és F92.0)

F32.0 Enyhe depressziós epizód

305
2-3 a fent emlitett tünetek közül rendszerint megvan. A pácienst nagyon zavarják
a tünetei, de legtöbb aktivítását folytatni tudja.

F32.1 Közepes depressziós epizód

4 vagy több tünet észlelhet a fentiek közül, és a páciens számára nagy


nehézséget okoz a hétköznapi, megszokott aktivításának a fenttartása.

F32.2 Súlyos depressziós epizód pszichótikus tünetek nélkül

A fent felsorolt tünetek közül több igen kifejezett és sanyargató formában


észlelhet . Tipikus esetben elveszett az önértékelés, és értéktelenség és
b ntudat észlelhet . Öngyilkossági gondolatok és kisérletek gyakoriak valamint
számos úgynevezett szomatikus tünet is el fordul.
Agitált depresszió }
Maior depresszió } egyszeri epizódja pszichótikus tünetek nélkül
Vitalis depresszió }

F32.3 Súlyos depressziós epizód pszichótikus tünetekkel

A 32.2 pontban leírt klinikai képhez hallucinációk, téveseszmék, pszichomotoros


retardáció vagy stupos társul olyan súlyos formában, hogy a megszokott
hétköznapi aktivítás lehetetlenné válik. Életet veszélyeztet éhezés, dehydratio
és öngyilkosság fordulhat el . A hallucinációk és téveseszmék a hangulattal
kongruensek lehetnek, de nem feltétlenül azok.
Egyszeri epizódja a:
• maior depressziónak pszichótikus tünetekkel
• pszichogén depressziós pszichózisnak
• pszichótikus depressziónak
• reaktív depressziós pszichózisnak

F32.8 Egyéb depressziós epizód

A típusos depresszió
A "maszkirozott" (lárvált) depresszió egyszeri epizódja k.m.n.

F32.9 Nem meghatározott depressziós epizód

Depresszió k.m.n.
Depresszív zavar k.m.n.

F33 Ismétl d depressziós rendellenesség


Az F32 pontban leírt depresszió ismétl d epizódjai jellemzik ezt a csoportot,
anélkül, hogy a depressziós epizódtól függetlenül a hangulat emelkedése vagy az
energiák növekedése lenne észlelhet (mánia). Lehetnek enyhe hangulati
emelkedések és túlzott aktivítás (hipománia), különösen a depressziós epizód
végén, gyakran a kapott antidepresszivum hatására. Az ismétl d depresszió
súlyossabb formái (F33.2, F33.3) sok hasonlóságot mutatnak korábbi
elképzelésekkel egyez , korábbi beosztásokban szerepl mániás-depressziós
depresszióval, melancholiával, vitalis depresszióval, és endogén depresszióval.
Az els epizód bármelyik életkorban el fordulhat a gyermekkortól az öregségig, a
kezdet lehet akut, vagy lappangó és hetekt l egészen hónapokig tarthat.
Számtalan depressziós epizód után sem lehet teljesen kizárni mániás epizód

306
jelentkezését, és ha el fodul a diagnózist bipoláris affektív zavarra (F31.-) kell
megváltoztatni.
Beleértve: ismétl d epizódjai a:
• depresszív reakciónak
• pszichogén depressziónak
• reaktív depresszió
szezonális depresszió
Kivéve: visszatér rövid depresszív epizódok (F38.1)

F33.0 Rekurrens (ismétl d ) depresszió, jelenleg enyhe depressziós epizód

Ismétl d depressziók után a jelenlegi epizód enyhe, ahogy az F32.0 pontban le


van irva, és a kórel zményben mánia nem szerepel.

F33.1 Rekurrens (ismétl d ) depresszió, jelenleg közepes depressziós epizód

Ismétl d depressziók után a jelenlegi epizód közepessen súlyosságú, ahogy az


F32.1 pontban le van írva, és a kórel zményben mánia nem szerepel.

F33.2 Rekurrens (ismétl d ) depresszió, jelenleg súlyos depressziós epizód,


pszichótikus tünetek nélkül

Ismétl d depressziók után a jelenlegi epizód súlyos pszichótikus tünetek nélkül,


ahogy az F32.2 pontban le van irva, és a kórel zményben mánia nem szerepel.
Endogén depresszió pszichótikus tünetek nélkül
Ismétl d maior depresszió pszichótikus tünetek nélkül
Psychosis maniaco-depressiva phasis depressiva (pszichótikus tünetek nélkül)
Ismétl d vitalis depresszió pszichótikus tünetek nélkül

F33.3 Rekkurens (ismétl d ) depresszió, jelenleg súlyos depressziós epizód


pszichótikus tünetekkel

Ismétl d depressziók után a jelenlegi epizód súlyos pszichótikus tünetekkel,


ahogy az F32.3 pontban le van írva, és a kórel zményben mánia nem szerepel.
Endogén depresszió pszichótikus tünetekkel
Psychosis maniaco-depressiva phasis depressiva pszichótikus tünetekkel
Ismétl d súlyos epizódja a :
• maior depressziónak pszichótikus tünetekkel
• pszichogén depresszív pszichózisnak
• pszichótikus depressziónak
• reaktív depressziós pszichozosnak

F33.4 Rekkurens (ismétl d ) depresszió, jelenleg remisszióban

A páciens 2 vagy több depressziós epizódja volt, az F33.0-F33.3 pontoknak


megfelel en, de néhány hónapja mentes a depresszió tüneteit l.

F33.8 Egyéb rekurrens (ismétl d ) depresszió

F33.9 Nem meghatározott rekurrens depresszió (zavar)

307
Monopolaris (unipolaris) depresszió k.m.n.

F34 Perzisztáló hangulati [rendellenesség] zavar


Állandó és általában fluktuáló (hullámzó) hangulatzavar, melynél az egyes
epizódok nem elegend en súlyosak ahhoz, hogy hipomániaként vagy enyhe
depresszióként írhassuk le azokat. Mivel általában hosszú évekig tartanak vagy a
páciens feln ttkorának a nagyobbik részében fennáll, ezért számottev en zavaró
és korlátozó hatásúak. Egyes esetekben visszatér máskor csak egy mániás
vagy depressziós epizód társulhat a meglév affektív zavarhoz.

F34.0 Cyclothymia

A hangulat állandó labilitása, mely depressziós és enyhe hangulati emelkedések


szüntelen sorozata, melyben a tünetek nem elegend en súlyosak vagy hosszúak
a bipoláris affektív zavar (F31.-) vagy az ismétl d depresszió (F33.-)
diagnosztizálásához. Gyakori bipoláris affektív zavarban szenved k rokonai
között. Néhány cyclothym páciens kés bb bipoláris affektív zavar tüneteit fogja
mutatni.
Affektív személyiségzavar
Cikloid személyiség
Ciklotimiás személyiség

F34.1 Dysthymia

Krónikus, legalább évekig tartó depresszió, melynek a mértéke és az egyes


epizódok hossza nem elegend az enyhe, közepes vagy súlyos ismétl d
(rekurrens) depresszió diagnozisához (F33.-)
Depresszív:
• neurózis
• személyiségzavar
Neurotikus depresszió
Perzisztens szorongásos depresszió
Kivéve: szorongásos depresszió (enyhe vagy nem állandó formái)(F41.2)

F34.8 Egyéb perzisztáló (tartós) hangulatzavar

F34.9 Nem meghatározott perzisztáló (tartós) hangulatzavar

F38 Egyéb hangulat- (affektív) zavarok


Minden egyéb affektív zavar, melyik nem illeszthet be a F30-F34 klasszifikációk
közé, mert vagy a súlyosságuk, vagy id tartamuk ezt nem teszi lehet vé.

F38.0 Egyéb hangulatú [affektív] rendellenességek

Kevert affektív epizód

F38.1 Egyéb rekurrens (ismétl d ) hangulat- (affektív) zavar

Visszatér rövid depressziós epizódok

308
F38.8 Egyéb meghatározott hengulat- (affektív) zavar

F39 Nem meghatározott hangulat- (affektív) zavar


Affektív pszichózis k.m.n.

NEUROTIKUS, STRESSZHEZ TÁRSULÓ ÉS


SZOMATOFORM RENDELLENESSÉGEK
(F40-F48)
Kivéve: ha viselkedészavarral társul (F91-92.8)

F40 Fóbiás szorongás rendellenességek


A zavaroknak egy olyan csoportja, melyben a szorongás egy jól meghatározott,
de nem veszélyes helyzetben alakul ki.Eredményeként ezeket a helyzeteket a
páciensek kerülik és félelemmel vészelik át. A páciensek általában az egyéni
tünetekre figyelnek, mint a palpitáció, kifejezett gyengeség ("mindjárt elájulok"), a
gyakran másodlagosan kialakukó halálfélelem, meg rülést l, kontrollvesztést l
való félelem. Már a phobiát okozó helyzetbe való belépés gondolata is
szorongást vált ki. A fóbiás szorongás és a depresszió rendszerint társul
egymással. Az eltelt id és a terápiás megfontolások határozzák meg, hogy két
diagnózisra vagy csak egyre van szükség.

F40.0 Agoraphobia

A fóbiának ebbe az egészen jól meghatározott csoportjába tartoznak a félelem a


lakás (otthon) elhagyásától, az üzletekbe való belépést l, t megben, nyilvános
helyeken való tartózkodástól, egyedül utazástól a buszon, vonaton, repül n.
Pánik rohamok gyakori jellemz i a múltbani és jellenlegi epizodóknak. Járulékos
tünetként depresszió, kényszeres tünetek, szociális fóbia gyakran észlelhet . A
phobiát okozó helyzetek elkerülése a legkifejezettebb, emiatt a phobiások
egyrésze nem is érez szorongást, mert sikerül elkerülnie a phobiát okozó
helyzeteket.
Agoraphobia pánik zavar (betegség) nélkül
Pánik (betegség) agoraphobiával

F40.1 Szociális phobia

Mások által való megfigyelést l való félelem vezet a szociális (közösségi)


helyzetek elkerülésére. A kifejezettebb szociális fóbiák alacsony önértékeléssel
és a kritikától való félelemmel társulnak. A páciensek panaszkodhatnak
elpirulásról, kézremegésr l, hányingerr l, vizelettartási nehézségr l. Id nként a
páciens meg van gy z dve, hogy szorongásának ezen másodlagos
megnyilvánulásai az alapvet probléma. Kés bb pánik attakok fejl dhetnek ki.
Anthropophobia
Szocialis neurosis

F40.2 Meghatározott, körülírt phobia (phobia simplex)

A phobia egészen meghatározott helyzetben jön létre, mint pl. egy meghatározott
állat közelsége, magasság, vihar, repülés, zárt tér, székelés, vizelés nyilvános
WC-ben, meghatározott ételek fogyasztása, fogászaton, valamint vér vagy
sérülés látása, Annak ellenére, hogy a kiváltó helyzet ennnyire körülírt, a vele

309
való találkozás pánik rosszullétet válthat ki, mint a szociális vagy az agoraphobia
esetében.
Acrophobia
Állatfóbiák
Claustrophobia
Simplex phobia
Kivéve: dysmorphophobia (nem deluziv) (F45.2)
nosophobia (F45.2)

F40.8 Egyéb fóbiás szorongás zavar

F40.9 Nem meghatározott fóbiás szorongás zavar

Phobia k.m.n.
Phobias állapot k.m.n.

F41 Egyéb szorongások rendellenességek


A szorongás a legf bb tünet, és ez nem egy körülhatárolt helyzetben jelenik meg.
Depresszió, kényszeres tünetek és a fóbiás szorongás néhány eleme
megjelenhet, de ezek egyértelm en másodlagosak és kevésbé súlyosak.

F41.0 Pánik zavar (szindróma) (epizódikus, rohamokban jelentkez szorongás)

A lényegét a visszatér , súlyos szorongással járó rohamok (pánik) jelentik,


melyek nem szükithet k le egy meghatározott helyzetre, vagy körülményre, és
ezért bejósolhatatlanok. A többi szorongásos zavarral megegyez en a
meghatározó tünetek a palpitáció, mellkasi fájdalom, fulladás érzés, szédülés, a
valóság elvesztésének az érzése (deperszonalizáció és derealizáció). Gyakran
van egy másodlagos félelem a haláltól (meghalástól), kontroll elvesztését l és a
meg rülést l. Pánik betegség nem adható f diagnózisnak, ha a pánik roham
kialakulásának az idején a páciens depressziós volt, ezekben az esetekben a
pánik rohamok
másodlagosak a depresszióhoz képest.
Pánik:
• roham
• állapot
Kivéve: pánik (betegség) agoraphobiával (F40.0)

F41.1 Generalizált szorongás

A szorongás generalizált, és állandó nem korlátozódik és nem váltódik ki


meghatározott helyzetben ("szabadon lebeg "). A legmeghatározóbb tünetek
változatosak, de gyakori az idegesség, a remegés, az izomfeszülés, izzadás
szédülés, szívdobogás érzése, és gyomorpanaszok, valamint a feledékenység.
Gyakran számolnak be félelemr l, hogy a páciens vagy hozzátartozója
nemsokára beteg lesz, vagy baleset éri.
Szorongásos:
• neurózis
• reakció

310
• állapot
Kivéve: neurasthenia (F48.0)

F41.2 Kevert szorongásos és depressziós zavar

Ezt a kevert csoportot kell használnunk, ha a depresszió és a szorongás tünetei


egyaránt el fordulnak, de egyik sem domonálja a klinikai képet, és önmagukban
egyik tünetei sem elegend en súlyosak a súlyosak a diagnózis felállításához. Ha
a depresszió és a szorongás tünetei egyaránt elegend en súlyosak a diagnozis
felállításához, akkor külön diagnosztizálni kell ket, és ezt a diagnózist nem kell
használni.
Szorongásos depresszió (Reactió anxiosa et depressiva, enyhe vagy nem
állandó)

F41.3 Egyéb kevert szorongásos zavar

A szorongás tünetei keverednek az F42-F48 pontok alatt felsorolt zavarok


tüneteivel, de külön külön egyik katagória tünetei sem elegend ek az önálló
besoroláshoz.

F41.8 Egyéb meghatározott szorongásos zavar

Hysteria anxiativa

F41.9 Nem meghatározott szorongás

Anxietas k.m.n.

F42 Obszesszív-kompulzív zavar (szindróma)


Elengedhetetlen tünete a kényszergondolatok vagy a kényszercselekedetek
megléte. A kényszergondolatok elképzelések, fantáziák, impulzusok, melyek
sztereotip módon újból és újból a paciens gondolkodásának közzéppontjába
kerülnek. Általában kinzóak és a páciens védekezni próbál ellene, de kisérletei
sikertelenek. A páciens a gondolatok sajátjának érzi, annak ellenére, hogy
akarata ellenére keletkeznek és visszataszítóak. A kényszercselekedetek vagy
ritusok újból és újból megismételt sztereotip viselkedések. Nem feltétlenül
okoznak örömet és nem szolgálnak valamilyen hasznos cselekedetet. A
feladatunk, hogy valamilyen nemkivánt eseményt megel zzenek, így valamilyen
veszélyt l óvják meg a pácienst, vagy másokat, ami a páciens gondolata szerint
máskülönben bekövetkezne. Általában viselkedését a páciens felismeri mint
haszontalant vagy fölöslegeset, és számtalan kisérletet tesz annak leállítására.
Általában szorongás kiséri. Ha a kényszercselekedetet sikerül megállítani, akkor
a szorongás fokozódik.
Beleértve: Neurosis anankastica
Obszesziv-kompulzív neurosis
Kivéve: Obszesszív-kompulzív személyiségzavar (F60.5)

F42.0 Els sorban kényszergondolatok vagy rumináció

Általában gondolatok, fantáziák, cselekvésre ösztönz impulzusok, melyek


kínzóak a páciens számára. Gyakran alternatív lehet ségek közötti végtelen
habozás, ami végül a hétköznapi, triviális, de szükségszer döntések
meghozatalának képtelenségéhez vezet. Különösen szoros a kapcsolat a
depresszió és a kényszeres rumináció között, és obszesszív-kompulzív zavart

311
csak akkor lehet diagnosztizálni, ha a rumináció depressziós tünetek nélkül
keletkezett és marad meg.

F42.1 F ként kompulzív cselekedetek (rögeszmés ritusok)

F42.2 Kevert kényszeres gondolatok és cselekedetek

F42.8 Egyéb obszesszív-kompulzív zavar

F42.9 Nem meghatározott obszesszív-kompulzív zavar

F43 Súlyos stressz által kiváltott reakció és alkalmazkodási


rendellenességek
Ez a csoport nem csak a tünetekben és a lefolyásban különbözik a többit l, de
egy vagy több különböz élet-esemény oki befolyással bír a szindróma
kialakulására; egy kivételes stresszt okozó élet-esemény akut stressz reakciót
vált ki, vagy egy lényeges változás az életben vezet kellemetlen körülményekhez,
ami alkalmazkodási zavart eredményez. Kevésbé súlyos pszichoszociális stressz
(életesemény) kiválthatja a kezdetét, vagy hozzájárulhat számtalan zavarhoz,
mely ebben a f csoportban van felsorolva, de az oki szerepe nem teljesen tiszta
vagy tisztázott. Egyes esetekben külön külön az egyéni érzékenységen,
sérülékenységen múlik, id nként idioszinkráziás, vagyis a megel z (élet)
események nem szükségesek és nem is elegend ek ahhoz, hogy
megmagyarázzák a kialakult zavar el fordulását és formáját. Ezzel ellentétben az
itt összegy jtött zavarok esetében a stressz vagy folyamatos trauma és a
keletkezett zavar között direkt összefüggést tételezünk fel. A stressz vagy a
folyamatos kellemetlen környezet az els dleges és meghatározó oka a zavarnak,
ami e nélkül ki sem alakult volna. Az itt felsorolt zavarokat úgy is tekinthetjük,
mint maladaptív válaszokat kifejezetten súlyos vagy folyamatos stresszre,
amelyek a sikeres coping mechanizmusokat megzavarva szociális
funkciózavarokhoz vezetnek.

F43.0 Akut stressz reakció

Kifejezett, abnormis fizikai vagy mentális stresszre adott átmeneti zavar, mely
olyan egyéneknél alakul ki, akiknek nincs más mentális zavaruk. Egyéni
sérülékenység és coping kapacitás jelent s szerepet játszik az akut stressz
reakció kialakulásában és súlyosságában. A tünetek egy tipikusan kevert és
változó képet mutatnak, eleinte egy "kábultságot" a tudatosság és a figyelem
besz külésével. A páciens képtelen arra, hogy felfogja a stimulusokat, és
tájékozatlan. Ebb l az állapotból a további besz külés felé haladhat egészen a
disszaciatív stuporig (F44.2-ig) vagy agitáltság, túlzott tevékenykedés alakul ki
(menekülési reakció vagy fuga) A pánik szorongás vegetatív tünetei (tachycardia,
izzadás) rendszeresen jelen vannak. A tünetek rendszerint a stresszt kiváltó
stimulus jelentkezését követ en egy két percen belül jelentkeznek és csak 2-3
nap múlva sz nnek meg (gyakran órák múlva). Részleges vagy teljes amnesia
(F44.0) az eseményre el fordulhat. Ha a tünetek tartóssá válnak a diagnózist
meg kell változtatni.
Akut:
• krizis reakció
• stressz reakció
Harci kimerültség
Krízis állapot

312
Pszichés sokk

F43.1 Poszttraumás stressz zavar

Egy (el)halasztott vagy kés i válasz egy kifejezetten veszélyeztet helyzetre vagy
katasztrófára, ami mindenkiben er s disztresszt váltana ki. Hajlamosító
tényez k, mint a személyiségjegyek (kényszeres, asthenias), vagy korábbi
neurosis, n velhetik a kialakulás valószín ségét, vagy súlyosbíthatja a lefolyását,
de önmagukban nem szükségesek és nem is elégségesek a kialakulásért. A
jellegzetes tünetek közé tartozik a trauma újraélése az el tör emlékekben,
álmokban vagy rémálmokban, el fordul annak ellenére, hogy a pillanatnyi
környezet nem ad rá okot. El fordulhat a környezet elhanyagolása, anhedonia, a
traumára emlékeztet cselekedetek és helyzetek kerülése. Állandó készenlét és
figyelem, feler s dött félelmi reakciók, és alvászavar. Szorongás és depresszió
gyakran társul a fenti tünetekhez, és öngyilkossági gondolatok sem ritkák. A
traumát követ en hetekkel hónapokkal kezd dik. A lefolyás hullámzó, de teljes
gyógyulás várható az esetek többségében. Kis százalékban krónikus lefolyásúvá
alakul át, és személyiségváltozáshoz vezethet. Traumatikus neurózis

F43.2 Alkalmazkodási zavarok

A szubjektív disztressz és érzelmi felkavarodottság állapota, ami befolyásolja a


közösségi tevékenységet, szereplést, és egy új életkörülményhez, vagy stresszt
okozó életeseményhez való alkalmazkodás során alakul ki. A stressz sor
érintheti az illet szociális hálózatát (gyász, különélés) vagy a szociális támogatás
és értékrend szélesebb körét (emigráció, menekült státusz), vagy az egyén
életútjában létrejöv jelent s változást vagy krízist (iskolába menés, szül vé
válás, a vágyott célok elérésének a képtelensége, nyugdíjazás). Individuális
prediszpozició vagy sérülékenység jelent s befolyást gyakorol a zavar
kialakulására és lefolyására, de ez nem jelenti, hogy nélküle nem alakulna ki.
Különböz formákban jelenhet meg, általában jellemz rá a depresszió,
szorongás, aggódás (vagy ezek keveréke), annak érzése, hogy képtelen
megbirkózni a felmerül akadályokkal, hogy nem tud terveket készíteni a jöv re
vonatkozóan, ami tovább folytatódik, és a hétköznapi rutin elvégzésének a
képtelensége jelenik meg. A magatartászavar különösen adoleszcenciában lehet
társuló tünet. A legkiemelked bb tünet a rövid vagy elhúzódó depresszió vagy
más emocionális zavar, illetve magatartászavar lehet.
Kultúrális sokk
Gyászreakció
Hospitalizáció gyerekeknél
Kivéve: gyermekkori szeparációs szorongás (F93.0)

F43.8 Súlyos stresszre adott egyéb reakció

F43.9 Súlyos stresszre adott nem meghatározott válasz

F44 Disszociatív [konverziós) zavarok


A diszociatív és konverzív zavarok közös alapja, hogy megszünik az integráció
az emlékek, az identitás-tudat, a pillanatnyi érzések, és a testmozgások kontrollja
között. A disszociatív zavarok minden típusa általában néhány héten esetleg
hónapon belül megsz nik, Különösen abban az esetben ha kezdete egybeesik
egy traumatikus eseménnyel. Krónikus zavar, mint bénulás (paresis) vagy
érzéketlenség (anaesthesia) alakulhat ki, ha megoldhatatlan problémákkal vagy
interperszonális nehézségekkel társul. Ezeket a zavarokat korábban a
"conversios hysteria" különböz formái közé sorolták be. Ezen zavarokat

313
pszichés eredet eknek tartják, és szorosan köt dnek traumatizáló
eseményekhez, nem megoldható, vagy nehezen tolerálható konfliktusokhoz,
rendezetlen kapcsolatokhoz. A tünetek gyakran megfelelnek a páciens azon
elképzelésének, hogy egy fizikai betegségnek hogyan kell kinéznie. Orvosi
vizsgálatokkal semilyen testi vagy neurológiai megbetegedés nem mutatható ki.
Bizonyítható, hogy az elveszett funkció valamilyen formában az érzelmi
konfliktust vagy szükségleteket fejezi ki. A tünetek megjelenése a pszichés
stresszel szorosan összefügg, és gyakran hirtelen alakul ki. Ide csak azokat
soroljuk, melyek az akaratlagos szabályozás alatt álló testi funkciók zavarának
tüneteivel járnak, vagy érzéskieséssel. A fájdalommal és más komplex testi
érzésekkel járó zavarok a szomatizációs zavarok (F45.) között vannak besorolva.
Mindig gondolnunk kell szervi és pszichiátriai megbetegedés kés bbi
kialakulására.
Beleértve: konverziós:
• hisztéria
• reakció
hysteria
hisztériás pszichózis
Kivéve: Malingering (tudatos szimulálás) (Z76.5)

F44.0 Disszociatív amnesia

Legf bb tünete általában valamilyen fontos eseménnyel kapcsolatos emlékek


elvesztése, ami nem magyarázható szervi megbetegedéssel, és túl jelent s
ahhoz, hogy a feledékenységre, fáradtságra fogjuk. Az amnesia középpontjában
valamilyen váratlan traumatikus esemény áll - mint baleset, haláleset - és
általában részleges és szelektív. A teljes és általános amnesia ritka, és ebben az
esetben a disszociatív fuga (F44.1) részjelensége. Amennyiben ez az eset áll
fent, akkor oda kell besorolni A diagnózist nem lehet felállítani szervi központi
idegrendszeri megbetegedés, intoxicatió vagy igen kifejezett fáradtság esetén.
Kivéve: alkohol vagy más pszichoaktív szer okozta amnezia (F10-F19, a közös
negyedik karakter a .6)
amnézia:
• k.m.n. (R41.3)
• anterográd (R41.1)
• retrograd (R41.2)
nem alkoholos organikus amnesztikus szindróma (F04)
postictuszos amnézia epilepsiában (G40.-)

F44.1 A disszociatív fuga

A disszociatív amnezia tünetei melett (látszólag) célszer utalások észlelhet k,


melyek nem tartoznak bele a hétk znapi aktivításba. Noha erre az id szakra a
páciens teljesen amnéziás, a kivülálló szemében viselkedése teljesen
normálisnak tünhet.
Kivéve: Epilepsziások posztiktális fugája (G40)

F44.2 Disszociatív stupor

Alapvet cs kkenése vagy teljes hiánya az akaratlagos mozgásoknak és


válaszkészégeknek környezeti stimulusokra, mint fény, hang, érintés, anélkül,
hogy emögött szervi okok állnának. Pszichés okok, mint stresszt okozó
események vagy problémák találhatók.

314
Kivéve: organikus katatónia (F06.1)
stupor:
• k.m.n. (R40.1)
• katatóniás (F20.2)
• depressziós (F31-F33)
• mániás (F30.2)

F44.3 Transz(szer ) és megszállottsági zavarok

Id szakosan megszünik a személyes identitás érzése és a környezetr l való


teljes tudatosság. Ide akaratlanul vagy önkéntelenül kialakult transz állapotokat
értünk, melyek vallásos vagy kultúrálisan elfogadott aktivításon kivül alakulnak ki.
Kivéve: állapotok, melyek társulnak:
• akut és átmeneti pszichótikus zavarral (F23.-)
• organikus személyiségzavarral (F07.0)
• post-traumatikus organikus agyi szindrómával
(F07.2)(Postconcussionalis szindróma)
• pszichoaktív szer mérgezéssel (F10-F19, a közös 4. karakter 0-a)
• schizophreniával (F20.-)

F44.4 Disszociatív mozgás-zavarok

A leggyakrabban mozgásképtelenség alakul ki a teljes végtag(ok)on vagy annak


egy részén. Nagyon sok hasonlóság lehet az ataxia, apraxia, akinesia, aphonia,
dysarthria, dyskinesis, görcsök és paresis kölönböz formáival.
Pszichogén:
• aphonia
• dysphonia

F44.5 Disszociatív konvulziók

A disszociatív konvulziók (görcsök) utánozhatják az epilepsziás rohamot, de


nyelvharapás és sérülés nem jön létre. Bevizelés nagyon ritka, és a tudat
megtartott, vagy stupor illetve transz állapot válthatja fel.

F44.6 Disszociatív anaesthesia és érzészavar (érzéskiesés)

Az érzéketlenné vált terület elhelyezkedése rendszerint már irányadó abban,


hogy ez a páciens betegségér l való elképzeléseit és nem a valós orvosi
viszonyokat tükrözi. A különböz érzésféleségekre eltér kiesések valósulhatnak
meg, melyek nem felelnek meg ideggyógyászati betegségnek. Az érzészavar
rendszerint fonákérzéssel (paraesthesia) társul. A látásélesség vagy a hallás
elvesztése ritkán teljes a disszociatív zavarokban.
Pszichogén süketség

F44.7 Kevert disszociatív (konverziós) zavarok

Az F44.0-F44.6 között meghatározott betegségek kombinációi.

F44.8 Egyéb disszociatív (konverziós) zavarok

315
Ganser szindróma
Multiplex személyiség(zavar)
Pszichogén:
• zavartság
• homályállapot

F44.9 Nem meghatározott disszociatív (konverziós) zavarok

F45 Szomatoform rendellenességek


Legjellemz bb tulajdonsága az ismételt testi panaszok, melyekkel orvoshoz
fordulnak, annak ellenére, hogy a vizsgálatok és az orvos is meger síti, hogy a
panaszok hátterében nem áll szervi megbetegedés. Ha bármilyen szervi
megbetegedés el fodul is, az nem magyarázza meg a tünetek kiterjedését és
természetét, valamint azt a distresszt és tünetekkel való folyamatos foglalkozást,
ami a páciensnél tapasztalható.
Kivéve: disszociatív zavar (F44.-)
haj-kitépés (F98.4)
selypítés (F80.8)
köröm harapdálás (F98.8)
pszichológiai és viselkedési faktorok, melyek máshol osztályozott
betegségekhez vagy zavarokhoz társulnak (F54)
szexuális zavarok, melyeket nem organikus okok, megbetegedések
okoztak (F52.-)
ujj-szopás (F98.8)
tic (gyermekeknél és serdül knél) (F95.-)
tourett szindróma (F95.2)
trichotillomania (F63.3)

F45.0 Szomatizáció(s zavar)

Legalább 2 éve több, visszatér , gyakran változó testi panaszok jellemzik. Az


anamnezis hosszú és bonyolult, számtalan negatív családorvosi és szakorvosi
vizsgálatokról valamint eredménytelen laparotomiákról (exploratív m tétekr l)
szól. A legkülönböz bb testrészekb l származhatnak a panaszok. A lefolyás
krónikus és hullámzó, és általában a családi, interperszonális vagy szociális
viselkedést megzavarja. Rövid ideje fentálló (kevesebb mint 2 év) és kevésbé
markáns tünetek esetén a nem differenciált szomatoform zavar (F45.1) pontba
kell besorolni.
Multiplex (sokszoros) pszichoszomatikus zavar
Kivéve: tudatos szinlelés (Z76.5)

F45.1 Nem differenciált szomatoform zavar

Ha több, különböz , változó és hosszantartó szomatoform panasz van, de


együttesen a szomatizáció(s zavar) kritériumai nem teljesülnek, akkor ezt a
csoportot kell használni.
Nem differenciált pszichoszomatikus zavar

F45.2 Hipochondriásis

316
A legfontosabb tünete a szüntelen aggódás egy vagy több súlyos,
feltartóztathatatlan betegségt l. A pácienseknek vagy állandó panaszaik vannak,
vagy egy folyamatos aggódás testi kinézésük miatt. Normális vagy hétköznapi
érzéseket, megjelenést a páciensek mint abnormálist, aggasztót adják el .
Általában egy vagy két, szervre összpontosulnak a panaszok. Kifejezett
depresszió és szorongás gyakran el fordul, és id nként kiegészít diagnózist
tesz szükségessé.
Test dysmorphiás zavar
Dysmorphophobia
Hypochondrias
Hypochondriás neurózis
Nosophobia
Kivéve: téveseszmés (deluzív) :
dysmorphophobia (F22.8)
állandósult téveseszmék a test funkcióiról vagy alakjáról (F22.-)

F45.3 Szomatoform vegetatív (autonóm) diszfunkció

A páciens olyan tüneteket mutat, amelyek dönt en vagy teljesen a vegetatív


idegrendszer befolyása alatt álló szerv vagy szervrendszer megbetegedésére
utalnak, mint például a kardiovaszkuláris, gasztrointesztinális, respiratórikus vagy
urogenitális rendszer. A tünetek általában két típusúak, de egyikb l sem
következik szervi megbetegedés. A panaszok egy része objektív, vegetatív
izgalmi állapoton alapszik, mint szapora szívdobogásérzés, izzadás, elpirulás,
kézremegés, és annak kifejezése, hogy félnek és aggódnak egy testi
betegségt l. A másik része szubjektív panaszok, változó jelleggel, mint
fájdalmak, átmeneti nyilalások, ég érzések, nehézség, feszülés érzése,
puffadtság, felfúvódottság érzése, melyet valamelyik szervvel hoz összefüggésbe
a páciens.
Szív neurózis
Da Costa szindróma
Gyomor neurózis
Neurocirculatoros asthenia
Pszichogén:
• aerophagia
• köhögés
• dyspepsia
• dysuria
• flatulentia
• csuklás
• hyperventillatio
• gyakori vizelés
• irritábilis colon szindróma
• pylorus spasmus
• a micturitio gyakoriságának a növekedése
Kivéve: pszichológiai és viselkedési faktorok, melyek máshol osztályozott
betegségekhez vagy zavarokhoz társulnak (F54)

317
F45.4 Állandó szomatoform fájdalom zavar

A f panasz egy állandó, súlyos és aggasztó fájdalom, amit nem lehet


megmagyarázni élettani okokkal, szervi betegséggel, és amely rendszerint
érzelmi konfliktusokkal vagy pszichoszociális problémákkal társulva fordul el , és
ez utóbbiak elegend en súlyosak ahhoz, hogy oki szerepüket feltételezzük. Az
eredmény általában jelent s, részben orvosi részben személyes, támogatás és
figyelem. Azok a fájdalmak, melyek ugyan pszichogének, de schizophrenia, vagy
depresszió részjelensége, nem sorolható ide.
Psychalgia
Pszichogén:
• fejfájás
• hátfájás (derékfájdalom)
Szomatoform fájdalom szindróma
Kivéve: hátfájás k.m.n.
fájdalom:
• k.m.n. (R52.9)
• akut (R52.0)
• krónikus (R52.2)
• intractabilis (R52.1)
tenziós fejfájás (G44.2)

F45.8 Egyéb szomatoform zavarok

Az érzések, a testi funkciók és a viselkedés egyéb zavara, amit nem szervi


megbetegedés okozott, és nem a vegetatív idegrendszeren keresztül
manifesztálódik, amelyik meghatározott szervre vagy a test egy részére
korlátozódik, és amelyik id ben szorosan köt dik valamilyen stresszhez vagy
problémához.
Pszichogén:
• pruritus
• torticollis
Fogcsikorgatás

F45.9 Nem meghatározott szomatoform zavarok

Pszichoszomatikus zavar k.m.n.

F48 Egyéb neurotikus rendellenességek

F48.0 Neurasthenia

Kultúrától függ en több változata van. Két f típus különíthet el, nagy
átfedésekkel. Az egyik típus jellemz tünete a szellemi munka utáni fokozott
fáradtság, ami gyakran társul a munkateljesítmény csökkenésével és a
hétköznapi feladatok megoldásának a nehézségével. A szellemi fáradékonyságot
a következ képpen írják le: a gondolatmenet vagy emlékek felidézésének
kellemetlen megszakadásai, a gondolattársítás vagy felidézési, koncentrálási
nehézség, és általában terméketlen gondolkodás jellemzi. A másik típusban a
hangsúly a testi, fizikai gyengeségen, kis megterhelést követ en is teljes

318
kimerülésen, ehhez társuló izomfájdalmakon, izomlázon, és ellazulási
képtelenségen van. Mindkét típusban egyén változatos kellemetlen érzések
vannak még, mint szédülés, tenziós fejfájás, általános bizonytalanság érzés.
Gyakori az aggódás a csökken szellemi és fizikai képességek miatt.
Megfigyelhet irritábilitás, anhedonia, enyhe depresszió és szorongás. Az elalvás
és az átalvás zavart, de kifejezett lehet a hiperszomnia.
"Fáradtság" szindróma
Ha szükséges, kiegészít kódokat használjon a megel z testi betegség
leírásához.
Kivéve: asthenia k.m.n. (R53)
burn-out (Z73.0)
rossz közérzet és fáradtság (R53)
posztvírusos fáradtság szindróma (G93.3)
psychasthenia (F48.8)

F48.1 Deperszonalizációs-derealizációs szindróma

Ritka szindróma (zavar), melyben a páciens spontán panaszkodik arról, hogy


szellemi teljesítménye, teste, körülményei min ségileg megváltoztak, valótlanok,
távoliak, gépiesek lettek. A változatos képb l kiemelkednek a páciensek azon
panaszai melyekben érzelmeik elvesztésér l panaszkodnak, elidegenedtek,
eltávolodtak gondolataiktól, testükt l, vagy a valós világtól. A változás dramatikus
volta ellenére a páciens tisztában van a változás valószerütlenségével. A
szenzórium normális és képesek érzelmeket kifejezni. A deperszonalizációs-
derealizációs tünetek a schizophrenia, depresszió, phobia, obszesszív-compulziv
zavar részei is lehetnek, ebben az esetben a f diagnózist kell megjel lni.

F48.8 Egyéb meghatározott neurótikus zavar

Briquet szindróma
Dhat szindróma
Foglalkozási neurózis, az írási görcsöt is magába foglalja
Pszichaszténia (Psychastenia)
Pszichaszteniás neurózis
Pszichogén ájulás (syncope)

F48.9 Nem meghatározott neurotikus zavar

Neurosis k.m.n.

VISELKEDÉSZAVAR SZINDRÓMÁK FIZIOLÓGIAI


ZAVAROKKAL ÉS FIZIKAI TÉNYEZ KKEL TÁRSULVA
(F50-F59)

F50 Evési zavarok (táplálkozási zavarok)

Kivéve: anorexia k.m.n. (R63.0)


Táplálási:
• nehézség és mismanagement (R63.3)

319
• zavar csecsem knél és gyerekeknél (F98.2)
polyphagia (R63.2)

F50.0 Anorexia nervosa

Akaratlagos súlyvesztéssel jellemezhet , amit a páciens kezdett el és tart fent. A


leggyakoribb serdül lányok és fiatal n k között, de el fordul serdül fiúknál és
fiatalembereknél is, mint ahogy pubertáshoz közelít gyerekeknél és
menopauzába hajló n knél. Meghatározott pszichopatológiához köthet , amire
jellemz a rettegés a kövérségt l, nem megfelel testarányoktól, mint túlértékelt
gondolat jelenik meg, és önmaguknak egy igen alacsony testsúlyhatárt szabnak
meg. Különböz súlyosságú alultápláltság figyelhet meg, aminek következtében
endokrin és metabolikus változások, és a test funkcióinak a zavara alakul ki. A
tünetek közé tartozik a nagyon szigorú diéta és az intenzív testgyakorlatok, ön-
hánytatás, és hashajtás, étvágycsökkent k
valamint vízhajtók használata.
Kivéve: étvágytalanság (R63.0)
• pszichogén (F50.8)

F50.1 Atípusos anorexia nervosa

Ebben az esetben a klinikai kép megfelel az anorexia nervosanak, de nem


minden kritérium teljesül. Például egyik kulcstünet, mint az amenorrhea vagy a
rettegés a kövérségt l hiányzik, de jelent s fogyás észlelhet aktív súlycsökkent
viselkedés mellett. Nem lehet felállítani ezt a diagnózist súlycsökkenést okozó
szervi megbetegedés mellett.

F50.2 Bulimia nervosa

Jellemz je a falási rohamok és szüntelen foglalatosság a testsúly


kontrollálásával, ami jellemz sémát alakít ki, falási rohamok és ezt követ
hánytatás és hashajtózás. Az anorexia nervosával számos közös tünete van,
mint a test súlyával és alakjával való túlságos törödés. A hányások
következtében nagy valószín séggel alakul ki ionháztartási zavar és fizikai
komplikációk. Gyakran, de nem mindig, néhány hónapig vagy évig anorexia
nervosa epizódjai el zik meg.
Bulimia k.m.n.
Hyperorexia nervosa

F50.3 Atípusos bulimia nervosa

A bulimia nervosa egyes kritériumainak maradéktalanul teljesülnek, de a teljes


klinikai kép nem elegend a diagnozishoz. Páldául számtalan evési roham
észlelhet hashajtók túlhasználásával, de jelent s testsúlyváltozás nem
észlelhet , vagy a tipikus túlzott tör dés a testsúllyal és a test alakjával hiányzik.

F50.4 Túl-evés, ami más pszichés zavarhoz társul

A stresszt okozó események (gyász, baleset, gyermekszületés stb) hatására


létrejött túlevés.
Pszichogén túlevés
Kivéve: elhízás (E66.-)

F50.5 Hányás, ami más pszichés zavarhoz társul

320
Ismételt hányások disszociatív zavarban (F44.-) és hypochondriasisban (F45.2)
valamint azok, melyeket nem önmagukban máshol osztályozott tényez k
okoztak. Ezt az altételt lehet használni terhességben el forduló hányások esetén
is 021.-, ha emocionális tényez k meghatározóak az ismételt hányinger és
hányás létrejöttében.
Pszichogén hányás
Kivéve: hányinger (R11)
hányás k.m.n. (R11)

F50.8 Egyéb evészavar (táplálkozási zavar)

Feln ttkori pica


Pszichogén étvágytalanság
Kivéve: gyermek- és csecsem kori pica (fonák étvágy) (F98.3)

F50.9 Nem meghatározott evészavarok (táplálkozási zavarok)

F51 Nem organikus alvási rendellenességek


Sok esetben az alvászavar csak tünete más szervi vagy lelki zavarnak.
Függetlenül attól, hogy az alvászavar önálló probléma, vagy egy máshol
osztályozott megbetegedés egyik tünete, mindenképpen (és nem csak ebben a
tételben) lefolyásának, klinikai tüneteinek megfelel en kell értékelni, valamint a
konzultáció (orvosi vizsgálat) terápiás megfontolásának és céljának a
figyelembevételével. Általánosságban, ha az alvászavar a legf bb panasz és
mint önálló állapot észlelhet , az itt felsorolt kódokat kell használni, a releváns
pszichopatológiát és patofiziológiát leíró diagnózisokkal együtt. Ebben a
f csoportban azokat az alvászavarokat foglaltuk össze, melyek kialakulásában
els dlegesek az emocionális tényez k, és nem máshol besorolt szervi
megbetegedés váltotta ki.
Kivéve: organikus alvászavar (G47.-)

F51.0 Nem organikus insomnia

Nem kielégít mennyiség és/vagy min ség alvás, ami jelent s ideig fentáll,
magába foglalja az elalvási, átalvási nehézséget, vagy nagyon korai felébredést.
Insomnia számtalan mentális zavar közös tünete, és csak akkor kell ide
besorolni, ha az alapvet zavar (szindróma) mellett, a klinikai képet az
alvászavar uralja.
Kivéve: organikus insomnia k.m.n. (G47.0)

F51.1 Nem organikus hypersomnia

A hiperszomnia definiciójához hozzátartozik a rendkivüli nappali álmosság és


alvásrohamok (melyek nem magyarázhatók elégtelen mennyiség alvással) vagy
ébredéskor hosszú átmenettel a teljes éberség eléréséig. Organikus okok
hiányában ez az állapot általában mentális zavarokhoz társul.
Kivéve: organikus hypersomnia (G47.1)
narcolepsia (G47.4)

F51.2 Az alvás-ébrenlét ciklusának nem organikus zavarai

321
A szinkron hiánya az egyén alvás-ébrenlét ritmusa illetve a környezet által
kivánatosnak vélt alvás-ébrenlét ritmus között, ennek eredményeként insomnia
vagy hipersomnia alakul ki.
Pszichogén megfordulása a:
• cirkadian }
• nyctohemeralis } ritmusnak
• alvási }
Kivéve: organikus alvás-ébrenlét ciklus zavar (G47.2)

F51.3 Somnabulismus ["alvajárás"]

Módosult tudatállapot, melyben az ébrenlét és az alvás kombinálodott.


Alvajáráskor a személy felkel az ágyból, általában az éjszakai alvás els
egyharmadában, és fel-alá járkál, alacsony ébrenléti szintet, válaszkészséget és
motoros ügyességet mutatva. Felébradés után nem tud visszaemlékezni a
történtekre.

F51.4 Pavor nocturnus [Sleep terrors]

Éjszakai epizódok, melyek igen kifejezett pánikkal, megfélemlítettség érzésével


járnak, amihez intenzív vocalizálás, mozgás, és jelent s vegetatív izgalom társul.
Az éjszakai alvás els egyharmadában a személy rendszerint páni ordítás
(kiabálás) közben felül, vagy felkel. Nagyon gyakran egészen az ajtóig szalad,
mintha szökni akarna, de csak ritkán hagyja el a szobát. Az eseményt
rendszerint nem vagy csak nagyon korlátozottan tudja felidézni (rendszerint csak
egy két különálló emlékkép).

F51.5 Incubus (dream anxiety) ("lidércnyomás")

Az álmodás szorongással félelemmel telít dik. Nagyon részletesen emlékeznek


az álmaikra. Az álmok nagyon élénkek, mozgalmasak, és rendszeresen az
egyén túlélése, biztonsága vagy önbizaloma kerül veszélybe. Nagyon gyakran
ugyanaz vagy hasonló rémes álmok ismétl dnek. A tipikus epizód esetén
megfelel fokú vegetatív izgalom lép fel, de jelent s hangadás, vagy testmozgás
nem észlelhet . Ébredéskor a személy gyorsan teljesen éberré tájékozottá válik.
Dream anxiety disorder (szorongásos álmok)

F51.8 Egyéb nem organikus alvászavar

F51.9 Nem meghatározott nem organikus alvászavar

Emocionális alvászavar k.m.n.

F52 Szexuális diszfunkció, melyet nem szervi rendellenesség vagy


betegség okozott
A szexuális funkciózavarok alatt olyan változatos módokat érintünk, melyek
képtelenné teszik az egyént, hogy úgy vegyen részt szexuális kapcsolatban,
ahogy szeretné. A szexuális válasz pszichoszomatikus folyamat, és mind a
pszichológiai, mind a szomatikus folyamatok szerepet játszanak a funkciózavar
létrejöttében.
Kivéve: Dhat szindróma (F48.8)

F52.0 A zsexuális vágy hiánya vagy elvesztése

322
A szexuális vágy elvesztése az els dleges probléma, ami nem másodlagosan
alakul ki más szexuális nehézség következtében, mint merevedési zavar, vagy
dyspareunia után.
Frigiditás
Csökkent szexuális vágy (zavara)

F52.1 Szexuális averzió és a szexuális kapcsolat örömtelensége

Vagy a szexuális érintkezés lehet sége okoz olyan mértékü félelmet vagy
szorongást, hogy a szexuális kapcsolatot elkerüli (szexuális averzió), vagy a
szexuális kapcsolat és válasz normálisan létrejön, orgazmus is kialakul, de
hiányzik a hozzá kapcsolódó, megfelel élvezet (a szexuális öröm hiánya)
Szexuális anhedonia

F52.2 A nemi szervek válaszképességének a csökkenése

A férfiak esetében a probléma középpontjában a merevedési zavar áll, azaz nem


jön létre vagy nem marad fent a kielégít közösüléshez szükséges erekció. A
n k esetében a középpontban a vaginális nedvesedés teljes vagy részleges
hiánya áll.
A férfi erekciós zavara
N i szexuális zavar
Pszichogén impotencia
Kivéve: organikus eredet impotencia (N48.4)

F52.3 Orgazmuszavarok

Az orgazmus vagy egyáltalán nem jön létre vagy nagyon kés n.


Gátolt orgazmus (n i/férfi)
Pszichogén anorgasmia

F52.4 Ejaculatio praecox (korai ejakuláció)

Az ejakuláció kontrollálási képtelensége, amelyik megakadályozza, hogy mindkét


partner számára élvezhet legyen a szexuális együttlét.

F52.5 Nem organikus vaginizmus

A vaginát körülvev kismedencei izmok görcse, amelyek megakadályozzák a


vagina megnyílását. A pénisz behatolása lehetetlen vagy fájdalmas.
Pszichogén vaginizmus
Kivéve: organikus vaginizmus (N94.2)

F52.6 Nem organikus dyspareunia (genitális fájdalmak)

Dyspareunia (fájdalom közösülés során) mind férfiaknál, mind n knél el fordul.


Gyakran lokális patológia áll a hátterében és így a patológiai folyamatnak
megfelel katagóriát kell feltüntetni. Ez a csoport csak akkor használható, ha
nincs semmilyen primér nem organikus szexuális diszfunkció (mint például:
vaginizmus, vagy vaginális szárazság)
Pszichogén dyspareunia
Kivéve: organikus dyspareunia (94.1)

323
F52.7 Túlzott (excessziv) szexuális vágy

Nimfománia
Szatiriázis

F52.8 Egyéb szexuális diszfunkció (nem organikus elváltozás okozta)

F52.9 Nem meghatározott szexuális diszfunkció, melyet nem organikus


elváltozás, vagy betegség okozott

F53 Mentális és viselkedészavarok a gyermekágyhoz társulva,


m.n.o.
Ez a csoport csak mentális zavarokat tartalmaz, melyek puerperium idején
alakultak ki (a szülést követ 6 héten belül) és amelyek nem illeszthet k bele
ennek a f csoportnak más csoportjaiba, vagy mert nincs elegend adat, vagy
mert egyéb klinikai tünetek máshol való osztályozásukat beilleszthetetlenné
teszik.

F53.0 Enyhe mentális és viselkedészavar, ami a puerperiumhoz társul, és máshol


nem került besorolásra

Depressio:
• postnatalis k.m.n.
• postpartum k.m.n.

F53.1 Súlyos mentális és viselkedészavar, ami a puerperiumhoz társul, és máshol


nem került besorolásra

Puerperalis pszichózis k.m.n.

F53.8 Egyéb, máshol nem osztályozott puerperiummal társuló mentális és


magatartászavar

F53.9 Nem meghatározott puerperiummal társuló mentális zavar

F54 Pszichológiai tényez k és viselkedésformák, melyek máshova


osztályozott rendelleneségeben vagy betegségekhez társulnak
Ezt a csoportot használjuk azoknak a pszichológiai vagy magatartás tényez knek
a feltüntetésére, melyeknek, úgy gondoljuk, jelent s hatásuk volt más
f csoportokban felsorolt szervi megbetegedések kialakulásában. A mentális
zavar általában enyhe és elhúzódó (mint az aggódás, érzelmi konfliktusok,
szorongás), és önmagában nem jogosít fel egyetlen csoport használatára sem
ebben a f csoportban (F f csoport)
Pszichológiai tényez k, melyek fizikai állapotokat befolyásolnak
Példák ennek a csoportnak a használatához:
• asthma F54 és J45.-
• dermatitis F54 és L23-L25
• ulcus ventriculi F54 és K25

324
• colitis mucosa F54 és K58
• colitis ulcerosa F54 és K51.-
• urticaria F54 és K50.-
Kiegészít kódokat használj, ha szükséges, a társuló szervi szindróma leírására.
Kivéve: tenziós fejfájás (G44.2)

F55 Dependenciát nem okozó anyagok abúzusa


A gyógyszerek és népi gyógymódok széles választéka sorolható ide, de
különösen fontos csoportok a következ k: (a) pszichotrop szerek, melyek nem
okoznak dependenciát, mint pl. az antidepresszivumok, (b) hashajtók (c)
fájdalomcsillapítók, melyek orvosi recept nélkül kaphatók, mint pl. az Aspirin vagy
paracetamol (Rubophen). Ezen anyagok állandó használata fölösleges
találkozásokat tesz szükségessé az orvosokkal vagy egészségügyi
személyzettel, és gyakran ártalmas szervi hatásokkal társul. Lebeszélési vagy
megtiltási kisérlet jelent s ellenállásba ütközik, annak ellenére is, hogy
felvilágosítást kapnak a szervi ártalmakról (vagy annak kifejl désér l), mint a
veseelégtelenségr l vagy elektrolitzavarokról. Noha nagyon gyakran teljesen
egyértelm , hogy a páciens er sen motivált a szerek szedésében, dependencia
vagy megvonási tünetek nem alakulnak ki, mint az F10-F19 pontok alatt felsorolt
pszichoaktív szerek esetében.
Abuzus:
• antacidokkal (savkötökkel)
• vitaminokkal
• steroidokkal és hormonkészitményekkel
• gyógynövénykészítményekkel
• hashajtókkal
Kivéve: pszichoaktív szer abúzusa (F10-F19)

F59 Nem meghatározott magatartási szindrómák, amelyek


fiziológiai zavarokkal és fizikai faktorokkal társulnak
Pszichogén fiziológiai (élettani) diszfunkciók, k.m.n.

A FELN TT SZEMÉLYISÉG ÉS VISELKEDÉS ZAVARAI


(F60-F69)
Ez a blokk olyan különböz állapotokat és viselkedési mintákat foglal magában,
melyeknek klinikai jelent ségük van, amelyek állandóak, és melyekben az egyén
rá jellemz életstilusa, valamint önmagához és másokhoz való viszonyulási
módja nyilvánul meg. Néhány ilyen jellemvonás, vagy viselkedési séma egészen
korán kialakul az egyén fejl dése során, részben szociális élmények részben
alkati tényez k hatására, míg másokra az élet kés bbi szakaszában tesz szert a
személy. Jellegzetes személyiségzavarok (F60.-.), a kevert és egyéb
személyiségzavarok (F61.-) és tartós személyiségváltozások (F62.-) mélyen
gyökereznek és tartósak, rugalmatlan válaszkészségben nyilvánul meg
személyes és szociális helyzetek egészen széles körében. Ezek extrém vagy
széls séges variációit képviselik azoknak a módoknak, ahogy abbam a
kultúrában a személyek látják a dolgokat, gondolkodnak, éreznek és
viszonyulnak másokhoz. A viselkedésnek ezen sémái stabilak, és áthatják a
viselkedés és a pszichés funkciók különböz területeit. A személyiségzavarok

325
gyakran, de nem mindig, változó fokban társulnak szubjektív distresszelés
közösségi feladatmegoldási nehézséggel.

F60 Specifikus személyiségi rendellenességek


A személyiségnek és a viselkedés tendenciáinak súlyos zavarai, melyek nem
közvetlenül betegség, károsodás vagy agysérülés, valamint pszichiátriai
megbetegedés következménye, általában a személyiség számtalan részét érinti,
majdnem mindig jelent s személyes distresszel és szociális zavarral járnak.
Általában gyerekkorban vagy serdül korban jelennek meg és folytatódnak az
egész feln ttkoron keresztül.

F60.0 Paranoid személyiségzavar

Erre a személyiségzavarra jellemz a kifejezett érzékenység a kudarcokra, az ért


sérelmek megbocsátási képtelensége, gyanakvás, az események, élmények
tendenciózus eltorzítása, azaz mások semleges vagy baráti cselekedeteit
ellenségesnek vagy megvet nek fordítja át. Alap nélküli állandó gyanakvás,
különösen a szexuális partnerre vagy házastársra. Harcos és makacs
meggyöz döttség a saját igazáról. Általában önteltség és énközpontúság.
Személyiség(zavar):
• expanzív paranoid
• fanatikus
• perleked (querulans)
• paranoid
• szenzitív paranoid
Kivéve: paranoia (F22.0)
• paranoia querulativa (F22.8)
paranoid:
• pszichózis (F22.0)
• schizophrenia (F20.0)
• állapot (F22.0)

F60.1 Schizoid személyiségzavar

A szociális, érzelmi és más érintkezésekt l való visszahúzódás jellemzi, valamint


a fantáziálás, a magányos cselekedetek és az introspekció el nybe részesítése.
Az érzéseket csak korlátozott mértékben fejezi ki, és ugyanigy az örömöt is csak
limitáltan éli át.
Kivéve: Asperger szindróma (F84.5)
paranoid (deluzív) zavar (F22.0)
gyerekkori schizoid zavar (F84.5)
schizophrenia (F20.-)
schizotypiás zavar (F21)

F60.2 Disszociális személyiségzavar

A személyiségzavart jellemzi a társadalmi kötelezettségeknek a figyelmen kivül


hagyása, a hüvös közömbösség mások érzéseivel szemben. A frusztráció
toleranciája alacsony, az agresszió nagyon könnyen megnyilvánul, így az

326
er szak is. Mások hibáztatásának a tendenciája észlelhet , vagy hihet
racionalizációi annak a viselkedésnek, ami miatt konfliktusba kerültek a
közösséggel (társadalommal).
Személyiségzavar:
• amoralis
• antiszociális
• aszociális
• pszichopátiás
• szociopátiás
Kivéve: magatartászavarok (F91.-)
emocionálisan labilis személyiségzavar (F60.3)

F60.3 Érzelmileg labilis személyiségzavar

Jellemzik az impulzív cselekedetek, a következmények figyelmen kivül


hagyásával. A hangulat kiszámíthatatlan és szeszélyes, az érzelmek kitörésének
hajlama észlelhet , és a kirobbanó viselkedés kontrolljának képtelensége.
Házsártos viselkedési tendencia, másokkal konfliktusok, különösen akkor, ha az
impulzív cselekedeteket birálják vagy megakadályozzák. Két típust lehet
elkülöníteni: impulziv típust, melyet az érzelmi instabilitás és az impulzuskontroll
hiánya jellemez, és a borderline típust, amit jellemez még az el z eken kivül az
énkép, a célok, bels preferenciák zavara, krónikus üresség érzés, intenzív és
labilis személyközi kapcsolatok, öndestruktív viselkedésre való hajlam, így
öngyilkossági jelzések és kisérletek.
Személyiség(zavar):
• agresszív
• borderline
• explozív
Kivéve: disszociális személyiségzavar (F60.2)

F60.4 Hisztrionikus személyiségzavar

Jellemz i a felszínes és labilis érzelmi élet, dramatikus viselkedés, teátralítás, az


érzelmek eltúlzott, sarkított kifejezése, szuggesztibilítás, egocentrizmus,
mohóság, mások figyelmen kivül hagyása, sért dékenység, az elismerés, az
izgalmak, a figyelem állandó keresése.
Személyiségzavar:
• hisztériás
• pszichoinfantilis

F60.5 Anankasztikus (obszesszív-kompulzív) személyiségzavar

Jellemzi a kételkedés, tökéletességre való törekvés, extrém lelkiismeretesség,


ellen rzés, és a részletekben való elmerülés, makacsság, óvatosság, rigiditás.
Kitartó és kellemetlen gondolatok lehetnek, melyek nem érik el az obszesszív-
kompulzív zavar súlyosságát.
Személyiségzavar:
• kényszeres (kompulzív)
• obszesszionális

327
• obszesszív-kompulzív
Kivéve: obszesszív-kompulzív szindróma (zavar) (F42.-)

F60.6 Szorongó (elkerül , averzív) személyiségzavar

Jellemzi a feszültség, bizalmatlanság, bizonytalanság, csökkentérték ség.


Állandó sóvárgás a szeretet, elfogadás után, túlérzékenység az elutasítással és
kritikával szemben, korlátozott személyes kapcsolatok. Hétköznapi helyzetek
potenciális veszélyeinek, rizikóinak ismételt eltúlzásával hajlamos elkerülni
meghatározott tevékenységeket.

F60.7 Dependens személyiségzavar

Jellemzi az átható passzív függ ség más személyekt l kisebb vagy nagyobb
élethelyzeti döntés meghozatalában, félelem mások támogatásának az
elvesztését l, reménytelenség és inkompetencia érzése, id sek és mások
kivánságainak passzív elfogadása, az élet mindennapi elvárásaival szemben
gyenge válasz, hajlam a felel sség másokra való áthárítására.
Személyiség (zavar):
• aszténiás
• inadekvát
• passzív
• önsorsrontó (self-defeating)

F60.8 Egyéb specifikus (meghatározott) személyiségzavar

Személyiség(zavar):
• excentrikus
• "haltlose" tipus
• éretlen
• narcisszisztikus
• passzív-agresszív
• pszichoneurotikus

F60.9 Nem meghatározott személyiségzavar

Karakterneurózis k.m.n.
Patológiás személyiség k.m.n.

F61 Kevert és egyéb személyiségzavarok


Olyan, problémás személyiségzavarok tartoznak ide, amelyek nem mutatják a
tüneteknek meghatározott, jellegzetes sémáit, mint amelyek az F60.- csoportok
alatt lettek leírva. Így gyakran nehezebben diagnosztizálhatóak, mint az F60.-
csoportok. Például:
• kevert személyiségzavar (F60.0) amelyik a fent felsorolt személyiségzavarok
több típusának a tüneteit mutatja, de egyik sem annyira meghatározó, hogy
lehet vé tenné a specifikusabb diagnózist.
• az F60 és F62 pontokba nem besorolható, zavaró (troublesome)
személyiségváltozások, melyek másodlagosan alakultak ki a fentálló affektív
vagy szorongásos zavarok következtében.

328
Kivéve: kihangsúlyozodó személyiségvonások (Z73.1)

F62 Tartós személyiség-változások, amelyek nem tulajdonithatók agyi


károsodásnak vagy betegséknek

Igen tartós stressz, katasztrófa, vagy pszichiátriai megbetegedést követ en


alakul ki a személyiség illetve a viselkedés zavara olyan egyéneknek, akiknek
korábban nem volt személyiségzavara. Ez a diagnozis csak akkor adható, ha
bizonyított a személy önmagáról és a környezetér l alkotott felfogásának,
gondolkodásának, és viszonyának a tartós és jelent s változása. A
személyiségváltozásának jelent snek kell lennie és rugalmatlan valamint
maladaptív viselkedéssel kell párosulnia, ami nem volt észlelhet a patológiás
élmények átélése el tt. A változás nem manifesztációja és nem
maradványtünete egy másik mentális zavarnak.
Kivéve: agyi megbetegedés, sérülés vagy diszfunkció következményeképpen
kialakuló személyiség- és magatartászavar (F07.-)

F62.0 A személyiség tartós változása katasztrófa átélése után

Katasztrófális stressz hatására legalább két éve meglév tartós


személyiségváltozás. A stressznek olyan er snek kell lennie, hogy a
személyiségre gyakorolt átható hatásának megmagyarázásához nem kell egyéni
sérülékenységet figyelembe venni. A zavart jellemzi az ellenséges vagy
bizalmatlan attitüd a világgal szemben, szociális visszahúzodottság, üresség
vagy reménytelenség, illetve elidegenedés érzése, a "borotvaélen táncolás"
krónikus érzése, mintha állandóan fenyegetnék. Poszttraumatikus stressz zavar
(F43.1) megel zheti ezt a tipusú személyiségváltozást.
Személyiségváltozás:
• koncentrációs tábori élmények után
• katasztrófa után
• elhúzódó:
• fogság után, ahol állandó esély volt arra, hogy megölik
• életet veszélyeztet helyzetnek való tartós kitétel után, mint pl.
terrorcselekedetek áldozataként
• kínszenvedés után
Kivéve: Poszt-traumatikus stressz zavar (F43.1)

F62.1 A személyiség tartós változása pszichiátriai megbetegedés után

A pszichiátriai megbetegedésben való szenvedés traumatikus élményének


hatására kialakuló, legalább 2 éve fentálló személyiségváltozás. A változás nem
magyarázható korábbi személyiségzavarral, és el kell különíteni reziduális
schizophreniától valamint el z mentális zavarok maradványtüneteit l.
Jellemz je a nagymérv függ ség, és követel z beállítottság mások irányában,
meggyöz döttség arról, hogy a betegség megváltoztatta és stigmatizálta. Ez
megakadályozza a pácienst abban, hogy szoros, intim kapcsolatot építsen ki és
tartson fent, és így szociálisan izolálódik. Jellemzik még passzivítás, csökkent
érdekl dés, a szórakozásban való korlátozott részvétel, szüntelen panaszkodás
arról, hogy beteg, ami hipochondriás igényekhez és betegszerep
felvállalásához vezet; diszfória, és labilis hangulat, ami nem magyarázható
meglév vagy korábbi mentális zavar reziduális tüneteivel, hosszantartó szociális
és foglalkozási problémák.

F62.8 Egyéb tartós személyiségváltozás

329
Krónikus fájdalom személyiség szindróma

F62.9 Nem meghatározott, tartós személyiségváltozás

F63 Szokási és impulzus-rendellenességek


Máshol nem osztályozott viselkedészavarok kerültek ide besorolásra. Olyan
ismételt cselekedetekkel jellemezhet k, melyeknek nincs egyértelm észszer
motivációja, nem kontrollálhatók, és a páciens és más emberek saját érdeke(i)
ellen vanak. A páciensek elmondása szerint a cselekedeteket egy bels
kényszer, feszültség el zi meg. A zavarok oka nem ismert, azért kerültek egy
csoportba, mert sok "tüneti" hasonlóság található, és nem azért, mert fontos
közös jellemz jük van.
Kivéve: pszichoaktív szer és alkohol abuzus (F10-F19)
szexuális viselkedést érint impulzus- és szokás (kontroll) zavarok (F65.-
)

F63.0 Kóros játékszenvedély

A lényege gyakori, ismétl d szerencsejátékokba való belefeledkezés, ami


meghatározó része az illet életének aláásva a szociális, munkahelyi, házassági
és családi értékeket és kötelezettségeket. Kényszeres szerencsejáték
Kivéve: a mániás páciens szerencsejátékokkal való foglalkozása (F30)
szerencsejátékok és fogadás MNO (Z72.6)
szerencse játékok folytatása disszociális személyiségzavarban (F60.2)

F63.1 Pyrománia

Több alkalommal ismétl d gyújtogatás vagy annak kisérlete, károsítva ezzel a


tulajdont vagy más tárgyakat, nyílvánvaló ok nélkül, és t zzel égéssel
kapcsolatos személyekkel való foglalatosság. Gyakran növekv feszültség
észlelhet a t zgyújtás el tt, és kifejezett izgalom közvetlenül utána.
Kivéve: gyújtogatás:
• disszociális személyiségzavar esetén (F60.2)
• alkohol vagy pszichoaktív szer mérgezés esetén (F10-F19, a közös
4. karakter a 0.)
• mentális zavar gyanúja esetén (Z03.2)
• magatartászavar esetén (F91.-)
• organikus mentális zavar esetében (F00-F09)
• schizophrenia esetén (F20)

F63.2 Kleptománia

Újra és újra képtelen ellenállni olyan tárgyak ellopási késztetésének, melyek nem
szükségesek a számára és anyagi hasznot sem hajtanak. A tárgyakat eldobja,
elajándékozza esetleg összegy jti. A cselekedetet általában megnövekedett
feszültség el zi meg, alatta és közvetlenül utána kielégültség érzés kiséri.
Kivéve: depresszióban el forduló lopás (F31-F33)
organikus mentális zavarok (F00-F09)
bolti lopás elmebetegség gyanúja esetén (Z03.2)

330
F63.3 Trichotillománia

Jelent s hajhiány észlelhet , mivel az egyén nem tud ellenállni annak a


késztetésnek, hogy kihúzza a haját. A haj kitépését jelent s feszültség el zi meg,
mig azt követ en megkönnyebbülés illetve elégedettség észlelhet . A diagnózis
nem adható , ha b rgyulladás el zte meg, vagy a hajkitépés hallucináció vagy
téveseszme hatására következik be.
Kivéve: sztereotip mozgászavar haj-húzgálással (F98.4)

F63.8 Egyéb szokás és impulzus-kontroll zavarok

Egyéb állandóan meglév , ismétl d maladaptiv viselkedészavar, amelyik nem


más pszichiátriai szindróma másodlagos következménye, és melyben a páciens
ismét nem tud ellenállni a cselekedet kivitelezésének. Megel zöen feszültség
észlelhet , és a cselekedetek közben megkönnyebbülés. Intermittáló explozív
zavar

F63.9 Nem meghatározott szokás és impulzus-kontroll zavarok

F64 A nemi identitás zavarai

F64.0 Transszexualizmus

Annak a vágya, hogy ellenkez nem egyénként élhessen és fogadják el,


általában a saját nemével és anatómiájával elégedetlen, kényelmetlenül érzi
magát benne, és sebészeti és hormon kezeléseket szeretne, hogy testét
amennyire csak lehet a kivánt nemhez tegye hasonlatossá.

F64.1 Kett s-szerep transzvesztitizmus

Az ellenkez nem ruháinak a viselése, ami része az egyén életének, hogy


átmenetileg is de élvezhesse, hogy az ellenkez nem tagja, anélkül hogy ezen túl
bármilyen kivánsága volna szexuális nemének tartós megváltoztatására, vagy
sebészi beavatkozásra, és szexuális izgalom sem társul a ruhacseréhez.
Serdül vagy feln ttkori nemi identitás zavar, nem transzszexuális típus
Kivéve: transzvesztita fetisizmus (F65.1)

F64.2 Gyerekkori nemi identitászavar

Rendszerint kora gyerekkorban, és jóval pubertás el tt jelenik meg, jellemz je,


az állandó és intenzív distressz saját (anatómiai) neme miatt, és az ellenkez
nemhez való tartozás szüntelen vágya, (esetleg ragaszkodik hozzá, hogy
ellenkez nem ). Az ellenkez nem ruháival, öltözködésével, tevékenységével
való foglalkozás, saját nemének a tagadása. A diagnozishoz alapvet zavarnak
kell lennie, némi fiússág lányoknál, vagy lányos viselkedés fiúknál nem elegend .
A pubertáskort elért vagy azt meghaladt egyének nemi-identitás zavarát az F66.-
csoportnál kell besorolni.
Kivéve: ego-disztoniás szexuális orientáció (F66.1)
a szexuális érés zavara (F66.0)

F64.8 A nemi identitás egyéb zavara

F64.9 Nem meghatározott nemi identitászavar

Nemi szerepzavar k.m.n.

331
F65 A szexuális preferencia rendellenességei

Beleértve: paraphilia

F65.0 Fetisizmus

Élettelen tárgy használata szexuális vágy felkeltésére és szexuális


örömszerzésre. A fétisek valamilyen formában a testhez tartoznak, mint ruhák,
vagy lábbelik. Gyakori még valamilyen szövet (gumi, b r, m anyag) használata.
Az egyének különböz jelent séget tulajdonítanak fétiseinek. Id nként csak a
hagyományos módon elért szexuális izgalmat fokozzák (pl. a partner egy
meghatározott ruhát visel).

F65.1 Fetisisztikus transzvesztitizmus

Az ellenkez nem ruháinak a viselése szexuális izgalom elérésére és hogy úgy


nézzen ki, mint az ellenkez nem ek. Elkülöníti a transzszexuális
transzvesztitizmustól, hogy egyértelm a szexuális vágykeltéssel a kapcsolata,
és az er s késztetés, hogy a ruhát levegye magáról, ha már az orgazmust elérte
és a szexuális vágya csökkent. A transzszexualizmus kialakulásának az elején
jelentkezhet. Fetisiszta transzvesztita

F65.2 Exhibicionizmus

Állandó vagy ismétl d hajlam arra, hogy a nemi szerveit megmutassa


idegeneknek (különösen ellenkez nem eknek), nyilvános helyen, anélkül, hogy
szándékában állna bárkivel is közelebbi kapcsolatot létesíteni. Általában, de nem
mindig szexuális izgalommal társul és ezt követ en maszturbációval.

F65.3 Voyeurizmus

Állandó vagy ismétl d hajlam, hogy másokat intim, szexuális viselkedésük alatt
megnézzen pl. vetk zés közben. Err l általában a megfigyelt embernek nincs
tudomása, és szexuális izgalomhoz és maszturbációhoz vezet.

F65.4 Pedophilia

(Korai) pubertásban lév gyerekek (fiúk, lányok vagy mindkett ) iránt érzett
szexuális érdekl dés.

F65.5 Szado-mazochizmus

Olyan szexuális aktivítások kedvelése, mely fájdalom okozásával vagy


megalázással, illetve fogsággal jár. Ha az egyén "elszenvedni" szereti, akkor t
mazochistának nevezzük, ha "nyújtani" szereti, akkor szadistának nevezzük.
Gyakran az egyének szexuális izgalmat szadista és mazochista cselekedetekkel
egyaránt fenttartanak.
Szadizmus
Mazochizmus

F65.6 A szexuális preferencia multiplex (többszörös) zavara

Id nként egynél több abnormális szexuális preferencia észlelhet ugyannál a


személynél, és egyik sem szorítja háttérbe a többit. A leggyakoribb kombináció a
fetisizmus, transzveszticizmus és a szado-mazochizmus.

F65.8 Egyéb zavara a szexuális preferenciának (beállítottságnak)

332
A szexuális preferencia más típusai, mint páldául az obszcén telefonálgatás,
nyilvános helyeken másokhoz dörgöl dzés szexuális izgatás céljából, állatokkal
szexuális cselekedetek, és szexuális izgalom fokozása stranguláció által elért
oxigén hiány segítségével.
Frottörizmus
Necrophilia

F65.9 Nem meghatározott zavara a szexuális preferenciának

Szexuális deviációk k.m.n.

F66 A szexuális fejl déshez és orientációhoz társuló pszichológiai


és viselkedési rendellenességek

Megjegyzés: a szexuális orientáció önmagában nem jelent semmilyen (mentális)


zavart.

F66.0 A szexuális érés zavara

A páciens szenved saját bizonytalanságától, hogy melyik nemhez tartozik, hogy


milyen a szexuális orientációja, és ez hosszútávon depresszióhoz és
szorongáshoz vezet. A leggyakoribb serdül k között, akik még bizonytalanok
saját szexuális orientációjukban, hogy hetero-, homo-, vagy biszexuálisak, vagy
olyan egyéneknél, akik hosszantartó stabil szexuális orientáció (gyakran
párkapcsolat) után, úgy érzik, változok a szexuális orientációjuk.

F66.1 Ego-disztoniás szexuális orientáció

A nemi identitás és a szexuális orientáció (heteroszexuális, biszexuális vagy


prepubertalis) nem kérdéses, de az egyén a társuló pszichológiai vagy
viselkedészavar miatt megváltoztatni szeretné és emiatt segítséget is keres.

F66.2 A szexuális kapcsolat zavara

A nemi identitás és a szexuális orientáció (hetero-, homo- vagy biszexuális)


tehet felel ssé a szexuális partnerkapcsolat kialakításában vagy fenttartásában
mutatkozó nehézségekért.

F66.8 Egyéb pszichoszexuális fejl dészavar

F66.9 Nem meghatározott pszichoszexuális fejl dészavar

F68 A feln tt személyiség és viselkedés egyéb zavarai

F68.0 Aggravatio (Fizikai tünetek el idézése (elaborációja) pszichés okokból)

Fizikai (szervi) tünetek, melyek kompatibilisek vagy valamilyen fizikai zavart,


betegséget, rokkantságot meger sítend jöttek létre, fokozódtak, vagy
kifejezettebbekké váltak, és az egyén pszichológiai állapotát is befolyásolják. A
páciens rendszeresen aggódik a fájdalma vagy rokkantsága
(munkaképtelensége) miatt, és gyakran saját aggodalmaival van elfoglalva,
amelyeket, véleménye szerint a hosszan tartó fájdalmak vagy rokkantság
(munkaképtelenség) okozott.
Leszázalékolási neurózis (Compensation neurosis)

333
F68.1 Facticiosus zavar. [Pszichés vagy testi tüneteknek vagy rokkantságnak
szándékos produkciója (szimulálása) vagy err l való meggy z dés]

F68.8 Egyéb meghatározott zavara a feln tt személyiségnek és viselkedésnek.

Karakterzavar k.m.n.
(Pár)kapcsolati zavarok k.m.n.

F69 A feln tt személyiség és viselkedés nem meghatározott (nem


specifikus) zavara

MENTÁLIS RETARDÁCIÓ
(F70-F79)
Abbamaradt vagy nem teljes szellemi fejl dés, amelyre jellemz a külömböz
készségek romlása, olyan készségeké, melyek a fejl dés során jellenek meg, és
készségeké, amelyek az intellektus minden szintjét érintik mint pl. a kognitív,
nyelvi, mozgásbeli, szociális készségek, képességek. A retardáció létrejöhet
minden más mentális vagy fizikai állapotától független is.
A mentális retardáció mértékét hagyományosan az intelligencia tesztekkel
határozzuk meg. Ezeket kiegészíthetik tájékozódó skálák az adott környezethez
való szociális adaptációról. A diagnózis függ még a gyakorlott diagnoszta teljes
intellektuális képességekre kiterjed vizsgálatától.
Intellektuális képességek és a szociális adaptáció változhatnak id vel, még az
alacsony (gyatra) mentális teljesítményt is javíthatja a rehabilitáció és a tréning. A
diagnózisnak mindig a pillanatnyi müködési szinten kell alapulnia.
A 4. karakter a társuló viselkedés romlás mértékét fejezi ki az F70-79-es
f csoportban:
.0 Nincs, vagy nagyon enyhe romlása a viselkedésnek

.1 Markáns romlása a viselkedésnek, ami figyelmet vagy terápiát igényel.

.8 Egyéb romlása a viselkedésnek

.9 Nem jelezték a viselkedés romlását

További kódokat használjon, ha társuló elváltozások észlelhet k, mint autizmus ,


egyéb fejl dési zavar, epilepsia, magatartászavar, vagy súlyos testi
fogyatékosság.

F70 Enyhe mentális retardáció


Az IQ megközelít leg 50-69 között (feln tteknél, a szellemi kor 9-12 év között
van). Valószinüleg tanulási nehézségeket okoz az iskolában. Sok feln tt képes
dolgozni, jó szociális kapcsolatokat fentartani, és közösségi aktivításra.
Beleértve: gyengeelméj ség
enyhe mentális subnormalitás

F71 Közepes mentális retardáció

334
Az IQ megközelit leg 35-49 (feln tteknél a szellemi kor 6-9 év között van).
Valószínüleg kifejezett fejl dési lassulást eredményez gyermekkorban, de
legtöbbjük képes meghatározott fokú önállóságot elérni az önellátásban, képes
adekvát kommunikációt
elsajátítani és iskolázottságra szert tenni.
Beleértve: közepes mentális subnormalitás

F72 Súlyos mentális retardáció


Az IQ megközelít en 20-34 között van (feln tteknél, a szellemi kor 3-6 éve között
van). Nagy valószín séggel állandó támogatásra van szüksége.
Beleértve: igen súlyos mentális subnormalitás

F73 Igen súlyos mentális retardáció


IQ 20 alatt van (feln tteknél a szellemi kor 3 év alatt van). Eredményeként az
önellátás, vizelet- és székletürítési kontroll, kommunikáció és mozgás súlyosan
korlátozott.
Beleértve: igen súlyos mentális subnormalitás

F78 Mentális retardáció, k.m.n.

F79 Nem osztályozott mentális retardáció

Beleértve: mentális:
• deficit k.m.n.
• szubnormalitás k.m.n.

A PSZICHÉS (LELKI) FEJL DÉS ZAVARAI


(F80-F89)
Ebben a f csoportban található zavarok közös jellemz je: (a), a kezdete
csecsem és gyermekkor közé esik; (b) olyan funkciók fejl désének károsodása
vagy késedelme, melyek szorosan köt dnek a központi idegrendszer biológiai
fejl déséhez; (c), stabil lefolyás, remissziók és relapszusok nélkül. A legtöbb
esetben az éríntett funkciók a következ k: nyelv, visuo-spatialis készségek,
motoros koordináció. Általában a károsodás vagy késés jelen van amilyen korán
már észlelni lehet, és fokozatosan csökken ahogy az egyén feln , de
feln ttkorban is észlelhet még enyhe elmaradás (deficit).

F80 A beszéd és beszédnyelv specifikus fejl dési


rendellenességei
Azok a zavarok tartoznak ide, ahol a nyelv elsajátításának a normál folyamata az
egészen korai fázistól zavart. Az állapot nem direkt módon következik
idegrendszeri vagy beszéd mechanizmusának az abnormalításából, szenzoros
károsodásból, mentális retardációból vagy környezeti tényez kb l. A beszéd és a
nyelv fejl désének a zavarait gyakran követi társuló probléma, mint a olvasási,
helyesírási nehézség, személyközi kapcsolatok zavara, emocionális és
viselkedészavarok.

335
F80.0 Az artikuláció jellegzetes zavara

Az a fejl dési zavar, melyben a gyerek által használt beszéd úgy hangzik, mintha
a megfelel mentális szintje alatt volna, de emelett a nyelvi készségek teljesen
normálisak.
Fejl dési:
• fonológiai zavar
• beszéd artikulációs zavar
Dyslalia
Funkcionális beszéd-artikulációs zavar
Lalia (echolalia)
Kivéve: a beszéd artikulációjának a romlása (károsodása):
• aphasia k.m.n. (R47.0) }
• apraxia (R48.2) } miatt
• halláskárosodás (H90-91) }
• mentális retardáció (F70-F79) }
• nyelvfejl dési zavarral:
• expresszív (F80.1)
• receptív (F80.2)

F80.1 A kifejez (expresszív) beszéd zavara

Ebben a fejl dési zavarban a gyerek a kifejez beszédet a neki megfelel


szellemi korától lényegesen alacsonyabb szinvonalon használja, de a
beszédmegértés normális határok között van. Az artikuláció zavara el fordulhat.
Fejl dési dysphasia vagy aphasia, expressív típusa
Kivéve: szerzett aphasia epilepsiával (Landau-Kleffner) (F80.)
fejl dési dysphasia vagy aphasia, receptív típusa (F80.2)
dysphasia vagy aphasia k.m.n. (R47.0)
elektív mutizmus (F94.0)
mentális retardáció (F70-F79)
a fejl dés pervazív (átható) zavarai (F84.-)

F80.2 A beszédmegértés (receptív beszéd) zavara

A beszédmegértés a gyerek korának megfelel szellemi szintje alatt van,


látszólag minden esetben a kifejez beszéd is markánsan érintett, és szó és
hangképzési rendellenességek is vannak.
Kongenitális auditoros impercepció
Fejl dési:
• dysphasia, aphasia receptív formája
• sensoros aphasia (Wernicke)
Szó-süketség
Kivéve: szerzett aphasia epilepsiában (Landau-Kleffer) (F80.3)
autizmus (F84.0-F84.1)

336
dysphasia és aphasia, receptírtipusu:
• k.m.n. (R47.0)
• expresszív (F80.1)
elektív mutizmus (F94.0)
nyelvi elmaradottság süketség miatt (H90-H91)
mentális retardáció (F70-F79)

F80.3 Szerzett aphasia epilepsiával [Landau-Kleffner szindróma]

A korábban teljesen normálisan fejl d gyerek elveszíti a receptív és az


expresszív nyelvi készségeket, az általános intelligencia megtartottsága mellett.
Kialakulásakor az EEG-n paroxismális jelenségeket lehet megfigyelni, és
epilepsiás rohamok észlelhet k. A leggyakrabban 3-7 éves kor között kezd dik, a
korábban megszerzett képességeket napok esetleg heteken belül elveszíti. Az
epilepsiás rohamok és a nyelvi készségek elvesztése id ben egybeeshet, de
tetsz leges sorrendben k vetheti is egymást pár hónapon, legfeljebb két éven
belül. Encephalitis a feltételezett oka. A páciensek 2/3-a többé kevésbé súlyos
receptív nyelvi nehézségekkel gyógyul.
Kivéve: aphasia:
• k.m.n. (R47.0) }
• autizmus (F84.0-F84.1) } miatt
• gyerekkor dezintegrativ zavara (F84.2-F84.3) }

F80.8 Egyéb nyelvi és beszédfejl dési zavar

Selypítés

F80.9 Nem meghatározott zavara a beszéd és a nyelv fejl désének

Nyelvi zavar k.m.n.

F81 Az iskolai teljesítmény specifikus fejl dési rendelleneségei


Olyan zavarok, melyben a készségek megszerzésének a normális menete válik
zavarttá. Ez nem egyszer en a tanulási lehet ség hiányának, mentális
retardációnak, vagy szerzett idegrendszeri trauma vagy betegség
következménye.

F81.0 Meghatározott olvasási zavar (dyslexia)

Az olvasási készségek fejl désének szignifikáns és meghatározott romlása, nem


írható kizárólag látásélesség, szellemi érettség, vagy nem megfelel iskoláztatás
rovására. Az olvasáshoz szükséges részfeladatok, szófelismerés, orális olvasási
készségek, olvasásértési készség, elsajátítása mind sérült. Helyesírási
nehézségek gyakran társulnak meghatározott olvasási zavarokkal, ami
serdül korra is megmarad, annak ellenére hogy az olvasásban javulás
tapasztalható. Az olvasás fejl dési zavarait rendszerint megel zi a beszéd és
nyelvi fejl dés zavara. Társuló emocionális és viselkedészavarok gyakoriak az
iskoláskorban.
"Backward reading"
Fejl dési dyslexia
Meghatározott (specifikus) olvasási retardáció

337
Kivéve: alexia k.m.n. (R48.0)
dyslexia k.m.n. (R48.0)
az emocionális élet zavaraihoz társuló olvasási nehézség (F93.-)

F81.1 Az írás zavara (dysgraphia)

A legszembet n bb a specifikus és szignifikáns sérülés a helyesírási készségek


fejl désében, miközben az olvasás meghatározott zavara nem észlelhet , és
nem magyarázható mentális visszamaradottsággal, látászavarral vagy nem
megfelel iskoláztatással. A szóbeli és írásbeli helyesírás, bet zés egyaránt
éríntett.
Meghatározott helyesírási retardáció (olvasási zavar nélkül)
Kivéve: agraphia k.m.n. (R48.8)
helyesírási nehézség:
• olvasási nehézséggel társulva (F81.0)
• nem megfelel iskoláztatás eredménye (Z55.8)

F81.2 Az aritmetikai készségek zavara (dyscalculia)

Az aritmetikai készségek károsodása alakul ki, ami nem magyarázható


egyszer en mentális retardációval, vagy nem megfelel oktatással. A zavar
vonatkozik alapvet feladatokra, mint az összeadás, kivonás, szorzás, és osztás,
illetve kevésbé érinti a sokkal absztraktabb feladatokat, mint az algebra,
trigonometria, geometria vagy kalkulációk.
Fejl dési:
• acalculia
• aritmetikai zavar (számtani m veletek végzésének a zavara)
• Gerstmann szindróma
Kivéve: acalculia k.m.n. (R48.8)
aritmetikai nehézségek:
• olvasási és helyesírási zavarral társulva (F81.3)
• nem megfelel oktatás miatt alakult ki (Z55.8)

F81.3 Az iskolai készségek kevert zavara

Nehezen meghatározható csoportja az aritmetikai és az olvasási vagy


(helyes)írási készségeknek, melyben mindkett egyaránt károsodott. A zavar
egyértelm en nem magyarázható az általános a mentális retardációval vagy nem
megfelel iskoláztatással. Azokra a zavarokra alkalmazzuk, melyek megfelelnek
az F81.2 és az F81.0 vagy F81.1 kritériumainak.
Kivéve: meghatározott zavara az:
• aritmetikai készségeknek (F81.2)
• olvasásnak (F81.0)
• (helyes)írásnak (F81.1)

F81.8 Egyéb fejl dési zavara az iskolai készségeknek

A kifejez írás fejl dési zavara

338
F81.9 Nem meghatározott fejl dési zavara az iskolai készségeknek

Tanulási ismeretek elsajátítási nehézsége k.m.n.


Tanulási:
• nehézség k.m.n.
• zavar k.m.n.

F82 A motoros funkció specifikus fejl dési rendellenességei


A legfontosabb tünete a motoros koordináció fejl désének súlyos károsodása,
ami nem magyarázható egyértelm en az általános intellektuális retardációval,
vagy meghatározott kongenitális vagy szerzett neurológiai zavarral. Habár
gondos klinikai vizsgálat a legtöbb esetben az idegrendszer fejl dési zavarára
utaló jegyeket talál, mint a nem rögzített végtag choreiform mozgása,
tükörmozgás, és más társuló mozgászavar, valamint a finom és durva motoros
koordináció zavara. Ügyetlen gyerek szindróma
Fejl dési zavar:
• koordinációs
• dyspraxiáns
Kivéve: a járás és a mozgékonyság abnormalitásai (R26.-)
a koordináció hiánya (R27.-)
• a koordináció másodlagos hiánya mentális retardáció következtében
(F70- F79)

F83 Kevert specifikus fejl dési zavarok


Reziduális csoport, melyben a beszéd a nyelv, az iskolai készségek, motoros
funkciókkombinált fejl dési zavar észlelhet , de önmagában egyik tünet sem
elegend en kifejezett, hogy els dleges diagnozisként alkalmazható volna. A
kevert csoportot csak akkor lehet használni, ha nagy átfedés észlelhet a fenti
fejl dési zavarok között. A zavar nem mindig, de általában a kognitív funkciók
általános károsodásával társul. A diagnózishoz legalább 2 vagy több
meghatározott fejl dési zavar kritériumainak teljesülnie kell, (F80.-, F81.- és
F82.-)

F84 Pervazív fejl dési zavarok


A zavaroknak egy olyan csoportja, melyben a reciprok szociális interakciók, és a
kommunikációs sémák min ségi abnormalitása észlelhet . Ezek a min ségi
abnormalitások az egyén funkcióit minden helyzetben meghatározzák.
Kiegészít kódokat lehet használni, ha szükséges, a társuló mentális
retardációra vagy más egészségügyi problémára.

F84.0 Gyerekkori autizmus (autismus infantilis)

Ennek a pervazív fejl dési zavarnak a diagnózisához a következ knek kell


teljesülnie, (a), abnormális vagy károsodott fejl dés 3 éves kor el tti kezdettel, és
(b), a pszichopatológia 3 területén jellegzetes abnormális funkciók: reciprok
szociális interakciók, kommunikáció, korlátozott, ismétl d sztereotíp viselkedés.
A meghatározott diagnosztikus kritériumokon túl, számos nem specifikus
probléma észlelhet , mint fóbiák, alvás és táplálkozási zavarok, dührohamok,
(önmaga felé irányuló) agresszió.

339
Autisztikus zavar
Infantilis:
• autizmus
• pszihózis
Kanner-szindróma
Kivéve: autisztikus pszichopátia (F84.5)

F84.1 Atipusos autizmus

Ezt a pervazív viselkedészavart megkülönbözteti az autizmustól egyrészt


kezdetének az id pontja, másrészt, hogy nem teljesül mind a 3 csoportja a
diagnosztikus kritériumoknak. Ezt a csoportot csak akkor lehet használni, ha az
abnormális és károsodott fejl dés 3 éves kor után kezd dik, és az autizmus
diagnozisához szükséges a pszichopatológiai abnormalítások mindhárom
különböz területen nem észlelhet (reciprok szociális interakciók,
kommunikáció, és korlátozott, ismétl d szereotíp viselkedés) annak ellenére,
hogy a másik egy vagy két területen jellegzetes rendellenességek figyelhet k
meg. Súlyosan retardált egyéneken és a receptív nyelv meghatározott, súlyos
fejl dési zavara esetén nagyon gyakori az atipusos autizmus.
Gyerekkori atipusos pszichózis
Mentális retardáció autisztikus tünetekkel
A mentális retardáció meghatározásához kiegészít kódokat kell használni (F70-
F79)

F84.2 Rett szindróma

Csak lányokon alakul ki, normál fejl dést követ en a 7. hónap és a 24. hónap
között indulva, a beszéd, a motoros készségek, a kézhasználat részleges vagy
teljes elvesztése, amit a fej növekedésének a lassulása kisér. Jellemzi még a
célirányos kézmozgások elvesztése, kézszorítási sztereotipia és hiperventilláció.
A szociális és játékfejl dés éríntett, de a közösségi érdekl dés megtartott. 4 éves
kor körül törzstaxia és apraxia kezd kialakulni, és ezt követ en gyakran
choreoatetoid mozgászavar. Súlyos mentális retardáció majdnem mindig
elkerülhetetlen szöv dmény.

F84.3 Egyéb gyerekkori dezintegrativ zavar

Teljesen normális fejl dési periódust követ en alakul ki ez a pervazív fejl dési
zavar, melynek során pár hónap alatt különböz fejl dési területeken számos,
addig elsajátított készség elveszik. Megszakad a környezete iránti általános
érdekl dés. Ismétl d sztereotip motoros mannerizmus és a szociális
interakcióknak autizmushoz hasonló abnormalitásai alakulnak ki. Egyes
esetekben encephalopathia állhat a hátterében, de a diagnózist a
viselkedészavar alapján állítjuk fel.
Dementia infantilis
Disintegratív pszichosis
Heller szindróma
Szimbiotikus pszichózis
Kiegészít kódokat kell használni a társuló neurológiai problémák
meghatározásához.
Kivéve: Rett szindróma (F84.2)

F84.4 Mentális retardációval és sztereotip mozgászavarral társuló túlzott aktivítás

340
Nem teljesen meghatározott bizonytalan nozológiai csoport. Súlyos mentális
retardációban szenved gyerekek (IQ 50 alatt), akik hiperaktivak, nagy
problémájuk van a figyelemmel, és sztereotíp viselkedéssel. A stimuláns
gyógyszerek nem hatásosak náluk, ellentétben a normál IQ-val rendelkez kkel,
és ha stimulánsokat kapnak jelent s diszfóriával, id nként pszichomotoros
retardációval reagálnak. A serdül knél a túlzott aktivítást a semittevés válthatja
fel (ami nem szokványos a hiperkinetikus gyerekeknél, akiknek normális
intelligenciájuk van). Gyakran társul globális vagy specifikus fejl dési késéssel
(zavarral). Nem ismert, hogy a viselkedési sémát milyen mértékig az alacsony
intellektus vagy agyi károsodás okozza.

F84.5 Asperger szindróma

Bizonytalan nozológiai csoport, megtalálható az autizmusra jellemz reciprok


szociális interakciók min ségi abnormalitása, amihez az érdekl dés és az
aktivítások korlátozott, ismétl d , szereotip repertoárja társul. Az autizmustól
alapvet en megkülönbözteti, hogy hiányzik a nyelvi vagy kognitív fejl dés késése
vagy retardációja. Gyakran társul kifejezett ügyetlenséggel. Határozott tendencia
észlelhet , hogy az abnormalitások egészen a serdül korig vagy a feln ttkorig
fentálljanak. Kora feln ttkorban pszichótikus epizód társulhat hozzá.
Autisztikus pszichopátia
Gyerekkori schizoid zavar

F84.8 Egyéb pervazív (átható) fejl dési zavar

F84.9 Nem meghatározott pervazív (átható) fejl dési zavar

F88 A pszichológiai fejl dés egyéb rendellenességei


Fejl dési agnosia

F89 A pszichológiai fejl dés rendellenességei k.m.n.


Fejl dési zavar k.m.n.

A VISELKEDÉS ÉS AZ ÉRZELMI-HANGULATI ÉLET


RENDSZERINT GYERMEKKORBAN VAGY
SERDÜL KORBAN JELENTKEZ ZAVARAI
(F90-F98)

F90 Hiperkinetikus zavarok

F90.0 Az aktivítás és a figyelem zavarai

Figyelem deficit:
• zavar hiperaktivítással
• hiperaktivítás zavar
• szindróma hiperaktivítással
Kivéve: hiperkinetikus zavar magatartászavarral (F90.1)

341
F90.1 Hiperkinetikus magatartászavar

Hiperkinetikus zavar magatartászavarral

F90.8 Egyéb hiperkinetikus zavar

F90.9 Nem meghatározott hiperkinetikus zavar

Hiperkinetikus reakció gyerek és serdül korban k.m.n.


Hiperkinetikus szindróma k.m.n.

F91 Magatartási zavarok


Jellemz i a visszatér és tartós disszociális, agresszív vagy dacos
magatartássémák. A viselkedés egészen a kornak megfelel szociális er s
áthágásához vezethet, sokkal súlyosabb lehet mint egy hagyományos
gyerekcsíny, vagy egy serdül kori lázadás, és elég hosszan kell tartania (hat
hónap vagy annál hosszabb ideig). A magatartászavar része lehet egy meglév
pszichiátriai szindrómának, ebben az esetben ezt a diagnózist kell el nyben
részesíteni.A diagnózis olyan viselkedéseken alapszik, mint például: extrém
mértéke a harcnak, fenyegetésnek, emberekkel, állatokkal, tárgyakkal való durva
bánásmód, tulajdonnal szembeni extrém destrukció (rombolás), t zokozás,
lopás, ismételt hazudozás, iskolakerülés, gyakori elszökés otthonról, gyakori és
súlyos indulatkitörések, szófogadatlanság. Bármelyek a fentiek közül, ha kell en
markáns, elegend a diagnózishoz, de izolált diszszociális cselekedetek nem.
Kivéve: hangulat (affektiv) zavarok (F30-F39)
pervazív fejl dési zavarok (F84.-)
schizophrenia (F20.-)
• ha emocionális zavarokkal társul (F92.-)
• ha hiperkinetikus zavarokkal társul (F90.1)

F91.0 A családi körre korlátozódó magatartászavar

Disszociális és agresszív viselkedést is magában foglaló magatartászavar, (nem


csak elenkezés, dac, bomlasztó viselkedést) melyben az abnormális viselkedés
teljesen, vagy majdnem teljesen otthonra, a szük családtagokkal való
interakciókra, vagy közvetlen (közös) háztartásban él kre korlátozódik. A 91.-
pontban meghatározott kritériumoknak teljesülniük kell, és a súlyosan zavart
szül -gyerek kapcsolat önmagában nem elegend a diagnózishoz.

F91.1 Kortárscsoportba sem beilleszkedettek magatartászavara (Nem szocializált


magatartászavar)

Jellenz je az állandó disszociális és agresszív magatartásnak (mely kimeríti a


91-es pont általános kritériumait, és nem csak ellenkezést, dacot, bomlasztó
viselkedést foglal magába) és a többi gyerekkel való kapcsolat átható
abnormalitásának a kombinációja.
Magatartászavar, pusztán agressziv tipusa
Nem szocializált agressziv zavar

F91.2 Kortáscsoportba beilleszkedettek magatartászavara. (Szocializált


magatartászavar)

342
Jellemz je a kortárscsoportjukba jól beilleszkedett egyének állandó disszoiális
vagy agresszív magatartása (mely kimeríti a 91-es pont általános kritériumait, és
nem csak ellenkezés, dacot, bomlasztó viselkedést takar).
Csoportos magatartászavar
Csoportos garázdálkodás
Bandatagok támadásai (er szakoskodásai)
Csoportos lopás ("bandákban")
Iskolakerülés

F91.3 Nyílt (kihívó) oppoziciós zavar

Általában kisebb gyerekeknél el forduló magatartászavar, els sorban kifejezett


dacos, engedetlen, köteked (bomlasztó) visselkedéssel jellemezhet , amibe
nem tartoznak bele garázda cselekedetek, vagy agresszív vagy disszociális
viselkedés sokkal extrémebb formái. A diagnózishoz szükséges, hogy az F91.-
általános kritériumai teljesülnek. Durvább gyerekcsínyek vagy engedetlen
viselkedés önmagában nem elegend a diagnózishoz. Óvatosnak kell lenni
ennek a diagnózisnak a használatakor, különösen id sebb gyerekek esetében,
mert klinikailag szignifikáns magatartászavar általában disszociális vagy
agressziv viselkedéssel társul, ami lényegesen meghaladja az engedetlen,
dacos, vagy bomlasztó magatartást.

F91.8 Egyéb magatartászavar

F91.9 Nem meghatározott magatartászavar

Gyerekkori viselkedészavar k.m.n.


Gyerekkori magatartászavar k.m.n.

F92 Kevert magatartási és emociomális zavarok


A fentálló agresszív , disszociális vagy kihívó magatartás kombinálódik markáns
depresszióval, szorongással, vagy más emocionális zavarral. A gyerekkori
magatartászavar (F91.-), a gyerekkori emocionális zavar (F93.-) vagy a feln tt
típusú neurotikus zavar (F40-F48) vagy hangulatzavar kritériumainak egyaránt
teljesülnie kell a diagnózishoz.

F92.0 Depressziós magatartászavar

A magatartászavar (F91.-) és állandó kifejezett depresszió (F32.-)


kombinálódása, ami a következ tünetekben nyilvánul meg: extrém
boldogtalanság, az érdekl dés és az öröm elvesztése a megszokott
cslekedetekben, önvádlás, reménytelenség érzése, alvászavar és
étvágytalanság.
Magatartászavar (F91.-) hangulatzavarral társul (F32.-)

F92.8 Egyéb kevert magatartás és emocionális zavar

A magatartászavar és markáns, állandó emocionális tünetek, mint szorongás,


kényszergondolatok, kényszercselekedetek, deperszonalizáció vagy derealizáció,
fóbiák, vagy hipochondriázis társulása.
F91 alatt meghatározott magatartászavar társulása:
• emocionális zavarokkal az F93.- -ban

343
• neurotikus zavarokkal az F40-F48 -ban

F92.9 Nem meghatározott kevert emocionális és magatartászavar

F93 Jellegzetesen gyerekkorban kezd d emocionális zavarok


Sokkal inkább a normális fejl dés eltúlzott (sarkított) formáinak tekinthet k, sem
mint min ségileg abnorálisnak. A nem megfelel fejl dés fontos diagnosztikus
támpont, e között a jellegzetesen gyerekkorban kezd d érzelmi zavar és a
neurotikus zavarok (F40-F48) közötti különbségtételben.
Kivéve: ha magatartászavarral társul (F92.-0)

F93.0 Szeparációs szorongás a gyerekkorban

Akkor lehet diagnosztizálni, ha a szeparáció áll a szorongás középpontjában és


ez a szorongás el sz r az els életév folyamán jelentkezett. A normális
szeparációs szorongástól az különíti el, hogy statisztikailag sokkal er sebb a
szorongás, a megszokott életévnél tovább tart, és a szociális funkciók jelent s
zavarát okozza. Kivéve: hangulat- (affektiv) zavarok (F30-F39)
neurotikus zavarok (F40-F48)
gyerekkori fóbiás szorongás (F93.1)
gyerekkori szociális szorongás (F93.2)

F93.1 Fóbiás szorongás zavar gyerekkorban

Gyerekkori félelmek, melyek kifejezett kapcsolatot mutatnak meghatározott


fejl dési fázisokkal és a gyerekek többségében észlelhet k, de a fokuk
abnormális. Más gyerekkori félelmek, melyek gyerekkorban keletkeznek, de nem
a normális fejl dés részjelenségei, mint pl. az agoraphobia, a megfelel
csoportnál kell besorolni az F40-F48 résznél.
Kivéve: generalizált szorongás zavar (F41.1)

F93.2 Szociális szorongás zavar gyerekkorban

Idegenekkel szemben óvatosság, és szociális bizalmatlanság vagy szorongás,


mikor új, ismeretlen, vagy szociálisan veszélyes helyzetbe kerül. Csak akkor
adható ez a diagnózis, ha az els életévekben jelentkezik, és mértékében
szokatlan valamint szociális funkciókban problémát okoz.
Gyerekkori vagy serdül kori "kikerül " zavar

F93.3 Testvér rivalizáció (zavara)

A gyerekek többségénél a közvetlenül fiatalabb testvér születését valamilyen


fokban mindig kiséri érzelmi zavar. Testvér rivalizációs zavarról csak akkor
beszélhetünk ha a zavar foka és id tartama statisztikailag nagyobb az
átlagosnál, másrészt abnormális szociális interakcióhoz vezet.
Testvérféltékenység

F93.8 Egyéb gyerekkori emocionális zavar

Identitászavar
Túlzott szorongás (zavara)
Kivéve: gyerekkori nemi identitászavar (F64.2)

344
F93.9 Nem meghatározott gyerekkori emocionális zavar

F94 A szocializáció jellegzetesen gyermek- és serdül korban


kezd d zavarai
Kissé heterogén csoport, a közös abnormalitás a szociális funkciókban található,
ami a fejl dési szakban kezd dik, és (ellentétben a pervazív fejl dési zavarral)
nem els dlegesen jellemezhet minden területet átható nyilvánvaló alkati
szociális inkompetenciával vagy deficittel. A legtöbb esetben súlyos környezeti
zavarok vagy depriváció feltehet en jelent s szerepet játszik a kialakulásában.

F94.0 Elektív mutizmus

Markáns, emocionálisan meghatározott szelektivitás a beszédben, a gyerek


bizonyos helyzetekben jó beszédképessér l tesz tanúságot, míg más
helyzetekben nem beszél. A zavar rendszerint társul jelent s
személyiségvonásokkal, mint szociális szorongás, visszahúzódás,
(túl)érzékenység és ellenkezés.
Szelektív mutizmus
Kivéve: pervazív fejl dési zavar (F84.-)
schizophrenia (F20)
beszéd és a nyelv meghatározott fejl dési zavarai (F80.-)
átmeneti mutizmus, mint a szeparációs szorongás része fiatal
gyerekeknél (F93.0)

F94.1 Reaktív köt dési zavar gyerekkorban

Az élet els öt évében kezd dik, és a gyerek szociális kapcsolatainak a tartós


abnormalításával jellemezhet , amihez emocionális zavar társul, és környezeti
változások aktiválják. (pl. ijed sség és hipervigilencia, kortársakkal szegényes
szociális interakciók, ön és mások felé irányuló agresszió, elkeseredettség,
egyes esetekben növekedési zavar). A szindróma valószínüleg egyenes
következménye a szül i elhanyagolásnak, abúzusnak vagy súlyos
félrenevelésnek.
Kivéve: Asperger szindróma (F84.5)
diszinhibiciós köt dési zavar a gyerekkorban (F94.2)
nem megfelel nevelés (T74.-)
a szelektív köt dés normális variációi
pszichoszociális problámákat okozó szexuális vagy fizikai abuzus
gyerekkorban (Z61.4-Z61.6)

F94.2 Diszinhibiciós (gátlástalan) köt dési zavar gyerekkorban

Az élet els öt évében jelentkez , és még jelent s környezeti változás ellenére is


tartósan fentálló, a szociális funkciók egy részére korlátozódó rendellenesség
mint pl. a diffúz, válogatás nélküli kapcsolatteremtés, figyelemfelkelt és
különbségtétel nélküli barátságos viselkedés, szegényesen modulált, felszínes
kortárs kapcsolatok. A körülményekt l függ en, emocionális és viselkedési
zavarokkal társulhat.
Szeretetnélküli (affektusok nélküli) pszichopátia
Institucionális szindróma
Kivéve: Asperger szindróma (F84.5)

345
hospitalizáció gyerekeknél (F43.2)
hiperkinetikus zavar (F90.-)
reaktív köt dési zavar gyerekkorban (F94.1)

F94.8 Egyéb gyerekkori szociális funkciózavar

F94.9 Nem meghatározott gyerekkori szociális funkciózavar

F95 Tic (zavar)


A legmeghatározóbb valamilyen formájú tic. A tic egy önkéntelen, gyors,
vissztér , nem ritmusos, motoros mozgás (általában körülírt izomcsoportot foglal
magában) vagy hangok formálása, ami hirtelen kezd dik, és céltalan. A tic
akaratlagosan befolyásolhatatlannak tünik, de hosszabb rövidebb id re
elnyomható. A stressz fokozza és alvás megszünteti. A leggyakoribb egyszer
motoros ticek a szemhunyorítás, nyakhajlítgatás, vállemelgetés és grimaszolás.
A leggyakoribb egyszer vokális ticek a torokköszörülés, köhögés, szipákolás, és
a pisszegés. A leggyakoribb komplex tikkek a sajátmaga ütögetése, ugrálás és
szökdécselés. A gyakori komplex vokális tikkek a sajátos szavak ismételgetése,
szociálisan nem elfogadható (gyakran obszcén) szavak használata (coprolalia),
és valaki hangjának vagy szavainak az utánzása (palilalia)

F95.0 Átmeneti tic (zavar)

Megfelel a tic általános kritériumainak, de a tic nem tart 12 hónapnál tovább. A tic
általában szemhunyorgatásban, grimaszolásban és fejrángásokban nyílvánul
meg.

F95.1 Krónikus motoros vagy vokális tic (zavar)

Megfelel a tic általános kritériumainak, melyben motoros vagy vokális (de


sohasem mindkett ) ticek vannak, melyek lehetnek egyszer ek vagy multiplexek,
de általában többszörösek, és tovább mint egy évig tartanak.

F95.2 Kombinált vokális és multiplex motoros tic (zavar) [Gilles de la Tourette


szindróma]

Több motoros és egy vagy több vocalis tic együtt, egyszerre észlelhet . A
serdül korban rosszabbodik és feln ttkorban is tart. A vokális tikekk rendszerint
többszörösek, kirobbanó (explozív), ismétl d hangadással, (vokalizációval),
torokköszörüléssel, és morgással. Obszcén szavak vagy kifejezések használata
el fordul. Id nként gesztusok echoraxiája társul, ami lehet obszcén természet
(copropraxia)

F95.8 Egyéb tic zavarok

F95.9 Nem meghatározott tic zavarok


Tic k.m.n.

F98 Egyéb, rendszerint gyerek és serdül korban kezdöd viselkedési és


emocionális rendellenességek

Heterogén csoport egyetlen közös vonása, hogy gyerekkorban kezd dnek, de


ett l eltekintve nagyon különb z ek. Egyesek jól körülhatárolt szindrómák, míg
mások csupán tünetek halmaza, de szükség volt a besorolásukra, mert s r n

346
fordulnak el , és társulnak pszichoszociális problémákkal, és máshová nem
illettek be.
Kivéve: légzésvisszatartási id szakok (rohamok) (R06.8)
gyermekkori nemi identitászavar (F64.2)
Kleine-Levin szindróma (G47.8)
obszesszív-kompulzív zavar (F42.-)
emocionális okokkal magyarázható alvászavar (F51.-)

F98.0 Nem organikus enuresis

Napról napra éjszakánként akaratlan bevizelés történik, ami az illet mentális


korához képest abnormálisnak min síthet , és nem ideggyógyászati betegség,
vagy epilepsias roham vagy más strukturális eltérés következménye. Az enuresis
a születést l kezdve folyamatosan fentállhat, de elsajátított vizeletürítési kontrollt
követ en is kialakulhat. Az enuresis csatlakozhat, meg nem is, más fennálló
emocionális viselkedészavarhoz.
Nem organikus enuresis
Funkcionális enuresis
Pszichogén enuresis
Incontinentia urinae (nem organikus)
Kivéve: Enuresis k.m.n. (R32)

F98.1 Nem organikus encopresis

Ismételt, akaratlagos, vagy akaratlan székelés az egyén szociokulturális


környezetében nem megfelel helyen. A széklet általában normális összetétel .
A normális gyermeki incontinentia abnormális vonássá válása lehet,
kialakulásában szerepet játszhat a megszerzett székletürítési kontroll elvesztése,
vagy megtartott székletürítési kontroll melett az egyén akaratlagosan nem
megfelel helyen székel. El fordulhat mint monoszimptomás zavar, de más
emocionális (F93.-) vagy viselkedészavar (F91) része is lehet.
Funkcionális encopresis
Incontinentia alvi (nem organikus)
Pszichogén encopresis
Kiegészít kódokat kell használni a társuló constipatio (székrekedés)
meghatározására.
Kivéve: encopresis k.m.n. (R15)

F98.2 Csecsem - és gyerekkori táplálási zavarok

A táplálási zavar általában csecsem és gyerekkorban jelentkezik. Rendszerint


jellemzi a táplálék megtagadás, vagy extrém soványság megfelel
ételmennyiség és nevel mellett, valamint szervi megbetegedés hiányában.
Társulhat ruminációval (a táplálék ismételt felbüfögésével, hányinger vagy
emészt szervi betegség nélkül).
Gyerekkori rumináció
Kivéve: anorexia nervosa és más evészavar (táplálkozási zavar) (F50.-)
táplálási:
• nehézség és helytelen gondozás (R63.3)
• táplálási nehézség újszölötteknél (P92.-)

347
csecsem vagy gyerekkori pica (F98.3)

F98.3 Pica csecsem - és gyerekkorban

Nem élelmiszer (föld, festék, forgács) rendszeres evése (fogyasztása).


El fordulhat, mint egy fentálló pszichiátriai zavar (mint autizmus) egyik tünete,
vagy relative önálló pszichopatológiai viselkedésként, csak az utóbbi esetben
soroljuk be ide. Nagyon gyakori mentálisan retardált gyerekeken, és ebben az
esetben a mentális retardációt F70-F79 kell választani a f diagnózisként.

F98.4 Sztereotip mozgászavar

Akaratlagos, ismétl d , szereotip, nem funkcionális (és gyakran ritmusos)


mozgások, ami nem része pszichiátriai vagy neurológiai zavarnak. Ha valamilyen
más zavar tüneteként észleljük, csak a meglév zavart kell diagnosztizálni. A
nem-önveszélyes mozgások a következ k: fej vagy a test ringatása, haj húzása,
csavarása, újjtördel mannerizmus, és a kézrázás. A sztereotip ön-veszélyes
viselkedések a következ k: ismételt fej-beverés (pl. falhoz), arc-pofozás, szem-
nyomkodása, kéz, ajkak vagy más testrész harapdálása. A legtöbb sztereotip
mozgászavar nagyon gyakran mentális retardáltaknál fordul el (ebben az
esetben mindkett t kódolni kell). Ha a szem nyomkodása látászavarral együtt
észlelehet , akkor mindkett t kódolni kell, a szem nyomkodását itt, a
látásromlást a megfelel szomatikus kóddal.
Szereotip/szokás zavar
Kivéve: abnormális akaratlan mozgások (R25.-)
organikus eredet mozgászavarok (G20-G25)
körömharapdálás (körömrágás) (F98.8)
orr-piszkálás (F98.8)
szereotipiák melyek más pszichiátrai zavar részei (F00-F95)
ujj-szopás
tic
trichotillomania

F98.5 Dadogás (psallismus, ischophonia)

A beszéd ritmikus áramlását megszakító gyakori ismétlése vagy elnyújtása


hangoknak, szótagoknak vagy szavaknak, vagy gyakori tétovázás vagy szünetek
által. Csak akkor lehet zavarként felfogni, ha jelent sen megzavarja a beszéd
folyamatosságát.
Kivéve: tic rendellenességek (F95.-)
hadarás (F98.6)

F98.6 Hadarás (agitolalia)

Nagyon gyors beszéd, a folyamatosság megszakadásával, de nincsenek


ismétlések, és tétova szünetek, és olyan súlyos hogy rontja a beszéd
intelligenciát. A beszéd szabálytalan, és nem ritmusos, gyors löketszer
beszédkitörésekkel, melyekben hibás szerkezetek fordulnak el .
Kivéve: dadogás (F98.5)
tic (F95.-)

F98.8 Egyéb, rendszerint gyerekkorban vagy serdül korban kezd d


meghatározott viselkedés és emocionális zavar

348
Figyelemhiány (zavar) hiperaktivítás nélkül
Extrém mérték maszturbáció
Körömrágás
Orrpiszkálás
Ujjszopás

F98.9 Rendszerint gyerekkorban vagy serdül korban kezd d nem


meghatározott viselkedés és emocionális zavar

NEM MEGHATÁROZOTT MENTÁLIS


RENDELLENESSÉG
(F99)

F99 Másként nem meghatározott mentális rendelleneség


Mentális betegség k.m.n.
Kivéve: organikus mentális zavar k.m.n. (F06.9)

349
VI. F csoport

AZ IDEGRENDSZER BETEGSÉGEI (G00-G99)


Kivéve: a perinatális szakban keletkez bizonyos állapotok (P00-P96)
bizonyos fert z és parazitás betegségek (A00-B99)
a terhesség, szülés és gyermekágy szöv dményei (O00-O99)
veleszületett malformatiók, deformitások és kromoszóma rendellenességek
(Q00-Q99)
endokrin, táplálkozási és anyagcsere betegségek (E00-E90)
sérülések, mérgezés és küls kórokok néhány egyéb következménye (S00-T98)
daganatok (C00-D48)
máshová nem osztályozott tünetek, jelek és kóros klinikai és laboratóriumi leletek
(R00-R99)
A f csoport az alábbi csoportokat tartalmazza:
G00-G09 A központi idegrendszer gyulladásos betegségei
G10-G13 A központi idegrendszert els dlegesen érint szisztémás sorvadások
G20-G26 Extrapyramidalis és mozgási rendellenességek
G30-G32 Az idegrendszer egyéb degeneratív betegségei
G35-G37 A központi idegrendszer demyelinisatiós betegségei
G40-G47 Epizódikus és paroxysmalis rendellenességek
G50-G59 Ideg, ideggyök és plexus rendellenességek
G60-G64 Polyneuropathiák és a perifériás idegrendszer egyéb rendellenességei
G70-G73 A myoneuralis junkció és az izomzat betegségei
G80-G83 Agyi bénulás és egyéb bénulásos szindrómák
G90-G99 Az idegrendszer egyéb rendellenességei
A f csoporthoz tartozó csillaggal jelölt csoportok:
G01* Meningitis máshová osztályozott bakteriális betegségekben
G02* Meningitis egyéb, máshová osztályozott fert z és parazitás betegségekben
G05* Encephalitis, myelitis és encephalomyelitis máshová osztályozott betegségekben
G07* Intracranialis és intraspinális tályog és granuloma máshová osztályozott
betegségekben
G13* Els dlegesen a központi idegrendszert érint szisztémás atrophiák máshová
osztályozott betegségekben
G22* Parkinsonismus máshová osztályozott betegségekben
G26* Extrapyramidalis és mozgási rendellenességek máshová osztályozott
betegségekben
G32* Az idegrendszer egyéb degeneratív rendellenességei máshová osztályozott
betegségekben
G46* Az agy vascularis szindrómái cerebrovasculáris betegségekben

350
G53* Agyideg rendellenességek máshová osztályozott betegségekben
G55* Ideggyök és plexus kompressziók máshová osztályozott betegségekben
G59* Mononeuropathia máshová osztályozott betegségekben
G63* Polyneuropathia máshová osztályozott betegségekben
G73* A myoneuralis junkció és izmok rendellenességei máshová osztályozott
betegségekben
G94* Az agy egyéb rendellenességei máshová osztályozott betegségekben
G99* Az idegrendszer egyéb rendellenességei máshová osztályozott betegségekben

A KÖZPONTI IDEGRENDSZER GYULLADÁSOS


BETEGSÉGEI
(G00-G09)

G00 Bacteriumok okozta agyhártyagyulladás m.n.o.

Beleértve: arachnoiditis }
lágyagyhártyagyulladás }
agyhártyagyulladás }bakteriális
kemény agyhártyagyulladás }
Kivéve: bacterium okozta:
• meningoencephalitis (G04.2)
• meningomyelitis (G04.2)

G00.0 Haemophilus agyhártyagyulladás

Haemophilus influenzae okozta meningitis

G00.1 Pneumococcus okozta agyhártyagyulladás

G00.2 Streptococcus okozta agyhártyagyulladás

G00.3 Staphylococcus okozta agyhártyagyulladás

G00.8 Egyéb bacterium okozta agyhártyagyulladás

Meningitis:
• Escherichia coli okozta
• Friedlander-bacillus okozta
• Klebsiella okozta

G00.9 Bacterium okozta agyhártyagyulladás k.m.n.

Meningitis:
• gennyes k.m.n.
• gennykelt k okozta, k.m.n.

351
• suppuratív k.m.n.

G01* Agyhártyagyulladás máshova osztályozott bakteriális


betegségekben
Meningitis:
• anthraxban (A22.8+)
• gonococcus fert zésben (A54.8+)
• leptospirosisban (A27.-+)
• listeriosisban (A32.1+)
• Lyme-kórban (A69.2+)
• meningococcus fert zésben (A39.0+)
• neuroszifiliszben (A52.1+)
• salmonella fert zésben (A02.2+)
• szifiliszben:
• veleszületett (A50.4+)
• másodlagos (A51.4+)
• tuberkulózisban (A17.0+)
• typhusban (A01.0+)
Kivéve: meningoencephalitis és meningomyelitis máshová osztályozott
baktériális
betegségekben (G05.0*)
agyhártya- és gerincvel gyulladások (G05.0*)

G02* Agyhártyagyulladás egyéb, máshova osztályozott fert z és


parazitás betegségekben

Kivéve: meningoencephalitis és meningomyelitis máshova osztályozott fert z


és parazitás betegségekben (G05.1-G05.2*)

G02.0* Agyhártyagyulladás máshova osztályozott vírusbetegségekben

Meningitis:
• adenovírustól (A87.1+)
• enterovírustól (A87.0+)
• herpes simplex vírustól (B00.3+)
• fert z mononucleosisban (B27.-+)
• kanyaró vírustól (B05.1+)
• mumpsz vírustól (B26.1+)
• rubeola vírustól (B06.6+)
• varicella [bárányhiml ] vírustól (B01.0+)
• zosterben (B02.1+)

G02.1* Agyhártyagyulladás mycosisokban

352
Meningitis:
• candidiasisban (B37.5+)
• coccidioidomycosisban (B38.4+)
• cryptococcosisban (B45.1+)

G02.8* Agyhártyagyulladás egyéb meghatározott, de máshova osztályozott fert z


és parazitás betegségekben

Meningitis:
• afrikai trypanosomiasisban (B56.-+)
• Chagas betegségben (idült) (B57.4+)

G03 Egyéb, nem meghatározott eredet agyhártyagyulladás

Beleértve: arachnoiditis }
lágyagyhártyagyulladás }
agyhártyagyulladás } nem meghatározott okból
kemény agyhártyagyulladás }
Kivéve: meningoencephalitis (G04.-)
meningomyelitis (G04.-)

G03.0 Nem gennykelt k okozta agyhártyagyulladás

Nem baktériális meningitis

G03.1 Idült agyhártyagyulladás

G03.2 Jóindulatú, visszatér agyhártyagyulladás [Mollaret]

G03.8 Egyéb meghatározott eredet agyhártyagyulladás

G03.9 Agyhártyagyulladás k.m.n.

Arachnoiditis (spinalis) k.m.n.

G04 Encephalitis, myelitis és encephalomyelitis

Beleértve: heveny ascendaló myelitis


meningoencephalitis
meningomyelitis
Kivéve: jóindulatú myalgiás encephalomyelitis (G93.3)
encephalopathia:
• k.m.n. (G93.4)
• alkoholos (G31.2)
• toxikus (G92)
sclerosis multiplex (G35)

353
myelitis:
• heveny haránt (G37.3)
• subacut nekrotizáló (G37.4)

G04.0 Heveny disszeminált agyvel gyulladás

Encephalitis }
Encephalomyelitis } immunizáció után
Szükség esetén járulékos kód használható (XX. f csoport) a vakcina
meghatározására.

G04.1 Trópusi spasticus paraplegia

G04.2 Bakteriális meningoencephalitis és meningomyelitis m.n.o.

G04.8 Egyéb encephalitis, myelitis és encephalomyelitis

Fert zés utáni agyvel gyulladás és agy- és gerincvel gyulladás, k.m.n.

G04.9 Encephalitis, myelitis és encephalomyelitis k.m.n.

Agykamrai gyulladás k.m.n.

G05* Encephalitis, myelitis és encephalomyelitis máshová


osztályozott betegségekben

Beleértve: agyvel gyulladás, gerincvel gyulladás és agy- és gerincvel gyulladás


máshova osztályozott betegségekben

G05.0* Encephalitis, myelitis és encephalomyelitis máshova osztályozott


bakteriális betegségekben

Encephalitis, myelitis encephalomyelitis:


• listeriosisban (A32.1+)
• meningococcus fert zésben (A39.8+)
• szifiliszben:
• veleszületett (A50.4+)
• kés i (A52.1+)
• güm kórban (A17.8+)

G05.1* Encephalitis, myelitis és encephalomyelitis máshova osztályozott


vírusbetegségekben

Encephalitis, myelitis és encephalomyelitis:


• adenovírus okozta (A85.1+)
• cytomegalia vírus okozta (B25.8+)
• enterovírus okozta (A85.0+)
• herpeszvírus [herpes simplex] okozta (B00.4+)
• influenzában (J10.8+, J11.8+)

354
• kanyaróban (B05.0+)
• mumpszban (B26.2+)
• bárányhiml után (B01.1+)
• rubeolában (B06.0+)
• zosterben (B02.0+)

G05.2* Encephalitis, myelitis és encephamyelitis egyéb, máshova osztályozott


fert z és parazitás betegségekben

Encephalitis, myelitis és encephalomyelitis:


• afrikai trypanosomiasisban (B56.-+)
• Chagas betegségben (idült) (B57.4+)
• naegleriasisban (B60.2+)
• toxoplasmosisban (B58.2+)
Eosinophiliás meningoencephalitis (B83.2+)

G05.8* Encephalitis, myelitis és encephalomyelitis egyéb máshova osztályozott


betegségekben

Encephalitis szisztémás lupus eryhematosusban (M32.1+)

G06 Koponya ri és gerinccsatornai tályog és granuloma


Szükség esetén kiegészít kód használható (B95-B97) a fert z ágens
megjelölésére.

G06.0 Intracraniális tályog és granuloma

Tályog (emboliás):
• agyi [lokalizációtól függetlenül]
• kisagyi
• nagyagyi
• otogen
Intracranialis tályog vagy granuloma:
• epiduralis
• extraduralis
• subduralis

G06.1 Intraspinalis tályog és granuloma

Gerincvel tályog (embóliás) [lokalizációtól függetlenül]


Intraspinalis tályog vagy granuloma:
• epiduralis
• extraduralis
• subduralis

G06.2 Extraduralis és subduralis tályog k.m.n.

355
G07* Intracranialis és intraspinalis tályog és granuloma máshová
osztályozott betegségekben
Agyi tályogok:
• amoebás fert zés okozta (A06.6+)
• gonococcus okozta (A54.8+)
• güm kóros (A17.8+)
Az agy schistosoma okozta granulomája (B65.-+)
Tuberculoma:
• agyi (A17.8+)
• agyhártyai (A17.1+)

G08 Koponya ri és gerinccsatornai phlebitis és thrombophlebitis

Szeptikus:
• embólia }
• endophlebitis }
• phlebitis } az intracranialis vagy intraspinalis
• thrombophlebitis } vénás sinusokban és vénákban
• thrombosis }
Kivéve: koponya ri phlebitis és thrombophlebitis:
• ha szöv dménye:
• abortusnak, méhenkivüli vagy mola terhességnek (O00-O07, O08.7)
• terhességnek, szülésnek és gyermekágynak (O22.5, O87.3)
• nem gennyes eredet (I67.6)
Nem gennyes gerincvel i plebitis és thromboplebitis (G95.1)

G09 A központi idegrendszer gyulladásos megbetegedéseinek


következményei

Megjegyzés: Ezt a csoportot olyan állapotok megjelölésére használjuk,


amelyeket els dlegesen a G00-G08 (kivéve a csillaggal jelölteket)
csoportba osztályozunk az itt szerepl következmények okaiként,
noha az okokat máshová soroljuk. A "következmények" magukban
foglalják magukat a szorosan vett következményeket, vagy a kés i
hatást, illet leg mindazokat a szöv dményeket, amelyek az okozó
állapot kezdete után egy évvel vagy még kés bb jelentkeznek.
Ennek a csoportnak a használatához tanácsos igénybe venni a
2.kötetben található megfelel megbetegedési és halálozási
kódolási szabályokat és irányelveket.

356
A KÖZPONTI IDEGRENDSZERT ELS DLEGESEN
ÉRÍNT SZISZTÉMÁS SORVADÁSOK
(G10-G13)

G10 Huntington-kór
Huntington-chorea

G11 Örökl d ataxia

Kivéve: örökl d és idiopathiás neuropathia (G60.-)


csecsem kori agyi bénulás (G80.-)
anyagcserezavarok (E70-E90)

G11.0 Veleszületett, non-progresszív ataxia

G11.1 Korai kisagyi ataxia

Megjegyzés: Kezdete rendszerint 20 éves kor alatt


Korai kisagyi ataxia:
• esszenciális tremorral
• myoclonussal [Hunt-féle ataxia]
• megtartott inreflexekkel
Friedreich-féle ataxia (autoszomális recesszív)
X-kromoszómához kötött recesszív spinocerebellaris ataxia

G11.2 Kés i kezdet kisagyi ataxia

Megjegyzés: Kezdete rendszerint 20 éves kor felett

G11.3 Kisagyi ataxia károsodott DNA replikációval

Ataxia telangiectatica [Louis-Bar]


Kivéve: Cockayne-szindróma (Q87.1)
xeroderma pigmentosum (Q82.1)

G11.4 Örökl d spasticus paraplegia

G11.8 Egyéb örökl d ataxiák

G11.9 Örökl d ataxia k.m.n.

Örökl d kisagyi:
• ataxia, k.m.n.
• elfajulás
• megbetegedés

357
• szindróma

G12 Gerincvel i izomsorvadás és rokon szindrómák

G12.0 Csecsem kori gerincvel i izomsorvadás I.típus [Werdnig-Hoffmann]

G12.1 Egyéb öröklöd gerincvel i izomsorvadás

Progresszív gyermekkori bulbaris bénulás [Fazio-Londe]


Gerincvel i izomsorvadás:
• feln tt forma
• gyermekkori forma, II. típus
• distalis
• juvenitis forma, III. típus [Kugelberg-Welander]
• scapuloperonealis forma

G12.2 Mozgató neuron megbetegedés

Familiáris motoros neuron megbetegedés


Lateralis sclerosis:
• amyotrophias
• els dleges
Progresszív:
• bulbaris bénulás
• gerincvel i izomsorvadás

G12.8 Egyéb gerincvel i izomsorvadások és rokon szindrómák

G12.9 Gerincvel i izomsorvadás k.m.n.

G13* Els dlegesen a központi idegrendszert érint szisztémás


sorvadások máshová osztályozott betegségekben

G13.0* Paraneoplasticus neuromyopathia és neuropathia

Rákos neuromyopathia (C00-C97+)


Tumorokkal szöv d érz ideg bántalom [Denny - Brown] (C00-D48+)

G13.1* A központi idegrendszert els dlegesen érint szisztémás sorvadások


daganatos betegségekben

Paraneoplasticus limbikus encephalopathia (C00-D48+)

G13.2* A központi idegrendszert els dlegesen érint szisztémás sorvadás


myxoedemában (E00.1+, E03.-+)

358
G13.8* A központi idegrendszert els dlegesen érint szisztémás sorvadás egyéb,
máshova osztályozott betegségekben

EXTRAPYRAMIDALIS ÉS MOZGÁSI
RENDELLENESSÉGEK
(G20-G26)

G20 Parkinson-kór
Féloldali parkinsonismus
Paralysis agitans
Parkinsonismus vagy Parkinson-kór:
• k.m.n.
• idiopathiás
• els dleges

G21 Másodlagos parkinsonizmus

G21.0 Rosszindulatú neuroleptikus szindróma

Szükség esetén kiegészít kód használható (XX. f csoport) az ok megjelölésére.

G21.1 Egyéb, gyógyszer indukálta másodlagos parkinsonizmus

Szükség esetén kiegészít kód használható (XX. fej.) az ok megjelölésére.

G21.2 Más küls tényez k okozta másodlagos parkinsonizmus

Szükség esetén kiegészít kód használható (XX. fej.) az ok megjelölésére.

G21.3 Agyvel gyulladás utáni parkinsonizmus

G21.8 Egyéb másodlagos parkinsonizmus

G21.9 Másodlagos parkinsonizmus k.m.n.

G22* Parkinsonizmus máshová osztályozott betegségekben


Szifiliszes parkinsonizmus (A52.1+)

G23 A törzsdúcok egyéb elfajulásos megbetegedései

Kivéve: több rendszert érint elfajulás (G90.3)

G23.0 Hallervorden-Spatz betegség

Pigmentes pallidum elfajulás

359
G23.1 Progresszív supranuclaris ophthalmoplegia [Steele-Richardson-Olszewski]

G23.2 Striatonigralis elfajulás

G23.8 A törzsdúcok egyéb, meghatározott elfajulásos megbetegedései

A törzsdúcok meszesedése

G23.9 A törzsdúcok nem meghatározott elfajulásos betegsége

G24 Tónuszavar (dystonia)

Beleértve: mozgászavar (dyskinesia)


Kivéve: athetoid agyi bénulás (G80.3)

G24.0 Gyógyszer kiváltotta dystonia

Szükség esetén kiegészít kód használható (XX. f csoport) az ok megjelölésére.

G24.1 Idiopathiás familiáris dystonia

Idiopathiás dystonia, k.m.n.

G24.2 Idiopathiás nem-familiáris dystonia

G24.3 Spasticus torticollis

Kivéve: torticollis, k.m.n. (M43.6)

G24.4 Idiopathiás orofacialis dystonia

Orofaciális dyskinesia

G24.5 Szemhéjgörcs (blepharospasmus)

G24.8 Egyéb dystonia

G24.9 Dystonia, k.m.n.

Dyskinesia, k.m.n.

G25 Egyéb extrapiramidális és mozgási rendellenességek

G25.0 Esszenciális tremor

Familiáris tremor
Kivéve: tremor k.m.n. (R25.1)

G25.1 Gyógyszer indukálta tremor

Szükség esetén kiegészít kód használható (XX. fej.) az ok megjelölésére.

360
G25.2 Egyéb meghatározott tremorok

Intenciós tremor

G25.3 Myoclonus

Gyógyszer indukálta myoclonus


Szükség esetén kiegészít kód használható (XX. fej.) az ok megjelölésére.
Kivéve: arc myokymia (G51.4)
myoclonus epilepszia (G40.-)

G25.4 Gyógyszer indukálta chorea

Szükség esetén kiegészít kód használható (XX. fej.) az ok megjelölésére.

G25.5 Egyéb choera

Chorea, k.m.n.
Kivéve: chorea k.m.n. a szív érintettségével (I02.0)
Huntington-chorea (G10)
reumás chorea (I02.-)
Sydenham chorea (I02.-)

G25.6 Gyógyszer indukálta és egyéb szervi eredet tic-ek

Szükség esetén kiegészít kód használható (XX. fej.) az ok megjelölésére.


Kivéve: de la Tourette-szindróma (F95.2)
tic, k.m.n. (F95.9)

G25.8 Egyéb meghatározott, extrapyramidalis és mozgási rendellenességek

"Nyugtalan lábak" (restless legs) szindróma


"Merev ember" (stiff-man) szindróma

G25.9 Extrapyramidalis és mozgási rendellenesség, k.m.n.

G26* Extrapyramidális és mozgási rendellenességek máshova


osztályozott betegségekben

AZ IDEGRENDSZER EGYÉB DEGENERATIV


BETEGSÉGEI
(G30-G32)

G30 Alzheimer-kór

Beleértve: szenilis és praesenilis formák


Kivéve: szenilis:
• agyi elfajulás m.n.o. (G31.1)

361
• dementia k.m.n. (F03)
szenilitás, k.m.n. (R54)

G30.0 Korai kezdet Alzheimer-kór

Megjegyzés: kezdete rendszerint 65 éves kor el tt

G30.1 Kés i kezdet Alzheimer-kór

Megjegyzés: kezdete rendszerint 65 éves kor felett

G30.8 Egyéb Alzheimer-kór

G30.9 Alzheimer-kór k.m.n.

G31 A központi idegrendszeri egyéb elfajulásos betegségei, m.n.o.

Kivéve: Reye-szindróma (G93.7)

G31.0 Körülírt agyi sorvadás

Pick-betegség
Progresszív izolált aphasia

G31.1 Aggkori agyi elfajulás, m.n.o.

Kivéve: Alzheimer-kór (G30.-)


szenilitás k.m.n. (R54)

G31.2 Alkohol okozta központi idegrendszeri elfajulás

Alkoholos:
• kisagyi:
• ataxia
• elfajulás
• agyi elfajulás
• encephalopathia
Az autonóm idegrendszer alkohol okozta m ködészavara

G31.8 Egyéb meghatározott idegrendszeri elfajulásos betegségek

Szürkeállomány elfajulás [Alpers]


Félheveny nekrotizáló encephalopathia [Leigh]

G31.9 Idegrendszeri elfajulásos betegség k.m.n.

G32* Az idegrendszer egyéb degeneratív elváltozásai máshova


osztályozott betegségekben

362
G32.0* A gerincvel subacut kombinált elfajulása máshova osztályozott
betegségekben

Gerincvel subacut elfajulása B12-vitaminhiányban (E53.8+)

G32.8* A központi idegrendszer egyéb meghatározott elváltozásai máshova


osztályozott betegségekben

A KÖZPONTI IDEGRENDSZER DEMYELINISATIÓS


BETEGSÉGEI
(G35-G37)

G35 Sclerosis multiplex


Sclerosis multiplex:
• k.m.n.
• agytörzsi
• gerincvel i
• disszeminált
• általánosult

G36 Egyéb heveny, disszeminált demyelinisatio

Kivéve: fert zés utáni encephalitis és encephalomyelitis k.m.n.(G04.8)

G36.0 A látóideg vel hüvely gyulladása [neuromyelitis optica Devic]

Demyelinisatio látóideggyulladásban
Kivéve: látóideggyulladás, k.m.n. (H46)

G36.1 Heveny és félheveny vérzéses leukoencephalitis [Hurst]

G36.8 Egyéb meghatározott heveny disszeminált demyelinisatio

G36.9 Heveny, disszeminált demyelinisatio, k.m.n.

G37 A központi idegrendszer egyéb demyelimisatiós


megbetegedései

G37.0 Diffúz sclerosis

Periaxialis agyvel gyulladás


Schilder-kór
Kivéve: adrenoleukodystrophia [Addison-Schilder] (E71.3)

G37.1 A corpus callosum centrális demyelinisációja

363
G37.2 A híd centrális myelinolysise

G37.3 Heveny haránt gerincvel gyulladás a központi idegrendszer demyelisatiós


megbetegedésében

Heveny haránt gerincvel gyulladás, k.m.n.


Kivéve: sclerosis multiplex (G35)
neuromyelitis optica [Devic] (G36.0)

G37.4 Félheveny nekrotizáló myelitis

G37.5 Koncentrikus sclerosis [Baló]

G37.8 A központi idegrendszer egyéb meghatározott demyelinisatiós betegségei

G37.9 A központi idegrendszer demyelinisatiós betegsége k.m.n.

EPIZÓDIKUS ÉS PAROXYSMALIS
RENDELLENESSÉGEK
(G40-G47)

G40 Epilepszia

Kivéve: Landau-Kleffner szindróma (F80.3)


roham (görcsös), k.m.n. (R56.8)
status epilepticus (G41.-)
Todd-féle bénulás (G83.8)

G40.0 Lokalizációfügg (gócos) (részleges) idiopathiás epilepszia és epilepsziás


szindrómák lokális kezdet rohamokkal

Jóindulatú gyermekkori epilepszia centrotemporalis EEG tüskékkel


Gyermekkori epilepszia occipitális EEG paroxizmusokkal

G40.1 Lokalizációfügg (gócos) (részleges) tüneti epilepszia és epilepsziás


tünetegyüttesek egyszer parciális rohamokkal

Tudatzavar nélküli rohamok


Egyszer parciális rohamok, melyek másodlagosan generalizálódnak

G40.2 Lokalizációfügg (gócos) (részleges) tüneti epilepszia és epilepsziás


szindrómák összetett parciális rohamokkal

Tudatzavarral járó rohamok, gyakran automatizmusokkal


Komplex parciális rohamok, melyek másodlagosan általánosulnak

G40.3 Általánosult idiopathiás epilepszia és epilepsziás szindrómák

Jóindulatú:

364
• csecsem kori myoclonusos epilepszia
• újszülöttkori (familiaris) görcsrohamok
Gyermekkori absence-epilepszia [pyknolepsia]
Ébredési epilepszia grand mal-rohamokkal
Juvenilis:
• absence epilepszia
• myoclonus epilepszia [impulzív petit mal]
Nem specifikus epilepsziás rohamok:
• atóniás
• klonusos
• myoclonusos
• tónusos
• tónusos-klónusos

G40.4 Egyéb általánosult epilepsziák és epilepsziás szindrómák

Epilepszia:
• myoclonusos absence-al
• myoclonusos astaticus rohamokkal
Infantilis spasmusok
Lennox-Gastaut szindróma
Salaam rohamok
Tüneti korai myoclonusos encephalopathia
West szindróma

G40.5 Speciális epilepsziás szindrómák

Epilepsia partialis continua [Kozsevnyikov]


Epilepsziás rohamok:
• alkoholos eredettel
• gyógyszeres eredettel
• hormonális változás miatt
• alvásmegvonásos eredettel
• stressz miatt
Szükség esetén kiegészít kód használható (XX. fej.) az ok megjelölésére.

G40.6 Grand mal rohamok k.m.n. (petit mal-lal vagy anélkül)

G40.7 Petit mal k.m.n. grand mal rohamok nélkül

G40.8 Egyéb epilepszia

Kérdésesen helyi vagy általánosult jelleg epilepsziák és epilepsziás szindrómák

365
G40.9 Epilepszia, k.m.n.

Epilepsziás:
• görcsök, k.m.n.
• rosszullétek, k.m.n.
• rohamok, k.m.n.

G41 Status epilepticus

G41.0 Grand mal status epilepticus

Tónusos-clonusos status epilepticus


Kivéve: epilepsia partialis continua (Kozsevnyikov) (G40.5)

G41.1 Petit mal status epilepticus

Epilepsziás absence status

G41.2 Összetett részleges status epilepticus

G41.8 Egyéb status epilepticus

G41.9 Status epilepticus, k.m.n.

G43 Migrén
Szükség esetén kiegészít kód használható (XX. fej.) az ok megjelölésére.
Kivéve: fejfájás, k.m.n. (R51)

G43.0 Migrén aura nélkül [közönséges migrén]

G43.1 Migrén aurával [klasszikus migrén]

Migrén:
• aura fejfájás nélkül
• basilaris
• equivalensek
• familiáris hemiplegiás
• alábbiakkal:
• hirtelen kezd d aurával
• elhúzódó aurával
• tipikus aurával

G43.2 Status migrainosus

G43.3 Szöv dményes migrén

366
G43.8 Egyéb migrén

Opthalmoplegiás migrén
Retineális migrén

G43.9 Migrén k.m.n.

G44 Egyéb fejfájás szindrómák

Kivéve: atipusos arcfájdalom (G50.1)


fejfájás, k.m.n. (R51)
trigeminus neuralgia (G50.0)

G44.0 Halmozott fejfájás szindróma

Idült rohamszer hemicrania


Halmozott fejfájás:
• idült
• alkalomszer

G44.1 Éreredet fejfájás m.n.o.

Éreredet fejfájás, k.m.n.

G44.2 Tenziós típusú fejfájás

Idült tenziós típusú fejfájás


Alkalomszer tenziós típusú fejfájás
Fejfájás, tenziós tipusú k.m.n.

G44.3 Idült, posttraumás fejfájás

G44.4 Gyógyszer okozta fejfájás m.n.o.

Szükség esetén kiegészít kód használható (XX. fej.) az ok megjelölésére.

G44.8 Egyéb, meghatározott fejfájás-szindrómák

G45 Átmeneti agyi ischaemiás attakok (TIA) és rokon szindrómák

Kivéve: újszülöttkori agyi ischaemia (P91.0)

G45.0 Vertebro-basilaris szindróma

G45.1 Art.carotis szindróma (féltekei)

G45.2 Többszörös és kétoldali praecerebrális artéria szindrómák

G45.3 Amaurosis fugax

367
G45.4 Átmeneti globális amnézia

Kivéve: amnézia k.m.n. (R41.3)

G45.8 Egyéb, átmeneti agyi ischaemiás attakok és rokon szindrómák

G45.9 Átmeneti agyi ischaemiás attak (TIA) k.m.n.

Agyi artéria görcse


TIA, k.m.n.

G46* Agyi érszindrómák cerebrovasculáris betegségekben (I60-


I67+)

G46.0* Arteria cerebri media szindróma (I66.0+)

G46.1* Arteria cerebri anterior szindróma (I66.1+)

G46.2* Arteria cerebri posterior szindróma (I66.2+)

G46.3* Agytörzsi szélütés (stroke) szindróma (I60-I67+)

Szindróma:
• Benedikt
• Claude
• Foville
• Millard-Gubler
• Wallenberg
• Weber

G46.4* Kisagyi stroke szindróma (I60-I67+)

G46.5* Tisztán motoros lacunáris szindróma (I60-I67+)

G46.6* Tisztán szenzoros lacunáris szindróma (I60-I67+)

G46.7* Egyéb lacunáris szindrómák (I60-I67+)

G46.8* Egyéb éreredet agyi szindrómák agyi érbetegségekben (I60-I67+)

G47 Alvászavarok

Kivéve: rémálmok (F51.5)


nem szervi eredet alvászavarok (F51.-)
éjszakai felriadások (F51.4)
alvajárás (F51.3)

368
G47.0 Elalvási és átalvási zavarok [insomniák]

G47.1 Túlzott aluszékonyság [hypersomniák]

G47.2 Az alvás-ébrenlét ciklus zavarai

Késleltetett alvásfázis szindróma


Rendszertelen alvás-ébrenlét

G47.3 Alvási apnoe

Alvási apnoe:
• központi
• obstructív
Kivéve: Pickwick-szindróma (E66.2)
újszülöttkori alvási apnoe (P28.3)

G47.4 Narcolepsia és katalepsia

G47.8 Egyéb alvászavarok

Kleine-Levin-szindróma

G47.9 Alvászavar k.m.n.

IDEG, IDEGGYÖK ÉS PLEXUS RENDELLENESSÉGEK


(G50-G59)
Kivéve: friss traumás ideg, ideggyök és plexus rendellenességek, L. idegsérülések testtáj
szerint
neuralgia }
neuritis } k.m.n. (M79.2)
perifériás neuritis terhességben (O26.8)
radiculitis, k.m.n. (M54.1)

G50 A n.trigeminus rendellenességei

Beleértve: az V. agyideg rendellenességei

G50.0 Trigeminus neuralgia

Rohamszer arcfájdalom szindróma


Tic douloureux

G50.1 Atipusos arcfájdalom

G50.8 A n. trigeminus egyéb rendellenességei

G50.9 A n.trigeminus rendellenessége k.m.n.

369
G51 A n.facialis rendellenességei

Beleértve: a VII. agyideg rendellenességei

G51.0 Bell-féle bénulás

Arcidegbénulás

G51.1 Geniculatum ganglionitis

Kivéve: herpesz utáni ganglion geniculatum gyulladás (B02.2)

G51.2 Melkersson-szindróma

Melkersson-Rosenthaal-szindróma

G51.3 Clonusos féloldali facialis görcs

G51.4 Facialis myokymia

G51.8 Az arcideg egyéb rendellenességei

G51.9 Az arcideg rendellenessége k.m.n.

G52 Egyéb agyidegek betegségek

Kivéve: rendellenesség:
• hallóideg [VIII. agyideg] (H93.3)
• látóideg [II. agyideg] (H46, H47.0)
idegbénulás okozta h déses kancsalság (H49.0-H49.2)

G52.0 A szaglóideg rendellenességei

Az I. agyideg rendellenességei

G52.1 A n.glossopharyngeus rendellenességei

A IX. agyideg rendellenességei


Glossopharyngeus idegfájdalom

G52.2 A n.vagus rendellenességei

Az X. agyideg rendellenességei

G52.3 A n.hypoglossus rendellenességei

A XII. agyideg rendellenességei

G52.7 Több agyideg rendellenességei

Polyneuritis cranialis

G52.8 Az agyidegek egyéb meghatározott rendellenességei

370
G52.9 Agyideg rendellenesség k.m.n.

G53* Agyideg rendellenességek máshova osztályozott


betegségekben

G53.0* Zoster utáni idegfájdalom (B02.2+)

Herpes utáni:
• ganglion geniculatum gyulladás
• trigeminus neuralgia

G53.1* Többszörös agyideg bénulások máshova osztályozott fert z és parazitás


betegségekben (A00-B99+)

G53.2* Többszörös agyidegbénulások sarcoidosisban (D86.8+)

G53.3* Többszörös agyidegbénulások daganatos megbetegedésekben (C00-D48+)

G53.8* Egyéb agyideg tünetek máshova osztályozott betegségekben

G54 Ideggyök és fonat (plexus) rendellenességek

Kivéve: friss sérüléses gyök és idegfonat rendellenességek - L.idegsérülés


testtájékok szerint csigolyák közti porckorongok
rendellenességek (M50-M51)
idegfájdalom vagy ideggyulladás, k.m.n. (M79.2)
ideg-vagy gyökgyulladás:
• brachialis k.m.n. }
• lumbális k.m.n. }
• lumbosacralis k.m.n. } (M54.1)
• thoracalis k.m.n. }
gyökgyulladás, k.m.n. }
gyökbántalom, k.m.n. }
spondylosis (M47.-)

G54.0 Plexus brachialis rendellenességek

Thoracic outlet szindróma (TOS)

G54.1 Ágyéki-keresztcsonti plexus rendellenességek

G54.2 Nyaki gyök-rendellenességek m.n.o.

G54.3 Háti gyök-rendellenességek m.n.o.

G54.4 Ágyéki-keresztcsonti gyök-rendellenességek m.n.o.

371
G54.5 Amyotrophia neuralgica

Parsonage-Aldren-Turner-szindróma
Vállövi ideggyulladás

G54.6 Végtag fantom-szindróma fájdalommal

G54.7 Végtag fantom-szindróma fájdalom nélkül

Végtag fantom-szindróma k.m.n.

G54.8 Egyéb gyök és plexus rendellenességek

G54.9 Gyök és plexus rendellenesség k.m.n.

G55* Ideggyök és plexus kompressziók máshova osztályozott


betegségekben

G55.0* Gyök és plexus kompressziók daganatos megbetegedésekben (C00-D48+)

G55.1* Gyök és plexus kompressziók csigolya közti porckorong


megbetegedésekben (M50-M51+)

G55.2* Gyök és plexus kompressziók spondylosisban (M47.-+)

G55.3* Gyök és plexus kompressziók egyéb háti bántalmakban (M45-M46+, M48.-+,


M53-M54+)

G55.8* Egyéb gyök és plexus kompressziók egyéb máshova osztályozott


betegségekben

G56 Fels végtagi mononeuropathiák

Kivéve: friss sérüléses idegkárosodás, L. idegsérülés testtájékok szerint

G56.0 Carpal tunnel (carpalis alagút) szindróma

G56.1 A n.medianus egyéb károsodásai

G56.2 A n.ulnaris károsodása

Tartós ulnaris bénulás

G56.3 A. n.radialis károsodása

G56.4 Causalgia

G56.8 A fels végtag egyéb mononeuropathiái

A fels végtag interdigitális neuromája

372
G56.9 Fels végtagi mononeuropathia, k.m.n.

G57 Az alsó végtag mononeuropathiái

Kivéve: friss sérüléses idegkárosodás - L. idegsérülés testtájékok szerint

G57.0 A n.ischiadicus károsodása

Kivéve: ischias:
• k.m.n. (M54.3)
• csigolya közti porckorong megbetegedésnek tulajdonított (M51.1)

G57.1 Meralgia paraesthetica

A comb nervus cutaneus lateralis szindrómája

G57.2 A. n.femoralis károsodása

G57.3 A n.popliteus lat. károsodása

Peroneus ideg bénulás

G57.4 A n.popliteus int. károsodása

G57.5 Tarsalis alagút szindróma

G57.6 A n.plantaris károsodása

Morton-féle metatarsalgia

G57.8 Az alsó végtagok egyéb mononeuropathiái

Az alsó végtag interdigitális neuromája

G57.9 Alsó végtagi mononeuropathia, k.m.n.

G58 Egyéb mononeuropathiák

G58.0 Borda közti ideg bántalom

G58.7 Többszörös mononeuritis

G58.8 Egyéb meghatározott mononeuropathiák

G58.9 Mononeuropathia, k.m.n.

G59* Mononeuropathia máshova osztályozott betegségekben

G59.0* Diabeteses mononeuropathia (E10-E14+ közös .4 negyedik karakterrel)

373
G59.8* Egyéb mononeuropathia máshova osztályozott betegségekben

POLYNEUROPATHIÁK ÉS A PERIFÉRIÁS
IDEGRENDSZER EGYÉB RENDELLENESSÉGEI
(G60-G64)
Kivéve: neuralgia k.m.n. (M79.2)
neuritis k.m.n. (M79.2)
perifériás neuritis terhességben (O26.8)
radiculitis k.m.n. (M54.1)

G60 Örökletes és idiopathiás idegbántalom

G60.0 Örökletes mozgató- és érz ideg bántalom

Megbetegedés:
• Charcot-Marie-Tooth
• Déjerine-Sottas
Örökletes mozgató- és érz ideg bántalom I-IV típus
Csecsem kori hypertrophiás idegbántalom
Peronealis izomsorvadás (axonalis típus) (hypertrophiás típus)
Roussy-Lévy-szindróma

G60.1 Refsum betegség

G60.2 Örökletes ataxiához társuló idegbántalom

G60.3 Idiopathiás progresszív neuropathia

G60.8 Egyéb örökletes és idiopathiás idegbántalmak

Morvan betegség
Nelaton szindróma
Érz idegbántalom:
• dominánsan örökl d
• recesszíven örökl d

G60.9 Örökletes és idiopathiás neuropathia k.m.n.

G61 Gyulladásos polyneuropathia

G61.0 Guillain-Barré-szindróma

Heveny fert zés (utáni) polyneuritis

G61.1 Szérum neuropathia

374
Szükség esetén kiegészít kód használható (XX. f csoport) az ok megjelölésére.

G61.8 Egyéb gyulladásos polyneuropathiák

G61.9 Gyulladásos polyneuropathia k.m.n.

G62 Egyéb polyneuropathiák

G62.0 Gyógyszer okozta polyneuropathia

Szükség esetén kiegészít kód használható (XX. fej.) az ok megjelölésére.

G62.1 Alkoholos polyneuropathia

G62.2 Egyéb toxikus tényez k okozta polyneuropathia

Szükség esetén kiegészít kód használható (XX. fej.) az ok megjelölésére.

G62.8 Egyéb meghatározott polyneuropathiák

Sugárzás okozta polyneuropathia


Szükség esetén kiegészít kód használható (XX. fej.) az ok megjelölésére.

G62.9 Polyneuropathia k.m.n.

Idegbántalom, k.m.n.

G63* Polyneuropathia máshova osztályozott betegségekben

G63.0* Polyneuropathia máshova osztályozott fert z és parazitás


megbetegedésekben

Polyneuropathia:
• diftériában (A36.8+)
• fert z mononucleosisban (B27.-+)
• leprában (A30.-+)
• Lyme-kórban (A69.2+)
• mumpszban (B26.8+)
• herpes utáni (B02.2+)
• kés i szifiliszben (A52.1+)
• veleszületett (A50.4+)
• güm kórban (A17.8+)

G63.1* Polyneuropathia daganatos betegségekben (C00-D48+)

G63.2* Diabetes polyneuropathia (E10-E14+ közös .4 negyedik karakterrel)

375
G63.3* Polyneuropathia egyéb endokrin és anyagcsere betegségekben (E00-E07+,
E15-E16+, E20-E34+, E70-E89+)

G63.4* Polyneuropathia táplálkozási hiányszindrómákban (E40-E64+)

G63.5* Polyneuropathia köt szöveti rendszer megbetegedésekben (M30-M35+)

G63.6* Polyneuropathia egyéb vázizomzat megbetegedésekben (M00-M25+, M40-


M96+)

G63.8* Polyneuropathia egyéb máshova osztályozott betegségekben

Uraemiás neuropathia (N18.8+)

G64 A környéki idegrendszer egyéb megbetegedései


A környéki idegrendszer megbetegedése, k.m.n.

A MYONEURALIS JUNKCIÓ ÉS AZ IZOMZAT


BETEGSÉGEI
(G70-G73)

G70 Myasthenia gravis és egyéb myoneuralis rendellenességek

Kivéve: botulismus (A05.1)


átmeneti újszülöttkori myasthenia gravis (P94.0)

G70.0 Myasthenia gravis

Szükség szerint kiegészít kód használható a gyógyszer okozta esetben (XX.


fej.)

G70.1 Toxikus myoneuralis megbetegedések

Szükség szerint kiegészít kód használható a mérgez tényez


meghatározására (XX. f csoport)

G70.2 Veleszületett és fejl dési myasthenia

G70.8 Egyéb meghatározott myoneuralis rendellenességek

G70.9 Myoneuralis rendellenesség, k.m.n.

G71 Els dleges izombetegségek

Kivéve: veleszületett arthrogryposis multiplex (Q74.3)


anyagcsere rendellenességek (E70-E90)
izomgyulladás (M60.-)

376
G71.0 Izom dystrophia

Izom dystrophia:
• autosomalis recessív gyermekkori típus, Duchenn vagy Becker jelleg
• jóindulatú [Becker]
jóindulatú scapuloperonealis, korai contracturákkal [Emery-Dreifuss]
• distalis
• facioscapulohumeralis
• vállövi
• szem
• szem-garati
• scapuloperonealis
• súlyos [Duchenn]
Kivéve: veleszületett izomdystrophia:
• k.m.n. (G71.2)
• az izomrostok specifikus alaki eltérésével (G71.2)

G71.1 Myotoniás rendellenességek

Dystrophia myotonica [Steinert]


Myotonia:
• chondrodystrophiás
• gyógyszer okozta
• tüneti
Myotonia congenita:
• k.m.n.
• domináns [Thomsen]
• recesszív [Becker]
Neuromyotonia [Isaacs]
Paramyotonia congenita
Pseudomyotonia
Szükség szerint kiegészít kód használható a gyógyszer okozta esetekben (XX.
f csoport)

G71.2 Veleszületett myopathiák

Veleszületett izom dystrophia:


• k.m.n.
• az izomrostok specifikus alaki eltérésével
Betegség:
• central core
• minicore
• multicore

377
Rosttípus aránytalanság
Izombántalom:
• myotubularis (centronuclearis)
• rost

G71.3 Mitochondrialis izombántalom m.n.o.

G71.8 Az izomzat egyéb els dleges rendellenességei

G71.9 Els dleges izomrendellenesség k.m.n.

Örökletes izombántalom, k.m.n.

G72 Egyéb izombántalmak

Kivéve: veleszületett arthrogryposis multiplex (Q74.3)


dermatopolymyositis (M33.-)
az izom elhalása (M62.2)
myositis (M60.-)
polymyositis (M33.2)

G72.0 Gyógyszer okozta izombántalom

Szükség szerint oki kód használható a gyógyszer meghatározására (XX.


f csoport)

G72.1 Alkoholos izombántalom

G72.2 Egyéb mérgez anyagok okozta izombántalom

Szükség szerint kód használható a mérgez anyag meghatározására (XX.


f csoport)

G72.3 Periódikus bénulás

Periódikus bénulás (familiaris):


• hyperkalaemiás
• hypokalaemiás
• myotoniás
• normokalaemiás

G72.4 Gyulladásos myopathia m.n.o.

G72.8 Egyéb meghatározott myopathiák

G72.9 Myopathia k.m.n.

378
G73* A myoneuralis junctio és az izmok megbetegedései máshová
osztályozott betegségekben

G73.0* Myastheniás szindrómák endokrin betegségekben

Myastheniás szindrómák:
• diabeteses amyotrophiában (E10-E14+ közös .4 karakterrel)
• thyreotoxicosisban [hyperthyreosis] (E05.-+)

G73.1* Eaton-Lambert-szindróma (C80+)

G73.2* Egyéb myastheniás szindrómák daganatos betegségekben (C00-D48+)

G73.3* Myastheniás szindrómák máshova osztályozott betegségekben

G73.4* Izombántalom máshova osztályozott fert z és parazitás betegségekben

G73.5* Izombántalom endokrin betegségekben

Myopathia:
• hyperparathyreosisban (E21.0-E21.3+)
• hypoparathyreosisban (E20.-+)
Thyreotoxicus myopathia (E05.-+)

G73.6* Izombántalom anyagcsere betegségekben

Myopathia:
• glycogen tárolási betegségben (E74.0+)
• lipid tárolási rendellenességekben (E75.-+)

G73.7* Izombántalom máshova osztályozott betegségekben

Myopathia:
• rheumatoid arthritisben (M05-M06+)
• sclerodermában (M34.8+)
• sicca szindrómában [Sjögren] (M35.0+)
• szisztémás lupus erythematosusban (M32.1+)

AGYI BÉNULÁS ÉS EGYÉB BÉNULÁSOS


SZINDRÓMÁK
(G80-G83)

G80 Csecsem kori agyi bénulás

Beleértve: Little-kór
Kivéve: öröklöd spasticus paraplegia (G11.4)

379
G80.0 Spasticus agyi bénulás

Veleszületett spasticus bénulás (agyi)

G80.1 Spasticus kétoldali bénulás

G80.2 Csecsem kori féloldali bénulás

G80.3 Dyskineticus agyi bénulás

Athetoid agyi bénulás

G80.4 Ataxiás agyi bénulás

G80.8 Egyéb csecsem kori agyi bénulás

Kevert agyi bénulás szindrómák

G80.9 Csecsem kori agyi bénulás k.m.n.

Agyi bénulás, k.m.n.

G81 Féloldali bénulás (hemiplegia)

Megjegyzés: Els dleges kódolásként ezt a csoportot csak akkor használjuk,


amikor a féloldali bénulás (teljes vagy részleges) minden további
meghatározás nélkül szerepel, vagy régi kelet , illet leg hosszan
fennálló, ismeretlen eredet . Ezt a csoportot használjuk még
többirányú kódolás esetén, hogy a féloldali bénulásnak ezt a
típusát meghatározzuk, bármi legyen az oka
Kivéve: veleszületett és csecsem kori agyi bénulás (G80.-)

G81.0 Féloldali petyhüdt bénulás

G81.1 Féloldali spasticus bénulás

G81.9 Féloldali bénulás k.m.n.

G82 Kétoldali alsó végtag bénulás (paraplegia) és tetraplegia

Megjegyzés: Els dleges kódolásra ezt a csoportot csak akkor használjuk,


amikor a szóban forgó állapot minden további meghatározás
nélkül szerepel, vagy régi kelet , illet leg hosszan fennálló,
ismeretlen eredet . Ezt a csoportot használják még többirányú
kódolás esetén, hogy ezeket az állapotokat meghatározzák
anélkül, hogy az oki tényez t megneveznék.
Kivéve: veleszületett és csecsem kori agyi bénulás (G80.-)

G82.0 Petyhüdt paraplegia

G82.1 Spasticus paraplegia

380
G82.2 Paraplegia k.m.n.

Mindkét alsó végtag bénulása, k.m.n.


Paraplegia (alsó) k.m.n.

G82.3 Petyhüdt tetraplegia

G82.4 Spasticus tetraplegia

G82.5 Tetraplegia k.m.n.

Quadriplegia k.m.n.

G83 Egyéb bénulásos szindrómák

Megjegyzés: Els dleges kódolásra ezt a csoportot csak akkor használjuk,


amikor a szóban forgó állapot minden további meghatározás
nélkül szerepel, vagy régi kelet , illet leg hosszan fennálló,
ismeretlen eredet . Ezt a csoportot használják még többirányú
kódolás esetén, hogy ezeket az állapotokat meghatározzák,
bármi legyen az oka.
Beleértve: teljes vagy részleges bénulások, kivéve G80-G82

G83.0 Fels végtag kétoldali bénulása

Diplegia (fels )
Mindkét fels végtag bénulása

G83.1 Az egyik alsó végtag bénulása

Az alsó végtag bénulása

G83.2 Az egyik fels végtag bénulása

Fels végtag bénulása

G83.3 Egy végtag bénulása k.m.n.

G83.4 Cauda equina szindróma

Neurogén hólyag, cauda equina szindrómától


Kivéve: gerincvel i hólyag, k.m.n. (G95.8)

G83.8 Egyéb meghatározott bénulásos szindrómák

Todd-féle bénulás (postepilepsiás)

G83.9 Bénulásos szindróma k.m.n.

381
AZ IDEGRENDSZER EGYÉB RENDELLENESSÉGEI
(G90-G99)

G90 Az autonóm idegrendszer rendellenességei

Kivéve: az autonóm idegrendszer alkohol okozta m ködészavara (G31.2)

G90.0 Idiopathiás perifériás autonóm idegbántalom

Carotis sinus syncope

G90.1 Családi dysautonomia [Riley-Day]

G90.2 Horner-szindróma

Bernard (-Horner)-szindróma

G90.3 Több szisztémát érint elfajulás

Neurogén orthostaticus hypotensio [Shy-Drager]


Kivéve: orthostaticus hypotensio, k.m.n. (I95.1)

G90.8 Az autonóm idegrendszer egyéb rendellenességei

G90.9 Az autonóm idegrendszer rendellenessége k.m.n.

G91 Vízfej ség (hydrocephalus)

Beleértve: szerzett vízfej ség


Kivéve: hydrocephalus:
• veleszületett (Q03.-)
• veleszületett toxoplasmosis okozta (P37.1)

G91.0 Kommunikáló hydrocephalus

G91.1 Elzáródásos hydrocephalus

G91.2 Normál nyomású hydrocephalus

G91.3 Sérülést követ hydrocephalus k.m.n.

G91.8 Egyéb hydrocephalus

G91.9 Hydrocephalus k.m.n.

G92 Toxikus encephalopathia

382
Szükség esetén küls kód használható a toxikus tényez megjelölésére (XX.
f csoport)

G93 Egyéb agyi megbetegedések

G93.0 Agyi töml k (cysták)

Pókhálóhártya töml
Szerzett porencephaliás töml
Kivéve: újszülöttek szerzett kamra-körüli töml i (P91.1)
veleszületett agyi töml k (Q04.6)

G93.1 Anoxiás agyi károsodás m.n.o.

Kivéve: szöv dményeként:


• vetélés vagy méhenkivüli vagy mola terhességben (O00-O07, O08.8)
• terhességben, vajúdásban vagy szülés alatt (O29.2, O74.3, O89.2)
• orvosi ellátás kapcsán (T80-T88)
újszülöttkori anoxia (P21.9)

G93.2 Jóindulatú koponya ri nyomásfokozódás

Kivéve: hypertensív encephalopathia (I67.4)

G93.3 Vírusfert zés utáni kifáradásos tünetegyüttes

Jóindulatú, myalgiás encephalomyelitis

G93.4 Encephalopathia k.m.n.

Kivéve: encephalopathia:
• alkoholos (G31.2)
• toxikus (G92)

G93.5 Agyi nyomásfokozódás

Az agy(törzs): { összenyomódása
{ sérvesedése
Kivéve: sérüléses agyi nyomásfokozódás (diffúz) (S06.2)
• fokális (S06.3)

G93.6 Agyvizeny

Kivéve: agyvizeny :
• szülési károsodás következtében (P11.0)
• sérüléses (S06.1)

G93.7 Reye-szindróma

Szükség esetén kiegészít kód használható (XX. f csoport) az ok megjelölésére.

383
G93.8 Egyéb meghatározott agyi megbetegedések

Besugárzás utáni encephalopathia


Szükség esetén kiegészít kód használható (XX. f csoport) az ok megjelölésére.

