IV.

A PORCELÁNKÉSZÍTÉS TECHNOLÓGIÁJA

4.1 A PORCELÁNRÓL ÁLTALÁBAN

Az igazi finom porcelán titka abban rejlik, hogy a négy őselem (föld, a víz, a levegő és a
tűz) harmóniáját testesíti meg: formai szépségének kialakítása a „porcelánföld” és a víz
megfelelő arányú keverékével biztosítható, fehérsége és áttetszősége pedig a tűz és a levegő
segítségével hozható létre.

A porcelán előállítására tett számos kísérlet során a világ más-más részein különböző
összetételű és gyártási technológiájú, azaz különböző típusú porcelánok születtek. Herenden
keményporcelán készül.

A porcelán magas hőmérsékleten tömörre égő, nemesen tiszta kerámiaféleség, amely nem
engedi át a nedvességet, kemény, ellenáll a vegyi hatásoknak és a hőmérsékleti
ingadozásoknak, máza pedig fény felé fordítva áttetsző.

Az első lépés a jó minőségű massza készítése, amelyhez a vízen kívül kaolint, kvarcot és
földpátot használnak fel. A porcelán masszáját kb. 50 %-ban kitevő kaolintól függ az anyag
formálhatósága, plaszticitása, és ennek köszönhető, hogy a tárgyak szárítás és égetés után
megőrzik alakjukat. A földpát (kb. 25 %) a porcelánmassza az égetés közbeni tömörödését
segíti elő, a kvarc (kb. 25 %) pedig a termék transzparenciáját határozza meg.

4.2 GIPSZMINTAKÉSZÍTÉS
A gipsz jól megmunkálható, könnyen alakítható és faragható, kiszárítva erősen nedvszívó és
megfelelő mechanikai szilárdságú anyag. A gipszből készült forma a porcelán különböző
alakítási, formázási módjai során használatos. Az első modelleket, formákat-melyek a
készülő termék negatívjai-a tervező iparművész úgy készíti, hogy közben figyelembe veszi a
porcelánnak az égetés során létrejövő körülbelül 14 %-os zsugorodását. A gipszmodellkészítő
munkája, azaz a gipsz öntése, a felületek gravírozása. illesztése, az esztergályozással készülő
termékek forgatása nagy figyelmet és kiváló kézügyességet igénylő feladat.

4.3 RÁFORMÁZÁS, BEFORMÁZÁS, ÖNTÉS

A formázás egyik segédeszköze a forgó korong. Ennek segítségével úgynevezett
ráformázással készülnek a lapos áruk (tányérok, csészealjak, tálak stb.), illetve
beformázással az öblös termékek (csészék, kaspók, cukortartók stb.).

A ráformázáshoz először a megfelelően előkészített masszából acélsablon segítségével

masszalapot készítenek, majd ezt az alatta lévő vászonlappal a formára borítják, végül nedves
szivaccsal a formához simítják.

A pontos metszetre beállított acélsablonnal a felesleges masszamennyiség lehámozható. A

ráformázott termék a masszában lévő víz csökkenésével formán összezsugorodik, és kis idő
elteltével a formáról leemelhető. A tárgy belsejében ekkor válik láthatóvá a mintázat.

Beformázásnál a jól átgyúrt masszából a korongos szakember először úgynevezett

masszabábot készít, és ezt a formába helyezve annak falához simítja, végül speciális
acélsablon segítségével a felesleges masszát eltávolítja. A beformázott termékek rövid
száradási idő után elválnak a forma falától és óvatosan kiemelhetők.

Öntéssel készülnek a bonyolult felületű, szabálytalan alakú, üreges tárgyak, mint pl. a
figurák, kannák, tálak stb. Ehhez a munkaművelethez száraz, jó minőségű gipszforma és
hígfolyós, laboratórium által bevizsgált öntőiszap szükséges.

Az öntőformába töltött folyékony masszából-mivel a porózus gipsz a masszából a

nedvességet elvonja-folyamatosan vastagodó masszakéreg alakul ki. Amikor a megfelelő
falvastagság kialakult, a felesleges masszát a szakember kiönti, a szikkadt öntvényt pedig,
bizonyos idő elteltével könnyen kiemelheti a formából.

