Belépés a Vízöntő-korszakba IV.

1. Sedna – a TranszPlútó

A „Hét Ősplanéta” princípiumai által maradéktalanul megjeleníthető – modern kor előtti – sors- és
világátélésben a ~ 20 évenként bekövetkező Nagy Konjunkciók kardinális fontossággal bírtak az adott
közösségek közeljövőjével kapcsolatos előrejelzések vonatkozásában. Az ún. Transzszaturnálisok
egymás utáni felfedezésével a mundán asztrológia elemtára viszont kibővült, és az
„Aranykonjunkciók”-ra épülő prognosztika is kénytelen volt „megnyílni”, hogy aztán a későbbiekben
ezen „új bolygók” asztrológiai indikációival koegzisztáljon.
A Transzszaturnálisok figyelembevétele nem valamiféle „hepp”, hanem szükségszerűség; ezek a
mai ember középpontját-vesztett és egyre inkább szétforgácsolódó tudati állapotának analogonjai;
voltaképpen benső „erővesztések”, „erő-elszivárgások” és „megmérgeződések” kozmikus
kifejeződései – úgy a kollektívumok, mint a valódi közösségi létre egyre inkább képtelenné váló
individuumok szintjén.
A lényeget szem előtt tartva, ám némileg leegyszerűsítve a helyzetet, azt mondhatjuk, hogy az
Uránusz által hordozott „toxicitás” elsősorban az emberi értelmet itatta át, a Neptunusz érzelmi
erjedést hozott, míg a Plútó a tiszta akaratot bénította meg. Mindhárom új planéta felfedezéséhez
történelmi események és világ-trendek párosíthatóak, melyek viszont annyira széles körben ismertek,
hogy e helyt nem látjuk értelmét ezek részletes méltatásának.
A három Transzszaturnális indikációs tartományát kiértékelve tehát egyértelmű, hogy az
emberiségnek hatalmas tudati, létszemléleti és társadalmi változásokat kellett elszenvednie az adott
„szinkronisztikus” idő-intervallumokban, s ezeknek máig ható következményei vannak; viszont senki
nem gondolhatja komolyan, hogy a transzmutációk napjainkra már véget értek volna. Sőt, pontosan
az ellenkezőjét kell megtapasztalnunk: a közelmúltban ugyanis olyan változások kapuján léptünk be,
amelynek volumene e három új bolygó által indikált változások léptékét is meghaladni látszik.
Ezt a változást már nem foghatjuk a Plútóra; nem csupán azért, mert időben is meglehetősen
távol esik 1930-tól, hanem mert annyira más jellegű maga a manifesztálódó probléma és a küszöbön
álló változás milyensége és irányulása is. Ha fentebb azt írtuk, hogy a már ismert három
Transzszaturnális megjelenésében – sorrendben – az Értelemre, az Érzelemre és Akaratra irányuló
transzmutációs impulzusokra figyelhettünk fel, akkor egy ilyen jellegű kétségbevonhatatlan tendencia
napjainkban – a „Transzhumanizmus” és az „Ember 2.0” címkékhez köthetően – magának a Testnek a
gyökeres átalakítása felé mutat; a technológia ehhez már részben készen áll, mi több, napról napra
rohamosan fejlődik; „mindössze” a humán alanyokat kell – ilyen vagy olyan ürüggyel – az
együttműködésre rábírni, illetőleg – ha nem marad más opció – kényszeríteni.
Ennek a tendenciának tehát minden bizonnyal a kozmikus entitások szintjén analogonja is van, egy
planéta, melynek felfedezése a szóban forgó világ-trenddel „szinkronisztikus”. 2002 óta több –
csillagászati osztályozásuk szerinti – ún. „törpebolygó” felfedezése történt meg; ezen elnevezés nem
kell, hogy félrevezessen bennünket: az asztronómia kritérium, mely szerint egy bolygó képes
pályájának „tisztára söprésére”, a „törpebolygó” viszont nem, az asztrológiai megközelítésben
irreleváns. Ha a csillagászok számára a Plútó „dwarf planet”-té fokozódott le 2006-ban, az az ő
problémájuk. Mi éppen úgy planétaként tekintünk rá, mint korábban, hiszen asztrológiai indikációs
tartományát és érvényét a csillagászati klasszifikáció nem befolyásolja.
Sokkal fontosabb, hogy „inherensebb” karakterisztikumaival – megjelenésével, pályájával
(„szférájával”), haladásával stb. – legyen képes szimbolizálni jellegzetes, világunkban lezajló
történéseket ill. ezek által megvalósuló létállapotokat. (Nem tanácsos továbbá az újonnan felfedezett
bolygó „nevéből” kiindulni; itt már nincsen meg az a principiális „tűpontosság”, mint az Ősplanéták
esetében; a Transzszaturnálisok elnevezéseiben mindig marad valamennyi esetlegesség és
kontamináltság.)
2002-ben elsőként a Quaoar törpebolygót fedezték fel, melynek azonban pályája –
„Transzszaturnális-léptékben” – a Plútóhoz nagyon közel esik, Fél Nagytengelyeinek (Semi-Major
Axis) különbsége csupán néhány AU (Csillagászati Egység), ami egy Plútóétól ennyire markánsan
eltérő indikációs tartomány szimbolizálásához nem tűnik elégségesnek.
Rövidre zárva – egy túlságosan bő lére eresztett fejtegetést megelőzendő –, a szóban forgó
szinkronisztikus esemény szimbolizálására egyedül a 2003-ban felfedezett Sedna (másik nevén:
„Bolygó Hollandi”, íme a példa a fentebb említett megnevezésbeli esetlegességekre) mutatkozik
alkalmasnak; hatalmas excentricitású pályán kering, melynek Fél Nagytengelye (504 AU) a Plútó
Semi-Major Axisának több mint tizenkétszerese. Keringési ideje ~ 11400 év, s a pálya nagyobbik része
a helioszférán (ez az ún „napszél” – azaz a részecskeáramlás – határa), azaz a Naprendszer szűkebb
értelemben vett limesén kívül esik.
S mivel számunkra a csillagászat által mért távolságok elsősorban szimbolikus distanciák, melyben
alkalmasint az ember fokozatos ön-elvesztésének etapjait véljük felfedezni: mi más is fejezhetné ki
jobban a transzhumanizmus Ember 2.0 néven ismeretes agyrémének kezdődő megvalósulását és
„létidegenségét”, mint egy planéta, amely a szűkebb értemben vett Naprendszeren kívülről érkezik, és
néhány évszázad múltán oda is tér vissza? Plasztikusan mutatja meg, hogy az ember nem
„emberfelettivé” válik a transzhumanista praktikák nyomán, hanem „emberalattivá”; ahogyan
ugyanis a Sedna elveszíti majd kapcsolatát a Nap anyagi áramlatával, úgy oltódik ki a tisztán emberi
tudati átélés, elveszítvén Szellemi Napját. (1. kép)
 1. kép. Az „Ősplanéták”, a Transzszaturnálisok, a Sedna és a Naprendszer aránybeli
viszonyrendszere; a balra fent található (az átláthatóság érdekében itt Jupiterrel bezáruló) „belső
Naprendszer”, a jobbra fent ábrázolt kontextusban csak egy kicsiny terület, ám a Sedna pályája –
„szférája” – az eddig ismert Transzszaturnálisok keringési síkjain is messze túlnyúlik (jobbra lent); ez
viszont elenyésző a „belső Oort-felhő” kiterjedését érzékeltető térkeret viszonylatában (balra lent).
Meg kell jegyeznünk, hogy az Oort-felhő külső területeinek prezentálásához – mely a tágabb
értelemben felfogott Naprendszer határa – még egy hasonló ábrára lenne szükség.

