Alexa Riley

Dupla kín
Amelia Green az ország másik felébe költözött, hogy apja NFL-csapatának új
fizikoterapeutája legyen. Készen áll a változásra, de nincs felkészülve arra a két
nagydarab labdarúgóra, akik szeretnék, hogy az övék legyen.

Wes és Dean megismerkedésük óta elválaszthatatlanok. Ugyanarra a főiskolára

jártak, és ugyanahhoz a csapathoz szerződtek. Egész életükben tudták, hogy
ugyanazon a nőn akarnak osztozni. És azon a napon, amikor meglátják Amelia-t,
tudják, hogy ő lesz az.

Figyelem: Ezek a srácok túlzásba esnek, ha fülig beleszeretnek valakibe.

A történet két alfahímről, kétszeres birtoklásról és dupla fájdalomról szól. Gyere,

játssz velünk!

Rajongói fordítás!
 1. fejezet

Amelia

- Ő egy börtöncsali.

A szemem kinyílik a mély férfihang hallatán, amely olyan gazdag, mint az

étcsokoládé. A libabőr kiütközik a bőrömön, és egy pillanatra elfelejtem, hol
vagyok. Néhányat pislogok, és látom, hogy két hatalmas ember kitölti az előttem
lévő teret. A szívem egy pillanatra megáll, amikor rájövök, hogy kiket látok, majd
olyan keményen kezd eldobogni, hogy azon gondolkodom vajon hallják-
e? Mindketten fölém állnak, ezért felülök, és megtörlöm a számat, arra az esetre,
ha nyáladztam volna, miközben aludtam. Elönt a szégyen, és megpróbálok
elfordulni tőlük, hogy ne lássák az arcomra kiülő érzéseimet. Egy pillanat múlva
visszapillantok és megpróbálom megakadályozni, hogy a nyelvem kilógjon a
számon.

Wes a kettő közül a nagyobb, tekintete kemény és olvashatatlan. Deanre

pillantok, aki mosolyog, és a pillantása pajkos. Egy pillanatnyi csend után Dean
hatra húzza Wes-t.

- Megijeszted a kislányt.

Rájuk bámulok, nem találok szavakat. Azóta álmodozok a velük való

találkozásról, mióta pár évvel ezelőtt draftolták őket az NFL-be. Mindenki tudja,
kik ők, és már azóta vártam, hogy megismerhetem őket, mióta aláírtam apám
csapatához. Olyan elfoglalt voltam az elmúlt néhány évben a főiskolán, hogy
soha nem tudtam őket játék közben megnézni. Tudom, hogy apa bemutatta
volna őket nekem, ha megkérem rá. A szuper félénkségem volt a másik oka
annak, hogy nem mentem el egyik meccsre sem. Aggódtam, hogy csorgatnám a
nyálamat, ami nyilvánvalóan meg is történt. Nem tudom elhinni, hogy így
találkozom velük. Nem így terveztem meg a fejemben. Tudtam, hogy hamarosan
találkozom velük. Csak nem ilyen hamar.

A kezemet a hajamhoz emelem, hogy megbizonyosodjam róla, hogy a hajam

nem rendetlen-e. Fogadok, hogy elhanyagoltnak tűnök. Megölöm apámat,
amikor meglátom. Némi figyelmeztetés jó lett volna.

Dean az ülésemmel szemben lévő helyhez lökdösi Wes-t, majd leül mellé. Több
játékos is beszáll a repülőgépbe, és kérdő pillantásokat vetnek felém. Biztos
vagyok benne, hogy azon gondolkodnak, mit keresek itt. Barnes edző a füléhez
emelt telefonnal száll fel a gépre. Felém biccent, mielőtt tovább kiabálna a
telefonjába. Ő az egyetlen, akit ismerek a csapatból.
Apám azt mondta nekem, hogy a csapat repülője megáll New York-ban,
visszafelé Vegasba, és nekem rajta kell lennem. Nem tudtam, hogy úgy gondolja,
hogy az egész csapat rajta lesz a gépen, hazafelé tartva a szezon az utolsó
meccséről. Buta vagyok, hogy nem adtam össze a kettőt meg kettőt, de az elmúlt
néhány napban koffeinen éltem, hogy felkészülhessek a költözésre Vegasba.

Ha tudtam volna, akkor nem úgy nézek ki, mint jelen pillanatban. A pillantásom
az ölembe vándorol, és átkozom magam, amiért rózsaszínű bársony melegítőt
viselek, és egy bő szabású pulóvert, amely az egyik vállamat szabadon
hagyja. Isten tudja, hogy néz ki most a hajam, és nincs rajtam smink. Nem mintha
egy tonnát viselnék, de ha tudtam volna, hogy ez a két sztár, a közelemben lesz,
tettem volna fel legalább egy kis szájfényt.

Amikor a szempilláimon keresztül felpillantok, látom, hogy mindketten engem

néznek. Wes ábrázata sötét, de Dean mosolyog, mintha titka lenne. Jézus
Krisztus, hogy fogom ezt túlélni hat órán keresztül?

Valaki belép a látómezőbe, felnézek, és látom, hogy Nelson, a csapat egyik

sztárjátékosa megáll előttem. A tekintetét végig járatja rajtam, mielőtt vigyor
terülne el az ajkán. Biztos vagyok benne, hogy ettől a legtöbb lány elolvad, de az
én agyam még mindig az előttem ülő két pasin jár.

- Ki vagy te? - kérdezi. A hangja hízelgő és kedves, és egyértelmű, hogy flörtölni

próbál velem. Nelson közismerten udvarias a hölgyekkel, de a vele készült
interjúkban, beképzelt, ugyanakkor vicces.

- Semmi közöd hozzá. - hallom Wes morgását, amitől libabőrös leszek.

- Húzd el a segged, Nelson - tette hozzá Dean, éllel a hangjában.

Nelson megrázza a fejét, anélkül, hogy rájuk nézne. Továbbra is engem néz, de
én is azt akarom, hogy elhúzzon. Blokkolja a kilátást Wes-re és Dean-re, és bár
most nem találom a szavakat, amelyeket hozzájuk intézhetnék, szeretném őket
tovább bámulni.
- Foglalt ez az ülés? - kérdezi tőlem, és a mellettem lévő üres hely felé
biccent. Odamegy, hogy leüljön, majd felkiált, amikor erős kezek a vállára
csapnak.

- Ne akard, hogy megismételjem magam. - figyelmezteti Wes.

A szemem a három pasas között jár, miközben érzem, hogy a köztük lévő levegő
sűrűsödni kezd.
- Tudod, mennyire szereti Wes a szart is kiverni az emberekből, Nelson. Ne húzd
fel! Öt ember kell ahhoz, hogy kiszabadítson a kezei közül, és a következő héten
szükségem van a seggedre. Miért nem ülsz le hátul, és tartod a nyakadon a
fejedet. - mondja Dean mosollyal az arcán.

Nelson gúnyos mosollyal az arcán megfordul, hogy rájuk nézzen. Mielőtt elindul,
rám pillant, majd vissza rájuk.

- Tényleg? - kérdezi felvonva a szemöldökét.

- Mozgás! - mondják egyhangúan.

Nelson elereszt egy nevetést.

- Soha nem gondoltam volna, hogy megérem ezt a napot.

Megrázza a fejét, és végül elindul a gép hátuljába. Dean és Wes hátradőlnek a

helyükön, láthatóan megnyugszanak.

Előveszem a könyvemet a padlón lévő táskámból, és úgy teszek, mintha

olvasnék. Sem Wes, sem Dean nem mondanak semmit, de magamon érzem a
pillantásukat. Azóta szerettem volna megismerkedni velük, mióta apám
leszerződtette őket a csapathoz, és azóta próbálom testem minden porcikájával
figyelmen kívül hagyni a dinamikus duót.

Együtt írtak alá, és kijelentették, hogy a másik nélkül nem mennek

sehova. Miután meghallottam a történetet, egyre többet olvastam róluk. Dean
jó fiú volt, Idaho-ban született és nőtt fel. Apja veterán bajnok, aki tagja a
Hírességek Csarnokának. Úgy néz ki Dean azon van, hogy apja nyomdokaiba
lépjen.

Wes a város rossz részéből jött, és fiatalon elvesztette szüleit. Tehetséges volt, a
semmiből jött, és vadállat volt a pályán. Ő és Dean a legjobb barátok voltak, és
együtt nőttek fel, mikor Dean szülei magukhoz vették őt. Legalábbis ezt találtam
a neten. Olyanok, mint a testvérek, és furcsa pletykák keringenek róluk.

Azt mondják róluk, hogy szerelmesek egymásba, de nincsenek róluk romantikus

képek. Hacsak nem számítjuk azokat, amelyeken egy-egy meccs után
ölelkeznek. Ezek ugyanolyan ölelések, melyeket más játékosok is kiosztanak
egymásnak. A pletykák élnek, mert egyiket sem látták még nővel, és együtt
laknak. Ritkán látni egyiket a másik nélkül, így az emberek találgatnak.

A szívem kissé összetört aznap, amikor elolvastam a cikket. Ennek ellenére a

testem nem törődött azzal, hogy nem kedvelik a nőket; Megvan róluk a saját
fantáziáim, és azt semmi nem tudja megváltoztatni. Nem tudok választani
közülük a fantáziáimhoz. Mindkettőnek megvan a maga csábereje.

Wes sötét és tűnődő, Dean vidám és mosolygós. Legalább ilyennek láttam őket
az interjúkban. Wes testfelépítése olyan, mint egy kamion. Mindig egy
ősemberre emlékeztetett, és ahogy az előbb itt botladozott, csak megerősítette
a benyomásomat. Hosszú, sötét haja egy kicsit a válla fölé ér, és amikor melege
van és izzad a pályán, fürtjei hullámosak lesznek. 198 centiméter magas és
rendkívül izmos. Megdöbbentem, amikor láttam, hogy elkapott valakit a pályán,
akinek végül sikerült felkelnie. Nos, néhányan felkelnek.

Dean a legtöbb szempontból az ellenkezője. Néhány centivel alacsonyabb, mint

Wes, és karcsú. Azt tudom róla, hogy ő a bajnokságban a leggyorsabb
hátvéd. Piszkos-szőke haja rövidre van vágva, és ajkán mindig könnyed mosoly
ül. Még egy rohadt gödröcskéje is van, ami még ellenálhatatlanabbá teszi
őt. Akkora keze van, mint egy baseball-kesztyű és olyan ajkai, amire minden nő
féltékeny.

A maga módján mindkettő jóképű, de hogy vonzódhatok egyszerre, két ennyire

különböző pasihoz? Azt hittem, hogy a nőknek általában van egy bizonyos férfi
típusa, akihez vonzódik, de mit tudok én? Alig randiztam.

Neveltetésem nem segített a szerelmi életemben. Vegasban születtem, de New

Yorkban nőttem fel. Anyám annyira távol költözött apámtól, amennyire csak
tudott. Valószínűleg Alaszkáig is elment volna, ha a társadalmi élete és a vásárlási
függősége engedte volna. Valamilyen oknál fogva nem akarta, hogy apám és én
egymás közelében legyünk, de én akkor is mindig apu kislánya voltam.

Nem tudtam mennyi ideig voltak együtt a szüleim. Csak néhány kép emlékeztet
arra, hogy igaz volt. Anyám és apám egy este találkoztak, amikor apám
meglátta őt az egyik show-ban. Anyám vegasi showgirl volt, amit megpróbál
elrejteni a New York-i társasága elől. Nem akarja, hogy megtudják, honnan jött.
Látom, apám miért esett bele. Gyönyörű, még most évekkel később is. Soha
nem állapodott meg, de mindig voltak férfiak az életében. Valószínűleg
tucatnyian, de én mindig azt hittem, hogy a megfelelőre vár. De rájöttem, hogy
ha újra házasodna, akkor megszűnne az apámtól kapott tartásdíja. Tudtam,
hogy azt soha nem adná fel. Annál is inkább, mert nem fog többé gyerektartást
kapni. Csak addig kapta, amíg tanultam, és én a nyár előtt végeztem.
Soha nem mondták, de úgy érzem, hogy apám csak azért vette el anyámat
feleségül, mert teherbe esett. Apám mindig megpróbál helyesen cselekedni,
amikor rólam van szó. Még akkor is mosolyog és udvarias, amikor anyámmal
egy szobában kell tartózkodnia. Mint a diplomaosztómon.
Megpróbálom kitörölni annak a napnak az emlékét is a fejemből. Istenem,
szeretem az anyámat, de ő mindenből nagy feneket kerít. Lehet, hogy az én
diplomaosztómat ünnepeltük, de ő volt a figyelem középpontjában. Nem
mintha érdekelt volna. Én nem szeretek reflektorfénybe kerülni. Már régóta
nem láttam apámat, ezért azt a napot vele akartam vele tölteni, vagy legalábbis
elbújni vele a parti alatt. De anyám maga mellett tartott, és úgy mutogatott,
mint valami díjat, amit ő kapott.
Senki meg nem mondta volna, hogy mennyire ellenezte, hogy megszerzem a
fizikoterápiás doktori fokozatot. Naponta panaszkodott. Meg kellett
hallgatnom, mert otthon éltem, miközben iskolába jártam. Miközben a
főiskolára jártam, a lehető legtöbb kurzust felvettem, hogy a lehető
leggyorsabban megszerezhessem a diplomámat, addig a társadalmi életem
szinte a nullával volt egyenlő.
Fő célom a diploma megszerzése volt, mert tudtam, mi vár rám, amikor eljutok
odáig. Valószínűleg ezért utálta anyám annyira a pályaválasztásomat. Csak
annyi dolgom volt, hogy kiválóan lediplomázok, mert apám megígérte, hogy
munkát ad a csapatánál. Ez az álom motivált. Nemcsak munkát akartam, hanem
az apám közelében szerettem volna élni.
A kapcsolatunk más, mint az anyámmal. Apám mindig is gyengéd és
szeretetteljes volt. Mindig szeretett volna részt venni az életemben. Nap nem
telt el anélkül, hogy ne hallottam volna a hangját. Amikor nem dolgozott,
mindig New Yorkba jött, hogy találkozhassunk, vagy együtt utazzunk. Még egy
második otthont is fenntartott ugyanabban az épületben, mint ahol anyukám
élt.
Az együtt töltött idő alatt mindig különlegesnek éreztem magam, és nagyon
izgatott vagyok amiért ugyanabban a városban élhetek, mint ő. Anyám nem
örül neki, de biztos vagyok benne, hogy egy idő után hozzászokik. Mi nem
töltöttünk együtt sok időt, hacsak nem, amikor öltöztetett engem vagy egy
eseményre nem ráncigált. Ezt leszámítva olyanok vagyunk, mint két udvarias
idegen, akik ugyanabban a házban élnek, és időnként találkoznak egymással.
Már régen feladtam, hogy bensőséges kapcsolatot létesítsek vele. Szeretem, de
nem hiszem, hogy valaha is lesz köztünk valami hasonló.
Visszatérek a gondolataimtól, amikor megérzem, hogy a repülőgép elindul.
- Biztonsági öv! - hallom Wes figyelmeztető dörmögését.
Lehet, hogy nem dörmög, csak ő így beszél. Megpróbálok emlékezni a vele
készített interjúkra, de nem tudok. Általában Dean viszi a beszélgetést. Mindig
is drukkoltam apám csapatának, de még jobban akkor, amikor idősebb lettem,
és ő elvitt a meccsekre. Mindent megjegyeztem a játékosokról és a csapatról,
mivel apám megígérte nekem, hogy neki dolgozhatok.
Idegesen a biztonsági övöm után tapogatózok, mivel tudatában vagyok annak,
hogy mindketten engem figyelnek. Fontos, hogy jó benyomást keltsek. Velük
fogok dolgozni, és együtt utazom velük a meccsekre. Nem lehetek ügyetlen, a
tulajdonos kicsi lánya előttük.
Két meleg, erős kéz takarja el az enyémet, és egy pillanatra elakad a
lélegzetem. – Hadd csináljam én, édes!
Felpillantva Dean kristálykék tekintetével találkozom, és egy pillanatra elveszek
benne. A hüvelykujja megdörzsöli a kezemet, majd a biztonsági övhöz
nyúl. Könnyedén bekapcsolja, engem pedig elönt a forróság.
- Köszönöm! - mondom, amikor végre szóhoz jutok.

- Te beszélsz. – Az arcán felvillan a gödröcske, miközben rám mosolyog. - Csukd

be a szád, különben csinálok vele valamit.

Összeszorítom a számat és érzem, hogy elvörösödök. Felkuncog, mielőtt rám

kacsint, és visszaül Wes mellé.

- Még annál is puhább, mint amilyennek látszik. - mondja neki, és Wes morogni
kezd. Lenézek a kezemre, ahol még érzem az érintését. Szavai a fejembe
kavarognak.

Mit csinálna a számmal? Az ujjaimat az ajkamhoz emelem, és az agyamat

látomások árasztják el.

- Kibaszott szar! - morog valaki.

Nem nézek fel. Tudom, hogy Dean mondta, és ez őrület. Ez a két férfi olyan
zavarba ejtő. Ismét kinyitom a könyvemet, de nem tudom, hol tartok.
Megpróbálok minden zavaró ötletet kiűzni a fejemből, hogy tisztán
gondolkodhassak, és a pirulás is megszűnjön az arcomon. Össze kell hoznom.

Felnézek, amikor megérzem, hogy valami végig simítja az arcomat. Biztos

elaludtam. A pillantásom Wes-ével találkozik, aki a hüvelykujjával lágyan
simogatja az arcomat. Az érintése annyira más, mint amire számítottam.

- Megérkeztünk, kicsi. - Arca lágy, de nem tudok olvasni sötét szemeiben. Van
benne valami, de nem tudom, mi az. Szinte szomorúnak tűnnek.

- Köszönöm! - felülök. Wes lenyúlt és kinyitja a biztonsági övemet. Nagyon

kedves tőle, de ez a két férfi most azt hiszi, hogy olyan annyira béna vagyok, hogy
nem tudom még a biztonsági övet sem kicsatolni.

- Az vagy? - kérdezi Wes mély hangon.

Nem értem a kérdést. - Mi vagyok?

- Börtöncsali.

Lehajtom és megrázom a fejem. Tudom, hogy fiatalnak tűnök, és apró termetem

sem segít ebben. Az sem, ahogyan ma öltözködtem. Nem akarok ránézni, ezért
megragadom a táskámat, és bedobom a könyvemet.

- De nagyon közel vagy hozzá, nem igaz? - Kinézek az ablakot, miközben a

repülőgép fékez a kifutópályán. - Kislány?

- A nevem Amelia.

Dean már mellette áll. A repülőgép megáll, és egy pillanattal később meghallom,
hogy kinyílik az ajtaja. Felállok, de Wes és Dean nem mozdulnak, így blokkolják
az utat.

- Ki vagy te, Amelia? - kérdezi Dean. Megnyalom az ajkamat, és felnézek

rá. Jézus, szemtől-szemben még nagyobbak. Ha televízión keresztül látja őket az
ember, nem tűnnek ekkorának.

- Én ... ah - dadogom, de abba hagyom, amikor meghallom apám hangját.

- Melly! - Apám mindig a becenevemen szólít, amelyet még csecsemőként adott

nekem. Wes és Dean megfordulnak és apámra néznek, aki ebben a pillanatban
szállt be a repülőgépbe. Nem tudta kivárni, hogy leszálljak. Szeretem, hogy
ugyanolyan izgatott, hogy lát engem, mint én.

- Önhöz tartozik? - Wes szavai halálosnak hangzanak.

Elfordulok tőlük, és apámhoz indulok. Egész nyáron nem láttam őt. Elfoglalt,
hogy az összes bizonyítványomat összeszedjem. Még soha nem voltunk ilyen
sokáig távol egymástól. Apám szorosan átölel és arcon csókol. Mielőtt

elengedne, megfordít, és látom, hogy az egész csapat áll, és arra vár, hogy
leszállhasson a repülőgépről.

- Igen, ő hozzám tartozik.

Dean és Wes tesznek felénk egy lépést. Az egész csapat rám néz. Abbahagyják a
mozgolódást, amikor apám folytatja. – Ő itt a lányom, Dr. Amelia Green. Dean és
Wes arckifejezése megváltozik, amit nem értek. - Ő a csapat új gyógytornásza.
 2. fejezet

Amelia

- Apa, ez a hely túl nagy. Megnézem a teljesen berendezett lakást, és izgalommal

tölt el egy gondolat, hogy ez a hely kizárólag az enyém.

