過労死 – „Sudden death from overwork”

A karoushi –t legtöbb esetben szívroham vagy stroke okozza. Sok probléma adódik a fogalommal –
egyes orvosok szerint ez nem is orvosi fogalom, hanem társadalmilag megalkotott betegség, ami nem
is „valós”. A japán kutatók nem értenek egyet sem definíciójában, sem az alá tartozó halálokokban,
sőt, abban sem, hogy csak a halál tartozik-e bele. A karoushi nem csak keringési zavarokat takar,
hanem olyan halálos kimenetelű betegségeket is, amelyeket pl. a megkésett orvosi ellátás okoz
szabadidő hiányában, vagy a túlmunka következtében történő öngyilkosság. Pl. néhány karoushi
áldozat kómában, érelpattanás következtében bekövetkezett májrendellenességben,
gyomorfekélyben vagy asztmás rohamban stb. halt meg.

Walter Tubbs – újradefiniálja a szót, szerinte a stressz okozta halálra utal, nem az „overworkre”, azaz
túldolgoztatásra. Szerinte a túl sok munka ennek csak egy eleme. Ez a halmozott, hosszú távú hatása
egy olyan szituációnak, melyben az ember úgy érzi, képtelen változtatni a helyzetén. + A
hirtelenségét is megkérdőjelezi…

Egyes kutatók szerint a karoushi egy új munkahelyi betegség tipikus tünete lehet, amire 合理化病-
ként (racionalizációs betegségek) utalnak. (Mivel a modern termelésben arra törekszenek, hogy
ugyanazt a hatást kevesebb erőforrással érjék el.) Ide tartoznak pl. a vibration white fingers (VWF)
vagy az agyvérzés egy fajtája. A nagyvállalatok és az állam legtöbbször visszautasította a kompenzáció
fizetését arra hivatkozva, hogy a növekvő produktivitás miatt ezek az állapotok elkerülhetetlenek,
vagy hogy nem bizonyítható, hogy ezek valóban a munkával állnak kapcsolatban. Mégis, pl. a nemzeti
erdészetnél (National Forestry Service) a 60-70-es években 20000-ből 3000 láncfűrészt használó
munkás VVF-ben szenvedett.

Pszichoszomatikus megközelítés: a stressz nem külső hatás, hanem a mi reakciónk a stresszes

körülményekre az élet- és munkaterünkben. Ha megtanuljuk irányítani a reakcióinkat, kezelni tudjuk
a stressz hatásokat is. Ellenben ha nem tanuljuk meg, a reakcióink beteggé is tehetnek minket, sőt,
halálosak is lehetnek.

A karoushi-t általánosan hirtelen halálnak nevezik, Tubbs példaként a ragadozó által halálra hajszolt
antilop esetét említi, amelynek a félelemtől és a fizikai megterheléstől megáll a szíve. Seligman ezt
vészhelyzeti vagy együtt érző/megértő halálnak nevezi (emergency/sympathetic death). A karoushi
csak látszólag egyezik ezzel Tubbs szerint. Gyakori minta, hogy a beosztott rendkívül hosszú
időtartamot dolgoz le, kevés idő jut a pihenésre, majd további követeléseknek is eleget tesz, amelyek
kimenetele halálos. 89-ben a kompenzációs követelések vizsgálatakor hatóságok az előző heti
munkarendet vizsgálták meg, előtte pedig csak az előző napit. Tubbs ezt nevetségesnek tartja, mivel
a stressz kutatások szerint ennél jóval komplexebb, még állatok esetében is – a karoushi-t nem
egyetlen eset okozza, mint az antilop esetében, hanem események láncolata. A stressznek rengeteg
forrása, mentális és fizikai hatása van, sokfajta betegséget okozhat a halál mellett. Kevés hangsúlyt
fektetnek pl. a családi életre vagy a megelőző fizikai reakciókra.

Egy értékelő eszköz lehet a Holmes-Rahe táblázat a stresszt okozó életmódváltozásokról, amivel
megjósolható a stressz következtében történő összeomlás. Holmes és Rahe számos beteg
panaszainak és életkörülményeinek összevetésével alkotta meg. Életkörülmények alatt az olyan
változásokat értik, amelyek változásra vagy belenyugvásra kényszerítik az egyént. Véleményük szerint
az az ember, aki 150 pont alatt van, az a következő 2 évben kevesebb, mint 1/3 eséllyel lesz súlyosan

1
beteg, 150-300 pont között ez 50%, 300 felett több, mint 80% a komoly mentális összeomlás
lehetősége. A veszélyes periódus 2 év, nem pedig egy hét vagy egy nap.