4.4 VIRÁGOK, KOSARAK, ÁTTÖRT MINTÁK

A virágok megnövelt plasztikusságú, úgynevezett virágmasszából készülnek. A virágok

sziromleveleit olajozott ujjakkal, nyomkodásos nyújtással alakítják ki, majd illesztik
össze. A nagy gondossággal elkészített virágokat általában tálak, vázák díszítő elemeként
használják fel.

Hasonló kézügyességet igényel a vesszőkosárhoz hasonló kosarak fonása is, ahol vékony
masszaszálból különböző alakú gipszformákon alakítják ki a kosarakat.

A valóban bonyolult formájú tárgyak a korongolással vagy öntéssel készített alaptestek

és részdarabok összeragasztásával jönnek létre. Ragasztásnál az összeillesztendő
felületeket felkarcolják, vízzel vagy masszaiszappal benedvesítik, majd összenyomják. A
kitüremkedett masszapép megszilárdulás után eltávolítható.

Nedves állapotban történik az áttörés. Ennél a munkafolyamatnál éles, hegyes, kétélű

áttörőkéssel a zárt felületből dekoratív részleteket vágnak ki.

Herenden az egyes masszatípusokat különféle színezőanyaggal jelölik meg, hogy a

hulladékmassza újrahasznosításakor megkülönböztethessék azokat. Ez a színezőanyag az első
égetés során kiég a termékből.

4.5 ZSENGÉLÉS ÉS MÁZAS ÉGETÉS

A kiformázott, szárított tárgyakat a tisztítás után, de még mázazás előtt alacsony
hőmérsékleten (940-1000 Celsius fokon) égetik. Ezt a folyamatot zsengélésnek nevezik.
Ennek során a kaolin elbomlik, a tárgy elveszti plasztikusságát. A zsengélés nélkül a vékony
falú porcelántárgyak a máziszapban szétáznának.

A porcelántárgyakat a zsengélés után, a második égetés előtt sűrített levegővel fúvatják le,
hogy a legapróbb porszemcsék se maradjanak rajtuk, mert azok megakadályozhatnák a máz
megfelelő tapadását a cserépen.
Ezután a tárgyakat mázréteggel vonják be. A porózus cserép a máziszapból vizet szív el, a
felületére pedig az elnyelt vízzel együtt vékony mázréteg rakódik. A mázfolyások letisztítása
után következik a mázas égetés, amely 1350-1410 Celsius fokon történik.

Régebben az égetések több napig tartottak, az ellenőrzésre pedig semmilyen eszköz nem állt
rendelkezésre. Ma már szakaszos üzemű, gáztüzelésű kemencékben égetnek, a szabályozást
pedig számítógép vezérli.A tányérokat, csészealjakat, tálakat a jobb helykihasználás
érdekében napjainkban is a termékhez igazodó méretű és alakú tokokban égetik. A
deformációra hajlamos tárgyak (főként figurák, dísztárgyak) az égetési eljárás során
támasztékot igényelnek, ezért ezeket tokok helyett égetőlapokból és lábakból összeállított
állványokon égetik.

4.6 MÁZ ALATT VAGY MÁZ FELETT

A mázasan készre égetett, csillogó felületű, fehér porcelán a különböző festészetre kerül.
Az égetési hőmérséklet és a díszítés módja alapján a porcelánfestésnek alapvetően három fő
csoportját különböztethetjük meg: máz alatti festés, máz feletti magastüzű és máz feletti
alacsonytüzű festés. A máz alatti festésnél a festék a zsengélt, máz nélküli cserépre kerül,
majd a festék a mázzal és a cseréppel együtt ég készre magas, 1340-1410 Celsius fok
hőmérsékleten.