A hely csodálatos. Több, mint amit reméltem, és még csak a nappalit láttam. Van
benne egy hatalmas kandalló és egy nagy, szürke szekcionált kanapé, amely
puhának és kényelmesnek tűnik. A nagy részét párnák takarják be, és nagyon
hangulatosnak tűnik. Az egész hely világos a padlótól a mennyezetig érő
ablakoknak köszönhetően, melyekből egész Vegas látható.

Az apámhoz fordulok. A haja kissé szürkébb, mint amikor utoljára láttam. Olyan
öltönyben van, mint mindig, de ma kissé kevésbé feszült, mint
általában. Nyugodtnak tűnik. Jóképű, és én mindig azon tűnődtem, miért nem
nősült soha újra. Talán anyám emléke még az ötlettől is visszariasztotta. Egy nőt
sem láttam vele soha.

- Ez a hely tökéletes. - A kezét zsebre teszi. - A csapat nagy része itt él a szezon
alatt. A biztonság legfelső szintű. – A telefon felé biccent. - Bármikor rendelhetsz
ételt, és a földszinten van egy edzőterem és gyógyfürdő. Mindent megtalálsz,
amire szükséged van, és csak egy hívás az egész.
- És biztonságos - folytatja. – Haza jöhetsz velem, ha akarsz. Szeretném, ha
otthon lennél, de gondoltam, hogy saját helyet akarsz.
- Ez tökéletes. - Szeretem apámat, és nagyon örülök, hogy itt lehetek, de
szeretnék egy saját lakást. Itt az ideje, hogy egy kicsit a saját lábamra álljak.
- Tudom, hogy szeretsz főzni. - Balra bólint, és én odarohanok a
konyhához. Nemcsak főzni szeretek, de enni is.
- Apu! - Kiabálom izgatottan. Otthon alig használtuk a konyhát. Anyám utálja a
rendetlenséget, bár én magam után mindig feltakarítottam. Utálta még a
gondolatát is, hogy a házban bármilyen kalóriatartalmú étel legyen. Csak akkor
főztem, amikor hétvégére elutazott, vagy tudtam, hogy éjszakára nem jön
haza. Időnként lementem apám lakásába főzni. Mindig hagyta, hogy azt
csináljak a konyhában, amit csak akartam.
Végig húzom a kezem a fehér gránit munkalapon, és megnézem a
rozsdamentes acélból készült eszközöket.
- Még nem láttál semmit. - mondja, miközben a kamra felé sétál.
Kinyitja az ajtót, és benyit egy kis, polcokkal telerakott helyiségbe. Bemegyek,
és látom, hogy a kamra tele van élelmiszerrel. Annyira tökéletesen van
elrendezve. Minden felcímkézve, szortírozva, szinte hozzájuk sem akarok érni.
- Lakberendező rendezte be? - Viccelek, de apám arckifejezéséből tudom, hogy
a fején találtam a szöget. – Ez soha nem fog elfogyni.
- Csak meg kell hívnod az öregedet vacsorára. – Átkarol, magához szorit, és
megcsókolja a fejem tetejét.
- Tetszik az ötlet. - értek egyet. - Éhes vagy?
- Bárcsak maradhatnék vacsorára, de van egy találkozóm. – Hangja
bocsánatkérő.
- Most már itt vagyok. Rengetegszer tudunk majd együtt vacsorázni. Ezen kívül,
ki kell csomagolnom a cuccokat, és be kellene laknom a helyet. - Próbálom
megnyugtatni őt.
Kimegyünk a kamrából, és odamegyek a hűtőszekrényhez, amelyet szintén fel
van töltve. Elfojtom a nevetést, és megragadok két üveg vizet. Az egyiket
odacsúsztatom a pulton apának, és ő elkapja.
- Az előre elküldött dobozaid a hálószobában vannak. Ha nem akarod őket
kicsomagolni, akkor küldök valakit holnap, hogy megcsinálja.
- Apa, ki tudom magam is csomagolni. – elkeseredetten megrázom a fejem.
- Tudom, hogy meg tudod csinálni. - kortyol a vízéből. - Mint mondtam, a
csapat nagy része az épületben él. - A pillantása a bejárati ajtóra esik. - Már
kezdem megbánni, hogy ezt az épületet választottam.
Felemelem a szemöldököm, mert nem tudom, mit ért ez alatt.
- Ezen az emeleten csak két lakás van. - teszi hozzá.
- Oké.
- Azt hittem, jól választottam, de a repülőgépen történtek után ... - rázza a fejét.
- Egy játékos lakik a másik lakásban?
- Igen. Kettő is. - felsóhajt. - Gondoltam, hogy ez megfelelő lesz neked. Azt
hittem ... - Elindul.
A szívem megdobban. Már tudom, kikről beszél. Ha a két játékos együtt él,
akkor csak ők lehetnek.
- Apa, ha Dean-ről és Wes-ről beszélsz, biztos vagyok benne, hogy minden
rendben lesz. Hát te nem tudod?
Vállat von, de nem válaszol, majd az órájára pillant.
- Mennem kell. – Elindul, majd megölel és puszit ad a homlokomra. –
Pihenjen! A munka holnapután kezdődik.
- Alig várom. - Az ajtóhoz kísérem és kiengedem. A folyosón átnézek a másik
ajtóra, és azon gondolkodom, otthon vannak-e. Megrázom a fejem, becsukom
az ajtómat, és bezárom.
Amikor leszálltunk a repülőgépről, hallottam, hogy néhány játékos beszélgetni
kezd a ma estéről. Valami megnyitóról. Hallottam, hogy hírességek kedvelik
ezeket a népszerű klubokat. Kíváncsi vagyok, hogy vajon Dean és Wes
elmennek-e. Arra is kíváncsi vagyok, hogy igaz-e a pletyka, miszerint melegek.
A megjegyzések, amelyeket nekem tettek, arra engednek következtetni, hogy
nem. Lehet, hogy csak diszkrétek a nőkkel, vagy ilyesmi. Kicsit jobban
felfedezem lakásomat, és majdnem meghalok, amikor meglátom a
fürdőszobát. Biztos, hogy később úszok majd abban a kádban.
Megnézem a dobozaimat, kinyitok néhányat, hogy megbizonyosodjam arról,
hogy mindenem itt van-e. Előveszem azokat a dolgokat, amelyekről tudom,
hogy szükségem lesz rájuk a következő napokban. Miután visszatértem a
nappaliba, előveszem a laptopomat a táskámból, és bekapcsolom a kandallót. A
kanapéra zuhanok, elhelyezkedek, és megragadok egy kényelmes takarót.
Átnézek néhány e-mailt, melyek felkeltik az érdeklődésemet. Van néhány
üzenetem a társkereső oldalról, amelyre regisztráltam. Készítettem egy profilt
magamnak, mielőtt elindultam New York-ból. Lehet, hogy túl sokat ittam,
amikor csináltam, de csak meg akartam próbálni randevúzni.
Wes-re és Dean-re terelődnek a gondolataim, de elhessegetem őket. Még ha
nem is melegek, összetörnék a szívemet. Ráadásul soha nem tudnék választani
közülük.
Átolvasom az üzeneteimet, és egy kivételével törlöm az összeset. Nyilvánvaló,
hogy a legtöbben szexet keresnek, és én nem bonyolódom egyéjszakás
kalandokba. Legalábbis nem hiszem. Ha őszinte akarok lenni magammal, nem
vagyok biztos benne. Azt tudom, hogy nem akarok szűzen meghalni, de
valamilyen kapcsolatra szükségem van ahhoz, lefeküdjek valakivel.
Egy Mason nevű srác üzent nekem, és megnézem a profilját. Aranyos. A
képeken jóképűnek tűnik. Az egyiken sportkocsik mellett áll, a másik egy partin
készült. Olyannak néz ki, mint azok a fiúk, akikkel anyám próbált
összehozni. Rendesnek tűnik, rövid barna haja és világoskék szeme van. Úgy
néz ki, mint egy szomszéd fiú. Azt mondja, hogy orvos, szereti a baseball-t, soha
nem volt házas és nincs gyereke.
Azok közül, akik üzenetet küldtek nekem, ő az egyetlen, akivel szívesen
randiznék, ezért visszaírok neki, hogy szeretnék vele találkozni egy italra.
Amikor kuncogást hallok, leteszem a laptopomat, és odamegyek a bejárati
ajtóhoz. Kinézek a kémlelőn és látom, hogy két lány áll Wes és Dean ajtaja
előtt. Egy pillanattal később Dean kinyitja az ajtót, és átöleli mindkét lányt,
mielőtt szélesebbre tárná az ajtót, és beengedte volna őket. A szívem
összetörik, amikor az ajtó becsukódik mögöttük.
Behunyom a szemem, utálom a féltékenységet, ami eluralkodik rajtam. Nem
mintha jogom lenne hozzá. Miért lennék dühös? Hiszen éppen most beszéltem
meg egy randit, tehát én sem vagyok ártatlan.
Megugrom, amikor hirtelen valaki megáll az ajtóm előtt. Megismerem Nelson
arcát, amikor kopogtat, és kinyitom az ajtót.
Átöltözött. A játékosoknak öltönyt kell viselnie, amikor a csapattal
utaznak. Most sötétkék farmert és feszes, fehér pólót visel.
- Szia, szépség! Néhányan elmegyünk ma este. Nem akarsz jönni? Lóghatnál
velünk és találkozhatnál a csapat néhány tagjával. - Az ajtókeretnek
támaszkodik, lezsernek és nyugodtnak tűnik.
Wes és Dean ajtaja felé pillantok, és egy pillanatig tétovázom.
- De igen, azt hiszem. Adj nekem tíz percet és elkészülök.
Kitárom az ajtót, és behívom őt. Belépe, és becsukja az ajtót.
- Megvárlak. A hely nincs messze innen.
Bemegyek a hálószobámba, és sietek, hogy találjak valamit. Kiválasztok egy
ruhát és egy pár vastag sarkú cipőt, aztán egy kicsit behullámosítom a hajam, és
felteszek egy kis szempilla spirált és rúzst. Amikor visszatérek a nappaliba,
Nelson ott áll, ahol hagytam. Megfordul, amikor meghallja a cipőm kopogását a
parkettán.
Füttyent egyet, mire én elnevetem magam. Játékos és nem érzem, hogy
nyomulna rám. Barátságos mozdulattal felajánlja nekem a karját, ezért
elfogadom, és a másik kezemmel megragadom a táskámat.
- Még soha nem jártam klubban. - ismerem be.
- Akkor épp itt van az ideje.
Jó. El kell terelnem a gondolataimat a szomszéd lakásban élő férfiakról, és a
nőkről, akik náluk vannak. Nem lenne jó, ha azon töprengenék, mit is csinálnak.
 3. fejezet
Wes
Utálom a holtszezont. Túl sok az állásidő. Én egy vadállat vagyok, és szükségem
van az edzésre. Egész életemben keményen dolgoztam, hogy a legjobb
lehessek, amikor eljön annak az ideje, hogy a pályára lépjek. A holtszezonban a
játékosok ellustulnak.
Hála istennek, hogy Dean motivál engem, mert én ugyanezt teszem
vele. Általában elég csendes vagyok, és csak morgok, de amikor nem tudom
levezetni a felesleges energiáimat, rosszkedvű leszek.
Gondolataim visszavándorolnak a lány pulóverből kivillanó, csupasz bőrére,
amelyet hat hosszú órán át bámultam. Hidegre állítom a zuhanyt, és remélem,
hogy a hidegvíz eltereli a gondolataimat a kis szőkéről.
Amelia.
Bassza meg, már a névétől összeugrik a gyomrom, és nem tudom, hogyan
irányítsam. Fogom a sampont, és megpróbálom kimosni a fejemből a gépen
történteket. Éreztem, ahogy Dean-ből felém hullámzik az energia, és ez
nyugtalanná tett. Az ő vágya feltüzelte az enyémet, miközben pár centire
ültünk attól, aki mindezt kiváltotta.
Hallottam a pletykákat. Az emberek mindig találgatnak, amikor kettőnkről van
szó. Az első találkozásunktól kezdve elválaszthatatlanok vagyunk Dean-nel. A
szüleim halála után nevelőotthonba kerültem. Az emberek, akik az otthont
vezették, elég kedvesek voltak, de számukra csak munkát jelentettem. Dean
szülei a fiukként neveltek fel, tehát amikor azt mondom az embereknek, hogy ő
a testvérem, úgy is értem. Még a szüleit is anyának és apának hívom. Volt egy
ágy a szobájában, amelyben többet aludtam, mint az otthonban. Ugyanarra a
főiskolára mentünk, ugyanazt a kollégiumi szobát osztottuk meg, és még a
campuson kívül is együtt éltünk. Az emberek úgy gondolták, hogy furcsák
vagyunk, mert mindig megosztoztunk a szobánkon, és nem szerettünk egyedül
lenni. Soha nem értem Dean-hez oly módon, ami nem testvéri, és szexuálisan
sem vonzódunk egymáshoz. De ő a lelki társam a szó minden értelmében, és
nem szeretem, ha tőle külön vagyok. Ez az oka annak, hogy együtt kell velünk
tervezni, mi egy csomagban vagyunk. Kibaszottul nem érdekel, mit gondolnak
rólunk az emberek.
Középiskolások voltunk, amikor elmentünk kempingezni egy hétvégén. Kint
voltunk a tónál és horgásztunk, amikor Dean megkérdezte, szoktam-e gondolni
a szexre.
- Csak arra gondolok.
- Nem. Ezt tudom! De nem így értettem. Nem tudom, hogy mondjam, hogy
megértsd. - mondta.
- Akkor mire gondolsz? Magyarázd el nekem.
Feltekertem az orsómat, de Dean olyan hosszú ideig csendben maradt, hogy
már aggódni kezdtem. Izgalmat éreztem a zsigereimben, és tudtam, mi
következik.
- Gondoltál már valaha a szexre? Ugyanazzal a lánnyal, ugyanabban az időben?
Ránézek, és ő rám néz. Megértettük egymást, és bólintottam.
- Ettől furcsák leszünk? - kérdezi, és hallom a félelmet a hangjában.
- Számít? - morgok és bedobom a horgomat.
A csend ismét elhúzódik, és hallom, hogy mélyet sóhajt.
- Azt hiszem, nem. Csak… gondolok egy kibaszott lányra, aztán rád
gondolok. Nem akarok baszni veled, de szeretlek. - Vállat vont, és azt kell
mondjam, hogy ez óriási beismerés volt.
- Én is szeretlek. - csak ennyit mondtam. Egy család vagyunk.
Pár ilyen beszélgetést lefolytattunk, és az egyetemen kipróbáltuk. Sztárfocisták
voltunk, és a lányok kopogtattak az ajtónkon, de soha nem az igazi. Mindig
jobban vonzódtak egyikünkhöz, vagy másikunkhoz, vagy nem akarták állandóan
együtt csinálni. Fantasztikus volt számukra, de csak egyszeri alkalom. Olyanok
voltunk, mint egy műsorszám a cirkuszban, és ők ki akarták próbálni. Néhány
alkalom után gyűlöltük ezt az érzést, és úgy döntöttünk, hogy többé nem
csináljuk. Addig, amíg nem találunk valakit, aki mindkettőnket akar, méghozzá
hosszútávon. Akin osztozhatunk, és aki nem próbálja tönkre tenni a
kapcsolatunkat, és aki hajlandó velünk letelepedni.
Kilépek a zuhany alól, magamra tekerek egy törülközőt, és a mosdóhoz lépek,
hogy megborotválkozzak. Lenézek, és látom, hogy a pengém tompa, ezért a
mosdó másik oldaláról, elveszem Dean-ét. A fürdőszobán és a hálószobán
ugyanúgy osztozunk, mint a főiskolán. Anya azt mondja, hogy ikrek lehettünk az
előző életünkben, és mi nem ellenkezünk. Ha nem vagyunk ugyanabban a
helyiségben, általában megkeressük egymást, hogy együtt
lóghassunk. Néhányan ezt furcsának találják, de a magánéletünk csak ránk
tartozik.
Kopognak az ajtón, és átmegyek a nappaliba, de látom, hogy Dean elindult ajtót
nyitni. Cassie és Emma érkeztek, akiket egy bólintással üdvözlök, mielőtt
visszamegyek a fürdőszobába. Cassie Dean nővére, Emma pedig húga. Ők is a
nővéreim, és a hétvégére a városban maradnak.
Ismerik az életünket, miután együtt nőtünk fel. Visszatekintve furcsának
tűntünk a kívülállók számára, de a családunkban elfogadták a
döntésünket. Nagyon szerencsés voltam, hogy Dean családja befogadott
engem, és soha nem bántak velem másképp.
Cassie bejön a fürdőszobába, és kinyitja a mosdó alatti szekrényt.
- Van tamponotok, srácok?
- Nincs! - mondom, majd lemosom az arcomat, és oda megyek a hálószoba
szekrényhez. Emma a sarkában Dean-nel bejön a hálószobába.
- Srácok, még mindig nem volt csaj ezen a helyen. Mindenesetre, majd én
egyengetem az utatokat ma este! - hallom, Cassie-t a fürdőszobából.
- Nem csajozunk. De azt hiszem, megtaláltuk az igazit. - mondja Dean,
miközben keresztben leveti magát az ágyra.
- Mit!? - sikoltják a nővéreink egyszerre.
Becsukom a szekrény ajtaját, és felöltözöm, de hallom, hogy Dean mesél
nekik. Mesél nekik Amelia-ról és a repülőútról.
Amelia.
Megdörzsölöm a szemem, és mély lélegzetet veszek. Nem beszéltünk róla,
amikor hazaértünk. Tudtam, mit gondol Dean, egész idő alatt tudtam anélkül,
hogy akár egy szót is váltottunk volna. Ő mindig előre gondolkodik és tervez. Ő
egyedül. Évek óta vártuk, hogy elérkezzen a mi időnk. Kiderült, hogy igazunk
volt.
Felveszem egy farmert és egy pólót, mielőtt belépnék a szobába. Dean az
ágyunkon fekszik, amelyet akkor készíttettünk, amikor megvásároltuk a
lakást. Ezen osztozunk, de olyan nagy, hogy háromszor is át tudnék fordulni, és
még mindig nem érnénk egymáshoz.
Cassie és Emma az ágy végében ül, és csüngenek Dean minden szaván.
- Nem Dean-nek vettem azt az inget? - kérdezte Emma, miközben a fejét rázta.
- Rajtam jobban áll. - mondom, miközben az anyag szorosan ráfeszül a
mellkasamra.
- Tehát megtaláltátok őt. - mondja Cassie, fültől-fülig mosolyogva. - Alig várom,
hogy találkozzak vele.
- Még mi sem beszéltünk vele. - mondja Dean, és én a zsebre teszem a kezem. –
Ez bonyolult, de ő az.
- Wes? - kérdezi Emma, várva megerősítést.
Bólintok, mire izgatottan tapsikol az örömtől, és az ágy végében ugrál.
- Ünnepelnünk kellene! Srácok, van valami ennivaló? - kérdi Cassie, amint feláll
és a konyha felé sétál.
Van egy táplálkozási szakember, aki hetente kétszer feltölti a
hűtőszekrényünket, tehát jól tudja, hogy van benne élelmiszer. Cassie olyan,
mint mi, amikor ételről van szó, csak egy órát bír ki nasi nélkül.
Mindannyian bemegyünk a konyhába, én iszok egy pohár vizet, míg Dean és
Emma ételt készítenek. Körülbelül egy óra múlva Cassie azt mondja nekünk,
hogy Emma-val lemennek egy klubba. Ezt gyakran csinálják, amikor Vegasba
látogatnak, hogy találkozzanak velünk.
- Én kivagyok. - mondom, és mindhárman összehúzzák a szemüket.
- Tudjuk! - mondja Emma. Ő és Dean felnevetnek.
Dean telefonja csipog a zsebében, mire felveszi. Iszok egy korty vizet, és érzem,
hogy a szoba energiája megváltozik. Ránézek és látom, hogy elsápad.
- Mi az? - Kérdezem, és azonnal mellette termek.
Nem beszél, csak a telefont fordítja felém. A képernyőn Nelson és Amelia fotója
látható. Egy Vegasi-klubban készült, mindketten nevetnek, és ital van a
kezükben. Van még egy hangüzenet is, Nelson szövegével.
Nelson: Mindenkinek hiányoztok!
Dean annyira szorosan markolja a telefont, hogy mindjárt összetöri a
képernyőt. Általában nekem vannak dühkezelési problémáim, de nem
ma. Kiveszem a telefont a kezéből, és visszaírok.
Dean: Hol vagytok?
Nelson: A Strip-en. Gyertek és keressetek meg minket!
Felmordulok, de mielőtt visszaadhatnám a telefont Dean-nek, Cassie kiveszi a
kezemből.
- Úgy néz ki, hogy Nelson-nál van, amit akartok. - mondja Emma. - A Viper-ben
