FULGUR

Irta: Koszter Atya

A „Zászlónk“ előszava,

Aki Koszter atya „Lurkó” című regényéi elolvasta, az az erdei fiút egész bizonyosan a
szívébe zárta és izgatott kíváncsisággal várja, mi kit sorsának folytatása. Hiszen akit a
Gondviselés nagy megpróbáltatásokon és súlyos élményeken vezet keresztül, azt valami
igen nagy feladat számára neveli. Az olvasók mind megérezték, hogy Lurkó története nem
fejeződhetett be a Hunniából való búcsúzással, hanem valami egészen nagystílű
folytatásának kell lennie.
Az olvasóknak igazuk van. Koszter atya meg is írta az erdei fiú további élete sorát két
újabb regényében. Először a „Fulgur” jelent meg, amely a csíki hegyek kis emberéből
kibontakozott emberóriást és annak történelmi csodálatos munkáját mondja el. Az Atya
fiókjában pihen végül az „Iluska", amely az összekötő kapcsot adja Lurkó és Fulgur között,
mert a fővárosba felkerült erdei fiú további sorsát, diákéletét, Iluska iránt kibontakozó
szerelmét mondja el, és közben megvillantja előttünk azt a nagy tényt is, hogyan lett a kis
Lurkóból Fulgur az erős.
A „Fulgur egyik legfőbb érdekessége az, hogy fantasztikus találmányokkal
fantasztikus dolgokat csinál, de minden találmánya a legkisebb részletéig reális. Ez azt
jelenti, hogy mindez lehetőség, csak még nem találták ki az emberek. És Koszter atya
éppen azért írja regényeit, hogy a magyar fiúkban rejtőző tehetségeket életre hívja, mert
azt akarja, hogy az olvasói közül kerüljenek ki azok, akik ezeket a fantasztikus
találmányokat valójában megalkotják,
Másik érdekessége, hogy ez a regény, bár ízig-vérig romantikus történet, mégis
párhuzamosan fut az igazi történelemmel és minden részecskéje a valóságban gyökerezik,
úgy, hogy az ember sokszor nem is tudja, mi az igazság és mi az álom benne. A regény a
Magyar Cserkész 1933—34., 1934—35., és 1935—36. évi évfolyamaiban jelent meg és most
nem kellett mást változtatni rajta, minthogy szinkronizáltuk a valóságos történelemmel.
Figyeljétek meg, hogy a magyar mesemondó egy évtizeddel ezelőtt mennyi mindent
megálmodott előre!
Ha tetszik nektek a Lurkó és a Fulgur, írjátok meg, és akkor legközelebb kiadja a
Zászlónk az ;,Iluskát” is. És próbáljatok a nagy Fulgur-találmányoknak utána kutatni. Ki
tudja, nem közületek valakinek a lelkében alusznak-e ezek a világot alapjában átalakító
nagy találmányok?
Ölel benneteket és jó szórakozást kíván
a ZÁSZLÓNK.

Titokzatos nyomok a hóban

— Nézzétek, már megint itt van az a furcsa sínyom!

— Harmadszor akad az utunkba ma délután. Érdekes.
— Balról jön, a fenyvesből,.. Nagyon gyorsan mehetett, mert alig érintette a havat,
szinte repül fölötte.
— Ott a fánál elfordul... Hű, micsoda éles kanyarodó!
Egyenesen ne kimegy a kőbányának. Gyertek csak!...Zenélt, sikongott a fagyos hó,
amint a hat fiú tovasiklott rajta, Kettős sorban futottak, közrefogva az üldözött nyomot és
amint a fákat zeg-zugban kerülve, bokrokon áttörve, köveken, heverő ágakon könnyen
átszökkenve tovaszáguldottak, a kisportolt, ruganyos gyerektestek ide-oda hajladozva
kerülték ki az akadályokat. Legelöl Gabi, a hetedikes, ő ma a banda vezére.
Ha valaki követné őket, három, párhuzamosan futó nyomot látna, éles, tiszta
nyomokat; a két szélső 3—3 fiú nyoma mélyebben beleszántva a hóba. Látszik, hogy az
üldözött mestere a sínek, de a fiúk sem maradnak el sokban mögötte!
Heöőő-hopp!
Még el sem hangzott az éles kiáltás, amikor Gabi már befejezte a telemark-lendületet
és a felporzó hófelhőbe burkolva megállt — nem egészen húsz centiméternyire a kőbánya
szélétől, ahol fal meredeken szakad le a hegy a mélybe. A fiúk villámgyors fékezéssel
sorban melléje ereszkedtek.
— Majdnem beleszaladtam. Az utolsó pillanatban vettem csak észre. Nem jó lett
volnál Itt legalább negyven méteres a mélység.
Azám. Hamar leértünk. Szépen jöttünk.
— Hát a nyom hol van?
— Jé, igazán, a nyom! Csak nem csinált halálugrást az a bácsi?
Ó nem, Kisöcsi éles szeme máris felfedezi a nyom folytatását jobbfelé. közvetlenül a
mélység szélén. Mesteri fordulat volt, az bizonyos; a fiúk érzik, hogy ezt utána nem
csinálnák és a szívükbe a szakértő csendes tisztelete lopakodik. Ez az ember jobban tud,
mint ők!
Stubi pár lépésnyire utána siklott a tovafutó nyomnak és olt, ahol az a kőbánya végén
hajmeresztő fordulattal hirtelen lefelé iramodik a nyaktörő meredeken, meglepetve
kiáltott fel: Jé, gyertek csak! Valami írás!,,.
Hat csillogó szempár figyeli a vékony kis ággal a hóba karcolt írást: „Aki nem fél,
követ!”
— Fél az öregapád! — morgott Kisöcsi, akiről köztudomású, hogy magát az öreg
ördögöt is megkergetné, ha arra kerülne a sor.
— Kövessük! Menjünk utána! — És fekete sörényét hátrasimítva, rohanna is már Laci
lefelé a lejtőn azzal a vad lendülettel, amelyet csak egy jóvérű negyedikesnél lát az ember —
de Gabi idejében elkapja a karját: Legyen eszed!
Összetöröd magadat, ha itt lesiklasz!
— Ugyan mit! Ő nem zúzta össze magát?
— Mit tudod? Hátha ott fekszik lent összetörve? Nem engedem, hogy melléje feküdj.
— Hát akkor gyáván elhagyjuk a nyomot és tűrjük, hogy valahol elbújva talán
kinevessen bennünket?
— Dehogy tűrjük! Dehogy hagyjuk! Lekerülünk arra a görbe tölgyfa felé és nagy ívben
visszatérünk a kőbánya lábához. Ott újra rátalálunk a nyomára. Gyertek!
Megjegyzést nem várva, fordul is már a jelzett irányba.
Egy iramod ás, két-három lendítő lökés a bottal — és már ott kanyarodik messze a fák
között. A többiek gondolkodás nélkül utána! Leghátul Jenőke, aki tegnapelőtt egy
lesiklásnál kissé barátságtalanul talált ráülni egy rejtett, háborította fatönkre és ezért ma
kissé óvatosabb, mint máskor.
Fél perc múlva az utolsó alak is eltűnt a fák között.
A kőbánya szélén mozgás támad. Sötét ruhás, magas termetű, karcsú férfialak
emelkedik fel egy szikla tömb mögül. Akrobatának is becsületére váló ügyességgel
feltornássza magát az útra, végtelenül egyszerű, de gyors mozdulatokkal eltörli a hóba
karcolt írást és visszamenőleg mintegy húsz lépésnyire a sí-nyomokat, aztán nesztelenül,
mint egy árnyék, újra alámerül a szakadékba és eltűnik a kőtömbök között. A fán ugráló kis
cinke bámulva nézi a jelenetet és elgondolkodva csipog valamit a kétlábúakról, akik mindig
érthetetlen és haszontalan dolgokat cselekszenek.
*

Gabinak igaza volt. A kőbánya alján folytatódott a nyom s talán még frissebbnek
látszott, mint a felső. Az utat elhagyva, fantasztikus kanyarulatokkal futott nyugat felé.
 Ördöghídja... Tahiárok... Itt hirtelen délnek, majd keletnek kanyarodott és hegynek
fel, völgynek le csalogatta őket, szemük közé kacagva az érintetlen, szűzi hóból, Mint hat
kis bulldog tapadtak a fiuk a nyomra. Gabi nyugodt, de erőteljes ütemei diktált és minden
újabb gerincen azt várták: no most felbukkan a titokzatos idegen. De megint csak
csendes,üres erdő és újra erdő, és csend és elhagyatott lejtők és hallgató sűrűségek,,. Egy-
egy kis cinke kacag rajtuk a fákon, magasan a szürke felhők alatt varjúk rekedt hangja
kiáltja oda, hogy kár- kár! — és összeszorított fogakkal, hangtalanul, egyre erősödő „csak-
azért-is” dühvel siklanak a fiúk tovább a nyomon. Ez a scarbani szentimréseknek az a
törhetetlen makacssága, amely már annyi nehéz helyzet sikeres megoldását hozta eddig is.
Másfél órája tartott már az üldözés. Stubi arca égő piros volt, Pursi egyre sűrűbben
törölgette meg homlokát a zsebkendőjével, Laciban szemmel láthatólag forrt a düh: csak
úgy izzóit a szeme; Jenőke pedig mindegyre jobban érezte, hogy hej, nehéz elfelejteni egy
fatönköt, amelyre meggondolatlanul ült reá az ember.,, Csak a két testvér: Gabi és Kisöcsi
látszott egészen nyugodtnak: mint két pompásan működő kis gép, loholtak előre, meg nem
állva, nem tétovázva, a fáradtság legkisebb jele nélkül.
Öt óra fele már elvesztették a tájékozódó képességüket.
Még Pursi sem tudta, merre járnak, pedig ő szerette megjátszani az ösztönös,
jószimatú erdei embert és a scarbani hegyeket valóban jobban ismerte, mint bárki más.
Mindinkább sűrűsödő, vad bozótosban vergődtek már percek óta.
Szúrós, száraz ágak tépték a ruhájukat és karmolászták az arcukat; a hosszú sítalpak
ügyetlen szerszámnak bizonyultak a sűrűben és bizony csak nagy csetlés-botlás árán
hatolhattak lassan előre. De ott kanyargóit előttük, hívta, csalta a titokzatos sínyom és a
visszatérés gondolata egyiknek sem villant az eszébe. Előre! Előre! Itt megszorítjuk!
Hirtelen összeszűkült a völgy és meredeken feltornyosuló sziklatfalhoz értek. Előtte
mintegy 25—30 m szélességben, mint áthatolhatatlan, eleven fal, nézett rájuk zordonan a
sűrű, tüskés bozót. Az üldözött nyoma nyílegyenesen vezetett a bozótnak és ott, ahol a
tüskés ágak alá bujt, vékony kis ággal a hóba karcolt írás látszott: „Aki nem fél, követ!"
Néhányszor tele tüdővel, hatalmasat lélekzett a banda azután Kisöcsi volt az első, aki
szó nélkül legörnyedt és bebújt a bokrok alá ott, ahol a sínyomot eltakarták. Utána a többi.
Ejnye no, nem is olyan nehéz itt előre haladni! Mintha kis alagút volna törve a
bozótba; mindenütt utat engednek az ágak. Tekervényes kis folyosón csúsznak,
préselődnek át s végre ott állnak közvetlen a sziklafal tövében, Kisöcsi, aki először ért ide,
felkiáltott a meglepetéstől.
A sziklafal nyitva volt. Embermagasságú, félméteres nyílás vezetett befelé s úgy
látszott, hogy keskeny folyosóban folytatódik. Stubi csengő szoprán hangon bekiáltott a
nyílásba. Időbe telt, míg zűrzavaros dörmögésben visszaérkezett a hangja. Messze elágazó,
sokágú barlangrendszer bejáratánál álltak!
A másfél órai üldözés feszültsége hirtelen feloldódott a lelkekben. Izgatottan kezdtek
lecsatolni a fiúk és rögön siettek volna be a sziklaajtón, amerre szemmel láthatólag a
titokzatos idegen is besiklott sítalpain, De Gabi, a mindig meggondolt, bölcs Gabi útjukat
állta.
— Nem, fiúk, mára elég ennyi. Szép hajszát csináltunk végig, eljutottunk a célhoz, de
most tovább nem mehetünk.
Lámpánk nincsen, hogy a földalatti sötétben eligazodhassunk; az időnk is elmúlt, hat
órára otthon kell lennünk, mert Atya nem érti a tréfát. Annak, aki idehívott minket, meg
kell értenie, hogy a kollégistát köti az intézet szabályzata megjegyezzük a helyet, jól
megfigyeljük a haza vezető utat hogy újra ide találjunk és legközelebb, holnapután, ha
újból szabad délutánt kapunk, egyenesen idejövünk. Jó?
Gabi ajkairól a bölcsesség szólt, ezt be kell látnia mindenkinek, Ha nem is szívesen,
de felszedelőzködtek, hogy hazafelé induljanak, Jenőké már be is bujt a bozótalagútba és
Stubi éppen utána hajolt, amikor hirtelen egy gondolat villant meg az agyában.
- Hopp! Hagyjunk itt egy írást az ismeretlennek, hogy visszajövünk. Hátha valami
szenzációs kalandra hívott minket és ha most elmegyünk, azt hiszi, hogy megijedtünk és
más cimborák után nézi Közös akarattal meg is szövegezték rögtön a levelet és Stubi a
Jenőke hátán meg is írta hidegtől gémberedett ujjakkal, ákombákom betűkkel a Pursi
noteszéből kiszakított lapon.
Szól pedig a nevezetes levél a következőképen;

Méjen tisztelt Ismeretlen! Itt vagyunk a kapujában, de nincs lámpánk és nincs

időnk. Hatra otthon
kell lennünk. Holnapután eljövünk újra, ne keressen addig más szövetségeseket. De
fegyvert is hozunk, hogy, ha rosszat akarna, akkor mi tegyünk az erősebbek.

Igaz tisztelettel: 6 szentimrés.

(Én nem tehetek róla, kötelességem hűségesen közölni a levél szövegét. Stubi ugyan negyedikes már, de
azért a helyesírással még mindig eléggé hadilábon áll. Szégyen; de mit csináljak?) (K. a.)

A levelet Kisöcsi egy meghegyezett gallyacskával odaerősítette a szikla egyik védett

repedésébe, aztán ő is utána sietett a többieknek.
Elöl Gabi hangja csendült; Pursi, figyeld az utat!
És a kis csapat hamarosan beleveszett a sűrün hulló hópelyhek felhőjébe.

Hosszú negyvennyolc órán át ...

Sítalpait az alagsorban levő állványnál lerakva és hótól, ráfagyott jégdaraboktól

gondosan megtisztogatva, fáradtan ballagott fel Gabi a szobájába. Milyen jó, hogy a felsőbb
osztályosok már nem a közös termekben laknak, hanem kettessel egy-egy mosolygós,
kedves „diákkamrában” amelyet teljesen a maga ízlése szerint rendez el és díszít képekkel,
apróságokkal a gyerek!
— My house my castle ! Milyen jó lesz most a szobám zavartalan csendjében
átgondolni mindent és leszűrni a délutáni eseményeket! - gondolta Gabi, amint benyitott a
szép kis diákszobába és hozzálátott a nedves síruhák levevéséhez.
Amint a kabátját gombolná, egyszerre fele úton megállt a keze. Mi ez?
Az íróasztalán, a sötét mappa közepén elefántcsont színű karton lapocska fehérlett.
Rajta géppel írt néhány szó.
Balra fent idézőjelben:

„Aki nem fél, követ!”

A középen egyetlen parancs:

„Tökéletes titoktartás!”

Aláírás egy nagy F betű.

A délutáni ismeretlen!
— De hogyan juttathatta ide a levelet ilyen gyorsan és észrevétlenül? A
sziklahasadéktól egyenesen hazasiettünk mégis elénk került És hogy jött be a kapun? Hogy
jutott a szobámba?
Villámgyorsan bújt ki a síruhájából és három perccel később már a folyosón robogott
a kapu felé. Akárki jött is a házba, a portás bácsinak tudnia kell.
János bácsi, a kollégiumi kapu Cerberusa, csendesen rázta a fejét.
— Nem, kérem, senki sem járt itt A kapun nem engedtem be idegent. A maga
szobájában sem volt bent senki egész délután. Láttam volna, hiszen el sem mozdultam
innen a folyosóról.
 Átment a kicsik szárnyára. Az I hálóból tágra nyílt szemekkel jött eléje Jenőke és
titokzatos integetéssel hívta egy sarokba. Még egy szer körülnézett és látva, hogy senki
sincs a közelükben, zsebéből elefántcsontszínű kártyát húzott elő. Pontos mását annak,
amely a Gabi íróasztalán feküdt.
— A szekrényemben volt, a cukros dobozomban. Sejtelmem sincs róla, hogyan
kerülhetett oda. A szekrény zárva volt, a Wertheim-kulcs a zsebemben. És mégis...
Együtt siettek most már felkeresni a többi fiúkat. Mindegyik titokzatos arccal fogadta
őket és óvatosan körülnézegetve, sorra mutogatták ay F aláírású levelet, amely
valamennyiüknek a hazaérkezése utáni első percekben a kezébe akadt.
Laci az itthoni kabátja zsebében, a zsebtükre mellett találta, Pursi a társalgó
könyvszekrényéből kivett regényben, annál az oldalnál, ahol az olvasást legutóbb
abbahagyta, Stubi az íróasztala fiókjában, Kisöcsi a ping-pong ütőjére ragasztva.
Tanácstalan bámultak egymásra.
— Nemcsak az titok, hogy hogyan tudott bennünket megelőzve ideérni, hogyan járta
végig a házat és helyezte el mindenfelé a leveleit anélkül, hogy eleven ember meglátta
volna, hogyan jött be a házba és távozott a portás bácsi tudta nélkül, hanem a legnagyobb
titok az, hogy honnan ismer mindannyiunkat ilyen alaposan? Tudta, hogy Jenő első dolga,
amint hazaért, a cukros dobozához rohanni, Laci rögtön a zsebtükrét veszi elő, Kisöcsi
pingpongozni siet, Pursi a regényét folytatja,.. Ki ez az ember és honnan ismer minket?
Senki sem tudott felelni. A fiúk halántéka forró lelt az izgalomtól. A kaland délután
még csak kedélyes sí-hajszának indult és romantikus sétának egy földalatti barlangban,
most azonban olyan érthetetlen dolgok keveredtek hozzá, amelyek valami egészen
fantasztikus, nagystílű újságot ígértek. Elhatározták, hogy törik, szakad, végére járnak a
dolognak.
S addig is: tökéletes titoktartás! így akarja az ismeretlen, így legyen!
Aki nem próbált még zakatoló szívvel és elszoruló torokkal órákig, napokig várni
tétlenül egy nagy-nagy vágyának beteljesedésére, az ne mondja, hogy megérti Gabiék
lelkiállapotát. Negyvennyolc óra, amelynek minden másodperce ólomlábakon mászik! És
közben tanulni kell, meg játszani a többivel együtt, meg enni, aludni, iskolába menni és ott
figyelni, felelni és közben folyton vigyázni, hogy észre ne vegyék, mennyire forr az
emberben a türelmetlenség és mennyire szeretne másutt, egészen másutt lenni most a
gondolataival! Beszélgetni sem lehet a közös titokról, hogy ne
legyen feltűnő a titkolódzásuk. Aztán, amikor kétségbeejtő lassúsággal.Legyűrtek egy
napot és előgördül a másik, akkor a III. háló elalszik és elkésik a reggeli imáról és eléjük
mered a nem várt veszedelem, hogy Atya majd nem ad engedélyt a sétaidő
meghosszabbítására, hiszen Laci is, Pursi is harmadik hálósok! A rendes egyórás sétaidő
pedig arra is kevés, hogy a sziklabarlangot megtalálják!
Gabiék azóta világtörténelmet csináltak, elképzelhetetlenül nagy eseményeket éltek
és vezettek végig, mégis ma is azt mondják, hogy életük legnehezebb ideje az a
negyvennyolc óra volt míg a titkok nyitját ígérő első látogatás délutánját várták...
Végre megjött az is, Gabi kérésére megkapták hatan az engedélyt, hogy rögtön ebéd
után sítúrára mehetnek és este hatig elmaradhatnak. Félhármat ütött a várostorony nagy
órája, amikor kiléptek a kapun. Felcsatolni! És most hajrá, neki a hegyeknek!

Megnyílik a barlang

Másfél óráig tartott, míg a bozótosra rátaláltak. Az egérszürke felhők lógtak, nehéz
köd ülte meg a völgyeket és olyan sivár, egyhangú és szomorú volt minden körülöttük!
Szerencse, hogy diákkorban nem impresszionista az ember és nincs sok kedve az
orrlógatásra! Mit bántak ok most felhőt, ködöt, szürkeségei! Alikor őket titokzatos
vigyorgással várta a Kaland!
A tegnapelőtti sí-nyomnak semmi jele sehol. Végigfutnak a bozótos szélén és hiába
keresik a kis alagút kapuját.
 Kisöcsi neki-nekilendül a tüskés, sűrű falnak, de nyögve kénytelen meg hátrál ni
mindig újra. Szent ég hogyan fogunk a barlanghoz jutni, ha nem találjuk meg a rejtett
bejáratott! Mégiscsak Pursinak van a legjobb szimatja! Egyszerre csak diadalmas
csatakiáltással ereszkedik négykézlábra és a következő pillanatban nem nagyon diadalmas
testtartással, de sikeresen áttöri a szúrós bozótfalat és becsúszik a szűk kis folyosóba. És
három perc múlva mind a hatan ott álltak a sziklafal repedése előtt. Arcuk piros az
izgalomtól.
No most!,,.
— Lecsatolni!
Gabi parancsát soha még ilyen gyorsan nem teljesítették. Pillanat; és ott áll a hat pár
sí, neki támasztva a sziklafalnak.
-- Elő a fegyverekkel! Nem tudjuk, mi vár ránk odabent!
Gyors kotorászás a zsebekben. Előkerül egy boxer (a Laci zsebéből), egy gumibot (a
Gabié), egy bicikli pumpa, amellyel, ha két kézre fogja váz ember, Jenőke szerint egészen
hatalmas ütéseket lehet osztogatni, egy ólmosbot, amelyet Stubi számára egy
vaskereskedő-csemete barátja emelt el hazulról titkon, Pursi korbácsa (egy főiskolástól
kérte kölcsön ma reggel) és az a tekintélyes külsejű fütykös, amelyet Kis öcsi szorongatott
elszántan a markában. Ilyen felszereléssel igazán megostromolhatják a hegyek mélyét és
szembenézhetnek minden veszéllyel!
— Lámpákat elkészíteni!
Két villany lámpa, egy bicikliről leszerelt acetilén-lámpa, egy őrsi viharlámpa, egy
öngyújtó és egy doboz gyufa.
Minden rendben!
Egyéb felszerelés: igazgató úr lasszója a Jenőke vállán, és Laci zsebében két tábla
csokoládé. Ez utóbbi a netalán fenyegető éhhalál ellen.
Gabi rendelkezik:
— Én elöl megyek, Pursi a sor végén, Jelhang: ksz, ksz.
Csendben megyünk, csak akkor szóljatok, ha valaki feltűnőt vesz észre. Készen
vagyunk?
— Készen! Mehetünk!
—- Na akkor előre!
Kissé lehajtott lejjel lépett be Gabi a sziklarepedés sötétjébe. Dobogó szívvel,
izgalmakra éhesen nyomában a többi.
Egyszerre megállnak. Hátulról riadt „ksz, ksz” hangzik,
-— Mi a baj?
Pursi hangja felel: Feltűnőt vettem észre.
— No mit?
— Becsukódott a fal!
Villanylámpája fénykévéje végigfut a sziklafalon és odavilágít a nyílás felé, amelyen
húsz másodperccel ezelőtt lépett keresztül. A nyílás eltűnt! Zajtalan, észrevétlen ormótlan,
nehéz sziklatömb gördült elő valahonnan a hátuk mögül és oly tökéletesen elzárta a
kivezető utat, hogy még csak azt sem tudták megalapítani, hol végződik a folyosó fala és
hol kezdődik az elzáró sziklaajtó, Feszegetik, hiába. Kopogtatják: egyformán tömör, súlyos
sziklát jelez a hang mindenütt. Légmentesen, vigasztalanul be vannak zárva a kőhegy
gyomrába.
Gabi lámpájának fénye megvillan az arcokon. Kisöcsi szeme izzik, mint a parázs; ő
most kezd elemébe jönni, hiszen most kezdődik a hátborzongató, a nem-hétköznapi, a
Kaland! Pursi a háttérben kuncog; igen mulatságosnak találja a helyzetei. Stubi nyugodtan
rágja a délelőttről zsebében maradt kifli véget, Jenőke tágra nyílt szemekkel csodálkozik,
Laci jobb kezében megcsillan a boxer, amint előre nyújtott nyakkal, óvatosan vizsgálódva
jobbra-balra, megindul előre a fekete folyosón a hegy gyomra felé. Gabi megkönnyebbülve
sóhajt fel: Nem ijedtek meg a fiúk. így hát nincs semmi bajt S azzal indul is már ő is a Laci
után.
 A folyosó körülbelül ember magasságú és olyan széles, hogy két fiú elfér egymás
mellett Talaja hepehupás, itt-ott nagy kövek botlasztják az elöl haladók lábait, mire rögtön
megy hátra a halk figyelmeztetés:
-Ksz, ksz, kő!
Vagy:
Ksz, ksz, tyúkszemre vigyázz!.,. A lámpák fénykévéje elvész a fekete sötétségben.
Gyenge jobbfelé kanyarodással fut tovább a folyosó. Harminc lépést tehettek csak, amikor
hirtelen kétfelé vált az útjuk: a baloldali, szűkebb folyosóról még a zseblámpa gyenge fénye
mellett is látták, hogy meredeken siet felfelé a hegy gyomrába, míg a jobboldali enyhe
lejtéssel vezet tovább. No most merre?
Összedugták a fejüket haditanácsra. Jenőke amellett kardoskodott, hogy a lasszót
derekára kötve, kémlelő útra indul a baloldali nyílásba, míg Pursi kijelentette, hogy
bolond, aki hegyre mászik, amikor pedig kényelmes vízszintes útra is kínálkozik. Jenő már
bogozgatta a lasszót a válláról és Gabi zavartan érezte, hogy veszélyben a kalandorok
egysége, amikor hirtelen különös zümmögésre kapták fel a fejüket. Halk és mégis az egész
földalatti helyet betölteni látszó hang volt ez, olyan, mint amikor egy méhecske egészen
közel zümmög a fülünk mellett és a hangot szinte bent érezzük mélyen a fejünkben. A
lámpák fénye gyorsan köröskörül futott — és halló! a jobb felé vezető sötét folyosó
talajáról, körülbelül 15 lépésnyi távolságban vérvörös szem csillant feléjük. Gabi a
gumibotot magasra emelve, baljával a lámpát tartva sietett előre, nyomában a hirtelen
harci kedvre gyűlt többi felfedezővel. Még öt lépés! A szem élénken, gúnyosan csillog. Két
lépés. Gabi emeli a botját, Laci a boxert, Pursi hátul a korbácsot suhogtatja. A zümmögés
elhallgatott, most minden a vörös szem körül forgott.
Gabi hirtelen megáll. Hol a szem?
Lámpája kutatva világít előre, jobbra, balra — sehol semmi. Pursi hátul felkiált: Én
látom! Ott van a lábadnál!
Izgatott kutatás. Gabi letérdelve vizsgálja a sziklatalajt.
Egyszerre felemelkedik és legyint a kezével: Macskaszem! Olyan csillogó kis
szerszám, amilyent az autókra meg a kerékpárokra szoktak erősíteni, hogy a mögöttük jövő
kocsi lámpája fényét visszaverje. Szellemes, de egyszerű gondolat, így vezetni a földalatti
sötétben bujkálókat. Úgy látszik, a titokzatos barátunk is azt akarja, hogy erre induljunk
tovább.
Annál is inkább — szólal meg hátul Pursi —mert a másik úton nem is mehetnénk
már, azt sikeresen bezárták mögöttünk.
Visszanéztek. Pár lépésnyire a hátuk mögött tömör sziklafal zárta el az utat, amelyen
épen most végigjöttek.
A fiúk megborzongtak. Mégis kényelmetlen kicsit kísérteties tudat, hogy valaki itt jár
körülöttünk, gépeket mozgat egyetlen hang nélkül, sziklákat tol és húz ide-oda, anélkül,
hogy csak sejtenék is jelenlétét.
Gabi hangja kissé türelmetlenül csattan fel:
— Gyertek, siessünk, járjunk végére már ennek a dolognak.
Tovább sietnek az egyetlen úton. Harmincöt lépést számláltak, amikor meg kellett
állniok; előttük keresztben is szikla terpeszkedik. A folyosó zárva van, oldalút sehol.
A csodák azonban csak nem akarnak véget érni. Mert amint Gabi odalép azt útjukat
elzáró sziklához, mintha láthatatlan kéz tolná odább. nesztelenül elmozdul helyéből,
belevesz az oldalfalba és utat enged a sietve tovább lopódzó társaságnak, hogy az utolsó
mögött megint épen olyan csendesen visszazáródjék a helyére. Gyors egymásutánban még
két ízben ismétlődik ugyanez. Stubi a kiflit rágcsálva meg is jegyzi:
— A hegy titokzatos embere jó sok ajtóval zárja el a birodalmát. Csak aztán majd
kifelé is ilyen szívesen nyíljanak ezek az ajtócskák!
Kisöcsi felmordul:
-Ki gondol most a visszatérésre? Előre, vagy a sarkadra lépek!
 Gabi összeráncolt homlokkal, gondokba merülve vezeti tovább a fiúkat. Látszik, hogy
valamin nagyon töri a fejét.
Egyszerre felkiált:
— Megvan! Értem már!
— Mit értesz?
— Ezt az egész ajtó históriát. Mindjárt meg is mutatom. Oltsátok el a lámpákat!
Egy pillanat alatt elalszanak a lények és szívet szorító, éjszakánál feketébb
sötétségben állnak ott a fiúk. Gabi hangja olyan különösen esetig a sötétben:
Fogjátok meg egymás kezét. Megvan? jó. Most nagyon lassan gyertek utánam és jól
meresszétek ki a szemeteket. A következő kapu előtt halvány, nagyon halvány
fénysugárnak kell kereszteznie az utunkat- Figyeljétek!
Hat pár szem mered bele a tintafekete semmiségbe
Stubi arra gondol: éle jó a macskának, az még itt is látna.
Laci hátra súgja Pursinak: — Te, ha itt valaki kupán ütne, még azt sem tudnád, hogy
kinek add vissza.
Ebben a pillanatban Jenő, a sasszemű, felkiáltott:
-Állj! Látom a fényt!
izgatott figyelés. Jenő a kezével mutogat, mintha látná valaki a mozdulatát.
- Nézzétek, itt tőlem öt-hat lépésnyire. Látjátok? Balról jön körülbelül a térdem
magasságában és vízszintesen fut jobbfelé. Egészen halvány, olyan keskeny fénysugár,
mint egy spárga. Fehér. Látjátok?
Igen, most már a többiek is látják. Spárgavékonyságú halvány fehér sáv húzódik
keresztbe az útjukon.
Gabi magyaráz; Vigyázzatok, most lassan átmegyek rajta. Abban a pillanatban,
amikor odérek és megszakítom, Laci gyújtsa fel a lámpáját. Akkor fog elmozdulni előttünk
a szikla.
Feszült, izgatott figyelés. Hirtelen felgyullad Laci lámpája. Előttük alig pár lépésnyire
a negyedik sziklakapu tolódik be lassan a falba. Gabi átsiet rajta és csak húsz lépéssel
odább áll meg, hogy a többit bevárja. Tágra nyílt szemekkel várják a fiúk a csoda
megfejtését. Gabi egyetlen szót mond csak: Fotocella.
— Mi az?
— Az elektromos erőket kutató tudomány legújabb és legnagyszerűbb felfedezése.
Csodálatosan egyszerű, mint minden, ami az elektromossággal összefügg. A tenyeremen
elférne az egész szerkezet. Fémrétegen photoelektromos anyag, szelén vagy caesium réteg,
ezen leheletszerü vékonyra csiszolt, átlátszó másik fémréteg. Ha erre a finom második
fémrétegre fényt bocsátók, akkor a két fém között feszültség keletkezik, a fény energiája
átalakul elektromos energiává. Ez persze roppant gyenge: 5000 lumenre 1-2 miliampére,
azonban igen finom relaist működésbe tud hozni, ennek a segítségével pedig már hatalmas
áramokat kapcsolhat, gépeket hozhat mozgásba, sok mázsás súlyú vas- vagy sziklaajtókat
nyithat meg az ember.
A fiúk csillogó szemmel figyeltek.
— És itt.., Itt is így van?
— Így. Pár lépésnyire az ajtó előtt, a baloldali sziklafalban van a fényforrás, amelyből
egészen gyenge fénysugár szűrődik át, keresztben a folyosón, a jobboldali falban szemközt
elhelyezett fotocellára. Amint valaki jár a folyosón, lehetetlen, hogy meg ne szakítsa az
észrevétlen fénysugarat, ez pedig abban a pillanatban változást idéz elő a fotocellában,
Valahol a sziklában elrejtve pihen az az elektromos gépezet, amely az ajtót mozgatja és
amelyet mi magunk hoztunk mozgásba anélkül, hogy tudtunk volna róla.
Jenőke tágra nyílt, szemmel csodálkozott: Jé, mi pedig azt hittük, hogy láthatatlan
ember jár körülöttünk...
— Jenőke kísértetektől félt! Hu-hu-hu!
— Nem féltem, de mégis barátságtalan, ha az ember körül minden ok nélkül ide-oda
sétálnak a sziklák, ilyenhez én nem vagyok szokva.
 Pursi a fejét csóválta: - Érdekes ember lehet az a mi titokzatos ismerősünk. Mennyit
furkálhatott a hegyben, míg mindezt megépítette!
— És mi tehet ott bent ebben a birodalomban, amelynek a kapuját is csodák őrzik?
Kisöcsiben újra felforrt a kalandorvér. — Ne beszéljetek már annyit! Gyerünk,
gyerünk! Vár a nagy F. Ne várassuk! Menjünk, Gabi!
Gabi még késlekedett.
— Várj csak, valamit nem értek. A sziklakapukat mögöttünk fotocellaszerkezet csukta
be. Ez világos. De miért használ fehér fényt, miért nem infravörös vagy ultraibolya
sugarakat? Azok emberi szemmel láthatatlanok és soha nem jöttünk volna rá az ajtó
titkára...
Nem volt idő a töprengésre. A fiúk türelmetlensége magával sodorta a késlekedő
fizikust. Lázas kíváncsisággal siettek előre az erősen kanyarodó folyosón...
Egyszerre riadtan álltak meg. Erre igazán nem számítottak.
A folyosó egy kanyarulat után hirtelen kiszélesedett és a fiúk bámuló szemei előtt
miniatűr földalatti villamos-állomás nyílt meg. Etelevárán van ilyen, az Andrássy-úton!
Nincs jegyszedő, reklámtáblák, csempével díszített falak, villanykörték sem égnek, de
az alacsony sziklaterem közepén húzódó egyetlen szál sínen ott áll a vonat s rájuk vár.
Csodálatos vonat! Egyetlen kocsi, inkább versenycsónakhoz, mint vasúthoz hasonló.
Kereke nem látszik, motorja nincsen, az egész hosszú, keskeny testet a szorosan egymás
mögött sorakozó ütések foglalják el. Elöl és hátul csúcsba, futó restén különös csavar
pihen. Ennek jelentőségét még Jenőkének sem kell magyarázni, ö is olvasott már a
Zászlónkban az egysínű vonatot egyensúlyban tartó csodálatos pörgettyűről; a
giroszkópról. A kocsi egész alakja, a nemes ívben futó vonalak egyetlen fogalmat látszanak
kifejezni : Gyorsaság, Mintha a vasba, acélba épített Gyorsaság állna előttük.
Vasba, acélba épített? Dehogy! A kis zseblámpák fényénél fehéren csillog az egész
kocsi és amint hozzáhajolva vizsgálják, még Gabinak is tátva marad a szája,
Papírvékonyságú falak és ülések valami egészen ismeretlen, soha nem látott anyagból,
amely vékonysága melleit is szilárdabbnak és erősebbnek látszik, mini a legerősebb
acéllemez.
Amint vizsgálódnak, komoly, mély csengésű férfihang szólalt meg valahol közvetlenül
mellettük; egészen váratlanul, de annyira nyugodtan és melegen, hogy még csak össze se
rezzentek tőle:
— Üljetek be a kocsiba, fiúk, Fut az idő.
Körülnéztek. Sehol senki. De az eddigi tapasztalatok után eszükbe sem jutott
csodálkozni ezen. Az az ember, aki őket idehívta, nem olyan fajtának látszik, mini akit fel
lehetne fedezni akkor, amikor ö nem akarja, hogy felfedezzék.
Szó nélkül ültek be a fiuk egymás mögé a csodakocsiba.
Meg sem rezdült a könnyű játékszernek tetsző alkotmány. Szilárdan tartotta jobbról-
balról két-két erős kar ugyanabból a különös, celluloidszem anyagból és mégis minden
acélpántnál erősebben. Az ülések sem reccsentek, meg nem hajoltak a fiúk súlya alatt.
Gabi egy pillanatig késlekedett, mielőtt lábát a kocsi szélére tette volna. Felcsillanó
szemmel szólt hátra a bandának: Tudom már!
— Mit tudsz?
— Hogy miért nem használt a nagy F, infravörös sugarakat a fotocellához.
— No miért?
— Feleslegesnek találta, hogy így rejtse el a szerkezet fénysávját. Elképzelhető volt,
hogy a vaksötét folyosón járó idegen egy pillanatra sem oltja el a villamos lámpáját; már
pedig, ha lámpával megyünk, akkor a vékony fehér fénysugár észrevehetetlen.
Megnyugodva telepedett le most már ő is a legelső ülésre, Kisöcsi elé.
Amint elhelyezkedett, abban a pillanatban minden jelzés nélkül, tökéletesen
nesztelenül megindult a giroszkóp.
Gyenge remegés futott végig a kocsin; a négy tarló kar kikapcsolódott és hátrahajlott
és a fiúk csak annyit láttak, hogy a szemben levő sziklafal hirtelen feléjük rohan... Kiáltani
sem volt idejük, lélekzetet sem vehettek, már elnyelte a kocsit a szikla szűk kis alagútja és
most már csak azt érezték, hogy száguldanak, rohannak előre, senki sem tudja, hova, bele a
vaksötétbe, az ismeretlen hegy gyomrába.

Fulgur

Ezt a vad utazást a fiúk soha el nem fogják felejteni. Egészen új volt még akkor
számukra a Fulgur tempója és az első pillanattól fogva beleszédültek.
Zajtalan, kattogás nélküli, tökéletesen sima futással repül velük a kocsi ismeretien
sziklafolyosók zeg-zugain át.
Fordulóknál egészen kis szög alatt dőlt be; emelkedéseknél mintha szárnyra kelne,
lejtőn lefutásnál pedig valósággal szálltak a levegőben. Pursi felkattantottá a zseblámpája
lángját, de riadtan oltotta el rögtön; szédítő sebességgel elmaradó sziklatömbök
közvetlenül a feje mellett oly félelmetes látványt nyújtottak, hogy jobb volt sötétben
maradniok.
És most képzeljetek el tintafekete sötétségben egy hullámvasút-féle lejtőt, amelyen
egy teljes percig az expresszvonat sebességével suhan le az emberi Valamennyiük szíve a
torkában dobogott, amikor egyszerre hangtalan, puha lassítással megállt a kocsi és a
balfelé közvetlen eléjük táruló sziklaboltozat fehér ajtója csendesen feltárult magától,
mintha azt mondaná; Méltóztassék besétálni!
Méltóztattak besétálni. És a bámulattól újra földbe gyökerezett a lábuk.
Rejtett fényforrástól nappali világosságba borított hatalmas sziklateremben álltak. A
talajt vastag szőnyegek fedték; az egyenetlen falakon néhány kép, egy óriási világtérkép,
beleszórt apró, színes zászlócskákkal, durván ácsolt óriási kereszt és az ajtóval épen
szemben óriási, fekete sörényű oroszlán kifeszített bőre függtek. Közel az ajtóhoz gyönyörű
művű ingaóra tik-takolt méltóságteljes lassúsággal.
A szobában nem volt senki rajtuk kívül.
Laci törte meg a Csendet
— Szenzációs! Úgy látom, a szoba gazdája földkörüli utazó, vagy afrikai vadász, vagy
misszionárius.
— Én inkább valami excentrikus milliomosnak gondolom. Ez a berendezés felér egy
ogur középbirtok árával. Borzasztóan gazdag lehet.
— Lehet, hogy milliomos, de egészen bizonyos, hogy valami bölcs, öreg tudós.
Nézzétek az íróasztalát, mennyi rajta a könyv! Meg azt a rettentő nagy könyvszekrényt ott a
kereszt alatti És itt a sarokban ezt a fura ősállat-csontvázat! Öreg természetrajz-tudós.
Fogadjunk!
— Majd éppen egy tudós fog neked sítalpakon lesiklani a kőbánya meredekén!
Hajóskapitány, vagy repülőkapitány. Ez a sok műszer azt bizonyítja.
— Ki fogad velem, hogy világgyűlölő feltaláló? Mennyi ismeretlen szerszám, gép,
műszer! Apuka fizikai szertárában sem láttam soha ilyeneket. No. Gabi, mit szólsz hozzá?
Csak szimatolsz, nézel és hallgatsz, mint egy néma bölcs.
Gabi mosolyogva nézett fel a furcsa kis asztal mellől, amelyet nagy figyelemmel
vizsgálgatott: Én már a nevét is tudom.
— Mit?... Hol?... Hogyan??.., Ki az?
Majdnem egymást taposták le a fiúk, amint megrohamozták a Gabi mutatta
asztalkát. Csodálatos fogantyúk zűrzavarában kis rézlemez volt rá erősítve az asztal lapjára.
Rajta egyetlen szó: Fulgur.
— Ful-gur — olvasták a fiúk áhítattal.
— A nagy F.
— Magyarul villámot jelent. Fulgur, fulguris, villám.
Beledobbant a szívük abba a hirtelen csendbe, amely ennél a felfedezésnél egyszerre
rájuk ereszkedett Csodálatos erőt és titokzatosságot éreztek ebben az idegen hangzású
névben, és elérhető közelségben, szinte közvetlen maguk mellett sejtettek váratlan, nagy
eseményeket.
Fulgur! — ismételte még egyszer Kisöcsi, mintha nem tudna betelni ezzel a névvel.
Izzott a szeme, mint a tűz.
Benne voltak a Kalandban és Kisöcsi egyre jobban elemében érezte magát.
Újból Gabi szólt csendes, tompa hangon:
— Fulgurnak hívják ezt a titokzatos embert, aki eljött értünk, hogy magához hívjon,
bent járt a kollégiumban láthatatlanul, ismer minket, pedig sohasem találkoztunk.. Bent
lakik a hegyek mélyén, sokmázsás sziklatömbökkel zárja el az alagútjait, Eurázia
legmodernebb és legkülönösebb villamos vonatán szállítja a vendégeit és olyan otthont épít
magának a föld alatt, amelyet egy milliomos is megirigyelne.
Hívott és vár minket és hamarosan jönni fog, hogy...
Jenőke észrevehetőleg megrezzent és az izgalomtól jéghideg kezét rátette a Gabi
kezére. Mozdulatlan ajakkal, úgy súgta, mintha a oskolában súgna a barátjának: -—
Hallgass! Itt van!
Riadtan kapták fel fejüket a fiúk. Közvetlen mellettük ott állt a titokzatos házigazda.
Nem jött; ott volt. Sohasem látták még, de érezték, tudták, hogy ez csak ő lehet:
Fulgur. A hegy ura.
Magas, nyúlánk férfi, különös szabású, soha nem látott anyagból készült sötét
ruhában, kesztyűvel a kezén, amely ráhajlott a kabátja ujjara, fejét és arcát elborító könnyű
maszkban, amely láthatatlanná tette az arcvonásait, csak a szeme csillogott keresztül a
sápadt-sárga szemüvegen.
És a szeméből annyi melegség és olyan derűs jókedv sugárzott, hogy a fiúk félelme és
elfogódottsága pillanat alatt eltűnt; úgy érezték, mintha nagyon régen ismernék és
szeretnék ezt a különös embert. Vannak emberek, akiket első pillantásra megszeretünk és
határtalan bizalmat érzünk irántuk. Fulgur az első rohammal bevette a fiúk szívét,
— Isten hozott, pajtások! Örülök, hogy eljöttetek! —köszöntötte őket ugyanazon a
nyugodt, meleg csengésű hangon, amelyet az imént a csodavasút állomásán hallottak.
És amint sorban kezet fogott velük, a bársonyos érintésű, puha kesztyűn át
acélkemény férfiujjak szorítását érezték.
-Foglaljatok helyet. Gabi, nyisd ki azt a kis kosárkát. Igen, azt. Ízleljétek meg ezt a
friss datolyát, amelyet ma délután hoztam Benzártból, az én karthagói barátomnak,
Achmed Ibn Akrabnak kertjéből. Gyönyörű kert; majd meglátjátok. És Achmed Ibr Akrab
még a punok között is egyike a legkedvesebb házigazdáknak. Benzartot jól jegyezzétek
meg; ott sokszor megfordultok majd ezután.
A fiuk bámultak, összenéztek, aztán megízlelték a datolyát. Kitűnő volt. Akik datolyát
csak cukorral megnyomorítva, összepréselve, nyúlós-édesen ízleltek, nem is sejtik, hogy
mennyi zamat van a friss gyümölcsben. De hogyan tudta Fulgur ezt ilyen üdén tartani
napokon, sőt talán heteken át, míg a kis kosár Benzartból Scarbanba került, a Károly
magaslat mélységes gyomrába?
Stubiból ki is buggyant rögtön a kérdés. Stubi az a gyerek, aki soha nem félt senkitől;
őt meg V..,t tanár úr sem tudta megriasztani, akitől pedig reszkettek még a legviharvertebb
nyolcadikosok is. Nagyon kedves családi otthonból kikerülő fiúk szoktak ilyen
természetesen bátrak lenni, akikhez mindenki csak szeretettel nyúlt eddig és akik el sem
tudják képzelni, hogy őnekik árthatna valaki. Most is, kezeit a térdén összefonva, olyan
bizalommal érdeklődött, mintha a sárosvári kúria udvarán édesapjával beszélgetne.
— Kérem szépen, hogyan lehet az, hogy ez a datolya egészen friss, mintha most
szedték volna a fáról? Hiszen Karthágó messze van (nem is tudnám hirtelenében, hogy hol
keressem), és a szállítás még repülőgépen is napokig tartana!
— Ó, ezek még tegnapi arányok, kis pajtás. Ezentúl más alapon kell majd
távolságokat és sebességeket számítanotok, Ma délben Benzartban ebédeltem Achmed
barátomnál, ebéd után sétáltunk egyet a kertben és akkor szedte a számotokra ezt a
gyümölcsöt. Különben nem régen érkeztem haza én sem. Amikor a szobámba jöttem, ti
már a bozótost kutathattátok, hogy átjussatok a barlang bejáratához.
A fiúknak torkán akadt a datolya, összenéztek, nagyot nyeltek és — hallgattak. Stubi
is megnémult. Mit kezdhettek volna egy emberrel, aki ma délben egy órakor Karthágóban
ebédelt és fél ötkor Scarbantban friss benzárti gyümölccsel kínálhatja őket? Úgy érezték,
hogy mellette ők bizony még nagyon is „tegnapiak!”. De mi lesz itt még ezután?
Fulgur most egyszerre előrehajolt, mintha egészen közelről a szemükbe akarna nézni
és beszélni kezdett. Az első szóból kezdve magához bilincselte a fiuk tekintetét; míg beszélt,
csak ő létezett, senki és semmi más. Nyugodt szavában ellenállhatatlan energia zengett.
— Fiúk, szükségem van rátok. Óriási munkába kezdtem és óriási arányú terveket
akarok végrehajtani. Én ma több vagyok, mint egyszerű ember; ma Fulgur vagyok, a
Győzhetetlen Erő. Olyan találmányok, olyan erők vannak a hatalmamban, amelyekkel 30
évvel előtte járok a mai kultúrának. Harminc év múlva utolér a tudomány: mások is
rájönnek mindarra, amit ma csak én tudok; de harminc év elég nekem arra, hogy
kifordítsam sarkaiból a világtörténelmet és az ogurok országát naggyá és boldoggá tegyem.
Ehhez a munkához munkatársakra van szükségem: fiúkra, akik töretlen idealizmussal
állnak bele fantasztikus tervek vonalába és romlatlan lélekkel dolgoznak velem nagy
eszmékért, nem a saját maguk hasznáért. Harminc év múlva én öreg ember vagyok; ti
feszülő erejű férfiak. Ma megbízható eszköz a kezemben; akkor majd minden nagy tervem
hordozói, és mesterei a magunk teremtette új világnak. Bíztok bennem? Akartok
munkatársaim lenni?
— Akarunk! — ugrott fel egyszerre a hat fiú. A szemük égett és zihált a lélekzetük,
egyetlen intésére a sziklafalnak nekirohantak volna.
— Nehéz és áldozatos munkára hívlak. Lehet, hogy ott kell hagyni édesanyát,
édesapát, otthont, barátokat. Lehet, hogy le kell mondani gyerekjátékokról, szerelemről, az
élet minden öröméről Lehet, hogy koldusként vagy szolgaként kell élni évekig; lehet, hogy
ölni kell ezreket szemrebbenés nélkül; lehet, hogy meg kell halni kínos, gyötrelmes halállal
egyetlen áruló hang nélkül. Vállaljátok?
— Vállaljuk!
—És ha tanulni kell? Ha Jenő parancsot kap, hogy egy éven belül tökéletesen
beszéljen germánul? Ha Gabinak két év alatt el kell sajátítania mindent, amit ma egy
mérnök tudhat? Ha Stubinak kelta földön, Lacinak a felkelő nap országában kell iskolába
járnia és elsőnek lennie minden társa közt? Ha Pursinak és Kisöcsinek év végére tiszta jeles
bizonyítványt kell hoznia? Kell! Értitek? Mit szóltok ehhez?
Dermedt csend. A fiúkat megütötte a realitások problémája. Könnyű nagy tervekért
lelkesedni, könnyű szenvedni, meghalni eszmékért, de unalmas hétköznapokon egyhangú
munkát végezni évekig és lenni névtelen pici csavar egy nagy gépben; ez olyan sors,
amelynek problémáján a legtöbb nagy emberi nekiindulás zátonyra szokott jutni. Fulgur
szemei mosolyogva pihentek a meghökkent társaságon szótlanul várta mint lesz. Nehéz
csend feküdt rá a teremre.
A csendben a nagy óra tik-takja úgy hangzott, mint a harangszó, szinte ütötte a fülük
dobját. Pursi nagyokat nyelt, Kisöcsi keserves arcot vágott.
Végre Gabi felemelte a tejét: — Én vállalom!
Laci és Jenő egyszerre nézett fel: — Vállalom!
Komoly, nagy elhatározással a szemükben állt fel Pursi, Stubi, Kisöcsi is: — Vállaljuk!
— Helyes. A jelszó: titoktartás, kitartás, engedelmesség. Férfias becsületszót adtok
mind a háromra s ennek alapján barátaimmá fogadlak és bevezetlek ember nem látta
titokba. Jöjjetek sorba!
Egymásután léptek hozzá a fiúk, beletették kezüket a kemény férfikézbe, és belenézve
a szemébe, csengő hangon jelentették, ki;
— Becsületszavamra fogadok titoktartást, kitartani, engedelmességet! És Fulgur
mindegyiknek azt felelte:
— Barátommá fogadlak, Isten segítsen bennünket!
 Ötöt ütött a falióra. A fiúk megrezzentek. Otthon most kezdődik a stúdium!
Fulgur felpillantott.
- Nektek hat órára otthon kell lennetek. Fulgur barátai el nem késhetnek. A
tanulásnak keményen nekifeküsztök látni akarom, ki mire képes. Ne felejtsétek, én látom
minden mozdulatotokat és minden szavatokat hallom. Nem szeretnék csalódni bennetek.
Úgy-e, Jenő?
Jenőke fülig pirult, de azért bátran nézett a férfi szemébe.
— Nem fog csalódni bennem!
— Jól van. Szervusztok fiúk. Az ajtó előtt vár a villámkocsi, üljetek fel. Pár nap múlva
újra hívni foglak és akkor megnyitom előttetek a csodák birodalmát.
Egy perc múlva egymás mögött ültek a kis kocsin és újból élvezték a sötétben
száguldás mámoros örömét Felfelé, újra meg újra felfelé vitt az útjuk, aztán egyszerre
puhán, nesztelenül megálltak, épp úgy, mint idejövet. Felvillantak a villamos zseblámpák
és amint ezeknek a fényénél kikászálódtak a kocsiból, az azonnal megindult és egy
szempillantás alatt beleveszett a sziklafalba.
Jobbfelé pár lépésnyire derengő fény látszott. Odasietlek és elbámulva látták alig
húsz méter távolságban a folyosó nyílásába bekandikáló hófödte ág-bogat. Kiléptek a
szabad levegőre. Előttük a sűrű bozótos, a szikla mellett a havon álltak a sík és a botok,
amelyeket másfél órával ezelőtt támasztottak oda. Mennyi minden történt ezalatt a másfél
óra alatt!
Míg a síket felcsatolva keresztül bújtak a sűrűség rejtett alagútján, hátuk mögött
csendesen megmozdult a szikla és a hegybe vezető alagút ajtaja bezárult Mögöttük a bezárt
Meseország; előttük hó, köd, messze a ködben - a scarbani lámpák fénye. Ott vár a
mindennapi élet. Kollégium. Iskola.
Az egyre sűrűsödő ködben hat imbolygó kis alak sietett hegyen, völgyön át Scarban
fele. A hegy belsejében, a szobája sarkában álló tükörlapos műszer fölé hajolva,
mosolyogva figyelte útjukat egy férfi.
Fulgur, a hegy ura.

Apró események

Másnap délután lelkendezve rohantak haza sétájukról a mujkók. Szemükben a titkot

látott gyerek öröme égett és valami soha nem tapasztalt izgalom. Alig győztek kivárni, hogy
a portás bácsi kinyissa a kaput s amint kinyitotta, egyszerre négyen is mesélték, hadarták,
kiáltozták a nagy újságot: Portás bácsi, hulló csillagot láttunk! Majdnem a fejünkre esett!
A Frici úgy megijedt!
Rohanás Atya szobájához. Ledobják a téli kabátot, aztán kopogtatás nélkül egyszerre
tolonganak be az ajtón és mind beszél, mesél, lázasan, izgatottan, mert nem tudják kiállni,
hogy még egy pillanattal tovább is bennük maradjon a nagy esemény..,
— Atya kérem, hulló csillagot láttunk!
— Beesett a Békatóba!
— A Frici úgy megrémült, hogy hanyatt esett!
— Nem is igaz! De te meg elrohantál és elbújtál a fa mögé!
— Én?! Ojjé! Igenis odamentem a tóhoz és néztem, hogyan kavargott a víz! Igaz-e,
Mackó?
— Igen, a Bunci bátor volt, csak a Karcsi meg a Frici féltek!…
— Nem is volt idő félni Tetszik tudni, úgy jött; mint a vesztés! Csak azt hallottuk, hogy
fütyül a fejünk fölött és amikor felnéztünk, már benne is volt a tóban!
— De nem égett! Atya kérem, nem ég a csillag, amikor leesik?
— De égett! Persze, a Góbé ijedtében nem is látta a nagy izzás! Atya kérem, úgy izzott,
mint a koksz otthon a kályhánkban!
— Miért fütyült? Atya kérem, miért fütyül a csillag? Úgy csinált, hogy: ffuiii!
 — Nem is igaz! Úgy csinált, hogy: ihhfffjjjjjjji! Tessék elhinni, hogy így csinált! A Frédi
nem is hallotta, mert ijedtében eltakarta a szemét! Ügy-e, Miklós, hogy így csinált?
Szegény Atya ugyan kapkodhatja a fejét és próbálhatja simogató ujjal lezárni a
csipogó szájakat! Végre nagy nehezen lecsillapodnak a kedélyek és most aztán sikerül a sok
egymásba öltött szóból, ellentmondásból és egyre újra fellángoló vitából kiokoskodni, hogy
a mujkók a Békató partján, a rég: cserkészvárosban sétáltak és éppen azzal szórakoztak,
hogy a tavat körülvevő drótkerítés lukain át apró kövekkel célozgatták a szerte úszkáló
jégdarabkákat, amikor hirtelen éles füttyszó hallatszott a magasból és a következő
pillanatban a szemük előtt zuhant be valami nagy test a tóba, szertefröcskölve a vizet úgy,
hogy mindannyian alapos zuhanyt kaptak föle. A víz még sokáig kavargód, a jégdarabkák
bolond módjára úszkáltak össze-vissza, de aztán a víz el nyugodott, a mujkók pedig
lélekszakadva rohantak hazafelé, elmondani a nagy újságot.
Most persze le kellett ülnie Atyának és elmondani a hulló csillagok történetét. Hogy
nem „csillag esik, föld reng, jött éve csodáknak”, hanem apró meteoritek kerülnek bele
néha a nap körüli útján siető Föld légkörébe és a gravitáció ereje lehúzza őket a földre.
Izzanak is, de ez attól a borzasztó súrlódásról van, amellyel átszelik a levegőeget. Vannak
meteor vasak, amilyeneket nálunk pl, Harasinán, aztán a Magmán, meg Nagyvázsonyban
is találtak; aztán vannak meteor kövek, amilyen valószínűleg a mohamedánok híres szent
köve, a kába. Amerikában háromszáz mázsás meteorvas tömeget is találtak. A mujkók látta
hullócsillag valószínűleg kisebb tömegű meteor vas lehetett, amely most mélyen a földbe
fúródva pihen lent a Békató fenekén...
A beszélgetés alatt lassanként a többiek is beérkeztek és a hallgatóság hatalmas
gyűrűben vette körül a mesélő prefektust. A hallgatóság között avatatlan szem is azonnal
felfedezhette volna a másodikosokat, mert szemmel láthatólag sárgultak az irigységtől,
hogy ilyen nevezetes látványban
nem őnekik, hanem pont a mujkóknak volt részük. Borzasztó, milyen igazságtalan a
vak véletlen! Bezzeg ők nem ijedtek volna meg a nyakuk közé zúduló meteortól! Ha az
ember Dodit meg a kis görögöt hallgatja, azt a meggyőződést szerezheti, hogy ők röptében
elfogták volna a föld felé igyekező hulló csodát és a tenyerükön cipelték volna hazáig.
A nagyobbak gyakorlatibb módon fogták fel az esetet.
Jóskát alig lehetett visszatartani attól, hogy azonnal expedíciót szervezzen a meteorit
előbányászására; Jankó bekérezkedett igazgató úr írógépéhez és cikket kezdett írni róla az
„Qgur Cserkész” számára; Pursi fogta a telefonkagylót és felhívta a „Scarbani Hírlap”
szerkesztőségét, hogy azon nyomban leadja nekik az érdekes hírt. Pár perc múlva feltűnően
sápadtan jött vissza a társalgóba. Könyvet vett elő a könyvtárból, de a szemei messze
kalandoztak s amikor olvasott is, látszott, hogy sejtelme sincsen róla, unt olvas. Becsapta a
könyvet és leült a sakktábla mellé. Nem telt bele másfél perc, a világtörténelem
legszégyenletesebb suszter-mattját kapta a kis Kusztól, pedig mindenki tudja, hogy a kis
Kusz a kollégium legszórakozottabb játékosa. Ekkor aztán nem bírta tovább; felborította a
figurákat és kiment a folyosóra.
Laci és Stubi kíváncsian követték. Mi lelheti a mindig nyugodt fiút, hogy így kijött a
sodrából?
Egy pillanatig egyedül voltak a hosszú folyosón. Pursi hirtelen odalépett hozzájuk:
— Beszéltem a „Scarbani Hírlappal”, leadtam nekik a meteor-históriát. Tudjátok, mit
mondtak? Ezen a héten ez már a harmadik eset, hogy meteorkövet láttak hullani a
Békatóba. Elhiszitek, hogy háromszor egymásután ugyanarra a helyre hullócsillag eshetik?
Én nem.
Stubi szemében fellángolt az izgalom:
— Tudom, mire gondolsz. De... Furcsa. Nem tudom,., lehet-e?...
Laci nagyot lélekzett:
— Miért ne? Ha őróla van szó, minden lehetséges. Akkor tért vissza Benzártból vagy
más ilyen csodálatos helyről. És a mujkók azt hitték, hogy meteort láttak.
 — A Békató lehet a Fulgur birodalmának a kapuja: ott jár ki valami hallatlan,
fantasztikus repülőgéppel. A torkomat fojtja az izgalom, ha elgondolom, hogy mi mindent
fogunk rövidesen megérni...
A lépcső sarkán feltűnt Pista és Szili; élénk társalgásban ballagtak felfelé. Mire
felértek, a három negyedikes már szenvedélyes vitában veszekedett azon, hogy ki fogja
megnyerni a három iskola síversenyét: a gimnázium, a reál vagy a líceum-e?,.. A meteorról
több szó nem esett.
Másnap a Scarbani Hirlap feltűnést keltő cikket közölt: „ Csodálatos természeti
tünemények Scarban fölött“ címmel. A cikk a következőképen hangzott:
„A Scarbani Hirlap mindenkor arra törekedett, hogy hűségesen beszámoljon
olvasóinak mindarról, ami itthon, vagy a nagyvilágban történt. Igyekeztünk
szakemberek bevonásával a feltűnőbb eseményeknek okát is megmagyarázni, hogy
lehetőleg teljes tájékoztatást nyújthassunk. Ezúttal azonban néhány olyan eseményről
kell beszámolnunk, amelyekkel szemben nemcsak mi, hanem a nyilatkozatra felkért
szakférfiak is egészen tanácstalanul állnak. Érthetetlen és megmagyarázhatatlan
természeti tünemények sorozata történt városunk felett.
Egyelőre meg kell elégednünk azzal, hogy a történteket egyszerűen elmondjuk
anélkül, hogy bővebb magyarázatot fűzhetnénk hozzá.
—- Három ízben kaptunk teljesen szavahihető egyénektől értesítést arról, hogy
hatalmas meteorkő hullott alá a magasból és csodálatosképpen mind a három esetben a
Békató nyelte el az égből küldött löveget. Mit jelent ez, hogyan történt, nem is sejtjük.
— Más. Két nappal ezelőtt este 11 óra 12 perckor az egész városban kialudtak a
villany lámpák; ugyanekkor megálltak az összes villamos motorok és gépek és
elhallgatott minden rádió. Pontosan 60 másodpercig tartott a gépek sztrájkja; ekkor a
lámpák kigyulladtak, megindultak a gépek és minden újra rendben volt. A faiskola
elektrotechnikai tanszékének megfigyelése alapján annyit tudunk, hogy ismeretlen
forrásból eredő, soha nem tapasztalt erősségű elektromos sugárzás okozta az egy percig
tartó zavart
— Más. Tegnap este 8 óra tájban hét fokos hidegben, tiszta csillagos ég mellett
egymásután három ízben vakító villám hasította keresztül az égboltot és mind a három
alkalommal a városi kőbánya sziklatömegébe vágott le az Isten haragja, mázsányi
kőtuskókat hengerítve alá a meredek oldalon. — Mindezeket kiegészíti az elmúlt hét
néhány késő esti sízőjének elbeszélése, akik 9 óra után a Daloshegyen át hazafelé
igyekezvén, egyszerre úgy érezték, hogy inog, reng lábuk alatt a hegy és ugyanakkor a
mélységből ijesztő, tompa morajt hallottak.
— Mind a négy jelenség után elsőrendű szakemberekből álló bizottságok kutatnak.
Lehetséges az is, hogy a felsorolt esetek egymástól teljesen független ül állnak és csak
csodálatos véletlen körülmények okozták, hogy rövid időn belül történt valamennyi;
mégis közel áll a valósághoz az a feltevés, hogy az egymással szoros összefüggésben álló
különös események feltámadó eruptív erők működésének következményei. Ez esetben a
vizsgálat talán már a közel jövőben sok érdekeset ígér.
A Scarbani Hírlap igyekezni fog olvasóit mindenről hűségesen és pontosan
tájékoztatni.”
A „Hírlap” cikkét városszerte óriási érdeklődés kísérte.
A kollégiumban is napokig tartó heves viták dúltak körülötte; leghangosabbak a
mujkók voltak, akik úgy érezték, hogy egészen különleges közük van a nagy
eseményekhez.
A kalandorok összenéztek, mosolyogtak és hallgattak.
*

Múltak a napok. Fulgurtól semmi hír nem érkezett. Egy hét múlva megkezdődtek az
iskolában a lelkigyakorlatok. Teljes silentiumban, munkát és szórakozást egyformán
félretéve, csak a lelkük ügyeivel foglalkoztak három napon át a fiúk. Tilos volt a játék, a
sport, hallgatott a zongora, hegedű, rádió, A Csend volt az úr a kollégiumban és az Ima.
A lelkigyakorlat második napján nagy botrány történt.
Az udvarban csendesen sétálgató fiúkban megmozdult a huncut diákvér és elfeledve
magányt, silentiumot, parázs hócsatát rögtönöztek hirtelen éhen. A hógolyózók közöd Gabi
és Stubi játszotta a főszerepet.
Atya nagyon szomorú arccal vette tudomásul a fiai fegyelmezetlenségét, szobájukba
küldte őket és lezáratta az udvarra vezető ajtót.
Aznap este Gabi és Stubi az íróasztalon elefántcsont-színű, névjegy alakú kártyát
talált ezzel a felírással:

Tacskó gyerekekkel nem dolgozom. Lelkigyakorlat után háromnapi önkéntes

silentiumot tartasz nyilvános vezeklésül
Legközelebbi találkozásunk két héttel elhalasztva.
F.

Megnyúlt képpel, lógó orral lődörgött a két fiú. Másnap este Gabi felállt az ebédlőben
és az egész nép előtt engedélyt kért az Atyától, hogy Stubival együtt további három napon
át önként magukra szabott vezeklésül teljes silentiumot tarthassanak. Atya beleegyezett, a
nép bámult, (ilyesmi eddig nem fordult elő a scarbani diákvilágban.)
A vezeklés meglehetősen kellemetlen volt. Otthon Gabi tekintélye még csak megvédte
őket a bosszantásoktól, de az iskolában folytonos ugratásnak, kísértésnek voltak kitéve.
Ha a kis szeplős Herder ott ugrál az ember orra előtt és nyalónak meg képmutatónak
meg középkori aszkétának nevezi, akkor bizony nagy teljesítmény Stubitól, hogy szótlan
tovább megy és az öklében marad az a nyakleves, amely úgy odakívánkozik a Herder
ábrázatára.
Kiállták. Elmúlt.
Aztán elmúlt az a nehéz két hét is.

Tavaszi séta a Lővérekben

A lelkigyakorlatok második napján csodálatos kéz széttolta a felhőket Scarban fölött,

azután végigsimította a földet, a hegyeket. Meleg napsugár ömlött el mindenütt és földnem
fákban megmozdult a rejtett élet.
A tegnapelőtt esett félméteres nedves, nehéz hó két nap alatt elolvadt. Harmadik
reggel már a kis cinkék és feketerigók szava ébresztette a fiúkat és a kollégium ablakai
megteltek hálóinges, kacagó gyerekfejekkel. A borzas buksikat szeretettéi csókolta körül a
felkelő nap arany sugara.
Megjött a tavasz!
Igazgató úr kihirdette a szokásos tavaszi pályázatot:
Egy pengőt adok annak, aki az első fakadó rügyet, az első levelet, az első nyíló
vadvirágot meghozza. Egy pengőt kap az első fecske, az első gólya felfedezője. Szép nyíló
barkaág jutalma egy tábla csokoládé!
Az utcán mindenfelé pergő csigákat hajtottak nagy ostorokkal kicsi emberek. A tavasz
első igazi, csalhatatlan jele.
Lackó, a görög, Kisöcsi segítségével nagyszerű gólyalábat fabrikált össze és azzal
garázdálkodott a kertben. Pista vadászkiáltása messze hangzott a szomszéd kertek fölött. A
negyedikesek szekrénybe zárták a télikabátot és hódító csokorra kötötték a
nyakkendőjüket. O….y Laci megfésülte borzas haját és sóhajtott.
Szóval tavasz volt, no!