Mivel a máz védi a dekorációt, ennél a díszítési eljárásnál sokkal kevésbé sérülékenyek a
tárgy festett részei, mint az alacsonytüzű festékkel díszített tárgyaknál. (Ezért alkalmazza
számos porcelángyártó cég a márkajelzését is máz alá égetve.) Ugyanakkor ez a technika nem
mondható nagyon elterjedtnek a gyártók körében, aminek több oka is van. A festőnek nagyon
körültekintően kell eljárnia a festés során, hiszen a munka nem javítható, mert a festék nem
törölhető le a tárgyról. Viszonylag szegényes a kialakítható színskála, hiszen a magas
hőmérsékletet bíró festékek száma korlátozott. Emellett a készre égett áru esetében elég
magas a selejt aránya is, amit egyrészt a fehéráru azon rejtett hibái okozhatnak, amelyek
zsengélt állapotban még nem észlelhetőek, más hibák pedig a festési technikából adódnak: ha
a zsengélt cserép nem a megfelelő porozitásúra égett, a festék nem szívódik be a kívánt
mértékben, vagy éppen túlságosan beszívódik, elmosódik, égetés után pedig erős
színkülönbség mutatkozik.

A magastüzű máz feletti festést a már mázasan kiégett, kész porcelánra alkalmazzák. Ennél
az eljárásnál a magas égetési hőmérséklet (1200-1400 Celsius fok) hatására a festett
dekoráció belesüllyed a mázba, így nagyobb kopásállóságú, mint az alacsony tűzön égetett
festés. Nagy előnye ugyanakkor a máz alatti festéssel szemben, hogy –mivel a nyers festék a
már porozitását vesztett, mázas tárgyra kerül- a díszítés során keletkezett esetleges hibák
letörölhetők, javíthatók.

4.7 ALACSONYTÜZŰ MÁZ FELETTI FESTÉS

A porcelánfestési technikák közül a legkedveltebb és legelterjedtebb az alacsonytüzű máz
feletti festés. Ennél az eljárásnál az alacsony égetési hőmérséklet (720-900 Celsius fok) miatt
nagyon gazdag színskála alakítható ki, emellett mód nyílik a tárgyak különböző
nemesfémekkel (arany, ezüst, platina) való díszítésére is.
További előnye ennek a technikának, hogy a rontott dekor munka közben, illetve égetés után
is javítható.

Hátránya viszont, hogy az alacsony hőfokon a tárgyra égetett festék nem kötődik olyan
erősen a mázhoz, mint a fenti két eljárás során, így a koptatásnak vagy vegyi hatásoknak
kevésbé képes ellenállni.

A festő por alakban kapja meg a különböző színű festékeket, ezt keveri azután a különböző
festési folyamatoktól függően más-más arányban terpentinnel és a terpentin párolgásából
visszamaradt sűrű, gyantás olajjal, az ún. vastagolajjal.

A porcelánfesték egy alacsony olvadású, színes üvegőrlemény, amely a festés utáni égetés
során beleolvad a máz felületi rétegébe. A festékek színét különböző fémoxidok adják, így
pl. a zöldek króm- és rézszáramzékok, a barnák és pirosak vasoxidot tartalmaznak, a kékek
többnyire kobaltból készülnek. A purpur vagy bíbor színaranyból készül. A Herendi
Porcelánmanufaktúra kb. ezer alapszínt használ.

A festési technológia a Manufaktúra fennállása óta alig változott. A festéket állati szőrből
készült ecsettel illetve a vonalakat acél tollheggyel viszik fel a porcelán felületére. Ezek a
műveletek különösen nagy szaktudást és jó kézügyességet igényelnek.

A díszítés egyik gyakori módja, amikor a motívumok, alakzatok befoglaló formái tollrajzzal
készülnek. A nyomatékos vonalakból kialakított rajzolatot finom ecsetvonásokkal tölti ki
színesre a festő.

A kínai festési stílust már Fischer Mór idejében is alkalmazták a manufaktúra festői. Ennek a
festési módnak a jellegzetessége, hogy a különböző motívumok (keleti növények, indák,
lepkék és más állatfigurák, emberalakok) finom tollrajzzal készülnek, majd a kontúrozott
felületet email festékkel tölti ki a festő. Az így létrehozott dekoráció a felületből reliefszerűen
kiemelkedik.

