Fehér forróság

Hidden Legacy 2.
Withe Hot

Rejtett Örökség 2
Fehér forróság
 Prológus

Egy bölcs ember egyszer azt mondta: „az emberi elme, az a

hely, ahova az érzelem és a gondolkodás van bezárva, örök harcra.
A fajtánk nagy sajnálatára, mindig az érzelem győz.” Nagyon
tetszett ezt az idézetet. Megmagyarázta, hogy miért van az, hogy
bár értelmesnek értelmes vagyok, mindig hülye helyzetekben
találom magam. És még mindig jobban hangzott, mint a Nevada
Baylor, a Totális Idióta.
– Ne csináld. – mondta mögöttem Augustine.
A monitorra néztem, ami Jeff Caldwellt mutatta.
Megbilincselve ült egy széken, amit a fölhöz rögzítettek.
Narancssárga börtön egyenruhát viselt. Nem látszott rajta semmi
különösnek: egy ötvenes éveiben járó jelentéktelen ember,
kopaszodó, átlagos magasságú, átlagos testalkat, átlagos arc. Ma
reggel olvastam egy cikket róla az újságban. Volt munkája, a
városnak dolgozott, volt egy felesége, aki tanár, volt két gyereke,
akik főiskolára jártak. Nem volt mágiája, és nem volt kapcsolatban
egyetlen Házzal sem, azokkal a hatalmas mágikus családokkal,
amelyek Houstont irányították. A barátai kedves, figyelmes
emberként írták le.
Szabadidejében Jeff Caldwell kislányokat rabolt el. Majd egy
hétig életben tartotta őket, azután megfojtotta őket,
maradványaikat pedig virágokkal körülölelt parkokban hagyta. Az
áldozatai öt és hét év közöttiek voltak, és a testük által elmondott
történetek arra késztettek bárkit, hogy azt kívánd, a pokol létezik,
és csak azért, hogy Jeff Caldwellt oda lehessen küldeni a halála
után. Két éjszakával ezelőtt tetten érték őt, ahogy elhelyezte
legutóbbi áldozata apró holttestét a virágsírjában, és elfogták. A
terror rémuralmának, amely az elmúlt évben megszállta Houstont
vége volt.
Csak egy probléma volt. A hétéves Amy Madrid még mindig
nem került elő. Őt két napja rabolták el az iskolabusz megállójából,
kevesebb, mint huszonöt yardra a házuktól. Az elkövetés módja
túlságosan hasonlított Jeff Caldwell korábbi gyermekrablásaihoz,
hogy véletlen egybeesés legyen. Neki kellett elrabolnia, ami azt
jelentette, hogy Amy még mindig élt valahol. Az elmúlt két napban
követtem az eseményeket, arra várva, hogy bejelentik, megtalálták
Amy-t. De a bejelentés nem jött.
A Houston-i rendőrség már harminchat órája letartóztatta Jeff
Caldwellt. Mostanra a zsaruk már átkutatták a házát, kikérdezték a
családját, a barátait, a munkatársait, és átvizsgálták a
mobiltelefonját. Órákon keresztül vallatták, de Caldwell nem volt
hajlandó beszélni.
Ma beszélni fog.
– Ha egyszer megteszed, az emberek el fogják várni tőled, hogy
tedd meg újra. – mondta Augustine. – És amikor nem teszed meg,
boldogtalanok lesznek. Ezért nem vesznek részt ebben az Elsők. Mi
is csak emberek vagyunk. Nem lehetünk ott mindenhol. Ha egy
aquakinetikus egyszer elolt egy tüzet, de ha a következő
alkalommal, amikor lángol valami, nem tud ott lenni, a
nyilvánosság ellene fordul.
– Értem. – mondtam.
– Nem hiszem, hogy érted. Eddig elrejtetted a tehetséged, hogy
elkerüld ezt a fajta tüzetes vizsgálatot.
Eddig elrejtettem a tehetségemet, mert az olyan
igazságkeresők, mint én rendkívül ritkák voltak. Ha bemennék a
rendőrségre és kiszedném az igazságot Jeff Caldwellből, néhány
órával később látogatókat kapnék a hadseregtől, a Homeland
Security-től, az FBI-tól, a CIA-tól, magánházaktól, és bárkitől,
akinek szüksége volt egy száz százalékig pontos vallatóra. Tönkre
tennék az életemet. Szeretem az életemet. A Baylor
Nyomozóirodát vezettem, egy kicsi, családi tulajdonban lévő céget,
gondoskodtam a két húgomról, és a két unokatestvéremről, nem
terveztem, hogy bármin is változtatok. Az, amit tettem nem volt
elfogadható a bíróságon. Ha ezek közül az emberek közül
bármelyiknek is elfogadnám az ajánlatát, nem tanúskodhatnék a
bírósági tárgyalóteremben, egy jó kosztümben. Sötét helyszíneken
találkozhatnék olyan fickókkal, akiket székhez kötöttek és
megvertek, és az életük pedig egy hajszálon múlik. Emberek
élnének vagy halnának meg az én szavaim miatt. Sötét és piszkos
munka lenne, és én megtennék majdnem bármit, hogy ezt
elkerüljem. Majdnem bármit.
– Megtettem minden óvintézkedést – mondta Augustine – de
minden erőfeszítésem ellenére, és a te... öltözéked ellenére, meg
van rá a lehetőség, hogy fel fognak fedezni.
Megnéztem a saját tükörképemet az üvegben. Egy zöld
kapucnis kabátot viseltem, ami eltakart tetőtől talpig, fekete
kesztyűt viseltem és egy sí maszkot a csuklya alatt. A köpenyhez és
a kesztyűhöz egy sikátorszínház produkciójának jóvoltából
jutottam, ez volt a jelmez a Lady Green, a Skót útonálló nő, és a
Felföldi Hősnők című darabokban. Augustine szerint a szerelés
annyira szokatlan volt, hogy az emberek leginkább erre figyelnek,
és senki nem fog emlékezni a hangomra, a magasságomra, vagy
bármi más részletre.
– Tudom, hogy voltak nézeteltéréseink – kezdte Augustine. –
De azt nem tanácsolnám, hogy a saját érdekeiddel szemben
cselekedj.
Vártam a mágia ismerős zümmögésére, ami azt mondja
nekem, hogy hazudik. De semmit nem éreztem. Valamilyen oknál
fogva Augustine, minden tőle telhetőt megtett, hogy lebeszéljen
egy olyan munkáról, amivel ő csak nyerhetett, és őszinte volt.
– Augustine, ha az egyik húgomat elrabolnák, bármit
megtennék, hogy visszaszerezzem. Most egy kislány haldoklik
valahol az éhség és a szomjúság miatt. Nem állhatok és
hagyhatom, hogy ez megtörténjen. Nem tudom megtenni.
Megegyeztünk.
Augustine Montgomery a Montgomery Ház feje, és a
Montgomery Nemzetközi Nyomozóiroda tulajdonosa, akinek
jelzálogjoga volt a családom vállalkozására. Nem kényszeríthet,
hogy vállaljak el ügyfeleket, de ma kora reggel felhívott, épp akkor,
amikor a rendőrség felé sétáltam, valószínűleg azért, hogy
megsemmisítsem az életem. Volt egy ügyfele, aki kifejezetten az én
szolgáltatásaimra tartott igényt. Megígértem, hogy meghallgatom
az ügyfelét, ha megszervezi nekem, hogy névtelenül
kihallgathassam Jeff Caldwellt. Kivéve, hogy úgy tűnt, már
megbánta az ígéretét.
Megfordultam, és Augustine-ra néztem. Ő egy illuzionista Első,
egy gondolatával megváltoztathatja a megjelenését. Ma az arca
nem volt jóképű, tökéletes volt, ugyanúgy ahogy a reneszánsz
művészet legnagyobb művei is tökéletesek voltak. A bőre hibátlan,
sápadt szőke haja sebészi pontossággal volt elválasztva, olyan
királyi elegancia és hűvös távolságtartás áradt belőle, mely arra
kívánkozott, hogy vásznon tegyék halhatatlanná, vagy a márvány
még jobb lenne.
– Megegyeztünk. – ismételtem.
Augustine nagyot sóhajtott.
– Jól van. Gyere velem.
Követtem őt egy fából készült ajtóhoz. Augustine kinyitotta.
Besétáltam egy kicsi szobába, melynek falát kétirányú tükör
borította.
Jeff Caldwell felemelte a fejét és rám nézett. Bele néztem a
szemébe, és nem láttam semmit. Tompák voltak, mentesek
minden érzelemtől. A mögötte lévő kétirányú tükör rejtette el a
megfigyelőket. Augustine biztosított róla, hogy csak a rendőrség
lesz jelen.
Az ajtó bezárult mögöttem.
– Mi ez? – kérdezte Caldwell.
A mágiám megérintette az elméjét. Pfuj. Olyan volt, mintha
egy vödör nyálkába dugnád a kezed.
– Nem tettem semmi rosszat. – mondta.
 Igaz. Valóban elhitte ezt. A szemei még mindig olyan laposak
voltak, mint a varangyé.
– Csak ott fogsz állni? Ez nevetséges.
– Elraboltad Amy Madridot? – kérdeztem.
– Nem.
A mágiám felzümmögött az agyamban. Hazugság. Te rohadék.
– Elrejtetted őt valahol?
– Nem.
Hazugság.
A mágiám kirobbant és megragadta. Jeff Caldwell
megmerevedett. Az orrlyukai kitágultak, a légzése felgyorsult,
megemelkedő pulzusa dübörgött. Végül érzelem árasztotta el a
szemét. És az a nyers érzelem az éles rettegés volt.
Kinyitottam a számat, és hagytam, hogy a mágiám teljes ereje
megtöltse a hangomat. Mély és embertelen volt.
– Mond el, hol van a lány!
 1. fejezet

Kitalálni, hogy az emberek mikor hazudnak nekem

természetesen jött, és nem igényelt nagy erőfeszítést.
Kényszeríteni valakit, hogy választ adjon a kérdéseimre, már
teljesen más volt. Ráadásul néhány hónappal ezelőtt még nem is
tudtam, hogy meg van ehhez a hatalmam. Jeff Caldwell elméjében
lenni olyan volt, mint végig úszni egy szennyvízcsatornán.
Folyamatosan harcolt velem, és olyan pánikban volt, hogy attól
féltem önvédelemből összetöri a saját elméjét. A trükk az volt,
hogy megszerezzem az információt, és az elméje pedig elég épp
maradjon ahhoz, hogy bíróság elé álljon. Megkaptam, amit
akartam, és amikor kiléptem a Montgomery Nyomozóiroda
épületéből rendőrautók karavánja száguldott végig a Capitol
Street-en, és vadul szirénázva követeltek maguknak utat.
Jeff Caldwell leszívta az összes energiámat. A vezetés nagy
erőfeszítést igényelt. Valahogy keresztül verekedtem magam
Houston hírhedt forgalmán, a házunkhoz vezető úton, majd
megálltam egy stop táblánál. Ez egy rossz hely volt, a
teherautóknak meg volt az a rossz szokása, hogy úgy gurulnak be
ebbe a kereszteződésbe, mintha nem is lennének más autók rajtuk
kívül.
De ma nem gurult ki semmi onnan. Bepillantottam a bekötő
útra. Egy két láb magas acélakadály, tele hat hüvelyk hosszú
tüskékkel, torlaszolta el az utcát. A járdán lévő bemélyedések
alapján, az útba lehetett süllyesztve. Ha némi vért és rongyos
ruhákat képzelek a tüskékre, az beillene bármelyik
posztapokaliptikus filmbe. Néhány nappal ezelőtt, az akadály még
nem volt itt. A legutolsó alkalom, amikor két teherautó ütközött
itt, komoly perrel végződhetett.
Ásítottam és tovább mentem. Már majdnem otthon voltam.
Majdnem. Befordultam a raktárunk elé, és leparkoltam a Mazda
mini buszom, és anyám kék Honda Elementje között, és Bern
2005-ös Ford Mustangja mellett. Az unokatestvérem ősi Civic-je
szomorú halált halt egy hónappal ezelőtt, amikor két mágikus
család leszármazottai úgy döntöttek, hogy váltanak néhány szót a
főiskola parkolójában. A szóváltás azzal járt, hogy megpróbálták
összetörni egymást ötszáz fontos dekorációs sziklákkal, a park
tereptárgyaiból. Sajnos mindketten szarul céloztak, és életben
maradtak. A családjuktól kártérítést kaptunk – és még öt másik
autótulajdonos – az okozott károkért. És most egy kékes-szürke
Mustang foglalta el a Civic korábbi helyét.
Nem történt vádemelés. A mi világunkban a mágia volt a
legfelsőbb hatalom. Ha rendelkeztél vele, elég sok szabályt meg
tudtál hajlítani a saját kedvedre.
Kivonszoltam magam az autóból és beütöttem a kódot a
biztonsági rendszerbe. A nagy teherbírású ajtó kattant egyet,
kinyitottam, bementem, majd bezártam magam mögött. Az
ismerős iroda falai, sima bézs szőnyeg, és üvegpanelek
köszöntöttek.
Otthon.
A mai nap befejeződött. Vége. Levettem a cipőimet és kifújtam
a levegőt. Megálltam az ügyfelek irodája előtt, mielőtt skót
útonálló nőnek öltöztem, így még mindig rajtam volt a „mi nem
vagyunk szegények” szerelésem.
Két drága kosztümöm volt és két pár magas sarkú cipőm, az
elsőt akkor viseltem, amikor olyan ügyféllel találkoztam, akit le
akartam nyűgözni a megjelenésemmel, a másodikat pedig akkor,
amikor elmentem begyűjteni a fizetségemet. Azokat a cipőket,
amiket ma viseltem gonosz kínzóeszközként kellett volna betiltani.
Valaki kopogtatott.
Talán csak képzeltem.
Még egy kopogás.
Megfordultam és leellenőriztem a monitort. Egy szőke férfi állt
az ajtóm előtt. Alacsony, tömzsi férfi, komoly arccal, elgondolkodó
kék szemekkel, a húszas évei végén. A kezében egy zipzáras barna
bőrtáska volt.
Cornelius Harrison, a Harrison Házból. Néhány hónappal
ezelőtt Augustine megbízott, hogy kapjam el Adam Pierce-t, egy
őrült pirokinetikust, a legmagasabb mágikus pedigrével.
Cornelius-t a családja arra kényszerítette, hogy Adam
„gyermekkori barátja” szerepét játssza, amit ő gyűlölt. Cornelius
segített nekem a nyomozásban. A nővére vezette jelenleg a
Harrison Házat.
Az a Cornelius, akire emlékeztem frissen borotvált és
választékos öltözetű volt. A mostani Cornelius még mindig
jólöltözött volt, de az arca borostás és zavaró árnyék sötétítette a
szemét, mintha valami olyat látott volna, ami nagyon mélyen
megrázta, és még mindig zavarodott lenne a látványtól.
Egy kislány állt mellette, egy Sailor Moon hátizsákot cipelve.
Három vagy négyéves lehetett. A haja sötét és egyenes volt, a
szemei ázsiai származásra utaltak, de az arcvonásai Cornelius-ra
emlékeztettek. Az ünnepélyes és komoly arckifejezésük teljesen
azonos volt. Tudtam, hogy van egy lánya, de soha nem találkoztam
vele. Egy nagy Dobermann Pinscher ült a gyerek mellett, olyan
magas, mint ő maga.
Houston mágikus elitjének egyik tagja mit akarhat pont tőlem?
Bármi is az, nem lehet jó. A Baylor Nyomozóiroda, kisebb ügyek
kivizsgálására szakosodott. A detektívregényekkel ellentétben
férjük gyilkosát kereső gyönyörű özvegyek, vagy eltűnt nővérüket
kereső milliárdos agglegények ritkán lépték át a küszöbömet.
Biztosítási csalások, csalfa hitvesek, és háttérellenőrzések adták a
kenyerünket és a vajat hozzá. Kérlek, ez ne legyen egy csalfa
hitvestárs. Azok mindig olyan nehezek voltak, főleg amikor egy
gyerek is szerepelt bennük.
 Kinyitottam az ajtót.
– Mr. Harrison. Miben segíthetek?
– Jó estét. – mondta Cornelius csendes hangon. A tekintete a
kezemben tartott cipőre tévedt, majd visszakúszott az arcomra. –
Szükségem van a segítségére. Augustine azt mondta ide jöhetek.
Augustine... Ó. Tehát Cornelius volt az ügyfél, akivel
Montgomery szerette volna, ha beszélek.
– Jöjjenek, be kérem.
Beengedtem őket, és bezártam az ajtót.
– Biztosan te vagy Matilda. – mosolyogtam a kicsi lányra.
A kislány bólintott.
– Ez a te kutyád?
Megint bólintott.
– Hogy hívják?
– Bunny. – mondta halk hangon.
Bunny olyan gyanúval nézett rám, ami általában a
csörgőkígyóknak volt fenntartva. Cornelius állatmágus volt, ami a
mágia egy ritka fajtája, ami azt jelentette, hogy Bunny nem egy
kutya volt. Ő egy megtöltött támadófegyver volt, ami az én
irányomba mutatott.
– Tud mosolyogni. – mondta Matilda. – Mosolyogj Bunny.
Bunny megmutatta nekem csillogó, fehér agyarainak erdejét.
Küzdöttem a késztetéssel hogy hátra lépjek.
– Lenne itt olyan hely, ahol Matilda várhatna, amíg mi
beszélgetünk? – kérdezte Cornelius.
– Persze. Erre kérem.
Kinyitottam a konferenciaterembe vezető ajtót és
felkapcsoltam a világítást. Matilda levette a hátizsákját, feltette az
asztalra, és felült a legközelebbi székre. Kinyitotta a hátizsákját,
elővett egy tabletet, egy kifestő könyvet, és néhány filctollat.
Bunny leheveredett Matilda lábai mellett, gonosz szemeit
továbbra is rajtam tartva.
– Szeretnél egy gyümölcslevet? – kérdeztem, és kinyitottam a
kicsi hűtőszekrényt. – Van alma, és kivi-eper.
– Almát kérek.
Oda adtam neki a doboz gyümölcslét.
 – Köszönöm.
Volt valami furcsa felnőttes abban, ahogy tartotta magát. Ha
Cornelius is ilyen volt, gyerekként, akkor Adam Pierce és a káosz
megőrjíthette őt. Nem csoda, hogy igyekezett elhatárolni magát
mindkét Háztól.
– Sok olyan ügyfele van, akinek gyerekei vannak? – kérdezte
Cornelius.
– Néhány, de a gyümölcslevek az enyémek. A húgaim elől
rejtettem el őket. Ez az egyetlen hely, amit nem rohannak le.
Menjünk az irodámba.
A folyosón keresztül az irodámba vezettem Corneliust, és a
fejem majdnem szétrobbant. Az Esküvő című magazin egyik
oldalát ragasztotta valaki az irodám üvegajtajára. Egy nőt ábrázolt,
látványos hosszú fehér tollakkal díszített ruhában. Valaki –
valószínűleg Arabella – kivágta a fejemet egy képről, és a
menyasszony feje helyére ragasztotta. Egy nagy szív, rózsaszín
csillogós filctollal kihúzva, díszítette a menyasszony ruháját. A
szívbe valaki ezt írta: N+R= LOVE. Kicsiny rózsaszín szívek
lebegtek az arcom körül.
Gyilkos módja az első benyomásnak. Bárcsak megnyílna
alattam a padló.
Az üvegen keresztül megláttam egy másik menyegzői
fényképet, csillogó dollárjelekkel díszítve állt az íróasztalomon. A
menyasszonyi ruha, a meghívók, melyeket Catalina gondos
kézírásával írtak, mind azt sugallták: Esküvő. A főiskolára
gyűjtünk pénzt.
Meg fogom ölni a húgaimat. Nincs más lehetőség. A földön
egyik bíróság sem ítélne el. Képviselhetném magam és győznék.
Letéptem a fényképet az üvegről, és kinyitottam az iroda
ajtaját.
– Kérem.
Cornelius leült a két ügyfél szék közül az egyikbe.
Megragadtam az íróasztalon álló képet, összegyűrtem mindkettőt
és a szemetesbe dobtam.
– Esküvője lesz?
– Nem.
 R, mint Rogan. Connor Rogan, de senki nem hívta így. Őrült
Rogannak hívták, Mexikó korbácsát, Merida hentesét, a férfit, aki
majdnem a földdel tette egyenlővé Houston belvárosát, miközben
próbálta megmenteni a város többi részét. Őrült Rogant és az
emberiség többi részét, soha nem lehetett egy napon említeni.
Épületeket vágott ketté, buszokat hajigált, mint a baseball
labdákat, amikor pedig ő és én elkaptuk Adam Pierce-t, megkért,
hogy legyek az ő... szeretője lenne az udvarias kifejezés. Ez volt
minden vágyam, de visszautasítottam. Még most is, ahogy
rágondoltam megugrott a pulzusom. Sajnos a nagyanyám
szemtanúja volt a búcsú küzdelmünknek, és úgy gondolta, hogy
előbb, vagy utóbb de úgyis összejövünk, és ezt a tényt megosztotta
a két húgommal és a két unokatestvéremmel, és mivel közülük
három is tizennyolc év alatti, az ugratásaik könyörtelenek voltak.
– Kávét? Teát? – kérdeztem.
– Nem, köszönöm.
Ha becsuknám a szemeimet, el tudnám képzelni Őrült Rogant
az irodámban. Emlékeztem, hogy milyen volt kezeinek érintése a
bőrömön. Emlékeztem az ízére. Egy mentális ajtót csaptam az
emlékekre, olyan keményen, hogy beleremegett a koponyám.
Rogan és én végeztünk egymással, még mielőtt elkezdődhetett
volna bármi is közöttünk.
Leültem a székemre, és megpróbáltam visszaemlékezni
mindenre, amit Corneliusról tudtam. Elhatárolódott a Házától, és
a területük szélére költözött, egy kényelmes, de a Harrison Ház
szabványaitól eltérő helyen. Egy otthonülő apa volt, amíg a
felesége dolgozott valahol – fogalmam sem volt, hogy hol. Utálta
az egész Pierce családot. Hát úgy ennyi.
– Mondja el a problémáját, és akkor meg tudom válaszolni,
hogy elég felkészültek vagyunk-e a kérdés kezelésére.
– A feleségemet meggyilkolták kedd éjszaka.
Ó, Istenem.
– Nagyon sajnálom.
Cornelius mélyebbre süllyedt a székben. A szemei homályosak
lettek, mintha hamu lepte volna be. A szavai úgy ültek meg
közöttünk, mintha téglát dobtak volna az asztalra.
 – Hogy történt?
– A feleségem a... őt a Forsberg Ház alkalmazta.
– Forsberg Nyomozóiroda?
– Igen. A jogi osztályuk egyik ügyvédje volt.
A magánnyomozók világa egy nagyon zárt terület volt, és
hamar megismerted a versenytársaidat. De a teljes szolgáltatást
nyújtó kolosszusok, mint Augustine Montgomery
Nyomozóirodája, egészen ritkák. A többségük szakosodott, és
Matthias Forsberg cége a vállalati kémkedés megelőzésére
koncentrált, ami azt jelentette, hogy vírus keresést,
információbiztonsági ellenőrzéseket, és kockázatértékelést
végeztek. A városban az a szóbeszéd járta, hogy ha a csekk elég
nagy, megfordítják a köpönyegüket, és olyan dolgokat tesznek
meg, amiktől nekik kellett volna megvédeni téged. Időnként szó
esett lehetséges jogi eljárásokról, de egyik ügy sem jutott
nyilvánosságra, ami azt jelentette, hogy a Forsberg Háznak
robosztus jogi osztálya van.
– Kedd este kilenc harminckor a feleségem felhívott, hogy
elmondja, sokáig fog dolgozni. – Cornelius hangjából eltűnt
minden érzelem. -
Tizenegy órakor ő és másik három ügyvéd az osztályáról
besétáltak a Hotel Sha Sha-ba. Mindannyian hullazsákba kerültek.
Van egy elfogadott eljárás, ha valaki a Háznak végzett munka
közben hal meg. De amikor ma reggel bementem a Forsberg
Házba, azt mondták nekem, hogy a feleségem halála magánügy
volt, semmi köze nem volt a munkájához.
– Ön miből gondolja, hogy van kapcsolat? – a Hotel Sha Sha
egy drága butik szálloda volt, a Main Street-en. Egy kicsi és privát
szálloda, de elég elegáns ahhoz, hogy megfeleljen titkos találkához,
és mégsem terheli meg a bankszámlát. Több csalárd hitvestársat is
követtem már oda.
– Lehet, hogy nem vagyok Első, de elég jelentős vagyok, és
tagja egy
Háznak. Amikor információt szeretnék, megkapom. –
Cornelius benyúlt a dossziéba és átadott egy darab papír. – Narit
huszonkétszer lőtték meg. A testét – a hangja elcsuklott – a testét
golyókkal lőtték szitává.
Végig olvastam a helyszíni jelentést. Nari Harrison testét a
jobb és a baloldalon is golyó ütötte sebek borították. Ezeknek a
lövéseknek egyszerre kellett érnie őt, mivel a lövedékek röppályája
megváltozott volna, amint a test elzuhan. Két lőtt seb volt a
homlokában. A jelentés szerint az arcán lőpor maradványok
voltak. A jelentés szélén valaki sietve széljegyzetet vezetett fel. HK
4,6 x 30mm. HTSP nyomai. Lőpornyomok tizenkét-tizennyolc
hüvelyk.
Egy rettenetes érzés alakult ki a mellkasomban, mintha egy
nehéz hideg golyó alakulna ki, közvetlenül a szívem alatt, és nőne
egyre nagyobbra.
– Ki készítette ezeket a feljegyzéseket?
– A vezető nyomozó. Ez volt minden, amit adni tudott nekem,
és elég sokat kapott érte.
– Elmagyarázta Önnek, mit jelent?
Cornelius megrázta a fejét.
A nő, akit szeretett, halott volt. És most nekem el kellene
magyaráznom, hogyan halt meg. Ő közvetlenül előttem ült, egy
élő, lélegző emberi lény. A lánya a mellettünk lévő szobában volt.
Vettem egy mély lélegzetet, hogy megszilárdítsam a hangomat.
Egy szakszerű tanácsért jött el hozzám. A tőlem telhető legjobb
véleményt kell adnom neki.
– A feleségét Heckler & Koch MP7 páncéltörő lövedékkel lőtték
meg. Ez egy gonosz fegyver, amit a német hadsereg és a német
rendőrség terrorellenes részlege számára fejlesztettek ki, és
kifejezetten arra terveztek, hogy áthatoljon a testpáncélon.
Leginkább katonai célokra használják. A lőtt sebek mintája azt
jelzi, hogy a felesége, két egymást keresztező tűzterület közepén
állt.
Felvettem egy kis cicákkal díszített bögrét és az asztal közepére
helyeztem, megfogtam két tollat és átlósan kereszteztem őket a
bögre előtt, az egyik balra a másik jobbra mutatott.
– A HTSP nagy szakítószilárdságú polietilént jelent.
Ballisztikus mellényt viselt.
– Ennek nincs semmi értelme. – bámult rám Cornelius. –
Golyóálló mellényt viselt, mégis meghalt.
– Igen. A regényekben a mellények minden golyót
megállítanak. A valóságban a ballisztikus mellények csak egyetlen
golyótól védenek meg. Különböző védelmi szintek vannak. A
felesége valószínűleg egy hármas osztályú mellényt viselt, ami
megállít egy 7,62 milliméteres lövedéket. Még akkor is, ha a
mellény megállítja a lövedéket, az olyan, mintha kalapáccsal
ütnének a testre. Ebben az esetben a feleségét több lövés is érte,
egy katonai minőségű lőfegyverrel, ami képes áttörni a testpáncélt.
A halála azonnali volt. – legfeljebb ezt tudtam neki felajánlani.
Úgy tűnt ettől nem érzi kényelmesebben magát.
Folytatnom kellett. Ha már elkezdtem, be is kell fejeznem.
– Lőpormaradvány akkor keletkezik, amikor valakit közelről
lőnek le, és a lőpor maradványai az áldozat bőrére kerülnek. Ez
magába foglalja a pisztoly okozta égési sérüléseket, a kormot, és a
bőr felső rétegeinek sérüléseit, ha a fegyver elég közel volt.
Cornelius összeszorította a jobb öklét, a kezén az ízületek
teljesen kifehéredtek. Valószínűleg látta Nari arcát maga előtt.
– E szerint a jelentés szerint a felesége már meghalt és a földön
feküdt, amikor valaki még két golyót lőtt a fejébe. A vezető
nyomozó becslése szerint egy-másfél láb távolságból. – valaki egy
Heckler & Koch lőfegyverrel egyenesen lefelé lőtt.
– Miért tették? Akkor már halott volt.
– Azért, mert azok az emberek, akik ezt tették jól képzettek és
alaposak voltak. Ha megnézzük a másik három ügyvédről szóló
jelentést, nagyon valószínű, hogy őket is fejbe lőtték. Egy
emberekből álló csoport lesből megtámadta a feleségét és a
munkatársait, katonai pontossággal megölték őket, majd még elég
sok időt eltöltöttek azzal, hogy mindegyikük fejébe még két golyót
lőttek, hogy biztosan ne legyenek túlélők. Mindezt Houston
közepén tették, és nem tettek semmilyen erőfeszítést, hogy
elrejtsék a tettüket. Ez nem csak egy professzionális csapás volt. Ez
üzenet volt.
– Mi erősebbek vagyunk, mint ti. Bárhol, bármikor,
megtehetjük ugyanezt bármelyik embereddel. – mondta csendesen
Cornelius.
 – Pontosan.
Ő jobban megérthette a Házak politikáját, mint én, mivel élete
nagy részében az első sorból figyelhette.
– Mr. Harrison, Ön azért jött el hozzám, hogy elmondjam a
véleményemet. Azok alapján, amit elmondott nekem, azt hiszem,
hogy a Forsberg Ház is érintett az ügyben. Nem tudjuk, hogy a
felesége...
– Nari. – mondta. – A neve Nari.
– Nem tudjuk, hogy Nari a Ház érdekeit szolgálta-e, vagy
ellenük dolgozott. Tudjuk, hogy a Forsberg Ház úgy tesz, mintha
semmi nem történt volna, ami azt jelenti, hogy vagy a Forsberg
Ház ölte meg a feleségét és a többieket, az embereiknek szóló
figyelmeztetés képen, vagy a gyilkosok így üzentek nekik, és
amikor megkapták az üzenetet megijedtek. Minden esetre azt
javaslom, hagyja az ügyet.
Cornelius arcán az izmok annyira megfeszültek, hogy úgy tűnt,
mintha túl szoros lenne a bőre.
– Ez nem lehetőség a számomra.
Ezt nem élné túl. Le kellett erről beszélnem. Előre dőltem.
– Ez egy Házak közötti háború. A mikor legutoljára beszéltünk,
azt mondta, hogy szándékosan elhatárolta magát a saját Házától.
Azt mondta, hogy szereti a családját, de kihasználták, és nem
szereti, ha használják.
– Jó a memóriája. – mondta.
– Azóta változott a helyzet? A Háza segíteni fog Önnek?
– Nem. De még akkor is, ha hajlandóak lennének rá, az
erőforrásaik korlátozottak. A Harrison Ház nem nélkülöz, de a
családom vonakodik attól, hogy miattam belebonyolódjon a
küzdelembe. Én vagyok a legfiatalabb gyermek, és nem vagyok
Első. A Ház jövőjének szempontjából nem vagyok
nélkülözhetetlen. Ha a bátyámról vagy a nővéremről lenne szó,
valószínűleg másként állnának az ügyhöz.
Amit mondott tény volt. Az én családom bármit megtenne
értem. Ha csapdába esnék egy égő házba mindegyikük, még a
tökfej húgaim és az unokatestvéreim is berohannának, és
megpróbálnának megmenteni. Cornelius felesége meghalt, és a
családja nem tesz semmit. Ez annyira igazságtalan.
– Ez most már rajtam áll. – mondta.
Lehalkítottam a hangomat.
– Önnek nincsenek erőforrásai ahhoz, hogy megvívja ezt a
háborút. A lánya itt ül, a mellettünk lévő szobában. Már elvesztette
az anyját. Tényleg azt akarja, hogy még az apját is elveszítse? Ön az
egyetlen szülő, aki neki megmaradt. Mi fog történni vele, ha Ön is
meghal? Ki gondoskodik róla?
– Nekem lehetne aneurizmám a következő tíz másodpercben
is. Ha ez megtörténik Nari szülei felnevelik Matildát. A nővérem
nem látta a lányomat egy éves kora óta. A bátyám soha nem
találkozott az unokahúgával. Egyikük sem házas. Ők nem lennének
jó pótszülők.
– Cornelius...
– Ha azt tervezi, hogy elmondja nekem, a bosszútól nem
fogom jobban érezni magam...
– Az a bosszútól függ. – mondtam. – Megütni Adam Pierce-t
életem egyik legjobb pillanata volt. Minden alkalommal, amikor
erre gondolok, mosolyognom kell. De a bosszúnak ára van. A
nagyanyám majdnem meghalt egy tűzben. Az idősebb
unokatestvérem majdnem meghalt, amikor összeomlott a város.
Vagy fél tucatszor én is majdnem meghaltam. Ennek túl nagy lesz
az ára.
– Ezt nekem kell eldöntenem.
A szemei acélos hidegséggel tekintettek rám. Nem fog
visszafordulni.
Hátra dőltem.
– Rendben. De találnia kell valakit, aki segít az öngyilkos
küldetésében.
– Az Ön segítségét szeretném. – mondta.
– Nem. Én megértem, hogy eltökélten fel akarja akasztani
magát, de én nem fogom tartani a kötelet. És nem csak ezért, a
Baylor Nyomozóiroda nagyon kicsi cég. Alacsony kockázatú
vizsgálatokra szakosodtunk. Nem vagyok ehhez elég képzett.
Cornelius a rendőrségi jelentésre mutatott.
– Nekem nagyon képzettnek tűnik.
 – Ismerem a fegyvereket Mr. Harrison, mert a katonai
szolgálatnak igen hosszú hagyománya van a családom anyai ágán.
Az anyám és a nagyanyám veteránok. De ez nem azt jelenti, hogy
képes vagyok átvenni ezt a vizsgálatot. Béreljen fel valaki mást.
– Kit?
– Augustine...
– Már beszéltem Augustine-nal. Megtette nekem azt a
szívességet, hogy őszinte volt. A rendelkezésemre álló
pénzmennyiséggel nem engedhetek meg magamnak egy teljes
vizsgálatot. A pénzem arra elég, hogy megfigyeljenek néhány
embert, és hogy elvégezzenek némi nyomozást, neki ez nem elég
jövedelmező, hogy a csapata teljes erejét bedobja az ügybe. De még
ha meg is teszi, a Forsberg Ház elég felkészült egy hagyományos
vizsgálathoz. Egy kiforrott, drága nyomozás esetén kifutnék a
pénzből, mielőtt bármilyen eredményre jutnánk. Augustin szerint
Ön tehetséges, és képes a nem hagyományos nyomozásra. Azt is
mondta, hogy Ön rátermett, professzionális és becsületes,
valamint jók az ösztönei az emberekkel kapcsolatban.
Köszönöm Augustine.
– Nem.
– Nincs elég pénzem a Montgomery Nyomozóiroda számára,
de lehetőségem van egy nagyon jó ajánlatot tenni egy kisebb
cégnek.
– A válaszom, nem.
– Megterheltem a házunkat.
A szemeim elé tettem a kezem.
– Ma fizetek Önnek egymilliót. Még egy milliót fizetek, ha
elmagyarázza nekem, hogy miért ölték meg a feleségem, és hogy ki
a felelős érte.
Egyáltalán nem.
– Viszontlátásra Mr. Harrison.
– A feleségem halott. – a hangja feszült volt a visszafogott
érzelmektől, a szemei ragyogtak. – Ő volt a fényem. Az életem
legsötétebb időszakában talált rám, és meglátott bennem valamit...
Hitt benne, hogy jobb ember lehetek. Nem érdemeltem meg őt,
vagy a boldogságunkat. Szeretett engem Nevada. A hibáim ellenére
annyira szeretett engem, és én voltam a legszerencsésebb ember a
világon, mert amikor reggel kinyitottam a szemem, őt láttam
magam mellett. Becsületes volt, kedves és intelligens, és
megpróbálta mindig a leghelyesebb dolgot tenni, hogy a világ ahol
a gyermekünk felnő, egy jobb hely legyen. Nem ezt érdemelte.
Megérdemelte volna, hogy boldog legyen. Megérdemelte a teljes és
hosszú életet, és senkinek nem volt joga, hogy ezt ellopja tőle.
Az arcát eltorzította a nyers fájdalom és bánat. Nagyon
keményen próbáltam visszatartani a sírást.
– Szerettem az eltökéltségét, szerettem a szellemét. Büszke
vagyok arra, hogy a férje voltam. És ő most halott. Valaki fogta ezt
a csodálatos – igazán szép – emberi lényt, és egy holttesté
változtatta. Láttam őt a hullaházban. Ő csak... hideg és élettelen,
mintha soha nem is létezett volna. Minden eltűnt, kivéve a
lányunkat és az emlékeimet. Arra törekszem, hogy az az ember
legyek, akinek ő látott. Amikor a lányom felnő, meg fog engem
kérdezni, hogy miért ölték meg az anyját, és nekem válaszolnom
kell rá. És majd meg kell magyaráznom a tetteimet.
Azt akarom mondani neki, hogy megtaláltam a felelősöket, és
megbizonyosodtam róla, hogy soha többet nem fognak bántani
senkit.
Cornelius egy dühös mozdulattal nedvességet dörzsölt ki a
szeméből.
– Senki más nem fogja megtenni ezt. Nari családjának nincs
hozzá eszköze, az én családomat nem érdekli, és lehet, hogy a
munkaadója gyilkolta meg. Csak én vagyok. Segítene nekem?
Kérem!
Cornelius elhallgatott. Itt ült velem szembe, a segítségemet
kérte, és nem dobhattam ki az irodámból. Nem tudtam.
Emlékeztem rá, amikor anya eladta a házunkat, hogy kifizethessük
apa kórházi számláit. Emlékszem, amikor jelzálogot tetettünk a
cégre, és eltitkoltuk apa elől, mert gyorsabban megölte volna, mint
bármilyen betegség. Ha valakit, akit szeretek, meggyilkolnának,
ugyanazt tenném, amit most Cornelius. Nem volt hova fordulnia.
Ha most rácsapnám az ajtót az arcára, nem tudnék többet a saját
tükörképemre nézni. Kihúztam az íróasztalom fiókját és elővettem
egy új kék ügyfél mappát. Kinyitottam úgy, hogy felé nézzen, és az
asztalra helyeztem, 50.000 dollár volt írva az első sorba.
– Ennyi a foglalóm. Ez az ügynökségnél marad, bármi
történjék is. Ez nem visszafizetendő. – a tollal a jobb oldalon lévő
számokra mutattam. – Ezek az áraink. Ez a feladat valószínűleg
nagy kockázatú, ezért itt a legmagasabb arányt kell használni.
Ahogy látja, ezek napi nem óránkénti díjak. A helyzettől függően
előfordulhat, hogy további kockázati díjakat, vagy költséget kell
felszámolnom, de a foglalóból levonható. De ha az összeg, amit
kiszámlázok Önnek, felülmúlja a foglaló összegét, 10.000 dolláros
részletekben kell teljesíteni a fizetést. Ha itt végeztünk, lehet, hogy
érdemes elmennie a bankba és legalább 20.000 dollárt felvenni.
Lehet, hogy embereket kell megvesztegetnünk.
– Köszönöm.
– Ez egy rossz ötlet. Kérem, gondolja át.
– Nem. – rázta meg a fejét.
Átmentünk az adatvédelmi irányelveken, és aláírta az összes
lemondó nyilatkozatot.
– Mi történik, ha rájövünk ki a felelős a történtekért?
– Onnantól kezdve, gondoskodni fogok a dolgokról.
– Azaz meg fogod ölni a feleséged gyilkosát.
– A Házak így kezelik a dolgokat. – felelte Cornelius.
– Nos, én nem vagyok egy Ház. Én egy családdal rendelkező
személy vagyok, ezért tiszteletben tartom, és megpróbálom
betartani az ország törvényeit. Nem fogok habozni, hogy
megvédjem Önt vagy magamat, de egy gyilkosságot nem fogok
elnézni.
– Megértettem. – mondta Cornelius. – Hogyan kezdjük?
– Beszélnem kell Mathias Forsbergel. Szemtől-szembe, hogy
kérdéseket tudjak feltenni neki. Holnap elvégezhetem a szükséges
hívásokat, de nem fog találkozni velem
– Nincs megfelelő társadalmi státusza és a versenytársának
dolgozik. – bólintott Cornelius. – Mathias aktív résztvevője a
Közgyűlésnek. Soha nem mulaszt el egyetlen ülést sem. Holnap
december 15-e lesz. Az ülés délelőtt 9 órakor kezdődik.
– Én nem jutok be a Közgyűlésbe. – a Közgyűlés egy olyan
nem hivatalos végrehajtó testület volt, ami állami és nemzeti
szinten irányította a mágia használókat. A Texas Állami Közgyűlés
Houstonban ülésezett. Azok a családok lehettek a tagjai,
melyeknek volt legalább két Első-kaliberű mágiahasználója három
generáción belül, és minden Háznak egy helye volt a
Közgyűlésben. Technikailag a Közgyűlésnek nem volt hatalma az
amerikai kormányon belül, de gyakorlatilag, amikor a Házak közös
hangon szólaltak meg, a Kongresszus és a Fehér Ház is
meghallgatta.
– Egy családnév is lehet jó valamire, nem igaz? – mosolyodott
el Cornelius, de a mosolya nem érte el a szemét, az még mindig
keserű volt és kísértetjárta. – Mint egy Jelentős, és mint egy Ház
ivadéka, szabadon részt vehetek a Közgyűlésen, és vihetek
magammal kísérőt. Szándékomban áll, hogy ebben a nyomozásban
aktív résztvevő legyek Ms. Baylor.
– Hívj Nevadának. – mondtam neki. – Akkor tehát, holnap
reggel hétkor itt találkozunk.
Cornelius és Matilda távoztak, a pokolkutya Bunny
kíséretében. Néhány pillanatig az íróasztalomnál ültem, elég
hosszú ideig, hogy lőjek egy emailt Bernnek, a történtek rövid
leírásával és nevekkel, aztán vettem egy mély lélegzetet és lassan
kifújtam a levegőt. Ezt eltitkolni a családom elől kemény dolog
lenne, lehet, hogy az anyám ki is tagadna.
Kihalásztam a dollár jellel díszített menyasszony képét a
szemetesből és kisimítottam, amennyire csak tudtam, majd a
rendőrségi jelentéssel együtt egy dossziéba tettem. Ez a munka
kihathat az egész családomra, joguk van ahhoz, hogy tisztába
legyenek a kockázattal. Ezenkívül a tapasztalat azt bizonyította,
hogy a Baylor családban nem lehet sokáig titkokat tartani. Előbb,
vagy utóbb de minden rejtett terved a felszínre került, és utána
csak pokoli áron lehetett a megbántott érzéseket kiengesztelni.
A karom alá gyűrtem a dossziét, majd megragadtam a
könyvemet, Sthal
– Hexológia. Néhány héttel ezelőtt egy könyvcsomag érkezett a
küszöbünkre, egy bélelt sárga borítékban, hat könyv, amelyek
varázslatokkal, mágikus körökkel, és mágia elmélettel foglalkozott.
Egy sima négyszögletes címke volt a borítékon, amire egy szót
nyomtattak – Nevada. A családom kikérdezése nem vezetett
sehova. Nem tudták, hogy honnan jöttek a könyvek, vagy, hogy ki
rendelte őket, de elég sok vad ötletet gyártottak.
A borítékot porfestettem, de nem találtam rajta ujjlenyomatot.
A címke egy általánosan használt négyszer négy hüvelykes
papírnak bizonyult, amit tíz mérföld sugarú körben legalább fél
tucat irodaszerbolt árult. Ugyanez állt a sárga borítékra is. A
nevemet Times New Roman betűtípussal nyomtatták 22 pt
betűméretben. Egy rövid ideig megfordult a fejemben, hogy fizetek
egy privát labornak és DNS-tesztre küldöm a borítékot, hogy
kizárják a családom tagjait, és hogy lefutassák az adatbázisukon,
de a labor 600 dollárt kért a vizsgálatért, és ezt a költséget nem
tudtam megindokolni magamnak. De a kíváncsiság még mindig
megőrjített.
A könyvek hihetetlenül hasznosnak bizonyultak, és
folyamatosan olvastam őket, megpróbáltam bepótolni a mágia
elméleti tudásomat, mivel soha nem részesültem ilyen oktatásban.
Ez a különös könyv azokra a mágikus igézetekre összpontosított,
amelyek az emberi elmébe bezárt információkkal foglalkoztak.
Néhány hete egy nagyon erős varázslattal találkoztam, miközben
meg kellett mentenem a várost. A könyv megerősítette, hogy
pusztán tudatlanságból veszélyesen közel kerültem ahhoz, hogy
megöljek egy embert.
Az iroda hátsó ajtaján keresztül átmentem egy széles folyosóra.
A ropogós carne asada finom illata örvénylett körülöttem. Jobbra
fordultam és a konyha felé indultam.
Amikor apa a rákkal való vesztes csatáját vívta, eladtuk a
házunkat. Eladtunk mindent, amit csak tudtunk, de még mindig
fenn kellett maradnunk és meg kellett élnünk, így stratégiai döntés
született: felhasználtuk az üzletünket egy nagy raktár vásárlására.
A keleti oldalon a raktár volt, az elülső részen pedig a Baylor
Nyomozóiroda. Belső falakat és állmennyezetet szereltünk be, és
kialakítottunk egy kicsi, de kényelmes hivatali teret: három iroda
az egyik oldalon, egy pihenőszoba és egy konferenciaterem a
másikon. A nyugati oldalon a raktár motorszerelő garázzsá alakult,
ahol Frida nagyi dolgozott tankokon és páncélozott járműveken,
Houston elitjei számára. Az iroda és a garázs között, amelyet egy
nagy fal választott el, háromezer négyzetlábnyi lakótér feküdt.
A szüleimnek az volt az elképzelése, hogy az életterünk úgy
nézzen ki, mint egy rendes ház lakótere. Ehelyett sikerült oda
építeni a falakat, ahol szükségünk volt rá, és néha teljesen
máshova, így az otthonunk meglepő hasonlóságot mutatott egy
házi készítésű bemutatóteremmel. A konyha is egy ilyen helyiség
volt. Négyzet alakú volt, tágas, hatalmas munkaszigettel, és egy
nagy konyhaasztallal, ami egy felújított öreg darab volt, melynél
étkezésekhez összegyűlt a család a napközbeni rohanás után. A
konyha most félig kiürült, anyám, Frida nagyanyám és az idősebb
unokatestvérem Bern ült odabenn. A két húgom, és Bern öccse
Leon már leléptek. Ez így pont jó.
Kicsi tálkák töltötték meg az asztal közepét, melyekben reszelt
sajt, pico de gallo, és guacamole volt. Egy könnyű taco-est.
Megálltam, hogy örömujjongásba törjek ki, majd kikaptam egy
kötényt a konyhaszekrényből, felvettem és leültem egy székre a
nagyanyám mellé. Nem tudtam volna elviselni, ha folt kerül a
rettenetesen drága kosztümömre, az átöltözés viszont túl sokáig
tartana. Nagyon éhes voltam.
– És a vadász hazatért a hegyről. – jelentette ki Bern.
– Végül úgy döntöttél, hogy felveszed az angol irodalmat. –
néztem rá.
– Ez volt a kisebb rossz. A következő félév próbára fogja tenni
a türelmem. – Bern befalta az ételt és egy másik tacóért nyúlt.
Bern legalább hat láb magas és kétszáz font súlyú, többnyire csont
és izom.
Hetente legalább kétszer eljárt dzsúdózni, és úgy evett, mint
egy medve, ami téli álomra készül.
Elvettem egy puha, meleg tacót és finomságokkal töltöttem
meg. Én olyan kevés időt töltöttem a főiskolán amennyire csak
tudtam, mivel én voltam az elsődleges kenyérkereső. De most az
üzlet pénzt hozott. Nem voltunk gazdagok – valószínűleg a
középosztály alját súroltuk – de megengedhettük, hogy Bernard
elegendő időt fordítson a tanulmányaira. Szerettem volna, ha
teljesen megtapasztalja a főiskolai életet. Ehelyett minden
lehetőséget megragadott, hogy minél több kurzust felvegyen.
Az anyám tányérjára néztem, egy magányos taco volt rajta.
Ahogy Frida nagyi természetes vékony volt, platina fehér fürtök
felhőjével és nagy kék szemekkel, az anyám izmos és sportos volt,
az erőt és a kitartást figyelembe véve. Ez még azelőtt volt, hogy egy
háborúban megsérült, és most állandóan bicegett. Ő most puhább
és kerekebb volt. Ez zavarta őt. Egyre kevesebbet evett, és néhány
héttel ezelőtt rájöttünk, hogy kihagyja a vacsorákat.
– Ez már a harmadik. – mondta az anyám. – Ne bámulj így
rám.
– Így van. – erősítette meg Frida nagyi. – Láttam, hogy kettőt
megeszik.
– Csak tudom, hogy minden üzleti tevékenységünk miatt hadi
állapotok vannak nálunk. – dugtam ki felé a nyelvem. – És nem
engedhetjük meg magunknak, hogy munka közben elájulsz az
éhségtől. Van valami hír Garza szenátorról?
– Nincs. – mondta Frida nagyi.
– Bolondság bármit is feltételezni. – mondta anyám. – A
beszélő fejek megpróbálják fokozni a hisztériát, azzal, hogy azt
mondják egy Első volt, aki ezt tette.
Timothy Garza szenátor szombaton halt meg az unokatestvére
háza előtt. A biztonsági emberei vele együtt haltak meg. A történet
akkora szenzáció volt, hogy még Jeff Caldwell letartóztatását is a
háttérbe szorította. A rendőrség nem adott ki a szenátor
gyilkosságával kapcsolatos információkat, ami felháborodást
okozott a médiában. Adatok hiányában spekulációkba kezdtek, és
az elméletek egyre vadabbá váltak. Nem lennék meglepve, ha egy
Első vett volna részt ebben. Garza igyekezett korlátozni a Házak
befolyását, így nem volt a texasi mágia elitjének kedvence. A
választási kampány alatt folytatott viták egyre durvábbak lettek.
– Milyen munkát vállaltál? – kérdezte anyám.
A számba tömtem egy nagydarab puha tacót, és alaposan
megrágtam, hogy időt nyerjek. De ezt most muszáj tisztáznom.
Nagyot nyeltem.
– Elvállaltam egy magas kockázatú munkát.
 – Mennyire kockázatos? – kérdezte anya.
Kinyitottam a mappát és elővettem a rendőrségi jelentést.
Anyám elolvasta és felhúzta a szemöldökét.
– Mi most már gyilkosságokat oldunk meg?
– Kit gyilkoltak meg? – kérdezte Frida nagyi.
– Emlékszel arra az állat mágusra, akiről meséltem neked?
Akinek a mosómedvéje gyümölcslevet vitt a lányának?
– Cornelius Harrison. – mondta Bern.
– Igen. Az ő felesége.
Az anyám arckifejezése zordabb lett, majd átadta a rendőrségi
jelentést a nagyinak.
A nagyi a jelentésre pillantott, majd füttyentett.
– Ez a fizetési fokozatunk felett van. – mondta az anyám.
– Tudom. – feleltem.
– Miért vállaltad el?
Mert Cornelius ott ült az irodámban és sírt, és én rettenetesen
éreztem magam.
– Mert a nő halott és senki nem törődik vele. És mert nagyon
jól fizet.
– Ennyire nincs szükségünk a pénzre. – mondta az anyám.
– A húgaim szerint igen. – csúsztattam a dollár jelekkel
díszített képet anyám elé.
– Anya! – fordult anyám Frida nagyihoz.
Frida nagyi szemei kikerekedtek.
– Most mi van? Ne rám nézz!
– Ezt te kezdted!
Ha! A támadás elterelve és átirányítva.
– Én nem tettem semmit. Ártatlan vagyok. Mindig mindenért
engem okolsz.
– De te indítottad el az egészet, és bátorítottad. Most nézd
meg, gyilkosságokat vállal el, mert bűntudata van. – dobta az ételt
az asztalra. – És mit akartatok ezzel üzenni?
– Az igaz szerelem üzenetét. – vigyorgott Frida nagyi.
Bern felállt és hozzám fordult.
– Szeretnéd, ha leellenőrizném mindenki hátterét?
– Igen, kérlek. Küldtem neked egy e-mailt. Holnap elmegyek a
 Közgyűlésbe, és jó lenne, ha addig lenne valami adatom
Mathias Forsbergről.
– Meglesz. – vitte a tányérját a mosogatóba.
– Az unokáidnak nincs rá szüksége, hogy egy gazdag Első
fizesse a főiskolájukat. – mondta anyám.
– A nővérük, az anyjuk és a nagyanyjuk keményen
megdolgozik érte. Saját magunk tartjuk el a családunkat.
– Ó, ne csináld Penelope, tudod, hogy nem úgy értettem.
– Akkor pontosan, hogy értetted, anya?
– Úgy gondoltam, hogy vicces lesz. – lengette a karjait Frida
nagyi. – Nevada már két hónapja szomorkodik. Olyan, mint az a
szomorú szamár a rajzfilmekben, aki mindig elázik.
Nem szomorkodom. Megmondtam Rogannak, hogy ha soha
többé nem látom, az is túl hamar lesz.
– Ó, kérlek. – forgatta szemeit a nagyi.
– Egy a lényeg nagyi. Elment. És azóta sem veri az ajtónkat,
halhatatlan szerelmét hirdetve.
És a titkos, szégyellt pillanataimban épp erről ábrándoztam.
Egyszer éjszaka felriadtam, és meg voltam győződve róla, hogy
Rogan kint van. Majdnem kifutottam egy szál hálóingbe.
Szerencsémre senki nem látott meg, mielőtt magamhoz tértem.
Soha nem jött el. Soha nem hívott. Soha nem küldött e-mailt.
Nem harcolt értem, még egy kicsit sem. Tehát, jól tettem, amikor
leállítottam a garázsomban, amikor azt mondta, válasszak ki egy
helyet a bolygón, és megígérte, hogy odavisz. Őrült Rogan szeretett
volna egy játékszert, és mivel nemet mondtam, tovább lépett.
– Ő küldte neked, ezeket a könyveket!
– Ezt nem tudhatod.
– Ki más lett volna? – eresztette le Frida nagyi a karjait.
– Talán Augustine volt. – na, igen, előbb fagyna be a pokol.
Augustine a kisujját sem mozdítaná, hacsak nem látna benne
valami előnyt.
– Te és Rogan még nem végeztetek egymással. – mutatott rám
a villájával. – Csak figyelj! A sors még összehoz benneteket. Egy
nap egyszer csak belefutsz, és bumm! Igaz szerelem.
– Nos, ha a végzet végül összehozna bennünket, biztos, hogy
arcon vágom. – az anyámhoz fordultam. – Mellettem állsz ebben
az ügyben, vagy sem? Mert ha harcolni akarsz velem, most van itt
az idő.
Egy hosszú pillanatig csak nézett rám.
Ó, minden ok nélkül felemeltem a hangom, amikor az
anyámhoz beszéltem.
– Sajnálom...
– Te magad mondtad nekem, hogy ez a te üzleted.
Anya...
– Természetesen melletted állunk. – mondta. – Azt hiszem,
nem kell elmondanom, hogy ez mennyire veszélyes ügy. Nagyon
óvatosnak kell lenned.
– Az leszek.
– Nem tudhatjuk, hogy kinek a levesébe kavarsz bele. Követni
fognak téged is és őt is. Lehet, hogy minket is követni fognak. Az
ügyfeled kap támogatást a Házától?
– Nem. Ő úgy döntött, hogy Royal Oaks-ban él a feleségével és
a lányával. Nagyon büszke volt a függetlenségére.
– Milyen a védelem a házán?
– Nem igazán megfelelő. – technikailag Bunny védelemnek
számított, de fegyveres gyilkosokkal szemben, csak egy kutya volt.
– A felesége szülei?
– Amennyire én tudom, nem prominens család tagjai.
– Miért vállaltad el az ügyet?
– Imádta a feleségét. – grimaszoltam. – Bármit megtenne,
hogy bosszút álljon.
Anyám bólintott.
– Beszélned kellene vele. A kislánya velünk nagyobb
biztonságba lenne, mint a nagyszüleivel.
– Köszönöm. – mondtam.
– Ez a dolgom, mint anyának. – sóhajtott fel. – Nem tudlak
megállítani, hogy ne csinálj valami ostobaságot, de abban
segíthetek, hogy a lehető legkevésbé legyen veszélyes.
Megfordultam és a létrához mentem, ami a szobámhoz
vezetett.
– Láttad, hogy elvörösödött? – kérdezte a hátam mögött Frida
nagyi teátrálisan suttogva. – Még nincs túl rajta!
Hallottam! – felmásztam a létrán és felhúztam magam után.
Az én kis padláslakásom, egy nagy hálószoba és egy fürdőszoba.
Amikor a raktárba költöztünk, akartam egy kis magánéletet, és
minél idősebb lettem, annál jobban értékeltem. Levettem a
kosztümömet és ruhazsákba tettem, majd a szekrény hátsó részébe
akasztottam.
Nem voltam túl Rogan-on.
Amikor megcsókoltam a null térben, szinte bele láttam.
Néhány pillanatig nem Őrült Rogan volt. Még csak nem is egy Első
volt. Ő egyszerűen csak... Connor volt. Egy férfi volt. És annyira
szerettem volna megismerni azt a férfit. De ő becsapta az ajtót,
amikor észre vette, hogy nyitva van.
Megnyitottam a zuhanyt és hagytam, hogy a víz felmelegedjen,
miközben levetkőztem. Kár lett volna ragaszkodni valamihez,
amiből úgy sem sült volna ki semmi jó. Zuhany, tiszta ruhák, alvás.
Holnap nehéz napom lesz, és alvás előtt még el kell végeznem egy
kis kutatást.
 2. fejezet

A reggel meghozta az esőt és Corneliust is, aki pontosan 6:55 –

kor érkezett egy ezüstszínű BMW i8-al. A hibrid, fényes, és
ultramodern jármű hihetetlenül furcsán nézett ki, a vonalai eléggé
elütöttek a benzines autók elfogadott normáitól, hogy felhívja
magára a figyelmet.
Természetesen Cornelius hibrid autót vezet, valószínűleg
palackozott vizet sem vett soha. Bern tegnap lefutatta a szokásos
ellenőrzéseket. Az új jelzálogtól eltekintve Corneliusnak nem
voltak adósságai. Kitűnő volt a hiteltörténete, nem szerepelt a
bűnügyi nyilvántartásban, és gyakran adományozott állatjóléti
szervezeteknek. Ugyancsak igaza volt, a Forsberg Ház részvételéről
a felesége halálában. A történet nem szerepelt az újságokban. Még
ha a Garza gyilkosság elárasztotta az összes hírcsatornát, négy
ember brutális megölése egy belvárosi szállodában, legalább egy
gyors említést megérdemelne. De mivel nem szerepelt a hírek
között, azt jelentette, hogy valaki, valahol aktívan elrejtette. Ha a
Forsberg Háznak valóban nem lenne köze az egészhez, nem lenne
rá okuk, hogy elhallgassák.
Cornelius kilépett az autóból. Fehér, a gallérjánál nyitott inget
viselt, felhajtott ujjakkal, sötét barna nadrágot, és réginek tűnő
barna cipőt. Kényelmes ruhák, jöttem rá. Robotpilóta üzemmódra
váltott, és a tudatalattija arra késztette, hogy valami régiért és
ismerősért nyúljon. Egy nagy vöröses madár csapott le a felhős
égből, majd leszállt egy nagy tölgyfa ágára a parkoló mellett.
– Ő itt Talon. – mondta Cornelius. – Ő egy vörös farkú sólyom,
amit általában csirkehéjának is neveznek, bár ez egyáltalán nem
helyes megnevezés. Szinte soha nem vadásznak felnőtt csirkékre.
A Közgyűlés nem engedi meg, hogy kutyát vigyek be. És azt sem
engedik meg, hogy fegyvert hozz be. Ugyanakkor a negyedik
emeleten van egy fürdőszoba, ahol átalakították az ablakot, és nem
jelzi a biztonsági rendszer. Így gyakran nyitva hagyják.
– Ez a titkos dohányzó helyiség? – kérdeztem.
Cornelius bólintott.
– Elég messze van a füstérzékelőtől, és a nyitott ablakon
kimegy a füst. Van fegyvered?
– Igen. – Adam Pierce ügy előtt az esetek kilencven
százalékában sokkolót hordtam magammal. Most nem hagytam el
a házat lőfegyver nélkül, és minden héten gyakoroltam a
fegyvereimmel. A fegyverekkel való gyakorlás boldoggá tette az
anyámat.
– Megnézhetem?
Előhúztam a Glock 26 – ost a kabátom alatti tokból. Ez egy
pontos, viszonylag könnyű, és rejtett viselésre tervezett fegyver. Az
egyik olcsóbb, nadrágos szerelésemet választottam a mai napra,
egyrészt, mert szabadon tudtam benne mozogni, a cipőben tudtam
futni, a kabát pedig elrejtette a fegyveremet. Másrészt pedig erősen
kételkedtem benne, hogy a régi farmeremben és sportcipőben
beengednek a Közgyűlésre, mindenesetre a mostani ruhám nem
volt túl gyűrött, mivel az egyik húgom kiterítette a ruháimat az
ágyamon, hogy helyet csináljon magának a szárítóban. De még egy
röntgensugáron és egy fémdetektoron is át kellene jutnom.
Cornelius megvizsgálta a fegyvert.
– Miért van ez a fényes kék festék ezen az oldalon?
– Ez matt körömlakk. A fekete a feketén látvány miatt sokkal
nehezebb eltalálni a sötét célokat, a körömlakk javít ezen a
problémán, lecsökkenti a káprázást.
– Mennyi a súlya?
 – Körülbelül huszonhat uncia. – a szabványos tíz darabos
lőszerrel. És sok extra lőszert is vittem magammal. A kalandjaim
Rogannal paranoiássá tettek.
– Talon be tudja vinni a fürdőszoba ablakán keresztül.
Rendben, ezt most csírájában el kell fojtanom. A gondolat,
hogy besétáljak egy épületbe fegyver nélkül, ahol Houston mágia
használóinak legfelsőbb rétege van jelen, aggodalommal töltött el.
A kedvenc stratégiám a legnagyobb veszélyekkel szemben a futás
volt.
Azok, akik elfutnak, általában túlélők, elkerülik a költséges
orvosi számlákat, a munkaidő kiesést, és a biztosítási díjak
emelkedését. Akik elfutnak, szintén megmenekülnek attól, hogy az
egész családjuk hosszú előadást tartson a felesleges kockázatokról.
A fegyvert csak akkor használtam, ha nem volt más választásom.
Szembe nézni egy Elsővel, egy Elsőkkel töltött épületben, ahonnan
szinte lehetetlen elfutni, fegyver használatára csábít. De bevinni
egy lőfegyvert a Texasi Közgyűlésbe, felér egy öngyilkossággal.
Ezzel az erővel akár célpontot is akaszthatnék a mellkasomra a
következő felirattal: Lőj le!
– Miért kell pisztolyt vinnem abba az épületbe? – kérdeztem.
– Hasznos lehet. – mondta Cornelius csendesen.
Rendben.
– Cornelius, ha együtt fogunk dolgozni, meg kell egyeznünk a
teljes őszinteségben. Azért akarod, hogy bevigyek egy fegyvert a
Közgyűlésbe, mert meg vagy győződve arról, hogy Forsberg ölette
meg a feleséged, és azt szeretnéd, ha lelőném.
– Mielőtt tegnap eljöttem hozzád, beszéltem velük, és az egyik
biztonsági embere felvetette, hogy Narinak viszonya volt, a másik
két ügyvéd közül az egyikkel, vagy akár mindkettővel. Amikor
megmondtam neki, hogy valószínűtlen a feltételezése azt
válaszolta:
„– Nem mindig ismerjük a házastársunkat. Ki tudja, hogy a
nyomozás mit fog felfedni? Láttam már mindent, sikkasztás, szex
függés, drogok. Rettenetes, hogy néha mik derülnek ki.”
– Most már nem elégednek meg azzal, hogy figyelmen kívül
hagyják a halálát. Most már aktívan elhatárolódnak tőle, és azzal
fenyegetnek, ha nem állok le a kérdezősködéssel, bemocskolják a
nevét.
– Ez mind rettenetes. De még nem jelenti azt, hogy Mathias
Forsberg a bűnös. Csak azt jelenti, hogy a Forsberg Nyomozóiroda
egy mocsok cég, és próbálják védeni a seggüket.
Cornelius elfordította a fejét.
– Az igazságért jöttél hozzám. Ki fogom deríteni az igazságot.
És amikor megmutatom neked a bűnös személyt az nem csak egy
gyanú vagy egy megérzés lesz. Azért lesz, mert bemutatom a
bűnösségének a bizonyítékát, mert gyilkossággal vádolni senkit
nem szabad bizonyítékok nélkül. Bizonyosságot akarsz, igaz?
– Igen.
– Jó. Tehát bizonyítékra van szükségünk. Együtt fogjuk
keresni a bizonyítékokat, mindezt a lehető leggondosabban és
biztonságosan, úgy hogy haza jöhess Matildához. Kutatásaim
szerint a Közgyűlés biztonsága nagyon megerősített. Nem lehet
bejutni az Allen Parkway parkolóba azonosító kártya nélkül, és ha
nem tudod megindokolni, hogy okkal vagy ott. Ha követnénk a
tervedet és lőfegyvert vinnék az épületbe és valaki felfedezné, nem
vennének őrizetbe. Lelőnének a helyszínen és mindenki mást is aki
velem volt.
Cornelius arcán látszott, hogy nem tetszik neki, amit mondok.
– És mi történik, ha Forsberg megtámad? – kérdezte.
– A Közgyűlés zsúfolt folyosóján? Az egyedülálló
lehetőségeivel, miközben mi fegyvertelenek vagyunk?
Cornelius grimaszolt.
Rámosolyogtam.
– Szerintem le kellene tennünk a lőfegyver ötletről. Ha
megtámad bennünket, mindent megteszek, hogy kezeljem a
helyzetet.
Nem voltam teljesen védtelen. Rátehetem a kezem a
támadómra, mielőtt megölne, és érné némi meglepetés. A
hadsereg egyre több mágust alkalmazott. A katonai szolgálat nem
igazán stressz mentes környezet, és a felelős vezetők hamar
rájöttek, hogy szükségük van egy módszerre, amellyel
semlegesíthetik a mágia használókat. Így jelentek meg a sokkolók.
A telepítésükben egy olyan szakember vett részt, aki eljutott egy
misztikus birodalomba, a mi létezésünkön túli helyre, ahonnan
előhúzott egy teremtményt, amit senki nem értett igazán, és
beültette a karjaikba. Az enyémet akkor ültették be, amikor Adam
Pierce-re vadásztam. A sokkolót a mágiáddal indítottad be, ami
fájdalommal járt, és ha megragadtad az áldozatodat, a fájdalom
megütötte és görcsöket okozó gyötrelmet idézett elő. A sokkolók
állítólag nem voltak halálosak, de nekem túl sok mágiám volt. Meg
tudtam ölni egy átlagos mágia használót, és bár csak egyszer
használtam egy Elsőn, határozottan megérezte a sokkoló hatását.
– Rendben elfogadom a véleményed. – Cornelius kinyitotta az
autója ajtaját. – Kérlek.
– Menjünk inkább az én autómmal. – bólintottam a
mikrobuszom felé.
Cornelius a Mazdára pillantott, az arcára gondosan semleges
kifejezést öltött. Az én öregedő pezsgőszínű mikrobuszom
határozottan nem tett rá megfelelő benyomást.
Odamentem a mikrobuszhoz és kinyitottam az utas oldali
ajtót. – Kérlek.
Cornelius kinyitotta az autója csomagtartóját, és egy
nagyméretű műanyag zsákot emelt ki belőle, ami úgy nézett ki,
mint az ötven fontos olcsó kutyaeledel, kivéve, hogy ez sima fehér
és jelöletlen volt. Cornelius a vállára emelte és a Mazdához hozta.
Kinyitottam a csomagtartót, és hagytam, hogy bele tegye.
Beszálltunk az autóba, és elindultunk. Kihajtottam a
parkolóból, és jobbra fordultam a Blalock Road felé. Cornelius
arca egy komor maszk volt. Még nem bízott bennem. A bizalomhoz
idő kell.
– Megkérdezhetem, miért a te kocsiddal megyünk?
– Azért mert ezt az autót ismerem, és lehet, hogy nagyon
gyorsan el kell tűnnünk. Azonkívül ez az autó beleolvad a
forgalomba, a tiéd nagyon feltűnő.
És mivel az Adam Pierce kalandom után a nagyanyám
módosított a motoron és golyóálló üvegeket szerelt fel, de ezt
Corneliusnak nem kell tudnia.
– Mi van a zsákban?
 – Magánügy, és nincs köze a Közgyűlésben tett
látogatásunkhoz.
Rendben. Elfogadható. De persze, most már majd meg haltam,
hogy megtudjam, mi van a zsákban.
– Dohányzol? – kérdeztem.
– Nem.
– Akkor honnan tudsz a dohányzós fürdőszobáról? –
remélhetőleg nem osztotta meg senkivel, hogy be akarunk oda
menni.
– A testvéremet mélyen sértette a létezése. Ő asztmás.
Igaz. Eddig nem hazudott nekem.
– És te mit remélsz attól, hogy beszélsz Forsberggel? –
kérdezte Cornelius. – Nem fogja bevallani a bűnösségét.
– Nagyon sok tapasztalatom van az emberekkel kapcsolatban,
és általában meg tudom mondani, mikor hazudnak.
És belefutottunk az útkarbantartásba. Természetesen. Most
fordulhatok vissza a Katy Freeway-re.
– Különös, Augustine pontosan ezt mondta nekem rólad. –
mondta Cornelius.
Augustine megtartotta a titkomat. De az Elsők soha semmit
nem tesznek hátsó szándék nélkül. Nem tudhatom, hogy mit
tervez.
– Ha más elképzeléseid vannak, még nincs késő. Megfordulok
és visszaadom az előleget.
– Nem. – fordult Cornelius az ablak felé. – Ma reggel, amikor
felébredtem, arra gondoltam, hogy elrabolom Forsberget, és addig
kínzom, amíg el nem mond mindent, amit tud.
Soha nem jó jel, ha valaki gyilkosságról fantáziál.
– Ez egy rettenetes ötlet. Először is illegális. Másodszor nem
tudhatjuk, hogy Forsberg valóban érintett-e. Ha nem, akkor egy
ártatlan embert kínoznál meg. Harmadszor, az unokatestvérem
lefuttatott egy háttérellenőrzést a Forsberg Házra. Nem ők a
leggazdagabb ház Houstone-ban, de jelentős a vagyonuk, és a
biztonsági szolgálatuk is jelentős. Ha elrabolnád Forsberget és
nem halnál bele, akkor is vadásznának rád, és végül megölnének.
Cornelius nem válaszolt.
 Bern és én elég sokáig fennmaradtunk, hogy átnézzük a
Forsberg Ház adatait. Mathias Milton Forsberg, ötvenkét éves,
negyedik generációs texasi, és erre nagyon büszke – annyira
büszke, hogy a szokásos magániskolák helyett a Texasi Egyetemre
ment. Tizenkét évvel ezelőtt ő lett a Háza feje, amikor az apja
visszavonult. Házas, van két felnőtt gyereke, Sam Houston
Forsberg és Sthepen Austin Forsberg, ettől egy kicsit nevetnem
kellett miközben este az utolsó kávémat ittam. Szerintem jó, hogy
két gyerek után megálltak, mivel egyetlen ember sem szeretné, ha
Dallas-nak neveznék. Matthiast soha nem tartóztatták le, soha
nem szolgált a hadseregben, és nem jelentett csődöt. Rengeteg
házat birtokolt.
Ugró mágus volt. Az ugrók összehúzták maguk körül a teret és
átjutatták rajta magukat vagy másokat. Általában az ugrásaik rövid
távúak voltak, körülbelül harminc yardnál megálltak. De nagyon
rövid idő alatt tudtak távolságokat megtenni, és ugrás közben
nehéz volt őket megcélozni, ezért nagyon keresettek voltak a
hadsereg körében. Soha nem találkoztam egyetlen ugróval sem
élőben, ezért megnéztem néhány
YouTube videót. Ezeken a videókon általában tizenöt és
huszonöt év közötti fiatalok voltak, akik megpróbáltak a
mágiájukkal különböző tárgyakat mozgatni, például görögdinnyét,
sütőtököt, festékes dobozt, egy különösen hülye videóban egy
kanna benzint, melyből egy meggyújtott hosszú zokni lógott ki.
Ezek a próbálkozások olyan jól mentek, ahogy elvártam. A
legtöbbjük megpróbálta a tárgyakat a barátaihoz dobni, de
egyiküknek sem volt elég ereje. Bern szerint a tárgyak tömege és
mérete egy fontos tényező.
Az interneten az állították, hogy egy ugró Első át tud jutni a
szilárd falakon, ha megfelelően időzíti az ugrást. Ha ez igaz, akkor
tökéletesen érthető Forsberg hírneve a vállalati kémkedés
területén.
A nyilvános adatok és a YouTube videókból nem sok mindent
tudtam meg, de ellentétben velem Cornelius hozzáférhetett a Ház
adatbázisához és valószínűleg már találkozott Forsbergel.
– Mit tudsz nekem mondani Mathias Forsbergről? –
kérdeztem.
– Ő egy tipikus Houstoni Első, ő kezeli a családi vagyont,
szilárd elképzelései vannak arról, hogy mi a megfelelő és mi nem
helyes az ő társadalmi szintjén lévő embernek, és kerüli a
nyilvános megjelenést.
– Keresztül tud jutni a falakon?
– Igen. Megkérhetlek, hogy kanyarodj le a következő
kijáratnál?
Lehúzódtam az autópályáról.
– Fordulj jobbra és állj meg, kérlek.
Jobbra fordultam és megálltunk egy építkezési terület előtt. Az
épület acélvázai kezdtek alakot formálni az állványzat mögött.
Cornelius kiszállt, kivette a zsákot a csomagtartóból és elindult az
épületek közötti úton, és eltűnt a látómezőmből. Talon lecsapott a
magasból és követte. Mi lehet a zsákban? Hálóval megerősített
műanyag zsák volt, akár testrészek is lehetnek benne, és soha nem
tudnám meg.
A műszerfalon doboltam az ujjaimmal és bekapcsoltam a
rádiót.
– „... nincs újabb hír Garza szenátor gyilkosságával
kapcsolatban. A rendőrség marad...
Kikapcsoltam a rádiót.
Nem lehetnek testrészek a zsákban, dudorok látszódtak volna.
A zsák annyira egyenletesnek látszott, hacsak nem darálta le a
testrészeket... Oké, ez már morbid volt. Négy hónappal ezelőtt még
nem jutott volna eszembe, hogy testrészek vannak a zsákban.
Cornelius közben újra megjelent egy üres zsákot cipelve. Ha
valami csúnyaság lett volna benne, megérezném a szagát, amikor
visszateszi a kocsiba.
Cornelius gondosan összehajtotta a zsákot és visszatette a
csomagtartóba. Nem, nem voltak furcsa szagok és gyanús
csepegés.
– Köszönöm. – mondta – Most már mehetünk.
A Közgyűlés az America Tower-be jött össze, ami egy kecses
felhőkarcoló a Waugh Drive és az Allen Parkway sarkán.
Negyvenkét emeletnyi sápadt beton és sötét ablakok, elegáns
vonala majd hatszáz láb magasan emelkedett Houston belvárosa
felé. Ez a december végtelen esőkkel, árvizekkel, és örökké borús,
felhős égbolttal érkezett. Az America Tower úgy emelkedett ki a
sötét háttérből, mintha egy varázsló misztikus templomtornya
kilépett volna a legendákból és Houston közepén jelent volna meg.
A torony tele volt mágusokkal, de nem azzal a fajtával, amely
zengő, dallamos hangon hősies küldetésre küld. Ezek a mágusok
egy pillanat alatt megölnének, az ügyvédeik pedig elérnék, hogy
bármilyen bűnügyi nyomozást leállítsanak az ügyben. Meg kellett
állnunk egy biztonsági ellenőrző pontnál, ahol Cornelius
bemutatta az azonosítóját, majd leparkoltunk és kiszálltunk az
autóból.
Talon felettünk körözött, majd felszállt és eltűnt a ködben a
pitypang alakú szökőkút és a fák között. Végig sétáltunk a
tökéletesen ápolt smaragd zöld füvön az üvegezett bejárat felé.
Hiányzott a fegyverem súlya, de a Glock-nak a kocsiban kellett
maradnia.
– Hogy működik a mágiád? – kérdeztem halkan. –
Telepatikusan irányítod Talont? Látsz a szemein keresztül?
– Nem. – rázta meg Cornelius a fejét. – Ő saját maga. Én ételt
adok neki, menedéket és szeretetet, és cserébe, amikor szívességet
kérek, válaszol.
Talon nem egyszerűen egy madár volt, hanem háziállat. Ami
azt jelentette, hogy valószínűleg Bunny is egy háziállat volt. Ha az
állatai közül bármelyik is megsérülne, Cornelius nagyon erősen
reagálna. Ezt észben kell tartanom.
Már majdnem az ajtónál voltunk.
– Forsberg az én kérdéseim közül valószínűleg egyikre sem
válaszolna. – mondtam.
– Egyetértek.
– Neked kell kérdezned. Ne tegyél fel bonyolult kérdéseket. Az
igen-nem kérdések a legjobbak.
– Tehát az akarod, hogy sétáljak oda hozzá, és kérdezzem meg
ő-e a felelős Nari haláláért.
– Nem, ez túlságosan tág kifejezés. Lehet, hogy Forsbergnek
nincs az egészhez semmi köze, de bűnösnek vagy idegesnek
érezheti magát azért, ami Narival történt. Azt tudjuk, hogy maga
Forsberg nem tehette, mert a gyilkosság idején legalább ötven
ember fényképezte a Tűzoltók Éves Jótékonysági vacsoráján. De
kérdezze meg, hogy elrendelte-e a megölését. Nem számít, mit
válaszol, a második kérdésed az legyen: Tudod ki tette? Látnunk
kell a reakcióját. A kérdéseid legyenek rövidek és egyszerűek, így
nincs rá lehetősége, hogy félrevezessen. A csend sok nyomást
gyakorol az emberekre, és megpróbálják megtörni valamilyen
válasszal. Ha úgy gondolom, hogy hazudik, bólintani fogok.
Cornelius kinyitotta az ajtót, majd tartotta, amíg beléptünk. Az
eső után, a benti klímától megremegtem. Odakint úgy 21 fok
lehetett, de az épületben legfeljebb 16 Celsius. A padló fényes,
homokbarna színű márvány volt, ragyogott, mint a tükör. A logika
azt mondta, hogy csempe, de sehol nem láttam illesztéseket. A
falakat ugyanaz a márvány borította. Az aula közepén három lift
állt, melyekkel fel lehetett jutni az emeletekre. Négy őr állt a liftek
előtt ropogós fehér ingben és fekete nadrágban, a falak mellett, a
stratégiai pontokon pedig Remington taktikai vadászpuskákat
állítottak fel. Még három őr állt egy asztal mellett, a bejárattal
szemben lévő fémdetektornál. A Közgyűlés őrsége nem viccelt.
Első vagy sem, egy taktikai vadászpuska bárkit arra késztetne,
hogy nagyon gyorsan átgondolja akar-e valamilyen csínyt
elkövetni.
Ha fegyver lenne nálam gondolkodás nélkül tüzet nyitnának,
és az elkapna bárkit, aki a közelemben van.
– Igazad volt. – mondta csendesen Cornelius.
– Köszönöm.
Az asztalhoz értünk, ahol az őrök fogadtak bennünket.
– Üdvözöljük Mr. Harrison. Örülünk, hogy újra látjuk.
Kétféle azonosítót kellett bemutatnom, és ki kellett töltenem
egy három oldalas kérdőívet, amely tartalmazta a vércsoportomat,
az egészségügyi biztosításom adatait, végül kaptam egy napi
belépőt.
Elértünk a liftekhez. Cornelius szerint Forsberg a
huszonötödik emeleten tartózkodik. Megnyomtam a megfelelő
gombot és a lift elindult. A lift a negyedik emeleten megállt és egy
csuklyás köpenybe öltözött férfi szállt be. A köntöse fekete színű
volt, és a két oldalán hasított, mint egy középkori lovagi köntös, és
egy mély csuklyával volt felszerelve, ami elrejtette tulajdonosa
arcát. Csak gondosan nyírt vörös szakálla volt látható. Egy
sötétzöld stóla keretezte a vállát, fényes ezüst hímzéssel. A köntös
alatt a férfi fekete nadrágot, fekete inget és puha fekete
bokacsizmát viselt. Félelmetesnek, szinte fenyegetőnek látszott,
mint egy mágus, aki kész van a háborúra.
Oldalra léptem, hogy helyet adjak neki a liftben.
A férfi megnyomta a tízedik emelet gombját. Pár pillanat
múlva a lift megállt és a férfi kiszállt.
Egy másik köpenyes ember, a csuklyája alól kilógó
hajfonatából ítélve egy nő lépett oda hozzá, mielőtt az ajtók
bezáródtak és elrejtették őket a tekintetem elől.
– Miért van így felöltözve? – kérdeztem.
– Ez a hagyomány. A Közgyűlésnek van egy Alsó Kamarája,
ahol minden Első és a Házak képzett Jelentős személyei is
szavazhatnak, és van egy Felső Kamarája, ahol csak egyetlen Első a
Ház feje szavazhat. A köntös azt jelenti, hogy a Felső Kamarához
tartozik.
A lift három emelettel később ismét megállt és még egy
köpenyes férfi szállt be, akinek fekete stóláját arany szállal
hímezték.
– Cornelius!
A mágus hátra tolta a kapucniját, feltárva szép arcát, a férfi
hatvan év körüli lehetett, merész arcvonásokkal, széles homlokkal,
okos mogyorószínű szemek tekintettek ránk a ráncok hálózatából.
Az állát ezüsttel szőtt fekete szakáll keretezte. A haja régen
valószínűleg sötét volt, némi fehérrel, most viszont inkább fehér
volt némi feketével. Úgy nézett ki, mint a kedvenc nagybácsid, aki
valahol Olaszországban élt, szőlőültetvénye volt, könnyen nevetett,
és megölelt amikor elmentél hozzá látogatóba. De most aggodalom
ült az arcán, a szeme szomorú volt.
– Ó, fiam, épp most hallottam. – ölelte meg a férfi Corneliust.
– Nagyon sajnálom.
A sajnálata valódi volt. Még ilyet!
 – Köszönöm.
– Szavakkal nem lehet kifejezni... – a férfi elhallgatott. –
Nektek, fiataloknak nem kellene meghalnotok. Az olyan öregek,
mint én már kiegyeznek a saját halálukkal. Teljes életet éltünk. De
ez... ez felháborító. Forsberg mit tett az ügyben?
– Semmit. – felelte Cornelius.
A férfi hátra lépett, mélyen zengő hangját megemelte.
– Nari a Forsberg Ház alkalmazottja volt. Hogy érted azt, hogy
nem tettek semmit? Ez a kötelessége. A Háza becsülete forog
kockán.
– Nem hiszem, hogy érdekli őt. – felelte Cornelius.
– Az apja idejében ez soha nem történhetett volna meg.
Vannak bizonyos dolgok, melyeket egy Ház feje nem tehet meg.
Engedd meg, hogy utánanézzek, tehetek-e bármit is. A
véleményemnek már nincs olyan súlya, mint régen, de az emberek
még mindig meghallgatják, amit mondok. Ha bármikor, bármire
szükséged van, tudod, hol találsz meg.
Igaz. Egy őszinte Első, aki valóban együttérzést mutatott.
– Köszönöm.
A férfi kiszállt a huszadik emeleten.
– Ez ki volt? – kérdeztem.
– Linus Duncan. – felelte Cornelius. – Nagyon régi, nagyon
erős Ház.
Korábban ő volt, a Felső Kamara elnöke. A legerősebb ember
Houstonban. Amíg el nem űzték.
– Miért?
– Mert becsületes volt, és mert megpróbálta jobb irányba
terelni a Közgyűlést. – felelte Cornelius.
Ez nem lepett meg. A Házak úgy féltek a változástól, mint egy
veszett tigristől.
A lift csengése jelezte, hogy megérkeztünk az emeletünkre.
Kiszálltunk és jobbra fordultunk. A hosszú folyosó közepén egy
nyitott ajtó előtt három férfi állt és beszélgettek, mind a három
középkorú, fekete hajúak és csuklyás köpenyt viseltek. Az egyikük
Mathias Forsberg volt. Átlagos magasságú volt, de úgy nézett ki,
mint egy kiöregedett rugby-játékos, széles stabil termetével, erős
vállaival kiemelkedett a másik kettő közül. Úgy állt izmos lábain,
mint aki arra vár, hogy bármikor futnia kell. Sötét szemei voltak és
széles szemöldöke, de állának lágysága nem illet össze a
termetével.
Cornelius felgyorsult, ahogy elindult a három férfi felé. Utána
siettem. Forsberg felemelte a fejét és felénk nézett. Az
arckifejezése idegesből riadttá változott. A másik két férfi is felénk
nézett, majd elindultak a folyosó másik vége felé, egyedül hagyva
Forsberget.
– Harrison. – mondta Forsberg, és közben úgy nézett, mint aki
rohadt burgonyát talált a kamrájában. – Részvétem.
– Te rendelted meg a feleségem megölését? – kérdezte
Cornelius hangosan. Az emberek mind felén figyeltek. Okos.
Forsberg így kénytelen válaszolni, és tisztán látszott rajta, hogy
nem szokott megfutamodni.
– Észnél vagy? – morogta Forsberg.
– Igen, vagy nem, Matthias.
– Nem!
Igaz.
– Tudod ki tette?
– Természetesen nem.
A mágiám felzümmögött, mint egy dühös láthatatlan szúnyog.
Hazugság. Bólintottam.
– Ha tudnám, már tettem volna ellene.
Hazugság.
– A Házad üzleti ügyeinek volt köze a halálához?
– Nem.
Hazugság.
Cornelius rám nézett. Megint bólintottam.
– Mond meg, ki ölte meg a feleségemet! – sziszegte Cornelius a
fogai között.
Argh. Rossz kérdés.
– Te most szomorú vagy és gyászolsz. – mondta Forsberg, az
arckifejezése megkeményedett. – Ez az egyetlen ok, amiért még
lélegzel. Adok neked egy esélyt, hogy elhagyd az épületet...
A tekintete megakadt valamin a hátam mögött. A szemei tágra
nyíltak, és félelmet láttam benne. Ez teljesen ellentétes volt a
korábbi arroganciájával szemben.
Hátra néztem a vállam felett.
Egy magas férfi lépett elő a folyosó végén. Fekete köpenyt
viselt, ami úgy repkedett körülötte, mint egy holló szárnya. Úgy
sétált végig a folyosón, mintha az övé lenne az épület és mindenki
más betolakodó lenne a birtokán. A mágia forrt körülötte
gonoszan és halálosan, olyan ereje volt, hogy harminc yardról is
éreztem. Nem is ember volt, hanem egy elemi erő, egy fekete
dübörgő vihar, amely arra vár, hogy kiengedje a dühét. Az
emberek a falhoz lapultak, ahogy megpróbáltak kitérni az útjából.
Láttam az arcát és visszahőköltem. Erős áll, egyenes orr, a sötét
szemöldök alatt a kék szemekben szinte lángolt a hatalom.
Őrült Rogan.
A szívem olyan gyorsan kalapált, hogy a mellkasom majdnem
felrobbant.
Ő jött el hozzám.
Tekintetünk találkozott. Megpróbáltam a gondolataimat
erősen elzárni, és ellenőrzés alatt tartani a reakcióimat.
Észrevettem, hogy az arckifejezése egy pillanatra ellágyult,
ahogy a meglepetés és a megkönnyebbülés keverékével rám nézett.
Azután azok a dühös szemek egy ragadozó tekintetével Forsbergre
meredtek. Ismertem ezt a kifejezést, amely azt mondta: „Gyilkos.”
Megfordultam. Forsberg arcára kiült a pánik. A mágia
összehúzódott körülötte, mint egy összenyomott rúgó. A folyosó
körülöttem megnyúlt, mintha a márvány és a fém hirtelen
rugalmassá vált volna.
Ellöktem Corneliust az útból.
A folyosó hirtelen olyanná vált, mintha egy alumínium dobozt
összenyomtak volna, majd egyszer csak a levegőben voltam, és
egyenesen Őrült Rogan felé száguldottam.
A sors hirtelen összehozott bennünket, és soha nem
mondhatom el a nagyanyámnak.
Roganra zuhantam, és hosszú karok fogtak körbe. Az ütközés
lendületétől körbe fordultunk, majd Rogan letett a jobb oldalán,
de mielőtt a lábamat a márványra tehettem volna Rogan egy
marék negyed dollárost dobott a levegőbe. Az érméket Rogan ereje
golyókká formálta, melyek Forsberg felé száguldottak kikerülve a
vétlen embereket.
Forsberg körül csillogott a levegő. Az érmék összeütköztek a
csillogó levegővel és a földre estek, mintha lepattantak volna egy
láthatatlan akadályról. Forsberg alakja elmosódott, majd húsz
yarddal távolabb bukkant fel, mint ahol korábban állt.
– Lődd le! – kiáltotta Rogan.
– Nincs nálam fegyver.
Forsberg halálra rémültnek tűnt. Azok az emberek, akik
pánikba estek nem gondolkodtak, csak futottak. A lift felé kezdtem
futni, még az előcsarnok előtt el kell kapni.
Forsberg ugrott egyet, majd az alakja elmosódott és átesett a
padlón. Befordultam a lifthez vezető rövid folyosó sarkán, a talpam
megcsúszott a márványpadlón, megnyomtam a lift lefelé mutató
gombját. Rogan csak egy lépéssel járt mögöttem.
A felvonó ajtajai kinyíltak és mi beugrottunk. Ráütöttem az
előcsarnok gombjára. Az ajtók elkezdtek bezáródni, de Cornelius
az utolsó pillanatban átfurakodott a résen, amitől újra kinyíltak.
Rogan felkapta az állati mágust, és a lift oldalához csapta, az
alkarja a szőke férfi torkára szorította. Cornelius felnyögött, a lábai
a föld felett lógtak, a teljes súlya a nyakára nehezedett, amit Rogan
az alkarjával a lifthez szorított.
– Engedd el az ügyfelem! – kértem.
Rogan még keményebben szorította a torkát. Cornelius arca
vörös lett. Már láttam, hogy mire képes Rogan a puszta kezével.
Ha nem távolítom el Corneliustól, eltöri a légcsövét.
– Rogan! Ő egy... ő egy civil!
Rogan hátra hőkölt, mintha rácsaptam volna egy kapcsolóra.
Cornelius a padlóra esett és levegő után kapkodott. Úgy látszik
megtaláltam a varázsszót.
– Ha ezt még egyszer megpróbálod, elküldelek a feledésbe.
A lift megállt az ajtók kinyíltak. Tizenkettedik emelet. Rogan
megnyomta a lift gombját, hogy az ajtók bezáródjanak, közben
Corneliusra meredt.
– Ő az utódom?
 Hogyan?
– Nem cseréltelek le téged!
– Hát persze hogy nem. Pótolhatatlan vagyok.
Corneliusnak végül sikerült szóhoz jutnia.
– Rogan? Merida Mészárosa? Őrült Rogan?
– Igen. – mondtam Rogannal összhangban.
– Ez volt az R a ruhán? – nyílt tágra Cornelius szeme.
Gondolj a felhőkre, gondolj a nyuszikra, ne gondolj esküvői
ruhás képekre. Rogan azt állította, hogy nem telepatikus, de
képeket át tudott venni, ami azt jelentette, hogy át tud venni
benyomásokat, ha túl sokáig koncentrálnék egy dologra.
– Ruha? Milyen ruha? – kérdezte Rogan, olyan volt, mint egy
cápa, ami vért érez a vízben.
– Nem érdekes. – mondtam. – Cornelius még egy szó, és itt
hagylak. Rogan szemei összeszűkültek. Felismerte Cornelius nevét,
és összekötötte Forsberggel. Ilyen az én szerencsém.
A felettünk lévő kijelzőn felvillant a második emelet, már
majdnem az előcsarnokban voltunk.
Rogan pénzérméket dobott a levegőbe, és a negyed dollárosok
mozdulatlanul lebegtek a levegőben. A mágia úgy robbant fel
mellettem, mint egy dühös, szörnyű vadállat, az erejétől a
gerincem is megremegett. Hirtelen a normális életem két hónapja
széthullt, mint a törékeny papír, és ott álltam Rogan mellett
készen egy újabb küzdelemre. És ez mind helyesnek tűnt. Úgy
éreztem magam, mint egy alvajáró, aki hirtelen felébredt.
El kell tűnnöm tőle, amilyen hamar csak tudok. Ártalmas volt
rám minden szinten.
– Ne öld meg! – mondtam neki. – Élve van szükségem
Forsbergre.
A lift csilingelve kinyílt, és mi az előcsarnokba rontottunk, ahol
fegyverek tucatjai meredtek ránk. A biztonsági őrök mögött a
padlón Forsberg feküdt a hátán. A feje mellett egy vörös tócsa
terült el egyre jobban. A szemei eltűntek, helyettük két, vérrel teli
lyuk meredt a mennyezetre.
Rogan káromkodott.
Normális esetben napokba került volna, hogy kiszabaduljak a
Közgyűlés biztonsági szolgálatának fogságából. A Roganból áradó
fenyegetés, és a Cornelius által nyugodt, türelmes hangnemben –
mint amilyet az ember általában kisgyerekekkel szemben használ
– előadott magyarázatnak hála, húsz perc alatt szabadultunk az
épületből. Ragaszkodtunk az igazsághoz: Forsberg provokáció
nélkül megtámadta Rogant. Cornelius és én történetesen épp az
útban voltunk, és volt egy tucat tanú, aki ezt megerősítette. Amikor
az egyik biztonsági ember megkérdezte, hogy Rogan
megfenyegette-e Forsberget, Mexikó Ostora egy pillanatra
ránézett, és kegyeskedett elmondani, hogy nem fenyegetett meg
senkit. Épp ott volt, mivel dolga volt az emeleten, és ha valaki nem
tudja milyen az, amikor ténylegesen megfenyeget valakit, örömmel
bemutatja. Ezek után úgy döntöttek, hogy nem kérdőjelezik meg
az elmondottakat.
Az épületen kívül Rogan felemelte a fejét és a napra tekintett,
ami épp előtört a felhőkön keresztül. A köpeny valóban túl sok
volt. Szüksége lenne még néhány vörös zászlóra, és kísérő
személyzetre, hogy igazán hatásos legyen.
Rogan arca megfeszült, dühös volt. Én is ideges voltam.
Elvesztettük Forsberget és fogalmunk sem volt hogyan halt meg,
és semmi nyomunk nem volt, hogy ki segíthetne. Ez a nyomozás
egyre nehezebbé vált.
– Mióta hagytad abba a fegyverviselést? – kérdezte Rogan.
– Mr. Rogan.
– Ó, nem. – pillantott Rogan Corneliusra. – Visszatértünk a
formalitásokhoz. Nyilvánvaló, hogy kegyvesztett lettem.
– Mr. Rogan.
– Miért vagy rám dühös?
Hősi erőfeszítéssel megpróbáltam, hogy a hangom nyugodt és
kimért legyen.
– Halálra rémítetted a tanút, akit épp kikérdeztem, ezért
engem eldobott, mint egy rongybabát, majd átment a padlón és
megölte magát, ami bonyolítja az életemet és elvette az
ügyfelemtől a lehetőséget, hogy kiderítse, miért gyilkolták meg a
feleségét, és ráadásul majdnem megfojtottad az ügyfelemet a
liftben.
 – Ez így elmondva, elég rosszul hangzik Ms. Baylor.
A szavai könnyednek hangzottak, de a szemei komorak és
zordak maradtak. Valami rossz történ Rogannal. Majdnem
kinyúltam érte, hogy kapcsolatot teremtsek vele, de visszafogtam
magam. Nem.
Nem.
Ő egy betegség volt a számomra, és nem tudnék
megszabadulni a fertőzéstől. És annyira nem volt szükségem egy
újabb Rogan-láz kitörésére.
Két Range Rover állt meg előttünk, egy kékesszürke és egy
fehér, mindkettő színezett vastag üvegekkel felszerelve. Rogannak
volt egy VR9-es páncélozott kocsi flottája. Ezek voltak a
legkorszerűbb egyedi járművek, melyek teljesen páncélozottak
voltak, ugyanakkor teljesen normálisnak látszottak, kezelni pedig
olyan volt őket, mint az álom.
Egy húsz év körüli, rövid szőke hajú, katonás kinézetű férfi
ugrott ki a szürke Range Roverből és átadta a kulcsait Rogannek.
– Uram. Ms. Baylor.
– Hello, Troy.
Jelen voltam Troy állásinterjúján, és amikor felvették dolgozni.
Leszerelt katona volt, és Rogan óvta meg attól, hogy csődbe jusson.
Ma Troy pisztolytáskát viselt, nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak
nézett ki.
– Hogy viseli, hogy egy gonosz csatlósa?
– Nem panaszkodhatom ma'am. Ez egy jó megbízás, ha az
embernek sikerül megkapnia.
Természetesen. A panaszkodás nem illik egy gonosz
csatlósához. Rogan emberei imádták még a földet is, amelyen járt.
Rogan felkutatta a
Troyhoz hasonlókat, életük legmélyebb időszakában és
felajánlott nekik egy lehetőséget, hogy legyenek valakik. A lényeg
az volt, hogy volt egy jó fizető állásuk, de a legfontosabb, hogy
tudtak gondoskodni a családjukról. A befogadott kölyökkutyák
sem lehetnének odaadóbbak. De nem voltam benne biztos, hogy
Rogan többet látott bennük, mint rendelkezésre álló
vagyontárgyak.
 Rogan hozzám fordult.
– Gyere el a házamba. Van néhány információm, amit biztosan
tudni szeretnél.
Lépj be az odúmba – mondta a sárkány. Vannak fényes
kincseim, játszhatsz velük, melegben és biztonságban tartalak,
amíg az megfelel a céljaimnak, majd leláncollak, az ügyfeleidet
pedig megölöm, úgy hogy a mágiámmal golyóvá alakított negyed
dollárosokat dobok hozzájuk. Már volt ilyen.
– Nem hinném. De boldogan megvitatom veled az ügyet fényes
nappal, egy nagyon nyilvános helyen. Szeretnél egy
névjegykártyát?
Amikor főiskolára jártam, az egyik professzorom szerette a
kreatív leírásokat, és amikor azt akarta bemutatni, hogy milyen
volt egy történelmi alak a monumentális düh pillanatában, azt
mondta, hogy mennydörgés volt a homlokán, és villámok voltak a
szemében. Soha nem értettem, mit jelent ez a kifejezés, amíg
Rogan arca nem demonstrálta számomra.
Cornelius óvatosan hátra lépett, Troy szintén elhátrált. Igen,
épp nemet mondtam Őrült Rogannak és nézd, a bolygó még
mindig mozog.
– A névjegykártyádat? – kérdezte Rogan, nagyon nyugodt és
csendes hangon.
– Ez egy kis darab papír, amin rajta van a telefonszámom, az e-
mail címem és egyéb elérhetőségeim.
Vártam, hogy lássam, felrobban-e a feje. Nem kellett volna
kigúnyolnom, de igazán felidegesített. Minden jól ment
Forsberggel, amíg ő meg nem jelent.
Rogan Corneliushoz fordult.
– Részvétem a vesztesége miatt. Megtiszteltetés lenne a
számomra, ha ma este a vendégem lenne. Engedje meg, hogy
jóvátegyem a korábbi félreértésünket.
Milyen szépen mondja.
– Arra a részre gondolsz, amikor majdnem megfojtottad?
– Igen.
– Kérlek, ne szállj be az autójába. – mondtam Corneliusnak. –
Ő veszélyes, és kiszámíthatatlan.
 – Köszönöm. – mondta Rogan.
– Az életed nem jelent a számára semmit. – folytattam. – Ha
nem kedvel valakit, agyonüti egy busszal.
– Nem vágyom rá, hogy viszályba keveredjek a Harrison
Házzal. – mondta Rogan.
Igaz.
– Garantálom a biztonságodat.
Szintén igaz.
– És van egy felvételem a feleséged utolsó pillanatairól.
Fattyú!
Cornelius rám pillantott.
– Nem hazudik. – mondtam. – De ha beszállsz abba az autóba,
nem tudom hagyja-e, hogy kiszállj belőle. Ne tedd!
Cornelius megvonta a vállait.
– Örömmel elfogadom a meghívást.
A fenébe. Az emberek miért nem hallgatnak soha rám?
Rogan kinyitotta a Range Rover hátsó ajtaját. Cornelius
beszállt. Rogan behajolt utána.
– Nem bánja, ha az alkalmazottja csatlakozik hozzánk?
– Természetesen nem. – mondta Cornelius.
Rogan felém fordult.
– Látod? A munkaadód nem bánja. Ha annyira gonosz vagyok,
miért nem jössz te is, hogy garantáld a biztonságát?
Rogan kibírhatatlan, de ezt a vitát rövidre kell zárni. Az hogy
nem utazom vele egy autóban, nem volt kérdéses. Minél nagyobb a
távolság közöttünk, annál jobb. Kivéve, hogy az ügyfelem most a
karmaiban volt.
– Követlek a saját autómmal. Corneliusnak fontos ez az ügy, de
ne próbáld meg rávenni semmire.
Rogan közelebb lépett hozzám. Túl közel. Azt kívántam,
bárcsak a testem ne árulna el minden alkalommal, amikor ilyen
közel van hozzám.
A hangja bizalmas volt.
– Nem vagyok bíró, de úgy látom, hogy nem veszel engem elég
komolyan, mint fenyegetés. Útközben akár meg is ölhetem.
Keresztbe fontam a karjaimat.
 – Igazán? Most valóban azt szeretnéd, hogy megijedjek?
– Úgy gondolj rám, mint a legrosszabbra, és tudod jól, hogy
utálom a csalódást. Troy boldogan vezeti az autódat.
Oké, valami egész biztos történhetett vele. Az a Rogan, akit
ismertem közvetlen volt, ugyanakkor titokzatos is. De most nem
egyszerűen csak titokzatos volt. Az autóját követte egy másik
jármű, pedig leginkább egyedül szeretett utazni. Megrántotta a
karomat, és megpróbált betuszkolni a páncélos járműbe. Az autók
keresztbe álltak, így a tömegük eltakart bennünket bárkitől, aki
bejutott a parkolóba. Troy a fegyverén tartotta a kezét. Ez nem
arról szólt, hogy elrabolja Corneliust, vagy, hogy arra kényszerít
engem, amit nem akarok megtenni. Ez a biztonságról szólt.
Cornelius és én sokkal nagyobb biztonságban leszünk, egy modern
páncélozott járműben, mint az én mini buszomban.
Akármennyire is távol akartam tartani magam Rogantől, ha ő
ennyire aggódik a biztonság miatt, bolond lennék, ha nem venném
komolyan.
Átadtam Troynak a kulcsokat.
– A Mazda ott van. Az a világos színű.
Troy bólintott és az autóhoz kocogott.
Odaléptem Rogan Range Roverjéhez, beszálltam az első utas
ülésre, és becsatoltam a biztonsági övet. Csak ki kell bírnom, és
nem kell arra gondolnom, hogy ő ül mellettem.
Azt gondoltam, azzal hogy két hónapig nem láttam őt, minden
megváltozott, de tévedtem, csak még rosszabb lett. Igen,
emlékszel, ahogy egész éjszaka virrasztottál, majd lefutottál a
bejárati ajtóhoz, mert azt hitted, hogy őt láttad, de amikor
kinyitottad az ajtót nem volt ott senki?
Rogan bezárta az ajtómat, beszállt a vezetőülésbe, majd merev
tekintettel megvizsgálta a parkolót.
– Van egy Sig a kesztyűtartóban.
Kinyitottam a kesztyűtartót, elővettem a Sig-et, ellenőriztem,
majd az ölembe tettem.
– Mi történt? – kérdeztem csendesen.
– Elvesztettem néhány embert. – mondta. Valami rettenetes
véglegesség volt a hangjában.
 Nem gondoltam volna, hogy törődik velük. Azt gondoltam,
hogy eszközként tekint az embereire, és gondoskodik róluk, mivel
az eszközöket jól karban kell tartani, de valódi bánat hallatszott a
hangjából
– a bűntudat bonyolult keveréke, mély szomorúságot és
sajnálatot érzel, amikor egy hozzád közelálló személy meghal. Ez
megtör téged, és tehetetlennek érzed magad. De a gyámoltalan
nem volt benne Rogan szókincsében. Talán korábban tévedtem,
vagy talán most tévedek. De az idő megmutatja, hogy melyik az
igaz.
Befogtam a szám, és Houstont figyeltem az ablakon keresztül,
figyeltem, hogy mi az ezen a meleg téli napon, amit esetleg le
kellene lőnöm.
 3. fejezet