Ébredő tavasz második hetében az iskolából hazatérő fiúk a folyosón hajlott hátú,
szép fehér szakálla öreg bácsival találkoztak, aki a mesekönyvek nagyapóit juttatta azonnal
eszükbe. Szépen faragott botjára támaszkodva, fürge léptekkel sietett Atya szobája
irányából a kapu felé és víg, mosolygós integetéssel fogadta a rácsodálkozó fiuk
köszöntését. Berti, aki detektívnek született és a diáki pályán félreismert zseninek érezte
magát, azonnal megállapította róla, hogy a 75-ik évében járó nyugalmazott altábornagy,
régi nagy vagyona romjaiból él fiával, menyével és három unokájával együtt, akik közül
kettő lány, egy fiú, a házuk a felső Lővérekben van nem messze az Almtól (nézzétek csak
azt a különös agyagot a cipőjén, olyan csak azon az egy helyen van egész Scarban vidékén),
egyébként nyugodt temperamentumú, puha szívű kedves bácsi, aki csak akkor zsörtölődik,
ha Bosznia okkupációjánál szerzett köszvénye nagyon hasogatja a bal lábát.
A fiúk néma bámulattal adóztak Bérli detektívtudományának, csak a kis Szúnyog
jegyezte meg rosszmájúan, hogy könnyű mindenfélét megállapítani, amikor sem
bizonyítani nem kell sem cáfolattól félni nincs oka a rövidnadrágos Sherlock Holmesnek.
Ezt a megjegyzést azonban nem kell túlságosan komolyan venni, mert a kis Szúnyogról
köztudomású, hogy sanda irigységgel szemléli Béni detektív sikereit és ö is szeretne
hasonló hírnévre vergődni, csak azt nem tudja, hogyan kezdjen hozzá. A Sherlock Holmes-
vita aztán egészen kiűzte a fejekből az öreg urat és amikor a kis görög kijelentette, hogy egy
narancsért felmegy a lépcsőkön gólyalábbal s az egész nép az udvarra tódult, hogy a csúfos
felsülésnek szemtanúja lehessen, akkor már senki sem gondolt többet a fehérszakállú
nagyapóra.
Ebéd urán Atya a szobájába hívta Gabit, Lacit, Pursit Jenőt, Stubit és Kisöcsoit.
— Ti honnan ismeritek Tombor Vass Aladárt, a kiváló gazdasági szakírót, akiről csak
ma tudtam meg, hogy Scarbanban él csaknem egy éve már és a könyvei gyűjteményes
kiadását készítheti sajtó alá? Hol találkoztatok vele?
Bámulva néztek a fiúk hol a prefektusra, hol egymásra. Tombor Vass Aladár? Soha
nem is hallották ezt a nevet.
— Atya kérem, mi nem tudjuk. Nem ismerjük, ezt a bácsit.
— Érdekes. Az előbb volt nálam látogatóban...
— Jé, az az öreg bácsi? Akit a Berti nyugalmazott altábornagynak nézett?
— Az- az. Csak persze nem altábornagy, hanem az ogur gazdasági élet egyik
legnagyobb büszkesége. Elmondta, hogy egészen egyedül él, öreg szolgáján kívül senkije
sincs a világon és hiába van pompás kertje, nagyszerűen berendezett villája a Tahi-árok
környékén, terhére van a csönd, társaságra vágyik. Hetek óta figyel benneteket, amint
iskolába ballagtok vagy kirándulni mentek a hegyekbe és a ti hatotok nevét feljegyezte egy
szelet papírra s nagyon kért, hogy vasárnap a mise után engedjelek ki hozzá egész napra.
Nagyszerű új mozigépje van, bemutatja nektek a csodák birodalmát.
Hej, hogy megvillantak egyszerre a szemek! Csodák birodalma! Hiszen ezt ígérte
nekik az a másik rejtélyes ember is ott lent a sziklatömbök mélységében! „Pár nap múlva
újra hívni foglak és akkor megnyitom előttetek a csodák birodalmát,” Az öregúr csak egy
felsőbb hatalom küldöttje.
Az ö hívásán át Fulgur hívja őket!
Az izgalom újra ott bizsergett minden ideg szálukban.
Stubi és Gabi még mást is éreztek: őszinte diák-drukkot az első találkozástól. Hátha
megemlíti azt a lelkigyakorlati hógolyózást! Érezték, hogy nem tudnának a szeme előtt
megállni.
Míg a többi fiú egész délután Bertit, a felsült detektív-királyt szekírozta halálra és a
kis Szúnyog csendes, boldog diadallal szálldosott és zümmögött össze-vissza, a kalandorok
közömbös arccal, de belül lázas türelmetlenséggel ügyelték a kétségbeejtően lassan ballagó
óramutatót.
Várták a vasárnapot.
*

Gyönyörű, ragyogó tavaszi vasárnap.

 A miséről hazatérő fiúk kíváncsi zsibongással vették körül a kollégium előtt álló
hatalmas, acélkék túraautót és míg a nagyok bölcs ábrázattal körüljárva szakértő
megjegyzéseket és megállapításokat tettek, addig a kicsik ezer kérdéssel ostromolták a
csupa-ránc arcú, mogorva, vén sofőrt, aki mély torokhangon valami egészen ismeretien
nyelven felelgetett nekik. Még nagyobb lett a bámulat, amikor Atyával való rövid
megbeszélés után Gabi, Pursi, Laci, Stubi, Kisöcsi és Jenőke méltóságteljesen helyet
foglaltak a pompás kocsi belsejében, mire az hang nélkül megindult és elsuhanva a ház
előtt, befordult a Lővér körút felé. A kicsik tátott szájjal bámultak utána.
Gabiék tátották ám csak igazán a szájukat, amikor tízperces nesztelen, puha
száguldás után, láthatatlan kezek feltárta vasajtón át begördült velük a kocsi a legszebb úri
kertbe, amelyet álmaiban elképzelhet a jó fantáziájú ember.
Köröskörül a kerítés mellett átláthatatlan sűrűségű bokrok sora védte a kíváncsi
pillantások ellen, de mégis csoda volt, hogy a scarbani közönség előtt titokban maradhatott
ez az Ezeregyéjszakába illő tündérkert.
Kint tél kopasztotta, viharok tépte erdő, halott gyep és élettelen bokrok világába most
igyekszik újra életet lopni a tavaszi napsugár- itt bent minden üde, zöld; a fák lombján
átszűrődő napfény fantasztikus ábrákat rajzói az út finom homokjába. Míg a milliónyi
virággal föléjük boruló fél kilométer hosszú rózsalugason végig gördül a kocsi, jobbról
mesebeli tarka virágágyak, pázsitok, márványszobrok, vígan csörgő szökőkutak
maradoznak el mellettük, balról pedig a pálmakert üvegpalotája sejteti a benne rejtőző
kincseket.
A lombok közt száz kis madár dalol, hattyú úszik a tavon hófehér gidák ugrándoznak
a pázsiton és szét se rebbennek, amikor a piros szalagos őzike átsurran közöttük; a tegzes
Artemis márványszobra mellől felemelkedő borjúnagyságú bernáthegyi kutya pedig már a
negyedik, amellyel fél percen belül találkoztak. Itt nem volt hatalma télnek, viharnak,
elmúlásnak. A levegő is langyos és virágillattal teli. Valaki összesűrítette a tavasz, nyár és
ősz kincseit, a telet pedig kizárta az ajtó elé. Hogy hogyan csinálta, ki tudná megmondani?
Tágra nyílt szemekkel bámulták a fiúk ezt a „csodák birodalmát’. Stubi fel-
felujjongott egy-egy újabb meglepetés láttára és néha bizony csak Gabi erős markának
köszönhette, hogy ki nem pottyant a kocsiból, amint hol egyik, hol másik ablakhoz dobta
magát, nehogy valamit elmulasszon a kert kincseiből. Az öreg fiú erősen fogta kis pajtása
kabátját.
Zöld kúszónövénnyel befuttatott, zsalugáteres régi ház előtt állt meg velük a kocsi.
Széles lépcsősor vezetett fel a két szárnyra nyitott nagy ajtóhoz, amelynek küszöbén fehér
szakállát simogatva, mosolyogva állt a tegnapi öregúr.
A házigazda, ennek a csodálatos kertnek megteremtője. Felsiettek a lépcsőn.
Tiszteletteljes üdvözlés. Az öreg kezek reszketve nyúlnak előre meleg kézfogásra, aztán
Stubit magához ölelve, szíves szeretettel invitálja őket beljebb szerény otthonába.
Ez a „szerény" otthon mesebeli kényelemmel berendezett fejedelmi palota, amelyhez
sem Versailles, sem a bécsi Burg, sem Mátyás király etelevárai palotája nem fogható.
Amint szobáról szobára mentek az előttük tipegő nagyapó után, bámulva nézték a
fiúk a véget érni nem akaró szobasort. Ki gondolta volna, hogy a semmitmondó szürke ház
ennyi fényes termet rejteget?
Fényes tükrös, csilláros, zöldarany-tapétás rokokó teremből szűk kis oldalajtót
nyitott meg a házigazda és udvariasan félreállt, hogy a vendégei beléphessenek. Feltűnően
vastag falban valóságos kis alagút vitt a másik, belső ajtóhoz, amelyen át 5 X 5 m átmérőjű,
párnázott falú, ablaktalan szobába jutottak. Amint az utolsó is belépett, becsukódott
mögötte az ajtó és ugyanabban a pillanatban mintha megingott volna az egész szoba,
önkéntelenül a fal mellett körülfutó bőrpamlagra ültek, és jó volt, hogy leültek, mert
hirtelen úgy érezték, hogy elvesz lábuk alól a talaj és szobástul, mindenestül valami
feneketlen mélységbe zuhannak alá.
Sokáig, sokáig tartott ez a zuhanás. A sápadt arccal ülő, görcsösen kapaszkodó fiúk
első gondolata ez volt: Földrengés! A második: Express-lift! A harmadik; Fulgur! És a
szívek megszűritek kalimpálni, nagy nyugalom és nagy dolgokat váró izgalom egyszerre
fogta meg az idegeket. A stílus és a tempó mindenesetre a sziklák titokzatos emberére
vallott.
A zuhanás meg lassult, majd megállt. Felpattant az ajtó és kellemes, kékesfehér fény
áradt be rajta. Kisiettek.
Földalatti villamos-állomás. Ott áll a csodakocsi a hosszú, lapos barlangterem
közepén. Csakhogy most sajátságos kékesfehér fényben úszik minden. Lámpa nincs sehol;
mintha a falak maguk sugároznák ki a végtelenül kellemes, megnyugtató fényt.
Egy perc: és bent ülnek a kocsiban. Négy és fél perc - a kocsi megáll és eléjük tárul
Fulgur földalatti birodalma.
Itt a szoba, amelyben legutóbb a nagy szövetséget megkötötték, Beléptek.
Az asztal mellől felemelkedett titokzatos barátjuk magas alakja. Amint felállt és eléjük
jött, Laci egyszerre választ talált arra a világosan meg sem fogalmazott kérdésre, amely a
múltkori találkozás óta állandóan ott bizsergett a lelkében.
Emlékezett rá, hogy valami egészeit jellegzetes, egyéni vonást látott Fulgurban, amely
miatt bármilyen álöltözetben is, ezer ember közül is azonnal megismerné őt. És érdekes:
hiába törte rajta eddig a fejét, nem tudta nevét találni ennek a különös jellegzetességnek.
Most abban az elröppenő két másodpercben, amíg a hatalmas, karcsú férfialak feléjük
közeledett, tisztán állt előtte a felelet. Fulgur minden mozdulata nagyon nyugodt, de
ugyanakkor gyors és végtelenül egyszerű volt. Ez adta egész megjelenésének azt a
lenyűgözően határozott vonást. Ha beszélt, röviden szólt és minden szavának megvolt a
maga feladata: egyetlen felesleges szót nem mondott soha. Ha valamiért nyúlt, a
legegyszerűbb és legrövidebb mozdulattal tette; ha valahová elindult, nyugodt lépésekkel a
legrövidebb egyenes úton ért el oda. Ő volt az az ember, aki soha tétovázva meg nem állt és
a kezét fele útról vissza nem vette. Csodálatos erő, biztosság és ruganyosság nyűgözte le a
vele szemben állót.
— Isten hozott, fiúk! Munkára fel! Nincs fölösleges időnk!
— Kérem szépen,., nagyságos uram... Fulgur úr… (Gabi valóban szánalmas
vergődéssel kereste a megszólítást- A többi a szíve mélyén sajnálta, de ugyanakkor örült,
hogy nem ő került hasonló nehéz helyzetbe).
— Nem nagyságos és nem úr. Egyszerűen Fulgur. Ne cifrázzuk a címeket. Mit kívánsz,
Gabi?
— Kérem szépen, tessék megbocsátani azt a lelkigyakorlati hógolyóhistóriát. Ígérjük,
hogy többé nem lesz kifogás ellenünk. Mi igazán nem akartunk...
— Nem az a fontos, hogy mit nem akar az ember, hanem az, hogy mit tesz. Játszani
nem érek rá és felelőtlen gyereknéppel nem tudok mit kezdeni. Akivel én egyszer kezet
fogtam, az férfi legyen a javából, akkor is, ha még nincs tizennégy éves. Üljetek le. Ma
kevés idő alatt sokat kell végeznünk.
Leültek. És két perccel később megindult a fantasztikus és hihetetlen
tapasztalatoknak egy olyan zuhataga, amelytől még napok múlva is kóválygott és szédült a
fejük. Megismerkedtek Fulgurral, a Győzhetetlen Erővel.

Aki ura a villámnak

— Mindenekelőtt lássuk a leckét! — kezdte Fulgur a beszélgetést.

A fiúkban meghűlt a vér, Lecke?... Rossz hangzású szó. Mi lesz ebből?
— Kézfogással és becsületszóval elköteleztétek magatokat nekem. Az én népem
vagytok, Fulgur népe, Fulguris gens, vagy összevonva; Fulgens. Ez a gárdám neve. Jól
megjegyezzétek.
— Fulgens, fulgentis... Fényes, ragyogó... — fordította Jenőke, a tudós.
— Igen. Így is megfelel, hiszen elég fényes pofák vagytok mindannyian és ragyogó
dolgokat fogtok véghezvinni a jövőben. Szóval Fulgur és a fulgensek. Értjük?
 — Igen. Fulgur és a fulgensek, (Diadalmas ragyogással villantak össze a huncut
diákszemek. Most már van nevünk is! És micsoda fényes név!)
— Háromféle csoportra oszlik a gárdám; eleven emberek, vak természeti erők és
hallgatag gépek. Mind a három szó nélkül és gondolkodás nélkül teljesíti azt, amit
parancsolok neki, de ugyanakkor beleadja minden erejét és képességét, hogy feladatát az
elérhető legjobban teljesítse. Az erők és a gépek ezt száz százalékban megteszik; ezt várom
az emberektől is. Számíthatok rátok?
-— Számíthat ránk.
— Elvégre érünk mi is annyit, mint a halott gépek!
(Ezt persze megint Stubi mondta. Ki más merné ilyen nyíltan kimondani a
gondolatait?)
— Nono, nem ismered az én gépeimet! Sok embernél többel érnek azok! — De
maradjunk csak a leckéteknél.
Megkapjátok az első parancsokat. Vigyázzatok, mert semmit kétszer nem ismétlők.
Ha valamit megmondtam, az épen annyit ér, mintha egy nagy villamos gépbe bekapcsolom
az áramot: ott nincs gondolkodás, tervezgetés, a gép abban a pillanatban indul és teljesíti a
kötelességét. Akinek parancsot adtam, annak a lelkébe, idegrendszerébe belekapcsoltam az
én akaratomat; elmegy és megcsinálja.
A nagy óra zengő hangon felet ütött. Fél tizenegy. Még zúgott a hang a szobában,
amikor nem tudni hol, nem egy meghatározott helyről, hanem valahogyan a levegőben
lebegve, egymásután szólaltak meg nyugodt, csendes férfihangok:
— A kémia kész.
— A fizika kész.
— A gépterem kész.
— A csarnok kész.
— A műhely kész.
Fulgur mozdulatlanul üli a helyén, de Kisöcsi vizsla szeme észrevette, hogy
karosszékének karfáján, alul, a jobb keze gyűrűs ujjának alig érzékelhető mozdulatával
lenyom egy rejtett gombot, Ugyanakkor mindnyájan hallották a halk feleletét, amelyet
nyilvánvalóan a titokzatos jelentést tevőknek mondott, de egészen úgy, mintha ott állnának
közvetlen előtte a szobában: Jól van, fiúk. Folytatni a munkát, nemsokára jövünk. Kész.
A jobb kéz megmozdult, ujja elengedte a gombot és nyugodtan feküdt tovább a szék
karján. És Fulgur, mintha mi sem történt volna, folytatta a félbeszakított mondókáját.
- Nos hát a ti számotokra az első parancsom az, hogy év végére mind a hatan jeles
bizonyítványt hoztok az iskolában. (Nehéz sóhaj, a szívek aggódva dobognak. Jenőke
szeme előtt megjelenik a számtan tanár úr szigorú arca, Stubit a földrajz tanár úr rémíti,
Pursi és Gabi egész sereg tanári arcot látnak felvillanni. Ez nehéz ügy lesz!)
— Második parancsom, hogy húsvétra mindannyian leteszitek az autóvezetői vizsgát.
Tombor Vass bátyám kocsija nap-nap után rendelkezésiekre áll; a kollégiumban az
engedély ügyét elintéztem, (Feledve iskola, tanárok, minden aggodalom! Hurrá! Autót
vezetünk! Sofőrvizsgát teszünk! Laci egy kis sarok házra gondolt, amely előtt igen sűrűn
fogja elvezethetni Tombor Vass bácsi pompás kocsiját. Az ablakon kócos kis lány fej néz
majd a kocsi után.)
— Harmadik parancsom, hogy egy éven belül folyékonyan kell beszélnetek germán
nyelven, Laci itt előnyben van, ő segítse a többit. Holnaptól kezdve hetenként háromszor
jár be hozzátok a nyelvtanár; a könyveket az asztalotokon elkészítve találjátok. (Derűre
ború! Csak Laci vigyorog kajánul az elképedt cimborákra. Ő kitűnően tud germánul. De jó
neki!)
— Negyedik parancsom: egészséges élet. Erős, kisportolt fiúkra van szükségem:
ruganyos izmok, erős szív, tüdő,idegek. Tenisz. evezés, atlétika, labdajáték, úszás,
talajtorna. Ökölvívást és dzsiu-dzsicut itt fogtok tanulni,
— Végül az ötödik parancs, amely most még csak távolabbi utasítás, bizonyos
érdeklődési kört szab meg mindegyikteknek; ez most meg csak szabad időben való
olvasgatást jelent, később azonban fontos egyéni munkakört Gabi és Laci foglalkozzanak a
világtérképpel és világföldrajzzal, hogy a föld bármely pontjának fekvésével, éghajlatával,
állat- és növényvilágával mély álomól felrázva is azonnal tisztáiban legyenek.
— Pursi és Stubi a világpolitikába kapcsolódnak, Ismerniük kell minden államnak
szerkezetét, vezetőségét, irányait, az összes szereplő politikusokat és a háttérben titokban
működő láthatatlan mozgatókat is. Újság, rádió, publicisztikai iratok, diplomáciai
okmányok és könyvek érdekelnek benneteket ezután.
— Jenőke és Kisöcsi a hármas tagadás békéje húzta új ogur határt és a régi Nagy
Ogurország határának vonalát tanulmányozzák át egészen aprólékos pontossággal, a
legrészletesebb térképek alapján, hogy behunyt szemmel is biztosan mozogjatok minden
fél méternyi darabkáján. Minden szükséges könyvet vagy bármely támogatást megkaptok
tőlem. Ha utaznotok kell, utaztok, ha hosszabb külföldi tartózkodásra van szükségetek,
elviszlek külföldre. Fontos, hogy a rátok bízott kérdésekkel nekem többé ne kelljen
foglalkoznom, mert amint bármire szükségem van ezek köréből, ott van egy fiú, aki
egyszerűen mindent tud.
Most pedig menjünk, nézzünk körül a csodák birodalmában.
Már fel is állt és indult az ajtó előtt váró villámkocsi felé. A fiúk kissé kábultam, nehéz
szívvel mentek utána. Valami bizonytalan fájás szorította össze a szívüket: úgy érezték,
hogy vége a gondtalan gyerekkornak, szép diákéveknek és nagyon-nagyon szomorúak
voltak.
Míg lógó orral helyezkedtek el sorra a kocsiban, egyszerre nagyon melegen, simogató,
nagy szeretettel szólalt meg a leghátsó ülésen helyet foglalt titokzatos parancsolójuk, aki,
úgy látszik, a szívük legrejtettebb gondolatát is világosan olvasta:,— Ne búsuljatok,
pajtásoki Vége a régi, felelőtlen gyerekéveknek, de a most jövő öntudatos esztendők sokkal
több szépséget és örömet nyújtanak majd, mint az első pillanatban gondolnátok. Fel a
fejjel! Halló!... Vár a csodák birodalma!...
A villámkocsi megindult és Fulgurt és a fulgenseket elnyelte a sötétség.
*

Lélekzetet elállító gyors száguldás közben megszólalt mögöttük a vezérük csendes

hangja és magyarázni kezdte a földalatti birodalom csodálatos világát...
— A scarbani begyek csillámpalából és gnájszból állnak; kemény kőzet, nem tűr
üreget, barlangot. Sok év előtt cserkészcsapattal táboroztam itt és egy éjtszakai
barangoláson ősrégi bánya száját fedeztük fel. Akkor csak játszottunk a zeg-zugos
folyosókon s ma innen indulunk világhódító útra. A villámkocsi elhagyott sokszázados
bányafolyosón át rohan, amelyet egy mérnök barátom csodálatos, geniális sziklafúró
gépével tágítottunk ki a nekünk szükséges méretű te, ő fúrta az ős kőzet vetületei mentén a
termeket és csarnokokat is, amelyeket majd látni fogtok. Itt az első. Kiszállunk!
A már ismert alakú földalatti villamos-állomás. Előcsarnokféle helyiségen át,
amelyben hófehér, látszólag egészen mozdulatlan gépek álltak jobb- és balfelé, kellemes
kékes fénnyel megvilágított, kb. 40 méter hosszú alacsony terembe léptek. Az ajtó fölött
neoncsövekből összerakott óriási K betű izzott. A terem végéről széles vállú, komor arcú
férfi sietett feléjük. Olyan volt az arca, mintha valamiért igen-igen haragudott volna, de
amint közelebb ért, látták, hogy a sötét arcból szelíd fényű szinte gyermekesen mosolygós
szempár villan feléjük. Fulgurra nézett, aztán a fiúkra és mozdulatlan, komoly arccal
nyújtott kezet Gabinak: Áldás békesség, pajtások!
— Gabi vagyok. Pursi Laci. Jenő. Stubi. Kisöcsi.
Amint a bemutatkozás végét ért Fulgur odafordult az ismeretlenhez: Péter kérlek,
mutasd meg a Kémiát a fiúknak. Én közben megnézem, mennyire van Kotta a gyapot
kísérlettel.
A komor arcú férfi, akiről most már tudtak annyit, hogy Péternek hívják, érthetetlen
nyelven pár szót súgott neki, mire Fulgur a fejével bólintott és belépett egy oldalfülkébe.
 Új barátjuk a világ legmordabb arcával fordult vissza hozzájuk, de amint a szeme
megpihent Stubi arcán, a kisfiú látta, hogy csak úgy szikrázik benne a belső vidámság.
Egyszerre nagy, bizalmas barátságot érzett iránta és hozzálépve, megfogta a férfi nagy, erős
kezét; Péter bácsi, tessék szíves lenni megmutatni minden csudát! Már alig férek a
bőrömbe a kíváncsiságtól.
Jenőke is közbekottyant: Igen, mert Fulgur megígérte, hogy meglátjuk a csodák
birodalmát. És mi még semmit sem tudunk.
— Na, gyertek velem. Hát mit láttatok eddig?
— Csak a folyosód amerre bejöttünk, meg a Fulgur szobáját. Ja igen, és azt a
csodakertet ott a Daloshegy felé.
— Igen. Tudom. Arról érkeztetek ma. Hát nézzétek, a scarbani hegység belseje véges-
végig a mi birodalmunk. Fönt emberek élnek, kirándulók járnak, gyerekek játszanak és
nem is sejti senki, hogy lent a mélységben titáni munka folyik. A mi gépeink nem
zakatolnak, nincsenek füstölgő kéményeink, amelyekről ránk találhatnak, és még a
Tombor Vass-féle Lővér is, amelyen át a föld színével közlekedünk, egyszerű kis polgári
háznak, kertnek látszik kívülről. Senki sem gondolja, hogy a sziklák mélyén hatvan
válogatott ember dolgozik éjjel-nappal világrengető terveken...
—. Hatvan ember? De hiszen senkit sem láttunk és itt is üres a terem!
— Majd idővel mindegyikkel találkozni fogtok. Nagy ám a mi telepünk! Az egyes
termek egymástól több kilométer távolságban fekszenek és az őket összekötő villám vasút
hossza összesen 62 kilométer.
A csodálkozás felszisszenését azonnal kettévágta a zordon arcú ember keze intésével.
— Csitt! Szokjatok meg először is azt, hogy itt soha semmin nem szabad csodálkozni.
Aki a Fulgur birodalmát járja, minden lépésénél új csodába ütközik és akármit lát, mindent
a legtermészetesebbnek kell, hogy találjon. Most a Kémia termében vagyunk, Fulgur
szobájától 18 kilométer távolságban…
— Tizennyolc kilo… Igen. Tizennyolc kilométer.
— De hiszen azt három perc alatt megtettük a kis vonattal.
—Úgy van. Ez megfelel 300 km óránkénti sebességnek. Nagyon lassú a mi
tempónkhoz képest, de azért itthon megteszi a szolgálatot.
Gabi lehajtotta a fejét. — Nem csodálkozom.
— Péter bácsi kérem, miért kellett olyan messze tenni egymástól a termeket? Hiszen
az borzasztó nagy munka és nagy költség!
—Ó, a munka nálunk gyorsan megy, a költség pedig nem számít. Tudjátok, egy ilyen
földalatti telep berendezésénél sok mindenre kell gondolni, Lesz idő, amikor harcban
állunk majd az egész világgal. Képzeljétek: árulás, vagy ellenséges ostrom esetén mennyivel
könnyebb egy elszórt, rejtett birodalmat védelmezni, mintha minden együtt van. Ha egy
műhelyünket kezére kapta az ellenség, hetekig kell a föld alatt keresgélnie, míg ráakadhat a
következőre; mi viszont á fejére robbanthatjuk az egészet anélkül, hogy félnünk kellene,
hogy ezzel valamelyik más műhelyünket is tönkretesszük, De egyébként is: történjék
mondjuk egy robbanás, vagy vízáradás, vagy váratlan sziklaomlás, akkor meghal az, aki
nem vigyázott, de a többinek nem történik semmi baja.
-— Juj, az rossz lehet. Egy ilyen robbanás, amikor minden elpusztul.
— Ó, attól nem kell félni. Fulgur nem követ el hibát. De gondolni mégis kell
mindenre. No most irt vagyunk az én szobámnál. Jöjjetek be, majd mutatok egypár
érdekes dolgot.
Papírvékonyságú, hófehér ajtó tolódott a falba és ott álltak egy Fulguréhoz hasonló
komoly, szép férfi szobában.
A nagy íróasztal mellett néhány asztalka, egy szekrény, épp olyan titokzatos fogantyú-
tömeggel, mint amelyet már ismerlek odaátról.
— Jé, ilyen üveglapos varázslóasztalt láttunk Fulgurnál is. Mi ez? Olyan érdekes!
— Ez a távolbalátó készülék. Mint a mesében: ezt mondom: Hipp-hopp! — és
meglátom benne azt. amit akarok.
 Nézzétek csak!
A fiúk az üveglap fölé hajoltak és új barátjuk igazgatott, csavargatott néhányat a gép
fogantyúi közül. Az üveglap elsötétült, majd átlátszóvá lett és a fiúk majd hanyatt estek,
amikor egyszerre megjelent előttük a kollégium képe, gyorsan nagyobbodott, aztán
egyszerre eltűnt és nagy szoba látszott, benne kis íróasztalok, polcok, az asztalokon nyitott
könyvek, füzetek, félbehagyott írással...
— Jé, az első tanuló!
Kinyílt az ajtó és szőke hajú apró fiú lépett a szobába.
Amint előre jött, úgy tetszett, mintha csak pár lépésnyire volna tőlük. Jenőke
felvidámult: Nini, a Frici!...
A kis szőke előre jött, ténfergett az asztalok között, aztán az egyiknél megállt és
odahajolt a kinyitott rajz füzet fölé. Stubi mérgelődött:
-Nézd, pont az én asztalomhoz megy! Te, hozzá ne nyúlj a rajzomhoz! Nézzétek, fogja
a ceruzát és be akarja firkálni! Te! Nem hagyod!?? Bácsi kérem, nem lehelne szólni neki,
hogy menjen onnan? Elrontja a rajzomat!
A mérnök kezét egy különálló fogantyúra tette és csendesen mondta: Na, most szólj
neki! — Azzal elfordította a fogantyút, ;s Stubi őszinte méregtől elfulladó hangon kiáltotta:
— Frici, nem hagyod a rajzomat? Mész onnan?
A tükörlapon látszott, amint a kis szőke összerezzen, riadtan, bámulva néz körül a
szobában, aztán hirtelen, mint a megrezzent kis egér, kivágtat az ajtón. Szívből jövő
kacajjal kísérték a fiúk és még akkor is őt kacagták, amikor a mérnök kikapcsolta a gépet és
a tükör lap újra elsötétült.
Érdekes volt most a férfi arcát nézni: a mozdulatlan, komoly arcot szinte
bevilágították a nevetéstől sugárzó szemei. Pursinak úgy tetszett, mintha látta volna már
valahol, olyan ismerős volt! De sehogyan sem tudott ráemlékezni honnan ismeri.
Amint elült a kacagás, az érdeklődés fokozott erővel ostromolta körül a csodálatos
gépet, amely lát, beszél és sok kilométer távolságból is megugrasztja a kotnyeles Fricit.
A mérnök néhány nyugodt szóval felelt a feléje zúduló kérdés-áradatra:
— A mi távolbalátó készülékünk Fulgurnak egészen eredeti találmánya. A ti
tudósaitok számára még óriási újság a Zworvkin féle ikonoskop, amely photoelektromos
úton közvetíti távolba a képet, mi azonban ezen már régen túl vagyunk. Mi emberi
szemnek láthatatlanul szereljük fel mindenfelé a felvevő készülékeinket: hol egy
lámpaernyőre, hol a fal egy repedésébe vagy egy bútor sarkára; ahol szükségesnek látjuk,
hozzákapcsoljuk mindjárt a rövidhullámú leadónk beszélő készülékét is, amely nem
nagyobb egy borsószemnél és így állandóan láthatjuk, hallhatjuk azokat, akikkel közelebbi
érintkezésben akarunk maradni és ezer kilométereken át is úgy beszélgetünk, mintha az
illető itt állna mellettünk a szobában.
— Igen, az előbb hallottuk Fulgur szobájában, amint a semmiből csendülő hangok
jelentést tettek neki és ö felelt is egészen csendesen.
— Ó én láttam, hogy lenyomott egy kis gombot a karosszék karfáján! Az volt a
kapcsolója. Úgy-e?— Igen. Jó szemed van, pajtás. Örülök neki.
— Tessék megmondani, hogy lehet az, hogy Fulgur láthatatlanul tud jönni-menni a
kollégiumban. Levél volt az asztalunkon és senki sem látta, ki hozta be; aztán a látó és
beszélő készüléket is felszerelték és mi nem is sejtettük, hogy ott járt valaki. Éjjel
dolgoztak, amíg mind aludtunk? — Nem, mi nappal is bemegyünk akárhová észrevétlenül.
Ennek a titkát majd meglátjátok a Fizikában. Én most másokat matatok, jöjjetek.
Szemben azzal az ajtóval, amelyen bejöttek, másik fehér ajtó tolódott tétre előttük és
rézsút, sugarasan jobb- és balfelé nyitó két hosszú, keskeny termet tekintettek át egyszerre.
Laci a homlokára ütött:
— Most látom csak! A Kémia alaprajza egy nagy, nyomtatott K betű. Úgy-e? És a
mérnök úr szobája ott van, ahol a K két szára találkozik a merőleges szárral. Milyen
érdekes!
 — Jól van, Laci! örülök, hogy mindent észreveszek és nem kell semmit hosszasabban
magyaráznom. Nálunk minden egyes telep a kezdőbetűjének formájában épült: a Fizika
nagy F betűt mutat, a Csarnok óriási C-t Az én birodalmamat, a Kémiát nyomtatott K
alakjában elhelyezett három keskeny, hosszú terem alkotja; a betű szárait a főteremre
merőlegesen és egymással párhuzamosan futó kisebb műhelyek és kísérleti
laboratóriumok egész sora köti össze, ezekben állandó csendes munka folyik s a
kísérletezők sokszor hetekig nem is látják egymást. Itt a Munka az úr.
Amíg beszélt, épen egy ilyen keresztben futó kisebb laboratórium félig nyitott ajtaja
előtt haladtak el. Gabi benézett. Fulgurt látta különös alakú asztalka fölé hajolva és
láthatólag figyelmesen hallgatva az asztalnál ülő fiatalember magyarázatát, akinek arca
olyan ismerősnek tűnt fel a fiú előtt! Megállt egy pillanatra. Most... Igen, most felemeli a
fejét, tisztán látja az éles metszésű arcélét... Persze, hogy ismeri! Kotta, a főiskolás, akit
annyiszor látott a kollégiumban! Hát ez is a Fulgur munkása? Ki gondolta volna!.,.
Sietnie kellett a többiek után, akik épen most fordultak be egy oldalszobába. A
mérnök becsukta az ajtót, aztán nagyon komoly arccal fordult a fiúkhoz:
— Mindaz, amit most mutatni fogok és egyáltalában minden, ami Fulgurral
összefügg, mélységes, szent titok, gyerekek! Olyan titok, amelyet lázálomban sem lehel
kibeszélni, a legembertelenebb kínzás alatt is meg kell őrizni és szerelem, bor, véletlen
elszólás sem csalhatja ki belőletek soha! Fulgur sziklatermeiben a jövő nagy Ogurországát
kovácsolják és aki ebből a munkából csak egy betűt is elárul, az hazaáruló!
— Tudjuk — bólintott Gabi. — Tudjuk, és hallgatni fogunk.
— Jól van. Tehát kezdhetjük. Vetkőzzetek le Egy pillanatig csodálkozva néztek rá a
fiúk, aztán Kisöcsi gyors mozdulattal ledobta a kabátját és példáját a többi is villámgyorsan
követte. Szempillantás alatt lekerültek a cipők és a felső ruhák és egészen természetesnek
találták, hogy a mérnök most kinyitott egy szekrényt, amelyben egymás mellett hat teljes
öltözet függött, ugyanolyan, mint a Fulguré meg a Péter mérnöké is. Egy intésre gyorsan
felöltöztek a fiuk és senki sem csodálkozott rajta, hogy a ruhák úgy álltak rajtuk, mintha
ráöntötték volna s a mozgás csodálatosan könnyű, akadályozatlan volt bennük az első
perctől kezdve. A puha sapkák arcot védő takaróját még nem bocsátották le s a gyerekarcok
égtek az izgalomtól, amint a levetett ruhákat a szekrényben elhelyezve, újra a vezetőjük felé
fordultak.
— A hadseregnek egyenruha dukál. Amint látjátok, a fulgensek egyenruhája eléggé
különös, A cipő a nadrággal, kesztyű a kabáttal összefügg s ha a sapka arcvédőjét
lebocsátva, a kabátot rászorítjátok, vízen át, gázfelhőn át, tűztengeren át nyugodtan
mehettek, semmi nem árthat nektek többé. A fulgensek sérthetetlen és sebezhetetlen
katonák.
Nézzétek csak!... Engedjétek le a kabátra az arcvédőket!
Most Gabi, fogd meg ezt a revolvert. Értesz a fegyverekhez? Hétlövetű Walther P,,
legerősebb kaliber, a golyója 10 cm-es deszkalapot keresztülüt. Nézd meg, jól meg van-e
töltve?
Igen? Nos, lőj rám, vagy a fiúkra, lődd ki mind a hat golyódat. Ne félj, nekünk nem
árthat a golyó...
Hatot villant a fegyver s a dörrenés tompán szólt a zárt helyiségben. Gabi á hatodikat
önmagára célozta s aztán lassú mozdulattal letette a revolvert.
— Nos, kit találtak el?
— Én a mellemre kaptam egyet!
—Nekem a térdemet ütötte inog.
— Én pont az orrom hegyére kaptam. Megijedtem tőle!
—Önmagomat meg főbelőttem és nem éreztem a golyó ütését. Csodálatos!
— Nincs az a puskagolyó, amely a mi egyenruhánkat legyőzhetné. A legvadabb
golyózáporban is sértetlenül járkálnánk és az embereket a hideg rázná a bámulatról. Nos,
mit szóitok hozzá?
 Mit szóltak? Bámultak és ujjongtak! Hiszen gyerekek voltak mind, akiket elsősorban
a dolog romantikus és fantasztikus volta fogott meg. Stubi a földön felfedezett egy heverő
golyót s diadallal vetette rá magát; erre aztán a többi is golyóvadásza ha indult és óriási
örömriadallal szedték össze szoba sarkából, székek alól a szerte heverő kis acél kúpokat.
Stubi széles jókedvében hátba vágta Jenőkét s aztán látott szájjal bámult a kezére simuló
puha kesztyűre. Az ütést egyáltalában nem érezte sem ő sem a pajtása, ellenben a két
érintkező test olyan hangot adott, mintha fával fát ütöttek volna meg.
Az általános kíváncsiság Gabi kérdésében nyitott zsilipet magárak:
— Milyen anyagból vannak ezek a ruhák? Sohasem hallottam még ilyenről! Golyótálló
szövetről az iskolában nem tanultunk semmit.
—Ó pajtás, eltelik egypár évtized, míg a mi ruháinkról az ogur iskolákban tanítani
fognak! Messze Dél-afrikábán óriási farmokon emberek ezrei termelik azt a különös
növényt, amelynek rostjaiból komplikált kémiai eljárás és a tudományban eddig ismeretlen
erejű elektromos sugárzás folyamán a fulgensek ruhájának szövetét szövik a Fulgur gépei,
A ruhák készítésének titkát hárman ismerjük mindössze és ha egy békés lelkületű scarbani
szabómestert bevezetnének a mi szabóműhelyünkbe annak a szája még egy hét múlva is
tátva állna a .csodálkozástól!
— Én azt nem érjem, hogy miért nem éreztem az orromon a golyó ütését? Az
arcvédőm olyan puha, mint egy selyemkendő és ha a golyót át nem is engedi, de meg
kellett hajolnia az ütődés ereje alatt és igazság szerint nekem most belapított, vérző orrai
kellene itt állnom. Hiszen ha a kezemmel az arcvédőn át az orromhoz nyúlok, érzem a
nyomást, és érzem máshol is mindenütt, ahol csak magamhoz érek. Hogyan lesz a puha
gyapjú-ruhából vaspáncél?
— Ez a mi ruhánk legcsodálatosabb titka, amely már a sejtek világának a mélységes
rejtelmeiben vész el. Ha lassú érintéssel nyúlok hozzá, a ruha enged: nem szakad, át nem
lukasztható semmiféle erővel, de hajlik, mint a selyem. De ha hirtelen erős ülés éri kéztől,
golyótól vagy akármi mástól, abban az ezred másodpercben azon a ponton megmerevedik
és minden páncélnál keményebb lesz. Ennek a titkát hiába magyaráznám, nem is kell
tudnotok.
Stubinak, a fő rosszcsontnak, nagyot villant a szeme:
-Fényes! Hiszen akkor ezen a nadrágon nem fog a nádpálca!
A fulgens akármennyi gonoszságot csinálhat, mert úgysem érzi, ha verést kap érte.
Pursi és Kisöcsi szemmel látható örömmel fogadták ezt a felfedezést. Gabit azonban,
aki már kinőtt a nádpálca hatalma alól, más érdekelte.
— De hogyan varrják hát a ruhát, ha nem lehet átlukasztani? Hiszen a varrótű sem
tud átmenni rajta!
— Ezeket a ruhákat nem varrják, hanem öntik. Varrást alig találtok rajta. De
különben is semmi sem lehetetlen egy olyan szabóműhelyben, amely kétmillió kilowattos
elektromos sugárzás alatt dogozik.
Kétmillió kilowatt!? A fiúk elnémultak.
— Még valamit akarok mutatni — folyatta a mérnök.
—Ugyanabból az anyagból, de más összetétellel, sok egyéb dolog is készül a
műhelyeinkben. Itt ez a kis fehér lemez. Alig vastagabb egy papírlapnál, de sem ember,
sem gép meg nem hajlítja. Ilyen anyagból készült a villám vonat, amelyen utaztatok,
ilyenből vannak a bútoraink, ajtóink, gépeink és minden berendezésünk. Ha Fulgur
egyszer házakat kezd építeni, ezek a házak papírvékony, ragyogóan fehér falakból fognak
állni és erősebbek lesznek, mint a legfantasztikusabb-vasbeton erődök. A mi hídjaink,
vasútjaink, autóink és hajóink és mindenünk ebből az anyagból fognak készülni.
Képzeljetek el egy várost, egy országot, ahol minden, de minden ebből az elpusztíthatatlan
gaboritból készült!
— Gaborit? Úgy hívják?
 — Igen, Egy kedves öreg barátja emlékére nevezte el így Fulgur a legcsodálatosabb
találmányát Ha mi ezzel egyszer kiléphetünk a világ elé, forradalmasítjuk az egész
építkezést, gépgyártást, bányászatot, kohászatot!
Gabi végigsimította a homlokát.
— És mindazt egy ember találta ki? Hogyan jöhet egyetlen emberi agyvelőből ennyi
világcsoda?
—Ó, hiszen még a tizedrészét sem láttátok a Fulgur titkainak! Ennél sokkal
nagyobbakat is láttok majd a továbbiak során! De jegyezzetek meg: semmiféle technikai
feladat megoldása nem lehetetlen annak, aki ura a villámnak!
— Aki líra a villámnak.., Fulgur... Ő ura?
— Igen. Fulgur a villám ura és ezzel győzhetetlen ura a földnek.

Integrál leleplezései

Halkan csendült meg láthatatlan kicsi csengő, mintha apró harangra egyetlenegyet
ráütöttek volna. A mérnök felnézett, bólintott a fejével és kezét az asztal egyik kis
fogantyújára tette. Aztán a fiúkhoz fordult.
— Én most egyelőre végeztem veletek, pajtások, jön már az új vezetőtök, aki a
következő teremben kalauzol majd benneteket. Mi még sokszor fogunk találkozni, hiszen
ugyanannak a gyönyörű nagy munkának vagyunk mindnyájan munkásai El ne felejtsétek:
titoktartás;- kitartás, engedelmesség !
A gaborit ajtó csendesen félretolódott és magas, nyúlánk fiatalember lépett a szobába.
Fulgens ruhát viselt ő is, de az arca födetlen volt. Ezt az arcot látva, bámulva kiáltottak fel a
fiúk:
— Jé, az Integrál!
A fiatal erdőmérnök mosolyogva lépett hozzájuk. Pár hónapos még csak a diplomája;
nem régen még ő is a kollégium lakója volt és a kis néppel mindig meleg, nagy barátságot
tartott. Mióta az egyéves repülő-tanfolyamot elvégezte, csendes estéken hányszor mesélt
nekik repülő élményeiről!
— Szervusztok, gyerekek! Hát ti is fulgensekké lettetek? No, ennek örülök.
— Integrál, vezesd a fiúkat a te birodalmadba és magyarázz meg nekik annyit,
amennyit ilyen kis nép első hallásra megemészthet. A D 12-essel megismételheted a
múltkori éjtszakai kísérleteket, legalább kipróbálod az új gépet is. Értesítsd az állomásokat,
hogy figyeljék az eredményt!
Néhány villámot is produkálhatsz; vágasd bele őket a Fertőbe.
— Igenis. Fulguratort is mutassak nekik?
— Nem. Azt ma még ne ismerjék. No, szervusztok!
Minden további szó, búcsúzás nélkül visszaült asztalához a komor arcú mérnök, ők
pedig már tolongtak kifelé az elsiető Integrál nyomában. Fulgur birodalmában nem érnek
rá az emberek külsőséges udvariaskodásra.
Végigsiettek a K betű alapvonalát jelentő hosszú termen, újra átmentek a kis
előszobán és beültek a villámkocsiba. Stubi egyre a barátja körül settenkedett, kezét fogta,
míg a Kémián végigmentek s a kocsiban is közvetlen eléje ült. Ez a váratlan találkozás
szörnyen fúrta az oldalát.
— Nem tudom megszokni azt a gondolatot, hogy téged itt találtunk. Mióta vagy már
fulgens?
— Ó, már régen! Már a repülőiskolát is Fulgur parancsára végeztem el és azóta
állandóan őneki dolgoztam.
— Érdekes, nem is sejtette senki. Van itt más főiskolás is?
— Hogyne, egész csomó ismerőssel fogtok találkozni a különböző műhelyekben.
Legalább negyvenen vagyunk itt az alma mater diákjai közül. A legtöbb fiatal diplomás, de
vannak olyanok is, akik egész nap bent ülnek a főiskolai előadásokon, estefelé még ott
teniszeznek a kollégiumi pályán, vacsora után pedig éjfélig dolgoznak a földalatti
műhelyben vagy laboratóriumban.
— Ó, most már sok mindent értek! — szólt közbe most Gabi is.
— Októberben egy névtelen jótevő nagy összegű segélyt adott a főiskolás ifjúságnak,
úgy, hogy azóta nincs szegény diák Scarban-ban, De megköveteli, hogy rendes időben
végezzen mindenki a tanulmányaival; aki elmarad, az egy fillért sem kap tovább, Fulgur
volt, úgy-e?
—Ő volt. Önmagának nevel hűséges mérnöki gárdát
Elölről, a kocsi orrából hangzott Laci hangja:
— Emlékszem egy újságcikkre, valamikor karácsony előtt jelent meg egy etelevárai
lapban... Arról szólt, hogy tömegesen tűnnek el fiatal diplomás mérnökök, senki sem tudja,
hová lesznek. Felhívta a kormányt, hogy szigorú vizsgálatot indítson, mert valószínüleg az
idegen légió számára toboroznak titkos ügynökök, vagy pedig a keleti ellenség; viszi el a
mérnökeinket.
— Itt ülnek azok egytől-egyig Fulgur birodalmában.
Búcsúlevelet írtak szüleiknek, szeretteiknek és aztán eltűntek az ismerőseik szeme
elül. Éveket töltenek külföldön, előírt tanulmányokon, van, aki beutazta már a fél világot,
de Ogurországon Tombor Vass Aladár kertjén kívül egy lépést sem tehetnek, ismerőseik
számára megszűntek létezni. Fulgur jól eldugja azokat, akiket rejtve akar tartani.
E pillanatban megállt a villámkocsi és a beszélgetés kis időre megszakadt. Jó, hogy
így történt, mert senkinek sem tűnhetett fel, hogy mennyire elhallgatott és milyen
rosszkedvű lett egyszerre Jenőke és Stubi, a két kicsi. Mintha, valami nagyon ráfeküdt
volna a szívükre. Csak nem fáradtság okozta ezt a hirtelen elernyedést? Hiszen alig jártak,
alig láttak még valamit. Vagy a gaborit-ruha nem jól védett és a revolver-golyó kelleténél
jobban megütötte, talán súlyosabban megsértette őket? Lehetetlen, hiszen Fulgur nem
hibáz, itt minden munka teljes és jó. Talán-talán csak nem a szüleiktől való elválásnak,
évekig nem találkozásnak gondolata verte le így őket? Kis pubikat, akik visszasírnak a
mama szoknyája mellé... Pedig alighanem így lesz, mert lám, amint, a neoncsövekből
alkotott óriási F betű alatt a következő nagy munkatelepre, a Fizikába beléptek, Stubi
észrevétlenül hátramaradt és gyors mozdulattal egy feltolakodó könnycseppet torolt ki a
szeméből. Utána ijedten, restelkedve nézett körül nem látta-e meg valaki. Nem, nem látta
senki; a fiúk sietve tolongtak be a felnyíló kapun és Stubi a szemet mégegyszer megtörölve,
nagyot nyelve, gyorsan utánuk iramodott.
Pedig kár volt azt a könnycseppet olyan szégyenkezve letörölnie! Ha Fulgur látta
volna (és ki tudja, nem nézi-e őket észrevétlen valahonnan?), szeretettel simogatta volna
végig a kisfiú buksi fejét és egészen biztos, hogy azonnal új törvényt hozott volna Stubik,
Jenőkék és az ő barátaik számára, amely megengedi nekik, hogy az elrejtőzés idején is
láthassák időnként az édesanyjukat. Mert az apró nép számára édesanya csókja olyan
szükséges, mint a virágnak a nap, embernek a levegő...
Egészen bizonyos, hogy az édesanya csókja helyet talált volna a Fulgur
munkatársakat nevelő rendszerében.
Integrál birodalma óriási F betű, amelynek fő szára 80X15 méteres, hosszú, keskeny
terem. Külsőleg a benyomás ugyanaz, mint a Kémiában. Kellemes kékesfehér fény, ragyogó
tisztaság mindenütt, a levegő olyan friss és üde, mint a fenyőerdőben kiadós májusi eső
után. Erről a levegőről Integrál azt mondta Gabinak, hogy nem kívülről szivattyúzzák be a
termekbe, mint a bányákban látja az ember, hanem különleges kémiai szerek segítségével
itt gyártja, újítja, mozgatja egy szellemes szerkezetű gép, amelyet a terem sarkában
mindjárt meg is mutatott a fiúknak. Nem sokat láttak belőle. Olyan volt, mint egy lezárt,
nagy szekrény, amelynek ajtaját és oldalát ezernyi apró lyuk fúrja keresztül. Kisöcsi a
lyukakhoz tartotta a kezét; — nem érezte a levegő áramlását Aztán a fülét nyomta a
szekrény oldalához; csendes minden odabent. Érdekes, hát a Fulgur gépei mind némák?
Ugyanezt a kérdést hangos szóval is feltette pár perc múlva, amikor végigsétáltak a
nagy terem hosszában és kíváncsian nézegették a kétoldalt sorakozó gépeket,
kísérletezőasztalokat, érthetetlen kapcsolótáblákat és a terem közepén, az F betű kis
keresztvonalába belemélyedő, fantasztikus alakú és szerkezetű gépmonstrumot. Mind
gaboritból készült, mind ragyogó fehér és mind tökéletesen csendes és mozdulatlan; csak a
nagy gépnél játszik a feszültségmérő mutatója és oldalt egy nagy kör alakú tárcsán kicsi
vörös hegyű mutató kúszik fáradhatatlanul előre, körbe-körbe.
A volt főiskolás nevetve hallgatta a kíváncsi fiú kérdéseit.
— Tudod, pajtás, ez a mi elvarázsolt tündérvárunknak az a bizonyos századik, hét
lakattal lezárt terme, amelyben a tündér király a tűzokádó sárkányt őrzi bilincsekben. Ha
Fulgur az ő sárkányát ráeresztené a világra, percek alatt százezer számra halnának meg
emberek és milliós városok pusztulnának a keze egyetlen intésére. Ez a nagy gép és a
testvére ott az F betű felső, hosszabb szárában, a lelke és éltetője az egész telepnek; minden
erőnk őtőlük származik.
Ide ellenséges, rosszakaratú ember nem kerülhet és mégis ezeket a gépeket külön zár
alatt tartja Fulgur és a Fizikának felelős vezetője a legbizalmasabb barátja, gyermekkori
játszótársa, Komáromy mérnök, aki Fulgur után a .legzseniálisabb tagja ennek a válogatott
gárdának. Ezeknek a gépeknek nagy részét ők ketten konstruálták; a világ semmiféle
gyárában vagy arzenáljában nem találnátok mását egyiknek sem.
— Igen, hiába próbálom felismerni őket, pedig a fizika tanár úr sokat beszél nekünk a
legmodernebb gépekről és képről ismerem is valamennyit. De itt megáll a tudományom.
— Ne szegyeid, pajtás. Itt a tanár úr tudománya éppen úgy megállna, Mi messze
előtte járunk a mai fizikának. Fulgur szerint harminc év kell a tudománynak ahhoz, hogy
minket utolérjen; nekem azonban meggyőződésem, hogy száz év múlva sem fogják tudni
mindazt, ami mi tudunk. Hiszen ahhoz nemcsak idő kell, hanem szükséges a Fulgur és
Komáromy mérnök zsenialitása, ilyet pedig ez a mi fáradt, ideges századunk nem fog még
egyszer kitermelni, Ha Edison és Marconi évek hosszú során át együtt dolgoznának egy-
egy lángeszű gondolatnak megvalósításán, azok talán utolérnék a mi vezéreinket harminc
éven belül; de hol van még egy Edison és még egy Marconi?— Miben áll tehát Fulgur
hatalma? Mi az alapja és középpontja mindennek a csodának, amelyekből alig láttunk még
valamit és máris szédül tőle a fejünk?
-Egészen csodálatos találmányok hosszú sora az, amely Fulgurt a mai, mindenek
fölött álló emberré tetté. Valamennyinek pedig az alapja egyetlen gyönyörű tény: Fulgur
megfogta és hatalmába gyűrte a fizikában még mindig rejtélyként álló kozmikus sugárzást
és ezzel föléje emelkedett egész sereg fizikai megkötöttségnek.
— Kozmikus sugárzás?... Sohasem hallottam róla. Ez valami csodálatos, nagy erő? —
Elképzelhetetlen erő. Csak aki ennek birtokában van, az teremthette meg a gaboritot,
amelyből a ruháitok is, meg a gépeink is készültek. Figyeljétek meg a gépeket. Több, mint a
fele jár; ez a nagy monstrum itt percenként 60 ezres fordulatszámmal dolgozik. És úgy-e,
semmi hangját nem halljátok? Hogy nem látjátok a mozgást, az természetes, hiszen a
bizonyos határon túlmenő sebességei az emberi szem már nem tudja érzékelni: ami igen
nagyon gyorsan mozog, az a mi számunkra áll. Nézzétek ezt a nagy radiátort - minden
porcikája mozog és mégis úgy látjuk, mintha teljes nyugalomban állna. Ennél azonban
sokkal szenzációsabb az, hogy a mi gépeink nem zúgnak, nem kattognak, sőt meg a
precíziós gépeknek azt a finom sziszegő hangját sem halljátok, amely a legfinomabb
eszközökkel dolgozó laboratóriumokat is betölti azonnal, amint a gépeik megindulnak.
A kattogást, dübörgést, sziszegést a végtelen finomsággal kidolgozott
gépalkatrészeknél is elkerülhetetlen egyenetlenségek, szabálytalanságok okozzák. Nálunk
ez nincs. A gaborit-gépek száz százalékos pontossággal épültek; itt nincs szabálytalanság,
nincs kopás és nincsen zaj. Ha majd háborúban állunk a világgal és összes gépeink
megfeszített, erővel dolgoznak, ez a terem akkor is épen ilyen csendes lesz, mint ma.
— Szenzációs! (Stubiból önkéntelenül kitört a kollégium népének kedvenc csodálkozó
szava.)
—Ó, ez a legkisebb szenzáció. Mondjak még egy párat? Múlt héten volt Richmond
fölött a repülőgépek gyorsasági világrekord-versenye, amelyen óriási érdeklődéstől kísérve
ostromoltak a 600 kilométeres óránkénti sebesség határát. Nos, a mi gépeink 6—8 ezer
kilométert játszva tesznek óránként. Vagy mást mondok. Ott a 4-es számú elzárt ajtó
mögött van egy gép, amellyel múlt héten, csütörtökön Fulgur itt, a kis szobában ülve,
sújtotta le John Walker szenátort, a Szövetkezett Országok forradalmár vezér politikusát,
amint a Capitolban háborúra izgató beszédet mondott.
— Igen, emlékszem! A „vörös sarló" segítségével a „felkelő nap’ ellen akart háborút
kezdeni! Beszéde közben hirtelen rosszul lett, összeesett és csak késő este tudták magához
téríteni!
— Rosszul lett! Fulgur ütötte le, mert háborúba akarta keverni az E.O. népét. Vagy
mesélek még egy érdekeset.
Senki sem tudja, hogy idén május 1-én háborgató elemek minden eddiginél nagyobb
tüntetést akartak rendezni Etelevárán, és kitűnően megszerveztek egy véres, borzalmas
éjtszakát. Hatalmukba kerítették az áramfejlesztő telepeket, megszállták a bánhalmi
villamos vezeték vonalát és este tízkor egyszerre elvágtak minden világítási vonalat a
fővárostól. Etele várára sötétség borult és a fekete éjtszakában mindenünnen megindultak
a külvárosokból a felfegyverzett tüntetők ezres hadai. Az újságok írtak az esetről;
emlékeztek rá?
— Hogyne! Olvastuk. Két percig tartott a sötétség, aztán újra kigyulladtak a lámpák és
a rendőrség csirájában elfojtott minden rendzavaró kísérletet. Ezért kár volt olyan nagy
lármát csapni!
— Azám, csakhogy azt nem írták meg az újságok, hogy a főváros hatóságai
tehetetlenek voltak a sötétséggel szemben és Etelevára védtelenül zsákmánya lett volna az
éjtszakai forradalomnak, ha egy ismeretien áramforrás ismeretlen módon bele nem
kapcsolódik a főváros világító hálózatába és nem táplálja azt négy és fél óra hosszat, mire
megfeszített munkával sikerült a visszafoglalt telepeket működésbe hozni és Bánhalommal
is helyreállítani a kapcsolatot. Ma sem tudják, hogy ki volt a milliós város megmentője!
Nos, az előkészítő szerelést én végeztem két másik főiskolás cimborámmal és az etelei
lámpákat azon a kapcsolótáblán Komáromy mérnök úr gyújtotta meg...
Ebben a pillanatban kinyílt a 6-os számú gaborit-ajtó és szőke hajú, mosolygós arcú,
magas fiatalember lépett ki rajta. Integrál odasúgta a fiúknak:
— Ez Komáromy László, jól megnézzétek!
A fiatalember úgy sietett hozzájuk, kitárt karokkal, nevető arccal, ahogyan régen várt
kedves ismerőst köszönt az ember. Sorban kezei fogott velük, Jenőke fejet megsimogatta és
csengő, vidám nevetéssel kérdezte tőlük:
- Leckét vesztek a fizikából? Úgy-e, ez érdekesebb, mint az iskolában a tankönyvből
feladott leckét bemagolni?
A fiukban egy pillanatig bennakadt a lélekzet. Integrál annyi bámulatos dolgot
mondott erről a fiatalemberről, hogy most, amint előttük állt, bizony kereszbe állt
torkukban az elfogódottság. Csak néztek rá megbűvölve. Pursi újra azt a különös,
tapogatózó sejtést érezte, amely már az imént, Péter mérnökkel szemben is elfogta: mintha
valahol találkozott volna már ezzel az emberrel. Emlékezett a kék szemére, puha szőke
hajára, rózsás, szinte lányosán sima arcára... De hiába erőltette az eszét, nem tudott rá
visszaemlékezni.
Újra Stubi volt az, aki megmentette a helyzetet. Hozzásimult a férfihoz, felnézett rá és
nagyon melegen, szívből azt mondta neki:
— Hallottam, hogy május elsején meg tetszett menteni Etelevárát a forradalomtól.
Meg szeretném köszönni, mert az én nagyapám is ott lakik és szegénnyel ki tudja, mi lett
volna, ha Laci bácsi meg nem gyújtja számukra a villanyt!
Annuska is náluk volt és Annuska úgy fél a sötétségtől! A mérnök keze lassan
emelkedett fel a kisfiú fejére.
— Hát a nagyapád Etele váron lakik? És Annuska is? Ő a kis húgod, ugy-e? Nővéred?
Na persze, gondolhattam volna, hiszen magad is olyan kicsi vagy, hogy egy még kisebb
húgocska számára már nem is volna hely a centiméteren. Azon a forradalmi éjtszakán én
az édesanyámra gondoltam és a rózsadombi kis villában az ő asztalán gyújtottam meg a
lámpát. — Messzenéző szemmel mélázott egy pillanatig, — Mert az édesanyámnak nem
szabad sötétben maradnia...
Jenőkének is megjött egyszerre a szava;
— Bácsi bácsi, kérem, úgy-e sokszor jöhetünk majd ide? Mert én szeretnék magával
sokszor találkozni. És higyje el, nem fogunk semmi bajt okozni, vigyázunk majd nagyon!
Víg kacagással felelt a mérnök:
— Ó kis pajtás, az nem éntőlem függ. Bizonyára megvan már a beosztástok,
megkaptátok az első leckét Fulgurtól, és amit ő parancsolt, annak meg kell lennie.
Találkozni fogunk gyakran, hiszen egy nagy munkának vagyunk a munkásai mindnyájan;
de tudjátok, itt első a kötelesség, az ember maga csak azután jön. Most sem cseveghetünk
sokáig, mert tirátok ma még nagy élmények várnak, és az idő rohan.
Integrál, itt a villám szóró terem kulcsa; vidd a fiúkat és magyarázz nekik mindenről,
amire csak kíváncsiak. Pajtások, a viszontlátásra!
Régen eltűnt már a nagy gép háta mögött és a fiúk még mindig utána bámultak.
Vannak egyéniségek, amelyek első pillanattól fogva magukhoz láncolják az emberi
szíveket!
— Gyertek, nyitva az ajtó!
Felrezzenve siettek Integrál után, aki közben felnyitott egy függöny mögé rejtett kis
ajtót és bebocsátva őket egy kisebb szobába, a függönyt gondosan a helyére eresztette
vissza.

