Professional Documents
Culture Documents
KOMLÓSI PIROSKA - VESZTESÉGEK KEZELÉSE A CSALÁDBAN 1. Bevezető
KOMLÓSI PIROSKA - VESZTESÉGEK KEZELÉSE A CSALÁDBAN 1. Bevezető
Bevezető
Ebben a fejezetben azt szeretném bemutatni, milyen speciális erőfeszítéseket tesznek a
családok annak érdekében, hogy alkalmazkodni, együttélni tudjanak életük fájdalmas
változásaival, a különféle veszteségekkel.
Napjainkban különösen sürgető feladatnak vélem e problémakör jobb megértését. A
társadalmi változásokkal a családok élete is változik. E változások okozta „veszteségek”
vezethetnek „nyereségekhez” is, ha sikerül úgy feldolgozni azokat, hogy a család egészének
szellemi-lelki gyarapodását szolgálják.
Álljon itt egy 48 éves férfi esete, aki 33 évig „nem sirathatta el” apja méltatlan
szenvedéseit, majd kínzásait. Amikor felcsillant számára a remény, hogy valamiféle
kárpótlásra, elégtételre formálhatnak jogot, felszakadt benne a mélyen elfeledett seb...
Azonban nem talált, s a jelen társadalmi közhangulat sem segített neki e sebre megfelelő
gyógyírt találni... Pár hónapig magányosan küszködött az „elnyert szabadsággal”, végül
pszichiáter segítségére szorult.
Kétségtelen, hogy társadalmi szinten – de a közösségekben és a családokban is már
majdnem – elvesztettük azt a képességünket, hogy az elvesztett értékeket a gyászolás
kollektív aktusán keresztül „belsővé mentsük”, s így a realitásban az elvesztésüket
megfelelően tudomásul vegyük.
Ennek újratanításával nem késlekedhetünk. Ezért szeretném most átadni mindazt, amit a
segítséget kérőktől, valamint tapasztalt szakemberektől tanultam.
A veszteség
Az ember számára veszteségérzést okoz minden olyan dolognak vagy tulajdonságnak az
eltűnése, megszűnése, amely az egyén számára fizikai, érzelmi vagy pszichológiai
szempontból jelentős volt. Ez az egyén szubjektív élménye, más ember számára mást jelent.
A veszteség szubjektív mértékét mindig befolyásolják az időbeliség, az indentitás-közeliség
és egyéb körülmények.
Bár a veszteségen elsősorban egy fontos személy halál általi elvesztését értjük, fontos,
hogy a történések sokkal tágabb körében is képesek legyünk megérteni és átérezni az egyén,
illetve a család veszteségélményét.
1
In: Fodor K. (szerk.) Személyiségfejlesztés V. Az egészséges családokért A Közművelődés Háza. Tatabánya,
1992, 23-52. o.
1
pszichikus veszteségek
– bizalomvesztés (főleg gyermekben az incesztus, illetve fizikai
bántalmazás, erőszak, cserbenhagyás, nem védelmezés miatt)
– önbecsülés, megbecsülés, remények, vágyak, ideálok, eszmék elvesztése.
A veszteség pszichodinamikája
A veszteségek legdrámaibb fajtája valakinek a halál miatti elveszítése. Ezt az úgynevezett
gyász lelkiállapota követi, amit sokan tanulmányoztak.
Pszichoanalitikus megközelítés
Sigmund Freud már 1917-ben felhívta a figyelmet arra, hogy a gyász normális reakcióként
jelentkezik mindig, ha egy szeretett személyt, vagy valami elvont dolgot, p1. hazát,
szabadságot, ideált veszít el valaki. Ő maga a patológiás gyászreakciót, a depressziót
tanulmányozta. Úgy látta, hogy a tünetek ilyen esetekben tudattalanul az elvesztett személy
ellen irányultak, akivel a beteg azonosult. Az itt megfigyelt tünetek a normális gyászban is
felismerhetőek, csak rövidebb ideig tartanak.
1. Extrém fájdalmas levertség, csüggedés
2. A külvilág iránti érdeklődés megszűnése
3. Képtelenség új személyek megszeretésére
4. Elfordulás minden tevékenységtől, ami nem az elveszített személlyel kapcsolatos
2
tartják. Így a gyász állapotában a mély magárahagyatottság, reménytelenség szorongása keríti
hatalmába (Klein, 1940).