G93.9 Agyi rendellenesség k.m.n.

G94* Az agy egyéb rendellenességei máshová osztályozott


betegségekben

G94.0* Vízfej ség máshova osztályozott fert z és parazitás betegségekben (A00-


B99+)

G94.1* Vízfej ség daganatos betegségekben (C00-D48+)

G94.2* Vízfej ség egyéb, máshova osztályozott betegségekben

G94.8* Az agy egyéb, meghatározott rendellenességei máshova osztályozott


betegségekben

G95 A gerincvel egyéb megbetegedései

Kivéve: gerincvel gyulladás (G04.-)

G95.0 Syringomyelia és syringobulbia

G95.1 Ér-eredet gerincvel i bántalmak

A gerincvel heveny infarctusa (embóliás) (nem embóliás)


A gerincvel ver eres rögösödése
Haematomyelia
Nem gennyes gerincvel i phlebitis és tromboplebitis
A gerincvel vizeny je
Félheveny nekrotizáló myelopathia
Kivéve: gerincvel i phlebitis és thrombophlebitis, kivéve a nem gennykelt k
okozta (G08)

G95.2 Gerincvel kompresszió k.m.n.

G95.8 A gerincvel egyéb meghatározott betegségei

Gerincvel hólyag, k.m.n.


Gerincvel bántalom:
• gyógyszer okozta
• sugárzás okozta
Szükség esetén kiegészít kód használható (XX. f csoport) az ok megjelölésére.
Kivéve: neurogén hólyag:

384
• k.m.n. (N31.9)
• cauda equina szindróma okozta (G83.4)
• hólyag neuromusculáris m ködészavara gerincvel i károsodás
említése nélkül (N31.-)

G95.9 A gerincvel nem meghatározott betegsége

Myelopathia k.m.n.

G96 A központi idegrendszer egyéb betegségei

G96.0 Liquorcsorgás

Kivéve: gerinc-csapolás következtében (G97.0)

G96.1 Az agyhártyák m.n.o. betegségei

Meningealis összenövések (agyi) (gerincvel i)

G96.8 A központi idegrendszer egyéb meghatározott betegségei

G96.9 A központi idegrendszer betegsége k.m.n.

G97 Beavatkozások utáni idegrendszeri rendellenességek m.n.o.

G97.0 Liquor-csorgás gerinc-csapolás következtében

G97.1 Ciszterna-és gerinc-csapolás utáni egyéb reakció

G97.2 Koponya ri hypotensio kamrai shunt után

G97.8 A központi idegrendszer egyéb beavatkozás utáni rendellenességei

G97.9 Egyéb, beavatkozás utáni idegrendszeri rendellenesség k.m.n.

G98 Az idegrendszer m.n.o. egyéb rendellenességei


Idegrendszeri rendellenesség k.m.n.

G99* Az idegrendszer rendellenességei egyéb, máshova


osztályozott betegségekben

G99.0* Autonóm idegbántalom endokrin és anyagcsere betegségekben

Amyloid autonóm idegbántalom (E85.-+)


Diabeteses autonóm idegbántalom (E10-E14+ közös .4 negyedik karakterrel)

G99.1* Az autonóm idegrendszer egyéb rendellenességei máshova osztályozott


betegségekben

385
G99.2* Gerincvel i rendellenesség máshova osztályozott betegségekben

Az art.spinalis ant.és vertebrális kompressziós szindrómái (M47.0+)


Myelopathia:
• csigolya közti porckorong megbetegedésekben (M50.0+, M51.0+)
• daganatos betegségekben (C00-D48+)
• spondylosisban (M47.-+)

G99.8* Az idegrendszer egyéb meghatározott rendellenességei máshoval


osztályozott betegségekben

386
VII. F csoport

A SZEM ÉS FÜGGELÉKEINEK BETEGSÉGEI (H00-H59)


Kivéve: A perinatalis id szakban keletkezett bizonyos állapotok (P00-P96)
Bizonyos gyulladásos és parazitás betegségek (A00-B99)
A terhesség, szülés és gyermekágy szöv dményei (O00-O99)
Veleszületett rendellenességek, deformítások és kromoszóma abnormitások
(Q00-Q99)
Endokrin, táplálkozási és anyagcserebetegségek (E00-E90)
Sérülés, mérgezés és küls okok bizonyos egyéb következményei (S00-T98)
Daganatok (C00-D48)
Tünetek, jelek, kóros klinikai és laboratóriumi leletek (R00-R90) m.n.o.
E f csoport a következ csoportokat tartalmazza:
H00-H06 A szemhéj, könnyszervek és szemgödör betegségei
H10-H13 A köt hártya betegségei
H15-H22 Az ín-, szaru-és szivárványhártya és a sugártest betegségei
H25-H28 A szemlencse betegségei
H30-H36 Az ér-és ideghártya betegségei
H40-H42 Zöldhályog (glaucoma)
H43-H45 Az üvegtest és a szemgolyó betegségei
H46-H48 A látóideg és a látópályák betegségei
H49-H52 A szemizmok, binoculáris szemmozgás, az alkalmazkodás és fénytörés
betegségei
H53-H54 Látászavarok és vakság
H55-H59 A szem és függelékeinek egyéb rendellenességei
A f csoporthoz tartozó csillaggal jelölt csoportok:
H03* A szemhéj betegségei máshova osztályozott betegségekben
H06* A könnyszervek és orbita betegségei máshova osztályozott betegségekben
H13* A köt hártya betegségei máshova osztályozott betegségekben
H19* Az ín- és szaruhártya betegségei máshova osztályozott betegségekben
H22* A szivárványhártya és sugártest betegségei máshova osztályozott
betegségekben
H28* Szürkehályog és a lencse egyéb betegségei máshova osztályozott
betegségekben
H32* Chorioretinalis betegségek máshova osztályozott betegségekben
H36* A retina betegségei máshova osztályozott betegségekben
H42* Glaucóma máshova osztályozott betegségekben
H45* Az üvegtest és a szemgolyó betegségei máshova osztályozott betegségekben

387
H48* A látóideg és a látópályák betegségei máshova osztályozott betegségekben
H58* A szem és függelékeinek egyéb betegségei máshova osztályozott
betegségekben

A SZEMHÉJ, KÖNNYSZERVEK ÉS SZEMGÖDÖR


BETEGSÉGEI
(H00-H06)

H00 Árpa és jégárpa

H00.0 Árpa és a szemhéj egyéb mély gyulladásai

Szemhéjtályog
Szemhéjfurunkulus
Hordeolum

H00.1 Jégárpa

Chalazion

H01 A szemhéj egyéb gyulladása

H01.0 Szemhéjgyulladás (blepharitis)

Kivéve: blepharoconjunctivitis (H10.5)

H01.1 A szemhéj nem fert z dermatosisai

B rgyulladás:
• allergiás }
• kontakt }
• ekcémás } a szemhéjon
Discoid lupus erythematosus }
Xeroderma }

H01.8 Egyéb meghatározott szemhéjgyulladás

H01.9 Szemhéjgyulladás, k.m.n.

H02 A szemhéj egyéb rendellenességei

Kivéve: a szemhéj veleszületett rendellenességei (Q10.0-Q10.3)

H02.0 Entropium és szemhéj trichiasis

H02.1 Szemhéj kifordulás

Ectropium

388
H02.2 Lagophthalmus

H02.3 Blepharochalasis

H02.4 Szemhéj ptosis

H02.5 A szemhéj müködését befolyásoló egyéb rendellenességek

Ankyloblepharon
Blepharophimosis
Szemhéj retrakció
Kivéve: blepharospasmus (G24.5)
tic (pszihogén) (F95.-)
• organikus (G25.6)

H02.6 Szemhéj xanthelasma

H02.7 A szemhéj és a szemkörüli tájék egyéb degeneratív rendellenességei

Chloasma }
Madarosis } a szemhéjon
Vitiligo }

H02.8 A szemhéj egyéb megnevezett rendellenességei

A szemhéj hypertrichosisa
Visszamaradt idegentest a szemhéjban

H02.9 A szemhéj rendellenessége, k.m.n.

H03* A szemhéj rendellenességei máshova osztályozott


betegségekben

H03.0* A szemhéj parazitás infestatiója máshova osztályozott betegségekben

Demodex fajok okozta szemhéjb r gyulladás (B88.0+)


Parazitás infestatio a szemhéjon:
• leishmaniasisban (B55.-+)
• loiasisban (B74.3+)
• onchocerciasisban (B73+)
• phthyriasisban (B85.3+)

H03.1* A szemhéj érintettsége máshova osztályozott fert z betegségekben

Szemhéj érintettség:
• herpeszvírus [herpes simplex] fert zésben (B00.5+)
• leprában (A30.-+)

389
• molluscum contagiosumban (B08.1+)
• tuberkulózisban (A18.4+)
• framboesiában (A66.-+)
• övsömörben (B02.3+)

H03.8* A szemhéj érintettsége egyéb, máshova osztályozott betegségekben

Szemhéj érintettség impetigoban (L01.8+)

H04 A könnyszervek rendellenességei

Kivéve: a könnyszervek veleszületett malformatiói (Q10.4-Q10.6)

H04.0 Könnymirigygyulladás

Dacryoadenitis
A könnymirigy idült megnagyobbodása

H04.1 A könnymirigy egyéb rendellenességei

Dacryopsia
Száraz szem szindróma
Könny:
• cysta
• mirigysorvadás

H04.2 Könnycsorgás

Epiphora

H04.3 A könnyutak heveny és nem meghatározott gyulladása

Dacryocystitis (phlegmonosus) }
Dacryopericystitis } akut, subakut vagy k.m.n.
Könnycsövecske gyulladás }
Kivéve: újszülött könnytöml gyulladása (P39.1)

H04.4 A könnyutak idült gyulladása

Dacryocystitis }
Könny: }
• könnycsövecske gyulladás } idült
• könnytöml mucocele }

H04.5 A könnyutak sz külete és elégtelensége

Könnyút kövesség
Könnypont kifordulás
Sz kület:

390
• könnycsövecske
• könnyvezeték
• könnytöml

H04.6 A könnyutak egyéb elváltozásai

Könnysipoly
Fistula lacrimalis

H04.8 A könnyszervek egyéb rendellenességei

H04.9 Könnyszervek rendellenessége, k.m.n.

H05 A szemgödör rendellenességei

Kivéve: a szemgödör veleszületett rendellenessége (Q10.7)

H05.0 A szemgödör heveny gyulladása

Abscessus }
Cellulitis }
Osteomyelitis } orbitae
Periostitis }
Tenonitis

H05.1 A szemgödör idült gyulladása

Orbitalis granuloma

H05.2 Exophthalmusos állapotok

A szemgolyó helyhagyása (laterális), k.m.n.


Vérzés }
Vizeny } szemgödri

H05.3 Az szemgödör deformitása

Atrophia }
Exostosis } orbitalis

H05.4 Enophthalmus

H05.5 Visszamaradt idegentest (régi) a szemgödör áthatoló sérülése után

Retrobulbaris idegentest

H05.8 A szemgödör egyéb rendellenességei

Szemgödör cysta

H05.9 A szemgödör rendellenessége, k.m.n.

391
H06* A könnyszerv és a szemgödör rendellenességei máshova
osztályozott betegségekben

H06.0* A könnyszerv rendellenességei máshova osztályozott betegségekben

H06.1* A szemgödör parazitás infestatiója máshova osztályozott betegségekben

A szemgödör echinococcus fert zése (B67.-+)


A szemgödör myasisa (B87.2+)

H06.2* Dysthyreosisos exophthalmus (E05.-+)

H06.3* A szemgödör rendellenességei máshova osztályozott betegségekben

A K T HÁRTYA BETEGSÉGEI
(H10-H13)

H10 Köt hártyagyulladás (Conjunctivitis)

Kivéve: keratoconjunctivitis (H16.2)

H10.0 Mucopurulens köt hártyagyulladás

H10.1 Heveny atopikus köt hártyagyulladás

H10.2 Egyéb heveny köt hártyagyulladás

H10.3 Heveny köt hártyagyulladás, k.m.n.

Kivéve: újszülöttek köt hártyagyulladása, k.m.n. (P39.1)

H10.4 Idült köt hártyagyulladás

H10.5 Blepharoconjunctivitis

H10.8 Egyéb köt hártyagyulladás

H10.9 Köt hártyagyulladás, k.m.n.

H11 A köt hártya egyéb rendellenességei

Kivéve: keratoconjunctivitis (H16.2)

H11.0 Kúszóhártya

Pterygium
Kivéve: Pseudopterygium (H11.8)

392
H11.1 Köt hártya degenerációk és lerakódások

Köt hártya:
• argyrosis [argyria]
• concretiók
• pigmentáció
• xerosis, k.m.n.

H11.2 Köt hártya hegek

Symblepharon

H11.3 Köt hártyavérzés

Subconjunctivalis vérzés

H11.4 Egyéb köt hártyai érrendellenességek és cysták

Köt hártya:
• aneurysma
• vérb ség
• vizeny

H11.8 A köt hártya egyéb, meghatározott rendellenességei, k.m.n.

Pseudopterygium

H11.9 A köt hártya rendellenessége, k.m.n.

H13* A köt hártya rendellenességei máshova osztályozott


betegségekben

H13.0* A köt hártya filariás fert zése (B74.-+)

H13.1* Köt hártyagyulladás máshova osztályozott fert z és parazitás


betegségekben

Köt hártyagyulladás:
• acanthamoeba (B60.1+)
• adenovírusos, follikuláris (heveny) (B30.1+)
• chlamydia (A74.0+)
• diftéria (A36.8+)
• gonococcus (A54.3+)
• haemorraghiás (heveny) (járványos) (B30.3+)
• herpeszvírus [herpes simplex] (B00.5+)
• meningococcus (A39.8+)
• Newcastle (B30.8+)

393
• zoster (B02.3+)

H13.2* Köt hártyagyulladás egyéb, máshova osztályozott betegségekben

H13.3* Szem pemphigoid (L12.-+)

H13.8* A köt hártya egyéb rendellenességei máshova osztályozott betegségekben

AZ IN-, SZARU- ÉS SZIVÁRVÁNYHÁRTYA ÉS


SUGÁRTEST BETEGSÉGEI
(H15-H22)

H15 Az inhártya rendellenességei

H15.0 Inhártyagyulladás

Sleritis

H15.1 Episcleritis

H15.8 Az inhártya egyéb rendellenességei

Ekvatoriális staphyloma
Scleralis tágulat
Kivéve: degeneratív myopia (H44.2)

H15.9 Az ínhártya rendellenessége, k.m.n.

H16 Szaruhártyagyulladás (Keratitis)

H16.0 Szaruhártya fekély

Szaruhártya:
• fekély
• k.m.n.
• központi
• széli
• perforált
• gy r s
• hypopyonnal
• Mooren

H16.1 Egyéb felszínes szaruhártyagyulladás, köt hártyagyulladás nélkül

Keratitis:
• areolaris

394
• filamentáris
• nummularis
• stellata
• striata
• superficialis punctata
Photokeratitis
Hóvakság

H16.2 Köt hártya-szaruhártya gyulladás

Keratoconjunctivitis:
• k.m.n.
• expoziciós
• neurotrophicus
• phlyctenás
Ophthalmia nodosa
Felszínes szaruhártyagyulladás köt hártyagyulladással

H16.3 Interstitiális és mély szaruhártyagyulladás

H16.4 Szaruhártya neovascularisatio

Obliterált erek (szaruhártyán)


Szaruhártya pannus

H16.8 Egyéb szaruhártyagyulladások

H16.9 Szaruhártyagyulladás, k.m.n.

H17 Szaruhártya hegek és homályok

H17.0 Leukoma adhaerens

H17.1 Egyéb központi szaruhártya homály

H17.8 Egyéb szaruhártya hegek és homályok

H17.9 Szaruhártya heg és homály, k.m.n.

H18 A szaruhártya egyéb elváltozásai

H18.0 Szaruhártya pigmentációk és lerakódások

Haematocornea
Kayser-Fleischer gy r

395
Krukenberg orsó
Staeli vonal
Gyógyszeres ok esetén kiegészít kód használható a gyógyszer azonositására
(XX. fej.)

H18.1 Bullosus keratopathia

H18.2 Egyéb szaruhártya vizeny

H18.3 Elváltozások a szaruhártya membránjaiban

Red }
Szakadás } a Descemet hártyában

H18.4 Szaruhártya elfajulás

Arcus senilis
Opacitas zonularis corneae
Kivéve: Mooren fekély (H16.0)

H18.5 Örökletes szaruhártya dystrophiák

Szaruhártya:
• dystrophia:
• epithelialis
• granularis
• rácsos
• macularis
• Fuchs

H18.6 Keratoconus

H18.7 Egyéb szaruhártya deformitások

Szaruhártya:
• ectasion
• staphyloma
Descemetocele
Kivéve: szaruhártya fejl dési rendellenességei (Q13.3-Q13.4)

H18.8 A szaruhártya egyéb, meghatározott rendellenességei

Anaesthesia }
Hypaesthesia } corneae
Erosio recurrens }

H18.9 Szaruhártya rendellenesség, k.m.n.

396
H19* Az ínhártya és a szaruhártya rendellenességei máshova
osztályozott betegségekben

H19.0* Scleritis és episcleritis máshova osztályozott betegségekben

Szifiliszes episcleritis (A52.7+)


Tuberkulózisos episcleritis (A18.5+)
Zoster scleritis (B02.3+)

H19.1* Herpeszvírus szaruhártyagyulladás és keratoconjunctivitis (B00.5+)

Keratitis dendritica és keratitis disciformis

H19.2* Keratitis és keratoconjunctivitis máshova osztályozott, egyéb fert z és


parazitás betegségekben

Járványos keratoconjunctivitis (B30.0+)


Keratitis és keratoconjunctivitis (interstitialis):
• acanthamoebiasisban (B60.1+)
• kanyaróban (B05.8+)
• szifiliszben (A50.3+)
• tuberkulózisban (A18.5+)
• zosterben (B02.3+)

H19.3* Keratitis és keratoconjuctivitis egyéb máshova osztályozott betegségekben

Keratoconjunctivitis sicca (M35.0+)

H19.8* Az ínhártya és szaruhártya egyéb rendellenességei máshova osztályozott


betegségekben

Keratoconus Down szindrómában (Q98.-+)

H20 Iridocyclitis

H20.0 Acut és subacut iridocyclitis

Elüls uveitis }
Sugártestgyulladás } heveny, visszatér vagy subacut
Szivárványhártya gyulladás }

H20.1 Idült iridocyclitis

H20.2 Phakogen iridocyclitis

H20.8 Egyéb iridocyclitisek

H20.9 Iridocyclitis, k.m.n.

397
H21 A szivárványhártya és sugártest egyéb rendellenességei

Kivéve: szimpátiás uveitis (H44.1)

H21.0 Elüls csarnok bevérzés

Kivéve: sérüléses hyphaema (S05.1)

H21.1 A szivárványhártya és sugártest egyéb vascularis rendellenességei

Szivárványhártya vagy sugártest neovascularisatio


Iris rubeosis

H21.2 A szivárványhártya és a sugártest elfajulása

Degeneratio:
• iris (pigmentosa)
• pupillaris marginalis
Iridoschisis
Szivárványhártya sorvadás (essentialis) (progresszív)
Pupillasz kít okozta pupilláris cysta
Szivárványhártya áttün ség

H21.3 A szivárványhártya, sugártest és elüls csarnok cystája

Szivárványhártya, sugártest vagy elüls csarnok cysta:


• k.m.n.
• exsudatív
• implantatios
• parazitás
Kivéve: pupillasz kít okozta pupilláris cysta (H21.2)

H21.4 Pupilláris membránok

Iris bombans
Pupilla:
• occlusio
• seclusio

H21.5 A szivárványhártya és sugártest egyéb adhaesioi és disruptioi

Goniosynechiák
Iridodialysis
Csarnokzug recessio
Synechiák (szivárványhártya):
• k.m.n.
• elüls
• hátsó

398
Kivéve: corectopia (Q13.2)

H21.8 A szivárványhártya és a sugártest egyéb meghatározott rendelleneségei

H21.9 Szivárványhártya és sugártest rendellenesség, k.m.n.

H22* A szivárványhártya és a sugártest rendellenességei máshova


osztályozott betegségekben

H22.0* Iridocyclitis máshova osztályozott fert z és parazitás betegségekben

Iridocyclitis:
• gonococcus fert zésben (A54.3+)
• herpeszvírus [herpes simplex] fert zésben (B00.5+)
• szifiliszben (másodlagos) (A51.4+)
• tuberkulózisban (A18.5+)
• zosterben (B02.3+)

H22.1* Iridocyclitis máshova osztályozott egyéb betegségekben

Iridocyclitis:
• spondylarthrosis ankylopoeticaban (M45+)
• sarcoidosisban (D86.8+)

H22.8* A szaruhártya és sugártest egyéb rendellenességei máshova osztályozott


betegségekben

A SZEMLENCSE BETEGSÉGEI
(H25-H28)

H25 Öregkori szürkehályog (Cataracta senilis)

Kivéve: Kapszuláris zöldhályog a lencse pseudoexfoliatiójával (H40.1)

H25.0 Kezd d öregkori szürkehályog

Cataracta senilis:
• coronaria
• corticalis
• punctata
Subcapsularis polaris öregkori szürkehályog (elüls ) (hátsó)
Víz-rések

H25.1 Öregkori lencsemag-homály

Brunescens szürkehályog
Lencsemag sclerosis hályog

399
H25.2 Öregkori szürkehályog, Morgagni tipus

Öregkori túlérett szürkehályog

H25.8 Egyéb öregkori szürkehályog

Öregkori szürkehályog kombinált formái

H25.9 Öregkori szürkehályog, k.m.n.

Cataracta senilis k.m.n.

H26 Egyéb szürkehályog

Kivéve: veleszületett szürkehályog (Q12.0)

H26.0 Gyermekkori, ifjúkori és praesenilis szürkehályog

H26.1 Sérüléses szürkehályog

Szükség esetén kiegészít kód használható a küls ok megjelölésére (XX. fej.)

H26.2 Szöv dményes szürkehályog

Szürkehályog idült iridocyclitisben


Másodlagos szürkehályog szembetegségek következtében
Zöldhályogos foltok (subcapsularis)

H26.3 Gyógyszer okozta szürkehályog

Szükség esetén kiegészít kód használható a szer megjelölésére (XX. f csoport)

H26.4 Utóhályog

Másodlagos szürkehályog
Soemmerring-gy r

H26.8 Egyéb határozott szürkehályog

H26.9 Szürkehályog, k.m.n.

H27 A lencse egyéb rendellenességei

Kivéve: Veleszületett lencse rendellenességek (Q12.-)


intraoculáris lencse mechanikus szöv dményei (T85.2)
pseudophakia (Z96.1)

H27.0 Lencsehiány (aphakia)

H27.1 A lencse dislocatiója

H27.8 A lencse egyéb meghatározott rendellenességei

400
H27.9 A lencse rendellenessége, k.m.n.

H28* Szürkehályog és más lencse rendellenességek máshova


osztályozott betegségekben

H28.0* Diabeteses szürkehályog (E10-E14+ a .3 negyedik számjegygyel)

H28.1* Szürkehályog máshova osztályozott endokrin, táplálkozási és anyagcsere


betegségekben

Szürkehályog hypoparathyreosisban (E20.-+)


Malnutritios-dehydratiós szürkehályog (E40-E46+)

H28.2* Szürkehályog máshova osztályozott egyéb betegségekben

Myotoniás szürkehályog (G71.1+)

H28.8* A lencse egyéb rendellenességei máshova osztályozott betegségekben

AZ ÉR-ÉS IDEGHÁRTYA BETEGSÉGEI


(H30-H36)

H30 Ér-ideghártyagyulladás (chorioretinitis)

H30.0 Gócos chorioretineális gyulladás

Fokális:
• chorioretinitis
• chorioiditis
• retinitis
• retinochorioriditis

H30.1 Disszeminált chorioretineális gyulladás

Disszeminált:
• chorioretinitis
• chorioiditis
• retinitis
• retinochorioiditis
Kivéve: exsudatív retinopathia (H35.0)

H30.2 Cyclitis posterior

Pars planitis

H30.8 Egyéb chorioretineális gyulladások

Harada betegség

401
H30.9 Chorioretineális gyulladás, k.m.n.

Chorioretinitis }
Chorioiditis } k.m.n.
Retinitis }
Retinochoroiditis }

H31 Az érhártya egyéb rendellenességei

H31.0 Chorioretineális hegek

A hátsó pólus sárgafolt hegei (gyulladás után) (sérülés után)


Napsugár okozta retinopathia

H31.1 Érhártya degeneratio

Érhártya { atrophia
{ sclerosis
Kivéve: érhártya csíkok (H35.3)

H31.2 Örökletes érhártya dystrophia

Érhártya hiány
Érhártya dystrophia (központi areoláris) (általános) (peripapillaris)
Érhártya ívelt sorvadása
Kivéve: ornithinaemia (E72.4)

H31.3 Érhártya vérzés és repedés

Érhártya vérzés:
• k.m.n.
• expulzív

H31.4 Érhártya leválás

H31.8 Érhártya egyéb meghatározott rendellenességei

H31.9 Érhártya rendellenesség, k.m.n.

H32* Chorioretineális rendellenességek máshova osztályozott


betegségekben

H32.0* Chorioretinealis gyulladás máshova osztályozott fert z és parazitás


betegségekben

Chorioretinitis:
• szifilisz okozta, kés i (A52.7+)
• toxoplazmás (B58.0+)

402
• güm kóros (A18.5+)

H32.8* Egyéb chorioretineális rendellenességek máshova osztályozott


betegségekben

H33 Ideghártya leválások és szakadások

Kivéve: ideghártya pigmentepitheljének leválása (H35.7)

H33.0 Ideghártya leválás szakadással

Repedéses ideghártya leválás

H33.1 Ideghártya szétválás és cysták

Ora serrata cysta


Ideghártya parazitás cystája, k.m.n.
Ideghártya álcysta
Kivéve: az ideghártyarétegek veleszületett szétválása (Q14.1)
az ideghártya microcystás elfajulása (H35.4)

H33.2 Serosus retinaleválás

Ideghártya leválás:
• k.m.n.
• ideghártyaszakadás nélkül
Kivéve: centrális savós chorioretinopathia (H35.7)

H33.3 Ideghártya szakadások leválás nélkül

Patkó alakú szakadás }


Kerek lyuk } az ideghártyán, leválás nélkül
Fedeles (operculum)
Ideghártyaszakadás, k.m.n.
Kivéve: sebészeti beavatkozás utáni ér-ideghártya hegek (H59.8)
perifériás ideghártya elfajulás szakadás nélkül (H35.4)

H33.4 Trakciós ideghártya leválás

Proliferatív vitreoretinopathia ideghártya leválással

H33.5 Egyéb ideghártya leválások

H34 Ideghártya ereinek elzáródása

Kivéve: átmeneti vakság (G45.3)

H34.0 Retinealis artéria átmeneti elzáródása

H34.1 Art. centralis retinae elzáródása

403
H34.2 Egyéb ideghártya-artéria elzáródások

Hollenhorst-féle lerakódás
Ideghártya:
• artériás elzáródás:
• ág
• részleges
• mikroembolizáció

H34.8 Egyéb ideghártya erek elzáródásai

Ideghártya vénás elzáródás:


• centrális
• kezd d
• részleges
• mellékág

H34.9 Ideghártya érelzáródás, k.m.n.

H35 Ideghártya egyéb betegségei

H35.0 Háttér retinopathia és retineális elváltozások

Az ideghártya érrendszeri elváltozásai


Ideghártya:
• microaneurysma
• érujdonképz dés
• érfal körüli gyulladás
• viszértágulatok
• ér behüvelyezettség
• ér-gyulladás
Retinopathia:
• k.m.n.
• háttér, k.m.n.
• Coats
• izzadmányos
• hypertensív

H35.1 Koraszülöttek ideghártya elváltozása

Retrolentalis fibroplasia

H35.2 Egyéb proliferatív retinopathia

Proliferatív üvegtest-ideghártya elváltozás

404
Kivéve: proliferatív vitreo-retinopathia ideghártya leválással (H33.4)

H35.3 Sárgafolt és hátsó pólus sorvadás

Ércsikok }
Cysta }
Kristályos (degeneratív } a sárgafolton
Szakadás }
Red södés }
Kuhnt-Junius elfajulás
Id skori sárgafolt elfajulás (sorvadásos) (izzadmányos)
Toxikus maculopathia
Szükség esetén kiegészít kód használható a gyógyszer megjelölésére (XX. fej.)

H35.4 Perifériás ideghártya elfajulás

Ideghártya degeneratio:
• k.m.n.
• rácsos
• microcystás
• paliszád
• kockak szer
• reticularis
Kivéve: ideghártya szakadással (H33.3)

H35.5 Öröklöd ideghártya dystrophia

Dystrophia:
• retinae (albipunctatus) (pigmanttus) (vitelliformis)
• tapetoretinealis
• vitreoretinealis
Retinitis pigmentosa
Stargardt-féle betegség

H35.6 Ideghártya vérzés

H35.7 Az ideghártya rétegeinek szétválása

Centrális serosus chorio-retinopathia


Az ideghártya pigment-epithelium leválása

H35.8 Egyéb meghatározott ideghártya rendellenességek

H35.9 Ideghártya rendellenesség, k.m.n.

H36* Ideghártya elváltozások máshova osztályozott betegségekben

405
H36.0* Retinopathia diabetica (E10-E14+ a 3-as közös negyedik karakter negyedik
számjeggyel)

H36.8* Egyéb ideghártya rendellenességek máshova osztályozott betegségekben

Érelmeszesedés okozta retinopathia (I70.8+)


Proliferatív sarlósejtes retinopathia (D57.-+)
Ideghártya dystrophia zsírtárolási rendellenességekben (E75.-+)

ZÖLDHÁLYOG (GLAUCOMA)
(H40-H42)

H40 Zöldhályog

Kivéve: abszolút glaucoma (H44.5)


veleszületett glaucoma (Q15.0)
szülési sérülés okozta glaucoma (P15.3)

H40.0 Zöldhályog gyanú

Magas szemnyomás

H40.1 Els dleges nyílt zugú zöldhályog

Glaucoma (els dleges) (reziduális stádiumú):


• capsularis, a lencse tokjának pseudoexfoliatiójával
• idült egyszerü
• alacsony szemnyomással
• pigmentes

H40.2 Els dleges zárt zugú zöldhályog

Zárt zugú zöldhályog (els dleges) (reziduális stádiumú):


• heveny
• idült
• intermittáló

H40.3 Szemsérülés okozta másodlagos zöldhályog

Kiegészít kód használható szükség esetén az ok megjelölésére

H40.4 Szemgyulladás okozta másodlagos zöldhályog

Kiegészít kód használható szükség esetén az ok megjelölésére

H40.5 A szem egyéb megbetegedéseihez társuló másodlagos zöldhályog

Kiegészít kód használható szükség esetén az ok megjelölésére

H40.6 Gyógyszerek okozta másodlagos zöldhályog

406
Kiegészít kód használható szükség esetén az ok megjelölésére (XX. f csoport)

H40.8 Egyéb zöldhályog

H40.9 Zöldhályog, k.m.n.

H42* Zöldhályog máshova osztályozott betegségekben

H42.0* Zöldhályog endokrin, táplálkozási és anyagcsere betegségekben

Glaucoma:
• amyloidosisban (E85.-+)
• Lowe-szindróban (E72.0+)

H42.8* Zöldhályog máshova osztályozott betegségekben

Glaucoma onchocerciasisban (B73+)

AZ ÜVEGTEST, ÉS SZEMGOLYÓ BETEGSÉGEI


(H43-H45)

H43 Az üvegtest rendellenességei

H43.0 Üvegtest prolapsus

Kivéve: szürkehályog m tétet követ üvegtest szindróma (H59.0)

H43.1 Üvegtesti vérzés

H43.2 Kristályos lerakódás az üvegtestben

H43.3 Egyéb üvegtesti borússágok

Üvegtesti hártyák és kötegek

H43.8 Az üvegtest egyéb rendellenességei

Üvegtest:
• elfajulás
• leválás
Kivéve: proliferatív vitreo-retinopathia ideghártya leválással (H33.4)

H43.9 Üvegtest rendellenesség, k.m.n.

H44 A szemgolyó rendellenességei

Beleértve: a szem több strukturáját érint rendellenességek

H44.0 Gennyes endophthalmitis

407
Panophthalmitis
Üvegtesti tályog

H44.1 Egyéb endophthalmitis

Parazitás endophthalmitis, k.m.n.


Szimpátiás uveitis

H44.2 Degeneratív rövidlátás

H44.3 Szemgolyó egyéb elfajulásos elváltozásai

Chalcosis
Siderosis

H44.4 Szem hypotonia

H44.5 A szemgolyó elfajulásos állapotai

Abszolút glaucoma
Szemgolyó sorvadás
Phthisis bulbi

H44.6 Szemgolyóban visszamaradt (régi) idegentest, mágnesezhet

Visszamaradt (régi) mágnesezhet idegentest:


• az elüls csarnokban
• a szivárványhártyában
• a lencsében
• a szemgolyó hátsó falában
• az üvegtestben

H44.7 Szemgolyóban visszamaradt (régi) idegentest, nem mágnesezhet

Visszamaradt (nem mágnesezhet ) (régi) idegentest:


• az elüls csarnokban
• a sugártestben
• a szivárványhártyában
• a lencsében
• a szemgolyó hátsó falában
• az üvegtestben

H44.8 A szemgolyó egyéb rendellenességei

Haemophthalmos
A szemgolyó luxatiója

H44.9 Szemgolyó elváltozás, k.m.n.

408
H45* Üvegtest és szemgolyó elváltozások máshova osztályozott
betegségekben

H45.0* Üvegtesti vérzés máshova osztályozott betegségekben

H45.1* Endophthalmitis máshova osztályozott betegségekben

Endophthalmitis:
• cysticercosisban (B69.1+)
• onchocerciasisban (B73+)
• toxocariasisban (B83.0+)

H45.8* Az üvegtest és a szemgolyó rendellenességei máshova osztályozott


betegségekben

A LÁTÓIDEG ÉS LÁTÓPÁLYÁK BETEGSÉGEI


(H46-H48)

H46 Látóideg gyulladás (Neuritis optica)


Opticus:
• neuropathia, kivéve az ischaemiást
• papillitis
Retrobulbaris neuritis, k.m.n.
Kivéve: ischaemiás látóideg károsodás (H47.0)
Neuromyelitis optica [Devic] (G36.0)

H47 Látóideg és látópálya egyéb rendelleneségei

H47.0 Látóideg rendellenességek m.n.o.

A szemideg kompressziója
Vérzés a látóideg hüvelyében
Ischaemiás látóideg elváltozás

H47.1 Papillaoedema, k.m.n.

H47.2 Látóideg sorvadás (Athropia n. optici)

A látóidegf temporális halványsága

H47.3 Látóidegf egyéb rendellenességei

Látóidegf jegecesedés
Pseudopapilloedema

H47.4 Látóidegkeresztez dés (chiasma) rendellenességei

409
H47.5 Egyéb látópályák rendellenességei

A látópályák, a geniculatus magok és a radiatio optica rendellenességei

H47.6 A látókéreg rendellenességei

H47.7 A látópályák rendellenessége, k.m.n.

H48* Látóideg és látópálya elváltozások máshova osztályozott


betegségekben

H48.0* Látóideg sorvadás máshova osztályozott betegségekben

Látóideg sorvadás kés i szifiliszben (A52.1+)

H48.1* Neuritis retrobulbaris máshova osztályozott betegségekben

Retrobulbaris neuritis:
• kés i szifiliszben (A52.1+)
• meningococcus fert zésben (A39.8+)
• multiplex sclerosisban (G35+)

H48.8* A látóideg és a látópályák egyéb rendellenességei máshova osztályozott


betegségekben

A SZEMIZMOK, A BINOCULARIS SZEMMOZGÁS, AZ


ALKALMAZKODÁS ÉS A FÉNYTÖRÉS BETEGSÉGEI
(H49-H52)
Kivéve: nystagmus és egyéb szabálytalan szemmozgások (H55)

H49 Bénulásos kancsalság

Kivéve: ophthalmoplegia:
• bels (H52.5)
• internukleáris (H51.2)
• progresszív supranucleáris (G23.1)

H49.0 III. agyideg [n.oculomotorius] bénulása

H49.1 IV. agyideg [n. trochlearis] bénulása

H49.2 VI. agyideg [n. abducens] bénulása

H49.3 A szem teljes (küls ) bénulása

H49.4 Progresszív küls szembénulás

410
H49.8 Egyéb bénulásos kancsalság

Küls szemizombénulás, k.m.n.


Kearns-Sayre szindróma

H49.9 Bénulásos kancsalság, k.m.n.

H50 Egyéb kancsalság

H50.0 Strabismus convergens

Esotropia (váltakozó) (monocularis), kivéve intermittáló

H50.1 Strabismus divergens

Exotropia (váltakozó) (monocularis), kivéve intermittáló

H50.2 Strabismus verticalis

H50.3 Intermittáló heterotropia

Id szakos:
• esotropia }
• exotropia } (váltakozó) (monocularis)

H50.4 Egyéb és k.m.n. heterotropia

Kisér kancsalság, k.m.n.


Cyklotropia
Hypertropia
Hypotropia
Microtropia
Monofixációs szindróma

H50.5 Heterophoria

Váltakozó hyperphoria
Esophoria
Exophoria

H50.6 Mechanikus kancsalság

Brown-féle burok szindróma


Összenövések okozta kancsalság
A szemizmok mozgathatoságának sérülés okozta korlátozottsága

H50.8 Egyéb meghatározott kancsalság

Duane-szindróma

411
H50.9 Kancsalság, k.m.n.

H51 A binokuláris szemmozgás egyéb rendellenességei

H51.0 Konjugált tekintés-bénulás

H51.1 Elégtelen és túlzott konvergencia

H51.2 Internukleáris szembénulás

H51.8 A binocularis szemmozgás egyéb meghatározott rendellenességei

H51.9 A binocularis szemmozgás rendellenessége k.m.n.

H52 Fénytörési és alkalmazkodási rendellenességek

H52.0 Hypermetropia

H52.1 Myopia

Kivéve: degeneratív rövidlátás (H44.2)

H52.2 Astigmatismus

H52.3 Anisometropia és aniseikonia

H52.4 Presbyopia

H52.5 Az alkalmazkodás rendellenességgei

Ophthalmoplegia interna (teljes)


Bénulás }
Görcs } alkalmazkodási

H52.6 A fénytörés egyéb rendellenességei

H52.7 Fénytörési rendellenesség, k.m.n.

LÁTÁSZAVAROK ÉS VAKSÁG
(H53-H54)

H53 Látászavarok

H53.0 Látáshiány okozta tompalátás

Amblyopia:

412
• anisometropiás
• hiányos
• kancsalságból

H53.1 Szubjektív látászavarok

Asthenopia
Nappali vakság
Farkasvakság (hemeralopia)
Metamorphopsia
Photophobia
Scintilláló scotoma
Hirtelen látásvesztés
Vizuális haló
Kivéve: látási hallucinációk (R44.1)

H53.2 Diplopia

Kett s látás

H53.3 A binocularis látás egyéb rendellenességei

Rendellenes ideghártyai kapcsolat


Képösszegz dés térbeli látás zavarral
Szimultán látási percepció képösszegz dés nélkül
Csökkent binocularis látás

H53.4 Látótér defektusok

Megnagyobbodott vakfolt
Körkörös látótér sz kület
Látótérfél kiesés (hemianopsia) (heteronym) (homonym)
Negyed látótér kiesés
Scotoma:
• ives
• Bjerrum
• centrális
• gy r alakú

H53.5 A színlátás zavarai

Színvakság
Szerzett színlátás károsodás
Színvakság
Zöld színlátás kiesés (deuteranomalia)
Zöld színtévesztés (deuteranopia)

413
Vörös szín vakság (protanomalia)
Vörös színtévesztés (protanopia)
Kék szín vakság (tritanomalia)
Kék színtévesztés (tritanopia)
Kivéve: nappali vakság (H53.1)

H53.6 Éjszakai vakság

Kivéve: A-vitaminhiány okozta (E50.5)

H53.8 Egyéb látászavarok

H53.9 Látászavar, k.m.n.

H54 Vakság és csökkentlátás

Megjegyzés: A látásromlás meghatározását lásd a táblázatban


Kivéve: amaurosis fugax (G45.3)

H54.0 Vakság mindkét szemen

Látáscsökkenés 3, 4, 5 csoportú, mindkét szemen

H54.1 Egyik szem vaksága, csökkentlátás a másik szemen

Látáscsökkenés 3, 4, 5 csoportú egyik szemen, 1 vagy 2 a másik szemen

H54.2 Csökkentlátás mindkét szemen

Látáscsökkenés 1 vagy 2 csoportú, mindkét szemen

H54.3 Nem osztályozott látásvesztés mindkét szemen

Látáscsökkenés 9 csoportú mindkét szemen

H54.4 Vakság egyik szemen

Látáscsökkenés 3, 4, 5 csoportú egy szemen [teljes látás a másik szemen]

H54.5 Csökkentlátás egyik szemen

Látáscsökkenés 1 vagy 2 csoportú egy szemen [teljes látás a másik szemen]

H54.6 Nem osztályozott látásvesztés egyik szemen

Látáscsökkenés 9 csoportú egyik szemen [teljes látás a másik szemen]

H54.7 Nem meghatározott látásvesztés

Látáscsökkenés 9 csoportú k.m.n.


Megjegyzés: Az alábbi táblázat a látási eltérések súlyosságának
klasszifikálására szolgál, a WHO ajánlása szerint (Vakság
Megel zés Munkacsoport, Genf, 1972. nov. 6-10.).

414
A "gyenge látás" meghatározás a H54 csoportban a táblázat 1 és
2 csoportját foglalja magában, a "vakság" a 3, 4, és 5 csoportot és
a "nem min sített látásveszteség" a 9-es csoportot.
Ha a látótér a szempont, úgy azok a betegek, akiknek látótere
nem nagyobb 10 foknál, de nagyobb 5 foknál a centrális fixáció
kapcsán, a 3-as csoportba sorolandók. Azok a betegek pedig, akik
látótere 5 fok alatt van a 4.csoportba sorolandók, akkor is, ha a
centrális látásélesség nem károsodott.

Látáscsökkenés Látásélesség a lehetséges legjobb korrekció mellett


csoport Maximum kevesebb mint: Minimum egyenl vagy jobb
1 6/18 6/60
3/10 (0.3) 1/10 (0.1)
20/70 20/200
2 6/60 3/60
1/10 (0.1) 1/20 (0.5)
20/200 20/400
3 3/60 1/60 (újjolvasás 1
1/20 (0.05) 1/50 (0.02)
20/400 5/300 (20/1200)
Fényérzékelés
4 1/60
(újjolvasás 1 méterr l)

5 Nincs fénylátás
9 Nem meghatározott vagy megjelölt

A SZEM ÉS FÜGGELÉKEINEK EGYÉB


RENDELLENESSÉGEI
(H55-H59)

H55 Nystagmus és egyéb irreguláris szemmozgások


Nystagmus:
• k.m.n.
• veleszületett
• deprivációs
• disszociált
• latens

H57 A szem és függelékeinek egyéb rendellenességei

415
H57.0 A pupillam ködés anomáliái

H57.1 Szemfájdalom

H57.8 A szem és függelékeinek egyéb meghatározott rendellenességei

H57.9 A szem és függelékeinek rendellenessége, k.m.n.

H58* A szem és függelékeinek rendellenességei máshova


osztályozott betegségekben

H58.0* A pupilla m ködésének eltérései máshova osztályozott betegségekben

Argyll Robertson tünet (pupilla), szifilisz okozta (A52.1+)

H58.1* Látászavarok máshova osztályozott betegségekben

H58.8* A szem és függelékeinek egyéb meghatározott rendellenességei máshova


osztályozott betegségekben

Szifiliszes oculopathia m.n.o.:


• veleszületett:
• korai (A50.0+)
• kés i (A50.3+)
• korai (másodlagos) (A51.4+)
• kés i (A52.7+)

H59 Beavatkozás utáni szem és szemfüggelék rendellenességek,


m.n.o.

Kivéve: mechanikus szöv dmény:


• szemlencse protézis (T85.2)
• egyéb protézisek, implantátumok és transzplantátumok (T85.3)
pseudophakia (Z96.1)

H59.0 Üvegtest szindróma szürkehályog mütét után

H59.8 A szem és függelékeinek egyéb beavatkozás utáni elváltozásai

Ér-ideghártya hegek retinaleválás m téte után

H59.9 A szem és függelékeinek m tét utáni rendellenessége, k.m.n.

416
VIII. F csoport

A FÜL ÉS A CSECSNYÚLVÁNY MEGBETEGEDÉSEI


(H60-H95)
Kivéve: a perinatális id szakban keletkez bizonyos állapotok (P00-P96)
bizonyos fert z és parazitás betegségek (A00-B99)
terhesség, szülés és gyermekágy szöv dményei (O00-O99)
veleszületett deformitások, fejl dési rendellenességek és kromoszóma
abnormitások (Q00-Q99)
endokrin, táplálkozási és anyagcsere betegségek (E00-E99)
sérülések, mérgezések és küls okok bizonyos következményei (S00-T98)
daganatok (C00-D48)
máshova nem osztályozott tünetek, jelek és kóros klinikai és laboratóriumi leletek
(R00-R99)
A f csoport az alábbi csoportokat tartalmazza:
H60-H62 A küls fül betegségei
H65-H75 A középfül és a csecsnyúlvány betegségei
H80-H83 A bels fül betegségei
H90-H95 A fül egyéb betegségei
A f csoporthoz tartozó csillaggal jelölt csoportok:
H62* A küls fül betegségei máshova osztályozott betegségekben
H67* Középfülgyulladás máshova osztályozott betegségekben
H75* A középfül és csecsnyúlvány egyéb rendellenességei máshova osztályozott
betegségekben
H82* Szédüléses szindrómák másutt sorolt betegségekben
H94* A fül egyéb rendellenességei máshova osztályozott betegségekben

A KÜLS FÜL BETEGSÉGEI


(H60-H62)

H60 Küls fül-gyulladás (Otitis externa)

H60.0 Küls fül tályog

Kelés }
Karbunkulus } a fülkagylón vagy küls hallójáratban
Furunkulus }

H60.1 A küls fül cellulitise

417
Cellulitis:
• fülkagyló
• küls hallójárat

H60.2 Otitis externa maligna

H60.3 Egyéb fert zéses küls fül-gyulladás

Otitis externa:
• diffúz
• vérzéses
Úszó-fül

H60.4 A küls fül cholesteatomája

Keratosis obturans meati acustici externi

H60.5 Heveny, nem-fert zéses eredet küls fül-gyulladás

Akut otitis externa:


• k.m.n.
• radioaktív sugárzástól
• vegyszer okozta
• kontakt
• ekzematoid
• reaktív

H60.8 Egyéb küls fül-gyulladás

Idült küls fül-gyulladás k.m.n.

H60.9 Otitis externa k.m.n.

H61 A küls fül egyéb betegségei

H61.0 A küls fül porchártyagyulladása

Chondrodermatitis nodularis chronica helicis


A fülkagyló perichondritise

H61.1 A fülkagyló nem-fert zéses eredet betegségei

A fülkagyló szerzett torzulása


Kivéve: "karfiolfül" (birkózófül) (M95.1)

H61.2 Impaktált cerumen

Fülzsirdugó

H61.3 A küls hallójárat szerzett sz külete

418
A küls hallójárat kollapszusa

H61.8 A küls fül egyéb, meghatározott betegségei

A küls hallójárat exostosisa

H61.9 Küls fül rendellenesség k.m.n.

H62* Küls fül rendellenességek máshova osztályozott


betegségekben

H62.0* Küls fül-gyulladás máshova osztályozott bakteriális betegségekben

Küls fül-gyulladás orbáncban (A46+)

H62.1* Küls fül-gyulladás máshova osztályozott vírusos betegségekben

Otitis externa:
• herpeszvírus [herpes símplex] fert zésben (B00.1+)
• zosterben (B02.8+)

H62.2* Küls fül-gyulladás gombás betegségekben

Otitis externa:
• aspergillosisban (B44.8+)
• candidiasisban (B37.2+)
Otomycosis k.m.n. (B36.9+)

H62.3* Küls fül-gyulladás egyéb, máshova osztályozott fert zéses és parazitás


betegségekben

H62.4* Küls fül-gyulladás egyéb, máshova osztályozott betegségekben

Küls fül-gyulladás impetigoban (L01.-+)

H62.8* A küls fül egyéb rendellenességei máshova osztályozott betegségekben

A KÖZÉPFÜL ÉS CSECSNYÚLVÁNY BETEGSÉGEI


(H65-H75)

H65 A középfül nem gennyes gyulladásai (Otitis media non-


suppurativa)

Beleértve: dobhártyagyulladással együtt

H65.0 Heveny savós középfülgyulladás

Akut és subacut serosus (secretoricus) otitis media

H65.1 Egyéb heveny, nem gennyes középfülgyulladás

419
Akut és subacut otitis media:
• allergiás (mucosus) (vérzéses) (serosus)
• mucoid
• nem gennyes k.m.n.
• vérzéses
• seromucinosus
Kivéve: a fül barotraumája (T70.0)
középfülgyulladás (heveny) k.m.n. (H66.9)

H65.2 Idült savós középfülgyulladás

Idült tubotympanalis hurut

H65.3 Idült mucosus középfülgyulladás

"Enyves fül"
Idült középfülgyulladás:
• mucinosus
• secrotoricus
• transsudativ
Kivéve: A középfül adhaesiv betegsége (H74.1)

H65.4 Egyéb idült nem-gennyes középfülgyulladás

Idült középfülgyulladás:
• allergiás
• exsudativ
• nem gennyes k.m.n.
• seromucinosus
• nem gennyes, fülfolyással

H65.9 Nem-gennyes középfülgyulladás, k.m.n.

Középfülgyulladás:
• allergiás
• catarrhalis
• exsudativ
• mucosus
• secretoricus
• seromucinosus
• serosus
• transsudativ
• nem-gennyes, fülfolyással

420
H66 Gennyes és k.m.n. középfülgyulladás

Beleértve: dobhártyagyulladással együtt

H66.0 Heveny gennyes középfülgyulladás

H66.1 Idült tubotympanalis gennyes középfülgyulladás

Jóindulatú idült gennyes középfülgyulladás


Idült tubotympanalis betegség

H66.2 Idült atticoantralis gennyes középfülgyulladás

Idült atticoantralis betegség

H66.3 Egyéb idült gennyes középfülgyulladás

Idült gennyes középfülgyulladás k.m.n.

H66.4 Gennyes középfülgyulladás k.m.n.

Otitis media purulenta k.m.n.

H66.9 Középfülgyulladás k.m.n.

Otitis media:
• k.m.n.
• heveny k.m.n.
• idült k.m.n.

H67* Középfülgyulladás máshova osztályozott betegségekben

H67.0* Középfülgyulladás máshova osztályozott bakteriális betegségekben

Középfülgyulladás:
• skarlátban (A38+)
• güm kórban (A18.6+)

H67.1* Középfülgyulladás máshova osztályozott vírusos betegségekben

Középfülgyulladás:
• influenzában (J10-J11+)
• kanyaróban (B05.3+)

H67.8* Középfülgyulladás egyéb, máshova osztályozott betegségekben

H68 Az Eustach-kürt gyulladása és elzáródása (tympanitis)

H68.0 Fülkürthurut

421
H68.1 Fülkürtelzáródás

{ kompresszió
Eustach-kürt { sz kület
{ strictura

H69 Az Eustach-kürt egyéb betegségei

H69.0 Tátongó fülkürt

H69.8 Az Eustach-kürt egyéb betegségei

H69.9 Eustach-kürt rendellenesség k.m.n.

H70 Csecsnyúlvány-gyulladás és azzal összefügg állapotok


(mastoiditis)

H70.0 Heveny mastoiditis

{ tályog
Csecsnyúlvány { empyema

H70.1 Idült mastoiditis

{ szúvasodás
Csecsnyúlvány { sipoly

H70.2 Petrositis

A sziklacsont gyulladása (heveny) (idült)

H70.8 Egyéb csecsnyúlványgyulladás és rokon állapotok

H70.9 Csecsnyúlványgyulladás k.m.n.

H71 A középfül cholesteatomája


A dobüreg (középfül) cholesteatomája
Kivéve: a küls fül cholesteatomája (hallójárati cholesteatoma) (H60.4)
mastoidectomia üregének kiújuló cholesteatomája (H95.0)

H72 A dobhártya átfúródása

Beleértve: dobhártyaperforáció:
• sérüléses eredet , maradandó
• gyulladásos eredet
Kivéve: sérüléses eredet dobhártyaszakadás (S09.2)

422
H72.0 Centrális dobhártyaátfúródás

H72.1 A dobhártya atticalis átfúródása

Pars flaccida perforáció

H72.2 Egyéb, széli dobhártyaátfúródás

H72.8 Egyéb dobhártyaátfúródás

Perforáció:
• többszörös dobhártyaátfúródás
• teljes dobhártyahiány

H72.9 Dobhártyaátfúródás k.m.n.

H73 A dobhártya egyéb betegségei

H73.0 Heveny dobhártyagyulladás

Tympanitis acuta
Myringitis bullosa
Kivéve: középfülgyulladással (H65-66)

H73.1 Idült dobhártyagyulladás

Tympanitis chronica
Kivéve: középfülgyulladással (H65-H66)

H73.8 A dobhártya egyéb betegségei

H73.9 Dobhártyabetegség k.m.n.

H74 A középfül és csecsnyúlvány egyéb betegségei

H74.0 Tympanosclerosis

H74.1 A középfül adhaesiv betegsége

Otitis adhaesiva
Kivéve: „Enyves fül" (H65.3)

H74.2 A hallócsontláncolat megszakadása és dislocatioja

H74.3 A hallócsontok egyéb, szerzett rendellenességei

{ ankylosisa
Hallócsontok { részleges hiánya

423
H74.4 A középfül polypusa

H74.8 A középfül és csecsnyúlvány egyéb meghatározott betegségei

H74.9 Középfül- és csecsnyúlványbetegség k.m.n.

H75* Egyéb középfül és csecsnyúlványbetegségek máshova


osztályozott betegségekben

H75.0* Csecsnyúlványgyulladás máshova osztályozott fert z és parazitás


betegségekben

Güm kóros csecsnyúlványgyulladás (A18.0+)

H75.8* Egyéb középfül- és csecsnyúlványbetegség máshova osztályozott


betegségekben

A BELS FÜL BETEGSÉGEI


(H80-H83)

H80 Otosclerosis

Beleértve: otospongiosis

H80.0 Otosclerosis, nem obliterativ, az ovális ablakot magába foglaló

H80.1 Otosclerosis, obliterativ, az ovális ablakot magába foglaló

H80.2 Cochlearis otosclerosis

Otosclerosis:
• bels fül csontblokkját érint
• kerekablakot érint

H80.8 Egyéb otosclerosis

H80.9 Otosclerosis k.m.n.

H81 A vestibularis m ködés rendellenességei

Kivéve: szédülés:
• k.m.n. (R42)
• járványos (A88.1)

H81.0 Meniére-betegség

Labyrinthus hydrops

424
Meniére-szindróma vagy-szédülés

H81.1 Benignus paroxysmalis szédülés

H81.2 Vestibularis neuronitis

H81.3 Egyéb, perifériás eredet szédülés

Lermoyez-szindróma
Szédülés:
• auralis
• fül eredet
• perifériás k.m.n.

H81.4 Központi eredet szédülés

Centrális pozicionális nystagmus

H81.8 A vestibularis m ködés egyéb zavarai

H81.9 Egyensúlyzavarok, k.m.n.

Szédüléses szindróma, k.m.n.

H82* Szédüléses szindrómák máshova osztályozott betegségekben

H83 A bels fül egyéb betegségei

H83.0 Labyrinthitis

H83.1 Labyrinthus sipoly

H83.2 A labyrinthus m ködés zavara

{ fokozott érzékenysége
Labyrinthus { csökkent m ködése
{ teljes m ködéshiánya

H83.3 Zaj hatása a bels fülre

Akusztikus trauma
Zajártalom okozta hallásvesztéssel

H83.8 A bels fül egyéb betegségei

H83.9 Bels fül-betegség, k.m.n.

425
A FÜL EGYÉB BETEGSÉGEI
(H90-H95)

H90 Vezetéses tipusú és idegi eredet hallásvesztés

Beleértve: veleszületett süketség


Kivéve: süketnémaság, m.n.o. (H91.3)
süketség k.m.n. (H91.9)
hallásvesztés: .
• K.m.n. (H91.9)
• zaj okozta (H83.3)
• ototoxikus eredet (H91.0)
• . hirtelen (idiopátiás) (H91.2)

H90.0 Kétoldali vezetéses hallásvesztés

H90.1 Egyoldali vezetéses hallásvesztés, ép ellenoldali hallással

H90.2 Vezetéses hallásvesztés, k.m.n.

H90.3 Kétoldali idegi hallásvesztés

H90.4 Egyoldali idegi hallásvesztés, ép ellenoldali hallással

H90.5 Idegi hallásvesztés k.m.n.

Veleszületett süketség, k.m.n.


Hallásvesztés:
• centrális }
• idegi } k.m.n.
• percepciós }
• sensoros }
Sensorineuralis süketség k.m.n.

H90.6 Kétoldali, kevert típusú hallásvesztés

H90.7 Egyoldali kevert típusú hallásvesztés, ép ellenoldali hallással

H90.8 Kevert típusú hallásvesztés, k.m.n.

H91 Egyéb hallásvesztés

Kivéve: rendellenes hanghallás (H93.2)


a H90.- alá sorolt hallásvesztések

426
cerumen okozta hallásvesztés (H61.2)
zaj okozta hallásvesztés (H83.3)
pszichogén eredet süketség (F44.6)
átmeneti ischaemiás süketség (H93.0)

H91.0 Ototoxikus hallásvesztés

Szükség esetén kiegészít kód használható (XX. f csoport) a toxikus ágens


megjelölésére

H91.1 Id skori nagyothallás

Presbyacusis

H91.2 Idiopathiás, hirtelen bekövetkezett hallásvesztés

Hirtelen hallásvesztés k.m.n.

H91.3 Süketnémaság, m.n.o.

H91.8 Egyéb hallásvesztés

H91.9 Hallásvesztés k.m.n.

Süketség:
• k.m.n.
• magas frekvenciákon
• alacsony frekvenciákon

H92 Fülfájás és fülfolyás

H92.0 Fülfájás

Otalgia

H92.1 Fülfolyás

Otorrhoea
Kivéve: liquorcsorgás a fülb l (G96.0)

H92.2 Fülvérzés

Kivéve: Sérüléses eredet fülvérzés - kód a baleset típusa szerint

H93 A fül egyéb, máshová nem osztályozott betegségei

H93.0 A fül (a hallószerv) degeneratív és vascularis rendellenességei

Átmeneti ischaemiás süketség


Kivéve: id skori nagyothallás (H91.1)

427
H93.1 Fülzúgás (tinnitus)

H93.2 Egyéb rendellenes hanghallás

Kóros hangosságfokozódás
Kett shallás (diplacusis)
Hyperacusis
Átmeneti hallásküszöb eltolódás
Kivéve: hallási hallucinációk (R44.0)

H93.3 A hallóideg rendellenességei

A VIII. agyideg rendellenességei

H93.8 A fül egyéb meghatározott rendellenességei

H93.9 Fülrendellenesség k.m.n.

H94* Egyéb fülrendellenességek máshova osztályozott


betegségekben

H94.0* Hallóideggyulladás máshova osztályozott fert z és parazitás


betegségekben
Hallóideggyulladás szifiliszben (A52.1+)

H94.8* Egyéb meghatározott fül rendellenességek máshova osztályozott


betegségekben

H95 A fül és csecsnyúlvány beavatkozást követ rendellenességei


m.n.o.

H95.0 Recidiv cholesteatoma postmastoidectomiás üregben

H95.1 Mastoidectomiát követ en kialakult egyéb rendellenességek

Idült gyulladás }
Sarjadzás } a postmastoidectomiás üregben
Cysta }

H95.8 A fül és a csecsnyúlvány beavatkozást követ en kialakult egyéb


rendellenességei

H95.9 Beavatkozást követ en kialakult fül és csecsnyúlvány rendellenesség


k.m.n.

428
IX. F csoport

A KERINGÉSI RENDSZER BETEGSÉGEI (I00-I99)


Kivéve: a perinatális id szakban keletkez bizonyos állapotokat (P00-P96)
bizonyos fert z és parazitás betegségek (A00-B99)
terhesség, szülés és gyermekágy szöv dményei (O00-O99)
veleszületett deformitások, fejl dési rendellenességek és kromoszóma
abnormitások (Q00-Q99)
endokrin, táplálkozási és anyagcsere betegségek (E00-E90)
sérülések, mérgezések és küls okok bizonyos egyéb következményei (S00-
T98)
daganatok (C00-D48)
máshova nem osztályozott tünetek, jelek és kóros klinikai és laboratóriumi leletek
(R00-R99)
köt szöveti rendszerbetegségek (M30-M36)
átmeneti agyi ischaemiás attakok és rokon szindrómák (G45.-)
A f csoport az alábbi csoportokat tartalmazza:
I00-I02 Heveny reumás láz
I05-I09 Idült reumás szívbetegségek
I10-I15 Magas vérnyomás (hypertensív) betegségek
I20-I25 Ischaemiás szívbetegség
I26-I28 Cor pulmonale és a tüd keringés betegségei
I30-I52 A szívbetegség egyéb formái
I60-I69 Cerebrovascularis betegségek
I70-I79 Az artériák, arteriolák és hajszálerek betegségei
I80-I89 A viszerek, nyirokerek és nyirokcsomók máshol nem osztályozott betegségei
I95-I99 A keringési rendszer egyéb, nem meghatározott betegségei
A f csoporthoz tartozó csillaggal jelölt csoportok:
I32* Szívburokgyulladás máshova osztályozott betegségekben
I39* Szívbelhártyagyulladás és billenty rendellenességek máshova osztályozott
betegségekben
I41* Szívizomgyulladás máshova osztályozott betegségekben
I43* Cardiomyopathia máshova osztályozott betegségekben
I52* Egyéb szívrendellenességek máshová osztályozott betegségekben
I68* Cerebrovascularis rendellenességek máshova osztályozott betegségekben
I79* Az artériák, arterolák és hajszálerek rendellenességei máshova osztályozott
betegségekben
I98* A keringési rendszer egyéb rendellenességei máshova osztályozott betegségekben

429
HEVENY REUMÁS LÁZ
(I00-I02)

I00 Reumás láz a szív érintettségének említése nélkül


Reumás ízületi gyulladás, heveny vagy félheveny

I01 Reumás láz a szív érintettségével

Kivéve: reumás eredet idült szívbetegségek (I05-I09) hacsak nincs jelen


reumás láz is, vagy nyilvánvaló a reumás folyamat kiújulása vagy aktivitása.
Azokban az esetekben, amelyekben kétséges a reumás aktivitás a halál
id pontjában, vegyük figyelembe a halálozási kódolási szabályokat és
el írásokat a II. kötetben.

I01.0 Heveny reumás szívburokgyulladás

Bármely I00 tételben el forduló állapot szívburok-gyulladással


Heveny reumás szívburok-gyulladás
Kivéve: ha nem reumásként van meghatározva (I30.-)

I01.1 Heveny reumás szívbelhártya-gyulladás

Bármely I00 tételben el forduló állapot szívbelhártya-gyulladással


vagy szívbillenty -gyulladással
Heveny reumás billenty -gyulladás

I01.2 Heveny reumás szívizomgyulladás

Bármely I00 tételben el forduló állapot szívizom-gyulladással

I01.8 Egyéb heveny reumás szívbetegség

Bármely I00 tételben el forduló állapot, ha a szív érintettségének egyéb vagy


több típusával társul
Heveny reumás pancarditis

I01.9 Heveny reumás szívbetegség k.m.n.

Bármely I00 tételben el forduló, ha k.m.n. szívbetegséggel társul


Reumás:
• carditis, akut
• szívbetegség, aktív vagy akut

I02 Reumás vitustánc (chorea)

Beleértve: Sydenham-féle chorea


Kivéve: chorea:
• k.m.n. (G25.5)
• Huntington (G10)

430
I02.0 Vitustánc reumás szívbetegséggel

Chorea k.m.n. a szív érintettségével


Reumás chorea a szív érintettségének bármely formájával, amely az I01.- tételek
alá osztályozható

I02.9 Vitustánc szívbetegség nélkül

Reumás chorea k.m.n.

IDÜLT REUMÁS SZÍVBETEGSÉGEK


(I05-I09)

I05 A kéthegy billenty reumás betegségei

Beleértve: a I05.0 és I05.2-I05.9 tételekbe sorolható állapotok, akár reumásnak


min sítették akár nem
Kivéve: ha nem reumásnak min sítették (I34.-)

I05.0 A kéthegyü billenty sz külete

Mitralis (billenty ) obstrukció (reumás)

I05.1 A kéthegyü billenty reumás elégtelensége

Reumás mitralis:
• inkompetencia
• regurgitáció

I05.2 A kéthegyü billenty sz külete elégtelenséggel

Mitralis stenosis incompetenciával vagy regurgitációval

I05.8 A kéthegyü billenty egyéb betegségei

Mitralis (billenty ) hiba

I05.9 A kéthegyü billenty betegsége k.m.n.

A mitralis (billenty ) rendellenessége (idült) k.m.n.

I06 Az aortabillenty reumás betegségei

Kivéve: ha nem min sítették reumásnak (I35.-)

I06.0 Reumás aorta sz kület

Reumás aorta (billenty ) obstrukció

I06.1 Reumás aorta elégtelenség

Reumás aorta:
• inkompetencia

431
• regurgitáció

I06.2 Reumás aortasz kület elégtelenséggel

Reumás aortasz kület inkompetenciával vagy regurgitációval

I06.8 Egyéb reumás aortabillenty -betegségek

I06.9 Reumás aortabillenty -betegség k.m.n.

Reumás aorta (billenty ) betegség k.m.n.

I07 A háromhegy billenty reumás betegségei

Beleértve: akár reumásnak min sítették, akár nem


Kivéve: ha nem reumásnak min sítették (I36.-)

I07.0 A háromhegyü billenty sz külete

Tricuspidalis (billenty ) sz kület (reumás)

I07.1 A háromhegy billenty elégtelensége

Tricuspidalis (billenty ) elégtelenség (reumás)

I07.2 Háromhegy billenty sz kület elégtelenséggel

I07.8 A háromhegy billenty egyéb betegségei

I07.9 A háromhegy billenty betegsége k.m.n.

Tricuspidalis billenty rendellenesség k.m.n.

I08 Többszörös billenty betegségek

Beleértve: akár reumásnak min sítették akár nem


Kivéve: szívbelhártya-gyulladás, a billenty k.m.n. (I38)
szívbelhártya reumás betegsége, a billenty k.m.n. (I09.1)

I08.0 A kéthegy - és az aortabillenty k együttes rendellenességei

A mitrális- és aortabillenty együttes elváltozásai, akár reumásnak min sítik, akár


nem

I08.1 A kéthegy - és a háromhegy billenty k együttes rendellenességei

I08.2 Az aorta- és a háromhegy billenty k együttes rendellenességei

I08.3 Az aorta-, kéthegy és háromhegy billenty k kombinált rendellenességei

I08.8 Egyéb többszörös billenty betegségek

432
I08.9 Többszörös billenty betegség, k.m.n.

I09 Egyéb reumás szívbetegségek

I09.0 Reumás szívizomgyulladás

Kivéve: szívizomgyulladás, ha nem reumásnak min sítették (I51.4)

I09.1 A szívbelhártya reumás betegsége, a billenty k.m.n.

Reumás:
• szívbelhártya-gyulladás (idült)
• billenty gyulladás (idült)
Kivéve: szívbelhártya-gyulladás, a billenty k.m.n. (I38)

I09.2 Idült reumás szívburokgyulladás

Reumás szívburok-összenövés
Idült reumás:
• mediastino-pericarditis
• myopericarditis
Kivéve: ha nem reumásnak min sítettek (I31.-)

I09.8 Egyéb meghatározott reumás szívbetegségek

A pulmonális billenty reumás betegsége

I09.9 Reumás szívbetegség k.m.n.

Reumás:
• carditis
• szívbetegség
Kivéve: reumatoid carditis (M05.3)

MAGAS VÉRNYOMÁS (HYPERTENSÍV) BETEGSÉGEK


(I10-I15)
Kivéve: terhességet, szülést és gyermekágyat
komplikáló (O10-O11, O13-O16)
a koszorúereket is érint (I20-I25)
újszülöttkori hypertonia (P29.2)
pulmonalis hypertensio (I27.0)

I10 Magasvérnyomás-betegség (els dleges)


Magas vérnyomás
Hypertonia (arterialis)(benignus)(essentialis)(malignus) (primer)(szisztémás)

433
Kivéve: ha magába foglalja:
• az agy ereit (I60-I69)
• a szem ereit (H35.0)

I11 Hypertensiv szívbetegség

Beleértve: bármely állapotot az I50.-, I51.4-I51.9) tételekben, ha hypertonia


okozta

I11.0 Hypertensiv szívbetegség (congestiv) szívelégtelenséggel

Magasvérnyomás okozta szívelégtelenség

I11.9 Hypertensiv szívbetegség (congestiv) szívelégtelenség nélkül

Magasvérnyomás okozta szívbetegség k.m.n.

I12 Hypertensiv vesebetegség

Beleértve: N18.-, N19.-vagy N26 tételekbe sorolt bármely állapot, az I10 bármely
állapotával
vese arterisclerosisa
arterioscleroticus vesegyulladás (idült) (interstitialis) nephrosclerosis
hypertensiv nephropathia
phrosclerosis
Kivéve: másodlagos magasvérnyomás (I15.-)

I12.0 Hypertensiv vesebetegség veseelégtelenséggel

Hypertensiv veseelégtelenség

I12.9 Hypertensiv vesebetegség, veseelégtelenség nélkül

Hypertensiv vesebetegség k.m.n.

I13 Magasvérnyomás eredet szív- és vesebetegség

Beleértve: A I11.-tétel bármely állapotát az I12.-tétel bármely állapotával:


• cardiorenalis
• cardiovasculo-renalis

I13.0 Hypertensiv szív- és vesebetegség (congestiv) szívelégtelenséggel

I13.1 Hypertensiv szív- és vesebetegség veseelégtelenséggel

I13.2 Hypertensiv szív- és vesebetegség (congestiv) szív- és


veseelégtelenséggel

I13.9 Magasvérnyomás eredet szív- és vesebetegség k.m.n.

434
I15 Másodlagos hypertonia

Kivéve: ha magába foglalja:


• agy ereit (I60-I69)
• szem ereit (H35.0)

I15.0 Renovascularis hypertonia

I15.1 Egyéb vesebetegségekhez társuló másodlagos hypertonia

I15.2 Másodlagos hypertonia endokrin rendellenesség miatt

I15.8 Egyéb másodlagos hypertonia

I15.9 Másodlagos magasvérnyomás k.m.n.

ISCHAEMIÁS SZÍVBETEGSÉG
(I20-I25)
Megjegyzés: A morbiditást illet en az I21-I25-ben felhasznált tartam arra az id közre utal,
amely az ischaemiás epizód és a beutalás között telt el. A mortalitást illet en a
tartam a kezdet és a halál közötti id tartamra utal.
Beleértve: hypertoniával együtt (I10-I15)
Kiegészít kód használható szükség esetén, a hypertonia jelenlétének megjelölésére.

I20 Angina pectoris

I20.0 Instabil angina pectoris

Angina:
• crescendo (akcelerált)
• "de novo" effort
• súlyosbodó effort
Intermedier coronaria szindróma
Praeinfarctus szindróma

I20.1 Angina pectoris bizonyított koszorúér spasmussal

Angina:
• vasospasticus
• Prinzmetal
• spasmus kiváltotta
• variáns

I20.8 Angina pectoris egyéb formái

Effort angina

435
Stenocardia

I20.9 Angina pectoris k.m.n.

Angina:
• k.m.n.
• cardialis
Angina pectoris szindróma
Ischaemias mellkasi fájdalom

I21 Heveny szívizomelhalás

Beleértve: szívizominfarktus, ha hevenynek jelölték, vagy ha a roham óta eltelt


id 4 hét (28 nap), vagy annál kevesebb
Kivéve: heveny szívizominfarktust követ egyidej szöv dmények (I23.-)
szívizominfarktus:
• régi (I25.2)
• ha idültnek jelölték, vagy ha a roham óta eltelt id több mint 4 hét
(több, mint 28 nap) (I25.8)
• ismétl d (I22.-)
Postinfarctus szindróma (I24.1)

I21.0 Heveny elüls fali transmurális szívizomelhalás

Transmurális (heveny) szívizominfarktus:


• elüls fali k.m.n.
• antero-apicalis
• antero-lateralis
• antero-septalis

I21.1 Heveny alsó fali transzmurális szívizomelhalás

Transmurális (heveny) szívizominfarktus:


• diaphragmalis felszín
• alsó (fal) k.m.n.
• infero-lateralis
• infero-posterior

I21.2 Egyéb lokalizációjú heveny transmurális szívizomelhalás

Transmurális (heveny) szívizominfarktus:


• apicalis-lateralis
• basalis-lateralis
• magas oldalsó-fali
• oldalsó (fali) k.m.n.
• hátsó fali (valódi)

436
• postero-basalis
• postero-lateralis
• postero-septalis
• septalis k.m.n.

I21.3 Heveny transmurális szívizomelhalás a lokalizáció megjelölése nélkül

Transmurális szívizominfarktus k.m.n.

I21.4 Heveny subendocardialis szívizomelhalás

Nem transmurális szívizominfarktus k.m.n.

I21.9 Heveny szívizomelhalás k.m.n.

Szívizominfarktus (heveny) k.m.n.

I22 Ismétl d szívizomelhalás

Beleértve: recurrens szívizomelhalás


Kivéve: ha idültnek jelölték, vagy ha a roham óta eltelt id több mint 4 hét
(több, mint 28 nap) (I25.8)

I22.0 Ismétl d elüls fali szívizomelhalás

Ismétl d heveny szívizominfarktus:


• elüls fali k.m.n.
• antero-apicalis
• anterolateralis
• antero-septalis

I22.1 Ismétl d inferior szívizomelhalás

Ismétl d heveny szívizominfarktus:


• diaphragmalis felszín
• alsó (fali) k.m.n.
• infero-lateralis
• infero-posterior

I22.8 Ismétl d szívizomelhalás egyéb lokalizációban

Ismétl d heveny szívizominfarktus (akut):


• apico-lateralis
• basalis-lateralis
• magas oldalsófali
• oldalsó-fali k.m.n.
• hátsó fali (valódi)
• postero-basalis

437
• postero-lateralis
• postero-septalis
• septalis k.m.n.

I22.9 Ismétl d szívizomelhalás nem meghatározott helyen

I23 Heveny szívizomelhalást követ bizonyos egyidej


szöv dmények

Kivéve: a felsorolt állapotok, ha:


• egyidej ek a heveny szívizominfarktussal (I21-I22)
• nem jelölték heveny szívizominfarktus egyidej szöv dményének
(I31.-,I51.-)

I23.0 Heveny szívizomelhalást követ haemopericardium, mint egyidej


szöv dmény

I23.1 Heveny szívizomelhalást követ pitvari sövénydefektus, mint egyidej


szöv dmény

I23.2 Heveny szívizomelhalást követ kamrai sövény defektus, mint egyidej


szöv dmény

I23.3 Heveny szívizomelhalást követ szívfalrepedés haemopericardium nélkül,


mint egyidej szöv dmény

Kivéve: haemopericardiummal (I23.0)

I23.4 Heveny szívizomelhalást követ inhúrruptura, mint egyidej szöv dmény

I23.5 Heveny szívizomelhalást követ szemölcsizom ruptura, mint egyidej


szöv dmény

I23.6 Heveny szívizomelhalást követ pitvar-, fülcse- és kamrai thrombosis, mint


egyidej szöv dmény

I23.8 Heveny szívizomelhalást követ egyéb egyidej szöv dmények

I24 Egyéb heveny ischaemiás szívbetegségek

Kivéve: angina pectoris (I20.-)


újszülöttkori átmeneti szívizom-ischaemia (P29.4)

I24.0 Szívkoszorúér-thrombosis, mely nem vezet szívizomelhaláshoz

Koszorúér (artéria)(véna):
• embólia }
• elzáródás } amely nem vezet szívizominfarktushoz

438
• thromboembólia }
Kivéve: ha idültnek jelölték, vagy ha a roham óta eltelt id több mint 4 hét
(több, mint 28 nap) (I25.8)

I24.1 Dressler-szindróma

Szívizominfarktus utáni szindróma

I24.8 Az ischaemiás szívbetegség egyéb formái

Koszorúér:
• elégtelenség
• insufficientia

I24.9 Heveny ischaemiás szívbetegség, k.m.n.

Kivéve: ischaemiás szívbetegség (idült) k.m.n. (I25.9)

I25 Idült ischaemiás szívbetegség

Kivéve: cardiovascularis betegség k.m.n.(I51.6)

I25.0 Atherosclerotikusként megnevezett szív- és érrendszer betegség

I25.1 Atheroscleroticus szívbetegség

Koszorúér (arteria):
• atheroma
• atherosclerosis
• betegség
• meszesedés

I25.2 Régi szívizomelhalás

Gyógyult szívizominfarktus
EKG-val vagy egyéb speciális vizsgálattal diagnosztizált lezajlott
szívizominfarktus, amely jelenleg tüneteket nem okoz

I25.3 Szívaneurysma

Szívaneurysma:
• muralis
• ventricularis

I25.4 Koszorúér-aneurysma

Koszorúér arteriovenosus sipoly, szerzett


Kivéve: veleszületett koszorúér (artéria) aneurysma (Q24.5)

I25.5 Ischaemiás cardiomyopathia

439
I25.6 Néma szívizom-ischaemia

I25.8 Idült ischaemiás szívbetegség egyéb formái

Bármely az I21-I22- és I24 tételekbe sorolható állapot, ha krónikusnak


véleményezték, vagy ha a rohamtól eltelt id több mint 4 hét (több, mint 28
nap)

I25.9 Idült ischaemiás szívbetegség k.m.n.

Ischaemiás szívbetegség (idült) k.m.n.

COR PULMONALE ÉS A TÜD KERINGÉS


BETEGSÉGEI
(I26-I28)

I26 Tüd embólia

Beleértve: pulmonalis (artéria)(véna):


• infarctus
• thromboembólia
• thrombosis
Kivéve: ha szöv dmény:
• abortusznál, méhenkívüli- vagy molaterhességnél (O00-O07,
O08.2)
• terhességben, szülésben és gyermekágyban (O88.-)

I26.0 Tüd embólia heveny pulmonalis szívbetegség említésével

Cor pulmonale acutum k.m.n.

I26.9 Tüd embólia heveny cor pulmonale említése nélkül

Tüd embólia k.m.n.

I27 Egyéb tüd eredet szívbetegségek

I27.0 Els dleges pulmonalis hypertensio

Els dleges pulmonalis (arteriális) hypertensio (idiopathiás)(primer)

I27.1 Kyphoscolioticus szívbetegség

I27.8 Egyéb meghatározott pulmonalis szívbetegség

I27.9 Pulmonalis szívbetegség k.m.n.

Idült cardiopulmonalis betegség


Cor pulmonale (chronicum) k.m.n.

440
I28 A tüd erek egyéb betegségei

I28.0 A tüd erek arteriovenosus fistulája

I28.1 Az art. pulmonalis aneurysmája

I28.8 A tüd erek egyéb meghatározott betegségei

{ rupturája
Pulmonális erek { stenosisa
{ stricturája

I28.9 A tüd erek egyéb betegsége k.m.n.

A SZÍVBETEGSÉGEK EGYÉB FORMÁI


(I30-I52)

I30 Heveny szívburokgyulladás

Beleértve: heveny pericardialis folyadékgyülem


Kivéve: (heveny) reumás szívburokgyulladás (I01.0)

I30.0 Heveny aspecifikus idiopathiás pericarditis

I30.1 Fert zéses szívburokgyulladás

Pericarditis:
• pneumococcica
• purulenta
• staphylococcica
• sterptococcica
• virosa
Pyopericarditis
Szükség esetén kiegészít kód használható a fert z organizmus megjelölésére
(B95-B97)

I30.8 Heveny szívburokgyulladás egyéb formái

I30.9 Heveny szívburokgyulladás k.m.n.

Pericarditis acuta k.m.n.

I31 A szívburok egyéb betegségei

Kivéve: heveny szívizominfarktus egyidej szöv dményei (I23.-)


postcardiotomiás szindróma (I97.0)

441
trauma (S26.-)
ha reumásnak jelölték (I09.2)

I31.0 Idült adhaesiv szívburokgyulladás

Accretio cordis
Szívburok-lenövés
Adhaesiv mediastino-pericarditis

I31.1 Idült constrictiv pericarditis

Concretio pericardii
Szívburok-meszesedés

I31.2 Haemopericardium, m.n.o.

I31.3 Folyadék a szívburokban (nem gyulladásos)

Chylopericardium

I31.8 A szívburok egyéb meghatározott betegségei

Epicardialis plakkok
Fokális szívburok-összenövések

I31.9 A szívburok betegsége, k.m.n.

Szívtamponád
Szívburokgyulladás (idült) k.m.n.

I32* Szívburokgyulladás máshová osztályozott betegségekben

I32.0* Szívburokgyulladás máshová osztályozott bakteriális betegségekben

Pericarditis:
• gonococcica (A54.8+)
• meningococcica (A39.5+)
• syphilitica (A52.0+)
• tuberculosa (A18.8+)

I32.1* Szívburokgyulladás egyéb máshová osztályozott fert z és parazitás


betegségekben

I32.8* Szívburokgyulladás egyéb máshová osztályozott betegségekben

Pericarditis:
• rheumatoid (M05.3+)
• szisztémás lupus erythematosusban (M32.1+)
• uraemiás (N18.8+)

442
I33 Heveny és félheveny szívbelhártyagyulladás

Kivéve: heveny reumás endocarditis (I01.1)


endocarditis, k.m.n.(I38)

I33.0 Heveny és félheveny fert zéses szívbelhártya-gyulladás

Endocarditis (acuta) (subacuta) :


• bacterialis
• infectiosa k.m.n.
• lenta
• maligna
• septica
• ulcerosa
Szükség esetén kiegészít kód használható a fert z organizmus
meghatározására (B95-BB97)

I33.9 Heveny szívbelhártya-gyulladás k.m.n.

Endocarditis }
Myoendocarditis } akut vagy subacut
Periendocarditis }

I34 A kéthegy billenty nem reumás betegségei

Kivéve: mitralis (billenty ):


• betegség (I05.9)
• elégtelenség (I05.8)
• sz kület (I05.0)
ha az ok k.m.n., de az alábbiak említésével:
• aortabillenty betegség (I08.0)
• mitralis sz kület vagy obstrukció (I05.0)
ha reumásnak min sítették (I05.-)

I34.0 A kéthegy billenty elégtelensége

Mitralis (billenty ):
• inkompetencia }
• regurgitáció } k.m.n. vagy meghatározott ok miatt, kivéve a reumást

I34.1 A kéthegy billenty prolapsusa

Mitralis prolapsus szindróma


Kivéve: Marfan-szindróma (Q87.4)

I34.2 Mitralis (billenty ) stenosis, nem reumás

I34.8 A mitralis billenty egyéb, nem reumás eredet betegségei

443
I34.9 A mitralis billenty nem reumás eredet betegsége k.m.n.

I35 Az aortabillenty nem reumás betegségei

Kivéve: hypertrophiás subaorticus stenosis (I42.1)


ha k.m.n. okú de mitrális billenty betegség említésével (I08.8)
ha reumásnak jelölték (I06.-)

I35.0 Az aorta (billenty ) sz külete

Aortabillenty -stenosis

I35.1 Az aorta (billenty ) elégtelensége

Aortabillenty :
• inkompetencia }
• regurgitáció } k.m.n. vagy meghatározott ok miatt, kivéve a reumást

I35.2 Aorta (billenty ) sz kület billenty elégtelenséggel

I35.8 Az aortabillenty egyéb rendellenességei

I35.9 Aortabillenty rendellenesség k.m.n.

I36 A háromhegy billenty nem reumás rendellenességei

Kivéve: ha:
• az ok k.m.n. (I07.-)
• reumásnak jelölték (I07.-)

I36.0 A háromhegy billenty nem reumás sz külete

I36.1 A háromhegy billenty nem reumás elégtelensége

Tricuspidalis (billenty ):
• inkompetencia } megjelölt ok miatt, kivéve a reumást
• regurgitáció }

I36.2 A háromhegy billenty nem reumás sz külete billenty elégtelenséggel

I36.8 A háromhegy billenty egyéb, nem reumás eredet rendellenességei

I36.9 A háromhegy billenty nem reumás eredet rendellenessége, k.m.n.

I37 A pulmonális billenty rendellenességei

Kivéve: ha reumásnak jelölték (I09.8)

444
I37.0 A pulmonalis billenty sz külete

I37.1 A pulmonalis billenty elégtelensége

Pulmonalis billenty :
• inkompetencia } k.m.n. vagy meghatározott ok miatt,
• regurgitáció } kivéve a reumást

I37.2 A pulmonalis billenty sz külete elégtelenséggel

I37.8 A pulmonalis billenty egyéb meghatározott rendellenességei

I37.9 Pulmonalis billenty rendellenesség k.m.n.

I38 Szívbelhártya-gyulladás, billenty nem meghatározott


Szívbelhártya-gyulladás (idült) k.m.n.
Billenty :
• inkompetencia }
• insufficientia } k.m.n. { k.m.n. vagy meghatározott
ok
• regurgitáció } billenty { miatt, kivéve ha reumás
• stenosis }
(Idült) }
szívbillenty -gyulladás }
Kivéve: endocardialis fibroelastosis (I42.4)
ha reumásnak jelölték (I09.1)

I39* Szívbelhártyagyulladás és szívbillenty rendellenességek máshová


osztályozott betegségekben

Beleértve: a szívbelhártyát is érint :


• candidiasis (B37.6+)
• gonococcus fert zés (A54.8+)
• Libman-Sachs betegség (M32.1+)
• meningococcus fert zés (A39.5+)
• rheumatoid arthritis (M05.3+)
• szifilisz (A52.0+)
• tuberculosis (A18.8+)
• hastífusz (A01.0+)

I39.0* A kéthegy billenty rendellenességei máshová osztályozott


betegségekben

I39.1* Az aortabillenty rendellenességei máshová osztályozott betegségekben

445
I39.2* A háromhegy billenty rendellenességei máshová osztályozott
betegségekben

I39.3* A pulmonalis billenty rendellenességei máshová osztályozott


betegségekben

I39.4* Többszörös billenty rendellenességek máshová osztályozott


betegségekben

I39.8* Szívbelhártyagyulladás, billenty k.m.n. máshová osztályozott


betegségekben

I40 Heveny szívizomgyulladás

I40.0 Fert zéses szívizomgyulladás

Szeptikus myocarditis
Szükség esetén kiegészít kód használható a fert z organizmus
meghatározására (B95-B97)

I40.1 Izolált szívizomgyulladás

I40.8 Egyéb heveny szívizomgyulladás

I40.9 Heveny szívizomgyulladás k.m.n.

I41* Szívizomgyulladás máshová osztályozott betegségekben

I41.0* Szívizomgyulladás máshová osztályozott bakteriális betegségekben

Myocarditis:
• diphterica (A36.8+)
• gonococcica (A54.8+)
• meningococcica (A39.5+)
• syphilitica (A52.0+)
• tuberculosa (A18.8+)

I41.1* Szívizomgyulladás máshová osztályozott vírusos betegségekben

Influenzás myocarditis (heveny) :


• vírus kimutatva (J10.8+)
• vírus nem kimutatott (J11.8+)
Mumpsz-myocarditis (B26.8+)

I41.2* Szívizomgyulladás egyéb, máshová osztályozott fert z és parazitás


betegségekben

Myocarditis:

446
• Chagas-betegségben (idült) (B57.2+)
• akut (B57.0+)
• toxoplasmosisban (B58.8+)

I41.8* Szívizomgyulladás egyéb máshová osztályozott betegségekben

Rheumatoid myocarditis (M05.3+)


Sarcoid myocarditis (D86.8+)

I42 Cardiomyopathia

Kivéve: ha a cardiomyopathia szöv dmény:


• terhességben (O99.4)
• gyermekágyban (O90.3)
schaemias cardiomyopathia (I25.5)

I42.0 Dilatatív cardiomyopathia

I42.1 Hypertrophiás obstruktív cardiomyopathia

Hypertrophiás subaorticus stenosis

I42.2 Egyéb hypertrophiás cardiomyopathia

Nonobstructiv hypertrophiás cardiomyopathia

I42.3 Endomyocardialis (eosinophiliás) betegség

Endomyocardialis (trópusi) fibrosis


Löffler-endocarditis

I42.4 Endocardialis fibroelastosis

Veleszületett cardiomyopathia

I42.5 Egyéb restrictiv cardiomyopathia

I42.6 Alkoholos cardiomyopathia

I42.7 Gyógyszerek és egyéb küls tényez k okozta cardiomyopathia

Szükség esetén kiegészít kód használható az ok megjelölésére (XX. f csoport)

I42.8 Egyéb cardiomyopathiák

I42.9 Cardiomyopathia k.m.n.

Cardiomyopathia (els dleges)(másodlagos) k.m.n.

I43* Cardiomyopathia máshová osztályozott betegségekben

447
I43.0* Cardiomyopathia máshová osztályozott fert z és parazitás
betegségekben

Cardiomyopathia diftériában (A36.8+)

I43.1* Cardiomyopathia anyagcsere-betegségekben

Szív-amyloidosis (E85.-+)

I43.2* Cardiomyopathia táplálkozási betegségekben

Táplálkozási cardiomyopathia k.m.n. (E63.9+)

I43.8* Cardiomyopathia egyéb, máshová osztályozott betegségekben

A szív köszvényes tophusai (M10.0+)


Thyreotoxikus szívbetegség (E05.9+)

I44 Pitvar-kamrai és bal Tawara-szár-blokk

I44.0 Els fokú pitvar-kamrai blokk

I44.1 Másodfokú pitvar-kamrai blokk

Atrioventricularis blokk, I. és II. típusú


Möbitz blokk I. és II. típusú
Másodfokú blokk, I. és II. típusú
Wenckebach blokk

I44.2 Teljes pitvar-kamrai blokk

Teljes pitvar-kamrai blokk (komplett AV-blokk) k.m.n.


III. fokú AV blokk

I44.3 Egyéb és nem meghatározott pitvar-kamrai blokk, k.m.n.

Pitvar-kamrai (AV) blokk k.m.n.

I44.4 Bal elüls fascicularis blokk

I44.5 Bal hátsó fascicularis blokk

I44.6 Egyéb és nem meghatározott fascicularis blokk

Bal Tawara-szár hemiblokk k.m.n.

I44.7 Bal Tawara-szár-blokk, k.m.n.

I45 Egyéb ingervezetési zavarok

I45.0 Jobb Tawara-szár-blokk

448
I45.1 Egyéb és nem meghatározott jobb Tawara-szárblokk

Jobb Tawara-szár-blokk k.m.n.

I45.2 Bifascicularis blokk

I45.3 Trifascicularis blokk

I45.4 Intraventricularis blokk

Tawara-szár-blokk k.m.n.

I45.5 Egyéb meghatározott szívblokk

Sinoatrialis blokk
Sinoauricularis blokk
Kivéve: szívblokk k.m.n. (I45.9)

I45.6 Pre-excitációs szindróma

Rendellenes atrio-ventricularis excitáció


Pitvar-kamarai vezetés:
• gyorsult
• járulékos
• pre-excitációs
Lown-Ganong-Levine szindróma
Wolf-Parkinson-White szindróma

I45.8 Egyéb meghatározott ingervezetési zavarok

Atrio-ventricularis [AV] disszociáció


Interferencia disszociáció

I45.9 Ingervezetési zavar, k.m.n.

Szívblokk k.m.n.
Adams-Stokes-Morgagni-szindróma

I46 Szívmegállás

Kivéve: cardiogen shock (R57.0)


szöv dményként:
• abortuszban vagy méhenkivüli- vagy molaterhességben (O00-O07,
O08.8)
• szülészeti m téteknél és eljárásoknál (075.4)

I46.0 Szívmegállás sikeres újraélesztéssel

I46.1 Hirtelen szívhalál, így meghatározva

449
Kivéve: hirtelen halál:
• k.m.n. (R96.-)
• alábbiak mellett:
• vezetési zavar (I44-I45)
• szívizominfarktus (I21-I22)

I46.9 Szívmegállás k.m.n.

I47 Paroxysmalis tachycardia

Kivéve: szöv dményként:


• abortuszban vagy méhenkívüli- vagy molaterhességben (O00-O07,
O08.8)
• szülészeti m téteknél és eljárásoknál (O75.4)
tachycardia k.m.n. (R00.0)

I47.0 Re-entry kamrai arrythmia

I47.1 Supraventricularis tachycardia

Paroxysmalis tachycardia:
• pitvari
• pitvar-kamrai [AV]
• junkcionalis
• nodalis

I47.2 Kamrai tachycardia

I47.9 Paroxysmalis tachycardia, k.m.n.

Bouveret(-Hoffman) szindróma

I48 Pitvari fibrillatio és flutter

I49 Egyéb szívritmuszavarok

Kivéve: bradycardia k.m.n.(R00.1)


szöv dményként:
• abortuszban vagy méhenkivüli- vagy molaterhességben (O00-O07,
O08.8)
• szülészeti m téteknél és eljárásoknál (O75.4)
újszülöttkori dysrhytmia (P29.1)

I49.0 Kamra fibrillatio és flutter

I49.1 Pitvari extrasystole

450
Korai pitvari ütés

I49.2 Junkcionális extrasystole

I49.3 Kamrai extrasystole

I49.4 Egyéb és nem meghatározott extrasystole

Ectopiás ütések
Extrasystolék
Extrasystolés arrythmiák
Id el tti:
• ütések k.m.n.
• szívösszehúzódások

I49.5 Sick sinus syndroma

Tachycardia-bradycardia szindróma

I49.8 Egyéb meghatározott szívritmuszavarok

Ritmuszavar:
• sinus coronarius
• ectopiás
• nodalis

I49.9 Szívritmuszavar k.m.n.

Arrythmia (szív) k.m.n.

I50 Szívelégtelenség

Kivéve: szöv dményként:


• abortuszban vagy méhenkivüli- vagy molaterhességben (O00-O07,
O08.8)
• szülészeti m téteknél és eljárásoknál ((O75.4)
ha magasvérnyomás következménye (I11.-)
• vesebetegséggel (I13.-)
ha szívm tétet vagy endocardialis protézis beültetését követi (I97.1)
újszülöttkori (P29.0)

I50.0 Pangásos szívelégtelenség

Congestiv szívbetegség
Jobbkamra elégtelenség (másodlagos a balszívfél elégtelenség miatt)

I50.1 Balkamra elégtelenség

Heveny tüd vizeny }k.m.n. szívbetegség vagy

451
Heveny tüd ödéma }szívelégtelenség említésével
Szívasztma
Balszív-elégtelenség

I50.9 Szívelégtelenség, k.m.n.

Cardialis elégtelenség k.m.n.

I51 Szöv dmények és rosszul meghatározott szívbetegségek

Kivéve: I51.4-I51.9 tételbe sorolt, bármely magasvérnyomás által


okozott állapotot (I11.-)
• vesebetegséggel (I13.-)
heveny szívizominfarktus szöv dményei (I23.-)
ha reumásnak jelölték (I00-I09)

I51.0 Szerzett sövénydefektus

Szerzett sövénydefektus (régi):


• pitvari
• auricularis
• kamrai

I51.1 Ínhúrszakadás, m.n.o.

I51.2 Szemölcsizom szakadás, m.n.o.

I51.3 Szívüregi thrombosis, m.n.o.

Thrombosis (régi):
• csúcsi
• pitvari
• fülcse
• kamrai

I51.4 Szívizomgyulladás, k.m.n.

Szívizom-fibrosis
Szívizomgyulladás:
• k.m.n.
• idült (interstitialis)

I51.5 Szívizom-elfajulás

A szív vagy szívizom degeneratiója:


• zsíros
• senilis
Szívizombetegség

452
I51.6 Szív- és érrendszeri betegség, k.m.n.

Cardiovascularis esemény k.m.n.


Kivéve: érelmeszesedéses szív- érrendszer betegség (I25.0)

I51.7 Szívnagyobbodás

Cardialis:
• dilatatio
• hypertrophia
Kamrai dilatatio

I51.8 Egyéb rosszul meghatározott szívbetegségek

Carditis (heveny)(idült)
Pancarditis (heveny)(idült)

I51.9 Szívbetegség k.m.n.

I52* Egyéb szívrendellenességek máshova osztályozott


betegségekben

Kivéve: k.m.n. cardiovascularis rendellenességek máshova osztályozott


betegségekben (I98.-*)

I52.0* Egyéb szívrendellenességek máshová osztályozott bakteriális


betegségekben

Carditis meningococcica m.n.o. (A39.5+)

I52.1* Egyéb szívrendellenességek egyéb máshová osztályozott fert z és


parazitás betegségekben

Pulmonalis szívbetegség schistosomiasisban (B65.-+)

I52.8* Egyéb szívrendellenességek egyéb máshová osztályozott betegségekben

Rheumatoid carditis (M05.3+)

CEREBROVASCULARIS BETEGSÉGEK
(I60-I69)
Beleértve: hypertonia említésével, az I10 és I15.- tételekbe tartozó állapotok
Szükség esetén kiegészít kód használható a hypertonia jelölésére
Kivéve: TIA és rokon szindrómák (G45.-)
traumás koponya ri vérzés (S06.-)
vascularis dementia (F01.-)

I60 Pókhálóhártya alatti vérzés

Beleértve: megrepedt agyi aneurysma

453
Kivéve: subarachnoidalis vérzés következményei (I69.0)

I60.0 Subarachnoidalis vérzés a carotis szifonból és bifucatioból

I60.1 Subarachnoidalis vérzés az art. cerebri mediaból

I60.2 Subarachnoidalis vérzés az art. communicans ant.-ból

I60.3 Subarachnoidalis vérzés az art. communicans post.-ból

I60.4 Subarachnoidalis vérzés az art. basilarisból

I60.5 Subarachnoidalis vérzés az art. vertebralisból

I60.6 Subarachnoidalis vérzés egyéb koponya ri artériákból

Több koponya ri artériából

I60.7 Subarachnoidalis vérzés k.m.n. koponya ri artériából

Megrepedt (veleszületett) bogyóaneurysma k.m.n.


Subarachnoidalis vérzés:
• agyi }
• communicans } artériából k.m.n.

I60.8 Egyéb subarachnoidalis vérzés

Agyhártyavérzés
Agyi arterio-venosus malformatio megrepedése

I60.9 Subarachnoidalis vérzés, k.m.n.

Megrepedt (veleszületett) agyi anerysma k.m.n.

I61 Agyállományi vérzés

Kivéve: agyállományi vérzés következményei (I69.1)

I61.0 Agyállományi vérzés féltekében, subcorticalis

Mély agyállományi vérzés

I61.1 Agyállományi vérzés féltekében, corticalis

Lebenyvérzés
Felületi agyállományi vérzés

I61.2 Agyállományi vérzés féltekében, k.m.n.

I61.3 Agyállományi vérzés agytörzsben

454
I61.4 Agyállományi vérzés kisagyban

I61.5 Agyállományi vérzés agykamrában

I61.6 Agyállományi vérzés több lokalizációban

I61.8 Agyállományi vérzés, egyéb

I61.9 Agyállományi vérzés, k.m.n.

I62 Egyéb nem traumás koponya ri vérzés

Kivéve: koponya ri vérzés következményei (I69.2)

I62.0 Keményburok alatti (subduralis) vérzés (heveny)(nem-traumás)

I62.1 Extraduralis vérzés

Nem traumás epiduralis

I62.9 Koponya ri vérzés (nem-traumás) k.m.n.

I63 Agyi infarktus

Beleértve: az agyi és praecerebrális artériák infarktust okozó elzáródása és


sz külete
Kivéve: agyi infarktus következményei (I69.3)

I63.0 Agyi infarktus a praecerebralis üt erek rögösödése miatt

I63.1 Agyi infarktus a praecerebralis üt erek embóliája miatt

I63.2 Agyi infarktus a praecerebralis üt erek k.m.n. elzáródása vagy sz külete


következtében

I63.3 Agyi infarktus a cerebralis üt erek rögösödése miatt

I63.4 Agyi infarktus a cerebralis üt erek embóliája miatt

I63.5 Agyi infarktus a cerebralis üt erek k.m.n. elzáródása vagy sz külete


következtében

I63.6 Agyi infarktus az agyi viszerek nem suppurativ rögösödése miatt

I63.8 Agyi infarktus, egyéb

I63.9 Agyi infarktus, k.m.n.

455
I64 Szélütés (stroke) nem vérzésnek vagy infarktusnak min sitve
Cerebrovascularis esemény k.m.n.
Kivéve: stroke következményei (I69.4)

I65 A praecerebralis artériák agyi infarktust nem okozó elzáródása


és sz külete

Beleértve: embólia } art. basilaris, art.


sz kület } carotis vagy art.
elzáródás (teljes)(részleges) } vertebralisban, mely
thrombosis } nem okozott agyi infarktust
Kivéve: ha agyi infarktust okozott (I63.-)

I65.0 Az art. vertebralis elzáródása vagy sz külete

I65.1 Az art. basilaris elzáródása vagy sz külete

I65.2 Az art. carotis elzáródása vagy sz külete

I65.3 A praecebralis üt erek többszörös vagy kétoldali elzáródása vagy


sz külete

I65.8 Egyéb praecerebralis üt erek elzáródása vagy sz külete

I65.9 Egyéb, k.m.n. praecerebralis üt erek elzáródása és sz külete

I66 Az agyi artériák agyi infarktust nem okozó elzáródása és


sz külete

Beleértve: az art. cerebri media, } embóliája


anterior és posterior, a kisagyi } sz külete
artériák infarktus nem } elzáródása (teljes)(részleges)
okozó } thrombosisa
Kivéve: ha agyi infarktust okozott (I63.-)

I66.0 Az art. cerebri media elzáródása és sz külete

I66.1 Az art. cerebri anterior elzáródása és sz külete

I66.2 Az art. cerebri posterior elzáródása és sz külete

I66.3 Az art. cerebellares elzáródása és sz külete

I66.4 Több, ill. bilaterális agyi artéria elzáródása és sz külete

456
I66.8 Egyéb agyi artériák elzáródása és sz külete

A perforans artériák elzáródása és sz külete

I66.9 Nem meghatározott agyi artéria elzáródása és sz külete

I67 Egyéb cerebrovascularis betegségek

Kivéve: a felsorolt állapotok következményei (I69.8)

I67.0 Agyi üt erek nem-rupturált dissectiója

Kivéve: megrepedt agyi üt ér (I60.7)

I67.1 Agyi aneurysma, nem-rupturált

Agyi:
• aneurysma k.m.n.
• szerzett arterio-venosus sipoly
Kivéve: veleszületett, nem-rupturált agyi aneurysma (Q28-)
megrepedt agyi aneurysma (I60.9)

I67.2 Agyi arteriosclerosis

Az agyi üt erek atheromája

I67.3 Progressziv vascularis leukoencephalopathia

Binswanger-betegség
Kivéve: subcorticalis vascularis dementia (F01.2)

I67.4 Hypertensiv encephalopathia

I67.5 Moyamoya-betegség

I67.6 A koponya ri vénás rendszer nem suppurativ rögösödése

Nem pyogen thrombosis:


• agyi-viszér
• koponya ri vénás öböl
Kivéve: ha infarktust okozott (I63.6)

I67.7 Agyi üt érgyulladás, m.n.o.

I67.8 Egyéb, meghatározott cerebrovascularis betegségek

Akut cerebrovascularis elégtelenség k.m.n.


Agyi ischaemia (idült)

I67.9 Cerebrovascularis betegség, k.m.n.

457
I69 Cerebrovascularis betegségek következményei

Megjegyzés: E csoport használható az I60-I67-beli állapotok, mint a


következmények okainak megjelölésére. A következmény oly
állapotokat jelöl, melyek mint olyanok vagy kés bbi hatások egy
vagy több évvel a kóroki esemény után jelentkeznek.

I68.0* Agyi amyloid érbetegség (E85.-+)

I68.1* Agyi üt érgyulladás, máshova osztályozott fert z és parazitás


betegségekben

Agyi arteritis:
• listeriás (A32.8+)
• szifiliszes (A52.0+)
• güm kóros (A18.8+)

I68.2* Agyi üt érgyulladás egyéb máshova osztályozott betegségekben

Agyi arteritis szisztémás lupus erythematosusban (M32.1+)

I68.8* Egyéb cerebrovascularis rendellenességek máshova osztályozott


betegségekben

I69.0 Pókhálóhártya alatti vérzés következményei

I69.1 Agyállományi vérzés következményei

I69.2 Egyéb, nem traumás koponya ri vérzés következményei

I69.3 Agyi infarktus következményei

I69.4 Szélütés (stroke) nem vérzésként vagy infarktusként jelölt következményei

I69.8 Egyéb és k.m.n. cerebrovascularis betegségek következményei

AZ ARTÉRIÁK, ARTERIOLÁK ÉS HAJSZÁLEREK


BETEGSÉGEI
(I70-I79)

I70 Atherosclerosis

Beleértve: arteriolosclerosis
arterioscleroticus érbetegség
atheroma
elfajulás:
• arterialis

458
• arteriovascularis
• vascularis
endarteritis deformaus vagy obliterans:
szenilis:
• arteritis
• endarteritis
Kivéve: agyi (I67.2)
koszorúér (I25.1)
bélfodri (K55.1)
tüd (I27.0)

I70.0 Az aorta atherosclerosisa

I70.1 A veseüt ér atherosclerosisa

Goldblatt-vese
Kivéve: vesearteriolák atherosclerosisa (I12.-)

I70.2 A végtagi üt erek atherosclerosisa

Atheroscleroticus üszkösödés
Mediasclerosis (Mönckeberg)

I70.8 Egyéb üt erek atherosclerosisa

I70.9 Általános és k.m.n. atherosclerosis

I71 Aorta-aneurysma és dissectio

I71.0 Az aorta [bármely részének] dissectiója

Az aorta dissecaló aneurysmája (megrepedt) [bármely részen]

I71.1 A mellkasi aorta aneurysmája, megrepedt

I71.2 A mellkasi aorta aneurysmája, repedés említése nélkül

I71.3 A hasi aorta aneurysmája, megrepedt

I71.4 A hasi aorta aneurysmája, repedés említése nélkül

I71.5 Thoracoabdominalis aorta-aneurysma, megrepedt

I71.6 Thoracoabdominalis aorta-aneurysma, repedés említése nélkül

I71.8 Aorta-aneurysma, k.m.n. lokalizációjú, megrepedt

459
Aortarepedés, k.m.n.

I71.9 Aorta-aneurysma, k.m.n. lokalizációjú, repedés említése nélkül

{ aneurysma
Aorta { tágulat
{ hyalin nekrózis

I72 Egyéb aneurysma

Beleértve: aneurysma (cirsoid)(ál)(megrepedt)


Kivéve: aneurysma:
• aorta (I71.-)
• arteriovenosus k.m.n.(Q27.3)
• szerzett (I77.0)
• agyi, nem megrepedt (I67.1)
• megrepedt (I60.-)
• coronaria (I25.4)
• szív (I25.3)
• tüd ver ér (I28.1)
• retinealis (H35.0)
• varicosus (I77.0)

I72.0 Art. carotis aneurysma

I72.1 A fels végtag üt ereinek aneurysmája

I72.2 Az art. renalis aneurysmája

I72.3 Az art. iliaca aneurysmája

I72.4 Az alsó végtag üt ereinek aneurysmája

I72.8 Egyéb, megnevezett üt erek aneurysmája

I72.9 Nem jelölt lokalizációjú üt ér-aneurysma

I73 Egyéb perifériás érbetegségek

Kivéve: fagydaganat (T69.1)


fagyás (T33-T35)
a kéz és láb immersiója (T69.0)
agyi üt ér görcs (G45.9)

I73.0 Raynaud-szindróma

460
Raynaud:
• betegség
• gangraena
• jelenségként másodlagos

I73.1 Thromboangiitis obliterans [Buerger]

I73.8 Egyéb, meghatározott perifériás érbetegségek

Acrocyanosis
Acroparesthesia:
• egyszer [Schultze-típusú]
• vasomotor [Nothnagel-típusú]
Erythrocyanosis
Erythromelalgia

I73.9 Perifériás érbetegség, k.m.n.

Claudicatio intermittens
Üt ér-görcs

I74 Artériás embólia és thrombosis

Beleértve: infarktus:
• embóliás
• rögösödéses
elzáródás:
• embóliás
• rögösödéses
Kivéve: embólia és rögösödés:
• basilaris (I63.0-I63.2, I65.1)
• carotis (I63.0-I63.2, I65.2)
• agyi (I63.3-I63.5, I66.9)
• szöv dményként:
• vetélés és méhenkívüli- vagy molaterhesség kapcsán (O00-
O07, O08.2)
• terhesség, szülés és gyermekágy kapcsán (O88.-)
• coronaria (I21-I25)
• bélfodri (K55.0)
• praecerebralis (I63.0-I63.2, I65.9)
• tüd (I26.-)
• vese (N28.0)
• retinealis (H34.-)

461
• vertebralis (I63.0-I63.2, I65.0)

I74.0 A hasi aorta embóliája és rögösödése

Aorta bifurcatio szindróma


Leriche-szindróma

I74.1 Az aorta egyéb és nem megjelölt részeinek embóliája és rögösödése

I74.2 A fels végtag üt ereinek embóliája és rögösödése

I74.3 Az alsó végtag üt ereinek embóliája és rögösödése

I74.4 Végtagi üt erek k.m.n. embóliája és rögösödése

Perifériás üt érembólia

I74.5 Az art. iliaca embóliája és rögösödése

I74.8 Egyéb üt erek embóliája és rögösödése

I74.9 K.m.n. üt ér embóliája és rögösödése

I77 A artériák és arteriolák egyéb rendellenességei

Kivéve: kollagén (ér-) betegségek (M30-M36)


hypersensitiv angiitis (M31.0)
tüd ver ér (I28.-)

I77.0 Arteriovenosus sipoly, szerzett

Varix aneurysmaticus
Arteriovenosus aneurysma, szerzett
Kivéve: arteriovenosus aneurysma, k.m.n.(Q27.3)
agyi (I67.1)
koszorúér (I25.4)
traumás, L.érsérülések testtájak szerint

I77.1 Üt érsz kület

I77.2 Üt ér repedés

{ erosiója
Az üt ér { sipolya
{ fekélye
Kivéve: traumás érrepedés (L.érsérülések testtájak szerint)

I77.3 Az üt ér fibromuscularis dysplasiája

462
I77.4 Art. coeliaca kompressziós szindróma

I77.5 Üt ér elhalás

I77.6 Arteritis, nem meghatározott

Aortitis k.m.n.
Endarteritis k.m.n.
Kivéve: arteritis vagy endarteritis:
• aortaiven [Takayasu](M31.4)
• agyi ereken m.n.o.(I67.7)
• koszorúéren (I25.8)
• deformáló (I70.-)
• óriássejtes (M31.5, M31.6)
• obliteráló (I70.-)
• senilis (I70.-)

I77.8 Az artériák és arteriolák egyéb meghatározott rendellenességei

I77.9 Artériák és arteriolák rendellenessége k.m.n.

I78 A hajszálerek betegségei

I78.0 Teleangiectasia hereditaria haemorrhagica

Rendu-Osler-Weber betegség

I78.1 Naevus (nem-daganatos)

Naveus:
• araneus
• pók-(spider)
• csillag-
Kivéve: naevus:
• k.m.n.(D22.-)
• kék (D22.-)
• flammeus (Q82.5)
• sz rös (D22.-)
• melanocytás (D22.-)
• festékes (D22.-)
• portwine (Q82.5)
• vérzékeny (Q82.5)
• eper (Q82.5)

463
• vascularis (Q82.5)
• verrucosus (Q82.5)

I78.8 A hajszálerek egyéb betegségei

I78.9 A hajszálerek betegsége k.m.n.

I79* Az artériák, arteriolák és hajszálerek rendellenességei


máshova osztályozott betegségekben

I79.0* Aorta-aneurysma máshova osztályozott betegségekben

Az aorta szifiliszes aneurysmája (A52.0+)

I79.1* Aortitis máshova osztályozott betegségekben

Szifiliszes aortitis (A52.0+)

I79.2* Perifériás angiopathia máshova osztályozott betegségekben

Diabeteses perifériás angiopathia (E10-E14+ közös .5 negyedik karakterrel)

I79.8* Az artériák, arteriolák és kapilláriák egyéb rendellenességei máshova


osztályozott betegségekben

A VISSZEREK, NYIROKEREK ÉS NYIROKCSOMÓK


MÁSHOL NEM OSZTÁLYOZOTT BETEGSÉGEI
(I80-I89)

I80 Phlebitis és thrombophlebitis

Beleértve: endophlebitis
viszér gyulladása
periphlebitis
gennyes phlebitis
Kivéve: phlebitis és thrombophlebitis:
• szöv dményként:
• vetélés vagy méhenkivüli- vagy molaterhesség kapcsán
(O00-O07, O08.7)
• terhesség, szülés és gyermekágy kapcsán (O22.-, O87.-)
• koponya ri és gerincvel i szeptikus vagy k.m.n. (G08)
• koponya ri, nem gennyes (I67.6)
• gerincvel i, nem gennyes (G95.1)
• portalis (K75.1)
postphlebitises szindróma (I87.0)
thrombophlebitis migrans (I82.1)

464
Kiegészít kód használható a gyógyszer megjelölésére (XX. F csoport)

I80.0 Az alsó végtagok felületes vénáinak gyulladása és trombophlebitise

I80.1 A vena femoralis gyulladása és thrombophlebitise

I80.2 Az alsó végtagok mélyvénáinak gyulladása és thrombophlebitise

Mélyvénás thrombosis k.m.n.

I80.3 Az alsó végtagok vénáinak gyulladása és thrombophlebitise k.m.n.

Alsó végtagi embólia vagy thrombosis k.m.n.

I80.8 Phlebitis és thrombophlebitis más helyeken

I80.9 Phlebitis és thrombophlebitis, nem meghatározott lokalizációjú

I81 Kapuvéna thrombosis


Portalis (véna) obstructio
Kivéve: portalis vénagyulladás (pylephlebitis) (K75.1)

I82 Egyéb viszeres embólia és thrombosis

Kivéve: viszér embólia és thrombosis:


• cerebralis (I63.6, I67.6)
• ha szöv dménye:
• abortusznak méhenkivüli vagy molaterhességnek (O00-O07,
O08.7)
• terhességnek, szülésnek és gyermekágynak (O22.-, O87.-)
• coronaria (I21-I25)
• intracranialis és intraspinalis, szeptikus vagy k.m.n.(G08)
• intracranialis, nem pyogen (I67.6)
• intraspinalis, nem pyogen (G95.1)
• alsó végtagi (I80.-)
• mesenterialis (K55.0)
• portalis (I81)
• pulmonalis (I26.-)

I82.0 Budd-Chiari szindróma

I82.1 Thrombophlebitis migrans

I82.2 A vena cava embóliája és thrombosisa

I82.3 A vesevéna embóliája és thrombosisa

465
I82.8 Egyéb meghatározott vénák embóliája és thrombosisa

I82.9 K.m.n. véna embóliája és thrombosisa

Viszeres embólia k.m.n.


Thrombosis (vena) k.m.n.

I83 Az alsó végtag viszértágulatai

Kivéve: ha szöv dménye:


• terhességnek (O22.-)
• gyermekágynak (O87.-)

I83.0 Az alsó végtagok viszértágulatai fekéllyel

Az I83.9 tételbe sorolt bármely állapot fekéllyel, vagy, ha fekélyesnek jelölték.


Ulcus varicosum (az alsó végtag bármely részén)

I83.1 Az alsó végtagok viszértágulatai gyulladással

Az I83.9 tételbe sorolt bármely állapot gyulladással vagy, ha gyulladásosnak


jelölték
Pangásos b rgyulladás k.m.n.

I83.2 Az alsó végtagok viszértágulata, fekéllyel és gyulladással

Az I83.9 tételbe sorolt bármely állapot fekéllyel és gyulladással

I83.9 Az alsó végtagok viszértágulatai, fekély vagy gyulladás nélkül

Phlebectasia }
Viszér-varicositas } az alsó végtag [bármely részén] vagy
Varix } k.m.n. lokalizációban

I84 Aranyér (nodus haemorrhoidalis)

Beleértve: aranyeres csomó


az anus és rectum viszértágulata
Kivéve: ha szöv dménye:
• szülésnek és gyermekágynak (O87.2)
• terhességnek (O22.4)

I84.0 Bels , rögösödött aranyerek

I84.1 Bels aranyerek, egyéb szöv dménnyekkel

Bels aranyerek:
• vérz
• prolabált

466
• strangulált
• kifekélyesedett

I84.2 Bels aranyerek, szöv dmény nélkül

Bels aranyerek k.m.n.

I84.3 Küls , rögösödött aranyerek

I84.4 Küls aranyerek egyéb szöv dményekkel

Küls aranyerek:
• vérz
• prolabáló
• strangulált
• kifekélyesedett

I84.5 Küls aranyerek szöv dmény nélkül

Küls aranyerek k.m.n.

I84.6 Maradvány aranyeres b rfüggelékek

A végbélnyílás vagy a végbél b rfüggelékei

I84.7 Thrombotizált aranyerek k.m.n.

Aranyerek thrombosissal, k.m.n. bels k vagy küls k

I84.8 K.m.n. aranyerek egyéb szöv dményekkel

Aranyerek, k.m.n. bels vagy küls :


• vérz
• prolabáló
• strangulált
• kifekélyesedett

I84.9 Aranyerek, szöv dmény nélkül, k.m.n.

Aranyér k.m.n.

I85 Nyel cs varicositas

I85.0 Nyel cs varicositas vérzéssel

I85.9 Nyel cs varicositas vérzés nélkül

Nyel cs varixok k.m.n.

I86 Egyéb lokalizációjú varicositas

467
Kivéve: retinealis varixok (H35.0)
varicositas k.m.n. lokalizációban (I83.9)

I86.0 Nyelv alatti varicositas

I86.1 Herezacskó varicositas

Varicocele

I86.2 Medencei varicositas

I86.3 Vulva varicositas

Kivéve: ha szöv dmény:


• szülés és gyermekágyban (O87.8)
• terhességben (O22.1)

I86.4 Gyomor varicositas

I86.8 Varicositas egyéb meghatározott lokalizációban

Az orrsövény varicosus fekélye

I87 A viszerek egyéb betegségei

I87.0 Viszérgyulladás utáni tünetegyüttes

I87.1 A viszerek kompressziója

Viszér strictura
Véna cava szindróma (inferior)(superior)
Kivéve: v. pulmonalis (I28.8)

I87.2 Vénás elégtelenség (idült)(perifériáris)

I87.8 Egyéb meghatározott viszérbetegségek

I87.9 Egyéb viszérbetegség, k.m.n.

I88 Nem specifikus nyirokcsomó-gyulladás

Kivéve: heveny lymphadenitis, kivéve mesenterialis (L04.-)


nyirokcsomó-megnagyobbodás k.m.n. (R59.-)
human immunhiányos betegség [HIV] következtében
fellép generalizált lymphadenopathia (B23.1)

I88.0 Nem specifikus mesenterialis nyirokcsomó-gyulladás

Mesenterialis lymphadenitis (heveny)(idült)

468
I88.1 Idült nyirokcsomó-gyulladás, kivéve a mesenterialist

Adenitis }
Lymphadenitis } idült, bármely nyirokcsomó, kivéve a mesenteriálist

I88.8 Egyéb nem specifikus nyirokcsomó-gyulladás

I88.9 Nem specifikus nyirokcsomó-gyulladás k.m.n.

Lymphadenitis k.m.n.

I89 A nyirokerek és nyirokcsomók egyéb nem fert zéses


rendellenességei

Kivéve: chylocele:
• filariasisos (B74.-)
• tunica vaginalis (nem filariasisos) k.m.n. (N50.8)
nyirokcsomó-megnagyobbodás k.m.n. (R59.-)
örökletes lymphoedema (Q82.0)
postmastectomiás lymphoedema (I97.2)

I89.0 Lymphoedema, m.n.o.

Lymphangiectasia

I89.1 Nyirokérgyulladás

Lymphangitis:
• k.m.n.
• krónikus
• subacut
Kivéve: heveny nyirokérgyulladás (L03.-)

I89.8 A nyirokerek és nyirokcsomók egyéb, meghatározott, nem fert zéses


eredet betegségei

Chylocele (nem filaria okozta)


Reticulosis lipomelanotica

I89.9 A nyirokerek és nyirokcsomók egyéb nem fert zéses rendellenessége


k.m.n.

A nyirokerek betegsége k.m.n.

A KERINGÉSI RENDSZER EGYÉB, NEM


MEGHATÁROZOTT BETEGSÉGEI
(I95-I99)

I95 Alacsony vérnyomás

469
Kivéve: cardiovascularis collapsus (R57.9)
anyai hypotensio szindróma (O26.5)
alacsony vérnyomásérték k.m.n. (R03.1)

I95.0 Idiopathiás hypotensio

I95.1 Orthostaticus hypotensio

Posturalis hypotensio
Kivéve: neurogen orthostaticus hypotensio [Shy-Drager] (G90.3)

I95.2 Gyógyszer okozta alacsony vérnyomás

Szükség esetén használjunk kiegészít kódot a gyógyszer jelölésére (XX.


f csoport)

I95.8 Egyéb hypotensio

Krónikus hypotensio

I95.9 Alacsony vérnyomás k.m.n.

I97 A keringési rendszer beavatkozást követ rendellenességei,


m.n.o.

Kivéve: postoperatív shock (T81.1)

I97.0 Postcardiotomiás szindróma

I97.1 Szívm tét utáni egyéb funkcionális zavarok

Cardialis elégtelenség }szívm tét után, vagy endocardialis


Szívelégtelenség }protézis következtében

I97.2 Eml eltávolitás utáni nyirokpangás-szindróma

Elephantiasis }
A nyirokerek elzáródása } mastectomia következtében

I97.8 A keringési rendszer egyéb, beavatkozások utáni rendellenességei m.n.o.

I97.9 A keringési rendszer beavatkozás utáni rendellenessége k.m.n.

I98* A keringési rendszer egyéb rendellenességei máshová


osztályozott betegségekben

Kivéve: az ebben a f csoportban lev egyéb, csillaggal jelölt csoportban sorolt


betegségek

I98.0* Szív és érrendszeri szifilisz

Cardiovascularis szifilisz:

470
• k.m.n. (A52.0+)
• veleszületett, kés i (A50.5+)

I98.1* Szív és érrendszeri rendellenességek máshová osztályozott fert z és


parazitás betegségekben

Cardiovascularis érintettség m.n.o.


• Chagas betegségben (idült) (B57.2+)
• pintában [carate] (A67.2+)

I98.2* Nyel cs varicositas máshová osztályozott betegségekben

Nyel cs varicositas:
• májbetegségekben (K70-K71+, K74.-+)
• schistosomiasisban (B65.-+)

I98.8* A keringési rendszer egyéb meghatározott rendellenességei máshová


osztályozott betegségekben

I99 A keringési rendszer egyéb és nem meghatározott


rendellenességei

471
X. F csoport

A LÉGZ RENDSZER BETEGSÉGEI (J00-J99)


Megjegyzés: Ha egy légz rendszeri elváltozás megnevezése egynél több helyet jelöl meg és
nincs saját kódszáma, mindig az alsóbb (mélyebb) anatómiai helyre kell
osztályozni (tracheobronchitis = bronchitis J40)
Kivéve: A perinatális id szakban keletkezett egyes állapotok (P00-P96)
Egyes fert z és parazitás betegségek (A00-B99)
A terhesség, a szülés és a gyermekágy szöv dményei (O00-O99)
Veleszületett fejl dési rendellenességek, torzulások és kromoszóma
rendellenességek (Q00-Q99)
Endokrin, táplálkozási és anyagcsere betegségek (E00-E90)
Sérülés, mérgezés és küls okok bizonyos egyéb következményei (S00-T98)

Daganatok (C00-D48)
Tünetek, jelek és rendellenes klinikai és laboratóriumi leletek, melyek nem
osztályozhatók máshová (R00-R99)
Ez a f csoport a következ csoportokat tartalmazza:
J00-J06 Heveny fels légúti fert zések
J10-J18 Influenza és tüd gyulladás
J20-J22 Egyéb heveny alsó légúti fert zések
J30-J39 A fels légutak egyéb betegségei
J40-J47 Idült alsó légúti betegségek
J60-J70 Küls tényez k okozta tüd betegségek
J80-J84 Egyéb légz rendszeri betegségek, amelyek f ként a szövetközi állományt érintik
J85-J86 Az alsó légutak gennyedéses és elhalásos elváltozása
J90-J94 A mellhártya egyéb betegségei
J95-J99 A légz rendszer egyéb betegségei
A f csoporthoz tartozó csillaggal jelölt csoportok:
J17* Tüd gyulladás máshová osztályozott betegségekben
J91* Mellhártya izzadmány máshová osztályozott állapotokban
J99* Légzési rendellenességek máshová osztályozott betegségekben

HEVENY FELS LÉGÚTI FERT ZÉSEK


(J00-J06)
Kivéve: idült obstruktiv tüd betegség heveny fellángolása
k.m.n. (J44.1)

J00 Heveny orr-garatgyulladás [megh lés]

472
Nátha (heveny)
Heveny orrhurut
Orr-garatgyulladás:
• k.m.n.
• fert zéses k.m.n.
Rhinitis:
• heveny
• fert zéses
Kivéve: idült orr-garatgyulladás (J31.1)
garatgyulladás:
• k.m.n. (J02.9)
• heveny (J02.-)
• idült (J31.2)
rhinitis:
• k.m.n. (J31.0)
• allergiás (J30.1-J30.4)
• idült (J31.0)
• vasomotoros (J30.0)
torokgyulladás:
• k.m.n. (J02.9)
• heveny (J02.-)
• idült (J31.2)

J01 Heveny melléküreggyulladás

Beleértve: tályog }
empyema }
fert zés } sinusban, heveny
gyulladás }
gennyedés }
A fert z ágens megjelölésére szükség esetén kiegészít kód használható (B95-
B97).
Kivéve: sinusitis, idült vagy k.m.n. (J32.-)

J01.0 Sinusitis maxillaris acuta

Anthritis acuta

J01.1 Sinusitis frontalis acuta

J01.2 Sinusitis ethmoidalis acuta

J01.3 Sinusitis sphenoidalis acuta

473
J01.4 Heveny pansinusitis

J01.8 Egyéb heveny sinusitis

Heveny melléküreggyulladás egynél több sinusban, de nem pansinusitis

J01.9 Heveny sinusitis, k.m.n.

J02 Heveny garatgyulladás

Beleértve: heveny torokgyulladás


Kivéve: tályog:
• mandulakörüli (J36)
• garat (J39.1)
• retropharyngealis (J39.0)
heveny laryngopharyngitis (J06.0)
idült garatgyulladás (J31.2)

J02.0 Heveny garathurut streptococcus miatt

Streptococcusos torokgyulladás
Kivéve: vörheny (A38)

J02.8 Heveny garatgyulladás egyéb meghatározott kórokozótól

A fert z ágens megjelölésére szükség esetén kiegészít kód használható (B95-


B97)
Kivéve: garatgyulladás :
• mononucleosis infectiosa (B27.-)
• influenza vírus:
• kimutatott (J10.1)
• nem kimutatott (J11.1)
• enterovírusos vesicularis (B08.5)
• herpeszvírusos [herpesz simplex] (B00.2)

J02.9 Akut garatgyulladás, nem meghatározott

Garatgyulladás (akut):
• k.m.n.
• üszkös
• fert zéses k.m.n.
• gennyes
• fekélyes
Torokgyulladás (akut) k.m.n.

J03 Heveny mandulagyulladás

474
Kivéve: peritonsillaris tályog (J36)
torokgyulladás:
• k.m.n. (J02.9)
• heveny (J02.-)
• streptococcusos (J02.0)

J03.0 Streptococcus okozta mandulagyulladás

J03.8 Heveny mandulagyulladás egyéb, meghatározott kórokozótól

A kórokozó megjelölésére szükség esetén kiegészít kód használható (B95-


B97).
Kivéve: herpeszvírus [herpes simplex] okozta pharyngotonsillitis (B00.2)

J03.9 Heveny mandulagyulladás, k.m.n.

Tonsillitis (acuta):
• k.m.n.
• follicularis
• gangraenosa
• infectiosa
• ulcerosa

J04 Heveny gége és légcs gyulladás


A fert z ágens megjelölésére szükség esetén kiegészít kód (B95-B97)
használható.
Kivéve: heveny obstructiv laryngitis [croup] és epiglottitis (J05.-)
laryngismus (stridulus) (J38.5)

J04.0 Heveny gégegyulladás

Laryngitis (acuta):
• k.m.n.
• oedematosa
• subglottica
• suppurativa
• ulcerosa
Kivéve: idült laryngitis (J37.0)
influenzás laryngitis, az influenzavírus:
• identifikálva (J10.1)
• nem identifikálva (J11.1)

J04.1 Heveny légcs gyulladás

Tracheitis (heveny):

475
• k.m.n.
• hurutos
Kivéve: idült tracheitis (J42)

J04.2 Heveny laryngotracheitis

Laryngotracheitis k.m.n.
Tracheitis (heveny)(akut) laryngitisszel
Kivéve: idült laryngotracheitis (J37.1)

J05 Heveny obstructiv laryngitis [croup] és epiglottitis


A fert z ágens megjelölésére szükség esetén kiegészít kód (B95-B97)
használható.

J05.0 Heveny obstructiv laryngitis [croup]

Obstruktiv gégegyulladás k.m.n.

J05.1 Heveny epiglottitis

Gégegyulladás k.m.n.

J06 Fels légúti fert zések több és nem meghatározott helyen

Kivéve: heveny légúti fert zés k.m.n. (J22)


influenzavírus:
• vírus identifikálva (J10.1)
• vírus nem identifikálva (J11.1)

J06.0 Heveny laryngopharyngitis

J06.8 Egyéb fels légúti fert zések több helyen

J06.9 Fels légúti fert zés, k.m.n.

Fels légúti:
• heveny betegség
• fert zés k.m.n.

INFLUENZA ÉS TÜD GYULLADÁS


(J10-J18)

J10 Identifikált influenzavírus okozta influenza

Kivéve: Haemophilus influenza okozta:


• fert zés k.m.n. (A49.2)
• agyhártyagyulladás (G00.0)

476
• tüd gyulladás (J14)

J10.0 Influenza tüd gyulladással, influenzavírus identifikált

Influenzás (broncho-) pneumonia, influenzavírus identifikált

J10.1 Influenza egyéb légúti manifesztációkkal, influenzavírus identifikált

Influenza }
Influenzás: }
• fels légúti fert zés } influenzavírus identifikálva
• gégegyulladás }
• garatgyulladás }
• mellhártyaizzadmány }

J10.8 Influenza egyéb manifesztációkkal, influenzavírus identifikált

Influenza okozta encephalopathia }


Influenzás: } influenzavírus identifikálva
• gastroenteritis }
• myocarditis (heveny) }

J11 Influenza, vírus nem identifikált

Beleértve: influenza } specifikus vírus nem


vírusos influenza } identifikáltnak jelölve
Kivéve: Haemophilus influenzae:
• fert zés k.m.n. (A49.2)
• agyhártyagyulladás (G00.0)
• tüd gyulladás (J14)

J11.0 Influenza tüd gyulladással, vírus nem identifikált

Influenzás (broncho-) pneumonia, k.m.n. vagy vírus nem identifikált

J11.1 Influenza egyéb légúti manifesztációkkal, vírus nem identifikált

Influenza k.m.n.
Influenzás: }
• fels légúti fert zés }
• gégegyulladás } k.m.n. vagy vírus nem identifikált
• garatgyulladás }
• mellhártyaizzadmány }

J11.8 Influenza egyéb manifesztációkkal, vírus nem identifikált

Influenza okozta encephalopathia }


Influenzás: }

477
• gastroenteritis } k.m.n. vagy vírus nem identifikált
• myocarditis (heveny) }

J12 Vírusos tüd gyulladás, m.n.o.

Beleértve: nem influenzavírus okozta bronchopneumonia


Kivéve: veleszületett rubeolás pneumonitis (P35.0)
tüd gyulladás:
• aspirációs:
• k.m.n.(J69.0)
• érzéstelenítés kapcsán:
• vajúdás és szülés alatt (O74.0)
• terhesség alatt (O29.0)
• gyermekágyban (O89.0)
• újszülöttkori (P24.9)
• szilárd és folyékony anyag miatt (J69.-)
• veleszületett (P23.0)
• influenzában (J10.0, J11.0)
• interstitialis k.m.n. (J84.9)
• lipid (J69.1)

J12.0 Adenovírus pneumonia

J12.1 Légúti syncytialis vírus pneumonia

J12.2 Parainfluenza vírus pneumonia

J12.8 Egyéb vírusos pneumonia

J12.9 Vírusos tüd gyulladás, k.m.n.

J13 Streptococcus pneumoniae okozta tüd gyulladás


Bronchopneumonia S. pneumoniae-tól
Kivéve: veleszületett tüd gyulladás S. pneumoniae-tól (P23.6)
egyéb streptococcus okozta tüd gyulladás (J15.3-J15.4)

J14 Haemophilus influenzae okozta tüd gyulladás


Bronchopneumonia H. influenzae-t l
Kivéve: veleszületett tüd gyulladás H. influenzae-t l (P23.6)

J15 Bakteriális tüd gyulladás, m.n.o.

478
Beleértve: bronchopneumonia egyéb bacteriumoktól, mint S. pneumoniae és H.
influenzae
Kivéve: chlamydia pneumonia (J16.0)
veleszületett tüd gyulladás (P23.-)
légionárius betegség (A48.1)

J15.0 Klebsiella pneumoniae okozta tüd gyulladás

J15.1 Pseudomonas okozta tüd gyulladás

J15.2 Staphylococcus okozta tüd gyulladás

J15.3 B-csoportú streptococcus okozta tüd gyulladás

J15.4 Egyéb streptococcus okozta tüd gyulladás

Kivéve: tüd gyulladás:


• B-csoportú streptococcustól (J15.3)
• Streptococcus pneumoniae-t l (J13)

J15.5 Escherichia coli okozta tüd gyulladás

J15.6 Egyéb anaerob, Gram-negatív bacteriumok okozta tüd gyulladás

Serratia marcescens okozta tüd gyulladás

J15.7 Mycoplasma pneumoniae okozta tüd gyulladás

J15.8 Egyéb bakteriális tüd gyulladás

J15.9 Bakteriális tüd gyulladás, k.m.n.

J16 Egyéb fert z organizmusok okozta tüd gyulladás, m.n.o.

Kivéve: ornithosis (A70)


pneumocystosis (B59)
tüd gyulladás:
• k.m.n. (J18.9)
• veleszületett (P23.-)

J16.0 Chlamydia pneumonia

J16.8 Egyéb fert z organizmusok okozta tüd gyulladás

J17* Tüd gyulladás máshol osztályozott betegségekben

J17.0* Tüd gyulladás máshol osztályozott bakteriális betegségekben

479
Tüd gyulladás:
• actinomycosisban (A42.0+)
• anthraxban (22.1+)
• gonorrhoeaban (A54.8+)
• nocardiosisban (A43.0+)
• salmonella fert zésben (A02.2+)
• tularaemiában (A21.2+)
• hastifuszban (A01.0+)
• szamárköhögésben (A37.-+)

J17.1* Tüd gyulladás máshol osztályozott vírusbetegségekben

Tüd gyulladás:
• cytomegalia-vírus betegségben (B25.0+)
• kanyaróban (B05.5+)
• rubeolában (B06.8+)
• bárányhiml ben (B01.2+)

J17.2* Tüd gyulladás gombás megbetegedésekben

Tüd gyulladás:
• aspergillosisban (B44.0-B44.1+)
• candidiasisban (B37.1+)
• coccidioidomycosisban (B38.0-B38.2+)
• histoplasmosisban (B39.-+)

J17.3* Tüd gyulladás parazitás betegségekben

Tüd gyulladás:
• ascariasisban (B77.8+)
• schistosomiasisban (B65.-+)
• toxoplasmosisban (B58.3+)

J17.8* Tüd gyulladás egyéb, máshova osztályozott betegségekben

Tüd gyulladás:
• ornithosisban (A70+)
• Q-lázban (A78+)
• reumás lázban (I00+)
• spirochaetás, m.n.o. (A69.8+)

J18 Tüd gyulladás, kórokozó nem meghatározott

Kivéve: tüd tályog tüd gyulladással (J85.1)


gyógyszer okozta interstitialis tüd rendellességek (J70.2-J70.4)

480
tüd gyulladás:
• aspirációs:
• k.m.n. (J69.0)
• érzéstelenítés kapcsán:
• vajúdás és szülés alatt (O74.0)
• terhesség alatt (O29.0)
• gyermekágyban (O89.0)
• újszülöttkori (P24.9)
• szilárd és folyékony anyagtól (J69.-)
• veleszületett (P23.9)
• interstitialis k.m.n. (J84.9)
• lipid (J69.1)
pneumonitis küls ágenst l (J67-J70)

J18.0 Bronchopneumonia, k.m.n.

Kivéve: bronchiolitis (J21.-)

J18.1 Lobaris tüd gyulladás, k.m.n.

J18.2 Hypostaticus pneumonia, k.m.n.

J18.8 Egyéb tüd gyulladás, kórokozó k.m.n.

J18.9 Tüd gyulladás, k.m.n.

EGYÉB HEVENY ALSÓ LÉGÚTI FERT ZÉSEK


(J20-J22)
Kivéve: idült obsruktív tüd betegség heveny:
• fellángolással k.m.n. (J44.1)
• alsó légúti fert zéssel (J44.0)

J20 Heveny hörghurut

Beleértve: bronchitis:
• k.m.n. 15. életév alatt
• acut és subacut:
• bronchospasmussal
• fibrines
• membranosus
• gennyes
• szeptikus

481
• tracheitisszel
tracheobronchitis (heveny)
Kivéve: bronchitis:
• k.m.n. 15 év és fölött (J40)
• allergiás k.m.n. (J45.0)
• krónikus:
• k.m.n. (J42)
• mucopurulens (J41.1)
• obsruktív (J44.-)
• egyszer (J41.0)
tracheobronchitis:
• k.m.n. (J40)
• krónikus (J42.-)
• obstruktív (J44.-)

J20.0 Heveny bronchitis mycoplasma pneumoniaetól

J20.1 Heveny bronchitis haemophilus influenzaetól

J20.2 Heveny bronchitis streptococcustól

J20.3 Heveny bronchitis coxsackie- vírustól

J20.4 Heveny bronchitis parainfluenza- vírustól

J20.5 Heveny bronchitis légúti syncytialis vírustól

J20.6 Heveny bronchitis rhinovírustól

J20.7 Heveny bronchitis echovírustól

J20.8 Heveny bronchitis egyéb meghatározott kórokozótól

J20.9 Heveny bronchitis k.m.n.

J21 Heveny bronchiolitis

Beleértve: bronchospasmussal

J21.0 Heveny bronchiolitis légúti syncytialis vírustól

J21.8 Heveny bronchiolitis egyéb meghatározott kórokozóktól

J21.9 Heveny bronchiolitis, k.m.n.

482
Bronchiolitis (heveny)

J22 Nem meghatározott alsó légúti fert zés


Heveny (alsó) légúti (traktus) fert zés k.m.n.
Kivéve: fels légúti fert zés (heveny)(J06.9)

A FELS LÉGUTAK EGYÉB BETEGSÉGEI


(J30-J39)

J30 Vasomotor és allergiás rhinitis

Beleértve: spasticus rhinorrhoea


Kivéve: allergiás rhinitis asthmával (J45.0)
rhinitis k.m.n. (J31.0)

J30.0 Vasomotor rhinitis

J30.1 Allergiás rhinitis pollent l

Allergia k.m.n. pollent l


Szénaláz
Pollinosis

J30.2 Egyéb szezonális allergiás rhinitis

J30.3 Egyéb allergiás rhinitis

Állandósult (évszaktól független allergiás rhinitis

J30.4 Allergiás rhinitis, k.m.n.

J31 Idült rhinitis, nasopharyngitis és pharyngitis

J31.0 Idült rhinitis

Ozaena
Rhinitis (idült):
• k.m.n.
• atrophiás
• granulomatosus
• hypertrophiás
• obstruktív
• gennyes
• fekélyes
Kivéve: rhinitis:

483
• allergiás (J30.1-J30.4)
• vasomotoros (J30.0)

J31.1 Idült nasopharyngitis

Kivéve:nasopharyngitis, heveny vagy k.m.n. (J00)

J31.2 Idült pharyngitis

Idült torokgyulladás
Pharyngitis (idült):
• atrophiás
• granuláris
• hypertrophiás
Kivéve: pharyngitis, idült vagy k.m.n. (J02.9)

J32 Idült melléküreggyulladás

Beleértve: tályog }
empyema }
fert zés } sinus (idült)(orr-)
gennyedés }
Szükség esetén kiegészít kód (B95-B97) használható a fert z ágens
megjelölésére.
Kivéve: acut sinusitis (J01.-)

J32.0 Idült sinusitis maxillaris

Anthritis (idült)
Sinusitis maxillaris k.m.n.

J32.1 Idült sinusitis frontális

Homloküreggyulladás k.m.n.

J32.2 Idült sinusitis ethmoidalis

Rostaöbölgyulladás k.m.n.

J32.3 Idült sinusitis sphenoidalis

Ékcsontöbölgyulladás k.m.n.

J32.4 Idült pansinusitis

Pansinusitis k.m.n.

J32.8 Egyéb idült sinusitis

Melléküreggyulladás (idült), amely egynél több sinust érint, de nem valamennyit

J32.9 Idült sinusitis, k.m.n.

484
Melléküreggyulladás (idült) k.m.n.

J33 Orrpolypus

Kivéve: adenomatosus polypusok (D14.0)

J33.0 Orrüreg-polypus

Polypus:
• choanalis
• nasopharyngealis

J33.1 Polypoid sinus degeneratio

Woakes-szindróma vagy ethmoiditis

J33.8 Egyéb melléküreg polypus

Sinus-polypus:
• járulékos
• ethmoidalis
• maxillaris
• sphenoidalis

J33.9 Orrpolypus, k.m.n.

J34 Az orr és orr-melléküregek egyéb rendellenességei

Kivéve: az orrsövény varicocus fekélye (I86.8)

J34.0 Az orr tályogja, furunkulusa és karbunkulusa

{ cellulitis
Orr (orrsövény) { elhalás
{ kifekélyesedés

J34.1 Orrüregek cystája és mucoceleje

J34.2 Orrsövényelferdülés

Orrsövény deviatio vagy deflectio (szerzett)

J34.3 Orrkagylók túltengése

J34.8 Az orr és orr-üregek egyéb meghatározott rendellenességei

Az orrsövény perforációja k.m.n.


Rhinolith

J35 A garat és orrmandulák idült betegségei

485
J35.0 Idült garatmandulagyulladás

Kivéve: tonsillitis:
• k.m.n. (J03.9)
• akut (J03.-)

J35.1 A garatmandulák túltengése

A tonsillák megnagyobbodása

J35.2 Az orrmandulák túltengése

Adenoid-megnagyobbodás

J35.3 Az orr- és garatmandulák együttes túltengése

J35.8 Az orr- és garatmandulák egyéb idült betegségei

Adenoid vegetatiok
Amygdalolith
Tonsilla (és adenoid) heg
Tosilla csúcs
Tonsilla fekély

J35.9 Az orr- és garatmandulák nem meghatározott idült betegségei

Idült tonsilla és adenoid elváltozások, k.m.n.

J36 Mandula körüli tályog


Peritonsillaris tályog
Cellutitis peritonsillaris
Abscessus peritonsillaris
Szükség esetén kiegészít kód használható (B95-B97) a fert z ágens
megjelölésére.
Kivéve: retropharyngealis tályog (J39.0)
tonsillitis:
• k.m.n. (J03.9)
• acuta (J03.-)
• chronica (J35.0)

J37 Idült laryngitis és laryngotracheitis


Szükség esetén kiegészít kód használható (B95-B97) a fert z ágens
megjelölésére.

J37.0 Idült laryngitis

Laryngitis:

486
• catarrhalis
• hypertophica
• sicca
Kivéve: laryngitis:
• k.m.n. (J04.0)
• acuta (J04.0)
• obstructiva (acuta)(J05.0)

J37.1 Idült laryngotracheitis

Idült gégegyulladás idült légcs gyulladással


Idült légcs gyulladás gégegyulladással
Kivéve: laryngotracheitis:
• k.m.n. (J04.2)
• acuta (J04.2)
tracheitis:
• k.m.n. (J04.1)
• acuta (J04.1)
• chronica (J42)

J38 A hangszalagok és gége máshová nem osztályozott


betegségei

Kivéve: veleszületett laryngealis stridor (Q31.4)


laryngitis:
• obstruktív (heveny)(J05.0)
• fekélyes (J04.0)
beavatkozást követ subglotticus stenosis (J95.5)
stridor (R06.1)

J38.0 Hangszalag- és gége-bénulás

Laryngoplegia
Glottis paralysis

J38.1 A hangszalag és gége polypusa

Kivéve: adenomatosus polypus (D14.1)

J38.2 A hangszalagok csomói

Chorditis (fibrines)(nodosus)(tuberosus)
Énekes csomó
Tanító csomó

J38.3 A hangszalagok egyéb betegségei

487
{ tályog
{ cellulitis
Hangszalag { granuloma
{ leukokeratosis
{ leukoplakia

J38.4 Gégevizeny

Oedema:
• glotticus
• subglotticus
• supraglotticus
Kivéve: laryngitis:
• heveny obstruktiv [croup](J05.0)
• oedematosa (J04.0)

J38.5 Gégegörcs

Laryngismus (stridulus)

J38.6 Gégesz kület

J38.7 A gége egyéb betegségei

{ tályog
{ cellulitis
{ betegség k.m.n.
Gége- { necrosis
{ pachyderma
{ perichondritis
{ fekély

J39 A fels légutak egyéb betegségei

Kivéve: heveny légúti fert zés k.m.n. (J22)


• fels (J06.9)
fels légúti gyulladás vegyszerekt l, gázoktól, füstökt l és g zökt l
(J68.2)

J39.0 Retropharyngealis és parapharyngealis tályog

Peripharyngealis tályog
Kivéve: peritonsillaris tályog (J36)

J39.1 A garat egyéb tályogja

Garat cellulitis
Nasopharyngealis tályog

488
J39.2 A garat egyéb betegségei

A garat vagy orrgarat { cystája


{ oedema
Kivéve: pharyngitis:
• chronica (J31.2)
• ulcetrativa (J02.9)

J39.3 A fels légúti traktus nem meghatározott lokalizációjú túlérzékenységi


reakciója

J39.8 A fels légutak egyéb meghatározott betegségei

J39.9 A fels légutak betegségei k.m.n.

IDÜLT ALSÓ LÉGÚTI BETEGSÉGEK


(J40-J47)
Kivéve: cysticus fibrosis (E84.-)

J40 Bronchitis, nem hevenynek vagy idültnek meghatározva

Megjegyzés: A nem hevenynek vagy idültnek meghatározott bronchitist a 15.


életév alatt hevenynek lehet tekinteni és a J20.-ba sorolható.
Bronchitis:
• k.m.n.
• catarrhalis
• k.m.n. tracheitisszel
Tracheobronchitis k.m.n.
Kivéve: bronchitis:
• allergiás k.m.n.(J45.0)
• asztmás k.m.n. (J45.9)
• kémiai (heveny)(J68.0)

J41 Egyszer és mucopurulens idült bronchitis

Kivéve: idült bronchitis:


• k.m.n. (J42)
• obstruktív (J44.-)

J41.0 Egyszer idült bronchitis

J41.1 Mucopurulens idült bronchitis

J41.8 Kevert egyszer és mucopurulens idült bronchitis

489
J42 Nem meghatározott idült bronchitis
Idült:
• bronchitis k.m.n.
• tracheitis
• tracheobronchitis
Kivéve: idült:
• bronchitis asthmatica (J44.-)
• bronchitis:
• egyszer és mucopurulens (J41.-)
• légúti elzáródással (J44.-)
• mphysemás bronchitis (J44.-)
• obstruktív tüd betegség k.m.n. (J44.9)

J43 Emphysema

Kivéve: emphysema:
• kompenzatórikus (J98.3)
• vegyszerek, gázok, füstök vagy g zök belégzését l (J68.4)
• interstitialis (J98.2)
• újszülöttkori (P25.0)
• mediastinalis (J98.2)
• sebészi (b ralatti)(T81.8)
• traumás b ralatti (T79.7)
• idült (obstruktiv) bronchitisszel (J44.-)
emphysemás (obstruktiv) bronchitis (J44.-)

J43.0 MacLeod-szindróma

Egyoldali:
• emphysema
• transzparens tüd

J43.1 Panlobaris emphysema

Panacinaris emphysema

J43.2 Centrilobularis emphysema

J43.8 Egyéb emphysema

J43.9 Emphysema, k.m.n.

Emphysema (tüd )(pulmonalis):


• k.m.n.

490
• bullózus
• hólyagos
Emphysemás bulla

J44 Egyéb idült, obstruktív tüd betegség

Beleértve: idült:
• bronchitis:
• asthmás (obstruktiv)
• emphysemás
• társulva:
• légúti elzáródással
• emphysemával
• obstruktív:
• asthma
• bronchitis
• tracheobronchitis
Kivéve: asthma (J45.-)
asthmás bronchitis k.m.n. (J45.9)
bronchiectasia (J47)
idült:
• bronchitis:
• k.m.n. (J42)
• egyszer és mucopurulens (J41.-)
• tracheitis (J42)
• tracheobronchitis (J42)
emphysema (J43.-)
tüd betegségek küls ágensekt l (J60-J70)

J44.0 Idült obstruktiv tüd betegség heveny alsó légúti fert zéssel

Kivéve: influenzával (J10-J11)

J44.1 Idült obstruktiv tüd betegség heveny fellángolással, k.m.n.

J44.8 Egyéb meghatározott idült obstruktiv tüd betegség

Idült bronchitis:
• asthmás (obstruktiv) k.m.n.
• emphysemás k.m.n.
• obstruktiv k.m.n.

J44.9 Idült obstruktiv tüd betegség, k.m.n.

491
Idült obstruktiv:
• légúti betegség k.m.n.
• tüd betegség k.m.n.

J45 Asztma

Kivéve: súlyos akut asztma (J46)


idült asztmás (obstruktiv) bronchitis (J44.-)
idült obstruktiv asztma (J44.-)
eosinophiliás asztma (J82)
küls ágens okozta tüd betegségek (J60-J70)
status asthmaticus (J46)

J45.0 F ként allergiás asztma

Allergiás:
• bronchitis k.m.n.
• rhinitis asztmával
Atopikus asztma
Extrinsic allergiás asztma
Szénaláz asztmával

J45.1 Nem-allergiás asztma

Idioszinkráziás asztma
Intrinsic nem-allergiás asztma

J45.8 Kevert asztma

A J45.0 és J45.1-ben sorolt állapotok kombinációja

J45.9 Asztma, k.m.n.

Asztmás bronchitis k.m.n.


Kés i kezdet asztma

J46 Status asthmaticus


Súlyos akut asztma

J47 Bronchiectasia
Bronchiolectasia
Kivéve: veleszületett hörg tágulat (Q33.4)
güm kóros hörg tágulat (aktív betegség)(A15-A16)

492
KÜLS TÉNYEZ K OKOZTA TÜD BETEGSÉGEK
(J60-J70)
Kivéve: a J45.-alatt osztályozott asztma

J60 Szénbányászok pneumoconiosisa


Anthracosilicosis
Anthracosis
Szénbányász-tüd
Kivéve: güm kórral együtt (J65)

J61 Azbeszt és egyéb ásványi rostok okozta pneumoconiosis


Asbestosis
Kivéve: mellhártya callus asbestosissal (J92.0)
güm kórral együtt (J65)

J62 Kvarctartalmú por okozta pneumoconiosis

Beleértve: a tüd (masszív) silico fibrosisa


Kivéve: pneumoconiosis güm kórral (J65)

J62.0 Pneumoconiosis talkum(por)-tól

J62.8 Pneumoconiosis kvarctartalmú egyéb poroktól

Silicosis k.m.n.

J63 Pneumoconiosis egyéb szervetlen poroktól

Kivéve: güm kórral együtt (J65)

J63.0 Aluminosis (tüd -)

J63.1 Bauxit-fibrosis (tüd -)

J63.2 Berylliosis

J63.3 Grafit-fibrosis (tüd )

J63.4 Siderosis

J63.5 Stannosis

J63.8 Egyéb meghatározott szervetlen por okozta pneumoconiosis

493
J64 Nem meghatározott pneumoconiosis

Kivéve: güm kórral együtt (J65)

J65 Güm kórral társult pneumoconiosis


A J60-J64-ben sorolt állapotok, ha güm kórral együtt fordulnak el , annak A15-
A16-ban említett bármely formájával.

J66 Meghatározott szerves por okozta légúti betegség

Kivéve: bagassosis (J67.1)


farmer-tüd (J67.0)
szerves por okozta túlérzékenységi pneumonitis (J67.-)
reaktív légúti dysfunctiós szindróma (J68.3)

J66.0 Byssinosis

Gyapotpor okozta légúti betegség

J66.1 Lenmunkás betegség

J66.2 Cannabinosis (indiai kender okozta légúti betegség)

J66.8 Légúti betegség egyéb meghatározott szerves portól

J67 Túlérzékenységi (allergiás) pneumonitis szerves portól

Beleértve: allergiás alveolitis és pneumonitis belélegzett szerves portól és


gombarészekt l, actinomyces vagy egyéb eredet
Kivéve: pneumonitis belélegzett kémiai anyagtól, gázoktól, füstökt l vagy
g zökt l (J68.0)

J67.0 Farmer-tüd

Aratómunkás-tüd
Szénagyüjt k tüd betegsége
Penészes széna betegség

J67.1 Bagassosis

Cukornád:
• betegség
• pneumonitis

J67.2 Madárkedvel k tüd betegsége

Törpepapagáj-kedvel k tüd betegsége


Galambkedvel k tüd betegsége

494
J67.3 Suberosis

Parafakeresked k tüd betegsége


Parafamunkás tüd

J67.4 Malátacsiráztató tüd

Aspergillus clavatus okozta alveolitis

J67.5 Gombatenyészt k tüd betegsége

J67.6 Juharfa-munkás tüd

Cryptostroma corticale okozta alveolitis


Cryptostromosis

J67.7 Légkondicionáló és légnedvesít okozta tüd betegség

Allergiás alveolitis gombáktól, termofil sugárgombáktól és egyéb, a szell ztet


[légkondicionáló] rendszerben növeked organizmusoktól

J67.8 Túlérzékenységi pneumonitis egyéb szerves poroktól

Sajtmunkás tüd
Kávémunkás tüd
Halhúsfeldolgozó tüd
Sz csök tüd betegsége
Kaliforniai óriásfeny -por okozta tüd betegség

J67.9 Túlérzékenységi pneumonitis nem meghatározott szerves portól

Allergiás (extrinsic) pneumonitis k.m.n.


Túlérzékenységi pneumonitis k.m.n.

J68 Légz szervi állapotok vegyszerek, gázok, füstök és g zök


belégzését l
Szükség esetén kiegészít kód alkalmazható az ok megjelölésére (XX.
f csoport.)

J68.0 Bronchitis és pneumonitis vegyszerekt l, gázoktól, füstökt l, és g zökt l

Kémiai bronchitis (heveny)

J68.1 Heveny tüd vizeny vegyszerekt l, gázoktól, füstökt l és g zökt l

Kémiai tüd oedema (akut)

J68.2 Fels légúti gyulladás vegyszerekt l, gázoktól, füstökt l és g zökt l,


m.n.o.

J68.3 Egyéb acut és subacut légz szervi állapotok vegyszerekt l, gázoktól,


füstökt l és g zökt l

495
Reaktiv légúti dysfunctiós szindróma

J68.4 Idült légz szervi állapotok vegyszerekt l, gázoktól, füstökt l és g zökt l

Emphysema (diffúz)(idült) }
Obliterativ bronchiolitis(idült)(subacut) } vegyszerek, gázok, füstök és g zök
Tüd fibrosis (idült) }belégzését l

J68.8 Egyéb légz szervi állapotok vegyszerekt l, gázoktól, füstökt l és g zökt l

J68.9 Légz szervi állapotok vegyszerekt l, gázoktól, füstökt l és g zökt l, k.m.n.

J69 Pneumonitis szilárd anyagoktól és folyadékoktól


Szükség esetén kiegészít kód használható az ok megjelölésére (XX. f csoport.)
Kivéve: újszülöttkori aspirációs szindróma (P24.-)

J69.0 Pneumonitis ételt l és hányadéktól

Aspirációs pneumonia:
• k.m.n.
• ételt l (regurgitált)
• gyomornedvt l
• tejt l
• hányadéktól
Kivéve: Mendelson-szindróma (J95.4)

J69.1 Pneumonitis olajoktól és kivonatoktól

Lipid pneumonia

J69.8 Pneumonitis egyéb szilárd és folyékony anyagtól

Pneumonitis vérbelehelést l

J70 Légz szervi állapotok egyéb küls ágensekt l


Szükség esetén kiegészít kód alkalmazható az ok megjelölésére (XX.
f csoport.)

J70.0 Sugárzás okozta heveny tüd manifesztációk

Radiatiós pneumonitis

J70.1 Sugárzás okozta idült és egyéb tüd manifesztációk

Postradiatiós tüd fibrosis

J70.2 Gyógyszer kiváltotta heveny interstitialis tüd rendellenességek

496
J70.3 Gyógyszer kiváltotta idült interstitialis tüd rendellenességek

J70.4 Gyógyszer kiváltotta interstitialis tüd rendellenesség, k.m.n.

J70.8 Egyéb, megnevezett küls ágensek okozta légz szervi állapotok

J70.9 Küls ágensek okozta légz szervi állapot k.m.n.

EGYÉB, LÉGZ RENDSZERI BETEGSÉGEK, AMELYEK


F KÉNT A SZÖVETKÖZI ÁLLOMÁNYT ÉRINTIK
(J80-J84)

J80 Feln ttkori légzési distress szindróma


Feln ttkori hyalin membrán betegség

J81 Tüd vizeny


Heveny tüd oedema
Tüd congestio (passzív)
Kivéve: hypostaticus pneumonia (J18.2)
tüd oedema:
• kémiai (akut)(J68.1)
• küls ágensekt l (J60-J70)
• k.m.n. szívbetegséggel vagy elégtelenséggel (I50.1)

J82 Pulmonalis eosinophilia, m.n.o.


Eosinophil asztma
Löffler-f. pneumonia
Trópusi (pulmonalis) eosinophilia k.m.n.
Kivéve: ha oka:
• aspergillosis (B44.-)
• gyógyszerek (J70.2-J70.4)
• meghatározott parazitás fert zés (B50-B83)
• szisztémás köt szövet-rendellenesség (M30-M36)

J84 Egyéb interstitialis tüd betegségek

Kivéve: gyógyszer okozta interstitialis tüd rendellenességek (J70.2-J70.4)


interstitialis emphysema (J98.2)
küls ágens okozta tüd betegségek (J60-J70)
lymphoid interstitialis pneumonitis HIV-betegségt l (B22.1)

497
J84.0 Alveolaris és parietoalveolaris állapotok

Alveolaris proteinosis
Pulmonalis alveolaris microlithiasis

J84.1 Egyéb interstitialis tüd betegségek fibrosissal

Diffúz tüd fibrosis


Alveolitis fibrotisans
Hamman-Rich szindróma
Idiopathiás tüd fibrosis
Kivéve: tüd fibrosis (idült):
• vegyszerek, gázok, füstök és g zök belégzését l (J68.4)
• besugárzást követ (J70.1)

J84.8 Egyéb meghatározott interstitialis tüd betegségek

J84.9 Interstitialis tüd betegség, k.m.n.

Interstitialis pneumonia k.m.n.

AZ ALSÓ LÉGUTAK GENNYESEDÉSES ÉS


ELHALÁSOS ELVÁLTOZÁSAI
(J85-J86)

J85 Tüd - és gátortályog

J85.0 Tüd gangraena és necrosis

J85.1 Tüd tályog pneumoniával

Kivéve: meghatározott kórokozó okozta pneumonia (J10-J16)

J85.2 Tüd tályog pneumonia nélkül

Tüd tályog k.m.n.

J85.3 Mediastinalis tályog

J86 Gennymell

Beleértve: tályog:
• pleuralis
• thoracalis
empyema
pyopneumothorax

498
Szükség esetén kiegészít kód használható a fert z ágens megjelölésére (B95-
B97)
Kivéve: a güm kór okozta (A15-A16)

J86.0 Pyothorax sipollyal

J86.9 Pyothorax sipoly nélküli

A MELLHÁRTYA EGYÉB BETEGSÉGEI


(J90-J94)

J90 Mellüregi folyadékképz dés, m.n.o.


Pleuritis humida
Kivéve: chylosus (mellüregi) effusio (J94.0)
pleuritis k.m.n. (R09.1)
güm kóros (A15-A16)

J91* Mellüregi folyadékképz dés máshol osztályozott állapotokban

J92 Pleuralis callus

Beleértve: mellhártya-megvastagodás

J92.0 Pleuralis callus azbeszt jelenlétével

J92.9 Pleuralis callus azbeszt nélkül

Pleuralis callus k.m.n.

J93 Légmell

Kivéve: pneumothorax:
• congenitalis vagy perinatalis (P25.1)
• traumás (S27.0)
• güm kóros (aktuális betegség)(A15-A16)
pyopneumothorax (J86.-)

J93.0 Spontán feszül pneumothorax

J93.1 Egyéb spontán pneumothorax

J93.8 Egyéb pneumothorax

J93.9 Pneumothorax, k.m.n.

499
J94 Egyéb mellüregi állapotok

Kivéve: pleuritis k.m.n. (R09.1)


traumás:
• haemopneumothorax (S27.2)
• haemothorax (S27.1)
güm kóros mellhártya állapotok (aktuális betegség)(A15-A16)

J94.0 Chylosus folyadékgyülem

Chyliform effusio

J94.1 Fibrothorax

J94.2 Haemothorax

Haemopneumothorax

J94.8 Egyéb meghatározott mellüregi állapotok

Hydrothorax

J94.9 Mellüregi állapot, k.m.n.

A LÉGZ RENDSZER EGYÉB BETEGSÉGEI


(J95-J99)

J95 Beavatkozást követ légzési rendellenességek, m.n.o.

Kivéve: emphysema (subcutan) a beavatkozástól (T81.8)


sugárzás okozta tüd manifesztációk (J70.0-J70.1)

J95.0 Tracheostomia malfunctio

Vérzés a tracheostomiából
A tracheostomiás légút elzáródása
Tracheostomia sepsis
Tracheo-oesophagealis sipoly tracheostomia után

J95.1 Akut tüd elégtelenség mellkasm tét után

J95.2 Akut tüd elégtelenség nem mellkasi m tétek után

J95.3 Idült tüd elégtelenség m tétet követ en

J95.4 Mendelson-szindróma

Kivéve: szöv dményként:


• vajúdás és szülés kapcsán (O74.0)

500
• terhesség alatt (O29.0)
• gyermekágy alatt (O89.0)

J95.5 Beavatkozás utáni subglotticus stenosis

J95.8 Egyéb beavatkozás utáni légzési rendellenességek

J95.9 Beavatkozás utáni légzési rendellenesség, k.m.n.

J96 Légzési elégtelenség, m.n.o.

Kivéve: cardiorespiratoricus elégtelenség (R09.2)


beavatkozás utáni légzési elégtelenség (J95.-)
légzési:
• leállás (R09.2)
• distress szindróma:
• feln tt (J80)
• újszülött (P22.0)

J96.0 Heveny légzési elégtelenség

J96.1 Idült légzési elégtelenség

J96.9 Légzési elégtelenség, k.m.n.

J98 Egyéb légzési rendellenességek

Kivéve: apnoe:
• k.m.n. (R06.8)
• újszülött (P28.4)
• alvási (G47.3)
• újszülött (P28.3)

J98.0 A hörg k máshova nem osztályozott betegségei

Broncholithiasis
Meszesedés }
Sz kület } bronchialis
Fekély }
Tracheobronchialis:
• collapsus
• dyskinesis

J98.1 Tüd collapsus

501
Atelectasia
Pulmonalis collapsus
Kivéve: atelectasia:
• újszülöttkori (P28.0-P28.1)
• güm kóros (aktuális betegség)(A15-A16)

J98.2 Interstitialis emphysema

Mediastinalis emphysema
Kivéve: emphysema:
• k.m.n. (J43.9)
• magzatban és újszülöttben (P25.0)
• sebészeti (subcutan)(T81.8)
• traumás subcutan (T79.7)

J98.3 Kompenzatórikus emphysema

J98.4 A tüd egyéb rendellenességei

A tüd meszesedése
Cysticus tüd betegség (szerzett)
Tüd betegség k.m.n.
Pulmolithiasis

J98.5 A mediastinum máshova nem osztályozott betegségei

Fibrosis }
Hernia } mediastinalis
Retractio }
Mediastinitis
Kivéve: mediastinalis tályog (J85.3)

J98.6 A rekeszizom rendellenességei

Diaphragmatitis
Rekeszbénulás
Rekesz-relaxatio
Kivéve: a rekeszizom veleszületett rendellenessége m.n.o. (Q79.1)
rekeszsérv (K44.-)
• veleszületett (Q79.0)

J98.8 Egyéb meghatározott légzési rendellenességek

J98.9 Légzési rendellenesség, k.m.n.