Mint az alább beillesztett ábrán látható, a Sedna „kedvező kozmikus pozícióit” – mivelhogy
domicíliumokról Transzszaturnálisok esetében egyáltalán nem beszélnénk – a Vénusz által uralt
jegyekben, a Bikában (vö. testi hordozóra irányuló manipulációk) és a Mérlegben (vö. „Új Világrend”
– melyet minden eddiginél igazságosabbnak hazudnak) foglalja el. A Vénusz Sedna általi
„megtükröztetése” itt axiológiai átrendeződést, tehát értékek átstrukturálódását indikálja, egészen a
„groteszk” és „abszurd” kategóriákig elmenően – gondoljunk pl. a BLM-mozgalomra, a
genderizmusra, vagy akár a túlkoreografált „klímahisztériára”.
A „Sedna-jelentéstartomány” teljessége még három „Ősplanéta” hozzáadásával fejezhető ki: a
Merkúr itt a globális keretek, a manipulatív média és az elektronikus-digitális átvivő közeg
analogonja, a Szaturnusz a lekorlátozottságra, az izolációra és a kapcsolati megvonásokra utal, a Nap
pedig – „napdémoni” minőségben – a kérlelhetetlen parancsuralmi pozícióra és a „levezénylés”
tirannikus jellegére. A Sedna után a Vízöntő-korszakban még további TranszPlútók felfedezése
prognosztizálható, melyeknek pályája kívül kell, hogy essen a Sedna keringési síkján, vagyis ezen „új”
planéták Fél Nagytengelyének hossza nagyobb kell, hogy legyen mint az előtte felfedezett
TranszPlútóé (ekként a 2005-ben felfedezett Eris, és egyéb törpebolygók nem jöhetnek szóba
TranszPlútóként). (2.kép)