3
depresszió. A beszédre itt kevesebb szükség van, de annál inkább az érzelmekre, a
magányt enyhítő mellette levésre.
5. Belenyugvás
Ha az előző stádiumokon végig tudott jutni, s van még ideje, kialakulhat az indulatoktól s
erős érzelmektől mentesebb csendes belenyugvás állapota, bánattal, fáradtsággal, növekvő
szendergési, alvási igénnyel. Ilyenkor rendszerint a családnak van nagyobb szüksége
segítségre, támogatásra.
Kóros gyászreakciók
A normális gyászreakció torzulásáról, vagy időbeli elhúzódásáról látjuk, hogy az egyén
nem tud megbirkózni a veszteséggel. Lieberman vizsgálata ugyan ennek okait nem elemzi, de
leírja a patológiás gyász típusos tüneteit (Lieberman, 1978):
Megfigyelték, hogy az elveszített személlyel való, annak halála előtti kapcsolat intenzitása
(akár pozitív, akár negatív érzelmi töltésű volt) nagymértékben meghatározó a gyászreakció
intenzitására. Ha az elhunyt személy egy társas rendszer kulcsfigurája volt, halála után a
társas rendszer dezorientálódik, élet- és társas körülményeik mélyreható változáson mennek
át. Ilyenkor a veszteség utáni beilleszkedés igen nehéz feladat.
4
Sajnos, kultúránk, civilizációnk nagy adóssága a gyermekek felé is, hogy nem tanít meg a
veszteségek kezelésére, ezek közösségben való megosztására.
A felnőttek részéről adott tündérmeseszerű vagy szimplifikált vallásos válaszok nem
segítik a feldolgozást.
A gyász sikeres vagy sikertelen feldolgozása kihat a felnőttkori életükre, ezért komolyan
kell vennünk ezt a kérdést. A felnőttek gyászmunkájának az alapelvei náluk is érvényesek, de
néhány speciális szempontra is figyelnünk kell.
5
Ha az egyéni patológiás reakciókat felerősíti, akkor az alábbi inadekvát coping
mechanizmusok figyelhetőek meg:
1. Elkerülés:
Ha valamely családtagban a tagadás reakciója dominál, s a realitással való konfrontálódást
kerüli, a családtagokon sok múlik, melyik irányba tolják. Esetenként a család némán
kiszolgálja a realitástól való elzárkózás igényét, s akár ők maguk is lemondanak a társas
érintkezésekről, izolálódnak, s az emlékekkel (fényképek, ruhák stb.) foglalkoznak csak.
2. Idealizálás:
Ha valamely családtag reakciója megterheli (például bűntudattal) a többieket, azok
tiltakozásának, érzelmi elfordulásának jó lehetőséget ad az elvesztett családtag idealizálása
– az életben maradt rovására.
3. Fizikális megbetegedés:
A gyász okozta feldolgozatlan feszültségek egyeseknél szomatikus tünetekhez vezetnek.
Ez azután a családtól egy sajátos átrendeződést követel, amelyben a beteg családtagot vagy
jobban körülveszik, vagy éppen magára hagyják.
4. Helyettesítés:
Gyakran megfigyelhető, hogy veszteségek után sok család gyorsan gondoskodik egy új
családtagról, aki az elvesztett helyébe lép. Sokszor még az elhunyt nevét is „ráadják” az
újszülöttre, hogy kétség se férhessen hozzá, mit várnak el tőle: pótolja az elvesztettet –
mert a szülők nem tudnak az elvesztésével megbirkózni.
5. A család destrukciója:
Ha a családtagok nem tudnak szabadulni negatív indulataiktól (extrém haragtól), negatív
vonások átvételétől, s a kommunikáció nem működik megfelelően, különféle destruktív
megoldások jelentkeznek, pl. alkohol, válás.
6. Patológiás „hűségnyilatkozat”:
Ismert jelenség a hűséges pár „utánahalása” elvesztett párjának. A továbbélés
„feladásának” más formája a szomatikus tünetképződés, gyakran például szívpanaszok
formájában. Az első gyászévben manifesztálódnak általában ezek a reakciók, hozzávéve
még a mentális megbetegedéseket is.
