Dr.

Ürögi Norbert (titkár, KASZT - Közérthető Asztrológusok Egyesülete)

A hermetikus Asztrológia forrásvidékein járva (I/2. rész) –

A hellenisztikus Asztrológia egyes képletelemző rendszereinek építőkockáiról

„Az elemző technikákra a legjobb

analógia, ha a szülött életét felosztjuk
fejezetekre és bekezdésekre, mintha az
élet egy könyv lenne. Tovább részletezve,
az elemző technika azonosítja az egyén
életének egyes fontos fejezeteit,
figyelemmel olyan területekre, mint az
karrier, egészség, miközben információt
szolgáltat e területek (élet)minőségéről.”
(Chris Brennan)

A cikk fejezetei:

a) Bolygók és minőségük
b) Az állatövek a hellenisztikus Asztrológiában
c) A fényszögek természete
d) A házak és felosztásuk
e) Szerencsepontok

Előszó

A hellenisztikus Asztrológia rövid történetét és világképét a Javaslap téli számában

ismerhette meg a Tisztelt Olvasó. Jelen cikk e korszak Asztrológiájának működésébe
enged bepillantást nyerni a horoszkópok elemzését szolgáló technikák alapköveinek
bemutatása révén. Az alapok ismertetéséhez a legismertebb szerzők (Vettius Valens,
szidóni Dorotheus, Firmicus Maternus, alexandriai Pál, Manilius, Ptolemaios,
Rhetorius) által használt „építőkövek” vázlatos és áttekintő bemutatására törekszem,
amelyekből felépülő elemzési rendszereket a következő lapszámban szeretnék majd
bemutatni. E rendszerek megismeréséhez azonban nélkülözhetetlen az azokat
alkotó építőkockák alábbi pontok szerinti alapos megvizsgálása.

a) Bolygók és minőségük

A kor asztrológusai nem rendelkeztek távcsövekkel, így csak saját szemükkel végzett
észlelésükre hagyatkozhattak. Az észleléseik alapján a bolygókat „vándorló
csillagoknak” vagy „bolyongó csillagoknak” nevezték (innen a „bolygó” elnevezés),
szemben az égbolton mindig ugyanott feltűnő más égitestekkel, amelyeket „fix
csillagoknak” vagy „állócsillagok” hívtak. A bolygókat istenekkel azonosították, így a
görög mítoszvilág isteneinek nevével ruházták fel őket, miközben az észlelés alapján
rájuk jellemző megjelenési nevét is megtartották („Fény-hozó” – Vénusz, „Tüzes” –
Mársz stb.)
A bolygók csoportosítása többféleképp történt. Az általuk megjelenített általános
hatások szerint voltak a jótékony természetű planéták (Vénusz, Jupiter), a
kártékonyak (Mársz, Szaturnusz) és a semlegesek (Merkúriusz, Nap, Hold). A bolygó
alaptermészetét a képletben kifejtett hatásától már akkor elkülönítették, mivel tudták
például egy uralomban álló Mars a X. házban kedvező egyéb állás mellett például
kellő motivációt jelenthet akár a küzdősportbeli karriernek. A másik elterjed
csoportosítás a planéták neme szerint történt: férfias bolygónak a Nap mellett, a
Jupiter, Szaturnusz, Mars és Merkúriusz („+” polaritás) számított, nőiesnek pedig a
Holdat és Vénuszt („-” polaritás) tekintették. Ismert volt a nappali és éjszakai bolygó-
felosztás is, e szerint a nappali bolygónak a Nap-Szaturnusz-Jupiter hármas
számított, éjszakainak pedig a Mars-Vénusz-Hold triász. A Merkúriusz, ha a Nap előtt
kelt fel a hajnali égbolton akkor nappali, ha alkonyatkor „távozott” az égről, akkor
éjszakai bolygónak minősült.

Fenti felosztások a bolygók horoszkópon belüli helyzetének értékelésekor bírtak

jelentőséggel. A vizsgálódási teret felosztó négy tengelyt, ha balról jobbra haladva
járjuk végig, akkor az ASC-MC közé eső I. negyed és vele szemben álló III. negyed
férfias, míg a MC-DESC közötti II. és vele szembeni IV. negyed nőiesnek számított. A
bolygónak a tengelyekhez mért legerősebb pozíciónak a kor asztrológusai azt
tekintették, ha planéta a saját neme szerint negyedben, a horizont felett (vagyis
szabad szemmel is látható tartományban) és saját polaritása szerinti állatövi jegyben
tartózkodott. Ez hívták görögül „chairein”-nek „örvendetes állapot-nak (Ptolemaiosz).
Ilyen ha pl. a Szaturnusz az Ikrekben 12. házban vagy a Vénusz a Rák jegyben a 8.
házban.