Légúti betegség (idült) k.m.n.

502
J99* Légzési rendellenességek egyéb, máshova osztályozott
betegségekben

J99.0* Rheumatoid tüd betegség (M05.1+)

J99.1* Légzési rendellenességek egyéb diffúz köt szöveti rendellenességekben

Légzési rendellenességek:
• dermatomysitisben (M33.0-M33.1+)
• polymyositisben (M33.2+)
• sicca szindrómában [Sjögren](M35.0+)
• szisztémás:
• lupus erythematosusban (M32.1+)
• sclerosisban (M34.8+)
• Wegener granulomatosisban (M31.3+)

J99.8* Légzési rendellenességek egyéb máshova osztályozott betegségekben

Légzési rendellenességek:
• amoebiasisban (A06.5+)
• spondylitis ankylopoeticában (M45+)
• cryoglobulinaemiában (D89.1+)
• sporotrichosisban (B42.0+)
• szifiliszben (A52.7+)

503
XI. F csoport

AZ EMÉSZT RENDSZER BETEGSÉGEI (K00-K93)


Kivéve: a perinatális szakból ered bizonyos eltérések (P00-P96)
bizonyos fert z és parazitás betegségek (A00-B99)
terhesség, szülés és gyermekágy szöv dményei (O00-O99)
veleszületett rendellenességek, deformitások és kromoszóma
abnormitások (Q00-Q99)
endocrin, táplálkozási és anyagcsere betegségek (E00-E90)
sérülés, mérgezés és küls okok egyéb következményei (S00-T98)
daganatok (C00-D48)
tünetek, jelek és kóros klinikai és laboratóriumi leletek m.n.o. (R00-R99)
A f csoport az alábbi csoportokat tartalmazza:
K00-K14 A szájüreg, nyálmirigyek és állcsontok betegségei
K20-K31 A nyel cs , gyomor és nyombél betegségei
K35-K38 A féregnyúlvány betegségei
K40-K46 Sérv
K50-K52 Nem fert zéses bél és vastagbélgyulladás
K55-K63 A belek egyéb betegségei
K65-K67 A hashártya betegségei
K70-K77 A máj betegségei
K80-K87 Az epehólyag, az epeutak és hasnyálmirigy betegségei
K90-K93 Az emészt rendszer egyéb betegségei
A f csoporthoz tartozó csillaggal jelölt csoportok:
K23*A nyel cs betegségei máshova osztályozott betegségekben
K67*A hasnyálmirigy rendellenességei máshova osztályozott fert zéses betegségekben
K77*Májrendellenességek máshova osztályozott betegségekben
K87*Az epehólyag, epeutak és hasnyálmirigy rendellenességei máshova osztályozott
betegségekben
K93*Egyéb emészt szervek rendellenességei máshova osztályozott betegségekben

A SZÁJÜREG, NYÁLMIRIGYEK ÉS ÁLLCSONTOK


BETEGSÉGEI
(K00-K14)

K00 A fogfejl dés és áttörés rendellenességei

Kivéve: retineált és impaktált fogak (K01.-)

504
K00.0 Foghiány

Hypodontia
Oligodontia

K00.1 Számfeletti fogak

Distomolaris
Negyedik molaris
Mesiodens
Paramolaris
Járulékos fogak

K00.2 A fogak nagysági és alaki rendellenességei

Concretio dentium
Fusio dentium
Fissio dentis
Dens:
• evaginatus
• in dente
• invaginatus
Zománcgyöngyök
Macrodontia
Microdontia
Kúp [konikus] alakú fogak
Taurodontismus
Tuberculum paramolare
Kivéve: tuberculum Carabelli, amelyet normális variánsnak tartunk és nem kell
kódolni

K00.3 Foltos fogak

Fluorosis dentalis
Zománcfoltosodás
Nem fluorid eredet zománcfoltok
Kivéve: zománcdepozitumok (K03.6)

K00.4 A fogfejl dés zavarai

Cement-aplasia és -hypoplasia
Dilaceratio dentis
Zománc-hypoplasia (neonatalis)(postnatalis)(praenatalis)
Regionalis odontodysplasia
Turner-fog
Kivéve: Hutchinson-fogak és "faeper"- molarisok kongenitális szifiliszben (A50.5)

505
zománcfoltok (K00.3)

K00.5 A fogak örökletes szerkezeti rendellenességei m.n.o.

Amelogenesis }
Dentinogenesis } imperfecta
Odontogenesis }
Dentin-dysplasia
Kagyló fogak

K00.6 A fogáttörés rendellenességei

Korai fogzás
Születéskori, újszülöttkori fogak
Korai:
• fogáttörés
• tejfog-vesztés
A tejfogak perzisztálása

K00.7 Fogzási szindróma

K00.8 A fogfejl dés egyéb zavarai

A fogképz dés ideje alatti elszínez dés


A fogak intrinsic elszínez dése, k.m.n.

K00.9 Nem tipizált fogfejl dési zavar

Az odontogenesis zavara, k.m.n.

K01 Retineált és impaktált fogak

Kivéve: ha a retineált vagy az impaktált foggal szomszédos fogak rendellenes


helyzet ek (K07.3)

K01.0 Retineált fog

A fog retineált, ha áttörése nem másik fog okozta mechanikai akadály miatt
zavart.

K01.1 Impaktált fog

A fog impaktált, ha másik fog okozta obstructio miatt nem képes áttörni.

K02 Fogszuvasodás

K02.0 A zománcra korlátozódó szuvasodás

Kezd d caries

K02.1 A dentin szuvasodása

506
K02.2 A cement szuvasodása

K02.3 Gyógyult fogszuvasodás

K02.4 Odontoclasia

Melanodontia infantile
Melanodontoclasia

K02.8 Egyéb fogszuvasodás

K02.9 Fogszuvasodás k.m.n.

K03 A fog kemény szöveteinek egyéb betegségei

Kivéve: fogcsikorgatás (F45.8)


fogszuvasodás (K02.-)

K03.0 Excesszív fogkopás

Fogkopás:
• approximális
• occlusionális

K03.1 Fogabrasio

Fogkopás:
• fogtisztító szerekt l
• habitualis
• foglalkozási
• rituális
• traditionalis
Ék alakú hiány, k.m.n.

K03.2 Fogerosio

A fogak erosiója:
• k.m.n.
• az alábbi okok következtében:
• diéta
• gyógyszerek
• persistáló hányás
• idiopathiás
• foglalkozási

K03.3 Kóros fogresorptio

507
Granuloma pulpae internum
Resorptio dentium (externa)

K03.4 Hypercementosis

Cementhyperplasia

K03.5 A fogak ankylosisa

K03.6 Zománcdepozitum

Calculus dentalis:
• subgingivalis
• supragingivalis
Lerakódás a fogakon:
• bétel
• fekete
• zöld
• fehér
• narancs
• dohány
Fogelszínez dés:
• k.m.n.
• extrinsic, k.m.n.

K03.7 A fog kemény szöveteinek áttörés utáni elszínez dése

Kivéve: a fogon kialakult depozitum [fogk ] (K03.6)

K03.8 A fog kemény szöveteinek egyéb meghatározott betegségei

Irradiált fogzománc
Érzékeny dentin
Szükség esetén küls kód használható a sugárzás megjelölésére az irradiatiós
esetekben (XX. f csoport).

K03.9 A fogak kemény szöveteinek betegsége k.m.n.

K04 A pulpa és a periapicalis szövetek betegségei

K04.0 Fogbélgyulladás

Pulpa:
• abscessus
• polypus
Pulpitis:
• acuta

508
• chronica (hyperplastica exularans)
• suppurativa

K04.1 Fogbélelhalás

Pulpagangraena

K04.2 A fogbél degenerativ elváltozásai

Pulpak , pulpameszesedés

K04.3 Kóros kemény szövet képz dése a fogbélben

Másodlagos vagy irregularis dentin

K04.4 Heveny gyökércsúcsi periodontitis, pulpa eredet

Akut apicalis periodontitis, k.m.n.

K04.5 Periodontitis apicalis chronica

Granuloma apicale seu periapicale


Apicalis periodontitis, k.m.n.

K04.6 Gyökércsúcs körüli tályog, üreggel

Dentalis }
Dentoalveolaris } abscessus, üreggel

K04.7 Gyökércsúcs körüli tályog, üreg nélkül

Dentalis }
Dentoalveolaris } abscessus, k.m.n.
Periapicalis }

K04.8 Foggyökércysta

Cysta:
• apicalis (periodontalis)
• periapicalis
• residualis radicularis
Kivéve: lateralis periodontalis cysta (K09.0)

K04.9 A fogbél és a periapicalis szövetek egyéb és k.m.n. betegségei

K05 Gingivitis és a periodontium betegségei

K05.0 Heveny fogínygyulladás

Kivéve: akut nekrotizáló ulcerativ gingivitis (A69.1)


gingivostomatitis herpetica [herpes simplex] (B00.2)

509
K05.1 Idült fogínygyulladás

Gingivitis (chronica):
• k.m.n.
• desquamativ
• hyperplasticus
• marginalis simplex
• ulcerativ

K05.2 Heveny periodontitis

Acut pericoronaritis
Parodontalis abscessus
Periodontalis abscessus
Kivéve: periodontitis apicalis acuta (K04.4)
abscessus periapicalis (K04.7)
• üreggel (K04.6)

K05.3 Idült periodontitis

Pericoronaritis chronica
Periodontitis:
• k.m.n.
• komplex
• simplex

K05.4 Periodontosis

Juvenilis periodontosis

K05.5 Egyéb periodontalis betegségek

K05.6 Periodontalis betegség k.m.n.

K06 A fogíny és a fogatlan állcsontgerinc egyéb betegségei

Kivéve: a fogatlan állcsontgerinc sorvadása (K08.2)


gingivitis:
• k.m.n. (K05.1)
• akut (K05.0)
• krónikus (K05.1)

K06.0 Fogínyvisszahúzódás

Gingivarecessio (generalizált)(lokalizált)(postinfectiosus)(postoperativ)

K06.1 Gingiva-hyperplasia

510
Fibromatosis gingivae

K06.2 A fogíny és a fogatlan állcsontgerinc traumás elváltozásai

A fogatlan állcsontgerinc irritativ hyperplasiája


Szükség esetén kiegészít kód használható az ok meghatározására (XX.
f csoport)

K06.8 A fogíny és a fogatlan állcsontgerinc egyéb meghatározott betegségei

Epulis fibrosa
Lötyög csontmag nélküli gerinc
Epulis gigantocellularis
Perifériás óriássejtes granuloma
Granuloma pyogenicum gingivae

K06.9 A fogíny és a fogatlan állcsontgerinc rendellenességei k.m.n.

K07 Dentofacialis rendellenességek [malocclusiót is beleértve]

Kivéve: hemifacialis atrophia vagy hypertrophia (Q67.4)


féloldali condylaris hyperplasia vagy hypoplasia (K10.8)

K07.0 Az állcsontok lényegesebb nagyságbeli rendellenességei

Hyperplasia, hypoplasia:
• mandibularis
• maxillaris
Macrognathia (mandibularis)(maxillaris)
Micrognathia (mandibularis)(maxillaris)
Kivéve: acromegalia (E22.0)
Robin-syndroma (Q87.0)

K07.1 Az állcsont és a koponyaalap viszonyának anomáliái

Állcsont asymmetria
Prognathia (mandibularis)(maxillaris)
Retrognathia (mandibularis)(maxillaris)

K07.2 Harapási rendellenességek

Keresztharapás (elüls )(hátulsó)


Distalharapás
Mesialharapás
Középvonali eltolódás
Nyitott harapás (elüls )(hátulsó)
Mélyharapás:
• mély

511
• horizontális
• vertikális
Túlharapás
Az alsó-hátsó fogak lingualis occlusiója

K07.3 A fogak helyzeti rendellenességei

{ torlódása
{ diastemája
{ elmozdulása
A fogak { torsiója
{ kóros elhelyezkedése
{ transpositiója
Impactált vagy retineált fogak vagy ezek szomszédos fogainak abnormális
helyzete
Kivéve: szokásos helyzet impactált és retineált fogak (K01.-)

K07.4 Occlusiós zavar k.m.n.

K07.5 Dentofacialis m ködési zavarok

Abnormális állzáródás
Hibás fogsorzáródás:
• a nyelés kóros volta miatt
• szájon át történ légzés miatt
• nyelv, ajak vagy ujjszopás miatt
Kivéve: fogcsikorgatás (F45.8)
fog örl mozgatás, k.m.n.(F45.8)

K07.6 A temporomandibularis ízület betegségei

Costen-syndroma
A temporomandibularis ízület zavara
A temporomandibularis ízület ropogása
Temporomandibularis ízületi-fájdalmi dysfunctio szindróma
Kivéve: friss temporomandibularis ízületi:
• ficam (S03.0)
• rándulás (S03.4)

K07.8 Egyéb dentofacialis rendellenességek

K07.9 Dentofacialis rendellenesség k.m.n.

K08 A fogak és a támasztó szöveteik egyéb rendellenességei

512
K08.0 A fogak romlása szisztémás okok következtében

K08.1 A fogak elvesztése baleset, foghúzás vagy localis periodontalis betegség


következtében

K08.2 A fogatlan állcsontgerinc sorvadása

K08.3 Visszamaradt foggyökér

K08.8 A fogak és támasztó szöveteik egyéb meghatározott rendellenességei

Az állcsontgerinc megnagyobbodása, k.m.n.


Szabálytalan processus alveolaris
Fogfájás, k.m.n.

K08.9 A fogak és támasztó szöveteik betegsége k.m.n.

K09 Szájkörüli cysták, m.n.o.

Beleértve: szövettanilag aneurysmalis és fibro-ossealis cystának is megfelel


elváltozások
Kivéve: radicularis cysta (K04.8)

K09.0 Fogfejl dési zavarból származó odontogen cysták

Cysta:
• dentigerosa
• eruptiós
• follicularis
• gingivalis
• periodontalis lateralis
• primordialis
Keratocysta

K09.1 Szájtájéki, fejl dési zavarból származó (nem-odontogen) cysták

Cysta:
• globulomaxillaris
• canalis incisivi
• mediana palati anterior
• nasopalatinalis
• papillae palatinae

K09.2 Egyéb állcsonti cysták

Állkapocs-cysta:
• k.m.n.

513
• aneurysmalis
• vérzéses
• traumás
Kivéve: latens csontcysta (K10.0)
Stafne-cysta (K10.0)

K09.8 Egyéb, szájtájéki cysták m.n.o.

{ dermoid cystája
A száj { epidermoid cystája
{ lymphoepithelialis cystája
Epstein-gyöngy
Nasoalveolaris cysta
Nasolabialis cysta

K09.9 Szájtájéki cysta k.m.n.

K10 Az állcsontok egyéb betegségei

K10.0 Az állcsontok fejl dési rendellenességei

Latens csontcysta
Stafne-cysta
Torus:
• mandibularis
• palatinus

K10.1 Centrális és óriássejtes granuloma

Óriássejtes granuloma, k.m.n.


Kivéve: peripheriás óriássejtes granuloma (K06.8)

K10.2 Az állcsontok gyulladásos elváltozásai

Állkapocs:
osteitis }
osteomyelitis (újszülöttkori) }
osteoradionecrosis } (heveny) (idült) (gennyes)
periostitis }
Állkapocs sequester
Szükség esetén kiegészít kód használható irradiatió megnevezésére (XX.
f csoport)

K10.3 Fogmedergyulladás

Osteitis alveolaris
Alveolitis sicca

514
K10.8 Az állcsontok egyéb meghatározott betegségei

Cherubismus
Állcsonti { exostosis
{ fibrosus dysplasia
Féloldali condylaris:
• hyperplasia
• hypoplasia

K10.9 Az állcsontok betegsége k.m.n.

K11 A nyálmirigyek betegségei

K11.0 Nyálmirigysorvadás

K11.1 Nyálmirigytúltengés

K11.2 Nyálmirigygyulladás

Kivéve: parotitis epidemica (B26.-)


uveoparotitis febrilis [Heerfordt-syndroma] (D86.8)

K11.3 Nyálmirigytályog

K11.4 Nyálmirigysipoly

Kivéve: a nyálmirigy veleszületett fistulája (Q38.4)

K11.5 Nyálmirigykövesség

Sialolithiasis
Nyálmirigy vagy kivezet csövének kövessége

K11.6 Nyálmirigy mucokele

Mucosus:
• extravasatiós }
• retentiós } nyálmirigy cysta
Ranula

K11.7 A nyáltermelés rendellenességei

Csökkent nyálelválasztás
Nyálfolyás
Xerostomia
Kivéve: szájszárazság k.m.n. (R68.2)

K11.8 A nyálmirigyek egyéb betegségei

515
A nyálmirigyek benignus lymphoepithelialis laesiója
Mikulicz-betegség
Sialometaplasia necrotisans
Sialectasia
Nyálvezeték { stenosis
{ strictura
Kivéve: sicca szindróma [Sjögren-szindróma] (M35.0)

K11.9 A nyálmirigy nem meghatározott betegségei

Sialoadenopathia, k.m.n

K12 Stomatitis és rokon elváltozások

Kivéve: cancrum oris (A69.0)


cheilitis (K13.0)
stomatitis gangraenosa (A69.0)
gingivostomatitis herpetica [herpes simplex] (B00.2)
noma (A69.0)

K12.0 Recurráló aphthák a szájban


Stomatitis aphthosa (major)(minor)
Bednar-aphtha
Periadenitis mucosa necrotica recurrens
Recurráló aphthosus fekély
Stomatitis herpetiformis

K12.1 Stomatitis egyéb formái

Stomatitis:
• k.m.n.
• fog eredet
• ulcerativ
• vesicularis

K12.2 Cellulitis és abscessus a szájban

A szájfenék cellulitise
Submandibularis tályog
Kivéve: abscessus:
• periapicalis (K04.6-K04.7)
• periodontalis (K05.2)
• peritonsillaris (J36)
• glandulae salivaris (K11.3)

516
• linguae (K14.0)

K13 Az ajak és a szájnyálkahártya egyéb betegségei

Beleértve: a nyelv hám-rendellenességei


Kivéve: a fogíny és a fogatlan állcsontgerinc bizonyos rendellenességei
(K05-K06)
a szájtájék cystái (K09.-)
a nyelv betegségei (K14.-)
stomatitis és rokon elváltozások (K12.-)

K13.0 Az ajkak betegségei

Cheilitis:
• k.m.n.
• angularis
• exfoliativ
• glandularis
Cheilodynia
Cheilosis
Angulus infectiosus, k.m.n.
Kivéve: riboflavin-hiány (E53.0)
irradiatiós cheilitis (L55-L59)
angulus infectiosus:
• candidiasistól (B37.8)
• riboflavin-hiánytól (E53.0)

K13.1 Arc- és ajakcsípés

K13.2 Leukoplakia és egyéb epithelialis rendellenességek a szájüregben és a


nyelven

Erythroplakia }
Leukoedema } a száj epitheliumon, beleértve a nyelvet
A szájpad dohányzás okozta leukokeratosisa
Dohányos szájpad
Kivéve: sz rös leukoplakia (K13.3)

K13.3 Sz rös leukoplakia

K13.4 Granuloma és granulomaszer szájnyálkahártya elváltozások

Eosinophil granuloma }
Granuloma pyogenicum } a szájnyálkahártyán
Xanthoma verrucosum }

517
K13.5 Submucosus fibrosis a szájüregben

A nyelv submucosus fibrosisa

K13.6 Irritativ hyperplasia a szájnyálkahártyán

Kivéve: a fogatlan állcsontgerinc irritativ hyperplasiája (K06.2)

K13.7 Egyéb és k.m.n. szájnyálkahártya elváltozások

Focalis oralis mucinosis

K14 A nyelv betegségei

Kivéve: erythroplakia }
focalis epithelialis hyperplasia }
leukoedema } a nyelven (K13.2)
leukoplakia }
sz rös leukoplakia (K13.3)
macroglossia (veleszületett) (Q38.2)
a nyelv submucosus fibrosisa (K13.5)

K14.0 Nyelvgyulladás (glossitis)

Abscessus }
Ulcus (traumás) } linguae
Kivéve: glossitis atrophica (K14.4)

K14.1 Térképnyelv

Lingua geographica
Benignus migráló glossitis
Glossitis areata exfoliativa

K14.2 Glossitis mediana rhomboidea

K14.3 Papilla hypertrophia a nyelven

Melanotrichia
Bevont nyelv
Papilla foliata hypertrophia
Lingua pilosa nigra

K14.4 A nyelvpapillák sorvadása

Atrophiás glossitis

K14.5 Ráncos nyelv

Fissurált }
Barázdált } nyelv

518
Ráncos }
Kivéve: congenitalis fissurált nyelv (Q38.3)

K14.6 Nyelvfájás

Glossodynia
Glossopyrosis
Fájdalmas nyelv

K14.8 A nyelv egyéb megbetegedései

{ sorvadása
{ csipkézettsége
A nyelv { megnagyobbodása
{ hypertrophiája

K14.9 Nyelvbetegség k.m.n.

Glossopathia k.m.n.

A NYEL CS , GYOMOR ÉS NYOMBÉL BETEGSÉGEI


(K20-K31)
Kivéve: hiatus hernia (K44.-)

K20 Nyel cs gyulladás


Nyel cs tályog
Oesophagitis:
• k.m.n.
• kémiai
• pepticus
Szükség esetén kiegészít kód használható az ok megjelölésére (XX. f csoport)
Kivéve: oesophagus erosio (K22.1)
refluxoesophagitis (K21.0)
gastrooesophagealis refluxal (K21.0)

K21 Gastrooesophagealis reflux

K21.0 Gastrooesophagealis reflux, oesophagitisszel

Refluxoesophagitis

K21.9 Gastrooesophagealis reflux, oesophagitis nélkül

Oesophagealis reflux, k.m.n.

K22 A nyel cs egyéb betegségei

519
Kivéve: nyel cs varicositas (I85.-)

K22.0 Achalasia

Achalasia k.m.n.
Cardiaspasmus
Kivéve: congenitalis cardiaspasmus (Q40.2)

K22.1 Nyel cs fekély

Nyel cs erosio
Nyel cs fekély:
• k.m.n.
• az alábbiak következtében:
• vegyszerek
• gyógyszerek
• mycoticus
• pepticus
Szükség esetén kiegészít kód használható az ok megjelölésére (XX. f csoport)

K22.2 Nyel cs obstructio

{ compressio
{ constrictio
Oesophagus { stenosis
{ strictura
Kivéve: congenitalis oesophagus-stenosis vagy -strictura (Q39.3)

K22.3 Nyel cs átfúródás

Oesophagusruptura
Kivéve: az oesophagus (mellkasi szakaszának) traumás átfúródása (S27.8)

K22.4 A nyel cs dyskinesise

Dugóhúzó nyel cs
Diffúz nyel cs -spasmus
Nyel cs -spasmus
Kivéve: cardiaspasmus (K22.0)

K22.5 Nyel cs -diverticulum, szerzett

Nyel cs tasak, szerzett


Kivéve: congenitalis nyel cs -diverticulum (Q39.6)

K22.6 Gastrooesophagealis laceratiós haemorrhagiás szindróma

Mallory-Weiss-szindróma

520
K22.8 A nyel cs egyéb meghatározott betegségei

Nyel cs vérzés, k.m.n.

K22.9 A nyel cs betegsége k.m.n.

K23* A nyel cs rendellenességei máshova osztályozott


betegségekben

K23.0* Güm kóros nyel cs gyulladás (A18.8+)

K23.1* Megaoesophagus Chagas-kórban (B57.3+)

K23.8* Nyel cs -rendellenességek máshova osztályozott betegségekben

A K25-K28 csoportokkal az alábbi négy-karakteres altételek használhatók:


.0 Heveny vérzéssel
.1 Heveny átfúródással
.2 Heveny vérzéssel és átfúródással
.3 Heveny vérzés vagy átfúródás nélkül
.4 Idült vagy k.m.n. vérzéssel
.5 Idült vagy k.m.n. átfúródással
.6 Idült vagy k.m.n. vérzéssel és átfúródással
.7 Idült vérzés vagy átfúródás nélkül
.9 Hevenynek vagy idültnek nem jelölve, vérzés vagy átfúródás nélkül

K25 Gyomorfekély [altételeket lásd fent]

Beleértve: a gyomor (akut) erosiója


fekély (pepticus):
• pylorus
• gyomor
Szükség esetén kiegészít kód használható a gyógyszer megjelölésére (XX.
f csoport)
Kivéve: akut haemorrhagiás erosiv gastritis (K29.0)
pepticus fekély, k.m.n. (K27.-)

K26 Nyombélfekély [altételeket lásd .... o.]

Beleértve: a duodenum (akut) erosiója


fekély (pepticus):
• duodenalis
• postpyloricus
Szükség esetén kiegészít kód használható a gyógyszer megjelölésére (XX.
f csoport)

521
Kivéve: pepticus fekély, k.m.n. (K27.-)

K27 Pepticus fekély, nem jelzett helyen [az altételeket lásd .... o.]

Beleértve: gastroduodenalis fekély, k.m.n.


pepticus fekély, k.m.n.
Kivéve: újszülöttkori pepticus fekély (P78.8)

K28 Gastrojejunalis fekély [altételeket lásd .... o.]

Beleértve: fekély (pepticus) vagy erosio:


• anastomosisban
• gastrocolicus
• gastrointestinalis
• gastrojejunalis
• jejunalis
• marginalis
• stomában
Kivéve: a vékonybél primer fekélye (K63.3)

K29 Gyomor- és nyombélgyulladás

Kivéve: eosinophiliás gastritis vagy gastroenteritis (K52.8)


Zollinger-Ellison-szindróma (E16.8)

K29.0 Heveny vérzéses gastritis

Gastritis acuta (erosiva) vérzéssel


Kivéve: (akut) gyomorerosio (K25.-.)

K29.1 Egyéb heveny gastritis

K29.2 Alkoholos gastritis

K29.3 Idült felszínes gastritis

K29.4 Idült atrophiás gastritis

Gyomornyálkahártya atrophia

K29.5 Idült gastritis k.m.n.

Gastritis chronica:
• antralis
• fundalis

K29.6 Egyéb gastritis

522
Óriásred s gastritis
Granulomatosus gastritis
Ménétrier-betegség

K29.7 Gastritis k.m.n.

K29.8 Duodenitis

K29.9 Gastroduodenitis k.m.n.

K30 Dyspepsia
Emésztési zavar
Kivéve: dyspepsia:
• idegi (F45.3)
• neurotikus (F45.3)
• pszihogén (F45.3
gyomorégés (R12)

K31 A gyomor és a nyombél egyéb betegségei

Beleértve: a gyomor funkcionális rendellenességei


Kivéve: diverticulum duodeni (K57.0-K57.1)
gastrointestinalis vérzés (K92.0-K92.2)

K31.0 Heveny gyomortágulás

Akut gyomordilatatio

K31.1 Feln ttkori hypertrophiás pylorus sz kület

Pylorusstenosis, k.m.n.
Kivéve: veleszületett vagy csecsem kori pylorusstenosis (Q40.0)

K31.2 A gyomor homokóra-sz külete

Kivéve: veleszületett homokóra-gyomor (Q40.2)


a gyomor homokóra-szer összehúzódása (K31.8)

K31.3 Pylorus spasmus, m.n.o.

Kivéve: pylorusspasmus:
• veleszületett vagy csecsem kori (Q40.0)
• neurotikus (F45.3)
• pszihogén (F45.3)

K31.4 Gyomordiverticulum

523
Kivéve: veleszületett gyomordiverticulum (Q40.2)

K31.5 Nyombélsz kület

{ constrictio
Duodenum { stenosis
{ strictura
Duodenalis ileus (idült)
Kivéve: veleszületett duodenumstenosis (Q41.0)

K31.6 Gyomor- és nyombélsipoly

Gastrocolicus fistula
Gastrojejunocolicus fistula

K31.8 A gyomor és nyombél egyéb meghatározott betegségei

Achlorhydria
Gastroptosis
A gyomor homokóra-szer összehúzódása

K31.9 A gyomor és a nyombél betegsége k.m.n.

A FÉREGNYÚLVÁNY BETEGSÉGEI
(K35-K38)

K35 Heveny féregnyúlvány gyulladás

K35.0 Heveny féregnyúlvány gyulladás, általános hashártyagyulladással

Akut appendicitis:
• átfúródással
• (diffúz) peritonitisszel
• rupturával

K35.1 Heveny féregnyúlvány gyulladás, hasüregi tályoggal

Periappendicularis abscessus

K35.9 Heveny féregnyúlvány gyulladás k.m.n.

Akut appendicitis:
perforáció }
hasüregi tályog }
peritonitis } nélkül
ruptura }

K36 Egyéb féregnyúlvány gyulladás

524
Appendicitis:
• chronica
• recidivans

K37 Appendicitis k.m.n.

K38 A féregnyúlvány egyéb betegségei

K38.0 Hyperplasia appendicis

K38.1 Féregnyúlvány concretiók

Féregnyúlvány { faecolith
{ stercolith

K38.2 Féregnyúlvány gurdély

K38.3 Féregnyúlvány sipoly

K38.8 A féregnyúlvány egyéb meghatározott betegségei

K38.9 A féregnyúlvány betegsége k.m.n.

SÉRV
(K40-K46)
Megjegyzés: a hernia gangraenával és obstructióval a gangraenás herniához tartozik
Beleértve: hernia:
• szerzett
• veleszületett [kivéve rekesz vagy hiatus]
• recidív

K40 Lágyéksérv

Beleértve: bubonocele
hernia inguinalis:
• k.m.n.
• directa
• duplicata
• indirecta
• obliqua
hernia scrotalis

K40.0 Kétoldali lágyéksérv kizáródással, üszkösödés nélkül

525
K40.1 Kétoldali lágyéksérv üszkösödéssel

K40.2 Kétoldali lágyéksérv, kizáródás vagy üszkösödés nélkül

Kétoldali lágyéksérv, k.m.n.

K40.3 Egyoldali vagy nem meghatározott lágyéksérv, kizáródással, üszkösödés


nélkül

Hernia inguinalis (unilateralis):


• obstructiva }
• incarcerata }
• irreponabilis } üszkösödés nélkül
• strangulata }

K40.4 Egyoldali vagy nem meghatározott lágyéksérv, üszkösödéssel

Hernia inguinalis gangraenosa, k.m.n.

K40.9 Egyoldali vagy nem meghatározott lágyéksérv, kizáródás vagy üszkösödés


nélkül

Hernia inguinalis (unilateralis), k.m.n.

K41 Combsérv

K41.0 Kétoldali combsérv kizáródással, üszkösödés nélkül

K41.1 Kétoldali combsérv üszkösödéssel

K41.2 Kétoldali combsérv, kizáródás vagy üszkösödés nélkül

Hernia femoralis bilateralis, k.m.n.

K41.3 Egyoldali vagy nem meghatározott combsérv kizáródással, üszkösödés


nélkül

Hernia femoralis (unilateralis):


• obstructiva }
• incarcerata }
• irreponabilis } üszkösödés nélkül
• strangulata }

K41.4 Egyoldali vagy nem meghatározott combsérv üszkösödéssel

K41.9 Egyoldali vagy nem meghatározott combsérv, kizáródás vagy üszkösödés


nélkül

Hernia femoralis (unilateralis), k.m.n.

526
K42 Köldöksérv

Beleértve: hernia paraumbilicalis


Kivéve: omphalocele (Q79.2)

K42.0 Köldöksérv kizáródással, üszkösödés nélkül

Hernia umbilicalis:
• obstructiva }
• incarcerata }
• irreponabilis } üszkösödés nélkül
• strangulata }

K42.1 Köldöksérv üszkösödéssel

Hernia umbilicalis gangraenosa

K42.9 Köldöksérv, kizáródás vagy üszkösödés nélkül

Hernia umbilicalis, k.m.n.

K43 Hasfali sérv

Beleértve: hernia:
• epigastrica
• incisionalis

K43.0 Hasfali sérv kizáródással, üszkösödés nélkül

Hernia parietis abdominis:


• obstructiva }
• incarcerata }
• irreponabilis } üszkösödés nélkül
• strangulata }

K43.1 Hasfali sérv üszkösödéssel

Hernia parietis abdominis gangraenosa

K43.9 Hasfali sérv, kizáródás vagy üszkösödés nélkül

Hernia parietis abdominis, k.m.n.

K44 Rekeszsérv

Beleértve: (oesophagealis)(csuszamlásos) hiatus hernia


paraoesophagealis sérv
Kivéve: veleszületett:
• rekeszsérv (Q79.0)

527
• hiatus hernia (Q40.1)

K44.0 Rekeszsérv kizáródással, üszkösödés nélkül

Hernia diaphragmatica:
• obstructiva }
• incarcerata }
• irreponabilis } üszkösödés nélkül
• strangulata }

K44.1 Rekeszsérv üszkösödéssel

Hernia diaphragmatica gangraenosa

K44.9 Rekeszsérv, kizáródás vagy üszkösödés nélkül

Hernia diaphragmatica, k.m.n.

K45 Egyéb hasi sérv

Beleértve: hernia:
• abdominalis, a meghatározott hely m.n.o.
• lumbalis
• obturatoria
• pudendalis
• retroperitonealis
• ischiadica

K45.0 Egyéb meghatározott hasi sérv kizáródással, üszkösödés nélkül

A K45 alatti sérvféleségek, ha


• bélelzáródást }
• incarceratiót }
• irreponabilitást } okoztak, üszkösödés nélkül
• strangulatiót }

K45.1 Egyéb meghatározott hasüregi sérv, üszkösödéssel

A K45 alatti sérvféleségek üszkösödéssel.

K45.8 Egyéb meghatározott hasüregi sérv, kizáródás és üszkösödés nélkül

K46 Nem meghatározott hernia abdominalis

Beleértve: enterocele
epiplocele
hernia:
• k.m.n.

528
• interstitialis
• intestinalis
• intraabdominalis
Kivéve: enterocele vaginalis (N81.5)

K46.0 Hernia abdominalis k.m.n. kizáródással, üszkösödés nélkül

A K46 alatti sérvféleségek, ha:


• bélelzáródást }
• incarceratiót }
• irreponabilitást } okoztak, üszkösödés nélkül
• strangulatiót }

K46.1 Nem meghatározott hasi sérv, üszkösödéssel

A K46 alatti valamennyi sérvféleség, ha üszkösödéssel jár

K46.9 Nem meghatározott hasi sérv, kizáródás és üszkösödés nélkül

Hernia abdominalis, k.m.n.

NEM FERT ZÉSES VÉKONY- ÉS


VASTAGBÉLGYULLADÁS
(K50-K52)
Beleértve: nem fert zéses gyulladásos bélbetegség
Kivéve: irritábilis bélszindróma (K58.-)
megacolon (K59.3)

K50 Crohn-betegség [enteritis regionalis]

Beleértve: enteritis granulomatosa


Kivéve: colitis ulcerosa (K51.-)

K50.0 A vékonybél Crohn-betegsége

Crohn-betegség [enteritis regionalis]:


• a duodenumban
• az ileumban
• a jejunumban
Ileitis:
• regionalis
• terminalis
Kivéve: a vastagbelet érint Crohn-betegség (K50.8)

K50.1 A vastagbél Crohn-betegsége

529
Colitis:
• granulomatosa
• regionalis
Crohn-betegség [enteritis regionalis]
• a colonban
• a rectumban
Kivéve: vékonybél Crohn-betegséggel (K50.8)

K50.8 Crohn-betegség, egyéb

Vékony- és vastagbelet is érint Crohn-betegség

K50.9 Crohn-betegség, k.m.n.

Crohn-betegség, k.m.n.
Enteritis regionalis, k.m.n.

K51 Colitis ulcerosa

K51.0 Enterocolitis ulcerosa (chronica)

K51.1 Ileocolitis ulcerosa (chronica)

K51.2 Proctitis ulcerosa (chronica)

K51.3 Rectosigmoiditis ulcerosa (chronica)

K51.4 Pseudopolyposis intestini crassi

K51.5 Proctocolitis mucosa

K51.8 Colitis ulcerosa egyéb

K51.9 Colitis ulcerosa k.m.n.

Ulcerativ enteritis k.m.n.

K52 Egyéb nem fert zéses gastroenteritis és colitis

K52.0 Irradiatio utáni gastroenteritis és colitis

K52.1 Toxikus gastroenteritis és colitis

Szükség esetén kiegészít kód használható a toxikus tényez megjelölésére


(XX. f csoport)

K52.2 Allergiás és nutritionalis gastroenteritis és colitis

530
Étel-túlérzékenység okozta gastroenteritis vagy colitis

K52.8 Egyéb meghatározott nem-fert zéses gastroenteritis és colitis

Eosinophiliás gastritis vagy gastroenteritis

K52.9 Nem fert zéses k.m.n. gastroenteritis és colitis

Diarrhoea }
Enteritis } ha nem fert zésesnek vagy k.m.n.-nek jelölik
Jejunitis } azon országokban, ahol a nem-infectiosus eredet
Ileitis } valószín síthet
Sigmoiditis }
Kivéve: colitis, diarrhoea, enteritis, gastroenteritis:
• infectiosa (A09)
• k.m.n. azon országokban, ahol az infectiosus eredet
valószín síthet (A09)
funkcionális hasmenés (K59.1)
újszülöttkori (nem-fert zéses) hasmenés (P78.3)
pszihogén hasmenés (F45.3)

A BELEK EGYÉB BETEGSÉGEI


(K55-K63)

K55 A vékonybelek vascularis rendellenességei

Kivéve: a magzat és újszülött necrotizáló enterocolitise (P77)

K55.0 A belek heveny vascularis rendellenességei

Akut:
• fulmináns ischaemiás colitis
• bélinfarctus
• vékonybélischaemia
Mesenterialis (artéria)(véna):
• embólia
• infarctus
• thrombosis
Subacut ischaemiás colitis

K55.1 A belek idült vasculáris rendellenességei

Krónikus ischaemiás:
• colitis
• enteritis

531
• enterocolitis
Ischaemiás bélsz kület
Mesenterialis:
• atherosclerosis
• keringési elégtelenség

K55.2 A vastagbél angiodysplasiája

K55.8 A belek egyéb vasculáris rendellenességei

K55.9 A belek vascularis rendellenessége k.m.n.

Ischaemiás:
• colitis }
• enteritis } k.m.n.
• enterocolitis }

K56 Bélh dés és bélelzáródás, sérv nélkül

Kivéve: veleszületett bélsz kület (Q41-Q42)


ischaemiás bélsz kület (K55.1)
meconium ileus (E84.1)
újszülöttkori bélelzáródás, ha a P76-ba osztályozható
duodenum obstructio (K31.5)
postoperativ bélelzáródás (K91.3)
anus- vagy végbélsz kület (K62.4)
sérvvel társult (K40-K46)

K56.0 H déses bélelzáródás (ileus parylyticus)

Bél }
Vastagbél } paralysis
Vékonybél }
Kivéve: epek ileus (K56.3)
ileus, k.m.n. (K56.7)
obstructiós ileus, k.m.n. (K56.6)

K56.1 Bélbet remkedés

Intussusceptio vagy invaginatio:


• bél
• vastagbél
• vékonybél
• végbél
Kivéve: a féregnyúlvány invaginatiója (K38.8)

532
K56.2 Volvulus

Strangulatio }
Torsio } vastag- vagy vékonybél
Csavarodás }

K56.3 Epek ileus

Epek okozta mechanikus ileus

K56.4 Egyéb bél-impakciók

Enterolith
Impactatio:
• vastagbélben
• faecalis

K56.5 Bélösszenövések [kötegek] okozta bélelzáródás

Peritonealis összenövések [kötegek] okozta bélelzáródás

K56.6 Egyéb és nem meghatározott bélelzáródás

Enterostenosis
Obstructiós ileus, k.m.n.
Occlusio }
Stenosis } vastag- vagy vékonybél
Strictura }

K56.7 Bélelzáródás k.m.n.

K57 A belek diverticulosisa

Beleértve: diverticulitis}
diverticulosis } (vékony-)(vastag-) bél-
diverticulum }
Kivéve: congenitalis béldiverticulum (Q43.8)
féregnyúlvány diverticulum (K38.2)
Meckel-diverticulum (Q43.0)

K57.0 A vékonybél diverticuluma átfúródással és tályoggal

Vékonybél-diverticulum peritonitisszel
Kivéve: vékony- és vastagbél-diverticulosis átfúródással és tályogképz déssel
(K57.4)

K57.1 A vékonybél diverticuluma átfúródás vagy tályog nélkül

Vékonybél-diverticulosis, k.m.n.

533
Kivéve: vékony- és vastagbél-diverticulosis, átfúródás vagy tályogképz dés
nélkül (K57.5)

K57.2 Vastagbél-diverticulosis, átfúródással és tályoggal

Vastagbél-diverticulosis peritonitisszel
Kivéve: vékony- és vastagbél-diverticulosis, átfúródással és tályoggal (K57.4)

K57.3 Vastagbél-diverticulosis, átfúródás vagy tályog nélkül

Vastagbél-diverticulosis, k.m.n.
Kivéve: vékony- és vastagbél-diverticulosis, átfúródás vagy tályog nélkül (K57.5)

K57.4 Vékony- és vastagbél-diverticulosis, átfúródással és tályoggal

Vékony- és vastagbél-diverticulosis peritonitisszel

K57.9 A bél nem megjelölt részének diverticulosisa, átfúródás vagy tályog nélkül

Bél-diverticulum, k.m.n.

K58 Irritabilis bél szindróma

Beleértve: colon irritabile

K58.0 Irritabilis bél szindróma hasmenéssel

K58.9 Irritabilis bél szindróma hasmenés nélkül

Irritabilis bél szindróma, k.m.n.

K59 A belek egyéb m ködési rendellenességei

Kivéve: a székelési szokás megváltozása k.m.n. (R19.4)


a gyomor funkcionális rendellenességei (K31.-)
bél felszívódási zavar (K90.-)
pszihogén bélm ködési rendellenességek (F45.3)

K59.0 Székrekedés

K59.1 Funkcionális hasmenés

K59.2 Neurogen bélpanaszok m.n.o.

K59.3 Megacolon m.n.o.

Dilatatio coli
Toxikus megacolon
Szükség esetén kiegészít kód használható a toxikus tényez megjelölésére
(XX. f csoport)
Kivéve: megacolon:

534
• Chagas-kórban (B57.3)
• congenitum (aganglionicum) (Q43.1)
• Hirschprung-kórban (Q43.1)

K59.4 Analis görcs

Proctalgia fugax

K59.8 Egyéb meghatározott bélm ködési rendellenességek

Vastagbél atonia

K59.9 Bélm ködési rendellenesség k.m.n.

K60 Az analis és rectalis táj fissurái és sipolyai

Kivéve: abscessussal vagy cellulitissel (K61.-)

K60.0 Akut végbélnyílás fissura

K60.1 Krónikus végbélnyílás fissura

K60.2 Fissura ani k.m.n.

K60.3 Végbélnyílás-sipoly

Fistula ani

K60.4 Végbélsipoly

Fistula recti
B rfelszínre nyíló végbélsipoly
Kivéve: fistula:
• rectovaginalis (N82.3)
• vesicorectalis (N32.1)

K60.5 Anorectalis sipoly

K61 Az analis és rectalis táj tályogja

Beleértve: abscessus } analis és rectalis tájon,


cellulitis } sipollyal vagy anélkül

K61.0 Végbélnyílás-tályog

Perianalis abscessus
Kivéve: intrasphinctericus abscessus (K61.4)

K61.1 Végbéltályog

535
Perirectalis abscessus
Kivéve: ischiorectalis abscessus (K61.3)

K61.2 Anorectalis tályog

K61.3 Ischiorectalis tályog

Abscessus fossae ischiorectalis

K61.4 Intrasphinctericus tályog

K62 A végbél és végbélnyílás egyéb betegségei

Beleértve: canalis analis


Kivéve: colostoma és enterostoma rendellenes m ködése (K91.4)
incontinentia faecalis (R15)
nodi haemorrhoidales (I84.-)
proctitis ulcerosa (K51.2)

K62.0 Analis polypus

K62.1 Rectalis polypus

Kivéve: polypus adenomatosus (D12.8)

K62.2 Prolapsus ani

Prolapsus canalis analis

K62.3 Polapsus recti

Prolapsus mucosae recti

K62.4 Végbélnyílás- és végbélsz kület

Strictura ani (sphincter)

K62.5 Végbélnyílás- és végbélvérzés

Haemorrhagia anorectalis
Kivéve: újszülöttkori végbélvérzés (P54.2)

K62.6 Végbélnyílás- és végbélfekély

Ulcus:
• solitaer
• stercoralis
Kivéve: fissura et fistula ani et recti (K60.-)
colitis ulcerosa esetén (K51.-)

K62.7 Irradiatiós proctitis

536
K62.8 A végbélnyílás és a végbél egyéb meghatározott betegségei

Perforatio recti (nem traumás)


Proctitis, k.m.n.

K62.9 Az anus és a rectum betegsége k.m.n.

K63 A belek egyéb betegségei

K63.0 Béltályog

Kivéve: abscessus:
• ani et regionis recti (K61.-)
• processus vermiformis (K35.1)
diverticulosisban (K57.-)

K63.1 Bélátfúródás (nem traumás)

Kivéve: átfúródás (nem traumás):


• féregnyúlvány (K35.0)
• duodenalis (K26.-)
diverticulosissal (K57.-)

K63.2 Bélsipoly

Kivéve: fistula:
• regionis ani et recti (K60.-)
• processus vermiformis (K38.3)
• duodeni (K31.6)
• enterogenitalis, n i (N82.2-N82.4)
• vesicointestinalis (N32.1)

K63.3 Bélfekély

Primer vékonybélfekély
Kivéve: ulcus:
• analis vagy rectalis (K62.6)
• duodenalis (K26.-)
• gastrointestinalis (K28.-)
• gastrojejunalis (K28.-)
• jejunalis (K28.-)
• pepticus, nem jelzett helyen (K27.-)
colitis ulcerosaban (K51.-)

K63.4 Enteroptosis

537
K63.8 A belek egyéb meghatározott betegségei

K63.9 Bélbetegség k.m.n.

A HASHÁRTYA BETEGSÉGEI
(K65-K67)

K65 Hashártyagyulladás

Kivéve: peritonitis:
• asepticus (T81.6)
• benignus paroxysmalis (E85.0)
• kémiai (T81.6)
• talcum vagy egyéb idegen anyag következtében (T81.6)
• újszülöttkori (P78.0-P78.1)
• medencei n i (N73.3-N73.5)
• periodikus familiaris (E85.0)
• puerperalis (O85)
• a következ állapotokkal vagy azokat követ en:
• vetélés, méhenkivüli vagy mola terhesség (O00-O07, O08.0)
• appendicitis (K35.-)
• béldiverticulosis (K57.-)

K65.0 Heveny hashártyagyulladás

Abscessus:
• abdominopelvicus
• mesentericus
• omenti
• peritonei
• retrocoecalis
• retroperitonealis
• subhepaticus
• subphrenicus (subdiapragmaticus)
Peritonitis (acuta):
• generalisata
• pelvica, férfiaknál
• subphrenica
• suppurativa
Szükség esetén kiegészít kód használható a fert z kórokozó megjelölésére
(B95-97)

538
K65.8 Egyéb hashártyagyulladás

Peritonitis chronica proliferativa


Mesenterialis:
• zsírnecrosis
• saponificatio
Peritonitis:
epe }
vizelet } okozta

K65.9 Hashártyagyulladás, k.m.n.

K66 A hashártya egyéb betegségei

Kivéve: ascites (R18)

K66.0 Hashártya-összenövések

Adhaesiok:
• hasfali
• rekeszi
• bél-
• férfi medencei
• bélfodri
• cseplesz-
• gyomor-
Adhaesiós kötegek
Kivéve: adhaesiós kötegek:
• a n i medencében (N73.6)
• bélelzáródással (K56.5)

K66.1 Haemoperitoneum

Kivéve: traumás haemoperitoneum (S36.8)

K66.8 A hashártya egyéb meghatározott betegségei

K66.9 A hashártya betegsége k.m.n.

K67* A hashártya rendellenességei máshova osztályozott


betegségekben

K67.0* Chlamydia peritonitis (A74.8+)

K67.1* Gonococcus peritonitis (A54.8+)

539
K67.2* Szifiliszes peritonitis (A52.7+)

K67.3* Güm kóros peritonitis (A18.3+)

K67.8* A hashártya egyéb rendellenességei máshol osztályozott fert zéses


betegségekben

A MÁJ BETEGSÉGEI
(K70-K77)
Kivéve: haemochromatosis (E83.1)
icterus k.m.n. (R17)
Reye-szindróma (G93.7)
vírus hepatitis (B15-B19)
Wilson-kór (E83.0)

K70 Alkoholos májbetegség

K70.0 Alkoholos zsírmáj

K70.1 Alkoholos májgyulladás

K70.2 Alkoholos máj-fibrosis és máj-sclerosis

K70.3 Alkoholos májzsugorodás

Alkoholos cirrhosis k.m.n.

K70.4 Alkoholos májelégtelenség

Alkoholos májelégtelenség:
• k.m.n.
• akut
• krónikus
• subacut
• májkómával, vagy anélkül

K70.9 Alkoholos májbetegség k.m.n.

K71 Toxikus májbetegség

Beleértve: gyógyszer-indukált:
• idiosyncrasiás (nem várt) májbetegség
• toxikus (várható) májkárosodás
Szükség esetén kiegészít kód használható a toxikus ágens megjelölésére (XX.
f csoport)

540
Kivéve: alkoholos májbetegség (K70.-)
Budd-Chiari-szindróma (I82.0)

K71.0 Toxikus májbetegség epepangással

Cholestasis májsejtkárosodással
"Tiszta" cholestasis

K71.1 Toxikus májbetegség, májelhalással

(Akut)(krónikus) drog okozta májelégtelenség

K71.2 Toxikus májbetegség heveny májgyulladással

K71.3 Toxikus májbetegség perzisztáló idült májgyulladással

K71.4 Toxikus májbetegség krónikus lobularis hepatitisszel

K71.5 Toxikus májbetegség krónikus aktív hepatitisszel

Toxikus májbetegség lupoid hepatitisszel

K71.6 Toxikus májbetegség hepatitisszel m.n.o.

K71.7 Toxikus májbetegség fibrosissal és cirrhosissal

K71.8 Toxikus májbetegség egyéb máj-rendellenességekkel

Toxikus májbetegség:
• focalis nodularis hyperplasiával
• májgranulomákkal
• peliosis hepatisszel
• veno-occlusiv májbetegséggel

K71.9 Toxikus májbetegség k.m.n.

K72 Májelégtelenség m.n.o.

Beleértve: hepaticus :
• coma, k.m.n.
• encephalopathia, k.m.n.
hepatitis:
• acut }
• fulminans } m.n.o., májelégtelenséggel
• malignus }
máj(sejt)elhalás májelégtelenséggel
atrophia vagy dystrophia flava hepatitis

541
Kivéve: alkoholos májelégtelenség (K70.4)
májelégtelenség szöv dményként:
• vetélés, méhenkivüli vagy mola terhesség kapcsán (O00-O07, O08.8)
• terhesség, szülés, gyermekágy kapcsán (O26.6)
foetalis vagy neonatalis icterus (P55-P59)
vírus-hepatitis (B15-B19)
toxikus májbetegség (K71.1)

K72.0 Heveny és subacut májelégtelenség

K72.1 Idült májelégtelenség

K72.9 Májelégtelenség k.m.n.

K73 Idült májgyulladás, m.n.o.

Kivéve: hepatitis (chronica):


• alkoholos (K70.1)
• gyógyszer-indukált (K71.-)
• granulomatosus, m.n.o. (K75.3)
• reaktív, nemspecifikus (K75.2)
• vírusos (B15-B19)

K73.0 Krónikus perzisztáló hepatitis m.n.o.

K73.1 Krónikus lobularis hepatitis, m.n.o.

K73.2 Krónikus aktív hepatitis, m.n.o.

Lupoid hepatitis, m.n.o.

K73.8 Egyéb krónikus hepatitis, m.n.o.

K73.9 Krónikus hepatitis k.m.n.

K74 Májfibrosis és májzsugorodás

Kivéve: alkoholos májfibrosis (K70.2)


sclerosis cardiaca hepatis (K76.1)
cirrhosis (hepatis):
• alcoholica (K70.3)
• congenitalis (P78.8)
toxikus májbetegséggel (K71.1)

K74.0 Máj-fibrosis

542
K74.1 Máj-sclerosis

K74.2 Máj-fibrosis sclerosissal

K74.3 Primer biliaris cirrhosis

Cholangitis chronica destructiva non-suppurativa

K74.4 Secunder biliaris cirrhosis

K74.5 Biliaris cirrhosis k.m.n.

K74.6 Egyéb és k.m.n. májzsugorodás

Cirrhosis (hepatis):
• k.m.n.
• cryptogen
• macronodularis
• micronodularis
• kevert típusú
• portalis
• postnecroticus

K75 A máj egyéb gyulladásos betegségei

Kivéve: hepatitis chronica, m.n.o. (K73.-)


hepatitis:
• acuta seu subacuta (K72.0)
• virosa (B15-B19)
hepatopathia toxica (K71.-)

K75.0 Májtályog

Májtályog:
• k.m.n.
• cholangiogen
• haematogen
• lymphogen
• pylephlebitis talaján
Kivéve: amoebás májtályog (A06.4)
cholangitis, májtályog nélkül (K83.0)
pylephlebitis, májtályog nélkül (K75.1)

K75.1 Vena portae gyulladás

Pylephlebitis

543
Kivéve: pylephlebitis talaján kialakult májtályog (K75.0)

K75.2 Nemspecifikus reaktív májgyulladás

K75.3 Granulomatosus májgyulladás, m.n.o.

K75.8 Egyéb meghatározott gyulladásos májbetegségek

K75.9 Gyulladásos májbetegség, k.m.n.

Hepatitis, k.m.n.

K76 Egyéb májbetegségek

Kivéve: alkoholos májbetegség (K70.-)


amyloidosis hepatis (E85.-)
fibrocystás májbetegség (congenitalis) (Q44.6)
vena hepatica thrombosis (I82.0)
hepatomegalia, k.m.n. (R16.0)
pylethrombosis (I81)
toxikus májbetegség (K71.-)

K76.0 Zsírmáj, m.n.o.

K76.1 Idült májpangás

Cardialis:
{ cirrhosis
máj { sclerosis

K76.2 Necrosis haemorrhagica centralis hepatis

Kivéve: májelhalás májelégtelenséggel (K72.-)

K76.3 Máj-infarktus

K76.4 Peliosis hepatis

Angiomatosis hepatis

K76.5 Veno-occlusiv májbetegség

Kivéve: Budd-Chiari-szindróma (I82.0)

K76.6 Portalis hypertensio

K76.7 Hepatorenalis syndroma

Kivéve: vajúdást és szülést követ en (O90.4)

K76.8 A máj egyéb meghatározott megbetegedései

544
Hyperplasia focalis nodularis hepatis
Hepatoptosis

K76.9 Májbetegség k.m.n.

K77* Májrendellenességek máshova osztályozott betegségekben

K77.0* Májrendellenességek máshova osztályozott fert z és parazitás


betegségekben

Hepatitis:
• cytomegalovírus okozta (B25.1+)
• herpes vírus [herpes simplex] okozta (B00.8+)
• toxoplasma okozta (B58.1+)
Hepatolienalis schistosomiasis (B65.-+)
Portalis hypertonia schistosomiasisban (B65.-+)
Szifiliszes májbetegség (A52.7+)

K77.8* Májrendellenességek egyéb, máshova osztályozott betegségekben

Májgranulomák:
• berylliosisban (J63.2+)
• sarcoidosisban (D86.8+)

AZ EPEHÓLYAG, AZ EPEUTAK ÉS HASNYÁLMIRIGY


BETEGSÉGEI
(K80-K87)

K80 Epekövesség

K80.0 Epehólyag-kövesség heveny epehólyag-gyulladással

A K80.2 alatti bármely állapot, heveny epehólyag-gyulladással

K80.1 Epehólyag-kövesség egyéb epehólyag-gyulladással

A K80.2 alatti bármely állapot, (idült) epehólyag-gyulladással


Cholecystitis cholelithiasissal k.m.n.

K80.2 Epehólyag-kövesség epehólyag-gyulladás nélkül

Cholecystolithiasis }
Cholelithiasis }
Colica (recurrens) vesicae felleae }
(Beékelt) epek : } k.m.n. vagy cholecystitis nélkül
• a ductus cysticusban }

545
• az epehólyagban }

K80.3 Epeútk epeútgyulladással

A K80.5 alatti bármely állapot, cholangitisszel

K80.4 Epeútk epehólyag-gyulladással

A K80.5 alatti bármely állapot, cholecystitisszel (cholangitisszel)

K80.5 Epeútk epeút- és epehólyag-gyulladás nélkül

Choledocholithiasis }
(Beékelt) epek : }
• az epevezetékben k.m.n. }
• a közös epevezetékben }
• a ductus hepaticusban }
Hepaticus: } k.m.n. vagy cholangitis vagy cholecystitis
nélkül
• cholelithiasis }
• colica (recidiv) }

K80.8 Egyéb cholelithiasis

K81 Epehólyag-gyulladás

Kivéve: epekövességgel (K80.-)

K81.0 Heveny epehólyag-gyulladás

Abscessus vesicae felleae }


Angiocholecystitis }
Cholecystitis: }
• (acuta) emphysematosa }
• gangraenosa } epekövesség nélkül
• suppurativa }
Empyema vesicae felleae }
Gangraena vesicae felleae }

K81.1 Idült epehólyag-gyulladás

K81.8 Egyéb epehólyag-gyulladás

K81.9 Epehólyag-gyulladás k.m.n.

K82 Az epehólyag egyéb betegségei

Kivéve: nem ábrázolható epehólyag (R93.2)

546
postcholecystectomiás szindróma (K91.5)

K82.0 Epehólyag-elzáródás

Ductus cysticus vagy epehólyag:


Occlusio }
Stenosis } epekövesség nélkül
Strictura }
Kivéve: epekövességgel (K80.-)

K82.1 Hydrops vesicae felleae

Mucocele vesicae felleae

K82.2 Epehólyag-átfúródás

Ruptura ductus cystici seu vesicae felleae

K82.3 Epehólyag-sipoly

Fistula { cholecystocolica
{ cholecystoduodenalis

K82.4 Epehólyag cholesterolosis

"Eper" epehólyag

K82.8 Egyéb meghatározott epehólyag-betegségek

{ adhaesiója
{ atrophiája
{ cystája
A ductus cysticus vagy epehólyag { dyskinesise
{ hypertrophiája
{ m ködéskiesése
{ fekélye

K82.9 Epehólyag-betegség k.m.n.

K83 Az epeutak egyéb betegségei

Kivéve: ha az alább felsoroltak érintik:


• a ductus cysticust (K81-K82)
• az epehólyagot (K81-K82)
postcholecystectomiás szindróma (K91.5)

K83.0 Epeútgyulladás

Cholangitis:
• k.m.n.

547
• ascendens
• els dleges
• recurrens
• sclerotisans
• másodlagos
• stenotisans
• suppurativa
Kivéve: cholangiogen májtályog (K75.0)
cholangitis choledocholithiasissal (K80.3-K80.4)
krónikus non-suppurativ-destruktív cholangitis (K74.3)

K83.1 Epevezeték-elzáródás

{ elzáródása
Az epevezeték nem köves { sz külete
{ stricturája
Kivéve: epekövességgel (K80.-)

K83.2 Epevezeték-átfúródás

Ruptura, perforatio ductus biliaris

K83.3 Epevezeték sipoly

Fistula choledochoduodenalis

K83.4 A sphincter Oddi görcse

K83.5 Epeút cysta

K83.8 Az epeutak egyéb meghatározott betegségei

Adhaesio }
Atrophia }
Hypertrophia } ductus biliaris
Ulcus }

K83.9 Az epeutak betegsége k.m.n.

K85 Heveny hasnyálmirigy-gyulladás


Abscessus pancreatis
Necrosis pancreatis:
• acuta
• infectiosa
Pancreatitis:

548
• k.m.n.
• acuta (recidivans)
• haemorrhagica
• subacuta
• suppurativa
• liponecrotica

K86 A hasnyálmirigy egyéb megbetegedései

Kivéve: a pancreas fibrocystás betegsége (E84.-)


szigetsejt tumor (D13.7)
steatorrhoea pancreatica (K90.3)

K86.0 Alkoholos idült hasnyálmirigy-gyulladás

K86.1 Egyéb idült hasnyálmirigy-gyulladás

Pancreatitis chronica:
• k.m.n.
• infectiosa
• recurrens
• recidivans

K86.2 Hasnyálmirigy cysta

Cysta pancreatis

K86.3 Hasnyálmirigy pseudocysta

Pseudocysta pancreatis

K86.8 A hasnyálmirigy egyéb meghatározott betegségei

Atrophia }
Calculus }
Cirrhosis } pancreatis
Fibrosis }
Pancreas:
• hypoplasia
• necrosis:
• k.m.n.
• aseptica
• zsír-

K86.9 A hasnyálmirigy betegsége k.m.n.

549
K87* Az epehólyag, epeutak és hasnyálmirigy rendellenességei
máshova osztályozott betegségekben

K87.0* Epehólyag- és epeútrendellenességek, máshová osztályozott


betegségekben

K87.1* Hasnyálmirigy-rendellenességek, máshová osztályozott betegségekben

Cytomegalovírus okozta pancreatitis (B25.2+)


Mumpszhoz társuló pancreatitis (B26.3+)

AZ EMÉSZT RENDSZER EGYÉB BETEGSÉGEI


(K90-K93)

K90 Intestinalis malabsorptio

Kivéve: gyomor-bélsebészeti beavatkozást követ (K91.2)

K90.0 Coeliakia

Gluten-sensitiv enteropathia
Idiopathicus steatorrhoea
Nem-trópusi sprue

K90.1 Trópusi sprue

Sprue, k.m.n.
Trópusi steatorrhoea

K90.2 Vak bélkacs (blind loop) szindróma, m.n.o.

Vak bélkacs szindróma, k.m.n.


Kivéve: vak bélkacs szindróma:
• veleszületett (Q43.8)
• m tét utáni (K91.2)

K90.3 Steatorrhoea pancreatica

K90.4 Felszívódási zavar intolerancia miatt, m.n.o.

Malabsorptio:
• szénhidrát }
• zsír }
• fehérje } intolerancia miatt
• keményít }
Kivéve: gluten-sensitiv enteropathia (K90.0)
laktóz intolerancia (E73.-)

550
K90.8 Egyéb felszívódási zavar

Whipple-kór+ (M14.8*)

K90.9 Felszívódási zavar k.m.n.

K91 Beavatkozások utáni emészt -rendszeri rendellenességek


m.n.o.

Kivéve: gastrojejunalis fekély (K28.-)


irradiatiós:
• colitis (K52.0)
• gastroenteritis (K52.0)
• proctitis (K62.7)

K91.0 Hányás gastrointestinalis m tét után

K91.1 Gyomorm tét utáni szindrómák

Szindróma:
• dumping
• postgastrectomiás
• postvagotomiás

K91.2 M tét utáni felszívódási zavar, m.n.o.

M tét utáni vak bélkacs szindróma


Kivéve: malabsorptiós:
• feln ttkori osteomalacia (M83.2)
• postoperativ osteoporosis (M81.3)

K91.3 M tét utáni bélelzáródás

K91.4 Colostoma és enterostoma m ködési zavar

K91.5 Postcholecystectomiás szindróma

K91.8 Beavatkozás utáni egyéb emészt rendszeri rendellenességek, m.n.o.

K91.9 Beavatkozás utáni emészt szervi rendellenesség k.m.n.

K92 Az emészt rendszer egyéb betegségei

Kivéve: újszülöttkori gastrointestinalis vérzés (P54.0-P54.3)

K92.0 Vérhányás

551
K92.1 Vérszékelés

K92.2 Gastrointestinalis vérzés k.m.n.

Vérzés:
• gyomor k.m.n.
• bél k.m.n.
Kivéve: gastritis acuta haemorrhagica (K29.0)
haemorrhagia ani seu recti (K62.5)
pepticus fekéllyel (K25-K28)

K92.8 Az emészt rendszer egyéb meghatározott betegségei

K92.9 Az emészt rendszer betegsége k.m.n.

K93* Egyéb emészt szervek rendellenességei máshova


osztályozott betegségekben

K93.0* A belek, a hashártya és a mesenterialis nyirokcsomók güm kóros


rendellenességei (A18.3+)

Kivéve: peritonitis tuberculosa (K67.3*)

K93.1* Megacolon Chagas-kórban (B57.3+)

K93.8* Egyéb, megnevezett emészt rendszeri szerv megbetegedése, máshova


osztályozott betegségekben

552
XII. F csoport

A B R ÉS B RALATTI SZÖVET BETEGSÉGEI (L00-


L99)
Kivéve: a perinatális szakból ered bizonyos állapotok (P00-P96)
bizonyos fert z és parazitás betegségek (A00-B99)
terhesség, szülés és gyermekágy szöv dményei (O00-O99)
veleszületett rendellenességek, deformitások és kromoszóma abnormitások
(Q00-Q99)
endokrin, táplálkozási és anyagcsere betegségek (E00-E90)
sérülés, mérgezés és küls kórokok bizonyos egyéb következményei (S00-T98)
reticulosis lipomelanotica (I89.8)
daganatok (C00-D48)
tünetek, jelek és kóros klinikai és laboratóriumi leletek, máshová nem soroltak
(R00-R99)
szisztémás köt szövet-rendellenességek (M30-M36)
A f csoport az alábbi csoportokat tartalmazza:
L00-L08 A b r és b ralatti szövet fert zései
L10-L14 Bullózus b rbetegségek
L20-L30 B rgyulladás és ekzema
L40-L45 Papulosquamosus rendellenességek
L50-L54 Urticaria és erythema
L55-L59 A b r és b ralatti szövet sugárkárosodása
L60-L75 A b r függelékeinek rendellenességei
L80-L99 A b r és b ralatti szövet egyéb rendellenességei
A f csoporthoz tartozó csillaggal jelölt csoportok:
L14* Bullózus b rbajok máshová osztályozott betegségekben
L45* Papulosquamosus rendellenességek máshová osztályozott betegségekben
L54* Erythema máshová osztályozott betegségekben
L62* Köröm rendellenességek máshová osztályozott betegségekben
L86* Keratoderma máshová osztályozott betegségekben
L99* A b r és b ralatti szövet egyéb rendellenességei máshová osztályozott betegségekben

A B R ÉS B RALATTI SZÖVET FERT ZÉSEI

(L00-L08)
Szükség esetén kiegészít kód (B95-B97) használható a fert z ágens megjelölésére

553
Kivéve: hordeolum (H00.0)
fert z dermatitis (L30.3)
a b r I. f csoportban osztályozott helyi fert zései, úgymint:
• erysipelas (A26.-)
• erysipeloid (A26.-)
• herpesvírus [herpes simplex] fert zés (B00.-)
• anogenitalis (A60.-)
• molluscum contagiosum (B08.1)
• mycosisok (B35-B49)
• pediculosis, ascariasis és egyéb infesztációk (B85-B89)
• vírusos szemölcsök (B07)
panniculitis:
• k.m.n. (M79.3)
• lupus (L93.2)
• nyaki és háti (M54.0)
• visszatér (Weber-Christian) (M35.6)
szájzugfekély :
• k.m.n. okú (K13.0)
• candidiasis okozta (B37.-)
• ariboflavinosis miatt (E53.0)
pyogen granuloma (L98.0)
zoster (B02.-)

L00 Staphylococcusos dermolysis ("forrázott b r") szindróma


Pemphigus neonatorum
Ritter-betegség
Kivéve: toxikus epidermalis nekrolysis [Lyell] (L51.2)

L01 Ótvar (impetigo)

Kivéve: impetigo herpetiformis (L40.1)


pemphigus neonatorum (L00)

L01.0 Ótvar [bármely kórokozótól][bárhol]

Bockhart impetigo

L01.1 Egyéb dermatosisok impetiginizációja

L02 B r tályog, furunkulus, karbunkulus

Beleértve: kelés

554
furunculosis
Kivéve: anorectalis táj (K61-)
(küls ) nemi szervek:
• n i (N76.4)
• férfi (N48.2, N49-)

L02.0 Arcb r tályog, kelés, karbunkulus

Kivéve: küls fül (H60.0)


szemhéj (H00.0)
fej [bármely rész, arcot kivéve] (L02.8)
könnyszervek:
• könnymirigy (H04.4)
• könnycsatorna (H04.3)
száj (K12.2)
orr (J34.0)
szemüreg (H05.0)
submandibularis (K12.2)

L02.1 A nyak b rtályogja, kelése, karbunkulusa

L02.2 A törzs b rtályogja, kelése, karbunkulusa

Hasfal
Hát [bármely rész, kivéve tompor]
Mellkasfal
Lágyék
Gát
Köldök
Kivéve: eml (N61)
csíp (L02.4)
újszülött köldökgyulladása (P38)

L02.3 Tomportáji b rtályog, kelés, karbunkulus

Glutealis táj
Kivéve: cysta pilonidalis tályoggal (L05.0)

L02.4 Végtag b rtályog, kelés, karbunkulus

Hónalj
Csíp
Váll

L02.8 Egyéb elhelyezkedés b rtályog, kelés, karbunkulus

555
Fej [kivéve arc]
Hajas fejb r

L02.9 B rtályog, kelés, karbunkulus k.m.n.

Furunculosis k.m.n.

L03 Cellulitis

Beleértve: akut nyirokérgyulladás


Kivéve: cellulitis:
• anorectalis táj (K61.-)
• küls hallójárat (H60.1)
• küls nemi szervek:
• n i (N76.4)
• férfi (N48.2, N49.-)
• szemhéj (H00.0)
• könnyszerv (H04.3)
• száj (K12.2)
• orr (J34.0)
eosinophil cellulitis [Wells](L98.3)
lázas neutrophiliás dermatosis [Sweet](L98.2)
nyirokérgyulladás (idült)(subacut)(189.1)

L03.0 Az ujj, lábujj cellulitise

Körömfert zés
Onychia
Paronychia
Perionychia

L03.1 A végtag egyéb részeinek cellulitise

Hónalj
Csíp
Váll

L03.2 Az arc cellulitise

L03.3 A törzs cellulitise

Hasfal
Hát [bármely része]
Mellkasfal
Lágyék
Gát

556
Köldök
Kivéve: újszülöttkori omphalitis (P38)

L03.8 Egyéb lokalizációjú cellulitis

Fej [kivéve arc]


Hajas fejb r

L03.9 Cellulitis k.m.n.

L04 Akut nyirokcsomógyulladás

Beleértve: (akut) tályog } bármely nyirokcsomó, kivéve mesenterialis


akut lymphadenitis }
Kivéve: megnagyobbodott nyirokcsomók (R59.-)
HIV-betegség generalizált lymphadenopathiában megnyilvánuló (B23.1)
nyirokcsomógyulladás:
• k.m.n. (I88.9)
• idült vagy subacut, kivéve mesenterialis (I88.1)
• mesenterialis, nem specifikus (I88.0)

L04.0 Akut nyirokcsomógyulladás az arcon, fejen, nyakon

L04.1 Akut nyirokcsomógyulladás a törzsön

L04.2 Akut nyirokcsomógyulladás a fels végtagon

Hónalj
Váll

L04.3 Akut nyirokcsomógyulladás az alsó végtagon

Csíp

L04.8 Akut nyirokcsomógyulladás egyéb helyeken

L04.9 Akut nyirokcsomógyulladás k.m.n.

L05 Pilonidalis cysta

Beleértve: sipoly } coccygealis vagy pilonidalis


sinus }

L05.0 Pilonidalis cysta tályoggal

L05.9 Pilonidalis cysta tályog nélkül

Pilonidalis cysta k.m.n.

557
L08 A b r és b ralatti szövetek egyéb helyi fert zései

L08.0 Pyoderma

B rgyulladás:
• purulens
• szeptikus
• szuppurativ
Kivéve: pyoderma gangraenosum (L88)

L08.1 Erythrasma

L08.8 A b r és a b ralatti szövetek egyéb, meghatározott helyi fert zései

L08.9 A b r és a b ralatti szövetek helyi fert zései k.m.n.

BULLÓZUS B RBETEGSÉGEK
(L10-L14)
Kivéve: jóindulatú familiáris pemphigus [Hailey-Hailey] (Q82.8)
staphylococcusos forrázott b r szindróma (L00)
toxikus epidermalis necrolysis [Lyell] (L51.2)

L10 Pemphigus

Kivéve: pemphigus neonatorum (L00)

L10.0 Pemphigus vulgaris

L10.1 Pemphigus vegetans

L10.2 Pemphigus foliaceus

L10.3 Braziliai pemphigus [fogo selvagem]

L10.4 Pemphigus erythematosus

Senear-Usher-szindróma

L10.5 Gyógyszer okozta pemphigus

Szükség esetén a gyógyszer megjelölésére kiegészít kód használható (XX.


f csoport)

L10.8 Egyéb pemphigus

L10.9 Pemphigus k.m.n.

558
L11 Egyéb acantholyticus rendellenességek

L11.0 Szerzett keratosis follicularis

Kivéve: keratosis follicularis [veleszületett][Darier-White] (Q82.8)

L11.1 Múlékony acantholyticus dermatosis [Grover]

L11.8 Egyéb megjelölt acantholyticus rendellenességek

L11.9 Acantholyticus rendellenesség, k.m.n.

L12 Pemphigoid

Kivéve: herpes gestationis (O26.4)


impetigo herpetiformis (L40.1)

L12.0 Bullózus pemphigoid

L12.1 Hegesed -pemphigoid

Jóindulatú nyálkahártya pemphigoid

L12.2 Gyermekkori idült bullózus betegség

Dermatitis herpetiformis juvenilis

L12.3 Szerzett epidermolysis bullosa

Kivéve: epidermolysis bullosa (veleszületett) (Q81.-)

L12.8 Egyéb pemphigoid

L12.9 Pemphigoid, k.m.n.

L13 Egyéb bullózus rendellenességek

L13.0 Dermatitis herpetiformis

Duhring-betegség

L13.1 Subcornealis pustulosus dermatitis

Sneddon-Wilkinson-betegség

L13.8 Egyéb megnevezett bullózus rendellenségek

L13.9 Bullózus rendellenesség, k.m.n.

559
L14* Bullózus rendellenességek máshová osztályozott
betegségekben

B RGYULLADÁS ÉS EKZEMA
(L20-L30)
Megjegyzés: e f csoportban a dermatitis és ekzema terminusok szindrómaként és
felcserélhet en szerepelnek
Kivéve: idült (gyermekkori) granulomatosus betegség (D71)
dermatitis:
• száraz b r (L85.3)
• arteficiális (L98.1)
• gangraenosa (L88)
• herpetiformis (L13.0)
• perioralis (L71.0)
• pangásos (I83.1-I83.2)
a b r és b ralatti szövet sugárzás okozta rendellenességei (L55-L59)

L20 Atopiás dermatitis

Kivéve: körülirt neurodermatitis (L28.0)

L20.0 Besnier-féle prurigo

L20.8 Egyéb atopiás dermatitis

Ekzema:
• flexuralis, m.n.o.
• gyermekkori (heveny)(idült)
• intrinsic (allergiás)
Neurodermatitis:
• atopiás
• diffúz

L20.9 Atopiás dermatitis, k.m.n.

L21 Seborrhoeás dermatitis

Kivéve: fert zéses dermatitis (L30.3)

L21.0 Seborrhoea capitis

Koszmó

L21.1 Gyermekkori seborrhoeás dermatitis

560
L21.8 Egyéb seborrhoeás dermatitisek

L21.9 Seborrhoeás dermatitis, k.m.n.

L22 Pelenka dermatitis


Pelenka: erythema
• b rkiütés
• Psoriasiform pelenka kiütés

L23 Allergiás kontakt dermatitis

Beleértve: allergiás kontakt ekzema


Kivéve: allergia, k.m.n.(T78.4)
dermatitis:
• k.m.n.(L30.9)
• kontakt, k.m.n. (L25.9)
• pelenka (L22)
• bels leg alkalmazott anyagtól (L27-)
• szemhéjon (H01.1)
• irritáló kontakt (L24-)
• szájkörüli (L71.0)
küls fül ekzema (H60.5)
a b r és b ralatti szövet besugárzással kapcsolatos rendellenességei
(L55-L59)

L23.0 Fémek okozta allergiás kontakt dermatitis

Króm
Nikkel

L23.1 Ragasztószerek okozta allergiás kontakt dermatitis

L23.2 Kozmetikumok okozta allergiás kontakt dermatitis

L23.3 Allergiás kontakt dermatitis b rrel érintkez gyógyszerekt l

Szükség esetén a szer megjelölésére küls kód használható (XX. f csoport.)


Kivéve: gyógyszer okozta k.m.n. allergiás reakció (T88.7)
bels leg bevett gyógyszer okozta dermatitis (L270-L271)

L23.4 Allergiás kontakt dermatitis festékekt l

L23.5 Egyéb vegyi anyagok okozta allergiás kontakt dermatitis

Cement

561
Rovarirtó
M anyag
Gumi

L23.6 Allergiás kontakt dermatitis b rrel érintkez élelmiszerekt l

Kivéve: elfogyasztott élelmiszer okozta dermatitis (L27.2)

L23.7 Allergiás kontakt dermatitis nem élelmiszer növényekt l

L23.8 Egyéb ágens okozta allergiás kontakt dermatitisek

L23.9 Nem meghatározott okú allergiás kontakt dermatitis

Allergiás kontakt ekzema k.m.n.

L24 Irritatív kontakt dermatitis

Beleértve: irritativ kontakt ekzema


Kivéve: allergia k.m.n. (T78.4)
dermatitis:
• k.m.n. (L30.9)
• allergiás kontakt (L23.-)
• kontakt, k.m.n. (L25.9)
• pelenka (L22)
• bels leg bevett anyagtól (L27)
• szemhéjon (H01.1)
• szájkörüli (L71.0)
küls fül ekzema (H60.5)
a b r és b ralatti szövet besugárzás okozta rendellenességei (L55-L59)

L24.0 Detergensek okozta irritatív kontakt dermatitis

L24.1 Olajok, zsírok okozta irritatív kontakt dermatitis

L24.2 Oldószerek okozta irritatív kontakt dermatitis

Oldószerek:
• klórvegyület
• ciklohexan
• észter
• glikol
• hidrokarbonok
• keton

L24.3 Kozmetikumok okozta irritatív kontakt dermatitis

562
L24.4 B rrel érintkez gyógyszerek okozta irritatív kontakt dermatitis

Szükség esetén a szer megjelölésére használható kiegészít kód (XX.


f csoport.)
Kivéve: gyógyszer okozta k.m.n. allergiás reakció (T88.7)
bels leg alkalmazott szerek, gyógyszerek okozta dermatitisek (L27.0-
L27.1)

L24.5 Egyéb vegyszerek okozta irritatív kontakt dermatitis

Cement
Rovaröl szerek

L24.6 B rrel érintkez élelmiszer okozta irritatív kontakt dermatitis

Kivéve: elfogyasztott élelmiszer okozta dermatitis (L27.2)

L24.7 Irritatív kontakt dermatitis nem élelmiszer növényekt l

L24.8 Egyéb ágens okozta irritatív kontakt dermatitis

Festékek

L24.9 Nem megnevezett okú irritatív kontakt dermatitis

Irritatív kontakt ekzema, k.m.n.

L25 Nem specifikus kontakt dermatitis

Beleértve: nem specifikus kontakt ekzema


Kivéve: allergia k.m.n.(T78.4)
dermatitis:
• k.m.n.(L30.9)
• allergiás kontakt (L23.-)
• bels leg bevett anyagok (L27.-)
• szemhéj (H01.1)
• irritatív kontakt (L24.-)
• szájkörüli (L71.0)
küls fül ekzema (H60.5)
besugárzással kapcsolatos b r és b ralatti szövet rendellenességek
(L55-L59)

L25.0 Kozmetikumok okozta nem specifikus kontakt dermatitis

L25.1 Nem specifikus kontakt dermatitis b rrel érintkez gyógyszerekt l

Szükség esetén a küls ok meghatározására használható kiegészít kód (XX.


f csoport.)
Kivéve: k.m.n. allergiás reakció gyógyszert l (T88.7)

563
bevett gyógyszer okozta dermatitis (L27.0-L27.1)

L25.2 Festékek okozta nem specifikus kontakt dermatitis

L25.3 Egyéb vegyszerek okozta nem specifikus kontakt dermatitis

Cement
Rovaröl szerek

L25.4 B rrel érintkez élelmiszer okozta nem specifikus kontakt dermatitis

Kivéve: elfogyasztott élelmiszer okozta dermatitis (L27.2)

L25.5 Nem élelmiszer növények által okozott nem specifikus kontakt dermatitis

L25.8 Egyéb ágensek okozta nem specifikus kontakt dermatitis

L25.9 Ismeretlen okú nem specifikus kontakt dermatitis

Kontakt:
• dermatitis (foglalkozási) k.m.n.
• ekzema (foglalkozási) k.m.n.

L26 Exfoliatív dermatitis (erythroderma)


Hebra-féle pityriasis
Kivéve: Ritter-betegség (L00)

L27 Bels leg bevett anyagok okozta dermatitis

Kivéve: káros:
• gyógyszer hatás k.m.n.(T88.7)
• élelmiszer reakció, kivéve dermatitis (T78.0-78.1)
allergia k.m.n.(T78.4)
kontakt dermatitis (L23-L25)
gyógyszer:
• fotoallergiás reakció (L56.1)
• fototoxikus reakció (L56.0)
urticaria (L50.-)

L27.0 Gyógyszer okozta generalizált b rkiütések

Szükség esetén kiegészít kód használható a szer megjelölésére (XX.


f csoport.)

L27.1 Gyógyszer okozta körülirt b rkiütések

Szükség esetén kiegészít kód használható a szer megjelölésére (XX.


f csoport.)

564
L27.2 Elfogyasztott élelmiszer okozta dermatitis

Kivéve: b rrel érintkez élelmiszert l (L23.6, L24.6, L25.4)

L27.8 Egyéb bels leg bevett anyag okozta dermatitis

L27.9 Nem megnevezett, bels leg bevett anyag okozta dermatitis

L28 Lichen simplex chronicus és prurigo

L28.0 Lichen simplex chronicus

Körülírt neurodermatitis
Lichen k.m.n.

L28.1 Prurigo nodularis

L28.2 Egyéb prurigo

Prurigo:
• k.m.n.
• Hebra-féle
• mitis
Urticaria papulosa

L29 Pruritus

Kivéve: neurotikus excoriatio (L98.1)


pszihogén pruritus (F45.8)

L29.0 Pruritus ani

L29.1 Pruritus scroti

L29.2 Pruritus vulvae

L29.3 Anogenitalis pruritus, k.m.n.

L29.8 Egyéb pruritus

L29.9 Pruritus k.m.n.

Viszketés k.m.n.

L30 Egyéb dermatitisek

Kivéve: dermatitis:
• kontakt (L23-L25)

565
• száraz b r (L85.3)
kisplakkos arapsoriasis (L41.3)
pangásos dermatitis (I83.1-I83.2)

L30.0 Nummuláris dermatitis

L30.1 Dyshidrosis [pompholyx]

L30.2 B r autosensitisatio

Candididoid [levurid]
Dermatophytoid
Ekzematoid

L30.3 Fert zéses dermatitis

Fert zéses ekzematoid dermatitis

L30.4 Erythema intertrigo

L30.5 Pityriasis alba

L30.8 Egyéb megnevezett dermatitisek

L30.9 Dermatitis k.m.n.

Ekzema k.m.n.

PAPULOSQUAMOSUS RENDELLENESSÉGEK
(L40-L45)

L40 Psoriasis

L40.0 Psoriasis vulgaris

Nummuláris psoriasis
Plakkos psoriasis

L40.1 Generalizált pustulosus psoriasis

Impetigo herpetiformis
Von Zumbusch-betegség

L40.2 Acrodermatitis continua

L40.3 Tenyéri és talpi pustulosis

L40.4 Psoriasis guttata

566
L40.5+ Arthropathiás psoriasis (M07.0-M07.3*, M09.0*)

L40.8 Egyéb psoriasisok

Hajlati psoriasis

L40.9 Psoriasis k.m.n.

L41 Parapsoriasis

Kivéve: poikiloderma vasculare atrophicans (L94.5)

L41.0 Pityriasis lichenoides et varioliformis acuta

Mucha-Habermann-betegség

L41.1 Pityriasis lichenoides chronica

L41.2 Lymphomatoid papulosis

L41.3 Kisplakkos parapsoriasis

L41.4 Nagyplakkos parapsoriasis

L41.5 Poikiloderma reticulare

L41.8 Egyéb parapsoriasisok

L41.9 Parapsoriasis, k.m.n.

L42 Pityriasis rosea

L43 Lichen ruber planus

Kivéve: lichen planopilaris (L66.1)

L43.0 Hypertrophiás lichen ruber planus

L43.1 Bullózus lichen ruber planus

L43.2 Lichenoid gyógyszerreakció

A szer megnevezésére szükség esetén kiegészít kód alkalmazható (XX.


f csoport.)

L43.3 Subacut, aktív lichen ruber planus

Lichen planus tropicus

L43.8 Egyéb lichen ruber planus

567
L43.9 Lichen ruben planus, k.m.n.

L44 Egyéb papulosquamosus rendellenességek

L44.0 Pityriasis rubra pilaris

L44.1 Lichen nitidus

L44.2 Lichen striatus

L44.3 Lichen ruber moniliformis

L44.4 Gyermekkori papuláris acrodermatitis [Giannotti-Crosti]

L44.8 Egyéb, megnevezett papulosquamosus rendellenességek

L44.9 Papulosquamosus rendellenesség, k.m.n.

L45* Papulosquamosus rendellenességek máshová osztályozott


betegségekben

URTICARIA ÉS ERYTHEMA
(L50-L54)
Kivéve: Lyme-kór (A69.2)
rosacea (L71.-)

L50 Urticaria

Kivéve: allergiás kontakt dermatitis (L23.-)


angioneurotikus oedema (T78.3)
örökletes angio-oedema (E88.0)
Quincke-oedema (T78.3)
urticaria:
• óriás (T78.3)
• újszülöttkori (P83.8)
• papulosa (L28.2)
• pigmentosa (Q82.2)
• szérum betegség (T80.6)
• napfény (L56.3)

L50.0 Allergiás urticaria

L50.1 Urticaria idiopathica

568
L50.2 Hideg-meleg urticaria

L50.3 Dermatográfiás urticaria

L50.4 Vibrációs urticaria

L50.5 Kolinergiás urticaria

L50.6 Kontakt urticaria

L50.8 Egyéb urticaria

Urticaria:
• krónikus
• periódikus, recurrens

L50.9 Urticaria, k.m.n.

L51 Erythema multiforme

L51.0 Nem bullózus erythema multiforme

L51.1 Bullózus erythema multiforme

Stevens-Johnson-szindróma

L51.2 Toxikus epidermalis necrolysis [Lyell]

L51.8 Egyéb erythema multiforme

L51.9 Erythema multiforme, k.m.n.

L52 Erythema nodosum

L53 Egyéb erythematosus állapotok

Kivéve: erythema:
• égést l (L59.0)
• küls ágens b rkontaktusától (L23-L25)
• intertrigo (L30.4)

L53.0 Toxikus erythema

Az ok megjelölésére szükség esetén kiegészít kód használható (XX. f csoport.)


Kivéve: újszülött toxikus erythemája (P83.1)

L53.1 Erythema annulare centrifugum

569
L53.2 Erythema marginatum

L53.3 Egyéb idült konfigurált erythema

L53.8 Egyéb, megjelölt erythemás állapotok

L53.9 Erythemás állapot, k.m.n.

Erythema k.m.n.
Erythroderma, k.m.n.

L54* Erythema máshová osztályozott betegségekben

L54.0* Erythema marginatum akut reumás lázban (I00+)

L54.8* Erythema máshova osztályozott betegségekben

A B R ÉS B RALLATI SZÖVET
SUGÁRKÁROSODÁSA
(L55-L59)

L55 Napozás okozta dermatitis

L55.0 I. fokú napfényártalom

L55.1 II. fokú napfényártalom

L55.2 III. fokú napfényártalom

L55.8 Egyéb napsugár okozta dermatitis

L55.9 Napsugár okozta dermatitis k.m.n.

L56 Ultraibolya sugárzás okozta egyéb akut b relváltozások

L56.0 Fototoxikus reakció gyógyszert l

Az ok jelölésére szükség esetén kiegészít kód alkalmazható (XX. f csoport.)

L56.1 Fotoallergiás reakció gyógyszert l

Az ok jelölésére kiegészít kód alkalmazható (XX. f csoport.)

L56.2 Fotokontakt dermatitis [berloque]

L56.3 Szoláris urticaria

570
L56.4 Polimorf fény exanthema

L56.8 Ultraibolya sugárzás okozta egyéb akut b relváltozások

L56.9 Ultraibolya sugárzás okozta akut b relváltozás, k.m.n.

L57 Tartós, nem ionizáló sugárzás okozta b relváltozások

L57.0 Sugárzás okozta keratosis

Keratosis:
• k.m.n.
• senilis
• solaris

L57.1 Aktinikus reticuloid

L57.2 Cutis rhomboidalis nuchae

L57.3 Civatte-féle poikiloderma

L57.4 Cutis laxa senilis

Elastosis senilis

L57.5 Aktinikus granuloma

L57.8 Egyéb b relváltozások tartós, nem ionizáló sugárzástól

Farmerb r
Matrózb r
Szoláris dermatitis

L57.9 Egyéb b relváltozások tartós, nem ionizáló sugárzástól, k.m.n.

L58 Radiodermatitis

L58.0 Akut radiodermatitis

L58.1 Idült radiodermatitis

L58.9 Radiodermatitis, k.m.n.

L59 Sugárzással kapcsolatos egyéb b r és subcutan


rendellenességek

571
L59.0 Erythema ab igne [dermatitis ab igne]

L59.8 A b r és b ralatti szövet egyéb, megjelölt károsodásai sugárzással


kapcsolatban

L59.9 A b r és b ralatti szövet sugárzással kapcsolatos elváltozása, k.m.n.

A B R FÜGGELÉKEINEK RENDELLENESSÉGEI
(L60-L75)
Kivéve: a kültakaró veleszületett malformációi (Q84.-)

L60 Köröm rendellenességek

Kivéve: bütykös köröm (R68.3)


onychia, paronychia (L03.0)

L60.0 Ben tt köröm

L60.1 Onycholysis

L60.2 Onychogryphosis

L60.3 Köröm dystrophia

L60.4 Beau-f. vonalak

L60.5 Sárga köröm szindróma

L60.8 Egyéb körömrendellenességek

L60.9 Körömrendellenesség, k.m.n.

L62* Körömrendellenességek máshova osztályozott betegségekben

L62.0* Pachydermoperiostosisos bütykös köröm (M89.4+)

L62.8* Köröm rendellenességek máshova osztályozott betegségekben

L63 Alopecia areata

L63.0 Alopecia (capitis) totalis

L63.1 Alopecia universalis

L63.2 Csíkos kopaszság (ophiasis)

572
L63.8 Alopecia areata, egyéb

L63.9 Alopecia areata, k.m.n.

L64 Androgen alopecia

Beleértve: férfias típusú kopaszság

L64.0 Gyógyszer okozta androgen alopecia

Szükség esetén küls kód használható az ok megjelölésére (XX. f csoport)

L64.8 Egyéb androgen alopecia

L64.9 Androgen alopecia, k.m.n.

L65 Egyéb, hegesedéssel nem járó sz rzetvesztés


Szükség esetén küls kód használható az ok megjelölésére (XX. f csoport.)
Kivéve: trichotillomania (F63.3)

L65.0 Telogén effluvium

L65.1 Anagén effluvium

L65.2 Alopecia mucinosa

L65.8 Egyéb megnevezett, nem hegesed sz rzetvesztés

L65.9 Hegesedéssel nem járó sz rzetvesztés, k.m.n.

Alopecia k.m.n.

L66 Heges alopecia [hegesedéssel járó szövetvesztés]

L66.0 Pseudopelade

L66.1 Lichen planopilaris

Follikuláris lichen ruber planus

L66.2 Folliculitis decalvans

L66.3 Abscedáló fej perifolliculitis

L66.4 Folliculitis ulerythematosa reticulata

L66.8 Egyéb heges alopecia

573
L66.9 Heges alopecia, k.m.n.

L67 Hajszín és hajszál anomáliák

Kivéve: monilethrix (Q84.1)


pili annulati (Q84.1)
telogén effluvium (L65.0)

L67.0 Trichorrhexis nodosa

L67.1 Hajszín eltérések

szülés
Korai hajszürkülés
A haj heterokrómiája
Poliosis:
• k.m.n.
• körülírt, szerzett

L67.8 Egyéb hajszín és hajszáleltérések

Hajszáltörékenység

L67.9 Hajszín és hajszál eltérések, k.m.n.

L68 Hypertrichosis

Beleértve: dús sz rzet


Kivéve: veleszületett hypertrichosis (Q84.2)
lanugo persistens (Q84.2)

L68.0 Hirsutismus

Ha gyógyszer okozta annak megjelölésére kiegészít kód használható (XX.


f csoport.)

L68.1 Szerzett hypertrichosis lanuginosa

Gyógyszeres ok jelölésére kiegészít kód használható (XX. f csoport.)

L68.2 Körülírt hypertrichosis

L68.3 Polytrichia

L68.8 Egyéb hypertrichosis

L68.9 Hypertrichosis, k.m.n.

574
L70 Acne

Kivéve: acne keloid (L73.0)

L70.0 Acne vulgaris

L70.1 Acne conglobata

L70.2 Acne varioliformis

Acne necrotica miliaris

L70.3 Acne tropica

L70.4 Gyermekkori acne

L70.5 Acne excoriée fiatal lányokon

L70.8 Egyéb acne

L70.9 Acne, k.m.n.

L71 Rosacea

L71.0 Perioralis dermatitis

Szükség esetén küls kód használható az ok megjelölésére (XX. f csoport)

L71.1 Rhinophyma

L71.8 Egyéb rosacea

L71.9 Rosacea, k.m.n.

L72 A b r és b ralatti szövet follicularis cystái

L72.0 Epidermalis cysta

L72.1 Trichilemmalis cysta

Hajcysta
Faggyúcysta

L72.2 Steatocystoma multiplex

L72.8 Egyéb folliculáris b r és b ralatti cysták

L72.9 Follicularis b r és b ralatti cysta, k.m.n.

575
L73 Egyéb follicularis rendellenességek

L73.0 Acne keloid

L73.1 Pseudofolliculitis barbae

L73.2 Hydradenitis suppurativa

L73.8 Egyéb, megjelölt folliculáris rendellenességek

Sycosis barbae

L73.9 Folliculáris rendellenesség, k.m.n.

L74 Eccrin verejtékezési rendellenességek

Kivéve: hyperhydrosis (R6.-)

L74.0 Miliaria rubra

L74.1 Miliaria crystallina

L74.2 Miliaria profunda

Miliaria tropicalis

L74.3 Miliaria, k.m.n.

L74.4 Anhydrosis

Hypohydrosis

L74.8 Egyéb eccrin verejték rendellenességek

L74.9 Eccrin verejték rendellenesség, k.m.n.

Verejtékmirigy rendellenesség, k.m.n.

L75 Apokrin verejték rendellenességek

Kivéve: dyshidrosis [pompholyx] (L30.1)


hidradenitis suppurativa (L73.2)

L75.0 Bromhidrosis

L75.1 Chromhidrosis

L75.2 Apokrin miliaria

Fox-Fordyce betegség

576
L75.8 Egyéb apokrin verejték rendellenességek

L75.9 Apokrin verejték rendellenesség, k.m.n.

A B R ÉS B RALATTI SZÖVET EGYÉB


RENDELLENESSÉGEI
(L80-L99)

L80 Vitiligo

L81 A b rfestenyezettség egyéb rendellenességei

Kivéve: anyajegy, k.m.n. (Q82.5)


naevus, L. Bet rendes tárgymutató
Peutz-Jeghers szindróma (Q85.8)

L81.0 Gyulladást követ hyperpigmentáció

L81.1 Chloasma

L81.2 Szepl

L81.3 "Café au lait" foltok

L81.4 Egyéb melanin hyperpigmentáció

Lentigo

L81.5 Leukoderma, m.n.o.

L81.6 A csökkent melaninképz déssel kapcsolatos egyéb rendellenességek

L81.7 Pigmentált purpurás dermatosis

Angioma serpiginosum

L81.8 A pigmentáció egyéb, megnevezett rendellenességei

Vas-pigmentáció
Tetoválásos pigmentáció

L81.9 Pigmentációs rendellenesség, k.m.n.

L82 Seborrhoeas keratosis


Dermatosis papulosa nigra
Leser-Trélat betegség

577
L83 Acanthosis nigricans
Konflualó és retikuláris papillomatosis

L84 B rkeményedések és kérgesedések


Callus
Tyúkszem (clavus)

L85 Egyéb epidermalis megvastagodások

Kivéve: túltengéses b rrendellenességek (L91.-)

L85.0 Szerzett ichthyosis

Kivéve: veleszületett ichthyosis (Q80.-)

L85.1 Szerzett keratosis [keratoderma] tenyéren, talpon

Kivéve: öröklött keratosis palmaris et plautaris (Q82.8)

L85.2 Keratosis punctata (palmaris)(plantaris)

L85.3 B rszárasság

Szárazb r dermatitis

L85.8 Egyéb megnevezett epidermalis megvastagodás

B rkeményedés

L85.9 Epidermális megvastagodás, k.m.n.

L86* Keratoderma máshova osztályozott betegségekben


Follikuláris keratosis } A-vitamin hiány miatt (E50.8+)
Xeroderma }

L87 Transepidermalis eliminációs rendellenességek

Kivéve: granuloma annulare (perforáló) (L92.0)

L87.0 Keratosis follicularis et parafolliculáris in cutem penetrans [Kyrle]

Hyperkeratosis follicularis penetrans

L87.1 Reaktív perforáló collagenosis

L87.2 Elastosis perforans serpiginosa

L87.8 Egyéb transepidermalis eliminációs rendellenességek

578
L87.9 Transepidermalis eliminációs rendellenesség, k.m.n.

L88 Pyoderma gangraenosum


Dermatitis gangraenosa
Pyoderma phagedenica

L89 Decubitus-fekély
Felfekvéses fekély
Ragtapasz fekély
Nyomási fekély
Kivéve: a méhnyak felfekvéses fekélye (N86)

L90 A b r sorvadásos rendellenességei

L90.0 Lichen sclerosus et atrophicus

L90.1 Schweninger-Buzzi féle anetoderma

L90.2 Jadassohn-Pellizzari féle anetoderma

L90.3 Pasini-Pierini féle atrophoderma

L90.4 Acrodermatitis chronica atrophicans

L90.5 A b r heges állapotai és fibrosisa

Len tt b rheg
Heg
Heg okozta torzulás
Heg, k.m.n.
Kivéve: túltengéses heg (L91.0)
keloid heg (L91.0)

L90.6 Sorvadásos striák

L90.8 A b r egyéb sorvadásos rendellenességei

L90.9 Sorvadásos b rrendellenesség, k.m.n.

L91 Túltengéses b rrendellenességek

L91.0 Heg-Keloid

Túltengéses heg

579
Keloid
Kivéve: acne keloid (L73.0)
heg, k.m.n. (L90.5)

L91.8 Egyéb túltengéses b rrendellenességek

L91.9 Túltengéses b rrendellenesség, k.m.n.

L92 A b r és b ralatti szövet granulomatosus rendellenességei

Kivéve: granuloma actinicum (L57.5)

L92.0 Granuloma annulare

Perforáló granuloma annulare

L92.1 Necrobiosis lipoidica m.n.o.

Kivéve: ha cukorbetegséggel kapcsolatos (E10-E14)

L92.2 Granuloma faciale [a b r eozinofil granulomája]

L92.3 Idegentest granuloma a b rben és b ralatti szövetben

L92.8 A b r és b ralatti szövet egyéb granulomatosus rendellenességei

L92.9 A b r és b ralatti szövet granulomatosus rendellenessége, k.m.n.

L93 Lupus erythematosus

Kivéve: lupus:
• exedens (A18.4)
• vulgaris (A18.4)
scleroderma (M34.-)
szisztémás lupus erythematosus (M32.-)
Szükség esetén küls kód használható az ok megjelölésére (XX. f csoport.)

L93.0 Discoid lupus erythematosus

Lupus erythematosus k.m.n.

L93.1 A b r subacut lupus erythematosusa

L93.2 Egyéb, körülirt lupus erythematosus

Lupus:
• erythematosus profundus
• panniculitis

580
L94 Egyéb lokalizált köt szöveti rendellenességek

Kivéve: szisztémás köt szöveti rendellenességek (M30-M36)

L94.0 Lokalizált scleroderma [morphea]

Körülírt scleroderma

L94.1 Lineáris scleroderma

"Coup de sabre" lézió

L94.2 Calcinosis cutis

L94.3 Sclerodactylia

L94.4 Gottron-féle papulák

L94.5 Poikiloderma vasculare atrophicans

L94.6 Spontán dactylolysis (ainhum)

L94.8 Egyéb, megnevezett lokalizált köt szöveti rendellenességek

L94.9 Lokalizált köt szöveti rendellenesség, k.m.n.

L95 B rre lokalizált vasculitis, m.n.o.

Kivéve: angioma serpiginosum (L81.7)


Henoch-Schönlein-purpura (D69.0)
túlérzékenységi angiitis (M31.0)
panniculitis:
• k.m.n. (M79.3)
• lupus (L93.2)
• nyak és hát (M54.0)
• visszatér [Weber-Christian](M35.6)
polyarteritis nodosa (M30.0)
rheumatoid vasculitis (M05.2)
szérumbetegség (T80.6)
urticaria (L50.-)
Wegener-granulomatosis (M31.3)

L95.0 Livedo vasculitis

"Atrophie blanche (en plaque)"

L95.1 Erythema elevatum et diutinum

581
L95.8 Egyéb b rre lokalizált vasculitisek

L95.9 B rre lokalizált vasculitis, k.m.n.

L97 Az alsó végtag fekélye, m.n.o.

Kivéve: felfekvéses fekély (L89)


üszkösödés (R02)
b rfert zések (L00-L08)
az A00-B99-be sorolt specifikus fert zések
varicosus fekély (I83.0, I83.2)

L98 A b r és b ralatti szövet egyéb, m.n.o. rendellenességei

L98.0 Pyogen granuloma

L98.1 Arteficiális dermatitis

Neurotikus excoriatio

L98.2 Lázas neutrophiliás dermatosis [Sweet]

L98.3 Eosinophiliás cellulitis [Wells]

L98.4 A b r idült fekélye, m.n.o.

Idült b rfekély, k.m.n.


Trópusi fekély, k.m.n.
B rfekély, k.m.n.
Kivéve: felfekvéses fekély (L89)
üszkösödés (R02)
b rfert zések (L00-L08)
az A00-B99-be sorolt specifikus fert zések
alsó végtag fekély, m.n.o. (L97)
varicosus fekély (I83.0, I83.2)

L98.5 B rmucinosis

Fokális mucinosis
Lichen myxoedematosus
Kivéve: a száj fokális mucinosisa (K13.7)
myxoedema (E03.9)

L98.6 A b r és b ralatti szövet egyéb infiltrativ elváltozásai

Kivéve: hyalinosis cutis er mucosae (E78.8)

582
L98.8 A b r és b ralatti szövet egyéb megnevezett rendellenességei

L98.9 A b r és b ralatti szövet rendellenessége, k.m.n.

L99* A b r és b ralatti szövet egyéb, m.n.o. rendellenességei

L99.0* B r amyloidosis (E85.-+)

Lichen amyloidosis
Macularis szekunder amyloidosis

L99.8* A b r és b ralatti szövet egyéb megnevezett rendellenességei máshova


osztályozott betegségekben

Szifiliszes:
• alopecia (A51.3+)
• leukoderma (A51.3+, A52.7+)

583
XIII. F csoport

A CSONT-IZOMRENDSZER ÉS KÖT SZÖVET


BETEGSÉGEI
(M00-M99)
Kivéve: a perinatális szakból ered bizonyos elváltozások (P00-P96)
bizonyos fert z és parazitás betegségek (A00-B99)
compartment szindróma (T79.6)
terhesség, szülés és gyermekágy szöv dményei (O00-O99)
veleszületett rendellenességek, deformitások és kromoszóma abnormitások
(Q00-Q99)
endokrin, táplálkozási és anyagcsere betegségek (E00-E90)
sérülés, mérgezés és küls kórokok bizonyos egyéb következményei (S00-T98)
daganatok (C00-D48)
tünetek, jelek és kóros klinikai és laboratóriumi leletek, másutt nem soroltak
(R00-R99)
A f csoport az alábbi csoportokat tartalmazza:
M00-M25 Arthropathiák
M00-M03 Fert zéses arthropathiák
M05-M14 Gyulladásos polyarthropathiák
M15-M19 Arthrosis
M20-M25 Egyéb ízületi betegségek
M30-M36 Köt szöveti rendszerbetegségek
M40-M54 Dorsopathiák
M40-M43 Deformáló hátgerinc elváltozások
M45-M49 Spondylopathiák
M50-M54 Egyéb dorsopathiák
M60-M79 Lágyrész rendellenességek
M60-M63 Az izmok rendellenességei
M65-M68 A synovium és inak rendellenességei
M70-M79 Egyéb lágyrész rendellenességek
M80-M94 Osteo és chondropathiák
M80-M85 A csonts r ség és csontszerkezet rendellenességei
M86-M90 Egyéb osteopathiák
M91-M94 Chondropathiák
M95-M99 A csont-izomrendszer és köt szövet egyéb rendellenességei
A f csoporthoz tartozó csillaggal jelölt csoportok:

584
M01* Az ízületek közvetlen fert zése máshova osztályozott fert z és parazitás
betegségekben
M03* Fert zést követ és reaktív arthropathia máshova osztályozott betegségekben
M07* Psoriasisos és enteropathiás arthropathiák
M09* Juvenilis arthritis máshova osztályozott betegségekben
M14* Arthropathiák máshova osztályozott betegségekben
M36* Köt szöveti rendszerbetegségek máshova osztályozott betegségekben
M49* Spondylopathiák máshova osztályozott betegségekben
M63* Az izmok rendellenességei máshova osztályozott betegségekben
M68* A synovia és inak rendellenességei máshova osztályozott betegségekben
M73* Lágyrészrendellenességek máshova osztályozott betegségekben
M82* Oszteoporosis máshova osztályozott betegségekben
M90* Osteopathiák máshol osztályozott betegségekben
A csont-izomrendszeri elváltozás helye
Az alábbi alosztályozás szolgál az elváltozás lokalizációjának megjelölésére. Minthogy a helyi
kiterjedés, ill. jellegzetesség változatos követelményeket támaszt a használt karakterek
számát illet en, ajánlatos a kiegészít szubklaszifikációt egy jól identifikálható, külön helyen
feltüntetni (pl. egy pót-oszlopban). A térdet, hátat és máshol nem sorolt biomechanikai
elváltozásokat illet alosztályokat lásd a xxx, xxx és xxx oldalon.
0 Többszörös lokalizáció
1 Válltájék kulcscsont acrmioclavicularis }
lapocka glenohumeralis } ízület
sternoclavicularis }
2 Felkar humerus könyökízület
3 Alkar radius csuklóízület
ulna
4 Kéz carpus közöttük lév ízületek
ujjak
metacarpus
5 Medence és tompor csíp (ízület)
combtáj sacroiliacalis ízület
combcsont
medence
6 Lábszárcsont fibula térdízület
tibia
7 Boka és lábfej metatarsus bokaízület
tarsus egyéb lábfejízületek
lábujjak
8 Egyéb fej
nyak
bordák
koponya

585
törzs
gerincoszlop
9 Külön meg nem
nevezett lokalizáció

ARTHROPATHIÁK
(M00-M25)
F ként a perifériás (végtag) ízületeket érint rendellenességek

FERT ZÉSES ARTHROPATHIÁK


(M00-M03)
Megjegyzés: E csoport a mikrobiológiai ágensek okozta arthropathiákat tartalmazza.
Különbség van az aetiologiai viszonyok alábbi típusai között:
(a) az ízület direkt fert zése, amelyben a kórokozók a synovialis szövetekbe
hatolnak és az ízületben microbialis antigén van jelen.
(b) indirekt fert zés amely kétféle típusú lehet: reaktív arthopathia, melyben a
microbialis fert zés jött létre, de sem kórokozó, sem antigén test nem mutatható
ki az ízületben, valamint a postinfectiós arthropathia, ahol microbialis antigén
ugyan jelen van, de a kórokozó vitalitása inctonstans és a helyi szaporodásának
jelei hiányoznak

M00 Ízületi gyulladás pyogén kórokozók miatt


[Lásd a ... oldalt]

M00.0 Staphylococcus okozta ízületi és sokízületi gyulladás

M00.1 Pneumococcus okozta ízületi és sokízületi gyulladás

M00.2 Egyéb streptococcus okozta ízületi és sokízületi gyulladás

M00.8 Egyéb bacterium okozta arthritis és polyarthritis

Szükség esetén kiegészít kód (B95-B96) használható a kórokozó megjelölésére

M00.9 Ízületi gyulladás nem specifikált pyogen kórokozó miatt

Pyogen arthritis k.m.n.

M01* Ízület közvetlen fert zése máshová osztályozott fert z és


parazitás betegségekben
[Lásd a ... oldalon]
Kivéve: arthropathia sarcoidosisban (M14.8*)
fert zéses és reaktív arthropathia (M03.-*)

M01.0* Memingococcus okozta ízületi gyulladás (A39.8+)

Kivéve: postmeningococcus arthritis (M03.0*)

586
M01.1* Güm kór okozta ízületi gyulladás (A18.0+)

Kivéve: gerinc (M49.0*)

M01.2* Arthritis Lyme-kórban (A69.2+)

M01.3* Ízületi gyulladás egyéb máshová osztályozott bakteriális betegségekben

Arthritis:
• leprában [Hanzen-kór] (A30.-+)
• lokalizált salmonella fert zésben (A02.2+)
• tífuszban vagy paratífuszban (A01.-+)
Gonococcus okozta arthritis (A54.4+)

M01.4* Rubeolás ízületi gyulladás (B06.8+)

M01.5* Ízületi gyulladás egyéb, máshová osztályozott vírusbetegségekben

Arthritis:
• mumpszban (B26.8+)
• O'nyong-nyong lázban (A92.1+)

M01.6* Ízületi gyulladás gombás fert zésekben (B35-B49+)

M01.8* Arthitis egyéb, máshová osztályozott fert z és parazitás betegségekben

M02 Reaktív arthropathiák


[Lokalizációt L. ... oldalon]
Kivéve: Behcet-betegség (M35.2)
reumás láz (I00)

M02.0 Arthropathia intestinalis bypass után

M02.1 Dysentériát követ arthropathia

M02.2 Postimmunisatiós arthropathia

M02.3 Reiter-betegség

M02.8 Egyéb reaktív arthropathiák

M02.9 Reaktív arthropathia k.m.n.

M03* Fert zés utáni és reaktív arthropathiák máshová osztályozott


betegségekben
[Lokalizációt l. ... oldalon]

587
Kivéve: közvetlen ízületi fert zés, máshova osztályozott fert z és parazitás
betegségekben (M01.-*)

M03.0* Meningococcus fert zést követ arthritis (A39.8+)

Kivéve: meningococcus okozta arthritis (M01.0*)

M03.1* Syphilises fert zést követ arthropathia

Clutton-ízületek (A50.5+)
Kivéve: Charcot-féle vagy tábeszes arthropathia (M14.6*)

M03.2* Egyéb, fert zést követ arthropathiák máshová osztályozott


betegségekben

Postinfectiós arthropathia:
• Yersinia enterocolitica okozta enteritisben (A04.6+)
• vírushepatitisben (B15-B19+)
Kivéve: vírusarthropathiák (M01.4-M01.5*)

M03.6* Reaktív arthropathiák máshová osztályozott betegségekben

Arthropathiák fert zéses endocarditisben (I33.0+)

GYULLADÁSOS POLYARTHROPATHIÁK
(M05-M14)

M05 Szeropozitív rheumatoid arthritis


[Lásd a ... oldalt]
Kivéve: reumás láz (I00)
rheumatoid arthritis:
• juvenilis (M08.-)
• gerinc (M45)

M05.0 Felty-szindróma

Rheumatoid arthritis splenoadenomegaliával és leukopeniával

M05.1+ Rheumatoid tüd betegség (J99.0*)

M05.2 Rheumatoid érgyulladás

M05.3+ Rheumatoid arthritis más szervek és szervrendszerek érintettségével

Reumás:
• carditis (I52.8*)
• endocarditis (I39.-*)
• myocarditis (I41.8*)
• myopathia (G73.7*)

588
• pericarditis (I32.8*)
• polyneuropathia (G63.6*)

M05.8 Egyéb szeropositív rheumatoid arthritis

M05.9 Szeropositív rheumatoid arthritis k.m.n.

M06 Egyéb rheumatoid arthritis


[Lásd a ... kódoldalt]

M06.0 Szeronegativ rheumatoid arthritis

M06.1 Feln ttkori kezdet Still-betegség

Kivéve: Still-betegség k.m.n. (M08.2)

M06.2 Rheumatoid bursitis

M06.3 Rheumatoid csomó

M06.4 Gyulladásos polyarthropathia

Kivéve: polyarthritis k.m.n. (M13.0)

M06.8 Egyéb, meghatározott rheumatoid arthritis

M06.9 Rheumatoid arthritis k.m.n.

M07* Psoriasisos és enteropathiás arthropathiák


[Lásd a ... oldalon]
Kivéve: juvenilis psoriasisos és enteropathiás arthropathiák (M09.-*)

M07.0* Distalis interphalangeális ízületet érint arthropathia psoriatica (L40.5+)

M07.1* Arthritis mutilans (L40.5+)

M07.2* Spondylitis psoriatica (L40.5+)

M07.3* Egyéb psoriasisos arthropathiák (L40.5+)

M07.4* Arthropathia Crohn-betegségben [enteritis regionalis] (K50.-+)

M07.5* Arthropathia colitis ulcerosában (K51.-+)

M07.6* Egyéb enteropathiás arthropathiák

589
M08 Fiatalkori ízületi gyulladás
[Lásd a ... oldalon]
Beleértve: 16 éves kor el tt kezd d arthritis, mely több, mint három hónapig
tart
Kivéve: Felty-szindróma (M05.0)
Juvenilis dermatomyositis (M33.0)

M08.0 Fiatalkori reumás ízületi gyulladás

Juvenilis rheumatoid arthritis rheuma faktorral vagy anélkül

M08.1 Fiatalkori spondylitis ankylopoetica

Kivéve: feln ttkori spondylitis ankylopoetica (M45)

M08.2 Szisztémás kezdet juvenilis arthritis

Still-betegség k.m.n.
Kivéve: feln ttkori Still-betegség (M06.1)

M08.3 Fiatalkori szeronegativ polyarthritis

Juvenilis krónikus polyarthritis

M08.4 Kevés ízületet érint fiatalkori ízületi gyulladás

M08.8 Egyéb fiatalkori ízületi gyulladás

M08.9 Fiatalkori ízületi gyulladás, k.m.n.

M09* Fiatalkori ízületi gyulladás máshova osztályozott


betegségekben
[Lásd a ... oldalt]
Kivéve: arthropathia Whipple-kórban (M14.8*)

M09.0* Fiatalkori ízületi gyulladás psoriasisban (L40.5+)

M09.1* Fiatalkori ízületi gyulladás Crohn-betegségben [regionális enteritis] (K50.-


+)

M09.2* Fiatalkori ízületi gyulladás colitis ulcerosában (K51.-+).

M09.8* Fiatalkori ízületi gyulladás egyéb, máshova osztályozott betegségekben

M10 Köszvény
[Lásd a ... oldalt]

M10.0 Idiopathiás köszvény

590
Köszvényes bursitis
Els dleges köszvény
A szív urat-tophusa+ (I43.8*)

M10.1 Ólom-kiváltotta köszvény

M10.2 Gyógyszer-kiváltotta köszvény

Szükség esetén kiegészít kód használható a gyógyszer megnevezésére (XX.


f csoport)

M10.3 Vesefunkció-károsodás okozta köszvény

M10.4 Egyéb másodlagos köszvény

M10.9 Köszvény k.m.n.

M11 Egyéb kristály okozta arthropathiák


[Lásd a ... oldalt]

M11.0 Hydroxi-apatit lerakódásos betegség

M11.1 Familiáris chondrocalcinosis

M11.2 Chondrocalcinosis egyéb

Chondrocalcinosis k.m.n.

M11.8 Egyéb, meghatározott kristály arthropathiák

M11.9 Kristály arthropathia k.m.n.

M12 Egyéb specifikus arthropathiák


[Lásd a ...oldalt]
Kivéve: arthropathia k.m.n. (M 13.9)
arthrosis (M15-M19)
cricoarytenoidalis arthropathia (J38.7)

M12.0 Krónikus postreumás arthropathia [Jaccoud]

M12.1 Kaschin-Beck betegség

M12.2 Villonodularis synovitis (pigmentált)

M12.3 Palindrom rheumatismus

591
M12.4 Intermittáló hydrarthrosis

M12.5 Sérüléses arthropathia

Kivéve: posttraumás arthrosis:


• k.m.n. (M19.1)
• I. carpometacarpalis ízület (M18.2-M18.3)
• csíp (M16.4-M16.5)
• térd (M17.2-M17.3)
• egyéb, egyetlen ízületben (M19.1)

M12.8 Egyéb meghatározott arthropathiák m.n.o.

Tranzitorikus arthropathia

M13 Egyéb ízületi gyulladás


[Lásd a ... oldalt]
Kivéve: arthrosis (M15-M19)

M13.0 Polyarthritis k.m.n.

M13.1 Monoarthritis m.n.o.

M13.8 Egyéb, meghatározott ízületi gyulladás

Allergiás arthritis

M13.9 Ízületi gyulladás k.m.n.

Arthropathia k.m.n.

M14* Arthropathiák máshova osztályozott betegségekben

Kivéve: arthropathia:
• haematologiai betegségekben (M36.2-M36.3*)
• hypersensitiv reakciókban (M36.4*)
• daganatos betegségben (M36.1*)
neuropathiás spondylopathia (M49.4*)
psoriasisos és enteropathiás arthropathiák (M07.-*)
• juvenilis (M09.-*)

M14.0* Enzimdefektus és más örökl d betegségek okozta köszvényes


arthropathia

Köszvényes arthropathia:
• Lesch-Nyhan szindrómában (E79.1+)
• sarlósejtes rendellenességekben (D57.-+)

592
M14.1* Kristály okozta arthropathia egyéb anyagcsere betegségekben

Kristály arthropathia hyperparathyreosisban (E21.-+)

M14.2* Diabeteses arthropathia (E10-E14+, közös negyedik .6- karakterrel)

Kivéve: diabeteses neuropathia okozta arthropathia (M14.6*)

M14.3* Lipoid dermatoarthritis (E78.8+)

M14.4* Arthropathia amyloidosisban (E85.-+)

M14.5* egyéb endokrin, táplálkozási és anyagcsere rendellenességekben

Arthropathia:
• acromegáliában és hypophysaer óriásnövésben (E22.0+)
• haemochromatosisban (E83.1+)
• hypothyreosisban (E00-E03+)
• thyreotoxicosisban [hyperthyreosisban] (E05.-+)

M14.6* Neuropathiás arthropathia

Charcot-féle vagy tabeszes arthropathia (A52.1+)


Diabeteses neuropathiás arthropathia (E10-E14+, közös .6 negyedik karakterrel)

M14.8* Arthropathia máshova osztályozott, meghatározott betegségekben

Arthropathia:
• erythema:
• multiformeban (L51.-+)
• nodosumban (L52+)
• sarcoidosisban (D86.8+)
• Whipple-kórban (K90.8+)

ARTHROSIS
(M15-M19)
Megjegyzés: ebben a csoportban az osteoarthritis meghatározást az arthrosis vagy
osteoarthrosis szinonimájaként használjuk.
A primer megjelölést a szokásos klinikai jelentésével alkalmazzuk ha nincs
kóroktani vagy meghatározó állapot identifikálva
Kivéve: a gerinc osteoarthrosisa (M47.-)

M15 Polyarthrosis

Beleértve: arthrosis, több mint egy ízületben


Kivéve: egy ízület kétoldali érintettsége (M16-M19)

M15.0 Els dleges, általánosult (osteo-)arthrosis

593
M15.1 Heberden-csomók (arthropathiával)

M15.2 Bouchard csomók (arthropathiával)

M15.3 Másodlagos többízületi arthrosis

Posttraumás polyarthrosis

M15.4 Erosiv osteo-arthrosis

M15.8 Egyéb polyarthrosis

M15.9 Polyarthrosis, k.m.n.

Általánosult osteoarthritis k.m.n.

M16 Coxarthrosis [csíp ízületi arthrosis]

M16.0 Els dleges coxarthrosis, kétoldali

M16.1 Egyéb els dleges coxarthrosis

Els dleges coxarthrosis:


• k.m.n.
• egyoldali

M16.2 Kétoldali, dysplasia okozta coxarthrosis

M16.3 Egyéb dysplasiás coxarthrosis

Dysplasiás coxarthrosis:
• k.m.n.
• egyoldali

M16.4 Kétoldali, posttraumás coxarthrosis

M16.5 Egyéb posttraumás coxarthrosis

Posttraumás coxarthrosis:
• k.m.n.
• egyoldali

M16.6 Egyéb másodlagos coxarthrosis, kétoldali

M16.7 Egyéb másodlagos coxarthrosis

Másodlagos coxarthrosis:
• k.m.n.
• egyoldali

594
M16.9 Coxarthrosis k.m.n.

M17 Gonarthrosis [térdízületi arthrosis]

M17.0 Els dleges térdízületi arthrosis, kétoldali

M17.1 Egyéb els dleges térdízületi arthrosis

Els dleges gonarthrosis:


• k.m.n.
• egyoldali

M17.2 Kétoldali, posttraumás térdízületi arthrosis

M17.3 Egyéb posttraumás gonarthrosis

Posttraumás gonarthrosis:
• k.m.n.
• egyoldali

M17.4 Egyéb másodlagos térdízületi arthrosis, kétoldali

M17.5 Egyéb másodlagos térdízületi arthrosis

Másodlagos gonarthrosis:
• k.m.n.
• egyoldali

M17.9 Térdízületi arthrosis k.m.n.

M18 Az I. carpometacarpalis ízület arthrosisa

M18.0 Az I. carpometacarpalis ízület kétoldali els dleges arthrosisa

M18.1 Az I. carpometacarpalis ízület egyéb els dleges arthrosisa

I. carpomeracarpalis ízület els dleges arthrosisa:


• k.m.n.
• egyoldali

M18.2 Az I. carpometacarpalis ízület kétoldali posttraumás arthrosisa

M18.3 Az I. carpometacarpalis ízület egyéb posttraumás arthrosisa

Az I. carpometacarpalis ízület posttraumás arthrosisa:


• k.m.n.
• egyoldali

595
M18.4 Az I. carpometacarpalis ízület egyéb, kétoldali, másodlagos arthrosisa

M18.5 Az I. carpometacarpalis ízület egyéb, másodlagos arthrosisa

A I. carpometacarpalis ízület másodlagos arthrosisa:


• k.m.n.
• egyoldali

M18.9 Az I. carpometacarpalis ízület arthrosisa k.m.n.

M19 Egyéb ízületi arthrosis


[Lásd a ... oldalt]
Kivéve: spondylarthrosis (M47.-)
hallux rigidus (M20.2)
polyarthrosis (M15.-)

M19.0 Egyéb els dleges arthrosis

Els dleges arthrosis k.m.n.

M19.1 Egyéb ízületek posttraumás arthrosisa

Posttraumás arthrosis k.m.n.

M19.2 Egyéb másodlagos arthrosis

Másodlagos arthrosis k.m.n.

M19.8 Egyéb, meghatározott arthrosis

M19.9 Arthrosis k.m.n.

EGYÉB ÍZÜLETI BETEGSÉGEK


(M20-M25)
Kivéve: gerincízületek (M40-57)

M20 A kéz és lábujjak szerzett torzulásai

Kivéve: szerzett kéz és lábujj hiány (Z89.-)


veleszületett:
• kéz- és lábujj hiány (Q71.3, Q72.3)
• kéz- és lábujj deformitások és torzulások (Q66.-, Q68-Q70, Q74.-)

M20.0 Kézujj(ak) deformitása

Gomblyuk és hattyúnyak deformitás


Kivéve: dobver ujj (R68.3)
tenyéri izombönye zsugorodása [Dupuytren] (M72.0)

596
mutatóujj (M65.3)

M20.1 Hallux valgus (szerzett)

Bütyök

M20.2 Hallux rigidus

M20.3 Öregujj egyéb deformitása (szerzett)

Hallux varus

M20.4 Egyéb kalapácsujj(ak) (szerzett)

M20.5 A lábujj(ak) egyéb deformitása (szerzett)

M20.6 A lábujj(ak) szerzett deformitása k.m.n.

M21 A végtagok egyéb szerzett deformitásai


[Lásd a ... oldalt]
Kivéve: végtag szerzett hiánya (Z89.-)
láb- és kézujj szerzett deformitásai (M20.-)
veleszületett:
• végtagok hiánya (Q71-Q73)
• végtagok deformitása és fejl dési rendellenessége (Q65-Q66, Q68-
Q74)
coxa plana (M91.2)

M21.0 Valgus deformitás, m.n.o.

Kivéve: metatarsus valgus (Q66.6)


calcaneovalgus dongaláb (Q66.4)

M21.1 Varus deformitás, m.n.o.

Kivéve: metatarsus varus (Q66.2)


tibia vara (M92.5)

M21.2 Flexiós deformitás

M21.3 Csukló vagy láb bénulása (szerzett)

M21.4 Lúdtalp [pes planus] (szerzett)

Kivéve: veleszületett lúdtalp (Q66.5)

M21.5 Szerzett karomállású kéz, tuskókéz, karomállású láb, tuskóláb

Kivéve: deformitás lábon, nem szerzettnek meghatározva (Q66.8)

597
M21.6 Boka és láb egyéb szerzett deformitásai

Kivéve: öregujj deformitások (szerzett) (M20.1-M20.6)

M21.7 Végtaghossz különbsége (szerzett)

M21.8 A végtagok egyéb, meghatározott szerzett deformitásai

M21.9 Szerzett végtag deformitás, k.m.n.

M22 Térdkalács betegségei

Kivéve: patella dislocatio (S83.0)

M22.0 A térdkalács visszatér (habituális) dislocatiója

M22.1 A térdkalács visszatér (habituális) subluxatiója

M22.2 Patellofemoralis rendellenességek

M22.3 A térdkalács egyéb zavarai

M22.4 Chondromalacia patellae

M22.8 A térdkalács egyéb rendellenességei

M22.9 Térdkalács rendellenesség k.m.n.

M23 A térd bels rendellenességei


A következ kiegészít alosztályozás mutatja az érintettség helyét, a megfelel
M23-as csoportokban használható Lásd a megjegyzést a ... oldalon
0 Több helyen
1 Elüls keresztszalag, vagy medialis meniscus elüls szarva
2 Hátsó keresztszalag, vagy medialis meniscus hátsó szarv
3 Mediális kollaterális szalag, vagy más és máshová nem sorolt mediális
meniscus
4 Laterális kollaterális szalag, vagy laterális meniscus elüls szarv
5 Laterális meniscus hátsó szarva
6 Más és máshová nem besorolt laterális
meniscus
7 Tokszalag
9 Máshová nem sorolt szalag vagy meniscus
Kivéve: ankylosis (M24.6)
friss sérülés - lásd térd és alsó végtag sérülés (S80-S89)

598
térd deformitás (M21.-)
patella betegségei (M22.-)
osteochondritis dissecans (M93.2)
visszatér dislocatio, vagy subluxatio (M24.4)
• térdkalács (M22.0-M22.1)

M23.0 A meniscus cystosus elváltozása

M23.1 Discoid meniscus (veleszületett)

M23.2 A meniscus rendellenessége régi szakadás vagy sérülés miatt

Régi kosárfül-szakadás

M23.3 Egyéb meniscus elváltozások

Degenerált }
Leszakadt } meniscus
Megtartott }

M23.4 Szabad test a térdízületben

M23.5 A térdízület krónikus instabilitása

M23.6 A térdízület szalagainak egyéb spontán szakadása

M23.8 A térd egyéb bels zavarai

Térdszalag lazaság
Kattanó térd

M23.9 A térd bels zavara k.m.n.

M24 Egyéb meghatározott ízületi elváltozások


Helyet jelöl kódokat lásd ....o.
Kivéve: friss sérülés- lásd ízületi sérülések testtájanként
ganglion (M67.4)
kattanó térd (M23.8)
temporomandibularis ízület rendellenességei (K07.6)

M24.0 Szabad test az ízületben

Kivéve: szabad test a térdben (M23.4)

M24.1 Egyéb ízületi porc rendellenességek

Kivéve: chondrocalcinosis (M11.1-M11.2)


a térd bels zavara (M23.-)

599
metastaticus calcificatio (E83.5)
ochronosis (E70.2)

M24.2 Szalagrendellenesség

Régi szalagsérülés miatti instabilitás


Szalaglazaság k.m.n.
Kivéve: familiáris szalaglazaság (M35.7)
térd (M23.5-M23.8)

M24.3 Pathológiás ízületi dislocatio és subluxatio, m.n.o.

Kivéve: az ízület ficama vagy elmozdulása:


• veleszületett - lásd a csontváz-izomrendszer veleszületett
alakváltozásai torzulásai (Q65-Q79)
• friss sérülés - lásd ízületek és szalagok sérülése testtájanként
• visszatér (M24.4)

M24.4 Az ízület visszatér dislocatiója és subluxatiója

Kivéve: patella (M22.0-M22.1)


csigolya subluxatio (M43.3-M43.5)

M24.5 Ízületi kontraktúra

Kivéve: a végtagok szerzett deformitása (M20-M21)


ínhüvely zsugorodás, ízületi kontraktúra nélkül (M67.1)
Dupuytren-contractura (M72.0)

M24.6 Ízületi ankylosis

Kivéve: gerinc (M43.2)


ízületi merevség, ankylosis nélkül (M25.6)

M24.7 Protrusio acetabuli

M24.8 Egyéb meghatározott ízületi m ködési zavarok m.n.o.

Irritabilis csíp

M24.9 Ízületi elváltozás k.m.n.

M25 Egyéb ízületi rendellenességek, m.n.o.


[Lásd a ... oldalt]
Kivéve: a járás és mozgás rendellenessége (R26.-)
mészlerakódás:
• bursa (M71.4)
• váll (ízület)(M75.3)

600
• ín (M65.2)
M20-M21-be osztályozott deformitások
járási nehézség (R26.2)

M25.0 Haemarthros

Kivéve: friss sérülés - lásd ízületi sérülés testtájanként

M25.1 Ízületi sipoly

M25.2 Lötyög ízület

M25.3 Az ízület egyéb instabilitása

Kivéve: másodlagos ízületi instabilitás:


• régi szalagsérülés miatt (M24.2)
• ízületi protézis eltávolítása után (M96.8)

M25.4 Ízületi folyadékgyülem (effúzió)

Kivéve: framboesiás hydrarthrosis (A66.6)

M25.5 Ízületi fájdalom

M25.6 Ízületi merevség, m.n.o.

M25.7 Csontnövedék (osteophyta)

M25.8 Egyéb, meghatározott ízületi rendellenességek

M25.9 Ízületi rendellenesség, k.m.n.

KÖT SZÖVETI RENDSZERBETEGSÉGEK


(M30-M36)
Beleértve: autoimmun betegség:
• k.m.n.
• szisztémás
kollagén (vascularis) betegség:
• k.m.n.
• szisztémás
Kivéve: egy szerv vagy egy sejt típus autoimmun betegsége (kódolható a meghatározó
állapot csoportjába)

M30 Polyarteritis nodosa és rokon állapotok

M30.0 Polyarteritis nodosa

601
M30.1 Polyarteritis tüd érintettséggel [Churg-Strauss]

Allergiás granulomatosus angiitis

M30.2 Fiatalkori polyarteritis

M30.3 Mucocutan nyirokcsomó szindróma [Kawasaki]

M30.8 Polyarteritis nodosával rokon egyéb állapotok

Polyangiitis overlap-szindróma

M31 Egyéb nekrotizáló vasculopathiák

M31.0 Túlérzékenységi angiitisek

Goodpasture-szindróma

M31.1 Thromboticus microangiopathia

Thromboticus thrombocytopeniás purpura

M31.2 Letális midline granuloma

M31.3 Wegener-féle granulomatosis

Nekrotizáló respiratórikus granulomatosis

M31.4 Aortaív-szindróma [Takayasu]

M31.5 Óriássejtes artheritis polymyalgia rheumaticával

M31.6 Egyéb óriássejtes artheritis

M31.8 Egyéb, meghatározott nekrotizáló vasculopathiák

Hypocomplementaemiás vasculitis

M31.9 Nekrotizáló vasculopathia k.m.n.

M32 Szisztémás lupus erythematosus

Kivéve: lupus erythematosus (discoides) k.m.n. (L93.0)

M32.0 Gyógyszer kiváltotta szisztémás lupus erythematosus

Szükség esetén kiegészít kód használható a gyógyszer megnevezésére (XX.


f csoport)

M32.1+ Szisztémás lupus erythematosus szerv és szervrendszer érintettségével

Libman-Sacks betegség (I39.-*)

602
Lupus pericarditis (I32.8*)
Szisztémás lupus erythematosus:
• a vese érintettségével (N08.5*, N16.4*)
• a tüd érintettségével (J99.1*)

M32.8 Szisztémás lupus erythematosus egyéb formái

M32.9 Szisztémás lupus erythematosus k.m.n.

M33 Dermatopolymyositis

M33.0 Fiatalkori dermatomyositis

M33.1 Egyéb dermatomyositis

M33.2 Polymyositis

M33.9 Dermatopolymyositis k.m.n.

M34 Szisztémás sclerosis

Beleértve: scleroderma
Kivéve: scleroderma:
• körülirt (L94.0)
• újszülöttkori (P83.8)

M34.0 Progresszív szisztémás sclerosis

M34.1 CR(E)ST-szindróma

Calcinosis, Raynaud-jelenség, nyel cs -dysfunktio, sclerodactylia,


teleangiectasia kombinációja

M34.2 Gyógyszer vagy kémiai anyag kiváltotta szisztémás sclerosis

Szükség esetén kiegészít kód használható az ok megjelölésére (XX. f csoport)

M34.8 Szisztémás sclerosis egyéb formái

Szisztémás sclerosis:
• tüd érintettséggel+ (J99.1*)
• myopathiával+ (G73.7*)

M34.9 Szisztémás sclerosis k.m.n.

M35 A köt szövet egyéb szisztémás érintettsége

Kivéve: reaktív perforáló collagenosis (L87.1)

603
M35.0 Sicca-szindróma [Sjögren]

Sjögren-szindróma:
• keratoconjunctivitissel+ (H19.3*)
• tüd érintettséggel+ (J99.1*)
• myopathiával+ (G73.7*)
• renalis tubulo-interstitialis rendellenességekkel+ (N16.4*)

M35.1 Egyéb overlap-szindrómák

Kevert köt szöveti betegség


Kivéve: polyangiitis overlap szindróma (M30.8)

M35.2 Behcet-kór

M35.3 Polymyalgia rheumatica

Kivéve: polymyalgia rheumatica óriássejtes arteritisszel (M31.5)

M35.4 Diffúz (eosinophil-sejtes) b nyegyulladás

M35.5 Multifokális fibrosclerosis

M35.6 Panniculitis recidivans [Weber-Christian]

Kivéve: panniculitis:
• . k.m.n. (M79.3)
• . lupus (L93.2)

M35.7 Hypermobilitas szindróma

Familiáris szalaglazaság
Kivéve: Ehlers-Danlos szindróma (Q79.6)
szalag lazaság k.m.n. (M24.2)

M35.8 A köt szövet egyéb, meghatározott szisztémás érintettsége

M35.9 A köt szövet szisztémás érintettsége, k.m.n.

Autoimmun betegség (szisztémás) k.m.n.


Kollagén (vascularis) betegség k.m.n.

M36* A köt szövet szisztémás megbetegedései máshova


osztályozott betegségekben

Kivéve: arthropathiák máshová osztályozott betegségekben (M14.-*)

M36.0* Dermato(poly)myositis daganatos betegségben (C00-D48+)

M36.1* Arthropathia daganatos betegségben (C00-D48+)

604
Arthropathia:
• leukaemiában (C91-C95+)
• malignus histiocytosisban (C96.1+)
• myeloma multiplexben (C90.0+)

M36.2* Haemophiliás arthropathia (D66-D68+)

M36.3* Arthropathia egyéb haematologiai rendellenességekben (D50-D76+)

Kivéve: arthropathia Henoch(-Schönlein) purpurában (M36.4*)

M36.4* Arthropathia máshová osztályozott túlérzékenységi reakciókban

Arthropathia Henoch(-Schönlein) purpurában (D69.0+)

M36.8* A köt szövet szisztémás rendellenességei máshová osztályozott, egyéb


betegségekben

Köt szövet szisztémás rendellenességei:


• hypogammaglobulinaemiaban (D80.-+)
• ochronosisban (E70.2+)

DORSOPATHIÁK
(M40-M54)
Az alábbi kiegészít osztályozás, az elváltozás helyének jelölésé re, a dorsopathiák
csoportjának megfelel csoportjainak opcionális használatára szolgál, kivéve az M50 és M51
csoportokat; lásd még a megjegyzést a .... oldalon.
0 Többhelyen a gerincen
1 Occipito-atlanto-axiális régió
2 Nyaki régió
3 Cervicothoracalis régió
4 Thoracalis régió
5 Thoracolumbális régió
6 Lumbalis régió
7 Lumbosacralis régió
8 Sacralis és sacrococcygealis régió
9 Nem meghatározott hely

DEFORMÁLÓ HÁT-GERINC ELVÁLTOZÁSOK


(M40-M43)

M40 Kyphosis és lordosis


[Lásd fenti tájéki felosztást]
Kivéve: kyphoscoliosis (M41.-)
kyphosis és lordosis:

605
• veleszületett (Q76.4)
• beavatkozás követ en (M96.-)

M40.0 Tartási kyphosis

Kivéve: gerinc osteochondrosis (M42.-)

M40.1 Egyéb másodlagos kyphosis

M40.2 Egyéb és nem meghatározott kyphosis

M40.3 Lapos-hát szindróma

M40.4 Egyéb lordosis

Lordosis:
• szerzett
• tartási

M40.5 Lordosis, k.m.n.

M41 Scoliosis
[Lásd tájéki felosztást]
Beleértve: kyphoscoliosis
Kivéve: veleszületett scoliosis:
• k.m.n. (Q67.5)
• csont malformatio következtében (Q76.3)
• tartási (Q67.5)
kyphoscolioticus szívbetegség (I27.1)
beavatkozás után kialakult (M96.-)

M41.0 Kisgyermekkori idiopathiás gerincferdülés

M41.1 Fiatalkori idiopathiás gerincferdülés

Serdül kori scoliosis

M41.2 Egyéb idiopathiás scoliosis

M41.3 Mellkasi eredet gerincferdülés

M41.4 Ideg-izom-eredet scoliosis

Másodlagosan cerebralis bénulásban, Friedreich-féle betegségben,


poliomyelitisben és más neuromuscularis betegségben

M41.5 Egyéb másodlagos scoliosisok

606
M41.8 A scoliosis egyéb formái

M41.9 Scoliosis k.m.n.

M42 Gerinc osteochondrosis


[Lásd tájéki felosztást]

M42.0 A gerinc juvenilis osteochondrosisa

Calvé-féle betegség
Scheuermann-kór
Kivéve: tartási kyphosis (M40.0)

M42.1 A gerinc feln ttkori osteochondrosisa

M42.9 A gerinc osteochondrosisa k.m.n.

M43 Egyéb deformáló dorsopathiák


[Lásd tájéki felosztást]
Kivéve: veleszületett spondylolysis és spondylolisthesis (Q76.2)
félcsigolya (Q76.3-Q76.4)
Klippel-Feil szindróma (Q76.1)
lumbalisatio és sacralisatio (Q76.4)
platyspondylysis (Q76.4)
spina bifida occulta (Q76.0)
gerincgörbület:
• osteoporosisban (M80-M81)
• a csontok Paget-betegségében [osteitis deformans] (M88.-)

M43.0 Spondylolysis

M43.1 Spondylolisthesis

M43.2 A gerinc egyéb ankylosisai

Csigolya ízületek ankylosisa


Kivéve: spondylitis ankylopoetica (M45)
arthrodesis állapot (Z98.1)
álízület, fúzió vagy arthrodesis után (M96.0)

M43.3 Recidiv atlantoaxiális subluxatio myelopathiával

M43.4 Egyéb recidiv atlantoaxiális subluxatio

607
M43.5 Egyéb visszatér gerincízületi subluxatio

Kivéve: biomechanikai sérülések m.n.o. (M99.-)

M43.6 Ferdenyak

Kivéve: torticollis:
• veleszületett (sternomastoidealis) (Q68.0)
• friss sérülés - lásd gerincsérülés testtájanként
• szülési sérülés (P15.2, P15.8)
• pszihogén (F45.8)
• görcsös (G24.3)

M43.8 Egyéb meghatározott deformáló dorsopathiák

Kivéve: kyphosis és lordosis (M40.-)


scoliosis (M41.-)

M43.9 Deformáló dorsopathia k.m.n.

Gerincgörbület k.m.n.

SPONDYLOPATHIÁK
(M45-M49)

M45 Spondylitis ankylopoetica


[Lásd a ... oldalon]
A gerinc rheumatoid arthritise
Kivéve: arthropathia Reiter-kórban (M02.3)
Behcet-kór (M35.2)
juvenilis spondylitis (ankylopoetica) (M08.1)

M46 Egyéb gyulladásos gerincbetegségek


[Lásd ... oldalon]

M46.0 A gerinc enthesopathiái

A gerinc szalag- vagy izomtapadási helyeinek rendellenessége

M46.1 Sacroileitis m.n.o.

M46.2 A csigolya osteomyelitise

M46.3 A csigolyaközti porckorong (gennyes) fert zése

Szükség esetén a kiegészít kód (B95-B97) használható a fert zés okának


megjelölésére

608
M46.4 Csigolyaközti porckorong-gyulladás k.m.n.

M46.5 Egyéb fert zéses spondylopathiák

M46.8 Egyéb meghatározott gyulladásos spondylopathiák

M46.9 Gyulladásos spondylopathia k.m.n.

M47 Spondylosis
[Lásd ... oldalon]
Beleértve: a gerinc arthrosisa vagy osteoarthritise
csigolyaközti kisízületek degeneratiója

M47.0+ Arteria spinalis anterior és arteria vertebralis kompressziós szindróma


(G99.2*)

M47.1 Egyéb spondylosis myelopathiával

A gerincvel spondylogen kompressziója+ (G99.2*)


Kivéve: csigolya subluxatio (M43.3-M43.5)

M47.2 Egyéb spondylosis radiculopathiával

M47.8 Egyéb spondylosis

Nyaki spondylosis }
Ágyéki spondylosis} myelopathia vagy radiculopathia nélkül
Háti spondylosis }

M47.9 Spondylosis k.m.n.

M48 Egyéb gerincbetegségek


[Lásd a ... oldalt]

M48.0 Gerinccsatorna sz kület

Caudalis stenosis

M48.1 Spondylosis hyperostotica [Forestier]

Diffúz idiopathiás skeletalis hyperostosis [DISH]

M48.2 A processus spinosusok összeérése (kissing spine)

M48.3 Traumás spondylopathia

M48.4 A csigolyák fáradásos törése

609
A csigolya stress-fracturája

M48.5 Csigolya összeroppanás, m.n.o.

Csigolya összeroppanás k.m.n.


A csigolyák ékalakú beroppanása
Kivéve: osteoporosis okozta (M80.-)
friss sérülés okozta, L. testtájanként

M48.8 Egyéb meghatározott spondylopathiák

A ligamentum longitudinale posterius csontosodása

M48.9 Spondylopathia k.m.n.

M49* Spondylopathiák máshova osztályozott betegségekben


[Lásd a ... oldalt]
Kivéve: arthritis psoriatica et entheropathica (M07.-*, M09.-*)

M49.0* Gerinc-tuberkulózis (A18.0+)

Pott-féle gibbus

M49.1* Brucella spondylitis (A23.-+)

M49.2* Enterobacteriumok-okozta spondylitis (A01-A04+)

M49.3* Spondylopathia máshova osztályozott egyéb fert z és parazitás


betegségekben

Kivéve: neuropathiás spondylopathia tabes dorsalisban (M49.4*)

M49.4* Neuropathiás spondylopathia

Neurogén spondylopathia:
• syringomyeliában és syringobulbiában (G95.0+)
• tabes dorsalisban (A52.1+)

M49.5* Csigolya összeroppanás máshová osztályozott betegségekben

A csigolya metastaticus fracturája (C79.5+)

M49.8* Spondylopathia máshova osztályozott betegségekben

EGYÉB DORSOPATHIÁK
(M50-M54)
Kivéve: friss sérülés- lásd gerincsérüléseknél testtáj szerint discitis k.m.n. (M46.4)

M50 A nyaki porckorongok rendellenességei

610
Beleértve: nyaki porckorong-rendellenességek nyaki fájdalommal
cervicothoracalis porckorong rendellenességek

M50.0+ Nyaki porckorong rendellenesség myelopathiával (G99.2*)

M50.1 Nyaki porckorong rendellenesség radiculopathiával

Kivéve: brachialis radiculitis k.m.n. (M54.1)

M50.2 Egyéb nyaki porckorong dislocatio

M50.3 Egyéb, nyaki porckorong degeneráció

M50.8 Egyéb nyaki porckorong rendellenességek

M50.9 Nyaki porckorong rendellenesség k.m.n.

M51 Egyéb intervertebrális porckorong rendellenességek

Beleértve: a háti, a háti-ágyéki és az ágyéki keresztcsonti porckorongok


rendellenességei

M51.0+ Lumbalis és más intervertebralis discus rendellenességek myelopathiával


(G99.2*)

M51.1 Lumbalis és más intervertebrális discus rendellenességek


radiculopathiával

Intervertebralis discus rendellenesség okozta ischias


Kivéve: ágyéki radiculitis k.m.n. (M54.1)

M51.2 Egyéb meghatározott intervertebrális discus dislocatio

Az intervertebrális discus helyzetváltozása okozta lumbago

M51.3 Egyéb meghatározott intervertebrális discus degeneratió

M51.4 Schmorl-csomók

M51.8 Egyéb meghatározott intervertebrális discus rendellenességek

M51.9 Intervertebrális discus rendellenesség k.m.n.

M53 Egyéb m.n.o. dorsopathiák


[Lásd a ... oldalt]

M53.0 Cervicocranalis szindróma

Hátsó cervicalis sympathicus szindróma

611
M53.1 Cervicobrachialis szindróma

Kivéve: nyaki discus rendellenesség (M50.-)


thoracic outlet szindróma (G54.0)

M53.2 Gerinc instabilitás

M53.3 Sacrococcygealis rendellenességek m.n.o.

Coccygodynia

M53.8 Egyéb meghatározott dorsopathiák

M53.9 Dorsopathia k.m.n.

M54 Hát-fájdalom
[Lásd a ... oldalt]
Kivéve: pszihogén dorsalgia (F45.4)

M54.0 A hát és a nyak területét érint panniculitis

Kivéve: panniculitis:
• k.m.n. (M79.3)
• lupus (L93.2)
• visszatér [Weber-Christian] (M35.6)

M54.1 Radiculopathia

Neuritis vagy radiculitis:


• brachialis k.m.n.
• lumbalis k.m.n.
• lumbosacralis k.m.n.
• thoracalis k.m.n.
Radiculitis k.m.n.
Kivéve: neuralgia és neuritis k.m.n. (M79.2)
radiculopathia:
• nyaki porckorong rendellenességgel (M50.1)
• ágyéki és más intervertebrális porckorong-rendellenességgel (M51.1)
• spondylosissal (M47.2)

M54.2 Cervicalgia

Kivéve: nyaki intervertebralis porckorong-rendellenesség okozta nyaki fájdalom


(M50.-)

M54.3 Ischias

Kivéve: a n. ischiadicus laesiója (G57.0)

612
ischias:
• intervertebrális discus rendellenesség következtében (M51.1)
• lumbagóval (M54.4)

M54.4 Lumbago ischiásszal

Kivéve: intervertebrális discus rendellenesség okozta (51.1)

M54.5 Derékfájás

Ágyéktáji fájdalom
Az ágyéktáj rándulása
Lumbago k.m.n.
Kivéve: lumbago:
• intervertebralis discus dislocatio miatt (M51.2)
• ischiasszal (M54.4)

M54.6 Fájdalom háti gerinc területén

Kivéve: intervertebralis discus rendellenesség okozta (M51.-)

M54.8 Egyéb hátfájdalom

M54.9 Dorsalgia k.m.n.

Hátfájás k.m.n.

LÁGYRÉSZ RENDELLENESSÉGEK
(M60-M79)
AZ IZMOK RENDELLENESSÉGEI
(M60-M63)
Kivéve: dermatopolymyositis (M33.-)
izomdystrophiák és myopathiák (G71-G72)
myopathia:
• amyloidosisban (E85.-)
• polyarteritis nodosában (M30.0)
• rheumatoid arthritisben (M05.-3)
• sclerodermában (M34.-)
• Sjögren-szindrómában (M35.0)
• szisztémás lupus erythematosus (M32.-)

M60 Myositis
[Lásd a ... oldalt]

M60.0 Fert zéses myositis

613
Trópusi gennyes myositis
Szükség esetén kiegészít kód (B95-B97) használható, a fert z ágens
identifikálására

M60.1 Interstitialis myositis

M60.2 A lágyrészek idegentest-granulomája, m.n.o.

Kivéve: b r és b ralatti köt szövet idegentest granulomája (L92.3)

M60.8 Egyéb myositis

M60.9 Myositis k.m.n.

M61 Az izmok meszesedése és csontosodása


[Lásd a ... oldalt]

M61.0 Traumás eredet myositis ossificians

M61.1 Progreszív myositis ossificians

Fibrodysplasia ossificans progressiva

M61.2 Az izmok bénulásos calcificatiója és ossificatiója

Myositis ossificians quadri- vagy parapaplegiához társulva

M61.3 Az izmok calcificatioja és ossificatioja égéssel társulva

Égési sérülésekkel kapcsolatos myositis ossificans

M61.4 Egyéb meszesedés az izomban

Kivéve: calcificaló tendinitis (M65.2)


• a vállnál (M75.3)

M61.5 Egyéb ossificatio az izomban

M61.9 Calcificatio és ossificatio az izmokban k.m.n.

M62 Egyéb izom-rendellenességek


[Lásd a ... oldalt]
Kivéve: izomgörcs és spasmus (R25.2)
myalgia (M79.1)
myopathia:
• alkoholos (G72.1)
• gyógyszer-indukálta (G72.0)
Stifman (merev ember) szindróma (G25.8)

614
M62.0 Izom-diastasis

M62.1 Az izmok egyéb (nem traumás) repedése

Kivéve: ínszakadás (M66.-)


traumás izomszakadás, L. az izomsérüléseknél testtájanként

M62.2 Az izmok ischaemiás infarctusa

Kivéve: compartment (alagút) szindróma (T79.6)


az izom traumás eredet ischaemiája (T79.6)
Volkmann-féle ischaemiás contractura (T79.6)

M62.3 Immobilitás-szindróma (paraplegiás)

M62.4 Izomkontraktura

Kivéve: ízületi kontraktura (M24.5)

M62.5 Izomtömegvesztés és atrophia, m.n.o.

Inaktivitási atrophia k.m.n.

M62.6 Izomrándulás

Kivéve: aktuális sérülés - Lásd izomsérülések testtájanként

M62.8 Egyéb meghatározott izom-rendellenességek

Izomsérv

M62.9 Izom-rendellenesség k.m.n.

M63* Izom-rendellenességek máshova osztályozott betegségekben

Kivéve: myopathia:
• endokrin betegségekben (G73.5*)
• anyagcsere betegségekben (G73.6*)

M63.0* Myositis máshova osztályozott bakteriális betegségekben

Myositis:
• leprában [Hansen-kór] (A30.-+)
• szifiliszben (A51.4+, A52.7+)

M63.1* Myositis máshova osztályozott protozoon és parazitás fert zésekben

Myositis:
• cysticercosisban (B69.8+)
• schistosomiasisban [bilharziasisban] (B65.-+)
• toxoplasmosisban (B58.8+)

615
• trichinellosisban (B75+)

M63.2* Myositis máshova osztályozott egyéb fert z betegségekben

Myositis mycosisban (B35-B49+)

M63.3* Myositis sarcoidosisban (D86.8+)

M63.8* Az izmok egyéb rendellenességei máshova osztályozott betegségekben

A SYNOVIUM ÉS INAK RENDELLENESSÉGEI


(M65-M68)

M65 Synovitis és tenosynovitis


[Lásd a ...kód oldalt]
Kivéve: a kéz és csukló idült crepitáló synovitise (M70.0)
friss sérülés, L. a szalagok és inak sérülései testtájanként
lágyrész rendellenességek er ltetés vagy túlnyújtás miatt (M70.-)

M65.0 Ínhüvely tályog

Szükség esetén kiegészít kód (B95-B96) használható a kórokozó megjelölésére

M65.1 Egyéb fert zéses tendinitis (synovitis)

M65.2 Calcificáló tendinitis

Kivéve: váll (M75.3)


meghatározott tendinitis (M75-M77)

M65.3 Pattanó ujj

Noduláris ínbetegség

M65.4 Processus styloideus radialis tenosynovitis [de Quervain]

M65.8 Egyéb synovitis és tenosynovitis

M65.9 Synovitis és tenosynovitis k.m.n.

M66 Az synovium és ín rupturája


[Lásd a ... oldalt]
Beleértve: azon szakadásokat, melyeket normális er behatás következtében a
csökkent ellenállóképesség okoz
Kivéve: rotátor-köpeny szindróma (M75.1)
szakadások, amelyek az egyébként egészséges szövetek extrém
er behatása és terhelése miatt jönnek létre, L. insérülések

616
testtájanként

M66.0 Poplitealis cysta ruptura

M66.1 Synoviális ruptura

Synoviális cysta ruptura


Kivéve: poplitealis cysta ruptura (M66.0)

M66.2 Az extensor inak spontán rupturája

M66.3 A flexor inak spontán rupturája

M66.4 Egyéb inak spontán rupturája

M66.5 Nem meghatározott inak spontán rupturája

Az izom-in átmenet nem traumás rupturája

M67 A synovium és az inak egyéb rendellenességei

Kivéve: a fascia palmaris fibromatosisa [Dupuytren] (M72.0)


tendinitis k.m.n. (M77.9)
inakra lokalizált xanthomatosis (E78.2)

M67.0 Achilles ín rövidülés (szerzett)

M67.1 Az inak (ínhüvelyek) egyéb contracturái

Kivéve: ízületi contracturával együtt (M24.5)

M67.2 Synovialis hypertrophia, m.n.o.

Kivéve: villonoduláris synovitis (pigmentált) (M12.2)

M67.3 Átmeneti synovitis

Toxikus synovitis
Kivéve: palindrom rheumatismus (M12.3)

M67.4 Ganglion

Ízületi vagy in(hüvely) ganglion


Kivéve: cysta:
• bursae }
• synovialis } (M71.2-M71.3)
framboesiás ganglion (A66.6)

M67.8 A synovium és az in egyéb, meghatározott rendellenességei

M67.9 A synovium és az in rendellenessége k.m.n.

617
M68* A synovium és inak rendellenességei máshova osztályozott
betegségekben

M68.0* Synovitis és tenosynovitis máshova osztályozott bakteriális


betegségekben

Synovitis vagy tenosynovitis:


• gonorrhoeában (A54.4+)
• szifiliszben (A52.7+)
• güm kórban (A18.0+)

M68.8* A synovium és inak egyéb rendellenességei máshova osztályozott


betegségekben

EGYÉB LÁGYRÉSZ RENDELLENESSÉGEK


(M70-M79)

M70 Lágyrészrendellenességek er ltetés, vagy nyomás


következtében
[Lásd a ... oldalt]
Beleértve: foglalkozási eredet lágyrészrendellenességek
Kivéve: bursitis:
• k.m.n. (M71.9)
• váll (M75.5)
enthesopathiák (M76-M77)

M70.0 A kéz és a csukló idült crepitáló synovitise

M70.1 A kéz bursitise

M70.2 Olecranon bursitis

M70.3 A könyök egyéb bursitisei

M70.4 Praepatellaris bursitis

M70.5 A térd egyéb bursitisei

M70.6 Trochantertáji bursitis

Trochantertáji tendinitis

M70.7 A csíp egyéb bursitisei

Ischiászos bursitis

618
M70.8 Egyéb lágyrészrendellenességek normál és er ltetett igénybevétel, nyomás
következtében

M70.9 Nem meghatározott lágyrészrendellenesség normál és er ltetett és nyomás


következtében

M71 Egyéb bursopathiák


[Lásd a ... oldalt]
Kivéve: bütyök (M20.1)
normál vagy extrém használat és nyomás okozta bursitis (M70.-)
enthesopathiák (M76-M77)

M71.0 Bursa tályog

M71.1 Egyéb infectiv bursitis

M71.2 A poplitealis árok synovialis cystája [Baker]

Kivéve: a rupturával társult (M66.0)

M71.3 Egyéb bursalis cysták

Synovialis cysta k.m.n.


Kivéve: rupturált synovialis cysta (M66.1)

M71.4 Calcium-lerakódás a bursában

Kivéve: a vállon (M75.3)

M71.5 Egyéb bursitisek m.n.o.

Kivéve: bursitis:
• k.m.n. (M71.9)
• váll (M75.5)
• tibialis collateralis [Pelligrini-Stieda] (M76.4)

M71.8 Egyéb, meghatározott bursopathiák

M71.9 Bursopathia k.m.n.

Bursitis k.m.n.

M72 Fibroblastos rendellenességek


[Lásd a ... oldalt]
Kivéve: retroperitoneális fibromatosis (D48.3)

M72.0 A fascia palmaris fibromatosisa [Dupuytren]

619
M72.1 B rkeményedés, tyúkszem

Clavus

M72.2 A fascia plantaris fibromatosisa

Fasciitis plantaris

M72.3 Nodularis fasciitis

M72.4 Pseudosarcomatosus fibromatosis

M72.5 Fasciitis m.n.o.

Kivéve: fasciitis:
• diffúz (eosinophil) (M35.4)
• noduláris (M72.3)
• plantaris (M72.2)

M72.8 Egyéb fibroblastos rendellenességek

M72.9 Fibroblastos rendellenesség k.m.n.

M73* Lágyrész rendellenességek máshová osztályozott


betegségekben
[Lásd a ... oldalt]

M73.0* Gonococcus okozta bursitis (A54.4+)

M73.1* Szifilisz okozta bursitis (A52.7+)

M73.8* Egyéb lágyrészrendellenességek máshova osztályozott betegségekben

M75 Váll-elváltozások

Kivéve: kéz-váll szindróma (M89.0)

M75.0 A váll adhaesiv capsulitise

Merev váll
A váll periarthritise

M75.1 Rotátor köpeny szindróma

Rotátor mandzsetta, vagy supraspinatus szakadás (berepedés), vagy ruptura


(teljes) (részleges), nem traumás
Supraspinatus szindróma

M75.2 Biceps tendinitis

620
M75.3 A váll calcificaló tendinitise

Váll-bursa meszesedés

M75.4 A váll ízület üt déses szindrómája

M75.5 Váll-bursitis

M75.8 Egyéb vállelváltozások

M75.9 Vállelváltozás k.m.n.

M76 Az alsó végtag enthesopathiái, kivéve a lábfejet


[Lásd a ... oldalt]
Megjegyzés: A kevéssé specifikus a bursitisek, capsulitisek és tendinitisek
esetében azt jelzi, hogy ezek elkülönítend k az izom-ín átmenet
különböz elváltozásaitól; legtöbbjük az enthesopatia
fogalomkörébe sorolható, ami e helyek laesioinak megjelölésére
szolgáló általános megjelölés
Kivéve: a normál, az extrém használat vagy túlterhelés okozta bursitisek (M70.-)

M76.0 Glutealis tendinitis

M76.1 Psoas tendinitis

M76.2 Crista iliaca sarkantyú

M76.3 Tractus iliotibialis szindróma

M76.4 Bursitis collateralis tibialis [Pellegrini-Stieda]

M76.5 Patellaris tendinitis

M76.6 Achilles tendinitis

Achilles bursitis

M76.7 Peronealis tendinitis

M76.8 Az alsó végtag egyéb enthesopathiái, kivéve a lábfejet

Tibialis anterior szindróma


Tibialis posterior tendinitis

M76.9 Az alsó végtag enthesopathája k.m.n.

M77 Egyéb enthesopathiák


[Lásd a ... oldalt]

621
Kivéve: bursitis:
• k.m.n. (M71.9)
• normál, vagy extrém használat, ill. nyomás okozta (M70.-)
osteophyta (M25.7)
spinális enthesopathia (M46.0)

M77.0 Epicondylitis medialis

M77.1 Epicondylitis lateralis

Tenisz-könyök

M77.2 A csukló periarthritise

M77.3 Calcaneus sarkantyú

M77.4 Metatarsalgia

Kivéve: Morton-féle metatarsalgia (G57.6)

M77.5 A lábfej egyéb enthesopathiája

M77.8 Egyéb enthesopathiák m.n.o.

M77.9 Nem meghatározott enthesopathia k.m.n.

Csontsarkantyú k.m.n.
Capsulitis k.m.n.
Periarthritis k.m.n.
Tendinitis k.m.n.

M79 Egyéb m.n.o. lágyrészrendellenességek


[Lásd a ... oldalt]
Kivéve: pszihogén lágyrészfájdalom (F45.4)

M79.0 Rheumatismus k.m.n.

Fibromyalgia
Fibrositis
Kivéve: palindrom rheumatismus (M12.3)

M79.1 Izomfájdalom

Kivéve: myositis (M60.-)

M79.2 Neuralgia és neuritis k.m.n.

Kivéve: mononeuropathiák (G56-G58)


radiculitis:

622
• k.m.n. }
• brachialis k.m.n. } (M54.1)
• lumbosacralis k.m.n. }
ischiadicus (M54.3-M54.4)

M79.3 Panniculitis k.m.n.

Kivéve: panniculitis:
• lupusban (L93.2)
• nyaki és háti (M54.0)
• recurrens [Weber-Christian] (M35.6)

M79.4 Az (infrapatellaris) zsírpárna hypertrophája

M79.5 A lágyrészekben visszamaradt idegentest

Kivéve: idegentest granuloma:


• a b r és b ralatti szövetben (L92.3)
• a lágyrészében (M60.2)

M79.6 Végtagfájdalom

M79.8 Egyéb, meghatározott lágyrészrendellenességek

M79.9 Lágyrészrendellenesség k.m.n.

OSTEO- ÉS CHONDROPATHIÁK
(M80-M94)
A CSONTS R SÉG ÉS CSONTSZERKEZET RENDELLENESSÉGEI
(M80-M85)

M80 Osteoporosis pathológiás töréssel


[Lásd a ... oldalt]
Beleértve: osteoporoticus csigolya-összeroppanás és ékcsigolya képz dés
Kivéve: csigolya-összeroppanás k.m.n. (M48.5)
pathológiás törés k.m.n. (M84.4)
ékcsigolya k.m.n. (M48.5)

M80.0 Postmenopausalis osteoporosis pathológiás töréssel

M80.1 Petefészek eltávolítás utáni osteoporosis pathológiás töréssel

M80.2 Inaktivitási osteoporosis pathológiás töréssel

623
M80.3 Sebészeti beavatkozást követ felszívódási zavar okozta osteoporosis,
pathológiás töréssel

M80.4 Gyógyszer-indukálta osteoporosis pathológiás töréssel

Szükség esetén kiegészít kód használható a gyógyszer azonosítására (XX.


f csoport)

M80.5 Idiopathiás osteoporosis pathológiás töréssel

M80.8 Egyéb osteoporosis pathológiás töréssel

M80.9 Nem meghatározott osteoporosis pathológiás töréssel k.m.n.

M81 Osteoporosis pathológiás csonttörés nélkül


[Lásd a ... oldalt]
Kivéve: osteoporosis pathológiás fracturával (M80.-)

M81.0 Postmenopausalis osteoporosis

M81.1 Petefészek eltávolítás utáni osteoporosis

M81.2 Inaktivitási osteoporosis

Kivéve: Sudeck atrophia (M89.0)

M81.3 Sebészeti beavatkozást követ felszívódási zavar okozta osteoporosis

M81.4 Gyógyszer indukálta osteoporosis

Szükség esetén kiegészít kód használható a gyógyszer azonosítására (XX.


f csoport)

M81.5 Idiopathiás osteoporosis

M81.6 Lokalizált osteoporosis [Lequesne]

Kivéve: Sudeck atrophia (M89.0)

M81.8 Egyéb osteoporosis

Senilis osteoporosis

M81.9 Osteoporosis k.m.n.

M82* Osteoporosis máshova osztályozott betegségekben


[Lásd a ... oldalt]

M82.0* Osteoporosis myeloma multiplexben (C90.0+)

624
M82.1* Osteoporosis endokrin rendellenességekben (E00-E34+)

M82.8* Osteoporosis egyéb, máshova osztályozott betegségekben

M83 Feln ttkori csontlágyulás


[Lásd a ... oldalt]
Kivéve: osteomalacia:
• csecsem - és gyermekkori (E55.0)
• D-vitamin rezisztens (E83.3)
renalis osteodystrophia (N25.0)
angolkór (aktív) (E55.0)
• következmények (E64.3)
• D-vitamin rezisztens (E83.3)

M83.0 Gyermekágyi csontlágyulás

M83.1 Aggkori csontlágyulás

M83.2 Feln ttkori, felszívódási zavar okozta csontlágyulás

Sebészeti beavatkozás utáni malabsorptios osteomalacia feln ttnél

M83.3 Feln ttkori malnutritiós csontlágyulás

M83.4 Alumínium csontbetegség

M83.5 Egyéb feln ttkori, gyógyszer indukálta csontlágyulás

Szükség esetén kiegészít kód használható a gyógyszer azonosítására (XX.


f csoport)

M83.8 Egyéb feln ttkori csontlágyulás

M83.9 Feln ttkori csontlágyulás k.m.n.