Ismert az a családi „várakozás”, szorongás, hogy a haláleset után további családtagokat is
érhet baj, s így túlféltő attitűdöt alakítanak ki az esékenyebb családtagok körül.
A fenti patológiás családi reakciók számbavétele után gondoljuk át, milyen külső tényezők
befolyásolhatják a család működését a gyász feldolgozásában.
Jóllehet a halál az egyik legkatasztrofálisabb veszteség az egyén életében, a veszteség által
okozott stressz mértéke mégis számos kölcsönhatásban lévő tényező függvénye.
A halál elviselését nehezítő külső tényezők közül néhány:
– ha váratlanul következik be, ha nem lehet rá felkészülni, sokkal kaotikusabb hatással
van a család egészének működésére;
– ha hosszan elhúzódik, hónapokra, esetleg évekre, s nem látni a végét. Ilyenkor a tartós
feszültségben, kettősségben élés kimeríti a hozzátartozókat, s a halál bekövetkeztekor
érzelmileg kiürültek;
– ha a család egyidejűleg valamilyen más feszültségteli problémával, helyzettel is
küszködik, akkor a gyász okozta megrázkódtatás az elviselhetetlenségig fokozódhat,
mivel az egyén, illetve a család erőit elszívta a másik probléma, s alig maradt kapacitás
a halállal kapcsolatos feszültségek kezelésére;
– a halállal, illetve temetéssel kapcsolatos számtalan szerveznivaló is fokozza a stresszt,
és
6
– az új szerepek és struktúra, autoritási és döntéshozatali viselkedések kialakítása, az
elvesztett anyagi biztonság, a többi családtag gyásza, új társas támogató rendszer
kialakítása, de legfőképpen az elvesztett érzelmi támasz hiányérzete megterhelő.
zárt nyílt
egyénre irányul rendszerre irányul
tartalomra irányul folyamatra irányul
illúziókereső realitást követő
merev szerepek rugalmas szerepek
az erőforrások kihasználatlanok a rendszer az erőforrásokat használják a szervezésben
újraszervezésében:
ellenáll, mozdulatlan rugalmas, dinamikus
a sérülékenység félelme a sérülékenység vállalása
a vélekedések nem változnak a vélekedések konfrontálhatók
az érzéseket igazolni kell az érzések vállalása
a gyászreakció erősen kontrollált: a gyászreakció alig kontrollált:
7
– elfojtással – elismerése
– tagadással – megosztása
az erőforrások újraszervezése vagy az erőforrások újraszervezése vagy
mozgósítása merev mozgósítása nyitott, rugalmas és
alkalmazkodó
8
kultúrában jól kidolgozott rítusa volt. Kollektív események szerveződtek erre, a
siratóasszonyoktól a halotti torig, a feketében töltött gyászéven keresztül a gyászmiséig, és ma
már ki tudja, mi minden volt hivatva a gyászolókat segíteni.
Mindegyiknek megvolt a maga szimbolikus jelentősége. Mindez ma hiányzik. De
hiányoznak azok a direkt kommunikációs helyzetek is, amelyekben a gyászoló vagy a
veszteséget szenvedett ember átélheti, hogy az ő vesztesége feletti bánatát a többiek (a
közösség nyilvánossága) jogosnak tartják, hogy a vele történt méltatlanságot igazságtalannak,
hogy az ő megrövidítését jogtalannak érzik, stb. Hogy csak az utóbbi 50 évre gondoljunk,
aminek nyomait a ma embere még a lelkén hordja: ezreknek nem adatott meg, hogy szabadon
elsirassa elveszített házát, földjét, megbecsült közösségi szerepét, élete szorgos munkájának
gyümölcseit. Pedig ez olyan elemi szükséglete az embernek, s hogy kinek mi mekkora
veszteséget jelent, azt csak ő érzi. Csak azzal segíthetünk, ha tiszteletben tartjuk a másik
ember érzéseit, megadva neki a lehetőséget, hogy kifejezze azt.