„Kezemből villámok indulnak... ”

6X6,m területű, különösen bútorozott szoba volt ez. Balra a fal mentén futó hosszú
pad kínált kényelmes ülést előtte nyolc kis gaborit-asztal. A másik fal egész hosszát egy
furcsa bútordarab foglalta el, amely rögtön felkeltette a fiúk kíváncsiságát
Képzeljetek egy 6 m bosszú és 3 m magas pianínót, amelynek klaviatúráját billentyűk,
fogantyúk, regiszterek és kapcsolók hosszú sora képezi; a merőleges, felmagasló
szekrényének első lapja egyetlen óriási csiszolt ezüst tükör; baloldalt pedig, összeépítve
vele ember magasnál másfélszer nagyobb földgömb hatalmas golyója terpeszkedik, jobbra
a játszóasztal széles, sokfiókos íróasztallá szélesedik, amely előtt kényelmes karosszék áll.
Integrál odagördítette a karosszéket a baloldali hosszú paddal szembe és nem törődve a
fiúk bámuló kíváncsiságával, csendesen magához hívta őket.
— Gyertek, üljetek le ide szembe velem. Mesélek valamit, jó?
Telve kíváncsi várakozással ültek le a fiúk-és erősen összeszorultak, hogy minél
közelebb legyenek a mesemondóhoz. És Integrál elkezdte a legkülönösebb fizikaórát,
amelyet Gabiék életükben valaha megértek.
— Mondtam már, hogy Fulgur titka, legnagyobb találmánya a kozmikus sugárzásnak
mint erőforrásnak munkába állítása. Tudjátok, mik ezek a kozmikus sugarak?
— Nem. Nem tudjuk.
— 1909-ben Gockel germán fizikus fedezte fel, hogy a Tejút és néhány közelében levő
csillagkép, pl. az Androméda kialakulóban levő égitestjéből, az úgynevezett ködfoltokból
rendkívüli áthatoló képességű sugárzás érkezik a földre. Gabi, te tanultál már a radioaktív
sugárzásról?,..
Nem?... Kérd el otthon egy nyolcadikos fizika könyvét és olvasd el a természetes
sugárzásokról szóló fejezetet. Ott alpha, béta és gamma sugarakról fogsz olvasni. Hogy a
fizikai ismereteid között el tudd helyezni a mi titokzatos erőnket, azért említem meg, hogy
ez a Gockel felfedezte kozmikus sugárzás rokon az elektromágnes sarkai közt három részre
boruló radioaktív sugárzás egyenes irányú gamma sugaraival, csakhogy áthatoló képessége
sokkal nagyobb azokénál. Huszonöt centiméter vastag ólomfalon áthaladva csak alig 50%-
át veszíti erősségének, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy ha valaki támadó fegyverként
tudja felhasználni, nincs ellene védelem. A mai fizika ezzel a sugárzással szemben eléggé
értetlenül áll: nem tud hozzányúlni és gondolni sem mer arra, hogy a világűrből kapott
állandó, felmérhetetlen energiát fel tudja használni valamire. Kedves Stubi ne ásítozzál,
mindjárt érdekesebb dolgok jönnek, amelyeket a te kis koponyád is fel tud fogni.
Fulgur a maga páratlan, szinte emberfölötti fizikai érzékével kisfiú korában a
kozmikus sugárzás tanulmányozására verette magát. Komáromy Laci bácsival több, mint
két éven át dolgoztak, kísérleteztek és birkóztak a legyőzhetetlennek látszó problémával:
hogyan lehetne a kozmikus sugarakat összegyűjteni, az ember hatalma alá gyúrni és ezt az
érintetlen energiaforrást a maguk céljai érdekében kihasználni. Idestova nyolc éve lesz már
annak, hogy először látták meg a probléma megoldását, és ma a világűrből nyert földöntúli
erő hajtja a Fulgur összes gépeit, az fűt, világít nekünk, hatalmunkba adja az ember
használta összes földi energiákat, ellenállhatatlan, félelmetes erejű támadó fegyvert ad a
kezünkbe és a szó legszorosabb értelmében a föld korlátlan uraivá tesz bennnünket. Úgy
lép a mi kozmikus energiánk a földön ma ismert és használt erők közé, mint ahogyan a
puszták oroszlánja sétálna végig marakodó kis pincsikutyák között, Ha Fulgur akarja, a
földön fejtetőre állnak az összes mágneses és elektromos törvények csak azért, mert egy
földöntúli sugárnyalábbal kavar egyet közöttük. Ha akarja, megáll minden gép, kialszik
minden elektromos lámpa, elhallgat miden rádió. Ha akarja, felrobban minden arzenál és
erőd és a katona patronjai szétvetik a töltény táskáját. Ha akarja, zivatar támad, derült
égből villámok cikáznak és ott ütnek le, ahová ő irányítja őket. Ila akarja, elpusztul minden
élő, ledől minden fal és hidakat, városokat, országokat elsöpör a föld színéről, Viszont ha ő
akarja, akkor megtízszereződik a repülőgépek sebessége, több százszoros teljesítményt
nyújtanak a motorok, a távolbalátó készülékkel áttekinti az egész földet, a hangja ott
csendül meg, ahol akarja, hogy hallják, és ha ő egyszer építeni kezd, az ő gaboritból készült
hídjait és házait és vasúti viaduktjait tűz, víz, földrengés, nehéz ütegek bombázása vagy
bármilyen rafinált kémiai támadás még csak meg sem karcolhatja.
Lehet pusztító démona vagy áldást hintő jótevője az emberiségnek. És mert ő az
utóbbi akar lenni, azért követjük őt behunyt szemmel, fanatikusan és megyünk egyetlen
szavára dolgozni, mint a kulik, vagy meghalni, mint a hősök. Mert Fulgur az Erő és Fulgur
a Jövő!
Integrál elhallgatott és csendesen, lassan végighúzta tekintetet a fiúkon. Jenő, Pursi,
Stubi, Laci, Kisöcsi, Gabi...
Tágra nyílt szemmel néznek rá, nyitott szájjal, nehezen lélekzenek és amint a hirtelen
támadt csendre ráeszmélnek, olyanok, mintha kábult álomból ébrednének,
— No Stubi, ásítozol-e meg?
A kisfiú mélyen elpirult és halkan felelte:
— Úgy érzem, hogy életemben nem fogok többé ásítani.
Laci is megszólalt és rekedt volt a hangja, amint megkérdezte:
— - És ez... ez mind valóság? Vagy csak álom, terv, elmélet?..
— Eleven valóság mindaz, amit mondtam. Tapintsd meg a ruhádat: valóság; nézd a
gaborit-padot, amelyen ülsz: valóság. Ismerem ezt az érzést, amely most a szívedben él
pajtás; amikor az ember ébren álmodik végig érthetetlen, nagy dolgokat és úgy érzi, hogy
az ő megszokott világától száz mérföldnyire dobta valami varázsos erő. Én is így voltam,
amikor először jártam a Fulgur birodalmát. A tudomány álmai közt élünk itt, de ezeket
Fulgur álmodta végig és lett belőlük felmérhetetlen erejű valóság.
— És... mit akar Fulgur ezzel a nagy hatalmával kezdeni? Mik a tervei? És mit akar
mivelünk?
— Nem tudom. Egyikünk sem tudja! Fulgur zárt ember; nem tudjuk, honnan jött,
hova megy, azt sem tudom, mit csinál, míg ő rólunk állandóan mindent tud. Néhány
bizalmasa: Komáromy, Boda, Dobay mérnökök vagy Előd úr, a diplomáciánk vezetője
többet tudnak róla, de ők hallgatnak.
Egy bizonyos: hogy Fulgur nem akar háborút, pusztulást, hanem egy jobb és
boldogabb emberiséget. A tervei messze néznek, túl egy emberöltőn: azért van szüksége
rátok, kicsi emberekre, akik folytatjátok majd az ő munkáját, ha őt és a barátait elhívja a jó
Isten. Olyan feladat vár rátok, gyerekek, amilyen nem volt és nem lesz mégegyszer ember
számára a történelemben!
Nem, ezt nem lehetett ülve kibírni! A fiúk felugráltak.
Laci ökölbe szorított kézzel járt fel-alá a szobában; Gabi megállt az ezüst tükrös gép
előtt és mozdulatlanul bámulta anélkül, hogy látná; Kisöcsi égő szemmel futkosott és sorra
fogdosta a bútorokat; Pursi, a mindig nyugodt, hanyatt dőlt a padon és úgy bámulta a
mennyezetet, Stubi és Jenőke meg a szoba padlóján vad marakodásba kezdett, mint két
jókedvű kis pincsikutya. Ez ma már a második ilyen gátat szakított kitörése volt a fiúknak.
Integrál jóízű mosollyal nézte őket és arra gondolt, hogy amikor őneki először magyarázta
Komáromy a Fulgur titkát, ő is legjobban szeretett volna végig cigánykerekezni a szobán...
Van úgy, hogy a belső hév szétfeszíti az embert, és akkor rohanni kell, vagy kurjantani
nagyokat, vagy verekedni...
Pár perc múlva lecsillapodtak a fiúk és akkor Integrál odaintette őket maga mellé, ott
állt már az átellenes fal nagy szekrénye előtt és csendesen forgatva nézegette a hatalmas
földgömböt.
A fiúk körülállták. A szobára ráfeküdt a várakozás csendje.
A földgömb lassan forgott. Colombia... Tovább! Atlanti óceán... Eurázia...
Ogurország... No itt vagyunk Scarban mellett. Látjátok, itt a Ferető, itt vannak a scarbani
hegyek, itt a város maga... Most rögzítem...
A tükrös szekrényből kinyúló gaborit-kart lassan odahajlította a földgömb fölé. A kar
végén kis fekete doboz, amelyből végtelenül finom, hegyes tű állt ki. Amint a mérnök keze
a tűt Scarban fölé vezette, a fiúk észrevették, hogy az egész földgömböt hajszálfinom
vonalakkal megrajzolt hálózat parányi kockákra osztja; Kisöcsi, aki nemcsak a legélesebb
szemű tagja a bandának, hanem egyúttal a földrajznak is legigazibb tudója közöttük, azt is
megfigyelte, hogy egy-egy ilyen kis négyszög oldalainak hosszúsága úgy a meridiánon,
mint a szélességi körön 15—15 perc lehet. Minden négyszög közepén parányi, kerek lyuk
látszott; a scarbani szelvénynek a Szárazhalmi erdőtől keletre eső kapcsoló lyukjába
belenyomta Integrál a finom fémtűt, amelyet a gaborit-kar automatikusan szorított most
hozzá a földgömbhöz. Aztán odament a klaviatúra közepéhez és megfogott egy különálló,
nagyobb fogantyút.
— Ezért a gépért - mondta a hozzá tóduló fiúknak — a demokratikus államok épen
úgy, mint a totális hatalmak súlyos milliárdokat fizetnének nekünk. Hihetetlenül bonyolult
szerkezetű távolbalátó készülék, amely a térképen kikeresett szelvényt a maga eleven
valóságában vetíti le erre a tükörlapra. Kapcsoltam Scarbant és a Ferető egy részét; ha
most meghúzom ezt a fogantyút, akkor az egész scarbani szelvényt úgy fogom magam előtt
látni, mintha repülőgépen felette szállva, kitűnő távcsövön figyelném a magasból, Nézzétek
csak!
Csendesen meghúzta a fogantyút! A szobában sötét lett ellenben a tükör lap
megvilágosodott és a fiúk előtt vertikális vetítésben ott állt Scarban keleti fele és a közte és
a Ferető közt elterülő vidék a rákosi kőfejtőtől le egészen Balfig. A házak kis skatulyák, a
dombok apró vakondtúrások, az Arrabona felől beinduló személy vonat ici-pici kis kukac,
amely lassan mászik előre, a Ferető víztükrén pedig négy kis fehér pont látszott, amelyek
láttára Stubi örömmel kiállott fel: Nini, vitorlások!
— Dehogy vitorlások! — torkolta le Laci, a sportsman.
— Motorcsónakok, az ébredő tavasz első kirándulói! (Mióta Laci szívét
megbizsergette az „ébredő tavasz", azóta mindig igen költői módon fejezte ki gondolatait.)
Pár percen át gyönyörködtek a soha nem látott, érdekes képben. Akkor Integrál a
nagy fogantyú mellett jobbra és balra felmeredő két kart ragadta meg és a jobboldalit
lassan maga felé húzta. A fiúk tágra nyílt szemekkel látták, hogy a tükörlap képe egyszerre
rohamosan nagyobbodik, mintha gyorsan közelednének hozzá; a tárgyak növekedésével
egyúttal egyre szűkült az áttekintés köre. Amint most a mérnök a baloldali kart is
megmozgatta, az üveglapon sorra elvonultak előttük az előbbi szelvénynek hatalmasan
megnagyobbított részletei: látták a kőfejtőt, Rákost, a Tóhalmot, aztán a Ferető a tisztán
kivehető motorcsónakokkal, aztán a halászcsárdát, az Újhegyet,|Balfot, majd hirtelen
fordulattal Scarban fölé kerültek és a város utcáin járókat meg a házak udvarait figyelték
nagy gaudimmal. Integrál közben magyarázott;
— Ilyen megfigyelőgépünk sok van. Öt beépített nagy gép áll itt lent a földalatti
birodalomban; ezenkívül minden nagy repülőgépünk és Fulgur kis gépe is fel van szerelve
hasonlóval. Valamennyi összeköttetésben áll egyetlen központi, óriási távolbalátó
készülékkel, a telehorral, amely egy emelettel alattunk, gaborittal páncélozott, tökéletesen
sötét, hozzáférhetetlenül elzárt teremben van elhelyezve. Az a gép lát: látja állandóan a
nagy föld gömb, az igazi földgolyó összes szelvényeit, hogy hogyan, annak titkát egyedül
Fulgur ismeri. Irányított kozmikus sugarak szállítják ide minden irányból, százezernyi
pontról századmásodpercnyi időközökben az állandóan változó képeket: egy élő, küzdő
világ igazi arcát. Míg az alef-sugarak látnak és képeket vetítenek, ugyanakkor a velük
párhuzamos beth-sugarak a hangképeket fotografáljak és közlik egy hasonlóan mesebeli,
csodálatos másik géppel. Így Fulgur és a fulgens, akit a gépe mellé állít, ugyanabban a
pillanatban nemcsak láthatja a földnek bármely pontján lejátszódó eseményeket, hanem
hallja is a beszedet, ordítást, ágyúdörgést vagy motorcsónak zakatolását.
A balkezében szorított fogantyúval újra a Feretőre váltotta át a tükörképet.
Gyorsfutású, fehér motorcsónak hatalmas tempóval vágta fel a tajtékzó vizet. Oldalán a
„Sirály” nevet egészen tisztán olvashatták a fiúk és élesen látták a bent ülök arcát is. Az
egyik férfi felemelkedett és kezét a szája elé tartva, kiáltott épen valamit a messzeségbe.
Ugyanekkor Integrál megforgat egy rovátkás szélű tárcsát — és máris hallják mindnyájan a
férfi hosszan elnyújtott Ha-hó-ö-ó-ját, amelybe a motor berregése, éles füttyszó és csengő
női kacagás keveredik.,. Mintha ott lettek volna húsz lépésnyire a fejük fölött...
Mozdul újra a tárcsa, elhal a berregés, kiáltás, kacagás.
Aztán a jobb kéz irányítására újra megkisebbedik a kép és újra az eredeti szelvény
teljes képét látják maguk előtt. Közben cseng a fiatal mérnök magyarázó hangja:
— Ez a masina és összes többi testvérei csak reprodukálják a képei, hangot, amelyet a
nagy telekor dolgoz fel számukra és irányított ghimel-sugarak útján állandóan közöl velük.
Elég volt a földgömb egy pontját a gaborit-kar útján kijelölnöm, és ebben a tükrös
perceptorban, a D 12-esben megindítanom az áramot, azonnal látok, hallok mindent, ami a
megjelölt szelvény területén történik. A képet tetszés szerint mozgatom, nagyítom; — ez
természetesen már csak technikai kérdés, Annak, aki a telehort és perceptort megalkotta,
ez a kis részletfeladat már igazán nem okozhatott nagy nehézséget…
— - Aleph, beth, ghimel... Ez úgy hangzik, mint alpha, betha gamma...
— Igen, ezek az ősi óhéber ábécé betűi. Fulgur ezekkel nevezte el a kozmikus sugárzás
felbontásából előállott különböző irányított sugarakat
— Mik azok az irányított kozmikus sugarak? Egy szót sem értek belőle.
— Nyugodj meg, Gabi, ért sem értem, Ezeknek a titkoknak Fulgur és Komáromy
László az egyedüli ismerői
Ha őket ma szerencsétlenség érné, akkor itt minden menne tovább az idők végéig:
járnának a gépek, hiszen a gaborit nem kopik és Fulgur műhelyeiben üzemzavar nem
támadhat, az energiaforrás sem apad ki soha, mert a kozmikus sugárzás állandóan árad a
világűrből... Járnának a gépek és nem volna ember, aki hozzá tudna nyúlni bármelyikhez,
változtatna a járásukon vagy megállítaná őket. Perpetuum mobile...
Magút az alapelvet nem ismerjük: hogyan sikerült Fulgurnak a kozmikus sugarakat
felfognia, használható energiává alakítania, megosztania, különleges munkákra indítania
és főleg hogyan irányítja őket és függetleníti valamennyit az összes többitől. Látom a
tényeket és dolgozom a gépekkel, de a gép lelkét, a benne levő gondolatot nem látom.
Szakképzett elektromérnök létemre olyan értetlenül állok Fulgur gépei előtt, mint egy
tízéves kisfiú. Mondhatom nektek, Fulgur lángesze előtt valamennyien kis gyerekeknek
érezzük magunkat!
Kisöcsit nem nagyon érdekelte a tudományos magyarázat; ő nem a töprengés, hanem
az állandó aktivitás embere volt. Míg a többi pajtása a fiatal mérnököt hallgatta, ő már
végigszimatolta, vizsgálta a nagy gép összes kapcsolóit, billentyűit és fogantyúit és alig
tudott ellenállni a kísértésnek, hogy valamelyiket meghúzza vagy megforgassa. Majd
meghalt a vágytól, hogy valami különleges dolog történjék csak azért, mert ő, Kisöcsi,
akarja és az akaratát beleviszi a gépbe. Ha nem tudta volna a háttérben folyton Fulgurt,
akire nem tudott bizonyos félő tisztelet nélkül gondolni, bizony belekapott volna a
fogantyúk közé...
— Miért van az — szakította most félbe hirtelen Integrált — hogy ezek a fogantyúk és
kapcsolók hat egymástól elválasztott csoportban állnak és mindegyiknek más a színe? Ez
valami megkülönböztetés?
— Igen. Ez a tükrös szekrény három csodagépet egyesít magában: perceptort, telehort
és fulgurátort. A perceptort már magyaráztam: ez közli velünk a nagy világon történő
eseményeket; a fehér kapcsolók csoportja a fényhatásokat közli, a kékek a hangképeket: az
első a látást, másik a hallást közvetíti. A traditorral mi magunk tudunk a föld bármely
pontján tetszés szerinti képeket vagy felírásokat vetíteni felhőkre, hegyek oldalára, tenger
tükrére; ezt ezekkel a halványzöld kapcsolókkal csináljuk. A barnák pedig hangot
közvetítenek innen ki a nagyvilágba. Ha akarom, a hangom úgy zeng Scarban és a Ferető
fölött, mint egy mennydörgés;de szólhatok nyugodt, csendes hangon egy utcán menő
emberhez vagy a motorcsónak utasaihoz is. Végül a fekete és a vörös fogantyúk a
fulgurator szerkezetét mozgatják. Ez a fulgensek félelmetes, védhetetlen fegyvere. A nagy
fekete kapcsolóval a föld bármely pontjára derült égből villámot szórhatok; a vörös
billentyűk és fogantyúk pedig a kaph-sugarakat irányítják, amelyekkel a kozmikus
sugárzásban rejtett minden pusztító erőt rászabadíthatjuk a földre. Fulgur ezeket a
sugarakat erősíteni és gyengíteni tudja tetszése szerint. Nézzétek ezt a skálát itt. Ha 5 fokra
állítom be és a kaph-sugarakkal végigsöprök egy területet, ott minden élő, ember vagy állat
elveszíti eszméletét és jó félóra múlva tér csak magához; a gyenge kaph-sugár érintése
paralizálja az idegrendszert. 15 foknál a sugárzás pillanatok alatt megöli az embert; a 40
fokos kaph-sugár pedig megbontja a tárgyak atomrendszerét és ízzé-porrá rombol
mindent, amit elér. A vörös kapcsolótábla nem is kap áramot az alattunk levő centráléból,
mert Fulgur nem rombolni akar és nem enged ölni; csak az ő gépe és az ő ruhájába szerelt
kis fulgurator kap állandó sugárzást, úgy, hogy minden pillanatban használatra készen
álljon. Nekem most arra van engedélyem, hogy a ti kedvetekért egy-két villámot
belevágassak a Feretőbe. Akarjátok? Csináljam?
— Jaj; tessék villámot csinálni! Egy olyan szép cikázó, kacskaringósat! (Most már
magázta a régi barátját. Nem merte többé te-nek szólítani.)
— Csak el ne találjon pont egy motorcsónakot.
— Hogy fognak a csónakosok bámulni, ha egyszerre a mennykő csapkod körülöttük!
— Tessék engedni, hogy én segítsek! Én olyan szép villámot tudnék csavarintani!
— Csiba te! Hallgassatok! Kisöcsi, nem mész attól a kapcsolótól?! A fulgens első
kötelessége az önuralom, legfőbb erénye a meggondolt nyugalom. Ha Fulgur látta volna ezt
a kelekótya kapkodásodat a fulgurátor fogantyúja felé, akkor most már nem volnál fulgens.
Kapkodó gyereknéppel nem játszunk!
Kisöcsi szégyenkezve húzódott vissza és őszinte bánattal lógatta az orrát. Hiszen ő
nem akart rosszat, csak — no igen, Atya is mindig azért korholja, mert meggondolatlan és
végtelenül gyerekes. Szíve mélyén szent fogadást tett, hogy ezentúl olyan meggondolt és
komoly lesz, mint egy 96 éves nagypapa.
Integrál közben lassan előre hajlított egy gaborit-kart a tükörlap alól, hasonlót ahhoz,
amelyet az imént a földgömbbe kapcsolt bele. Ennek a végén is megvolt a kis fekete doboz
és a belőle kinyúló rendkívül finom, hegyes tű, amelynek hegyével most a tükörlaphoz
közeledett a mérnök.
Ráillesztette a Feretőnek egy elhagyott pontjára, mintegy kétszáz méternyire attól a
két sziget közötti csatornaszerű ágtól, amelyben a motorcsónakok hancúroztak. Közben
egyre magyarázott:
 — Az irányított kozmikus sugarak sajátságos gaborit-csőből kiindulva, 180 fokos
szögben áradnak két ellentétes irányba, elméletileg a végtelenig. Fulgurnak kétféle
irányított sugara van: az egyik, az egyenes vonalú sugárnyaláb, amely földön vízen,
levegőn akadálytalanul áthatol; áttör a magmán is, a föld izzó belsején és az antipoduson
fejti ki hatását. Ennék elektromosság, radioaktivitás, mágneses erők hatásterén át
semmiféle elváltozása nincsen; gátlástalan úr minden földi erők fölött. Ezt a haloldali kart
rákapcsoltam a csiszolt fémtükörre; ezzel bent a csodagép mélyén olyan irányba fordult a
sugarakat rejtő gaborit-cső, hogy sugárnyalábja pontosan azon a helyen fut át a Ferető
vizén, amelyet a tű hegyével megjelöltem. Most fogom ezt a másik, hozzá hasonló gaborit-
kart, ugyanolyan tűvel a végén; ezt a tűt is ráhelyezem pontosan az előbbi mellett a
tükörlapra.
Ez a jobboldalról jövő kar a másik irányított sugarat vezeti át a kijelölt földrajzi
ponton, azonban nem a földön át egyenes vonalban, hanem 1700 m magasságban fent a
levegő tengerben. Ez a másik sugárnyaláb a gépből kiindulva áttör a fölöttünk levő szikla-
és földrétegen, áthatol a levegőn merőleges irányban és mint láthatatlan, elérhetetlen
sugároszlop tör fel 1700 m magasságig, ahol a föld radioaktív hatása már megszűnt és a
kozmikus sugárzás ionizációja eléri a föld felszínén mutatkozó értéket. Ez bizonyos
kiegyenlítődést teremt, és magam sem tudom pontosan megmagyarázni, hogy hogyan
történik, de tény, hogy ott a merőleges egy-sugár egyszerre 180 fokos szögben kettéoszlik
és állandóan tartva a kiegyenlítő magasságot, a legnagyobb kör vonalán körbefutja a földet
és teljes, önmagába visszatérő körvonalat alkot. A jobboldali karral, amikor annak tűjét
ráhelyeztem a Feretőre pontosan a másik tű mellett, olyan kapcsolást idéztem elő a
gépben, amely ezt a második, köralakban, magasan futó sugarat ugyanazon a ponton fogja
átvezetni, ahol az egyenes sugár is áthatol. Tehát a lamech-sugér egyenes vonalban, a
mém-sugár pedig körvonalban futva, találkoznak egymással a Feretőnek ezen a magános
pontján, csakhogy az első a víz felszínét fúrja át, a második csaknem kétezer méter
magasan száguld fent a levegőben. Amint most ezt a nagy fekete kart lehúzom és mellette
benyomom ezt a fekete kapcsolót, egyszerre megindul mind a két irányban a sugárzás.
Abban a pillanatban a levegőben körben futó mém-sugár mentén a levegő elektromos .
töltése megsokszorozódik; a mém-sugár ugyanis magához vonzza a levegő elektronjait. Ez
a sűrítés ezerszeresen nagyobb azon a ponton, ahol a két sugár egymással találkozik. Ott a
föld és a levegő között hirtelen óriási feszültségkülönbség lép fel, amely átcikázó hatalmas
villámban egyenlítődik ki.
— Na végre elértünk a villámhoz! sóhajtott fel elkeseredve Stubi. — Már azt hittem,
hogy estig fizika-nyelven tetszik beszelni, amelyből és egy szót sem értek.
— Kis pajtás, ezt el kellett magyaráznom; látod, Gabi és Laci megér tették. Neked elég
az egészből annyit tudnod, hogy mindez a hosszú magyarázat a valóságban egyetlen
másodpercnyi akciót jelent. Lehúzom ezt a kart, benyomom a kapcsolót s abban a
pillanatban, levág a villám. Várjatok, befordítom a perceptor hang tárcsáját, hogy
hallhassuk a villám szavát is.
A hangtárcsa fordul, lehajlik a fekete kar, a fiúk csupa ideges, feszült várakozás, most,
no most, a fekete kapcsolóra rá fonódnak Integrál ujjai ... Jaj, várni kell, az egyik
motorcsónak túlságosan közel járt a tűk hegyéhez... No most! A csónak eltávolodik, a
kapcsoló hirtelen benyomódik és a magasból cikázó, hatalmas sugarú villám vág bele a
Feretőbe pontosan ott, ahol a két tű hegye találkozik. Hallják a földet megrázó dübörgő,
csattanó dörgést, látják a motorcsónakok rémült menekülését, és amint sápadt arccal
összenéznek, a megkönnyebbülés sóhaja száll el az ajkakról
Ez izgalmas volt!
Még öt villámot vágatott le előttük Integrál különböző pontokon, gondosan vigyázva
rá, hogy kárt ne tegyen életben, növényben, építményben. Az első villám megrázó hatása
elmúlt, nyugodt szemmel tudták nézni, nyugodt idegekkel kivárni az" újabb lángostorokat
és az utolsónál már természetesnek találták, hogy egy fogantyú elmozdítására és egy
kapcsoló áttolására sok kilométernyi messzeségben tőlük, derűs, ragyogó égből villámok
cikáznak, és oda vágnak le, ahol Jenőke vagy Stubi az ujja hegyével kijelölte.
Észre sem vették, hogy Integrál kísérletein keresztül hogyan edzi és neveli őket igazi
fulgensekké a láthatatlanul is mindig köztük álló mesterük: Fulgur, az erős.
*

A D 12-vel végzett kísérletek után elhagyták á függönyös ajtós szobát és míg Integrál
az ajtó kulcsát bevitte Komáromynak, a fiúk szétnéztek kissé a nagy teremben. Kisöcsit
újra elragadta a meggondolatlan kutató heve és az egyik kísérletező asztalnál megfogott
egy aranysárga fényben csillogó ökölnyi gömböt, hogy közelebbről megvizsgálja. A
következő önkéntelen jajkiáltása végigszállt a tennem A kísérletező asztalka egyik hegyes
csúcsban végződő induktorából hatalmas szikra pattant ki és úgy orron vágta a kíváncsi
férfiút, hogy még másnap is sziszegve tapogatta.
Ugyanakkor egy nagyon csendes és nyugodt hang azt mondta:
-Második és utolsó figyelmeztetés.
Kisöcsi behúzott nyakkal, félve nézett körül és megújította félórával ezelőtt tett
fogadását, Látszott rajta, hogy kezdi komolyan tiszteletben tartani Fulgur pedagógiai
eszközeit.
Integrál most egy, a sarokban magában álló géphez vezette a társaságot. Olyan volt,
mint egy gaborit-asztalra helyezett kisebb méretű dinamó, de igazán egészen földi volt a
fekete acéltestével, tekercseivel, kapcsolóival. A fiúk csendesen csodálkoztak: hogy kerül
ilyen hétköznapi masina a Fulgur csodagépekkel teli műhelyébe. Nem is sejtették, hogy
milyen hatalmas meglepetést hoz mindjárt a lenézett kis fekete gép.
— A kozmikus sugarak lehetővé teszik, hogy egy kis dinamó közbe iktatása útján
belekapcsolódhassunk akármilyen elektromos áramkörbe és azt felerősítsük vagy
lerontsuk.
Ezzel a géppel adott áramot Komáromy László a forradalmi éjszakán sötétben maradt
Etelevárának. Most pedig egyszerű ellenkező kapcsolással közömbösíteni fogjuk pár
pillanatra a scarbani villanytelep áramát. Sok kárt nem okozunk vele, hiszen a déli órákban
a legkevesebb ember használja az áramot; legfeljebb a rádiók fognak megnémulni.
Mindjárt jelentést is kérek az eredményről a városban lakó egyik titkos fulgenstől.
Ujjai végigfutottak a kapcsolótáblán. Hét-nyolc különféle gombot, billentyűt,
fogantyút mozgatott meg, azután a gaborit-asztal lapján pihenő egyetlen hatalmas
kapcsolót átfordította a másik oldalra. Várt egy teljes percig, amely alatt a kis dinamó
csendes zümmögéssel buzgólkodott az asztalon; aztán lenyomva egy barnaszínű gombot,
halkan azt mondta:
— Harmincnégyes, Új gépet próbálok ki. Tisztelettel kérek értesítést, sikerült-e az
áramot kikapcsolnom?
Mintha közvetlenül mellettük állna valaki, csendes hang felelt a mérnök kérdésére:
— Jól van, kedves Integrál. Elszippantotta az áramot és most félek, tönkremegy az
előhívóban fekvő fényképnagyításom. Adjon csak áramot, de hamar.
—- Köszönöm! Már megy is!
Ujjaival villámgyorsan végigfutott újra az előbbi kapcsolóikon és gombokon, aztán
vidám nevetéssel fordult a fiúkhoz:
— Scarban másfél percig villamos áram nélkül volt. Nem nagyszerű,..
De mi az? Mi van veletek? Hiszen úgy néztek, mintha jelenést láttatok volna. Min
lepődtetek meg annyira?
A fiúk arcán valóban hihetetlen bámulat ült. Egymásra néztek, majd Integrálra és
még mindig nem jutottak szóhoz.
Végre Gabi kinyögte: Ez... ezt a hangot ismerem. Kivel beszélt?... Ki felelt a
kérdésére?…
Integrál szemében megvillant a megértés sugara s mellette viharos jókedv csillogása
bujkált.
 Ó, ez egyik fulgens volt a hetvenegyes számú, Fulgurrak a földalatti birodalmon kívül
is vannak barátai és szövetségesei.
De ez... ez a kollégium igazgató urának a hangja volt. Igazán úgy van? Igazgató úr is
fulgens?
Ez rém érdekes! Tessék mondani, igazán az igazgató úr volt?
Integrál komoly ráncokba erőltette az arcát és nyugodtan felelte:
— Ez a 71-es volt. Észrevehettetek, hogy a Fulgur hadseregének minden tagja
bizonyos rendben következő számokat visel. A ti ruhátokon is ott vannak a számok a
szívetek fölött. A számozás módja nagyon érdekes, itt t. j. az egyesek helyén álló
számoknak emelkedése jelent rangsort és csoportot. Az l-es szám maga Fulgur. A
legbensőbb vezér kara tagjai az egyesek: 11, 21, 31, és így tovább. A kettesek: 2, 12. 22, 32
rang szerint a következő csoportot alkotják; ezek mind egy-egy nagy munkakörnek az
önálló vezérei. Én a négyes csoportban vagyok a 34-es számommal, ti pedig, mint a jövő
reményei, a hetesben, Gabi a 7-es, Laci 17-es, Pursi 27-es, Stubi 37-es, Kisöcsi 47-cs és
Jenőké, mint a bandában a legfiatalabb, az 57-es. Úgy-e, így van? Ha aztán hozzátok
hasonló fiatal népet újra felveszünk, akkor tovább emelkedik a hetesek sorozata, fel a
három számjegyű számokon át a négy vagy akár öt számjegyűekig.
Érdekes, úgy-e?
— Nagyon. És az igazgató úr hányas számú volt?
— Mukik vagytok. Itt nincs igazgató úr és egyáltalában nincs állás és név. Én, a
harmincnégyes, a hetvenegyes számmal beszéltem, ő igazolta, hogy a gépeim jól működnek
s az áramot igazán kikapcsolta ez a kis masina. Hiba volna, ha más kérdésekkel kavarnátok
ezt az ügyet. Most még valamit mutatok...
Ebben a pillanatban megszólalt mellettük Fulgur hangja. Riadtan felnéztek. Ott állt
előttük. Megint úgy jött, hogy nem is sejtették, honnan lépett hozzájuk; egyszerűen itt volt.
Pursi agyán átvillant egy érdekes gondolat. Mennyivel más szemmel néznek erre az
emberre most, amikor már annyit hallottak felőle és annyi csodálatos művét látták, mint
akár csak ma reggel is, alig három órával ezelőtt. Azaz.,.
Igen, csak három órája, hogy ott ültek a szobájában és az első leckét kiosztotta
számukra. Úgy tetszett neki, mintha ezalatt évek tapasztalatait élte volna keresztül.
Fulgur szólott:
— Most már eleget láttatok, pajtások. Itt hagyjuk a Fizikát és haza siettek. Holnap
újra hívlak: akkor velem jöttök messze idegenbe, történelmet csinálni!
Megfordult és indult kifelé. Izgatottan siettek a nyomába. Másodpercek kellettek csak
ahhoz, hogy a villám kocsin elhelyezkedjenek és már száguldott is velük tovább,
ismeretlen, sötét folyosókon. De mennyivel más érzéssel ültek most benne, mint amikor
legelőször rohantak így keresztül a hegy fekete mélységem! Most már ők is polgárai ennek
a titokzatos birodalomnak!
Pursi a homlokára üt

Aznap este a Klub gyűlést tartott.

A Klub (teljes nevén: Kis Szentimrések Klubja) nevezetes szerepet játszott a
kollégium életében. Olyan volt, mint testben a lélek: a kollégium maga volt a nagy, élő test
amelyen belül a fiúk minden szellemi, technikai, társadalmi és egyéb igénye a Klub
működésében talált kielégülést. A Klub tartotta fenn a társalgó könyvtárát, a játékterem
felszerelését, a műhelyt és a sportpályát; tartott irodalmi üléseket, vitaesteket, rendezett
előadást, tánciskolát, kirándulást és nagyobb túrautakat és keretet nyújtott minden
tevékenységnek, amely csak diákszíveknek álma lehet.
Szóval a Klub gyűlést tartott. A technikai szakosztály kért fedezetet egy villanymotor
beszerzésére, amelyet a műhely B) asztalára akartak felszerelni, Jóska, az örök ellenzék,
nagy filippikát vágott ki a kívánság ellen, mondván hogy ez a szakosztály már eddig is elég
pénzbe került és még nem produkált mást, mint egy repülőgépet, amely az első útján
leesett és összezúzta magát, meg egy saját készítményű dinamót, amely semmiképen nem
akar áramot termelni. Gabi, a Klub elnöke bölcs nyugalommal figyelte a vitát és egy-egy
helyesbítő megjegyzéssel tartotta korlátok között a túlságosan heves szónokokat.
Ekkor történt, a legnagyobb vita hevében, amikor mindenki figyelme a döntő szót
előkészítgető elnök körül összpontosult, hogy Pursi hirtelen felugrott, kezével a homlokára
csapott és felkiáltott: - - Megvan! Ez az!...
Általános meglepetés, A mujkók nevetnek, Jóska berzenkedik, a negyedikesek eleven
kérdőjellé görbülve figyelik a fiút, Gabi pedig, akit ez a közbeszólás a legszebb körmondata
legközepén szakított félbe, kis sértődöttséggel a hangjában szólt rá a magáról
megfeledkezett fiúra:
— Felkérem Pursi, szakosztályi titkár urat, hogy máskor az elnök szavait ne szakítsa,
félbe, hanem várja meg, míg a mondatom végére pontot teszek. Most pedig kíváncsian
várjuk feltűnő és szokatlan viselkedésének közelebbi indokolását!
(Ha Gabi elnökölt, akkor a stílusa egyenesen kibírhatatlan volt.)
Pursi a füle hegyéig elvörösödve állt ott, aztán elővette a zsebkendőjét és megtörölte a
homlokát.
— Nagyon elgondolkodtam valamin és elfeledkeztem magamról. Bocsánatot kérek a
Klubtól a gyűlés megzavarásáért.
Az ügy ezzel el is intéződött, de a fulgensek, akik nagyon kíváncsian figyelték tovább
is Pursit, észrevették, hogy szeme állandóan a könyvtár egyik polcán függ és hogy csak
nehezen tudja türtőztetni türelmetlenségét.
Esti imára csengettek. Gabi gyorsan befejezte a gyűlést, megszavaztatván a technikus
szakosztály számára a kért összeget, és a fiúk felsiettek a kápolnába. Esti ima után Pursi
jelentkezett Atyánál és kérte, hogy még egy óra hosszat fenn maradhasson és a könyvtár
egyik folyóiratából valami nagyon sürgősét elolvashasson. Atya csodálkozva nézte a
mindig nyugodt fiú szokatlan izgatottságát, de az engedélyt a fennmaradásra nem adta
meg.
— Az éjjelt arra rendelte a jó Isten, hogy aludjék a gyerek! — mondta ki a szentenciát
és ágyba kergette az orrát lógató fiút.
Sorra alszanak el a villanyok, csend lesz a hálótermekben és a felsősök
magánszobáiban is. Atya lassan leballag a lépcsőn és a szobájában asztalához ülve, a
breviárium olvasásába mélyed.
Amint az óra tizet üt, halkan kinyílik a III. háló ajtaja és hálóingben, papucsban Pursí
lopózik ki rajta. Lábujjhegyen oson a könyvtár felé, felkattantja a villanyt, a folyóiratok
polcáról lekapja az Qgur Cserkész 1930. évi XI. évfolyamát, kissé lapozgat, keresgél benne,
aztán se lát, se hall többé, csak olvas, olvas...
Az óra elütötte a 11-et, majd utána a felet is és Pursi még mindig nem mozdul. Észre
sem veszi, hogy mögötte halkan nyílik az ajtó és magas, szemüveges pap áll meg a háta
mögött. Az Igazgató úr.
Vállára teszi a kezét. A gyerek felrezzen.
— Hát te mit olvasol itt ilyen késő éjszaka? Éjfél lesz mindjárt, tudod-e?
A gyerek elkapja az igazgató kezét és leküzdhetetlen, lázas izgatottsággal kérdezi:
— Igazgató úr, úgy-e, igaz?
— Mi igaz?
— Amikor ma Péter mérnök a Kémiát mutogatta és láttam a borzasztóan komor
arcát, amelyben azonban a szemei mindig kacagtak, rögtön úgy ereztem, hogy ezt az
embert valahonnan ismerem. Csak nem tudtam, hová tegyem... Aztán megtudtam, hogy
Boda Péternek hívják.,. Aztán Integrál
mesélt újabb nevekről és megismertem újabb munkatársait Fulgurnak: Dobayt,
Komáromy Lászlót, Előd urat és azóta állandóan úgy éreztem, hogy én ezekkel mind
találkoztam már valahol. Tegnap a Klub gyűlésén jutott eszembe egyszerre a Lurkó
története és rögtön világos lett előttem minden, Előd úr, a psychofootballisták
parancsnoka, aki Hunniából elhozta Lurkói Etelevárára; Boda Péter és Komáromy Lackó a
Sólyom csapat vezéregyéniségei; Dobay vezette a barasói autót és ő hiúsította meg a
moldovánok hadjáratát a hunn havasok között. És Kund, a hatalmas vadász, Lurkó
nevelője ugyanaz a férfi, akit tegnap induláskor a Fizika hátsó ajtajában láttam egy
pillanatra Fulgurral beszélgetni. Egy fejjel magasabb nála és bár szürkül a haja, de ma is
olyan, mint egy Herkules. Igazgató úr, úgy-e, jól sejtettem?.,.
Az igazgató szeretettéi simította el a fiú haját a homlokáról.
— Igen fiam, jól sejtetted. Fulgur nem más, mint Lurkó, a csíki hegyek kis embere; a
kipusztult Thurzó grófi család utolsó ivadéka. És az Ogur Cserkész sok év előtti meséje
történelmi okmánnyá lett, hiszen első fejezete egy egészen csodás, emberfölötti
életpályának.
— Igen. Tudtam. Megéreztem. Igazgató úr, olyan boldog vagyok, hogy erre rájöttem!
— Örülök az örömödnek, fiam. De a titkodat magadnak kell megtartanod egyelőre, a
többi fulgensnek se mondd el. Ha Fulgur meg akarja mutatni nektek arcát és igazi
önmagát, majd megtalálja a módját ennek is. Egyelőre úri diszkrécióval őrizd a vezéred
titkát, amelyet a fulgensek közül is csak nagyon .kevesen sejtenek.
— Igazgató úr kérem, hogy lehet...
És most hosszú kérdés-sorozat következett; sürgető kérdései egy kíváncsi gyereknek,
aki életében először látott be nagy titkok függönye mögé. Az óra csendesen ketyegett
tovább, elütötte az éjfelet, aztán túlfutott az egy órán is és ők ketten még mindig ott ültek a
könyvtárban, előttük a nyitott Ogur Cserkész és beszélgettek nagyon-nagyon komolyan.
Nem a pap beszélt már a gyerekkel, nem is az igazgató a növendékével, hanem fulgens a
fulgenssel és a beszélgetésük fölött ott magasodott a rendkívüli embernek, Fulgurnak
óriási alakja...
Két óra felé járt az Idő, amikor az igazgató felállt és kezet rázva Pursival, aludni
küldte. Csillogó szemekkel, szívében fanatikus hittel és nagyot akarással ballagott a fiú
vissza a hálóba és két perc múlva mély álomban pihent. É soha még olyan szépeket nem
álmodott, mint aznap éjtszaka.

A „Sas”, a „Sólyom”, meg a többiek

Másnap a délutáni nagy cserkész-szemle miatt egy órával korábban fejeződött be a

tanítás a scarbani középiskolákban.
A gimnázium kapuján kitóduló diák tömegek megtorpantak a járda szélén és
érdeklődve nézegették az ott várakozó pompás autót, amelynek vezetője emberevő mord
arccal ült a kormány kerék mellett. A kapuban galambősz bácsika várakozott, akit a nagy
robajjal kirohanó Kisöcsi kevés híján
levert a lábáról. Amint bocsánat kéréssel visszafordult hozzá, egyszerre felragyogott a
szeme:
— Tombor Vass bácsi! Ó, bocsánatot kérek! Igazán nem akartam meglökni! Ne tessék
haragudni!
Az öreg bácsi kivette szivarját a szájából:
— Nini, hiszen ez az embertipró mozdony-gyerek az én kedves fiától barátom,
Kisöcsi! Épen titeket várlak, téged, meg a barátaidat Össze tudnád gyűjteni őket
hamarosan?
— Értünk tetszett jönni? Jaj, de nagyszerű! Tessék csak várni, rögtön itt lesz az egész
banda!
Két ujját a szájába kapva, ragadozó madár éles rikkantását utánozta háromszor. És
nem telt bele két perc, ott álltak mind a hatan a kocsi körük A többi diák irigy szemmel
bámulta őket.
— - Gyertek, pajtások, gyorsan be a kocsiba! Innen egyenesen hozzám megyünk!
Mint a kis cincogók az egér lukban, oly gyorsan tűntek el a fiúk a hatalmas kocsi
belsejében. Csak Gabi, a mindig óvatos, meggondolt Gabi kérdezte meg tisztelettel:
— Tetszett Atyától engedélyt hozni a számunkra? Mert anélkül nem mehetünk el.
 A professzor bólintott, zsebébe nyúlt és kis cédulát adott át a fiúnak. S egy perc múlva
a kocsi zajtalan motorjával ott robogott már a sorompón át kifelé a Lővérek irányában.
A park. A ház. A felvonó. A földalatti csodavasút. Percek, vagy csak másodpercek
múltak el közöttük?
Kiszálltak az állomásom Integrál várt reájuk s baráti kézszorítások után hófehér
gaborit ajtóhoz vezette őket. Érintés nélkül tárult fel az ajtó és a mérnök nyomában
besietett a hat fiú az eddig nem látott, új terembe.
Boltozatos, óriás csarnok végében álltak. A dobogó szívű kis fiúk Integrálhoz simulva
elbámulva nézték a legalább 80 m hosszú és 50 m széles termet. Micsoda emberi erő,
zsenialitás, kitartó akarat kellett ahhoz, hogy a barlangot, sőt repedést sem tűrő kőzetben
ezt a csarnokot kivájják!
— Most olyat fogtok látni, ami előtt még egy Ford vagy Edison is levett kalappal állna
meg. El ne felejtsétek: a fulgens semmin sem csodálkozik!
Integrál nyomában végigmentek a csarnokon s ott álltak előttük Fulgur repülőgépei.
Huszonnégy gép. A legkisebbnek teste mindössze három méter hosszú; a legnagyobb
húsz méteren felül lehet Lezárt szárnyú, pihenő madarak.
A színük égkéknek és szürkének egy sajátságos keveréke. Fent a magasban szállva
tökéletesen beleolvadhat a levegőégbe.
Formájuk tökéletes madáralak. Művészi finomsággal kidolgozva rajtuk a fej, nyak,
test, szárnyak, farok, lábak...
A szemükben mintha éleit csillogna. Biztos egyensúlyban állnak a lábukon; szárnyuk
a test hosszában rásimulva pihen, éppen úgy, mini az élő madárnál. Motornak,
légcsavarnak nyoma sincs; és semmi merevség, semmi nyoma annak a mozdonyszerű
súlyos, gördülő erőnek, amelyet az ember egy Junkers vagy Do gépnél olyan imponálónak
talál.
—Itt az egész természetrajz! — állapítja meg Jenőke.
— Ez egy vadászsólyom, amaz postagalamb, az a kicsi ott a füsti fecske. Ez a gém
gyönyörű! És itt sorban a ragadozók; az ölyv, héja, vércse. Nézzétek ezt a hatalmas sast a
csarnok közepén! Igazán a madarak királya.
— Ezzel fogunk ma kirándulást tenni, Egyébként az a fecske ott a Fulgur kedves gépe;
rendesen azzal jár, ha egyedül megy vagy csak egy társat visz magával. A ragadozók harci
gépek, Abból, hogy a Sas áll indulásra készen, azt következtetem, hogy harcolni megyünk
valahová. Tegnap a Sirály és a Búvárkacsa voltak úton; ezek az óceán mélyét járják. Ebben
is láthatjátok Fulgur művész lelkét. Az elve az; miért ne törekedjünk szépségre,
stílszerűségre, amikor olyan kevés fáradság-többlettel megtehetjük?
— Rém furcsa gépek! Hogyan repülnek ezek? Nincs légcsavarjuk és nincsen szárnyuk
sem!
—Ó, a légcsavar és a merevített szárny már a messze múlté. Számunkra csak akadályt
jelentene mind a kettő. Várjatok csak... Azt hiszem, lesz meg annyi időnk, hogy
bemutassam a mi gépeinket. Hol van Fulgur?
— Ott az M betűs ajtó előtt beszélget két emberrel.
Mind odanéztek. Gyönyörűség volt látni azt az egymás mellett álló három pompás
ember példányt. Az egyik csak hajszállal alacsonyabb Fulgurnál; az arca ejnye, de ismerős!
Ni most idenéz, barátságosan int a kezével! Jé, hiszen ez Dodó, a főiskolás, a Berti bátyja!
Szervusz Dodó! Huj-huj!... A másik, nekik háttal álló ember valóságos óriás: egy fejjel
magasabb Fulgurnál is és széles vállával, hatalmas karjaival modellt állhatna egy Herkules-
vagy Atlasz-szobor elkészítéséhez! Kár, hogy az arcát nem látják. Nagyon elmerülve
magyaráz valamit Fulgurnak; most már Dodó is újra odafigyel...
— Na gyertek, még egy kis időnk van, addig elmondhatok egyet-mást. Stubi
kocogtasd meg a gép oldalát és mondd meg, miből készült.
— Gaboritból.
—Úgy van. Stubi, te bölcs vagy, mint az Ezeregyéjtszaka meséinek nagyszakállú
kádija. Gaboritból van a gép minden porcikája: a motorja, felszerelése is, nemcsak a teste.
 Ezért a gépek csodálatosan könnyűek. A Fecskét például egy kis erőlködéssel Stubi is
fel tudná emelni; a hatalmas Sast is könnyen megemeli négy ember.
— De akkor a szél is össze-vissza dobálja. Nem?
—Ó nem. Mi gyorsabban megyünk, hogy sem a szél hatással lehessen a gépiinkre.
Különben is ott, ahol mi járunk, nincs szél, sem vihar, csak mozdulatlan csend. Ezek a
gépek, amint a földet elhagyják, mint a kilőtt golyó, emelkednek fel merőlegesen 16—18—
20 ezer méter magasságba. Ott fent az elérhetetlen sztratoszférában száguldunk tova, ahol
a levegő ellenállása alig érezhető már és viszont a mi kozmikus sugaraink minden földi
elektromos vagy mágneses behatástól menten fejtik ki erejüket.
— De hiszen akkor nem is látják a földet! Egyszer majd eltévednek és kirepülnek a
világűrbe!
— Az sem volna nagy baj, hiszen a kozmikus sugárzás a világűrben is érvényesül, mi
tehát ott is olyan biztosan járnánk; mint a földön. De ilyen eltévedéstől nem kell félni, mert
nekünk odafönt vágányaink vannak...
— Vá-gá-nya...??
— Igen, vágányaink. Amint a vasút a síneken rohan, úgy futnak a mi gépeink az
irányított kozmikus sugarak vonalán. Emlékezlek arra, amit a perceptor mellett a körben
futó mem-sugarakról mondtam? Ugyanígy van a gépeinket hajtó számech sugárral is. Az
irányított számeh-sugár tetszés szerint beállított magasságban ketté oszlik és 180 fokos
szögben elválva, a két ága a legnagyobb kör mentén körülfutja a földet. Például el akarok
jutni New-Yorkba. Beülök a gépbe, a balkezemnél levő kapcsoló föld gömbön beállítom a
sugárkört úgy, hogy keresztül fusson a városon, egy kis skálán rögzítem mondjuk a 18 ezer
méteres magasságot, azután egy másik skálán New-Yorknak Scarbantól való távolságát.
Azután bekapcsolom a gép motorját és nyugodtan lefekhetem aludni. A gép magától kitalál
innen, felmegy a kívánt magasságba, beleáll a szamech-sugár vonalába és fantasztikus
sebes éggel végigrohan rajta. Nem kell félnem, hogy elalszom az érkezés idejét és túlfutok a
célon, mert amint ledolgozta a beállított távolságot, megáll magától és mire én talán
órákkal később, felkelek, ott lebegek mozdulatlanul tizennyolc kilométer magasan New-
York felett.
— Fantasztikus!
— Hihetetlen!
— Érthetetlen!
— Igen, hihetetlen és érthetetlen. Nem is érti más, mint az a csendesen beszélgető
férfi ott az M betűs ajtó előtt.
De nekünk nem is kell gondolkodnunk rajta; ő megépített mindent, mi csak
kapcsolunk és repülünk az ö szabályai és törvényei szerint.
— De mi hajtja a gépet? A rendes repülőgép a légcsavarjával a levegőbe kapaszkodik
és a szárny felületek emelő hatása viszi a levegőbe. Ezt értem. De mi emeli ezeket a
gépeket?
— A kozmikus sugarak vonzó és taszító hatása a mi hajtóerőnk. Ha el akarjátok
képzelni a Sast. amint a levegőben száll, ne repülőgépre gondoljatok, hanem rakétagépre.
Ismeritek a rakéta gondolatát, úgy-e? Robbanó rakéták ereje emeli a gépei: a robbanással
mintegy nekifeszül a mögötte levő levegőrétegnek és elrúgja magát tőle, tehát óriási
ugrásokkal siet előre. Ilyesféle erő érvényesül nálunk is, csakhogy nem robbanás
mechanikus ereje, hanem elektromos térre támaszkodó kozmikus sugaraknak a másodperc
százezredrésze alatt megújuló lökései, amelyek egyetlen hosszú taszítássá olvadnak össze.
A föld bármely pontján szálló gépeink mind itt, az M betűs ajtó mögött nyíló műhely óriási
„transvolator”-ára támaszkodnak, Ebben a gigantikus gépben minden egyes repülőnek
megvan a maga különálló szerelvénye; innen indulnak ki a szamech-sugárkörök és innen
érvényesül az a húzó vagy taszító hatás, amely minket a levegőben mozgat. Elméletileg a
kozmikus sugarak elképzelhetetlenül gyors terjedési sebességével kellene a gépeinknek
haladnia azonban mégiscsak anyag vagyunk és a levegő ellenállása a gravitáció, bizonyos
földi, vagy a világűrből érkező zavaró elektromos jelenségek épp úgy, mint a mi precíz
gépeinknél is elkerülhetetlen súrlódás ennek a sebességnek jelentékeny hányadát
felmorzsolják, úgy, hogy meg kell elégednünk nyomorult 6-8 ezer kilométer óránkénti
sebességgel.
— Nyomorult nyolc ezer kilométer!.Szent Isteni...Hiszen szédül a fejem, ha csak
rágondolok!...
—- Hiszen akkor negyedóra alatt Londonban vagyunk!
— És öt óra alatt az egyenlítőnél körül repüljük a földet!
— Lehetetlen! Csak ugrat bennünket Integrál
— Ilyen sebességgel ember nem járhat a földön!
— A földön nem, de a sztratoszférában járhat És igazatok van: ember nem képes erre;
de Fulgur több, mint az egyszerű tucat ember, őnála mindig más mértékkel kell mérnetek.
A kétségeiteket pedig hagyjátok a következő félórára - maga a tény, a valóság fog
megfelelni rájuk. Most vigyázni!
Látom, Fulgur már búcsúzkodik Kundtól és Dóditól, mindjárt indulunk.
— Jaj, még egyet gyorsan, mielőtt ideér! Hogyan jutunk ki innen a levegőbe? Hiszen
mélyen a föld alatt vagyunk!
— Amint elindulunk, fotocella nyitja az előttünk levő falat és hosszú, széles alagútba
kerülünk, ahol már elkap bennünket a szamech-sugár ereje. Az alagút oldalról rézsút a
Békató ölébe torkollik. A jó scarbaniak nem is gondolják, hogy a mocskos vizű kis tó
medencéje alul gaborittal van kibélelve és hogy a vizet Fulgur gépei tartják benne
állandóan egyenletes magasságban. Mire a tóba érünk, a sebességünk már nagyobb, mint a
kilőtt ágyúgolyóé; úgy csapódunk ki a vízből és vágódunk fel a magasba, hogy a tó partján
sétálóknak még megijedni sincs idejük és mire utánunk néznének, mi már túl vagyunk az
emberi szem látókörén. Hasonló a visszaérkezésünk is: mint egy meteor vágódik le a gép a
tóba, amelynek szűk nyílását el nem tévesztheti, hiszen irányított kozmikus sugár vezeti
haza csalhatatlan biztonsággal. De majd meglátjátok! Rögtön indulunk!
Most ért Fulgur a géphez. Magukon érezték mosolygó szemét és a hangja szinte
fiúsan csengett, amint megkérdezte:
— No fiúk, egy jó kaland, amelytől még regényben is végigborzolódnék az ember
hátán az izgalom! Jöttök?
Hogy mentek-e? Ujjongó, feszülő izgatottsággal kapaszkodtak fel a gépre Fulgur után
azon a kis gaborit-létrán amely a nesztelenül felnyíló madárhátról ereszkedett le eléjük, és
Integrál útmutatása szerint elhelyezkedtek a gép testében. Nem nézték, hová ülnek, mi van
körülöttük, nem érdekelte őket a felnyíló titok: a gépmadár belseje sem. Fulgurt nézték, aki
elől, a külön választott vezetői fülkében ült le kényelmes karosszékében, végigtekintette
műszereit, aztán megforgatta a baloldalán álló földgömböt.
.A perceptor földgömbje. Most keresi ki azt a helyet, ahová útjuk célja vezeti őket!
Ázsiát nézi... Keletázsiát. Kína...Mandzsúria... Igen, most odailleszti a tűt!... Mandzsúriába
megyünk, a kínai-japán harctérre! Szenzációs!... Most lenyomja a magasság-skála
mutatóját. A távolságot olvassa le egy táblázatról... Már be is állította a távolsági skálát…
Kész... Felfelé néz összekulcsolódó kézzel. Feje felett az ívben hajló tetőn kis ezüst
feszület... Isten segítségét kéri ahhoz, amit tenni akar... No mi is... Jó Istenem, segíts meg
minket, kísérj el ezen a fantasztikus úton és hozzál vissza épségben!... Ámen.
Fulgur keze megfogta a gaborit-kapcsolót és nyugodt mozdulattal megindította a
motort...

Egy fejezet a világtörténelemből

A hat fiú közöl Pursinak volt a legnyugodtabb idegzete. Hidegvérű, lassú mozgású,
csendes fiú, mindig kiegyensúlyozott, mindig józan, körültekintő és megfontolt. Soha senki
nem látta még őt villogó szemmel, vagy ziháló lélekzettel, vagy rémült tehetetlenségben
megtorpanva; olyan pillanatokban, amikor körülötte mindenki elvesztette a fejét, neki
mindig volt ideje egy nyugodt körülnézésre, és amikor mozdult, már mindig tudta, hogy
mit fog csinálni.
Most is, az indulás pillanatában, amikor mindnyájan lázban égtek az izgalomtól, a
szemlélődő ember csendes kíváncsiságával jártatta végig szemeit a társain és mire Fulgur
ujjai elengedték a motor kapcsolóját, az ő lelkében már készen volt a pillanatfelvétel.
Mennyire igazán „önmaga” volt itt is minden egyes fiú!
Gabi feszült figyelemmel leste Fulgur minden mozdulatát. Laci is; de ö öntudatlanul
utána is csinált mindent; az egész gyerek csak úgy izzóit a fojtott aktivitástól. Kisöcsi szeme
égett, félig nyitott száján át gyorsan futott ki-be a lélekzet, ökölbe szorított ujjai mintha
valamit morzsoltak volna egyre; olyan volt, mint egy ugrásra feszülő szép fiatal vadállat.
Jenő álmodozva nézett fölfelé, ajkán a meselátók mosolya. Stubi az új, érdekes játékot
talált kisfiú boldog izgalmával fészkelődött a ülésen. Mögöttük Integrál; arcán olyan
kifejezés, mint az édesapáén, amikor valami új meglepetést készít a fiának, amelyről tudja,
hogy örömet fog neki okozni. És legelöl, különzárt fülkéjében az a fedett arcú, csodálatos
ember, az egyetlen cselekvő mindannyiuk közül.
Milyen nyugodt, milyen erős! Ismeretlen, fantasztikus események torkában is
csodálatos biztosságot érzett a fiú, amint rátekintett. Átvillámlott rajta az a tudat, amely az
eljövendő években ereje és támasza lesz: Minden jól fog menni, hiszen Fulgur vezet!
Mindez a pillanat századrésze alatt futott át a lelkén; ugyanakkor a gép már mozdult
is. Nesztelenül gördülő, alacsony ívű tető légmentesen zárta a madár testet. A test
hosszában rásimulva pihenő szárnyak kissé megemelkedtek, de nem nyíltak ki jobban,
mint a ragadozóé, amikor összekapott szárnnyal lecsap az áldozatára. Szárnya
mozdulásával egy időben a madár, már ugrott is hosszú, puha ugrással; egy lendülettel a
terem végére, másodikkal bele a szétnyíló fal tárta sötét folyosóba, A fiúk látlak az
elmaradó nagy csarnokot, a gépeket, Dodót, amint feléjük int a kezével, de nem volt idejük
ahhoz, hogy az agyukban öntudatosítsák ezt az új csodálatos tényt, hogy a gépmadár
gaborit-teste belülről kifelé átlátszó, mintha üvegből lenne, és ők lezárt falakon át mindent
látnak maguk körül, — mert amint a hihetetlenül felgyorsuló második ugrás után elkapta
őket a sötétség, egyszerre valami szédítő erő lendületét érezték, amely tehetetlen
kisbabaként préselte őket hozzá az ülésük puha támlájához, aztán a gép mintha egy-kettőt
ingott volna, a sötétség után fény villant, aztán eltűnt és különös, fénytelen világosság vette
körül őket Pursi az indítás óta összeszorított fogakkal számolta a másodperceket úgy,
amint igazgató úr sötétkamrájában fényképnagyítás közben szokták számolni; amikor a
nyolcadikhoz ért, a különös, kellemetlen szorítás megszűnt, újból szabadon mozogtak és
bámulva látták, hogy a gép mozdulatlanul áll, körülötte, akármerre néznek, átlátszó, kék
levegőtenger. Fölöttük kerek fehér tányér: a nap.
— Mi volt ez?
— Hol vagyunk?
— Ja], de rossz volt! Azt hittem, megfulladok
— Benyomta a mellemet.'Nem tudtam lélekzeni.
— Mi van most? Miért nem repülünk? Integrál, miért nem száll a gép?
— Integrál, kérem, mi volt ez?
A mérnök felemelte a fejét az előtte álló kis asztalról, amelyen eddig figyelmesen
vizsgálgatott valamit és mosolyogva nézett szembe a feléje forduló zavarodott, izgatott
bandával. A feléje zúduló kérdéseket marokra fogta és egyszerre megfelelt valamennyire:
— Nem történt semmi különös, Fulgur a legújabb fulgens-csoporttal elindult
történelmet csinálni.
— Hát elindultunk?
— Hogyne. Ha megfigyelnétek az asztalotokon levő műszereket, rögtön látnátok, hogy
húszezer méter magasságban, óránként tízezer kilométer sebességgel rohanunk egyenesen
keletnek.
Mintha dróton rángatnák őket, úgy fordultak a fiúk egyszerre az előttük álló asztalka
felé, 80X60 cm nagyságú gaborit-asztalok; az asztallap legnagyobb részét elfoglalja a
60X60 cm-es csiszolt ezüst tükör, hasonló ahhoz, amelyet a Fizikában, a D 12-cs
bemutatásánál láttak. A tükörtől jobbra sűrűn egymás mellett tárcsák, fogantyúk,
kapcsolók, mérőeszközök: ráismernek a telehor kapcsolóira, a perceptor, traditor,
fulgurator egész berendezés megvan itt kicsinyben, csak a kapcsoló földgömb hiányzik, az
csak egy van a gépen: bent a vezető fülkéjében, A műszerek közt... igen, ott a
sebességmérő: 10 000 kilométert mutat; mellette pici fekete korongon fehér számokkal
20,000 méter áll, ez hát a magasságmérő lesz. Mellettük, körülöttük mennyi ismeretlen
műszer! Két kis óra, de nem ugyanazt az időt mutatják. Lent az asztallap jobb sarkában kis
jegyzőkönyv kitéphető, perforált lapokkal és ceruza mellette. Mi az, hát itt írni is fogunk?
Gabi végigsimítja jobb kezével a homlokát (jellegzetes mozdulata ez mindig, ha
zavarban van) és kényelmes, támlás, puha karosszékében visszafordul újra Integrál felé.
— Képtelenség. Nem értem. Valahogyan elveszítettem a fonalat akkor, amikor a
sötétbe ugrottunk és most egészen kábult vagyok. Hogy mondta? Húszezer méter
magasságban repülünk? De hiszen nem szálltunk fel! És érzem: áll a gépi. Kérem,
segítsen!...
Ekkor már megint minden fej a mérnök felé fordulva figyel és a szemekben annyi
izgalom, kíváncsiság, lázas sürgetés, és... igen, és: gyámoltalanság,
— Ejnye, pajtások, csak nem ijedtetek meg? Gabi, öreg fiú, nem látod, mi történt?
Hiszen elmondtam előre ott a nagy csarnokban, hogyan fogunk utazni!
— Igen... De.., Egészen más, ott állni a földön nyugodtan és hallgatni a fantasztikus
mesét. mint... mint…
— Mint végig élni a mesét, úgy-e? De ezerszer szebb és izgalmasabb az átélt mese,
mint az, amelyet csak úgy szóval elmesélnek. Hát gondolatban gyerünk vissza még egyszer
a nagy Csarnokba. Jó? Figyeltek?
Mozdulatlan csendben néz rá a hat fiú, A lélekzetüket is elhalkítják, nehogy zavarja a
mesemondót.
— Amint Fulgur lenyomta az indító kapcsolót, a Sas felugrott a földről. Emlékeztek?
Egy harminc méteres ugrással eljutott a Csarnok végére, a másodikkal már beledobta
magát a megnyíló sötét folyosóba, a számech-sugarak sodrásába. Az első ugrás sebessége
csak 25 méter másodpercenként, a másodiké már 90 méter. Akkor elkapta a számech
sugár ereje és a sebessége hirtelen felgyorsult a tízszeresére.
Ennek a gyorsuló mozgásnak az ereje nyomott benneteket úgy oda az ülésetek
támlájához, hogy mozdulni sem tudtatok.
Amikor rövid közlekedő folyosón át a Békató medencéjébe értünk és felbukkantunk a
vízből, akkor a gép sebessége már másodpercenként 900 méter, óránként több, mint 3000
kilométer volt. Amíg nyílegyenesen felszálltunk húszezer méter magasságba, a levegő
sűrűségének csökkenésével a mi sebességünk is egyre növekedett: hét másodperc alatt
felgyorsult másodpercenként 900 méterről négyezernégyszázra. És a sebességváltozás és a
légsűrűségnek pillanatok alatt való óriási változása minden emberi szervezetet megölne, ha
Fulgur már a gép építésénél különleges fizikai berendezésekkel nem gondoskodott volna
ezeknek a hatásoknak közömbösítéséről.
— Így is majdnem lepénnyé nyomott az ugrás lendületete.
—Ó, ezt megszokjatok, a tizedik felszállásnál már egész természetesnek fogjátok
találni.
— Aztán egyszerre megszűnt a nyomás és most áll a gép. Miért?
-Ugyan, muki, dehogy állunk! Utazunk olyan szédületes sebességgel, amilyennel
ember még nem járt előttünk!
Hát nem emlékszel arra, amit a Csarnokban magyaráztam?
Amint a kijelölt magasságot elértük, a gép nagy ívben vízszintesre fordult és beleállt
abba a számech-sugárkörbe, amelyet Fulgur indulás élőtt jelölt ki a perceptor földgömbjén.
Ez a sugár-vágány keresztülfut Scarbanon, és azon a helyen is, ahová igyekszünk. Most
tehát a puskagolyóénál háromszor nagyobb sebességgel rohanunk: keletnek a szlavián-
japin-kínai harctér felé és ebben a pillanatban...várjatok csak, hadd nézzem az órát,., meg a
térképet ... igen, most körülbelül Moldova fölött járunk, elhagyva a régi bukovinai határt,
és a Kárpátok legkeletibb nyúlványait... Forduljatok csak vissza az asztalotokhoz. Fogjátok
meg a felső sorban balról a harmadik tárcsát, azt a fehéret és forgassátok jobbfelé addig,
amíg megakad. így. Most bekapcsoltátok a perceptort és a tükörlap most már mindig azt a
vidéket fogja vetíteni, amely fölött elrepülünk. Most balkézzel nyúljatok az asztal alsó
pereme alá. Ott egy fogantyú, úgy-e? Fogjátok és húzzátok lassan felfelé. A kép
nagyobbodik, már kivehetők a hegyek, ott messze fönt egy folyó vonalát látom... Az a Pruth
lesz... És az a város, a tükör bal felső sarkában, látjátok? — az valószínűleg Jassy, Moldova
legnagyobb városa...
— Szent Isten, hogy fut a térkép! Jassy úgy keresztülszaladt rajta, mint egy siető
futrinka. Hát ilyen gyorsan megyünk?
— Ilyen gyorsnak látod a haladásunkat — húsz kilométér magasból nézve. Lent, a
repülőgépek rendes magassági vonalán ez a sebesség őrjítő, lázas álom lenne; a föld
összefolyna a szemünk előtt, a gép a levegő ellenállásától rázkódnék, mint a hideglelős és a
súrlódástól izzanék, mint egy meteor. Nagy sebességgel utazni csak a sztratoszférában
lehet.
Hosszú percekig csend uralkodott a gépen. A fiúk elmerültek az alattuk elvonuló
vidék szemléletében. Fölösleges volt itt minden magyarázat. A tükörlap baloldalán
végigfutó kb. 10 cm-es sávban lassan tovamozgó térképszalag megkönnyítette a
tájékozódási: állandóan, látták rajta, hogy merre járnak, mit mutat a perceptor ezüstlapja.
Szótlanul nézték, mint vonul el alattuk a lebédiai síkság, a Dnyeszter, Dnyeper völgye,
jobbra a Fekete tenger, Azovi tenger, aztán a szlavián-szibériaí mezők, majd a baloldali
sarokból lassan elővonulva a vizek királya; a Volga. Itt-ott hallatszott csak a feszült
figyelemnek egy-egy elfojtott sóhaja, vagy a csodálkozás elharapott felkiáltása. A
diákgyerekek az élő térkép fölé hajolva ép olyan mozdulatlanul ültek, mint a vezérük ott
elöl az elzárt fülkében, és a hallgató gép fantasztikus sebességgel vitte, vitte őket tovább
keletnek, ismeretlen, kalandos cél felé...
Túljártak már az Arai-tón is; több, mint félórája tartott ez a mesébe illő, hallatlan
száguldás. mindig egyenesen keletnek tartottak, a 48-ik szélességi kör vonalán a népek
őshazája: belső Ázsia felé.
Stubi unni kezdte az élő térképet; a kisfiú hamar belefárad egy játékba és mást, újat
keres. Egy ideig Fulgurt figyelte, aki az indulás óta egyetlen mozdulattal sem árulta el, hogy
élő ember és nem pihenő gép-szobor maga is; aztán szórakozottan kezdte babrálni az
asztalán sorakozó sokféle fogantyút. Az egymás mellett ketyegő két kis óra felkeltette a
figyelmét; nézte őket, összeráncolt homlokkal figyelte sokáig, aztán kismacskaszerű, puha
mozdulattal fordult hátra Integrál felé és önkéntelenül h suttogva, halkan szólt neki:
— Integrál kérem!…
— No, mi az, Stubi?
— Ez a két óra itt... Miért nem járnak együtt? A baloldali rendesen jár, úgy, mint az
enyém, tetszik látni?... De ez a másik borzasztóan siet. Amikor elindultunk, még együtt
jártak, most pedig a baloldalin fél 2 lesz, a jobboldalin pedig már fél öt is elmúlt. Ez az óra
rosszul jár.
A halk beszédre felfigyeltek a többiek is, mind megnézte az ő asztala óráit és látták,
hogy Stubinak igaza van. Pursi meg is jegyezte: — Ez az első rosszul járó gép, amelyet a
Fulgur birodalmában találtunk.
Integrál nevetett.
— Jaj, de nagy csacsik vagytok! Földrajzból rögtön szekundát írnék valamennyinek,
Hát nem veszitek észre, hogy a baloldali óra a középeuráziai időt mutatja, a jobboldali
pedig együtt fut a géppel és mindig az aktuális zónaidőt tünteti fel?
Több, mint ötven fokkal keletre vagyunk ám Scarbantól, kis komám!
—- Zónaidő? Mi az? Ezt én nem értem!
— Kedves Stubi, másodikos korodban tanultad a földrajzban az időszámítás
tudományát. Nem emlékszel reá?
 — Nem. Lehet, hogy akkor beteg voltam.
— Vagy ez a lap hiányzott a könyvedből.
— Vagy előző órán feleltél és ezt a leckét impasszoltad.
— Pfuj, hogy lehet a sztratoszférában ilyen csúnya diákszót kiejteni! Nem hallgatsz
mindjárt!
A mérnek mosolygott az évődésen. Aztán magyarázni kezdett;
— A Földnek felosztását 360 hosszúsági vagy délkör által nem kell magyaráznom;
arra is emlékeztek, hogy egyik délkörtől a másikig az egyenlítő vonalán 111.3 km,
távolságra esik. A mi öreg Földünk vidám táncos: rohamában a Nap körül 24 óránként a
saját tengelye körül is perdül egyet nyugatról keletre mutató irányban, Forgás közben
minden egyes pontja 15 foknyi távolságot fut be óránként, ami az egyenlítőn fekvő pont
számára csaknem 30 km másodpercenkénti hallatlan sebességet jelent. Ez a gyakorlatban
azt is jelenti, hogy a tőlünk 15 foknyira keletre lakó felebarátaink számára 1 órával
korábban kel a Nap, mint minálunk; aki viszont 30 fokkal nyugatra lakik tőlünk, az két
órával tovább alhatik, mert nála annyival később érkezik meg a reggel. Ha minden város a
maga csillagászati tapasztalatai szerint igazítaná az óráját, akkor az órák szédítő bolondok
táncát járnák egyre, meri pl a borstelepi diák órája mindig sietne, a scarbanié pedig késnék
az etelei fiúk idejéhez viszonyítva. Nagyobb távolságokon pedig ez a különbség órákra
rúgna és egyöntetű közlekedésről szó sem lehetne.
— Ez pompás lenne. Akkor, ha az ember elkésik az iskolából, csak előhúzná az óráját
és azt mondaná: Kérem, tanár , mi nyugatra lakunk az iskolától és nálunk meg csak öt pere
múlva 8 óra,— Igen, és akkor a tanár úr összevágná a bokáját és azt mondaná: Bocsánat,
uram, rendben van az ügy.
— Ojjé! A tanár úr nyakon vágná a diákot és azt rivalganá: Máskor el ne késsél,
kölyök, mert lenyellek keresztben!
— Ez mutatja, hogy a tanároknak mennyire nincsen csillagászati műveltségük.
— Ugyan, ne bomoljatok már! Kérem, Integrál, mondja tovább és ne törődjék ezekkel
a gyerekekkel.
Gabi erélyes mozdulatára Jenőké és Stubi megszeppenve húzták be a nyakukat és
Integrál folytathatta a magyarázatát:
— Ezen a káoszon úgy segítettek, hogy a Földet 24 zónára osztották a délkörökkel
mindegyik zóna 15—15 délkört fog össze. Ha nyugatról keletre haladunk, minden újabb
zónában 1—1 órával előre igazítjuk az óránkat, ha még nyugatnak utazunk, akkor
ugyanannyival hátrább toljuk a mutatót.
Most már értitek a két órát itt az asztalon? A baloldalin a középeuráziai idői, a mi
otthoni időnket tartja hűségesen, a jobboldali azonban egy szellemes szerkezettel áll
összeköttetésben, amely a perceptorral és a sebességmérővel is összekapcsolja; ez
automatikusan átveszi az újabb- meg újabb zónák idejét és mindig megegyezik annak a
földnek az óráival amely fölött járunk.
— Azért siet hát ilyen őrülten előre!
— Persze, mert minden újabb zónánál egy órával előre lendül.
— Érdekes! Hát akkor, ha majd visszafelé repülünk, akkor az óra is visszafelé fog
járni?
—- Nem jár visszafelé, hanem minden zónaváltásnál késik majd egy órát. Majd
meglátjátok, milyen érdekes lesz az!
— Hát most akkor... Mi van most tulajdonképpen: ebédidő, vagy uzsonnaidő? Otthon
most kelnek fel a fiúk az asztaltól, itt meg már uzsonnát mutat az óra.
Erre a mosolyogva feltett kérdésre váratlanul komolyan felelt meg Integrál:
— Most komoly munka ideje van, kis pajtás, hiszen harci úton járunk járunk
Fulgurral. Ilyenkor a fulgens nem gondolhat evésre, Éhséget, szomjúságot szótlanul tűrni:
ez a kemény katona első kötelessége.
A fiúk összenéztek és elhallgattak. Most jutott csak eszükbe, hogy ma még nem
ebédeltek és hogy egyelőre nem is lehet sző étkezésről. Gabi és Kisöcsi közismerten nagy
gastronomok; sóhajtva fordultak vissza az ezüsttükör eleven térképe felé. A többi fiú is újra
a térkép fölé hajolt, csak
Lackó írt, számított lázas sietséggel a kis jegyzőkönyvében.
Pár perc múlva elégedett sóhajjal dűlt hátra és mutatta a számadását Kisöcsinek: ha
ilyen sebességgel rohannak tovább, akkor félóra múlva, ¾ 3-kor már ott lesznek a
mandzsunál harctéren; zónaidő szerint akkor már este egynegyed 9 felé fog járni az idő.
Valóban, mintha csak eléje sietnének a közelgő estének körülöttük egyre, mélyebb lett
a szürkeség és a térkép az ezüstlapon egyre homályosabb-
— Beleszaladunk az éjtszakába! — suttogta Laci.
Aztán csend lett újra a gépen, A fiúkat elfogta a készülő nagy események láza. Mit
tervez Fulgur? Hová siet? Mi lesz itt félóra múlva, ha célhoz érnek?…
A gép pedig csak rohant, rohant tovább a fokozódó sötétségben.
*

3/4 3-at mutatott az otthoni óra, a zónaidő esti ¼ 9 volt.