vannak.
- Honnan tudod? - Kérdezem, mire lehunyja a szemét.
- Megyünk, vagy nem? - mondja Cassie, és köztem és Dean között.
Nem is kell megbeszélnünk, tudjuk a választ a kérdésére. Még be sem fejezte a
kérdést, mi már elindultunk.
 4. fejezet
Dean
Amikor elérünk a Viper-hez, egyenesen a bejárathoz megyünk, és a
kidobóember azonnal elhúzza előttünk a bársonykötelet. Biccentek neki és a
markába csúsztatok némi pénzt. Wes, Cassie, Emma és én átnyomulunk a
tömegen. Én megyek elől, és meg sem állok a hátsó részen lévő VIP
páholyig. Ha Nelson a Viper-ben van, akkor itt lesz.
Amikor a következő kidobóhoz érünk, ellép az útból, üdvözlésül kezet nyújt, és
hív egy pincérnőt. Wes és én nem kérünk semmit, mert nem iszunk. Még
szezonon kívül sem. Cassie és Emma azonnal rendelnek maguknak egy italt,
amikor egy pincérnő odajön hozzánk. Végig pásztázom a helyet, és érzem, hogy
a mellettem álló Wes ugyanezt csinálja.
- Ott! - kiabálja túl a zenét, és arra mutat, ahol a DJ pult található.
Ott van Nelson, fejhallgatóval a fülén és a tömegre mutogat. A futók mindig
rámenősek. Újra körülnézek, de nem látom Amelia-t sehol.
- Bassza meg! - motyogok, majd elindulunk.
Amikor odaérünk a pulthoz, Nelson észrevesz minket, és egy pillanatra
felnevet, de amikor meglátja a reakciónkat, letörli a vigyort a képéről, és kijön a
DJ pult mögül.
- Tudtam, hogy ezzel idecsallak titeket, srácok.
- Hol van? – kérdezzük Wes-szel egyszerre.
Normál esetben Wes a mogorva, míg én vagyok a mókás, de most
mindkettőnknek ugyanaz a célja. Megtalálni Amelia-t és elvinni innen.
Útközben Cassie és Emma mindent elmondtak nekünk a Viper-ről és arról, hogy
milyen hírességek járnak ide. Ez jelenleg Vegas egyik legmenőbb klubja, és
rengeteg olyan ember van itt, akikről nem akarjuk, hogy a közelébe kerüljenek
annak, ami a miénk.
- Nyugodjatok meg, elment a mosdóban. - mondja Nelson, és felemeli a kezét.
Rám néz, és mosolyogva kacsint. Átnézek a vállam felett, és látom, hogy Cassie
Nelsonra emeli az italát, majd visszaint.
- Maradj távol a húgomtól! - parancsolja Wes, mielőtt megfordulunk és a
mosdók felé indulunk.
Látom, hogy Cassie vállat von, átmegy Nelsonhoz, és megöleli. Pár alkalommal
találkoztak, amikor a nővéreim meglátogattak, de soha nem gondoltam volna
erre. Most azon töprengek, mennyire ismerik jól egymást. Emma az egyik
csapattársunkkal, Linsley-vel táncol, és figyelmeztető pillantást vetek rá, amely
azt mondja neki, hogy vigyázzon rá. Bólint, miközben kicseréli az italát vízre, és
tovább táncolnak. Ő és Emma általában együtt lógnak, amikor a lányok itt
vannak, de Emma azt állítja, hogy őt nem érdekli Linsley. Nem akar sportolóval
randizni, amit én személy szerint sértőnek találok. De mindegy, huszonegy
éves, és meghozhatja a saját döntéseit.
Wes és én nem bánnánk, ha Emma Linsley-vel randizna, jó családból származó
jó fiú, és nem iszik vagy bulizik. Valójában megdöbbent, hogy ma este itt van,
de amikor körülnézek, látom, hogy a csapat nagy része eljött. Nelson viszont
nagy játékos, amit Cassie átkozottul jól tud. Ő túl jó Nelsonhoz, de nem
mondhatom meg a nővéremnek, mit csináljon.
A családtagjaimmal szoros közöttünk a kapcsolat, tehát biztos vagyok benne,
hogy hamarosan megtudom, mi folyik közöttük pontosan, de most fontosabb
dologra koncentrálok; egy homokóra alkatú, puha, selymes bőrű lányra.
A női mosdó előtt hosszú sor áll. Megdöbbentő. Wes és én odamegyünk az
ajtóhoz, miközben a sorban állók sértegetnek. Figyelmen kívül hagyjuk őket, és
belépünk. Három fülke van bent, és körülbelül tíz nő áll a tükör
előtt. Körülnézek, és nem látom őt, ezért úgy döntök, hogy megpróbálkozom a
B tervvel.
- Hé! Amelia, itt vagy, bébi? - Kiabálom túl a zenét és a zajt.
A mosdón, mint egy szélroham söpör végig a nevetés, mire a szememet
forgatom. Mivel senki nem válaszolt, úgy döntöttem, hogy mást próbálok ki.
- Amelia Green! Tíz másodperced van, hogy elhagyd a mosdót, különben Wes
és én hozunk ki!
Az egyik ajtó hirtelen kinyílik, és pokolian dühösen rám néz. A mosdóban a
lányok elkezdenek ujjongani, mire az arca élénkvörösre vált. Odamegy a
mosdóhoz, és nyugodtan megmossa a kezét, mielőtt papírtörülközőt venne és
megszárítaná. Kihúzza a vállát, felénk indul, de ahelyett, hogy megállna
mellettünk, mellkason könyököl és tovább megy.
- Áu! - kiáltom, miközben megragadom az oldalamat. Hallom, hogy Wes kuncog
mellettem, miközben azt figyeljük, hogy a lány visszatér a VIP részlegre. - Mit
csináltam rosszul?
- Idióta vagy. - mondja Wes.
- Egy idióta, aki haza viszi azt a lányt. - mondom, és utána indulok.
 5. fejezet
Amelia
Mély lélegzetet veszek, és próbálom kihúzni magam. Jól éreztem magam, mióta
itt vagyok. Néhány ital után belefeledkeztem a zenébe és ki tudtam verni a
fejemből Wes-t és Dean-t. Oké, nem felejtettem el őket, de másra is tudtam
gondolni azon kívül, hogy mit csinálhatnak azokkal a lányokkal, akiket
beengedtek a lakásukban.
Ismét csomó keletkezik a gyomromba, ahogy rájuk gondolok. Láttam, hogy
mind a négyen itt vannak. Nehéz őket nem észrevenni. Nemcsak a méretük
miatt, hanem azért is, mert mindenki őket bámulta, amikor beléptek és
átvonultak a klubbon. Egy csomó ember a nevüket kiáltotta és ujjongtak
nekik. A szemem könnybe lábadt, amikor megláttam őket azzal a két nővel, de
tudtam, hogy össze kell szednem magamat. A legbiztonságosabb hely a mosdó
volt. Nem tudhatják meg, hogy ez mennyire zavar, mert együtt kell dolgoznom
velük. A menekülésem a mosdóba azonban rövid életű volt.
Különben is, miért keresett ez a két bolond a mosdóban? Átnyomakodtam a
tömegen, és láttam, hogy a klub megtelt, mióta megérkeztünk. Mindenütt
emberek vannak, megnehezítve a haladást. Szinte összelapítanak, de ki kell
jutnom innen.
Amint csalódottan elindulok, az emberek hirtelen kitérnek az utamból. Amikor
megérzem a bizsergést a tarkómon, már azt is tudom, hogy miért. Meg sem kell
fordulnom ahhoz, hogy tudjam, mindketten követnek. Istenem, segíts!
Emlékeztetem magamat arra, hogy egy kicsit riszáljam a fenekemet járás
közben. Nem tudom, hogy ez az én művem-e, vagy az alkoholé, amelyet idő
közben elfogyasztottam.
Észreveszem Nelson-t, valamint néhány másik játékost a csapatból az asztalnál,
amit korábban szerzett nekünk. A legtöbbjüknek már bemutatott, és mindenki
kedves volt. Örültem, hogy találkoztam néhányukkal a leendő
munkahelyemről. Nem akarom, hogy rám ragasszák a főnök lánya
címkét. Szeretném, ha látnák, hogy annál több vagyok és azt akarom, hogy
mindenki megkedveljen. Ezt anyámtól örököltem, és nem tudom, jó vagy rossz
dolog-e. Nem vagyok hozzászokva ilyen sok emberhez.
Odamegyek Nelson asztalához. Észreveszem, hogy az egyik lány, aki Wes-szel és
Dean-nel érkezett, mellette áll. Szép lány. Piszkos szőke haja van, amely hosszú
hullámokban a válláig ér. Szűk fekete ruhát visel és egy cipőt, amelynek
legalább 12 centis sarka, így olyan magas benne, mit egy szupermodell. Mozog
a zenére és a haja röpköd körülötte. Nem csak csinos, szexi is. Én soha nem
tartottam magam szexinek. Aranyosnak és imádnivalónak már hívtak, de
szexinek nem. Valójában a ma este viselt ruhám a legszexisebb, amim csak van,
és az övével összehasonlítva ocsmánynak tűnik.
Nelson a nőre pillant. Vissza kell tartanom a bosszúságomat, amikor
észreveszem, hogy nem tudja levenni róla a szemét.
- Nelson! - hallom Wes zenét is elnyomó kiáltását a hátam mögül.
Ijedtemben megugrok, és megbotlok. Meleg kezek elkapnak, mielőtt seggre
esnék. Nem vagyok biztos benne kié, de megpróbálok kiszabadulni a
szorításából. A kezek csak még jobban szorítanak és az ujjak birtoklón markolják
a csípőmet.
- Engedj el! – megborzongok, amikor az ajkak a fülemhez érnek.
- Dean-nek igaza volt. Még lágyabb vagy, mint amilyennek látszol.
Érzem Wes ajkait a fülem mögött, és a testem minden porcikája figyelmeztető
jeleket sugároz.
Nelson és a lány ránk bámulnak. Nelson öntelten vigyorog, míg a lány szája
tökéletes O-t formáz. Azt hiszem, dühös, mert mindkét férfi, akikkel érkezett,
valamilyen oknál fogva velem vannak.
Wes keze a csípőmről a hasamra csúszik, és átölel. Pánikba esek, és bele
könyökölök. Wes felmordul és lazít a szorításán, én pedig felszisszenek. Olyan,
mintha egy rohadt falba ütöttem volna, és szerintem több kárt okoztam
magamnak, mint neki.
Wes elenged, én pedig arrébb szökkenek a közeléből, mert félek, hogy ismét
megragad. Egyenesen Nelsonhoz sétálok, és felkapok egy rövidet az
asztalról. Legurítom, mire keserű íz tölti meg a számat. Megragadok még egyet,
és azt is felhajtom.
Meleg bizsergés ömlik végig a testemben, és megpróbálom figyelmen kívül
hagyni. Még soha nem voltam részeg, és nem tudom, mit fog tenni
velem. Néhány pohár pezsgőt ittam azokon az eseményeken, amelyekre anyám
elvitt, és alkalmanként egy pohár vörös bort is elkortyoltam a vacsorához, de ez
valahogy más érzés.
Mielőtt rájönnék, mi történik, Dean kiveszi a poharat a kezemből. Leteszi az
asztalra, és kemény pillantást vet Nelsonra.
Leveszem a szemem Dean-ről és Nelson-ra nézek, aki átkarolja a lányt. Nelson a
szemét forgatja, és elengedi a lányt, miközben Dean körém fonja a
karját. Érzem Wes ismerős és erős testét a hátam mögött.
Kissé eltolom Dean karját magamtól, hogy megfordulhassak és rájuk nézhessek.
Olyanok, mint egy emberi fal, - amely az előttem lévő teret kitölti-, ahogy
mindkét karjukat összefonják a mellkasukon. Úgy néznek ki, mintha ők
lennének a kidobók ebben a klubban. Teljesen hátra kell hajtanom a fejem,
hogy a szemükbe nézhessek.
A csípőmre tettem a kezem, és kihúztam a vállam.
- Vedd le rólam a kezed! - kiáltok mindkettőre. Dean arcán a gödröcskével rám
vigyorog, de Wes arca olvashatatlan. Biztos vagyok benne, hogy küzd a mosoly
ellen, ami bosszantó. Kis morgás hagyja el a számat, és Wes önelégülten
vigyorogni kezd. Istenem, még jóképűbb, amikor mosolyog. Meg akarom
pofozni!
- Nem fog megtörténni. - mondja Dean.
- Nem.
Wes válasza természetesen csak dörmögés.
- Talán a tiétek vagyok? - Nézzek mindkettőre. Wes bólint, majd Dean igenlő
választ ad.
Egy pillanatra megdöbbenve állok.
- Megosztoznátok rajtam?
Érzem, hogy az arcom elpirul, és elfordulok tőlük. Biztos vagyok benne, hogy a
meglepődés az arcomra van írva. Aztán elönt a féltékenység. Nem szabadna
meglepődnöm azon, hogy egy olyan gyönyörű nő, mint ő, mindkettőt
birtokolja. Visszapillantok rájuk, és látom, hogy úgy néznek rám, mintha engem
tanulmányoznának.
- Nem fontos. Ne válaszolj! – Felemelem a kezem magam elé. Nem akarok tudni
a nemi életükről. Amit már eddig összeraktam, az olyan érzéseket kelt bennem,
amiket nem értek és, amik darabokra töri a szívemet. Azt akarom, hogy az
enyémek legyenek. Hogy ők hozzám, én pedig hozzájuk tartozzak.
Visszafordulok az asztalhoz. Nelson kezében van egy pohár rövid ital, amit
kikapok belőle és legurítom.
- Amelia!
Figyelmen kívül hagyom a hangot, miközben legurítom az italt, mely szinte
éget, és örülök, hogy valami másra összpontosíthatok, mint a féltékenység.
- Akarsz táncolni? - kérdezi a nő.
Arcán gödröcske, mosolya barátságos. Hozzám szólt, és bár nem akarom
kedvelni, nincs rá okom, hogy ne tegyem. Meglep, hogy nem vet rám gyilkos
pillantásokat.
- Igen! - mondom, és megfogom a kezét.
- Cassie, ő nem táncol. - mondja Dean.
- Azt csinálok, amit akarok - csattanok fel. Mosolygok, amikor látom, hogy ők
már nem vigyorognak.
- Lehet, hogy itt kellene maradnotok, a VIP területen. - mondja Nelson Cassie-
nek. Megnyalja az ajkát, és bámulja. Nyilvánvalóan le van nyűgözve. Ő nem az a
típus, akinek a nők bedőlnek. Nagy játékos.
Cassie lehunyja a szemét.
- Nem a semmiért öltöztünk ki. - Megrántja a kezem.
- Cassie! - morog Wes.
- Ne törődj velük! Én is így teszek, amikor megpróbálnak főnökösködni
felettem. – kacsint rám.
Ráharapok az ajkamat, hogy ne mondjam el neki, hogy én nem bánnám, ha
főnökösködnének felettem. Bár a ma este után nem tudom, hogy akarnék-e
hozzájuk tartozni. Nyilvánvaló, hogy nem okoz nekik problémát, hogy egymás
szeme láttára legyenek a nőkkel.
Amint Cassie behúz a tömegbe, a gondolataim száguldozni kezdenek. Lehet,
hogy miattam jöttek ide, mert apám megkérte őket, hogy tartsanak szemmel,
vagy ilyesmi? Talán ezért figyelnek, és ők nem is olyanok, mint amilyennek
képzeltem őket.
A nyakam bizsereg azon a helyen, ahol Wes ajka megérintett, arra
emlékeztetve, hogy valószínűleg tévedek. Nem tudom elhinni, hogy mentséget
keresek számukra.
Amikor a tánctérre érünk meglátom a másik nőt is, aki Linsley-vel táncol. Már
találkoztam Linsley-val, amikor megérkeztünk a klubba. Nagyon kedves, és a
legjobb modora van, amit valaha láttam. Szorosan tartja a lányt, és együtt
mozognak.
- Ő a nővérem, Emma! – kiabálja túl Cassie a zenét. Bólintok, és elkezdek
táncolni.
Egy időre elveszek a zenében, de érzem a rám tapadó pillantásokat. Minden
alkalommal, amikor felnézek látom, hogy Dean, Wes és Nelson minket
figyelnek Cassie-vel. Nem tudom megállni, hogy időnként rájuk ne nézzek.
- Szükségem van egy italra! - kiáltja Cassie néhány dal után. Megragadja a
kezem, és lehúz a táncparkettről.
- Mozgás! - ordítja az emberekre, és ők ellépnek az útjából. Megérkezünk az
asztalunkhoz, és legurítunk egy-egy újabb pohár rövidet, mielőtt vissza
mennénk táncolni.
Dean és Wes a kezembe nyom egy palack vizet, mielőtt folytatjuk a bulizást.
Megiszom, mivel a tánctól megszomjaztam. Megpróbálom a lehető legjobban
megtartani tőlük a távolságot, de minden alkalommal, amikor megfordulok,
beléjük ütközök. Olyanok, mint az óriási árnyékok. Bármennyire is akarom őket,
kedvelem Cassie-t, és soha nem tennék olyat egy másik nővel.
Nem vagyok biztos benne, hogy Nelson is hasonlóan gondolkodik, mert
egyértelműen megpróbálja felhívni magára Cassie figyelmét.
Néhány óra múlva a VIP terület egyik kanapéjára dőlök. Azt hiszem, az éjszaka
véget ér. A szemeim elnehezülnek. Dean és Wes mellettem ülnek, mindkét
oldalamon egyikük-másikuk. Érzem, hogy a szemeim lecsukódnak, teljesen
kimerültem és a pia is megártott.
- Csak egy pillanatra becsukom a szemem. - morgom.
A fejem Dean vállára bukik, és Wes kezét a combomon érzem. Ujjai fel-le
simogatnak. A tapintása megnyugtat, és még álmosabbá tesz.
- Megvagy!
Ez az utolsó, amire emlékszem, mielőtt bedőlök az ágyban. Körülnézek,
fogalmam sincs arról, hol vagyok, de azonnal tudom, kivel vagyok. Az egyik
oldalamon Wes, a másikon Dean. Napfény tódul a szobába a padlótól a
mennyezetig érő ablakokból, és rájövök, hogy náluk vagyok. A hatalmas
ágyukban.
Nyelek egy nagyot, és próbálok visszaemlékezni arra, hogy kerültem ide, de
nem emlékszem. Semmire.
Még mindig abban a ruhában vagyok, amelyet tegnap este viseltem, de Wes és
Dean félmeztelenek. Becsukom a szemem, és újra kinyitom, hogy
megbizonyosodjak arról, hogy nem álmodom.
Nem. Még mindig itt vagyok.
Megcsípem magam, de ez csak fáj, és nem változtat semmin. Viszket a
tenyerem, hogy megérinthesse a fiúkat. Végig akarom simítani a mellkasukat,
de megrázom a fejem, és uralkodok magamon.
Kicsit megmozdulok és akkor megérzem, hogy mindketten fogják a
combomat. Kicsit felemelem a takarót, és szemügyre veszem. Nem vagyok
érzékeny a lábaim között, ezért nem hiszem, hogy bármi is
történt. Megpróbálom elhúzni tőlük a combjaimat, és visszafojtok egy nyögést,
amikor Wes felmordul.
Amikor végre kiszabadulok, lecsúszom az ágy végére. Látva a közelben lévő
cipőmet és táskámat, megragadom őket, mielőtt elhagynám a
szobájukat. Kíváncsi vagyok, hol lehet Cassie? Úgy érzem magam, mint egy
idióta. Hogy kerültem egy ágyban a pasijaival? A szívem elnehezül, és nem
tudom biztosan, hogy bűntudatom van-e Cassie miatt, vagy ez csüggedtség,
amiért a két pasi valaki máshoz tartozik. Hogy vihetnek valakit az ágyukba, amíg
van valakijük? Ezt nem gondoltam volna róluk.
Arra a kérdésre, hogy hová lett Cassie, választ kapok, amikor belépek a
nappaliba. Meglátom a konyhában. A nő, akiről azt mondta, hogy a húga,
reggelizőasztalnál ül.
- Helló! - csicsergi Cassie, és rám néz spatulával a kezében.
- Szia! - zavarban vagyok, de ő nem tűnik mérgesnek rám. - Sajnálom a tegnap
estét.
- Nincs mit sajnálnod. - A szemöldökét zavartan összehúzza.
Lehet, hogy nyitott kapcsolat van közöttük, vagy ilyesmi.
- Reggelit készítek. Szeretnél csatlakozni hozzánk? - kérdezi.
- Tényleg mennem kell. - mondom. Bepillant a folyosóra, ahonnan jöttem.
- Tudják a fiúk, hogy elmész?
A húga mosolyog, de nekem fogalmam sincs, mi történik itt. Különben is, hogy
lehet őket csak fiúknak hívni?
- Tudasd velük, kérlek! - mondom sietve, miközben a bejárati ajtóhoz megyek.
- Amelia! - Hallom, hogy utánam kiált, de én már nyitom is az ajtót.