A kor asztrológusai egy képlet elemzése előtt minden körülmények között a Nap
horizontbeli helyzetét vizsgálták meg, ennek fényében megkülönböztettek nappali
(Nap a horizont felett) és éjszakai (Nap a horizont alatt) képletet. A nappali képlet
domináns planétái nappali planéták voltak (Nap, Jupiter, Szaturnusz), míg az
éjszakaié pedig az éjszakai planéták (Hold, Vénusz, Mars). Az elemzések
elkészítésekor tehát volt egy vizsgált bolygósorrend. A Nap vizsgálata során más
bolygókhoz mért közelsége is fontos szempont volt, mivel megfigyelték, hogy hiába
áll egy adott bolygó számára kedvező helyen, ha Naphoz olyan közel áll (hupaugos
– Nap által égetett), hogy bármilyen szignifikációra képtelen vagy csak rejtetten
képes. A mai 17 fokos orbiszra épülő gyakorlattal ellentétben akkor a Nap uralmát a
teljes jegyre kiterjesztve értették. A ma ismert cazimi (Nap „szíve”) elemzésekre, -
amely szerint, ha a bolygó 17 fokpercen belül áll a Naphoz képest, akkor a
képességeit a Nap felerősíti - csak utalás van Rhetorius Compendiumában, de
gyakorlati alkalmazásáról nem maradt fenn forrás.

b) Az állatövek a hellenisztikus Asztrológiában

Az állatövi jegyek azon csillagképek gyűjtőneve, amelyeken a Nap áthalad. A ma

ismert zodiákus szó a „zoion” görög megfelelője, fő jelentése: „kép”, „forma” de jelent
kicsit, aprót és élő dolgokra is értették e fogalmat.

Az állatövi jegyeket a hellenisztikus Asztrológia háromféle minőségben jelenítette

meg:

ba) Bolygók uralmi méltósága

bb) Nemük (polaritás)
bc) Hármasságuk (elemi besorolás)
bd) Négyességük (elemi minőség)

ba) Bolygók uralmi méltósága

Az ismert uralmi méltóságokat (dignitások) tartalmazó táblák közkézen forogtak már
ekkor is asztrológusi körökben. Voltak akik az egyiptomi felosztást, voltak akik a
ptolemaioszi rendszert fogadták el. Különbséget csupán a kisebb méltóságoknál
(triplicitás, terminus, arculat) az adott jegyekhez rendelt egyes bolygók jelentették, a
fő méltóságokban a 10-es bolygórendszer megjelenéséig az állatövi jegyekhez
rendelt bolygóméltóságok rendszere nem változott.

bb) Nemük (polaritás)

Az állatövekhez rendelt nemiség kérdése bizonyítottan a pitagóreánusok
tantételeiből került át az Asztrológiába, míg az előbbiek számokkal jelölték a nemeket
(páratlan számok – férfi , páros – női), addig a számsorrendet tartva az Asztrológia
képeket rendelt hozzájuk (1. Kos -férfias jegy, 2. Bika -nőies jegy stb-stb.).

bd) Hármasság (elemi besorolás)

Az alcím félrevezető, mert nem az elemek számából indult ki a csoportosítás, hanem
hogy minden elemi besorolás (tűz, levegő, föld, víz) mögött három-három állatövi
jegy található, így innen származik a hármasság (triplicitás) fogalma. Ezen logika
mentén egy hármasságba tartozó jegyek egymással egyenlő szárú háromszöget
alkotó fényszögkapcsolatban (trigon) állnak. E fogalom nem keverendő a triplicitási
méltósággal, amelyben szintén három résztvevő található, de nem jegyek, hanem
bolygók formájában.

bd) Négyesség (elemi minőség)