Az európai porcelánfestészetben terjedt el az ún. modoros festési mód. Jellemzője, hogy a

különböző virágmotívumokból, levelekből, gyümölcsökből megalkotott kompozíciók
alapozással, satírozással, majd árnyékolással készülnek, kiemelve a fény – árnyék játékot,
amellyel sík felületen térhatás érhető el. Ez a festési mód csak Európában ismeretes. Alapját a
régi rézkarcok illetve a kézzel festett botanikai könyvek adták.

A palettafestési mód lényege, hogy a festő a színeket a palettán ecsettel tovább keveri, ezáltal
igen különleges színátmenetek érhetők el.
A megfestett tárgyakat márkázzák, feliratozzák, majd arany- (ritkábban ezüst- vagy
platina-) díszítéssel látják el. Ezután kerülhet sor a dekorégetésre, amely viszonylag alacsony
hőfokon 720-900 Celsius fokon történik. Herenden az aranydíszítéshez políraranyat
használnak, amelynek aranytartalma 14-25 %. Ez a fajta aranyfesték égetés után matt, ezért a
csillogó aranyszín eléréséhez további polírozás szükséges.
A 250 korongos és 700 porcelánfestő munkájának köszönhetően Herend olyan, kézzel
készített termékeket állít elő, amelyek világszerte kivívják a fogyasztók elismerését.

4.8 SZÓTÁR, SZAKSZAVAK ÉRTELMEZÉSE

Aranyozás : Máz feletti díszítés. Egyik módja a políraranyozás (20-25% aranytartalom).

Másik módja a fényaranyozás, amely mintegy 10-12% femaranyat tartalmaz.

Árnyalás, lazúrozás: Festési technika. Ferdén vágott hegyű ecseteket használnak, a

festőanyagba mártáskor így az ecset hosszabban vágott oldalára több, míg a rövidebben
vágott felületére kevesebb festek kerül. Un. pengetéssel, az ecset finom mozgatásával érhető
el az erős tónusból a halványba való finom átmenet.

Áttörés: öntés, rákorongolás, bekorongolás után nyers, bőrkemeny állapotban a

porcelántárgy falából vékony vágófelületű hegyes, kétélű szerszámmal az adott
ornamentikának megfelelő darabokat vágnak ki. Csipkeszerűen finom felület keletkezik.

Bekorongolás, beformázás, formába korongolás: Formaadó eljárás, a korongolás egyik

fajtája. Az edény külső formáját a gipsz negatív segédforma adja, a belső felületet kézzel
vagy sablonnal alakítják. Öblös tárgyak készülnek így.

Biszkvit: Magas hőfokon tömörre égetett mázatlan porcelán. A felülete fénytelen, matt.

Bőrkemény állapot: A formaadás után kissé már szikkadt tárgy anyaga alkalmas a további
nyers megmunkálásokra: áttörésre, összeállításra, tisztításra.

Bumzni: A tárgy alapmasszájából készített segédeszköz, támaszték, amellyel az égetés

közbeni deformálódást akadályozzák meg.

Dekor: A porcelántárgyakat díszítő különböző minták, ornamentikák, ékítmények

gyűjtőneve.

Dekorégetés: A máz felett felvitt díszítések – festés, aranyozás – általában 800-860 ˚C-on
történő égetése.

Email festés: Herenden főként a kínai dekorokhoz használt testes, átlátszatlan, zománcszerű
festékekkel készül, az égetés után nem simul a mázba, hanem finoman kidomborodik a
felületből.