- Viszlát! - kiáltom, miközben kilépek az ajtón.
A táskámban kotorászok a kulcsom után. Egy pillanat múlva megtalálom, és
beteszem a zárba. Alig nyitom ki, amikor meghallom, hogy a nevemet
kiabálják. Ezúttal hangosabban, két nagyon dühös ember szájából
hallatszik. Sikeresen bezárom az ajtómat, még mielőtt felhangzik a kopogás.
 6. fejezet
Dean
- Csak verd tovább az ajtót, az biztos módja annak, hogy zárva tartsa.
Megfordulok, és meglepődve látom, hogy Emma mögöttünk áll. Karba teszi a
kezét, és úgy néz ránk, mintha idióták lennénk.
- Adjatok neki egy kis időt. Idegen helyen ébredt, két furcsa férfival.
- Nem vagyunk furcsák! - mondom védekezően.
- Hallottatok már a megfélemlítésről? – bírál felül.
Wes-re nézek, aki vállat von, én pedig megrázom a fejem. Visszafordulok
Amelia ajtajához, ráteszem a kezem, és megpróbálok nyugodtnak hangozni.
- Hé, sajnáljuk, hogy megijesztettünk. Gyere, reggelizz velünk! Találkozhatsz a
nővéreinkkel, és ehetsz valamit.
- Nővérek? – hallom a vinnyogást az ajtó másik oldaláról.
- Igen, Cassie és Emma. - mondom, arra várva, hogy kinyissa az ajtót, de nem
történik semmi.
- Én szóltam, srácok, hogy adjatok neki némi teret. - mondja Emma, felemelve a
kezét, és visszamegy a lakásba.
- Csak tudni akartuk, hogy biztonságban hazaérsz tegnap este. Nem történt
semmi. Ha kinyitod az ajtót, megígérem, hogy magam mellett tartom a kezem.
- Hazug! - mondja Amelia és Wes egyszerre.
Elmosolyodok és Wes-re kacsintok. Természetesen hazudok, de azt akarom,
hogy kinyissa az ajtót.
- Van kávénk. - mondja Wes, és az ajtó zárja elfordul.
Egy másodperc múlva kinyílik az ajtó, és Amelia a lágy, barna szemével ránk
néz.
- Kávé?
Elönt a megkönnyebbülés, amikor újra meglátom. Amint mindkettőnket
meglát, végig pillant, meztelen mellkasunkon, vissza kell fognom magam, hogy
ne mozduljak. Azt akarom, hogy lássa, milyen jól nézek ki ing nélkül.
- Kávé. - erősíti meg Wes és bólint.
Ő mindig keveset beszél, amíg meg nem ismerik. Akkor egy kicsit többet.
- Oké, hadd öltözzek át. - mondja, miközben végig nézi a testünket.
Bassza meg, szürke szemének pillantásától azonnal megkeményedek, és a
szürke melegítőm nem segít ennek elrejtésében.
- Kapsz három percet. - mondom.
- Átmegyek, amikor elkészülök. - ígéri, de megrázom a fejem.
- Megvárunk. Már csak két perc ötvenkét másodperced maradt.
- He? - Bevágja az ajtót.
Az ajtó túloldaláról hangos zajok szűrődnek ki, mire Wes-re nézek, aki vállat
vont. Valójában nem számoltam a másodperceket, csak azt akartam, hogy
vegyen komolyan minket.
Három perc múlva kinyílik az ajtó, és ő ugyanolyan gyönyörűen néz ki, mint
tegnap este. Szőke haját rendetlen kontyban fogta, kivágott pulóvert és a
csípőjén alacsonyan lógó melegítőt visel. A ruhából kivillanó hasának
látványától szinte térdre zuhanok, és megérzem az illatát.
- Istenem! - morog Wes mellettem, és ezúttal én sem jutok szóhoz.
- Valaki mondott valamit a kávéról. – Amelia mosolya mellbe vág.
Megköszörülöm a torkomat, ahogy átmegyünk a folyosón a
lakásunkba. Becsukom magam mögött az ajtót, és elfordítom a zárat. Nem
akarom, hogy ismét olyan könnyen elmenjen.
Amikor bemegyünk a konyhába, Emma és Cassie tálalnak. Amelia követi őket az
ebédlőbe, Wes és én pedig leülünk.
- Ez rengeteg kaja. - mondja Amelia, és szeme tágra nyílik, miközben az asztalra
bámul.
- Növésben vagyunk. - mondom, és rákacsintok. Arca elpirul, és figyelmét az
ölében levő szalvétára fordítja.
- Tessék! Megvan minden. - mondja Emma, és az asztalra teszi a kávét. - Srácok,
élvezzétek!
- Várj, ti nem maradtok? - kérdezi Amelia tőle, és Cassie-től.
Cassie felveszi a táskáját a konyhapultról, és a vállára akasztja.
- Tudod, Emma és én Los Angelesben élünk. Ha egyszerre van szabad
hétvégénk, mindig meglátogatjuk a testvéreinket. Ez most csak egy gyors
látogatás volt, hogy gratulálhassunk nekik a remek szezonhoz. – Emmára néz,
akinek a vállán egy utazótáska lóg. - Készen állsz?
- Igen. Még egyszer köszönjük a remek estét! Nagyszerű volt találkozni veled,
Amelia. Remélem, hamarosan találkozunk!
Mindketten mosolyognak és búcsút intenek, amikor távoznak. Amikor az ajtó
becsukódik, és amikor végre egyedül maradunk, elönt az izgatott várakozás.
- Szóval ők a nővéreitek? - kérdezi, és egyikünkre sem néz.
Wes megragadja a kávét, és tölt neki egy csészével, míg én megpakolom a
tányérját étellel.
- Igen. Nos, nem akarod megmagyarázni, hogy miért futottál el előlünk ma
reggel? - kérdezem.
- Umm. – a szájába vesz egy falat tojást. Húzza az időt.
- Próbáltál megszabadulni tőlünk? - kérdezi Wes. Hangja megváltozott, érzem,
hogy izgatott. A nő, akire mindketten vártunk, itt van velünk.
- Nem feltétlenül. - kertel, és mindketten arra várunk, hogy tisztázza. - Csak arra
emlékszem, hogy a klubban voltam, aztán utána semmi másra. Idegen ágyban
ébredtem két férfival, akit nem ismerek, és nem voltam biztos benne, mi
történt. Egy nőnek nem lehet szüksége arra, hogy összeszedje a gondolatait?
- Szeretünk összebújni. - mondom, kinyúlok és a füle mögé igazítom a haját,
hogy jobban láthassam az arcát.
- Ó! - mondja, és arcán a pír tovább mélyül. - Tényleg? Őöö, úgy érted, ti
egymással?
Éles nevetés szakad ki belőlem, ahogy megfogalmazza a kérdést.
- Wes és én ugyanabban az ágyban alszunk, de nem, nem bújunk össze
egymással. Van köztünk egy igazán erős kötelék. Egy olyan, amelyet remélünk,
hogy egy nap megoszthatunk veled.
Felemeli a fejét, hogy rám nézzen, és merész kijelentésem után, lágy barna
szeme további kérdésekkel van teli.
- Még csak nem is ismertek. - suttogja, és félrenéz.
- Szeretnénk megismerni téged. - mondom.
Kortyol egyet a kávéból, és várom, hogy mi lesz a következő kérdése. Szinte
látom, hogy a kerekek forognak az agyában.
- Régóta éltek itt?
- Pár évvel ezelőtt költöztünk ide, amikor Vegasba szerződtünk. Wes-nek és
nekem van egy plusz szobánk, a családtagjainknak, amikor meglátogatnak
minket, de egyébként szeretünk csendes életet élni. Otthon ülő típusok
vagyunk, akik éjszakánként videojátékoznak vagy Netflix-et néznek.
Megereszt egy apró mosolyt, és látom, ahogy a testében lévő félelem felenged.
- Wes nagyon jó szakács, és én szeretek enni.
- Tudsz főzni? - kérdezi Wes-hez fordulva.
Wes megtörli a száját, és bólint.
- Vettem néhány órát a főiskolán. - Megvonja a vállát, mert azért nem
mesterszakács.
- Sok időt töltünk az itteni edzőteremben is. Valószínűleg ma is lemegyünk
valamikor, ha szeretnél esetleg velünk jönni.
Az izzadtan hajlongó Amelia képe kitölti a gondolataimat, és megnyalom az
ajkamat. Lefogadom, hogy jó íze lenne.
- Hallottam, hogy van itt egy gyógyfürdő. - mondja, és hátradől a székében. –
Jól esne egy masszázs a tegnap este után.
Wes-szel behunyjuk a szemünket és tudom, hogy mindketten ugyanarra
gondolunk. Mi akarjuk beolajozni a testét. A gondolat, hogy egy idegen férfi
megérinti ... nem, az nem történhet meg.
- Fáj valamid? – kérdezi Wes, és tudom, hogy azért teszi, hogy a témát a
gyógyfürdőről visszaterelje ránk.
- Egy kicsit - mondja Amelia elpirulva. - Azt hiszem, a tánctól van. Hisz semmi
sem történt, igaz? Azt mondtad, hogy csak összebújtunk.
- Így van. - mondom. - Wes felcipelt téged, én pedig ágyba fektettelek.
Magunkon tartottuk a nadrágot. Mindnyájan.
- De valamennyien együtt aludtunk? - Wes-re néz, aki bólint.
- Tehát, szóval közösen randiztok a nőkkel, vagy hogy működik?
És itt van az a kérdés, amelyet fel akart venni.
- Már hosszú ideje nem randiztunk senkivel. De ez az elképzelés. Egy nő
kettőnknek. - mondom, annyira nyíltan és őszintén, amennyire csak tudom. Azt
akarom, hogy ez működjön, és nem akarom megijeszteni. A tények ismerete
segíthet ebben.
Szólásra nyitja a száját, de félbeszakítja a csengő telefonja. Előtte fekszik az
asztalon, és lepillantva meglátom az apját a kijelzőn. Feldühödök, és bár nem
kellene mérgesnek lennem, hiszen az apja hívja, de bosszant, hogy
félbeszakított minket.
- Bocsássatok meg! - mondja Amelia felállva és megragadva a telefonját. - Szia,
apa, mi a helyzet?
Wes-re nézek, aki kissé megrázza a fejét, mondván, hogy nyugodjak le, és ne
kövessem. A lány bemegy a nappaliba, de a helyünkről láthatjuk. Néhány szót ki
tudok venni a beszélgetésből, annak ellenére, hogy megpróbál csendben lenni.
- Igen, néhány dobozt, de nem gondoltam, hogy ilyen sok van. - Elcsendesedik,
aztán újra meghallom. - Ma este nem tudok. Terveim vannak. Persze, úgy
jó. Oké, később találkozunk.
- Tervek? – kérdezi Wes, és én vállat vonok, mert éppen annyit tudok, mint ő.
- Igen, tökéletesnek hangzik. Én is szeretlek! Viszlát!
Amelia odajön hozzánk, de nem ül le.
- Mindkettőtöknek nagyon köszönöm a reggelit, de mennem kell.
- Miért? - kérdezi Wes, mintha joga lenne tudni.
- Apámnak szüksége van rám, hogy átnézzünk néhány dolgot még ma. Holnap
lesz az első munkanapom. - válaszolja, és látom, mennyire izgatott. Olyan
boldognak tűnik.
- Szóval találkozunk ma este? - Kérdem, azt remélve, hogy mi szerepelünk az
esti terveiben.
- Nem hiszem, hogy ma este tudunk találkozni, de holnap talán. - Az ajtó felé
sétál, Wes és én a sarkában vagyunk. – Szóval, srácok ugye nem fogjátok
betörni az ajtómat, ugye?
Megharapja az ajkát, és ide-oda néz kettőnk között. Fel akarom venni, és a
falhoz szorítani.
- Most nem. De amikor ismét az ágyunkba leszel, jobb, ha a popsid marad. -
mondja Wes, és lehajolva, gyorsan, lágyan megcsókolja.
Amikor elengedi, ugyanezt teszem, és érzem ajkainak finom érintését az
enyémen. Nemrég találkoztunk, és így nem túl bensőséges, de egyelőre ez is
megteszi.
- Ne fuss el előlünk! - mondom, megfogom az állát, és a szemébe nézek.
Egy pillanat múlva bólint, én hátrálok egy lépést, hogy kiengedjem a folyosóra,
a bejárati ajtóhoz. Figyeljük, ahogy bemegy a lakásába, és még egyszer ránk
néz, mielőtt bezárja az ajtót. Ezután bezárom a sajátunkat, és Wes-re nézek.
- Remélem, tudod, mit csinálsz! - mondja, miközben megfordul, és visszamegy
az étkezőasztalhoz.
- Én is. - dörmögöm magamnak, mielőtt csatlakoznék hozzá.
 7. fejezet
Amelia
Félbevágom a szendvicset, és átcsúsztatom az apámnak a pulton.
- Elmondod nekem, miért csípted így ki magad?
- Nem is csíptem ki. - mondom védekezően, végig nézve magamon. Jóga
nadrágban és laza ingben, mezítláb vagyok.
Apám felvonja a szemöldökét.
- A hajad és az arcod.
- Oh!
Apám csak késő délután érkezett meg. El akartam magam foglalni, ezért hosszú
fürdőt vettem, majd extra időt fordítottam a hajamra, a körömre és a
sminkre. Tudtam, hogy kevés időm lesz apám ittléte és a ma esti terveim
között. Már kiválasztottam egy ruhát és a cipőt, így gyorsan felöltözhetek,
amikor apám távozik. Nyilvánvalóan nem vagyok olyan agyafúrt, mint
gondoltam. Ha még egy randira sem tudok felöltözni, jobban teszem, ha
felhagyok a két szomszéd fiú utáni érdeklődéssel.
- Talán randim lesz. – Vonok vállat, mire mindkét szemöldökét megemeli. - Úgy
értem, randim lesz. Én nem ... ez semmi különös. – Emelem égnem a kezeimet.
Apám rám mosolyog.
- Kivel?
Felveszem a telefonomat a konyhapultról, és lehívom a srác profilját, hogy
megmutathassam neki. Apám megnézi, mielőtt visszaadja a telefonomat.
- Orvos.
Bólintok.
- Nem tetszik.
Lehunyom a szemem. - Nem tetszik? Még nem is találkoztál vele. Az apák nem
azt akarják, hogy a lányaik orvosokkal randizzanak?
- Egy orvos túl sokat dolgozik. - panaszkodik.
- Ezt nem tudhatod. - Kiveszek egy szőlőt a tálból, amelyet az apámnak készített
szendvicshez tettem ki.
- Mindketten egészségesek vagyunk. Az emberi test. - teszem hozzá, és
próbálok valami értelmeset kitalálni. Azt sem tudom, miért vagyok
zavarban. Nem igazán számít, mert nem a randevú miatt vagyok izgatott.
- Biztos vagyok benne, hogy jártas az emberi testben. - mondja apám, szemét
forgatva, és az arcomat elönti a forróság.
Felé hajítok egy szem szőlőt, és ő felnevet.
- Apu! Találkoznom kell emberekkel.
- Találkozni fogsz emberekkel, a munkahelyeden. A legtöbb ember így
barátkozik.
- Barátoknál többet akarok, apa, és nem tudom, hogy bölcs dolog lenne-e
randevúzni valakivel, akivel együtt dolgozom.
Nem tudom megakadályozni, hogy a szemben lévő ajtó felé pillantsak. A
gondolataim egyenesen Dean-re és Wes-re vándoroltak.
- Igen, ez talán tényleg nem jó ötlet. - Visszapillantok apámra, és látom, hogy a
tekintete az ajtóra irányul.
- Nem akartam ezt felhozni, miközben dolgozunk, de mivel már befejeztük,
visszaváltok apu üzemmódba.
- Ó, jaj! - morgok, és rámosolygok.
Beleharap a szendvicsébe, és kíváncsi vagyok, mire megy ki a játék. - Hallom,
hogy tegnap este a csapattal voltál. Dean és Wes is ott voltak.
- A csapat nagy része ott volt. - próbálom lezárni a beszélgetést.
- Igen, de Dean és Wes is ott voltak.
- Igen?
- Ők nem buliznak.
- Oh! - Felveszem a tál szőlőt, átviszem a hűtőszekrénybe, és elteszem. Nem
tudom, mit mondjak erre, de forróság önti el a bensőmet. Ők elmondták nekem
az igazat arról, hogy mire vágynak. Szélsőségesek, de tetszenek nekem.
- Kellett nekik valaki, aki előcsalogatja őket, és azt hiszem, már tudom, ki az a
valaki.
Apám felé fordulok, aki engem figyel.
- Én? - kérdezem. Nem akarom kerülgetni a forró kását.
Apám leteszi a szendvicset.
- Igen, te. – sóhajt egy mélyet.
- Ez zavar téged? - kérdezem. Nem szeretem a gondolatát sem, hogy apám nem
szeret valamit, amit csinálok.
- Nem tudom, mit gondoljak róla.
- Én sem. - ismerem be.
Nem mondom el neki, hogy olyan érzékeket ébresztenek fel bennem, amikről
nem is tudtam, hogy vannak. Soha nem éreztem még olyan megkönnyebbülést
az életemben, mint amikor rájöttem, hogy a lányok a nővéreik. Ekkor már
igazán tudtam, hogy bajban vagyok.
Ezek a férfiak birtokolni akarnak engem, és úgy is viselkednek. Nem tudom,
hogyan kell bánni egy pasival, nem is beszélve a kettőről. Ráadásul ők nem
átlagos férfiak. Tesztoszteronnal fűtött, istentelenül nagy óriások.
Felsóhajtok.
- Nos, nem történt semmi, és ki tudja, lesz-e belőle valami. Ne aggódjunk olyan
miatt, ami talán meg sem történik. - Nem tudom, hogy apámat vagy magamat
próbálom-e meggyőzni.
- Elmentek miattad a klubba. A csapat tudtára adták, hogy foglalt vagy.
Az ajkamba harapok, és észre sem veszem. Ellentétes érzelmek törnek rám.
Egyrészt dühös vagyok, mert féltékenykednek rám, másrészt örülök neki.
- Szóval tudsz róluk? Arról, hogy ők ...
Apám felemeli a kezét, hogy megállítson.
- Összeraktam a tegnapi és a mai dolgokat.
A szoba egy pillanatra elnémul, és belehalok a zavaromba. Anya és én soha
nem beszéltünk a szexről. Megpróbált összehozni olyan férfiakkal, akik neki
megfeleltek, de soha nem beszéltünk ilyen dolgokról.
- Felnőtt vagy, Melly. De mint az apád, nem akarom, hogy megsérülj vagy
kihasználjanak.
- Szerinted megtennék? - kérdezem. Kíváncsi vagyok a véleményére.
- A pokolba, ha tudom. Jó srácoknak tűnnek.
Nevetni akarok azon, hogy apám srácoknak hívja őket.
- Nem hiszem, hogy eddig sokat randiztál. - Egyetértően bólintok. - Akkor talán
használd ki az időt. Nézz körül! Ne rohanj!
A tegnap este után nem vagyok biztos abban, hogy Wes és Dean egyetértenek-
e ezzel. És az után, amit apám mondott, már biztosan tudom, hogy tegnap este
nem kérte meg őket arra, hogy vigyázzanak rám. Sok mindent megtudtam róluk
reggeli közben, de jó lenni saját tapasztalatot szerezni. Nagyon birtoklóak.
Valószínűleg dühösek lennének, ha tudnák, hogy ma este randim van.
- Menj el a randevúra, Melly! - Apám feláll a székéből. – Bizonyosodj meg róla,
hogy hová mentek! Ne hívd ide! Találkozzatok valahol, majd egyedül gyere
haza!
Próbálom leküzdeni a szemforgatást. Inkább odamegyek apához és átölelem.
Szeretem, hogy ő mindig mellettem áll. Nagyon különbözik az anyámtól.
- Én elindulok, hogy elkészülhess.
- Köszi, apu. - Az ajtóhoz lépek, és kinyitom.
Egy pillantást vetek Wes és Dean ajtajára. Ismét felmerül bennem, hogy
lemondom a randimat. Azon tűnődőm, hogy ott heverésznek-e a kanapén,
miközben nézik a Netflixet. Sokkal szórakoztatóbbnak tűnik, mint egy
kellemetlen első randevú.
Elbúcsúzom az apámtól, és becsukom az ajtót. Az órára pillantva látom, hogy
húsz perc múlva találkoznom kell Masonnal.
- Fenébe! - a hálószobámba rohanok, hogy elkészüljek. Túl késő lemondani, és
csak egy ital lesz. Iszom egyet, aztán eljövök. Kis beszélgetés, és annyi.
Lehúzom a ruháimat, felveszem az előre kiválasztott rózsaszín ruhát, majd
becsúsztatom a lábamat egy pár cipőbe. Felveszem a táskámat a kanapéról,
felragadom a telefonomat a pultról, és elindulok. Az épület előtt leintem az első
taxit, amit meglátok, és beszállok. A hely nincs messze, de nem ismerem még a
várost, tehát a séta szóba se jöhet.
A taxi megáll a kaszinó előtt. Kiszállok, és bemegyek. Megállok egy térképnél, és