Az alcím itt is picit félrevezető lehet, mert itt sem az elemekből indult ki a
csoportosítás, hanem hogy minden 3 elemi minőség mögött négy-négy állatövi jegy
található, ami elvezet a négyesség (quadruplicitiás) fogalmához.
Visszatérve a négy-négy állatövi jegyet rendszerező 3-mas felosztáshoz,
filozófiatörténetileg igazolható, hogy a „Minden kettősség hármasságban nyert
feloldást”-tan megtalálható a pitagóreánusok és a platonisták és arisztotelész-
követőinek filozófiai világképében. Az egymással szembenálló jegyek közötti
konfliktus feloldását már ekkor is háromféleképp gondolták:
a) hirtelen fellépéssel (kardinálisok, akkori nevükön „tropikusok”)
b) állhatatossággal (fix-jegyek „szilárdítók”)
c) apróbb változtatásokkal (labilis jegyek, „kettőstestűek”)
A konfliktus feloldása tehát a kényszerítő erő adagolt alkalmazásával és annak
jegyeken átívelő képességével történhet úgy, hogy az erre rendelkezésre álló térhez
megnyitja az idősíkot is. A cselekvésre a leggyorsabbakat a kardinális jegyek (Kos,
Rák, Mérleg, Bak), a „fontolva haladókat” a labilis jegyek (Ikrek, Szűz, Nyilas, Halak)
a stabilitásra „utazókat” pedig a fix jegyek (Bika, Oroszlán, Skorpió, Vízöntő) jelentik.

c) A fényszögek természete

„Nem elég tudni a jegyek különböző jelentését és egyedi sajátosságait, amelyekkel a

csillagok az ember születésekor bírnak, hanem ismerettel bírni arról is, hogy sorsunk
alakulására kihatással vannak együttműködéseikkel, ahogy egyik a másik után
örömmel szövetkeznek és együttműködnek természetük és elhelyezkedésük
szerint.”
Manilius Astronomica c. munkájából vett idézet jól példázza a sors működésének
fényszögek révén is megnyilvánuló létét.

A kulcsszó – ahogy bolygóknál is – a láthatóság volt, vagyis a fényszögek

kialakulásának lehetséges helyei, azok a jegyek voltak, ahonnan a bolygók
egymásra tudnak tekinteni. Azonban minél távolabbra kellett tekinteni, annál nagyobb
beesési szöget kellett elérnie a bolygónak a földről való megfigyeléshez. Ez a
magyarázata annak, hogy a horizonthoz közel eső két 30 fokos (30 és 150 fokok)
távolság miért esett ki a fényszögek számításakor. A láthatóság egyébként a sötét
házak fogalmához is elvezet, ugyanis az ascendensen felkelő nap sugarai a tőle 30
és 150 fokra álló helyeket nem világítják be (2-6-8-12. házak).

A fényszögek kiválasztásához és rendszerezéséhez Porphyrius szolgáltatta a másik

legkézenfekvőbb magyarázatot. Az ő érvelésének az alapja az együttműködés volt.
Állítása szerint azoknak a fényszögeknek van létjogosultságuk, amelyek olyan
jegyeket kötnek össze, ahol az elemi polaritásban vagy minőségben vagy elemi
besorolást illetően esetleg mindháromban azonosság van. Így az azonos polaritással
megkapjuk a 60 fokos (szextil), azonos elemi minőséggel a 90 fokos (kvadrát),
azonos elemi besorolással a 120 fokos (trigon) fényszögeket. Együttállásnál hármas
egyezőség, míg a szembenállásnál a polaritás és az elemi minőség azonossága
mutatható ki.

Mind a láthatósági, mind az együttműködési magyarázat a hellenisztikus

asztrológusok munkáiban megtalálható volt a fényszögekről szóló leírásokban.
Az öt fényszög természetét a bolygók alaptermészetéhez hasonlították. Ptolemaiosz
a Tetrabibloszban a szextilt vénuszinak, a kvadrátot marsikusnak, a trigont jupiterinek
a szembenállást pedig szaturnuszinak írta le az alábbiak szerint:
Azonos fényszögek között is különbséget tettek: az adott bolygótól jobbra található
fényszöget (vagyis a jegyek sorrendjét illetően fordítva haladva) erősebbnek
minősítették a tőle balra található (a jegyek sorrendjét követő) fényszögnél.