A Houstoni Házak többségének volt egy birtoka a Loop-ban, ez

egy hosszú út, amely körbe vette a belvárost, és a drága
környékeket, mint például a River Oaks. Egy cím a Loop
belsejében ugyanolyan státusz szimbólum volt, mint a luxusautók
vezetése, és a magánjachtok birtoklása.
Ugyanakkor Rogan negyedik generációs Első volt. Nem
érdekelte, hogy bárkit is lenyűgöz-e. Észak-nyugatra tartottunk,
elhagytuk a várost, majd a főutat is. Az Old Texas-tölgyek
kiterjesztették az ágaikat a zöld fű felett, és sztoikusan eltűrték a
Houstoni december esőjét.
A telefonom felcsörgött. Bern.
– Igen?
– Hé, az internet szerint volt némi zűrzavar a Közgyűlésen.
Hát ez nem tartott sokáig.
– Te tudod, hogy mi folyik ott?
– Forsberg meghalt. Nem én öltem meg.
– Veled minden rendben?
– Igen.
– Úgy látom, hogy észak-nyugat felé tartasz.
Követte a telefonomat.
– Jól látod.
 – Hova mégy?
– Őrült Rogan házába megyek.
Csend.
– Ne mond el anyának. – kértem.
Rogan elvigyorodott mellettem, csak egy pillanatra
megrándultak az ajkai.
– Nem mondom el. – ígérte Bern.
Letettem a telefont.
– Megpróbáltad megölni Forsberget? – kérdeztem.
– Ha meg akartam volna ölni, nem hagyja el az emeletet.
– Úgy néztél ki, mint aki ölni akar.
– Válaszokat akartam, de ő nem akart segíteni. És ha nem adta
volna meg a válaszokat, valószínűleg megteszem.
Nem volt szükségem a mágiámra, hogy tudjam, hogy értette
ezt.
– Meg fogod tudni szerezni a boncolási jelentéseket?
Rogan egy pillantást vetett rám. Igen, hát persze. Hogyan is
kételkedhettem a nagy Őrült Roganban?
– Hogy volt képes ugrani, amikor már halott volt? –
kérdeztem.
– Az ugrás egy kétlépéses eljárás. – mondta Rogan.
– Hasonló a légzéshez. – magyarázta Cornelius a hátsó ülésről.
– Forsberg magához húzta a mágiáját, mint a belégzés, majd
kiengedte, mint a kilégzés, és az átvitte az előcsarnokba. Ha valaki,
akkor ölte meg, amikor kilélegzett, az ugrás már befejeződik.
Most már igazán szükségem lenne egy hozzáférésre, a Házak
hálózatához, és arra is szükségem van, hogy tudjam hogyan
működnek a magasabb szintű mágikus tehetségek.
Elértünk egy kovácsoltvas kapuhoz, ami kinyílt a
közeledtünkre, és
Rogan végig ment a hosszú, íves felhajtón, a festői növények
mellett. Az út elkanyarodott, és egy hatalmas spanyol gyarmati
stílusban épült ház vált láthatóvá a dombon. Kétszintes, vastag
stukkófalakkal, vörös cseréptetővel, és ívelt ablakokkal nézett a
világra. Egy nagy kerek tornya volt a jobb oldalon, és egy fedett
erkély nyújtott kilátást a baloldal második emeletéről.
Virágkosarakból vörös és lila virágok lógtak az erkély sötét fából
készített tartófáin. Középen egy lekerekített nehéz faajtó állt,
kovácsoltvas díszítéssel, ez biztosította a bejutást az otthonba. Az
egész hihetetlenül romantikus volt. Ha még egyszer valaki
készítene egy Zorro filmet, én tudnám, hogy hol legyen a helyszíne.
Egy kicsit vártam, hogy egy fekete félmaszkos férfi karddal
harcoljon az erkélyen, majd leugorjon a mélyfekete andalúz lovára
és végig vágtasson a felhajtón.
Rogan közel hajolt hozzám.
– Tetszik? – kérdezte halkan.
Jó vagy rossz szándékkal, de az emberek minden nap hazudtak
nekem. Ha lehetett én igyekeztem elkerülni.
– Igen.
Önelégült mosoly villant fel az arcán. Pont olyan volt, mintha ő
maga építette volna fel a két kezével... De miért fontos neki, hogy
tetszik-e nekem?
Utána mentünk a hideg mészkőlapokon és a hatalmas
oszlopok között a bejáratig. Jobbra egy íves lépcső kovácsoltvas
korláttal vezetett az emeletre. Balra egy hatalmas nappali volt,
magas mennyezetét durva fagerendákból építették, melyekről
három rusztikus csillár lógott fémláncokon, gyertya alakú izzókkal,
melyeket mintha egy középkori várból hoztak volna.
Kőoszlopokkal támogatott széles íves ablakok szakították meg a
bal oldali falat, és beengedték a szobába a késő reggeli fényt. A
padlón vörös-fehér színű keleti szőnyegek feküdtek. A bútorok
régiek és nehezek voltak, a kanapé párnái túlméretezett plüssből
voltak. Egy hatalmas kandalló állt a túlsó falon. Az egész szoba
könnyen válhatott volna egy sötét fülledt térré, de helyette világos,
tágas, barátságos és tiszta volt. Itt-ott zöld növények álltak nagy
edényekben, zöld színt adva a kőfalakhoz.
Őrült Rogan birtokolta az én álomházam. Az élet nem
igazságos. Ez oké. Ha igazán keményen dolgozok, egy napon
megvehetem a saját házamat – talán nem lesz ilyen nagy, vagy
ilyen ízlésesen berendezve, de az enyém lesz.
Rogan felment a lépcsőn az emeletre és mi követtük,
átmentünk egy fedett balkonon, amely a folyosóról egy előszobába
vezetett. Rogan jobbra fordult és egy rövid lépcsőn egy fémajtóhoz
értünk. Rogan kinyitotta előttem az ajtót.
Beléptem a szobába. A bal oldali és a közvetlen előttem lévő fal
vastag színezett üvegből volt, ezek egy fedett erkélyre és több falra
nyíltak – azok az ablakok voltak, amelyek a belső udvarra nyíltak.
A másik két falon képernyők és számítógépek sorakoztak, két férfi
fejhallgatóval dolgozott a számítógépek előtt.
– Hagyjatok minket magunkra. – mondta Rogan.
A férfiak felálltak és szó nélkül távoztak. Rogan intett, hogy
foglaljunk helyet egy U alakú kék színű kanapén, egy
dohányzóasztal mellett. Leültünk.
– Bogár! – kiáltott Rogan.
– Jövök, Őrnagy! – felelte egy hang a hangszóróból.
Rogan Corneliusra nézett.
– Volt Önnek házassági szerződése a feleségével Mr. Harrison?
Cornelius habozott.
– Igen.
Hát ez milyen kérdés?
– Igazi szerződés volt?
– Igen.
Rogan rám nézett.
– Igazat mond?
– Ugye tudod, hogy neki dolgozom és nem neked?
– Ha hazudik nekem, és ezt megmutatom neki, akkor meg kell,
hogy öljem.
Corneliusra néztem.
– Megengeded, hogy elmondjam neki?
– Igen.
– Az igazat mondja.
Rogan a falhoz lépett, elcsúsztatott egy panelt, majd kivett egy
poharat és egy üveg Jack Daniels és visszatért hozzánk. A poharat
és a palackot Cornelius elé helyezte.
– Nem iszom. – mondta Cornelius. – Józanul akarom ezt végig
nézni.
– Mi fog történni, miután megtalálod a feleséged gyilkosát? –
ült le Rogan a bal oldalamon.
 – Kirúgom Ms. Baylort. – felelte Cornelius.
– Azért, mert Ms. Baylor makacsul képtelen arra, hogy jogi
kérdésekben kompromisszumokat kössön? – kérdezte Rogan.
– Ő teljesen világossá tette, hogy nem akar részt venni, abban,
ami utána következik.
Feléjük integettem, arra az esetre, ha elfeledkeztek volna róla,
hogy én is ott ülök.
– Mennyire elkötelezett ebben az ügyben? – kérdezte Rogan.
– Már tettem bizonyos intézkedéseket. – válaszolta Cornelius.
Rogan számító tekintettel hátra dőlt.
– Megosztok Önnel némi bizalmas információt. Ennek az
információnak nagyon széleskörű következményei vannak. Ha
nem akar részt venni benne, akkor inkább most mondja meg. Az
embereim élete függ a diszkréciójától, ha elárulja a bizalmamat, ki
kell, hogy iktassam Önt.
– Érthető. – felelte Cornelius. – Hasonlóképpen, ha rájövök,
hogy bármi köze van Nari halálához, megteszem a megfelelő
intézkedéseket.
Ez nem a normális emberek világa volt. De valahogy mindig
belekeveredtem.
– Egy információért nem egyeznék bele abba, hogy
megöljenek. – mondtam.
Mindketten rám néztek.
– Csak mondom, mielőtt bárki kérdezné.
Egy óvatos kopogás hallatszott, majd Bogár bepattogott a
szobába. Az anyám egyik barátjának volt egy Cairn terrierje, amit
Magnusnak hívtak. A Cairn terriereket a skót Felföldön
tenyésztették, hogy kártevőket fogjanak, és Magnus fizikailag
képtelen volt arra, hogy egy helyben üljön. Magnus a hátsó
udvarban rohangált, a sétákon futott, játékokat üldözött, és ha
buborékokat fújtál, szőrös fekete villámként viselkedett,
mindaddig, amíg valamennyit el nem kapta. A mozgás volt a
munkája, és ő ennek szentelte magát.
Bogár olyan volt, mint Magnus, csak emberi alakban.
Folyamatosan mozgott, gépelés, beszéd, nyomozás közben... Bár
gyakran ült, a nap nagyobb részében nem tudott egy helyben
maradni. Soha nem volt feladat vagy cél nélkül, és volt egy olyan
érzésem, hogy ha abba hagyná a dolgait és időnként enne egy
szendvicset, felszedné azt a huszonöt fontot, ami vézna testéről
hiányzott.
Bogár olyan volt, mint egy méhkas. Az U.S. Air Force
összekötötte valamivel, amit a misztikus birodalomból húztak elő.
Rajnak nevezték azt a valamit, mivel nem volt rá jobb nevük. A
rajnak nem volt fizikai formája. Valahogy Bogárban élt, és lehetővé
tette a számára, hogy megossza a figyelmét, hogy gyorsabban
dolgozza fel az információt, és kiváló megfigyelési szakértővé tette.
A legtöbb rajzó két éven belül meghalt, de Bogár valahogy túlélte,
és a közelmúltig rejtőzködve élt, utált minden hatóságot,
különösen a katonai változatát. Néha megvásároltam a
szolgáltatásait Equzol-al, egy katonai minőségű kábítószerrel, amit
arra terveztek, hogy a hozzá hasonlókat lenyugtassák. Aztán Rogan
az
Equzol ígéretével, fejlett számítógépes eszközökkel,
elcsábította őt a rejtekhelyéről, és most már ő is ördögi
tevékenységének részévé vált.
Az hogy Rogan elcsábította és a karmaiba kapta, jót tett
Bogárnak. A bőre elvesztette sárgás árnyalatát, a szemei még
mindig tele voltak ideges energiával, de nem vonaglott, és nem
borult ki. Bogár lehuppant a kanapéra és az asztalra tett egy
laptopot.
– Hello, Nevada.
– Hello.
Egy kövérkés kutya, javarészt Francia bulldog és még valami,
amit nem lehetett beazonosítani, szaladt be a szobába, és a
nadrágom szárába dörzsölte a pofáját.
– Szia Napoleon. – kinyúltam és megveregettem a fejét. Bogár
kutyája átugrott Roganra és fesztelenül csüngött a lábain. Rogan
lenyúlt, anélkül hogy ránézett volna, és automatikusan felvette és
maga mellé helyezte a kanapéra. A francia bulldog felsóhajtott,
mélyebbre fészkelte magát a kanapéba, és becsukta a szemét.
Rogan hátra dőlt.
– Az ősszel Ms. Baylor és én részt vettünk Adam Pierce
elfogásában.
– Tudom. – felelte Cornelius. – Akkor találkoztunk.
Bogár előhúzott egy tablet-et a pólója alól, és valamit begépelt.
Egy képernyő csúszott a falra.
– Adam Pierce nem egyedül cselekedett. – mondta Rogan. –
Valaki betöltötte őt, mint egy fegyvert, célzott, és meghúzta a
ravaszt.
– Kicsoda? – kérdezte Cornelius.
– Nem tudjuk. – mondta Bogár.
– Tudtuk, hogy egy összeesküvés állhat Pierce mögött, amikor
megtudtuk, hogy észrevétlenül mozog a városban. – mondtam. –
Nem csak egyetlen mágus álcázta őt, egy egész csapat védte. Azt
tudjuk, hogy egy animátor Első is részt vett benne.
A fejemben pillanatok alatt felvillant a parkoló, ahol Rogan
fémek és csövek forgószelével harcolt, amelyek megpróbálták
összetörni őt. Soha nem sikerült megtudnunk, ki volt az animátor.
– Pierce egy tinédzsert használt arra, hogy elvégezze a piszkos
munka nagy részét. – magyarázta Rogan. – A neve Gavin Waller.
Gavin anyja az unokatestvérem. Rájöttem, hogy ő is részese volt
annak az összeesküvésnek, ami Adam zsinórjait rángatta.
Ez újdonság volt a számomra. Tehát Rogant a saját
unokatestvére árulta el. Ez érdekelte őt? Számított neki? Nem
mutatott semmilyen érdeklődést Kelly Waller vagy a fia iránt, amíg
Adam Pierce bele nem rángatta Gavint a gyújtogatásba és a
gyilkosságba.
– Bárki állt is Adam mögött, erős és jól finanszírozott. –
folytatta Rogan. – Szerencsére találtam egy gyenge pontot a
páncélzatukon.
Bogár a laptopot nyomkodta. A képernyőn egy nő jelent meg
testhezálló fekete ruhában, a nő egy magas széken térdelt, a karjait
a szék háttámlájára hajtotta a fenekét kitolta. Egy magas sarkú
cipő lógott a bal keze mutatóujjáról. Fényes szürke szemeivel
egyenesen a fényképezőgépbe nézett, sminkje friss és hibátlan volt.
Eper szőke hajának tökéletes csillogó függönye keretezte az arcát.
Az arckifejezése üres volt. Az alsó ajkát harapta.
Uh.
 – Harper Larvo. – morogtam.
– Ő kicsoda? – kérdezte Cornelius.
– Egy társasági ember. – mondtam. – Ő is kapcsolatban állt az
Adam Pierce mögött álló emberekkel.
– Megfigyelés alatt áll. – mondta Rogan.
– Megfigyeljük a lakását, a telefonját, az autóját. – mondta
Bogár. – Bepoloskáztunk mindent.
– Egy hónappal ezelőtt Harper kapcsolatba kezdet Jaroslav
Fenley-vel. – mondta Rogan.
Cornelius előredőlt. Jaroslav együtt dolgozott Narival. Ő volt a
másik a három ügyvéd közül az egyik, aki meghalt.
– Ezt a múlt pénteken kaptuk. – Rogan Bogár felé bólintott,
aki megnyomott valamit a laptopon.
– Ez történik. – mondta Harper hangja. – Át fogják adni. Nem
akarják, hogy visszavezessen hozzájuk, ezért keresik a módját egy
biztonságos találkozónak.
– Meg kell tudnunk a helyet és az időpontot. – mondta egy
idősebb női hang.
Egy izom rángatózott Rogan arcán.
– Fáradt vagyok. Nem fejezhetném be? Az a férfi unalmas és
büdös. A BO már tető alatt van.
– Szükséges, hogy emlékeztesselek rá, ki tartja a pórázodat?
– Rendben. Hívlak, amint megtudom.
– A másik nő a felvételen Kelly Waller. – mondta Rogan. Kék
szemei gleccser hidegek voltak. Érdekelte őt Kelly Waller árulása,
nagyon is. Ha én lennék Kelly Waller meg sem állnék egy másik
kontinensig.
Bogár grimaszolt.
– Egy külső telefont használt. Ha akkor nincs vele Sassy, nem
vesszük fel ezt a beszélgetést.
– Sassy? – kérdeztem.
– A pudlija. – magyarázta Bogár.
– Bepoloskáztál egy kutyát?
Bogár felháborodott.
– A nyakörvébe tettem a poloskát! Miért gondolod, hogy egy
muffin vagyok? Annak a nőnek egyébként sem kellene kutyát
tartania. Úgy bánik vele, mint egy darab szarral. Nem érdemli meg
Sassyt. – Bogár megérintette a képernyőt. – A hálószobát és a
szokásos helyeket is bekameráztuk...
Őrült Rogan rám nézett.
– ... az olyan ember, aki nem tudja, hogy mi a fenét kell
keresnie, felfogad egy biztonsági céget. Mi elfogadtuk Fenley
megbízását, és megkötöttük vele a szerződést.
– Hogyan?
– Van egy biztonsági cégem. – mondta Rogan.
Hát persze.
– Fenley jelezte, hogy találkoznak egy üzletféllel, és
információkat cserélnek. – mondta Rogan.
– A Sha Sha szállodában. – mondta Cornelius.
Rogan bólintott.
– Az idő és a helyszín nem volt ideális, de vállaltam a
kockázatot. Ha az unokatestvérem akarja ezt az információt, akkor
én is.
Vállalta a kockázatot, és meghaltak az emberei. Rogan magát
hibáztatta. Az arcán nem látszódott, de egy pillanatra láttam kék
szemeinek jeges villanását. Amikor legutoljára beszéltünk,
majdnem teljesen meggyőztem magam, hogy ő egy szociopata.
Sérthetetlennek látszott, mintha soha semmi nem zaklatná fel.
Bogár tovább nyomkodta a képernyőt.
Egy harmincöt év körüli nő tűnt fel a képernyőn, szürke
nadrágot, fekete inget, és egy furcsa golyóálló mellényt viselt. Egy
fém és műanyag csík tapad a homloka bal oldalára, és eltűnt a haja
alatt. A nő megérintette a csíkot, és egy kicsit elmozdította.
Belenézett a tükörbe.
– Ne mozgasd. – hallatszott Bogár hangja.
– De zavar. – a nő hangján hallatszott a louisianai származás.
– Idegesít.
– Ez a legjobb technológia a piacon. – mondta Bogár. – És te
már eltörted az utolsó kettőt, Luanne.
– Mert azok is idegesítettek.
– Látod a szememben, hogy mit gondolok?
Luanne sportosnak és erősnek látszott, és szenvtelen
nyugalmat árasztott magából. Nem egyszerűen nyugodtnak tűnt,
hanem hozzáértő éberség látszott rajta, mentes minden
érzelemtől. Korábban már találkoztam ezzel a típussal. Egy
professzionális katona volt. Belenézel a szemébe, és nem látnál
semmit, azután arcon lőne, és miközben a golyók repülnek feléd,
akkor sem látnál rajta semmit. Az érzelmek nem érintették meg őt,
talán a tapasztalatai miatt, vagy talán soha nem is voltak. A
mindennapi életben teljesen normálisnak tűnne. Ha látnád őt egy
szupermarketben, soha nem gondolnád, hogy embereket öl a
megélhetéséért.
Mögötte férfiak és nők, ugyanolyan öltözetben a fegyvereiket
ellenőrizték.
– Ez milyen mellény? – kérdeztem. A mellény a szürke szövet
alatt szegmentáltnak tűnt, mintha kis hatszögű részekből
illesztették volna össze. Rugalmas volt, a hatszögek eltolódtak,
ahogy Luanne mozgott.
– Ez egy Scorpion V. – mondta Bogár. – A legújabb, a legjobb,
és titkos, tehát a civilek nem tudhatnak róla, így lehet, hogy meg
kell vakítanunk.
– Ne hősködj, Luanne. – mondta a háttérben Rogan. – Csak
azt akarom tudni, hogy mivel kereskednek. Menj be, maradj
életben, és gyere ki.
– Teljes tisztelettel Őrnagy, nem ez az első táncom. – mondta
Luanne.
– Az őrnagy aggódik. – mondta egy szeplős fiatalabb férfi,
akinek egy Heckler & Koch MP7 lőfegyver pihent az ölében.
– Az őrnagy mindig aggódik. – mondta egy idősebb férfi.
– A mi feladatunk bebizonyítani, hogy nincs miért aggódnia,
Watkins. – Luanne odaintett a magántestőrség tagjainak. – Ideje,
hogy megkeressük a nagy pénzt.
A képernyő négy részre oszlott, mindegyik rész, egy-egy
katonához kapcsolódott.
– Gyorsan, előre. – mondta csendesen Rogan.
A felvétel felgyorsult. Négy fekete Tahoe-ba szálltak be, majd
felvették az ügyvédeket – akiket csak két autóba ültettek – majd
külön útvonalon a szállodához hajtottak. A video lelassult a
szokásos sebességre. Figyeltük őket, ahogy a szállodához kísértek
két férfit és két nőt, mindegyik Scorpion golyóálló mellényt viselt,
majd ott csatlakozott hozzájuk még egy katona. Rogan csapata
előzetesen felderítette a helyszínt.
Ahogy az ügyvédek a szállodához sétáltak, a felvételen
világosan látszott a magasabb nő arca.
Cornelius élesen beszívta a levegőt.
A nő körülbelül huszonnyolc éves lehetett, ázsiai, esetleg
koreai, kerek arccal, nagy okos szemekkel, melyek olyanok voltak,
mint a lányáé. Aggodalom látszott az arcán. A felvételen olyan
élettel teli volt.
De egy halott embert figyeltem.
Az ügyvédek és a biztonsági emberek beléptek az épületbe.
Négyen előre mentek, ők derítették fel a szálloda folyosóit, őket
követte, a közvetlenül az ügyvédekért felelős csoport: elől egy őr,
tőle balra egy lépéssel lemaradva egy másik, utánuk az ügyvédek, a
harmadik őr a jobb oldalon, a negyedik a balon. Még négy őr zárta
az alakzatot. Gyorsan mozogtak, a lift helyett a lépcsőt használták,
és a második emeleten egy lakosztályba mentek be, melynek az
ajtajában, szintén egy biztonsági ember állt.
– Kívülről fedezték őket? – kérdeztem.
– Két ember. – mondta Rogan. – Az egyik egy észak-nyugati
épületben és a bejáratot figyelte, a másik északon, a múzeum
tetején, az ablakokat figyelte.
Alapos. Lefedte a kijáratokat, úgyhogy, ha valaki, vagy valami,
ami fenyegetést jelentett, megpróbált bejutni az épületbe, az
emberei azonnal megtudták, és semlegesíthették. Soha nem
végeztem semmilyen magán védelmi munkát, de amíg az apám
életben volt, ő és az anyám ragaszkodott hozzá, hogy elvégezzek
egy ilyen kurzust Virginiában. Abból, amit láttam Rogan emberei
minden pontot lefedtek.
Az ügyvédek és a testőreik bevonultak egy tágas lakosztályba.
Egy sötét dohányzóasztal – fából készült, majdnem fekete színű,
fényes asztallappal – a szoba közepén állt, egy sötétszürke kanapé
ölelte körbe, valamint még két szék, egy király lila, és egy zebra
mintás. Az ügyvédek leültek, Rogan emberei szétszóródtak a
szobában. Az egyik a sötét vörös függönyök előtt állt meg, a másik
a fürdőszobába vezető ajtó előtt, a többiek sorfalat álltak az ajtó
előtt, négyen pedig egy-egy ügyvéd mellett állt meg.
Az osztott képernyő négy része, megmutatta a szoba minden
szegletét. Közülük kettőn világosan látszott Luanne arca, aki a
szemöldökét ráncolta. Az ablakot nézte. Mit láthatott...?
Páralecsapódás. Vékony ködréteg színezte meg az üveget.
– Bogár! – mondta Luanne. – Milyen idebent a páratartalom?
– Kilencvenkét százalék.
– És milyen a páratartalom Cole mellett a tetőn?
– Hetvennyolc.
– Azonnal leállni. – kiáltotta Luanne. – Kivinni őket, most!
A szoba befagyott. Egy pillanat alatt jégréteg borította a
falakat, a fegyvereket és a bútorokat.
– Hőmérsékletcsökkenést látok. – hallatszott Bogár hangja.
Aztán minden egyszerre történt.
Egy alacsony afro-amerikai katona állt az ügyvédek között és
ökölbe szorította a kezét. Egy halk hang hallatszott, majd a levegőt
egy kék fény ölelte körül. Egy Égisz, egy emberi golyóálló pajzs.
A másik három katona lábra rántotta az ügyvédeket, és a kék
gömbbe lökte őket.
Az ajtónál álló egyik katona megragadta a kilincset, de
elrántotta a kezét, mert az ajtó megégette. A jégréteg tovább nőtt,
legalább még egy hüvelykkel.
– Csinálj egy lyukat! – kiáltotta Luanne.
Két férfi az ajtó előtt mágus pózt vett fel, a karjaikat
megemelték, a tenyerüket úgy tartották, mintha kosárlabdát
tartanának benne. Karmazsinvörös villám lobogott az ujjaik körül.
Enerkinetika, maga a nyers mágia. A fal hamarosan felrobban.
Luanne arca hirtelen kiürült, felkapta az MP7-et és fejbe lőtte
mindkét enerkinetikust.
A szoba másik végén egy középkorú afro-amerikai férfi
felemelte a fegyverét és Luanne-ra lőtt. A golyók a nőbe csapódtak,
és minden egyes lövéstől megrázkódott a teste. A kamera látószöge
megremegett minden egyes alkalommal, amikor egy-egy lövedék
belecsapódott a testébe. Egy apró robbanás lobbant fel a kamera
előtt, majd vérpermet szóródott széjjel. Egy golyó csapódott
Luanne koponyájába.
Luanne megfordult, mintha tudomást sem vett volna a golyók
áradatáról. Pedig halottnak kellett volna lennie. Halottnak kellett
volna lennie, de a teste elfordult, vele együtt fordította az MP7-et
és a teljes tárat, az égisz kék gömbjébe lőtte. A golyók száguldottak,
belecsapódtak az akadályba, majd ártalmatlanul a földre hullottak.
A középkorú férfi, aki lelőtte Luanne-t, ugyanolyan üres
arckifejezéssel szintén az égisz felé fordult, és golyókat pumpált a
pajzsba.
Mi a pokol történt?
Belenéztem Rogan szemeibe. Haragra és fájdalomra
számítottam, de attól, amit a szemeibe láttam zavarba jöttem. A
szemei tele voltak sötétséggel, mint egy jégréteg, a feneketlen
fekete víz felett. Szörnyetegek voltak abban a vízben.
– Csináljatok egy kijáratot! – kiáltotta az égisz.
A Luanne közelében lévő katonák visszalőttek. Luanne eldőlt
és a földre zuhant, a feje a padlón pattogott, és a kamerája még
mindig működött.
Két katona, az egyik az ajtónál állt, a másik az ablak mellett,
összhangban fordult a szoba közepe felé, és tüzet nyitott a
többiekre, az ügyvédek őrei eldőltek, mint a szalmabábúk, azután a
fegyvereiket a pajzsra irányították. Az égisz sikított a többszörös
becsapódástól, vér ömlött az orrából, a kezei remegtek.
A pajzs mögött álló ügyvédek arcára kiült a rémület – pánik és
tehetetlenség uralkodott el rajtuk.
Egy golyó áthatolt a pajzson, és a torkán találta el a fiatal szőke
ügyvédet. Nari Harrison arcára vér fröccsent, és észre vettem az
arcán a pillanatot, amikor rájött, hogy nem megy haza.
A kék gömb eltűnt, ahogy a pajzs összeomlott. Az égisz térdre
esett, a szájából vér folyt. Golyók csapódtak a fegyvertelen
ügyvédekbe. Néhány pillanatra megrándultak, ahogy a golyók
lyukat ütve a testükön becsapódtak, majd összeestek. Nari mintegy
négy lábra feküdt a kamerától, tágra nyílt szemei bennünket
bámultak.
Corneliusból feltört egy elfojtott nyögés.
 Egy csizma takarta el Luanne kameráját. Két lövés pukkant,
mint a száraz petárdák. A csizmák megmozdultak és Nari mellé
léptek. Golyók csapódtak a fejébe, áttörve a homlokát, vér terítette
be az arcát. A katona ügyvédtől ügyvédig haladt, és mindegyiknek
golyót pumpált a fejébe. Majd megállt a szőke ügyvédnő mellett,
akinek vér áztatta a haját. A katona leguggolt, kihúzott valamit az
ügyvédnő kezéből, majd hátra lépett. Üveg tört össze, majd a
katona visszalépett és két golyót lőtt a nő fejébe.
A kamera bal felső sarkában feltűnt a fiatal szeplős katona
arca. Szemei fájdalommal és félelemmel teltek meg. Lassan
feltartotta a középső ujját, és megtartotta. Egy kis üzenet
Rogannak. Baszd meg.
A katona kinyújtotta a karját, a keze remegett, mintha
megpróbálna ellenállni a mozgatásnak. Az ajkai remegtek, a
szemei szélesre tágultak, kétségbeesetten félelemmel telve nézett
ránk. Majd a Smith and Wesson fekete testét a halántékához
szorította és meghúzta a ravaszt.
A kamera a padlóra zuhant.
Fájt a levegővétel. Sírni akartam, toporzékolni, tenni akartam
bármit, csakhogy kiűzzem a fejemből, amit az előbb láttam, de
ehelyett csak ültem és forró, fájdalmas zsibbadtság telepedett rám.
Roganra pillantottam és egyszerre láttam rajta mindent: az arca
közömbös volt, de a kezei ökölbe záródtak, a szemeiben harag és
sötét bánat ült.
– Magamra hagynátok? – kérdezte Cornelius rekedt hangon.
Rogan és én egyszerre emelkedtünk fel.
Rogan átvezetett a szobán és kimentünk az erkélyre.
Kényelmes székek, és kék párnákkal rendelkező ülőgarnitúra fogta
körül a dohányzóasztalt. Leültem.
Rogan levette a köpenyét. A fekete nadrág és ing kiemelték
lapos, kemény hasát, mellkasát, széles vállait. Máskor
megbámultam volna, de most túl zsibbadt voltam.
Az a fenyegető elemi erő, ami megrémítette Forsberget, most
eltűnt belőle. Helyette Rogan most komor volt és elszánt, a mágia
úgy tekeredett köré, mint egy sérült farkas vad agyarakkal, ami
készen áll a bosszúra.
 – Sört? – kérdezte sötét szemekkel.
– Nem kérek.
Oda sétált a hűtőszekrényhez, ami be volt építve az erkély
kőfalába, és hozott nekem egy palack ásványvizet.
– Köszönöm.
Elvettem az üveget és rábámultam, megpróbáltam kitisztítani
a fejemből a vért, Nari Harrison halott szemét, és a fiatal katona
kétségbeesését. Cornelius ott volt a szobában és próbált
megküzdeni a felesége halálának képeivel. A sötétített üvegfal
átlátszatlan volt kívülről, így elrejtette őt előlünk, de Bogár a
tabletjén keresztül valószínűleg megfigyeli Corneliust. A rajzó is
kiment a szobából, ahogy én és Rogan az erkélyre mentünk, de
kételkedtem benne, hogy Rogan teljesen magára hagyná
Corneliust.
– Cornelius hall minket? – kérdeztem.
– Nem. Lát bennünket, de azt hiszem, jelenleg más dolgok
foglalkoztatják.
– Miért kérdezted meg tőle, hogy összekötötte-e magát a
feleségével?
– Pretium talent. – mondta Rogan.
– A tehetség ára? Nem értem.
– Az állati mágusok nagyon fiatal korban hozzákötődnek
állatokhoz, szinte már csecsemőkorban. Túl fiatalok ahhoz, hogy
irányítani tudják a mágiájukat, és ráhangolódnak kutyákra,
macskákra, vad madarakra, mókusokra, vagy bármilyen más vad
teremtményre, amit elér a tehetségük. Ennek az erőnek az az ára,
hogy nem fejlődnek rendesen a kognitív képességeik, és az emberi
kapcsolataik. Néhányuk soha nem tanul meg beszélni. A
legtöbbjük nem tud empátiát kifejleszteni más emberek felé,
kivéve a szüleikhez való kötődés, de ha a szülők maguk is
állatmágusok, ők nem kötődnek az utódhoz. Ez olyasmi, amit
nyilvánvaló okok miatt nem hirdetnek. A felnőttkori jelentős
kapcsolatok nagyon ritkák.
– De Cornelius szerette a feleségét.
Rogan bólintott. A szomorúság egy rövid pillanatra
meglágyította kemény arckifejezését.
 – Igen. Narinak valahogy sikerült elérnie. Adott valamit
Corneliusnak, amiről azt hitte, hogy soha nem lehetséges, és most
halott a felesége. Cornelius tudja, hogy valószínűleg soha többé
nem fogja megtapasztalni.
Ez megmagyaráz mindent, és még szörnyűbb lesz az egész.
Feszült, nehéz csendben ültünk. Harag forrt bennem,
önvédelem a sokk és az erőszak ellen. Meg akartam ütni valamit. A
könyökömet a térdemen pihentettem, az arcomat a tenyerembe
fektettem, próbáltam megnyugodni. Tégy rendet a fejedben.
Összpontosíts a munkára. Koncentrálj, hogy cselekedni tudj.
– Gondolod, hogy egy jégmágus a felelős? – kérdeztem.
– Igen. A hőmérséklet gyors lecsökkenése miatt, legalább egy
Jelentősnek kellett lennie, de valószínű, hogy egy Első volt. –
mondta Rogan hűvös nyugodt hangon. – És egy manipulátor.
– Egy manipulátor?
Ismét bólintott, a hangja határozottan jeges volt.
– És kétség kívül egy Első.
A manipulátorok pokoli veszélyesek voltak. Rá
kényszeríthették az akaratukat másokra, és az áldozataik általában
tisztában voltak azzal, hogy mit tettek. Luanne tudta, hogy a saját
embereire lőtt. Látta magát, ahogy megteszi, és nem tehetett ellene
semmit. A szeplős katona golyókat eresztett a barátaiba, de nem
volt ereje, hogy ellenálljon.
És Rogan végig nézte az egészet. Ismerte őket, és kockáról
kockára végignézte a felvételt, hogy rájöjjön, mikor romlott el az
egész, és hogy felfedezzen valamit, ki lehet az ellenség. Vajon
hányszor nézte végig, ahogy meghalnak az emberei? Az arcát
kutattam a válaszért – túl sokszor. Az emberei meggyilkolták
egymást, majd a végén küldtek neki egy „baszd meg”-et.
Személyessé tették az egészet. Azt akarták, hogy Rogan magát
hibáztassa, és tehetetlennek érezze magát. A helyében én
tomboltam volna. Nem ismertem ezeket az embereket, nem voltak
a barátaim, vagy az alkalmazottaim, de miután végig néztem ezt az
egészet, nehéz volt távol tartanom magam. Rogan csak ült
mellettem, hidegen és nyugodtan.
Ő egy katonatiszt, ébredtem rá. Úgy viselkedett, mint egy
katonatiszt, akinek az egysége súlyos veszteségeket szenvedett el –
módszeres és nyugodt volt, közben az elméje lázasan rendszerezte
a fenyegetéseket és a stratégiákat. Rogan nem fog szétesni.
Ugyanilyen marad mindaddig, amíg el nem pusztította az utolsó
személyt is, aki felelős az emberei haláláért.
– Bogár műszerei szerint Luanne szíve három másodperccel
azután megállt, ahogy Rook rálőtt. – mondta Rogan. – Ő már
klinikailag halott volt. Csak egy Első szintű manipulátor tudta még
a halála után tíz másodperccel mozgásra bírni. Ha egy jégmágus,
és egy ilyen kaliberű manipulátor együtt dolgozik, az azt jelenti,
hogy két különböző Ház is érintve van.
Ez egy összeesküvést és egyben szövetséget is jelentett,
ugyanúgy, mint ahogy azt Adam Pierce esetében láttuk. Rogannak
igaza volt. Valami nagyobb dolog történt itt, és mi épp csak a vihar
szélét éreztük meg.
– Hány ilyen képességű jégmágus van Houston-ban? –
kérdeztem.
– Tizenhat, óvatos becslés szerint. Huszonkettő, ha
nagylelkűek vagyunk. Négy Ház.
Túl sok.
– És manipulátor?
– Három Ház. De ez nem segít nekünk. Már elmondtam
neked, hogy az állati mágusok nem szeretik reklámozni az erejük
mellékhatásait.
– Tehát a manipulátorok sem terjesztik, hogy manipulátorok?
Rogan bólintott.
– Az egyéb telepatikus specialisták közé sorolják őket. Néhány
pszionikus meg tudja szállni mások elméjét.
A pszionikusok átmenetileg túlterhelték mások elméjét. Egy
pszionikus Első létre tud hozni egy mentális mezőt, és bárki, akit
befogott vele, vagy vakká vált, vagy összeesett a fájdalomtól, vagy
az életéért küzdött.
– És mi volt az az üveg, ami a felvétel végén összetört?
– Valamit kidobtak az ablakon. Bogár szerint egy USB
meghajtó lehetett. De bármi is volt az, egy jármű hajtott oda, és az
egyik utas felkapta a járdáról. A mesterlövészem nem talált tiszta
célt a forgalom miatt.
Ismét csendben ültünk. Az imént látott felvétel újra és újra
lejátszódott a fejemben, annyira mélyen megrázott, hogy
felkeltette bennem az ördögi részeimet, melyek általában csak
akkor működnek, ha a családomat fenyegetik. Meg akartam ölni,
azokat az embereket, akik ezt tették. Meg akartam gyilkolni őket,
és nézni, ahogy meghalnak. Ez így lenne igazságos és tisztességes.
A tekintetem találkozott Rogan szemeivel.
– Van valamilyen elképzelésed?
– És neked? – kérdezett vissza. – Megtudtál valamit
Forsbergtől?
– Igen.
– És elmondod nekem?
– Nem.
Rám bámult.
– Nem vagy az ügyfelem. – mondtam neki. – Nem dolgozom
neked, és nem osztok meg veled bizalmas információkat, hacsak az
ügyfelem nem utasít rá. De még akkor is vannak fenntartásaim.
Még mindig azzal próbálok megbirkózni, ami a feleségével történt.
– a halála állandóan lejátszódott a fejemben, mint egy
végtelenített felvétel.
Hátradőlt és engem tanulmányozott. Ahogy ott ült, észrevétlen
változások zajlott le rajta, a szemeiben, a válla állásán. Látszólag
továbbra is a munkáról beszéltünk.
– Mi az?
– Hiányoztál. – mondta, és az ajkai egy lassú, lusta mosolyra
húzódtak. A szemeiben a jég kezdett megolvadni. – Én is
hiányoztam neked Nevada.
A keresztnevemen szólított.
– Nem.
– Még egy kicsit sem?
– Nem. Soha nem gondoltam rád. – csak mert általában nem
hazudok, nem jelenti azt, hogy nem is tudok.
Rogan elvigyorodott, és a gondolataim szétcsúsztak. Szinte
elviselhetetlenül jóképű volt, amikor mosolygott.
– Hagyd abba. – morogtam.
 – Mit hagyjak abba?
– A mosolygást.
Még szélesebben elvigyorodott.
– Miért vettél részt ebben. Meg akartad büntetni az
unokatestvéredet?
– Igen.
És hazudott. Ránéztem.
– Jobban kell hazudnod.
– Nagyon jó, Ms. Baylor. Ez egy részleges igazság volt, de észre
vetted. Gyakoroltál?
– Nem a te dolgod. – nem csak gyakoroltam, aktívan
dolgoztam rajta, hogy jobb legyek. Könyveket tanulmányoztam,
misztikus körökön gyakoroltam, és kísérleteztem a mágiámmal. És
élveztem. Használni a mágiámat, olyan volt, mint nyújtani egy fájó
izmot. Jó érzés volt.
– Mmm. Milyen tüskés vagy.
– Te sem válaszoltál a kérdésemre, nekem miért kellene
válaszolnom a tiédre.
Félig lecsukott szemmel nézett engem, mintha csak egy finom
falat lennék. A fejemben egy hatalmas sárkány képe jelent meg, aki
lassan körbejár, mágiával teli szemekkel figyel, és azt fontolgatja,
nem kellene-e ketté harapnia.
– Sárkányok. – szólalt meg hirtelen Rogan.
Ó, basszus.
– Azon töprengtem, miért látok melletted állandóan
sárkányokat. – előredőlt. A szemei felragyogtak, és ismét tiszta
kékek voltak. – Azt gondolod rólam, hogy egy sárkány vagyok.
– Ne légy nevetséges. – az arcom forró lett. Valószínűleg
elpirultam. A fenébe.
Szórakozott mosolya hirtelen tele lett szexuális ígérettel, annyi
testi vágyat sugárzott, hogy majdnem elmenekültem a székről.
– Egy nagy, erős, ijesztő sárkány.
– Téveszméid vannak.
– Van egy odúm is? Elraboltalak a váradból?
Egyenesen rá bámultam, és megpróbáltam elfagyasztani a
hangom.
 – Különös dolgokról fantáziálsz Rogan. Lehet, hogy szükséged
lenne némi segítségre.
– Szeretnél önként jelentkezni?
– Nem. Ráadásul a sárkányok szüzeket rabolnak, de én nem
vagyok az.
– és most miért kellett elmondanom neki, hogy nem vagyok
szűz. Miért mentem ebbe bele?
– Nem számít, hogy nem én vagyok az első. Csak az számít,
hogy én leszek az utolsó.
– Nem vagy sem az első, sem az utolsó, se semmi a kettő
között. Még egymillió év múlva sem.
Rogan felnevetett.
– Rogan. – szűrtem a fogaim között. – Dolgozom. Az ügyfelem
a másik szobában gyászolja a feleségét. Állj le, ne flörtölj velem.
– Álljak le? Még el sem kezdtem.
Felemeltem az üvegemet.
– Ez mit jelent? – kérdezte.
– Azt jelenti, hogy ha nem állsz le, akkor a fejedhez vágom ezt
a palackot, és ezzel valószínűleg elvesztem az ügyfelemet is.
– Szeretném látni, hogy megpróbálod.
Az ajtó kinyílt és Cornelius kilépett az erkélyre. Az arca nyúzott
volt, a szeme véreres. Minden önző zavarom elpárolgott. Rogan
érzéki mosolya eltűnt, ismét úgy nézett ki, mint egy Első – hideg,
kemény, összeszedett, és bosszúra vágyó.
Oh. Rogan elérte a célját. Felhúzott és ezzel kirántott abból a
rettenetes érzésből, ahova akkor kerültem, miután megnéztem a
videót. A halál szörnyű látványa már nem játszott az agyamon.
Cornelius leült egy székre és Roganra nézett.
– Mit kínál?
– Önnek kiváló nyomozója van. – mondta Rogan. – Ms. Baylor
hozzáértő, alapos és magas szakmai színvonalon tartja magát.
Szinte vártam, hogy áttérjünk a hátrányokra.
– De a cége kicsi. Nincs elég erőforrása és ereje, olyan dolgok,
amikkel én viszont bőséggel rendelkezem.
Megpróbálja rávenni Corneliust, hogy rúgjon ki engem?
Másfelől szükségem van Ms. Baylor szolgáltatásaira. – mondta
Rogan. – A segítsége nagyban felgyorsítaná az embereim
gyilkosának felkutatását.
– Mivel ő egy igazságszerző. – mondta Cornelius.
Felsóhajtottam.
– Nem vagyok idióta. – mondta csendesen Cornelius.
– Mivel ugyanazt keressük – mondta Rogan – azt javaslom,
hogy egyesítsük az erőinket.
– Négyszemközt beszélnék Ms. Baylorral pár percet. – mondta
Cornelius.
– Természetesen. – mondta Rogan, majd felállt és kiment.
Cornelius megvárta, amíg az ajtó becsukódik Rogan mögött,
majd hátradőlt a kipárnázott ülésen.
– Tudom, hogy ez egy kényelmetlen kérdés, de muszáj
megkérdeznem.
Milyen kapcsolatban állsz Őrült Rogannal?
– Együtt dolgoztunk Adam Pierce elfogásán.
– Ezt tudom. Érzelmi kapcsolatra gondoltam.
Megérdemelte az őszinte választ.
– Ugyanaz a régi történet. – elértem, hogy a hangom a lehető
legközömbösebb legyen. – Egy milliárdos Első találkozik egy
csinos kislánnyal, akinek van egy kevés mágiája, a milliárdos tesz a
lánynak egy ajánlatot, a lány pedig kiadja az útját.
Azután a milliárdos Első tesz néhány fűtött ígéretet és drámai
nyilatkozatot, amitől a lány elhiszi, hogy többet láthat benne, mint
egy kellemes közjátékot, kivéve, hogy ezek után a férfi két hónapra
eltűnik.
– Nehéz lesz együtt dolgoznod vele? – kérdezte Cornelius.
A felesége meghalt, Rogan felajánlotta neki az
együttműködését, és Cornelius az én kényelmemre gondolt. Nem
tudom, hogy a helyében képes lettem volna-e ilyen nagyfokú
együttérzésre.
– Nagyon kedves tőled, hogy figyelembe veszed az érzéseimet.
Egy csapat vagyunk. A kedvemért veszélybe sodortad az
életedet. Szeretném tudni a véleményedet.
– Én profi vagyok és ő is. Képesek vagyunk félre tenni a
dolgokat. Bármilyen kényelmetlenség, amit érezhetek nem
lényeges.
– És úgy gondolod, hogy ezt el kellene fogadnom.
– Rogan egy hidegvérű gazember, de igaza van. Szükségünk
lesz izomra, pénzre és tűzerőre. Neki ez mind megvan, nekünk
nincs. És a hatalmas arroganciája ellenére, megtartja a szavát.
– Honnan tudod?
– Megkímélte Adam Pierce-t. Nekem élve volt rá szükségem,
és Rogan nem ölte meg, pedig szerette volna letépni a fejét.
Egy héja sikoltott fel. Talon lecsapott ránk, és egy döglött
egeret dobott az asztalra. A nagy madár megfordult és leszállt
Cornelius vállára. Az állati mágus felemelte a kezét és finom
megsimogatta a madár tollait, az arca elgondolkodó volt.
A sólyom megpróbálta táplálni őt, még a sólyom is rájött, hogy
Cornelius szomorú.
– Úgy gondolj Roganra, mint egy sárkányra. – mondtam neki.
– Egy erőteljes, ősi, önző sárkány, aki egy pillanat alatt felfal, de
ugyanakkor furcsa érzéke van a becsülethez. Ha üzletet kötsz vele,
győződj meg róla, hogy megegyeztetek minden fontos dologban, és
hogy ő is elfogadta.
Cornelius felemelte a döglött egeret és Talonnak nyújtotta.
– Köszönöm, nem vagyok éhes. Edd meg.
Talon borostyán színű szemeivel megnézte az egeret, majd
kivett Cornelius kezéből és a fák irányába repült vele.
Cornelius az üveghez lépett és bekopogott rajta. Rogan kilépett
az erkélyre és csatlakozott hozzánk.
Cornelius elfoglalta a helyét.
Megfontoltuk a javaslatát, és nekem lenne néhány feltételem.
Vagyis pontosan csak egy.
– Szívesen meghallgatom. – mondta Rogan.
– Megértem, hogy nagyobb dolgok vannak az egész ügy
hátterében. – mondta Cornelius. – De nem érdekel. Azt a személyt
akarom, aki megölte a feleségemet. Eljöhet egy olyan pillanat,
amikor ez a személy nagyon értékessé válik a számodra az
információi miatt. Túszként vagy információforrásként életben
akarod tartani. De meg kell értened, hogy ez engem nem érdekel.
Cornelius hangja csendes kegyetlen morgásba fordult. Olyan
nyers fájdalom ült ki az arcára, hogy nem tűnt teljesen embernek.
– Nem számít, mennyire fontos ez az ember, nekem adod. Az
én fizetségem, Nari gyilkosának élete. Én, és egyedül én, vehetem
azt el.
Rogan a gondolataiba merült, a szemei számítóak lettek.
Cornelius várt.
– Megegyeztünk. – nyújtotta ki Rogan a kezét.
Cornelius kezet rázott vele.
– Formális megállapodás? – kérdezte Rogan.
– Igen. – mondta Cornelius.
Rogan felhívott egy számot a telefonján.
– Hozz, nekem kérlek, egy üres Ház szerződést.
– Tulajdonképpen, most alá fogtok írni egy szerződést,
melyben megadod a jogot Corneliusnak, hogy megölje Nari
gyilkosát?
Mindketten rám néztek.
– Igen. – mondták egyszerre.
Csak bámultam rájuk.
– Ő tagja egy Háznak. – mondta Rogan. – Miért ne bánnék
vele udvariasan? Mi még csak nem is egy bolygóról származunk.
Egy nő jelent meg, egy üres szerződéssel. Az iraton dolgoztak,
közben Cornelius arca egyszerre volt nyúzott és dühös. Ő és
Matilda megérdemelte, hogy megtudják mi történt Narival, és
Matilda megérdemelte, hogy az apja haza menjen hozzá.
Elköteleztem magam, és a szavamat adtam, de ha nem tettem
volna, Cornelius akkor sem cselekedett volna másként. Ha itt
hagynám és lelépnék, Cornelius Rogan után rohanna a mély vízbe,
és Őrült Rogannal lépést tartani, ártalmas az ember várható
élettartamára.
– Szükségem van egy biztonsági csapatra a házamnál. –
mondtam.
Rogan felemelte a telefont, rövid mondatokkal utasítást adott,
majd rám nézett.
– Kész.
– Már készenlétben álltak?
– Igen.
 Elővettem a saját telefonomat, és a házunkat hívtam.
– Igen? – a fiatalabb húgom csiripelt a telefonba. Arabella
tizenöt éves volt, de most épp azt a fázist élte, amikor úgy
viselkedett, mint egy nyolc éves.
– Anya otthon van?
– Igen.
– Keresd meg, és szólj neki, hogy Rogan biztonsági csapata
figyeli a házunkat. Kérd meg, hogy ne lője le őket.
– Oké! Nevada?
– Igen? – ha Roganról fog kérdezni esküszöm, hogy...
– Hoznál szusit vacsorára?
– De semmi undorító mayo-mártás!
– Nincs mayo.
És megmondod Őrült Rogannak, hogy ő ...
Letettem a telefont, és Corneliushoz fordultam.
– Mit szólnál ahhoz, hogy a nyomozás ideje alatt a házunkba
költözz?
Cornelius pislogott.
– Ez veszélyes és bonyolult lesz. – mondtam. – Azoknak az
embereknek, akik mögötte állnak nincsenek erkölcsi fenntartásai
az olyan dolgokkal szemben, mint az emberrablás és gyerekkínzás.
A raktárunk kiváló biztonsági rendszerrel rendelkezik, és Rogan
emberei védik. Ha áttörnek Rogan emberein, az anyámmal kell
szembe nézniük, aki korábban mesterlövész volt, a
nagyanyámmal, aki tankokat épít, és négy tinédzserrel, akik nem
félnek a haláltól, és akiket megtanítottak lőni. Te és Matilda
biztonságba lesztek.
– De nekünk vannak állataink. – mondta Cornelius.
– Van egy csomó szobánk, és van egy komplett
vendéglakásunk is a raktár sarkában. A húgaim kedvelni fogják
Matildát.
– Nevadának igaza van. – mondta Rogan. – De szívesen látlak,
ha jobban szeretnél itt maradni.
Cornelius pislogott. Ott hagyni a lányodat, egy olyan ember
házában, aki városokat pusztított el, ha felidegesítették, nem a
legkörültekintőbb lépés.
 – Köszönöm, de azt hiszem, durva lenne visszautasítani
Nevada meghívását.
– Természetesen. – mondta Rogan és rám kacsintott.
És sikerült Corneliust manipulálnia. Ez egy pokoli szövetség
lesz.
– Van tervünk? – kérdezte Cornelius.
Mindketten rám néztek. Rendben. Én vagyok a nyomozó, és ők
arra számítottak, hogy nyomozni fogok.
– Bogár tudta azonosítani azt a személyt, akivel az
ügyvédeknek találkozniuk kellett volna?
Nem. – mondta Rogan.
– Neked fogalmad sincs, hogy kivel találkozott Nari, vagy, hogy
miért? – fordultam Corneliushoz.
– Nincs. – felelte Cornelius.
– Beszélt valaki a többi ügyvéd családtagjaival? – kérdeztem.
– Nem. – válaszolta Rogan.
Felálltam.
– Akkor ezzel kezdem.
– Veled megyek. – mondta Cornelius.
– De nem most. – mondtam gyengéden.
– Miért?
– Mert a te feleséged, és az ő házastársaik társadalmilag
ismerték egymást. Lehetnek érzelmi reakcióik a jelenlétedre, és
nekünk információra van szükségünk. Megígérem, hogy ma este
mindent elmondok, amit sikerül megtudnom. Valamint neked el
kell költöztetned a háztartásodat.
– Intézkedem a kíséretről. – vette elő Rogan a telefonját.
– Köszönöm, de már van. – mondtam.
– Nem neked, hanem neki. – Rogan rövid utasításokat adott a
telefonon. – Én megyek veled. Elfogadtam a partnerséget. Részt
veszek a nyomozásban, vagy az egyezségnek itt van vége.
Nem rég biztosítottam Corneliust, hogy Rogan és én együtt
tudunk dolgozni. Nem volt ésszerű kifogásom, hogy
megakadályozzam, velem jöjjön. Profinak kell maradnom.
– Remek, de van néhány feltételem. Meg kell ígérned, hogy
nem ölsz meg olyan embereket, akiket ki akarok kérdezni, és nem
félemlíted meg őket, hacsak nem kérlek meg rá. Pontosabban arra
kérlek, hogy ne fojts meg senkit a ruhájával.
Cornelius szeme kikerekedett.
Rendben. Bármi más? – kérdezte Rogan száraz hangon.
– Igen. Kérlek, viselkedj kevésbé Elsőként. Nem szeretném, ha
bárki is felismerne. Nagyon nehéz az embereknek megnyílni,
amikor rájönnek, hogy Mexikó Vihara áll a küszöbükön.
 4. fejezet

Fél óra múlva aláírták a szerződéseket, én és a nő, aki behozta

a nyomtatványokat voltak a tanúk. Ugyanaz a nő kísért le engem a
bejárati ajtóhoz, ahol a mini buszom várt. A kulcsok a gyújtásban
voltak. Beültem az autóba.
Elhajthatnék, és itt hagyhatnám Rogant. Vicces lenne.
Természetesen üldözőbe venne, mondjuk egy saját repülő erőddel
vagy valami hasonló nevetséges dologgal.
Kinyílt a bejárati ajtó és Bogár lépett ki rajta, egyenesen a
kocsihoz sétált. Leengedtem az ablakot.
– Hé! – támasztotta a könyökeit a nyitott ablakra. –
Mostanában sokat fogsz erre lógni?
– Úgy tűnik nincs más választásom.
– Jó.
– Miért?
– Az elmúlt két hónapban, itt minden nap tizenhat órás
munkanap volt. A Pierce-féle szarság, nagyon felkavarta az
eseményeket. Az őrnagynak tanúskodnia kellett a Közgyűlés előtt,
és négyen is megpróbálták beperelni, de a munka legnagyobb
része a felügyelet volt. Bármi is ez a dolog, nagyon gázos. Amint
úgy érzed, hogy találtál egy kis bizonyítékot, biztos lehetsz benne,
hogy kicsúszik az ujjaid közül. A Forsberg féle ügyvédi találkozó
volt az első szilárd dolog, ami a kezünkben volt. Akkor kedden...
Bogár észjárásán eligazodni, olyan volt, mint utat törni a
dzsungelben.
Ma nem sikerült elkapnunk Forsberget. A tegnapi nap is durva
volt. Rogan személyesen értesítette minden embere családját.
Luanne egy volt a tizenhatból.
Bogár rám nézett, hogy értem-e a helyzet súlyosságát. Persze,
hogy nem.
– Nem tudom, hogy ez mit jelent.
Bogár elhúzta az száját.
– Csak... maradj. Neki olyan emberi arckifejezése van, ha a
közelében vagy.
– Köszönöm Bogár. Örülök, hogy látlak. – úgy látszik, hogy az
a feladatom, hogy megtartsam az emberi kifejezést Rogan arcán.
Jó tudni. Én azt hittem, hogy egy nyomozást vezetek. Milyen
ostoba is voltam.
Kinyílt az ajtó és Rogan lépett ki rajta. Bogár elsétált. Rogan
nézte, ahogy elmegy és az autóhoz lépett. A szokásos
munkaruháját viselte, keki színű katonai nadrág, kopott bakancs,
zöld póló. Az ing rásimult a mellkasára és a vállaira, a bicepszei
kirajzolódtak az anyagon keresztül. Erősnek és durvának tűnt.
Szüksége lenne egy fejszére, vagy valamire, amit alkalomszerűen
lengethetne séta közben. Megdöntöttem a fejem és csak néztem.
Kinyitotta az ajtót és beszállt. Az autó hirtelen megtelt
Rogannal és a mágiájával. Alig kaptam levegőt.
Hogy mehettem ebbe bele? Meg kellene vizsgáltatnom a fejem.
– Mit mondott? – kérdezte.
– Bogár az csak Bogár.
– Kikerülöd a választ.
– Annyira figyelmes vagy.
Rogan kék szemeivel rám nézett, majd elővett egy
baseballsapkát és feltette. A sárkány álcázva lemegy a faluba
kémkedni, az ott élő finom emberek után.
Rogan a levegőbe harapott és csattintott a fogaival.
– Abba kell hagynom, hogy sárkányokra gondolok.
Kihajtottam a parkolóból és a vezetésre koncentráltam.
Szerettem Rogannal egy autóba lenni. Istenem segíts, hiányoltam.
Hiányzott nekem.
– Új a parfümöd? – kérdezte Rogan.
– Nem használok parfümöt. Milyen illatot érzel?
– Citrus.
– Az valószínűleg a samponom.
Beszélj a munkáról, nézz egyenesen előre, ne gondolj arra,
hogy átcsúszol a másik ülésre, hozzá simulsz a mellkasához... Ne
képzeld el, hogy megcsókolod.
Rogan halkan káromkodott.
– Mi az?
– Semmi.
Rápillantottam. A tekintetünk összekapcsolódott.
Aszta. A szemei mélykékre sötétültek és tele voltak vággyal.
Látszott a tekintetén, hogy épp meztelenül gondol rám. Egy nőnek
halottnak kellene lennie, ahhoz, hogy ne reagáljon erre a
tekintetre, és én nem voltam halott. Egy kicsit sem.
Várakozás futott végig a testemen. Pontosan tudtam, hogy
mennyi tér választ el bennünket. Éreztem, hogy a tér minden egyes
hüvelykjét elektromos energia tölti meg. Ha most megérintene,
valószínűleg felugranék a levegőbe. Egyenesen előre néztem. Nem
viseltük jól együtt a szűk, zárt tereket. Ez egy szörnyű ötlet volt.
Talán le kellene engednem az ablakot, hogy kiengedjem a szexuális
feszültség egy részét.
Szükségünk lenne egy figyelemelterelésre, vagy különben félre
húzódom az autóval, és a hátsó ülésen végezzük, hogy...
– Semmi értelme, hogy felkeressük Jaroslav Fenley családját.
– mondtam. Jelentős időt töltöttem azzal, hogy felkutassam a
másik három ügyvéd hátterét, és felfrissítettem a memóriámat a
telefonomba mentett jegyzeteimből, amíg Rogan és Cornelius
megírta a szerződését. – Az otthoni számítógépe szerint csak a
karrierjének élt. Az elmúlt néhány hónapban csak Harper volt az
egyetlen jelentős kapcsolata.
– Bernard betört a számítógépébe? – találgatott Rogan.
– Igen, úgy harminc másodperc alatt. Fenley jelszava az
„admin” volt. Ez megmagyarázza, hogy miért esett bele Harperbe.
 – Leegyszerűsítette a dolgokat. – mondta Rogan.
– Igen. A legtöbb embernek erőfeszítésbe kerül, hogy
megváltoztassa a jelszavát, el kell rajta gondolkodnia. Egy jelentős
kapcsolat fenntartása is időt és erőfeszítés igényel. Harper pedig
nem igényelt kapcsolatot.
– Megelégedett a szexszel és némi könnyed csevegéssel. –
grimaszolt Rogan. – Ismerem ezt a típust. Az ilyen ember mindig
biztonsági kockázat. Csak azért dolgozik keményen, hogy előrébb
jusson. Nem az a célja, hogy elvégezze a munkáját, hanem hogy
eljusson egy olyan pozícióba, ahol kevesebb munkáért több pénzt
kap.
– Úgy néz ki, igazad van. Jaroslav rengeteg órát számlázott ki.
Papíron jónak tűnik. Aludt, dolgozott, és aggódott a diákhitele
miatt. Bern átnézi még egyszer az adatait, de eddig nem talált
semmi terhelőt. Jaroslav szülei Kanadában élnek, de nem tartotta
velük a kapcsolatot. A bátyjának ép gyereke született. A teljes
családja fent van a Facebook-on, de Jaroslav nem kommentálta a
baba képeket. A családja zsákutca, tehát kihúztam őket. Úgy
gondolom, nem akarsz beszélni Harperrel?
Rogan megrázta a fejét.
– Ő az egyetlen kapcsolatunk az egész összeesküvéshez. Meg
kell őriznünk, ameddig csak tudjuk.
– Tehát csak két választási lehetőségünk maradt. – mondtam.
– Marcos Nather családja, vagy Elena de Trevinoé. Nather családja
közelebb van.
– Akkor Nather.
Marcos és Jeremy Nather Westheimer Lakes-ben éltek, egy
tipikus Texasi külvárosi házban: két emeletes, téglaépület, négy
hálószobával, három fürdőszobával, és egy két állásos garázzsal. A
szomszéd házak körülbelül hét-nyolc évesek voltak, épp annyi,
hogy az árak egy kissé lejjebb mentek. A ház nem volt drágább,
mint amit megengedhettek maguknak, és Bern szerint a
hitelükben sem volt semmi kirívó. Marcos Nather sikeres ügyvéd
volt, Jeremy Nather pedig szoftverfejlesztőként dolgozott, egy
induló cégnél, ami fitnesz alkalmazásokat fejlesztett ki. A LinkedIn
profilja szerint Marcos az elmúlt három évben dolgozott a
Forsbergnek. Előtte a Zara Inc-nek egy befektetési cégnek
dolgozott. Marcos és Jeremy hat évvel ezelőtt házasodtak össze, és
nem voltak mágikus képességeik. Vezetés közben, mindezt
elmondtam Rogannak.
– Honnan szerzed az információidat? – kérdezte.
– Miért? Azt tervezed, hogy beszállsz a magánnyomozói
üzletbe?
– Nevezzük kíváncsiságnak.
– Aha. A legtöbb online adatbázisokból származik. Vannak
nyilvános adatbázisok, a bűnügyi és a pénzügyi adatbázisok
használatáért pedig fizetünk. A közösségi hálózatok kész
aranybányák. Az emberek nagy mennyiségű személyes információt
töltenek fel az internetre, amiből kiderül az összes társadalmi
kapcsolatuk.
És ezért volt, hogy bár minden jelentősebb közösségi hálózaton
fent voltam – beleértve a Heraldot is, amit az Elsőkkel kapcsolatos
találgatásoknak szenteltek, fikciókkal és kitalációkkal – egyik
oldalon sem volt rólam személyes információ. Nem csevegtem az
interneten, nem tettem politikai megjegyzéseket, minden héten
feltettem egy vagy két helyes kiscicáról készült képet, hogy
megnyugtassam a hálózati algoritmust létező személy vagyok.
– Mi ez? – húzott elő Rogan egy könyvet, az ajtó oldalzsebéből.
A fedőlapot egy bonyolult misztikus kör díszítette. Mágikus körök
– gyakorlati alkalmazások.
Ez volt a kisegítő könyvem, mivel a Hexológia hihetetlenül
hasznos volt, de annyira száraz, hogy elaludtam rajta. Már
elolvastam a könyvet, de még nem memorizáltam mindegyik
mágikus kört azok közül, melyeket fontosnak jelöltem meg, ezért
hoztam magammal, hogy megpróbáljam reprodukálni az
illusztrációimat az írótömbömön, amíg arra várok, hogy a
biztosítási csalóim megbotoljanak.
– Mi van vele?
Megkérdezhettem volna tőle, hogy ő küldte-e. De akkor
biztosan tudnám. Bizonyos okok miatt nem tudni, jobb opciónak
látszott. Egy részemnek, tetszett a gondolat, hogy ő küldte.
Rogan belelapozott a könyvbe.
 – Ha bármikor szükséged lenne segítségre, örömmel adok
leckéket neked.
– És az mibe kerülne nekem? – néztem rá.
– Majd kitalálok valamit. – a hangja mindenféle érdekes
ötleteket ígért.
– A sárkányokkal való alkudozásnak soha nincs vége.
Önelégült mosolyra húzódtak az ajakai, amitől farkasszerűvé
és éhessé vált az arckifejezése.
– Ez attól függ, hogy mit keresel.
Nem kellett volna egy autóba szállnom vele.
Megszólalt a GPS, és Darth Vader hangján közölte, hogy a
célom ötszáz lábra van. A Sith mentett meg.
Egy fa árnyéka alatt parkoltam le, és elővettem a fegyveremet,
majd becsúsztattam az egyedi készítésű nőknek készült
pisztolytáskába, a zakóm alá. A férfiaknak sokkal könnyebb
elrejteniük a fegyverüket. Én alacsony és karcsú voltam, gömbölyű
csípővel, és a hagyományos pisztolytáska kényelmetlen volt a
bordáimnál.
Rogan és én a bejárati ajtóhoz mentünk, és becsengettem.
– Viselkedj rendesen.
– Emlékszem. – morogta Rogan.
Az ajtó kinyílt, és egy harminc év körüli férfi állt előttünk.
Átlagos magasságú, világos barna hajú, rövid szakállal, tipikusan
olyan férfi volt, akikkel a külvárosokban lehet találkozni: az a fajta,
aki hetente háromszor jár edzőtermben, és megengedi magának,
hogy egy kicsivel többet egyen, mint tíz évvel korábban. A szemei
üresek voltak.
Most nem alkalmas az időpont. – mondta.
– Mr. Nather, én Cornelius Harrisonnak dolgozom. –
mondtam, és átadtam a névjegykártyámat. – Őszinte részvétem.
Elvette a kártyámat és elolvasta.
– Magánnyomozó?
Be kell jutnom, mielőtt az arcomra zárja az ajtót.
– A Forsberg Ház megtagadta, hogy kivizsgálja a
gyilkosságokat. Mr. Harrison megkért, hogy derítsem ki, mi
történt a feleségével. Ő azt szeretné, ha elmondhatná a lányának,
hogy az édesanyja gyilkosa nem úszta meg a tettét. Nagyon
sajnálom, hogy a bánat idején zavarom az otthonában. De csak
néhány percet kérek az idejéből.
Jeremy rám nézett, majd felsóhajtott.
– Néhány perc.
– Köszönöm.
Az előszobán keresztül bevezetett bennünket a nappaliba, amit
egy konyhapult választott ketté. Két kisgyermek, egy fiú és egy lány
hasalt a szőnyegen. A fiú egy-két évvel idősebb lehetett és egy
iPad-el játszott, a lány pedig Lego-ból épített valamit. Egy idősebb
nő ült a kanapén, könyvvel a kezében, a szemei könnyesek, az arca
nyúzott.
– Anya, beszélnem kell ezekkel az emberekkel. – mondta
Jeremy. – Csak pár perc.
A nő bólintott.
– Szia. – mondták a gyerekek.
– Sziasztok. – integettem vissza.
Jeremy egy mosolyt erőltetett az arcára.
– Sajnálom gyerekek. Rögtön visszajövök.
Keresztül mentünk a nappalin, egy irodába és bezárta a francia
ajtót mögöttünk.
Még nem mondtam el nekik. – csuklott el a hangja. – Nem
tudtam, hogyan mondjam.
– Beszélt már valakivel? Egy gyásztanácsadóval?
Jeremy megrázta a fejét. Elsöprő fájdalom tükröződött az
arcán, olyan fájdalom, mintha egy autó ütközött volna beléd teljes
sebességgel, aztán otthagy törötten és kábultan. Bárcsak tehetnék
érte valamit.
Elővettem egy másik névjegykártyát, kikerestem a
telefonomban a számot, majd felírtam rá a terapeutám nevét és
telefonszámát.
– Amikor az apám meghalt nem tudtam feldolgozni. Heteken
keresztül cipeltem a bánatot és a bűntudatomat, mint egy sziklát,
amíg el nem mentem Dr. Martinezhez. Ő nagyon jó, abban, amit
csinál. Még mindig rettenetes érzés lesz, de a doktornő segít a
legrosszabb részén. És ha nincs szabad időpontja, akkor tud
valakit ajánlani maga helyett.
Jeremy rám bámult.
– Ez jobb lesz?
– Ezeket a dolgokat nem lehet bezárni. – mondtam neki. – Ez
soha nem múlik el. De kezeléssel és idővel könnyebbé válik. A
beszélgetés segít.
Jeremy elvette a kártyát és eltette a tárcájába.
Elővettem a digitális felvevőmet, bekapcsoltam majd
rámondtam:
– December 15-e, csütörtök, beszélgetés Mr. Natherrel.
Jeremy a falnak dőlt és keresztbe fonta a karjait.
– Mr. Nather, tudja, hogy Marcos miért volt abban a szállodai
szobában?
– A Forsberg Ház szerint, azért mert viszonya volt Nari
Harrisonnal. Vagy Elena de Trevinoval. Vagy Fenley-vel. Vagy
együtt orgiáztak. – mondta keserű hangon.
– Ugyanezt mondták Corneliusnak is. Valamint sikkasztással
és droghasználat vádjával fenyegették, ha tovább kérdezősködik.
Ez abszurd. – Jeremy előre hajolt és a tenyereit az asztallapra
helyezte. – Marcos hűséges volt. Ilyen volt a személyisége.
Becsületes és hűséges.
– A Forsberg Háznak nem a legjobb a hírneve. – mondta
Rogan. – Marcosnak voltak konfliktusai a munkahelyén?
Köszi. Tedd, kérlek tönkre az összhangot, amit épp próbálok
felépíteni.
– Azt tervezte, hogy elhagyja a céget. – mondta Jeremy.
Igaz.
– Ki tudott erről?
– Csak ő és én. Marcos nagyon... ő zárkózott ember volt. Mi
mindketten túl sokat dolgoztunk és kevés időt töltöttünk a
gyerekekkel. Ott akarta hagyni a céget, és egy-két évet itthon
tölteni, de előbb ki akarta fizetni a házat. Közel költöztünk az
iskolához, és meg akart győződni róla, hogy lesz elég jövedelmünk.
Még huszonnyolcezerrel tartozunk a házért. – Jeremy
felegyenesedett. – Tudtam, hogy ez aggasztja őt. Három héttel
ezelőtt, megpróbáltam rávenni, hogy hagyja ott a céget. Megígérte,
hogy a karácsonyi szünet előtt beadja a felmondását.
Erőszakosabbnak kellett volna lennem.
– Ön szerint a munkája miatt volt a szállodai szobában?
– Igen.
Igaz.
– Van valami elképzelése, hogy min dolgozott.
– Nincs. Nem hozta haza a munkáját. Általában én beszélek a
munkáról. De Marcos, ahogy elhagyta a munkahelyét, otthagyta a
munkát is.
Amikor hazajött ő már csak Marcos volt.
Jeremy lerogyott egy székre, a kezeit a szemei elé tette. Nem
fogok tudni semmi mást kiszedni belőle.
– Voltak ellenségei? – kérdeztem. – Bárki, aki...
– Bárki, aki agyonlőtte volna? – kérdezte Jeremy száraz
hangon. – Nem.
Nagyon sajnáljuk a veszteségét. – mondtam. – Ha bármi
eszébe jutna, kérem, hívjon.
Eleredt az eső. Egy pillanatra az autómnak támaszkodtam, és
hagytam, hogy nedves legyen a hajam. Olyan vastagon ült a bánat
abban a házban, és le akartam mosni magamról.
– Hazudott? – kérdezte Rogan.
– Nem. Valóban nem tud semmit. Sem Nari sem Marcos nem
osztott meg semmit a családjával, ami azt jelenti, hogy valami
nagyon veszélyes.
Beszélnünk kell Elena családjával, ő az utolsó esélyünk.
De Trevinoék egy tónál éltek, a Southwyck Golf Club mellett, jó
ötven percre Westheimer Lake-től. A déli TX-99-es útra hajtottam,
néztem a fák szegélyezte mezőket. Úgy tűnt, mintha a semmi
közepén járnánk, valahol Texasban.
Ráfordultam az Alt-90-re, áthaladtunk Sugar Land és Missouri
City-n, kisebb önálló települések Houstonon belül. A forgalom
egyenletes volt, jól lehetett haladni.
Néhány percig Rogan a könyvemet lapozta és írt bele pár
megjegyzést. A könyv még mindig kinyitva volt a kezében, de már
nem foglalkozott vele. Az állkapcsa megfeszült. Egyenesen előre
nézett, a szemei megint lefagytak. Ettől az új kristályos haragtól
megfagytak a csontjaim. Bármi is zajlott a fejében, sötét volt,
nagyon, nagyon sötét. Ez a dolog megragadta őt és egyre
mélyebbre húzta. Szerettem volna kirángatni a fényre, és
felolvasztani.
– Connor?
Megfordult és rám nézett, mintha felébredt volna.
– Mi történt Gavin-el?
Gavin volt Rogan unokaöccse. Adam Pierce a motoros
dzsekijével, a tetoválásaival, a szabályok iránti gyűlöletével,
megtestesítette számára a tökéletes ideált. Mint sok tinédzser
Gavin is imádta őt és Adam vadászott a rajongókra.