megpróbálom megtalálni a bárt, amit keresek. Ez a hely hatalmas. Ahogy ott
állok, úgy érzem, mintha valaki figyelne, ezért hátranézek a vállam felett.
Egy nagy alak vonzza magára a tekintetemet. Wes. Nem rám néz, hanem tőlem
balra, és megrázza a fejét. Követett engem?
Nem, az nem lehet. Nem felém néz. Megpróbálom megnézni, hogy mit figyel és
miért rázza a fejét. Aztán meglátom, hogy Dean beugrik egy tábla mögé. Dean
nyilvánvalóan rejtőzik valaki elől, és Wes nem akar a részt venni benne.
Visszafordulok, és megnézem a térképet, hogy megtaláljam a bárt, ahová
indultam. Még egyszer vetek egy pillantást hátra a vállam felett, és látom, hogy
Dean megragadja Wes-t, és megpróbálja magával húzni a tábla
mögé. Visszafojtok egy mosolyt.
Úgy teszek, mintha nem venném észre őket, amikor végig megyek a
kaszinón. Időről időre megállok, és úgy teszek, mintha valamit megnéznék, és
minden alkalommal észreveszem őket mögöttem. Dean megpróbál elrejtőzni,
de Wes rázza a fejét, mintha szerinte Dean nevetségesen viselkedne.
Zavarnia kellene, de arra gondolok, mennyire imádnivaló is ez. Mindkettő
hihetetlenül nagy. Hogy hihették, hogy nem fognak kitűnni a tömegből?
Amikor odaérek a bárba, körülnézek.
- Miss Green? – szólít meg a hostess. Rövid ruhát visel, ami illik a
klubhoz. Körülnézek, azon gondolkozva, vajon alulöltözött vagyok-e, de nem
lógok ki a környezetből. Emlékeztetem magam, hogy ez Vegas, és a nők
többsége minden nap így öltözik.
- Igen. - mondom mosolyogva.
- Erre parancsoljon! - Követem őt, és észreveszem Mason-t, ahogy közeledünk
az asztalhoz.
Úgy néz ki, mint a profilképén. Feláll, és azt hiszem, meg akar ölelni, ezért
kinyújtom a kezemet. Mosolyog, megfogja és a szájához emeli. Csókot nyom rá,
amitől rossz érzés kúszik a gyomromba. A kézcsókja kellemetlen. Nem olyan,
mint amikor Wes és Dean csókoltak.
Hallom, hogy valami eltörik mögöttem, de nem fordulok hátra megnézni. Van
egy olyan érzésem, hogy tudom, ki volt az. Vagy ha találgatnom kellene, akkor
ötven-ötven százalékban biztosan eltalálnám.
- Élvezze az estét! - mondja a hostess, és szinte rohan, hogy eltakarítsa a
rendetlenséget.
- Még lenyűgözőbb vagy személyesen, Amelia. - Mason kihúzza előttem a
széket, és leülök. A keze végig simít a hátamon, és a nem kívánt érintése
rándulásra késztet.
- Köszönöm! – sikerül kipréselnem magamból.
Jön egy pincérnő, aki felveszi az italrendelésünket. Udvarias beszélgetésbe
merülünk arról, hogy hová jártunk főiskolára. Hátrapillantok a vállam felett,
amikor Mason magáról kezd mesélni. Azt már tudom, hogy szeret magáról
beszélni. Ez már a profiljából is kiderült, meg abból a néhány üzenetből, amit
váltottunk. Valószínűleg észre sem veszi, hogy nem rá figyelek.
Összehúzott szemmel figyelem Wes-t és Dean-t, akik az étlapok mögött
bujkálnak, miközben a csinos hostess flörtöl velük. Összeszorítom a fogaimat,
gyűlölöm a látványt. Tudom, hogy nincs jogom hozzá, és ahhoz, hogy dühös
legyek. Borzalmas randin vagyok, és ezen nem tudok segíteni. Annak a
gondolata, hogy felkeltik más nők figyelmét, arra késztet, hogy odarohanjak és
felpofozzam őket.
Féltékenység söpör végig rajtam. Ketten is játszhatják ezt a játékot, gondolom,
és visszafordulok Mason-höz.
 8. fejezet
Wes
A pincérnő mond valamit, mire felnézek, és látom, hogy felénk hajol, hogy
közelebb kerülhessen hozzánk. Leülök a székemre, és úgy fordulok, hogy
Amelia-t lássam.
- Vizet! - mondom, mikor látom, hogy nem veszi a lapot.
Dean továbbra is megpróbál - az étlapot maga előtt tartva- elrejtőzni, de én
leszarom, ha meglát. Azért vagyunk itt, hogy figyeljük őt, és nem kérek érte
bocsánatot.
Lehet, hogy a bejárati ajtón keresztül meghallottuk, amint az apjával arról
beszél, hogy ma este randija lesz. Lehet, hogy a legtöbb embernél ezzel
átléptünk egy bizonyos határt, de szerintem csak jó értelemben. Törődünk
Amelia-val, és azt akarjuk, hogy mindig biztonságban legyen. Ráadásul kinyírunk
mindenkit, aki megpróbálja őt elvenni tőlünk, és ehhez mindig tudnunk kell,
hogy hol van.
- Inkognitóban vagyunk. - suttogja Dean, mire a szememet forgatom.
- Tudja, hogy itt vagyunk.
- Francba! Gondolod? - kérdezi, és az asztalba akarom ütni a fejemet.
Mi a francot csinálunk? Tényleg csak itt ülünk, és hagyjuk, hogy egy másik férfi
megérintse a nőnket? Mi nem ilyenek vagyunk.
- Egész életünkben rá vártunk. - mondom, Deanre nézve.
Csend telepszik ránk, aztán meghallom, hogy Amelia kuncogni
kezd. Megfordulok, ránézek, és látom, hogy megérinti a fickót, akivel van. A
nevetése erőltetett. Tudom, hogy hangzik, amikor boldog, és ez nem olyan
volt. Csak játszik nekünk, hogy féltékennyé tegyen.
Kizárt, a pokolba is!
Olyan gyorsan felállok a székemről, hogy az hátraesik. Dean is felugrik és
mellém áll. Határozottan és birtoklóan az asztaluk felé indulok. Nem ülhettem
ott tovább ölbe tett kézzel.
Amikor odaérünk, a randipartnere felnéz, és sokkolja, hogy ott lát minket. -
Istenem, Wes Long és Dean Farmer! Hű, készíthetek veletek egy közös fotót? -
kérdezi felállva, és kiveszi a telefonját a zsebéből.
- Amelia távozik. - mondom, majd kinyújtottam a kezem és várom, hogy a lány
megfogja.
Nyitja a száját, hogy mondjon valamit, de megrázom a fejem.
- Kelj fel az asztaltól, kicsim! Ideje hazamenni.
Dean mögé áll, és megragadja a táskáját. Amelia ránéz és ő elmosolyodik,
felvillantva arcán a gödröcskéket, ami a lánynak nagyon tetszik. Visszafordul
hozzám, mire bólintok, így tudatva vele, hogy minden rendben van. De, amikor
azt hiszem, hogy elfogadja a kezemet, kihúzza a vállát és odafordul a
randipartnere felé.
- Azt hiszem, először befejezem az italomat. - mondja, pimaszul.
- Ismered ezeket a srácokat? Ez elképesztő. Tudsz nekem jegyeket szerezni a
következő szezonra? - kérdezi a srác, mire pofán akarom csapni.
Miután félretoltam, úgy döntöttem, hogy fáradt vagyok az
udvariaskodáshoz. Lehajolok, így az arcom egyenlő magasságba kerül a
lányéval, és várom, hogy rám nézzen. Beletelik egy percbe, de mindketten
tudjuk, hogy nem tud ellenállni.
- Háromig számolok. Akkor átdoblak téged a vállamon, és kiviszlek innen. Ez
nem fenyegetés. Lehetőséget kapsz arra, hogy ésszerűen dönts.
- Ugyanezt mondtad a hostessnek is? – keresztbe teszi a karját, és kihívóan
felemeli az állát.
- Várj, te randizol vele? - kérdezi a fickó.
- Pontosabban, mindkettőnkkel. – szól közbe Dean, a legkevésbé sem
szégyenkezve.
- Hé, ez jó! Amúgy is csak dugni akartam. Mivel ti srácok megosztjátok, nem
bánjátok, ha beviszem a mosdóba?
Zubog a vér a fülemben, és elborul az agyam. Pislogok néhányat, de a harag
minden érzékemet elborítja, és a világ legostobább anyaszomorítója felé
fordulok.
- Mi a francot mondtál? - kérdezte tőle Amelia, mielőtt akár Dean, akár én
megszólalhatnánk.
- Nem sértésnek szántam. – mondja ő, miközben feltartja a kezét.
- Arra gondoltam, ha ez a két srác ugyanazon a vonaton utazik, akár én is
felszállhatok. – Elég tökös, hogy Amelia-ra kacsintson, és ekkor szabadul el a
pokol.
Egyszerre ugrunk neki Dean-nel, ami kiüti őt a székéből és a földre
zuhan. Hallom, a törött poharak és tányérok hangját, és a bárban lévő emberek
kiabálását.
Valahol a tudatom mélyén meghallom, hogy Amelia könyörög nekünk, hogy ne
öljük meg a fickót, de olyan vagyok, mint egy bika, és a fickó a vörös
posztó. Biztosnak kell lennem abban, hogy ez a fickó nem nyitja ki többé a
száját. Soha.
Adrenalin száguld az ereimben, és nem tudom pontosan, mi történik, de amikor
erős karok átölelnek, hogy elhúzzanak tőle, nem harcolok, mert tudom, hogy
Dean az.
- Bassza meg, az emberek videóznak. - mondja, és én körülnézek a bárban, így
látom, hogy igaza van. Nem túl zsúfolt a hely, de elég, ha egy videót, eladnak a
megfelelő embernek, és olyan lesz, mintha a Super Bowl-t adnák.
Megfordulok, és látom, hogy Amelia ott áll reszketve, kezével a szája
előtt. Mielőtt a pillantása találkozna az enyémmel, odarohanok hozzá, és
megteszem, amit korábban mondtam. Átvetem a vállamon, és figyelem,
ahogyan Dean némi pénzt dob az asztalra, majd megragadja Amelia cuccát.
Amelia hallgat, ahogy őrül módon, mint aki a halál elől rohan, átviharzok vele a
kaszinón. Az a gondolat, hogy valaki kevesebbként bánik vele, mint egy
királynővel, feldühít. Ez a mi feladatunk. Mi gondoskodunk róla és biztosítjuk,
hogy mindene meglegyen, amit csak akar. És a frászt hozza rám a tudat, hogy
milyen könnyen elveszíthetjük. Mi lenne, ha látná, mit tettünk azzal a fickóval,
és nem akarna többé a közelünkben lenni? Nem ilyenek vagyunk, de halálig
harcolunk érte.
Dean előveszi a telefonját, és látom, hogy üzenetet küld a sofőrünknek. Amikor
kimegyünk a kaszinó elé, nyitott ajtóval vár, és mi bepattanunk. Szorosan, az
ölemben tartom Amelia-t, Dean pedig szól a söfőrnek, hogy vigyen minket
haza.
Csendben utazunk, és egyenesen előre nézek. Rettegek, hogy félelmet látok
majd Amelia szemében, amikor rám néz, és még nem állok készen, hogy
szembe nézzek vele.
Dean telefonál, valószínűleg a csapat médiakoordinátorának üzen, hogy az,
ami történt, ne terjedhessen tovább. És hogy a fickó, akit most vertünk meg,
nem pereljen be minket. Ez rossz fényt fog vetni a csapatra, és bár nem
akartam, hogy ez történjen, egy percig sem bántam meg, amit tettünk. Ha
rosszul sül el, felhagyok a focival, ha kell. Amelia ennél fontosabb nekünk.
Amikor odaértünk az épületünkhöz, karjaimban viszem a lifthez, és Dean
megnyomja a gombot, hogy felmenjünk. Amikor felérünk az emeletünkre, nem
megyek Amelia lakásához. Ehelyett az ajtónkhoz megyek, és Dean kinyitja
nekünk. Amikor bejutunk, egyenesen a hálószobába megyek. Beszélnünk kell,
és ott a legkönnyebb, mert megakadályozhatjuk, hogy elfusson.
Leültetem az ágyra, Dean leül mellé, és letérdelek előtte. Kinyitom a számat,
hogy mondjak valamit, de felnéz és sírva fakad.
- Annyira sajnálom! - sírja, és ránézek Dean-re, aki ugyanolyan döbbent, mint
amilyennek én érzem magam.
- Nem, bébi, mi sajnáljuk! - mondja, és megöleli.
- Valószínűleg nagy bajba sodortalak titeket. Úgy viselkedtem, mint egy kölyök.
Nem akartam veletek menni, mert féltékeny voltam, amiért flörtöltetek azzal a
dögös hostess-szel.
- Kivel? – kérdezzük egyszerre.
- Azzal, aki veletek beszélt. Flörtölt, ezért úgy gondoltam, én is megtehetem
ugyanezt, és visszavághatok neked. – Felnéz, miközben kövér könnycseppek
gurulnak le az arcán.
Segítek letörölni őket, és megrázom a fejem.
- Én nem vagyok a szavak embere... - Dean felnevet, és Amelia mosolyog. - Csak
téged látunk, Amelia. Mi csak téged akarunk.
- Igaza van. - mondja Dean, a lány hátát dörzsölve. – Nem vagyunk jók ebben az
egészben, és nem vagyunk jók a randizásban, mert még soha nem csináltuk. De
már vártunk rád. Abban a pillanatban tudtuk, hogy te vagy az igazi, amint
megláttunk. Amikor hallgatóztunk az ajtód előtt, hallottuk, hogy randira mész,
és kiakadtunk.
- Kihallgattatok minket apámmal? - zihál, a szeme tágra nyílik a döbbenettől.
- Igen, de nem sajnáljuk. - mondom és vállat vonok.
Mosolyra húzza az ajkát, és hálát adok Istennek, hogy a könnyei már nem
potyognak. Nem tudom elviselni, ha szomorú.
- Csak a közeledben akartunk lenni, hogy megállítsunk, de aztán arra
gondoltunk, hogy talán a háttérbe kéne húzódnunk, és teret adni neked. –
mondja Dean, majd megrázza a fejét. - Nyilvánvalóan nem így történt.
Sajnáljuk, hogy látnod kellett a verekedést, de nem sajnáljuk, hogy megtettük.
Ha ennek van értelme.
- A miénk vagy.
Bólint, majd beharapja az ajkát, ahogy ránk néz. Látom, ahogy a pillantása fel-le
jár a testemen, aztán ugyanezt teszi Dean-nel is. Egy kissé elpirul az arca, és
tudom, mire gondol.
- És most, hogy visszahoztunk ide, nem engedjük, hogy megint kicsússz a
kezeink közül. – mondja Dean előrehajolva, és egy csókot ad az ajkára.
Nézem, ahogy a lágy csók mélybe fordul, és a nyelvük találkozik. A farkam
lüktet a látványtól, feltérdelek, és széttolom a combjait. Végig simítom a kezem
a csupasz lábán a ruhája alá, miközben Dean megízleli a csókjait. Apró
nyögéseinek hangja mámorító, ahogy az ujjaim a bugyijához érnek. Megfogom
az anyagot, és lehúzom a lábáról.
Megszakítja a csókját Deannel, miközben feltolom a ruháját, hogy felfedjem a
kis punciját.
- Én is egy csókot akarok. - mondom, és a vállamra emelem a lábát.
 9. fejezet
Dean
Érzem, hogy Amelia teste megfeszül, ahogy Wes kitárja a lábait, és a legszebb
puncit bámulja, amit valaha láttam.
- Csitt. Csak egy kis ízelítőre van szüksége. - suttogom a fülébe.
A lélegzete elakad, ahogy a kezem végig fut a nyakán, és a mellén. A másik
kezemmel kinyitom a ruha hátulját, aztán kibontom a melltartóját.
- Nagyon vigyázunk rád. – ígérem, miközben nézem, ahogy Wes lehajol és
megnyalja a punciját. Olyan hangot ad ki, ami valahol a nyögés, a morgás között
van, és a farkam lüktetni kezd. Alig várom, hogy bejussak oda, és beleélvezzek a
nedves puncijába.
- Ó, Istenem! - zihál, ahogy megpróbálja összecsukni a lábát.
- Tartsd őket nyitva, bébi! Hadd nézzem! - Megragadom az egyik combját, és
tartom, amíg bámulom, hogy Wes nyalja a punciját.
- Milyen az íze? - kérdezem, mélyet lélegezve, hogy belélegezzem az illatát.
- Bassza meg, ezt meg kell kóstolni! - Wes csodálkozva hátradől. - Nem tudtam,
hogy egy punci ilyen édes tud lenni.
Nem habozok lehajolni egy hosszú nyalintásra, hogy a mézét a nyelvemen
érezzem. Bassza meg, olyan, mint a krémes mennyország, és mohón
megnyalom még néhányszor.
Wes nevet, ahogy hátradőlök, és nem akarok leállni.
- Tudom, tesó. Én sem akarok megállni. – mondja, és Amelia lábai közé temeti
az arcát.
Várok, és egy pillanat múlva visszahúzódik, aztán én is belemerülök. Amelia
visszahanyatlik az ágyra, és a teste megremeg. Lefetyelem az édes nedvét, ő
egyre közelebb sodródik a beteljesüléshez, aztán visszahúzódom és Wes ismét
átveszi. Ahogy közeledik az orgazmusa, újra cserélünk, mert mindketten meg
akarjuk kóstolni a punciját.
- Az istenit! – dünnyögi Wes, amikor Amelia felkiált, és a csípője felível az
ágyról.
Bólintok Wes-nek, hogy fejezze be, és én feljebb csúszok a lány testén.
Keményen megcsókolom, hagyom, hogy az ajkamról megkóstolja az édes
nektárát, közben lehúzom a ruháját és a melltartóját. Az ajkaimat a nyakán és a
mellkasán mozgatom, ahol kerek, érett csemegék várnak rám. A mellbimbói
kemény kavicsok, amelyek a számért könyörögnek. Bekapom az egyiket,
szopogatom, majd megnyalom, mielőtt a következőre térnék.
- Meg fogok halni! – mondja Amelia és a mellbimbójára mosolygok.
- Nem, csak kurvára keményen megbaszunk. - mondom, majd ismét szopni
kezdem.
A teste megremeg, ahogy minden izom a testében összehúzódik. Teljesen
elcsendesül, mély levegőt vesz, bent tartja, mielőtt az orgazmusát a szobába
sikoltja.
Wes és én nem állunk meg, ahogy az öröm hullámai végig ömlenek rajta, és
addig húzzuk, amíg csak lehet. Kiáltása nyögésbe, majd izgatott visításba csap
át, ahogy vonaglik alattunk. Egy ponton úgy hangzik, mintha nevetne, de aztán
levegőért kap és mi lelassítunk.
Óvatosan megcsókolom a mellét, ahogy felkúszom a testén, majd puhán
megcsókolom az ajkait. Ki van ütve, de még messze nem végeztünk vele. Csak
adunk neki egy percet, hogy lélegzethez jusson.
Amikor kiszállok az ágyból, felém nyújtja a karját, és ez felmelegíti a szívemet.
- Mindjárt visszajövünk. - mondom, ahogy elkezdek vetkőzni. Wes ugyanazt
teszi, aztán lehajol, és leveszi Amelia ruháját, ami csomóban áll a derekán.
A háta alá csúsztatom a kezem, és az ágy közepéig emelem. Wes és én
felmászunk mellé, mindannyian teljesen meztelenek vagyunk.
Lenézek nedves, rózsaszín puncijára, és arra gondolok, hogy érezni fogom a
farkamon.
- Bébi! Wes és én nem akarunk óvszert használni. - mondom, és nézem, ahogy
tágra nyílik a szeme és köztünk jár. - Csupaszon akarunk. Csak benedvesítem a
farkam a punciddal, és tudom, hogy ha bent vagyok, nem tudom kihúzni. Meg
sem próbálom.
- Szedsz tablettát? – kérdezi Wes, és ő megrázza a fejét.
A válaszától a farkam lüktetni kezd, és az előnedvem az ágyra szivárog.
- Jó. - mondom, megszorítom a farkamat és fel-le mozgatom a kezemet.
- Túl közel vagyok! - mondja Wes. Ránézek és látom, hogy erősen szorítja a
farka tövét, nehogy elélvezzen.
Bólintok és Amelia-ért nyúlok.
- Gyere ide, kicsim! - Megfogja a kezem, és felül az ágyon. - Wes megsérült
miattad. Azt akarom, hogy úgy gondoskodj róla, ahogy ő tette azt veled.
Gondolod, hogy meg tudod tenni ezt értünk?
Megsimogatom az állát, ahogy elpirul és bólint.
- Jó kislány! - mondom, lehajolok, és lágy csókot nyomok az ajkaira. -
Felkészítelek téged. - Amikor a szemöldökét kérdőn felemeli, rámosolygok. -
Ma este mindkettőnket befogadsz, és nem akarunk bántani. Szóval azt akarom,
hogy szopd le Wes-t azzal az édes kis száddal, amíg én gondoskodom rólad.