M84 A csontfolytonosság rendellenességei


[Lásd a ... oldalt]

M84.0 Rosszul illeszkedve gyógyult csonttörés

M84.1 Össze nem forrt csonttörés [álízület]

Kivéve: fúzió, vagy arthrodesis utáni pseudoarthrosis (M96.0)

M84.2 Csonttörés elhúzódó gyógyulása

625
M84.3 Stressz-fractura m.n.o.

Stressz-fractura k.m.n.
Kivéve: csigolya stressz-fracturája (M48.4)

M84.4 Pathológiás csonttörés m.n.o.

Pathológiás fractura k.m.n.


Kivéve: csigolya összeroppanás m.n.o. (M48.5)
pathológiás törés osteoporosisban (M80.-)

M84.8 A csontfolytonosság egyéb rendellenességei

M84.9 A csontfolytonosság rendellenessége k.m.n.

M85 A csonts r ség és szerkezet egyéb rendellenességei


[Lásd a ... oldalt]
Kivéve: osteogenesis imperfecta (Q78.0)
osteopetrosis (Q78.2)
osteopoikilosis (Q78.8)
polyostoticus fibrosus dysplasia (Q78.1)

M85.0 Fibrosus dysplasia (egy csonton)

Kivéve: az állkapocs fibrosus dysplasiája (K10.8)

M85.1 A csontváz fluorosisa

M85.2 A koponyacsont hyperostosisa

M85.3 Osteitis condensans

M85.4 Szoliter csontcysta

Kivéve: az állkapocs szoliter cystája (K09.1-K09.2)

M85.5 Aneurysma okozta csontcysta

Kivéve: állkapocs aneurysmás csontcystája (K09.2)

M85.6 A csont egyéb cystái

Kivéve: állkapocscysta m.n.o. (K09.1-K09.2)


ostitis fibrosa cystica generalisata [Recklinghausen] (E21.0)

M85.8 A csonts r ség és szerkezet egyéb meghatározott rendellenességei

Csont hyperostosis, kivéve koponya


Kivéve: diffúz idiopathiás csontváz hyperostosis [DISH] (M48.1)

626
M85.9 A csonts r ség és szerkezet rendellenessége k.m.n.

EGYÉB OSTEOPATHIÁK
(M86-M90)
Kivéve: beavatkozást követ osteopathiák (M96.-)

M86 Csontvel gyulladás


[Lásd a ... oldalt]
Szükség esetén kiegészít kód használható a fert z ágens azonosítására (B95-
B97)
Kivéve: osteomyelitis:
• salmonella okozta (A01-A02)
• állkapocs (K10.2)
• csigolya (M46.2)

M86.0 Akut haematogen osteomeylitis

M86.1 Egyéb akut osteomyelitis

M86.2 Subacut osteomyelitis

M86.3 Idült, multifokális osteomyelitis

M86.4 Idült osteomyelitis váladékozó üreggel

M86.5 Egyéb idült, haematogen osteomyelitis

M86.6 Egyéb idült osteomyelitis

M86.8 Egyéb osteomyelitis

Brodie-tályog

M86.9 Osteomyelitis k.m.n.

Csontinfectio k.m.n.
Periostitis osteomyelitis említése nélkül

M87 Csontelhalás
[Lásd a ... oldalt]
Beleértve: a csont avascularis nekrózisa
Kivéve: osteochondropathiák (M91-M93)

M87.0 Idiopathiás aszeptikus csontelhalás

627
M87.1 Gyógyszer okozta csontelhalás

Szükség esetén kiegészít kód használható a gyógyszer azonosítására (XX.


f csoport)

M87.2 Posttraumás csontelhalás

M87.3 Egyéb másodlagos csontelhalás

M87.8 Egyéb csontelhalás

M87.9 Csontelhalás k.m.n.

M88 A csontok Paget-kórja [osteitis deformans]


[Lásd a ... oldalt]

M88.0 A koponya Paget-kórja

M88.8 Egyéb csontok Paget-kórja

M88.9 A csont Paget-kórja k.m.n.

M89 Egyéb csontrendellenességek


[Lásd a ... oldalt]

M89.0 Algoneurodystrophia

Kéz-váll szindróma
Sudeck atrophia
Sympathicus reflex dystrophia

M89.1 Epiphysealis blokk

M89.2 Egyéb csontfejl dési és növekedési rendellenességek

M89.3 Csont-hypertrophia

M89.4 Egyéb hypertrophiás osteoarthropathia

Marie-Bamberger-kór
Pachydermoperiostosis

M89.5 Osteolysis

M89.6 Poliomyelitis utáni osteopathia

Használható kiegészít kód (B91), az el z poliomyelitis azonosítására

628
M89.8 Egyéb meghatározott csont rendellenességek

Infantilis corticalis hyperostosisok


Posttraumás subperiostealis csontosodás

M89.9 Csontrendellenesség k.m.n.

M90* Osteopathiák máshova osztályozott betegségekben


[Lásd a ... oldalt]

M90.0* Csont-güm kór (A18.0+)

Kivéve: gerinc-tuberkulózis (M49.0*)

M90.1* Csonthártyagyulladás egyéb, máshova osztályozott fert z betegségekben

Másodlagos szifiliszes periositis (A51.4+)

M90.2* Osteopathia egyéb, máshova osztályozott fert z betegségekben

Osteomyelitis:
• echinococcusos (B67.2+)
• gonococcusos (A54.4+)
• salmonellás (A02.2+)
Szifiliszes osteopathia vagy osteochondropathia (A50.5+, A52.7+)

M90.3* Csontelhalás keszonbetegségben (T70.3+)

M90.4* Haemoglobinopathia okozta csontelhalás (D50-D64+)

M90.5* Csontelhalás egyéb, máshová osztályozott betegségekben

M90.6* Osteitis deformans daganatos betegségekben (C00-D48+)

Osteitis deformans rosszindulatú csont-neoplasmában (C40-C41+)

M90.7* Csonttörés rosszindulatú daganatos betegségekben (C00-D48+)

Kivéve: csigolya összeroppanás daganatos betegségben (M49.5*)

M90.8* Osteopathia egyéb máshová osztályozott betegségben

Osteopathia renalis osteodystrophiában (N25.0+)

CHONDROPATHIÁK
(M91-M94)
Kivéve: beavatkozást követ chondropathiák (M96.-)

M91 A csíp és medence juvenilis osteochondrosisa

629
[Lásd a ... oldalt]
Kivéve: femurfej epiphyseolysis (nem traumás) (M93.0)

M91.0 A medence juvenilis osteochondrosisa

Osteochondrosis (juvenilis):
• acetabulum
• crista ilei [Buchanan]
• ischiopubicus synchondrosis [van Neck]
• symphisis pubis [Pierson]

M91.1 A combfej juvenilis osteochondrosisa [Legg-Calvé-Perthes]

M91.2 Coxa plana

Fiatalkori osteochondrosis utáni csíp deformáció

M91.3 Pseudocoxalgia

M91.8 Egyéb juvenilis csíp és medence osteochondrosis

Fiatalkori osteochondrosis veleszületett csíp ficam redukciója után

M91.9 Juvenilis csíp és medence osteochondrosis k.m.n.

M92 Egyéb fiatalkori osteochondrosis

M92.0 A felkarcsont juvenilis osteochondrosisa

Osteochondrosis (juvenilis):
• capituli humeri [Panner]
• capitis humeri [Haas]

M92.1 A singcsont és orsócsont juvenilis osteochondrosisa

Osteochondrosis (juvenilis):
• alsó ulnaris [Burns]
• radius fej [Brailsford]

M92.2 A kéz juvenilis osteochondrosisa

Osteochondrosis (juvenilis):
• lunatum [Kienböck]
• metacarpus fej [Mauclaire]

M92.3 A fels végtag egyéb juvenilis osteochondrosisa

M92.4 A térdkalács juvenilis osteochondrosisa

Osteochondrosis (juvenilis):

630
• primer patellaris centrális [Köhler]
• szekunder patellaris centrális [Sinding-Larsen]

M92.5 A sípcsont és szárkapocs juvenilis osteochondrosisa

Osteochondrosis (juvenilis):
• proximális tibia [Blount]
• tuberositas tibiae [Osgood-Schlatter]
Tibia vara

M92.6 A lábt juvenilis osteochondrosisa

Osteochondrosis (juvenilis):
• calcaneus [Sever]
• os tibiale externum [Haglund]
• talus [Diaz]
• tarsalis navicularis [Köhler]

M92.7 A lábközépcsontok juvenilis osteochondrosisa

Osteochondrosis (juvenilis):
• V. metatarsus [Iselin]
• II. metatarsus [Freiberg]

M92.8 Egyéb, meghatározott juvenilis osteochondrosis

Calcaneus apophysitis

M92.9 Juvenilis osteochondrosis k.m.n.

Apophysitis }
Epiphysitis } juvenilisként megjelölve,
Osteochondritis } nem meghatározott helyen
Osteochondrosis }

M93 Egyéb osteochondropathiák

Kivéve: a gerinc osteochondrosisa (M42.-)

M93.0 A combcsont proximális epiphysisének elcsúszása (nem traumás)

M93.1 Feln ttkori Kienböck-betegség

Az os lanutum carpi feln ttkori osteochondrosisa

M93.2 Osteochondritis dissecans

M93.8 Egyéb meghatározott osteochondropathiák

M93.9 Osteochondropathia k.m.n.

631
Apophysitis }
Epiphysitis } Nem feln tt-, vagy fiatalkoriként
Osteochondritis } meghatározva, nem meghatározott helyen.
Osteochondrosis }

M94 A porc egyéb rendellenességei


[Lásd a ... oldalt]

M94.0 Chondrocostalis junkcioszindróma [Tietze]

M94.1 Visszatér polychondritis

M94.2 Porclágyulás

Kivéve: chondromalacia patellae (M22.4)

M94.3 Chondrolysis

M94.8 Egyéb meghatározott porcrendellenességek

M94.9 Porcrendellenesség k.m.n.

A CSONT-IZOMRENDSZER ÉS KÖT SZÖVET EGYÉB


RENDELLENESSÉGEI
(M95-M99)

M95 A csont - izomrendszer és a köt szövet egyéb szerzett


deformitásai

Kivéve: szerzett:
• végtag- és szervhiány (Z89-Z90)
• végtagdeformitások (M20-M21)
congenitális csont-, izomrendszeri fejl dési rendellenességek,
deformitások (Q65-Q79)
deformáló dorsopathiák (M40-M43)
dentofacalis anomáliák [beleértve malocclusiót] (K07.-)
beavatkozás utáni csont-izomrendszeri rendellenességek (M96.-)

M95.0 Az orr szerzett deformítása

Kivéve: deviatio septi nasi (J34.2)

M95.1 Karfiol-fül

Kivéve: egyéb szerzett füldeformitások (H61.1)

M95.2 A fej egyéb szerzett deformitása

632
M95.3 A nyak szerzett deformitása

M95.4 A mellkas és bordák szerzett deformitása

M95.5 A medence szerzett deformitása

Kivéve: szülészeti ellátás ismert vagy gyanított aránytalanság miatt (O33.-)

M95.8 A csont izomrendszer egyéb meghatározott, szerzett deformitásai

M95.9 Szerzett csont izomrendszer deformitás k.m.n.

M96 Beavatkozás utáni csont-izomrendszeri deformitások m.n.o.

Kivéve: intestinalis bypass utáni arthropathia (M02.0)


osteoporosissal kísért rendellenességek (M80-M81)
funkcionális implantatumok vagy egyéb eszközök jelenléte (Z95-Z97)

M96.0 Álízület fúzió vagy arthrodesis után

M96.1 Postlaminectomiás szindróma k.m.n.

M96.2 Besugárzás utáni kyphosis

M96.3 Postlaminectomiás kyphosis

M96.4 M tét utáni lordosis

M96.5 Besugárzás utáni scoliosis

M96.6 Csonttörés ortopéd implantatio, ízületi prothesis vagy csontbeültetés után

Kivéve: bels ortopéd eszközök, implantatumok, vagy graft szöv dményei (T84.-
)

M96.8 Egyéb beavatkozás utáni csont izomrendszer rendellenességek

Ízületi prothesis eltávolítását követ másodlagos instabilitás

M96.9 Beavatkozás utáni csont izomrendszeri rendellenesség k.m.n.

M99 Biomechanikai károsodások m.n.o.

Megjegyzés: Máshová osztályozható állapotoknál nem használható ez a csoport


Az alábbi kiegészít , az elváltozás helyét jelöl alosztályozás az
M99.- altételek megfelel alkalmazását célozzák; lásd még a ...
oldal megjegyzését.
0 fej régió occipitocervicalis
1 nyaki régió cervicothoracalis

633
2 mellkasi régió thoracolumbalis
3 lumbalis régió lumbosacralis
4 sacralis régió sacrococcygealis, sacroiliacalis
5 medence régió csíp vagy szeméremcsont
6 alsó végtag
7 fels végtag acromioclavicularis, sternoclavicularis
8 bordák costochondralis, costovertebralis, sternochondralis
9 has és egyéb régiók

M99.0 Szegmentális és szomatikus dysfunctio

M99.1 Komplex subluxatio (csigolya)

M99.2 A gerinccsatorna subluxatio okozta sz külete

M99.3 A gerinccsatorna csontos sz külete

M99.4 A gerinccsatorna köt szövetes sz külete

M99.5 A gerinccsatorna intervertebralis discus-okozta sz külete

M99.6 Az intervertebralis foramenek csontos és subluxatiós sz külete

M99.7 Az intervertebralis foramenek köt szövetes és discus okozta sz külete

M99.8 Egyéb biomechanikai károsodások

M99.9 Biomechanikai károsodás k.m.n.

634
XIV. F csoport

AZ UROGENITALIS RENDSZER MEGBETEGEDÉSEI


(N00-N99)
Kivéve: bizonyos perinatális korban keletkezett állapotok (P00-P96)
bizonyos fert z és parasitás betegségek (A00-B99)
terhesség, szülés és gyermekágy szöv dményei (O00-O99)
veleszületett fejl dési rendellenességek deformitások és kromoszóma
abnormitások (Q00-Q99)
endokrin, táplálkozási és anyagcsere betegségek (E00-E90)
sérülések, mérgezések és küls okok egyéb következményei (S00-T998)
daganatos betegségek (C00-D48)
máshová nem osztályozott, tünetek, jelek és kóros klinikai és laboratóriumi
leletek (R00-R99)
A f csoport alábbi csoportokat tartalmazza:
N00-N08 Glomerularis betegségek
N10-N16 Renalis tubulo-inerstitialis betegségek
N17-N19 Veseelégtelenség
N20-N23 Urolithiasis
N25-N29 A vese és uréter egyéb rendellenességei
N30-N39 A húgyrendszer egyéb betegségei
N40-N51 A férfi nemi szervek betegségei
N60-N64 Az eml rendellenességei
N70-N77 A n i medencei szervek gyulladásos betegségei
N80-N98 A n i nemi szervek nem gyulladásos betegségei
N99 A húgy-ivar-rendszer egyéb rendellenességei
A f csoporthoz tartozó csillaggal jelölt csoportok:
N08* Glomerularis betegségek máshova osztályozott betegségekbe
N16* Renalis tubulo interstitialis rendellenességek máshova osztályozott betegségekbe
N22* A húgyutak kövessége máshova osztályozott betegségekbe
N29* A vese és uréter egyéb rendellenességei máshova osztályozott betegségekbe
N33* Húgyhólyag rendellenességek máshova osztályozott betegségekbe
N37* Húgycs rendellenességek máshova osztályozott betegségekbe
N51* A férfi nemi szervek rendellenességei máshova osztályozott betegségekbe
N74* A n i medence gyulladásos rendellenességei máshova osztályozott betegségekbe
N77* Vulvovaginalis fekélyesedés és gyulladás máshova osztályozott betegségekben

635
GLOMERULARIS BETEGSÉGEK
(N00-N08)
Szükség esetén kiegészít kód használható az ok megjelölésére (XX. f csoport.) vagy
veseelégtelenség jelenlétének megjelölésére (N17-N19).
Kivéve: hypertensiv vesebetegség (I12.-)
Az alábbi negyedik karakteres altételek a morfológiai eltéréseket klasszifikálják és a N00-N07
csoportokkal alkalmazandók. A 0-.8 altételeket általában nem használjuk, hacsak nem
specifikusan identifikálták azokat (pl. vesebiopsia vagy autopsia révén). A három-karakteres
tételek a klinikai szindrómára utalnak.
.0 Kisebb glomerularis eltérések
"Minimál change lesion"
.1 Fokális és szegmentális glomeruláris léziók:
Fokális és szegmentális:
• hyalinosis
• sclerosis
Fokális glomerulonephritis
.2 Glomerulonephritis membranosa diffusa
.3 Diffúz, mesangialis proliferatív glomerulonephritis
.4 Diffúz, endocapillaris proliferatív glomerulonephritis
.5 Diffúz, mesangiocapillaris glomerulonephritis
Membrano-proliferatív glomerulonephritis,1 vagy 3-as típus, vagy k.m.n.
.6 "Dense deposit disease"
Membrano-proliferatív glomerulonephritis, 2-es típus
.7 Diffúz, crescent glomerulonephritis
Extracapillaris glomerulonephritis
.8 Egyéb
Proliferatív glomerulonephritis k.m.n.
.9 k.m.n.

N00 Akut nephritis szindróma


[Az altételek l. a ... oldalon]
Beleértve: akut:
• glomerulopathia
• glomerulonephritis
• nephritis
• vesebetegség k.m.n.
Kivéve: akut tubulo-interstitialis nephritis (N10)
nephritis szindróma k.m.n. (N05.-)

N01 Gyors progressziójú nephritis szindróma

636
[Az altételek l. a ... oldalon]
Beleértve: gyorsan progrediáló:
• glomerulopathia
• glomerulonephritis
• nephritis
Kivéve: nephritis szindróma k.m.n. (N05.-)

N02 Ismétl d és perzisztáló haematuria


[Az altételek l. a ... oldalon]
Beleértve: haematuria:
• benignus (familiáris)(gyermekkori)
• a ... oldalon .0-.8 altételek szerinti
morfológiai elváltozással járó betegségek
Kivéve: haematuria k.m.n. (R31)

N03 Krónikus nephritis szindróma


[Az altételek l. a ... oldalon]
Beleértve: krónikus:
• glomerulopathia
• glomerulonephritis
• nephritis
• vesebetegség k.m.n.
Kivéve: krónikus tubulo-interstitialis nephritis (N11.-)
diffúz sclerotisáló glomerulonephritis (N18.-)
nephritis szindróma k.m.n. (N05.-)

N04 Nephrosis szindróma


[Az altételek l. a ... oldalon]
Beleértve: congenitalis nephrosis szindróma
lipoid nephrosis

N05 Nem meghatározott nephritis szindróma


[Az altételek l. a .... oldalon]
Beleértve: glomerulopathia }
glomerulonephritis } k.m.n.
nephritis }
k.m.n. nephropathia és k.m.n. vesebetegség a... oldalon
0-.8 jelzés altételek szerinti morfológiai elváltozással
Kivéve: ismeretlen okú nephropathia k.m.n.(N28.9)

637
vesebetegség k.m.n. nem igazolt okkal (N28.9)
tubulo-interstitialis nephritis k.m.n. (N12)

N06 Izolált fehérjevizelés meghatározott morfológiai elváltozással


[Az altételek l. a ... oldalon]
Beleértve: a .... oldalon .0-.8 altételek szerinti morfológiai elváltozással járó
(izolált)(orthostaticus)(perzisztáló) proteinuria
Kivéve: proteinuria:
• k.m.n. (R80)
• Bence-Jones (R80)
• terhességi (O12.1)
• izolált k.m.n. (R80)
• orthostaticus k.m.n. (N39.2)
• perzisztáló k.m.n. (N39.1)

N07 Hereditaer nephropathia, m.n.o.


[Az altételek l.X.O.]
Kivéve: Alport-szindróma (Q87.8)
örökl d amyloid nephropathia (E85.0)
köröm-patella szindróma (Q87.2)
nem-neuropathiás heredofamiliaris amyloidosis (E85.0)

N08* Glomerularis rendellenességek máshová osztályozott


betegségekben

Beleértve: nephropathia máshová osztályozott betegségekben


Kivéve: tubulo-interstitialis nephropathia máshová osztályozott betegségekben
(N16.-*)

N08.0* Glomeruláris rendellenességek máshová osztályozott fert z és parazitás


betegségekben

Glomerulopathiák:
• Plasmodium malariae maláriában (B52.0+)
• mumpszban (B26.8+)
• schistosomiasisban [bilharziasis] (B65.-+)
• szepszisben (A40-A41+)
• strongyloidiosisban (B78.-+)
• szifiliszben (A52.7+)

N08.1* Glomerularis rendellenességek daganatos betegségekben

Glomerulopathiák:
• myeloma multiplex-ben (C90.0+)

638
• Waldenström-macroglobulinaemiában (C88.0+)

N08.2* Glomerulopathiák vér- és vérképz szervi valamint az immunrendszert


érint betegségekben

Glomerulopathiák:
• cryoglobulinaemiaban (D89.1+)
• diszeminált intravascularis coagulatioban [defibrinációs szindróma](D65+)
• haemolyticus-uraemiás szindrómában (D59.3+)
• Henoch-Schönlein purpurában (D69.0+)
• sarlósejtes vérszegénységben (D57.-+)

N08.3* Glomerulopathia diabetes mellitusban (E10-E14+, a közös negyedik jegy .2)

N08.4* Glomerularis rendellenességek egyéb endokrin, táplálkozási és anyagcsere


betegségekben

Glomerulopathiák:
• amyloidosisban (E85.-+)
• Fabry(-Anderson)-kórban (E75.2)
• lecithin-cholesterin acyltransferase hiányban (E78.6+)

N08.5* Glomerularis rendellenességek köt szöveti rendszerbetegségekben

Glomerulopathiák:
• Goodpasture-szindrómában (M31.0+)
• polyarteritis nodosában (M30.0+)
• szisztémás lupus erythematosusban (M32.1+)
• thromboticus thrombocytopeniás purpurában (M31.1+)
• Wegener-granulomatosisban (M31.3+)

N08.8* Glomerularis rendellenességek egyéb máshová osztályozott


betegségekben

Glomerulopathiák subacut bakteriális endocarditisben (I33.0+)

RENALIS TUBULO-INTERSTITIALIS BETEGSÉGEK


(N10-N16)
Beleértve: pyelonephritis
Kivéve: pyeloureteritis cystica (N28.8)

N10 Akut tubulo-interstitialis nephritis


Akut:
• fert zéses interstitialis nephritis
• pyelitis

639
• pyelonephritis
Szükség esetén kiegészít kód (B95-B97) használható a fert z ágens jelölésére

N11 Krónikus tubulo-interstitialis nephritis

Beleértve: krónikus:
• fert zéses interstitialis nephritis
• pyelitis
• pyelonephritis
Szükség esetén kiegészít kód (B95-B97) használható, a fert z ágens
jelölésére

N11.0 Refluxhoz társuló, non-obstructiv krónikus pyelonephritis

(Vesico-ureteralis) refluxhoz társuló (krónikus) pyelonephritis


Kivéve: vesico-ureteralis reflux k.m.n. (N13.7)

N11.1 Krónikus obstructív pyelonephritis

(Krónikus) pyelonephritis a következ kkel társulva:


a pelviuretericus átmenet } {rendellenességével
a pyelouretericus átmenet } {csavarodásával
az uréter } {elzáródásával
{sz kületével
Kivéve: pyelonephritis calculosa (N20.9)
obstructiv uropathia (N13.-)

N11.8 Egyéb krónikus tubulo-interstitialis nephritis

Nem obstructív krónikus pyelonephritis k.m.n.

N11.9 Krónikus tubulo-interstitialis nephritis k.m.n.

Krónikus:
• interstitialis nephritis k.m.n.
• pyelitis k.m.n.
• pyelonephritis k.m.n.

N12 Tubulo-interstialis nephritis, akutnak vagy krónikusnak nem


meghatározva
Interstitialis nephritis k.m.n.
Pyelitis k.m.n.
Pyelonephritis k.m.n.
Kivéve: pyelonephritis calculosa (N20.9)

N13 Obstruktív és reflux uropathia

640
Kivéve: vese- és uréter-k , hydronephrosis nélkül (N20.-)
a vesemedence és az uréter veleszületett obstruktív rendellenességei
(Q62.0- Q62.3)
obstructív pyelonephritis (N11.1)

N13.0 Hydronephrosis, az uretero-pelvicus átmenet elzáródásával

Kivéve: fert zéssel (N13.6)

N13.1 Hydronephrosis ureterstricturával m.n.o.

Kivéve: ha gyulladással jár (N13.6)

N13.2 Hydronephrosis a vese és uréter k okozta elzáródásával

Kivéve: fert zéssel (N13.6)

N13.3 Egyéb és k.m.n. hydronephrosis

Kivéve: fert zéssel (N13.6)

N13.4 Hydroureter

Kivéve: fert zéssel (N13.6)

N13.5 Ureter-megtöretés (kinking) és -sz kület, hydronephrosis nélkül

Kivéve: fert zéssel (N13.6)

N13.6 Pyonephrosis

Az N13.0-N13.5 alatti állapotok fert zéssel


Obstructív uropathia fert zéssel
Szükség esetén kiegészít kód használható (B95-B97) a fert z ágens
megjelölésére

N13.7 Vesico-ureteralis refluxhoz társult uropathia

Vesico-ureteralis reflux:
• k.m.n.
• hegesedéssel járó
Kivéve: refluxhoz társuló pyelonephritis (N11.0)

N13.8 Egyéb obstructív és reflux uropathia

N13.9 Obstructív és reflux uropathia k.m.n.

Húgyúti elzáródás k.m.n.

N14 Gyógyszer- és nehézfém-indukált tubulo-interstitialis és


tubularis állapotok
A toxicus ágens jelölésére szükség esetén kiegészít kód (XX. f csoport)
használható.

641
N14.0 Analgeticum nephropathia

N14.1 Egyéb szer, gyógyszer és biológiai anyag okozta nephropathia

N14.2 Nem meghatározott szer, vagy biológiai anyag okozta nephropathia

N14.3 Nehézfém indukálta nephropathia

N14.4 Toxikus nephropathia, k.m.n.

N15 Egyéb tubulo-interstitialis betegségek

N15.0 Balkán-nephropathia

Endémiás balkán-nephropathia

N15.1 Vese- és vese körüli tályog

N15.8 Egyéb, meghatározott tubulo-interstitialis betegségek

N15.9 Tubulo-interstitialis betegség k.m.n.

Vesefert zés k.m.n.


Kivéve: húgyúti infectio k.m.n.(N39.0)

N16* Renalis tubulo-interstitialis rendellenességek máshova


osztályozott betegségekben

N16.0* Renalis tubulo-interstitialis rendellenességek máshová osztályozott fert z


és parazitás betegségekben

Tubulo-interstitialis nephropathia (az alábbiak okaként vagy társulva):


• brucellosisban (A23.-+)
• diphtheriaban (A36.8+)
• salmonella fert zésben (A02.2+)
• szepszisben (A40-A41+)
• toxoplasmosisban (B58.8+)

N16.1* Renalis tubulo-interstialis rendellenességek daganatos betegségekben

Tubulo-interstitialis nephropathiák:
• leukaemiában (C91-95+)
• lymphomában (C81-C85+, C96.-+)
• myeloma multiplexben (C90.0+)

N16.2* Renalis tubulo-interstitialis rendellenességek a vért valamint az immun-


rendszert érint betegségekben

642
Tubulo-interstitialis nephropathiák:
• kevert cryoglobulinaemiában (D89.1+)
• sarcoidosisban (D86.-+)

N16.3* Renalis tubulo-interstitialis rendellenességek anyagcsere betegségekben

Tubulo-interstitialis nephropathiák:
• cystinosisban (E72.0+)
• glikogén tárolási betegségben (E74.0+)
• Wilson-kórban (E83.0+)

N16.4* Renalis tubulo-interstitialis rendellenességek köt szöveti


rendszerbetegségekben

Tubulo-interstitialis nephropathiák:
• sicca szindrómában [Sjögren] (M35.0+)
• szisztémás lupus erythematosusban (M32.1+)

N16.5* Renalis tubulo-interstitialis rendellenességek transplantatum rejectióban


(T86.-+)

N16.8* Renalis tubulo-interstitialis rendellenességek egyéb máshová osztályozott


betegségekben

VESEELÉGTELENSÉG
(N17-N19)
Szükség esetén kiegészít kód használható (XX. f csoport.) a küls ágens megjelölésére
Kivéve: veleszületett veseelégtelenség (P96.0)
gyógyszer és nehézfém okozta tubulo-interstitialis és tubuláris állapotok (N14.-)
extrarenalis uraemia (R39.-)
haemolyticus-uraemiás szindróma (D59.3)
hepatorenalis szindróma (K76.7)
• post partum (O90.4)
praerenalis uraemia (R39.2)
veseelégtelenség:
• vetélés, vagy méhenkivüli, vagy mola terhesség szöv dményként (O00-O07,
O08.4)
• vajúdást és szülést követ en (O90.4)
• beavatkozást követ en (N99.0)

N17 Heveny veseelégtelenség

N17.0 Heveny veseelégtelenség tubularis nekrózissal

Tubularis nekrózis:

643
• k.m.n.
• akut
• renalis

N17.1 Heveny veseelégtelenség, heveny vesekéreg-elhalással

Kéreg nekrózis:
• k.m.n.
• akut
• renalis

N17.2 Heveny veseelégtelenség medullaris nekrózissal

Medullaris [papillaris] nekrózis:


• k.m.n.
• akut
• renalis

N17.8 Egyéb heveny veseelégtelenség

N17.9 Heveny veseelégtelenség k.m.n.

N18 Krónikus veseelégtelenség

Beleértve: krónikus uraemia


diffúz sclerotisáló glomerulonephritis
Kivéve: krónikus veseelégtelenség hypertoniával (I12.0)

N18.0 Végstádiumú veseelégtelenség

N18.8 Egyéb krónikus veseelégtelenség

Uraemiás:
• neuropathia+ (G63.8*)
• pericarditis+ (I32.8*)

N18.9 Krónikus veseelégtelenség k.m.n.

N19 Nem meghatározott veseelégtelenség


Uraemia k.m.n.
Kivéve: veseelégtelenség hypertoniával (I12.0)
újszülöttkori uraemia (P96.0)

644
UROLITHIASIS
(N20-N23)

N20 Vese- és uréterk

Kivéve: hydronephrosissal (N13.2)

N20.0 Vesek

Nephrolithiasis k.m.n.
Vesekövesség
Korallk
K a vesében

N20.1 Uréterk

Ureterolithiasis
K az uréterben

N20.2 Vese és uréterk egyidej leg

N20.9 Húgyuti k k.m.n.

Köves pyelonephritis

N21 Az alsó húgyutak kövessége

Beleértve: cystitisszel és urethritisszel

N21.0 Hólyagk

Vesicolithiasis
K hólyagdiverticulumban
Húgyhólyagk
Kivéve: korallk (20.0)

N21.1 Húgycs k

Urethrolithiasis

N21.8 Egyéb alsó húgyúti k

N21.9 Alsó húgyúti k k.m.n.

N22* K a húgyutakban máshova osztályozott betegségekben

N22.0* Urolithiasis schistosomiasisban [bilharsiasisban] (B65.-+)

N22.8* Urolithiasis máshova osztályozott betegségekben

645
N23 Vesekólika k.m.n.

A VESE ÉS URÉTER EGYÉB RENDELLENESSÉGEI


(N25-N29)
Kivéve: urolithiasissal (N20-N23)

N25 A renalis tubularis funkció károsodása okozta


rendellenességek

Kivéve: az E70-E90 -be sorolható anyagcsere rendellenességek

N25.0 Osteodystrophia renalis

Azotaemiás osteodystrophia
Foszfát-veszt tubuláris rendellenességek
Renalis:
• angolkór (rachitis)
• alacsonynövés

N25.1 Nephrogen diabetes insipidus

N25.8 A tubuláris vesefunkció károsodása okozta egyéb rendellenességek

Lightwood-Albright szindróma
Renalis tubularis acidosis k.m.n.
Vese eredet másodlagos hyperparathyreosis

N25.9 A tubuláris vesefunkció károsodása okozta egyéb rendellenesség

N26 Vesezsugorodás k.m.n.


Vesesorvadás (terminális)
Vesesclerosis k.m.n.
Kivéve: vesezsugorodás hypertoniával (I12.-)
diffúz sclerotizáló glomerulonephritis (N18.-)
hypertensív nephrosclerosis (arteriolaris) (arterioscleroticus)(I12.-)
ismeretlen okú kis vese (N27.-)

N27 Ismeretlen okú kis vese

N27.0 Kis vese, egyoldali

N27.1 Kis vese kétoldali

N27.9 Kis vese k.m.n.

646
N28 A vese és uréter egyéb rendellenességei, m.n.o.

Kivéve: hydroureter (N13.4)


vesebetegség:
• heveny k.m.n.(N00.9)
• idült k.m.n.(N03.9)
uréter megtöretés (kinking) és sz kület:
• hydronephrosissal (N13.1)
• hydronephrosis nélkül (N13.5)

N28.0 A vese ischaemiája és infarctusa

Art.renalis:
• embólia
• elzáródás
• lezáródás
• thrombosis
Vese-infarctus
Kivéve: Goldblatt-vese (I70.1)
art. renalis (extrarenalis részének):
• atherosclerosisa (I70.1)
• veleszületett sz külete (Q27.1)

N28.1 Vese-cysta, szerzett

A vese szerzett (multiplex)(solitaer) cystája


Kivéve: cystás vesebetegség (veleszületett)(Q61.-)

N28.8 A vese és uréter egyéb, meghatározott rendellenességei

Vese-hypertrophia
Megaloureter
Nephroptosis
Pyelitis }
Pyeloureteritis } cystica
Ureteritis }
Ureterocele

N28.9 A vese és uréter rendellenessége k.m.n.

Nephropathia k.m.n.
Vesebetegség k.m.n.
Kivéve: nephropathia k.m.n. és vesebetegség k.m.n. a ... oldalon .0-.8 alatt
meghatározott morfológiai elváltozásokkal (N05.-)

647
N29* A vese és uréter egyéb rendellenességei máshova
osztályozott betegségekben

N29.0* A vese kés i szifilisze (A52.7+)

N29.1* A vese és uréter egyéb rendellenességei máshova osztályozott fert z és


parazitás betegségekben

A vese és uréter rendellenességei:


• schistosomiasisban [bilharziasisban](B65.-+)
• güm kórban (A18.1+)

N29.8* A vese és uréter egyéb rendellenességei egyéb máshova osztályozott


betegségekben

A HÚGYRENDSZER EGYÉB BETEGSÉGEI


(N30-N39)
Kivéve: húgyúti fert zés (szöv dményként):
abortus méhenkivüli vagy molaterhességben (O00-O07, O08.8)
terhesség, szülés és gyermekágy alatt (O23.-, O75.3, O86.2)
urolithiasissal (N20-N23)

N30 Húgyhólyaggyulladás
Szükség esetén kiegészít kód használható a fert z (B95-B97) vagy felel s
küls ágens megjelölésére (XX. f csoport.)
Kivéve: prostatocystitis (N41.3)

N30.0 Cystitis acuta

Kivéve: irradiatiós cystitis (N30.4)


trigonitis (N30.3)

N30.1 Interstitialis cystitis (idült)

N30.2 Egyéb idült cystitis

N30.3 Trigonitis

Urethrotrigonitis

N30.4 Irradiatiós cystitis

N30.8 Egyéb cystitis

Húgyhólyag tályog

N30.9 Urocystitis k.m.n.

648
N31 A húgyhólyag m.n.o. neuromuscularis dysfunctiója

Kivéve: "gerinc-hólyag" k.m.n.(G95.8)


gerincvel sérülés okozta (G95.8)
cauda equina szindróma okozta neurogén hólyag (G83.4)
incontinentia urinae:
• k.m.n. (R32)
• meghatározott (N39.3-N39.4)

N31.0 Funkcióképes neuropathiás húgyhólyag, m.n.o.

N31.1 Reflex neuropathiás húgyhólyag, m.n.o.

N31.2 Petyhüdt neuropathiás húgyhólyag, m.n.o.

Neuropathiás húgyhólyag:
• atoniás (motoros)(sensoros)
• autonóm
• non-reflex

N31.8 A húgyhólyag egyéb neuromuscularis dysfunctioja

N31.9 A húgyhólyag neuromuscularis dysfuncioja k.m.n.

Neurogén húgyhólyag dysfunctio k.m.n.

N32 A húgyhólyag egyéb rendellenességei

Kivéve: hólyagk (N21.0)


cystocele (N81.1)
hólyagsérv vagy prolapsus, n i (N81.1)

N32.0 Hólyagnyak elzáródás

Hólyagnyak sz kület (szerzett)

N32.1 Vesico-intestinalis sipoly

Vesicorectalis sipoly

N32.2 Húgyhólyagsipoly, m.n.o.

Kivéve: sipoly a húgyhólyag és n i genitalis traktus között (N82.0-N82.1)

N32.3 Húgyhólyag diverticulum

Húgyhólyag diverticulitis
Kivéve: hólyagdiverticulum k (N21.0)

N32.4 Húgyhólyagrepedés, nem-traumás

649
N32.8 A húgyhólyag egyéb meghatározott rendellenességei

Húgyhólyag:
• calcificatio
• zsugorodás

N32.9 Húgyhólyag-rendellenesség k.m.n.

N33* Húgyhólyag rendellenességek máshova osztályozott


betegségekben

N33.0* Cystitis tuberculosa (A18.1+)

N33.8* Húgyhólyag rendellenességek egyéb máshova osztályozott betegségekben

Hólyagrendellenesség schistosomiasisban [bilharziasisban](B65.-+)

N34 Húgycs gyulladás és urethra-szindróma


Szükség esetén kiegészít kód használható (B95-B97) a fert z ágens
megjelölésére
Kivéve: Reiter-betegség (M02.3)
urethritis a f ként szexuális úton terjed betegségekben (A50-A64)
urethrotrigonitis (N30.3)

N34.0 Húgycs -tályog

Abscessus:
• glandulae Cowperi
• glandulae Littré-i
• periurethralis
• urethralis (glandulae)

N34.1 Nem specifikus húgycs gyulladás

Urethritis:
• non-gonococcica
• nem venereás

N34.2 Egyéb húgycs gyulladás

Meatitis (urethralis)
Urethra fekély (meatus)
Urethritis:
• k.m.n.
• postmenopausalis

N34.3 Urethra-szindróma k.m.n.

650
N35 Húgycs sz kület

Kivéve: beavatkozást követ húgycs strictura (N99.1)

N35.0 Posttraumás húgycs sz kület

Urethra strictura:
• szülés következtében
• sérülés következtében

N35.1 Fert zés utáni húgycs sz kület, m.n.o.

N35.8 Egyéb húgycs sz kület

N35.9 Húgycs sz kület k.m.n.

T szúrásnyi meatus k.m.n.

N36 A húgycs egyéb rendellenességei

N36.0 Húgycs -sipoly

Rendellenes húgycs passzázs


Fistula:
• urethroperinealis
• urethrorectalis
• húgyfistula k.m.n.
Kivéve: fistula:
• urethroscrotalis (N50.8)
• urethrovaginalis (N82.1)

N36.1 Húgycs diverticulum

N36.2 Húgycs carunculus

N36.3 Húgycs -nyálkahártya prolapsus

Prolapsus urethrae
Urethrocele, férfi
Kivéve: urethrocele, n i (N81.0)

N36.8 A húgycs egyéb meghatározott rendellenességei

N36.9 Húgycs rendellenesség k.m.n.

N37* Húgycs rendellenességek máshova osztályozott


betegségekben

651
N37.0* Urethritis máshova osztályozott betegségekben

Candida okozta urethritis (B37.4+)

N37.8* Egyéb húgycs -rendellenességek máshova osztályozott betegségekben

N39 A húgyrendszer egyéb rendellenességei

Kivéve: haematuria:
• k.m.n.(R31)
• ismétl d és állandó (N02.-)
• meghatározott morfológiai elváltozással (N02.-)
fehérjevizelés k.m.n. (R80)

N39.0 Húgyuti fert zés nem meghatározott helyen

Szükség esetén kiegészít kód használható (B95-B97) a fert z ágens


megjelölésére

N39.1 Perzisztáló fehérjevizelés, k.m.n.

Kivéve: ha szöv dmény terhességben, szülés és gyermekágy kapcsán (O11-


O15)
ha meghatározott morfológiai elváltozással jár (N06.-)

N39.2 Orthostaticus fehérjevizelés k.m.n.

Kivéve: ha meghatározott morfológiai elváltozással jár (N06.-)

N39.3 Stressz-incontinentia

N39.4 Egyéb meghatározott vizelet-incontinentia

Overflow }
Reflex } incontinentia
Micturitiós }
Kivéve: enuresis k.m.n. (R32)
vizelet-incontinentia:
• k.m.n. (R32)
• nem organikus eredet (F98.0)

N39.8 A húgyrendszer egyéb meghatározott rendellenességei

N39.9 Húgyrendszer-rendellenesség k.m.n.

652
A FÉRFI NEMI SZERVEK BETEGSÉGEI
(N40-N51)

N40 Prostata túltengés


Adenofibromatosus hypertrophia
Adenoma (jóindulatú)
Megnagyobbodás (jóindulatú)
Fibroadenoma
Fibroma
Hypertrophia (jóindulatú)
Hyperplasia (jóindulatú)
Myoma
"Median bar"
Prostaticus elzáródás k.m.n.
Kivéve: jóindulatú daganatok, kivéve a prostata adenomát, fibromát és myomát
(D29.1)

N41 A prostata gyulladásos betegségei


Szükség esetén kiegészít kód (B95-B97) használható a fert z ágens
megjelölésére

N41.0 Akut prostatitis

N41.1 Krónikus prostatitis

N41.2 Prostata-tályog

N41.3 Prostatocystitis

N41.8 A prostata egyéb gyulladásos betegségei

N41.9 Gyulladásos prostatabetegség k.m.n.

Prostatitis k.m.n.

N42 A prostata egyéb rendellenességei

N42.0 Calculus prostatae

Prostata-k

N42.1 Prostata dúzzadás és vérzés

N42.2 Prostata atrophia

653
N42.8 A prostata egyéb meghatározott rendellenességei

N42.9 Prostata rendellenesség k.m.n.

N43 Hydrocele és spermatocele

Beleértve: a funiculus spermaticus a here vagy tunica vaginalis hydroceleje


Kivéve: veleszületett hydrocele (P83.5)

N43.0 Cystosus (zárt) hydrocele

N43.1 Fert zött hydrocele

Szükség esetén kiegészít kód (B95-B97) használható a fert z ágens


megjelölésére

N43.2 Egyéb hydrocele

N43.3 Hydrocele k.m.n.

N43.4 Spermatocele

N44 Herecsavarodás
Torqualt:
• mellékhere
• funiculus spermaticus
• here

N45 Orchitis és epididymitis


Szükség esetén kiegészít kód (B95-B97) használható a fert z ágens
megjelölésére

N45.0 Orchitis, epididymitis és epididymo-orchitis tályoggal

Mellékhere vagy heretályog

N45.9 Orchitis, epididymitis és epididymo-orchitis tályog nélkül

Epididymitis k.m.n.
Orchitis k.m.n.

N46 Férfi medd ség


Azoospermia k.m.n.
Oligospermia k.m.n.

N47 Fitymatultengés, phimosis és paraphimosis

654
Len tt praeputium
Szoros fityma

N48 A hímvessz egyéb rendellenességei

N48.0 Leukoplakia penis

Kraurosis penis
Kivéve: carcinoma in situ penis (D07.4)

N48.1 Balanoposthitis

Balanitis
Szükség esetén kiegészít kód (B95-B97) használható a fert z ágens
megjelölésére

N48.2 A hímvessz egyéb gyulladásos rendellenességei

{ tályog
Penis és corpora cavernosa { furunkulus
{ carbunculus
{ cellulitis
Cavernitis (penis)
Szükség esetén kiegészít kód használható (B95-B97) a fert z ágens
megjelölésére

N48.3 Priapismus

Fájdalmas erectio

N48.4 Organikus eredet impotencia

Szükség esetén kiegészít kód használható az ok megjelölésére megjelölésére


Kivéve: pszihogén impotencia (F52.2)

N48.5 A hímvessz fekélye

N48.6 Balanitis xerotica obliterans

Induratio penis plastica

N48.8 A hímvessz egyéb, meghatározott rendellenességei

{ atrophiája
Penis és corpora cavernosa { hypertrophiája
{ thrombosisa

N48.9 Hímvessz rendellenesség k.m.n.

N49 A férfi nemi szervek gyulladásos rendellenességei m.n.o.

655
Szükség esetén kiegészít kód (B95-B97) használható a fert z ágens
megjelölésére
Kivéve: hímvessz gyulladás (N48.1-N48.2)
orchitis és epididymitis (N45.-)

N49.0 Az ondóhólyag gyulladásos rendellenességei

Vesiculitis k.m.n.

N49.1 A funiculus spermaticus, tunica vaginalis és vas deferens gyulladásos


rendellenességei

Vasitis

N49.2 A herezacskó gyulladásos rendellenességei

N49.8 A férfi nemi szervek egyéb meghatározott gyulladásos rendellenességei

Több férfi nemi szervre terjed gyulladás

N49.9 Gyulladásos rendellenesség nem meghatározott férfi nemi szerven

Tályog }
Furunkulus } nem meghatározott
Karbunkulus } férfi nemi szerven
Cellulitis }

N50 A férfi nemi szervek egyéb rendellenességei

Kivéve: herecsavarodás (N44)

N50.0 Heresorvadás

Atrophia testis

N50.1 A férfi nemi szervek vascularis rendellenességei

{ haematoceleje k.m.n.
A férfi nemi szervek { vérzése
{ thrombosisa

N50.8 A férfi nemi szervek egyéb, meghatározott rendellenességei

A herezacskó, ondóhólyag, {
funiculus spermaticus, { atrophiája
here [kivéve atrophial] { hypertrophiája
tunica vaginalis és { oedemája
vas deferens { fekélye
Chylocele tunicae vaginalis (nem filariasisos) k.m.n.
Fistula urethroscrotalis
Sz kület:

656
• ondóvezeték
• tunica vaginalis
• vas deferens

N50.9 A férfi nemi szervek rendellenessége k.m.n.

N51* A férfi nemi szervek rendellenességei máshova osztályozott


betegségekben

N51.0* A prostata rendellenességei máshova osztályozott betegségekben

Prostatitis:
• gonococcusos (A54.2+)
• trichomonas okozta (A59.0+)
• güm kóros (A18.1+)

N51.1* A here és mellékhere rendellenességei máshova osztályozott


betegségekben

Chlamydia okozta:
• epididymitis (A56.1+)
• orchitis (A56.1+)
Gonococcus okozta:
• epididymitis (A54.2+)
• orchitis (A54.2+)
Mumpsz-orchitis (B26.0+)
Tuberculosis:
• epididymis (A18.1+)
• testis (A18.1+)

N51.2* Balanitis máshova osztályozott betegségekben

Balanitis:
• amoebás (A06.8+)
• candida okozta (B37.4+)

N51.8* A férfi nemi szervek egyéb rendellenességei máshova osztályozott


betegségekben

A tunica vaginalis filaria okozta chyloceléje (B74.-+)


A férfi nemi szervek herpeszvírus [herpes simplex] fert zése (A60.0+)
Ondóhólyag güm kór (A18.1+)

657
AZ EML RENDELLENESSÉGEI
(N60-N64)
Kivéve: szüléssel kapcsolatos eml -rendellenesség (O91-O92)

N60 Jóindulatú eml dysplasia

Beleértve: mastopathia fibrocystica

N60.0 Eml solitaer cystája

Eml cysta

N60.1 Mastopathia cystica diffusa

Cystás eml
Kivéve: epthelialis proliferatioval (N60.3)

N60.2 Eml fibroadenosis

Kivéve: eml fibroadanoma (D24)

N60.3 Eml fibrosclerosisa

Mastopathia cystica epithelialis proliferatioval

N60.4 Eml vezetékek tágulata

N60.8 Egyéb jóindulatú eml elváltozások

N60.9 Jóindulatú, eml dysplasia k.m.n.

N61 Eml gyulladásos rendellenességei


Tályog(akut)(krónikus)(nem-puerperalis):
• areola
• eml
Eml karbunkulus
Mastitis(akut)(subacut)(nem-puerperalis):
• k.m.n.
• fert zéses
Kivéve: újszülöttkori fert zéses mastitis (P39.0)

N62 Eml hypertrophia


Gynaecomastia
Eml hypertrophia:
• k.m.n.

658
• pubertáskori, masszív

N63 Eml ben lév meghatározatlan képlet


Csomó(-k) az eml ben k.m.n.

N64 Az eml egyéb rendellenességei

N64.0 Mellbimbó repedése és sipolya

N64.1 Az eml zsirnecrosisa

Zsirnecrosis (szegmentális) az eml ben

N64.2 Eml sorvadás

N64.3 Galactorrhoea (nem szüléssel összefügg )

N64.4 Eml fájdalom (mastodynia)

N64.5 Eml höz kapcsolódó egyéb jelek és tünetek

Eml induratio
Bimbóváladékozás
Bimbóretrakció

N64.8 Az eml egyéb meghatározott rendellenességei

Galactocele
Az eml subinvolutiója (postlactatiós)

N64.9 Eml rendellenesség k.m.n.

A N I MEDENCEI SZERVEK GYULLADÁSOS


BETEGSÉGEI
(N70-N77)
Kivéve: ha szöv dmény:
• vetélésben méhenkivüli vagy mola terhességben (O00-O07, O08.0)
• terhesség, szülés és gyermekágy kapcsán (O23.-, O75.3, O85, O86.-)

N70 Méhkürt és petefészek gyulladás

Beleértve: tályog:
• méhkürt-
• petefészek-
• tubo-ovarialis

659
pyosalpinx
salpingo-oophoritis
tubo-ovarialis gyulladásos betegség
Szükség esetén kiegészít kód használható (B94-B97) a fert z ágens
megjelölésére

N70.0 A méhkürt és petefészek heveny gyulladása

N70.1 A méhkürt és petefészek idült gyulladása

Hydrosalpinx

N70.9 Méhkürt és petefészek gyulladás k.m.n.

N71 Méhgyulladás, a méhnyak kivételével

Beleértve: endo(myo)metritis
metritis
myometritis
pyometra
méhtályog
Szükség esetén kiegészít kód (B95-B97) használható a fert z ágens
megjelölésére.

N71.0 A méh heveny gyulladásos betegsége

N71.1 A méh idült gyulladásos betegsége

N71.9 A méh gyulladásos betegsége k.m.n.

N72 A méhnyak gyulladásos betegsége


Cervicitis }
Endocervicitis } erosioval vagy ectropionnal, vagy ezek nélkül
Exocervicitis }
Szükség esetén kiegészít kód (B95-B97) használható a fert z ágens
megjelölésére.
Kivéve: a méhnyak erosiója és ectropionja cervicitis nélkül (N86)

N73 A n i kismedence egyéb gyulladásos betegségei


Szükség esetén kiegészít kód (B95-B97) használható a fert z ágens
megjelölésére.

N73.0 Akut parametritis és medencei cellulitis

Tályog:
• ligamentum latum }

660
• parametrium } akutnak jelölve
N i medencei cellulitis }

N73.1 Krónikus parametritis és medencei cellulitis

Bármely N73.0-beli állapot, ha krónikusnak jelölték

N73.2 Parametritis és medencei cellulitis k.m.n.

Bármely N73.0-beli állapot, ha sem akutnak, sem krónikusnak nem jelölték

N73.3 Akut pelveoperitonitis (n i)

N73.4 Krónikus pelveoperitonitis k.m.n.

N73.5 N i pelveoperitonitis k.m.n.

N73.6 N i medencei peritonealis összenövések

Kivéve: beavatkozás utáni medencei hashártya-összenövések (N99.4)

N73.8 A n i medence egyéb, meghatározott gyulladásos betegségei

N73.9 A n i medence gyulladásos betegsége k.m.n.

N i medencei fert zés vagy gyulladás k.m.n.

N74* A n i kismedence gyulladásos betegségei máshova


osztályozott betegségekben

N74.0* A méhnyak güm kóros fert zése (A18.1+)

N74.1* A n i kismedence güm kóros gyulladásos betegsége (A18.1+)

Endometritis tuberculosa

N74.2* A n i kismedence szifiliszes gyulladásos betegsége (A51.4+, A52.7+)

N74.3* A n i kismedence gonococcusos gyulladásos betegsége (A54.2+)

N74.4* A n i kismedence chlamydia fert zés okozta gyulladásos betegsége


(A56.1+)

N74.8* A n i kismedence gyulladásos betegségei egyéb máshova osztályozott


betegségekben

N75 A Bartholin-mirigy betegségei

N75.0 A Bartholin-mirigy cystája

661
N75.1 A Bartholin-mirigy tályog

N75.8 A Bartholin-mirigy egyéb betegségei

Bartholinitis

N75.9 A Bartholin-mirigy betegsége k.m.n.

N76 A hüvely és szeméremtest egyéb gyulladása


Szükség esetén kiegészít kód (B95-B97) használható a fert z ágens
megjelölésére.
Kivéve: szenilis(atrophiás) vaginitis (N95.2)

N76.0 A hüvely heveny gyulladása

Vaginitis k.m.n.
Vulvovaginitis:
• k.m.n.
• akut

N76.1 A hüvely subacut és idült gyulladása

Vulvovaginitis:
• krónikus
• subacut

N76.2 A szeméremtest heveny gyulladása

Vulvitis k.m.n.

N76.3 A szeméremtest subacut és idült gyulladása

N76.4 Szeméremtest tályog

A vulva furunkulusa

N76.5 A hüvely kifekélyesedése

N76.6 A szeméremtest kifekélyesedése

N76.8 A hüvely és szeméremtest egyéb, meghatározott gyulladása

N77* A hüvely és a szeméremtest kifekélyesedése és gyulladása


máshova osztályozott betegségekben

N77.0* A szeméremtest kifekélyesedés máshova osztályozott fert z és parazitás


betegségekben

Vulva ulceratio:

662
• herpeszvírus [herpes simplex] fert zésben (A60.0+)
• güm kórban (A18.1+)

N77.1* A hüvely és szeméremtest gyulladása máshova osztályozott fert z zés


parazitás betegségekben

Vaginitis, vulvitis és vulvovaginitis:


• candidiasisban (B37.3+)
• herpeszvírus [herpes simplex] fert zésben (A60.0+)
• oxyuriasisban (B80+)

N77.8* A hüvely és szeméremtest kifekélyesedése és gyulladása, egyéb máshova


osztályozott betegségekben

Vulva ulceratio Behcet-betegségben (M35.2+)

A N I NEMI SZERVEK NEM GYULLADÁSOS


BETEGSÉGEI
(N80-N98)

N80 Endometriosis

N80.0 A méh endometriosisa

Adenomyosis

N80.1 A petefészek endometriosisa

N80.2 A petevezet endometriosisa

N80.3 A medencei hashártya endometriosisa

N80.4 A rectovaginális septum és a hüvely endometiosisa

N80.5 Bél endometriosis

N80.6 Endometriosis b rhegben

N80.8 Egyéb endometriosis

N80.9 Endometriosis, k.m.n.

N81 A n i nemi szervek prolapsusa

Kivéve: terhességet, vajúdást vagy szülést komplikáló genitalis prolapsus


(O34.5)
a petefészek és méhkürt prolapsusa és herniája (N83.4)

663
a hüvelyboltozat prolapsusa hysterectomia után (N99.3)

N81.0 Urethrocele, n i

Kivéve: urethrocele:
• cystocelével (N81.1)
• méhprolapsussal (N81.2-N81.4)

N81.1 Cystocele

Cystocele urethrocelével
A (mells ) hüvelyfal prolapsusa k.m.n.
Kivéve: cystocele méhprolapsussal (N81.2-N81.4)

N81.2 A méh és hüvely inkomplett prolapsusa

Cervixprolapsus k.m.n.
Méhprolapsus:
• els fokú
• másodfokú

N81.3 Teljes uterovaginalis prolapsus

Procidentia (uteri) k.m.n.


Méhprolapsus, harmadfokú

N81.4 Uterovaginalis prolapsus k.m.n.

Méhprolapsus k.m.n.

N81.5 Enterocele vaginale (szerzett vagy veleszületett)

Kivéve: enterocele méhprolapsussal (N81.2-N81.4)

N81.6 Rectocele

A hátsó hüvelyfal prolapsusa


Kivéve: végbélprolapsus (K62.3)
rectocele méhprolapsussal (N81.2-N81.4)

N81.8 Egyéb n i nemi szerv prolapsus

Gátelégtelenség
A medencefenék izmainak régi szakadása

N81.9 N i nemi szerv prolapsus k.m.n.

N82 A n i nemi szerveket érint sipolyok

Kivéve: vesicointestinalis sipolyok (N32.1)

N82.0 Vesicovaginalis sipoly

664
N82.1 Egyéb n i húgy- és nemi szervek közötti sipoly

Fistula:
• cervicovesicalis
• ureterovaginalis
• urethrovaginalis
• uteroureteralis
• uterovesicalis

N82.2 Sipoly a hüvely és vékonybél között

Fistula intestinovaginalis

N82.3 Sipoly a hüvely és vastagbél között

Fistula rectovaginalis

N82.4 Egyéb sipolyok a n i nemi szervek és a belek között

Fistula intestinouterina

N82.5 Sipolyok a n i nemi szervek és a b r között

Sipoly:
• méh és hasfal között
• vaginoperinealis

N82.8 A n i nemi szervek egyéb sipolyai

N82.9 A n i nemi szervek sipolya k.m.n.

N83 A petefészek, méhkürt és a széles méhszalag nem-


gyulladásos rendellenességei

Kivéve: hydrosalpinx (N70.1)

N83.0 A petefészek follicularis cystája

Graaf-tüsz (perzisztáló)
Haemorrhagiás follicularis (petefészek) cysta

N83.1 Sárgatest cysta

Haemorrhagiás corpus luteum cysta

N83.2 Egyéb és k.m.n. petefészek cysták

Retenciós cysta} a petefészekben


Egyszer cysta }
Kivéve: petefészekcysta:
• fejl dési (Q50.1)

665
• daganatos (D27)
polycystás ovarium szindróma (E28.2)

N83.3 A petefészek és a méhkürt szerzett sorvadása

N83.4 A petefészek és a méhkürt el esése és sérve

N83.5 A petefészek és méhkürt csavarodása

Torzió:
• járulékos tuba
• Morgagni-cysta

N83.6 Haematosalpinx

Kivéve: haematosalpinx:
• haematocolposszal (N89.7)
• haematometraval (N85.7)

N83.7 A széles méhszalag vérömlenye

N83.8 A petefészek, méhkürt, széles méhszalag egyéb, nem-gyulladásos


rendellenességei

Ligamentum latum laceratiós szindróma [Allen-Masters]

N83.9 A petefészek, méhkürt és a széles szalag nem-gyulladásos rendellenessége


k.m.n.

N84 A n i nemi szervek polypusa

Kivéve: polypus adenomatosus (D28.-)


polypus placentaris (O90.8)

N84.0 Méhtest polypus

Polypus:
• endometrium
• méh k.m.n.
Kivéve: polypoid endometrium hyperplasia (N85.0)

N84.1 Méhnyak polypus

Polypus mucosus cervicis

N84.2 Hüvely polypus

N84.3 Szeméremtest polypus

A szeméremajkak polypusa

666
N84.8 A n i nemi szervek egyéb részeinek polypusa

N84.9 A n i nemi szervek polypusa k.m.n.

N85 A méh egyéb, nem gyulladásos rendellenességei, a méhnyak


kivételével

Kivéve: endometriosis (N80.-)


a méh gyulladásos betegségei (N71.-)
a méhnyak nem-gyulladásos rendellenességei (N86-N88)
a méhtest polypusa (N84.0).
méhprolapsus (N81.-)

N85.0 Hyperplasia glandularis endometrii

Endometrium hyperplasia:
• k.m.n.
• cysticus
• glandularis-cysticus
• polypoid

N85.1 Hyperplasia andenomatosa endometrii

Atipusos (adenomatosus) endometrium hyperplasia

N85.2 Méh-hypertrophia

Terjedelmes vagy megnagyobbodott méh


Kivéve: a méh puerperalis hypertrophiája (O90.8)

N85.3 Subinvolutio uteri

Kivéve: méh puerperalis subinvolutiója (O98.8)

N85.4 A méh rendellenes helyzete

Anteversio }
Retroflexio } uteri
Retroversio }
Kivéve: szöv dményként terhességben, vajúdás vagy szülés kapcsán (O34.5,
O65.5)

N85.5 Méh inversio

Kivéve: friss szülési trauma (O71.2)


a méh szülés utáni inversiója (O71.2)

N85.6 Méh ri összenövések

N85.7 Haematometra

667
Haematosalpinx haematometrával
Kivéve: haematometra haematocolposszal (N89.7)

N85.8 A méh, egyéb, meghatározott nem-gyulladásos rendellenességei

Méhatrophia, szerzett
Méhfibrosis k.m.n.

N85.9 Nem-gyulladásos méhrendellenesség k.m.n.

Méhrendellenesség k.m.n.

N86 A méhnyak erosiója és ectropionja


A méhnyak { decubitalis(trophicus) fekélye
{ eversioja
Kivéve: cervicitisszel (N72)

N87 Dysplasia cervicis uteri

Kivéve: a méhnyak in situ carcinomája (D06.-)

N87.0 Enyhe cervicalis dysplasia

Cervicalis intraepithelialis neoplasia [CIN], I. fokú

N87.1 Középsúlyos cervicalis dysplasia

Cervicalis intraepithelialis neoplasia [CIN] II. fokú

N87.2 Súlyos cervicalis dysplasia

Súlyos cercicalis dysplasia k.m.n.


Kivéve: cervicalis intraepithelialis neoplasia [CIN], III. fokú, súlyos dysplasia
említésével vagy anélkül (D06.-)

N87.9 Cervicalis dysplasia k.m.n.

N88 A méhnyak egyéb, nem-gyulladásos rendellenességei

Kivéve: a méhnyak gyulladásos betegsége (N72)


méhnyak polypus (N84.1)

N88.0 Leukoplakia cervicis uteri

N88.1 Laceratio portionis uteri inveterata

A méhnyak adhaesioi
Kivéve: friss szülési trauma (O71.3)

N88.2 A méhnyak sz külete és hegesedése

668
Kivéve: szülést komplikáló (O65.5)

N88.3 Méhnyakelégtelenség

A (gyanított) méhnyak inkompetencia vizsgálata és ellátása nem terhes n nél


Kivéve: terhességet komplikáló (O34.3) a magzatot vagy újszülötett érint
(P01.0)

N88.4 A méhnyak hypertrophiás elongatioja

N88.8 A méhnyak egyéb, meghatározott nem-gyulladásos rendellenességei

Kivéve: friss szülési trauma (O71.3)

N88.9 A méhnyak nem-gyulladásos rendellenessége k.m.n.

N89 A hüvely egyéb, nem-gyulladásos rendellenességei

Kivéve: a hüvely in situ carcinomája (D07.2)


hüvelygyulladás (N76.-)
szenilis (atrophiás) colpitis (N95.2)
trichomonasos leukorrhoea (A59.0)

N89.0 Dysplasia vaginae, enyhe fokú

Vaginalis intraepithelialis neoplasia [VAIN], I. fokú

N89.1 Dysplasia vaginae, közepes fokú

Vaginalis intraepithelialis neoplasia [VAIN], II. fokú

N89.2 Dysplasia vaginae, súlyos

Súlyos hüvelyi dysplasia k.m.n.


Kivéve: vaginalis intraepithelialis neoplasia [VAIN] III. fokú, súlyos dysplasia
említésével vagy anélkül (O07.2)

N89.3 Dysplasia vaginae, k.m.n.

N89.4 Leukoplakia vaginae

N89.5 A hüvely sz külete és atresiája

Hüvelyi :
• adhaesiok
• stenosis
Kivéve: a hüvely postoperativ adhaesioi (N99.2)

N89.6 Sz k hymenális gy r

Rigid sz zhártya

669
Sz k introitus
Kivéve: imperforált sz zhártya (Q52.3)

N89.7 Haematocolpos

Haematocolpos haematometrával vagy haematosalpinxal

N89.8 A hüvely, egyéb, meghatározott nem-gyulladásos rendellenességei

Leukorrhoea k.m.n.
Régi hüvelyi laceratio
A hüvely pessarium-fekélye
Kivéve: friss szülési trauma (O70.-, O71.4, O71.7-O71.8)
a medencefenék ill. izmainak régi szakadása (N81.8)

N89.9 A hüvely nem-gyulladásos rendellenessége k.m.n.

N90 A szeméremtest és gát egyéb nem-gyulladásos


rendellenessége k.m.n.

Kivéve: a vulva in situ carcinomája (D07.1)


friss szülési trauma (O70.-, O71.7-O71.8)
a vulva gyulladása (N76.-)

N90.0 A szeméremtest enyhefokú dysplasiája

Vulva intraepithelialis neoplasia [VIN], I. fokú

N90.1 A szeméremtest súlyos dysplasiája

Vulva intraepithelialis neoplasia [VIN], II. fokú

N90.2 A szeméremtest súlyos dysplasiája m.n.o.

Súlyos vulva dysplasia k.m.n.


Kivéve: vulva intraepithelialis neoplasia [VIN] III. fokú, súlyos dysplasia
említésével vagy anélkül (D07.1)

N90.3 Szeméremtest dysplasia k.m.n.

N90.4 Leukoplakia vulvae

Dystrophia }
Kraurosis } vulvae

N90.5 A szeméremtest sorvadása

Vulva stenosis

N90.6 A szeméremtest hypertrophiája

A szeméremajkak hypertrophiája

670
N90.7 Szeméremtest cysta

N90.8 A szeméremtest és gát egyéb meghatározott nem-gyulladásos


rendellenességei

A vulva adhaesiói
Clitoris hypertrophia

N90.9 A szeméremtest és gát nem-gyulladásos rendellenességei k.m.n.

N91 Hiányzó, csekély és ritka havivérzés

Kivéve: petefészek dysfunctio (E28.-)

N91.0 Primer amenorrhoea

A menstruáció megindulásának elmaradása a pubertásban

N91.1 Szekunder amenorrhoea

Menstruáció hiánya el z leg még menstruált n nél

N91.2 Amenorrhoea k.m.n.

A menstruáció hiánya k.m.n.

N91.3 Primer oligomenorrhoea

Eleve csekély vagy ritka menstruáció

N91.4 Szekunder oligomenorrhoea

Csekély vagy ritka menstruáció megel z leg normális havi ciklusú n nél

N91.5 Oligomenorrhoea, k.m.n.

Hypomenorrhoea k.m.n.

N92 Excesszív, gyakori és szabálytalan havivérzés

Kivéve: postmenopausalis vérzés (N95.0)

N92.0 Excesszív és gyakori havivérzés szabályos ciklussal

Nehéz periódusok k.m.n.


Menorrhagia k.m.n.
Polymenorrhoea

N92.1 Excesszív és gyakori havivérzés szabálytalan ciklussal

Menstruációk közötti szabálytalan vérzés


Szabálytalan, rövidült intervallumok a menstruációk között
Menometrorrhagia

671
Metrorrhagia

N92.2 Excessiv havivérzés serdül korban

A menstruáció kezdetéhez társuló excessziv vérzés


Pubertális menorrhagia
Pubertalis vérzés

N92.3 Ovulatiós vérzés

Szabályos intermenstruális vérzés

N92.4 Excesszív vérzés a praemenopausalis szakban

Menorrhagia vagy metrorrhagia:


• climacterica
• menopausalis
• praeclimacterica
• praemenopausalis

N92.5 Egyéb meghatározott szabálytalan havivérzés

N92.6 Szabálytalan havivérzés k.m.n.

Szabálytalan:
• vérzés k.m.n.
• periódusok k.m.n.
Kivéve: irreguláris menstruáció alábbiakkal:
• hosszabbodott intervallumok vagy szivárgó vérzés (N91.3-N91.5)
• rövidült intervallumok vagy excessziv vérzés (N92.1)

N93 Egyéb rendellenes méh- és hüvelyvérzés

Kivéve: újszülöttkori vaginalis vérzés (P54.6)


pseudomenses (P54.6)

N93.0 Postcoitalis és kontakt vérzés

N93.8 Egyéb meghatározott rendellenes méh- és hüvelyvérzés

Diszfunkcionális vagy funkcionális méh- vagy hüvelyvérzés k.m.n.

N93.9 Rendellenes méh- és hüvelyvérzés k.m.n.

N94 A n i nemi szervekkel és havivérzéssel kapcsolatos fájdalom


és egyéb állapotok

N94.0 Középid s fájdalom ("Mittelschmerz")

672
N94.1 Dyspareunia

Kivéve: pszihogén dyspareunia (F52.6)

N94.2 Vaginismus

Kivéve: pszihogén vaginismus (F52.5)

N94.3 Paemenstrualis tenziós szindróma

N94.4 Primer dysmenorrhoea

N94.5 Szekunder dysmenorrhoea

N94.6 Dysmenorrhoea k.m.n.

N94.8 A n i nemi szervekkel és havivérzéssel kapcsolatos egyéb meghatározott


állapotok

N94.9 A n i nemi szervekkel és havivérzéssel kapcsolatos egyéb k.m.n. állapotok

N95 Menopausalis és egyéb perimenopausalis rendellenességek

Kivéve: excessziv vérzés a praemenopausális szakban (N92.4)


postmenopausalis:
• osteoporosis (M81.0)
• pathológiás töréssel (M80.0)
• urethritis (N34.2)
korai menopausa k.m.n. (E28.3)

N95.0 Postmenopausalis vérzés

Kivéve: a m vi menopausával társuló (N95.3)

N95.1 Menopausalis és n i climacterialis állapotok

Menopausához társult tünetek, mint kipirulás, álmatlanság, fejfájás,


koncentráció-csökkenés.
Kivéve: m vi menopausához társulók (N95.3)

N95.2 Postmenopausalis atrophiás vaginitis

Szenilis (atrophiás) colpitis


Kivéve: m vi menopausahoz társuló (N95.3)

N95.3 M vi menopausához társuló állapotok

M vi menopausa szindróma

N95.8 Egyéb meghatározott menopausalis és perimenopausalis rendellenességek

673
N95.9 Menopausalis és perimenopausalis rendellenesség k.m.n.

N96 Habituális vetél


Vizsgálat vagy ellátás nem terhes n nél
Relatív infertilitás
Kivéve: aktuális terhesség (O26.2)
aktuális abortusszal (O03-O06)

N97 N i infertilitás

Beleértve: teherbeesésre való alkalmatlanság


sterilitás, n i, k.m.n.
Kivéve: relatív infertilitás (N96)

N97.0 Anovulatióval kapcsolatos infertilitás

N97.1 Méhkürt eredet infertilitás

A méhkürt veleszületett rendellenességével társulva


Tubaris:
• block
• occlusio
• stenosis

N97.2 Méheredet n i infertilitás

A méh veleszületett rendellenességével társulva


A pete nonimplantatiója

N97.3 Méhnyakeredet infertilitás

N97.4 A férfipartner tényez ivel társult n i infertilitás

N97.8 Egyéb eredet n i infertilitás

N97.9 N i infertilitás k.m.n.

N98 Mesterséges megtermékenyítéshez társuló szöv dmények

N98.0 Mesterséges inseminatioval kapcsolatos fert zés

N98.1 A petefészkek hyperstimulátioja

A petefészkek hyperstimulatioja:
• k.m.n.

674
• indukált ovulatióval társulva

N98.2 Mesterségesen megtermékenyített petesejt bejuttatási kísérletéhez (IVF)


kapcsolódó szöv dmények

N98.3 Embrióbeültetés kísérlete kapcsán adódó szöv dmények

N98.8 Mesterséges megtermékenyítéshez társuló egyéb, szöv dmények

A m vi inseminatio szöv dményei:


• a donor miatt
• férj miatt

N98.9 Mesterséges megtermékenyítéshez társuló szöv dmény k.m.n.

A HÚGY-IVAR-RENDSZER EGYÉB
RENDELLENESSÉGEI
(N99)

N99 Az urogentális rendszer beavatkozást követ rendellenességei


m.n.o.

Kivéve: irradiatiós cystitis (N30.4)


postoophorectomiás osteoporosis (M81.1)
• pathológiás töréssel (M80.1)
m vi menopausával társult állapotok (N95.3)

N99.0 Beavatkozást követ veseelégtelenség

N99.1 Beavatkozást követ húgycs sz kület

Katéterezés utáni húgycs strictura

N99.2 Postoperatív hüvelyi összenövések

N99.3 A hüvelyboltozat el esése méheltávolítás után

N99.4 Kismedencei hashártya összenövések beavatkozást követ en

N99.5 A húgyutak küls stomajának m ködési zavara

N99.8 Az urogenitális rendszer egyéb beavatkozást követ rendellenességei

Reziduális petefészek szindróma

N99.9 Az urogenitális rendszer beavatkozást követ rendellenessége k.m.n.

675
XV. F csoport

TERHESSÉG, SZÜLÉS ÉS A GYERMEKÁGY (O00-O99)


Kivéve: humán immunodeficiencia vírus [HIV] betegség (B20 - B24)
sérülés, mérgezés és küls okok bizonyos következményei (S00 - T98)
a gyermekággyal kapcsolatos mentális és viselkedési zavarok (F53.-)
szülészeti tetanusz (A34)
az agyalapi mirigy postpartum necrosisa (E23.0)
gyermekágyi osteomalacia (M83.0)
az alábbiak ellen rzése:
• nagy - rizikójú terhesség (Z35.-)
• normál terhesség (Z34.-)
A f csoport az alábbi csoportokat tartalmazza:
O00 - O08 Abortusszal végz d terhesség
O10 - O16 Oedema, proteinuria és magasvérnyomás terhességben, szülés alatt és a
gyermekágy folyamán
O20 - O29 Egyéb, f ként a terhességgel kapcsolatos anyai rendellenességek
O30 - O48 A terhes gondozása a magzat, az amniális r és a szüléssel kapcsolatos
lehetséges problémák miatt
O60 - O75 A vajúdás és a szülés rendellenességei
O80 - O84 Szülés
O85 - O92 F leg a gyermekággyal kapcsolatos szöv dmények
O95 - O99 Egyéb szülészeti állapotok, m.n.o.

ABORTUSSZAL VÉGZ D TERHESSÉG


(O00-O08)
Kivéve: a terhesség folytatódása többes terhességben, egy vagy több foetus vetélése
után (O31.1)

O00 Méhen kívüli terhesség

Beleértve: megszakadt méhen kívüli terhesség


Szükség esetén kiegészít kód használható az O08.- csoportból, a szöv dmény
jelölésére

O00.0 Has ri terhesség

Kivéve:életképes magzat szülése abdominalis terhességb l (O83.3)


terhesgondozás életképes magzat miatt abdominalis terhességben
(O36.7)

676
O00.1 Kürtterhesség (tubaris abortus)

Kürtterhesség
Tuba (Fallopii) repedés kürtterhesség miatt
Tubaris abortus

O00.2 Petefészek terhesség

O00.8 Egyéb méhen kívüli terhesség

Terhesség:
• cervicalis
• cornualis
• intraligamentosus
• muralis

O00.9 Méhenkivüli terhesség k.m.n.

O01 Üszögterhesség
Szükség esetén kiegészít kód használható az O08.- csoportból, a szöv dmény
jelölésére
Kivéve: malignus mola hydatidosa (D39.2)

O01.0 Klasszikus mola hydatidosa

Komplett mola hydatidosa

O01.1 Inkomplett és részleges mola hydatidosa

O01.9 Mola hydatidosa k.m.n.

Trophoblast betegség k.m.n.


Vesicularis mola k.m.n.

O02 A fogamzás egyéb rendellenes termékei


Szükség esetén kiegészít kód használható az O08.- csoportból a szöv dmény
jelölésére
Kivéve: foetus papyraceus (O31.0)

O02.0 Üres petezsák (blighted ovum) és nem-hydatidiform mola

Mola:
• hús
• intrauterin k.m.n.
Pathológiás pete

O02.1 Missed abortion

677
A foetus korai elhalása, annak visszamaradásával.
Kivéve: missed abortion:
• üres petezsákkal (O02.0)
• mola:
• hydatidosával (O01.-)
• nonhydatidosával (O02.0)

O02.8 A fogamzás egyéb meghatározott rendellenes termékei

Kivéve: az alábbiakkal:
• üres petezsák (O02.0)
• mola:
• hydatidosa (O01.-)
• nonhydatidosa (O02.0)

O02.9 A fogamzás egyéb rendellenes termékei, k.m.n.

A következ negyedik alosztályozás az alábbi csoportokkal használható (O03-O06)


Megjegyzés: Az inkomplett abortusz a fogamzás visszamaradt termékeit foglalja
magába, spontán vetélés után.
.0 Inkomplett vetélés, ivarszervi és medencei fert zéssel
Az O08.0-ban lév állapotokkal
.1 Inkomplett vetélés, elhúzódó vagy b vérzéssel
Az O08.1-ben lév állapotokkal
.2 Inkomplett vetélés, embóliával
Az O08.2-ben lév állapotokkal
.3 Inkomplett vetélés, egyéb és k.m.n. szöv dményekkel
Az O08.3-O08.9-ben lév állapotokkal
.4 Inkomplett vetélés, szöv dmény nélkül
.5 Komplett vagy k.m.n. vetélés ivarszervi és medencei fert zéssel
Az O08.0-ban lév állapotokkal
.6 Komplett vagy k.m.n. vetélés, elhúzódó vagy igen b vérzéssel
Az O08.1-ben lév állapotokkal
.7 Komplett vagy k.m.n. vetélés, embóliával
Az O08.2-ben lév állapotokkal
.8 Komplett vagy k.m.n. vetélés, egyéb és k.m.n. szöv dményekkel
Az O08.3-O08.9-ben lév állapotokkal
.9 Komplett vagy k.m.n. vetélés, szöv dmény nélkül

O03 Spontán vetélés


[Lásd a fenti osztályozást]
Beleértve: koraszülés

678
O04 Terhességmegszakitás (m vi vetélés szociális vagy orvosi
indikáció alapján)
[Lásd a fenti alosztályozást]
Beleértve: a terhesség befejezését:
• törvényesen
• terápiás célból

O05 Vetélés egyéb okból


[Lásd a fenti alosztályozást]

O06 Vetélés k.m.n.


[Lásd a fenti alosztályozást]
Beleértve: m vi vetélés k.m.n.

O07 Sikertelenül megkísérelt terhességmegszakítás

Beleértve: a vetélés megindításának sikertelen kísérlete


Kivéve: abortus incompletus (O03-O06)

O07.0 Sikertelen terhességmegszakítás kismedencei és genitalis fert zéssel

Az O08.0 alatt felsorolt állapotokkal

O07.1 Sikertelen terhességmegszakítás elhúzódó vagy er s vérzéssel

Az O08.1 alatt felsorolt állapotokkal

O07.2 Sikertelen terhességmegszakítás embóliával

Az O08.2 alatt felsorolt állapotokkal

O07.3 Sikertelen terhességmegszakítás egyéb és k.m.n. szöv dményekkel

Az O08.3 - O08.9 - ig felsorolt állapotokkal

O07.4 Sikertelen terhességmegszakítás szöv dmény nélkül

Sikertelen orvosi tehességmegszakítás k.m.n.

O07.5 Sikertelenül megkísérelt egyéb és meghatározatlan vetélés genitalis és


kismedencei fert zéssel

Az O08.0-ban felsorolt állapotokkal

O07.6 Sikertelenül megkísérelt egyéb és k.m.n. vetélés elhúzódó er s vérzéssel

Az O08.1-ben felsorolt állapotokkal

O07.7 Sikertelenül megkísérelt egyéb és k.m.n. vetélés embóliával

Az O08.2-ben felsorolt állapotokkal

679
O07.8 Sikertelenül megkísérelt egyéb és k.m.n. vetélés egyéb k.m.n.
szöv dményekkel

Az O08.3 - O08.9-ig felsorolt állapotokkal

O07.9 Sikertelen egyéb és k.m.n. vetélés szöv dmény nélkül

Sikertelenül megkísérelt terhességmegszakítás k.m.n.

O08 Vetélést, méhenkivüli és üszögterhességet követ


szöv dmények

Megjegyzés: Ez a kód els sorban a morbiditás kódolására szolgál. Használatára


vonatkozóan utalunk a II. kötet morbiditás kódolási szabályaira és útmutatásaira.

O08.0 Vetélést, méhenkivüli és üszögterhességet követ genitalis és kismedencei


fert zés

Endometritis }
Oophoritis }
Parametritis }
Pelveo-peritonitis }
Salpingitis } az O00-O07-ben felsorolt állapotokat
Salpingo-oophoritis} követ en
Szepszis }
Szeptikus shock }
Septicaemia }
Kivéve: szeptikus vagy septico-pyaemiás embólia (O08.2)
húgyúti fert zések (O08.8)

O08.1 Vetélést, méhen kívüli és üszögterhességet követ elhúzódó vagy er s


vérzés

Afibrinogenaemia }
Defibrinációs szindróma } az O00-O07-be osztályozott állapotokat követ en
Intravasalis véralvadás }

O08.2 Vetélést, méhen kívüli és üszögterhességet követ embólia

Embolia:
• k.m.n. }
• lég - }
• magzatvíz - }
• véralvadék - } az O00-O07 -be sorolt állapotokat
• tüd - } követ en
• genny - }
• szeptikus vagy szeptikus-gennyes }
• szappan }

680
O08.3 Vetélést, méhen kívüli és üszögterhességet követ shock

Keringési kollapszus } az O00-O07-be sorolt állapotokat követ en


Shock (posztoperatív) }
Kivéve: szeptikus shock (O08.8)

O08.4 Vetélést, méhen kívüli és üszögterhességet követ veseelégtelenség

Oliguria }
Vese: } az O00-O07-be sorolt állapotokat követ en
• elégtelenség (akut) }
• elzáródás }
• tubuláris nekrózis }
Uraemia }

O08.5 Vetélést, méhen kívüli és üszögterhességet követ anyagcserezavarok

Elektrolit egyensúlyzavar az O00-O07-be sorolt állapotokat követ en

O08.6 A kismedencei szervek és szövetek károsodása vetélés, méhen kívüli és


üszögterhességet követ en

A
• hólyag }
• bél } laceratiója, perforációja, szakadása
• széles méhszalag } vagy kémiai károsodása az O00-O07-ig
• méhnyak } terjed állapotokban
• periurethralis szövet }
• méh }

O08.7 Vetélést, méhen kívüli és üszögterhességet követ vénás szöv dmények

O08.8 Vetélést, méhen kívüli és üszögterhességgel követ egyéb szöv dmények

Szívmegállás } az O00-O07-be sorolt állapotokat követ en


Húgyúti fert zés }

O08.9 Vetélést, méhen kívüli és üszögterhességet követ szöv dmény k.m.n.

Az O00-O07-be sorolt állapotokat követ en

OEDEMA, PROTEINURIA ÉS MAGASVÉRNYOMÁS


TERHESSÉGBEN, SZÜLÉS ALATT ÉS A
GYERMEKÁGY FOLYAMÁN
(O10-O16)
O10 Terhességet, szülést és gyermekágyat komplikáló, a
terhesség el tt is fennálló magasvérnyomás

681
Beleértve: a felsorolt állapotokat el z leg (is) fennálló, proteinuriával
Kivéve: a felsorolt állapotokat fokozott vagy rárakódott proteinuriával (O11)

O10.0 Terhességet, szülést és gyermekágyat komplikáló, terhesség el tt is


fennálló magasvérnyomás betegség

Az I10-ben meghatározott bármely állapot, mely szülészeti gondozást tesz


szükségessé a terhesség, szülés vagy gyermekágy folyamán

O10.1 Terhességgel, szüléssel és gyermekággyal szöv dött, a terhesség el tt


ismert, hypertensív szívbetegséggel társult magasvérnyomás

Az I11.- ben meghatározott bármely állapot, mely szülészeti gondozást tesz


szükségessé a terhesség, szülés vagy gyermekágy folyamán

O10.2 Terhességgel, szüléssel és gyermekággyal szöv dött, a terhesség el tt


ismert, hypertensív vesebetegséggel társult magasvérnyomás

Az I12.- ben meghatározott bármely állapot, mely szülészeti gondozást tesz


szükségessé a terhesség, szülés vagy gyermekágy folyamán

O10.3 Terhességgel, szüléssel és gyermekággyal szöv dött, a terhesség el tt


ismert, hypertensív vese- és szívbetegséggel társult magasvérnyomás

Az I13.- ban meghatározott bármely állapot, mely szülészeti gondozást tesz


szükségessé a terhesség, szülés vagy gyermekágy folyamán

O10.4 Terhességgel, szüléssel és gyermekággyal szöv dött a terhesség el tt


ismert, másodlagos magasvérnyomás

Az I15.- ben meghatározott bármely állapot, mely szülészeti gondozást tesz


szükségessé a terhesség, szülés vagy gyermekágy folyamán

O10.9 Terhességgel, szüléssel és gyermekággyal szöv dött, a terhesség el tt


ismert, k.m.n. magasvérnyomás

O11 Terhesség el tt ismert magasvérnyomás, rárakódott


fehérjevizeléssel
Az O10.- csoportban lev állapotok, fokozott proteinuriával
Rárakódott praeeclampsia

O12 Terhességi vizeny és fehérjevizelés, magasvérnyomás nélkül

O12.0 Terhességi vizeny

O12.1 Terhességi fehérjevizelés

O12.2 Terhességi vizeny fehérjevizeléssel

O13 Terhességi magasvérnyomás szignifikáns fehérjevizelés


nélkül

682
Terhességi hypertonia k.m.n.
Enyhe preeclampsia

O14 Terhességi magasvérnyomás, szignifikáns fehérjevizeléssel

Kivéve: rárakodott preeclampsia (O11)

O14.0 Középsúlyos praeeclampsia

O14.1 Súlyos praeeclampsia

O14.9 Praeeclampsia k.m.n.

O15 Eclampsia

Beleértve: az O10-O14 és az O16 csoportokban lev állapotokat követ görcsök


terhesség indukálta, vagy el zetes hypertóniával

O15.0 Eclampsia a terhesség alatt

O15.1 Eclampsia a vajúdás alatt

O15.2 Eclampsia a gyermekágyban

O15.9 Eclampsia nem meghatározott id szakban

Eclampsia k.m.n.

O16 Anyai magasvérnyomás k.m.n.


Terhességi átmeneti magas vérnyomás

EGYÉB, F KÉNT A TERHESSÉGGEL KAPCSOLATOS


ANYAI RENDELLENESSÉGEK
(O20-O29)
Megjegyzés: az 024.-és az 025 csoportok tartalmazzák a felsorolt állapotokat, még akkor is,
ha szülés vagy gyermekágy alatt fordulnak el .
Kivéve: anyai:
• gondozás, mely a magzattal vagy az amnialis rrel és lehetséges szülési
problémákkal kapcsolatos (O30-O48)
• betegségek máshova osztályozva, de komplikálják a terhességet, vajúdást és
szülést és a gyermekágyat (O98-O99)

O20 Vérzés a terhesség els három hónapjában

Kivéve: vetéléssel végz d terhesség (O00-O08)

O20.0 Fenyeget vetélés

683
Vérzés fenyeget vetélés miatt

O20.8 Egyéb vérzés a terhesség els három hónapjában

O20.9 Vérzés a terhesség els három hónapjában, k.m.n.

O21 Terhességi excesszív hányás

O21.0 Hyperemesis gravidarum

Emesis gravidarum, mely a gesztáció 22.hete el tt kezd dött

O21.1 Hyperemesis gravidarum anyagcserezavarral

Hyperemesis gravidarum, mely a gesztáció 22.hete el tt kezd dött,


az alábbi anyagcsere zavarokkal:
• szénhidrát hiány (acidózissal)
• dehydratio
• elektrolit egyensúlyzavar

O21.2 Hányás a terhesség második felében

Nagyfokú hányás a gesztáció 22.hete után

O21.8 Egyéb a terhességet komplikáló hányás

Hányás máshová osztályozott betegségek miatt, a terhesség szöv dményeként.


Szükség esetén kiegészít kód használható az ok megjelölésére.

O21.9 Terhességi hányás k.m.n.

O22 Vénás szöv dmények terhesség alatt

Kivéve: szüléssel kapcsolatos tüd embólia (O88.-)


ha a felsorolt állapotok szöv dményei:
• vetélés vagy ektópiás vagy mola terhesség (O00-O07, O08.7)
• szülés vagy gyermekágy (O87.-)

O22.0 Viszértágulat az alsó végtagon a terhesség alatt

Varixok a terhesség alatt k.m.n.

O22.1 A genitális vénatágulatok terhesség alatt

Gát }
Hüvely } varixok terhességben
Szeméremtest }

O22.2 Felületes viszérgyulladás a terhesség alatt

684
A lábak thrombophlebitise terhességben

O22.3 Mélyvénás thrombosis a terhesség alatt

Mélyvénás thrombosis szülés el tt

O22.4 Aranyér a terhesség alatt

O22.5 Agyi (sinus) thrombosis a terhesség alatt

Sinus venosus thrombosis terhességben

O22.8 Egyéb, vénás szöv dmények a terhesség alatt

O22.9 Vénás komplikáció terhesség alatt, k.m.n.

Gesztációs:
• phlebitis k.m.n.
• phlebopathia k.m.n.
• thrombosis k.m.n.

O23 Az urogenitális rendszer fert zései terhességben

O23.0 A vese fert zései terhességben

O23.1 A húgyhólyag fert zései terhességben

O23.2 A húgycs fert zései a terhességben

O23.3 A húgyutak egyéb részeinek fert zései a terhességben

O23.4 A húgyutak k.m.n. fert zése terhességben

O23.5 A nemi szervek fert zései terhességben

O23.9 Egyéb, és k.m.n. urogenitális fert zés terhességben

Genitourinaris fert zés terhességben k.m.n.

O24 Cukorbetegség terhességben

Beleértve: szülés és gyermekágy alatt

O24.0 Terhesség el tt fennálló, inzulin függ cukorbetegség (IDDM)

O24.1 Terhesség el tt fennálló nem inzulin függ (NIDDM) cukorbetegség

O24.2 Terhesség el tt fennálló, hiányos táplálkozással összefügg


cukorbetegség

685
O24.3 Terhesség el tt fennálló k.m.n. típusú cukorbetegség

O24.4 Terhesség alatt jelentkez cukorbetegség (gesztációs diabetes) (GDM)

Gesztációs diabetes mellitus k.m.n.

O24.9 Terhességgel szöv dött, cukorbetegség k.m.n.

O25 Hiányos táplálkozás terhességben


Alultápláltság szülés és gyermekágy folyamán

O26 Veszélyeztetett terhesség korábban fennálló állapotok miatt

O26.0 Veszélyeztetett terhesség túlzott súlygyarapodás miatt

Kivéve: gesztációs ödéma (O12.0, O12.2)

O26.1 Csekély súlygyarapodás terhességben

O26.2 Veszélyeztetett terhesség szokványos vetélés miatt

Kivéve: habituális vetél :


• folyamatban lev vetéléssel (O03-O06)
• jelenleg terhesség nélkül (N96)

O26.3 Veszélyeztetett terhesség méhen belüli fogamzásgátló eszközzel hordott


terhesség miatt

O26.4 Herpes gestationis

O26.5 Anyai hypotensiós szindróma

Szupinációs (vena cava inferior) hypotensív szindróma

O26.6 Májbetegségek a terhesség alatt, szüléskor és a gyermekágyban

Kivéve: vajúdást és szülést követ hepatorenalis szindróma (O90.4)

O26.7 Symphysieolysis a terhesség alatt, szüléskor és a gyermekágyban

Kivéve: a symphysis traumás szétválása szülés alatt (O71.6)

O26.8 Veszélyeztetett terhesség egyéb, ismert okok miatt

{ kimerültség és fáradtság
Terhességgel összefügg { perifériás neuritis
{ vesebetegség

O26.9 Veszélyeztetett terhesség k.m.n.

686
O28 Antenatalis sz rés során felfedezett kóros leletek

Kivéve: máshová osztályozott diagnosztikai leletek, L. Bet rendes tárgymutató


a terhesgondozás során a magzatra, az amniális rre és a szülésre
vonatkozó esetleges problémák (O30-O48)

O28.0 Antenatalis sz rés során felfedezett haematologiai rendellenesség

O28.1 Antenatalis sz rés során felfedezett biokémiai rendellenesség

O28.2 Antenatalis sz rés során felfedezett cytologiai rendellenesség

O28.3 Antenatalis sz rés során ultrahang-lelet rendellenesség

O28.4 Antenatalis sz rés során radiologiai rendellenesség

O28.5 Antenatalis sz rés során felfedezett kromoszomális és genetikai


rendellenesség

O28.8 Antenatalis sz rés során felfedezett egyéb rendellenességek

O28.9 Antenatalis sz rés során felismert rendellenesség k.m.n.

O29 Anaesthesiologiai szöv dmények a terhesség alatt

Beleértve: a terhesség folyamán alkalmazott általános vagy helyi anaesthesia,


analgesia vagy egyéb nyugtatók anyai szöv dményei
Kivéve: az anaesthesia szöv dményeit:
• vetélés vagy ectopiás vagy mola terhesség alatt (O00-O08)
• vajúdás és szülés alatt (O74.-)
• gyermekágyban (O89.-)

O29.0 Anaesthesiológiai eredet tüd szöv dmények a terhesség alatt

Aspirációs pneumonitis }
Gyomortartalom vagy k.m.n. }
váladék belehelése } terhesség alatti anaesthesia
következményeként
Mendelson-szindróma }
Tüd kollapszus }

O29.1 Anaesthesiológiai eredet cardiális szöv dmények a terhesség alatt

Szív:
• megállás } terhesség alatti anaesthesia következtében
• elégtelenség }

687
O29.2 Anaesthesiológiai eredet központi idegrendszeri szöv dmények a
terhesség alatt

Agyi anoxia terhesség alatti anaesthesia következtében

O29.3 Helyi érzéstelenítéssel összefügg toxikus reakció a terhesség alatt

O29.4 Spinalis és epiduralis érzéstelenítéssel összefügg fejfájás a terhesség


alatt

O29.5 Spinalis és epiduralis érzéstelenítéssel összefügg egyéb szöv dmények a


terhesség alatt

O29.6 Sikertelen vagy nehéz intubáció a terhesség alatt

O29.8 Anaesthesiológiai eredet egyéb szöv dmények a terhesség alatt

O29.9 Anaesthesiológiai eredet szöv dmény a terhesség alatt k.m.n.

A TERHES GONDOZÁSA A MAGZAT, AZ AMNIÁLIS R


ÉS A SZÜLÉSSEL KAPCSOLATOS LEHETSÉGES
PROBLÉMÁK MIATT
(O30-O48)

O30 Többes terhesség

Kivéve: a többes terhességre jellemz szöv dményeket (O31.-)

O30.0 Ikerterhesség

O30.1 Hármas ikerterhesség

O30.2 Négyes ikerterhesség

O30.8 Többes terhesség egyéb

O30.9 Többes terhesség k.m.n.

O31 Többes terhességgel összefügg szöv dmények

Kivéve: téraránytalanságot okozó összen tt ikrek (O33.7)


második, stb. iker miatt elhúzódó szülés (O63.2)
egy vagy több magzat rendellenes fekvése (O32.5)
elakadt szüléssel (O64-O66)

O31.0 Foetus papyraceus

688
O31.1 Továbbviselt többes terhesség valamely magzat korai vetélése után

O31.2 Továbbviselt többes terhesség egy vagy több magzat intrauterin elhalása
után

O31.8 Többes terhesség egyéb szöv dményei

O32 Veszélyeztetett terhesség ismert vagy gyanított rendellenes


fekvés miatt

Beleértve: a felsorolt állapotok , mint az anya megfigyelésének, kórházi


elhelyezésének vagy más szülészeti gondozásának, vagy a szülés
megindulása el tt végzett császármetszésnek oka
Kivéve: a felsorolt állapotok elakadt szüléssel (O64.-)

O32.0 Veszélyeztetett terhesség változó fekvés miatt

O32.1 Veszélyeztetett terhesség medencevég fekvés miatt

O32.2 Veszélyeztetett terhesség harántfekvés vagy ferdefekvés miatt

O32.3 Veszélyeztetett terhesség homlok- vagy arctartás miatt

O32.4 Veszélyeztetett terhesség terminusban bemenet felett mozgó koponya


miatt

O32.5 Veszélyeztetett terhesség ikerterhességben észlelt fekvési és tartási


rendellenességek miatt

O32.6 Veszélyeztetett terhesség vegyes fekvés (többes terhességben) miatt

O32.8 Veszélyeztetett terhesség egyéb ismert fekvési, tartási rendellenesség


miatt

O32.9 Veszélyeztetett terhesség meghatározatlan fekvési és tartási


rendellenesség miatt

O33 Veszélyeztetett terhesség ismert vagy gyanított


téraránytalanság miatt

Beleértve: a felsorolt állapotok, mint az observatio, hospitalisatio vagy az anya


egyéb szülészeti gondozásának vagy a szülés megindulása el tt végzett
császármetszés oka
Kivéve: a felsorolt állapotok elakadt szüléssel (O65-O66)

O33.0 Veszélyeztetett terhesség téraránytalanságot okozó medence deformitás


miatt

Téraránytalanságot okozó medence deformitás k.m.n.

689
O33.1 Veszélyeztetett terhesség téraránytalanságot okozó egyaránt sz k
medence miatt

Sz k medence által okozott téraránytalanság k.m.n.

O33.2 Veszélyeztetett terhesség téraránytalanságot okozó bemenetben sz k


medence miatt

Téraránytalanságot okozó bemenetben sz k medence

O33.3 Veszélyeztetett terhesség téraránytalanságot okozó kimenetben sz k


medence miatt

Téraránytalanságot okozó { üregben sz k medence


{ kimenetben sz k medence

O33.4 Veszélyeztetett terhesség anyai és magzati téraránytalanság miatt

O33.5 Veszélyeztetett terhesség téraránytalanságot okozó nagy magzat miatt

Magzati eredet téraránytalanság normális alakú magzattal


Magzati eredet téraránytalanság k.m.n.

O33.6 Veszélyeztetett terhesség téraránytalanságot okozó hydrocephalus miatt

O33.7 Veszélyeztetett terhesség téraránytalanságot okozó egyéb magzati


deformitások miatt

{ összen tt ikrek
{ magzati:
{ • ascites

Téraránytalanságot okozó { • hydrops


{ • meningomyelocele
{ • teratoma sacralis

{ • tumor

O33.8 Veszélyeztetett terhesség téraránytalanságot okozó egyéb okból

O33.9 Veszélyeztetett terhesség téraránytalanság miatt k.m.n.

Cephalopelvicus téraránytalanság k.m.n.


Foetopelvicus téraránytalanság k.m.n.

O34 Veszélyeztetett terhesség a kismedencei szervek ismert vagy


gyanított rendellenességei miatt

Beleértve: a felsorolt állapotok, mint az anya megfigyelésének, kórházi


elhelyezésének vagy más szülészeti gondozásának, vagy a szülés
megindulása el tt végzett császármetszések oka
Kivéve: a felsorolt állapotok elakadt szüléssel (O65.5)

690
O34.0 Veszélyeztetett terhesség a méh veleszületett fejl dési rendellenessége
miatt

Az anya gondozása:
• kett s méh }
• kétszarvú méh } miatt

O34.1 Veszélyeztetett terhesség a méhtest daganata miatt

Az anya gondozása:
• méhtest polypus }
• myoma } miatt
Kivéve: az anya gondozása méhnyak daganat miatt (O34.4)

O34.2 Veszélyeztetett terhesség a méhen végzett el zetes m tét miatt

Az anya gondozása el zetes császármetszés hege miatt


Kivéve: el zetes császármetszést követ hüvelyi szülés k.m.n.(O75.7)

O34.3 Veszélyeztetett terhesség méhnyakelégtelenség miatt

Az anya gondozása:
• cerclage } miatt, cervicalis incompetentia említésével
• Shirodkar-m tét } vagy anélkül

O34.4 Veszélyeztetett terhesség a cervix egyéb rendellenességei miatt

Az anya gondozása az alábbiak miatt:


• polypus cervicis uteri
• el zetes cervix m tét
• cervix strictura
• cervix daganat

O34.5 Veszélyeztetett terhesség a terhes méh egyéb rendellenességei miatt

Az anya gondozása:
{ incarceratiója }
A terhes méh { prolapsusa } miatt
{ retroversiója }

O34.6 Veszélyeztetett terhesség a hüvely rendellenességei miatt

Az anya gondozása az alábbiak miatt:


• a hüvelyen végzett el zetes m tét
• vagina septata
• a hüvely sz külete (szerzett) (veleszületett)
• a hüvely stricturája
• a hüvely daganata

691
Kivéve: az anya gondozása hüvelyvarixok miatt terhességben (O22.1)

O34.7 Veszélyeztetett terhesség a vulva és a gát rendellenességei miatt

Az anya gondozása az alábbiak miatt:


• a gát hegesedése
• el zetes m tét a gáton vagy szeméremtesten
• rigid gát
• a szeméremtest daganata
Kivéve: az anya gondozása a gát és szeméremtest varixai miatt (O22.1)

O34.8 Veszélyeztetett terhesség a kismedencei szervek egyéb rendellenességei


miatt

Az anya gondozása az alábbiak miatt:


• cystokele
• el zetes medencefenék rekonstrukció
• lógó has
• rectokele
• rigid medencefenék

O34.9 Veszélyeztetett terhesség a kismedencei szervek k.m.n. rendellenességei


miatt

O35 Veszélyeztetett terhesség a magzat ismert vagy gyanított


betegségei miatt

Beleértve: a magzat felsorolt állapotai, mint a megfigyelés, hospitalizáció vagy


az anya egyéb szülészeti gondozása, vagy a terhesség befejezésének
oka
Kivéve: az anya gondozása ismert vagy gyanított téraránytalanság miatt (O33.-)

O35.0 Veszélyeztetett terhesség a magzati központi idegrendszer (gyanított)


fejl dési rendellenessége miatt

Az anya gondozása az alábbi (gyanított) magzati állapotok miatt:


• anenkephalia
• spina bifida
Kivéve: kromoszóma rendellenesség a foetusban (O35.1)

O35.1 Veszélyeztetett terhesség a magzat (gyanított) kromoszóma


rendellenessége miatt

O35.2 Veszélyeztetett terhesség a magzat (gyanított) örökletes betegsége miatt

Kivéve: kromoszóma rendellenesség a foetusban

O35.3 Veszélyeztetett terhesség a magzat (gyanított) vírusbetegsége miatt

692
Az anya gondozása az alábbi (feltételezett) magzati károsodás miatt:
• cytomegaliavírus fert zés
• rubeola

O35.4 Veszélyeztetett terhesség alkoholizmus okozta (gyanított) magzati


károsodás miatt

O35.5 Veszélyeztetett terhesség kábítószer fogyasztás okozta (gyanított) magzati


károsodás miatt

Az anya gondozása a foetus drog addikciótól való (feltételezett) károsodása miatt


Kivéve: magzati disztressz vajúdás és szülés alatt gyógyszer adagolás miatt
(O68.-)

O35.6 Veszélyeztetett terhesség a magzat ionizáló sugárzás okozta (gyanított)


károsodása miatt

O35.7 Veszélyeztetett terhesség a magzat egyéb orvosi beavatkozás okozta


(gyanított) károsodása miatt

Az anya gondozása a foetus (feltételezett) károsodása miatt az alábbiaktól:


• amniocentesis
• biopsia
• haematológiai vizsgálatok
• IUD
• intrauterin m tét

O35.8 Veszélyeztetett terhesség a magzat (gyanított) egyéb károsodása miatt

Az anya gondozása a magzat (feltételezett) károsodása miatt, anyai:


• listeriosistól
• toxoplasmosistól

O35.9 Veszélyeztetett terhesség a magzat (gyanított) meghatározatlan


rendellenessége vagy károsodása miatt

O36 Veszélyeztetett terhesség egyéb ismert vagy gyanított magzati


szöv dmény miatt

Beleértve: a magzat felsorolt állapotai, mint a megfigyelés, hospitalizáció vagy


az anya egyéb szülészeti gondozása, vagy a terhesség befejezésének
oka
Kivéve: magzati distresszel szöv dött vajúdás és szülés (O68.-)
lepényi transfúziós szindrómák (O43.0)

O36.0 Veszélyeztetett terhesség Rh izoimmunizáció miatt

Anti-D [Rh] antitestek


Rh-incompatibilitas (hydrops foetalis-szal)

693
O36.1 Veszélyeztetett terhesség egyéb vércsoport összeférhetetlenség miatt

ABO izoimmunizáció
Izoimmunizáció k.m.n. (hydrops foetalis-szal)

O36.2 Veszélyeztetett terhesség magzati hydrops miatt

Hydrops foetalis:
• k.m.n.
• nem izoimmunizációs eredet

O36.3 Veszélyeztetett terhesség magzati hypoxia jelei miatt

O36.4 Veszélyeztetett terhesség intrauterin elhalás miatt

Kivéve: missed abortion (O02.1)

O36.5 Veszélyeztetett terhesség a magzat növekedési elmaradása miatt

Az anya gondozása ismert vagy feltételezett:


• idejéhez képest kis súlyú magzat ("light-for-dates") }
• lepényi elégtelenség } miatt
• idejéhez képest kis magzat ("small-for-dates") }

O36.6 Veszélyeztetett terhesség excesszív nagy magzati növekedés miatt

Az anya gondozása ismert vagy feltételezett, idejéhez képest nagy magzat


("large-for-dates") miatt

O36.7 Veszélyeztetett terhesség kihordott has ri terhesség miatt

O36.8 Veszélyeztetett terhesség egyéb magzati szöv dmény miatt

O36.9 Veszélyeztetett terhesség egyéb, k.m.n. magzati eltérés miatt

O40 Hydramnion (polyhydramnion)


Hydramnion

O41 A magzatvíz és a burkok egyéb rendellenességei

Kivéve: id el tti burokrepedés (O42.-)

O41.0 Oligohydramnion

Oligohydramnion burokrepedés említése nélkül

O41.1 Az amnion r és a burkok fert zése

Amnionitis
Chorioamnionitis
Membranitis

694
Placentitis

O41.8 Egyéb, a magzatvízzel és a burkokkal összefügg ismert rendellenességek

O41.9 Egyéb, a magzatvízzel és burkokkal összefügg rendellenesség k.m.n.

O42 Id el tti burokrepedés

O42.0 Id el tti burokrepedés a szülés megindulása el tt 24 órán belül

O42.1 Id el tti burokrepedés több mint 24 órával a szülés megindulása el tt

Kivéve: a szülés késleltetése (konzervatív) terápiával (O42.2)

O42.2 Id el tti burokrepedés, konzervatív kezeléssel

O42.9 Id el tti burokrepedés, k.m.n.

O43 Lepényi rendellenességek

Kivéve: az anya gondozása visszamaradt magzati fejl dés miatt, placentáris


elégtelenségt l (O36.5)
placenta praevia (O44.-)
id el tti lepényleválás [abruptio placentae] (O45.-)

O43.0 Placentáris transfúzió szindrómák

Transfusio:
• foetomaternalis
• maternofoetalis
• ikrek közti

O43.1 A lepény fejl dési rendellenessége

Rendellenes lepény k.m.n.


Placenta circumvallata

O43.8 Egyéb lepényi rendellenességek

Placentáris:
• m ködési rendellenesség
• infarktus

O43.9 Lepényi rendellenesség k.m.n.

O44 Placenta praevia

O44.0 Elölfekv lepény, vérzés nélkül

695
Mélyen beágyazódott lepény vérzés nélkül

O44.1 Elölfekv lepény vérzéssel

Mélyen beágyazódott lepény, k.m.n. vagy vérzéssel


Placenta praevia:
• marginalis }
• partialis } k.m.n. vagy vérzéssel
• totalis }
Kivéve: vasa praeviaból származó vérzéssel szöv dött vajúdás és szülés
(O69.4)

O45 Korai lepényleválás [abruptio placentae]

O45.0 Korai lepényleválás véralvadási zavarral

Abruptio placentae (excesszív) vérzéssel, az alábbiakkal társulva:


• afibrinogenaemia
• disszeminált intravascularis coagulatio (DIC)
• hyperfibrinolysis
• hypofibrinogenaemia

O45.8 Egyéb korai lepényleválás

O45.9 Korai lepényleválás k.m.n.

Abruptio placentae k.m.n.

O46 Vérzés a szülés megindulása el tt, m.n.o.

Kivéve: korai terhességi vérzés (O20.-)


szülés alatti vérzés m.n.o. (O67.-)
placenta praevia (O44.-)
a lepény id el tti leválása [abruptio placentae] (O45.-)

O46.0 Vérzés a szülés megindulása el tt, alvadászavarral

Szülés el tti (excesszív) vérzés az alábbiakkal:


• afibrinogenaemia
• disszeminált intravascularis coagulatio (DIC)
• hyperfibrinolysis
• hypofibrinogenaemia

O46.8 Egyéb vérzés a szülés megindulás el tt

O46.9 Vérzés a szülés megindulása el tt k.m.n.

696
O47 Jóslófájások

O47.0 Jóslófájások a befejezett 37. hét el tt

O47.1 Jóslófájások a 37. terhességi héten vagy azután

O47.9 Jóslófájás k.m.n.

O48 Túlhordás
Terminus túllépés (post-dates)
Túlhordás (post-term)

A VAJÚDÁS ÉS A SZÜLÉS RENDELLENESSÉGEI


(O60-O75)

O60 Koraszülés
A szülés (spontán) megindulása a betöltött 37. gesztációs hét el tt

O61 Sikertelen szülésindítás

O61.0 Sikertelen gyógyszeres szülésindítás

Sikertelen (szülés) indukció:


• oxytocinnal
• prosztaglandinokkal

O61.1 Sikertelen eszközös szülésindítás

Sikertelen (szülés) indukció:


• mechanikai
• sebészi

O61.8 Egyéb sikertelen szülésindítás

O61.9 Sikertelen szülésindítás k.m.n.

O62 A szül fájások rendellenességei

O62.0 Els dleges fájásgyengeség

Sikertelen cervix tágítás


Els dleges hypotoniás méh - dysfunctio

O62.1 Másodlagos fájásgyengeség

697
Nem kielégít aktív szülési fázis
Másodlagos hypotóniás méh - dysfunctio

O62.2 Egyéb méhrenyheség

Uterus atonia
Rendszertelen fájások
Hypotoniás méh - dysfunctio k.m.n.
Szabálytalan fájások
Nem kielégít kontrakciók
Uterus inertia k.m.n.

O62.3 Rohamos szülés

O62.4 Hypertoniás fájásgyengeség

Kontrakciós gy r dystocia
Koordinálatlan fájások
A méh homokóra szer kontrakciója
Tetaniás kontrakciók
Dystocia k.m.n.
Kivéve: dystocia (magzati) (anyai) k.m.n. (O66.9)

O62.8 A szül fájások egyéb rendellenességei

O62.9 A szül fájások rendellenességei k.m.n.

O63 Elhúzódó szülés

O63.0 Elhúzódó tágulási szak

O63.1 Elhúzódó kitolási szak

O63.2 A második, harmadik stb. magzat elhúzódó szülése többes szülés során

O63.9 Elhúzódó szülés k.m.n.

Elhúzódó szülés k.m.n.

O64 Elakadt szülés a magzat tartási és fekvési rendellenessége


miatt

O64.0 Elakadt szülés a magzati fej inkomplett rotációja miatt

Mély harántállás
Elakadt szülés az alábbi állandósult tartási rendellenességek miatt:
• magas egyenes állás el reforgott kiskutaccsal

698
• magas egyenes állás hátraforgott kiskutaccsal

O64.1 Elakadt szülés medencevég fekvés miatt

O64.2 Elakadt szülés arctartás miatt

Elakadt szülés el l lev áll miatt

O64.3 Elakadt szülés homloktartás miatt

O64.4 Elakadt szülés válltartás miatt

Kar el esés
Kivéve: elakadt vállak (O66.0)
váll - dystocia (O66.0)

O64.5 Elakadt szülés az el lfekv rész mellett észlelt végtag miatt

O64.8 Elakadt szülés egyéb tartási és fekvési rendellenesség miatt

O64.9 Elakadt szülés tartási és fekvési rendellenesség miatt k.m.n.

O65 Elakadt szülés az anyai medence rendellenességei miatt

O65.0 Elakadt szülés deformált medence miatt

O65.1 Elakadt szülés általában sz k medence miatt

O65.2 Elakadt szülés bemenetben sz k medence miatt

O65.3 Elakadt szülés az üregben és a kimenetben sz k medence miatt

O65.4 Elakadt szülés a magzat és a medence téraránytalansága miatt k.m.n.

Kivéve: dystocia magzati rendellenesség (abnormitás) miatt (O66.2-O66.3)

O65.5 Elakadt szülés az anyai medence szerveinek rendellenessége miatt

Elakadt szülés az O34.- tételekben felsorolt okok miatt

O65.8 Elakadt szülés az anyai medence egyéb rendellenességei miatt

O65.9 Elakadt szülés az anyai medence rendellenessége miatt, k.m.n.

O66 Egyéb elakadt szülés

O66.0 Elakadt szülés váll dystocia miatt

Beékel dött vállak

699
O66.1 Elakadt szülés az ikrek összeakadása miatt

O66.2 Elakadt szülés szokatlanul nagy magzat miatt

O66.3 Elakadt szülés egyéb magzati rendellenességek miatt

Dystocia az alábbi okok miatt:


• összen tt ikrek
• magzati:
• ascites
• hydrops
• meningomyelocele
• sacralis teratoma
• tumor
• vízfej magzat

O66.4 Sikertelen szülés k.m.n.

Sikertelen szülés császármetszéssel befejezve

O66.5 Sikertelenül alkalmazott vacuum extractio és fogóm tét, k.m.n.

Szívófogó vagy fogó sikertelen alkalmazása, majd szülés fogóval ill.


császármetszéssel

O66.8 Egyéb meghatározott okból elakadt szülés

O66.9 Elakadt szülés k.m.n.

Dystocia:
• k.m.n.
• magzati k.m.n.
• anyai k.m.n.

O67 Szülés alatti vérzéssel szöv dött vajúdás és szülés m.n.o.

Kivéve: szülés el tti vérzés m.n.o.(O46.-)


placenta praevia (O44.-)
szülés utáni vérzés (O72.-)
a lepény id el tti leválása [abruptio placentae] (O45.-)

O67.0 Szülés alatti vérzés alvadási zavarral

Szülés alatti (excesszív) vérzés az alábbiakkal társulva:


• afibrinogenaemia
• disszeminált intravascularis coagulatió (DIC)
• hyperfibrinolysis

700
• hypofibrinogenaemia

O67.8 Egyéb szülés alatti vérzés

Excesszív vérzés a szülés folyamán

O67.9 Szülés alatti vérzés k.m.n.

O68 Vajúdás és szülés magzati stresszel [distress] komplikálva

Beleértve: gyógyszer okozta magzati distress vajúdás vagy szülés alatt

O68.0 Vajúdás és szülés magzati szívfrekvencia anomáliával szöv dve

Magzati:
• bradycardia
• szabálytalan szívm ködés
• tachycardia
Kivéve: meconiumos magzatvízzel (O68.2)

O68.1 Vajúdás és szülés meconiumtartalmú magzatvízzel szöv dve

Kivéve: a magzati szívm ködés anomáliájával (O68.2)

O68.2 Vajúdás és szülés magzati szívfrequentia anomáliával és


meconiumtartalmú magzatvízzel szöv dve

O68.3 Vajúdás és szülés a magzati stress biokémiai jeleivel szöv dve

Abnormális magzati:
• acidaemia
• sav - bázis viszonyok

O68.8 Vajúdás és szülés a magzati stress egyéb jeleivel szöv dve

A magzati distress evidenciája:


• elektrokardiográfiával
• ultrahanggal

O68.9 Vajúdás és szülés a magzati stresszel szöv dve, k.m.n.

O69 Vajúdás és szülés köldökzsinór szöv dményekkel

O69.0 Vajúdás és szülés el esett köldökzsinórral szöv dve

O69.1 Vajúdás és szülés szorosan a nyakracsavarodott köldökzsinórral szöv dve

O69.2 Vajúdás és szülés egyéb köldökzsinór csavarodással szöv dve

Monoamniális ikrekre csavarodott köldökzsinór

701
Valódi köldökzsinór csomó

O69.3 Vajúdás és szülés rövid köldökzsinórral szöv dve

O69.4 Vajúdás és szülés elölfekv köldökerekkel szöv dve

Vérzés vasa praeviából

O69.5 Vajúdás és szülés a köldökzsinór érsérülésével szöv dve

Köldökzsinór:
• zúzódás
• haematoma
A köldökzsinór erek thrombosisa

O69.8 Vajúdás és szülés egyéb köldökzsinór komplikációkkal szöv dve

O69.9 Vajúdás és szülés köldökzsinór komplikációval szöv dve k.m.n.

O70 Gátsérülés a szülés alatt

Beleértve: továbbrepedt episiotomiás seb


Kivéve: izolált hüvelyfalrepedés szülészeti ok miatt (O71.4)

O70.0 Els fokú gátrepedés

Gátsérülés, repedés vagy szakadás szülés alatt az alábbiakra terjed en:


• kisajakfék
• szeméremajkak
• b r
• hymen
• hüvely
• szeméremtest

O70.1 Másodfokú gátrepedés a szülés alatt

Gátsérülés, repedés vagy szakadás, mint az O70.0 alatt, az alábbiakra is


terjed en:
• medencefenék }
• gátizmok } szülés alatt
• a hüvely izmos fala }
Kivéve: ha az analis sphincterre is ráterjed (O70.2)

O70.2 Harmadfokú gátrepedés a szülés alatt

Gátsérülés, repedés vagy szakadás, mint az O70.1 alatt, az alábbiakra is


ráterjed en:
• analis sphincter }

702
• rectovaginalis septum } szülés alatt
• sphincter k.m.n. }
Kivéve: ha a végbél nyálkahártyára is kiterjed (O70.3)

O70.3 Negyedfokú gátrepedés a szülés alatt

Gátsérülés, repedés vagy szakadás, mint az O70.2 alatt, az alábbiakra is


terjed en:
• analis nyálkahártya } szülés alatt
• rectalis nyálkahártya }

O70.9 Szülés alatti gátsérülés k.m.n.

O71 Egyéb szülési sérülés

Beleértve: eszközök okozta károsodás

O71.0 Méhrepedés a szülés megindulása el tt

O71.1 Méhrepedés a vajúdás alatt

A méh repedése, nem a szülés megindulása el ttinek jelezve

O71.2 Méhkifordulás a szülés után

O71.3 Szülési méhnyakrepedés

A méhnyak gy r szer leválása

O71.4 Szülési (önálló) magas hüvelyfalrepedés

Hüvelyfal sérülés, gátsérülés említése nélkül


Kivéve: gátsérüléssel (O70.-)

O71.5 A kismedencei szervek egyéb szülési sérülése

Szülészeti sérülés:
• húgyhólyag
• húgycs

O71.6 A medence ízületeinek, és szalagjainak szülési károsodása

A bels symphysis porc szakadása


A farkcsont sérülése
A symphysis traumás szétválása

O71.7 Szülési medencei haematoma

Szülészeti ok miatti haematoma az alábbi lokalizációkban:


• gát
• hüvely

703
• szeméremtest

O71.8 Egyéb meghatározott szülési sérülés

O71.9 Szülési sérülés k.m.n.

O72 Szülés utáni vérzés

Beleértve: a foetus vagy magzat megszületése utáni vérzés

O72.0 Vérzés a lepényi szakban

Vérzés visszamaradt vagy le nem vált lepényhez társulva


Visszamaradt lepény k.m.n.

O72.1 Egyéb vérzés közvetlenül a szülés után

Vérzés a lepény megszületése után


Szülés utáni (atoniás) vérzés k.m.n.

O72.2 Elhúzódó és másodlagos vérzés szülés után

Vérzés visszamaradt lepény- vagy burokrészek miatt


A fogamzás k.m.n. visszamaradt részei szülés után

O72.3 Szülés utáni véralvadási zavarok

Szülés utáni:
• afibrinogenaemia
• fibrinolysis

O73 Placenta és burok visszamaradás vérzés nélkül

O73.0 Lepényvisszamaradás vérzés nélkül

Placenta accreta vérzés nélkül

O73.1 Lepény vagy burkokrészletek visszamaradása vérzés nélkül

A fogamzás visszamaradt termékei szülés után, vérzés nélkül

O74 Anaesthesiologiai szöv dmények a vajúdás és szülés alatt

Beleértve: a terhesség folyamán alkalmazott általános vagy helyi anaesthesia,


analgesia vagy egyéb nyugtatók anyai szöv dményei

O74.0 A vajúdás és szülés alatti érzéstelenítés okozta aspirációs pneumonitis

Gyomortartalom vagy k.m.n. váladék belehelése } vajúdás és szülés


Mendelson-szindróma } alatti anaesthesia miatt

O74.1 Egyéb tüd szöv dmények a vajúdás és szülés alatti érzéstelenítést l

704
Tüd kollapszus vajúdás és szülés alatti anaesthesia miatt

O74.2 Cardiális szöv dmények a vajúdás és szülés alatt az érzéstelenítést l

Szív:
• megállás } vajúdás és szülés alatti anaesthesia miatt
• elégtelenség }

O74.3 Központi idegrendszeri szöv dmények a vajúdás és szülés alatt az


érzéstelenítést l

Agyi anoxia vajúdás és szülés alatti anaesthesia miatt

O74.4 Toxikus reakció a vajúdás és szülés alatt az érzéstelenítést l

O74.5 A vajúdás és szülés alatti spinalis és epiduralis érzéstelenítéssel


összefügg fejfájás

O74.6 A spinalis és epiduralis érzéstelenítés egyéb szöv dményei vajúdás és


szülés alatt

O74.7 Sikertelen vagy nehéz intubácio a vajúdás és szülés alatt

O74.8 Az érzéstelenítés egyéb szöv dményei a vajúdás és szülés alatt

O74.9 Az érzéstelenítés szöv dménye vajúdás és szülés alatt k.m.n.

O75 A vajúdás és a szülés egyéb m.n.o. szöv dményei

Kivéve: gyermekágyi:
• fert zés (O86.-)
• szepszis (O85)

O75.0 Anyai distress a vajúdás és a szülés alatt

O75.1 Shock a vajúdás és szülés alatt vagy után

Szülészeti shock

O75.2 Láz a vajúdás alatt m.n.o.

O75.3 Egyéb fert zés a vajúdás alatt

Septicaemia szülés alatt

O75.4 Szülészeti m tétekkel és eljárásokkal összefügg egyéb szöv dmények

Szív:
• megállás } császármetszést vagy más szülészeti m tétet
• elégtelenség } követ en, beleértve a k.m.n. szülést is

705
Agyi anoxia }
Kivéve: az anaesthesia szöv dményeit vajúdás és szülés alatt (O74.-)
szülészeti (sebészi) seb:
• szétválása (O90.0 - O90.1)
• haematomája (O90.2)
• fert zése (O86.0)

O75.5 Elhúzódó szülés burokrepesztés után

O75.6 Elhúzódó szülés spontán vagy k.m.n. burokrepedést követ en

Kivéve: id el tti spontán burokrepedés (O42.-)

O75.7 Vaginális szülés, el zetes császármetszés után

O75.8 A vajúdás és a szülés egyéb meghatározott szöv dményei

O75.9 A vajúdás és szülés szöv dménye k.m.n.

SZÜLÉS
(O80-O84)
Megjegyzés: Az 080-084 kódok a morbiditási kódolásra szolgálnak. E csoport kódjai
els dleges morbiditási kódolásra csak akkor használandók, ha a XV.
f csoportba osztályozható, más állapot nem lett megjelölve. E csoportok
használatához utalni kell a II. kötet morbiditási kódolási szabályaira és
útmutatásaira.

O80 Egyes spontán szülés

Beleértve: a minimális segítséggel vagy szaksegítség nélkül lezajlott szüléseket,


episiotomiával vagy anélkül
normál szülés

O80.0 Koponyavég , spontán hüvelyi szülés

O80.1 Medencevég hüvelyi spontán szülés

O80.8 Egyéb spontán egyes szülés

O80.9 Spontán egyes szülés, k.m.n.

Spontán szülés k.m.n.

O81 Egyes szülés fogóm téttel és vacuum extractioval

Kivéve: vacuum extractor vagy fogó sikertelen alkalmazása (O66.5)

O81.0 Szülés kimeneti fogóm téttel

706
O81.1 Szülés üregi fogóm téttel

O81.2 Szülés üregi fogóm téttel, a koponya forgatásával

O81.3 Szülés egyéb és k.m.n. fogóm téttel

O81.4 Szülés vacuum extractioval

O81.5 Szülés fogó és vacuum extractio együttes alkalmazásával

O82 Egyes szülés császármetszéssel

O82.0 Szülés elektív császármetszéssel k.m.n.

Ismételt császármetszés k.m.n.

O82.1 Szülés császármetszéssel

O82.2 Szülés sürg s császármetszéssel és méheltávolítással

O82.8 Egyéb egyes szülés császármetszéssel

O82.9 Szülés császármetszéssel k.m.n.

O83 Egyéb egyes szülés m fogással

O83.0 Farlehúzásos exctractio

O83.1 Egyéb m fogásos szülés farfekvés esetén

Medencevég fekvéses szülés k.m.n.(Bracht)

O83.2 Egyéb, m fogással segített szülés

Fordítás extrakcióval

O83.3 Él magzat szülése has ri terhességben

O83.4 Darabolásos m tét szülés kapcsán

Cleidotomia }
Craniotomia } a szülés megkönnyítése céljából
Embryotomia }

O83.8 Egyéb egyes szülés meghatározott m fogással

O83.9 Egyes szülés m fogással k.m.n.

Asszisztált szülés k.m.n.

707
O84 Többes szülés
Szükség esetén kiegészít kód használható (O80-O83) a szülés módjának
jelölésére, mindegyik magzat vagy újszülött esetében

O84.0 Többes szülés, valamennyi spontán

O84.1 Többes szülés, valamennyi fogóval és vacuum extractorral

O84.2 Többes szülés, valamennyi császármetszéssel

O84.8 Egyéb többes szülés

Többes szülés a módszerek kombinálásával

O84.9 Többes szülés k.m.n.

F LEG A GYERMEKÁGGYAL KAPCSOLATOS


SZÖV DMÉNYEK
(O85-O92)
Megjegyzés: az 081.-,091.- és 092.- csoportok magukba foglalják a felsorolt állapotokat,
akkor is ha terhesség vagy szülés alatt fordulnak el .
Kivéve: a gyermekágyhoz társuló mentális és magatartási rendellenességek (F53.-)
szülészeti tetanusz (A34)
puerperalis osteomalacia (M83.0)

O85 Gyermekágyi láz [sepsis puerperalis]


Gyermekágyi:
• méhnyálkahártyagyulladás
• láz
• hashártyagyulladás
• septicaemia
Szükség esetén kiegészít kód használható (B95-B97) a fert z ágens jelölésére
Kivéve: szülészeti gennyes és szeptikus embólia (O88.3)
vajúdás alatti septicaemia (O75.3)

O86 Egyéb gyermekágyi fert zések

Kivéve: vajúdás alatti fert zés (O75.3)

O86.0 Szülészeti m téti sebfert zés

Fert zött:
• császármetszés sebe }
• gátvarrat } szülést követ en

708
O86.1 A genitális traktus egyéb fert zése szülés után

Cervicitis } szülést követ en


Vaginitis }

O86.2 A húgyutak egyéb fert zései szülés után

Az N10-N12, N15.-, N30.-, N34.-, N39.0 tételekben szerepl állapotok szülést


követ en

O86.3 A genitourinaris traktus egyéb fert zései szülés után

Gyermekágyi húgyivarszervi fert zés k.m.n.

O86.4 Ismeretlen eredet lázas állapot szülés után

Gyermekágyi:
• fert zés k.m.n.
• lázas állapot k.m.n.
Kivéve: gyermekágyi láz (O85)
lázas állapot szülés alatt (O75.2)

O86.8 Egyéb meghatározott gyermekágyi fert zések

O87 Vénás szöv dmények a gyermekágy alatt

Beleértve: vajúdás, szülés és gyermekágy folyamán


Kivéve: embólia szülészeti ok miatt (O88.-)
terhesség alatti vénás szöv dmények (O22.-)

O87.0 Felületes thrombophlebitis a gyermekágyban

O87.1 Mélyvénás thrombosis a gyermekágyban

Mélyvénás thrombosis, szülés után


Medencei thrombophlebitis, szülés után

O87.2 Aranyér a gyermekágyban

O87.3 Agyi vénás thrombosis a gyermekágyban

Sinus venosus thrombosis a gyermekágyban

O87.8 Egyéb, vénás szöv dmények a gyermekágyban

A nemi szervek visszeressége gyermekágyban

O87.9 Vénás szöv dmények a gyermekágyban k.m.n.

Gyermekágyi:
• phlebitis k.m.n.
• phlebopathia k.m.n.

709
• thrombosis k.m.n.

O88 Szülészeti embólia

Beleértve: tüd embólia terhesség folyamán, szülés alatt vagy gyermekágyban


Kivéve: embólia vetélés, ectopiás - vagy mola terhesség szöv dményeként
(O00-O07, O08.2)

O88.0 Légembólia szüléssel összefüggésben

O88.1 Magzatvíz embólia

O88.2 Thromboembólia szüléssel összefüggésben

Szülészeti (tüd ) embólia k.m.n.


Gyermekágyi (tüd ) embólia k.m.n.

O88.3 Szeptikus embolisatio szüléssel összefüggésben

O88.8 Egyéb, szülészeti embólia

Szülészeti zsír - embólia

O89 Anaesthesiologiai szöv dmények a gyermekágy alatt

Beleértve: a gyermekágy folyamán alkalmazott általános vagy helyi anaesthesia,


analgesia vagy nyugtatók anyai szöv dményei

O89.0 Az érzéstelenítés tüd szöv dményei a gyermekágy alatt

Aspiratiós pneumonitis }
Gyomortartalom vagy k.m.n. }
váladék belehelése } a gyermekágy folyamán végzett
anaesthesia
Mendelson-szindróma } következtében
Tüd kollapszus }

O89.1 Az érzéstelenítés cardiális szöv dményei a gyermekágy alatt

Szív:
• megállás } a gyermekágy folyamán végzett anaesthesia következtében
• elégtelenség }

O89.2 Az érzéstelenítés központi idegrendszeri szöv dményei a gyermekágy alatt

Agyi anoxia a gyermekágy folyamán végzett anaesthesia következtében

O89.3 Toxikus reakció helyi érzéstelenítést l a gyermekágy alatt

O89.4 Spinalis és epiduralis érzéstelenítés okozta fejfájás a gyermekágy alatt

710
O89.5 A spinalis és epiduralis érzéstelenítés egyéb szöv dményei a gyermekágy
alatt

O89.6 Sikertelen vagy nehéz intubáció a gyermekágy alatt

O89.8 Az érzéstelenítés egyéb szöv dményei a gyermekágy alatt

O89.9 Anaesthesiológiai szöv dmény a gyermekágy alatt, k.m.n.

O90 A gyermekágy szöv dményei m.n.o.

O90.0 A császármetszés sebének szétválása

O90.1 A gát szülészeti sebének szétválása

Az alábbi sebzések szétrepedése:


• episiotomia
• gátrepedés
Másodlagos gátseb

O90.2 Szülészeti seb vérömlenye

O90.3 Cardiomyopathia a gyermekágyban

Az I42.- csoportban felsorolt állapotok

O90.4 Akut veseelégtelenség szülés után

Hepatorenalis szindróma vajúdást és szülést követ en

O90.5 Thyreoditis szülés után

O90.8 A gyermekágy egyéb szöv dményei m.n.o.

Placenta polypus

O90.9 A gyermekágy szöv dménye k.m.n.

O91 Az eml szüléshez társuló fert zései

Beleértve: a felsorolt állapotok terhesség, gyermekágy vagy szoptatás folyamán

O91.0 A mellbimbó szüléshez társuló fert zései

Az eml bimbó tályogja:


• terhességi
• gyermekágyi

O91.1 Eml tályog szüléshez társulva

711
Eml tályog }
Gennyes eml gyulladás } terhességben vagy gyermekágyban
Subareoláris tályog }

O91.2 Nem gennyes eml gyulladás szüléshez társulva

Az eml nyirokérgyulladása}
Mastitis: }
• k.m.n. } terhességi vagy gyermekágyi
• interstitialis }
• parenchymatosa }

O92 Az eml és tejelválasztás rendellenességei szüléshez társulva

Beleértve: a felsorolt állapotok terhesség, gyermekágy vagy szoptatás folyamán

O92.0 Befordult eml bimbó szüléshez társulva

O92.1 Repedezett eml bimbó szüléshez társulva

A mellbimbó berepedése terhességben vagy gyermekágyban

O92.2 Az eml egyéb és k.m.n. rendellenességei szüléshez társulva

O92.3 Agalactia

Primer agalactia

O92.4 Hypogalactia

O92.5 Szupprimált lactatio

Ablactatio
Agalactia:
• elektív
• másodlagos
• terápiás

O92.6 Galactorrhoea

Kivéve: nem szüléshez társuló galactorrhoea (N64.3)

O92.7 A tejelválasztás egyéb és k.m.n. rendellenességei

Gyermekágyi galactocele

712
EGYÉB SZÜLÉSZETI ÁLLAPOTOK, M.N.O.
(O95-O99)
Megjegyzés: A O95-O97 csoportok használatánál utalnunk kell a mortalitási kódolási
szabályokra és a II. kötet útmutatásaira.

O95 Szülészeti halál ismeretlen okból


Anyai halál k.m.n. ok miatt terhesség, vajúdás és szülés alatt vagy a
gyermekágyban

O96 Halál bármely szülészeti okból, több mint 42 nappal, de


kevesebb, mint egy évvel szülés után
Kiegészít kód használható a halál szülészeti okának megjelölésére.

O97 Közvetlen szülészeti okok következményei okozta halál


Anyai halál bármely közvetlen szülészeti ok miatt a szülés után egy évvel vagy
kés bb

O98 Máshová besorolható anyai fert z és parazitás betegségek,


melyek a terhességet, szülést és a gyermekágyat komplikálják

Beleértve: a felsorolt állapotok, ha a terhességgel szöv dnek, ha a terhesség


súlyosbítja lefolyásukat, vagy ha szülészeti gondozás oka(i)
Szükség esetén kiegészít kód használható (I. f csoport), a specifikus állapot
jelölésére
Kivéve: tünetmentes HIV-fert zés (Z21)
HIV-betegség (B20-B24)
laboratóriumi módszerrel kimutatott humán immunhiány vírus (R75)
szülészeti tetanusz (A34)
gyermekágyi:
• fert zés (O86.-)
• szepszis (O85)
ha az anya gondozásának oka a magzatot érint ismert vagy gyanított
betegség (O35-O36)

O98.0 A terhességet, szülést és gyermekágyat komplikáló güm kór

Az A15 - A19 csoportokban felsorolt állapotok

O98.1 A terhességet, szülést és gyermekágyat komplikáló szifilisz

Az A50 - A53 csoportokban felsorolt állapotok

O98.2 A terhességet, szülést és gyermekágyat komplikáló gonorrhoea

Az A54.- csoportokban felsorolt állapotok

713
O98.3 Egyéb, f leg szexuális úton terjed fert zések, amelyek a terhességet,
szülést és gyermekágyat komplikálják

Az A 55 - A64 csoportokban felsorolt állapotok

O98.4 A terhességet, szülést és gyermekágyat komplikáló vírushepatitis

A B15 - B19 csoportokban felsorolt állapotok

O98.5 A terhességet, szülést és gyermekágyat komplikáló egyéb vírusbetegségek

Az A80 - B09, B25 - B34 csoportokban felsorolt állapotok

O98.6 A terhességet, szülést, és gyermekágyat komplikáló protozoon betegségek

A B50 - B64 csoportokban felsorolt állapotok

O98.8 A terhességet, szülést és gyermekágyat komplikáló egyéb anyai fert z és


parazitás betegségek

O98.9 A terhességet, szülést, és gyermekágyat komplikáló anyai k.m.n. fert z és


parazitás betegségek

O99 Egyéb, máshova besorolható anyai betegségek amelyek a


terhességet, szülést és gyermekágyat komplikálják

Megjegyzés: Ebbe a csoportba tartoznak azok az állapotok, melyek a terhesség


szöv dményei, a terhesség súlyosbítja lefolyásukat, vagy f okai a
szülészeti terhesgondozásnak és a Bet rendes tárgymutató nem
jelez részükre kódot a XV. f csoportban
Kiegészít kód használható a specifikus állapot megjelölésére.
Kivéve: fert z és parazitás betegségek (O98.-)
sérülés, mérgezés és a küls okok bizonyos következményei (S00-T98)
ha az anya gondozásának oka a magzatot érint ismert vagy
gyanított állapot (O35-O36)

O99.0 A terhességet, szülést, és gyermekágyat komplikáló anaemia

A D50 - D64 csoportokban felsorolt állapotok

O99.1 A terhességet, szülést és gyermekágyat komplikáló vér és vérképz szervi


betegségek valamint az immunmechanizmust érint bizonyos felsorolt
állapotok rendellenességek

Kivéve: vérzés alvadási zavarokkal (O46.0, O67.0, O72.3)

O99.2 A terhességet, szülést és gyermekágyat komplikáló endokrin, táplálkozási


és anyagcsere betegségek

Az E00 - E90 csoportokban felsorolt állapotok


Kivéve: diabetes mellitus (O24.-)
hiányos táplálkozás (O25)
postpartum thyreoiditis (O90.5)

714
O99.3 A terhességet, szülést és gyermekágyat komplikáló mentális
rendellenességek és idegrendszeri betegségek

Az F00 - F99 és G00-G99 csoportokban felsorolt állapotok


Kivéve: szülés utáni depresszió (F53.0)
terhességhez társuló környéki ideggyulladás (O26.8)
gyermekágyi pszichózis (F53.1)

O99.4 A terhességet, szülést és gyermekágyat komplikáló keringési rendszeri


betegségek

Az I00 - I99 csoportokban felsorolt állapotok


Kivéve: cardiomyopathia a gyermekágyban (O90.3)
magasvérnyomás (O10 - O16)
szülészeti embólia (O88.-)
viszér - szöv dmények és sinus venosus thrombosis :
• vajúdás, szülés és gyermekágy folyamán (O87.-)
• terhességben (O22.-)

O99.5 A terhességet, szülést és gyermekágyat komplikáló légz rendszeri


betegségek

A J00 - J99 csoportokban felsorolt állapotok

O99.6 A terhességet szülést és gyermekágyat komplikáló emészt rendszeri


betegségek

A K00 - K93 csoportokban felsorolt állapotok


Kivéve: máj-rendellenességek terhességben, szülés és gyermekágy
folyamán (O26.6)

O99.7 A terhességet, szülést és gyermekágyat komplikáló b r és b ralatti szövet


betegségei

Az L00 - L99 csoportokban felsorolt állapotok


Kivéve: herpes gestationis (O26.4)

O99.8 A terhességet, szülést és gyermekágyat komplikáló egyéb meghatározott


betegségek és állapotok

Az O99.0 - O99.7 csoportokba tartozó állapotok kombinációi


A C00 - D48, H00 - H95, M00 - M99, N00 - N99 és Q00 - Q99
csoportokban felsorolt állapotok
Kivéve: húgyivarszervi fert zések terhességben (O23.-)
a húgyivarrendszer fert zése szülés után (O86.0 - O86.3)
az anya gondozása az anyai medencei szervek ismert vagy
feltételezett rendellenessége miatt (O34.-)
szülés utáni heveny veseelégtelenség (O90.4)

715
XVI. F csoport

A PERINATÁLIS SZAKBAN KELETKEZ BIZONYOS


ÁLLAPOTOK (P00-P96)
Beleértve: a perinatális szakban keletkez állapotok, akkor is, ha a halál vagy betegség
kés bb következik be
Kivéve: veleszületett rendellenességek, deformitások és kromoszóma abnormitások
(Q00-Q99)
endokrin, táplálkozási és anyagcsere betegségeket (E00-E90)
sérülés, mérgezés és küls kórokok bizonyos egyéb következményei (S00-T98)
daganatok (C00-D48)
tetanus neonatorum (A33)
A f csoport az alábbi csoportokat tartalmazza:
P00-P04 Az anyai tényez k valamint a terhesség, vajúdás és szülési szöv dmények révén
károsodott magzat és újszülött
P05-P08 A gesztáció tartamához és a magzat növekedéséhez kapcsolódó
rendellenességek
P10-P15 Szülési trauma
P20-P29 A perinatális szak specifikus légzési és cardiovascularis rendellenességei
P35-P39 A perinatális szak specifikus fert zései
P50-P61 A magzat és az újszülött vérzéses és haematologiai rendellenességei
P70-P74 A magzat és az újszülött specifikus, átmeneti endokrin és anyagcsere
rendellenességei
P75-P78 A magzat és újszülött emészt rendszeri rendellenességei
P80-P83 A magzat és az újszülött kültakarót és h mérséklet-szabályozást érint állapotai
P90-P96 Egyéb, a perinatális szakban keletkez egyéb rendellenességek
A f csoporthoz tartozó csillaggal jelölt csoportok:
P75* Meconium ileus

ANYAI TÉNYEZ K, VALAMINT A TERHESSÉG,


VAJÚDÁS ÉS ÜLÉSI SZÖV DMÉNYEK RÉVÉN
KÁROSODOTT MAGZAT ÉS ÚJSZÜLÖTT
(P00-P04)
Beleértve: a felsorolt anyai állapotok csak akkor, ha a magzat vagy újszülött halálának vagy
megbetegedésének okaként lett meghatározva.

P00 A magzat és az újszülött olyan állapota, melyet az anya jelen


terhességét l független betegsége okozhatott

716
Kivéve: a magzat és újszülött károsodása:
• a terhesség anyai szöv dményei miatt (P01.-)
• anyai endokrin és anyagcsere rendellenességek miatt (P70-P74)
• transplacentárisan vagy anyatejjel átvitt ártalmak miatt (P04.-)

P00.0 Az anya magas vérnyomás betegsége miatt érintett magzat vagy újszülött

Olyan magzat vagy újszülött, akinek betegsége az anya 010-011,013-016


csoportba sorolható betegségével van összefüggésben.

P00.1 Az anya vese- és húgyúti betegsége miatt érintett magzat vagy újszülött

Olyan magzat vagy újszülött, akinek betegsége az anya N00-N39 csoportokba


sorolható állapotával van összefüggésben.

P00.2 Az anya fert z és parazitás betegsége miatt érintett magzat vagy újszülött

Olyan magzat vagy újszülött, akit érint az anya A00-B99 és J10-J11 csoportba
sorolható betegsége, anélkül, hogy annak klinikai tüneteit mutatná.
Kivéve: az anya nemi szervein vagy másutt lév helyi fert zések (P00.8)
a perinatális id szakra jellemz fert zések (P35-P39)

P00.3 Az anya egyéb keringési és légzési betegsége miatt érintett magzat és


újszülött

Olyan magzat és újszülött, aki az anya I00-I99, J00-J99, Q20-Q34 csoportokba


sorolható betegsége következtében érintett és nem tartozik a P00.0, P00.2
csoportokba.

P00.4 Az anya táplálkozási rendellenességei miatt érintett magzat és újszülött

Olyan magzat és újszülött aki az anya E40-E64 csoportokba sorolható betegsége


miatt érintett.
Az anya alultápláltsága, k.m.n.

P00.5 Anyai sérülés okozta magzati vagy újszülött megbetegedés

Beteg magzat vagy újszülött, melyet az anya S00-T79-el jellemezhet állapota


idézett el

P00.6 Az anyán végzett m tét miatt megbetegedett magzat vagy újszülött

Kivéve: a jelen szülés érdekében végzett császármetszés (P03.4)


a placenta károsodása amniocentesis, császármetszés vagy sebészi
indítás következtében (P02.1)
a méhen vagy a kismedencei szerveken végzett korábbi m tétek (P03.8)
a terhesség megszakítása, elvetélt magzat (P96.4)

P00.7 A magzat vagy az újszülött olyan betegsége, mely az anyán végzett, máshol
nem meghatározott orvosi beavatkozással hozható összefüggésbe

Magzat vagy újszülött, aki az anyai radiológiai ellátása miatt érintett.


Kivéve: a placenta károsodása amniocentesis, császármetszés vagy sebészeti
indítás következtében (P02.1)

717
magzat vagy újszülött, aki a vajúdás vagy a szülés egyéb szöv dményei
miatt érintett (P 03-)

P00.8 Az anya egyéb állapotai miatt érintett magzat vagy újszülött

Magzat vagy újszülött, akinek a betegsége összefüggésbe hozható:


• a T80-T88 csoportba sorolható állapotokkal
• az anyai nemi szervek infekciójával vagy más lokalizált fert zésekkel
• az anyai szisztémás lupus erythematosus-szal
Kivéve: átmeneti újszülöttkori endokrin és anyagcsere zavarok (P70-P74)

P00.9 Olyan magzat vagy újszülött, aki az anya k.m.n. állapota miatt beteg

P01 A terhesség anyai komplikációja következtében


megbetegedett magzat és újszülött

P01.0 Méhnyak-elégtelenség miatt érintett magzat vagy újszülött

P01.1 Id el tti burokrepedés miatt érintett magzat és újszülött

P01.2 Oligohydramnion

Kivéve: ha id el tti burokrepedés okozza

P01.3 Túl sok magzatvíz miatt érintett magzat vagy újszülött

Hydramnion

P01.4 Méhen kívüli terhesség

Abdominális terhesség

P01.5 Ikerterhességb l származó magzat vagy újszülött

Hármas ikerterhesség
Kett s ikerterhesség

P01.6 Az anya halála miatt károsodott magzat és újszülött

P01.7 A magzat és az újszülött károsodása a szülést megel z fekvési


rendellenesség miatt

Medence vég fekvés }


Küls fordítás }
Arctartás } a szülés el tt
Harántfekvés }
Változó fekvés }

P01.8 A magzat és az újszülött károsodása a terhesség egyéb anyai


szöv dményei miatt

718
Spontán vetélés, elvetélt magzat

P01.9 A magzat és az újszülött betegsége a terhességgel kapcsolatos k.m.n.


anyai szöv dmény miatt.

P02 A lepény, a köldökzsinór és a magzatburkok rendellenességei


következtében megbetegedett magzat és újszülött

P02.0 Elölfekv lepény miatt megbetegedett magzat és újszülött

P02.1 A magzat vagy az újszülött érintettsége a placenta-leválás és vérzés egyéb


formái miatt

Abruptio placentae
Accidentalis vérzés
A szülést közvetlenül megel z vérzés
A placenta sérülése amniocentesis, császármetszés vagy sebészi beavatkozás
miatt
Anyai vérvesztés
A placenta id el tti leválása

P02.2 A lepény egyéb és nem részletezett alaki és m ködésbeli eltérése miatt


érintett magzat és újszülött

A lepény :
• m ködési rendellenessége
• elhalása
• elégtelensége

P02.3 Lepényi transzfúziós szindrómák miatt érintett magzat és újszülött

Lepényi és köldökzsinór rendellenességek, melyek ikerb l- ikerbe irányuló vagy


egyéb tranplacentaris transzfúzióhoz vezetnek.
Szükség esetén kiegészít kód a magzat vagy az újszülött következményes
állapotának jellemzésére

P02.4 Köldökzsinór el esés miatt érintett magzat és újszülött

P02.5 A köldökzsinór egyéb összenyomatásai miatt érintett magzat és újszülött

Köldökzsinór (szorosan) a nyakon


A köldökzsinór megtöretése
Köldökzsinór-csomó (valódi)

P02.6 A köldökzsinór egyéb és nem meghatározott állapota miatt érintett magzat


és újszülött

Rövid köldökzsinór
Vasa praevia

719
Kivéve: egy arteriájú köldökzsinór (Q27.0)

P02.7 Chorioamnionitis miatt érintett magzat és újszülött

Amnionitis
Membranitis
Placentitis

P02.8 A magzatburkok egyéb rendellenességei miatt érintett magzat és újszülött

P02.9 A burkok k.m.n. rendellenessége miatt érintett magzat és újszülött

P03 A vajúdás és szülés egyéb szöv dményei miatt érintett magzat


és újszülött

P03.0 Medencevég szülés és extractio miatt érintett magzat és újszülött

P03.1 Magzat és újszülött, aki a vajúdás és a szülés alatt fennálló egyéb fekvési,
tartási rendellenesség és téraránytalanság miatt érintett

Sz k medence
Az O64-O66-ig sorolt állapotok miatt érintett magzat és újszülött
Perzisztáló occipito-posterior magas-egyenes állás
Harántfekvés

P03.2 Fogóm tét miatt érintett magzat és újszülött

P03.3 Vacuum extractorral végzett szülés miatt érintett magzat és újszülött

P03.4 Császármetszés miatt érintett magzat és újszülött

P03.5 Rohamos szülés miatt érintett magzat és újszülött

Rohamos kitolási szak

P03.6 Rendellenes fájástevékenység miatt érintett magzat és újszülött

A 062.- állapotokba sorolható betegségek miatt érintett magzat vagy újszülött,


kivéve a 062.3-t
Hypertoniás fájások
Fájásgyengeség

P03.8 A vajúdás és a szülés egyéb specifikus szöv dményei miatt érintett magzat
és újszülött

Az anyai lágyrészek rendellenessége


Daraboló m tét a szülés megkönnyítésére
A 060-075 csoportokba sorolható állapotok, valamint a vajúdás és a szülés során
alkalmazott, a P02.- és aP03.0-P03.6-ba nem sorolható beavatkozások miatt
érintett magzat és újszülött

720
Szülésindítás

P03.9 A vajúdás és a szülés k.m.n. szöv dményei miatt érintett magzat és


újszülött

P04 A magzat és az újszülött károsodása a lepényen át vagy az


anyatejjel bejutó károsító anyagok következtében

Beleértve: a placentán átjutó nem-teratogén anyagok hatásait


Kivéve: a veleszületett rendellenességek (Q00-Q99)
az anyából átjutó drogok és toxinok okozta fokozott haemolysis
következtében kialakuló újszülöttkori sárgaság (P58.4)

P04.0 Az anya terhesség, vajúdás és szülés alatti érzéstelenítésének és


fájdalomcsillapításának következtében érintett magzat vagy újszülött

A vajúdás és szülés alatt az anyának adott opiátok és nyugtatók következtében


fellép
reakciók és mérgezések

P04.1 Az anya által szedett egyéb gyógyszerek miatt érintett magzat és újszülött

Daganat miatti chemotherapia


Cytotoxicus szerek
Kivéve: Warfarin kezelés okozta dysmorphia (Q86.2)
magzati hydantoin szindróma (Q86.1)
anyai kábítószerfogyasztás (P04.4)

P04.2 Az anya dohányzása miatt érintett újszülött és magzat

P04.3 Az anya alkohol fogyasztása miatt érintett magzat és újszülött

Kivéve: magzati alkohol szindróma (Q86.0)

P04.4 Az anya kábítószer fogyasztása miatt érintett magzat és újszülött

Kivéve: anyai anaesthesia és analgesia (P04.0)


az anyai kábítószerfogyasztás következtében fellép elvonási tünetek
(P96.1)

P04.5 Az anya táplálékában lev kémiai anyagok miatt érintett magzat és újszülött

P04.6 A környezeti kémiai anyagok expoziciójának kitett anya beteg magzata és


újszülöttje

P04.8 Egyéb ártalmas hatásoknak kitett anya magzata vagy újszülöttje

P04.9 K.m.n. ártalmas hatásoknak kitett anya magzata és újszülöttje

721
A GESZTÁCIÓ TARTAMÁHOZ ÉS A MAGZAT
NÖVEKEDÉSÉHEZ KAPCSOLÓDÓ
RENDELLENESSÉGEK
(P05-P08)

P05 Visszamaradt magzati növekedés és alultápláltság

P05.0 A gesztációs id höz képest kis súlyú magzat

Azok tartoznak ide, akiknek a súlya a gesztációs id höz képest a 10. percentilis
alatt, de a hossza afelett van
A gesztációs id höz képest kis súlyú magzat (light-for-dates)

P05.1 A gesztációs id höz képest kicsi magzat

Azok tartoznak ide, akiknek a súlya és a hossza is a gesztációs id höz tartózó


10.percentilis alatt van.
A gesztációs id höz képest kicsi magzat (small-for-dates)
A gesztációs id höz képest kicsi és kis súlyú magzat (small-and-light-for-dates)

P05.2 Méhen belüli alultápláltság a gesztációs korhoz mért súly vagy méret
említése nélkül

Újszülöttek, akik nem soványak és kicsik a gesztációs id höz képest, de a


magzati alultápláltság jelei láthatók rajtuk, mint a száraz hámló b r, a subcutan
szövet csökkentsége
Kivéve: Magzati alultápláltság:
• gesztációs korhoz képest kis súlyú magzat (P05.0)
• gesztációs korhoz képest kicsiny magzat (P05.1)

P05.9 Gyenge méhen belüli fejlettség, k.m.n.

Magzati retardáció k.m.n.

P07 A rövid terhességi id tartammal és az alacsony születési


súllyal kapcsolatos m.n.o. rendellenességek

Megjegyzés: Ha mind a születési súly, mind a gesztációs id ismert, els sorban


a születési súlyt kell figyelembe venni
Beleértve: A felsorolt állapotokat további részletezés,- mint a halál oka, a
morbiditás vagy az újszülött egyéb ellátása nélkül
Kivéve: Alacsony születési súly a magzat lassú növekedése és a magzati
alultápláltság miatt (P05.-)

P07.0 Extrém alacsony születési súly

999 g vagy annál kisebb születési súly

P07.1 Egyéb alacsony születési súly

722
1000-2499 g születési súly

P07.2 Extrém éretlenség

28 betöltött hétnél (196 betöltött napnál) kevesebb gesztációs id

P07.3 Egyéb koraszülött csecsem

28 betöltött hét vagy annál hosszabb, de 37 betöltött hétnél rövidebb gesztációs


id (196 betöltött, de kevesebb mint 259 betöltött nap)
Koraszülöttség k.m.n.

P08 Túlhordással és magas születési súllyal kapcsolatos


rendellenességek

Megjegyzés: Ha mind a születési súly, mind a gesztációs id rendelkezésre áll,


a születési súlyt kell els sorban figyelembe venni
Beleértve: a felsorolt állapotok további részletezés, nélkül- mint a magzat vagy
újszülött halála, morbiditása vagy további kezelése

P08.0 Óriás újszülött

Rendszerint 4500 g vagy annál nagyobb születési súlyt jelent


Kivéve: szindróma:
• diabeteses anya újszülöttje (P70.1)
• gesztációs-diabeteses anya újszülöttje (P70.0)

P08.1 Egyéb, gesztációs idejéhez képest nagy magzat

Egyéb magzat vagy újszülött, aki súlyos, vagy a gesztációs idejéhez képest
súlyos vagy nagy, függetlenül a geszcátió tartamától

P08.2 Túlhordott újszülött, a terhesség tartamához képest nem nagysúlyú

42 teljes hét vagy hosszabb gesztációs id (294 vagy több nap) után
megszületett magzat, aki nem óriás vagy nagysúlyú a gesztációs id höz képest
Túlhordás k.m.n.

SZÜLÉSI TRAUMA
(P10-P15)

P10 Szülési sérülés következtében létrejött koponyán belüli


roncsolódás és vérzés

Kivéve: a magzat vagy újszülött intracraniális vérzése:


• k.m.n. (P52.9)
• anoxia vagy hypoxia következtében (P52.-)

P10.0 Subduralis vérzés szülési sérülés következtében

Szülési sérülés következtében keletkezett subduralis vérömleny (lokalizált)

723
Kivéve: a tentorium szakadását kisér subduralis vérzés (P10.4)

P10.1 Agyvérzés szülési sérülés következtében

P10.2 Agykamrai vérzés szülési sérülés következtében

P10.3 Lágyburok alatti vérzés szülési sérülés következtében

P10.4 Tentorium szakadás szülési sérülés következtében

P10.8 Egyéb koponyán belüli sérülések és vérzések szülési sérülés


következtében

P10.9 Koponyán belüli sérülés és vérzés szülési sérülés következtében k.m.n.

P11 A központi idegrendszer egyéb szülési sérülései

P11.0 Agyoedema szülési sérülés miatt

P11.1 Egyéb, szülési sérülés miatti agykárosodás

P11.2 Szülési sérülés miatti agysérülés k.m.n.

P11.3 Az arcideg szülési sérülése

Arcidegbénulás szülési sérülés miatt

P11.4 Egyéb agyidegek szülési sérülése

P11.5 A gerinc és a gerincvel szülési sérülése

A gerinc törése szülési sérülés miatt

P11.9 A központi idegrendszer szülési sérülése, k.m.n.

P12 A hajas fejb r sérülése

P12.0 Cephalhaematoma szülési sérülés miatt

P12.1 Fejdaganat szülési sérülés miatt

P12.2 Epicraniális subaponeuroticus vérzés szülési sérülés miatt

P12.3 A hajas fejb r horzsolódása szülési sérülés miatt

P12.4 A magzat monitorozása miatt kialakult fejb r sérülés

Mintavételi szúrás helye

724
Fejb r csiptet (elektróda) okozta sérülés

P12.8 A hajas fejb r egyéb sérülései

P12.9 A hajas fejb r sérülése k.m.n.

P13 A csontok szülési sérülése

Kivéve: gerinc szülési sérülése (P11.5)

P13.0 A koponya törése szülési sérülés miatt

P13.1 A koponya egyéb szülési sérülése

Kivéve: cephalhaematoma (P12.0)

P13.2 A combcsont szülési sérülése

P13.3 Egyéb hosszú csöves csontok szülési sérülése

P13.4 Kulcscsont törése szülési sérülés miatt

P13.8 Egyéb csontok szülési sérülése

P13.9 A csontok szülési sérülése k.m.n.

P14 A perifériás idegrendszer szülési sérülése

P14.0 Erb-tipusú bénulás szülési sérülés miatt

P14.1 Klumpke-tipusú bénulás szülési sérülés miatt

P14.2 A nervus phrenicus bénulása szülési sérülés miatt

P14.3 A kari idegfonat egyéb szülési sérülései

P14.8 A perifériás idegrendszer egyéb részeinek szülési sérülései

P14.9 A perifériás idegrendszer szülési sérülései, k.m.n.

P15 Egyéb szülési sérülések

P15.0 A máj szülési sérülése

A máj repedése szülési sérülés miatt

P15.1 A lép szülési sérülése

725
A lép repedése szülési sérülés miatt

P15.2 A m.sternocleidomastoideus sérülése szülési sérülés miatt

P15.3 A szem szülési sérülése

Köt hártya alatti vérzés }


Traumás glaucoma } szülési sérülés miatt

P15.4 Az arc szülési sérülése

Az arc dúzzanata szülési sérülés miatt

P15.5 A küls nemi szervek szülési sérülése

P15.6 A b ralatti zsírszövet nekrózisa szülési sérülés miatt

P15.8 Egyéb, meghatározott szülési sérülések

P15.9 Szülési sérülés, k.m.n.

A PERINATÁLIS SZAK SPECIFIKUS LÉGZÉSI ÉS


CARDIOVASCULARIS RENDELLENESSÉGEI
(P20-P29)

P20 Méhen belüli hypoxia

Beleértve: a kóros magzati szívfrekvenciát


a magzati vagy intrauterin:
• acidosist
• anoxiát
• asphyxiát
• distresst
• hypoxiát
a meconiumos magzatvizet
meconium ürítést
Kivéve: az anoxia vagy hypoxia miatt keletkez intracraniális vérzés (P52.-)

P20.0 A szülés megindulása el tt észlelt méhen belüli hypoxia

P20.1 El ször a vajúdás és szülés alatt észlelt hypoxia

P20.9 Intrauterin hypoxia k.m.n.

P21 Szülési asphyxia

726
Megjegyzés: Ez a csoport nem használható az alacsony Apgar érték jelölésére,
az asphyxia vagy egyéb légzési problémák említése nélkül.
Kivéve: az intrauterin hypoxia vagy asphyxia (P20.-)

P21.0 Súlyos szülési apsphyxia

A pulzus kevesebb, mint 100/min és csökken vagy nem változik, nincs spontán
légzés vagy csak kihagyó, a b r sápadt, az izomzat tónustalan
Asphyxia, az 1 perces Apgar érték 0-3
Algid asphyxia

P21.1 Enyhe és közepes fokú szülési asphyxia

Nincs rendszeres spontán légzés 1 percen belül, de a szívfrekvencia 100/min


vagy afeletti, van némi izomtónus, jelzett válasz az ingerlésre
Asphyxia, az 1 perces Apgar érték 4-7
Livid asphyxia

P21.9 Szülési asphyxia, k.m.n.

Anoxia }
Asphyxia } k.m.n.
Hypoxia }

P22 Újszülött respirátiós distress szindrómája (RDS)

Kivéve: újszülött légzési elégtelensége (P28.5)

P22.0 Az újszülött respirációs distress syndromája

Hyalin-membrán betegség

P22.1 Az újszülött átmeneti tachypnoeja

P22.8 Az újszülött egyéb légzészavara

P22.9 Az újszülött légzészavara k.m.n.

P23 Veleszületett tüd gyulladás

Beleértve: a méhen belül vagy szülés alatt szerzett fert zéses pneumonia
Kivéve: az aspiráció következtében kialakult újszülöttkori pneumonia (P24.-)

P23.0 Vírus okozta veleszületett tüd gyulladás

Kivéve: a congenitalis rubeolával járó pneumonitis (P35.0)

P23.1 Chlamydia okozta veleszületett tüd gyulladás

P23.2 Staphylococcus okozta veleszületett tüd gyulladás

727
P23.3 B-csoportú streptococcus okozta veleszületett tüd gyulladás

P23.4 Escherichia coli okozta veleszületett tüd gyulladás

P23.5 Pseudomonas okozta veleszületett tüd gyulladás

P23.6 Egyéb bacteriumok okozta veleszületett tüd gyulladás

Haemophilus influenzae
Kleibsiella pneumoniae
Mycoplasma
Streptococcus, kivéve a B csoportút

P23.8 Egyéb kórokozók okozta veleszületett tüd gyulladás

P23.9 Veleszületett tüd gyulladás, k.m.n.

P24 Újszülöttkori aspiráció-szindromák

Beleértve: aspiráció következtében kialakult pneumonia

P24.0 Meconium aspiráció

P24.1 Magzatvíz és nyák aspiráció

Magzatvíz aspiráció

P24.2 Vér aspirációja újszülött korban

P24.3 Tej és regurgitált táplálék aspirációja újszülött korban

P24.8 Egyéb újszülöttkori aspirációs szindrómák

P24.9 Újszülöttkori aspirációs szindróma k.m.n.

Újszülöttkori aspirációs pneumonia k.m.n.

P25 Interstitiális emphysema és társuló állapotok a perinatális


életkorban

P25.0 A perinatális id szakban kezd dött interstitiális emphysema

P25.1 Újszülöttkorban keletkezett pneumothorax

P25.2 Újszülöttkorban keletkezett pneumomediastinum

P25.3 Újszülöttkorban keletkezett pneumopericardium

728
P25.8 Egyéb állapotok az újszülöttkori interstitialis emphysemaval kapcsolatban

P26 A perinatális id szakban keletkezett tüd vérzés

P26.0 Újszülöttkorban keletkezett tracheo-bronchialis vérzés

P26.1 Újszülöttkorban keletkezett súlyos tüd vérzés

P26.8 Egyéb újszülöttkorban keletkezett tüd vérzések

P26.9 Újszülöttkori tüd vérzés k.m.n.

P27 A perinatális id szakban kialakuló krónikus légúti betegség

P27.0 Wilson-Mikity szindróma

Pulmonális dysmaturitas

P27.1 Újszülöttkori bronchopulmonalis dysplasia

P27.8 Egyéb újszülöttkori krónikus tüd betegségek

Congenitalis tüd fibrosis


Újszülöttek respirátor-tüdeje

P27.9 Újszülöttkorban keletkez krónikus tüd betegség k.m.n.

P28 Egyéb a perinatális id szakban keletkez légúti


megbetegedések

Kivéve: a légz rendszer veleszületett fejl dési rendellenességei (Q30-Q34)

P28.0 Els dlegesen légtelen tüd az újszülöttben

A terminális respirációs egységek els expanziójának elégtelensége


Tüd :
• hypoplasia rövid gesztációs id vel
• éretlenség k.m.n.

P28.1 Egyéb és k.m.n. atelectasia az újszülöttben

Atelectasia:
• k.m.n.
• részleges
• másodlagos
Resorptiós atelectasia respirációs distress szindróma nélkül

729
P28.2 Cyanotikus rohamok az újszülöttben

Kivéve: újszülött apnoeja (P28.3-P28.4)

P28.3 Az újszülött primer alvási apnoéja

Az újszülött alvási apnoéja k.m.n.

P28.4 Egyéb apnoe az újszülöttben

P28.5 Az újszülött légzési elégtelensége

P28.8 Egyéb jellegzetes légzési állapotok az újszülöttben

Az újszülött náthája
Kivéve: korai veleszületett szifiliszes rhinitis (A 50.0)

P28.9 Légzési állapot az újszülöttben, k.m.n.