Minthogy tíz perccel ezelőtt vették észre a fiúk, hogy Fulgur megelevenedett: jobb kéz
felől egy merőlegesen álló kapcsolótáblán több tárcsát elfordított, majd fogantyút hajtott le
és fel kétszer látták, hogy beszél valakivel, (de a választófal miatt egy szavát sem hallották;
Most egyszerre valami különös érzés fogta el őket; mintha láthatatlan erő megemelné és
előre nyomná a kis asztalra; a vérük mind az arcukba tolult és érthetetlen szédülést
éreztek. Mielőtt idejük lett volna megijedni, megszólalt mögöttük Integrál csendes hangja:
- Megérkeztünk. Fulgur lecsökkenti a sebességet és mindjárt megáll a gép. Figyeljétek
a sebességmérőt.
A mérő ekkor már csak 5600-at mutatott és rohamosan esett lefelé. Amikor a
sebesség már csak 1000 km volt óránkint, Fulgur újra beszélt a láthatatlan partnerével;
aztán egyszerre esni kezdett a magasságmérő is és mire 5000 m magasságnál
megállapodott, akkor a sebesség is lecsúszott 0 fokra.
A fiúk feje fölött szétnyílt a madár két hatalmas szárnya és megálltak lebegve
magasan fönt a felhők fölött.
Megérkeztek.
Este volt. Fejük fölött kigyulladtak a csillagok.
Messze alattuk sűrű villanások látszottak. Hang nem hatolt ide a gép belsejébe, de a
perceptor megnagyított képszelvényén vasútvonal, keresztben futó, emelkedő hegylánc,
elsötétített város látszott és itt is, ott is elrémítő robbanások eredménye: amint egy-egy
hatalmas lövedék becsapott, nyomában kifordult a föld, házak omlottak le és nagy tüzek
lángoltak fel az éjtszakában, A levegőben nyüzsögtek a bombavető repülőgépek, jobbra
lent, a város előtt kanyargó kis folyó partján sötét hadigépek, harcikocsik hosszú sora
mászott lassan előre; itt is füst, láng, robbanások; egy felgyújtott erdő szegély lomha
füstfellegeket küld fölfelé.
Pursi bekapcsolta a perceptora kék kapcsolóját; a hangot közvetítő beth-sugarak
működésbe léptek. Abban a pillanatban mennydörgő robajok, szakadatlan mély dörgésből
kiemelkedő egészen közüli robbanások, sistergés, ropogás, motorbúgás, gépfegyverek
idegbénító ta-ta-ta pergése és ember ordítás, vonító segélykérés, hörgő üvöltések
vérfagyasztó hangzavara; egy pergőtűzzel támogatott vonaltámadás idegekre menő lármája
töltötte be a gépet, úgy, hogy rémülten kapcsolta ki rögtön a hangközvetítőt és halálsápadt
arccal nézett össze a hat fiú. Ez borzasztó volt,.. Pokoli...
— Ez a háború! — hangzott most fölöttük Fulgur nyugodt hangja. — Más azt így
közelről látni, mint holnap az újságban olvasni a hadi jelentéseket. No, de majd mindjárt
csendet csinálunk; azért jöttünk.
Pillanatnyi csend után újra szolt a vezér.
— Hagyjátok most békében a kék kapcsolót; figyeljétek a perceptor térképet.
Mandzsúria nyugati sarkában vagyunk, a szlavián-kínaí-japán háború középpontja fölött.
Ez itt alattunk Chailar város, a transszibériai vasút fontos állomása; ma reggel még a
kínaiak kezén volt, akiket a Chingan-hegység egész vonalát kezükben tartó japánok
támadása ellen a szlavián sereg támogat. Tegnap óta tart a pergőtűz; ma reggel küldtem ki
Dobay mérnök urai, hogy békéről tárgyaljon velük. Mindjárt itt lesz. Várjunk.
Alig múlt el három perc mozdulatlan várakozásban (a fiúk megbabonázva figyelték a
lent dúló háború félelmetes színjátékát), midőn egyszerre az alattuk terjengő sötétségből
kiemelkedett és csendesen melléjük állt egy másik Fulgur-gép.
Bóbitás galamb a formája, ötször kisebb a Sasnál, olyan kecses, olyan szép, hogy a
fiúk nem tudják róla levenni a szemüket.
— A békegalamb! — suttogta Jenőke.
— Jó munkát! — köszönt a Galambból egy kellemes csengésű férfihang.
— Jó munkát! — felelt Fulgur, — Látom, nincs eredmény.
— Nincs. Előre láttuk, hogy nem lesz, de a kísérletet meg kellett tennünk. Háromszor
hívtam őket a rövidhullámú leadó készüléken a Nagyszövetség nevében. Mindannyiszor
mind a három felelt. A szokásos frázisok. Hangoz látták békekészségüket, hivatkoztak
kényszerhelyzetükre és mindegyik a
másik kettőre tolta a felelősséget. Bejelentettem a Nagyszövetség megtorló
intézkedéseit. Nem kacaglak, de az udvarias válaszok mögött érezhető volt, hogy mennyire
vidítja őket ez a fenyegetés.
—Elhiszem, hogy kacagtak titokban. A Nagyszövetség csak politikai frázis; az sem
hisz benne, aki nagyon erősíti.
Most hát hívd újra őket, a mi hívónkkal és diktáld le nekik Fulgur békeparancsát.
— Igenis.
Csend lett újra, várakozó, hosszú csend. A Galambban ülő férfi közben működésbe
hozhatta a rövidhullámú rádiókészülékét, ebből azonban a fiúk nem hallottak semmit,
összeköttetésük a Galambbal megszakadt. Nem is látták a titokzatos beszélgetőt, mert a
Fulgur-gépek gaborit-fala csak belülről kifelé átlátszó; a bezárt gépbe emberi szem nem
hatolhat be.
Fulgur egy baloldali kisebb ezüstlap fölé hajolva, a tárcsákon néha egyet-egyet
igazítva, mozdulatlan figyelemmel nézett valami távoli képet Integrál hallgatott; a fiúk is
néma csendben vártak.
Múltak a percek. Egy.., Kettő... Hat... Kilenc...
Stubi nem bírta tovább. Hátrafordult Integrálhoz és susogva érdeklődött:
— ln-teg-rál! Mi van most? Kivel beszélnek rövidhullámú rádión?
A mérnök is halkan, súgva felelt
— Dobay reggel 6 óta itt jár a harctér fölött. A genavai Nagyszövetség nevében
háromszor keresett összeköttetést mind a három harcoló fél nagy vezérkarával és a
kormányaikkal is. Felszólította őket, hogy hagyják félbe a harcot és üljenek le a
tárgyalóasztalhoz. Amikor mind a háromszor visszautasították, tehát földi hatalom nincs
többe, amely közbeléphetne és békét hozna, most jön a negyedik kísérlet: Dobay most
Fulgur nevében felszólítja a három vezérkart, hogy negyedórán belül álljon meg a harc, a
kínai, japán és szlavián kormánynak pedig lediktálja Fulgur békeparancsát, amelynek a
pontjait nem ismerem.
— És ha most sem fogadnak szót?
— Persze, hogy nem engedelmeskednek, hiszen Fulgur nevű hatalmat nem ismernek.
Szóba sem fognak állni velünk.
-És akkor mi lesz?
— Nem tudom. De abból, hogy Fulgur a Sassal jött ide, úgy sejtem, hogy kemény
leckét akar adni nekik. Ölni nem fog, de azért ezt a napot a harcoló felek megemlegetik!
— Ahá! Hát így csinálunk most világtörténelmet!
— Maga az a legnagyobb világtörténelmi tény, hogy Fulgur neve és ereje most jelenik
meg először a nyilvánosság előtt De most pszt! Figyeljetek! Úgy látszik, készen vagyunk!
Fulgur felegyenesedett, aztán nyugodt, lassú mozdulattal visszaült a helyére. Közben
csengett Dobay hangja:
 — Visszautasítottak. Kikértek maguknak minden beleavatkozást az ő ügyeikbe. A
Felkelő Nap hajlandó tárgyalni, de a másik kettő szóba sem állt velünk.
— Igen. Hallottam. Akkor hát jön az erősebb joga: végezzék munkájukat a kaph-
sugarak! Csak a Felkelő Nap országát kímélem.
A Kaph-sugár! Fulgur halálos fegyvere, amely ellen nincs védelem! Mi lesz itt!...
— Felszerelted a traditor leadóját mind a három főhadiszálláson?
— Igen. Rendben van minden.
— Helyes. — Bekapcsolta a hangot közvetítő barna kapcsolót, aztán nagyon
nyugodtan, de valami hátborzongató hideg fenyegetéssel a hangjában, pár mondatot szélt
először a kelták, azután a frankok nyelvén. A fiúk számára Gabi tolmácsolta súgva, a
szöveget.
— Hajló, itt Fulgur szól. Tizenhat órára csendet teremtek a harctereken. Holnap
ilyenkor mégegyszer lediktálom a békeparancsot. Szóltam!
A traditort kikapcsolta, aztán hátra szólt a fiúknak:
— Most figyeljétek a következő percek munkáját. Ez a fulgensek háborúja. Lesz
részetek benne hamarosan. 11 fokos kaph-sugárral végigsöpröm a harcteret. 120 kilométer
szélességben és feleannyi mélységben, Ezen a területen 16 óráig eszméletlen fog feküdni
minden élő lény. Holnap ilyenkor újra itt leszek; ha felébredve még folytatni akarják a
harcot, még egy álmot kapnak. Ezután nincs ember, aki ész nélkül le ne tegye a fegyvert, ha
úgy parancsolom neki.
A következő percek eseményeit leírni nem lehet; azokat látni kellett volna úgy,
ahogyan a hat fiú látta kimeredő szemmel, végsőkig feszülő idegekkel, Fulgur a perceptorja
üveglapján gaborit-vonalzót fektetett keresztbe, azután minden irányban szabadon mozgó
vörös kart húzott elő jobbról, végén a már ismert kis fekete dobozzal, amelyből most nem
tű, hanem 3 mm-re kiszélesedő, finom kis véső féle állt ki. Ezt rászorította az ezüst tükör
lapjára egy gondosan kikeresett ponton, aztán felnézett a keresztre és nyugodt mozdulattal
meghúzta a fulgurator vörös kapcsolóját.
A most következő percekben a fiúknak az volt az érzésük, mintha a mindent
elcsendesítő Halál Angyala járna a harcterek fölött és a kezével sorra kioltana minden
lángot, minden életet. Fulgur finom kis műszerével nyugodt vonalakkal satírozta végig
végig a tükörlapján a harctér vetületét, és a fiúk tudták, hogy ahol a kis véső elhaladt, ott a
valóságban 16 órára megszűnt minden élet. Az asztalkák tükörlapja csak azt mutatta, hogy
lent a sötétben fokozatosan nagyobb és nagyobb területen megszűnnek a villanások, a
levegőből alá hullanak a repülőgépek, aztán nincs többé robbanás sem és végül nincs
mozgás sehol.
Megállt a harc.
Tíz perc múlva Fulgur kikapcsolta a kaph-sugarak áramát és visszatolta a vörös kart a
régi helyére, Azután bekapcsolta a pcrceptora kék fogantyúját és figyelt. Fogvacogva,
rémült csendben füleltek a fiúk is. Sehol semmi hang. Fulgur az erős, csendet parancsolt.
És csend lett. Három nagy hadsereg, kétmillió ember életéből kitörölt egy napot.
— Halló, Dobay!
— Igen.
— Maradj itt, kérlek, a harctér fölött holnap estig. Másfél óra múlva itt lesz Dodó a
Vércsével, három óra múlva Integrál is a Sólyommal; ők majd rendet tartanak a harctér
fölött, nehogy a Felkelő Nap kihasználja az ellenfelei védtelen helyzetét és seregét új
munkára dobja. Te pedig informáld a sajtót, felelj a diplomáciai érdeklődésekre és tartsd
fenn az érintkezést a harcoló felek kormányaival. Csak arra vigyázzatok nagyon, hogy meg
ne lásson senki és meg ne sejtse, hogy kik vagyunk, mi az erőnk és honnan beszélünk.
— Parancsodra! Rendben lesz minden.
— Az Argun partján erdőtüzet látok. Oltsd el, nehogy baj legyen belőle.
— Igen. Azt hiszem, többfelé is rendet kell majd csinálnom. Bízd csak rám.
— Jó. Köszönöm, Én akkor most hazamegyek, mert a fiúknak 5 órára a kollégiumban
kel lenniök, most pedig már elmúlt 9 óra. Holnap este itt leszek újra. Jó munkát!
 — Jó munkát!
A Galamb összekapta a szárnyait és csodálatos könnyen úszott el a nagy gép mellől
rézsútosan lefelé, A perceptor tükörlapján levő kép elmozdulásából látták a fiúk, hogy a Sas
is megfordult, aztán egyszerre újra jelentkezett az indulásnál tapasztalt végtelenül
kellemetlen érzés; de most a karosszék támlájához préselve is a műszereket figyelték,
amint Integrál tanította őket. Érdekes volt nézni a sebesség- és magasságmérőt, amint
megvadult versenyfutásban siettek felfelé, míg az első a tíz-, a második a húszezres
számnál végleg megállapodott. És megkezdődött újra a fantasztikus rohanás ős-Ázsián
keresztül.
Két körülmény azonban más volt, mint idejövet.
Akkor a feléjük siető éjszakába rohantak bele. Mintha valaki összepréselte volna az
órákat és 60 percen belül gördítené rájuk a délből az estét. Most viszont express-sebességű
hajnalodást éltek végig; azaz nem is, hanem megindult velük az Idő kereke — visszafelé.
Úgy érezték, hogy diadalmas futással szöknek, menekülnek a Sötétség elöl, amely hiába
nyújtogatja feléjük a hosszú kezeit: a Sas gyorsabb és erősebb. Legyőzték az éjtszakát.
Nagy élménye volt a visszafele-útnak, hogy Fulgur most nem maradt néma és
mozdulatlan. Amint a gépet beállította a számech-sugár vágányába, hátrafordult, félretolta
a fülkéjét elválasztó gaborit falat és mesélni kezdett a fiúknak...
Mesélt a népek bölcsőjéről, alvó Ázsiáról, amely már ébredezik és dörzsölgeti a
szemét maga-akarta, évezredes álma után. Mesélt a japáni szamurájról, amely a világ egyik
legnemesebb emberfajtája s amely ennek az erővel teli fiatal nemzetnek hamarosan új
történelmet diktál. Húsz éven belül ő lesz a „mennyei birodalom” ura és irányítója. Mesélt
a sárgaarcú kuliról, a világ legigénytelenebb, legszívósabb, legerősebb fajáról. amelynek
csak pár évtized kell, hogy az európai technikus-kultúra mohó behabzsolásával félelmetes
intelligenciáját kibontsa és akkor elözönölve és magába szíva a kifáradt, belső harcokkal
gyengített fehér fajt, átvegye a világtörténelem irányítását. Eljövendő évszázadokról,
amelyekben a színesek kultúrája ura a világnak...
Közben elhagyták a Tien-san hétezer méteres csúcsait és feléjük intett turáni róna. És
szólt a mese tovább turáni álmokról, népek bölcsőjétől Duna-Tisza tájára vándorolt ősi
magyar nemzet történelmi hivatásáról. Évszázadokon át védője az önállóan fejlődő nyugati
kultúrának a Kelet kapujában — azonban ez csak egy része a hivatásának, csak az ökölnek
feladata, amit eddig végrehajtott. Most jön a második, nagystílű hivatás, a szívnek,
léleknek feladata: egy új világrendet teremteni a krisztusi törvények alapján, ebben a
szellemben egy nemzedéket háborítatlanul felnevelni, azután reá árasztani ezt az új
szellemet s világrendet az ősvilág, óvilág, újvilág minden népeire. Ha átveszik, nekik adni;
ha elutasítják, az erősebb jogán rájuk kényszeríteni...
— Ennek a feladatnak lesztek munkásai, kicsi fiaim és azért mától kezdve az én vérem
a ti véretek, a lelkem a ti lelketek, amit én akarok, ti is akarjátok, amiben én hiszek, annak
ti is fanatikusai vagytok, és azt a munkát, amelyet elkezdtem, évtizedek alatt diadalmas
befejezéshez viszitek!...
Amikor elhallgatott, a fiúk szeme lángolt, forrott a vérük és az idegeikben ujjongó
izgalom szaladgált. Eget, vagy poklokat megostromolni gondolkodás nélkül elmentek volna
utána!...
Öt perc múlva otthon voltak.
Egynegyed ötöt mutatott az óra.
Amikor a Csarnokban kiszálltak a gépből, Fulgur sorra kezet fogott velük és
elbúcsúzott tőlük:
— Jő munkát, kis pajtások! Integrál elszállít Tombor Vass bátyám házához, ott
megebédeltek és 5-re autón beértek a kollégiumba. Amíg újra hívlak, a leckét el ne
feledjétek! És a mai nap élményein a titoktartás fátyla áll; hallgat róla nemcsak a száj,
hanem a szem is. Senki a titkaimat rajtatok át meg ne sejtse!
Pompás, gyors ebéd után 3 perccel öt előtt megállt velünk az autó a kollégium
kapujánál. Olyan furcsa volt otthon lenni, kis diáknak lenni, stúdiumra a tanulóba sietni!
És oly nehéz volt titkot tartani! Hallgatni, amikor bennük esztendőkre való óriási élmények
dübörögtek!
Amikor az ötórai csengetésre a tanulókba vonultak, Laci halkan súgta Pursinak:
— Öt óra! És mi ma este 9-kor tizenegyezer kilométernyire innen másfél millió
harcost fektettünk a fűbe. Fantasztikus !
Két perc múlva a holnapi leckén dolgozott valamennyi fulgens. És soha még ilyen jól
nem ment áttanulás, mint ma.
*

Másnap reggel a Scarbani Hírlap különkiadása lázba hozta a várost. De ugyanez a láz
futott végig az egész világon. A szlavian-japán-kínai harctér titka előtt megdöbbenve,
értetlenül állt a közvélemény.
Mi történt Mandzsúriában?

A Scarbani Hírlap cikke a következő volt:

Érthetetlen események a kelet-ázsiai harctéren.

„Fulgur, az erős“ békét diktál
Mi történt Mandzsúriában?
Érthetetlen események játszódtak te tegnap a messze kelet ázsiai harctéren, 120
kilométeres fronton kétmillió ember állt ott szemben egymással A felkelő nap fiai a
Csingan-hegység gerincén és nyugati lejtőin építették ki bevehetetlen állásaikat, az
egyesült kínai-szlavián sereg pedig a Kulun-nor tóra és a Kytylun meg az Argun
folyókra támaszkodott Az egész csatatér tengelye Chailar városa, a szlavián szibériai
vasútvonal fontos megerősített állomása volt. A nap fiai tegnapelőtt este soha nem
képzelt borzalmas erejű pergőtűzzel nyitották meg a támadást, amelyet tegnap délben 1
órakor (ottani időszámítás szerint este 7-kor) repülőgépek és új rendszerű harckocsik
támadása követett. A több naposnak induló csata kimenetele elé aggódva nézett az egész
világ közvéleménye.
Tegnap a délelőtt folyamán három ízben hívta fel Genavából a Nagy szövetség
elnöksége a harcban álló államok kormányait és vezérkarait, felajánlva a békés
megegyezéshez a közvetítői szerepet.
A három kormány egyhangúan hangoztatta béke készségét, de a kényszerhelyzetre
hivatkozva nem találta az időt fegyverszünetre és béketárgyalásra alkalmasnak. Délfelé
a japán rádió szenzációs hírt röpített világgá: a japán kormány érdeklődésére kiderült,
hogy Genavában senki nem tett békítő lépéseket, a Nagyszövetség semmit sem tud az
egész akcióról, amely ismeretlen leadóállomásról ismeretlen félnek felelőtlen
próbálkozása volt csupán. A japán lapok a célt kormányt sejtették az egész misztifikáció
mögött, ami ellen a celt külügyminiszter erélyes tiltakozását jelentette be.
Közép európai időszámítás szerint déli 1 órakor Chailártól délre megindult a japán
hadsereg frontális támadása. A J. 21. jelzésű harckocsi-ezrednek bomba vető
repülőgépektől támogatva sikerült benyomnia a kínai frontot, úgy hogy végzetes
frontáttörés fenyegetett.
Ekkor fél 3 órakor (ottani időszámítás szerint fél 9-kor este) a délelőtti titokzatos
rádió-állomás újból jelentkezett, éspedig ugyanabban az időben a három érdekelt
fővárosban, és a nagyvezérkarok főhadiszállásán. Az ismeretlen Fulgurnak nevezte
magát és pár szavas parancsban negyedórán belül minden ellenségeskedés
megszüntetését, valamint az öt pontban lediktált békeparancsának feltétel nélküli
elfogadását követelte. A válasz két részről tagadó, japán részről engedékeny volt, de a
támadás tovább folyt.
Ekkor, a negyedóra leteltével egy ismeretlen, irtózatos erőnek pusztító erejű
támadása következett. Látszólag minden külső beavatkozás nélkül egyszerre holtan esték
össze a lövészárkokban a katonák, a város utcáin a békés járókelők, lehullottak a
levegőből a repülőgépek, elhallgattak az összes ütegek és a harctér egész környékére a
halál csendje borult. Tíz percen belül meghalt olt másfél millió ember.
Ezt megelőzőleg a főhadiszállásokon épp úgy, mint a harcoló katonák teje fölött
óriási erejű megafonon keresztül parancsoló férfihang kelta és frank nyelven a következő
figyelmeztetést kiáltotta: „Halló, itt Fulgur szói. Tizenhat órára csendet teremtek a
harctereken. Holnap ilyenkor még egyszer lediktálom a békeparancsot. Szóltam!"
A világsajtó tanácstalanul áll az eseményekkel szemben. Ki lehet a titokzatos
Fulgur, akinek ilyen emberfeletti hatalom van a kezében? A frank lapok a germán
kormányt gyanítják az ismeretlen mögött és azonnali megtorlást követelnék; a japán
sajtó a yankee repülőhadsereg váratlan betöréséről ír. A yankee kormány erélyesen
tiltakozik, Germánia hallgat. Nagy találgatások folynak az ismeretlen pusztító fegyver
meghatározása körűül is. A világsajtó általában ismeretlen erejű gáz lövedékekre
gyanakszik, bár sok szempont e felfogás ellen szól. A frank vezető lapok a F-Sugarakat
emlegetik, amelyeket egy germán mérnök állítólag már egy évtizeddel ezelőtt feltalált és
azóta tökéletesített.
Akárhogyan áll is a helyzet, a kelet borzalmas eseményeit letagadni nem lehet.
Nemcsak a harcban álló felek, hanem az egész világ rettegve várja a további
fejleményeket.

A szenzációs újságszámot még a reggeli stúdium alatt megkapták a fiúk. És míg a nép
reggelizett, Jóska egy asztal sarkára telepedve hangosan felolvasta a cikket. Szenvedélyes
viták indultak meg a híradás nyomán, amelyek az iskolában minden tízpercben
folytatódtak. A vita főleg akörül folyt, hogy hogyan lehetne ezt az ismeretlen nagyhatalmat
az ogur igazság szolgálatába állítani. A fulgensek nem vettek részt a vitában, csak szótlanul
hallgatták a heveskedőket, amiért pl. Jenőkét a harmadikosok kevés híján meglincselték,
mint hazaárulót, Gabi és Laci erélyes közbelépése mentette meg az álmodozó gyereket
alapos veréstől, Szabadulás után Jenőke kijelentette, hogy a hazát nem vadállatok (értsd: a
verekedő pajtások) hanem tevékeny és értelmes ogurok fogják megmenteni.
Amikor a nép az iskolából kitódult, minden utcasarkon újságárusok és alkalmi
rikkancsok serege árulta a Scarbani Hírlap újabb különkiadását a keleti harctér
eseményeiről. A zsebpénzek megmozdultak a pénztárcákban és egy perc múlva minden fiú
kezében szorongatta a szenzációs újságszámot.

Feltámadtak a mandzsúriai halottak!

A mandzsúriai harctérről jelenti az ott működű kelta nyelvű rádió leadó-állomás:

Ma délután 3 órakor (ez s mi időszámításunkban reggeli 9 órának felel meg), tehát
pontosan 16 órával a tegnapi borzalmas események után, visszatért az élet a chailari
hadszíntér halottaiba. A félelmetes ismeretlen ellenség tehát nem halállal, hanem
pontosan előre szabályozott ideig tartó mély, halálszerű ájulással sújtotta a
hadviselőket. A hosszú ájulás utókövetkezménye megnevezhetetlen kábultság és
zsibbadtság, amely a felébresztetteket még most, órák múlva is hatalmában tartja. A
katonák borzadva gondolnak vissza az elmúlt 24 óra szörnyűségeire és rettegnek a ma
estétől, amikor az ismeretlen újra visszatér és követelni fogja békepontjainak
elfogadását. A katonák hangulata a végsőkig feszült és még a legfegyelmezettebb
hadcsoportoknál is lázadástól kell tartani, ha a további hadviselésre kényszerítenék és
ezzel a félelmetes ismeretlen újabb büntető akciójának tennék ki őket. Az illetékes
diplomáciák permanens tárgyalásokat folytatnak. A felkelő nap országának
miniszterelnöke bejelentette, hogy elfogadja a békeparancsot.
Délelőtt 11 órakor a közép európai időszámítás szerint, ottani zónaidő szerint tehát
du. 5 órakor a kínai kormány és nagyvezérkar is jelentette rádión, hogy kész alávetni
magát Fulgur követeléseinek.
A békeparancs pontjai a következők:
 1. Minden ellenségeskedés azonnal beszüntetendő és a háború befejezettnek
nyilvánítandó.
2. Mind a három állam azonnal visszavonja és leszereli hadseregét A katonák
hazabocsátandók, a fegyverek, hadigépek és repülőgépek egy közös bizottság ellenőrzése
alatt megsemmisítendők.
3. Mandzsúria önálló állam a felkelő nap védelme alatt, amelyben egyetlen külső
hatalom sem tarthat hadsereget és védelmi műveket nem építhet.
4. A szlavián kormány keleten beszüntet minden további világnézeti agitációt.
5. A béke fölött egy celt-germán-japán-kínai-szlavián bizottság őrködik.
A további eseményeket feszült izgalommal várja az egész világ.

Hát ami a feszült izgalmat illeti, abból volt a kollégiumban is elég.

Megtárgyalták az eseményeket, jósolgattak, fogadásokat kötöttek és a mujkók még a
részvénytársasági alapon vásárolt sátrukat is lekötötték Bunci azon állítása mellett,hogy a
hadviselő felek nem fogják letenni a fegyvert és szükség lesz Fulgurnak második büntető
expedíciójára is.
Heves viták folytak a hosszú ájulást előidéző fegyver fajtájára vonatkozólag is. A fiúk
legnagyobb része gáz-párti volt: szerintük nagyon magasan szálló, sok száz egységből álló
repülőraj gázbombákkal árasztotta el az egész harcteret.
Nagy ellenkezést váltott ki Dodi kijelentése, hogy valószínűleg valami újszerű
elektromos fegyvert talált ki ez a Fulgur és azzal sújtotta le a kétmillió embert. Frici rögtön
csatlakozott ebhez a nézethez, de a nagy többség ellene fordult és amikor Jóska
kijelentette, hogy egy vakarcs másodikos annyit érthet az elektromossághoz, mint anyám
tyúkja az á-bé-céhez, Dodi és Frici általános gúny kacaj közepette voltak kénytelenek
elvonulni a vitatkozók csoportjától. A fulgensek hol itt, hol ott bukkantak fel, a
legképtelenebb állításokat kockáztatták és uzsonnáig sikerült is úgy összekavarniuk az
ügyet, hogy senki sem tudta többé, mit higgyen és mire mondja, hogy ostobaság.
Uzsonnaidőre megjött az újabb hír, hogy a szlavián kormány is elfogadta a
békeparancsot s így a keleti háború befejeződött. A mujkók búsultak, mert elveszett a
sátruk, a Fulgur-párt pedig olyan diadallal itta az uzsonnakávét, mintha minden győzelmet
ők maguk vívtak volna ki.
Atya mosolyogva járkált a felhevült nép között és 5 órakor tanulni kergette a harcos
feleket.

Portás bácsira nehéz napok jönnek

Portás bácsi a kollégium öreg bútordarabja.

Gonosznyelvű diáknép azt regéli, hogy kezdetben vala a portás bácsi, amikor még
senki ember a kollégium építésére nem is gondolt; de mivel a portás nem lehet meg kapu
nélkül, amelyet egy nap ötszázszor kinyisson, tehát a Lővérek egy elhagyott helyén
építettek számára egy nagy kaput mivel pedig a kapunak illik valahová bevezetnie, hát
megépítették mögötte a kollégiumot is. Én nem vagyok historikus, a múltnak titkait nem
kutatom, hát csak egyszerűen leszögezem a tényt, hogy Portás bácsit a kollégium nélkül és
viszont elképzelni is nehéz volna.
Ő a százablakos palota örökké zárt kapujának őre.
Egy-egy foltos „grubenjében” előcsörtető tekintélyes főiskolás előtt tisztelettel
szalutálva nyitja ki a fehér kapuszárnyat, de a kifelé igyekvő kisfiú ugyan jó fel legyen
szerelve Atya írásos távozási engedélyével, mert különben ha csak szárnya nincs, ki nem jut
élve a házból. Portás bácsi maga a Rend, a Fegyelem, a Törvény. Borzasztóan szenved, ha
egyik nap nem úgy megy, mint a másik, és ha a szabályoktól eltérő, rendkívül dolgok
történnek, akkor egész nap levert és bánatos.
Portás bácsira most szomorú idők jártak.
Mintha egyszerre fejtetőre állt volna minden a házban.
 Érthetetlen! Igazgató úr és a prefektus úr mintha maguk törnének a társadalom
vesztére. Mert lehet-e józan ésszel elképzelni másképpen azt a horribilis tényt, hogy
közönséges „névtelenek” egész váratlan időkben távozási engedélyt kapnak, fél délutánokat
autóznak egy szeszélyes üregúr kocsiján, máskor meg a legszigorúbb stádium idején
felmennek a társalgóba és a rádió germán nyelvű előadásait hallgatják?
— Bizony, Fekete úr, megváltozott a világ minálunk! —panaszkodott a szürkülő hajú
öreg vasutasnak, aki néhanapján átballag hozzá egy kis beszélgetésre.
— Azelőtt olyan szép rendben volt minden a fiúknál. Három csoportra voltak osztva,
tudja, már aszerint, hogy ki hogy végezte a munkáját. A „Gentelmének™ (portás bácsi így
ejtene a gentleman
szót), azok voltak a nagyon megbízható fiúk és ezeknek minden szabad volt. Ki se
kérdeztek őket a leckékből, elmehettek sétálni is, a pajtásukhoz is, meg olykor moziba is
jártak, meg tánciskolába; de ezek olyan fiúk, hogy sohasem kell félteni okét. Megbízhatók,
no. A másik csoport, akiket „S.-törvényeseknek'' hívnak, már valamivel gyengébbek és
azokat már keményebb marokkal, rövidebb pórázon fogja a prefektus úr, de azért még
mindig sok minden szabad nekik mindaddig, amíg jól tanulnak. De a harmadik csoport, a
„névtelenek” a rosszabb vagy nem jól tanuló népek, ezeknek semmi sem szabad, csak élnek
a rendes napirendben és szigorúan ellenőrzik őket. Minden jog a gentelmeneké és a
névteleneké semmi sem.
— Ühmm. Ez jól van így. Én is a gentelmeneseket pártolnám, mert úgy látom, az itt a
legrendesebb nép.
— Azám! így volt eddig. De múltkor itt járt egy olyan kis girhes öreg úr és nem tudom,
mivel győzte meg a prefektus urat, de azóta fejtetőre fordult itt a rend. Még hogy a Laci
meg a Stubi ki-kijárnak hozzá, az ellen nem szólok semmit, mert ezek S-törvényesek.
Hanem a Gabi már öreg fiú és nem is nagyon jó tanuló, mit kell annak mindig
kimászkálnia és minden délután órákig autóznia? Aztán meg mi szükség van arra, hogy kis
fiúk autót vezetni tanuljanak? A Jenőke még alig nőtt ki a pólyából, oszt oda engedik ülni a
kormánykerék mellé; az ember attól fél, hogy elalszik menet közben és az árokba fordul
mindenestül. A Kisöcsi meg úgy hajt, mint egy bolond, csak úgy röpül az a nagy masina a
keze alatt; mindig remegek, hogy egyszer majd csak porrá zúzott csontjait hozzák haza egy
lepedőben.
Hogy nem féltik azt a szép gépet az ilyen bolondfejű gyerektől! A Pursi meg csupa
hármas, mindig utolsó volt az osztályában; most meg az is egész délután autókázik meg
olvas és késő éjszaka is könyvek mellett ül a tanulóban és senki sem kergeti ágyba... Én
nem tudom, mi lesz itt, de meg fogom mondani az igazgató úrnak, hogy nem jó vége lesz
ennek. Vagy a nyakát töri, vagy az iskolában megbukik így minden gyerek...
Fekete bácsi nagyokat szippantva a bagószagú pipájából, csendesen ingatta a fejét:
— Bizony, bizony. Nem jól mennek a dolgok!…
És hallgatva, hosszan tűnődtek a kollégiumi dolgok ilyen rosszra fordulásán.

Ezalatt a társalgó rádió-sarkában együtt ültek azok, akik a portás bácsi gondjainak
okozói voltak. Gabi és Stubi ültek a sakktábla melleit, a többi látszólag a játékot figyelte és
a nép zajongása közben észrevétlen válthattak olyan megjegyzéseket is, amelyeket idegen
füleknek nem lett volna jó meghallaniok.
— Derék csikóm benyargal az ellenfél soraiba és patái alá gyúrja ezt a göthös futárt.
Sakk!
— Büszke királyom nevető görcsöket kap az ilyen naiv fenyegetéstől. Ez a kis gyalogos
elég arra, hogy ledöfje a pacit, mint a táltos a fehér lovat. No, most beszelj, pupák!
— Nagyszerű, tisztul a harctér. Most a fekete futárom kirándul h 6-ra. Nem akar
semmi rosszat, csak úgy odamegy.
-— Hű! Ez baj. Várj csak, hadd gondolkozzam!
— Jól van, Stubi. Egész nagyszerűen játszol.
— A „nagy nap’ óta most játszom először. Nem értem rá.
 — Érdekes, hogy a „nagy nap” hogy felforgatta az életünket. Alig két hete, hogy a
leckét megkaptuk Fulgurtól és úgy tetszik, mintha egy évszázad választana el régi
önmagamtól.
— Nehéz a lecke. Nem tudom, hogyan fogunk év végén megállni a kutató szeme előtti!
— Egy bizonyos, hogy becsülettel kell megállnunk. Nem szabad csalódnia bennünk.
— Bízik bennünk. Nem csalódhatik.
— Pursi, te bírod?
— Bírom. Nem is gondoltam, hogy ennyit tudok tanulni. Úgy fog a fejem, mint a tűz.
— Fulgur jobban tudta, hogy micsoda teljesítményt várhat tőlünk, mint mi magunk.
Belénk látott és felfedezte bennünk a nagyot bíró embert.
— Tudjátok, Fulgur a maga emberfeletti erejével nagystílűvé tesz mindenkit, aki
érintkezésbe jut vele. Milyen szürke kis diák-egyéniségek voltunk azelőtt és mennyire
mások vagyunk máris, pedig csak kétszer találkoztunk vele!
No Stubi ezt lépem. Most vagy elmész a királynéval vagy cserélünk és utána enyém a
futárod.
— Ojjé, még nem! Most először itt kapsz egy sakkot, A bástyám úgy legázol, mint
Fulgur a kínaiakat.
— Vigyázzatok, a Dódi meg az Anti jönnek.
— Barátom, ezzel a lépéssel Lasker is próbálkozott Casablanca ellen. Ismeredj Dódi,
azt a híres játszmát? A világbajnokságért folytatott mérkőzés legérdekesebb játéka volt,
Capablanca visszaverte Lasker támadását és kikényszerítette a remit.
— Te, Anti, megvan még a dzsungelben az a kis sündisznó?
— Miféle sündisznó? Nem is tudtam, hogy van. Igazán van? Ki fogta?
— Mi hoztuk tegnap Jenőkével az éjszakai kirándulásról és a mujkók sátra mögött
beengedtük a dzsungelbe. Nézzétek meg, nem szökött-e el.
-Megnézzük! Gyere, Dódi! Fussunk!
— No, ezeket jól megugrattuk! Remélem, nem találják meg a kis sündisznócskát,
sajnálnám, ha megzavarnák szegény kis állatot. Olvastátok a mai újságban a franciscoi
forradalmárok lázadását? Volt valami hasonló vonása a Komáromy László híres etelevárai
trükkjével. Itt is ismeretlen áramforrás táplálta egész éjjel a felrobbantott villamos művek
helyett a város elektromos világítását és a rendőrség gáztámadása néhány óra alatt rendet
csinálhatott. Nem tudom, nem a Fizikából irányították-e oda a kozmikus sugarakat?…
— De érdekes, hogy a lázadás vezérei reggelre titokzatos módon egytől egyig eltűntek
és senki sem sejti, hogy hová lehettek. Én is azt hiszem, hogy Fulgur áll a dolgok
hátterében.
— Nekem igazgató úr ma más valami érdekeset mondott. A „Celt Napi Posta” írta,
hogy egy ismeretlen nemzetiségű pénzcsoport tárgyalásokat folytat az érdekelt
hatalmakkal a Szahara sivatag megvásárlása és gyarmatosítása iránt. Állítólag mérhetetlen
vagyonnal rendelkeznek és a vásárt már a jövő héten megkötik. A tárgyalásokat a
pénzcsoport megbízottja: Mr. Eloed vezeti.
Gabi meglepetve, hosszan füttyentett:
— Tyühaj! Előd úr, a Fulgur bizalmas barátja!
— Csak azt nem tudom, mire kell Fulgurnak pont a Szahara sivatagi Csak nem akar
ott repülőbázist létesíteni?
-Ki tudja?
— Hátha csatornázza, felszántja és ott termeszti a gaborit előállításához szükséges dél
afrikai kendert?
— Vagy fegyenctelepet csinál és oda deportálja a franciscói lázadókat?
— Jóska jön, vigyázz! Gabi, fel is adhatod a játszmát, mert a mattot sokáig nem tudod
már kitolni.— Sőt, ezennel bejelentem négy lépesre én a mattot.
A vezéremmel ütök h 2-n. Ezt Stubinak ki kell ütnie a királlyal. Most a lovammal g 3-
ra lépek és ha Stubi a feje tetejére áll is, akkor som tudja megakadályozni a két lépéses
mattot.
 — Nagyszerű! Gratulálok, Gabi! Pompás kombináció!
— Szenzációs!
— No Jóska, mit szólsz hozzá?
—Ó ez semmi, ilyen ellenféllel szemben, mini a Stubi!
— Micsoda? Stubi a kollégium legjobb játékosa. Ha volna ideje foglalkozni a sakkal,
elsőrendű mester lehetne belőle. Igazgató úr mondta.
— Na gyere velem egy játszmára. Olyan mattot kapsz, hogy a füled kettéáll tőle.
Engedj, Stubi!
Felraktak a bábokat és Gabi meg Jóska belemerültek a játékba. Csendesen
oszladoztak a többiek. Kisöcsi megnézte az óráját. Negyed öt Rögtön itt lesz Tombor Vass
bácsi autója és ma Kisöcsi meg Jenőke sorosak a vezetésben. A fiú vére gyors hullámban
ömlik a szívére, hacsak rágondol is az eljövendő percek vad örömeire: Nekiengedni a gépet
és száguldani, falni a kilométereket, míg mámoros, vad rohanásban villámgyorsan
maradnak el az ember mellett sürgönypóznák, házak, kocsik, falvak,.. Hahó! Ez az élet!...
Bizony Kisöcsivel autózni hátborzongató sportélmény. Hát még mi lenne, fia a fiú
tudná, hogy a gép minden porcikája gaboritból készült, tehát törhetetlen! Vagy ha setené,
hogy a gép fel van szerelve Komáromy mérnök biztonsági berendezésével: a keleti ábécé
valamelyik betűjével jelölt sugár kéz nyúlik előre s láthatatlan, finom érintéssel tapogatja a
kocsi előtt a teret és bármi kerülne is eléje, legyen bár kisgyermek, kutya vagy csibe, öt
méternyire automatikusan fékezni kezd és fél méterre az akadálytól ellenállhatatlan és
csalhatatlan erővel megállítja a kocsit! Ha mindezt tudná, Kisöcsi, amilyen bolond, szeles
gyerek, még megtenné, hogy fokozná a sebességet ötszázig és aztán elengedné a kormányt
és behunyt szemmel, tágult orrlikakkal szívná a „gyorsaság-szagot”. Amiből ugyan semmi
baj nem származnék, de Kisöcsiből sohasem lenne megbízható, vérbeli autóvezető. Pedig
Tombor Vas Aladár bácsi megígérte Fulgurnak, hogy ebből a fiúból vérbeli autóst csinál.
Amint a folyóséra kilépnek, jön is már portás bácsi és kedvetlen, morogva jelenti,
hogy Kisöcsit és Jenőt várja lent az autós öregúr. Portás bácsi haragszik az öregúrra, az
autójára és az egész világra, mert most amíg épségben haza nem érnek, az ő szívet féltő
aggodalom szorítja és megint nem győz majd eleget fohászkodni, hogy ha az emberek meg
is bolondulnak, legalább az a mennybéli Jó Isten vigyázzon reájuk onnan fölülről...
Érdekesek ezek az autó-kirándulások.
Elöl a sofőrülés mellett Tombor Vass bácsi ül. Szunyókáló, totyakos kis öregúrnak
néznéd, mert egész úton meg se moccan, a leghajmeresztőbb helyzetekben sem hallani
szavát; szájában az elmaradhatatlan szivarral, behúzódik a puha ülés legtávolabbi sarkába
és csak néz, néz bozontos szemöldökei alól olyan nyugodtan, mintha nem 14 éves gyerek
vezette száguldó autóban kacérkodnának a veszedelemmel,hanem otthon ülne a kis
unokája bölcsője mellett.
— Jók az idegei! — jelentette ki elismeréssel Kisöcsi amikor egyszer a lövői
kanyarulatnál az árokba rohant a gép, hogy kikerüljön egy egészen váratlan összeütközést
és az öregúr sem az ijedelem, sem a nagy zökkenés okából nem vette ki a szájából a
szivarját.
A hátulsó ülésen a váltó-gyerek ült. Egy-egy délután mindig két fiút vitt gyakorlatra
Aladár bácsi: az egyik hazulról el, a másik pedig visszafelé vezette a gépet, ha aztán Atya
megengedte, akkor néhány osztálytársukat is meghívhatták kocsikázni a fiúk és ilyenkor a
zsivaj, dal, lárma az egeket verte.
Most is ott szorongott mind a hat harmadikos és amikor Tombor Vass bácsi nagy
füstfelleget fújva szivarjából megadta a jelt az indulásra és Jenőke lenyomta a gázpedált,
csengő hangokon felhangzott a III. osztály csatadala:
„Egy vég, két vég, három vég kanavász...”
A kocsi kifordult a bányai útra és Jenőke átadta magát egészen az autózás
gyönyöreinek.
Jenőké borzalmasan vezet. Kisöcsi szerint antitalentum a sofőrművészetben. Kisöcsi
szerint az autózás vég nélküli rohanás, verseny a széllel és a tovasikló fecskékkel. Jenőke
viszont minden szép tájrészletnél lelassít, egy-egy szép ponton megáll és néz, fényképez, le
is száll, hogy közelebbről élvezzen egy-egy virágos rétet vagy úttalan szép mellékvölgyet.
Kisöcsit ilyenkor a hideg rázza a türelmetlenségtől és keserű szavakkal panaszkodik a
halvérű emberek ellen, akiknek életében nincs igazi tempó.
— Nem borzasztó? Nézzétek, most megint bemegy abba az obskúrus szakadékba
valami ócska páfrányt megnézni. Hát erre kell neki az autó? Ökrösszekérre üljön az ilyen
ember, ne versenygépre! Az autó az acélba, gépbe sűrített gyorsaság: annak repülnie kell
versenyt a széllel, nem bumliznia és megállni minden póznánál és ezt nem tudják
megérteni!
Jenőke mindegyre elbogarászik és a gép ezalatt itt rozsdásodik az árokparton; Laci
felszedi a falu összes kisgyerekeit és megkocsikáztatja őket; Pursi úgy hajt, mint egy
kivénhedt konfliskocsis, mert őneki sohasem sürgős, ő mindig ráér... Igazi sportvér csak
Gabiban van meg a Stubiban, de Gabi egyre a gépet tanulmányozza és hol rohan, hol
mászik, hol meg kanyarog ide-oda, mint a farkát kergető kutya, Stubi meg a volán mellett
is csak játszó kisfiú: képes lassítani a legvadabb tempóban csak azért, hogy egy
vadgesztenyén vigye keresztül a kereket, vagy kilométereken át vánszorog pontosan egy
előtte haladó kocsi keréknyomában...
Én nem tudom: ők nem érzik azt a vad rohanását a vérnek, amikor az ember
lenyomja az indító gombol és megugrik a kocsi és aztán nekiiramodik a messze kanyargó
útnak?... Engem megvadít a messzeség. Csalogat, hív, gúnyol és rohannom kell és még
sohasem éreztem azt, hogy túl gyorsan megyek, és hogy nem szeretnék meg gyorsabban
menni...
A visszafelé-úton aztán volt alkalmuk a fiúknak a valóságban látni Kisöcsi
autóvezetési elméletét és amikor egy- egy éles kanyarulatnál két kereken fordult a le nem
fékezett kocsi, vagy amikor a kilátótól a Prinz-pihenőig motor nélkül jöttek le és
mennydörgős iramban fordullak be a Lövér-körútra, nem egy sóhajtott csendesen
magában, hogy hátha mégis Pursinak vagy Jenőkének van igaza, nem ennek a megvadult,
bolond gyereknek, akinek a csillogó szeme sarkában ott ül az ismeretlen veszedelem...
Öt óra előtt három perccel a hatalmas gép nesztelen futással oda kanyarodott a
kollégium kapuja elé és vidám zajjal rajzott ki belőle a nép. Amint kezet fogtak a volán
mellé telepedő Aladár bácsival és nagy cserregéssel bevonultak a kapun, Portás bácsi
csendes hálafohászt küldött az Úrhoz és hozzáfűzte a jókívánságot, bár égne el az autó az
éjtszaka csendjében olyankor, amikor senki sincsen a közeiben, vagy fordulna fel és törne
ezer darabra egyszer, ha csak ez a kis hóbortos öregúr ül benne, de úgy, hogy az Öregnek az
ijedtségen kívül mi baja se történjék.
E fohászból is látható, hogy portás bácsinak sejtelme sincsen a gaborit titkáról.
Hej, nehéz lesz megszoknia azt az új világot, ahol Fulgur diktálja a tempót!
*

Itt a mesemondó leteszi a tollat, hogy egy kissé elgondolkodjék.

Futnak a hetek, a hónapok, az évek. Ki ellenőrzi az idő rohanását? Ha meg akarjuk
számlálni a perceket és elmondani történetüket, soha végére nem érnénk; hiszen a dolgok
gyorsabban történnek, mint amilyen gyorsan elmondani lehet őket.
Soha nem hallott szép mese volna az, ha most úgy sorra elmondhatnám azt a sok
kisebb-nagyobb élményt, amelyen keresztül Fulgur nevelte az ő diákjait. A scarbani
kollégium ifjúsága sem azelőtt, sem azóta nem élt át annyi izgalmas, nagy élményt, mint
azokban az esztendőkben, amikor Gabiék a diákéletük leple alatt a Fulgur-szolgálatot
hordozták titokban, Micsoda emberfölötti küzdelmet vívott pl. Pursi meg Stubi meg
Jenőké a tanári közvéleménnyel és önmaga lustaságra hajló természetével, míg sikerült a
Fulgurnak tett ígéretet teljesíteniük a jeles bizonyítványt illetőleg!
— Micsoda szenzációs sportversenyek folytak a scarbani sportpályákon ezekben az
években s hogyan dőlt meg nem egy régi ifjúsági csúcseredmény, mert olyan versenyzők
jelentkeztek, akik nem ismertek lehetetlent!
 — Hogyan nyerte meg Kisöcsi a a nagy nemzetközi autóversenyt, behozhatatlan
előnnyel verve még a germánok csodálatos rakéta-autóját is és soha nem álmodott
rekordot állítva fel a nehéz scarbani pályán.
— Micsoda óriási feltűnést keltett világszerte, amikor Stubi, a rövid nadrágos kisdiák
megnyerte a luzerni sakk versenyt, kétszer is megverve minden idők legnagyobb
sakkozóját, az akkori világmestert és elejétől végig egyetlen játszmát el nem veszítve.
(Senki sem sejtette, hogy a scarbani sziklahegy alatt a játszóknál és a nézőknél is nagyobb
izgalomban figyelte a mérkőzést Fulgur és vezérkara, hiszen Komáromy László legújabb
találmányának, a kozmikus sugarak segítségével váló gondolat-átvitelnek legelső kísérletei
folytak a nagy verseny mögött!)
— Hogyan javított meg Jenőke és Laci ebben az évben Etelevárában a középiskolai
repülőgép modell-versenyen minden eddig elképzelhető rekordot újszerű és érthetetlen
szerkezetű parányi játékgépeivel.
— És hogyan nyerte meg Ogurország ezévi tenniszbajnokságát két scarbani diák, nem
is annyira fölényes játéktudásával, mint elpusztíthatatlan fürgeségével és minden
megerőltetést csak nevető fáradhatatlan szívósságával, (A komor arcú Buda Péter diadala
volt ez a versenyt, mert ekkor állta ki a tűzpróbát legújabb találmánya, az „indefessor".
Senki sem sejtette — maga a két versenyző sem, — hogy a Gabi és a Hanzi bal csuklóján
szerénykedő kis fehér óra a modern idők legcsodálatosabb szerkezete, mert a fő ütőérbe
való állandó különleges besugárzással megakadályozza a szervezet kifáradását és az embert
elképzelhetetlen teljesítményekre képesíti).
Kis diákok számára különleges csemege volna annak elmesélése, hogyan kapcsolta be
Fulgur az Atya segítségével egymásután a kisebb fiúkat is, míg a scarbani kollégium
növendékeinek nagyobb része fulgens vagy fulgens-növendék volt már.
De minderre nincsen helyünk, sem időnk. A történelem futása hihetetlenül
meggyorsult abban az időben, és a történelem nem percekben vagy napokban, hanem
években, évtizedekben és századokban számol.
Rohan az idő és hőseink benne rohannak,
A történelem mögött mint sphinx-arcú nagy Ismeretlen áll Fulgur.

A fiú-hadsereg

Az örök városra ráborult az este.

A Castello dei Cesari elegáns terraszán a sarokasztalnál érdekes társaság ült együtt.
Szemmel láthatólag idegenek voltak, de nem keltették azt a megszokott kellemetlen
benyomást, amelyet a mindent megbámuló, kritizáló, tudálékos arccal végtelen
naivitásokat mondó és „ mindenkinél-nagyobb-tudós-vagyok” képpel ténfergő átlagos
idegeneknél annyira megunt már a római benszülött. A színes lámpával szemben ülő
szürkülő hajú úr arcán és mozgásán azonnal megérzett a szalonok és feszült izgalmú
tárgyalótermek levegőjéhez szokott diplomata; mellette az a napbarnította, izmos vállú,
markáns arcélú férfi mérnök lehetett vagy civilben járó gyarmati katonatiszt, aki pár havi
szabadságát tölti római földön... A körülöttük ülő hat fiú azonban megoldhatatlan rejtély
maradt a terasz előkelő közönsége számára; a legmerészebb képzeletű találgatók sem
tudtak mit kezdeni velük. Egy kis borfiú, aki híres volt arról, hogy a szállóban megforduló
vendégek nacionáléját a legalaposabban ismerte, fontoskodó arccal osont asztaltól asztalig
és amint tovább lejtett, mögötte ott hömpölygött a halk suttogás; Ungheresi! Ungheresi!
De ennél többet meg a kis borfiú sem tudott kisütni róluk,- ami a tekintélyét és
népszerűségét egyszeriben a fagypontra szállította le...
A „szabadságolt katonatiszt” most felállt és egyszerű, nyugodt mozdulattal
továbbgördítette a terraszt záró óriási üvegfalat, amelynek elhúzása máskor két pincérnek
is munkát adott, azután a korlátra támaszkodva hosszan nézte az esti Róma gyönyörű
képét. Hűs szellő kelt az Esquilinus felül, mintha Titus és Traján fürdői küldenének kis
enyhülést a délvidéki forró nyári nap után és a terrasz közönségének oly jólesik Sephirus
lágy simogatása! A két legkisebb fiú jobbról és balról odaállt az elmélázó férfi mellé és az
egyik hozzá simulva, halkan mondta:
Milyen szép ez, Dobay bácsi! Mintha álmomban látnám a tündérek városát! Sohase
gondoltam, hogy ilyen szép a világ!
— Ez a világ közepe, Stubi. Mártírok vére szentelte, ezredévek történelme avatta
minden másnál szebbé és fennségesebbé. Nézd, ott egészen balra, túl a Tiberisen a S.
Pietro kupoláját, mögötte a Vaticant. Itt közvetlen előttünk pedig egy egész városrész csupa
évezredes romokból:a Palatínus kincse. Hónapokig bolyonghatnál benne s mindig találnál
új szépet, új szentet... Bármely más helyet meg lehet szokni s meg lehet unni, de Rómát
soha, soha...
Az asztalnál a legidősebb fiú hajolt most oda a diplomatához:
— Kérem szépen, Előd parancsnok úr, hová megyünk holnap? Tíz nap óta valósággal
tobzódunk az antik Róma kincseiben és estéről estére szomjasakban várom, hogy mit hoz a
holnap... Gyönyörű jutalom a becsülettel teljesített egyszerű feladatokért…
— Azt hiszem, ez a tobzódásod véget ér ma, fiam. Fulgur ma volt kihallgatáson a
Szentatyánál, miután két ízben egymásután hosszan tárgyalt a „Dux urbis”-szal a jövő
terveiről. Róma népe megérdemli, hogy az eljövendő nehéz években mellette álljunk,
hiszen a mi szorongattatásainkban ő volt az egyetlen igaz barátunk másfél évtized óta. Ma
este megérkezik Atya is a szervező körútjáról és holnap reggel megindul a munka...
—Mivel kezdjük?
— Imával, fiacskám! — felelt szelíden a parancsnok úr. — A katakombák mélyén
hallgatunk szentmisét és Isten áldásával indulunk haza Ogurországra. Az egyik ministráns
Laci lesz, a másik Bandi, akit az Atya hoz magával. És mindannyian meg is áldozunk.
— Érdekes, hogy Fulgur, minden idők legnagyobb gyakorlati tudósa, milyen mélyen
vallásos. Olyan természetesen fűzi bele életébe a jó Istent, mint más ember az evést vagy a
lélekzést.
-Te ezen csodálkozol, Pursi? Nem látod, hogy ez így természetes? Csak az üresfejű
élet-bohóca és a lezüllött ember vallástalan; minél többet tud valaki, annál inkább tudja és
megérti az Istent, és ha igazán férfijellem, akkor nem szégyenli vallásos hódolatát az
életben is őszintén kimutatni.
Ezt azonban nálam sokkal jobban el tudja magyarázni nektek az Atya, aki, úgy látom,
épen most érkezik a terraszra.
Tíz perccel ezelőtt senkinek sem tűnt fel a zajtalan járású, hatalmas fekete autó
érkezése, sem az a kis társaság, amely a kocsiból kiszállva egyenesen a számukra
fenntartott szobákba vonult, hogy az esti találkozáshoz átöltözzék.
Most azonban minden szem a terrasznak pálmákkal szegett bejárata felé fordult, ahol
két kacagószemű kisfiú és két nagyobb diákgyerek mögött megjelent a feltűnően magas
termetű, szemüveges mousigniore és mosolygó arccal viszonozva a feléje szálló
üdvözléseket, végigsietett a terraszon a sarokasztal felé. Az asztal népe ujjongva ugrált fel
és vette körül őket.
— Igazgató úr! Atya kérem, csakhogy megjöttek! Jé, Bandi, Bunci, Uli, Dodi, hát ti
is...? Ti is fulgensek lettetek?.,. Jaj, de nagyszerű!…
— Csend, csend, gyerekek! Ne kiáltsátok ki minden titkunkat a nagy világba! Ne
felejtsétek, hogy mindenütt vannak ogur nyelven értő ismeretlenek, akik minél kevesebbet
kell tudjanak a mi ügyeinkről! Összedugni a fejeket és szellő se vigyen el egyetlen szót sem
a beszélgetésiekből!
A terrasz közönsége megújult érdeklődéssel figyelte a sarokasztal népét: az
egymáshoz hajló három férfit és a boldog, fecsegő csoporttá összebújó fiúkat. De aztán
hamarosan megállapították, hogy valami előkelőbb ogur iskolának vagy intézetnek túrázó
diákjai a vezetőikkel — és ettől kezdve, mint a megoldott rejtvény, többé nem érdekelték a
Castello dei Cesari törzsvendégeit. És ennek ők örültek legjobban. Hiszen nincs
kényelmetlenebb feladat, mint száz kíváncsi szempár kereszttüzében titkokat megbeszélni
halkan.
 — Hát Uli, Bandi, meséljetek! Mikor lettetek fulgensek? Mit csináltatok egész
júliusban? És mi lesz most? Tudtok valamit?…
— Minket az iskolaév végén szervezett be az igazgató úr. Bizalmas népgyűlést
tartottunk 16 fiúval, és valamennyiünknek tátva maradt a szája, amikor Fulgurról mesélt és
arról, hogy ti már féléve az ő szolgálatában álltok. Gaz mukik, hogy titkolóztatok, nem is
sejtettünk semmit!
— Főleg azt csodáltuk, hogy Jenőke ki nem kottyanhatta véletlenül a titkot. Fél évig
hallgatni: páratlan teljesítmény!
—Ó, barátom, járj csak pár hétig a Fulgur iskolájába, majd megtanulod, hogyan kell
mindent tudni és semmit el nem árulni!
— Tovább, tovább! Mi volt aztán?
— Aztán elmondta igazgató úr a jóság-hadjárat tervét, amellyel Ogurországot a világ
legboldogabb országává fogjuk varázsolni, és beszélt a fiú-hadseregről...
— Ez... ez... Mit mondott róla? Erről mi nem tudunk semmit.
— Igazán? Ó, micsoda elmaradott banda, csupa ókori kövület-lény! Hát azt
magyarázta, hogy a felnőttekkel nem lehet kezdeni semmit, meri ők egy másik világban
nőttek fel és akárhogy akarnák is, nem tudják levetni annak a gondolkodásmódját,
erkölcseit, idegességét és lelki ernyedtségét.
Új világot csak egészen új embertípussal lehet csinálni.
Az ogur cserkészet hozott ilyen új fiútípust és megcsinálta az új férfit is, de ez még
mindig nem volt eléggé mély, nagyvonalú és nem volt elég átütő ereje. Ezért Fulgur a fiúkat
szedi össze és velük csinálja meg az új-Ogurországot. Ezer és ezer fiúnak kell áttmennie a
Fulgur iskoláján: összetöretnie és hosszú során a nehéz próbáknak és teljesítményeknek
egészen újjá gyúródnia, hogy a Fulgur megálmodta új emberiségnek és új történelemnek
mestereivé lehessenek.
És most ennek a fiú-hadseregnek megszervezése folyik…
— És még másért is kell a fiú-hadsereg — vágott közbe Bandi, akt alig várta már, hogy
szóhoz jusson.
— Igazgató úr mondta, hogy a felnőtteket megmérgezték az élet gondjai és a mai
hisztérikus és erotikus kor szelleme, azokkal tehát Fulgur csak elmosódott, ötven
százalékos eredményt tudna elérni. Viszont a fiúk lelke kristálytisztán veri vissza az
ideálokat és azért nagy dolgot csak velünk lehet csinálni.
Úgy ám! És a fiú-hadseregnék mi leszünk a mozgatói és az összetartói. A torkomban
lüktet az izgalom, ha rágondolok, hogy milyen nagy dolgok várnak reánk hamarosan!
— Ti szerveztetek a fiú-hadseregei?
— Hogyan csináltátok?
— Szenzációs volt! Egy ördöngös nagy fekete autón lélekzetet elállító vad rohanásban
jártuk be egy hónap alatt egész Ogurországot. Igazgató úr vezetett és mi együtt ültünk
hátul. Te, életemben ilyen gyorsan nem utaztam! Hogy ez a gép hogyan rohant fel a
Mecsek tetejére, az csoda volt!
— Cserkészruhában voltunk és cserkésztáborokat látogattunk. Egy hónap alatt 196
táborban 248 csapattal beszéltünk. Egyik táborban kora hajnalban az éjjeli örökkel
beszélgettünk, a másikba ébresztő után értünk és ott az Igazgató atya a magunkkal vitt kis
oltáron misézett és beszélt a fiúknak, a harmadikban tízóraiztunk, a negyediknek a
konyhás őrsét füleltük le, az ötödikhez ebéd idejére robogtunk be, és délután újra három-
négy új tábor, és esténként legalább két tábortűz. És mindenütt nagyon komoly beszélgetés
a parancsnok úrral, aztán bizalmas tárgyalás néhány kijelölt fiúval...
Az első hét végén majdnem összeestem a fáradtságtól, de az Atya vasból volt és a
harmadik héten rájöttünk hogy mi is vasból vagyunk…
— Igen, ezt a tempót ismerjük, Fulgur népe így dolgozik. Az ember eleinte azt hiszi,
hogy belehal, aztán egyszerre csodálkozva látja, hogy milyen bámulatos teljesítményekre
képes!
 — De hát mit tárgy altatok a cserkészekkel? Kétszáznegyvennyolc csapat, ay ha
mindenütt csak három fiút szervezett be az Atya, akkor is 750 fiú, a csonka ország minden
zugából összegyűjtve. De hát mire gyűjtötte össze? Mit kezd velük?
— Jóság-hadjáratot kezdünk. Szeptember végén megindul a cserkészek offenzívája a
nyomor ellen, mert a nyomor ezer gonoszságnak a szülőanyja. És karácsonyra nem lesz
széles ez országban egyetlen munkanélküli és nem lesz nyomorgó ember egy sem.
— Szédítő. Ráismerek a Fulgur stílusára.
— De azért nem értem a tervet. Hogyan fogják ezt a cserkészek megcsinálni?
— Azok, akiket most beszerveztünk, állandóan kapcsolatban maradnak az Atyával, és
az ő irányítása szerint fogják munkába a csapatukat. Felkutatnak a városukban minden
hajléktalant és munkanélkülit és minden nyomorgót, látogatják őket, beszélgetnek velük és
igyekeznek alaposan kiismerni a lelküket, a tudásukat, a családjukat és a viszonyaikat
egészen apróra. Körülbelül kétszázötven kérdés van mindén ilyen szegény családra
vonatkozólag, amelyekre csak akkor tud felelni a cserkész, ha alaposan ismeri őket. És a
feleleteket szeptember közepén már be kell küldeni a scarbani kollégiumba.
— És aztán? Mi lesz aztán?
— Nem tudom. Nem is sejtjük. Mi is kíváncsiak voltunk, de Atya azt mondta, hogy
csak teljesítsük jól a kapott parancsot, majd pontosan a kellő időben megkapjuk a
következőt.
— Ez borzasztóan nagy dolog lesz! Hadjárat a nyomor ellen most, amikor az
emberiség egyharmada nyomorog!
— Ehhez borzasztó sok pénz kell, úgy-e?
— Igen. Sok pénz. És... igen, és sok minden más. De ha Fulgur csinálja, akkor nem
kell félni; menni fog.
— Én csak azt nem értem, hogy lehet az, hogy ti, akik már fél év óta fulgensek
vagytok, minderről nem tudtatok semmit. Hogy lehet az?
—Ó, a Fulgur kezéből rengeteg nagy dolog indul és minden ügynek megvannak a
maga munkásai. Egyik a másikról nem is tud semmit és a fulgensek nagy része nem is
ismeri egymást Csak a legfőbb vezérkar lát mindent, a többi csak a maga részletfeladatának
kis körét tekinti át.
— Gyerekek, egy hónappal ezelőtt ki gondolta volna,hogy mi most itt, Rómában...
A beszélgetés hirtelen megszakadt. A három férfi felállt és intésükre a fiúk is
felrebbentek. Amint a kis csoport áthaladt a terraszón, minden szem rájuk szegeződött és
meleg mosollyal integettek mindenünnen a leghátul haladó Dodinak és Banidnak, akik
fontosságuk tudatában ragyogó arccal köszöntgettek kis diáksapkájukkal jobbra-balra.
Aztán eltakarta őket a hatalmas üvegajtó és a lépcsőházat borító vastag szőnyeg elnyelte a
távozó léptek neszét...
*

Éjfél.
A Colosseum a telihold fényében fürdik s az elomló fény még feketébbé teszi az
árnyakat. Mélységes csend borul az ezredéves csonka falakra; messziről hangzik csak ide a
világváros lélekzése.
A délkeleti csarnokban, ahol legmélyebb az árnyék, mozdulatlan áll egy kis csapat.
Néhány férfi, egy csomó gyerek. Hallgatva néznek fel az előttük álló magas, karcsú alakra
és lélekzetüket visszafojtva ügyelnek halk szavára.
A két kis újonc egymás kezét fogja, és a két apró kéz reszket az izgalomtól De Bandi is
nagyokat nyel és Uli is hallja a szíve lázas dobogását. Ők ma látják Fulgurt először
életükben...
— Kétezer éves történelem néz le reánk, kis pajtások.
Ezeket a falakat és lábunk alatt a homokot glóriás vértanúk ezrei szentelték meg
vérrel, imával, embertelen szenvedéssel. Vérpárás haláltusában, agóniában merevült
szemekkel Krisztust látták és érte mindent elviseltek. Embermagot vetett az Úr a római
cirkusz arénájába és innen indult útnak a világot hódító kereszténység... Világot hódító,
felelősségteljes történelmi munka előtt ide vezettelek, hogy a vértanúk szent csatatere igazi
küzdőkké avasson. Lehajtjuk fejünket az áldozat földjére és szívjuk, szívjuk magunkba a
hitet, az erőt, a hűséget és a szeretetet... Most az eljövendő években nagy szükségünk lesz
rájuk! Kérdezzétek meg a szíveteket, mit felel a hívásomra?...
Megkérdezték a szívüket.
És amikor hosszú hallgatás után újra felnéztek a vezérükre, Fulgur meglátta
szemükben a Hitet, az Erőt, a Hűséget és a Szeretetet.
És akkor csendesen megindultak kifelé.
*

Másnap délben két nagy fekete autó száguldott a pompás olasz stradán észak fejé,
Firenze, Bologna, Ferrara, Padova egymásután maradtak el mögöttük. Meg nem álltak
sehol, le nem lassítottak. Siettek.
Milyen csendesek ma a fiúk! Két órája már egyetlen szó nem esett. Mázsás súllyal
nyomják le a gyerekfejeket az utolsó órák nagy élményei: az éjféli gyűlés a Colosseumban, a
hajnali mise a katakombákban, a találkozás a szentségi Krisztussal. Lehunyt szemmel dől
hátra az egyik, a másik maga elé mered, a harmadik üres tekintettel néz ki az ablakon, de a
lelke mindegyiknek ott jár Rómában. És rohan, rohan a két kocsi a sebességmérő mutatója
állandóan 200 körül játszik. Fulgur és Dobay keze a volánon. Előre! Előre!
Három férfi és nyolc gyerek.
Előd úr Pursival és Stubival Rómában maradt A diplomata útja messze, másfelé
kanyarog; ezek szeptemberig fél Euráziát bejárják és majd csak az iskolai Veni Sanctera
érkeznek haza.
Fél kettőkor az autók átgördültek a határon. Hajrá, tovább, égbenyúló hegyeken át
Scarban felé!
Este Bandiék a kollégiumban vacsoráztak és utána azonnal lefeküdtek. Álomtalan,
mély alvásban hosszan, hosszan pihentek. Egy hónap óta először. A hálóterem falán a
kitárt szárnyú őrangyal olyan szeretettel mosolygott le rájuk!

Fulgur első hadjárata

Ez évben korán beköszöntött az ősz.