Égetés: Az égetés célja, hogy a képlékeny masszából formált, kiszárított tárgyat szilárddá
tegyék. A folyamat külső jelei: térfogatcsökkenés és szilárdságnövekedés. A nyers
porcelánmasszában az égetés során fizikai és kémiai átalakulások mennek végbe. Az
agyagásvány részecskék szétesnek, a komponensek egymással reakcióba lepnek, új
vegyületek keletkeznek – kristályos és amorf fázisok jönnek létre. Ezek eredményeként a
massza eredeti tulajdonságait – képlékenység, duzzadóképesség, formálhatóság – elveszíti, és
kemény, szilárd anyaggá alakul át. Az égetés folyamán az anyag fokozatosan tömörödik, a
kristályos részecskék megolvadnak, a porcelán térfogata csökken, porozitását teljesen
elveszti, tömörré válik. A porcelántárgyak égetésének módjai: első égetés, zsengélés 900-960
˚C körül; mázas égetés 1360-1410 ˚C-on; és dekorégetés 800-860 ˚C-on.
Fajansz: Faenza itáliai város francia nevéből. A 16. század végén a faenzai műhelyekben
készült, kevés színes festéssel díszített, fehér, ónmázas edényekről elnevezett kerámiatípus.

Fehéráru: Festetlen biszkvit vagy mázas porcelán.

Folyatott máz: (coulée, fr.) Ha a mázolvadék viszkozitása (folyóssága) erős, az égetés során
a máz a felületről megolvadva lefolyik. Egymás mellé vagy egymás fölé felvitt különböző
színes mázak az égetés során a kiolvadáskor egymásba olvadnak, változatos árnyalatokat,
jellemzően hosszanti irányú, véletlenszerű mintázatot hoznak létre.

Fonás: Vékonyra préselt porcelánmasszából a vesszőkosarak készítéséhez hasonlóan

alakítják ki a különböző formájú és méretű edényeket, főleg tálkákat, tálakat. A forma
megtartásához gipszmagot használnak.

Fond: A porcelántárgyak egész felületét vagy felületének egy részét egyenletesen borító
alapszín. A fond ecsettel, porozással, stupfolással* (az ecsettel felfestett friss festékréteg
szivaccsal vagy vászonba kötött gyapjú labdával ill. ecsettel történő elegyengetése) vagy
szórópisztollyal vihető fel a felületre.

Formára korongolás, rákorongolás: Formaadó eljárás, a korongolás egyik módja.

Tányérok, tálak alakítására használt technika, a korongra helyezett negatív forma a tál, tányér
homorú öblét adja, a külső profilt esztergakésekkel szabadkézzel vagy sablonnal alakítják.

Formázómassza: Nedvességtartalma 23-26%, ezért még képlékeny, alkalmas a szabadkézi

mintázásra, a kialakított formát viszont jól megtartja.

Fő motívum: A tárgy leghangsúlyosabb részére elhelyezett, legjellemzőbb dekorrészlet.

Fő forma: Az eredeti modellről készült első gipszforma.

Gipsz, kerámiai gipsz, modellgipsz: A gipsz a természetben, mint gipszkő fordul elő. A
gipsz felhasználása azon alapul, hogy a kristályos gipsz 130-170 ˚C-ra hevítve vegyileg kötött
víztartalmának egy részét elveszti, porrá őrölhető, vízzel keverve azonban ismét megköti a
vizet és megszilárdul. E tulajdonsága miatt alkalmas öntő-, korongozóformák és modellek
készítésére is.

Gipszforma, gipsz negatív: A formaadáshoz használt segédeszköz. A gipsz nedvszívó

hatású, a porcelánmassza víztartalmának egy részét felveszi. A gipszformát a modellőr
készíti, kialakítása kitűnő térlátást követel. A bonyolultabb porcelánplasztikákhoz több
negatív forma is készül, egy-egy forma akár 6-8 darabból is állhat.

Gravírozás: Achát hegyű tollal aranyfelületeken végzett díszítés. A matt aranyfelületen ezzel
az eljárással finom rajzolatokat is készíthetnek.

Grés: (fr.) Finomított alapanyagú kőcserépféle, 1100 ˚C felett égetik, magas és alacsony tüzű
mázakkal egyaránt bevonható.