9
A munkanélküliség
A váratlanul, előre nem sejtetten bekövetkező munkanélküliség pusztító hatású mind az
egyénre, mind a családra nézve. Rájuk zúdít egy sor feszültséget indukáló élethelyzet-
változást, amire nincs módjuk felkészülni sem pszichológiai, sem gazdasági értelemben. A
felkészülés lehetőségének a hiánya még inkább fokozza a stresszt és a krízisállapot
kialakulását.
Magyarországon, ahol évtizedeken keresztül nemigen találkoztunk a munkanélkülivé válás
jelenségével, ezzel sem gondolkodásmódunkban, sem a praktikus tapasztalatok szintjén nem
tanultunk meg bánni. Ezért hatott oly sokkolóan társadalmi méretekben, amikor az 1990-es
években ez a jelenség elháríthatatlanul életünk részévé vált.
Nyugaton a 30-as évek óta folynak kutatások a munkanélküliségről, s ezekből kitűnik,
hogy mentális és testi egészségre egyaránt károsító a hatása, és ezek nem csak az érintett
egyénnél, de a család többi tagjánál is láthatóak. A munkanélküliek között nagyobb a
gyakorisága a szív- és érrendszeri, a mentális megbetegedéseknek, az öngyilkosságnak,
emberölésnek, általánosabb az alacsony önértékelés, szorongás, pszichoszomatikus
megbetegedés, depresszió, stb.
Ezek arról tanúskodnak, hogy a munkanélküliséggel járó veszteségek (anyagi, erkölcsi,
érzelmi, kapcsolati, stb.) feldolgozása nem könnyen oldható meg. S ez érthetővé válik, ha
figyelembe vesszük, hogy a család egészét, mint rendszert is mélyen megrendíti ez a váratlan
helyzet. Több vizsgálat mutatja, hogy a munkanélküliség alapvető szerepet játszik a családi
kapcsolatok megromlásában. A munkanélküliség instabilitást és funkciózavart okoz a
házastársi erőviszonyokban, a családon belüli erőszakban, a vásárlási szokásokban, a
munkamegosztásban, a szülői tekintélyben és fegyelmezésben.
10
A családi egyensúlyvesztés, dezorganizálódás mértéke összefüggést mutat azzal, hogy a
munkanélküliség bekövetkezte előtt milyen szinten működött a család. A jól, integráltan
működő családokat kevésbé zilálja szét e váratlan esemény.
A tekintélyvesztés ott következik be számottevően, ahol az anyagiaknak és a félelemnek az
alapján működött, szemben azzal, ahol a tekintély a szeretet és tisztelet alapján működött.
b/ Az anyagi nehézségek mértékét befolyásolja az ezt megelőző anyagi helyzet, a család
mérete, összetétele, életciklusa. Az egyszülős, főleg az anya vezette családok nagyon
érzékenyek a munkanélküliségre, mert kevesebb lehetőségük van a munkaerőpiacon.
A családtól, baráti körtől kapható konkrét segítségek igen jelentősek, s ezek a mentális és
fizikai állapot romlását is lassíthatják.
11
A nem hatékony coping-mechanizmusok közül néhány:
Vannak olyan coping-stratégiák, amelyek hamarosan újabb feszültségeket szülnek, például
olyan munkamegosztás, ami miatt valamely családtag rövid idő múlva panaszkodik, lázad,
stb. Vagy egyéb feszültségcsökkentések, mint p1. az alkohol, gyógyszer, visszahúzódás a
társas érintkezésektől, vagy erőszakos reakciók a családtagokkal szemben.
Krónikus betegség
Több évtizede kutatják, elemzik, hogy milyen problémákkal, nehézségekkel és káros/kóros
kimenettel küszködnek azok a családok, amelyekben krónikusan beteg családtag, főleg gyerek
van. Csak az utóbbi időben tolódott el a hangsúly egy konstruktívabb irányba, nevezetesen
annak a megfigyelésébe, milyen módokon tudnak e családok megbirkózni a helyzettel, s
alkalmazkodni hozzá úgy, hogy elősegítsék a család egészséges életét, jólétét és az egyes
családtagok fejlődését.