Wes átmegy a másik oldalára, és segítünk Amelia-nak feltérdelni. Előre hajol,
így kerek segge közvetlenül előttem van, és arca pedig Wes farka előtt.
- Még soha nem csináltam ilyet. - mondja halkan, miközben lehajolok és
megcsókolom a hátát.
- Bassza meg! - nyög fel Wes, miközben farkának hegyét a lány ajkához dörzsöli.
Végig simítom a popsiját, megfogom oldalt és megszorítom, majd rácsapok a
fenekére mire felnyüszít és rám néz.
- Nyisd ki a szádat, kicsim! - parancsolom és Wes felé intek.
Amikor megteszi, amit mondok, és Wes a farkát az ajkai közé tolja, a lábai közé
nyúlok és kényeztetni kezdem puha punciját. A popsiját hátra tolja, miközben
Wes farkát szopja.
- Az istenit, Dean, már csinálta korábban. - sziszegi Wes.
- Amelia, szoptál már faszt korábban? Hazudtál nekünk? - kérdezem, a csiklóját
dörzsölve.
Megpróbálja megrázni a fejét, de Wes megragadja a haját és a szája tele van a
faszával, így nem tud válaszolni.
- Talán ösztönösen csinálja? - sugalmazom, és Wes felnyög. - Lehet, hogy mióta
találkoztunk, azon gondolkodik, hogy egy faszt vesz a szájába, és most
keményen dolgozik, hogy jól csinálja.
- Bassza meg, a szájával feji a faszomat!
Becsúsztatom az egyik vastag ujjamat a nedves puncijába, és ki-be húzogatom.
Megpróbálnom kitágítani, amennyire csak lehetséges, mert Wes és én nagyok
vagyunk. Túl nagyok a kis seggéhez és a pinájához, de meg fogjuk
oldani. Működni fog. Nekünk teremtették.
- Milyen érzés? - Kérdezem, azt figyelve, ahogy a nő szája mozog Wes farkán. A
kezét felemelte, hogy simogathassa azt a részét, amelyik nem fér bele a
szájába.
- Mintha egy rohadt vákum lenne a torkában. – mondja Wes, miközben
hátraveti a fejét és előre tolja a csípőjét. – Meg akarom baszni a száját.
- Csináld! - mondom, és még egy ujjamat dugom fel a puncijába. Látni akarom,
mi történik, miközben a szabad kezemmel verem a farkam.
Wes két kézzel tartja a lány haját, miközben a csípője előre-hátra mozog. Nem
csinálja mélyen és keményen, de el fog élvezni a szájától. Karjának és a lábának
izmai minden lökésnél összerándulnak, és látom, hogy visszafogja magát.
Közeledik, ezért abba hagyom a farkam dörzsölését, mert nem akarok a
seggére élvezni. Legalábbis még nem. Megnyalom a másik kezem mutató ujját,
és a hátsó bejáratához érintem. Ahogy Wes morgása egyre mélyül, ujjamat a
szűk lyuknak feszítem, és belecsúsztatom.
Amelia felnyög Wes farkával a szájában, és már csak attól is beindulok, hogy
nézem őket.
- Jó kislány! Jól csinálod, Amelia.
- Elélvezek! - kiáltja Wes, miközben felnyög és a lány szájába élvez.
- Bassza meg, ez jól néz ki! - mondom, tudva, milyen megkönnyebbülést érez.
Figyelem, ahogy Amelia mohon lenyeli a spermát. Felém tolja a seggét, és én
felnevetek. Ismét felizgult. Becsúsztatom egy másik ujjamat a szoros lyukába,
és ő felnyög. Nekünk született.
Wes kihúzza a farkát a szájából és lehajol, hogy megcsókolja Amelia duzzadt
ajkát. - Olyan kibaszottul tökéletes vagy. - mondja kimerültséggel a hangjában.
Amelia sugárzik a büszkeségtől, miközben a csípőjét az ujjaimhoz nyomja. Wes
felkúszik az ágyra Amelia lábai közé, és elkezdi szopni a mellét.
- Egy kis ideig felváltva dugjuk a puncidat. Utána egyszerre leszel a
miénk. Egyikünk itt - mondom, megdörzsölve édes punciját. – másikunk pedig
itt dug meg. - folytatom, miközben ujjaimat mozgatom a seggében. -
Gondolod, hogy meg tudod csinálni, kicsim?
- I…, igen! - dadog, miközben gyönyör száguld végig a testén.
- Nagyon jó vagy! - mondja Wes, miközben a lány lába között mozog.
Feltérdelek Amelia mögé, miközben ő Wes felett térdel. Ujjaimmal végig
simítom a punciját, és lenyomom a csípőjét, hogy Wes belecsúsztathassa a
farkát. Az ujjaimat a fenekében tartom, miközben Wes kitölti.
- Baszd meg! – morog Wes, miközben a szűk, rózsaszín punci lassan
ráereszkedik. Felszisszen, miközben centiről centire beljebb jut Amelia
puncijában. Amikor körülbelül félúton van, kicsusszan belőle és megtartja
nekem. Akkor felváltom, és becsúszok az édes kis mézesbödönbe, amitől
nedves lesz a farkam.
- Jézusom, igazad volt. Annyira kibaszott szoros. - Körülbelül félúton járok, de
meg kell állnom. Kihúzom a farkam, és Wes készen áll, hogy átvegye a
helyemet.
Sokáig így csináljuk, mindig egy kicsit tágítva a hüvelyét.
- Bassza meg, én jövök! - mondja Wes lelkesen, és lerántja a farkamról a
lányt. Magára húzza, néhányszor beledöf, majd kicsusszan belőle, és újból én
következek.
Mindketten mohók vagyunk, és harcolunk a puncijáért. Túl jó, túl szoros, és
mindketten szeretnénk benne lenni.
Már mélyen vagyok Amelia-ban, és csöpög a nedve. Néhány lökés után, ismét
Wes akarja. Mindketten közel vagyunk, és a golyóim összeszorulnak. A farkam
már lila, és nem tudom, meddig bírom még.
- Még egyszer, még egyszer! - nyög fel Wes, majd egyszer, kétszer, háromszor
löki bele magát a lány puncijába. - Bassza meg, még egyszer!
Felgyorsít, a farka ki-be jár, de mielőtt elélvezne, kirántja a lányból. Látom,
hogy a spermája Amelia combjaira fröccsen, miközben belemerülök, és
ugyanezt teszem. Négyszer-ötször keményen belemegyek, majd érzem, hogy a
puncija összerándul körülöttem, és a spermám kifolyik a puncijából. Wes
visszatért belé, és nézem, ahogy a krém lefolyik a combjai belső oldalán és Wes
farkán. Végig folyik közöttük, és hallom Wes morgását.
Alig tudja beleüríteni a golyóit, mielőtt visszaveszem és a farkamra
húzom. Felmordulok és elélvezek, miközben belelövellem a magomat, aztán
kihúzom a faszomat és Wes farkára spriccelek. Mindketten összekentük a
punciját, de még nem végeztünk.
Wes megmarkolja a farkát, és ráspriccel az enyémre, mielőtt az ujjaimat
kihúznám Amelia popsijából. A spermával borított farkamat a szűk lyukhoz
irányítom, és amikor belé nyomom, nem ellenkezik velem. Simán és könnyedén
belecsúszok, és felnyög, amint kitöltöm. Wes visszacsúsztatja a farkát a
puncijába, és a vékony gáton keresztül érzem, a nyomását. A farkunk kitölti,
ahogy hárman összekapcsolódunk.
Amelia lábai remegnek, miközben tartjuk őt, és ki-be mozgunk. Váltakozó
lökésekkel basszuk, úgy, hogy a farkunk vaskos feje mindig a megfelelő helyen
érintse őt. Wes-be kapaszkodik, amikor megfogom a seggét és megcsókolom a
hátát.
- Ó, istenem, mindjárt elélvezek! - kiáltja, amikor a háta felível, és teste
megremeg.
- Együtt! - mondom, és kinyúlok, hogy megcsípjem a mellbimbóját.
Bólintok Wes-nek, tudatom vele, hogy most egyszerre megyünk. Benyúl Amelia
combjai közé, és megdörzsöli a csiklóját, megadva neki az érintést, amire
szüksége van. Már nem képes ellene küzdeni, felsikolt, és átzuhan a határon.
A testem minden idegvégződése erre a pillanatra várt, és nincs más
választásom, mint egy utolsó alkalommal belemerülni a lányba, és elengedni
mindent, amit neki adhatok.
Érzem Wes farkának lüktetését, ahogy a lány puncijába spriccel.
Mindhárman mocskosak és izzadtak vagyunk, de Wes és én mindig erről
álmodtunk. Egy nő kettőnknek, hogy szeressük, ápoljuk és gondoskodjunk
róla. Mindig is ilyen szexre vágytunk, de ez csak egy része az egésznek.
Ahogy kihúzzuk a farkunkat a testéből, a lány Wes mellkasára hanyatlik. Ő
oldalra fordul vele, én pedig, mint egy kanál a háta mögé fekszek. Ahogy ott
fekszünk mindhárman, és megpróbálják csillapítani a lélegzetünket, Wes és én
csókokkal borítjuk Amelia testét.
- Nem hiszem, hogy túléllek benneteket. – mondja ő lélegzetvisszafojtva, és
felnevetünk.
- Csak várd ki, amíg beviszünk a nagy kádba! - mondom, felkelve az ágyból.
- Hová mész? - kérdezi, és felém fordul, miközben Wes-t a karjával tartja.
- Megengedem a vizet. Egy órába fog telni, hogy megteljen a medence.
 10. fejezet
Amelia
Megfordulok kinyújtom a kezemet az egyik pasim felé, de csak egy hatalmas
párnát találok. Felülök, és körülnézek a szobában. Felkuncogok. Ruhák, párnák,
cipők és takarók mindenütt. Visszafekszem az ágyra, és azon tűnődőm hová
mehettek. Nem tehet róla, de elmosolyodom. A tegnap este többet jelentett,
mint amiről valaha is álmodtam.
Kíváncsi voltam, hogy lehet három ember együtt, de ők megmutatták. Ez volt
életem legtökéletesebb és legészbontóbb élménye. Még soha nem éreztem
ilyen kötődést senkivel, nem is beszélve két személyről. Jó érzés volt.
Elgondolkodtat, hogy korábban nem sok randim volt, mert senki nem jelentett
annyit számomra. Nekem erre volt szükségem. Mindig is vonzódtam Wes-hez
és Dean-hez, amikor a tévében megláttam őket, és most már tudom,
miért. Őket nekem szánták, engem pedig nekik. Ennyi. Hogy máshogy
magyarázhatnám el, hogy ilyen gyorsan beléjük szerettem? Hogy milyen mélyre
hatolnak ezek az érzések bennem.
Megfordulok, és megnézem az órát az éjjeliszekrényen. Amikor meglátom az
időt, kipattanok az ágyból.
- Szent szar, el kések az első munkanapomon! - Sikítok. Ahogy kiugrom az
ágyból, majdnem segg esek, mert a lábam belegabalyodott a lepedőbe. Zihálás
tör fel belőlem, amikor egész testemben megérzem a tegnap éjszaka hatását. A
finom, égető érzés mosolyt csal az arcomra, és egy pillanatra elfeledteti velem,
hogy sietnem kell.
Megragadok egy inget, amit a padlón találok, és áthúzom a fejemen. Wes illata
kitölti a tüdőmet, és megállok, amikor megpillantok az éjjeliszekrényen egy
üzenetet. Felveszem. A stadionba kellett mennünk. Ne hagyd el a lakást!
A szememet forgatom, és visszadobom az üzenetet a szekrényre. Munkába kell
mennem. Talán, ha itt lennének, rá tudnának beszélni, hogy maradjak. Nem
késhetek el az első napon, amikor meg kell jelennem. Ráadásul nincsenek is itt,
hogy együtt lógjunk. Tépelődök, hogy hagyjak-e nekik üzenetet, de az ő rövidke
üzenetük után úgy döntök, hogy nem. Különben is, valószínűleg a stadionban
találkozunk. Meglep, hogy ott vannak, hisz épp holtszezon van.
Megkeresem a táskámat. Felkapom és elindulok a lakásomhoz, ahol megejtem
a világ leggyorsabb zuhanyozását. Utálom, hogy le kell mosnom magamról az
illatukat. Emlékeztetem magamat arra, hogy este könnyedén
visszaszerezhetem. A bensőm összehúzódik a gondolatra.
Befonom a hajamat, és felteszek némi szájfényt és szempillaspirált. Néhány
pillanatra megállok a tükör előtt, és megszemlélem a testemet. Apró
véraláfutások a mellemen, és néhány apró zúzódás a csípőmön. Ujjam végig
futnak az egyiken. Kicsik és tudom, hogy az ujjaik okozták. Nem emlékszem,
hogy történt, de nem fájnak, és szeretem őket ott látni. Előre hajolok,
megnézem duzzadt ajkaimat, amelyeket nagyon szeretnek, és elpirulok. Még
sosem csókoltak meg ezelőtt, de Dean és Wes bepótolták az elvesztegetett időt
tegnap este. Bizonyíték erre a szám, és kíváncsi vagyok arra, hogy az emberek
észreveszik-e.
Előveszek egy farmert, és szünetet tartok, amikor meglátom a combom
belsejét. A hő elárasztja a bensőmet, amikor a puha bőrön is meglátom a
nyomokat. Szent szar, tényleg gondoskodtak róla, hogy emlékezzem a közös
éjszakánkra. Az egész testem tele van jelekkel. Elmosolyodok, mert nem
érdekel, hogy túlságosan birtoklóak, és úgy viselkednek, mint az ősemberek.
Erre van szükségem.
Felkapom a fehér pólómat, rajta a csapat logójával. Úgy döntök, hogy edzőcipőt
húzok, mert nem vagyok biztos benne, hogy miből áll majd a mai
napom. Fizikoterapeuta vagyok, így nem hiszem, hogy elvárnák tőlem, hogy
szövetnadrágban vagy ruhában mutatkozzak. Lezser, de alkalomhoz
illő. Tudom, hogy sokat leszek majd talpon, de ma még nem, mivel holtszezon
van. Nem tudom, mit fogok csinálni addig, amíg újra nem indul a bajnokság.
Elindulva a srácok ajtajára nézek. Hallanám őket, ha visszatértek volna, mert
kiabálnák a nevemet. Felhorkanok a gondolatra, majd megnyomom a lift
gombját, és előveszem a telefonomat a táskámból. Talán küldenem kellene egy
üzenetet a pasijaimnak. Ha így gondolok rájuk, pillangók táncolnak a hasamban.
Meglepődtem, hogy kiosontak anélkül, hogy felébresztenének. Annyira
siettem, hogy ezen eddig még nem is gondolkodtam. Azok után, amit együtt
átéltünk, mi lehetett annyira fontos, hogy el kellett rohanniuk? Talán nem
jelentek nekik annyit, mint gondoltam.
Kizárom ezt a gondolatot a fejemből. Ez nem lehetséges. Nem azok után, ahogy
érintették a testemet. Azok után, amit mondtak és tettek velem. Lehet, hogy
nem ismerem Wes-t és Dean-t régóta, de tudom, hogy soha nem
bántanának. Érzem a bensőmben.
Kioldom a telefonomat, és beszállok a liftbe. Valami történhetett, és az
aggodalom gyökeret ver bennem. Nem lehet más oka. Látom, hogy van néhány
nem fogadott hívásom apámtól és néhány üzenetem Mindi barátnőmtől, New
York-ból. Ugyanabban az épületben éltünk és ugyanabba a középiskolába
jártunk. Néhány évvel ezelőtt férjhez ment, és manapság főként sms-ben
tartjuk a kapcsolatot. Különböző irányt vett az életünk.
Nem olyan volt, mint a legtöbb lány, akivel egy iskolába jártam. Egy rossz
porcikája sem volt. Gyakran szöktem át hozzá, amikor anyám nevetségesen
viselkedett, és le kellett lépnem. Az otthona mindig is biztonságos menedék
volt számomra, és a szülei is nagyon édesek voltak.
Csalódott vagyok, amikor nem látok semmit Dean-től vagy Wes-től, de aztán
eszembe jut, hogy nincs meg a számuk, és az enyém sem nekik. Francba! Azt
hiszem, ez kimaradt a zaklatás és a szex között. Felhorkanok eddigi
kapcsolatunk összefoglalóján.
Kapcsolat.
Ez a szó visszhangzik a fejemben. Kapcsolatban vagyunk, nem? Azt mondták,
hogy már várták az igazit, és úgy gondolják, hogy én vagyok az. Ez többnek
tűnik, mint egy barát és barátnő viszony. Nos, legalábbis nekem, de mit
tudhatok? Ez az első kapcsolatom.
Vissza kell hívnom apámat, talán neki megvan Dean vagy Wes száma. Egy
üzenet Mindi-től világít a képernyőmön.
Mindi: Két férfinak adtak a szüzességed?!
Mi. A. Fasz.
Honnan tudja? Még csak pár órája történt az egész. Senki sem tudhatja. A
szívem dobogni kezd. Ó Istenem. Ha tudja, az azt jelenti, hogy kiszivárgott a
videó, amit valaki tegnap este az étteremben készített, vagy ilyesmi. Nincs más
lehetőség. Egy másik szöveg tölti ki a képernyőt.
Mindi: Válaszolj, csitri!
Rákattintok az üzeneteire. Látok egy csomó linket és cikket, a nevemmel,
valamint Wes és Dean nevével együtt. Rákattintok az egyikre, amikor a lift
ajtaja kinyílik. A cikk kezd betölteni, amikor kilépek az épületből. Megfagyok,
amikor meghallom, hogy minden irányból a nevemet kiabálják. Felnézek, és
látom, hogy mindenütt paparazzi van. Az emberek mikrofonokat tolnak az
arcomba és kérdéseket szegeznek nekem. Lefagyok, nem tudom, mit tegyek.
- Igaz, hogy Dean Farmer-rel és Wes Long-gal randizik?
- Megcsalta tegnap este Wes-t és Dean-t azzal a férfival?
- Tudta, hogy erőszakosak?
- Megütötték már valaha?
- Mit szól hozzá az apja?
- Maga is benne volt az alkuban, amikor ma reggel aláírták a szerződést?
Ez a kérdés úgy hatott rám, mint egy pofon.
- Mit gondol, mennyi időre függesztik fel őket az NFL?
Csomót érzek a gyomromban. Átküzdöm magam az embereken. A lehető
leggyorsabban el kell jutnom a stadionba. Leintek egy taxit, beugrok és
mondom a sofőrnek, hogy vigyen a stadionba. A kezem remeg, amikor
megpróbálom felhívni apámat. Könnyek szivárognak az arcomon. Ez az egész az
én hibám.
- Apu! - sírok, amikor felveszi a telefont.
- Melly! Próbáltalak elérni. Ne hagyd el az épületet. Kaptam egy hívást, hogy...
- Már túl késő. - szipogok.
A fényképem valószínűleg mindenhol meg fog jelenni, és összerezzenek, amikor
arra gondolok, hogy anyám meglátja. Megdöbbent, hogy még nem robbant fel
a telefonom. Dühös lesz. Szereti, ha minden makulátlan, és azt hiszem, hogy a
két férfival randevú lánya közel sem olyan.
- Merre vagy? – kérdezi sietve.
- Egy taxiban ülök, útban a stadion felé. Ott vagy?
- Igen. Itt vagyok. Add meg a taxi számát.
Megadom a négyjegyű számot, és hallom, hogy valakivel arról beszél, hogy
engedjék be a taxit a kapun, így nem kell megállnunk.
- Hol van Wes és Dean? - A hangom remeg, amikor felteszem a kérdést. Látnom
kell őket.
- Itt vannak. Most azonnal elkapom őket. Épp indulni készültek, hozzád. – Elönt
a megkönnyebbülés. - Szólok nekik, hogy várjanak.
- Köszönöm! – szipogom.
- Minden rendben lesz. - Apám próbál megnyugtatni, de az újságírók által
feltett kérdések kavarognak az agyamban.
Nem tudom, miért nem gondoltam arra, hogy mit szólnak majd az emberek,
amikor kiderül, hogy az NFL két csillaga osztozik egy nőn. Tudhattam volna,
hogy mindenütt ott lesz. De honnan tudja már mindenki? Wes, Dean és én még
meg sem beszéltük, hogy mi ez közöttünk. Biztos vagyok benne, hogy a
sportolók mindenféle őrült, vad dolgot csinálnak. Miért vonzza ez mindenki
figyelmét? Ez miért olyan nagy ügy? Talán mert még sosem látták őket nővel,
és az apámé a csapat, amiben játszanak. Mégis, tudni akarom, honnan tudja
már mindenki.
- Hamarosan találkozunk, apa.