P29 A keringési rendszer perinatális korban keletkez


rendellenességei

Kivéve: a keringési rendszer veleszületett fejl dési rendellenessége (Q20-Q28)

P29.0 Szívelégtelenség az újszülöttben

P29.1 Újszülöttkori arrythmia

P29.2 Az újszülött hypertoniája

P29.3 Perzisztáló foetalis keringés

A ductus arteriosus kés i záródása

P29.4 Átmeneti szívizom ischaemia az újszülöttben

P29.8 Egyéb cardiovascularis rendellenességek az újszülöttkorban

P29.9 Cardiovascularis rendellenesség az újszülöttkorban, k.m.n.

A PERINATÁLIS SZAK SPECIFIKUS FERT ZÉSEI


(P35-P39)
Beleértve: a méhen belüli vagy szülés folyamán szerzett fert zések
Kivéve: tünetmentes HIV fert zés állapota (Z21)
veleszületett:
• gonococcus fert zés (A54.-)
• tüd gyulladás (P23.-)

730
• szifilisz (A50.-)
HIV-betegség (B20-B24)
a születés után szerzett fert z betegségek (A00-B99, J10-J11)
fert z bélbetegségek (A00-A09)
humán immunhiány vírus [HIV] laboratóriumi igazoltsága (R75)
anyai fert z betegség, mint a magzat vagy újszülött halálának vagy
morbiditásának oka, a betegség manifesztációja nélkül (P00.2)
tetanus neonatorum (A33)

P35 Veleszületett vírusbetegségek

P35.0 Veleszületett rubeola szindróma

Congenitalis rubeola pneumonitis

P35.1 Veleszületett cytomegalia-vírus fert zés

P35.2 Veleszületett herpesz-vírus [herpes simplex] fert zés

P35.3 Veleszületett vírushepatitis

P35.8 Egyéb veleszületett vírusbetegségek

Veleszületett varicella [bárányhiml ]

P35.9 Veleszületett vírusbetegség k.m.n.

P36 Újszülött bakteriális szepszise

Beleértve: a veleszületett septicaemiát

P36.0 B-csoportú streptococcus szepszis az újszülöttben

P36.1 Más és k.m.n. streptococcusok okozta szepszis az újszülöttben

P36.2 Staphylococcus aureus okozta szepszis az újszülöttben

P36.3 Egyéb és k.m.n. staphylococcusok okozta szepszis az újszülöttben

P36.4 Escherichia coli okozta szepszis az újszülöttben

P36.5 Anaerobok okozta szepszis az újszülöttben

P36.8 Egyéb bakteriális szepszis az újszülöttben

P36.9 Újszülött bakteriális szepszise k.m.n.

731
P37 Veleszületett egyéb fert z és parazitás betegségek

Kivéve: veleszületett szifilisz (A50.-)


magzat vagy újszülött enterocolitis necrotisansa (P77)
az újszülött hasmenése:
• fert z (A00-A09)
• nem fert z (P78.3)
gonococcus okozta szemgyulladás (A54.3)
tetanus neonatorum (A33)

P37.0 Veleszületett güm kór

P37.1 Veleszületett toxoplasmosis

Congenitalis toxoplasmosis okozta hydrocephalus

P37.2 Újszülöttkori (disszeminált) listeriosis

P37.3 Veleszületett malaria falciparum fert zés

P37.4 Egyéb veleszületett malaria

P37.5 Újszülöttkori candida fert zés

P37.8 Egyéb meghatározott veleszületett fert z és parazitás betegségek

P37.9 Veleszületett fert z vagy parazitás betegség k.m.n.

P38 Az újszülött omphalitise enyhe vérzéssel vagy anélkül

P39 Egyéb, a perinatális id szakra jellemz fert zések

P39.0 Újszülöttkori fert z eml gyulladás

Kivéve: újszülöttkori eml dúzzanat (P83.4)


nem-fert zéses eredet mastitis (P83.4)

P39.1 Újszülöttkori köt hártya - és könnytöml gyulladás

Újszülöttkori chlamydia conjuctivitis


Újszülöttkori szemgyulladás k.m.n.
Kivéve: gonococcus okozta conjuctivitis (A54.3)

P39.2 A magzat intraamniális fert zése m.n.o.

P39.3 Az újszülött húgyúti fert zése

732
P39.4 A b r újszülöttkori fert zése

Újszülöttkori pyoderma
Kivéve: pemphigus neonatorum (L00)
staphylococcus okozta "leforrázott b r" szindróma (L00)

P39.8 Egyéb meghatározott újszülöttkori specifikus fert zések

P39.9 Az újszülöttkorra jellemz fert zés, k.m.n.

A MAGZAT ÉS ÚJSZÜLÖTT VÉRZÉSES ÉS


HAEMATOLOGIAI RENDELLENESSÉGEI
(P50-P61)
Kivéve: az epevezetékek veleszületett sz külete és stricturája (Q44.3)
Crigler-Najjar-szindróma (E80.5)
Dubin-Johnson-szindróma (E80.6)
Gilbert-szindróma (E80.4)
örökletes haemolyticus anaemiák (D55-D58)

P50 Magzati vérveszteség

Kivéve: congenatális anaemia magzati vérvesztés miatt (P61.3)

P50.0 Magzati vérvesztés a vasa praeviából

P50.1 Magzati vérvesztés a megrepedt köldökzsinóron át

P50.2 Magzati vérvesztés a placentán át

P50.3 Vérvesztés az ikertestvérbe (foeto-foetalis)

P50.4 Vérvesztés az anyai keringésbe

P50.5 Magzati vérvesztés az ikertestvér elvágott köldökzsinórján át

P50.8 Egyéb magzati vérveszteség

P50.9 Magzati vérveszteség k.m.n.

P51 Köldökvérzés az újszülöttben

Kivéve: omphalitis mérsékelt vérzéssel (P38)

P51.0 Massziv vérzés az újszülött köldökzsinórjából

P51.8 Az újszülött egyéb köldökzsinór-vérzése

733
Lecsúszott köldökzsinór-lekötés (kapocs)

P51.9 Az újszülött köldökzsinór-vérzése, k.m.n.

P52 A magzat és az újszülött nem traumás eredet koponya ri


vérzése

Beleértve: anoxia vagy hypoxia okozta koponya ri vérzés


Kivéve: sérülés okozta koponya ri vérzés:
• szülési (P10.-)
• anyai (P00.5)
• egyéb (S06.-)

P52.0 I. fokú nem traumás agykamrai vérzés a magzatban és az újszülöttben

Subependymalis vérzés (agykamrába törés nélkül)

P52.1 II. fokú nem traumás agykamrai vérzés a magzatban és az újszülöttben

Agykamrába tör subependymalis vérzés

P52.2 III. fokú nem traumás agykamrai vérzés a magzatban és az újszülöttben

Agykamrába és agyállományba tör subependymalis vérzés

P52.3 Nem meghatározott, nem-traumás agykamrai vérzés a magzatban és az


újszülöttben

P52.4 Agyállományi vérzés (nem traumás) a magzatban és az újszülöttben

P52.5 Subarachnoidealis vérzés (nem traumás) a magzatban és az újszülöttben

P52.6 Kisagyi és hátsó scala vérzés (nem traumás) a magzatban és az


újszülöttben

P52.8 Egyéb intracraniális vérzés (nem traumás) a magzatban és az újszülöttben

P52.9 Intracraniális, nem traumás vérzés a magzatban és az újszülöttben, k.m.n.

P53 A magzat és az újszülött vérzékenysége


Újszülöttkori K-vitamin hiány

P54 Egyéb újszülöttkori vérzések

Kivéve: magzati vérvesztés (P50.-)


a perinatális id szakban keletkez tüd vérzés (P26.-)

P54.0 Újszülöttkori vérhányás

734
Kivéve: a lenyelt anyai vér hányása (P78.2)

P54.1 Újszülöttkori melaena

Kivéve: a lenyelt anyai vért l (P78.2)

P54.2 Újszülöttkori végbél vérzés

P54.3 Egyéb újszülöttkori gyomor-bél vérzés

P54.4 Újszülöttkori mellékvese vérzés

P54.5 Újszülöttkori b rvérzés

Excoriatio }
Ecchymosis }
Petechiák } a magzatban vagy újszülöttben
Felszines haematoma }
Kivéve: a hajas fejb r horzsolódás szülési sérülés következtében (P12.3)
cephalhaematoma szülési sérülés következtében (P12.0)

P54.6 Újszülöttkori vaginalis vérzés

Pseudomenses

P54.8 Egyéb, meghatározott újszülöttkori vérzések

P54.9 Újszülöttkori vérzés, k.m.n.

P55 A magzat és az újszülött haemolyticus betegsége

P55.0 A magzat és az újszülött Rh-isoimmunisatiója

P55.1 A magzat és az újszülött ABO isoimmunisatiója

P55.8 A magzat és az újszülött egyéb haemolyticus betegségei

P55.9 A magzat és az újszülött heamolyticus betegsége k.m.n.

P56 Heamolyticus betegség okozta hydrops foetalis

Kivéve: hydrops foetalis k.m.n. (P83.2)


• nem haemolyticus betegség okozta (P83.2)

P56.0 Hydrops foetalis isoimmunisatio következtében

P56.9 Hydrops foetalis egyéb és k.m.n. haemolyticus betegség következtében

735
P57 Magicterus

P57.0 Magicterus isoimmunisatio következtében

P57.8 Egyéb, meghatározott magicterus

Kivéve: Crigler-Najjar szindróma (E80.5)

P57.9 Magicterus, k.m.n.

P58 Újszülöttkori sárgaság egyéb excesszív haemolysis


következtében

Kivéve: isoimmunisatio okozta icterus (P55-P57)

P58.0 Újszülöttkori sárgaság a b r zúzódása miatt

P58.1 Újszülöttkori sárgaság vérzés miatt

P58.2 Újszülöttkori sárgaság fert zés miatt

P58.3 Újszülöttkori sárgaság polycythaemia miatt

P58.4 Az anyából átjutott vagy az újszülöttnek adott gyógyszerek vagy toxinok


okozta újszülöttkori sárgaság

Szükség esetén kiegészít kód használható a szer megjelölésére (XX.


f csoport.)

P58.5 Újszülöttkori sárgaság a lenyelt anyai vér miatt

P58.8 Újszülöttkori sárgaság egyéb, meghatározott excesszív haemolysis miatt

P58.9 Újszülöttkori sárgaság exceessziv haemolysis miatt, k.m.n.

P59 Újszülöttkori sárgaság egyéb és nem meghatározott okok


miatt

Kivéve: veleszületett anyagcsere-betegség (E70-E90)


magicterus (P57.-)

P59.0 Koraszüléssel társult újszülöttkori sárgaság

Koraszülöttek hyperbilirubinaemiája
Koraszüléssel társuló, elhúzódó conjugatio miatt kialakult sárgáság

P59.1 Epebes r södéses (inspissatiós) szindróma

P59.2 Újszülöttkori sárgaság egyéb és nem meghatározott eredet


májsejtkárosodástól

736
Kivéve: veleszületett vírushepatitis (P35.3)

P59.3 Anyatej-inhibitor okozta újszülöttkori sárgaság

P59.8 Újszülöttkori sárgaság egyéb meghatározott okok miatt

P59.9 Újszülöttkori sárgaság, k.m.n.

Élettani sárgaság (intenzív)(elhúzódó), k.m.n.

P60 Disszeminált intravascularis coagulatio a magzatban és az


újszülöttben
A magzat újszülött defibrinációs szindrómája

P61 Egyéb perinatális haematológiai rendellenességek

Kivéve: csecsem kori átmeneti hypogammaglobulinaemia (D80.7)

P61.0 Átmeneti újszülöttkori thrombocytopenia

Újszülöttkori thrombocytopenia:
• vércsere miatt
• idiopathiás anyai thrombocythopenia miatt
• isoimmunisatio következtében

P61.1 Újszülöttkori polycythaemia

P61.2 Koraszülött anaemiája

P61.3 Veleszületett anaemia magzati vérvesztés miatt

P61.4 Egyéb veleszületett anaemiák, m.n.o.

Veleszületett anaemia, k.m.n.

P61.5 Átmeneti újszülöttkori neutropenia

P61.6 Egyéb átmeneti újszülöttkori véralvadási zavarok

P61.8 Egyéb meghatározott perinatális haematológiai rendellenességek

P61.9 Perinatális haematológiai rendellenesség k.m.n.

737
A MAGZAT ÉS ÚJSZÜLÖTT SPECIFIKUS, ÁTMENETI
ENDOKRIN ÉS ANYAGCSERE RENDELLENESSÉGEI
(P70-P74)
Beleértve: az újszülöttben az anyai endokrin és anyagcsere tényez kre jelentkez átmeneti
endokrin és anyagcsere zavarok, vagy ezek akkomodációja az extrauterin
élethez.

P70 A magzatra és a újszülöttre jellemz átmeneti cukor-


anyagcsere zavarok

P70.0 Gesztációs diabeteses anya gyermekének szindrómája

P70.1 Cukorbeteg anya gyermekének szindrómája

Anyai (korábban is meglév ) diabetes mellitus, mely érinti a magzatot vagy


újszülöttet (hypoglycaemiát okozva)

P70.2 Újszülöttkori diabetes mellitus

P70.3 Iatrogen újszülöttkori hypoglycaemia

P70.4 Egyéb újszülöttkori hypoglycaemia

Átmeneti újszülöttkori hypoglycaemia

P70.8 A magzat és az újszülött szénhidrát anyagcseréjének egyéb átmeneti


rendellenességei

P70.9 A magzat és az újszülött szénhidrát anyagcseréjének átmeneti


rendellenessége k.m.n.

P71 A calcium és magnézium anyagcsere átmeneti újszülöttkori


rendellenességei

P71.0 Tehéntej hypocalcaemia újszülöttben

P71.1 Egyéb újszülöttkori hypocalcaemia

Kivéve: újszülöttkori hypoparathyreosis (P71.4)

P71.2 Újszülöttkori hypomagnesaemia

P71.3 Újszülöttkori tetania calcium- vagy magnézium-hiány nélkül

Újszülöttkori tetania k.m.n.

P71.4 Átmeneti újszülöttkori hypoparathyreosis

738
P71.8 A calcium és magnézium anyagcsere egyéb átmeneti újszülöttkori
rendellenességei

P71.9 A calcium és magnézium anyagcsere átmeneti újszülöttkori


rendellenessége, k.m.n.

P72 Egyéb átmeneti újszülöttkori endokrin rendellenességek

Kivéve: veleszületett hypothyreosis strumával vagy anélkül (E03.0-E03.1)


dyshormogeneticus struma (E07.1)
Pendred-szindróma (E07.1)

P72.0 Újszülöttkori struma, m.n.o.

Veleszületett, átmeneti struma normál pajzsmirigy funkcióval

P72.1 Átmeneti újszülöttkori hyperthyreosis

Újszülöttkori thyreotoxicosis

P72.2 A pajzsmirigym ködés egyéb átmeneti újszülöttkori rendellenességei


m.n.o.

Átmeneti újszülöttkori hypothyreosis

P72.8 Egyéb meghatározott átmeneti újszülöttkori endokrin rendellenességek

P72.9 Átmeneti újszülöttkori endokrin rendellenesség k.m.n.

P74 Egyéb átmeneti elektrolit- és anyagcsere-zavarok az


újszülöttkorban

P74.0 Újszülöttek kés i metabolikus acidosisa

P74.1 Az újszülött dehydratiója

P74.2 Az újszülött nátrium háztartásának zavarai

P74.3 Az újszülött kálium háztartásának zavarai

P74.4 Az újszülött egyéb átmeneti elektrolit-zavarai

P74.5 Az újszülött átmeneti tyrosinaemiája

P74.8 Egyéb átmeneti anyagcsere zavarok az újszülöttben

P74.9 Az újszülött átmeneti anyagcsere zavara k.m.n.

739
A MAGZAT ÉS ÚJSZÜLÖTT EMÉSZT RENDSZERI
RENDELLENESSÉGEI
(P75-P78)

P75* Econium-ileus (E84.1+)

P76 Egyéb újszülöttkori bélelzáródás

Kivéve: a K56.- csoportba sorolható bélelzáródás

P76.0 Meconium "dugó" szindróma

P76.1 Az újszülött átmeneti bélelzáródása

Kivéve: Hirschprung-betegség (Q43.1)

P76.2 Tejbes r södés (inspissatio) okozta bélelzáródás

P76.8 Egyéb meghatározott bélelzáródás az újszülöttben

P76.9 Újszülöttkori bélelzáródás, k.m.n.

P77 Enterocolitis necrotisans a magzatban és az újszülöttben

P78 Egyéb emészt rendszeri rendellenességek a perinatális


életkorban

Kivéve: újszülöttkori gastrointestinális vérzések (P54.0-P54.3)

P78.0 Újszülöttkori bélátfúródás

Meconium peritonitis

P78.1 Egyéb újszülöttkori hashártyagyulladás

Újszülöttkori peritonitis, k.m.n.

P78.2 Újszülöttkori vérhányás és vérszékelés a lenyelt anyai vér miatt

P78.3 Nem fert zéses eredet újszülöttkori hasmenés

Újszülöttkori hasmenés k.m.n.


Kivéve: újszülöttkori hasmenés k.m.n. azokban az országokban, ahol ez az
állapot feltehet en fert zéses eredet (A09)

P78.8 Egyéb meghatározott emészt szervi rendellenességek k.m.n.

Veleszületett (máj-) cirrhosis


Újszülöttkori peptikus fekély

740
P78.9 Az emészt rendszer újszülöttkori rendellenessége k.m.n.

A MAGZAT ÉS AZ ÚJSZÜLÖTT KÜLTAKARÓT ÉS


H MÉRSÉKLET-SZABÁLYOZÁST ÉRINT ÁLLAPOTAI
(P80-P83)

P80 Az újszülött hypothermiája

P80.0 Hidegártalom szindróma

Súlyos és rendszerint idült hypothermia, melyet a b r kivörösödése, oedema,


neurológiai és biokémiai eltérések kisérnek
Kivéve: az újszülött enyhe hypothermiája (P80.8)

P80.8 Egyéb hypothermia az újszülöttben

Az újszülött enyhe hypothermiája

P80.9 Az újszülött hypothermiája k.m.n.

P81 Az újszülött h szabályozásának egyéb zavarai

P81.0 Az újszülött környezeti okú túlmelegedése

P81.8 Az újszülött h szabályozásának egyéb meghatározott zavarai

P81.9 Az újszülött h szabályozásának zavarai k.m.n.

Az újszülött láza k.m.n.

P83 A kültakaró egyéb, a magzatra és az újszülöttre jellemz


állapotai

Kivéve: a b r és a kültakaró veleszületett fejl dési rendellenességei (Q80-Q84)


fejb r seborrhoea (L21.0)
pelenka dermatitis (L22)
haemolyticus betegség okozta hydrops (P56.-)
újszülöttkori b rfert zés (P39.4)
Staphylococcus okozta "leforrázott b r" szindróma (L00)

P83.0 Sclerema neonatorum

P83.1 Újszülöttkori erythema toxicum

P83.2 Nem haemolyticus betegség okozta hydrops foetalis

Hydrops foetalis k.m.n.

741
P83.3 A magzat és az újszülött jellegzetes egyéb és nem meghatározott oedemája

P83.4 Az újszülött eml dúzzanata

Az újszülött nem fert zéses eml gyulladása

P83.5 Veleszületett hydrocele

P83.6 Újszülött köldökpolypusa

P83.8 A kültakaró egyéb meghatározott, a magzatra és újszülöttre jellemz


állapotai

Bronz-bébi szindróma
Újszülöttkori scleroderma
Urticaria neonatorum

P83.9 A kültakarónak a magzatra és az újszülöttre jellemz állapota k.m.n.

EGYÉB, A PERINATÁLIS SZAKBAN KELETKEZ


EGYÉB RENDELLENESSÉGEK
(P90-P96)

P90 Újszülöttkori görcsök

Kivéve: benignus (familiáris) újszülöttkori görcsök (G40.3)

P91 Az újszülött agyi állapotának egyéb zavarai

P91.0 Újszülöttkori agyi ischaemia

P91.1 Újszülött szerzett periventriculáris cystái

P91.2 Újszülöttkori agylágyulás

P91.3 Az újszülött cerebralis ingerlékenysége

P91.4 Újszülöttkori cerebralis depresszió

P91.5 Újszülöttkori coma

P91.8 Az újszülött agyi állapotának egyéb meghatározott zavarai

P91.9 Az újszülött agyi állapotának zavara, k.m.n.

P92 Táplálási problémák az újszülöttben

742
P92.0 Újszülöttkori hányás

P92.1 Újszülöttkori regurgitáció és felöklendezés

P92.2 Az újszülött lassú etethet sége

P92.3 Az újszülött alultáplálása

P92.4 Az újszülött túltáplálása

P92.5 Az újszülött szopási nehézsége

P92.8 Az újszülött egyéb táplálási problémái

P92.9 Az újszülött táplálási problémája, k.m.n.

P93 Reakciók és mérgezések a magzatnak és az újszülöttnek adott


szerekt l
"Grey syndroma" az újszülöttnek adott chloramphenicol-tól
Kivéve: az anyából átvitt vagy beadott szerek és toxinok okozta sárgaság
(P58.4)
az anyai opiátok, tranquillánsok és más szerek kiváltotta reakciók és
mérgezések (P04.0-P04.1, P04.4)
elvonási tünetek:
• az anya drog függ sége miatt (P96.1)
• az újszülöttnek therápiás céllal adott drogok miatt (P96.2)

P94 Az újszülött izomtónusának rendellenességei

P94.0 Átmeneti újszülöttkori myasthenia gravis

Kivéve: myasthenia gravis (G70.0)

P94.1 Veleszületett fokozott izomtónus

P94.2 Veleszületett csökkent izomtónus

Nem specifikus "floppy baby" ("rongybaba") szindróma

P94.8 Az újszülött izomtónusának egyéb rendellenességei

P94.9 Az újszülött izomtónusának rendellenessége k.m.n.

P95 A magzat elhalása nem meghatározott ok miatt


Halott magzat, k.m.n.

743
Halvaszületés k.m.n.

P96 A perinatális szakban keletkez egyéb állapotok

P96.0 Veleszületett veseelégtelenség

Újszülöttkori uraemia

P96.1 Az anyai kábitószerfogyasztás következtében fellép újszülöttkori elvonási


tünetek

Elvonási tünetegyüttes kábítószer-függ anya gyermekében


Kivéve: az anyának vajúdás és szülés alatt adott opiátok és traunquillánsok
okozta reakciók és intoxicatio (P04.0)

P96.2 Az újszülött kezelése során alkalmazott szerekt l kialakuló elvonási


tünetek

P96.3 Az újszülött tág koponyavarratai

Újszülöttkori craniotabes

P96.4 A terhesség befejez dése, magzat és újszülött

Kivéve: a terhesség megszakadása, anya (004.-)

P96.5 Méhen belüli beavatkozások szöv dményei, m.n.o.

P96.8 A perinatális id szakban keletkez egyéb meghatározott állapotok

P96.9 A perinatális id szakban keletkez állapot k.m.n.

Veleszületett debilitás k.m.n.

744
XVII. F csoport

VELESZÜLETETT RENDELLENESSÉGEK,
DEFORMITÁSOK ÉS KROMOSZÓMA ABNORMITÁSOK
(Q00-Q99)
Kivéve: veleszületett anyagcsere rendellenességek (E70-E90)
A f csoport az alábbi csoportokat tartalmazza:
Q00-Q07 Az idegrendszer veleszületett rendellenességei
Q10-Q18 A szem, fül, arc és nyak veleszületett rendellenességei
Q20-Q28 A keringési rendszer veleszületett rendellenességei
Q30-Q34 A légz rendszer veleszületett rendellenességei
Q35-Q37 Ajak- és szájpadhasadék (nyúlajk és farkastorok)
Q38-Q45 Az emészt rendszer egyéb veleszületett rendellenességei
Q50-Q56 A nemi szervek veleszületett rendellenességei
Q60-Q64 A húgyrendszer veleszületett rendellenességei
Q65-Q79 A csont-izomrendszer veleszületett rendellenességei és deformitásai
Q80-Q89 Egyéb veleszületett rendellenességek
Q90-Q99 Kromoszóma abnormitások, m.n.o.

AZ IDEGRENDSZER VELESZÜLETETT
RENDELLENESSÉGEI
(Q00-Q07)

Q00 Agyvel hiány és hasonló fejl dési rendellenességek

Q00.0 Agyvel hiány

Agy hiánya
Koponya hiánya
Agy- és gerincvel hiány
Fél agyvel hiány
Félfej ség

Q00.1 Koponya- és gerinchasadék

Q00.2 Kisagyhiány

Q01 Agyvel sérv (encephalocele)

745
Beleértve: agy-gerincvel sérv
agyvel -vízsérv
cranialis agyhártya-vízsérv
cerebrális agyburoksérv
agyhártya-agyvel sérv
Kivéve: Meckel-Gruber szindróma (Q61.9)

Q01.0 Frontális agyvel sérv

Q01.1 Nasofrontalis agyvel sérv

Q01.2 Tarkótáji agyvel sérv

Q01.8 Egyéb helyen lév agyvel sérv

Q01.9 Agyvel sérv k.m.n.

Encephalocele k.m.n.

Q02 Kisfej ség


Hydromicrocephalia
Micrencephalon
Kivéve: Meckel-Gruber szindróma (Q61.9)

Q03 Veleszületett vízfej ség

Beleértve: újszülöttkori hydrocephalus


Kivéve: Arnold-Chiari szindróma (Q07.0)
hydrocephalus:
• szerzett (G91.-)
• veleszületett toxoplasmosis okozta (P37.1)
• gerinchasadékkal együtt (Q05.0-Q05.4)

Q03.0 A Sylvius-csatorna rendellenességei

A Sylvius-csatorna:
• rendellenessége
• veleszületett elzáródása
• sz külete

Q03.1 A Magendie- és Luschka-nyílás atresiája

Dandy-Walker szindróma

Q03.8 Egyéb veleszületett agyvel sérv

746
Q03.9 Veleszületett vízfej ség k.m.n.

Q04 Az agy egyéb veleszületett rendellenességei

Kivéve: egyszem ség (Q87.0)


nagyfej ség (Q75.3)

Q04.0 A kérgestest veleszületett rendellenességei

Agenesia corporis callosi

Q04.1 A szaglókaréj hiánya

Arhinencephalia

Q04.2 El agyhiány

Holoprosencephalia

Q04.3 Az agyvel állomány csökkenésével járó egyéb állapotok

{ hiánya
{ agenesiája
Az agy egy részének { aplásiása
{ hipoplásiája
Agyria
Hydranencephalia
Lissencephalia
Microgyria
Pachygyria
Kivéve: a kérgestest veleszületett rendellenességei (Q04.0)

Q04.4 Dysplasia septo-optica

Q04.5 Megalencephalia

Q04.6 Veleszületett agyi cysták

Porencephalia
Schizencephalia
Kivéve: szerzett porencephaliás cysta (G93.0)

Q04.8 Az agy egyéb meghatározott veleszületett rendellenességei

Macrogyria

Q04.9 Az agy k.m.n. veleszületett fejl dési rendellenessége

Az agy k.m.n. veleszületett:


• rendellenessége

747
• alaki elváltozása
• betegsége vagy sérülése
• többszörös rendellenessége

Q05 Gerinchasadék (spina bifida)

Beleértve: hydromeningocele (spinalis)


meningocele (spinalis)
meningomyelocele
myelocele
myelomeningocele
rachischisis
spina bifida (aperta)(cystica)
syringomyelocele
Kivéve: Arnold- Chiari szindróma (Q07.0)
spina bifida occulta (Q76.0)

Q05.0 Gerinchasadék a nyaki szakaszon, vízfej séggel

Q05.1 Gerinchasadék a mellkasi szakaszon, vízfej séggel

Spina bifida hydrocephalusszal:


• háti
• mellkas-ágyéki

Q05.2 Gerinchasadék az ágyéki szakaszon, vízfej séggel

Lumbosacralis spina bifida hydrocephalussal

Q05.3 Gerinchasadék a keresztcsonti szakaszon, vízfej séggel

Q05.4 K.m.n. gerinchasadék vízfej séggel

Q05.5 Gerinchasadék a nyaki szakaszon, vízfej ség nélkül

Q05.6 Gerinchasadék a mellkasi szakaszon, vízfej ség nélkül

Spina bifida:
• dorsalis } hydrocephalus nélkül
• thoracolumbalis }

Q05.7 Gerinchasadék az ágyéki szakaszon, vízfej ség nélkül

Lumbosacralis spina bifida k.m.n.

Q05.8 Gerinchasadék a keresztcsonti szakaszon vízfej ség nélkül

Q05.9 Gerinchasadék k.m.n.

748
Q06 A gerincvel egyéb veleszületett fejl dési rendellenességei

Q06.0 Gerincvel hiány

Amyelia

Q06.1 Gerincvel hypoplasia és dysplasia

Atelomyelia
Myelatelia
Gerincvel myelodysplasia

Q06.2 A gerincvel hasadéka (diastematomyelia)

Q06.3 A cauda equina egyéb veleszületett rendellenességei

Q06.4 Hydromyelia

Hydrorachis

Q06.8 A gerincvel egyéb meghatározott veleszületett rendellenességei

Q06.9 A gerincvel veleszületett rendellenessége k.m.n.

Veleszületett:
• rendellenesség }
• deformitás } k.m.n. gerincvel vagy agyhártyák
• betegség vagy lézió }

Q07 Az idegrendszer egyéb veleszületett rendellenességei

Kivéve: familiáris idegrendszeri funkciózavar [Riley-Day] (G90.1)


neurofibromatosis (nem malignus) (Q85.0)

Q07.0 Arnold-Chiari szindróma

Q07.8 Az idegrendszer egyéb meghatározott veleszületett fejl dési


rendellenességei

Ideg hiány
A plexus brachialis rendellenes helyzete
Jaw-winking szindróma
Marcus Gunn -szindróma

Q07.9 Az idegrendszer k.m.n. veleszületett rendellenességei

Veleszületett:
• rendellenesség }
• alak deformitás } idegrendszeri k.m.n.

749
• betegség vagy lézió }

A SZEM, FÜL, ARC ÉS NYAK VELESZÜLETETT


RENDELLENESSÉGEI
(Q10-Q18)
Kivéve: ajak és szájpadhasadék (Q35-Q37)
veleszületett rendellenesség:
• nyaki gerincvel (Q05.0, Q05.5, Q67.5, Q76.0-Q76.4)
• gége (Q31.-)
• ajak, k.m.n. (Q38.0)
• orr (Q30.-)
• mellékpajzsmirigy (Q89.2)
• pajzsmirigy (Q89.2)

Q10 A szemhéjak, könnyszervek és szemüreg veleszületett


rendellenességei

Kivéve: cryptophthalmos:
• K.m.n. (Q11.2)
• szindróma (Q87.0)

Q10.0 Veleszületett ptosis

Q10.1 Veleszületett szemhéjkifordulás

Q10.2 Veleszületett szemhéjbefordulás

Q10.3 A szemhéj egyéb veleszületett rendellenességei

Szemhéjhiány
A szemhéjak, szempillák:
• hiánya
• agenesise
Járulékos:
• szemhéj
• szemizom
Veleszületett szemhéjsz kület
Szemhéj coloboma
A szemhéj veleszületett rendellenessége, k.m.n.

Q10.4 A könnyszervek hiánya, agenesise

A könnypont hiánya

750
Q10.5 A könnycsatorna veleszületett elzáródása és sz külete

Q10.6 A könnyszervek egyéb veleszületett rendellenességei

A könnyszervek veleszületett rendellenessége k.m.n.

Q10.7 A szemüreg veleszületett rendellenességei

Q11 Szemhiány, kisszemüség, nagyszemüség


Anophthalmos, microphthalmos, macrophthalmos

Q11.0 Töml s szemgolyó

Q11.1 Egyéb eredet szemhiány

A szem { agenesise
{ aplasiája

Q11.2 Kisszem ség

Cryptophthalmos, k.m.n.
A szem dysplasiája
A szem hypoplasiája
Csökevényes szem
Kivéve: cryptophthalmos szindróma (Q87.0)

Q11.3 Nagyszem ség

Kivéve: nagyszem ség veleszületett zöldhályog esetén (Q15.0)

Q12 A szemlencse veleszületett rendellenességei

Q12.0 Veleszületett szürkehályog

Q12.1 A szemlencse veleszületett helyzeti rendellenessége

Q12.2 Szemlencse coloboma

Q12.3 Veleszületett szemlencsehiány

Aphakia congenita

Q12.4 Golyóalakú szemlencse


Spherophakia

Q12.8 A szemlencse egyéb veleszületett rendellenességei

Q12.9 A szemlencse veleszületett rendellenessége k.m.n.

751
Q13 A szem elüls szegmentjének veleszületett rendelenességei

Q13.0 Szivárványhártya-coloboma

Coloboma k.m.n.

Q13.1 Szivárványhártya hiány

Aniridia

Q13.2 A szivárványhártya egyéb veleszületett rendellenességei

Veleszületett anisocoria
Pupilla-atresia
A szivárványhártya veleszületett rendellenessége k.m.n.
Corectopia

Q13.3 Veleszületett szaruhártya homály

Q13.4 A szaruhártya egyéb veleszületett rendellenességei

A szaruhártya veleszületett rendellenessége k.m.n.


Microcornea
Peter-féle anomália

Q13.5 Kék szín ínhártya

Q13.8 A szem elüls szegmentjének egyéb veleszületett rendellenességei

Rieger-féle anomália

Q13.9 A szem elüls szegmentjének veleszületett rendellenessége k.m.n.

Q14 A szem hátsó szegmentjének veleszületett rendellenességei

Q14.0 Az üvegtest veleszületett rendellenességei

Veleszületett üvegtest homály

Q14.1 Az ideghártya veleszületett rendellenességei

Veleszületett retinealis-aneurysma

Q14.2 A látóidegf veleszületett rendellenességei

Látóidegf coloboma

Q14.3 Az érhártya veleszületett rendellenessége

Q14.8 A szem hátulsó szegmentjének egyéb veleszületett rendellenességei

Szemfenék coloboma

752
Q14.9 A szem hátulsó szegmentjének veleszületett rendellenessége k.m.n.

Q15 A szem egyéb veleszületett rendellenességei

Kivéve: veleszületett nystagmus (H55)


szem-albinizmus (E70.3)
retinitis pigmentosa (H35.5)

Q15.0 Veleszületett zöldhályog (glaucoma congenita)

Ökörszem
Újszülöttkori zöldhályog
Hydrophthalmos
Veleszületett keratoglobus
Nagyszem ség veleszületett zöldhályogban
Megalocornea

Q15.8 A szem egyéb meghatározott rendellenességei

Q15.9 A szem veleszületett rendellenessége k.m.n.

A szem veleszületett k.m.n:


• rendellenessége
• torzulása

Q16 A fül veleszületett, hallászavart okozó rendellenességei

Kivéve: veleszületett süketség (H9O.-)

Q16.0 A fülkagyló veleszületett hiánya

Q16.1 A küls hallójárat veleszületett hiánya, elzáródása, sz külete

A csontos hallójárat elzáródása, sz külete

Q16.2 Az Eustach-kürt hiánya

Q16.3 A hallócsontok veleszületett rendellenessége

A hallócsontocskák összenövése

Q16.4 A középfül egyéb veleszületett rendellenességei

A középfül veleszületett rendellenessége k.m.n.

Q16.5 A bels fül veleszületett rendellenessége

A hártyás labirynthus rendellenessége


A Corti-szerv rendellenessége

753
Q16.9 A fül halláscsökkenést okozó, veleszületett rendellenessége k.m.n.

A fül k.m.n. veleszületett hiánya

Q17 A fül egyéb veleszületett rendellenességei

Kivéve: praeauriculáris sinus (Q18.1)

Q17.0 Járulékos fül

Járulékos fülcimpa
Többfül ség
Fül el tti függelék
Számfeletti:
• fül
• fülcimpa

Q17.1 Nagyfül ség

Macrotia

Q17.2 Kisfül ség

Microtia

Q17.3 Egyéb módon szabálytalan alakú fül

Hegyes fül

Q17.4 A fül helyzeti rendellenessége

Alcsonyan elhelyezked fül


Kivéve: nyakon elhelyezked fülkagyló (Q18.2)

Q17.5 Elálló fülkagyló

Denevérfül

Q17.8 A fül egyéb meghatározott veleszületett rendellenességei

A fülkagyló veleszületett hiánya

Q17.9 A fül veleszületett rendellenessége k.m.n.

A fül veleszületett anomáliája k.m.n.

Q18 Az arc és nyak egyéb veleszületett rendellenességei

Kivéve: ajak- és szájpadhasadék (Q35-Q37)


egyéb állapotok a Q67.0 -.Q67.4 bekezdésben
az agy - és arckoponya csontjainak veleszületett
rendellenességei (Q75.0-)
egyszemüség (Q87.0)

754
dentofacialis rendellenességek
[beleértve a rosszul záródást is] (K07.-)
az arcot érint malformatio szindrómák (Q87.0)
perzisztáló ductus thyreoglossus (Q89.2)

Q18.0 Kopoltyúív eredet üreg, sipoly, töml

Branchiogen sinuspfistula, cysta


Kopoltyúív-maradvány

Q18.1 Fül el tti üreg és töml

Sinus, cysta praeauricularis


Veleszületett:
• fülkagyló-sipoly
• nyak-fül sipoly

Q18.2 A kopoltyúív egyéb rendellenességei

A kopoltyúív rendellenességei k.m.n.


Nyaki fülkagyló
Otocephalia

Q18.3 Nyaki kúszóhártya

Pterygium colli

Q18.4 Nagyszájúság

Macrostomia

Q18.5 Kisszájúság

Microstomia

Q18.6 Nagyajkúság

Macrocheilia
Veleszületett ajak-túltengés

Q18.7 Kisajkúság

Microcheilia

Q18.8 Az arc és nyak egyéb meghatározott veleszületett rendellenességei

Az arc és nyak mediális:


• töml je
• sipolya
• sinusa

Q18.9 Az arc és nyak veleszületett rendellenessége k.m.n.

755
Az arc és nyak veleszületett anomáliája k.m.n.

A KERINGÉSI RENDSZER VELESZÜLETETT


RENDELLENESSÉGEI
(Q20-Q28)

Q20 A szív üregeinek és összeköttetéseinek veleszületett


rendellenességei

Kivéve: dextrocardia situs inversusszal (Q89, 3)


fordított pitvari beszájadzások (tükörkép) situs inversusszal (Q89, 3)

Q20.0 Közös artériás törzs

Truncus arteriosus persistens

Q20.1 Kett s kiszájadzású jobb kamra

Taussig-Bing szindróma

Q20.2 Kett s kiszájadzású bal kamra

Q20.3 Nagyartériák teljes transpozíciója

Aorta dextropositio
A nagyerek teljes áthelyez dése

Q20.4 Egykamrájú szív

Közös kamra
Háromüreg , kétpitvarú szív (cor triloculare biatriatum)
Egy kamra

Q20.5 Kóros pitvar-kamrai összeköttetés

Korrigált transzpozicíó
Levotranszpozició
Kamra-inverzió

Q20.6 A pitvari fülcsék izomerizmusa

A pitvarfüggelékek izomerizmusa a lép hiányával vagy többlép séggel

Q20.8 A szívüregek és összeköttetéseik egyéb veleszületett rendellenességei

Q20.9 A szívüregek és összeköttetéseik veleszületett rendellenessége k.m.n.

Q21 A szívsövények veleszületett rendellenességei

Kivéve: szerzett sövényhiány (I51.0)

756
Q21.0 Kamrai sövényhiány

Ventricularis septum-defektus

Q21.1 Pitvari sövényhiány

A szívkoszorúér-sinus defektusa
Nyitott vagy perzisztáló:
• foramen ovale
• ostium secundum defektus (II.tipus)
Sinus venosus defektus

Q21.2 Pitvar-kamrai sövényhiány

Atrioventricularis septum-defektus
Közös pitvar-kamrai csatorna
Szívbelhártya defektus
Ostium primum pitvari septum defektus (I-es típus)

Q21.3 Fallot-tetralogia

Kamrai sövényhiány a tüd artéria sz kületével vagy elzáródásával, az aorta


jobbrahelyez désével és a jobbkamraizomzat túltengésével

Q21.4 Aortopulmonalis septum-defektus

Aortikus sövény hiány


Aorta-tüd ver ér ablak

Q21.8 A szívsövények egyéb veleszületett rendellenességei

Eisenmenger-szindróma
Fallot-pentalogia

Q21.9 A szívsövény veleszületett rendellenessége k.m.n.

Septum-defektus k.m.n.

Q22 A háromhegy és a tüd ver ér-billenty k veleszületett


rendellenességei

Q22.0 A tüd ver ér billenty artesiája

Q22.1 A tüd ver ér billenty veleszületett sz külete

Q22.2 A tüd ver ér billenty veleszületett elégtelensége

Veleszületett pulmonalis valvularis regurgitágitáció

Q22.3 A tüd ver ér billenty egyéb veleszületett rendellenességei

A tüd ver ér-billenty veleszületett rendellenessége k.m.n.

757
Q22.4 A háromhegy billenty veleszületett sz külete

A háromhegy billenty atresiája

Q22.5 Ebstein-anomália

Q22.6 Hypoplasiás jobbszív-szindróma

Q22.8 A háromhegy billenty egyéb veleszületett rendellenességei

Q22.9 A háromhegy billenty veleszületett rendellenessége k.m.n.

Q23 Az aorta- és kéthegy billenty k veleszületett


rendellenességei

Q23.0 Az aortabillenty veleszületett sz külete

Veleszületett aorta:
• atresia
• stenosis
Kivéve: veleszületett subaorticus sz kület (Q24.4)
veleszületett subaorticus stenosis hypoplasiás balszív-szindrómában
(Q23.4)

Q23.1 Az aortabillenty veleszületett elégtelensége

Kéthegy aorta-billenty
Veleszületett aorta-elégtelenség

Q23.2 A kéthegy billenty veleszületett sz külete

Veleszületett mitralis atresia

Q23.3 A kéthegy billenty veleszületett elégtelensége

Q23.4 Hypoplasiás balszív-szindróma

Az aortaszájadék és aortabillenty k atresiája vagy kifejezett hypoplasiája a


felszálló aorta hypoplasiájával és a bal kamra hibás fejl désével (kéthegy
billenty sz külettel vagy atresiával)

Q23.8 Az aorta- és kéthegy billenty k egyéb veleszületett rendellenességei

Q23.9 Az aorta- és kéthegy billenty k veleszületett rendellenessége k.m.n.

Q24 A szív egyéb veleszületett rendellenességei

Kivéve: Endocardialis fibroelastosis (I42.4)

Q24.0 Dextrocardia

758
Kivéve: dextrocardia situs inversussal (Q89.3)
a pitvarfüggelékek izomerizmusa (aspleniával vagy polyspleniával)
(Q20.6)
a pitvarképletek áthelyez dése (tükörkép) situs inversussal (Q89.3)

Q24.1 Levocardia

Q24.2 Hárompitvarú szív

Cortriatriatum

Q24.3 A tüd ver ér infundibuláris sz külete

Q24.4 Veleszületett subaorticus sz kület

Q24.5 A koszorúerek rendellenessége

Veleszületett szívkoszorúartéria aneurysma

Q24.6 Veleszületett pitvar-kamrai blokk

Q24.8 A szív egyéb meghatározott veleszületett rendellenességei

Veleszületett:
• balkamra diverticulum
• szívizomzat rendellenesség
• szívburok rendellenesség
A szív rendellenes helyzete
Uhl-féle betegség

Q24.9 A szív veleszületett rendellenessége k.m.n.

A szív veleszületett k.m.n.:


• rendellenessége
• betegsége

Q25 A nagy artériák veleszületett rendellenességei

Q25.0 Nyitott ductus arteriosus

Ductus Botalli persisteus


Nyitott artériás vezeték

Q25.1 Coarctatio aortae

Aorta coarctatio (a Botall-vezeték beszájadzása el tt/után)

Q25.2 Az aorta veleszületett elzáródása

Atresia aortae

759
Q25.3 Aorta -sz kület

Supravalvularis aorta-sz kület


Kivéve: veleszületett aorta-sz kület (Q23.0)

Q25.4 Az aorta egyéb veleszületett rendellenességei

{ hiány
{ aplasia
Aorta { veleszülett

{ • aneurysma
{ • tágulat
A Valsalva-öböl (megrepedt) aneurysmája
Kett s aortaiv [aorta-érgy r ]
Az aorta hypoplasiája
Perzisztáló:
• tartós aortaív csavarodottság
• jobboldali aortaív
Kivéve: aorta hypoplasia hypoplasiás balszív-szindrómában (Q23.4)

Q25.5 A tüd ver ér atresiája

Q25.6 A tüd ver ér sz külete

Q25.7 A tüd ver ér egyéb veleszületett rendellenességei

Rendellenes tüd artéria


Agenesis }
Aneurysma } art. pulmonalis
Anomalia }
Hypoplasia }
Pulmonalis arterio-venosus aneurysma

Q25.8 A nagyartériák egyéb veleszületett rendellenességei

Q25.9 A nagyartériák veleszületett rendellenessége k.m.n.

Q26 A nagyvénák veleszületett rendellenességei

Q26.0 A f gy jt ér veleszületett sz külete

A vena cava (inferior) (superior) veleszületett sz külete

Q26.1 Perzisztáló bal véna cava superior

Q26.2 A tüd vénák teljes transzpozíciója

760
Q26.3 A tüd vénák részleges transzpozíciója

Q26.4 A tüd viszér beszájadzásának k.m.n.rendellenessége

Q26.5 A vena portae rendellenes beszájadzása

Q26.6 Sipoly a v.portae és májartéria között

Q26.8 A nagyvénák egyéb veleszületett rendellenességei

A v.cava (inferior)(superior) veleszületett hiánya


A v.cava inf.azygosba folytatódása
Maradandó bal-hátsó f véna
Scimitar-szindróma

Q26.9 A nagyvéna veleszületett rendellenessége k.m.n.

Vena cava (inferior)(superior) anomália k.m.n.

Q27 A perifériás érrendszer egyéb veleszületett rendellenességei

Kivéve: alábbi rendellenességek:


• az agyi és praecerebralis erek rendellenességei (Q28.0-Q28.3)
• a szívkoszorúerek rendellenességei (Q24.5)
• a tüd artériák rendellenességei (Q25.5-Q25.7)
a szemideghártya veleszületett aneurysmája (Q14.1)
haemangioma és lymphangioma (D18.-)

Q27.0 A köldökver ér hiánya vagy hypoplasiája

Egy köldökver ér

Q27.1 A veseartéria veleszületett sz külete

Q27.2 A veseartéria egyéb veleszületett rendellenességei

A veseartéria veleszületett rendellenessége k.m.n.


Többszörös veseartéria

Q27.3 Perifériás arterio-venosus rendellenesség

Arterio-venosus aneurysma
Kivéve: szerzett arterio-venosus aneurysma (I77.0)

Q27.4 Veleszületett viszértágulat

Q27.8 A perifériás érrendszer egyéb meghatározott veleszületett rendellenességei

Aberráns art. subclavia

761
Artériák és vénák m.n.o.veleszületett hiánya és atresiája
Veleszületett:
• (perifériás) aneurysma
• artéria-sz kület
• viszér-tágulat

Q27.9 A perifériás érrendszer veleszületett rendellenesége k.m.n.

Artéria- vagy véna-rendellenesség, k.m.n.

Q28 A keringési szervrendszer egyéb veleszületett


rendellenességei

Kivéve: veleszületett aneurysma:


• K.m.n. (Q27.8)
• szívkoszorúér (Q24.5)
• perifériás (Q27.8)
• pulmonális (Q25.7)
• retineális (Q14.1)
megrepedt:
• agyi arteriovenosus rendellenesség (I60.8)
• rendellenes praecerebralis erek (I72.-)

Q28.0 A praecerebralis erek arterio venosus rendellenessége

Veleszületett praecerebralis arterio-venosus aneurysma (nem megrepedt)

Q28.1 A praecerebralis erek egyéb rendellenességei

Veleszületett:
• praecerebralis erek k.m.n. rendellenessége
• praecerebralis aneurysma (nem megrepedt)

Q28.2 Az agyi erek arterio-venosus rendellenessége

Az agy k.m.n. arterio-venosus rendellenessége


Veleszületett agyi arterio-venosus aneurysma (nem megrepedt)

Q28.3 Az agyi erek egyéb rendellenességei

Veleszületett:
• agyi aneurysma (nem megrepedt)
• az agyi erek veleszületett rendellenessége, k.m.n.

Q28.8 A keringési szervrendszer egyéb meghatározott veleszületett


rendellenességei

Meghatározott hely veleszületett aneuurysma, m.n.o.

762
Q28.9 A keringési szervrendszer veleszületett rendellenessége k.m.n.

A LÉGZ RENDSZER VELESZÜLETETT


RENDELLENESSÉGEI
(Q30-Q34)

Q30 Az orr veleszületett rendellenességei

Kivéve: veleszületett orrsövény-ferdülés (Q67.4)

Q30.0 Choana elzáródás

Az els , hátsó orrbemenet


• hiánya
• veleszületett sz külete

Q30.1 Az orr hiánya vagy csökkent fejlettsége

Az orr veleszületett hiánya

Q30.2 Repedt, bevágott, hasadt orr

Q30.3 Veleszületett perforált orrsövény

Q30.8 Az orr egyéb veleszületett rendellenességei

Járulékos orr
Az orr és melléküregei falának veleszületett rendellenessége

Q30.9 Az orr veleszületett rendellenessége k.m.n.

Q31 A gége veleszületett rendellenességei

Q31.0 Gégehártya

Gégehártya:
• k.m.n.
• a hangrés magasságában
• a hangszalagok alatt

Q31.1 Veleszületett subglotticus sz kület

Q31.2 A gége csökkent fejlettsége

Q31.3 Gégesérv (laryngocele)

Q31.4 Veleszületett (gége eredet ) stridor

763
Gége eredet stridor, k.m.n.

Q31.8 A gége egyéb veleszületett rendellenességei

{ hiánya
A pajzsporc, gy r porc, gégeporc, epiglottis { agenesise
{ atresiája
Hasadt pajzsporc
A gége veleszületett sz külete, m.n.o.
A gégefed fissurája
A gy r porc hátsó hasadása

Q31.9 A gége veleszületett rendellenesége k.m.n.

Q32 A légcs és hörg k veleszületett rendellenességei

Kivéve: veleszületett hörg tágulat (Q33.4)

Q32.0 A légcs falának veleszületett lágyulása

Q32.1 A légcs egyéb veleszületett rendellenességei

A légcs porc rendellenessége


A légcs atresiája
A légcs veleszületett:
• tágulata
• malformátiója
• sz külete
• a légcs nyálkahártya kiboltosodása (tracheocele)

Q32.2 Veleszületett hörg lágyulás

Bronchomalacia congenita

Q32.3 Veleszületett hörg sz kület

Q32.4 A hörg egyéb veleszületett rendellenességei

{hiánya
{agenesia
Hörg {atresia
{rendellenesség k.m.n.
{diverticulum

Q33 A tüd veleszületett rendellenességei

Q33.0 Veleszülett cystás tüd

764
Veleszülett:
• darázsfészek tüd
• tüd betegség:
• cystás
• polycystás
Kivéve: szerzett, vagy k.m.n. cystás tüd betegség (J98.4)

Q33.1 Járulékos tüd lebeny

Q33.2 A tüd sequestratioja

Q33.3 A tüd hiánya (agenesise)

Tüd (-lebeny) hiány

Q33.4 Veleszületett hörg tágulat

Bronchiectasia congenita

Q33.5 Ectopiás szövet a tüd ben

Q33.6 A tüd hypo- és dysplasiája

Kivéve: tüd fejletlenség, rövid gesztációs id höz társulva (P28.0)

Q33.8 A tüd egyéb veleszületett rendellenességei

Q33.9 A tüd veleszületett rendellenessége k.m.n.

Q34 A légz rendszer egyéb veleszületett rendellenességei

Q34.0 Mellhártya-rendellenesség

Q34.1 Veleszületett mediastinalis cysta

Q34.8 A légz rendszer egyéb meghatározott veleszületett rendellenességei

Az orr-garat elzáródása

Q34.9 A légz rendszer veleszületett rendellenessége k.m.n.

Veleszületett:
Légz szervi { • hiány
{ • k.m.n. rendellenesség

765
AJAK- ÉS SZÁJPADHASADÉK (NYÚLAJAK ÉS
FARKASTOROK)
(Q35-Q37)
Kivéve: Robin-szindróma (Q87.0)

Q35 Szájpadhasadék

Beleértve: részleges lágyszájpad hasadék


palatoschisis
Kivéve: ajak- és szájpadhasadék együtt (Q37.-)

Q35.0 A keményszájpad kétoldali hasadéka

Q35.1 A keményszájpad egyoldali hasadéka

A keményszájpad hasadéka, k.m.n.

Q35.2 A lágyszájpad kétoldali hasadéka

Q35.3 A lágyszájpad egyoldali hasadéka

A lágyszájpad hasadéka k.m.n.

Q35.4 A lágy- és keményszájpad együttes kétoldali hasadéka

Q35.5 A lágy- és keményszájpad együttes egyoldali hasadéka

A kemény- és lágyszájpad együttes hasadéka k.m.n.

Q35.6 Szájpadhasadék, középvonali

Q35.7 Hasadt nyelvcsap

Q35.8 Szájpadhasadék, kétoldali, k.m.n.

Q35.9 Szájpadhasadék, egyoldali, k.m.n.

Szájpadhasadék, k.m.n.

Q36 Ajakhasadék

Beleértve: cheiloschisis
veleszületett részleges ajakhasadék
nyúlajak (labium leporinum)
Kivéve: ajak-szájpadhasadék (Q37.-)

Q36.0 Ajakhasadék, kétoldali

766
Q36.1 Ajakhasadék, középvonali

Q36.9 Ajakhasadék, egyoldali

Ajakhasadék, k.m.n.

Q37 Szájpad- ajakhasadék

Q37.0 Keményszájpad- ajakhasadék, kétoldali

Q37.1 Keményszájpad- ajakhasadék, egyoldali

Keményszájpad- ajakhasadék, k.m.n.

Q37.2 Lágyszájpad- ajakhasadék, kétoldali

Q37.3 Lágyszájpad- ajakhasadék, egyoldali

Lágyszájpad- ajakhasadék, k.m.n.

Q37.4 Keményszájpad-, lágyszájpad- és ajakhasadék, kétoldali

Q37.5 Keményszájpad-, lágyszájpad- és ajakhasadék, egyoldali

Kemény-, lágyszájpad- és ajakhasadék, k.m.n.

Q37.8 Szájpad-ajakhasadék, kétoldali k.m.n.

Q37.9 Szájpad-ajakhasadék, egyoldali k.m.n.

Szájpad- ajakhasadék, k.m.n.

AZ EMÉSZT RENDSZER EGYÉB VELESZÜLETETT


RENDELLENESSÉGEI
(Q38-Q45)

Q38 A nyelv, száj és garat egyéb veleszületett rendellenességei

Kivéve: macrostomia (Q18.4)


microstomia (Q18.5)

Q38.0 Az ajak m.n.o. veleszületett rendellenességei

Veleszületett:
• ajaksipoly
• ajakrendellenesség, k.m.n.
Van der Woude-szindróma
Kivéve: ajakhasadék (Q36.-)
• szájpadhasadékkal együtt (Q37.-)

767
nagyajkúság (Q18.6)
kisajkúság (Q18.7)

Q38.1 Ankyloglossia

Len tt nyelv

Q38.2 Nagynyelv ség (macroglossia)

Q38.3 A nyelv egyéb veleszületett rendellenességei

Nyelvhiány
Hasadt nyelv
Veleszületett:
• nyelvletapadás
• nyelvfissura
• nyelvrendellenesség, k.m.n.
Hypoglossia
Nyelv-hypoplasia
Microglossia

Q38.4 A nyálmirigyek és vezetékeik veleszületett rendellenességei

{ hiánya
A nyálmirigyek vagy vezetékeik { járulékos nyálmirigy vagy vezeték
{ atresiája
Veleszületett nyálmirigy-sipoly

Q38.5 A szájpad m.n.o.veleszületett rendellenességei

A nyelvcsap hiánya
A szájpad veleszületett rendellenessége, k.m.n.
Gótikus szájpad
Kivéve: szájpadhasadék (Q35.-)
• ajakhasadékkal együtt (Q37.-)

Q38.6 A száj egyéb veleszületett rendellenességei

A szájüreg veleszületett rendellenessége k.m.n.

Q38.7 Garat-tasak

A garat diverticuluma
Kivéve: garattasak-szindróma (D82.1)

Q38.8 A garat egyéb veleszületett rendellenességei

A garat veszületett rendellenessége, k.m.n.

768
Q39 A nyel cs veleszületett rendellenességei

Q39.0 A nyel cs atresiája sipoly nélkül

A nyel cs atresiája k.m.n.

Q39.1 A nyel cs atresiája légcs -nyel cs sipollyal

A nyel cs atresiája, hörg -nyel cs sipollyal

Q39.2 Veleszületett légcs -nyel cs sipoly atresia nélkül

Veleszületett légcs -nyel cs sipoly k.m.n.

Q39.3 Veleszületett nyel cs sz kület, - strictura

Q39.4 Nyel cs -hártya

Q39.5 Veleszületett nyel cs tágulat

Q39.6 Nyel cs -gurdély

Nyel cs -tasak

Q39.8 A nyel cs egyéb veleszületett rendellenességei

{ hiánya
Nyel cs { veleszületett helyzeti rendellenessége
{ kett zöttsége

Q39.9 A nyel cs veleszületett rendellenessége k.m.n.

Q40 A tápcsatorna fels szakaszának egyéb veleszületett


rendellenességei

Q40.0 Veleszületett, hypertrophiás pylorus sz kület

A pylorus veleszületett vagy csecsem kori:


• constrictiója
• túltengése
• görcse
• sz külete
• stricturája

Q40.1 Veleszületett hiatus-hernia

A cardia helyzetváltozása a hiatuson át


Kivéve: veleszületett rekeszsérv (Q79.0)

Q40.2 A gyomor egyéb meghatározott veleszületett rendellenességei

769
Veleszületett:
• cardiospasmus
• gyomor helyzeti rendellenesség
• gyomor gurdély
• homokóragyomor
Kett s gyomor
Rendkívül nagy gyomor
Rendkívül kis gyomor

Q40.3 A gyomor veleszületett rendellenességei k.m.n.

Q40.8 A tápcsatorna fels szakaszának egyéb, meghatározott veleszületett


rendellenességei

Q40.9 A tápcsatorna fels szakaszának veleszületett rendellenessége k.m.n.

Veleszületett:
• rendellenesség } a fels tápcsatornán k.m.n.
• deformitás }

Q41 A vékonybél veleszületett hiánya, elzáródása, sz külete

Beleértve: a vékonybél vagy egyéb bélszakasz veleszületett elzáródása vagy


sz külete
Kivéve: mekonium-ileus (E84.1)

Q41.0 A patkóbél veleszületett hiánya, elzáródása, sz külete

Q41.1 Az éhbél veleszületett hiánya, elzáródása, sz külete

Almahéj-szindróma
Nem átjárható jejunum

Q41.2 A csíp bél veleszületett hiánya, elzáródása, sz külete

Q41.8 A vékonybél egyéb meghatározott részeinek veleszületett hiánya,


elzáródása, sz külete

Q41.9 A vékonybél meghatározatlan szakaszának veleszületett hiánya,


elzáródása, sz külete

A bélrendszer veleszületett hiánya, elzáródása, szükülete, k.m.n.

Q42 A vastagbél veleszületett hiánya, elzáródása és sz külete

Beleértve: a vastagbél veleszületett elzáródása, sz külete stricturája

Q42.0 A végbél veleszületett hiánya, elzáródása, sz külete, sipollyal

770
Q42.1 A végbél veleszületett hiánya, elzáródása, sz külete sipoly nélkül

Imperforált végbél

Q42.2 A végbélnyílás veleszületett hiánya, elzáródása, sz külete, sipollyal

Q42.3 A végbélnyílás veleszületett hiánya, elzáródása, sz külete, sipoly nélkül

Imperforált anus

Q42.8 A vastagbél egyéb szakaszainak veleszületett hiánya, elzáródása, sz külete

Q42.9 A vastagbél meghatározatlan szakaszának veleszületett hiánya, elzáródása,


sz külete

Q43 A bél egyéb veleszületett rendellenességei

Q43.0 Meckel-gurdély

Perzisztáló:
• ductus omphaloentericus
• ductus vitellinus

Q43.1 Hirschsprung-féle betegség

Az idegdúcok hiánya
Veleszületett megacolon (idegdúchiánnyal)

Q43.2 A vastagbél egyéb veleszületett m ködési rendellenességei

A vastagbél veleszületett tágulata

Q43.3 A bél veleszületett fixációs rendellenességei

Veleszületett összenövések:
• cseplesz (kóros)
• hashártya
Jackson-hártya
A vastagbél malrotációja
A vakbél és vastagbél rotációjának:
• hiánya
• inkomplett volta
• elégtelensége
Közös bélfodor (mesenterium commune)

Q43.4 Bél-kett zöttség

Q43.5 Ectopiás végbélnyílás

771
Q43.6 A végbél, végbélnyílás veleszületett sipolya

Kivéve: veleszületett:
• végbél-hüvely sipoly (Q52.2)
• végbél-húgycs sipoly (Q64.7)
pilonidalis sipoly vagy cysta (LO5.-)
a vastagbél, végbél hiányával, elzáródásával, sz kületével (Q42.0,
Q42.2)

Q43.7 Perzisztáló cloaca

Cloaca, k.m.n.

Q43.8 A belek egyéb, meghatározott veleszületett rendellenességei

Veleszületett:
• vak-bélkacs (blind loop) szindróma
• vastagbél diverticulitis
• vékonybél gurdély
Dolichocolon
Megaloappendix
Megaloduodenum
Microcolon
Áthelyez dés (situs inversus):
• féregnyúlvány
• vastagbél
• vékonybél

Q43.9 A belek veleszületett rendellenessége k.m.n.

Q44 Az epehólyag, epevezetékek és máj veleszületett


rendellenességei

Q44.0 Epehólyag agenesia, aplasia és hypoplasia

Az epehólyag veleszületett hiánya

Q44.1 Az epehólyag egyéb veleszületett rendellenességei

Az epehólyag veleszületett rendellenességei k.m.n.


Májon belüli epehólyag

Q44.2 Az epeutak elzáródása

Q44.3 Az epeutak veleszületett sz külete és stricturája

Q44.4 Közös epevezeték (choledochus) cysta

772
Q44.5 Az epeutak egyéb veleszületett rendellenességei

Járulékos ductus hepaticus


Az epeút veleszületett rendellenessége, k.m.n.
Kett zött:
• epevezeték
• epehólyagvezeték

Q44.6 Töml s májbetegség

Fibrocystás májbetegség

Q44.7 A máj egyéb veleszületett rendellenességei

Járulékos máj
Alagille-szindróma
Veleszületett:
• májhiány
• májmegnagyobbodás
• máj rendellenesség k.m.n.

Q45 Az emészt rendszer egyéb veleszületett rendellenességei

Kivéve: veleszületett:
• rekeszsérv (Q79.0)
• hiatus hernia (Q40.1)

Q45.0 A hasnyálmirigy agenesise, aplasiája és hypoplasiája

A hasnyálmirigy veleszületett hiánya

Q45.1 Pancreas annulare

Q45.2 Veleszületett hasnyálmirigy-cysta

Q45.3 A hasnyálmirigy és vezetékének egyéb veleszületett rendellenességei

Járulékos hasnyálmirigy
A hasnyálmirigy és vezetékének veleszületett rendellenessége, k.m.n.
Kivéve: diabetes mellitus:
• veleszületett (E10.-)
• újszülöttkori (P70.2)
A hasnyálmirigy fibrocystás betegsége (E84.-)

Q45.8 Az emészt rendszer egyéb meghatározott veleszületett rendellenességei

Az emészt csatorna (teljes vagy részleges) hiánya, k.m.n.


{ kett zöttsége

773
Az emészt szervek k.m.n. { veleszületett malpositiója

Q45.9 Az emészt rendszer veleszülett rendellenessége k.m.n.

Az emészt rendszer k.m.n.veleszületett { rendellenessége


{ deformitása

A NEMISZERVEK VELESZÜLETETT
RENDELLENESSÉGEI
(Q50-Q56)
Kivéve: androgen rezisztencia szindróma (E34.5)
a kromoszómák szám és alaki anomáliáival társult
szindrómák (Q90-Q99)
testicularis feminizációs szindróma (E34.5)

Q50 A petefészkek, petevezet k és széles szalagok veleszületett


rendellenességei

Q50.0 A petefészek veleszületett hiánya

Kivéve: Turner-szindróma (Q96.-)

Q50.1 Petefészek-töml (fejl dési rendellenességként)

Q50.2 Veleszületett petefészek-csavarodás

Q50.3 A petefészek egyéb veleszületett rendellenességei

Járulékos petefészek
A petefészek k.m.n. veleszületett rendellenessége
Csík alakú petefészek

Q50.4 A petevezeték embrionális töml je

Fimbriális cysta

Q50.5 A széles szalag (lig.latum) embrionális töml je

Cysta:
• epoophoron
• Gartner járat
• parovariális

Q50.6 A petevezeték és széles szalag (lig.latum) egyéb veleszületett


rendellenességei

{ hiánya
A petevezeték vagy széles szalag { elzáródása

774
{ járulékos volta
A petevezeték és széles méhszalag veleszületett rendellenessége, k.m.n.

Q51 A méh és méhnyak veleszületett rendellenességei

Q51.0 A méh agenesise, aplasiája

A méh veleszületett hiánya

Q51.1 Kett s méh, a méhnyak és hüvely kett zöttségével

Q51.2 A méh egyéb kett zöttsége

Kett s méh, k.m.n.

Q51.3 Kétszarvú méh

Uterus bicornis

Q51.4 Egyszarvú méh

Uterus unicornis

Q51.5 A méhnyak agenesise és aplasiája

A méhnyak veleszületett hiánya

Q51.6 A méhnyak embrionális töml je

Q51.7 Veleszületett sipoly a méh, emészt csatorna és vizeletkiválasztó-elvezet


rendszer között

Q51.8 A méh és méhnyak egyéb veleszületett rendellenességei

A méh és méhnyak hypoplasiája

Q51.9 A méh és méhnyak veleszületett rendellenessége k.m.n.

Q52 A n i nemi szervek egyéb veleszületett rendellenességei

Q52.0 A hüvely veleszületett hiánya

Q52.1 Kett zött hüvely

Vagina septata
Kivéve: kett s hüvely a méh és méhnyak kett zöttségével (Q51.1)

Q52.2 Veleszületett végbél-hüvely sipoly

Kivéve: kloáka (Q43.7)

Q52.3 Imperforált sz zhártya

775
Q52.4 A hüvely egyéb veleszületett rendellenességei

A hüvely k.m.n. veleszületett rendellenssége


Cysta:
• veleszületett a Nuck-csatornában
• embrionális a hüvelyben

Q52.5 A szeméremajkak összenövése

Q52.6 A csikló veleszületett rendellenessége

Q52.7 A szeméremtest egyéb veleszületett rendellenességei

Veleszületett:
{ •hiány
vulva { • töml
{ •k.m.n. veleszületett rendellenesség

Q52.8 A n i nemi szervek egyéb megjelölt veleszületett rendellenességei

Q52.9 A n i nemi szervek veleszületett rendellenessége k.m.n.

Q53 Nem descendált here (cryptorchismus)

Q53.0 Ectopiás here

Egyoldali vagy kétoldali rendellenes helyzet here

Q53.1 Nem descendált here, egyoldali

Q53.2 Nem descendált here, kétoldali

Q53.9 Nem descendált here, k.m.n.

Rejtettheréj ség (cryptorchismus) k.m.n.

Q54 Hypospadiasis

Kivéve: epispadiasis (Q64.0)

Q54.0 Hypospadiasis a makkon

Hypospadiasis:
• coronalis
• glandularis

Q54.1 Hypospadiasis a penisen

Q54.2 Hypospadiasis a penisen és herezacskón

776
Q54.3 Hypospadiasis a gáton

Q54.4 Veleszületett erectio

Q54.8 Egyéb hypospadiasis

Q54.9 Hypospadiasis, k.m.n.

Q55 A férfi nemi szervek egyéb veleszületett rendellenességei

Kivéve: veleszületett vízsérv (P83.5)


hypospadiasis (Q54.-)

Q55.0 A here hiánya és aplasiája

Egyheréj ség

Q55.1 A here és herezacskó hypoplasiája

A herék összeolvadása

Q55.2 A here és herezacskó egyéb veleszületett rendellenessségei

A here és herezacskó k.m.n. veleszületett rendellenessége


Többheréj ség
Visszahúzódó here
Vándorhere

Q55.3 Az ondóvezeték atresiája

Q55.4 Az ondóvezeték, ondóhólyag, mellékhere és prostata egyéb veleszületett


rendellenességei

Aplasia:
• prostata
• ondóvezeték
Az ondóvezeték, ondóhólyag, mellékhere és dülmirigy k.m.n.veleszületett
rendellenessége

Q55.5 A hímvessz veleszületett hiánya és aplasiája

Q55.6 A hímvessz egyéb veleszületett rendellenességei

A hímvessz k.m.n. veleszületett rendellenességei


A hímvessz oldalirányú görbülete
A hímvessz hypoplasiája

Q55.8 A hím ivarszervek egyéb veleszületett rendellenességei

Q55.9 A hím ivarszervek k.m.n. veleszületett rendellenessége

777
A hím ivarszervek k.m.n. veleszületett:
• rendellenessége
• alaktorzulása

Q56 Határozatlan nem ség és pseudohermaphroditismus

Kivéve: pseudohermaphroditismus:
• n i, adrenocorticális rendellenességgel (E25.-)
• férfi, androgén rezisztenciával (E34.5)
• megjelölt kromoszóma rendellenességgel (Q96-Q99)

Q56.0 Hermaphroditismus m.n.o.

Ovotestis

Q56.1 Hím pseudohermaphroditismus m.n.o.

Hím pseudohermaphroditismus k.m.n.

Q56.2 N i pseudohermaphroditismus m.n.o.

N i pseudohermaphroditismus k.m.n.

Q56.3 Pseudohermaphroditismus, k.m.n.

Q56.4 Bizonytalan nem ség k.m.n.

Kétséges nemiszervek

A HÚGYRENDSZER VELESZÜLETETT
RENDELLENESSÉGEI
(Q60-Q64)

Q60 A vese agenesise és egyéb veseállomány csökkenéssel járó


elváltozások

Beleértve: vesesorvadás:
• veleszületett
• csecsem kori
a vese veleszületett hiánya

Q60.0 A vese egyoldali agenesise

Q60.1 Mindkét vese agenesise

Q60.2 A vese agenesise k.m.n.

Q60.3 Az egyik vese hypoplasiája

778
Q60.4 Mindkét vese hypoplasiája

Q60.5 Vesehypoplasia k.m.n.

Q60.6 Potter-szindróma

Q61 Cystás vesebetegség

Kivéve: szerzett vese-cysta (N28.1)


Potter-szindróma (Q60.6)

Q61.0 Veleszületett solitaer vesecysta

Vesecysta (veleszületett) (solitaer)

Q61.1 Polycystás vese, gyermekkori típus

Q61.2 Polycystás vese, feln ttkori típus

Q61.3 Polycystás vese k.m.n.

Q61.4 Vese-dysplasia

Q61.5 Medulláris cystás vese

Szivacsvese k.m.n.

Q61.8 Egyéb cystás vesebetegségek

Fibrocystás:
• vese
• veseelfajulás vagy betegség

Q61.9 Cystás vesebetegség, k.m.n.

Meckel-Gruber szindróma

Q62 A vesemedence veleszületett, elzáródást okozó


rendellenességei és a húgyvezeték veleszületett malformatioi

Q62.0 Veleszületett zsákvese (hydronephrosis)

Q62.1 A húgyvezeték atresiája és sz külete

Veleszületett:
• ureter }
• pyeloureteralis } elzáródás
• vesicoureteralis }
Átjárhatatlan húgyvezeték

779
Q62.2 Veleszületett megaloureter

A húgyvezeték veleszületett tágulata

Q62.3 A vesemedence és húgyvezeték egyéb, elzáródással járó rendellenességei

Veleszületett ureterocele

Q62.4 A húgyvezeték agenesise

Hiányzó ureter

Q62.5 Kett s húgyvezeték

Járulékos }
Kett s } ureter

Q62.6 A húgyvezeték rendellenes helyzete

{ deviatiója
Az ureter vagy szájadékának { helyzeti rendellenessége
{ ectopiája
{ beszájadzási rendellenessége

Q62.7 Veleszületett vesico-uretero-renalis reflux

Q62.8 A húgyvezeték egyéb veleszületett rendellenességei

Ureter rendellenesség k.m.n.

Q63 A vese egyéb veleszületett rendellenességei

Kivéve: veleszületett nephrosis-szindróma (N04.-)

Q63.0 Járulékos vese

Q63.1 Lebenyezett, összeolvadt és patkó vese

Q63.2 Ectopiás vese

Veleszületetten rendellenes helyzet vese


A vese malrotációja

Q63.3 Hyperplasiás és óriás vese

Q63.8 A vese egyéb meghatározott veleszületett rendellenességei

Veleszületett vesekövesség

Q63.9 A vese veleszületett rendellenessége k.m.n.

Q64 A húgyrendszer egyéb veleszületett rendellenességei

780
Q64.0 Epispadiasis

Kivéve: hypospadiasis (Q54.-)

Q64.1 A húgyhólyag extrophiája

Hólyag ectopia
Hólyag extroversio

Q64.2 Veleszületett hátsó húgycs billenty k

Q64.3 A hólyagnyak és húgycs egyéb atresiája és szükülete

Veleszületett:
• hólyagnyakelzáródás
• sz kület:
• húgycs
• húgycs nyílás
• hólyag-húgycs szájadék
Átjárhatatlan hugycs

Q64.4 Urachus rendellenesség

Urachus cysta
Nyitott urachus
Urachus el esés

Q64.5 A hólyag és húgycs veleszületett hiánya

Q64.6 Veleszületett hólyagdiverticulum

Q64.7 A hólyag és húgycs egyéb veleszületett rendellenességei

Járulékos:
• hólyag
• húgycs
Veleszületett:
• hólyagsérv
• a hólyag vagy húgycs malformatio k.m.n.
• prolapsus:
• hólyag (nyálkahártya)
• húgycs
• húgycs nyílás
• húgycs -végbél sipoly
Kett s:
• húgycs

781
• húgycs nyílás

Q64.8 A húgyrendszer egyéb meghatározott veleszületett rendellenességei

Q64.9 A húgyrendszer rendellenessége k.m.n.

Veleszületett: hugyrendszeri k.m.n.:


• rendellenesség
• deformitás

A CSONT-IZOMRENDSZER VELESZÜLETETT
RENDELLENESSÉGEI ÉS DEFORMITÁSAI
(Q65-Q79)

Q65 A csíp veleszületett deformitásai

Kivéve: kattanó csíp (R29.4)

Q65.0 A csíp veleszületett egyoldali diszlokációja

Q65.1 A csíp veleszületett kétoldali diszlokációja

Q65.2 A csíp veleszületett k.m.n. diszlokációja

Q65.3 A csíp veleszületett egyoldali subluxatiója

Q65.4 A csíp veleszületett kétoldali subluxatiója

Q65.5 A csíp veleszületett k.m.n. subluxatiója

Q65.6 Instabil csíp

Kimozdítható csíp
Subluxalható csíp

Q65.8 A csíp egyéb veleszületett deformitásai

A combnyak anteversiója
A csíp vápa veleszületett dysplasiája
Veleszületett:
• coxa valga
• coxa vara

Q65.9 A csíp veleszületett deformitása k.m.n.

Q66 A lábak veleszületett rendellenességei

782
Kivéve: a láb redukciós torzulásai (Q72.-)
(szerzett) valgus torzulások (M21.0)
(szerzett) varus torzulások (M21.1)

Q66.0 Dongaláb (pes equinovarus)

Q66.1 Pes calcaneovarus

Q66.2 A lábközépcsontok varus állása

Q66.3 A lábak egyéb, varus jelleg veleszületett rendellenességei

Veleszületett hallux varus

Q66.4 Pes calcaneovalgus

Q66.5 Veleszületett lúdtalp

Pes planus:
• veleszületett
• rigid
• görcsös (kifordított)

Q66.6 A láb egyéb veleszületett, valgus jelleg deformitásai

Valgus állású lábközépcsontok

Q66.7 Boltíves láb (pes cavus)

Q66.8 A láb egyéb veleszületett deformitásai

Lábdeformitás k.m.n.
Kalapács-nagyujj, veleszületett
Dongaláb:
• k.m.n.
• asszimmetrikus
Tuskóláb
Függ leges ugrócsont

Q66.9 A lábak rendellenessége k.m.n.

Q67 A fej, arc, gerinc és mellkas csont-izomrendszerének


veleszületett rendellenességei

Kivéve: A Q87-be osztályozott veleszületett rendellenesség szindrómák


Potter-szindróma (Q60.6)

Q67.0 Arc- aszimmetria

783
Q67.1 Összenyomott arc

Q67.2 Hosszúfej ség (dolichocephalia)

Q67.3 Ferdefej ség (plagiocephalia)

Q67.4 A koponya, arc és állkapocs egyéb veleszületett rendellenességei

Benyomódások a koponyacsontokon
Veleszületett orrsövényferdülés
Fél arcfelet érint sorvadás vagy túltengés
Veleszületett hajlott vagy nyomott orr
Kivéve: dentofacialis rendellenességek [beleértve a záródási rendellenességet]
(K07.-)
szifiliszes nyeregorr (A50.5)

Q67.5 A gerinc veleszületett deformitása

Veleszületett scoliosis:
• k.m.n.
• testhelyzett l függ (posturalis)
Kivéve: gyermekkori idiopathiás scoliosis (M41.0)
veleszületett csontrendellenesség okozta scoliosis (Q76.3)

Q67.6 Pectus excavatum

Veleszületett tölcsérmellkas

Q67.7 Pectus carinatum

Veleszületett tyúkmellkas

Q67.8 A mellkas egyéb veleszületett deformitásai

A mellkasfal veleszületett deformitása k.m.n.

Q68 A csont és izomrendszer egyéb veleszületett deformitásai

Kivéve: a végtagok redukciós defektusai (Q71-Q73)

Q68.0 A fejbiccent izom veleszületett deformitása

Veleszü letett (fejbiccent izom eredet ) ferde nyak (torticollis)


A fejbiccent izom contracturája
A fejbiccent izom veleszületett daganata

Q68.1 A kéz veleszületett deformitása

Veleszületett ujjdeformitás
Veleszületett ásó-alakú kéz

784
Q68.2 A térd veleszületett deformitása

Veleszületett:
• rendellenes helyzet térd
• genu recurvatum

Q68.3 A combcsont veleszületett görbülete

Kivéve: A comb (nyak) el rehajlása (Q65.8)

Q68.4 A sípcsont és szárkapocscsont veleszületett görbülete

Q68.5 A láb hosszú csontjainak veleszületett, k.m.n. görbülete

Q68.8 Egyéb maghatározott veleszületett csont-izom deformitások

Veleszületett:
• deformitás:
• kulcscsont
• könyök
• alkar
• lapocka
• dislocatio:
• könyök
• váll

Q69 Számfeletti ujjak (polydactylia)

Q69.0 Járulékos ujj(-ak)

Q69.1 Járulékos hüvelykujj(-ak)

Q69.2 Járulékos lábujj(-ak)

Járulékos öregujj

Q69.9 Polydactylia k.m.n.

Számfeletti ujj(-ak) k.m.n.

Q70 Összen tt ujjak (syndactylia)

Q70.0 Összen tt ujjak

Komplex syndactylia synostosissal

Q70.1 Úszóhártyás ujjak

Egyszer syndactylia synostosis nélkül

785
Q70.2 Összen tt lábujjak

A lábujjak komplex összenövése, synostosissal

Q70.3 Úszóhártyás lábujjak

A lábujjak egyszer összenövése, synostosis nélkül

Q70.4 Polysyndactylia

Q70.9 Ujjak összenövése, k.m.n.

Symphalangia k.m.n.

Q71 A fels végtag redukciós defektusai

Q71.0 A fels végtag(-ok) veleszületett teljes hiánya

Q71.1 A felkar és alkar veleszületett hiánya, a kéz meglétével

Q71.2 Mindkét alkar és kéz veleszületett hiánya

Q71.3 Kéz és ujj(-ak) veleszületett hiánya

Q71.4 Az orsócsont megrövidülése

Veleszületett kézt deformitás


Radialis kézt deformitás

Q71.5 A singcsont megrövidülése

Q71.6 Rákolló-kéz

Q71.8 A fels végtag(-ok) egyéb redukciós defektusai

A fels végtag(-ok) veleszületett rövidsége

Q71.9 A fels végtag redukciós defektusa k.m.n.

Q72 Az alsó végtag redukciós defektusai

Q72.0 Az alsó végtag(-ok) veleszületett teljes hiánya

Q72.1 A comb és lábszár veleszülettt hiánya, a lábfej meglétével

Q72.2 Mindkét lábszár és láb veleszületett hiánya

Q72.3 A láb és lábujj(-ak) veleszületett hiánya

786
Q72.4 A combcsont megrövidülése

A combcsont törzsközeli részének fokális hiánya

Q72.5 A sípcsont megrövidülése

Q72.6 A szárkapocs megrövidülése

Q72.7 Hasadt láb

Q72.8 Az alsó végtag(-ok) egyéb redukciós defektusai

Az alsó végtag(-ok) veleszületett rövidülése

Q72.9 Az alsó végtag redukciós defektusa k.m.n.

Q73 Nem meghatározott végtag redukciós defektusai

Q73.0 Nem meghatározott végtag(-ok) veleszületett hiánya

Amelia k.m.n.

Q73.1 Nem meghatározott végtag(-ok) proximális végének hiánya

Phokomelia k.m.n.

Q73.8 Nem meghatározott végtag(-ok) egyéb redukciós defektusai

Nem meghatározott végtag(-ok) rövidüléssel járó deformitása


Nem meghatározott végtag(-ok):
Ectromelia k.m.n. }
Hemimelia k.m.n. } k.m.n.
Redukciós defektus }

Q74 Egyéb veleszületett végtag-rendellenességek

Kivéve: számfeletti ujjak (Q69.-)


végtag redukciós defektusa (Q71-Q73)
syndactylia (Q70.-)

Q74.0 A fels végtagok és vállöv egyéb veleszületett rendellenességei

Járulékos kézt csontok


Dysostosis cleidocranialis
A kulcscsont veleszületett álizülete
Macrodactylia (kézujjak)
Madelung-féle deformitás
Orsócsont-singcsont synostosis
Sprengel-féle deformitás

787
Triphalangealis hüvelykujj

Q74.1 A térd veleszületett rendellenessége

Veleszületett:
• térdkalácshiány
• térdkalácsdislocatio
• genu:
• valgum
• varum
Csökevényes térdkalács
Kivéve: veleszületett:
• térddislocatio (Q68.2)
• genu recurvatum (Q68.2)
köröm-patella-szindróma (Q87.2)

Q74.2 Az alsó végtag(-ok) és medenceöv egyéb veleszületett rendellenességei

Veleszületett:
• ül - és keresztcsont összeolvadás
• rendellenesség:
• csíp (izület)
• sacroiliacalis (izület)
Kivéve: a comb(nyak) el rehajlása (Q65.8)

Q74.3 Arthrogryposis multiplex congenita

Q74.8 Egyéb meghatározott veleszületett végtagrendellenességek

Q74.9 A végtag(-ok) k.m.n. veleszületett rendellenessége

A végtag(-ok) veleszületett rendellenessége k.m.n.

Q75 Az agy- és arckoponya csontjainak egyéb veleszületett


rendellenességei

Kivéve: az arc k.m.n. veleszületett rendellenességei (Q18.-)


a Q87.-ban sorolt veleszületett rendellenességek [beleértve a záródási
rendellenességeket] (K07.-)
a fej és nyak csont-izomrendszerének deformitásai (Q67.0-Q67.4)
koponya-defektusok, társulva az agy következ rendellenességeivel:
• agyvel hiány (Q00.0)
• agyvel sérv (Q01.-)
• vízfej ség (Q03.-)
• kisfej ség (Q02)

788
Q75.0 Koponyavarratok veleszületett elcsontosodása (craniosynostosis)

Csúcsos fej (acrocephalia)


A varratok tökéletlen összeolvadása
Hegyesfej ség (oxycephalia)
Háromszög-fej ség (trigonocephalia)

Q75.1 Dysostosis craniofacialis

Crouzon-féle betegség

Q75.2 Hypertelorismus

Q75.3 Nagyfej ség (macrocephalia)

Q75.4 Dysostosis mandibulo-facialis

Q75.5 Disostosis oculo-mandibularis

Q75.8 Az agy- és arckoponyacsontok egyéb meghatározott veleszületett


rendellenességei

Koponyacsont veleszületett hiánya


A homlok veleszületett deformitása
Laposfej ség (platybasia)

Q75.9 Az agy- és arckoponyacsontok k.m.n.veleszületett rendellenességei

Veleszületett rendellenesség:
• arccsontok k.m.n.
• koponya k.m.n.

Q76 A gerinc és csontos mellkas veleszületett rendellenességei

Kivéve: a gerinc és mellkas csont-izomrendszerének veleszületett


rendellenességei (Q67.5-Q67.8)

Q76.0 Rejtett gerinchasadék (spina bifida occulta)

Kivéve: meningocele (spinalis) (Q05.-)


spina bifida (aperta) (cystica) (Q05.-)

Q76.1 Klippel-Feil szindróma

Nyaki fúziós-szindróma

Q76.2 Veleszületett csigolyacsuszamlás (spondylolisthesis)

Veleszületett spondylolysis
Kivéve: spondylolisthesis (szerzett)(M43.1)
spondylolysis (szerzett)(M43.0)

789
Q76.3 Veleszületett scoliosis veleszületett csontrendellenesség miatt

Hemivertebralis csigolyaösszenövés vagy hibás tagozódás scoliosissal

Q76.4 A gerincoszlop egyéb veleszületett, scoliosissal nem társuló


rendellenességei

Veleszületett: }
• csigolyahiány }
• csigolyaösszeolvadás }
• kyphosis }
• lordosis } k.m.n.vagy
scoliosissal
• az ágyék-kereszcsonti (izület)(tájék) rendellenessége } nem társult
Félcsigolya }
Gerinc malformatio }
Csigolya ellapulás }
Számfeletti csigolya }

Q76.5 Nyaki borda

Számfeletti borda a nyaki tájékon

Q76.6 A bordák egyéb veleszületett rendellenességei

Járulékos borda
Veleszületett:
• bordahiány
• bordaösszeolvadás
• bordarendellenesség, k.m.n.
Kivéve: rövid borda szindróma (Q77.2)

Q76.7 A szegycsont veleszületett rendellenességei

A szegycsont veleszületett hiánya


Hasadt szegycsont (sternum bifidum)

Q76.8 A csontos mellkas egyéb veleszületett rendellenességei

Q76.9 A csontos mellkas veleszületett rendellenessége k.m.n.

Q77 Csont-porcképz dési zavar (osteo-chondrodysplasia) a


csöves csontok és gerinccsontok növekedési defektusával

Kivéve: mucopolysaccharidosis (E76.0-E76.3)

Q77.0 A porcfejl dés hiánya (achondrogenesis)

Hypochondrogenesis

790
Q77.1 Thanatophoricus rövid alkat

Q77.2 Rövid borda szindróma

Asphyxiát okozó mellkas-dysplasia [Jeune]

Q77.3 Chondrodysplasia punctata

Q77.4 A porcképz dés hiánya (achondroplasia)

Hypochondroplasia

Q77.5 Dysplasia diastrophica

Q77.6 Chondroectodermalis dysplasia

Ellis- van Creveld szindróma

Q77.7 Spondyloepiphysealis dysplasia

Q77.8 Egyéb osteo-chondrodysplasia a csövescsontok és gerinc növekedési


defektusaival

Q77.9 Osteo-chondrodysplasia a csövescsontok és gerinc növekedési


defektusával k.m.n.

Q78 Egyéb osteo-chondrodysplasiák

Q78.0 Osteogenesis imperfecta

Csontok törékenysége
Osteopsathyrosis

Q78.1 Több csontra kiterjed fibrosus dysplasia

Albright(-McCune)(-Sternberg) - szindróma

Q78.2 Márványcsont-betegség (osteopetrosis)

Albers-Schönberg-szindróma

Q78.3 Progresszív diaphysis dysplasia

Camurati-Engelmann-szindróma

Q78.4 Enchondromatosis

Maffucci-szindróma
Ollier-betegség

Q78.5 Metaphysis dysplasia

Pyle-szindróma

791
Q78.6 Veleszületett multiplex exostosisok

Diaphysis-aclasis

Q78.8 Egyéb meghatározott osteochondrodysplasiák

Osteopoikilosis

Q78.9 Nem meghatározott osteochondrodysplasia

Porcdystrophia k.m.n.
Csontdystrophia k.m.n.

Q79 A csont-izomrendszer m.n.o. veleszületett rendellenességei

Kivéve: veleszületett torticollis (fejbiccent izom eredet ) (Q68.0)

Q79.0 Veleszületett rekesz-sérv

Kivéve: veleszületett hiatus-sérv (Q40.1)

Q79.1 A rekeszizom egyéb veleszületett rendellenességei

A rekeszizom hiánya
A rekeszizom veleszületett rendellenessége, k.m.n.
A rekeszizom beboltosulása a mellkasüregbe

Q79.2 Exomphalos

Omphalocele
Kivéve: köldöksérv (K42.-)

Q79.3 Gastroschisis

Q79.4 "Szilvakék has"-szindróma

Q79.5 A hasfal egyéb veleszületett rendellenességei

Kivéve: köldöksérv (K42.-)

Q79.6 Ehlers-Danlos szindróma

Q79.8 A csont- és izomrendszer egyéb veleszületett rendellenességei

Izom hiánya
In hiánya
Járulékos izom
Veleszületett izomsorvadás (amyotrophia congenita)
Veleszületett:
• leszorító kötegek
• ínrövidülés

792
Poland-szindróma

Q79.9 A csont- és izomrendszer veleszülett rendellenessége k.m.n.

Veleszületett:
Csont izomrendszer k.m.n. { rendellenesség k.m.n.
{ deformitás k.m.n.

EGYÉB VELESZÜLETETT RENDELLENESSÉGEK


(Q80-Q89)

Q80 Ichthyosis congenita

Kivéve: Refsum-betegség (G60.1)

Q80.0 Ichthyosis vulgaris

Q80.1 X-kromoszómához kötött ichthyosis

Q80.2 Lemezes ichthyosis

Kollódium-bébi

Q80.3 Veleszületett hólyagos, ichthyoform erythroderma

Q80.4 Harlequin-foetus

Q80.8 Egyéb veleszületett ichthyosis

Q80.9 Veleszületett ichtyosis k.m.n.

Q81 Epidermolysis bullosa

Q81.0 Epidermolysis bullosa simplex

Kivéve: Cockayne-szindróma (Q87.1)

Q81.1 Epidermolysis bullosa lethalis

Herlitz-szindróma

Q81.2 Epidermolysis bullosa dystrophica

Q81.8 Egyéb bullosus epidermolysis

Q81.9 Epidermolysis bullosa k.m.n.

Q82 A b r egyéb veleszületett rendellenességei

793
Kivéve: acrodermatitis enteropathica (E83.2)
veleszületett erythropoeticus porphyria (E80.0)
pilonidalis cysta vagy sinus (L05.-)
Sturge-Weber-(Dimitri) szindróma (Q85.8)

Q82.0 Örökletes lymphoedema

Q82.1 Xeroderma pigmentosum

Q82.2 Mastocytosis

Urticaria pigmentosa
Kivéve: malignus mastocytosis (C96.2)

Q82.3 B rpigment-túltengés

Q82.4 Ectodermalis dysplasia (izzadással nem járó)

Kivéve: Ellis-van Creveld-szindróma (Q77.6)

Q82.5 Veleszületett, nem daganatos anyajegy

Anyajegy, k.m.n.
Naevus:
• flammeus
• vörösbor-
• vérz -
• szamóca-
• vascularis, k.m.n.
• szemölcsös (verrucosus)
Kivéve: tejeskávé (café au lait) foltok (L81.3)
lentigo (L81.4)
naevus:
• k.m.n. (D22.-)
• araneus (I78.1)
• melanocytás (D22.-)
• festékes (D22.-)
• pók (spider)(I78.1)
• csillag (I78.1)

Q82.8 A b r egyéb meghatározott veleszületett rendellenességei

Rendellenes tenyérred k
Járulékos b rfüggelékek
Jóindulatú familiáris pemphigus [Hailey-Hailey]

794
Cutis laxa hyperelastica
Dermatoglipha-rendellenességek
Örökölt tenyér- és talpszarusodás
Keratosis follicularis [Darier-White]
Kivéve: Ehlers-Danlos szindróma (Q79.6)

Q82.9 A b r veleszületett rendellenessége k.m.n.

Q83 Az eml veleszületett rendellenességei

Kivéve: a m.pectoralis hiánya (Q79.8)

Q83.0 Az eml és mellbimbó veleszületett hiánya

Q83.1 Járulékos eml

Számfeletti eml

Q83.2 A mellbimbó hiánya

Q83.3 Járulékos mellbimbó

Számfeletti eml bimbó

Q83.8 Az eml egyéb veleszületett rendellenességei

Eml hypoplasia

Q83.9 Az eml veleszületett rendellenessége k.m.n.

Q84 A kültakaró egyéb veleszületett rendellenességei

Q84.0 Veleszületett alopecia

Congenitalis atrichosis

Q84.1 A hajzat/sz rzet m.n.o. morfológiai rendellenességei

Gyöngyöz (buborékos) haj


Monilitrichosis
Gy r s haj
Kivéve: Menkes-féle göndörhaj-szindróma (E83.0)

Q84.2 A hajzat/sz rzet egyéb veleszületett rendellenességei

Veleszületett:
• hypertrichosis
• haj rendellenesség, k.m.n.
Maradandó pihesz r

795
Q84.3 Anonychia

Kivéve: köröm-térdkalács szindróma (Q87.2)

Q84.4 Veleszületett fehérkörm ség (leukonychia)

Q84.5 Megnagyobbodott és hypertrophiás köröm

Veleszületett körömtúlnövés
Körömvastagodás (pachyonychia)

Q84.6 A körmök egyéb veleszületett rendellenességei

Veleszületett:
• óraüveg köröm
• vajtkörm ség
• körömrendellenesség k.m.n.

Q84.8 A kültakaró egyéb, meghatározott veleszületett rendellenességei

Aplasia cutis congenita

Q84.9 A kültakaró veleszületett rendellenességei k.m.n.

A kültakaró veleszületett k.m.n.:


• rendellenessége
• deformitása

Q85 Phakomatosisok, m.n.o.

Kivéve: ataxia teleangiectatica [Louis-Bar] (G11.3)


familiaris dysautonomia [Riley-Day] (G90.1)

Q85.0 Neurofibromatosis (benignus)

Von Recklinghausen-betegség

Q85.1 Göbös agykeményedés (sclerosis tuberosa)

Bourneville-betegség
Epiloia

Q85.8 Egyéb, m.n.o. phakomatosisok

Szindróma:
• Peutz-Jegers-(Turaine)
• Sturge-Weber-(Dimitri)
• Hippel-Lindau
Kivéve: Meckel-Gruber szindróma (Q61.9)

Q85.9 Phakomatosis k.m.n.

796
Hamartosis, k.m.n.

Q86 Veleszületett malformatiós szindrómák ismert küls ok miatt


m.n.o.

Kivéve: jódhiány miatti hypothyreosis (E00-E02)


a placentán vagy anyatej révén átjutó anyagok nem teratogén hatásai
(P04.-)

Q86.0 Magzati alkohol-szindróma (torzulással)

Q86.1 Magzati hydantoin-szindróma

Meadow-szindróma

Q86.2 Warfarin okozta torzulás

Q86.8 Egyéb, ismert küls okokra visszavezethet veleszületett malformatiós


szindrómák

Q87 Egyéb meghatározott, több szervrendszert érint malformatiós


szindrómák

Q87.0 F ként az arc külalakját érint veleszületett malformatiós szindrómák

Csúcsos fej és több ujj összenövése


Csúcsos fej és ujjösszenövés [Apert]
Rejtettszem ség-szindróma
Egyszem ség
Szindróma:
• Goldenhar-
Moebius-
• Oro-facialis-digitalis-
• Robin-
• Treacher Collins-
Csücsörít arc

Q87.1 F ként alacsonynövéssel kapcsolatos veleszületett malformatiós


szindrómák

Szindróma:
• Aarskog-
• Cockayne-
• De Lange-
• Dubowitz-
• Noonan-

797
• Prader-Willi-
• Robinow-Silverman-Smith-
• Russel-Silver-
• Seckel-
• Smith-Lemli-Opitz-
Kivéve: Ellis- van Creveld szindróma (Q77.6)

Q87.2 F ként a végtagokat érint veleszületett malformatiós szindrómák

Szindróma:
• Holt-Oram-
• Klippel-Trénaunay-Weber-
• Köröm-térdkalács-
• Rubinstein-Taybi-
• Sirenomelia
• Thrombocythopenia az orsócsont hiányával [TAR]
VATER

Q87.3 Veleszületett rendellenesség-szindrómák gyorsult növekedéssel

Szindróma:
• Beckwith-Wiedemann-
• Sotos-
• Weaver-

Q87.4 Marfan-szindróma

Q87.5 Egyéb veleszületett malformatiós szindrómák, egyéb csontváz-eltérésekkel

Q87.8 Egyéb meghatározott, m.n.o.veleszületett malformatiós szindrómák

Szindróma:
• Alport-
• Laurence-Moon(-Bardet)-Biedl-
• Zellweger-

Q89 Egyéb veleszületett, m.n.o. rendellenességek

Q89.0 A lép veleszületett rendellenességei

Veleszületett léphiány
Veleszületett lépmegnagyobbodás
Kivéve: a pitvarfüggelékek izomerizmusa aspleniával vagy polyspleniával
(Q20.6)

Q89.1 A mellékvese veleszületett rendellenességei

798
Kivéve: a mellékvese veleszületett hyperplasiája (E25.0)

Q89.2 Egyéb bels elválasztású mirigyek veleszületett rendellenességei

A mellékpajzsmirigy vagy pajzsmirigy veleszületett rendellenessége


Perzisztáló ductus thyreoglossus
Thyreoglossalis cysta

Q89.3 Situs inversus

Dextrocardia situs inversusszal


A pitvarok tükörképszer elhelyezkedése situs inversusszal
Situs inversus vagy transversus:
• hasi
• mellkasi
Zsigeri transpositio:
• hasi
• mellkasi
Kivéve: dextrocardia k.m.n. (Q24.0)

Q89.4 Összen tt ikrek

Craniopagus
Dicephalia
Kett s torzszülött
Pygopagus
Thoracopagus

Q89.7 Többszörös, m.n.o. veleszületett rendellenességek

Torzszülött k.m.n.
Többszörös, veleszületett:
• rendellenességek k.m.n.
• alaktorzulások k.m.n.
Kivéve: több rendszert érint veleszületett malformáció-szindrómák (Q87.-)

Q89.8 Egyéb meghatározott veleszületett rendellenességek

Q89.9 Veleszületett rendellenesség k.m.n.

Veleszületett:
• rendellenesség k.m.n.
• alaktorzulás k.m.n.

799
KROMOSZÓMA ABNORMITÁSOK, M.N.O.
(Q90-Q99)

Q90 Down-szindróma

Q90.0 Triszómia 21, meiotikus, non-disjunctiós típus

Q90.1 Triszómia 21, mozaicizmus, (mitotikus, non-disjunctiós típu)

Q90.2 Triszómia 21, translocatiós típus

Q90.9 Down-szindróma, k.m.n.

Triszómia 21, k.m.n.

Q91 Edwards-szindróma és Patau-szindróma

Q91.0 Triszómia 18, meiotikus, non-disjunctiós típus

Q91.1 Triszómia 18, mozaicizmus (mitoticus, non disjunctiós típus)

Q91.2 Triszómia 18, translocatio

Q91.3 Edwards-szindróma, k.m.n.

Q91.4 Triszomia 13, meiotikus, non-dijunctiós

Q91.5 Triszomia 13, mozacizmus (mitotikus, non-disjunctiós)

Q91.6 Triszomia 13, translocatio

Q91.7 Patau-szindróma, k.m.n.

Q92 Egyéb autoszomális, m.n.o. részleges vagy teljes triszómiák

Beleértve: kiegyensulyozatlan translocatiók és insertiók


Kivéve: 13, 18, 21 kromoszóma-triszómiák (Q90-Q91)

Q92.0 Teljes kromoszóma triszómia, meioticus, non-disjunctiós

Q92.1 Teljes kromoszóma triszómia, mozaicizmus (mitotikus, non-disjunctiós)

Q92.2 Nagyobb kromoszómarészt érint részleges triszómia

A teljes kar vagy még nagyobb rész kett zöttsége

Q92.3 Kisebb kromoszómarészt érint részleges triszómia

800
A teljes karnál kisebb rész kett zöttsége

Q92.4 Csak prometafázisban észlelhet kett zöttségek

Q92.5 Kett zöttségek egyéb teljes átrendez déssel

Q92.6 Számfeletti marker kromoszómák

Q92.7 Triploidia és polyploidia

Q92.8 Az autoszomák egyéb meghatározott triszomiái és részleges triszomiái

Q92.9 Az autoszómák k.m.n.triszómiája és részleges triszómiája

Q93 Az autoszómák m.n.o. monoszómiái és deletiói

Q93.0 Teljes kromoszoma monoszomia, meiotikus, non-disjunctiós

Q93.1 Teljes kromoszóma monoszómia, mozaicizmus, (mitotikus, non-dijunctiós)

Q93.2 Dicentrikus vagy gy r s kromoszóma

Q93.3 A 4. kromoszóma rövid karjának törése

Wolff-Hirschhorn szindróma

Q93.4 Az 5. kromoszóma rövid karjának törése

Macskanyávogás-szindróma (cri du chat)

Q93.5 Egyéb kromoszóma-részek törése

Q93.6 Csak a prometafázisban észlelhet lef z dések

Q93.7 Törések egyéb teljes átrendez déssel

Q93.8 Az autoszómák egyéb törései

Q93.9 Az autoszómák törése k.m.n.

Q95 Kiegyenlített átrendez dések és szerkezeti markerek, m.n.o.

Beleértve: Robertson-féle és kiegyensúlyozott reciprok translocatiók és insertiók

Q95.0 Kiegyensúlyozott translocatio és insertio normál egyénben

Q95.1 Kromoszóma inversio normál egyénben

801
Q95.2 Kiegyensúlyozott autoszomális átrendez dés beteg egyénben

Q95.3 Kiegyensúlyozott nemi/autoszómális kromoszóma átrendez dés beteg


egyénben

Q95.4 Marker heterochromatinnal rendelkez egyén

Q95.5 Egyén autoszomális törékeny lokusszal

Q95.8 Egyéb kiegyensúlyozott átrendez dések és strukturális markerek

Q95.9 Kiegyensúlyozott átrendez dés és strukturális marker, k.m.n.

Q96 Turner-szindróma

Kivéve: Noonan-szindróma (Q87.1)

Q96.0 45, X kariotipus

Q96.1 46, X kariotipus iso (Xq)

Q96.2 46, X kariotipus, kóros nemi kromoszómával, kivéve iso (Xq)

Q96.3 45, X/46XX vagy XY mozaicizmus

Q96.4 Mozaicizmus, 45, X/egyéb sejtvonal(-ak) kóros nemi kromoszómával

Q96.8 Turner-szindróma egyéb változatai

Q96.9 Turner-szindróma, k.m.n.

Q97 Egyéb szex-kromoszóma rendellenességek, n i fenotipussal,


m.n.o.

Kivéve: Turner-szindróma (Q96.-)

Q97.0 47, XXX kariotipus

Q97.1 N nem egyén háromnál több X-kromoszómával

Q97.2 Mozaicizmus, változó számú X-kromoszóma vonallal

Q97.3 N nem egyén 46, XY kariotipussal

Q97.8 Egyéb meghatározott szex-kromoszóma rendellenességek n i fenotipus


mellett

802
Q97.9 Szex-kromoszóma rendellenesség n i fenotipus mellett, k.m.n.

Q98 Egyéb szex-kromoszóma rendellenességek, férfi fenotípussal,


m.n.o.

Q98.0 Klinefelter-szindróma, kariotípus 47, XXY

Q98.1 Klinefelter-szindróma, férfi, kett nél több X-kromoszómával

Q98.2 Klinefelter-szindróma, férfi, 46, XX kariotípussal

Q98.3 Egyéb férfi 46, XX kariotípussal

Q98.4 Klinefelter-szindróma k.m.n.

Q98.5 47, XYY kariotípus

Q98.6 Férfi, kóros szerkezet nemi kromoszómával

Q98.7 Férfi, a nemi kromoszóma mozaicizmusával

Q98.8 Egyéb meghatározott nemi kromoszóma rendellenességek férfi fenotípus


mellett

Q98.9 Nemi kromoszóma rendellenesség, férfi fenotipus, k.m.n.

Q99 Egyéb kromoszóma rendellenességek, m.n.o.

Q99.0 46, XX/46, XY chimera

46, XX/46, XY chimera, valódi hermaphrodita

Q99.1 46, XX valódi hermaphrodita

46, XX, csík-gonádokkal


46, XY, csík-gonádokkal
Tisztán gonadalis dysgenesis

Q99.2 Törékeny X-kromoszóma

Törékeny X-kromoszóma-szindróma

Q99.8 Egyéb meghatározott kromoszóma-rendellenességek

Q99.9 Kromoszóma-rendellenesség, k.m.n.

803
XVIII. F csoport

MÁSHOVÁ NEM OSZTÁLYOZOTT TÜNETEK, JELEK


ÉS KÓROS KLINIKAI ÉS LABORATÓRIUMI LELETEK
A f csoport azokat a tüneteket, jeleket, kóros klinikai és egyéb diagnosztikai eljárásokkal nyert
leleteket, valamint azokat a rosszul meghatározott állapotokat tartalmazza, amelyek másutt
osztályozott kórismékbe nem illeszthet k be.
Azok a jelek és tünetek, amelyek inkább felelnek meg egy adott kórismének, más f csoportok
csoportjaiban találhatók.
Általában e f csoport csoportjai azokat a kevésbé jól meghatározott állapotokat és tüneteket
tartalmazzák, amelyek a végs kórismét illet szükséges vizsgálatok nélkül, csupán két vagy
több betegségre, ill. két vagy több szervrendszerre vonatkoztathatóak.
Gyakorlatilag e f csoport valamennyi csoportja úgy tekinthet , mint "közelebbr l nem
meghatározott", "ismeretlen aetiológiájú" vagy átmeneti állapot.
A Bet rendes tárgymutatót kell felhasználni annak elbírálására, hogy mely tünetek és jelek
sorolhatók ebbe és melyek más f csoportokba.
A maradék altételek, .8-cal jelezve, általában egyéb meghatározó tüneteknek vannak
fenntartva.
Az állapotok és jelek vagy tünetek, melyeket az R00-R99 csoportok tartalmaznak, a
következ k: (a) oly esetek, amelyekben határozott kórisme nem volt megállapítható, dacára
az esetre vonatkozó összes vizsgálat elvégzésének; (b) oly jelek és tünetek, melyek
kezdetben fennállottak, de átmenetinek bizonyultak és amelyek oka nem volt
meghatározható; (c) provizórikus diagnózisok oly betegek esetén, akik nem jelentkeztek a
további vizsgálatokra, vagy gondozásra; (d) oly esetek, amelyek további vizsgálatra vagy
kezelésre máshová lettek utalva, miel tt még a kórisme megállapítást nyert volna; (e) oly
esetek, amelyekben a pontosabb kórisme egyéb okból nem volt megállapítható; (f) bizonyos
tünetek, amelyek további kiegészít információkat tesznek szükségessé, s amelyek jogi
szempontból az orvosi ellátás vonatkozásában jelent s problémát képviselnek.
Kivéve: az anya antenatalis sz r vizsgálata kapcsán talált kóros
leletek (O28.-)
a perinatalis szakból származó bizonyos állapotok (P00-P96)
A f csoport az alábbi csoportokat tartalmazza:
R00-R09 A keringési és légzési rendszert illet tünetek és jelek
R10-R19 Az emészt rendszert és hasat illet tünetek és jelek
R20-R23 A b rt és b ralatti szövetet illet tünetek és jelek
R25-R29 Az ideg- és csont- izomrendszert illet tünetek és jelek
R30-R39 A húgyrendszert illet tünetek és jelek
R40-R46 A felismerést, percepciót, érzelmi állapotot és magatartást illet tünetek és jelek
R47-R49 A beszédet és hangot illet tünetek és jelek
R50-R69 Általános tünetek és jelek
R70-R79 Kóros vérvizsgálati leletek, diagnózis nélkül
R80-R82 Kóros vizeletvizsgálati leletek, diagnózis nélkül
R83-R89 Egyéb testfolyadékok, szövetek vizsgálatának kóros leletei, diagnózis nélkül

804
R90-R94 Diagnosztikus képalkotó és funkcionális vizsgálatok kóros leletei, diagnózis nélkül
R95-R99 A halálozás rosszul meghatározott és ismeretlen okai

A KERINGÉSI ÉS LÉGZÉSI RENDSZERT ILLET


TÜNETEK ÉS JELEK
(R00-R09)

R00 A szívverés rendellenességei

Kivéve: a perinatalis szakban keletkez rendellenességek (P29.1)


meghatározott arrythmiák (I47-I49)

R00.0 Tachycardia k.m.n.

Szapora szívmüködés

R00.1 Bradycardia, k.m.n.

Lassú szívmüködés
Szükség esetén kiegészít kód használható a szer megjelölésére, ha gyógyszer
okozta

R00.2 Palpitatio

Szívdobogás érzés

R00.8 A szívverés egyéb és k.m.n.rendellenességei

R01 Szívzörejek és egyéb szíveredet hangjelenségek

Kivéve: perinatalis szakban keletkez k (P29.8)

R01.0 Jóindulatú és ártalmatlan szívzörejek

Funkcionális szivzörej

R01.1 Szívzörej k.m.n.

Auscultaciós szívzörej k.m.n.

R01.2 Egyéb szíveredet hangjelenségek

Megnagyobodott vagy csökkent szívtompulat


Praecordialis dörzszörej

R02 Üszkösödés m.n.o.

Kivéve: gangraena:
• arteriosclerosisban (I70.2)
• diabetesben (E10-E14 közös .5 negyedik karakterrel)

805
• egyéb perifériás érbetegségekben (I73.-)
gangraena meghatározott lokalizációkban, L. Bet rendes tárgymutató
gázgangraena (A48.-0)
pyoderma gangraenosum (L88)

R03 Abnormis vérnyomásérték, diagnózis nélkül

R03.0 Emelkedettnek mért vérnyomás, a hypertonia diagnózisa nélkül

Megjegyzés: E csoport akkor alkalmazható, ha oly betegen mértek


alkalomszer en emelkedett vérnyomást, akinél nem állították fel a
hypertonia diagnózisát, vagy a mért magasabb érték incidentális
észlelésnek bizonyult.

R03.1 Nem meghatározott, alacsonynak mért vérnyomás

Kivéve: hypotensio (I95.-)


• neurogén orthostaticus (G90.3)
anyai hypotensio-szindróma (O26.5)

R04 Vérzés a légutakból

R04.0 Epistaxis

Vérzés az orrból
Orrvérzés

R04.1 Vérzés a torokból

Kivéve: haemoptysis (R04.2)

R04.2 Haemoptysis

Véres köpet
Köhögés vérzéssel

R04.8 Vérzés a légutak egyéb részeib l

Tüd vérzés k.m.n.


Kivéve: perinatalis tüd vérzés (P26.-)

R04.9 Vérzés a légutakból k.m.n.

R05 Köhögés

Kivéve: köhögés vérzéssel (R04.2)


pszihogén köhögés (F45.3)

R06 A légzés rendellenességei

806
Kivéve: légzési:
• megállás (R09.2)
• distress (szindróma):
• feln ttkori (J80)
• újszülött (P22.-)
• elégtelenség (J96.-)
• újszülöttben (P28.5)

R06.0 Dyspnoe

Orthopnoe
Rövidült légvétel
Kivéve: újszülött átmeneti tachypnoeja (P22.1)

R06.1 Stridor

Kivéve: veleszületett laryngealis stridor (Q31.4)


laryngismus (stridulus) (J38.5)

R06.2 Zihálás

R06.3 Periódikus légzés

Cheyne-Stokes légzés

R06.4 Hyperventillatio

Kivéve: pszihogén hyperventillatio (F45.3)

R06.5 Szájon át légzés

Horkolás
Kivéve: szájszárazság k.m.n. (R68.2)

R06.6 Csuklás

Singultus
Kivéve: pszihogén csuklás (F45.3)

R06.7 Tüsszögés

R06.8 A légzés egyéb és k.m.n. rendellenességei

Apnoe k.m.n.
Légzésvisszatartás
Fulladás-érzés
Sóhajtozás
Kivéve: apnoe:
• újszülöttkori (P28.4)

807
• alvási (G47.3)
• újszülöttkori els dleges (P28.3)

R07 Torok- és mellkasfájdalom

Kivéve: dysphagia (R13)


myalgia epidemica (B33.0)
fájdalom:
• eml (N64.4)
• nyak (M54.2)
torokfájás (heveny) k.m.n. (J02.9)

R07.0 Torokfájás

R07.1 Légzési mellkasfájdalom

Fájdalmas légvétel

R07.2 Praecordialis fájdalom

R07.3 Egyéb mellkasi fájdalom

Elüls mellkasi fájdalom k.m.n.

R07.4 Mellkasi fájdalom k.m.n.

R09 A keringési és légzési rendszert illet egyéb tünetek és jelek

Kivéve: légzési:
• distress (szindróma):
• feln ttkori (J80)
• újszülötti (P22.-)
• elégtelenség (J96.-)
• újszülötti (P28.5)

R09.0 Asphyxia

Kivéve: asphyxia:
• szülési (P21.-)
• szénmonoxid (T58)
• légúti idegentestt l (T17.-)
• intrauterin (P20.-)
• traumás (T71)

R09.1 Mellhártyaizzadmány

Kivéve: izzadmányos pleuritis (J90)

808
R09.2 Légzésleállás

Cardiorespiratoricus elégtelenség

R09.3 Kóros köpet

Abnormális köpet:
• mennyiség
• szin
• szag
Excesszív
Kivéve: véres köpet (R04.2)

R09.8 A keringési és légz rendszert illet egyéb meghatározott tünetek és jelek

Zörej (arteriális)
Mellkasi:
• kóros kopogtatási lelet
• dörzszörejek
• tympania
Szörtyzörejek
Gyenge pulzus

AZ EMÉSZT RENDSZERT ÉS HASAT ILLET


TÜNETEK ÉS JELEK
(R10-R19)
Kivéve: gastrointestinalis vérzés (K92.0-K92.2)
• újszülöttkori (P54.0-P54.3)
bélelzárodás (K56.-)
• újszülöttkori (P76.0)
pylorusspasmus (K31.3)
• veleszületett vagy csecsem kori (Q40.0)
a húgyrendszert illet tünetek és jelek (R30-R39)
a nemiszervekkel kapcsolatos tünetek:
• n i (N94.-)
• férfi (N48-N50)

R10 Hasi és medencei fájdalom

Kivéve: hátfájás (M54.-)


flatulentia és rokon állapotok (R14)
vesekólika (N23)

R10.0 Akut has

809
Súlyos hasi fájdalom (generalizált)(lokalizált)(hasi izomvédekezéssel)

R10.1 A fels hasra lokalizált fájdalom

Epigastrialis fájdalom

R10.2 Medence és gáttáji fájdalom

R10.3 Az alhas egyéb részeire lokalizált fájdalom

R10.4 Egyéb és k.m.n.hasi fájdalom

Hasi érzékenység k.m.n.


Kólika:
• k.m.n.
• csecsem kori

R11 Hányinger és hányás


(Nausea, vomitus)
Kivéve: vérhányás (K92.0)
• újszülöttkori (P54.0)
hányás:
• terhességi, excessiv (O21.-)
• gyomor-bélsebészeti m tétet követ en (K91.0)
• újszülöttkori (P92.0)
• pszihogén (F50.5)

R12 Gyomorégés

Pyrosis
Kivéve: dyspepsia (K30)

R13 Dysphagia

Nyelési nehézség

R14 Flatulentia és rokon állapotok


Hasi distensio (gázos)
Meteorismus
Felfuvódás
Böfögés
Felfuvódásos fájdalom
Tympanites (hasi)(intestinalis)
Kivéve: pszihogén aerophagia (F45.3)

810
R15 Széklet incontinentia
Incontinentia alvi
Kivéve: ha nem organikus eredet (F98.1)

R16 Máj- és lépmegnagyobbodás, m.n.o.

R16.0 Hepatomegalia m.n.o.

Hepatomegalia k.m.n.

R16.1 Splenomegalia m.n.o.

Splenomegalia k.m.n.

R16.2 Hepato-splenomegalia m.n.o.

Hepato-splenomegalia k.m.n.

R17 Sárgaság k.m.n.

Kivéve: újszülöttkori sárgaság (P55, P57-P59)

R18 Ascites

Folyadék a hasüregben

R19 Az emészt rendszert és hasat illet egyéb tünetek és jelek

Kivéve: akut has (R10.0)

R19.0 Intraabdominalis és medencei dúzzanat, képlet

Diffúz vagy generalizált dúzzanat vagy képlet:


• intraabdominalis k.m.n.
• medencei k.m.n.
• köldöki
Kivéve: hasi distensio (gázos) (R14)
ascites (R18)

R19.1 Kóros bélhangok

Hiányzó bélhangok
Hiperaktiv bélhangok

R19.2 Látható perisztaltika

Hyperperistaltica

R19.3 Hasi rigiditás, izomvédekezés

Kivéve: a súlyos hasi fájdalommal társultat (R10.0)

R19.4 Bélmüködés változás

811
Kivéve: obstipatio (K59.0)
funkcionális diarrhoea (K59.1)

R19.5 A széklet egyéb rendellenességei

A széklet szinének abnormitása


Rostos széklet
Nyákos széklet
Kivéve: melaena (K92.1)
• újszülöttkori (P54.1)

R19.6 Szájb z (halitosis)

R19.8 Az emészt rendszert és hasat illet egyéb, meghatározott tünetek és jelek

A B RT ÉS B RALATTI SZÖVETET ILLET TÜNETEK


ÉS JELEK
(R20-R23)

R20 A b r érzészavarai

Kivéve: disszociativ anaesthesia és érzésvesztés (F44.6)


pszihogén zavarok (F45.8)

R20.0 A b r érzéstelensége

Anaesthesia cutis

R20.1 B r hypaesthesia

R20.2 B r paraesthesia

Hangyamászás érzés
T , gombost érzés
Bizsergés, zsibbadás érzés
Kivéve: acroparaesthesia (I73.8)

R20.3 Hyperaesthesia

R20.8 A b rérzés egyéb és k.m.n. zavarai

R21 Kiütések és egyéb nem specifikus b rjelenségek

R22 A b r és b ralatti szövet lokalizált dúzzanata és képlete

Beleértve: subcutan csomók (lokalizált)(felszines)

812
Kivéve: diagnosztikus képi ábrázolásnál talált kóros lelet (R90-R93)
megnagyobbodott nyirokcsomók (R59.-)
körülirt adipositas (E65)
képlet:
• eml (N63)
• intraabdominalis vagy medencei (R19.0)
oedema (R60.-)
dúzzanat:
• intraabdominalis vagy medencei (R19.0)
• izületi (M25.4)

R22.0 Körülirt dúzzanat, képlet a fejen

R22.1 Körülirt dúzzanat, képlet a nyakon

R22.2 Körülirt dúzzanat, képlet a törzsön

R22.3 Körülirt dúzzanat, képlet a fels végtagon

R22.4 Körülirt dúzzanat, képlet az alsó végtagon

R22.7 Körülirt dúzzanat, képlet több helyen

R22.9 Körülirt dúzzanat, képlet k.m.n.

R23 Egyéb b relváltozások

R23.0 Cyanosis

Kivéve: acrocyanosis (I73.8)


újszülöttek cyanotikus rohamai (P28.2)

R23.1 Sápadtság

Nyirkos b r

R23.2 Flush

Excessziv kipirulás
Kivéve: menopausalis és n i climaktericus állapotok (N95.1)

R23.3 Spontán ecchymosisok

Petechiák
Kivéve: magzat és újszülött ecchymosisai (P54.5)
purpura (D69.-)

813
R23.4 A b r texturális változásai

{ desquamatio
B r { induratio
{ pikkelyesedés
Kivéve: epidermális megvastagodás k.m.n. (L85.9)

R23.8 A b r egyéb és k.m.n. elváltozásai

AZ IDEG-ÉS CSONT-IZOMRENDSZERT ILLET


TÜNETEK ÉS JELEK
(R25-R29)

R25 Rendellenes akaratlan mozgások

Kivéve: speciális mozgási rendellenességek (G20-G26)


sztereotip mozgási rendellenességek (F98.4)
tic rendellenességek (F95.-)

R25.0 Rendellenes fejmozgások

R25.1 Tremor, k.m.n.

Kivéve: chorea k.m.n. (G25.5)


tremor:
• esszenciális (G25.0)
• hisztériás (F44.4)
• intenciós (B25.2)

R25.2 Görcsök

Kivéve: carpopedal spasmus (R29.0)


csecsem k spasmusa (G40.4)

R25.3 Fasciculatio

Izomrángás k.m.n.

R25.8 Egyéb és nem meghatározott kóros akaratlan mozgások

R26 A járás és mobilitás rendellenességei

Kivéve: ataxia:
• k.m.n. (R27.0)
• hereditaer (G11.-)
• locomotor (szifiliszes) (A52.1)

814
immobilitás szindróma (paraplegiás) (M62.3)

R26.0 Ataxiás járás

Támolygó járás

R26.1 Paralitikus járás

Spasticus járás

R26.2 Járási nehézség m.n.o.

R26.8 Járási és mobilitás egyéb és k.m.n. rendellenessége

Bizonytalan állás k.m.n.

R27 A koordináció egyéb hiányossága

Kivéve: ataxiás járás (R26.0)


hereditaer ataxia (G11.-)
szédülés k.m.n. (R42)

R27.0 Ataxia, k.m.n.

R27.8 A koordináció egyéb és nem meghatározott hiányossága

R29 Az ideg és csont-izomrendszert illet egyéb tünetek és jelek

R29.0 Tetania

Carpopedal spasmus
Kivéve: tetania:
• hisztériás (F44.5)
• újszülöttkori (P71.3)
• parathyreopriv (E20.9)
• pajzsmirigym tét utáni (E89.2)

R29.1 Meningismus

R29.2 Reflex abnormitás

Kivéve: abnormis pupillareflex (H57.0)


hyperaktiv garatreflex (J39.2)
vasovagalis reakció vagy syncope (R55)

R29.3 Rendellenes testtartás

R29.4 Kattanó csíp izület

815
Kivéve: veleszületett csíp deformítások (Q65.-)

R29.8 Az ideg és csont-izomrendszert illet egyéb k.m.n. tünetek és jelek

A HÚGYRENDSZERT ILLET TÜNETEK ÉS JELEK


(R30-R39)

R30 Vizeléshez társuló fájdalom

Kivéve: pszihogén fájdalom (F45.3)

R30.0 Dysuria

Stranguria

R30.1 Húgyhólyag tenesmus

R30.9 Fájdalmas vizelés, k.m.n.

Vizelési fájdalom k.m.n.

R31 Vérvizelés k.m.n.

Kivéve: visszatér vagy állandó haematuria (N02.-)

R32 Vizelet incontinentia, k.m.n.


Enuresis k.m.n.
Kivéve: nem organikus enuresis (F98.0)
stress-incontinentia és egyéb meghatározott vizelet-incontinentia (N39.3-
N39.4)

R33 Vizeletrekedés
Retentio urinae

R34 Anuria és oliguria

Kivéve: ha szöv dménye:


• vetélésnek vagy méhenkivüli vagy mola terhességnek (O00-O07,
O08.4)
• terhességnek, szülésnek és gyermekágynak (O26.8, O90.4)

R35 Polyuria
Gyakori vizelés
Nycturia
Kivéve: pszihogén polyuria (F45.3)

816
R36 Húgycs váladékozás
Himvessz váladékozás
Urethrorrhoea

R39 A húgyrendszert illet egyéb és nem meghatározott tünetek és


jelek

R39.0 Vizelet extravasatum

R39.1 A vizeletürítés egyéb nehézségei

Nehezen induló vizelet


Gyenge vizeletsugár
Kett s vizeletsugár

R39.2 Extrarenalis uraemia

Praerenalis uraemia

R39.8 A húgyrendszert illet egyéb k.m.n. tünetek és jelek

A FELISMERÉST, PERCEPCIÓT, ÉRZELMI


ÁLLAPOTOT ÉS MAGATARTÁST ILLET TÜNETEK ÉS
JELEK
(R40-R46)
Kivéve: ha mentális rendellenesség részjelenségei (F00-F99)

R40 Aluszékonyság, stupor és kóma

Kivéve: coma:
• diabeticum (E10-E14 közös .0 negyedik karakterrel)
• hepaticum (K72.-)
• hypoglycaemicum (nem-diabeteses) (E15)
• neonatorum (P91.5)
• uraemicum (N19)

R40.0 Aluszékonyság

Somnolentia

R40.1 Stupor

Semicoma
Kivéve: stupor:
• katatoniás (F20.2)

817
• depressziós (F31-F33)
• disszociativ (F44.2)
• mániás (F30.2)

R40.2 Kóma, k.m.n.

Öntudatlanság k.m.n.

R41 A kognitiv funkciókat és a tudatosságot illet egyéb tünetek


és jelek

Kivéve: disszociativ [konverziós] rendellenességek (F44.-)

R41.0 Desorientatio, k.m.n.

Konfúzió k.m.n.
Kivéve: pszihogén desorientatio (F44.8)

R41.1 Anterográd amnézia

R41.2 Retrográd amnézia

R41.3 Egyéb amnézia

Amnézia k.m.n.
Kivéve: amnéziás szindróma:
• pszichoaktív anyagok használatától (F10-F19 közös .6 negyedik
karakterrel)
• organikus (F04)
átmeneti globális amnézia (G45.4)

R41.8 A kognitiv funkciókat és tudatosságot illet egyéb tünetek és jelek

R42 Szédülékenység
Vertigo k.m.n.
Kivéve: vertiginosus szindrómák (H81.-)

R43 A szaglás és izlelés zavarai

R43.0 Anosmia

R43.1 Parosmia

R43.2 Parageusia

R43.8 A szaglás és izlelés egyéb, nem meghatározott zavarai

818
A szaglás és izlelés kevert zavara

R44 Az általános érzést és érzékelést illet egyéb tünetek és jelek

Kivéve: a b rérzés zavarai (R20.-)

R44.0 Akusztikus hallucinációk

R44.1 Vizuális hallucinációk

R44.2 Egyéb hallucinációk

R44.3 Hallucinációk k.m.n.

R44.8 Az általános érzést és érzékelést illet egyéb és k.m.n. tünetek és jelek

R45 Az érzelmi állapotot illet tünetek és jelek

R45.0 Idegesség

Idegfeszültség

R45.1 Nyugtalanság és agitálás

R45.2 Boldogtalanság

Aggodalmasság k.m.n.

R45.3 Demoralizálódás és apathia

R45.4 Ingerlékenység és düh

R45.5 Ellenkezéshajlam

R45.6 Fizikai er szakhajlam

R45.7 Emocionális shock és stresszállapot, k.m.n.

R45.8 Az érzelmi állapotot illet egyéb tünetek és jelek

R46 A küls megjelenést és magatartást illet tünetek és jelek

R46.0 Igen alacsonyfokú személyi hygiene

R46.1 Bizarr személyes küls

R46.2 Különös és magyarázhatatlan magatartás

819
R46.3 Túlzott aktivítás

R46.4 Lassultság és szegényes reszponzivitás

Kivéve: stupor (R40.1)

R46.5 Gyanakvás és kifejezett kitérési hajlam

R46.6 Stresst jelent eseményekkel kapcsolatos aránytalan gyötr dés és gond

R46.7 B beszédüség és kontaktust hátráltató körülményeskedés

R46.8 A küls megjelenést és magatartást illet egyéb tünetek és jelek

A BESZÉDET ÉS HANGOT ILLET TÜNETEK ÉS


JELEK
(R47-R49)

R47 Beszédzavarok, m.n.o.

Kivéve: autizmus (F84.0-F84.1)


hadarás (F98.6)
a beszéd specifikus fejl dési rendellenességei (F80.-)
dadogás [hebegés] (F98.5)

R47.0 Dysphasia és aphasia

Kivéve: progressziv izolált aphasia (G31.0)

R47.1 Dysarthria és anarthria

R47.8 Egyéb és nem meghatározott beszédzavarok

R48 Dyslexia és egyéb jel-diszfunkciók, m.n.o.

Kivéve: a tanulási képesség specifikus, növekedéssel kapcsolatos


rendellenessége (F81.-)

R48.0 Dyslexia és alexia

R48.1 Agnosia

R48.2 Apraxia

R48.8 Egyéb és nem meghatározott jel-diszfunkciók

Acalculia
Agraphia

820
R49 Beszédhang zavarok

Kivéve: pszihogén beszédhang zavar (F44.4)

R49.0 Dysphonia

Rekedtség

R49.1 Aphonia

A hang elvesztése

R49.2 Hyper-és hyponasalitás

R49.8 Egyéb és nem meghatározott beszédhang zavarok

A hang megváltozása k.m.n.

ÁLTALÁNOS TÜNETEK ÉS JELEK


(R50-R69)

R50 Ismeretlen eredet láz

Kivéve: ismeretlen oku láz:


• szülés alatt (O75.2)
• újszülöttnél (P81.9)
gyermekágyi pyrexia k.m.n. (O86.4)

R50.0 Láz hidegrázással

Lázas borzongás

R50.1 Tartós láz

R50.9 Láz, k.m.n.

Hyperpyrexia k.m.n.
Pyrexia k.m.n.
Kivéve: malignus hyperthermia anaesthesia kapcsán (T88.3)

R51 Fejfájás
Arcfájdalom k.m.n.
Kivéve: atipusos facialis fájdalom (G50.1)
migrén és egyéb fejfájás szindrómák (G43-G44)
trigeminus neuralgia (G50.0)

R52 Fájdalom, m.n.o.

Beleértve: szervekhez vagy testtájhoz nem köthet fájdalom

821
Kivéve: idült "fájdalom-személyiség" szindróma (F62.8)
fejfájás (R51)
fájdalom:
• hasi (R10.-)
• háti (M54.9)
• eml (N64.4)
• mellkasi (R07.1-R07.4)
• fül (H92.0)
• szem (H57.1)
• izületi (M25.5)
• végtag (M79.6)
• ágyéktáji (M54.5)
• medencei és gáttáji (R10.2)
• pszihogén (F45.4)
• váll (M75.8)
• gerinc (M54.-)
• torok (R07.0)
• nyelv (K14.6)
• fog (K08.8)
vesekólika (N23)

R52.0 Akut fájdalom

R52.1 Idült türhetetlen fájdalom

R52.2 Egyéb idült fájdalom

R52.9 Fájdalom k.m.n.

Generalizált fájdalom k.m.n.

R53 Rossz közérzet és fáradtság


Asthenia k.m.n.
Gyengeség:
• k.m.n.
• idült
• idegi
Általános fizikai állapotromlás
Letargia
Fáradékonyság
Kivéve: gyengeség:

822
• veleszületett (P96.9)
• szenilis (R54)
kimerültség és fáradtság:
• harctéri (F43.0)
• excesszív er feszítés miatt (T73.3)
• sugárhatás miatt (T73.2)
• h miatt (T67.-)
• neurastheniás (F48.0)
• terhességben (O26.8)
• szenilis asthenia (R54)
kifáradás szindróma (F48.0)
• virusfert zés után (G93.3)

R54 Szenilitás
Id s kor }
Aggkor } pszihózis emlitése nélkül
Szenilitás:
• asthenia
• gyengeség
Kivéve: szenilis pszihózis (F03)

R55 Syncope és collapsus


Eszméletvesztés
Ájulás
Kivéve: neurocirculatoricus asthenia (F45.3)
orthostaticus hypotensio (I95.1)
• neurogen (G90.3)
shock:
• k.m.n. (R57.9)
• cardiogen (R57.0)
• szöv dményként vagy követ en:
• vetélés vagy méhenkivüli vagy mola terhesség kapcsán
(után) (O00-O07, O08.3)
• vajúdás és szülés kapcsán (O75.1)
• postoperativ (T81.1)
Adams-Stokes roham (I45.9)
syncope:
• carotis sinus (G90.0)
• h hatás (T67.1)

823
• pszihogén (F48.8)
öntudatlanság k.m.n. (R40.2)

R56 Görcsök m.n.o.

Kivéve: görcsök és görcsrohamok:


• disszociativ (F44.5)
• epilepsziás (G40-G41)
• újszülöttkori (P90)

R56.0 Lázas görcsállapotok

R56.8 Egyéb és nem meghatározott görcsök

Görcs k.m.n.
Görcsroham k.m.n.

R57 Shock, m.n.o.

Kivéve: shock:
• anaesthesia kapcsán (T88.2)
• anaphylaxiás:
• k.m.n. (T88.2)
• kóros reakció táplálékra (T78.0)
• szérum (T80.5)
• vetélés vagy méhenkivüli vagy mola terhesség szövödményeként
vagy követ en (O00-O07, O08.3)
• elektromos (T75.4)
• villámcsapás (T75.0)
• szülészeti (O75.1)
• postoperativ (T81.1)
• pszihikai (F43.0)
• szeptikus (A41.9)
• traumás (T79.4)
toxikus shock szindróma (A48.3)

R57.0 Cardiogen shock

R57.1 Hypovolaemiás shock

R57.8 Egyéb shock

Endotoxin shock

R57.9 Shock, k.m.n.

824
A perifériás keringés elégtelensége k.m.n.

R58 Vérzés, m.n.o.


Vérzés k.m.n.

R59 Nyirokcsomó megnagyobbodás

Beleértve: dúzzadt mirigyek


Kivéve: lymphadenitis:
• k.m.n. (I88.9)
• acuta (L04.-)
• chronica (I88.1)
• mesenterialis (acuta)(chronica)(I88.0)

R59.0 Körülirt nyirokcsomó megnagyobbodás

R59.1 Generalizált nyirokcsomó megnagyobbodás

Lymphadenopathia k.m.n.
Kivéve: (perzisztáló) generalizált lymphadenopathia
HIV betegségben (B23.1)

R59.9 Megnagyobbodott nyirokcsomók, k.m.n.

R60 Vizeny , m.n.o.


(Oedema, m.n.o.)
Kivéve: ascites (R18)
hydrops foetalis k.m.n. (P83.2)
hydrothorax (J94.8)
oedema:
• angioneurotikus (T78.3)
• cerebralis (G93.6)
• szülési sérülést l (P11.0)
• terhességi (O12.0)
• örökletes (Q82.0)
• gége (J38.4)
• malnutritiós (E40-E46)
• orr-garat (J39.2)
• újszülöttkori (P83.3)
• garat (J39.2)
• tüd (J81)

825
R60.0 Lokalizált oedema

R60.1 Generalizált oedema

R60.9 Oedema, k.m.n.

Folyadékretenció k.m.n.

R61 Hyperhidrosis

R61.0 Lokalizált hyperhidrosis

R61.1 Generalizált hyperhidrosis

R61.9 Hyperhidrosis, k.m.n.

Excesszív izzadás
Éjszakai izzadás

R62 A normális élettani fejl dés hiánya

Kivéve: kés i pubertás (E30.0)

R62.0 Kés i érési fázisok

Az élettani fejl dési szak kés i elérése


Késés:
• beszédben
• járásban

R62.8 Az elvárható normális élettani fejl dés egyéb hiányosságai

Elmaradó:
• súlygyarapodás
• boldogulás
Infantilizmus k.m.n.
A növekedés elmaradása
Fizikai retardáció
Kivéve: ha HIV betegség következménye (B22.2)
malmutritio okozta fizikai retardáció (E45)

R62.9 Az elvárható normális élettani fejl dés hiányossága k.m.n.

R63 A táplálkozást és folyadékfelvételt illet tünetek és jelek

Kivéve: bulimia k.m.n. (F50.2)


nem organikus eredet táplálkozási rendellenességek (F50.-)

826
malnutritio (E40-E46)

R63.0 Anorexia

Étvágytalanság
Kivéve: anorexia nervosa (F50.0)
nem organikus eredet étvágytalanság (F50.8)

R63.1 Polydipsia

Excesszív szomjúság

R63.2 Polyphagia

Excessziv táplálkozás
Hyperalimentatio k.m.n.

R63.3 Táplálkozási nehézségek és zavarok

Táplálkozási problémák k.m.n.


Kivéve: táplálkozási problémák újszülöttnél (P92.-)
nem organikus eredet csecsem táplálkozási rendellenességek (F98.2)

R63.4 Abnormális súlyvesztés

R63.5 Abnormális súlygyarapodás

Kivéve: excessziv súlygyarapodás terhességben (O26.0)


obesitas (E66.-)

R63.8 A táplálkozást és folyadékfelvételt illet egyéb tünetek és jelek

R64 Cachexia

Kivéve: HIV betegség okozta fogyás-szindróma (B22.2)


malignus cachexia (C80)
táplálkozási marasmus (E41)

R68 Egyéb általános tünetek és jelek

R68.0 Hypothermia, nem az alacsony környezeti hömérséklett l

Kivéve: hypothermia:
• k.m.n. (akcidentális) (T68)
• anaesthesia kapcsán (T88.5)
• alacsony környezeti h mérséklett l (T68)
• újszülöttkori (P80.-)

R68.1 A csecsem kor sajátos nem specifikus tünetei

827
A csecsem excessziv sirása
Irritábilis csecsem
Kivéve: újszülöttkori cerebrális irritabilitás (P91.3)
fogzási szindróma (K00.7)

R68.2 Szájszárazság, k.m.n.

Kivéve: szájszárazság:
• dehydratiótól (E86)
• sicca [Sjögren] szindrómában (M35.0)
csökkent nyálelválasztás (K11.7)

R68.3 Dobver ujjak

Bütykös körmök
Kivéve: veleszületett dobver ujj (Q68.1)

R68.8 Egyéb meghatározott tünetek és jelek

R69 A morbiditás ismeretlen és k.m.n. okai


Betegség k.m.n.
Nem diagnosztizált betegség, az érintett localizáció vagy
szervrendszer meghatározása nélkül

A VÉRVIZSGÁLAT KÓROS EREDMÉNYEI, DIAGNÓZIS


NÉLKÜL
(R70-R79)
Kivéve: rendellenesség:
• antenatalis anyai szür vizsgálatnál (O28.-)
• véralvadási (D65-D68)
• lipid (E78.-)
• trombocyta (D69.-)
• máshova osztályozott fehérvérsejt (D70-D72)
máshova osztályozott kóros diagnosztikai leleteket illet en, L. Bet rendes
tárgymutató a magzat és újszülött vérzéses és haematologiai
rendellenességei (P50-P61)

R70 Gyorsult vörösvérsejt-süllyedés és a plazmaviszkozitás


rendellenességei

R70.0 Gyorsult vörösvérsejt-süllyedés

R70.1 Abnormális plazmaviszkozitás

828
R71 Vörösvérsejt rendellenességek
Vörösvérsejt abnormitás:
• morfológiai k.m.n.
• térfogati k.m.n.
Anisocytosis
Poikilocytosis
Kivéve: anaemiák (D50-D64)
polycythaemia:
• jóindulatú (familiáris) (D75.0)
• újszülöttkori (P61.1)
• másodlagos (D75.1)
• vera (D45)

R72 Fehérvérsejt rendellenessége m.n.o.


Abnormis leukocytamegoszlás k.m.n.
Kivéve: leukocytosis (D72.8)

R73 Emelkedett vércukor-szint

Kivéve: diabetes mellitus (E10-E14)


• terhesség, szülés és gyermekágy kapcsán (O24.-)
• újszülöttkori rendellenességek (P70.0-P70.2)
• m tétet követ hypoinsulinaemia (E89.1)

R73.0 Abnormis glucose-tolerancia teszt

Diabetes:
• kémiai
• latens
Rendellenes glucose-terhelési lelet
Praediabetes

R73.9 Hyperglycaemia, k.m.n.

R74 Abnormis szérum-enzimszintek

R74.0 A transamináz és tejsav-dehidrogenáz [LDH] szint emelkedése

R74.8 Egyéb szérum-enzimek abnormis szintje

Kóros szint:
• savanyú foszfatáze

829
• alkalikus foszfatáze
• amiláze
• lipáze [triacylglycerol lipáz]

R74.9 Nem meghatározott szérum-enzimek kóros szintje

R75 Humán immunhiány virus [HIV] laboratóriumi evidenciája


Nem egyértelm HIV-teszt lelet csecsem kben
Kivéve: tünetmentes HIV-fert zéses állapot (Z21)
HIV betegség (B20-B24)

R76 Egyéb kóros immunológiai leletek a szérumban

R76.0 Emelkedett antitest-titer

Kivéve: izoimmunizáció terhességben (O36.0-O36.1)


• magzatot vagy újszülöttet érint (P55.-)

R76.1 Tuberculin teszt abnormis reakciója

Mantoux-teszt abnormis reakciója

R76.2 Ál-pozitiv szifilisz teszt

Ál-pozitiv Wassermann reakció

R76.8 Egyéb, meghatározott abnormis immunológiai leletek a szérumban

Az immunglobulinok emelkedett szintje k.m.n.

R76.9 Abnormis immunológiai szérum lelet, k.m.n.

R77 A plazmafehérjék egyéb abnormitásai

Kivéve: a plazmafehérje-anyagcsere rendellenességei (E88.0)

R77.0 Albumin-rendellenesség

R77.1 Globulin-rendellenesség

Hyperglobulinaemia k.m.n.

R77.2 Alfa-foetoprotein rendellenesség

R77.8 Egyéb meghatározott plazmafehérje abnormitások

R77.9 Plazmafehérje-abnormitás k.m.n.

830
R78 A vérben élettanilag nem el forduló gyógyszerek és anyagok

Kivéve: mentális és magatartási rendellenességek pszihoaktiv szerek


használatától (F10-F19)

R78.0 Alkohol a vérben

Szükség esetén kiegészít kód használható az alkoholszint részletezésére (Y90.-


)

R78.1 Opiát a vérben

R78.2 Kokain a vérben

R78.3 Hallucinogén a vérben

R78.4 Megszokást okozható egyéb szerek a vérben

R78.5 Pszihotrop szer a vérben

R78.6 Szteroid hatóanyag a vérben

R78.7 Nehézfémek abnormis szintje a vérben

R78.8 Egyéb megnevezett, normálisan nem el forduló anyagok a vérben

Litium abnormális szintje a vérben

R78.9 Normálisan nem el forduló anyag a vérben k.m.n.

R79 A vér egyéb rendellenes kémiai leletei

Kivéve: abnormis folyadék, elektrolit-vagy sav-bázisegyensúly (E86-E87)


tünetmentes hyperuricaemia (E79.0)
hyperglycaemia k.m.n. (R73.9)
hypoglycaemia k.m.n. (E16.2)
• újszülöttkori (P70.3-P70.4)
alábbi rendellenességekre utaló specifikus leletek:
• aminosav anyagcsere (E70-E72)
• szénhidrát anyagcsere (E73-E74)
• zsir anyagcsere (E75.-)

R79.0 Nyomelemek abnormis lelete a vérben

Kóros vérszint:
• kobalt
• réz
• vas

831
• magnézium
• nyomelem m.n.o.
• cink
Kivéve: abnormis litium-szint (R78.8)
a nyomelem-anyagcsere rendellenességei (E83.-)
újszülötti hypomagnesaemia (P71.2)
táplálkozási nyomelemhiány (E58-E61)

R79.8 Egyéb meghatározott kóros lelet a vér kémiájában

Abnormis vérgáz-szint

R79.9 A vér abnormis kémiai lelete k.m.n.

KÓROS VIZELETVIZSGÁLATI LELETEK DIAGNÓZIS


NÉLKÜL
(R80-R82)
Kivéve: az anya antenatalis szür vizsgálatánál talált
kóros leletek (O28.-)
máshova osztályozott kóros diagnosztikai leleteket, L. Bet rendes tárgymutató
az alábbiakra utaló specifikus leletek:
• aminosav anyagcsere (E70-E72)
• szénhidrát anyagcsere (E73-E74)

R80 Izolált fehérjevizelés


Albuminuria k.m.n.
Bence-Jones proteinuria
Proteinuria k.m.n.
Kivéve: proteinuria:
• terhességi (O12.1)
• izolált, meghatározott morfológiai elváltozással (N06.-)
• orthostaticus (N39.2)
• állandó (N39.1)

R81 Cukorvizelés

Kivéve: renalis glycosuria (E74.8)

R82 A vizelet egyéb kóros leletei

Kivéve: haematuria (R31)

R82.0 Chyluria

832
Kivéve: chyluria filariasisban (B74.-)

R82.1 Myoglobinuria

R82.2 Bilirubinuria

R82.3 Haemoglobinuria

Kivéve: haemoglobinuria:
• küls , m.n.o.ágens okozta haemolysist l (D59.6)
• paroxysmalis éjszakai [Marchiafava-Micheli] (D59.5)

R82.4 Acetonuria

Ketonuria

R82.5 Gyógyszerek, egyéb és biológiai anyagok megnövekedett vizelet-szintje

Emelkedett vizelet-szint:
• katecholaminok
• indolecetsav
• 17-ketosteroidok
• steroidok

R82.6 Els sorban nem medicinális anyagok abnormis vizelet-szintje

Nehézfémek kóros vizeletkoncentrációja

R82.7 A vizelet mikrobiológiai vizsgálatának kóros lelete

Pozitiv tenyésztési lelet

R82.8 A vizelet cytológiai és szövettani vizsgálatának kóros leletei

R82.9 A vizelet egyéb és k.m.n. kóros leletei

Sejtek és cilinderek a vizeletben


Crystalluria
Melanuria

EGYÉB TESTFOLYADÉKOK, SZÖVETEK


VIZSGÁLATÁNAK KÓROS LELETEI, DIAGNÓZIS
NÉLKÜL
(R83-R89)
Kivéve: kóros lelet:
• az anya antenatalis szürése kapcsán (O28.-)
• alábbiak vizsgálata kapcsán:
• vér, diagnózis nélkül (R70-R79)

833
• vizelet, diagnózis nélkül (R80-R82)
máshova osztályozott kóros diagnosztikus leleteket, L. Bet rendes tárgymutató
Az R83-R89 csoportok használatához az alábbi negyedik karakter altételek szolgálnak:
.0 Abnormis enzimszint
.1 Abnormis hormonszint
.2 Egyéb gyógyszerek, anyagok és biológiai anyagok abnormis szintje
.3 Els sorban nem orvosi anyagok abnormis szintje
.4 Abnormis immunológiai leletek
.5 Abnormis microbiológiai leletek
Positiv tenyésztési leletek
.6 Abnormis cytológiai leletek
Kóros Papanicolau kenet
.7 Abnormis szövettani leletek
.8 Egyéb kóros leletek
Abnormis kromoszóma leletek
.9 Nem meghatározott kóros leletek

R83 A liquor cerebrospinalis kóros leletei

R84 A légz szervekb l és mellkasból származó anyagok kóros


leletei
Kóros lelet:
• hörg öblítésb l
• orrváladékból
• mellüregi folyadékból
• köpetb l
• torokváladékból
Kivéve: véres köpet (R04.2)

R85 Az emészt rendszerb l és hasüregb l származó anyagok


kóros leletei
Kóros lelet:
• peritonealis folyadékból
• nyálból
Kivéve: székletrendellenességek (R19.5)

R86 A férfi nemiszervekb l származó anyagok kóros leletei


Kóros leletek:
• prostata váladékból

834
• ondóból, ondófolyadékból
Kóros spermiumok
Kivéve: azoospermia (N46)
oligospermia (N46)

R87 A n i nemiszervekb l származó anyagok kóros leletei


Kóros lelet váladékból és kenetb l:
• méhnyaki
• hüvelyi
• szeméremtesti
Kivéve: carcinoma in situ (D05-D07.3)
dysplasia:
• cervicis uteri (N87.-)
• vaginae (N89.0-N89.3)
• vulvae (N90.0-N90.3)

R89 Egyéb szervekb l, szervrendszerekb l és szövetekb l


származó anyagok kóros leletei
Kóros lelet:
• eml (bimbó-) váladék
• izületi folyadék
• sebváladék

DIAGNOSZTIKUS, KÉPALKOTÓ ÉS FUNKCIONÁLIS


VIZSGÁLATOK KÓROS LELETEI, DIAGNÓZIS NÉLKÜL
(R90-R94)
Beleértve: a diagnosztikus képalkotás alábbi módjaival talált, nem
specifikus kóros leletek:
• komputeres axiális tomográfia [CAT scan]
• mágnesrezonanciás ábrázolás [MRI][NMR]
• pozitron emissziós tomográfia [PET scan]
• termográfia
• ultrahang [echogram]
• röntgenvizsgálat
Kivéve: az anya antenatalis szürése kapcsán talált kóros leletek (O28.-)
kóros diagnosztikai leletek máshova osztályozva, L. Bet rendes tárgymutató

R90 A központi idegrendszer diagnosztikus képalkotó


vizsgálatával talált kóros leletek

835
R90.0 Intracranialis térfoglaló folyamat

R90.8 A központi idegrendszer diagnosztikus képalkotó vizsgálatánál talált egyéb


kóros leletek

Kóros echoencephalogram

R91 A tüd diagnosztikus képalkotó vizsgálatával talált kóros


leletek
Kerekárnyék k.m.n.
Tüd képlet k.m.n.

R92 Az eml diagnosztikus képalkotó vizsgálatával talált kóros


leletek

R93 Egyéb testrészek diagnosztikus képalkotó vizsgálatával talált


kóros leletek

R93.0 A koponya és fej diagnosztikus képalkotó vizsgálatánál talált, m.n.o. kóros


leletek

Kivéve: intracraniális térfoglaló folyamat (R90.0)

R93.1 A sziv-és koszorúérkeringés diagnosztikus képalkotó vizsgálatánál talált


kóros leletek

Kóros:
• echocardiogramm k.m.n.
• szivárnyék

R93.2 A máj és epeutak diagnosztikus képalkotó vizsgálatánál talált kóros leletek

Nem ábrázolódó epehólyag

R93.3 Az emészt traktus egyéb részeinek diagnosztikus képalkotó vizsgálatánál


talált kóros leletek

R93.4 A húgyszervek diagnosztikus képalkotó vizsgálatánál talált kóros leletek

Tel dési hiány:


• hólyagban
• vesében
• ureterben
Kivéve: vesehypertrophia (N28.8)

R93.5 Egyéb hasi tájak és a retroperitoneum diagnosztikus képalkotó


vizsgálatánál talált kóros leletek

R93.6 A végtagok diagnosztikus képalkotó vizsgálatánál talált kóros leletek

836
Kivéve: a b r és b ralatti szövet kóros leletei (R93.8)

R93.7 A csont-izomrendszer egyéb részeinek diagnosztikus képalkotó


vizsgálatánál talált kóros leletek

Kivéve: a koponya kóros leletei (R93.0)

R93.8 Egyéb megnevezett testrészek diagnosztikus képalkotó vizsgálatánál talált


kóros leletek

A b r és b ralatti szövet kóros radiológiai lelete


Mediastinum-diszlokáció

R94 Funkcionális vizsgálatok kóros eredményei

Beleértve: kóros eredmény:


• radioizotóp tárolás vizsgálat
• scintigraphia

R94.0 A központi idegrendszer funkcionális vizsgálatainak kóros eredményei

Kóros electroencephalogramm [EEG]

R94.1 A perifériás idegrendszer és érzékszervek funkcionális vizsgálatainak


kóros eredményei

Kóros:
• electromyogram [EMG]
• electro-oculogram [EOG]
• electro-retinogram [ERG]
• idegingerlési válasz
• vizuálisan kiváltott potenciál [VEP]

R94.2 A tüd funkcionális vizsgálatainak kóros eredményei

Csökkent:
• ventillációs kapacitás
• vitálkapacitás

R94.3 Cardiovascularis funkcionális vizsgálatok kóros eredményei

Kóros:
• electrocardiogram [ECG][EKG]
• intracardialis elektrofiziológiai vizsgálatok
• phonocardiogram
• vectorcardiogram

R94.4 Vesefunkciós vizsgálatok kóros eredményei

Kóros vesefunkciós teszt

837
R94.5 Májfunkciós vizsgálatok kóros eredményei

R94.6 Pajzsmirigy funkciós vizsgálatok kóros eredményei

R94.7 Egyéb endokrin funkciós vizsgálatok kóros eredményei

Kivéve: kóros cukorterhelési lelet (R73.0)

R94.8 Egyéb szervek és szervrendszerek funkcionális vizsgálatainak kóros


eredményei

Kóros:
• alapanyagcsere érték [BMR]
• hólyagfunkciós teszt
• lépfunkciós teszt

A HALÁLOZÁS ROSSZUL MEGHATÁROZOTT ÉS


ISMERETLEN OKAI
(R95-R99)
Kivéve: nem meghatározott okú magzati halál (P95)
szülészeti haláleset k.m.n. (O95)

R95 Hirtelen csecsem halál szindróma

R96 Egyéb hirtelen halál ismeretlen okból

Kivéve: hirtelen:
• szivhalál, ilyennek jelölve (I46.1)
• csecsem halál szindróma (R95)

R96.0 Hirtelen halál

R96.1 Halál a tünetek kezdetét követ 24 órán belül, másként nem magyarázott

Nem er szakos oku vagy hirtelen halál, amelynek oka nem deríthet ki
Halál, betegség jele nélkül

R98 Halál tanu nélkül


A holttestet találták és a halál oka nem deríthet ki
Holtan talált egyén

R99 A halálozás rosszul meghatározott és k.m.n. okai


Halál k.m.n.
A halálozás ismeretlen oka

838
XIX. F csoport

SÉRÜLÉS, MÉRGEZÉS ÉS A KÜLS OKOK BIZONYOS


EGYÉB KÖVETKEZMÉNYEI
(S00-T98)
Kivéve: szülési sérülés (P10-P15)
szülészeti sérülés (O70-O71)
Ez a f csoport a következ csoportokat tartalmazza:
S00-S09 Fejsérülések
S10-S19 A nyak sérülései
S20-S29 A mellkas sérülései
S30-S39 A has, a hát alsó része, az ágyéki gerinc és a medence sérülései
S40-S49 A váll és a felkar sérülései
S50-S59 A könyök és a alkar sérülései
S60-S69 A csukló és a kéz sérülései
S70-79A csíp és a comb sérülései
S80-S89 A térd és a lábszár sérülései
S90-S99 A boka és a láb sérülései
T00-T07 Több testtájékra terjed sérülések
T08-T14 A törzs, a végtag vagy más testtájék k.m.n. részeinek sérülései
T15-T19 Természetes testnyílásokon behatolt idegentest hatásai
T20-T32 Égések, és maródások
T33-T35 Fagysérülés
T36-T50 Kábítószerek (drogok), gyógyszerek és biológiai anyagok által okozott mérgezések
T51-T65 Els sorban nem gyógyszerként használt anyagok toxikus hatásai
T66-T78 Küls okok egyéb és k.m.n. hatásai
T79 A trauma bizonyos korai szöv dményei
T80-T88 Az orvosi kezelés m.n.o. szöv dményei
T90-T98 A küls okok egyéb és k.m.n. hatásainak következményei
Ebben a f csoportban az S-kódok egy testtájék sérüléseinek kódolására szolgálnak, míg T-
kódok a többszörös vagy k.m.n. testtájékok sérüléseit jelölik; ugyancsak a T-kódokat kell
használni a mérgezések és a küls okok bizonyos egyéb következményeinek jelölésére.
A többszörös lokalizációjú sérülések esetén a "-val, -vel" használata a mindkét oldal
érintettségét jelenti, míg az "és" szó egyik vagy mindkét oldaliságot jelöl.
A sérülések többszörös kódolásának elvét kell alkalmazni ahol csak lehetséges.
A többszörös sérülések összevont csoportjait azokra az esetekre adták meg, ahol elegend
részlet áll rendelkezésre az adott állapotra vonatkozóan, vagy egyszer en az els dleges
kódolási célokra, ha alkalmasabb egyetlen kódot megadni; egyenként az összetett

839
sérüléseket külön-külön kell kódolni. Utalunk itt a II. kötet morbiditási és mortalitási kódolási
szabályaira és útmutatására.
Az S-kódok, valamint a T00-T14 és a T90-T98 kódok a sérüléseket három-karakteres szinten
jelölik, az alábbiak szerint:
Felületes sérülés, Beleértve:
horzsolódás
hólyagosodás (nem h hatásra)
zúzódás, beleértve a haematomát
sérülés felületes idegentestt l (szálka) jelent s nyílt seb nélkül
rovarcsípés (nem mérgez )
Nyílt seb, Beleértve:
állatharapás
vágás
laceratio
szúrt seb:
• k.m.n.
• (áthatoló) idegentesttel
Törés, Beleértve:
Törés:
• zárt:
• darabos }
• depressziós }
• elevációs }
• fissura }
• zöldgally }
• beékelt }elhúzódó gyógyulással vagy anélkül
• lineáris }
• menetelési }
• egyszer }
• epiphyseolysis }
• spirál }
• törtvég
• elmozdulással
Törés:
• nyílt:
• darabos }
• fert zött }
• lövedékt l } elhúzódó gyógyulással vagy anélkül
• szúrástól }
• idegentesttel }

840
Kivéve: törés:
• pathológiás (M84.4)
• osteoporosissal (M80.-)
• stress (M84.3)
rosszul gyógyult törés (M84.0)
nem gyógyult törés [álizület] (M84.1)
Dislocatio, ficam és rándulás, Beleértve:
avulsio }
laceratio }
ficam }
rándulás }
traumás: } izületi, szalag-
• haemarthros }
• ruptura }
• subluxatio }
• tear }
Az idegek és gerincvel sérülése, Beleértve:
a gerincvel teljes vagy részleges léziója
az idegek és a gerincvel kontinuitásának léziója
traumás:
• idegszakadás
• haematomyelia
• bénulás (átmeneti)
• paraplegia
• quadriplegia
Az erek sérülése, Beleértve:
avulsioja }
vágása }
laceratioja }
traumás: } az erek
területén
• aneurysmája, vagy fistulája (arteriovenosus) }
• arterias haematomája }
• rupturája }
Az izmok és inak sérülése, Beleértve:
avulsio }
vágás } az izmok és inak területén
laceratio }
traumás ruptura }
Crush-jelleg sérülés

841
Traumás amputáció
A bels szervek sérülése, Beleértve:
légnyomás hatása }
zúzódás }
rázkódás hatása }
összenyomatás }
laceratio } a zsigerek területén
traumás: }
• haematoma }
• szúrás }
• ruptura }
• nyúzódás }
Egyéb és k.m.n. sérülések

FEJSÉRÜLÉSEK
(S00-S09)
Beleértve: sérülés:
• fül
• szem
• arc [bármely része]
• íny
• állkapocs
• állizület tájék
• szájüreg
• szájpad
• szemkörüli terület
• hajas felb r
• nyelv
• fog
Kivéve: égések és maródások (T20-T32)
idegentest hatásai:
• a fülben (T16)
• a gégében (T17.3)
• a szájban (T18.0)
• az orrban (T17.0-T17.1)
• a garatban (T17.2)
• a szem küls részén (T15.-)
fagyás (T33-T35)
rovar harapás vagy csípés, mérgez (T63.4)

842
S00 A fej felületes sérülése

Kivéve: agy (zúzódás) (diffúz) (S06.2)


• gócos (S06.3)
szem- és orbita sérülése (S05.-)

S00.0 A hajas fejb r felületes sérülése

S00.1 A szemhéj és szemkörüli terület zúzódása

"Fekete szem"
Kivéve: a szemgolyó és a szemüreg szöveteinek zúzódása (S05.1)

S00.2 A szemhéj és szemkörüli terület egyéb felületes sérülései

Kivéve: a köt hártya és a szaruhártya felületes sérülése (S05.0)

S00.3 Az orr felületes sérülése

S00.4 A fül felületes sérülése

S00.5 Az ajak és szájüreg felületes sérülése

S00.7 A fej többszörös felületes sérülése

S00.8 A fej egyéb részének felületes sérülése

S00.9 A fej felületes, k.m.n. részének sérülése

S01 A fej nyílt sebe

Kivéve: lefejezés (S18)


szem- és orbita sérülés (S05.-)
a fej részleges traumás amputációja (S08.-)

S01.0 A fejb r nyílt sebe

Kivéve: a hajas fejb r leszakadása skalpolás (S08.0)

S01.1 A szemhéj és szemkörüli terület nyílt sebe

A szemhéj és a szemkörüli terület nyílt sérülése a könnyvezetékek sérülésével


vagy anélkül

S01.2 Az orr nyílt sebe

S01.3 A fül sebe

S01.4 Az arc és rágóizület területének nyílt sebe

843
S01.5 Az ajak és szájüreg nyílt sebe

Kivéve: fog:
• kimozdulás (S03.2)
• törés (S02.5)

S01.7 A fej többszörös nyílt sebe

S01.8 A fej egyéb területeinek sérülése

S01.9 A fej nyílt sebe k.m.n.

S02 A koponya és arccsontok törése

Megjegyzés: Abban az esetben, amikor els ként (vezet sérülésként) olyan agy-
és arckoponya törést kódolunk, amely intracranialis sérüléssel jár,
utalni kell annak morbiditási és mortalitási, kódolási szabályaira és
irányelveire a II. kötetben.
A következ altételek választhatók a kiegészít karakter helyére,
ha nem lehetséges vagy szükséges több kód használata a törés
és a nyílt seb azonosításához, osztályozásához; egy törésnél, ha
nem jelöljük, hogy zárt, vagy nyílt, azt zártként kell besorolni.
0 zárt
1 nyílt

S02.0 A koponyaboltozat törése

Homlokcsont
Falcsont

S02.1 A koponyaalap törése

Koponyagödör:
• elüls
• középs
• hátsó
Nyakszirt
Szemüreg fels fala
Sinus:
• ethmoidalis
• frontális
Ékcsont
Halántékcsont
Kivéve: orbita k.m.n. (S02.8)
orbita fenék (S02.3)

S02.2 Az orrcsont törése

844
S02.3 Az orbitafenék törése

Kivéve: szemüreg k.m.n. (S02.8)


szemüreg fels fala (S02.1)

S02.4 Az arccsont törése

Fels állcsont
Fels állkapocs
Járomcsont

S02.5 A fogak törése

Törött fog

S02.6 Az állkapocs törése

Alsó állkapocs (csont)

S02.7 A koponya és arccsontok többszörös törései

S02.8 A koponya és arc egyéb csontjainak törései

Fogmeder
Szemüreg k.m.n.
Szájpad
Kivéve: szemüreg:
• alsó fala (S02.3)
• fels fala (S02.1)

S02.9 A koponya vagy arccsontok törése k.m.n.

S03 A fej izületeinek és szalagjainak ficama, dislocatiója és


distorsiója

S03.0 Az állkapocs ficama

Mandibula (porc) (meniscus)


Állkapocs izület

S03.1 Az orrporc ficama

S03.2 A fog ficama

S03.3 A koponya meg nem nevezett részeinek ficama

S03.4 Az állkapocs rándulása és húzódása

Temporomandibularis (izület) (szalag)

845
S03.5 A fej más meg nem nevezett részei izületeinek és inainak húzódása

S04 Az agyidegek sérülése

S04.0 A n. opticus és látópályák sérülése

Látóidegek keresztez dése


II. agyideg (látóideg)
Látókéreg

S04.1 A n. oculomotorius sérülése

III. agyideg

S04.2 A n. trochlearis sérülése

IV. agyideg

S04.3 A n. trigeminus sérülése

V. agyideg

S04.4 A n. abducens sérülése

VI. agyideg

S04.5 A n. facialis sérülése

VII. agyideg

S04.6 A n. (stato-) acusticus sérülése

VIII. agyideg (egyensúlyi- és hallóideg)

S04.7 A n. accessorius sérülése

XI. agyideg

S04.8 Más agyidegek sérülése

N. glossopharyngeus [IX. agyideg]


N. hypoglosuss [XII. agyideg]
N. olphactorius [I. agyideg]
N. vagus [X. agyideg]

S04.9 K.m.n. agyideg sérülése

S05 A szem és a szemgödör sérülése

Kivéve: alábbi agyidegek sérülése:


• n. oculomotorius [III. agyideg] (S04.1)
• n. opticus [II. agyideg] (S04.0)

846
a szemhéj és szemkörüli tájék nyílt sebe (S01.1)
az orbita csontjának törése (S02.1, S02.3, S02.8)
a szemhéj felületes sérülése (S00.1-S00.2)

S05.0 A köt hártya sérülése és a szaruhártya horzsolódása idegentest emlitése


nélkül

Kivéve: idegen test:


• a kötöhártyazsákban (T15.1)
• a szaruhártyában (T15.0)

S05.1 A szemgolyó és szemgödör szöveteinek zúzódása

Traumás hyphaema
Kivéve: "fekete szem" (S00.1)
a szemhéj és a szemkörüli terület zúzódása (S00.1)

S05.2 A szem szakadása és repedése az intraocularis szövet prolapsusával vagy


elvesztésével

S05.3 A szem szakadása és repedése az intraocularis szövet prolapsusa vagy


elvesztése nélkül

A szem szakításos sérülése k.m.n.

S05.4 A szemüreg áthatoló sérülése idegentesttel vagy anélkül

Kivéve: a szemüreg áthatoló sérülését követöen visszamaradt (régi) idegentest


(H05.5)

S05.5 A szemgolyóba hatoló sérülés idegentesttel

Kivéve: visszamaradt (régi) idegentest a szemben (H44.6-H44.7)

S05.6 A szemgolyóba hatoló seb idegentest nélkül

A szem áthatoló sérülése k.m.n.