Ráhajtottam a Sam Houston Tollway-ra. Útjavítók dolgoztak

éppen, és terelőbóják között kellett haladnom. Ezt mindig is
utáltam. Ha legalább látnék. Valahogy mindig akkor keveredtem
éjszakai utakra, amikor esett az eső, és mindenfele útakadályok
voltak.
– Milyen alkut kötött?
– Egy év fiatalkorúak börtönében, akkor betölti a tizennyolcat,
majd tíz év szolgálat a hadseregben, cserébe tanúskodik Adam
Pierce ellen. Ha megbukik tíz év börtön.
– Ez egy jó alku.
– A körülményekhez képest igen. Történetesen van tehetsége,
és azt is fel tudtuk használni.
– És biztos vagy benne, hogy nincs köze az anyja tetteihez?
– Igen.
– Nem gondoltam, hogy törődsz az unokaöcséddel, azt hittem
elidegenedtettek egymástól.
– Nem az én választásom volt.
Leengedte az ablakot és ismét elgondolkodott. Nem tudom,
hogy miért, de fontosnak tűnt, hogy tovább beszéltessem.
– Az utolsó találkozásunk óta gyakoroltad a pisztoly
használatát? – kérdeztem.
Rogan csak rám nézett.
– Nem? Rogan te magad mondtad, hogy rettenetes lövész
vagy.
 Oké, tehát nem ez volt a legjobb módja, hogy kihozzam, de
nem jutott más az eszembe.
– Gyakorolnod kell a fegyverrel. – folytattam. – Ha például
banditák támadnák meg ezt a póni expresszt, hogy tartanád vissza
őket fegyver nélkül? Úgy tervezted, hogy leengeded az ablakot,
bemutatkozol, rájuk nézel, és megvárod, hogy elájuljanak a
félelemtől?
Nem szólt semmit, csak merően nézett rám.
Kinyitottam a szám, hogy tovább beszéljek.
A bal oldalamon lévő betonakadály megreccsent, mintha
kalapáccsal ütöttek volna rá. A repedések követtek minket, beton
por szállt a levegőben. A mágiája brutális hatékonysággal hasított
a cementbe. Lelassítottam, majdnem kinyitottam az ajtót, hogy
kiugorjak a kocsiból. Mögöttünk a többi autó is lassított, majd
megpróbáltak távolabb kerülni az összetört beton daraboktól.
– Állj le. – kértem.
A repedések megszűntek.
– Szeretnéd, ha kitennélek? – kérdeztem.
– Miért akarnám?
– Csak hogy magadban tudj búslakodni.
– Nem szomorkodom.
– Akkor szörnyű bosszút terveltél ki. Mert megijesztesz.
– Az a dolgom hogy megijesszelek.
– Valóban?
– Ilyen a kapcsolatunk természete. – villant meg a szeme. –
Mindketten megtesszük, ami szükséges, és amikor ennek vége, te
ismét úgy nézel rám, mint egy őrültre és megijedsz tőlem.
– Nem teszem.
– Ó, nem akarom, hogy abba hagyd. Nagyon szórakoztatónak
találom.
Ez volt az utolsó alkalom, hogy megpróbáltalak felvidítani.
Menj vissza a sárkánybarlangodba, nem érdekel.
– Szeretnéd, ha összetörnék még egy betonlapot, és elküldenéd
a képet a nagyanyádnak? – ajánlotta.
– Meggondoltam magam. – mondtam neki. – Nem akarok
veled beszélgetni.
 Rogan kuncogott.
Abba kell hagynom a próbálkozást.
Frida nagyi úgy gondolná, hogy elég rendes volt.
Levettem a telefonomat a tartóról és felé fordítottam.
– Oké, de csak egyet, legfeljebb kettőt. A Vine számára elég
lesz.
– A nagyanyádnak van egy Vine oldala? – akadályok
robbantak fel mögöttem.
– Igen. De valószínűleg felteszi az Instagramra is. Elég lesz,
köszönöm, a mögöttük lévő Volvo vezetőjének, így is infarktusa
lesz.
Elena de Trevino családja egy hatalmas házban élt. A Nather
család háza az átlagoshoz képest nagy volt, de két olyan ház is
elfért volna a de Trevino család otthonába. Az épület fél hektár
területen feküdt, hatalmas, sötétvörös téglákból épült, gyarmati
stílusban, Tudor ablakokkal. Egy vastag téglafal őrizte az udvart,
és egy boltíven keresztül lehetett bejutnia az udvarra, a
kocsibejáróhoz, a kötelező kandalló kéménye – amit Texasban egy
évben egyszer használtak – úgy nézett ki, mint egy templom
tornya.
Különböző mágiájuk volt. Mind Elena de Trevinot mind a
férjét Átlagosnak minősítették. Megtaláltam a LinkedIn profiljukat
és mindketten felsorolták a mágiájuk között az AV-t.
Az utcán parkoltam, majd Rogan és én az ajtóhoz sétáltunk.
Egy fiatal spanyol nő nyitott ajtót.
– Miben segíthetek?
A tekintetét Roganra szegezte. Lehet, hogy láthatatlan vagyok.
Bárhova is ment a nők megnézték. A mágia korában sok férfi volt
jóképű. Rogan nem csak vonzó volt, férfias is. A férfiasság ott volt
a testtartásában, az arca durvaságában, a szemében. Amikor láttad
őt, tudtad, bármi is történik, ő kezelni tudja. Kevesen tudták, hogy
a problémáinak nagy részét úgy oldja meg, hogy pénzt vág
hozzájuk, vagy megpróbálja megölni őket. Néha egyszerre a kettő.
Átnyújtottam neki a kártyámat.
– A Harrison Háznak dolgozom. Szeretnék beszélni Trevino
úrral.
 A nő elhúzta a tekintetét Roganról, és a kártyámra nézett.
– Várjanak itt, kérem.
Bezárta az ajtót.
– A Harrison Háznak? – kérdezte Rogan.
– Corneliust nem zárták ki.
A kizárás volt a legrosszabb büntetés egy mágikus család
tagjának. Visszavontak minden érzelmi, pénzügyi és társadalmi
támogatást, miközben ténylegesen kirúgták a családból a bűnöst.
Egy Ház kizárt tagja sérült áru lett: korábbi szövetségesei
elhagyták, félve a családja haragjától, a családja ellenségei is
megtagadták, hogy segítsenek neki, mivel egy kizártban nem lehet
megbízni. Cornelius a saját döntése szerint elhatárolódott a
házától, de nem hagyta el azt.
– Nézd meg ezt a házat. – bólintottam az ajtó felé. – Még a
küszöböt sem léphetnénk át, ha nem ejtem el az egyik Ház nevét.
Rogan egy gonosz éles vigyorral elmosolyodott.
– Hagynod kellene, hogy én kopogtassak be.
Legutóbb, amikor „kopogtatott” az ajtómon, az egész raktár
beleremegett.
– Kérlek, inkább ne.
Az ajtó kinyílt, és mögötte egy negyven év körüli, atlétikus férfi
állt.
Szürke nadrágot, és világos szürke pulóvert viselt, melynek
ujjait feltűrte az alkarján. Az arca kellemes volt: sötét szemek, a
lejtős sötét szemöldök alatt, széles száj. Sötét, gondosan nyírt
szakáll ölelte körül az állkapcsát. A haja szintén sötét és rövidre
vágott. Antonio de Trevino. A leírás szerint befektetési elemzőként
dolgozott.
– Jó napot. – szélesen elmosolyodott, felvillantva egyenletes
fehér fogait.
– Kérem, fáradjanak be.
Beléptünk.
– Antonio vagyok. Erre. Elnézést a rendetlenség miatt, épp a
közepén vagyunk a dolgoknak.
Nem látszott összetörtnek a felesége halála miatt. Jeremyvel
összehasonlítva, szinte vidámnak látszott.
 Antonio bevezetett bennünket egy hatalmas nappaliba, ahol
bézs székek voltak elrendezve egy vörös szőnyegen. A bútorok
drágának tűntek, de csak középosztálybeli szinten: újak voltak és
szépek, valószínűleg a legújabb stílusban. A bútoroknak Rogan
házában súlya volt, azok időtlennek tűntek. Nem tudtad
megmondani, hogy a bútorokat ők vettéke, vagy a szüleik, vagy a
nagyszüleik. Ahhoz a minőséghez képest, az itteniek felszínesnek,
majdnem olcsónak tűntek. Vicces dolog a perspektíva.
A spanyol nő lebegett be az ajtón.
– Kávét? Teát? – kérdezte Antonio.
– Nem, köszönöm. – ültem le egy székre.
Rogan megrázta a fejét és leült a jobb oldalamon álló székre.
Antonio leült egy kis szófára és a nő felé biccentett.
– Köszönöm Estella. Ez minden.
A nő kiment a konyhába.
– Tehát a Harrison Ház nyomoz Mrs. Harrison halála miatt.
Érthető, annak fényében, hogy a kis Forsberg mit tett. Miben
segíthetek?
– Hajlandó megválaszolni néhány kérdést? – kérdeztem.
– Természetesen.
Elővettem a digitális felvevőt, megcímkéztem a beszélgetést, és
az üvegasztalra helyeztem a felvevőt.
– Tudja, hogy miért volt a felesége abban a szállodai szobában?
– Nem. De úgy gondolom, hogy szakmai okokból. Azt tudom,
hogy a halálát megelőző napokban a munkahelyi helyzet elég
stresszes volt. A vacsora alatt zavartan viselkedett.
Mondott valami konkrétumot?
– Azt mondta: „Sajnálom, de holnap nem tudom Johnt
felvenni. Van néhány probléma a munkahelyemen. Az egész
irodában vészhelyzeti állapot van, és nem tudom, mikor érek haza.
Elvinnéd őt a meccsre. Hétkor lesz.”
A saját normális hangján mondta el, de az intonáció
kétségtelenül nőé volt.
– Egy mnemonikus vagy. – mondta Rogan.
– Igen. Tulajdonképpen mindketten. Elena inkább vizuális
emlékező volt, én inkább hallás után. Mindkettőnknek szinte
tökéletes rövidtávú emlékmásunk van. – dőlt hátra Antonio. –
Nem akarok rossz benyomást kelteni. Nagyon elszomorított Elena
halála. Elvesztettem egy tehetséges, gondoskodó partnert, a
gyerekeink pedig elveszítették az anyjukat.
Csodálatos szülő volt. A halála nagy csapás a gyerekeknek.
Igaz.
– A házasságunkat elrendezték. A családjaink egyetértettek
abban, hogy nagy esélyünk van egy Jelentős szintű gyermek
létrehozására, ezért kötelességtudóan háromszor is próbálkoztunk.
Lehet, hogy Ava-val sikerrel jártunk, ő a legfiatalabb. De ezt csak
az idő tudja megmondani. Nem voltunk szerelmesek. – mindezt
teljesen tárgyilagosan mondta.
– És ön beleegyezett ebbe?
Antonio ismét elmosolyodott.
– Azt hiszem önnek nincs mágikus képessége. Létrehozni egy
Jelentőst, hatalmas teljesítmény lenne. Ez kinyitná előttünk az
ajtókat, és megváltoztatná az egész társadalmi megítélésünket. Az
ár megéri. Mi mindketten ésszerű emberek vagyunk. Nem
nélkülözünk.
Felemelte a karját, jelezve a környezetét.
– Megengedtük magunknak, hogy másutt keressük a
boldogságot, feltéve, hogy diszkrétek vagyunk a gyerekek miatt.
Tehát ha a szokásos esti beszélgetésekre kíváncsiak, akkor Gabriel
Baranovsky-t kell megkérdezniük. Az elmúlt három évben neki és
Elenának kapcsolata volt. A halála előtti estén is elment, hogy
találkozzon vele. Talán beszél önökkel. Személy szerint én
kételkedem benne. Tudják, vannak Házak és vannak A Házak.
Hatásosan kihangsúlyozta az utolsó szót, arra az esetre, ha
nem érteném az egésznek a jelentőségét.
– Baranovsky az utóbbiak egyikéhez tartozik. Elena nagyon
szerencsés volt, hogy megakadt rajta a szeme, és ki is használtuk
ezt a kapcsolatot, de ez most megszűnt.
Pontosan hogyan használta ki a kapcsolatot. Véletlenszerűen
beleszőtte a beszélgetésbe az üzleti ügyei során? – Mellesleg a
feleségem Baranovskyval dönget. A pénzed velem biztonságban
van.
 – Olyan emberre lenne szükségük, akinek a társadalmi
státusza megegyezik Baranovskyval, hogy felkeltsék a figyelmét. A
Harrison Ház nem egy ezek közül a családok közül. Bocsánatot
kérek, nem akartam durva lenni. Egyszerűen csak szeretném
világossá tenni az önök számára. Az Elsők nem olyanok, mint mi.
Roganra pillantottam. Az arca sztoikus volt.
– Ugyanazt a levegőt lélegzik be, ugyanazt a vizet isszák, de az
erejük, határozottan elkülöníti őket, és ez tetszik nekik. A szakadék
közöttük és egy normális ember között óriási. Maga egy vonzó nő,
úgyhogy a megfelelő öltözékben, és egy szalonba tett látogatás
után, talán eljut a személyi titkáráig. Személy szerint én ehhez is
Diana Harrison segítségét kérném. Cornelius nővére egy Első, ami
talán még a Baranovskyhoz hasonlónak is jelent valamit, és talán
beleegyezik egy találkozóba. Mindenesetre szeretném, ha
Cornelius és Diana tudnák, hogy örömmel segítek a Harrison
Háznak, ha lehetséges.
Öt perccel később elhagytuk a házat. A felesége halott volt, és
minden, amire Antonio gondolni tudott, az volt, hogyan hat ez a
társadalmi helyzetére. Milyen egy kolosszális seggfej.
– A megfelelő öltözék és egy szalonba tett kirándulás? –
húztam össze a szemem, miközben az autóhoz tartottunk. – Azt
hiszem, fel kell törnöm a malacperselyemet.
– Pontosan ezért nem szocializálódom. – mondta Rogan.
Még jó, hogy Antonio mindezt elmagyarázta nekünk. Annyira
felkészületlennek érzem magam. Fogalmam sem volt, hogy be kell
szereznem a megfelelő felszerelést, mielőtt beszélek egy Elsővel.
Adnod kellett volna egy listát, hogy mi a megfelelő viselet.
Remélem nem sértettelek meg.
Megfordultam és hirtelene Rogan ott volt előttem. Ösztönösen
hátra hőköltem, a hátam az autónak ütközött. Rogan szemében az
összes jég megolvadt, melegek voltak, hívogatóak és csábítóak. A
szexre gondolt, leginkább szexre velem.
– Nem sértődtem meg.
Nagy izmos teste körbe zárt engem. Teljesen rám
összpontosított, mintha a világ többi része nem is létezett volna.
Amikor így nézett rám, úgy éreztem én vagyok a legfontosabb
személy a világegyetemben. Minden szó, amit kimondtam
számított neki. Minden gesztus, amit tettem létfontosságú volt. Ez
elpusztított. Állandóan beszélni akartam, dolgokat tenni, hogy a
figyelme továbbra is rám irányuljon.
– Nem érdekel, hogy mit viselsz, amikor eljössz hozzám. –
mondta lassan. – Lehet rajtad kosztüm, de akár farmer is.
Lassan teljesen eluralkodott rajtam. Nos, azt hiszem itt az
ideje, hogy visszavegyem az irányítás egy részét.
– Jöhetsz egy törülközőbe burkolva, de akár meztelenül is.
Csak rajtad múlik. Amíg eljössz, igazán nem érdekel, mit viselsz.
Te nem vagy egy kicsit önelégült? Tettem egy apró lépést előre,
és felemeltem a fejem, mintha meg akarnám csókolni.
– És mi van, ha egyáltalán nem jövök?
A hangja elmélyült.
– Az tragédia volna. És minden erőmet arra használnám, hogy
ezt megakadályozzam.
A szemei olyan kékek voltak, és tele ígéretekkel. Ígéretek
mindenféle bűnös dologról az ágyban, melyeket soha nem
felejtenék el. Egyenesen a szemeibe néztem, és igyekeztem
belesűríteni a tekintetembe, a saját ígéreteimet.
– Minden erőddel? – ha még egy hüvelyket előre hajoltam
volna, megérinthettem volna a bőrét. A közöttünk lévő tér annyira
megtelt feszültséggel, hogy ha egymáshoz érünk, felszikrázunk. A
tűzzel játszottam.
– Igen. – a mágiája körülöttem lebegett, lelkesen várva, hogy
megérintsem.
– Még mindig a ruhákról beszélgetünk? – kérdeztem.
– Ha te mondod.
Előredőlt, de az ujjamat az ajkára helyeztem és visszatoltam.
– Nem.
– Nem? – szűkültek össze a szemei.
Leengedtem a karomat.
– Lássuk csak. Te megkérsz, hogy legyek a játékszered, mire én
azt válaszolom, hogy nem, erre te tovább lépsz. Nem hívsz, nem
írsz, nem jössz el. Nem teszel semmit, hogy bebizonyítsd nekem,
többet akartál, mint az alkalmi szex.
 – Az minden lenne csak nem alkalmi. – sötétültek el a szemei.
Hittem neki, de ez nem változtatta meg a lényeget.
– Úgy kezeltél, mint egy olcsó szórakozást.
– Nem ezt tettem. – hajolt közelebb.
Aggódnom kellett volna, de túl sok érzelem gyűlt fel bennem,
ahhoz, hogy most megálljak.
– Rogan, te tudod, hogy milyen kevéssé számítottam neked?
Még randizni sem akartál velem. Ki akartál hagyni mindent, csak
hozzá akartál jutni a szexhez. Elérted, hogy ilyen kicsinek érezzem
magam. – a hüvelyk és a mutatóujjamat egy centire tartottam
egymástól. – Szexszelj velem Nevada. Ráadásul nem is akarok úgy
tenni, mintha jobban meg akarnálak ismerni.
Ezt nem így gondoltam, és ezt te is tudod. – szorította össze az
állkapcsát.
– Adtam neked egy esélyt, hogy tégy valamit a
kapcsolatunkért. De egyértelműen tovább léptél. Én is azt tettem.
– És most, hogy megint itt vagyok, úgy döntöttél, hogy
bepróbálkozol még egyszer. Hiányoznak a nők az életedből
Connor?
– Te hiányzol az életemből. – mondta.
– Valóban?
– Egy kritikus hiány. Valami, amit azonnal ki kell javítani.
Szándékosan homályosan válaszolt. Nem tudott hazudni
nekem, ezért felkészült olyan válaszokkal, melyeket nehéz volt
minősíteni. Azért csodáltam az agyát.
– Nem érdekes...
Rogan magához rántott és feltartotta a kezét. A Mazdám
felemelkedett a földről. Egy hat láb hosszú, karmazsinvörös lemez
csapódott az autómba és felrobbant. Mindkét oldalunkon
borotvaéles fémpengék jelentek meg, vörösen és sziszegve. Az
előttem álló hatalmas tölgyhöz sprinteltem. Mögöttem a Mazda
fémes csattanással zuhant a járdára.
A jobb vállammal a fához támaszkodtam és elővettem a Glock-
ot. Rogan landolt mellettem. A jobb combját vér áztatta.
– Vérzel!
– Egy karcolás. – morogta. – Te megsérültél?
 – Nem.
A szívem túl hangosan és túl gyorsan vert. Az adrenalin keserű
íze beborította a nyelvemet.
Valami belecsapódott a jobb oldalamon lévő fába. Majdnem
felugrottam Még egy puffanás.
Óvatosan előre hajoltam.
Egy kisebb karmazsinvörös lemez csapódott be az arcom előtt.
Hátra ugrottam, és neki ütköztem Rogannak. Egy fémcsillag, egy
láb széles, négy darab kétélű pengével. Mély vörös mágia izzott a
pengéken.
– Egy sortűz mágus. – Rogan oldalra dőlt és magával rántott,
ahogy még egy csillag csapódott a tölgybe. – Vagyis kettő.
– Honnan tudod?
– Két különböző vörös árnyalat.
Mellettem egy lemez kihasított egy darabot a fából.
– Meg tudsz állítani egyet repülés közben? – kérdeztem.
Egy másik lemez Rogan mellől szelt le egy három hüvelykes
darabot.
– Nem. Mágia irányítja őket.
Remek. A könyveim szerint egy mágiával beburkolt tárgy
elvesztette a fizikai tulajdonságait, mindaddig, amíg be ne
csapódott. Ha előugrana, azok a lemezek, melyeket ezek a fickók
dobáltak, egyenesen keresztül haladnának rajta.
Még egy darab szakadt ki a tölgyből, két oldalról szelték ki.
Nem volt kérdéses, hogy a házhoz kell futnunk. A legközelebbi
hely, ahol el tudnánk rejtőzni a de Trevino ház íves bejárata,
melyhez egy ötven láb hosszú futás vezetett. De útközben
elkapnának minket. Egy mágikus kör felrajzolása szintén
lehetetlen volt. Bajban voltunk.
Rogan kihajolt. Még egy puffanás. Káromkodva húzódott
vissza. Az egész mágiája nem jelentett semmit, ha nem talált célt.
Lerombolhatná az utcában az összes házat, de azokban a házakban
családok éltek.
Térdre ereszkedtem, és kikukucskáltam a tölgy mögül.
Egy árnyék mozdult meg az egyik ház tetején, nem messze
tőlünk. Egy karmazsinvörös lemez száguldott felém. A fa mögé
ugrottam. A lemez elfütyült felettem, de a mágia megperzselte a
vállamat.
– Az egyik tőlünk jobbra a tetőn van.
Rogan arca zord volt.
A másik a baloldalon lévő következő háznál van.
– Gyorsak.
– Észrevettem.
– Nem döntheted le azokat a tetőket.
– Nem terveztem.
– Itt családok élnek. Gyerekek lehetnek azokban a házakban.
Megragadta a kezemet és rám nézett, kék szeme nyugalmat
árasztott.
– Tudom.
Nem ártana nekik. Legalább más emberek nem halnak meg
miattunk.
Lemezek csapódtak a tölgybe és darabolni kezdték. A fa
beleremegett az ütközésbe. A sortűz mágusok löktek és hajítottak,
túl gyorsak voltak ahhoz, hogy Rogan elkapja őket. Mozdulnunk
kell. El kell futnunk a fától.
A fával szemben egy kicsit hátra dőltem és körül néztem.
Jobbra semmi, csak házak. A bal oldalamon semmi, csak még több
ház, és egy barna avarszőnyeg, ami mintha felénk közeledne...
Várjunk csak egy percet.
Az nem avar. Hangyák.
– Rogan baj van.
Rogan balra pillantott és káromkodott.
A hangyák szőnyege vékony erekben haladt, a rovarok áradata
egyesült, majd újra irányt változtatott, az irányváltástól egy
pillanatra megzavarodtak, majd újra rendeződtek. Bárki
irányította őket, nem igazán tudta megtartani a hangyahordát. De
nem is igazán volt rá szüksége. Texasban voltunk és egy
rovarmágussal kerültünk szembe, ami azt jelentette, hogy ezek
tűzhangyák. Elárasztanak bennünket a fa mögött, a sortűz
mágusok pedig végeznek velünk.
A fa most már folyamatosan remegett. Már nem tart ki sokáig.
A hangyák elindultak. A jobb oldalon egy másik utca
keresztezte a miénket, és hangyák özönlöttek ki rajta. A
rovarmágusnak ott kellett elrejtőznie előlünk. Egy vörös lemez egy
hajszálnyira suhant el a combom mellett. Még jobban hátra
húzódtam, majdnem megöleltem Rogant.
Ekkor az eszembe villant valami. Akár meg is halhatok, itt ezen
a pázsiton. Egy jó lövés a sortűz mágusoktól és soha többé nem
látom a családomat.
– Meg van a célpontod? – kérdezte Rogan.
Elfojtottam a félelmemet.
– Jónak kell lennie.
Rám vicsorította a fogát.
– Háromra.
Vettem egy nagy lélegzetet és lassan kifújtam.
Rogan feltartotta egy ujját. Kettő.
Egyszerre ugrottunk ki a fa mögül. A Mazdám egy fájdalmas
fémes csikorgással kettészakadt. A darabjai a levegőbe emelkedtek,
ahogy a két tetőn lévő alak elindította a mágiáját. Közvetlen
közelről láttam az egészet. És mintha minden lelassult volna.
Ölj, vagy meghalsz. Meghúztam a ravaszt. A fegyver dörrent. A
mágus feje visszahúzódott. Megfordultam és megláttam a második
mágust, tüzeltem. A golyó a mágus mellkasába csapódott.
Lecsúszott a tetőn, bele a hangyák tengerébe.
A Mazdám levegőbe repült darabjai, megzavarták a lemezek
mozgását. A mágikus rakéták fémbe és üvegszálba csapódtak,
majd felrobbantak.
Rogan megragadta a kezem, és futva magával húzott. Keresztül
futottunk az utcán, valaki udvarába, egy íves bejárón keresztül. A
téglafal felrobbant előttünk. Rogan balra fordult. A rovarmágus
felé tartott.
Mögöttünk egy nő sikoltott fel.
– Brown! Szedd le rólam őket! Baszd meg!
Próbálom! – mordult fel az utcán valahol egy férfi.
– Hangyák vannak a kibaszott sebemben! Szedd le őket rólam!
Az utcasarokra futottunk és megálltunk. Felemeltem a
fegyverem és körbenéztem a sarkon, tiszta. Egy nagy fehér furgon
állt a járdán. Négy nagy fémhordó állt mellette. Egy sötét hajú
férfi, háttal nekünk a következő sarkon nézett be.
A nő ismét felsikoltott, majd hirtelen elhallgatott.
– Csináld te jobban, hülye szuka. – motyogta a férfi. Rogan
gyilkos arccal ellépett mellőlem. A rovarmágus megfordult. Rogan
megfogta a vállát és egy gyilkos ütést vitt be a gyomrába. A mágus
kétrét görnyedt. Rogan arcba rúgta a térdével. Valami roppant. A
mágus a földre zuhant.
– Állj! – kiáltottam.
Rogan a földön fekvő férfi mellé lépett.
– Állj meg, állj meg, állj!
Rám pillantott.
– Mindenki más meghalt Rogan. Ha megölöd, nem tudjuk
kikérdezni.
Rogan lehajolt, a torkánál megragadta a mágust, felemelte,
majd a kőfalhoz csapta. A mágus hörögve próbált lélegezni. Az
orrából vér csepegett, a szeme könnyezett. Közelebb léptem és
átkutattam. Nem volt fegyvere. Elővettem a tárcáját. Jogosítvány,
Ray Cannon részére. Elővettem a telefonomat és csináltam róla
egy képet.
– Van még itt valaki? – kérdezte Rogan hideg hangon.
– Nem. – nyögte a férfi.
Rogan megszorította a torkát.
– Igaz. – erősítettem meg.
Rogan lazított a szorításon. A férfi vett egy rekedt lélegzetet,
majd rám nézett.
– Segítsen...
Rogan megrázta és hozzá csapta a falhoz.
– Ne rá nézz. Rám figyelj. Ki adta a megbízást?
– Forsberg.
A fenébe. Azt reméltem, hogy előrébb jutunk, ha megtudjuk ki
áll a támadás mögött. Helyette visszajutottunk Forsberghez.
– Beszélj. – utasította Rogan.
– Azt mondták nekünk, hogy megölted az idősebb Mathiast.
Két csapat vadászik rád. Mi voltunk közelebb. Én, Kowalski és a
nővére. Két autóval jöttünk – a Ford ott parkol az utcán, és az én
furgonom. Elhelyezkedtünk és vártuk, hogy ki gyere.
 – Honnan tudtátok, hogy itt vagyunk? – kérdeztem.
– De Trevino telefonált.
A csótány.
Rogan arckifejezésétől végig futott a hátamon a hideg.
– Rogan, nekem adnád őt?
A mágus arcából kifutott minden szín. Hirtelen ráébredt, kit
szorította sarokba.
Rogan ismét megszorította a torkát.
Kinyúltam és megérintettem a karját.
– Kérlek.
– Rendben. – elengedte, és a mágus a földre csúszott.
– Visszateszed a hangyákat a dobozba. – mondtam. – Nem
akarok egyetlen tűzhangyát sem látni, miután végeztünk de
Trevinonál, különben megkérem őt, hogy találjon meg. –
rámutattam Roganra. – Ugye tudod, hogy ő kicsoda?
A mágus gyorsan bólintott.
Gyűjtsd be a hangyáidat és menj. A következő alkalommal,
amikor meglátlak, egy golyót eresztek a fejedbe. – hát ez elég
drámaian hangzott.
Rogan otthagyta a mágust, és a de Trevino házhoz indult.
Követtem.
A tenyerével az ajtóra ütött, a mágia széttörte a fát. A ház
minden ablaka kirobbant. Sötét arccal lépett be a házba.
Antonio a nappaliba állt, az arca fehér volt, mint a papír.
– Kicsit ingerült vagyok. – bútorok csúsztak félre Rogan
útjából. – Tehát csak egyszer kérdezem meg. Miért hívtad
Forsberget?
– Aggódtam, hogy megakadályozod a nyomozásukat... –
kiáltotta Antonio.
– Hazugság. – mondtam.
– Csak információt akartam szerezni...
– Másik hazugság.
A ház megremegett.
Ez túl sokáig tartott, és ha nem teszek valamit, Rogan
lerombolja az egész épületet.
– Nézz rám. – mondtam, és közben összegyűjtöttem a
mágiámat. – Nézz a szemembe!
Antonio rám pillantott. A mágiám kiáradt és megragadta.
Antonio remegett, ahogy erőlködött a nyomás alatt. Az én erőm
akarat alapú volt, és mindazok után, ami a mai napon történt, az
akaratomnak sok üzemanyaga volt.
A hangom elmélyült, szinte embertelenné vált.
– Miért hívtad Forsberget?
Rogan arckifejezése felbecsülhetetlen volt. Helyes. Nincs kör,
ami segítene. Valaki új szintre lépett, amíg távol voltál.
– Pénz! – kiáltotta Antonio. – Ha Forsberg megerősíti, hogy
Elena halála munka közben történt, az életbiztosítása
megkétszereződik. A Forsberg Ház megígérte, hogy nem
akadályozza meg a biztosítási igényemet, ha átadok nekik olyan
információkat, melyek kapcsolódnak a halálához.
Elengedtem.
– Ez igaz. – mondtam Rogannak.
Antonio hosszú, remegő lélegzetet vett.
Rogan megrúgta az üvegasztalt. Az asztal összetört, a szilánkok
a levegőbe emelkedtek.
Antonio lefagyott, szinte kővé dermedt.
Egy fiú futott be a szobába a jobb oldali ajtón át. Antoniohoz
rohant és eltakarta a testével.
– Ne öld meg az apám!
Nem lehetett több tíz évesnél.
– John! – mondta Antonio rekedt hangon. – Menj, nézd meg a
nővéredet.
– Ne öld meg az apám! – a fiú dacosan nézett Roganra.
Rogan vissza bámult rá.
A szilánkok keresztül repültek a levegőn, és ártalmatlanul
lehullottak a fal mellett.
– Mi mindannyian választunk oldalt. – mondta Rogan
Antonionak. – Te rosszul választottál.
Megfordult, majd kiment.
Antonio háza előtt az utcák üresek voltak. A hangyák a sarkon
túl száguldottak, valószínűleg vissza a mágus dobozába. Szirénák
hallatszottak a távolban. Valaki hívta a zsarukat.
 Rogan mágiája forrongott körülötte, mint egy feldühített
tornádó.
– Köszönöm, hogy nem ölted meg a fia előtt. – mondtam.
– A felnőttek megválaszthatják, hogy az ellenségeim lesznek
vagy a szövetségeseim, vagy pedig kívülállók. De a gyerekek, csak
gyerekek, Nevada. Az a gyerek most vesztette el az anyját. Nem
venném el tőle az apját. – ellenőrizte a telefonját. – Menjünk.
Elindultunk jobbra, a hangyaseregtől távol.
– Ellenségek, szövetségesek vagy civilek? – kérdeztem.
– Így van.
– És ha valaki segít az ellenségnek, mint Antonio?
– Akkor ő is ellenséggé válik.
– És az ellenségeket ki kell iktatni?
– Ha veszélyt jelentenek, akkor igen. – mondta Rogan
kegyetlen arccal.
Fény gyulladt a fejemben. Tudtam, hogy mi ez. Korábban már
keresztül mentem ezen.
– Ez igaz a háborúban. De nem vagyunk háborúban Rogan.
– Természetesen háborúban vagyunk.
– Nem. Egy civil világban élünk. A dolgok nem fekete-fehérek.
A szürke különböző árnyalatai. A bűn súlyosságától függően,
vannak különböző büntetések.
A szemembe nézett, kék szemei a kétség árnyéka nélkül
kemények és tiszták voltak.
– Ez nem a büntetésről szól, hanem a túlélésről.
Mi a pokol történt veled a háborúban Rogan? Mit tettek veled,
amivel ennyi kárt okoztak?
– Tehát, ha valaki, mondjuk egy fiatal nő, segít az egyik
ellenségednek, akkor ő is ellenség. Oké, tehát el lehet rabolni az
utcáról, le lehet láncolni a pincédben, és ki lehet kérdezni minden
eszközzel.
Az arca arról árulkodott, hogy nem igazán tetszik neki, amit
mondtam.
– Mond meg nekem, milyen közel voltam ahhoz, hogy
meggyilkolj?
– Soha nem voltál közel ahhoz, hogy megöljelek. Akkor nem
éreztem azt, hogy fenyegetést jelentenél. Csak információt
akartam, és ha megszereztem volna, elengedlek. Valószínűleg nem
én vittelek volna haza, hanem megkértem volna az egyik emberem.
Én ismét megpróbáltam.
– Nem élhetsz így Rogan. A háborúnak vége.
Megállt és visszafordult oda, ahol a két test feküdt a földön.
– Te mit látsz? Mert nekem úgy tűnik, mintha valaki küzdött
volna velem.
Újra elindultunk.
És ő szerette a küzdelmet. A küzdelem egyszerű volt és
ismerős. Tudta, hogy kik voltak az ellenségei, akik megpróbálták
megölni őt, és tudta, hogy mi volt a küldetése: életben maradni,
azáltal, hogy kiküszöböl minden fenyegetést. A háborúban nem
kell leadni figyelmeztető lövéseket. Ott a cél a gyilkolás.
De a polgári élet bonyolult és frusztráló volt. Ha Rogan
bemenne egy bárba, és egy részeg fickó kikezdene vele, mindketten
más kimenetelre számítanának. A részeg ember sértegetésre
számítana, esetleg lökdösődésre, egy-két ütésre, aztán
megragadnák egymás ruháit, és az utcán még elcsattanna néhány
pofon, amíg az alkoholos düh le nem csillapodik. A részeg ember
arra számítana, hogy utána haza megy. Mert ez a normális, a civil
világban normális. Fogalma sem lenne arról, hogy amint
fenyegetően lép fel Rogan agyában felkapcsolódik egy mentális
kapcsoló. Ha a részegnek szerencséje van Rogan csak
ártalmatlanná teszi. Ha ő szerencsétlen, vagy elővesz egy kést,
Rogan megnyomorítaná, vagy akár meg is ölheti.
Évekkel ezelőtt kilépett a hadseregből. Valószínűleg soha nem
kért kezelést. Valószínűleg nem tudta, hogy bármi baj lenne vele.
– Hogy tudsz aludni? – kérdeztem tőle.
– Mint egy csecsemő. – felelte.
– Rémálmok?
– Odamentem a házadhoz, hogy megkérjelek, légy velem. Te
elfordultál tőlem...
Itt az ideje, hogy megváltoztassuk a beszélgetés témáját.
– Nem ez a legjobb idő a beszélgetéshez.
– Ez a tökéletes időpont. Kértem tőled egy dátumot. Azt
mondtad nem. Vártam. Nem volt más javaslat.
– Egy dátumot? – az nem lehet, hogy nem emlékszem erre.
Vártam, hogy meghalljam a zümmögést, mi szerint hazudik, de
nem jött. – Ó, kérlek! Ez nem az, amit ajánlottál, és ezt te is tudod.
– Pontosan ezt ajánlottam.
Igaz. Hogy tudott kicselezni..
– Azt mondod, hogy nem szexuális kapcsolatot ajánlottál.
– Nem. – mondta egy másodperc múlva.
Ha! Ezt kapd ki. Neki egy dátum – bármit is jelent ez –
előzmény a szexhez. A fejében felajánlott egy „dátumot”, így
technikailag nem hazudott. Ügyesebben kell feltennem a
kérdéseimet.
– Én nem vagyok kukkoló Nevada. – mondta. – Megértettem,
hogy nem.
– Nem azt akartam, hogy becserkész Rogan. – mondtam.
– Hanem mit akartál?
– Azt szerettem volna, hogy adj egy esélyt arra, hogy
eldönthessem akarok-e egy kapcsolatot veled. Te szexet akarsz. Ha
ilyen rosszul állsz az alkalmi szex terén, úgy hallottam Harper
független.
Undorodva felhorkant.
A lábam remegett. Folyamatosan mozogtam. Ha elmondanám
neki, hogy a stressz megviselt, megpróbálna valami nevetséges
dolgot tenni, mint például cipelni. Engem nem fog Őrült Rogan
cipelni, különösen nem nyilvánosan.
– Nem azt mondtam, hogy csak szexet akarok.
– Hadd idézzelek: Csábítást akarsz, vacsorákat és
ajándékokat? A csábítás egy játék, és ha elég pénzt és figyelmet
fektetsz bele, megkapod, amit akarsz. Azt hittem, hogy már túl
vagy a játékokon. Nem ezt mondtad nekem egy héttel azelőtt, hogy
besétáltál a garázsomba, és meghívtál egy „időpontra”?
– Igen. Át akartam ugrani a szarságot.
– Tehát mi történt? Meggondoltad magad, és most már akarod
a szarságot?
Megszólalt Rogan telefonja.
– Igen. Akarom a te szarságodat.
 – Nos, az én szarságomat nem kapod meg. Megtartom. – hát
ez egyáltalán nem hallatszott gyerekesnek.
– Miért nem?
– Mert szarnak nevezed.
Egy ezüst Range Rover kanyarodott elénk, majd megállt, Troy
ült a volán mögött. Beültem a hátsó ülésre, mielőtt Rogan vagy én
bármi mást mondtunk volna. Nem igazán akartam folytatni ezt a
beszélgetést Troy előtt.
Rogan beült az első utas ülésre.
– Haza.
Troy elindult.
– Nem vagyok benne biztos, hogy teljesen értem a szarság
fogalmát. – mondta Rogan nyugodt hangon. – Talán szeretnéd
megvitatni vacsora közben. Örömmel hallanám annak a
magyarázatát, hogy tévedtem. Válaszd meg a helyet.
Nem. Ha elmennék vele vacsorázni, akkor nem tudnék
ellenállni és kapcsolatot teremtenék vele. Megcsókolnám.
Valószínűleg más dolgokat is tennék... Intim dolgokat... Nem
volnék képes segíteni magamon, és nem akartam most kinyitni azt
az ajtót.
– Szeretnék haza menni.
– Olyan szörnyű volna velem tölteni egy estét? – kérdezte.
A hangjában lévő őszinteség leállított, nem tudtam semmi
szellemeset válaszolni.
– Nem.
– Félsz tőlem? – kérdezte.
Nem, jöttem rá. Ő soha nem bántana engem. Nem tudtam
honnan is származik ez a hit, de teljesen biztos voltam benne, hogy
nem tenné. Az ereje megrémített engem, de ez egy mély, ösztönös
félelem volt. Nem féltem Őrült Rogantól. És valószínűleg én
voltam az egyetlen ember Houstonban.
– Nem azért.
– Tudom, hogy a tetteim zavaróak a számodra. – mondta. – De
megtennék szinte bármit, hogy nyugodtnak érezd magad, de ha
téged az zavar, hogy kiiktatok olyanokat, akik fenyegetést
jelentenek, azon nem tudok változtatni.
 Ez a beszélgetés nagyon gyorsan elmélyült. Összeráncolt
homlokkal rám nézett.
– Én épp megöltem két embert. – mondtam vékony hangon. –
Próbálok nem foglalkozni vele, mert ha igen, akkor összeomlok. A
mai nap hosszú volt. Csak haza akarok menni és megölelni a
családomat, hogy tudjam, ők még mindig rendben vannak.
– Természetesen. – mondta gondosan kontrollált hangon.
Láttam, hogy ismét bezárkózik. Az egyik pillanatban még
Connor volt, a másikban már Őrült Rogan.
Annyi bánatnak voltunk tanúi mai. Annyi fájdalomnak.
Cornelius, Jeremy, Rogan katonáinak az arca... Forsberg. Két test
mögöttünk az utcán. Álmok, jövők, életek hirtelen megszakadtak.
Ráadásul nem tudtam, hogyan lehet feldolgozni ezt az egészet. És
mindez Roganra is hatással volt – nem is lehetne másként ember
– láttam a nyomát az arcán: fáradtság, bánat és megmásíthatatlan
elhatározás a szemeiben.
Öregebbnek tűnt, megviseltnek, mintha nagyon régóta nem
aludt volna. Ő még mindig halálosan éles volt, de ez egy ragadozó
veszélyes éle volt, akit a hosszú üldözés után sarokba szorítottak.
Én elmegyek a raktárunkba, ahol meleg, emberi káosz fog
körülvenni. Valaki főz, valaki televíziót vagy videojátékot néz. A
húgaim egymással veszekednek, Leon pedig panaszkodik, a francia
nyelvvel vívott soha véget nem érő csatájára, ekkor bejön Frida
nagyi, aki fémtől és motorzsírtól bűzlik, és piszkálja anyámat... Én
pedig beburkolózom ezekkel a meleg emberi kapcsolatokkal, és
hagyom, hogy távol tartsa tőlem a hideg sötétséget.
Őrült Rogant senki nem várta otthon. Visszatér a Zorro
házába, eszik valamit, amit valaki hoz neki, valószínűleg ismét
végig nézné a felvételt, hogy lássa nincs-e rajta még valami, amit
eddig nem vett észre. Hatalmas ereje volt, de ez nem adott neki
melegséget. Nincs olyan emberi biztonsági hálója, ami elkapja, ha
süllyed, és segít neki, hogy fennmaradjon.
Nem engedhetem meg, hogy ezt tegye.
– Vacsorázz velem. – mondtam. – A házamban. Segíthetsz
elmagyarázni anyámnak és nagyanyámnak, hogy mi történ a
munka autómmal.
 Óvatos vigyorra húzódtak az ajkai, a szemei felragyogtak.
– Gondolod, hogy az anyád megpróbál lelőni engem?
– Esetleg.
– Akkor azt nem szalaszthatom el.
És ő lenne a valaha volt legudvariasabb sárkány. Behúzza a
farkát, elrejti az agyarait, és gondosan behajtja a karmait. Most
hívtam meg Őrült Rogant, hogy vacsorázzon velünk. Megint.
Szegény anyám.
Rogan telefonja felcsipogott. Ránézett és elkáromkodta magát.
– Mi történt? – kérdeztem.
– Luanne nővére most érkezett meg Houstonba. Találkoznom
kell vele.
Megpróbáltam kiigazodni az érzelmeim, kusza káoszában.
Megkönnyebbültem, vagy csalódott vagyok? Nem voltam benne
biztos.
– Halasszuk máskorra?
– Mikor van a vacsora?
– Általában fél hat, hat óra körül.
– Addig oda érek.
Rápillantottam a telefonomra. Három tizenöt. Meg lehet
csinálni.
– Húzódj félre. – mondta Rogan.
Troy lehajtott a következő kijáraton, és befordult egy
benzinkúthoz.
– Ott leszek. – ígérte Rogan.
– Szeretném. – és úgy is gondoltam.
Kinyitotta az ajtót, kilépett, majd visszahajolt.
– Vidd el Ms. Baylort ahova menni akar.
– Igen, uram.
Rogan rám vigyorgott, majd becsukta az ajtót.
Troy elindult.
– Hova megy Ms. Baylor?
– Nevada. Nem lenne gond, ha tennék egy kis kitérőt, hogy
felvegyem a megrendelt vacsorát?
– A kívánsága, parancs. – felelte Troy.
Remek. Tárcsáztam Takara számát. A húgaim végül is
megkapják a szusijukat.
 5. fejezet

Az utas ülésről figyeltem a Katy Freeway utat, a forgalom

szokatlanul gyér volt, az út öt sávján egy maréknyi autó haladt.
Egy óra múlva, a munkanap végén, majd gyilkos lesz a forgalom.
Az ég, amely egész nap tétovázott az eső, és a felhős idő között, az
eső mellett döntött. A víz ömlött fentről, mintha egy óriás úgy
döntött volna, hogy egy zuhanyfülkét tart a város felett.
Magam mellé helyeztem a műanyag tasakot a hátsó ülésen. Túl
sok pénzt költöttem a szusira, de nem érdekelt. Azok a lidérces
dolgok után, melyeket ma láttam szerettem volna megvenni a
húgaimnak a világ összes szusiját. Annyira örültem, hogy ők éltek,
hogy még meg is ölelem őket, amint hazaérek. Természetesen
kiborulnak majd, és elküldenek, hogy vizsgáltassam meg a fejem.
Troy arca látszott a visszapillantó tükörben, ráncolta a
homlokát.
– Be vagy csatolva?
– Igen. Miért?
– Van mögöttünk egy Toyota 4Runner. Gyorsított és sávokon
vágott át, amíg mögénk nem került. Öt mérfölddel a
sebességkorlátozás alatt haladok, a bal oldali sáv szabad, de nem
előz meg minket.
Előhúztam a Glockomat és a sötétített ablakon keresztül
hátranéztem. A fekete 4Runner három autóval lemaradt
mögöttünk. A vezető és az utas két sötét, homályos sziluett az
esőben.
Készítettem egy képet a rendszámtábláról a telefonommal.
Nem nagy, de ha feltöltjük és átfuttatjuk néhány szűrőn képesek
leszünk elolvasni.
– Az első és a hátsó kamerák mindent rögzítenek. – mondta
Troy.
Remek. Ez olyasmi volt, amiért mindig is kedveltem Rogant és
nem szégyelltem bevallani, alapos volt és előre gondolkodott.
– A Sam Houston Parkway kijárat következik.
– Aha. – Troy ismét ellenőrizte a visszapillantó tükröt. –
Lássuk követneke.
A kijáratot jelző fény felvillant. Csak egy kiálló sáv vezetett a
kijárathoz, párhuzamosan futva a főúttal. Egy akadály közeledett
ahol a sáv kettévált, a bal oldali tovább futott a Katy-vel, a jobb
oldali csatlakozott a kijárathoz és egy magas felüljáró felé
kanyarodott.
Egyenesen az akadály felé száguldottunk.
Troy a kijáratnál élesen jobbra kanyarodott és rálépett a gázra.
A Range Rover száguldott a sávon. Mögöttünk a 4Runner szintén
gyorsított. Felszáguldottunk a kanyargós felüljárón, a föld
messzire került tőlünk.
Egy fekete Suburban is velünk tartott a bal oldali sávba. Egy
férfi ült az első utas ülésen, az arca elmosódott az ablakra
fröccsenő esőben. Talán harminc körüli, szőke hajú. A férfi
közelebb hajolt az üveghez és elmosolyodott. A Suburban
megelőzött bennünket. A nagy jármű mögötti nedves út lefagyott.
A jég beborította az utat.
A Range Rover megcsúszott. A gyomrom balra, majd jobbra
csúszott, megpróbált kiszakítani a testemből. Megragadtam az
előttem lévő ülést. Oda-vissza cikáztunk a felüljárón. Troy arca egy
fehér maszk volt a visszapillantó tükörben. A szívem pánikszerűen
vert. A Range Rover a betonkorlát felé vette az irányt. Egy szörnyű
fémcsikorgás tört be a kabinba. Alattunk száz lábbal egy parkoló
ásított.
 Meg fogunk halni.
Troy elfordította a kormányt, a Range Rover úgy pattogott a
jeges úton, mint a flipper golyó, amíg leért a felüljáróról. Előttünk
a Sam Houston Parkway nyújtózott, a teljes jobb sáv jégtől
csillogott. Túl gyorsan haladtunk, de ha Troy beletapos a fékbe,
megcsúszunk és meghalunk. A Range Rover balra, majd jobbra
csúszott. Troy gyengéden pumpálta a féket, megpróbált lelassítani.
Egy kamion dübörgött el mellettünk a bal oldali sávban, és
egyben be is falazott bennünket. Cikáztunk a sávban a kamion és a
betonkorlát között. Az ismerős 4Runner csúszott be a kamion
mögé. Az utas oldali ablak leereszkedett.
Nagyon reméltem, hogy Rogan pénze elég páncélzatot vett
nekünk.
– Fegyver! – figyelmeztettem.
Golyók permetezték az utat az autónk mögött. Valami
sziszegett – kilőtték az összes guminkat. Gumik nélkül is tudtunk
haladni, de rendkívül bonyolult lett a kormányzás.
A Range Rover ismét megcsúszott és kifarolt a jégen. Troy
megfogta az autót, és visszakormányozott.
Nem támadtak meg minket, amíg Rogan az autóban ült. Nem
voltak kész a konfrontációra, ami azt jelentette, hogy továbbra is
titokban szeretnék tartani az identitásukat. Ha én indítanék egy
támadást, és azt szeretném, hogy ne vezessen vissza hozzám, akkor
lopott autókat használnék, és ha a 4Runner, ami üldöz minket
lopott, akkor nincs páncélzata.
Megpróbáltam leengedni az ablakot. Zárva volt.
– Engedje le az ablakot!
– Ezt nem teheti. Az ablak zárva marad.
– Troy!
– Ha leeresztem az ablakot és ütközünk, te kirepülsz. –
morogta.
Az volt az egyetlen lehetőségünk, ha lehajtunk az autópályáról.
– Ha nem engeded le, az ablakokat tovább lőnek bennünket.
Még akkor is, ha az autó megvéd minket, a golyók visszapattannak.
Ártatlan emberek is vannak ezen az úton. Ereszd le az ablakot!
Az ablak leereszkedett. Kicsatoltam magam, és célba vettem a
4Runnert és öt lövést adtam le szorosan egy helyre célozva. A
szélvédő üveg összetört, a 4Runner lelassított. A kamion közénk és
a 4Runner közé került, és blokkolta a lövéseket.
Három golyóm maradt.
Előttünk a Hammley Boulevard kijáratán el lehet hagyni az
autópályát. A kamion üvöltve felgyorsított. Troy belelépett a gázba,
de már túl későn. Becsatoltam a biztonsági övemet, és eltartottam
a fegyveremet jobbra, hogy ne lőjem le sem magam, se Toryt.
A kamion nekünk jött. A Range Rover megugrott, megcsúszott,
nem lehetett irányítani. A teherautó elviharzott mellettünk majd
átváltott a bal oldali sávba. Valami szilárdnak ütköztünk. Az
ütközéstől kicsúszott a pisztoly az ujjaim közül. A biztonsági öv
megrántotta a vállamat, a mellkasomat, kipréselte belőlem a
levegőt.
Kinyitottam a szemem. Az elülső légzsákok ernyedten lógtak a
műszerfalból. Troy eszméletlenül feküdt az ülésben. Az ütközés
behajlította a Troy melletti ajtót, az ülését pedig hátra lökte
egészen az én teremig. A Glockom valahol az autóban volt,
valószínűleg az én ülésem jobb oldalán, de nem tudtam elérni.
Nagyszerű.
– Troy!
Nem válaszolt.
A nyakára tettem az ujjaimat és éreztem a pulzusa lüktetését.
Volt pulzusa és nem túl gyenge, bár én nem vagyok orvos. Az orra
elé tettem a kezem. Lélegzett. Oké. Hol a pokolban volt a kamion?
Megpróbáltam megfordulni, hogy hátra nézzek. Vetettem egy
fél pillantást a vállam felett. A teherautó eltűnt.
A 4Runner megállt előttünk, az autóút jobb sávjában, orral
felénk, figyelmen kívül hagyva a körülötte áradó forgalmat. A
vezető oldali ajtó kinyílt és lábak jelentek meg az ajtó alatt. A lábak
patákban végződtek. A rettegés hulláma vágtatott végig rajtam, egy
beteges elsöprő félelem. A szívem száguldott. Hideg verejték ütött
ki a testemen. A karomon felállt a szőr. Ki kell innen jutnom. Most
azonnal ki kell jutnom.
Egy másik láb csatlakozott az elsőhöz. Valami széles és sötét
emelkedett az ajtó fölé. A sötét dolog szétnyílt és egy bőrszerű
denevérszárny csattant a levegőbe.
A mellkasom fájt, a torkom összeszűkült, alig kaptam levegőt.
Remegő kezekkel kikapcsoltam a biztonsági övemet, próbáltam
kiszabadítani a lábaimat. Beragadtak.
Ez nem lehet valódi. Az emberek szörnyeket idéztek meg a
misztikus birodalomból, de még nem hallottam soha senkiről, aki
valódi démonokat idézett volna meg. De mégis ott volt, élt,
lélegzett, valódi, minden ösztönöm, harcolt a logikámmal.
A lény elindult felém. A pánik jeges satuba szorított. A démon
hét láb magas volt, hatalmas bőrszerű szárnyát zöld és barna színű
vénák kábelei csíkozták. Kígyópikkelyek borították izmos karját és
felsőtestét, a csontjai átütöttek a pikkelyes bőrén és a mellkasán és
egy külső bordázatot hoztak létre. Hegyes csont taréj állt ki a
nyakából és a vállából. Erős dinoszaurusz farkát egyik oldalról a
másikra csapkodta. Szédülés futott rajtam át, apró fekete pontok
rajzottak a szemem előtt. Nekem most el kell futnom, vagy
elájulok.
A démon átugrott a beton korált felett, ami elválasztotta az
autópályát és a lehajtó sávot. A patái csattantak, ahogy a betonhoz
értek. Egy rongyos csuklya ült a fején, és alóla egy szörnyű arc
nézett rám. Sápadt, ráncos, az orra hüllőszerű, hasított pupillájú,
embertelen szemekkel bámult a világra. Dühös, vörös erőszakos
lángok égtek a szemében. A szemek alatt a széles száj, éles agyarak
erdejét rejtette.
Csapkodtam és a lábamat rángattam, de az ülés továbbra is
kiékelte. Engedj ki, engedj ki, engedj ki, édes Istenem, engedj ki...
A démon kinyitotta az ajtót.
Nem akartam meghalni. Soha többé nem ölelhetném meg az
anyámat.
Nem láthatnám felnőni a húgaimat. Nem lennék ott Bern
diplomaosztóján, soha nem tudnám meg, milyen mágiája van
Leonnak.
Soha nem fogom megtudni, hogy nekem és Rogannak volna-e
esélyünk. A családom nélkülem elveszett.
Nem halhatok meg ma. Démon vagy sem, átkozott legyek, ha
itt fekszem kővé dermedten és hagyom neki, hogy kitépje belőlem
az életet. Nem ma. Soha.
A démon a torkomra fonta a kezét és maga felé húzott. Szörnyű
arca előre dőlt, a szája kitárult, fogai ragyogtak, szemei vörösen
izzottak, ahogy összeszorította a torkomat, elzárva a levegőmet.
Hazugság, suttogta a mágiám. Összekulcsoltam mindkét
kezem a nyakán és minden erőmet beletoltam. Fájdalom robbant a
vállaimba, onnan a karjaimba, és egy tollas villámba tört ki, ami
mélyen belevágott a démon húsába. A karjaimban lévő
teremtmény felsikoltott, de a sokkoló villám szorosan megtartotta,
még keményebben erőlködtem és a mágiám teljes tartalékát a
testébe kényszerítettem.
A pikkelyek átlátszóvá lettek és feltárult alatta az emberi bőr.
Nem démon. Egy illúzió mágus. Te fattyú! Égj te rohadék! Égj!
Az illúzió megtört, a függöny lehullt, egy férfi arca sikoltott fel
rám, a szája tágra nyílt a döbbenettől.
Egy izzó szál úszott végig a szemem előtt. Abba kell hagynom,
különben megölöm magam.
Levettem a kezem a férfi nyakáról, aki végig zuhant rajtam. Az
oldalamon feküdtem az ülésen, a test holtsúlya összenyomott,
majdnem összezúzott. A hátam ropogott. A férfi fekete csizmás
lábai a levegőben doboltak, ahogy rajtam rángatózott. Nem tudtam
hova menni. Vastag rózsaszín hab csúszott ki az ajkai közül.
Meglöktem hát olyan keményen, amennyire csak tudtam, és az
ülés mellett leesett, félig az autóban.
Fogalmam sem volt, hogy túlélte-e, de biztosra kellett
mennem.
Az orrom folyt, könnyek futottak végig az arcomon, de a pánik
eltűnt. Végre megláttam a fegyveremet a padlón és elértem.
Megfogtam az ülést és előre hajolva felálltam. A térdeim
roppantak. A bal lábamra támaszkodtam, és arra használtam a
súlyomat, hogy kirántsam a jobb lábam.
Gyenge remegések rázták meg a mágus lábait. Ha él...
Sikerült kirántanom a bal lábamat, átugrottam az ülésen, és
megragadtam a fegyveremet, és három golyót lőttem a mágus
mellkasának bal oldalába. Nos, ha nem volt halott, akkor
határozottan nem volt boldog. Szuper, olyan lettem, mint az
anyám. Ő is ugyanezt mondaná.
A 4Runner nem mozdult. A vezető oldali ajtaja még mindig
nyitva volt. Senki nem lőtt rám. Senki nem követte az illúzió
mágust.
Megragadtam a holttest sötét, hosszú haját és felemeltem a
fejét, hogy lássam az arcát. Harminc körüli, barna bőrű, éles
vonásokkal, fekete pólót, fekete kabátot és fekete katonai nadrágot
viselt. Soha nem láttam korábban.
Engedéllyel rendelkező magánnyomozó voltam, aki érintett
volt egy balesetben. A rendőrségi kamera valószínűleg felvette az
ütközést. A kiképzésem azt mondta, hogy fel kell hívnom a
rendőröket, és meg kell várnom amíg, kiérnek.
Ha Troynak nyaksérülése van és megmozdítom, akár le is
bénulhat. De lehet belső sérülése is.
De itt Troy és én könnyű prédák voltunk. Ha a teherautó
visszatér, és megint belénk ütközik, nem marad belőlünk semmi
csak egy fémpalacsinta és egy vérfolt. Most bárki, aki ideküldte az
illúzió mágust, azt hihette, hogy az elvégezte a munkát. Ha
segítséget kérek a hatóságoktól és hallgatják a rádiójukat,
megtudják, hogy életben vagyunk. És nem tudhatom, hogy ki
jelenik meg.
A pólójánál fogva megragadtam a holttestet és teljesen
berántottam az autóba. Nagyon nehéz volt, a póló elhasadt. A
fenébe. A kezeimet a hónaljába csúsztattam és megemeltem a
lábammal. Végül a test előrecsúszott. Az oldalára gördítettem,
behajtottam a térdeit, és bezártam a hátsó ajtót. Eddig jó.
Kinyitottam a jobb oldali hátsó ajtót, a Range Rover köztem és az
országút között volt, majd beültem az első ülésre.
Troy nem mozdult. Vér nem volt, és nem voltak nyilvánvaló
sérülések. Kicsatoltam a biztonsági övét és ismét megnéztem a
pulzusát. Még mindig élt.
Az ütközés hatására összetört a Range Rover bal oldala. A
motorháztető szinte teljesen épp volt, de a vezető oldali ajtó
teljesen összezúzódott. Nem lehet kinyitni. Troyt át kell húznom a
másik ülésre.
Egy teherautó száguldott el mellettünk és igyekezett kikerülni
a parkoló 4Runnert. A jármű nem mutatta élet jeleit. Pedig
megesküdtem volna rá, hogy két embert láttam benne.
Megtaláltam a kapcsolót az első utas ülés oldalán,
megnyomtam és elfektettem az ülést amennyire csak lehetett.
Mögöttünk egy kék SUV a kihajtó sávra kanyarodott, majd
élesen irányt váltva visszahajtott az autópályára, mielőtt a szívem
kiugrott volna a mellkasomból.
Megragadtam Troyt és finoman, egyszerre csak egy hüvelyket
mozdítva elkezdtem áthúzni a fektetett ülésre, megpróbálva nem
fájdalmat okozni. Addig húztam és emeltem, amíg sikerült a másik
ülésre áthelyeznem.
Az üres vezetőülés rám várt. Átmásztam Troy felett és
beleültem. A lábaim alig érték el a pedált, a kapcsoló, ami az ülést
mozgatta nem reagált. Az ülés szélére ültem, lenyomtam a
fékpedált és megpróbáltam beindítani az autót.
Indulj el. Kérlek, kérlek, kérlek, indulj.
A motor felzúgott. Nem volt ettől édesebb hang.
Tolatásba tettem az autót. A Range Rover ajtaja megcsikordult,
ahogy levált a korlátról, aztán hirtelen szabadok voltunk. A motor
zörgött. Nyomtam a gázt. A raktár csak tizenöt percre van innen. A
Hammerlyre kanyarodtam, majd balra fordultam a Triway-en és
kis utcák labirintusán kanyarogtam végig miközben ömlött az eső,
és íz áradt az utakon.
A percek nyúltak, lassan és lomhán teltek, a Range Rover
köhögött és nyikorgott, minden másodpercben azzal fenyegetett,
hogy meghal. Az idő tovább nyúlt. Állandóan ellenőriztem a
visszapillantó tükröt. Teherautó sehol.
Troy megmozdult az utas ülésen. Rápillantottam. Pislogott és
megpróbált felülni.
– Maradj lent. – mondtam neki.
– Ő tette.
– Hol fáj?
– A fejem hátul. A látásom homályos. Mi történt?
– Haza viszlek hozzám. – mondtam neki.
– Értesíteni kell... – végig simított a zsebén.
– Ne mozdulj. – mondtam neki. – Már mindjárt ott vagyunk.
Rogan egy csapata őrzi a házunkat. Kell köztük lenni egy EMT-
nek.
– Hívd fel.
– Majd ha biztonságban leszünk.
Az utcai lámpák felkapcsolódtak. Gessner. Kempwood. Amikor
megláttam a mi utcánkat az esőn keresztül, majdnem sírtam.
Körbe hajtottam a raktár hátuljához. A hatalmas ipari garázskapuk
közül az egyik nyitva volt, bekormányoztam a Range Rovert,
fékeztem, majd alig egy lábra megálltam egy páncélos Hummer
lökhárítójától.
– Mi a pokol... – Frida nagyi lépett elő a Hummer mögül egy
csavarkulccsal a kezében. Megpillantotta a Range Rover összetört
oldalát, majd megpillantotta az arcomat. Véresnek kellett lennem,
mert a hetvenkét éves nagyanyám keresztül futott a garázs
padlóján és rácsapott az kapuzáró gombra. A megerősített ajtó
becsapódott, kizárva a külvilágot.
Befutottam a raktár első részébe, amíg Frida nagyi kikapta az
elsősegély készletet az egyik ketrecből. Rajzfilm zajok hallatszottak
a média szobából. Bedugtam a fejem. Arabella alacsony szőke teste
feküdt a kanapén. Catalina a magasabb, sötét hajú, és vékonyabb a
padlón ült, kefék és hajgumik között. Matilda ült előtte a padlón
Bunny és egy nagy foltos himalájai macska között. A haját az egyik
oldalon bonyolult fonatba fonták.
Mind rám néztek.
Mosolyt erőltettem az arcomra.
– Matilda hol van az apád?
– Alszik. – mondta.
– Susi! – ugrott fel Arabella a kanapéról és 0,3 másodperc alatt
teljesen egyenesen állt.
– Beszélhetnék veletek egy pillanatra?
– Nem hagyhatom ezt itt. – grimaszolt Catalina. – Szétbomlik
az egész.
– Ne vitatkozz.
A hangomból hallhatták, hogy nem tűrök ellentmondást, mert
a húgaim megmozdultak.
– Van egy holttest és egy sérült férfi a szerelőműhelyben. –
mondtam csendesen. – A nagyi figyel rájuk. Catalina tartsd
Matildát ebben a szobában. Tegyél meg mindent, hogy megvédd
őt. Úgy értem bármit. Ha használni kell az erődet, tedd azt.
Catalina arca elsápadt.
– Értettem.
– Arabella, Bern itthon van?
– A Gonosz Szálláson van.
– Mond meg neki, hogy zárja le a raktárt. Hol van anya?
– A toronyban.
– Leon?
– Grim Souls-t játszik.
Jó. Leon a testvérével a számítógépes szobában volt.
– Veled minden rendben? – kérdezte Catalina.
– Igen.
– Valaki megtámad bennünket? – suttogta Arabella.
– Nem tudom. Menj.
Arabella kilőtt, mint egy rakéta, Catalina visszament a média
szobába, én a folyosón lévő intercomhoz futottam.
– Anya?
– Igen?
– Engem megtámadtak. Van egy holttest és egy sebesült a
szerelő műhelyben. Szükségünk lenne egy EMT-re. El tudod érni
Rogan csapatát?
– Állj készenlétben.
Vártam.
Az intercom életre kelt.
Nyisd ki a bejárati ajtót.
A folyosón keresztül az irodába rohantam, majd az ajtóhoz és
megnéztem a monitort. Két férfi, taktikai ruhában szaladt az
ajtóhoz az esőben, az egyik kezében orvosi táska volt. Kinyitottam
az ajtót, meggyőződtem róla, hogy bezártam mögöttük és a
műhelybe vezettem őket.
Az orvos egyenesen Troyhoz ment, míg a másik a holttestet
nézte meg, majd gyorsan beszélni kezdett a fejhallgatójába.
Beütöttem Rogan számát. Nem kellett kikeresnem,
szégyenemre fejből tudtam. A hívás hangpostára kapcsolt. Nem
volt bevezetés, sem üzenet, csak egy sípjel.
Megköszörültem a torkomat.
– Megtámadtak minket a Sam Houston Tollway-n. Troy
megsérült. Az embereid gondoskodnak róla. Három jármű vett
részt benne: egy kamion, egy Toyota 4Runner, és egy fekete
Suburban. A Suburban-ban volt egy jégmágus. Lefagyasztotta
előttünk az utat, azután a Toyotából ránk lőttek, a kamion
eltorlaszolt bennünket, és belerohantunk a betonkorlátba. Egy
illúzió mágus jött utánunk. Megöltem, itt van a holtteste. Hívj,
vissza kérlek.
Letettem a telefont, és az orvoshoz ügettem.
Mire Rogan orvosa megvizsgálta Troyt és megállapította, hogy
agyrázkódása van, minden adrenalin kifutott belőlem. A halott
férfiról készítettem néhány képet a telefonommal, majd
elsétáltam. Ellenőriznem kellene Corneliust, de nem éreztem erőt
magamban ahhoz, hogy jelentést tegyek neki a napomról. A
toronyhoz mentem ahol az anyám őrködött. A torony egy igazán
nagyszerű név volt. Ez egy négyzet alakú csúszda, ami a tető
közelében lévő varjúfészekhez vezetett. Egy erős fa létra vezetett
fel oda. Az anyám az erős bicegése ellenére megmászta, ami azt
jelentette, hogy nagyon aggódik a biztonságunk miatt.
Felmásztam a létrán és egy kis csapóajtónk keresztül egy kis
helyiségbe jutottam, ami a raktár legmagasabb pontján épült. A
mennyezet alig öt láb magas volt, ami elég ahhoz, hogy felmásszak
és leüljek egy alacsony székre, ami pontosan olyan volt, mint az
anyámé. Ő egy Magnum Winchester 300 orvlövészpuskát tartott a
vállán. Apu és ő testre szabták a tetőt, felszereltek néhány keskeny
ablakot, de soha nem jöttek fel az orvlövész toronyba. Ez Frida
nagyi és anyám jóvoltából jött létre, amikor Adam Pierce arra
használt néhány gyereket, hogy felrobbantsa Rogan autóját a
raktárunk előtt.
Erről a helyről anyámnak tökéletes kilátása nyílt a raktár
északi, déli és keleti oldalára, valamint a szomszédos utcákra és
parkolóra. A raktár derékszögű volt, és a nyugati oldal, ahol Frida
nagyi műhelye volt, túl hosszú volt. A tető elzárta a parkolóra a
kilátást, így nem volt tiszta lövés.
 Leültem az anyám mellé.
Magához húzott és megölelt.
Kedvem lett volna sírni.
– Hogy van a sérült? – kérdezte.
– Agyrázkódás. Az ütközés kiütötte.
– Semmi komoly?
– Nem, az orvos nem talált mást. – a hangom tompa volt. – A
Mazda totálkáros.
Anyám még csak nem is pislogott.
– Hogy történt?
– Enerkinetikus sortűz mágusok támadtak meg, Rogan ketté
törte a Mazdát és pajzsként használta.
– Megsérültél?
– Nem komolyan.
– És ő?
– Semmi komoly.
– A támadók megsebesültek?
Megöltem őket.
– Tehát akkor minden rendben.
– Igen. Nem.
Kinyitottam a számat, és a történtek csak úgy ömlöttek
belőlem. Elmondtam neki, hogy Forsberg eldobott, utána pedig
meghalt, elmondtam, hogy a szeme helyén csak két véres lyuk volt,
és én nem tudtam ránézni, elmondtam az ügyvédek
meggyilkolását, a jeget a felüljárón, és alatta a parkolót, a démont,
és hogy reménykedtem Troynak nem tört el a nyaka.
Anyám nem szólt egy szót sem, csak megölelt.
– El kellene mondanom Corneliusnak. – mondtam.
– Cornelius nem lesz ébren egy darabig. Adtam neki két
altatót. – mondta anyám.
– Ó!
– Mindent áthozott, hozta az összes állatot, aztán megpróbált
főzni Matildának, de a lányok felajánlották, hogy készítenek neki
zabpelyhet barna cukorral és mazsolával, úgyhogy Matilda inkább
azt ette. Aztán csak ült a konyhában és bámult a levegőbe, a kezei
remegtek. Rávettem, hogy vegyen egy forró fürdőt, aztán láttam,
hogy bevesz két pirulát, az utolsó, amit láttam, hogy alszik, mint
egy farönk. Szüksége van az alvásra. Nem aludt, amióta a felesége
meghalt.
– Értem. – az anyámnak nem lehet nemet mondani.
Anyám kinyúlt és kisimította a hajamat az arcomból.
– Durva ügyek.
– Igen. Minden oké. A saját szabad akaratomból másztam bele.
Megszólalt a telefonom. Ránéztem. Rogan.
– Igen?
– Úton vagyok. – mondta és letette.
Anyámra néztem.
– Mexikó Vihara úton van. Megmenekültünk.
Anyám felhorkant.
– Feküdj le. – mutatott a padlón egy keskeny matracra.
Lefeküdtem ő pedig rám terített egy puha kék takarót. Annyira
meleg volt itt, a puha takaró alatt. A végtagjaim elnehezedtek.
Hirtelen annyira fáradt lettem, de itt biztonságban voltam. Anyám
vigyáz rám.
– Próbálj meg pihenni.
– Olyan furcsán érzem magam. Mintha azok a szörnyűségek
valaki mással történtek volna.
– Sokkot kaptál. A mágia által előidézett pániknak furcsa
mellékhatásai vannak. A testednek időre van szüksége, hogy
magához térjen. Próbálj meg ellazulni és elengedni. Szólok neked,
amint a te Roganod ideér.
– Ő nem az enyém.
Anyám elmosolyodott.
– Persze, hogy nem.
– De ő árt nekem. – ásítottam. – Nekem miért egy olyan
embert kell szeretnem, aki rossz nekem? Miért nem találtam egy
olyan embert, aki szolid, normális és nem maga az ördög?
– Nem tudom. – tárta szét anyám a karjait.
– De te felnőtt vagy. – néztem rá.
– Te szintén felnőtt vagy.
– De te idősebb vagy és több tapasztalatod van.
Anya hátradőlt és nevetett.
 – Hallgass rám. Úgy beszélek, mintha tizenöt éves lennék. –
megpróbáltam zavarba hozni, de túl fáradt voltam.
– Amikor öt évvel fiatalabb voltam, mint most te, a nagyapád
feltette nekem ugyanezt a kérdést. – mondta anya.
Miért? – Frida nagyi mindig azt mondta nekem, hogy ő és
Leon nagypapa szerették az apámat. Ez még apu előtt volt? Az nem
lehet. Anya húsz éves volt, amikor megszülettem.
– Az apádnak nagyon durva élete volt. – mondta. – Voltak
problémái.
– Milyenek? – reménytelenül megpróbáltam ébren maradni.
– Nem tudott zsúfolt helyeken megmaradni, mert meg volt
róla győződve, hogy valaki követi, és az emberek úgy néztek rá,
mintha valami baj lenne az arcával.
– Apa?
– Igen. Nem tudta megtartani a munkahelyeit. Neki csak egy
középiskolai végzettsége volt, és azokon a munkahelyeken ahol
alkalmazták, be kellett volna fognia a száját, és csak azt csinálni,
amit mondtak neki. De ehelyett megpróbált javítani a dolgokon.
Mindig rámutatott arra, hogyan lehetne jobb munkát végezni, vagy
többet termelni, és általában igaza volt. Nem tudott megalkudni,
de nem volt vezető, ezért mindig kirúgták.
Ezt elhiszem. Apának nagyon erős érzéke volt ahhoz, hogy mi a
helyes, és mi a rossz. Ő minden dologban profi volt, és soha nem
tett semmi etikátlant.
– És akkor jöttél te. Nagyon kevés pénzünk volt, és nem volt
egészségügyi biztosításunk. A nagyszüleid sürgették apádat, hogy
álljon be a hadseregbe.
Ez nem lepett meg. Leon nagyapa és Frida nagyi mindketten a
hadseregben szolgáltak. Ha beléptél a hadseregbe, az állandó
fizetést, orvosi és fogorvosi ellátást, és egyéb juttatásokat jelentett,
a bevetések és a háborúk ellenére egy olyan stabilitást jelentett,
amit a civil világ nem tudott biztosítani.
– De az apád nem tudott beállni. Ő rejtőzködött és túl sok
minden volt a múltjában, amire fény derült volna.
– Miért rejtőzködött?
– Ez komplikált. – sóhajtott fel anya. – De garantálom, hogy
meg voltak az okai és jó okai voltak. De a szüleim nem értették
meg. Ők csak egy fizetésképtelen vesztest láttak, akinek sikerült
csinálnia egy kisbabát, és aki nem tesz semmit azért, hogy
gondoskodni tudjon róla. Leon nagyapa szemtől szembe gyávának
nevezte őt. Frida nagyi pedig elvitt engem ebédelni, és megpróbált
meggyőzni, hogy hagyjam el őt és költözzem hozzájuk vissza.
Pontosabban azt mondta: „És ha megpróbál ismét zaklatni téged,
akkor kitépem a lábait.”
Figyelnem kellett rá, hogy becsukjam a számat.
– Nagyanyád nagyon meggyőző volt. Emlékszem rá, hogy volt
egy pillanat, amikor azt gondoltam, lehet, hogy neki igaza van, és
könnyebb lenne elsétálni. De végül ez nem számított. Szerettem
apádat. Én megértettem az indokait. Annyira szeretett engem, és
mindent megtett, hogy jobbra forduljanak a dolgink. Amikor hat
hónapos lettél én álltam be katonának és téged otthon hagytalak az
apáddal. – mondta anya. – Ez volt a legkeményebb dolog, amit
valaha tettem az életben. Ekkor történt, hogy a nagyanyád
elkezdett megenyhülni. Egy hónappal azután hogy bevonultam
eljött hozzánk, azt várta, hogy piszkos pelenkákkal teli szemetes
kosarakat talál, az apádat pedig egy kötél végén lógva. Ehelyett a
lakásunk makulátlan volt, te tiszta és jól táplált, az apád még meg
is ebédeltette a nagyanyádat. Az apád jó munkát végzett, amikor
rólad gondoskodott és később a húgaiddal is. Egy olyan üzletet
épített ki, ami a mai napig ételt tesz az asztalunkra. És amikor
Leon nagyapádnak segítségre volt szüksége, az apád mindig
felajánlotta a segítségét, és soha nem kért érte semmilyen
elismerést. Az apád jó ember volt. Büszke voltam rá, és büszke
voltam arra, hogy a felesége vagyok.
– Ő nem hagyta volna el egy baleset helyszínét.
– Ha az életed forogna kockán, nem gondolkozna rajta. Az
apád bármit megtenne, hogy megóvjon bennünket. Ha fel kellene
vennie egy fegyvert és valakit a szemei közt lőni, nem habozott
volna. Volt egy sérült csapattársad az autóban. Te azt tetted, ami
ahhoz kellett, hogy biztonságban tartsd. Az apád büszke lenne rád.
Soha ne kételkedj ebben. A nyomozóiroda az ő öröksége Nevada.
Te gondoskodsz róla, hogy virágzik, és hogy a neve képvisel
valamit.
Oké, ez magyarán azt jelenti: hogy erőszakos ügyekbe
keveredünk bele, azután hősiesen megpróbálunk kiszabadulni
belőle.
Egyébként ez a hosszú történetet csak tanulság képen
mondtam el neked, és nem azért, hogy összehasonlítsd magad az
apáddal. Ez emlékeztessen rá, hogy ez a te életed Nevada. Neked
kell felelősséget vállalnod érte. Nem akarom irányítani, és nem is
akarok tanácsot adni. Nincs értelme. Nem számít, mit mondok, a
végén úgyis azt teszed, ami helyesnek tűnik a számodra. Szóval. –
anya az ölébe hajtotta a kezét. – Mi tűnik számodra helyesnek?
– Nem tudom.
– Nos, ha már kitaláltad mond el nekem. Ha le kell lőnöm
Őrült Rogant, szeretnék megfelelően felkészülni rá.
– Tudod, azt hiszem tévedtem vele kapcsolatban. – mondtam.
– Az hittem, hogy egy szociopata, de törődik azzal, hogy megölték
az embereit.
– Biztos vagy benne, hogy nem csak az idegesíti, hogy
elbuktak?
– Nem. Megpróbálja elrejteni, de tudom, hogy széttépi
belülről. Tegnap elment, és minden családot személyesen
értesített. Amikor Adamot kerestük, nagyon dühös volt azért,
ahogy a légierő Bogarat kezelte. Akkor nem gondolkodtam erről
túl sokat, de most már van értelme.
– Szóval ő is ember.
– Eléggé. Törődik az embereivel. Azt nem tudom, hogy bárki
más érdekli-
e. Még mindig úgy gondolja, hogy háborúban áll, anya. Ölj
vagy megölnek. Nincs köztes állapot.
– Mm.
– Meghívtam vacsorázni. – ásítottam. – Csak azért szóltam,
hogy nehogy szívrohamot kapj.
Még mondott valamit, de már távolról hallatszott, és nem
tudtam kivenni. A gondolatok, mint a nagy lusta hernyók kúsztak
a fejem körül. Feladtam, behunytam a szemeimet és hagytam,
hogy a gondolatok elússzanak.
 6. fejezet