2. kép. A tropikus zodiákus a domicil Ősplanétákkal (fekete, keret nélküli szimbólumok), valamint a
Transzszaturnálisok „kedvező kozmikus pozícióik” alapján „szimmetrizálva”, a Sednával és a még
„felfedezendő” további TranszPlútókkal (kék szimbólumok); fekete keretben azon princípiumok
szerepelnek, melyek – meglátásunk szerint – az illető domicil planétával együttesen fejezik ki az adott
Transzszaturnális minőségét

Meg kell jegyeznünk, hogy a Sedna pályájából adódó perturbációk miatt olyan pontosságú
efemeridákhoz, amelyeket a Naprendszer egyéb bolygói vonatkozásában – a Plútó kivételével
ívmásodperces egzaktsággal – használhatunk, egyelőre nem jutottunk, és talán soha nem is fogunk
jutni; az utóbbi évszázadok időbeli keretét figyelembe véve viszont ezen adatok mundán index-
időpontok meghatározására nagyon is alkalmasak, sőt az adott radix-horoszkópok kontextusaiba is
belehelyezhetőek, ha tudomásul veszünk egy – plusz/mínusz néhány ívperces – esetleges eltérést. (3.
kép)
 3. kép. A Sedna csaknem 200 esztendőt felölelő haladása a tropikus keretrendszerben, éves
lebontásban. Fekete aláhúzások: jegyváltások (ingressziók); kék aláhúzás: felfedezésének éve; zöld
aláhúzás: a Perihélium (azaz a pálya Naphoz legközelebb eső pontjának) elérése

A Sedna tropikus jegyváltásainak évei világtörténelmi kontextusban is értékelhető index-