d) A házak és felosztásuk

A modern Asztrológia által a másodlagos 12-es felosztásra használt „házak” kifejezés

helyett a forrásokban „helyekről” és a lokáció különböző szinonímáiról lehet olvasni.
Házaknak ebben az időben a bolygók otthonaiként szolgáló jegyeket tekintették. A
házfelosztások legkorábbika James Holden 1982-ben publikált kutatásai alapján a
teljes jegyházas rendszer volt, ahol a jegyek határai és a „helyek” határai
egybeestek.
Robert Schmidt és a Robert Hand Hindsight Projektben a múlt század 90-es éveiben
folytatott kutatásai mindezt megerősítették.
A „helyek”-et külön-külön sajátságos névvel illették, így az
I. házat „kelőpontnak”,„órajelölőnek”
2. házat „Hádész kapujának”
3. házat ”Istennőnek”
4. házat „Földalattinak”
5. házat „Jó szerencsének”
6. házat „Balszerencsének”
7. házat „Szembeállítónak”
8. házat „Semmitevőnek”
9. házat „Istennek”
10. házat „Ég közepének”
11. házat „Jó szellemnek”
12. házat „Rossz szellemnek” hívták.

A „helyek” értelmezésénél három szempontot vettek figyelembe:

a) Az adott helyet meghatározó jegyek elemi minőségét (kardinális-fix-változó),
b) A kelőpontot (aszcendens) uraló jegyet
c) Örömházak szerinti felosztást

Fontos rögzíteni, hogy a modern asztrológia által sugalmazott I. ház - Kos jegy -
Mars vagy 2. ház - Bika jegy - Vénusz megfeleltetési kapcsolat egyáltalán nem
létezett. A tradíció asztrológiájában (így a hellenisztikusban is) a bolygóké volt a
főszerep, a jegyek hozzájuk képest másodlagosak voltak és a „helyek” pedig messze
a végén álltak egy képletelemzési rangsorban.
Amennyiben az elemzéskor a „helyek”-re sor került kiemelték a tengelyek
sarokpontjain (ASC-DESC-IC-MC) az ún. kentronon (görögül „horgony”)
elhelyezkedő sarokházakat (I-IV-VII-X házak). A kiemelés nem véletlen, mivel a
sarokházak a horoszkóp vízszintes tér és függőleges idő tengelyén fekszenek, így az
elemzés során többek között a szülött életútjáról tudnak részletes információkat
szolgáltatni. A sarok-követő-hanyatló házak hármasságát már ismerték, azonban a
jegyekre vetítve állapítottak meg hármas kapcsolatuk természetét: így a Mérleghez
képest a Skorpió követő, míg a Szűz hanyatló vagy az Oroszlánhoz képest a Rák
hanyatló a Szűz követő természetű. Mindezen megközelítés csak megerősíti a teljes
jegyházas rendszer elsődlegességét a házfelosztások történetében.

Figyelemmel a bolygók tartózkodási helyzetére korán észlelték, hogy egyes „helyek”

és ezen belül egyes fokok vagy foktartományok a bolygók számára kifejezetten
kedvelt területek voltak. Erre válaszul kidolgozták a bolygóörömök-elvét és a
szerencsefokok-tanát. A bolygók által kedvelt házak („bolygóörömök”) kapcsolatában
felfedezhetük egyfajta rendezőelvet:

I. ház: „kelőpontnak”,„órajelölőnek” – Merkúriusz (éjszaki és nappali oldalon is

tartozkodó)
3. ház ”Istennő” – Hold (nőiség minősége, éjszakai planéta az éjszakai oldalon a
horizont alatt)
5. ház „Jó szerencse” – Vénusz (szerencsejelölő a Szerencse házában, éjszakai
planéta az éjszakai oldalon)
6. házat „Balszerencsének – Mars („kis szerencsétlenség” jelölője, éjszakai
planéta az éjszakai oldalon)
9. házat „Istennek” – Nap (nappali planéta a nappali oldalon a horizont felett)
 11. házat „Jó szellemnek” – Jupiter (nappali planéta, a jószándék, jovialitás
jelölője)
12. házat „Rossz szellemnek” – „Szaturnusz („nagy szerencsétlenség” jelölője
nappali planéta)

A forrásokból látható, hogy a „helyek” jelentéstartama egyre inkább kézzelfoghatóbbá

válik, így Vettius Valens által az Antológia c. munkában Kr. u. II. században már olyan
leírással találkozhatunk a házak jelentéstartama kapcsán, amely bátran megállná
helyét bármelyik mai asztrológiai műben. Ugyanez igaz a házak levezetett
jelentéstartamával kapcsolatban is.