Felébredtem, mert hangokat hallottam. Kinyitottam a

szemeimet. Anyám eltűnt. Az egyetlen fény kívülről jött, ahogy
átszűrődött az ablakok keskeny résein, és azon a négyzetes
nyíláson keresztül, ami lefele vezetett. Megnéztem a telefonomat.
Negyven percet aludtam, de még mindig elég ködösnek éreztem a
fejem. Nem akartam felkelni. Itt akartam maradni ezen a
barátságos matracon, melegben és kényelemben. Talán
aludhatnék még egy keveset.
A létra nyikorgása azt jelentette, hogy valaki felmászik a
toronyba és gyorsan mozog.
Felkönyököltem, majd felültem, és a nyílás felé hajoltam, hogy
lássam, ki jön felfelé. Ebben a pillanatban Rogan emelte fel a fejét.
Szemtől szembe kerültünk. A szemeiben látszott az elsöprő
megkönnyebbülés.
Annyira örültem, hogy láthatom őt.
– Megsérültél? – kérdezte. Egy-két hüvely választott el
bennünket.
– Ma már másodszor kérdezed ezt tőlem. – közelebb hajoltam
hozzá, nem tudtam segíteni magamon. – Most már igazán
felszedhetnél valakit. Feljebb lépett, a felső teste a szobában volt,
lábaival a létrán állt. A szája az enyémre zárult.
 Az ajkai égtek a számon. Az álmos bágyadtság egy szívverés
alatt elpárolgott. Szantálfa illata volt, a fejem forogni kezdett.
Megnyaltam az ajkait, nagyon jó íze volt. Egy hím rekedt morgása
tört fel a torkából. Igen, morogj nekem.
A keze a nyakam hátulját simogatta, a fogai megcsípték az alsó
ajkamat, zihálva kapkodtam levegő után. Hő melegítette a
bőrömet belülről, mindent felnagyítva éreztem. Annyira élőnek
éreztem magam. Magamon akartam érezni a kezeit. Akartam
durva ujjainak hőjét a bőrömön. Magamban akartam érezni.
Kinyitottam a számat, megrázott az érzés, és ő elvette, a nyelve az
enyémet simogatta, majd visszavonult, tökéletes összhangban a
lélegzetemmel, hódított és csábított, incselkedett és
visszahúzódott, úgy tett, mintha elszabadulhatnék, aztán a
magáénak követelte a számat.
Bársonyos meleg cseppent a nyakam hátulján, egy képzeletbeli
olvasztott méz perzselt a bőrömön, ahogy Rogan mágiája
összekötött minket. Ez végig csúszott a gerincemen centiről
centire, tűzbe borítva minden idegvégződésemet, és a testem
lelkesen vágyódott az eksztázis megismétlésére. Ó, Istenem, ez
hogy lehet ennyire jó érzés?
Rogan keze felcsúszott a mellkasomon, hogy beborítsa a
mellemet. Igen, igen, kérlek. Egy lépéssel feljebb lépett. Még egyet.
Ha teljesen feljön itt fogunk szexelni.
Anyám matracán.
Eltoltam magamtól. Egy pillanatig ott maradt ahol volt,
próbálta megtartani az egyensúlyát, majd egy puffanással
lecsúszott a létrán.
A nyílás fölé hajoltam. Rogan megkapaszkodott a létrán,
félúton, felnézett rám, tanácstalan arccal tárta szét a karjait.
– Mi folyik ott? – kiáltotta anyám valahonnan lentről.
– Őrült Rogan leesett a lépcsőn. – néztem rá és a
tekintetemmel megpróbáltam meghunyászkodásra kényszeríteni.
– Szüksége van orvosra?
– Igen. – mondta Rogan és rám mutatott.
Aha, nem, nem adok szexet gyógyítás képen.
– Nem, jól van.
 Rogan eltökélt arccal elindult felfelé a létrán.
– Menj le. – mondtam határozottan. – Most.
Eltúlozva felsóhajtott, majd lement a létrán és ott maradt.
Szuper. Most le kell mennem a lépcsőn, miközben ő azzal
szórakoztatja magát, hogy a fenekemet nézi. Talán arrébb megy.
De nem tette.
Mire azonban leértem a létrán, visszacsúszott az „Én Első
vagyok, és a kisujjammal is meg tudlak ölni” arckifejezésbe.
Valószínűleg azért, mert az anyám és a nagyanyám mindketten a
médiaszoba ajtajában álltak és néztek valamit a képernyőn. Leon a
közelében lézengett, és tizenéves szíve minden rajongásával
bámult rá. Valamilyen furcsa oknál fogva Leon hősként tekintett
Roganra, és ezer égő nap szenvedélyével imádta.
A média szobába mentem, Rogan követett. Egyik embere, egy
afroamerikai nő keresztbe tett lábbakkal ült a padlón, ölében egy
laptoppal, melyet kábel kötött össze a Tv-vel. Egy másik embere,
egy atletikus negyven év körüli férfi a kanapén ült, előre dőlve, a
súlya nagy részét a lábain tartva, mintha bármelyik pillanatban
kész lenne felugrani. A képernyő a jeges felüljáró képét mutatta, a
nézet jobbra-balra kilengve repült a jégen.
Anyának és Frida nagyinak ugyanolyan volt az arckifejezése:
sötét és dühös.
– Troynak fizetésemelést kellene kapnia. – mormoltam.
– Megkapja. – ígérte Rogan kemény hangon. – Köszönöm,
hogy megmentetted az életét.
– De én nem...
– Már láttam a felvételt. – mondta Rogan. – Te csináltad.
Köszönöm, hogy gondoskodtál róla.
A felvételen épp felkiáltottam: „Nyisd ki az ablakot!” Nem is
vettem észre, hogy így ordítottam.
A nő kezei repültek a laptop billentyűzetén. A nézet átváltott a
hátsó kamera felvételeire, a 4Runner szélvédője széttört.
– Tiszta találat. – mondta anya.
– Micsoda?
– Nagyítsd fel. – kérte anyám.
A felvétel visszatekeredett néhány másodpercet, majd a
normál sebesség töredékével csúszott előre, felnagyítva a
szélvédőt. A golyók az üvegnek ütődtek, majd az utas ülésben ülő
sötét alakba csapódtak. Az alak rángatózott, majd elernyedt. Ezért
nem szállt ki senki a 4Runnerből az illúzió mágus után. Megöltem
az utast.
– Ez egy pokoli lövés volt. – mondta Rogan embere.
Anya Frida nagyihoz fordult.
– Veszély alapú?
– Valószínűleg. – grimaszolt Frida nagyi. – Nos, legalább
Bernard hasonlít rám.
– Nem értem.
– Állítsd meg. – kérte anyám.
A nő leállította a felvételt.
– Te és az anyád a lövészi képességeiteket a nagyapádtól
örököltétek. – mondta Frida nagyi. – De ettől több vagy. Leon
nagyapád béna volt a mesterlövész puskával, de ha támadás alá
került, halálos pontossággal tudott visszalőni. Így működött a
mágiája. Penelope hasal a tetőn és eltalálja a célpontját, neked
viszont tűz alá kell kerülnöd, hogy pontosan eltaláld a célpontod.
– Kettős. – mondta Rogan és mosolygott. Nagyon elégedettnek
tűnt, mint egy macska, aki beosont az éléskamrába, és elcsent egy
zacskó macskamentát.
– Folytatódik. – mondta anyám.
Később meg kell kérdeznem, hogy ez mit jelent.
A felvétel újraindult. Ütköztünk. Egy démon szállt ki az
autóból, és a kamera felé indult, hosszú kabátja lobogott.
Önelégült mosolyra görbültek az ajkai, miközben lemeztelenítette
fűrészes fogait. Hűha. Igazi illúzió. Többféle illúzió varázslat volt.
Az álcázó mágusok láthatatlanná tehettek bárkit, de azt úgy érték
el, hogy hatottak mások elméjére, de egy kamera fel tudta venni a
láthatatlan személyt. Az igazi illúzió mágusok nem csak az elmére
hatottak, de meg tudták változtatni a fizikai kinézetüket is. A
képük és a visszatükröződésük is azt mutatták, amit ők akartak,
hogy láss.
A nézet a belső kamerára váltott. Ültem a hátsó ülésen kővé
dermedve, és kapkodva lélegeztem. A pupilláim olyan nagyok
voltak, hogy a szemem teljesen feketének tűnt, vértelen arcomban.
Be akartam csukni a szemem, helyette néztem, ahogy megsütöm a
démont. Elvettem az életét.
Megszólalt az ajtócsengő.
– Nyitom! – csiripelte Arabella valahonnan a házból.
– Bogár leszedte a filmet az autópálya felügyelet kameráiból. –
mondta
Rogan. – A zsaruk az embereim előtt értek a 4Runnerhez, de
nincs miért aggódnod.
– Az autóban golyókat fognak találni a fegyveremből. –
mondtam.
– Igen. És elküldtem egy kiváló ügyvédet a zsarukhoz, hogy
magyarázza el nekik, hogy azt a járművet arra használták, hogy
megtámadja az egyik járművemet. Lehet, hogy majd valamikor
tanúskodnod kell.
– Ennyi?
– Házak háborúja, Házak szabályai. – mondta Rogan. – Nem
érdekli őket, csak ha egy civil is érintve van, de gyakran még akkor
sem.
– És az autó?
– Ma reggel lopták el egy irodaház parkolójából. A Suburbant
egy másik irodaház elől lopták el, és egyiknek sem volt kamerája,
ami bármiben is segíthetne. És eddig ennek a fickónak az
ujjlenyomata sem bukkant fel semmilyen adatbázisban.
– Tehát akkor nincs semmi nyomunk.
– Nincs. – Rogan tekintete megkeményedett. Észrevett valamit
a nyakamon. Elővettem a telefonomat és megnéztem magam a
kameráján keresztül. Vörös ujjnyomok voltak rajtam, négy-négy
mindkét oldalon. Ajándék az illúzió mágustól.
– Miért hátba lőtted? – kérdezte Leon valahonnan balról. –
Fejbe jobb lett volna.
– Mert szükségünk van az arcára az azonosításához. –
Roganhoz fordultam. – Láttam az egyik férfit a Suburbanban.
A szemei felcsillantak.
– Nem láttam tisztán. – mondtam. – Esett. De biztos vagyok
benne, hogy ő volt a jégmágus. Szerintem harminc körüli, szőke,
öltönyt viselt. Ez nem sok, de ha Bogár összeállít egy képsorozatot,
a lehetséges jégmágusokról, megnézhetem. Rám mosolygott.
– Mosolygott? – kérdezte Rogan sötét arccal. – Erre emlékezni
fogok. A képzeletemben láttam őt, ahogy a szőke mágus felett áll és
a kezében tartja a férfi beleit. Oké.
A képernyőn épp üres tekintettel vezettem. Úgy néztem ki,
mint egy zombi. Mi legalább túléltük. Rogan embereit lejegelték
mielőtt meghaltak. Csak egy Első jégmágus volt képes ilyen
gyorsan és teljesen lefagyasztani a felüljárót. Valami, amit tettünk
meggyőzte Nari gyilkosát, hogy vagy én vagy Rogan fenyegetést
jelentünk a számára.
A felvételen Troy mondott valamit, válaszoltam, de nem
vettem le a tekintetem a szélvédőről. Még most is éreztem azt a
hideg szorongást, amit a raktárhoz vezető úton is, amikor
folyamatosan arra számítottam, hogy bármelyik másodpercben
leszorítanak az útról. Éreztem a késztetést, hogy keresztbe fonjam
a karjaimat, hogy távolságot tartsak magam és a képernyő között.
Egy meleg kéz érintett meg. Rogan ujjai körbefonták az
enyémeket, és összekötöttek bennünket. Nem nézett rám,
tekintete a felvételen nyugodott. Csak tartotta a kezemet, és
lehorgonyzott engem itt és most. Túléltem. Megtettem, és Rogan
szemeiben láttam az ígéretet, hogy közém és az engem fenyegető
veszély közé veti magát, bármi is akarjon bántani. Elhúzhattam
volna a kezem, de nem tettem.
– Akula gumiabroncsra kellene váltanod. – mondta Frida
nagyi. – Látod, hogy mozog a jármű? Az Akula vastagabb
betétekkel és felfújt belső kamrával rendelkezik.
– Megfontolom. – mondta Rogan.
– Erre. – mondta a húgom.
Megfordultam és kinéztem a szobából. Augustine Montgomery
lépkedett felém az előszobában, Arabellával az oldalán. Az anyám
soha nem fogja elfelejteni, hogy azzal fenyegetett behajtja a
jelzálogjogát, így kényszerítve arra, hogy Adam Pierce után
eredjek. Ha észre venné őt, valószínűleg megölné.
– Rögtön jövök. – jelentettem be. Kihúztam a kezem Rogan
szorításából, és otthagytam a szobát, hogy megelőzzem a
katasztrófa beütését.
Arabella kerub mosolyt villantott rám.
– Miért engedted be? – kérdeztem halkan sziszegve.
– Mert nagyon szép.
Augustine ma rendkívül szép volt. Bőre szinte csillogott, jég
szőke haja tökéletes. Az illúzió túltett minden határon.
– Túl öreg hozzád. És nem engedhetsz be a házba valakit, csak
azért mert csinosnak találod.
Augustine összehúzta a szemeit, észre vette mögöttem Rogant.
– Mit keresel itt? – kérdezte Rogan fenyegető hangon.
– Te mit keresel itt? – csattant fel Augustine, Roganra
meredve.
– Ssss! – sziszegtem. – Az irodába, mielőtt mások észre
vesznek. – az anyám nem lépett be az irodába, amióta hivatalosan
átvettem a cégünk vezetését. Engem nem érdekelt, de ő úgy
gondolta, hogy az az én felségterületem.
Mindenkit az iroda felé tereltem, az ajtót pedig bezártam
magam mögött.
– Ms. Baylor... – tette Augustine az orrára a szemüvegét.
Arabella készített egy fényképet Augustine-ról.
– Ezt ne csináld. – mondtuk egyszerre Augustine-nal.
– Augustine, ne mond meg a húgomnak, hogy mit tehet.
Arabella hagyd abba.
– Miért társulsz vele? – mutatott Augustine Roganra. – Nem
volt elég az utolsó kalandod?
A legtöbb embernek, még az Elsők is széles ismeretségi körrel
rendelkeznek. Augustine már korábban is ismerte őt. Ő és Rogan
együtt jártak főiskolára, és valamikor barátok voltak, de most
jobbára csak morogtak egymásra. Legutóbb, amikor az irodámban
találkoztak, majdnem egymásnak ugrottak. Ha ismét
megpróbálják, nagyon megbánják.
Leon surrant az irodába, mint egy karcsú árnyék. Remek, még
több tanú, ha valami balul sülne el.
Augustine a válaszomra várt.
– Csatlakoztam Mr. Roganhez, mivel ez az ügyfelem legjobb
érdeke – azé az ügyfelemé, akit te küldtél hozzám. Ők egy szakmai
megállapodást írtak alá, és nekem ezt el kell fogadnom. – ez sokkal
jobban hangzott annál, mint a „mert biztonságban érzem magam,
és minden alkalommal, ha arra gondolok, hogy megcsókolom,
elektromos izgalmat érzek.”
– Mr. Montgomery volt oka a látogatásodnak, vagy csak azért
jöttél, hogy kritizáld a szakmai partnereimet.
– Pontosan tudod, hogy miért vagyok itt. Figyelmeztettelek,
hogy ez egy rettenetes ötlet, de nem hallgattál rám.
– Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz. – sóhajtottam.
– Egyikőtök sem nézi a híreket? – pislogott Augustine.
Megérintettem a billentyűzetet, hogy a laptopom felébredjen.
– Mit keressek?
– Amy Madrid sajtótájékoztató.
Egy tucat link ugrott fel, a legelsőre kattintottam. Egy idősebb
nő tartotta a hétéves Amy-t a karjában. Egy férfi állt mellette,
ölelve mindkettőjüket.
Amy úgy nézett ki, mint szarvas a fényszóróban.
Mosolyogtam.
– Tekerd előre, kilenc per, harminchét másodperc.
Csináltam.
...végül megtalálták. – mondta az egyik riporter.
– A Zöld Hölgy volt. – törtek ki a szavak Amy anyjából. –
Elmondták nekem. Elérte, hogy ő elmondja, hol van a lányunk.
Szeretünk téged. Köszönjük, köszönjük, hogy megmentetted a
lányunkat. Soha nem fogunk elfelejteni. Eres una santa...
A mikrofon elhallgatott, egy öltönyös férfi eltolta a kezeivel. „-
Ennyi volt mára.”
– Ez te voltál? – kérdezte Rogan rezignált hangon.
– Meghalt volna. – feleltem.
Rogan Augustine felé fordult.
– És te segítettél neki ebben? Mennyi martinit ittál ebéd előtt,
hogy ez jó ötletnek tűnt?
– Megpróbáltam lebeszélni róla. – háborodott fel Augustine. –
Ő egyszerűen csak be akart sétálni a rendőrségre. Segítettem neki,
hogy amennyire lehetséges titokban és névtelenül tegye.
Rogan keresztbe fonta a karjait.
 – Valaki elmondta annak az asszonynak, hogy pontosan mi
történt. Már legalább két millióan látták ezt a felvételt. Nevadából
most egy átkozott városi legenda lett. Ha szerinted ez a titok
definíciója, akkor sürgősen vizsgáltasd meg a fejed.
– Az arca és az egész teste takarva volt. Egyébként sem azért
jöttem ide, hogy sértegessenek. – hozzám fordult. – Azért jöttem,
hogy figyelmeztesselek, ugyanúgy, mint korábban. Ennek a tettnek
következményei lesznek, melyeket nem vagy képes előre látni.
Készülj fel rá.
– Ha nem ismerem a következményeket, hogyan készüljek fel
rájuk?
– Ezt neked kell kitalálnod. – Augustine megfordult, hogy
távozzon.
– Várj. – mondta Rogan spekulatív arckifejezéssel. – Szeretnék
valamit megmutatni neked.
– Ennek legalább van valami köze a munkához?
Igen. Nevada, bemehetünk a szerelőműhelybe?
– Kövessetek. De csendben. Nem akarom felidegesíteni az
anyámat. – kinyitottam az ajtót és ellenőriztem az előszobát.
Tiszta.
– Az anyádat miért idegesítené, hogy itt vagyok. – kérdezte
Augustine.
– Gondold át. – mondtam. – Rá fogsz jönni.
Végig mentünk a folyosón és kinyitottam a műhelybe vezető
ajtót.
– Mi ez az ostobaság, hogy én egy rettenetes ember vagyok? –
kérdezte Augustine.
Rogan keresztül ment a műhelyen, a Range Roverhez tartott,
ami középen állt és egy spanyol nő vigyázott rá.
Augustine a műhelyben álló másik két járműre nézett- egy
tankra és mozgó lángszóróra.
– Pontosan mit is csinál a nagyanyád?
– Bütyköl. – mondtam neki.
Augustine kinyitotta a száját, hogy mondjon még valami mást,
de meglátta az összetört Range Rovert és bezárta.
Rogan odalépett a hordágyhoz, melyet egy sötétbarna
ponyvával takartak le, amit valószínűleg Frida nagyitól loptak el és
bólintott a nőnek.
– Köszönöm Tina. Tarts egy kis szünetet.
– Igen, őrnagy. – Tina kisétált.
Rogan lehúzta a ponyvát, felfedve az illúzió mágus arcát.
– Ismered ezt a seggfejt?
Leon és Arabella felmásztak a legközelebbi járműre, hogy
jobban lássanak.
– Igen, ismerem ezt a seggfejet. – grimaszolt Augustine. – Kit
üldözött?
– Engem. – mondtam.
Valami ilyesminek látszott? – Augustine levette a szemüvegét.
A bőre felizzott. Legalább nyolc láb magasra nőtt, óriási bőrszerű
szárnyak nőttek ki a vállából. Izmos fatörzs szerű lábakat
növesztett, melyeket pikkelyek borítottak. A lábak patákban
végződtek. Hatalmas karjai borotvaéles karmokban végződtek. A
szörnyű arc rubinvörös szemekkel bámult rám. Izzó sörény lángolt
a vállán és a hátán.
– Szent szar! – Leon majdnem leesett a tankról.
Arabella nevetett. Egy figyelmeztető pillantást vetettem rá. Ne
csináld! Másra sincs szükségünk, mint hogy felvágjon. a
képességével.
A démon előre dőlt kolosszális vállaival. Éreztem a tűz
melegét, éreztem a szagát. Ez hogyan lehetséges? A másik fickó
illúziója valódinak tűnt. Ez érezhető volt. Nyeltem egy nagyot.
– Igen, így nézett ki. Kivéve, hogy egy lábbal alacsonyabb volt,
és nem volt lángja. Csuklyája volt.
– Dilettáns. – mondta a démon Augustine hangján. – Az élő
tűz elég sok koncentrációt igényel.
A démon sietve leeresztett majd visszaolvadt Augustineba.
– Phillip McRaven. – tette vissza a szemüvegét Augustine. –
Vagyis ezen a néven is ismert, főleg azért mert megpróbált
mindenkivel dolgozni, aki csak hívta. Sok pénzbe került nekem.
– Miért? – kérdeztem.
– Ő egy Jelentős volt a San Antonioi McRavens Házban.
Tizenkét évvel ezelőtt különféle bűncselekmények miatt kivágták a
Házból, amikor találkoztam vele függetlenként dolgozott.
Tisztességes nyomozóként hirdette magát. Mindig igyekszünk
bővíteni a személyzetünket, egy jó illúzió mágust mindig tudok
használni, főleg ha van másodlagos tehetsége is. Amellett, hogy
illúzió mágus még közepes szintű telepatikus mágiája is volt.
Ez megmagyarázza, hogy miért estem pánikba.
– Megbíztam őt egy munkával. Az egyik Házban volt egy
szökevény hitves, aki beházasodott a Házba, majd hat hónappal
később lelépett.
Elvitte a családi ezüstöt? – kérdeztem.
– Nem ilyen közönséges. Ő egy California Spyder-el menekült
el.
– Jó ízlése van. – mondta Rogan.
Rápillantottam.
– Ez egy 1961-es Ferrari. Csak ötvenhárom darabot gyártottak
belőle. – magyarázta Rogan.
– Az utolsót hétmillió dollárért adták el. – mondta Augustine
száraz hangon. – A fickó szerencsejátékos volt, aki gyakran
látogatta Vegast. Ez egy viszonylag könnyű munka. McRavennek
az volt a dolga, hogy megtalálja a férfit, majd felhívja a helyi
csapatot, hogy átadhassunk a férjet és az autót is a
vigasztalhatatlan feleségnek. McRaven megtalálta a szökevényt,
felvette a démon-rutint, majd megfojtotta a férfit. Olyan
sérüléseket okozott a tolvajnak, hogy az még az autóban kiürítette
a beleit.
– Milyen tapintatlan volt tőle. – mondta Rogan tökéletesen
nyugodt hangon.
– Igen. Vakmerőség tönkre tenni a kárpitot. – mormoltam.
A szarkazmusunk lepergett Augustine-ról.
– Hihetetlenül nehéz eltávolítani az emberi hulladék bűzét, ha
beivódott a szőnyegrostokba. Majdnem megöltem McRavent.
Amikor megkérdeztem tőle, hogy miért tette, egy teljes pszichózis
parádét adott elő. Elmondta, hogy azért tette, mert szereit, és
idézem „látni, ahogy elszáll a szemükből a fény, és hogy
összevizelik magukat a rettegéstől.
– Bájos. – mondtam. Bármilyen bűntudat, amit azért éreztem,
mert megöltem egy férfit, aki megpróbált meggyilkolni engem
elpárolgott.
– Komolyan gondolkodtam rajta, hogy eltűntetem. – mondta
Augustine.
– Miért nem tetted? – kérdeztem.
– Először is az én alkalmazottam volt. Rengeteg figyelmeztető
jel volt a háttérellenőrzésében, tehát az én felelősségem volt, hogy
felvettünk egy pszichopatát. Másodszor az anyja eljött hozzám San
Antonioból. A McRavens nem lehet egy teljes értékű Ház, de
abban a családban van négy Jelentős, és most tartoznak nekem
egy szívességgel. – Augustine egy hosszú pillanatig tanulmányozta
Rogant. – Hogyan illeszkedsz te bele ebbe az egészbe? Mi közöd
van ehhez az ügyhöz?
– Elmondanám neked, de akkor meg kellene, hogy öljelek. –
mondta Rogan.
Senki sem nevetett.
– Legközelebb szólj, ha viccet mondasz. – mondtam
Rogannak. – Csak hogy mindenki tudja, mikor kell nevetni.
– Nem vicceltem. – mondta.
– Nem tetted. – tolta vissza Augustine a szemüvegét az orrára.
– De engedd meg, hogy ne kezdjek el remegni félelmemben. Az
enyém a legnagyobb nyomozóiroda Houstonban. Az
információszerzés az, amit megélhetésszerűen teszek.
Pillanatnyilag elég kíváncsi vagyok ahhoz, hogy átirányítsam az
erőforrásaimat, más jövedelmezőbb vállalkozásokból, azért hogy
ezt kivizsgálhassam. Mindkettőtöket olyan szoros megfigyelés alá
helyezem, hogy lélegezni sem fogtok anélkül, hogy ne tudnék róla.
Bepoloskázom az irodáidat, a járműveidet, feltöröm a
számítógépeidet, és olyan emberek fognak követni, akik egy
gondolattal megváltoztatják az arcukat és a testüket. Óriási
erőforrást ráfordítva harcolhatsz ellenem, vagy csak egyszerűen
elmondod nekem, mivel mindketten tudjuk, hogy úgyis kiderítem.
Én tudok lenni egy kellemetlenség is, de lehetek szövetséges is. Te
döntesz. De bárhogy is döntesz, az szórakoztató lesz a számomra.
Rogan gondolkodott.
Augustine várt.
 – Tudod, hogyan ölték meg Forsberg embereit? – dőlt hátra
Rogan.
– Te tudod, hogy Harrisont én küldtem Nevadához? – bámult
rá Augustine a szemüvegén keresztül.
– Úgy értettem, tudod, hogy mi történt valójában?
– Nem, de csupa fül vagyok.
Felsóhajtottam és oda mentem, ahol Frida nagyi kávéfőzője
állt. Ez egy hosszú beszélgetés lesz, és nekem kávéra van
szükségem hozzá.
Mire beszélgetni kezdtek visszamentünk az irodába, ahol
kisebb volt a felfedezés esélye. Elküldtem Leont és Arabellát, majd
elővigyázatosságból megkerestem anyát és a nagyit, és azt
mondtam nekik, hogy ügyeket vitatok meg Rogannal, ha esetleg
keresni kezdenének. A második csésze kávémat ittam, alig volt
nyolc óra és én még mindig álmos voltam.
Augustine levette a szemüvegét és megdörzsölte az orrnyergét.
Egy modern angyal, udvarias, jól öltözött, és egy táskát hordozott
tele fegyverekkel.
– Tehát van egy összeesküvés, amelyben valószínűleg több Ház
is érintett. De milyen célból?
– Megpróbálják destabilizálni Houston status quo-ját. –
mondta Rogan.
– Igen, de mi a végső cél? – ráncolta a szemöldökét Augustine.
– Rengeteg pénzt és erőforrást felhasználnak. Csak egy maroknyi
ok lehet, ami arra készteti az embereket, hogy kockáztassák a
vagyonuk nagy részét.
– Hatalom, kapzsiság, bosszú. – mondtam.
Augustine bólintott.
– Pontosan. Tegyük fel, hogy Adam sikerrel jár, és Houston
belvárosa romokban hever. A tőzsde összeomlik. Elméletileg lehet
pénzt keresni az összeomlásból, de a helyi gazdaság pár év alatt
helyre áll. A hosszú távú üzleti kilátások gyengék.
– Ez nem csak erről szól, így nincs értelme a Házak elleni
támadásnak. – mondta Rogan. – Ennek csak akkor lenne értelme,
ha egy Ház ellenes radikális csoport is érintett lenne, de ezek az
elit Házakból származnak. Te is tudod, hogy ez mit jelent, és a
végén fel fog robbanni.
– És ha ez bekövetkezik, mindenkinek választania kell egy
oldalt. – Augustine megint felsóhajtott. – Nem tetszik ez nekem.
Nem szeretem, amikor nem tudom, mi a fene történik körülöttem.
Tulajdonképpen az életem célkitűzése, hogy tudom, mikor mi
történik.
Rogan forgatni kezdte a szemét Augustine tekintetétől.
Augustine grimaszolt.
– Elegem van abból, hogy furcsa dolgok történnek. Nem
akarok izgalmat, unalmat akarok. Az unalom jó az üzleti életben.
Neki is és nekünk is.
Augustine rám pillantott.
– Azt megértem, hogy Rogan belekeveredett ebbe az ügybe. De
mi van veled? Felismerted ennek az ügynek a teljes veszélyét?
– Igen. – mondtam.
– Akkor miért?
– Azért vagyok itt, mert segíteni akarok Corneliusnak. De
leginkább Nari Harrison miatt.
Augustine megemelte a szemöldökét.
– Amikor az elhunytról beszélünk, általában megemlítjük,
hogy kit hagytak hátra. – magyaráztam. – Azt mondjuk, feleség és
anya volt, vagy, hogy hátra hagyott két gyereket és három unokát.
Ez majdnem olyan, mintha a halottaknak nem lenne értékük,
hacsak nem tudjuk, hogy valaki, akivel rokonságban állt még
mindig él és gyászolja őt. Szörnyen érezném magam Cornelius
vagy Matilda helyében. De Nari helyében még rosszabbul érezném
magam. Arra számított, hogy egy hosszú élet áll előtte. Voltak
álmai, de már nem fogja valóra váltani őket. Nem fogja látni,
felnőni Matildát, és nem fog Corneliussal együtt megöregedni.
Soha többet nem fog megtapasztalni semmit, mert néhány
söpredék úgy döntött megöli őt. Valakinek harcolnia kell érte, és
meggyőződnie, hogy a gyilkosa nem veszi el más életét, és
megfizet, azért amit tett. Ha én meghalok, azt akarom, hogy valaki
törődjön vele. Így neki most én vagyok a valaki.
Egy alacsony alak sétált a folyosón felénk. Elhallgattam.
Matilda állt meg az irodám ajtajában. A hatalmas himalájai
macska és egy műanyag zacskó volt nála. A macska elégedetten
feküdt a karjaiban, ő pedig úgy simogatta, mint egy kitömött játék
mackót.
Matilda végig nézett hármunkon, majd Roganhoz sétált és
átadta neki a macskát.
– Meg kell tisztítanom a szemeit. – a hangja annyira aranyos
volt. – A könnyei barnák, mert megsérült az orra és elfertőződött.
Ő nem tudja elérni, és nem tudja meggyógyítani.
Rogan döbbenten nézett rá. Még soha nem láttam ezt a
kifejezést az arcán. Szinte vicces volt.
– Megtartanád a macskámat?
Rogan pislogott. Kinyújtotta a kezét, majd óvatosan elvette a
karjaiból a macskát. A macska dorombolt, mint egy elszabadult
buldózer.
Matilda kinyitotta a tasakot, elővett egy kis műanyag palackot
és egy vattapamacsot apró szemöldökeit ráncolta a nagy
koncentrációban. Megnedvesítette a vattakorongot és a macska
felé nyúlt. A macska el akart fordulni, de Rogan erősen tartotta.
– Tartsd nyugodtan. Légy jó cica. – Matilda igyekezetében
kidugta a nyelve hegyét a szájából, feltartotta a vattát és óvatosan
megtörölte a macska bal szemét.
Ez nagyon különös volt. Rogan – a nagy és ijesztő, félre tett
minden erőszakot és logikát – finoman tartott egy bolyhos
macskát egy apró gyerek számára. Készítenem kellene róla egy
képet, de nem akartam tönkre tenni a pillanatot. Csak emlékezni
szerettem volna rá, a komoly Matilda, a döbbent Rogan, gyengéd
szemekkel.
Matilda végzett. Felé nyújtottam egy szemetes kosarat. Eldobta
a barna foltos vatta korongokat, eltette a palackját, majd elvette
Rogantól a macskát, mellső lábait a vállára helyezve. Megcirógatta
a bundáját.
– Jól van. Ez nem volt olyan rossz. Minden oké.
A macska dorombolt.
Catalina arca bukkant fel az ajtóban.
– Hát itt vagy. Csak egy pillanatra mentem be a fürdőszobába,
és eltűntél. Gyere, csinálunk néhány sütit.
 Matilda felé nyújtotta a kezét és a húgom megfogta.
– Köszönöm. – mondta Matilda Rogannak.
– Örülök, hogy segíthettem. – mondta lovagiasan Rogan.
Augustine mosolygott.
Rogan rám nézett.
– Miért én? Miért nem te?
– Cornelius egy otthonülő apa. – mondtam. – Matilda
gondozóként tekint a férfiakra. Valószínűleg általában ő tartja a
macskát, de ő most nem elérhető.
Rogan hátra dőlt a széken.
– Rettenetes, amikor emlékeztetik rá, hogy ő is ember. –
mondta nekem Augustine. – Nem tudja, hogyan kell ezt kezelni.
Csak gondolkodj Connor, egy napon lehet, hogy te is apa leszel és
lesz egy saját gyereked.
Rogan úgy bámult rá, mintha valaki hideg vizet öntött volna a
fejére.
Visszavágó.
– Kétlem. Soha nem fog megházasodni. Ott fog maradni a
házában, magányosan cinikusan és keserűen.
– És elszórakoztatja magát a rengeteg pénzével és a
csúcstechnológiás játékaival. – mondta Augustine. – Mint egy
szuperhős.
Augustine-nak volt humorérzéke.
– Ki tudja? Talán be kellene, fektetünk egy olyan keresőfénybe,
Rogan szimbólummal...
Rogan elővette a pénztárcáját és elővett két egydolláros
bankjegyet, majd az egyiket felém a másikat Augustine elé tolta.
– Utálom látni, hogy a komikusok éheznek. Az egyetlen
nyomunk Gabriel
Baranovszky, aki Elena szeretője volt, a rohadék férje szerint.
Baranovszky-val kapcsolatban segítesz nekem Augustine?
– Nem ezt terveztem, amikor ide jöttem. – mondta Augustine.
– De most már akarom. Nem azért mert van néhány önzetlen
indítékom, hanem azért mert ha ez a dolog a felszínre tör, olyan
lesz, mint egy földrengés. És meg fogja rázni a Ház politikát és
nem csak Houstonban, hanem az egész országban, és nem
engedhetem meg magamnak, hogy ne tudjam, hol hullnak le a
darabok.
– Mire számítasz? – kérdeztem.
– Mennyit tudsz Baranovszky-ról? – kérdezte Augustine.
– Semmit. – mondtam neki. – Nem volt rá alkalmam, hogy
elvégezzek bármilyen kutatást. Elfoglalt voltam miközben
igyekeztem nem meghalni.
– Gabriel Baranovszky egy álomfejtő. – mondta Rogan.
– Az álomfejtő úgy jósolja meg a jövőt, hogy álmodik. Az idők
kezdete óta az emberek megpróbálják meglátni az eljövendő
dolgokat, és ehhez felhasználnak bármilyen eszközt, csont vetés,
tenyér jóslás. Az álomfejtés az egyik leggyakrabban használt
módszer.
– Ő egy nagyon pontos rövid távú előrejelző. – folytatta Rogan.
– Különösen a részvénypiacról álmodik.
– Éjjel álmodik, nappal kereskedik. – mondta Augustine. –
Megszerezte az első milliárdját, mielőtt harminc éves lett.
– Első milliárd?
– Ő többet ér, mint mi ketten együtt. – mondta Rogan. –
Megállt hárommilliárdnál, mert unatkozott.
– Feleség?
– Soha nem házasodott meg. – mondta Rogan.
– De ő egy Első. – ez rendkívül furcsa volt. Találni egy
megfelelő személyt, megházasodni, és létrehozni egy tehetséges
gyereket, ezt tette minden Első. A mi világunkban a mágia
egyenrangú a hatalommal, és az Elsők féltek a hatalom
elvesztésétől. – Ha nincs felesége, nincs örököse, és a családja el
fogja veszteni a Ház megnevezést.
Egy családnak rendelkeznie kellett legalább két élő Elsőnek
három nemzedékben, hogy Háznak nevezzék, és hogy helyet
kapjon a Közgyűlésben.
– Őt ez nem érdekli. – mondta Rogan. – Soha nem vesz részt a
Közgyűlésben és nem szocializálódik.
– Mint valaki, akit mind ismerünk. – mondta Augustine. –
Pletykák keringenek egy törvénytelen gyerekről, de még soha senki
nem látta.
 – Tehát mit csinál azzal a rengeteg pénzzel?
– Bármit tehet. – vonta meg a vállát Rogan.
– Baranovszky egy gyűjtő. – mondta Augustine. – Ritka autók,
ritka bor, ritka ékszerek, ritka művészet.
– Ritka nők. – mondta Rogan. – Elenának valószínűleg ő volt
az egyetlen szeretője, de neki a nő csak egy volt a sok közül. Ez egy
kényszer, nem tud magán segíteni. Minél szokatlanabb, vagy
egyedülálló egy dolog, annál jobban akarja. Amit nagyon-nagyon
akar az Caravaggio 1594-es Fortune Tellerje.
– Caravaggio lázadó volt. – magyarázta Augustine. – Az 1590-
es években az olasz művészet leginkább modoros munkákból állt,
ami természetellenesen hosszú végtagokkal rendelkező embereket,
mesterkélt elrendezésben, rikító színekkel festettek meg.
Caravaggio az életről festett. Művei hétköznapi embereket
ábrázoltak, hiper realisztikus volt abban az időben, vicces és
ravasz. Később hatalmas befolyásra tett szert.
Ennek volt értelme.
– Baranovszky Caravaggio-val azonosítja magát. – mondtam.
– Ők mindketten visszautasították az elfogadott mesterséges
status quo-t, és azt tették, amit gondoltak, ami szerintük igazi és
fontos.
– Pontosan. – mondta Rogan.
– A Fortune Teller volt Caravaggio első munkája a saját
stílusában. Ez volt mindennek a kezdete. A festmény két
változatban létezik, és
Baranovszky már megvásárolta a későbbi változatot a
franciáktól, felháborító mennyiségű pénzért.
– De az nem az 1594-es verzió. – találgattam. – És ez megöli
őt. Az az eredeti. És ő meg akarja szerezni.
– Nálam kellene dolgoznod. – mondta Augustine.
– Neked dolgozom, megbízással.
– A hosszú történet röviden. – mondta Rogan. – Az eredeti
Fortune Teller a Houstoni Szépművészeti Múzeum tulajdonában
van. Baranovszky meg akarta vásárolni, de a Múzeum nem akarta
eladni. Amikor a festményt a Múzeumnak adományozták, a
tulajdonos kikötötte, hogy soha nem adhatják el és nem váltható
pénzbeli kompenzációra. De a Múzeum akarja Baranovszky
pénzét.
– Ezért megengedik neki, hogy bemutassa. – fejezte be
Augustine. – Cserébe – mivel a pénzét nem vehetik el – egy évben
egyszer rendez egy hatalmas jótékonysági gálát. A belépő ára
kétszázezer dollár családonként.
Majdnem félre nyeltem a kávémat.
– Baranovszky velem nem fog beszélni. – mondta Augustine. –
Nem vagyok elég rikító, mint Első. Nagyon összhangban vagyok a
status quoval. De lehet, hogy Rogannal beszélni fog, mivel ő a
legveszélyesebb ember Houstonban.
– Ez a hivatalos címe? – kérdeztem.
– Nem. – mondta Rogan. – Ez ténymegállapítás.
Nem tudtam ellenállni.
– Olyan megtisztelő egy ilyen jellegű Elsővel találkozni.
– Egyébként – vágott közbe Augustine – még ha Baranovszky
beszélne is Rogannal nem mennék vele semmire. Mindannyian
tudjuk, hogy Rogan egy tarack ágyú finomságával tud kérdezni.
– Tudok finom lenni. – sikerült sértettnek látszania.
– Kérdezzük meg őt. – nézett rám Augustine. – Szerinted
Rogan tudna információt szerezni Baranovszky-tól?
Kimondtam az első dolgot, ami eszembe jutott.
– A torkánál fogva lógatná a legmagasabb erkélyről.
– Pihentetem az ügyet.
– Az emberek torkon ragadása hatásos, és gyorsan hoz
eredményt. – mondta Rogan tárgyilagosan.
Augustine megrázta a fejét.
– A szobában lévők közül kettő magánnyomozó, akik
rutinszerűen húznak ki emberekből információt. Nem te vagy az
egyik. Jobb csalétekre van szükségünk.
Mindketten rám néztek.
– Miből gondoljátok, hogy én érdekelném? – kérdeztem.
– Mert Rogan is megjelenik. – mondta Augustine. – Soha nem
szokott elmenni, de most igen, és nagyon nyilvánvaló figyelmet fog
rád fordítani. Te az én vállalatommal jelensz meg. Te gyönyörű és
új vagy, és látszólag két Első figyelmét is sikerült magadra
irányítanod. Baranovszky tudni akarja, hogy mi annyira
különleges benned.
– Mikor lesz?
– Pénteken.
– Szükségem lesz egy ruhára. – mondtam. – És pénzre.
Rogan előre dőlt, figyelmeztetés volt a szemeiben.
– Most csak két Első tud rólad, Augustine és én. Ha el mégy
arra a jótékonysági estre, ez megváltozik.
Augustine szeme összeszűkült, nagyon gondosan figyelte
Rogant.
– El akarsz jutni Baranovszkyhoz. Ez a legjobb és
leghatékonyabb módja.
De Rogan figyelmen kívül hagyta.
– Nevada, tudom, hogy nem akarod nyilvánosságra hozni a
tehetségedet, de ezután nem lesz visszaút.
Ő vagy valóban aggódott miattam, ami nagyon megható, vagy
volt valamilyen titkos oka arra, hogy eltitkolja a létezésem tényét,
hogy továbbra is használhassa az erőmet. Bárcsak tudnám melyik
igaz.
– Ne légy drámai. – mondta Augustine. – Amíg nem áll a
padló közepén és nem mondja el, hogy ő egy igazságkereső, nem
kell senkinek sem tudnia, hogy van egyáltalán bármilyen mágiája.
– Következményei lesznek. – mondta Rogan. – Ezt követően
nehéz lesz homályban maradni. A legrosszabb esetben az emberek
rájönnek, mit csinálsz. A legjobb esetben olyan nőként fognak
elkönyvelni, akit Augustine vagy én használunk. Tudom, hogy
fontos számodra a hírneved. Gondold át.
Megvártam, amíg abbahagyják a beszélgetést.
– Augustine te üzleti reprezentációként fogod kezelni?
– Természetesen. Az MNI vállalati számláját fogom használni.
A jótékonysági hozzájárulás levonható az adóból.
– Akkor én az alkalmazottadként fogok megjelenni. – Roganra
néztem. – Ha az alkalmazottjaként mutat be engem, az
megmagyarázza a jelenlétemet. A ti fajtátok nem nézi meg
túlságosan az alkalmazottakat.
Úgy fog tűnni, hogy én Augustine egyik nyomozója vagyok és
te megpróbálsz bejutni a bugyimba, hogy bosszantsd őt. Ha
mindketten ugyanígy viselkedtek minden alkalommal, amikor
együtt látnak benneteket, senki nem fog kételkedni benne.
– Hogy érted azt, hogy így viselkedünk?
– Láttál már valaha betta halat?
– Természetesen.
– Nos, amikor te és Rogan összetalálkoztok úgy viselkedtek,
mint két hím betta hal. Széttárjátok az uszonyaitokat, úsztok, és
közben megpróbáljátok megfélemlíteni egymást. Tehát csak
folytassátok ugyanígy és mindenki rá fog jönni, hogy ez egy
köztetek lévő rivalizálás, és én csak a versengésetek áldozata
vagyok.
– Most megsértődtem. – mondta Augustine.
Túlságosan sok jelentőséget tulajdonítasz Augustine-nak. –
mondta Rogan. – Az uszonyai engem egyáltalán nem nyűgöznek
le.
Ezt úgy mondta, mint egy automata. A tekintete elrévedt.
Valószínűleg még mindig a gálára gondolt, és egyáltalán nem
tetszett neki.
– Még mindig szükségem van ruhára.
– Megoldom a ruhát. – mondta Rogan.
– Nem. – feleltem határozottan. – Pénzt fogsz nekem adni és
én megveszem a ruhámat. Szerintem Cornelius is jelen akar lenni,
és neki is pénzügyi segítségre van szüksége.
– Gondoskodni fogok róla. – mondta Rogan.
– Akkor eldöntöttük. – mondta Augustine. – Miért van az az
undorító érzésem, hogy ez nem fog jól végződni.
– Soha ne félj a veszekedéstől, de keress veszélyes kalandokat.
– idézte Rogan. Még mindig nem tűnt lelkesnek.
– Miből van ez? – kérdeztem.
– A Három Muskétás. – Augustine megrázta a fejét. – Rogan
körülötted minden veszélyes. Késő van és nekem még dolgom van.
Van egy saját Athosod, Milady. Kiengedem magam.
Kiment a szobából. A számítógépem monitorán ellenőriztem,
hogy kiment az épületből, beszállt az autójába és elhajtott.
Spekulatív fény játszott Rogan szemében.
 – Én mindig jobban kedveltem a Milady-t, mint Constance-t.
– Én nem vagyok sem Milady sem Constance. – mondtam neki
miközben felálltam. – Én de Treville kapitány vagyok. Én
próbálom meg visszatartani mindkettőtöket a törvénytelen
dolgoktól, vagy, hogy figyelmen kívül hagyjátok mások életét.
Mosolygott. A vágy és a szükség hatalmas fűtött keveréke
melegítette át a szemét. Ennek száműznie kellett volna azt a
sötétséget, ami ott fészkelt benne, de nem tette. A sárkány
barlangja mélyéről figyelt engem, fáradt volt nyúzott és veszélyes,
de mindezt hajlandó volt félre tenni a kedvemért. Végig akartam
csúsztatni a kezem kemény erős vállain. A lábaimat az övé felé
akartam csúsztatni, az ölébe ülni ott a széken, és elfelejtetni vele
mindent. Csak hogy néhány percre elfelejtsek mindent. Olyan
illata lenne, mint a szantálfának. A bőre forró lenne a nyelvem
alatt. Megragadna és érezném azoknak a karoknak az erejét,
ujjainak tapintását a testemen és elvinni arra a helyre ahol csak az
öröm létezett.
Néhány ember a szavaival csábított, mások ajándékokkal.
Connor
Rogan egyszerűen a tekintetével elcsábított. A legszomorúbb
az volt, hogy még csak nem is próbálkozott. Épp csak rám nézett,
és rögtön azt kívántam, bárcsak meztelenek lennénk mindketten.
És ha nem hagyom abba a fantáziálást, kiszedi a fejemből a
benyomásokat.
– Menj haza Rogan.
– Egy ideje már nem nevezel Őrültnek. – jegyezte meg.
– Azért hívtalak Őrültnek, hogy emlékeztessem magam, kivel
dolgozom. – támasztottam a fenekemet az íróasztalnak.
– És kivel? – kérdezte.
– Egy valószínű pszichopata tömeggyilkossal, akiben nem
lehet megbízni.
Nem reagált.
– És most Rogannak nevezel. Ezzel mire emlékezteted magad?
– Hogy te is halandó vagy.
– Azt tervezed, hogy megölsz? – csillant meg egy szórakozott
fény a szemében.
 – Nem, hacsak nem jelentesz közvetlen fenyegetést. Tervezed,
hogy közvetlen fenyegetés leszel? – kacsintottam rá.
Halkan felnevetett. Így már jobb volt.
– Haza mégy?
Nem. – mondta kemény hangon.
Felsóhajtottam.
– A felüljáró miatt?
– Igen.
– Tudom kezelni.
– Tudom. – mondta csendesen. – Troy túlélte, mert ott voltál
az autóban.
Ha nem lettem volna az autóban, Troyt nem támadják meg, de
nem látszott megfelelőnek az idő, hogy ezt megvitassuk.
– Akkor miért akarsz maradni?
– Mert Cornelius, Matilda és te itt vagytok egy fedél alatt. Ezt
nevezzük célban gazdag környezetnek.
– A rossz fiúk egy jól időzített robbantással elintézhetik a
legtöbb problémájukat. – mondtam.
Bólintott.
– A jelenlétem elrettentő lehet. Ha még sem, jó vagyok a
robbanásokban. – Emlékszem.
Vitatkozhatnék vele, de mi értelme lenne? Nem bántana sem
engem sem a családomat, és jobban éreztem magam, amikor itt
volt. Én voltam a felelős a családom biztonságáért, valamint
Corneliusért és Matildáért, ezért ki kellett használnom minden
rendelkezésre álló eszközt. Csak azzal kell foglalkoznom, amikor
ma este bemászom az ágyamba, hogy valahol ott alszik a
földszinten. Valószínűleg egy matracon, mivel Cornelius és
Matilda foglalta el a vendégszobákat.
– Bogár nem fog hiányolni?
– Bogár soha nincs túl messze. – mutatott Rogan a telefonjára.
– Szólnom kell az anyámnak.
– Beszéltem vele, mielőtt felébredtél. – mondta tárgyilagosan.
– Ő is úgy gondolja, hogy szükség van minden védelemre.
Hűha. Az anyám annyira aggódott a biztonságunk miatt, hogy
megkérte Őrült Rogant maradjon a házunkban. Ettől egy kicsit
megdöbbentem.
– Talán ez még sem olyan jó ötlet. Nem tudom képes leszek-e
elaludni, tudva hogy te a házban portyázol.
Komoly és kemény arccal emelkedett fel.
– De aludni fogsz. Nagyon gyorsan elalszol, kipihened magad,
azután reggel a családoddal reggelizel, mert én ma este a házadban
őrködöm. És ha valaki megpróbálja megzavarni az álmodat, vagy
az életedre akar törni, lesz hozzá pár szavam, amitől örökre
elalszik.
Ez volt a legromantikusabb dolog, amit valaha mondtak
nekem. És biztos vagyok, hogy minden szavát komolyan gondolta.
Sikerült megszólalnom.
– Rendben. Reggel találkozunk.
Alig zártam be magam mögött a szobám ajtaját, amikor valaki
kopogott.
– Gyere be.
Kinyílt az ajtó és Leon surrant be rajta. A fiatalabb
unokaöcsém még mindig növésben lévő tizenéves volt. Nyurga,
sötét hajú. Oliva színű bőrű, egy szellemmanóra emlékeztetett
engem, az Út Eldemarba című mesefilmből. Teljesen el tudtam
képzelni őt, ahogy egy ősi fáról ugrik le, kék harci festékkel az
arcán, és két görbe késsel a kezében. Egy ideig azt gondoltuk, hogy
nagyon magas lesz, és ha elérte a teljes magasságát nem lesz
ennyire vézna, de már két hüvelyk híján hat láb magas volt, és nem
mutatta jelét, hogy széltében is változna.
– Ha Őrült Roganról...
Felemelte a laptopját és nyitva felém fordította. A képernyőn a
sötét háttér meggyulladta, kiemelve a mélységet, a közepén egy
szép ködfolt virágzott, amely pókfonal vékony különböző színű
csillogó szálakból állt. Ah. A Smirnof- gumiszalag modell.
Emlékszem rá a középiskolából. Mágia elmélet.
– Nem tudom megcsinálni. – mondta Leon.
A mai napom után egy házi feladat volt az utolsó dolog, amivel
foglalkozni akartam.
– Leon neked kellene megcsinálnod a saját házi feladatodat.
– Tudom. – túrt bele a kezével a hajába. – Megpróbáltam.
Esküszöm, próbáltam.
Leonnak két arca volt: a szarkasztikus és az izgatott. Ez az új
szomorú Leon furcsa volt.
Sóhajtottam és leültem egy támlás székre. A szék szükséges
volt. Túl sok munkát fejeztem be az ágyban, a legutolsó laptopom a
halálba ugrott, amikor elaludtam és lecsúszott az ágyról. Attól a
pillanattól fogva az ágy szigorúan csak a következőkre volt
használható: TV nézésre, olvasásra, alvásra és frusztráló
gondolatokra bizonyos telekinetikusokról. Munkát csak a támlás
székben végeztem. A szék kényelmes volt, mint egy felhő, de attól
még úgy éreztem magam, mint egy öreg hölgy.
Tanulmányoztam a ködfoltot.
– Mesélj róla.
– Ez a Smirnoff- féle gumiszalag elmélet számítógépes
modellje. – mondta.
– A lelkesedésed elsöprő. Mit mond az elmélet?
– Ez azt állítja, hogy a tér-idő kontinuumot számos tényező
befolyásolja. Ezeknek a tényezőknek a hatása túl nagy ahhoz, hogy
bármilyen kis változás befolyásolhassa a kontinuum állapotát. Azt
mondja, hogy a valóságunk olyan, mint a gumiszalagok gubanca.
Ha kihúzol egyet, az a csomó állapotát jelentősen nem
befolyásolja. Tehát ha visszamennél az időbe és lelőnéd, I. Alexeit
attól még a II. világháború kitörne. A cári birodalom helyett
Lengyelországot szállják meg 1940-ben, valaki más lerohanja,
mint Franciaországot és Németországot. A koncentrációs táborok
és a zsidó-ellenes etnikai tisztogatások még mindig
megtörténnének. A gumiszalag-elmélet a lánc-kapcsolat elmélet
teljes ellentéte, ami azt mondja, hogy az események közvetlenül
egymásba kapcsolódnak, tehát ha vissza mégy az időbe, és
megölöd a szúnyogokat, akkor mi mindnyájan kopoltyút
használnánk.
Eddig jó.
– És mi a te feladatod?
– Bizonyítsd be vagy cáfold meg a gumiszalag elméletet, az
Ozirisz szérum bevezetésére vonatkozóan. – Leon a képernyőn
lévő modellre mutatott. – Rendben, tehát tudom, hogy ennek
változnia kellene. Muszáj változnia. Ha kitörne egy hatalmas pestis
járvány, a világ nem maradna ugyanolyan, igaz? A mágia olyan,
mint egy pestis. Mindenre hatással van, így az események nem
lennének ugyanolyanok. Ez túl nagy tényező. De nem tudom
elérni, hogy működjön. Oké, mondjuk minden, ami kéken izzik, az
mágia, igaz? Megpróbáltam kihúzni az azonos színű összes szálat,
hogy készítsek egy mágia nélküli modellt és semmi. Nézd,
hagytam, hogy tíz évig fusson.
Leon megnyomott néhány gombot, és a képernyő ketté
osztódott. A baloldalon az eredeti köd ragyogott
szivárványszínekben. A jobb oldalon új köd alakult ki, az összes
kék szál eltűnt belőle, de az új köd alakja változatlan maradt.
– Ez kilencven százalékos megoldás. – mondtam neki. – Ez
egy tér-idő kontinuum Leon.
– Tudom.
– Tehát mi az, amiről elfeledkeztél?
– Fogalmam sincs. Nevada csak segíts, nekem kérlek. Kérlek,
– Az időről feledkeztél el. – mondtam és begépeltem néhány új
paramétert.
A képernyőn az időszámláló évtizedeket lépett előre. A
baloldalon lévő köd változatlan maradt, de a jobb oldali kinyúlt,
megfordult és egy új furcsa alakzatba fejlődött. A számláló kattant.
Egyszáz év. Kétszáz év. Ötszáz. Ezernél megállt. Leon a szálak
teljesen más konstellációjára meredt.
– Nem futtattad elég hosszú ideig. – mondtam neki. – Ez
olyan, mint két út, ami szétválik egymástól. Először közel vannak
egymáshoz és majdnem ugyanabba az irányba haladnak, de minél
távolabb mennek, annál jobban elválnak egymástól. Kezdetben a
mágia nem változtatott sokat. De minden nemzedékkel egyre
inkább átalakítja a világunkat.
Gondold át. A mágia nélkül nem lennének Elsők vagy Házak.
Néhány dolog valószínűleg ugyanolyan maradna, mert néhány szál
viszonylag érintetlen maradt, de mások teljesen különböznek.
Elkerülhetetlenül hatnak minden szálra, és minél tovább
megyünk, annál inkább más lesz a világ.
– Neked ez mennyi ideig tartott? – ült le az ágyra.
 – Három napba. Frusztrált, és egymás után több különböző
dolgot próbáltam ki, amíg rá nem jöttem hogyan is működik.
– Két hét. – mondta. – Én két hete próbálkozom vele. És
tudod, hogy Bernnek ez mennyi ideig tartott?
– Ötletem sincs.
– Négy perc. Ellenőriztem az iskolai naplót. Ő tartja a
rekordot.
– Leon. – sóhajtottam. – Bernard egy Magister Examplaria.
Felismeri a mintákat. A kódok és a titkosítások beszélnek hozzá,
úgy ahogy a tankok Frida nagyihoz. Valószínűleg már harminc
másodperc alatt megfejtette, azután a fennmaradó három perc
harminc másodpercet azzal töltötte, hogy megpróbált alternatív
megoldásokat találni a saját szórakoztatására.
– Én nem tudom megcsinálni. – omlott össze Leon. –
Megpróbáltam azt csinálni, amit Bern tesz, de nem megy.
Használhatatlan vagyok.
Ne már megint.
– Nem vagy használhatatlan.
– Nincs mágiám.
A mágia egy vicces dolog volt. Az amit Catalina csinált, és amit
én csináltam nagyjából ugyanazon a területen volt, de Arabella
mágiája, teljesen más irányú volt. A családban mindenkinek volt
mágiája, kivéve az apámat, de Leon vele nem állt vér szerinti
kapcsolatban. Az anyja az anyám húga volt. Minden jel arra utalt,
hogy Leonnak is van mágiája, csak még nem mutatta meg magát.
– Meg fog mutatkozni a tehetséged. – mondtam.
– Mikor Nevada? Először azt mondták, hogy hét-nyolc éves
koromra, azután azt, hogy majd pubertás kor után. Nos, túl vagyok
a pubertáson. De hol a pokolban van a mágiám?
– Nem tudok erre válaszolni Leon. – sóhajtottam.
– Az élet szívás. – vette el a laptopját. – Köszi, a segítséget.
– Szívesen.
– Őrült Roganról..
– Kifelé.
– De...
– Kifelé Leon.
 Kiment. Szegény gyerek. Leon olyan kétségbeesetten szeretett
volna különleges lenni. Nem volt olyan nagy és erős, mint a
testvére. Nem volt meg benne Bern mágikus tehetsége. Nem tűnt
ki az okosságával, mint Bern. Bern a középiskolában birkózó sztár
volt, és sok ember ment el megnézni a meccseit. Leon a
terepfutásban volt jó. De ez nem sok embert érdekelt, kivéve
azokat, akik maguk is művelték. Néhány ember a helyében
gyűlölte volna a bátyját, de Leon szerette Bernt, szinte már egy
kiskutya rajongásával. Amikor Bern valamiben sikert ért el Leon is
sugározta magából a büszkeséget.
Amikor még kicsi volt gyerekkönyveket olvastam fel neki. Az
egyik egy kiskutyáról szólt, ami elveszett az erdőben, volt egy kép a
könyvben egy aranyszínű kiskutyáról a magas sötét fák között.
Leon és Arabella elkerülhetetlenül ordított, amikor ehhez a
részhez értünk. A szarkazmus mögött ő még mindig az az érzékeny
kisfiú volt nagy szemekkel. Csak azt kívántam, hogy a mágiája
mutatkozzon meg végre.
 7. fejezet

Az abszolút sötétség közelében ültem. Körülöttem a barlang

mély, nagyon mély feketébe nyúlt. Engem nézett. Hideg levegőt
lélegeztem be, ami beszivárgott a csontjaimba. A dzsungel várt a
barna fal hajlata mögül. Valami vadászott ezen belül, valami
hosszú ördögi fogakkal. Nem láttam és nem hallottam, de tudtam,
hogy az a valami ott van és vár.
Más alakok is pihentek mellettem, sokkal sötétebbek, és ők is
tudták.
A barlang lélegzett. Valami megharapta a lábamat, és tudtam,
hogy egy kullancs, fel kellene állnom, de a mozgás túl keménynek
látszott. Túl fáradt voltam.
A vérszívók odakint voltak, várták, hogy a mágia legkisebb jele
is felvillanjon. Kétségbeesést éreztem. És izgalmat. Ideges állatok
voltunk és megpróbáltunk A pontból B pontba elérni. Olyan
állatok, akik nem beszéltek, pillantásokkal kommunikáltak és
együtt mozogtak.
A baloldalon a vizes zöld fény azt jelezte, hogy valakit
feláldoztak. A körülöttem lévő alakok elmozdultak, mint a
molylepkék, egy igazi tűz szánalmas kísértetébe, éheztek, mocskos
kezeiket egymás felé nyújtva egy kis emberei melegséget kerestek a
rémálomban.
 Egy kisebb alak oldalra csapódott és valaki kése alatt végezte.
Egy másik felvinnyogott és meghalt. Patkányok. Legalább ma
eszünk...
Felültem az ágyamban. A rémálom foszlányai körülöttem
lebegtek, majd eloszlottak. Kitapogattam a lámpát az éjjeli
szekrényen, majd remegő ujjakkal felkapcsoltam. A szívesen látott
elektromos fény életre kelt. A mellettem lévő telefonom azt
mondta, hogy majdnem reggel kettő óra van.
Nem egy borzalmas barlangban voltam, hanem a
hálószobámban.
Mindenütt nyirkosnak éreztem magam. Korábban is voltak
már rémálmaim, de ez most más volt. Ellentmondó, hideg és
reménytelen. A szobám nem tűnt valódinak, de a barlang az volt.
Nagyon igazi volt és épp ez várt rám a falakon túl. Csapdába
ejtettek.
Megborzongtam.
A takarót a mellkasomra húzva szorítottam, de ez nem
csökkentette a félelmemet.
Tágra nyílt szemekkel néztem szét a hálószobában. Nem
tudtam visszaaludni. A fényt sem akartam lekapcsolni. A gyomrom
korgott. Vacsora nélkül feküdtem le. Túl fáradt voltam, hogy
egyek.
Rendben. Azzal hogy az ágyban ülök, és remegek, nem érek el
semmit. Amire szükségem volt, hogy kiszállok az ágyból, lemegyek
a tiszta és modern konyhánkba, iszom egy csésze forró kamillateát,
és eszek valamit, ami nem tűnik patkánynak. Talán néhány
kekszet. A kekszek nem tűnnek patkánynak.
Felhajtottam a takarót, felvettem egy jóganadrágot, és
kinyitottam az ajtót, félig arra számítottam, hogy barlangfalakat
fogok látni.
Nincs barlang. Nincs titkos ellenség rémisztő fogakkal a
sötétben várakozva. Csak az ismerős raktár. Lementem a létrán és
végig mentem az előszobán, a konyha irányába. Az éjszakai
világítás be volt kapcsolva, és a meleg elektromos fény
megvilágította az ajtót. Rogan ült az asztalnál előtte egy nyitott
laptop. Előre dőlt az álla a mellkasán pihent. A szemei zárva
voltak. A szék túl kicsinek tűnt a termetéhez. Olyan arányos volt az
alkata, könnyű volt elfeledkezni róla milyen nagy is. A vállai
hatalmasak és szélesek, a mellkasa erőteljes, karjait arra
készítették, hogy összetörje az ellenfelet.
A haja nem volt elég hosszú ahhoz, hogy összekócolódjon, de
így sem tűnt rendezetlennek. Sötét borosta ütközött ki az állán.
Elvesztette a gyilkos hatékonyságát, ami annyira rémisztővé tette
őt. Emberi és kissé durva volt. El tudtam képzelni, ahogy elnyúlik
az ágyban és én bemászom mellé.
Őrült Rogan kikapcsolt állapotban. Minden címe – Első,
háborús hős, milliárdos, őrnagy, mészáros, ostor – a lábai előtt
hevert, eldobva. Csak Connor maradt, és ő annyira
elviselhetetlenül szexi volt.
Majdnem megfordultam, hogy visszamenjek ahonnan jöttem,
de azt akartam, hogy kinyissa a szemét és beszélgessen velem.
Anyám azt tanította nekem, hogy a volt katonák bárhol el tudnak
aludni, bármilyen pozícióba. És nem reagálnak jól, ha meglepik
őket.
– Rogan. – szóltam az ajtóból. – Rogan, ébredj fel.
Azonnal felébredt, a mély alvásból a tudatosságig egy pillanat
telt el, mintha valaki felkapcsolt volna egy kapcsolót. Kék szemei
rám néztek.
– Van valami probléma?
– Nincs.
Besétáltam a konyhába. Elektromos vízforraló vagy kávéfőző?
A kávéfőző gyorsabb. Elővettem egy csészét a szekrényből, tea
filtert dobtam bele, majd figyeltem, ahogy a kávéfőző forró vizet
önt rá.
– Miért keltél fel? – ellenőrizte Rogan a laptopját. – Azt hittem
megegyeztünk, hogy pihenni fogsz.
– Rémálmom volt. – elővettem egy üveg aprósüteményt a
kamrából és a teámmal együtt az asztalhoz vittem.
Felegyenesedett, kinyújtóztatta a vállait. A szék nem volt
kényelmes.
– Mit csinálsz? – néztem a laptopra. Egy részlet a videóból,
amikor a Suburban megelőzi a Range Roverünket, és mögötte jég
borítja be az utat. Kockáról kockára meg kellett néznie a felvételt,
hátha talál valami nyomot.
– Bogár igazán jó ezekben a dolgokban, te is tudod. –
mondtam neki.
– Tudom. – tolta arrébb a laptopot. Kék szemei sarkában még
mindig ott bujkált az álmosság.
Egy csésze kávé áll előtte. Elloptam.
– Még nem ittam meg mind.
– Ez hideg. Felmelegítem, hogy tudjál mit inni. Nem ehetsz
kekszet folyadék nélkül. – betettem a csészét a mikro sütőbe. –
Miért nem alszol a matracon?
– Dolgoztam. Mi történt a rémálmodban?
Sípolt a mikro sütő, kivettem a csészét és elé tettem.
Csapdába estem egy barlangban. Hideg és sötét volt. Valami
ijesztő várt odakint, aztán valaki megölt egy patkányt, és tudtam,
hogy meg fogjuk enni.
Megborzongtam és kortyoltam a teából. Az majdnem forró
volt, de nem érdekelt.
– Sajnálom. – mondta.
– Nem a te hibád. – kinyitottam a műanyag dobozt, kivettem
egy kövér csokoládés kekszet és felé nyújtottam.
Elvette és beleharapott.
– Jó sütemény.
– Aha. – ketté törtem egy csokis kekszet és a felét bekaptam.
Vannak az életben olyan idők, amikor a cukor gyógyszerré válik.
Ez volt az egyik ilyen időszak.
– Te csináltad?
– Ugyan. Bárcsak. Valószínűleg Catalina volt. Én nem tudok
főzni.
– Hogy érted azt, hogy nem tudsz főzni? – ráncolta a
szemöldökét.
– Na, jó, panninit tudok, de ennyi. Ahogy én tudom, van, aki az
ételt az asztalra helyezi és van, aki megfőzi. Nos, én az asztalra
helyező típus vagyok.
Furcsán nézett rám.
– Te tudsz főzni Mr. Én egy Első, vagyok?
 – Igen.
– Nincs erre embered?
– Szeretem tudni, mi van az ételemben.
Az asztalra támasztottam a könyökömet, az államat a
tenyerembe helyeztem.
– Ki tanított meg főzni? – nem mondaná el nekem, de
bármilyen apró pillantás az életébe, megéri a kockázatot.
Az anyám. Egy nyáron, amikor hat éves volt a családja a nővére
születésnapját ünnepelte Spanyolországban. A nővére szerette a
krém roládot, ezért az ételszállító hozott egy krém rolád tornyot,
csokoládéval és cukorral megszórva. Ez volt a legjobb dolog, amit
az anyám valaha látott.
A hangja csendes volt, majdnem intim. Csak ülnék itt egész
éjjel és hallgatnám, ahogy beszél.
– Amikor a felnőttek gyertyákat tettek a toronyra az ötéves
unokaöccse ellopott egy krém roládot és megette. Az anyám
felháborodott, mert a krém roládok a nővéréé voltak, ezért
megütötte. Az unokaöccse nővére Marguerite megsértődött a
pofon miatt. Ők összeverekedtek ott a pázsiton. A gyerekek egyik
fele verekedett, a másik fele sírt, végül mindenkit desszert nélkül
küldtek a szobáikba. A rolád tornyot letakarták műanyaggal, mert
az anyjuk elhatározta, hogy tovább ünnepelnek, amint mindenki
lenyugodott. Az unokaöccse fél órával később meghalt.
– Megmérgezték. – a szívem vérzett.
Rogan bólintott.
– Ők régóta viszályban álltak egy másik Házzal.
– És a gyerekeket célozták meg?
– A gyerekek minden Ház jövője. Amikor az anyám tizennégy
éves volt, megölte azt a személyt, aki felelős volt a gyilkosságért.
Lerombolta a villájukat.
Ez valahogy nem lepett meg.
– Minden ételemet az anyám főzte, olyan hozzávalókból, amit
ő maga termesztett vagy vásárolt. Így végül én is megtanultam
elkészíteni a saját ételem. Szerinted ki készített egy óriási
palacsinta halmot, amit Augustine-nak meg kellett ennie?
– Beletettél valami furcsát azokba a palacsintákba?
 – Nem. Az nem lett volna tisztességes. – vigyorgott rám. Éles,
szórakozott vigyor volt, amitől farkasszerűnek tűnt. – Az igazi
kérdés, az, te szeretnéd, ha főznék neked valami?
Mint például?
– Attól függ milyen hangulatban vagy.
Szex.
Rogan előre dőlt, az izmai kidomborodtak a pólója alatt. Az
arcán spekulatív kifejezés. Volt benne valami ragadozószerű,
ahogy rám összpontosított, de ez nem az a fajta félelem, amit
akkor érzel, amikor egy olyan ember közelében vagy, aki igazán
veszélyt jelent. Ez egy olyan érzés volt, hogy egy olyan ember
közelében vagyok, aki megpróbál elcsábítani. Várakozás zizegett
rajtam keresztül. Vajon valóban kihúzta a vágyat a fejemből. Talán
csak véletlen volt.
Felém nyúlt. Én megfeszültem.
Az ujjai annyira közel voltak az enyémhez, hogy egy pillanatra
azt hittem megérint. Ellopta a keksz maradék részét és ránézett.
– Az az enyém. – mondtam neki.
– Mm.
– Van egy egész doboz keksz.
– De én ezt akarom. – szikrázott fel a fény a szemeiben.
– Az nem lehet a tiéd. Add vissza. – nyújtottam felé a kezem.
Megvizsgálta a kekszet és lassan a szájához emelte.
– Connor ne merészeld.
Bekapta a sütit és megrágta.
– Elvettem a kekszed és megettem. Teszel ellene valamit?
A tűzzel játszottam. Rendben. Ő megette a kekszemet, én
megiszom a kávéját. A kávéjáért nyúltam. A csésze elcsúszott a
közelemből és mellette állt meg.
– Ez nem tisztességes.
– Ez nem a tisztességről szól. Hanem a finom kekszekről.
Ebben az esetben ez volt az utolsó, amit kaptál. – megfogtam a
kekszes dobozt és magamhoz húztam. A doboz kiugrott a
kezemből és a fejünk felett lógott. A félig üres teáscsészém kilőtt,
mint egy rakéta és a konyhaasztal túlsó végén landolt. Oké, ebből
elég. Ez az én konyhám.
 Felugrottam és az asztal másik végéhez mentem.
Rogan felemelte a karjait és körém fonta. Az érintés könnyed
volt, de világosan éreztem, hogy nem enged el. Az övé voltam.
Csak két réteg vékony szövet választott el tőle. Ráadásul nem
volt rajtam melltartó. Melleim kemény mellkasának falához
dörzsölődtek. A kezem a vállán pihent. Egy mély sürgető érzés
keletkezett a lábaim között. Azt akartam, hogy érintsen meg és
simogasson.
– Mit csinálunk? – kérdeztem halk hangon.
– Pontosan tudod, hogy mit teszünk.
A lélegzete elmélyült. Szükség és vágy örvénylett a szemében.
Kerestem benne az ismerős sötét jeges mélységet, de az eltűnt.
Elkergettem. Teljesen rám összpontosított és én magamba
szívtam. Ó, annyira akartam őt.
Végig csúsztattam a kezeimet a karján, és éreztem, ahogy az
izmok kötegei megfeszülnek a tenyerem alatt. Egy mély morgás
hagyta el a torkát, de nem mozdult. A teste az enyémhez feszült, de
egy centit sem mozdult.
Rájöttem, hogy arra vár én döntsek.
– Nagyon türelmes vagy.
– Nagyon jó sárkány tudok lenni, ha az alkalom megköveteli.
Megnyaltam az ajkaimat. A tekintete a nyelvemre tapadt.
Döntenem kellett. Nem állhattunk így itt tovább. Vagy
megtesszük, vagy vissza kell mennem az emeletre a szobámba.
Felnőtt nő voltam, a fenébe is. Alig tizenkét órával ezelőtt
majdnem meghaltam, ő pedig itt volt, engem védett és közben
ügyelt arra is, hogy a családom túlélje az éjszakát. Nem kellett
volna ezt tennie. Talán egy szociopata volt, de valamilyen oknál
fogva számítottam neki. És ebben a pillanatban az enyém volt.
– Talán ez egyszer még sem kellene.
– Mi nem kellene?
– Talán nem kellene annyira jónak lenned.
Megforgatott, a hátam a konyha falának szorult. Nagy izmos
teste körbe zárt. Kék szemei rám nevettek.
– Mennyire lehetek rossz?
– Nem tudom. Találjuk ki.
 – Próbálj meg nem sikítozni. – kacsintott rám.
A mágiája térd felett megérintette a bőrömet, egy bizalmas
bársonyos nyomás. A karjai az enyémet simogatták és a falhoz
szorított. Próbálj meg nem sikoltozni, huh. Még jó hogy nincs
eltelve magától...
A nyomás erősödött és a bőrömön meleg futott végig. Ó,
Istenem.
Felziháltam, a szája lepecsételte az enyémet, elfojtva a hangot.
Az íze elárasztotta az érzékeimet és túlterhelte. Én is meg akartam
érinteni, de szorosan tartott, bal kezével csuklóimat a falhoz
szorította.
A mágiája a bőrömet simogatta, feljebb csúsztatta, a belső
combom érzékeny pontjára, pont a térdem felett. Enyhén durva,
kicsit olyan, mint az égés, egy kicsit fájdalmas, és tele örömmel.
Megállt, majd feljebb csúszott, egyre magasabbra felgyújtva
érzékeny bőrömet és idegvégződéseimet. A fejem zúgott, szexet
akartam. Magamban akartam érezni őt. Magamban akartam
érezni a teljes hosszát, ahogy kitágít, ahogy a teste megborzong az
enyémen.
Az ajkaiba nyögtem. Megcsókolt, sima meleg nyelve birtokolta
a számat, a nyelvemmel ingereltem a nyelvét és az alsó ajkát. A
melleim súlyosak és teltek voltak, a testem hajlékony. Ő csupa
kemény izom és merev erő volt, testemet hozzá dörzsöltem,
csalogattam csábítottam. Felsóhajtott.
A mágiája végig csúszott a belső combomon, majd bársonyos
nyelvével megnyalta az ajkaimat a klitoriszom körül. Öröm futott
végig rajtam. Felkiáltottam. A szájával megragadta a számat,
elfojtva a hangot.
Hő növekedett a lábaim között, a fájdalom és az eksztázis őrült
keveréke. Túl gyorsan lélegeztem és többet akartam tőle.
Kérlek. Kérlek, még. Kérlek.
– Sssh, baby. – suttogta a fülembe, a hangja durva volt a
vágytól. Újra és újra megcsókolt, majd csókok sorozatát nyomta a
nyakamra. Ajkának minden érintésétől áramütések futottak végig
a testemen. Tekintete bejárta a testemet.
– Annyira gyönyörű vagy. Fogalmad sincs róla.
 Többet akartam látni belőle.
– Engedj el Connor. – suttogtam.
Egy pillanatig habozott, majd elengedett.
Lehúztam a pólóját és néztem őt, széles vállát, erőteljes
mellkasát, több kockából álló lapos hasát. A fizikai ereje is elsöprő
volt. Olyan teste volt, amitől a legtöbb nő csak sóhajtozott volna,
mivel tudnák, hogy soha nem érinthetik meg. És ez most mind itt
volt, és az enyém. Nem fantázia. Nem egy kép a monitoron. Ez itt a
valóság.
A keze elkapta a pólómat, és lehúzta. Majd felemelt engem, a
fenekemet a konyhaasztalra tette, és a combjaim közé lépett. A
mellbimbóim hidegek voltak, és ahogy magához húzott mellkasa
forró falához dörzsölődtek.
A karjaimat köré fontam, és éreztem, hogy a hátán lévő izmok
reagálnak az ujjaim érintésére. Úgy éreztem magam, mintha
részeg lennék.
Végig csókolta a torkomat és lángok gyúltak a bőröm alatt a
nyakamon. Megtaláltam az ajkait és mélyen, gyorsan
megcsókoltam. Siettem.
– Mond megint a nevem. – morogta a fülembe.
A mágia végig nyalta a testemet, minden egyes érintés
magasabbra és magasabbra lökött engem. A bőröm égett
mindenhol ahol megérintett. Ez több volt mindennél, amit valaha
is próbáltam, de annyira jó volt.
Aaaaaaah... Kérlek, kérlek, kérlek...
– Mond a nevem, Nevada.
– Connor.
A mágia átitatott és örömet okozott. Tűzben égtem. Körmeimet
a hátába mélyesztettem. Ez egy édes kínzás volt és nem akartam,
hogy véget érjen. Lejjebb hajolt durva ujjai a mellbimbóimat
ingerelték. A szája rázárult az egyik szoros, fájó rügyre és
megszívta.
A mellkasomat kidomborítottam, hogy még jobban érezzem a
nyelvét. Többet, még többet.
Arra készültünk, hogy ott szexeljünk a konyhaasztalon. Egy kis
részem azt mondta, hogy érdekelnie kellene, de annyira nehéz volt
rá hallgatni.
Megtaláltam az övét, kicsatoltam és beljebb jutottam.
Ó, édes Istenem. Lehet, hogy szükségem lesz mind a két
kezemre.
Érdes férfihangot hallatott, le-fel csúsztattam a kezem a
farkán, és közben pumpáltam a sima bőrt...
A telefonja felsikoltott.
– Bassza meg! – ragadta meg Rogan a telefont. – Mi az?
Egy fürge férfihang szólalt meg, olyan hangosan hogy még én
is hallottam.
– Egy teherautó és négy ATV érkezik, nagyon gyorsan.
Basszus. Az ATV-k könnyű, páncélozott járművek, egy Jeep a
fegyveres erők változatában. Ezekkel embereket szállítottak, négy
embert és néha még egy lövészt, ami azt jelentette, hogy több tucat
támadó érkezik. Nagy bajban voltunk. Felkaptam a pólómat, és
Rogan felé dobtam az övét. Egy kézzel kapta el.
– Melyik irányból?
– Épp befordultak a nyugati bekötő útra.
A raktár hátsó ajtaja felé haladtak, amit tankok és páncélos
járművek szállítására használtunk. A műhely felől támadtak meg
bennünket.
– Javítás. Nem teherautó, hanem tartálykocsi.
Ez egyre jobb és jobb.
– ETA? – kérdezte Rogan.
– Hatvan másodperc.
Rogan a műhely felé futott, miközben felvette a pólóját.
A riasztó konzolhoz futottam és megnyomtam a belső
pánikgombot. Egy hangos fémes csikorgás száguldott végig a
raktáron. Megnyomtam az adó-vevő gombját.
– Egy tartálykocsi és négy ATV közeledik felénk a nyugati
úton.
A műhely felé futottam. A két ipari kapu nyitva állt, az utcai
lámpák fénye megvilágította a bejárat előtti utcát. Rogan kilépett a
fénybe és az utcára sétált. Fegyvertelen volt.
Beütöttem a megfelelő kódot a laptopba és négy kamera képe
ugrott fel. Megnyomtam az InterComot.
 – A műhelyben vagyok.
Frida nagyi tört át az ajtón sárga gumikacsa mintás
pizsamában.
– A nagyi itt van. – tettem hozzá.
– Pozícióban. – jelentette anyám.
– Fent vagyok. – mondta Bernard a Gonosz Szobájából.
– Matilda és Cornelius velünk van. – jelentette Catalina.
Meghallottam, ahogy egy tartálykocsi üvöltve felgyorsít. Épp
időben.
Valamivel meg kell állítanom. Kivettem egy AA-12-es
vadászpuskát a fegyverketrecből, kinyitottam a lőszerketrecet és
kikaptam egy húsz lőszeres dobozt, amit Frag-12-es nagy
robbanóerejű töltényeket tartalmazott, és megragadtam egy
gránátot.
A szemem sarkából láttam, hogy Frida nagyi lerántja a ponyvát
Rómeóról. Rómeó igazi neve M551 Sheridan volt. Ez egy könnyű
páncélozott tank. Kilenc darab kilőhető Shillelagh rakétát
hordozott, és Frida nagyi tökéletes állapotban tartotta.
A garázsajtóhoz rohantam, a teherautó a bejárati úton
száguldott és nem volt hajlandó lassítani. A zöld fülke mögött egy
hosszú tartály tűnt fel. Nem volt kétségem arról, hogy mi lehet a
tartályban. Ezzel a sebességgel a teherautó áttörheti a raktár falát,
mint a papírt, és bármit is vontat beterítené vele az épületet.
Nem engedhettem meg, hogy a raktárhoz érjen.
Mögöttem Rómeó életre kelt. Négy fős személyzetre volt
szükség ahhoz, hogy hatékonyan működjön – egy tankparancsnok,
egy töltő, egy lövész és egy sofőr. Mire a nagyi ezt megfordítja, a
tartálykocsi belerohan a raktárba.
Rogan az úton haladta. Úgy látszik eldöntötte, hogy elütteti
magát a kocsival.
Utána futottam. Ha sikerülne alá dobni egy gránátot,
kisiklathatnám, mielőtt eléri a raktárt.
A tartálykocsi rohant felénk.
Húsz yard volt Rogan és a tartálykocsi között.
Tizenöt.
– Menj onnan! – ordítottam.
 Tíz yard.
– Connor!
A teherautó a levegőbe repült. A motorrész behorpadt, mintha
egy láthatatlan kalapáccsal ütöttek volna rá, és szétszakadt. Fekete
motor alkatrészek ömlöttek ki belőle, mintha a teherautó
megpróbálta volna kihányni az ütközéstől felbomlott darabokat. A
vezető fülke összehajtogatta magát. A szélvédő üveg ezer szilánkra
tört össze, és ráömlött a védtelen motorra.
Szent szar.
A tartálykocsi még mindig próbált előre haladni. A
gumiabroncsok fanyar füstöt eregetve pörögtek, majd hangos
durranással szétrepedtek.
Mögöttünk a tank motorja felbőgött. Hátra néztem a vállam
felett. Rómeó kidübörgött a garázsból és tőlük balra fordult, a
tartálykocsitól távol a raktár másik oldalára. A támadó erőknek
meg kellett osztódnia.
A tartálykocsi motorja csattant, majd sírva és csikorogva
elkezdett felcsavarodni. A fém nyögött, zörgött, sóhajtott
miközben behajlott, hátra felé csavarodott a motorháztetőről a
vezető fülke irányába.
Megálltam és az agyam megpróbálta értelmezni, azt, amit
láttam.
A teherautó feltekeredett, mint egy félig üres fogkrémes tubus.
Egy hangos csattanás visszhangzott az éjszakában. Frida nagyi
elsütötte Rómeót.
Rogan előre lépett. A teherautó visszacsúszott.
Még egy lépés. Még jobban hátra csúszott.
A tartály felrobbant. A robbanáshullám megütött engem.
Hátrarepültem, miközben egy óriási lánglabda lobbant fel,
kivirágzott az éjszakai égbolton, a közepe ragyogó fehér, kifele
sárgult, a széle csúnya narancssárga. Labdává gömbölyödtem és
megpróbáltam védeni a fejem. A járda megütötte a hátamat és az
oldalamat. Au. Valami roppant a gerincemben. Nagydarab égő
raklapok csörömpöltek körülöttem.
A benzin nem gyullad be egy lövéstől. Egy teljes tárat kilőhetsz
egy teli tankkal rendelkező autóra és nem történne semmi.
Robbanóanyaggal kellett felszerelniük a tartályt, hogy távolról
felrobbanthassák. Ezt a hatalmas tűzgolyót a családomnak
szánták.
Egy égő fadarab ért a karomhoz. Basszus. Lábra álltam és
elrúgtam a törött raklap darabot.
A hatalmas tűztől eltekintve az utca üres volt. Hol van Rogan?
Meghalt?
Kérlek, ne halj meg...
A tűz morgott, mint egy állat. A szél ordított, a tűzlabda
felpattant, és lángok tornádójává alakult. A tornádó forgott és
oldalra csúszott, mint valami őrült óriási pörgettyű. A tűz fénye
megvilágította az utcát és a raktár, észrevettem, hogy Rogan egy
keskeny alkóvban szorong az AC egységek mellett.
A tornádó közeledett hozzá.
Ha a lángok forgószele eléri őt élve elég. A tornádót irányító
mágusnak a tartálykocsit követő egyik ATV-n kell lennie.
Átugrottam a beton akadályt, amely elválasztott az OKR
Industries két iker gerenda épületétől, és keresztül rohantam a
köztük lévő keskeny résen. Mennydörgés csattant mögöttem. A
levegő ózontól bűzlött.
Elértem az átjáró végét és kipillantottam a sarkon. Két férfi állt
előttem az elülső OKR épület előtt, taktikai felszerelésben,
sorozatlövő fegyverekkel, Rogan elől takarásban. A harmadik férfi,
mágus pózban – könyökben hajlított karok, tenyér felfelé – a járda
felett három láb magasan lebegett. Egy aeorkinetikus.
Mögöttük az utcán egy összetört ATV állt, a teherautó
tartályának egy darabja állt ki a szélvédőből. Az autó mögött vastag
acélrudak torlaszolták el az utcát. Száz százalékig biztos voltam
benne, hogy azok még nem voltak ott, amikor haza értem.
– Az épület közelében kell lennie. Fordítsd jobbra. – mondta
egy a mágus mellett álló férfi parancsoló hangon.
Vettem egy mély levegőt és próbáltam megerősíteni magam.
Inkább egy puskát kellett volna hoznom.
– Gyerünk. Főzd meg.
Megerősítettem magam, a vállamhoz szorítottam a puskát és
lőttem. Az automata puska felugatott és halált köpött. Egy AA-12-
es hadászati puska háromszáz golyót lövell ki percenként. A
dobban lévő három hüvelykes patron egy apró robbanófejet
tartalmazott, amely élesítette magát, miután távozott a csőből és
becsapódáskor felrobbant.
Két golyót repítettem a mágusba, mielőtt ráébredt volna, mi
történik. A nagy erejű robbanószer széttépte a testét, ahogy
keresztül haladt a húson. Sikítani sem volt ideje. A mágus még
csak kezdett eldőlni, de már a társai felé fordítottam a puskát. Még
öt golyót lőttem ki. A másik két test összerándult, majd szó nélkül
összeesett, csak emberi hús maradt belőlük.
Az utca túloldaláról fegyver dörrenés hallatszott. Golyók
repkedtek, és nagy darabokat téptek ki a körülöttem lévő falból.
Visszabuktam a résbe. Öt golyóm maradt még két ember számára,
ami elég pusztítást végez. Az adrenalin szintem túl magasan volt.
Meg kell nyugodnom, vagy pánikba esem és meghalok.
Megragadtam a gránátot, kirántottam a biztosító szeget, és
átdobtam az utcán. Robbanás visszahangzott az éjszakában.
Kihajoltam, de rögtön vissza is buktam, amint egy golyó érte a
vállamat, mint egy vörösen izzó méh. Nem kaptam el őket, a
fenébe.
Tőlem jobbra a szélmágus vonaglott a földön. Halottnak
kellene lennie. Miért nem halt meg?
A tüzes tornádó a látószögembe került, ahogy vadul cikázott a
parkolóban, majd felém vette az irányt. A kibírhatatlan hőség
ellopta az összes levegőt, mintha egy máglya égett volna az arcom
előtt. A légzés fájdalmas volt. Visszahátráltam a résben.
A szélmágus még mindig vonaglott. Felemeltem a puskát és
tüzeltem. A golyó fejbe találta. A tűz fenyegetően közeledett
felettem, majd lezúdult. Kirohantam a résből, vissza az otthonom
felé, a felrobbantott parkolóba.
A raktárunk mögött, az épület másik oldalán villám szabdalta
fel az eget, majd újra és megint, válaszolva az ágyúzás staccatójára.
Az utcán a tartálykocsi maradéka égett, narancsszín lángjai
megvilágították a sötétséget.
Lövések dörrentek az éjszakában. Körbe fordultam.
Valószínűleg ugyanazok voltak, akik rám lőttek, amikor fejbe
lőttem a mágust. Ezúttal nem rám lőttek. Engem nem láthattak az
épülettől ezért Rogan volt a célpont.
A teherautó egy nagy darabja keresztül hasított a levegőn,
mintha ágyúból lőtték volna ki. Fém csörrent, a lövések elhaltak.
Ha!
Megfordultam és láttam, hogy Rogan az épület túloldalán áll.
Összeesett. Meglőtték? Megijedtem. Nem, nincs vér. Nem lőtték
meg. Elfáradt. Rogan kimerült.
Árnyékok ugrottak át a tartály maradéka felett, és a lángok egy
másodpercre megvilágították őket. Szőrtelenek voltak, ráncosak,
körülbelül négy láb magasak és nem tűntek emberinek. És nem
hasonlítottak egyetlen egy állatra, sem amit valaha láttam. A
lábaik hátrafelé hajlottak, mint egy démoni szöcskének, a testük
elülső része felfelé görbült, és két izmos karban végződött,
melyeken hosszabb karmok nőttek, mint a kezem, dinoszaurusz
fejükön kerek sárga szemek világítottak, s szájukban fogak
rengetege.
Szent szar.
A legelöl álló lény kiengedett egy örömteli vérszomjas rikoltást.
Majd egyként Rogan rejtekhelye felé fordultak.
Ó nem, ezt nem.
Megragadtam a puskámat és lőttem.
Az első töltény a vezető lény gyomrába hatolt, de az csak jött.
Meghúztam a ravaszt és lőttem. A Frag-12 lövedékek átrágták
magukat a szörnyetegek húsán és tépték a testüket. Furcsa belük
kiömlött, rettenetes savanyú bűz szennyezte be a levegőt. A
teremtmények összeesetek, egy, kettő, három... hét esett össze.
A vezető vadállat túl közel volt Roganhoz. Ha rálövök, Rogant
is eltalálom. A kreatúra átugrott majdnem tíz lábat, Rogan felé
repült, karmait széttárta, hogy a húsába marhasson. Rogan
folyékony mozdulattal oldalra lépett, a kezében kés villant és a
vadállat oldalába vágta. A lény csapkodott és felhasította Rogan
mellkasát. Rogan brutális hatékonysággal döfködte tovább, újra és
újra belemerítette a pengét az idegen ráncos testbe, majd elvágta a
torkát és ledobta, vér csepegett a késéről.
Csak húsz yard választott el az utolsó három lénytől. Felém
fordultak és elindultak. Kétszer tüzeltem. A puska kattant, kiürült,
a töltények elfogytak, egy vadállat feküdt mozdulatlanul a földön.
Az első fenevad ugrott, a karmai, mint a sarlók emelkedtek a
levegőbe. Félre ugrottam és meglengettem a puskát, mint egy ütőt.
Sikerül megütnöm, de a bestia túlságosan nagy volt, az ütés olyan
volt, mintha csak egy légycsapóval ütöttem volna meg. A
teremtmény megperdült.
Egy nagydarab fém csapódott az oldalába és leverte a lábairól.
Rogan.
A második fenevad nekem ugrott, karmai a puskámra
fonódtak. Háttal zuhantam a járdára, a kezeimet összekulcsoltam
a puskán és megpróbáltam kettőnk között tartani. Rogan felém
futott az utcán keresztül.
A dinoszaurusz állkapocs kitárult. A szörny felágaskodott, hogy
lecsapjon a zsákmányára.
Egy sötét sovány test repült át felettem. Bunny fogai
megvillantak és rázárultak a teremtmény torkára. A dobermann
beleadta a testsúlyát is a harapásba. A fenevad torkának ráncos
húsa felszakadt. Bunny vicsorogva landolt a járdán.
Feltápászkodtam.
A szörny remegett, megrázta a fejét... majd a feje felrobbant. A
fülem regisztrálta a lövést.
Anya.
Két további lövés dördült, alig volt közöttük szünet. Az első
lövés eltalálta az utolsó teremtményt, amikor az bele akart marni
Rogan mellkasába. A második lövés leszedett valakit tőlem távol.
Az éjszaka elcsendesedett.
Rogan tíz lábnyira állt tőlem, elég megviselt volt. A hirtelen
csend szinte fülsüketítő volt.
Vége van.
– Tizenhat ember. – jelentette Rogan jobb keze, aki a raktár
védelméért volt felelős.
Michael Riveranak hívták, és olyan könnyű izmos testalkata
volt, mint egy MMA harcosnak – normális embernek látszott,
amíg rá nem jöttél, hogy össze tudja törni a csontjaidat puszta
kézzel. Rivera harmincas évei közepén járó, latin amerikai férfi,
barna bőrrel és sötét hajjal és abszurd módon vidám, kedves
mosollyal. Amikor vigyorgott az egész arca ragyogott. De ahogy a
tizenegy holttestre mosolygott, melyeket felsorakoztattak az utcán
az aggasztó volt.
Rogan szenvtelen arccal nézett. Megígérte nekem, hogy ha
bárki megzavarja a pihenésemet, az örökre elalszik. Betartotta az
ígéretét. Egy hosszú vágás kígyózott a mellkasán, amit kötszer
takart. A seb sekélynek tűnt, de nem lehetett megmondani milyen
baktériumok vagy mérgek voltak a teremtmény karmain. Én
megúsztam egy vágással a combomon és némi horzsolással a
hátamon. A doktor, aki a sebeinket tisztította és kezelte ugrásra
készen állt Rogan közelében, de igyekezett kikerülni a látóköréből.
A húgaim és az unokatestvéreim összebújva álltak. Arabella
elfedte a kezével a száját. Catalina szemei hatalmasra tágultak,
nagyon rémültnek tűnt. Bernard ünnepélyes volt, mint egy
temetés. Leon valamilyen bizarr oknál fogva elég izgatottnak tűnt,
mintha csak hullámvasúton lenne. Anyám a falnak dőlt a bejárat
mellett, Frida nagyi pedig visszament valamiért a műhelybe.
Cornelius elgondolkodva térdelt a vadállatok holttestei mellett.
Matilda mellette ült néhány raklapon Bunny-val az oldalán.
Amikor a holttestekre való tekintettel elleneztem Matilda
jelenlétét, Cornelius türelmesen azt mondta, hogy már halottak és
nem tudják bántani, ez Matilda öröksége is és tudnia kell róla. A
kislány nem tűnt izgatottnak és ez már önmagában elég volt, hogy
bárki lelkiismeretét megzavarja.
– Tizenegy halott van itt. – mondta Rivera. – Kettő meghalt az
ATV-ben, amit Mrs. Afram kilőtt a tankjával. Összegyűjtjük a
testrészeket. Kettőt nem tudunk addig megmozdítani amíg ide
nem ér a felszerelésünk, mivel az őrnagy rájuk ejtett egy teherautó
motort és nem tudjuk megmozdítani. És van még hét darab MCM-
ünk.
– Hét micsoda? – kérdeztem.
– Mágikusan alkotott szörnyek. – mondta anyám. – Ez
minden, nem emberi, ismeretlen eredetű harcosra vonatkozik.
– Ezek nem földi állatok. – mondta Cornelius. – Ezek olyasmik
amiket a szellemidézők húznak át a misztikus birodalmakból.
 Remek. Egyszerűen csodálatos.
– Ebből a tizenegyből három mágia használó. – folytatta
Rivera. – Egy szellemidéző, egy fulgurkinetikus és egy
aerokinetikus.
– Elementalisták. – korrigált Rogan. – Az aerokinetikus
csinálta a tornádót, de nem tudott tüzet gyújtani benne.
Az elementalisták ritkák voltak. Általában egynél több elemet
irányítottak, rendszerint vagy vízzel, vagy tűzzel együtt. Általában
soha nem érték el az Első rangot, de Átlagosnak is pokoli
veszélyesek voltak.
Ez végül bekövetkezett. Valaki valóban meg akarta ölni a
családomat. Hivatásos katonákkal, katonai felszereléssel, és
veszélyes mágusokkal támadtak meg. Hirtelen elfogott a
hányinger. A gyomrom megpróbálta kiüríteni magát, de erre most
nem volt időm.
Egy páncélozott autó fordult be mögöttünk a sarkon. Rogan
két embere és még egy férfi szállt ki belőle, az idegen félig sétált
félig cipelték.
– És ő a tizenhatodik. – mondta Riveira kimért hangon. –
Megpróbált elmenekülni az utolsó ATV-vel. Szereztünk egy gyávát.
Szeretjük a gyávákat.
– Miért? – kérdezte Leon.
– Mert beszélnek. – mondta Rogan. A hangjától jeges
borzongás futott végig a gerincemen.
A férfit a földre dobták. Sötét bőrű és véres volt, valahol
harminc és ötven év között lehetett, de az egész arcát korom
borította így nehéz volt megítélni.
Corneliusra pillantottam.
– Matilda. – mondta. – Kérlek, menj be.
– Szemmel tartom. – mondta Catalina nyöszörgő hangon.
Felkapta
Matildát és futva a raktárba indult.
– Leon, Arabella, befelé. – mondta anyám.
– De... – kezdte Leon.
– Most.
Bementek a raktárba.
 A férfi engem bámult, az arcára kiült a félelem.
– Mi a neved? – kérdeztem.
Összeszorította az ajkát.
– Rá tudlak kényszeríteni, hogy válaszolj. – mondtam. – Nem
igazán akarom, ezért jobb lenne, ha válaszolnál.
Verejték ütött ki a homlokán, majd végig futott az arcán, tiszta
nyomot hagyva a koromban. Megnyomtam a mágiámmal. Erős
akarata volt. Keménynek nézett ki, mint aki már egynél több
kihallgatáson ment keresztül, és ez megerősítette. Nem pózolt és
nem tett ígéreteket, csak csendben maradt. Ennek a férfinak egy
alaposabb kikérdezésre van szüksége, ez a férfi egy szikét igényel.
Rivera Roganra nézett. Rogan megrázta a fejét.
– Kréta? – kérdeztem.
Rogan a zsebébe nyúlt és elővett valamit.
– Miért nem rajzoltál köröket, amikor jött a teherautó? –
kérdeztem.
– Mert megváltoztatták volna a stratégiájukat. – mondta
Rogan. – Volt egy tervük és azt akartam, hogy ehhez tartsák
magukat.
Mert senki nem számítana arra, hogy egy ember megállítana
egy száguldó tartálykocsit. De egy Első egy körben az már más
kérdés. Leguggoltam és egy erősítő kört rajzoltam a földre: egy kis
gyűrű a lábam körül egy nagyobb körülötte, és három készlet rúna
a kettő között. Rogan bánatos arckifejezéssel nézte. Az Elsők
gyermekkoruktól gyakorolták a mágikus köröket. Az én köreim
bántották az agyát.
Felegyenesedtem és vissza nyújtottam a krétát.
– Köszönöm.
Magamhoz húztam a mágiát és a körre irányítottam. Ez olyan
volt, mintha egy mágikus trambulinon ugráltam volna. Állandóan
pattogtam.
Egy, kettő, három, mindegyik ugrás erősebb, mint az előző.
Négy. Ennek elég kell lennie.
A mágiám kirobbant és megragadta a férfit. A hangom
embertelenre erősödött.
– Mond meg a neved!
 Rivera szeme tágra nyílt. Körülöttem Rogan emberei hátráltak
néhány lépést.
A férfi megdermedt, a mágiám szorosan tartotta.
– Rendani Mulaudzi.
– Mi a foglalkozásod Mr. Mulaudzi?
– Zsoldos.
A férfi lélegzete szakadozottá vált. A családomon gyakoroltam.
A húgaim elég együttműködőek voltak, ez csak egy játék volt
nekik. Megpróbálták elrejteni előlem az igazságot, és én
megtanultam hogyan lehet előcsalogatni azt. Ez a férfi erős volt, de
Arabella sokkal erősebb nála.
Néha Arabella inkább elájult, de nem tört meg és előtte mindig
felgyorsult a szívverése és hiperventillált. Figyelnem kell a férfi
reakcióit.
– Mi a vállalat neve, amelyik felbérelt téged erre a rajtaütésre?
– Skorpió Védelmi Szolgáltatások.
– Mióta dolgozol a Skorpiónak?
– Hat éve.
– Mi voltál előtte?
– Recces.
– Dél-Afrikai Speciális Erők. – mondta Rogan.
Nem is csoda hogy ilyen erős volt. És nem is volt már túl fiatal,
jó néhány évet kellett szolgálnia a hadseregben, ha már hat éve
zsoldos volt.
– Hol van a Skorpió székhelye?
– Johannesburgban.
Dél-Afrika. Elég messzire került az otthonától.
– Milyen nagy a Skorpió?
– Négy taktikai csapata van. Mindegyik tizenhat-húsz fős.
– Ebben a küldetésben hány csapat vett részt?
– Egy.
– Téged speciálisan erre a küldetésre béreltek fel?
– Igen.
– Ki bérelt fel?
– Nem tudom.
– Ki tudja?
 – A csapat vezetője.
– Hogy hívják?
– Christopher van Sittert.
– Látod őt a halottak között?
– Igen.
Hát persze. Miért is lenne könnyű?
– Mutass rá Mr. Mulaudzi.
Rámutatott az egyik hullára.
– Mi volt a küldetés célja?
– Kiiktatni a következő célpontokat: Nevada Baylor, Cornelius
Harrison, Penelope Baylor, Frida Afram és Bernard Baylor az
érkezést követő huszonnégy órán belül.
Soha nem voltam még első senki listáján.
– És mi van a házban lévő kiskorúakkal?
– Az ő életüket ránk bízták. Nem fizettek a megölésükért.
– Terveztétek, hogy megölitek a gyerekeket?
– Nem tudom.
Túl általánosan tettem fel a kérdést.
– Személy szerint tervezted, hogy megölöd a gyerekeket?
– Nevada. – mondta lágyan Rogan.
Felemeltem a kezem, és csendre intettem. Ez fontos volt
nekem.
– Nem, hacsak nem jelentenek fenyegetést.
– Volt valamilyen személyes ellenszenved bármelyik célponttal
kapcsolatban?
– Nem.
Rápillantottam Roganra.
– Mielőtt tovább mennénk, tisztázzuk, ő egy zsoldos,
felbérelték egy munkára és elbukott. Most fegyvertelen és fogoly.
Rogan szemei elsötétültek.
– Nem akarod, hogy megöljem.
– Nem. Azt szeretném, ha visszaküldenéd a Skorpióba, mint
egy karácsonyi ajándékot. Ha az egész csapat eltűnik, kiküldenek
valakit, hogy nyomozzon. Nem akarom, hogy visszajöjjenek. Így
legalább majd nem kell töprengeniük. Ez a fickó elmondja nekik,
hogy idejöttek, hogy megöljenek bennünket, és csak egyiküket
hagytuk életben. Ők zsoldosok. Azt akarom, hogy megértsék nem
költséghatékony a számukra, ha folytatják ezt a küzdelmet.
– Légy alapos. – mondta Rogan. – Úgy gondolkodsz, mint egy
Első.
Vártam.
– Rendben. – mondta. – Visszaadjuk őt a barátainak.
– Mit akarsz megtudni? – kérdeztem.
– Kérdezd meg mikor bérelték fel.
– Mikor béreltek fel?
– December 14-én.
Cornelius is december 14-én bérelt fel engem. Ez túl gyorsnak
tűnt.
– Ennek nincs értelme. – morogta Rivera. – Johannesburg
Houstontól legalább huszonnégy órás repülőút.
– Hol voltál, amikor megkaptad a parancsot erre a küldetésre?
– Monterrey, Mexico.
– Mit csináltál ott? – a válaszai közötti szünetek egyre
hosszabbak lettek, hamarosan el kell engednem.
– Volt egy alternatív küldetésünk Montemorelosban.
Átirányítottak ide minket.
– Montemorelos csak két órányira van Houstontól. Levették
őket egy munkáról. – mondta anyám. – Egy Houstonon kívüli
csapatra volt szükségük, amit nem lehet visszakövetni egyetlen
helyi Házhoz sem.
Valószínűleg a Skorpió csapata volt a legközelebb.
– Mondja el mit csináltak, amióta megérkeztek Houstonba Mr.
Mulaudzi.
– Az Aeromexico Flight 2094- el érkeztünk a Houstoni
repülőtérre. Onnan pedig a bázisunkra mentünk.
Rogan felemelte a kezét.
– A bázis a sajátjuk volt, vagy egy harmadik félé?
Megismételtem a kérdést.
– A bázist egy harmadik fél készítette elő. Mi bemutattuk a
fegyvereinket és a felszerelésünket, majd részt vettünk egy
eligazításon, ahol megismertük a raktárt és a környezetét.
Elkészítettük a tervet. Megvártuk az optimális időt, majd
végrehajtottuk a tervet. A támadás meghiúsult.
Nem vicces.
– Mi a bázis címe?
Egy Spring-i címet adott meg, ez egy kisváros, melyet Houston
bekebelezett, tőlünk alig negyven percre. Rivera azonnal elindult
és Rogan három embere követte.
– Még valami? – kérdeztem. De Rogan megrázta a fejét.
Elengedtem a zsoldost. A férfi a földre csúszott és labdába
tekeredett, eltakarva az arcát. A testét remegés rázta és
nyugtalanító hangokat adott ki. Zokogott. A mágiámmal
kinyitottam az elméjét, kiszedtem a tartalmát és bemutattam
mindenkinek, hogy lássa. Ez mélyen megsértette a személyiségét.
Körülöttem az emberek csak bámultak engem, a szemeik
csordultig megteltek félelemmel. Egy páran fenyegetően
markolták a fegyverüket. Hivatásos katonákat ijesztettem meg. Az
anyámra néztem. Szomorúság lágyította meg az arcát.
Ez megütött engem. Én voltam a szörny az utcán. Nélkülem
megkínozták és kikérdezték volna ezt a veterán zsoldost. A kínzói
tudták volna, hogy ellenáll, ő pedig nem hibáztatta volna őket,
mivel a helyükben ugyanezt tette volna. Az egészben volt egy
nyakatekert professzionális udvariasság. De én nem kínoztam
meg, csak megtörtem az akaratát, anélkül, hogy megerőltettem
volna magam. Mindegyikük saját magát látta a zsoldos helyében.
El tudtam érni, hogy elárulják minden titkukat, és ez ijesztőbb volt
számukra, mint Rogan, aki megállított egy teljes sebességgel
száguldó tartálykocsit.
Soha, egész életemben nem éreztem még magam ennyire
egyedül.
Rogan közém és a többiek közé lépett, a szemei tele voltak
valamivel. Mi lehet az, büszkeség? Csodálat? Szerelem? Én úgy
néztem rá mintha ő lenne a mentőkötél. Megértette. Az életének
egy bizonyos pontján ő ugyanígy állt, az emberek ugyanilyen
rémülten bámultak rá, és ő is egyedül volt, mert most itt volt és
megóvott engem az ítéletüktől.
– Elképesztő vagy. – mondta Connor Rogan, és mosolygott.
Valamilyen kifürkészhetetlen oknál fogva Bernard engedte
Leonnak, hogy a támadás alatt működtesse a kamerákat. A
kamerák majdnem 180 fokos fordulatot tudtak megtenni a
helyükön, és most mi is láttuk mit rögzített Leon. A szerelő
műhelyben voltunk és Frida nagyi számítógépén néztük a
felvételeket. Rogan és Cornelius a két oldalamon állt és a vállam
felett nézték az eseményeket.
Leon úgy döntött, hogy a videónak narrátorra van szüksége,
ezért folyamatosan kommentálta a felvételt. Úgy tűnik hihetetlenül
izgalmasnak találta az egészet.
A képernyőn feltűnt két északról közeledő ATV.
– Ó, igen, szereztünk magunknak egy agresszív, gyilkos
járművet. – hallatszott a hangszóróból az unokatestvérem hangja.
– Mi annyira jók vagyunk, nagyon jók, megölünk mindenkit és
felszámoljuk az egészet. De várjunk csak, ez meg mi? Csak nem
egy tank? Ez egy tank. És egyenesen nekünk jön. Futás, futás,
futás... Túl késő. Hehehe.
Az elülső ATV felrobbant, egy Rómeóból kilőtt rakétától. A
második jármű fékezett és kifarolt, majd megállt egy keskeny
mellékutca előtt, amikor észrevették Rómeót. Taktikai felszerelést
viselő férfiak ugrottak ki a járműből és fedezéket keresve
szétfutottak.
Leon ráközelített egy negyven körüli férfira, aki az ATV-től
jobbra guggolt.
– Én egy veterán rosszfiú vagyok. Sok rossz szart láttam már.
Sok szart tettem már. Öt hónapot éltem túl a dzsungelben,
miközben fenyőtobozokat ettem és terroristákat gyilkoltam egy
öreg evőpálcikával. Én egy rossz gazember vagyok.
Mögöttem Rogan felnevetett.
– Még két napom van a nyugdíjig. Miután itt mindenkit
megöltem, elmegyek nyugdíjba. Garnélarákot fogok eszegetni,
kapok egy aranyórát a nyugdíjazásomra, majd átélem a
középkorúak válságát, és veszek egy Porsche-t és... Ó, ne, basszus,
szétlőtték a fejem.
Vagy anyám, vagy Rivera csapatának egy tagja ellőtte a férfi
fejét. Vér és agyvelő fröccsent az ATV-re.
A kamera jobbra fordult egy nő felé, aki a raktár felé haladt. A
nő behúzódott egy tölgyfa alá és elrejtette a fát körül ölelő alacsony
kőfal.
– Én vagyok a halál. Egy szellem vagyok. Meg foglak találni
téged. Elfuthatsz, elbújhatsz, könyöröghetsz, de egyik sem segít. A
sötétben jövök el hozzád, akár egy hajlékony párduc, bársonyos
talpakon acél karmokkal és... ó, várjunk, az agyam, hova ment?
Miért szivárgott ki a fejemből? Ne hagyj itt!
Eltakartam a szemeimet a kezemmel.
– Ó, ne, nézd – a lábaim megrándulnak. Ez annyira méltatlan.
Meg fogom ölni Bernt, mert hagyta, hogy Leon ezt megtegye.
Azután pedig lesz egy komoly beszélgetésem Leonnal.
– Az unokatestvérednek érdekes humora van. – jegyezte meg
Cornelius.
– Én vagyok Mr. Ripped. – folytatta a számítógép Leon
hangján. Már nem is akartam nézni. – Az edzőteremben élek. A
fogaimnak bicepszei vannak, a bicepszeimnek fogai vannak.
Súlyokat rágok meg és ólomtéglákat dobálok.
Rogan spekulatív arcot vágott.
– Ne csináld! – mondtam neki.
– Körülbelül három év múlva már tudnám használni. Mutat
egy bizonyos fajta erkölcsi rugalmasságot...
– Le fogom lőni magam. – mondtam neki.
Frida nagyi lépett be a szerelő műhelybe, egy húsz év körüli
ázsiai nő követte. A nő Rogan csapatának taktikai felszerelését
viselte. Nagyanyám kezében egy festékes dobozt tartott, és elég
furcsa arckifejezése volt.
– Mi történt Hanh? – kérdezte Rogan.
– Minden ATV-t megjelölt a monogramjával. – jelentette ki
Hanh.
– Mert azok az enyémek. – morogta Frida nagyi.
– Nem kapja meg az összes ATV-t.
– De igen. Megjelöltem őket, tehát az enyémek.
– Csak mert megjelölte őket, még nem jelenti azt, hogy a
magáé. Én is besétálhatok ebbe a műhelybe és balról jobbra
megjelölhetek mindent.
De ez még nem azt jelenti, hogy az enyém lenne.
 – Aha. – a nagyanyám felkapott egy hatalmas csavarkulcsot, és
mint egy véletlenül a vállára fektette. – És hogyan akarod
megjelölni a dolgaimat törött karokkal?
– Ne fenyegessen engem. – Hanh Roganhoz fordult. – Nem
lehet az övé az összes ATV.
– De igen, lehet. – vetette közbe Frida nagyi, mielőtt Rogan
kinyithatta volna a száját. – Ellenség támadta meg a bázisunkat, ez
egy vészhelyzet volt, és mivel én vagyok az őrmester, ebben a
családi cirkuszban elrekvirálom a zsákmányt a családom számára.
A mi földünkön vannak.
– Három ATV van a te földeden. Az, amelyik a lenti
bekötőúton van már a mi földünk. – mondta Hanh.
– Nguyen, legyen az övé az összes ATV. – mondta Rogan.
Hanh már nyitotta a száját, hogy vitatkozzon, de aztán
becsukta.
– Ha! – fordította Frida nagyi a kulcsát Hanh felé.
– Nagyi... – kezdtem. – Ha az a jármű az Ő földjükön van...
Várjunk csak egy percet.
Rogan felé fordultam.
– Hogy értette azt, hogy az ATV a ti földeteken van?
Hanh lefagyott.
Rogan úgy nézett ki, mint aki legszívesebben megfojtana
valakit.
– Rogan?
Láttam rajta, keresi a módját, hogy ügyes módon megkerülje a
választ.
– Megvásároltad a raktárral szomszédos ingatlanokat?
Egy másodpercre behunyta a szemeit, majd rám nézett és azt
mondta: – Igen.
– Hány ingatlant vettél meg?
– Néhányat.
Ránéztem.
– Lehetne konkrétabban?
– Mindet Gressner, Clay, Blalock és Hampstead között.
Te jó Isten. Ez majdnem két négyzetmérföld ipari terület volt
és a raktárunk pont a közepén állt. Minden nap elhajtottam ezek
mellett a vállalkozások mellett és semmi nem tűnt másnak.
– Mikor vetted meg ezeket a földeket?
– Azon a napon kezdtem, amikor letartóztatták Adam Pierce-t.
– És miért csináltad?
– Azért mert egy ipari dzsungel közepén élsz Nevada. –
mondta kemény arccal. – Számos kis utca van itt, ahol ipari
tevékenység folyik, és körülbelül ezer hely, ahol bárki elrejthet egy
támadó csapatot. Azért vettem meg a környéket, mert másként
nem lehet hatékonyan biztosítani ezt a helyet.
– És sikerült biztosítani? – régen kontroll mániásnak
diagnosztizáltam őt, de most túl messzire ment.
– Igen. Most ezen a területen járőröznek, fel van szerelve
biztonsági rendszerekkel, és fegyveres személyzet biztosítja.
– Nem Rogan. Csak nem.
– Az egyetlen ok, amiért ezek az emberek bejöhettek az
egyetlen úton azért történt, mert én hagytam. Éjszakára mindig
lezárattam az összes mellékutat. Nem volt rá lehetőségük, hogy
meglepetés szerűen támadjanak. Rá voltak kényszerülve hogy
kívülről támadjanak, a belopódzó taktika helyett, így nem tudták
álmodban elvágni a torkodat. De még így is nehéz irányítani egy
támadást. Ezért álltam meg ott és mutattam nekik egy kényelmes
célpontot. Most van egy szilárd előnyünk.
Most már legalább tudom, honnan vannak a szöges barikádok.
Tudnom kellett volna. Ha Rogannak dolgozol, tudnod kell, hogy
megvédenek. Elment olyan messzire, hogy az emberei ne legyenek
pénzügyi zavarban: az ő cégei fizették az autóhiteledet, a gyerekeid
főiskolai tandíját, a jelzálogod...
Ó, ne. Ezt nem tehette.
A hangom olyan hideg volt, hogy megfagyaszthatta a levegőt a
raktárban:
– Rogan, megvetted a jelzálogomat?
– Nem személyesen én.
– A fenébe. – nem kellett volna az üzletünkhöz érnie.
Augustine soha nem árulna el, ezért helyette körülvette az
otthonomat.
– Nevada hidd el, nem személyesen birtokolom a jelzálogod, a
vállalataim egyikének tulajdonában van. Nem tudok hozzáférni és
nem tudom eladni. A feltételek pedig változatlanok.
– Nem volt hozzá jogod, hogy megvedd a jelzálogom!
– Minden jogom meg volt hozzá. Bárki megvásárolhatta és
tőkeáttételként használhatta.
– Te és én soha nem leszünk egyenlők pénzügyileg, értem. De
akkor sem vásárolhatod meg az életem darabjait. Ha a munkáról
van szó, tudnom kell nemet mondanom neked. De ha te birtoklod
a házamat elvesztem ezt a lehetőséget. Elvesztem a
függetlenségemet.
– Ez nevetséges.
– Mi többé nem egyszerűen csak találkozunk. Bármilyen
kommunikáció veled, meghívás egy olyan embertől, aki birtokolja
a házamat.
– Felhasználtam a jelzálogodat? Felemlegettem? Ezüst tálcára
tettem, átkötöttem egy csinos szalaggal, majd átnyújtottam neked
azzal, hogy: „Itt a jelzálogod, lefekszel velem?”
– Nem tetted. De elég tudom, hogy bármikor megteheted.
– Tehát most olyasmivel vádolsz, amit elméletileg
megtehetnék?
– Olyasmiért hibáztatlak, amit már megtettél. Megvettél
minden üzletet az otthonom körül, majd megvetted a
jelzálogomat. A munkában eddig mindig meg volt a lehetőségem,
hogy elutasítsam. Elvetted tőlem ezt a lehetőséget. Tudod, hogy
bármit megtennék, hogy a család feje felett megtartsam a tetőt.
– Ez ráadásul még csak nem is logikus. – mondta éles hangon.
– Ó! Akkor miért nem mondtad eddig el nekem?
– Elmondtam, amikor kérdezted.
– Akkor nézzük sorban az eseményeket: te ajánlatot teszel
nekem, amire én azt mondom, hogy nem, erre te megveszed a
jelzálogomat. Az, hogy nem meséltél róla, megerősíti a tényt, hogy
fel akarod használni ellenem. Mert te ilyen vagy Rogan.
Felhasználsz minden rendelkezésedre álló erőforrást, hogy nyerj.
– Nem akarok nyerni. – feszült meg az állkapcsa. – Ez nem
valami hülye verseny, közted és köztem, hogy lássam le tudlak-e
győzni. És azért nem mondtam el neked, mert tudtam, hogy így
reagálnál.
– Mert te is tudtad, hogy ez egy rossz lépés.
– Ébredj fel. – morogta. – Ma este tizenhat képzett gyilkos jött
ide, hogy meggyilkoljon. Katonai fegyverekkel és felszereléssel
rendelkeztek. Egy tartálykocsit vezettek volna a raktárba, majd
felrobbantották volna ezt a helyet, majd lelőttek volna mindenkit,
aki menekül a tűz elől. Őszintén azt hiszed, hogy a hetvenhárom
éves nagyanyád egy öregedő tankkal, a tartós sérüléssel és
orvlövész puskával rendelkező anyád, és egy puskákkal teli ketrec
megvédhet téged? Ez Házak közötti háború. És te sebezhető voltál.
Testileg és pénzügyileg is kiszolgáltatott voltál. Én megszűntettem
ezeket a sebezhetőségeket.
A mágiája lüktetett körülötte miközben tombolt és találkozott
az enyémmel. Az erőnk összeütközött.
– Nem kértem, hogy küszöböld ki őket. Nem a te gondod volt.
– A normális életednek vége van Nevada. Már akkor vége volt,
amikor elfogadtad Harrison szerződését. Amikor legelőszőr
ezeknek az embereknek a radarjára kerültél, kényszerítettek, hogy
üldözd Adam Pierce-t. De most önként léptél a célkeresztbe. Már
nem tudnak figyelmen kívül hagyni téged. Ez már nem az etikáról,
a törvényekről, vagy a szabályok tiszteletben tartásáról szól. Ez a
túlélésről szól. Nem mondtam el neked, mert reménytelenül
kapaszkodsz abba az illúzióba, hogy te még mindig egy normális
személy vagy, aki normális életet él, és megpróbáltam megőrizni
számodra ezt az illúziót, mert szerettem volna a szar és vér folyó
felett tartani a fejed, mindaddig, amíg lehet.
– Fenn tartom magam abban a folyóban egyedül is. Nem kell a
segítséged. Tűnj el az ingatlanomról.
Rogan kisétált a nyitott garázskapun az utca közepére majd
felém fordult és széttárta a karjait.
– Most már a saját tulajdonomon vagyok. Ettől jobban érzed
magad? Megszűnt minden problémád és ez az egész meg sem
történt?
– Lőni fogok. – sziszegtem a fogaim között.
– Nem, az gyilkosság lenne. – mondta Frida nagyi enyhítő
hangon. – Hosszú napod volt. Tedd félre a mágiádat. Tudod, mire
lenne szükséged? Egy nagy csésze kamillateára és nyugtató...
Megfordultam és kimentem a műhelyből. Vagy ez, vagy
felrobbanok.
 8. fejezet