időpontokhoz juttatnak bennünket; érdemes a zodiákus jegyek kvalitatív vonatkozásaira is
figyelnünk. (Két megjegyzés: 1. Igen, van értelme a felfedezés időpontja előtt is figyelembe venni egy
adott Transzszaturnálist, hiszen a Kiértékelő Tudat számít, amely itt és most van jelen. 2. Az egy-egy
jegyben eltöltött időtartam a Perihélium-ponthoz közeledve mind inkább rövidül, attól távolodva
pedig egyre hosszabb lesz.) (4. kép)
A Vízöntőbe lépés időpontjához (1047) közeli (szinkronisztikus) esemény a Szkizma
(Egyházszakadás), azaz a „nyugati” és a „keleti” kereszténység létrejötte (1054) és szembenállásuk
kezdete. A Halakba való ingresszió (1633) az Intuītiō Intellectuālis elhományosulását indikálja –
ezidőtájt jelenik meg az a két ismeretelméleti tévképzet, melyek szerint a Világ puszta „Ész” által
(Descartes racionalizmusa), illetőleg a „Tapasztalás” révén (Hobbes és Locke empirizmusa)
megismerhető. (Ez már az ún. „Felvilágosodás” – valójában „Elsötétülés” – előszobája.) A Kosba lépés
(1867) a XIX. század harmadik harmadótól lendületet kapó ipari forradalom „égi” analogonja, míg a
Bikába való ingresszió (1968) a fogyasztói társadalmak kialakulására utal; az átlagember tudati
fókusza nagyjából ekkor kerül a kizárólagos evilági-anyagi boldogulás bűvkörébe.
2024-ben a Sedna átlépi az Ikrek határát, amellyel közel egyidőben az információs társadalmak
kora valósul meg; ez nem valami „Nagy Testvériség” eljövetelét jelzi, sokkal inkább a „Nagy Testvér”-
ét; amikor már „egy szálló porszem el nem illan”, és az emberek legintimebb vonatkozásaikkal
egyetemben „adat-struktúrákként” központi szervereken lesznek regisztrálva. 2066 körül – a tropikus
Rák-minőség és a világ-trendek együttes kiértékeléséből következően – a mesterséges ételek,
kemikáliák és implantátumok hatására valószínűleg eltűnik a világból az Eros; a szaporodás már a
nemi aktus kihagyásával lesz kivitelezett, modern „lombik-programokkal”, ügyelve arra, hogy a
szükséges képességek átörökítése mellett csakis szervilis humán „hordozók” reprodukálódjanak. (4.
kép)

4. kép. A Sedna jegyváltásai az elmúlt ezer esztendőben, valamint a közeljövőben (tropikus

kontextus). A Perihélium-pont elérésének éve és távolsága (76 „Astronomical Unit”, azaz
„Csillagászati Egység”; 1 AU megegyezik az átlagos Nap–Föld távolsággal, vagyis ~ 150 millió km-rel
– a distancia és az arányok vizualizálhatóak a 2.képen, jobbra lent.)
 2. Útban egy „szép, új világ” felé