Ez alapján nem is olyan könnyű megállapítani, hogy a túldolgoztatás volt-e a halál oka. Fontos faktor
az is, hogy mennyire keményen dolgoztak, de ennél is lényegesebb, hogy mi volt a hozzáállásuk a
munkájukhoz és az életükhöz. Munka esetében pl. mennyire dolgoztak keményen – egy farmer
szinte éjjel-nappal dolgozik, egy atléta minden nap komolyan edz, ennyire nem megterhelő fizikailag
egy munka…

Első jelentés karoushi-esetről: 1969-ben egy 29 éves, házas férfi halt meg stroke-ban, aki újságok
szállításával foglalkozott. Ezt foglalkozási halálnak vették, amihez a túlzott munkamennyiség és túlóra
mellett rossz egészségi állapot vezetett. A család 5 évvel az eset után kapott anyagi támogatást. Azóta
az újságiparban relatíve jól dokumentálják az ilyen eseteket, a 70-es években 18-at jegyeztek le.
1987-ben a Ministry of Labor - 厚生労働省 Munkaügyi Minisztérium elkezdett statisztikákat kiadni
róla. Felmérések szerint 500, Tokió fontosabb vállalatainál dolgozó értelmiségi közül 46% aggódott a
saját egészsége miatt, negyedük esetében a családjuk félt a karoushi-tól, 5-20%-uk pedig saját magát
tartotta fokozottan veszélyeztetettnek. A félelem a korral fokozódott, és a családtagok sokkal jobban
aggódtak a karoushi lehetősége miatt, mint maguk a dolgozók. Az 1992 előtti években kb 20-60
családot kompenzáltak karoushi esetén, de ennél sokkal több volt a haláleset, Kawato a 20-59 évesek
esetében több, mint 10000-re teszi évente.

Ekkoriban Nyugaton nem tapasztaltak karoushi-hoz hasonló haláleseteket, ott az A típusú

viselkedésmódot tekintették rizikósnak koszorúér-betegségek kialakulása szempontjából az 1950-es
évek óta. (Az A típus idegeskedésre hajlamos, a B típus nyugodt, alkalmazkodóbb emberekre utal). Ez
az A típus-elmélet a külföldi irodalmon keresztül bejutott Japánba is, de nem tartották vele
azonosnak a karoushi-t, mert a 70-es években a szigetországban történt halálesetek áldozatai közül
kevés volt a magas beosztású egyén, legtöbben napszámosok, újságoknál és televízióknál,
építkezéseken dolgozók, eladók stb. voltak. Kollégáik és családjuk hatására kezdték el behatóbban
vizsgálni a haláleseteket. A 70-es években kb. 100 család kapott kompenzációt. Komoly
ellenintézkedéseket próbáltak a karoushi ellen bevezetni, sőt, egyes tudósok járványként kezdték
kezelni, de a kutatása még gyerekcipőben volt. A Japanese Association of Industrial Hygiene (JAIH –
Japán ipari higiénia szövetsége) felállította a hároméves Shift Work Commitee - Váltóműszakok
Bizottságát a 70-es években a váltóműszakok és a munkások egészségügyi állapota közötti kapcsolat
vizsgálatára és a betegségek elleni intézkedések ajánlására. Kérdőíveik bár nem közvetlenül a
karoushi-t célozták meg, eredményeik mutatták, hogy a 2 műszakban dolgozóknak rosszabb az
egészségi állapota.