Reggel volt és anyám reggelit csinált. Különböző állatok

különböző tálakból ettek a padlón, kivéve Bunny-t, aki
kötelességtudón ült Matilda oldalán és igyekezett legyőzni a
szalonna illatát. De láttam, hogy Matilda időnként leejt egy-egy
darabot a padlóra. Bunny felfalta és folytatta az őrködést.
Anyám a türelmes arcát viselte. Catalina epret szeletelt Matilda
tányérjára. Arabella furcsa mintákat boronált a palacsintája
tetejére. Leon szalonnát lapátolt a szájába és olyan csillogó
szemekkel nézett rám, hogy legszívesebben megfojtottam volna.
Bern módszeresen felfalta az ételt. Mindenki fáradtnak tűnt. Senki
sem beszélt.
Bern leellenőrizte a pénzügyeinket. Őrült Rogan tulajdonában
volt a jelzálogunk. Szintén az övé volt az autóhitelünk és az üzleti
hitelünk. Megkaptuk a dokumentumokat a tulajdon változásáról,
de a jelzálogunkat egyszer már eladták, így anyám csak megvonta
a vállát és eltette a papírokat. Egy kisebb főiskolai kölcsön, amit
Bern egyszer az ösztöndíján felül felvett, volt az egyetlen, amit
Rogan békén hagyott, valószínűleg azért, mert ehhez egy
szövetségi segélyprogramon keresztül jutott hozzá, és így nem volt
megszerezhető.
– El tudjuk adni a járműveket. – mondta Frida nagyi. –
Hagytam, hogy a lány elvigye az utolsó ATV-t, de még így is
maradt kettő és egy kiégett roncs. De a két jármű jó állapotban
van, csak kisebb károk keletkeztek bennük. Ezek a
legkorszerűbbek. És a vevők sorban állnak. Körülbelül
háromszázezerért el tudjuk mindegyiket adni.
– Meg kellene tartanunk egyet. – mondta anyám. – Ahogy a
dolgok mostanában mennek, lehet, hogy szükségünk lesz rá.
Frida nagyi meresztette a szemeit és megpróbált nem
feltűnően felém inteni.
– Tartsd meg az egyiket. – mondtam, miközben megpróbáltam
küszködve lenyelni a palacsintát. Az éjszaka folyamán a vörös
horzsolás, látványos zúzódássá vált. A torkom fájt. – Nem számít.
Még így is egymillió négyszázezer a jelzálogunk.
Tegnap este elértem a forrongó csúcspontot. Végül a haragom
lecsillapodott és csak a csendes eltökéltség maradt. Rogan
tulajdonában van a jelzálogunk. Nagyon keményen dolgozom és
visszaveszem tőle. Nincs rá más mód. Mi Baylorok vagyunk.
Megfizettük az adósságainkat, és amikor az élet legyőzött minket,
mindig újra felálltunk. Néha több sebet is szereztünk, de mindig
talpra álltunk.
– Egymillió-négyszázezer? Az majdnem a raktár eredeti ára. –
mondta Arabella. – Már hét éve fizetjük. Hogy lehet ez?
– Kamat. – mondta Catalina, olyan elrévedő tekintettel, ami
akkor jelent meg nála, amikor bonyolult matematikai műveleteket
oldott meg fejben. – Négy és fél százalékos kamattal és
finanszírozási díjakkal, ez elég jó. Megadhatom a pontos számokat
is, ha szeretnéd.
– Ez nem tisztességes. Hitelre vásárolni gáz. – jelentette ki
Arabella.
– Még legalább háromszor meg kellene bennünket támadni,
ahhoz, hogy ki tudjuk fizetni a jelzálogot. – mondtam. – Még hat
ATV-t kellene eladnunk, hogy ki tudjuk vásárolni Rogant.
– Örvendjünk az új hűbérurunknak Őrült Rogannak. –
nyársalt fel egy epret a villájára Leon. – Örülök, hogy tanulhatok,
és hogy értékes tagja lehetek a csapatnak.
– Fogd be. – mondta Bern, Catalina és Arabella egyszerre.
 Leon rájuk nézett.
– Egyes emberektől eltérően, ő talán hagyná, hogy legyen
fegyverem.
– Nincs szükséged fegyverre. – csattant fel anyám.
– Ráadásul tudod, hol van hűbérúri vonal? – kérdezte Bern.
– Egy TV-show- ban.
– Nem te idióta, egy filmből van, aminek a címe a Hangyák
Birodalma. Keresd meg. – felcsipogott Bern telefonja és megnézte.
– Ez Bogár. Oké tehát két dolog. Az egyik itt egy video, ahogy a
zsoldos pacák élve leszáll a repülőről Johannesburgban, ahogy
Rogan megígérte. Akarod látni?
– Nem. – Rogan egy kontrollmániás hatalmaskodó seggfej, de
ha megígért valamit megtartotta a szavát.
– A másik, hogy nyitottam egy bejáratot a Skorpió szerverébe,
és Bogár azzal töltötte az utóbbi néhány órát, hogy letöltötte a
bizalmas fájljaikat.
A Skorpiót egy közvetítőn keresztül bérelték fel, és
elektronikus átutalással fizették ki őket. Rogan emberei
megtalálták a közvetítőt. Őt egy ismeretlen férfi készpénzben
fizette ki.
– Mennyit fizettek?
– Félmilliót.
– Drágák vagyunk. – mondta Arabella.
– Hagytam a Skorpiónak egy kis ajándékot. – mondta Bern. –
Bogár néhány perccel ezelőtt aktiválta. – Milyen ajándékot? –
kérdeztem.
Amikor megpróbálják elérni a bizalmas fájljaikat, a Hello Kitty
paradicsoma maratont nyitják meg. Mind a tizenkét évad, eredeti
japán nyelven.
– Szeretem a Hello Kitty-t. – mondta Matilda.
Cornelius megköszörülte a torkát.
– Részben felelősnek érzem magam a helyzetért.
Matilda kinyúlt és megsimogatta a karját.
– Minden rendben van apu.
Mindenki megállt, mivel mindannyian küzdöttünk egy kis
többlet teherrel.
 – Köszönöm. – mondta Cornelius. – De én vagyok a felelős.
Tudtam, hogy mi lesz a következménye, vagy legalábbis
gyanítottam, de a beszélgetésünkben minimálisra csökkentettem a
kockázatot.
– Nem csökkentettél semmit. – sóhajtottam. – Tisztában
voltam a kockázattal, amikor elvállaltam a munkát. Én vagyok a
felelős mindenért, ami történt.
– Rogan tettei miatt jogos a felháborodásod. – mondta
Cornelius, gondosan megválogatva a szavait. – De annak a
veszélye, hogy a családodnak baja esik, vagy, hogy valaki nyomást
gyakorol rájuk nagyon is valódi. Ebben nem tévedett.
– Tudom, hogy nem tévedett, Cornelius. – dobtam a
szalvétámat az asztalra. – Azért vagyok ideged, mert nem hajlandó
elismerni, hogy nekem is igazam van.
– Ha előtte eljött volna hozzád, soha nem egyeztél volna bele a
felvásárlásba. – mondta Bern.
– Valószínűleg nem, de akkor lett volna választásom.
– Milyen választás? – kérdezte.
– Nem tudom. – felálltam és elmostam a tányéromat.
– Megyünk ma iskolába? – kérdezte Leon.
– Nem. – felelte anyám.
Remek. – mosolygott Leon. – Akkor a raktár mögé megyek és
megnézem szerezhetek-e magamnak egy fegyvert. Mivel a saját
családom nem engedi meg nekem, egy idegennek fogok
könyörögni.
– Mi a baj veled? – kérdezte Catalina.
– Gondolod, hogy fegyverek vannak elszórva a raktár mögött?
– kérdezte Arabella. – Vagy valaki ültetett egy fegyverfát a
parkolóba?
– Volt valaki hátul közületek? – kérdezte Leon. – Úgy értem
napkelte óta.
– Igaza van. – bökte meg a telefonját Bern. – Szét kellene
néznünk a raktár mögött.
Felálltam, végig mentem a folyosón, az irodákon, a bejárati
ajtóhoz. Az egész család mögöttem állt. Kinyitottam az ajtót.
Egy páncélos autó gördült elénk, gondosan ügyelve arra, hogy
a felezővonal túloldalán maradjon, amit valaki az ingatlanunk köré
rajzolt a járdán. Az utca túloldalán egy katonai csapat felszerelt egy
M198 Howitzert. Egy mozgó Howitzer, ami egy tankra hasonlított
az utca vége felé haladt. Jobbra egy megfigyelőtorony bukkant fel,
amit egy másik csapat szerelt össze. Két szigorú taktikai
felszerelést viselő férfi futólépésben közeledett felénk. A bal oldali
férfi úgy nézett ki, mint egy abnormálisan nagy grizzly medve
nevetségesen vékony bőrpórázon. A grizzly medve megállt
előttünk.
– Teddy őrmester.
Az anyám szája tátva maradt.
Frida nagyi megbökte anyám bordáit.
– Csípj meg Penelope. Ez egy erőd.
Kinyitottam a számat, de nem jött ki rajta hang.
Egy körülbelül velem egykorú nő megközelítette a
felezővonalat és megállt. Egyenes sötét haja lófarokba volt fonva.
Közép barna bőrének volt egy enyhe oliva színű árnyalata, a szeme
sötét, afrikai és latinamerikai vonásai is voltak. Bézs
nadrágkosztümöt viselt.
Melosa Cordero vagyok, és egy üzenetet hoztam Őrült
Rogantól. – mondta. – Engedélyezi, hogy belépjek?
Ez már nevetséges.
– Persze.
Átlépte a fehér vonalat.
– Az őrnagy sajnálja, hogy a jelenléte kényelmetlenséget okoz
Önnek, de szeretné, ha tájékoztatnám, hogy Baranovszky
rendezvénye holnap lesz. Ezért tisztelettel javasolja, hogy Ön
menjen el vásárolni. Nekem kell elkísérnem. Felhatalmazásom van
rá, hogy a számlájára vásároljak.
– Erre nincs szükség. – Rogan nem fizet nekem semmit, ha
meg tudom oldani. – Nyugodtan elmehet. Meg tudom venni a
saját ruhámat Ms. Cordero.
– Hívj Mel-nek. Az őrnagy mondta, hogy ezt fogod válaszolni.
De nekem el kell mondanom... – megtisztította a torkát, hogy
mélyebb hangon tudja elmondani, így nyilvánvaló hogy idéz. – Ez
szigorúan üzlet. Ne légy dühös Nevada. Ez nem szívesség. Ne
legyek dühös, mi? Hősies erőfeszítéssel csukva tartottam a szám.
Teljesen biztos voltam benne, hogyha kinyitnám, tüzet fújnék és
leolvasztanám az arcát.
– Az őrnagy azt is mondta, hogyha ilyen arcot vágsz, mondjam
meg, hogy egy égisz vagyok. – mondta Melosa. – Jelentős vagyok,
és képzett testőr. A küldetésem, hogy megvédjelek téged és
Corneliust. Valamint emlékeztetnem kell téged, hogy az ügyfeled
biztonsága, elsődleges fontosságú.
Elővettem a telefonomat és írtam egy üzenetet Rogannak.
„ Hálás köszönet, hogy küldtél nekünk egy égiszt. Annyira
kedves tőled.”
„Szívesen. Van bármi más, amit tehetek érted?”
„Tulajdonképpen van. Szorítsd ökölbe a kezed, és üsd meg
magad.”
„Azt hiszem, most van itt az idő, hogy elmondjam, milyen
vonzó vagy, amikor dühöngsz.”
„Neked tényleg halálvágyad van?” „Teszel valamit ez ügy
érdekében?” Argh.
– Cornelius! – kérdeztem. – A Rogannal történt
megállapodásod megszűnik, ha megtaláljuk a feleséged gyilkosát?
– Igen. – mondta.
– Jó. – amint a szerződésnek vége van, megetetem Rogannal
az üzenet minden egyes szavát. Fogalmam sem volt, hogyan fogom
csinálni, de megteszem.
– Ha megengedi, van egy mondásunk ebben az üzletben. –
mondta Melosa. – Ajándék égisznek ne nézd a fogát.
– Mi volt az utolsó megbízatásod? – kérdezte anyám.
– Az argentin pénzügyminiszter testőre voltam. – mondta
Melosa. – Tegnap este levettek erről az ügyről, de még mindig
ügyeletben vagyok. Az Equzol egy pokoli gyógyszer.
– Úgy érzem lemaradtam valamiről, Baranovszky művészeti
gálájára megyünk? – kérdezte Cornelius zavarodott arccal.
Ó, Cornelius keresztül aludta az eseményeket. Azt ígértem
neki, hogy Rogan és köztem lévő kapcsolat nem fogja befolyásolni
a munkámat. Meg kell tartanom a szavam, kerül, amibe kerül.
– Gyere be. – mondtam Melosának. – Palacsinta és kolbász
van. Szolgáld ki magad, amíg Corneliust felvilágosítom az
eseményekről.
Corneliust eligazítani sokkal tovább tartott, mint gondoltam,
és mire végeztem komolyan megfájdult a torkom. Egész jól
fogadta. Ő és Melosa végig nézték a felüljáró incidens videóját,
azután Cornelius kijelentette, hogy mostantól velünk fog jönni.
Miután végeztünk elindultunk meglátogatni Ferika Lugát.
Cornelius azt mondta, hogy a nővére gyakran vásárolt nála alkalmi
ruhákat, és mivel fogalmam sem volt, hogy hol vásárolhatnék
megfelelő öltözéket magamnak, úgy döntöttem megbízom a
javaslatában. Hozzá kell nyúlnom a vészhelyzeti tartalék
pénzemhez. Nem akarok olyan ruhát viselni, amit Rogan vásárolt
meg nekem.
Mivel a Mazdám porrá lett, le kell mondanom arról, hogy ne
keltsek feltűnést a forgalomban, így fogtam helyette az egyik
zsákmányolt ATV-t. Az ATV-ék nem arra készültek, hogy
kényelmesek legyenek a városi forgalomban. Az ülés nem volt
kényelmes, az utazás végére úgy éreztem sürgősen szükségem
lenne egy fenék cserére. Ez a nap is jól kezdődött, alig vártam,
hogy megtudjam, milyen csodálatos dolgokat tartogat még a
számomra.
Ahogy elhajtottunk a raktártól láttunk egy férfit, aki
elektromos kerítést épített a Clay Road mentén.
– Rogan valahova ide helyezte a központját? – kérdeztem.
– Igen. – felelte Melosa. – Két központ fenntartása nem
költséghatékony.
– És hol található?
– Nem mondhatom meg.
Végül meg tudtam, hogy miért nevezik Őrült Rogannak. Nem
azért, mert elmebeteg volt. Hanem azért mert addig hajtott
mindenkit, hogy az tele lett frusztrációval.
Ismét meg kellett állnunk az építkezés környékén, ahol
Cornelius eltűnt egy keskeny utcában egy újabb titokzatos zsákkal.
– Mi van a zsákban? – kérdezte Melosa.
– Nem fogja elmondani. Korábban valamiért azt hittem, hogy
testrészek, és most nem tudok szabadulni ettől a gondolattól.
 – Nem lehetnek testrészek. Akkor a zsák kidudorodna.
– Ez nekem is eszembe jutott.
Amíg Corneliusra vártunk Bogár elküldte nekem Forsberg
boncolási jelentését. A testen nem fedeztek fel idegen anyagok
nyomait, ugyanakkor a sebek fagyott szöveteket tartalmaztak.
Valaki megfagyasztotta Forsberg szemeit, és mögötte az agyát,
kásává változtatva azt. Valahogy nem lepődtem meg. De sajnos a
lehetséges elkövetőket nem lehet leszűkíteni. A Közgyűlés látogatói
naplóit kézzel írták és bizalmasan kezelték. Még Rogan sem tudott
hozzáférni.
Ez a titokzatos jégmágus igazán az idegeimre ment.
Ferica Luga az alacsony, kövérkés amerikai tipikus példánya
volt. A boltja egy toronyház üzleti emeletén volt található, alatta
egy könyvelő cég, felette egy internetes cég volt található.
Cornelius megemlítette, hogy csak előzetes időpont egyeztetés
alapján fogadja az ügyfeleit, ezért előre odaszólt. Nem tudom,
miért, de egy kis üzletre számítottam, de nem az volt. A
munkaterület eleje egy egyszerű nyitott helyiség volt, egyik végén
egy sor székkel, jobb oldalon padlótól mennyezetig érő ablak,
baloldalon egy tükörfal volt.
Ferika végig mérte Melosát és Corneliust és rámutatott a
székekre.
– Várjanak itt. – majd rám nézett. – Te gyere velem.
Követtem őt hátra egy ajtón keresztül, egy öltözőbe jutottunk,
melynek egy kerek platform volt a közepén. Az egyik falat egy
nagytükör foglalta el. A bal oldali nyitott ajtón keresztül egy
varróműhelyt láttam, és több sor ruhát a mennyezetről lelógatott
fém rudakon.
– A Baranovszky féle vacsorára fogsz elmenni. – állt meg
velem szembe Ferika. – Mit szeretnél, mit lássanak meg benned az
emberek? Nem gondolkozz, mond az első dolgot, ami eszedbe jut.
– Professzionális.
– Gondolj erre. Képzeld el magad ott.
Láttam magam a ragyogó padlón. Rogan ott lesz teljes
sárkánydicsőségében. Szükségem lenne egy dárdára és egy sisakra.
– Mi a foglalkozásod?
 – Magánnyomozó vagyok.
– El akarod rejteni azt a dolgot a nyakadon?
– Még nem döntöttem el.
Az idősebb nő elgondolkodva keresztbe fonta a karjait.
– Hogy szerezted?
– Egy férfi megpróbált megölni.
– Mivel itt állsz, ez nem sikerült neki.
– Nem.
– Várj meg itt.
Eltűnt a ruhaállványok között. Körül néztem. Semmi nem
fogta meg a szemem. A padló világos gesztenyeszínű volt. A
mennyezet sok fehér lapból állt. A tükörben láttam magam – a
horzsolás igazán csodálatos volt.
– Mióta dolgozol Rogannál? – kérdezte Cornelius.
Úgy látszik a fal papírvékony volt, mert Cornelius nem emelte
fel a hangját mégis világosan hallottam őt.
– Már régóta. – felelte Melosa. – Az egyike vagyok azoknak,
akiket legelőször alkalmazott, miután leszerelt a hadseregtől.
– Tapasztalataid szerint gyakran válik megszállottá?
Mit akar ezzel?
Melosa megköszörülte a torkát.
– Nincs rá felhatalmazásom, hogy megvitassam Önnel a
munkaadóm személyes életét. De még ha lenne, sem tenném meg.
Az őrnagyé a hűségem. Akár egy golyót is bevállalnék helyette.
Neki is joga van a magánélethez, és én meg védem azt, ezért
javaslom, hogy válasszon egy másik kérdést.
Na, elég gyorsan lerázta Corneliust.
Ferika visszatért egy fiatalabb nő kíséretében, aki egy fekete
ruhát hozott magával.
– Próbáld fel ezt.
Levetkőztem és belebújtam a ruhába, miközben figyelt engem.
A ruha meglepően nehéz volt. Ferika segítője felhúzta a zipzárt a
hátán, majd segített visszalépni a platformra. Belenéztem a
tükörbe és megálltam.
A ruha szabása klasszikus volt: két vékony pánt tartotta meg a
lecsúszástól, a nyakam és a mellkasom nagy részét szabadon
hagyva, a derékrésze szorosan illeszkedett, a szoknyarész pedig
kecses vonalban hullott alá, nem volt annyira hosszú, hogy
ormótlan legyen, és szabadon tudtam benne mozogni. A ruha
anyaga fekete selyemtüll volt, de nem volt sima, mivel több ezer
fekete flittert hímeztek bele. Bonyolult minta futott a melleim
körül és felett, szegélyezte a bordáimat, körül ölelte a csípőmet,
majd elágazva lefutott a combom közepéig. Úgy futottak végig a
tüllszoknyán, mint a fekete lángnyelvek, majd a semmibe olvadtak
a szegélynél. A ruha nem tűnt hímzettnek, olyan volt, mintha
obszidiánból faragták volna ki, mint egy valkűr bőr egy fantasy-
ból. Úgy nézett ki, mint egy páncél.
– Mennyibe kerül?
– Tizenötezer.
– Nem engedhetem meg magamnak.
– Tudom. – mondta Ferika. – Bérbe adom egy éjszakára, a
költség tíz százalékáért. A cipő és a táska ingyen van.
Ezerötszáz dollár egy éjszakára, és még csak nem is az enyém.
Technikailag ez egy szükséges ráfordítás volt, és kiszámlázhatnám
Corneliusnak, de, csak mert megtehetem, az még nem jelenti, hogy
szabadon gazdálkodhatok az ügyfelem pénzével.
Látni Rogan arckifejezését, ha meglátja ezt, megér minden
pénzt.
– Cipők. – mondta Ferika.
A segédje elém tett egy pár fekete tűsarkút. Bele léptem,
tökéletesen illeszkedett.
– Haj.
Ferika asszisztense mögém lépett és kiszabadította a hajamat a
lófarokból, a fejem köré font egy koronát, majd szakszerűen
megtűzte a helyén.
Ferika felém nyújtotta a kezét. Elfogadtam és leléptem az
emelvényről, majd kisétáltam a másik helyiségbe.
Cornelius pislogott. Melosa felhúzta a szemöldökét.
– Egy éjszakára ezerötszáz. – mondtam. – Igen, vagy nem?
– Igen. – mondták egyszerre mindketten.
Péntek este volt. Az irodámban ültem, és próbáltam egy kis
csendre és nyugalomra lelni, miközben nehézsúlyú mágusok
képeit nézegettem, aki valószínűleg ott lesznek Baranovszky
partiján. Augustine küldte el nekem email-be a képeket, két
csoportra osztva: meg tud ölni téged, és meg fog ölni téged. Úgy
éreztem, ez egy pokoli buli lesz.
A bejárati ajtónál lévő csengő megszólalt. A laptopom felé
fordultam és behoztam az első ajtó kamerájának képét. Bogár arca
nézett rám. Kinyújtotta a nyelvét, forgatta a szemeit, és felém
lengette a laptopját.
Felálltam és kinyitottam az ajtót.
– Te is megkérdezed tőlem, hogy beléphetsz-e a területemre?
– Bocsásson meg nekem felséged, isteni hercegnő. – Bogár egy
meglepően kecses meghajlást mutatott be, miközben egy
kézvirágot hintett a levegőbe. – Bocsáss meg egy ilyen
alacsonyrendű gazembernek, bocsáss meg...
– Befelé az irodába. – morogtam.
– Mi a fene van Nevada? Nem, nem fogok engedélyt kérni. –
Bogár bejött és leült az ügyfélszékbe. – Szép hely.
– Köszönöm. – ültem le a saját székemre. – Mi újság?
Kinyitotta a laptopját, megnyomott néhány billentyűt, majd
felém tolta az asztalon keresztül.
– Ezek közül a seggfejek közül ismerős bármelyik is?
Bámultam az arcokat, mind férfi volt tizenöt és hatvan év
között.
– Jégmágusok?
– Hm.
Egyesével megvizsgáltam mindegyiket.
Nem ismerős egyik sem.
Bogár sóhajtva visszavette a laptopját.
– Biztos vagy benne?
– Igen. Megismerném a mosolyát. Megmutatta nekem a fogait,
mielőtt lejegelte az utat. – megmutattam neki Augustine listáját. –
Ezen sincs rajta.
– A francba. – mondta Bogár savanyú arccal. – Már megint.
Pierce óta ezzel foglalkozunk. Mindig, amikor azt hiszem, hogy van
egy nyomunk, aztán – csinált az ujjával egy mozdulatot – rájössz,
hogy nincs semmit, csak a frusztráció és legszívesebben az asztalba
vernéd a fejed.
– Meg fogjuk találni. Folytatjuk a nyomozást és előbb-utóbb
megmutatja magát.
Bogár körbe nézett, majd hátradőlt és kinézet a folyosóra is.
– Van még valami, amit meg akartam mutatni neked.
Megkerülte az asztal, mellém állt és megérintette a laptopot. A
tegnapi éjszakáról készült biztonsági kamerák felvétele jött elő,
Leon lenyűgöző alámondásával.
Grimaszoltam.
– Már láttam. Tudod az unokatestvérem egy kicsit izgatott
volt. De még csak tizenöt éves és azt hiszi halhatatlan.
– Nem. – Bogár arca most az egyszer komoly volt. – Csak
figyelj.
A felvétel ráközelített az idősebb zsoldosra.
„– Én egy veterán rosszfiú vagyok. Sok rossz szart láttam már.
Sok szart tettem már. Öt hónapot éltem túl a dzsungelben,
miközben fenyőtobozokat ettem és terroristákat gyilkoltam egy
öreg evőpálcikával. Én egy rossz gazember vagyok.”
– Hol volt Leon, amikor ez történt? – kérdezte Bogár.
– A Gonosz Szállásán. Úgy értem a számítógépes szobában.
„...Ó, basszus. A fejem épp felrobbant.”
A kamera jobbra mozdult, egy nő felé, aki egy tölgy mellett
kuporgott.
„– Én vagyok a halál. Egy szellem vagyok. Meg foglak találni
téged. Elfuthatsz, elbújhatsz, könyöröghetsz, de egyik sem segít. A
sötétben jövök el hozzád, akár egy hajlékony párduc, bársonyos
talpakon acél karmokkal és... ó, várjunk, az agyam, hova ment?
Miért szivárgott ki a fejemből? Ne hagyj itt!” Felsóhajtottam.
„– Ó, ne, nézd! A lábam megrándult. Ez annyira méltatlan.”
Lehet, hogy Leonnal van valami gond. Talán több munkát
kellene adnom neki. Az talán megakadályozná, hogy unatkozzon
és fegyvereket akarjon szerezni.
– Bármit is szeretnél megmutatni, nem látom. – mondtam
Bogárnak.
– Honnan tudta, hogy melyik fog meghalni legközelebb? –
kérdezte Bogár. – A kamera pontos sorrendben veszi fel őket.
 Ez nem lehet igaz. Visszatekertem a felvételt. Az idősebb
férfizsoldos, az atletikus női zsoldos, a testépítő zsoldos, a vékony
zsoldos, a nagydarab női zsoldos... Az öt célpontot pontosan abban
a sorrendben ölték meg, ahogy a felvétel készült róluk. Minden
esetben a kamera az áldozatra vándorolt és Leon elkezdett
beszélni, mielőtt a lövés eldörrent.
Ó, a fenébe. A számra szorítottam a kezem.
– Ha az anyád felkiáltott volna a lövések előtt, lenne értelme. –
mondta Bogár. – De ezek közül kettőt a mi embereink lőttek le.
Először azt hittem, hogy Leon jövőbe látó. – Bogár visszatekerte a
videót, ahol az első női zsoldos meghalt. – Nézd, látod, hogy
először balra mozdul a kamera.
Néztem, ahogy a kamera először balra mozdul, és egy
másodpercig egy lámpaoszlopra figyelt, mintha Leon várna
valamire. A kamera felfelé billent egy futó pillanatig az utca
túloldalán lévő ablakra, majd a testépítő zsoldos felé fordult.
– Beszéltem az embereinkkel. – Bogár megérintette a laptopot.
Az utca képe töltötte be a képernyőt.
Volt itt egy emberünk. – mutatott az ujjával az ablakra.
– Ez az az ablak, amelyik a videón van?
Bogár bólintott.
– Itt van az a vézna fickó, akit a nagydarab pacák után öltek
meg. – Bogár rámutatott egy foltra a raktár mellett, amit egy
alacsonyabb kőfal árnyékolt. – Az emberünk abból az ablakból
nem tudott volna közvetlenül rálőni a vékony pasira. Tehát a móka
és kacagás kedvéért, tettünk egy próbababát arra a helyre, ahol a
vékony fickó volt. – Bogár megérintette a képernyőt, és az egy
másik szögből mutatta az utcát. Egy próbababa guggolt a fal
mellett egy vászonzsákkal a fején.
– Miért tettél egy zsákot a fejére?
– Egy perc múlva meglátod. Ez a mesterlövész ablakából nyíló
kilátás. – a képernyő ketté oszlott. – Nincs lövés.
– Igen.
A mesterlövész meglátta a foltot, amire Leon korábban
ráközelített, és tüzelt. A zsák a baba fején szétszakadt, és vékony
sugárban homok hullott ki belőle.
 – Beméri a lövésszögeket. – suttogtam. Leon nem volt
jövőbelátó.
Kiértékelte a céllövők potenciális céljait és pozícióit, majd
kiszámította a golyók röppályáját, és megvárta, hogy
megtörténjen. Amikor mégsem következett be, váltott a következő
legvalószínűbb célpontra. És mindezt töredékmásodpercek alatt.
– Nem tudom, hogy mi ez. – mondta Bogár. – De valami
baszottul csodálatos, amit korábban soha nem láttam. De úgy
gondoltam el kell mondanom neked.
Leonnak soha nem lenne normális élete. Csak egyetlen út nyílt
az ilyen mágiára.
– Nem mond el Rogannak. – néztem Bogárra.
– Ha rákérdez, el kell mondanom neki. – felelte Bogár. – De
nem fogok önként jelentkezni. Leon tudja már?
Megráztam a fejem.
– A te döntésed. – vette fel Bogár a laptopját. – De tanácsolnék
valamit. Személyes tapasztalatból. Ha megakadályozod, hogy az
emberek olyan dolgokat tegyenek, amire születtek, megőrülnek.
Ne hagyd, hogy Leon megőrüljön, Nevada.
 9. fejezet

Péntek este hat óra volt, és egy ezerötszáz dolláros ruhában

ültem a médiaszobánkban, miközben egy apró táskában a
mobiltelefonomat szorongattam és próbáltam nem mozdulni.
Arabella csinálta a sminkemet. Catalina egy rendetlen kontyba
tekerte a hajamat és csattal rögzítette. A cipő már rajtam volt. A
fürdőszobába mentem, mielőtt öltözködni kezdtem, nem ettem
semmit, amitől gázok képződhetnének, és valószínűleg
dehidratálódtam, mivel Murphy törvénye garantálja, hogy ha
valamilyen italt veszek a kezembe, leiszom a szép ruhámat.
Készen álltam az indulásra. Frida nagyi és anyám velem
maradt, amíg Augustine meg nem jelent.
Az elmúlt néhány órát azzal töltöttem, hogy memorizáltam az
Augustine listáján szereplő neveket és arcokat, szegény agyam már
úgy zümmögött, mint egy méhkas. A fényképeken sok férfi volt
szőke. Egy órán keresztül bámultam őket, és megpróbáltam
összeegyeztetni azzal a képpel, amit az esőben a Suburban
homályos ablakán keresztül láttam. Elbuktam.
A TV-ben a beszélő fejek Garza szenátor gyilkosságát taglalták.
A rendőrség még mindig a nyomozás részletein üldögélt, és a
korábbi kommentár veszett intenzitása lanyhult. A sajtó nagyon
akarta a történetet, de csak néhány spekulációval tudtak előállni,
és mivel kevés információhoz jutottak, újabb témákat kerestek.
Ismét Garza szenátor képei jelentek meg a képernyőn. Fiatal,
jóképű, politikus frizura, és valószínűleg politikus mosoly.
Meggyilkolták és valakinek felelnie kell ezért.
Szegény család. – mondta Frida nagyi.
Leon szaladt be a szobába.
– Neva...
Megállt és rám bámult.
– Igen?
– Nevada, nagyon csinos vagy. – olyan áhítattal mondta,
mintha valamilyen idegen életformát fedezett volna fel.
– És általában én vagyok...?
– Az unokatestvérem. – mondta kioktató hangon. – Van kint
egy limuzin. Vagyis két limuzin.
Kinyújtottam felé a kezem, és Leon segített felállni.
– Hogy nézek ki?
– Jól nézel ki. – biztosított anyám.
– Törj el egy lábat! – mondta Frida nagyi. – És csinálj sok
képet.
Kiléptem a médiaszobából. Cornelius várt rám. Jól szabott
szmokingot viselt, ami kiemelte szép tulajdonságait. Gazdagnak és
elegánsnak tűnt, olyan embernek, aki a tizenöt ezres ruhák
világába tartozik. Én meg kislánynak éreztem magam, aki
öltözősdit játszik.
Cornelius felajánlotta nekem a karját. Az ujjaimat az alkarjára
fektettem és végig mentünk az előszobán.
– Ez olyan mintha bálba mennénk. – mondtam.
– Én nem mentem el az enyémre. – mondta. – Te voltál? – A
gimnáziumi záró bálra elmentem. A kísérőmet Ronnie-nak hívták.
Csatlakozott a tengerészgyalogsághoz és két héttel később hajóra
szállt. Egész este úgy repkedett, mint egy papírsárkány, és flörtölt
mindenkivel, mivel ez volt az utolsó esélye, hogy kitombolja
magát. Harminc perccel azután hogy odaértünk megszabadultam
tőle és leléptem. Utána már szívesen kihagytam a bálokat.
– Megígérem, hogy nem hagylak magadra. – mondta.
– Augustine és Rogan mellett erre nincs esély.
 Cornelius kinyitotta előttem az ajtót és kiléptem az éjszakába.
Két limuzin várt. Augustine a másodiknál állt. Szmokingot viselt,
ami úgy állt rajta, mint egy kesztyű. Egy másodpercig
megcsodáltam. Hűha.
– Nevada, tökéletesen nézel ki. Jó estét Harrison.
– Jó estét. – visszhangozta Cornelius.
Az első limuzin sofőrje, egy magas szőke nő kilépett az autóból
és kinyitotta az ajtót.
– Mr. Harrison.
– Külön megyünk? – kérdeztem.
– Igen. – felelte Cornelius. – Én a házam limuzinjával megyek.
Én pedig az alkalmazottjaként Augustine-nal megyek. Ez így
van rendben.
– Ott találkozunk.
Cornelius limuzinja beleolvadt az éjszakába. Augustine
kinyitotta az ajtót. Nagyon óvatosan szálltam be.
Augustine bezárta az ajtót, átment az autó másik oldalára
beszállt mellém, és elindultunk.
– Nagyon durva az a horzsolás a nyakadon. – mondta
Augustine.
– Ketten is azt mondtátok, hogy Baranovszky a különlegeseket
szereti.
– Hát ez a sérülés valószínűleg felkelti a figyelmét. Ezzel a
ruhával együtt ez egy kihívás. Észrevetted, hogy Rogan megpróbált
lebeszélni arról, hogy részt vegyél az estélyen?
– Igen. – mit akar ezzel?
– Rogan olyan, mint egy serdülő. – mondta Augustine. –
Drasztikus, veszélyes és számító, de akkor is olyan, mint egy
kamasz fiú.
Nem. Rogan minden volt, csak nem ez. Arra törekedett, hogy
irányítása alatt tartsa a környezetét, az embereit, de leginkább
saját magát. Ritka alkalmakkor kimutatta a valódi érzelmeit, de
ezek a pillanatok olyan rövidek voltak, hogy még mindig nem
tudtam igazán kiismerni. Semmi nem volt impulzív benne.
– A serdülőket az érzelmeik irányítják. – folytatta Augustine.
Nem mondod. Van néhány serdülő az életemben, akikkel, napi
rendszerességgel kell foglalkoznom.
– Otthagyni a családi kötelezettségeket, és elfutni, hogy a
hadsereghez csatlakozz, egy tinédzserre vall. – mondta Augustine.
– Ez egy drámai kijelentése annak, hogy nem kérted azt, hogy
megszülethess.
Tekintettel arra, hogy Rogan tizenkilenc éves volt, amikor
csatlakozott a hadsereghez, a tinédzser kritika nem igazán volt
tisztességes. Végül megértettem, Rogan miért állt be a seregbe.
Megpróbált elszökni az Elsők előre meghatározott életútjától:
főiskolára menni, tudományos fokozatot elérni, a szüleidnél
dolgozni, végül feleségül venni egy olyan nőt, aki a megfelelő
génekkel rendelkezik, majd legalább két, de legfeljebb három
gyereket nemzeni az öröklés biztosítása érdekében. Az út, amit
Augustine eddig követett, kivéve a házastársat.
– A lényeg, hogy Rogant az érzelmei irányítják, és ennek
megfelelően jár el. Arra is az érzelmei vezették, hogy megosszon
téged a világ többi részével. Nem értem pontosan az indítékait.
Talán személyes. Talán szakmai érdeklődés. Nem hiszem, hogy
tudod mennyire értékes vagy, de Rogan és én igen. És én nem
szeretek veszíteni.
A hüvelykujjával megpöckölte a telefonját. Az én telefonom
pedig egy olyan dallamot adott ki, melyet kifejezetten az ilyen
eseményekre állítottam be. Kinyitottam és ellenőriztem a
telefonom, egy új e-mail várt Augustine-tól. Megnyitottam.
Egy szerződés. Egy megállapodás a Montgomery Házzal...
Augustine felajánlott nekem egy állást, de nem a Montgomery
Nyomozóirodával, hanem a Montgomery Házzal. Ez új volt.
Alapfizetés. Az alkalmazott alapfizetésre jogosult, melynek összege
1,2 millió dollár évente.
Ez nem helyes.
Fizetés. Az alapbér fizetése a munkáltató szokásos bérfizetési
gyakorlatának megfelelően történik.
Egyéb feltételek. A futamidő alatt az alapbér növekedik
legalább 7 %-kal minden év november 1-ével. A munkáltató
felülvizsgálja a munkavállaló teljesítményét és belátása szerint az
alapbér további növelését kezdeményezheti.
 Hol is láttam ezt a kifejezést? Átfutottam rajta. Megvan tíz év.
Augustine Montgomery felajánlott nekem egy tíz éves
szerződést, amely garantált évente egymillió kétszázezres fizetést,
évi hét százalékos emeléssel, és teljesítményen alapuló
bónuszokkal.
Megvehetném Rogantól a jelzálogunkat. Fizetni tudnám a
húgaim továbbtanulását. Tudnám...
Mi a csapda? Kell valahol lennie egy csapdának.
Piaci versenyt korlátozó megállapodás. A jó együttműködésért
és a munkavállalónak a Társasághoz való hűségének
ösztönzéséért, amennyiben a munkaviszony a megadott időn belül,
bármilyen okból megszűnik, a munkavállaló nem vehet részt sem
közvetve sem közvetlenül, személyesen, vagy alkalmazottként, sem
társas partnerként, partnerként, vagy ügyintézőként, vagy
tulajdonosként, sem semmilyen minőségben az Egyesült
Államokban és annak védett területein folytatott bármely üzleti
tevékenységben, amely magánnyomozást, biztonsági szolgáltatást,
vagy személyes kikérdezéseket foglal magában, tíz éven keresztül.
A munkavállaló által birtokolt magán biztonsági vagy nyomozói
vállalkozást meg kell szűntetni a munkavégzés megkezdése előtt.
Ha elfogadnám ezt a szerződést a Baylor Magánnyomozó Iroda
megszűnne, és ha bármilyen okból kilépnék vagy kirúgnának,
többé nem tudnám támogatni a családomat.
Augustine rám mosolygott. Vicces, ebből a szögből egyáltalán
nem látszottak a cápafogai.
Ha elfogadnám ezt az üzletet az elmúlt évek kemény munkája a
ködbe veszne. Az ügynökség volt apám hagyatéka, de számomra
ennél több volt. Ez volt a végrendelete, hogy kitartsunk, mint
család.
Annak ellenére, hogy apám egészsége egyre romlott, az üzlet
nem látta kárát. Apám nem dolgozhatott, anyám pedig a
gondozására koncentrált.
Ahogy visszagondoltam arra az időre, az agyam eltompította az
emlékeimet. Sötét és elfojtott emlékeim voltak, mintha az agyam
egy kék szűrőn keresztül filmezte volna az eseményeket. Volt az az
időszak, mielőtt apa beteg lett, és volt még az az időszak, miután
meghalt. A két időszak közötti eseményeket a saját védelmem
érdekében megpróbáltam elfelejteni.
Nem tudtam segíteni apának, és csak még rosszabbá tettem a
helyzetet. Elolvastam egy levelet, ami az orvosától érkezett, de
rajta kapott és megkért, hogy ne mondjam el senkinek. Túl sokáig
tartottam titokban. Talán, ha hamarabb szólok, akkor tovább
élhetett volna. Mire nagyon beteg lett, nem tudtam megnyugtatni
a húgaimat és az unokatestvéreimet. Mivel ha bármit is mondtam
volna az hazugság lett volna. Mindannyian tudtuk a rettenetes
igazságot. Apa meg fog halni. Heteken keresztül ápoltuk, nem
évekig.
Abban az időben egyetlen dolgot tehettem, többet dolgoztam,
és igyekeztem egy kis extra pénzt szerezni. Felszálltam arra a
süllyedő hajóra, aminek a neve a Baylor Magánnyomozó Iroda
volt, és lépésről lépésre betömtem a lyukakat. Minden új ügyfélért
megharcoltam. Elvállaltam minden munkát és az üzlet lassan
beindult. Néha elakadtunk, néha akadtak gondok, de már nem állt
le. És miután apa meghalt mindannyiunknak kétségbeesetten
szükségünk volt valamire, ami fenntart bennünket. Olyanok
voltunk, mint a futók, akik lefutottak egy hosszú, fárasztó versenyt,
áthajtottak a célvonalon, majd nem bírták abba hagyni a futást.
Szükségünk volt egy célra, és ez a cél a nyomozóiroda lett. Az iroda
tette lehetővé, hogy tető legyen a fejünk felett és étel kerüljön az
asztalunkra. A húgaimnak és az unokatestvéreimnek nem kellett
támogatást kérniük, mivel a családi vállalkozás biztosított
számukra mindent. Ha felnőtt életükben nem sikerülnének a
dolgaik, az iroda mindig ott lesz, hogy jövedelmet biztosítson a
számukra. Soha nem fognak meggazdagodni belőle, de a
számláikat ki tudják fizetni. És ez a lehetőség mindannyiunk
számára meg van. Az iroda most virágzott, és bizonyította, hogy
mire vagyunk képesek együtt családként. És mi mindannyian
büszkék voltunk rá.
Apám remélte, hogy gondoskodni tud rólunk, és ez sokkal
többet adott számunkra, mint pénzt.
Ha elfogadnám Augustine ajánlatát, mindez eltűnne. Igen,
több pénzt keresnék, de a családom többi tagjának nem lenne
önálló jövedelme, az én adományaimtól függenének.
Meg akartam szabadulni Rogantól. Annyira akartam. És így
megtehetném.
Mit kellene tennem ezért a pénzért? Valószínűleg azt, amiért a
szüleim olyan keményen harcoltak, hogy ne kelljen megtennem:
Augustine-nak dolgozhatnék élő hazugság detektorként. Az
emberek magzati pózba gömbölyödve, zokognának a padlón,
miután feltéptem az elméjüket.
– Ez egy nagyon nagylelkű ajánlat. – mondtam.
– Nem, ez egy tisztességes ajánlat. Üzletember vagyok,
Nevada. Mindig figyelek a saját érdekemre. Ez az ajánlat nem
szerény, de nem is nagylelkű. Véleményem szerint megfelelő és
tisztességes ár azért az értékes szolgáltatásért, melyet a
Montgomery Háznak fogsz nyújtani. Kompenzáció, amely csak
növekedni fog. Annyi mindent tudnék tenni a tehetségeddel,
Nevada. A szavamat adom, hogy soha nem próbállak meg
érzelmileg manipulálni. A szavamat adom, hogy soha nem fogom
megfenyegetni a családodat, vagy soha nem fogom felvásárolni a
hiteledet az engedélyed nélkül, vagy bármilyen más eszközzel
befolyásolni téged.
Belenézett a pénzügyeimbe. Hát persze. Végül is volt egy
magánnyomozó ügynöksége. Átnézte a pénzügyeimet, hogy
ugyanazt tegye amit Rogan tett. Csakhogy Rogan már megelőzte.
– Egy professzionális szövetséget ajánlok fel, Nevada. Egy
kölcsönösen előnyös partnerséget. Ha tovább olvasol, látni fogsz
egy bejelentkezési bónuszt. Ez az összeg elegendő ahhoz, hogy
azonnal rendezni tudod az adósságaidat, és hogy le tégy foglalót
egy megfelelő lakásért, amennyiben úgy döntesz, hogy kiköltözöl a
raktárból és egy függetlenebb életmódot kezdesz. És ezt megint
nem jótékonyságból teszem, hanem azért, hogy szakmailag boldog
légy. Tapasztalatom szerint a boldog alkalmazottak, stabil,
egészséges üzletet jelentenek.
Augustine ismét elmosolyodott.
– Megértem, hogy az életed most kaotikus és ez nem könnyű
döntés. De nem kell kapkodnod, az ajánlat nincs időkorláthoz
kötve.
 Visszamosolyogtam rá, és közben igyekeztem a könnyed
szórakozáson kívül semmilyen érzelmet nem mutatni.
– Biztos vagy benne, hogy Rogan nem fog ennél többet
felkínálni nekem?
– Felajánlhat többet, de a kérdés az, hogy mit várnak el azért a
pénzért?
Megemeltem a szemöldököm.
– Nem szexuális kötelezettségre gondoltam. – mondta
Augustine. – Rogan megpróbál elcsábítani téged, de hacsak a
személyisége nem ment keresztül egy sor drasztikus változáson,
nem kényszerít bele egy szexuális kapcsolatba. De tudod, hogy
miből él?
– Van néhány dolog, amit tudok róla.
– Nagyon sok tulajdona van. És ez a nagy különbség. Nekem is
számos tulajdonom van, de főleg a Montgomery Nyomozóirodát
vezetem. Ez a napi munkám. De Rogan egy háborús fővezér, a szó
szoros értelmében. Az emberei zsoldosok. Neki van az egyik
legjobb magánhadserege a világon, és a felszínen olyan
szórakoztató dolgokat tesznek, mint a túszmentés, testőrködés,
biztonsági védelem. Ugyanakkor, mindketten felnőttek vagyunk.
És te is tudod, hogy a legjövedelmezőbb üzletek, ritkán fehér
lovagügyek.
– Ebből annyit értek, hogy van egy magán biztonsági cége. –
mondtam.
– Ő a tulajdonosa a Castra-nak. Ez egy ősi latin kifejezés a
katonai erődre. A római légionáriusok minden nap meneteltek
húsz mérföldet, majd letáboroztak, és a környék köveiből és fáiból
erődítményt építettek, mielőtt aludni tértek. A Castra egy
menedék, az idegen földön, és a falai áthatolhatatlanok a
kívülállók számára. Rogan Castra-ja védelmet nyújt a Házak
számára. Találkoznod kell a versenytársaddal? Nem bízol benne,
vagy a saját embereidben? Csapdától tartasz? A Castra megvéd. Ők
elitek, szakképzettek és megvesztegethetetlenek. Ez az oka annak,
hogy
Rogan ismeri Houston alvilágának minden jelentős alakját, és
hogy miért olyan tájékozott a Házak közötti viszályokról. Elég sok
időt igénybe vesz, hogy leplezze a tevékenységét. De én tudok róla,
mert közöm volt egy két fél közötti összetett tranzakcióhoz, melyet
a Castra biztosított, és felismertem az egyik emberét.
Ez nem lepett meg. Rogan már korábban említette nekem,
hogy ha keres valakit, az emberei órákon belül előkeresik számára.
És ez nem lenne lehetséges, ha nem volna Houston árnyoldalával
kiterjedt hálózati kapcsolata, és az ilyen kapcsolatokat senki nem
úgy szerzi meg, hogy ministráns fiút játszik.
– Rogan tud róla, hogy te tudod?
Augustine megrázta a fejét.
– Nem saját magamként voltam jelen. Velem a munkád
jogszerű és törvényes lenne. Nem tudom megígérni, hogy időnként
nem kerülsz olyan helyzetbe, ami az elveiddel ellentétes, de ez
anomália lesz, nem pedig a norma. De ki tudja Rogan-nál milyen
munkát kellene végezned?
És ki merné tőle megkérdezni?
Ott a pont. Eltekintve attól, hogy Rogan nem akart alkalmazni
engem. Engem akart, a szó minden értelmében. Azt akarta, hogy
vele legyek. Ez több volt, mint vágy. De persze nem voltam benne
biztos, hogy mi volt még.
Augustine elmosolyodott.
– Lehet, hogy fizet érte, hogy gondosan fontold meg a
lehetőségeidet.
A limuzin buja kerteken és szép gránit teraszokon keresztül
kanyargó úton haladt.
– Hol vagyunk? – kérdeztem.
– Piney Point Village. – felelte Augustine.
Piney Point Village volt hivatalosan is a leggazdagabb hely
Texasban. Oly sok szomszédos településhez hasonlóan, ez is
kisvárosként kezdte, melyet felfalt Houston terjeszkedése. A
tavalyi elszabadult ügy kapcsán, már ellátogattam egyszer ide. A
Memorial Villages, a Piney Point gazdag közössége, korlátozott
bármilyen üzleti tevékenységet a terület határain belül,
alkalmaztak egy városi erdészt, és mindent szabályoztak, beleértve
az „Eladó” táblák formáját is. A legutolsó népszámlálás szerint az
apró önkormányzatnak, mintegy háromezer lakosa volt, A
tulajdonukban lévő adóköteles ingatlanok összértéke ellenben
kétmilliárd dollár volt.
A limuzin becsúszott egy magánútra, megkerülve egy
lélegzetelállító szökőkutat. A parkoló másik végén egy hatalmas
fehér kúria emelkedett ki a fák közül. Innen nézve a hatalmas
épület egy szemre hasonlított. Egy nagy kerek torony állt a
középpontban, mint egy írisz, fehér oszlopokkal körbeölelve,
melyek egy körkörös teraszt tartottak. A toronyból két ívelt szárny
nyúlt ki kecsesen a zöld környezetbe. Az íves üvegajtók és ablakok
borostyánfényben ragyogtak. Szinte hallottam a luxuslakás
ingatlanügynök hangját: „A ház az olasz, a francia és a korai
Disney-stílus elegáns fúziójában épült, ez a nagyszerű birtok
ezer fürdőszobát kínál, igazodva bármely Cinderella igényéhez...”
– Milyen nagy ez a ház?
– Majdnem háromezer négyzetméter. – felelte Augustine. –
Néhány évvel ezelőtt Baranovszky kifejezetten a gála számára
építette. A toronyban található a központi bálterem, a jobb
szárnyban van az ebédlő és az előadóterem, a baloldalon a
lakóhelye. Amikor nem itt tartózkodik, vállalatok részére adja ki az
épületet.
A limuzin megállt. Akkor kezdjük.
– Ne aggódj. – mondta Augustine. – Jól fogod csinálni. Csak
légy önmagad Nevada.
A sofőr kinyitotta az ajtómat. Augustine megkerülte a limuzint
és a kezét nyújtotta. Elfogadtam a kezét és kiléptem az autóból.
Augustine felajánlotta a karját, de megráztam a fejem. Az volt a
lényeg, hogy ne feltételezzenek közöttünk szoros kapcsolatot.
Augustine mellett a legtöbb ember, engem úgyis figyelmen kívül
hagyna. Hatalmas korinthoszi oszlopok között sétáltunk fel a
széles lépcsőkön, az íves bejárathoz. Egy férfi és egy nő –
mindkettő szigorú sötét alkalmi ruhában
– várt a lépcső tetején. Augustine a nőre nézett és felemelt egy
kis kártyát.
A nő meghajtotta a fejét.
– Üdvözöljük Mr. Montgomery.
– Jó estét Elsa.
 A férfi felemelt egy szkennert, és vörös lézerfény futott végig a
kártyán. A férfi őr megérintette a fejhallgatóját. A hangja egyszerre
két helyen szólalt meg, a szájából és a házból egy hangszóróból.
– Augustine Montgomery a Montgomery Házból és vendége.
Az őrök valószínűleg tudták a nevem, a súlyom és a
cipőméretem. De Augustine mellett a nevem nem jelentett
semmit. Én voltam „a vendége” pontosan úgy, ahogy szerettem.
Átmentünk az íves bejáraton és tükörfényesre polírozott
gránitpadlón sétáltunk. A magas fehér falakat hosszú bannerek
díszítették, melyek a
Houstoni Szépművészeti Múzeum különböző kiállításait
mutatták be: az egyiken egy nő volt, széles gyöngyház színű
ruhában, a felirat Habsburg Splendor – A bécsi Birodalmi
Kollekció darabjai. A másikon egy férfi kerámiaszobra volt, a férfi
kerek sisakban volt, keresztbetett lábakkal ült, kezeit a térdeire
fektetve, a címe Ballplayer – Az ókori Mexikó művészete. Majd egy
őrült kinézetű vörös-narancssárga színű műanyag karkötő, melyet
fekete pettyek és fehér-tarka szegecsek díszítettek, a címe Roland
Warden rejtélyes ékszerei.
Az előttünk lévő tágas ajtó biztosított bejáratot a bálterembe,
innen volt elérhető a fő színpad, raja a tömeg, fényes ruhájú nők,
és fekete szmokingos férfiak. Két, bonyolult kovácsoltvas korláttal
szegélyezett, felfüggesztett lépcsősor vezetett fel az emeletre és két
ajtóhoz.
Augustine egyenesen a bálteremhez vezetett, felemelt állal
sétáltam mellette.
– Miért nem a Szépművészeti Múzeumban tartja a gálát?
– Baranovszky egy Első. És mi szeretjük irányítani a
környezetünket. Kövess engem! Most besétálunk, és egyszerűen
csak sodródunk.
Átléptünk az ajtón és koncentrálnom kellett arra, hogy
sétáljak, nemcsak megálljak középen és bámuljak. A hatalmas
körkörös szoba ragyogott. A padló fehér gránit volt, bonyolult
malachit-zöld berakással. A falak fényes fehér márványból
készültek, zöld és arany pöttyökkel. Az ajtóval szembeni oldalon
egy széles márványlépcső vezetett fel egy belső erkélyhez, amely a
bálterem teljes kerületén körbe futott, az emeleten ajtók látszottak,
melyek valószínűleg a külső erkélyhez vezettek. A padlótól a
mennyezetig érő osztatlan ablakok voltak az erkélyen oszlopokkal
szegélyezve. Elszórva kis asztalokból és plüss székekből álló
csoportok voltak elhelyezve a falak mellett. Houston mágikus elitje
itt állt, ült, sétált és beszélgetett. Nevetés lebegett. Gyémántok
ragyogtak. A pincérek, mint a szellemek siklottak át az
összejövetelen, bort és finomságokat kínálva.
Úgy tettünk, ahogy Augustine mondta, sodródtunk. Az
emberek megnéztek bennünket. Augustine-ra pillantottam.
Valahol a bejárati ajtó és a bálterem között lenyűgözővé vált.
Általában jóképű volt – az illúziója jeges tökéletességet adott neki
– de most, átváltozott egy görög félistenné. Egy élő, lélegző
műalkotás, ember feletti szépség. A nők ránéztek, azután rám, a
nyakamon húzódó horzsolásra.
Augustine balra vezetett. Egy pincér pezsgővel kínált meg
bennünket. Augustine elvett egy pohárral, de én elhessentettem. A
legutolsó dolog, amire szükségem volt, hogy részeg legyek.
Folyamatosan sétáltunk, beszélgetések foszlányai lebegtek
hozzánk.
– Istenien nézel ki...
– Hazugság. – mormoltam.
– ...annyira örülök, hogy látlak...
– Hazugság.
– ...soha nem gondoltam volna, hogy képes egy ilyen tettre.
– Hazugság.
– Utálom ezeket az összejöveteleket.
– Hazugság, hazugság, hazugság.
Augustine csendesen nevetett.
Egy nő lépett hozzánk. Negyven körüli, gondosan
megkomponált szőke frizurát, és türkiz ruhát viselt. Egy férfi
kísérte, aki a kora alapján vagy a fia, vagy a szeretője volt. Sötét
hajú és jóképű volt, talán még túl csinos is, egy kicsit nőies.
Túlságosan szedett a szemöldöke. Nem ismertem fel egyikük arcát
sem, talán nem ők akarnak megölni.
– Augustine, kedvesem, milyen öröm.
 Hazugság.
– Hasonlóképpen Cheyenne. – mondta Augustine.
Hazugság. Nyilvánvaló volt, hogy nem voltak közeli barátok.
– Megcsodáltuk a csinos társadat. – mondta Cheyenne. A nő és
a fiújátéka is rám néztek, és valamilyen oknál fogva arra
emlékeztettek, mint amikor a hiénák lemeztelenítik az agyaraikat.
– Annyira érdekes. – mondta a fiú játékszer. – Ön talán
eldönthetné a vitánkat. Cheyenne azt állítja, hogy egy nőnek meg
kell tartania természetes állapotát, de én határozottan hiszem,
hogy egy női testnek szőrtelennek kell lennie szemöldöktől lefele.
Önnek mi az álláspontja? Aha. Világos, ez valamilyen idióta. De
nekem nem volt időm az ostobaságra. Egyenesen rá néztem, és
tartottam a tekintetét legalább öt másodpercig, majd szándékosan
hátat fordítottam. Majd Augustine és én elsétáltunk.
– Szép volt. – suttogta Augustine.
– Ezek kik voltak?
– Senki fontos.
Egy elegáns afro-amerikai nő sétált felénk. Rózsaszín ruhát
viselt, nem a Pepto-Bismol féle elsöprő fényes rózsaszínt, hanem a
finom pasztell rózsaszín árnyalatút. A sellő formájú ruha nem
tapadt rá szorosan, de mégis kiemelte szoborszerű testét. A nő
távolról szinte kortalanak tűnt, de közelről láttam, hogy majdnem
kétszer annyi idős mint én.
– Lady Azora. – hajtotta meg Augustine a fejét.
– Egy pillanatra elrabolhatnálak Augustine? – pillantott rám a
nő.
Augustine szintén rám pillantott.
– Természetesen. – mondtam.
– Köszönöm, kedvesem. – mondta Lady Azora.
Elsétáltak.
Úgy fordultam, hogy láthassam őket, anélkül, hogy Augustine
hátát bámulnám. Egy férfi vált ki egy kisebb csoportból. Afro-
amerikai, a harmincas évei közepén, úgy mozgott, mint egy atléta,
addig sétált, amíg meg nem állt mellettem. Megállt előttem.
Legalább két méter magas volt. Ezen a helyen minden szmoking és
öltöny méretre szabott volt, de az övét különleges helyen
csinálhatták, figyelembe véve a magasságát és a vállai szélességét.
A haját nagyon rövidre vágták, és borotvaéles pontossággal nyírt
bajuszt és kecskeszakállat viselt. Tekintetünk találkozott. Élénk
intelligencia fénylett sötét szemeiben. Egy pillantás, és tudtad,
hogy nem csak intelligens, de okos és agyafúrt. Nem csak legyőzné
az ellenségeit, de darabokra szedné.
A férfi kissé lehajolt hozzám. A hangja mély és csendes volt.
– Szüksége van segítségre?
Fogalmam sem volt miről beszél.
– Segítségre van szüksége? Csak egy szót szól és elviszem
innen, senki nem állíthat meg. Gondoskodni fogok róla, hogy
megvizsgálja egy orvos, biztonságos tartózkodási helyet tudok, és
beszélhet egy terapeutával. Olyan ember vagyok, aki megérti ezt,
és segíteni tud.
A részletek a fejemben összeálltak. A zúzódásom, hát persze.
– Köszönöm, de rendben vagyok.
– Ön nem ismer engem. Nehéz megbízni bennem, mert idegen
vagyok és ráadásul férfi. Az a nő, akivel Augustine beszél, a
nagynéném. A táncparketten a fehér és lila ruhás nő a húgom.
Mindketten kezeskednek értem. Hadd segítsek.
– Köszönöm. – mondtam neki. – Minden nő nevében. De én
magánnyomozó vagyok. Nem családon belüli erőszak áldozata
vagyok. Ez munkahelyi sérülés, és a férfi, aki kezet emelt rám, már
halott.
A férfi egy hosszú pillanatig nézett, majd egy kártyát
csúsztatott a kezembe.
– Ha úgy dönt, hogy egy ilyen sérülés nem ér meg semmilyen
munkát, hívjon fel.
Augustine felénk fordult. A férfi vetett rá egy kemény, merev
pillantást, majd elsétált. A kártyára pillantottam. Egyszerű fekete
színű kártya volt, az egyik oldalán ezüst dombornyomással az ML
betűk, a másik oldalán egy telefonszám.
Tudod, hogy ki volt ez? – kérdezte Augustine.
Nem.
Michael Latimer. Nagyon erős és nagyon veszélyes.
Nem volt rajta a listámon.
 – A jövő hónapig Franciaországban kellett volna lennie. Mit
akart?
Nem volt rá okom, hogy ne mondjam el neki.
– Azt hitte rólam, hogy családon belüli erőszak áldozata
vagyok. Felajánlotta, hogy segít.
– Fogalmam sem volt róla, hogy érdekli az ilyesmi. – húzta
össze Augustine a szemét. – Érdekes.
Férfiak és nők között sodródtunk, a hangosbeszélő
folyamatosan sorolta az érkezők nevét. Házak képviselőinek
sokasága, és kísérőik. Észrevettem Cornelius-t egy nő mellett, aki
valószínűleg a nővére volt. Úgy nézett rám, mintha nem tudná, ki
vagyok, és ugyanígy viszonoztam a tekintetét.
Teltek a percek.
Megfordultam és észrevettem Gabriel Baranovszkyt a második
emeleten, épp egy idősebb ázsiai férfival beszélgetett. Két
nagydarab férfi, olyan széles vállakkal, hogy szinte négyzet
alakúnak tűntek a drága ruháikban, nyugodtan állt a közelükben.
Testőrök.
A háttérellenőrzésünk szerint Baranovszky ötvennyolc éves
volt. A korához képest nagyon jól tartotta magát. A testalkata
karcsú, majdnem szikár, olyan ember teste, aki vagy rendszeresen
fut, vagy pedig vasakarata van, ha ételről van szó. Sötét haja, laza,
hullámos sörényként esett a vállaira, szögletes intelligens arc,
hosszú orr, keskeny áll, nagy szemek. Felismertem a képét a
fájlokból. Innen nem láttam pontosan, de figyelemreméltó szemei
voltak, világos barna, mint a whisky, szomorú, bölcs kifejezéssel. A
többi vonása teljesen átlagos volt, de a szemei kiemelték a
vonásait, és átformálták valami szokatlanná, egy olyan emberré,
akivel feltétlenül beszélni akartál, mert biztos vagy benne, hogy
valami egyedit mondana. Olyan ember szemei, aki belelátott a
jövőbe. Nem csoda, hogy gyűjtötte a nőket.
És egyáltalán nem nézett rám.
A bemondó hangja megbicsaklott a következő névnél.
– Connor Rogan a Rogan Házból.
A terem körülöttünk hirtelen elcsendesedett. Baranovszky az
emeleten az ajtó felé fordult, összeráncolva a szemöldökét. A
szünet csak néhány pillanatig tartott, majd a testek tovább
sodródtak a parketten, és a beszélgetés folytatódott, de a
hangzavar halkabb lett, és a látszólag rendszertelenül mozgó
emberek, irányt váltottak, megpróbálták úgy elhagyni a terem
közepét, mint akik nem sietnek.
Rogan belépett a terembe. Fekete öltönyt viselt, de úgy néztek
rá, mint aki teljes páncélzatot visel. Megfésülködött és meg is
borotválkozott, de a szemei alatt lévő karikák elárulták, hogy nem
aludt tegnap este. Mogorva tekintete megkeményítette az arcát.
Úgy nézett ki, mint aki megölne bárkit, aki az útjába került.
Az egyik felem bele akart ütni az arcába, mert felvásárolta az
adósságaimat. A másik felem, pedig az útjába akart állni és
kirángatni a teremből, mert nem aludt. Ha ez szerelem volt, akkor
ez volt a legbonyolultabb érzelem, amit valaha éreztem.
Észrevett engem. Meglepetés villant a szemében, és egy
pillanatig túl döbbent volt ahhoz, hogy elrejtse. A ruha megért
minden penny-t.
Rogan megváltoztatta az útirányt. A teremben Michael
Latimer csendesen figyelte. A tömeg reakciói megoszlottak. A
legtöbb arc gondterhelt lett. Néhány férfi és nő, ugyanúgy ahogy
Latimer, csak nézték, nem féltek, de tettre készen álltak. Ők
mindannyian ragadozók voltak, akik megegyeztek abban, hogy egy
éjszakára szépen játszanak, de most nem voltak biztosak abban,
hogy a vadállat, a szobában lévő legnagyobb agyarakkal, követi-e a
szabályokat.
Rogan egy szó nélkül megállt előttem, és felém nyújtotta a
kezét. Nem mertem megnézni, hogy Baranovszky figyel-e
bennünket, de mindenki más a szobában ezt tette. Merev
tekintetük, olyan volt, mintha tőrt szúrnának a hátamba.
Megfogtam a kezét.
Rogan simán megfordult, és a könyök hajlatára csúsztatta a
kezem.
Együtt sétáltunk fel a lépcsőn. Elég feszélyezetten éreztem
magam.
Ha most megbotlanék, soha nem tudnám jóvá tenni.
Felértünk az emeletre, és Rogan balra fordult, Baranovszkytól
távol, és végig ment az emeleten. Kivezetett egy nyitott ajtón az
erkélyre, melyet rózsák szegélyeztek, mély vörös, majdnem lila
színű kövér virágokkal. Rogan végig sétált a teraszon. Hideg szél
fújt az erkélyen.
Megpróbáltam visszaemlékezni, hogyan kell lélegezni.
– Muszáj volt ilyen lényegre törőnek lenned? – kérdeztem
– Előre figyelmeztettelek. – a hangja hideg volt, az arca távoli.
Mereven nézett. – Te akartad magadra felhívni a figyelmét.
Elfordultam tőle és inkább a lenti kertet néztem. Senkinek
nem kellene lennie egy télen virágzó kertjének, de Baranovszkynak
sikerült. A kerti utakat sárga virágú cserjék övezték, fehér,
háromszög alakú virágokkal rendelkező ismeretlen növények
magas tornyai integettek, és rózsa, soksok rózsa, fehértől a mély
pirosig töltötte meg az ágyásokat. Közöttük kis filagóriák kínáltak
helyet a pihenésre, és adtak helyet a kilátásra. Néhol széles
háromszög alakú, fényes vászonponyvák nyújtottak árnyékot,
ívesen kifeszítve, mint egy gálya vitorlái. A ház másik szárnya
meggörbült, körbe ölelve a kertet.
Rogan nem szólt egy szót sem. Rendben. Tulajdonképpen csak
állhatnánk itt némán.
Egy újabb széllökés futott végig az erkélyen. Fázósan átöleltem
hideg vállaimat. Az estélyi ruhámat nem arra tervezték, hogy hideg
téli éjszakán drámaian kivonuljak benne az erkélyre.
Rogan levette a zakóját és a vállamra terítette.
– Nem kell. – sepertem le a vállamról.
– Nevada, fázol.
– Jól vagyok.
– Ez csak egy átkozott kabát. – morogta.
– Mi a csel? – vicsorogtam rá.
– Hogyan? – ingerültség vibrált a hangjában.
– Mi a csel a kabátban? Mibe fog nekem kerülni? Minden
alkalommal, amikor megpróbálsz „vigyázni rám”, egyre inkább
elveszítem a függetlenségemet. Ezért inkább előre tudni szeretném
az árát.
Rogan káromkodott.
– Ez elég színes mondanivaló volt, de nem igazán informatív. –
a fogaim összekoccantak. Összeszorítottam őket, erre a lábaim
kezdtek remegni. Nagyszerű.
– Vedd fel a kabátot.
– Nem.
Bámultuk egymást. Még jó, hogy a merev tekintetek nem
változnak kardokká, különben itt párbajoztunk volna az erkélyen.
– Most már vissza mehetsz. – mondtam neki. – Biztos vagyok
benne, ha távozol, idejön és megnézi, mi volt ez a felhajtás.
– Majd akkor megyek, amikor én úgy gondolom.
Az állkapcsa feszüléséből láttam, hogy nem fog menni, és túl
nagy volt ahhoz, hogy megpróbáljam ledobni az erkélyről a rózsák
közé. Bár csábító volna megpróbálni.
– Tudok a Castráról. – lássuk, ezzel mit kezd.
Nem reagált.
– Honnan?
– Augustine ott volt egy helyen, amit az embereid biztosítottak.
– Ah. – grimaszolt. – Pierce hülyesége után, Augustine
elkezdett érdeklődni az ügyeim iránt. Befektettem egy kutyás
egységbe, hogy megelőzzem az ilyen lehetőségeket. A megjelenését
megváltoztathatja, de nem tudja megváltoztatni az illatát. Úgy
tűnik nem léptem elég hamar.
– Milyen ügyleteket biztosítasz? Kik az ügyfeleid? Drog
kereskedők? Gyilkosok?
– Gyilkosok, igen. De csak akkor, ha a nevük hozzá köthető egy
Házhoz. Soha nem biztosítottam drogkereskedelmet. Tudok az
alvilágról, és ők is tudnak az embereimről. Úgy vagyunk
egymással, mint két idegen az utcán, elhaladunk egymás mellett,
de nem lépünk kapcsolatban, és ezt a jövőben is szeretném
fenntartani.
Igaz.
– Miért csinálod?
– Az információ miatt. – mondta tárgyilagos hangon. – Én az
Elsők társadalmának peremén élek, de többet tudok róluk azoknál,
akik benne élnek. Az információ hatalmat ad, és amikor szükséges
használom ezt a hatalmat.
Egy újabb szélroham söpört végig rajtam. Ha Baranovszky
nem mutatkozik két percen belül itt fogok megfagyni.
Rogan rápillantott a kertre. Egy vászonponyva a többitől
ellenkező irányba fordult, beborítva az erkély bal oldalát, és így
megvédett bennünket a széltől. Ugyanakkor egy harmadik emeleti
ablak mögött elmozdult egy sötét árnyék, körülbelül ötszáz
lábnyira tőlünk. Rogan is ellenőrizte az ablakot, majd elfordult. Ő
is észrevette. Valószínűleg egy orvlövész puskán keresztül figyeltek
bennünket.
– Pontosan erről beszélek. Visszautasítottam a kabátot, ezért
belenéztél a fejembe. Egyáltalán nem veszed figyelembe a
kívánságaimat.
– Meg akarsz fagyni? – bámult rám.
– Igen. – na jó, ez elég hülyén hangzott. Magamban
felsóhajtottam.
– Nevada, mindketten tudjuk, hogy fázol. Hallom, ahogy
kattognak a fogaid. Ha azért csinálod, hogy bizonyíts valamit, már
értem. De ez akkor is gyerekes.
– Ez nem gyerekes Connor. – néztem szembe vele. –
Megpróbálod átvenni az irányítást az életem felett. Megteszel
értem dolgokat, még akkor is, amikor kifejezetten megkérlek rá,
hogy ne tedd, mert ettől jobban érzed magad. Kétségbeesetten
próbálok harcolni a függetlenségemért, hogy saját magam
lehessek. Különben nem marad más, csak te, és én csak egy
tartozék leszek.
Rogan megfordult és bezárta az üvegajtót mögöttünk. Az
üvegben látszott a tükörképem. A testemet fekete ruhás páncélzat
borította, a fejemet szőke haj koronázta. Az arcom mindent elárult,
a szemeimben volt egyfajta dacos, majdnem gonosz kifejezés. Alig
ismertem fel magam.
Nem tetszett, amit láttam.
Rogan mögém lépett, elszánt arcán látszott némi sajnálat.
– Mit látsz a tükörben?
– Magamat látom, egy bérelt ruhában.
– Én egy Elsőt látok.
Igaz. Valóban így gondolta. A torkom összeszorult. Valahol
mélyen, magamban én is tudtam ezt. De nem akartam foglalkozni
azokkal a dolgokkal, amivel ez a cím járt.
– Ez nem te vagy, álruhában. – mondta csendesen. – Ez te
vagy Nevada. Ez az, ami igazán vagy.
Miért hangzott ez úgy, mintha a körmével a saját koporsóját
karmolná?
– Ezt mostanra már neked is tudnod kell. Nem lehet akkora
meglepetés. – mondta halkan. – És mostanra már Augustine is
tudja. Nem idióta. Ezért előbb vagy utóbb megpróbál magához
kötni téged. Fel fog ajánlani számodra egy alkut, ami egy elég nagy
összegű pénznek fog látszani, de valójában csak bilincs és láncok.
A valóságban bármit ajánl fel neked, az csak egy csekély összegű
illetmény lesz. Ha magához tudna kötni a Montgomery Ház értéke
óriási, lenne. Az értéked bármelyi Ház számára felbecsülhetetlen
lenne, különösen akkor, ha nem tudod, hogy mi vagy, és
megengednéd, hogy mások használjanak és irányítsanak.
Mintha felajánlanál nekem, több mint egymillió dollárt,
csakhogy hátra hagyjak mindent, amit felépítettem. Az
ösztöneimnek igaza volt, de a csapda annyira csábító volt.
Rogan mellém lépett és óvatosan rám terítette a kabátot. A
nehéz, meleg szövet érintése mennyei volt, jégcsap vállaimon.
Rogan mögöttem állt, komor és kissé ijesztő volt.
– Az adósságaid olyanok, mint ez a kabát Nevada. Egy kis
szívesség még nem kerül semmibe. Még nem ébredtél rá, hogy a
végösszegük, milyen végtelenül kicsi, mert még mindig
ragaszkodsz ahhoz az illúzióhoz, hogy közönséges vagy.
Hamarosan azt a pénzt egy szempillantás alatt megkeresed. Te egy
feltörekvő Első vagy, és ez az időszak veszélyes a számodra. Az
emberek megpróbálnak kihasználni, manipulálni, és
megpróbálnak nyomást gyakorolni rád. Mindenki akar majd egy
darabot belőled. Egyszerűen csak megvédtem az egyik sérülékeny
pontodat, mindaddig, amíg készen nem állsz arra, hogy egyedül is
megvédd.
Ha jól értettem, amit mondott, akkor védett engem.
Megvédett. Ha cserében számított bármire, azt nem mondta. De az
Elsők világában semmi nem volt ingyen.
– Milyen egyéb intézkedéseket tettél a biztonságom
érdekében? – kérdeztem.
– Mindenről tudsz, amit tettem.
Igaz.
– Nem azért tettem, hogy irányítsalak. Azért tettem, mert
sebezhető voltál.
– Valaki megpróbálta megvásárolni a jelzálogomat tőled?
– Igen.
Igaz.
– Ki és mikor?
– Egy bankon keresztül, tegnap. Az embereim nyomon
követik.
Huszonnégy órán belül tudni fogjuk, ki az.
Volt egy olyan érzésem, hogy ez a szál vissza fog vezetni a
Montgomery Házhoz.
– Miért törődsz azzal Rogan, hogy mi történik velem?
– Mert szórakoztat engem. – de sem a hangja sem az arca nem
mutatott vidámságot.
– Valóban Connor? – fordultam felé. A mágiám megérintette
őt, és tetszett az íze.
– Ha ezt egy Ház egyik tagjával teszed, az felér egy háborús
nyilatkozattal. – figyelmeztetett sötét szemekkel. – Tartsd vissza a
mágiád.
– Akkor válaszolj a kérdésemre, és nem kell veled
háborúznom.
Rogan megfordult és elsétált, ott hagyott a kabátjába
csomagolva. Szorosabbra húztam magam körül a kabátot, és
lenéztem a kertre. Ha helyesen számoltunk, akkor Baranovszky
hamarosan megkörnyékez engem.
Kimért lépések törték meg mögöttem a csendet. Valaki kilépett
az erkélyre és a korlátnak dőlt mellettem. Felé fordultam.
Baranovszky figyelmes tekintettel nézett rám. A folyosón két testőr
várakozott, nyilvánvalóan elég messze tőlünk, hogy ne zavarják a
beszélgetést, de elég közel, hogy fejbe tudjanak lőni és ne tévesszék
el. Úgy tettem, mintha nem venném észre őket, és visszafordultam
a kert felé.
– Élvezi a friss levegőt? – kérdezte Baranovszky.
 – Igen. – mondtam. Igyekeztem közvetlen maradni, de minél
többet beszélek, annál kevésbé látszom rejtélyesnek.
Csendben álltunk.
– Egy kevés szavú nő. – mondta. – Ritkaság.
– Ön túlságosan kifinomult egy ilyen megjegyzéshez. –
emeltem meg a szemöldököm.
Gúnyos mosolyra görbült a szája.
– Miből gondolja ezt?
– Ön egy gyűjtő. Megbecsüli a gyűjteményének minden egyes
tételét, az egyedi varázsa miatt. Egy széles általánosítás, különösen
egy ilyen kétbalkezes, nem jellemző egy ilyen műértőre.
A szemei összeszűkültek. A nyakamon lévő zúzódásra nézett.
– És Ön úgy gondolja, hogy én ilyen vagyok?
– Ön kapcsolatban állt Elena de Trevinoval, egy olyan nővel,
aki tökéletesen vissza tudott emlékezni bármilyen beszélgetésre, és
vissza tudott emlékezni minden hibás mondatra, amit valaha
mondott neki.
– Ilyen hatalommal minden nő rendelkezik.
Megráztam a fejem.
– Nem, mi csak arra emlékszünk, amikor érzelmileg
megsebeznek bennünket. Elena mindenre emlékezett.
Baranovszky megrázta a fejét és mosolygott.
– Ez egy veszélyes beszélgetés.
– Igaza van. Ki kellene mentenie magát, és udvariasan
visszavonulnia.
– Kicsoda maga? – kérdezte csodálkozó hangon.
Elkaptam. Most kell megtartanom.
– Egy vendég.
– Tessék?
– Így jelentettek be. Egy vendég, a sok közül. Anonim,
ismeretlen, egy éjszaka után eltűnik.
– Ön aligha felejthető.
Visszanéztem a kertre.
– Tudja, miért vonzódom a rózsákhoz? – kérdezte.
– Szereti a tüskéiket?
Nem lehet ennyire béna.
 – Nem. Mindegyik tő egyedülálló. Két ugyanabból a
kereszteződésből származó mag is különböző lesz, a szirmok
alakja, és a színűk is különbözni fog.
– Látja? Ön a veszélyes nők és a tüskékkel rendelkező virágok
szakértője.
– Ön szórakozik velem. – mondta, és még mindig mosolygott.
– Csak egy kicsit.
– Sétáljunk. – ajánlotta fel a karját.
– Nem. – ráztam meg a fejem.
– Miért nem?
– Mert igaza van. Ez a beszélgetés túl veszélyes az Ön számára.
– Rogan miatt kellene aggódnom? – csintalan fény szikrázott a
szemeiben. Gabriel Baranovszky szeretett sétálni a kifeszített
kötélen.
– Önnek miattam kellene aggódnia. – mosolyogtam rá
szomorúan, és ez most igazi volt. – Én egy másfajta szörnyeteg
vagyok. Azt hiszem, mások talán jobban örülnének Rogannak.
– Mire képes?
Szeretnéd tudni, ugye?
– Hiányzik Elena?
– Igen.
Igaz. A mágiám körül ölelte őt, beterítette a levegőt, de nem
hatolt belé. Éreztem a habozást a szavaiban, valamit megpróbált
elrejteni. Erős akarata volt, de Rogan acélkemény eltökéltségétől
eltérően Baranovszky rugalmasnak tűnt. Majdnem hajlékony.
Megpróbálhatnám rávenni őt a helyes válaszokra. Nem
gyakorolnék rá annyi nyomást, hogy kikényszerítsem a közvetlen
válaszokat, épp csak annyit, hogy többet beszéljen, mint amennyit
egyébként tenne. Ezt még soha nem próbáltam korábban.
Ha megérezné, a mágiámat megölne. Baranovszky nem harcos
Első volt, így inkább a hagyományos biztonsági eszközökre
támaszkodott, de ez is elég volt, mivel a háza jelenleg tele volt
olyan emberekkel, akik tüzet lőttek az ujjhegyükből. Biztos voltam
benne, hogy egy orvlövész van az ablakban. A kertben valószínűleg
még több. Ha a mágiámmal megragadnám őt és elérném, hogy
elmondja azt, amit tudni akartam, soha nem hagynám el élve ezt a
gálát.
– Mi többek voltunk szeretőknél. – mondta. – Barátok
voltunk.
– Zavarja Önt, hogy meghalt? – folytattam, próbáltam
finoman rámenős lenni, hogy tovább tartsam az erkélyen.
Sóhajtva dőlt a korlátnak.
– Ez az Univerzumunk útja. A soha véget nem érő
kannibalizmus: az erősebbek levadásszák a gyengébbet, de csak
azért, hogy ne ők legyenek a zsákmányok. Az egyetlen módja
annak, hogy nyerjen a játékban, ha nem játszik.
– Tudja, hogy miért ölték meg?
– Nem.
Hazugság. Egyenes, merész, közvetlen hazugság. Tudta.
– Ismerte Elenát?
– Nem. – mondtam neki. – A férjével találkoztam.
Annyira rá összpontosítottam a hangom, hogy olyan volt,
mintha egy idegen szájából jött volna ki.
– Ah. – ebben az egy hangban egy teljes mondanivalót sűrített
össze.
– Elena meghalt. És valakinek fizetnie kell ezért. – mondtam
neki. A mágiám szorosabbá vált körülötte.
– Adok egy apró tanácsot. – mondta mosolyogva. – Ne akarja
kiásni azt a sírt. Nem tudom, hogy mit akar magától Rogan és
Montgomery, de nem fogják kockáztatni magukat a kedvéért.
A fejemben valahol egy ezüstös alak ragyogott, a sziluetten egy
sötét folt volt, valahol Baranovszky koponyájának bal oldalán.
Elrejtett valamit abban a foltban, és nekem valahogy hozzá kellett
férnem. Annyira erősen koncentráltam, hogy azt hittem szétreped
a koponyám.
– Mielőtt meghalt eljött magához.
– Túlságosan sokat tud erről. – nézett rám óvatosan.
Óvatosan, finoman meghúztam körülötte a mágiám hurkát, és
megkötöttem vele. Egy kicsit megnyomtam, hogy arra irányítsam a
válaszait, amerre szerettem volna.
– Önnél hagyott valamit.
A folt sötétebb lett. Igen, igen, ott. Vajon mit hagyhatott nála?
 – Talán emlékek a kapcsolatukról? – felvillant előttem, ahogy
egy szeplős katona kidob egy USB meghajtót az ablakon. – Egy
USB meghajtó, ami a halála után nyilvánosságra hozható
dokumentumokat tartalmaz?
– Az egy rettenetes klisé lenne, nem igaz?
Izzadság tört elő a hajvonalamnál. A fejemben lévő erekben,
dübörgött a vér.
– Elena már napok óta halott és Ön még nem hozta
nyilvánosságra a dokumentumokat. Fél valamitől Gabriel?
– Semmit nem adott nekem.
Hazugság.
Könnyedén elvigyorodott.
– Szerintem nem vagyunk olyan viszonyban, hogy
keresztnéven hívjuk egymást.
– Megnézte, mi van rajta? – mosolyogtam rá.
Semmi.
Egy kicsit löknöm kellett rajta, csak egy egészen aprót, hogy ne
érezze.
Épp csak egy kicsit. A sötét folt elhalványult, reagálva a
mágiámra.
– Ahogy mondtam Elena nem adott nekem semmit. De ha ez a
dolog mégis létezne, akkor biztos, hogy olyan helyre dugnám, ahol
senki nem éri el.
– Tehát megnézte. – mosolyogtam szélesen. Körök ugráltak a
szemem előtt. Alig láttam. – Hova rejtette el?
A sötét folt egy pillanatra teljesen elhalványult.
– Biztonságban tartom, a hálószobámban.
Lassan elengedtem a mágiámat.
Baranovszky összevonta a szemöldökét.
– Kedvesem, ahogy mondtam, ha létezne az a dolog, már rég
megsemmisítettem volna.
Még csak nem is tudta, hogy mit mondott el nekem, amíg a
mágiám hatása alatt állt. Ha ez igaz, akkor az ő emlékei erről a
beszélgetésről teljesen eltérnek az enyémtől.
Baranovszky csalódottan megvonta a vállát.
– Ez a beszélgetés ígéretesnek indult, de közhelyekbe fordult.
Nincs időm a banalitásra. Élvezze a parti hátralévő részét.
Megfordult és elsétált.
Le kell jutnom az erkélyről, mielőtt lelőnek.
Kényszeríteni kellett magam, hogy lassan besétáljak az
erkélyről, ellenállva a késztetésnek, hogy a korlát mellett
összeessek. A mellkasom fájt. A gyomrom szintén. Körök úsztak a
szemem előtt.
Lélegezz. Lélegezz, lélegezz...
Sétáltam, anélkül, hogy igazán tudtam volna, mi történik
körülöttem, mindaddig, amíg a lépcsőhöz nem értem. Rogan utol
ért. A karjának dőltem és együtt sétáltunk le a bálterembe.
Gyakorlatilag a karján cipelte a súlyomat.
– Csak könnyedén. – súgta halkan. – Egyszerre csak egy lépés.
– Össze fogok esni, és zavarba hozom mindkettőnket.
Nem fogsz elesni. Megtartalak.
Még jobban rátámaszkodtam sziklaszilárd karjára. Folytatnom
kellett a sétát.
– Túl sok energiát használtál fel? – kérdezte Rogan.
– Egy kicsit.
– Baranovszky tudja? – tudnia kellett, hogy harcolva kell-e
elhagynunk a gálát.
– Nem érezte. Nagyon óvatos voltam, ezért esik nehezemre a
járás.
Elena adott neki egy másolatot az USB-ről. Biztonságos helyen
van a hálószobájában. Ez egy pontos idézet.
A lépcső véget ért, jobbra akartam fordulni az ajtó felé, de
Rogan balra fordult és vitt magával.
– Hova megyünk?
– Meg kell találnunk Augustine-t.
– Miért?
– Mert Baranovszky tart egy munkaállomást a lakosztályában.
Ez nem csatlakozik az Internethez és kívülről nem lehet
hozzáférni. Bármely dokumentum, amit oda feltölt, biztonságban
van.
– És ezt honnan tudod?
Rogan szája vékony mosolyra húzódott.
 – Megvesztegettem a takarító-személyzetét. Kevés ember
motiváltabb, mint egy szülő, akinek Borostyán Ligás főiskolára
járhat a gyereke, és nem kell érte fizetnie.
– Ki tudod használni, hogy hozzáférjünk Baranovszky
számítógépéhez.
– Nem. Túl kockázatos. Ezért kell megtalálnunk Augustine-t.
Augustine illúzió mágus. Bármilyen formát fel tud venni.
– Azt szeretnéd, ha Augustine felvenné Baranovszky alakját,
bemenne a hálószobájába és megszerezné a dokumentumokat.
Pontosan.
– Ebbe bele is halhat. – mormoltam.
– Egyszer három órát töltött a CIA központjában,
megtévesztve retina és újlenyomat szkennereket. – mosolygott
Rogan. – Amíg rá nem jönnek, hogy lehet egy pillanat alatt DNS
tesztet végezni, egy létesítmény sincs biztonságban Augustine-tól.
Ez csak gyerekjáték lesz számára. Nem messze tőlünk Augustine
kivált egy népesebb embercsoportból és elindult felénk.
– Connor. – szólította meg egy nő balról.
Rogan a hang irányába fordult. Az arca ellágyult és megállt.
– Rynda.
Egy vörös hajú nő mosolygott Roganra. A nő kortalan volt,
karcsú és hajlékony, szív alakú arccal, melyet laza, rézvörös
hajhullámok kereteztek, az arcszíne hibátlan, szürke szemei
annyira fényesek voltak, hogy szinte ezüstnek tűntek. Azonnal
felismertem. A neve Rynda Charles volt, most már Rynda
Sherwood, miután férjhez ment, és egy távoli múltban mindenki
azt hitte Rogan lesz a férje. Egyszer Rogan már megemlítette.
– Jó látni téged. – mondta Rynda. – Bár nem láttalak még
ilyen helyen.
– Valóban nem. – felelte Rogan. – Hogy van Brian és a
gyerekek?
– Remekül. – mosolygott Rynda ismét. Káprázatos mosolya
volt, az a fajta, ami az egész arcát megvilágította. Ha egy szobába
összezárnának bennünket, egyforma ruhában, és beengednél
közénk tíz embert, mindannyian köré sereglenének, engem
egyedül hagyva. És ez számomra eddig így volt rendben. Nem
akartam senki figyelmét. De ez most megütött engem, mint egy
tonna tégla. Rogan figyelmét akartam. Féltékeny voltam, és a
féltékenység olyan volt, mint egy agyaras, karmos szörnyeteg. A
fejemben Rogan az enyém volt.
Ez remek. Ráadásul mikor történt ez?
Megkockáztattam egy gyors pillantást feléjük. A régi barátok
könnyű megszokottságával beszélgettek egymással. Jól néztek ki
együtt. Rogan hatalmas, kemény és sötét – és Rynda, édes,
könnyű, szinte finom. És itt voltam én, harmadik keréknek, aki
bele akart ütni a Rynda arcán lévő édes, finom mosolyba.
– Jessica első osztályos, Kyle pedig jövőre fogja kezdeni az
iskolát. – jelentette ki Rynda. – El tudod hinni? Teljesen egyedül
maradok.
– Olyan érzés, mintha elhagynának? – kérdezte Rogan.
– Igen. Tudom, hogy ez teljesen irracionális.
Augustine felé pillantottam. Ments meg kérlek. Mielőtt még
észre veszik, hogy én is létezem és nevetségessé teszem magam.
Felénk haladt, de nem olyan gyorsan, mint ahogy szerettem
volna.
– Ki a társad? – kérdezte Rynda.
– Senki. – mondtam.
Rogan meglepődve nézett rám.
– Mi nem vagyunk együtt. – mondta Rynda. – Soha nem is
voltunk.
Szerettem volna eltűnni a levegőben.
– Sajnálom. Azt hiszem, félre érti a kapcsolatunk természetét.
Mr. Rogan nem a partnerem. A Montgomery Háznak dolgozom, és
ő csak volt olyan kedves, hogy elkísért. Azt hiszem, ott látom
Augustine-t. Elnézést.
Megpróbáltam arrébb sétálni, de Rogan a derekam köré fonta
a karját. Nem tudtam anélkül elsétálni, hogy fel ne hívjam
magunkra a figyelmet.
Rynda a szemembe nézett.
– Ne. Maradjon, kérlem. Nem állt szándékomban
kényelmetlen helyzetbe hozni.
– Nem hozott kényelmetlen helyzetbe. – mondtam. –
Egyszerűen nem akarok zavarni.
– Nem zavarsz. – mondta Rogan.
És pontosan azt történt, amit nem akartam. Most mindketten
rám figyeltek.
Hátrapillantottam Augustine-ra, reménykedve hogy közel van.
De valamilyen oknál fogva Augustine irányt váltott, és kitért balra.
A helyén egy idősebb nő, aki úgy nézett ki, mint Rynda húsz évvel
idősebb hasonmása menetelt felénk.
– Jön az anyád. – mondta Rogan.
– Tudom. Hallod a Valkűrök zenéjét? – sóhajtott fel Rynda. –
Azt hiszem, futnod kellene.
– Túl késő. – mondta Rogan.
Mrs. Charles megállt mellettünk, rám nézett és megemelte a
szemöldökét, majd Roganra pillantott, mintha a férfi egy piszkos
hajléktalan lenne, aki adományért könyörög.
– Túl késő a sajnálatokhoz, Connor.
Rogan arckifejezése hirtelen átváltott egy Első arcába, hideg,
tele arroganciával.
– Örülök, hogy ismét látlak Olívia.
– Nem, az öröm az enyém. Mát több, mint egy évtizede. A
lányom boldog. A férje sikeres, és a gyerekei közül valószínűleg
mindkettő egy Első. Te pedig magányos vagy, és addig süllyedtél,
hogy egy korábbi főiskolai barátod alkalmazottját kíséred. – vetett
rám egy pillantást. – Nem tudtál volna valamit csinálni a
nyakával? Biztos vagyok benne, hogy Augustine megtette volna
neked ezt a kis szívességet. Vagy neked sikerült tönkre tenned, azt
a kapcsolatodat is?
– Elég anya. – mondta Rynda.
Rogan enyhe érdeklődéssel vizsgálta Olivia-t, mintha csak egy
furcsa rovar lenne.
– Nem, nem gondolom, hogy elég lenne. – Olívia tekintete
vágott, mint a kés. – Nagyon élvezem a bosszút. Tizenöt év
pénzügyi tervezés és genetikai előrejelzés ment tönkre, mert ő
katonásdit akart játszani.
Olívia visszafordult hozzám.
– Hadd magyarázzam el neked a dolgokat kedvesem. Ha
abban reménykedsz, hogy kezdesz magaddal valamit, akkor olyan
gyorsan elkerülöd ezt az embert, ahogy a lábad bírja. Itt állsz,
ebben a valószínűleg kölcsönzött ruhában, és mivel a kezed a
karján van, úgy gondolod te vagy Hamupipőke, álmokkal teli fejjel,
ő pedig a csodálatos herceged.
– Anya! – csattant fel Rynda.
– A valóságban te csak egy díszítés vagy, mint egy sál, ami
kiegészíti a ruháját. Nem érdekled őt azon az előnyön túl, amit
nyújtani tudsz. És amikor megkapta tőled, amit akar, eldug a
szekrénye hátsó részébe, és elfelejt, te pedig ott maradsz
reménykedve, amíg az álmaid meg nem halnak egytől-egyig.
A mágiája megemelkedett mögötte, mint láthatatlan kígyók
fészke és felém siklott. A hangja visszhangzott a koponyámban, és
behatolt az elmémbe.
– Jobb, ha futsz, kedvesem. Gyorsan és keményes fuss, és soha
ne nézz vissza. Fuss.
A mágiája egy erőteljes, merev hullámban nekem rontott, majd
megtört a saját mágiámon. Egy telepata.
Bámulhattam volna a szemébe, és visszalőhettem volna rá.
Ijesztően erős volt az akarata, de nekem is. És ha legyőzném, itt és
most elárulná minden piszkos titkát. Annyira akartam.
Ehelyett elfordultam, elszakadtam Rogantól, és elsétáltam,
látszólag véletlen irányba, de Augustine felé indultam.
Rogan felnevetett mögöttem.
Te idióta, úgy teszek, mintha az életemért futnék. Ne tedd
tönkre!
– Most boldog vagy? – kérdezte Rynda törékeny hangon.
– Akkor leszek boldog, ha egyedül hal meg. – felelte az anyja.
– Mindig öröm veled találkozni Olívia. – mondta Rogan
szórakozott hangon.
A tömeg figyelmen kívül hagyott engem, és továbbra is
Roganra és
Olivia-ra figyelt. Senki nem figyelte őket nyíltan, de mindenki
őket nézte, néhányan érdeklődéssel, mások riadtan. Baranovszky
az emeleti kedvenc helyéről nézte a műsort. Szórakozott
arckifejezéssel kortyolt egyet a pezsgős poharából.
 Augustine az utamba lépett. Úgy tettem, mintha beleütköznék.
– Mi folyik itt? – kérdezte.
– Nagyon nyilvánosan elmenekülök Olívia Charles, és a
mágiája elől. – suttogtam. – Rémült vagyok. Nyugtass meg, egy
olyan helyen, ahol senki nem veszi észre, hogy két Baranovszky
egy helyen egy kicsit sok.
– Hát persze. – mondta Augustine, majd védelmezőn a vállam
köré fonta a karját. – Erre menjünk.
Rogan mondott valamit Oliviának, de túl messze voltunk
ahhoz, hogy halljuk.
Augustine oldalra vezetett engem, egy kis folyosóra.
– És mit csinál a második Baranovszky?
– Elveszi Elena USB-jének a másolatát a számítógépéről, amit
a hálószobájában tart.
– Nagyszerű. – mondta Augustine. – Ez jó móka lesz.
Mögöttünk üveg tört össze. Megfordultam.
Gabriel Baranovszky a torkát szorongatta. A nyakából vér
ömlött, és végig folyt sápadt bőrén. Megbotlott, egy pillanatig
lebegett a lépcsők felett, mint egy furcsa madár, majd lezuhant. A
válla megroppant, ahogy a lépcsőnek csapódott. A teste elfordult, a
feje pattogott a vörös szőnyegen, ahogy lefele csúszott, a lépcső
felénél megállt, világtalan szemei egyenesen a mennyezetre
meredtek.
A két testőr fegyvert rántott és a tömeget vizsgálta.
Senki nem sikított, senki nem sietett segíteni.
A csend szinte süketítő volt.
Az embertömeg, szinte egyként fordult és elindult a kijárat
irányába, a lépcsőkről, a folyosókról, testek árasztották el
körülöttünk a teret, és mindenki egy irányba haladt.
Megpróbáltam a tömeggel ellenkező irányba indulni, de Augustine
megragadta a kezem, és a kijárat felé húzott.
– Nem! Lezárják a kastélyt. Órákra csapdába kerülünk.
A fenébe.
Biztonsági személyzet rohant át a termen, szétválasztva a
tömeget. Cornelius jelent meg mellettem.
– Mennünk kell!
 Az emberáradat közepén Rogan megfordult, és megpróbált az
ellenkező irányba haladni. Valószínűleg nem is látott bennünket.
– Rogan! – kiáltottam.
Előttem egy magas szőke férfi fordította felém a fejét. A
tekintetünk összekapcsolódott. Rám mosolygott.
Láttam már ezt a mosolyt, a Suburban ablakain keresztül.
– Rogan! – elővettem a telefonomat, feltartottam, és
lenyomtam a fényképezőgép ikonját, hogy aktiváljam a sorozatkép
készítő üzemmódot. A telefon staccatóban kattogott, miközben egy
tucat képet készített a tömegről.
A szőke férfi megfordult és beleolvadt a tömegbe.
Mögöttünk fém nyikorgott, ahogy a biztonsági kapu elkezdett
leereszkedni.
– Maradjanak nyugodtak! – hallatszott a hangos beszélőből.
A tömeg felgyorsított az ajtó irányába.
Rogan emelkedett ki a testek tömegéből.
– A fickó a Suburban-ból! – mondtam neki.
– Hol? – vicsorogta.
A kijárat irányába mutattam, de már nem láttam őt. Túl sok
ember volt köztünk és az ajtó között. Nem tudjuk elkapni.
Rogan felemelte a kezét.
Tőlünk balra a fal felrobbant. Nagy márvány darabok szórták
tele a padlót, majd kiáradt a hideg esős éjszakába.
– Kijárat balról. – mormolta Cornelius mellettem.
Kiléptem a cipőimből, felemeltem a ruhámat, majd a
törmeléken keresztül kimentem Baranovszky házából.
 10. fejezet

Houston elbűvölő elitje teljes sebességgel hagyta el a helyszínt.