2020 és 2021 arra mindenképpen jó, hogy az emberek józanul gondolkodni képes (kisebbik) része
minden kétséget kizáróan megérthesse: a globális gazdasági dinamikák, kulturális trendek és a
mindennapi gondolkodást meghatározó értékstruktúrák világunkban nem valamiféle organikus
benső fejlődés logikáját tükröző elemek/mozzanatok egymáshoz ízesülő eredményei, hanem egy
szűk – ám érdekeit a globális színtéren most már szinte korlátlanul érvényesíteni képes, és ezen
érdekérvényesítést egyre gátlástalanabbul gyakorló – szervezett pénzoligarchia („Deep State”)
manipulációinak következményei.
Ezen tanulmány egyáltalán nem tűzte ki célul a szerteágazó destruktív műveletek és falszifikációk
– Hamvas szavával: a „Létrontás” – mindennapjainkat immár keresztül-kasul indázó folyondár-
rendszerének feltérképezését; ilyen irányú ambíció megléte esetén ezt bárki megteheti, „mindössze”
arra kell vigyáznia, hogy a parttalannak tűnő adat-óceánban megfelelőképpen válassza szét az
információkat és a dezinformációkat.
A helyes tájékozódás nem éppen a legkönnyebb feladat, hiszen a szóban forgó plutokrata klikk
maga is pénzel és „felszínen tart” „konteósokat”, akiknek szándékoltan stupid és vállalhatatlan
elméleteire hivatkozva – pl. „Hologram-Hold”, „Laposföld”, „Ausztrália nem létezik”, „Erzsébet
királynő gyíkember” stb. – a kézivezérelt „mainstream” tudatformálók a valós háttérösszefüggések
feltáróinak elhiteltelenítését célozzák meg. („Hahaha, még hogy Háttérhatalom, majd csúsztatok be
neked az ajtó alatt egy Laposföldet!” A szándékolt összemosásnak és a tények eltorzításának ezen
manipulatív technikáját „lefedés”-nek nevezhetjük, mely a gyakorlatban ennyit tesz: ha nem tudod
megszüntetni, állj az élére, és „told túl” ad absurdum!)
Ha megvizsgáljuk, hogy milyen események történnek napjainkban, egyre inkább kirajzolódni
látszik egy számunkra koreografált „táncrend”, vagy mondhatjuk akár így is: „agenda”. Fontosabb
elemeinek felvázolásához viszont kicsit vissza kell lépnünk az időben.
Munkálkodott a múlt évszázadban egy bizonyos Richard von Coudenhove-Kalergi, aki az első
hallásra nem feltétlenül rosszul hangzó „páneurópai eszme” megalkotója volt; Praktischer Idealismus
(1925) c. művében viszont kifejti, hogy az európai nemzeteknek el kell tűnniük, és egy vegyes,
„meszticizált” „eurázsiai-negroid” rassznak kell létrejönnie – mivelhogy „ez a tartós béke záloga”.
(Tehát ez a „páneurópai eszme” valójában nem a tősgyökeres európai nemzetek szupremáciájának
biztosítását, hanem nemzeti önrendelkezésük és identitásuk eltörlését célozza meg.)
A cseh és német vérvonalú apai felmenők és japán szamuráj családból származó anya
gyermekeként született Kalergi jó példa arra, hogy az ennyire távoli Geniusok által meghatározott
rasszok keveredéséből nem igazán várható tiszta szellemiséget hordozó utód; Kalergi nem a
keresztényi hit és a bushido csúcsszintézisét valósítja meg, hanem – a Geniusok egymást-kioltása
nyomán – mind az európai, mind pedig a japán tradícióról való lefűződést; ezáltal sajnálatos módon
egy olyan tudati meghasonlást és benső hitványságot képvisel, amelyet – mind saját maga, mind
pedig mások előtt egyfajta „küldetés”-nek álcázva – primer önigazolás gyanánt a „külső világban” is
szeretne „megtükröztetni”. (5. kép) Az Európai Unió „migrációkezelés” címszó alatt jelenleg Kalergi
tervét ülteti át a gyakorlatba – ennek belátása, ugye, nem igényel különösebb lángelmét.
 5. kép. Páneurópai gerlicék, ha turbékolnak – a cseh/német és japán vérvonalú Richard von
Coudenhove-Kalergi (alias Aoyama Eijiro) ausztriai születésű zsidó feleséggel, a hollandiai Hágában
(1948)

Nem szeretnénk részletetekbe menően taglalni a kitűnő logisztikával több útvonalon, és (annyira
már nem is) rejtélyes eredetű pénzösszegekkel mobilizált – sivatagi és szubszaharai eredetű – humán
invázió különféle vonatkozásait; sem pedig azt a szégyenletes, szuicid bénultságot és már-már
perverz tétlenséget, melynek nyomán szemünk láttára omlanak össze azok a nagyszerű
felépítmények, melyeket az ősök még európai nemzetállamokként testáltak méltatlan utódaikra.
Van azonban egy kérdés, amely az „agenda” bizonyos elemeinek időzítése kapcsán felvetődik, s ez
a következő: miért nem vártak az európai nemzetállamok lerombolására szövetkezett erők még húsz,
maximum harminc évet? Addigra a ma még szerte Európában hatalmi pozíciók közelében és döntési
helyzetben lévő korosztályok – akik nem elhanyagolható arányban katonaviseltek, és – legalábbis
szüleik, nagyszüleik tanítása és példamutatása révén – többségükben elfogadják a hon
megvédésének és a nemzetben-hagyományban gondolkodásnak bizonyos fokú létjogosultságát;
mindez azért több országban is a Kalergi-tervvel szembeni különféle – konkrét tettekben is
megnyilvánuló – állásfoglalásokhoz vezetett.
Miért nem lehetett megvárni azon mai tizen- és huszonévesek hatalmi „pozíció-foglalását”,
akiknek tudatát (tisztelet a nem számottevő kivételnek) már teljes mértékben kontaminálta a liberális
oktatás és nevelés, akik számára a világ legtermészetesebb dolga a „multikulti” és az önfeladással
egyenértékű mindenféle „tolerancia”, s akik számára a „nemzet” már nem több mint üres
absztrakció? A választ, úgy véljük, Raymond Kurzweil úrnál lelhetjük föl.
 3. A pantheista baklövés „újratöltve”: Ember 2.0