1982-ben 3 orvos kiadta az első könyvet a témáról „Karoushi” címen, a terminus maga is innen ered.
Egyéni eseteket vizsgáltak, és megállapították, hogy a legtöbb karoushi áldozat több, mint 3000 órát
dolgozott évente. A National Defense Council for Victims of Karoshi - 過 労 死 弁 護 団 全 国 連 絡
Nemzeti Védelmi Tanács a Karoushi Áldozataiért 1988-ban alakult meg. Megnyílt a karoushi hotline.
1990-ben megjelent angolul a "Karoshi - When the Corporate Warrior Dies" (Karoushi – Mikor a
Vállalati Harcos Meghal) – a karoushi szó ekkor jelent meg angol nyelvkörnyezetben, és néhány
külföldi újság és televízió is foglalkozott az ilyen esetekkel. 91-től egyre terjed róla az információ,
tanácsadó irodák nyíltak a japán munkásoknak Brüsszelben és New Yorkban. A problémát elismerték
az Egyesült Nemzetek Subcommittee of Human Rights - Emberjogi Albizottságánál, a Ministry of

2
Labor pedig felállította a Committee of Work-Related Vascular Diseases - Munkával Kapcsolatos
Érrendszeri Betegségek Bizottságát válaszul a nyilvános nyugtalanságra.

Az 1988 közepén jogi és egészségügyi szakértők által felállított telefonvonalat 1 és fél év alatt 1300
család használta, akik elvesztették fő anyagi támaszukat a munkahelyi stressz miatt. Az államtól
azonban csak tizedük kapott segélyt. Bár már néhányan próbáltak támogatást biztosítani az áldozatok
családjainak, és igyekeztek előtérbe hozni a megelőzést, de majdnem 2 évtizedbe telt, amíg a
közvélemény elkezdett aggódni a karoushi miatt. 1992-ben a JAIH felállított egy 2 éves bizottságot a
munkával kapcsolatos keringési zavarok vizsgálatára. A fő tevékenysége a források, a karoushi esetek
és a legális precedensek vizsgálata, de ők maguk nem bonyolítottak le saját orvosi vagy
járványvizsgálatot. A lakosságot érintő karoushi-val kapcsolatban még mindig nincs komoly vizsgálat.

A kormány nem csak a vizsgálatok indításában vonakodott, hanem a kompenzációk megállapításában

is. A 87-es statisztikai adatok nyilvánosságra hozása óta a kompenzációs követelések számát
lényegesen kevesebbre teszik, mint a valós eseteket. Az alacsony összeg, a hosszú ideig tartó
vizsgálatok annak megállapítására, hogy a család jogosult-e kompenzációra, a szigorú kritériumok
mind elriasztják a családokat attól, hogy támogatást kérjenek a Ministry of Labortől.

A kompenzációs vezérelv a baleseti halálon alapul, ezért hajlamos figyelmen kívül hagyni, mikor
valaki hosszú távon fennálló hatásoknak van kitéve. A kormány 1987-ig nem hozta nyilvánosságra a
kompenzációs kérelmeket és a folyósításokat. A munkaügyi minisztérium azt kérte, hogy bizonyítékot
mutassanak be arról, hogy az áldozat valóban rendkívül terhes munkában vett részt, vagy balesete
volt – hogy az eset nagymértékben túllépte a normális munkamennyiséget közvetlenül az infarktus
vagy stroke előtt, vagy épp a napján. A Ministry of Labor egyik kézirata lejegyzi, hogy a túlmunka csak
akkor okozhatja a munkás halálát, ha 24 órán keresztül folyamatosan dolgozott közvetlenül a halála
előtt, vagy 7 napig folyamatosan napi 16 órát dolgozott a halálesetet megelőzően. Ezek a munkahelyi
körülmények éppen belefértek a „baleset” kategóriába. A kéziratban benne van, hogy a munkásnak
több, mint kétszeresét kellett dolgoznia a normálisnak az összeomlás előtt, vagy 3x annyit a megelőző
napon. Egy másik kijelentés szerint csak egy szabadnap a halál előtt diszkvalifikálja a karoushi áldozat
családját a kompenzációból, még akkor is, ha a maradék 6 napon a szokásos kétszeresét dolgozta.
Másrészt az igénylőknek be kellett bizonyítaniuk orvosilag a halál munkahelyi voltát. A Ministry of
Labor módosította a keringési zavarnak minősítés kritériumait 1987-ben, de a lényege nem változott.

A kompenzáció megállapításának menete: 1. Ha a munka az oka a halálnak, és ez be is bizonyosodik,

akkor munkahelyi balesetként jelentkezhetnek juttatásra, ha a munkáltatót terheli a felelősség, akkor
kártérítésre jogosultak. A kártérítés összege változó, a halálesettől, munkakörülményektől stb.
függően lehet temetkezési-és éves juttatás vagy egyszeri juttatás, a családtagok számától függően az
áldozat éves keresetének 43-67%-át egyszer vagy ugyanennek kb. háromszorosát fizetik ki.