Szeptember közepén hűvös szelek borzongatták az iskolába siető apró népet, sárguló
falevelek örvényei kavarták a fővárosi utcákon és porral szórták tele az emberek szemet,
akik őszi kabátjukat összefogva, se jobbra, se balra nem nézve loholtak napi munkájuk
nyomában... ősz volt, csúnya, hideg ősz.
A Szent László-kórház előtt két kisfiú ballagott. Nem volt őszi kabátjuk, a ruhájuk is
kopott, ezer folt mellett is száz-lukas, és a vézna gyerektestek meg-megborzongtak, amint a
szél végignyalogatta őket.
— Jaj, de közel van a Kiserdő! Mindjárt ott leszünk...Pedig…
— Jobb lenne minél messzebb lenni innét, hee? Persze megint nem hoztál semmit és
most félsz az öregedtől.
— Nem. Nem megy. Összeszorul a torkom, ha kérni akarok és mire szólni tudok, az
emberek elrohannak mellettem. Nem bírok koldulni.
—Eriggy! Ne légy olyan málé! Hát most jobb, ha az apád megint félig agyonver?
— Úgyis megverne. És én nem,., nem tudok…
— Gyere velem! Én nem koldulok, én elveszem azt, ami nekem kell. Ma is egy órát és
egy cekkert, meg egy pénztárcát szereztem. Az öregem büszke lesz rám!
— Én nem lopok. Valamikor, régen cserkész voltam...amikor még nem a Kiserdőben
laktunk. Akkor inkább koldulok.
— Menj, te mulya! Sokra mész a cserkészeiddel. Ott is jön egy, ni! Felénk jön, int. Én
nem szeretem az ilyen társaságot, pedig most tele van velük az egész telep. Mindenhová
beütik az orrukat, nem tudom, mit szimatolhatnak. De a Ragyás Jóska mondta már, hogy
ha este úgy elkap egyet közülük, annak leüti a derekát. Ni, már itt van! No szerbusz!...
Az árvalányhajas, viharkabátos cserkész csak az egyik kisfiút érte el, a másik gyors
iramodás közben hátrafordulva kiöltötte a nyelvét.
— Ejnye, kis öcskös, de megszaladt a pajtásod! Csak nem tőlem ijedt meg?
— Meg nem ijedt, mert a Pista nem félős természetű, de azt mondta, hogy nem szereti
a cserkészeket, azért szaladt el.
— Hát te? Te nem futsz el? Nem öltöd rám a nyelvedet?
— Én is cserkész voltam egyszer... régen. A hármas csapatban voltam újonc. Aztán...
hát most már nem vagyok cserkész.
— No nézd, ez nagyszerű! Hogy hívnak, pajtás?
— Dobó Gyurkának.
— Dobó... Dobó... Várj csak!.., Igen, itt van. Nem a te édesapád a Dobó Mihály
állásnélküli gépkocsivezető?
A kisfiú szeme csodálkozva villant a cserkészre,
— De igen. Honnan ismered?
— Nem ismerem, de levelet hoztam a számára. Egy csomó levelet hordok szét a
telepen és az egyik neki van címezve. Odaadom, jó? Elviszed neki?
— Bizonyára megint valami számla vagy adó sürgetés. Agyon fog ütni, ha odaadom.
— No majd meglátjuk, Azt hiszem, a karjaiba kap és összecsókol érte.
— Az nem lehet. Nem csókolt meg már két esztendeje. De mindegy. .Add ide a levelet.
Kiértek a telepre. Másfél hónapja járta már a cserkész a nyomor városrészeit, mégis
mindig újra elszorult a szíve és torkát fojtotta a szánalom, amikor a deszkából összerótt
mocskos kis ólak, föld be vájt lyukak, ezernyi és ezernyi kolduskunyhó között járt.. És azok
a sápadt, száraz szemű emberek! A környezete alakítja az embert és a nagyvárosi banlieu
számkivetettjei szegényből nyomorgókká, éhes, fázó állatokká, állatokból bűnözőkké kell
hogy legyenek. És az ogur társadalom tűri ezt a milliónyi kivert ordas bujdosót! A Karitász
az egyetlen kéz, amely segítőén feléjük nyúl, de mit tehet itt egyetlen kéz!
Most azonban valami készül. Nem tudni, mi, de valami nagy dolog lesz. Az Ogur
Cserkészszövetség kezébe vette a nyomorgók ügyét és harmincezer fiúi mozgósított
országszerte az állástalanok összeírására. A társadalom figyel és vár, a szövetségi vezetők
mosolyogva hárítják el a kérdezősködőket. Majd meglátják, mit hoz az idei ősz!
Gyurka és a cserkész kezet fogtak és elváltak egymástól. A kisfiú balra tartott egy
korhadó deszkákkal fedett verem felé, ahol rongyos kendőbe burkolt vézna, sápadt acú
asszony várta, a cserkész pedig a telep közepén álló nagyobb deszkabódé felé indult,
amelynek tetején kereszt hirdette, hogy a nyomor tanya melegedője egyúttal Krisztus
temploma is.
Bent vaskályhában tűz égett, rozoga székek, asztalok között hosszú hajú, rongyos
gyerekek játszottak, a sarokasztalnál 8—10 férfi üldögélt. Keserű beszélgetésükre fel-
felfigyeltek a játszó kicsikék.
— Ne beszéljen nekem istenről az, aki minden nap jóllakik, míg én az éhes
porontyomnak nem tudok kenyeret adni.
— Nekem sincs kenyerem, de hiszem az Istent és tudom, hogy ő fog segíteni rajtam.
— Maszlag! Volt idő, amikor még én is templomba jártam, a sekrestyés kis perselyébe
fényes pénzdarabokat dobtam és otthon a zongora fölött Mára-kép lógott, előtte kis
mécses... Hova lett a zongora, a Mária kép, a fényes pénzek, a templom, az Istén? Hat
anyátlan árvám kenyeret kér és én elfelejtem, hogy úriember voltam és lopok, ölök, ha kell,
mert élni akarok és a gyerekeket nem adom!…
— Csendesebben, János, nézze, hogy figyelnek azok az aprók!
Mély hangon hörrent fel a sarokról ülő bőrkabátos óriás:
— Mit bámultok? Kis dögök! Játszatok vagy kisöpörlek innen! — És az asztalhoz
visszafordulva, rekedten dörmögte: Hogy pusztulnátok rakásra mind, ahányan vagytok!
Kell is ide gyerek, ebbe a pokolba!
 Aki előbb az Istent védte, most nyugtatólag tette kezét az óriás vasöklére:
— Mihály, Mihály, hadd a gyerekeket! A tiedet is egyre ütöd-vered, pedig szegénynek
elég a közös nyomorúság, minek azt még fájdalommal megfelezni!
— Eh, minek vannak, nehezítik a magunk harcát! Ha legalább segítenének, de
semmire sem tudom használni őket. A nyomorult Gyurka egy hete minden este üres kézzel
jön haza a városból, hát hogyne botolnám végig a kölyköt! Kenyeret azért ő is kér, mint a
többi,
Kár a Gyurkát bántanod. Értelmes, okos fiú, az még támasza lehet a családnak.
Csupa kék-zöld a teste, annyira vered.
A hatalmas ököl döngve zúdult az asztalra és a bőrkabátos haragos válaszra nyitotta a
száját, amikor csikordult az ajtó és alacsony, vékony emberke lépett be rajta vedlett szőrű,
ócska kabátban, nyakán vörös kendő. Míg az asztalhoz telepedett, meglobogtatta a kezében
hozott újságot.
— Na itt van, mehetünk a Dunának valamennyien. Még ebből a koldusfészekből is
kilódítanak bennünket!
— Mi az Mi az? Mi történt? Megint újabb csapás?
~ - A drágalátos pártfogóink, a cserkészfiúk, akik olyan mézes-mázos szelíden
kopogtattak be minden ajtón. Az isten verje meg a nagyúri fajzatit !
— De hét mi az? Mi újság? Mit tettek a cserkészek?
— Itt az újság, elolvasom a cikket. Hallgassák.
Összehajoltak a fejek, a gyerekek is abbahagyták a játékot és közelebb húzódtak az
asztalhoz. És a kis ember kibontva a pár filléres munkás újságot, rekedt hangon olvasni
kezdett:
— Gyalázatos orvtámadás a nyomortelepek ellen! — A cserkészek földönfutóvá
tesznek kétszázezer embert — Honnan veszi az Ogur Cserkészszövetség a milliókat?...
Ezek mind címek, Most jön a cikk.
„Az Ogur Munkásújság tudósítója a nagytőke olyan újabb manőveréről rántotta le
a leplet, amely a háborút követő sok gazság közül is messze kiemelkedik. A nagytőke
lenyúzta a bőrünket, nyomortanyákra üldözött százezreket és ott hagyta őket
éhendögleni. Most pedig még a húsunkat, csontunkat is lerágják a pénz sakáljai,
kiüldöznek minket a sáros vermekből és deszkaólakból is. Égbe kiált a gazdagság
gonoszsága és az ogur milliók előtt tesszük fel számukra a kérdést: Meddig még?
Az embernyúzó kapitalizmus most olyan szövetségest talált,amely évtizedek óta
félrevezette képmutató játékával az emberiséget.
Törvényeket írt kötelességről, igazmondásról, szeretetről, napi jótettre buzdította a
fiúkat és igyekezett az ogur ifjúság lelkét teljesen hatalmába keríteni. És most, amikor
már erősnek érzi magát, leveti az álarcot és a cserkész jelvény mögül elővigyorog a
nemzetközi nagytőke halálfeje.
Az Ogur Cserkészszövetség szeptember 13-tól fogva belépett a nagybirtokosok
sorába. Akkor írták alá u, i. a központi városháza tanácstermében az adásvételi
szerződést, amely harminc millió pengő azonnali lefizetése ellenében a cserkészek
birtokába ad egy csomó beépítetlen fővárosi területet, csodálatosképpen pont azokat,
amelyeken az élet hajótöröttéi tengődtek nyomorúságos hajlékaikban. A cserkészeké lett
az Auguszta-telep, Zita-telep, Valéria-lelep, a Gubacsi-úti állami lakótelep, a Kiserdő, az
angyalföldi, a bihari-úti, lágymányosi, kelenföldi szegénytelepek, a rákosi dűlők, azután
beépítetlen területek elszórva a Városmajorban, Óbuda szélein s a Vizafogó környéken.
Hír szerint az új tulajdonos valamennyi területét sürgősen kiüríti, a viskókat lebontják
és helyükön talán cserkészparkok, talán pompás berendezésű, villanyvilágítású
sátortáborok fognak emelkedni, amelyekben a gazdagok fiai indiánosdit játszanak majd
és tábortüzek mellett a szeretetről énekelnek megható dalokat. Az a sok-sok ezer ember
pedig, aki eddig ezeken a nyomortanyákon tengette életét, mehet egyenesen a Dunának
gyerekestől, asszonyostul…
 Borzadva kiáltunk fel; lehetséges-e, hogy a XX. században ilyen rémtett
bekövetkezhessék? Mit tesz a kormány, hogy a pénzeszsákok támadása ellen
megvédelmezze az ország legszegényebb polgárait? És az ügyészség utána nézett-e már,
hogy honnan vette az Ogur Cserkészszövétség egyszerre a súlyos milliókat, amelyeket
földvásárlással akar most kamatoztatni? A nemzetközi tőkének, melyik csövén át
áramlik a pénz a cserkészek zsákjába? Hol a rendőrség? Hol a belügyminiszter? Vagy
hol van az öntudatos munkásság százezernyi tömege, amely ha kell, vére árán is
megvédje nyomorgó testvéreit és megmutassa az árvalány hajas otthon rablóknak és
földrablóknak a népfenség ítélő erejét?…

Vadul villoglak a szemek és hörögve szállt a mellkasokból a lélekzet, amíg a vézna

emberke befejezte a cikk olvasását. Az emberek egymásra néztek és torkukra fagyott a
rettentő átkozódás, amely a keserű szívekből felfele tört. Borzasztó volt a csend: ez a vihar
előtti dermedt hallgatás.
Aztán egy kis gyerek keservesen elkezdett sírni. Aztán vérfagyasztó szitkozódástól
kísérve, döngve vágott le az asztal közepére a bőrkabátos óriás ökle és súlya alatt recsegve
tört ketté a vastag deszkalap. Az emberek felugráltak és...
És ekkor csendesen kinyílt az ajtó és mosolygó arccal lépett be rajta egy árvalány
hajas, viharkabátos cserkészfiú.
Kezében egy csomó pecsétes levél. Tisztelgett és köszönt:
-Jó munkát!
Mielőtt valaki megmozdulhatott vagy egyetlen szót szólhatott volna, odalépett az
asztal mellé és belemosolygott a rámeredő véres, vad szemekbe:
-Testvéreim, nagy örömet hirdetek! Munkát hoztam és pénzt és új, emberi életet!
Még mindig nem mozdult senki. Mintha hipnotikus álomban lennének, meredtek rá
a keserű emberek a fiúra, akt most szétnyílva kabátját, belemarkolt, az alatta rejtőző bőr
táskába. Tele volt az pecsétes levelekkel, hasonlókkal azokhoz, amelyeket a kezében
szorongatott. És csengő hangon kezdte olvasni a címzettek nevét és ha egy-egy férfi a neve
hallatára önkéntelen mozdulatot tett. átnyújtotta a levelet, aztán kereste a következőt.
Gépiesen vették át, rábámultak, aztán, amikor az a szürke hajú bácsi, aki az előbb úgy
védte a jó Istent, feltörte a pecsétet és kibontotta a borítékot önkéntelen utánozta a
mozdulatát valamennyi.
Az öreg nyitja a levelet, szétbontja, olvassa, aztán egyszerre csak elönti szeméi a
könny, összekulcsolt kezekkel fordul a terem végében álló szegényes oltár felé és úgy
mondja, imádkozva Ó, Istenem, de jó vagy! De jó vagy'...
Egyszerű levél, de egy új élei kapuját nyitja ki;
„Kovács András, 52 éves, volt zomori lakatos mester azonnal készüljön útra
családjával együtt. Ma délben 12 órakor jelentkezzék a telepre érkező mozgó felvételi
irodában és kövesse a parancsnok utasításait Szeptember 1-töl az illancsi Fulgur-művek
telepén, mint felügyelőt alkalmazom havi 400 pengő fizetéssel. Teljesen bútorozott
családi ház az állásával együtt jár, mostani lakásából tehát egyetlen bútort se hozzon
magával. Szeptemberi fizetését a felvételi iroda azonnal folyósítja. Délután 3-kor utazik-
a IV. sz. teherautóval. Dátum,Pecsét.
Aláírás: Fulgur,"

Most már lázas izgalommal bontották levelüket a többiek is, és egyre több arc fordult
hálatelt pillantással a kis oltár felé. Tíz perccel ezelőtt még éhhalállal küzdő nincstelen
nyomorultak, most pedig; gépész a tiszaőri Fulgur-telep XIV.sz, műhelyében; — könyvelő a
lágymányosi Fulgur palota II. ügyosztályán; — iskolaszolga a borsodújlaki Fulgur-telep
középiskoláiban; — útmester a bakonyvári Fulgur-telepítvény 33/a szelvényén...
És mindenütt: „Ma délben jelentkezzék a mozgó felvéteti irodában.„Bebútorozott
családi ház velejár… „Utazik délután a XXXII—VI,-—XII.„ stb. számú teherautóval,,.”
„Fizetését 120—180--250—320...pengőt a felvételi iroda azonnal folyósítja...”
 Ujjongó, nevető, boldog emberekkel lett tele a kis kápolna. Csak a bőrkabátos nagy
ember állt ott egyedül komoran. Előbb még reménykedő arca egyre sötétebbre vált és
amikor az utolsó is megkapta a levelét és feléje még mindig nem nyúlt a cserkész keze,
olyan gyámoltalanul, rettegő-félve kérdezte meg: Hát én?... Énnekem nincs...olyan...?
— Hogy hívják, bátyám?
— Dobó. Dobó Mihálynak, kérem.
— Hogyne, maga is kapott. Gyurkával együtt jöttem ki a telepre és neki adtam a maga
levelét. Hazavitte.
Felderülő arccal, mint a szélvész rohant ki a nagy darab ember az ajtón. Nyomába
tódult a többi. Vitték, lobogtatták a jó hírt hozó leveleket, és végigkiáltották a nyomor
utcáin az örömüket. És innen is, onnan is rongyos emberek tömegei indultak sietve a
kápolna felé, arcukon bolondító, téveteg reménységgel: hátha, hátha az ő számukra is van
levele a cserkésznek..
Az pedig ott állt most már a kápolna ajtajában és sorra, kereste elő a jelentkezőknek
címzett leveleket.
Lázas izgalomban csomagolt, készült az egész telep. A vörös nyakkendős vézna ember
hiába próbáit gáncsoskodni, kétkedést kelteni a szívekben: — Tréfa ez csak! Bolonddá
teszik magukat! Dobják ki ezt a cserkészt! Hogy hiszik, hogy lenne ember, aki ennyi
munkanélkülit egyszerre alkalmazni tudna? Azok a telepek nem is léteznek! Mese az
egész!...
Hangját szétzúzta az öröm orkánja és az új életbe indulók tempója elsöpörte őt az
újságjával együtt...
A bőrkabátos döngő léptekkel sietett a maga vacka felé.
Amint magas alakja megjelent a verem bejáratánál, a sápadt asszony riadtan tolta
maga mögé a félelemtől didergő gyereket és maga testével takarta, védte, míg az reszkető
kézzel apja felé nyújtotta a pecsétes levelet. Nehezen zihált a férfi melle, míg az írást
bontogatta s amíg mohó szemmel futotta át a sorokat, ez a fojtott, hörgő lélekzetvétel volt
az egyetlen nesz a nyomortanyán.

„Dobó Mihályt volt őrvidéki gépkocsivezető. Embert akarok csinálni Önből. A

nyomor lelkileg lezüllesztette, durva lett és istentagadó. Akarom, hogy jó ember, jó férj és
jó apa legyen újra. Három gyerekei eltemetett, a negyediket szíve vérével szeresse,
nevelje, ujjal meg ne bántsa. Emiatt a gyerek miatt hiszek önben és alkalmazom a
szentimrevárai Fulgur-telep központi garázsában sofőrnek havi 400 pengő fizetéssel.
Azonnal készüljön ..

Elhomályosodik a nagy ember szeme és míg egyik kezével odanyújtja a levelet a

feleségének, a másikkal a fiút kapja fel a földről. Gyurka behunyt szemmel várja az ütések
záporát és a lélekzete eláll, amikor az apja verés helyett a szívére öleli és csókolja, csókolja
és sír hozzá nehéz férfi-könnyeket…

Pontban déli 12 órakor végeláthatatlan hosszú kocsisor gördült végig a kietlen

külvárosi úton és bekanyarodott a nyomortelep gödrös-sáros utcájára, Százötven tíztonnás
teherautó, mind egyforma fehér színű mind zárt, oldalukon kis ablakokkal és
valamennyinek elején ugyanaz a címer: lesújtó villámsugár, amelynek érintésére a földből
glóriás fény árad...
Egyforma egyenruhájú sofőrök a volán mellett, mindegyik előtt egy-egy tábla, rajta a
kocsi sorszáma 1-től 150-ig.
A sor élén hatalmas fekete túrakocsi haladt; egészen eltörpült az utána gördülő
óriások mellett, A kormánykeréknél Kund a vadász ül, mellette Bandi és Uli.
A fekete vezérkocsi felszakadt a kis kápolna előtti térre és a két fiú pillanat alatt
könnyű széket, asztalt rakott le róla, az asztalra két nagy sötét dobozt: a nyomortelep
kartotékjait, és egy súlyos vaskazettát. Amint a teherautók nagy sora félkörben megállt, a
felnyíló ajtókon át mindegyikből 3 —3 cserkészfiú ugrott le. Az utcára tóduló nyomorultak
ismerték jól őket; ők vették számba a telepét, hetek óta minden nap kint töltöttek néhány
órát náluk.
Minden végtelenül egyszerűen ment.
Minden családfő a hozzátartozóival megállt a felvételi írásán megjelölt számú
teherautó mellett. A cserkészfiúk ellenőrizték a Fulgur-levelet, a család létszámát, a
magukkal vitt holmikat és akiknél minden rendben volt, azokat rögtön felszállították a
kocsira, ahol alacsony üléseken sorra elhelyezkedtek. Minden ülés alatt kis élelmiszeres
csomag volt és a kiéhezett emberek mohón falták a régen ízlelt jó falatokat.
Amint egy-egy kocsi elkészült, egy cserkész Kundhoz futott és leadta jelentését,
azután átvett a vadásztól megfelelő számú, megcímzett kis borítékot, amelyet a kocsiján
levő családfők között szétosztott Benne volt egy havi fizetése és részletes parancsok a
továbbiakra.
Ha itt-ott nézeteltérés támadt, vagy haragos felzúdulás jelezte, hogy nem megy
minden simán, felhördült a fekete autóra szereli megafonon át Kund dübörgő mély hangja
és egyszeriben elsimult minden nehézség. Az élet számkivetettjei megérezték, hogy most
olyan emberekkel akadt dolguk, akikkel nem lehet tréfálni.
Három órára készen volt a költözködés. Könnyes szemmel néztek vissza az emberek
az elhagyott ólakra, kunyhókra. Hiszen akármilyen nyomorúságos otthonuk volt is,
mégiscsak otthon volt és heteken, hónapokon, sokuknál éveken át. Odanőtt, ott pergett le
az életük legnehezebb szakasza.
Szemét törülgetve búcsúzott egy-egy asszony az otthagyott pár rozoga bútortól,
rongyos takarótól, ruhától, néhány gyerek sírt a fából eszkábált nyomorúságos kis játéka
után, de megértették a parancsoló hatalom akaratát: hogy a rajtuk levő ruhákon kívül
semmit ne vigyenek magukkal az új életbe a régi nyomorúságból. Azt most még nem is
sejtették, hogy még ezt a ruhát is levetik majd az új otthon kapujában és megfürödve,
fertőtlenítve, tetőtől talpig új ruhába öltöztetve lépik át majd a küszöböt. Új emberbe
öltöznek, hogy új életet kezdhessenek...

(Június óta az ország minden kisiparosa Fulgur számára dolgozott; ezerszámra kellett
az új telepeken a cipő, ruha, fehérnemű, játék és a mindennapi élet sok-sok apró szükséges
tárgya.)
Pontban 3 órakor Bandi és Uli visszarakva mindent a fekete kocsiba, elfoglalták
helyüket a vadász mellett. A megafon a magyar Himnuszt játszotta, megindultak a
nesztelenül dolgozó motorok és öt perccel később a százötven teherautó száz kilométeres
sebességgel száguldott szerteszét a szélrózsa minden irányába s vitte, vitte új sors felé a
nyomor telepeseit: Fulgur munkás gárdáját.
A kiserdei nyomortanyán egyetlen szál ember maradt vissza: alacsony, vékony,
villogó szemű férfi, nyakán vörös kendővel, kezében egy újságszámot gyúrva, morzsolva...
Átkot mormolva a sárga fogai közt, lassan megindult ő is befelé a város lármája
irányába...
***

Négy órakor újabb cserkészcsapatok érkeztek a kiserdei telepre és megszállták

köröskörül a szegénység városának határait.
Fél ötkor egyszerre húsz helyen is lángba borult a telep és bűzös, nehéz füstben
emésztődtek fel a kalyibák, bútorok, rothadt szalmaágyak, rongyok és sok-sok szemét és
hulladék.
A cserkészek sorfalán túl nagy néptömeg gyűlt össze és döbbent csendben nézték a
tűztengert, amint lassan hullámzott és játszott, fel-felcsapott, meg lelohadt és
megemésztette egy szomorú világ utolsó maradványait. A tömegben vedlett kabátú
emberek és sunyi képű suhancok a Munkásújság számait osztogatták és itt-ott szitkozódó
kifakadások hallatszottak a cserkészek ellen, mások a teherautón elszállított nyomorgók
sorsát panaszolták, de a kivezényelt rendőri készültség csírájában elfojtott minden
ellenséges megmozdulást.
Mire leszállt az este, elhömpölygöit a füstfelhő és fekete pernyével fedett kietlen
pusztaság meredt a kíváncsiak szemébe. A hármas tagadás békéjével vert ugor élet egy
szomorú darabkája eltűnt a föld színéről.
Leszállt az éj.
Nehéz felhők lógtak az égett és még sötétebbé tették a esti csillagtalan, szomorú őszi
éjtszakát.
Későn hazajáró emberek kabátjukba húzott nyakkal fázósan siettek az utcákon. Kinek
jutott volna eszébe felfelé vizsgálódni és meglesni azokat a nesztelenül szálló hatalmas
gépmadarakat, amelyek egymásután csendesen ereszkedtek alá az elhagyott, elpusztult
telepre? Egy... kettő... három...négy... öt. A gépekből szürke egyenruhás emberek bújtak elő
és vezényszó nélkül egyetlen hang nélkül munkához láttak..
Húsz percig tarló villámgyors kirakodás, azután az öt gép felemelkedett és pillanat
alatt eltűnt a sötétben, hogy háromnegyed óra múlva új rakománnyal újra visszatérjen.
Ötször fordultak a gépek s mire a hajnal pirkadt, három méter magas, átláthatatlan fehér
kerítés övezte körül a kiürített nyomortelepet. Nincsen rés rajta sehol, kapu se látszik, ki
tudja, mi lehet odabent?
Reggel fél hét felé újra végigsuhant az etelevárai utcákon a 150 fehér teherautó.
Egyenesen a kiserdei telep kerítésének tartottak, amely megnyílt egy helyen és percek alatt,
magába nyelte valamennyit, azután, mintha szellemkezek mozgatnák, nesztelenül
lezáródott újra. Mire az ott ólálkodó kíváncsiak összefutottak, már újra az az érthetetlen
csodálatos fal meredt eléjük. Hiába döngették meg, a kerítés hallgatott és hallgatott a telep.
*

Két hét alatt tizennégy nyomortanyát ürített ki Fulgur, elhordva fehér autóin a
rongyos embereket észak, kelet, dél és nyugat felé szerte az országba és állást, kenyeret
adva mindenkinek. Etelevára cserkészei emberfelettit dolgoztak ezekben a napokban.
Minden kiürített telepen végigrohant a romokat elpusztító tűz és reggelre valamennyit
átláthatatlan, magas fehér kerítés fogta körül, De hogy a kerítésen belül mi történik, végig
titok maradt.
Most már százan és százan vizsgálódtak az éjtszakábán, hogy megfejtsék a nyomor
telepek titkait. Riporterek száguldoztak ide-oda, prémes bundás, jól táplált urak nagy
bankócsomókat lengettek a fehér autók sofőreinek szeme előtt, önműködő
filmapparátusokat állítottak fel titokban a környező házak ablakaiban, cserkészcsapatokba
is megpróbáltak befurakodni a fürge tudósítók, hogy mint közreműködő cserkészek
ellessenek talán valamit - mind hiába.
Hallgattak a sofőrok, váll a vállhoz álltak és senkit maguk közé nem engedtek a
cserkészek, a sötétet valami különös szürke pára tette átláthatatlanná (Fulgur gépei mind
fel voltak szerelve mesterséges ködfejlesztő készülékkel), a fényképezőgépek filmjeit pedig
megmagyarázhatatlan villamos sugárzás egytől-egyig tönkretette. Ha Fulgur nem akarja,
hogy a nyilvánosság értesüljön a munkájáról, mit tehet akkor ellene néhány kíváncsi
riporter és fotográfus?

Álomváros

A jóság-hadjárat megindítása utáni tizedik napon rendkívüli gyűlésre ült össze a

képviselőhöz. Az aláírási íveket a szélsőbaloldali képviselők köröztették a radikális újító
párt nevében...
Ez a párt évtizedek óta kisajátította a szegénység ügyét magának, de nem azért, hogy
segítsen, hanem, mert az kitűnő nyersanyagnak bizonyult arra, hogy a kormány és a
polgári rend címen fegyvereket kovácsoljanak belőle.
 És most egyszerre megkavarja, felkarolja valaki a nyomorgókat anélkül, hogy a vörös
kendős pártot megkérdezné!
Az Ogur Cserkészszövetség áll az előtérben, cserkészfiúk bonyolítanak le minden
látható munkát, de a párt vezetőit az a háttérben álló titokzatos valaki izgatta, akinek pénze
is van, hatalmas is, és van bátorsága nekivágni a legnehezebb kérdések gordiusi
csomójának...
A parlament ülése váratlanul viharos és heves volt.
A szélsőbal képviselői éles beszédekben támadták a kormányt; hazaárulást,
nemzetközi tőkét emlegettek, kongatták a halál harangot az ezeréves Ogurország felett, ha
felelőtlen, titokzatos ismeretlenek szabadon garázdálkodhatnak és rendelkezhetnek
emberek tízezreivel.
Nagy feltűnést keltett a párt vezérszónokának statisztikája, amely szerint a „titokzatos
ismeretlen" munkája nem szorítkozott csupán a fővárosra, hanem az ország egész
területére kiterjeszkedett. Feszült figyelemmel hallgatta az egész Ház a papírlapról
felolvasott „leleplezéseket” , hogy 13 nagy vidéki város nyomortelepeiről hány ezer embert
szállítottak el a fehér autók, hány száz család mozdult el a szentéi kubikostanyákról, hány a
Csatóközből, hány, de hány ezer az alföldi napszámos tömegekből.
— Négyszázezer embert mozgósított két hét alatt egy ismeretlen hatalom,., —
harsogta öklét rázva a szélsőbal szónoka. S ekkor a jobboldalról csendes hang szólt közbe:
— Négyszázezer éhező magyarnak adott kenyeret egy ismeretlen jótevő!
Mint nagy feszültségből kirobbanó villamos szikra, úgy dörrent elő egyszerre a közép-
és jobboldalon a frenetikus, ujjongó tapsvihar. Percekig zúgott a taps és az ismeretlent
éltető üdvkiáltások megremegtették az ablakokat.
A baloldali szónok láthatóan mérgelődve, de türelmesen állt a helyen, míg az
ünneplés lecsillapodott és aztán, mintha mi sem történt volna, folytatta a beszédét:
— Önök tapsolnak.,, önök éljeneznek... Tudják önök, micsoda tőke bújik meg a
romantikusan hangzó „Fulgur" név mögött? Tudják, hogy micsoda célok érdekében áldoz
tekintélyes milliókat az az ismeretlen pénzügyi hatalmasság?
Nem veszik észre, hogy nincs ma a földön olyan bank vagy tőkecsoport, amely ekkora
összeget ilyen kilátástalan üzletbe befektetni tudna? Aki a pénzét forgatni akarja, az nem
nyomorgó alföldi ogurokat fog kenyérhez juttatni vele, hanem jövedelmezőbb vállalatba
kezd. Tapsoló és éljenző uraim, nem látják önök, hogy itt gazdag állam hadügyi budgetje
kell hogy a háttérben álljon, mert ez ma az egyetlen forrás, ahonnan számtalan milliók
ömölhetnek el nem számolt kiadások irányában? Én nem tudom, celt, frank, husszita,
szlavián vagy a felkelő nap diplomáciája bujt-e a Fulgur név mögé, de akárki legyen is,
meggondolták ötlök. micsoda veszedelmet jelent számunkra bármilyen bonyodalom
esetén, ha az ellenség itt áll bent a hazánk közepén? Tudják önök, hová vitték a fehér autók
az ogur nyomorgók százezreit?
Magában a fővárosban 14 elzárt és megközelíthetetlen telepen ki tudja mi történik?
Szerte az országban: az illancsi határban a Szent István-város, a Tiszántúl Tiszaőr,
,Dunántúl, Bakony vár, északkeleten Borsod-újlak, a nyugati határon Szentimrevára
középkori váraknál vagy modern fegyvergyáraknál gondosabban elzárt új ipartelepek...
Tudja valaki önök közül, mit gyártanak bennük? És a hét vezér nevéről nevezett hét falu
Tiszántúl és a nagy Alföldön, ahol földhöz juttattak egy csomó nincstelen napszámost,
házat, felszerelést, mindent adtak nekik... Álmos, Előd, Kund, Ond, Tas, Huba, Töhötöm új
ogur falvak népe vajon szent énekeket és zsoltárokat zengedez majd napestig? És ha
választás jön vagy népszavazás vagy háború, azt hiszik önök, hogy a saját akarata szerint
fogja nyilváníthatni óhaját? Uraim, nyissák ki a szemüket! Lássák meg, hogy aki abszolút
hatalommal kezében tartja négyszázezer, nyomorból kiemelt ogurnak életét az nagyobb erő
kormánynál, hadseregnél! Kongatom, kongatom a vészharangot: köztünk áll az ismeretlen
veszedelem!...
Lássák meg, uraim, lássák meg.,,”
Megdöbbenve hallgatta a Ház a nekitüzesedett szónokot.
 Sok olyan dolgot említett, amin érdemesnek látszott gondolkodni kissé. Ejnye, hátha
igaza van egyben-másban?...
A következő szónok kevesebb alapossággal, de kidolgozottabb formában s nagyobb
szónoki művészettel támadta az ismeretlen hatalmasságot.
-— Ki az a Fulgur? — kiáltotta, — Egyszer hallottunk róla, amikor márciusban a
mandzsunál harctéren kétmillió embert fektetett a földre. Véreskezű hatalmasság nem kell
jótevőnek! Ha jó a szándéka, álljon elénk és mondja meg ki ő és mit akar...
E pillanatban sötét árnyék húzott el a tanácsterem nagy ablakai előtt és a riadtan
feltekintő képviselők bámulva látták, amint a második, kitárt ablakhoz simulva
mozdulatlan lebegéssel megáll egy csodálatos gép; karcsú fecskemadár, és felnyíló hátából
szürke ruhás, fedett arcú férfi emelkedik fel.
Könnyedén átlendült a mélység fölött és az ablakpárkányon át a terembe lépve,
ruganyos, nyugodt léptekkel haladt végig a padsorok előtt és ment fel a szónoki
emelvényre, amelyről sápadtan, ijedten húzódott le másik oldaton az éles hangú kis
szónok. A döbbenetes, elfogódottság okozta csendben állt néhány pillanatig, aztán
megszólalt és hangja mint mély harang kondulása szállt végig a termen...
— Fulgur vagyok. Megidéztek az országgyűlés színe elé. Felelni jöttem.
Halálos csend. A férfi megérkezésében és egész megjelenésében volt valami annyira
lenyűgözően emberfeletti, hogy senki sem merte megszólítani. Néhány képviselő felnézett
az elnöki emelvényre, de a fehér hajú házelnök csillogó szemmel figyelte a vendéget és a
csengője hallgatott.
Fulgur újra szólt.
— Szeresd felebarátodat, mint önmagadat Ez a Krisztus törvénye. És a krisztusi
törvény kell, hogy alapja legyen minden állam törvényhozásának és minden nép tetteinek.
Ogur törvényhozás ős ogur nép a lelkek hármas-tagadásos válságában elfeledte az
Újszövetség alaptörvényét. Azért eljöttem én a Krisztus nevében, hogy kaput tárjak a
szeretetnek. Összegyűjtöttem az élet elesetteit, azokat, akiket a ti társadalmatok kisöpört a
szeméttelepre, és kenyeret adtam nekik és munkát, hogy újból lelkes emberré tegyem őket.
Ki akar e munkámnak útjába állni? Ki fogja meg a kezet amelyet a szeretet irányít s amely
kenyeret tör az éhezőnek? Csak az teheti, akinek nagyobb a szeretete, több és jobb a
kenyere.
Ogur vagyok, őseim nyolcszáz évvel ezelőtt már ogur történelmet írtak. Én ma írok új
ogur történelmet. Álmos, Előd, Kond, Ond, Tas, Huba és Töhötöm új ogur falvak népe
éppúgy, mint a Fulgur-telepek munkásai Istent és Hazát ismerjenek jobban, mint ismertek
eddig. Szemétről szedtem fel őket, de a szeméten kincset találtam: drága ogur életeket,
Emberebb emberré és igazabb ogurrá nevelem őket és eszközöm, segítségem az a testület,
amelynek zászlójára írva az „emberebb ember, ogurabb ogur eszme. Ki áll utamba, hogy
megakasszon és kincsemet újra a szemétre söpörje?
Hatalmas vagyok, erősebb, mint bármely ember és bármely állam a föld kerekén.
Gazdagabb vagyok, mint bármely gazdagja a földnek. De az erőm ogur erő, a gazdagságom
ogur gazdagság. Lehetnék világ diktátora, de akarok tenni az én népem ajándékozója. Ki áll
az utamba, hogy megakadályozzon benne?
A Cserkészszövetség bontatlan folytatja nemzetet mentő jótett-hadjáratát és
segítőként melléje áll törvényhozás és közigazgatás., Így akarom!
Telepeimen, gyáraimban háborítatlan folyik a munka, iskoláimban a nevelés,
templomaimban az ima. Így akarom!
Új történelem indul s az ogur nép megtisztul, megnemesedik és megerősödik. így
akarom!
Ki az, aki Fulgur akaratával szembeszáll?
Halálos csend. Egy teljes percig nem mozdult semmi és nem hallatszott semmi, csak
itt-ott egy-egy feltörő mély sóhajtás. Aztán Fulgur csendes hangon annyit mondott:
— A munkámban minden ogur szövetségesem. Aki bajt lát, mondja meg, aki jót tud,
szóljon nekem. Most pedig menjen ki az ogur törvényhozás a Kiserdő helyén megnyílt
Szent László-telepre, amelyen ma indult meg az élet. Járjanak be mindent, nézzék meg jól
és azután ítéljenek!
Csendesen lement az emelvényről, az ablakpárkányon át belépeti a gépébe és az egész
képviselőház felállva nézte, amint a lecsukódó gép nesztelen elúszott az ablak alól és eltűnt
úgy, ahogyan érkezett: érthetetlenül és titokzatosan.
Azután a Ház csendesen felkerekedett és hosszú autósor vitte őket végig a külvárosi
útvonalakon a hírhedt nyomortanya felé...
Kínt akkor már nagy néptömeg hullámzott és bámulta a csodát.
Ma éjtszaka váratlanul eltűnt a nyomortanya helyét záró fehér kerítés és ahol két
héttel ezelőtt ólakban, vermekben, kunyhókban tanyázott a nyomor, most ott állt az álmok
tündérvárosa.
Kertváros. Háromszáz négyszögöles kertek sorakoznak egymás mellett; a fehér
gaborit-kerítéseken át rámosolyog a járókelőre a frissen ültetett sok fa, bokor, virág.
Gaborittal borítva az utca járdája és útteste is, amelyen zökkenés nélkül siklatlak az autók.
A járdákat véges-végig átlátszó gaborit tető védi eső ellen; mellettük fasor és alacsony
korláthoz simuló élő sövény, amely a házak kapuinál s az utcasarkokon megszakad. A
számozott utcák keresztezéseinél automatikusan működő közlekedés-szabályozó; ha a
lámpa tilost jelez, akkor járdán, úttesten át épp úgy, mint jobbra és balra a tovafutó utca
hosszában az összes kapu-kijáratokon át önműködően gaborit-korlát fekszik keresztbe,
míg a derékszögben szembefutó utca hosszában ugyanakkor megnyílnak az összes átjárók.
Lasszókötél-vastagságú az egész korlát, de próbálja meg valaki áttörni vagy csak
lehajlítani!
Minden ilyen utcakeresztezés kör alakú térré szélesül, közepén kis park, benne födött
gyerekjátszóhely hintákkal, tornaszerekkel, homokkal s felhalmozott játékszerek
tömegével.
A kis kertekben hófehér gaborit házak. A modern építőművészet a mesemondó
fantáziájával és az édesanya szívével szövetkezett, hogy megalkossa az elképzelhető
legideálisabb családi otthonokat.
A fehér teherautók alig két órával ezelőtt hozták el csak a Szent László-telep
megfürdetett, fertőtlenített, tetőtől talpig új ruhába öltöztetett lakóit és mosolygós
cserkészfiúk vezették be őket a számukra kijelölt házakba. Először elfogódott áhítattal
álltak meg a kapuban, aztán a gyerekek ujjongva rohanták meg a kertet, ahol a hintától
kezdve a baromfiudvar tyúkülője és kacsaúsztatójáig minden legkisebb kívánságról
gondoskodás történt, a szülök pedig szívrepesve lépték át a ház küszöbét. Tágas hall,
közepén ebédlőasztal, egyik sarkában az édesanya varrógépe, másikban öblös karosszék
hogy a papa munka után ott olvassa az újságját. A könyvszekrény köteteit szerető gonddal
válogatták össze. Kis asztalon rádiókészülék, a falon telefon. — Hálószoba, teljesen
bútorozva, a szekrényben fehérnemű, másik szekrényben rájuk szabott ruhák gondos
ízléssel összeállítva.
— Tiszta szép kis fürdőszoba, villannyal. A cserkészfiú elmagyarázza, hogy a házban
van vízvezeték, villanyvilágítás, amelyet a telep külön központi áramforrása táplál; a
központi villamos fűtés a gaborit-falakba van beépítve.
— Hófehér gyerekszoba, a család létszáma szerint egy, kettő vagy három; egy-egyben
három kicsi vagy két nagyobb gyerek számára ágy, íróasztal, szekrény, könyvespolc,
játékállvány…
Istenem, milyen öröm lesz itt élni!
— Ragyogó fehér a konyha is, amely épen úgy, mint az éléstár, minden szükségessel
felszerelve várja a háziasszonyt; az elektromos tűzhely külön nagy élményt jelent.
— Aztán a mellékhelyiségek, a padlás, a pince,.. Húszszor végigjárják s mindig
találnak új megcsodálni, száz új kérdezni valót.. A garázsnál mosolyogva jegyzi meg a
cserkész, hogy az autót már a papa maga kell megszerezze belé; egyúttal megmagyarázza a
sötétben látó szem titkát: a fotocellát, amely a garázs ajtaját nyitja...
 Örömteli nézelődésben múlik el a délelőtt s bizony nem főznek ma még egyik
konyhában sem! Az öröm szociális érzés: kitör és át akar áramlani másokra is. Ez hajija át
először a gyerekeket, aztán a felnőtteket is a szomszédba...
„Nálunk ez és ez van,.. Hát találatok?.., Jé, itt is pont ugyanúgy!... Hát mit szóltok
hozzá? ...Mesevilág! Jaj, csak fel ne ébredjünk újra a régi koldustelepen!...”
Aztán megszólal a templom harangja, Őrangyalára hív.
Összekulcsolódnak a kezek... És mintha valaki hívná őket, megindulnak a boldog
emberek a telep közepén álló templom felé. Hiszen annyi megköszönni valójuk van Annak,
aki a szeretet nagy törvényét a szívekbe írta!,,.
Amint a főtér felé igyekeznek, elmennek a vásárcsarnok mellett; másik oldalon az
elemi iskola; sarkon a plébánia. Ezzel szemben hatalmas kétemeletes ház; ez a telep
központja. Ott lakik a telepet kormányzó fiatal cserkészparancsnok-tanár; ott a központi
hivatalok, a nagy népkönyvtár, a kaszinó termei; ott lakik orvos, mindjárt,a gyógyszertár
mellett; földszinten a telepi cserkészcsapat otthona; a saroktól a nyugati front felé szobák
sorozta az öregcserkész csapaté, amely a telepen a rendőrséget helyettesíti. Aztán a bank, a
nagy áruház, amelyben a világon minden kapható; a posta, és ki tudná elsorolni mindazt,
ami egy ötezer embert magában foglaló Fulgur-telepen helyet kell találjon!
A telep szíve a templom, benne lakik az Úr, aki mindennek ura s akinek Törvénye a
Fulgur-falvak életének alapja. Gaboritból épült hófehér, gyönyörű templom. Végtelenül
egyszerű, de a legkisebb ajtózárig vagy gyertyatartóig művészi munka benne minden. Az
előcsarnok hirdető táblája figyelmezteti a hívüket, hogy minden felnőttnek megvan bent a
maga ülőhelye, kis réztáblával megjelölve. Ott van kifüggesztve a misék rendje, prédikációk
ideje és témája, a felnőttek esti vallásoktatásának órái, valamint a Szent László-
egyházközség egész szervezete.
Még nem hangzott el a déli harangszó utolsó kondulása, amikor a zsúfolt
templomban felzúgott az orgona, a szentély ambo-jához lépett a fiatal pap és megkezdődött
a legkülönösebb isten tisztelet: hálaének, szentbeszéd az Isten jóságáról és szívből jövő
közös ima, mialatt a hívek szeméből egyre bulinak az öröm könnyei...
Egy utcával tovább, éppen ilyen tér közepén protestáns templom állt; ott is hálaének
folyt és a lelkész Isten jóságára szóló megindító beszéddel mutatkozott be a hívek
közössége előtt...
Aztán megnyíltak a templomkapuk és a kiözönlő embertömegek vidám zajjal
megindultak — hazafelé.
Most már igazán úgy érezték, hogy évekig tartó nehéz vándorlás után végre
hazaérkeztek
*

Két hét múlva megnyílt az utolsó fővárosi Fulgur-telep is. Ugyanakkor fogadta első
vendégeit az országban elszórt hét új ogur falu és az öt nagy ipartelep. Újságírók százai
rohanták meg a csodafalukat és a lapok hosszú hasábokon át meséltek olvasóiknak a jóság-
hadjárat teremtette új világok berendezéséről és életétől.
Nagyon érdekes az Ogur Munkásújság október 20-i cikke, amelyet a parlament
emlékezetes ülésének baloldali vezérszónoka írt. Csak néhány szemelvényt közlünk a több
oldalra terjedő hatalmas beszámolóból:
„...Minél tovább járom a telepeket, annál tisztábban bontakozik ki előttem egy vasakarattal és
ellenállhatatlan hatalommal megalkotott félelmetes szervezetnek képe, ahol egyetlen irányító
akarat szolgálatában áll minden. Tehetetlen vele szemben ember, család, társadalom. Ráfekszik
mindenre, szabályoz és előír mindent és ha tíz évig szabadon dolgozhat, akkor tökéletesen
átformálja nemcsak a kezében tartott négyszázezer embert, hanem az egész ogur társadalmat.
Elnéztem az új falvak népének kiszabott irányban, parancsszóra folyó munkáját és
halhatatlan Madáchunk félelmetes falanszterének körvonalai bontakoztak ki előttem.
Mit dolgoznak a Fulgur-telepeken? Az illancsi Szent István város óriási autó- és
repülőgépgyár, amelyben egy-egy ember a munkának egészen parányi részét végzi és nem is sejti,
hogy az egésznek melyik része az, amit ő csinál. Tiszaőr a város településnek és lakásépítésnek
központi telepe: itt készülnek a házak, bútorok, Borsodújlak rádiót, telefont, gazdasági és házi
eszközöket, játékokat készít. Bakonyvár légmentesen elzárt falai mögött keverik, gyártják azt a
titokzatos anyagot, amelyből Fulgur minden alkotása készül.
Ezt az anyagot nem fogja tűz, nem vágja kés vagy fejsze, gázzal, elektromos erővel
hozzáférhetetlen, bizonyos, hogy ez a XX. század egyik legnagyobb találmánya: eszköznek
elpusztíthatatlan, hadianyagnak győzhetetlen. Végül Szentimrevára szintén tökéletesen zárt,
megközelíthetetlen telep, amelyen állítólag az egész Fulgur-mű központi gépei állnak s a vezérkar
tartózkodik.
A kitűnően felszerelt mezőgazda-falvak parancsszóra szakítottak az ezeréves magyar
őstermelés eddigi irányával. Kund és Tas gyógynövényt és ipari növényeket termel, Álmos és Huba
gyümölcsöt, Előd zöldséget, Töhötöm szőlőt és gyümölcsöt, Ond pedig kísérleti telep, amelyen
most állítólag valami soha nem látott kenderfélével folynak kísérletek...
Ez mind jó volna eddig, hiszen aki munkát ad, az meg is szabja, mit dolgozzanak és úgy
használja fel a munkásait, ahogyan ő akarja. Azonban a munka mögött félelmetes szervezet áll,
amelyben a jövő számára végzetes veszedelmek magját sejtjük. Kötelességünk felhívni rá az, ogur
társadalom és főleg a felelős intéző körök figyelmét.
Tudják-e odafent, hogy úgy a Fulgur-falvaknak mint a fővárosi telepeknek és az öt nagy üzem
önálló munkás városainak élén mindenütt egy-egy fiatal cserkészparancsnok áll: pap, tanár, aki a
rendet öregcserkész rendőrcsapattal és öregcserkész-detektívtestülettel tartja fönn és vak eszköze
mindenben Fulgurnak?
Tudják-e, hogy a telepek szállodájában csak a városkormányzó engedélyével szállhat meg
idegen?
Tudják-e, hogy vízvezeték, világítás, központi fűtés mind egy távoli központból (talán
Szentimreváráról) kapják az éltető áramot és bármely ellenkezés esetén Fulgur egyetlen
kézmozdulattal víz, meleg és világosság nélkül hagyhatja a telepeit?
Tudják-e, hogy nincs sehol egyetlen bolt, kocsma, vendéglő?
Vásárolni csak a központi nagy áruházban lehet és a hatósági vásárcsarnokokban, — igaz,
hogy meglepően olcsó áron: de ha az áruház vagy a vásárcsarnok zárva marad, két nap alatt
kiéheztethető az egész falu.
Tudják-e, hogy a lakásokba szerelt rádiókészülékek csak három programmot tudnak fogni: a
szentimrevárai Fulgur-adót, a lakihegyi ogur állomást és egy, a külföldi műsorokból napról-napra
válogatott és a központi stúdióban felvett s továbbsugárzott külföldi műsort?
Tudják-e, hogy a templomban vagy a nagy előadóteremben mindenkinek névvel megjelölt
külön helye van e állandóan ellenőrizhető, hogy ki hiányzik egy-egy istentiszteletről vagy
propaganda előadásról?
Tudják-e, hogy a telepeken hangadó fiatal értelmiség tűzbe-vízbe megy a vezéréért és minden
parancsát vakon teljesíti?
Hát azt tudják-e, hogy a telepek kormányzói életnek, halálnak urai és máris olyan bűnök
történtek az emberi szabadság ellen, amelyek rendőrség és ügyészség után kiáltanak? Csak két
esetet említünk meg:
1. Az Ogur Munkásújsag egy hűséges, régi munkatársa Bodrog-újlak munkásai közé
keveredve, szociális kérdésekről és a munkások jogairól beszélgetett velük, amikor egyszerre
hozzálépett két cserkész detektív, szó nélkül megragadták, autóra tették és elvitték a nagy Alföld
egy pontjára, ahol minden emberlakta helytől legalább 10 kilométer távolságban magára hagyták.
Holtra fáradtan, kutyáktól megszabdalva érkezeit haza másnap a munkatársunk s átadta a
szerkesztőnek a bodrogújlaki rendőrfőnök pár soros írását, amely lázító propaganda miatt egyszer s
mindenkorra kitiltja őt az összes Fulgur-telepekről,
2. Egy hubai napszámos vasárnap délután a szomszéd faluban ismerőseit látogatta s kissé
többet talált inni az erős homoki borból.
Hazaérve megverte a családját (azelőtt minden nap megtette) és kisebbfajta utcai zenebonát
rendezett. Tíz perced később autó állt meg a ház előtt s az embert elvitték „két esztendei gyarmati
munkára. Távol léte alatt a felesége végzi tovább a munkáját.
Mindezek olyan dolgok, amelyek egy kérlelhetetlen, fenyegető diktatúráink vetik előre sötét
árnyékát. Felhívjuk az illetékes körök figyelmét ezekre a jelenségekre. Intézkedjenek most, amíg
még nem késő, mert ha Fulgur egyszer megerősödött, akkor állam lesz az államban s a
kormányhatalom sem bír vele többet,.."
 A cikket elolvasták sok ezeren, meg is tárgyalták, aztán, hogy válasz nem jött rá, el is
felejtették. És a Fulgur-telepeken biztos vágányon haladt tovább a munka a vezér jelölte
irányban.
*
Ugyanaz nap, amelyen az Ogur Munkásújság cikke megjelent, a Károly-magaslat
alatti szikla teremben együtt volt Fulgur egész vezérkara. Kundot búcsúztatták, aki végleg
Szentimrevárára költözött, hogy onnan intézze ezentúl ügykörét: a jóság-hadjárat, az
ogurországi telepek és falvak irányításának ügyét. Ugyanakkor indult Dodó egy fiatal
cserkészpappal, két orvossal, két tanárral és öt mérnökkel a Szaharába, ahol a világtól
elzárva megszervezi majd Fulgur deportáló helyét, az első igazi ogur gyarmatot.
— Az első hadjárat véget ért. Győztünk. Hála érté a jóságos Istennek. Most lássuk a
határkorlátok ügyét, jó munkát, Kund! Jó munkát, Dodó!
— Kemény kézszorítás után átment a másik szobába, ahol óriást ogur térkép fölé
hajolva dolgozott Jenő, Stubi, Pursi és Kisöcsi, míg Dódi és Bunci oldalt állva tiszteletiéi
figyelték őket
Fulgur az asztalhoz lépett és szó nélkül odahajolt ő is a térkép fölé

Spárga-kerítés a hármas-tagadásos határon

A m...házii főbírói hivatalba korán reggel beállított két jóképű ogur. A hatalmas
házőrző kutya majd lehúzta őket annak csak úgy félvállról vetettek oda egy ebnek kijáró
„Csiba te!’' köszöntést, aztán illendően kopogtattak az iroda ajtaján.
A fiatal főbíró megbecsüléssel nyújtott kezet a két korai látogatónak.
— Isten hozta, Péter gazda! Jó reggelt, Sándor bátyám! Mi jót hoztak ezen a szép őszi
reggelen?
— Megkövetem a nagyságos főbíró urat, ha kijönne velünk ide az új határhoz, ahol kis
kaszálónk van a Sándor szomszéddal egymás mellett. Mutatni szeretnénk valamit.
— No, csak nincs megint valami baj? Talán a moldovánok?…
— Az egyszer aligha azok, bár az Isten akárhová tenné őket. Merthogy valaki egy fehér
madzagot húzott által a földemen, meg a Sándor szomszédén is, meg még tovább és hogy
hm…
— Hát hogy júliusban itt jártak a nagyságos főbíró úr kisfiainak a cimborái, azok a
cserkészkalaposok és olyan sokat keveredtek ott a határ táján, hát azt gondoltuk, hogy
talán ők csinálták volna, És hát hogy minek oda az a madzag, hiszen eddig se volt.
— Ejnye, hiszen a fiúk még júniusban, meg július legelején jártak erre. Hát ha még
akkor tették, hogy lehet az, hogy maguk csak most veszik észre?
— Aratás volt akkor, utána meg száz dolga a gazdának, bizony nem kerültünk
arrafelé. Most aztán, hogy kimentünk azt a kis sarjút levágni, ott láttuk meg a madzagot.
— No és ott hagyták békében?
— Hiszen épen az a furcsa, hogy békében kellett hagynunk, mert nem tehettünk vele
semmit. Megpróbáltuk elvágni, beletörött a bicska. Tépni nem lehetett. Tüzet gyújtottunk
alája, meg sem pörkölődött. Nem fogja azt semmi eszköz. Megy végtül-végig a határ
mentén, csak ott szakad meg, ahol a vasút vagy az országút megy át a moldovánok felé.
— Megpróbáltuk át is tolni a moldován részre, de igen ki van feszítve valami kis iksz
lábakon és azokat sem fogja se bicska, se tűz.
Hát mondok én maguknak valami nagyon komolyat, Péter gazda, Sándor bácsi. Ne
bántsák többé azt a madzagot, hagyják ott úgy, ahogy van. De még az állataikat meg a
gyerekeket is tanítsák meg reá, hogy oda közel se menjenek. Mert az a madzag a csonka
hazának határkerítése.
— No, hitvány kis kerítés!
— Mindegy bátyám, ha hitvány is, hagyják csak szépen ott a helyén. Mindaddig ott
marad az, míg az egész határ vissza nem megy a régi helyére, Hunniaország legszélére.
— Hej, nem érjük mi már meg azt, főbíró uram!
 — Én mondom magának, Sándor bácsi, hamarább megérhetjük, mint bárki gondolná.
— Hát csak adná meg egyszer már nekünk az a magasságos jó Isten! No Isten
megáldja, főbíró uram! Hát akkor csak hadd maradjon egy kevésig még ott a földünkön az
a madzag!...
*

A csonka ország határközségeiből seregestől jöttek panaszok a furcsa fehér madzag

ellen, amelyet egy reggel csak ott találtak a határvonal mentén és amelyet semmi erővel
nem lehet sem elpusztítani, sem egy centiméterrel odább tolni.
Egyméteres iksz-lábakra feszítve szalad tova a határ mesgyéjén és csak ott szakad
meg, ahol vasútvonal vagy országút vezet át a germánok birodalmába vagy a moldovánok,
szerviánok, hussziták földjére. Senki sem tudta, mire jó.
Féltek tőle, nevették is, haragudtak is rá.
Az egyik szervián vicclap nagy képet és cikket hozott a kitűnően megvédett ogur
halárról: toldott-foldott, rossz spárga feszült a határkövek között és a spárga előtt
tehetetlen megtorpanásban álltak ágyúk, tankok, repülőgépek, rohamsisakos, gázálarcos
katonák és egy lépést sem tudtak tovább menni az ogur föld felé.
Fulgurnak Laci vitte el megmutatni a humoros képet.
Megnézte és elmosolyodott: Az a jámbor nem is sejti, hogy mennyire igazat írt és
rajzolt!
Á határkerítés pedig végig a hármas tagadása határ mentén augusztusra körülfogta
egész Csonkaogurországot...

Mozgótábor a határok mellett

Békés locsogással siet a Morava délnek, egyre délnek, ahol a Danubius várja, hogy
magába ölelje. Balról sűrű erdő, jobboldalt köves, sovány szántóföldek. A víz vígan mossa,
mossa a partot s a hullámok kacagva cipelik magukkal a gyökerei, ágat, amelyet sikerült
kinyaldosniok a kétségbeesett összetartással védekező szárazföldből... Aztán egyszerre ott
hagyják a partot és kíváncsi csevegéssel veszik körül azt a különös csónakot, amely ebben a
pillanatban tűnik elő a sötétségből.
Kis lélekvesztő, két embernek van csak helye benne.
Hártyavékony anyagból készült és annyira könnyű, hogy a kisebb kölyök-hullámok is
megingathatnák, ha nem sietne annyira. De a tökéletesen nesztelenül dolgozó motor
tajtékot túr a vízben és olyan sebességgel hajtja előre a kis járművet, hogy a balparton
éppen most tovarobogó vicinális szégyenkezve marad el mögötte...
Két gyerek ül a csónakban. Az egyik a kormányt tartja, másik az orrban ülve,
csendesen figyeli a következő méterek vízfelületét. Mert igaz, hogy a gaborit csónak el nem
törik sem zátonyon, sem fatörzsön, sem kövön, de ha ezzel a sebességgel nekifutnak valami
akadálynak, mind a ketten menthetetlenül kirepülnének belőle. Ez a nagy sebesség amely a
csónak biztonságát adja a víz játékával szemben, egyúttal veszélyt is jelent, ha nem vigyáz a
kormányos.
— Látni-e még a magasfalusi lámpákat?... Halló!...Pursi! Ne aludj!
— No mi baj?
— Már megint verset költöttel? Nyolcvan kilométeres sebesség mellett ne
ábrándozzék a megfigyelő! Nem szeretnék éjjeli fürdőt venni októberben. Csak azt
kérdeztem, hogy látni-e még a nagy magasfalusi torony lámpáját de most már nem
kérdezem, mert jobbról is elértük az erdőt és már hiába nézdelnénk vissza.
Újabb csend. A csónak rohan.
Most az orrában ülő fiú szólal meg elhúzott, lassú szófűzéssel
— Te, Jenő!
— No... Hű a teremburáját, az utolsó pillanatban láttam meg ezt az úszó tuskót
majdnem rászaladtunk. Miért nem szólsz?...
 — Te, Jenő, mennyi csillag hullik egyre-másra. Érdekes! Októberben szokatlan az
ilyen.
— Igen, úgy Játszik, meteorit-övön megyünk át; ilyenkor mindig rengeteg a hulló
csillag. Kisfiú koromban anyukával néztük mindig és számolgattuk, hogy a sok lefutó
csillag hány ember halálát jelenti.
— Igen, mondják, hogy ha egy ember meghal, akkor a csillaga leszalad az égről.
— Mese.
— Persze. Tudom én is. De mégis érdekes elgondolni, hogy hátha igaz lenne…
— Akkor most háborúnak kellene lennie, hogy ilyen sok ember meghalhasson.
—- Jaj, most... hat, hét, nyolc... Nyolc esett egyszerre! Jaj, de szép!...
— De nem lehet háború, mert Fulgur még nem engedi meg.
— No persze. Különben is minket nem érdekel a dolog. Ha a mi határkorlátjaink
kigyulladnak, akkor tőlünk az emberiség akár fel is falhatja egymást.
— Te, őrült nagy dolog az, amin most dolgozunk!
— Szédítő! Nem látom ugyan világosan, hogy mi lesz belőle, de Integrál mondta, hogy
Fulgur le akarja zárni egész Ogurországot, hogy senki a határon át ne mehessen.
Amikor féléven át lázasan tanulmányoztuk a határok térképet, nem is sejtettük, hogy
ez lesz belőle.
— Érdekes ember ez a Fulgur. Amikor ott fekszik a tábortűzünk melleit és énekeli a
régi szép ogur nótákat, szinte furcsa elgondolnom, hogy ő az a fedett arcú ember, akinek
kezében a legnagyobb hatalom van a világon.
— Érdekes ember. Egy szavára tűzbe mennék.
— Én is. De mindenki így van vele... Hohó!... Vigyázni! Zátony jobbról. Erősen balra
tarts! Még, még!… No most jó, Phű, egészen melegem lett. Itt erős kanyarodó van, azért
annyira zátonyos a balpart.
— Már nem lehet messze a táborhely. A két nagy kanyarnak körülbelül a közepén
fekszik. Lassítok. Figyeld a partot.
— Még jobban lassíts, mert így túl szaladunk rajta. Akik titkon járnak, nem rakhatnak
nagy tüzet és Fulgur különben is a csillagtűznek barátja... Stop! Látom azt a is kiszögellést,
amely mögött a sátor áll. Fordulj a partnak! Jó!,., Na most fék!... fék!...
Kiugrottak a partra, Jenő a kis csónakot csak úgy könnyedén a vállára dobta és öt
perc múlva már ott álltak a hat kis sátorból álló tábor közepén, ahol pár lépésnyivé alig
látható csillagtűz mellett együtt ült az egész társaság: Fulgur, Dobay, Integrál, Komáromy,
a Doktor és az Atya.
— Jó munkát! Tisztelettel jelentem, megérkeztünk.
—Isten hozott, fiúk. Üljetek le, vár a vacsorátok. Elintéztétek a jelentkezést?
— Igenis, A nagymagasfalusi csendőrparancsnok kissé morgolódott, hogy mit
csavarog az ilyen idegen népség errefelé, de aztán láttamozta az írásainkat és tudomásul
vette, hogy csónakon holnap reggel már tovább megyünk.
— No akkor jól van. Remélem nem jut eszébe a kedves parancsnok úrnak, hogy
utánanézzen az idegen csavargóknak. Különben a Boda Péter palpátora kitűnően
működött.
Háromszáz lépésről jelezte, hogy egynél több ember közeledik a folyó felől.
— Kitűnő szerszám! — szólalt meg Komáromy László szokott mosolygós nyugalmával
— Old Shatterhandot és Winnetut minden este elfogták volna, ha az ogallalláknak, meg a
sósonoknak palpátoruk van. Ezzel a géppel szemben nincsen észrevétlen odalopózkodás
éjtszakai tábortűzhöz.
Az egyik sátor mellett most két kisfiú tűnt fel; mögöttük a sátrak hátterében két
Fulgur-gép sziluettje látszott: a Fecskéé és a Postagalambé. Dodi és Bunci a tűzhöz léptek
és megálltak Fulgur előtt:
—Tisztelettel jelentjük, leraktunk minden kijelölt anyagot. Indulhat a munka.
— Jól van, picikék, üljetek a tűz melle és pár percig még élvezzük a gyönyört: nyári
estét. Ide mellém, te apró!
 Így ni! Na most énekelj. Az édesanyáról szóló szép szomorú nótát. Laci bácsi majd
kísér.
Komáromy, aki közben felállt és a sátor irányába eltávozott, most nesztelen léptekkel
visszatért. Kezében hegedűt tartott és halkan hangolta a húrokat. Jenőnek eközben volt
ideje hozzá, hogy odahajoljon Integrálhoz és megkérdezze:
— Integrál kérem, mi az a palpator? Olyan furcsa latin szaga van ennek a szónak.
— Az is, latin szó. Palpo-palpare igéből származik és annyit jelent mint tapogató
masina Boda Péter bá’-nak egy újabb szenzációs szerkezete, amelyet csak a kozmikus
sugarak segítségével lehetett megoldani. Bámulatos finoman reagáló radiátor van benn:
körben szórja szét a tapogató sugarakat, be lehet állítani különböző távolságokra és
különböző anyagokra; ezeket aztán megérzi és pontosan jelzi a közeledésüket és az irányt
is, ahonnan jönnek. Most 300 méteres körzetben emberi szervezetre beállítva őrködik a mi
biztonságunk felelt...
Most megcsendült Bunci tiszta, csilingelő szopránja és Komáromy igazán művészi
hegedűkísérete mellett szállt az emlékezés az édesanyára:

Édesanyám is volt nékem,

Keservesen nevelt engem...
Ragyogtak rám a csillagok,
Mert tudták, hogy árva vagyok...

Élt a dal a kisfiú ajkán s valahogyan nagyon megfogta a szíveket, Fulgur hátradőlve,
hogy arca mély árnyékban maradt, mozdulatlan hallgatta... Aztán a hegedű pianissimo
tovább játszott, új motívumok jelentkeztek, új akkordok csendültek és az ismert bevezető
taktusok után egyszerre
felbúgott Fulgur mély zengésű, meleg baritonja:

„Elindultam szén hazámból, drága szép Ogurországból”

Volt valami végtelenül megkapó abban, amint a régi ogur határfolyó partján, messze
bent az ellenséges hatalom csapatainak őrvonala mögött, gaboritruhás, harci
készültségben pihenő fulgensek tábortűzénél Fulgur, az érthetetlen, magános ember a
hazájáról énekel. A fiúk lélekzetüket visszafojtva hallgatták. Nyugaton most a szudétaföldet
birtokukba vevő germán katonák kemény lépése döng; keletebbre, Csák Máté várában, a
cserkész miniszter tárgyal az ogur lakta területek visszaadásáról; Hontságban egetverő
ujjongással fogadják az ogur katonákat... És az az ember, aki mindenkinél erősebb, akinek
arzenáljában világot leigázó gépszörnyetegek feküsznek, itt pihen a Morava partján és a
csillagos égre álmodozva énekli:

„Elindultam szép hazámból, drága szép Ogurországból...”

Vájjon mi lehet a lelkében? Micsoda tervek érnek a magas homloka mögött?

Amint az ének elhalt, percekig csend ült közöttük. Mindenki a maga gondolatait fűzte
mozdulatlan. Aztán egyszerre Bunci rátétté meleg kis gyerekkezét a Fulgur kezére:
— Fulgur bácsi!... Kérdezni szeretnék valamit.
— Kérdezz, kis pajtás. Felelek.
— A germán Vezér és a célt miniszterelnök Gadenben és Bergenben tárgyaltak... A
bavariai konferenciát szívrepeső izgalommal figyelte az egész világ. A germán Vezér, a
római diktátor, a celt külügyminiszter, a frank kormányfő tárgyalt ott... Fulgur nem volt
köztük... Miért nem volt ott?...
Ispániában harmadik éve tart a véres polgárháború. Mennyi könny, szenvedés,
borzalom! Fulgurnak csak a kezét kellene kinyújtania és minden rendbe jönne. Miért nem
nyújtja ki a kezét?... Csák Máté várában két ogur miniszter tárgyal az északi szomszéddal
Nem haladnak a tárgyalások. Fulgur odaülhetne az asztal közepére és békepontokat
diktálhatna, amint tette tavaly Mandsuriában, Miért nem szól közbe?...
Én gyerekésszel úgy gondolom, hogy fel kellene ülnünk a gépeinkre és a kaph-
sugarakat neki irányítani az ellenségeinknek. És mi itt heverünk a Morava partján, nappal
pedig nagy orsóról fehér fonalat gombolyítgatunk a régi-régi határvonalon. Miért? Fulgur
ráér játszani ma, amikor lázas izgalomban forr a világ?...
A kisfiú elhallgatott. Dermedt csendben ültek a többiek.
Amikor szeme végigfutott a sápadt arcokon, akkor ijedt meg ő maga is attól, amit tett.
Ilyen kérdéseket odavágni annak az arcába, akinek rettentő hatalmát ismernie kellett! És a
férfi nem mozdul, nem szól, csak ül és néz a tűzbe. Ha mozdul... Valami rettentő fog
történni!,,. Szétmorzsolja?... Legázolja?... Megüti?...
Halkan, nyugodtan megszólalt végül és meleg hangja egyszerre közel vonta hozzá a
lelkeket:
— Nagy dolgokat kérdeztél, kis pajtás; de jól tetted, hogy megkérdezted. Felelni
akarok neked és a többieknek...
Ha kelés van a karodon, a bölcs orvos nem megy neki rögtön a késsel, hogy
kioperálja, Megvárja, míg napok múlva operációra éretté lesz s akkor nyúl a késhez, Így
megmenti tőle végleg a szervezetet, míg ha éretlen vágja ki, hamarosan kiújul másutt
sokkal rosszabb formában. Ispániában eltorzított kereszténység, megoldatlan szociális
kérdés és helytelen kormányzás veszedelmes fekélyt támasztott. Ha erővel elfojtanám, pár
évig csend lenne s aztán kitörne újból, fokozott erővel és rútsággal. Ott érési, tisztulási
folyamat folyik most, kis pajtás; azt a háborút önmagával a hispáni népnek magának kell
megvívnia. Félév múlva készen lesz, mert akkorra kiirtja a mérget és új életet kezdhet... Az
Isar parti fővárosban államfő és kormányfők tanácskoztak. Mit kerestem volna én
közöttük? A dolgok menjenek a maguk természetes rendjében. A lutétiai békék sebeit a
germán nép maga kell gyógyítgassa; Eurázia a maga idegein élje át a jóvátételét az
elkövetett történelmi bűnöknek. A germán, a frank, a celt nép is tisztulásra szorul; ezek a
politikai lázrohamok irtózatos tisztító erő. …
Ugyanez áll a Csák Máté várában történő eseményekre is. Azt hiszed, nekünk,
oguroknak nem kell vezekelnünk, tisztulnunk, újjá teremtődnünk?... Csák várában semmit
sem fognak végezhetni az ogur kiküldöttek, dacára nagystílű munkájuknak. Hosszú hetek
eljövendő félelme és várakozó izgalma nemesítő, nevelő erő lesz a nemzet számára. A belső
széthúzást ki kell forrnunk; a szélsőséges kalandvágyból úgy kell kinőnünk, mint a
gyermek nő ki a gyermekbetegségekből.., A történelemnek van természetes gravitációja.
Hagyjuk a természetes erőket működni: hozzák vissza ők mindazt, amit visszahozhatnak.
Ha a természetes fejlődés nem segít tovább, akkor jöjjön majd a felsőbb hatalom operáló
kése. Ezt készítjük elő csendes őszi napokon a régi határok mentén, kis pajtás.
— Ez a fehér gaborit-fonál ilyen előkészület?
— Igen, fiam; ez a mi nagy előkészületünk arra az esetre, ha a természetes fejlődés
történelmi ereje semmit, vagy keveset hozna vissza abból, amihez ezeréves jussunk van.
— És.., bocsánatot kérek... Szabad még egyet kérdezni?
—- Kérdezz, fiam, nyugodtan. A cserkésztábortüzek szívet nyitó tüzek; a megnyíló
szívek közt megértés szövődik.
Azt akarom, hogy mindenben megértsük egymást. Kérdezz. Felelek.
— A télen... Amikor Gabi meg Jenőke meg Laci meg a többiek Ázsiában jártak első
nagy útjukon... Akkor békeparancsot tetszett diktálni és kaph-sugárral leverni milliónyi
embert. Akkor,.. miért? Ha most nem...
Fulgur hangja egyszerre hidegen csengett.
— A felkelő nap országa volt a három között a legerősebb. Megnyerte volna a háborút.
És akkor újjá gyúrja a kínai-mongolt és tíz év alatt övék Ázsia és nyakunkon a sárga
veszedelem. Ezt a kelést csak én tudtam kioperálni.
Megtettem.
Újra csend lett, elgondolkodó, tartalmas csend.
 Aztán megszólalt újra Komáromy László hegedűje és édes-bús magyar dalok keltek a
húrokon. Férfihangok és csengő gyerekhangok átvették a dallamokat,,. Olyan jó volt így
együtt gondolkodni, énekelni...
Aztán jött a zárónóta:
Ránk borítja fátyolát a csendes alkonyat,
Elpihent a víg madár az árnyas lomb alatt..,
Szellősóhajt küld a fáradt, néma messzeség
S ránk tekint csillagszemével a jóságos ég...