Leteszem, mielőtt megpróbálna megállítani. Nem tehetek róla. Meg kell

néznem néhány cikket. Visszakattintok a linkekre, és elkezdek olvasni. A
verekedés. Mindent felvettek, és elterjedt. Nagyon kínos, ahogy újra és újra
megnézem a videót. Ha nem mentem volna el arra a hülye randira, ez nem
történt volna meg. Megrázom a fejem. Még csak nem is sajnálom azt a fickót.
Egy nyálkás féreg volt, és szüksége volt egy jó verésre. Én viszont dühös vagyok
és rettenetesen érzem magam, hogy a két ember számára ilyen szörnyű
rendetlenséget okoztam, akik ilyen rövid idő alatt a világommá váltak.
Rákattintok egy másik linkre. A tegnapi hostess-szel készített interjú tölti ki a
képernyőt. Úgy látszik, ő mindent hallott, ami elhangzott. Azt, hogy Wes és
Dean mindketten engem akarnak és, hogy a másik srác csatlakozni akart, de
nem hagyták neki. Látom a féltékenységet a lány szemében. Behunyom a
szemem, szomorúnak és megalázottnak érzem magam.
Ezután megnézek egy cikket arról, hogy mi történt. A nagy része kitaláció, de
néhány részlet valós. Túl sok a feltevés, és utálom, hogy az emberek elrontják
azt, ami Wes, Dean és köztem van. Az emberek válaszokat akarnak a
kérdéseikre, amelyekre még én sem tudom a választ. Még csak most
találkoztam ezekkel a férfiakkal, de az emberek már esküvőről és babákról
beszélnek. Mások szexklubokról és a párcseréről.
A szívem megremeg a csecsemők és a házasság gondolatától, de a gyomrom
görcsbe rándul a szex klubok és a párcsere említésétől. Nem hiszem, hogy Dean
és Wes benne lenne, de mit tudom én? Két férfival vesztettem el a
szüzességemet, akik egy nőn osztoztak. Ki tudja, mi jöhet még ezek után?
Lehet, hogy nem bánják, ha osztozniuk kell rajtam, de én nagyon is bánnám, ha
nekem osztoznom kéne rajtuk. Soha! A gondolatra elönt a harag. Jobb, mintha
sírnék.
A taxi átmegy a kapun, és egyenesen a stadion hátuljába megy. Odanyújtom a
pénzt a sofőrnek, ahogy kiszállok a kocsiból, aztán elindulok a hátsó ajtó felé.
Mielőtt elérném, az apám lép ki rajta.
Alig ölel meg, Wes és Dean beránt az épületbe és megölelnek. Hozzájuk bújok,
és csak attól jobban érzem magam, hogy közel lehetek hozzájuk.
- Sajnálom. - motyogom az egyikük mellkasába. Nem tudom, kiébe, de nem is
számít.
- Kicsim! Minden rendben lesz. – mondja egyikük.
- Nem akarom, hogy bajba kerüljetek. Ez az én hibám. Nem kellett volna
elmennem arra a hülye randira. - mondom Wes mellkasába. Már tudom, hogy
az övé, mert olyan széles. Felemel, és én úgy kapaszkodok belé, mintha soha
nem akarnám elengedni. Itt biztonságban érzem magam.
- Itt nem csinálhatjuk ezt. Adj nekünk egy percet. - mondja Dean, gondolom az
apámnak. Wes elindul a hosszú folyosón, mielőtt belép egy szobába, és
becsukja mögöttünk az ajtót. Felültet egy pultra.
- A könnyeid megölnek. - morog Wes. Dean a hüvelykujjával törölgeti az
arcomat. A mellkasához hajolok, ugyanolyan szükségem van az érintésére, mint
Wes-ére.
- Csak beléd törölte az orrát. - nevet Wes. Vissza kell nyelnem egy vigyort, mert
tényleg megtettem.
- Leszarom! - mondja Dean.
Kezek simítják meg a hátamat.
- Mekkora bajban vagytok srácok? - kérdezem. Visszahúzódom, és rájuk
nézek. Aggódalom ül az arcukon.
- Istenem, nagy a baj, ugye!?
- Lassíts. - Dean csókot nyom az arcomat, mielőtt behajol, és lágyan, édesen
megcsókol. Amikor a szája elhagyja az enyémet, Wes-é már ott is van. Úgy
érzem, hogy kezdek megnyugodni. Folyamatosan dolgozom magamon.
Wes elhúzza a száját az enyémtől, és én vissza akarok térni az óriási ágyukba,
ahol elrejtőzhetek, és senki nem kényszerít arra, hogy ilyesmivel foglalkozzak. A
tegnap este olyan tökéletes volt. Még huszonnégy órát sem töltöttünk együtt,
és meg kell birkóznunk ezzel a szarral.
- Ti…
Dean félbeszakít. – Talán néhány meccstől eltiltanak.
- Komolyan? - remélem, hogy nem igaz.
- Talán nem. - Wes belekönyököl Dean-be. - A fickó nem emel vádat.
Vádemelés nélkül a liga valószínűleg nem fog megbüntetni.
- Nem emel? Miért? Pénzt akar, vagy ilyesmit? Istenem, ez az én hibám! Nem
kellett volna találkoznunk aznap. És ami még rosszabb, nem kellett volna
megpróbálnom féltékennyé tenni titeket.
Wes megfogja a copfomat, hátra húzza, így a szemébe kell néznem.
- Minden rendben lesz. Megoldjuk. A fickó egy pöcs, akinek múltja van. Ne is
gondolj rá!
Bólintok. Nem kéne most beindulnom, de nem tehetek róla. Wes szája
félmosolyra húzódik. Valószínűleg olvas az arckifejezésemből.
Egy ujjat érzek az állam alatt, és megfordulok, hogy Dean-re nézzek.
- Csak az számít, hogy együtt vagyunk. A többi szart így vagy úgy, de megoldjuk.
Amíg együtt vagyunk, mi hárman vagyunk az egyetlenek, akik számítanak.
- Ha nem vigyáztok, belétek szeretek. - kötekedek.
- Ne tégy úgy, mintha nem szeretnél már minket. – ugrat Dean. A szívem
remeg, mert igaza van. Szerelmes vagyok beléjük.
Kopogás töri meg a pillanatot. Apám kinyitja az ajtót és belép a szobába.
- Jól vagy, Melly? - kérdezi apám aggódó arccal.
- Igen. Jobban vagyok. Dühös vagy? - kérdezem.
Ha Wes-t és Dean-t végül felfüggesztenék néhány meccsre, és az hatással lesz a
csapatra, utálnám, ha apám megbánná, hogy idehozott, és munkát ajánlott
nekem. Amennyire emlékszem, az apám sosem haragudott még rám.
- Mi lenne, ha elmondanék neked valamit, és nem haragudnál rám érte? Kvittek
lennénk? - A szemöldököm felemelkedik. Dean és Wes mindkét oldalról a
pulthoz támaszkodnak, amin ülök, szemben az apámmal.
- Mi az? – Összefűzöm az ujjaimat, miért haragudnék az apámra? Talán ki fog
rúgni. Dean és Wes megfogják mindkét kezemet. Az apám éles szemmel figyeli
a mozdulataikat.
- Ehhez hozzá kell szoknom. - Apa megrázza a fejét.
- Ezt már megbeszéltük. - morog Wes.
- Ami történt, megtörtént. Ő a miénk. - teszi hozzá Dean.
Mosolygok, és azon tűnődőm, miről beszélhetnek. Gondolom, még azelőtt volt,
hogy idejöttem.
- Igen, lássuk, mit szól a szerződéshosszabbítás új feltételeihez.
- Mi közöm van nekem ehhez? – nézek rájuk. Mindegyiknek bűntudatos az
ábrázata. Ezt visszavonom. Wes csak vállat von, az ő arcáról nem olvasható le
semmi. Még bűntudat sem.
- Felhívtam a fiúkat ma reggel, amikor kirobbant a botrány. Mondtam nekik,
hogy jöjjenek be, hogy beszélhessünk. - Néz apám mindkettőjükre.
- Beszélnünk kellene róla. A dolgok csak gyorsabban haladnak előre, mint
gondoltuk.
- Tényleg nincs szükségem további részletekre. - mondja apám, és félbeszakítja
Dean-t. - Miután megnéztem a videót, tudtam, mennyire komolyan veszitek ezt
a dolgot. Ezek a fiúk nem bajkeverők. Nem ütik bele az orrukat mindenbe, így
az, hogy verekedésbe keveredtek jelent valamit. Tudom, hogy kapnak ezért
valami büntetést. Nem túl komolyat. Talán eltiltják őket egy-két meccs erejéig.
Különben is, dühösebb lennék, ha nem kapta volna meg a fickó azt, ami jár
neki, miután olyanokat mondott rólad. Ég az arcom, amikor meghallom, hogy
apám tudja, mit mondott az az ember.
Wes és Dean egyaránt megszorítják a kezem.
- A játékosok gyakran csapatról csapatra vándorolnak. - folytatja az apám. -
Hamarosan lejár a szerződésük, és azt akartam, hogy aláírjanak. Nem csak
azért, mert nagyon értékesek, de nem akarom, hogy elvigyenek. Épp most
kaptalak vissza.
- Apa! - A szívem elolvad.
- Nem vesszük el tőled. - mondja Dean.
- De nem osztozkodunk rajta másokkal. - dörmög Wes. Rápillantok, nem tudom,
hogy ez mit jelent.
- A szerződésük kiköti, hogy te vagy a fizikoterapeutájuk. – mondja apa, ismét
magára vonva a figyelmemet.
- Nos, ha a csapatban játszanak, akkor persze, hogy az vagyok. – válaszolom, de
nem tudom, mire akar kilyukadni.
- Te csak az ő fizikoterapeutájuk vagy. Mindig mellettük leszel, ha szükségük
lenne rád valamiben.
Van egy olyan érzésem, hogy nem a fizikoterápiás képességeim miatt fognak a
legtöbbször hívni. Nem tudom, hogy reagáljak. Nem tudom, hogy nevessek,
sikítsak, vagy sírjak.
- Én…
- Továbbá felügyeled a csapat másik két fizikoterapeutáját, egyeztetsz velük az
eljárásokról és diktálod az iramot. Te felelsz az egészért.
- Ne légy dühös ránk! – mondja Wes, lehajolva. Felnézek a szemébe. - Már ezer
éve keresünk. Szükségünk van rád, most, hogy megtaláltuk.
- Tedd meg ezt értünk, és mi mindent megadunk neked, amit csak akarsz. –
teszi hozzá Dean.
- Van egy olyan érzésem, hogy ti ketten állandóan kisajátítotok majd engem,
ugye? - Elpirulok, amikor rájövök, mit mondtam. Dean felnevet, Wes pedig
köhög. Az apám motyog valamit, amit nem értek, és nem is akarom tudni.
Dean megcsókol, és egy pillanatra elveszek, amíg apám meg nem köszörüli a
torkát.
- Vigyétek haza, és rejtsétek el egy ideig. Hadd csituljon el a cirkusz.
- Gyerünk! - mondja Wes, ahogy felkap és egy szó nélkül magával visz.
 11. fejezet
Amelia
Szerencsére van egy mélygarázs az épületünkben. Bejutottunk anélkül, hogy
észrevettek volna. A SUV sötétített ablakai megakadályozták és biztosították,
hogy ne tudjanak lefényképezni minket. Az ágy közepén ülök, lenézek a
telefonomra, amely két másodpercenként felvillan. Csodálkozom, hogy az
akkumulátor még nem adta fel.
Wes és Dean a szüleikkel telefonálnak. Telefonjaik szinte felrobbantak a tőlük
érkező hívásoktól. Később akarták felhívni őket, de mondtam, hogy hívják őket
most. Imádják az anyukájukat és apukájukat, és nem akartam, hogy azon
idegeskedjenek, hogy aggódnak értük. Nem megyek sehova. Néhány percig
eltarthat, míg beszélnek velük.
A telefonom újra megszólal, és anyám neve villog a képernyőn. - Ezt
felveszed? - kérdezi Wes, az ajtókeretnek támaszkodva. Dean bejön, és ledobja
magát, mellém az ágyra, amitől visszapattanok. Ránéz a telefonomra.
- Ez az anyád.
- Ezért nem veszem fel. - Kikapcsolom és ledobom az éjjeliszekrényre.
Megpillantom a legutóbbi üzenetet. „Ne hagyj üzenetet, amikor elmész. Ébressz
fel." Próbálom megszidni őket, de ők csak mosolyognak.
- El akartuk intézni a dolgokat, mielőtt felébredsz. Azt hittem, még azelőtt
visszaérünk. – vallja be Dean.
- Biztos voltam benne, hogy elég jól kimerítettünk ahhoz, hogy ez
megtörténjen. – teszi hozzá Wes, ellökve magát az ajtótól, és csatlakozik
hozzánk az ágyon. - Még mindig kurvára be vagyok rágva azokra a fickókra, akik
kamerát toltak az arcodba.
Wes-ért nyúlok, és hátulról átölelem, mielőtt felállna. Folyton le akar menni a
földszintre, hogy megossza a gondolatait a fotósokkal. Oké, talán az öklét
osztaná meg velük. Megállítom, mert az csak olaj lenne a tűzre, és azzal
megkapnák, amit akarnak – egy olyan történetet, melyben ezek a tökéletes
pasik rossz színben tűnnének fel. Nem hagyom, hogy ez megtörténjen.
- Basszák meg magukat! Különben is, miután mindannyian összeházasodunk és
felveszitek a Farmer vezetéknevet, tudni fogják, hogy ez nem valami perverz
szarság, vagy valami játék. Tudni fogják, hogy valódi. Azt is tudják már, hogy az
a rohadék megérdemelte, hogy megüssük, azok után, ahogy a csajunkról
beszélt. Majd ez is elmúlik.
Wes megfordul, és az ölébe húz, így mindketten szemben vagyunk az ágyon
elnyúlva fekvő Dean-nél, aki úgy néz ki, mintha az időjárásról beszélne, és nem
arról, hogy mindannyian összeházasodunk.
- Azt akarod, hogy felvegyem a vezetékneved? - kérdezi Wes.
- Meg akarsz házasodni? – utánzom Wes-t.
Úgy néz ránk, mintha mi lennénk megőrülve.
- Nos, igen. - Felül. A szemei Wes-re szegeződnek. - A testvérem vagy, ember.
Ugyanolyan része vagy a családnak, mint bármelyikünk. Te egy Farmer vagy. - A
tekintete most rám villan. – És ő is az lesz.
Elfordítom a fejem, hogy Wes-re nézzek, akinek a szeméből folynak a könnyek.
- Tudom, hogy nem lehetünk mind házasok, de az ügyvédeknek kell készíteniük
egy iratot arról, hogy összetartozunk. De azt hiszem, hogy jogilag Westnek
kellene szerepelnie a házassági engedélyben. Talán akkor átjut azon a vastag
koponyáján, hogy mennyire komolyan gondolom, hogy ő is Farmer.
Könny csorog az arcomon.
- Srácok, nem gondoljátok, hogy ez túl gyors? - kérdezem.
- Bassza meg, nem! - csattan fel Dean.
Wes szája a nyakamra megy.
- Eddig vártunk rád, kicsim. Már nem várunk tovább. Szeretünk téged és tudjuk,
hogy te is szeretsz minket.
- Igen! - ismerem el. Hanyatt döntenek. Wes az egyik kezemet szorítja, Dean a
másikat.
- Még egyszer! Mondd még egyszer! – követeli Dean.
- Szeretlek! Mindkettőtöket.
- Bassza meg, én is szeretlek! Dean hangja durva. Wes-re pillant. -
Mindkettőtöket szeretlek. Ti vagytok a családom. Egy család vagyunk.
Wes nagyot nyel.
- Én is szeretlek benneteket. Jobban, mint gondoltam. - Szavai szinte
megfojtanak.
- Most, hogy ezt megbeszéltük, dolgozzunk meg a kis testét, hogy sikoltozzon,
mindaddig, amíg azt nem mondja, hogy a feleségünk lesz.
- És szüljön nekünk gyerekeket! – teszi hozzá Wes.
- Bassza meg, ne mondd ki hangosan, mert mindjárt elmegyek. - nyögi Dean.
Érzem, hogy nedves leszek.
- Lehet, hogy már terhes, annyiszor élveztünk a puncijába tegnap este.
- Ó, Istenem! – sóhajtok. A pillantásom kettejük között jár, vad vágy ül az
arcukon.
Mindketten lecsapnak rám, hogy beváltsák az ígéretüket.
 Epilógus
Amelia
Négy hónappal később...
- Mi ez a lárma? - Próbálok felülni, de nem tudok. Beszorultam két óriás közé.
- Korán van még. - morogja Dean, és Wes felmordul.
- Mit csinálnak ilyen korán? - Megpróbálok szabadon mozogni, de megint nem
jutok sehová.
Dean megmarkolja a mellemet, miközben Wes becsúszik a combjaim közé.
Abba hagyom a tekergődzést, amint Dean a másik kezével megragadja a
lábamat, átveti az övén, és szélesre tárja a combjaimat Wes-nek.
- Srácok? - nyögök, ahogy Wes keze eltakarja a számat.
- Sss, nem akarom, hogy bárki meghallja ezeket az édes nyögéseket. Ezek a
mieink. – suttogja Dean a fülembe. – Gyerünk, Wes élveztesd el! Mindannyian
tudjuk, milyen morcos, ha nem kapja meg a reggeli orgazmusát. Meghúzza a
mellbimbómat, majd az ujjai között morzsolgatja.
Belezihálok Wes tenyerébe. A pillantásunk összekapcsolódik, miközben a
csiklómat dörzsöli. Dean megcsókolja a nyakamat, míg az ujjai birtoklón
markolják a combomat, mint mindig.
A hangos dörömbölés, amelyet korábban hallottam, elhalkul, és csak a kezükre
tudok gondolni, amivel egyre közelebb visznek az orgazmushoz. Nem tudom
elhinni, hogy megint elélvezek. Minden éjjel kimerültek vagyunk a kis
küzdelmünk után.
Nos, az nem nagy küzdelem, amikor a két férfi, azzal zárja le a civakodást, hogy
megcsókolnak, a farkukat a számba teszik, vagy örömmel kínoznak, míg
sikoltozni nem kezdek. Ők ketten sosem játszanak tisztességesen. Addig
csinálják, amíg el nem ájulok, és az életemre esküszöm, hogy nem is emlékszem