Hubli: Porcelán masszadarab, masszabáb. Bekorongolás előtt egyforma magasságú és

átmérőjű belül üreges hublikat készítenek, használata gyorsítja a munkafolyamatot és
csökkenti az anyagveszteséget.
Keménycserép, kőedény, finomfajansz: Fehér, porózus cserepű, vékonyfalú, átlátszó
mázzal bevont, külsőleg a porcelánhoz hasonló kerámiatípus. Előállítása lényegesen olcsóbb,
mint a porceláné, népszerűségét és gyors elterjedését a 18. század végétől Európa-szerte
ennek köszönhette. Az öntéssel és sablonokkal sokszorosított edényeket levonóképekkel,
matricával díszítették, ez a díszítésmód tetszetős és sokkalta olcsóbb a kézifestésnél.

Kettős, áttört falú porcelánedények: A belső fal tömör, a külső áttört díszítéssel készül, a
tömör és az áttört darabokat nyers állapotban illesztik, ragasztják össze. Az áttörésen át
gyakran festett díszítés is látható a tömör fal külső oldalán, ezt kobalt-oxiddal a meg nyers
masszára festik fel.

Kőcserép: Tűzálló agyagokból készült, magas hőfokon kiégetett, tömör, kagylós törésű
kerámia. A sómázas kőcserép égetése során a kemencébe szórt konyhasó a tárgyak felületére
kicsapódva leheletvékony fényes felületet képez.

Kristálymázak: A cink-, titán-, mangán- vagy vanádium-oxiddal telített mázból az égetés

során látványos kristályok válnak ki. A kristályképződés érdekében az égetés, különösen
pedig a hűtés időtartamát gondosan szabályozzák. Színező oxidokkal a kristályosodó máz és
az alapmáz különös színpárosításai érhetők el.

Litofán technika: A litofánporcelán – vastagságtól függő – áttetszőségét használó eljárás. Az

ábrázolt kép hátulról megvilágítva válik láthatóvá. Az anyag vastagsága az ábrázolásnak
megfelelően változik, a vékony lap felülete plasztikus. A technikát ritkábban edényeken is
alkalmazzák.

Lüszterfestékek: Illó olajban és gyantákban oldott fémoxidok, amelyek a szerves anyag

kiégése után finom, gyakran fémfényű rétegként a tárgy felületére tapadnak. A
legkülönfélébb színekben állíthatók elő, pl. a bizmutlüszter fehér, a vaslüszter sárgás
árnyalatú gyöngyházfényt ad.

Majolika: Ónmázas kerámia Az ónmázas kerámiák közel-keleti eredetűek. A majolika

korábban a Mallorca kikötőjéből Itáliába szállított lüszterfestésű spanyol-mór edények olasz
neve volt, de az elnevezés utóbb az itáliai reneszánsz kerámiaművészettel forrt össze.

Masszák színezése, keverése: A színezetlenül fehérre égő porcelánmassza rutillal sárgásra,

mangánfoszfáttal rózsaszínre, krómoxiddal zöldesre, kobalttal kékre színezhető. Ha a
különböző színű masszarétegeket egymásra rakják, majd átgyúrják, akkor a színezett
masszákból márványozott alapanyag is készülhet.

Máz alatti festés: Máz alatti festékként csak olyan festőanyag alkalmas, amelyik a mázas
égetés hőfokán sem halványul el és nem oldódik fel a borítómázban. A máz alatti festékeket
az egyszer égetett, zsengélt tárgyak felületére való felvitel után – esetleg alacsony hőfokon
történő, rögzítő égetés után – átlátszó mázzal vonják be. A festék színe a mázas égetés során
alakul ki. A festés határozott korvonalai kissé elmosódnak, lágy, szép színhatásokat lehet
elérni.

Máz feletti festés: A máz felett alkalmazott festékek két csoportba sorolhatók. Az alacsony
olvadáspontú (800-860 ˚C-on égetett) ólom vagy más bázisú, különböző fémoxidokat
tartalmazó, mázba olvadó festékeknek, amelyeket Herenden zömmel használnak, különösen
széles a színskálája. A magas olvadáspontú (1200 ˚C felett égetett) festékek testesebb
felületet alkotnak, a mechanikai és a kémiai hatásokkal szemben ellenállóbbak, viszont
színskálájuk lényegesen szűkebb mint az alacsony olvadáspontúaké.