Elhalt az ének és Fulgur felállt.

— Na most munkára! Minden szükséges anyag itt van, reggelig Gajár fölött lehettek.
Most Laci bácsi is veletek marad és megnézi, hogyan dolgoztok. Fél négykor reggel Dódi a
Fecskével Gajártól északnyugatra, a 149-cs ponttal szemben a jobbparti kis erdőszegélyben
vár rátok, hogy minden áruló szerszámot elhozzon. Nos, jó munkát, Ogurországért!
Dódi kinyitotta a Fecske hátát és amikor Fulgur és Atya beszálltak, előre ült a
motorhoz; Bunci a Postagalambra vette fel Dobayt és a Doktort s tíz másodperc múlva
eltűnt a két gép a hátramaradottak szeme elöl.
A még álló két sátort lebontották és a parthoz kötött két kis csónak mindegyikébe
tettek egy-egyet, A csónakok közepére azt a két hatalmas orsót állították, amelyre erősebb
spárga-vastagságú különös zsinór volt feltekerve, melléje a súlyos zsákot, amelyben meg-
megcsörren valami tompa érces hanggal. Aztán az egyik csónakba Komáromy és Jenőke,
másikba Integrál és Pursi ült be és a két kis hajó kísérteties nesztelenséggel siklott ki a
vízre, A második rögtön teljes sebességgel iramodott északnak, csak úgy porzott mögötte a
víz; az első lassan siklott a folyó közepére.
— Most lassú tempóval észak felé tarts, mindig pontosan a középen haladva megyünk
felfelé, szembe az árral.
Jenőke eleinte minden éber figyelmét a kormányra és a csónak haladására
irányította; amint aztán perc múlt perc után és ösztönös, természetes érzékkel eltalálta
mindig a meder közepét, akkor ráért már a mérnök munkáját is figyelni.
Különös munka volt az.
A csónak orránál térdelve, lassan gombolyította le az orsóról azt a furcsa spárgát és
beleeregette a vízbe. Minden 25 méternél a zsákból kivett kis nehezéket erősített rá.
A zsák meg-megcsörrent, halkan csobbant a víz, amint egy-egy új nehezék belemerült
— és fél órával az indulásuk után Jenőke úgy érezte, hogy menten elalszik, ha ez az
álmosító gépies egyformaság így tart tovább. Jó lenne beszélgetést kezdeni a mérnökkel; ő
Fulgur legbizalmasabb barátja, bizonyára tudna sok érdekeset mondani.
— Beszélhetek? — kérdezte óvatos-halkan s haragudott magára, hogy a szíve közben
izgatottan feldobogott.
— Hogyne, kis pajtás. A munkám egészen gépies, nem kíván semmi különösebb
figyelmet. Csak arra vigyázz, hogy csendesen beszélgessünk, mert minél kevesebb feltűnést
keltünk, annál jobb.
— Azt szeretném tudni, hová ment most Fulgur.
— Meglátogatja a határzáron dolgozó többi csoportot. Összesen hat csoportunk
működik, mind a hat ellenséges területen s a felfedeztetés állandó veszélyével küzdve.
Innen például egyenesen Zboróba sietett, ahol a Duklai hágó felé haladó csoportunkat,
három bányamérnököt és a kis Antit a husziták letartóztatták és ma dél óta a csendőr
őrsön próbálják vallatni őket. Sokra természetesen nem mennek velük, mert a gaborit-
ruha hozzáférhetetlenné teszi őket minden erőszak számára, de a gyors kiszabadítással
éppen azt kell megakadályoznunk, hogy a gaborit érthetetlen anyaga miatt közelebbi
vizsgálódásba fogjanak és észrevegyék, hogy itt valami rendkívüli történik.
— Honnan tudja Fulgur, hogy elfogták őket? Minden csoportot telehorral figyelnek?
— Termeszetesen. Fulgur nagyon vigyáz a népére.
 A központban hosszú sor D-gép mellett ülnék a megfigyelők; minden egyes dolgozó
fulgens állandóan a szemünk előtt van. Önmagán hordja mindenki a perceptor felvevőjét,
amely a nagy telechor számára a sugarakat szolgáltatja.
— Én is?
— Te is. Téged is látnak minden pillanatban, De ne keresd magadon a felvevőt; jobb,
ha nem tudod, hol van, mert elfogatáskor esetleg egy önkéntelen mozdulattal elárulnád
magadat, és... hohó!... vigyázz a kormányra!... nagyon közel járunk a parthoz!.,.
— Jaj, bocsánatot kérek, egészen elfelejtettem, hogy csónakot vezetek.
— Nem lehet, kis pajtás! Akinek kezére egy kötelesség van bízva, az a legkedélyesebb
beszélgetés közben is feszült figyelemmel csak arra vigyázzon. Most itt körülbelül ötven
méteren át Ogurország felé görbül majd a határvonal azért mert Jenőke elbámészkodott.
-— Borzasztóan szégyenlem magam. Ne haragudjék. Most majd vigyázok.
— Jól van, pajtás, hát csak előre, mindig a középen!
Egy ideig csendesen dolgoztak tovább, a mérnök egyre eregette a fehér fonalat a
vízbe, ahol a kis nehezékek azonnal a fenékre húzták és rögzítették azt. Jenőke oldalát
azonban fúrta, fúrta a kíváncsiság; nem is állta sokáig.
— Hát igazán határvonal lesz ez is? Olyan, amilyent a három-tagadásos határon
húztunk júliusban?
— Olyan. Júliusban a nagy határvédő munkának első fázisát csináltátok meg; most a
második fázison dolgozunk.
A három-tagadásos határ után a régi ogur határokon.
— Nem tudom elgondolni, hogy mit tervezhet Fulgur. Miért kell ez a kettős különös
kerítés? — Kétszázharminchét... kétszázharmincnyolc... harminckilenc....
kétszáznegyven. Huszonnégy kilométert megtettünk már. Hamarosan ott leszünk
Integrálék kiindulópontjánál. Jó volna, ha szárazföldön is ilyen gyorsan menne ez a
munka!... Hát szóval... szeretnéd tudni Fulgur terveit?...
Itt menj kissé balra, mert a jobb oldal zátonyos, a mi vezetékünknek pedig lehetőleg
mélyen kell feküdnie. Így. Jó...
A hold fényben balról kísérteties rom tűnt fel. Régi kastély vagy udvarház omladozó,
pusztuló falai. Jenőkének eszébe jutottak a gyerekkorában hallott összes kísértethistóriák
és csendes borzongással nézett fel a feléjük meredő mohos falra, amelynek lábát zúgva
mosta az örvénylő, sötét víz. Az egyik emeleti ablak nyílásában hirtelen fény villant fel,
hosszan elnyújtott kiáltás szállt tova a folyó feleit, aztán újabb kiáltás és két puskalövés... A
csónak nyugodtan siklott tovább, a mérnök a fejet sem fordította a lövések irányába. Két
perc alatt a romot eltakarta szemük elől az erdő.
Komáromy most újra felvette a beszélgetés fonalát.
— A három-tagadásos határvonalon végighúztuk a kerítést, mert amint
megszimatolják, hogy valami komolyra készülünk ellenük, kedves szomszédaink néhány
napon belül megrohannának és megszállnának bennünket; az pedig háborút jelent
elpusztult házakat és sok halottat. Fulgur nem tűr emberölést így pedig, a gaborit kabátos
fulguracél huzal, speciális kaph-sugárral telítve jobban megvéd minket minden ellenséges
támadástól, mintha országostól, mindenestül egy idegen bolygóra költöztünk volna át.
— Ez a kis fehér huzal, amelyet mi feszítettünk ki a határok mentén, igazán olyan jó
záró-kerítés lenne? Szinte hihetetlen.
— A huzal nem; az csak a támasztóvonala annak a kozmikus sugarakból szőtt halálos
falnak, amelyet Fulgur Ogurország köré épít.
— Nem értem. Hiszem, mert önöknek minden szavát el kell hinni, de nem értem,
hogyan lehet.
— Kis pajtás, egy évszázadig fog hasonló értetlenül állni az egész emberi tudomány a
mi titkaink előtt, tehát ne szégyelld a tudatlanságodat. Nézd, képzeld úgy a dolgot, hogy ez
a mi műhelyünkben készült különleges acélhuzal, amelyet perforált gaborit-burkolat véd
az elszakítás és minden külső behatás ellen, kapcsolást kap a Fizika legtitkosabb rejtekén
elzárt félelmetes géphez, amely a kaph- sugarakat egyenesen a halálkerítés számára szűri
és alakítja át.
Miután előzőleg a vasútvonalakon és országutakon is keresztül fektettük a vezetéket,
ez egyetlen megszakítatlan gyűrűt ad, amelyen a kapcsolás pillanatában már végigszáguld
egy olyan félelmetes és veszedelmes áram, amilyen még földön semmiféle vezetékben nem
futott Nem egyszerű áramról van azonban szó, hanem irányított sugárzásról, amelynek
támasztó vonala a vezeték. Háromszáz kilométernyire lefelé a földbe, felfelé pedig ki a
végtelen világűrbe, a vezeték vonalából függőleges irányú sugárzás indul meg. Átmegy
földön, vízen, levegőn; megöli a felette átrepülő madarat, a hozzá futó őzet vagy embert;
semlegesít minden elektromos és mágneses hatást: hullámot, szikrát, sugarat; kikapcsol és
megállít minden motort, amelyben mágnességnek vagy villamosságnak szerepe van. Ha mi
az „Öreg sátánt” (így nevezte el Fulgur a halálkerítést tápláló gépet) bekapcsoljuk, akkor
Ogurország nem létezik többé a külvilág számára, Vonat, autó be nem jöhet, hiszen a
gaborit-huzalon a legtitánibb tankok sem törhetnek át; telefon- és távíróhuzalok
megsüketülnek és megnémulnak, a rádió hullámai visszaömlenek a mi falunkról. S ha
elektromos hullámokkal irányított repülőgép-támadást próbálnának indítani ellenünk, ez a
raj csak a falig jutna, mert onnan eloltott motorral, mint a lelőtt madarak, hullanának alá a
gépek…
Jenőke megtörölte a homlokát.
— Borzalmas!
— Borzalmas. De ezerszer borzalmasabb lenne, ha ugyanezzel a sugárral támadó
háborúra indulnánk akármelyik ország elleti. Mi azonban figyelmeztetni fogjuk a világot,
aztán becsukjuk a kaput és attól kezdve meghal mindenki, aki ezen a kapun kopogtat vagy
bejön.
— Eddig nem féltem Fulgurtól. Most félek tőle.
— Rettegned kellene tőle, ha Fulgur ezzel a hatalommal a kezében csak egy gaboritból
és acélból öntött gépember volna, geniális ésszel, de szív nélkül. Azonban én ismerem őt
gyerekkorunk óta és ma is meglátom benne azt a melegszívű embert, drága jó pajtást és
vérbeli ogur cserkészt, akit a nagy kutyájával együtt Dobay bácsi autóján a csíki hegyek
közül hoztunk el Előd parancsnok úr, Boda Péter meg én...
A csónak futott tovább és gépies munkájukat folytatva, csendesen ábrándozott benne
a férfi meg a gyerek. A mérnök Lurkóra gondolt, a csíki hegyek kis emberére, aki a
szőkefürtű kis Lackót akkor az első találkozásnál úgy a szívébe zárta; Jenőke pedig úgy
érezte, hogy most is fülébe cseng a tábortűznél éneklő Fulgur meleg, tiszta hangja.
És mind a ketten nagyon szerették őt...
Jenőke a folyó jellegzetes elhajlásából észrevette, hogy közvetlenül annak a helynek
közelében járnak már, amelyet Fulgur a tábortűznél a térképen mint a mai munkájuk
végső pontját mutatott neki és meglassította a motor futását. S míg lassan, tapogatózva
haladtak felfelé és keresték a vízen Integrálét jelét még elmondta az utolsó kérdést, amely a
szívén feküdt:
— De ha Csonka-Ogurországot ilyen kerítéssel körülzárjuk, akkor miért dolgozunk
még a kerítésen kívül is? Mit keresünk mi itt a régi határfolyó vizén és mit kerestek Antiék
Zborón, a Duklai-hágó közelében?
— Ezt az ogur szívednek kellene megsúgnia, Jenőke.
Csak nem gondolod, hogy Fulgur megállhat a hármas-tagadásos határnál? Mi nem
húsz éves csonkot, hanem ezer éves Ogurországot akarunk. A belső vonal kerítése
ideiglenes; a végleges korlát ez a másik lesz, amely az ezeréves határokat rögzíti bele az új
történelembe.
— De hiszen a megszállott területeket vissza is kell foglalnunk.
—- Nehezen vált az eszed, kis pajtás. Azt gondolod, hogy ha egyszer Fulgur
felszabadító hadjáratra indul, lehet olyan ország, vagy hadsereg, amely ellenáll neki?
Képzeld ei, hogy megindul lent a föld mélyén az „Öreg Sátán'' és az ideiglenes határon
felmered a halálkorlát... Aztán egy újabb gombnyomásra a Morává torkolatától kezdve
végig a husziták megszállta vidék régi határain ugyanennek a kerítésnek a mása teremtődik
meg egyik pillanatból a másikra... Aztán pedig egy harmadik gombnyomás, és a csonka
országot a felső vidéktől elválasztó halálkorlát kikapcsolódik s megnyílik a határ... Hiszed,
hogy lenne akkor egyetlen olyan elszánt huszita osztag, amely hazájától áttörhetetlen
kerítéssel elszakítva, szembe merne szállni a bevonuló ogur csendőrséggel és tisztviselői
karral?... Én azt mondom neked, hogy egyetlen puskalövés nélkül miénk lesznek mind a
megszállt területek, amint annak az ideje elérkezik!
Jenőke hallhatóan lihegett az izgalomtól.
-- Ez... ez... Jaj, úgy szeretnék egy nagyot, nagyon nagyot kiáltani!...
— No csak ne kiáltozzál, pajtás, mert a nyakunkra hozol a környékről minden huszita
csendőrt és kémet. Márpedig igazán nagy szegyen lenne, ha mivelünk is megismétlődnék a
zborói eset! — Még... jaj... tovább!... Mi lesz azzal a rengeteg huszitával, aki akkor itt
ragad a régi határon belül? Hiszen tele van velük az egész országrész…
— Azokkal?... összegyűjtjük őket egy internálótáborba a határhoz közel és egy éjszaka
megnyílik a halálkerítés egy szakaszon, hogy átengedje mindazokat, akik haza
kívánkoznak.
Hahó!... Itt vannak Integrálék!,.. Lassan a motorral!...Jobbra a kormányt!,.. Most
előre!... jól van, fékezz! Megérkeztünk!
Jó munkát, Integrál! Jó munkát, Pursi!...
Mielőtt a hajnal szürke ködfályola felemelkedett a folyóról, az egyik parti erdőből
villámgyors árnyék surrant fel egyenesen az égnek. Senki sem látta, csak egy öreg halász,
aki kora reggel indult beszedni a fenékhorgait. Szemeit dörzsölve, hosszan bámult utána,
aztán fejét csóválva elballagott. Tíz perccel később már három olyan diákfélének mesélte a
parton, hogy gyengülnek már a szemei, ott is mozgó árnyékokat lát, ahol igazában semmi
sincs... A diákok megnyugtatták az öreget, kezébe nyomtak néhány fényes pénzdarabot és
furcsa könnyű kis csónakjukba ülve, nekivágtak a víz sodrának.,. Fél perc múlva elnyelte
őket is a hajnali köd…
*

Október 20-án hazaérkezett az Integrál-Pursí-Jenőke csoport és befejezett

munkájáról beszámolt Fulgur előtt.
Október végére az utolsó csoport is elkészült. A gondosan elrejtett Fulguracél-gaborit
határkerítés, víz alatt, bokrok és kövek között, ott húzódott végig a régi ogur határ vonalán.
Szeptember, október és november hónapokban, míg Kund és az Atya a jóság-
hadjáratot szervezték meg, s Előd úr a különböző diplomáciai kérdésekben tárgyalt, Dobay
állandóan úton volt. A csonka hazában menekült tisztviselőkkel, diplomás állástalanokkal,
mérnökökkel, jogászokkal, tanárokkal tárgyalt s november végére hatalmas: negyvenezres
létszámú intelligens férfi és női gárdája volt, amely egyetlen intésére kész volt nekiindulni
súlyos feladatoknak.
Ugyanakkor a megszállott területeken a hűségesen kitartó ogur kisebbséget
észrevétlenül szervezték titokzatos kiküldöttek. Valami készült... Eleinte fellángoló
reménykedéssel suttogtak az emberek föltételes módban fogalmazott mondatokat: „ha a
régi határok visszatérnének és az ogurok lennének itt újra az urak...” November végére a
feltételes módból a jelentő mód jövő ideje lett: „ha majd az ogurok újra itt lesznek...”
Dobay és az ő 100 tagú válogatott intelligens vezető gárdája alig aludt napi két-három
órát ezekben a hónapokban. De égett a szemük és tudták, hogy érdemes a nyugalmukat
feláldozniok...
És nyikorogva mozdult újra a történelem szekere.
Csák Máté várában a tárgyalások félbeszakadtak. Idegeket feszítő várakozás egy
hosszú hónapja jött. Amim Fulgur mondta: Ogur ország lázban égett, tisztult, vezekelt..-
Aztán tanácskozásra ültek össze Víndobonában a barátaink az ellenségeinkkel. Mi
kértük meg őket, mert a huszita és az új rózsahegyi kormánnyal nem boldogulhattunk.
Döntőbíróság ítéljen a visszaadandó területek ügyében; döntésének feltétlenül alávetjük
magunkat...
November 2.
Halottak napja. Temetőben sírokon át égbe nézünk...
Feltámadás napja. A hármas-tagadás békéjének temetőjéből új jövőbe indulunk.
A döntőbíróság új térképet rajzolt. 12.400 négyzet kilométernyi hazai föld, 1 millió 50
ezer elszakított testvér tért vissza a csonka hazához. Zászlók, ujjongás, ima.
November 6-án fehér lovon bevonult Csák Máté városába az ugorok Nagyura.
November 11-én Rákóczi sírja fölött csattogtak a fehér ló patái.
Fuigur és a barátai ott voltak a tömeg között. A fiúknak égett a szemük és hangjuk
csengve kiáltotta égnek a Himnuszt.
Azután elmúltak az ünnepnapok és a munkacsoportok újra elindultak. Valami fehér
spárgafélét kellett hosszú vonalon felszedniük. Aztán újra lerakták a nagy-korlát
gaborithuzalát feljebb, észak felé...
Múltak a napok és hetekké lettek.
Várás, hosszú, idegfeszítő várakozás.
Az ogur tisztulás, hej, sokáig tartott!

Békesség földön az embernek...

...Kit az igaz szeretet

A kis Jézushoz vezet,
Békesség, békesség, embernek...

Becsukódott az ajtó a betlehemesek mögött és elhalkulva, egyre messzebbről

szűrődött be a karácsonyi naiv pásztorének.
Bunci elgondolkodva, lassan ballagott vissza a gyerekszobába. Átment az ebédlőn, a
szalonon és az ajtóhoz támaszkodva, elmélázó, nagy szemekkel bámult a közbeeső sötét
szobán át a fehér bútoros gyermekszoba felé. A mennyezetig érő karácsonyfa vibráló fénye
hosszú sávokban feküdt végig a lakáson. Olyan kedves innen, a sötétből nézni a karácsonyi
képet: Marikát, amint a földön ülve, az új babáját szorongatja, másik kezével pedig
megtépett szaloncukorral kínálgatja a fehér cicát; Évikét, aki anyuskát átkarolva,
mosolygós szavakat sugdos a fülébe; és a csoporttól kissé távolabb, az árnyékba vesző
sarokban apukát, arcán a sokat küzdő férfiember boldog karácsonyi örömével...
A kisfiú szívébe csendes fájás lopakodott. Ez az első karácsonyeste, amikor
valahogyan nem érzi egészen itthon magát. Valahol messze kint a sötétben óriási dolgok
érlelődnek és minden pillanatban várja, hogy történelmi vihar végigzúgjon az ő házukon is
és felkapja őt és elvigye messzire, ahhoz a mesebeli emberhez, aki az ő pici életét a kezébe
vette.
Hogy is mondta Fulgur, amikor három nappal ezelőtt búcsúzni voltak nála a
karácsonyi szünidőre induló fulgens-kollégisták: „...El re felejtsétek, kicsi fiaim, hogy a
karácsony, a húsvét, az édesanyátok születése- és neve napja a világ végéről is hazahív
benneteket később is, ha már kemény férfiakká lesztek... Mert ezek a család ünnepei és
édesanyátoknak joga van az ő ünnepnapjaihoz... Menjetek, örüljetek a kis Jézus
születésének. De ha újra szükségem lesz reátok és elküldöm a hívó szavamat, akkor még
abban a negyedórában útrakeltek és jelentkeztek szolgálatra.,,"
Ezt a hívást várja Bunci percről-percre. Várja valami türelmetlen, lázas izgalommal s
az üresen futó, eseménytelen félórákat alig-alig állja; de ugyanakkor fáj a szíve a
gondolattól, hogy talán már a következő percben búcsúzni kell, itt hagyni anyukát, apukát,
Évikét, Marikát és menni messze, ki tudja, hová, történelmet csinálni!...
Csendesen ballagott vissza a karácsonyfa felé. De mintha a gyerekszoba küszöbén
megtört volna minden idegen varázs, egyszerre felujjongott benne a gyerek, kacagva
táncolta körül a karácsonyfát, belecsimpaszkodott apuka nyakába, és két perc múlva az
egész család ott ült és guggolt a szőnyegen a Bunci furfangos kis autós játéka körül és nem
volt semmi izgalmasabb, mint hogy a játékkocka kinek dobja ki az első 6-ost...
Fél tíz volt már. Évike, Marika nagyokat pislogott és anyuska épen kimondta a döntő
szót: Gyerekek, aludni! —amikor hirtelen élesen felberregett a kapu csengője.
No mi az? Ki megy látogatóba karácsony éjszakáján?
Kívülről behallatszott a Morzsa kutya haragos csahitolása, mély férfihang dörmögött,
aztán mint a szélvész, rohant be a Kati lány, kezében leragasztott táviratot lobogtatva:
— Sürgöny gyütt a Bunci ifiúrnak!
Bunci ifiúr úgy érezte, hogy eláll a lélekzete egy pillanatra. Csak nem a behívó?,,.
Olyan izgatott volt, hogy apuka végre is kivette kezéből a táviratot és felbontva, úgy adta
vissza neki: Olvasd!

Bunci a hatar-uti koebanyaban vegye at karácsonyi ajandekat. F

— Apukám! Anyukám! Fulgur sürgönyzött! Ajándékot küldött! Hol a kabátom?...

Sietek a Határ-útra$... jaj, Kati, hamar a télikabátomat! Úgy-e, apukám, kimehetek? Jaj,
mi lehet?…
— Csak nyugodtan, fiacskám! Öltözzél fel, aztán hozd az én kabátomat is. Kimegyünk
együtt.
Anyuska elszoruló szívvel nézte a kis fia izgatott örömét; az édesanyák csodálatos
előérzetével megsejtette, hogy valaki, aki hatalmasabb nála, elviszi tőle a gyereket szent
karácsony estéjén. Aggódó szeme kereste a férje tekintetét; néma könyörgés volt benne:
Vigyázz a gyerekre!...
Apuka is felhúzta a téli kabátját és közben csendesen, megnyugtatóig súgta
Anyuskának:
— Ne félj, kis szívem! Fulgur megígérte, hogy semmi baja sem lesz a fiunknak, s azt is,
hogy nem veszi el tőlünk, sűrűbben fogjuk látni ezután, mint addig, amíg egyszerű kis
kollégista diák volt. Elhúzzuk együtt az ajándékot; itt leszünk egy negyedóra múlva. Ne
aggódj! Nézd, Bunci arcáról csak úgy sugárzik a boldogság, örülj te is!...
Csikorgó hóban, csendes karácsonyi hidegben ballagtak apa és kis fia a Határ-út
mellett alig öt percnyire fekvő kőbánya felé. Bunci legszívesebben rohant, repült volna, de
apuka keze keményen fogta az övét és kénytelen volt lépést tartani vele.
A kőbánya bejáratánál megszűnt az út; hóhegyeken kellett keresztül gázolniok és a
síkos lejtőn lassan, vigyázva leereszkedniük. Fele útján a kis fiú egyszerre felujjongott:
-Nini! Ott! Ott!
A kőbánya alján Fulgur-gép állott: lecsukott szárnyú hófehér madár.
Most már nem lehetett. Buncit tartani. Egy ugrás, hosszú sikamlás lefelé, két-három
hemperedés a hóban, aztán ott állt a gép mellett.
Négy méter hosszú, alig egy méter széles, csukott szárnyú, hófehér galamb; a
hatalmas kőaréna alján kis játékszernek látszott. Amint a kis fiú melléje ért, a madár
szemében fény gyulladt ki, a háta fedőlapja nesztelenül felnyílott és a lejtő aljára épen
leérkező édesapa tisztán hallottá azt a meleg csengésű, komoly férfi hangot:
— Kis pajtás, ez a gép a tied. Repülj haza vele, vidd egy kis sétarepülésre apukát és
anyukát. Aztán elbúcsúzol és háromnegyed 12-kor várlak a hidegkúti Thurzó-villában.
F2/14-re állítsd be a tárcsát s a gép idehoz. Boldog karácsonyt, kis pajtás!.,.
— Apukám! Apukám! Egy gépet kaptam! Egy igazi Fulgur-gépet! Galamb,
békegalamb! jaj, de szép! És ez az enyém! Fulgur nekem adta!...
Nem lehetett a gyerekkel bírni, Körülugrálta a gépet s apukának vele kellett a hóban
gázolnia, hogy minden oldalról megcsodálja; aztán be kellett ülnie melléje a kényelmes
vezető-ülésre, látni, hogyan gyullad ki új örömfény a szemében, amikor a D-gép
kapcsolósora fölött meglátja a „Bunci” felírású kis táblát; végighallgatni minden kapcsoló
és fogantyú rendeltetésének gyerekes, ujjongó magyarázatát, aztán nézni, csendes
megilletődéssel nézni az apró embert, az ő fiát, amint nyugodt biztonsággal motoz a
sokszínű érthetetlen fogantyúk közt, míg egyszerre csodálatos sima mozdulattal levegőbe
emelkedik a kis gép és egyetlen suhanó ugrással leszáll otthon az udvarukon, nagy
rémületére Morzsának, aki mintha puskából lőtték volna ki, rémült visítással menekül a
lépcső alatt épített kis kutyaházába és riadt vonításával felveri az éjtszakát...
Öt perc múlva mind a hárman együtt ültek a gépben.
Buncinak az édesapja ölében jutott csak hely, de a Fulgur gépet onnan is ideálisan el
lehet kormányozni és az ember egy-egy szenzációs mutatvány után legalább közvetlen
közelből belenézhet apuka fénylő szemébe, hogy meglássa: csodálja-e, örül-e, meg van-e
elégedve a fiával...
Ez a karácsonyéji repülőséta örökre feledhetetlen lesz anyuska és apuka számára.
Nem az, hogy Bunci egy futamodással bemutatta nekik Luteciát és Londont és Rómát, nem
az, amikor a Duna szalagja melleit suhanva megérkeztek Etelevárára és három méter
magasságban szisszentek végig az Andrássy-út fölött; az sem, hogy negyed 12-kor
leszálltak öt percre a bihari nagymama kúriáján és élvezték az álmából felvert öreg néni
bámulatát és örömét; — hanem az a biztonság és természetesség, ahogyan Bunci ezt a
mesebeli gépet kezelte, ahogyan ezer kilométerekkel olyan magától értetődően dobálózott,
ahogyan kisfiús hencegéssel bemutatta a gépe minden tudományát és egy pillanatig sem
kételkedett abban, hogy minden, amit csinálni akar (a XX. századbéli fizika számára merő
álmok és abszurdumok), úgy is fog sikerülni, ahogyan akarja...
Apuka és anyuska lelkét most fogta meg először az a tudat, amely Fulgurt és az ő
népét mindenütt kíséri, hogy ez a gyerek egy évszázaddal előtte jár annak a világnak,
amelyben él; mások a számadatai, mások a lehetőségei és mások az álmai, mint a
testvérkéinek vagy a pajtásainak. Anyuska szíve túláradt az örömtől, amint a kicsi fia
örömét figyelte, de ugyanakkor sírni szeretett volna féltő aggodalmában, hogy elveszíti az
egyetlen fiát, elviszi tőle a Technika, az Erő, a Jövő... És volt abban valami csodálatosan
szép, hogy amint az első magántulajdonban levő Fulgur-gép 18 ezer méter magasságban,
tízezer kilométeres óránkénti sebességgel vágódott le Lutéciából Róma felé, a fehér madár
belsejében, kis fia borzas fejét simogatva, halkan imádkozott egy édesanya: Uram, vigyázz
rá! Tartsd meg őt jónak, tartsd meg kisfiúnak, hagyd meg a meleg kis szívét énnekem...
Fél tizenkettőkor újra otthon voltak. Bunci felvette a gép kis szekrényében talált
gaborit-ruhát, megcsókolta az ágyacskájukban édesen alvó húgocskákat, forró csókkal,
öleléssel búcsúzott a szüleitől, aztán beült a gépbe, most már egyedül. Mellette egy csomó
cukor — anyuska most szedte le a karácsonyfáról, — zsebében az új óra, ölében az izgalmas
autós játék, — keze a csodagép fogantyúján, Beállította a tárcsán az F2/14-eí, azután még
egyszer kihajolt a gépből:
— Anyuskám, adjon kis keresztet a homlokomra, mint este szokott elalvás előtt!
És édesanyja meleg ujjának érintésével a homlokán indult el a kis fulgens, a
csodákkal játszó, gyerekszívű új magyar fiú a csodák mesterének hívására a csillagokkal
szikrázó karácsonyi éjtszakában...
Anyuska és apuka pedig sokáig, sokáig ültek még együtt szótlanul a karácsonyig
melleit. Mosolygott az arcuk, de a szemük könnyel volt tele...
*

A hidegkúti Thurzó-kastély az országúttól kissé távolabb, hatalmas park közepén

fekszik. Látszik, aki építette, szerette a csendet és szeretett egyedül lenni. Ma is csendes a
kastély nagyon. A környék lakói csak annyit tudnak róla, hogy Imre gróf, a ház ura,
diplomáciai szolgálatban áll valahol messze országban és csak néha-néha látogat el haza, a
családját látni. Ilyenkor aztán együtt sétálgatnak az ősi parkban az aranyhajú grófnővel; a
ház ura maga tolja a fehér gyerekkocsit, amelyben a parányi Iluska alszik csipkés takaró
alatt... Aztán hamarosan előáll újra a gróf nagy, fekete autója és a kastély emeleti ablakából
sokáig, sokáig leng utána a fehér kendő, búcsúzéra, visszahíva…
Karácsony estéjét, úgy látszik, rokonoknál tölti a grófnő, mert a kastély kihalt,
csendes már napok óta és a szent estén sem villan az ablakokból egyetlen fénysugár.
 (Ki is sejtené, hogy a fénymentesen záródó ablaktáblák mögött a ház minden csillára
ég és a nagy ebédlőben hosszú asztalnál sok vendég számára terítenek, a kápolnában pedig
éjféli misére készülődik szorgoskezű szolganép!)
Fél tizenkettő óta egyszerre megélénkült a ház előtti hatalmas kőterasz. Igazi
karácsonyi vendégek serege érkezik: néma suhan ássál jönnek félpercenként a fehér
csodagépek és ereszkednek sorra egymás mellé. Nagyobb gépek az első sorban, parányi
játékszer-madarak sora mögöttük. Minden gépből csak egy-egy ember száll ki: szálas
férfiak a nagyobbakból, gyors mozgású kisfiúk az apró masinákból. Fény nem villan, szó
nem esik, a lépésük sem koppan, amint a díszes barokk portálén át belépnek a halványkék
fénnyel megvilágított kis előcsarnokba, amelyből csak a külső kapu bezáródása után nyílik
automatikusan a kétszárnyú nagy ajtó a fényben úszó nagy hallba.
Itt már sokan vannak együtt. Itt már beszélnek, kacagnak, minden újabb érkezőt víg
hurrával üdvözölnek... Az északi sarokfülkében, a nagy karácsonyfa mellett Előd úr, Dobay,
Komáromy mérnök Atyával beszélgetnek; szemben másik kis csoport; Gabi, Kisöcsi, Laci,
Pursi, Jenőke…
A szárnyas ajtó közelében Fulgur áll, azaz hogy Thurzó Imre gróf, a ház ura, aki az
ogur főnemes mosolygó szívességével fogadja érkező vendégeit. Mindenkivel kezet fog,
mindenkihez van néhány közvetlen, szíves szava, A kisebbekhez lehajol, hogy a fejüket
megsimogassa és magához ölelve, megcsókolja a kipirult gyerekarcokat. Most rázott kezet
épen a Doktorral, azután Buda Pétert üdvözli baráti öleléssel. Újra nyílik az ajtó. Integrál,
Dodó és Kotta együtt jönnek be s a ház urát köszöntve, rögtön a karácsonyfánál álló
csoporthoz sietnek... Stubi ragyogó mosollyal érkezik és Fulgurtól elválva, kitárt karokkal
fut a barátaihoz. Pontosan háromnegyedet mutat az óra, amikor Bunci is beballag a
terembe hóna alatt az autós játék doboza,.. Kund, a vadász zárja be a vendégek sorát; vele
együtt Fulgur is a karácsonyfához lép, amely köré már oda gyülekeztek mind
valamennyien.
Megnyílik a keleti szárny drága mívű üvegajtója és a családjára büszke édesanya
ragyogó mosolyával vonul be Ilonka grófnő, a kastély asszonya. Úgy jön, mint a régi mesék
tündérasszonya: apródok hadától kísérve. Uli, Bandi, Dodi, Anti, Berti, Lackó, Szószka víg
zsibongással tódulnak utána.
A teremben levők mély meghajlással hódolnak a Fulgur asszonya előtt. Pursi bámulva
felejti rajta a szemét... Ez hát az Oltárkő kacagó kis lluskája, akinek Lurkó, az erdei fiú
virágot font a fejére, amikor a csillagos farkast legyőzve, hazafelé sietett! Csodálatos,
milyen szépen megtalálják megoldásukat mind-mind a legszebb mesék!...
— Jó estét, urak! Isten hozta nálunk a Fulgur hű barátait! Lurkó, kérlek, a fiúkat még
nem ismerem... Dodó, Integrál, Kotta… Ó, magukról sokat meséit az uram!... És itt a
kicsik... Jó estét, fiúk! No ilyen kedves, fiatal vezérkara sem volt soha még hatalmasságnak
a történelemben!
Kis Lackó a be nem avatottak kerekszemű bámulatával nézett fel a grófnőre,
— Lurkó?... Ö?,., ö?,.. A Fulgur..,?
— Igen, fiacskám. Mások számára lehet ö Thurzó gróf kegyelmes úr, lehet Fulgur, az
erős, de énnekem mindig csak Lurkó marad, a mesebeli játszópajtás, aki az életemet az
Oltárkő virágjaiból font lánccal őrükre magához kötötte.
Fulgur hangja zendült:
— lluska, nézd csak ezt a két aprót! Ezek már munkát találtak!
Bunci és a Szószka már ott hasalt egymás mellett a puha perzsaszőnyegen és a
nagyobbik fiú lázasan magyarázta kis pajtásának a szenzációs autós játék menetét:
— Látod, ha ezzel itt dobsz egyet, így, akkor... hajjaj, már neki is szaladtál egy fának és
szétzúzódott az autód!
Kiestél! Pedig még alig indultunk el! Ez pech, tudod, ez ellen nem lehet tenni...
Talán nem is Thurzó grófné, az ország egyik legelső főnemes asszonya volt az, aki
odakuporodott a szőnyegre a játszó kisfiúk mellé, hanem a csíki hegyek kis emberének
kacagó Iluskája... Perc alatt ott térdelt, feküdt, guggolt és ült körülöttük valamennyi
gyerek; és aki most Fulgurt figyelte volna, amint háttal a karácsonyfának állva, szívja, issza
be szemével ezt a kedves képet, az megértette volna, mennyire igaza volt Komáromy
Lászlónak, amikor Jenőkének azt magyarázta, hogy Fulgur, emberfölötti hatalomnak
korlátlan ura, ember is, melegszívű ember...
Az éjféli misén Atya beszédet mondott:
„...El ne feledjétek, hogy a béke Királyának nevét írtuk a zászlónkra!... Kezünkben a
pusztítás fantasztikus fegyverei kiirthatjuk az emberiséget, romhalmazzá változtathatjuk
percek alatt a világ nagy városait; de ne feledjétek, hogy a mi feladatunk: boldoggá tenni az
ogur nemzetet anélkül, hogy bárhol is egyetlen könnyet fakasszunk! Honfoglaló hadjáratra
készülünk az ezeréves határokért olyan földön, ahol a történelmi gyűlöletet százszorosra
fűtötték a megszállás éveinek embertelenségei; de ne feledjétek, hogy egy csepp vér nem
hullhat, ember meg nem halhat, édesanya nem sírhat ebben a hadjáratban! Krisztus előtti
szent felelősséggel indul munkára a fulgens hadsereg! Egy lépést ne merjen tenni az, aki
nem feltétlen ura az indulatainak, mert a mi fegyvereinkkel egyetlen pillanatnyi gátat törő
felindulás ezrek életébe kerülhet! Ha mi elindulunk, csillag esik, föld reng, jött éve
csodáknak; — de a csodák fölött szól a karácsonyi ének:
Békesség földön az embernek!.,,”
Bunci meg a Szöszka elaludt a beszéd alatt és Fulgur intett, hogy fel ne keltsék őket.
Az Úrfelmutatás csengőszavára riadtak fel szégyenkezve.
Háromnegyed egy volt, amikor karácsonyi lakomára asztalhoz ültek. Ilonka grófnő
ült az asztalfőn, Fulgur a nagy asztal másik végén, a kicsikék között. Boldog emberek
lármája: víg csevegés és kacaj töltötte be a nagy termet, amelyben a felszolgáló néma
inasok úgy siklottak tova, mint az árnyak. Fenyőillat és karácsonyfaillat töltötte be a
szobát.
Messziről halk muzsika szólt, mintha valaki orgonán pastorálékat játszott volna.
Jenő azt írta naplójába erről a vacsoráról: „Még sohasem éreztem magamat ilyen jól.
Egyetlen nagy család voltunk és éreztem, hogy mindenkit nagyon szeretek. Fulgur elbájoló
házigazda volt és Ilona grófnő olyan, mint a tündérkirálynő. Anyuskám csókja után
Krisztus az éjféli misén most pedig a Fulgur békelakomája.., Nem volt még ilyen szép
karácsonyom...”
Asztal bontás után a lovagteremből a könyvárba vonultak.
Mesés értékű intarziás szekrények között, komoly hangulatú gyönyörű teremben
foglaltak helyet; középen nagy karosszékében Fulgur. Most egészen maguk voltak a
fulgensek. Ilonka grófnő asztalbontás után elbúcsúzott tőlük; a személyzetet kizárta a
párnázott ajtó.
Fulgur leült, Minden szem rá szegeződött.
— „Az ogur nemzet nagy karácsonyán kiemeltelek otthonotokból és éjféli misére,
szeretetlakomára magamhoz hívtalak. A legigazibb családi ünnep keretét azért
választottam, hogy Fulgur népe egy nagy családnak tanulja ismerni és érezni magát. Nem
„Fulgur katonái” , hanem „Fulgur családja”. Mert a mi eljövendő nagy hadjáratunk nem
hadsereget, hanem melegszívű családtagokat követel,
Kisöcsi arcán látom az ellenkezést. Az ogur katona erejét, az ogur harci szellemet
félted és arra gondoltál: ez pacifista beszéd. Nincs igazad, fiam. A hadsereg a nemzet
férfinemzedékét fogja össze és rendszeres kiképzéssel kikovácsolja bennük azt, ami a
férfiban kemény, marcona, irgalmatlan. Kell ez, mert a másik államnak is marcona
hadserege van és a harmadiknak is és mindegyiknek. Családapák, vőlegények, fiúk
elfelejtik azt, ami életükben puha, kedves és szép és fegyveres kézzel ölni mennek, hogy
védjék a legszentebbet. Emberanyagban, felszerelésben igyekeznek az államok egymást
túlszárnyalni, mert aki erősebb, az győz és annak van igaza mindaddig, míg nála erősebb
nem szól közbe. Állam az állammal, nemzet a nemzettel ha szembekerül, a döntés a
hadseregé.
Mi azonban felette állunk fegyvereknek, hadseregnek, eddig ismert minden erőknek.
Mi olyan fölényesen erősek vagyunk, hogy nincs szükségünk férfikezekre, akik fegyvert
tartanak a kezükben. Ami harc, támadás, védelem, biztosítás azt elvégzik hangtalanul a mi
gépeink; nekünk munka hadsereg kell, építő, dolgozó férfiakkal, cserkészmódon nevelődő
fiúkkal. Ezeknek pedig termőföldje, forrása a család. Ezért a Fulgur-hadjáratnak nem
fegyveres századok és ezredek, hanem nagylétszámú, boldog, tiszta családok a roham
formálói. Nemzet erejének, szentnek tartsátok az otthont s a családot, hiszen az Istennek
életteremtő műhelye az, a nemzet termelőföldje, iskolája, ereje, mindene.
Az eljövendő esztendőben megindulunk a második hadjáratunkra. Ez nem
szeretethadjárat lesz és mégis fegyvertelen, vértelen. Krisztus tanított rá, hogy szent az élet,
szent a vér. Szent legyen mindig előttünk. A mi hadjáratunkban nem lesznek véres
fegyverek, pusztuló életek, síró anyák és özvegyek. Mi annyira erősek vagyunk, hogy vér
nélkül is tudunk háborúzni.
Azt akarom, hogy családi közösségből, karácsonyfa alól vegyük az új hadjárat
szellemét. Nem fegyverre tett kézzel nagy esküre hívlak, hanem a Krisztus evangéliumán
nyugtatom kezem és azt mondom: imádkozzunk. Kezemben világot romboló hatalom; és
az én első hadparancsom: Szeretet, jóság legyen a szívetekben, evangélium fáklyája a
kezekben.
Hívlak, hívlak nagy csatára: ország építő, vértelen szeretetháborúra! Isten vezessen, ő
segítsen! Imádkozzunk!''
Imádkoztak.
Aztán kézszorítással elbúcsúztak. Felröppentek a fehér gépek és a Thurzó kastély
kertjére ráborult a téli éjtszaka csendje.

Készen állni, várni, várni

Tovább hömpölygött az időfolyam.

Új reményt ígérő újesztendő eljött. Úgy vártuk: mit hoz a zsákjában?
Elmúlt a tél, tavasz lett és nyár és ősz és újra tél...
Ment tovább a történelem...
Január végén Frank tábornok bevonult Ispánia fővárosába. Egy hónap múlva az
utolsó forradalmi csapatok is letették a fegyvert. Ispania befejezte háborúját önmagával,
átment a purgatórium vezeklésén, tisztulásán, most megkezdődött az új élet. Holttestek,,
fegyverek, vérfoltok felett új vetés zöldült.
Március 15-én beteljesedett a husszita állam sorsa, nem is egy évvel az istropolisi
szimbólum összeomlása után.
Germánra úgy összeroppantotta, mint egy rossz diót. „Germán protektorátus” lett az
új forma; a régi zászlót, a nemzeti címert, húszéves önálló ország emlékeit múzeumba
tették.
Germán acélkar emelte ki az összeomlott ország romjaiból az északi szláv nép új
államát. A következő négy nap alatt az ogur hadsereg hóval, hideggel, elkeseredett
védelemmel harcolva megszállta Kárpátalját és évszázados barátunkkal, a tragikus
történetű pól néppel közös határt teremtett.
A húsvéti szünidőben kiránduló diákcsoportok járták az új határt; Fulgur diákja;
vitték újra kijebb a gaborit-korlátot.
Amikor dolguk végeztével előtte álltak, hogy jól végzett munkáról jelentést tegyenek,
a mély tűzü gyerekszemek sürgető kíváncsisággal, kutatva fürkészték a vezérük arcát.
Indulunk-e már? Még mindig várni kell?
Fulgur megértette a ki nem mondott kérdést; meg is felelt rá rögtön,
— A történelem természetes erői úgy építik lassan Nagy-ogurországot, mint a
korallok az új szigeteket. Amíg a történelemnek tennivalója van, mi várunk.
És vártak tovább.
Április 7-én a római imperátor elküldte szárnyas seregeit a délkeleti félsziget fölé és
megszállta Skander bég országát.
 Európa lázban égett; tisztító, vezeklő lázban, A fulgensek szívet szorító izgalommal
várták Fulgur hívását: hátha most elkezdjük?
Most sem történt semmi.
Vártak tovább.
Közben Dobay tovább szervezte és fűtötte, fanatizálta, formálta, nevelte az ő gárdáját,
amelynek feladata lesz a visszatérő országdarabokon átvenni a közigazgatást, közlekedést,
hivatalokat, üzemeket. A nagy nyilvánosság mindebből semmit sem vett észre.
Negyvenezer ember egy tizmilliós ország területén; egyik sem sejtette a többi
harminckilencezer-kileneszázkilencvenhetet.,. Háromszögű sejtrendszer a titkos
szervezkedés ideális formája.
De negyvenezer válogatott férfi, egy célra beállítva, tüzes hazafi öntudattal és
fanatikus, szent hittel felfűtve áttüzesít és megnemesít egy tízmilliós nemzetet. Különösen
akkor, ha a cserkészet hatvanezres létszámú ifjúsága ugyanilyen irányban nevelődik és
fanatizáltatik. Százezer lángoló lelkű fanatikus! Ezekkel világot lehet ostromolni!
Az ogur nemzet ezekben a hónapokban ment át azon a tisztuló, nemesedő
folyamaton, amelyet Fulgur látnoki szeme jó előre látott. Elcsitultak a pártszenvedélyek és
belső viszályok; az ország közvéleménye mindig egységesebben sorakozott fel a kormány
fejének háta mögé, aki nem volt más, mint a Csák várában tavaly tárgyaló
cserkészminiszter...
Lassan gördültek hetek, hónapok.
Eljött a nyár. És Fulgur nem mozdult. A fulgensek égtek a türelmetlenségtől, de senki
sem mérte kérdezni öt.
Vártak tovább.
Szerte az országban óriási ütemű munka folyt. Álmos, Előd, Kond, Ond, Tas, Huba,
Töhötöm új rendszerű, Fulgur építette falvak dolgos kezű népe gyönyörű termést takarított
be. Évtizedek óta nem volt olyan gyümölcstermés, mint az idén. Az ipari növények is
gazdagon fizettek. Az ogur búza elsőrendű márka volt az összes euráziai piacokon. Az
ország dolgozott, a hadsereg lábhoz tett fegyverrel őrizte a semlegességet.
Az elzárt Fulgur-telepeken még nagyobb a munka üteme.
A szentistvánvárosi nagy közraktárak zsúfolva megteltek soha nem látott
csodagépekkel: új autók, repülőgépek sok ezres sorokban raktárba kerültek. Tiszaőr az
ország egyharmadát fel tudta volna már szerelni új épületekkel, bútorokkal, minden
szükségessel. Bakonyvár kapui zárva maradtak, Szentimreváros Kund kemény keze alatt
emberfölöttit teljesített. És minderről nem írhatott senki, nem beszélt senki, nem tudott
senki. A Fulgur-telepek titkai nem a pletyka piacára valók!
Nyár vége megint meghozta a maga óriási történelmi szenzációit.
Váratlan-hirtelen baráti kezet nyújtott egymásnak a Germán és a Szlavián birodalom
és háromhetes villámháborúban legázolták a pól nép országát és megosztoztak fölötte.
Az egész világ megdöbbenve nézte páholyokból ezt a véres kivégzést; kiáltoztak is,
fegyvert is csörgettek, de egyetlen fegyver nem emelkedett Szobieszky népének védelmére.
A celtek és a frankok ugyan megüzenték Germániának a háborút, fel is vonultattak milliós
hadsereget, egymásba is akaszkodtak a tengeren és a levegőben s pusztították egymás
gépeit; —- a határokon azonban bevehetetlen erődvonalakban meghúzódva hónapokon át
tétlen néztek farkasszemet a titáni seregek...
A fulgensek ugrásra készen álltak s Fulgurt figyelték.
De a villám ura még most sem emelte kezét indulásra.
— Nem látjátok, — mondta, amikor már Péter is, Integrál is, Kund is sürgetve
kérdezték, miért s meddig vár még, — hogy elrontott pensumát Clio maga javítgatja? Régi
és új erők harca egyensúlyban áll még. Eurázia rászolgált ezeknek az éveknek szorongására
is, szenvedésére is. Még
nem jött el a mi óránk!
Az ogur határon feltűnt a vörös sarlós világhatalom sphinx-arca. Odakönyökölt a
hegyekre és lenézett az Alföldre. Míg a Germán nyugatra fordult félelmetes hadi erejével, a
keletről rájuk meredő titokzatos szem hideg borzongással izgatta a Danubius völgyének
országait. Amint a közeledő gyilkos vihar színe előtt lekushadnak és összebújnak a félő
állatok, úgy bújtak egymáshoz a Balkán kis államai. Csodálatosan megjavult az ogurok
viszonya a szervián néppel. Az új szláv állam is kezét nyújtotta: Legyünk jó barátok! Mások
Róma kemény kezébe igyekeztek kapaszkodni.
Az ogur nemzet ránézett szemefényére: katonafiaira, akik lábhoz tett fegyverrel álltak
őrt a határokon, és valami szent, nagy nyugalommal élt és dolgozott tovább úgy, mintha
békés fejlődés lassan ballagó esztendőit járná. Mindenki nyugodtan végezte munkáját,
mindenki bízón nézett a jövőbe, az ijesztő hírek terjesztőit megcibálták, elhallgattatták.
Nagy volt nyugalmában az ogur. Egész Eurázia kalapot emelt előtte.
Mintha öntudatlanul is megérezte volna a nemzet, hogy lángban álló világ közepén
neki baja nem történhetik.
Fulgur árnyéka látatlanul fel magasodott az ogur történelem felett. Erő áradt belőle
és nyugalom.
Hetek múltak és hónapok. És nem történt semmi.
Készen állni, várni, várni: de nehéz!

Magas égből hang kiállt

Múltak a napok, hetek, hónapok... Rohant a megvadult idő és benne kavarogtak az

események. Úgy suhantak el a szem előtt, úgy tűntek tova és jöttek mások a helyükbe, hogy
villámgyorsan ők is elsiessenek, mint a gyorsvonat ablakán kibámuló utas szeme előtt a
tájak, házak, sorompók...
Ki tudja az időt számon tartani? Ki győzi az eseményeket mind beleillesztgetni? Az
ember végre is szédülten behunyja a szemét és engedi, hogy ragadja, ringassa, vigye az idő
és az események zaja kábult zümmögéssé folyjék össze a fülében. S a végén maga sem tudja
már, hol vagyunk, milyen
év van, milyen hónap, hányadika...
Egyszerre aztán kinyitja a szemét és látni kezd... és ettől kezdve újra tudatosan éli át
az új eseményeket...
Nyissuk ki a szemünket! Nagy dolgok történnek odakint!
*

Minden fulgens egyszerre kapta meg Fulgur parancsát:

Mindenki a helyére!
Ott hagyva iskolát, otthont, műhelyt, percek alatt elindultak. S mire a vezér szemlét
tartott, mindenki a helyen állt.
A szemekben ott égett az izgalom. No végre!
Széles e világon az összes ogur követek ugyanabban az órában jelentkeztek
kihallgatásra a külügyminisztereknél és harminchat nyelven, de azonos szöveggel
jegyzékeket nyújtottak át. Azután repülőgépre ültek és hazautaztak.
Ugyanakkor a világ összes rádióiban százharminchat nyelven adtak le ismeretlen
helyről azonos szövegű üzenetet. Félóránként ismételték három napon keresztül, A
leadóállomások személyzete tehetetlen volt a programot zavaró titokzatos leadóval
szemben. Erősebb volt mindennél.
Három napon át a világ összes újságjaiban, háromezer hatszáz nyelven és
nyelvjárásban figyelmeztetés jelent meg egy magát Fulgurnak nevező ismeretlen
hatalomtól. Az újságokat kitűnően megfizették, örömmel közölte mind a szózatot.
Az ogur határ mellett fekvő falvakban a határon innen is, túl is idegenek jelentek
meg, akik végigjárták a házakat mindenüvé beszóltak és mindenütt ugyanazt a
figyelmeztetést mondották az embereknek. Tátott szájjal bámultak utánuk...
 Diplomáciai jegyzéknek, rádióüzenetnek, újságcikknek, élőszóval leadott intésnek
szövege a következő volt:
„Fulgur az erős felemeli szavát!
Elhatároztam, hogy a hazámat, Ogurországot, kiveszem a történelemből. Hétfőn
reggel 8 órakor lezárom a háromtagadásos határt a Nagy Korláttal. Eleven lélek azon át
nem juthat. Mindenkit intek embertestvéri szeretettel: fehér szalag jelezte korlátomhoz
ember ne közeledjék, gyerekét oda ne engedje, állatját messzire elhajtsa. Akinek a Korláton
innen vagy túl rokona van, búcsúcsókot váltson s engedélyem nélkül hétfőtől kezdve meg
ne látogassa; követelését mindenki behajtsa, ügyes-bajos dolgát sürgősen intézze, mert
hétfőn reggel 8 órától a Nagy Korláton keresztül megszűnik minden közlekedés. Halálos
erejű áram őrzi a határt, amelynek nincsen ellenszere. Vigyázzatok!
A három-tagadasos határnál azonban meg nem állok.
Északon, keleten és délen a régi országhatárra menetelek.
Hétfőhöz két hétre a szláv állam vezetőivel kötött egyesség alapján felemelem a
Korlátot az ezeréves ogur határon úgy, hogy a szláv nép a Korláton innen kerüljön. Az ogur
nép szívére öleli, testvéri együttélésre hívja. Mindenki, akinek nem kell az ogur testvériség,
idejében hagyja el a történelmi ogur területet, mert a Korláton át két hét múlva megszűnik
a közlekedés.
További egy hétre további Korláttal Hunniát kanyarítom körül. A moldován kormány
javaslataimat nem fogadja el, nem adja Csaba királyfi országát. Elveszem.
Még egy héttel később a Szervián államhoz csatolt elszakított Bácsot, Bánságot,
csatolom vissza hazámhoz a Nagy Korláttal. A szervián kormány baráti megértéssel
segítségemre jön, kivonja népeit és átadja az ogur területeket. Becsülöm érte!
Négy hét múlva a régi Ogur ország egy testté olvasztva új életét kezdi.
Új-Ogurországot tíz évre kiveszem a földrajzból s a történelemből. A Nagy Korláton
túleső világgal nincsen kapcsolatunk, nincs közlekedésünk.
Intek mindenkit, aki távozni akar, idejében tegye.
Intek mindenkit, hogy az elzárkózó nemzet akaratát tiszteletben tartsa! Aki a Korlátot
áttörni vagy ostromolni akarja, életével fizet botorságát.
Szóltam!"
*

Vasárnap reggeltől napestig minden óraváltáskor a csonkaország és az elszakított

részek minden városában, minden falujában, mintha égből kiáltana, zengő férfihang
dördült meg és elolvasta Fulgur üzenetét
Magas égből hang kiált!
Estére minden ember kívülről tudta az üzenetet A gyerekek egymásnak szavalták az
utcán. Az öregek fejüket csóválva, hitetlen hallgatták. Vájjon igaz lesz-e?
Vasárnap este tízmillió ember a csonka hazában, másik tízmillió túl a
háromtagadásos béke határán, fogat vacogtató, lázas izgalommal feküdt le.
Mit hoz a holnap?
*

A Károly magaslat alatt pontosan éjfélkor kezdődött Fulgur vezérkarának nagy

tanácskozása.
Fulgur szólt:
— Összefutottak kezemben mind a szálak. Elérkezett a nagy perc. Megérett a helyzet.
Kezdhetjük.
A szemek felvillantak, de sóhajtás sem hallatszott. Fulgur folytatta:
— Megkezdjük a második hadjáratot, visszavesszük a régi ogur földet. Aztán
elzárkózunk a világtól, hogy ne zavarjanak és új világot építünk Ogurországon. Indulás
előtt hadd lássuk mindannyian, hogy állunk, Számoljatok be sorra, mit végeztetek!
Előd úr állt fel:
 — A világ szeme megdöbbenve rajtunk függ. Nem ismernek és nem sejtik, hogy mit
akarunk. A Nagy Szövetség permanensen együtt ül, tanácskoznának, de nem tudják, miről
A szláv és a szervián kormány egyességre hajlott; nem fogják megbánni, hogy baráti
megértéssel fogadták Fulgur akaratát. A moldován kormány megszakította velünk a
diplomáciai viszonyt. Mintha minket az ilyen csekélységek érdekelnének! A megszállott
Hunniába lázasan folynak a hadi szállítások; ugyanakkor mindenütt csomagolnak máris a
pénztárak, hivatalok, bankok. Magánosok ezrei útra készülődnek, Ami a távolabbi nagy
kérdéseket illeti: az északi sarkvidék megvásárlásának tárgyalásai szépen haladnak. A
pénzpiac még nem figyeli fel a tárgyalásokra, így azt hiszem, hogy a jövő hét középére
megkötjük az üzletet Más jelentésem nincs.
Fulgur Dobayra nézett. Sápadt arccal, fáradtságtól karikás szemmel állt fel, de diadal
és erő csengett a hangjában, amint jelentette:
— Készen vagyok! Még ma megkezdhetjük a hadjáratot!
— A határok?
— Minden pontosan előkészítve. Az összes euráziai lapok három napja naponta
közöltek figyelmeztetésünket, hogy a halálkorlát közelébe senki ne merészkedjék. A határ
menti falvakban plakátokon, dobszóval, rádión állandóan folyik a nép figyelmeztetése. Ha
ember hal, vagy állat pusztul, nem a mi hibánk lesz,
— A honfoglalás?
— Kész a gárdám, negyvenezer ember. Mindenkinek kijelölve pontosan a helye,
előírva apróra minden tennivalója.
A Sirokán nép úgy, mini a Hallgató völgyben és az apáti Danubia-szigeten készen
állnak a gaborit-szerelvenyű öreg-cserkész csapatok; mindenki felfegyverezve gaborit-
pálcával és, 16-os Fulgurátorral, amelynek a sugara tíz percestől kétórás álomig
szabályozható. Velük a csendőrség, vasutasok, postások. A jóság-hadjáratban kinevelt
hivatalnoki kar minden tagja hetek óta ott él az új állomáshelyén, zsebében a megbízó
levele, Kivétel nélkül mindenki állandóan magán hordja a D-traditor halkított leadóját és
bármely percben utasítható.
— A külföld ellenőrzése?
— Szlávián ellenfeleink elbújhatnak amellett a mindent szemmel tartó pompás
kémrendszer mellett, amelyet Pursi és Stubi. segítségével világszerte kiépítettem. Persze
könnyű nekünk, a mi perceptorunkkal és a sötétben is mindent látó aleph-sugárral! Az
egész szervezet 30, különféle nyelveket beszélő öreg cserkészből és 30 kisfiúból áll. Remek
banda!
Előbb tudjuk, hogy mit fognak határozni az idegen minisztertanácsok és nagy
vezérkarok, mint ők maguk. Minkét meglepetés nem érhet sehonnan.
— A cserkészcsapatok?
— Valamennyi készen áll. A csonka haza minden épkézláb öregcserkészét
összeszedtem és ki neveltem; a megszállott területi ogur kisebbségi csapatok mindegyikébe
csempésztem különböző címek alatt egy-egy kiképzőt a mieink közül hónapok óta
észrevétlenül dolgoznak és átgyúrják a fiúkat a mi számunkra, Százhatvannégy csapat
vállalkozott arra, hogy a visszakerülő megszállott területek cserkészcsapataival baráti
viszonyba lépnek, levelezés és kölcsönös látogatással átsugározzák az ogur cserkészet
kitűnő szellemét. A hivatalnokok vonata után rögtön a cserkészek vonata fut minden
vonalon; úgy, hogy a hadjáratunk első napján mát minden városba megérkeznek a látogató
cserkészek. A munkájukat pontosan tudják és a liliomos fiúk nem fognak sem késni, sem
hibázni. Végeztem.
— Komáromy Lackó, te következel.
Mosolygós arccal állt fel a szőke mérnök és amíg beszélt, ez a derűs mosolygás
állandóan ott játszott az ajkán.
— Gépeink készen állnak a maximális teljesítményű munkára. Egy év alatt a számuk
megtízszereződött. A scarbani hegyek alatt fantasztikus sziklavárosban 850 ember áll a
gépek mellett Boda Péter parancsnoksága alatt, Szentimrevárán Kund 1240 mérnökkel
dolgozik, ötezer autónk és háromezer teherautónk van, előbbiek közül mintegy 2000
magánkézben. A forgalomban levő Fulgur-repülőgépek száma 4500; ebből háromezer a
mienk és a munkásainké, a többi az üzemek szolgálatában vagy magánosok kézéit. Pénzért
nem adtunk el gépet; jótettekkel és a köznek, a nemzetnek tett reális szolgálatokkal lehetett
megvásárolni őket. Valamennyi autónk egyúttal vízi jármű is: a folyón, tavon, mocsáron ép
úgy futnak, mint a táti országúton. Összes gépeinket elláttuk korlátbiztosítóval; ez azt
jelenti, hogy az országot lezáró Fulgur korlát előtt 100 méterrel megállnak és nincs emberi
erő, amely egy lépéssel előre vinné őket. A visszahódított és halálos korláttal lezárt
Ogurországot tehát saját gépeinken sem hagyhatja el senki, Egészen különleges építésűek,
minden sugáron, tehát a határkorláton is zavartalanul áthaladnak és védik a bennük ülőt a
karácsonyi gépek: ezek a fehér-galamb-masinák, amelyeket Fulgur karácsonyi ajándékául
kaptak a közvetlen vezérkarhoz tartozók és a mi gyerekeink, a jövő vezérkara. Ilyen gép
mindössze negyven darab készült; a scarbani Műhelyben külön áramfejlesztő dolgozik a
számukra.
Kisöcsi itt nem bírt tovább a benne feszülő izgalommal, nem tehetett róla, de kellett
nagyot, nagyot sóhajtania: Szenzáció! Derű futott végig a nagyok között, a kicsik
megbotránkozva néztek Kisöcsire, Komáromy rápillantott, rámosolygott és folytatta
beszámolóját.
Minden Fulgur-gépet a központból állandóan számon tartunk; száz D-gépnél száz
megfigyelő le nem veszi róluk a szemét s azonnal felel minden jelzésünkre. D 101-től D140-
ig a 126/x számú földalatti teremben álló különleges telehor-sorozat a mi karácsonyi
gépeinkkel létesít állandó összeköttetést, vagy a gaboritruhánk alatt hordott kis
traditorokkal. Bármely jelzésünkre automatikus szerkezet hívja fel az ott inspekciózó
három mérnök figyelmét. így mi sohasem vagyunk egyedül: csak akarnunk kell és bárhol
és bármikor 10 másodperc alatt mellettünk áll Fulgur egész birodalma.
— Kapcsolatunk a hadjárat színterével?
— Mind a három megszállott országrészen az összes szükséges helyekre
bekapcsolódtunk. Minden városhoz beszélhetünk, minden gyűlésteremben beleszólhatunk
a tárgyalásba, minden tér elkiáltja minden parancsunkat és nekünk él, ha akarjuk.
— Egyéni felszerelés?
— Mindannyiunknak megvan védelmül a gaboritruhánk, a gépünk és a központot
védelmünkre hívó traditorunk. Támadó fegyverünk a rövid gaboritpálca és a redukált erejű
fulgurátor, amelyet jobb csuklónkra szeretve hordunk. Egymáshoz szorítva kinyújtott
mutató és középujjunk mozdulata automatikusan nyitja a sugarak nyalábját; akire így
rámutatunk, legyen ember, vagy a legerősebb állat, egy másodperc századrésze alatt
elveszíti eszméletét és 1 percestől 2 órás időtartamig halálos, ólmos álomba mélyed. Ha a
két ujjhoz a gyűrűs ujjat is kapcsolom és cserkészköszöntés módjára egymáshoz szorított
három ujjamat irányítom bármire, akkor automatikusan felszabadul és az ujjak tengelye
irányában ki árad a 40%-os rettenetes kaph/3. sugár, amely megbontja az atomok
szerkezetet. Kősziklát, várfalat, páncétornyot, levegőben szálló repülőgépet vagy bármi
mást ezzel a sugárral percek alatt porrá omlaszthatunk. Borzalmas hatalom ez; csak az 1,
11, 21, 31, 41, 51, 61, 71, 44, 27, 37 és 57-es gaboritruha van vele felszerelve. Végül embert
ölő 15%-os kaph-sugara egyedül Fulgurnak van, aki tudja, hogy nem fog soha embert ölni.
A fiúkba belészakadt a lélekzet, amint egyszerre így szembekerültek a Fulgur
félelmetes erejével. Bunci tágra nyílt, nagy szemekkel bámult a jobb keze mocskos két kis
ujjára és arra gondolt, hogy ezután ha Évikével és Marikával sétálni megy és megint rájuk
támad az ügyvéd bácsi nagy fekete kutyája, mint tegnapelőtt is, akkor ő már nem fog együtt
sikoltozni a kislányokkal, kézzel-lábbal hadakozva a mérges fenevaddal, hanem csak
rámutat, és az állat rögtön leesik és elalszik... Kisöcsi önmagát látta, amint húszezer
embert lekaszál a csatatéren egyetlen kézmozdulatával...
A szerte nyargaló fantáziákat azonban egyszerre összenyalábolta és visszahúzta a
mérnök további csendes jelentése.
 — Két dologról kell még beszámolnom; mind a kettő életbevágóan fontos a
számunkra, A kozmikus sugarakból font Fulgur-korlát tökéletesen elzár minket a világtól,
Legerősebb sugaraink; az emberölő kaph-sugár, vagy a repülőgépeinket mozgató lamech,
mem és számech-sugarak ugyan áttörnek rajta, de már a perceptorok és traditorok aleph
beth és gimel sugarai ép úgy megtörnek a halálfalon, mint az elektromos, mágneses erők
sugarai és hullámai. Hogy tehát Dobay egész nagy külföldi kémszervezete, Előd úr
diplomatái és a Szaharában kiépített, a sarkvidéken pedig ezután szervezendő hatalmas
gyarmataink az elzárkózás tíz éve alatt összeköttetésüket el ne veszítsék Scarbannal és
Szentimrevárával, különleges gaborit-burkolatú vezetékekkel, amelyeket föld alá, víz alá
gondosan elrejtettünk, a négy világtáj irányában áttörtük a határkorlát vonalát és az ország
határán kívül négy közvetítő állomást létesítettünk.
A nagy világ bármely pontján elindított kozmikus sugarakat ezek a közvetítő
állomások fogják fel és továbbítják a scarbaní központhoz, ahol Integrál őrzi a H/l-es gép
óriást, amely az elzárkózás tíz éve alatt egyetlen összeköttetésünket jelenti majd a
külvilággal. A H/l-hez csak az 1-es sorozatú gépeknek van kapcsolásuk.
— A többieknek nincs is rá szükségük — szólt közbe Integrál —, hiszen semmi
dolgunk a külső világgal.
—Úgy van. Nem is fog senkinek hiányozni. Van azonban még egy ok, amely miatt
ezeket a rejtett külföldi állomásokat meg kellett szerveznünk és megtámadhatatlan kis
erődökké kiépítenünk. A mi védelmi berendezésünk kizár minden ellenünk vezethető
támadó háborút, hiszen a határkorlátunkon élő ember, működő gép át nem jut. De mit
tehetnénk az ellen, ha a támadóink mérges gázzal teli óriási bombákat lődöznének át
hozzánk, vagy ha gázbombákat cipelő repülőrajt indítanak a határaink ellen, pilóta nélkül,
elektromos kormányzással? A gépek motorjai megállnak abban a pillanatban, amint a
korlátunk vonalát metszik, azonban a lendület ereje és a levegő ereje, különösen ha
megfelelő hátszéllel jönnek, kilométerekre besodorhatják őket ogur területre és egész
vármegyéket elpusztíthatnak. Ezért a négy közvetítő állomáson Boda Péter a
legkülönbözőbb beállítású végtelenül érzékeny palpatorokat szerelt fel, amelyek száz
kilométeres távolságon belül jeleznek minden közeledő motort, nagyobb embertömeget,
súlyosabb érctömböt; a megfigyelőnek: aztán mindig van ideje akár perceptorral utána
keresni, akár repülőgépre szállva, utána nyomozni és minden ilyen támadást csirájában
elfojtani.
— Igen, a palpatorokban megbízom! — mormogta közbe Boda Péter olyan komor
arccal, mintha nagyon-nagyon haragudnék.
— Határokon kívül és belül egyformán készen állunk s várjuk az indító parancsot
Végeztem.
— Kund, öreg vadász, szólj te most!
Mint viharok tépdeste tölgyóriás, úgy állt fel a vadász Fulgur karosszéke mellett.
Herkulesi alakja a zárt szobában még magasabbnak látszott; amint ott állt, kezét a
karosszék támláján nyugtatva, maga volt a férfias erő és akarat. Amint megszólalt,
visszafojtott hangja dübörgött, mint a távoli mennydörgés.
— Határokon kívül és belül egyformán készen állunk. Ember, gép, sugár, minden
kész; egy intés kell csak és megkezdődik a nagy vadászat Haj, vadászom újra a moldovánt,
mint húsz esztendővel ezelőtt!
Fulgur oldalt fordult és a vadász szemébe nézett
— Kund — mondta csendesen —, nem szabad ölni!
Ebben a hadjáratban egyetlen embernek sem szabad meghalnia!
Az óriás mellkasa viharosan süllyedt és emelkedett.
— Kis uram — mondta, és a hangjában szinte szemrehányó könyörgés csengett —,
húsz évvel ezelőtt veled együtt ültem egy éjtszakán át az öreg pásztor sírjánál, Gábor Mózes
szépen halt meg! Vér jelölte az útját, amerre harcolt és amikor föl éje hajolt a halál,
Kormos, a vezérbika meg ő még ledőltükben is szétmorzsoltak néhány moldován életet. Ez
a hadjárat az én vadászatom! Úgy akarok harcolni, amint az öreg pásztor! Ember az
emberrel, ököl az ököllel, élet az élettel! Hagyj engem harcolni!
— Nem lesz harc és nem hal meg egyetlen ember. A mi feladatunk: boldoggá tenni az
ogur nemzetet anélkül, hogy bárhol is egyetlen könnyet fakasszunk, Évezredeken át az volt
az ember történelmi tévedése, hogy azt hitte, mások vérén, könnyén, szenvedésén a maga
népének békét és boldogságot vásárolhat. Karácsony estéjén indultunk a hadba, mert
vértélen háborút csak Krisztus békéjével a szívünkben vívhatunk. Kund, havasi vadász, a
telkedben fel támadt a régi gyűlölet; újra emberre szeretnél vadászni a csíki erdők mélyén.
Csendesítsd le, vagy űzd ki onnan, mert a gyűlölet ideje elmúlt, most Krisztus az úr!
Halálos csend volt a teremben. Nemcsak a fiúk, hanem Előd úr, Komáromy, Dobay és
Boda Péter is hallatlan belső izgalommal figyelték a vadász harcát Fulgurral szemben,
akinek évek óta most mert először ellentmondani valaki. Két világ harcolt a két emberben
és volt abban valami csodálatos, hogy míg fojtott, dübörgő indulattal ellene lázadt, mégis
milyen végtelenül gyengéd, hű szeretettel nézett a hatalmas ember az ő „kis urára”. És
Fulgur hangjában is mennyi gyengédség! Az édesapjához szólhat így a felnőtt, erős ember.
— Volt egyszer egy régi kastély az Ojt vize mellett... — kezdte újra Kund, odahajolva
egészen Fulgur fölé.
—Volt egy kisfiú, akit a karomon hordoztam és akinek odaadtam az életemet, Amikor
nagyobb lett, én vittem be a városba, ember vadászatra; én mondtam neki, hogy nem
szabad embert ölnie, mert a kezét nem festheti pirosra embervér. Megmutattam neki
édesanyja gyilkosát, a csillagos moldovánt, az egyetlen embert, akire őneki vadásznia
szabad.
Aztán jött a harc és míg a ml öklünk vértől piroslott, a csíki hegyek kis emberének
keze maradt egyedül fehéren. Kis uram, ezt a kölcsönt akarod most nekem visszaadni?
Miért nem engeded, hogy moldovánt öljek?
— Te húsz évvel ezelőtt egy kisfiú fehér kezét védted a vértől; én egy gyönyörű fehér
ügyet nem engedek most vérrel bemocskolni. Nem érted, vadász? Míg gyengébbek voltunk,
vagy ellenségeinkkel egyenrangú felek, századokon át sok sebet adtunk és kaptunk,
könnyet ejtettünk és könnyet fakasztottunk. A hármas-tagadás békéje óta századok
fájdalmát szenvedtük évtizedek alatt. Most erősebbek vagyunk az egész világnál; olyan
erősek, hogy megvalósíthatjuk a történelmi álmot: boldogíthatjuk az ogur népet anélkül,
hogy más szenvedjen miatta. Olyan erősek vagyunk, hogy a krisztusi szeretettörvényt
megvalósíthatjuk országos távlatban. Érted-e, vadász? Gyönyörű, nagy vadászat ez: a
szeretet vadászata, de vér nélkül, gyűlölet nélkül, halál nélkül. Nem akarsz velem vadászni,
az és ösvényemen?
Kund meghajtotta a lejét.
— Veled megyek, kis uram, ahol te jársz, vagy ahova küldesz. És vigyázni fogok,
nehogy az öklöm üssön ott, ahol nem szabad ütnie.
— Köszönöm, Kund. Tudtam, hogy rád mindig számíthatok, hiszen te voltál a
mesterem, míg az erdőt jártuk. Ma én vagyok a mester és mondok neked olyan mesterszót,
amelytől felvillan majd szemedben az öröm. Ez a mi kettőnk hadjárata, Kund; elmegyünk
együtt az Ojt partjára és a Hallgató völgybe; ketten tűzzük ki a háromszínű zászlót a kastély
csonka tornyára és két sír melleit térdelve együtt imádkozunk. Így lesz-e, vadász?
— Így legyen, kis uram!
Fulgur most felállt. Kint a hall nagy órája mély harangszóval ütötte a hajnali fél
hármat. Minden szem Fulgurra szegeződött és a kisfiúk szemében sem volt nyoma
álomnak.
— Testvéreim, ütött a mi óránk. Megkezdődik a nagy szolgálat, amely tíz évig tart
egyfolytában. A fiúk nem mennek vissza többé az iskolába, a felnőttek nem pihennek, míg
mindent be nem fejeztünk. Elmondattam á beszámolókat,hogy mindenki tudja, miről
van szó. Ezzel a szavak ideje elmúlt, megkezdjük a második nagy hadjáratot. Holnap reggel
fél nyolckor, amikor milliók indulnak munkára, Dobay beosztása szerint minden
megszállott területi város fölött láthatatlan-magasan megáll egy-egy Fulgur-gép és az előírt
nyelveken még egyszer elkiáltja az üdvözletünket és a csonka haza határainak lezárását.
Nyolc órakor Scarbanból bekapcsolom az „öreg sátánt’' és a három-tagadásos Ogurország
körül felmered a kozmikus sugarakból font védőkorlát. Ez aperc valamennyiünket a helyén
találjon. Előd űr Pursival és Stubival Etelevárába tér vissza; Komáromy és Boda Péter a
scarbani sziklák alatt gépeikhez állnak; Dobay az északi határt védi és megteszi utolsó
előkészületeit a bevonuláshoz, mellette Gabi és Laci; Kund a hunniai határra siet, mert a
moldovánoknak három heti idejük van és ezalatt sem egy visszaözönlő támadás
borzalmaitól, sem véres-könnyes búcsúzástól a megszállott terület ogurjai nem
szenvedhetnek, melléje osztom be Kisöcsit és Jenőt, a kicsik közül pedig Dodit, Antit és
Lackót, A szervián határvonalra Dodó áll, mellette Uli, Bandi, Berti. Integrál átveszi a H/l-
es gépet és a négy külföldi állomási, Kotta Szentimrevárán Kund helyére áll. Bunci velem
marad, mint szárnysegéd és küldönc, A jelszavunk: mindenki egyért és egy mindenkiért.
Az egész hadjáratban a test, élet, egészség őre a Doktor, a léleké és a Törvényé az
Atya. Egy az úr fölöttünk: Krisztus, a Mester; egy szent előttünk: boldog Ogurország ügye.
Szólottam. Ki szól még?
Mindenki hallgatott s hogy Előd úr felállt, felálltak ők is valamennyien.
Fulgur Atyára nézett
— És most, mint a cserkésztáborban, napiparancs után, fogadjuk az áldást Krisztus
papjának kezéből.
Letérdeltek és Atya megáldotta őket az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevében.
Öt perc múlva fehér szellemhadak: nesztelen röptű gyönyörű madarak szálltak a
magasba a lezárt kastély teraszáról. Tízezer kilométeres sebességgel szálltak a szélrózsa
minden irányába. Megkezdődött Fulgur második hadjárata,

Csillag esik, föld reng...