Több szélmágus felszállt az éjszakai égboltra, míg a teleportálók
rakétaként lőttek ki a létezésből, és csak misztikus lábnyomaikat
hagyták a járdán. Helikopterek lebegtek a levegőben, és autók
áramlottak ki a parkolóból. Káosz uralkodott mindenfele.
Legalább tíz percet töltöttem a zűrzavarba, a jégmágust keresve,
mielőtt Rogan gyakorlatilag berángatott a páncélozott SUV-ba.
Cornelius és Augustine velünk együtt ugrott be, és a SUV elindult.
Végig görgettem a telefonomon lévő képeket. Összesen
harminckét képet készítettem. Ezek közül három mutatta a
jégmágust, ahogy mosolyog, rám néz, majd elfordul. Az arcnak és a
profilnak körülbelül a háromnegyede volt meg. A képek pocsékak
voltak, az arcvonások elmosódtak, de ennek elégnek kell lennie,
hogy Bogár megtalálja.
Megpróbáltam elküldeni a képeket magamnak e-mailban.
Nincs jel. Basszus.
– Add ide a telefonodat. – kértem Rogant.
Átadta nekem. Felnagyítottam a mágus legjobb képét, és
készítettem róla egy másolatot Rogan telefonjával, majd vissza
adtam. Csak a biztonság kedvéért.
Rogan a képre nézett és megrázta a fejét. Oda adtam a telefont
Augustine-nak.
– Ismerősnek tűnik. – ráncolta össze a szemöldökét Augustine.
– Találkoztam már vele, de nem emlékszem rá, hogy mikor és hol.
Átadta a telefont Cornelius-nak.
– Nem ismerem fel. – mormolta Cornelius és mereven
bámulta a mágust.
– Szerinted ő ölte meg Narit?
– Ezt nem tudjuk biztosan. – mondtam gyorsan, mielőtt még
esélye lett volna bárkinek megszólalnia, vagy mielőtt Cornelius
kiugrik az autóból és visszamegy megkeresni a jégmágust. – Azt
tudjuk, hogy a jégmágus érintett az ügyben. Azt is tudjuk, hogy
engem meg akart ölni. De semmi mást nem tudunk.
– De kell lennie valamilyen kapcsolatnak. – erősködött
Cornelius.
– Valószínűleg van. – próbáltam nyugodt és ésszerű maradni.
– De ne feledd, bizonyítékot ígértem neked. Biztosnak kell
lennünk, mielőtt bármit is teszünk.
– Lehet, hogy még visszajön. – szorult ökölbe Cornelius keze.
– El fogjuk kapni. – ígértem.
– Meg van az arca. – mondta Rogan. – Most már nem tud
elrejtőzni.
Egy óra múlva Rogan főhadiszállásának ajtaján léptünk be,
ami egy nagy kétemeletes ház volt, a mi raktárunktól távol lévő
utcában. A nyitott első emeletből ítélve, valamikor ipari épület
lehetett, de most járművekkel és emberekkel volt tele. A
földszinten balra fordultunk és felmentünk a második emeletre,
ami magasan emelkedett, az első szint betontere felett. Ez is
nyitott tér volt. A közepére egy fémkeretet építettek, ami tartotta a
kilenc számítógép képernyőjét, és a kábeleket. A képernyők előtt
Bogár ült, mellette Napóleon feküdt egy kutyaágyban, ami úgy
nézett ki, mint egy kutya méretű párnázott trón, arany Bourbon
liliom díszítéssel. Napóleon észrevett bennünket, de úgy döntött,
hogy a jelenlétünk nem elég ösztönző ahhoz, hogy felkeljen.
– Van a számodra egy fényképem. – mondtam Bogárnak.
Bogár szinte kirobbant a székből.
– Add ide!
 Átadtam neki a telefont, és rácsatlakoztatta a számítógépre. A
fényképek töltötték ki a monitort.
– Melyik az?
Rámutattam a mágusa.
Bogár visszazuhant a székbe. Az ujjai egy zongora virtuóz
mozgékonyságával táncoltak a billentyűzeten. Különböző arcok
villantak fel a kilenc képernyőn.
A számítógépes keret körül kanapék voltak elhelyezve patkó
formában.
Egy hatalmas ipari hűtőszekrény állt a bal oldali fal előtt,
mellette egy pult, melyen három kávéfőző is volt, mindegyik
kancsó tele kávéval. Kávé!
Augustine könnyed elegáns mozdulattal leült a bőrkanapéra.
– A Montgomery épületben a legmodernebb arcfelismerő
szoftver áll a rendelkezésemre.
– Bogár gyorsabb. – mondtuk egyszerre Rogan és én.
Cornelius a képernyőkre meredt. Rogan Bogár ball válla
mellett állt és halk hangon beszélt vele. Valószínűleg tájékoztatta
őt csodálatos kalandunkról.
Én Bern-nek írtam üzenetet.
„Minden rendben?”
„Igen.”
Több információra vártam. De semmi. Hát ez tökéletes Bern.
Az unokatestvérem néha túlságosan szó szerint értett mindent.
„Hogy vannak a gyerekek? Anya és nagymama? Te hogy vagy?”
„Jól vagyunk. Hiányzott az esti sült-rizs. Nekem kellett
tartanom Matilda macskáját, amíg kitisztította a szemeit. Leon
még mindig próbál fegyvert szerezni. Pen néni azt mondta, hogy
célba veszi őt, ha ennek vége van. Frida nagyi tudni akarja, hogy
mikor lesz az esküvő.”
„Soha.”
„Megmondom neki.”
– Megtaláltam! – jelentette be Bogár.
Egy harminc körüli férfi portréja töltötte be a képernyőt. Úgy
tűnt, hogy legalább öt évvel idősebb, mint Rogan. Sötét szőke haja,
rövidre vágva oldalt, és divatosan hosszúra hagyva a fejtetőn. Egy
könnyű borosta, adott némi durvaságot az arcának. Az arcvonásai
szépek és jó alakúak voltak, és egyértelműen nem vesződött
illúzióval, mert ugyanazzal a csendes ravasz mosoly látszott az
arcán, mint amit egy órával ezelőtt láttam, és szarkalábak
látszottak mogyoróbarna szeme sarkában. A képen szmokingot és
csokornyakkendőt viselt.
– David Howling. – mondta Bogár. – A Howling Házból.
– Ez nem lehet igaz. – mondta Augustine. – A Howling Ház
fulgurkinetikus Ház.
A Howlingok nem fagyasztottak meg dolgokat, ők villámokat
lőttek.
A telefonom csilingelt. Szöveges üzenetet kaptam. Megnéztem.
Frida nagyi.
„Hogy megy a barátoddal?”
„Nem a barátom.”
– Bejegyezték David Howling-ot? – kérdezte Cornelius.
– Átlagos fulgurkinetikus. – jelentette ki Bogár. – Itt azt írják,
hogy háromszor is megpróbálta bejegyeztetni magát, mint
Jelentős, de nem sikerült neki.
– Futasd le a genealógiát. – mondta Rogan.
Bogár egy új dallamot kezdett ütni a billentyűzeten. A középső
monitor villogott, bemutatta a Howling Ház családfáját, bemutatta
a Ház aktuális fejét, hitvesét, gyerekeket.
– Futasd Diana Collinst. – utasította Rogan.
A Collins Ház jelent meg a képernyőn.
Bogár hangosan és pontosan olvasta.
– Diana Collinst a Collins Ház New York-i ága jegyezte be,
pszikrokinetikára specializálódott aquakinetikus Elsőként.
A pszikrokinetikus a jégmágust jelölte.
– Egy sötét ló. – mondta Augustine, tökéletes arcán, megvetés
látszott.
Hallottam már a sötét lovakról, mivel elég sok romantikus
történet szólt az Elsőkről, ami köréjük összpontosult. Az Elsők
gyakran csak annyi információt szolgáltattak ki a képességeikről,
hogy fenntartsák a státuszukat, de a másodlagos képességeiket
elhallgatták. A sötét lovak ettől is tovább mentek. Egyáltalán nem
regisztráltak Elsőként, és úgy tettek, mintha képességeik
kevesebbek lennének, így a háttérben tudtak cselekedni, elősegítve
családjuk érdekeit.
– Tehát ez egy létező dolog?
– Sajnos igen. – mondta Augustine. – A Howling Ház
fulgurkinetikus család. Minden vállalkozásuk ehhez a képességhez
kötődik. Ahelyett, hogy David-et regisztrálták volna jégmágus
Elsőként, amivel nem tudott volna semmit hozzátenni a családi
vállalkozáshoz, a háttérben hagyták.
Valószínűleg nagyon specializált kiképzést kapott.
– Ő egy bérgyilkos. – jelentette ki Rogan tárgyilagos hangon. –
Rendben van. Bogár, ellenőrizni kell a házát. Találd meg a
járművét. Mindig tudni akarom, hol tartózkodik.
– Baranovszky pezsgőt ivott, amikor meghalt. – gondolkodtam
hangosan. – Vajon Howling megfagyasztotta a pezsgőt a torkában?
– Nagyon valószínű. De nem egyszerűen megfagyasztotta. Ha
ezt tette volna Baranovszky egyszerűen megfullad egy
jégkockában. Valószínű, hogy egy éles lapos pengévé formálta a
folyadékot, és belülről kifelé felvágta a torkát. – Rogan a
szemembe nézett, a tekintetén látszott, hogy erősen gondolkodik.
– Forsberg agya is jégkárosodást mutatott.
Ez egy nagyon rejtélyes gyakorlat. – folytatta Augustine
undorodó hangon. – És sokkal ritkább, mint ahogy a filmekből
gondolnánk. A sötét ló, részéről hatalmas áldozatot igényel. Soha
nem ismerik el az Első státuszukat, és nem élvezhetik a vele járó
előnyöket. A társaik mindig kevesebbre tartják őket. Életemben
csak két sötét lovat ismertem, és sem nekik sem a családjuknak
nem végződött jól.
Állandóan az járt az eszemben, ahogy Baranovszky ivott a
lépcső tetején. Előttem volt a kép, ahogy ott áll, kezében a pezsgős
pohárral, és figyelte... figyelte, Rogant és Olívia Charles-t. Olívia
Charles, akitől kaptam egy mentális lökést, hogy meneküljek. Mit
is mondott Rogan a manipulátorokról? Gyakran más specialitással
jegyezték be őket, a képesség legjobb elrejtése, az hogy telepata.
– Rogan, Olívia Charles miként van bejegyezve?
– Telepata Első. – összeszorította a száját, a szemében
veszélyes fény villant.
– Mi az? – nézett ránk Augustine.
– Kijátszottak minket. – mondtam. – Olívia Charles csinálta az
elterelést, és amíg mindenki Roganra és a drámájukra figyelt,
David Howling Baranovszky közelébe cirkált, és egy szilárd
jégdarabbá változtatta a pezsgőt a torkában. Felhasználtak
bennünket. – Ez egy súlyos vád Ms. Baylor. – mondta Augustine.
Vicces, hogy mindaddig Nevada voltam, amíg meg nem
vádoltam a fajtájukat.
– Narit és a többi ügyvédet, egy manipulátor és egy jégmágus
ölte meg közösen. Rogan, ha Olívia manipulátor lenne, ki tudna
róla?
– Olívia Charles egy negyedik generációs Első. – hajolt előre
Augustine. – Ő egy igazi kígyó, ha nem szeret valakit, de a hírneve
vitathatatlan.
– Tudná valaki? – mereven néztem Rogan arcára, válaszra
várva.
– Nem. – mondta zord hangon. Az arcán látszott, hogy
erőszakra gondol, nagyon erősen.
Álljunk csak meg! – emelete fel Augustine mindkét kezét. – Ne
térjünk erre az őrült útra. Most nem egy olyan elrontott gyerekről
beszélünk, mint Pierce, vagy nem egy második házasságból
származó sötét lóról beszélünk, amiről szinte semmit nem tud a
társadalom. Egy olyan emberről beszélünk, akinek foltmentes a
múltja, és hatalmas összekötetései vannak a közösségünkben. Az
anyám gyűlöli Olívia Charlest, de ha Olívia ebédelni hívja, erőt
vesz magán és elmegy. És mielőtt nekimennél Olíviának, golyóálló
bizonyítékokra van szükséged a bűnösségéről. Ha előállnál egy
videofelvétellel, amin egy hentes késsel ledöf valakit, és
bemutatnád a Közgyűlés előtt, a fele állítaná, hogy hamisított
felvétel, a másik fele pedig megesküdne, hogy vele teázott, amikor
a gyilkosság történt. Ha bizonyíték nélkül vádolod meg bármivel,
keresztre feszítenek. Nekem meg kell szakítanom minden
kapcsolatot veled. Soha nem lesz a városban másik ügyfeled. –
Rogan felé fordult. – Te pedig elveszíted az utolsó támaszodat.
– Nem érdekel. – mondta Rogan.
 – Pedig kellene, hogy érdekeljen. – Augustine visszacsúsztatta
a szemüvegét az orrára. – Nincs semmid, csak feltételezéseid
vannak. Ez az akció nem csak rád hatna ki.
Bogár megköszörülte a torkát.
– Ez hatással lesz rám, a családjainkra, és még Ryndára is. Ez
egy olyan fajta vád, amit rendkívüli körültekintéssel kell megtenni.
És nem csak erről van szó, egyszerűen nincs értelme, hogy Olívia
miért venne részt ebben az egészben. Élete csúcsán van. Van
hatalma, vagyona, befolyása. Miért veszélyeztetné ezt az egészet?
Bogár hangosabban köszörülte meg a torkát.
– Mi az? – kérdezte Rogan.
– Voilá. – Bogár megérintette a képernyőt. Baranovszky
udvarházának elülső része töltötte be a monitorokat. A filmet esős
ködben forgatták, a kamerákat nedves falevelek határolták.
David Howling oldalt állt, dohányzott, az ismerős mosoly ült az
arcán.
Úgy tűnt, örökké nyugodt és boldog.
Egy limuzin csúszott be az első lépcsősor elé. A sofőr az utas
ajtóhoz rohant, kinyitott egy esernyőt, majd a kinyitotta az autó
ajtaját és felé tartotta. Olívia Charles lépett ki a limuzinból,
felment a lépcsőn, egy pillanatra megállt a biztonságiak előtt, majd
belépett. Tizenöt másodperccel később David, eldobta a félig
szívott cigarettáját, majd követte őt.
– Édes Istenem. – fehéredett el Augustine arca.
És ez nem bizonyított semmit. Nem néztek egymásra. Nem
mondtak egymásnak semmit. De a szobában mindenki tudta, hogy
ez nem volt egy véletlen egybeesés. Howling megvárta, hogy Olívia
megérkezzen. És ezzel a tudással nem kezdhettünk semmit.
– Augustine-nak igaza van. – mondtam Rogannak. – Nincs
közvetlen bizonyítékunk.
– Akkor szereznünk kell néhányat. – mondta. – Szükségünk
van az USB meghajtóra.
Bogárra nézett.
– De hogyan? – kérdezte Bogár. – Baranovszkynak van egy
Démon Szem nevű biztonsági rendszer a hálózatán. Meg kellene
Bern-t kérnem, hogy törje fel, de még ha a fiú megnyitja az összes
hálózati ajtót, akkor sem érünk vele semmit. Nem hackelhetsz meg
valamit, ami nem kapcsolódik az Internetre. Fizikailag kellene
hozzáférni a számítógéphez. Valakinek be kell sétálnia a házba és
ki kell hoznia a számítógépet, de legalábbis a merevlemezt. De
most valószínűleg Baranovszky összes biztonsági embere az
udvarházban van, nem is beszélve a zsarukról, akik ott rajzanak a
helyszínen. A helyet jobban bezárták, mint egy kagylót. Az általad
ütött rést valószínűleg megjavították, de ha nem jobban őrzik,
mint Fort Knox-t.
– Hogy vetted fel ezt a filmet? – kérdezte mögöttem Cornelius.
Majdnem ugrottam egy nagyot. Olyan csendben volt, hogy
szinte el is felejtkeztem róla, hogy ő is ott van.
– Egy drón kamerájából kaptam a közvetítést. – Bogár
meglengette a karját. – Egy ötvenezer dolláros drón, amit
mellesleg elveszítettem, mivel néhány seggfej szélmágus kiütötte,
amikor megpróbáltam visszaszerezni. Az utolsó dolog, amit
közvetített, egy nagyon közeli kép egy fáról.
– Ha jól értettem, nincs szükséged az egész számítógépre. –
Cornelius a térdére támasztotta a könyökét, az arcát, a tenyerébe
pihentette. – Csak a merevlemezre van szükséged.
– Igen. – eresztette le Bogár a karjait. Napóleon úgy döntött,
hogy a dolgok most már elég izgalmasra fordultak, és egy ugatással
erősítette meg a kijelentést.
Rogan Augustine-ra pillantott.
– Azt hiszem, megpróbálhatnám megszemélyesíteni a
biztonsági személyzet egyik tagját. – mondta az illúziómágus. –
Feltéve, ha el tudunk rabolni valakit, akinek hozzáférése van
Baranovszky belső szentélyéhez. De ez időt és kutatást igényel.
– Mi a helyzet egy rövid hatótávolságú teleportálással? –
kérdeztem. A teleportálás az utolsó lehetőség. Ez általában nem
egyszerű, de hármuk közül legalább egynek ismernie kellett egy
teleportálót.
– Túl rizikós. – mondta Augustine. – A ház tele van biztonsági
emberekkel.
És a teleportálók kétharmada – hacsak nem egy Első a
teleportáló – úgy végzi, mint egy kilapított húskenyér.
 – Tud meg, hogy ki biztosítja az udvarházat. – mondta Rogan
Bogárnak. – Lássuk fel tudunk-e ajánlani nekik elég pénzt!
– Szükségem lesz egy másik drónra. – mondta Bogár.
– Vadászgörények. – mondta Cornelius.
Mindannyian ránéztünk.
– Vadászgörények? – kérdezte Augustine.
– Ez az európai görény háziasított formája. – mondta
Cornelius. – Rokonok a nyércekkel, menyétekkel és
hermelinekkel.
– Tudom, hogy mi az a vadászgörény. – mondta Augustine,
láthatóan erőfeszítésébe került, hogy türelmes legyen. – De
megkérdezném, hogyan tudnak segíteni a vadászgörények abban,
hogy megszerezzük a számítógépet.
– Feltételezem, hogy a kúriának van mosodája. – kérdezte
Cornelius nyugodtan.
– Igen. – jelentette ki Bogár.
– Ipari szárítók?
– Valószínű.
– És csak a merevlemezre van szükség a számítógépről?
– Igen. – mondta Bogár.
– Ebben az esetben én ki tudom hozni, amennyiben hozzá
tudsz erősíteni egy nagyon kicsi kamerát és egy adóvevőt a
vadászgörények hámjához. De tudnom kell velük beszélnem, és
látnom kell, amit látnak. Nevada raktárában több hámom is van,
de a kamerákat ki kell cserélni és még nem jutottam el odáig.
– Vadászgörényeket akarsz arra használni, hogy beküld a
mosoda szellőztetőjén keresztül? – szemmel láthatóan Augustine
nehezen dolgozta fel az ötletet.
– Igen. – mondta Cornelius.
– Nem indítják be a riasztókat? – néztem rá.
A három férfi úgy nézett rám, mintha hirtelen még egy fejet
növesztettem volna.
– Nincs értelme egy mosodai szellőztetést biztosítani. –
magyarázta Rogan. – Túl kicsi, és egy szárítóba nyílik.
– Én kíváncsi vagyok, hogy is gondoltad ezt pontosan. –
kérdezte Augustine. – Vörös lézersugarak keresztezik egymást,
melyek között hámokba öltöztetett vadászgörények surrannak,
mint a nindzsák.
Huh. Augustine-nak szüksége lenne a gyógyszereire. Némi
hideget csempéztem a hangomba.
– Mr. Montgomery, ellentétben azzal, amit a népszerű
szórakoztató filmekben látni, a lézersugarak nem vörösek, és
szokásos körülmények között nem is láthatóak. Azt hittem, hogy
egy olyan férfi, aki egy teljes nyomozóirodát vezet, tudja ezt.
Augustine elvörösödött.
– Én tudom, épp azért tettem fel neked a kérdést.
Egy kicsit megszántam.
– A lézer nem optimális választás egy szellőzőnyílás
biztosítására, mert a levegőben szálló szöszök hamis riasztást
eredményeznének, végül pedig eltömítenék a tükörrendszert.
Ugyanebből az okból kifolyólag a hő érzékelők és a
mozgásérzékelők is ki vannak zárva, de egy nyomásérzékelő
rögzíthető. Mennyire paranoiás Baranovszky? Nem szeretném, ha
Cornelius görényei meghalnának. Az fájna neki.
Cornelius közelebb lépett és megszorította a kezem.
– Köszönöm, hogy gondolsz rám.
– Én paranoiásabb vagyok, mint Baranovszky. – mondta
Rogan. – De a mosodámban a szellőzők nem biztosítottak. De azt
hiszem, van rajtuk egy fémrács.
– Rajtam kívül senki más nem találja abszurdnak ezt az egész
vadászgörény ötletet? – nézett körül Augustine a szobában.
– A rácsok nem okoznak problémát. – mondta Cornelius.
– Az állataid tudják a csavarokat kezelni? – kérdezte
Augustine.
Cornelius ránézett.
– Tegyük fel, hogy ugyanannyi időt foglalkozom az állataimmal
és a mágiám tökéletesítésével, amennyit te gyakorlod az illúziót.
– Mennyire vagy biztos benne, hogy ez működni fog? –
kérdeztem.
Cornelius rám mosolygott.
– Akkor csináljuk! – mondta Rogan.
Rogannak volt egy megfigyelő-kocsija. Kívülről úgy nézett ki,
mint egy közepes méretű RV. Belül csúcstechnológiás
számítógépek, monitorok, kábelek és egyéb berendezések voltak.
Fekete bőrülésben ültem, melyet 270 fokban el lehetett forgatni, és
fel volt szerelve biztonsági övvel és ülésfűtéssel, és néztem, ahogy
az éjjellátó kamera a fő képernyőre közvetíti, ahogy két
vadászgörény és egy kicsivel nagyobb teremtmény – Cornelius
kínai vadászgörénynek nevezte – átsurran a bokrok között. A kínai
vadászgörény imádni valóan bolyhos volt, és sikerült dédelgetnem
egy kicsit, és megetetnem néhány szem mazsolával, mielőtt Bogár
a hámjára csatolta volna a kamerát és a kommunikátort. A két
oldalsó képernyő a másik két vadászgörény kamerájának képét
mutatta.
Cornelius és Bogár előttünk ültek és mindketten fejhallgatót
viseltek.
– Továbbra sem tudom elhinni, hogy kamerákat teszel
vadászgörényekre. – mondta Augustine.
– A drónokra is tesznek kamerákat. – felelte Cornelius.
– Igen, de a drónoknak kell, hogy legyen kamerájuk. De ez...
természetellenes.
Cornelius csak mosolygott.
A képernyőn a szitáló eső még mindig áztatta a földet. Ez is
olyan éjszaka volt, amikor a hideg szinte beszivárog a csontjaidba.
Jobban befészkeltem magam az ülésembe, hálás voltam érte, hogy
száraz és meleg. Amíg ők összerakták a hámokat, én tettem egy
rövid utat hazáig, hogy a szép, de alaposan elázott ruhámat, egy
egyszerű pólóra és farmerre cseréljem. A hajam még mindig fel
volt tűzve, de a sminknek mennie kellett. Úgy éreztem van valami
varázslatos abban a ruhában, mivel a gálán abban sétáltam
Rogannal az erkélyig. Valahogy visszanyertem tőle némi gyermeki
hitet a csodában és a varázslatban. Amikor visszanéztem erre az
estére, Baranovszkyra kellett volna gondolnom, a férfira akivel
néhány percet beszéltem a halála előtt, akit meggyilkoltak a saját
házában. Ehelyett arra emlékeztem, hogy milyen volt Rogan ujjai
az arcomon, és hogy milyen volt az arca, amikor azt mondta: „Egy
Elsőt látok.” Úgy mondta, mintha rettegett volna ettől. Ez zavart
engem. Jobban felzaklatott, mint az, hogy megölték Baranovszkyt.
 Kezdenék hozzászokni a halálhoz? Nem hinném.
Bogár és a munkatársai szerint David Howling nem ment haza.
Eltűnt a térképről, valahol Baranovszky háza és a saját River Oaks-
i otthona között. Sem Bogár, sem a két segítője nem tudta
bemérni. Amikor Bogár kihámozta valahonnan az Internetes
éterből Howling mobiltelefon számát és felhívta, a szám már nem
működött.
A sövénynek vége lett. A három kis vadállat megállt. Húsz
yardnyi nyitott terület húzódott előttük. Rogan informátora szerint
a mosoda a kúria északi szárnyának végénél volt. Volt néhány
rózsatő és díszbokor az ösvény és a falak között. A mosoda szellőző
nyílása valószínűleg a bokrok mögött rejtőzött.
Cornelius megpöckölt egy gombot a fejhallgatóján, a hangja
világos és barátságos volt, mintha kisgyerekekhez beszélne.
– Forduljatok balra.
A kamerák egyszerre fordultak balra, ahogy az állatok
megmozdultak.
– Nézzetek jobbra.
A kamerák engedelmesen jobbra fordultak. Minden tiszta.
– Fussatok a falhoz.
A három állat a rózsabokrok takarásában a falhoz szaladt.
Cornelius erősen koncentrált, a tekintete merev, a hangja
szinte hipnotikus.
– Keress erős illatot. Sárga méreg illatát.
– Méreg szaga? – kérdezte Rogan.
Rogan megmozdult, és hirtelen ráébredtem, hogy csak pár
hüvelyknyire áll tőlem. Azt akartam, hogy érintsen meg. Nem!
– Fehérítő. – mondta halkan Bogár. – A fehérítő illata még a
szárítóban is érződik a ruhákon.
Az állatok balra rohantak, megkerülték a sarkot, és megálltak
egy kb. harmincszor harmincas, fémráccsal lezárt nyílás előtt.
– Használd a kis fogat. – mondta Cornelius. – Nyisd ki a
lyukat.
– Olyan, mintha egy Disney filmben lennék. – mondta
Augustine megvető arccal.
Az egyik vadászgörény kis csavarhúzót vett ki a hámból, majd
felemelte és bele helyezte a csavarba. A másik vadászgörény az
elektromos csavarhúzó gombját nyomta, az eszköz halkan
felzümmögött, és kitekerte a csavart. A csavar kiesett, a
vadászgörény türelmesen áthelyezte.
Augustine csak pislogott.
Majdnem öt percig tartott, de a csavarok végül kilazultak. A
három kis betörő begörbítette a karmait, bele akasztotta a rácsba,
majd kirántották a szellőzőt elfedő lapot.
– Balu, lépj be a lyukba. Loki lépj be. Hermész, lépj be.
A kínai görény belépett az alagútba, a másik kettő követte.
Finom por úszott a levegőben, ahogy lépkedtek. Az egyik
vadászgörény ennivalóan tüsszentett. Kérlek, ne ölesd meg magad,
kicsi bestia.
Az alagút hirtelen egy T szerelvénybe végződött, az eredeti
alagúttól jobbra és balra folytatódott. Valószínűleg több szárítóval
is rendelkezett a ház.
– Loki várj! Hermész, várj!
A két görény engedelmesen leült.
– Balu, indulj.
Balu előre lépett és karmait a szerelvénybe vájta, és az egész
alagút megremegett. A lágy fém behorpadt.
– Újra.
A kis bestia döngette a falat. A kamera képe rázkódott. Az
alagút megereszkedett. A görény súlya kifeszítette a rögzítő
elemeket, melyek a falhoz rögzítették a csövet. Egy keskeny nyílás
alakult ki a szárító cső és az elosztó elem között.
– Tágítsátok ki a rést. – kérte Cornelius. A vadászgörények
karmaikat a résbe vágták.
Rogan furcsa arckifejezéssel figyelte őket.
Három perccel később Loki, a világosabb vadászgörény,
kitágította a rést, és lehúzta a bilincset, ami elválasztotta a
vezetékeket.
Rogan a füléhez emelte a telefonját és csendesen beleszólt:
– Margaret? Nézze meg, hogyan lehet nyomásérzékelőket
szerelni a szárító szellőzőnyílásába... Igen. A szárító
szellőzőnyílásai.
 Augustine írt valamit a telefonjába, az arcáról nem lehetett
leolvasni semmit. Érdekes tapasztalat volt.
A kis banditák betörtek a házba, és keresztül navigáltak a
kúrián, Cornelius irányítása alapján. Bogárnak igaza volt. A hely
hemzsegett a biztonsági emberektől és a nyomozóktól. Egyszer,
amikor a vadászgörények épp egy függöny mögé rejtőztek,
Hermész kameráján keresztül egy pillanatra megláthatták Lenora
Jordan-t, a Harris megyei államügyészt. Lenora a harmincas évei
közepén járt, barna színű bőrrel és barna hajjal, amit egy laza
kontyba fogott fel, mogorva arccal lépegetett keresztül a házon.
Baranovszky megölése elég nagy hír volt ahhoz, hogy kirángassa őt
az ágyból, de nyilvánvalóan nem volt boldog tőle. Hivatalos
ruhában lévő nyúzott arcú emberek csoportja követte minden
lépését. Valószínűleg ők voltak Baranovszky ügyvédei.
Baranovszky-nak valószínűleg volt terve, arra az esetre, ha
meghalna.
Lenora Jordan volt az én hősöm. Úgy terveztem, hogy amikor
felnövök, olyan leszek, mint ő.
A szőrös kis állatok, lassan lépésről-lépésre haladtak egyre
beljebb a ház belsejébe.
Nagyon fáradt voltam. Annyira hosszú volt ez az éjszaka. Úgy
éreztem senki nem venné észre, ha csak egy pillanatra becsuknám
a szemem. Rogan előre dőlt, hogy lássa az arcomat, a kezével pedig
a hátam mögé nyúlt.
– Kávét?
Próbáltam ébren maradni.
– Igen. Köszönöm.
Nemet kellett volna mondanom. Huh.
Ellépett és kávéval tért vissza, még tejszín is volt benne.
Augustine megemelte a szemöldökét.
– Te aztán tényleg próbálkozol.
Rogan lapos merev tekintettel nézett rá. Gyengébb emberek az
életükért menekültek volna már, de Augustine egyértelműen
komolyabb anyagból készült.
– Gratulálok, Nevada. – Augustine megengedett magának egy
vékony kis mosolyt. – Remélem, értékeled ezt a jelentős eseményt.
Őrült Rogan a tényleges fizikai testét mozdította meg, hogy hozzon
neked egy kávét, ahelyett, hogy egyszerűen a kezedbe lebegtette
volna. Annyira nyilvánvaló a manipuláció, hogy rossz nézni. Az ő
szemszögéből fájdalmas, de én még mindig jobb munkaadó
vagyok.
Rogan egy perc szünetet tartott.
– Ha szükséged lenne útmutatóra azzal kapcsolatban, hogy
hogyan kell kezelni egy nőt megfelelően, később adhatok neked
néhány leckét.
– Kérlek. – emelte fel Augustine a kezét. – Kímélj meg.
Tényleg azt gondolod, hogy olyan buta, hogy ne lásson át ezen. Mi
lesz a következő lépés? Egy piknik a csillagok alatt? Mik a további
terveid a felvételi eljárásodban?
– Köszönöm Rogan. – mondtam. – Finom a kávé.
– Még meg sem kóstoltad. – mutatott rá Augustine.
– A kávé finom. – ismételtem meg. Biztos, hogy isteni ízű,
mivel legalább fél bögre cukrot tartalmazott.
– Elértük a számítógépet. – jelentette ki Bogár.
Baranovszky számítógépe úgy nézett ki, mint egy
földönkívüliek által tervezett torony, furcsa kiszögelésekkel. A
vadászgörények egy perc alatt szétbontották, és kivették a
merevlemezt, egy műanyag táskába dobták, amit Hermész hámja
alól húztak elő, majd megkezdték a visszautat a mosodába. Már
akkor nem éreztem a kávé hatását, amikor az állatkák még csak
valahol az első és a második emelet között jártak. Felhúztam a
lábaimat és megpróbáltam mélyen beleágyazódni az ülésbe. Túl
sok mágiát használtam fel ma. Meg kell próbálnom jobban
beosztani.
Megvártam, hogy a banditák keresztül vágjanak a személyzeti
szobákon, majd őrült tempóban átrohantak az eső áztatta kerten.
Végül a kamerák a teherautónkat mutatták. Rogan kinyitotta az
ajtót és a nedves kis állatok Cornelius ölébe ugrottak, úgy
nyüzsögtek és csikorogtak, mintha nem lenne holnap.
Cornelius ragyogott. Ez volt az első igazi mosoly, amit láttam
rajta. Ez egy gyönyörű mosoly volt, tele erővel. Loki kihúzta a
hámból a nála lévő táskát és megütötte Cornelius arcát. Az állat
mágus elvette a meghajtót és átadta Bogárnak, majd tovább
dédelgette a szőrös vadállatokat. Nagyot sóhajtottam. Végre
valami jól sikerült. Biztos voltam benne, hogy ennek később
megfizetjük az árát, de most csak ültem és néztem
Corneliust az állataival.
A kis vadállatok hamarosan megnyugodtak, a vadászgörények
elfogadtak egy kis főtt csirkehúst, míg a kínai görény pár szem
szilvát rágcsált. Cornelius elterült a székben, teljesen kimerült.
– Ez hihetetlen volt. – mondtam neki.
– Köszönöm. A legnagyobb probléma megtartani a
vadászgörényeket. Olyanok, mint a hiperaktív kisgyerekek.
– Megtaláltam. – jelentette ki Bogár.
A képernyő felvillant és egy éjszakai felvételt mutatott, egy férfi
lépett ki egy toronyházból hosszú kabátban. Egy öltönyös, magas
férfi követte.
Egy testőr.
A felvétel szöge túl alacsony volt egy utcai térfigyelő
kamerához. Valaki egy autóból vette ezt fel. Ezt már én is több
százszor csináltam és az én felvételeim is pont így néztek ki.
A férfi és a testőr egy pillanatra megálltak. Egy a sarkon
beforduló autó fényszórói megvilágították a két férfit. Elállt a
lélegzetem. Garza szenátor.
Az autó lassan megállt. A testőr kinyitotta az ajtót.
Villám csapott ki a képernyő sarkából, tollas indái
megragadták a testőrt és Garza szenátort, hozzá préselte őket a
járműhöz, és egyetlen izzó egésszé kötötte össze. A villám égett és
égett, a két férfi rángatózott halálos ölelésében. Az autó első része
megolvadt. A hátsó részéből tűz tört ki felrobbantva a gumikat.
A villám villant még egyet. A kamera lassan, remegve balra
mozdult. Egy magányos férfi állt az utcán, idősebb, sötét hajú,
öltönyös, a kezeit jellegzetes máguspózban tartotta, tenyerek fent,
könyökök hajlítva. A kamera ráközelített az arcára. Az arca
nyugodt volt, de a szemei dühösek, egy olyan ember fájdalmával és
kétségbeesésével tajtékzott, mint aki nem tudja irányítani a saját
testét.
A villám kialudt. A kamera visszatért az autóra. A kocsi kiégett,
egy elszenesedett roncs lett. Garza és a testőr a járdán feküdt,
testük füstölt.
A kamera ismét a férfit vette. Az elborzadt kifejezéssel nézte a
két testet, majd megfordult és elmenekült.
– Ismerem őt. – mondta Augustine éles hangon. – Ő...
– Richard Howling. – mondta Rogan. – Olívia Charles
irányította. A Howling Ház ölte meg Garza szenátort.
Nyilvánvaló volt, de próbáltam összerakni a gondolataimat,
csak hogy ne hagyjak ki semmit.
– Valamilyen ismeretlen okból Olívia Charles, holtan akarta
látni Garza szenátort. Valószínűleg fenyegetést jelentett a
terveikre. El kellett tenniük az útból és úgy, hogy ez ne mutasson
vissza rájuk.
– Tehát két legyet ütnek egy csapással. – mondta Augustine. –
Olívia használta a mágiáját Richard Howlingon, és arra
kényszerítette, hogy megölje Garzát. Így elhárított egy fenyegetést,
és Richárd Howlinggal végeztette el a piszkos munkát.
– De miért Richard Howlingot használta? – kérdezte Cornelius
– Ha rá tudta kényszeríteni Howlingra az akaratát, akkor a testőrei
felett is át tudta volna venni az irányítást.
– Így tett egy szívességet David-nek. – mondta Rogan. –
Valószínűtlen, hogy csak most ölt volna először nekik.
Augustine bólintott.
– Richard nővére egy másik Házba ment férjhez. Ha Richard
kilép a képből, David az egyetlen lehetséges választás, mint a
Howling Ház feje. Mint mondtam, a sötét lovak történetének
sosincs jó vége. Hajlamosak arra, hogy az irányítóik ellen
forduljanak.
– Minden jól ment. – folytattam. – Kivéve, hogy Olívia és
David nem tudta, hogy Garza-t Forsberg figyeli. Amikor Forsberg
rájött, hogy mi van a felvételen, megpróbálta a saját előnyére
felhasználni. Átadta a felvételt a jogi csapatának, azzal az
utasítással, hogy állapodjanak meg Garza embereivel, Howling-al
vagy bárki mással. Olívia megtudta, ezért ő és David Howlign
megölt minden résztvevőt, hogy megszerezzék a felvételt. Forsberg
miért követte Garzát?
 – Azért mert Forsberg egy Steward volt. – mondta Rogan. –
Sok frakció van a Közgyűlésen belül, de a két legnagyobb a Civil
Majority és a Stewards. A Stewards a mágusokért van, a Civil
Majority a népért.
– Ez egy túlzott leegyszerűsítés. – mondta Augustine. – A
Stewards-ok elsődleges irányító erőként látják magukat és a
Házakat. Elutasítják a jelenlegi demokratikus modellt, és a Házak
nagyobb hatalmát és befolyását támogatják. Egyszerűen
fogalmazva, uralkodni akarnak. A Civil Majority Johanna
Hemlock, egy tizenkilencedik századi filozófus és Első
gondolataiból származtatja a gyökereit. Arra törekednek, hogy
korlátozzák a Házak politikai befolyását.
– Hogy hangzik az idézet? – kérdeztem.
– Egy polgári többség által irányított országban, a legkisebb
kisebbség is nagyobb védelmet élvez, mint egy olyan országban
élők többsége, ahol a hatalmon lévőket nem választották. –
mondta Cornelius.
– Ez majdnem altruisztikusnak hangzik. – mondtam. – Nem
hangzik rosszul, de a Házak nem arról ismertek, hogy feladják a
hatalmukat.
Augustine felsóhajtott.
Ez nem altruizmus. Ez önérdek. A nem belekeveredési
politikánk eddig nagyon jól működött. Gazdagok vagyunk,
védettek, és nagyon sok a veszteni valónk. Garza volt a Civil
Majority favoritja. Forsberg pedig aktív tagja volt a Stewards-nak.
A Stewards valószínűleg összeesküvést tervezett Garza hatalomra
kerülése ellen, ezért Forsberg figyeltette őt, remélve, hogy találnak
valami terhelőt, amiből gyárthatnak egy botrányt.
Megdörzsöltem az arcomat, megpróbálva kisöpörni az
álmosságot.
– Tehát Olívia és az emberei megszerezték a felvételt – mondta
Rogan – ez egy váratlan bónusz. Vajon mit kezdenek most vele?
– A zsarolás a nyilvánvaló választás. – mondta Augustine. –
Howling irányítja a Mérsékelteket, ami a harmadik legnagyobb
frakció a Közgyűlésen belül. Lehet, hogy ez az egész a Közgyűlés
választásáról szól.
 – Nem. – Rogan felállt a székből és fel-alá járkált, mint egy
ketrecbe zárt tigris. – Ezek az emberek destabilizációt akarnak.
Káoszt. Ennek a felvételnek nem lett volna szabad léteznie, de van,
és nekik van belőlük egy másolat. Ha mi úgy döntünk, hogy
elrejtjük ezt a felvételt, ők, pedig ülnek a másolaton, Richard
Howling a bábjuk lesz. Ha átadjuk a felvételt Lenorának, neki le
kell tartóztatnia Howlingot. Ez egy nyilvános támadás lenne Garza
miatt, akit egy Ház feje ölt meg. David így is megkapja azt, amit
akar. Ha ők hozzák nyilvánosságra a felvételt, David akkor is
megkapja a Házat, az ügyészség irodája pedig inkompetensnek
látszik. Egy hatalmas, nyilvános felháborodási hullám lesz.
– Tehát nem számít, mit teszünk, mindenképp ők nyernek. –
mondta Augustine. – Ez nem épp a szokásos Ház politika. Ez
olyan, mint egy szeizmikus eltolódás a hatalmi struktúrán belül,
nem vagyok benne biztos, hogy még akár az egyesített erőnk is elég
lenne ahhoz, hogy szembe álljuk velük. Rogan, szerinted is a rossz
oldalon állunk?
Rogan felé fordult.
– Civileket öltek meg, és majdnem lerombolták a belvárost,
amivel majdnem még több ezer embert öltek volna meg. Soha nem
ők lesznek a jó oldal. És én meg akarom nyerni ezt a háborút.
Tudom. – mondta Augustine fáradt arccal. – Csak azt nem
tudom, hogy a történelem szemében mi hősök vagy gazemberek
leszünk-e.
– Ez attól függ, hogy ki írja. – mondtam neki. – Lenorához kell
vinnünk.
Rogan figyelmesen nézett.
– Miért?
Ő is tökéletesen tudta, hogy miért.
– Azért, mert te magad mondtad, hogy ezeket az embereket a
káosz érdekli. Csak úgy tud, káoszt elérni, ha felingerli a
nyilvánosságot. Ki fogják tenni a videót a közösségi hálózatokra, és
mindezt úgy teszik, hogy fűtsék vele a felháborodást. Úgy fog
tűnni, mintha az ügyészségi hivatal, szándékosan el akarta volna
rejteni a felvételt, melyből kiderül, hogy egy Első ölte meg a nép
szeretett szenátorát és hősét. Nem is értem, miért nem adták ki
már.
– Csak a megfelelő pillanatra várnak. – mondta Rogan.
– És pontosan ezért, jobb Lenorának átadni a felvételt minél
hamarabb.
– Holnap beszélni fogunk Lenora hivatalával. – mondta
Rogan. – De időre van szükségem a papírmunka elvégzésére.
Tudtam, hogy igaza van, de miért dühített mégis?
– Egy Verona kivételért fogsz folyamodni? – kérdezte
Augustine számító pillantással.
– Igen.
– Ahhoz szükséged lesz a Harrison Ház együttműködésére. –
fordult Corneliushoz Augustine.
– Mi az a Verona kivétel? – kérdeztem. Kikereshetném a
telefonomon, de túl fáradt voltam.
– Ez a Capulet és a Montague ellenségeskedés után nevezték
el. – mondta Cornelius. – A Rómeó és Júlia Verona hercegével
kezdődik, aki ultimátumot ad mindkét családnak, és megígéri,
hogy kivégezteti azt a személyt, aki újjá éleszti a viszályt. Aztán
eltűnik a színről és mossa kezeit, amíg a két család tettei arra nem
kényszerítik, hogy visszatérjen.
A Verona kivétel azt jelenti, hogy a Howling Házzal szemben
nyújtanak be keresetet. – mondta Rogan. – Troy az én
alkalmazottam, és te is, a Corneliussal kötött megállapodásom
miatt. Howling mindkettőtöket megtámadta, és nem tett semmit,
hogy ezt jóvá tegye, és normális eszközökkel nem elérhető.
– De te ezt nem tudhatod. – mondtam. Az agyam lassú és
fáradt volt, és amikor racionális gondolatokra próbáltam
kényszeríteni, összeomlott. – Nem hívtad a Házának a fejét.
– Reggel felhívom Richardot. – mondta Rogan. – Ő nem tud
semmit a balesetről. Nem akar érintett lenni, ezért is formált
David-ből egy sötét lovat.
– A Verona kivétel valójában kijelenti, hogy egy speciális nyílt
hadi állapot áll fenn, a három Ház tagjai között. – mondta
Augustine. – Az által, hogy megadja a Verona kivételt, az Ügyészi
Hivatal elismeri, hogy elegendő bizonyíték áll a Rogan Ház és a
Harrison Ház rendelkezésére, ami felhatalmazza őket, hogy a
büntetést érvényesítsék, feltéve, ha nem demonstrálják a polgári
jólét durva semmibe vételét.
– Ez tehát lehetővé teszi, hogy a két Ház eldöntse a vitát, az
Ügyészi Hivatal pedig mossa kezeit? – kérdeztem.
– Igen. – mondta Rogan.
Ennek volt értelme. Az Ügyészi Hivatalnak volt néhány mágia
használó alkalmazottja, akik közül Lenora Jordan volt a
legveszélyesebb, de ha minden alkalommal beleavatkoznának,
amikor két Első harcol, az katasztrofális lenne a rendőrségi
személyzet számára.
– Ez a standard eljárás. – mondta Rogan. – Az Ügyészi Hivatal
csak akkor lép közbe, ha veszélyeztetik a lakosság biztonságát.
Szükségem lesz egy eskü alatt tett nyilatkozatra tőled, és a
Harrison Háztól, valamint egy engedélyre, hogy Cornelius részt
vehet ebben.
– Ez még probléma lehet. – mondta Cornelius csendesen. – A
mi Házunk elég kicsi. Óvatosak vagyunk, és nem veszünk részt
harcokban. A szüleim évekig így megőrizték ezt a célkitűzést, és a
nővérem fenntartja ezt a politikát.
Ugyanaz a nővér, aki egy kártyát és néhány virágot küldött,
amikor megtudta, hogy a legfiatalabb testvére feleségét megölték.
– Holnap beszélek vele. – mondta Cornelius.
Lehet, hogy holnap már túl késő. Ha az a video kikerül az
Internetre, zavargások lesznek. Majdnem tízszer meghaltam, csak
hogy megmentsem Houston attól, hogy felgyújtsák és
szétszakítsák.
– Elkérhetném a video másolatát? – fordultam Bogárhoz.
Bogár Roganra nézett.
Úgy tettem, mintha felsóhajtanék.
– Ez kezd fárasztó lenni. Rogan és a munkáltatóm szerződést
kötött, és ez a szerződés mindkét irányba érvényes. Meg kell
osztoznunk a bizonyítékokon, különösen azért, mert ezt a
bizonyítékot az én munkáltatóm szerezte meg. Szeretnék egy
másolatot a videóról. Az email nagyszerű lenne.
– Tedd, amit kér. – mondta Rogan. Mosolygott. Fogalmam
sem volt, mi ezen olyan vicces.
 A telefonom új e-mailt jelzett.
– Köszönöm.
– Használd ki az időt Cornelius. – mondta Rogan. – Mint
mondtam a papírmunka időt vesz igénybe, és lehet, hogy Lenora
holnap nem fogad minket a Baranovszy incidens miatt. Ez egy
kényes kérdés.
– Ha a nővérem nemet mond, egyedül fogok dolgozni, de
együtt sokkal erősebbek lennénk.
– Hol van a fürdőszoba? – álltam fel.
Rogan egy ajtóra mutatott.
– Köszönöm.
Elsétáltam a fürdőszobához és bezártam magam mögött az
ajtót. Volt itt némi összeférhetetlenség. Megígértem Corneliusnak
hogy átadom neki a felesége gyilkosának a nevét, de azt is
tisztáztam vele, hogy nem fogom neki megölni. Cornelius és Rogan
megállapodásának technikailag nincs köze hozzám. Ez csak egy
kölcsönös megállapodás közöttük, ami Rogan kezeit kötötte meg.
Nem, nincs itt semmilyen összeférhetetlenség. Nálam van egy
video, amin látszik, hogy gyilkolnak meg két állampolgárt. A
törvény értelmében kötelességem jelenteni. Küldtem egy üzenetet
Bern-nek.
„Ez nagyon fontos. Küldök neked egy e-mailt. Találd meg a
módját, hogy tovább küld Lenora Jordan-nak úgy, hogy ne tudják
visszakövetni hozzánk.”
Nem jött válasz. Hajnali három volt.
„Sajnálom, hogy felkeltettelek. De ez nagyon fontos. Kelj fel!”
Ha folyamatosan küldök üzeneteket, a sípolásra felkel.
„Sajnálom.”
„Kelj fel”
„Bocs megint.”
„Ébresztő.”
Egy üzenet jelent meg a képernyőn.
„Ébren vagyok. Oké. Jól vagy?”
„Igen. Nagyon köszönöm.”
Fellélegeztem. Megtalálja a módját, hogy küldje el az üzenetet.
Eltettem a telefonomat, és megnéztem magam a tükörben. A
szemem alatt táskák voltak, és nem Prada. Hirtelen nagyon
fáradtnak éreztem magam, alig tudtam megállni a lábamon. Ki
kellett mennem a fürdőszobából, mert a padló kezdett szépnek és
csábítónak tűnni.
Megmostam a kezeimet, kimentem és leültem a kanapéra. Ők
hárman még mindig beszélgettek valamiről, de már nem tudtam
nyomon követni. A szemeim lezáródtak. Olyan keményen
próbáltam nyitva tartani, de valaki súlyokat csatolt a
szemhéjamra. Augustine mondott valamit, amit nem hallottam.
Rogan válaszolt, aztán a világ puha, meleg és sötét lett, én pedig
belemerültem az üdvözlő sötétségbe.
 11. fejezet

Frissen főzött kávé csábító illatára ébredtem. Kinyitottam a

szemem.
A mennyezet nem volt ismerős. Nem a saját házamban
ébredtem. Ez azt jelentette, hogy én...
Egyenesen felültem. Rogan főhadiszállásán voltam, az egyik
fekete bőrkanapéján. Valaki tett a fejem alá egy párnát, és rám
terített egy takarót. A szoba túlsó végén Rogan kávét töltött egy
fekete bögrébe. Egy fehér pólót és egy fekete nadrágot viselt. A
póló ráfeszült a bicepszére. Úgy nézett ki, mint aki nemrég edzett
és tusolt.
Rám nézett és elvigyorodott. Ez egy gonosz vigyor volt, amitől
az összes riasztó megszólalt a fejemben.
– Mennyi az idő?
– Tíz perccel múlt kilenc.
Félelem futott át rajtam.
– Reggel? – kérlek, mond azt, hogy nem reggel!
– Igen.
– Ó, ne. Elmondtad a családomnak hol vagyok?
– Nem.
Fellélegeztem.
– De gondolom, Cornelius megtette, amikor visszament a
raktárba.
Uh. Visszazuhantam a kanapéra, és a fejemre húztam a
takarót. Ezt soha nem tudom kimagyarázni. Frida nagyi és a
húgaim irgalmatlanok lesznek. „Tehát az éjszakát Őrült Rogannal
töltötted? Milyen volt? Mikor lesz az esküvő?”
A takaró lecsúszott rólam, felfedve Rogant, aki túl közel állt
hozzám, ahhoz, hogy kényelmes lett volna. Ebből a szögből még
nagyobbnak tűnt, ami egy csinos trükk volt, tekintve, hogy már
eleve hatalmas volt. Borotvált álla, teljesen sima. Jobban szeretem,
amikor borostás. Attól egy kicsit... emberibbnek tűnt. Most úgy
nézett ki – eltekintve egy vékony vörös vágástól az arcán – mint
egy Első.
„Látok egy Elsőt...” Első, vagy sem, Rogan és én nem vagyunk
egy szinten. Valószínűleg soha nem is leszünk.
– Hol vannak a többiek? – kérdeztem.
– Cornelius nővérének a válaszára várunk. Nem volt értelme
itt várakozni, ezért mindenki haza ment. – gonoszul
elmosolyodott, amitől úgy éreztem magam, mint egy finom
bárány, aki besétált a farkas barlangjába. – Kivéve téged.
Felsóhajtottam.
– Lehet, hogy nem kellene számítanod a Harrison Ház
beleegyezésére.
– Tudom, hogy nem állnak közel egymáshoz.
– A nővére nem látta Matilda-t egy éves kora óta.
– Félsz attól, hogy mit fog gondolni a családod? – kérdezte,
miközben a kávéját itta.
– Nem félek. Szellemileg felkészítem magam egy erős
védelemre. Fel kellett volna ébresztened.
– Teljesen kimerítetted magad. – mondta. – A testednek
pihenésre volt szüksége.
– Csak egy pillanatra csuktam be a szemem.
– Elájultál. – mondta vigyorogva. Egy férfinak sem lenne
szabad ennyire jóképűnek lennie kora reggel.
– Semmi ilyesmit nem csináltam.
– Tudtad, hogy horkolsz? – kérdezte.
– Nem horkolok.
 – De igen. És imádnivaló. – kacsintott rám.
Hozzá vágtam egy párnát. De a párna megállt néhány
hüvelyknyire az arcától és visszaereszkedett a helyére, a kanapéra.
Leguggolt mellém. A távolság közöttünk hirtelen összezsugorodott.
A kávés bögréje az asztalra költözött.
– Tudod, mire gondolok? – kérdezte. A tekintete végig siklott a
hajamon. – Azt gondolom, hogy a családod arra fog számítani,
hogy itt maradtál, és nekünk, kettőnknek egy felejthetetlen piszkos
szexben volt részünk.
Az agyam szinte lefagyott.
– Különösen, ha meglátják a hajadat.
– Mi baja a hajamnak? – húztam végig az ujjaimat a hajamon.
– Ez egy különleges stílus, amit másnap reggelinek hívnak.
Megérintettem a fejemet. Az elmúlt éjszakai hajlakk, az eső és
a párnám, mind összejátszottak abban, hogy egy életre szóló
rendetlenséget okozzanak a fejemen. A hajam összeállt, mint a
nemez, és szerte-széjjel állt.
Rogan rám nézett, és kék szemeiben ugyanazt a jeges
sötétséget láttam. Már megint.
– Már hívtad a Howling Házat?
– Még nem. – mondta. – Miért? Szeretnéd hallani?
– Lehet.
– Lökött.
– Rogan!
Rám mosolygott. Ez egy olyan mosoly volt, ami a szívedtől az
elmédig lángolt, de legközelebb már azon tűnődsz, miért viselsz el
egy olyan embert, aki miatt szeretnél a falba ütni.
– Reggel nagyon szexinek nézel ki, Nevada. A hangja
simogatott, a mágiája végig táncolt a bőrömön, és a vágy apró
robbanásait idézte elő.
– Állj meg! – figyelmeztettem. A mágikus simogatás eltűnt.
– Szégyen lenne, ha csalódást okoznék a rokonaidnak.
– Meg van az a rossz szokásom, hogy rendszeresen csalódást
okozok nekik. – kinyúltam és finoman megérintettem a bőrt a
vágás alatt. – Ezt hogy szerezted?
– Tegnap a tömegben. – a hangja egy kissé elmélyült.
 Még mindig érintettem a bőre meleg volt az ujjaim alatt.
Szantálfa halvány illata lengte körül. Teljesen mozdulatlan maradt,
mintha aggódott volna, hogy elveszem a kezem.
– Azt hittem Olívia karmolt meg. Szerintem nem ő a
legnagyobb rajongód.
– Észrevetted? – mosolygott.
– Úgy tűnt szereted Ryndát. Miért nem vetted el feleségül?
– Mert túlságosan szeretem őt.
Ez fájt. Lassan visszahúztam a kezem. Nem kellett volna
elkezdenem ezt a beszélgetést.
Rogan leült mellém a padlóra, a karjait behajlított térdén
pihentette.
– Amikor három éves voltam, apám a hatodik gyilkossági
kísérletet élte túl. Egy manipulátor támadta meg. Anyám megölte
a merénylőt, de ez csak táplálta a megszállottságát, hogy
kompenzálja a gyengeségünket. Nem tudod megölni azt, amit nem
látsz, ha csak nem lehetsz telepatikus és telekinetikus is egyben.
Akkor megéreznénk, amikor jönnek a gyilkosok. Velem
megpróbált létrehozni egy telepatikus-telekinetikus hibridet, de
nem járt sikerrel. Elhatározta, hogy majd a gyerekeimmel, sikerrel
jár, ezért elkezdett nekem menyasszonyt keresni.
– Csak hároméves voltál.
– Ő hosszú távra tervezett. Rynda egy erőteljes telekinetikus és
empatikus. Az apám jobban szeretett volna egy távolba látót, de a
telekinézis és a gondolati manipuláció egy Elsőben nagyon ritka.
Szinte soha nem fordulnak elő együtt. Attól tartott, ha elveszek egy
telepatikus Elsőt, a gyermekünk elveszíti a telekinézist. Rynda apja
telekinetikus, az anyja telepatikus, a génjei tökéletesek voltak az
apám céljaira. A családjaink között létrejött egy elkötelezettségi
megállapodás, amikor én három, Rynda pedig két éves volt. Már
az első alkalommal, amikor megpróbált lebegtetni egy tárgyat
sikerrel járt.
– Milyen tárgyat lebegtetett? – kérdeztem, bár magam ellen
beszéltem.
– A szülei vitatkoztak, ő pedig megpróbált egy cumit az anyja
szájába tenni, hogy az csendbe legyen.
 Magam előtt láttam Olíviát egy cumival a szájában, és
felkuncogtam.
– Rynda mindig béketeremtő volt, azt szereti, ha a dolgok
nyugodtak.
– Tehát egész életedben tudtad, hogy őt fogod elvenni?
– Igen. – bólintott. – De gyermekkoromban és kamasz
koromban nem is volt ezzel semmi gondom. A házasság olyasmi
volt, ami a távoli jövőt érinti, és Rynda meg tetszett. Különösen
pubertás után.
A féltékenység apró tüskéi szúrtak belém.
– Rynda gyönyörű.
– Gyönyörű. – mondta. – Elegáns, kifinomult, kitűnő,
elragadó...
Most épp megpróbált felbosszantani. Úgy tettem, mintha a
körmeimet tanulmányoznám.
– Megértem, hogy vigasztalhatatlan vagy, hogy egy másik
férfitól lettek gyermekei. Értem, Rogan. Ne érezd rosszul magad
miatta. Biztos vagyok benne, hogy találsz majd valakit, aki
kárpótol... végül.
Halkan felnevetett.
– Elég tüskés vagy reggelente. De hozzá tudnék szokni.
– Elmondod a történet többi részét is nekem, vagy inkább
menjek haza?
– Rendben. Amikor tizenhat éves voltam, Rynda eljött egy
partira a házunkba. Már nem emlékszem rá, hogy mi volt az
alkalom, de az tudom, hogy az anyámnak okoztam egy kis bánatot,
és még nem heverte ki. Nehéz tinédzser voltam.
– Ne mond.
– Tizenhat éves voltam. – vonta meg a vállát Rogan.
– Mit csináltál, hogy az anyád megharagudott rád?
Felsóhajtott.
– Azon a nyáron apám és én összevitatkoztunk, és azt mondta,
ha nem tetszenek a ház szabályai, éljek az utcán egy
kartondobozba. Megtettem. Csak azt a ruhát vittem magammal,
ami rajtam volt, és semmi mást. Majdnem három hétig tartott,
hogy megtaláljanak.
 – Hova mentél?
– A belvárosba. – mondta. – Nem gondoltam, hogy bármi
rossz történhet velem. Az utcán aludtam, az ingyen konyhán
ettem, és harcoltam más hajléktalan srácokkal. Azután észre
vettem, hogy egy aluljáró alatt páran pénzért harcolnak, a többiek
pedig fogadnak rájuk. Megvertem pár fickót, és kerestem ötven
dollárt. De egy fickótól én is kaptam, aki mágikusan meg tudta
keményíteni az öklét. Egy fickó megpróbált pizza és vodka
ígéretével felszedni. Nem tetszett a tekintete, ezért beszálltam az
autójába, hogy lássam mi fog történni. Megpróbált megfojtani, de
pórul járt. Soha nem sikerült egy kartondobozba aludnom.
Általában egy parkban aludtam a bokrok alatt, mindaddig amíg
apám biztonsági emberei meg nem találtak, akkor telenyomtak
nyugtatóval és visszajuttattak a házunkba.
Csak bámultam rá. Nem hazudott.
– Amikor felébredtem a szobámban, az anyám ült mellettem.
Elmondta mennyire aggódott. Azt mondta, nem volt jogom ahhoz,
hogy így megijesszem. Ez végtelenül rosszabb volt, mint az utcán
aludni. Mire a parti elkezdődött, majdnem megoldottuk a családi
konfliktust. Így amikor Rynda megkérdezte anyámtól, hol voltam
az elmúlt három hétben, anyám elmondta neki. Rynda ekkor sírni
kezdett.
– Miért?
– Megérezte az anyámban a félelem és a feszültség megmaradó
nyomát. Ez megzavarta. Ott ült, könnyek folytak végig az arcán, és
megkérdezte az anyámtól, hogy hogyan tudna elviselni engem. Az
anyám azt mondta neki, hogy én egy tehetséges gyerek vagyok, és
a tehetséges gyerekek olykor rendkívüli dolgokat tesznek. Rynda
erre azt mondta, hogy akkor nem akar tehetséges gyerekeket.
Ekkor tudtam, hogy nem vehetem el.
– Azért mert nem akart tehetséges gyerekeket?
Connor közelebb hajolt és ismét elmosolyodott, de ez a mosoly
nem érte el a szemét.
– Nem. Hanem azért mert nem szerettem őt. A házasságok az
Elsők között ritkán alapulnak szerelmen, de Rynda tudná, hogy
nem szeretem. Ez mindig fájna neki. Ryndával maradni azt
jelentené, hogy egyedül maradnánk. Ő családot akart, gyerekeket
és stabilitást. Biztonságot. Én nem tudtam pontosan, hogy mit
akarok, csak azt, hogy nem ezt. Én kockázatot vállalnék, és ez
összetörné őt. De ha mégis elfojtanám a saját akaratomat és
elvenném, hidegnek kellene hozzá lennem. Soha nem
engedhetném meg, hogy érezze a haragomat, hogy féljen, vagy
aggódjon, mert az kegyetlenség lenne vele szemben.
Rogan személyisége olyan volt, mint a mágiája, elsepert
mindent, ami az útjában állt. Láttam már a dühének mértékét, és a
vágya intenzitását. Amikor rád figyelt azt teljes erővel csinálta, és
kiváltságosnak érezted magad, hogy figyelmének tárgya lehetsz. A
valódi kapcsolat tisztességet igényel. Amikor megijedt, tombolt,
vagy tehetetlen volt, le kellett nyugodnia és elzárni az érzelmeit
mielőtt hazament. Hazudnia kellett volna.
Rogan soha nem hazudott nekem. És ez úgy megütött, mint
egy tonna tégla. Néha óvatosan fogalmazta meg a válaszait, de
soha nem hazudott nekem, azt az egy alkalmat kivéve az erkélyen,
amikor megnéztük az emberei megölését. Szándékosan hazudott,
tudva hogy reagálok rá. Megtagadhatta volna, hogy válaszoljon a
kérdéseimre. Helyette mindig elmondta nekem az igazságot, még
akkor is, amikor tudta, hogy nem fog nekem tetszeni a válasz.
– Valami baj van? – kérdezte.
– Nem. – hazudtam. – Folytasd a történetet.
– Már nem sok maradt. Hivatalosan tizennyolc évesen
bontottam fel az eljegyzést. Még egy évig reménykedtek, de amikor
beléptem a hadseregbe, mindenki számára világos lett, hogy nem
gondolom meg magam. Rynda hat hónapon belül férjhez ment. Őt
nem érdekli sem a politika sem a kockázatos játékok, és minden jel
szerint szereti a férjét.
– Megbántad?
– Nem. Rynda boldog, és nekem valaki másra van szükségem.
Valakire, aki nem törik össze a nyomás alatt.
Igaz.
– Ez egy nagy feladat.
Az arca elgondolkodó lett.
– Emlékszel még arra a nagy beszédemre, amit a garázsban
mondtam?
– Melyikre? – sóhajtottam. – Többet is előadtál? Azon
töprengtem, hogy összegyűjtöm őket egy adathordozóra.
– Amikor azt mondtam, hogy könyörögni fogsz, vigyelek
ágyba.
– Ah. Hogy azt. Hogy is felejthetném el. Állandóan azt vártam,
hogy döngetni fogod a mellkasodat, mint egy ezüsthátú gorilla.
– Felejtsd el, amit mondtam.
A hangszóróból Bogár hangja rezonált keresztül a szobán.
– Nevada ébredj fel. Bern azt mondja sürgősen hívd vissza.
Felvettem a telefonomat az asztalról. Valaki lekapcsolta rajta a
hangjelzést. Tárcsáztam Bernardot.
– Igen?
– Montgomery video hívással keres az irodádban. – mondta. –
Nagyon ideges. Próbáltam meggyőzni, hogy visszahívod, de azt
mondja, tartja a vonalat.
Valami rossz történt.
Felugrottam a kanapéról, megláttam a cipőimet. Felvettem
őket. Rogan engem nézett.
– Valami baj van?
– Valószínűleg.
– Szükséged van segítségre?
– Nem. Augustine tudja hol voltam, de nem itt hívott, ami azt
jelenti, hogy a vészhelyzet egyedül engem érint. Kezelem a saját
ügyeimet.
Felnéztem rá. Visszatért az ismerős hideg Első, intenzív,
kemény és halálos.
– Ha Elsővé válok, az ellenségem leszel Rogan?
– Nem. – mondta. – Nem kell félned tőlem.
– Emlékeztetni foglak rá.
Elszáguldottam a raktárhoz. Egy kék Honda CRV állt a
parkolóban. Bern az ajtóban várt.
– Van egy új ügyfelünk? – mutattam a Hondára.
– Nem. – Bern arcán feltűnt az a kifejezés, ami azt jelentette,
hogy módszeresen felvezeti azokat az eseményeket, melyek
eredménye képen a Honda a parkolóba került, és a történetet a
nagy árvíztől fogja kezdeni.
Feltartottam a kezem, remélve, hogy megakadályozom az
információáramlást.
– Majd később. Mi ütött Augustine-ba?
– Lehet, hogy ez. – emelte fel Bern a tabletjét. Egy főcím
látszott rajta: „A Zöld Hölgy kérdése: Az Elsőknek többet kellene
tenniük?”
Csak amire szükségem volt. Leültem az irodai székemre,
összefogtam a hajam, amennyire tudtam, és megnyomtam a
billentyűzetet.
– Igen?
Augustine tökéletes arca annyira hideg volt, mintha
gleccserből faragták volna.
– Gratulálok Lady Green.
A fenébe.
– Az önzetlenséged rosszul sült el. Én előre megmondtam
neked.
– Ez egy pocsék cikk Augustine.
– Nem a cikkről beszélek.
Hátra dőltem és keresztbe fontam a karjaimat.
– Akkor miről van szó?
– Victoria Tremaine emberei kapcsolatba léptek az irodámmal.
Houstonba tart, hogy találkozzon velem. A Zöld Hölgy személyére
kíváncsi.
Kiegyenesedtem ültömben. Évekkel ezelőtt, amikor rájöttem,
hogy igazságérző vagyok, rákerestem az igazságérzékelő Házakra.
Három volt az Egyesült Államokban, és ezek közül a Termaine Ház
volt a legkisebb és a legfélelmetesebb. Csak egy Elsővel
rendelkezett: Victoria Tremaine. Victoria közel hetven éves, és az
emberek elbújtak előle, ha meghallották, hogy jön. Nem csak az
igazságot tudta kihúzni az áldozataiból, de el is tudott feledtetni
velük dolgokat, amit gyakran meg is tett. Gazdag, félelmetes, és
rettenetes hatalma volt. Emlékszem láttam róla egyszer egy képet
– magas, arisztokratikus nő, gonosz szemekkel – úgy nézett ki,
mint egy gonosz boszorkány. Az a fajta, akinek nemesi címe van,
és már azért élve megnyúz, ha kiöntesz egy pohár italt.
 – Én nem akarom felidegesíteni Tremaine-t. – mondta
Augustine. – Még azt sem szeretném, ha az irodám közelébe jönne,
de nem tehetem meg, hogy nem találkozok vele. Ez az egy
lehetőséged van, hogy elmond nekem, miért érdekled őt.
– Fogalmam sincs.
– Akkor találd ki. Ha védelemre van szükséged Tremaine-tól,
akkor alá kell írnod azt a szerződést, amit felajánlottam neked. A
Házam megvédi a sajátjait. Neked van... – ránézett a számítógép
képernyőjére. – ...huszonkét órád.
A képernyő elfeketedett. Bern-re néztem, de ő csak széttárta a
karját.
Ha Augustine találkozik Victoria Tremaine-al, az nő kihúzza a
személyazonosságomat a fejéből. Én még csak egy kezdő Első
voltam, és sikerült Baranovszky-t rávennem arra, hogy valljon be
nekem dolgokat. Victoria-nak egy életnyi gyakorlata volt, neki nem
tartana semeddig.
Szörnyű gyanú gyulladt a fejembe. Ha Rogannak igaza van, és
én egy Első vagyok, a tehetségemnek valahonnan jönnie kellett. Az
Elsők spontán megnyilvánulása, anélkül, hogy bármelyik
nagycsaládhoz tartozna, rendkívül ritka volt.
– Anya itthon van?
Bern bólintott.
– Nevada, az autó...
– Majd később.
Felálltam és végig mentem a folyosón, át a házunkba, be a
konyhába. Anyám a mosogatónál öblített el egy tányért. Arabella
az asztalnál játszott a telefonjával.
Az anyám végig mérte a hajamat.
– Eseménydús éjszaka?
– Van bármilyen oka annak, hogy Victoria Tremaine
érdeklődik irántam? Anyám arca elfehéredett, a tányér kicsúszott a
kezéből és összetört a padlón.
– Anya! – ugrott fel Arabella.
– Menj ki a konyhából! – anyám hangja hideg és kemény volt.
– Anya! Mi a baj...
– Most!
 A húgom szemei tágra nyíltak, de felállt. Anyám szikrázó
tekintettel meredt Bern-re aki szó nélkül kiment.
Anyám lassan megtörölte a kezeit egy törölközővel. Az arca
merev és számító lett. Csak egyszer láttam rajta ezt a kifejezést,
amikor ott hagyta a katonai karrierjét. Félelem futott rajtam át.
– Mit csináltál? – kérdezte hátborzongatóan nyugodt hangon.
– Megmentettem egy kislányt. Amy Madrid-ot.
– Ki tud róla?
– Augustine és a titkára. Anyu, megijesztesz.
– Victoria a városba tart?
– Igen.
– Mikor érkezik meg?
– Holnap.
Anyám módszeres pontossággal felakasztotta a törölközőt az
állványra.
– Most nagyon figyelj rám! Ki kell törölnöd Augustine elméjét.
– Miért?
– Ki kell törölnöd Augustine elméjét. Ha kell, süsd meg.
Visszahőköltem.
– Van róla fogalmad, hogy mit kérsz tőlem? Még akkor is, ha
tudnám, hogy kell csinálni, nem akarom, hogy zöldség legyen
belőle.
– Meg tudod csinálni. – mondta az anyám teljes bizalommal.
Az anyám átalakult valakivé, akit nem ismertem.
– Ismerem Augustine-t. Ő egy emberi lény. Nem fogom
összezúzni az elméjét.
– Akkor én ölöm meg.
– Elment az eszed? – vinnyogtam.
– Vagy törlöd az elméjét, vagy én ölöm meg.
– Anya! Mi ilyet nem teszünk! Ez nem mi vagyunk! Apa nem...
– Ez nem csak rólad szól. – egy kevés kifejezés futott át az
arcán. – Felelős vagy a húgaidért is. Ha a Tremaine kurva megtalál
téged, akkor megöl engem és a nagyanyádat. Arabella egy ketrecbe
kerül, te és Catalina pedig élete végéig őt szolgáljátok. Ezt
szeretnéd? Meg kell védened a családodat.
Kinyitottam a szám, de nem jött ki rajta hang.
 Anya szája megremegett. Keresztül ment a konyhán és vadul
megölelt.
– Tudom. Tudom, hogy ez nehéz. Rendben van. Túl sokat
kérek. De ne aggódj kicsim. Majd én gondoskodom róla. Felejtsd el
hogy ez történt.
Kibontakoztam az ölelésből.
– Mit akar tőlünk?
– Ő az apai nagyanyád.
A hátamon végig futott a hideg. Bele zuhantam egy székbe.
– Nem tudott kihordani egy gyereket sem, így ő... de akkor
megszületett az apád. Egy olyan fiút akart, aki egy Első. Az
apádnak nem volt mágiája. Semennyi. Mindig elhanyagolta őt, de
amíg arra várt, hogy a tehetsége megmutatkozzon, minden nap
szétszedte az elméjét, hogy bizonyítékot keressen a mágiára.
Amikor rájött, hogy az apád teljesen normális, a közömbössége
gyűlöletbe fordult. Amint tudott az apád elmenekült tőle.
Victoriának kétségbeesetten szüksége van rád, mert a Háza vele
együtt meg fog halni.
Ó, Istenem!
– De ne aggódj. – mondta anyám. – Majd én...
Nem, nem ő intézi. Ahogy Rogan mondta, ez Házak közötti
háború. Én voltam a legidősebb Első a családomban. Ezt a
felfordulást én csináltam, az én felelősségem. Felemeltem a kezem,
és nyugodt hangon mondtam.
– Nem. Majd én megoldom.
– Nevada...
– Majd én gondoskodom róla anya. Ma este megoldom. De
ígérd meg, hogy várni fogsz. Ígérd meg.
– Nem teszek semmit, amíg meg nem kérsz rá. – mondta az
anyám.
Felálltam és magasra tartott fejjel elvonultam a szobába, hogy
lezuhanyozzak.
Letusoltam, kimostam és megszárítottam a hajamat,
munkaruhát vettem, mindezt robotpilóta üzemmódban. Ki kellett
volna borulnom, de valahogy eltűntek az érzelmeim. Minden, ami
megmaradt, a hideg, módszeres értelem. Erre volt most
szükségem.
Victoria Tremaine volt a nagyanyám. Visszatekintve volt
értelme. Az apám nem szívesen beszélt a családjáról, ragaszkodott
hozzá, hogy nagyon óvatos legyek a mágiámmal, az anyám
bizalmatlansága az
Elsőkkel szemben. Ha Victoria Tremaine az én anyósom lenne,
és sem bíznék egyetlen Elsőben sem.
Victoria Tremaine-nak nincsenek örökösei. Első örökösei meg
főleg. Ez egy elfogadott tény. Ha rájönne, hogy létezem, eget-földet
megmozgatna, csakhogy a Tremaine Ház részévé tegyen. Ennek a
legegyszerűbb módja, ha túszul ejti a húgaimat. Hármunk közül én
voltam az egyetlen igazságérző, de ez mindhármunk számára
rabszolgaság lenne.
Nem hagyhatom, hogy találkozzon Augusitne-nal. Feltörné őt,
mint egy diót.
Ettől függetlenül nem tudnám törölni Augustine elméjét. Ez
nem az volt, amit én csinálok. Ez... ellenkezett mindennel, amit
képviseltem. De mégis meg kell tennem, hogy megmentsem a
családom. Vagy ez, vagy anyám öli meg.
Nem láttam kiutat. A családomat pedig meg kell védenem.
Lementem a lépcsőn. Catalina lépett ki a média-szobából, hogy
elkapjon. Matilda követte őt, utánozva a húgom minden
mozdulatát. Ezt máskor mulatságosnak találtam volna.
– Mi történt? Arabella azt mondta, hogy a mama megőrült.
– Anya most egy nagyon nehéz időszakon megy keresztül. Ne
aggódj. Holnapra minden elsimul.
– Milyen durva dolgok? Miért? Úgy nézel ki, mint aki
legszívesebben megölne valakit.
– Senkit nem akarok megölni.
– Utálom, amikor úgy kezelsz, mint egy gyereket.
Ránéztem, hogy megbizonyosodjak érti-e.
– Emberek próbálnak megölni bennünket. Anya kiborult.
Augustine kiborult. Megpróbálom helyre hozni. De segítene, ha
nem borulnál ki te is.
Elhallgatott. Én tovább sétáltam.
– Hova mégy?
 – Megpróbálok tervet készíteni.
Kiléptem a raktárból és megálltam a Honda mellett. Legalább
három éves volt, és tökéletesen átlagosnak tűnt. Majd
megkérdezem Bernt, ha visszaértem. Elhajtottam két háztömböt,
és megálltam Rogan főhadiszállása előtti utcában. Nem ez volt a
legbölcsebb lépésem, de valahonnan tanácsot kell kérnem. Hívtam
a számát.
– Igen?
– A tanácsodra van szükségem. – mondtam. – Itt vagyok a
főhadiszállásod előtt. Bemehetek?
– Igen.
Elmentem a katonák mellett, akik mindannyian abba hagyták
a beszélgetést, amikor elvonultam mellettük, és felsétáltam az
emeletre.
Rogan várt rám. Ismerős tekintettel mérte végig a
munkaruhámat.
– Nem szeretném, ha Bogár hallana bennünket, ha lehetséges.
– Lehetséges.
Rogan elvezetett egy távoli ajtóhoz, és nyitva tartotta.
Beléptem egy kis irodába. Egy íróasztal, néhány szék, könyvespolc,
notebook és kézikönyvek, ennyi volt a berendezés. Rogan bezárta
az ajtót, és az asztal sarkára ült.
Nagyot nyeltem. Minden porcikám tiltakozott az ellen, hogy
megosszam vele az információt, de nem volt más választásom. Már
tudta, hogy Első vagyok. Azt mondta, nem akar velem harcolni.
– Victoria Tremaine a nagyanyám.
Rogan összehúzta a szemöldökét.
– A Shaffer Házra gondoltam. A Tremaine meglepetés.
– Holnap találkozni fog Augustine-al. Ha rájön, hogy létezem,
elpusztítja a családomat. Az anyám megöli Augustine-t, hacsak
nem törlöm az elméjét.
– Ez egy kínos helyzet. – Rogan arckifejezése olyan volt,
mintha egy roppant összetett sakkjátszmát játszana. – Azt
szeretnéd, hogy megmentselek?
Csábító ajánlat volt, annyira csábító.
– Nem, csak tanácsot szeretnék.
 Büszkeség villant a szemében.
– Nincs más választásom. Ez az én dolgom. Még ha anyám
meg is próbálja, nem hiszem, hogy ki tudja lőni Augustine-t.
– Egyetértek. – dőlt hátra. – Victoria Tremaine-t megvetik, de
félnek is tőle, és ezt ő is tudja. Egy védelmezővel, egy álcázóval, és
egy Égisszel, egy telepatikus pajzzsal utazik. A teste és az elméje,
minden alkalommal kiválóan védett, de ha mégis támadás éri, az
álcázó egy másodperc alatt eltűnteti. Rendkívül nehéz célpont. Az
anyád ezt tudja, és ezért koncentrál Augustine-ra.
Bólintottam és hátra dőltem.
– Augustine közel áll ahhoz, hogy a barátomnak nevezzem a
Házak tagjai közül. Van egy sokkal fiatalabb húga és egy öccse. Az
apjuk meghalt, és ő a gondviselőjük. Ne téveszd össze az irántad
való érdeklődését a barátsággal vagy a bajtársiassággal. Ha úgy
gondolja, hogy egy kicsit is veszélyt jelentesz a testvéreire, meg fog
ölni téged.
Egy Első szempontjából nem tartozol neki semmivel.
– Rogan, nem tudom csak úgy törölni az elméjét.
– Nem tudod, vagy nem akarod?
– Nem vagyok benne biztos. – sóhajtottam.
– Igen. Ez vagy te. – a tekintete kegyetlen volt.
Meg tudnám csinálni. Összetörhetném Augustine elméjét. Már
töröltem elmét mielőtt kikérdeztem a zsoldosokat, és gyakoroltam
a húgaimon. Pontosan tudom, hogy hol van a határ, és eddig
nagyon keményen dolgoztam rajta, hogy ne lépjem át.
– Augustine erős akarattal rendelkezik. Ha megtámadom az
elméjét, megpróbál majd harcolni velem, és megnyomorítja saját
magát. Ez időt fog igényelni, perceket, esetleg egy órát, ez nem
igazán harcos hatalom, de össze zúzza az elméjét. Meg tudnám
csinálni, de nem akarom.
– De neked meg kell védened a családodat.
– Igen.
– Ezt próbáltam meg elkerülni, amikor megpróbáltalak
rávenni, hogy ne menj el Baranovszky gálájára. – mondta. – Így ez
az egész hamarabb megtörtént, mint ahogy szerettük volna. Azt
hittem több időnk lesz. A kérdés most nem az, hogy mit kellene
tenned. Tudod, hogy mit kell tenned. A kérdés az, hogy mivel
tudsz együtt élni.
– Augustine készségesen megnyitná az elméjét Victoria
Tremaine-nek?
– Inkább meghalna. – mondta Rogan habozás nélkül. –
Augustine túlságosan zárkózott. Egy olyan ember, aki soha nem
mutatja meg a világnak az igazi arcát, soha nem engedné meg,
hogy behatoljanak a belső szentélyébe.
– Nyitott lenne arra az ötletre, hogy védelmet tegyek az
elméjére?
– Tőled? Meg kellene győznöd arról, hogy egy igazságkeresővel
szemben tehetetlen lenne. De legyél nagyon óvatos Nevada. Ha
túlságosan személyessé teszed a bemutatót, kiiktat téged. Olyasmit
mondj el róla, ami személyes, de nem érzelmekről szól. Ne érezze
úgy, hogy a legmélyebb titkait megsértették.
Ez egy nagyon érzékeny tánc lenne, és még ha meg is kapnám
azt, amit szeretnék, nem voltam benne biztos, hogy meg tudnám
csinálni.
– Mit tervezel csinálni?
– Azt tervezem, hogy azokat a leckéket alkalmazom, amiket
Adam Pierce tanított nekem. – ráztam meg a fejem. És ha képtelen
leszek megcsinálni, az életem összeomlik, Augustine-t pedig élete
végéig csövekkel etetik, és nem fog emlékezni rá, hogy ki is volt ő.
Tényleg nem nagy a nyomás.
– Tegyük fel, hogy ezt a problémát megoldod. – mondta. – És
utána mi lesz? Victoria Tremaine nem adja fel. Nem fog csak úgy
egyszerűen üres kézzel haza menni. Folytatni fogja az üldözést. Ez
csak egy fenyegető probléma rövid távú megoldása.
– Először ezt oldom meg. – mozdítottam meg nehezen a
számat.
– És mi a hosszú távú stratégiád?
– Olyan nincs.
Összeráncolta a szemöldökét.
– A közvetlen családodban több, mint egy Elsőrendű személy
van?
A húgaimról kérdezett.
 – Igen.
– És van rajtad kívül másik igazságkereső?
– Nincs.
Meglepetés tükröződött a szemében.
– Biztos vagy benne, hogy Elsőnek minősülnek?
– Igen.
– Akkor az a legjobb megoldás, ha kérvényezed a saját Házad
megalakítását. Ez megkövetelné, hogy te és a többi Első
nyilvánosan elismerje a mágiádat. A képesítési eljárás és a Ház
alakítás nagyon gyorsan, általában kevesebb, mint negyvennyolc
óra alatt megtörténik, miután a megfelelő formanyomtatványokat
benyújtották, és megtörtént a tárgyalások időpontjának
egyeztetése. Ha megalakul a Baylor Ház, három évig mentességet
kapsz minden más Ház támadásától. Ez egy kardinális szabály,
amit még Victoria Termaine sem törhet meg. Ez azért van így
kialakítva, hogy megvédje az új mágia kialakulását, ami mindenki
számára jó, és társadalmunk egyik sarokköve.
Baylor Ház. Saját magamat és a nővéreimet cápákkal teli vízbe
dobnám.
Ez a legjobb lehetőség a számodra. – egy izom megrándult az
arcán, azután ellazult az arckifejezése, mintha erővel lenyugtatta
volna magát. – A tanácsomat kérted. Alakítsd meg a saját Házad.
Kár, hogy erre most nem volt idő. Megoldotta volna az
Augustine féle problémát. Nem, ezt jobban át kell gondolnom. A
saját Ház megalapítása, az utolsó lehetőség lesz.
– Még egy dolog. Amint hivatalosan is regisztráltattad a Baylor
Házat, ez... bármi is van köztünk, be kell fejeznünk.
Bármi is az? Hátra dőltem és átvetettem egyik lábamat a
másikon.
– Miért?
– Mint egy fiatal Ház fejének, az első felelősséged, hogy
biztosítsd a családod jövőjét. Kapcsolatokat és szövetségeket kell
kialakítanod, hogy mire elfogy a három év meg tud magad védeni a
támadásoktól. A legjobb megoldás, ha házasságon keresztül
szilárdítasz meg egy szövetséget. Ez biztosítja a védelmet és a Ház
jövőjét. Vannak olyan szolgáltatók, akik feltérképezik a DNS-edet,
és a legjobb megoldást javasolják, hogy melyik kombináció
eredményezni legnagyobb valószínűséggel egy igazságérző Első
gyermek születését. Valaki egy másik igazságérző Házból, vagy
pedig a harci képességek kompenzálására, egy kiegészítő képesség,
mint például a manipulátor. Te és én nem vagyunk kompatibilisek.
A mágiánk teljesen más birodalmakból származnak. Az apám
erőfeszítései ellenére nyilvánvaló, hogy a vérvonalunk nem jól
illeszkedik az elme-domináns mágusokhoz.
Te és én, ha utódot hoznánk létre, nem lehetne Első.
Ah. Tehát ezen gondolkodott közben.
– Hmm.
Rogan hangja hátborzongatóan nyugodt volt.
– Most úgy gondolod, hogy ez nem érdekel, de később
megbánnád. Gondolj a gyermekeidre, akiknek majd meg kell
magyaráznod, hogy a képességeik alárendeltek, mert nem
biztosítottad a megfelelő genetikai alapot. Ez számítani fog,
Nevada.
– Ha te mondod. De most sokkal jobban aggódom Augustine
miatt.
– Ne aggódj. Meg tudod oldani.
Teljes bizalommal mondta. És Rogan nem volt az az ember, aki
a dolgokat a véletlenre bízta. Nyugtalanság tört rám. Lehet, hogy
épp valami nagy hülyeséget csináltam.
– Rogan, csak hogy teljesen világos legyen. Csak tanácsért
jöttem. Nem akarom, hogy bármit is tégy a nevemben.
Rám mosolygott. Az álarc lehullt, és megláttam a sárkányt,
teljes vad dicsőségében, a fogai kivillantak, a szemei hidegek
voltak. Ha elbuknék, megölné Augustine-t.
– Nem. – figyelmeztettem. – Augustine a barátod. És nincs
belőle túl sok.
Rogan mosolygott. Nekem nincs hatalmam. Semmivel nem
tudnám ellensúlyozni a gyilkosság ígéretét, amit a szemeiben
láttam.
– Megígérted.
– Nem tettem.
A fenébe. Meg kellett volna ígértetnem vele, mielőtt bármit is
mondok.
– Soha többet nem beszélek veled.
– Az rettenetes lenne. – mondta.
– Nem akarom ezt. Nem akarom Augustine halálát. Megint azt
teszed, hogy azt hiszed, jobban tudod, mi a legjobb a számomra, és
a kérésem ellenére ragaszkodsz hozzá.
– Mi Elsők hajlamosak vagyunk rá, hogy seggfejek legyünk.
– Én is Első vagyok.
– Igen, én pedig Őrült Rogan.
Az összes hülye, makacs, idióta dolog...
– Ha bármi történne Augustine-nal nem viselnéd el a
felelősséget.
– De te igen.
– Tudom, hogy ki vagyok.
Connor...
– Rogan. – javított ki. – Őrült Rogan.
Az a férfi, aki elmondta nekem, annak a történetét, hogyan
menekült el tizenhat évesen, és ez az Első itt, nem lehet ugyanaz a
személy.
– Megrémítesz.
– Jó. – mondta. – Tehát érted. Ez az a világ ahova tartasz. Ez
egy olyan világ, ahol olyan emberekre van szükség, mint én, akik
képesek gonosz dolgokat cselekedni, így azok az emberek, akiket
szeretnek, életben maradnak.
Nem csak ezt mondta.
Szerelmes voltam Connor Rogan-ba. És ő is szerelmes volt
belém.
Felálltam és felé sétáltam. Egy lépés. Másik lépés. Még egy
lépés, és már ott is voltam a személyes terén belül, túl közel hozzá.
Felém emelkedett. Alig egy hüvelyknyi tér választott el bennünket
egymástól. Felemeltem az állam, és belenézetem a szemeibe. Csak
hideg eltökéltséget láttam benne, és semmi mást. Mindent
elrejtett.
Akart engem, eléggé ahhoz, hogy meg akarja ölni a barátját,
csak hogy megmentsen engem, de azt mondta, hogy egy Első
vagyok. Azt mondta nekem, hogy alapítsam meg a saját Házam, és
úgy gondolja, hogy ezzel megszakít minden kapcsolatot közöttünk,
mivel szerinte ez a legjobb a számomra. Az hogy egy Első volt,
uralta az egész életét, és úgy gondolta, nekem is ezt kell tennem.
– Ha lenne egy gyereked, mondjuk egy olyan, mint Matilda,
aki a nem megfelelő genetika miatt nem lehetne Első, te szeretnéd
azt a gyereket?
– Természetesen.
– Védenéd őt, és gondoskodnál róla? Tanítanád őt és
próbálnád meggyőzni arról, hogy boldog élete van?
– Igen.
– Jó tudni.
– Ez mit jelent? – húzta össze Rogan a szemöldökét.
Ez azt jelenti, hogy nem fogod Augustie-t megölni. És hagyod,
hogy én kezeljem a helyzetet.
A mágiája kitört, mint egy vad tájfun, elég erősen ahhoz, hogy
sikításra késztessen. Körénk csavarodott és beleütközött abba a
hideg falba, ami a saját erőm volt. Rogan állkapcsának vonala
megkeményedett. Helyes. Ez vagyok én, aki nem roppan össze a
nyomás alatt.
A hatalom hangja lassan elcsendesedett. A sárkány egyenesen
az arcomba bámult, a szeme tűzzel és megperzselt földdel volt tele.
– És miért tenném ezt?
– Mert a barátod megölése fájna neked, és én ezt nem
szeretném.
A mágiája tombolt, de kitartottam. Álltam a tekintetét.
– Tiszteld a kívánságaimat Rogan. És én is tiszteletben tartom
a tiédet.
Sarkon fordultam és kisétáltam a mágiáján keresztül.
 12. fejezet

Erőre volt szükségem. Ha mágus vagy csak egy módja van az

erőtartalék megnövelésének. Éppen ezért sétáltam be Frida nagyi
szerelőműhelyébe az arcane könyvet és egy doboz krétát cipelve. A
nagyi csodálkozva felhúzta a szemöldökét, amikor meglátta, hogy
egy spandex sortot és egy sportmelltartót viselek mindösszesen.
Akár meztelenre is levetkőztem volna, ha ezzel fokozhatnám az erő
megszerezését, de csak a szobám és a fürdőszobám azok a helyek,
ahol megengedhetem magamnak, hogy meztelen legyek. A
szobámnak göröngyös bambusz padlója volt, amire nem igazán
fogott a kréta, a fürdőszobámban pedig csempe volt. Otthon nem
volt sehol hely, ahol az erőkört megrajzolhattam volna, és egy
síkfelületre volt szükségem.
Kiválasztottam egy helyet a sarokban és kinyitottam a könyvet
a töltőkör oldalán. Elég bonyolultnak tűnt. A nagyobb Házak
speciális rituáléval kombinálták a töltőköröket, melyeket minden
generációval jobban tökéletesítettek. Egyszer már láttam, ahogy
Rogan elkészíti. Felrajzolta a misztikus körök konstellációját a
szerelőműhely padlójára, és halálos kecsességgel mozgott
közöttük, a kezei fegyverként csaptak le, a rúgásai eltörték a
láthatatlan ellenfél csontjait, a teste pedig elnyelte a mágiát.
Nekem nincs Házam és nincs hozzá kulcsom, ezért tehát a
legegyszerűbb töltési körhöz kell ragaszkodnom. Azelőtt egyszer
már kipróbáltam, és működött.
Leguggoltam és elkezdtem rajzolni a padlóra. Nagy volt a
kísértés, hogy segédeszközöket használjak, de minden forrás, amit
elolvastam, azt írta, hogy ha krétán és határozott kézen kívül
bármit használok, az csökkenti a kör erejét. Hogy ez igaz, vagy
csak egy mágikus legenda nem számít. Nem engedhetem meg
magamnak, hogy csökkentsem a kör erejét. Felhívtam Augustine-t
és nyolc órára beszéltem meg vele a találkozónkat. Egy fél óra alatt
odaérek hozzá, így ha most elkezdem, lesz legalább nyolc órám a
körben. Az erőm, minden a körben eltöltött órával növekszik, és a
nyolc óra lenne az eddigi legjobb időm.
Egy kék Honda parkolt le a szerelőműhely közepén, Frida
nagyi vezette.
– Kié ez az autó?
– A tiéd. – mondta. – A nem fiúd emberei hozták, van hozzá
egy üzenet is. – adott át egy jegyzetlapot.
Kinyitottam a papírt. „Sajnálom a Mazdát.”
– Kiabálni fogsz vele, és követelni fogod, hogy vigye vissza? –
hunyorított rám a nagyi.
– Most nem. Talán majd később. Ma este szükségem van egy
autóra. Leguggoltam és megpróbáltam pontosan lemásolni a
rajzot, a könyvből a padlóra. Pfuj. Úgy nézett ki, mintha egy ötéves
gyerek rajzolta volna. A pokolba is, miért ennyire bonyolult ez? És
miért nem tanultam meg a köröket már évekkel ezelőtt?
– Tehát, hogy megy a dolog Őrült Rogan-nal? – kérdezte Frida
nagyi, miközben a törülközővel törölte a kezeit.
– Jól. – egy kör, egy körben lévő körben... öljön meg valaki.
– Még mindig harcolsz vele?
– Nem.
Három kör a külső oldalon. Három kisebb kör belül.
– Olyan erősen összpontosítasz, hogy szinte látom, ahogy gőz
tör ki a füledből.
– Hm.
– Milyen bűnös dolgot csinálsz.
Félbe hagytam a rajzolást és ránéztem. Most tényleg?
 Frida nagyi pajzsként tartotta közöttünk a törülközőt.
– Hű. A merev tekintet.
Visszafordultam a rajzhoz.
– Csak szeretném, ha boldog lennél.
– Majd akkor leszek boldog, ha mindenki meghal, aki bántani
akar bennünket.
– Ugyanúgy beszélsz, mint ő. – csuklott meg Frida nagyi
hangja. – Nevada, Penelope már egy órája bezárkózott a
varjúfészekbe. Ma még alig szólt hozzám két szót, és úgy néz ki,
mint aki temetésre készül. Te pedig úgy nézel ki, mint aki meg
akar ütni valamit. Drágám, mi a baj?
Mi a baj? Ez a nagy kérdés. Rogan szerelmes belém, de nem
akarja ezt, mivel egy Első vagyok, aki szerinte előbb-utóbb saját
Házat alapít. Az anyám éveken keresztül hazudott nekem, és nem
tudom, hogy azok az idők, amíg ő és apa arra ösztönöztek, hogy
elrejtsem a tehetségem, az én javamat szolgálta, vagy csak azért
volt, hogy a másik, az őrült nagyanyám ne találjon rám. De most
Victoria a városba jön, és Rogan meg az anyám is meg akarja ölni
Augustine-t. Tudjuk, hogy David Howling segített megölni Nari-t,
de azt nem tudjuk, hogy ő maga hol van, és bizonyítékunk sincs,
amivel leleplezhetnénk az összeesküvést. Ma este pedig meg
kellene győznöm egy olyan személyt, aki az ideje nagy részét, azzal
tölti, hogy megpróbál engem kihasználni. Talán még is csak az
lenne az egyszerűbb, ha hagynám az elméjét összetörni. Más baj
egyébként nincs.
– Csak fáradt vagyok. – mondtam. – De még van egy-két
dolog, amit ma este el kell intéznem.
– Nem hiszek neked.
Majdnem felcsattantam, de láttam, hogy fényes kék szemei tele
vannak aggódással, így visszanyeltem a választ, mielőtt még
elkezdtem volna. Nem akartam gonosz lenni a nagyanyámmal.
– Van bármi, amit tehetek érted? – kérdezte a nagyi.
– Csak egy ölelést kérek. – feleltem.
– Rendben, akkor most már tényleg aggódom. – mondta
csodálkozva.
– Akkor most kapok egy ölelést vagy sem?
 Frida nagyi széttárta a karjait. Odamentem hozzá és
megöleltem, miközben belélegeztem a gépolaj ismerős,
megnyugtató illatát, és egy pillanatra ismét ötéves lettem, a világ
pedig egyszerű és világos.
A nagyi óvatosan megveregette a hátamat.
– Beleteszek egy új számítógépes irányítási rendszert
Rómeóba. Te pedig szól, ha bárkit ki kell lőni. Rendben?
– Rendben. – bárcsak Rómeóval meg tudnám oldani a
problémákat.
Olyan egyszerű lenne az életem.
Valaki a körömön kívül állt. Lassan kinyitottam a szememet.
Verejték csillogott a testemen. A kör belseje úgy gőzölgött, mintha
szaunában lennék. Matilda a krétavonal mellett guggolt. Háziállat
sereglet ült a háta mögött, a macska és a mosómedvék az egyik
oldalon, Bunny a másikon. Nem szóltunk egy szót sem, csak
néztünk egymásra.
Matilda megpaskolta Bunny-t. A kutya felkelt és elsétált,
körmei csattogtak a kemény padlón. Néhány perccel később
visszatért, és egy kis rózsaszín hálózsákot hozott magával. Matilda
kisimította a hálózsákot a kör szélén, majd belemászott és
összehúzta magát, közben nagy barna szemeivel végig engem
nézett. Az állatok lefeküdtek körülötte, a macska és a mosómedvék
a lábainál, Bunny a fejénél. A kislány a kezeit felém nyújtotta, de
nem ért hozzá a törékeny krétavonalhoz.
Hosszú ideig így maradtunk, amíg be nem csukta a szemeit és
el nem aludt.
Amikor legközelebb kinyitottam a szemeimet, Cornelius sétált
be a szobába. Egy nő követte, akinek ugyanolyan ezüstös szőke
haja volt, mint Corneliusnak. A nő magas sarkú cipőt és csillogó
sötét szürke ruhát viselt, ami kiemelte az alakját. A szakszerűen
alkalmazott smink, kiemelte lágy barna szemeit, és szemöldökének
éles ívét. A nőt két fekete párduc követte, bársony mancsokon.
Olyan sokáig ültem a körben, hogy szegény agyam hallucinál.
– Ő is itt van. – mondta halkan Cornelius, és Matilda felé
bólintott.
A párducok aranyszemmel bámultak rám. Felkészítettem
magam Bunny és a párducok közötti elkerülhetetlen
összeütközésre. De nem volt rá szükség. A három vadállat
tudatosan figyelmen kívül hagyta egymást.
Előre hajoltam, miközben megpróbáltam talpra állni. A
fenekem és a lábaim elzsibbadtak, apró elektromos tűszúrásokat
éreztem a combjaimban, ahogy a vér kezdett visszafolyni az
izmokba.
– Kérlek, miattam ne áll fel. – mondta Cornelius nővére.
Cornelius felkapott egy fém széket az asztal mellől, és a nővére
mellé gurította.
– Tessék.
A nő óvatosan leseperte a ruháját, majd leült. A párducok a
lábai mellé telepedtek.
– Csak azért, hogy tisztázzuk ugyanazon az oldalon állunk,
mindenki látja a párducokat? – kérdeztem halkan.
– Igaziak. – mondta Cornelius nővére. – Bár többnyire a
megjelenés miatt vannak mellettem. Egy üzleti rendezvényen
voltam, mielőtt ide jöttem, és emlékeztetni szerettem volna a
többieket, hogy én vagyok az Első. Nem hagyhattam őket az
autóban. Felügyelet nélkül szétkaparják a bőrkárpitozást. Ha
valakinek igazán védelemre van szüksége a kutyák a legjobbak.
Közepesen nagyméretű, semmi túl terjedelmes. Egy sportos
kutyára van szükség, ami tud támadni és ugrani és elegendő
tömeggel rendelkezik ahhoz, hogy leverjen egy támadót a lábáról.
Dobermann, belga juhászkutya, rotweiller...
Ujjaival megsimogatta a bal oldali párduc fejét. A hatalmas
vadállat, mint egy házimacska felemelte a fejét és beledőlt a
tenyerébe.
– A kutyák egy pillanatnyi habozás nélkül meghalnak,
csakhogy megvédjék a gazdájukat. A macskákat meg kell győzni
róla.
Bunnyra pillantott.
– Mindig a bátyám volt hármunk közül a legpragmatikusabb.
– Nekem van valakim, akit meg kell védenem Diana. –
mosolyodott el Cornelius.
A nő Matildára pillantott. Árnyék ült az arcára.
 – Miért fekszik így?
– Nari empata volt. – szomorúság volt a hangjában, ami azzal
fenyegetett, hogy kétségbeesésbe fordul át.
– Ezt nem tudtam. – mondta Diana.
– A mágiája gyenge volt. Soha nem vesződött azzal, hogy
regisztráltassa magát. Mégis a képessége gyakran segített neki a
perekben, vagy az esküdtszék választásban, Matildának hiányzik,
úgyhogy keresett valakit, aki mellett aludhat.
Matilda kezére néztem, amit a kör felé nyújtott. Olyan apró. Az
édesanyja örökre elment, így hát eljött és mellettem aludt, mert az
anyjára emlékeztettem, és talán néhány másodpercig, amíg az
álom és a valóság között járt, talán azt hitte, hogy én vagyok az
anyja, aki él és a körben vár rá. Valami elérte a mellkasomat,
összepréselte és kiszorította az összes vért a szívemből. Diana
megmozdult a széken.
– Ez nem az, amit mi teszünk Cornell. Montgomery, Howling,
Rogan – ezek igazán nagy nevek. A Harrison nem tartozik közéjük.
Arra kérsz engem, hogy jóváhagyjak valamit, ami veszélybe
sodorna mindannyiunkat. Ez nem fogja visszahozni a feleségedet.
A... hitvesedet. – Mert eldobható. – mondta Cornelius.
– Nem ezt mondtam.
– De így gondoltad.
– Ő egy ember volt. – mondta csendesen Diana. – Soha nem
értettem a rajongásodat iránta. Ez...
Matilda felült és homályos szemekkel rám nézett.
Ó, ne. Ne sírj kicsi.
Matilda alsó ajka megremegett. Majd az apjára és a
nagynénjére nézett. Diana meglepetten pislogott rá. Matilda
hirtelen felállt, oda ment hozzá és felmászott Diana ölébe. A
Harrison Első teljesen nyugodtan ült. Az unokahúga átölelte
Diana-t, közelebb bújt hozzá, a fejét a nagynénje mellkasán
pihentette.
Diana a karjait a kicsi lány köré fonta, és megakadályozta, hogy
lecsússzon.
– Ezt miért csinálja?
– Az unokahúgod gyászol. – mondta Cornelius. – Érzi a
mágiádat és ismerős számára. Tudja, hogy nő vagy és a családhoz
tartozol, neki pedig hiányzik az anyja. Csak kényelmet akar Diana.
Matilda halkan sóhajtott. A teste ellazult.
– Ez majdnem olyan, mint egy... kötés.
– Ez több. – mondta Cornelius. – Amikor egy állat kötődik
hozzánk az egyszerű. Találkozol velük és rajongást kapsz. Egy
gyermekkel ez végtelenül rétegesebb és bonyolultabb, de
csodálatos, mert ezt a szeretetet szabadon adják. Nincs alku. Néha,
ha nagyon szerencsés vagy, téged szeretnek, és az, aki szeret téged,
nem vár semmit cserébe. Bízik benned Diana, pedig nem is ismer
téged.
Diana Corneliusra nézett.
– Mi miért nem vagyunk ilyenek?
– Voltunk ilyenek. Emlékszel az eperszirupra.
Diana felsóhajtott és lecsukta a szemeit.
– Az volt a kedvenc ingem. Szerettem azt az inget.
– De mégsem mondtad el anyánknak, hogy én csináltam.
– Neked így is elég rossz volt. Azzal a kis Pierce szörnyeteggel
kellett a napjaidat töltened... – sóhajtott Diana. – Azt hiszem,
igazad van.
Egyszerűen csak felnőttünk.
– És most már csak névben vagyunk család.
Diana összerezzent.
– Ez elég fájdalmas, ha így nézzük.
A falon lévő óra háromnegyed hetet mutatott. Fel kell
öltöznöm. Lassan felálltam, de ők nem vették észre.
– Mikor láttad utoljára Blake-et? – kérdezte Cornelius.
– Személyesen? – húzta össze a szemöldökét Diana. –
Általában emaileket küld. Hat hónapja? Nem, várj, már egy éve.
Múlt decemberben összefutottam vele, azon a kellemetlen NCBA
vacsorán.
Felkaptam egy seprűt, és lesikáltam a krétavonalakat a
padlóról.
– Én két éve. – mondta Cornelius.
– Fél órányi távolságra él. – mondta Diana.
– Tudom.
 Diana felemelte a nyakát és lepillantott Matildára.
– Alszik?
– Igen. – válaszolta Cornelius.
Az ajtó felé indultam.
– Mesélj még nekem. – mondta mögöttem Diana. – Mesélj a
családodról és a feleségedről.