Mázazás: A zsengélt tárgyak egyenletes porcelánmáz réteggel történő bevonása. A máz a

még porózus szerkezetű anyagon egyenletesen tapad meg.

Modell, magmodell: A művész által mintázott alkotásról készített pozitív forma.

Nyitott öntés: Az nyitott öntéssel történő formaadás egyik módja. A nyitott gipsz öntőforma
belső fala nedvességet szív el az öntőmasszából, a tárgy megfelelő falvastagságának
kialakulása után a felesleges (folyékony) öntőmasszát kiöntik az öntőformából.

Ónmázas kerámia, majolika, fajansz: Porózus, színes cserepű, fehér vagy színezett,
átlátszatlan fedőmázzal borított kerámiák gyűjtőneve.

Öntés: Öntéssel bonyolultabb formájú porcelántárgyak is készülhetnek. A gipszből készített

negatív segédforma a híg öntőmassza nedvességét egyenletesen magába szívja, így a forma
felületén tömör masszaréteg alakul ki. Beszélünk üreges nyitott öntésről (öblös tárgyak
esetében), vagy két gipszfal közötti zárt öntésnről (bonyolultabb formájú tárgyak) Az
öntőformák darabjainak szorosan kell illeszkedniük, ezért öntéskor a darabrészeket ún.
„köpennyel” szorítják össze.

Öntőmassza, öntőiszap: (slikker*) alkalmazása a 18. századtól terjedt el. A

porcelánmasszához lúgos anyagot, folyósítószert adagolnak, így az kis víztartalommal is jól
önthetővé válik. A szárazanyagra számítva 0,2-0,4% szóda, vízüveg, hamuzsír hozzáadásával
öntésre alkalmassá tehető. A gyakorlatban kb. 30-32% víztartalmú öntőiszapokat használnak.
Az öntőmasszához szerves anyagokat is szoktak adagolni: hamuzsírt, hamusavat, csersavat
stb. A bonyolult formajú kerámiatárgyak sokszorosítása gyakran öntéssel történik.

Összeállítás, ragasztás: A porcelántárgyakat gyakran több előre megformázott vagy öntéssel

készült elemből állítják össze. A plasztikákat, az edények fülét, a fedelek fogóit, a plasztikus
díszeket utólag, meg nyers, ún. bőrkemény állapotban ragasztják fel. Az illesztéseknél az
alapot bekarcolják, feldurvítják, majd vízzel vagy híg iszappal kenik be, az összeragasztandó
felületeket egymáshoz illesztik, finom, körkörös mozdulattal nyomják helyükre, a felületek
között kinyomódott iszapot letörlik.

Panget: A festőasztal lapjára felszerelt, az ecsetet tartó kéz biztonságos mozgását segítő
kartámasz, a kényelmesebb testtartást is szolgálja.

Pâte sur pâte (massza a masszán, fr.)díszítés: A nyers, égetetlen, bőrkemény állapotú
tárgyak felületén az alaptest színétől eltérő színű híg masszával készült díszítés. Az ecsettel
felvitt „masszafestés” során az egyes rétegek felvitele között száradási időt hagynak. A
vékonyabb rétegen áttűnő alapszín, illetve a vastagabb rétegben felvitt massza közötti finom
kontrasztok a különösen míves, a csiszolással megmunkált, réteges féldrágakövekre (onix,
kalcedon) emlékeztetnek. Hasonló, kevésbe míves hatás érhető el a negatív formába öntött
eltérő szinű híg masszával, amely kitölti a forma plasztikus elemeit, a felesleg kitörlése,
eltávolítása után az alaptest színének megfelelő öntőmasszát öntenek a formába. A szikkadás
után a kiemelt tárgyon már csak korrigálni kell a díszitest. A plasztikus díszítések külön öntő-
vagy présformában is készülhetnek, amelyet szintén bőrkemény állapotban applikálnak,
ragasztanak fel a tárgyak nyers felületére.