Mr. Kurzweil informatikus, feltaláló, futurista és transzhumanista gondolkodó – ráadásul okos

ember, ez minden irónia nélkül kijelenthető. S ez az okos ember a technológiai fejlődést prezentáló
híres exponenciális függvényének elemzése kapcsán arra a következtetésre jutott, hogy az
elkövetkező évek „meredek emelkedésű” felfelé ívelése nyomán 2045-re eljutunk magáig a
„technológiai szingularitás”-ig – azaz egy olyan szinte felfoghatatlan fejlettségi szintre, amelynek
révén a mesterséges intelligencia meghaladja majd az emberi értelmet; ezzel szerinte együtt jár
majd, hogy az emberi élet tartama az időben messze kitolható lesz, mivel a tudat – mintegy 2,5
petabájtnyi adat – egy szerverre átvihető, majd az ilyen-olyan protézisekkel „felturbózott” és
„kijavított” testbe vagy valamely szintetikus, testet helyettesítő vehikulumba vissza is tölthető.
Mielőtt reflektálnánk a transzhumanista tévedésre, röviden vissza kell térnünk az Európa elleni
invázió kérdésköréhez. Akár lesz 2045-re szingularitás, akár nem, az elkövetkező évek hihetetlen
technológiai fejlődést produkálnak majd; figyelembe véve a nanotechnológia terén már elért
eredményeket, s a várható fejleményeket, valamint az olyan megdöbbentő lehetőségeket és
távlatokat, amelyek pl. a Garjajev-féle hullámgenetika-tanból és más futurisztikusnak tűnő teóriákból
extrahálhatóak, nem is lehet más a Deep State stratégiája, mint hogy testen belüli modifikációkat
végezzen el – lehetőleg az emberek mindegyikén.
A „fedő-szlogen” valami olyasmi lesz, hogy immár vége a betegségek korának, vége a
szenvedésnek, itt az Ember 2.0, az „örök-életű”, „öngyógyító” struktúra. Nyilvánvaló, hogy – egy
esetleg meglévő, nagyon naiv „filantróp” motívumon túlmenően – az elsődleges cél az ember feletti
korlátlan kontroll létrehozása és a Szabad Akarat teljes eltörlése.
A transzhumanista törekvésekkel komolyabb eséllyel csakis Európa szállhatna szembe, két okból
kifolyólag. Először is az európai fehér ember intelligens. Erre persze mondhatja valaki, hogy a kínaiak
és a japánok is azok. Igaz, viszont mindkét utóbbi rassz képviselői fegyelmezetten alávetik magukat a
„felülről jövő” elvárásoknak és utasításoknak, míg az európai ember bizalmatlanná vált a
politikusaival szemben, és „alapból is” individualista, főként, ha szabadságjogainak mind
drasztikusabb csorbítását kell elviselnie. Másodszor az európai nemzetek még ebben a csaknem
látens létükben is rendelkeznek olyan közös konvergencia-pontokkal, nemzeti szimbólumokkal,
melyeket aktiválva hatékony kooperációra és ellenállásra is képesek lehetnének.
A titkos verdikt alapján ezért Európát minél gyorsabban el kell árasztani gyökértelen
betolakodókkal. Ha keverednek az itteniekkel, akkor nagy valószínűséggel olyan „elkötelezettségű”
utódokat produkálnak majd, mint Kalergi; ha viszont a „párhuzamos társadalmak” egymással
harcolnak, nos, az is jó, mert ez esetben sem kell komolyabb rezisztenciára számítani a „cyborggá-
válás” időkeretének kijelölt következő évtizedekben.
A kiborgok ideje bizonyosan elkövetkezik majd, a Vízöntő-korszakba merülő emberiség ezt az
ontológiai „szenzációt” – annak minden ambivalens, sőt esetenként horrorisztikus vonatkozásával –
meg fogja tapasztalni. Viszont a biológiai struktúrákba való beavatkozás – mely, mint már mondtuk,