A kelőpont megadása kapcsán a kor asztrológusai között a Kr. sz. II. századtól két
tábor szembenállása volt kitapintható, amelyet a középkori asztrológia időszakából
származó utalások és forrásátvételek is megerősíteni látszanak. Egyesek a kelőpont
kijelölését jegyekhez kötötték, mások fokokhoz igazították. Az előbbiek a teljes
jegyházas és egyenlőházas házfelosztásban rajzolták meg képleteiket, míg az
utóbbiak pedig előfutárai voltak a negyedházas felosztásoknak (Porphyrius).

e) Arab pontok

Mint ismert, az „Arab pontok”-nak ismert részesülési pontoknak semmi közük az arab
asztrológusokhoz, azokat ugyanis már a hellenisztikus korban is előszeretettel
használták, az arabok csak átvették tőlük, hogy aztán a középkor európai
asztrológusai pedig az araboktól lemásolják és róluk elnevezzék őket. Kétségtelen
tény az is, hogy a pontok körét a hellenisztikus asztrológusok nem alkalmazták olyan
kiterjedten, ahogyan a középkori asztrológusok tették. A pontok a kérdezőtől
független, a válaszadást segítő plusz támogatói szerepet töltöttek be, számításuk a
kelőponttól indulva a nappali/éjszakai napszakokat figyelembe véve a zodiákus
sorrendjét követve a bolygók egymáshoz mért távolságán alapultak. Előnyük a
könnyű kiszámíthatóság volt.
Az elemzések során a „helyek” (házak) szintjén kezelték őket, gyakorta az adott pont
elhelyezkedése a szülött egész házának jelentéstartamát befolyásolta, amit a
különböző átnevezések is alátámasztottak („Házasság pontja” helyett „Házasság
helye” vagy „Testvérek pontja” helyett „Testvérek helye” kifejezések). A pontok
vizsgálata során az alábbi kérdésekre keresték a válasz:

ea) A pont jegy szerinti helye alapján mi mondható el a jegy természetéről és ennek
megfelelően milyen természetű a pont?
eb) A pont elhelyezkedése szerint a milyen a „hely” (ház) természete? Jó vagy rossz
tulajdonságú-e?
ec) Milyen fényszögek érik a pontok, mely planétáktól, azok hol állnak (milyen
szektorban) és milyen a fényszögek természete?
ed) A pont jegy szerinti urának vizsgálata. Milyen az uralkodó planéta természete?

Ezen időszak kedvelt pontjait a Szerencsepont, ennek ellenpárja a Szellem pontja

jelentették. Előbbire a szülött testi, fizikai adottságait vonatkoztatták, míg ez utóbbi
ponthoz pedig az egyén lelki és szellemi képességeit kapcsolták. Voltak
asztrológusok, akik a Szerencsepont helyét tekintették kiindulópontnak (amolyan I.
háznak) és a házak levezetett jelentéstartalmát felhasználva válaszoltak meg
kérdéseket, így halál kérdésének firtatásakor a Szerencseponttól számított 8. ház
sajátosságaiból tudtak következtetni a szülött halálának körülményeiről.
Javasolt e fejezeten belül még szót ejteni a Hét Hermetikus Pontról is. Alexandriai
Pál munkáiból maradt fenn az erre vonatkozó feljegyzés, ő pedig – jó egyiptomi
hagyomány szerint – Hermész Triszmegisztosznak tulajdonította e tudást. A hét
pontot görögül Panaretus-nak hívták, ami „örök erény”-nek lehet fordítani. A pontok a
következők (zárójelben a kiszámításában részt vevő planéták, pontok):

1. Szerencsepont (Nap és Hold);

2. Szellem pontja (Nap és Hold);
3. Vágyak pontja (Szellem pontja, Vénusz -szerelem és szexualitás pontja);
4. Kényszerűség pontja (Merkúriusz, Szerencsepont, cselekvési kényszerek
jelölője),
5. Bátorság pontja (Mársz, Szerencsepont, bátor tettek, árulások jelölője),
6. Győzelem pontja (Jupiter, Szellem pontja, hit, remény, nagylelkűség jelölője);
7. Végzet pontja (Szaturnusz, Szerencsepont, rombolás, fájdalom, halál
minőségének jelölője )

A pontok számítása a szülött nappali vagy éjszakai születésétől függően eltérhetett,

amit az alábbi táblázat jól mutat.

Forrás:
Chris Brennan: Hellenistic Astrology – The Study of Fate and Fortune, Amor Fati
publications, Denver, Colorado 2017