A legfontosabb problémákat a következők jól mutatják: 1994-ben visszautasítottak a kompenzációját

egy 42 éves teherautósnak, aki infarktusban halt meg. Az éves munkaideje összesen 5700 óra volt, 11
éve dolgozott ebben a munkakörben. A hivatal ezt normális napi munkának fogadta el, mert a férfi
kb. 6000 órát dolgozott az előző 6-7 évben.

3
Sok vizsgálat volt és van annak érdekében, hogy megállapítsák a megfelelő munkakörülményeket – a
maximum megengedhető munkaidőt és munkamennyiséget, amivel elkerülhető a stressz és a
fáradtság a gépesített munkákban. A halálos kimenetelnek a túlmunkán kívül más tényezői is vannak.
Ha az áldozat túléli mindezt, meg van az esélye, hogy nem munkahelyi kontextusba helyezik az
esetet. A halál csak a jéghegy csúcsa.

A karoushi oka Tubbs szerint is sokrétű. Nem hírtelen halálról van szó, mert sok tényező játszik közre
ebben – inkább stressz-halál, vagy ha hirtelen volt a halál, máshogy kell értelmeznünk, mint ahogy azt
általában szokták. Nem a kemény munka vagy a fizikai fáradtság vezet a karoushihoz, hanem a
reménytelenség és a depresszió – tehát a hozzáállás vagy a mentális állapot. Alátámasztja ezt, hogy
rendkívül sok ember érzi magát fáradtnak már a munka előtt, és ez a szám pl. a 70-es évek végétől a
80-as évek végéig 300%-kal növekedett.

Kawahito (1991) leírja, hogy korábban a munka okozta fáradtságot csak olyan emberek sajátjának
tartották, mint pl. a professzionális teherautó sofőrök, akik mentális és fizikai stressztől szenvednek a
hosszú, szabálytalan, gyakran éjszakai munkaidő miatt. Ám a karoushi hotline feljegyzések azt
mutatják, hogy a jelenség mindenhol előfordul, a gyártástól a szolgáltatóiparig. A fizikai munkások és
az értelmiségiek egyaránt veszélyben vannak.

Herzberg szerint (1959) a munkahelyi elégedettségben kevésbé fontos a fizetés, mint az elismertség,
az előrelépés, a munka értéke és a felelősségérzet. Mikor az emberek elégedetlenséget éreztek a
munkájukban, boldogtalanok voltak, az nem közvetlenül a munkával volt kapcsolatban, hanem annak
körülményeivel, a sikerességükkel. A munka a magánélet harmadát, felét adja a család és a szabadidő
mellett, ezért fokozott figyelmet igényel.

Sokan kérdezik, hogy miért is dolgoznak ennyit a japánok. Ez lehet: kulturális felfogás, internacionális
verseny, a cégek törekvése a mindenben jártas dolgozó képzésére specifikus képességek fejlesztése
helyett, Japanese Production Management rendszer sajátosságai – kaizen – 改 善 folyamatos
fejlesztés, qc –品質管理 quality control, tqc – total quality control…

Egyesek szerint a karoushi megjelenésének oka a JPM (Japanese Production Management) felépítése,
ami nem csak a legjobb minőségű áruk elkészítését várja el, hanem a „felesleg” teljes kiiktatását –
legyen az várakozási idő, utazási idő vagy szabadság. Az alacsony alapfizetés gyakran rákényszeríti a
dolgozókat a túlórára, ami szintén keveset fizet, ezért többet kell belőle csinálni. Az értelmiségieknek
és a fizikai munkásoknak is van házi feladatuk, az un. 風呂敷残業　(furoshiki zangyou – becsomagolt
túlóra). Mivel sok munkás csak az olcsóbb lakásokat engedheti meg magának, sokan a külvárosba
költöznek és órákat ingáznak. Japánban már az átlagos munkaidőt is felelőssé tették a karoushi
bekövetkezéséért. Ez 1975 óta ugyanannyi maradt, sőt, olykor növekedett is a rendszeres túlóra, az
ünnepi és szünnapi munka miatt. 1989-ben 2159 órát dolgoztak, a gépesített országok közül ez volt a
legmagasabb. A férfi munkások száma, akik több, mint 3120 órát dolgoznak egy évben – ami
átlagosan több, mint 60 óra egy héten – jelentősen nőtt: 1975-ben 3 millió volt, a férfi munkások
15%-a, 1988-ban viszont elért a 7 milliót, ami 24%. Nagyon gyakorivá vált az önkéntes túlóra. Nincsen
korlátozva a túlóra mennyisége, amíg kölcsönös a megegyezés a munkások és az irányítás között,
viszont ha nem egyeznek meg… „The Supreme Court made this judgment on November 18, 1991: A
worker at Hitachi Company was ordered to do more than 5 hours of overtime work just 15 minutes
before the end of work in 1967. Because he had a previous engagement to meet friends, he refused
the overtime work. He completed the assigned work the next day by working overtime until 9:00