A krónikus betegségek mindazok gyűjtőneve (pl. diabétesz, asztma, epilepszia,
idegrendszeri károsodás, mozgássérültség, értelmi fogyatékosság, stb.), amelyek csökkent
fizikális vagy mentális funkcióval járnak, amelyeknél állapotromlás (progresszió) és rövidebb
élettartam várható, és állandó speciális orvosi felügyeletet, kezelést igényelnek.
A család központi feladata, hogy megoldja és biztosítsa a beteg ember megfelelő
gondozását egész életén keresztül. Az akut beteget általában kórházban, az orvosok és
ápolónők kezelik, míg a krónikus beteget otthon, a családja, teljes felelősséggel, követve az
előírt napirendet, foglalkoztatást... A krónikus betegség soha nem szűnik meg, s a gyermek
mindig elmarad az egészségesekhez képest. Ez sok szülőben mély bánatot okoz. Elveszítettek
terveket, vágyakat, ideálokat. A beteg gyermek korlátozottsága messzemenő hatással van az
egész családra: egymáshoz való érzelmi viszonyulásukra, életmódjuk időbeli, anyagi, társas és
egyéb vonatkozásaira, beleértve a szülők karrierjének sajátos alakulását. Leginkább az anya
mond le önmegvalósító terveiről, s marad a beteg gyermek mellett. A család legintenzívebb
kontaktusa a szakemberekkel van, akiktől erősen függenek, segítséget és megméretést várnak.
A legfőbb stresszforrások
12
3. A megnövekedett feladatok és időbeli megkötöttség terhei
Speciális diéta vagy extra tisztasági előírások (asztma), vagy napi terápia, illetve kezelés,
vizsgálatokra járás, stb.
4. Növekvő anyagi terhek
Az anya keresetének kiesése mellett az orvosi kezeléssel, gyógyszerekkel, felszerelésekkel,
stb. járó kiadások.
5. A lakáskörülmények módosítási szükségletei
A kezelési helyhez minél közelebb, vagy a kívánt klíma figyelembe vétele, esetleg a
lakásban átalakítások.
6. Társas izoláltság
A rokon csalódottsága, limitált mozgáslehetőség, a gyermekfelügyelet megoldhatatlansága
(pénz, illetve szakszerű gondozó hiánya), félelem fertőzéstől vagy állapotromlást előidéző
hatástól.
7. Az orvosi kezeléssel kapcsolatos gondok
Megfelelő kezeléshez jutni, pontosan megérteni az orvosi információkat, követni az
előírásokat, a gyermek együttműködését elnyerni ehhez, segíteni a gyermeknek elviselni a
fájdalmat, aggódás a prognózis miatt.
8. Iskoláztatási nehézségek
Speciális odafigyelés, tolerancia, esetleg speciális iskola keresendő, esetleg
magántanulóság, akár időnként, de mindez állandó odafigyelést igényel.
9. Szomorúság:
A rendellenesség, fejlődésbeli lemaradás, beszűkült életlehetőségek miatt, és egy korai,
esetleg fájdalmas halál anticipálása.
13
1. A családi integrációt és együttműködést fenntartó, s a helyzetet optimistán definiáló.
Ezen belül a törekvéseik:
— együtt csinálni a dolgokat, mint egy egységes család,
— megerősíteni a családon belüli kapcsolatokat,
— kialakítani és megőrizni egy általános pozitív életszemléletet.
14
A népvándorlás napjainkban is látható történelmi folyamat, s előrejelzések szerint erősödő
hulláma várható, amelyben a Föld délibb részein élő népek északra vándorolnak. Európa
vonatkozásában ez keletről nyugati irányba is várható.
A területi mobilitás a modern ipari társadalmakban mindennapos – a munkalehetőség vagy
jobb megélhetés reményében részleges (egy-egy családtag), vagy teljes lakóhelyváltásra
kényszerülnek az emberek (Veres, 1989).
Mindkét esetben alapvető kulturális, ökológiai és szociális változásokra kényszerül a
család. Az újba való beilleszkedés a régi elhagyása–elvesztése árán következik be. De hogy ez
a „veszteség” a fejlődés irányába vezet tovább, vagy a családban különféle zavarokat
(viselkedési, pszichés, szomatikus tünetek formájában) okoz, az sok tényezőn múlik.