Napnyugta után két órával Houston belvárosa még nem

mutatta annak semmilyen jelét, hogy lelassult volna. A foszlányos
felhők a mély lila égen sodródtak keresztül, és néha eltakarták az
ezüstös holdat, ami a felhőkarcolók felett izzott. A magas
irodaépületek fényben úsztak, az irodai dolgozók számítógép
képernyőinek elektromos ragyogása világította meg az estét. A
város olyan volt, mint egy óriási óceán, az épületei, mint sziklás
tornyok, melyek között az utcák izzó erekként tekeregnek. A
Montgomery Nemzetközi Nyomozóiroda központjának
asszimetrikus háromszöge, melynek mind a huszonöt emeletét
kobaltüveg borította, olyan volt, mint egy cápa, az óceán közepén,
ami arra készül, hogy beléd harapjon borotva fogaival.
– Biztos nem szeretnéd, hogy veled menjek? – kérdezte
Melosa. Észre vettem, hogy rám vár az autóval, amikor kiléptem a
házból. Ragaszkodott hozzá, hogy velem jöjjön, és a
körülményekre való tekintettel, idióta lettem volna nemet
mondani.
– Nem. Rendben leszek.
– Oké. – a hangja elárulta, hogy nem ért velem egyet, de nem
tehet semmit.
Besétáltam az ismerős, ultramodern előcsarnokba, és
fellifteztem a tizenhetedik emeletre. A fényes, rozsdamentes
csőíróasztal, ami Lina munkaterülete volt, üresen állt, és a táskája
sem volt a széken. Augustine titkára nem volt a helyén. Ez így
remek. Elég jól ismertem az irodába vezető utat. Keresztül
sétáltam a hatalmas téren, a baloldalon lévő lejtős kék ablakok, és
a jobboldalid fagyos fehér falak között. A cápauszonyon lévő
sarokban volt Augustine irodája, a Montgomery Ház nem spórolt a
költségeken, amikor kialakították a helyiséget. Bár nekem mindig
kissé túl sterilnek tűnt, mentes bármilyen személyes vonástól, de a
kilátás lélegzetelállító volt. Napközben az ablak szelíd kékre
festette az irodát, mintha a tenger alján sétálnál. De éjszaka az
üveg beleolvadt a sötétségbe, és csak a fényekkel kivilágított város
látszott alattad.
Egy homályos fehér színű falhoz közeledtem. Az üveg egy
részét elhúzták, és a résen keresztül láttam, hogy Augustine az
íróasztalánál olvas valamit. Elértem az ajtót.
– Gyere be. – emelte fel a fejét.
Beléptem az irodába és leültem. Augustine folytatta az
olvasást, így emlékeztetett arra, hogy ő a főnököm.
Óvatosan és lágyan kiengedtem a mágiámat. A mágia elkezdett
növekedni az irodában, elágazó, vékony csíkokban, és úgy
növekedett, mint egy hatalmas fa gyökere. Visszatartottam és
hagytam, hogy lassan haladjon előre. Időre volt szükségem.
Végül Augustine felemelte a fejét.
– Lenne néhány kérdésem a szerződésemmel kapcsolatban. –
mondtam.
Meglepetés villant a szemében, ami lassan spekulációvá vált.
Összeadott kettő meg kettőt. Victoria Tremaine közelgő
érkezése megijesztett, és fontolóra vettem, hogy igénybe veszem a
Montgomery Ház védelmét és cserébe vállalom a tíz éves
szolgaságot.
– Remek. Igyekszem minden kérdésére válaszolni.
Elővettem egy kinyomtatott szerződést és egy kamerát.
Augustine szemöldökei megemelkedtek.
– Jobban szeretem a papírformát, így legalább tudok
jegyzeteket készíteni. – mondtam. – És szeretném felvenni a
beszélgetésünket, ha nem bánod.
– Most meg kellene sértődnöm, mivel azt hiszed, hogy képes
lennék visszavonni a szavam, de inkább megdicsérlek az
óvatosságod miatt. Kezdjük!
Megnyomtam a felvétel gombot a kamerán.
– I. bekezdés, „a Ház jó hírnevének érdekében”. Részleteznéd,
hogy mit értesz jó hírnév alatt? Így leírva ez meglehetősen
homályos.
 – Egy Ház jó hírneve egy több rétegű fogalom. Egyrészt
képviseli a
Montgomery Ház kapcsolatait az ügyfeleivel és a vevőivel.
Ilyen jó hírnevet bizonyítanak, a meglévő ügyfelekkel kötött
ismételt szerződések, és az új ügyfelek felé történő utalások. Egy
Ház jó hírnevének kevésbé specifikus aspektusa magában foglalja
a reputációt, a nevét, a telephelyét. A Montgomery név a bizalmat
jelenti. Mi helyi Ház vagyunk, akik kötődnek a közösséghez és a
történelemhez. A mi üzletágunkban a bizalom elengedhetetlen, és
mint a Montgomery Ház alkalmazottja, emlékeztetni kell a magas
színvonalú...
A mágiám előre csúszott. Feltettem egy kérdést, és ő
megválaszolta, minden csere megerősítette a mintát, és minden
válaszával egy kicsit többet kaptam, amíg az erőm teljesen körbe
nem vette.
– V. bekezdés „pénzügyi címkével”. Ez mit jelent?
– Hol? – lapozott Augustine a tabletjén.
– Itt. – mutattam meg neki a papíron, és hagytam, hogy a
mágiám még egy kicsit tovább terjedjen. Minél inkább
megzavartam őt, annál jobb volt.
A bekezdésre összpontosított, az ajkai csendesen mozogtak.
– Ez egy elírás. Itt annak kellene állnia, hogy pénzügyileg
felelős. Elnézést kérek. – grimaszolt Augustine. – Nem gond. –
korrigáltam a bekezdést.
– Utálom a hanyagságot. Már korábban is hangsúlyoztam,
hogy a helyesírás-ellenőrző program nem helyettesíti az emberi
figyelmet. Minél több szem vizsgálja át a szerződést, annál jobb.
Ez egy önkéntes információ volt, amit nem kellett volna
felfednie. Kész voltam, de nem tudom őt megtartani korlátlan
ideig. Most vagy soha.
– Hogyan fognak kompenzálni a szolgáltatásaimért?
Augustine kinyitotta a száját.
Adtam neki egy kis lökést.
– A bankszámládra történő közvetlen befizetéssel.
– És melyik banktól történne az átutalás?
– First House.
 – Elmondanád az útvonalat és a számlaszámot nekem?
Ez egy szerencsejáték volt. Ha ki kell keresnie, lehet, hogy
szünetet tart.
De Augustine szinte pedáns volt a részletekben.
– Természetesen. – megnevezett két számsort, én pedig
leírtam őket.
– Van online hozzáférésed a számlához?
– Igen.
– Mi a felhasználó neved és a banki jelszó?
– JulienMont. LoT45B9!n.
– Ki az a Julien?
– Én vagyok. Ez a középső nevem. És nagyon utálom.
– XII. bekezdés harmadik sora, három hetes fizetett
szabadságot garantál nekem. Kivehetem egyben, vagy csak külön-
külön?
– Bárhogy választhatod.
Elkezdtem visszahúzni a mágiámat. Még két kérdés, és teljesen
elengedem. Augustine elkomorodott. Érzett valamit, de nem tudta
megfogni.
– Azt hiszem mindent megbeszéltünk. – mondta végül. – Már
nem marad más csak az aláírásod.
– Nem fogom aláírni a szerződést Augustine. – dőltem hátra.
– Ez hiba. – bámult rám. – Rogan jobb ajánlatot tett?
– Nem. – ráztam meg a fejem. – Ennek semmi köze Roganhoz.
Mindketten tudjuk, hogy amit felajánlottál nekem, az egy
aránytalanul kicsi kompenzáció ahhoz képest, hogy mennyire
tudnám támogatni a
Házadat a képességeimmel. De megértelek. Egy alkalmazott
Első, nagyon nagy előnye lenne a Montgomery Háznak.
– Azt hiszed, hogy te egy Első vagy? – szűkültek össze a
szemei.
– Időt spórolhatnánk vele, ha úgy kezelnél, mintha az lennék.
– talán meghallgat, talán meg tudom győzni őt. És akkor
elvehetném a kamerát és nem kellene szembe néznie azzal, ami
rajta van.
Augustine ajkán leereszkedő mosoly játszott.
 – Majd igyekszem. Folytasd.
– Holnap Victoria Tremaine be fog sétálni az irodádba, és úgy
feltöri az elmédet, mint egy diót. És semmit nem tehetsz, hogy
megállítsd. Ha úgy dönt, hogy finom lesz, meghagyja a
képességeidet. Ha nem tetszik neki, ahogy nézel, vagy az öltönyöd
szabása, vagy akár az irodád színe, törli az agyadat.
Augustine szemei összeszűkültek. Levette a szemüvegét.
– Hát ez bájos.
Nem, nem az. De ez fog történni.
– Megpróbáltam nagylelkű lenni az ajánlatomban. Eddig
rendkívül türelmes voltam. – folytatta. – Megmutattad nekem a
hibákat, ezért hadd adjak neked egy utolsó tanácsot. Eltöltöttél egy
kis időt Rogannal, és az én cégemmel, és azt hiszed, tudod, hogy
működnek a dolgok a Házak között, és nekem akarod
elmagyarázni, mintha szerepet cseréltünk volna, és én lennék a
tudatlan dilettáns.
És itt is vagyunk.
– Lehet, hogy egy Első vagy, de lehet, hogy nem. Az erődön és
a képességeiden lehet vitatkozni. Egy amatőr vagy, aki felfújja a
képességeit és a saját fontosságát. Én egész életemben Első
voltam. Egy robosztus Ház feje vagyok, amely négy élő Elsővel
rendelkezik. Egy több milliárd dolláros nemzetközi vállalatot
vezetek, és a közösségben fedhetetlen pozícióm van. Victoria
Tremaine egy öreg boszorkány, akinek a Háza hanyatló félben van.
Oké, a tényektől az erős túlzások felé sodródott. Azt hiszem
eléggé felbosszantottam. – Ha úgy látom, hogy nem kívánom a
jelenlétét, akkor nem fogadom őt. De ha úgy döntök, hogy
fogadom őt, akkor sem tesz semmit, amivel veszélyeztetné a
biztonságát, vagy kidobom az utcára.
Megfordítottam a legfelső papírlapot, és felé toltam.
– Az az elképzelés, hogy egyszerűen besétál az irodámba, és
bármit kiszedhet az elmémből egyszerűen nevetséges. A jelenléted
az irodámban nevetséges. Elegem van.
– Nézz le.
Augustine dühösen rám nézett, majd a papírra. Csinos
számokkal írtam le a számlaszámokat, a jelszavát és a felhasználó
nevet.
– Hogy szerezted ezt meg? – vicsorogta.
– Te mondtad el.
Augustine megragadta a kamerát és visszatekerte a felvételt, és
figyelte, ahogy elmondja a jelszavát. Az arcából minden szín
kifutott. Megnyomta a visszatekerő gombot, és ismét meghallgatta
önmagát.
Leejtette a kamerát és átnyúlt az asztal felett. Nem volt időm
megmozdulni. Megragadta a vállaimat és talpra rántott. Dühös
grimasz torzította el az arcát, annyira, hogy az illúziója majdnem
szétcsúszott.
– Mi más húztál ki belőlem? – Nem vettem el semmi mást.
Kivéve a középső nevedet, Julien. Nyugodtan ellenőrizd a felvételt.
És a helyedben én elengedném magam. Elég durva
implantátumaim vannak, és nem szívesen használnám rajtad őket.
Elengedett.
Visszaültem a székbe.
– Az Elsőkkel való kapcsolat még új a számomra. De már
tanultam pár dolgot, például azt, hogy egy Első soha nem adja ki a
képességeinek teljes körét. Az igazságkeresők a legritkább Elsők
közé tartoznak. A legtöbb ember azt hiszi, hogy az elsődleges
tehetségünk meghatározni, hogy valaki hazudik-e nekünk.
Valójában ez egy passzív mezei tehetség.
Ez az igazságkeresőknél csak egy mellékhatás, amit a lehető
legkevesebb erőfeszítéssel meg tudunk tenni.
Augustine rám bámult. Harag és aggódás látszott a szemeiben.
– Tudod, hogy Rogan hogy jött rá, hogy Első vagyok? Valaki
megpróbálta megölni a nagymamámat. Azt hittem, hogy ő volt,
ezért bezártam az erőmmel, és kényszerítettem, hogy válaszoljon a
kérdéseimre.
Igaz, hogy csak néhány másodpercig tudtam megtartani, mert
Rogan akaratának meghajlítása olyan volt, mintha egy szökőárt
próbáltam volna megállítani, de arra a néhány fontos másodpercre
megfogtam őt.
Még soha nem láttam, hogy egy férfi szája szó szerint tátva
marad. Ez nagyon elégedetté tett.
 – Igazad van. Én egy új Első vagyok. De Victoria Tremaine
nem az. Azért vagyok itt, hogy elmondjam, minden, amit róla
hallottál igaz. Minden horror történet és csúnya pletyka, amit
hallottál róla – feltételezhetően megtörtént. Gyűlöli a családomat,
és bármilyen szörnyű dologra képes, hogy bántson bennünket.
Ez úgy majdnem az igazság volt, de nem is hazugság.
– Ha megtagadod, hogy találkozz vele, várni fog a megfelelő
alkalomra, hogy hallótávolságban legyen, bemutatkozik, és
elpusztítja az elmédet. Még ha elmondanál neki mindent, amit
tudsz, még akkor is turkálna a fejedben, hogy többet tudjon meg.
Ő nem törődik az Első státuszoddal, a kapcsolataiddal, és a
vállalkozásod méretével. Üldözni fog, és megkapja, amit akar.
Augustine végül bezárta a száját, a szemei elsötétültek.
– Miért vagy itt?
– Mert meg akarom védeni az elmédet.
– Meg akarsz babonázni? – szorította össze a fogait. – Az
igézetek heteket vesznek igénybe.
– Nem. Egy védőfalat akarok felhúzni. Amikor megnyitottam
Mr. Emmens elméjét, hogy megtudjam, mit keres Adam Pierce,
volt rá lehetőségem hogy megfigyeljem hogyan strukturálták. Az
átok akadályokat alakít ki, az elméden belül, megragadja a mágiád
lényegét, majd az egészet egy kemény burokba csomagolja, ami a
pszichéd mélyén gyökerezik majd. Ha valaki brutális erőszakot
használ a gát összetöréséhez, akkor megölik az elmét is, amely az
egészet táplálja. Csak lassan, óvatosan az átkot kiismerve lehet
felfejteni, úgy hogy ne sérüljön az elme. Annál nehezebb felbontani
az átkot, minél erősebb a felhasználó, akin alkalmazzák. Ha
engeded, utánozni fogom ezt a héjat az elmédben. Te egy hatalmas
mágia tartalékkal rendelkező Első vagy, és a héj
áthatolhatatlannak fog tűnni. Ha Victoria Tremaine megszondázza
az elmédet, rá fog találni a héjra. A héj összezúzása nem opció,
mivel meghalnál és magaddal vinnéd a titkaidat. Felbontani az
átkot, túl sok időt és előkészületet igényelne, valószínűleg szükség
lenne egy mágikus körre is és még némi információra is szükség
lenne, hogy tudja, mit kérdezzen. Az én személyazonosságomat
keresi, ami egy nagyon specifikus információ. Nem tud végtelen
ideig egy helyben ülni, és kicsipegetni az agyadból az információt.
Megéreznéd, és ez a hatókörzetén kívül van.
– Ez a hamis héj mennyi ideig fog kitartani?
– Néhány napig. – ez csak találgatás volt a részemről. A könyv,
amiből tanultam, azt állította, hogy a hamis fal akár több hónapig
is kitart, amennyiben helyesen készítik el. Tekintettel arra, hogy
még soha nem próbáltam, a néhány nap valószínűbb becslés volt.
– És szükségem van a segítségedre. Meg kell nyitnod az elmédet,
és akarnod kell, hogy a héj létrejöjjön.
– Csináltad már korábban is? – kérdezte.
– Nem.
Frusztráltan hátra dőlt.
– Mik a kockázatok?
– Károsíthatom az elmédet.
– Ez mit jelent Ms. Baylor?
– Nem tudom. De ez az egyetlen forgatókönyv, amiről úgy
gondolom, hogy nem végződik a haláloddal. – válaszoltam.
– Meg fogok halni ha, visszautasítom?
Nem volt értelme hazudni.
– Igen.
– Ez miért érdekel téged? Nem lenne egyszerűbb, ha
meggyilkolnának?
Mert nem volnék képes éjjel aludni. Mert ez nem az, aki én
vagyok. De ezt úgysem értené. Adnom kell neki egy okot, amit el
tud fogadni, és ami megmenti a büszkeségét.
– Azért mert egyszer lesz egy Baylor Ház, és erőteljes
szövetségesekre lesz szüksége.
Feszült percek teltek el.
Augustine levette a szemüvegét és az asztalra tette.
– A találkozónk előtt egy fél órával felhívott Rogan.
Meg kértem őt, hogy ne ölje meg Augustine-t, de azt nem
mondtam, hogy ne hívja fel.
– Mit mondott?
– Azt mondta, hogy ha valaki egy sor hibás választást hoz, a
végén már egyáltalán nem marad választása. Akkor azt hittem,
hogy Howlingról beszél. Most jöttem rá, hogy egyetlen mondatba
sikerült összehoznia egy dorgálást és egy halálos fenyegetést.
Augustine a szemembe nézett.
– Az önhittségem miatt ülünk most itt. Egy sor rossz döntést
hoztam. A rossz érzéseim ellenére megengedtem, hogy kikérdezz
egy sorozatgyilkost, bár körültekintő voltál, de hagytad, hogy a
mágiád kiterjedjen. Azért tettem, mert Cornelius a barátom, és a
társadalmi helyzetünk megakadályozza, hogy nagymértékű
engedményeket tegyek neki, de azt akartam, hogy te foglalkozz az
ügyével. Hagytam, hogy a nevem összekapcsolódjon a
kihallgatással, mert egy igazságkeresővel való kapcsolat, növelte a
presztízsem. Azután szándékosan csináltam, hogy egy
tisztességtelen szerződést ajánlottam fel neked. Kezelhettelek
volna akként, ami vagy – egy fiatal és tehetséges Első, egy ritka
képességgel – ehelyett inkább úgy döntöttem, hogy megpróbálom
kihasználni a tapasztalatlanságodat. Majd manipulációhoz
fordultam, hogy megnyerjek egy pisilő versenyt Rogannal
szemben, bár az én érdeklődésem teljesen szakmai jellegű volt, ő
viszont érzelmileg érintett. És most itt vagyunk. Te, a korábbi
alkalmazottam hozzáférést akarsz az elmémhez, és ha nem
hagyom, a legjobb barátom megöl.
– Augustine...
Felemelte a kezét.
– Kérlek. Ismerem Rogant, régebb óta, mint te. Megértettem a
telefonhívást. Ez szerencsejáték volt, és én vesztettem. Engem
megmentett a tapasztalatlanságod, és a tény hogy még nem
tanultad meg egy brutális ütéssel kiküszöbölni a problémákat. Ha
ez az egész öt évvel később történik, már halott lennék.
– Augustine...
– Ez elég megalázó. Dolgoztam és terveztem, és sikerült
belekevernem magam egy olyan helyzetbe, ahol nincs választásom.
De ez egy jó lecke volt. Kinyitotta az íróasztalának legfelső fiókját
és egy darab fehér krétát tett az asztalra.
– Tedd meg. Legyünk túl rajta.
Egy óra múlva kiléptem az éjszakába. A hideg szél átfújt a
ruhámon. A fáradtság úgy húzott le a földre, mint egy horgony. Az
összes energia tartalékomat felhasználtam, hogy kialakítsam
Augustine elméjében a héjat. És most haza kellene mennem. Nem
akartam vezetni. Le akartam feküdni a járdára és becsukni a
szemem. Olyan puhának és csábítónak tűnt. Határozottan
jobbnak, mint állni.
Oké, haza kell mennem.
Felmértem a parkolót. Egy magányos Honda állt a parkolóban.
Rogan dőlt az oldalának. Oda sétáltam hozzá.
– Melosa hol van?
– Már otthon van. – nyitotta ki nekem az utas oldali ajtót.
Átvillant az agyamon hogy elveszem a kulcsokat tőle. De olyan
fáradt voltam, hogy felcsavarnám az első fára a Hondát. Beültem
az utas ülésbe. Rogan mellém ült és kihajtott a parkolóból.
A fülke megtelt a mágiájával és úgy dörzsölte a bőrömet, mint
egy kitörésre kész vadállat. Most az egyszer nem húzódtam el. Az
én erőmből semmi nem maradt. Az ő ereje pedig úgy keringett
körülöttem, mint Diana párducai közül az egyik – veszélyes,
illékony, de pillanatnyilag nyugodt.
A város gurult el az ablak túl oldalán. Valaki mássá váltam.
Augustine azt mondta öt évvel később megöltem volna őt. Néhány
hónappal korábban ez lehetetlenségnek látszott, valaminek, amit
soha nem tettem volna. Most már láttam a döntések csúszós
lejtőjét, amik oda vezetnének. Mindannyian nehéz döntéseket
hozunk a barátok vagy a családom védelmében, és mindegyik
döntés egy kicsivel könnyebb lenne, mint az, amit megígértem
magamnak, hogy soha nem teszem meg. Ráadásul felismerném
magam öt év múlva? Megvizsgáltam a jövőmet, de csak egy fekete
lyuk volt és egy nő olyan ruhában, mint egy páncél.
A feszültség áradt Rogan-ból. Zord hidegség árat a vonásaiból,
és egy kemény maszkba merevítette az arcát, mint egy ősi sisak
előlapja. A mágia intenzívebbé vált és szorosabbra zárult
körülöttem. Vér és hamu látványa lebegett a szemem előtt, mint
egy látomás, mögöttük pedig kemény, hideg sötétség...
Kinyúltam és a kezemet a karjára tettem. Rogan döbbenten
nézett rám.
Az autó belseje megrándult, és egy másik kép került előre az
elmémbe. Egy házikó, mindent puha elektromos fény világít meg,
borostyán fa, az ablakon túl fehér hegyek emelkednek, hóval
borított éles vonalak, és a távoli fák bársonyos puhasága. Kívül a
tél uralkodott, hideg és kemény, de a házikón belül kényelmes
meleg volt. Egy hatalmas ágyon ültem, a lepedő selymes és lágy
volt alattam. Egy fehér takaróba burkolóztam, ami puha volt, mint
egy felhő, és finom meleg. Forró csokoládé illatát éreztem.
Teljesnek és elégedettnek éreztem magam. Az életemet és minden
problémámat hátra hagytam, és itt a világ végén a havas
vadonban, nem kellett aggódnom semmi miatt.
Megmozdultam és az illúzió széthullott. Még mindig az
autóban voltam,
Rogan vezetett, a kezemet még mindig izmos alkarján
tartottam. Az ő képeit láttam. Valószínűleg egy emlék volt a
gyermekkorából. Nem tudtam, hogy szándékosan csinálta-e vagy
csak egy öntudatlan emlék volt, de nekem volt választásom.
Elutasíthatom és maradok az autóban, közben nyomorultul érzem
és sajnálom magam, vagy elmenekülhetek arra a helyre ahol
biztonságban és melegben voltam, miközben kint tombol a tél.
Inkább a melegben maradtam.
Nem szóltunk egy szót sem, amíg a raktárunk előtt le nem
parkoltunk. A házikó elolvadt a levegőben. Kioldottam a biztonsági
övem. Be kell mennem és el kell magyaráznom az anyámnak, hogy
nem kell megölnie Augustine-t. El kellene magyaráznom, hogy mit
tettem. És ez most elég ijesztőnek tűnt.
Rogan leállította az autót és felém nyúlt. Az ujjai a kezem köré
kulcsolódtak, megnyugtató érzés volt.
– Te küldted nekem a könyveket? – kérdeztem halkan.
– Igen.
Áthajoltam a két ülés között és megcsókoltam. Megállt az idő,
és néhány boldog pillanatra nem volt más csak Connor, részegítő
és ellenállhatatlan, az íze, az illata, a nyers, férfias erő a karjában,
és az ajkai lágy csábító érintése... Azután kiszálltam az autóból és
bementem, mielőtt a csók ereje elkopott volna.
 13. fejezet

Kinyitottam a szemem a hangosan sípoló ébresztőre, és a

pislogó fényekre. Lenyomtam az ébresztőt, és ezzel a mozdulattal
levettem a telefonomat a kisszekrényről. Három üzenetem
érkezett: Rogan, Diana Harrison és a harmadik egy ismeretlen
számról érkezett. Először Roganra kattintottam.

„A Howling House nem ismeri el David-et. Lenorával

találkozhatunk reggel nyolckor. Ketten megyünk, te és
én. Az elosztás szerint Corneliusnak hátra kell
maradnia, hogy megvédje Matildát.”

Cornelius ezek szerint megkapta a családja áldását, de nem

egészen, úgy ahogy akarta. A nővére üzenetére kattintottam.

„A testvérem ritkán hívja fel a figyelmet magára. Ne

becsüld alá Corneliust. Ő egy veszélyes mágus, és még
mindig szereti a feleségét, és képes feláldozni minden
állatot, amit a nevében kötött meg. Személyesen téged
teszlek felelőssé az unokahúgom biztonságáért.”

Remek. Diana már teljes öt perce ismer, és máris felelősségre

von engem.
Az utolsó üzenetre kattintottam. David Howling mosolygott
rám a képen, a bal kezében italt tartott, a jobb keze mutatóujjával
pedig pisztolyt imitálva rám mutatott. Már játszottam ezt a
játékot.
„Aranyos” – írtam vissza.
Gyerünk, írj vissza.
Semmi. Valószínűleg eldobható telefont használt.
Azt hihetném, hogy a képen David úgy néz ki, mintha lenne
némi bosszú a szemében. Vagy valami jel, hogy ő egy hideg,
számító gyilkos, de nem. Sápadt, mogyorószínű szemei, melegek és
nyugodtak voltak. Az arca nyugodt volt, a mosolya valódi. Miért
küldtél nekem üzenetet David?
Az üzenetet nekem küldték, de valójában Rogan-nak szólt.
Ezért továbbítottam neki.
Azonnal megérkezett a válasz: „Aranyos”.
Ha! A gonosz elmék ugyanúgy gondolkodnak.
Valaki kopogtatott.
– Ki az?
– Én vagyok. – mondta Catalina az ajtó túloldaláról.
– Gyere be. – a húgom belépett és gondosan bezárta maga
mögött az ajtót. Az arca sápadt volt, az ajkait összeszorította.
– Mi történt?
Catalina az ágyamra ült és felém nyújtotta egy tabletet.
– Ez Matildáé.
Catalina bólintott.
– Matildának van egy e-mail címe. Az édesanyja aranyos
kismacskák képeit küldte el neki a munkahelyéről. Tudja, hogyan
kell ellenőrizni az emailt és ma reggel ezt találta.
Rápillantottam a tabletre. Egy videó klip. Oké. Megnyitottam.
David Howling mosolygó arca töltötte be a képernyőt.
– Hello Matilda.
Ó, te rohadék.
– Hallottam, hogy az anyukádnak el kellett mennie.
Elöntött a düh.
– Hiányzik neked az anyukád? Annyira sajnálom, hogy el
kellett mennie. Nem helyes, amikor egy anyuka csak úgy elmegy.
De ne légy szomorú. Nagyon hamar látni fogod újra. Biztos vagyok
benne.
David kacsintott, a mutatóujját pedig a képernyőre irányította,
mintha lőne. A videó leállt.
Egy másodperce nem láttam, mert a világ vörösbe borult.
– Matilda még csak négy éves. – Catalina ajkai remegtek a
haragtól.
– Cornelius látta ezt?
– Nem.
– Beszélj Bern-el, és mond meg neki, hogy törölje ezt a levelet,
és ne csak Matilda e-mailjei közül, de a szerverről is. Ezt a levelet
azért küldték, hogy elveszítsük a fejünket, és csináljuk valami
átgondolatlant.
Cornelius már így is elég rossza állapotban volt, ez a levél
átlökheti a határon.
Catalina megragadta a tabletet.
– Öld meg őt Nevada. Öld meg, vagy én fogom. Matildának egy
haja szálához sem érhet hozzá.
– Megteszem. – ígértem meg neki.
Harminc perc múlva lezuhanyozva, felöltözve, és megfelelően
felfegyverezve beugrottam Rogan Range Rover-ének utas ülésére.
Melosa a hátsó ülésről bólintott. Általában elrejtem a nálam
lévő lőfegyvert egy táskába. Ma nem vesződtem vele. A Baby
Desert Eagle fegyverem a csípőmön lógott egy tokban. A tárban
tizenkét darab 40 S&W töltény volt, és a kabátom belső zsebében
még vittem két tartalék tárat.
Csendben haladtunk keresztül a belvároson, Houston felett
felhők úsztak. Lenora Jordan új főhadiszállása, messze volt a régi
Igazságügyi Központ márvány eleganciájától. A régi épületet
Rogan bontotta le, amikor megpróbálta megmenteni Houstont. Az
új Igazságügyi Központot az egyik nagyobb Ház építette fel
irodaháznak, de a nyitás előtt három nappal Houston városa
megvásárolta.
Az új Igazságügyi Központ naplemente-vörös színű, polírozott
márványból készült, a homlokzata pedig, téglalapok és színezett,
szigetelt üvegek háromszögeinek összetett mintájából állt össze.
Amikor a nap rásütött, az egész épület ragyogott, a színárnyalata
változott, a napszak és az ég színével. Néha tüzes narancsszínű
volt, néha szinte lila, és néha vörös. Az épület úgy nyúlt az ég felé,
mint egy éles sarkú, hatalmas obeliszk, ami elfoglalta a Travis és a
Capitol utca közötti teljes tömböt. Egy durva, vékony, kemény
torony, Houston elkötelezettségének emlékműve, ami arra
késztetett mindenkit, hogy felnézzen rá. Az emberek
Templomtoronynak nevezték. A név illett hozzá.
Ahogy Rogan beállt a Range Rover-el beállt egy parkolóhelyre,
két tömbnyire a Központtól, a Templomtorony fenyegetően nyúlt a
város felé, a felhős ég vöröses lilára színezte a falait, ami olyan
volt, mint egy zúzódás színe. Hirtelen rossz érzés tört rám. Azt
kívántam, bárcsak több biztonsági embert hoztunk volna
magunkkal. Sajnos a belvárosnak ez a része, egy biztonsági
emberektől mentes terület volt, a Házak közötti kölcsönös
megegyezés szerint. Csak Melosát hoztuk magunkkal, aki sofőrnek
tekinthető, és ennyi.
Elméletileg ez a megszorítás biztonságossá tette a belvárost.
De gyakorlatilag csak néhány háztömbnyire támadtak meg minket
a régi
Igazságügyi Központtól, és ez a testőr mentes zóna engem nem
töltött el bizalommal.
– Sok szerencsét. – mondta Melosa.
Na, igen. Remélem nem lesz rá szükség.
Gond nélkül sétáltunk az épülethez, átadtam a fegyveremet a
biztonságiaknak, majd átmentünk a Templomtorony hatalmas
előcsarnokán a fényes fehér márványpadlón, amit vörös
gránitoszlopok szegélyeztek, melyek elképesztő magasságokba
nyúltak. Kiválasztottuk a megfelelő liftet, és az gond nélkül felvitt a
huszonharmadik emeletre. Lenora Jordan titkárnője egy negyven
év körüli indián asszony volt, aki egy hosszú pillantást vetett ránk,
majd az ajtó felé bólintott. Beléptünk az irodába és
elcsodálkoztam.
Semmi nem változott. Ugyanaz a hatalmas könyvespolc,
ugyanazok a bőr látogató székek, ugyanazok a mélyvörös
függönyök. Még az újrahasznosított fából készült hatalmas
íróasztal is ugyanannak tűnt. Az egész épp olyan volt, mint a régi
irodája. Egy pontos másolat volt, mintha az összeomlás soha meg
sem történt volna.
Lenora Jordan a székében ült és a számítógépen írt. Amikor
legelőször találkoztam vele, elfelejtettem hogyan kell lélegezni.
Lenora volt a kamaszkorom hőse. Megvesztegethetetlen, erős,
magabiztos, mágikus láncokkal kötött össze bűnözőket, és az
igazság elé cibálta őket. Ahogy egyszer Rogan mondta róla: a
törvény és a rend voltak az istenei, és ő őszintén és gyakran
imádkozott hozzájuk.
Talán azért, mert már harmadik alkalommal beszéltünk vele,
vagy már túl sok minden történt az első találkozásunk óta, de már
nem éreztem semmilyen hősimádatot iránta. Ehelyett felfedeztem
a szája körüli vékony vonalakat, és a szeme körüli enyhe puffadást.
Göndör fekete haja még mindig tökéletes volt, és mélybarna bőrét
kiemelő smink hibátlan, de a fáradtság bepiszkította a
tökéletességet. A Harris Megyei Igazságügy sokat túlórázott.
– Igen? – kérdezte anélkül, hogy felemelte volna a fejét.
Rogan elővette a telefonját, az ujjával megpöckölte a lejátszás
gombot, és elindította Garza szenátor meggyilkolásának felvételét,
a telefont
Lenora szemei és a számítógép képernyője közé tartotta.
Lenora kikapta Rogan kezéből a telefont. A felvétel tovább ment,
Lenora tekintete élesebbé vált. Úgy meredt a videóra, mint egy
zsákmányra lecsapni készülő ragadozó madár.
A felvétel véget ért.
– Szeretnéd pontosan tudni, mi van a felvételen? – kérdezte
Rogan.
Lenora felemelte a fejét. Düh borította el a szemét. A tarkómon
égnek meredt az összes hajam. Hűha.
– Már most is tisztában vagyok vele. – csattant fel.
Rogan egy USB meghajtót tett az asztalra. Lenora elvette és az
asztala fiókjába helyezte.
– Hogy szerezted ezt a felvételt?
– Gabriel Baranovszky a halála előtt elmondta Ms. Baylor-nak,
hogy Elena de Trevino a Forsberg Ház alkalmazottja megosztotta
vele ezt a felvételt. Baranovszky és Elena szeretők voltak.
Baranovszky-nak szándékában állt nyilvánosságra hozni a
felvételt, és megosztotta Ms. Baylor-al.
Rogant nézve soha nem találtam volna ki, hogy hazudott.
– Ez egy szép hazugság. – Lenora engem tűzött fel a
tekintetével. – Hogyan történt valójában?
– Baranovszky elmondta, hogy nála van a felvétel, de megölték
mielőtt eljuttathatta volna hozzám. – mondtam. – Így egy titkos
vadászgörénycsapatot használtunk arra, hogy betörjünk a házába
és megszerezzük a számítógépéről a felvételt.
Lenora rám bámult. Körülbelül két hüvelyk magasnak éreztem
magam.
– Vadászgörények?
– Igen.
– Hogy pontosak legyünk két vadászgörény és egy görény-
borz. – mondta Rogan.
Lenora lecsukta a szemeit, majd lassan kinyitotta őket.
Kíváncsi voltam, hogy számolt-e magában, miközben próbált
megnyugodni.
Rogan kinyitott egy fekete zipzáras mappát, amit magával
hordott és kirakott belőle egy papírt Lenora elé.
Ez egy rendőrségi jelentés másolata, mely szerint december 13-
án megölték a Forsberg Ház négy ügyvédjét, a hotel Sha Sha-ban.
Közöttük volt Elena de Trevino és Nari Harrison, aki Cornelius
Harrison, a Harrison Ház harmadik tagjának volt a felesége.
Elővett egy másik papírt.
– Ez egy kölcsönös együttműködési megállapodás a Rogan és a
Harrison Ház között, hogy kinyomozzák azon személyek
azonosságát, aki felelősek Nari Harrison haláláért.
Rogan most már folyamatosan pakolta ki a papírokat.
– Ez a másolata annak a rendőrségi jelentésnek, mely igazolja
a pszikrokinetikus aktivitást Elena de Trevino és Nari Harrison
megölésének helyszínén.
– Ez egy eskü alatt tett nyilatkozat tőlem, Connor Rogan, a
Rogan Ház fejétől, mely szerint bizonyítékokkal rendelkezem arra
vonatkozóan, hogy egy manipulátor és egy jégmágus működött
együtt az előbb említett gyilkosságok során. Ez egy nyilatkozat
Abraham Levin-tól, aki az alkalmazottam és az informatikai
főnököm, melyben alátámasztja az alábbi nyilatkozatomat.
Fogalmam sem volt, hogy Bogár valódi neve Abraham Levin.
– Ez egy incidens jelentés és eskü alatt tett nyilatkozat Troy
Linman-tól, aki a Házam alkalmazottja, és Nevada Baylor-tól, akit
a Harrison Ház alkalmazott, hogy kinyomozza Nari Harrison
halálának körülményeit. Ezek a nyilatkozatok leírják, a Howling
Ház harmadik tagjának, David Howlingnak az indokolatlan
támadását ellenük, melyben meg akarták gyilkolni mind Mr.
Linman-t mind Ms. Baylor-t.
– Ez egy nyilatkozat és egy Verona-kivétel iránti kérelem a
Rogan és a Harrison Háztól, azzal a szándékkal, hogy David
Howling-ot és minden más személyt, aki vele együtt dolgozott, az
igazságszolgáltatás elé vihessük.
Feljegyeztem magamnak, hogy soha nem próbáljak
papírmunkával harcolni Rogan ellen.
Lenora Jordan átlapozta a rengeteg papírt.
Tudod, hogy ki az a manipulátor, aki együttműködött David
Howling-al?
– Van egy gyanúsítottunk. – mondta Rogan.
Lenora is erre gondolt. Rogan egy tiszta sorozatot vázolt fel:
egy manipulátor szerepet játszott Garza szenátor halálában, Elena
de Tevino birtokában volt erről a gyilkosságról egy felvétel,
melyből átadott egy másolatot Baranovszky-nak, Elenát és Nari
Harrisont egy jégmágus és egy manipulátor gyilkolta meg, amikor
megpróbáltuk kivizsgálni a gyilkosságokat, egy jégmágus próbált
megölni bennünket, és ez a jégmágus David Howling volt. Ahhoz,
hogy elkapjuk a manipulátort, először el kell fognunk David
Howlingot. Én nem voltam ügyvéd, de még én is láttam, hogy az,
amink volt elég ahhoz, hogy bejelentsünk egy viszályt, de
Lenorának nem elég ahhoz, hogy a bírósághoz forduljon. Garza
haláláról szóló videót elloptuk, ami megkérdőjelezi annak a
hitelességét, így a Forsberg Házon egy karcolás sem esik. De még
akkor is, ha a felvételt hitelesítik, és bemutatják a bíróságon, az
még nem szolgál bizonyítékul a jégmágus tevékenységére. Minden
szándék és cél ellenére, Garza halála és David merénylete két
egymástól független esemény lenne.
Lenora elővette a kérvényt és aláírta.
– A Verona-kivétel iránti kérelmet engedélyezem. A vezetők
teljes körű közzétételt biztosítanak az ügyészség számára, és
minden ésszerű erőfeszítést megtesznek, hogy letartóztassák a
vádlottakat, hogy azok a törvény elé idézhessük. Ne szúrd ezt el
Rogan.
Elhagytuk a hatalmas előcsarnokot, és kiléptünk a Milam
utcára. Amíg
Lenora Jordan-al beszéltünk a felhők felszakadoztak, és
napsugarak törtek át a szürkeségen. A magas épületek kanyonokká
alakították az utcákat, ahol autók tömege haladt. Balra fordultunk,
elhaladtunk egy tömböt, majd jobbra fordultunk a Rusk utcára,
miközben a forgalommal szemben haladtunk. Houston e részén az
utcák egy irányba futottak, és 90 fokos szögben keresztezték
egymást. A Rusk utca forgalma délkeletre tartott, a Milam erre
merőlegesen dél-nyugatra, és egyik irányban sem láttam semmi
gyanúsat. Eddig jó.
Előttünk a Louisiana és a Rusk utca sarkán Melosa dőlt a
Range Rovernek komor arccal és keresztbe font karokkal. Leon állt
mellette, egy „én nem csináltam semmit és nem értem, hogy
kerültem ide” arckifejezéssel. Hogyan...
– Meg fogom Leont ölni. – préseltem ki összeszorított ajkaim
között.
– Szokott vezetni? – kérdezte Rogan.
– Nem, nem vezet. – gyorsítottam fel. – Azt hiszed, hogy
megengedem neki, hogy legyen saját autója? Valahogy
besettenkedett a te autódba.
– Arra nem volt ideje. – mondta Rogan.
– Ő elég tehetséges. És ha elkapom, kitépem a lábait.
Rogan elkapta a vállam és visszarántott. Egy karmazsinvörös
villám robbant fel előttem a járdán. A levegő pukkant és egy
láthatatlan ököl ütötte meg a dobhártyámat. Egy enerkinetikus.
Elővettem a fegyveremet.
 Egy másik bíborvörös robbanás száguldott felénk. Egy fém
földalatti jel száguldott ki az épületből, hogy felfogja a robbanást.
A villám fröccsent, mint az izzó vér. Előttünk egy utcai lámpa dőlt
el, mintha kivágták volna az alapjainál, egyenesen felénk repült,
majd felakadt, az elektromos vezetékek kábelein.
Mögöttünk fékek csikorogtak. A hátamat Rogan hátának
vetettem.
Teremtmények vágtattak felénk a Rusk utca irányából,
megelőzve az autókat. Négy láb magas, acél izomzatú lények,
melyek úgy mozogtak, mint a macskák hogy megöljék a
zsákmányukat.
– Támadnak minket. – ordítottam.
– Melosa, vidd ki a fiút! – kiáltotta Rogan, a hangja tisztán
hallatszott az utca túloldalán is.
Megkockáztattam egy pillantást a hátam mögé. Melosa
megragadta Leont. Az égiszpajzs kék buboréka vette őket körül, és
elrohantak a Louisiana utca vége felé.
Felettünk piros energia kopogott az energia pajzson, és
darabokra tépte azt. A lámpaoszlop vízszintesre fordult, majd
felgyorsult, és végig seperte egy alacsony kétszintes épület tetejét.
Az első fenevad felugrott egy taxira, és átfutott a tetején. Egy
sovány nőstény oroszlánra hasonlított a teste, melyet liláskék szőr
borított, és fekete rozettákkal fröcskölték be, és mindegyiknek
piros folt volt a közepén. Vékony, szőrös csápok lógtak le a
vállairól. A csápok egymástól függetlenül mozogtak, mint a bajusz
szőrök, mikor mintát vesznek a levegőből. Négy kicsi vörös szem
volt a fején, mindegyik körül fekete gyűrűvel. Nem voltak fülei, és
nem volt látható orra, csak egy szájnyílás tele agyarakkal.
A szörnyeteg egy pillanatra megállt a taxi tetején,
bizonytalanul hova tegye meg a következő ugrást. A szája túl
szélesre nyílt ki, mint egy kígyó torka. A pofáján a vékony hártya
vörösen ragyogott.
Céloztam és lőttem.
Az első két golyó a vadállat pofájába hasított. Rózsaszín köd
repült a koponyájából. A bestia előre ugrott és rám támadt.
Kilélegeztem és gyorsan egymás után újra lőttem. Három,
négy.
Az enerkinetikus mágia vörös pontjai árasztották el
körülöttünk a járdát, mint a bíbor jégeső, elektromosan sziszegtek,
miközben felrobbantak.
A negyedik golyó lyukat ütött a teremtmény szemei között. A
lendület még előre vitte néhány lábat, aztán a földre omlott.
A második fenevad az autók közül lőtt ki. Tüzeltem.
Öt, hat.
A fenevad csak jött felém. Tizenhárom golyóm maradt.
Pontosnak kell lennem.
A szívem dübörgött, a vérem zúgott a halántékomon lévő
vénákban, de figyelmen kívül hagytam, mintha valaki mással
történne. Csak a cél számított.
Hét, nyolc. Kilenc, tíz.
A fenevad megállt és összeomlott.
Vörös villám robbant a közelemben. Két teremtmény ugrott
ismét felém.
Az egyik egy autóra, a másik mellette a földön.
Kétszer tüzeltem és kiürítettem a tárat a jobbra lévő
teremtménybe. A lény hátborzongató éles hangon felordított, ez a
hang nem származhatott semmilyen Földön élőt állattól, majd rám
támadt.
Kilőttem a tárat, majd betöltöttem egy újat, mindezt
folyamatos mozdulattal, majd felemeltem a fegyvert és lőttem. A
golyók egymás után találtak a fenevad koponyájába, pontosan a
szemei között. Egy, kettő, három, négy...
A bestia csak jött tovább.
Öt, hat...
A fény elhalványult az állat szemeiben. Még mindig futott, de
már halott volt. Oldalra fordultam a következő állathoz. Ez
hatalmas volt, legalább négy hüvelykkel magasabb, mint a többi.
Céloztam és tüzeltem. A fegyver dörgött. A golyók a vadállat arcát
lyuggatták, de az le sem lassult.
Egy férfi sikított, és fentről a járdára zuhant, egyenesen a
vadállat útjában. Rogan megtalálta az enerkinetikust.
Az állat félre ugrott és tovább futott. Még tíz yard.
 Még két lövést adtam le. Kiürítettem a Desert Eagle-t.
Nyolc yard. Darabokra fog tépni engem.
Kilőttem a tárat.
Hat yard.
Új tárat töltöttem a fegyverbe. Ez az utolsó.
Öt yard.
A vadállat ugrott, agyarait lemeztelenítette, hatalmas mancsait
szétnyitotta, vörös karmok meredtek előre, hogy karmoljanak.
Egy lámpaoszlop csapódott oldalról a teremtménybe, és a bal
oldalamon lévő épület üvegfalába dobta. Az üveg összetört.
– Nyugodtan kérhetsz segítséget. – mondta Rogan.
Egy mágia hullám futott át felettem, egy hatalmas mágikus
tartalék zavaró visszhangja. Nem jó.
Lent a Rusk utcán, az a néhány autó, amelyik nem tudott
elmenekülni, félre csúszott, mintha egy hatalmas erő tolta volna
félre. Egy kerek horpadás jelent meg a járdában, akkora, mint egy
aknafedél. Majd egy másik és egy harmadik. Valami hatalmas és
láthatatlan sétált felénk.
Rogan megmozdította a kezét. Egy épületrész szakadt le a jobb
oldalamon, és oda csapódott, ahol a teremtménynek lennie kellett
volna.
A faldarab ellenállás nélkül haladt át a levegőn, majd oda-
vissza, és le- fel mozgott, ahogy Rogan próbálta a láthatatlan óriást
összetörni. Hogy a pokolba harcolsz valamivel, aminek nincs
teste? Ez a valami meg tud bennünket sebezni, de mi nem tudunk
benne kárt okozni.
Puffanás! Egy gödör.
Puffanás! Egy másik.
Puffanás!
A következő puffanás egy kék SUV-nál lesz, amiben egy nő ült.
Rogan elrántotta az autót az útból, így a láthatatlan láb az aszfaltra
zuhant.
Megpróbálhattam volna lelőni, de ki tudja hova szállnak a
golyók, ha semmi nem állítja meg őket. A belvárosban voltunk, és
több ezer ember volt körülöttünk.
Egy fél blokk választott el bennünket az átlátszó óriástól.
 Rogan egy hatalmas épület darabot dobott arra a helyre, ahol a
következő lépés lett volna. A láthatatlan erő egyenesen áthatolt
rajta. Egy autó száguldott le a Miriam utcán és cikázott, ahogy a
gödröket próbálta elkerülni. Rogan intett a kezével, és eltérítette az
autót balra, a láthatatlan kísértet útjából.
– Túl sok a civil. – morogta. – Itt nem tehetünk semmit.
Elkezdtem hátrálni.
– Ez nem a civileket akarja. Ez minket akar.
Nyitott térre volt szükségünk. Mi van itt a közelben? A
Tranquility Park csak két háztömbnyire volt tőlünk, de azt egy
kőfal határolja, és csak néhány nyitott bejárata van. Azonban
mellette ott van a Hermann tér, a belváros kanyon utcáinak végén
lévő, lapos, széles, nyitott terület.
– Hermann tér.
– Gyerünk. – fordult meg Rogan.
A Range Roverhez futottunk.
A lépések felgyorsultak mögöttünk és súlyos staccatóban
döngették a járdát. Puff, puff, puff.
A fenébe, gyorsabban kell futnom. Gyorsabban!
A levegő égette a tüdőmet, berohantunk a parkolóba. Bármi is
üldözött bennünket, még mindig láthatatlan volt, de a bal oldali
épület fekete üvegfala visszatükrözte az utcát. A töredezett kép
villogott a sok üvegtáblán, ahogy a láthatatlan óriás felénk
döngetett.
Szinte kancsalítottam, ahogy látni próbáltam. Ez óriási és
sápadt volt, két masszív lábon haladt előre, miközben zsíros szövet
csepegett belőle. A lábak egy hosszúkás, ráncos, szőr nélküli testet
tartottak, nyaka nem volt. A teste meghajolt, mint egy kérdőjel, és
a kérdőjel végén egy kerek fekete száj, tele háromszög alakú fogak
sokaságával, mint egy harminc láb magas lidérces bélparazita.
Istenem!
– Nevada! Szállj be az autóba.
Beugrottam az utas ülésbe, és becsatoltam a biztonsági övet.
– Menj! Menj!
Rogan kirobogott a parkolóból. A Rusk utca irányából
közeledett a szörny, csak egy irányba mehettünk, észak-keletre a
Louisianán.
Hátra fordultam
– Követ bennünket?
Egy húsz láb magas épület darab zuhant az utcára és fekete
üveggel borította be a járdát. Puffanás! Egy lyuk a járdában.
– Követ minket. Van valamilyen terved?
Rogan balra fordult a Capitolra. Itt a forgalom még mindig
áramlott, figyelmen kívül hagyva mi történt alig egy tömbnyire.
Rogan a jobb oldali épületre pillantott. A harmadik emeleti
ablakok sora felrobbant. A forgalom leállt.
– Segítene, ha tudnám, hogy mi ez. – mondta.
– Úgy néz ki, mint egy óriási kukac.
– Te látod?
– A visszatükröződését látom.
A lény léptei a Capitolon puffantak. Hol vannak a zsaruk? A
belvárosban egy hadseregnyi zsaru volt.
– Használd a telefonodat. – mondta Rogan sürgetően.
Visszafordultam és készítettem egy képet a telefonommal. A
rettenetes óriási galandféreg megjelent a kis képernyőn. Rogan
felé nyújtottam a telefont.
– Crom Cruach. Egy Első szintű megidézte, egy másik pedig
álcázza.
– De miért sérthetetlen?
– Mert nem rendelkezik anyagi testtel a mi világunkban. Nem
idézték meg a tényleges teremtményt, csak a mágikus lábnyomát.
Ez még mindig a saját mágikus birodalmán belül van. Az, amit mi
látunk csak egy mágikus visszhang.
– De ha ennek nincs teste, hogy tudja megrongálni az utcát?
– Arkan mágiából készült. Amikor a mágia kapcsolatba kerül a
mi valóságunkkal, kárt okoz.
Rogan szakszerűen megelőzött egy másik autót.
– Tehát meg tud bennünket sebezni.
– Ó, igen.
– És hogyan öljük meg?
Élesen elvigyorodott, olyan volt, mint egy hüvelyből kirántott
kard.
 – Vízzel öljük meg. Ez a valami itt van a mi világunkban, mert
egy igézet mágikus kötése itt tartja. A víz megszakítja a kötést. Ha
vízbe áztatjuk a lényt, vagy testet ölt, vagy eltűnik.
A Hermann Square Parknak volt egy hatalmas téglalap alakú
szökőkútja.
Rogan élesen balra fordult a Smith utcára. Az utca teljes bal
oldalát építési akadályok korlátozták, mivel a munkások a
közművet cserélték.
Alig volt két sávunk, hogy haladni tudjunk, de legalább alig
volt forgalom.
Rogan rálépett a gázra. A Range Rover felbőgött, ahogy
gyorsult, közeledtünk a Tranquility Park kőfala felé.
Bele nyúltam a zsebembe és találtam benne egy darab krétát.
Valószínűleg szükségünk lesz egy mágikus körre...
Előttünk öt gyerek állt a járdán, kisiskolások kézen fogva, egy
idősebb nő kísérte őket. Már csak erre volt szükségünk,
kisgyerekek bepánikoltatása, a tökéletes iskolai kirándulás.
Az idősebb nő felénk fordította a fejét. Halványbarna haj,
vonzó arc, magas, kifejező arccsontokkal, a vékony szemöldök alatt
azok a szemek... Mély, intenzív elégedettség ült a szemében. Kelly
Waller. Rogan unokatestvére.
A gyerekek az utcán sétáltak kézen fogva, és emberi barikádot
alkottak előttünk.
– Rogan! – kiáltottam.
Túl gyorsan mentünk, nem tudunk megállni időben.
Rogan jobbra tekerte a kormánykereket. A Range Rover
áthajtott a Tranquility Park keskeny kapuján. Egy piknik asztalt
pillantottam meg, közvetlenül akkor mielőtt az autónk áthajtott
rajta. A légzsák az arcomba robbant. A lendület előre rántott, a
biztonsági öv szinte égette a vállam. A nehéz autó egy hosszú
pillanatig repült a levegőben, majd földet ért és tovább gurult a
fűben. Sikerült megállnunk, a légzsákok leeresztettek. Vér ízét
éreztem a számban.
– Nevada?
– Jól vagyok.
Rogan vicsorgott, mint egy állat és megrántotta a biztonsági
övét, az arca embertelen volt szinte sütött róla az agresszió.
Ki kellett szállnom az autóból. Kikapcsoltam a biztonsági
övemet, kinyitottam az ajtót, és kiléptem a fűre. Fehér
krétavonalak hideg lángba csaptak körülöttünk. Egy arkán körön
belül voltunk, hatalmas volt, legalább harminc yard széles. A
szimbólumok hirtelen pulzálni kezdtek, majd a tűz magasra
csapott, aztán valami, nyálkás, hideg kezekkel a torkomra
fonódott, megragadta a belsőmet, és megpróbálta kitépni a
számon keresztül.
A föld eltűnt a lábam alól. A levegőben csapkodtam, ősi
sötétség vett körül, agónia feszítette meg a testem, mintha valami
megcsavart volna, és összetörte volna az összes csontomat, majd a
sötétség hirtelen eloszlott, és egy hideg padlóra omlottam,
fájdalom visszhangzott minden porcikámban. A mellkasom durva,
hideg felülethez ért. Meztelen voltam. Rogan zuhant mellém
meztelenül, majd a lábaira gördült.
Pislogva próbáltam elfojtani a könnyeimet.
Az utca eltűnt. Houston eltűnt. Helyette egy futballpálya
nagyságú kőbarlang vett minket körbe. Karcsú, betonoszlopok
sorakoztak mindenhol, melyek a kőmennyezetet tartották, három
emelet magasan. Az oszlopok tetején kerek elektromos lámpák
világították meg a környezetet, sárga fényt sugározva.
Türkiz színű arkane vonalak égtek körülöttünk. Egy a betonra
rajzolt körben voltunk – a legbonyolultabb, legösszetettebb
körben, amit valaha láttam. A körön belül a padló csupasz volt, de
a vonalakon kívül fagyos fehér. A körhöz egy tökéletesen egyenes
vonalú, lábnyom szélességű csatorna csatlakozott. Felemeltem a
fejem. Az erővonal tíz láb távolságban egy másik, kisebb körhöz
csatlakozott. A másik kör közepén David Howling ült, meztelenül,
de kék jelekkel borítva.
– Hello. – mondta, és elmosolyodott.
Hideg volt. Annyira elviselhetetlenül hideg volt. Felálltam és
átöleltem magam, próbáltam visszatartani azt a kis meleget, ami
még a testemben volt. Rogan mellettem állt, a vállai derékszögben
álltak, a combizmai megfeszültek, ahogy felkészült arra, hogy
ugorjon. Az arcára néztem, és szinte hallottam, ahogy David
csontjai porrá törnek. Sajnos ő távol volt tőlünk, és mi csapdába
estünk ebben a körben.
Ez egy pokoli kör volt, bonyolult és összetett. Ennek az
alapjának a Púbú-ból kellett származnia. A Púbú egy mandarin
szó, a vízesésre, és ami egy magasabb szintű kört jelent. A Púbú
két kört indított, egy nagyobbat és egy kicsit, melyeket egy
tizennyolc inch széles csatorna köt össze. A kisebb kör táplálta a
nagyobbat, a csatorna fókuszálta és felnagyította a mágus erejét,
mint egy lencse. De David módosította ezt, hozzáadott még egy sor
betűképet, így alkotott még egy szegélyt, és a külső körből elágazó
kisebb körök konstellációját.
– Hát itt vagyunk. – mondta David.
Rogan mágiája lassan épült fel, mint egy hurrikán.
Kényszerítettem magam, hogy nyugodtan álljak. Rogan arra
készült, hogy megtegye azt, amiről rettenetes beceneveit szerezte.
– Én ezt nem tanácsolnám. – mondta David nyugodt hangon.
– Nézz körül Rogan. A helynek ismerősnek kellene lennie. De
hadd frissítsem fel a memóriád. Te ugyanúgy a Crownover Raven-
ben tanultál, mint én. A
Crownover Akadémián vizsgázni kellett a Houston Házak
történetéből. Kötelező volt a ciszterna látogatás, melyet
megfűszerezett az előadás John Pike és Melissa Crownover
párbajáról. Dereng valami?
Rogan körül nézett. A mágiája kihunyt, mintha eloltotta volna.
Ránéztem.
Komor arccal megrázta a fejét.
– A szép hölgy kedvéért – mondta David – ez a ciszterna az
egyike annak a számos víztárolónak, melyet 1878 után építettek a
Houston Házak. Ez a ciszterna a Pike Ház-é. Ez csak egy
közmondásosan kő hajintásnyira fekszik Buffalo Bayuo-tól, és a
jelenlegi Pike Egyetem alatt van, ahol jelenleg hozzávetőlegesen
mintegy háromezer diák vesz részt az órákon.
Egy összeomló belváros emlékképei lebegtek fel előttem,
Rogan hatalmának erejétől a környéken lévő épületek
megrepedtek, összetörtek és körülöttünk lebegtek, miközben
Rogan arcán végtelen nyugalom ült. Amikor Rogan használta a
mágiáját, ami Merida mészárosává tette, az egy null teret hozott
létre. Ez egy rést ütött a valóságon. Őt semmi nem érinthette meg
azon a körön belül, de az ereje áthatolna a fölöttünk lévő sziklán és
campuson. A mágiája elő impulzusa szétmállasztaná felettünk a
földet, a következő pedig elindítaná az összeomlást. Még akkor is,
ha sikerülne leállítanom Rogant, mint korábban már tettem, mire
végeznénk, a campus romokban heverne, a fél város elsüllyedne, a
maradék túlélők pedig megfulladnának az áradó vízben. Mi
túlélnék, de senki más.
A hőmérséklet még jobban csökkent. Remegtem, annyira hideg
volt.
Rogan közelebb lépett hozzám, és körbe ölelt nagy testével. A
melege annyira jó volt, körbe fontam a karjaimmal. Nem akartam,
hogy meghaljon.
– Ez nem az én ötletem volt. – mondta David. – Jobban
szeretem a gyors, pontos gyilkosságokat, de nyilvánvalóan vannak
tervek a holttesteddel kapcsolatban. Engem arra utasítottak, hogy
öljelek meg benneteket bármilyen nyilvánvaló sebek, vagy az
arcodon és a végtagokon okozott kár nélkül, ami kiküszöböli a
szokásos fegyveremet a hipotermiát. Sajnos a teleportáció csak élő
dolgokat szállít. Így a méltóságunktól megfosztva, meztelenül
vagyunk itt. Nem szeretem a konfrontációkat, és őszintén szólva ez
az egész helyzet elég utálatos. Ez a hely meglehetősen nagy, ezért
további húsz-harminc percre lesz szükségem. A haláltusátok elég
hosszú lesz, de minél közelebb vagytok, a végéhez a fájdalom annál
inkább csökken. Akkor lesz a legkönnyebb, amikor beköszönt a
zavarodottság. Egy bizonyos ponton akár még meleget is
érezhettek. Korábban már volt dolgom emberekkel, akik táncoltak
az önkívületben. Úgy mentek be a Nagy Semmibe, hogy közben
nem is tudtak róla, hogy távoznak. Próbáljatok relaxálni.
Ha rá tudnám tenni a kezem, letörölném az önelégült mosolyt
az arcáról.
Rogan a hátamat simogatta. Az arcán lévő durva kifejezés
elmondott mindent, amit tudnom kellett. Csapdába kerültünk. A
körünk belső határa elvágott minket a világ többi részétől és
David-től. Senki nem tudja, hol vagyunk. Segítség nem jön. Itt
halunk meg, meztelenül, miközben David Howling mosolyogva
néz minket.
A hideg most már kibírhatatlan volt. A fogaim vacogtak, a
térdeim remegtek.
Egyik lábamról a másikra lépkedtem, és ráléptem valami
keményre. Rogantól és melegétől elhúzódni fájt. Leguggoltam és
átöleltem a térdeimet, hogy megtartsak némi meleget, közben
David és a valami közé léptem. A kezemmel körbe tapogattam, és
megtaláltam az ismerős tárgyat. Az a darab kréta volt, amit a
kezemben tartottam, amikor kiléptem az autóból. Majdnem
elsírtam magam. Helyette felálltam és ismét megöleltem Rogant.
– Meggondolatlan vagy. – mondta Rogan, miközben David-ra
nézett. A hangja nyugodt volt.
– Azt csináltam, amit a legjobban tudok. A teleportáció
trükkös dolog. – mondta David. – Senki nem akarta, hogy úgy
végezd, mint a Wisconsini kannibál szendvics emberi verziója. Ha
másokat megkérdeznél, biztosan elfogadnának egy ilyen halált,
pedig szerintem nem ideális. A teleportáció egy olyan helyet
igényelt, ami nem volt túl messze, és elég nagy hogy elnyelje a
teleportáció visszhangját, egy szigetelt zárt terület, ahol elegendő a
nedvesség, és ahol a város romboló hajlamod nem okoz problémát.
– A kockázat még így is túl magas volt. A teleportációk ötven
százaléka sikertelen.
David megrázta a fejét.
– Egyikőtöknek sem voltak nagyobb műtétjei, ami szervtelen
összetevőket igényel. Azt is megkockáztattam, hogy Ms. Baylor-
nak nincs mellimplantátuma. Mindannyiunk szerencséjére igazam
volt, különben a dolgok elég piszkosak lettek volna. Az egyetlen
vad tényező az volt, hogy vajon áthajtanál-e a gyerekeken, bár az
Antonio de Trevino házában történt incidens után szinte biztos
voltam benne, hogy mindent megteszel, hogy elkerüld. Az elvek
kiszámíthatókká tesznek bennünket. Mindannyiunknak vannak
dolgai, amiket nem teszünk. A tiéd történetesen elég
nyilvánvalónak tűnt.
– Szerves eredetű összetevők. – mondtam. A hangom elég
rekedt volt.
 – Elnézést, mit mondtál? – kérdezte David.
– A teleportáció nem hat élettelen dolgokra. Csak a szerves
eredetű összetevőkre hat.
– Igen, de nem értem a kérdést. Még akkor is ha
valamelyikőtök hordott valamit, ami tiszta pamutból vagy
selyemből készült, az csak néhány perccel hosszabbítaná meg az
életeteket.
Merev tekintettel bámultam rá, és a krétát átnyújtottam
Rogan-nak. A szemei felragyogtak. Keményen megcsókolt
miközben erősen magához szorított. Ez nem csók volt, ez egy
háborús nyilatkozat volt, és nekem tetszett. Elengedett.
– Hogy jutunk ki ebből a körből? – kérdeztem tőle.
– Megöljük David-et.
– Jó. Öljük meg és menjük haza!
– Azt hittem már soha nem kérsz meg. – Rogan megfordult és
krétával a kezében tanulmányozni kezdte a kört.
– Nos, ez egy izgalmas fordulta. – David tovább mosolygott, de
a szemei elárulták a kétségét.
Rogan számító tekintettel nézte a vonalakat. Az ajkai kékre
váltottak.
Meg fogja találni. Ha valaki meg tudja oldani, az ő.
A hideg a csontjaimba szivárgott. A lélegzetem halvány
gőzfelhőként lebegett el az ajkaimról, és ezzel is értékes meleget
vitt el. Annyira fáradt voltam, de a szívem őrült ritmusban vert,
nem tudtam irányítani. A gyomrom ételt követelt, mintha napok
óta nem ettem volna. A testem rájött, hogy halálra fagyok, és
kétségbeesetten kereste az üzemanyag forrást, hogy felmelegedjen.
Rogan felém fordult.
– Emlékszel még mit mondtál nekem a liftben?
Több dolgot is mondtam neki a liftben.
– Még mindig áll az ígéreted?
Milyen ígéret? Mit mondtam neki? Megragadta Cornelius-t.
Mondtam neki, hogy engedje el az ügyfelemet, aztán azt
mondtam...Próbáld meg újra, és a feledésig foglak rázni.
– Igen. – mondtam neki.
Rámutatott egy pontra, egy kicsit balra attól a helytől ahol a
David-hez vezető csatorna csatlakozott a mi körünkhöz.
– Állj ide.
A mutatott helyre léptem. Gyorsan megölelt, majd leguggolt, és
egy tökéletes félkört húzott a lábam köré, elvágva a belső tér többi
részétől. Alig volt másfél lábnyi helyem. Rogan felállt és a
szemembe nézett. Meg akartam érinteni, de a krétavonal
elválasztott bennünket, és éreztem az erő első löketét, ami
átszivárgott rajta.
– Bízz bennem. – mondta Rogan.
Bólintottam.
– Te is tudod, hogy ez értelmetlen. – mondta David. – Nem
tudod megtörni ezt a kört. De még ha valami csoda által meg is
tudnád tenni, nem érnél el vele semmit. Néhány változás
elkerülhetetlen, mint az árapály felemelkedése.
Rogan térdre ereszkedett és elkezdett rajzolni.
– Összehangolt bűntetteket csináltál, hogy destabilizáld
Houstont. Mit akarsz elérni? – Rogan hangja nyugodt volt, mintha
csak ebédelnének.
– Én személyesen, vagy a közösségünk?
– Mindkettő.
– Személy szerint a szemtanúja lehetek a Howling Ház
megsemmisülésének.
– Gyűlölöd a bátyádat és a nővéredet? – A hőmérséklet ismét
esett. A fogaim vacogtak, nehéz volt beszélni.
David megvonta a vállait.
Ez a szokásos történet. A férfi özvegy lesz, majd később ismét
megházasodik, egy sokkal fiatalabb nőt vesz el, az első
házasságából származó gyerekei az anyjuk emlékének gonosz
megrontójának nézik, és pokollá teszik az életét. A Howling Ház
nem volt egy kellemes háztartás. Ami a kollektív vágyakat és
szükségleteket illeti már neked is rá kellett jönnöd.
– Világosíts fel. – Rogan ketté vágta a kört, tökéletes vonalakat
rajzolva az egyik oldalra. Én nem tudtam abba hagyni a remegést.
Félelmetes volt a hatalmas akaratereje, amivel remegés nélkül
tudta tartani a krétát.
– A történelem megismétli magát. – mondta David. –
Általában jó voltál történelemből Rogan. Az első évedben
mögötted ültem a Harvardon. Cormack professzor tanította. Az,
aki minden előadást úgy kezdett: „Az, amit meg kell értened, az ősi
görögök túlnyomó részt homoszexuálisak voltak.”
Rogan folytatta a rajzolást, vonalak és betűképek sorozatát
hozta létre a betonpadlón.
– Nem emlékszel rám. Én a háttérbe húzódtam, miközben te
fiatal és ragyogó voltál.
– Nem emlékszem. – mondta Rogan.
– Gondoltam. – mosolygott David. A hideg belém harapott. –
Mindazonáltal emlékszel a leckékre. Róma – korrupt, gazdag és
rendezetlen, egy köztársaság, ami uralta a világot, de magát nem
tudta irányítani. A szenátorai rosszindulatú politikai
küzdelmekben harcoltak a hatalomért, és elfelejtkeztek a
kompromisszum politikájáról a saját céljaik érdekében. A
hadseregei inkább a tábornokai iránt érzett hűséget, és nem a
köztársaságot szolgálták. A népesség kettészakadt, az Optimaták a
hagyományos szabályokat támogatók, és a Populars között, ami a
mosdatlan plebs kedvéért játszott. Erőszak, árulás, gyilkosság.
– Hm. – Rogan felrajzolt egy sor karakterláncot az egyik vonal
mentén, majd elfordult a lábujjain és egy tökéletes kört rajzolt
maga köré.
David kinyújtotta a nyakát, és elfordította a fejét, miközben a
vonalakat tanulmányozta.
Rogan keresztbe tett lábakkal leült a körön belül, amit épp
csinált, és rajzolt két kisebb kört, majd pontos egyenes vonalakkal
csatlakoztatta őket a határhoz.
– Lenyűgöző. Elméletileg lehetséges, de gyakorlatilag ki fogsz
futni az erődből. – mondta David. – Először meg kellene
szakítanod a csatlakozásomat.
– Majd meglátjuk.
– Megpróbálod megmenteni a lányt. De bármelyik utat is
választod, te akkor is halott vagy Rogan. Az a sok varázslat teljesen
ki fog meríteni.
Rogan nyugodt arccal becsukta a szemeit.
– Akkor ez egy verseny. – vigyorodott el David. – Akkor lássuk
megtudlake előtte fagyasztani.
Nem tudtam segíteni Rogannak, abban, amit csinált, de David-
et le tudtam foglalni. Amíg David beszél, megosztja a figyelmét a
megölésünk és a gondolkodás között.
– Mi a lényege a történelem órának?
– Mint oly sokan előttünk, mi is olyanok vagyunk, mint Róma.
– mondta David. – A Házak csak a személyes előnyükkel
foglalkoznak. Az igazi közszolgálat fogalmát elfelejtették. Azok,
akik sokat adnak, sokat is igényelnek. Mi csak sodródunk cél és
irány nélkül. Nem hiszünk semmiben, és nem tartozunk senkihez.
A szolgálatban van becsület. Harcolsz valamiért, ami nagyobb
nálad.
Szédülés tört rám. Harcoltam, hogy észnél maradjak.
– Minden Rómának van császára. – mondta Rogan.
– Valóban. – mondta David. – Azt is csinálunk.
– Szóval ez a terv? – erőlködnöm kellett, hogy az ajkaim
mozogjanak. Úgy éreztem, hogy a lábaim jégdarabokká váltak. A
bőröm fájt, alatta minden izmom küzdött a jeges agóniával. –
Káoszba lököd Texas-t és arra használod, hogy létrehozz egy
diktatúrát. Úgy gondolod, hogy Texas ezt szeretné képviselni?
Mire végzünk, bárkit tárt karokkal fognak üdvözölni, aki
megígéri a stabilitást. És a mi császárunk tökéletes. Valódi
becsületes személy.
Tartsd meg neki a beszédedet.
– Még ha sikerül is az Egyesült Államok ezt nem fogja elnézni.
– Ez egy csúszós lejtő. – mondta David. – A mi köztársaságunk
csak egy illúziója a szabadságnak. Meglepődnél hány ember
cserélné le a biztonsággal.
– És szerinted ez indokolja ártatlan emberek megölését?
– Igen. – mondta David.
– Még gyerekekét is?
– Ha szükséges. Egy új nemzet születése soha nem szelíd. Ha
Matildára utaltál, nem találok a gyerekgyilkosságban örömet.
Ígérem, hogy amikor elvarrom ezt a laza szálat, nagyon gyors lesz.
A rohadék.
– És Olívia Charles-nak nincs kifogása az ellen, hogy megöljön
egy kislányt? Érez sajnálatot, vagy bűntudatot, mert megölte
Matilda anyját?
– Olívia egy régi Házból származik. Tudja, hogy mit követelnek
meg tőle, és megteszi azt. Azt, hogy érez-e bűntudatot Nari
Harrison megölése miatt, nem tudom.
Megerősítés. Olívia Charles ölte meg Matilda anyját. Ha
túlélném ezt, megadhatnám Corneliusnak a felesége gyilkosának
nevét.
Rogan kinyitotta a szemét, és a tenyereit az előtte lévő két kis
körbe tette. Az erő áthatolt a körön keresztül, mint egy hatalmas
gong, amit megütnek, és egybeolvasztotta a meglévő és az általa
rajzolt részeket. Fény robbant ki Roganból, végig haladt a
krétavonalakon, mint a tűz, a robbanózsinór mentén, és
belerohant a fő kör türkizébe.
David fogai csikorogtak, a vállai megremegtek.
A fehér és a türkiz küzdöttek, két hullám, ami megpróbálja
legyőzni egymást.
Rogan testének minden izma megfeszült. David arca remegett
az erőfeszítéstől, mintha túl nagy súlyt emelne. Felnyögött.
Rogan vicsorgott, grimasz ráncolta az arcát. Az ereje úgy
áramlott a misztikus vonalakon keresztül, mint egy tomboló
áradat.
David megrándult, a karja hátra húzódott.
A fehér fény elárasztotta a kört, és elfojtotta a türkizt.
– Ez nem segít neked. – David úgy köpte a szavakat, mint egy
veszett kutya. – Csak csináld! Ötven fonttal nehezebb vagyok nála,
és képzett gyilkos vagyok.
Rogan karján lévő izmok megremegtek, a mágia áramlása
megállt. Lassan, nagyon lassan, az erő áramlása megfordult
mintha Rogan eldobott volna egy kötelet és most visszahúzná.
Nem is tudtam, hogy ez lehetséges. Ha folytatja ezt a mágiát...
– Csináld! – kiáltotta David. – Meg fogom ölni.
Rogan gerince megfeszült, masszív vállai klasszikus evezős
pózba görbültek. A háta remegett az igénybevételtől.
Összeszorította a fogait, majd húzott és kiegyenesedett. A körök
vonalai különböző irányba tekeregtek. A kisebb kör, amiben David
ült, közelebb csúszott a padlón, és magával húzta a jégmágust is.
Elfelejtettem lélegezni. Olyan volt, mintha a fő kör lenne az orsó,
David pedig a rajta lógó szál. Az orsó fordult, feltekerte a fonalat,
és közelebb húzta David-et.
– Csupasz kézzel fogom kiszorítani belőle az életet. –
vicsorogta David.
Vér csepegett Rogan orrából. Megint húzott, és David közelebb
csúszott.
Megdermedtem, de ő egy Első volt. Erősebb, gyorsabb és
képzettebb volt, mint én, én pedig félig halott voltam. De dühös
voltam. Annyira dühös.
– Végig fogod nézni, ahogy meghal. Az utolsó dolog, amit látni
fogsz, a kezem a torkán, még mielőtt befejezed a mágiád.
Pontosan azt akarta csinálni Rogannal, amit Cornelius-al tett.
Na nem, azt nem teszed.
Össze fogom törni a lányt. Hallani fogod, ahogy a csontjai
elroppannak.
– Siess. Nem érünk rá egész nap. – csattogtak a fogaim a
hidegtől.
– Készen állsz meghalni? – ragyogtak David szemei.
– Matilda megkapta az e-mail-edet. – mondtam neki. –
Halálos fenyegetést küldtél egy kislánynak. Te csak egy darab szar
vagy. Nézz rám. Nézz a szemembe. Úgy nézek ki, mint aki
megijedt?
David pislogott.
– Te egy szemölcs vagy, amit el kell távolítani. Én megteszem
és három hónap múlva a nevedre sem fog senki emlékezni.
Olyan hideg volt, fájt lélegezni. A világ ingadozott. Ne ájulj el,
ne most.
Rogagnból szinte kifogyott a mágia. Ha ő nem ájul el, én sem
fogok.
Ha elbukok, meghalok. Rogan is meghal. Howling megöli
Cornelius-t és a kis Matildát, hogy fedezze magát. Megölne egy
gyereket, és úgy folytatná az életét, mintha mi sem történt volna.
– Készülj! – kiáltott fel Rogan, a hangja tele volt fájdalommal.
A mágia egy utolsót fordult. David felém száguldott. A köre
széthullott, feloldódott a nagyobb mágikus körben, és hirtelen
ugyanabba a térbe voltunk, nyolc lábnyira egymástól. David rám
támadt, az ökle olyan volt, mint egy kalapács. Megpróbáltam félre
ugrani, de az ökle a mellkasomba csapott. Valami ropogott. Éles
fájdalom hasított belém. Erőt vettem magamon, felé lendültem, a
nyakára céloztam. Arra számított, hogy alulról támadok, mert alig
sikerült félre ugrania. A kezem az alkarjára zárult. Fájdalom
duzzadt a vállaimba, majd legurult a karomon az ujjaimig.
David Howling sikított.
Csapkodott a kezeim között, ahogy a mágiám az ujjaimból a
testébe pulzált, és megrázta őt, mint egy élő elektromos vezeték.
David ismét sikított, és megütött engem, a vállamba, a fejemre, az
oldalamba csapott, bárhova ahol elért engem a kétségbeesett
rángatózás közben. Meggörbítettem a vállam, igyekeztem
elhúzódni az ütések elől, és vártam. Vér öntötte el a számat.
Ököllel megütötte az arcomat, a hüvelykujjával pedig megpróbálta
kinyomni a jobb szemem. Megfogtam a csuklóját és elrántottam a
kezét. Csak egyikünk élheti túl. Nem hagyom, hogy megöljön. És
azt sem hagyom, hogy megöljön bárki mást. Izzó férgek úsztak a
szemem előtt. El kell engednem, vagy a sokkolók megölnek engem
is.
Szétnyitottam az ujjaimat. David hátra botladozott, hab folyt a
szájából, a szemében őrület fénylett, felemeltem a lábam, hátra
dőltem és kirúgtam a térdét. David felordított, majd térde esett.
Csak másodperceim voltak, mielőtt magához tér, és megfojt
engem. Ráugrottam, megragadtam a fejét, és megrántottam a
nyakát. Megcsavartam és a csigolyái roppantak.
Nari rémült arca villant fel előttem. Elkaptam. Nem hagyom,
hogy megsebezze a lányodat.
A csontok száraz hanggal eltörtek. Elengedtem, és David arccal
előre a padlóra esett, a feje furcsa szögben kitekeredett.
Egy furcsa hang visszhangzott végig a ciszternán, és rájöttem,
hogy Rogan az, miközben nevet.
Körülöttem a kör ereje megolvadt, a vonalak már csak
krétavonalak voltak, Rogan a hátán feküdt.
A lábaim nem akartak megmozdulni. Mellé sétáltam és
összeestem. A szeme nyitva volt, a mellkasa alig emelkedett.
– Connor! – fordítottam magam felé az arcát. – Connor,
beszélj hozzám!
– Egy szemölcs? – a hangja gyenge volt. – Jó beszéd volt.
– Egy fanfictionban olvastam a Heraldon. – annyira fáradt
voltam, csak üldögélni akartam egy darabig. De az üldögélés a
halált jelenti. – Gyerünk! Fel kell kelned. Ki kell mennünk innen.
– Menj. – mondta. – Hozz segítséget. Én még egy darabig
elvagyok itt.
Hazugság.
Rogan rám nézett. David halott volt, de a mágiája elég kárt
okozott. A padló jeges volt. Már túl voltunk azon a ponton, hogy
fázzunk. Ki kell innen jutnunk, vagy meghalunk.
Nem, nem vagy jó helyen. Órákig tart, hogy a ciszterna
felmelegedjen.
– Rendben leszek.
Hazugság.
– Menj! Hozz segítséget. Minél gyorsabban találsz valakit,
annál jobbak az esélyeim. Rendben leszek itt.
Hazugság.
– Már elérted a határodat. – mondtam. – Megfagysz, mielőtt
visszatérek.
– Nem.
Hazugság.
– Ne hazudj nekem.
Felemelte a kezét, és az ujjaival megsimogatta az arcomat.
– Hallgass rám.
– Ki kell mennünk innen.
Az arcomra figyelt, egy pillanatra a régi Rogan acélkemény
pillantásával, ami beleolvadt Connorba.
– Az a rémálom a barlanggal és a patkányokkal nem a tiéd volt.
Az az enyém volt. Nem tudom, hogy miért vagy hogyan, de
érzékeny vagy a kivetítéseimre. Felveszed őket, amikor nem
koncentrálok arra, hogy átküldhetem neked.
Megpróbáltam felemelni a testét, de a karjaim annyira gyengék
voltak.
 – Stressz alatt állok. Mihelyst elájulok, az elmém reagálni fog,
és megpróbálja kitisztítani ezt a szart a fejemből, hogy pihenni
tudjak. Én ki fogok tartani, és te kimerült vagy. Ha itt maradsz el
veszted az öntudatod, és nem fogod tudni hol vagy. El kell
menned, Nevada.
– Nem.
Úgy nézett rám, mintha én lennék az egyetlen dolog, ami
valaha számított.
– Ha nem maradsz életben, nem számít semmi, amit eddig
tettem. Szeretlek.
– Nem.
– De igen. Ez sosem kettőnkről szólt. Menj. Most.
– Nem eteted meg velem ezt a hős dumát. Kelj fel. Te Őrült
Rogan vagy.
Kelj fel.
– Az Isten verje meg. – vicsorogta. – Menj ebből a pokolból.
– Kelj fel, vagy itt halok meg veled együtt. Lefekszem a
padlóra.
– Menj ki innen! – próbált felülni. A szemei befordultak,
elkaptam mielőtt a padlóra zuhant volna. Nehéz volt, nagyon
nehéz.
Könnyek öntötték el az arcomat.
– Connor, kérlek! Nem tudlak kivinni téged. Ébredj fel.
Szeretlek. Ne hagyj el, kérlek.
A bőre hideg volt. A légzése leállt. Ó, Istenem! Pánik kapott el.
A fejemet a mellkasára tettem, és hallottam a szíve dobbanását,
távoli és gyenge, de stabil. Az orrához nyomtam az arcomat. A
levegő gyenge vibrálása melegítette a bőrömet. Még mindig él.
Felegyenesedtem. Nem ébredt fel. Gondolkozz! Gondolkozz...
David nem teleportált ide, ami azt jelentette, hogy a ruháinak
valahol itt kell lennie. Felálltam, és botladozva ruhákat, zsákot,
bármit kerestem.
A ciszterna és a betonoszlopok eltűntek előlem, és a dzsungel
lélegzett az arcomba, fényes, erőszakos zölden. Harcoltam a
látomás ellen, mindennel, amim csak volt. Ez nem a valóság.
Homályos beton oszlopok úsztak be a szemem elé.
Kényszerítettem magam, hogy megmozduljak. Ott! Egy katonai
vászonzsák volt az egyik oszlop mögött.
Valami közeledett felém. Hallottam, ahogy mozog az élénk
növényzeten keresztül. Valami hosszú tűfogakkal, és olyan
harapással, ami jégként égetett, a feketévé és kékké változó bőröd
pedig elhalt. Közel volt. El kell bújnom.
Táska! Maradj a táskánál. Táska. Táska. Táska.
Térdre estem és kinyitottam a táskát. Ruhák – póló, farmer,
alsónemű, széldzseki – kocsi kulcsok, pisztoly, telefon. Igen!
Megérintettem a képernyőt. Jelszóval védve.
Kint voltam a szabadban, és tűhegyes fogakkal teli szájak
meredtek a hátamra. A tekintet szinte égetett. El kell szöknöm. El
kell bújnom.
Megpróbálkoztam a segélyhívással. Nincs jel.
Az a dolog nekem jött. Rogan egy nyílt tisztás közepén feküdt.
Ki kell őt vinnem, mielőtt az a valami megtalálja.
Megragadtam a táskát, és a vállamra emeltem, majd oda
tántorogtam
Rogan-hoz. A csípőjére kötöttem a széldzsekit. Talán így
könnyebb lesz húznom.
A dzsungel nem volt igazi. Ez nem volt igazi. Rogan hóna alá
nyúltam és megemeltem. A lábaim megcsúsztak a fagyon és seggre
estem. Miért történik ez? Csak ki akarok jutni. Valaki segítsen
nekem, hogy kijussak ebből a rémálomból. Azt akarom, hogy ez
véget érjen. Lelőhetném magam. Csak legyen vége. Van fegyverem.
Ha lelőném magam, ki vinné ki a többieket a dzsungelből?
Utat vágtam az agyamat elárasztó víziókon keresztül.
Harmincöt yardra a jobb falon egy ajtó törte meg az egységes
betont. El kell jutnom ahhoz az ajtóhoz. Ismét megemeltem Rogan
hatalmas testét és húztam. Elmozdult egy hüvelyket. Még egy
hüvelyk. Még egy hüvelykkel közelebb kerültem az ajtóhoz.
Meleg voltam. Kedves Istenem, meleg voltam. Ez azt jelentette,
hogy hamarosan meghalok.
Lépcsőkhöz értem.
Nem tudom felvinni a lépcsőn. Túl nehéz.
Daniela meggyógyítaná. Daniela mindent és mindenkit
meggyógyított, kivéve a fejlövést.
Mágusvadászok jöttek. Hallottam őket lélegezni. Elővettem a
fegyveremet és vártam.
Menj magasabbra. Jobb a rádióadás.
Jimenez fent várt a késével. Az arca előttem úszott, a szemei
homályosak, két feneketlen sötét mélység. Ez nem ő. Mostanra
már megtört volna. Ez egy tiszt. Vidd hátra, és lődd le.
Még hat kör maradt hátra.
Menj magasabbra.
Közeledtek hozzám. A hangjuk felém lebegett.
Nem, nem, nem fognak megölni minket.
Valami belém harapott. A testem elernyedt, összeestem. A
mágusvadász szája fenyegetően közeledett felém, nyálkás, kígyózó
nyelv, vékony éles fogak, egyben lenyeltek.
 14. fejezet