S05.7 A szemgolyó kiszakadása

A szemgolyó elvesztése baleset következtében

S05.8 A szem és szemgödör egyéb sérülései

Könnyvezeték sérülése

S05.9 A szem és szemgödör meghatározatlan részének sérülése

A szem sérülése k.m.n.

S06 Intracranialis sérülés

Megjegyzés: Abban az esetben, amikor els ként (vezet sérülésként) olyan


koponyaüri sérülést kódolunk, amely törésekkel jár együtt, utalunk

847
a morbiditásra és mortalitásra vonatkozó szabályokra és
irányelvekre.
A következ altételek választhatók a kiegészit karakter helyére,
amikor nem lehetséges vagy szükséges több kód használata a
koponyaüri sérülés és nyílt seb osztályozásához:
0 nyílt intracraniális sérülés nélkül
1 nyílt intracranialis sérüléssel

S06.0 Agyrázkódás

Commotio cerebri

S06.1 Traumás agyvizeny

Oedema cerebri traumatica

S06.2 Az agy diffúz sérülése

Contusio cerebri
Agyi:
• zúzódás k.m.n.
• szakitott sérülés k.m.n.
Az agy összenyomatása baleset következtében k.m.n.

S06.3 Lokalizált agysérülés

Körülirt:
• agy:
• zúzódás
• szakitott seb
• agyállományi vérzés baleset következtében

S06.4 Epidurális vérzés

Kemény agyburkon kivüli vérömleny (baleset következtében)

S06.5 Traumás subdurális vérzés

S06.6 Traumás subarachnoidealis vérzés

S06.7 Koponya ri sérülés hosszantartó eszméletlenséggel

S06.8 Egyéb koponya ri sérülések

Vérömleny baleset következtében:


• kisagyi
• koponyán belüli k.m.n.

S06.9 Koponya ri sérülés k.m.n.

848
Agysérülés k.m.n.
Kivéve: fejsérülés k.m.n. (S09.9)

S07 A fej zúzódásos sérülése

S07.0 Az arc zúzódása

S07.1 A koponya zúzódása

S07.8 A fej egyéb részeinek zúzódása

S07.9 A fej k.m.n. részének zúzódása

S08 A fej részleges traumás amputációja

S08.0 A hajas fejb r skalpolásos leszakadása

S08.1 A fül traumás amputációja

S08.8 A fej egyéb részeinek traumás amputációja

S08.9 A fej k.m.n. részének traumás amputációja

Kivéve: lefejezés (S18)

S09 A fej egyéb és k.m.n. sérülései

S09.0 A fej ereinek sérülése, m.n.o.

Kivéve: sérülés:
• az agyi ereken (S06.-)
• az agyi erek koponyán kivüli szakaszán (S15.-)

S09.1 A fej izomzatának és inainak sérülése

S09.2 A dobhártya traumás repedése

S09.7 A fej többszörös sérülései

Azon sérülések, melyek az S00-S09 csoportok közül többe is besorolhatók

S09.8 A fej egyéb meghatározott sérülései

S09.9 A fej k.m.n. sérülése

Sérülés:
• az arcon k.m.n.

849
• a fülön k.m.n.
• az orron k.m.n.

A NYAK SÉRÜLÉSEI
(S10-S19)
Beleértve: az alábbiak sérülése:
• tarkó
• kulcscsont feletti tájék
• torok
Kivéve: égések és maródások (T20-T32)
idegentest hatásai:
• a gégében (T17.3)
• a nyel cs ben (T18.1)
• a garatban (T17.2)
• a légcs ben (T17.4)
gerinc törése k.m.n. helyen (T08)
fagyás (T33-T35)
az alábbiak sérülése:
• gerincvel k.m.n. (T09.3)
• törzs k.m.n. (T09.-)
rovarcsípés vagy harapás, mérgez (T63.4)

S10 Felületes nyaki sérülés

S10.0 A torok zúzódása

A nyelöcs nyaki szakasza


Gége
Garat
Légcs

S10.1 A torok egyéb és k.m.n. felületes sérülései

S10.7 A nyak többszörös felületes sérülései

S10.8 A nyak k.m.n. részeinek sérülése

S10.9 A nyak k.m.n. részének felületes sérülése

S11 A nyak nyílt sebe

Kivéve: lefejezés (S18)

850
S11.0 A gégét és légcs vet is érint nyílt seb

Légcs :
• k.m.n.
• nyaki szakasz
Kivéve: a légcs mellkasi szakasza (S27.5)

S11.1 A pajzsmirigyet is érint nyílt seb

S11.2 A garatot és nyaki nyel cs vet is érint nyílt seb

Kivéve: nyelöcs k.m.n. (S27.8)

S11.7 A nyak többszörös nyílt sebe

S11.8 A nyak egyéb részeinek nyílt sebe

S11.9 A nyak k.m.n. részének nyílt sebe

S12 A nyak törése

Beleértve: nyaki:
• gerinc
• tövisnyúlvány
• harántnyúlvány
• csigolyatest
• csigolyaiv
A következ altételek választhatók a kiegészít karakter helyére, ahol nem
szükséges, vagy lehetséges több kód használata a törés és a nyílt seb
leírásához; az olyan törést, ahol nem jelölik, hogy zárt, vagy nyílt, zártként kell
besorolni.
0 zárt
1 nyílt

S12.0 Az els nyakcsigolya törése

Atlas

S12.1 A második nyakcsigolya törése

Epistropheus

S12.2 Egyéb megnevezett nyakcsigolya törése

Kivéve: a nyaki gerinc többszörös törése (S12.7)

S12.7 A nyaki gerinc többszörös törése

S12.8 A nyak egyéb részeinek törése

851
Nyelvcsont
Gége
Pajzsporc
Légcs

S12.9 A nyak k.m.n. részének törése

Törés:
• nyaki gerinc k.m.n.
• nyaki csigolya k.m.n.

S13 Ficam, dislocatio és distorsio a nyak szintjében

Kivéve: a nyaki intervertebralis discus (nem traumás)


szakadása vagy elmozdulása (M50.-)

S13.0 A nyaki porckorong traumás sérülése

S13.1 A nyaki csigolya ficama

Nyaki gerinc k.m.n.

S13.2 A nyak egyéb és k.m.n. részeinek ficama

S13.3 A nyak többszörös ficama

S13.4 A nyaki gerinc rándulása és húzódása

Lig. longitudinale ant. nyaki szakasz


Atlanto-epistrophealis izület
Atlanto-occipitalis izület
Ostorcsapás sérülés (whiplash)

S13.5 A pajzsmirigytáj rándulása és húzódása

Crico-arytenoidealis (izület) (szalag)


Crico-thyreoidealis (izület) (szalag)
Pajzsporc

S13.6 A nyak egyéb és k.m.n. részei izületeinek és szalagjainak rándulása és


húzódása

S14 Ideg-és gerincvel sérülés a nyak szintjében

S14.0 A nyaki gerincvel rázkódása oedemával

S14.1 A nyaki gerincvel egyéb és k.m.n. sérülései

A nyaki gerincvel sérülése k.m.n.

852
S14.2 A nyaki gerinc ideggyökének sérülése

S14.3 A karfonat sérülése

S14.4 A nyak perifériás idegeinek sérülése

S14.5 A nyaki szimpatikus idegek sérülése

S14.6 A nyak egyéb és k.m.n. idegeinek sérülése

S15 Érsérülés a nyak szintjében

S15.0 A nyaki üt ér sérülése

Art. carotis (communis) (externa) (interna)

S15.1 Az arteria vertebralis sérülése

S15.2 A vena jugularis externa sérülése

S15.3 A vena jugularis interna sérülése

S15.7 A nyaki erek többszörös sérülései

S15.8 Egyéb nyaki érsérülés

S15.9 K.m.n. nyaki érsérülés

S16 Izom-és ínsérülés a nyak szintjében

S17 A nyak összenyomatása

S17.0 A gége és légcs összenyomatása

S17.8 A nyak egyéb részeinek összenyomatása

S17.9 A nyak részének összenyomatása

S18 Traumás amputáció a nyak szintjében


Lefejezés

S19 A nyak egyéb és k.m.n. sérülései

S19.7 A nyak többszörös sérülése

853
Azon sérülések, melyek az S10-S18 csoportok közül többe is besorolhatók

S19.8 A nyak egyéb meghatározott sérülései

S19.9 A nyak k.m.n. sérülése

A MELLKAS SÉRÜLÉSEI
(S20-S29)
Beleértve: az eml }
• a mellkas (fal) } sérülései
• az interscapularis terület }
Kivéve: égések és maródások (T20-T32)
idegentestek hatásai:
• a hörg ben (T17.5)
• a tüd ben (T17.8)
• a nyel cs ben (T18.1)
• a légcs ben (T17.4)
gerinctörés k.m.n. helyen (T08)
fagyás (T33-T35)
az alábbiak sérülései:
• hónalj }
• kulcscsont } (S40-S49)
• lapocka tájék }
• váll }
• gerincvel k.m.n. (T09.3)
• törzs k.m.n. (T09.-)
rovar harapás vagy csípés, mérgez (T63.4)

S20 A mellkas felületes sérülése

S20.0 Az eml sérülése

S20.1 Az eml egyéb és k.m.n. felületes sérülései

S20.2 A mellkas zúzódása

S20.3 A mellkas elüls falának egyéb felületes sérülései

S20.4 A mellkas hátulsó falának egyéb felületes sérülései

S20.7 A mellkas többszörös felületes sérülése

854
S20.8 A mellkas egyéb és k.m.n. részeinek felületes sérülése

Mellkasfal k.m.n.

S21 A mellkas nyílt sebe

Kivéve: traumás:
• haemopneumothorax (S27.2)
• haemothorax (S27.1)
• pneumothorax (S27.0)

S21.0 Az eml nyílt sebe

S21.1 Az elüls mellkasfal nyílt sebe

S21.2 A mellkas hátulsó falának nyílt sebe

S21.7 A mellkas falának többszörös nyílt sebe

S21.8 A mellkas egyéb részeinek nyílt sebe

S21.9 A mellkas k.m.n. részének nyílt sebe

Mellkasfal k.m.n.

S22 A bordák, a szegycsont és a háti gerinc törése

Beleértve: a thoracalis (háti):


• processus spinosus
• processus transversus
• csigolya test
• csigolya iv
A következ altételek választhatók a kiegészít karakter helyére, ahol nem
lehetséges, vagy szükséges több kód használata a törés és nyílt seb leírásához;
az olyan törést, amelynél nem jelölik, hogy nyílt, vagy zárt, zártként kell besorolni.
0 zárt
1 nyílt
Kivéve: törés:
• kulcscsont (S42.0)
• lapocka (S42.1)

S22.0 Hátcsigolya törése

A háti gerinc törése k.m.n.

S22.1 A háti csigolyák többszörös törése

855
S22.2 A szegycsont törése

S22.3 Bordatörés

S22.4 Többszörös bordatörés

S22.8 A csontos mellkas egyéb részeinek törése

S22.9 A mellkas csontjainak törése k.m.n.

S23 A mellkas izületeinek, és szalagjainak ficama, dislocatiója és


distorsiója

Kivéve: a sternoclavicularis izület ficama, rándulása és húzódása (S43.2,


S43.6)
a háti csigolyaközti porckorong (nem traumás) szakadása, vagy
elmozdulása (M51.-)

S23.0 A háti porckorong traumás sérülése

S23.1 Háti csigolya ficama

Háti gerinc k.m.n.

S23.2 A mellkas egyéb és k.m.n. részeinek ficama

S23.3 A háti gerinc rándulása és húzódása

S23.4 A bordák és szegycsont rándulása és húzódása

S23.5 A mellkas egyéb és k.m.n. részeinek rándulása és húzódása

S24 Ideg- és gerincvel sérülés a mellkas szintjében

Kivéve: a plexus brachialis sérülése (S14.3)

S24.0 A háti gerincvel rázkódása és oedemája

S24.1 A háti gerincvel egyéb és k.m.n. sérülései

S24.2 A háti gerinc ideggyökének sérülése

S24.3 A mellkas perifériás idegeinek sérülése

S24.4 A háti szimpatikus ideg sérülése

Plexus cardiacus
Nyel cs idegfonat, plexus oesophagealis

856
Plexus pulmonalis
Ganglion stellatum
Háti szimpatikus idegdúc

S24.5 A mellkas egyéb idegeinek sérülése

S24.6 A mellkas k.m.n. idegének sérülése

S25 A mellkasi erek sérülése

S25.0 A mellkasi aorta sérülése

F ver ér (aorta) k.m.n.

S25.1 Az art. subclavia és art. anonyma sérülése

S25.2 A vena cava superior sérülése

Vena cava k.m.n.

S25.3 A vena anonyma és vena subclavia sérülése

S25.4 A tüd erek sérülése

S25.5 A bordaközti erek sérülése

S25.7 Több mellkasi ér sérülése

S25.8 Egyéb mellkasi ér sérülése

Vena azygos
Arteria vagy vena mammaria

S25.9 A mellkas k.m.n. ereinek sérülése

S26 A szív sérülése

Beleértve: a szív:
• zúzódása
• laceratiója
• szúrása
• traumás repedése
A következ altételek választhatók a kiegészít karakter helyére, ahol nem
lehetséges, vagy szükséges több kód használata:
0 a mellüreg nyílt sérülése nélkül
1 a mellüreg nyílt sérülésével

857
S26.0 Szívsérülés haemopericardiummal

S26.8 A szív egyéb sérülései

S26.9 Szívsérülés k.m.n.

S27 Egyéb és k.m.n. intrathoracalis szervek sérülése


A következ altételek választhatók a kiegészít karakter helyére, ahol nem
lehetséges, vagy szükséges több kód használata:
0 a mellüreg nyílt sérülése nélkül
1 a mellüreg nyílt sérülésével
Kivéve: alábbiak sérülése:
• nyel cs nyaki szakasza (S10-S19)
• légcs (nyaki) (S10-S19)

S27.0 Traumás pneumothorax

S27.1 Traumás haemothorax

S27.2 Traumás haemo-pneumothorax

S27.3 A tüd egyéb sérülése

S27.4 A hörg k sérülése

S27.5 A légcs mellkasi részének sérülése

S27.6 A mellhártya sérülése

S27.7 Mellkas szervek többszörös sérülései

S27.8 Egyéb meghatározott mellkasi szervek sérülése

Rekeszizom
Ductus thoracicus
Nyel cs (háti szakasz)
Csecsem mirígy

S27.9 K.m.n. mellkasi szerv sérülése

S28 Mellkasi összenyomatás, mellkasi traumás csonkolódás

S28.1 A mellkasfal részleges csonkolása

Kivéve: a mellkas teljes átmetszése (T05.8)

858
S29 A mellkas egyéb és k.m.n. sérülései

S29.0 A mellkas izmainak és inainak sérülése

S29.7 A mellkas többszörös sérülése

Azon sérülések, amelyek az S20-S29.0 csoportok közül többe is besorolhatók

S29.8 Egyéb megjelölt mellkasi sérülések

S29.9 A mellkas k.m.n. sérülése

A HAS, A HÁT ALSÓ RÉSZE, AZ ÁGYÉKI GERINC ÉS A


MEDENCE SÉRÜLÉSEI
(S30-S39)
Beleértve: hasfal
végbél
far
küls nemiszervek
lágyék
ágyék
Kivéve: égések és maródások (T20-T32)
idegen testek hatásai:
• az anusban és a rectumban (T18.5)
• a húgyivarrendszerben (T19.-)
• a gyomorban, vékonybélben és vastagbélben (T18.2-T18.4)
gerinctörés k.m.n. helyen (T08)
fagyás (T33-T35)
az alábbiak sérülései:
• hát k.m.n. (T09.-)
• gerincvel k.m.n. (T09.3)
• törzs k.m.n. (T09.-)
rovarharapás vagy csípés, mérgez (T63.4)

S30 A has, az ágyék és a medence felületes sérülése

Kivéve: a csíp felszínes sérülése (S70.-)

S30.0 A medence és törzs alsó részének zúzódása

Far

S30.1 Hasfali zúzódás

Lágyék

859
Ágyék

S30.2 A küls nemiszervek zúzódása

Szeméremajkak
Himvessz
Gát
Herezacskó
Here
Hüvely
Vulva

S30.7 A has és medence többszörös felületes sérülése

S30.8 A has és medence egyéb felületes sérülései

S30.9 A has és medence többszörös sérülése k.m.n.

S31 A has, az ágyék és a medence nyílt sebe

Kivéve: a csíp nyílt sebe (S71.0)


a has, az ágyék és a medence egy részének traumás amputációja
(S38.2-S38.3)

S31.0 A hát alsó részének és medencének nyílt sebe

Far

S31.1 A hasfal nyílt sebe

Csíp
Lágyék
Ágyék

S31.2 A hímvessz nyílt sebe

S31.3 A herezacskó és herék nyílt sebe

S31.4 A hüvely és vulva nyílt sebe

S31.5 Egyéb és k.m.n. küls nemiszerv nyílt sebe

Kivéve: a küls nemiszervek baleseti csonkolása (S38.2)

S31.7 A has és medence többszörös nyílt sebe

S31.8 A has egyéb k.m.n. részének nyílt sebe

S32 Az ágyéki gerinc és a medence törése

860
Beleértve: a lumbosacralis:
• processus spinosust
• processus transversust
• csigolyatestet
• csigolyaivet
A következ altételek választhatók a kiegészít karakter helyére, ahol nem
lehetséges, vagy szükséges több kód használata a törés, és a nyílt sérülés
leírásához; az olyan törést, amelynél nincs jelölve, hogy nyílt, vagy zárt, zártként
kell besorolni.
0 zárt
1 nyílt
Kivéve: a csíp táji törések k.m.n. (S72.0)

S32.0 Az ágyéki csigolya törése

Az ágyéki gerinc törése

S32.1 A keresztcsont törése

S32.2 A farokcsont törése

S32.3 A csíp lapát törése

S32.4 Az acetabulum törése

S32.5 A szeméremcsont törése

S32.7 Az ágyéki csigolyák és medence többszörös törése

S32.8 Az ágyéki csigolyák és medence egyéb és k.m.n. részeinek törése

Törés:
• ülöcsont-
• ágyéki-keresztcsonti gerinc k.m.n.
• medence-

S33 Az ágyéki gerinc és a medence izületeinek ficama, dislocatiója


és distorsiója

Kivéve: a csíp izületét és szalagrendszerét érint ficam, rándulás,


zúzódás (S73.-)
a medence izületeinek és szalagjainak szülés során bekövetkez
sérülése, (071.6)
az ágyéki csigolyaközti porckorong (nem traumás) szakadása vagy
elmozdulása (M51.-)

S33.0 Az ágyéki csigolya porckorongjának traumás repedése

861
S33.1 Az ágyéki csigolya ficama

Az ágyéki gerinc ficama k.m.n.

S33.2 A sacroiliacalis és scarococcygealis izület ficama

S33.3 Az ágyéki csigolya és medence egyéb és k.m.n. részéinek ficama

S33.4 A szeméremcsont izületének traumás repedése

Traumás symphyseolysis

S33.5 Az ágyéki csigolya rándulása és húzódása

S33.6 A sacroiliacalis izület rándulása és húzódása

S33.7 Az ágyéki csigolyák és medence egyéb részeinek rándulása és húzódása

S34 Idegek és az ágyéki gerincvel sérülése a has, az ágyék és a


medence szintjében

S34.0 Az ágyéki gerincvel rázkódása és oedemája

S34.1 Az ágyéki gerincvel egyéb sérülése

S34.2 Ágyéki és kereszttáji ideggyök sérülése

S34.3 A cauda equina sérülése

S34.4 A lumboscaralis plexus sérülése

S34.5 Az ágyéki, kereszttájéki és medencei szimmpatikus idegek sérülése

Ganglion coeliacum
Plexus hypogastricus
Plexus mesentericus (inf.)(sup.)
Nervus splanchnicus

S34.6 A hasüreg és medence perifériás idegeinek sérülése

S34.8 A has és medence k.m.n. idegeinek sérülése

S35 Érsérülések a has, az ágyék és a medence szintjében

S35.0 A hasi aorta sérülése

Kivéve: aorta k.m.n. (S25.0)

862
S35.1 A vena cava inferior sérülése

Vena hepatica
Kivéve: vena cava k.m.n. (S25.2)

S35.2 Az arteria coeliaca vagy mesenterica sérülése

Art. gastrica
Art. gastroduodenalis
A. hepatica
Art. mesenterica (inf.)(sup.)
Art. lienalis

S35.3 A vena portae vagy vena lienalis sérülése

V. mesenterica (inf.)(sup.)

S35.4 A vese ereinek sérülése

Art. vagy v. renalis

S35.5 Az arteria iliacák sérülése

Art.vagy v. hypogastrica
Art. vagy v. iliaca
Art. vagy v. uterina

S35.7 A hasüreg és medence több erének sérülése

S35.8 A has és medence egyéb ereinek sérülése

Art. vagy v. ovarica

S35.9 A hasi és medence k.m.n. ereinek sérülése

S36 A hasüregi szervek sérülése


A következ altételek választhatók a kiegészit karakter helyére, ha nem
lehetséges, vagy szükséges több kód használata:
0 testüreget érint nyílt sérülés nélkül
1 testüreget érint nyílt sérüléssel

S36.0 A lép sérülése

S36.1 A máj vagy epehólyag sérülése

Epevezeték

S36.2 A hasnyálmirigy sérülése

S36.3 A gyomor sérülése

863
S36.4 A vékonybél sérülése

S36.5 A vastagbél sérülése

S36.6 A végbél sérülése

S36.7 Több hasi szerv sérülése

S36.8 A hasüreg egyéb szervének sérülése

Peritoneum
Retroperitoneum

S36.9 A hasüreg k.m.n. szervének sérülése

S37 A medencei szervek sérülése


A következ altételek választhatók a kiegészit karakter helyére, ahol nem
lehetséges, vagy szükséges több kód használata:
0 testüreget érint nyílt sérülés nélkül
1 testüreget érint nyílt sérüléssel
Kivéve: peritoneum és retroperitoneum (S36.8)

S37.0 A vese sérülése

S37.1 A húgyvezeték sérülése

S37.2 A húgyhólyag sérülése

S37.3 A húgycs sérülése

S37.4 A petefészek sérülése

S37.5 A petevezeték sérülése

S37.6 A méh sérülése

S37.7 Több medencei szerv sérülése

S37.8 Egyéb medencei szerv sérülése

Mellékvese
Prostata
Ondóhólyag
Ondóvezeték

S37.9 A medence k.m.n. szervének sérülése

864
S38 A has, az ágyék és a medence összenyomatásos sérülése,
részleges traumás amputácioja

S38.0 A küls nemiszervek zúzódása

S38.1 A has és medence k.m.n. részeinek zúzódása

S38.2 A küls nemiszervek traumás csonkolása

Szeméremajak
Himvesszö
Herezacskó
Here
Vulva

S38.3 A has és medence egyéb és k.m.n. részének traumás csonkolása

Kivéve: a has teljes átmetszése (T05.8)

S39 A has, az ágyék és a medence egyéb k.m.n.sérülései

S39.0 A has és medence izmainak és inainak sérülése

S39.6 A hasi és medencei szervek sérülése

S39.7 A has és medence többszörös sérülése

Azon sérülések, melyek az S30-S39.6 csoportok közül többe is besorolhatók


Kivéve: az S36.- tipusú sérülések az S37.- (S39.6) sérülésekkel együtt

S39.8 A has és medence egyéb specifikus sérülése

S39.9 A has és medence k.m.n. sérülése

A VÁLL ÉS A FELKAR SÉRÜLÉSEI


(S40-S49)
Beleértve: az alábbiak sérülései:
• hónalj
• lapocka tájék
Kivéve: a váll és felkar kétoldali sérülése (T00-T07)
fagyás (T33-T35)
az alábbiak sérülései:
• kar, helye k.m.n. (T10-T11)
• könyök (S50-S59)
rovarharapás vagy csípés, mérgez (T63.4)

865
S40 A váll és felkar felületes sérülése

S40.0 A váll és felkar zúzódása

S40.7 A váll és felkar többszörös felületi sérülése

S40.8 A váll és felkar egyéb felületi sérülése

S40.9 A váll és felkar k.m.n. felületi sérülése

S41 A váll és a felkar nyílt sebe

Kivéve: a váll és felkar traumás amputációja (S48.-)

S41.0 A váll nyílt sebe

S41.1 A felkar nyílt sebe

S41.7 A váll és felkar többszörös nyílt sebe

S41.8 A vállöv egyéb és k.m.n. részének nyílt sebe

S42 A váll és a felkar törése


A következ altételek választhatók a kiegészít karakter helyére, ahol nem
lehetséges, vagy szükséges több kód használata a törés, és nyílt sérülés
leírásához; az olyan törést, ahol nem jelölik, hogy zárt, vagy nyílt, zártként kell
besorolni.
0 zárt
1 nyílt

S42.0 Kulcscsont-törés

Clavicula:
• vállcsúcsi vég
• szár
• sternalis vég

S42.1 Lapocka-törés

Proc. acromialis
Acromion
Lapocka (test) fossa glenoidalis (nyak)
Spina scapulae

S42.2 A humerus proximális végének törése

Anatomiai nyak

866
Tuberculum maius
Proximalis vég
Sebészi nyak
Proximalis epiphysis

S42.3 A humerus középs részének törése

Felkarcsont k.m.n.
Felkar k.m.n.

S42.4 A humerus distalis végének törése

Izületi nyúlvány
Distalis vég
Küls condylus
Intercondylaris
Epicondylus medialis
Distalis epiphysis
Supracondylaris
Kivéve: könyöktörés k.m.n. (S52.0)

S42.7 A kulccsont, lapocka és felkarcsont többszörös törése

S42.8 A váll és felkar egyéb részeinek törése

S42.9 A vállöv k.m.n. részének törése

Válltörés k.m.n.

S43 A vállöv izületeinek és szalagjainak ficama, dislocatiója és


distorsiója

S43.0 A váll ficama

Vállizület

S43.1 Az acromioclavicularis izület ficama

S43.2 A sternoclavicularis izület ficama

S43.3 A vállöv k.m.n. részének ficama

A vállöv ficama k.m.n.

S43.4 A vállizület rándulása és húzódása

Lig. coracohumerale
Rotator köpeny

867
S43.5 Az acromioclavicularis izület rándulása és húzódása

Lig. acromioclaviculare

S43.6 A sternoclavicularis izület rándulása és húzódása

S43.7 A vállöv k.m.n. részeinek rándulása és húzódása

A vállöv rándulása és húzódása k.m.n.

S44 Idegsérülés a váll és felkar szintjében

Kivéve: a plexus brachialis sérülése (S14.3)

S44.0 Az ulnaris ideg sérülése a felkar magasságában

Kivéve: N. ulnaris k.m.n. (S54.0)

S44.1 A nervus medianus sérülése a felkar magasságában

Kivéve: n. medianus k.m.n. (S54.1)

S44.2 A nervus radialis sérülése a felkar magasságában

Kivéve: N. radialis k.m.n. (S54.2)

S44.3 A nervus axillaris sérülése

S44.4 A nervus musculocutaneus sérülése

S44.5 A váll és felkar érz idegének sérülése a váll és felkar szintjében

S44.7 Több ideg sérülése a váll és felkar szintjében

S44.8 Egyéb idegek sérülése a váll és felkar szintjében

S44.9 K.m.n. ideg sérülése a váll és felkar szintjében

S45 Erek sérülése a váll és felkar szintjében

Kivéve: arteria subclavia sérülése (S25.1)


vena subclavia sérülése (S25.3)

S45.0 Az arteria axillaris sérülése

S45.1 A felkar arteriájának sérülése

S45.2 Az axillaris vagy brachialis vena sérülése

S45.3 A váll és felkar felületes venájának sérülése

868
S45.7 A váll és felkar több erének sérülése

S45.8 A váll és felkar egyéb ereinek sérülése

S45.9 A váll és felkar k.m.n. erének sérülése

S46 Izom- és ínsérülés a váll és felkar szintjében

Kivéve: az izom- és insérüléseket a könyök szintjében és attól distalisan (S56.-)

S46.0 A váll rotator köpenye inának sérülése

S46.1 A biceps és a hosszú fej inának sérülése

S46.2 A biceps egyéb részei izmának és inának sérülése

S46.3 A triceps izmának és inának sérülése

S46.7 A váll és felkar több izmának és inának sérülése

S46.8 A váll és felkar egyéb izmainak és inainak sérülése

S46.9 A váll és felkar k.m.n. izmának és inának sérülése

S47 A váll és felkar összenyomatása

Kivéve: a könyök összenyomatásos sérülését (S57.0)

S48 A váll és a felkar traumás amputációja

Kivéve: traumás amputáció:


• a könyök szintjében (S58.0)
• a kar amputációja, k.m.n. szintben (T11.6)

S48.0 A vállizület traumás amputatiója

S48.1 A felkar traumás amputatiója

S48.9 A felkar k.m.n. szintjének traumás amputatiója

S49 A vállöv és felkar egyéb és k.m.n. sérülései

S49.7 A váll és felkar többszörös sérülése

Azon sérülések, melyek az S40-S48 csoportok közül többe is besorolhatók

S49.8 A váll és felkar egyéb megnevezett sérülései

869
S49.9 A váll és felkar k.m.n. sérülése

A KÖNYÖK ÉS ALKAR SÉRÜLÉSEI


(S50-S59)
Kivéve: a könyök és alkar kétoldali sérülése (T00-T07)
égések és maródások (T20-T32)
fagyás (T33-T35)
az alábbiak sérülései:
• kar, helye k.m.n. (T10-T11)
• csukló és kéz (S60-S69)
rovarharapás vagy csípés, mérgez (T63.4)

S50 Az alkar felületes sérülése

Kivéve: a csukló és kéz felszines sérülése (S60.-)

S50.0 A könyök zúzódása

S50.1 Az alkar egyéb és k.m.n. részeinek zúzódása

S50.7 Az alkar többszörös felületes sérülése

S50.8 Az alkar egyéb felületes sérülései

S50.9 Az alkar k.m.n. felületes sérülése

A könyök felületes sérülése k.m.n.

S51 Az alkar nyílt sebe

Kivéve: a csukló és kéz nyílt sebe (S61.-)


az alkar traumás amputációja (S58.-)

S51.0 A könyök nyílt sebe

S51.7 Az alkar többszörös nyílt sebe

S51.8 Az alkar egyéb részeinek nyílt sebe

S51.9 Az alkar k.m.n. részének nyílt sebe

S52 Alkartörés
A következ altételek választhatók a kiegészít karakter helyére, ha nem
lehetséges, vagy szükséges több kód használata a törés, és nyílt sérülés

870
osztályozásához; a törést, amelynél nem jelölték, hogy zárt, vagy nyílt, zártként
kell besorolni.
0 zárt
1 nyílt
Kivéve: a csukló és kéz törései (S62.-)

S52.0 A singcsont (ulna) proximális végének törése

Processus coronoideus
Könyök k.m.n.
Monteggia-törés elmozdulással
Olecranon
Proximalis vég

S52.1 Az orsócsont (radius) proximális végének törése

Fej
Nyak
Proximalis vég

S52.2 A singcsont (ulna) testének törése

S52.3 Az orsócsont (radius) testének törése

S52.4 A sing-és orsócsont testének törése

S52.5 Az orsócsont (radius) distalis végének törése

Colles-törés
Smith-törés

S52.6 A sing- és orsócsont distalis végének törése

S52.7 Az alkar többszörös törése

Kivéve: a singcsont és az orsócsont együttes törése:


• distalis vég (S52.6)
• szárak (S52.4)

S52.8 Az alkar egyéb részeinek törése

A singcsont distalis vége


A singcsont fejecse

S52.9 Az alkar k.m.n. részének törése

S53 A könyökizület és szalagjainak ficama, dislocatiója és


distorsiója

871
S53.0 A radius fejecs ficama

Radiohumeralis izület
Kivéve: Monteggia-törés elmozdulással (S52.0)

S53.1 A könyök k.m.n. részének ficama

Ulnohumeralis izület
Kivéve: A radius fejes önálló ficama (S53.0)

S53.2 Az orsócsont (radius) collateralis szalagjának traumás szakadása

S53.3 A singcsont (ulna) collateralis szalagjának traumás szakadása

S53.4 A könyök rándulása és húzódása

S54 Idegsérülés az alkar szintjében

Kivéve: idegsérülések a csukló és kéz szintjében (S64.-)

S54.0 A N. ulnaris sérülése az alkar szintjében

Nervus ulnaris k.m.n.

S54.1 A N. medianus sérülése az alkar szintjében

Nervus medianus k.m.n.

S54.2 A N. radialis sérülése az alkar szintjében

Nervus radialis k.m.n.

S54.3 Az érz idegek sérülése az alkar szintjében

S54.7 Több ideg sérülése az alkar szintjében

S54.8 Egyéb idegek sérülése az alkar szintjében

S54.9 K.m.n. idegek sérülése az alkar szintjében

S55 Erek sérülése az alkar szintjében

Kivéve: érsérülés:
• a csukló és kéz szintjében (S65.-)
• a kar területén (S45.1-S45.2)

S55.0 Az arteria ulnaris sérülése az alkar szintjében

S55.1 Az arteria radialis sérülése az alkar szintjében

872
S55.2 Az alkar vénáinak sérülése

S55.7 Az alkar több erének sérülése

S55.8 Az alkar egyéb ereinek sérülése

S55.9 Az alkar k.m.n. erének sérülése

S56 Izom- és ínsérülés az alkar szintjében

Kivéve: a csukló szintében, vagy attól distalisan lév izom- és insérülések (S66.-
)

S56.0 A hüvelykujj hajlítóizmának és inának sérülése az alkar szintjében

S56.1 A kéz többi ujja hajlító izmainak és inainak sérülése az alkar szintjében

S56.2 Az alkar egyéb hajlító izmainak és inainak sérülése az alkar szintjében

S56.3 A hüvelykujj feszít és távolító izmainak és inainak sérülése az alkar


szintjében

S56.4 A kéz egyéb ujjai feszít izmainak és inainak sérülése az alkar szintjében

S56.5 Az alkar egyéb feszít izmainak és inainak sérülése az alkar szintjében

S56.7 Több izom és in sérülése az alkar szintjében

S56.8 Egyéb és k.m.n. izmok és inak sérülése az alkar szintjében

S57 Az alkar összezúzódása

Kivéve: a csukló és kéz összenyomatásos sérülése (S67.-)

S57.0 A könyök összenyomatása

S57.8 Az alkar egyéb részeinek összenyomatása

S57.9 Az alkar k.m.n. részének összenyomatása

S58 A könyök és az alkar traumás amputációja

Kivéve: a csukló és kéz traumás amputációja (S68.-)

S58.0 A könyök traumás amputatiója

S58.1 Az alkar traumás amputatiója

873
S58.9 Az alkar traumás amputatiója szint megnevezése nélkül

S59 Az alkar egyéb és k.m.n. sérülései

Kivéve: a csukló és a kéz egyéb és k.m.n. sérülései (S69.-)

S59.7 A könyök és alkar többszörös sérülése

Azon sérülések, melyek az S50-S58 csoportok közül többe is besorolhatók

S59.8 Az alkar egyéb meghatározott sérülései

S59.9 Az alkar k.m.n. sérülése

A CSUKLÓ ÉS A KÉZ SÉRÜLÉSEI


(S60-S69)
Kivéve: a csukló és kéz kétoldali sérülése (T00-T07)
égések és maródások (T20-T32)
fagyás (T33-T35)
a kar sérülései, hely meghatározása nélkül (T10-T11)
rovarharapás vagy csípés, mérgez (T63.4)

S60 A csukló és a kéz felületes sérülése

S60.0 A kéz ujjainak zúzódása a köröm sérülése nélkül

Az ujj(ak) zúzódása k.m.n.


Kivéve: a körmöt és körömágyat is érint zúzódás (S60.1)

S60.1 A kéz ujj(-ak) zúzódása a köröm sérülésével

S60.2 A csukló és kéz egyéb részeinek zúzódása

S60.7 A csukló és kéz többszörös felületes sérülése

S60.8 A csukló és kéz egyéb felületes sérülései

S60.9 A csukló és kéz k.m.n. felületes sérülése

S61 A csukló és a kéz nyílt sebe

Kivéve: a csukló és kéz traumás amputációja (S.68.-)

S61.0 A kéz ujj(-ak) nyílt sebe a köröm sérülése nélkül

Az ujj(-ak) nyílt sérülése k.m.n.


Kivéve: a körmöt körömágyat is érint nyílt sérülés (S61.1)

874
S61.1 A kéz ujj(-ak) nyílt sebe a köröm sérülésével

S61.7 A csukló és kéz többszörös nyílt sebe

S61.8 A csukló és kéz más részeinek nyílt sebe

S61.9 A csukló és kéz k.m.n. részének nyílt sebe

S62 Törés a csukló és kéz szintjében


A következ altételek választhatók a kiegészít karakter helyére, ahol nem
lehetséges, vagy szükséges több kód használata a törés és a nyílt sérülés
leírásához; az olyan törést, ahol nem jelölik, hogy zárt, vagy nyílt, zártként kell
besorolni.
0 zárt
1 nyílt
Kivéve: az orsócsont és singcsont distalis végének törései (S52.-)

S62.0 A kéz sajkacsontjának törése

S62.1 Egyéb kézt csontok törése

Os capitatum
Os hamatum
Os lunatum
Os pisiforme
Os multangulun maius
Os multangulum minus
Os triquetrum

S62.2 Az els metacarpus törése

Bennett-törés

S62.3 A metacarpus egyéb csontjának törése

S62.4 A kézközépcsontok többszörös törése

S62.5 A hüvelykujj törése

S62.6 A kéz egyéb ujjának törése

S62.7 A kéz ujjainak többszörös törése

S62.8 A csukló és kéz k.m.n. részeinek törése

S63 Ficam, dislocatio és distorsió a csukló és kéz szintjében

875
S63.0 A csukló ficama

Kézt (csont)
Carpometacarpalis izület
Kézközépcsont, proximalis vég
Intercarpalis izület
Radiocarpalis izület
Distalis radioulnaris izület
Radius distalis vég
Ulna distalis vég

S63.1 A kéz ujjának ficama

Interphalangealis izület (kéz)


Kézközép (csont), distalis vég
Metacarpophalangealis izület
Ujjperc (kéz)
Hüvelykujj

S63.2 A kéz ujjainak többszörös ficama

S63.3 A csukló szalagjának traumás szakadása

A csukló oldalszalagai
Lig. radiocarpale palmare
Lig. ulnocarpale palmare

S63.4 A kéz ujjszalagjának traumás szakadása a metacorpophalengealis és


interphalangealis izületeknél

Collateralis
Palmaris
Aponeurosis palmaris

S63.5 A csukló rándulása és húzódása

Kézt (izület)
Radiocarpalis (izület)(szalag)

S63.6 A kéz ujjainak rándulása és húzódása

Interphalangealis (izület) (kéz)


Metacarpophalangealis (izület)
Ujjperc, kéz
Hüvelykujj

S63.7 A kéz k.m.n. részeinek rándulása húzódása

876
S64 Idegsérülés a csukló és kéz szintjében

S64.0 Az ulnáris ideg sérülése a csukló és kéz szintjében

S64.1 A medianus sérülése a kéz és csukló szintjében

S64.2 A radialis ideg sérülése a csukló és kéz szintjében

S64.3 A hüvelykujj idegének sérülése

S64.4 A kéz egyéb ujjának idegsérülése

S64.7 Több ideg sérülése a csukló és kéz szintjében

S64.8 Egyéb idegek sérülése a csukló és kéz szintjében

S64.9 K.m.n. ideg sérülése a csukló és kéz szintjében

S65 Erek sérülése a csukló és kéz szintjében

S65.0 Az art. ulnaris sérülése a csukló és kéz szintjében

S65.1 Az art. radialis sérülése a csukló és kéz szintjében

S65.2 Az arcus palmaris superficialis sérülése

S65.3 Az arcus palmaris profundus sérülése

S65.4 A hüvelykujj ereinek sérülése

S65.5 Az erek sérülése a kéz többi ujján

S65.7 Több ér sérülése a csukló és kéz szintjében

S65.8 Egyéb erek sérülése a csukló és kéz szintjében

S65.9 K.m.n. ér sérülése a csukló és kéz szintjében

S66 Izom- és ínsérülés a csukló és kéz szintjében

S66.0 A musculus flexor pollicis longus izmának és inának sérülése a csukló és


kéz szintjében

S66.1 A kéz egyéb ujja hajlító izmának és inának sérülése csukló és kéz
szintjében

877
S66.2 A hüvelyujj feszít izmának és inának sérülése a csukló és kéz szintjében

S66.3 A kéz egyéb ujja feszít izmának és inának sérülése a csukló és kéz
szintjében

S66.4 A hüvelykujj bels izmainak és inainak sérülése a csukló és kéz szintjében

S66.5 Egyéb ujj bels izmainak és inainak sérülése a csukló és kéz szintjében

S66.6 Többszörös hajlitó izom és ín sérülés a csukló és kéz szintjében

S66.7 Többszörös feszit izom és ín sérülés a csukló és kéz szintjében

S66.8 Egyéb izmok és inak sérülése a csukló és kéz szintjében

S66.9 K.m.n. izom és ín sérülése a csukló és kéz szintjében

S67 A csukló és a kéz összezúzódása

S67.0 A hüvelykujj és egyéb ujj/ak/ összenyomatása

S67.8 A csukló és kéz egyéb és k.m.n. részeinek összenyomatása

S68 A csukló és kéz traumás amputációja

S68.0 A hüvelykujj (teljes) (részleges) traumás csonkolása

S68.1 Egyéb kézujj (teljes) (részleges) traumás csonkolása

S68.2 Két vagy több kézujj kizárólagos (teljes) (részleges) traumás csonkolása

S68.3 Kézujj(ak) vagy részeinek, valamint a csukló és kéz egyéb részeinek


együttes traumás csonkolása

S68.4 A kéz traumás csonkolása a csukló szintjében

S68.8 A csukló és kéz egyéb részeinek traumás csonkolása

S68.9 A csukló és kéz traumás csonkolása a szint meghatározása nélkül

S69 A csukló és kéz egyéb és k.m.n. sérülései

S69.7 A csukló és kéz többszörös sérülése

Azon sérülések, melyek az S60-S68 csoportok közül többe is besorolhatók

878
S69.8 A csukló és kéz egyéb meghatározott sérülései

S69.9 A csukló és kéz k.m.n. sérülése

A CSÍP ÉS COMB SÉRÜLÉSEI


(S70-S79)
Kivéve: a csíp és comb kétoldali sérülése (T00-T07)
égések maródások (T20-T32)
fagyás (T33-T35)
a láb sérülései, helye k.m.n. (T12-T13)
rovarharapás vagy csípés, mérgez (T63.4)

S70 A csíp és a comb felületes sérülése

S70.0 A csíp zúzódása

S70.1 A comb zúzódása

S70.7 A csíp és comb többszörös felületes sérülése

S70.8 A csíp és comb egyéb felületes sérülései

S70.9 A csíp és comb k.m.n. felületes sérülése

S71 A csíp és a comb nyílt sebe

Kivéve: a csíp és comb traumás amputációja (S78.-)

S71.0 A csíp nyílt sebe

S71.1 A comb nyílt sebe

S71.7 A csíp és comb többszörös nyílt sebe

S71.8 A medenceöv egyéb és k.m.n. részeinek nyílt sebe

S72 Combcsonttörés
A következ altételek választhatók a kiegészít karakter helyére, ahol nem
lehetséges, vagy szükséges több kód használata a törés és nyílt seb
azonositásához; az olyan törést, amelynél nem jelölik, hogy zárt, vagy nyílt,
zártként kell besorolni.
0 zárt
1 nyílt

879
S72.0 A combnyak törése

Fractura colli femoris


Csíp törés k.m.n.

S72.1 Pertrochanter törés

Intertrochantericus törés
Trochanter törés

S72.2 Subtrochantericus törés

S72.3 A combcsont testének törése

S72.4 A combcsont distalis törése

S72.7 A combcsont többszörös törése

S72.8 A combcsont egyéb részeinek törései

S72.9 A combcsont k.m.n. részének törése

S73 A csíp izület és szalagjainak ficama, dislocatiója és


distorsiója

S73.0 A csíp ficama

Luxatio coxae

S73.1 A csíp rándulása és húzódása

S74 Idegsérülés a csip és comb szintjében

S74.0 A N. ischiadicus sérülése a csíp és comb szintjében

S74.1 A N. femorális sérülése a csíp és comb szintjében

S74.2 Érz ideg sérülése a csíp és comb szintjében

S74.7 Több ideg sérülése a csíp és comb szintjében

S74.8 Egyéb idegek sérülése a csíp és comb szintjében

S74.9 K.m.n. ideg sérülése a csíp és comb szintjében

S75 Erek sérülése a csíp és a comb szintjében

880
Kivéve: artéria poplitea (S85.0)

S75.0 Az art. femoralis sérülése

S75.1 A vena femoralis sérülése a csíp és comb szintjében

S75.2 A vena saphena magna sérülése a csíp és comb szintjében

Kivéve: vena saphena magna k.m.n. (S85.3)

S75.7 Több ér sérülése a csíp és comb szintjében

S75.8 Egyéb erek sérülése a csíp és comb szintjében

S75.9 K.m.n. ér sérülése a csíp és comb szintjében

S76 Izom- és ínsérülés a csíp és comb szintjében

S76.0 A csíp izmainak és inainak sérülése

S76.1 A musc. quadriceps és inának sérülése

S76.2 A comb adductor izmainak és inainak sérülése

S76.3 A comb hátsó izomcsoportja izmainak és inainak sérülése

S76.4 Egyéb és k.m.n. izmok és inak sérülése a comb szintjében

S76.7 A csíp több izmának és inának sérülése a comb szintjében

S77 A csíp és comb összezúzódása

S77.0 A csíp összenyomatása

S77.1 A comb összenyomatása

S77.2 A csíp és comb összenyomatása

S78 A csíp és comb traumás amputációja

Kivéve: a lábszár traumás amputációja, a szint meghatározása nélkül (T13.6)

S78.0 A csíp izület traumás csonkolása

S78.1 Csíp és térd közötti traumás csonkolás

S78.9 A csíp és comb traumás csonkolása a szint meghatározása nélkül

881
S79 A csíp és a comb egyéb, és k.m.n. sérülése

S79.7 A csíp és comb többszörös sérülése

Azon sérülések, melyek az S70-S78 csoportok közül többe is besorolhatók

S79.8 A csíp és comb egyéb meghatározott sérülései

S79.9 A csíp és comb k.m.n. sérülése

A TÉRD ÉS A LÁBSZÁR SÉRÜLÉSEI


(S80-S89)
Beleértve: a boka törése
Kivéve: a térd és a lábszár kétoldali sérülései (T00-T07)
égések és maródások (T20-T32)
fagyás (T33-T35)
az alábbiak sérülései:
• boka és láb, kivéve a bokák töréseit (S90-S99)
• láb, helye k.m.n. (T12-T13)
rovarharapás vagy csípés, mérgez (T63.4)

S80 A lábszár felületes sérülése

Kivéve: a boka és láb felszines sérülése (S90.-)

S80.0 A térd zúzódása

S80.1 A lábszár egyéb és k.m.n. részeinek zúzódása

S80.7 A lábszár többszörös felületes sérülése

S80.8 A lábszár egyéb felületes sérülései

S80.9 A lábszár k.m.n. felületes sérülése

S81 A lábszár nyílt sebe

Kivéve: a boka és láb nyílt sebe (S91.-)


az alsó végtag traumás amputációja (S88.-)

S81.0 A térd nyílt sebe

S81.7 A lábszár többszörös nyílt sebe

S81.8 A lábszár egyéb részeinek nyílt sebe

882
S81.9 A lábszár k.m.n. részének nyílt sebe

S82 A lábszár törése, beleértve a bokáét

Beleértve: a boka
A következ altételek választhatók a kiegészít karakter helyére, ahol nem
lehetséges, vagy szükséges több kód használata a törés és nyílt sérülés
leírásához; az olyan törést, ahol nem jelölik, hogy zárt, vagy nyílt, zártként kell
besorolni.
0 zárt
1 nyílt
Kivéve: a lábtörése, a boka kivételével (S92.-)

S82.0 A térdkalács (patella) törése

S82.1 A sípcsont proximalis végének törése

Sipcsont (tibia):
• condylus }
• fej } szárkapocscsont (fibula) töréssel vagy anélkül
• proximalis vég }
• tuberositas }

S82.2 A sípcsont (tibia) testének törése

Szárkapocscsont (fibula) törés emlitésével vagy anélkül

S82.3 A sípcsont (tibia) distalis végének törése

Szárkapocscsont (fibula) törés emlitésével vagy anélkül


Kivéve: belboka (S82.5)

S82.4 A szárkapocscsont (fibula) törése

Kivéve: külboka (S82.6)

S82.5 A belboka törése

Sipcsont és:
• boka
• malleolus

S82.6 A külboka törése

Szárkapocscsont és:
• boka
• malleolus

S82.7 A lábszár többszörös törése

883
Kivéve: sipcsont és szárkapocscsont törés együtt:
• distalis vég (S82.3)
• szárak (S82.2)
• proximalis vég (S82.1)

S82.8 A lábszár egyéb részeinek törése

Törés:
• a bokán k.m.n.
• bimalleolaris
• trimalleolaris

S82.9 A lábszár k.m.n. részének törése

S83 A térd ficama, dislocatiója és distorsiója

Kivéve: térdizületen belüli elváltozások, müködési zavarok (M23.-)


• patella elváltozások (M22.0-M22.3)
térdizületi ficamok:
• inveterált (M24.3)
• pathologiás (M24.3)
• habituális (M24.4)

S83.0 A térdkalács ficama

Luxatio patellae

S83.1 A térd ficama

Tibiofibularis izület

S83.2 A meniscus heveny sérülése

K.m.n.
Meniscus lateralis
Meniscus medialis
Kivéve: régi sérülés (M23.2)

S83.3 A térd izületi porcának heveny sérülése

S83.4 A térd küls és bels szalagjainak rándulása és húzódása

S83.5 A térd elüls és hátsó keresztszalagjának rándulása és húzódása

S83.6 A térd k.m.n. részeinek rándulása és húzódása

Lig. patellae
Proximalis tibiofibularis, izület és szalag

884
S83.7 A térd komplex sérülése

Sérülés a (lateralis)(medialis) meniscuson a kereszt- és collateralis szalagokéval


kombinálódva

S84 Idegsérülés a lábszár szintjében

Kivéve: idegsérülés a boka és láb szintjében (S94.-)

S84.0 A N.tibialis sérülése a lábszár szintjében

S84.1 A N. peroneus sérülése a lábszár szintjében

S84.2 Érz ideg sérülése a lábszár szintjében

S84.7 Több ideg sérülése a lábszár szintjében

S84.8 Egyéb idegek sérülése a lábszár szintjében

S84.9 K.m.n. ideg sérülése a lábszár szintjében

S85 Erek sérülése a lábszár szintjében

Kivéve: érsérülés a boka és láb szintjében (S95.-)

S85.0 Az art. poplitea sérülése

S85.1 Az art.tibialis (ant.) (post.) sérülése

S85.2 Az art. peronea sérülése

S85.3 A vena saphena magna sérülése a lábszár szintjében

Vena saphena magna k.m.n.

S85.4 A vena saphena parva sérülése a lábszár szintjében

S85.5 A vena poplitea sérülése

S85.7 Több ér sérülése a lábszár szintjében

S85.8 Egyéb erek sérülése a lábszár szintjében

S85.9 K.m.n. ér sérülése a lábszár szintjében

S86 Izom- és ínsérülés a lábszár szintjében

Kivéve: izom és insérülés a boka szintjében vagy alatta (S96.-)

885
S86.0 Az Achilles-in sérülése

S86.1 A hátsó izomcsoport egyéb inának sérülése a lábszár szintjében

S86.2 Az elüls izomcsoport izmainak sérülése a lábszár szintjében

S86.3 A peroneus izomcsoport izmainak és inainak sérülése a lábszár szintjében

S86.7 Több izom és in sérülése a lábszár szintjében

S86.8 Egyéb izmok és inak sérülése a lábszár szintjében

S86.9 K.m.n. izom és in sérülése a lábszár szintjében

S87 A lábszár összezúzódása

Kivéve: a boka és láb összenyomatásos, sérülése (S97.-)

S87.0 A térd összenyomatása

S87.8 A lábszár egyéb és k.m.n. részeinek összenyomatása

S88 A lábszár traumás amputációja

Kivéve: traumás amputáció:


• a boka és a láb szintjében (S98.-)
• a lábszáron, k.m.n. szintben (T13.6)

S88.0 A térd traumás csonkolása

S88.1 A lábszár traumás csonkolása

S88.9 A lábszár traumás csonkolása, szint k.m.n.

S89 A lábszár egyéb és k.m.n. sérülései

Kivéve: a boka és a láb egyéb és k.m.n. sérülései (S99.-)

S89.7 A lábszár többszörös sérülése

Azon sérülések, melyek az S80-S88 csoportok közül többe is besorolhatók

S89.8 A lábszár egyéb meghatározott sérülései

S89.9 A lábszár k.m.n. sérülése

886
A BOKA ÉS A LÁB SÉRÜLÉSEI
(S90-S99)
Kivéve: a boka és a láb kétoldali sérülése (T00-T07)
égések és maródások (T20-T32)
a bokák törése (S82.-)
fagyás (T33-T35)
a láb sérülése, helye k.m.n. (T12-T13)
rovarharapás vagy csípés, mérgez (T63.4)

S90 A boka és a lábfej felületes sérülése

S90.0 A boka zúzódása

S90.1 A lábujj(-ak) zúzódása körömsérülés nélkül

Lábujj(-ak) zúzódása k.m.n.

S90.2 A lábujj(-ak) zúzódása körömsérüléssel

S90.3 A láb egyéb és k.m.n. részének zúzódása

S90.7 A láb és boka többszörös felületes sérülése

S90.8 A láb és boka egyéb felületes sérülése

S90.9 A láb és boka k.m.n. felületes sérülése

S91 A boka és a lábfej nyílt sebe

Kivéve: a boka és a láb traumás amputációja (S98.-)

S91.0 A boka nyílt sebe

S91.1 A lábujj(-ak) nyílt sebe köröm sérülés nélkül

Lábujj(ak) nyílt sérülése k.m.n.

S91.2 A lábujj(-ak) nyílt sebe köröm sérüléssel

S91.3 A láb egyéb részeinek sebe

A láb nyílt sérülése k.m.n.

S91.7 A boka és láb többszörös nyílt sebe

S92 A lábtörés

887
A következ altételek választhatók a kiegészít karakter helyére ha nem
lehetséges, vagy szükséges több kód használata a törés és a nyílt sérülés
leírásához; az olyan törést, ahol nem jelölik, hogy zárt, vagy nyílt, zártként kell
besorolni.
0 zárt
1 nyílt
Kivéve: boka (S82.-)

S92.0 A sarokcsont törése

Calcaneus

S92.1 Az ugrócsont törése

Talus

S92.2 Egyéb lábt csont(ok) törése

Os cuboideum
Os cuneiforme, (mediale) (laterale) (intermediale)
Os naviculare pedis

S92.3 Lábközépcsont törése

S92.4 Az öregujj törése

S92.5 Más lábujj törése

S92.7 A láb többszörös törése

S92.9 A láb törése k.m.n.

S93 A lábfej izületeinek és szalagjainak ficama, dislocatiója és


distorsiója

S93.0 A boka ficama

Ugrócsont (calcaneus)
Szárkapocs (fibula), distalis vég
Talus
Sípcsont (tibia), distalis vég

S93.1 A lábujj(ak) ficama

Interphalangealis (izület) (-ek)


Metatarsophalangealis (izület) (-ek)

S93.2 A boka- és láb-szalagok szakadása

S93.3 A láb egyéb és k.m.n. részének ficama

888
Os naviculare pedis
Lábizület(-ek)
Tarsometatarsalis izület(-ek)

S93.4 A boka rándulása és húzódása

Lig. calcaneofibulare
Lig. deltoideum
Lig. collaterale mediale
Lig. talofibulare
Lig. tibiofibulare distalis
Kivéve: Achilles-ín sérülése (S86.0)

S93.5 A lábujj(-ak) rándulása és húzódása

Interphalangealis (izület)(-ek)
Metatarsophalangealis (izület)(-ek)

S93.6 A láb egyéb és k.m.n. részeinek rándulása húzódása

Lábt -szalag
Tarsometatarsalis szalag

S94 Idegsérülés a boka és lábfej szintjében

S94.0 A N. plantaris lateralis sérülése

S94.1 A N. plantaris medialis sérülése

S94.2 A N. peroneus profundus sérülése a boka és láb szintjében

Terminalis lateralis ág

S94.3 Érz ideg sérülése a boka és láb szintjében

S94.7 A boka és láb több idegének sérülése a boka és láb szintjében

S94.8 Egyéb idegek sérülése a boka és láb szintjében

S94.9 K.m.n. ideg sérülése a boka és láb szintjében

S95 Erek sérülése a boka és lábfej szintjében

Kivéve: az arteria és vena tibialis posterior sérülése (S85.-)

S95.0 Az art. dorsalis pedis sérülése

S95.1 Az art. plantaris sérülése

889
S95.2 A vena dorsalis pedis sérülése

S95.7 A boka és láb több erének sérülése a boka és láb szintjében

S95.8 A boka és láb egyéb ereinek sérülése a boka és láb szintjében

S95.9 K.m.n. erek sérülése a boka és láb szintjében

S96 Izom- és ínsérülés a boka és lábfej szintjében

Kivéve: az Achilles-in sérülése (S86.0)

S96.0 A lábujj hosszú hajlító izmának és inának sérülése a boka és lábszintjében

S96.1 A lábujj hosszú feszít inának és izmának sérülése a boka és lábszintjében

S96.2 A boka és láb bels izmainak és inainak sérülése a boka és láb szintjében

S96.7 A boka és láb több izmának és inának sérülése a boka és láb szintjében

S96.8 A boka és láb egyéb izmainak és inainak sérülése a boka és láb szintjében

S96.9 K.m.n. izom és in sérülése a boka és in szintjében

S97 A boka és a lábfej összezúzódása

S97.0 A boka összenyomatása

S97.1 A lábujj(-ak) összenyomatása

S97.8 A boka és láb egyéb részeinek összenyomatása

A láb összenyomatásos sérülése k.m.n.

S98 A boka és a láb traumás amputációja

S98.0 A láb traumás csonkoklása a boka szintjében

S98.1 Egy lábujj traumás csonkolása

S98.2 Két vagy több lábujj traumás csonkolása

S98.3 A láb egyéb részeinek traumás csonkolása

A lábujjak és a láb egyéb részeinek kombinált baleseti amputatioja

S98.4 A láb traumás csonkolása szint meghatározása nélkül

890
S99 A boka és a lábfej egyéb, k.m.n. sérülései

S99.7 A boka és láb többszörös sérülése

Azon sérülések, melyek az S90-S98 csoportok közül többe is besorolhatók

S99.8 A boka és láb egyéb megnevezett sérülése

S99.9 A boka és láb k.m.n. sérülése

TÖBB TESTTÁJRA KITERJED SÉRÜLÉSEK


(T00-T07)
Beleértve: a mindkétoldali azonos végtagok bilaterális érintettségét azokat a két vagy több
testtájékra kiterjed sérüléseket, melyek az S00-S99 csoporton belül találhatók
Kivéve: égések és maródások (T20-T32)
fagyás (T33-T35)
rovarharapás vagy csípés, mérgez (T63.4)
egyetlen testtájék többszörös sérülései, - L. az S részt
napégés (L55.-)

T00 Több testtájra terjed felületes sérülések

T00.0 Felületes sérülések a fejen és a nyakon

Felszines sérülések, melyek elhelyezkedése besorolható az S00.- és az S10.-


csoportba
Kivéve: ha együttjár más testtáj(ak) sérülésével (T00.8)

T00.1 A mellkas és has, derék és medence tájék együttes felületes sérülései

Felszines sérülések, melyek elhelyezkedése besorolható az S20.-, S30.- és


T09.0 csoportokba
Kivéve: ha együttjár más testtáj(ak) sérülésével (T00.8)

T00.2 A fels végtag(ok) több régiójának felületes sérülései

Felszines sérülések, melyek elhelyezkedésük szerint besorolhatók a S40.-,


S50.-, S60.- és a T11.0 csoportokba.
Kivéve: ha a sérülés érinti:
• az alsó végtag(ok)at, (T00.6)
• a mellkast, hasat, a hát alsó részét és a medencét (T00.8)

T00.3 Az alsó végtag(ok) több régiójának felületes sérülései

Felszines sérülések, melyek elhelyezkedésük alapján besorolhatók az S70.-


, S80.-, S90.- és a T13.0 csoportokba.
Kivéve: ha a sérülés érinti:
• a mellkast, hasat, a hát alsó részét és a medencét (T00.8)

891
• a fels végtag(ok)at (T00.6)

T00.6 A fels végtag(ok) több régiójának és az alsó végtag(ok) együttes felületes


sérülései

Felszines sérülések, melyek elhelyezkedésük alapján besorolhatók a T00.2 és


T00.3 csoportokba.
Kivéve: ha a sérülések érintik a mellkast, hasat, a hát alsó részét és a medencét
(T00.8)

T00.8 Testtájékok egyéb kombinációban lév felületes sérülései

T00.9 Többszörös felületes sérülések k.m.n.

Többszörös:
• horzsolások }
• felhólyagosodás (nem h eredet ) }
• ütés nyomok }
• zúzódások } k.m.n.
• vérömlenyek }
• rovarcsípés (nem mérges) }

T01 Több testtájra terjed nyílt sebek

Kivéve: több testtájat érint traumás amputáció (T05.-)

T01.0 Nyílt sebek a fejen és a nyakon

Nyílt sebek, melyek elhelyezkedésük alapján besorolhatók az S01.-, és S11.-


csoportokba.
Kivéve: ha a sérülések más testtájakat is érintenek (T01.8)

T01.1 Nyílt sebek a mellkason és hason, a deréktájon és medence területén

Nyílt sebek, melyek elhelyezkedésük alapján besorolhatók az S21.-, S31.- és


T09.1 csoportokba.
Kivéve: ha a sérülések más testtáj(ak)at is érintenek (T01.8)

T01.2 Nyílt sebek a fels végtag(ok) több tájékán

Nyílt sebek, melyek elhelyezkedésük alapján besorolhatók az S41.-, S51.- S61.-


és T11.1 csoportokba.
Kivéve: ha a sérülések érintik:
• az alsó végtag(ok)at (T01.6)
• a mellkast, hasat, a hát alsó részét és a medencét (T01.8)

T01.3 Nyílt sebek az alsó végtag(ok) több tájékán

Nyílt sérülések, melyek elhelyezkedésük alapján besorolhatók az S71.-. S81.-


S91.- és a T13.1 csoportokba.
Kivéve: ha a sérülések érintik:

892
• a mellkast, hasat, a hát alsó részét és a medencét (T01.8)
• a fels végtag(ok)at (T01.6)

T01.6 Nyílt sebek a fels és alsó végtag(ok)on több tájékon

Nyílt sebek, melyek elhelyezkedésük alapján besorolhatók a T01.2 és a T01.3


csoportokba.
Kivéve: ha a sérülések érintik a mellkast, hasat, a hát alsó részét és a medencét
(T01.8)

T01.8 A testtájékokon egyéb kombinációban lév nyílt sebek

T01.9 Többszörös nyílt sebek k.m.n.

Többszörös:
• állati eredet harapás, marás }
• vágott, metszett sebek } k.m.n.
• szakításos sérülések }
• szúrt sebek }

T02 Több testtájra terjerd törések


A következ altételek választhatók a kiegészit karakter helyére, ha nem
lehetséges, vagy szükséges több kód használata a törés és a nyílt sérülés
osztályozásához; az olyan törést, amelynél nem jelölték, hogy zárt, vagy nyílt,
zártként kell besorolni.
0 zárt
1 nyílt

T02.0 Fejen és nyakon lév csontok törései

Törések, melyek elhelyezkedése besorolható a T02.- és az S12.- csoportokba.


Kivéve: ha a sérülések más testtájakat is érintenek (T02.8)

T02.1 A törzs, derék és medence csontjainak együttes törései

Törések, melyek elhelyezkedésük szerint besorolhatók az S22.-, S32.- és T08


csoportokba.
Kivéve: ha együtt járnak:
• a végtag(ok) (T02.7) }
• és más testtájak (T02.8) } töréseivel

T02.2 Az egyik fels végtag csontjainak több tájékon lév törései

Törések, melyek elhelyezkedésük alapján besorolhatók az S42.-, S52.-, S62.-


és a T10 csoportokba
Kivéve: ha együtt járnak:
• a másik fels végtag (T02.4) }
• az alsó végtag(ok) (T02.6) } töréseivel

893
• a mellkas, a hát alsó része és a medence (T02.7) }

T02.3 Az egyik alsó végtag csontjainak több tájékon lév törései

Törések, melyek elhelyezkedésük alapján besorolhatók az S72.-, S82.-, S92.-


és a T12 csoportokba
Kivéve: ha együtt járnak:
• a másik alsó végtag (T02.5) }
• a mellkas, a hát alsó része és a medence (T02.7) } töréseivel
• a fels végtag(ok) (T02.6) }

T02.4 Mindkét fels végtag csontjainak több tájékon lév törései

Törések, melyek elhelyezkedésük alapján besorolhatók az S42.-, S52.-, S62.-


és a T10 csoportokba, ha kétoldaliak
Kivéve: ha együtt járnak:
• az alsó végtag(ok) (T02.6) }
• a mellkas, a hát alsó része és a medence (T02.7) } töréseivel

T02.5 Mindkét alsó végtag csontjainak több tájékon lév törései

Törések, melyek elhelyezkedésük alapján besorolhatók az S72.-, S82.-, S92.- és


T12 csoportokba ha kétoldaliak
Kivéve: ha együtt járnak:
• a mellkas, a hát alsó része, a medence (T02.7) }
• és a fels végtag(ok) (TO2.6) } töréseivel

T02.6 A fels végtag(ok) és alsó végtag(ok) csontjainak több tájékon lév törései

Kivéve: ha együtt járnak a mellkas, a hát alsó része és a medence töréseivel


(T02.7).

T02.7 A mellkas, hát alsó részei, medence és végtagok csontjainak együttes


törései

T02.8 Testtájékok csontjainak egyéb kombinációban lév törései

T02.9 Többszörös törések k.m.n.

T03 Több testtájra terjed ficamok, dislocatio és distorsio

T03.0 Ficam, rándulás és húzódás a fejen és a nyakon

Ficamok, rándulások, húzódások, melyek elhelyezkedésük alapján besorolhatók


az S03.- és S13.- csoportokba.
Kivéve: ha más testtájékok ficamaival, rándulásaival és húzódásaival járnak
együtt (T03.8)

T03.1 Ficam, rándulás és húzódás a mellkason, deréktájon és a medencén

894
Ficamok, rándulások, húzódások, melyek elhelyezkedésük alapján besorolhatók
az
S23.- S33.- és a T09.2 csoportokba.
Kivéve: ha más testtájékok ficamaival, rándulásaival és húzódásaival járnak
együtt (T03.8)

T03.2 A fels végtag(ok) több tájékának ficama, rándulása és húzódása

Ficamok, rándulások, húzódások, melyek elhelyezkedésük alapján besorolhatók


az
S43.-, S53.-, S63.- és a T11.2 csoportokba.
Kivéve: ha az:
• alsó végtag(ok) (T03.4)
• a mellkas, a hát alsó része és a medence (T03.8)
ficamaival, rándulásaival, húzódásaival járnak együtt

T03.3 Az alsó végtag(ok) több tájékának ficama, rándulása és húzódása

Ficamok, rándulások, húzódások, melyek elhelyezkedésük alapján besorolhatók


az S73.-, S83.-, S93.- és a T13.2 csoportokba.
Kivéve: ha a:
• mellkas, a hát alsó része, a medence (T03.8)
• és a fels végtag(ok) (T03.4)
ficamaival, rándulásaival, húzódásaival járnak együtt.

T03.4 Az alsó és fels végtagok több tájékának ficama, rándulása és húzódása

Kivéve: ha együtt járnak a mellkas, a hát alsó része és a medence ficamaival,


rándulásaival és húzódásaival (T03.8)

T03.8 Testtájékok egyéb kombinációban lév ficama és húzódása

T03.9 Többszörös ficamok, rándulások és húzódások k.m.n.

T04 Több testtájra terjed összezúzódások

T04.0 Összenyomatásos sérülések a fejen és a nyakon

Összenyomatásos sérülések, melyek elhelyezkedésük alapján besorolhatók az


S07.- és az S17.- csoportokba.
Kivéve: ha a sérülés más testtáj(ak)at is érint (T04.8)

T04.1 Összenyomatásos sérülések a mellkason, hason, deréktájon és a


medencén

Összenyomatásos (kompressziós) sérülés:


• olyan testtájakon, melyek besorolhatók az S28.- és S38.- csoportokba
• törzsön k.m.n.
Kivéve: ha a sérülés érinti:

895
• a végtagokat (T04.7)
• más testtájakat (T04.8)

T04.2 A fels végtag(ok) többszörös összenyomatásos sérüléseik

Összenyomatásos (kompressziós) sérülés:


• olyan testtájon, mely besorolható az S47.-, S57.- és az S67.- csoportokba.
• a fels végtagon k.m.n.
Kivéve: ha a sérülés érinti:
• az alsó végtagokat (T04.4)
• a mellkast, hasat, a hát alsó részét és a medencét ((T04.7)

T04.3 Az alsó végtag(ok) többszörös összenyomatásos sérülései

Összenyomatásos (kompressziós) sérülés:


• olyan testtájakon, melyek besorolhatók az S77.-, S87.- és az S97.-
csoportokba
• az alsó végtagon k.m.n.
Kivéve: ha a sérülés érinti:
• a mellkast, hasat, a hát alsó részét és a medencét (T04.7)
• a fels végtagokat (T04.4)

T04.4 Az alsó és fels végtagok együttes összenyomatásos sérülései

Kivéve: ha a sérülés érinti a mellkast, hasat, a hát alsó részét, és a medencét


(T04.7)

T04.7 A mellkas, has, deréktáj és medence együttes összenyomatásos sérülései

T04.8 Testtájékok egyéb kombinációban lév összenyomatásos sérülései

T04.9 Többszörös összenyomatásos sérülések k.m.n.

T05 Több testtájra terjed traumás amputációk

Beleértve: több testrészt érint leszakítás, kiszakadás


Kivéve: a következ traumás amputációk:
• kar k.m.n. (T11.6)
• láb k.m.n. (T13.6)
• törzs k.m.n. (T09.6)
lefejezés (S18)
több testtájat érint nyílt sérülések (T01.-)

T05.0 Mindkét kéz traumás amputatiója

T05.1 Az egyik kéz és a másik kar traumás amputatiója [bármilyen szinten,


kivétel a kéz]

896
T05.2 Mindkét kar traumás amputatiója [bármilyen szintben]

T05.3 Mindkét láb traumás amputatiója

T05.4 Az egyik láb és a másik lábszár traumás amputatiója [bármilyen kivéve a


másik lábfejet]

T05.5 Mindkét lábszár traumás amputatiója [bármilyen szintben]

T05.6 A fels és alsó végtag bármilyen kombinációjú traumás amputátiója


bármilyen szintben

T05.8 Testtájékok egyéb kombinációban való traumás amputátiója

Átmetszés:
• a hason
• a mellkason

T05.9 Többszörös traumás amputatió k.m.n.

T06 Több testtájra terjed sérülések, m.n.o.

T06.0 Az agyállomány, agyidegek és a nyak szintjében lév idegek és gerincvel


együttes sérülése

Az S04.- és S06.- csoportokba sorolható sérülések, melyek az S14.- csoportba


osztható sérülésekkel járnak együtt.

T06.1 Idegek és gerincvel sérülése együttesen más testtájékok többszörös


sérüléseivel

T06.2 Idegek sérülése több testtájékkal együtt

Többszörös idegsérülések k.m.n.


Kivéve: a gerincvel t érint sérülések (T06.0-T06.1)

T06.3 Erek sérülése több testtájékkal együtt

T06.4 Izmok és inak sérülése több testtájékkal együtt

T06.5 Mellüregi sérülések hasüregi és medencei szervek sérüléseivel együtt

T06.8 Egyéb meghatározott sérülések több testtájékon együtt

T07 Többszörös sérülések k.m.n.

Kivéve: sérülés k.m.n. (T14.9)

897
A TÖRZS, A VÉGTAG VAGY MÁS TESTTÁJÉK K.M.N.
RÉSZEINEK SÉRÜLÉSE
(T08-T14)
Kivéve: égések és maródások (T20-T32)
fagyás (T33-T35)
több testtájékot magába foglaló sérülések (T00-T07)
rovarharapás vagy csípés, mérgez (T63.4)

T08 Gerinctörés, szintje nem meghatározott


A következ altételek választhatók a kiegészit karakter helyére, ha nem
lehetséges vagy szükséges több kód használata a törés, és a nyílt sérülés
azonositásához; az olyan törést, amelynél nem jelölték, hogy zárt, vagy nyílt,
zártként kell besorolni.
0 zárt
1 nyílt
Kivéve: a gerinc többszörös törése, szint mejelölése nélkül (T02.1)

T09 A gerinc és a törzs egyéb sérülése, szintje nem meghatározott

Kivéve: a törzs összenyomatásos, sérülése, k.m.n. (T04.1)


a törzs többszörös sérülései (T00-T06)
a törzs metszése (T05.8)

T09.0 A törzs felületes sérülései, szint k.m.n.

T09.1 A törzs nyílt sebe, szint k.m.n.

T09.2 A törzs k.m.n. izületének és szalagjának ficama, rándulása és húzódása

T09.3 A gerincvel sérülése k.m.n. szintben

T09.4 K.m.n.ideg, gerincvel i ideggyök és törzsi idegfonat sérülése

T09.5 K.m.n. izom és in sérülés a törzsön

T09.6 A törzs traumás amputatiója, k.m.n. helyen

T09.8 Egyéb meghatározott sérülés a törzsön, szint k.m.n.

T09.9 K.m.n. sérülés a törzsön, szint k.m.n.

T10 A fels végtag törése, szintje nem meghatározott


Törött kar k.m.n.

898
A fels végtag törése k.m.n.
A következ altételek választhatók a kiegészit karakter helyére, ahol nem
lehetséges, vagy szükséges több kód használata a törés és a nyílt sérülés
leírásához; az olyan törést, amelynél nem jelölik, hogy zárt, vagy nyílt, zártként
kell besorolni.
0 zárt
1 nyílt
Kivéve: a fels végtag többszörös törése, szint k.m.n. (T02.-))

T11 A fels végtag egyéb sérülései, szint nem meghatározott

Kivéve: a fels végtag összenyomatásos sérülése k.m.n. (T04.2)


a fels végtag törése, szint k.m.n. (T10)
több testtájékot érint sérülések (T00-T06)

T11.0 A kar felületes sérülése, szint k.m.n.

T11.1 Nyílt sérülés a fels végtagon, szint k.m.n.

T11.2 A fels végtag, k.m.n. izületének és szalagjának ficama, rándulása és


húzódása k.m.n. szintben

T11.3 A fels végtag k.m.n. idegének sérülése, szint k.m.n.

T11.4 A fels végtag k.m.n. erének sérülése, szint k.m.n.

T11.5 A fels végtag k.m.n. izom-és ín sérülése, szint k.m.n.

T11.6 A fels végtag traumás amputatiója szint k.m.n.

Kar amputációja k.m.n.

T11.8 A fels végtag egyéb meghatározott sérülése, szint k.m.n.

T11.9 A fels végtag k.m.n. sérülése, szint k.m.n.

A kar sérülése k.m.n.

T12 Az alsó végtag törése, szintje nem meghatározott


Törött láb k.m.n.
A lábszár törése k.m.n.
A következ altételek választhatók a kiegészit karakter helyére, ahol nem
lehetséges, vagy szükséges több kód használata a törés, és a nyílt sérülés
leírásához; az olyan törést amelynél nem jelölték hogy zárt, vagy nyílt, zártként
kell besorolni.
0 zárt
1 nyílt
Kivéve: az alsó végtag többszörös törése a törés szintje k.m.n. (T02.-)

899
T13 Az alsó végtag egyéb sérülései, lokalizáció említése nélkül

Kivéve: Az alsó végtag összenyomatásos, sérülése, k.m.n. (T04.3)


Az alsó végtag törése, szint k.m.n. (T12)
Több testtájékot érint sérülések (T00-T06)

T13.0 Az alsó végtag felületes sérülése, szint k.m.n.

T13.1 Az alsó végtag nyílt sérülése, szint k.m.n.

T13.2 Az alsó végtag k.m.n. izületének és szalagjának ficama, rándulása és


húzódása, szint k.m.n.

T13.3 Az alsó végtag k.m.n. idegének sérülése, szint k.m.n.

T13.4 Az alsó végtag k.m.n. erének sérülése, szint k.m.n.

T13.5 Az alsó végtag k.m.n. izmának és ínának sérülése, szint k.m.n.

T13.6 Az alsó végtag traumás amputatiója, szint k.m.n.

A lábszár amputációja k.m.n.

T13.8 Az alsó végtag egyéb k.m.n. sérülései, szint k.m.n.

T13.9 Az alsó végtag k.m.n. sérülése, szint k.m.n.

A lábszár sérülése k.m.n.

T14 Nem meghatározott testtájék sérülése

Kivéve: több testtájékot érint sérülések (T00-T07)

T14.0 Nem meghatározott testtájék felületes sérülése

Horzsolás }
Felhólyagosodás (nem h hatástól) }
Ütés nyom }
Zúzódás }
Vérömleny } k.m.n.
Felszínesen elhelyezked idegen test okozta sérülés }
(szálka) nagyobb nyílt seb nélkül }
Rovarcsípés (nem mérges) }
Felületes sérülés }
Kivéve: többszörös felületes sérülések k.m.n. (T00.9)

T14.1 Nem meghatározott testtájék nyílt sebe

Állati harapás }

900
Metszés, vágás }
Szakitásos sérülés } k.m.n.
Nyílt seb }
Szúrt seb (behatoló) idegen testtel }
Kivéve: többszörös:
• nyílt sebek k.m.n. (T01.9)
• traumás amputátiók k.m.n. (T05.9)
traumás amputatió (T14.7)

T14.2 Nem meghatározott testtájék csontjának törése

A következ altételek választhatók a kiegészit karakter helyére, ahol nem


lehetséges vagy szükséges több kód használata a törés, és a nyílt sérülés
leírásához; az olyan törést, amelynél nem jelölik, hogy zárt, vagy nyílt, zártként
kell besorolni.
0 zárt
1 nyílt
Törés:
• k.m.n.
• zárt, k.m.n.
• elmozdulással járó, k.m.n.
• nyílt k.m.n.
Kivéve: többszörös törések k.m.n. (T02.9)

T14.3 Nem meghatározott testtájék ficama, rándulása és húzódása

Felszakadás }
Leszakadás }
Rándulás }
Húzódás }
Traumás: }
• izületi vérömleny }
• szakadás } izületi, (tok), szalag k.m.n.
• subluxatio }
• nyúzódás }
Kivéve: többszörös ficamok, rándulások, húzódások k.m.n. (T03.9)

T14.4 Nem meghatározott testtájék idegének vagy idegeinek sérülése

Idegsérülés }
Traumás : }
• ideg felrostozódás } k.m.n.
• haematomyelia }
• bénulás (átmeneti) }

901
Kivéve: idegek többszörös sérülése k.m.n. (T06.2)

T14.5 Nem meghatározott testtájék ereinek sérülése

Kiszakítás }
Átmetszés }
Sérülés }
Beszakadás }
Traumás: }k.m.n. ereken
• aneuryzma v.fistula }
(arteriovenosus) }
• artériás eredet haematoma }
• ruptura }
Kivéve: többszörös érsérülések k.m.n. (T06.3)

T14.6 Nem meghatározott testtájék izmainak és szalagjainak sérülése

leszakadása }
átmetszése }
sérülése } Egy v. több izom és in k.m.n.:
laceratiója }
traumás rupturája }
Kivéve: az izmok és inak többszörös sérülése k.m.n. (T06.4)

T14.7 Nem meghatározott testtájék összenyomatása és traumás amputatiója

Kompressziós sérülés k.m.n.


Traumás amputatio k.m.n.
Kivéve: többszörös:
• összenyomatásos sérülések k.m.n. (T04.9)
• traumás amputatiok k.m.n. (T05.9)

T14.8 Nem meghatározott testtájék egyéb sérülései

T14.9 Sérülés, k.m.n.

Kivéve: többszörös sérülések k.m.n. (T07)

TERMÉSZETES TESTNYîLÁSOKON BEHATOLÓ


IDEGENTEST HATÁSAI
(T15-T19)
Kivéve: idegentest:
• melyet véletlenül hagytak a m téti sebben (T81.5)
• pontszer sebben - L. a nyílt sebeket testtájékonként
• lágy szövetben visszamaradt (M79.5)

902
szálka, nagyobb nyílt seb nélkül - L. a felületes sérüléseket testtájékonként

T15 Idegentest a szem küls részében

Kivéve: a szemüreg és a szemgolyó áthatoló sebében lév idegen test (S05.4-


S05.5)
visszamaradt (régi) idegen test (H05.5, H44.6-H44.7)
a szemhéj visszamaradt idegentestje (H02.8)

T15.0 Idegen test a corneaban

T15.1 Idegen test a köt hártya zsákban

T15.8 Idegen test a küls szem egyéb és több részében

Idegen test a könnycsatorna nyílásában

T15.9 Idegen test a küls szem k.m.n. részében

T16 Idegentest a fülben


Hallójárat

T17 Idegentest a légz traktusban

Beleértve: idegentest következtében fellép fulladás:


• ételt l (regurgitált)
• hörg váladék miatt
folyadék, vagy hányadék belégzése, k.m.n.

T17.0 Idegen test az orrmelléküregben

T17.1 Idegen test az orrnyilásban

Orr k.m.n.

T17.2 Idegentest a garatban

Nasopharynx
Torok k.m.n.

T17.3 Idegentest a gégében

T17.4 Idegentest a légcs ben

T17.5 Idegentest a hörg ben

T17.8 A légutak egyéb és több részének idegentestje

Bronchiolusok

903
Tüd

T17.9 Idegentest a légutakban, hely k.m.n.

T18 Idegentest az emészt traktusban

Kivéve: idegentest a garatban (T17.2)

T18.0 Idegentest a szájban

T18.1 Idegentest a nyel cs ben

T18.2 Idegentest a gyomorban

T18.3 Idegentest a vékonybélben

T18.4 Idegentest a vastagbélben

T18.5 Idegentest a végbélben és végbélnyílásban

Rectosigmoidalis (átmenet)

T18.8 Idegentest az emészt rendszer más és több helyén

T18.9 Idegentest az emészt rendszerben, hely k.m.n.

Emészt rendszer k.m.n.


Lenyelt idegen test k.m.n.

T19 Idegentest a húgy-ivarszervekben

Kivéve: fogamzásgátló eszköz (intrauterin)(vaginális):


• által okozott mechanikai szöv dmény (T83.3)
• jelenléte (Z97.5)

T19.0 Idegentest a húgycs ben

T19.1 Idegentest a hólyagban

T19.2 Idegentest a szeméremtestben és hüvelyben

T19.3 Idegentest a méhben, [bármely rész]

T19.8 Idegentest a nemi és húgyúti szervek más és több helyén

T19.9 Idegentest a nemi és húgyúti szervekben, hely k.m.n.

904
ÉGÉSEK ÉS MARÓDÁSOK
(T20-T32)
Beleértve: égések (h hatás) az alábbiak következtében:
• elektromos f t készülékek
• elektromosság
• láng
• súrlódás, dörzsölés
• forró leveg és forró gázok
• forró tárgyak
• villám
• sugárzás
kémiai égések [maródások] (küls ) (bels )
forrázás
Kivéve: erythema [dermatitis] ab igne (L59.0)
a b r és b ralatti szövet sugárzással összefügg
rendellenességei (L55-L59)
napégés (L55.-)

A TESTFELÜLET MEGHATÁROZOTT HELYÉNEK


ÉGÉSEI ÉS MARÓDÁSAI
(T20-T25)
Beleértve: égések és maródások:
• els fokú [erythema]
• másodfokú [hólyagok] [epiderma hiány]
• harmadfokú [a b r alatti szövet mély necrosisa] [teljes mélység b rpusztulás]

T20 A fej és a nyak égése és maródása

Beleértve: fül [bármely része]


a szem, együtt az arc, a fej és a nyak egyéb részeivel
ajak
orr (septum)
fejb r [bármely része]
halánték (regio)
Kivéve: égés és maródás:
• a szem és járulékaira korlátozódó (T26.-)
• a szájat és a garatot érint (T28.-)

T20.0 A fej és nyak égése, foka nem meghatározott

905
T20.1 A fej és nyak els fokú égése

T20.2 A fej és nyak másodfokú égése

T20.3 A fej és nyak harmadfokú égése

T20.4 A fej és nyak maródása, foka k.m.n.

T20.5 Fej és nyak els fokú maródása

T20.6 A fej és nyak másodfokú maródása

T20.7 A fej és nyak harmadfokú maródása

T21 A törzs égése és maródása

Beleértve: hasfal
végbélnyílás
hát [bármely része]
eml
fartájék
mellkasfal
lágyék
ágyék
interscapularis terület
szeméremajkak
himvessz
gáttájék
herezacskó
here
vulva
Kivéve: égés és maródás:
• hónalj (T22.-)
• lapocka tájék (T22.-)

T21.0 A törzs nem meghatározott fokú égése

T21.1 A törzs els fokú égése

T21.2 A törzs másodfokú égése

T21.3 A törzs harmadfokú égése

T21.4 A törzs k.m.n. fokú maródása

906
T21.5 A törzs els fokú maródása

T21.6 A törzs másodfokú maródása

T21.7 A törzs harmadfokú maródása

T22 A váll és felkar égése és maródása, kivéve a csuklót és kezet

Beleértve: kar [bármely része, kivéve a csukló és a kéz egyedül]


hónalj
lapocka tájék
Kivéve: égés és maródás:
• interscapularis tájék (T21.-)
• a csukló és kéz egyedül (T23.-)

T22.0 A váll és fels végtag k.m.n. fokú égése, kivéve a csukló és kéz

T22.1 A váll és fels végtag els fokú égése, kivéve a csukló és kéz

T22.2 A váll és fels végtag másodfokú égése, kivéve a csukló és kéz

T22.3 A váll és fels végtag harmadfokú égése, kivéve a csukló és kéz

T22.4 A váll és fels végtag k.m.n. fokú maródása, kivéve a csukló és kéz

T22.5 A váll és fels végtag els fokú maródása, kivéve a csukló és kéz

T22.6 A váll és fels végtag másodfokú maródása, kivéve a csukló és kéz

T22.7 A váll és fels végtag harmadfokú maródása, kivéve csukló és kéz

T23 A csukló és kéz égése és maródása

Beleértve: ujj (köröm)


tenyér
hüvelykujj (és körme)

T23.0 A csukló és kéz k.m.n. fokú égési sérülése

T23.1 A csukló és kéz els fokú égési sérülése

T23.2 A csukló és kéz másodfokú égési sérülése

T23.3 A csukló és kéz harmadfokú égési sérülése

T23.4 A csukló és kéz k.m.n. fokú maródása

907
T23.5 A csukló és kéz els fokú maródása

T23.6 A csukló és kéz másodfokú maródása

T23.7 A csukló és kéz harmadfokú maródása

T24 A csíp és alsó végtag, égése és maródása kivéve a bokát és


a lábfejet

Beleértve: lábszár [bármely része, kivéve a boka és a láb egyedül]


Kivéve: a boka és láb izolált égése, maródása (T25.-)

T24.0 A csíp és alsó végtag k.m.n. fokú égési sérülése, kivéve a boka és láb

T24.1 A csíp és alsó végtag els fokú égési sérülése, kivéve a boka és láb

T24.2 A csíp és alsó végtag másodfokú égési sérülése, kivéve a boka és láb

T24.3 A csíp és alsó végtag harmadfokú égési sérülése, kivéve a boka és láb

T24.4 A csíp és alsó végtag k.m.n. fokú maródása, kivéve a boka és láb

T24.5 A csíp és alsó végtag els fokú maródása, kivéve a boka és láb

T24.6 A csíp és alsó végtag másodfokú maródása, kivéve a boka és láb

T24.7 A csíp és alsó végtag harmadfokú maródása, kivéve a boka és láb

T25 A boka és lábfej égése és maródása

Beleértve: a lábujj(ak)

T25.0 A boka és láb k.m.n. fokú égési sérülése

T25.1 A boka és láb els fokú égési sérülése

T25.2 A boka és láb másodfokú égési sérülése

T25.3 A boka és láb harmadfokú égési sérülése

T25.4 A boka és láb k.m.n. fokú maródása

T25.5 A boka és láb els fokú maródása

T25.6 A boka és láb másodfokú maródása

T25.7 A boka és láb harmadfokú maródása

908
A SZEMRE ÉS A BELS SZERVEKRE KORLÁTOZÓDÓ
ÉGÉSEK ÉS MARÓDÁSOK
(T26-T28)

T26 A szem és függelékeire korlátozódó égések és maródások

T26.0 A szemhéj és szemkörüli terület égése

T26.1 A szaruhártya és köt hártya égése

T26.2 A szemgolyó szakadásával és elpusztulásával járó égés

T26.3 A szem és függelékei más részeit érint égés

T26.4 A szem és függelékeinek égése, rész k.m.n.

T26.5 A szemhéj és szemkörüli terület maródása

T26.6 A szaruhártya és köt hártya maródása

T26.7 A szemgolyó szakadásával és elpusztulásával járó maródás

T26.8 A szem és függelékei más részeit érint maródás

T26.9 A szem és függelékeinek maródása, rész k.m.n.

T27 A légz traktus égése és maródása

T27.0 A gége és légcs égése

T27.1 A gégét, légcsövet és tüd t érint égés

Kivéve: légnyomásos sérülés szindróma (T70.8)

T27.2 A légz rendszer egyéb részeinek égése

Mellüreg

T27.3 A légz rendszer égése, k.m.n.

T27.4 A gége és légcs maródása

T27.5 A gégét, légcsövet és tüd t érint maródás

T27.6 A légz rendszer egyéb részeinek maródása

909
T27.7 A légz rendszer k.m.n. részének maródása

T28 Egyéb bels szervek égése és maródása

T28.0 A száj és garat égése

T28.1 A nyel cs égése

T28.2 Az emészt rendszer más részének égése

T28.3 A bels húgy-ivarszervek égése

T28.4 Más, k.m.n. bels szerv égése

T28.5 A száj és garat maródása

T28.6 A nyel cs maródása

T28.7 Az emészt rendszer más részeinek maródása

T28.8 A bels húgy-ivarszervek maródása

T28.9 Más és k.m.n. bels szervek maródása

TÖBB ÉS NEM MEGHATÁROZOTT TESTTÁJÉK


ÉGÉSEI ÉS MARÓDÁSAI
(T29-T32)

T29 Több testtájék égése és maródása

Beleértve: az olyan égések és maródások, melyek a T20-tól T28-ig terjed


csoportok közül egynél többe is besorolhatók

T29.0 Több testtájék égési sérülése, foka nem meghatározott

Többszörös égés k.m.n.

T29.1 Több testtájék égési sérülése, els foknál nem nagyobb

T29.2 Több testtájék égési sérülése, másodfoknál nem nagyobb

T29.3 Több testtájék égési sérülése, az egyik legalább harmadfokú

T29.4 Több testtájék maródása foka nem meghatározott

Többszörös maródás k.m.n.

910
T29.5 Több testtájék maródása, els foknál nem nagyobb

T29.6 Több testtájék maródása, másodfoknál nem nagyobb

T29.7 Több testtájék maródása, az egyik legalább harmadfokú

T30 Égés és maródás, testtájék k.m.n.

Kivéve: égés és maródás, az érintett testfelület terjedelmének megjelölésével


(T31-T32)

T30.0 Nem meghatározott testtájék égési sérülése, foka nem meghatározott

Égés k.m.n.

T30.1 Nem meghatározott testtájék els fokú égési sérülése

Els fokú égés k.m.n.

T30.2 Nem meghatározott testtájék másodfokú égési sérülése

Másodfokú égés k.m.n.

T30.3 Nem meghatározott testtájék harmadfokú égési sérülése

Harmadfokú égés k.m.n.

T30.4 Nem meghatározott testtájék maródása, foka nem meghatározott

Maródás k.m.n.

T30.5 Nem meghatározott testtájék els fokú maródása

Els fokú maródás k.m.n.

T30.6 Nem meghatározott testtájék másodfokú maródása

Másodfokú maródás k.m.n.

T30.7 Nem meghatározott testtájék harmadfokú maródása

Harmadfokú maródás k.m.n.

T31 Égések az érintett testfelület terjedelmének megfelel en


osztályozva

Megjegyzés: Ez a csoport akkor használható els dleges kódként, ha az égés


helye nincs meghatározva. Kiegészít kódként - ha szükséges -
akkor használható a T20-T29 csoportokkal, ha a helyet is
megjelölik.

T31.0 A testfelület kevesebb, mint 10%-át érint égés

T31.1 A testfelület 10 - 19%-át érint égés

911
T31.2 A testfelület 20 - 29%-át érint égés

T31.3 A testfelület 30 - 39%-át érint égés

T31.4 A testfelület 40 - 49%-át érint égés

T31.5 A testfelület 50 - 59%-át érint égés

T31.6 A testfelület 60 - 69%-át érint égés

T31.7 A testfelület 70 - 79%-át érint égés

T31.8 A testfelület 80 - 89%-át érint égés

T31.9 A testfelület 90, vagy több %-át érint égés

T32 Maródások, az érintett testfelület terjedelmének megfelel en


osztályozva

Megjegyzés: Ez a csoport akkor használható els dleges kódként, ha a


felmaródáshelye nincs meghatározva.Kiegészit kódként - ha
szükséges - akkor használható a T20-T29 csoportokkal, ha a
maródás helyét is megjelölték.

T32.0 A testfelület kevesebb, mint 10%-át érint maródás

T32.1 A testfelület 10 - 19%-át érint maródás

T32.2 A testfelület 20 - 29%-át érint maródás

T32.3 A testfelület 30 - 39%-át érint maródás

T32.4 A testfelület 40 - 49%-át érint maródás

T32.5 A testfelület 50 - 59%-át érint maródás

T32.6 A testfelület 60 - 69%-át érint maródás

T32.7 A testfelület 70 - 79%-át érint maródás

T32.8 A testfelület 80 - 89%-át érint maródás

T32.9 A testfelület 90, vagy több %-át érint maródás

912
FAGYÁS
(T33-T35)
Kivéve: hyothermia és az alacsony h mérséklet egyéb hatásai (T68-T69)

T33 Felületes fagyás

Beleértve: a b r felszines részeinek elvesztésével járó fagyás


Kivéve: több testtájékot érint felszines fagyás (T35.0)

T33.0 A fej felületes fagyása

T33.1 A nyak felületes fagyása

T33.2 A mellkas felületes fagyása

T33.3 A hasfal, derék és medence felületes fagyása

T33.4 A kar felületes fagyása

Kivéve: csak a csuklótájékot és kezet érint felszines fagyás (T33.5)

T33.5 A csukló és kéz felületes fagyása

T33.6 A csíp és comb felületes fagyása

T33.7 A térd és a lábszár felületes fagyása

Kivéve: csak a bokát és lábfejet érint felszines fagyás (T33.8)

T33.8 A boka és lábfej felületes fagyása

T33.9 Egyéb és k.m.n. részek felületes fagyása

Felületes fagyás:
• k.m.n.
• az alsó végtagon k.m.n.
• a törzsön k.m.n.

T34 Fagyás szövetelhalással

Kivéve: több testtájékot érint , szöveti elhalással járó fagyás (T35.1)

T34.0 A fej szövetelhalással járó fagyása

T34.1 A nyak szövetelhalással járó fagyása

T34.2 A mellkas szövetelhalással járó fagyása

913
T34.3 A hasfal, derék és medence szövetelhalással járó fagyása

T34.4 A kar szövetelhalással járó fagyása

Kivéve: csak a csukló-és kéztájék szöveti necrosissal járó fagyása (T34.5)

T34.5 A csukló és kéz szövetelhalással járó fagyása

T34.6 A csíp és comb szövetelhalással járó fagyása

T34.7 A térd és a lábszár szövetelhalással járó fagyása

Kivéve: csak a boka és láb szöveti necrosissal járó fagyása (T34.8)

T34.8 A boka és lábfej szövetelhalással járó fagyása

T34.9 Egyéb és k.m.n. részek szövetelhalással járó fagyása

Fagyás szövetelhalással:
• k.m.n.
• alsó végtagon k.m.n.
• a törzsön k.m.n.

T35 Több testtájékra terjed és k.m.n. fagyás

T35.0 Több testtájék felületes fagyása

Többszörös felszines fagyás k.m.n.

T35.1 Több testtájék szövetelhalással járó fagyása

Többszörös fagyás necrosissal k.m.n.

T35.2 A fej és nyak fagyása k.m.n.

T35.3 A mellkas, has, derék, és a medence fagyása k.m.n.

Fagyás a törzsön k.m.n.

T35.4 A fels végtag fagyása k.m.n.

T35.5 Az alsó végtag fagyása k.m.n.

T35.6 Több testtájék fagyása k.m.n.

Többszörös fagyás k.m.n.

T35.7 Fagyás k.m.n. helyen

Fagyás k.m.n.

914
DROGOK, GYÓGYSZEREK ÉS BIOLÓGIAI ANYAGOK
ÁLTAL OKOZOTT MÉRGEZÉS
(T36-T50)
Beleértve: ezeknek az anyagoknak a túladagolását és tévedésb l bevételét vagy beadását
Kivéve: nem függ séget okozó anyagok-abususa (F55)
kezelés céljából helyesen adagolt, megfelel anyagok káros hatása
["hypersensitivitas", "reakció", stb.];
az ilyen eseteket a mellékhatás természete szerint kell osztályozni, mint:
• aspirin gastritis (K29.-)
• vérrendellenességek (D50-D76)
• dermatitis:
• kontakt (L23-L25)
• bels leg alkalmazott anyagok miatt (L27.-)
• nephropathia (N14.0-N14.2)
• mellékhatás k.m.n. (T88.7)
pszihoaktív anyag okozta gyógyszerfügg ség és
mentális és magatartási zavarok (F10-F19)
a magzatot és újszülöttet érint drogreakció és mérgezés (P00-P96)
patológiás drog-mérgezés (F10-F19)

T36 Szisztémás antibiotikumok által okozott mérgezés

Kivéve: daganat elleni antibiotikumok (T45.1)


• antibotikum okozta
• fül-, orr- és torokártalom (T49.6)
• szemártalom (T49.5)
• helyi ártalom (T49.0)

T36.0 Penicillinek

T36.1 Cefalosporinok és egyéb ß-laktám antibiotikumok

T36.2 Chloramphenicol csoport

T36.3 Macrolidek

T36.4 Tetraciklinek

T36.5 Aminoglikozidok

Streptomycin

T36.6 Rifamicinek

915
T36.7 Szisztémásan alkalmazott antifungalis antibiotikumok

T36.8 Egyéb szisztémás antibiotikumok

T36.9 K.m.n. szisztémás antibiotikumok

T37 Egyéb szisztémás fert zés elleni szer és antiparazitikum által


okozott mérgezés

Kivéve: fert zés elleni szer okozta:


• fül-, orr- és torokártalom (T49.6)
• helyi ártalom (T49.0)
• szemártalom (T49.5)

T37.0 Szulfonamidok

T37.1 Mycobacterium elleni szerek

Kivéve: rifamicinek (T36.6)


streptomycin (T36.5)

T37.2 Malária elleni és egyéb vérprotozoonokra ható gyógyszerek

Kivéve: hydroxyquinolin származékok (T37.8)

T37.3 Egyéb protozoonok elleni szerek

T37.4 Féreghajtók

T37.5 Vírus elleni szerek

Kivéve: amantadin (T42.8)


citarabin (T45.1)

T37.8 Egyéb szisztémás fert zés elleni szerek és antiparazitikumok

Hydroxyquinolin származékok
Kivéve: malária elleni gyógyszerek (T37.2)

T37.9 Szisztémás k.m.n. fert zés elleni szerek és antiparazitikumok

T38 Hormonok és szintetikus pótszereik és antagonistáik által


okozott mérgezés, m.n.o.

Kivéve: mineralo-kortikoszteroidok és antagonistáik (T50.0)


fájáskelt hormonok (T48.0)
mellékpajzsmirigy-hormonok és származékaik (T50.9)

T38.0 Glukokortikoidok és szintetikus analógjaik

916
Kivéve: helyileg alklamazott glukokortikoidok (T49.-)

T38.1 Pajzsmirigy-hormonok és pótszereik

T38.2 Pajzsmirigy-elválasztás elleni szerek

T38.3 Inzulin és diabetes elleni orális gyógyszerek

T38.4 Orális fogamzásgátlók

Egy vagy több alkotós készítmények

T38.5 Egyéb ösztrogének és progesztogének

Keverékek és pótszerek

T38.6 Antigonadotropinok, antiösztrogének, antiandrogének, m.n.o.

Tamoxifen

T38.7 Androgének és anabolikus fajrokonok

T38.8 Egyéb és k.m.n. hormonok és szintetikus pótszereik

Adenohypophysis hormonok

T38.9 Egyéb és k.m.n. antagonisták

T39 Nem opioid fájdalom- és lázcsillapítók és antireumatikumok


által okozott mérgezés

T39.0 Szalicilátok

T39.1 4-aminofenol -származékok

T39.2 Pirazolon-származékok

T39.3 Egyéb nem szteroid gyulladásgátlók (NSAID)

T39.4 Antirheumatica, m.n.o.

Kivéve: glukokortikoidok (T38.0)


szalicilátok (T39.0)

T39.8 Egyéb nem opioid fájdalom- és lázcsillapítók, m.n.o.

T39.9 Egyéb nem opioid k.m.n. fájdalom- és lázcsillapítók és antirheumaticumok

T40 Narkotikumok és pszichodiszleptikus szerek [hallucinogének]


által okozott mérgezés

917
Kivéve: gyógyszerfügg ség és pszichoaktív szer szedése következtében
kialakuló mentális és magatartási zavarok (F10 - F19)

T40.0 Ópium

T40.1 Heroin

T40.2 Egyéb opioidok

Kodein
Morfin

T40.3 Metadon

T40.4 Egyéb szintetikus narkotikumok

Petidin

T40.5 Kokain

T40.6 Egyéb és k.m.n. narkotikumok

T40.7 Cannabis (származékok)

T40.8 Lizergid [LSD]

T40.9 Egyéb és k.m.n. psychodyslepticumok [hallucinogének]

Meszkalin
Pszilocin
Pszilocibin

T41 Anaestheticumok és terápiás gázok által okozott mérgezés

Kivéve: benzodiazepinek (T42.4)


kokain (T40.5)
opioidok (T40.0-T40.2)

T41.0 Inhalációs anaestheticumok

Kivéve: oxigén (T41.5)

T41.1 Intravénás anaestheticumok

Tiobarbiturátok

T41.2 Egyéb és k.m.n. általános anaestheticumok

T41.3 Helyi anaestheticumok

T41.4 K.m.n. anaestheticumok

918
T41.5 Terápiás gázok

Széndioxid
Oxigén

T42 Antiepileptikum, altató-nyugtató és antiparkinson szerek által


okozott mérgezés

Kivéve: gyógyszerfügg ség és pszichoaktív


szer szedése következtében kialakuló mentális
és magatartási zavarok (F10-F19)

T42.0 Hidantoin származékok

T42.1 Iminostilbenek

Karbamazepin

T42.2 Szukcinimidek és oxazolidindionok

T42.3 Barbiturátok

Kivéve: tiobarbiturátok (T411)

T42.4 Benzodiazepinek

T42.5 Vegyes antiepileptikumok, n.o.m.

T42.6 Egyéb antiepileptikum és nyugtató-altató szerek

Methaqualon
Valproát sav
Kivéve: karbamazepin (T421)

T42.7 K.m.n. antiepileptikum és nyugtató-altató szerek

Altatók [folyékony, drazsé, tabletta]. k.m.n.

T42.8 Antiparkinson gyógyszerek és egyéb központi izomtónus-depresszánsok

Amantadin

T43 Pszichotrop szerek által okozott mérgezés, m.n.o.

Kivéve: étvágycsökkent k (T50.5)


barbiturátok (T42.3)
benzodiazepinek (T42.4)
gyógyszerfügg ség és pszichoaktív szer szedése következtében
kialakuló mentális és magatartási zavarok (F10-F19)
methaqualon (T42.6)

919
pszichodiszleptikus szerek [hallucinogének] (T40.7-T40.9)

T43.0 Triciklusos és tetraciklusos antidepresszívumok

T43.1 Monoamino-oxidáz-inhibitor antidepresszívumok

T43.2 Egyéb és k.m.n. antidepresszívumok

T43.3 Fenotiazin antipszichótikus gyógyszerek és neuroleptikumok

T43.4 Butirofenon és tioxantin neuroleptikumok

T43.5 Egyéb és k.m.n. antipszichótikus gyógyszerek és neuroleptikumok

Kivéve: rauwolfia (T46.5)

T43.6 Pszichostimulánsok, abúzus lehet séggel

Kivéve: kokain (T40.5)

T43.8 Egyéb pszichotrop gyógyszerek m.n.o.

T43.9 K.m.n. pszichotrop gyógyszerek

T44 Els dlegesen az autonom idegrendszerre ható gyógyszerek


által okozott mérgezés

T44.0 Antikolineszteráz szerek

T44.1 Egyéb paraszimpatomimetikumok [kolinergikumok]

T44.2 Ganglionblokkoló gyógyszerek, m.n.o.

T44.3 Egyéb paraszimpatolitikumok [antikolinerg gyógyszerek és


antimuszkarinok] és spasmolyticumok, m.n.o.

Papaverin

T44.4 Túlnyomóan a-adrenoreceptor agonisták, m.n.o.

Metaraminol

T44.5 Túlnyomóan ß-adrenoreceptor agonisták,

Kivéve: salbutamol (T48.6)

T44.6 α-adrenoreceptor antagonisták, m.n.o.

Kivéve: ergot alkaloidák (T48.0)

T44.7 ß-adrenoreceptor antagonisták, m.n.o.

920
T44.8 Központilag ható és adrenerg-neuron blokkoló szerek

Kivéve: klonidin (T465)


guanetidin (T465)

T44.9 Els dlegesen az autonom idegrendszerre ható egyéb és k.m.n.


gyógyszerek

α- és ß-adrenoreceptorokat stimuláló gyógyszerek

T45 Els dlegesen szisztémás és haematológiai szerek által


okozott mérgezés, m.n.o.

T45.0 Antiallergiás gyógyszerek és antiemetikumok

Kivéve: fenotiazin alapú neuroleptikumok (T43.3)

T45.1 Daganat elleni és immunszuppresszív szerek

Daganat elleni antibiotikumok


Citarabin
Kivéve: tamoxifen (T38.6)

T45.2 Vitaminok, m.n.o.

Kivéve: nikotinsav (származékok) (T467)


K vitamin (T457)

T45.3 Enzimek, m.n.o.

T45.4 Vas és vegyületei

T45.5 Antikoagulánsok

T45.6 A fibrinolysisre ható gyógyszerek

T45.7 Antikoaguláns antagonisták, K vitamin és egyéb koagulánsok

T45.8 Egyéb els dlegesen szisztémás és haematológiai szerek

Májkivonatok és egyéb vérszegénység elleni szerek


Természetes vér és vérkészítmények
Plazmapótló szer
Kivéve: immunglobulin (T50.9)
vas (T45.4)

T45.9 K.m.n. els dlegesen szisztémás és haematológiai szerek

921
T46 Els dlegesen a szív-érrendszerre ható gyógyszerek által
okozott mérgezés

Kivéve:metaraminol (T44.4)

T46.0 Szívmüködést fokozó glikozidák és hasonló hatású gyógyszerek

T46.1 Kalciumcsatorna blokkolók

T46.2 Egyéb szívritmus-regulátorok, m.n.o.

Kivéve: β-adrenoreceptor antagonisták (T44.7)

T46.3 Szívkoszorúér-tágítók, m.n.o.

Dipiridamol
Kivéve: β-adrenoreceptor antagonisták (T44.7)
Kalciumcsatorna blokkolók (T46.1)

T46.4 Angiotenzin-átalakító enzimgátlók

T46.5 Egyéb vérnyomáscsökkent szerek, m.n.o.

Klonidin
Guanetidin
Rauwolfia
Kivéve: Béta-adrenoreceptor antagonisták (T44.7)
kalciumcsatorna blokkolók (T46.1)
diuretikumok (T50.0-T50.2)

T46.6 Lipaemia és arteriosclerosis elleni gyógyszerek

T46.7 Perifériás értágítók

Nikotinsav (származékok)
Kivéve: papaverin (T44.3)

T46.8 Varicositas elleni és sclerotizáló anyagok

T46.9 Els dlegesen a szív-érrendszerre ható egyéb és k.m.n. gyógyszerek

T47 Els dlegesen a gyomor-bél rendszerre ható gyógyszerek által


okozott mérgezés

T47.0 Hisztamin H2 -receptor antagonisták

T47.1 Egyéb sav- és gyomornedv szekréciót csökkent gyógyszerek

T47.2 Bélizgató hashajtók

922
T47.3 Sós és ozmózisos hashajtók

T47.4 Egyéb hashajtók

Bélatóniára ható gyógyszerek

T47.5 Emésztésserkent k

T47.6 Hasmenés elleni gyógyszerek

Kivéve: szisztémás antibiotikumok és egyéb fert zés elleni szerek (T36-T37)

T47.7 Emetikumok

T47.8 Egyéb, els dlegesen a gyomor-bélrendszerre ható szerek

T47.9 K.m.n. gyomor-bélrendszerre ható szerek

T48 Els dlegesen a sima- és csontvázizmokra és a légz szervekre


ható gyógyszerek által okozott mérgezés

T48.0 Fájáskelt gyógyszerek

Kivéve: ösztrogének, progesztogének és antagonisták (T38.4-T38.6)

T48.1 Csontvázizom-relaxánsok [neuromuscularis blokkolók]

T48.2 Egyéb és k.m.n. els dlegesen az izmokra ható szerek

T48.3 Köhögéscsillapítók

T48.4 Köptet k

T48.5 Meghülés elleni gyógyszerek

T48.6 Antiasthmatica, m.n.o.

Salbutamol
Kivéve: Béta-adrenoreceptor agonisták (T44.5)
hypophysis elüls lebeny hormonok (T38.8)

T48.7 Egyéb és k.m.n. els dlegesen a légz szervekre ható gyógyszerek

T49 Els dlegesen a b rre és nyálkahártyákra ható anyagok,


valaminta szem-, fül-, orr-, gégegyógyászatban és a
fogászatban használt szerek által okozott mérgezés
Ez a tétel tartalmazza a glukokortikoszteroid által okozott helyi ártalmat.

923
T49.0 Helyi antifungalis, fert zés elleni és gyulladáscsökkent szerek

T49.1 Antipruriticumok

T49.2 Helyi adstringensek és detergensek

T49.3 Puhító, véd és fájdalomcsillapító szerek

T49.4 Keratolyticumok, keratoplasticumok , egyéb hajkezel szerek és


preparátumok

T49.5 Szemészeti gyógyszerek és preparátumok

Szemészeti fert zés elleni szerek

T49.6 Fül- orr- és torok gyógyászati gyógyszerek és preparátumok

Fül- orr- és torokfert zés elleni szerek

T49.7 Helyileg használt fogászati gyógyszerek

T49.8 Egyéb

Spermicidek

T49.9 K.m.n.

T50 Diuretikumok és egyéb és k.m.n. szerek, gyógyszerek és


biológiai anyagok által okozott mérgezés

T50.0 Mineralokortikoidok és antagonistáik

T50.1 Kacs-diuretikumok

T50.2 Carboanhydrase-inhibitorok, benzotiadiazidok és egyéb diuretikumok

Acetazolamid

T50.3 Elektrolitikus, kalorikus és folyadékegyensúly anyagok

Oralis rehidrációs sók

T50.4 Húgysavanyagcsere gyógyszerek

T50.5 Étvágycsökkent k

T50.6 Máshová nem osztályozott antidotumok

Alkoholelvonó szerek

T50.7 Analeptikumok és opioid-receptor antagonisták

924
T50.8 Diagnosztikai anyagok

T50.9 Egyéb és k.m.n. gyógyszerek és biológiai anyagok

Savasító szerek
Lúgosító szerek
Immunglobulin
Immunológiai szerek
Lipotrop gyógyszerek
Mellékpajzsmirigy-hormonok és származékok

ELS SORBAN NEM GYÓGYSZERKÉNT HASZNÁLT


ANYAGOK TOXIKUS HATÁSAI
(T51-T65)
Kivéve: szervezetbe bejutott vegyi anyagok okozta égés (T20-T32)
máshová osztályozott lokalizált toxikus hatások (A00-R99)
küls anyagok okozta légz szervi állapotok (J60-J70)

T51 Az alkohol toxikus hatása

T51.0 Etanol

Etilalkohol
Kivéve: akut alkohol intoxikáció vagy "másnapos" hatás (F10.0)
egyszer részegség (F10.0)
kóros részegség (F10.0)

T51.1 Metanol

Metilalkohol

T51.2 2-propanol

Izopropil-alkohol

T51.3 Amilalkohol

Butilalkohol [1-butanol]
Propilalkohol [1-propanol]

T51.8 Egyéb alkoholok

T51.9 K.m.n. alkoholok

T52 Szerves oldószerek toxikus hatása

Kivéve: alifás és aromás szénhidrogének halogén származékai (T53.-)

925
T52.0 A k olajtermékek toxikus hatása

Gazolin vagy petróleum


Kerozin vagy paraffin olaj
Paraffin viasz
K olaj:
• éter
• könny benzin
• szeszek

T52.1 Benzol

Kivéve: benzol homológjai (T52.2)


benzol nitro- és aminoszármazékok és homológjaik (T65.3)

T52.2 Benzol és homológjai

Toluol [metilbenzol]
Xilol [dimetilbenzol]

T52.3 Glikolok

T52.4 Ketonok

T52.8 Egyéb szerves oldószerek

T52.9 K.m.n. szerves oldószerek

T53 Az alifás és aromás szénhidrogének halogén származékainak


toxikus hatása

T53.0 Szén-tetraklorid

Tetraklór-metán

T53.1 Kloroform

Triklór-metán

T53.2 Triklór-etilén

Triklór-etán

T53.3 Tetraklór-etilén

Perklór-etilén
Tetraklór-etán

T53.4 Diklór-metán

Metilén-klorid

926
T53.5 Klórfluoro-karbon

T53.6 Alifás szénhidrogének egyéb halogén származékai

T53.7 Aromás szénhidrogének egyéb halogén származékai

T53.9 Alifás és aromás szénhidrogének k.m.n. halogén származékai

T54 Maró anyagok toxikus hatása

T54.0 Fenol és homológjai

T54.1 Egyéb maró szerves vegyületek

T54.2 Savak és savszer anyagok

Kénsav
Sósav

T54.3 Maró lúgok és lúgszer anyagok

Kálilúg
Nátronlúg

T54.9 K.m.n. maró anyagok

T55 A szappanok és detergensek toxikus hatása

T56 Fémek toxikus hatása

Beleértve: az összes fémet, a fémek g zeit és gázait, kivéve a gyógyszereket


Kivéve: arzén és vegyületei (T57.0)
mangán és vegyületei (T57.2)
tallium (T60.4)

T56.0 Ólom és vegyületei

T56.1 Higany és vegyületei

T56.2 Króm és vegyületei

T56.3 Kadmium és vegyületei

T56.4 Réz és vegyületei

T56.5 Zink és vegyületei

927
T56.6 Ón és vegyületei

T56.7 Berillium és vegyületei

T56.8 Egyéb fémek

T56.9 K.m.n. fém

T57 Egyéb szervetlen anyagok toxikus hatása

T57.0 Arzén és vegyületei

T57.1 Foszfor és vegyületei

Kivéve: szervesfoszfát inszekticidek (T60.0)

T57.2 Mangán és vegyületei

T57.3 Hidrogén-cianid

T57.8 Egyéb meghatározott szervetlen anyagok

T57.9 K.m.n. szervetlen anyag

T58 A szénmonoxid toxikus hatása

T59 Egyéb gázok, g zök és párák toxikus hatása

Beleértve: az aerosol hajtóanyagokat.


Kivéve: klór-fluorkarbonok (T53.5)

T59.0 Nitrogénoxid

T59.1 Kéndioxid

T59.2 Formaldehid

T59.3 Könnygáz

T59.4 Klórgáz

T59.5 Fluorgáz és hidrogén-fluorid

T59.6 Hidrogén-szulfit

T59.7 Széndioxid

928
T59.8 Egyéb meghatározott gázok, g zök és párák

T59.9 K.m.n. gázok, g zök és párák

T60 Peszticidek toxikus hatása

Beleértve: a fa-tartósítószereket

T60.0 Szervesfoszfát és karbamát intekszicidek

T60.1 Halogenizált inszekticidek

Kivéve: klórozott szénhidrogének (T53.-)

T60.2 Egyéb inszekticidek

T60.3 Herbicidek és fungicidek

T60.4 Rágcsálóirtó szerek

Tallium
Kivéve: sztrichnin és sói (T65.1)

T60.8 Egyéb peszticidek

T60.9 K.m.n. peszticidek

T61 Tengeri eredet ártalmas élelmiszerek toxikus hatása

Kivéve: allergiás reakció táplálék miatt, mint:


• anaphylaxiás shock ártalmas táplálék miatt (T78.0)
• dermatitis (L23.6, L25.4, .L27.2)
• gastroenteritis (nem fert z ) (K52.-)
ételmérgezés (bakteriális) (A05.-)
szennyezett ételek mérgez hatása, mint:
• aflatoxin és egyéb mycotoxinok (T64)
• cianidok (T65.0)
• hidrogén-cianid (T57.3)
• higany (T65.1)

T61.0 Ciguatera hal által okozott mérgezés

T61.1 Scombroid hal által okozott mérgezés

Hisztamin jelleg szindróma

T61.2 Egyéb hal és kagyló által okozott mérgezés

929
T61.8 Egyéb tengeri hal toxikus hatása

T61.9 K.m.n. tengeri hal toxikus hatása

T62 Egyéb ártalmas élelmiszerek toxikus hatása

Kivéve: allergiás rekció táplálék miatt mint:


• anaphylaxiás shock ártalmas táplálék miatt (T78.0)
• dermatitis (L23.6, L25.4, L27.2)
• gastroenteritis (nem fet z ) (52.-)
ételmérgezés (bakteriális) (A05.-)
szennyezett ételek mérgez hatása, mint:
• aflatoxin és egyéb mycotoxinok (T64)
• cianidok (T65.0)
• hidrogén-cianidok (T57.3)
• higany (T65.1)

T62.0 Gombák

T62.1 Bogyók

T62.2 Egyéb növények (növényi részek)

T62.8 Egyéb ételként elfogyasztott ártalmas anyagok

T62.9 Egyéb ételként elfogyasztott k.m.n. ártalmas anyag

T63 Mérges állatok által okozott toxikus reakció

T63.0 Mérges kígyó

Tengeri kigyó

T63.1 Egyéb gyíkok

T63.2 Skorpió

T63.3 Mérges pók

T63.4 Egyéb mérges ízeltlábúak csípése

T63.5 Egyéb hal által okozott toxikus reakció

Kivéve: hal elfogyasztása által okozott mérgezés (T610-612)

T63.6 Egyéb tengeri állatok által okozott toxikus reakció

930
Kocsonyahal
Tengeri kökörcsin
Kagyló
Tengeri csillag
Kivéve: kagyló elfogyasztása által okozott mérgezés (T61.2)
tengeri kígyó csípése (T63.0)

T63.8 Egyéb mérges állatok által okozott toxikus reakció

T63.9 K.m.n. mérges állatok által okozott toxikus reakció

T64 Aflatoxin és egyéb mycotoxin ételszennyez k toxikus hatása

T65 Egyéb és k.m.n. anyagok toxikus hatása

T65.0 Cianidok

Kivéve: hidrogén-cianid (T57.3)

T65.1 Sztrichin és sói

T65.2 Dohány és nikotin

T65.3 A benzol nitro- és amino-származékai és homológjai

Anilin [benzamin]
Nitrobenzol
Trinitrotoluol

T65.4 Szén-diszulfid

T65.5 Nitroglicerin és egyéb salétromsavak és észterek

1, 2, 3-propanetriol-trinitrát

T65.6 Festékek és színez anyagok, m.n.o.

T65.8 Egyéb meghatározott anyagok toxikus hatása

T65.9 K.m.n. anyagok toxikus hatása

Mérgezés, k.m.n.

KÜLS OKOK EGYÉB ÉS K.M.N. HATÁSAI


(T66-T78)

T66 Sugárhatás, k.m.n.

931
Sugárbetegség
Kivéve: a sugárzás megjelölt káros hatásai, mint:
• égés (T20-T31)
• leukaemia (C91-C95)
• radiális:
• gastroenteritis és colitis (K52.0)
• pneumontis (J70.0)
• dermatitis (L55-L59)
• napégés (L55.-)

T67 A h ség és a fény hatásai

Kivéve: égés (T20-T31)


erythema [dermatitis] ab igne (L59.0)
anaesthesiát követ malignus hyperthermia (T88.3)
sugárzás miatti b r és szubkután szöveti ártalmak (L55-L59)
napégés (L55.-)
izzadás zavarai a h ség miatt (L74-L75)

T67.0 H guta és napszúrás

Apoplexia thermica, h (okozta) gutaütés


Pyrexia thermica, h (okozta) magas láz
Siriasis, napszúrás
Thermoplegia, h guta

T67.1 H -syncope

H ség okozta collapsus

T67.2 H görcsök

T67.3 H kimerülés, anhydrotikus

H ség okozta kimerülés vízveszteség miatt


Kivéve: ha sóveszteség is társul (T67.4)

T67.4 H kimerülés sóveszteség miatt

H ség okozta kimerülés só- (és folyadék-) veszteség miatt

T67.5 H kimerülés, k.m.n.

T67.6 H fáradtság, múló

T67.7 H vizeny

932
T67.8 Egyéb h - és fényhatások

T67.9 K.m.n. h - és fényhatások

T68 Hypothermia
Hypothermia (accidentalis)
Kivéve: fagyás (T33-T35)
• anaesthesiát követ hypothermia (T88.5)
• hypothermia újszülöttnél (P80.-)
• nem az alacsony küls h mérseklettel összefügg hypothermia
(R68.0)

T69 A csökkent h mérséklet egyéb hatásai

Kivéve: fagyás (T33-35)

T69.0 Kéz- és láblehülés

Lövészárokláb

T69.1 Fagydaganatok

T69.8 A csökkent h mérséklet egyéb meghatározott hatásai

T69.9 K.m.n.

T70 A lég- és víznyomás hatásai

T70.0 Légnyomásbántalom a fülben

Aero-otitis media
A lég- és víznyomás- változás hatásai a fülre

T70.1 Sinus barotrauma

Aero-sinusitis
A légnyomás változás hatásai a melléküregekre

T70.2 A nagy magasság egyéb és k.m.n. hatásai

Alpesi betegség
Anoxia a nagy magasság miatt
Barotrauma, n.o.m.
Hypobaropathia
Hegyi betegség
Kivéve: a nagy magasság okozta polycytaemia (D75.1)

933
T70.3 Keszonbetegség [dekompressziós betegség]

S rített leveg okozta betegség


Búvárok bénulása

T70.4 Nagynyomású folyadékok hatásai

Baleseti nagynyomású injektor (ipari)

T70.8 A lég- és víznyomás egyéb hatásai

A robbanás okozta légnyomási sérülés

T70.9 A lég- és víznyomás k.m.n. hatásai

T71 Megfulladás
Suffocatio az alábbiak következtében:
zsinegelés
Oxigénhiányos állapot az alábbiak következtében:
• a környez leveg alacsony oxigéntartalma,
• a légzés mechanikus akadályozottsága
Kivéve: magassági anoxia (T70.2)
asphyxia a következ k miatt:
• szénmonoxid (T58)
• táplálék vagy idegentest belehelés (T17.-)
• más gázok. füstök, g zök (T59.-)
respiratory distress (szindróma):
• feln ttnél (J80)
• újszülöttnél (P22.-)

T73 Egyéb hiányok hatásai

T73.0 Az éhség hatásai

Élelemhiány
Éhezés

T73.1 A szomjazás hatásai

Vízhiány

T73.2 Kimerülés kitettség miatt

T73.3 Kimerülés excesszív er kifejtés miatt

Túler ltetés

T73.8 A deprivatio (nélkülözés) egyéb hatásai

934
T73.9 A deprivatio (nélkülözés) k.m.n. hatásai

T74 Rossz bánásmód szindrómák


Szükség esetén kiegészít kód használható a sérülés okának megjelölésére

T74.0 Elhanyagolás vagy elhagyás

T74.1 Fizikai er szak

Bántalmazott csecsem vagy gyermek szindróma, k.m.n.


Bántalmazott házastárs szindróma, k.m.n.

T74.2 Nemi er szak, abusus

T74.3 Pszichológiai er szak, abusus

T74.8 Egyéb rossz bánásmód szindrómák

Vegyes formák

T74.9 Rossz bánásmód szindróma k.m.n.

A feln tt és gyermekbántalmazás k.m.n. hatásai

T75 Egyéb küls okok hatásai

Kivéve: káros hatások m.n.o. (T78.-)


égés (elekromos) (T20-T31)

T75.0 A villámlás hatásai

Villámlás okozta shock


Villámcsapás k.m.n.

T75.1 Vízbefulladás és nem-halálos elmerülés

Alámerülés
Görcs úszás közben

T75.2 Vibrációs hatások

Pneumatikus kalapács okozta szindróma


Traumás angiospasticus szindróma
Ultrahang okozta szédülés

T75.3 Helyváltoztatási betegség

Légi betegség
Tengeri betegség
Utazási betegség

935
T75.4 A villamosáram hatásai

Halálos áramütés
Shock elektromos áramütést l

T75.8 Egyéb küls okok hatásai

Rendellenes nehézségi er hatásai


Súlytalanság hatásai

T78 Máshová nem osztályozott káros hatások

Megjegyzés: Ez a tétel egyetlen kód az ismeretlen, meghatározatlan vagy


rosszul meghatározott okok máshova nem osztályozható
hatásainak megjelölésére szolgál.Többszörös kódolás céljára ez
a tétel kiegészít osztályozásként használható a máshová sorolt
állapotok hatásainak a meghatározására.
Kivéve: a sebészi és orvosi ellátás szöv dményei m.n.o. (T80-T88)

T78.0 Anaphylaxiás shock ártalmas táplálék miatt

T78.1 Egyéb ételmérgezés, m.n.o.

Kivéve: bakteriális ételmérgezés (A05.-)


kiütés táplálék miatt (L27.2)
• ételmérgezés (kontakt) (L23.6. L24.6, L25.4)

T78.2 Anaphylaxiás shock, m.n.o.

Allergiás shock }
Anaphylaxiás reakció } k.m.n.
Anaphylaxia }
Kivéve: anaphylaxiás shock
• helyesen adagolt megfelel gyógyszerek (T88.6) }
• ételmérgezés (T78.0) } miatt
• szérum (T80.5) }

T78.3 Oedema angioneurotica

Óriás urticaria
Quincke-oedema
Kivéve: urticaria (L50.-)
• urticaria szérum miatt (T80.6)

T78.4 Allergia.k.m.n.

Allergiás reakció, k.m.n.


Hypersensitivitas, k.m.n.
Idiosyncrasia, k.m.n.

936
Kivéve: allergiás reakció. m.n.o. melyet kezelés céljából helyesen adagolt
gyógyszerek okoztak (T88.7)
allergiás reakció megjelölt formái, mint:
• allergiás gastroenteritis és colitis (K52.2)
• dermatitis (L23-25, L27.-)
• szénanátha (J30.1)

T78.8 Egyéb káros hatások, m.n.o.

T78.9 Káros hatás, k.m.n.

Kivéve: az orvosi ellátás és kezelés szöv dményei k.m.n. (T88.9)

A TRAUMA BIZONYOS KORAI SZÖV DMÉNYEI


(T79)

T79 A trauma bizonyos korai szöv dményei, m.n.o.

Kivéve: sebészeti vagy orvosi ellátás szöv dményei, m.n.o. (T80-T88)


légz szervi distress- szindróma
• feln ttkori (J80)
• újszülöttkori (P22.0)
amikor orvosi beavatkozás alatt vagy után történik (T80-T88)

T79.0 Légembólia (traumás)

Kivéve: ha az alábbi állapotokkal szöv dik:


• vetélés vagy méhen kívüli vagy molaterhesség (O00-O07, O08.2)
• terhesség, szülés vagy gyermekágy (O88.0)

T79.1 Zsírembólia (traumás)

Kivéve: ha az alábbi állapotokkal szöv dik:


• vetélés vagy méhen kívüli vagy molaterhesség (O00-O07, O08.2
• terhesség, szülés vagy gyermekágy (O88.8)

T79.2 Traumás másodlagos és ismétl d vérzés

T79.3 Sérülés utáni sebfert zés, m.n.o.

Szükség esetén a kiegészít kód használható (B95-B97) a fert z ágens


jelölésére

T79.4 Traumás shock

Shock (azonnali) (elhúzódó) a sérülést követ en


Kivéve: az alábbi shock-féléket:
• anaesthesiás (T88.2)

937
• anaphylaxiás, m.n.o. (T78.2)
• ételmérgezés (T78.0)
• helyesen adagolt megfelel gyógyszer (T88.6)
• szérum miatt (T80.5)
• vetélés vagy méhen kívüli vagy molaterhesség miatt (O00-O07,
O08.3)
• elektromos (T75.4)
• villámcsapás miatt (T75.0)
• nem traumás, m.n.o. (R57.-)
• szülészeti (O75.1)
• posztoperatív (T81.1)

T79.5 Traumás anuria

Crush-szindróma
Veselégtelenség összezúzódást követ en

T79.6 Traumás izom-ischaemia

Compartment szindróma
Volkmann-féle ischaemiás contractura
Kivéve: Antero-tibialis szindróma (M76.8)

T79.7 Traumás b r alatti emphysema

Kivéve: kezelésb l származó (b r alatti) emphysema (T81.8)

T79.8 A trauma egyéb korai szöv dményei

T79.9 A trauma korai szöv dményei, k.m.n.

AZ ORVOSI ELJÁRÁSOK MÁSHOVÁ NEM


OSZTÁLYOZOTT SZÖV DMÉNYEI
(T80-T88)
Kiegészít osztályozásként alkalmazható a küls okok kódja (XX. f csoport) az eszközök és
körülmények meghatározására.
Kiegészít osztályozásként alkalmazható a (B95-B97) kód a fert z ágens meghatározására.
Kivéve: gyógyszerek káros hatásai (A00-R99, T78.-)
posztoperatív állapotok orvosi kezelése, amelyekben nincs szöv dmény, mint:
• m vi testnyílás állapota (Z93.-)
• m vi nyílás bezárása (Z43.-)
• protetikus eszközök felhelyezése (Z44.-)
égések és maródások helyi kezelés és besugárzás következtébe (T20-T32)
terhesség, szülés és gyermekágy alatti m téti beavatkozások szöv dményei
(O00-O99)

938
gyógyszerek és vegyszerek mérgez és toxikus hatásai (T36-T65)
máshová osztályozott szöv dmények, mint:
• cerebrospinális folyadék szivárgása lumbalpunctio következtében (G97.0)
• colostoma m ködészavara (K91.4)
• folyadék- és elektrolit-egyensúlyzavarok (E86-E87)
• szívm tét utáni funkcionális zavarok (I97.0-I97.1)
• gyomorm tét utáni szindróma (K91.1)
• postlaminectomiás szindróma, m.n.o. (M96.1)
• postmastectomiás lymphoedema szindróma (I97.2)
• vak-kacs szindróma (K91.2)

T80 Infúziót, transzfúziót és terápiás injekciót követ


szöv dmények

Beleértve: a perfúziót.
Kivéve: csontvel -transzplantatum rejectiója (T86.0)

T80.0 Infúziót, transzfúziót és terápiás injekciót követ légembólia

T80.1 Egyéb érszöv dmények

Phlebitis }
Thromboembolia } Infúziót, transzfúziót és perfúziót követ :
Thrombophlebitis }
Kivéve: az alábbi megjelölés szerint felsorolt állapotok:
• protetikus eszközök, implantátumok és graftok miatti (T82.8, T83.8,
T84.8, T85.8)
• posztoperatív (T81.7)

T80.2 Infúziót, transzfúziót és terápiás injekciót követ fert zések

Infekció
Szepszis
Septicaemia
Szeptikus shock
Kivéve: az alábbi megjelölés szerint felsorolt állapotok:
• protetikus, eszközök, implantátumok és graftok miatti (T82.6-T82.7,
T83.5- T83.6, T84.5-T84.7, T85.7)
• m tétet követ (T81.7)

T80.3 ABO-inkompatibilitási reakció

Inkompatibilis vér transzfúziója


Rekciók vércsoport-összeférhetetlenség miatt infúziónál vagy transzfúziónál

T80.4 Rh-inkompatibilitási reakció

939
Rh-faktor miatti reakció infúziónál vagy transzfúziónál

T80.5 Anaphylaxiás shock, szérum miatt

Kivéve: allergiás shock:


• anaphylaxiás shock
• k.m.n. (T78.2) vagy kezelés céljából helyesen adagolt megfelel
• gyógyszerek káros hatása miatt (T88.6)

T80.6 Egyéb szérumreakció

Intoxikáció szérumtól
Proteinbetegség
Szérumbetegség
Szérumkiütés
Urticaria szérumtól
Kivéve: serum hepatitis (B16.-)

T80.8 Infúziót, transzfúziót és terápiás injekciót követ egyéb szöv dmények

T80.9 Infúziót, transzfúziót és terápiás injekciót követ k.m.n. szöv dmények

Transzfúziós reakció k.m.n.

T81 Eljárások szöv dményei, m.n.o.

Kivéve: gyógyszerek káros hatása, k.m.n. (T88.7)


az alábbiak szöv dményei:
• immunizálás (T88.0-T88.1) és
• infúzió, transzfúzió és perfúzió utáni szöv dmények (T80.-)
máshová osztályozott megjelölt szöv dmények, mint:
• protetikus eszközök, implantatumok és graftok miatt (T82-T85)
• gyógyszerek okozta dermatitis (L23.3, L24.4, L25.1, L27.0-L27.1)
• gyógyszerek és vegyszerek által okozott mérgezés és
toxikus hatásuk (T36-T65)

T81.0 Eljárás szöv dményeként fellép vérzés és vérömleny m.n.o.

Kivéve: szülészeti seb haematomája (O90.2)


protetikus eszközök, implantatumok és gratok okozta haemorrhagia
(T82.8, T83.8, T84.8, T85.8)

T81.1 Kezelésb l ered vagy alatt fellép shock, m.n.o.

Collapsus, k.m.n.
Shock (endotoxikus), (hypovolaemiás), (szeptikus)
M tét utáni shock, k.m.n.

940
Kivéve: az alábbi shock-félék:
• anaesthesiológiai (T88.2)
• anafilaxiás:
• k.m.n.(T78.2)
• helyesen adagolt megfelel gyógyszer miatt (T88.6)
• szérum miatt (T80.5)
• elekromos (T75.4)
• vetélést vagy méhenkívüli vagy mola-terhességet követ en (O00-
O07, O08.3)
• szülészeti (075.1)
• traumás (T79.4)

T81.2 A kezelés során véletlenül el idézett szúrás vagy szakítás

A kezelés során:
• katéterrel, endoszkóppal, m szerrel szondával
• véletlenül el idézett
• ér, ideg, bels szerv perforációja
Kivéve: szülés során használt m szerek okozta sérülés (O70-O71)
szándékosan bennehagyott implantatum vagy eszköz által el idézett
perforáció, szúrás vagy szakítás (T82-T85)
máshová osztályozott megjelölt szöv dmények, mint ligamentum latum
uteri laceratiós szindróma [Allen-Masters](N83.8)

T81.3 A m téti seb szétrepedése, m.n.o.

M téti seb disruptio


Dehiscentia
Ruptura
Kivéve: császármetszés sebének szétrepedése (O90.0)
gyermekágy alatt a gát sebének szétrepedése (O90.1)

T81.4 M tét utáni fert zés, m.n.o.

Posztoperatív:
Abscessus
• intraabdominalis
• subphrenicus
• fonálgennyedés
• sebtályog
septicaemia
Kivéve: infúzió, transzfúzió és terápiás injekció miatti fert zés (T80.2)
protetikus eszközök, implantatumok és graftok miatti fert zés (T82.6-
T82.7, T83.5-T83.6, T84.5-T84.7, T85.7)

941
posztoperatív szülészeti sebfert zés (O86.0)

T81.5 A kezelés során véletlenül visszahagyott idegen test

A m téti sebben vagy tesüregben véletlenül bennehagyott idegen test miatti


Adhaesiók
Obstructió
Perforatió
Kivéve: a m téti sebben szándékosan bennehagyott protetikus eszközök és
implantatumokokozta obstrukció vagy perforáció (T82.0-T82.5, T83.0-
T83.4, T84.0-T84.4, T85.0-T85.6)

T81.6 A kezelés során véletlenül visszahagyott idegen anyagok heveny reakciója

Peritonitis:
• aseptica
• vegyi anyagok okozta hashártyagyulladás

T81.7 A beavatkozást követ érszöv dmények, m.n.o.

Légembólia, m.n.o.
Kivéve: az alábbi szöv dményeként :
• vetélés vagy méhenkívüli terhesség vagy mola-terhesség (O00-O07 ,
O08.2)
• terhesség, szülés vagy gyermekágy (O88.-)
• protetikus eszközök, implantatumok és graftok miatt (T82.8, T83.8 ,
T84.8, T85.8)
• infúziót, transzfúziót és terápiás injekciót követ en (T80.0)
• traumás (T79.0)

T81.8 A kezelés egyéb szöv dményei, m.n.o.

Inhalációs therápia szöv dményei


A kezelésb l ered (b r alatti) emphysema
Állandósult m tét utáni sipoly
Kivéve: hypothermia anaesthesiat követ en (T88.5)
malignus hyperthermia anaesthesia miatt (T88.3)

T81.9 A kezelés k.m.n. szöv dményei

T82 A protetikus szív- és éreszközök, implantatumok és graftok


szöv dményei

Kivéve: transzplantatum-elégtelenség és -kilök dés (T86.-)

T82.0 A szívbillenty protézis mechanikus szöv dményei

M ködésleállás (mechanikai) }
Elmozdulás }

942
Szivárgás }
Malpositio } szívbillenty protézis miatt
Mechanikus obstrukció }
Perforáció }
Protrusio

T82.1 Elektromos szíveszköz mechanikai szöv dményei

A T82.0 altételben felsorolt állapotok az alábbiak miatt:


• elektródák
• pulzus generátor (elemes)

T82.2 A koszorúér bypass shunt és billenty graftok mechanikai szöv dményei

A T82.0 altételben felsorolt állapotok s koszorúér bypass shunt és billenty


graftok miatt

T82.3 Egyéb érgraftok mechanikai szöv dményei

A T82.0 altételben felsorolt állapotok az alábbiak miatt:


• aorta (bifurcatio) graft (pótlás)
• arteria (carotis) (femoralis) graft (bypass)

T82.4 A dialízis érkatéter mechanikus szöv dményei

A T820 altételben felsorolt állapotok a dialízis katéter miatt


Kivéve: az intraperitonealis dialízis katéter mechanikai szöv dményei (T85.6)

T82.5 Egyéb szív- és éreszközök és implantatumok mechanikai szöv dményei

A T82.0 altételben felsorolt állapotok az alábbiak miatt:


• arteriovenous
• fistula }
• shunt } m vi úton létrehozott
• m szív
• intraaorticus ballon (ellenpulzációs)
• infúziós katéter
• vena cava erny eszköz
Kivéve: epiduralis és subduralis infúziós katéter mechanikai szöv dményei
(T85.6)

T82.6 Infectio és inflammatio protetikus szívbillenty miatt

T82.7 Infectio és inflammatio egyéb szív- és éreszközök, implamtatumok és


graftok miatt

T82.8 A protetikus szív- és éreszközök, implantatumok és graftok egyéb


szöv dményei

943
A felsorolt bármely eszköz miatti
Szöv dmény
Embólia
Fibrosis
Haemorrhagia
Fájdalom
Stenosis
Thrombosis

T82.9 A protetikus szív- és éreszközök, implantatumok és graftok k.m.n


szöv dményei

T83 Protetikus húgy-ivarszervi eszközök, implantatumok és


graftok szöv dményei

Kivéve: Transzplantatum-elégtelenség és kilök dés (T86.-)

T83.0 Az állandó húgycs katéter mechanikai szöv dményei

A T82.0 altételben felsorolt állapotok az alábbiak miatt:


cytostomiás és az állandó húgycs katéter

T83.1 Egyéb húgy-ivarszervi eszközök és implantatumok mechanikai


szöv dményei

A T82.0 altételben felsorolt állapotok az alábbiak miatt:


• húgyúti :
• elektromos stimulator
• sphincter implantatum
• stent

T83.2 A húgyszervek graftjanak mechanikai szöv dményei

A T82.0 altételben felsorolt állapotok a húgyszervek graftja miatt

T83.3 A méh ri fogamzásgátló eszközök mechanikai szöv dményei

A T82.0 altételben felsorolt állapotok méh ri fogamzásgátló eszközök miatt

T83.4 Az implantált és átültetett ivarszervi protetikus eszközök, implantatumok és


graftok mechanikai szöv dményei

A T82.0 altételben felsorolt állapot az (implantált) penis-protézis miatt

T83.5 Infectio és inflammatio a húgyszervi protetikus eszközök, implantatumok


és graftok miatt

T83.6 Infectio és inflammatio az ivarszervi protetikus eszközök, implantatumok


és graftok miatt

944
T83.8 A protetikus húgyivarszervi eszközök, implantatumok és graftok egyéb
szöv dményei

A T82.8 altételben felsorolt állapotok a protetikus húgyivarszervi eszközök,


implantatumok és graftok miatt

T83.9 A protetikus húgyivarszervi eszközök, implantatumok és graftok k.m.n.


szöv dményei

T84 A bels protetikus ortopéd eszközök, implantatumok és


graftok szöv dményei

Kivéve: transzplantatum-elégtelenség vagy -kilök dés (T86.-)


csonttörés az ortopéd implantatum, izületprotézis vagy
csontlemez behelyezése miatt (M96.6)

T84.0 A bels izület protézisek mechanikai szöv dményei

A T82.0 altételben felsorolt állapotok az izület protézis miatt

T84.1 A végtagcsontok bels fixációs eszközeinek mechanikai szöv dményei

A T82.0 altételben felsorolt állapotok a végtagcsontok bels fixációs eszközei


miatt

T84.2 Egyéb csontok bels fixációs eszközeinek mechanikai szöv dményei

A T82.0 altételben felsorolt állapotok az egyéb csontok bels fixációs eszközei


miatt

T84.3 Egyéb csonteszközök implantatumok és graftok mechanikai szöv dményei

A T82.0 altételben felsorolt állapotok az alábbiak miatt:


• csontgraft
• elektromos csont stimulator

T84.4 Egyéb bels ortopéd eszközök, implantatumok és graftok


mechanikaiszöv dményei

A T82.0 altételben fesorolt állapotok izom- és in graftok miatt

T84.5 Infectio és inflammatio a bels izületprotézis miatt

T84.6 Infectio és inflammatio bels fixációs eszköz miatt [bármely helyen]

T84.7 Infectio és inflammatio egyéb bels ortopéd protetikus eszközök,


implantatumok és graftok miatt

T84.8 A bels protetikus eszközök, implantatumok és graftok egyéb


szöv dményei

A T82.8 altételben felsorolt állapotok bels ortopéd protetikus eszközök,


implantatumok és graftok miatt

945
T84.9 A bels ortopéd protetikus eszközök, implantatumok és graftok k.m.n.
szöv dményei

T85 Egyéb bels protetikus eszközök, implantatumok és graftok


szöv dményei

Kivéve: transzplantatum-elégtelenség és -kilök dés (T86.-)

T85.0 Az agykamrai shunt mechanikai szöv dményei

A T82.0 altételben felsorolt állapotok az agykamrai (közleked ) shunt miatt

T85.1 A beüteltetett elektromos idegrendszeri stimulator mechanikai


szöv dményei

A T82.0 altételben felsorolt állapotok az alábbiak elektromos stimulatora miatt:


• agy
• periferiás ideg
• gerincagy

T85.2 Az intraocularis lencsék mechanikai szöv dményei

A T82.0 altételben felsorolt állapotok az intraocularis lencsék miatt

T85.3 Egyéb szemüregbe átültetett, implantált protetikus eszköz mechanikai


szöv dményei

A T82.0 altételben felsorolt állapotok az alábbiak miatt:


• szaruhártya graft
• protetikus orbita

T85.4 A mellprotézis és-implantatum mechanikai szöv dményei

A T82.0 altételben felsorolt állapotok a mellprotézis és -implantatum miatt

T85.5 A gastrointestinalis protetikus eszközök, implantatumok és graftok


mechanikai szöv dményei

A T82.0 altételben felsorolt állapotok az alábbiak miatt:


• epeút -protézis
• nyel cs antireflux -eszköz

T85.6 Egyéb megjelölt bels protetikus eszközök, implantatumok és graftok


mechanikai szöv dményei

A T82.0 altételben felsorolt állapotok az alábbiak miatt:


• epiduralis és subduralis infúzió-katéter
• intraperitonealis dialízis-katéter
• nem felszívódó sebészi anyagok, k.m.n.
• állandó varratok

946
Kivéve: a csont helyreállításához használt állandó (drót)varratok mechanikai
szöv dményei (T84.1-T842.)

T85.7 Infectio és inflammatio egyéb k.m.n.bels protetikus eszközök,


implantatumok és graftok miatt

T85.8 Egyéb szöv dmények m.n.o.

A T82.8 altételben felsorolt állapotok k.m.n bels protetikus eszközök,


implantatumok és graftok miatt

T85.9 Bels protetikus eszközök, implantatumok és graftok k.m.n. szöv dményei

Bels protetikus eszközök, implantatumok és graftok szöv dményei, k.m.n.

T86 Transzplantátum-elégtelenség és kilök dés

T86.0 Csontvel -transzplantátum kilök dés

Graft-versus-host reakció vagy megbetegedés

T86.1 Vese-transzplantátum elégtelenség vagy kilök dés

T86.2 Szív-transzplantátum elégtelenség vagy kilök dés

Kivéve: az alábbiak szöv dményei:


• mesterséges szíveszköz (T82.5)
• szív-tüd transzplantátum (T86.3)

T86.3 Szív-tüd transzplantátum elégtelenség vagy kilök dés

T86.4 Máj-transzplantátum elégtelenség vagy kilök dés

T86.8 Egyéb transzplantátum elégtelenség vagy kilök dés

Az alábbi transzplantátumok elégtelensége vagy kilök dése:


• csont
• bél
• tüd
• hasnyálmirigy
• b r (allograft) (autograft)

T86.9 K.m.n. transzplantátum elégtelenség vagy kilök dés

T87 Visszaültetett végtagra vagy amputációs csonkra jellemz


szöv dmények

T87.0 A visszaültetett fels végtag(rész) szöv dményei

947
T87.1 A visszaültetett alsó végtag(rész) szöv dményei

T87.2 Egyéb visszaültetett testrészek szöv dményei

T87.3 Az amputációs csonk neuromája

T87.4 Az amputációs csonk infekciója

T87.5 Az amputációs csonk necrosisa

T87.6 Az amputációs csonk egyéb és k.m.n. szöv dménye

• contactura (flexio) (a legközelebbi proximalis ízületen)


• haematoma
• oedema
Kivéve: fantomvégtag-szindróma (G54.6-G54.7)

T88 Az orvosi kezelés máshová nem osztályozott szöv dményei

Kivéve: a kezelés során véletlenül el idézett szúrás vagy szakítás (T81.2)


az alábbiakat követ szöv dmények:
• infúzió, terápiás injekció vagy transzfúzió (T80.-)
• eljárások, m.n.o. (T81.-)
máshová osztályozott megjelölt szöv dmények, mint:
• anaesthesia :
• vajúdás és szülés közben (O74.-)
• terhesség alatt (O29.-)
• gyermekágy alatt (O89.-)
• eszközök, implantatumok és graftok (T82-T85)
• szülészeti m tét vagy kezelés (O75.4)
• dermatitis gyógyszerek miatt (L23.3, L24.4, L25.1, L27.0-L27.1)
• gyógyszerek és vegyi anyagok okozta mérgezések és hatások (T36-
T65)

T88.0 Az immunizációt követ fert zések

Az immunizációt követ :
szepszis
septicaemia

T88.1 A vakcinációt követ egyéb szöv dmények m.n.o.

Kiütés
Kivéve: anaphylaxiás sokk, szérum miatt (T80.5)
egyéb szérumreakciók (T80.6)

948
postvaccinatiós
• arthropathia (M02.2)
• encephalitis (G04.0)

T88.2 Shock anaesthesia miatt

Anaesthesiás shock, melyet helyesen adagolt, megfelel anyagok okoztak


Kivéve: túladagolt vagy tévesen adott anyagok (T36-T50)
• anaesthesia vajúdás vagy szülés alatti szöv dményei (O74.-)
• anaesthesia terhesség alatti szöv dményei (O29.-)
• anaesthesia gyermekágy alatti szöv dményei (O89.-)
posztoperatív shock, k.m.n. (T81.1)

T88.3 Malignus hyperpyrexia anaesthesia miatt

T88.4 Elégtelen vagy nehéz intubatio

T88.5 Az anaesthesia egyéb szöv dményei

Anaesthesiát követ hypothermia

T88.6 Anaphylaxiás sokk helyesen adagolt, megfelel gyógyszer káros hatása


miatt

Kivéve: anaphylaxiás sokk, szérum miatt (T80.5)

T88.7 Gyógyszerek k.m.n. káros hatása

Káros hatás }
Allergiás reakció }
Hypersensitivitas } melyet helyesen adagolt megfelel gyógyszerek okoztak
Idiosyncrasia }
Gyógyszer hypersensitivitas, k.m.n.
Gyógyszerrekació, k.m.n.
Kivéve: gyógyszerek megjelölt káros hatása (A00-R99, T80-T88.6, T88.8)

T88.8 Az orvosi ellátás egyéb megjelölt szöv dményei m.n.o.

T88.9 Az orvosi ellátás k.m.n. szöv dményei

Kivéve: k.m.n. káros hatás (T78.9)

A SÉRÜLÉSEK, MÉRGEZÉSEK ÉS EGYÉB KÜLS


OKOK KÖVETKEZMÉNYEI
(T90-T98)
Megjegyzés: Ezek a tételek az S00-S99 és T00-T88 tételekben lév állapotok kés i
hatásainak jelölésére szolgálnak, ahol is maguk a kiváltó okok máshová
soroltak.A "kés i hatás" magába foglalja mindazt, amelyet igy vagy mint

949
k vetkezményt jelöltek vagy azokat, amelyek a heveny sérülés után egy vagy
több év múlva is jelen vannak.

T90 A fejsérülés következményei

T90.0 A fej felszíni sérülésének kés i hatása

Az S00 tételbe sorolt sérülések kés i hatása

T90.1 A fej nyílt sebének kés i hatása

Az S01 tételbe sorolható sérülések kés i hatása

T90.2 A koponya és az arccsontok törésének kés i hatása

Az S02 tételbe sorolható sérülések kés i hatása

T90.3 Az agyidegek sérülésének kés i hatása

Az S04 tételbe sorolható sérülések kés i hatása

T90.4 A szem és az orbita sérülésének kés i hatása

Az S05 tételbe sorolható sérülések kés i hatása

T90.5 A koponyaüri sérülés kés i hatása

Az S06 tételbe sorolható sérülések kés i hatása

T90.8 Egyéb megjelölt fejsérülések kés i hatása

Az S03.-, .S07- S08 és S09.0-S09.8 tételbe sorolható sérülések kés i hatása

T90.9 K.m.n. fejsérülések kés i hatása

Az S09.9 tételbe sorolható sérülések kés i hatása

T91 A nyak- és törzssérülés következményei

T91.0 A nyak és törzs felszíni sérülésének és nyílt sebének kés i hatása

Az S10-S11, S20-S21, S30-S31 és a T09.0-T09.1 tételbe sorolható sérülések


kés i hatása

T91.1 A gerinc törésének következményei

Az S12.-, S22.0-S22.1, S32.0, S32.7 és T08 tételbe sorolható sérülések kés i


hatása

T91.2 A mellkas és a medence egyéb töréseinek következményei

Az S22.2-S22.9, S32.1-S32.5 és S32. tételbe sorolható sérülések kés i hatása

T91.3 A gerincagy sérülésének következményei

950
Az S14.0-S14.1, S24.0-S24.1, S34.0-S34.1 és 093 tételbe sorolható sérülések
kés i hatása

T91.4 A mellkas bels sérülésének következményei

Az S26-S27 tételbe sorolható sérülések kés hatása

T91.5 A has ri és medencei szervek bels s sérülésének következményei

Az S36-S37 tételbe sorolható sérülések kés i hatása

T91.8 A nyak és a törzs egyéb megjelölt sérüléseinek következményei

Az S13-, S14.2-S14.6, S15-S18, S19.7-S19.8, S23.-, S242.-S24.6, S25.-, S28.-,


S29.0-S29.8, S33.-, S34.2-S34, 8, S35.-, S38.-, S39.0-S39.8, T09.2 és T09.4-
T09.8 tételbe sorolható sérülések kés i hatása

T91.9 A nyak és a törzs k.m.n. sérülésének következményei

Az S19.9, S29.9, S39.9 és T09.9 tételbe sorolható sérülések kés i hatása

T92 Fels végtag-sérülés következményei

T92.0 A fels végtagok nyílt sebének következményei

Az S41.-, S51-, S61.- és T11.1 tételbe sorolható sérülések kés i hatása

T92.1 A kar törésének következményei

Az S42.-, S52.-, és T10 tételbe sorolható sérülések kés i hatása

T92.2 A csukló és a kéz törésének következményei

Az S62 .- tételbe sorolható sérülések kés i hatása

T92.3 A fels végtagok ficamának, rándulásának és húzódásának


következményei

Az S43.-, S53.-, S63.- és T11.2 tételbe sorolható sérülések kés i hatása

T92.4 A fels végtag idegei sérülésének következményei

Az S44.-, S54.-, S64.- és T11.3 tételbe sorolható sérülések kés i hatása

T92.5 A fels végtag izom- és ínsérülésének következményei

Az S46.-, S56.-, S66.- és T11.5 tételbe sorolható sérülések kés i hatása

T92.6 A fels végtag zúzódásának és traumás csonkolásának következményei

Az S47-S48, S57-S58, S67-S68 és T11.6 tételbe sorolható sérülések kés i


hatása

T92.8 A fels végtag egyéb megjelölt sérülésének következményei

Az S40.-, S45.-, S49.7-S49.8, S50.-, S55.-, S59.7-S59.8, S60.-, S65.-,


S69.7-S69.8, T11.0, T11.4 és T11.8 tételbe sorolható sérülések kés i
hatása

951
T92.9 A fels végtag k.m.n. sérülésének következményei

Az S49.9, S59.9, S69.9 és T11.9 tételbe sorolható sérülések kés i hatása

T93 Alsóvégtag-sérülés következményei

T93.0 Az alsó végtag nyílt sérülésének következményei

Az S71.-, S81.-, S91.- és T13.1 tételbe sorolható sérülések kés i hatása

T93.1 A combcsont törésének következményei

Az S72 .- tételbe sorolható sérülések kés i hatása

T93.2 Az alsó végtag egyéb törésének következményei

Az S82.-, S92.- és T12 tételbe sorolható sérülések kés i hatása

T93.3 Az alsó végtag ficamának, rándulásának és húzódásának következményei

Az S73.-, S83.-, S93.- és T13.2 tételbe sorolható sérülések kés i hatása

T93.4 Az alsó végtag idegei sérülésének következményei

Az S74.-, S84.-, S94.- és T13.3 tételbe sorolható sérülések kés i hatása

T93.5 Az alsó végtag izom- és ínsérülésének következményei

Az S76.-, S86.-, S96.- és T13.5 tételbe sorolható sérülések kés i hatása

T93.6 Az alsó végtag összezúzódásának és traumás csonkolásának


következményei

Az S77-S78, S87-S88, S97-S98 és T13.6 tételbe sorolható sérülések kés i


hatása

T93.8 Az alsó végtag egyéb megjelölt sérülésének következményei

Az S70.-, S75.-, S797-S798, S80.-, S85.-, S897-S898, S90.-, S95.-,


S99.7-S99.8, T13.0, T13.4 és T13.8 tételbe található sérülések kés i
hatása

T93.9 Az alsó végtag k.m.n. sérülésének következményei

Az S79.9, S89.9, S99.9 és T13.9 tételbe sorolható sérülések kés i hatása

T94 Többszörös és meg nem jelölt testtájak sérülésének


következményei

T94.0 A többszörös lokalizációjú sérülés következményei

A T00-T07 tételbe sorolható sérülések kés i hatása

T94.1 A k.m.n. lokalizációjú sérülés következményei

A T14.- tételbe sorolható sérülések kés i hatása

952
T95 Égések, maródások és fagyás következményei

T95.0 A fej és a nyak égésének maródásának és fagyásának következményei

A T20.-, T33.0-T33.1, T34.0-T34.1 és T35.2 tételbe sorolható sérülések kés i


hatása

T95.1 A törzs égésének, maródásának vagy fagyásának kés i hatása

A T21.-, T33.2-T33.3, T34.2-T34.3 és T35.3 tételbe sorolható sérülések kés i


hatása

T95.2 A fels végtag égésének maródásának vagy fagyásának következményei

A T22-T23, T33.4-T33.5, T34.4-T34.5 és T35.4 tételbe sorolható sérülések


kés i hatása

T95.3 Az alsó végtag égésének maródásának vagy fagyásának következményei

A T24-T25, T33.6-T33.8, T34.6-T34.8 és T35.5 tételbe sorolható sérülések


kés i hatása

T95.4 A megégett és maródott testfelület kiterjedése szerint osztályozott égés


vagy fagyás következményei

A T31-T32 tételbe sorolható sérülések kés i hatása

T95.8 Egyéb megjelölt égés, maródás vagy fagyás következményei

A T26-T29, T35.0-T35.1 és T35.6 tételbe sorolható sérülések kés i hatása

T95.9 K.m.n. égés maródás vagy fagyás következményei

A T30.-, T33.9, T34.9 és T35.7 tételbe sorolható sérülések kés i hatása

T96 Kábítószerek, gyógyszerek és biológiai anyagok okozta


mérgezés következményei
A T36-T50 csoportba sorolt mérgezés kés i hatása

T97 Az els sorban nem gyógyszerként használt anyagok okozta


mérgezés következményei
A T51-T65 csoportba sorolt mérgezés kés i hatása

T98 A küls okok egyéb és k.m.n. hatásainak következményei

T98.0 A testnyílásokon át bejutó idegen test következményei

A T15-T19 tételbe sorolható sérülések kés i hatása

T98.1 Egyéb és k.m.n. küls okok következményei

A T66-T78 tételbe sorolható sérülések kés i hatása

953
T98.2 A trauma bizonyos szöv dményeinek következményei

A T79.- tételbe sorolható sérülések kés i hatása

T98.3 Az orvosi (sebészi) kezelés szöv dményeinek következményei, m.n.o.