Pausni: A dekorok körvonalainak megfelelően átszurkált pauszpapír, a szabadkézzel festett

díszítmények elhelyezését megkönnyítő segédeszköz. Az apró lyukakon faszénport
dörzsölnek át, a mázas felületen finoman megtapadó szénrajzolat a motívumok nagyságát,
arányait teszi egységessé.

Polírozás: Az égetés után fénytelen, matt arany felületeket hidegen csiszolják, dörzsölik
fényesre.

Porcelán: A szó Marco Polotól (Velence, 1254 – Velence, 1324) a híres Ázsia-utazótól ered.
Tizenhat éven át tartó utazásának történetét genovai fogsága idején, 1298–1299-ben
fogolytársának diktálta le. Útinaplójában a kínai kerámiák anyagát a trópusi tengerek
korallzátonyainak környékén elő csigák, a kaurik, más néven a porceláncsigák anyagához
hasonlította. A kaurik formája malacra emlékeztet, innen az elnevezés: a latin porcula –
malac, deminutivuma: porcella – kis malac, malacka. A gyűjtők által nagyra becsült
különleges tengericsiga-példányokat a „mélység gyémántjainak” is nevezik. A porcelán a
keramika legnemesebb anyaga. Európában mesterséges összeállítású, a természetben nem
fordul elő. Vékony rétegben áttetsző, tömör, fehér cserepű, kagylós törésfelületű, magas
hőfokon, 1250–1410 ˚C hőtartományban égetett anyag. Az Európában elterjedt voltaképpeni
keményporcelán fő összetevői a kaolin, a kvarc és a földpát. A lágyporcelán, pate tendre
üvegszerű, törékeny anyag, alacsonyabb hőfokon (1250–1350 ˚C-on) égetik.

Porcelánmáz: Összetétele a porcelánmasszáéhoz hasonló, földpátból, mészpátból, kvarcból

és kaolinból készül. Magas hőfokon (1350–1410 ˚C) történő égetése után magasfényű,
színtelen, átlátszó, kemény és saválló felületet alkot. Színező fémoxidok hozzákeverésével
színes mázakat lehet előállítani.

Staffázs, staffálás: (staffage: mellekalakok, ang.–fr.) eredeti, festészetben használt jelentése:

táj- vagy városképeken a tartalom szempontjából mellékes elemek, motívumok, amelyek a
távlati hatást fokozzák. Herenden azoknak a díszítéseknek a gyűjtőneve, amelyeket az
edényfogókon, füleken, szegélyeken, illetve a plasztikus felületeken alkalmaznak.

Szeladon máz, színváltó mázak: A magas-tűzön égetett, anyagában színezett mázban

található fémvegyületek, fémoxidok a máz megolvadása után létrehozott oxigénszegény, azaz
redukáló hatású kemencetérben elveszítik kémiailag kötött oxigéntartalmukat, ezért színük
megváltozik. Amennyiben a mázat egyenletesen éri a redukáló hatás, a színváltás egységes
lesz (például a vörös színű ökörvérmáz vagy a halványzöld, penészzöld szeladonmáz). Ha a
mázon a láng járása vagy egyéb okok miatt a redukció hatása különbözőképpen érvényesül,
különböző fokú lesz a színváltás, véletlenszerűen foltos hatásúvá válik a felület.

Tisztítás, garnírozás: A ragasztott felületek találkozásának, illetve az öntéskor keletkező

egyenetlenségeknek a lesimítása, a plasztikus díszítések retusálása, eldolgozása a még nyers
porcelántárgyakon.

Zárt, csukott öntés: Zárt gipsznegatívba történő öntés. A beöntőnyíláson két gipszfal közé
betöltött öntőmasszát kétfelől is éri a gipsz nedvességszívó hatása. A falvastagságot a
gipsznegatív határozza meg.

Zsengélés: Formaadás után a nyers, kiszárított porcelántárgyak első égetése, a későbbi

égetésekhez képest alacsony, 900-960 ˚C körüli, zsenge tűzben. A porózussá való
porceláncserép alkalmassá válik a további technológiai folyamatokra, mint a máz alatti
festésre, mázazásra stb.