egyrészről egy vélelmezett „feljavítás”, másrészről pedig a totális kontroll alatt tartás
megvalósításának szándékával történik majd – nem érheti el a kívánt célt.
Kurzweil urat fentebb „okos”-nak neveztük, most szükségessé vált, hogy egy újabb jelzőt is
alkalmazzunk rá: „gyengelméjű”. Okos az, aki nem buta. Az okos tud rendszerben gondolkodni,
csakhogy mindössze egyetlen „horizontális” szisztémában. Ott viszont koherens, amire a buta
képtelen, ezért a buta ember világa kontúrtalan és minden benső következetességet nélkülöző. Az
okos ember viszont még nem „értelmes”. Értelmes akkor lenne, ha különféle rendszerek szinopszisát
is meg tudná valósítani; mi több, rendszeralkotásában megtapasztalná a „transzcendens alkotóelem”
immanenssé válásának nullpillanatát, amelyet most csak azért nem nevezünk „kegyelmi állapotnak”,
hogy a pátoszt elkerüljük.
Ehelyett az Ember 2.0 megalkotására törekvő tudós transzhumanista belezuhan a
„Felvilágosodás” korában létrehozott szellemi vákuumba; az a képtelenség, ahogyan ott a Teremtő
Princípiumot (Istent) az anyagi világ börtönébe kívánták kényszeríteni, s ezzel megfosztani attól a
mérhetetlen metafizikai többlettől, amellyel in sē rendelkezik, íme, megismétlődik. Csak
gyengeelméjűek tételezhetik fel, hogy egy mentális eredetű adattartalom – legyen az bármilyen
volumenű is – egyenértékű az ember (adott esetben) továbbélő tudati extraktumával, azaz
„halhatatlan lelkével”. Ezért kell azt mondanunk, hogy a Transzhumanizmus a Pantheizmus
édestestvére.
Kurzweil urat és szcientista kollégáit vajmi kevéssé foglalkoztatja, hogy a különféle tradíciókban
mágikus úton megvalósított post mortem „tovább élés” (kivételes esetekben: tényleges
halhatatlanság), mindig a fizikai testbe „alászállt/aláhullott” erők extrahálása, szubtilizálása és
reaktiválása útján történik meg, vegyük bár figyelembe a hindu csakrák tanának vagy akár az
egyiptomi mumifikálási eljárás nyomán „beüzemelt” szubtilis funkcióknak – a felszíni
megközelítésben különféléknek mutatkozó, ám a lényeg szempontjából egybehangzó –
tanúságtételét.
A testi központok és szervek szubtilis funkciókhoz kötődnek, s nem tekinthetünk rájuk úgy, mint
egy doboz fa építőkockára, amelyet alkalmasint pótolhatunk, mondjuk, megfelelő mennyiségű LEGO-
elemmel; e két létszféra szerves kapcsolatának zavartalansága elengedhetetlen a földi egzisztencia
vonatkozásában, az ettől eloldott „tovább élés” biztosítása érdekében viszont a specifikus testi
dinamizmusok extraktumát tudnunk kell „visszaemelni” önnön szubtilis Funkcióikba.
Mindezek mellett és fölött, az ember elsősorban Szívével és „Vér-lényével” kapcsolódik Élet-
testéhez – Képzőerő-testéhez vagy Élet-adó princípiumához –; az ehhez való felemelkedést és az
ebben való mágikus „pozíció-foglalást” az alkímiai bölcselet az „Albedo” szimbólumában tárja elénk.
Ha tehát mindenáron „anyagi leképezésben” szeretnénk szemlélni ezen szubtilis Élet valóságát –
tudván tudva, hogy ez így óhatatlanul torzulást szenved –, akkor sokkal inkább a dobogó-pulzáló Szív
és a folyton-cirkuláló vérrendszer metaforáját javasolnánk, és semmiféleképpen nem a mentális
zónában létrejött, többszörösen tükrözött dinamizmusokat, melyek önmagukban legfeljebb
árnyaknak vagy fantomszerű lenyomatoknak tekinthetőek.
Kurzweil urat viszont mindössze az a 2,5 petabájtnyi adatmennyiség érdekli, amelybe pedig „ő