A T80-T88 tételbe sorolható szöv dmények kés i hatása

954
XX. F csoport

A MORBIDITÁS ÉS MORTALITÁS KÜLS OKAI (V01-


Y98)
Ez a f csoport, amely a BNO korábbi revízióiban a kiegészít osztályozást jelentette, a
környezeti események, körülményeknek és állapotoknak - mint sérülések, mérgezések és
egyéb káros hatásoknak- az osztályozását teszi lehet vé. Ott, ahol ennek a f csoportnak egy
kódja alkalmazható, az a célja, hogy a BNO bármely f csoportjában található valamely
kódszám kiegészít , kódjaként használják, amely az állapot természetét jelzi
Az állapotok természete leggyakrabban a BNO XIX. f csoportjába, - „Sérülések, mérgezések
és a küls okok egyéb következményei (S00-T98)"- osztályozható. Kívánatos a halál okait a
XIX. és XX. f csoport szerint kódolni, azonban ha csak egy kód kódolható, akkor a XX.
f csoport kódjai részesítend k el nybe. A küls okokra visszavezethet olyan egyéb állapotok
esetében, amelyek a BNO I.-XVIII. f csoportjába osztályozottak, a XX. f csoport szerinti
osztályozás csak a többszörös állapot-analízis kiegészít kódjaként használható.
A balesetek és egyéb küls okok következményeit az Y85-Y89 tételek tartalmazzák.
A f csoport az alábbi csoportokat tartalmazza:
V01-X59 Balesetek
V01-V99 Közlekedési balesetek
V01-V09 Gyalogos sérülése közlekedési balesetben
V10-V19 Kerékpáros sérülése közlekedési balesetben
V20-V29 Motorkerékpáros sérülése közlekedési balesetben
V30-V39 Háromkerek motoros járm utasának sérülése közlekedési
balesetben
V40-V49 Autó utasának sérülése közlekedési balesetben
V50-V59 Teherautó utasának sérülése közlekedési balesetben
V60-V69 Nehéz szállítójárm utasának sérülése közlekedési balesetben
V70-V79 Autóbusz utasának sérülése közlekedési balesetben
V80-V89 Egyéb szárazföldi közlekedési balesetek
V90-V94 Vízi közlekedési balesetek
V95-V97 Légi és r-szállítási balesetek
V98-V99 Egyéb és k.m.n. közlekedési balesetek
W00-X59 A baleseti sérülés egyéb küls okai
W00-W19 Esések
W20-W49 Élettelen mechanikai er k által okozott baleset
W50-W64 Él mechanikai er k által okozott baleset
W65-W74 Balesetszer vízbefulladás vagy elmerülés
W75-W84 Egyéb balesetszer légzési veszélyeztetettség
W85-W99 Elektromos áram, sugárzás, széls séges környezeti
h mérséklet és légnyomás által okozott ártalmak

955
X00-X09 Füst, t z és lángok hatásai
X10-X19 Érintkezés izzó és forró anyagokkal
X20-X29 Érintkezés mérgez állatokkal és növényekkel
X30-X39 Természeti er k által okozott balesetek
X40-X49 Káros anyagok által okozott balesetszer mérgezés
X50-X57 Túler ltetés, utazás és nélkülözés hatásai
X58-X59 Egyéb és k.m.n. környezeti tényez k hatásai
X60-X84 Szándékos önártalom
X85-Y09 Testi sértés
Y10-Y34 Nem meghatározott szándékú esemény
Y35-Y36 Törvényes beavatkozás és háborús cselekmények
Y40-Y84 Az orvosi ellátás szöv dményei
Y40-Y59 Drogok, gyógyszerek és biológiai anyagok káros hatásai a
gyógykezelés során
Y60-Y69 A beteget az orvosi ellátás során ér baleset
Y70-Y82 M téti vagy gyógykezelési balesetek készülékekkel és
berendezésekkel kapcsolatban
Y83-Y84 M téti és gyógykezelési eljárások, mint a betegnél fellép
rendellenes reakció vagy kés i szöv dmény okai, a kezelés ideje alatti
baleset említése nélkül
Y85-Y89 A morbiditás és mortalitás küls okainak következményei
Y90-Y98 A morbiditás és mortalitás máshova osztályozott küls okainak kiegészít tényez i

Az esemény helyszíne
Szükség esetén az alábbi negyedik karakteres altétetelek a W00-Y34 tételeknél
használhatók, az Y06.- és Y07.- tételek kivételével, a küls ok helyének megjelölésére:
.0 Otthon
Lakás
Lakosztály
Lakókocsi (állandó) parkoló
Tanyaház
Ház telekkel
Ház, állandó lakóhely
Nem intézményi lakóhely
Magán:
• garázs }
• kijáró }
• kert }az otthonnál
• udvar }
Úszómedence magánházban vagy kertben
Kivéve: elhagyott vagy gazdátlan ház (.8)

956
építés alatt álló, de még nem lakott lakás (.6)
intézeti tartózkodási hely (.1)
.1 Bentlakásos intézmény
Gyermekotthon
Diákotthon
Betegek otthona
Menedékház
Katonai tábor
Krónikus utókezel
Id sek otthona
Árvaház
Nyugdíjasház
Börtön
Javítóintézet
.2 Iskola, egyéb intézmények és középületek
Épület, (beleértve a hozzátartozó területet), amelyet a nagyközönség vagy annak
bizonyos csoportja használ,
ilyenek:
• gy lésterem
• egyetemi campus
• templom
• mozi
• klub
• f iskola
• táncterem
• bíróság
• bölcs de
• kiállítóterem
• könyvtár
• óvoda
• kórház
• múzeum
• hangversenyterem
• operaház
• posta
• iskola (állami) (köz) (magán)
• színház
• egyetem
• ifjúsági központ

957
Kivéve: építés alatt álló épület (.6)
bentlakásos intézmény (.1)
sportlétesítmények (.3)
.3 Sportlétesítmények
Baseball-pálya
Kosárlabdapálya
Krikett-pálya
Labdarúgópálya
Golfpálya
Tornaterem
Gyeplabdapálya
Lovasiskola
Korcsolyapálya
Fallabdapálya
Stadion
Uszoda, köz-
Teniszpálya
Kivéve: úszómedence vagy teniszpálya magánháznál vagy - kertben (.0)
.4 Út és közút
Autóút
Autópálya
Gyalogjárda
Kövezett út
.5 Kereskedelmi és szolgáltató helyek
Repül tér
Bank
Kávéház
Kaszinó
Garázs (kereskedelmi)
Üzemanyag tölt állomás
Szálloda
Piac
Irodaház
Rádió- vagy televízió-állomás
Étterem
Szervíz-állomás
Üzlet (kereskedelmi)
Állomás (autóbusz)(vasút)
Raktár
Supermarket

958
Áruház
Kivéve: garázs magánháznál (.0)
.6 Ipari létesítmények és telephelyek
Épület, bármely építés alatt álló
Hajógyár
Szárazdokk
Gyár:
. épület
. helység
Gázgyár
Ipartelep
Bánya
Tengeri olajfúrótorony
Akna (szén-)(k -)(homokbányában)
Er m (szén)(atom)(olaj)
Alagút, építés alatt álló
M hely
.7 Gazdaság
Gazdasági (tanya) épületek
M velés alatt álló tanyaföld
Kivéve: tanyaház és tanya lakóhelyiségei (.0)
.8 Egyéb megjelölt helyek
Strand
Táborhely
Csatorna
Lakókocsi telep k.m.n.
Elhagyott ház
Sivatag
Dokk, k.m.n.
Erd
Kiköt
Domb

Mocsár
Katonai gyakorlótér
Hegység
Park (vidám) (köz)
Parkolóhely
Mesterséges tavacska
Préri

959
Közterület, k.m.n.
Vasútvonal
Folyó
Tenger
Tengerpart
Patak
Láp
Víztároló
Állatkert
.9 K.m.n. hely

Tevékenységi kód
Szükség esetén az alábbi kiegészít altételek használhatók a V01-Y34 tételeknél a baleset
idején a sérült személy által végzett tevékenység megjelöléséhez.
Ez a kiegészít osztályozás nem tévesztend össze vagy használandó a baleset vagy
mérgezés helyszínének megjelölésére a W00-Y34 tételeknél alkalmazott negyedik
számjegyes altételekkel, ill. azok helyett.
0 Balesetek sportolás közben
Testgyakorlás alábbi megjelölt funkcionális elemmel:
• golf
• kocogás
• lovaglás
• iskolai atlétika
• síelés
• úszás
• vízisíelés
1 Baleset szórakozás közben
Hobbi tevékenység
Szabadid s tevékenység, szórakozási elemmel, mint moziba, táncolni vagy
partira menni
Részvétel önkéntes szervezetek gy lésein vagy munkájában
Kivéve: sportolás (.0)
2 Baleset munka közben
Fizetett munka (fizikai)(szakmai)
A munkába menet és jövet
Munka fizetésért, juttatásért vagy más típusú jövedelemért
3 Baleset egyéb típusú munka közben
Otthoni tevékenység, mint:
• gyermekek és hozzátartozók gondozása
• takarítás
• f zés

960
• kertészkedés
• szerelés a háztartásban
Feladatok, amelyekért általában az ember nem kapna pénzt. Tanulás, pl. iskolai
oktatásban való részvétel
Házi oktatásban való részvétel
4 Baleset pihenés, alvás, evés vagy egyéb élettevékenység közben
Személyi higiénia
8 Egyéb megjelölt tevékenység során
9 K.m.n. tevékenység során

Közlekedési balesetek
(V01-V99)
Megjegyzés: Ez a rész 12 csoportból áll. A szárazföldi balesetek (V01-V99) csoportjai jelzik a
szállítás módját az áldozatra vonatkozóan és az altételek jelzik az áldozat
"megfelel jét" vagy az esemény típusát. Az els két számjegy jelöli meg a
járm vet, amelynek utasa a sérült, mivel ez a legfontosabb tényez a
megel zéshez.
Kivéve: testi sértés motoros járm összeütközése miatt (Y03.-)
nem meghatározott szándékú esemény miatti sérülés (Y32-Y33)
szándékos önártalom
elemi csapások által okozott baleset (X34-X38)
A közlekedési balesetekre vonatkozó definíciók
(a) Közlekedési baleset (V01-V99) az a baleset, amely els dlegesen személyek vagy áruk
egyik helyr l egy másik helyre szállítására tervezett, vagy a baleset id pontjában
els dlegesen e célra használt eszközzel kapcsolatosan fordul el .
(b) Közút (országút) vagy utca minden útnak vagy térnek saját vonalai (vagy egyéb
határvonalak) közötti teljes szélessége, amely a szokás vagy jog szerint a közösség
rendelkezésére áll közúti közlekedés céljából. Az úttest a közútnak járm forgalomra
kijelölt, kiépített és rendszeresen használt része.
(c) Közlekedési baleset az a járm baleset, amely közúton történik [ott kezd dik, végz dik
vagy részlegesen szerepe van a járm nek a közúton.] A járm baleset feltehet en a
közúton történik, hacsak más helyet nem jelölnek meg, kivéve a balesetek azon
esetében, amelyek a különleges járm veket foglalják magukba, amelyeket nem
közlekedési balesetnek osztályozunk, hacsak nem az ellenkez jét állapították meg.
(d) Nem közlekedési baleset az a járm baleset, amely teljes egészében a közúton kívül
bármely más helyen történik.
(e) Gyalogos a balesettel kapcsolatosan az a személy, aki a baleset id pontjában nem
utazott motoros járm (vön)(ben), vasúti szerelvényen, villamoson, állat által vontatott
vagy egyéb járm vön, kerékpáron vagy állaton.
Beleértve: személyek:
• a gyalogos
• a járm kerekét cserél személy
• a járm motorjának javítását végz személy
• az alábbi gyalogos szállítási eszközt használó személy:
• gyermekkocsi

961
• korcsolya
• bevásárló kocsi
• tolószék
• görkorcsolya
• roller
• gördeszka
• sí
• szánkó
• tolókocsi (motoros)
(f) A járm vezet járm (vön)(ben) tartózkodó azon személy, aki azt üzemelteti vagy
üzemeltetni szándékozik.
(g) Utas a járm vön minden személy, aki nem járm vezet .
Kivéve: a járm vön kívül utazó személy - lásd (h)
(h) A járm vön kívüli személy az a személy, akit járm szállít, de nem a
járm vezet , utas vagy az áru szállítására fenntartott helyet foglalja el.
Beleértve: az alábbi helyen utazó személyek:
• kocsiszekrény
• ütközésgátló
• kívül felkapaszkodva
• tet (felfüggesztés)
• kocsifelhágó
• lépcs
(i) Kerékpár az közúti szállítójárm , amely kizárólag pedállal m ködik.
Beleértve: kerékpár
tricikli
Kivéve: motorizált kerékpár - lásd (k)
(j) Kerékpáros az a személy, aki pedálos kerékpáron vagy ahhoz kapcsolt oldalkocsiban
vagy vontatón közlekedik.
(k) Motorkerékpár olyan kétkerek motoros járm , amelynek egy vagy két nyerge van. Az
oldalkocsi céljából néha harmadik kerékkel is elláthatják. Az oldalkocsit a motorkerékpár
szerves részének kell tekinteni.
Beleértve: moped
motoros roller
motorkerékpár:
• k.m.n.
• oldalkocsis
motorizált kerékpár
robogó
Kivéve: motorizált tricikli - lásd (m)
(l) Motorkerékpáros a motorkerékpáron vagy annak oldalkocsijában közleked személy.

962
(m) Háromkerek motoros járm az olyan motorizált tricikli, amelyet els dlegesen közúti
használatra terveztek.
Beleértve: motor meghajtású tricikli
motorizált riksa
háromkerek motoros autó
Kivéve: oldalkocsis motorkerékpár - lásd (k)
speciális terepjáró - lásd (w)
(n) Személygépkocsi az a négykerek motoros járm , amelyet els dlegesen személyek
(tíznél nem több) szállítására terveztek.
Beleértve: minibusz
(o) A teherautó olyan négy vagy hat kerek motoros járm , amelyet els dlegesen
áruszállítására terveztek, súlya kevesebb, mint a nehézjárm veké a helyi meghatározás
szerint, és vezetése nem igényel speciális jogosítványt.
(p) A szállítási nehézjárm olyan motoros járm , amelyet els dlegesen áruszállításra
terveztek, és súlya szerint a nehézjárm csoportba tartozik (általában 3500 kg felett), és
vezetése speciális jogosítványt igényel.
(q) Autóbusz az olyan motoros járm , amelyet els dlegesen több mint 10
személyszállítására terveztek, és vezetése speciális jogosítványt igényel.
Beleértve: távolsági autóbusz
(r) Vasúti szerelvény vagy vasúti járm az a szállítási eszköz, amelyet sínpályán való
közlekedésre terveztek, hozzákapcsolt kocsikkal vagy anélkül.
Beleértve: helységen belüli:
• trolibusz}
• villamos} önálló útvonalon közleked
vasúti szerelvény, vonat:
• bármilyen er vel [g zzel] [elektromos árammal] [Diesel-motorral] vontatott
vagy meghajtott
• földalatti vagy magasvasút
• egysín , kétsín
• függ vasút
• egyéb jármú, melyet vasúti pályán való közlekedésre terveztek
Kivéve: helyiérdek villamosvasúti [szerelvény] [kocsi], ha olyan sínpályán közlekedik,
amely a közútnak vagy úttestnek része - lásd (s) definíció
(s) Villamos a városi településeken belül els dlegesen személyek szállítására tervezett és
használt, síneken közleked eszköz.
Általában vonatkoznak rá a normális közlekedésirányító jelzések, és nagyrészt olyan
pályatesten üzemel, amely a közútnak része. A villamos által vontatott pótkocsit a
villamos részének tekintjük.
Beleértve: a helyiérdek villamosvasúti szerelvény, amikor úgy jelölték meg, hogy
közúton vagy utcán közlekedik villamos troli(busz)
(t) Speciális ipari járm olyan motoros járm , amelyet els dlegesen az ipari vagy
kereskedelmi létesítmény épületeiben vagy a hozzátartozó területen használnak.
Beleértve: akkumulátor meghajtású:
• elektromos poggyász- vagy postatargonca
• elektromos repül téri utasszállító járm

963
szénszállító kocsi bányában
épületi emel (daruk) (liftek)
vasúti poggyásztargonca (elektromos)
mozgó futódaru, híddaru
villamos targonca vagy szállítócsille bányában és k fejt ben
(u) Speciális mez gazdasági járm olyan motoros járm , amelyet speciálisan
mez gazdasági (kertészeti) használatra terveztek, mint például mez gazdasági
munkagépek, terménybetakarítók és szállító járm vek.
Beleértve: kombájn
saját meghajtású mez gazdasági munkagép
traktor és vontató
(v) Speciális épít járm olyan motoros járm , amelyet speciálisan út, épület építésére (és
bontására) terveztek.
Beleértve: útgyalu
földkiemel
dömper
föld gyalu
kotrógép
úthenger
(w) Különleges járm az olyan tervezés járm , amely képes egyenetlen vagy puha terepen
vagy hóban is haladni.
Például a magas építés , speciális abroncsú és kerek , lánctalpas meghajtású vagy
légpárnás alátámasztású járm vek.
Beleértve: hókotró és hójáró
légpárnás szárazföldi járm
Kivéve: nyílt vízi légpárnás járm - lásd (x)
(x) Vízi járm minden olyan eszköz, amelyet a vízen utasok és áru szállítására használnak.
Beleértve: k.m.n. légpárnás hajó
(y) Légi járm minden olyan eszköz, amelyet a leveg ben utasok és áruk szállítására
használnak.

A közlekedési balesetekre vonatkozó osztályozási és kódolási


szabályok:
1. Ha egy esemény nincs meghatározva, hogy közlekedési vagy nem közlekedési baleset,
akkor feltételezhet en:
(a) közlekedési baleset, ha az esemény a V10-V82 és V87 tételekbe sorolható.
(b) nem közlekedési baleset, ha az esemény V83-V86 tételekbe sorolható.
Ezeknél a tételeknél az áldozat vagy gyalogos, vagy pedig els dlegesen nem közúti
használatra tervezett járm vel közlekedik.
2. Ha a balesetben egynél több járm érintett, az alábbi sorrendet kell követni:
légi járm és rjárm (V95-V97)
vízi járm (V90-V94)
egyéb szállítási módok (V01-V89, V98-V99)

964
3. Ha a közlekedési baleset leírása nem jelöli meg az áldozatot mint a járm utasát és ha a
sérült áldozat az alábbiak szerint van jelölve:
állat (lovagolt) }
fogatolt járm }
kerékpár }
útgyalu }
autóbusz }
autó } { ütés, üt dés
motorkerékpár } által okozott { sérülés
motorizált tricikli} { halál
teherautó } { vonszoltatás
hobbi járm } { gázolás
villamos }
traktor }
vasúti járm }
kamion }
a sérült személyt azonosítsa mint gyalogost (V01-V09).
4. Ha a közlekedési baleset leírása nem jelöli a sérült szerepét mint:
repül gép }
kerékpár }
csónak }
útgyalu }
autóbusz } { baleset
autó } { összeütközés
motorkerékpár } által okozott k.m.n. { kisiklás
motorizált tricikli} { hajótörés
teherautó }
hobbi járm }
rhajó }
villamos }
traktor }
vasúti járm }
kamion }
vízi járm }
a sérültet azonosítsa mint az említett járm utasát vagy vezet jét.
Ha a balesetben egynél több járm szerepel, ne adjon meg feltételezést arra
vonatkozóan, melyik járm ben volt a sebesült, csak akkor, ha a járm vek azonosak.
Helyette sorolja a megfelel V87-V88, V90-V94, V95-V97 tételbe, figyelembe véve a
2.pontban megadott sorrendet.
5. Ha a közlekedési baleset mint:
járm (motoros)(nem motoros):

965
• kanyarodás elmulasztása
• feletti uralom elvesztése
gumiabroncs kilyukadása miatt:
• a vezet elalvása miatt
• a vezet figyelmetlensége miatt
• gyorshajtás miatt
• a mechanikai részek meghibásodása miatt
összeütközést idéz el , a balesetet összeütközésnek jelölje.
Ha a baleset nem idéz el összeütközést, a balesetben szerepl járm típusa szerint
kódolja.
6. Ha a közlekedési baleset, mozgásban lev járm vel kapcsolatos, mint:
a mozgó járm kipufogógáza által okozott baleseti mérgezés }
a mozgó járm bármely részének törése }
a mozgó járm bármely részének robbanása }
a mozgó járm r l való leesés, leugrás vagy lelöketés } a mozgó járm re
esett
t z keletkezése a mozgó járm ben } vagy útba esett
tárgy
a mozgó járm ben vagy járm re dobott tárgy okozta ütés }
a mozgó járm ben valamely részéhez vagy valamely bennelev }
tárgynak üt dés okozta sérülése }
a mozgó járm mozgó részét l okozott sérülés }
összeütközést idéz el , a balesetet összeütközésnek jelölje.
Ha a baleset nem idéz el összeütközést, a balesetben szerepl járm típusa szerint
kódolja.
7. Szárazföldi közlekedési baleset:
Összeütközés (a gép feletti uralom elvesztése miatt)(közúton) járm és az alábbiak
között:
támfal (híd) (felüljáró) }
lezuhant k }
véd sín vagy elhatároló kerítés }
autópálya közti korlát }
földcsuszamlás (nem mozgásban) } a V17.-, V27.-, V37.-,
motoros járm elé dobott tárgy } V47.-, V57.-, V67.-, és
járdasziget } V77.-, tételbe tartoznak
fa }
útjelz vagy irányító (id szaki) }
tartó pózna }
út számára készült falvágat }
egyéb tárgy, rögzített, mozgatható vagy mozgó }
járm felfordulása (összeütközés nélkül)

966
a V18.-, V28.-, V38.-, V48.-, V58.-, V68.- és V78.- tételbe tartozik
járm összeütközése állattal ( rzött) ( rizetlen)
a V10.-, V20.-, V30.-, V40.-, V50.-, V60.- és V70.- tételbe tartozik
járm összeütközése állat vontatta járm vel vagy lovagolt állattal
a V16.-, V26.-, V36.-, V46.-, V56.-, V66.- és V76.- tételbe tartozik.

GYALOGOS SÉRÜLÉSE KÖZLEKEDÉSI BALESETBEN


(V01-V09)
Kivéve: összeütközés gyalogos (szállítóeszköz) és másik gyalogos (szállítóeszköz) között
(W51.-)
• gyalogosok összeütközését követ esés (W03.-)
A V01-V06 tételeknél az alábbi negyedik számjegyes altételek használhatók:
.0 Nem közlekedési baleset
.1 Közlekedési baleset
.9 Nincs megjelölve, hogy közlekedési vagy nem közlekedési baleset

V01 Gyalogos sérülése kerékpárral való összeütközést l

V02 Gyalogos sérülése két vagy három kerek motoros járm vel
ütközést l

V03 Gyalogos sérülése gyalogos és autó vagy teherautó közötti


összeütközésben

V04 Gyalogos sérülése gyalogos és nehézjárm vagy autóbusz


közötti összeütközésben

V05 Gyalogos sérülése gyalogos és személy- vagy tehervonat


közötti összeütközésben

V06 Gyalogos sérülése gyalogos és egyéb nem motoros járm


közötti összeütközésben

Beleértve: összeütközés fogatolt járm vel, lovagolt állattal, villamossal

V09 Gyalogos sérülése gyalogos egyéb és k.m.n. közlekedési


balesetében

Beleértve: a speciális járm által okozott gyalogos sérülést

V09.0 Gyalogos sérülése egyéb és k.m.n. motoros járm nem közlekedési


balesetében

967
V09.1 Gyalogos sérülése k.m.n. nem közlekedési balesetben

V09.2 Gyalogos sérülése egyéb és k.m.n. motoros járm közlekedési balesetében

V09.3 Gyalogos sérülése k.m.n. közlekedési balesetben

V09.9 Gyalogos sérülése k.m.n. szállítási balesetben

KERÉKPÁROS SÉRÜLÉSE KÖZLEKEDÉSI BALESETBEN


(V10-V19)
A V10-V18 tételeknél az alábbi negyedik számjegyes altételek használhatók:
.0 Vezet sérülése nem közlekedési balesetben
.1 Utas sérülése nem közlekedési balesetben
.2 K.m.n. pedálos kerékpáros sérülése nem közlekedési balesetben
.3 Személy sérülése felszállás vagy leszállás során
.4 Vezet sérülése közlekedési balesetben
.5 Utas sérülése közlekedési balesetben
.9 K.m.n. pedálos kerékpáros sérülése közlekedési balesetben

V10 Kerékpáros sérülése gyalogossal vagy állattal ütközésben

Kivéve: összeütközés fogatolt járm vel, lovagolt állattal (V16.-)

V11 Kerékpáros sérülése másik kerékpárossal ütközésben

V12 Kerékpáros sérülése két vagy három kerek motoros járm vel
ütközésben

V13 Kerékpáros sérülése autóval vagy teherautóval ütközésben

V14 Kerékpáros sérülése nehézjárm vel vagy autóbusszal


ütközésben

V15 Kerékpáros sérülése személy- vagy tehervonattal ütközésben

V16 Kerékpáros sérülése egyéb nem motoros járm vel ütközésben

Beleértve: összeütközés fogatolt járm vel, lovagolt állattal, villamossal

V17 Kerékpáros sérülése rögzített vagy állandó objektummal


ütközésben

968
V18 Kerékpáros sérülése nem ütközéses balesetben

Beleértve: leesés kerékpárról (megel z összeütközés nélkül)


felborulás:
• k.m.n.
• ütközés nélkül

V19 Kerékpáros sérülése egyéb és k.m.n. szállítási balesetben

V19.0 Vezet sérülése összeütközésben egyéb és k.m.n. motoros járm nem


közlekedési balesetében

V19.1 Utas sérülése összeütközésben egyéb és k.m.n. motoros járm nem


közlekedési balesetében

V19.2 K.m.n. kerékpáros sérülése összeütközésben egyéb és k.m.n. motoros


járm nem közlekedési balesetében

Kerékpár összeütközése, k.m.n. nem közlekedési

V19.3 Kerékpáros [bármilyen] sérülése k.m.n. nem közlekedési balesetben

Kerékpár baleset k.m.n., nem közlekedési


Kerékpáros sérülése nem közlekedési balesetben k.m.n.

V19.4 Vezet sérülése összeütközésben egyéb és k.m.n. motoros járm


közlekedési balesetében

V19.5 Utas sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros járm


közlekedési balesetében

V19.6 K.m.n. kerékpáros sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros


járm közlekedési balesetében

Kerékpárbaleset, k.m.n. (közlekedési baleset)

V19.8 Kerékpáros sérülése egyéb megjelölt szállítási balesetben

Beszorulás a kerékpár közé

V19.9 Kerékpáros [bármilyen] sérülése k.m.n. közlekedési balesetben

Kerékpáros baleset, k.m.n.

MOTORKERÉKPÁROS SÉRÜLÉSE KÖZLEKEDÉSI


BALESETBEN
(V20-V29)
Beleértve: moped
oldalkocsis motorkerékpár
motorizált kerékpár

969
motoros roller
Kivéve: három kerek motoros járm (V30-V39)
A V20-V28 tételeknél az alábbi negyedik számjegyes altételek használhatók:
.0 Vezet sérülése nem közlekedési balesetben
.1 Utas sérülése nem közlekedési balesetben
.2 K.m.n. motorkerékpáros sérülése nem közlekedési balesetben
.3 Személy sérülése felszállás vagy leszállás során
.4 Vezet sérülése közlekedési balesetben
.5 Utas sérülése közlekedési balesetben
.9 K.m.n. motorkerékpáros sérülése közlekedési balesetben

V20 Motorkerékpáros sérülése motorkerékpáros és gyalogos vagy


állat közötti összeütközésben

Kivéve: összeütközés fogatolt járm vel, lovagolt állattal (V26.-)

V21 Motorkerékpáros sérülése kerékpárral ütközésben

V22 Motorkerékpáros sérülése két vagy három kerek járm vel


ütközésben

V23 Motorkerékpáros sérülése autóval vagy teherautóval


ütközésben

V24 Motorkerékpáros sérülése nehézjárm vel vagy autóbusszal


ütközésben

V25 Motorkerékpáros sérülése személy- vagy tehervonattal


ütközésben

V26 Motorkerékpáros sérülése egyéb, nem motoros járm vel


ütközésben

Beleértve: összeütközés fogatolt járm vel, lovagolt állattal, villamossal

V27 Motorkerékpáros sérülése rögzített vagy állandó objektummal


ütközésben

V28 Motorkerékpáros sérülése közlekedési balesetben


összeütközés nélkül

Beleértve: leesés motorkerékpárról (megel z összeütközés nélkül)


felborulás:

970
• k.m.n.
• összeütközés nélkül

V29 Motorkerékpáros sérülése egyéb és k.m.n. közlekedési


balesetben

V29.0 Vezet sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros járm nem


közlekedési balesetében

V29.1 Utas sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros járm nem


közlekedési balesetében

V29.2 Motorkerékpár k.m.n. utasának sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n.


motoros járm nem közlekedési balesetében

Motorkerékpár összeütközése, k.m.n. nem közlekedési

V29.3 Motorkerékpár utasának sérülése összeütközésben, egyéb és motoros


járm k.m.n. nem-közlekedési balesetében

Motorkerékpárbaleset, k.m.n. nem-közlekedési


Motorkerékpár utasának sérülése nem-közlekedési balesetben. k.m.n.

V29.4 Vezet sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros járm


közlekedési balesetében

V29.5 Utas sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros járm


közlekedési balesetében

V29.6 Motorkerékpár k.m.n. utasának sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n.


motoros járm közlekedési balesetében

Motorkerékpár összeütközése k.m.n. (közlekedési)

V29.8 Motorkerékpár utasának sérülése egyéb megjelölt szállítási balesetben

Beszorulás a motorkerékpár valamely része közé

V29.9 Motorkerékpár utasának sérülése k.m.n. közlekedési balesetben

Motorkerékpár baleset k.m.n.

HÁROMKEREK MOTOROS JÁRM UTASÁNAK SÉRÜLÉSE


KÖZLEKEDÉSI BALESETBEN
(V30-V39)
Beleértve: motorizált tricikli
Kivéve: oldalkocsis motorkerékpár (V20-V29)
els dlegesen nem közúti használatra tervezett járm vek (V86.-)
A V30-V38 tételeknél az alábbi negyedik számjegyes altételek használhatók:
.0 Vezet sérülése nem közlekedési balesetben

971
.1 Utas sérülése nem közlekedési balesetben
.2 A járm küls részén utazó személy sérülése nem közlekedési balesetben
.3 A három kerek járm k.m.n. utasának sérülése nem közlekedési balesetben
.4 Személy sérülése felszállás vagy leszállás során
.5 Vezet sérülése közlekedési balesetben
.6 Utas sérülése közlekedési balesetben
.7 A járm küls részén utazó személy sérülése közlekedési balesetben
.9 Három kerek járm k.m.n. utasának sérülése közlekedési balesetben

V30 Három kerek motoros járm utasának sérülése, gyalogossal


vagy állattal ütközésben

Kivéve: összeütközés fogatolt járm vel vagy lovagolt állattal (V36.-)

V31 Három kerek motoros járm utasának sérülése, kerékpárral


ütközésben

V32 Három kerek motoros járm utasának sérülése, két vagy


három kerek motoros járm vel ütközésben

V33 Három kerek motoros járm utasának sérülése, autóval vagy


teherautóval ütközésben

V34 Három kerek motoros járm utasának sérülése,


nehézjárm vel vagy autóbusszal ütközésben

V35 Három kerek motoros járm utasának sérülése, személy-


vagy tehervonattal ütközésben

V36 Három kerek motoros járm utasának sérülése, egyéb, nem


motoros járm vel ütközésben

Beleértve: összeütközés fogatolt járm vel, lovagolt állattal, villamossal

V37 Három kerek motoros járm utasának sérülése, rögzített


vagy állandó objektummal ütközésben

V38 Három kerek motoros járm utasának sérülése nem


közlekedési balesetben

Beleértve: leesés három kerek motoros járm r l


felborulás:
• k.m.n.

972
• összeütközés nélkül

V39 Három kerek motoros járm utasának sérülése egyéb és


k.m.n. szállítási balesetben

V39.0 Vezet sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros járm nem


közlekedési balesetében

V39.1 Utas sérülése összeütközésben, és k.m.n. motoros járm nem közlekedési


balesetében

V39.2 Három kerek k.m.n. utasának sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n.


motoros járm közlekedési balesetében

K.m.n. három kerek járm összeütközése, nem közlekedési baleset

V39.3 Három kerek járm bármely utasának sérülése összeütközésben, k.m.n.


motoros járm nem közlekedési balesetében

Három kerek járm k.m.n. balesete, nem közlekedési baleset


Három kerek járm utasának sérülése közlekedési balesetben, k.m.n.

V39.4 Vezet sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros járm


közlekedési balesetében

V39.5 Utas sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros járm


közlekedési balesetében

V39.6 Három kerek járm k.m.n. utasának sérülése összeütközésben, egyéb és


k.m.n. motoros járm közlekedési balesetében

Három kerek járm k.m.n. összeütközése (közlekedési baleset)

V39.8 Három kerek járm utasának sérülése egyéb megjelölt szállítási


balesetben

Beszorulás a három kerek járm ajtaja vagy más részei közé

V39.9 Három kerek járm utasának sérülése k.m.n. közlekedési balesetben

K.m.n. három kerek járm baleset

AUTÓ UTASÁNAK SÉRÜLÉSE KÖZLEKEDÉSI BALESETBEN


(V40-V49)
Beleértve: mikrobusz
A V40-V48 tételeknél az alábbi negyedik számjegy altételek használhatók:
.0 Vezet sérülése nem közlekedési balesetben
.1 Utas sérülése nem közlekedési balesetben
.2 A járm küls részén utazó személy sérülése nem közlekedési balesetben
.3 Az autó k.m.n. utasának sérülése nem közlekedési balesetben

973
.4 Személy sérülése felszállás vagy leszállás során
.5 Vezet sérülése közlekedési balesetben
.6 Utas sérülése közlekedési balesetben
.7 A járm küls részén utazó személy sérülése közlekedési balesetben
.9 Az autó k.m.n. utasának sérülése közlekedési balesetben

V40 Autó utasának sérülése, gyalogossal vagy állattal ütközésben

Kivéve: összeütközés fogatolt járm vel vagy lovagolt állattal (V46.-)

V41 Autó utasának sérülése, kerékpárral ütközésben

V42 Autó utasának sérülése, két vagy három kerek motoros


járm vel ütközésben

V43 Autó utasának sérülése, autóval vagy teherautóval ütközésben

V44 Autó utasának sérülése, nehézjárm vel vagy autóbusszal


ütközésben

V45 Autó utasának sérülése, személy- vagy tehervonattal


ütközésben

V46 Autó utasának sérülése, egyéb, nem motoros járm vel


ütközésben

Beleértve: összeütközés fogatolt járm vel, lovagolt állattal, villamossal

V47 Autó utasának sérülése, rögzített vagy állandó objektummal


ütközésben

V48 Autó utasának sérülése közlekedési balesetben, összeütközés


nélkül

Beleértve: felborulás:
• k.m.n.
• összeütközés nélkül

V49 Autó utasának sérülése egyéb és k.m.n. közlekedési


balesetben

V49.0 Vezet sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros járm nem-


közlekedési balesetében

974
V49.1 Utas sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros járm nem-
közlekedési balesetében

V49.2 Autó k.m.n. utasának sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros


járm nem-közlekedési balesetében

K.m.n. autóbaleset, nem közlekedési baleset

V49.3 Autó bármely utasának sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n.


motoros járm nem-közlekedési balesetében

K.m.n. autóbaleset, nem közlekedési baleset


Autó utasának sérülése nem-közlekedési balesetben, k.m.n.

V49.4 Vezet sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros járm


közlekedési balesetében

V49.5 Utas sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros járm


közlekedési balesetében

V49.6 Autó k.m.n. utasának sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros


járm közlekedési balesetében

K.m.n. autóbaleset (közlekedési)

V49.8 Autó bármely utasának sérülése egyéb megjelölt szállítási balesetben

Beszorulás az autó ajtaja vagy más része közé

V49.9 Autó bármely utasának sérülése k.m.n. közlekedési balesetben

K.m.n. autóbaleset

TEHERAUTÓ UTASÁNAK SÉRÜLÉSE KÖZLEKEDÉSI


BALESETBEN
(V50-V59)
Kivéve: nehéz szállítójárm (V60-V69)
A V50-V58 tételeknél az alábbi negyedik számjegy altételek használhatók:
.0 Vezet sérülése nem közlekedési balesetben
.1 Utas sérülése nem közlekedési balesetben
.2 A járm küls részén utazó személy sérülése nem közlekedési balesetben
.3 A teherautó k.m.n. utasának sérülése nem közlekedési balesetben.
.4 Személy sérülése felszállás vagy leszállás során
.5 Vezet sérülése közlekedési balesetben
.6 Utas sérülése közlekedési balesetben
.7 A járm küls részén utazó személy sérülése közlekedési balesetben
.9 A teherautó k.m.n. utasának sérülése közlekedési balesetben

975
V50 Teherautó utasának sérülése, gyalogossal vagy állattal
ütközésben

Kivéve: összeütközés fogatolt járm vel vagy lovagolt állattal (V56.-)

V51 Teherautó utasának sérülése, kerékpárral ütközésben

V52 Teherautó utasának sérülése, két vagy három kerek motoros


járm vel ütközésben

V53 Teherautó utasának sérülése, autóval vagy teherautóval


ütközésben

V54 Teherautó utasának sérülése, nehézjárm vel vagy


autóbusszal ütközésben

V55 Teherautó utasának sérülése, személy- vagy tehervonattal


ütközésben

V56 Teherautó utasának sérülése, egyéb nem motoros járm vel


ütközésben

Beleértve: összeütközés fogatolt járm vel, lovagolt állattal, villamossal

V57 Teherautó utasának sérülése, rögzített vagy állandó


objektummal ütközésben

V58 Teherautó utasának sérülése szállítási balesetben,


összeütközés nélkül

Beleértve: felborulás:
• k.m.n.
• összeütközés nélkül

V59 Teherautó utasának sérülése, egyéb és k.m.n. közlekedési


balesetben

V59.0 Vezet sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros járm nem-


közlekedési balesetében

V59.1 Utas sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros járm nem-


közlekedési balesetében

976
V59.2 Teherautó k.m.n. utasának sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n.
motoros járm nem-közlekedési balesetében

K.m.n. ütközéses teherautó-baleset, nem közlekedési baleset

V59.3 Teherautó bármely utasának sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n.


motoros járm nem-közlekedési balesetében

K.m.n. baleset, teherautó-baleset, nem közlekedési baleset

V59.4 Vezet sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros járm


közlekedési balesetében

V59.5 Utas sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros járm


közlekedési balesetében

V59.6 Teherautó k.m.n. utasának sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n.


motoros járm közlekedési balesetében

K.m.n. összeütközés, közlekedési baleset

V59.8 Teherautó bármely utasának sérülése egyéb megjelölt szállítási balesetben

Beszorulás a teherautó ajtaja vagy más része közé

V59.9 Teherautó bármely utasának sérülése k.m.n. közlekedési balesetben

K.m.n. baleset, teherautó-baleset

NEHÉZ SZÁLLÍTÓJÁRM UTASÁNAK SÉRÜLÉSE


KÖZLEKEDÉSI BALESETBEN
(V60-V69)
A V60-V69 tételeknél az alábbi negyedik számjegy altételek használhatók:
.0 Vezet sérülése nem közlekedési balesetben
.1 Utas sérülése nem közlekedési balesetben
.2 A járm küls részén utazó személy sérülése nem közlekedési balesetben
.3 Nehéz szállítójárm k.m.n. utasának sérülése nem közlekedési balesetben
.4 Személy sérülése felszállás vagy leszállás során
.5 Vezet sérülése közlekedési balesetben
.6 Utas sérülése közlekedési balesetben
.7 A járm küls részén utazó személy sérülése közlekedési balesetben
.9 A nehéz szállítójárm k.m.n. utasának sérülése közlekedési balesetben

V60 Nehéz szállítójárm utasának sérülése, gyalogossal vagy


állattal ütközésben

Kivéve: összeütközés fogatolt járm vel vagy lovagolt állattal (V66.-)

V61 Nehéz szállítójárm utasának sérülése, kerékpárral


ütközésben

977
V62 Nehéz szállítójárm utasának sérülése, két vagy három kerek
motoros járm vel ütközésben

V63 Nehéz szállítójárm utasának sérülése, autóval vagy


teherautóval összeütközés

V64 Nehéz szállítójárm utasának sérülése, nehézjárm vel vagy


autóbusszal ütközésben

V65 Nehéz szállítójárm utasának sérülése, személy- vagy


tehervonattal ütközésben

V66 Nehéz szállítójárm utasának sérülése, egyéb nem motoros


járm vel ütközésben

Beleértve: összeütközés fogatolt járm vel, lovagolt állattal, villamossal

V67 Nehéz szállítójárm utasának sérülése, rögzített vagy állandó


objektummal ütközésben

V68 Nehéz szállítójárm utasának sérülése szállítási balesetben,


összeütközés nélkül

Beleértve: felborulás:
• k.m.n.
• összeütközés nélkül

V69 Nehéz szállítójárm utasának sérülése egyéb és k.m.n.


közlekedési balesetben

V69.0 Vezet sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros járm nem-


közlekedési balesetében

V69.1 Utas sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros járm nem-


közlekedési balesetében

V69.2 Nehéz szállítójárm k.m.n. utasának sérülése összeütközésben, egyéb és


k.m.n. motoros járm nem-közlekedési balesetében

K.m.n. nehéz szállítójárm baleset, nem közlekedési baleset

V69.3 Nehéz szállítójárm bármely utasának sérülése összeütközésben, egyéb


és k.m.n. motoros járm nem-közlekedési balesetében

K.m.n. nehéz járm baleset, nem közlekedési baleset


Nehéz szállítójárm utasának sérülése nem közlekedési balesetben, k.m.n.

978
V69.4 Vezet sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros járm
közlekedési balesetében

V69.5 Utas sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros járm


közlekedési balesetében

V69.6 Nehéz szállítójárm k.m.n. utasának sérülése összeütközésben, egyéb és


k.m.n. motoros járm közlekedési balesetében

Nehéz szállítójárm k.m.n. összeütközése (közlekedési baleset)

V69.8 Nehéz szállítójárm bármely utasának sérülése egyéb megjelölt szállítási


balesetben

Beszorulás a nehéz járm ajtaja vagy más része közé

V69.9 Nehéz szállítójárm bármely utasának sérülése k.m.n. közlekedési


balesetben

K.m.n. nehéz szállítójárm -baleset

AUTÓBUSZ UTASÁNAK SÉRÜLÉSE KÖZLEKEDÉSI


BALESETBEN
(V70-V79)
Kivéve: mikrobusz (V40-V49)
A V70-V78 tételekhez az alábbi negyedik számjegy altételek használhatók:
.0 Vezet sérülése nem közlekedési balesetben
.1 Utas sérülése nem közlekedési balesetben
.2 A járm küls részén utazó személy sérülése nem közlekedési balesetben
.3 Az autóbusz k.m.n. utasának sérülése nem közlekedési balesetben
.4 Személy sérülése felszállás vagy leszállás során
.5 Vezet sérülése közlekedési balesetben
.6 Utas sérülése közlekedési balesetben
.7 A járm küls részén utazó személy sérülése közlekedési balesetben
.9 Az autóbusz k.m.n. utasának sérülése közlekedési balesetben

V70 Autóbusz utasának sérülése, gyalogossal vagy állattal


ütközésben

Kivéve: összeütközés fogatolt járm vel vagy lovagolt állattal (V76.-)

V71 Autóbusz utasának sérülése, kerékpárral ütközésben

V72 Autóbusz utasának sérülése, két vagy három kerek motoros


járm vel ütközésben

979
V73 Autóbusz utasának sérülése, autóval vagy teherautóval
ütközésben

V74 Autóbusz utasának sérülése, nehézjárm vel vagy autóbusszal


ütközésben

V75 Autóbusz utasának sérülése, személy- vagy tehervonattal


ütközésben

V76 Autóbusz utasának sérülése, egyéb nem motoros járm vel


ütközésben

Beleértve: összeütközés fogatolt járm vel, lovagolt állattal, villamossal

V77 Autóbusz utasának sérülése rögzített vagy állandó


objektummal ütközésben

V78 Autóbusz utasának sérülése szállítási balesetben,


összeütközés nélkül

Beleértve: felborulás:
• k.m.n.
• összeütközés nélkül

V79 Autóbusz utasának sérülése egyéb és k.m.n. közlekedési


balesetben

V79.0 Vezet sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros járm nem-


közlekedési balesetében

V79.1 Utas sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros járm nem-


közlekedési balesetében

V79.2 Autóbusz k.m.n. utasának sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n.


motoros járm nem-közlekedési balesetében

K.m.n. autóbusz-baleset, (nem közlekedési)

V79.3 Autóbusz bármely utasának sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n.


motoros járm nem-közlekedési balesetében

K.m.n. autóbusz-baleset, nem közlekedési baleset


Autóbusz utasának sérülése nem közlekedési balesetben, k.m.n.

V79.4 Vezet sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros járm


közlekedési balesetében

980
V79.5 Utas sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n. motoros járm
közlekedési balesetében

V79.6 Autóbusz k.m.n. utasának sérülése összeütközésben, egyéb és k.m.n.


motoros járm közlekedési balesetében

K.m.n. autóbusz-baleset (közlekedési baleset)

V79.8 Autóbusz bármely utasának sérülése egyéb megjelölt szállítási balesetben

Beszorulás az autóbusz ajtaja vagy más része közé

V79.9 Autóbusz bármely utasának sérülése k.m.n. közlekedési balesetben

K.m.n. autóbusz-baleset

EGYÉB SZÁRAZFÖLDI KÖZLEKEDÉSI BALESET


(V80-V89)

V80 Állaton lovagló személy vagy állat által húzott járm utasának
sérülése közlekedési balesetben

V80.0 Állaton lovagló személy vagy fogatolt járm utasának sérülése esés vagy
lelökés következtében, nem összeütközéses balesetben

Felborulás:
• K.m.n.
• felborulás összeütközés nélkül

V80.1 Lovagló személy vagy utas sérülése, gyalogossal vagy állattal ütközésben

Kivéve: összeütközés fogatolt járm vel vagy lovagolt állattal (V807)

V80.2 Lovagló személy vagy utas sérülése, kerékpárral ütközésben

V80.3 Lovagló személy vagy utas sérülése, két vagy három kerek motoros
járm vel ütközésben

V80.4 Lovagló személy vagy utas sérülése, teherautóval, nehéz szállítójárm vel
vagy autóbusszal ütközésben autóval

V80.5 Lovagló személy vagy utas sérülése, egyéb megjelölt motoros járm vel
ütközésben

V80.6 Lovagló személy vagy utas sérülése, személy- vagy tehervonattal


ütközésben

V80.7 Lovagló személy vagy utas sérülése, egyéb nem motoros járm vel
ütközésben

Összeütközés:

981
• lovagolt állattal
• fogatolt járm vel
• villamossal

V80.8 Lovagló személy vagy utas sérülése, ütközésben rögzített vagy állandó
objektummal

V80.9 Lovagló személy vagy utas sérülése egyéb és k.m.n. szállítási balesetben

K.m.n. fogatolt járm baleset


K.m.n. lovagolt állattal kapcsolatos baleset

V81 Személy- vagy tehervonat utasának sérülése közlekedési


balesetben

Beleértve: vasúti szerelvényen kívül utazó személy

V81.0 Személy- vagy tehervonat utasának sérülése összeütközésben, motoros


járm nem közlekedési balesetében

V81.1 Személy- vagy tehervonat utasának sérülése összeütközésben, más


motoros járm vel való közlekedési balesetben

V81.2 Személy- vagy tehervonat utasának sérülése összeütközésben, gördül


állománnyal

V81.3 Személy- vagy tehervonat utasának sérülése összeütközésben, más


objektummal

Vasúti baleset

V81.4 Személy sérülése vasúti szerelvényre felszállás vagy arról leszállás közben

V81.5 Személy- vagy tehervonat utasának sérülése, esés vasúti szerelvényben

Kivéve: esés:
• kisiklás alkalmából:
• el z összeütközéssel (V81.0-V81.3)
• megel z összeütközés nélkül (V81.7)
• felszállás vagy leszállás során (V81.4)

V81.6 Személy- vagy tehervonat utasának sérülése, esés vasúti szerelvényr l

Kivéve: esés:
• kisiklás alkalmából:
• el z összeütközéssel (V81.0-V813)
• megel z összeütközés nélkül (V81.7)
• felszállás vagy leszállás során (V81.4)

982
V81.7 Személy- vagy tehervonat utasának sérülése kisiklás alkalmából,
megel z összeütközés nélkül

V81.8 Személy- vagy tehervonat utasának sérülése egyéb megjelölt vasúti


balesetben

Robbanás vagy t z
ütés lehulló:
• föld }
• szikla } által
• fa }
Kivéve: kisiklás:
• el z összeütközéssel (V81.0-V81.3)
• megel z összeütközés nélkül (V81.7)

V81.9 Személy- vagy tehervonat utasának sérülése k.m.n. vasúti balesetben

K.m.n. vasúti baleset

V82 Villamos utasának sérülése közlekedési balesetben

Beleértve: villamoson kívül utazó személy

V82.0 Villamos utasának sérülése összeütközésben, motoros járm nem-


közlekedési balesetében

V82.1 Villamos utasának sérülése összeütközésben, motoros járm közlekedési


balesetében

V82.2 Villamos utasának sérülése összeütközésben, gördül állomány által

V82.3 Villamos utasának sérülése összeütközésben, más objektummal

Kivéve: összeütközés fogatolt járm vel vagy lovagolt állattal (V82.8)

V82.4 Személy sérülése villamosra felszállás vagy arról leszállás közben

V82.5 Villamos utasának sérülése, esése villamosban

Kivéve: esés:
• felszállás vagy leszállás során (V82.4)
• megel z összeütközéssel (V82.0-V82.3)

V82.6 Villamos utasának sérülése, esés villamosból

Kivéve: esés:
• felszállás vagy leszállás során (V82.4)
• megel z összeütközéssel (V82.0-V82.3)

983
V82.7 Villamos utasának sérülése kisiklás alkalmával, megel z összeütközés
nélkül

V82.8 Villamos utasának sérülése egyéb megjelölt szállítási balesetben

Összeütközés vonattal vagy más motoros járm vel

V82.9 Villamos utasának sérülése k.m.n. közlekedési balesetben

K.m.n. villamosbaleset

V83 Speciális ipari járm utasának sérülése közlekedési


balesetben

Kivéve: álló vagy szerelés alatt álló járm (W31.-)

V83.0 Speciális ipari járm vezet jének sérülése közlekedési balesetben

V83.1 Speciális ipari járm utasának sérülése közlekedési balesetben

V83.2 Speciális ipari járm n kívül utazó személy sérülése közlekedési balesetben

V83.3 Speciális ipari járm k.m.n. utasának sérülése közlekedési balesetben

V83.4 Személy sérülése speciális ipari járm re felszállás vagy arról leszállás
során

V83.5 Speciális ipari járm vezet jének sérülése nem-közlekedési balesetben

V83.6 Speciális ipari járm utasának sérülése nem-közlekedési balesetben

V83.7 Speciális ipari járm vön kívül utazó személy sérülése nem-közlekedési
balesetben

V83.9 Speciális ipari járm k.m.n. utasának sérülése nem-közlekedési balesetben

Speciális ipari járm baleset, k.m.n.

V84 Speciális mez gazdasági járm utasának sérülése


közlekedési balesetben

Kivéve: álló vagy szerelés alatt álló járm (W30.-)

V84.0 Speciális mez gazdasági járm vezet jének sérülése közlekedési


balesetben

V84.1 Speciális mez gazdasági járm utasának sérülése közlekedési balesetben

V84.2 Speciális mez gazdasági járm vön kívül utazó személy sérülése
közlekedési balesetben

984
V84.3 Speciális mez gazdasági járm k.m.n. utasának sérülése közlekedési
balesetben

V84.4 Személy sérülése speciális mez gazdasági járm re felszállás vagy arról
leszállás során

V84.5 Speciális mez gazdasági járm vezet jének sérülése nem-közlekedési


balesetben

V84.6 Speciális mez gazdasági járm utasának sérülése nem-közlekedési


balesetben

V84.7 Speciális mez gazdasági járm vön kívül utazó személy sérülése nem-
közlekedési balesetben

V84.9 Speciális mez gazdasági járm k.m.n. utasának sérülése nem-közlekedési


balesetben

Speciális mez gazdasági járm baleset, k.m.n.

V85 Speciális épít járm utasának sérülése közlekedési


balesetben

Kivéve: álló vagy szerelés alatt álló járm (W31.-)

V85.0 Speciális épít járm vezet jének sérülése közlekedési balesetben

V85.1 Speciális épít járm utasának sérülése közlekedési balesetben

V85.2 Speciális épít járm vön kívül utazó személy sérülése közlekedési
balesetben

V85.3 Speciális épít járm k.m.n. utasának sérülése közlekedési balesetben

V85.4 Személy sérülése speciális épít járm re felszállás vagy arról leszállás
során

V85.5 Speciális épít járm vezet jének sérülése nem-közlekedési balesetben

V85.6 Speciális épít járm utasának sérülése nem-közlekedési balesetben

V85.7 Speciális épít járm vön kívül utazó személy sérülése nem-közlekedési
balesetben

V85.9 Speciális épít járm k.m.n. utasának sérülése nem-közlekedési balesetben

Speciális épít járm -baleset, k.m.n.

985
V86 Terepjáró járm vagy els dlegesen nem közúti használatra
tervezett motoros járm utasának sérülése közlekedési
balesetben

Kivéve: álló vagy szerelés alatt álló járm (W31.-)

V86.0 Terepjáró vagy egyéb nem közúti motoros járm vezet jének sérülése
közlekedési balesetben

V86.1 Terepjáró vagy egyéb nem közúti motoros járm utasának sérülése
közlekedési balesetben

V86.2 Terepjáró vagy egyéb nem közúti motoros járm vön kívül utazó személy
sérülése közlekedési balesetben

V86.3 Terepjáró vagy egyéb nem közúti motoros járm k.m.n. utasának sérülése
közlekedési balesetben

V86.4 Személy sérülése terepjáró vagy egyéb nem motoros járm re felszállás
vagy arról leszállás során

V86.5 Terepjáró vagy egyéb nem közúti motoros járm vezet jének sérülése
nem-közlekedési balesetben

V86.6 Terepjáró vagy egyéb nem közúti motoros járm utasának sérülése nem-
közlekedési balesetben

V86.7 Terepjáró vagy egyéb nem közúti motoros járm vön kívül utazó személy
sérülése nem-közlekedési balesetben

V86.9 Terepjáró vagy egyéb nem közúti motoros járm k.m.n. utasának sérülése
nem-közlekedési balesetben

Különleges járm baleset, k.m.n.


Nem közúti járm baleset, k.m.n.

V87 Megjelölt típusú közlekedési baleset, de az áldozat


közlekedési módja ismeretlen

Kivéve: összeütközés:
• kerékpárossal (V10-V19)
• gyalogossal (V01-V09)

V87.0 Személy sérülése összeütközésben, autó és háromkerek motoros járm


között (közlekedési baleset)

V87.1 Személy sérülése összeütközésben, egyéb motoros járm és két vagy


három kerek motoros járm között

986
V87.2 Személy sérülése összeütközésben, autó és teherautó között (közlekedési
baleset)

V87.3 Személy sérülése összeütközésben, autó és autóbusz között (közlekedési


baleset)

V87.4 Személy sérülése összeütközésben, autó és nehéz szállítójárm között


(közlekedési baleset)

V87.5 Személy sérülése összeütközésben, nehéz szállítójárm és autóbusz között


(közlekedési baleset)

V87.6 Személy sérülése összeütközésben, személy- és tehervonat és autó között


(közlekedési baleset)

V87.7 Személy sérülése összeütközésben, egyéb megjelölt motoros


szállítójárm vek között (közlekedési baleset)

V87.8 Személy sérülése motoros járm egyéb megjelölt szállítási balesetében


(közlekedési baleset)

V87.9 Személy sérülése összeütközésben, nem motoros járm egyéb megjelölt


szállítási balesetében (összeütközéssel) (összeütközés nélkül)

V88 Megjelölt típusú nem közlekedési baleset, de az áldozat


közlekedési módja ismeretlen

Kivéve: összeütközés:
• kerékpárossal (V10-V19)
• gyalogossal (V01-V09)

V88.0 Személy sérülése összeütközésben, autó és két vagy három kerek


motoros járm között, nem közlekedési baleset

V88.1 Személy sérülése összeütközésben, egyéb motoros járm és két vagy


három kerek motoros járm között, nem közlekedési baleset

V88.2 Személy sérülése összeütközésben, autó és teherautó között, nem


közlekedési baleset

V88.3 Személy sérülése összeütközésben, autó és autóbusz között, nem


közlekedési baleset

V88.4 Személy sérülése összeütközésben, összeütközés autó és nehéz


szállítójárm , nem közlekedési baleset

V88.5 Személy sérülése összeütközésben, nehéz szállítójárm és autóbusz


között, nem közlekedési baleset

987
V88.6 Személy sérülése összeütközésben, személy- és tehervonat és autó között,
nem közlekedési baleset

V88.7 Személy sérülése összeütközésben, egyéb megjelölt motoros járm vek


között, nem közlekedési baleset

V88.8 Személy sérülése motoros járm egyéb megjelölt összeütközés nélküli


szállítási balesetében, nem közlekedési baleset

V88.9 Személy sérülése nem motoros járm egyéb megjelölt nem közlekedési
balesetében (összeütközéssel) (összeütközés nélkül)

V89 Motoros vagy nem motoros járm baleset, a járm típusa nincs
megjelölve

V89.0 Személy sérülése k.m.n. motoros járm balesetben, nem közlekedési


baleset

Motoros járm baleset, k.m.n. nem közlekedési baleset

V89.1 Személy sérülése k.m.n. nem motoros járm balesetben, nem közlekedési
baleset

Nem motoros járm baleset, k.m.n. nem közlekedési baleset

V89.2 Személy sérülése k.m.n. motoros járm balesetben, közlekedési baleset

Motoros járm baleset, k.m.n.


Közúti (közlekedési) baleset, k.m.n.

V89.3 Személy sérülése k.m.n. nem motoros járm balesetben, közlekedési


baleset

Nem motoros járm közlekedési baleset, k.m.n.

V89.9 Személy sérülése k.m.n. járm balesetben

K.m.n. összeütközés

VÍZI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK


(V90-V94)
Beleértve: vízi járm baleset szórakozási és sport tevékenység közben
A V90-V94 tételekhez alábbi negyedik számjegy altételek használhatók:
.0 Kereskedelmi hajó
.1 Utasszállító hajó
Komp
Óceánjáró
.2 Halászhajó
.3 Egyéb motoros vízi járm

988
Légpárnás hajó (nyílt tengeri)
Jet ski
.4 Vitorlás
Jacht
.5 Kenu vagy kajak
.6 Felfújható járm (nem motoros)
.7 Vízi sí
.8 Egyéb nem motoros vízi járm
Szörfdeszka
Szörf
.9 K.m.n. vízi járm
Csónak, k.m.n.
Hajó, k.m.n.
Vízi járm , k.m.n.

V90 Vízbefúlást vagy elmerülést okozó, vízi járm vet ért baleset

Beleértve: elmerülés, illetve vízbe fulladás az alábbiak miatt:


• csónak:
• csónak felborulás
• csónak elmerülése
• sérülés vízi járm r l esés vagy ugrás miatt:
• ég hajóról
• összeroncsolt vízi járm r l
• egyéb vízi járm baleset
Kivéve: vízbe fulladás vagy elmerülés a vízi közlekedés során, vízi járm baleset
nélkül (V92.-)

V91 Egyéb sérülést okozó, vízi járm vet ért baleset

Beleértve: az elmerülést, illetve a fulladást kivéve a vízi járm baleset


következményeként bármilyen sérülés, mint:
megégés a hajón keletkez t z miatt
összezúzatás hajók között
összezúzatás ment csónak által, a hajó kiürítése során
esés vízi járm baleset vagy ütközés miatt
ütés vízi járm baleset következtében es tárgy által
sérülés összeütközéssel kapcsolatos vízi járm balesetben
elütés csónak vagy bármely része által a csónakból kiesés vagy ugrás
után
Kivéve: égések a hajón lokalizált t zt l vagy robbanástól (V93.-)

989
V92 Egyéb elmerülés vagy vízbefúlás a vízi közlekedésben, vízi
járm baleset nélkül

Beleértve: elmerülés vagy vízbefúlás olyan baleset következményeként, mint:


• vízbe esés:
• hajóhídról
• hajóról
• fedélzetr l
• kidobatás a hajó korlátján át a hajó mozgása által
• lesodrás a hajóról hullám által
Kivéve: az úszó vagy búvár elmerülése vagy vízbe fulladása, aki nem baleset
miatt, hanem szándékosan ugrott a balesetet nem szenvedett csónakból a
vízbe (W69.- W73.-)

V93 Elmerülést vagy vízbefúlást nem okozó baleset a vízi járm


fedélzetén, a vízi járm balesete nélkül

Beleértve: balesetszer mérgezés a hajón gázoktól vagy füstt l


vízi járm atomreaktorának meghibásodása
összezúzatás a hajón lees tárgytól
túlhevülés a:
• gépkezel teremben
• g zteremben
• kazánházban
• gépteremben
kazánrobbanás g zhajón
esés egyik szintr l a másikra vízi járm vön
esés lépcs r l vagy létráról vízi járm vön
vízi járm vön az alábbi gépek által okozott sérülés:
• fedélzeti }
• géptermi }
• hajókonyhai } gép
• mosodai }
• rakodó }
lokalizált t z a hajón
gépek által okozott baleset a vízi járm vön

V94 Egyéb és k.m.n. vízi közlekedési baleset

Beleértve: a vízi járm nem utasának sérülése


ütés vízisízés közben csónak által

990
LÉGI ÉS RSZÁLLÍTÁSI BALESETEK
(V95-V97)

V95 Légi járm utasának sérülése a motoros légi járm balesete


miatt

Beleértve: összeütközés bármilyen rögzített, mozgatható vagy mozgó tárggyal


lezuhanás }
robbanás } a légi járm vön
t z }
kényszerleszállás }

V95.0 Utas sérülése helikopter balesetben

V95.1 Utas sérülése ultra- vagy mikrokönny vagy motoros sárkányrepül


balesetben

V95.2 Utas sérülése egyéb rögzített szárnyú magánrepül balesetben

V95.3 Utas sérülése rögzített szárnyú kereskedelmi légi járm balesetben

V95.4 Utas sérülése rjárm balesetben

V95.8 Utas sérülése egyéb légi járm balesetben

V95.9 Utas sérülése k.m.n. légi járm balesetben

Légi járm baleset, k.m.n.


Légi szállítási baleset, k.m.n.

V96 Utas sérülése nem motoros légi járm balesetében

Beleértve: összeütközés bármilyen rögzített, mozgatható vagy mozgó tárggyal


lezuhanás }
robbanás } nem motoros légi járm vön
t z }
kényszerleszállás }

V96.0 Utas sérülése h légballon-balesetben

V96.1 Utas sérülése vitorlázórepül -balesetben

V96.2 Utas sérülése sárkányrepül (nem motoros) balesetben

V96.8 Utas sérülése egyéb nem motoros légi járm balesetben

Személyt szállító sárkány

991
V96.9 Utas sérülése k.m.n. nem motoros légi járm balesetben

Nem motoros légi járm baleset, k.m.n.

V97 Egyéb légi szállítási baleset

Beleértve: nem utas sérülése légi járm balesetben

V97.0 Légi járm utasának sérülése egyéb légi szállítási balesetben

Esés légi járm (ben)(r l)(re) légi szállítási balesetben


Kivéve: baleset felszállás vagy leszállás közben (V97.1)

V97.1 Személy sérülése légi járm re felszállás vagy arról leszállás közben

V97.2 Ejt erny s sérülése légi szállítási balesetben

Kivéve: légi járm baleset után ejt erny s ugrást végz személy (V95-V96)

V97.3 Földi személy sérülése légi szállítási balesetben

Ütés a légi járm r l lees tárgytól


Sérülés a forgó légcsavartól
Beszippantás a sugárhajtóm be

V97.8 Egyéb légi szállítási baleset, k.m.n.

Sérülés a légi járm gépi berendezését l


Kivéve: légi járm baleset, k.m.n. (V95.9)
légnyomásváltozás hatásai a járm felszállása és leszállása közben
(W94.-)

EGYÉB ÉS K.M.N. KÖZLEKEDÉSI BALESET


(V98-V99)
Kivéve: járm baleset, a járm típusa nincs megjelölve (V89.-)

V98 Egyéb közlekedési balesetek

Beleértve: nem sínen mozgó drótkötélfelvonó


jégvitorlás
szárazföldi vitorlás
sífelvonó-szék
sífelvonó gondolával
beszorulás vagy hurcoltatás drótkötélfelvonó(ba) (által)
kiesés vagy kiugrás a drótkötélfelvonóból
tárgy (be) (ki)dobása a drótkötélfelvonó(ba) (ból)

V99 Közlekedés baleset k.m.n.

992
A BALESETI SÉRÜLÉS EGYÉB KÜLS OKAI
(W00-W59)
ESÉSEK
(W00-W19)
[A negyedik számjegy altételeket lásd az esemény helyszíne felsorolásnál]
Kivéve: testi sértés (Y01-Y02)
esés az alábbiak(ból, -b l, -ról, -r l, -ba, -be):
• állat (V80.-)
• ég épület (X00-X04, X08-X09)
• t z (X00-X04, X08-X09)
• víz (elmerüléssel vagy fulladással) (W65-W74)
• munkagép (m ködésben lév ) (W28-W31)
• szállító járm (V01-V99)
szándékos önsértés (X80-X81)

W00 Esés ugyanazon a szinten hóra vagy jégre

Beleértve: esés az alábbiak megjelölésével:


• korcsolya vagy sí (W02.-)
• lépcs fok vagy lépcs sor (W10.-)

W01 Esés ugyanazon a szinten megcsúszás, botlás miatt

Kivéve: esés hóra vagy jégre (W00.-)

W02 Esés korcsolyával, sível, görkorcsolyával vagy gördeszkával

W03 Egyéb esés ugyanazon a szinten, más személlyel való


összeütközés vagy más személy általi lökés miatt

Beleértve: esés egyik gyalogosnak (járm ) a másikkal való össze ütközése miatt
Kivéve: összenyomás vagy taszítás tömeg vagy tülekedés által (W52.-)
esés hóra vagy jégre (W00.-)

W04 Esés más személy általi szállítás vagy támogatás közben

Beleértve: balesetszer leejtés szállítás közben

W05 Leesés tolószékr l

993
W06 Leesés ágyról

W07 Leesés székr l

W08 Leesés egyéb bútorról

W09 Leesés játszótéri berendezésekr l

Kivéve: esés szórakozási vagy sport célú gépr l (W31.-)

W10 Esés lépcs sor(ról)(ra) vagy lépcs fok(ról)(ra)

Beleértve: esés az alábbiak(ról)(ra):


• mozgólépcs
• rámpa
• havas, jeges lépcs sor vagy lépcs fok
• utaslépcs

W11 Esés létráról(ra)

W12 Esés állványzatról(ra)

W13 Esés épület(b l)(r l) vagy építmény(b l)(r l)

Beleértve: az alábbi helyek(r l) (b l) való esést:


• balkon
• híd
• épület
• zászlórúd
• korlát
• padozat
• háztet
• torony
• viadukt
• fal
• ablak
Kivéve: épület vagy építmény összed lése (W20.-)
esés vagy ugrás ég épületb l (X00.-)

W14 Leesés fáról

994
W15 Leesés szikláról

W16 A vízbe történ beugrásból vagy lemerülésb l származó


baleset, a vízbefúlás vagy elmerülés kivételével

Beleértve: üt dés a sekélyvízbe ugráskor a medence aljától


• üt dés a medence falához vagy ugródeszkához
• üt dés vízfelszinhez
Kivéve: balesetszer vízbefúlás vagy elmerülés (W65-W74)
elégtelen leveg vétel alámerülésnél (W81.-)
a légnyomás hatásai alámerülésnél (W94.-)

W17 Egyéb esés egyik szintr l a másikra

Beleértve: az alábbiaktól vagy alábbiakba esés:


• üreg
• medence
• szénakazal
• gödör
• k bánya
• szerel akna
• tárna
• tartály
• kút

W18 Egyéb esés ugyanazon szinten

Beleértve: esés:
• visszapattanó tárgy miatt
• WC-r l(re)
• azonos szinten k.m.n.

W19 Esés k.m.n.

Beleértve: balesetszer esés k.m.n.

ÉLETTELEN MECHANIKAI ER K ÁLTAL OKOZOTT BALESET


(W20-W49)
[A negyedik számú tételeket lásd az esemény helyszíne felsorolásnál]
Kivéve: testi sértés (X85-Y09)
összeütközés állattal vagy személlyel (W50-W64)
szándékos önsértés (X60-X84)

995
W20 Ütés dobott l tt vagy es tárgytól

Beleértve: beomlás fulladás nélkül


beomló épület, kivéve t zt l
lees :
• szikla
• k
• fa
Kivéve: t z miatt beomló épület (X00.-)
lees tárgyak:
• elemi csapás során (X34-X39)
• munkagépbalesetnél (W24.-, W28-W31)
• szállítási balesetnél (V01-V99)
mozgásban jöv tárgyak:
• robbanás miatt (W35-W30)
• l fegyver miatt (W32-W34)
sportszer (W21.-)

W21 Nekiüt dés vagy ütés sportszert l

Beleértve: ütés:
• eldobott vagy megütött labdától
• jégkorongüt t l vagy korongtól

W22 Nekiüt dés vagy ütés egyéb tárgytól

Beleértve: nekiüt dés falnak

W23 Beszorulás, becsíp dés, összezúzódás tárgyak közé (között)

Beleértve: beszorulás, összezúzódás, présel dés, becsíp dés :


• mozgó tárgyak közé} { összecsukható tárgy csapóajtó
• álló és mozgó } { és ajtókeret
tárgyak közé } mint { raklap és padozat közé a fogás
elvesztése } {után
{ mosógép centrifuga
Kivéve: sérülések az alábbiak miatt:
• vágó vagy szúró eszközök (W25-W27)
• emel és transzmissziós munkagépek (W24.-)
• munkagép (W28-W31)
• nem motoros kéziszerszámok (W27.-)
• szállítójárm (V01-V99)
ütés eldobott, l tt vagy es tárgytól (W20.-)

996
W24 Emel és transzmissziós munkagépek által okozott balesetek,
m.n.o.

Beleértve: láncfelvonó
szállítószalag
emel csiga
drótkötél
csörl
lánc
drót
Kivéve: közlekedési balesetek (V01-V99)

W25 Éles üveg által okozott baleset

Kivéve: esés üveg(be)(re) (W00-W19)


robbanás vagy l fegyver lövedéke miatt repül üvegszilánk (W32-W40)

W26 Kés, kard vagy t r által okozott baleset

W27 Nem motoros kéziszerszámok által okozott baleset

Beleértve: fejsze
konzervnyitó, k.m.n.
vés
villa
kézif rész
kapa
jégcsákány
t
papírvágó
vasvilla
gereblye
olló
csavarhúzó
varrógép, nem motoros
lapát

W28 Motoros f nyíró által okozott baleset

Kivéve: elektromos áramütés (W86.-)

W29 Egyéb motoros kéziszerszámok és háztartási készülékek által


okozott baleset

997
Beleértve: (háztartási) robotgép
motoros:
• konzervnyitó
• láncf rész
• kerti szerszámok
• barkácsgépek
• sövénynyíró
• kés
• varrógép
• centrifuga
• mosógép
Kivéve: elektromos áramütés (W86.-)

W30 Mez gazdasági munkagépek által okozott baleset

Beleértve: állati er vel m köd mez gazdasági munkagép


aratógép
kazalrakó gép
mez gazdasági munkagép, k.m.n.
kaszálógép
csépl gép
Kivéve: amikor saját er forrással vagy más járm vel vontatva közúti
közlekedésben vesz részt (V01-V99)
elektromos áramütés (W86.-)

W31 Egyéb és k.m.n. készülékek által okozott baleset

Beleértve: készülék, k.m.n.


sport és szórakozási célú készülékek
Kivéve: amikor saját er forrással vagy más járm vel vontatva közúti
közlekedésben vesz részt (V01-V99)
elektromos áramütés (W86.-)

W32 Kézi l fegyver lövedéke

Beleértve: egykezes l fegyver


pisztoly
revolver
Kivéve: Very-pisztoly (jelz rakéta) (W34.-)

W33 Sörétes vadászfegyver, huzagolt csöv l fegyver és nagyobb


l fegyver lövedéke

998
Beleértve: katonai l fegyver
vadászfegyver
géppuska
Kivéve: légpuska (W34.-)

W34 Egyéb és k.m.n. l fegyver lövedéke

Beleértve: légpuska
BB fegyver
l tt seb, k.m.n.
lövés, k.m.n.
Very -pisztoly (jelz rakéta)

W35 Bojler robbanása vagy repedése

W36 Gázpalack robbanása vagy repedése

Beleértve: aerosolos doboz


légtartály
nyomás alatt lév gáztartály

W37 Nyomás alatt lév abroncs, cs és töml robbanása vagy


repedése

W38 Egyéb nyomás alatt lév eszköz robbanása vagy repedése

W39 T zijáték lövedéke

W40 Egyéb anyagok robbanása

Beleértve: robbantó szerek


robbanás:
• k.m.n. helyen
• l porraktárban
• l szergyárban
• l szerraktárban
robbanékony gáz

W41 Magasnyomású fecskend által okozott baleset

Beleértve: hidraulikus fecskend


pneumatikus fecskend

999
W42 Zajártalom

Beleértve: hanghullámok
szuperszonikus hullámok

W43 Vibrációs ártalom

Beleértve: infrahanghullámok

W44 A szembe vagy testnyílásba behatoló idegen test

Kivéve: maró folyadék (X49.-)


idegen test aspiratiója vagy belehelése a légutak
obstrukciójával (W78-W80)

W45 A b rön keresztül behatoló idegen test vagy tárgy

Beleértve: kemény papír széle


szeg
szilánk
konzervdoboz fedele
Kivéve: az alábbiak által okozott baleset:
• kéziszerszám (motoros) (nem motoros) (W27-W29)
• kés, kard vagy t r (W26.-)
• éles üveg (W25.-)
• ütés tárgyaktól (W20-W22)

W49 Egyéb és k.m.n. élettelen mechanikai er k által okozott


baleset

Beleértve: abnormális gravitációs [G] er k

ÉL MECHANIKAI ER K ÁLTAL OKOZOTT BALESET


(W50-W64)
[A negyedik számú tételeket lásd az esemény helyszíne felsorolásnál]
Kivéve: mérges állatok és növények által okozott csípés és harapás (X20-X29)

W50 Balesetszer nekiüt dés, ütés, rúgás, harapás vagy


karmolás más személyt l

Kivéve: testi sértés (X85-Y09)


ütés tárgytól (W20-W22)

W51 Beüt dés vagy nekiüt dés másik személy(be) (nek)

Kivéve: esés gyalogosok közötti összeütközés miatt (W03.-)

1000
W52 Összenyomás vagy taszítás tömeg vagy tülekedés által

W53 Patkányharapás

W54 Kutyaharapás

W55 Egyéb eml sök harapása

Kivéve: tengeri eml s által okozott sérülés (W56.-)

W56 Tengeri állat által okozott sérülés


Tengeri állat harapása vagy ütése

W57 Nem mérges rovarok és egyéb nem mérges arthropodák


csípése vagy harapása

W58 Krokodil vagy alligátor harapása

W59 Egyéb hüll k harapása vagy marása

Beleértve: gyík
kígyó, nem mérges

W60 Növényi tüske vagy tövis vagy éles levél által okozott sérülés

W64 Egyéb és k.m.n. él mechanikai er k által okozott baleset

BALESETSZER VÍZBEFULLADÁS VAGY ELMERÜLÉS


(W65-W74)
[A negyedik számú tételeket lásd az esemény helyszíne felsorolásnál]
Kivéve: vízbefulladás vagy elmerülés az alábbiak miatt:
• elemi csapás (X34-X39)
• szállítási balesetek (V01-V99)
• vízi szállítási baleset (V90.-, V92.-)

W65 Vízbefulladás és elmerülés fürd kádban

W66 Vízbefulladás vagy elmerülés fürd kádba esést követ en

W67 Vízbefulladás vagy elmerülés úszómedencében

1001
W68 Vízbefulladás vagy elmerülés úszómedencébe esést követ en

W69 Vízbefulladás és elmerülés természetes vízben

Beleértve: tó
tenger
folyó
patak

W70 Vízbefulladás vagy elmerülés természetes vízbe esést


követ en

W73 Egyéb vízbefulladás és elmerülés

Beleértve: oltó tartály


víztározó

W74 Vízbefulladás vagy elmerülés k.m.n.

Beleértve: vízbefulladás k.m.n.


vízbe esés k.m.n.

EGYÉB BALESETSZER LÉGZÉSI VESZÉLYEZTETETTSÉG


(W75-W84)
[A negyedik számú tételeket lásd az esemény helyszíne felsorolásnál]

W75 Balesetszer fulladás és strangulatio ágyban

Beleértve: fulladás és strangulatio az alábbiak miatt:


• ágynem
• anya teste
• párna

W76 Egyéb balesetszer akasztás és strangulatio

W77 Elzáródás vagy fulladás beomlás, leomló föld vagy egyéb


anyag miatt

Beleértve: beomlás k.m.n.


Kivéve: elemi csapás okozta beomlás (X34-X39)
beomlás asphyxia és suffocatio nélkül (W20.-)

W78 Gyomortartalom inhalációja

1002
Beleértve: asphyxia }
fulladás } hányadéktól [regurgitált étel]
suffocatio }
hányadék aspirációja és inhalációja (a légutakba) k.m.n.
légcs összenyomatása }
légzés megakadása } a nyel cs ben lev
légzés elzáródása } hányadék által
Kivéve: hányadék által okozott sérülés, légúti asphyxia vagy
obtructio kivételével (W44.-)
nyel cs -elzáródás hányadék miatt, légúti asphyxia vagy
obstructio említése nélkül (W44.-)

W79 Étel inhalációja vagy aspirációja által okozott obtructio a


légutakban

Beleértve: asphyxia }
fuldoklás }ételt l [beleértve csontot vagy magot]
suffocatio }
(bármilyen) étel aspirációja vagy inhalációja (a légutakba), k.m.n.
légcs összenyomatása }
légzés megakadása } a nyel cs ben lev
légzés elzáródása } étel által
étel (falat) okozta garat-elzáródás
Kivéve: hányadék inhalációja (W78.-)
étel által okozott sérülés, légúti asphyxia vagy obstructio kivételével
(W44.-)
nyel cs elzáródás étel miatt, légúti asphyxia vagy obstructio említése
nélkül (W44.-)

W80 Egyéb tárgyak inhalációja vagy aspirációja által okozott légúti


obstructio

Beleértve: asphyxia }bármely tárgytól - kivéve az ételt


fuldoklás }vagy hányadékot - amely az orr-
suffocatio }vagy szájnyíláson keresztül hatolt be
idegen test aspirációja (étel vagy hányadék kivételével) vagy
inhalációja (a légutakba), k.m.n.
légcs összenyomatása }
légzés megakadása }a nyel cs ben lév
légzés elzáródása }idegen test által
idegen test az orrban
idegen test okozta obstructio a garatban
Kivéve: étel vagy hányadék inhalatiója (W78-W79)

1003
idegen test által okozott sérülés, légúti asphyxia vagy obstructio
kivételével (W44.-)
nyel cs -elzáródás idegen test miatt, légúti asphyxia és obstructio
említése nélkül (W44.-)

W81 Bezáródás vagy bezárás alacsony oxigén tartalmú


környezetben

Beleértve: balesetszer bezáródás h t szekrénybe vagy egyéb légmentesen


zárható helyre
elégtelen leveg pótlás alámerülésnél
Kivéve: suffocatio m anyag zsák által (W83.-)

W83 Egyéb fulladás

Beleértve: suffocatio m anyag zsák által

W84 Fulladás k.m.n.

Beleértve: asphyxia (kiváltott) k.m.n.


aspiratió k.m.n.
suffocatio k.m.n.

ELEKTROMOS ÁRAM, SUGÁRZÁS, SZÉLS SÉGES


KÖRNYEZETI H MÉRSÉKLET VAGY LÉGNYOMÁS ÁLTAL
OKOZOTT ÁRTALMAK
(W85-W99)
[A negyedik számú tételeket lásd az esemény helyszíne felsorolásnál]
Kivéve: az alábbiak által okozott baleset:
• természetes:
• hideg (X31.-)
• meleg (X30.-)
• sugárzás, k.m.n. (X39.-)
• napfény (X32.-)
baleset villámcsapás miatt (X33.-)

W85 Elektromos vezetékek által okozott baleset

W86 Egyéb elektromos áram által okozott baleset

W87 Elektromos áram által okozott baleset k.m.n.

Beleértve: k.m.n. elektromos áram által okozott égés vagy egyéb sérülés
elektrosokk k.m.n.

1004
halálos áramütés k.m.n.

W88 Ionizáló sugárzás által okozott ártalom

Beleértve: radioaktív izotópok


röntgensugarak

W89 Látható és ibolyántúli sugárzás által okozott ártalom

Beleértve: hegeszt fénye

W90 Egyéb nem ionizáló sugárzás által okozott ártalom

Beleértve: infravörös }
lézer }sugárzás
rádiófrekvencia }

W91 Sugárzás k.m.n. típusa által okozott ártalom

W92 Mesterséges eredet excesszív h ség által okozott ártalom

W93 Mesterséges eredet excesszív hideg által okozott ártalom

Beleértve: az alábbi anyagok érintése vagy belégzése:


• szárazjég
• folyékony:
• leveg
• hidrogén
• nitrogén
huzamos tartózkodás mélyh t egységben

W94 Magas és alacsony légnyomás és légnyomás változások által


okozott ártalom

Beleértve: légnyomás hirtelen fokozódása gyors lemerüléskor


légnyomás csökkenése felmerüléskor:
• búvárkodáskor
• a földfelszín alól
magaslati helyen való lakás vagy huzamos ott tartózkodás, mint az
alábbi
állapotok oka:
• anoxia
• barodontalgia
• barotitis

1005
• hypoxia
• hegyibetegség
a légnyomás hirtelen változása légijárm fel- vagy leszállásakor

W99 Egyéb és k.m.n. mesterséges környezeti tényez k által okozott


ártalom

FÜST, T Z ÉS LÁNGOK HATÁSAI


(X00-X09)
[A negyedik számú tételeket lásd az esemény helyszíne felsorolásnál]
Beleértve: t z villámcsapás miatt
Kivéve: gyújtogatás (X97.-)
robbanás okozta másodlagos t z (W35-W40)
szállítási balesetek (V01-V99)

X00 Ellen rzés alatt nem álló t z épületben vagy építményben

Beleértve: épület összed lése }


esés az épület(b l)(r l) }
ütés az épület(b l)(r l) kies tárgy által} ég épülettel vagy
építménnyel
ugrás az épület(b l)(r l) } kapcsolatosan
t zvész { égése
bútor vagy felszerelési tárgyak { olvadása
{ izzása

X01 Ellen rzés alatt nem álló t z, nem épületben vagy


építményben

Beleértve: erd t z

X02 Ellen rzött t z épületben vagy építményben

Beleértve: t z:
• kandallóban
• kályhában

X03 Ellen rzött t z nem épületben vagy építményben

Beleértve: tábort z

X04 Nagymértékben gyúlékony anyagok meggyulladása

Beleértve: meggyulladás:

1006
• benzin
• kerozin
• k olaj

X05 Éjszakai ruházat meggyulladása vagy megolvadása

X06 Egyéb ruházat vagy viselet meggyulladása vagy megolvadása

Beleértve: m anyag ékszer } gyulladása


} olvadása

X08 Egyéb füst, t z vagy láng által okozott baleset

X09 Füst, t z vagy láng által okozott baleset k.m.n.

Beleértve: égés k.m.n.


elhamvadás k.m.n.

ÉRINTKEZÉS IZZÓ ÉS FORRÓ ANYAGOKKAL


(X10-X19)
[A negyedik számú tételeket lásd az esemény helyszíne felsorolásnál]
Kivéve: az alábbiak által okozott baleset:
• túlságos nagy h ség (X30.-)
• t z és lángok (X00-X09)

X10 Forró ételek, italok, zsírok és f z olajok által okozott ártalom

X11 Forró csapvíz által okozott ártalom

Beleértve: forró víz:


• kádban
• tekn ben
• vödörben
kifolyó forró víz:
• csapból
• cs b l

X12 Egyéb forró folyadékok által okozott ártalom

Beleértve: kályhán melegített víz


Kivéve: forró (folyékony) fémek (X18.-)

X13 Forró g zök és párák által okozott ártalom

1007
X14 Forró leveg vagy gázok által okozott ártalom

Beleértve: forró leveg és gázok inhalációja

X15 Forró háztartási készülékek által okozott baleset

Beleértve: t zhely
f z lap
üst
serpeny (üveg) (fém)
kályha (konyhai)
kenyérpirító
Kivéve: f t berendezések (X16.-)

X16 Forró f t berendezések, h sugárzók és csövek által okozott


ártalom

X17 Forró motorok, gépezetek vagy szerszámok által okozott


baleset

Kivéve: forró f t berendezések, h sugárzók és csövek által okozott baleset


(X16.-)
forró háztartási készülékek (X15.-)

X18 Egyéb forró fémek által okozott baleset

Beleértve: folyékony fém

X19 Egyéb forró és izzó anyagok által okozott baleset

Kivéve: általában nem forró tárgyak, pl. épületben t z miatt forró tárgy (X00-X09)

ÉRINTKEZÉS MÉRGEZ ÁLLATOKKAL ÉS NÖVÉNYEKKEL


(X20-X29)
[A negyedik számú tételeket lásd az esemény helyszíne felsorolásnál]
Beleértve: állat vagy rovar által kibocsátott vegyi anyag
méreg kibocsátása a sz rzet, tüske, csáp és egyéb méregapparátus által
mérges csípések és harapások
Kivéve: mérgez állatok vagy növények elfogyasztása (X49.-)

X20 Mérges kígyók és gyíkok által okozott mérgezés

Beleértve: kobra
lándzsakígyó
mérges óriásgyík

1008
krait
csörg kígyó
tengeri kígyó
kígyó (mérges)
vipera
Kivéve: gyík, nem mérges (W59.-)
kígyó, nem mérges (W59.-)

X21 Mérges pókok csípése

Beleértve: fekete özvegy (latrodectus)


tarantella

X22 Skorpió csípése

X23 Méhek, lódarazsak és darazsak csípése

Beleértve: sárga hasú darázs

X24 Százlábú és mérges százlábú (trópusi) csípése

X25 Egyéb mérges arthropodák csípése

Beleértve: hangya
hernyó

X26 Mérges tengeri állatok és növények csípése

Beleértve: korall
medúza
nematocysták:
tengeri:
• kökörcsin
• uborka
• sün
Kivéve: nem mérges tengeri állatok (W56.-)
tengeri kígyók (X20.-)

X27 Egyéb mérges állatok csípése

X28 Egyéb mérges növények csípése

Beleértve: méreg vagy toxin beszúrása a b rbe vagy b rön át növényi tövis,
tüske vagy egyéb mechanizmus útján

1009
Kivéve: mérges növények fogyasztása (X49.-)
növényi tövis vagy tüske által okozott k.m.n. szúrt seb (W60.-)

X29 Mérges állat vagy növény csípése k.m.n.

Beleértve: csípés (mérges) k.m.n.


mérges harapás k.m.n.

TERMÉSZETI ER K ÁLTAL OKOZOTT BALESETEK


(X30-X39)
[A negyedik számú tételeket lásd az esemény helyszíne felsorolásnál]

X30 Természetes eredet excesszív h ség által okozott ártalom

Beleértve: túlságos nagy h ség, mint a h guta oka


h ség k.m.n.
Kivéve: mesterséges eredet excesszív h ség (W92.-)

X31 Természetes eredet excesszív hideg által okozott ártalom

Beleértve: a túlságos nagy hideg, mint az alábbiak oka:


• fagydaganat k.m.n.
• lövészárokláb
• hideg k.m.n.
• id járási állapotok
Kivéve: mesterséges eredet hideg (W93.-)
érintés vagy belégzés :
• szárazjég (W93.-)
• folyékony gáz (W93.-)

X32 Napsugárzás által okozott ártalom

X33 Villámcsapás áldozata

Kivéve: villámcsapás által okozott t z (X00-X09)


villámsújtotta fa vagy egyéb objektum lezuhanása által
okozott sérülés (W20.-)

X34 Földrengés áldozata

X35 Vulkánkitörés áldozata

X36 Lavina, földcsuszamlás és egyéb földmozgás áldozata

1010
Beleértve: elemi csapás szer sár-iszapcsuszamlás
Kivéve: földrengés (X34.-)
nem mozgásban lév lavinával vagy földcsuszamlással történ
összeütközés miatti közlekedési baleset (V01-V99)

X37 Elemi csapás szer vihar áldozata

Beleértve: hóvihar
felh szakadás
ciklon
hurrikán
szök ár
tornádó
árvíz
vihar által a közútról lesodort járm
Kivéve: gát vagy mesterséges építmények átszakadása miatti földmozgás
(X36.-)
vihar után történt közlekedési baleset (V01-V99)

X38 Árvíz áldozata

Beleértve: árvíz:
• távoli vihar által okozott
• elemi csapás szer , amelyet hóolvadás okozott
• közvetlenül a vihartól keletkezett
Kivéve: gát vagy mesterséges építmények átszakadása miatti földmozgás
(X36.-)
dagály:
• k.m.n. (X39.-)
• vihar által okozott (X37.-)

X39 Egyéb és k.m.n. természeti er k által okozott ártalom

Beleértve: természetes sugárzás k.m.n.


dagály k.m.n.
Kivéve: sérülés k.m.n. (X59.-)

KÁROS ANYAGOK ÁLTAL OKOZOTT BALESETSZER


MÉRGEZÉS
(X40-X49)
[A negyedik számú tételeket lásd az esemény helyszíne felsorolásnál]
Megjegyzés: Lásd a gyógyszerek és vegyi anyagok bet rendes útmutatóját a gyógyszerek és
egyéb anyagok három számjegyes besorolásához.

1011
Az Y90-Y91 kiegészít kódok felhasználásával jelölhet az alkohol és az alább
felsorolt anyagok kombinációja.
Beleértve: balesetszer gyógyszer-túladagolás, tévedésb l nem megfelel gyógyszer
bevétele vagy beadása,
véletlen gyógyszerbevétel orvosi és m téti kezelések során a gyógyszerek és
biológiai anyagok használatából adódó balesetek mérgezés a balesetszer ség
vagy ártó szándék megjelölése nélkül
Kivéve: öngyilkossági, gyilkossági vagy ártó szándékból vagy az X60-X69, X85-X90,
Y10-Y19 tételekbe osztályozható körülmények között való adagolás
megfelel szer helyesen adagolva therápiás vagy profilaktikus dózisban, mint
bármely káros hatás oka (Y40- Y59)

X40 Balesetszer mérgezés nem opiát fájdalom- és lázcsillapítók,


antirheumaticumok által

Beleértve: 4-aminofenol-származékok
nem szteroid gyulladás elleni szerek [NSAID]
pirazolon származékok
szalicilátok

X41 Balesetszer mérgezés antiepileptikum, altató-nyugtató és


antiparkinson szerek és pszichotróp gyógyszerek által, m.n.o.

Beleértve: antidepresszánsok
barbiturátok
hidantoin származékok
iminostilbenek
methaqualon vegyületek
neuroleptikumok
pszichostimulánsok
szukcinimidek és oxazolidindionok
tranquillansok

X42 Balesetszer mérgezés narkotikumok és


pszihodiszleptikumok [hallucinogének] által, m.n.o.

Beleértve: cannabis (származékok)


kokain
kodein
heroin
LSD
meszkalin
metadon
morfin
ópium (alkaloidák)

1012
X43 Balesetszer mérgezés az autonóm idegrendszerre ható
egyéb gyógyszerek által

Beleértve: paraszimpatolitikumok [antikolinerg gyógyszerek és antimuszkarinok]


és spazmolitikumok
paraszimpatomimetikumok [kolinergikumok]
szimpatolitikumok [antiadrenergikumok]
szimpatomimetikumok [adrenergikumok]

X44 Balesetszer mérgezés egyéb és k.m.n. gyógyszerek és


biológiai anyagok által

Beleértve: a sima- és csontvázizmokra és légz szervekre ható szerek


anaestheticumok (általános) (helyi)
a szív-érrendszerre és a gyomor-bél rendszerre ható gyógyszerek
hormonok és szintetikus pótszereik
szisztémás és haematológiai szerek
szisztémás antibiotikumok és egyéb fert zés elleni szerek
terápiás gázok
helyileg alkalmazott készítmények
vakcinák
folyadékegyensúlyra ható szerek, melyek hatással vannak az ásványi
és
húgysav anyagcserére

X45 Balesetszer mérgezés alkohol által

Beleértve: alkohol k.m.n.


butilalkohol [1-butanol]
etilalkohol [etanol]
izopropil-alkohol [2-propanol]
metilalkohol [metanol]
propilalkohol [1-propanol]
amilalkohol

X46 Balesetszer mérgezés szerves oldószerek és szénhidrogének


halogén származékai és g zei által

Beleértve: benzol és homológjai


szén-tetraklorid [tetraklór-metán]
klórfluoro-karbon
k olaj [származékok]

X47 Balesetszer mérgezés egyéb gázok és g zök által

1013
Beleértve: szén-monoxid
könnygáz
motoros járm b l kipufogó gáz
nitrogén-oxid
kén-dioxid
háztartási gáz
Kivéve: fémek g zei és gázai (X49.-)

X48 Balesetszer mérgezés peszticidek által

Beleértve: füstöl szerek


fungicidek
herbicidek
inszekticidek
rágcsálóirtó szerek
fa - tartósítószerek
Kivéve: növényi tápanyagok és m trágyák (X49.-)

X49 Balesetszer mérgezés egyéb és k.m.n. vegyszerek és


mérgez anyagok által

Beleértve: maró- és éget szerek


ragasztószerek
fémek és g zeik
festékek és lakkok
növényi tápanyagok és m trágyák
mérgezés k.m.n.
mérgez tápanyagok és növények
szappanok és detergensek
Kivéve: mérgez növények vagy állatok által okozott mérgezés vagy toxikus
reakció (X20-X29)

TÚLER LTETÉS, UTAZÁS ÉS NÉLKÜLÖZÉS HATÁSAI


(X50-X57)
[A negyedik számú tételeket lásd az esemény helyszíne felsorolásnál]
Kivéve: testi sértés (X85-Y09)
szállítási balesetek (V01-V99)

X50 Kimerülés fokozott er feszítés vagy ismétl d mozgás által

Beleértve: nehéz tárgyak vagy súlyok emelése


marathoni futás
evezés

1014
X51 Utazási és helyváltoztatási betegség

X52 Elhúzódó tartózkodás súlytalansági állapotban

Beleértve: súlytalanság rrepül ben (szimulátorban)

X53 Élelemhiány

Beleértve: élelemhiány, mint az alábbi állapotok oka:


• inanitio
• nem kielégít táplálkozás
• éhezés
Kivéve: elhanyagolás vagy elhagyás (Y06.-)

X54 Vízhiány

Beleértve: vízhiány, mint az alábbi állapotok oka:


• kiszáradás
• inanitio
Kivéve: elhanyagolás vagy elhagyás (Y06.-)

X57 Nélkülözés k.m.n.

Beleértve: sz kölködés

EGYÉB ÉS K.M.N. KÖRNYEZETI TÉNYEZ K HATÁSAI


(X58-X59)
[A negyedik számú tételeket lásd az esemény helyszíne felsorolásnál]

X58 Egyéb tényez k által okozott sérülés

X59 K.m.n. tényez k által okozott sérülés

Beleértve: baleset k.m.n.


sérülés k.m.n.

SZÁNDÉKOS ÖNÁRTALOM
(X60-X84)
[A negyedik számú tételeket lásd az esemény helyszíne felsorolásnál]
Beleértve: szándékos önmérgezés és önsértés
öngyilkosság (kísérlet)

X60 Szándékos önmérgezés nem opiod fájdalom- és


lázcsillapítókkal, antireumatikumokkal

1015
Beleértve: 4-aminofenol-származékok
non-szteroid gyulladásgátlók [NSAID]
pirazolon származékok
szalicilátok

X61 Szándékos önmérgezés antiepileptikum, altató-nyugtató és


antiparkinson szerek és pszichotróp drogok által, k.m.n.

Beleértve: antidepresszánsok
barbiturátok
hidantoin származékok
iminostilbenek
methaqualon vegyületek
neuroleptikumok
pszichostimulánsok
szukcinimidek és oxazolidiedionok
tranquillansok

X62 Szándékos önmérgezés narkotikumok és


pszihodiszleptikumok [hallucinogének] által, m.n.o.

Beleértve: cannabis (származékok)


kokain
kodein
heroin
LSD
meszkalin
metadon
morfin
ópium (alkaloidák)

X63 Szándékos önmérgezés az autonóm idegrendszerre ható


egyéb gyógyszerek által

Beleértve: paraszimpatolitikumok [antikolinerg gyógyszerek és antimuszkarinok]


és
spazmolitikumok
paraszimpatomimetikumok [kolinergikumok]
szimpatolitikumok [antiadrenergikumok]
szimpatomimetikumok [adrenergikumok]

X64 Szándékos önmérgezés egyéb és k.m.n. gyógyszerek és


biológiai anyagok által

1016
Beleértve: a sima- és csontvázizmokra és légz szervekre ható szerek
anaestheticumok (általános) (helyi)
a szív-érrendszerre és a gyomor-bél rendszerre ható gyógyszerek
hormonok és szintetikus pótszereik
szisztémás és haematológiai szerek
szisztémás antibiotikumok és egyéb fert zés elleni szerek
terápiás gázok
helyileg alkalmazott készítmények
vakcinák
folyadékegyensúlyra ható szerek, melyek hatással vannak az ásványi
és
húgysav anyagcserére

X65 Szándékos önmérgezés alkohol által

Beleértve: alkohol k.m.n.


butilalkohol [1-butanol]
etilalkohol [etanol]
izopropil-alkohol [2-propanol]
metilalkohol [metanol]
propilalkohol [1-propanol]
amilalkohol

X66 Szándékos önmérgezés szerves oldószerek és


szénhidrogének halogén származékai és g zeik által

Beleértve: benzol és homológjai


szén-tetraklorid [tetraklór-metán]
klórfluoro-karbon
k olaj (származékok)

X67 Szándékos önmérgezés egyéb gázok és g zök által

Beleértve: szén-monoxid
könnygáz
motoros járm b l kipufogó gáz
nitrogén-oxid
kén-dioxid
háztartási gáz
Kivéve: fémek g zei és gázai (X69.-)

X68 Szándékos önmérgezés peszticidek által

Beleértve: füstöl szerek

1017
fungicidek
herbicidek
inszekticidek
rágcsálóirtó szerek
fa - tartósítószerek
Kivéve: növényi tápanyagok és m trágyák (X69.-)

X69 Szándékos önmérgezés egyéb és k.m.n. vegyszerek és


mérgez anyagok által

Beleértve: maró- és causticus szerek


ragasztószerek
fémek és g zeik
festékek és lakkok
növényi tápanyagok és m trágyák
mérgezés k.m.n.
mérgez tápanyagok és növények
szappanok és detergensek

X70 Szándékos önártalom akasztás, zsinegelés és megfojtás által

X71 Szándékos önártalom vízbe fulladás és elmerülés által

X72 Szándékos önártalom kézi l fegyverrel

X73 Szándékos önártalom sörétes és huzagolt csöv l fegyverrel


és katonai l fegyverrel

X74 Szándékos önártalom egyéb és k.m.n. l fegyverrel

X75 Szándékos önártalom robbanó anyagokkal

X76 Szándékos önártalom t zzel, füsttel és lángokkal

X77 Szándékos önártalom forró g zzel és tárgyakkal

X78 Szándékos önártalom szúró- és vágóeszközzel

X79 Szándékos önártalom tompa tárggyal

1018
X80 Szándékos önártalom magas helyr l leugrás által

Beleértve: szándékos leugrás egyik szintr l a másikra

X81 Szándékos önártalom mozgó objektum elé ugrás vagy fekvés


által

X82 Szándékos önártalom motoros járm t l való összezúzatás


által

Beleértve: szándékos összeütközés:


• motoros járm vel
• vonattal
• villamossal
Kivéve: összezúzatás légi járm vel (X83.-)

X83 Szándékos önártalom egyéb megjelölt módon

Beleértve: önsértés:
• éget anyagokkal, kivéve mérgek
• összezúzatás légi járm vel
• elektromos árammal

X84 Szándékos önártalom k.m.n.

TESTI SÉRTÉS
(X85-Y09)
[A negyedik számú tételeket lásd az esemény helyszíne felsorolásnál]
Beleértve: emberölés
egy másik személy által a megsebesítés vagy megölés szándékával
bármely eszközzel el idézett sérülés.
Kivéve: törvényes beavatkozás miatti sérülések (Y35.-)
háborús cselekmények miatti sérülések (Y36.-)

X85 Gyógyszerekkel, kábítószerekkel és biológiai anyagokkal


elkövetett testi sértés

Beleértve: mérgezéssel elkövetett emberölés az alábbiak által (bármilyen):


• biológiai anyag
• kábítószer
• gyógyszer

1019
X86 Maró anyagokkal elkövetett testi sértés

Kivéve: maró gáz (X88.-)

X87 Peszticidekkel elkövetett testi sértés

Beleértve: fa- tartósítószerek


Kivéve: növényi tápanyagok és m trágyák (X89.-)

X88 Gázokkal és g zökkel elkövetett testi sértés

X89 Egyéb vegyszerek és mérgez anyagok által elkövetett testi


sértés

Beleértve: növényi tápanyagok és m trágyák

X90 K.m.n. vegyszerrel és mérgez anyaggal elkövetett testi sértés

Beleértve: mérgezéssel elkövetett emberölés

X91 Akasztás, zsinegelés és megfojtás által elkövetett testi sértés

X92 Vízbefojtás és elmerülés által elkövetett testi sértés

X93 Kézi l fegyverrel elkövetett testi sértés

X94 Sörétes vadászfegyverrel, huzagolt csöv és katonai


l fegyverrel elkövetett testi sértés

X95 Egyéb és k.m.n. lövéssel elkövetett testi sértés

X96 Robbanó anyagokkal elkövetett b ncselekmény

Kivéve: gyújtóbomba (X97.-)

X97 Füsttel, t zzel és lángokkal elkövetett testi sértés

Beleértve: gyújtogatás
cigaretta
gyújtóbomba

X98 Forró g zökkel és tárgyakkal elkövetett testi sértés

X99 Éles eszközökkel elkövetett testi sértés

1020
Beleértve: szúrás k.m.n.

Y00 Tompa tárggyal elkövetett testi sértés

Y01 Magas helyr l való lelökés által elkövetett testi sértés

Y02 Mozgó objektum elé lökés vagy helyezés által elkövetett testi
sértés

Y03 Motoros járm vel való összezúzatás által elkövetett testi


sértés

Beleértve: szándékos elütés vagy áthajtás motoros járm vel

Y04 Testi er vel elkövetett testi sértés

Beleértve: fegyver nélküli dulakodás vagy verekedés


Kivéve: testi sértés az alábbiak által:
• zsinegelés (X91.-)
• vízbe fojtás (X92.-)
• fegyverhasználat (X93-X95, X99.-, Y00.-)
• testi er vel elkövetett szexuális er szak (Y05.-)

Y05 Testi er vel elkövetett szexuális testi sértés

Beleértve: nemi er szak (kísérlet)


szodómia (kísérlet)

Y06 Elhanyagolás és elhagyás

Y06.0 Házastárs vagy partner által

Y06.1 Szül által

Y06.2 Ismer s vagy barát által

Y06.8 Egyéb megjelölt személy által

Y06.9 K.m.n. személy által

Y07 Egyéb rossz-bánásmód szindrómák

Beleértve: lelki gyötrés


fizikai er szak

1021
szexuális er szak
kínzás
Kivéve: elhagyás vagy elhanyagolás (Y06.-)
testi er vel elkövetett szexuális testi sértés (Y05.-)

Y07.0 Házastárs vagy partner által

Y07.1 Szül által

Y07.2 Ismer s vagy barát által

Y07.3 Hivatalos hatóság által

Y07.8 Egyéb megjelölt személy által

Y07.9 K.m.n. személy által

Y08 Egyéb megjelölt módon elkövetett testi sértés

Y09 K.m.n. módon elkövetett testi sértés

Beleértve: orgyilkosság (kísérlet) k.m.n.


emberölés (kísérlet) k.m.n.
gondatlanságból elkövetett emberölés
gyilkosság (kísérlet) k.m.n.

NEM MEGHATÁROZOTT SZÁNDÉKÚ ESEMÉNY


(Y10-Y34)
[A negyedik számú tételeket lásd az esemény helyszíne felsorolásnál]
Megjegyzés: Ez a rész azokra az esetekre vonatkozik, amikor az orvosi, nyomozó vagy
egyéb törvény alapján eljáró hatóság által végzett vizsgálat alapján sem volt
megállapítható, hogy a sérülések baleset, öngyilkosság vagy emberölés
következtében keletkeztek. A sem balesetszer ségnek, sem szándékosnak nem
jelölt önsértések- kivéve mérgezés - is ide tartoznak

Y10 Mérgezés nem opioid fájdalom- és lázcsillapítók,


antireumatikumok által, nem meghatározott szándékú

Beleértve: 4-aminofenol-származékok
nem- szteroid gyulladásgátlók [NSAID]
pirazolon származékok
szalicilátok

1022
Y11 Mérgezés antiepileptikum, altató-nyugtató és antiparkinson
szerek és pszichotróp gyógyszerek által, m.n.o. nem
meghatározott szándékú

Beleértve: antidepresszánsok
barbiturátok
hidantoin származékok
iminostilbenek
methaqualon vegyületek
neuroleptikumok
pszichostimulánsok
szukcinimidek és oxazolidinedionok
tranquillansok

Y12 Mérgezés narkotikumok és pszihodiszleptikumok


[hallucinogének] által, m.n.o., nem meghatározott szándékú

Beleértve: cannabis (származékok)


kokain
kodein
heroin
LSD
meszkalin
metadon
morfin
ópium (alkaloidák)

Y13 Mérgezés az autonóm idegrendszerre ható egyéb gyógyszerek


által, nem meghatározott szándékú

Beleértve: paraszimpatolitikumok (antikolinerg gyógyszerek és antimuszkarinok)


és
spazmolitikumok
paraszimpatomimetikumok (kolinergikumok)
szimpatolitikumok (antiadrenergikumok)
szimpatomimetikumok (adrenergikumok)

Y14 Mérgezés egyéb és k.m.n. drogok, gyógyszerek és biológiai


anyagok által, nem meghatározott szándékú

Beleértve: a sima- és csontvázizmokra és légz szervekre ható szerek


anaestheticumok (általános) (helyi)
a szív-érrendszerre és a gyomor-bél rendszerre ható gyógyszerek
hormonok és szintetikus pótszereik

1023
szisztémás és haematológiai szerek
szisztémás antibiotikumok és egyéb fert zés elleni szerek
terápiás gázok
helyileg alkalmazott készítmények
vakcinák
folyadékegyensúlyra ható szerek, melyek hatással vannak az ásványi
és
húgysav anyagcserére

Y15 Mérgezés alkohol által, nem meghatározott szándékú

Beleértve: alkohol k.m.n.


butilalkohol [1-butanol]
etilalkohol [etanol]
izopropil-alkohol [2-propanol]
metilalkohol [metanol]
propilalkohol [1-propanol]
amilalkohol

Y16 Mérgezés szerves oldószerek és szénhidrogének halogén


származékai és g zeik által, nem meghatározott szándékú

Beleértve: benzol és homológjai


szén-tetraklorid [tetraklór-metán]
klórfluoro-karbonok
k olaj (származékok)

Y17 Mérgezés egyéb gázok és g zök által, nem meghatározott


szándékú

Beleértve: szénmonoxid
könnygáz
motoros járm b l kipufogó gáz
nitrogén-oxid
kén-dioxid
háztartási gáz
Kivéve: fémek g zei (Y19.-)

Y18 Mérgezés peszticidek által, nem meghatározott szándékú

Beleértve: füstöl szerek


fungicidek
herbicidek
inszekticidek

1024
rágcsálóirtó szerek
fa - tartósítószerek
Kivéve: növényi tápanyagok és m trágyák (Y19.-)

Y19 Mérgezés egyéb és k.m.n. vegyszerek és mérgez anyagok


által, nem meghatározott szándékú

Beleértve: maró- és éget szerek


ragasztószerek
fémek és g zeik
festékek és lakkok
növényi tápanyagok és m trágyák
mérgez tápanyagok és növények
szappanok és tisztítószerek

Y20 Akasztás, zsinegelés és megfulladás, nem meghatározott


szándékú

Y21 Vízbe fulladás és elmerülés, nem meghatározott szándékú

Y22 Sérülés kézi l fegyverek által, nem meghatározott szándékú

Y23 Sérülés sörétes vadászfegyver, huzagolt csöv és katonai


l fegyver által, nem meghatározott szándékú

Y24 Sérülés egyéb és k.m.n. l fegyver által, nem meghatározott


szándékú

Y25 Sérülés robbanóanyagok által, nem meghatározott szándékú

Y26 Füst, t z és lángok hatása, nem meghatározott szándékú

Y27 Sérülés forró g zök és tárgyak által, nem meghatározott


szándékú

Y28 Sérülés éles tárgyak által, nem meghatározott szándékú

Y29 Sérülés tompa tárgy által, nem meghatározott szándékú

1025
Y30 Esés, ugrás vagy lelöketés magas helyr l, nem meghatározott
szándékú

Beleértve: esés egyik szintr l a másikra, nem meghatározott szándékú

Y31 Mozgó objektum elé esés vagy aláfekvés vagy el-, ill. nekifutás
nem meghatározott szándékú

Y32 Motoros járm vel ütközés, roncsolódás nem meghatározott


szándékú

Y33 Egyéb megjelölt, nem meghatározott szándékú esemény

Y34 K.m.n. esemény nem meghatározott szándékú

TÖRVÉNYES BEAVATKOZÁS ÉS HÁBORÚS


CSELEKMÉNYEK
(Y35-Y36)

Y35 Törvényes beavatkozás

Y35.0 Törvényes beavatkozás l fegyver révén

Sérülés törvényes beavatkozás kapcsán az alábbiaktól:


• géppuska
• revolver
• puskagolyó vagy gumilövedék

Y35.1 Törvényes beavatkozás robbanóanyagok révén

Törvényes beavatkozás kapcsán okozott sérülés:


• dinamit
• repesz gránát
• gránát
• akna

Y35.2 Törvényes beavatkozás gázok révén

Fulladás gáz által }


Sérülés könnygáz által } törvényes beavatkozás kapcsán
Mérgezés gáz által }

Y35.3 Törvényes beavatkozás tompa tárgyak révén

Ütés, csapás az alábbiak által:

1026
• bot }
• tompa tárgy } törvényes beavatkozás kapcsán
• puskatus }

Y35.4 Törvényes beavatkozás éles tárgyak révén

Vágás }
Sérülés szuronytól } törvényes beavatkozás kapcsán
Szúrt seb }

Y35.5 Törvényes kivégzés

A bíróság vagy [akár állandó, akár átmeneti] uralkodó hatalom parancsa alapján
végrehajtott bármely kivégzések, mint:
• megfojtás gáz által
• lefejezés (guillotinnal)
• villamos áram által
• akasztással
• mérgezéssel
• lövéssel

Y35.6 Törvényes beavatkozás egyéb megjelölt módon

Bántalmazás

Y35.7 Törvényes beavatkozás k.m.n. módon

Y36 Háborús cselekmények

Megjegyzés: Az ellenségeskedés megsz nése utáni háborús cselekményekb l


származó sérülések az Y36.8 csoportba tartoznak
Beleértve: a katonák és civilek háború és polgári felkelés során szerzett
sérüléseit

Y36.0 Háborús cselekmények tengerészeti fegyverek robbanása révén

Mélyvízi bomba
Tengeri akna
Akna k.m.n. tengeren vagy kiköt ben
Tüzérségi lövedék tengerészeti bázisról
Torpedo
Víz alatti robbanás

Y36.1 Háborús cselekmények repül gép pusztulása révén

Repül gép:
• felrobbant
• kigyulladt

1027
• lel tték
Lezuhanó repül gép általi összezúzatás

Y36.2 Háborús cselekmények egyéb robbanás és szilánkok révén

Balesetszer robbanás az alábbiak által :


• hadianyag
• saját fegyverek
Repeszbomba (szilánkok)
Robbanás:
• tüzérségi lövedéké }
• puskazávárzaté }
• ágyú závárzaté }
• akna }
Szilánkok: }
• tüzérségi lövedékb l }
• bombából }
• gránátból }
• irányított lövedékb l }
• szárazföldi aknából } háborús cselekmény kapcsán
• rakétából }
• lövedékb l }
• srapnelb l }
Akna k.m.n. }

Y36.3 Háborús cselekmények t z, t zvész és forró anyagok révén

Megfulladás } t zet okozó eszközök által közvetlenül vagy bármely


Égések } hagyományos fegyver által közvetve okozott t zt l
Egyéb sérülések } származó
Benzinbomba

Y36.4 Háborús cselekmények l fegyverek és a hagyományos hadviselés egyéb


formái révén

Háborús sérülés
Szuronysérülés
Lövedék:
• karabély
• géppuska
• pisztoly
• puska
• gumilövedék

1028
Vízbe fulladás háborús cselekmények következtében, k.m.n.
Sörét (vadászpuska)

Y36.5 Háborús cselekmények nukleáris fegyverek révén

Robbanás hatásai
Ionizáló sugárzásnak való kitétel nukleáris fegyvert l
T zcsóva hatások
H ség
Nukleáris fegyverek egyéb direkt és másodlagos hatásai

Y36.6 Háborús cselekmények biológiai fegyverek révén

Y36.7 Háborús cselekmények vegyi fegyverek és a nem hagyományos


hadviselési formák révén

Gázok, g zök és vegyi anyagok


Lézer

Y36.8 Az ellenségeskedés megsz nése után keletkezett háborús cselekmények

A háborús cselekmények során elhelyezett bombák vagy aknák robbanása


okozta sérülések, ha a robbanás az ellenségeskedés megsz nése után történt. A
háborús cselekmények következtében, de az ellenségeskedés megsz nése után
keletkez sérülések, amelyek az Y360-Y367 vagy Y369 altételbe sorolhatók

Y36.9 Háborús cselekmények k.m.n.

AZ ORVOSI KEZELÉS SZÖV DMÉNYEI


(Y40-Y84)
Beleértve: készülékek és berendezések miatti balesetek
helyesen adagolt megfelel gyógyszer terápiás vagy profilaktikus dózisban mint
bármely káros hatás oka
m téti és gyógykezelési baleset
m téti és gyógykezelési eljárások mint a betegnél fellép rendellenes reakciói
vagy kés bbi szöv dmény okai, a kezelés ideje alatti baleset említése nélkül
Kivéve: balesetszer gyógyszer-túladagolás vagy tévedésb l nem megfelel gyógyszer
beadása vagy bevétele (X40-X44)

DROGOK, GYÓGYSZEREK ÉS BIOLÓGIAI ANYAGOK KÁROS


HATÁSAI A GYÓGYKEZELÉS SORÁN
(Y40-Y59)
Megjegyzés: A negyedik számjegy altételekbe sorolható gyógyszerek és vegyi anyagok
felsorolását a Bet rendes tárgymutató tartalmazza.
Kivéve: baleset a gyógyszeres vagy biológiai anyagokkal való kezelés technikájában a
m téti és gyógykezelési eljárások során (Y60-Y69)

Y40 Szisztémás antibiotikumok

1029
Kivéve: lokálisan alkalmazott antibiotikumok (Y56.-)
daganat elleni antibiotikumok (Y43.3)

Y40.0 Penicillinek

Y40.1 Cefalosporinok és egyéb Béta-laktám antibiotikumok

Y40.2 Chloramphenicol csoport

Y40.3 Macrolidek

Y40.4 Tetraciklinek

Y40.5 Aminoglikozidok

Streptomycin

Y40.6 Rifamicinek

Y40.7 Szisztémásan alkalmazott antifungalis antibiotikumok

Y40.8 Egyéb szisztémás antibiotikumok

Y40.9 Szisztémás antibiotikum k.m.n.

Y41 Egyéb szisztémás fert zés elleni szerek és antiparazitikumok

Kivéve: lokálisan alkalmazott fert zés elleni szerek (Y56.-)

Y41.0 Szulfonamidok

Y41.1 Mycobacterium elleni szerek

Kivéve: rifamicinek (Y40.6)


streptomycin (Y40.5)

Y41.2 Malária elleni és egyéb vérprotozoonokra ható gyógyszerek

Kivéve: hydroxyquinolin származékok (Y41.8)

Y41.3 Egyéb protozoonok elleni szerek

Y41.4 Féreghajtók

Y41.5 Vírus elleni szerek

Kivéve: amantadin (Y46.7)


citarabin (Y43.1)

Y41.8 Egyéb szisztémás fert zés elleni szerek és antiparazitikumok

1030
Hydroxyquinolin származékok
Kivéve: malária elleni szerek (Y41.2)

Y41.9 Szisztémás fert zés elleni szerek és antiparazitikumok k.m.n.

Y42 Hormonok és szintetikus pótszereik és antagonistáik, m.n.o.

Kivéve: mineralkortikoidok és antagonisáik (Y54.0-Y54.1)


oxitocin típusú hormonok (Y55.0)
parathyreoid hormonok és származékaik (Y54.7)

Y42.0 Glukokortikoidok és szintetikus analógjaik

Kivéve: helyileg alkalmazott glukokortikoidok (Y56.-)

Y42.1 Pajzsmirigy-hormonok és pótszereik

Y42.2 Antithyreoid szerek

Y42.3 Inzulin és oralis hypoglycaemizáló [antidiabetikus] szerek

Y42.4 Orális fogamzásgátlók

Egy vagy több alkotós készítmények

Y42.5 Egyéb ösztrogének és progesztogének

Keverékek és pótszerek

Y42.6 Antigonadotropinok, antiösztrogének, antiandrogének, m.n.o.

Tamoxifen

Y42.7 Androgének és anabolikus rokonszerek

Y42.8 Egyéb és k.m.n. hormonok és szintetikus pótszereik

Adenohypophysealis hormonok

Y42.9 Egyéb és k.m.n. hormon antagonisták

Y43 Els dlegesen szisztémás szerek

Kivéve: vitaminok m.n.o. (Y57.7)

Y43.0 Antiallergiás és antiemetikus szerek

Kivéve: fenotiazin alapú neuroleptikumok (Y49.3)

Y43.1 Daganat elleni antimetabolitok

Citarabin

1031
Y43.2 Daganat elleni természetes termékek

Y43.3 Egyéb daganat elleni szerek

Daganat elleni antibiotikumok


Kivéve: tamoxifen (Y42.6)

Y43.4 Immunszuppresszív szerek

Y43.5 Savképz és lúgosító anyagok

Y43.6 Enzimek m.n.o.

Y43.8 Egyéb els dlegesen szisztémás szerek, m.n.o.

Nehézfém antagonisták

Y43.9 Els dlegesen szisztémás szerek k.m.n.

Y44 Els dlegesen a vér alkotóelemeire ható anyagok

Y44.0 Vas-készítmények és egyéb hypochrom anaemia elleni készítmények

Y44.1 B12-vitamin, folsav és egyéb megaloblastos anaemia elleni készítmények

Y44.2 Antikoagulánsok

Y44.3 Antikoaguláns antagonisták, K-vitamin és egyéb koagulánsok

Y44.4 Antithrombotikus szerek [thrombocyta-aggregáció inhibitorok]

Kivéve: acetil-szalicilsav (Y45.1)


dipiridamol (Y52.3)

Y44.5 Thrombolyticus szerek

Y44.6 Természetes vér és vérkészítmények

Kivéve: immunglobulin (Y59.3)

Y44.7 Plazmapótló szerek

Y44.9 A vér alkotóelemeire ható egyéb és k.m.n. anyagok

Y45 Fájdalom- és lázcsillapítók és gyulladás elleni szerek

Y45.0 Opiod fájdalomcsillapítók

1032
Y45.1 Szalicilátok

Y45.2 Propionsav származékok

Propanosav származékai

Y45.3 Egyéb nem szteroid gyulladásgátlók [NSAID]

Y45.4 Antireumatiumok

Kivéve: chloroquin (Y41.2)


glukokortikoidok (Y42.0)
szalicilátok (Y45.1)

Y45.5 4-aminofenol származékok

Y45.8 Egyéb fájdalom- és lázcsillapítók

Y45.9 Fájdalom- és lázcsillapítók és gyulladás elleni szerek k.m.n.

Y46 Antiepileptikumok és antiparkinson szerek

Kivéve: acetazolamid (Y54.2)


barbiturátok (Y47.0)
benzodiazepinek (Y47.1)
paraldehid (Y47.3)

Y46.0 Szukcinimidek

Y46.1 Oxazolidindionok

Y46.2 Hidantoin származékok

Y46.3 Dezoxi-barbiturátok

Y46.4 Iminostilbenek

Karbamazepin

Y46.5 Valproát sav

Y46.6 Egyéb és k.m.n. antiepileptikumok

Y46.7 Antiparkinson gyógyszerek

Amantadin

Y46.8 Görcsellenes szerek

1033
Kivéve: benzodiazepinek (Y74.1)

Y47 Nyugtatók, altatók és szorongáscsökkent szerek

Y47.0 Barbiturátok, m.n.o.

Kivéve: dezoxi-barbiturátok (Y46.3)


tiobarbiturátok (Y48.1)

Y47.1 Benzodiazepinek

Y47.2 Klorál származékok

Y47.3 Paraldehid

Y47.4 Bróm-vegyületek

Y47.5 Kevert nyugtatók és altatók, m.n.o.

Y47.8 Egyéb nyugtatók, altatók és szorongáscsökkent szerek

Methaqualon

Y47.9 Nyugtatók, altatók és szorongáscsökkent szerek k.m.n.

Altatók:
• folyékony }
• drazsé } k.m.n.
• tabletta }

Y48 Anaestheticumok és terápiás gázok

Y48.0 Inhalációs anaestheticumok

Y48.1 Parenterális anaestheticumok

Tiobarbiturátok

Y48.2 Egyéb és k.m.n. általános anaestheticumok

Y48.3 Helyi anaestheticumok

Y48.4 Anaesthetica k.m.n.

Y48.5 Terápiás gázok

Y49 Pszichotrop szerek m.n.o.

1034
Kivéve: étvágycsökkent k (anorectica) (Y57. 0)
barbiturátok k.m.n. (Y47.0)
benzodiazepinek (Y47.1)
koffein (Y50.2)
kokain (Y48.3)
methaqualon (Y47.8)

Y49.0 Triciklikus és tetraciklikus antidepresszánsok

Y49.1 Monoamino-oxidáz-inhibitor antidepresszánsok

Y49.2 Egyéb és k.m.n. antidepresszánsok

Y49.3 Fenotiazin antipszichótikus gyógyszerek és neuroleptikumok

Y49.4 Butirofenon és tioxantin neuroleptikumok

Y49.5 Egyéb antipszichótikus gyógyszerek és neuroleptikumok

Kivéve: rauwolfia (Y52.5)

Y49.6 Psychodysleptica [hallucinogének]

Y49.7 Pszichostimulánsok, abúzus potenciális lehet ségével

Y49.8 Egyéb pszichotrop gyógyszerek. m.n.o.

Y49.9 Pszichotrop szer k.m.n.

Y50 Központi idegrendszeri stimulánsok m.n.o.

Y50.0 Analeptikumok

Y50.1 Opiod receptor antagonisták

Y50.2 Metilxantinok, m.n.o.

Koffein
Kivéve: aminofillin (Y55.6)
teobromin (Y55.6)
teofillin (Y55.6)

Y50.8 Egyéb központi idegrendszer stimulánsok

Y50.9 Központi idegrendszer stimuláns k.m.n.

1035
Y51 Els dlegesen az autonom idegrendszerre ható szerek

Y51.0 Antikolineszteráz szerek

Y51.1 Egyéb paraszimpatomimetikumok [kolinergikumok]

Y51.2 Ganglionblokkoló szerek, m.n.o.

Y51.3 Egyéb paraszimpatolitikumok [antikolinergikumok és antimuszkarinok] és


spasmolyticumok, m.n.o.

Papaverin

Y51.4 Túlnyomóan α-adrenoreceptor agonisták, m.n.o.

Metaraminol

Y51.5 Túlnyomóan ß-adrenoreceptor agonisták, m.n.o.

Kivéve:salbutamol (Y55.6)

Y51.6 α-adrenoreceptor antagonisták, m.n.o.


Kivéve: ergot alkaloidák (Y55.0)

Y51.7 ß-adrenoreceptor agonisták, m.n.o.

Y51.8 Centrálisan ható és adrenerg neuronblokkoló szerek, m.n.o.

Kivéve: klonidin (Y52.5)


guanetidin (Y52.5)

Y51.9 Els dlegesen az autonóm idegrendszerre ható egyéb és k.m.n. szer

α és ß-adrenoreceptorokat egyaránt stimuláló szerek

Y52 Els dlegesen a szív-érrendszerre ható szerek

Kivéve: metaraminol (Y51.4)

Y52.0 Cardiostimuláns glikozidák és hasonló hatású szerek

Y52.1 Kalciumcsatorna blokkolók

Y52.2 Egyéb anti-arrhytmiás szerek m.n.o.

Kivéve:ß-adrenoreceptor antagonisták (Y51.7)

Y52.3 Szívkoszorúér-tágítók, m.n.o.

Dipiridamol
Kivéve:ß-adrenoreceptor antagonisták (Y51.7)

1036
kalciumcsatorna blokkolók (Y52.1)

Y52.4 Angiotensin konvertáló enzim gátlók

Y52.5 Egyéb vérnyomáscsökkent szerek, m.n.o.

Klonidin
Guanetidin
Rauwolfia
Kivéve:ß-adrenoreceptor antagonisták (Y51.7)
kalciumcsatorna blokkolók (Y52.1)
diuretikumok (Y54.0-Y54.5)

Y52.6 Hyperlipaemia és arteriosclerosis elleni szerek

Y52.7 Periferiás értágítók

Nikotinsav (származékok)
Kivéve:papaverin (Y51.3)

Y52.8 Varicositas elleni szerek, beleértve a sclerotizáló anyagokat

Y52.9 Els dlegesen a szív-érrendszerre ható egyéb és k.m.n. szer

Y53 Els dlegesen a gyomor-bél rendszerre ható szerek

Y53.0 Hisztamin H2 -receptor antagonisták

Y53.1 Egyéb sav- és gyomornedv szekréciót csökkent gyógyszerek

Y53.2 Bélizgató hashajtók

Y53.3 Sós és ozmótikus hashajtók

Y53.4 Egyéb hashajtók

Bélatóniára ható gyógyszerek

Y53.5 Emésztésserkent k

Y53.6 Hasmenés elleni szerek

Kivéve: szisztémás antibiotikumok és egyéb fert zés elleni szerek (Y40-Y41)

Y53.7 Hánytatók

Y53.8 Els dlegesen a gyomor-bél rendszerre ható egyéb szerek

Y53.9 Els dlegesen a gyomor-bél rendszerre ható szer k.m.n.

1037
Y54 Els dlegesen a vízháztartásra, ásványi-és
húgysavanyagcserére ható szerek

Y54.0 Mineralocortikoidok

Y54.1 Mineralocortikoid antagonisták [aldosteron antagonisták]

Y54.2 Carboanhydrase-inhibitorok

Acetazolamid

Y54.3 Benzotiadizin származékok

Y54.4 Kacs-diuretikumok

Y54.5 Egyéb diuretikumok

Y54.6 Elektrolitek, kalorikus és vízegyensúlyra ható szerek

Oralis rehidrációs sók

Y54.7 A kalcifikációra ható szerek

Mellékpajzsmirigy hormonok és származékaik


D-vitamin csoport

Y54.8 Húgysavanyagcserére ható szerek

Y54.9 Ásványi sók, m.n.o.

Y55 Els dlegesen a síma- és csontvázizmokra és a


légz rendszerre ható szerek

Y55.0 Fájáskelt szerek

Ergot alkaloidák
Kivéve: ösztrogének, progesztogének és antagonisták (Y42.5-Y42.6)

Y55.1 Csontvázizom-relaxansok [neuromuscularis blokkolók]

Kivéve: anticonvulsiva (Y46.8)

Y55.2 Els dlegesen az izmokra ható egyéb és k.m.n. szerek

Y55.3 Köhögéscsillapítók

Y55.4 Köptet k

Y55.5 Meghülés elleni szerek

1038
Y55.6 Antiasthmatica, m.n.o.

Aminofilin
Salbutamol
Teobromin
Teofillin
Kivéve: ß-adrenoreceptor agonisták (Y51.5)
hypophysis elüls lebeny hormonok (Y42.8)

Y55.7 Els dlegesen a légz rendszerre ható egyéb és k.m.n. szerek

Y56 Els dlegesen a b rre és a nyálkahártyákra ható, topikus


szerek, valamint szem-, fül- orr- gégegyógyászati és fogászati
szerek

Beleértve: helyileg alkalmazott glikokortikoid

Y56.0 Helyi antifungalis, fert zés elleni és gyulladáscsökkent szerek, m.n.o.

Y56.1 Antipruritica

Y56.2 Helyi adstringensek és detergensek

Y56.3 Puhító, véd és fájdalomcsillapító szerek

Y56.4 Keratolyticum, keratoplasticum és egyéb hajkezel szerek és készitmények

Y56.5 Szemészeti szerek és készitmények

Y56.6 Fül-, orr-, gégegyógyászati szerek és készitmények

Y56.7 Helyileg alkalmazott fogászati szerek

Y56.8 Egyéb topikus szerek

Spermicidek

Y56.9 Topikus szer k.m.n.

Y57 Egyéb és k.m.n. szerek és gyógyszerek

Y57.0 Étvágycsökkent k [anorectica]

Y57.1 Lipotrop szerek

Y57.2 Antidotumok és kelátképz szerek m.n.o.

1039
Y57.3 Alkoholelvonó szerek

Y57.4 Gyógyszerészeti kiegészít anyagok

Y57.5 Röntgen kontrasztanyagok

Y57.6 Egyéb diagnosztikai szerek

Y57.7 Vitaminok m.n.o.

Kivéve: nikotin sav (Y52.7)


B12-vitamin (Y44.1)
D-vitamin (Y54.7)
K-vitamin (Y44.3)

Y57.8 Egyéb szerek és gyógyszerek

Y57.9 Szer vagy gyógyszer k.m.n.

Y58 Bakteriális oltóanyagok

Y58.0 BCG vakcina

Y58.1 Tífusz és paratífusz vakcina

Y58.2 Kolera vakcina

Y58.3 Pestis vakcina

Y58.4 Tetanusz vakcina

Y58.5 Diftéria vakcina

Y58.6 Pertussis vakcina, beleértve a pestussis komponenst tartalmazó kombinált


oltóanyagot

Y58.8 Kombinált bakteriális oltóanyagok, a pertussis komponenst tartalmazó


kivételével

Y58.9 Egyéb és k.m.n bakteriális oltóanyagok

Y59 Egyéb és k.m.n. oltó és biológiai anyagok

Y59.0 Virus-vakcina

Y59.1 Rickettsia-vakcina

1040
Y59.2 Protozoa-vakcina

Y59.3 Immunglobulin

Y59.8 Egyéb meghatározott vakcinák és biológiai anyagok

Y59.9 Vakcina vagy biológiai anyag k.m.n.

M TÉTI ÉS GYÓGYKEZELÉSI BALESETEK


(Y60-Y69)
Kivéve: készülékek vagy berendezések mechanikus hibái a diagnosztikában vagy a
kezelés során (Y70-Y82)
m téti vagy gyógykezelési eljárások mint a betegnél fellép rendellenes rekació
okai, a kezelés ideje alatti baleset említése nélkül (Y83-Y84)

Y60 Akaratlan vágás, szúrás, perforáció vagy vérzés a m tét vagy


gyógykezelés során

Y60.0 Sebészeti m tét alatt

Y60.1 Infúzió vagy transzfúzió alatt

Y60.2 Vesedialízis vagy egyéb perfúzió alatt

Y60.3 Injekció vagy vakcináció alatt

Y60.4 Endoszkópos vizsgálat alatt

Y60.5 Szívkatéterezés alatt

Y60.6 Aspiráció, punkció vagy egyéb katéterezés alatt

Y60.7 Beöntés alatt

Y60.8 Egyéb m tét vagy gyógykezelés alatt

Y60.9 K.m.n. m tét vagy gyógykezelés alatt

Y61 A m tét és gyógykezelés alatt akaratlanul a testben hagyott


idegen test

Y61.0 Sebészeti m tét alatt

Y61.1 Infúzió vagy transzfúzió alatt

1041
Y61.2 Vesedialízis vagy egyéb perfúzió alatt

Y61.3 Injekció vagy vakcináció alatt

Y61.4 Endoszkópos vizsgálat alatt

Y61.5 Szívkatéterezés alatt

Y61.6 Aspiráció, punkció vagy egyéb katéterezé-s alatt

Y61.7 Katéter vagy tampon eltávolítása alatt

Y61.8 Egyéb m tét vagy gyógykezelés alatt

Y61.9 K.m.n. m tét vagy gyógykezelés alatt

Y62 A sterilitás feltételeinek elégtelensége a m tét és


gyógykezelés alatt

Y62.0 Sebészeti m tét alatt

Y62.1 Infúzió vagy transzfúzió alatt

Y62.2 Vesedialízis vagy egyéb perfúzió alatt

Y62.3 Injekció vagy vakcináció alatt

Y62.4 Endoszkópos vizsgálat alatt

Y62.5 Szívkatéterezés alatt

Y62.6 Aspiráció, punkció vagy egyéb katéterezés alatt

Y62.8 Egyéb m tét vagy gyógykezelés alatt

Y62.9 K.m.n. m tét vagy gyógykezelés alatt

Y63 Dozírozási hibák a m tét és gyógykezelés alatt

Kivéve: balesetszer túladagolás vagy tévedésb l nem megfelel


gyógyszeradása
(X40-X44)

Y63.0 Excesszív mennyiség vér vagy folyadék adása transzfúzió vagy infúzió
során

Y63.1 Nem megfelel higítású folyadék adása infúzióban

1042
Y63.2 Sugárterápia túladagolása

Y63.3 A beteg gondatlan kitétele sugárzásnak az orvosi ellátás során

Y63.4 Az elektro- vagy inzulin-shock terápia nem megfelel adagolása

Y63.5 Nem megfelel h mérséklet helyi borogatás vagy pakolás

Y63.6 A szükséges drogok, gyógyszerek vagy biológiai anyagok be nem adása

Y63.8 Hibás adagolás egyéb sebészi és gyógykezelési eljárás során

Y63.9 Hibás adagolás k.m.n. gyógykezelés során

Y64 Szennyezett orvosi vagy biológiai anyagok

Y64.0 Szennyezett orvosi vagy biológiai anyagok beadása transzfúzió vagy


infúzió során

Y64.1 Szennyezett orvosi vagy biológiai anyagok beadása injekció vagy


vakcináció során

Y64.8 Szennyezett orvosi vagy biológiai anyagok beadása más módon

Y64.9 Szennyezett orvosi vagy biológiai anyagok beadása k.m.n. módon

Beadott szennyezett orvosi vagy biológiai anyagok k.m.n

Y65 Egyéb balesetek a m téti és kezelési eljárás során

Y65.0 Téves csoportú vér transzfúziója

Y65.1 Nem megfelel folyadék infúziója

Y65.2 Varrat vagy lekötés elégtelensége sebészi m tét során

Y65.3 Hibásan behelyezett trachea-kanül érzéstelenítés során

Y65.4 Egyéb eszközök vagy csövek behelyezésének vagy eltávolításának hibái

Y65.5 Nem megfelel m tét végrehajtása

Y65.8 Egyéb megjelölt m téti vagy gyógykezelési balesetek

Y66 M tét vagy gyógykezelés elmulasztása

1043
A m tét vagy gyógykezelés id el tti abbahagyása

Y69 K.m.n. baleset a m tét vagy gyógykezelés során

M TÉTI VAGY GYÓGYKEZELÉSI BALESETEK A


KÉSZÜLÉKEKKEL VAGY BERENDEZÉSEKKEL
KAPCSOLATBAN
(Y70-Y82)
Az alábbi negyedik számú altételek az Y70-Y82 tételeknél alkalmazhatók:
.0 Diagnosztikai és monitorozó készülékek és berendezések
.1 Gyógykezelési (nem sebészeti) és rehabilitációs eszközök
.2 Protézisek és egyéb implantatumok, anyagok és segédeszközök
.3 Sebészeti eszközök, anyagok és készülékek (varratok is)
.8 Máshová nem osztályozható vegyes eszközök

Y70 Anaesthesiologiai eszközök okozta ártalmak

Y71 Szív- és érsebészeti eszközök okozta ártalmak

Y72 Fül-orr-gégegyógyászati eszközök okozta ártalmak

Y73 Gastro-enterologiai és urológiai eszközök okozta ártalmak

Y74 Általános kórházi és személyzeti használati eszközök okozta


ártalmak

Y75 Neurológiai eszközök okozta ártalmak

Y76 Szülészeti és n gyógyászati eszközök okozta ártalmak

Y77 Szemészeti eszközök okozta ártalmak

Y78 Radiológiai eszközök okozta ártalmak

Y79 Ortopédiai eszközök okozta ártalmak

Y80 Fizikoterápiai eszközök okozta ártalmak

1044
Y81 Általános és plasztikai sebészeti eszközök okozta ártalmak

Y82 Egyéb és k.m.n. orvosi eszközök okozta ártalmak

M TÉTI ÉS GYÓGYKEZELÉSI ELJÁRÁSOK, MINT A


BETEGNÉL FELLÉP RENDELLENES REAKCIÓ VAGY KÉS I
SZÖV DMÉNYEK OKAI, A KEZELÉS IDEJE ALATTI BALESET
EMLÍTÉSE NÉLKÜL
(Y83-Y84)

Y83 M tétek és egyéb sebészeti eljárások, mint a betegnél fellép


rendellenes reakció vagy kés i szöv dmény okai, az eljárás
ideje alatti baleset emlitése nélkül

Y83.0 Teljes szerv transzplantációjának m tétje

Y83.1 Mesterséges bels eszköz beültetésének m tétje

Y83.2 Anastomosis, bypass vagy graft m tét

Y83.3 Küls stoma kialakításának m tétje

Y83.4 Egyéb rekonstrukciós m tét

Y83.5 Végtag(ok) amputációja

Y83.6 Egyéb szerv eltávolítása (részben) (teljesen)

Y83.8 Egyéb sebészi eljárások

Y83.9 Sebészi eljárás k.m.n.

Y84 Egyéb orvosi eljárások, mint a betegnél fellép rendellenes


reakció vagy kés i szöv dmény okai, az eljárás ideje alatti
baleset említése nélkül

Y84.0 Szívkatéterezés

Y84.1 Vesedialízis

Y84.2 Radiológiai eljárások és sugárterápia

Y84.3 Sokkterápia

1045
Y84.4 Folyadék-leszívás

Y84.5 Gyomor- vagy duodenalis szonda behelyezése

Y84.6 Vizelet-katéterezés

Y84.7 Vérvétel

Y84.8 Egyéb orvosi eljárások

Y84.9 Orvosi eljárás k.m.n.

A MORBIDITÁS ÉS MORTALITÁS KÜLS OKAINAK


KÖVETKEZMÉNYEI
(Y85-Y89)
Megjegyzés: Az Y85-Y89 tételek olyan halálozások, tartós vagy maradandó károsodások
elzésére használhatók, amelyek a máshová osztályozott sérülések kés i
hatásaiból származnak. A kés i hatás körébe tartoznak az így jelentett
állapotok, amelyek következményként fordulnak el egy évvel vagy hosszabb
id vel a sérülés után.

Y85 Közlekedési balesetek következményei

Y85.0 Motoros járm baleset következményei

Y85.9 Egyéb és k.m.n. közlekedési baleset következményei

Y86 Egyéb balesetek következményei

Y87 Szándékos önártalom, testi sértés és nem meghatározott


szándékú esemény következményei

Y87.0 Szándékos önártalom következményei

Y87.1 Testi sértés következményei

Y87.2 Nem meghatározott szándéku esemény következményei

Y88 M tét és gyógykezelési ellátás, mint küls ok, következményei

Y88.0 A gyógykezelés során adott drogok, gyógyszerek és biológiai anyagok


miatti rendellenes reakciók következményei

Y88.1 A m téti és gyógykezelési eljárás során a betegnél fellép baleset


következményei

1046
Y88.2 A diagnosztizálás és gyógykezelés során használt orvosi eszközök okozta
baleset következményei

Y88.3 A m téti és gyógykezelési eljárások miatt a betegnél fellép rendellenes


reakció vagy kés bbi szöv dmény következményei az eljárás alatti
szöv dmény említése nélkül

Y89 Egyéb küls okok következményei

Y89.0 Törvényes beavatkozás következményei

Y89.1 Háborús cselekmények következményei

Y89.9 K.m.n. küls ok következményei

A MORBIDITÁS ÉS MORTALITÁS MÁSHOVÁ


OSZTÁLYOZOTT OKAINAK KIEGÉSZîT TÉNYEZ I
(Y90-Y98)
Megjegyzés: Ezek a tételek kiegészít információt adhatnak a sérülések és mérgezések
okairól.Nem alkalmazhatók egyetlen állapot kódnak a sérüléseknél vagy
mérgezéseknél.

Y90 Alkoholos befolyásoltság meghatározása az alkoholszint


alapján

Y90.0 Véralkohol-szint 20mg/100 ml alatt

Y90.1 20-39 mg/100 ml véralkohol-szint

Y90.2 40-59 mg/100 ml véralkohol-szint

Y90.3 60-79 mg/100 ml véralkohol-szint

Y90.4 80-99 mg/100 ml véralkohol-szint

Y90.5 100-119 mg/100 ml véralkohol-szint

Y90.6 120-199 mg/100 ml véralkohol-szint

Y90.7 200-239 mg/100 ml véralkohol-szint

Y90.8 240 mg/100 ml vagy feletti véralkohol-szint

Y90.9 Alkohol jelenléte a vérben, szint nincs meghatározva

1047
Y91 Alkoholos befolyásoltság meghatározása az intoxikáció mérve
alapján

Kivéve: alkoholos befolyásoltság meghatározása az alkoholszint alapján (Y90.-)

Y91.0 Enyhe fokú alkohol mérgezés

Leheletnél érezhet alkoholszag, enyhe magatartási zavar a funkciókban és a


reagálásban vagy enyhe koordinációs zavar

Y91.1 Közepes fokú alkohol mérgezés

Leheletnél érezhet alkoholszag, közepes mérték magatartási zavar a


funkciókban és a reagálásban és közepes mérték koordinációs zavar

Y91.2 Súlyos alkohol mérgezés

Súlyos zavar a funkciókban és a reagálásban, súlyos koordinációs zavar és


csökkent együttm ködési képesség

Y91.3 Nagyon súlyos alkohol mérgezés

Nagyon súlyos zavar a funkciókban és reagálásban, nagyon súlyoskoordinációs


zavar és az együttm ködési képesség elvesztése

Y91.9 Alkoholos befolyásoltság k.m.n.

Feltételezett alkoholos befolyásoltság, k.m.n.

Y95 Nosocomialis állapot

Y96 Munkával összefügg állapot

Y97 Környezet szennyezéssel összefügg állapot

Y98 Életmóddal összefügg állapot

1048
XXI. F csoport

AZ EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTOT ÉS AZ EGÉSZSÉGÜGYI


SZOLGÁLATOKKAL VALÓ KAPCSOLATOT
BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZ K
(Z00-Z99)
Megjegyzés: Ez a f csoport nem használható nemzetközi összehasonlításra vagy az
els dleges halálozás kódolására.
A Z00-Z99-ig terjed csoportok azokat az eseteket tartalmazzák, amelyekben nem az A00-
Y89-be osztályozható betegség, sérülés vagy küls ok szerepel mint "diagnózis", vagy
"probléma”. Ez f ként kétféle esetben fordulhat el :
(a) ha valaki jelenleg nem beteg és az egészségügyi szolgálatot valamely különleges okból
veszi igénybe, mint pl. jelenlegi állapotának korlátozott gondozása, valamely szerv vagy
szövet donora, véd oltás céljából vagy olyan probléma megbeszélése végett, mely
önmagában sem nem betegség, sem nem sérülés.
(b) Amikor valamely körülmény vagy probléma jelen van, amely befolyásolja az egyén
egészségi állapotát, de ez önmagában nem jelent betegséget vagy sérülést. Ilyen
tényez ket találhatunk lakossági vizsgálatoknál, amikor a vizsgálat id pontjában az illet
lehet beteg vagy sem, vagy pedig akkor kell kiegészít tényez ként megjelölni, amikor az
egyén valamely sérülés vagy betegség miatt szorul ellátásra.
Ez a f csoport az alábbi csoportokat tartalmazza:
Z00-Z13 Az egészségügyi szolgáltatásokat vizsgálat vagy kivizsgálás céljából igénybe vev
személyek
Z20-Z29 Fert z betegségek potenciális kockázatának kitett személyek
Z30-Z39 Az egészségügyi szolgálatot a reprodukciós körülmények miatt igénybe vev
személyek
Z40-Z54 Az egészségügyi szolgálatokat specifikus eljárások és kezelés végett igénybe vev
személyek
Z55-Z65 Szocioökonómiai és pszihoszociális körülmények potenciális egészségügyi
kockázatának kitett személyek
Z70-Z76 Az egészségügyi szolgálatot egyéb körülményekben igénybe vev személyek
Z80-Z99 A családi és személyes kórel zménnyel kapcsolatban potenciális kockázatú
személyek és az egészségi állapotot befolyásoló tényez k

AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSOKAT VIZSGÁLAT VAGY


KIVIZSGÁLÁS CÉLJÁBÓL IGÉNYBE VEV SZEMÉLYEK
(Z00-Z13)
Megjegyzés: Ezen vizsgálatok alkalmával észlelt rendellenes leletek az R70-R94
csoportokban kerültek osztályozásra.
Kivéve: a terhességgel és reprodukcióval kapcsolatos vizsgálatok (Z30-Z36, Z39.-)

Z00 Panaszmentes és kórisme nélküli személyek általános


vizsgálata és kivizsgálása

Kivéve: vizsgálat adminisztratív célból (Z02.-),

1049
speciális vizsgálatok (Z11-Z13)

Z00.0 Vizsgálat, általános

Ellen rz vizsgálat k.m.n.


Rendszeres vizsgálat (évenkénti) (fizikális)
Kivéve: az alábbiak általános egészségügyi ellen rzése:
• meghatározott lakossági réteg (szubpopuláció) (Z10.-)
• csecsem vagy gyermek (Z00.1)

Z00.1 Gyermek szokásos vizsgálata

Újszülött vagy csecsem fejl désének vizsgálata


Kivéve: talált gyermek vagy más egészséges csecsem vagy gyermek
vizsgálata (Z76.1-Z76.2)

Z00.2 Vizsgálat a gyermek gyors növekedési korszakában

Z00.3 Vizsgálat: a feln ttéválás id szakában

Serdül kori fejl dési állapot

Z00.4 Pszichiátriai vizsgálat

Kivéve: törvényszéki orvosi okokból kért vizsgálat ((Z04.6)

Z00.5 Vizsgálat szövet vagy szerv esetleges donoránál

Z00.6 Vizsgálat: klinikai kutatásban a kontrollcsoport tagja

Z00.8 Általános vizsgálat

Lakossági sz r vizsgálat

Z01 Panaszmentes és kórisme nélküli személyek egyéb speciális


vizsgálata és kivizsgálása

Beleértve: Egyes szervek rendszeres rutin vizsgálata


Kivéve: adminisztratív célú vizsgálat (Z02.-),
gyanított, de nem bizonyított állapot vizsgálata (Z03.-)
speciális sz r vizsgálat (Z11-Z13)

Z01.0 Vizsgálat: szem és látás

Kivéve: vizsgálat (járm )vezet i engedélyhez (Z02.4)

Z01.1 Vizsgálat: fül és hallás

Z01.2 Vizsgálat: fogászati

Z01.3 Vizsgálat: vérnyomás

1050
Z01.4 Vizsgálat: n gyógyászati

Méhnyak kenet (Papanicolaou)


Bimanuális vizsgálat (évenkénti) (rendszeres)
Kivéve: terhességi vizsgálat vagy teszt (Z32.-)
fogamzásgátlás rutin ellen rzése (Z30.4-Z30.5)

Z01.5 Vizsgálat: b r és érzékenység

Allergia tesztek
Kutánpróbák:
• bakteriális betegségek }
• túlérzékenység ) } kiderítésére

Z01.6 Vizsgálat: radiológiai

Rutin:
• mellkasröntgen
• mammográfia

Z01.7 Vizsgálat: laboratóriumi

Z01.8 Vizsgálat: egyéb, meghatározott

Z01.9 Vizsgálat: k.m.n.

Z02 Vizsgálat és megjegyzés adminisztratív okból

Z02.0 Vizsgálat: oktatási intézményi felvételhez

Iskolaérettségi vizsgálat

Z02.1 Vizsgálat: munkahelyi alkalmazás el tt

Kivéve: foglalkozási alkalmassági vizsgálat (Z10.0)

Z02.2 Vizsgálat: bentlakásos intézményi felvételhez

Kivéve: börtönbüntetés megkezdése el tti vizsgálat (Z02.8)


intézményben lakók általános egészségügyi ellen rzése (Z10.1)

Z02.3 Vizsgálat: sorozás

Kivéve: fegyveres er k tagjainak általános egészségügyi ellen rzése (Z10.2)

Z02.4 Vizsgálat: vezet i jogosítványhoz

Z02.5 Vizsgálat: sportorvosi

Kivéve: véralkohol és vér-drog meghatározás (Z04.0)

1051
sportolók általános egészségügyi vizsgálata (Z10.3)

Z02.6 Vizsgálat: biztosítási szerz déshez

Z02.7 Vizsgálat: orvosi igazolás kiadása végett

Orvosi igazolás kiadása:


• haláloki
• alkalmassági
• cselekv képtelenségr l
• rokkantságról
Kivéve: megjelenés általános orvosi vizsgálaton (Z00-Z01, Z02.0-Z02.6,
Z02.8-Z02.9, Z10.-)

Z02.8 Vizsgálat: adminisztratív célú egyéb

Vizsgálat az alábbiak miatt:


• börtönbüntetés megkezdése
• nyári táborozás megkezdése
• örökbefogadás
• bevándorlás
• honosítás
• házasságkötés (el tt)
Kivéve: talált gyermek (csecsem , lelenc) vagy más egészséges csecsem
vagy gyermek vizsgálata

Z02.9 Vizsgálat: k.m.n. adminisztratív célból

Z03 Orvosi megfigyelés és kiértékelés feltételezett betegségek és


állapotok miatt

Beleértve: Olyan személyek, akik kóros állapot tüneteit mutatják, de vizsgálatot


követ en nem igényelnek további ellátást
Kivéve: rettegés és panaszok kórisme nélkül.

Z03.0 Megfigyelés: tbc gyanú miatt

Z03.1 Megfigyelés: rosszindulatú daganat gyanúja miatt

Z03.2 Megfigyelés: elmebaj és viselkedési zavar gyanúja miatt

Megfigyelés az alábbiak miatt:


• összeférhetetlen (antiszociális) viselkedés } nyilvánvaló
• gyújtogatás } pszichiátriai
• banda- (galeri-) tevékenység } rendellenesség

1052
• üzleti tolvajlás } nélkül

Z03.3 Megfigyelés: idegrendszeri zavar gyanúja miatt

Z03.4 Megfigyelés: szívizomelhalás gyanúja miatt

Z03.5 Megfigyelés: más szív- és keringési betegség gyanúja miatt

Z03.6 Megfigyelés: lenyelt anyag mérgez hatásának gyanúja miatt

Megfigyelés az alábbiak gyanúja miatt:


• drog ártalmas hatása
• mérgezés

Z03.8 Megfigyelés: más gyanított betegség és állapot miatt

Z03.9 Megfigyelés: gyanított betegség vagy állapot miatt, k.m.n.

Z04 Vizsgálat és megfigyelés egyéb okból

Beleértve: törvényszéki orvostani okot is.

Z04.0 Vizsgálat: alkohol és gyógyszer vérszint

Kivéve: alkohol a vérben (R78.0)


drogok a vérben (R78.-)

Z04.1 Vizsgálat és megfigyelés: közlekedési balesetet követ en

Kivéve: munkahelyi balesetet követ en (Z04.2)

Z04.2 Vizsgálat: munkahelyi balesetet követ en

Z04.3 Vizsgálat: egyéb balesetet követ en

Z04.4 Vizsgálat: feltételezett nemi er szak és csábítás után

Az áldozat vagy a vádlott vizsgálata feltételezett nemi er szakot vagy elcsábítást


követ en

Z04.5 Vizsgálat: más gyanított er szakos sérülés után

Az áldozat vagy a vádlott vizsgálata egyéb er szakos cselekményt követ en

Z04.6 Vizsgálat: hatóság által kért pszichiátriai vizsgálat

Z04.8 Vizsgálat és megfigyelés más okból

Szakért i bizonyítás iránti kérelem

Z04.9 Vizsgálat és megfigyelés meghatározatlan okból

1053
Megfigyelés k.m.n.

Z08 Követ vizsgálat rosszindulatú daganat kezelése után

Beleértve: a kezelés utáni orvosi felügyelet is


Kivéve: a követéses orvosi kezelést és a lábadozást (Z42 - Z51, Z54.-)

Z08.0 Rosszindulatú daganat sebészi kezelését követ követéses vizsgálat

Z08.1 Gondozás, követéses vizsgálat: sugárkezelés után (rosszindulatú daganat


miatt végzett)

Kivéve: sugárkezelés (Z51.0)

Z08.2 Gondozás, követéses vizsgálat: kemoterápia után (rosszindulatú daganat


miatt végzett)

Kivéve: kemotherápiás kezelés (Z51.1)

Z08.7 Gondozás, követés: kombinált kezelést követ en (rosszindulatú daganat


miatt)

Z08.8 Gondozás, követés: egyéb onkológiai kezelés után

Z08.9 Gondozás, követés: k.m.n. onkológiai kezelés után

Z09 Követ vizsgálat nem rosszindulatú daganatos állapotok


kezelése után

Beleértve: a kezelés utáni orvosi felügyelet


Kivéve: gondozás és lábadozás, rosszindulatú daganat kezelését követ
orvosi felügyelet (Z08)
fogamzásgátlás ellen rzése (Z30.4 Z30.5)
prothesis vagy más orvosi eszköz felügyelete (Z44 - Z46)

Z09.0 Gondozás, követéses vizsgálat: m tét után

Z09.1 Gondozás, követéses vizsgálat: sugárkezelés után

Kivéve: sugárkezelés (Z51.0)

Z09.2 Gondozás, követéses vizsgálat: kemoterápia után

Kivéve: kemotherápiás védelem (Z51.1-Z51.2)

Z09.3 Gondozás, követéses vizsgálat: pszichoterápia után

Z09.4 Gondozás, követéses vizsgálat: töréskezelés után

Z09.7 Gondozás, követéses vizsgálat: más állapotok kombinált kezelése után

1054
Z09.8 Gondozás, követéses vizsgálat: egyéb okból

Z09.9 Gondozás, követéses vizsgálat: k.m.n. okból

Z10 Meghatározott népesség csoport általános egészségügyi


rutinellen rzés

Kivéve: adminisztratív célú vizsgálat (Z02.-)

Z10.0 Foglalkozás-egészségügyi vizsgálat

Kivéve: munkaalkalmassági vizsgálat ((Z02.1)

Z10.1 Egészségi állapot felmérése: intézményben lakók egészségi állapotának


ellen rzése

Kivéve: vizsgálat felvételkor (Z02.2)

Z10.2 Egészségi állapot felmérése fegyveres testületnél

Kivéve: vizsgálat sorozáskor (Z02.3)

Z10.3 Egészségi állapot felmérése: sportolók szokásos egészségellen rzése

Kivéve: véralkohol és vér-drog teszt (Z04.4)


sport alkalmassági vizsgálat (Z02.5)

Z10.8 Egészségi állapot felmérése: más csoport

iskolai tanulók
egyetemi hallgatók

Z11 Speciális sz r vizsgálat fert z és parazitás betegségek


vonatkozásában

Z11.0 Sz r vizsgálat fert z bélbetegség felderítésére

Z11.1 Sz r vizsgálat légz szervi güm kór felderítésére

Z11.2 Sz r vizsgálat bakteriális betegség kimutatására

Z11.3 Sz r vizsgálat nemi betegség kimutatására

Z11.4 Sz r vizsgálat HIV fert zés kimutatására

Z11.5 Sz r vizsgálat vírusfert zöttség kimutatására

Kivéve: vírusos bélfert zés (Z11.0)

Z11.6 Sz r vizsgálat protozoon vagy féreg kimutatására

1055
Kivéve: protozoon okozta bélfert zés (Z11.0)

Z11.8 Sz r vizsgálat: más fert z és parazitás betegség kimutatására

Chlamidia }
Rickettsia } által okozott betegség
Spirochaeta }
Mycosisok

Z11.9 Sz r vizsgálat: k.m.n. fert z és parazitás betegségek kimutatására

Z12 Speciális sz r vizsgálat daganatok vonatkozásában

Z12.0 Sz r vizsgálat gyomordaganat kimutatására

Z12.1 Sz r vizsgálat béldaganatok kimutatására

Z12.2 Sz r vizsgálat légz szervi daganatok kimutatására

Z12.3 Sz r vizsgálat eml daganatok kimutatására

Kivéve: rutin mammográfia (Z01.6)

Z12.4 Sz r vizsgálat méhnyak daganatának kimutatására

Kivéve: ha rutin teszt vagy általános n gyógyászati vizsgálat része (Z01.4)

Z12.5 Sz r vizsgálat prostata-daganat kimutatására

Z12.6 Sz r vizsgálat hólyagdaganat kimutatására

Z12.8 Sz r vizsgálat más szerv daganatának kimutatására

Z12.9 Sz r vizsgálat k.m.n. daganat kimutatására

Z13 Speciális sz r vizsgálat egyéb betegségek és


rendellenességek vonatkozásában

Z13.0 Sz r vizsgálat a vér, vérképz szervek és immunrendszer betegségeinek


kimutatására

Z13.1 Sz r vizsgálat cukorbaj kimutatására

Z13.2 Sz r vizsgálat táplálkozási betegség kimutatására

Z13.3 Sz r vizsgálat elme- és viselkedési betegségek kimutatására

Alkoholizmus

1056
Depresszió
Mentális retardáció

Z13.4 Sz r vizsgálat gyermekkori fejl dési zavar iránt

Kivéve: csecsem vagy gyermek rutin fejl dési vizsgálata (Z00.1)

Z13.5 Sz r vizsgálat szem- és fülbetegségek kimutatására

Z13.6 Sz r vizsgálat szív- és keringési betegségek iránt

Z13.7 Sz r vizsgálat fejl dési és kromoszóma rendellenességek kimutatására

Z13.8 Sz r vizsgálat egyéb betegségek kimutatására

Fogazati rendellenesség
Endokrin és anyagcsere rendellenességek
Kivéve: diabetes mellitus (Z13.1)

Z13.9 Sz r vizsgálat k.m.n.

FERT Z BETEGSÉGEK POTENCIÁLIS EGÉSZSÉGÜGYI


KOCKÁZATÁNAK KITETT SZEMÉLYEK
(Z20-Z29)

Z20 Fert z betegségekkel való kontaktus és expozíció

Z20.0 Bél fert zésnek kitett vagy fert z anyaggal érintkezett személy

Z20.1 Güm kóros fert zésnek kitett vagy fert z anyaggal érintkezett személy

Z20.2 Nemi úton terjed fert zésnek kitett vagy fert z anyaggal érintkezett
személy

Z20.3 Veszettséggel való fert zésnek kitett vagy fert z anyaggal érintkezett
személy

Z20.4 Rubeolás fert zésnek kitett vagy fert z anyaggal érintkezett személy

Z20.5 Vírushepatitis fert zésnek kitett vagy fert z anyaggal érintkezett személy

Z20.6 HIV fert zésnek kitett vagy fert z anyaggal érintkezett személy

Kivéve: tünetmentes HIV fert zéses állapot (Z21)

Z20.7 Pediculosis, ascariasis és egyéb fert zésnek kitett vagy fert z anyaggal
érintkezett személy

Z20.8 Egyéb fert zésnek kitett vagy fert z anyaggal érintkezett személy

1057
Z20.9 K.m.n. fert zésnek kitett vagy fert z anyaggal érintkezett személy

Z21 HIV pozitív k.m.n.

Kivéve: érintkezés vagy kitétel HIV-fert zésnek (Z20.6),


AIDS (B20-B24)
laboratóriumi vizsgálattal igazolt HIV fert zés (R75)

Z22 Fert z betegség hordozó

Beleértve: Gyanított hordozó is

Z22.0 Tífuszfert zést hordozó személy

Z22.1 Bélfert zést hordozó személy

Z22.2 Diftéria fert zést hordozó személy

Z22.3 Bakteriális fert zést hordozó személy

Bakteriális fert zést hordozó személy az alábbiak miatt:


• meningococcusok
• staphylococcusok
• streptococcusok

Z22.4 Nemibetegséget hordozó személy

Gonorrhoeát hordozó személy


Szifiliszt hordozó személy

Z22.5 Májgyulladás vírusát hordozó személy

Hepatitis B felületi antigént [HBsAg] hordozó személy

Z22.6 HTLV-1 fert zést hordozó személy

Z22.8 Egyéb fert z betegség kórokozóját hordozó személy

Z22.9 K.m.n. fert zést hordozó személy

Z23 Egy bacteriumféleségt l okozott betegség elleni immunizáció


szükségessége

Kivéve: immunizálás több betegség ellen (Z27.-)


el nem végzett immunizálás (Z28.-)

Z23.0 Kolera elleni immunizációra szoruló személy

1058
Z23.1 Tífusz, paratífusz elleni immunizációra szoruló személy

Z23.2 BCG immunizációra szoruló személy

Z23.3 Pestis elleni immunizációra szoruló személy

Z23.4 Tularaemia elleni immunizációra szoruló személy

Z23.5 Tetanusz elleni immunizációra szoruló személy

Z23.6 Diftéria elleni immunizációra szoruló személy

Z23.7 Szamárköhögés elleni immunizációra szoruló személy

Z23.8 Egyéb bakteriális betegség elleni immunizációra szoruló személy

Z24 Egyetlen vírusbetegségt l okozott bizonyos betegségek elleni


immunizáció szükségessége

Kivéve: több betegség elleni immunizálás (Z27.-)


el nem végzett immunizálás (Z28.-)

Z24.0 Járványos gyermekbénulás elleni immunizációra szoruló személy

Z24.1 Ízeltlábúak által terjesztett vírusos agyvel gyulladás elleni immunizációra


szoruló személy

Z24.2 Veszettség elleni immunizációra szoruló személy

Z24.3 Sárgaláz elleni immunizációra szoruló személy

Z24.4 Kanyaró elleni immunizációra szoruló személy

Z24.5 Rubeola elleni immunizációra szoruló személy

Z24.6 Immunizációra szoruló személy: vírushepatitis ellen

Z25 Egyetlen vírusféleségt l okozott egyéb betegség elleni immunizáció


szükségessége

Kivéve: immunizálás több betegség ellen (Z27.-)


el nem végzett immunizálás (Z28.-)

Z25.0 Járványos fült mirigy-gyulladás elleni immunizációra szoruló személy

Z25.1 Influenza elleni immunizációra szoruló személy

Z25.8 Vírusbetegség elleni immunizációra szoruló személy

1059
Z26 Fert z betegség ellen immunizálandó

Kivéve: több betegség elleni immunizálás (Z27.-),


el nem végzett immunizálás (Z28.-)

Z26.0 Leishmaniasis elleni immunizációra szoruló személy

Z26.8 Fert z betegség elleni véd oltásra szoruló személy

Z26.9 Fert z betegség elleni véd oltásra szoruló személy

Immunizálás szüksége k.m.n.

Z27 Fert z betegségek kombinációja elleni immunizáció


szükségessége

Kivéve: el nem végzett immunizálás (Z28.-)

Z27.0 Kolera-tifusz-paratífusz oltásra szoruló személy

Z27.1 Diftéria-tetanusz-pertussis elleni véd oltásra szoruló személy

Z27.2 Diftéria-tetanusz-pertussis-tifusz-paratifusz elleni véd oltásra szoruló


személy

Z27.3 Diftéria-tetanusz-pertussis-poliomyelitis elleni véd oltásra szoruló személy

Z27.4 Morbilli, parotitis epidemica és rubeola elleni véd oltásra szoruló személy

Z27.8 Egyéb kombinált immunizációra szoruló személy

Z27.9 K.m.n.kombinált immunizációra szoruló személy

Z28 Immunizálás elvégzése nem történt meg

Z28.0 Ellenjavallat miatt el nem végzett immunizáció

Z28.1 Nem elvégzett immunizáció: a beteg meggy z dése vagy csoport nyomása
alatt hozott döntése alapján

Z28.2 Beteg döntése alapján el nem végzett immunizáció

Z28.8 Egyéb ok miatt el nem végzett immunizáció

Z28.9 K.m.n.ok miatt el nem végzett immunizáció

Z29 Egyéb profilaktikus eljárások szükségessége

1060
Kivéve: allergének elleni deszenzibilizálás (Z516)
profilaktikus sebészet (Z40.-)

Z29.0 Elkülönítés

Felvétel a környezettel szembeni védelem céljából vagy az egyén izolálása


fert z betegséggel való kontaktus után

Z29.1 Immunkezelés megel zési céllal

Imminglobulin adása

Z29.2 Profilaktikus kemoterápia

Chemoprophylaxis
Profilaktikus antibiotikus therápia

Z29.8 Profilaxis, egyéb meghatározott

Z29.9 Profilaxis k.m.n.

AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLATOT A REPRODUKCIÓS


KÖRÜLMÉNYEK MIATT IGÉNYBE VEV SZEMÉLYEK
(Z30-Z39)

Z30 Fogamzásgátlás

Z30.0 Fogamzásgátlási megbeszélés és tanácsadás

Családtervezési tanács k.m.n.


Fogamzásgátlók els felírása

Z30.1 Méhen belüli fogamzásgátló eszköz felhelyezése

Z30.2 Sterilizálás

Felvétel tuba vagy ductus deferens sterilizálásra

Z30.3 Menstruációs anyag kivonása

Terhesség eltávolítása
Menstruáció szabályozás

Z30.4 Fogamzásgátló szerek szedésének felülvizsgálata

Fogamzásgátló gyógyszer ismételt felírása


Fogamzásgátlás rutin ellen rzése

Z30.5 Méhen belüli eszköz ellen rzése

Méhenbelüli fogamzásgátló eszköz (IUD) ellen rzése, újra felhelyezése (cseréje)


vagy eltávolítása

1061
Z30.8 Fogamzásgátló kezelés, egyéb

Vasectomia utáni spermium-szám ellen rzés

Z30.9 Fogamzásgátlás k.m.n.

Z31 Terhességet el segít ellátás

Kivéve:mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatos szöv dmények (N98.-)

Z31.0 Tuba vagy deferens plasztika el zetes sterilizálás után

Z31.1 Mesterséges megtermékenyítés

Z31.2 Fertilisatio in vitro

Felvétel pete nyerése vagy beágyazása céljából

Z31.3 Megtermékenyítés el segítése

Z31.4 Termékenységgel kapcsolatos vizsgálat

Méhkürt átfúvás
Spermaszám meghatározás
Kivéve: vasectomia utáni spermaszám vizsgálat (Z30.8)

Z31.5 Genetikai tanácsadás

Z31.6 Termékenységgel kapcsolatos tanácsadás

Z31.8 Termékenységgel kapcsolatos egyéb kezelés

Z31.9 Termékenység k.m.n. kezelése

Z32 Terhességi vizsgálat és teszt

Z32.0 Terhesség gyanúja

Z32.1 Terhesség, bizonyított

Z33 Véletlen észlelt terhes állapot

Terhesség k.m.n.

Z34 Terhesgondozás (szöv dménymentes terhesség)

Z34.0 Terhesgondozás els terhesség esetén

1062
Z34.8 Terhesgondozás egyéb normális terhességben

Z34.9 Terhesgondozás k.m.n.

Z35 Veszélyeztetett terhes gondozása

Z35.0 Terhesgondozás korábbi terméketlenséget követ en

Z35.1 Terhesgondozás korábbi vetélést követ en

Terhesgondozás az alábbi anamnézisek miatt:


• mola hydatidosa
• vesicularis mola
Kivéve: habitualis vetél :
• gondozása terhesség alatt (O26.2)
• aki jelenleg nem terhes (N96)

Z35.2 Terhesség problematikus és terhel szülészeti el zményt követ en

Terhesgondozás az alábbi anamnézisekkel:


• az O10-O92 - be sorolható állapotok
• perinatalis halálozás

Z35.3 Terhesgondozás korábbi, nem megfelel gondozást követ en

Titkolt terhesség

Z35.4 Terhesgondozás sokat szült n nél

Kivéve: multipara, aki jelenleg nem terhes (Z64.1)

Z35.5 Terhesgondozás id s (kés i) els szül nél

Z35.6 Terhesgondozás igen fiatal els szül nél

Z35.7 Terhesgondozás szociálisan veszélyeztetett terhesnél

Z35.8 Terhesgondozás egyéb veszélyeztetett terhesnél

Z35.9 Terhesgondozás k.m.n.veszélyeztetett terhesség esetében

Z36 Antenatalis sz rés

Kivéve: kóros lelet terhesgondozás során (O28)


terhesgondozás (Z34-Z35)

Z36.0 Kromoszómarendellenesség sz rése születés el tt

1063
Amniocentesis
Chorion biopsia (vaginalis)

Z36.1 Szülés el tti AFP szürés

Z36.2 Születés el tti sz rés magzatvízb l

Z36.3 Születés el tti ultrahangos és egyéb fizikális módszereket alkalmazó


sz rés fejl dési rendellenességek iránt

Z36.4 Magzati növekedési elmaradás eszközös, ultrahangos sz rése

Z36.5 Magzati isoimmunisatio szürése születés el tt

Z36.8 Születés el tti sz rés, egyéb

Sz rés hemoglobinopátia irányában

Z36.9 Születés el tti sz r vizsgálat k.m.n.

Z37 Szülés

Megjegyzés:a szülés eredményének jelölésére szolgáló járulékos kód az anya


kórlapján

Z37.0 Egyszeres élveszszületés

Z37.1 Egyszeres halvaszülés

Z37.2 Ikerszülés

Z37.3 Ikerszülés: egy élve és egy halva született

Z37.4 Ikerszülés: mindkett halvaszülött

Z37.5 Többszörös ikrek születése

Z37.6 Többszörös ikrek szülése: néhány élveszületett

Z37.7 Többszörös ikrek szülése, mind halvaszületett

Z37.9 Szülés k.m.n.

Többes szülés k.m.n.


Egyes szülés k.m.n.

Z38 Élveszületett csecsm k a szülés helye szerint

1064
Z38.0 Ujszülött, szülés kórházban

Z38.1 Ujszülött, szülés a kórházon kívül

Z38.2 Ujszülött, egyes, születési hely k.m.n.

Élveszületett újszülött k.m.n.

Z38.3 Ikerszülött, szülés a kórházban

Z38.4 Ikerszülött, szülés kórházon kívül

Z38.5 Ikerszülött, szülés helye k.m.n.

Z38.6 Többszörös iker, szülés a kórházban

Z38.7 Többszörös ikerszülött, szülés a kórházon kívül

Z38.8 Többszörös ikerszülés, szülés helye k.m.n.