15
„Miattunk vállalták e nehéz sorsot”, „Az én otthoni nehézségeim miatt hagytak ott mindent”,
stb.
A helyzet kezelésére nézve meghatározó, hogy milyen ideológia állt a döntés mögött: a
rosszból elmenekülni, vagy a jót megismerni? Gyakran megfigyelhető, hogy ha jobb, amit
találtak, nem engedik meg maguknak az elhagyott otthon elgyászolását.
Vannak családok, amelyek a gyászmunkát egyik vagy másik családtagjukra delegálják. S
jóllehet, ez a személy kollektív szükségletet fejez ki, a család hajlamos izolálni őt a gyászával.
Máskor azt látjuk, hogy a család megbünteti, vádolja, „árulónak” bélyegzi azt, aki a
veszteségélményből kilépni próbál, s az újat örömmel fogadja.
Ezek mögött a családi konfliktuskezelő mechanizmusok mögött egyrészt a felerősödő
szorongás működik, másrészt kognitív disszonancia (pl. megbánták, de ezt maguknak sem
vallhatják be) csökkentésére való törekvés valószínűsíthető.
2. A kivándorlás aktusa
A kivándorlás folyamata, az átmeneti állapotok, szállások, teljes egzisztenciális
bizonytalanság extrém magas stresszel jár. Ha ez elhúzódik, a szorongás nő, az eredeti tervek
reménytelennek tűnnek, s egyre nő a család inkompetencia-érzése: nem tudják a helyzetüket
befolyásolni, alakítani.
A kivándorlás konfliktusának kezelésében két tipikus modellt írhatunk le:
„Felégetnek maguk mögött mindent.” A Romániából Magyarországra áttelepülőknél az
utóbbi években, amióta lehetőség nyílt a vagyon átmentésére, azt egyre ritkábban láttuk. Ha
igen, ott a családi döntéshozatalt speciális problémák tették radikálissá.
„Egy kis időre hagyják csak el hazájukat.” Ez a permanens átmeneti állapot gátolja az
adaptív viselkedéseket. Pontosabban egy szintig hatékony, mert a szorongást redukálja, így
több energia mozgósítható a pillanatnyi alkalmazkodásra. Később azonban a családban
konfliktusok forrása lehet, ha egyes családtagok ezt az eredeti döntést módosítani
szándékoznak.
Gyakori eset, hogy a gyermekek könnyebb beilleszkedési lehetőségeik miatt a végleges
maradásért harcolnak, míg a szülők fenntartják az átmenetiség állapotát.
Ilyenkor a befogadó ország intézményeivel való együttműködésükben az ambivalencia, s a
bizalmatlanság erősödik fel, ami fölösleges konfliktusokhoz vezet. A bicskei
menekülttáborban szerzett tapasztalataim megerősítették azt, milyen sokat jelent, ha a tábor,
illetve az egyéb intézmények szakemberei némi mentálhigiénés felkészítést kapnak erre a
speciális munkára. A családok egészével foglalkozó, kapcsolatba kerülő szakemberek
időnként komoly támaszt jelentettek a felerősödő agresszív feszültségek rendezésében.
3. A túlkompenzáció időszaka
A kivándorlást követő első heteket a stressz elfojtása jellemzi. Az alkalmazkodás olyan
aktivitást igényel, amely a családban az életbenmaradáshoz szükséges tevékenységeket
mozgósítja.
A jelenre koncentrál a család, s a múlttal igyekszik nem törtődni.
16
A kivándorlás más-más módon terheli a családban a szülőket és a gyermekeket. Ha a
gyermekek szemtanúi voltak a szülők üldöztetésének, megaláztatásának, pszichés, sőt fizikai
kiszolgáltatottságának, ez tartósan traumatizáló volt a gyermekekre. Másik extrém megterhelő
élményt az jelenti, ha a kritikus élethelyzetben a szülők közötti ellenségeskedés felerősödik, s
ezáltal a család jelentette egyetlen biztonságuk is veszélyben (Pintér, 1969).