maga” – sajnálatos módon – nem implikálódhat. Ha biológiai halála után azt az entitást – amely egy
csúcskategóriás szenzorokkal és heurisztikus funkcióval is ellátott új testi hordozó és a visszatöltött
tudattartalom egysége – betámasztanák Kurzweilné nappalijába, a derék asszony biztosan örülne,
hogy férjét visszakapta. Illúziója akár tökéletes is lehetne, de eközben Mr. Kurzweil átélő tudata
egészen máshol tartózkodna; s végül is az egyre csökkenő intenzitású infernális világ-átélések
útvesztőiben enyészne el – ahogy az már egy ilyen emblematikus transzhumanistát meg is illet.
A technológiai fejlődés egyébként szingularitás nélkül is nyugtalanító problémákat vet fel. Látván a
mai tizenéveseket, akik narkotizált tekintettel, olykor pedig szinte vallásos devócióval merednek
okostelefonjaikra, és tudván, hogy a transzhumanizmus megszállottjai magukra Isten-
szurrogátumként tekintenek – Kérdező: „Létezik Isten?”; R. Kurzweil: „Még nem.” –, valamint
figyelembe véve, hogy az „elvarázsoltság” mértéke és a Káprázat valószerűsége csak növekedni fog,
semmi jóra nem számíthatunk.
Mi lesz, ha az arctalanságba kényszerített, hosszasan karanténban tartott, valódi társas készségek
hiányában felnövő fiatal emberek – pszicho- és szociopata felnőttekké válván – majd a homéroszi
„lótuszevők” boldog kábaságával beszabadulnak a csúcskategóriás virtuális „valóságok” – Baudelaire-
rel szólván – „Mesterséges Paradicsomaiba”? Mi lesz, ha a világból végleg eltűnik – a már napjainkra
is jócskán „megkopott” – Eros, s az újabb generációk e lidérces digitális közegben keresnek csupán
vágy-beteljesülést? S mi lesz, ha a cserélhető szoftverek nyújtotta párhuzamos világátélésekben meg
is találják majd „boldogságukat” fantazmagóriáik-szülte „avatárokká” absztraháltan? Vajon az
eljövendő „Antikrisztus”, akiről az újszövetségi citátumok szólnak, nem a transzhumanista
falszifikátorokra – és háttérből irányító gazdáikra – utaló „fedőkép”?
„Ha valaki azt mondja akkor néktek: Ímé itt a Krisztus, vagy amott; ne higgyétek. Mert hamis
Krisztusok és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek […]” (vö. Máté 24., Márk
13., Lukács 21.)
„És akkor fog megjelenni a törvénytaposó, akit megemészt az Úr az ő szájának lehelletével, és
megsemmisít az ő megjelenésének feltűnésével; / Akinek eljövetele a Sátán ereje által van, a
hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival, / És a gonoszságnak minden csalárdságával
azok között, akik elvesznek, mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő idvességökre."
(2 Thessz. 2,7-10)
Annyi mindenképpen bizonyos, hogy a Sötét Kor apokaliptikus fázisában – a Vízöntő-korszakban –
a korábbi világkorszakokban visszatartott méreganyagok kiáradnak, és végül is minden külső
támaszték elenyészik; viszont a Lélek Sötét Éjszakájában, az Agōnia Christiāna Nigrēdójában, csakis
egy korábbi minőség putrefakciója révén születhet meg az új Aranykor csírája a Pralaja fojtó káoszán
felülemelkedni képes igaz ember tudatában.

Vége a tanulmánynak
Orosz László Wladimir

// Az előző részek

↓
 A tanulmány I. része

https://drive.google.com/file/d/1w5moDWx13Rf9zusy1AFSIb4Yn-Z0_Pmj

A tanulmány II. része

https://drive.google.com/file/d/1OlOHJPlzX2rPFTmcCAwiMuLuCsMJEruV

A tanulmány III. része

https://drive.google.com/file/d/1gHJKtvncniZPjt42tcb6G3AEkN2p-CUP