Z39 Szülés utáni ellátás és vizsgálat

Z39.0 Szülés utáni ellátás és vizsgálat

Ellátás és megfigyelés nem komplikált esetekben


Kivéve: ellátás szülés utáni komplikációk esetén, L. Bet rendes tárgymutató

Z39.1 Szoptató anya ellátása és vizsgálata

Szoptatás felügyelete
Kivéve: a laktáció rendellenességei (O92.-)

Z39.2 Szülés utáni gondozás

AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLATOKAT SPECIFIKUS


ELJÁRÁSOK ÉS KEZELÉS VÉGETT IGÉNYBE VEV
SZEMÉLYEK
(Z40-Z54)
Megjegyzés: A Z40-Z54 csoportok a gondozás okának megjelölésére szolgálnak. Azon
páciensekkel kapcsolatban használhatók, akiket már kezeltek betegség vagy
sérülés miatt, de akik még folytatólagos vagy profilaktikus kezelésben
részesülnek, lábadoznak; meger sitik a kezelés eredményét, reziduális
állapotokkal foglalkoznak. Megállapitandó, hogy a kezelés el ttiállapot nem tért-
e vissza illetve hogy megakadályozzák annakvisszatérését.
Kivéve: kezelés utáni követéses vizsgálat orvosi ellen rzés céljából
(Z08-Z09)

Z40 Profilaktikus m tét

1065
Z40.0 Rosszindulatú daganatokkal kapcsolatos kockázati tényez k miatt végzett
megel z célú m tét

Felvétel szerv profilaktikus eltávolítására

Z40.8 Megel z jelleg egyéb m tét

Z40.9 Megel z m tét k.m.n.

Z41 Egyéb, nem az egészségügyi állapot kezelése céljából végzett


eljárások

Z41.0 Hajátültetés

Z41.1 Szépészeti m tét elfogadhatatlan megjelenés miatt

Eml implantatum
Kivéve: plasztikai és helyreállító m tét gyógyult sérülést vagy m tétet követ en
(Z42.-)

Z41.2 Körülmetélés

Z41.3 Füllyukasztás

Z41.8 Eljárások az egészségi állapot helyreállításától független célból

Z41.9 Eljárás nem egészségügyi okból, k.m.n.

Z42 Gondozás plasztikai m tét után


Beleértve: gyógyúlt sérülés, vagy m tét után végzett plasztikai és reconstrukciós
m tét
Kivéve: plasztikai m tét
• az aktuáli sérülés kezelésére (kódot L. Bet rendes tárgymutatóban)
• elfogadhatatlan (kozmetikai) megjelenítés miatt (Z41.1)

Z42.0 Gondozás, beleértve a fej-nyak terület szépészeti m tétei utáni id szakot


is.

Z42.1 Eml szépészeti m tétei után végzett gondozás

Z42.2 Törzs szépészeti m tétét követ gondozás

Z42.3 Fels végtag szépészeti m téte utáni gondozás

Z42.4 Alsó végtag szépészeti m téte utáni gondozás

Z42.8 Szépészeti m tét utáni egyéb gondozás

1066
Z42.9 Szépészeti m tét utáni k.m.n. gondozás

Z43 Mesterséges testnyílás ellen rzése

Beleértve:zárás
tágítás
átalakítás
katétereltávolítás
tisztítás
Kivéve: mesterséges testnyílás állapota gondozás igénye nélkül (Z93.-)
küls stoma szöv dményei (J95.0, K91.4, N99.5)
protézisek és egyéb eszközök felhelyezése és igazítása (Z44-Z46)

Z43.0 Tracheostoma gondozása

Z43.1 Gastrostoma gondozása

Z43.2 Enterostoma gondozása

Z43.3 Colostoma gondozása

Z43.4 Emészt rendszer m vi stomájának gondozása

Z43.5 Cystostoma gondozása

Z43.6 Húgyrendszeri stoma gondozása

Nephrostoma
Ureterostoma
Urethrostoma

Z43.7 M vi hüvely gondozása

Z43.8 A test egyéb mesterséges nyílásainak gondozása

Z43.9 Stomagondozás k.m.n.

Z44 Küls protetikus eszközök felszerelése és beállítása

Kivéve: prosthesis jelenléte (Z97)

Z44.0 M kar felhelyezése és igazítása

Z44.1 M láb felhelyezése és igazítása

Z44.2 M szem behelyezése és illesztése

1067
Kivéve: szem protézis mechanikai szöv dménye (T85.3)

Z44.3 Eml pótlás (küls ) felhelyezése, illesztése

Z44.8 Egyéb küls eszköz felhelyezése, illesztése

Z44.9 K.m.n. küls eszköz felhelyezése és illesztése

Z45 Implantált eszközök beállítása és kezelése

Kivéve: eszközök hibás m ködése vagy egyéb szöv dménye, protezis vagy
egyéb eszköz jelenléte (Z95 - Z97)

Z45.0 Szívverést szabályozó eszköz szabályozása, állítása

Pulzus generátor [elem] ellen rzése és tesztelése

Z45.1 Infúziós pumpa beállítása, kezelése

Z45.2 Erekbe vezet eszköz kezelése, szabályozása

Z45.3 Beültetett hallókészülék szabályozása, illesztése

Csontvezetéses eszköz
Cochlearis eszköz

Z45.8 Beültetett egyéb eszköz illesztése, kezelése

Z45.9 Beültetett eszköz kezelése, illesztése k.m.n.

Z46 Egyéb eszközök felszerelése és beállítása

Kivéve: ismételt receptfelírás (Z76.0)


eszközök hibás m ködése vagy egyéb szöv dménye
prosthesis vagy egyéb eszköz jelenléte (Z95 - Z97)

Z46.0 Szemüveg és kontaktlencse felhelyezése, illesztése

Z46.1 Nagyotthalló készülék felhelyezése, illesztése

Z46.2 Idegrendszeri és érzékszervi eszközök szabályozása

Z46.3 Fogászati prosthesis felhelyezése és illesztése

Z46.4 Ortodontikai eszköz felhelyezése, szabályozása

Z46.5 Ileostomás és más béleszközök felhelyezése, illesztése

Z46.6 Húgyrendszeri eszközök felhelyezése, illesztése

1068
Z46.7 Ortopédiai eszköz illesztése, szabályozása

Ortopéd:
• merevít támasz
• gipszkötés
• f z
• cip

Z46.8 Eszközök felhelyezése, illesztése, szabályozása

Tolószék

Z46.9 Eszköz szabályozása, illesztése, felhelyezése

Z47 Ortopédiai gondozás

Kivéve: rehabilitációt is magában foglaló eljárások (Z50.-)


bels ortopédiai eszköz, implantatum vagy graft szöv dménye (T84.-)
töréskezelés utáni követéses vizsgálat (Z09.4)

Z47.0 Gondozás, ideértbe a bels rögzítés eltávolítását is (törésre helyezett lemez


vagy más bels rögzítés)

Az alábbiak eltávolítása:
• szög(ecs)ek
• lemezek
• csavarok
Kivéve: küls rögzít eszköz eltávolítása (Z47.8)

Z47.8 Ortopédiai gondozás

Az alábbiak ellen rzése, cseréje vagy eltávolítása:


• küls rögzít vagy húzó eszköz
• gipszkötés

Z47.9 Ortopédiai követéses vizsgálat

Z48 Sebészi követés, gondozás

Kivéve: m vi nyílások felügyelete (Z43.-)


protetikai és egyéb eszközök felhelyezése és illesztése (Z44 -Z46)
követéses vizsgálat m tét után (Z09.0), töréskezelés után (Z09.4)
ortopédiai követéses vizsgálat (Z47.-)

Z48.0 Kötések és varratok megfigyelése

Kötéscsere
Varrateltávolítás

1069
Z48.8 Sebészeti követéses vizsgálat

Z48.9 Sebészeti gondozás

Z49 Dialízissel kapcsolatos ellátás

Beleértve:m vese kezelés és erre való felkészülés


Kivéve: m vesekezelés állapota (Z99.2)

Z49.0 M vese kezelést el készít gondozás

Z49.1 M vese kezelés

Dialysis (vese) k.m.n.

Z49.2 Dialízis kezelés (nem m vesével)

Peritonealis dialízis

Z50 Rehabilitációs m veletekkel kapcsolatos ellátás

Kivéve: a tanácsadást (Z70 - Z71)

Z50.0 Rehabilitáció: cardiológiai

Z50.1 Fizikoterápia

Terápiás gyakorlatok

Z50.2 Rehabilitáció: alkohológiai

Z50.3 Rehabilitáció: gyógyszerhozzászokás miatt

Z50.4 Psychotherapia

Z50.5 Beszédkezelés

Z50.6 Látásgyakorlat

Z50.7 Rehabilitáció: foglalkozási és hangképzési

Z50.8 Gondozás rehabilitációs eljárásokkal

Dohányos rehabilitációja
Önellátó tevékenységi gyakorlat [ADL] m.n.o.

Z50.9 Rehabilitáció és gondozás k.m.n.

Rehabilitáció k.m.n.

1070
Z51 Egyéb orvosi ellátás

Kivéve:a kezelés utáni követéses vizsgálatot (Z08 - Z09)

Z51.0 Sugárkezelési ülés

Z51.1 Kemoterápiás ülés neoplasia miatt

Z51.2 Kemoterápia

Fenntartó kemoterápia k.m.n.


Kivéve: profilaktikus kemoterápia immunizációs célból (Z23-Z27, Z29.-)

Z51.3 Vérátömlesztés jelentett kórisme nélkül

Z51.4 Következ kezelés el készítése

El készítés dialízishez (Z49.0)

Z51.5 Tüneti kezelés

Z51.6 Dezenzibilizálás

Z51.8 Orvosi ellátás

Kivéve: gondozás a hozzátartozók szabadsága alatt (Z75.5)

Z51.9 Orvosi ellátás

Z52 Szerv- és szövetdonorok


Kivéve a potenciális donor vizsgálatát (Z00.5)

Z52.0 Donor: vér

Z52.1 Donor: b r

Z52.2 Donor: csont

Z52.3 Donor: csontvel

Z52.4 Donor: vese

Z52.5 Donor: cornea

Z52.8 Donor: egyéb szerv vagy szövet

Z52.9 Donor: k.m.n. szerv vagy szövet

Donor k.m.n.

1071
Z53 Az egészségügyi szolgálatot specifikus eljárások végett
igénybevev személyek, akiknél az eljárás nem történt meg

Kivéve: az el nem végzett immunizálást (Z28.-)

Z53.0 Feladott ellátás ellenjavallat miatt

Z53.1 Feladott ellátás: beteg döntése (csoportos nyomás alatt állónak véli magát)

Z53.2 Feladott ellátás: beteg döntése k.m.n. okból

Z53.8 Feladott ellátás: egyéb okból

Z53.9 Feladott ellátás: k.m.n.ok

Z54 Lábadozás

Z54.0 Lábadozás m tét után

Z54.1 Lábadozás sugárkezelés után

Z54.2 Lábadozás kemoterápia után

Z54.3 Lábadozás pszichoterápia után

Z54.4 Lábadozás töréskezelés után

Z54.7 Lábadozás összetett kezelés után

Lábadozás a Z 54.0-Z54.4 - be sorolt állapotok bármely kombinációja után

Z54.8 Lábadozás kezelés után

Z54.9 Lábadozás meghatározatlan kezelés után

SZOCIOÖKONÓMIAI ÉS PSZICHOSZOCIÁLIS KÖRÜLMÉNYEK


POTENCIÁLIS EGÉSZSÉGÜGYI KOCKÁZATÁNAK KITETT
SZEMÉLYEK
(Z55-Z65)

Z55 Az iskolázással és írás-olvasással kapcsolatos problémák

Kivéve: a pszihológiai fejl dés rendellenességeit (F80 - F89)

Z55.0 Irás és olvasás készségének teljes vagy nagyfokú hiánya

Z55.1 Iskola nem érhet el vagy nem látogatható

1072
Z55.2 Hiányzó ill. sikertelen vizsgák

Z55.3 Elégtelen iskolai eredmény

Z55.4 Iskolai beilleszkedési zavar, ellentét tanárokkal, iskolatársakkal

Z55.8 Iskolai és írás-olvasási zavarok

Nem megfelel tanítás

Z55.9 Iskolával és írás-olvasási hiánnyokkal kapcsolatos problémák

Z56 A foglalkoztatással és munkaüggyel kapcsolatos problémák

Kivéve: a foglalkoztatással összefügg kockázati tényez k (Z57.-)


lakással és gazdasági körülményekkel kapcsolatos problémák igénye
nélkül (Z59.-)

Z56.0 Munkanélküliség

Z56.1 Foglalkozás vagy munkahely váltás

Z56.2 Munkavesztést l való félelem

Z56.3 Megterhel munkarend

Z56.4 Gondok a f nökkel és munkatársakkal való kapcsolat terén

Z56.5 Érdektelen munka

Nehéz munkakörülmények

Z56.6 Munkavégzéssel kapcsolatos testi-lelki gondok

Z56.7 Alkalmazással kapcsolatos problémák

Z57 A foglakozással kapcsolatos kockázati tényez k

Z57.0 Munkahelyi zajártalom

Z57.1 Munkahelyi sugárártalom

Z57.2 Munkahelyi porártalom

Z57.3 Munkahelyi ártalom, mely a leveg vel terjed

Z57.4 Foglalkozási ártalomnak kitett személy:mez gazdasági mérgez anyagok

1073
Szilárd, folyékony anyagok, gázok vagy g zök

Z57.5 Ipari mérgez anyagoknak kitett személy

Szilárd, folyékony anyagok, gázok vagy g zök

Z57.6 H ártalomnak kitett személy

Z57.7 Rázkódásnak kitett személy

Z57.8 Munkahelyi kockázati tényez knek kitett személy

Z57.9 Munkahelyi kockázati tényez knek kitett személy

Z58 A fizikai környezettel kapcsolatos problémák

Kivéve: foglalkozási körülmények (Z57.-)

Z58.0 Zajártalom

Z58.1 Légszennyezésnek kiett személy

Z58.2 Vízszennyezésnek kitett személy

Z58.3 Talajvízszennyezésnek kitett személy

Z58.4 Sugárártalomnak kitett személy

Z58.5 Környezetszennyezésnek kitett személy

Z58.6 Ivóvízellátási zavarnak kitett személy

Kivéve: a szomjúság hatásai (T73.1)

Z58.8 Környezet egyéb gondjainak kitett személy

Z58.9 Környezettel kapcsolatos k.m.n. problémák

Z59 Lakással és gazdasági körülményekkel kapcsolatos


problémák

Kivéve: nem megfelel ivóvíz ellátás (Z58.6)

Z59.0 Lakástalan

Z59.1 Rossz lakáskörülmények

F tés hiánya
Helyhiány (zsúfoltság)

1074
A megfelel gondozást akadályozó otthoni technikai hiányosságok
Nem biztonságos környezet
Kivéve: a fizikai környezettel kapcsolatos problémák (Z58.-)

Z59.2 Rossz viszony szomszédokkal, bérl kkel, háziúrral

Z59.3 Otthonban lakással kapcsolatos probléma

Bentlakásos tanuló
Kivéve: intézeti nevelés (Z62.2)

Z59.4 Megfelel táplálék hiánya

Kivéve: éhség hatásai (T73.0)


nem megfelel diéta vagy étkezési szokások (Z72.4)
alultápláltság (E40-E46)

Z59.5 Nagyfokú szegénység

Z59.6 Alacsony jövedelem

Z59.7 Elégtelen biztosítási és szociális ellátás

Z59.8 Lakással és gazdasági viszonyokkal kapcsolatos egyéb problémák

Kölcsönnel kapcsolatos zálogjog érvényesítése


Egyedüllakás
Problémák hitelez kkel

Z59.9 Lakással, gazdasági körülménnyel kapcsolatos k.m.n.gond

Z60 A szociális környezettel kapcsolatos problémák

Z60.0 Életszakaszok közötti átmenet problémái

Alkalmazkodás a visszavonuláshoz [nyugdíj]


"Üres fészek" szindróma

Z60.1 Rendellenes nevelési körülmények

A szül i helyzettel kapcsolatos problémák (a gyermek felnevelése) egyetlen


szül vel vagy nem két együttél biológiai szül vel.

Z60.2 Egyedül él személy

Z60.3 Beilleszkedési zavar kulturális eltérés miatt

Kivándorlás
Eltér szociális környezetbe kerülés

1075
Z60.4 Szociális kizárattatás és visszautasíttatás

Kizárás és visszautasítás személyhez kapcsolódó jellemz k alapján, mint pl.


fizikai megjelenés, betegség vagy viselkedés.
Kivéve: káros diszkrimináció faji vagy vallási okokból (Z60.5)

Z60.5 Megkülönböztetésnek és zaklatásnak kitett személy

Érzékelt vagy reális üldöztetés vagy diszkrimináció inkább valamely csoporthoz


tartozás miatt (pl. b rszín, vallás, etnikai eredet stb.), mint személyi
jellegzetességek alapján.
Kivéve: szociális kizártság vagy kivetettség (Z60.4)

Z60.8 Szociális környezettel kapcsolatos egyéb problémák

Z60.9 Gondok a szociális környezettel k.m.n.

Z61 A gyermekkor negatív élményeihez kapcsolódó problémák

Kivéve: a rossz bánásmód szindrómát (T74.-)

Z61.0 Szeretett hozzátartozó elvesztése a gyermekkorban

Érzelmileg közeli kapcsolat elvesztése, mint pl.szül , testvér, jóbarát, vagy


kedvenc állat halála, tartós távozása vagy visszautasítása miatt.

Z61.1 Otthonvesztés gyermekkorban

Felvétel nevel otthonba, kórházba vagy más intézménybe, mely psziho-szociális


sztresszt okoz, vagy az otthontól távol és hosszú ideig végzett
tevékenységre való er szakos kényszerítés.

Z61.2 Családi viszonyok változása a gyermekkorban

Új személy belépése a családba, mely kedvez tlen változást okoz a gyermek


viszonyulásaiban. Ez lehet valamely szül új házassága vagy testvér születése.

Z61.3 Önbecslés elvesztéséhez vezet gyermekkori esemény

Események, melyek a gyermek negatív ön-újraértékeléséhez vezetnek, mint pl.


nagy egyéni ráfordítással végzett feladat sikertelensége; szégyenletes vagy
megbélyegz személyes vagy családi esemény felfedése vagy felfedezése,
valamint egyéb megalázó tapasztalatok.

Z61.4 Probléma a gyermek kárára a közvetlen környezet tagja által elkövetett


nemi visszaélésb l

Problémák, melyek bármely fizikai érintkezéssel vagy felfedezéssel


kapcsolatosak a gyermek otthonának egy feln tt tagja és a gyermek közt, mely
szexuális izgalomhoz vezetett, függetlenül attól, hogy a gyermek hajlandó volt-e
részt venni a szexuális aktusban vagy nem (pl.bármely genitális érintkezés vagy
manipuláció vagy az eml k vagy nemiszervek felfedése).

Z61.5 Probléma a gyermek kárára elkövetett nemi zaklatásból, nem családtag


részér l

1076
Problémák, melyek a gyermek vagy egy másik személy eml i vagy nemi szervei
közti érintkezésb l vagy az érintkezés megkísérléséb l adódnak, szexuális
feltárulkozás közeli testhelyzetben vagy a gyermek levetk ztetésének vagy
megrontásának kísérlete egy, a gyermek családjához nem tartozó, jelent sen
id sebb személy által vagy ezen személy (társadalmi) helyzete vagy állapota
alapján vagy a gyermek akarata ellenére.

Z61.6 Gyermek fizikai kihasználásából adódó gond

Olyan problémák, melyek a gyermek otthonában lakó feln tt l elszenvedett,


orvosilag is jelent s sérülésekkel kapcsolatosak (pl.törések, jelent s zúzódások)
vagy az er szaknak valamely különleges formájában nyilvánult meg (pl.a
gyermek verése kemény vagy éles eszközökkel, égetése vagy összekötözése).

Z61.7 Gyermekkori riasztó élmény

A gyermek jöv jére nézve fenyeget veszedelmet hordozó tapasztalat, mint pl.
gyermek(ember)rablás, életet fenyeget természeti katasztrófa, az
önazonosságot vagy biztonságot fenyeget sérelem vagy egy szeretett egyén
súlyos traumájának látványa.

Z61.8 Gyermekkori egyéb rosszhatású események

Z61.9 Rossz gyermekkori élmény, k.m.n.

Z62 A neveltetéshez kapcsolódó egyéb problémák

Kivéve: a rossz bánásmód szindromát (T74.-)

Z62.0 Alkalmatlan szül i gondozás

Szül i nemtör dömség a gyermek tevékenységét vagy hollétét illet en;rossz


ellen rzés; tör dés hiánya vagy beavatkozási kísérlet hiánya a gyermek válságos
helyzeteiben.

Z62.1 Szül i túlféltés

Infantilizmust eredményez és függetlenné válást akadályozó nevelési módszer

Z62.2 Intézeti neveltetés

Csoportos nevelési gondozás, ahol a szül i felel sséget (feladatokat) valamely


intézmény veszi át (pl.bentlakásos óvoda, árvaház vagy gyermekotthon), vagy
olyan terápiás ellátás hosszú id n át, melynek során a gyermek kórházban,
rehabilitációs intézményben vagy hasonlóban tartózkodik, anélkül hogy legalább
az egyik szül együtt lenne vele

Z62.3 Ellenséges viselkedés a gyermekkel szemben

Negatív szül i viselkedés, mely a gyermekre mint egyéniségre irányul, hosszú


id n át tart és a gyermek számos szokására vonatkozik (pl. automatikusan a
gyermeket hibáztatják bármely háztartási probléma miatt vagy negatív
jelenségeket tulajdonítanak a gyermeknek).

Z62.4 Gyermek érzelmi mell zése

A szül elutasítóan vagy érzéketlenül beszél(get) gyermekével.A gyermek iránti


érdekl dés, nehézségeivel való együttérzés, dícséret és bátorítás hiánya.Ideges

1077
reakció aggodalmas(kodó) viselkedésre és kell fizikai vígasztalás és érzelmi
melegség hiánya.

Z62.5 Nevelés során átélt mell zésb l kialakult gondok

Tanulási- és játéktapasztalat hiánya.

Z62.6 Nem megfelel szül i szigor, ill. befolyás, vagy más abnormis min ség
tényez k a neveltetésben

A szül k kényszerítik a gyermeket, hogy különbözzék a helyi normatíváktól, vagy


nemi szempontból (pl.a fiút lányruhába öltöztetik), kor alapján (pl.kényszerítik a
gyermeket, hogy életkorát meghaladó felel sségeket vállaljon) vagy egyéb nem
megfelel módon (pl.arra kényszerítik a gyermeket, hogy vegyen részt általa nem
kívánt vagy túl nehéz tevékenységekben).

Z62.8 Nevelés egyéb problémái

Z62.9 Nevelési probléma k.m.n.

Z63 Egyéb, az els ellátási környezethez kapcsolódó problémák,


beleértve a családi körülményeket

Kivéve: rossz bánásmód szindroma (T74.-)


gyermekkori rossz életélményekkel kapcsolatos gondok (Z61.-)
neveléssel kapcsolatos gondok (Z62.-)

Z63.0 Házas- vagy élettárssal kapcsolatos gondok

Partnerek közti viszály, mely a kontroll súlyos vagy hosszantartó elvesztését


eredményezi, ellenséges vagy kritikai érzések általánosulásában vagy a súlyos
interperszonális er szak állandósult légkörében (ütés, verés).

Z63.1 Szül kkel, apóssal, anyóssal kapcsolatos gondok

Z63.2 Elégtelen családi támogatás

Z63.3 Családtag hiánya

Z63.4 Családtag elt nése és halála

Családtag feltételezett halála.

Z63.5 Család felbomlása különválás vagy válás miatt

Elhidegülés

Z63.6 Eltartásra szoruló családtag van otthon

Z63.7 Családot és háztartást érint feszültség, egyéb

Aggódás (normális) beteg családtag miatt


Egészségügyi problémák családon belül

1078
Beteg vagy nyugtalan családtag
Különvált család

Z63.8 Els dleges életközösséget érint egyéb gondok

Családi viszály k.m.n.


Túlzottan kifejezésre juttatott érzelmi szint családon belül
Nem megfelel vagy eltorzult kommunikáció családon belül.

Z63.9 Családi kört érint gondok k.m.n.

Z64 Bizonyos pszihoszociális körülménnyekkel kapcsolatos


problékák

Z64.0 Nem kívánt terhességb l adódó gondok

Kivéve: szociális problémák miatt veszélyeztetett terhes gondozása


(Z35.7)

Z64.1 Többedik szülésb l fakadó gondok

Kivéve: multipara terhességi gondozása (Z35.4)

Z64.2 Kockázatos és káros hatású fizikai, étkezési és vegyi beavatkozás keresése


és elfogadása

Kivéve: anyagtól való függ ség, L. Bet rendes tárgymutató

Z64.3 Kockázatos és káros, a viselkedésre és a lelki életre ható beavatkozások


keresése és elfogadása

Z64.4 Tanáccsadókkal való összhang hiánya

Viszály:
• feltételesen szabadlábra helyezettek viselkedését ellen rz tisztvisel vel
• szociális munkással (social worker)

Z65 Egyéb pszihoszociális körülményekkel kapcsolatos


problémák

Kivéve: aktuális sérülés, L. Bet rendes tárgymutató

Z65.0 Polgári és büntet ügyben elmarasztalt, de nem bebörtönzött személy

Z65.1 Bebörtönzés és más elzáratás

Z65.2 Börtönb l való szabadulással kapcsolatos gondok

Z65.3 Jogi körülményekkel kapcsolatos gondok

Letartóztatás

1079
Gyermek felügyelet alá helyezése vagy támogatási eljárások
Pereskedés
Büntet eljárás

Z65.4 B nözés és terrorizmus áldozata

Kínzás áldozata

Z65.5 Kitétel szerencsétlenségnek, háborúnak és más ellenségeskedésnek

Kivéve: diszkriminációnak vagy üldözésnek kitett személy (Z60.5)

Z65.8 Pszihoszociális körülményekb l fakadó gondok

Z65.9 Psichosociális körülményekb l adódó gondok k.m.n.

AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLATOKAT EGYÉB


KÖRÜLMÉNYEKBEN IGÉNYBE VEV SZEMÉLYEK
(Z70-Z76)

Z70 Konzultáció a szexuális szokást, magatartást és orientációt


illet en

Kivéve: tanácsadás fogamzásgátlás vagy fogamzás ügyében (Z30-Z31)

Z70.0 Nemi viselkedéssel kacsolatos tanácsadás

Szexualitással kapcsolatos zavartság, frigiditás vagy más negatív válasz által


érintett egyén

Z70.1 Nemi irányultsággal és viselkedéssel kapcsolatos tanácsadás

Az alábbiak miatt érintett páciens:


• impotencia
• érzéketlenség
• promiszkuitás
• szexuális irányultság

Z70.2 Más személy nemi viselkedésével és érdekl désével kapcsolatban adott


tanács

Szexuális viselkedésre és irányultságra vonatkozó tanács:


• gyermeknek
• partnernek
• házastársnak

Z70.3 Nemi tanácsadás (érdekl dés, viselkedés, irányultság)

Z70.8 Nemi tanácsadás, egyéb

1080
Szexuális nevelés

Z70.9 Sexuális felvilágosítás k.m.n.

Z71 Az egészségügyi szolgálatokat egyéb konzultáció és orvosi


tanács végett igénybevev személyek, m.n.o.

Kivéve: tanácsadás fogamzás vagy fogamzásgátlás ügyében (Z30 - Z31)


sexologiai tanácsadás (Z70.-)

Z71.0 Más személyr l konzultáló személy

Tanács vagy kezelés nem jelenlév harmadik fél részére


Kivéve: beteg családtag miatti (normális) aggódás (Z63.7)

Z71.1 Kórisme nélküli beteg, aki tünetekt l fél

Kifejezésre nem juttatott félelmi állapot


A probléma normális állapot volt
"Worried well"
Kivéve: orvosi megfigyelés és kiértékelés gyanított betegségek és állapotok
irányában (Z03.-)

Z71.2 Leletek magyarázatáért jelentkez beteg

Z71.3 Diétás tanácsadás

Diétás tanácsadás és felügyelet az alábbi esetekben:


• k.m.n.
• colitis
• diabetes mellitus
• étel allergiák vagy intolerancia
• gastritis
• hypercholesterinaemia
• obesitas

Z71.4 Részegeskedéssel kapcsolatos tanácsadás, gondozás

Kivéve: alkohol rehabilitációs eljárások (Z50.2)

Z71.5 Tanácsadás és felügyelet kábítószerszedés ügyben

Kivéve: drog rehabilitációs eljárások (Z50.8)

Z71.6 Tanácsadás dohányzás ügyben

Kivéve: dohányzással összefügg rehabilitációs eljárások (Z50.8)

Z71.7 Tanácsadás HIV ügyben

1081
Z71.8 Más tanácsadás

Vérrokonsággal kapcsolatos tanácsadás

Z71.9 Tanácsadás k.m.n.

Orvosi tanácsadás k.m.n.

Z72 Az életvitellel kapcsolatos problémák

Kivéve: életvezetési (Z73.-) gondok vagy a szociális,


gazdasági vagy pszichoszociális körülményekkel kapcsolatos gondok
(Z55-Z65)

Z72.0 Dohányzás

Kivéve: dohányzás (nikotin) függ ség (F17.2)

Z72.1 Alkoholizmus

Kivéve: alkohol függ ség (F10.2)

Z72.2 Gyógyszerszedés (kóros)

Kivéve: függ ségi viszonyt nem eredményez anyagokkal való visszaélés (F55)
drog függ ség (F11-F16, F19 közös .2 negyedik karakterrel)

Z72.3 Testedzés hiánya

Z72.4 Rossz étrendi és étkezési szokások

Kivéve: viselkedéssel összefügg étkezési rendellenességek csecsem -és


gyermekkorban (F98.2-F98.3)
étkezési rendellenességek (F50.-)
megfelel élelem hiánya (Z59.4)
alultápláltság és egyéb táplálkozási hiányosságok (E40-E46)

Z72.5 Magas kockázatú nemi szokások

Z72.6 Fogadás és szerencsejáték

Kivéve: rákényszerített vagy patológiás szerencsejáték (F63.0)

Z72.8 Életstílussal kapcsolatos más gondok

Önpusztító viselkedés

Z72.9 Életstílussal kapcsolatos, egyéb gondok

Z73 Az életirányítás nehézségeivel kapcsolatos problémák

Kivéve: a szociális, gazdasági, pszichoszociális körülményekkel kapcsolatos


gondok (Z55-Z65)

1082
Z73.0 Kiégettség

Vitális kimerültség állapota

Z73.1 Személyiségi vonások kihangsúlyozása

"A" típusú viselkedési forma (jellemz i: túlzott ambíció, kiemelked teljesítmény


elérésének szüksége, türelmetlenség, vetélkedési hajlam és sürg sség érzése)

Z73.2 Lazítás és pihenés hiánya

Z73.3 Stressz

Fizikai és szellemi feszültség k.m.n.


Kivéve: ha az alkalmazáshoz vagy munkanélküliséggel kapcsolatos (Z56.-)

Z73.4 Szociális készségek alkalmatlansága

Z73.5 Szociális szerepzavar

Z73.6 Rokkantság következtében csökkent aktivitás

Kivéve: gondozótól való függ ség (Z74.-)

Z73.8 Életvezetési nehézséggel kapcsolatos egyéb gond

Z73.9 Életvezetési nehézséggel kapcsolatos k.m.n.gond

Z74 A gondozótól való függ séggel kapcsolatos problémák

Kivéve: gépekt l vagy eszközökt l való egyéb függ ség (Z99.-)

Z74.0 Csökkent mozgáskészség

Ágyhoz kötött
Székhez kötött

Z74.1 Személyes gondozás terén támogatást igényl személy

Z74.2 Otthoni segítség szüksége, nincs gondozásra képes családtag

Z74.3 Folyamatos ellen rzés szüksége

Z74.8 Az ellátóhellyel kapcsolatos egyéb gondok

Z74.9 Szolgáltató egységgel kapcsolatos gondok

Z75 Egyéb orvosi ellátással kapcsolatos problémák

Z75.0 Lakáson el nem érhet szolgáltatás

1083
Kivéve: segítségnyújtásra képes, háztartáshoz tartozó személy hiánya (Z74.2)

Z75.1 Más megfelel ellátóhelyre várakozó személy

Z75.2 Várakozás vizsgálatra és kezelésre

Z75.3 Ellátóhely elérésének, hozzáférésének hiánya

Kivéve: ágyhiány (kórházi) (Z75.1)

Z75.4 Más segít k elérhetetlensége, hozzáférhetetlensége

Z75.5 Üdül helyi gondozás

Normális körülmények közt otthonában ápolt személy egészségügyi ellátása


abból a célból, hogy lehet vé tegyék a rokonok szabadságának kivételét
(elutazását)
Szünidei gondozás

Z75.8 Egyéb probléma az ellátóhelyen

Z75.9 K.m.n. probléma az ellátóhelyen

Z76 Az egészségügyi szolgálatokat egyéb körülmények között


igénybevev személyek

Z76.0 Ismételt gyógyszerfelírás

Az alábbiak ismételt felírása:


• készülék
• gyógyszerek
• szemüveg
Kivéve: orvosi bizonyítvány kiadása (Z02.7)
fogamzásgátló ismételt felírása (Z30.4)

Z76.1 Lelenc egészségügyi ellen rzése, gondozása

Z76.2 Egészséges kisded és gyermek ellen rzése, gondozása

Egészséges gyermek orvosi vagy ápolón i (véd n i) gondozása vagy felügyelete


az alábbi körülmények esetén:
• kedvez tlen szociális-gazdasági állapotok agyermek otthonában
• várakozás bentlakásos vagy örökbefogadásos elhelyezésre
• az anya betegsége
• a normális ellátást akadályozó gyermekszám

Z76.3 Kísér személy

1084
Z76.4 Más ottlakó jelenléte az ellátóhelyen

Kivéve: otthontalanság (Z59.0)

Z76.5 Becsapó, tudatos szimuláns

Betegséget tettet személy (nyilvánvaló indítékkal)


Kivéve: hamis, megtéveszt rendellenesség (F68.1)
vándorló páciens (F68.1)

Z76.8 Egyéb meghatározott megjelenés

Z76.9 K.m.n. megjelenés

A CSALÁDI ÉS SZEMÉLYES KÓREL ZMÉNNYEL


KAPCSOLATBAN EGÉSZSÉGILEG KITETT POTENCIÁLIS
KOCKÁZATÚ SZEMÉLYEK ÉS AZ EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTOT
BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZ K
(Z80-Z99)
Kivéve: követ vizsgálat (Z08-Z09)
követ orvosi gondozás és lábadozás (Z42-Z51, Z54.-)
ha speciális sz résnek vagy egyéb vizsgálatnak vagy kivizsgálásnak a családi
vagy egyéni anamnézis az oka (Z00-Z13)
ha a terhességalatti megfigyelésnek vagy beavatkozásnak a magzat
érintettségének lehet sége az oka (O35.-)

Z80 Rosszindulatú daganat a családi anamnézisben

Z80.0 Rosszindulatú daganat a családban: emészt rendszer

A C15-C26 - ba sorolható állapotok

Z80.1 Rosszindulatú daganat a családban: légz rendszer

A C33-C34-be sorolható állapotok

Z80.2 Rosszindulatú daganat a családban: mellkasi és egyéb lég szervi

A C30-C32, C37-C39-be sorolható állapotok

Z80.3 Rosszindulatú daganat a családban: eml

A C50.- -ba sorolható állapotok

Z80.4 Rosszindulatú daganat a családban: nemi szervek

A C51-C63-ba sorolható állapotok

Z80.5 Rosszindulatú daganat a családban: húgyrendszer

A C64-C68-ba sorolható állapotok

1085
Z80.6 Rosszindulatú daganat a családban: fehérvér ség

A C91-C95-be sorolható állapotok

Z80.7 Rosszindulatú daganat a családban: vérképz és nyirokszervek

A C81-C90, C96.- -ba sorolható állapotok

Z80.8 Egyéb rosszindulatú daganat a családban

A C00-C14, C40-C49, C69-C79, C97-be sorolható állapotok

Z80.9 Rosszindulatú daganat a családban k.m.n.

A C80-ba sorolható állapotok

Z81 Mentális és viselkedési rendellenességek a családi


anamnézisben

Z81.0 Elmegyengeség a családban

Az F70-F79-be sorolható állapotok

Z81.1 Iszákosság a családban

Az F10.- -be sorolható állapotok

Z81.2 Dohányzás a családban

Az F17.- -be sorolható állapotok

Z81.3 Lelki m ködésre ható szerek kóros használata a családban

Az F11-F16, F18-F19-be sorolható állapotok

Z81.4 Addictio a családban

Az F55-be sorolható állapotok

Z81.8 Elme- és viselkedési zavarok a családban

Az F00-F99-be sorolható állapotok

Z82 Rokkantsághoz vezet eltérések és idült betegségek a családi


anamnézisben

Z82.0 Epilepszia és más idegbetegség a családban

A G00-G99-be sorolható állapotok

Z82.1 Vakság vagy látászavar a családban

A H54.- -be sorolható állapotok

Z82.2 Süketség és nagyotthallás a családi anamnézisben

1086
A H90-H91-be sorolható állapotok

Z82.3 Agyi érelzáródás a családi anamnézisben

Az I60-I64-be sorolható állapotok

Z82.4 Ischaemiás szívbaj és más keringési betegség a családi anamnézisben

Az I00-I52, I65-I99-be sorolható állapotok

Z82.5 Asztma, más léguti betegség a családi anamnézisben

A J40-J47-be sorolható állapotok

Z82.6 Izületi gyulladás és más vázizomrendszeri és köt szöveti betegség a


családi anamnézisben

Az M00-M99-be sorolható állapotok

Z82.7 Veleszületett rendellenesség, deformáció, kromoszóma rendellenesség a


családi anamnézisben

A Q00-Q99-be sorolható állapotok

Z82.8 Rokkantság és más idült - rokkantságot okozó - betegség a családi


anamnézisben

Z83 Egyéb, specifikus rendellenességek a családi anamnézisben

Kivéve: érintkezés vagy kitétel fert z betegségben szenved családtaggal


(Z20.-)

Z83.0 HIV a családi anamnézisben

A B20-B24-be sorolható állapotok

Z83.1 Fert z és él sköd betegségek a családi anamnézisben

Az A00-B19, B25-B94, B99-be sorolható állapotok

Z83.2 Vér, vérképz szervi és immunbetegségek a családi anamnézisben

A D50-D89-be sorolható állapotok

Z83.3 Cukorbaj a család kórtörténetében

Az E10-E14-be sorolható állapotok

Z83.4 Egyéb bels elválasztású szervekre vonatkozó, táplálkozási rendszeri és


anyagcserebetegségek a családi anamnézisben

Az E00-E07, E15-E90-be sorolható állapotok

Z83.5 Szem és fülbetegség a családi kórtörténetben

A H00-H53, H55-H83, H92-H95-be sorolható állapotok


Kivéve: vakság és látásvesztés (Z82.1)

1087
süketség és hallásvesztés (Z82.2)

Z83.6 Légz szervi betegség a családi anamnézisben

A J00-J39, J60-J99-be sorolható állapotok


Kivéve: krónikus alsó légúti betegségek a családi anamnézisben (Z82.5)

Z83.7 Emészt rendszeri betegség a családi kórel zményben

A K00-K93-ba sorolható állapotok

Z84 Egyéb állapotok a családi anamnézisben

Z84.0 B r és b ralatti szövet betegsége a családi kórel zményben

Az L00-L99-be sorolható állapotok

Z84.1 Vese és húgyvezér rendellenessége a családi kórel zményben

Az N00-N29-be sorolható állapotok

Z84.2 Húgyivarrendszeri betegség családi kórel zményben

Az N30-N99-be sorolható állapotok

Z84.3 Vérrokonság a családban

Z84.8 Egyéb meghatározott állapot a családi kórel zményben

Z85 Rosszindulatú daganat a személyes anamnézisben

Kivéve: követéses vizsgálat és lábadozás (Z42-Z51, Z54.-)


követéses vizsgálat rosszindulatú daganat kezelése után (Z08.-)

Z85.0 Rosszindulatú daganat az egyéni kórel zményben: emészt szervek

A C15-C26-ba sorolható állapotok

Z85.1 Rosszindulatú daganat az egyéni kórel zményben: légcs , légutak és tüd

A C33-C34-be sorolható állapotok

Z85.2 Rosszindulatú daganat az egyéni kórel zményben: légz szervek és egyéb


mellüregi szervek

A C30-C32, C37-C39-be sorolható állapotok

Z85.3 Rosszindulatú daganat az egyéni kórel zményben: eml

A C50.--be sorolható állapotok

Z85.4 Rosszindulatú daganat az egyéni kórel zményben: nemi szervek

A C51-C63-ba sorolható állapotok

1088
Z85.5 Rosszindulatú daganat az egyéni kórel zményben: húgyrendszer

A C64-C68-ba sorolható állapotok

Z85.6 Fehérvér ség az egyéni kórel zményben

A C91-C95-be sorolható állapotok

Z85.7 Rosszindulatú daganat az egyéni kórel zményben: nyirok és


vérképz rendszer

A C81-C90, C96.--ba sorolható állapotok

Z85.8 Egyéb rosszindulatú daganat az egyéni kórel zményben:

A C00-C14, C40-C49, C69-C79, C97-be sorolható állapotok

Z85.9 Rosszindulatú daganat az egyéni kórel zményben, k.m.n.

A C80-ba sorolható állapotok

Z86 Bizonyos egyéb betegségek a személyes anamnézisben

Kivéve: gondozás és lábadozás (Z42-Z51, Z54.-)

Z86.0 Daganat a kórel zményben

A D00-D48-ba sorolható állapotok


Kivéve: rosszindulatú daganatok (Z85.-)

Z86.1 Fert z és él sköd okozta betegség a kórel zményben

Az A00-B89, B99-be sorolható állapotok


Kivéve: fert z és parazitás betegségek következményei (B90-B94)

Z86.2 Vér- és vérképz rendszeri betegség a kórel zményben és egyes


rendelennességek, melyek az immunrendszert érintik

A D50-D89-be sorolható állapotok

Z86.3 Endokrin, táplálkozási és anyagcserebetegség az egyéni anamnézisben

Az E00-E90-be sorolható állapotok

Z86.4 Lelki m ködésre ható szer kóros használata a kórel zményben

Az F10-F19-be sorolható állapotok


Kivéve: jelenleg is meglév függ ség (F10-F19, közös .2 negyedik karakterrel)
az alábbiak használatával kapcsolatos problémák:
• alkohol (Z72.1)
• drog (Z72.2)
• dohány (Z72.0)

Z86.5 Lelki és viselkedési zavarok a kórel zményben

1089
Az F00-F09, F20-F99-be sorolható állapotok

Z86.6 Idegrendszeri, érzékszervi betegség az anamnézisben

A G00-G99, H00-H95-be sorolható állapotok

Z86.7 Keringési rendszer betegsége a kórel zményben

Az I00-I99-be sorolható állapotok


Kivéve: régi myocardialis infarktus (I25.2)
myocardialis infarctus utáni szindróma (I24.1)
cerebrovascularis betegségek következményei (I69.-)

Z87 Egyéb betegségek és állapotok a személyes anamnézisben

Kivéve: gondozás és lábadozás (Z42-Z51, Z54.-)

Z87.0 Légz szervi betegség a kórel zményben

A J00-J99-be sorolható állapotok

Z87.1 Emészt szervi betegség a kórel zményben

A K00-K93-ba sorolható állapotok

Z87.2 B r, b ralatti köt szövet betegsége az anamnézisben

Az L00-L99-be sorolható állapotok

Z87.3 Mozgásszervi és köt szöveti betegség a kórel zményben

Az M00-M99-be sorolható állapotok

Z87.4 Húgyivarrendszeri betegség a kórel zményben

Az N00-N99-be sorolható állapotok

Z87.5 Terhességi, szülési és gyermekágyi szöv dmény a kórel zményben

Az O00-O99-be sorolható állapotok


Trophoblast betegség az egyéni anamnézisben
Kivéve: habituális vetél (N96)
jelen terhesség gondozása terhel szülészeti anamnézissel (Z35.-)

Z87.6 Születés körül kialakult állapot a kórel zményben

A P00-P96-ba sorolható állapotok

Z87.7 Veleszületett rendellenesség a kórel zményben

A Q00-Q99-be sorolható állapotok

Z87.8 Egyes meghatározott állapotok a kórel zményben

Az S00-T98-ba sorolható állapotok

1090
Z88 Szerekkel gyógyszerekkel és biológiai anyagokkal
kapcsolatos túlérzékenység a személyes anamnézisben

Z88.0 Túlérzékenység: penicillin

Z88.1 Túlérzékenység: antibiotikum

Z88.2 Túlérzékenység: sulfonamid

Z88.3 Túlérzékenység: fert zés elleni egyéb szerek

Z88.4 Túlérzékenység: anaestheticum

Z88.5 Túlérzékenység: altatószer

Z88.6 Túlérzékenység: fájdalomcsillapítók

Z88.7 Túlérzékenység: szérum és oltóanyag

Z88.8 Túlérzékenység:gyógyszerek, biológiai anyagok

Z88.9 Túlérzékenység: k.m.n. gyógyszer, drog, biológiai anyag

Z89 Végtag szerzett hiánya


Végtag sérülés vagy m tét utáni elvesztése
Kivéve: végtag szerzett torzulása (M20 - M21)
veleszületett végtaghiány (Q71 - Q73)

Z89.0 Ujj(ak) egyoldali szerzett hiánya, hüvelykujj is

Z89.1 Kéz és csukló szerzett hiánya

Z89.2 Mindkét fels végtag szerzett hiánya csukló felett

Kar k.m.n.

Z89.3 Mindkét fels végtag szerzett hiánya

Ujj(ak) szerzett hiánya, kétoldali

Z89.4 Láb és boka szerzett hiánya

Lábujj(ak)

Z89.5 Lábszár szerzett hiánya (térdben vagy térd alatt)

Z89.6 Lábszár szerzett hiánya (térd felett)

1091
Láb k.m.n.

Z89.7 Mindkét alsó végtag vagy részének szerzett hiánya (kivéve az öregujjakat)

Z89.8 Fels és alsó végtag szerzett hiánya

Z89.9 Végtag szerzett hiánya

Z90 Szervek szerzett hiánya, m.n.o.


Testrész m tét vagy sérülés utáni elvesztése
Kivéve: veleszületett hiány
endokrin mirigyek vagy lép m tétet követ hiánya (E89 - D730)

Z90.0 Fej és nyak egy részének szerzett hiánya

Szem
Gége
Orr
Kivéve: fogak (K08.1)

Z90.1 Eml (k) szerzett hiánya

Z90.2 Tüd vagy egy részének szerzett hiánya

Z90.3 Gyomorhiány, szerzett

Z90.4 Emészt rendszer más részének szerzett hiánya

Z90.5 Vesehiány, szerzett

Z90.6 Húgyrendszer más részeinek szerzett hiánya

Z90.7 Nemi szerv(ek) szerzett hiánya

Z90.8 Egyéb szervek hiánya, szerzett

Z91 Rizikó tényez k a személyes anamnézisben m.n.o.

Kivéve: környezetszennyezés vagy a fizikai környezet egyéb hatásainak való


kitétel (Z58.-)
kitétel foglalkozási ártalomnak (Z57.-)
pszichoaktív drogok használata az egyéni anamnézisben (Z86.4)

Z91.0 Túlérzékenység a kórel zményben, kivéve gyógyszer és biológiai anyagok

Kivéve: drogok és biológiai anyagokkal szembeni allergia a személyes


anamnézisben (Z88.-)

1092
Z91.1 Orvosi kezeléshez és javaslathoz korábban rosszul viszonyuló személy

Z91.2 Személyi higiéne hiányossága a kórel zményben

Z91.3 Alvás és ébrenlét kóros ritmusa a kórel zményben

Kivéve: alvászavarok (G47.-)

Z91.4 Lelki sérülés az egyéni kórel zményben

Z91.5 Önsértés az egyéni kórel zményben

Parasuicidium
Önmérgezés
Öngyilkossági kísérlet

Z91.6 Fizikai sérülés az egyéni kórel zményben

Z91.8 Kockázati tényez k az egyéni kórel zményben

Abúzus k.m.n.
Bántalmazás k.m.n.

Z92 Orvosi kezelés a személyes anamnézisben

Z92.0 Fogamzásgátló alkalmazása a kórel zményben

Kivéve: a jelenleg használt fogamzásgátló eljárás megbeszélése irányítása


(Z30.-)
méhenbelüli fogamzásgátló eszköz (IUD) jelenléte (Z97.5)

Z92.1 Hosszas alvadásgátló kezelés (tartós, jelenleg is)

Z92.2 Tartósan (jelenleg is) gyógyszert szed beteg

Aszpirin

Z92.3 Sugárkezelés után lév személy

terápiás besugárzás
Kivéve: sugárexpozíció a fizikai környezetben (Z58.4)
foglalkozási sugárexpozíció (Z57.1)

Z92.4 M téti kezelés után lév személy

Kivéve: mesterséges testnyílás állapota (Z93.-)


sebészeti beavatkozás utáni állapotok (Z98.-)
funkcionális implantátumok és graftok jelenléte (Z95-Z96)
transzplantált szerv vagy szövet jelenléte (Z94.-)

1093
Z92.5 Rehabilitációs eljárás az egyéni kórel zményben

Z92.8 Kezelés (egyéb) után lév személy

Z92.9 K.m.n. orvosi kezelés után lév személy

Z93 Mesterséges testnyílás

Kivéve: felügyeletet vagy kezelést igényl m vi testnyílások (Z43.-)


küls szájadék szöv dményei (J95.0, K91.4, N99.5)

Z93.0 Tracheostomával él személy

Z93.1 Gastrostomával él személy

Z93.2 Enterostomával él személy

Z93.3 Colostomával él személy

Z93.4 Egyéb m vi, gyomor-vagy bélstomával él személy

Z93.5 Cytostomával él személy

Z93.6 Egyéb mesterséges húgyrendszeri szájadékkal él személy

Nephrostomia
Ureterostomia
Urethrostomia

Z93.8 Egyéb m vi stomával él személy

Z93.9 K.m.n. m vi stomával él személy

Z94 Transzplantált szerv és szövet


Hetero- vagy homografttal pótolt szerv vagy szövet
Kivéve: átültetett szerv vagy szövet szöv dményei:
érprtotézis (Z95.-)
m billenty (Z95.3)

Z94.0 Veseátültetés után lév személy

Z94.1 Szívátültetés után lév személy

Kivéve: szívbillenty visszahelyezés utáni állapot (Z95.2-Z95.4)

Z94.2 Tüd átültetés után lév személy

1094
Z94.3 Szív- és tüd átültetés után lév személy

Z94.4 Májátültetés után lév személy

Z94.5 B rátültetés után lév személy

Autogén b r transzplantációja utáni állapot

Z94.6 Csontátültetés után lév személy

Z94.7 Szaruhártya átültetés után lév személy

Z94.8 Szövet és szervátültetés után lév személy


Csontvel
Bél
Hasnyálmirígy

Z94.9 Szerv és szövetátültetés után lév személy k.m.n.

Z95 Szív és ér- implantátumok és graftok jelenléte

Kivéve: cardiovascularis implantatumok vagy protézisek szöv dményei (T82)

Z95.0 Ritmusszabályozóval él személy

Kivéve: pacemaker szabályozása, állítása (Z45.0)

Z95.1 Aorta és koszorúsér közé beültetett áthidalás

Z95.2 M billenty a szívben

Z95.3 Xenogen m billenty a szívben

Z95.4 Egyéb m billenty a szívben

Z95.5 Koszorúsérbe vagy helyére beépített implantátum jelenléte

Coronaria protézis
Coronaria angioplastica utáni állapot k.m.n.

Z95.8 Vascularis vagy cardialis implantatum jelenléte

Intravascularis protézis m.n.o.


Perifériás angioplastica utáni állapot k.m.n.

Z95.9 Szív- és érrendszeri implantatum és graft

Z96 Egyéb funkcionális implantátumok jelenléte

1095
Kivéve: bels protézisek, implantatumok és graftok szöv dményei (T82-T85)
protézisek és egyéb eszközök illesztése (Z44-Z46)

Z96.0 Húgyivarrendszeri implantátumot visel személy

Z96.1 M lencsével él személy

Pseudophakia

Z96.2 Fülészeti vagy hallásjavító implantátum jelenléte

Csontvezetéses hallóeszköz
Cochlearis implantatum
Eustach-kürt stent
Myringotomiás tubus(ok)
Stapes (kengyelcsont) pótlás

Z96.3 M gégével él személy

Z96.4 Bels elválasztásó mirigy implantátummal él beteg

Inzulin pumpa

Z96.5 Fogászati és állkapocs implantátumot visel beteg

Z96.6 Izületi implantátumot visel személy

Ujjizület pótlás
Csíp izület pótlás (részleges) (teljes)

Z96.7 Csont és in beültetése után lév személy

Koponya (fém)lemez

Z96.8 Egyéb meghatározott beültetett m köd eszközt visel személy

Z96.9 K.m.n beültetett m köd eszközt visel személy

Z97 Egyéb eszközök jelenléte

Kivéve: bels beültetett eszközök szöv dményei (T82-T85)


protézis vagy más eszköz felhelyezése, illesztése (Z44-Z)
cerebrovascularis liquor shunt jelenléte (Z98.2)

Z97.0 M szemet hordó személy

Z97.1 M végtagot visel személy

Z97.2 Fogpótlást (teljes vagy részleges protézis) visel személy

1096
Z97.3 Szemüveget vagy kontakt lencsét visel személy

Z97.4 Hallókészüléket visel személy

Z97.5 Méhen belüli fogamzásgátlót visel n

Kivéve: a fogamzásgátló eszköz ellen rzése, újra felhelyezése vagy eltávolítása


(Z30.5)
fogamzásgátló eszköz felhelyezése (Z30.1)

Z97.8 Eszközt (egyéb, meghatározott) visel beteg

Z98 Egyéb m tét utáni állapotok

Kivéve: gondozás és lábadozás (Z42-Z51, Z54.-)


beavatkozás vagy m tét utáni szöv dmény, L. Bet rendes tárgymutató

Z98.0 Intestinalis bypass és anastomosis állapota

Z98.1 Arthrodesis állapota

Z98.2 Cerebrospinalis liquor-drainage-al bíró beteg

CSF shunt

Z98.8 M tét utáni egyéb meghatározott állapotok

Z99 Függ ség az életvitel-alkalmassághoz szükséges gépekt l és


eszközökt l, m.n.o.

Z99.0 Szívókészülékre szoruló beteg

Z99.1 Függ ség lélegeztet gépt l

Z99.2 M vesekezelésre szoruló beteg

Arteriovenosus shunt dialízis céljából


Vese dialízist igényl állapot (Z49.-)

Z99.3 Kerekes székre szoruló beteg

Z99.8 Egyéb gyógyászati segédeszközt l függ beteg

Z99.9 Függ ség k.m.n. segédeszközt l v. gépt l

1097
A daganatok morfológiája

A Betegségek Nemzetközi Osztályozása onkológiai betegségek kötete (ICD-0) második


kiadása 1990-ben jelent meg angol nyelven. Ez tartalmazza a daganatok morfológiájának
nomenklatúráját és az elnevezések kódjait, amit itt most közreadunk azoknak, akik a II.
f csoporttal kapcsolatban használni kívánják.

A daganatok kódja öt számjegy ; az els négy számjegy a szövettani típus azonosítására


szolgál, az ötödik számjegy, mely vessz t, vagy egy nyitott zárójelet, per jelet követ, a
daganat viselkedésére utal. A viselkedésre utaló ötödik számjegy a következ :

/0 Benignus
jóindulatú

/1 Bizonytalan hogy jó vagy rossz indulatú


1
rosszindulatúság határesete (borderline)
1
alacsony malignitású

/2 Carcinoma in situ
intraepithelialis
non infiltrans
non invasiv

/3 Malignus, primer
rosszindulatú, els dleges

/6 Malignus, metasztatikus
rosszindulatú, áttéti

/9 Malignus, bizonytalan, hogy primer vagy metasztatikus


rosszindulatú, bizonytalan, hogy els dleges vagy áttéti

Az itt közölt nomenklatúrában a morfológiai kódszámok tartalmazzák a megfelel ,


viselkedésre vonatkozó kódszámot is; ezt a viselkedésre vonatkozó kódot, amennyiben
egyéb információ szükségessé teszi, meg kell változtatni.

Például a chordomá-t malignus tumornak tartják és ezért a kódja M9370/3; chordoma


benignum szakkifejezés esetén azonban az M9370/0 kódot kell alkalmazni. Hasonlóan a
felszínesen terjed adenocarcinomá-t (M8143/3), amennyiben nem invazívnak min sítik,
az M8143/2 kódszámmal kell jelölni és a melanoma malignum (M8720/3) kódja,
amennyiben másodlagosnak min sítik, M8720/6.

1
Kivéve az ovarium cystadenomait az M844-M849 között, melyek malignus tumort jelölnek.

1098
A következ táblázat mutatja a kapcsolatot a daganatok viselkedési kódja és a II. f csoport csoportjai
között:

Viselkedés kódja II. F csoport csoportjai


/0 jóindulatú daganatok D10 - D36
/1 bizonytalan, hogy jó vagy rosszindulatú D37 - D48
/2 in situ daganatok D00 - D09
/3 rosszindulatú, biztosan, vagy feltételezetten els dleges C80 - C97
/6 rosszindulatú, biztosan, vagy feltételezetten másodlagos C77 - C79

Az ICD-0-ban használatos (/9) kód nem használható a BNO-ban, mivel a kórtörténet


alapján minden daganat feltételezetten els dleges (/3) vagy másodlagos (/6).

A teljes ICD-0 kódtárba felvett szakkifejezések közül minden kódszámnál csupán egy
található meg a BNO I. kötetében, a III., Bet rendes tárgymutató-kötet azonban
tartalmazza az ICD-0-ban fellelhet valamennyi megnevezést, valamint szinonimát és
számos olyan szakkifejezést, melyek feltételezhet en megtalálhatók az orvosi
dokumentációkban, de mint elavult, vagy nem kívánatos szakkifejezések kimaradtak az
ICD-0-ból.

Bizonyos típusú daganatok valamely szervre, szövetre jellemz k. Például nephroblastoma


(M8960/3), mely a meghatározása szerint mindig a veséb l indul ki, carcinoma
hepatocellulare (M8170/3) mindig a májban els dleges; a carcinoma basocellulare
(M8090/3) rendszerint a b rb l ered. Ilyen kódok esetén zárójelben, a II. f csoport
megfelel kódja utal a predilekciós helyre. Így nephroblastoma esetén megtalálható a vese
rosszindulatú daganatának kódja (C64). Carcinoma basocellulare diagnózisát a b r
rosszindulatú daganatának kódja követi (C44-), melyben a negyedik karakter nyitott, ezt a
megadott anatómiai lokalizációnak megfelel en kell kiegészíteni.

A morfológiai kódokat nem túl sok esetben egészítették ki zárójeles kóddal, mivel adott
típusú daganatok több szervb l, vagy szövetb l is kiindulhatnak. Például az
adenocarcinoma k.m.n. (8140/3) nincs megjelölve, mivel több szervb l is kiindulhat.
Elvétve azonban problémát okozhat, ha a diagnózisban megadott kiindulási hely eltér a
zárójelben jelölt specifikus kiindulási helyt l. Ilyen esetben a zárójelben megadott, a II.
f csoportra utaló kódot figyelmen kívül kell hagyni és a diagnózisban megjelölt kiindulási
helynek megfelel kódot kell alkalmazni.

Például a carcinoma ductale infiltrans (M8500/3) esetében az eml (C50.-) található a


zárójelben, minthogy az ilyen típusú daganatok rendszerint az eml b l erednek. Ha
azonban ezen daganat, azaz a carcinoma ductale infiltrans kiindulási helyét a diagnózis a
pancreasban jelöli meg, a helyes kód C25.9 lesz, ami a pancreas meg nem határozott
részét jelenti.

A lymphoid- és vérképz rendszer és az ezekkel azonos elbírálás alá es szövetek


daganatai (M959-M998) esetében a megfelel kódok a C81-C96 és a D45-D47 lesznek.
Ezen II. f csoportban található kódokat kell alkalmazni tekintet nélkül az ilyen daganatok
kiindulási helyére.

Kódolási problémát okozhat, ha a morfológiai diagnózisban két olyan, típust meghatározó


jelz is van, melyek különböz morfológiai kódra utalnak. Egy példa: Carcinoma transitio-
cellulare epidermoides. A carcinoma transitiocellulare k.m.n. kódja M8120/3, míg a
carcinoma epidermoides k.m.n. kódja M8070/3. Ilyen esetekben mindig a nagyobb
kódszámot kell használni, példánkban az M8120/3-t, mivel ez jóval specifikusabb. A
morfológiai kódokról további információk találhatók a II. kötetben.

1099
A daganatok morfológiájának nomenklatúrája és ezek kódjai

M800 Neoplasmata k.m.n.

M8000/0 Neoplasma benignum


M8000/1 Neoplasma, bizonytalan, hogy jó- vagy rosszindulatú
M8000/3 Neoplasma malignum
M8000/6 Neoplasma metastaticum
M8001/0 Daganatsejt, jóindulatú
M8001/1 Daganatsejt, bizonytalan, hogy jó- vagy rosszindulatú
M8001/3 Daganatsejt, rosszindulatú
M8002/3 Neoplasma microcellulare
M8003/3 Neoplasma gigantocellulare
M8004/3 Neoplasma fusocellulare

M801-M804 Neoplasmata epithelialia k.m.n.

M8010/0 Neoplasma epitheliale benignum


M8010/2 Carcinoma in situ k.m.n.
M8010/3 Carcinoma k.m.n.
M8010/6 Carcinoma metastaticum k.m.n.
M8011/0 Epithelioma benignum
M8011/3 Epithelioma malignum
M8012/3 Carcinoma macrocellulare k.m.n.
M8020/3 Carcinoma non differentiatum k.m.n.
M8021/3 Carcinoma anaplasticum k.m.n.
M8022/3 Carcinoma polymorphocellulare
M8030/3 Carcinoma giganto- et fusocellulare
M8031/3 Carcinoma gigantocellulare
M8032/3 Carcinoma fusocellulare
M8033/3 Carcinoma pseudosarcomatosum
M8034/3 Carcinoma, polygonalis sejtes
M8040/3 Tumorlet
M8041/3 Carcinoma microcellulare
M8042/3 Carcinoma, zabszemsejtes (C34.-)
M8043/3 Carcinoma micro-fusocellulare (C34.-)
M8044/3 Carcinoma microcellulare, intermediális sejtes típus (C34.-)
M8045/3 Carcinoma macro-et microcellulare (C34.-)

M805-M808 Carcinomata planocellularia

M8050/0 Papilloma k.m.n. (kivéve húgyutak M8120/1)


M8050/2 Carcinoma papillare in situ
M8050/3 Carcinoma papillare k.m.n.
M8051/0 Papilloma verrucosum
M8051/3 Carcinoma verrucosum k.m.n.
M8052/0 Papilloma planocellulare
M8052/3 Carcinoma planocellulare papillare
M8053/0 Papilloma invertum
M9060/0 Papillomatosis k.m.n.
M8070/2 Carcinoma planocellulare in situ
M8070/3 Carcinoma planocellulare k.m.n.
M8070/6 Carcinoma planocellulare metastaticum k.m.n.
M8071/3 Carcinoma planocellulare keratoides k.m.n.
M8072/3 Carcinoma planocellulare macrocellulare nonkeratoides

1100
M8073/3 Carcinoma planocellulare microcellulare nonkeratoides
M8074/3 Carcinoma planocellulare, fusocellulare
M8075/3 Carcinoma planocellulare adenoides
M8076/2 Carcinoma planocellulare in situ, kérdéses stroma invázióval (C06.-)
M8077/2 Neoplasia intraepithelialis grade III a cervix uteriben, vulván és vaginában
M8080/2 Erythroplasia sec. Queyrat (D07.4)
M8082/2 Morbus Bowen
M8082/3 Carcinoma lymphoepitheliale

M809-M811 Neoplasmata basocellularia

M8090/1 Tumor basocellularis (D48.5)


M8090/3 Carcinoma basocellulare k.m.n. (C44.-)
M8091/3 Carcinoma basocellulare multicentricum (C44.-)
M8092/3 Carcinoma basocellulare typus morphea (C44.-)
M8093/3 Carcinoma basocellulare typus fibroepithelialis C44.-)
M8094/3 Carcinoma basosquamosum (C44.-)
M8095/3 Carcinoma metatypicum (C44.-)
M8096/0 Epithelioma intradermale sec. Jadassohn (C23.-)
M8100/0 Trichoepithelioma (D23.-)
M8101/0 Trichofolliculoma (D23.-)
M8102/0 Tricholemmoma (D23.-)
M8110/0 Pilomatrixoma k.m.n. (D23.-)
M8110/3 Pilomatrix carcinoma (C44.-)

M812-M813 Papillomata et carcinomata transitiocellularia

M8120/0 Papilloma transitiocellulare k.m.n.


M8120/1 Papilloma urotheliale
M8120/2 Carcinoma transitiocellulare in situ
M8120/3 Carcinoma transitiocellulare k.m.n.
M8121/0 Papilloma ex membrana Schneideri
M8121/1 Papilloma transitiocellulare invertum
M8121/3 Carcinoma ex membrana Schneideri
M8122/3 Carcinoma transitiocellulare typus fusocellularis
M8123/3 Carcinoma basaloides (C21.1)
M8124/3 Carcinoma cloacogenicum (C21.2)
M8130/3 Carcinoma transitiocellulare papillare

M814-M838 Adenomata et adenocarcinomata

M8140/0 Adenoma k.m.n.


M8140/1 Adenoma bronchi k.m.n. (D38.1)
M8140/2 Adenocarcinoma in situ k.m.n.
M8140/3 Adenocarcinoma k.m.n.
M8140/6 Adenocarcinoma metastaticum k.m.n.
M8141/3 Adenocarcinoma scirrhosum
M8142/3 Linitis plastica cancrosa (C16.-)
M8143/3 Adenocarcinoma, felszínesen terjed
M8144/3 Adenocarcinoma typus intestinalis (C16.-)
M8145/3 Adenocarcinoma typus diffusus (C16.-)
M8146/0 Adenoma, monomorph
M8147/3 Adenocarcinoma basocellulare (C07.-, C08.-)
M8150/0 Adenoma, szigetsejtes (D13.7)
M8150/3 Carcinoma, szigetsejtes (C25.4)
M8151/0 Insulinoma k.m.n.(D13.7)
M8151/3 Insulinoma malignum (C25.4)

1101
M8152/0 Glucagonoma k.m.n. (D13.7)
M8152/3 Glucagonoma malignum (C25.4)
M8153/1 Gastrinoma k.m.n.
M8153/3 Gastrinoma malignum
M8154/3 Adenocarcinoma, kevert sziget- és exocrin-sejtes (C25.-)
M8155/3 Vipoma
M8160/0 Adenoma ductus biliferi (D13.4, D13.5)
M8160/3 Cholangiocarcinoma (C22.1)
M8161/0 Cystadenoma ductus biliferi
M8161/3 Cystadenocarcinoma ductus biliferi
M8162/3 Tumor sec. Klatskin
M8170/0 Adenoma hepatocellulare (D13.4)
M8170/3 Carcinoma hepatocellulare (C22.0)
M8171/3 Carcinoma hepatocellulare fibrolamellare (C22.0)
M8180/3 Carcinoma hepato- et cholangiocellulare (C22.0)
M8190/0 Adenoma trabeculare
M8190/3 Adenocarcinoma trabeculare
M8191/0 Adenoma embryonale
M8191/3 Adenocarcinoma embryonale
M8200/0 Cylindroma dermale, eccrin (D23.-)
M8200/3 Carcinoma adenoides cysticum
M8201/3 Carcinoma cribriforme
M8202/0 Adenoma microcysticum (D13.7)
M8210/0 Polypus adenomatosus k.m.n.
M8210/2 Adenocarcinoma in situ in polypo adenomatoso
M8210/3 Adenocarcinoma in polypo adenomatoso
M8211/0 Adenoma tubulare k.m.n.
M8211/3 Adenocarcinoma tubulare
M8220/0 Polyposis adenomatosa coli (D12.-)
M8220/3 Adenocarcinoma in polypose adenomatoso coli (C18.0)
M8221/0 Polypus adenomatosus multiplex
M8221/3 Adenocarcinoma in polypo adenomatoso multiplice
M8230/3 Carcinoma solidum
M8231/3 Carcinoma simplex
M8240/1 Carcinoid k.m.n. processus vermiformis (D37.3)
M8241/1 Carcinoid k.m.n. (kivéve a féregnyulványét-M8240/1)
M8241/3 Argentaffinoma malignum k.m.n.
M8243/3 Carcinoid, kehely sejtes (C18.1)
M8244/3 Carcinoid, vegyes sejtes
M8245/3 Adenocarcinoid
M8246/3 Carcinoma neuroendocrinicum
M8247/3 Merkel-sejtes carcinoma (C44./)
M8248/1 Apudoma
M8250/1 Adenomatosis pulmonalis
M8250/3 Adenocarcinoma bronchioloalveolare (C34.-)
M8251/0 Adenoma alveolare (D14.3)
M8251/3 Adenocarcinoma alveolare (C34.-)
M8260/0 Adenoma papillare k.m.n.
M8260/3 Adenocarcinoma papillare k.m.n.
M8261/1 Adenoma villosum k.m.n.
M8261/2 Adenocarcinoma in situ in adenomate villoso
M8261/3 Adenocarcinoma in adenomate villoso
M8262/3 Adenocarcinoma villosum
M8263/0 Adenoma tubulovillosum k.m.n.
M8263/2 Adenocarcinoma in situ in adenomate tubulovilloso
M8263/3 Adenocarcinoma in adenomate tubulovilloso
M8270/0 Adenoma, chromophob (D35.2)
M8270/3 Carcinoma, chromophob (C75.1)
M8271/0 Prolactinoma (D35.2)
M8280/0 Adenoma acidophilicum (D35.2)
M8380/3 Carcinoma acidophilicum (C75.1)

1102
M8281/0 Adenoma mixtum acido- basophilicum (D35.2)
M8281/3 Carcinoma mixtum acido- basophilicum (C75.1)
M8290/0 Adenoma oxyphilicum
M8290/3 Adenocarcinoma oxyphilicum
M8300/0 Adenoma basophilicum (D35.2)
M8300/3 Carcinoma basophilicum (C75.
M8310/0 Adenoma clarocellulare
M8310/3 Adenocarcinoma clarocellulare k.m.n.
M8311/1 Tumor hypernephroides
M8312/3 Carcinoma a vese sejtjeib l (C64)
M8313/0 Adenofibroma clarocellulare
M8314/3 Carcinoma, lipidben gazdag (C50.-)
M8315/3 Carcinoma, glycogenben gazdag (C50.-)
M8320/3 Carcinoma, granulált sejtes
M8321/0 Carcinoma, f sejtes (D35.1)
M8322/0 Adenoma, víztiszta sejtes (D35.1)
M8322/3 Carcinoma, víztiszta sejtes (C75.0)
M8323/0 Adenoma, kevert sejtes
M8323/3 Adenocarcinoma, kevert sejtes
M8324/0 Lipoadenoma
M8330/0 Adenoma folliculare (D34)
M8330/3 Adenocarcinoma folliculare k.m.n. (C73)
M8331/3 Adenocarcinoma folliculare, jól differenciált (C73)
M8332/3 Adenocarcinoma folliculare trabeculare (C73)
M8333/0 Adenoma microfolliculare (D34)
M8334/0 Adenoma macrofolliculare (D34)
M8340/3 Adenocarcinoma papillare, follicularis variáns (C73)
M8350/3 Carcinoma sclerotisans non capsulatum (C73)
M8360/1 Adenoma endocrinum multiplex
M8361/1 Tumor juxtaglomerularis (D41.0)
M8370/0 Adenoma corticis suprarenalis k.m.n. (35.0)
M8370/3 Carcinoma corticis suprarenalis (C74.0)
M8371/0 Adenoma corticis suprarenalis, kompakt sejtes (C74.0)
M8372/0 Adenoma corticis suprarenalis, er sen pigmentált sejtes (C74.0)
M8373/0 Adenoma corticis suprarenalis clarocellulare (C74.0)
M8374/0 Adenoma corticis suprarenalis, zóna glomerulosa sejtes (C74.0)
M8375/0 Adenoma corticis suprarenalis, kevert sejtes (C74.0)
M8380/0 Adenoma endometrioides k.m.n. (D27)
M8380/1 Adenoma endometrioides, a malignitás határesete
M8380/3 Carcinoma endometrioides (C56)
M8381/0 Adenofibroma endometrioides k.m.n. (D27)
M8381/1 Adenofibroma endometrioides, a malignitás határesete (D39.1)
M8381/3 Adenofibroma endometrioides malignum (C56)

M839-M842 Neoplasmata appendicium cutis

M8390/0 Adenoma appendicis cutis (D23.-)


M8390/3 Carcinoma appendicis cutis (C44.-)
M8400/0 Adenoma glandulae sudoriferae (D23.-)
M8400/1 Tumor glandulae sudoriferae k.m.n. (D48.5)
M8400/3 Adenocarcinoma glandulae sudoriferae (C44.-)
M8401/0 Adenoma apocrines
M8401/3 Adenocarcinoma apocrines
M8402/0 Acrospiroma eccrinum (D23.-)
M8403/0 Spiradenoma eccrinum (D23.-)
M8404/0 Hidrocystoma (D23.-)
M8405/0 Hidradenoma papillare (D23.-)
M8406/0 Syringoadenoma papillare (D23.-)
M8407/0 Syringoma k.m.n. (D23.-)
M8408/0 Adenoma papillare eccrinum (D23.-)

1103
M8410/0 Adenoma sebaceum (D23.-)
M8410/3 Carcinoma sebaceum (C44.-)
M8420/0 Adenoma ceruminosum (D23.2)
M8420/3 Adenocarcinoma ceruminosum (C44.-)

M843 Neoplasmata mucoepidermoidia

M8430/1 Tumor mucoepidermoides


M8430/3 Carcinoma mucoepidermoides

M844-M849 Neplasmata cystica, mucinosa et serosa

M8440/0 Cystadenoma k.m.n.


M8430/3 Cystadenocarcinoma k.m.n.
M8441/0 Cystadenoma serosum k.m.n. (D27)
M8441/3 Cystadenocarcinoma serosum k.m.n. (C56)
M8442/3 Cystadenoma serosum, a roszindulatúság határesete (C56)
M8450/0 Cystadenoma papillare k.m.n. (D27)
M8450/3 Cystadenocarcinoma papillare k.m.n. (C56)
M8451/3 Cystadenoma papillare, a rosszindulatúság határesete (C56)
M8452/1 Tumor cystopapillaris (D37.7)
M8460/0 Cystadenoma papillare serosum k.m.n. (D27)
M8460/3 Cystadenocarcinoma papillare serosum (C56)
M8461/0 Papilloma serosum superficii (D27)
M8461/3 Carcinoma serosum papillare superficii (C56)
M8462/3 Cystadenoma papillare serosum, a malignitás határesete (C56)
M8470/0 Cystadenoma mucinosum k.m.n. (D27)
M8470/3 Cystadenocarcinoma mucinosum k.m.n. (C56)
M8471/0 Cystadenoma papillare mucinosum k.m.n. (D27)
M8471/3 Cystadenocarcinoma papillare mucinosum (C56)
M8472/3 Cystadenoma mucinosum, a rosszindulatúság határesete (C56)
M8473/3 Cystadenoma papillare mucinosum, a rosszindulatúság határesete (C56)
M8480/0 Adenoma mucinosum
M8480/3 Adenocarcinoma mucinosum
M8480/6 Pseudomyxoma peritonei (C78.6)
M8481/3 Adenocarcinoma mucoproductivum
M8490/3 Carcinoma sigillocellulare
M8490/6 Carcinoma sigillocellulare metastaticum

M850-M854 Neoplasmata ductalia, lobularia et medullaria

M8500/2 Carcinoma ductale non infiltrans k.m.n.


M8500/3 Carcinoma ductale infiltrans (C50.-)
M8501/2 Comedocarcinoma non infiltrans (D05.-)
M8501/3 Comedocarcinoma k.m.n. (C50.-)
M8502/3 Carcinoma juvenile mammae (C50.-)
M8503/0 Papilloma intraductale
M8503/2 Adenocarcinoma papillare intraductale non infiltrans (D05.-)
M8503/3 Adenocarcinoma papillare intraductale invasivum (C50.-)
M8504/0 Adenoma papillare intracysticum
M8504/2 Carcinoma intracysticum non infiltrans
M8504/3 Carcinoma intracysticum k.m.n.
M8505/0 Papillomatosis intraductalis k.m.n.
M8506/0 Adenoma mamillae (D24)
M8510/3 Carcinoma medullare k.m.n.

1104
M8511/3 Carcinoma medullare cum stromate amylodea (C73)
M8512/3 Carcinoma medullare cum stromate lymphoidea (C50.-)
M8520/2 Carcinoma lobulare in situ (D05.0)
M8520/3 Carcinoma lobulare k.m.n. (C50.-)
M8521/3 Carcinoma ductulare infiltrans (C50.-)
M8522/2 Carcinoma intraductale et lobulare in situ (D05.7)
M8522/3 Carcinoma ductale et lobulare (C50.-)
M8530/3 Carcinoma inflammatoricum (C50.-)
M8540/3 Morbus Paget mammae (C50.-)
M8541/3 Morbus Paget cum carcinomate ductali infiltrante (C50.-)
M8542/3 Morbus Paget extramammaris (kivéve a csont Paget kórját)
M8543/3 Morbus Paget cum carcinomata intraductali (C50.-)

M855 Neoplasmata acinocellularia

M8550/0 Adenoma acinocellulare


M8550/1 Tumor acinocellularis
M8550/3 Carcinoma acinocellulare

M856-M858 Neoplasmata epithelia complexa

M8560/3 Carcinoma adenosquamosum


M8561/0 Adenolymphoma (D11)
M8562/3 Carcinoma epitheliale-myoepitheliale
M8570/3 Adenocarcinoma cum metaplasia planocellulare
M8571/3 Adenocarcinoma cum metaplasia cartilaginea et ossea
M8572/3 Adenocarcinoma cum metaplasia fusocellulare
M8573/3 Adenocarcinoma cum metaplasia apocrinea
M8580/0 Thymoma benignum (D15.0)
M8580/3 Thymoma malignum (C37)

M859-M867 A gonádok speciális daganatai

M8590/3 Ivarléc-stroma tumor (sex cord-stroma)


M8600/0 Thecoma k.m.n. (D27)
M8600/3 Thecoma malignum (C56)
M8601/0 Thecoma luteinizáló (D27)
M8602/0 Stroma tumor, sclerotizáló
M8610/0 Luteoma k.m.n. (D27)
M8620/1 Tumor granulosa-cellularis k.m.n. (D39.1)
M8620/3 Tumor granulosa-cellularis malignus
M8621/1 Tumor granulosa-theca-cellularis (D39.1)
M8622/1 Tumor granulosa-theca-cellularis juvenilis (D39.1)
M8623/1 Ivarléc(sex cord)daganat kerek tubulusokkal (D39.1)
M8630/0 Androblastoma benignum
M8630/1 Androblastoma k.m.n.
M8630/3 Abdroblastoma malignum
M8631/0 Tumor, Sertoli-Leydig-sejtes
M8632/1 Gynandroblastoma (D39.1)
M8640/0 Tumor, Sertoli-sejtes k.m.n.
M8640/3 Carcinoma, Sertoli-sejtes (C62.1)
M8641/0 Tumor, Sertoli-sejtes, lipid tárolással (D27)
M8650/0 Tumor, Leydig-sejtes, jóindulatú (D29.2)
M8650/1 Tumor, Leydig-sejtes k.m.n. (D40.1)
M8650/3 Tumor, Leydig-sejtes, rosszindulatú (C62.-)
M8660/0 Tumor, hilus-sejtes (D27)
M8670/0 Tumor, lipid sejtes, az ováriumban (D27)

1105
M8671/0 Tumor, mellékvese maradványból

M868-M871 Paragangliomata et tumores glomum

M8680/1 Paraganglioma k.m.n.


M8680/3 Paraganglioma malignum
M8681/1 Paraganglioma sympathicum
M8682/1 Paraganglioma parasympathicum
M8683/0 Paraganglioma gangliocyticum (D13.2)
M8690/1 Tumor glomus jugularis (D44.7)
M8691/1 Tumor glomus aortici (D44.7)
M8692/1 Tumor glomus carotici (D44.6)
M8693/1 Paraganglioma extraadrenale
M8693/3 Paraganglioma extraadrenale malignum
M8700/0 Phaeochromocytoma k.m.n. (D35.0)
M8700/3 Phaeochromocytoma malignum (C74.1)
M8710/3 Glomangiosarcoma
M8711/0 Glomus-tumor
M8712/0 Glomangioma
M8713/0 Glomangiomyoma

M872-M879 Naevi et melanomata

M8720/0 Naevus pigmentosus k.m.n. (D22.-)


M8720/2 Melanoma in situ (D03.-)
M8720/3 Melanoma malignum k.m.n.
M8721/3 Melanoma nodulare (C43.-)
M8722/0 Naevus, léggömb (balloon) sejtes (D22.-)
M8722/3 Melanoma, léggömb (balloon) sejtes (C43.-)
M8723/0 Naevus, holdudvar (halo) (D22.-)
M8723/3 Melanoma malignum regressivum (D43.-)
M8724/0 Papula fibrosa nasi (D22.3)
M8725/0 Neuronaevus (D22.-)
M8726/0 Naevus gigantocellularis (D31.4)
M8727/0 Naevus dysplasticus (D22.-)
M8730/0 Naevus amelanoticus (D22.-)
M8730/3 Melanoma amelanoticum
M8740/0 Naevus junctionalis k.m.n. (D22.-)
M8740/3 Melanoma malignum in naevo junctionale (C43.-)
M8741/2 Melanosis praecancerotica k.m.n. (D03.-)
M8741/3 Melanoma malignum in melanose praecancerotica (C43.-)
M8742/2 Lentigo melanotica sec. Hutchinson k.m.n.(D0l.-)
M8742/3 Melanoma malignum in lentigo melanotica (C43.-)
M8743/3 Melanoma, felszínesen terjed (C43.-)
M8744/3 Melanoma malignum acrolentiginosum (C43.-)
M8745/3 Melanoma malignum desmoplasticum (C43.-)
M8750/0 Naevus intradermalis (D22.-)
M8760/0 Naevus combinatus, (compound) (D22.-)
M8761/0 Naevus pigmentosus giganteus (D22.-)
M8761/3 Melanoma malignum in naevo pigmentoso giganteo (C43.-)
M8770/0 Orsó- és epitheloid-sejtes naevus (D22.-)
M8770/3 Melanoma malignum, orsó- és epitheloid sejtes (D22.-)
M8771/3 Melanoma, epitheloid sejtes (D22.-)
M8772/3 Melanoma fusocellulare k.m.n.
M8773/3 Melanoma fusocellulare typus A (C69.4)
M8774/3 Melanoma fusocellulare typus B (C69.4)
M8780/0 Naevus coeruleus k.m.n. (D22.-)
M8780/3 Naevus coeruleus malignus (C43.-0)

1106
M880-M883 Lágyrészek jó- és rosszindulatú daganatai

M8800/0 Lágyrész tumor, jóindulatú


M8000/3 Sarcoma k.m.n.
M8800/6 Sarcomatosis k.m.n.
M8801/3 Sarcoma fusocellulare
M8802/3 Sarcoma gigantocellulare (kivéve csont M9250/3)
M8803/3 Sarcoma microcellulare
M8804/3 Sarcoma epitheloides

M881-M883 Neoplasmata fibromatosa

M8810/0 Fibroma k.m.n.


M8810/3 Fibrosarcoma k.m.n.
M8811/0 Fibromyxoma
M8811/3 Fibromyxosarcoma
M8812/0 Fibroma periostale
M8812/3 Fibrosarcoma periostale (C40.-, C41.-)
M8813/0 Fibroma fasciale
M8813/3 Fibrosarcoma fasciale
M8814/3 Fibrosarcoma infantile
M8820/0 Elastofibroma
M8821/1 Fibromatosis agressiva
M8822/1 Fibromatosis abdominalis
M8823/1 Fibroma desmoplasticum
M8824/1 Myofibromatosis
M8830/0 Histiocytoma fibrosum k.m.n.
M8830/1 Histiocytoma fibrosum atypicum
M8830/3 Histiocytoma fibrosum malignum
M8832/0 Dermatofibroma k.m.n. (D23.-)
M8832/3 Dermatofibrosarcoma k.m.n. (C44.-)
M8833/3 Dermatofibrosarcoma protuberans pigmentosum

M884 Neoplasmata myxomatosa

M8840/0 Myxoma k.m.n.


M8840/3 Myxosarcoma
M8841/1 Angiomyxoma

M885-M888 Neoplasmata lipomatosa

M8850/0 Lipoma k.m.n. (D17.-)


M8850/3 Liposarcoma k.m.n.
M8851/0 Fibrolipoma (D17.-)
M8851/3 Liposarcoma, jól differenciált
M8852/0 Fibromyxolipoma (D17.-)
M8852/3 Liposarcoma myxoides
M8853/3 Liposarcoma rotundocellulare
M8853/0 Lipoma polymorphicum
M8854/3 Liposarcoma polymorphicum (D17.-)
M8855/3 Liposarcoma mixtum
M8856/0 Lipoma intramusculare (D17.-)
M8857/0 Lipoma fusocellulare
M8858/3 Liposarcoma differenciatum
M8860/0 Angiomyolipoma (D17.-)

1107
M8861/0 Angiolipoma k.m.n. (D17.-)
M8870/0 Myelolipoma (D17.-)
M8880/0 Hibernoma (D17.-)
M8881/0 Lipoblastomatosis (D17.-)

M889-M892 Neoplasmata myomatosa

M8890/0 Leiomyoma k.m.n.


M8891/1 Leiomyomatosis k.m.n.
M8890/3 Leiomyosarcoma k.m.n.
M8891/0 Leiomyoma epitheloides
M8891/3 Leiomyosarcoma epitheloides
M8892/0 Leiomyoma cellulare
M8893/0 Leiomyoma, bizarr
M8894/0 Angiomyoma
M8894/3 Angiomyosarcoma
M8895/0 Myoma
M8895/3 Myosarcoma
M8896/3 Leiomyosarcoma myxoides
M8897/1 Simaizom daganat k.m.n.
M8900/0 Rhabdomyoma k.m.n.
M8900/3 Rhabdomyosarcoma k.m.n.
M8901/3 Rhabdomyosarcoma polymorphicum
M8902/3 Rhabdomyosarcoma typus mixtus
M8903/3 Rhabdomyosarcoma foetale
M8904/3 Rhabdomyosarcoma adultum
M8910/3 Rhabdomyosarcoma embryonale
M8920/3 Rhabdomyosarcoma alveolare

M893-M899 Neoplasmata complexa mixta et stromalia

M8930/0 Nodulus stromatis endometrii (D26.1)


M8930/3 Sarcoma stromatis endometrii (C54.-)
M8931/1 Myosis stromalis endolymphatica
M8932/0 Adenomyoma
M8933/3 Adenosarcoma
M8940/0 Adenoma polymorphicum
M8940/3 Tumor mixtus malignus k.m.n.
M8941/3 Carcinoma in adenoma polymorphico (C07.-, C08.-)
M8950/3 Tumor mixtus sec. Müller (C54.-)
M8951/3 Tumor mixtus mesodermalis
M8960/1 Nephroma mesoblasticum
M8960/3 Nephroblastoma k.m.n. (C64)
M8963/3 Sarcoma rhabdoides
M8964/3 Sarcoma clarocellulare renis (C64)
M8970/3 Hepatoblastoma (C22.0)
M8971/3 Pancreatoblastoma (C25.-)
M8972/3 Pulmoblastoma (C34.-)
M8980/3 Carcinosarcoma k.m.n.
M8981/3 Carcinosarcoma embryonale
M8982/0 Myoepithelioma
M8990/0 Mesenchymoma benignum
M8990/1 Mesenchymoma k.m.n.
M8990/3 Mesenchymoma malignum
M8991/3 Sarcoma embryonale

M900-M903 Neoplasmata fibroepithelialia

1108
M9000/0 Tumor sec. Brenner k.m.n. (D27)
M9000/1 Tumor sec. Brenner a malignitás határesete (C39.1)
M9000/3 Tumor sec. Brenner malignus (56)
M9010/0 Fibroadenoma k.m.n. (D24)
M9011/0 Fibroadenoma intracanaliculare (D24)
M9012/0 Fibroadenoma pericanaliculare (D24)
M9013/0 Adenofibroma k.m.n. (D27)
M9014/0 Adenofibroma serosum (D27)
M9015/0 Adenofibroma mucinosum (D27)
M9016/0 Fibroadenoma giganteum (D24)
M9020/0 Tumor phyllodes benignum (D24)
M9020/3 Tumor phyllodes malignum (C50.-)
M9030/0 Fibroadenoma juvenile (D24)

M904 Neooplasmata synovialia

M9040/0 Synovioma benignum


M9040/3 Sarcoma synoviale k.m.n.
M9041/3 Sarcoma synoviale fusocellulare
M9042/3 Sarcoma synoviale epithelioides
M9043/3 Sarcoma synoviale biphasicum
M9044/3 Sarcoma claro-cellulare (kivéve a veséb l ered t M8964/3)

M905 Neoplasmata mesothelialia

M9050/0 Mesothelioma benignum (D19)


M9050/3 Mesothelioma malignum (C45)
M9051/0 Mesothelioma benignum fibrosum (D19.-)
M9052/0 Mesothelioma epithelioides benignum (D19.-)
M9052/3 Mesothelioma epithelioides malignum (C45.-)
M9053/0 Mesothelioma biphasicum benignum (D19.0)
M9055/3 Mesothelioma biphasicum malignum (C45.-)
M9054/0 Tumor adenomatoides k.m.n. (D19.-)
M9055/1 Mesothelioma cysticum

M906-M907 Neoplasmata cellularum germinalium

M9060/3 Dysgerminoma
M9061/3 Seminoma k.m.n. (C62)
M9062/3 Seminoma anaplasticum (C62)
M9063/3 Seminoma spermatocyticum (C62)
M9064/3 Germinoma
M9070/3 Carcinoma embryonale k.m.n.
M9071/3 Tumor sinum entodermalis
M9072/3 Polyembrioma
M9073/1 Gonadoblastoma
M9080/0 Teratoma benignum
M9080/1 Teratoma k.m.n.
M9080/3 Teratoma malignum k.m.n.
M9081/3 Teratocarcinoma
M9082/3 Teratoma malignum non differentiatum
M9083/3 Teratoma malignum intermediale
M9084/0 Cysta dermoides k.m.n.
M9084/3 Teratoma cum transformatione ad malignitatem
M9085/3 Tumor germinocellularis mixtus
M9090/0 Struma ovarii k.m.n. (D27)

1109
M9090/3 Struma ovarii maligna (C56)
M9091/1 Carcinoid in struma (D39.1)

M910 Neoplasmata trophoblastica

M9100/0 Mola hydatidosa (O01.9)


M9100/1 Mola hydatidosa invasivum (D39.2)
M9100/3 Choriocarcinoma k.m.n.
M9101/3 Choriocarcinoma kombinálva más germinális elemekkel (C62.-0
M9102/3 Teratoma malignum, trophoblastokkal (C62.-)
M9103/0 Mola hydatidosa partialis (O01.1)
M9104/1 Tumor trophoblasticum nidus placentaris (D39.2)

M911 Mesonephromata

M9110/0 Mesonephroma benignum


M9110/1 Tumor mesonephrogenes
M9110/3 Mesonephroma malignum

M912-M916 Tumores haemangiorum

M9120/0 Haemangioma k.m.n. (D18.0)


M9120/3 Haemangiosarcoma
M9121/0 Haemangioma cavernosum (D18.0)
M9122/0 Haemangioma venosum (D18.0)
M9123/0 Haemangioma racemosum (D18.0)
M9124/3 Sarcoma, Kupffer-sejtes (C22.3)
M9125/0 Haemangioma epithelioides (D18.0)
M9126/0 Haemangioma histiocytoides (D18.0)
M9130/0 Haemangioendothelioma benignum (D18.0)
M9130/1 Haemangioendothelioma k.m.n.
M9130/3 Haemangioendothelioma malignum
M9131/0 Haemangioma capillare (D18.0)
M9132/0 Haemangioma intramusculare (D18.0)
M9133/1 Haemangioendothelioma epithelioides k.m.n.
M9133/3 Haemangioendothelioma epithelioides malignum
M9134/1 Tumor intravascularis broncho-alveolaris (D38.1)
M9140/3 Sarcoma sec. Kaposi
M9141/0 Angiokeratoma
M9142/0 Haemangioma verrucosum hyperkeratoticum (D18.0)
M9150/0 Haemangiopericytoma benignum
M9050/1 Haemangiopericytoma k.m.n.
M9150/3 Haemangiopericytoma malignum
M9160/0 Angiofibroma k.m.n.
M9160/1 Haemangioblastoma

M917 Tumores lymphangiorum

M9170/0 Lymphangioma k.m.n. (D18.10


M9170/3 Lymphangiosarcoma
M9171/0 Lymphangioma capillare (D18.10
M9172/0 Lymphangioma cavernosum (D18.1)
M9173/0 Lymphangioma cysticum (D18.10
M9174/0 Lymphangiomyoma (D18.1)
M9174/1 Lymphangiomyomatosis
M9175/0 Haemolymphangioma (D18.1)

1110
M918-M924 Neoplasmata ossea et cartilaginea

M9180/0 Osteoma k.m.n. (D16.-)


M9180/3 Osteosarcoma k.m.n. (C40.-, C41.-)
M9181/3 Osteosarcoma chondroplasticum (C40.-, C41.-)
M9182/3 Osteosarcoma fibroplasticum (C40.-, C41.)
M9283/3 Osteosarcoma teleangiectaticum (C40.-, C41.-)
M9184/3 Osteosarcoma in morbo Paget osseum (C40.-, C41.-)
M9185/3 Osteosarcoma microcellulare (C40.-, C41.-)
M9190/3 Osteosarcoma juxtacorticale (C40.-, C41.-)
M9191/0 Osteoid osteoma k.m.n. (D16)
M9200/0 Osteoblastoma k.m.n. (D16.-)
M9200/1 Osteoblastoma agressivum (D48.-)
M9210/0 Osteochondroma (D16.-)
M9210/1 Osteochondromatosis k.m.n. (D48.-)
M9220/0 Chondroma k.m.n. (D16.0)
M9220/1 Chondromatosis k.m.n.
M9220/3 Chondrosarcoma k.m.n. (C40.-, C41.-0
M9221/0 Chondroma juxtacorticale (D16.-)
M9221/3 Chondrosarcoma juxtacorticale (C40.-, C41.-)
M9230/0 Chondroblastoma k.m.n. (D16.0)
M9230/3 Chondroblastoma malignum (C40.-, C41.-0)
M9231/3 Chondrosarcoma myxoides
M9240/3 Chondrosarcoma mesenchymale
M9241/0 Fibroma chondromyxoides (D16.-0)

M925 Tumores gigantocellulares

M9250/1 Tumor gigantocellularis ossium k.m.n. (D48.-0


M9250/3 Tumor gigantocellularis ossium malignum (C40.-, C41.-)
M9251/1 Tumor gigantocellularis partium mollium k.m.n.
M9251/3 Tumor gigantocellularis partium mollium malignum

M926 Tumores osseum, egyéb

M9260/3 Adamantinoma, hosszú csontoké (C40.-, C41.-)


M9262/0 Fibroma ossificans (D16.-)

M927-M934 Tumores odontogenes

M9270/0 Tumor odontogenes benignus (D16.4, D16.4)


M9270/1 Tumor odontogenes k.m.n. (D48.0)
M9270/3 Tumor odontogenes malignus (C41.0, C41.1)
M9271/0 Dentinoma (D16.4, D16.5)
M9272/0 Cementoma k.m.n. (D16.4, D16.5)
M9273/0 Cementoblastoma benignum (D16.4, D16.5)
M9274/0 Fibroma cementificans (D16.4, D16.5)
M9275/0 Cementoma gigantiforme (D16.4, D16.5)
M9280/0 Odontoma k.m.n. (D16.4, D16.5)
M9281/0 Odontoma, compound (D16.4, D16.5)
M9282/0 Odontoma complexum (D16.4, D16.5)
M9290/0 Fibroodontoma ameloblasticum (D16.4, D16.5)
M9290/3 Odontosarcoma ameloblasticum (C41.0, C41.1)
M9300/0 Tumor odontogenes adenomatoides (D16.4, D16.5)
M9301/0 Cysta odontogenes calcificans (D16.4, D16.5)

1111
M9302/0 Tumor odontogenes, árnyéksejtes (D16.4, D16.5)
M9310/0 Ameloblastoma k.m.n. (D16.4, D16.5)
M9310/3 Ameloblastoma malignum (C41.0, C41.1)
M9311/0 Odontoameloblastoma (D16.4, D16.5)
M9312/0 Tumor odontogenes squamosus (D16.4, D16.5)
M9320/0 Myxoma odontogenes (D16.4, D16.5)
M9321/0 Fibroma odontogenes centrale (D16.4, D16.5)
M9322/0 Fibroma odontogenes perpheriale (D16.4, D16.5)
M9330/0 Fibroma ameloblasticum (D16.4, D16.5)
M9330/3 Fibrosarcoma ameloblasticum (C41.0, C41.1)
M9340/0 Tumor odontogenes epitheliale calcificans (D16.4, D16.5)

M935-M937 Tumores, varia

M9350/1 Craniopharyngeoma (D44.3, D44.4)


M9360/1 Pinealoma (D44.5)
M9361/1 Pineocytoma (D44.5)
M9362/3 Pineoblastoma (C75.3)
M9363/0 Tumor neuroectodermalis melanoticus
M9364/3 Tumor neuroectodermalis peripherialis
M9370/3 Chordoma

M938-M948 Gliomata

M9380/3 Glioma malignum (C71.-)


M9381/3 Gliomatosis cerebri (C71.-)
M9382/3 Glioma mixtum (C71.-)
M9383/1 Glioma subependymale (D43.-)
M9384/1 Astrocytoma gigantocellulare subependymale (D43.-)
M9390/0 Papilloma plexus choriodei k.m.n. (D43.-)
M9390/3 Papilloma plexus choriodei malignum (D43.-)
M9391/3 Ependymoma k.m.n. (D43.-)
M9392/3 Ependymoma anaplasticum (C71.-)
M9393/1 Ependymoma papillare (D43.-)
M9394/1 Ependymoma myxopapillare (D43.-)
M9400/3 Astrocytoma k.m.n. (C71.-)
M9401/3 Astrocytoma anaplasticum (C71.-)
M9410/3 Astrocytoma protoplasmaticum (C71.-)
M9411/3 Astrocytoma gemistocyticum (C71.-)
M9420/3 Astrocytoma fibrillare (C71.-)
M9421/3 Astrocytoma pilocyticum (C71.-)
M9422/3 Spongioblastoma k.m.n. (C71.-0)
M9423/3 Spongioblastoma polare (C71.-)
M9424/3 Xanthoastrocytoma polymorphicum (C71.-)
M9430/3 Astroblastoma (C71.-)
M9440/3 Glioblastoma k.m.n. (C71.-)
M9441/3 Glioblastoma gigantocellulareC71.-)
M9442/3 Gliosarcoma (71.-)
M9443/3 Spongioblastoma polare primitivum (C71.-)
M9450/3 Oligodendroglioma k.m.n. (C71.-)
M9451/3 Oligodendroglioma anaplasticum (C71.-)
M9460/3 Oligodendroblastoma (C71.-)
M9470/3 Medulloblastoma k.m.n. C71.6)
M9471/3 Medulloblastoma desmoplasticum (C71.6)
M9472/3 Medullomyoblastoma (C71.6)
M9473/3 Tumor neuroectodermalis primitivus (C71.-)
M9480/3 Sarcoma cerebellare k.m.n. (C71.6)
M9481/3 Sarcoma monstrocellulare (C71.-)

1112
M949-M952 Neoplasmata neuroepitheliomatosa

M9490/0 Ganglioneuroma
M9490/3 Ganglioneuroblastoma
M9491/0 Ganglioneuromatosis
M9500/3 Neuroblastoma k.m.n.
M9501/3 Medulloepithelioma k.m.n.
M9502/3 Medulloepithelioma (teratoid)
M9503/3 Neuroepithelioma k.m.n.
M9504/3 Spongioneuroblastoma
M9505/3 Ganglioglioma
M9506/0 Neurocytoma
M9507/0 Tumor, Paccini végkészülék eredetü
M9510/3 Retinoblastoma k.m.n. (C69.2)
M9511/3 Retinoblastoma, differentiatum (C69.2)
M9512/3 Retinoblastoma non differentiatum (C69.2)
M9520/3 Tumor neurogenes olfactoricus
M9521/3 Esthesioneurocytoma (C30.0)
M9522/3 Esthesioneuroblastoma (C30.0)
M9523/3 Esthesioneuroepithelioma (C30.0)

M953 Meningiomata

M9530/0 Meningioma k.m.n. (D32.-)


M9530/1 Meningiomatosis k.m.n. (D42.-)
M9530/3 Meningioma malignum (C70.-)
M9531/0 Meningioma meningotheliomatosum (D32.-)
M9532/0 Meningioma fibrosum (D32.-)
M9533/0 Meningioma psammosum (D32.-)
M9534/0 Meningioma angiomatosum (D32.-)
M9535/0 Meningioma haemangioblasticum (D32.-)
M9536/0 Meningioma haemangiopericytomatosum (C32.-)
M9537/0 Meningioma transitionale (C32.-)
M9538/1 Meningioma papillare (C 42.-)
M9539/3 Sarcomatosis meningialis (C70.-)

M954-M957 Tumorok, vel shüvely eredet ek

M9540/0 Neurofibroma k.m.n.


M9540/1 Neurofibromatosis k.m.n.
M9540/3 Neurofibrosarcoma
M9541/0 Neurofibroma melanoticum
M9550/0 Neurofibroma plexiforme
M9560/0 Neurilemmoma k.m.n.
M9560/1 Neurinomatosis
M9560/3 Neurilemmoma malignum
M9561/3 Triton tumor, rosszindulatú
M9562/0 Neurothecoma
M9570/0 Neuroma k.m.n.

M958 Tumorok, szemcsés sejtesek, lágyrész eredet ek

M9580/0 Tumor, granulált sejtes k.m.n.


M9580/3 Tumor, granulált sejtes, rosszindulatú
M9581/3 Alveolaris lágyrész sarcoma

1113
M959-M971 Lymphomata maligna Hodgkin et typus non Hodgkin

M959 Malignus lymphoma k.m.n. és diffúz


M9590/3 Malignus lymphoma k.m.n. (C84.5, C85.9)
M9591/3 Malignus lymphoma, non Hodgkin k.m.n. (C85.9)
M9592/3 Lymphosarcoma k.m.n. (C85.0)
M9593/3 Reticulosarcoma k.m.n. (C83.3, C83.9)
M9494/3 Microglioma (C85.7)
M9595/3 Malignus lymphoma diffúz k.m.n. (C83.9)

M965-M966 Morbus Hodgkin k.m.n.


M9650/3 Morbus Hodgkin k.m.n. (C81.9)
M9652/3 Morbus Hodgkin, kevert sejtes k.m.n. (C81.7)
M9653/3 Morbus Hodgkin, lymphocyta depletioval k.m.n. (C81.3)
M9654/3 Morbus Hodgkin, lymphocyta depletioval, diffúz fibrozissal (C81.3)
M9655/3 Morbus Hodgkin, lymphocyta depletioval, reticularis (C81.3)
M9657/3 Morbus Hodgkin, lymphocyta predominancia, k.m.n. (C81.0)
M9658/3 Morbus Hodgkin, lymphocyta predominancia, diffúz (C81.0)
M9659/3 Morbus Hodgkin, lymphocyta predominancia, nodularis (C81.0)
M9660/3 Hodgkin paragranuloma k.m.n. (C81.87)
M9661/3 Hodgkin granuloma (C81.7)
M9662/3 Hodgkin sarcoma (C81.3)
M9663/3 Morbus Hodgkin, nodular-sclerosis k.m.n. (81.1)
M9665/3 Morbus Hodgkin, nodular-sclerosis, lymfocita predominancia (C81.1)
M9666/3 Morbus Hodgkin, nodular-sclerosis, kevert sejtes (C81.1)
M9667/3 Morbus Hodgkin, nodular-sclerosis, lymphocyta depletio (C81.1)

M967-M968 Malignus lymphoma k.m.n. meghatározott típus


M9670/3 Malignus lymphoma, kis lymphocytás k.m.n. (C83.0)
M9671/3 Malignus lymphoma, lymphoplasmocytás (C83.0)
M9672/3 Malignus lymphoma, hasított sejtes, diffúz (C83.1)
M9673/3 Malignus lymphoma, lymphocytás, közepesen differenciált, diffúz (C83.8)
M9674/3 Malignus lymphoma, centrocytás (C83.8)
M9675/3 Malignus lymphoma, kevert kis és nagy sejtes, diffúz (C83.2)
M9676/3 Malignus lymphoma, centroblastos-centrocytás, diffúz (C83.8)
M9677/3 Polyposis lymphomatosa maligna (C83.8)
M9680/3 Malignus lymphoma, nagy sejtes, diffúz k.m.n. (C83.3)
M9681/3 Malignus lymphoma, nagy, hasított sejtes, diffúz (83.3)
M9682/3 Malignus lymphoma, nagy, nem hasított sejtes, diffúz (C83.3)
M9683/3 Malignus lymphoma, centroblastos, diffúz (C83.3)
M9684/3 Malignus lymphoma, immunoblastos, k.m.n. (C83.4)
M9685/3 Malignus lymphoma, lymphoblastos (C83.5)
M9686/3 Malignus lymphoma, kis, nem hasított sejtes, diffúz (C83.0, C83.6)
M9687/3 Lymphoma malignum sec.Burkitt k.m.n. (C83.7)

M969 Malignus lymphoma, follicularis vagy noduláris diffúz területekkel vagy diffúz
területek nélkül
M9690/3 Lymphoma malignum folliculare k.m.n. (C82.9)
M9691/3 Malignus lymphoma, kevert hasított és nagy sejtes, follicularis (C82.1)
M9692/3 Malignus lymphoma, centroblastos-centrocytás, follicularis (C82.7)
M9693/3 Malignus lymphoma, lymphocytás, jól differenciált, noduláris (C82.7)
M9694/3 Malignus lymphoma, lymphocytás, közepesen differenciált, noduláris (C82.7)
M9695/3 Malignus lymphoma, kis, hasított sejtes, follicularis, (C82.7)
M9696/3 Malignus lymphoma, lymphocytás, rosszul differenciált (C82.7)
M9697/3 Malignus lymphoma, centroblastos, follicularis (C82.7)
M9698/3 Malignus lymphoma, nagy sejtes follicularis, k.m.n. (C82.7)

M970 Meghatározott T-sejtes lymphomák, b r és perifériás

1114
M9700/3 Mycosis fungoides (C84.0)
M9710/3 Morbus sec.Sézary
M9702/3 Lymphoma, T-sejtes, perifériás k.m.n. (C84.4)
M9703/3 Lymphoma, T-zóna eredet (C84.2)
M9704/3 Lymphoma lymphoepitheliale (C84.3)
M9705/3 Lymphoma, T-sejtes, perifériás (Lympadenopathia angioimmunoblastica cum
dysproteinaemia) (C84.4)
M9706/3 Lymphoma, T-eredet , perifériás, kis, polimorf sejtes (C84.4)
M9707/3 Lymphoma, T-sejtes, perifériás, közepes és nagy polimorf sejtes (C84.4)
M8709/3 Lymphoma cutis (C84.5)

M971 Non Hodgkin lymphomák egyéb specifikus típusai


M9711/3 Lymphoma, B-sejtes, monocytoid (C85.7)
M9712/3 Angioendotheliomatosis (C85.7)
M9713/3 Lymphoma, T-sejtes, angiocentrikus (C85.7)
M9714/3 Lymphoma, nagy sejtes (Ki-1+) (C85.7)

M972 Neoplasmata lymphoreticularia alia

M9720/3 Histiocytosis maligna (C96.1)


M9722/3 Morbus Letterer-Siwe (C96.0)
M9723/3 Lymphoma, valódi histiocytas (C96.3)

M973 Tumores plasmacellulares

M9731/3 Plasmocytoma k.m.n. (C90.2)


M9732/3 Myeloma multiplex (C90.0)

M974 Tumores mastocytarum

M9740/1 Mastocytoma k.m.n. (D47.0)


M9740/3 Sarcoma mastocellulare (C96.2)
M9741/3 Mastocytosis maligna (C96.2)

M976 Morbi immunoproliferativi

M9760/3 Morbus immunoproliferativus (C88.9)


M9761/3 Macroglobulinaemia sec.Waldenström (C88.0)
M9762/3 Nehéz-lánc betegség, alfa- (C88.1)
M9763/3 Nehéz-lánc betegség, gamma- (C88.1)
M9765/1 Immunoproliferativ betegség a vékonybélben (C88.3)
M9765/1 Gammopathia monoclonalis (D47.2)
M9767/1 Laesio immunuproliferativa angiocentrica (D47.7)
M9768/1 Lymphadenopathia angioimmunoblastica (D47.7)
M9768/1 Immunoproliferatív betegség, T-gamma (D47.7)

M980-M994 Leukaemiae

M980 Leukaemiae k.m.n.


M9800/3 Leukaemia k.m.n. (C95.9)
M9801/3 Leukaemia acuta k.m.n. (C95.0)
M9802/3 Leukaemia subacuta (C95.2)
M9803/3 Leukaemia chronica (C95.1)
M9804/3 Leukaemia aleukaemica (C95.7)

1115
M982 Lymphadenoses leukaemicae
M9820/3 Lymphadenosis leukaemica k.m.n. (C91.9)
M9821/3 Lymphadenosis leukaemica lymphoblastica acuta k.m.n. (C91.0)
M9822/3 Lymphaedenosis leukaemica subacuta (C91.2)
M9823/3 Lymphadenosis leukaemica chronica (C91.1)
M9424/3 Lymphadenosis leukaemica aleukaemica (C91.7)
M9425/3 Lymphadenosis leukaemica prolymphocytica (C91.7)
M9826/3 Leukaemia, Burkitt-sejtes (C 91.7)
M9827/3 Leukaemia/lymphoma, T-sejtes, feln tt (C91.5)

M983 Leukaemia plasmocytica


M9830/3 Leukaemia plasmocytica (C90.1)

M984 Erythroleukaemiae
M9840/3 Erythroleukaemia (C94.0)
M9841/3 Erythraemia acuta (C94.0)
M9842/3 Erythraemia chronica (C94.1)

M985 Leukaemia, lymphosarcoma-sejtes


M9850/3 Leukaemia, lymphosarcoma sejtes

M986 Myeloses leukaemicae


M9860/3 Myelosis leukaemica k.m.n. (C92.9)
M9861/3 Myelosis leukaemica acuta (C92.0)
M9862/3 Myelosis leukaemica subacuta (C92.2)
M9263/3 Myelosis leukaemica chronica (C92.1)
M9864/3 Myelosis leukaemica aleukaemica (C92.7)
M9866/3 Myelosis leukaemica promyelocytica (C92.4)
M9867/3 Myelosis leukaemica acuta myelomonocytica (C92.70
M9868/3 Myelosis leukaemica myelomonocytica chronica (C92.7)

M987 Leukaemia basophilocellulare


M9870/3 Leukaemia basophilocellulare (C92.-)

M988 Leukaemia eosinophilocellulare


M9880/3 Leukaemia eosinophilocellulare (C92.-)

M989 Leukaemia monocytica


M9890/3 Leukaemia monocytica k.m.n. (C93.8)
M9891/3 Leukaemia monocytica acuta (C93.0)
M9892/3 Leukaemia monocytica subacuta (C93.2)
M9893/3 Leukaemia monocytica chronica (c93.1)
M9894/3 Leukaemia monocytia aleukaemica (C93.7)

M990-M994 Leukaemiae aliae


M9900/3 Leukaemia mastocytica (C93.1)
M9910/3 Leukaemia megakaryoblastica acuta (C94.2)
M9930/3 Myelosis sarcomatosa (C94.4)
M9931/3 Panmyelosis acuta (C94.5)
M9932/3 Myelofibrosis acuta (C94.5)
M9940/3 Leukaemia, sz rös sejtes (C91.4)
M9941/3 Reticuloendotheliosis leukaemica (C91.4)

M995-M997 Myeloproliferatív és lymphoproliferatív rendellenességek

M9950/1 Polycythaemia rubra vera (D45)


M9960/1 Morbus myeloproliferativus chronicus (D47.1)
M9961/1 Myelosclerosis cum metaplasia myeloide (D47.1)
M9962/1 Thrombocythaemia idiopathica (D47.3)

1116
M9970/1 Morbus lymphoproliferativus k.m.n. (D47.9)

M998 Syndroma myelodysplastica

M9980/1 Anaemia refracterica (D46.6)


M9981/2 Anaemia refracterica sideroblastok nélkül (D46.0)
M9982/1 Anaemia refractorica sideroblastokkal (D 46.0)
M9983/1 Anaemia refractorica blast felszaporodással
M9984/1 Anaemia refractorica blast felszaporodással és transzformációval (D46.3)
M9989/1 Syndroma myelodysplastica k.m.n. (D46.9)

1117
A mortalitás és morbiditás speciális táblázatos listái

A mortalitás táblázatos listái

1. lista - Általános mortalitás - összevont lista (103 ok)


2. lista - Általános mortalitás - válogatott lista (80 ok)
3. lista - Újszülött és gyermek mortalitás - összevont lista (67 ok)
4. lista - Újszülött és gyermek mortalitás - válogatott lista (51 ok)

A morbiditás táblázatos listája (298 ok)

1118
A mortalitás és morbiditás speciális táblázatos listái

Megjegyzés: ezeket a listákat az Egészségügyi Világszervezet közgy lése elfogadta az


adatok megjelenítésére 1990-ben. Ezek megtalálhatók - használati
utasításokkal együtt- a II. kötetben.

1. számú mortalitási táblázatos lista

Általános mortalitás
Összevont lista

1-001 Fert z és parazitás betegségek A00-B99


1-002 Kolera A00
1-003 Feltételezetten fert z eredet hasmenés és gyomor-bélhurut A09
1-004 Egyéb fert zéses bélbetegségek A01-A08
1-005 Légz szervi güm kór A15-A16
1-006 Egyéb güm kór A17-A19
1-007 Pestis A20
1-008 Tetanus A33-A35
1-009 Diftéria A36
1-010 Szamárköhögés A37
1-011 Meningococcus fert zés A39
1-012 Septicaemia A40-A41
1-013 F leg szexuális úton terjed fert zések A50-A64
1-014 Heveny gyermekbénulás A80
1-015 Veszettség A82
1-016 Sárgaláz A95
1-017 Egyéb ízeltlábúak által terjesztett vírusos lázak és vírusos vérzéses lázak A90 A94,
A96-A99
1-018 Kanyaró B05
1-019 Vírusos májgyulladás B15-B19
1-020 Humán immunhiány-vírus [HIV] betegség B20-B24
1-021 Malária B50-B54
1-022 Leishmaniasis B55
1-023 Trypanosomiasis B56-B57
1-024 Schistosomiasis B65
1-025 Az eddig fel nem sorolt fert z és parazitás betegségek A21-A32, A38, A42-A49, A65-
A79, A8l, A83-A89, B00-B04, B06-B09, B25-B49, B58-B64, B66-B94, B99
1-026 Daganatok C00-D48
1-027 Ajak, szájüreg és garat rosszindulatú daganata C00- C14
1-028 A nyel cs rosszindulatú daganata C15
1-029 A gyomor rosszindulatú daganata C16
1-030 A vastagbél, végbél és anus rosszindulatú daganata C18-C21
1-031 A máj és intrahepaticus epeútak rosszindulatú daganata C22
1-032 A hasnyálmirigy rosszindulatú daganata C25
1-033 A gége rosszindulatú daganata C32
1-034 A légcs , hörg és tüd rosszindulatú daganata C33-C34
1-035 A b r rosszindulatú daganata C43
1-036 Az eml rosszindulatú daganata C50
1-037 A méhnyak rosszindulatú daganata C53
1-038 A méh egyéb és k.m.n. részeinek rosszindulatú daganata C54-C55
1-039 A petefészek rosszindulatú daganata C56
1-040 A prostata rosszindulatú daganata C61
1-041 A húgyhólyag rosszindulatú daganata C67
1-042 Az agyburkok, az agy és a központi idegrendszer egyéb részeinek rosszindulatú
daganata C70-C72

1119
1-043 Non-Hodgkin lymphoma C82-C85
1-044 Myeloma multiplex és rosszindulatú plazmasejtes daganatok C90
1-045 Leukaemia C91-C95
1-046 Az eddig fel nem sorolt rosszindulatú daganatok C17, C23-C24, C26-C31, C37-C41,
C44-C49, C51-C52, C57-C60, C62-C66, C68-C69, C73-C81, C88, C96-C97,
1-047 Az eddig fel nem sorolt daganatok D00-D48
1-048 A vér és a vérképz szervek betegségei, valamint az immunmechanizmust
érint bizonyos rendellenességek D50-D89
1-049 Anaemiák
1-050 A vér és vérképz szervek, valamint immunmechanizmust érint , eddig fel nem sorolt
betegségek, ill. bizonyos rendellenességek D65-D89
1-051 Endokrin, táplálkozási és anyagcsere-betegségek E00-E88
1-052 Diabetes mellitus E10-E14
1-053 Malnutritio E40-E46
1-054 Az eddig fel nem sorolt endokrin, táplálkozási és anyagcsere betegségek E00-E07,
E15-E34, E50-E88
1-055 Mentális és magatartási rendellenességek F01-F99
1-056 Mentális és magatartási rendellenességek pszihoaktív anyagok használatától F10-F19
1-057 Az eddig fel nem sorolt mentális és magatartási rendellenességek F01-F09, F20-F99
1-058 Az idegrendszer betegségei G00-G98
1-059 Agyhártyagyulladás G00, G03
1-060 Alzheimer-kór G30
1-061 Az eddig fel nem sorolt idegrendszeri betegségek G04-G25, G31-G98
1-062 A szem és függelékeinek betegségei H00-H57
1-063 A fül és csecsnyúlvány betegségei H60-H93
1-064 A keringési rendszer betegségei I00-I99
1-065 Heveny reumás láz és idült reumás szívbetegségek I00-I09
1-066 Magasvérnyomás betegségek I10-I13
1-067 Ischaemiás szívbetegségek I20-I25
1-068 Egyéb szívbetegségek I26-I51
1-069 Cerebrovascularis betegségek I60-I69
1-070 Atherosclerosis I70
1-071 A keringési rendszer eddig fel nem sorolt betegségei I71-I99
1-072 A légz rendszer betegségei J00-J98
1-073 Influenza J10-J11
1-074 Tüd gyulladás J12-J18
1-075 Egyéb heveny alsó légúti gyulladások J20-J22
1-076 Idült alsó légúti betegségek J40-J47
1-077 A légz rendszer eddig fel nem sorolt betegségei J00-J06, J30-J39, J60-J98
1-078 Az emészt rendszer betegségei K00-K92
1-079 Gyomor- és nyombélfekély K25-K27
1-080 A máj betegségei K70-K76
1-081 Az emészt rendszer eddig fel nem sorolt betegségei K00-K22, K28-K66, K80-K92
1-082 A b r és b ralatti szövet betegségei L00-L98
1-083 A vázizom-rendszer és a köt szövet betegségei M00-M99
1-084 A húgy-, ivarrendszer betegségei N00-N98
1-085 Glomerularis és tubulo-interstitialis vesebetegségek N00-N15
1-086 A húgy-, ivarrendszer eddig fel nem sorolt betegségei N17-N98
1-087 Terhesség szülés és gyermekágy O00-O99
1-088 Vetélés O00-O07
1-089 Egyéb közvetlen szülészeti halálok O10-O92
1-090 Indirekt szülészeti halálokok O98-O99
1-091 A terhesség, szülés és a gyermekágy eddig fel nem sorolt állapotai O95-O97
1-092 A perinatális id szakban keletkez bizonyos állapotok P00-P96
1-093 Veleszületett rendellenességek, deformitások és kromoszóma abnormitások Q00-
Q99
1-094 Tünetek, jelek és kóros klinikai és laboratóriumi leletek m.n.o. R00-R99
1-095 A morbiditás és mortalitás küls okai V01-Y89
1-096 Közlekedési balesetek V01-V99
1-097 Esések W00-W19

1120
1-098 Baleseti fulladás és alámerülés W65-W74
1-099 A füst, a t z és a láng hatásai X00-X09
1-100 Balesetszer mérgezés X40-X49
1-101 Szándékos önkez ség X60-X84
1-102 Er szak X85-Y09
1-103 Az összes többi küls ok W20-W64, W75-W99, X10-X39, X50-X59, Y10-Y89

1121
2. számú táblázatos mortalitási lista

Általános mortalitás
Válogatott lista

2-001 Kolera A00


2-002 Feltételezetten fert z eredet hasmenés és gyomor-bélhurut A09
2-003 Egyéb fert zéses bélbetegségek A01-A08
2-004 Légz szervi güm kór A15-A16
2-005 Egyéb güm kór A17-A19
2-006 Pestis
2-007 Tetanusz A33-A35
2-008 Diftéria A36
2-009 Szamárköhögés A32
2-010 Meningococcus fert zés A39
2-011 Septicaemia A40-A41
2-012 F leg szexuális úton terjed fert zések A50-A64
2-013 Heveny gyermekbénulás A80
2-014 Veszettség A82
2-015 Sárgaláz A95
2-016 Egyéb ízeltlábúak által terjesztett vírusos lázak és vírusos vérzéses lázak A90-A94,
A96-A99
2-017 Kanyaró B05
2-018 Vírusos májgyulladás B15-B19
2-019 Humán immunhiány-vírus [HIV] betegség B20-B24
2-020 Malária B50-B54
2-021 Leishmaniasis B55
2-022 Trypanosomiasis B56-B57
2-023 Schistosomiasis B65
2-024 Az eddig fel nem sorolt fert z és parazitás betegségek A21-A32, A38, A42-A49, A65-
A79, A81, A83-A89, B00-B04, B06-B09, B25-B49, B58-B64, B66-B94, B99
2-025 Az ajak, szájüreg és garat rosszindulatú daganata C00-C14
2-026 A nyel cs rosszindulatú daganata C15
2-027 A gyomor rosszindulatú daganata C16
2-028 A vastagbél, végbél és anus rosszindulatú daganata C18-C21
2-029 A máj és intrahepaticus epeútak rosszindulatú daganata C22
2-030 A hasnyálmirigy rosszindulatú daganata C25
2-031 A gége rosszindulatú daganata C32
2-032 A légcs , hörg és tüd rosszindulatú daganata C33-C34
2-033 A b r rosszindulatú daganata C43
2-034 Az eml rosszindulatú daganata C50
2-035 A méhnyak rosszindulatú daganata C53
2-036 A méh egyéb és k.m.n. részeinek rosszindulatú daganata C54-C55
2-037 A petefészek rosszindulatú daganata C56
2-038 A prostata rosszindulatú daganata C61
2-039 A húgyhólyag rosszindulatú daganata C67
2-040 Az agyburkok, az agy és a központi idegrendszer egyéb részeinek rosszindulatú
daganata C70-C72
2-041 Non-Hodgkin lymphoma C82-C85
2-042 Myeloma multiplex és rosszindulatú plazmasejtes daganatok C90
2-043 Leukaemia C91-C95
2-044 Az eddig fel nem sorolt rosszindulatú daganatok C17, C23-C24, C26-C31, C37-C41,
C44-C49, C51-C52, C57-C60, C62-C66, C68-C69, C73-C81, C88, C96-C97
2-045 Anaemiák D50-D64
2-046 Diabetes mellitus E10-E14
2-047 Malnutritio E40-E46
2-048 Mentális és magatartási rendellenességek pszihoaktív anyagok használatától F10-F19
2-049 Agyhártyagyulladás G00, G03
2-050 Alzheimer-kór G30

1122
2-051 Heveny reumás láz és idült reumás szívbetegségek I00-I09
2-052 Magasvérnyomás betegség I10-I13
2-053 Ischaemiás szívbetegségek I20-I25
2-054 Egyéb szívbetegségek I26-I51
2-055 Cerebrovascularis betegségek I60-I69
2-056 Atherosclerosis I70
2-057 A keringési rendszer eddig fel nem sorolt betegségei I71-I99
2-058 Influenza J10-J11
2-059 Tüd gyulladás J12-J18
2-060 Egyéb heveny alsó légúti gyulladások J20-J22
2-061 Idült alsó légúti betegségek J40-J47
2-062 A légz rendszer eddig fel nem sorolt betegségei J00-J06, J30-J39, J60-J98
2-063 Gyomor- és nyombélfekély K25-K27
2-064 A máj betegségei K70-K76
2-065 Glomerularis és tubulointerstitialis vesebetegségek N00-N15
2-066 Vetélés O00-O07
2-067 Egyéb közvetlen szülészeti halálok O10-O92
2-068 Indirekt szülészeti halálok O98-O99
2-069 A perinatális id szakban keletkez bizonyos állapotok P00-P96
2-070 Veleszületett rendellenességek, deformitások és kromoszóma abnormitások Q00-Q99
2-071 Tünetek, jelek és kóros klinikai és laboratóriumi jelek m.n.o. R00-R99
2-072 Az összes többi betegség D00-D48, D65-D89, E00-E07, E15-E34, E50-E88, F01-F09,
F20-F99, G04-G25, G31-G98, H00-H93, K00-K22, K28-K66, K80-K92, L00-L98, M00-
M99, N17-N98, O95-O97
2-073 Közlekedési balesetek V01-V99
2-074 Esések W00-W19
2-075 Baleseti fulladás és alámerülés W65-W74
2-076 A füst, a t z és a láng hatásai X00-X09
2-077 Balesetszer mérgezés X40-X49
2-078 Szándékos önkez ség X60-X84
2-079 Er szak X85-Y09
2-080 Az összes többi küls ok W20-W64, W75-W99, X10-X39, X50-X59, Y10-Y89

1123
3.számú mortalitási táblázatos lista

Csecsem és gyermek mortalitás


Összevont lista

3-001 Bizonyos fert z és parazitás betegségek A00-B99


3-002 Feltételezetten fert z eredet hasmenés és gyomor-bélhurut A09
3-003 Egyéb fert zéses bélbetegségek A00-A08
3-004 Güm kór A15-A19
3-005 Tetanusz A33-A35
3-006 Diftéria A36
3-007 Szamárköhögés A37
3-008 Meningococcus fert zés A39
3-009 Septicaemia A40-A41
3-010 Heveny gyermekbénulás A80
3-011 Kanyaró B05
3-012 Humán immunhiány vírus [HIV] betegség B20-B24
3-013 Egyéb vírusbetegségek A81-B04, B06-B19, B25-B34,
3-014 Malária B50-B54
3-015 Az eddig fel nem sorolt fert z és parazitás betegségek A20-A32, A38, A42-A79, B35-
B49, B55-B94, B99
3-016 Daganatok C00-D48
3-017 Leukaemia C91-C95
3-018 Az eddig fel nem sorolt rosszindulatú daganatok C00-C90, C96-C97
3-019 Az eddig fel nem sorolt daganatok D00-D48
3-020 A vér és vérképz szervek betegségei és bizonyos, az immunrendszert érint
rendellenességek D50-D89
3-021 Anaemiák D50-D64
3-022 Az eddig fel nem sorolt vér és vérképz szervi betegségek és bizonyos, az
immunrendszert érint rendellenességek D65-D89
3-023 Endokrin, táplálkozási és anyagcsere betegségek E00- E88
3-024 Malnutritio és egyéb táplálkozási hiányok E40-E64
3-025 Az eddig fel nem sorolt endokrin, táplálkozási és anyagcsere betegségek E00-E34,
E65-E88
3-026 Az idegrendszer betegségei G00-G98
3-027 Agyhártyagyulladás G00, G03
3-028 Az idegrendszer eddig fel nem sorolt betegségei G04-G98
3-029 A fül és a csecsnyúlvány betegségei H60-H93
3-030 A keringési rendszer betegségei I00-I99
3-031 A légz rendszer betegségei J00-J98
3-032 Tüd gyulladás J12-J18
3-033 Egyéb heveny légúti fert zések J00-J11, J20-J22
3-034 A légz rendszer fel nem sorolt betegségei J30-J98
3-035 Az emészt rendszer betegségei K00-K92
3-036 A húgy-, ivarrendszer betegségei N00-N98
3-037 A perinatális id szakban keletkez bizonyos állapotok P00-P96
3-038 Anyai tényez k és a terhesség, gyermekágy és szülés szöv dményei által érintett
magzat és újszülött P00-P04
3-039 A gesztáció idejével és a magzati növekedéssel összefügg rendellenességek P05-
P08
3-040 Szülési trauma P10-P15
3-041 Méhen belüli hypoxia és szülési asphyxia P20-P21
3-042 Az újszülött légzési distresse P22
3-043 Veleszületett tüd gyulladás P23
3-044 Az újszülött egyéb légzési rendellenességei P24-P28
3-045 Az újszülött bakteriális szepszise P36
3-046 Az újszülött köldökgyulladása, enyhe vérzéssel vagy anélkül P38
3-047 A magzat és újszülött vérzéses és haematologiai rendellenességei P50-P61
3-048 Az eddig fel nem sorolt perinatális állapotok P29, P31, P37, P39, P70-P96

1124
3-049 Veleszületett rendellenességek, deformitások és kromoszóma abnormitások
Q00- Q99
3-050 Veleszületett vízfej ség és gerinchasadék Q03, Q05
3-051 Az idegrendszer egyéb veleszületett rendellenességei Q00-Q02, Q04, Q06-Q07
3-052 A szív veleszületett rendellenességei Q20-Q24
3-053 A keringési rendszer egyéb veleszületett rendellenességei Q25-Q28
3-054 Down-szindróma és egyéb kromoszóma abnormitások Q90-Q99
3-055 Egyéb veleszületett rendellenességek Q10-Q18, Q30-Q89
3-056 Tünetek, jelek és kóros klinikai és laboratóriumi leletek m.n.o. R00-R99
3-057 Hirtelen csecsem halál R95
3-058 Egyéb tünetek, jelek és kóros klinikai és laboratóriumi leletek m.n.o. R96-R99
3-059 Az összes többi betegség F01-F99, A00-A59, L00-L98, M00-M99
3-060 A morbiditás és mortalitás küls okai V01-Y89
3-061 Közlekedési balesetek V01-V99
3-062 Baleseti fulladás és alámerülés W65-W74
3-063 A légzés egyéb baleseti okú fenyegetettsége W75-W84
3-064 A füst, a t z és a láng hatásai X00-X09
3-065 Balesetszer mérgezés X40-X49
3-066 Er szak X85-Y09
3-067 Az összes többi ok W00-W64, W85-W99, X10-X39, X50-X84, Y10-Y89

1125
4.számú mortalitási táblázatos lista

Csecsem és gyermek mortalitás


Válogatott lista

4-001 Feltételezetten fert zéses eredet hasmenés és gyomor-bélhurut A09


4-002 Egyéb fert zéses bélbetegségek A00-A08
4-003 Güm kór A15-A19
4-004 Tetanusz A33, A35
4-005 Diftéria A36
4-006 Szamárköhögés A37
4-007 Meningococcus fert zés A39
4-008 Septicaemia A 40-A41
4-009 Heveny gyermekbénulás A80
4-010 Kanyaró B05
4-011 Humán immunhiány vírus [HIV] betegség B20-B24
4-012 Egyéb vírusbetegségek A81-B04, B06-B19, B25-B34,
4-013 Malária B50-B54
4-014 A többi fert z és parazitás betegség A20-A32, A38, A42-A79, B35-B49, B55-B94,
B99
4-015 Leukaemia C91-C95
4-016 Az eddig fel nem sorolt rosszindulatú daganatok C00-C90, C96-C97
4-017 Anaemiák D50-D64
4-018 Az eddig fel nem sorolt vér és vérképz szervi betegségek és az immun mechanizmust
is érint bizonyos rendellenességek D65-D89
4-019 Malnutritio és egyéb táplálékozási hiányok E40-E64
4-020 Agyhártyagyulladás G00, G03
4-021 Az eddig fel nem sorolt idegrendszeri betegségek G04-G98
4-022 Tüd gyulladás J12-J18
4-023 Egyéb heveny légz rendszeri fert zések J00-J11, J20-J22
4-024 Az emészt rendszer betegségei K00-K92
4-025 Anyai tényez k és a terhesség, vajúdás és szülés szöv dményei által érintett magzat
és újszülött P00-P04
4-026 A gesztáció tartamával és a magzati növekedéssel összefügg rendellenességek
P05-P08
4-027 Szülési trauma P10-P15
4-028 Méhen belüli hypoxia és szülési asphyxia P20-P21
4-029 Az újszülött légzési distresse P22
4-030 Veleszületett tüd gyulladás P23
4-031 Az újszülött egyéb légzési rendellenességei P24-P28
4-032 Az újszülött bakteriális szepszise P36
4-033 Az újszülött köldökgyulladása enyhe vérzéssel vagy anélkül P38
4-034 A magzat és újszülött vérzéses és haematologiai rendellenességei P50-P61
4-035 Az eddig fel nem sorolt perinatális állapotok P29, P35, P37, P39, P70-P96
4-036 Veleszületett vízfej ség és gerinchasadék Q03, Q05
4-037 Az idegrendszer egyéb veleszületett rendellenességei Q00-Q02, Q04, Q06-Q07
4-038 A szív veleszületett rendellenességei Q20-Q24
4-039 A keringési rendszer egyéb veleszületett rendellenességei Q25-Q28
4-040 Down-szindróma és egyéb kromoszóma abnormitások Q90-Q99
4-041 Egyéb veleszületett rendellenességek Q10-Q18, Q30-Q89
4-042 Hirtelen csecsem halál szindróma R95
4-043 Tünetek, jelek és kóros klinikai és laboratóriumi leletek m.n.o. R96-R99
4-044 Az összes többi betegség D00-D48, E00-E34, E65-E88, F01-F99, H00-H95, I00-I99,
J30-J98, L00-L98, M00-M99, N00-N98
4-045 Közlekedési balesetek V01-V99
4-046 Baleseti fulladás és alámerülés W65-W74
4-047 A légzés egyéb baleseti okú fenyegetettsége W75-W84
4-048 A füst, a t z és a láng hatásai X00-X09
4-049 Balesetszer mérgezés X40-X49

1126
4-050 Er szak X85-Y09
4-051 Az összes többi küls ok W00-W64, W85-W99, X10-X39, X50-X84, Y10-Y89

1127
A morbiditás táblázatos listája
001 Kolera A00
002 Tífusz és paratífusz A01
003 Shigellosis A03
004 Amoebiasis A06
005 Feltételezetten fert zéses eredet hasmenés gyomor-bélhurut A09
006 Egyéb fert zéses bélbetegségek A02, A04-A05, A07-A08
007 Légz szervi güm kór A15-A16
008 Egyéb güm kór A17-A19
009 Pestis A20
010 Brucellosis A23
011 Lepra A30
012 Tetanus neonatorum A33
013 Egyéb tetanus A34-A35
014 Diftéria A36
015 Szamárköhögés A37
016 Meningococcus fert zés A39
017 Septicaemia A40-A41
018 Egyéb bakteriális betegségek A21-A22, A24-A28, A31-A32, A38, A42-A49
019 Veleszületett szifilisz A50
020 Korai szifilisz A51
021 Egyéb szifilisz A52-A53
022 Gonococcus fert zés A54
023 Szexuálisan terjed chlamydia betegségek A55-A56
024 Egyéb, f leg szexuális úton terjed fert zések A57-A64
025 Visszatér láz A68
026 Trachoma A71
027 Kiütéses tífusz A75
028 Heveny gyermekbénulás A80
029 Veszettség A82
030 Vírusos agyvel gyulladás A83-A86
031 Sárgaláz A95
032 Egyéb ízeltlábúak által terjesztett vírusos lázak és vírusos vérzéses lázak A90-A94, A96-
A99
033 Herpeszvírus fert zések B00
034 Varicella és zoster B01-B02
035 Kanyaró B05
036 Rubeóla B06
037 Akut hepatitis-B B16
038 Egyéb vírusos hepatitis B15, B17-B19
039 Humán immunhiány vírus [HIV] betegség B20-B24
040 Mumpsz B26
041 Egyéb vírusbetegségek A81, A87-A89, B03-B04, B07-B09, B25, B27-B34
042 Mycosisok B35-B49
043 Malária B50-B54
044 Leishmaniasis B55
045 Trypanosomiasis B56-B57
046 Schistosomiasis B65
047 Egyéb métely-fert zések B66
048 Echinococcosis B67
049 Dracunculiasis B72
050 Onchocerciasis B73
051 Filariasis B74
052 Horogféreg betegség B76
053 Egyéb férgességek B68-B71, B75, B77-B83
054 A güm kór következményei B90
055 A gyermekbénulás következményei B91
056 A lepra következményei B92

1128
057 Egyéb fert z és parazitás betegségek A65-A67, A69-A-70, A74, A77-A79, B58-B64,
B85-B89, B94, B99
058 Az ajak, a szájüreg és a garat rosszindulatú daganata C00-C14
059 A nyel cs rosszindulatú daganata C15
060 A gyomor rosszindulatú daganata C16
061 A vastagbél rosszindulatú daganata C18
062 A rectosigmoidealis átmenet, a rectum, az anus és az anuscsatorna rosszindulatú
daganata C19-C21
063 A máj és intrahepaticus epeútak rosszindulatú daganata C22
064 A hasnyálmirigy rosszindulatú daganata C25
065 Az emészt szervek egyéb rosszindulatú daganatai C17, C23-C24, C26
066 A gége rosszindulatú daganatai C32
067 A légcs , hörg és tüd rosszindulatú daganata C33-C34
068 A légz rendszer és a mellkasi szervek egyéb rosszindulatú daganatai C30-C31, 37-C39
069 A csont és izületi porc rosszindulatú daganata C40-C41
070 A b r malignus melanomája C43
071 A b r egyéb rosszindulatú daganatai C44
072 A mesothelialis és lágyszövetek rosszindulatú daganatai C45-C49
073 Az eml rosszindulatú daganata C50
074 A méhnyak rosszindulatú daganata C53
075 A méh egyéb és k.m.n. részeinek rosszindulatú daganata C54-C55
076 A n i nemi szervek egyéb rosszindulatú daganatai C51-C52, C56-C58
077 A dülmirigy rosszindulatú daganata C61
078 A férfi nemi szervek egyéb rosszindulatú daganatai C60, C62-C63
079 A húgyhólyag rosszindulatú daganata C67
080 A húgyrendszer egyéb rosszindulatú daganatai C64-C66, C68
081 A szem és függelékeinek rosszindulatú daganata C69
082 Az agy rosszindulatú daganata C71
083 A központi idegrendszer egyéb részeinek rosszindulatú daganata C70-C72
084 Egyéb, rosszul meghatározott, másodlagos k.m.n. és többszörös lokalizációjú
rosszindulatú daganat C73-C80, C97
085 Hodgkin-kór C81
086 Non-Hodgkin lymphoma C82-C85
087 Leukaemia C91-C95
088 A lymphoid, vérképz és a kapcsolatos szövetek egyéb rosszindulatú daganatai C88-
C90, C96
089 A méhnyak in situ carcinomája D06
090 A b r jóindulatú daganata D22-D23
091 Az eml jóindulatú daganata D24
092 A méh leiomyomája D25
093 A petefészek jóindulatú daganata D27
094 A húgyszervek jóindulatú daganata D30
095 Az agy és a központi idegrendszer egyéb részeinek jóindulatú daganata D33
096 Egyéb in situ és jóindulatú daganatok és bizonytalan és ismeretlen természet
daganatok D00-D05, D07-D21, D26, D28-D29, D31-D32, D34-D48
097 Vashiányos anaemia D50
098 Egyéb anaemiák D51-D64
099 Vérzéses állapotok és a vér és vérképz szervek egyéb betegségei D65-D77
100 Az immunmechanizmust is érint bizonyos rendellenességek D80-D89
101 Jódhiánnyal összefügg pajzsmirigy rendellenességek E00-E02
102 Thyreotoxicosis E05
103 A pajzsmirigy egyéb rendellenességei E04-E04, E06-E07
104 Diabetes mellitus E10-E14
105 Malnutritio E40-E46
106 A-vitamin hiány E50
107 Egyéb vitaminhiányok E51-E56
108 A malnutritio és egyéb táplálkozási hiányok következményei E64
109 Obesitas E66
110 Volumenhiány E86
111 Egyéb endokrin, táplálkozási és anyagcsere rendrendellenességek E15-E35, E58-E63,
E65, E67-E85, E87-E90

1129
112 Dementia F00-F03
113 Alkohol okozta mentális és magatartási rendellenességek F10
114 Egyéb pszihoaktív anyagok által okozott mentális- és magatartási rendellenességek
F11-F19
115 Schizophrenia, schizoid és téveszmés rendellenességek F20-F29
116 Hangulati rendellenességek F30-F39
117 Neurotikus, stresszel kapcsolatos és szomatoform rendellenességek F40-F48
118 Mentális retardáció F70-F79
119 Egyéb mentális és magatartási rendellenességek F04-F09, F50-F69, F80-F99
120 A központi idegrendszer gyulladásos betegségei G00-G09
121 Parkinson-kór G20
122 Alzheimer-kór G30
123 Sclerosis multiplex G35
124 Epilepszia G40-G41
125 Migrén és egyéb fejfájásos szindrómák G43-G44
126 Átmeneti agyi ischaemiás rohamok (TIA) és ezzel kapcsolatos szindrómák G45
127 Ideg-, ideggyök és plexus rendellenességek G50-G59
128 Agyi bénulás és egyéb bénulásos szindrómák G80-G83
129 Az idegrendszer egyéb betegségei G10-G13, G21-G26, G31-G32, G36-G37, G46-G47,
G60-G73, G90-G99
130 A szemhéj gyulladása H00-H01
131 Köt hártya-gyulladás és a köt hártya egyéb rendellenességei H10-H13
132 Keratitis és a sclera és cornea egyéb rendellenességei H15-H19
133 Cataracta és a lencse egyéb betegségei H25-H28
134 Retina leválások és szakadások H33
135 Glaucoma H40-H42
136 Kancsalság H49-H50
137 A fénytörés és alkalmazkodás rendellenességei H52
138 Vakság és csökkent látás H54
139 A szem és függelékeinek egyéb betegségei H02-H06, H20-H22, H30-H32, H34-H36,
H43-H48, H51, 53, H55-H59
140 Középfülgyulladás és a középfül és csecsnyúlvány egyéb rendellenességei H65-H75
141 Hallásvesztés H90-H91
142 A fül és a csecsnyúlvány egyéb betegségei H60-H62H80-H83, H92-H95
143 Heveny reumás láz I00-I02
144 Idült reumás szívbetegség I05-I09
145 Essentialis (primer) hypertonia I10
146 Egyéb magasvérnyomás betegségek I11-I15
147 Akut myocardialis infarctus I21-I22
148 Egyéb ischaemiás szívbetegségek I20, I23-I25
149 Tüd embólia I26
150 Vezetési zavarok és szív-arrythmiák I44-I49
151 Szívelégtelenség I50
152 Egyéb szívbetegségek I27-I43, I51-I52
153 Intracranialis vérzés I60-I62
154 Agyi infarctus I63
155 Stroke, vérzéses vagy infarctusos I64
156 Egyéb cerebrovascularis betegségek I65-I69
157 Atherosclerosis I70
158 Egyéb perifériás érbetegségek I73
159 Artériás embólia és thrombosis I74
160 Az artériák, arteriolák és hajszálerek egyéb betegségei I71-I72, I77-I79
161 Phlebitis, thrombophlebitis, vénás embólia és thrombosis I80-I82
162 Az alsó végtagok varicositasa I83
163 Aranyerek I84
164 A keringési rendszer egyéb betegségei I85-I99
165 Heveny garatgyulladás, heveny mandulagyulladás J02-J03
166 Heveny gégegyulladás és hörg gyulladás J04
167 Egyéb heveny fels légúti fert zések J00-J01, J05-J06
168 Influenza J10-J11
169 Tüd gyulladás J12-J18

1130
170 Heveny hörg gyulladás és heveny hörg cskegyulladás J20-J21
171 Idült orrmelléküreg gyulladás J32
172 Az orr és orr-melléküregek egyéb betegségei J30-J31, J33-J34
173 A mandulák és orrmandula idült betegsége J35
174 A fels légút egyéb betegségei J36-J39
175 Bronchitis, emphysema és egyéb krónikus obstruktív tüd betegségek J40-J44
176 Asthma bronchiale J45-J46
177 Bronchiectasia J47
178 Pneumoconiosis J60-J65
179 A légz rendszer egyéb betegségei J22, J66-J99
180 Fogszuvasodás K02
181 A fogak és támasztószöveteinek egyéb rendellenességei K00-K01, K03-K08
182 A szájüreg, a nyálmirigyek és állkapcsok egyéb betegségei K09-K14
183 Gyomor- és nyombélfekély K25-K27
184 Gyomor- és nyombélhurut K29
185 A nyel cs , gyomor és nyombél egyéb betegségei K20-K23, K28, K30-K31
186 A féregnyúlvány betegségei K35-K38
187 Lágyéksérv K40
188 Egyéb sérv K41-K46
189 Crohn-betegség és colitis ulcerosa K50-K51
190 Paralyticus ileus és bélelzáródás sérv nélkül K56
191 A bél diverticulosisa K57
192 A belek és hashártya egyéb betegségei K52-K55, K58-K67
193 Alkoholos májbetegség K70
194 A máj egyéb betegségei K71-K77
195 Epekövesség és epehólyag-gyulladás K80-K81
196 Heveny hasnyálmirigy gyulladás és a hasnyálmirigy egyéb betegségei K85-K86
197 Az emészt rendszer egyéb betegségei K82-K83, K87-K93
198 A b r és b ralatti szövet fert zései L00-L08
199 A b r és b ralatti szövet egyéb betegségei L10-L99
200 Rheumatoid arthritis és egyéb gyulladásos polyarthropathiák M05-M14
201 Arthrosis M15-M19
202 A végtagok szerzett deformitásai M20-M21
203 Az izületek egyéb rendellenességei M00-M03, M22-M25
204 Köt szöveti rendszerbetegségek M30-M36
205 Nyaki és egyéb csigolyaközti porc rendellenességek M50-M51
206 Egyéb dorsopathiák M40-M49, M53-M54
207 Lágyszövet rendellenességek M60-M79
208 A csonts r ség és szerkezet rendellenességei M80-M85
209 Csontvel gyulladás M86
210 A vázizom-rendszer és köt szövet egyéb betegségei M87-M99
211 Heveny és gyorsan progrediáló nephritis szindrómák N00-N01
212 Egyéb glomerularis betegségek N02-N08
213 Renalis tubulo-interstitialis betegségek N10-N16
214 Veseelégtelenség N17-N19
215 Urolithiasis N20-N23
216 Cystitis N30
217 A húgyrendszer egyéb betegségei N25-N29, N31-N39
218 Prostata hyperplasia N40
219 A prostata egyéb rendellenességei N41-N42
220 Hydrocele és spermatocele N43
221 Fitymatúltengés, phimosis és paraphimosis N47
222 A férfi nemi szervek egyéb betegségei N44-N46, N48-N51
223 Az eml rendellenességei N60-N64
224 Méhkürtgyulladás és petefészek-gyulladás N70
225 A méhnyak gyulladásos betegsége N72
226 A n i medencei szervek egyéb gyulladásos betegségei N71, N73-N77
227 Endometriosis N80
228 N i genitalis prolapsus N81
229 A petefészek, méhkürt és széles méhszalag nem gyulladásos rendellenességei N83
230 A menstruáció rendellenességei N91-N92

1131
231 Menopausalis és egyéb perimenopausalis rendellenességek N95
232 N i infertilitás N97
233 A húgy-ivarrendszer egyéb rendellenességei N82, N84-N90, N93-N94, N96, N98-N99
234 Spontán vetélés O03
235 M vi vetélés O04
236 Egyéb, vetéléssel végz d terhességek O00-O02, O05-O08
237 Oedema, fehérjevizelés és magasvérnyomás terhességben, szülés alatt és a
gyermekágy folyamán O10-O16
238 El fekv lepény, id el tti lepényleválás és szülés el tti vérzés O44-O46
239 Az anya egyéb gondozása a magzattal és az amnionürrel és lehetséges szülési
problémákkal kapcsolatban O30-O43, O47-O48
240 Elakadt szülés O64-O66
241 Szülés utáni vérzés O72
242 A terhesség és szülés egyéb szöv dményei O20-O29, O60-O63, O67-O71, O73-O75,
O81-O84
243 Spontán egyes szülés O80
244 F leg a gyermekággyal és egyéb m.n.o. szülészeti állapotokkal kapcsolatos
szöv dmények O85-O99
245 Anyai tényez k és a terhesség, vajúdás és szülés szöv dményei által érintett magzat és
újszülött P00-P04
246 Elmaradt magzati növekedés, magzati malnutritio és a rövid gesztációval és alacsony
születési súllyal kapcsolatos rendellenességek P05-P07
247 Szülési trauma P10-P15
248 Méhen belüli hypoxia és szülési asphyxia P20-P21
249 Egyéb, a perinatális szakban keletkezett légzési rendellenességek P22-P28
250 Veleszületett fert z és parazitás betegségek P35-P37
251 Egyéb, a perinatális szakra jellemz fert zések P38-P39
252 A magzat és újszülött haemolyticus betegsége P55
253 Egyéb, a perinatális szakból származó állapotok P08, P29, P50-P54, P56-P96
254 Spina bifida Q05
255 Az idegrendszer egyéb veleszületett rendellenességei Q00-Q04, Q06-Q07
256 A keringési rendszer veleszületett rendellenességei Q20-Q28
257 Ajakhasadék és szájpadhasadék Q35-Q37
258 A vékonybél hiánya, elzáródása és sz külete Q41
259 Az emészt rendszer egyéb veleszületett rendellenességei Q38-Q40, Q42-Q45
260 Nem descendált here Q53
261 A húgy-ivarrendszer egyéb rendellenességei Q50-Q52 Q54-Q64
262 A csíp veleszületett deformitásai Q65
263 A lábak veleszületett deformitásai Q66
264 A vázizomrendeszer egyéb veleszületett rendellenességei és deformitásai Q67-Q79
265 Egyéb veleszületett rendellenességek Q10-Q18, Q30-Q34, Q80-Q89
266 Kromoszóma abnormitások m.n.o. Q90-Q99
267 Hasi és medencei fájdalom R10
268 Ismeretlen eredet láz R50
269 Szenilitás R54
270 Egyéb tünetek, jelek és kóros klinikai és laboratóriumi leletek m.n.o.R00-R09, R11-R49,
R51-R53, R55-R99
271 A koponya- és arccsontok törése S02
272 A nyak, mellkas vagy medence törése S12, S22, S32, T08
273 A combcsont törése S72
274 Egyéb végtagcsontok törései S42, S52, S62, S82, S92, T10, T12
275 Több testtájékot magábanfoglaló törések T02
276 Ficamok, rándulások és húzódások meghatározott és többszörös lokalizációban S03,
S13, S23, S33, S43, S53, S63, S73, S83, S93, T03
277 A szem és az orbita sérülése S05
278 Intracranialis sérülés S06
279 Egyéb bels szervek sérülése S26-S27, S36-S37
280 Zúzódásos sérülések és traumás amputáció meghatározott és többszörös
lokalizációban S07-S08, S17-S18, S28, S38, S47-S48, S57-S58, S67-S68, S77-S78,
S87-S88, S97-S98, T04-T05

1132
281 Meghatározott, meghatározatlan és többszörös lokalizációjú egyéb sérülések S00-S01,
S04, S09-S11, S14-S16, S19-S21, S24-S25, S29-S31, S34-S35 , S39-S41, S44-S46,
S49-S51, S54-S56, S59.-S61, S64-S66, S69-S71, S74-S76, S79-S81, S84-S86, S89-
S91, S94-S96, S99, T00-T01, T06-T07, T09, T11, T13-T14
282 Természetes nyílásokon behatoló idegentest hatásai T15-T19
283 Égések és maródások T20-T32
284 Mérgezés drogokkal és biológiai anyagokkal T30-T50
285 F leg nem orvosi jelleg anyagok toxikus hatásai T51-T65
286 Rossz bánásmód szindrómák T74
287 A küls okok egyéb és k.m.n. hatásai T33-T35l, T66-T73, T75-T78
288 A sérülés bizonyos korai szöv dményei, az orvosi ellátás m.n.o. szöv dményei T79-T88
289 A sérülések, mérgezések hatásai és a küls okok egyéb következményei T90-T98
290 Az egészségügyi szolgálatot vizsgálat és kivizsgálás céljából igénybe vev személyek
Z00-Z13
291 Aszimptómás humán immunhiány vírus [HIV] fert zéses állapot Z21
292 Egyéb potenciálisan átvihet betegség miatti károsodásnak kitett személyek Z20, Z22-
Z29
293 Kontraceptiv eljárás és ellátás Z30
294 Terhesgondozás Z34-Z36
295 Élve született újszülöttek a születés helye szerint Z38
296 Szülés utáni gondozás és vizsgálat Z39
297 Az egészségügyi szolgálatot különleges eljárások és gondozás céljából igénybe vev
személyek Z40-Z54
298 Az egészségügyi szolgálatot egyéb okokból igénybe vev személyek Z31-Z33, Z37,
Z55-Z99

1133
Fogalmi meghatározások

Megjegyzés: Az alábbi meghatározásokat az Egészségügyi Világszervezet Közgy lése


(WHA 20.19 és WHA 43.24 számú határozatok) az Egészségügyi
Világszervezet alkotmányának 23. cikkelye alapján elfogadta.

1. A halál okai

Az orvosi igazolásba halálokként feltüntetett halálokok mindazon betegségek, kóros állapotok


vagy sérülések, amelyek a halálhoz vezettek vagy ahhoz hozzájárultak, valamint a baleset
vagy er szak körülményei, amelyek ilyen sérüléseket okoztak.

2. A halál alapját képez ok

A halál alapjául szolgáló ok (a) az a betegség vagy sérülés, amely a közvetlenül halálhoz
vezet eseménysorozatot elindította, vagy (b) a baleset vagy er szak azon körülményei,
amelyek a végzetes sérülést el idézték.

3. A magzati, perinatális, újszülöttkori és csecsem halálozásra vonatkozó


meghatározások

3.1 Élveszületés
Élveszületés a fogamzás termékének teljes kitolása vagy kihúzása az anyából, függetlenül a
terhesség tartamától, amely, e különválás után, lélegzik vagy az élet bármely nyilvánvaló jelét
mutatja, mint a szívverés, köldökzsinór pulzáció vagy a harántcsíkolt izmok egyértelm
mozgása, - függetlenül attól, hogy a köldökzsinórt elvágták vagy sem, ill. a méhlepény még
tapad. Az ilyen szülés minden produktumát élveszületettnek kell tekinteni.

3.2 Magzati halál [halvaszületett magzat]


Magzati halál - függetlenül a terhesség tartamától- a fogamzás termékének az anyából való
teljes kitolása vagy kihúzása el tti elhalása. A halált az a tény jelzi, hogy a magzat különválása
után nem lélegzik és nem mutatja az élet egyéb megnyilvánulási jeleit sem, mint a szívverés,
köldökzsinór pulzáció vagy a harántcsíkolt izmok egyértelm mozgása.

3.3 Születési súly


A magzat vagy újszülött születést követ en el ször mért súlya.

3.4 Alacsony születési súly


Kevesebb, mint 2500 g (2499 g-ig bezárólag)

3.5 Igen alacsony születési súly


Kevesebb, mint 1500 g (1499 g-ig bezárólag)

3.6 Extrém alacsony születési súly


Kevesebb, mint 1000 g (999 g-ig bezárólag)

3.7 Terhességi kor


A terhesség tartamát az utolsó normális menstruáció els napjától számítjuk. A terhesség
korát teljes napokban vagy hetekben fejezzük ki (pl. az utolsó rendes menstruáció kezdete
után 280-286 teljes nappal bekövetkezett eseményeket úgy tekintjük, hogy azok a terhesség
40. hetében történtek).

1134
3.8 Id el tti újszülött
Kevesebb mint 37 betöltött gesztációs hét (kevesebb, mint 259 nap).

3.9 Terminusra született újszülött


37 betöltött gesztációs hétt l a kevesebb, mint 42 betöltött hétig (259 naptól 293-ig).

3.10 Terminus után született újszülött


42 betöltött, vagy több gesztációs hét (294 nap, vagy több).

3.11 Perinatális szak


A perinatális szak a terhesség 22.betöltött hetével (154.napjával) kezd dik (amely id pontban
a születési súly általában 500 g) és befejez dik 7 teljes nappal a szülés után.

3.12 Újszülöttkor
Az újszülöttkor a születéskor kezd dik és 28 teljes nappal a születés után végz dik. Az
újszülöttkori halálozás (halál az élveszületést követ els 28 teljes nap folyamán) tovább
osztályozható a korai újszülött halálozásra, amely az élet els hét napja alatt következik be és
a kés i újszülötti halálozásra, amely az élet 7.napja és a 28.betöltött napja között következik
be.

Megjegyzések a meghatározásokhoz
I. Az élveszületések szempontjából a születési súlyt célszer az élet els órájában mérni,
miel tt még a születést követ szignifikáns súlyvesztés bekövetkezne. Noha a statisztikai
táblázatok a születési súly 500 g-os csoportosításait tartalmazzák, a súlyokat nem kell e
csoportok szerint feltüntetni. Az aktuális súlyt a mértnek megfelel en kell rögzíteni.
II. Az "alacsony”, „igen alacsony" és "extrém alacsony" születési súly meghatározások nem
képeznek egymást kölcsönösen kizáró csoportokat. A határzónák alatt átfedések vannak
(pl. az "alacsony" magában foglalja az "igen alacsony"-t és "extrém alacsony"-t is, míg az
"igen alacsony" az "extrém alacsony"-t).
III. A terhesség kora gyakran konfúzió forrása, ha a számítást a menstruációs dátumokra
alapozzák. Annak céljából, hogy a terhesség korát az utolsó normális menstruációs ciklus
els napjától a szülés id pontjáig számíthassuk, figyelembe kell venni, hogy az els nap a
0.nap és nem az 1.nap. Ilyenformán a 0-6.nap a "0.betöltött hét"- nek felel meg, a 7-13.
nap az "els betöltött hét"-nek és a terhesség 40.hete azonos a "betöltött 39.hét"-tel. Ha az
utolsó normális mentsruációs ciklus dátuma nem tisztázható, a terhesség korát a
klinikailag megalapozott becslésre kell bízni. A félreértések elkerülése végett, a
feljegyzéseknek mind a heteket, mind a napokat fel kell tüntetnie.
IV. Az élet els napján (0.nap) bekövetkezett halál esetén a kort az élet betöltött perceiben
vagy óráiban kell megadni. A második (1.nap), harmadik (2.nap) és így tovább a
27.betöltött napig bekövetkezett halál esetén a halál idején aktuális életkort napokban kell
feltüntetni.

4. Az anyai halálozással kapcsolatos meghatározások

4.1 Anyai halál


Anyai halál a n nek a terhesség alatti, vagy a terhesség befejez dését követ 42
napon belüli halála, függetlenül a terhesség tartamától és helyét l, bármely, a
terhességhez kapcsolódó vagy attól súlyosbított, valamint annak kezelésével
kapcsolatos okból, de nem balesetb l vagy egyéb, el re nem látott okból kifolyólag.

4.2 Kés i anyai halál


A kés i anyai halál a n nek közvetlen vagy közvetett szülészeti okból ered halála, több mint
42 nappal, de kevesebb mint egy évvel a terhesség befejez dését követ en.

4.3 Terhességhez kapcsolódó halál

Terhességhez kapcsolódó halál a n nek a terhesség alatti vagy a terhesség befejez dését
követ 42 napon belüli halála, tekintet nélkül a halál okára.

Az anyai halálozás két csoportba sorolható:

1135
4.4 Közvetlen szülészeti halál
Közvetlen szülészeti halál az, amely a terhesség szülészeti szöv dményeib l származik
(terhesség, vajúdás és gyermekágy), valamint beavatkozások, mulasztások, nem megfelel
ellátás, vagy a fenti események sorozatának következtében.

4.5 Közvetett szülészeti halál


Közvetett szülészeti halál az, amely a már megel z en fennállott betegségb l vagy a
terhesség alatt kialakult betegségb l származik és amelyet nem közvetlen szülészeti ok
idézett el , de amelyet a terhesség élettani hatásai súlyosbítottak.

1136
A nomenklatúrára vonatkozó szabályok
(beleértve a statisztikák összeállítását és közlését)
a betegségek és halálokok figyelembevételével

A 20. Világegészségügyi Közgy lés,

Tekintettel a mortalitás és morbiditás összehasonlítható statisztikai adatainak, azok


összeállításának és közlésének fontosságára,

Tekintetbe véve a Világegészségügyi Szervezet Alkotmányának 2 (s),21 (b),22 és 64


cikkelyeit,

ELFOGADJA 1967.május 22.-n a "Nomenklatúra szabályozás 1967"-t.E szabályozás "WHO


Nomenklatúra Szabályozás"-ként idézhet .

1. cikkely

Az Egészségügyi Világszervezet tagállamai, amelyekre az alábbi 7. cikkely érvénybe lép, a


továbbiakban "Tagok".

2. cikkely

A mortalitási és morbiditási statisztikákat összeállító Tagok e munkájukat a "Betegségek,


Sérülések és Halálokok Nemzetközi Statisztikai Osztályozása" jelen revíziójával összhangban
végezzék, illetve, amint azt a Világegészségügyi Közgy lés id r l-id re módosítja.
Ezt az Osztályozást a "Betegségek Nemzetközi Osztályozása"-ként lehet idézni.

3. cikkely

A mortalitási és morbiditási statisztikák összeállítását és közlését a Tagok lehet leg a


Világegészségügyi Közgy lés ajánlásai révén végezzék, mind az osztályozást, kódolási
eljárásokat, életkor-csoportosítást, territoriális körzeteket, mind az egyéb meghatározásokat
és standardokat illet en.

4. cikkely

A Tagok évente haláloki statisztikákat állítanak össze és közölnek a naptári évre


vonatkozóan, az anyaország egészét, vagy ebb l olyan részt illet en, amelyre adatok
rendelkezésre állnak és megjelölik azt a területet, amelyre a statisztikai adatok vonatkoznak.

5. cikkely

A Tagok elfogadják a haláloki orvosi igazolásnak azt a formáját, amely a halál alapjául
szolgáló okra való világos utalással lehet vé teszi a halált eredményez vagy ahhoz
hozzájáruló kóros állapotok vagy sérülések megállapítását.

6. cikkely

Minden Tag az Alkotmány 64.cikkelye értelmében jár el a szervezet kérésére e szabályok


alapján készült statisztikáknál, és nem az Alkotmány 63.cikkelye szerint tartja a kapcsolatot.

1137
7. cikkely

1. Ezek a szabályzatok 1968.január 1.-n léptek érvénybe.


2. A szabályzatok hatályossá válásukkor, az alábbiakban közölt kivételekt l eltekintve, az
1948.Nomenklatura Szabályok intézkedéseit váltják fel mind a szabályzatokhoz kötött
Tagok, mind a Tagok és Világszervezet között.
3. Betegségek Nemzetközi Osztályozásának az Egészségügyi Világközgy lés által, e
szabályzatok 2.cikkelye értelmében elfogadott bármely revíziója a Világközgy lés által
el írt id pontban lép érvénybe és felváltja, az alábbi kivételekt l eltekintve, a korábbi
osztályozásokat.

8. cikkely

1. Az az id tartam, amely a Világszervezeti Alkotmány 22 cikkelye szerint a visszautasításra


vagy záradékolásra rendelkezésre áll, hat hónap, éspedig e szabályzatoknak az
Egészségügyi Világközgy lés általi elfogadásnak a f igazgató általi bejelentésének
id pontjától számítva. Bármely visszautasítás vagy záradékolás, amelyet a F igazgató
ezen id szak lejárta után kap kézhez, nem tekinthet hatályosnak.
2. E cikkely 1.pontjának intézkedései érvényesek a Betegségek Nemzetközi
Osztályozásának e szabályzatok 2.cikkelye alapján az Egészségügyi Világközgy lés által
elfogadott bármely elkövetkez , további revízióját illet en is.

9. cikkely

Akár e szabályzatok, akár a Betegségek Nemzetközi Osztályozásának vagy bármely


revíziójának, valamint bármely záradékolás teljes vagy részleges visszautasítása, bármikor
visszavonható a f igazgatónak tett bejelentés által.

10. cikkely

A f igazgató értesíti valamennyi Tagot e szabályzatok és a Betegségek Nemzetközi


Osztályozása bármely revíziójának elfogadásáról, valamint a 8.és 9.cikkely alapján hozzá
beérkezett bármilyen bejelentésr l.

11. cikkely

E szabályzatok eredeti szövegét a Világszervezet irattárában kell letétbe heyezni. Hitelesített


h másolatait a f igazgató a Tagoknak küldje meg. E szabályzatok életbe lépésekor az
Egyesült Nemzetek Alapokmánya 102.cikkelye értelmében a f igazgató a hitelesített, h
másolatokat juttassa el az Egyesült Nemzetek f titkárának.

Aminek hiteléül kézjegyünkkel láttuk el

Genf, l967.május 22-én. V.T.H. Gunaratne (sk.)


az Egészségügyi Világközgy lés elnöke

M.G. Candau (sk.)


az Egészségügyi Világszervezet f igazgatója

1138

You might also like