A gyermekek iskolai beilleszkedésének sikere az egész család számára javítja a
beilleszkedés perspektíváját. Gyakori, hogy a gyermekek vesznek át szociális funkciókat: a
nyelv gyorsabb elsajátításával, s a közösségben megszerezhető újfajta viselkedési normák,
valamint elemi információk ismeretével ők válnak a szülők segítőivé bizonyos ügyek
elintézésében.
Minden országban látható, hogy az idegenből odatelepült családok első generációi
igyekeznek szoros kapcsolatot fenntartani az ott élő nemzetükbeliekkel. A második generáció
viszont asszimilálódni igyekszik, elkerülni az „idegen” címkét. Ez a családokon belül sokszor
keserű konfliktusok, kényszerítések és dacos ellenállások forrása lesz.
Mindezek megértése elengedhetetlen a segítő szakembereknél, így hazánkban is ideje
felkészíteni őket ezen speciális problémák megfelelő kezelésére.
17
Irodalomjegyzék
1. Abraham, K. (1924): A Short Study of the Development of the Libido viewed in the
light of Mutual Disorders. Selected Papers of Karl Abraham, Hogart Press,
London.
2. Bowlby, J. (1963): Pathological mourning and childhood mourning. J. Amer. Psych.
Assoc. 11, 500-541.
3. Buda B. (1992): Az alkohológia új távlatai. Utak az alkoholproblémák megértéséhez,
megelőzéséhez és korai kezelésbevételéhez. (Válogatott tanulmányok).
4. Caplan, G., Killilea, M. (1976): Support Systems and Mutual Help. Grune and
Stratton, N.Y.
5. Crosby, J.F., Jose, N.L. (1985): Death: Family Adjustment to Loss. In.: Figley,
McCubbin (szerk.) Stress and the Family. Vol. II. Brunner/Mazel N.Y. 76-89.old.
6. Figley, C.R., McCubbin, H.I. szerk. (1985): Stress and the Family. Vol. II.
Brunner/Mazel N.Y.
7. Freud, S. (1917): Mourning and Melancholia. Standard Ed. of the Complete
Psychological Works of S. Freud. Vol. 14. Hogarth Press.
8. Jenkins, H. (1986): Loss: Bereavment, Illness and Other Factors. In: Horobin, G.
(szerk.): The Family: Context or Client? Kogan Page Ltd. London, 97-120.old.
9. Klein, M. (1940): Mourning – Its relation to Manic-Depressive States. In:
Contribution to Psychoanalysis, Hogarth Press. London.
10. Kübler-Ross, E. (1988): A halál és a hozzá vezető út, Gondolat, Budapest.
11. Lieberman, S. (1979): Transgenerational Family Therapy, Croom Helm, London
12. Lieberman, S., Black, D. (1982): Loss, Mourning and Grief. In: Bentovim et al
(szerk.): Family Therapy, Vol. 2. 373-387. old. Academic Press, London.
13. Patterson, J.M., McCubbin, H.I. (1985): Chronic Illness: Family Stress and Coping.
In: Figley id. m. 21-35.old.
14. Paul, N.L. (1967): The Role of Mourning and Empathy in Conjoint Marital Therapy.
In: Zuk – Böszörményi-Nagy (szerk.): Family Therapy and Disturbed Families.
Science Books, N.Y. 186-205.old.
15. Pinter, E. (1969): Wohlstandsflüchtlinge. Eine sozialpsychiatrische Studie an
Ungarischen in der Schweiz. S. Karger, Basel.
16. Sluzki, C. (1979): Migration and Family Conflict. Family Process, Vol. 18. Dec. 379-
389.
17. Veres S. (1989): A migráció és a mobilitás pszichológiai konzekvenciái a mai magyar
társadalomban. In: Gerevich J. (szerk.): Közösségi mentálhigiéné. Gondolat,
Budapest, 113-136.old.
18. Kedl M., Borbély S. szerk. (1991): Szemelvénygyűjtemény a korai gyógypedagógiai
gondozás-fejlesztés témaköréből. I. Szemléleti kérdések. Kézirat. Tankönyvkiadó
Bp.
19. Lányiné Engelmayer Á. (1975): A szociális érvényesülés sérülésének hatása értelmi
fogyatékos gyermekek személyiségfejlődésére. MTA Pszichológiai
Tanulmányok XIV. 261-267.
18