Csütörtökön a Nagyszövetség gyűlést tartott.

Utolsó gyűlése volt ez a mondva tákolt nagy tanácsnak, amely a világ irányítójának és
mindenek bírájának álmodta magát. De akkor még senki sem tudta, hogy ez a gyűlés az
utolsó.
Ki sejthette volna akkor, hogy a germán óriás kiheverte a lutétiai béke minden sebét,
gyengítését, s oly erős, amilyen nem volt még nemzet, mióta emberi társadalmak
lélekzenek a földön? Ki gondolta volna lehetségesnek azt a legendás hősi harcot, amelyet az
ellene és néhány szövetségese
ellen felsorakozott egész-világgal szemben törhetetlen állnak majd a germán seregek?
A villámháború fejezeteit, amikor országok úgy omlottak össze, mint a kártyavárak, majd
az erők lassú kiegyenlítődésével azt az éveken át tartó titánok harcát, amelyben vérezve,
lihegve, a létéért harcolva lassan gyűrte maga alá Wotan népe a világhírű nagy nemzeteket,
egyiket a másik után, és minden gigászi erejének utolsó bevetésével vívta ki végre is a
győzelmet?…
Ez a nagyszövetségi gyűlés még a szokott nagy-képű formaságok közöd, diplomatikus
kifejezések áradatában fürödve zajlott le, és szokás szerint végrehajthatatlan döntések
születtek meg rajta.
A moldovai külügyminiszter megdöbbentő bejelentést tett. Beszámolt Fulgur
békebontó üzenetéről; hírlapok tömegét tette az asztalra, úgy bizonyította azt a tervszerű
propagandát, amellyel egy titkos társaság a három-tagadásos béke húzta határon lakók
lelkében nyugtalanságot igyekezett kelteni a nagy Korlát meséjével, amelyen semmiféle élő
át nem léphetett, kúszhatott, szállhatott... Adatokkal igazolta, hogy hétfőtől máig, vagyis
három nap alatt 62 ember veszítette életét, akik nem hittek a Korlát babonájában, átlépték
a határvonalat és valami ismeretlen elektromos fegyverrel lesből lemészárolták őket...
„Veszedelmes terrorista banda ragadta magához az uralmat Ogurország fölött és
üzeImeivel nemcsak az élet- és vagyonbiztonságot, hanem egész Eurázia jólétét fenyegeti
és ártó hatással van a nagy háború kimenetelének biztosítása szempontjából is!... —
harsogta a, moldován bizottság szónoka és a művelt világ segítségét kérte ahhoz, hogy ez a
banda egy szálig kiirtassék.
Nagy volt a műfelháborodás a tanács tagjai között. Sokáig dobálták a szót ide-oda, s
végre is egyhangú határozattal megbízták a moldován tagállamot, hogy mint a béke őre és
a nyugati civilizáció nemes védelmezője, szállja meg békét hozó hadseregével a renitens
országot és csak akkor vonuljon ki belőle, ha sikerült a békét végérvényesen biztosítania.
(Hol lesz holnap a mai moldován állam és annak mai vezetői!)
Még aznap este megjelent a lapokban a moldován katonai főhatalom üzenete az ogur
kormány számára, amelyben figyelmeztetik, hogy a Nagyszövetség határozata előtt
engedelmesen meghajolva, ellenállás nélkül engedje át a határon a megszálló expedícióra
kiküldött csapatokat.
Ogurország hallgatott. Csak Fulgur figyelmeztetését közölték újra meg újra a lapok,
hogy meghal mindenki, aki a nagy Korláton áthatolni próbálkozik.
Jövő kedden korán reggel északkeleten, keleten és délen egy időben indultak meg az
expedíciós moldován seregek. S északkeleten, keleten és délen egyformán megtorpantak a
határvonal előtt. Egy csomó előőrs holtteste mutatta, hogy a titokzatos hatalom nem tréfál
és hogy a Korlát, valóság.
Délben a harckocsi-ezredek támadása következett..
80 km sebességgel rohanó könnyű hernyókocsik, mögöttük lassú járatú, de
borzalmas hatású „Char. II. C’ osztagok.
Sehol nem mutatkozott ellenállás, elhagyatott véges-végig a határvonal, de száz
méternyire a Korláttól megállt a gépek motorja -és a mechanikusok minden fáradozása,
hiába próbálta újra megindítani őket. Végre is este igás állatokkal és gőz-lokomotívokkal
vonszolták vissza a tehetetlen harckocsikat.
Az éjszaka folyamán repülők indultak támadásra.
A sztratoszféra alsó határáig emelkedő 6000 lóerős, 12 motoros bombavetők és
zajtalan motorral közlekedő, csapatszállító mamutgépek százai szálltak fantasztikus
sebességgel a határvonal felé. Ha ezek a Korlát felett átrepülnek, ember életek tízezrei
bánják a kormány meggondolatlan ellenállását! — De a Korlát tartott. Néhány száz
méternyire a határvonaltól megálltak a motorok és az volt a szerencsés, aki villámgyors
fordulattal, siklórepüléssel a határon innen még földre juthatott, A 12-—14 ezer méternyi
magasból lezuhant gépek roncsai között ki keresne élő?
Másnap reggel az összes euráziai lapok hozták Fulgur üzenetét: „Nem akarom, hogy
emberek meghaljanak! Nem akarok háborút! Miért nem maradtok túl a Korláton, hiszen
megmondtam, hogy senki élve át nem juthat rajta?
Szerdán délben látták meg először a védekező ellenfelet. És akik látták, soha el nem
fogják felejteni.
Az olajvidék felől indult útnak egy súlyos gázbombákkal megrakott büntető repülőraj
északnyugat felé. Ember nélkül szálltak a gépek, rögzített kormánnyal, időzített trinitro-
tuluol romboló bombákkal és 8—10 tonnás foszgén és foszétgáz bombákkal. Ismeretlen
helyről rádióhullámokkal igazgatták őket. Jöttek, mint a védhetetlen veszedelem, óriási
sebességgel az ogur határ felé. Ha ezek elérik a nagy Korlátot, a motorjuk megáll ugyan és
az irányító rádióhullámok vissza peregnek a kozmikus sugarakból szőtt falról, de a gépeket
a kapott lendületük messze túl viszi az országhatáron, és ahol leesnek, ott tömeghalál tesz
és kő kövön nem marad. A határon túli csendes ogurok keresztet vetettek és forró imában
kérték az ég Urát, irgalmazzon azoknak a szegény, mit sem sejtő testvéreknek, akiknek
otthonát ez a dübörögve elviharzó embertelen halál meglátogatni készül...
Fehérvár fölött szálltak a halál fuvarosai, amikor a magasságból hirtelen hófehér,
könnyű gépmadár csapott le eléjük. Játékos kedvvel libbent egyet-kettőt, aztán élére állt a
rajnak és vezetni kezdte őket De nem az eddigi irányban!
Óriási félkört írt le nyugat, majd dél felé és aztán délkeletnek kanyarodva,
nyílegyenesen vitte magával az egész légi flottát, — ki tudja, hová?
 A rádióhullámok kezelő mesterei egyszerre csak azt vették észre, hogy a gépek nem
reagálnak többé az ő irányításukra. Valami sokkal hatalmasabb erő megzavarta a
hullámaikat és belefojtotta az energiát a leadójukba. Ugyanekkor megszólalt a telefon és a
határvonalra kiküldött rádiómegfigyelő magából kikelt rémülettel jelentette, hogy a
halálflotta néhány kilométerrel a nagy Korláttól nagy ívben visszafordult és most
egyenesen az olajforrások felé tart. Viszi vissza a halált azoknak, akiknek a keze útnak
indította...
Kapkodó, ijedt telefonálgatás következett, aztán a moldovánok megszállta ogur
vármegyék minden zugába szétfutott a rémhír:
-- Vigyázni! Jön a halálflotta! Bombáival városokat semmivé tehet; gázbombái egy
vármegye népét percek alatt kiirthatják!.,. Nincs hatalmunk fölötte!
Jött a halálflotta. Mintegy hétezer méter magasságban, 600—620 km óránkénti
sebességgel szállott délkeletnek.
Bihar, Aranyos, Fehér megyék népe rettegve látta maga fölött elvonulni őket és csak
akkor merlek felsóhajtani, amikor már a dübörgésük is elhalt a távolban. Fogáros
megyében, Garasában szóltak a harangok és mint a végítéletre várók, fejvesztetten
kapkodtak az emberek... Amikor az alig látható kis fehér gép átszállt Fogáros fölött, —
nyomában a félelmetes flotta — akkor már mindenki tudta, mi történt.
Fulgur valami ismeretlen elektromos erővel közömbösítette a moldován katonai
leadó irányító hullámait, maga vette át a gépek vezetését és a százszoros halált vivő
borzalmas fegyvert most azok ellen fordítja, akik azt elindították: viszi őket egyenesen a
moldován főváros felé!...
Siralomházban ülő, láncolt kezű rab értheti meg csak a tehetetlen halálfélelemnek azt
az idegtépő állapotát, amelyben a moldován főváros élt háromnegyed órán keresztül,
amikor Barasónál hirtelen délnek fordult a halálflotta és bizonyossá vált, hogy az ország
szívét és középpontját akarja elpusztítani. Percenként jöttek a jelentések: átszállt a barasói
havasok fölött! — A Bucsecs mögötte maradt! — Sinai fölött látták! — Kiért az alföldre!.,.
jön,,.!
A moldován hadügyminisztérium kétségbeesett lépésre szánta el magát. Meg kell
védeni a fővárost akkor is, ha tíz más város vagy falu pusztulását idézzük is elő! Akármibe
kerül, le kell lőni a gépeket még az alföld előtt!
Ötven vadászrepülőgépből álló támadó flotta suhant fel a levegőbe és száguldott a
közeledő veszedelem elé. A parancs: fölébe kerülni és lelőni a bombavetőket, ha kell, a
saját gép és élet feláldozása árán is!
Tíz perccel a felszállásuk után holt madarakként siklottak, kerengtek, hullottak alá a
vadászgépek. Minden motor megállt, A fehér gép parancsolója nem tűri, hogy akarata
végrehajtásában feltartóztassák!
Fél tizenkettő volt, amikor a halálflotta megérkezett a moldován főváros fölé.
Kétségbeesett emberek üvegesedő szemmel bámultak felfelé és várták a halált .A flotta
hosszú -siklással ereszkedett le a város fölé; elől a kicsi fehér gépmadár, nyomában a
dübörgő szörnyetegek. Olyan közel jöttek, hogy egy-egy gép futókereke érinteni látszott
templomtornyot, felhőkarcolók tetejét. És míg vacogó fogakkal, dideregve várta egymillió
ember, a halálflotta 100-150 méteres átlagos magasságban lassan írta le egyik kört a másik
után a halálos csendbe dermedt város fölött...
Aztán hirtelen kétezer méterre emelkedett, nyílegyenesen keletre vágott és hatszáz
kilométeres sebességgel belefúrva magát a levegőégbe, eltűnt a szemek elől. Harminc perc
múlva hadihajó rádiójelzése adta tudtul országnak, világnak, hogy a fehér vezérgép az
egész halálflottát, amellyel egy fél országot elpusztíthatott volna, nyílegyenesen belevezette
.a Sötét-tengerbe. Sisteregve merültek alá a XX. századbeli technika romboló csodái és sem
ők, sem a fehér Fulgur-gép nem merült fel többé.
Csillag esik, föld reng, jött éve csodáknak...
Fulgur megmutatta, hogy nem akar háborút, nem öl és nem engedi, hogy öljenek.
 A második vasárnap elmúlott. Új nap virradt, új eseményekre.

Fulgur második hadjárata.

Megérkezett a második hétfő.

Ez éjtszaka a szláv felvidéken kevesen aludtak.
Zászlókat varrtak, ogur ruhát hímeztek az ogurok..
A szlávok szorongó belső félelemmel találgatták: mit hoz az elkerülhetetlen új ogur
uralom? Megbeszélték, ki költözött el az elmúlt két hét folyamán idegen országba, kinek
kellett menekülnie, kinek lesz esetleg kellemetlensége...
Reggel nyolc órakor a szívek egy ütemben dobbantak...
Minden szívben ott ült a várakozás.
Óraütéskor magas égből hang kiált...Hatalmas orgona hangján megszólalt az ogur
Himnusz.
Betöltötte a szobákat, a pincelakásokat épp úgy, mint a palotákat, az utcát, teret,
erdőt s még a havasok legeldugottabb sarkában is ott zúgott mindent átéltető, gyönyörű
mély hangokon az
„Isten, áldd meg...” Felszabadult örömmel énekelte vele a nemzet imáját egy hazatérő
elszakított országrész.
Csend lett egy percre. Aztán megszólalt az ismert férfihang;
— Az elszakított felvidéket az ogur nemzet újra birtokába vette. Tűzzétek ki a három
színű zászlót! Mindenki a helyére! E perctől kezdve az ogur királyi kormány szervei állnak
szolgálatban! A három-tagadásos határon Istropolistól Zellöig megszüntettem a Korlátot,
de felállítottam Dévénytől Zolidig a régi ogur határon. Senki a Korláton élve át nem
kelheti! És senki büntetlenül szavát, kezét az ogurok ellen fel nem emelheti! Fulgur, az
erős, őrködik a visszatért ogur felvidék fölött! Szólottam!”
Tíz perc alatt ogur zászlóerdő lobogott az egész felvidéken.
Olyan volt az egész, mint egy gyönyörű álom. Mint amikor a mesebeli tündér
varázsbotjának érintésére pillanat alatt eltűnik az ezerráncú vén boszorka és helyén ott
mosolyog a világszép királykisasszony.
Nem történt semmi különös. Egy puskalövés nem esett, egyetlen harci mozdulat nem
kellett egyetlen ogur nem mondta egyetlen huszitának vagy szlávnak: Add át a helyedet
nekem! — Az ogurok nem jöttek; egyszerűen ott voltak és a régi világ emberei egyszerűen
nem voltak ott többé.
Az istropolisi rádió ogur szóval mondta el a reggeli üdvözlést és vezényelte a tornát,
Ogur vasutas vezette a vonatot, ogur kalauz adott jegyet a villamoson, ogur rendőr állt az
utcasarkon, ogur rikkancs kiáltotta az etelevárai reggeli lapokat, ogur volt a felírás minden
középület ormán és az utca neve minden utcasarkon. A templomban ogur pap mondott
misét és prédikációt, a vármegyeházán ogur hajdú őrizte a főispán ajtaját, ogur
polgármester dolgozott a városházán, ogur katona tisztogatta a fegyverét a kaszárnyában,
ogur tanárok, hivatalnokok álltak munkába a hivatalos óra kezdetén. Zökkenés nélkül
ment tovább az élet bonyolult gépezete, csakhogy ogur csavarokkal, kerekekkel és ogurul
ment tovább.
A Dobay-féle, titokban szervezett nemzeti sejtrendszer példátlan, megdöbbentő
diadala volt ez.
Az átvétel tempójára jellemző az istropolisi Grün A. esete, aki valami ügyes-bajos
dolgában felballagott a mestsky dom-ba a mestsky starosía-hoz; az előszobában még a
huszitából szlávvá vedlett titkár fogadta, beirányította a párnázott ajtón, ahol azonban már
az ogur polgármester vette át a kérését; tíz perc alatt végzett; kint az előszobában már
cserkészjelvényes ogur titkár búcsúzott tőle s amint a kapun kilépett, a pompás portálé
fölött már ott csillogott arany betűkkel: Városháza. Ezt a váltást így csak cserkészekkel,
ogur cserkészekkel lehetett megcsinálni.
Minden utcasarkon ogur nyelvű hirdetmények:
 „Figyeljetek!
Mindazok a lelkükben, nyelvükben, állampolgárságukban idegen lakói a visszatért
ogur felvidéknek, akik elkívánkoznak innen, mert az ogur világban helyüket nem
találják, bántatlanul hazamehetnek és minden ingó vagyonukat magukkal vihetik, ha
három napon belül Istropolisban, Rákóczi-várában vagy Unghidán ezt az óhajukat a
„fehér házban” bejelentik. Házukat, földjüket és minden ingatlanukat megvesszük s
készpénzben fizetjük. Senki nem károsodik.
Csak az maradjon itt, aki ogurul érezni, gondolkodni, beszélni és élni tud és akar!
Vasárnaptól kezdve a határainkon belül nem tűrünk meg idegent, csak lélekben, igazán
ogurokát.
Aki Ogurországot csak egyetlen szóval megbántja, vagy a mi törvényeinknek ellene
szegül, azonnal a sivatagi vagy a jégvidéki gyarmatunkra szállítjuk s ott él míg megtörik
vagy megváltozik.
Felébredt egy ezeréves nemzet. Akarata törvény; meghajoljon előtte minden egy-
ember!
Fulgur.”
Egész délelőtt sűrű embertömegek álltak a hirdetmények előtt és ragyogó szemmel,
vagy gondterhes arccal olvasták a kemény sorokat. Olyan furcsa volt elhinni, hogy a
hirdetésnek igaza van! Elgondolkodva ballagtak hazafelé, suttogva beszélgettek: Ti
mentek?... Hát igaz?... Mikor jelentkeztek?... Már olyan szépért berendezkedtünk, és most
mindent itt hagyjunk?... Hátha fordul a kocka?,,. Várjunk?... De ezek nem tréfálnak...
Délután már ezernyi házban csendes, lázas csomagolás kezdődött, A felvidék régi urai
készülődtek.
*

Buncinak édesanyjához írt leveléből:

„... Tudod, Anyukám, rengeteg a dolgunk. Hétfőn százhatvannégy helyen álltunk meg
Fulgurral, hogy megnézzük, hogy megy a felvidék átalakulása. Egyik helyen, a volt husszita
légiósoknak egy tanyáján, ránk rohantak és agyon akartak verni, de Fulgur leverte őket a
fulgurátorral, Aztán jelzést adtunk, tíz perc múlva ott volt egy szentimrés főiskolás egy
szállító géppel, felrakta őket és vitte a Szaharába, Partos Pista keze alá. Oda került az a
nagybajuszú ember is, aki Unghidán rálőtt Fulgurra hátulról, amikor bementünk a fehér
házba és megnéztük, hogyan intézik a rengeteg jelentkezőt, aki mind vissza akar menni a
hazájába. Ez borzasztó érdekes volt. Mentünk a széles folyosón és egyszerre hátulról két
lövés dördült, Nagyon megijedtem, de Fulgur nem ijedt meg, hanem nyugodtan
megfordult és odament egy vékony, sápadt emberhez, akinek reszketett a kezében a
revolver, de azért még kétszer rálőtt Fulgurra egészen közelről. Fulgur melléje ment és azt
mondta neki csendesen: Látom, hogy nem vagy ogur ember, mert hátulról támadtál meg$
Akkor már ott volt két öregcserkész, karon fogták az embert és elvezették. Ez is a
gyarmatra kerül és mindenki, aki nem fogad szót nekünk. Nagyon nagy urak vagyunk. És
mindenütt a cserkészek! Fulgur azt mondta, hogy a fiúkban bízik és rájuk akar
támaszkodni és igazán mindenütt a fiúk dolgoznak gaborit-ruhában és beszervezik a
felvidéki fiúkat. Tegnap is mikor estefelé az Ipoly partján szálltunk le Fulgurral, ahol a
szláv gárdisták a tankokat indították, ellenünk, olyan érdekes volt, ott feküdtek a rettentő
nagy gépek, mint a döglött vakondokok és egy csomó ogur cserkészfiú rabló-pandúrt
játszott rajtuk. És mikor leszálltunk a gépről, odajöttek és akkor látom csak, hogy ezek a mi
scarbani csapatunkból valók és a fő rabló is velem jár és éppen mellettem ült az iskolában.
És ekkor a Cila (tetszik tudni, ez Laci, csakhogy a fiúk így kiforgatták a becsületes nevét)
odajött és jelentést tett Fulgurnak, hogy ők őrzik a harci kocsikat és egyszer egy pár légiós
jött és el akarta kergetni őket, de akkor jelzést adtak és öt perc múlva ott volt Gabi a
gépével és leverte őket. Mi mindenkit leverünk, mert mi roppant erősek vagyunk.
 Én is levertem már egyet, de nem embert, hanem kutyát. Rákóczi várán a fehér
házból kellett átszaladnom a városházára és nagyon síkos volt az út és egy nagy
újfundlandi kutya megugatott és rám ugrott, úgy, hogy elcsúsztam és akkor még egyszer
rám jött. Hát ezt vertem le a fulgurátorral, És most már nem félek senkitől.
Mi nagyon erősek vagyunk. Nem is mer nekünk ellenállni senki. Istriopolisban és
Rákóczivárán és Unghidán a fehér házban (tetszik tudni, ezek sokemeletes gyönyörű nagy
gaborit-házak, amelyeket egy éjtszakán állított fel a tiszaőriek F-gárdája; hogy bámultak a
felvidékiek, amikor reggel egyszerre óriási nagy ház volt ott, ahol előző este még semmi
sem volt!),,, szóval a fehér házban eddig tizennégyezer ember jelentetté, hogy ők el akarnak
menni a régi hazájukba és mától kezdve az összes autóbuszok meg repülőgépek minid
ezeket szállítják. Berakják a bútort, meg a gyerekeket, még a virágot, meg a tyúkokat, meg
a kanárit és a macskát, meg a kutyát is a gépbe és akkor az autóbusz elrobog, a repülőgép
meg repül az ogur védőhegyeken keresztül az istropolisi nyugati vasútvonal mellett egy
roppant érdekes nevű városhoz, amelyet úgy hívnak, hogy Kuty.
Hát tetszett már ilyen vicces nevű faluról hallani? De most ez a Kuty nevezetes hely,
mert ott minden órában megnyílik a nagy Korlát, de csak annyira., hogy az úton
átmehessenek az autóbuszok, és fölöttük átsuhanhassanak a gépek, és elviszik a
hazamenőket az állomásra és olt kiszállítják és nyugta ellenében átadják a
protektorátusnak. És a hussziták borzasztó dühösek. Jaj, Anyukám, el sem képzeli, hogy
mennyire dühösek! Úgy szidnak minket, és eleinte le akarták lőni a sofőröket és majd
meghaltak rémületükben, amikor látták, hogy nem fogja őket a golyó! És aztán el
torlaszolták az utat visszafelé, hogy az autóink ott rekedjenek. Csakhogy az autón is van
fulgurátor és egy perc alatt a torlasznak a fekete porát vágta a szemük közé a szél. Most
már békében maradnak és éjjel-nappal megy a szállítás.
Holnapután estig be is fejezzük a költöztetést és közben a Dobay bácsi a
birtokügyekben is rendet csinál. Ez borzasztó nehéz lesz, mert hallottam, amikor mondták,
hogy a birtokügyek nagyon bonyolultak, de Fulgur mondta a Dobay bácsinak, hogy szuum
kuikve és akkor rendben lesz minden. Szuum kuikve ez latinul van és én nem értem, de
valami nagyon jó lehet, mert amit Fulgur rendel, az mindig nagyon okos és nagyon jó.
Holnapután vasárnap és akkor pár percre haza mehetek.
Most nem lehet még, mert mi lenne a felvidékből, ha én most elmennék?
És igaz, Apukának tessék megmondani, hogy most már a nádpálcát csak törje össze
és a hamvait szórja ki a szélbe, mert én most már országot rendező hős vagyok és
nagyhatalom és a hősöket meg a nagyhatalmakat nem szokás nádpálcával eltángálni. És
nem is lehetne, mert rajtam a gaborit ruha.
Délután Fulgurral valószínűleg a Nagy Oázisra megyünk, megnézni, hogy mit csinál a
Partos Pista bá' az új népével, akiket a felvidékről szállítottunk neki. De estére itthon
leszünk, mert még sok a munkánk. Be is fejezem a levelemet és csókolom Apukát, meg
Évikét, meg Marikát és üdvözlöm a Kati nénit meg a Morzsát.
Anyuska kezeit csókolja hű fia
Bunci.
*

A scarbani kollégiumban uzsonnára csengettek éppen.

Mint a nyüzsgő hangyaboly, olyan volt a hatalmas ház.
Lázas izgalommal tárgyalgatták a legnagyobb újságot, amivel ezekben a napokban
tele volt a világ: Fulgur minden emberi fantáziát megcsúfoló diadalmas hadjáratát, a
felvidék felszabadítását, a halálflotta esetét... Csillag esik, föld reng, jött éve csodáknak...
A tanulókban egész csomó asztalnál új fiúk ültek; csak az idén kerültek az intézetbe.
Az asztalok régi gazdái elmentek, ki ősszel, ki még a nyáron, hogy a legszebb ogur álmok
emberének szolgálatába álljanak. Az itt maradt pajtások csendes irigységgel, de egyúttal
ujjongó büszkeséggel is gondoltak reájuk. Mintha rajtuk keresztül őnekik is részük lenne a
világtörténelmet döngető nagy eseményekben. Gabi, Kisöcsi, Pursi, Stubi, Dodi, Bunci és a
többi fulgens egy új korszak csodálatos hőseivé magasodtak a régi pajtások meg az új fiúk
szemében. Csillogó szemmel beszéltek róluk, dicsekedtek a barátságukkal, apró eseteket
meséltek az életükből...
Uzsonnára csengettek épen.
Víg csatarával gyülekeztek a fiúk az ebédlőben, Frici az ablaknál állva kibámult a
kertbe. Azután egyszerre nagyot kiáltott, majd még egyet, ennél is nagyobbat és ugrálva,
hadonászva mutogatott kifelé az ablakon.
Fehér gépmadarak feküdtek le egymás mellé a játszótéren. Egy... kettő... három,,,
négy... Gaborit-ruhás fiúk ugrálnak ki belőlük...
Anti, Dodi, Lackó és Jenőke váratlan látogatása lázas, boldog eseménnyé lett a
kollégium számára. Körülvették, agyon ölelgették, megforgatták, megbámulták őket, ezer
kérdés kavargott körülöttük s mire az ezerből kettőre megfeleltek, a zsivaj már akkora volt,
hogy senki sem értette a saját szavát. Atya Muki bá-val együtt kacagva állt a háttérben:
élvezték a nép lelkesedését.
Végre is Jóska, a „Szentimrések Klubja” társadalmi szakosztályának főnöke,
felelőssége tudatára ébredvén, közbelépett és néhány knock-out meg oldalba ütés árán
sikerült is pacifikálni a népet. Leültette a vendégeket, a többieket széken, földön, asztalon
elhelyezte és aztán odaszólt Jenőnek: No most meséljetek!...
A következő félórában egyetlen pisszenés sem volt hallható. Jenőke mesélt Fulgurról,
a legcsodálatosabb ogurról.
Emberebb ember. Honszerző Árpád, Szent László király típusa, de huszonkettedik
századbeli kiadásban. Hogyan gyűri maga alá mások akaratát, hogyan fog össze minden
szálat a kemény kezében, hogyan fekszik rá határokra, országrészekre, ember-ezrekre,
lélek milliókra és építi bele a valóságba a gyönyörű ogur álmokat.
A tudása... Az ereje,..A messzenéző tervei... Nincs, aki neki ellenálljon...
Egyszerre mondat közepén hagyta félbe a szót és felállt. Vele a többi.
— Mennünk kell. Fél hatra vár Fulgur, Szervusztok fiúk! Laudetur…
— No még egy kicsit!,.. Csak egy negyedórát!... Az a pár perc igazán nem tesz
semmit!... No igazán!
Jenőke csendesen mosolygott.
— Ha Fulgurt ismernétek, nem beszélnétek ilyen csacsiságot. Amikor Kunddal
elindultunk Hunniából, azt mondta, fél hatig szabadok vagyunk, akkor jelentkeznünk kell a
sziklávárban, és fél hatkor jelentkezni fogunk. Fulgur nem ismeri a késést!
A fiuk mind utána tódultak a búcsúzó vendégeknek, Elkísérték a gépekig,
megsimogatták a hófehér madarak oldalát, megszorították még egyszer a lenyújtott kezet,
aztán...aztán... izé.., hát hol vannak a gépek? Eltűntek, úgyszólván a kezük közül tűntek el.
Fel nem szálltak, hiszen senki sem látta emelkedni őket, el sem futottak, föld el nem
nyelte...
Soha ilyen csodát!...
Súgva-búgva késő estig tárgyalták az elvarázsolt gépek esetét. Tudták, hogy minden
megoldási elméletük messze sántikál az igazságtól, de jólesett beszélni róla, jólesett
minden percben ötször is kimondani a nagy nevet: Fulgur...Fulgur. Valahogyan közösséget
éreztek vele, mintha mindnyájan hozzá tartoznának egy kicsit.
Csak Jóska ült magába merült, mord arccal órákig az asztala mellett. Szóltak hozzá,
nem hallotta, meglökték, fel sem vette. Végre is a kamarása, a gólyalábú Jankó erélyes
rázogatássa] térítette magához: De komám, hát mi van veled? Ébredj már!
Jóska felnézett és összeráncolt szemöldökkel azt kérdezte: Miért pont épen őket? És
engem miért nem? Hát énbelőlem nem lenne éppen olyan jó fulgens?...
A kérdés elhangzott. És senki sem felelt rá.
*

A Károlyvár alatti szikla teremben megbeszélést tartott Fulgur a vezérkarával.

 Dobay végen járt már a jelentésének: Istropolisnál összesen l5.504 embert adtunk át
a husszita hatóságoknak. Két és félmillió pengő értékű vagyont vittek ki magukkal.
Tizennyolcezer embert helyeztem állásba; kevés kivétellel mind öregcserkészek vagy
cserkészpapák, akik meg fogják állni a helyüket. Látogatás címén rázúdultunk a felvidékre
nyolcezer cserkészfiút, akiknek az iskolák, gyárak egy hónapra szabadságot adtak. Sajtó,
színház, rádió és huszonhatezer fanatikus új-ogur gyúrja ott a lelkeket.
A felvidéket elintéztük.
— Köszönöm. Szép munka volt. Mikor indulsz Hunniába?
—Úgy gondoltuk, hogy ma éjtszaka Kunddal már a Hallgató völgyben alszunk, ha
holnap megkezdjük a közvetlen előkészületeket, akkor két napunk van hétfőig, hogy a
moldovánok földjén felvonuljunk. Elég.
— Jól van. De ma éjtszaka teljes 12 órát fogsz aludni.
—Ö, még bírom. Nincs semmi baj…
— Csend, testvér. Parancs. Tizenkét órát alszol.
— Igenis!
—Én nem alszom! — mordult fel a vadász, — őrzöm a földet és a vért!
Kund szeme mélyen beesett és kék karikákkal övezett volt, mintha több éjtszakán át
nem aludt volna. Gyűröttek és igen-igen fáradtak voltak a fiúk is. Amint ott ültek egymás
mellett a nagy karosszékekben, Jenő és Dodi mindegyre elbóbiskolt s ha fel- felrezzentek,
riadtan néztek Fulgurra: nem haragszik-e. Anti látszott a legkisebbnek közöttük. Lackó
fáradt szeméből még most is csak úgy szikrázott az életkedv és a csirkefogóság.
Fulgur rájuk mosolygott aztán Kundhoz fordult.
— Tudtam, hogy a moldovánokkal meggyűlik a bajunk.
Azért küldtelek téged oda. Nagy vadászatot kértél, izgalmakat és vad hajszát. Mesélj!
— Olyanok, mint a réti farkasok... Nem, nem bántom a farkast... Olyanok, mint a
sakálok. Nappal a vackukon megbújva, lihegnek és várnak; de este, ha a sötétség leszállt,
előlopakodnak és megrohanják azokat, akik gyengébbek, mint ők. Ezrével rabolják
éjszakánként az ogur lakásokat és üzleteket; sok vér és könny folyik, sok panasz kiáltást
meghallgattam. Városban, falvakon, régi kúriákon és pásztorok, parasztok elszórt tanyáin
rablók és megtámadottak fojtogatják egymást,.. A hivatalos hatalom vak és süket, sőt sok
helyen meg annál is rosszabb. A keresztúri nagyasszony kastélyában egy
rendőrprefektussal találkoztam hajnali 3 órakor: nagy bőr táska a kezében, vitte az ezüstöt.
Négy helyen kellett vasúti katasztrófát előidéznem, hogy megakadályozzam rablott
kincsekkel tele vonatok kijutását túl a határon két műutat keresztben felszántottunk, ott
teherautók hosszú sora torlódik és hátborzongató hallgatni a csalódott fosztogatók
káromkodását. Égő házból menekül a patkány sereg; de itt minden patkány annyit akar a
szájában elvinni magával, hogy élete végéig gond nélkül lehessen. És az országszerte dúló
fosztogatással szemben csak hatan vagyunk: az öt fiú meg én. Hat napja nem hunytuk le a
szemünket. Csodálatos és nagyszerű, amit ezek a fiúk véghezvisznek. Nagy vadászat ez,
idegeket feszítő: ember vadászik bujkáló emberekre...
Eltűnik a technikai fölény. Mi haszna a fulgurátornak, ha az ellenfél ezerfelé bujkál a
sötétben? Egyenként kell kinyomoznunk, rajta csípnünk, aztán ököllel vagy kaph-sugánal
lesújtanunk és áttennünk a határon őket; ötvenet leszerelünk egy éjtszaka, de ötszáz másik
közben szabadon garázdálkodik.
Nem öltem embert, mert megtiltottad, hogy öljek, de így is izgalmasabb a
vadászatom, mint volt az a régi, Gábor Mózessel ott a csíki hegyek között! Hej! Ilyent
vártam régóta már!
Nagy vadászat, kis pajtás!...
Fulgur szó nélkül hallgatta a vadászt; most csendesen bólintott.
— Igen. Kevés hat ember erre a munkára. De kár minden legkisebb ogur értékért,
amely elvész az előkészítő napok zűrzavarában. Kapcsold be Dobay szervezeteit: az ogurok
álljanak talpra és ne hagyják magukat!
— Népfelkelést szítsak?
 — Népfelkelést, vagy forradalmat, mindegy, minek nevezzük. Két nap múlva
átvesszük az országot. Összes szerveink a helyükön állnak, várva a jeladást, hogy átvegyék
a munkát Mozgasd meg őket! Nem szabad ölni és nem szabad támadni; nem bántunk
senkit. De aki minket bánt, azon átgázolunk. Egyetlen fillérnyi ogur érteknek nem szabad
elvesznie a költözködés idején. Aki békével jár, békével mehessen; de aki támad és
harácsol, az egy szál ruhában, koldusnak kerüljön vissza a hazájába, Igaz, hogy a krisztusi
szeretet törvénye a mi törvényünk, de tartozunk azzal sokat szenvedett véreinknek, hogy a
szeretet parancsa fölött ott álljon a történelmi erő parancsa: ne bántsd az Ogurt!
— Értem, kis uram. Rendben lesz minden.
Jól van, öreg vadász. Nyugodtan bízom Hunniát a kezedre. Dodi, hogy állunk a
Bánsággal, Báccsal?
— Kemény dió. Harc lesz: kilométerről kilométerre lassan haladó hódító háború. A
kormány barátunk; baráti szövetséggel ígérte, visszaad mindent és kiüríti a megszállt
területeket Meg is tette. Csak épen a rend fenntartására maradtak hátra kis létszámú
biztosító csapatok. Ezek pedig tehetetlenek a mindenütt alakuló bandákkal szemben.
Szerviánok és dobrovolyacok előszedték a fegyvereiket és a tanyákat, falvakat valóságos
erődökké építették ki sebtiben. Az ogur lakosságot terrorizálják; a kormányuk
rendelkezéseire fütyülnek. Veszedelmesebbek, mint a legitim hadseregek. Azt mondják, a
kormány elárulta őket s inkább az életüket adják, mini a kövér bácsi, bánsági földeket...
— Igen. Rájuk ismerek. A szervián kultúrálatlan, primitív nép, de kemény, mint a vas,
jelleme fanatikus. Becsülöm őket és kemény ellenfélnek tartom még akkor is, ha törvényen
kívül álló alakulatokban veszik fel a harcot.
Nekünk persze nem sokat árthatnak. Ha a hátuk mögött lezártuk a határt, magától
megtörik az ellenállásuk, A fulgurátor erődök mögött, árkok mélyén is megtalálja őket.
— Ne tegyünk semmit ellenük? Üljünk és nézzük, hogyan építik ki egész Bácsot
egyetlen erőddé?— Üljetek és nézzétek. De közben vigyázzatok, hogy az ogur lakosságnak
baja ne essék, A túszok gyűjtőtáboraiban helyezz el két-két fulgens főiskolást; ezek minden
bántalmazást észrevétlen sugárnyalábbal azonnal büntessenek meg.
Kedden éjjel kiüríted a gyűjtő tábort és mindenkit haza szállítasz a családjához.
Ugyanígy pénteken és vasárnap is. A Kund-féle hunn felkelésnek különben hatása lesz a
szerviánokra is. Minél több érthetetlen ténnyel állnak szemben, annál inkább csökken a
magabízásuk. Az ilyen egyszerű népnek kitűnőek az idegei, de zabolátlan a fantáziája.
Engedd neki egy kissé a fiúkat, hadd dolgozzák meg ezt a babonás, csodalátó fantáziát. Jó
lesz, Üli? Táncoltassátok meg őket egy kissé!
A gyerek szemében felvillant a mosolygós huncutsága.
— Tessék csak ránk bízni! Elintézzük!
— No, akkor még Partos Pistát halljuk. A kemény markú rabszolgatartó meséljen
róla, mit csinált eddig a gyarmatra szállított ellenkezők és bűnözők tömegével!
Partos Pista odalépett az asztalhoz amelyen a Szahara térképe volt kiterítve, rajta
vörös vonallal megrajzolva a Fulgur-gyarmat halárai, kékkel az építendő autóutak
feketével a vasutak vonalai, zöld hálózat jelentette a minden emberi fantáziát felülmúló
gigantikus csatornázási munkálatokat és kis körök, meg négyszögek a telepeket, városokat.
Pista vaskos ujjai végigszántották a térképet és dörgő mely hangja mintha a pincéből
jött volna, amint magyarázni kezdett:
— Előd úrnak igaza volt, amikor azt mondta, hogy a Szaharát csatornázni kell csak és
a világ legszebb, paradicsomi gyümölcsös kertje lesz belőle. A kozmikus sugarak hajtotta
száztonnás gaborit-ekékből eddig ötvenet állítottam munkába és az elmozdított derék
frank kormányzót a guta megütné, ha meglátná, hogy máris, hogy feltúrtuk az ő kedves
homokos kádját. Itt kezdtük... és erre keletnek húztuk az első folyómedret, és
bekanyarodtunk a nagy vádiba… aztán délkeletnek fordultunk...
Feszült figyelemmel hallgatták valamennyien a gyarmat felelős mesterét. Fejük felett,
csendesen ketyegett a nagy óra... A percek órákká sűrűsödtek, odakint az esti félhomályt
az, éjtszaka sötéte váltotta fel és ők még mindig ott tervezlek, számítgattak a térkép fölé
hajolva...
Szerte a karosszékekbe süppedve, mély álomban aludtak a moldován hadszíntér
fáradt kis fiai: Jenő, Anti, Lackó, Dodi.

Hódolunk

Álljunk meg egy pillanatra!

Elnézem a világtérképet. Egyes helyeken (nézzétek Germánia, vagy Celtország
térképét) olyan sűrűn vannak egymás mellett a falvak, városok, hogy gombostű fejnyi hely
sem marad szabadon a mappán; másutt meg, mint például a Szahara közepén, vagy az
arab sivatag helyén, fehér foltok bámulnak rám, jelezve, hogy olt messze földön nincs
egyetlen falu, sőt tanya sem.
Így vagyunk valahogyan a világtörténelemmel is. Vannak idők, amikor évtizedeken át
nem történik semmi nevezetes; az iskolában egy-egy ilyen évszázadot elintéztetek tíz
sorban. Máskor meg annyira egymásra torlódnak a fontos, nagy események, annyi minden
történik egyszerre, hogy az ember hónapokig tanulja, tanulja és még mindig alig ment
előre fél esztendőt.
Hát ezért kell most egy pillanatra megállnunk. Mert ha én most részletesen el
akarnám mesélni nektek Ogurország legendás, nagy hónapját, amikor Fulgur akarata és
ereje négy héten belül visszaszerezte a régi, ezeréves határokat és papírkosárba dobta a
három-tagadásom békeparancsot, akkor jövő ilyenkor még mindig mesélnék és ki tudja
mikor érnék a végére! (Stubi naplója erről az egyetlen hónapról négy hatalmas kötetet tesz
ki. Persze könnyű volt Stubiak: egy sort sem kellett írnia, hanem Komáromy-féle
„diktaphon” kis gaborit-tölcsérébe mondta el az eseményeket és a gép írt, írt és ontotta a
teleírt íveket magából.)
— Hát még ha azt a titokzatos tíz évet is elmondanám, amely alatt Ogurország a
világtól teljesen elzárva, egy titáni emberi ész és akarat műhely ében teljes egészében
átgyúródott és újjá teremtődött, akkor már régen bajuszos bácsik lennétek, és a regénnyel
még mindig nem lennétek készen. Nem mondom, hogy nem volna érdekes, hiszen amit
Fulgur és az ő barátai, a kis szentimrés diákok meg a cserkészfiú ezredek segítségével Ogur
országon műveltek, az gyönyörűbb, mint a legszebb legenda, fantasztikusabb, mint Verne
vagy Wells regényei, izgalmasabb, mint a legvadabb detektív regény. De ki győzné mindazt
leírni? És elolvasni?...
Elégedjetek meg azzal, hogy nagy vonásokban, inkább áttekintést nyújtva, mondom
el azoknak a nagy időknek a históriáját. Hiszen úgyis arra vagytok kíváncsiak
valamennyien, hogy: jaj, mi történt? Mi lett a vége?...
Elmondom.
*

Az történt, hogy Kund teljes tizennégy napig nem hunyta le álomra a szemét, de
(leszámítva a Fulgurnál átaludt tanácskozás óráit) nem aludtak közben a fiúk: Kisöcsi,
Jenő, Lackó, Anti és Dodi sem. A Boda Péter-féle kis radiátor-karórák kitűnően beváltak:
két héten át alvás nélkül teljes munkaképességüket megtartották a szervezetet. Igaz, hogy
amikor vasárnap este levették őket a fiúk, abban a pillanatban csak eldőltek mint a kis
zsákok és 48 óráig álomtalan, ájulás szerű, mély alvással aludtak.
De a feladatukat elvégezték. Legendás harcot vívtak a láthatatlan fosztogató
ellenséggel. Mindenütt ott voltak, minden segély kiáltást meghallottak, minden fosztogatót
lefüleltek és sikerült úrrá lenniük azon a félelmetes tömeghisztérián, amely a moldován
nemzetnek Hunniára szabadult alacsonyrendű csőcselékét a nagy tisztogatás színe előtt
elfogta és arra uszította, hogy még egyszer alaposan megtömjék a zsebüket, mielőtt a
kincses ország határát véglegesen lezárják mögöttük, Péntek estig csak ők hatan harcoltak;
szombat reggel munkába állt Dobaynak a Hallgató-völgyben összegyűjtött gaborit-
szerelvényes öregcserkész csapata is, akikből a visszafoglalt Hunnia rendőrsége lett
később; szombat este kitört az elkeseredett ogurok felkelése, amely két napra súlyos
forradalmi felfordulást idézett elő és bizony vérbe és életekbe is került Hétfőn reggel az
északi határtól a déli határig és kelettől nyugatig végigzúgott a világfordulást hirdető és új
világot kiálló hang — és, mint tíz nappal ezelőtt a felvidéken, most itt is arra ébredtek az
emberek, hogy valami embertelenül hatalmas kéz egyetlen éjtszakán letörülte az ország
arcáról az idegen bélyeget. Helyén állt az ogur közigazgatás, megjelentek a vendég
cserkészetek minden csapat otthonában (hej, kevés csapat volt itt eddig!), megjelentek a
figyelmeztető hirdetmények az utcasarkokon, és lázasan csomagolt minden idegen, aki el
nem indult eddig.
Négy nap múlva az utolsó jelentkezőket is elszállították Fulgur autói és repülőgépei.
Az ötödik napon ugyanabban az órában ünnepi szentmisék és istentiszteletek folytak
az ország összes templomaiban. Ogurok hálaadása. Az ősi székesegyházban, ahol az ősz
patriarcha püspök mondta a misét, ott térdelt Fulgur, mellette egész vezérkara. Eltakart
arccal, mély áhítatban térdre borulva. Utána a fehér gépek visszatértek Scarbanba, csak
egyetlenegy szállt keletnek, hogy a benne ülő két férfit elvigye egy régi kastély romjaihoz
aztán egy sírhoz kint a temetőben s egy nagy kőhalomhoz irdatlan erdők mélyén.
Fulgur és Kund zarándok-útjukat járták. Emlékeztek és imádkoztak.
A hatodik napon a várispánok megtartották a megyei széket és bejelentettek, hogy az
ogur élei vígan megy az egész vonalon. Dolgoznak a bányák, az ércművek, javítják
mindenütt az utakat, vaspályákat, a betegség nyűtte szervezetben új vérkeringés új életet
viszen.
A hatodik nap estéjén Dobay Zomoburba érkezett, hogy megkezdje az állig fel
fegyverzett országrész visszahódításának közvetlen előkészületeit.
*

Külön kötete lehetne az ogurok történelmének az a titáni küzdelem, amelyet a

szervián bandák folytattak Fulgurral szemben, Ellenségünk, sok könnynek kisajtolója, sok
szenvedés okozója, de tiszteletiéi kell elismernünk azt a csodálatos hősiességet, amellyel a
hódított földüknek minden talpalatnyi helyét védelmezték. Itt nem volt sötétben bujkáló
rablás, utolsó megtömése feneketlen zsebeknek... De volt helyette vadállati, vak hősi harca
fanatikus, egyszerű embereknek, akik hangtalanul tudtak szenvedni is, meghalni is, és vad
keserűséggel teltek el, amikor azt látták, hogy sem szenvedni, sem meghalni nem hagyják
őket.
Bács, Bánság minden városa, falva, tanyája megtelt elszánt harcosokkal. Nem voltak
csapatmozdulatok, nem vonultak hadseregek, ágyúkat is csak a központi, nagyobb városok
láttak; ellenben némán, fenyegetően ott, álltak minden lépésnyire a komitácsí-harcokban
edzett, szálas, kemény hegyilakók. Rá tették a kezüket az elfoglalt földre s minden ujjukat
úgy kellett lefeszíteni az ogur rögtől.
Hétfőn felzendült az ogur himnusz a Délvidék fölött és harsonás hírnök hangja
hirdette, hogy a nemzet birtokába veszi az elszakított országrészt. Elmondta
figyelmeztetését, hogy a három-tagadásos határon megszűnt a nagy Korlát, de felmeredt
mindenütt a régi, nagy Ogurország határán.
Meghirdette, hogy az ogur szent korona nevében átvett minden hivatalt, tisztet,
hatalmat.
És reggelre nehéz zökkenéssel arra ébredt Bács, Bánság népe, hogy a szervián világ
nem tűnt el, sőt nem is akar eltűnni. Az őrhelyükre siető ogur szolgálatosokat mindenfelé
szuronyhegy fogadta; zordonan, fogukat csikorgatva álltak ott a szervián hegyek legjobb
katonái, őrizték a régi világot.
Eljöttek a fehér gépek és a nagy teherautók; a gaboritruhás hadsereg rázúdult a
délvidéki városokra és a sebezhetetlen fiú-harcosok fulgurátorral a kezükben utcáról-
utcára, házról-házra nyomultak előre, Minden utcát külön kellett 5 fokos kaph-sugárral
végigsöpörni ők s a lábukról leveri szervián védőket autóra és repülőre rakva, a Danubius
partján felállított gyűjtő táborba szállítaniok. Minden középületet szobáról-szobára kellett
elhódítaniok, minden szervián védőt személyes harcban ártalmatlanná tenniük. Uliék
csirkefogó humora kifogyhatatlan volt a bukfencező ötletek kitermelésében, amelyekkel a
tudatlan emberek babonás lelkét próbálták rémületbe ejteni. A szerviánok elrémültek,
hányták a keresztet, fogvacogva imádkoztak, — de nem mozdultak a helyükről. S a városok
megtisztítása után ott voltak még a falvak, ott a tanyák és szállások: mind megannyi
búvóhelyek a rejtőző ellenállók számára. Bizony, hat teljes napot igénybe vett a
visszahódítós munkája! A szó szoros értelmében ölben kellett kihordani őket a határon
túlra.
Szombaton késő este jelentette Dobay Fulgurnak: a munkát elvégeztük!
Vasárnap jött, ujjongó, diadalban úszó, nagyot örülő boldog ogur vasárnap.
Az ország nemzetiszínű zászlóerdő. Ünnepélyek minden színházban, moziban,
kultúrházban. Hivatalos ünnepségek városházán, megyeházán, iskolákban, intézetekben,
ünnepi gyűlések cserkészcsapatokban, kongregációkban, egyesületekben, Több beszédet
mondták el ezen az egyetlen napon mint a világháború szomorú dátuma óta mindösszesen.
Dobay szónokai beszéltek mindenütt; az ő cserkészei kezdtek a tapsot és az éljent; az
ő válogatott előadói és művészei adták a rádió programját; ő intonálta azt az egyetlen
frenetikus, óriási „éljent", amelybe az egész nap diadalünnepei összefonódtak. Fulgur neve
lebegett az ország fölött, az ő óriási alakja magasodott föléjé a nagy Korlát körülzárta,
feltámadt nemzetnek.
Az országházában méltóságos komolyságú történelmi távlatú éjtszakai gyűlés
keretében egyetlen törvényjavaslatot tárgyaltak le és fogadtak el egyhangúan
„Aki az országot eggyé kovácsolta, minden ogurok közt a legelső legyen, rögtön az
államfő után. következzék. A világtól való elzárkózás tíz évén át ő az ország mestere. Erre a
tíz évre felfüggesztjük az Aranybullától kezdve az ogur törvénytárt. Fulgur akarata legyen a
törvény. Példátlan a történelemben, hogy egy nemzet maga akaratából egyetlen ember
kényére adja magát. Megtesszük, mert bízunk Fulgurban. Így akarjuk, így legyen!"
A páratlanul különös törvényt a parlament két háza azonnal elfogadta, tíz percen
belül az államfő hitelesítését is megkapta a törvény.
Most felállt a nádor és hangos szóval elkiáltotta:
— Fulgur, Ogurország ura, vedd át a hatalmat!
Hódolunk!
Halálos csendben állt a parlament egy teljes percig.
Halálos csendben a háromszázezer ember lent a téren.
És nem történt semmi.
A nádor újra kiáltott:
— Fulgur, Ogurország ura, vedd át a hatalmat!
Hódolunk!
Most egyszerre világosodni kezdett az éjtszaka, Csodálatos tiszta fény áradt szét a
város felett és pillanatról pillanatra erősödött, A Danubiuson ezüstösen csillogott a víz; a
parton szikrázott, ragyogott a kő. Fél perc múlva már bántó erős volt a fény; újabb tizenöt
másodperc múlva mindenki szeme elé tartotta a kezét, mert elvakította a fehér ragyogás;
mire az egy perc letelt, szemüket eltakarva, lehajtott fejjel álltak néma százezrek a
kibírhatatlan fényáradatban.
Harmadszor is szólott a nádor;
— Fulgur, Ogurország ura, vedd át a hatalmat!
Hódolunk!
És ekkor megzendült újra az a csodálatos hang, amelyet el nem felejtenek többé a
felvidék, Hunnia és a Délvidék magyarjai: betöltve a levegőeget és behatolva mindenüvé. S
mégis oly lágyan és tisztán csengve...
— Esküszöm, hogy tíz éven át Ogurország első rabszolgája én leszek. Naggyá és jóvá
teszem az ogur nemzetet!
 Törvényem a szeretet törvénye, corpus iurisom a biblia, kormánypálcám a kereszt.
Ogurországért élek és mindig jót akarok. Erre Isten színe elölt megesküszöm!…

Amint a hangok elhangzottak, mintha elvágták volna, eltűnt a fény. Az átható,

fehérség után hirtelen a legfeketébb sötétben találták magukat az emberek. S a sötétség
erejét a hirtelen ellentét százszorosra fokozta. Ez a váratlan éjtszaka megtelt a nemzeti
imának, a Himnusznak hangjaival. S míg levett kalappal, még káprázó szemmel énekelt a
százezernyi ember, magasan a fejük fölött egyszerre kigyulladt egy óriási kereszt. Úgy
feküdt fölöttük, lába az endrei hegyeken, csúcsa valahol a déli szigeten túl látszott; két
karjával mintha átölelte volna Etelevárát. Hipnotizáltan meredtek fel az emberek s amint a
szemük megszokta az új fényt, akkor látták, hogy mérhetetlen magasságban kivilágított
testű apró, fehér repülőgépek sora adja a kereszt vonalait. A Fulgur legendás gépei!
Elhangzott a himnusz, kialudt az égi kereszt fénye és az emberek csendesen
hazamentek.
Fulgur átvette a hatalmat az egyesített történelmi Ogurország fölött.

Történelemóra a VI. b-ben

Halálos csendben lapult az osztály.