már arra, hogy min veszekedtünk.
Dean lába átölel, miközben a keze a combomtól halad le a seggemhez. Izeg-
mozog a fenekem előtte. Wes ujjai a csiklómon gyorsabban mozognak, ahogy
Dean két ujját hátulról belém nyomja.
Hátra vetem a fejem, ahogy elönt az orgazmus. Dean ujjai tovább járnak
bennem, míg Wes a csiklómat dörzsöli, és elélvezek. Kikészítenek, teljesen
szétesek közöttük. Lehunyom a szemem, és elmosolyodok.
- Aludj tovább, kicsim! Még korán van.
Felmordulok, tetszik az ötlet. Mindaddig, amíg egy hangos robaj fel nem
ébreszt újra.
- Srácok! Mi történik?
Újra mocorogni kezdek, hogy kijussak közülük.
- Amelia! - megdermedek, és a szemem tágra nyílik. Dean és Wes felkapják a
fejüket. - Az anyám! - vinnyogok.
Hónapok óta kerülöm őt. Úgy tűnik, hogy lejárt az időm. Az egyetlen
beszélgetésünk, miután a média leadta a sztorinkat, nem ment olyan
jól. Rácsaptam a telefont, amit még soha azelőtt nem csináltam egész
életemben. Megdöbbentett, hogy ennyi időbe telt neki, hogy megjelenjen az
ajtóm előtt, és a figyelmemet igényelje. Őt senki sem hagyja figyelmen kívül.
- Engedjetek el! - Megpróbálok kiszabadulni, és a srácokra pillantok. – Vissza
fog jönni, és nem láthat benneteket meztelenül! - kiáltom az utolsó részt. Nem
szeretem annak a gondolatát, hogy bárki meztelenül látja őket. Dean mosolyog.
- Csak te láthatsz minket meztelenül. - Wes megragadja az arcomat és mélyen
megcsókol, mielőtt végre elenged. Én sietve felkelek, miután Dean a seggemre
csap, hogy gyorsabb mozgásra ösztökéljen.
Megtalálom a fehérneműmet, és felkapom. Ezután megragadok egy inget a
padlóról, és áthúzom a fejemen. Megfordulok, de Dean és Wes még mindig az
ágyban fekszenek, lazán és nyugodtan. Nos, kivéve az erekciójukat, amely a
figyelmemért könyörög. A pillantásom oda-vissza jár közöttük. Vissza akarok
mászni az ágyba az embereimmel, és nem akarok kimenni és szembenézni az
anyámmal.
- Amelia! - kiáltja újra.
- Öltözni! – csattanok fel, mire mindkettő rám mosolyog. Lehunyom a szemem
és kitrappolok a szobából. Megállok, amikor meglátom, hogy anyám három
építőmunkással beszélget. Mindannyian nyíltan flörtölnek vele. A férfiak úgy
vonzódnak anyámhoz, mint molylepkék a lánghoz.
- Anya!
Megfordul, és rám néz. A mosoly eltűnik az arcáról.
- Ó, a lányom, aki hónapok óta nem beszélt velem!
- Kétszer hívtál, és egyszer küldtél üzenetet, anya. Nem hiszem, hogy alig
vártad, hogy beszélj velem. Sőt, azt hiszem, dühös vagy rám, és elkerültél.
Az állát összeszorította.
- Nem volt más választásom. Már néhány hónapja megvolt a párizsi utam
időpontja. Nem hagyhattam, hogy ez a vad időszakod megzavarja az életemet.
Eddig! - tart fel egy három hónapos magazint.
- Igen, férjhez mentem. - ismerem be. - Sajnálom, hogy nem hívtalak meg, de
szűk körű volt, és a telefonban mondott dolgok után úgy gondoltam, hogy így
lesz a legjobb.
Anyám lebiggyeszti az ajkát. Felpillantok, mikor Dean és Wes belépnek a
nappaliba.
- Kifelé! – ordít Wes az munkásokra. - Jöjjenek vissza holnap!
- Nincs rajtad a kibaszott nadrágod, kicsim. - motyogja Dean mellettem, és
dühösnek tűnik. Ránézek.
- Ezt még megbeszéljük. - Rámutatok a nagy lyukra a falon, emlékeztetve őket
arra, hogy min vitatkoztunk tegnap este. Igyekszem visszatartani a mosolyomat,
amikor rájuk nézek.
Anyám megköszörüli a torkát. Nyilvánvalóan nem szereti, ha nem ő áll a
figyelem középpontjában. Mindannyian ránézünk. Haja és sminkje tökéletes,
mint általában. Mindig egy csapattal utazik, akik biztosítják, hogy a lehető
legjobban nézzen ki.
Wes-re és Dean-re pillant. Megdermedek és azon tűnődőm, hogy mit
gondolnak az anyámról. Mindenki azt gondolja, hogy lélegzetelállító, de amikor
rájuk nézek, mindketten aggódva pillantanak rám. Anyám nem ragadta meg a
figyelmüket.
- Még csak fel sem hívtál, hogy elmondd. Így jöttem rá. – szipog anyám,
miközben a magazint lengeti.
- Az a magazin már három hónapos. - megrázom a fejem. A házasságunk régi
hír. A paparazzik már túl vannak a sztorin.
- Csak most láttam. – dobja vissza a labdát.
- Anya, ha annyira aggódnál értem, akkor keményebben próbálkoztál volna
elérni engem telefonon, miután letettem. Nem csak akkor, amikor a nevünk
már mindenütt ott van. Ha tudni akartad volna, mi történik velem,
megkérdezed.
- Nem bírtam megkérdezni! Két férfi, Amelia. Igazán? Tudod, hogy nézel ki
ettől?
Fellendítem a karjaimat, és megragadom Wes-t és Dean-t is, ismerve anyám
szavainak hatását. Nem mozdulnak a szorításomból. Anyám dühös tekintete
oda-vissza jár Wes és Dean között.
- Szeretlek, de meg kell birkóznod a gondolattal. Összeházasodtunk.
- Tudod, hogy nézünk ki ettől?
- Nem érdekel, hogy nézek ki tőle. Boldog vagyok, és csak ez számít.
- El kell mennie! - morog Wes, még csak nem is az anyámhoz szól.
- Nincs szükséged erre a stresszre. - teszi hozzá Dean. Megfordul, és megérinti a
hasamat.
- Nem! - zihál az anyám. - Tudod egyáltalán, hogy melyikük az apa? – kiáltja
kivörösödött arccal.
- Mindketten! - csattant fel Wes és Dean egyszerre, ami megmosolyogtat.
Mintha számítana, ki az apa. Egy család vagyunk. Más nem számít.
- Azt hiszem, menned kell. - mondom neki. Vállai megereszkednek, és egy
pillanatig olyan kifejezést látok az arcán, amilyet még soha nem láttam
ezelőtt. Eltolom Dean és Wes kezét, és odamegyek anyámhoz.
- Most már ez az életem. Szokd meg!
- Az apád…
- Ne! – szakítom félbe. - Nem akarom azt az életet, ami New Yorkban van, és ha
része akarsz maradni az életemnek, el kell ezt fogadnod. Dean-nek és Wes-nek
igaza van. Nem hagyom, hogy felzaklass.
Anyám feje előre billen, a haja belehull az arcába.
- Oké!
- Oké?
- Olyanok, mint az apád. Ez végleges. Nem fognak elköltözni.
- Szeretem őket. Imádom az itteni életemet. - Megragadom a kezét. – Szeretlek,
anya.
- Én is szeretlek. – Betűr néhány tincset a fülem mögé, meglep a szeretetével.
Gyorsan elrejti.
- Mennem kell. - Mindkét oldalon arcon csókol, mielőtt távozik. Megáll az
ajtónál, és a pasijaim felé fordul.
- Vigyázzanak rá!
- Mindig. - mondják mindketten, mire anyám bólint, majd megfordul és távozik.
Nézem, ahogy kilép az ajtón, és ott állok egy pillanatig. Megbékéltem
anyámmal. Annál is inkább, mivel egy hetet Wes és Dean családjával töltöttem
a tanyájukon. A családjuk elfogadott engem, mintha születésem óta közéjük
tartoznék.
A nővéreik már olyanok nekem, mintha a saját nővéreim lennének, és az
édesanyjuk melegszívű és kedves volt. Úgy éreztem, hogy először van igazi
édesanyám. Nem anyám. Nem akarom, hogy anyám eltűnjön az életemből, de
azt tudom, hogy soha nem állunk majd közel egymáshoz. És ez így is van
rendjén. Több mindenem van, mint amire valaha is vágytam.
Dean és Wes felé fordulok, akik karba tett kézzel állnak, de arcukat aggodalom
árnyékolja be.
- Akartok beszélni róla? - Mosolygok, és a falon lévő hatalmas lyuk felé
mutatok. Ezzel tudatom velük, hogy nem vagyok ideges az anyám miatt. Ő az,
ami.
Wes vállat von. Dean mosolyog.
Rám szálltak, hogy elvigyem a cuccaimat a lakásomból. Már hozzá akartam
fogni, de folyton úton vagyunk, és mindig közbejött valami.
A házasságkötésünktől kezdve, néhány edzőtáboron át, a terhességemig, és a
családjuk tanyáján töltött időig. Egyszerűen nem jutottam el odáig.
Sok cuccom még mindig dobozokban van, de nem sürgős a dolog. Úgy tudom,
egy évre van kibérelve a lakás, szóval mit számít?
A veszekedés akkor tört ki, amikor hazaértek egy találkozóról az ügynökükkel,
és a régi ágyamban találtak meg ájultan. Mióta megtudtam, hogy babát várok,
bármikor képes vagyok véletlenszerűen elszunyókálni. A régi lakásomban
kerestem valamit, ami rájön az egyre növekvő pocakomra, és beájultam.
Nem tetszett nekik, hogy a régi ágyamban aludtam. Szóval egy kis veszekedés
tört ki. Nem tartott sokáig, mert az ágyukhoz szorítottak. Nem engedték, hogy
beszéljek, csak nyögdécselni tudtam, amíg el nem ájultam. Amikor
felébredtem, már folyt az építkezés a két lakás között.
- Meg akarod tartani a lakást. Rendben. Hamarosan lesz egy kibaszott nagy
lakásod. – mondja Dean felém közeledve, és Wes követi.
Csípőre teszem a kezem, hogy kinyissam a számat, és már mindkettő rajtam is
van. Nem igazán érdekel a lakás vagy az építkezés. Inkább csak azt akartam
mondani nekik, hogy tegnap ostobán viselkedtek.
- Dolgozzuk meg újra, Dean! - mondja Wes.
Hamisan felmordulok, amikor lefognak, és elkezdik végig csókolni a testemet,
különös figyelmet fordítva a hasamra. Hátra dőlök, élvezem a tervüket, és azt
gondolom, hogy én is tudok olyan mocskosan játszani, ahogy ők.
Tetszik az alaposságuk.
 Epilógus
Amelia
Hét évvel később ...
- Bassza meg, hol van Wes? - kérdezi Dean, miközben lökései egyre mélyebbek
lesznek.
- Azt mondta, hogy úton van. - vigyorgok, miközben kihúzza belőlem a nagy
farkát.
- Nem tudom, meg tudom-e várni.
- Jobban teszed! – figyelmeztetem.
- Bassza meg! - Ismét felnyög és mély lélegzetet vesz.
Ekkor a szállodaszobánk ajtaja kinyílik, és ott áll Wes, mint egy vadállat. A
puncim összeszorul Dean körül, és ő felkiált.
- Istenem, kicsim, lazítsd el a puncidat! Végre itt vagy!
Dean-en lovagolok, miközben szemmel tartom Wes-t. - Szükségem van rád! -
nyögöm, és feltarton neki a fenekem.
Wes nem habozik, leveszi a ruháját, és megragadja a síkosítót, amit neki
készítettem elő. Bekeni a farkát, miközben felmászik az ágyra, és mögém
térdel. Amikor megérzem a farkának csúcsát a hátsó bejáratomnál, ellentartok.
Nagy szükségem van rá.
- Hol voltál? – nyögdécselem, amikor kitölt.
Mindkét férjem bennem van, és most végre egésznek érzem magam.
- Elkaptak az előcsarnokban, és nem tudtam elmenekülni. A biztonsági
csapatnak kellett jönnie, hogy kihozzon. - mondja Wes, és mélyre löki magát. -
Bassza meg, kicsim, szoros vagy.
- Tesó, nem bírom már sokáig. – mondja Dean, és a mellkasába mélyesztem a
körmeimet.
- Jobb, ha vársz, Dean! - fenyegetem, mire bólint, és labdarúgó statisztikákat
kezd motyogni, hogy kordában tudja tartani magát.
Texasban vagyunk a szezon utolsó fordulóján. Ez a meccs mindkét férjem profi
pályafutásának utolsó játéka. Úgy döntöttek, hogy nyugdíjba vonulnak, és több
időt töltenek a családunkkal, és én nem is lehetnék ennél boldogabb.
Még mindig velük utazom idegenbe, mert néhány napnál tovább nem bírják,
hogy távol legyenek tőlem és a gyerekektől. De hetente öt fiúval utazni
mindannyiunk számára stresszes. Az oldalvonalon állni, és nézni, ahogy a
férjeimet minden vasárnap elkapják, az tönkreteszi az idegeimet. Nem tudtam,
hogy mennyit tudok még elviselni, de szerencsére mindketten jobban ismernek
engem, mint én magamat, és azt mondták, elég volt.
Apám még a kötelezettségiből is visszavett, hogy segíteni tudjon a fiúkkal, és
több időt tölthessen velük. Azt mondja, az élet rövid, és nem akarja azzal
tölteni, hogy focistákkal kiabál, ahelyett, hogy az unokáival birkózna.
- Csak gondolj arra, hogy lány, lány, lány. - mondja Wes Dean-nek, és meg kell
harapnom a számat, nehogy felvihogjak.
Mindketten annyira szeretnének egy kislányt, hogy alig bírnak magukkal. Ez az
oka annak, hogy megpróbálkozunk a hatodik babával. Azt mondták, hogy
teherbe ejtenek, és ők betartják a szavukat. Nagy családunk van, tele fiúkkal,
akik hangosak, szagosak, és mindig mindenre felmásznak. De nem változtatnék
semmin. Mindennél jobban szeretem a fiaimat, és bár az élet kaotikus, de
szórakoztató is. És annyira szerelmes vagyok, hogy alig kapok levegőt.
- Ezzel nem segítesz! - morog Dean.
Érzem Wes ajkát a hátamon, és tudom, hogy ő is megpróbálja elfojtani a
nevetését. Mi hárman megegyeztünk, hogy felváltva dugják a puncimat, és Wes
ma reggel a meccs előtt kapott meg.
- Szeretnél újra, meg újra elélvezni? - kérdezem lehajolva, és megcsókolva Dean
nyakát.
- Igen! - ordít Dean, és abban a pillanatban elélvez bennem.
- Bassza meg! - hallom Wes-t, majd még egyszer mélyre löki magát a seggembe,
és ő is elélvez. - A francba, ahogy kiszállt, én is elmentem. - mondja, és próbál
levegőhöz jutni.
- É velem mi lesz? – nyafogom és lebiggyesztem az ajkamat.
- Kicsim, azt gondolod, lógva hagyunk? - mondja Dean, miközben keményen
belém löki magát.
- Hagytunk már valaha úgy kimászni az ágyból, hogy ne gondoskodtunk volna
rólad? - Wes kérdezi, ahogy megragadja a seggemet.
- Mit csináljak kettőtökkel? - kérdezem, kettejük közt ringatózva.
- Van rá elég időnk, hogy kitaláljuk. - válaszol Dean, a mellbimbómat pöckölve.
Most, hogy visszavonulnak, azt csinálunk, amit akarunk. Ami azt jelenti, hogy
sokkal több időt fogok az ágyban tölteni. Felnyögök, és megfogom Wes lábait.
Olyan erősek és vastagok, és én szorongatom őket, ahogy az embereim belém
nyomulnak.
Dean megragadja a csípőmet, és én elmosolyodok. Meglep, hogy eddig még
nem vettek észre semmit. Öt gyereket szültem, így a testem már nem olyan,
mint amikor találkoztunk. Felszedtem néhány kilót a csípőmre és a seggemre,
amiktől már nem tudok megszabadulni. A férjeim szerint így még szebb vagyok,
de elrejtik a tényt is, hogy ismét babát várok. Nekik fogalmuk sincs róla.
Még korai, de a múlt héten ellógtam a nőgyógyászhoz egy ultrahangra, és
kiderült, hogy kislányt várunk. Mindenki nagyon izgatott lesz, és az enyém a
valaha volt legjobb, nyugdíjba vonulási ajándék.
Készíttettem egy tortát rózsaszín masnival, amit a szobaszerviz egy óra múlva
szállít. Még öt tucat rózsaszín lufit is rendeltem, szóval jó móka lesz végignézni,
ahogy behozzák őket ide.
A legnehezebb volt titokban tartani, de annyira izgalmas lesz nézni az
arcukat. Nagyon szeretem őket, és mindent meg akarok adni nekik, csakúgy,
ahogy ők is mindent megadnak nekem. Soha nem gondoltam volna, hogy az
életem így alakul. Tele szeretettel és nevetéssel, és több mosollyal, mint
amennyit meg tudok számolni. Védve vagyok és szükség van rám; nem ez az,
amire egy nő vágyhat?
A testem összerándul, mert a férjeim úgy játszanak rajta, mint egy hangszeren.
Pontosan tudják, mit szeretek, és merre szeretem. Soha nem hagyják, hogy
elfelejtsem, ki ezért a felelős.
Ez alkalommal, csak utánam élveznek el. Annyira megrázó az élmény, hogy
ráhanyatlok Dean-re, miközben Wes megcsókolja a hátamat, és közben
letisztogat minket.
- Szeretlek benneteket! - mormogom.
- Én is szeretlek, kicsi! - mondja Dean, megcsókolva a fejem tetejét.
- Szeretlek, bébi! - mondja Wes, és rácsap a fenekemre. - Most én jövök,
fordulj meg!
Vigyorgok, amikor Wes a hátamra fordít és a lábaim közé fekszik.
Elmondhatnám nekik, hogy már úton van a lányunk. De mi lenne abban a
poén?

VÉGE!