A lepedők annyira puhák és melegek voltak, mintha egy fűtött

felhőbe csomagoltak volna.
Éltem! Elmosolyodtam.
Rogan!
Egyenesen felültem. Egy kórházi szobában voltam, egy nagy
ágyban.
– Hello! Van itt valaki?
Az ajtó kinyílt és dr. Arias lépett be a szobába. A doktor
negyven év körüli lehetett, és mint egy hat láb magas, Daniela
Arias hatalmas volt: széles vállak, erős lábak, izmos karok. A
vonásai – nagyok és vonzóak – inkább csinosak, mint szépek
voltak, de az arcán most inkább egy hűvös professzionális maszk
volt. Korábban már találkoztam vele. Ő volt Rogan magánorvosa.
– Rogan életben van?
– Jobb bőrben van, mint te.
Elmosolyodtam a megkönnyebbüléstől, és hátra dőltem a
párnára. Élt. Mindketten éltünk.
– Mi történt?
Daniela felkapott egy széket.
– Sikerült kihúznod. Valahogy sikerült harminc yardot
elvonszolnod és még utána két lépcsőn. A hátáról és a seggéről
hosszú csíkokban lejött a bőr, így az az álmát, hogy meztelen
modell legyen, egy darabig elfelejtheti.
Nevetnék, de Daniela arca azt mondta nekem, hogy ez nem jó
ötlet.
– A víztároló ajtajának kiváló, vízálló tömítése van, és ez
mentet meg téged. Az ajtón kívül normális volt a hőmérséklet.
Felálltál a lépcsőre, ahol már volt jel, és hívtad a 911-et és azt
mondtad, hogy szükséged van egy pickup-ra, mert vadászok
jönnek. Azt hitték, hogy hallucinálsz, de mi figyeltük a 911-es
hívásokat.
– Miért?
– Az unokatestvéred és Bogár csinálta. Miután Rogan és te
eltűntetek, a nyomkövetők pedig nem jeleztek. Rivera csapata
megszállta a belvárost, és az én csapatom is rajtra készen állt, ha
kapunk bármilyen jelet. Amint vettük a hívásodat, elindultunk
hozzád. Rogan öntudatlan volt, de már régen együtt dolgozunk,
tehát tudtuk mire lehet számítani. Nálad fegyver volt, de mi
megtettünk mindent, hogy megmentsük az életeteket. És most itt
vagyunk húsz órával később. Van két törött bordád. Howling
megsebezte az arcodat, így a közeljövőben te sem fogsz
modellkedni.
Értesítettem a családodat, hogy biztonságban vagy, de nem
elérhető. Úgy gondoltam, hogy szükséged van némi pihenéssel
töltött időre. Az unokaöcséd jól van. Melosa kihozta. Az idézés
eltűnt a teleportálás után, tehát Houston is megmenekült.
– És Rogan unokatestvére? Gyerekeket vitt az utcára, hogy
eltorlaszolja az utunkat. Ezért zuhantunk le.
– Ő eltűnt. – rázta meg Daniela a fejét.
Természetesen eltűnt..
Daniela adott egy tükröt. Zúzódások borították az arcom jobb
oldalát. A jobb vállam feldagadt. Úgy néztem ki, mint egy bokszoló
egy kemény címmérkőzés utolsó fordulójának végén.
– Nem fáj. – mondtam neki.
– Ó, majd fog. – válaszolta Daniela. – Mihelyst elmúlik a
fájdalomcsillapító hatása.
– Rogan hol van?
 – Úgy döntött, hogy ad neked egy kis teret.
Ez nem volt válasz. A takarómért nyúltam.
– Megértem, hogy az első ösztönös dolog, hogy kiugorj az
ágyból és drámai módon oda rohanj. – mondta Daniela. – Ez egy
jó terv, kivéve, hogy olyan gyógyszereket kapsz, amiktől az is
csoda, ha egyedül eljutsz a fürdőszobába, nemhogy vezess. Miért
nem ülünk és beszélgetünk egy kicsit?
– Van választásom?
– Nem igazán. – mondta kemény tekintettel.
– Oké.
Daniela megköszörülte a torkát.
– Van egy unokaöcsém. Édes gyerek. Martin most huszonnégy
éves. Letöltött négy évet a hadseregben, hogy összegyűjtse a
főiskolai tandíjat, majd beiratkozott az UNC-be. Geológus akar
lenni. Azt mondja, szereti a sziklákat, mert nem lőnek vissza rá.
Ez úgy hangzott, mint valami vicc, de ismét nem mosolygott.
– Körülbelül egy hónapja kitették az egyetemről. Biztos
ismered azt a horrorfilmet, ahol a fickó malac álarcban gyerekeket
üldöz a campuson. Screamer-valami...
– Screamer-Dreamer. – három tizenévessel éltem egy
háztartásban, horrorfilm szakértő voltam. Ez egy hülye olcsó vicc
volt, de valamilyen oknál fogva nagy sikere volt, tele volt az egész
internet Piggy, a gyilkos mémjeivel, és szellemes mondásaival.
– A kampusz rádióállomása embereket öltöztetett be. Volt egy
srác is disznóálarcban, és egy fekete köpenyben, ami olyan volt,
mint egy halotti lepel. Valami mögé mindig elbújt, majd előugrott
és embereket üldözött, egy nagy műanyag késsel. A YouTube-ra
forgatták a filmet.
Aha. Ez épp úgy hangzott, mint valamilyen főiskolai vicc.
Pontosan tudtam, hova fog vezetni ez a történet.
– A disznó álarcos férfi azzal vádolta meg Martint, hogy elvette
tőle a kést és megütötte. És nem csak egyszer ütötte meg. Először
kicsavarta a fickó kezéből a kést, majd kificamította a vállát, és
aztán két másodperc alatt négyszer fejbe ütötte. Három embert is
vitt tanúnak. Később megkérdeztem Martintól. Azt mondta,
hirtelen valami bekattant nála.
 Fenyegetést látott és reagált. Ő nem egy erőszakos gyerek.
Civilként soha nem harcolt azelőtt. Szörnyen érezte magát, és
bocsánatot kért. A főiskola kitette őt, és komoly vádak voltak
ellene, amíg Rogan ügyvédei közbe nem léptek, és fel nem hívták a
figyelmet, a másik férfi helytelen viselkedésére. Mégis lesz róla
örökre egy akta. Jövőre magánegyetemre megy.
– A Piggy akár meg is halhatott volna. – mondtam. – Ha
megáll, Martin sem ütötte volna tovább.
– Valószínű. – mondta Daniela. – Az a gyerek, akinek az a
ragyogó ötlete támadt, hogy késsel ijesztget embereket, nem
számított arra, hogy kórházba kerül, mert a civilek jellemzően nem
próbálnak meg megölni téged, ha megijeszted őket.
– Felelőtlenség volt, mindkét irányban.
Daniela felsóhajtott.
– Vannak szabályok a társadalmunkban. Ne lopj. Ne bánts
másokat. Ne ölj. Ezek a főszabályok. Aztán azt mondjuk ezeknek a
gyerekeknek, aki közül a legtöbb alig tizennyolc éves, hogy ezek a
szabályok már nem érvényesek, és bedobjuk őket a háborús
övezetbe. Ölj, vagy megölnek, ennyi a választási lehetőség,
tökéletes vihar egy személyen belül. Gyorsabbá, erősebbé válnak,
de mindennek ára van. A harcoló katonák egy biokémiai sprintet
futnak, de ez egy olyan maratón, ami soha nem ér véget. A test
legyengül és új neurológiai útvonalakat hoz létre az agyban. Ez
megváltoztat téged. Véglegesen. Aztán végül haza jössz, és az
emberek elvárják, hogy félre teszed mindezt, és azonnal emlékszel
arra, milyen normális embernek lenni.
Daniela hátra dőlt.
– Az unokaöcsém, Martin egy viszonylag jól beállt veterán. De
időre és segítségre van szüksége, hogy visszaálljon a polgári
világba. Azt a kapcsolót az agyában, ami mérsékli a reagálása
szigorát, újra kell kalibrálni. És a legtöbb ember ezt nem érti meg.
Én megértettem. Ismertem az összes statisztikát, és első kézből
láttam a hisztériát. Amikor anya kiakadt, a DA segítője, akit mellé
adtak, ketyegő bombának nevezte, és kitűzte rá a poszttraumás
stressz szindrómát, ami nem volt anyának. Elérte, hogy mindenki
azt higgye anyám bármikor kész a lövöldözős tombolásra. A
valóságban a legtöbb veterán nagyobb veszélyt jelent saját magára,
mint másokra. Az állatorvosok körében az öngyilkosság 50
százalékkal magasabb, mint a lakosság többi részében.
– Mint mondtam – folytatta Daniela – Martin édes gyerek
volt. Tudod ki volt még édes gyerek, mielőtt a hadsereg elkapta
volna? Connor Rogan. Ismertem őt a szolgálata kezdetén. Annyira
fiatal volt. Magabiztos, kicsit dühös és idealista. A hadsereg korán
rájött, hogy mit tud, és úgy őrizték őt, mint a Remény Gyémántját,
és irányítottak mindent, amit látott. Régebben BF-nek, Buborék
főhadnagynak neveztük. Építettek köré egy szép nagy hazafias
buborékot. Mindenki, akivel találkozott azt erősítette benne, hogy
ő egy hős, hogy az országát szolgálja, hogy életeket ment, és helyes
dolgot cselekszik. Kihozták őt a harctérre, elmondták neki hány
ezer életet lehet megmenteni, ha azt teszi, amit mondanak neki,
aztán összetört egy várost, és elvitték mielőtt jobban megnézhette
volna a romokat. Tudta, hogy vannak áldozatok, de soha nem látta
a holttesteket. Csak névleg volt tiszt. Amikor előléptették
kapitánynak, mi jót nevettünk.
Egy pillanatra elcsuklott Daniela hangja. Egy pillanatra
feltartotta a kezét, majd folytatta.
– Körülbelül két év alatt lett a végső fegyverünk. Elég volt a
szóbeszéd arról, hogy a területen van, és máris megváltoztak az
erőviszonyok. Azon a nyáron megjöttek a jelentések egy
szuperfegyverről, amit a Maya
Erdőben építettek, egy tizenhárom millió holdnyi dzsungel,
ami Belize-n keresztül nyúlik a Yucatán-ba. Ez egy szuperbomba
volt, ami meg tudott semmisíteni egy várost, és utána a sugárzás
megöl mindent a környékén is, és a mexikói hadsereg elég
kétségbeesett volt, hogy használja. Soha nem tudtam meg az
összes részletet – ez az én besorolásom felett állt – de össze kellett
állítanunk egy rohamcsapatot, és még megkaptuk
Rogant is. A terv az volt, hogy titokban el kell jutnunk
Campeche-be, Rogan megsemmisíti a létesítményt és kivisznek
minket. Tíz másodperccel azután hogy a területre értünk, már
tudtuk, hogy átvertek bennünket, mert már a levegőben lőttek
ránk. Daniela szünetet tartott. A szemei kísérteteket láttak.
 – Gregory kapitány már azelőtt meghalt, hogy a csizmái földet
értek volna. Az őrmesterünk akkor halt meg, amikor Rogan
elkezdte lekaszabolni a dzsungelt, és napalmot dobtak ránk. Nem
sokkal később rábukkantunk egy Cazador toronyra.
Mindenki tudta, hogy mit jelent a Cazador. A mexikói hadsereg
különleges hadosztálya, a Cazador mágusokra vadászott. Ez egy
elit csapat volt, ijesztő, hatékony, halálos.
– Ez egy csapda volt. – találgattam.
– Aha. Annyira meg akarták ölni Rogant, hogy építettek egy
hamis gyárat a dzsungelbe, remélve, hogy oda tudják csalogatni, és
mi ezüsttálcán nyújtottuk át a legnagyobb fegyverünket. – Daniela
arca komor volt. – Elárasztották a dzsungelt a Cazador-okkal, és a
kutyáikkal. Kivéve, hogy ezek nem voltak igazi vadászkutyák.
Ezeket a dolgokat, egy asztrális birodalomból húzták ki.
– Láttam őket Rogan emlékeiben. – rázkódtam meg.
– Akkor megérted. Ha látsz egyet, akkor látni fogod a
rémálmaidban, egész életedben. Gyorsan megtanultuk a
szabályokat. A Cazadorok megéreztek minket, mágusok, akik
érzékenyek a mágiára. A mágia bármilyen használata még egy
légicsapást eredményezett. Bármilyen kísérlet a rádiós
kommunikációra ismét légicsapást eredményezett. Ha
bármelyikünket felfedezték, újabb csapatokat hozott. Nem tudtak
kivinni bennünket. Ha segítséget kértünk volna, meghalunk.
– Rogannak volt választása. Tudott rádiózni, és ha elég ideig
használja a teljes erejét, a null mező életben tartja, amíg
megmenekül. De ő lesz az egyetlen, aki kijut. Vagy megpróbál
velünk együtt kijutni a dzsungelből. Úgy döntött velünk együtt
megy ki. Gregory halála után ő lett a legmagasabb rangú tisztünk,
és Heart a törzsőrmesterünk lett a helyettese. Még nem találkoztál
Heart-al ugye?
– Nem hiszem.
– Bízz bennem, emlékeznél rá, ha találkoztál volna vele. Mi azt
hittük negyvennyolc órán belül kijutunk. Öt napra elegendő
ellátmányunk volt. Az emberek azt hiszik, hogy a dzsungel
paradicsom, tele gyümölcsökkel és játékokkal. Hadd mondjam el,
a dzsungel egy pokol. Nincs mit enni, és nem tudsz semmit
levadászni, különösen, ha nem lőhetsz. Éjjel jönnek a rovarok,
könyörtelenek és szárazra szívnak. Majmok követnek sikítozva,
sikoltanak éjjel és nappal. Tiszta víz nincs. Kígyókat és férgeket
ettünk.
Sötét barlang képe villant fel előttem.
– Patkányok. – mondtam.
– Igen. Néhány éjszaka a Cazadorok annyira közel voltak
hozzánk, hogy nem gyújthattunk tüzet, nem volt fény, csak a
dzsungel és a vadászkutyák, csak hallgattunk és vártunk. Rogan
bármikor eltűnhetett volna. Helyette maradt és gondoskodott
rólunk. Amikor Hayashi elkapott egy fertőzést, nem volt rá mód,
hogy hordágyon vigyük keresztül a dzsungelen, helyette építettünk
egy keretet, és azzal Rogan hátára rögzítettük. Két napig vitte
Hayasit a hátán.
Ez nem lepett meg engem, még egy kicsit sem.
– Ahhoz, hogy lejussunk a hegyről el kellett tisztítanunk az
útból egy Cazador tábort, nem tudtuk megkerülni. Rogan besétált
a táborba és hagyta, hogy elfogják, amíg vele foglalkoztak, mi el
tudtunk mellettük csúszni. Messzire elhagytuk a tábort és másnap
éjszakáig vártunk, hogy visszatérjen hozzánk. Tizennégy órát
tartották fogságban. Hallottuk, ahogy sikoltozik.
Daniela nagyot nyelt.
Aki ismerte Rogant a háború előtt, az megmondhatja, hogy a
dzsungelben töltött öt hét után legalább tíz évvel tűnt idősebbnek.
Elég sokáig kínozták, ezért megadta nekik Gregory nevét. Majd a
vezetőjük Jimenez úgy döntött, hogy ennyi kínzás után, ha nem
mond többet, akkor nem is tud mást, és elrendelte a kivégzését.
Valószínűleg láttad Rogan dögcéduláit, azok nem a sajátjai.
Megölte Jimenezt, amikor az levágta a kínzóállványról, és elvette
tőle. Ezek emlékeztetik arra, hogy túlélte.
A dögcédulák most valószínűleg elvesztek, ahogy szétesett a
teleport varázslat. Rogannak most valami mást kell találnia, ami
emlékezteti arra, hogy él.
– Kilenc hetet töltöttünk a dzsungelben miközben harcoltunk
és éheztünk, közben a Cazador üldözött bennünket, mint a
farkasok a sebesült szarvast. Huszonnégy ember ment be a
dzsungelbe, és tizenhatan jöttünk ki.
Bogár mondta, hogy Luanne volt egy a tizenhatból. Most már
volt értelme. A tizenhat ember, aki Rogannal együtt volt a
dzsungelben.
– Az én szakmai véleményem, hogy Connor Rogan meghalt
abban a dzsungelben. – mondta Daniela. – A háború elkapta,
összetörte, majd Őrült Rogant csinált belőle. Azzá kellett válnia,
hogy túlélje. Azt mondtam neked, hogy Martin unokaöcsém egy
kis segítséggel alkalmazkodni fog a polgári élethez. Őrült Rogan
soha nem fog alkalmazkodni. Az ő világa fekete és fehér. Vannak
ellenségek és szövetségesek.
– És civilek. – tettem hozzá.
Vajon Rogan vette rá erre a beszélgetésre? Nem, Rogan soha
nem tett volna ilyet. Soha nem kért volna senkit, hogy helyette
végezze el a piszkos munkát. Dr. Daniela magától mondta el
nekem ezeket a dolgokat.
– Rogan felismeri azokat, akik nem harcosok, bár a civil
definíciója nála elég ingatag. Nem öl gyerekeket. Megpróbál
életeket nem elvenni, hacsak a személy nem jelent közvetlen
fenyegetést, de ha úgy dönt, hogy ölni kell, megteszi. Már csak két
Első van a Rogan Házban: Connor és az anyja, és az anyja nem
érdeklődik iránta. Rogannak csak mi vagyunk, és bármit
megteszünk érte. Mi mindannyian megpróbáltunk külön utakon
járni, de aztán mind visszatértünk. Jók vagyunk abban, amit
csinálunk, de egyikünk sem Első. Rogannak magára kell számítani,
és szereti egyedül megoldani a gondjait. Valószínűleg ez tartja őt
életben. Nem érzi, hogy változnia kellene, és nem kér segítséget.
– Nem mondtál semmi újat nekem. – mondtam. – Már tudom,
hogy milyen. Láttam.
– Akkor tudod, hogy vele lenni soha nem lesz normális. Soha
nem lesz édes és fényes.
Lehet, hogy meglepődsz.
– Tudom.
– A szerelem gyámoltalanná tesz. – mondta Daniela. – Egész
idő alatt a szeretet tárgyára gondolsz. A boldogságod vagy a
nyomorúságod függ, a másik személy hangulatától. Feladsz
minden hatalmat magad felett, és átadod azt annak a személynek,
akit szeretsz, és bízol benne, hogy gyengéd lesz vele. Tudod, hogy
az őrnagy miért utál most mindent?
– Elhagyatottnak érzi magát?
– Távolságot fog tartani, hogy elkerüljön. Nem is tudom, hogy
képes-e egy hagyományos értelemben vett kapcsolatot fenntartani.
Soha nem fog megváltozni Nevada. A legjobb, amit remélhetsz,
hogy az irántad való tapintatból és tiszteletből megváltoztatja egy
időre a viselkedése egy résztét, de nem fogja azt gondolni, hogy
amit csinál az rossz. Ő könyörtelen, és amikor valaminek vagy
valakinek szenteli magát, az odaadása annyira ijesztő dolog, hogy
nem mindig marad életben, amikor ütközik a valósággal. Fogadd
meg a tanácsomat. Sétálj el.
– Nem.
– Rogan nincs itt. Itt hagyott és haza ment, mert tudja, hogy
időre van szükséged, ahhoz hogy átgondold. Az ajtót nyitva hagyta
neked. Nincs bűntudat, nincs nyomás. Még mindig találkozhatsz
valakivel, aki normális, és boldog életet élhetsz.
– Kész vagy? – kérdeztem.
– Jót tenne, ha többet mondanék?
Nem. Meghallgattam, amit mondani akartál. Köszönöm, hogy
aggódsz a jólétem miatt. – visszahúztam a takarómat, és
lelógattam a lábam az ágy oldalán.
– Mi fog történni, ha elmondod neki, hogy valaki bántott és
ledobja az illetőt a tetőről?
– Nem fogja. Mert bízik benne, hogy kezelni tudom a
problémáimat, és az egyetlen módja, hogy tiszteletben tartsam a
kívánságait, ha ő is tiszteli az enyémet.
– Menj el. – mondta ismét Daniela.
– Rogan kért meg, hogy add elő nekem ezt a beszédet?
– Nem ő kért meg. De én gondoskodok róla. Mi mindannyian
törődünk vele. Nem akarom látni, hogy valami fáj neki. És azt sem
akarom, hogy téged megsebezzenek.
A szemeibe néztem, és bármi is volt az, ami Elsővé tett engem,
hagytam, hogy látszódjon a szemeimben.
– Ültem itt és egy órán keresztül hallgattam, hogy beszélsz.
Hallottam, megértettem és elég volt. Most felállok, kapok ruhákat
és felöltözöm. Közben te szerzel egy autót, ami elvisz oda, ahol
Rogan van. Ha megpróbálsz leállítani vagy akadályozni kirázom a
szart is belőled. Értjük egymást Dr. Arias? Vettem egy nagy levegőt
és becsengettem Rogan házának ajtaján. Miután felkeltem az
ágyból Rogan emberei pánikba estek. Na jó, lehet, hogy a pánik
egy kicsit túl erős szó. Agilis hatékonysággal cselekedtek. Hoztak
nekem egy pólót és egy melegítő alsót, és mire kiléptem az
épületből egy autó és egy sofőr várt rám, Melosával az utas ülésen,
és egy másik jármű tele fegyveresekkel. Elvittek Rogan bejárati
ajtajához, majd stratégiai visszavonulásba kezdtek.
Volt rá lehetőségem hogy Leonról kérdezzem Melosát.
Leonnak volt egy olyan érzése, hogy valami rossz fog történni
velem és Rogannal, ezért ellopott egy Glock-ot a
fegyverszekrényből és bement a belvárosba. Az volt a terve, hogy
Melosa megvédi őt, amíg ő hősiesen szétlövi az összes
ellenségünket. Melosa elismerte, hogy Leont annyira összetörte,
hogy az égisz pajzs mindkét irányba működik, hogy majdnem
megsajnálta őt.
Vártam az ajtó előtt, és közben hülyén éreztem magam. Rogan
valahol a házban volt. Itt voltam, egy melegítőben és egy ráncos
pólóban. A hajam valószínűleg zsíros volt. Az arcom jobb oldalán
egy nagy csúnya zúzódás volt. Én...
Az ajtó kinyílt és megláttam Rogant, ahogy a nappaliban áll.
Itt voltunk mindketten. Életben voltunk. Mindketten túléltük,
és ő ott állt, és ő volt a legjobb képű férfi akit valaha láttam. A
szemeibe néztem és sötét jég nézett vissza rám.
Nem. Ő az enyém volt. Egy sárkány volt a jég alatt, és én ki
akartam őt hozni onnan.
Átléptem a küszöbön. Az ajtó nyitva maradt mögöttem.
Hagyott számomra menekülési útvonalat.
– Megtaláltál engem. – mondta.
– Nem bújtál el túl jól.
– Nevada semmi sem változott.
Az arckifejezése nem árult el semmit, a hangja nyugodt volt.
Elzárta az érzelmeit, akaratának acélfala mögé. Túl késő Rogan.
Emlékszem rá, hogy néztél rám a ciszternában.
– Előbb-utóbb Ház leszel.
– Pontosabban azt mondtad nekem: „A genetika és a gyerekek
fontosak lesznek.”
– A gyerekek mindig fontosak.
– Nem tudok ezen osztozni Nevada. Nem tudok.
– Osztozni? Min?
– Osztozni rajtad. – mondta érdes hangon, a hideg maszk
megtört az arcán. – Nem tudok veled lenni úgy, hogy tudom,
vissza mégy egy másik férfihoz, akár szereted akár nem. Ez nekem
túl sok. Nem lenne jó vége.
Az jó, mert én sem akarok osztozni rajtad.
– Minden figyelmeztetést megadtam. – mondta. – Mindent
vagy semmit Nevada. Döntsd el.
– Te bolond vagy Connor. – kibújtam a cipőmből és tettem felé
egy lépést.
Az ajtó becsapódott mögöttem.
Tűz lobogott a szemében. Ez több volt, mint vágy. Több volt,
mint szükség. Soha, senki nem nézett úgy rám, mint ő.
Elfogott a várakozás.
Rogan nagyokat lépett felém, magabiztosan, sietség nélkül,
mint egy sárkány a saját birodalmában.
– Csapdába ejtettél?
– Beléptél az odúmba. – lépett közelebb.
A mágia első cseppje a nyakamra esett, forró és puha volt, mint
a bársony. A lélegzetem elakadt.
– Adtam rá esélyt, hogy elmenekülj.
A mágia végig csúszott a gerincemen, lángba borítva minden
idegszálat.
– Nem éltél vele. – állt meg a hátam mögött.
Egy gyors puha érintés suhant el a vállam felett, le a
derekamig. Megfordultam. Néhány centire állt tőlem – Most már
az enyém vagy.
Megmozdultam, és a póló meg a nadrág mellém estek.
Ziháltam.
Rogan levette a pólóját, hatalmas teste csak várt. Adott még
egy utolsó esélyt, hogy elmenjek.
Hozzá léptem. Melleim kemény mellkasához préselődtek. Erős
testének melege égetett. A kezét a hajamba csúsztatta, és birtokba
vette a számat.
Mágia csepegett a combjaimra, mint az olvadt méz, lágy és
meleg. Majd a cseppek összegyűltek a bőrömön, és felmelegedett,
az érzés annyira intenzív volt, hogy az öröm szinte elsöpört. A
testem hajlékony lett. A melleim fájtak és hirtelen túl nehezek
lettek.
Rogannak szantálfa illata volt. Az íze a számba megőrjített.
A lábaim között emelkedett a hő. A testéhez dörzsöltem a
testem, hívogatva csábítva.
Egy rövid, hím morgás tört fel Roganból. A kezeit a fenekemre
kulcsolta és felhúzott a csípőjére, úgy emelte meg a testem, mintha
semmi súlyom nem volna. A farka kemény hossza fájó csiklómhoz
feszült. A nyelve újra és újra az ajkaim közé tolakodott, és szinte
elpusztította a számat. A fejem zúgott. Érezni akartam acélkemény
farkát a bársonyos bőrbe csomagolva. Azt akartam, hogy a
nadrágja és a bugyim tűnjön el közülünk. Magamban akartam
érezni. A várakozás kínzás volt. A kezeim a hátán lévő erőteljes
izmokra zárultak, a csípőmet előre toltam, és hozzá dörzsöltem
magam.
Bársony meleg érzés csúszott lassan fel a combom belső
részén. Egy centi. Még egy centi. Ó, kérlek, kérlek.
Hagyta, hogy levegőt vegyek. Szemtől szemben voltunk. A
szemei vadak és sötétek voltak.
– Figyelmeztetni akarsz, hogy ne sikítsak? – kérdeztem.
– Sikíts, ahogy csak akarsz. – felelte.
– Annyira magabiztosnak tűnsz, talán csinálhatnál...
A finom meleg felrohant a combjaimon, majd a belsőmbe
csúszott, egyenesen a fájó központig. Olvadt méz öntötte el a
csiklóm. Elöntött az öröm. Felkiáltottam.
Átvitt engem a szobán, beljebb a házba.
Egy nehéz fából készült ajtó nyílt ki előttünk. Egy hatalmas ágy
foglalta el a szobát – magas, szilárd, a fejtámlája ősi és heges.
Rogan az ágyra dobott engem. Az ajtóretesz becsukódott
mögöttünk.

A sárkány barlangjában voltam, a sárkány ágyában és azt hitte

elkapott engem. De tévedett. Én kaptam el őt.
Connor felém hajolt. A nadrágja eltűnt. Hatalmas volt, izmos
és meztelen. És jól felszerelt. Ó, édes Istenem!
Felnyúlt és lehúzta a bugyimat. Tekintete a testemen
barangolt, a szemei azt mondták, hogy tetszik neki, amit lát.
Annyira akartam őt. A várakozás megöl. Remegni kezdtem.
– Fázol? – a hangja megtévesztően nyugodt volt.
A mágia a kulcscsontomra fröccsent és lefelé gurult. Finom
érintésétől megemelkedett a mellem. A mellbimbóim
megkeményedtek. A részegítő meleg átsiklott felettük, miközben a
sajgás örömmé változott.
Felnyögtem. Rogan rajtam feküdt, nagy kezei simogattak. A
szája rázárult a bal mellbimbómra és szopogatta, a nyelvéről mágia
csepegett a hegyére. Szinte túl sok volt.
A feje és a mágia lejjebb csúszott, szaggatott nyögések törtek
fel belőlem.
Végig csókolta a hasamat.
Széttolta a lábaimat.
Meg akartam ragadni a haját, és lehúzni a fejét a fájó
középpontomhoz, de az oldalamhoz szorította a karjaimat.
Végig nyalta a jobb combom belő felét.
Szinte fájdalmas volt az érzés.
A mágiája belém harapott és végig folyt a lábaim között. A
bársony meleg finoman de kérlelhetetlenül belém hatolt, majd
visszahúzódott, egyre gyorsabban és gyorsabban. A szája rám
zárult, a nyelvét a csiklómon táncoltatta.
Sikítottam.
Nyalt engem, újra és újra, a mágiája belül simogatott.
Vonaglottam alatta, a lábaim remegtek. Az ágy eltűnt, a szoba
eltűnt, és csak annyit tehettem, hogy várok feszülten és forróan, a
megváltó orgazmusra. Úgy éreztem, ha most nem kapom meg,
belehalok.
A testem megremegett a csúcspont előtt.
 A világ felrobbant.
Az orgazmus megrázott engem, de az extázisnak az általában
múló pillanata nem akart véget érni. Az elragadtatás egyre csak
emelkedett, és az elsöprő öröm annyira intenzív, annyira teljes
volt, nem tudtam, hogy a testem kibírja-e az érzést. Nem tudtam
lélegezni. A szemeim kinyíltak, és láttam őt magam felett, a szemei
vadak és mámorosak voltak. Érezte az örömömet, és megosztozott
rajta velem.
Végül az extázis elengedett engem, és kellemes utórengésekben
elhalványult.
Lerogytam a lepedőre, az arcom nedves volt az izzadságtól. A
mágikus nyomás enyhült, de lehelet finoman még simogatott.
Rogan mellettem feküdt, finoman simogatta az oldalamat.
Engem nézett, tiszta vágy ült a szemeiben. Volt valami éhes,
kemény és férfias abban, ahogy rám nézett. Megragadta a
csípőmet és behúzott az ágy közepére.
A lábaim között a mágikus selymes érintés ismét meleg lett,
majd felforrósodott, szinte alig tudtam elviselni. De ez kibillentett
az álmos bódultságból.
Megállt felettem, az izmok megfeszültek a mellkasán és a
hasfalán, sötétkék szemeivel mereven nézett, majd közelebb húzott
és a vállaira emelte a lábaimat. Meleg ujjai simogatták a bőrömet,
ahogy végig futtatta a lábaimon, az érintésétől remegés futott
keresztül a testemen.
Az orgazmus utolsó visszhangjai végül elhalványultak.
A kezét a combjaim közé toltam majd belém hatolt.
Ó, Istenem!
Felkiáltottam, a csípőmet felé toltam, és próbáltam teljes
hosszában befogadni. Ki és be csúszott, lendületesen és keményen,
dominánsan, a farka minden csúszása után az öröm futott végig a
testemen. A mágiája megragadott, az összes idegvégződésem
tűzben égett. Minden lökéstől felziháltam. Forró és nedves voltam
és ő folyamatosan pumpált, a mágiája az egész testemet simogatta.
A testemben növekedett a nyomás.
Lecsúsztatta a lábaimat a válláról, majd maga köré tekerte, és
már rajtam is volt. Vonaglottam alatta, megpróbáltam felvenni a
ritmusát. Izmos aranyteste körbe zárta az enyémet, az izmai
összehúzódtak és csak egyfajta mozgásra összpontosított.
Az extázis fojtogatott. A testem összehúzódott és megpróbálta
megfejni a farkát. A tetőpont megrázott.
Rogan felmordult, és tartott. A szemei azt mondták, hogy az
orgazmusom átfutott rajta, és ez hamarosan őt is átlendíti a
tetőponton. De még harcolt ellene és visszahúzódott.
Az öröm hulláma ismét átfutott rajtam. Nem tudtam tovább
mozogni. Csak feküdtem, remegve.
Az ajkai végig csókolták a nyakamat. Majd megcsókolta a
számat és magára húzott, a combjaimmal átfogtam a derekát. Úgy
nézett rám, mintha a világ legszebb nője lennék.
A kezeiért nyúltam, körbe kulcsoltam az ujjait, és
meglovagoltam a csípőjét. Tökéletes ritmusban mozogtunk,
miközben szeretkeztünk, mintha a testünk egy egészet alkotna.
A mágiája körül ölelt. Én bele dőltem, a vállaim hátra
feszültek, a csípőm előre billent.
Felült hozzám.
Elértem a csúcspontot, olyan volt, mint egy nagy hullám.
Megremegtem, éreztem magamban a keménységét, a vállaira
dőltem, csont nélkül, levegő után kapkodva. Elégedettebb és
boldogabb voltam, mint életemben bármikor.
Rogan körém zárta a karjait, és egy rövid durva morgással
belém ürítette magát. Az öröm robbanása végig futott rajtam,
olyan intenzíven, mint előtte még sosem, és rájöttem, hogy az ő
orgazmusának visszhangját érzem.
Úgy maradtunk, egymást szorosan átölelve.
Rogan lassan leeresztett az ágyra. Én labdává gömbölyödtem,
ő körém fonta magát, és egy takarót terített ránk. Ébren akartam
maradni, hogy élvezhessem az érzést, hogy ő ölel engem, de
ásítottam és elaludtam. Amikor felébredtem, az első dolog, amit
éreztem, hogy Rogan ott van mellettem.
Az arcát a nyakamba fúrta, a kezével a hasamat simogatta.
– Életben vagy?
– A zsűri még mindig kint van. – megpróbáltam mosolyogni,
de az arcom összerándult a fájdalomtól. – Au.
 – Megsebeztelek?
– Nem. Elmúlt a fájdalomcsillapító hatása. – megpróbáltam
óvatosan megfordulni, de megfájdult az egész jobb oldalam. – Au.
– inkább a hátamon feküdtem tovább.
Óvatosan felém hajolt, és kisimította az arcomból a hajam.
Harag volt a szemeiben.
– Seggfej vagyok.
– Épp most jöttél rá?
– Várnom kellett volna.
Kérdőn nézet rá. A feldagadt szemeimmel valószínűleg elég
bénán néztem ki.
– Ez nem a te döntésed volt.
– De igen, az volt.
– Mi lett volna az alternatíva? Hagyod, hogy meztelenül álljak
a nappalidban? Mert a cipők csak az első lépés voltak, utána jöttek
a ruháim.
– Az alternatíva nem ugrott volna rád, és nem rángatott volna
be a hálószobájába, mint egy Neander-völgyi.
– Bolond vagy Rogan.- csókoltam meg.
– Ne kezd. – figyelmeztetett.
– Rájöttél, hogy soha nem fogod tőlem azt hallani, hogy ne
gondoljunk a szexre?
Rogan megrázta a fejét.
– Sajnálom, hogy szét kell durrantanom a szép színes
buborékodat, de ez nem változtat semmin. Bármikor, bármit
mondasz, a szexre gondolok. Bármikor, ha meglátlak téged, a
szexre gondolok.
Megsimogattam az arcát.
– Annyira szexi vagyok a felhorzsolt arcommal és az
összetapadt hajammal?
– Igen. – csókolt meg.
– Hadd nézzem meg a hátad. – mondtam.
Felült és megfordult. Az egész háta sebes volt. Úgy nézett ki
mintha valaki, autóval vontatta volna az aszfalton.
– Ruhát kellett volna húznom rád. – nyögtem fel.
– Ott kellett volna hagynod. – megfordult és közelebb hajolt
hozzám. – A következő alkalommal, amikor azt mondom, hogy
Menj!, el mégy, érted?
– Nem. Legközelebb is azt fogom csinálni, amit jónak
gondolok. A következő alkalommal...
– Mikor? – kérdezte.
– Lesz következő alkalom?
– Lehet. – felelte. – Ez az ügy még nem fejeződött be. Ez egy
veszélyes játék és mi elég mélyen benne vagyunk. És nincs
mögöttünk senki.
Az emlékeimben felismétlődtek a körben töltött idő képei.
Láttam a kezeimet David Howling fején. Ez túl sok volt. A
tenyereimbe temettem az arcomat.
– Ne, csináld. – mondta halkan.
– Rogan, a csupasz kezeimmel törtem el egy férfi nyakát.
Ráadásul azt sem tudom, hogy csináltam.
– Jól csináltad. – mondta. – Talán túl jól is.
Rábámultam.
– Gyors voltál. – mondta. – Nem szenvedett eleget. Ha én
kapom őt a kezeim közé, tovább tartott volna. Ehelyett csak
feküdtem a padlón, képtelen voltam megmozdulni, és csak
figyeltem, ahogy üt téged.
Közelebb csúsztam hozzá. Átfordult a másik oldalára, hogy
minél kevesebb fájdalmat okozzon, és magára húzott. A fejem
izmos karján pihent.
– Nem akarom ezt. – mondtam.
– Mit nem akarsz?
– Egy Első életét élni. Nem akarom.
– Túl késő. – csókolta meg a fejem. – Már nincs választásod.
Annyi mindenen keresztül mentünk és Olívia Charles még
mindig szabad volt. És amíg ő szabad, egyikünk sincs
biztonságban, Cornelius még mindig az igazságra vár. Véget kell
vetnünk ennek az egésznek.
De még ha be is fejezzük... David említette a császárt. Olívia
nem volt császár. Amikor David megemlítette Olívia nevét, azt
tényszerűen mondta. De amikor azt mondta Cézár a hangja tele
volt félelemmel.
 – Bogár talált valamit David telefonján? – kérdeztem.
– Teljesen új telefon volt, és David óvatosan bánt a hívásokkal
és a szöveges üzenetekkel, ez egy eldobható telefon. A szövegek
érdekesek. Ez az ügy nagyon messzire nyúlik. Legalább hat Ház
érintve van, de valószínű, hogy több. És mihelyst besétáltunk
Lenora irodájába, a videó felkerült az Internetre. – az ajkai
megrándultak.
Akkor miért mosolyogsz? – ez egy katasztrófa volt. Annyi
mindenen mentünk keresztül, és nem volt semmi konkrét
bizonyítékunk, és az, aki a szálakat mozgatta, csak tovább szította
a társadalmi feszültséget.
– Azért mosolygok, mert még azon az éjszakán elküldtem
Lenorának, amikor megszereztük. Körülbelül tíz perccel előztelek
meg téged és Bernt.
– Tessék? – ültem fel.
– Ne csinálj úgy, mint aki megdöbbent. Tudtam, hogy el fogod
küldeni, amikor elkérted a másolatát.
Bámultam rá.
– Lehet, hogy én egy sárkány vagyok, de te egy lovag vagy. – a
feje mögött összekulcsolta a kezeit, és elviselhetetlenül
önelégültnek tűnt.
– Miért nem mondtad el nekem? – kérdeztem.
– Eredetileg ezeknek az embereknek két választási lehetőségük
volt: tovább zsarolják Howlingot, vagy nyilvánosságra hozzák a
felvételt, és tovább szítják a városban a feszültséget. Amint
rájöttek, hogy nálunk van a felvétel, nyilvánosságra hozták a saját
verziójukat. Neked igazad volt. Ha destabilizálni akarod a meglévő
hatalmi struktúrát, cselekvésre kell ösztönöznöd a lakosságot.
Csak a megfelelő alkalomra vártak, és amikor David úgy döntött,
hogy rád kacsint a szobán keresztül, hogy megbizonyosodjon
láttad őt, rájöttem, hogy a pillanat ránk várt. Bosszantóak voltunk,
mert állandóan kutattunk. Semlegesíteni kellett bennünket.
Terveik voltak veled és velem. Vagyis inkább a holttestünkkel. Mi
lettünk volna az üzemanyag az örömtüzekhez.
Őrült vagy sem, Rogan egy háborús hős volt, és egy olyan
ember, aki megmentette a várost Adam Pierce-től. Houston
büszke volt gyilkos, és rémisztő fiára. Ha kiadták volna Garza
gyilkosságának videóját, és azután kirakták volna valamilyen
nyilvános helyre a meztelen holttestünket, mint valami szemetet,
az üzenet egyértelmű lett volna. Megöltük a képviselőtöket, és
most itt van a hősötök, meztelenül, megalázva és holttan. Nem
tudta megvédeni sem magát, sem a vele lévő nőt. Ha ez vele
megtörténhetett, gondolj bele, mit tehetnek veled. Ezért kellett
volna Howlingnak hipotermiával megölnie bennünket. Azt
akarták, hogy mágia által halljuk meg, de rögtön felismerhetőek
legyenek a jelek, és hogy az emberek tudják, hogy lassan haltunk
meg és szenvedtünk.
Houston biztos fellázadt volna.
Rogan kinyúlt és végig futtatta az ujjait a karomon.
Lassan kilélegeztem. Annyira közel kerültünk a katasztrófa
széléhez.
– Tehát miután elaludtál a nindzsa vadászgörények akciója
után, Lenora felhívott a magán vonalamon. Augustine, Leonra és
én beszélgettünk. Biztonságban be kellett hozni Richard
Howlingot. Feltételeztük, hogy figyelik, ezért Augustine önként
felajánlotta a szolgálatait. Aznap Richard Howling a szokásos
módon elment dolgozni, majd ketté osztódott. Az egyik Howling
felment az irodájába, a másikat pedig kicsempézte a Houston PD.
Aztán az első Howling egyszerűen eltűnt.
– Augustine miért segít?
– Augustine a könyörtelen vállalati manőverezései közben,
igyekszik megmaradni a törvényesség és az ügyészség oldalán,
különösen Lenora oldalán. Azt állítja, hogy ez jó üzlet a számára.
Valójában ezeket a bosszantó dolgokat elveknek hívják.
– Augustine?
– Tudom, megdöbbentő. – vigyorgott rám Rogan.
Megcsókoltam.
– Mi történt azután?
– Időt kellet nyernünk Lenorának, hogy minden sakkfigura a
helyére kerüljön. Az a tény, hogy Olívia és David megcélozták
Baranovszky-t, azt jelentette, hogy tudták, a video létezik és neki
van egy példánya. Vagy megvesztegettek valakit, vagy egyszerű
logikai módon rájöttek. Elena de Trevino hozzáfért a videóhoz, és
ha eltett volna egy másolatot, arra a személyre bízta volna, aki a
legerősebb, akit ismer.
Ennek volt értelme.
A megjelenésünk után tudtam, hogy figyelni fognak
bennünket. Az ember nem megy el Lenorához bizonyíték nélkül,
így abban a pillanatban, ahogy ezt megtettük, összeadták a kettő
meg kettőt, és tudták, hogy vagy nálunk van a felvétel, vagy tudjuk,
hol található. Ezek után pedig te és én együtt elmentünk,
meglátogatni Lenorát. Az előadást a hallgatózók számára
rendeztük. Időközben Howlingot védelem alá helyezték, Lenora
helyettese, Attwood pedig tartott egy sajtó tájékozatót. Mire a
videó kikerült a közösségi hálózatokra, Attwood már a beszéde
közepén tartott és elmagyarázta a történteket. Olívia petárdája
befulladt. Még mindig nagy a felháborodás, de nem akkora, mint
remélték.
– Ezt már elmondhattad volna az elején is. – mondtam.
– Azt próbáltad eldönteni, hogy mit kezdj Augustien-al, nem
tűnt a legjobb időzítésnek.
– És most mi lesz?
– Kiderült, hogy ha valakinek erőszakkal uralják az elméjét,
ahhoz kell egy kapcsolat a dominátor és a befolyásolt személy
elméje között. Richard Howling megnevezte Olívia Charles-t, mint
dominátort, aki arra kényszerítette őt, hogy megölje Garza
szenátort. Olívia eltűnt. A Veronakivétel, amit Lenora aláírt,
kimondja, hogy szabadon üldözhetjük David Howlingot, és
minden üzlettársát, aki belekeveredett a támadásba, ami szabad
prédává teszi Oliviát, ha megtaláljuk őt. Az Ügyészi Hivatal élve
szeretné Olívia Charlest, de meg fogják érteni ha a körülmények
ezt nem teszik lehetővé.
– Szóval meg kell találunk Olíviát.
Rogan kivicsorította a fogát, úgy nézett ki, mint egy ragadozó.
– Howling emberei nyomkövetőt tettek az autómra. Nagyon
kifinomult berendezés, úgy néz ki, mint egy szegecs. Csak
átgurultunk felette, és beleragadt a gumiabroncsba. Howling
telefonján volt a nyomkövető, így mindig tudta, hol vagyunk. De
azt nem tudta, hogy minden alkalommal, amikor használta az
alkalmazást, rögzítette a helyet, ahol volt.
Felnevettem.
– David nagyon sok időt töltött egy Houstonon kívüli farmon,
ami a
Dedalus Corp tulajdonában van. Bogár még mindig keresi,
hogy ki is áll pontosan mögötte. Ez egy megerősített birtok.
Tizenhat órával ezelőtt, Olívia Charles megérkezett oda egy halom
bőrönddel és jó néhány felfegyverzett őrrel.
– Mikor megyünk oda?
– Holnap. – mondta Rogan. – Sok ember van a birtokon. Ez
egy hosszú küzdelem lesz.
– Megyek, látnom kell a családomat.
– Elviszlek.
– De még nem most.
– Mit szeretnél most csinálni?
Megfordultam és a mellkasára támaszkodtam.
– Szeretném, ha meggyőznél róla, hogy ez valóságos és mi
élünk. Gondolod, hogy megtudod ezt csinálni Őrült Rogan?
A mágiája felém csúszott, kék szemei elsötétültek.
– Igen.
 15. fejezet

A raktárunk médiaszobájában ültem. A fejem zümmögött.

Bevettem néhány fájdalomcsillapítót, amit Daniela küldött
otthonra nekem. Elnyomták a fájdalmat, de állandó szédülést
éreztem.
A családom ugyanúgy fogadta az új lila arcomat, mint a tényt,
hogy Őrült Rogan mindenki előtt megcsókolt a nyílt utcán, mielőtt
elindult a főhadiszállására. Senki nem szólt egy szót sem.
Hiányzott. Kevesebb, mint két órája váltunk el, és már
hiányzott. Ez elég szomorú volt.
Hivatalosan elmondtam Corneliusnak, hogy Olívia Charles volt
az a személy, aki meghúzta a ravaszt és megölte a feleségét. David
Howling segített neki, de Olívia volt az, aki átvette Rogan
embereinek elméje felett az irányítást. Cornelius hivatalosan
megköszönte nekem, és felajánlotta, hogy teljes fizetéssel
felmondja a szerződésünket.
– Nem. – mondtam neki. – Maradok.
– Rendben. – válaszolta csendesen.
Ezután ő és Matilda átmentek a konyhába. Vacsorára főzött
neki valami különlegeset.
Az anyám átnézte a támadásra vonatkozó terveket. A húgaim
csendben ültek a szobában. Leon a monitoron nézte a farm
látképét. A levegőből vették fel. Bern és Bogár egy fényképezőt
erősítettek Talon hámjára.
Az épület úgy emelkedett ki a tisztásból, mint egy megerősített
spanyol erőd, és pontosan az is volt: egy hatalmas téglalap alakú
szerkezet, megfigyelő tornyokkal, vastag falakkal, és védett
átjárókkal. Bogár észrevette az M240G, SAW ÉS M249-es
gépfegyvereket.
– Hány fegyveres személy van az épületben? – kérdezte az
anyám.
– A becslések szerint körülbelül száz. – válaszoltam. – Egy
része korábbi katonák, egy része magán biztonsági szolgálat, és
néhány civil alkalmazott.
– Miért nem dönti le az egészet Rogan? – kérdezte Leon.
– Mert mindenkit megölne. Nem pusztíthatsz el egy
emberekkel megtöltött erődöt. Adnunk kell nekik egy esélyt, hogy
megadják magukat.
– a zümmögés a fejemben megnehezítette a koncentrálást. –
Néhányuknak valószínűleg fogalmuk sincs, mibe vesznek részt.
– De úgy biztonságosabb volna. – mondta Leon.
– De ez az, amit a rosszfiúk tesznek. És mi nem vagyunk
rosszfiúk. – legalábbis néhányuk nem, magamban már nem
voltam olyan biztos mostanában. – A Cornelius-al kötött szerződés
is meghatározza a jogot, hogy szembe nézzen Nari gyilkosával.
Alapvetően nem ölhetjük meg Olívia Charles-t.
– A szerződések fontosak. – bólintott Leon.
Az anyámra néztem.
– Leon. – mondta anyám. – Egy ember azért ember, mert van
egy sor elve. Van egy határvonal, amit nem lép át.
Fegyelmezettséget mutat, akaraterőt és elkötelezettséget. Egy
olyan embert, akire lehet számítani, mert magasabb színvonalhoz
tartja magát. Így kapsz tiszteletet. Le kell ülnöd és ki kell találnod,
hol vannak a határvonalaid, vagy úgy fogsz felnőni, hogy egy olyan
seggfej leszel, akit mindenki megvet, mert pénzért megöli a saját
rokonait is. – a két húgomra nézett. – Ugyanez vonatkozik rátok
is. Ki kell találnotok magatoknak néhány iránymutatást.
Senki nem szólt egy szót sem.
 Catalina megköszörülte a torkát.
– Nevada, beszélhetnék veled?
– Persze.
– Az irodádban.
Levonszoltam magam a kanapéról, átmentem az irodámba, és
elültem a székembe. Catalina és Arabella követtek.
– Több, mint száz ember van az épületben? – kérdezte
Catalina.
– Igen.
– És fegyveresek?
– Igen.
A húgom megfeszítette keskeny vállát.
– Akkor én is megyek.
– Az kizárt.
– Mi van akkor, ha lelőnek téged? – fonta keresztbe a karjait
Catalina a mellkasán. – Mi van, ha lelövik Rogant vagy Corneliust?
Vagy valamelyik emberét?
– Mi mindannyian felnőttek vagyunk. Mi...
– Nem foglak elveszteni téged, emiatt a dolog miatt. Ezek az
emberek ide jöttek, és megpróbáltak megölni bennünket.
Megpróbálták megölni
Matildát.
– Szar alakok. – mondta Arabella.
– Vigyázz, hogy beszélsz. – mondtam neki.
Arabella megrázta szőke fejét.
– Ó, hallgass Nevada, úgy káromkodsz, mint egy kibaszott
tengerész.
– Huszonöt éves vagyok. – morogtam.
– Nos, én tizenöt éves vagyok, és esküszöm, több okom van rá,
mint neked.
– Ha én is megyek – kiabálta túl mindkettőnket Catalina –
akkor senki nem lő egyet sem.
– Nem. – mondtam neki.
– De igen. – nézett szemben velem.
– Nem tudod irányítani a képességed.
– Igen, tudom. – emelte fel az állát. – Jobb vagyok benne.
 – Ó, igen? – döntöttem oldalra a fejem. – Ki tudod kapcsolni?
– Néha. – válaszolta.
– Nem kell kikapcsolnia. – mondta Arabella. – Ki tudom vinni
őt.
– Ki tudod vinni őt egy csomó ember előtt, akik mindannyian
látnak titeket? Elment az eszetek?
– Amúgy sem számít. – mondta Arabella.
– Tudunk róla. – tette hozzá Catalina.
– Miről tudtok?
– Anya mesélt nekünk Tremaine-ról. – mondta Catalina. –
Tudunk a másik nagyanyánkról.
Megdörzsöltem az arcomat. Valóban joguk volt hozzá, hogy
tudjanak róla, de jobban szerettem volna, ha anya vár még egy
kicsit. Az elhallgatás olyan volt közöttünk, mint egy nagy nehéz
tégla.
– Mi fog történni, ha megtalál minket? – kérdezte Arabella.
– Rossz dolgok. – nem akartam részletezni.
– Hogy fogjuk megvédeni anyát? – kérdezte Arabella. – És ő
úgy gondolja, hogy én egy ketrecben fogom végezni.
Évtizedek teltek el információ nélkül, most meg rám zúdítja az
összes információt egyszerre. Köszi, anyu.
– Anyával minden rendben lesz, téged pedig senki nem zár
ketrecbe. Amint ennek vége lesz, alakítunk egy Házat.
Rám bámultak. Annyira különbözőnek tűntek, a magas
hajlékony Catalina, hosszú sötét hajjal, és az alacsony sportos
Arabella, göndör szőke hajjal. Hogy a pokolba sikerült azonos
arckifejezést varázsolniuk az arcukra, sose fogok rájönni.
– Saját Házat? – kérdezte Arabella.
– Igen. Ha saját Házat alapítunk, nem érhet hozzánk három
évig. Ennek elegendő időnek kell lennie.
– Nem tudunk Házat alapítani, ha te meghalsz Nevada. –
mondta Catalina halkan. – Jövök Nevada, nem állíthatsz meg.
– De igen. Kiskorú vagy.
Catalina felemelte az állát.
– Én egy Első vagyok.
– Én is.
 – Igen, igen, mi mind különlegesek vagyunk. – mondta
Arabella. – De
Catalinának igaza van. Mi van, ha téged lelőnek? Ki fog
gondoskodni rólunk? Ki fog szusit hozni nekünk?
– Meg csinálom. – mondta Catalina. – Nem engedem, hogy
bántsanak téged, Corneliust, vagy Matildát, vagy bárki mást. Ha én
is megyek, nem kell megsérülnie senkinek.
Pont úgy nézett ki, mint én nyolc évvel ezelőtt, amikor
megmondtam a szüleimnek, hogy nem adhatják el a családi céget.
Hogy átveszem és megtartom. És megcsináltam. Tizenhét éves
voltam.
Catalinának igaza volt. Ha ő is segít, a lehető legkisebbre
csökken, a sérültek és az áldozatok száma.
– Rendben. – dőltem hátra. – Megcsinálod, és utána megteszel
mindent, hogy kiszabadulj. – Arabellához fordultam. – Te pedig
kiviszed őt. Nem bántasz senkit. Megragadod a húgodat, és
eltűntök. Nincs hősködés.
– Oké, főnök asszony. – kiáltott fel.
– Erről nem mesélünk anyának. – mondtam. – Nem teszünk
célzásokat, és nem teszünk aranyos megjegyzéseket.
Catalina és én Arabellára néztünk.
– Nem szólok egy szót sem.
– Rendben. – mondtam. – Remélem, hogy nem fogom
megbánni.
Elhagyták az irodámat, én pedig hívtam Rogant. Azonnal
fogadta a hívásomat.
– Igen?
– Valószínűleg nem kell megostromolnunk az erődöt. Jönnek a
húgaim is.
Egy hosszú pillanatig nem felelt.
– Mivel kell terveznem?
– Elég egy akkora csapat, ami elhozza Olívia Charlest, de a
várat nem kell elfoglalni.
– Biztos vagy benne?
– Igen.
– Nem hangzol nagyon felvillanyozottnak.
 – Nem vagyok. – ez most nem a legjobb idő arra, hogy
elmagyarázzak minden nehézséget, amit Catalina mágiája okozott.
– Mindössze azt kell elérnünk, hogy a lehető legtöbb ember
gyűljön össze Catalina körül az erődben. Minél több az ember,
annál jobb. Bízol bennem? – nem akartam, hogy kérdésnek
hangozzon.
– Rendben. – mondta.
A csend kifeszült. Annyira szerettem volna látni.
– Hol vagy? – kérdezte.
– Az irodámban. És te hol vagy?
– Az ajtód előtt.
A szívem felgyorsult. Felálltam és leeresztettem a függönyöket
az irodában, bezártam az ajtót, az üzleti folyosó és a ház többi
része között, és kinyitottam a bejárati ajtót. Rogan elvette a
telefont a fülétől és bejött. Besétáltunk az irodámba. Bezártam az
ajtót mögöttünk, a karjai körbe öleltek és a holnap eltűnt. Hosszan
és lelkesen csókolt. A fejemben az a kép örvénylett, ahogy
meztelenül feküdt mellettem. Megcsókoltam, majszoltam az ajkát,
nyalogattam a nyelvét és elloptam a lélegzetét...
A telefonom megszólalt. Figyelmen kívül hagytam.
Rogan telefonja is felcsipogott.
Bern hangja szólalt meg az intercomon.
– Nevada hol vagy? Beszélnem kell veled. Sürgős.
Rogan telefonja ismét megszólalt, aztán megint, majd egy
magas frekvenciájú sípolást bocsátott ki. A füléhez emelte és bele
morgott.
– Igen?
Egy apró hang a vonal másik végén mondott valami sürgőset.
Rogan összehúzta a szemeit.
– Igen. Igen. Nem. Old meg. Igen.
Bontotta a hívást, majd az asztalra dobta a telefont. Az ismét
megszólalt. Rogan úgy nézett rá, mint egy kígyóra.
– Vedd fel. – mondtam neki.
Felém fordult. Nyoma sem maradt Őrült Rogannak az arcán.
Csak egy csalódott férfi maradt.
– Ha ennek vége, elmegyünk valahova. Ahova csak akarod.
 – A házikó a hegyekben igazi?
– Igen.
– Vigyél el oda engem. – mondtam neki.
Tíz perccel később beléptem a Gonosz Szállásra, ahol ott
találtam mindkét húgomat, akik Bern számítógépe felett álltak.
Az unokatestvérem arca sápadt volt.
– Ezt Augustine küldte.
Az indító gombra kattintott és egy videó töltötte be a
képernyőt, ami Augustine MII irodájának ultramodern belsejét
mutatta. A kamera Augustine háta mögött volt rögzítve. Az ajtó
nyitva állt. A rendszerint átlátszatlan üvegfalak, melyek
elválasztották a munkaterületét, most átlátszóak voltak, és ebből
az előnyös helyzetből elláthattunk egészen a recepciós asztalig.
Lina eltűnt. Helyette egy fiatalember foglalta el a széket, és
serényen dolgozott a számítógépen. Soha nem láttam még őt, és
valószínűleg ő sem tudta, hogy én létezem.
Egy magas nő lépett a folyosóra. Az arcán meglátszott az
életkora, de egyenesen tartotta magát, ezüstszínű haja gondos
frizurába fésülve, sötétbarna szemeiben kihívás ült. Két öltönyös
testőr követte, mindkettőnek rövid frizurája volt, szögletes
állunkon azonos kifejezés.
Augustine felállt az asztalától.
– Üdvözlöm Mrs. Tremaine. Minek köszönhetem a
megtiszteltetést?
Victoria Augustine-ra bámult, úgy nézte, mint egy raptor a
kiszemelt zsákmányát. Jeges karmok markoltak a gerincembe.
Victoria Tremaine egyetlen szó nélkül megfordult, és kisétált
azon az úton, ahol jött.

Scorpion taktikai mellényt, sisakot és csizmát viseltem, egy

tipikus városi támadó felszerelést. Rogan emberei felajánlottak egy
könnyű géppuskát, de inkább megtartottam a Baby Desert Eagle-t.
Ezzel jobban éreztem magam.
Elrejtőztünk a texasi bozótban, ami az Olívia Charlest rejtő
erőd kerítésének szélét határolta. Előttünk egy magányos őr ült
egy bódéban.
 Egy teknősbékának éreztem magam. Hogyan tudta az anyám
és a nagyanyám hordani évekig ezt a felszerelést?
Mellettem Arabella ugyanezt a felszerelést viselte, csücsörítette
az ajkait és csinált egy szelfit. Uh.
– Emlékszel a kilépési útvonalra? – kérdeztem.
Arabella bólintott.
– Gyorsan keletre megyünk, öt mérföld sprint a bokrok
mellett, Rogan helikoptere. Értettem. Ne aggódj.
Egy limuzin közeledett az úton és megállt a kapu előtt.
– Biztos vagy benne, hogy ez működni fog? – kérdezte
Cornelius.
– Igen. – mondtam neki.
Cornelius aggasztott engem. Nem hozott sem fegyvereket, sem
állatokat, melyeket láthattam. Az arca nyugodt volt, a szeme a
távolba meredt, valami furcsa dolgot forgatott a fejében.
– Csak a húgod annyira félénk. – mormolta. – Már egy hete
vagyok a házatokban és alig szólt még hozzám.
A limuzin ablaka leereszkedett. Ebből a szögből nem láthattam
be, de tudtam, ki ül benne. Melosa ült a vezető ülésben, készen
arra, hogy aktiválja az égiszpajzsát, Catalina ült az utas ülésben, és
hátul Riveira felfegyverezve.
Az őr mondott valamit.
Gyerünk Catalina, megtudod csinálni.
A kapu kinyílt. Az őr elhagyta a bódéját és az autó mellé állt.
– Rendben. – álltam fel.
Néhány méterrel arrébb, Rogan kilépett egy fa mögül. Úgy
tervezte, hogy megsemmisíti a bódét és az őrt, ha a dolgok félre
mentek volna. Félre hajtottam a bokrokat, és elindultam a
limuzinhoz. Körülöttem hat ember – Rogan csapata, akiket ő
választott ki, Cornelius mellettem állt.
Rogan csatlakozott hozzánk. A limuzinhoz kocogtunk, ahol az
őr várt. Az őr ránk nézett és kacsintott, majd az arca elmozdult és a
helyét Augustine tökéletessége vette át.
– Gyerekeket hoztál Rogan? Ez még számodra is egy új
mélység.
– Mit keresel itt? – kérdezte Rogan.
 – Ki nem hagynám. Miért kellene hagynom, hogy a tiéd legyen
az összes dicsőség és információ. – tolta fel Augustine az orrára a
szemüvegét.
A limuzin elindult, mi követtük.
Közeledett a második ellenőrzési pont.
– Ez most igazi katona? – kérdeztem.
– Igen.
A limuzin megállt, az ablaka leereszkedett, és megéreztem a
mágia rezdülését a távolban, csak egy csobbanás, mint egy
esőcsepp az éjszakában. A katona elhagyta a bódéját és a limuzin
mellett sétált. Az erőd melletti őrbódé felé haladtunk az úton.
Láttak minket, fegyverek csattantak fel.
A katona intett az őröknek, a limuzin megállt. Az őrök
leeresztették a fegyvereiket, és csatlakoztak az első őrhöz.
– Pontosan mit csinál a húgod? – kérdezte Augustine.
– Látni fogod. Nincs neve. Ezt a tehetséget nem nevezték még
el, de nem olyasmi, amit valaha is elfelejtenél. Csak ne nézz rá,
amikor elkezdődik.
A katonák kinyitották a hatalmas bejárati kapukat, majd az
egyikük a limuzinhoz sétált és kinyitotta az ajtaját. Catalina
kilépett az autóból. A katona mögötte állt, az arca nyugodt, mint
egy luxusszálloda alkalmazottja. Melosa is kiszállt az autóból, a
szemei tágra nyíltak, mint két csészealj.
Catalina megfordult és intett nekünk. Felálltam és hozzájuk
siettem. Egy idősebb férfi, szürke katonai egyenruhában ránk
mosolygott.
– Ti a barátai vagytok?
– Igen. – mondtam.
– Akkor jó. Gyerünk, bemutatlak benneteket. Épp ebédidő
van.
Catalina kihúzta a vállát és belépett az erődbe. Két őrszem
emelkedett fel a helyéről. Az idősebb katona feléjük integetett.
– Gyertek velem.
Végig mentünk a keskeny előszobán, először jobbra, majd
balra fordultunk. A számnak olyan íze volt, mint egy réz pennynek.
Soha nem kellett volna hagynom, hogy Catalina ezt megtegye.
Előttünk egy nyitott ajtó mögött volt egy nagy étterem.
A rohamcsapat tagjai megálltak körülöttem és betették a
füldugóikat. A tervezési szakaszban megbeszéltük ezt a manővert.
Ha belépnének abba a terembe, felfednék magukat. Rogan,
Cornelius, Arabella, Augustine és én követtük Catalinát. Mondtam
nekik, hogy ez egy rossz ötlet, de mindenképpen meg akarták
tenni.
Legalább hatvan ember ült az asztaloknál és evett. Amikor
beléptünk, mindenki megállt és ránk nézett.
A húgom elmosolyodott.
– Hello!
– Hello! – mondta egy nő a legközelebbi asztaltól. – Te ki
vagy?
– Én csak egy gyerek vagyok.
Minden szempár Catalinát figyelte.
– A Cedar High-ba megyek. Nem hiszitek el mi történt velem
tegnap algebra órán.
Rogan rám nézett.
– Figyelj! – tátogtam.
– Az asztalomnál ültem és Dace Collins épp szakított a
barátnőjével.
Hatvan ember ült a teremben és egyik sem evett. Mind a
húgomra figyelt.
– Dace az egész osztály előtt csinálta. A barátnője sírt. Annyira
kellemetlen volt a helyzet. Nem tudtam, mit tegyek.
A szoba elhallgatott.
– Dace Collins egy seggfej. – mondta egy férfi a baloldalon.
– Igen, micsoda tuskó. – mondta egy jobbra lévő fiatal fickó. –
Csak egy kis bunkó tesz ilyesmit.
– Ne aggódj kedves. – mondta az első nő. – Az ilyenek miatt
kár stresszelni, nem éri meg.
– Hogy merte megtenni, hogy ilyen helyzetbe hozzon téged?
Nem kell zavarba lenned miatta. – mondta egy másik nő.
Szeretnéd, hogy elmenjünk és elkapjuk neked? Mert most azonnal
elindulunk!
Az idősebb katona a tömeg felé bólintott.
 – Jake és Marsha, vigyetek ki egy járművet a garázsból,
találjátok meg Dace-t és hozzátok ide. El fogunk beszélgetni vele,
és megtanítjuk, hogyan kell viselkedni egy hölggyel.
– Nem kell menni, minden rendben van. – mondta Catalina.
Dace Collinst elkapni elég nagy feladat lett volna, mivel ő egy
szereplő volt a Liarsben, a legújabb tini szappanoperában. –
Helyette szeretnétek hallani a történet többi részét?
– Igen. – mondta egyszerre több hang. – Igen, kérlek.
Közelebb mentek hozzá, szoros félkört alakítva.
– Ez elég közel van. – mondta Catalina.
Nem akartak megállni, de engedelmeskedtek.
– Tényleg szeretném elmondani a történet többi részét, de
nem tudnánk ide hívni a többi embert? Lehet, hogy ők is hallani
szeretnék a történteket.
Az idősebb katona beleszólt a rádiójába.
– Minden személyzet azonnal jelenjen meg az étkezőben.
Ismétlem.
Minden személyzet azonnal jelenjen meg az étkezőben. –
Catalinára mosolygott. – Mindjárt itt lesznek.
– Ó, jó. Kérlek, üljetek le.
Mind leültek a padlóra, rajongó odaadás fénylett az arcukon.
Mellettem Cornelius próbálta behajlítani a térdeit. Megragadtam a
karját és felhúztam.
– A barátom csinál egy rést azon a falon. – Catalina a távoli
falra mutatott. – Így több fényünk lesz.
– Ez egy remek ötlet.
– Igen, a több fény soha nem árt.
Megböktem Rogant, ő felemelte a kezét. Nyitott egy huszonöt
lábnyi rést a távolabbi fal vasbetonjában.
– Nagyobbat. – mormoltam. Arabellának egy gyors kijáratra
van szüksége.
A rés negyven lábra nőtt.
– Nagyobbat.
A fal felrobbant.
– Köszönöm! – mondta Catalina.
– Annyira rendes vagy. – mondta az egyik katona Rogannak. –
Örülök, hogy olyan kedves barátja van, mint te.
– Nem, ő a nővérem barátja.
– Neked van egy nővéred? Ez döbbenetes. Nekem szintén van
nővérem.
Több ember özönlött be a csarnokba. Egy atletikus férfi vezette
a csoportot, akinek egy hosszú sebhely keresztezte az arcát.
Észrevett bennünket és összevonta a szemöldökét.
– Mi a pokol történik itt?
– Egy történetet mesél. – mondta az idősebb katona. – Ezt
hallanod kell Gabe. Ez egy pokoli történet.
– Itt mindenkinek elment a maradék esze?
– Üdvözlöm Gabriell. – mondta a húgom. – Üdvözlök
mindenkit.
Gabriell szemei ellágyultak. Felemelte a kezét. Egy szégyenlős
mosolyra húzódott barátságtalan arca.
– Hello!
– Dace-ről meséltem nekik. – mondta Catalina. – Dace egy
olyan semmilyen fickó. Nem okos, nem sportos. Ő csak kószál az
iskolában és megpróbál élesen nézni...
Elmélyült figyelemmel bámultak rá.
– Mennünk kell. – mormoltam.
Rogan döbbenten nézett rám, mint aki felébredt.
– Várj. – mondta Augustine. – Hallani akarom a végét.
– Nem, nem akarod hallani.
– Nem, ez tényleg lenyűgöző. – suttogta Cornelius.
Rogan jobb karjával átölelte Augustine vállát, a ballal pedig
Corneliust, és kihúzta őket az ajtón.
– Figyelsz rá? – kérdeztem Arabellát.
– Nem kapják meg őt. – bólintott.
Kisétáltam és becsuktam magam mögött az ajtót. A
rohamcsapat mögöttünk jött és terelték Corneliust és Augustine-t.
Húsz yardot haladtunk, mielőtt egyikük hátra nézett a válla felett.
– Mi volt ez? – kérdezte Augustine döbbenten.
– Szerelem. – válaszoltam. – Szeretik őt.
– Ezért kedveli annyira Matilda is? – kérdezte Cornelius.
– Nem. Catalina soha nem használja a mágiáját a körülötte
lévő embereken. Matilda azért szereti, mert a húgom kedves és
gondoskodik róla. Körülbelül harminc percünk van. Minél tovább
vannak a közelében, annál jobban szeretik őt. Végül majd meg
akarják érinteni. Akarnak majd egy darabot a ruhájából, vagy még
jobb a haját vagy az ujját. Nem tudja leállítani. Húsz perc múlva
Arabellának ki kell vinnie őt, vagy darabokra szedik.
– De mi van Arabellával? – kérdezte Cornelius.
– Ő és én immunisak vagyunk rá. Ő a testvérünk, és már
amúgy is szeretjük.
Szűk folyosókon futottunk keresztül, és szobáról szobára
kutattuk át az épületet. Amint átnéztük a nagy előcsarnokot
Cornelius elkezdett dúdolni. Folyamatos, szinte hipnotikus dallam
volt. Nem úgy hangzott, mint egy olyan dallam, amit már
korábban hallottam volna. Talán ez a nagy nyomás a végén elvette
az eszét.
Három katona ugrott ránk. Kettő leszedett a rohamcsapat, a
harmadikkal Rogan ütközött meg, és összetörte, mint egy
rongybabát. A férfi a padlóra zuhant, kapkodott a levegő után, a
jobb lába furcsa szögben hajlott be. Mellé guggoltam.
– Hol van Olívia Charles?
A férfi keze ökölbe szorult. Erőlködött, de a mágiám túl erős
volt.
– Az alagsori folyosó végén, az utolsó szobában van.
A folyosón hagytuk őt, zokogott.
Nyolc perccel később elértük a szobát, egy hatalmas üres hely
volt, a falak és a padló teljesen fekete. Láttam egy ugyanilyen
szobát az MNInél. Egy félig elkészült kör volt a padlón, mellette
egy eldobott kréta. Olívia Charles sehol nem volt. Végig kutattuk a
szobát, nem volt több ajtó.
Megszólalt Rogan rádiója.
– A SWAT úton van. – hallatszott Bogár hangja. – Három
jármű.
Lenora Jordan elunta a várakozást. Roganhoz fordultam.
– Meg kell találnunk Olíviát. A SWAT nem ismeri Arabellát,
meg fogják próbálni megölni őt.
– Itt van. – mondta Cornelius.
 Egy fal mellett állt. Rogan és én mellé léptünk.
– Biztos vagy benne? – kérdezte Rogan.
– Igen. – bólintott Cornelius. – Olívia itt van.
Rogan a falra nézett, a fal megremegett.
Colin, egy rövid, fekete hajú férfi felkapta a fegyverét. Rivera
egy karkulccsal lefogta, mielőtt Olíva bármi másra kényszeríthette
volna.
A fal felé fordultam, összegyűjtöttem a mágiámat, és
megragadtam a mögötte lévő elmét.
Egy erő megütött engem, és egy acélgyűrűbe fogta az elmémet
és beborított fájdalommal. Csak annyit tehettem, hogy tartottam.
Colin abba hagyta a küzdelmet és a kezei közé szorította a fejét.
A szemem sarkából láttam Rogant a padlón, először a jobb
lábamról vette le a csizmát, majd a balról.
– Uram? – kérdezte Rivera. – Be tudja törni a falat, uram?
– Soha ne zavarj meg, két mentálisan párbajozó mágust. –
mondta Augustine. – Ha megölsz egyet, lehet, hogy a másik nem
éli túl ép elmével.
Satu szorította hevesen a fejemet.
Csak meg kellett tartanom. Amíg rám figyelt, nem
kényszeríthetett senkit.
A csupasz lábam érintette meg a padlót, Rogan körülöttem
rajzolt.
Úgy törte az elmémet, mint egy diót.
A mágia feléledt a lábam alatt. Olyan volt, mintha egy tó
felszínére szálltam volna le, de víz helyett, tiszta energia volt.
Rogan húzott körém egy erősítő kört. Bele küldtem a mágiámat, és
adtam egy kicsit magamból a fájdalomba is, ez visszafordult rám
és erősebbé tett. Mágia áramlott a vénáimon keresztül. Pattogott
újra, és újra, és újra. Még egy kicsi és szinte már túl sok lesz.
Elkaptam a satut. Az visszafordult, megragadta az elmémet és
béklyóvá vált.
A szoba eltűnt, egy hatalmas sötét barlangban álltam. A fény
körbe gyűlt a lábaim körül. A kezeim ragyogtak, sápadt, halvány
sárga fénnyel.
Magam mellett különböző alakokat láttam: egy sápadt arany
fény, mint Cornelius, egy ragyogó kék jelzőfény, ennek Rogannak
kell lennie, és egy ellentmondásos halvány fehér és szürke
ütközése, aminek Augustine-nak kell lennie. Előttem egy másik
humanoid forma állt egy hasonló körben, a fénye ibolyaszínű. A
távolban még két alak állt, egy halványsárga, mint én, és egy dühös
vörös. Catalina és Arabella.
Mi ez? Hol vagyok?
Egy ellenséges mágia szorított és próbált összezúzni.
Elkaptam a bilincseket. Az ibolyaszínű jelenlét visszahőkölt,
majd ismét lecsapott, és közben láthatatlan láncokkal próbált
lekötözni. Mélyen magamba nyúltam és hagytam a mágiámat
kirobbanni. Úgy tört ki belőlem, mint egy hatalmas fényáram. A
testem remegett az igénybevételtől. Körém csomagolta az erejét.
Visszavonultam a középpontomba.
A húgaim fénye halványodott.
Meg kell nyernem. Nyerni fogok. Tudnom kell, hogy ki az a
láthatatlan bábjátékos, aki a zsinórokat mozgatja a színfalak
mögött. Meg kell találnom a Cézárt, mert ha elbukom, embereket
küld a családom után. Tudnom kell.
Még több lánc fonódott körém a sötétségből és megpróbált
megtartani.
Nem. Te nem fogsz megkötözni engem. Nem tudod irányítani
az elmémet. Szabad leszek.
Előre nyomultam. Győznöm kell.
Az első lánc csattant, ahogy elrepedt. Majd egy másik és még
egy.
Senki nem irányíthat engem, saját magamon kívül.
A láncok törtek. A másik izzó alak sikoltott. A mágiám kinyúlt
és elnyelte őt. A barlang felrobbant körülöttünk és összetört.
Kinyitottam a számat, és a mágiám szólalt meg.
– Hogy tudom kinyitni ezt az ajtót?
– Van egy panel a baloldalon. – felelte Olívia Charles tompa
hangja egy rejtett hangszóróból. – A kód 31BC.
A Római Birodalom születésének éve.
Rogan kinyitotta a panelt és beütötte a kódot. Valami csendült
a falon. Az ajtó egy pár hüvelyket elcsúszott majd megállt.
 – Miért nem nyílik az ajtó? – a mágiám még nem volt száz
százalékos, miután lecsapoltam magam David Howling miatt.
Kezdett elfogyni az erőm.
– Megbénítottam a szerkezetet belülről.
– Kifutunk az időből. – emelte fel Rogan a kezét. – Kész vagy?
Elengedtem Olíviát és visszahúztam a mágiámat.
– Igen.
A fal része megremegett, hajszálrepedések futottak végig rajta.
A fal különálló nagy darabjai repültek körülöttünk és felfedtek egy
kicsi szobát.
A szobában egy erősítő kör közepén állt Olivía Charles. A
tekintete rám tapadt.
– Te!
– Én!
Rogan felé fordult.
– Élvezd ki a szánalmas diadalodat nem fog sokáig tartani.
Elhasználtam az összes erőmet és észre vette. Ez nem jó.
– A lány igazságkereső. – mondta. – Van valami, amit meg
akarnak tőlem szerezni, de időbe fog kerülni, hogy kihúzzák
belőlem.
– Mennyi idő kellene? – kérdezte Rogan.
– Napok. – hosszú időt vesz igénybe, hogy megújítsam a
mágiámat.
– Nem. – mondta érzelmektől fűtött, szörnyű hangon
Cornelius. – Megölte a feleségemet.
Látszott a habozás Rogan szemeiben. Szükségünk volt Olíviára,
nagyon nagy szükségünk volt.
Rogan állkapcsa megfeszült. Ígéretet tett. Kinyitotta a száját.
– Megtartom a szavam. Ő a tied.
– Engedd el. – mondta nekem Cornelius.
Elengedtem. Már csak egy pillanatig lettem volna képes
tartani.
Cornelius Olívia arcára nézett.
– Megölted Narit. Elvetted tőlem a feleségemet. A
gyermekemtől elvetted az anyját.
Olívia megvetően nézett rá.
 – Mit fogsz csinálni te szánalmas kis ember? Még csak nem is
vagy Első. Előhívsz egy halom kölyökkutyát, hogy nyalogasson
engem halálra?
Csináld. Mutasd meg nekem.
Amikor a nagyapám ebbe az országba jött – mondta Cornelius
– új nevet vett fel, ami jobban hangzik az új hazájában.
Olívia keresztbe fonta karjait a mellkasán.
– Az igazi vezetéknevünk nem Harrison, hanem Hamelin.
Egy alacsony hang, mint egy vízesés zaja hallatszott mögülünk,
kitartó és furcsamód zavaró.
– Nem arról a helyről kaptuk a nevünket, ahol megszülettünk.
Bennünket arról a helyről neveztek el, ahol évekkel korábban az
Ozirisz szérumot felfedezték, ahol az ősünk hírhedté vált a mágiája
miatt.
Cornelius kinyitotta a száját, és egy hosszú szótlan hangot
énekelt. Egy fekete hullám rontott be a szobába. Ez előre mozdult
és támadott, nem volt egységes, több ezer apró testből állt. Olívia
Charles sikoltott, rettegés volt a hangjában.
Cornelius hangja emelkedett, impozáns volt és gyönyörű. Ez a
hang egyenesen a mellkasodba hatolt, és hideg ökölbe szorította a
szíved. A hullám felemelkedett közöttünk, Olíviára támadt, és
ellepte a testét. Olívia sikoltott és csapkodott, de patkányok ezrei
lepték el míg csak egy örvénylő kupac szőrme nem lett. Nem
tehettem semmit, csak álltam ott és néztem, hogy élve megegyék,
miközben a Houston Pied Piper-je énekelt, mint egy angyal és
gyászolta az élet szeretetét.

Az irodámban ültem, és néztem, ahogy az Eyewitness News

tudósítói elvesztik minden hűvösségüket, Olívia Charles
csontvázszerű maradványai felett. Fogalmam sem volt, hogyan
jutottak hozzá a felvételhez. A Houston Police Department-nek
volt a helyszíne és jobban bezárták, mint egy kényszerzubbonyt.
Mire kiléptünk az épületből a húgaim eltűntek, és velük együtt az
erőd védőinek nagy része is. A SWAT később megtalálta őket,
ahogy a birtokon kóborolnak, sírtak és történetet meséltek egy
lányról és egy valamiről, ami ellopta őt. Senki nem tudta
megfelelően leírni azt a dolgot, csak hogy hatalmas volt és szörnyű,
mint ami a pokolból jött. Sikerült elkerülnünk a lelepleződést.
Lenora megkövetelte, hogy Rogan és Cornelius jelenjen meg
egy meghallgatáson. Engem nem hívtak, és ezért nagyon hálás
voltam. Haza mentem, átöleltem a húgaimat, pizzát rendeltem, és
elaludtam a kanapén, mielőtt megérkezett volna. Most délután
volt, átaludtam a reggelt, és tovább is aludtam volna, de Frida
nagyi aggódni kezdett, és jeget helyezett az arcomra, hogy
meggyőződjön róla „nem vagyok kómában”
Nem hallottam Roganról. Nem jött hívás, nem jött üzenet,
semmi. Kevesebb, mint huszonnégy óra telt el kapcsolatfelvétel
nélkül, de nekem déjá vu érzésem támadt. Nem tűnhet el megint.
Mint végszóra, Cornelius átjött az ajtón, ami elválasztotta az
irodát a ház többi részétől, és kopogtatott az irodám üvegfalán.
Bezártam a laptopom.
– Gyere be, kérlek.
Bejött és leült egy székre.
– Hogy érzed magad? – kérdeztem tőle.
Elgondolkodott.
– Megkönnyebbülten. A harag eltűnt. Mindössze a bánat
maradt. Köszönök mindent, amit tettél.
– Szívesen. Örülök, hogy megkönnyebbült vagy.
– Megkérdezhetem, miért változtattad meg a véleményed? –
kérdezte Cornelius. – Először azt mondtad, nem akarsz tudni a
gyilkos haláláról.
– David Howling halálos fenyegetést küldött Matildának.
– Miért nem mondtad el nekem? – egyenesedett fel Cornelius.
– Mert azért csinálta, hogy kibillentsen az egyensúlyodból.
Már így is aggódtam a mentális egészséged miatt. Nem aludtál, és
titokzatos helyekre szállítottál furcsa zsákokat.
– Azok gabona zsákok voltak. – mondta Cornelius. – A
patkányoknak rengeteg élelemre van szükségük, hogy rajjá
nőjenek.
Raj?
– Ez egy kifejezés egy nagyobb patkánycsoportra. Kutyafalka,
gyilkos varjak, patkány raj. Ezek mind félre értett teremtmények.
Valójában értelmes állatok, amelyek csoportban élnek.
Tanulmányok bizonyítják, hogy a patkányok megetetik a kalitkába
zárt társaikat, mielőtt maguk esznek. De az emberek ösztönösen
félnek tőlük, ezért a bosszúm pontos módszerét megtartottam
magamnak. És nem, nem voltam zavart.
– Ez az én döntésem volt.
– Folytasd, kérlek. – bólintott.
– Amikor Rogan és én szembe kerültünk Howling-al a körben,
biztosított róla, hogy nem élvezi a gyerekgyilkosságot, és hogy
minimális fájdalommal varrja el a szálakat.
– Meg akarta ölni? – zárta be Cornelius az állkapcsát.
– Rájöttem, hogy mindaddig, amíg ő és Olívia élnek, a lányod
nem lenne biztonságban. Arra is rájöttem, hogy Olívia nem
engedheti meg magának, hogy elfogják és kihallgassák. Nem
tudom miért, de a rajongásuk eziránt az új Cézár iránt teljes.
Amikor Howling beszélt az új rendről beszélt, az arca ragyogott.
Ők valóban hisznek abban, hogy hazafiak. A hazafiak nem
tanúskodnak az állam ellen, inkább mártírokká válnak. Rájöttem,
hogy vagy mosom kezeimet, amíg te és Rogan befejezitek ezt, vagy
akár segíthetek is. De úgy döntöttem, hogy inkább segítek.
Kinyitottam a laptopon egy fájlt és átnyújtottam neki a
számlát.
– Ez a végső számlád.
Egy pillanatig rámeredt.
– Csak ennyi?
– Igen. Alul láthatod az órák és a költségek bontását. A ruha
díjának magyarázata van. Tőlem függetlenül a körülmények miatt
nem tudtam időben visszajuttatni, ezért kétezer dolláros kiegészítő
díjat számoltam fel. Mivel ezek a körülmények a nyomozás
közvetlen eredménye miatt történtek, a felárat rád hárítottam. Az
50.000 dollár előleg levonása után 7.245 dollárt számoltam még.
Cornelius elővette a csekkfüzetét, és írt nekem egy csekket.
Általában nem foglalkoztam csekkel, de kétségem sem volt arról,
hogy az övé érvényes.
– Köszönöm.
Aláírtam a nyugtát és átadtam neki.
 – Valahogy ez nem tűnik elegendőnek. – nézett rá.
– Fizethetsz többet, ha akarsz, de gyanítom, hogy szükséged
lehet még arra a pénzre. Mihez fogsz kezdeni most? – nem tettem
hozzá, hogy mivel a feleséged halott, és Nari volt az elsődleges
kenyérkereső.
– Munkát fogok keresni. – mondta. – Reméltem, hogy téged is
megkérdezhetlek.
– Engem?
– Igen. Láttam, hogy mit csinálsz. És úgy gondolom, tudnál
használni.
Pislogtam. A saját családomon kívül, még soha senki nem kért
tőlem munkát ezelőtt. Ha megtudnám szerezni őt, örömömben
táncolnék. A madarakkal, macskákkal és vadászgörényekkel
kiterjeszthetnénk a megfigyeléseket, és minimalizálhatnánk a
kockázatot. És csökkenthetnénk a költségeket.
De volt egy hatalmas ha.
– Szeretném, ha nekem dolgoznál.
– Érzem, hogy jön egy de. – mondta.
– Te egy Ház tagja vagy. A mágiád hihetetlen. Nem tudom
megfizetni az értékedet.
– Milyen bért fizetsz általában?
– Ez az ügytől függ. Bernardnak általában óradíjat fizetek.
Általában nem kíséri figyelemmel az ügyeket a kezdetétől a végéig.
A szolgáltatásai igény szerint változnak. A húgaim segítségét
egyedi esetekben veszem igénybe, és sikeres befejezés után
jutalékot kapnak. A cég kapja a szerződés harminc százalékát, a
munkavállaló pedig a hetven százalékot. Valamint orvosi és
fogászati szolgáltatást nyújtunk.
Jutalékért dolgoznék.
– Ez az elején nem lenne olyan sok.
– Van tartalékom. – mondta. – Valójában miattad van. Azért
jöttem, hogy kiállítsak egy csekket félmillióról.
– Azt hiszem elmagyaráztam a díjainkat.
– Igen. – mosolygott. – De nem gondoltam, hogy ragaszkodsz
hozzá.
– Nos, ez az egyik pont, amelyet majd később figyelembe kell
venned. Azt kell nyújtanod az ügyfélnek, amit ígértél. Vannak
szabályaink. Az első szabály, ha elvállaltunk egy ügyet, nem
váltunk ügyfelet. Második szabály, nem szegjük meg a törvényt,
kivéve, ha szokatlan körülmények állnak fenn. A harmadik
szabály, a nap végén együtt kell tudnunk élni a választásainkkal.
Cornelius elgondolkodott.
Hangos motor dübörgés hallatszott kintről. Amikor Rogan
végre megérkezett, az egész terület katonai tábor jelleget öltött,
amiről beszélnem kellene vele. Lassan vissza kellene állnom a
szokásos üzletmenetre. Aggodalom futott rajtam végig. Talán
meggondolta magát.
Nem. Ez csak szorongás.
– Megegyeztünk. – mondta Cornelius. – Mikor kezdhetek?
Ma szerda volt. Szükségem lenne néhány nap szünetre.
– A jövő héten. – válaszoltam.
– Akkor a jövő hétig.
Felállt és felajánlotta a kezét. Én is felálltam és megráztam.
– Kitalálok.
Cornelius elment és én visszaültem a székbe. Épp
megszereztük az első állandó alkalmazottunkat. Hallottam, hogy
kinyílik az ajtó. A kerepelő hang harsogott a szobában.
Ez már tényleg túl sok.
– Nevada! – kiáltotta Cornelius, megpróbálva keresztül
ordítani a mechanikus visításon. – Úgy gondolom, téged keresnek.
Mi van már megint? Felálltam és kimentem a folyosóra.
Egy furcsa kinézetű katonai helikopter állt a kereszteződés
közepén, rotorjai mesterséges szelet kavartak. Rogan sétált felém.
Mi..
Oda ért hozzám és megragadta a kezem.
– Gyere.
– Hova megyünk?
– Azt mondtad szeretnéd látni az házat. – vigyorgott.
– Nincsenek ruháim.
– Nem lesz szükséged ruhákra. – kacsintott rám.
Elvörösödött az arcom.
– Szólnom kell a családomnak.
– A levegőből is hívhatod őket.
– De...
Kék szemei melegen rám nevettek.
– Gyere velem, Nevada.
Megcsókoltam, és vele együtt futottam a helikopterhez.
 Epilógus

Nevada labdává gyúrt egy adag havat. A mosolya ragyogott.

Rogan még soha senkit nem látott ennyire boldognak, hogy
játszhat a hóban. Az is csoda volt, hogy a táj nem olvadt meg
körülötte. Olyan volt, mint a tavasz, meleggel és élettel teli ígérete.
Amikor Nevada vele volt, nem érezte a hideget.
Három boldog napig nem volt semmi, csak hó, jó ételek, forró
tűz, és még forróbb szex. Örökre ebben a házban élhetne. De tudta,
hogy nem maradhatnak, és ez a gondolat rettegéssel töltötte el.
Olyan lenne, mintha visszatérne a háborúba.
Lazulj el, mondta magának. Nevada jól van, boldog és
biztonságban van. Karácsonyra vissza kell őt vinnie, mert a
családja látni akarja, de addig még játszhatnak a hóban.
Már vásárolt neki ajándékot.
Egy hógolyó száguldott keresztül a levegőn és mellkason
találta.
– Ez most komoly?
– Igen. – kiáltotta Nevada, szemei ragyogtak.
Rogan felemelte a kezeit, és megformálta a mágiát. Tengernyi
hógolyó emelkedett fel mögötte, keresztül száguldott a levegőn,
megcélozva Nevadát. A hógolyók még azelőtt szétrobbantak,
mielőtt eltalálták volna. Nevada megbotlott és nevetve a hátára
esett a hóban.
– Ez nem fair!
– Én Őrült Rogan vagyok, nem játszom fair módon.
A telefonja felcsipogott. Elővette és megnézte. Egy üzenete jött
Bogártól. Kirázta a hideg.
Nem vette észre Nevadát, amíg a lány rá nem ugrott. Leütötte a
lábairól és a mellkasán landolt. Az ajkai a szájára simultak és
megcsókolta, közben az agyán több tucat stratégia futott keresztül.
– Mi baj van? – kérdezte.
– Tessék?
– Eddig velem voltál, de most már nem vagy. Mi a baj Connor?
Kinyitotta a száját, hogy azt mondja neki semmi, kapzsi módon
meg akarta tartani a boldogságot még pár órára, de aztán
emlékeztette rá magát, ki is a lány.
– Bogár azonosította a vállalatot, amelyik meg akarta venni a
jelzálogodat.
Nevada hátra húzta a sapkáját.
– Igen, és?
– Azt hittük, hogy Augustine volt. De nem. A cég a Tremaine
Házhoz tartozik. A nagyanyád tudja, Nevada. Vissza kell mennünk.
A családod veszélyben van.