4
p.m. The Hitachi Company asked him to change his thinking, but when the company realized he
would not, they gave him the disciplinary dismissal.” Sokan azt hiszik, hogy a japánok rengeteget
dolgoznak, de meg is fizetik őket, viszont ez nem így van. 1986-ban a munkadíj és a valós munkaidő
aránya az USA-hoz hasonlítva 136 a 100-hoz.

Példák a megelőzési intézkedésekre: nagyon felületesnek tartják, pl.: az az alkalmazott, akinek 3

hónapig túllépi a túlórája a vállalat által megállapított sztenderdet, annak vizsgálatnak kell alávetnie
magát, és éves fizikai erőnlét-teszteket futtatnak le. Az alkalmazottakat értesítik az utolsó teszt óta
bekövetkező változásokról, és összehasonlítják az erőnlétét a nemzeti átlaggal. Kereskedelmi cégek
alkalmazottai, ha betegállományba kerülnek, telefonhívásokat kapnak, és nem kényszerítik őket a
beutazásra. Gépgyártó cégeknél a korai értékesítési konferenciák, amelyeket előző nap nem tudtak
befejezni, eltörlik. Egy gépgyártó cég alkalmazottait segítik a megfelelő temetkezési vállalat
megkeresésében és a temetés előkésztésében.

A Japan Times egyik vezércikke rámutat, hogy a probléma először az 1970-as évek végén jelentkezett,
főleg fizikai munkások körében, ám napjainkban leginkább az értelmiségiek, pl. menedzserek körében
gyakori. ’89-ben a rövidebb munkaidő miatti kampányok ellenére a Japánok 200-500 órával többet
dolgoztak évente, mint az amerikaiak vagy az európaiak, nem számítva az igen gyakori túlórát.

Az elmúlt 20 évben a gazdasági pangás miatt sok cég lecserélte a teljes munkaidőben dolgozó
alkalmazottakat részidős dolgozókra. Azok, akik teljes munkaidőben dolgoznak, élvezhetik az
„életfogytig tartó” foglalkoztatás előnyeit (終身雇用), de szükségesnek érzik a túlórát, nehogy ők is
ideiglenes munkásokká váljanak. A kulturális elemek ezt a trendet erősítik, mivel a kemény munkát a
háború utáni japán gazdasági csoda alappillérének tekintik. Az önfeláldozás értéke nagy, ez a csoport
érdekeit az egyén érdekei fölé helyezi.

A 2000-es években a japán cégek megpróbálnak védekezni a karoushi ellen, korlátozzák a túlórák
megengedett idejét, de a munkások továbbra is folytatják azt otthonról, esetleg az irodában
maradnak egész éjszaka, és leoltják a lámpákat. A probléma tehát továbbra is fennáll.

Felhasznált irodalom és honlapok:

- Tubbs, Walter: Karoushi: Stress-Death and the Meaning of Work in Journal of Business Ethics, Vol.
12, No. 11 (Nov., 1993), p. 872.

- Nishiyama Katsuo – Johnson, Jeffrey V.: Karoshi-Death from overwork: Occupational health
consequences of the Japanese production management (Sixth Draft for International Journal of
Health Services), February 4, 1997

- The Economist (2007.12.19.) – Death by overwork in Japan – Jobs for Life

- Management Today (2011.dec.) – Worked to Death

- http://kensaku.mhlw.go.jp

- http://karoshi.jp/index.html