John Godfrey Smith tanár úr fent állt a katedrán és lassan lapozgatott a
jegyzőkönyvecskéjében. Az iskola legszigorúbb tanára! És ismétlésre fel van adva mindaz,
amit eddig tanultak; a legutolsó tíz esztendő történelme.
A kis Webb, a mindig izgő-mozgó, eleven ördögfióka úgy megbújt most
kenyerespajtása, a széles vállú Roby Kan mögött, mint a riadt kis nyúl a barázdában. Az
osztályelső Freddy Steer izgatottan törölgette a szemüvegéi Az első padban pedig siralmas
arccal szorongott Teddy Fox, aki egyébként humoros ötleteivel állandó derültségben szokta
tartani az osztályt Most a padra könyökölve s állát ökölbe szorított két kezére hajtva azon
gondolkodott, miért is nem lehet úgy, hogy az ember a saját háta mögé bújhatna, ha más
fedezék nem áll rendelkezésére...
Mac Allan! — szóit a tanár úr, felnézve a könyvecskéjéből.
Allan nagy magoló hírében állott. Most sem lett hűtlen önmagához. Nagy lélekzetet
vett és fújni kezdte a lecke első fejezetét:
— ...Eurázia történelmének a nagy világháború után következő fejezeteit az
egyensúlyban tartott béke korszakának nevezhetjük. England, mint a Nagy Szövetség
élharcosa...
A tanár úr intett.
— Wait a bit! Most nem ezt akarom. Mondd el áttekintőleg, nagy vonásokban a
legutolsó évtized történetét.
— A legutolsó ...Igen, Sir.,, Európa történelmének a nagy világháborúra következő
fejezeteit az egyensúlyban tartott béke kor …
— Stop! Stop! Ne kezd el újra a hadarást. Figyelj ide. A legutolsó évtized történelmét
kívánom hallani, de nagy vonalakban, áttekintőleg...
— Igenis, Sir. A legutolsó évtized történelmét áttekinve főleg... A legutolsó.. A
legutolsó... történelmének a nagy világháborúra következő fejezeteit az egyensúlyban
tartott béke korszakának nevezhetjük. Nevezhetjük, England...
— Elég volt, fiam, ülj le. Ez a feladat túl nehéz neked.
Nos, ki vállalkozik az osztályból arra, hogy értelmesen, pár mondatban áttekintést
adjon az elmúlt tíz év alatt történtekről?
—Én vállalom, Sir!
Az egész osztály elképedve bámult Roby Kane-re. Hatodik esztendeje jártak együtt
iskolába, de soha még nem fordult elő, hogy Roby a maga jószántából felelésre nyitotta
volna a száját. És most vállalkozik olyan feladatra, amelybe Mac Allanek beletörött a
bicskája!
 Maga a tanár úr is csodálkozva pillantott az atléta termetű, komoly szemű fiúra.
—Te vállalod, Roby Kane? Meggondoltad? A feladat nem könnyű, azt látod, ugy-e?
— Igenis, látom, Sir
-- De engem annyira érdekelt ott messze keleten az a csodálatos ember, hogy minden
reá vonatkozó adatot elolvastam és megőriztem, és azt nem tagadhatja, Sir, hogy a
legutóbbi tíz év történelmének közép pontjában, akármilyen láthatatlan és elzárkózott,
Fulgur áll, az ogurok diktátora.
— Igazad van, Kané, a történelem középpontjában tíz éve Fulgur áll. Nohát mondd el,
mi minden történt ez alatt a tíz esztendő alatt.
— Ogurország jelentéktelen kicsi ország a Danubius völgyében. Az, hogy tíz évvel
ezelőtt a szomszédos országok kárára történt határkiigazítás után az ogur határt
áthatolhatatlan elektromos korláttal elzárták, a történelem szempontjából jelentéktelen,
kicsiny esemény volt. De világtörténelmi eseménnyé tette annak az embernek a személye,
aki ezt a határzárt végrehajtotta. Fulgur a modern kor legcsodálatosabb hőse. Az egész
világ lélekzetét visszafojtva várja, hogy mit fog elénk tárni a Danubius völgyében elrejtett
kis ország, ha majd másfél hónap múlva letelik az elrejtőzés ideje és lehull a korlát. A celt
sajtó általában nem vár semmi nagyobbszerűt, csak egy anyagilag rendbe hozott, szociális
szempontból mintaszerűen berendezett és nemzeti érzésében nagyon megerősödött
országot. A frankok nagyobbrészt úgy látják, hogy egy veszedelmes fantaszta társaság
kerítette kezébe Ogurországot, tíz év alatt az elképzelhető legmagasabb fokra emelte a
háborús felkészültségéi és most mindent elsöprő új világhódító hadjáratra indulnak majd
győzhetetlen, újszerű fegyvereikkel. A frankok lázasan erősítik határaikat, egymásután
keresik az új szövetségeseket, de nem sok reményük van arra, hogy Fulgurral mérkőzni
tudjanak. A római lapok úgy írnak Ogurországról, mint a csodák birodalmáról, ahol
törvénykezésben, napi életben, erkölcsökben és minden tekintetben egészen új világ
született. És én magam is ezen a nézeten vagyok.
A tanár úr, aki eddig, épp úgy, mint a fiúk, feszült figyelemmel hallgatta Roby
elképesztően intelligens fejtegetéseit, itt nem tudta megakadályozni, hogy piros arcán
gyors mosoly fusson át.
— Eszerint te a rómaiakkal tartasz. Miért?
— Nem, Sir, nem tartok a rómaiakkal. Elsősorban azért nem, mert a világháborúból
való kilépésük, bár számunkra hasznot hozó volt, de önmagában annyira méltatlan és
szégyenletes, hogy ezzel hosszú időre eljátszották a világ becsülését, Szerintem a
rómaiaknak sok értékes szolgálatot kell majd tenniük az egyetemes emberi kultúrának és
komoly teljesítményeikkel feledtetniük árulásukat, mielőtt arra a régi megbecsülésre
számot tarthatnának, amely korábban körülvette őket. Azonban édesapám több külföldi
lapot olvas és mindig lefordítja nekem az érdekesebb cikkeket, és úgy látom, hogy ebben a
kérdésben a római sajtó találta el az igazat. Szerintem Fulgur nem csinál új világháborút,
nincs is szüksége reá, de az elveivel sem egyeznék az újabb hekatomba. Viszont ő túl nagy
ahhoz, hogy tíz év alatt ne teremtett volna egészen új világot azon a földdarabkán, amelyen
korlátlan úr. Azt hiszem, hogy ha lehull majd a nagy Korlát és meglátjuk az új
Ogurországot, minden népnek fájni fog a szíve azért, hogy Fulgur nem az ő fia.
— No jó, mondjuk, hogy igazad van. De most hagyjuk a jövőt és menjünk vissza a
múltba, történelmet nézni. Tehát mi is történt a nagy Korláton innen és túl?
— A nagy Korlát felállítása óta eltelt évtizedet két részre oszthattuk: a világháborús
évek korszakára és a békekötés óta eltelt esztendők szakaszára.
— Helyes. Hát most... Izé, kedves Webb, figyelj ide és ne zavard folytonos
fecsegéseddel a szomszédodat. Azt akarod, hogy megint a headhez küldjelek büntetésért?...
Hát Roby... Igen. Eddig jó volt Most adj rövid áttekintést mind a két korszakról. Ne a
könyv szerint, hanem egyéni megfigyeléseid és olvasmányaid alapján.
— Igenis, Sir. A második világháború első része a germán hadsereg nyomasztó
fölénye jegyében játszódott le. Bámulatosán sikerült titkos felkészülés után a germánok
villámháborúban legázolták minden euráziai szövetségesünket, halomra döntöttek minden
országhatárt és védelmi vonalat, és úgy kivertek bennünket Euráziából és a fekete földrész
északi részéből, hogy csak úgy porzott. Bocsánat, Sir, hogy ilyen tiszteletlen kifejezést
használtam, de engem nagyon föllelkesítenek azok a történelemben eddig példátlanul álló
győzelmek, amelyeket a germán hadsereg aratott. És azt hiszem, néni hazafiatlanság az, ha
az ellenségben is meglátja és megbecsüli az ember azt, ami nagyszerű. A germán nép
vezére kivételes történelmi egyéniség; s amit öt év alatt kihozott a népéből, annak nincs
mása a múltban. Mi gyűlöltük őt és ő gyűlölt minket, de ez nem változtat azon a tényen,
hogy kivételesen nagy ember. Éppen ilyen fájdalmas volt számunkra messze keleten a
felkelő nap országának győzelmi sorozata, amely legértékesebb gyarmatainktól fosztott
meg minket. Volt egy idő, amikor úgy látszott, hogy a második világháborút elveszítettük.
— Vakmerőén, de okosan beszélsz és általában igazad van, bár azt veszélyes lenne
nyilvánosan is így elmondanunk. Most hát folytasd és mondd meg mindenek előtt, hol
látod a háborús szerencse fordulásának okát.
— Olvasmányaim arról győztek meg, hogy a történelemben az egyik legnagyobb
tényező a népek nemzeti öntudata és azok az erők, amelyek a nép-egyéniségekben rejlenek.
Szerintem a háború második szakaszát nem az újvilág erőteljes bekapcsolódása, és nem is
a technikai felkészültségünk nagyarányú kifejlesztése idézte elő, hanem a szlavián nép
mindent beledobó erővel való megjelenése a hadszíntéren. Az a celt politikus, aki a
germánnal átmenetileg szövetségben álló szlavián birodalmat hűtlenné tette régi
szövetségeséhez és a mi ügyünkhöz kapcsolta, megérdemelné, hogy a főváros legszebb
pontján szobrot emeljenek neki. Mert a szlavián népmilliókat az ő sátáni bölcsességgel
irányító vezetőik nem világnézetileg hanem hazafias jelszavakkal vitték háborúba, úgy,
hogy a germán nemzeti öntudata és a szlavián nemzeti öntudat csapott össze.
Kimeríthetetlen ember tartalék, fanatikus harcosok, emellett tőlünk és az újvilágtól
számlálatlan mennyiségben szállított hadianyag növelte a germánnal csaknem
egyenrangúvá a szlavián hadsereget. Nem maradt más különbség közöttük, mint az az
előny, amelyet a germán nép magasabb rendisége és a germán hadvezetés tagadhatatlan
különb volta jelentett ellenségeink számára. Az 1943 és 1944-es években titánok birkózása
folyt Eurázia harcterein. És hiába kapcsolódott ki a római birodalom fele, hiába tettük
sivár temetővé az euráziai kultúrhelyeket, városokat, falvakat éjjel és nappal meg nem
szűnő bombatámadásokkal — (a világháború legszégyenletesebb fejezete, Sir, amelyet a
celtek és a yenkik soha expiálni nem fognak tudni!) — hiába tört előre a szlavián hadsereg
az ogur havasok vonaláig, és hiába próbáltunk kétszer is benyomulni nyugatról a jól védett
euráziai erődbe, mindezek dacára letepert bennünket az életre-halálra harcoló germán, és
végre is szégyenkezve kelleit a békekonferencia asztalához sompolyognunk. Ez olyan
diadala a germán erőnek és olyan csődje a mi világrendünknek, amely századokra új utakat
nyitott volna a történelemben akkor is, ha Fulgur nem szólt volna közbe.
—- Állj meg egy pillanatra, Freddy Steer nagyon kapálózik, ügy látszik, mondani akar
valamit. Mit kívánsz, Freddy?
— Azt gondolom, Sir, hogy Kane hazafiatlanul beszél, és kérem, szíveskedjék Őt
megbüntetni. Egy vérbeli celt mégsem mondhat ilyen dicséretet a birodalom ellenségéről
és az ellenséges nép vezéréről.
— Ülj le, Steer, és hallgass. Nincs igazad. Most történelem-órán vagyunk az iskolában,
és nem politikai megbeszélést tartunk a klubban. A történelem fölöttünk is ítéletet mond
és a mi hibáinkat is megbélyegzi, nemcsak az ellenségeinkét. S a népek bölcsessége ott
kezdődik, hogy őszintén meghallgatják a történelem kritikáját. Roby, beszélj tovább.
— A második világháború a szó legszorosabb értelmében világháború volt.
Harcoltak Eurázia minden részében, harcoltak az ősi földrészen, a messze keleti
szigeteken, az aequator mentén és a sarkokon. Harcoltak a levegőben, a földön, vízen, föld
alatt és víz alatt. Nem volt nép, amely kimaradhatott volna ebből a szörnyű véráldozatból,
és nem volt ország, amely ne nyögött volna a modern háború pusztító nyomása alatt.
Három olyan pont volt csak, ahol megtorpantak a harcok: Ogur ország, a Nagy Oázis és a
Jégvidék, mind a három Fulgur birodalma, s mind a hármat azonos szerkezetű Nagy Korlát
védelmezte.
— Az eseményekre visszatekintve, nem találod különösnek, hogy Fulgnr a maga
országát elzárta a világháborútól, de önzőén csak önmagával törődött és Germániát, amely
mégiscsak szövetségese volt, magára hagyta a létért való küzdelmében?
— Nem, Sir, nem hiszem, hogy Fulgur eljárásában hibát kellene találnunk. A nagy
Korláttal elzárt Ogurország kitűnő fedezetet nyújtott a germán számára délkelet felől.
Élelemmel és nyersanyaggal is bőven ellátta szövetségesét.
És amit a szétbombázott Eurázia újjáépítése terén nemcsak a békekötés óta, hanem a
háború legnehezebb éveiben is tett, azzal Örök hálára kötelezte mind a három
szövetségesét.
A gaboritból szinte napok alatt újjáépített gyártelepek és a hetek alatt megújult
városok a legnagyobb krízisen segítették keresztül a germán hadi és polgári vezetést.
— Sir, kérem, Sir, szabad-e itt valamit közbe vetőleg kérdeznem?
— Nos halljuk, Fox! Kérdezhetsz.
— Az jutott az eszembe. Sir, hogy miért nem avatkozott bele Fulgur a nagy
világháborúba? Olyan fölényes fegyverei vannak, mint senki másnak a világon, tehát
leigázhatta volna az egész földet, vagy fényes győzelemhez segíthette volna a
szövetségeseit. Tessék csak elképzelni a germán hadsereget a Fulgur fegyvereivel! És ő
bezárkózott a nagy Korlát mögé és hagyta viaskodni a népeket éveken át. Miért?
— Ez olyan kérdés, Fox, amelyen még nagyon sokáig fogja törni a fejét az oknyomozó
történelem, hacsak Fulgur maga nem ad hivatalos nyilatkozatot az eljárásának okáról.
Én azonban azt hiszem, hogy van egy elméletem, amely nem jár messze az igazságtól.
— Szabad kérnünk, Sir, hogy ezt az elméletét elmondja nekünk?
— Hogyne, hiszen történelem-órán vagyunk. Azt tudjátok, hogy a világháború elején
két évig bizonyos részletfeladat megoldása céljából a célt diplomácia szolgálatában
álltam,és ezt az időt a kontinens egy államában töltöttem, Ott hallottam Fulgurnak egy
állítólagos kijelentését, amely most, sok év távlatában idézve, talán megmagyarázza
számunkra az eljárását. Ez a nyilatkozat ílyesféleképpen hangzott:
„...A dolgok menjenek a maguk természetes rendjében. A lulétiai békék sebeit a
germán nép maga kell, hogy gyógyítgassa; Eurázia a maga idegein élje át a jóvátételét az
első világháború békekonferenciáin elkövetett történelmi bűnöknek. A germán, a frank, a
célt nép is tisztulásra szorul, ezek a politikai lázrohamok irtózatos tisztító erő. Ugyanez áll
a háborúra is... Hagyjuk a természetes erőket működni...Ha a természetes fejlődés nem
segít tovább, akkor jöjjön majd a felsőbb hatalom operáló kése...”-- így szólt a bizalmas
körben adott nyilatkozat. És én azt hiszem, azért nem avatkozott bele Fulgur a háborúba,
mert meg volt elégedve a természetes történelmi erők működésével. Meggyőződésem, hogy
szövetségesei mellett azonnal beleavatkozott volna, amint a háború véglegesen az ő
romlásukra fordult volna.
És úgy látom, hogy Fulgurnak volt igaza: az események őt igazolták. Hiszen a
világháború befejezése után a nagy színes problémát már ő maga oldotta meg... De erről
talán beszéljen tovább a mi történettudósunk. Nos, Kane, van-e még mondani valód?
— Már csak kevés, Sir. Kiegészítésül kell említenünk még a nagy háború befejezése
után váratlanul felmerült új nagy problémát; a színes veszedelmet. Míg a világ népeinek
kiküldöttei Badenben a béketárgyalás asztalánál ültek, megmozdult a Dél és a távoli Kelet.
A felkelő nap népe a háború folyamán maga alá gyűrte a sárkányok országát és bámulatos
gyorsan építette ki félelmetes hatalommá a nagy sárga birodalmat. Délen máról-holnapra
alakult meg az „Afrikai Egyesült Államok" s mintegy varázsütésre lázadt fel minden
gyarmatunk népe. A színesek világszövetsége szinte napok alatt szerveződött meg, és
mindig emlékezetes marad az a nagy gyűlésük, amelyen bejelentették az új történelmi
korszak kezdetét, amelyben a fehérek lesznek majd a színesek rabszolgái, és kimondták a
„nagy pusztulást" az euráziai egész kultúrára, óriási hadseregekkel indultak meg észak és
nyugat felé. Annyian voltak, hogy ha nem lettek volna technikailag kitűnően felszerelve és
nem a sok háborúban kipróbált sárgaarcú hadvezérek irányították volna őket, akkor is a
nagy számukkal szétnyomták volna a meglepett Euráziát.
A fenyegető új veszedelem színe előtt a béketárgyalásokat sürgősen befejezték és míg
Eurázia és az új világ államszövetségei összefogtak új küzdelemre, a diplomácia közös
segélykiáltással fordult Elelevára felé, hogy Fulgur együttműködését biztosítsa. Rádióval,
küldöncökkel, fényjelekkel hangképekkel adták le hívójeleiket. De a nagy Korláton túl
néma maradt minden, Fulgur nem felelt semmiféle hívásra.
A színesek repülő-százezrei elhomályosították a napot, Eurázia elveszettnek látszott.
Az osztályban lélekzetét visszafojtva ült a fiú-sereg.
Ezeket a napokat maguk is átélték és gyermekkoruk legszívszorítóbb emlékei közé
tartoztak még ma is. John Godfrey Smith tanár úr megtörölte verejtékező homlokát és
rekedt volt a hangja, amint közbeszólt:
— Borzasztó idő volt. Ott álltam én is a celt seregben a mediterrán sziklaerőd
peremén és láttam délről a színesek közeledését. Még ma is elfog a forró láz, ha azokra a
küzdelmekre emlékezem.
Roby nagy lélegzetei vett és hangja egyszerre frissen, diadalmasan csengett, amint
folytatta elbeszélését:
— Eurázia elveszettnek látszott És akkor a római Fehér Atya felemelte szavát a régi
kultúra és a kereszténység érdekében. Egyetlen mondatot küldött Fulgurnak üzenetül:
Veszélyben Krisztus Egyháza, veszélyben a testvéreid. Jöjj és segíts rajtuk!’' …
És akinek szavát a világháború hosszú évein át meg nem hallgatták a celt, yenki,
szlávián vezetők, annak első intésére engedelmeskedett a titokzatos ogur. Aznap este
megállt a háború. Nem úgy, hogy valaki megnyerte és valaki más elveszítette. Nem volt
győző és legyőzött.
Egyszerűen kiestek a kezekből a fegyverek. Puska, ágyú el nem sült el többé,
repülőgép nem tudott a levegőbe emelkedni, a titáni hadi gépek mozdulatlanul feküdtek.
Valamilyen csodálatos sugárzás indult valahonnan, amely megállított minden motort és
megbénította az emberek idegeit. Azután megszólalt egy hang, amelyet egyformán nyugodt
csengésűnek hallottak az aequatornál és a Sarkvidéken; anélkül, hogy túl erős lett volna,
betöltötte a levegőt és behatolt az elzárt házakba. Nyugodt parancsokat osztogatott;
visszarendelte a hazájuktól messzire nyomult hadseregeket, letetetett és
megsemmisíttetett minden fegyvert, kiszabta az új határokat mind az öt világrészen,
meghatározta a kormány formákat, kijelölte az államok vezetőit. Szabatos mondatokban
kristálytiszta, éles logikával mondotta meg a fehér és a színes fajok elhelyezkedési kereteit,
megszabta a jövő feszítő erejük irányait. Teljesen felforgatta az évszázados gyarmati
rendszert, önálló új államokat teremtett Afrikában, Ázsiában, Ausztráliában, szabaddá tett
minden rabszolga népet, megnyirbálta a hódító és kalmár nemzetek vágyait. Mint a
vagyona fölött rendelkező édesapa, úgy osztotta fel a földet újra az embermilliók közölt;
mindenki megkapta a magáét, senki sem panaszkodott, hogy vele mostohán bánt el. Mi
sokat veszítettünk, legtöbbet talán minden nép között, hiszen a celt világbirodalom
megszűnt, gyarmataink jó részéből önálló nemzeti állam lett s a tengerek fölötti sok
százados hegemóniánk végét ért. És mégis mi sem panaszkodhatunk, mert mindent
megkaptunk, ami egy nagy kultúrájú, nagyot akaró nemzetnek csak igénye lehet.
Megszabta a nemzetközi pénzértéket, rövid mondatokban szabályozta a közlekedést
világszerte, diktálta a gazdasági kapcsolatok, szerződések szövegét, elintézett rövid
mondatokkal minden nemzeti törekvést. Amit mondott, mind végtelenül egyszerű volt,
olyan, mint maga az igazság. Az édesapámtól tanultam, Sir, hogy az igazság mindig a
legegyszerűbb; bonyolult ügyek csak akkor varrnak, ha emberi rosszakarat szándékosan
bonyolítja őket azért, hogy a zavarban elsikkassza az igazságot. Fulgur új világrendjében az
igazság uralkodott; ezért volt minden olyan természetes és jó. A népek felett békebírónak
felkérte a római fehér Atyát...
—Igén, Roby, így volt, Fulgur világ-törvénykönyve a legnagyszerűbb mű, amelyet
ember valaha alkotott. S csodálatosan szép benne az, hogy minden rendelete a Biblián
alapszik. Valósággal azt mondhatnék, hogy egyetlen kézmozdulattal félretette évszázados
emberi hibák rendszerét és úrrá tette a Bibliái az egész emberiség fölött. Most láttuk csak.
hogy a Bibliában mennyi a bölcsesség és mennyi az erő. Nos, Roby, mondasz még valamit?
— Nem sokat, Sir. Csak befejezem, ha megengedi.
Csak azt mondom még el, hogy három nép volt a sok között amely nem akart
belenyugodni Fulgur rendelkezéseibe: egy újvilági fehér, és két ázsiai színes nemzet.
Ezekre az országokra ráfeküdt a Fulgur akarata. Azok az államférfiak, akik akár nyíltan,
akár a legnagyobb titokban is az ő rendszere ellen dolgoztak, váratlanul, nyomtalanul
eltűntek egymásután; senki sem tudja, meghaltak-e, vagy talán a Szaharában vagy a
Jégvilágban dolgoznak és várják szabadulásukat. Két heten belül nem akadt hadvezér vagy
államférfi, aki Fulgur akaratával szembe feszült volna. A világ meghódolt, és megindult
minden a Fulgur kijelölte vágányokon. És azóta csend van a világon, béke a népek közt,
nagy lendülettel indult technika, ipar, kereskedelem, mindenki jól érzi magát, mindenki
dolgozik, és szebb, jobb ma az élet, mint volt a földön valaha. Ezért csodálom Fulgurt és
ezért tartom őt a világtörténelem legnagyobb emberének. Befejeztem, Sir.
Amint Roby elhallgatott, az osztály önkéntelenül is lelkes tapsviharban töri ki. Hiszen
ez nem is történelmi felelés volt, hanem nagystílű, bölcs összefoglalása az emberiség tíz
éves sorsának, közvetlen múltjának, ígérkező jövőjének.
Szívből tapsoltak és szorongatták a kipirult arcú fiú kezét:
Jól van, Roby! Csirio! Nagyszerű volt!
A tanár úr bejegyzett valamit a könyvecskéjébe.
— Jól van, Kane. Köszönöm. Huszonnyolc éve tanítok, de ilyen világos, jó feleletet
még nem hallottam. Jöjj ide, hadd szorítom meg a kezedet!
Míg a tanár és a tanítvány kezet fogtak, kint megszólalt a villamos csengő.
A VI. b történelem-órája véget ért.

A nagy Korlát lehull

Óriási izgalom uralkodott a lutétiai repülőtéren.

A felszálló betonlap korlátja mellett útra készen állott a legújabb kilencmotoros
óceánjáró, amely háromszáz utast tud hercegi kényelemben magával vinni. Ezúttal száz
jegyet váltottak az Újságírók Világszövetségének nevében, de nem óceánon átkelő útra,
hanem a titkok országába: Ogurország felé.
Ma délben hull le a nagy Korlát, amely a legutóbbi borzalmas tíz esztendő alatt
Ogurországot annyira elzárta a világtól, mintha nem is a földön lett volna, hanem valami
idegen csillagzatra helyezte volna át egy emberfölötti nagy Akarat ereje. Mi történt ezalatt a
Korláton belül? Micsoda világot teremtett ott az a csodálatos ember, aki tíz év óta egyetlen
egyszer nyúlt ki a maga mesebeli várából s akkor egy hónapon belül felforgatta a
világtérképet, megállította és egészen új irányba lökte meg újra a történelmet s máról-
holnapra egyetlen ,úgy akarom”-mal új medret vájt az emberiség életének?
Az a száz válogatott tudósító, fotóriporter és újságszerkesztő, akik elsőnek fogjak
átrepülni a megnyíló ogur határt, csak úgy forrt az izgalomtól. Déli 12 órakor kapcsolják ki
a Korlát áramát és őket fél egykor fogadja etelevárai hivatalos szobájában Stubi, a külföldi
propaganda- és sajtóügyek felelős vezetője, hogy megmutasson és megmagyarázzon nekik
röviden mindent, amit első látásra emberi szem összefoghat ebből az új világból. Mi vár
reájuk? Miket fognak látni és hallani?
Peregrinus, a legnagyobb újvilági lap hírneves tudósítója épen befejezte
készülődéseit, nagy gonddal elhelyezte drága fényképezőgépet az ülés előtti asztalka
fiókjába, aztán átszólt a dél ausztráliai kollégájának, akit örökösen mosolygó ábrázata
miatt csak Mr. Funny-nak ismertek világszerte:
— Persze, az embereket mindig vonzotta az, ami fantasztikus is titokzatos. Én minden
esetre nagyobb élményeket várok az etelevárai látogatástól, mint akár a Jégvilágtól, akár a
Szaharától, amelyet különben újabban Tündérkertnék hívnak, ami a magunk nyelvén
„fairy gardent” jelent.
— No szép kis tündérkert lehet ott a kietlen; terméketlen sivatagban!
— Várjon csak, Mr. Peregrinus, ne siessen az ítéletével. Fulgur különb dolgokat is
véghezvitt annál, mint egy sivatagnak termékennyé tétele. Ha róla van szó, semmit nem
találok hihetetlennek.
— Nem tudják, senhores, — szólt közbe most egy apró termetű, mindig izgő-mozgó
kis hispán — a nagy Korlát megszűnte után most már egészen szabad lesz a közlekedés az
ogur birodalom minden részével?
— A Foreign Office jelentései szerint mind a három birodalom körül van kerítve
három méter magas, hófehér rudakból álló, nagyon ízléses korláttal, valószínűleg
ugyanabból a titokzatos anyagból, amelyen a régi moldován hadsereg, legerősebb óriás-
harcikocsijai sem, tudtak keresztültörni. Ez a kerítés csak egyes országutak és vasútvonalak
keresztezésénél szűnik meg, tehát csak ezeken át lehet az országot megközelíteni. Repülők
számára is meghatározott vonalak vannak megadva; más-egyebütt a gépek motorja
automatikusan megáll, amint a határt átrepüllek. Ogurország többé nem zárkózik el a
külső világtól, de tudni akar mindenről, aki hozzá érkezik és megválogatja a vendégeket,
akiket szívesen lát.
— Nem értem ezt a nagy elzárkózást! Elvégre a technikai titkaikat eléggé zár alatt
tarthatják akkor is, ha megengedik az idegenek beözönlését és Ogurország most olyan
szenzációs idegen forgalmat csinálhatna... Halló! indulunk! ... Hip! Hip! Hurrá!...
Az óriási gép zökkenő nélkül indult el a befon talapzaton és 5—6 méteres futás után
gyönyörű könnyedséggel emelkedett a levegőbe. Egy perc múlva 4000 méter magasságban
úszott, tíz perc múlva a lutetiai csodatorony rajza beleolvadt a messzeségbe s a
hangtompítóval ellátott behemót motorok halk zúgással fúrták bele magukat a téli
napsugár hideg fényében ragyogó euráziai levegőbe...
Rheims... Stralaburgum... Bavaria,,, Vindobona…
Az ogur határ…
Öt perccel 12 után.
Mindenkinek végigfutott a hátán a hideg, amikor az óriásgép a határvonal fölé
érkezett és kitűnő távcsöveik megmutatták az emlékművel egy vonalban a Danubius kék
partján jobbra és baka a messzeségbe húzódó fehér korlátot.
Az ogur határ!... Hátha még áll a Korlát? Hátha nem egyforma az időjelzésük? Hátha
késik az órájuk vagy a kikapcsolással megbízod hivatalnok hat perccel később lép a
készülékéhez?,.. Akkor egy percen belül mindannyian a halál fiai!... Közeledik'... Jaj, már
itt van!.,. No most: Istenem, segíts!...
Nem történt semmi. A gép átrepült a korlát fehér vonala felett és 500 kilométeres
óránkénti sebességgel száguldott kelet felé.
Ogurországban voltak.
Tíz év óta az első idegenek.
A kövér hollandus, akinek jellegzetes keleti profilja minden nemzetközi eseménynél
látható volt, kivette a szájából vastag szivarját:
— Ezek a világtól elzárt emberek mekkorát fognak nézni, ha meglátják az „All the
World Air Comp." csodagépét! Ők bizonyára-nem tudnak ilyent építeni!
Mintha a „világtól elzárt emberek” felelni akartak volna erre a megjegyzésre, ebben a
pillanatban az óceánjáró orra előtt hirtelen megjelent egy karcsú, hófehér madár. Élő
madárnak óriás lett volna, gépmadárnak parányi kicsi. Senki sem látra, honnan jött, csak
ott volt, szembenézett egy pillanatra a nagy géppel és mire a pilóta káromkodva odakapott
az oldalkormányhoz, már el is tűnt újra. Nem repült el, mert senki nem látta távozni, de
egyszerre nem volt sehol sem.
Az újságírók riadtan néztek össze. A hollandus csaknem leharapta a szivarja véget.
Először az összeütközés miatti rémületében, aztán meg, amint a fehér gép eltűnt, a szívet
dobbantó meglepetéstől. Felnyögött, aztán arcát az üvegablakhoz szorítva, bámult tovább
kifelé.
A következő percek alatt legalább hússzor megismétlődött ez a jelenet. Kicsi,
nagyobb, legkülönfélébb madáralakú gépek libbentek eléjük, megálltak a gép előtt vagy
mellett, ránéztek, aztán eltűntek olyan szédítő gyorsan, hogy emberi szem nem tudta őket
követni.
Peregrinus odaszólt a hollandusnak:
— Úgy látom, Mr. Green, itt nem az őslakók, hanem mi fogunk igen nagyon
csodálkozni. Ezek az emberek többet tudnak mint mi!
— Halló, mi az ott lent?,.. — hallatszott egyszerre M. Leeoquc éles hangja, A nyurga
frank politikus érthetetlen izgalommal ugrott fel a helyéről, távcsövével mereven nézett
lefelé, még az ülésre is féltérdélt, hogy jobban szemmel kísérhesse azt a furcsa valamit, ami
ennyire kihozta a sodrából. Most felkapta a telefonkagylót, amely minden egyes ülőhely
asztalkáján pihent s lehetővé tette, hogy a gép utasai a pilóta fülkéjével bármikor
beszélhessenek és izgatottan kiáltott bele:
— Halló!... Halló, kedves uram, szálljon csak lejjebb!...
Még, még, amennyire csak teheti... Látja azt az utunkkal párhuzamosan futó fehér
vonalat?... Azt szeretném megnézni közelebbről, Valami átfutott rajta az előbb, mint egy
fehér kukac, de... Úgy, meg egy kicsit lejjebb!... Most látom...
Egyetlen szál fehér zsinór, érdekes, emberalakú magas oszlopokon kifeszítve. Mintha
emberóriások a tenyerükön tartanák. De milyen messze vannak az oszlopok egymástól!
Több kilométer távolságban! Hogy bírják a huzalt?...
Most!.,. Jaj, uraim, nézzék, nézzék!.,. Nem huzal, hanem sín,,. Vasúti vágány!..,
Nézzék itt rohan most egy hosszú fehér vonat... Istenemre, valami egészen új csoda!...
Egyvágányú vonat, öt emeletnyi oszlopokra feszített vékony sodrony-sínen!... És milyen
gyorsan megy!... Hogy elhagyott minket, pedig mi is ötszázas tempóval haladunk! Legalább
ezer kilométer óránkénti sebesség!... Eltűnt,.. Phű, mi vár itt még ránk!
A szikár, vékony ember zsebkendőjével a verejtékes homlokát szárítgatva felállt a
helyéről és izgatottan járt fel-alá a gépen, amely újra teljes gázzal rohant rézsutosan felfelé.
Nem tudott a helyén maradni... Nem figyelt többé az alattuk elmaradó-tájékra, a minden
talpalatnyi helyen megművelt földekre, zöldellő erdőkre, sűrűn egymás után következő,
ragyogó fehér városokra, hófehér szalagként tovafutó autóutakra, nem érdekelték a
Danubiuson villámgyors vízipókok módjára futkosó csónakok (hatalmas személyszállító
hajók lehetnek, de innen a magasból játékszer-csónakok), sem a mellettük elúszó gyönyörű
panoráma. Egyre csak az előbbi megdöbbentő jelenségén rágódott s összefüggéstelen
szavakat mormogott maga elé:
— Ezer kilométer... Kétezer kilométer... Nincsen füstje, vezetéke. Mivel fűtik? Mi
egyensúlyozza, hogy le nem zuhan arról a spárgáról?... Hogy bírja a súlyt a
sodrony?...Micsoda üzlet, ha ezzel egyszer kimegyünk nyugatra!...
A gép hirtelen délnek fordult, elúszott néhány hegycsúcs fölött s hirtelen a
meglepetés sóhaja szállt el a sokat látott emberek ajkáról... Feltűnt előttük Etelevára. A
Fulgur országának fővárosa!
Az elzárt pilóta-fülkében a navigátor élénken beszélgetett a telefonkagylón át
valakivel. Figyelt, a térképet nézte, bólintott, aztán a vezetőhöz fordult s valamit mondott
neki.
A gép hirtelen süllyedni kezdett, egy éles fordulat, a világ tótágast állt a szemük előtt,
és másfél perc múlva simán leszálltak az örsi repülőtéren.
Az óra 12.25-öt mulatott.
Szabályos, szép repülőtér. Nincsenek már a régi évtizedek óriási távlatai, száz méteres
kifutók, biztosított leszállóhelyek, hiszen ma a gépek felszálláshoz alig kell 5—8 méteres
nekifutás, a leszállás pedig a helikopter segítségével helyből történik. Gyönyörű gót stílusú
épületsorozat: hangárok észak, nyugat és dél felől. Minden épület hófehér; síma fehér lap a
repülőtér talaja is. És mindenütt virágdísz, bokrok, fák.
 Az állomáson túl kertes, parkos fehér villák végnélküli sora.
A vízen kis fehér csónakok és hajók, káprázatos gyorsasággal siklanak tova, alig
borzolva meg a folyam sima tükrét.
Az alakjuk furcsa: vízibogarak, pókok, vízimadarak...
— Nálunk az autók nem mennek ilyen sebességgel! —mondja a nyakigláb újvilági,
amint lelép a gépről és a szemét rajta felejti az élénk vízi életen.
A repülőtér bezzeg annál csendesebb. Az ő gépük az egyetlen a téren, a hangárok
mind zárva, csak a közvetlen előttük állónak nyitva az ajtaja; látszik, hogy az ő gépüket
várja. Itt nincs repülőforgalom. Érdekes!
Az újságírók gyorsan nyomakodnak le a lépcsőn és elégedetten nyújtóztatják ki
tagjaikat.
Mosolygós arccal fiatal tisztviselő siet hozzájuk.
— Ladies and gentlemen! Isten hozta önöket Ogurországba! Kérem, méltóztassanak
velem jönni. A kocsik készen állnak.
Minden teketória nélkül megindult előttük s az újságírók csoportja sietve követte.
Elől a hat hölgy, aztán a férfiak. Végigmentek a téren, az északnyugati sarkon bámulatosan
szép, művészi rácsos kapun át tágas csarnokba értek.
Alacsony, hosszá kocsik álltak ott: tíz egymás melleit. Tíz csodaszép, művészien
utánzott zöld futrinka-bogár; a karcsú, hosszú lábakon ringó bogártest belsejében
párosával az ülések; elöl a fejben a vezető. Bámuló szemekkel helyezkednek el a vendégek s
amint az utolsó mögött becsukódott az ajtó (tökéletesen záró ajtó; amint becsukta valami
láthatatlan mozgató erő, senki meg nem mondaná, hogy nyílás volt ott az előbb; kilincse,
zárja nincsen), abban a pillanatban megmozdult a bogár. A karcsú lábak kifeszülnek, előre,
majd hátra lökődnek, s amint a csarnokból kiértek az utcára, lélekzetet elállító
gyorsasággal siet a különös gép állat végig a hosszú utcán. Csodálatosan egyensúlyozott; a
kocsi teste alig ring-reng.
Különös az utca. Fehér lemezekkel borítva, sima, mint az asztak Az automatikusan
elzárt gyalogjárók fölött védő tető. Virág, fa, bokor mindenfelé. Sehol villamos sínek,
vezetékek, sehol füst, korom. Nem járnak kocsik, nehéz teherautók. Ellenben ott futkos az
egész bogárvilág. Fantasztikusan változatos, művészi tökéletesen bogáralakúra kiképzett
kocsik, amelyeknél az a legcsodálatosabb, hogy nem kerekeken gördülnek, hanem
érthetetlenül vékony bogár lábakon másznak, sétálnak, futnak tova. Ha találkoznak,
egyszerűen átmennek egymáson; a Peregrinusék hatalmas zöld futrinkája épen most lépett
keresztül hosszú lábaival egy kis hét pettyes katicabogár kocsin. És a másik dehogy
sértődik meg! Nyugodtan mendegél tovább és csápjaival utána int az elrohanóak.
Keresztúthoz érnek. Minden irányból kocsik egész hada siet keresztül-kasul. Nincs
közlekedési rendőr, színes lámpa, megállás és várakozás, mint a nyugati nagy városokban.
Minden bogárgép tovább fut az útján, csak éppen hogy a kisebbek ellapulnak a földhöz
közel, hogy a felnyúló hosszú lábú nagyok átmehessenek fölöttük. A futrinkának épen egy
óriási szarvasbogár keresztezi az útját, fölötte tücsök ugrik át, előtte, mögötte, mindenfelé
újabb rohanó kocsik; — lehetetlen az összeütközést kikerülni! Ám Peregrinuék bogara az
utolsó pillanatban megemeli kissé a zöld szárnyvédőit és minden zökkenő nélkül fellendül
a levegőbe átrepül öt-hat utcán, már fent jár a királyi várral egy vonalban, hogz most a
sarkon álló régi barokk palota kapualjában megállapodjék. Egy... kettő... három... négy...
öt. Sorra egymás után futnak be melléje a többi kocsik.
Öt perc múlva az első emeleti imponáló méretű fogadóteremben ült a világsajtó
képviselőinek egész gárdája. Oválisán futó hosszú padsorok, kényelmes asztalok előttük.
Tompa, de tiszta fény; a fényforrást sehol sem lehet felfedezni, A fal mellett, a terem
közepén emelvény; rajta asztal, néhány furcsa, érthetetlen gép, kapcsolók. Az emelvény
mögött ajtó nyílik s kilép rajta egy alacsony, de roppant energikus mozgású, csupa-ideg
fiatalember. Stubi, a propaganda- és sajtóügyek vezetője külföldi vonatkozásban. Nem
„Stubi kegyelmes úr”, nem is „Őméltósága”, még csak nem is „dr Stubi hanem egyszerűen
csak Stubi. A Fulgur népe nem szereti a címeket. Mindenkit egyszerűen a nevén szólítanak
és minden név annyit ér, amennyi becsületet a hordozója ráhalmozott, A „Fulgur” név pl.
minden egyéb címzés nélkül is többet ér, mint a világ bármely cikornyás, nagy címe.
Örvendező, ragyogó mosollyal arcán siet le az emelvényről s köszönti a hölgyeket,
aztán az urakat sorra. Mindenkit névről ismer, pedig sohasem találkoztak eddig;
mindenkinek tudja mosolygós gyengéit, titkos vágyait, nagyobbszerű élményeit Ha tíz évig
mindig együtt lettek volna, akkor sem lehetne közvetlenebb és otthonosabb közöttük. Az
első percek feszültségé úgy eltűnt, mintha elfújták volna s az újságíró társaság egyszeriben
egészen otthon érezte magát.
Rövid ismerkedő eszmecsere után Stubi felment az emelvényre és egy fehér kapcsolót
lehajtva, odafordult a vendégeihez.
— Hölgyeim és Uraim! Önök kíváncsiak. Látni akarnak és hallani a tíz éven át elzárt
titkok-országáról. Rendelkezésükre állok; méltóztassanak kérdezni.
Azonnal felharsant M. Lecoque éles tenorja:
— A spárgán futó egysínű villámvonat! Arról, kérem!
— Igen. A gaborit magasvasút.. Tetszik tudni, minden országban varrnak régimódi,
maradi emberek, akik a modern közlekedési eszközökre nem bízzák iá az életüket. Nálunk
ma már mindenki repülőgépen jár. Négymillió szériagép van forgalomban; ez a
leggyorsabb és legegyszerűbb közlekedési mód. Azok számára, akik nem akarnak
repülőgépre ülni, megtartottuk a régimódi vasutat, de természetesen nem a múzeumba
való gőzmozdonyt a maga 100 -120 kilométeres óránkénti sebességével és nem földön
futtatjuk többé őket, mert minden talpalatnyi helyet értékesebben ki tudunk használni,
Minden vonatunk magas oszlopokon kifeszített gaborit-huzalon fut. Méltóztassanak
megtekinteni...
Valamit igazított az asztalán álló kis gépen és az újságíró közönség most tanúja
lehetett hasonló jelenetnek, mint tíz egynéhány évvel ezelőtt Stubiék az Integrál
szobájában azon az első tanulmányi körúton: hogy hogyan hozzák be Fulgur gépei az élő
külső világot a tárgyaló terembe. Az emelvény mögötti falon fénykör csillant, benne távoli
vidék képe. Amint Stubi ujjai tovább játszottak a kis fekete dobozon, a kép rohanvást
nagyobbodott s végre megállt a szemük előtt egy óriási fehér ember-oszlop, rajta vékony
fehér huzal Az oszlop olyan lapos, keskeny emberalak, mint amilyent a cserkészfiúk
lombfűrésszel szoktak kivágni és kis talpon az asztalra állítani, csakhogy ez legalább ötven
méter magas. Két karja testével egy síkban kitárva, mint az egyiptomi festményeken látni.
Ezen a kitárt két karon feszül át a lasszókötél vastagságú fehér vezeték. A kép hátterében,
jó 4 - 5 kilométer távolságban látszik a következő oszlop. Éppen most, amíg tágra nyílt
szemmel bámulta mindenki, rohant át az oszlop fölött a vonat: hosszú fehér hernyótest,
amely kapaszkodóin lefelé csüng a vezetékről. Oly gyorsan haladt, hogy a meglepetés
sóhaját még be sem fejeztek a nézők, már túl járt a másik oszlopon és eltűnt a szemek elöl.
Stubi közben magyarázott:
Oszlop, vezeték, vonat, minden gaboritból készült.
Ez gyakorlatilag végtelen ellenállású anyag, amelynek gyártása titkát Fulgur műhelyei
őrzik. Méltóztatnak emlékezni a tíz év előtti háborúból az Ogurországot körülvevő egyszerű
fehér gaborit-spárgára, amelyen a legerősebb óriás-harckocsik sem tudtak keresztültörni.
Az anyag szívóssága teszi lehetővé, hogy egy centiméter vastagságú gaborit-oszlop tíz-
tizenkét kilométeres vezetéket tartson és a vonat súlyát is biztosan cipelje; épp úgy a
kötélvastag vezeték a legnagyobb terheléssel menő vonatot is kitartja anélkül, hogy
meghajlanék a súlya alatt. A vonat háromezer kilométeres óránkénti sebessége pedig
azonnal megérthető, ha meggondoljuk, hogy súrlódása alig van, hajtóereje pedig sok
ezerszer nagyobb természeti erő, mint akár a gőz, akár a gáz, akár az elektromosság...
— Mivel hajtják, kérem, a gépeiket?
— A világűrből nyert kozmikus sugarakkal. Ezeknek szétbontása és az egyes
sugárfajták munkába állítása újból felfedheteden titka a Fulgur-műhelyeknek. Én sem
tudom.
 Azt hiszem, ketten vannak mindössze, akik ezt az erőcsodát ismerik. Mi csak
alkalmazzuk és bámuljuk.
Asztmás, köhécselő öregúr szólalt meg a negyedik padban.
— Hát azok a,., öhö... öhö... bogaracskák.,. öhö...az utcán?.,. Hehe he…
— Azok a városi közlekedő eszközeink. Fulgur számára az ilyeneknek elgondolása és
megteremtése csak olyan, „spare timne activities": szabad óráikban, pihenésképpen ülnek
össze Komáromyval, Boda Péterrel meg Integrállal, Kottával és csinálnak ilyen mosolygós
kis gépeket. Másutt ezek világszenzáció volnának, elképesztő csodák. A bogarak például
földön gyorsabban futnak minden kerekes, gépnél, vízen úsznak, víz alatt oly ügyesen
mozognak, mint a halak, s kisebb távolságra mint a kis madarak, úgy repülnek, Fulgur
mindenütt a stílszerűséget keresi: a földön járó gépei bogarak, a vízen csupa halak és vízi
pókok meg vízimadarak járnak, a levegőben gyorsröptű ragadozók vagy kényelmes, nagy
madarak.
— Azok a kocsigépek, amelyek útközben fel-feltűntek a mienk mellett és aztán úgy
eltűntek, mint egy varázslat?…
— Gaborit gépek, amelyek tízezer kilométeres óránkénti sebességgel járnak fent a
sztratoszférában. Ma szerte járnak a világban. Körülbelül nyolcszázezer gép kapott
engedélyt rá, hogy a korlát megszűnte után egy kissé az országhatáron kívül
elcsavaroghasson.
— Tízezer kilo…
— Igen, tízezer kilométer óránként. Ezért nem is látták őket sem érkezni, sem távozni,
mert ekkora sebességet emberi szem nem tud követni.
— Nyolcszázezer gép a világ fölött?.. — dörmögte aggódva a fehérhajú célt miniszter,
aki álnéven, hamis igazolvánnyal állt be az újságírók közé, de akinek inkognitóját Stubi az
első félpercben kacagva leplezte le. — Nyolcszázezer gép? Mit csinálnak azok odakinn?
— Hát világot látnak, megnézik a nagy városokat, a híres nagy hegyeket, tengereket,
amelyeket eddig csak az iskolából, a perceptor képei alapján ismertek. Egy csomó közülük
a Tündér kertbe ment, másik részük a Jégvilágba, rokonokat látogatni.
— És önök nem félnek nyolcszázezer embert csak úgy nekiengedni a világnak tíz évi
teljes elzáratás után?
—Ó, nem. Tíz év alatt mi nemcsak hernyóvasutat, repülőgépeket, új házakat és bogár-
kocsikat építettünk. Ez a tíz év Fulgurnak elég volt arra, hogy lelkileg egészen átgyúrja az
ogur népet. Nemcsak technikailag tartjuk őket egészen a kezünkben, hiszen a fűtest,
világítást, gépeik hajtóerejét, minden motorhoz a szükséges mozgató erőt mind a mi
központjainktól kapják.
— Ahá, ezért nem láttunk füstöt, kormot a város felett! Nincsenek gőzgépeik!
— Nincsenek. Csak a múzeumokban és az iskolák fizikai laboratóriumaiban,
Ogurországon ma egyetlen mozgató erő van: Fulgur kozmikus sugarai. De éppen úgy csak
egyetlen szellem és világnézet van a huszonhatmillió ogur között: az a krisztusi szellem,
amelyet Fulgur tíz év alatt egészen belegyúrt a lelkekbe.
-— Ez az, amire nagyon, de nagyon kíváncsiak vagyunk!
Erről meséljen, kérem, mister Stjubi!
— Jó. Mesélek róla.
(Gyors mozgás, készülődés. Minden diktaphon munkára beállítva, jegyzőkönyvek
nyitva, filmgépek üzemben. Micsoda áradata az újságcikkeknek fog születni abból a pár
szóból, amelyet ez a nevetőszemű fiatalember mond el majd most ott az emelvényen!)
— Amikor tíz évvel ezelőtt befejeztük a honfoglalást, és a régi határok között mienk
volt újból a történelmi Ogurország, akkor az ogur parlament két háza egy-szakaszos
törvényben felfüggesztette az egész törvénytárt, Tabula rasat csináltak: átadtak mindent
Fulgur kezébe azzal: csinálj új világot, mintha eddig nem fett volna semmi. És Fulgur
kiadta az ő törvénykönyvet. Ott volt az előkészítve évek óta a hozzáférhetetlen sziklavár
gaborit-szekrényeben…
— Ez, ez! A Fulgur törvényei! Halljuk! Halljuk!
 — A Fulgur-féle törvénytár első mondata azt állapítja meg, hogy az embernek
legelsőrendű célja a földön: megvalósítani a teremtő Isten álmát, amelyet Isten az
emberről, minden egyes emberről álmodott, vagyis úgy élni a földön, ahogyan Isten akarja,
hogy éljünk. Másodrendű célja, hogy az élet és az életnek minden érteke megsokszorozva
tovább adassék. Az államnak és minden közösségnek pedig elsőrendű feladata, hogy az
egyes embert, minden egyes embert ennek a kettős célnak elérésében száz százalékos
melléállással támogassa.
— Ez vallásfilozófia. Vallási rajongók túlzott és elferdített éleslátása. (Ezt a kövér
hollandus morogta félhalkan; Stubinak azonban jő füle volt, meghallotta. Nem is hagyta
szó nélkül.)
— Nem, Mr. Green, Ez az emberi élet egyetlen helyes és az emberhez méltó
elgondolása. Önök ott a gyémántok városában túlságosan kőhöz, földhöz kötötten
gondolkoznak. Én Önt azonnal a jégvilágba küldeném három évi tartózkodásra, hogy az
életei helyes megvilágításban tanulja látni.
(Mr. Green rémülten húzta be a nyakát és szíve mélyén szent fogadást tett, hogy
ezentúl a száját sem nyitja ki, nehogy újra olyat mondjon, ami ennek a haragos
fiatalembernek nem tetszik. Három év a Jégvilágban! No meg csak az kellene!..)
— Eszerint rossz minden állami intézmény, amely az isteni törvénnyel ellenkezik meg
kell szüntetni, és jobbat állítani helyére. Az állami törvényhozás alapja az Isten törvénye.
Az állam szigorú szemmel ellenőrzi a polgárai erkölcsiségét és büntet mindent, ami bűn. Az
ember, aki bűnös szenvedély rabja vagy bármiképp erkölcsileg megbízhatatlan, tehertétel a
közösség számára, hiszen ha Isten törvényét nem tudja vagy nem akarja tisztelni, hogyan
várhatnék tőle, hogy a mi rendeleteinket szíves akarattal teljesítse?
(Mr. Green itt összenézett Rosenthal úrral, a tengerentúli lapkonszern kiküldött
tudósítójával, aki mint nagyhangú istentagadó volt híres az irodalmi körökben és a
szemével feléje hunyorított. Rasenthal gúnyos ajakbiggyesztéssel válaszolt, de ugyanakkor
észrevette, hogy Stubi szeme néma fenyegetéssel villan feléje, hódoló, alázatosan figyelő
kifejezést erőszakolt az arcára és igyekezett minél jobban elrejtőzni az előtte álló
terjedelmes diktaphon mögött. Mr. Funny megfigyelte a háttérből ezt a kis arcjátékot és
huncutul megcsillanó szemmel hajolt a papírosa fölé, hogy pár szóval lejegyezze a két
pillanat alatt lova tűnt jellemző élményt.)
Stubi tovább beszélt.
— Fulgur törvénytárának alapja a két kőtáblás törvény: Isten tíz parancsa, és
Krisztusnak a hegyi beszédben elmondott fölséges keresztény élet-regulája. Ha érdekli az
urakat, elmondom néhány paragrafusát ennek az egészen egyedülálló törvény-rendszernek
s megjegyzem itt-ott azt is, hogyan vontuk le egy-egy paragrafus gyakorlati
következményeit.

1. § Uradat Istenedül imádd és csak neki szolgálj!

(Megszűnt a felekezetnélküliség fogalma; megszűnt az istentagadás, akár valódi

hitetlenség, akár frivol üreslelkűség diktálta és azt. Ogur polgár csak lélekben vallásos és
gyakorlati keresztény életet élő ember lehet. Vallásosság jelent: hitet, erkölcsöt,
világnézetet)

2.§, Istennek nevét hiába ne vedd!

(Súlyos bűntett az istenkáromlás. Az állam érdekét sérti, aki az Úr ellen emeli szavát,
vagy köszörüli tollát. Szent az eskü, mert Istent hívja tanúságra. Az esküszegőt kiveti a
társadalom.)

3. §. Megemlékezzél róla, hogy az Úr napját megszenteljed!

 (Kötelezd vasárnapi szentmise, ill. az egyéb vallások ünnepnapjain az istentisztelet.
Kötelező munkaszünet)

4. §, Atyádat és anyádat tiszteljed!

(Szent a szülök kötelessége a gyermekükkel szemben, éppúgy szent a gyermek

kötelessége szülőivel szemben. Leromlik a nemzet, ha jó szülök nem nevelnek nekünk
értékes új ogur nemzedéket, Az államnak alapja, sejtje a család. A családi élet
viszonylatainak helyes vagy rossz megoldásával áll vagy bukik a nép. A fiúkat öntudatosan
neveljük édesapákká, a leányokat öntudatosan édesanyákká.
Bizalmi állásokat, magasabb tisztségeket csak azok nyerhetnek, akik jó családapák s
derek gyerekeket neveltek. — A társadalmi osztálykülönbség megszűnt; a nemzetnek
nincsenek kedvencei és mostohagyermekei. Mindenki dolgozik és minél magasabban, áll,
annál többet dolgozik. Mindenki annyit ér, amennyi vért és erőt jelent munkája a nemzet
testében. Félmunka nem munka; a kötelességmulasztó, a naplopó, a bliccelő rosszabb,
mint a külső ellenség s ezért a nemzet testből kivettetik. — Minden munkát jól fizetünk;
mindenki felel érte, hogy a fizetését mire használta fel. — Önzetlenség, áldozatkészség,
segítő szeretet embernek erényei, a nemzetnek kincsei. Megbecsüljük őket.)

5. §. Ne ölj!

(Szent az élet! Nem ura más, mint csak az Isten. A gyilkos a maga életét is eljátszotta.
Az öngyilkos gyáva, aki megfut a nehézség vagy felelősség elöl.
Nevén gyalázat, emléken szégyen. Bűn a háború is, országnagyok nehéz bűne. —
Súlyosan lakol a verekedő, akár virtusból, akár bosszúból, akár hirtelen indulatból sértett.
A részegség minden esetben súlyosbító körülmény; az ember legyen mindig ura
önmagának! — Nincsen önbíráskodás; polgárai fölött a közösség őrködik. Megszűnt az
önöknél még dívó párbaj-mánia. Aki sért és nincs bátorsága hozzá, hogy bocsánatot kérjen,
hitvány ember, nem érdemli az ogur nevet. — Az állam őrködik polgárai lelki épségén is. A
mi sajtótörvényünk az önökéhez viszonyítva kegyetlenül szigorú. Vaskezű ellenőrzés alatt
áll az egész irodalom, művészet. Hiszen gondolják el, hogy otthon önöknél egy-egy divatos
író sokszor többet rombol lelkiekben, mint életekben a tömeggyilkos. Nálunk az író felel
minden soráért, minden szaváért. Nincs is ponyvairodalmunk. A mi ifjúságunk lelkét nem
mérgezik magazinok, ponyva füzetek. Színházunk, mozgószínházaink épp úgy, mint a
mulató- és szórakozóhelyeink tiszta, nemes élvezetet nyújtanak, soha bűnt vagy bármi
rosszat!)

6. §. Ne paráználkodjál!

(A nemzet sejtje a tiszta család. Családban és családért nevelünk. Nincsen nemi élet a
házasságon kívül; a házasság pedig szentség, pap előtt köttetik és fel bonthatatlan, amint
Krisztus rendelte. Minden szexuális bűn nemzetet romboló és károsító gaztett.
Az ifjúságot kemény, tiszta kamaszkoron át neveli a cserkészet és az „alkotók”-nak
nevezett leánymozgalom. Megszűnt minden bűnpártolás: bűntanyák, csábítás,
bűnalkalmak. A házasságtörő hazaáruló; aki a tisztaság törvényét sérti, a nemzet erejét
pazarolja s elveszi büntetését. Agglegény munkát nem kap; sokgyermekes családok nagy
előnyöket élveznek. A gyermek büszkeség; a jól nevelt gyermek a szülei öröme és
legnagyobb sikere.
—A szexualitás nálunk nem központi gondolat mint önöknél; ott minden regény,
színdarab, rajz, ének ezt nyeggeti, a társaságnak állandó témája, minden tréfa csattanója.
Nálunk szent és nagy dolog, Isten gondolata, amelyről nem beszélünk. Nolite dare
sanetum canibus! — Az egész szexuális élet-berendezés mögött Istennek emberteremtő
gondolata áll.
 A mi népünk már megtanulta, hogy ez előtt a gondolat előtt imádságos alázattal és
tisztelettel álljon s belőle bűnös élvezetet, üzletet, tréfát senki ne csináljon. A VI. parancs
bűnözői és kufárai hosszan nyögik az állam büntető ökle érintését. Nincs erkölcstelen
beszed, tréfa, film, színház, könyv, újság.
Nincsen vérbaj és bűnös élet okozta betegségek.
Igaz, hogy nincs tüdőbaj sem többé és semmiféle járvány, Ó, mi nagyon vigyázunk
minden egyes ogur testvérünk egészségére! Van is olyan kemény, tiszta és erős ifjúságunk,
hogy az önök szeme szikrázni fog a gyönyörűségtől, ha meglátják őket! Az önök összes
világrekordjai nálunk mind a múlté; szemük-szájuk eláll majd, ha megmutatom a fiaink
rekord táblázatát. Mi már túl vagyunk a XX. század minden betegségén és letörtségén;
erősek vagyunk és testileg, lelkileg egészségesek, amilyen eddig egyetlen nép sem volt a-
történelmen keresztül.)

7.§. Ne lopj!

8. §. Hamis tanulságot ne szólj…

(Az Isten képére teremtett ember becsületét mi nagyon sokra tartjuk, Becsülete az
ember legféltettebb kincse. No persze, az önök elavult, hazug becsületfogalmait légen
elfeledtük, mi csak egy mértékkel mérünk: a nagy Isten mértékével, aki előtt becsületéért
felel az ember. Szent a más tulajdona. Szent az adott szó. Szent az ígéret. Minden
kimondott szaváért egész becsületével áll jót az ember. — Nálunk nincs hazug, nincs tolvaj,
csaló, rabló, szélhámos, sikkasztó. Igaz, hogy nincsenek minden kényelemmel felszerelt
pompás börtön-palotáink sem. Aki a becsületes emberek társadalmának nyűge, nem találja
helyét közöttük, vagy nem hajlandó Isten törvénye szerint élni a közösségben, az egy órán
belül megérkezett a Tündérkert egyik elhagyott sarkába, amelyet a „Névtelen vezeklők
tanyájának” nevezünk és ott éli az első keresztény századok nagy vezeklőinek kemény,
szenvedéses életét. Kizárja a mi közösségünk a kereskedőt, aki rossz árut ad, vagy becsapja
a vevőt, vagy drágítja az árakat; a szolgát, aki nem becsülettel szolgálja urát; a kötelességét
nem teljesítő tisztviselőt; a sztrájkoló munkást. Nehéz vezeklés vár a rágalmazóra,
árulkodóra, a gyűlölködőre, az uzsorásra épp úgy, mint a könnyelmű adósra; vezeklésre
küldjük a hazug kamaszt épp úgy, mint a hamiskártyást és nem egy savanyodott szívű,
pletykázó vénasszony lakta meg a vezeklők tanyáját, ó, mi nem ismerünk tréfát, ha a
becsület kérdéséről van szó!)

— Ha jól értettem — szólt közbe Peregrinus — önök, Mr.. Stuby, egyszerűen

száműztek, deportáltak mindenkit, aki az Isten törvényei ellen vétett. De ne haragudjék
meg a nyílt kérdésért, — maradt akkor még élő ember ebben a megreformált országban?
Stubi elnevette magát.
— No egy páran azért maradtunk. Huszonhat millióan.
A száműzöttek létszáma nem volt több, mint fél millió.
És csak az első esztendőben voltak tömeges számkivetések.
Az ember végtelenül rugalmas valaki, és ha erős kéz hajlítani tudja, akkor hajlik és
alakul hamarosan úgy, mint a viasz a férfi ujjak nyomása alatt- Az emberek látták, hogy az
új törvény erősebb, mint a régi szokások, kiutat nem találtak sehol, tehát beadták a
derekukat. Az éveken át való rendszeres és céltudatos nevelés aztán világnézetté, második
természetté gyúrta bennük azt. ami eleinte csak okos alkalmazkodás volt az erősebb
törvényéhez.'''
Anglikán pap képű vékony ember szólalt meg.
— Mindez, amint látom, még nem emelkedett ki az ószövetség-kereteiből, hiszen amit
eddig elmondott, az egyszerűen Isten tíz parancsának gyakorlati alkalmazása volt.
Az újszövetséget nem ölelte fel az önök törvénykönyve?
 —Ó igen. Hiszen az ószövetségi törvény tulajdonképpen csak előkészítése a
krisztusinak, amelyen egész kultúránk és életünk alapszik. Nincs keresztény törvényhozás,
amely meglehetne Máté evangéliumának 5—-7. fejezetei nélkül, ahol Krisztus a hegyi
beszédben az igazi életnek fenséges himnuszát adja, A mi törvénykönyvünknek ez a része
szentírási idézetek gyűjteménye. Ilyen paragrafusaink vannak például:
Légy békülékeny ellenfeled iránt.
Aki megüti jobb orcádat, fordítsd oda neki a másikat is.
Szeressétek ellenségeiteket; jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és
imádkozzatok üldözöttekért és rágalmazókért.
Keressétek először az Isten országát és az Ő igazságát!
Mindazt, amit akartok, hogy nektek cselekedjenek az emberek, ti is cselekedjétek
nekik.
Óvakodjatok a hamis prófétáktól!
A. pogányok útjára ne menjetek.
Miden fa, mely jó gyümölcsöt nem terem, kivágatik és a tűzre vettetik.
Szeresd a te Uradat, istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, egész elmédből és
minden erődből.
Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.
És így tovább.

- A mi bíráink nem a büntető-törvénykönyv ennyi és ennyi számú paragrafusai

alapján mondanak ítéletet, hanem az egyes hibák vagy bűnesetek mellé odafektetik az
isteni törvényt és úgy mérik meg az ember rosszaságát.
De hiszen akkor ott egyéni magyarázatnak, jó- és rosszindulatnak tág tere nyílik és
égbekiáltó igazságtalanságok történhetnek!
-— A mi bíráink mind cserkészférfiak és mind lelkiéletet élő, komoly vallásos ember,
aki Isten előtti felelősséggel ítél. Tévedések itt is megeshetnek, de kevesebb az
igazságtalanság, mint amikor még ügyvédek csűrték-csavarták a paragrafust és nem az
Igazság győzött, hanem az ügyesebb fiskális.
— És hogyan büntetnek önök, ha nincsenek börtöneik?
Akármilyen kis hibáért száműzik az embereket?
— Ejnye, M, Lecoque, hát ilyen vadembereknek tart bennünket? Mi nem büntetünk,
hanem bánatra vezetjük a bűnöst és elégtételt adatunk vele. Így tanultuk Krisztus
törvényéből Aki hibázott, fizessen érte. Megbántotta Istent, fizessen Istennek: jósággal
Megbántotta az ogur nemzet közösségét: a nemzetnek fizessen önként vállalt munkával
vagy áldozattal. Aki erre nem hajlandó, vagy aki súlyosabb bűnt követett el, úgy, hogy nem
méltó arra, hogy ogur földön, ogur közösségben éljen, azt azonnal a „Névtelen vezeklők
tanyájára’' küldjük, ahol vezeklés, munka, szenvedés töri meg és csinál belőle újra rendes
embert
— Nagyon köszönjük, Mr, Stjuby, ezeket a csodálatos felvilágosítsásokat. Úgy látom,
önök itt a mesebeli „Boldogok szigetét’ valósították meg, ahol a Jóság az úr. Ehhez
természetesen egy Fulgur kell és egy nemes veretű nép, amelyet tíz évre elzárnak a világtól
és mintegy szerzetesi cellában, óriási, több százezer négyszögkilométeres cellában
megnevelnek. Elképzelem, hogy az ogur nép olyan erkölcsi magaslatra jutott el, amely más
népek számára el nem gondolható; elképzelem, hogy emelkedett, kemény jóságukban
igazán boldogabbak, mint a föld bármely más népe; azt is elképzelem, hogy a nemzetüknek
ezt a krisztusi nemességét a nagy világgal való állandó érintkezés dacára ezután is meg
tudják majd őrizni. Azonban ezek olyan dolgok, amelyeket mi külföldiek, csodálni tudunk
csak, követni nem. Most arra kérnem - és azt hiszem, ezt a kérést valamennyi kollégám
nevében mondom, — mutasson kézzelfoghatóbb dolgokat, amelyeket mi is
megtanulhatunk az önök mesterétől. Mert azt látom, hogy mindenben csodálatosan
messze mielőttünk járnak.
 — Hm. Hát miről meséljek? Megváltozott nálunk minden s akármit mutatnék, önök
mindent újszerűnek és különösnek találnának. Talán legegyszerűbb lesz, ha megnyitom a
perceptor szemét és végigjáratom az országon, közben magyarázva mindazt, amit a kép
mutat. Kérem, figyeljenek a falra; a felvevőgép szeme nyitva s róla egyenesen a falra
vetítem a képeket... így... Most előttünk van Etelevára, a főváros. Nem a régi, szép fekvésű,
de rideg kőváros többé, óriási bérpalotákkal, kevés napfénnyel és sok-sok nyomortanyával.
Fehér gaborit házakban élnek ma nálunk az emberek, minden ház külön áll, kis kert
közepén. Minden családnak maga otthona van. Így természetesen több hely kell a város
számára, Etele vára széthúzódik egy 200 km átmérőjű óriási kör egész területére. A
pompás kert-városrészeket mindenütt nagy sportpályák, uszodák, játszóterek szakítják
meg; az iskolák kis szigetek ebben a kert-óceánban.
A többi városaink is elképzelhetetlenül megnőttek, úgy, hogy a régi búzaföldek és
kukoricatáblák legnagyobbrészt eltűntek egészen. Nem baj, hiszen a Tündérkert és a
Jégvilág mindent szállít nekünk, amire csak szükségünk van, Az északi sarkon kitűnő búza
terem, a régi sivatag egykor terméketlen homokján pedig olyan gyümölcskultúrát és olyan
állattenyésztést teremtett Fulgur akarata, amilyenről az önök nemzetgazdászai nem is
álmodtak. A felbontott kozmikus sugárnyaláb teth-sugara le olvasztotta a sarkvidék jegét,
felpuhította a földet és mint egy burok, ráborul az egész jégvilágra; kint dermesztő, fagyos
hideg, de a heth-burok alatt olyan a hőmérséklet, amilyent a gazdasági kormányzó előír.
Magán az északi sarkon gyönyörű pálmaligetünk van; száz kilométerrel tovább acélos
bácsi búzát terem a föld, A sivatagban ugyanakkor a teth-sugár mérsékli az egyenlítői nap
erejét; mióta csatornáinkba bevezettük az óceánt és 420 mélyfúrású kutat nyitottunk,
azóta emberileg szólva csodákat tett a sivár homoktenger; a földkerekség legszebb
tündérkertjét ott fogják megtalálni. Nézzék ezeket az óriási műveket! Ezt a gyönyörű
kertvárost. Álmos vezér városát külön a figyelmükbe ajánlom. Ebben a mesébe illő kis
ligetben tegnap délután sétáltam éppen Fulgurral; nézzék ezeket a fákat, ki gondolná, hogy
csak hat éve ültettük őket? Ez a fehér huzal?... A fák fölött és között és helyenként a fák
alatt rohan a világ legromatkusabb vasútja, a Tündér kert gaborit-magasvasútja. A szebb
helyeken lelassít, sőt itt-ott meg is állhat, ha az utasok a hat év alatt kétszáz évessé
növekedett őserdő szépségeit elvezni akarják. — No, de most menjünk vissza Nagy-
Ogurországba, hiszen a Jégvilágot és a sivatagot majd megnézik Önök egy külön
kiránduláson. Csak arra vigyázzanak majd hogy mind a két gyarmaton van még egy hely,
amelyet a régi, áthághatatlan nagy Korlát kerít: ahol a vezeklőink élnek és formálódnak át
rendes emberekké, Nos, fölösleges, hogy ide belépési engedélyt kérjenek, mert ez a két
terület a világ végéig zárva marad minden idegen számára.
— Most egy pillanatnyi türelem... Így. Újra itthon vagyunk. Etelevára szélen járunk, a
Nagy Alföld tengelyében" Hol is hagytuk el az imént? Ah, igen! a városok, otthonok,
iskolák rendszerét mutattam éppen!,.. Az, hogy a városok egész vármegyényi területen
fekszenek és hogy akárhány gyerek száz kilométer távolságból jár iskolába, míg édesapja a
hivataláig talán kétszáz kilométert is megtesz, nem nehézség a tízezer kilométeres
sebességgel szálló Fulgur-gépek és a háromezer kilométer sebességgel siető gaborit-vasút
korában. Szeretném, ha egy ilyen iskolát látnának.
Istenem, a maguk szegény, csenevész gyerekei dehogyis sejtik, hogy mit lesz az ogur
gyereknek ez a szó: iskola. Megváltozott a tananyagunk egészen. Alapvető tárgyak: a
hittan, a történelem, az ogur nyelv, irodalom és a világnézeti kérdéseket összefogó filozófia.
A gyerekek mindent a maga valóságában tanulnak. Földrajznál a perceptor odaviszi
szemük elé az illető földet: látják mozogni, hallják beszélni az embereket, körüljárják, jól
megnézik a világhírű épületeket, bejárják a nagy múzeumokat, tárlatokat — és közben
kedélyesen heverésznek a szabad erdő mélyén berendezett „előadó-terem” puha pázsitján.
A természetrajz tanítása a helyszínen történik, hiszen a perceptor elvisz oda, ahová élő
ember el nem jutna. A mi fiaink látják az óceánok mélyét, a Vezúv belsejét; bent járnak a
grizzly barlangjában, a sas fészkében belenéznek és egy furcsa kis masina segítségével
látják, hogyan nő a fű, hogyan táplálkozik a növény, hogy mozog az élet a rügyben és
hogyan érik a dió, az alma. Cserkészeink a legfantasztikusabb helyeken táboroznak; itt van
például egy öregcserkész tábor Lhassza mellől... ez itt egy javai inas tábor.., ez... de...
várjunk, inkább mást mutatok...itt van az 1000-es „sólymok” tábora a Tűzföld legdélibb
sarkán. Most várjanak csak, beállítok más valamit, ami önöket, azt hiszem, nagyon fogja
érdekelni... A scarbani nagyréten állnak ezek a furcsa gépek: egy... kettő.., három… négy...
öt... hat. Látják körülöttük azt a sürgést-forgást?
-Ott a kép balsarkán jönnek néhányan... Le a kalappal, uraim! Fulgur jön, jobbra
mellette Kund, a vadász, balra Komáromy és Boda mérnökök. Két perc múlva három óra;
akkor indul úrnak az első hat világűr-gépünk, mindegyikben öt-öt maga-akaratából
jelentkező mérnök és csillagász. Ne nézzenek, kérem, úgy rám, mintha őrültnek
gondolnának. Ne felejtsék el, hogy a mi gépeinket nem benzin hajtja és nem földhöz kötött
elektromosság, hanem a világűrből felénk áradó kozmikus sugarak. A Fulgur-gépek
nincsenek légkörhöz kötve, nem kell szükségképen a föld körzetében megmaradniok. Mi a
világűrben éppúgy megtaláljuk a hajtóerőnk kiapadhatatlan forrását, mint itt a
földközelben. Ez a hat gép párosával indul három különböző bolygó felé. Azt hiszem, nem
térnek vissza eredménytelenül, Most búcsúznak... Fulgur kezet fog a vezetőkkel... Az a
magas alak ott mellette, az Atya, látják? Most megáldja őket... Letérdelnek mind....Most
bezárják a gépeket,.. Még húsz másodperc...
No most! Eltűritek, A scarbani Károlyvár hamarosan olyan újságokat tud majd
mondani a tudományos világnak, amitől az önök tudósainak leesik az álluk!...
Múltak az órák. A nemzetközi újságíró társaság lélekzetét visszafojtva már hat és fél
óra óta hallgatja egy folytában ezt a csodavilágról mesélő varázsló mestert, nézi az egymást
követő képeket és — (ez talán a terem csodáihoz tartozik, hogy itt nem fáradnak ei az
emberek?) — senkinek eszébe nem jut, hogy ő fáradt, hogy mozogni kellene, vagy pihenni
egy kissé. Úgy hallgatták a külülgyi propagandával megbízott fulgenst mint a kis gyerek a
mesemondó nagymamát. És amikor éjfél tájban bódult fejel kibotorkáltak a teremből s a
rájuk kacagó csillagos ég alatt rohant velük a hat futrinka-gép vissza a repülőtér felé, mind
úgy érezték, -mintha csodálatos álmon mentek volna át és nem tudták megmondani,
meddig tartott az álom és hol kezdődött újra a valóság.
Ha Fulgurról van szó, az ember sohasem tudja igazán, hogy meddig tart az álom és
hol kezdődik a valóság...

Befejezés

Fulgur krónikása itt leteszi a tollat. iszen mindazt, amit itt leírtam, élitek és élvezitek
ti, boldog mai fiúk és mindent olyan természetesnek találtok. Azért írtam meg számotokra
a Fulgur történetét, hogy lássátok azokat a gonddal terhes, nehéz éveket, amikor a
gyönyörű Ogurország, a világ fejedelem asszonya, még a hámas-tagadásos békeparancs
átka alatt nyögött és a mai édesapák, még mint játszó kisfiúk, letették a játékszereiket,
hogy egy csodálatos ember vezetése alatt új világot teremtsenek a réginek helyén. Azt
akartam, hogy lássátok, milyen közel van még hozzánk az a korszak, amikor még ogurnak
lenni szegyen volt, s az ogur kenyér a nyomorúság kenyere. Amikor még idegen kézen volt
Hunnia, Bács, Csák vára, Rákóczi vára.
Amikor Genavában idegenek parancsoltak nekünk. Amikor gőzmozdony húzta a
vonatot, hosszú áramszedővel ellátott villamosok másztak síneken az etelevárai utcán,
ötven család lakott egy bérkaszárnyában, olyan zsúfoltságban, mint a méhkasok lépén a kis
sejtek. Amikor Etelevárának a Rák pataknál, és a János hegynél vége volt. Amikor
külföldre csak hét pecséttel ellátott arcképes útlevéllel lehetett menni és minden új határon
vámvizsgálat volt és mindenütt újfajta pénzt kellett váltani. Amikor az ogur cserkészfiúk
egy-ötöde mehetett csak táborba, a többit otthon ragasztotta a szegénység; és a táborok a
nagy ogur tó partján, meg a Vértesben, Bakonyban, kicsi pusztákon bújtak meg, s a
programjuk csak csomó kötés, útjelek, próbapontok gyakorlása.
 Amikor csacsi gyerekek még pár filléres ponyvaírók álmát olvastak; mocskos tréfákat
mondtak a színpadon, utcán, szalonokban; káromkodó emberek girhes lovakat vertek;
rablások estek és az újságok tele voltak újabb lopások, csalások, panamák híreivel. Amikor
még Krisztust is hangos szóval büntetlen szidalmazhatták utcán is, egyetemi katedrán is.
Amikor sok szomorú gyerek járt a városokban, mert szétbomlott házasságok,
megzilált családok kis áldozataival senki sem törődött... Amikor... amikor még más világ
volt- bűnös, nyomorult, szomorú, Fulgur előtti világ.
Boldog ogur fiúk, akiknek azért olyan gondtalan, nagy látókörű, szép az életetek,
mert Fulgur átment előttetek az ogur történelmen, álljatok meg egy pillanatra és
mondjatok csendes köszönetet a nagy Istennek, aki minden nemzet számára elküldi a
szükség idején azt a nagystílű embert, aki a nemzete számára új életet hoz és új távlatokat.
És mindenek fölött szívből köszönjétek meg azt, hogy minden idők legnagyobb ember-
óriása, Fulgur — ogur volt.
Itt élnek közöltetek mind ma is. Meg nem rokkantak, meg nem öregedtek és el nem
fáradtak. Ha Fulgur majd egyszer megengedi, újra leülök az íróasztal mellé, hagy tovább
meséljem a legszebb, legigazabb ogur mesét új élet mesteréről és az új ogurokról.
Addig isten veletek, ogur fiúk!
Koszter Atya