You are on page 1of 5

Alan Turing (modern számítógép-tudomány egyik atyja)

Élete
Alan Mathison Turing angol matematikus, a modern számítógép-tudomány
egyik atyja. Nagy hatással volt az algoritmus és a számítógépes
adatfeldolgozás hivatalos koncepciójának kidolgozására. Megalkotta az általa
megfogalmazott Turing-gép fogalmát. Szabályba foglalta a ma már széles
körben elfogadott Church–Turing-tézist, ami szerint minden számítási modell
és gyakorlati számítási modell azonos a Turing-géppel vagy annak
részegységével.
Turing először az 1936-ban megjelent On Computable Numbers, with an
Application to the Entscheidungsproblem című cikkében publikálta az
elméletét. A második világháború alatt sikeres erőfeszítéseket tett a német
rejtjelkódok feltörésére. A háború után az egyik legkorábbi digitális
számítógép létrehozásán fáradozott, és közreadott több provokatív írást,
például a Computing Machinery and Intelligence címűt, amelynek az első sora
újszerűen gondolatébresztő volt „Azt javaslom megfontolásra, hogy tudnak-e
a gépek gondolkodni?”

Született: 1912. június 23 Maida Vale


Elhunyt: 1954. június 7. (41 évesen) Wilmslow
Állampolgársága: brit
Gyermek- és fiatalkora
1912. június 23-án Paddingtonban (London) született, felső-középosztálybeli
család második fiaként. Apja Julius Mathison Turing, köztisztviselő,
édesanyja Ethel (szül. Stoney). Mivel atyja aktívan szolgált az Indiai
Köztisztviselői Karban, és ingázott India és Anglia között, ezért 1926-ig a
gyerekek különböző rokonoknál laktak – nem akarván őket kitenni a brit
kolóniákon leselkedő veszélyeknek. A kis Alan már korán a zsenialitás jeleit
mutatta, jelezve az előtte álló kimagasló karriert. Elmondása szerint 3 hét
alatt egymaga megtanult olvasni, és korán érdeklődést mutatott a számok és a
fejtörők iránt.
Szülei a St. Michael's-be íratták be, hatéves korában. Az iskola igazgatónője
korán felfedezte zsenialitását, akárcsak későbbi tanárai a Marlborough
College-ban (ez egy zártkörű, tandíjköteles középiskola). Itt voltak első
problémái is dekadens viselkedése miatt. 13 évesen a Sherborne-internátusban
tanult tovább, ekkor már a helyi újságba is bekerült a tehetséges fiú: ekkoriban
ugyanis általános sztrájk volt Angliában, és 60 mérföldet kerékpározott az
iskoláig, éjszakára egy fogadóban megszállva.
1928-ban, 16 éves korában találkozott Albert Einstein munkásságával, és nem
csak hogy megértette, hanem egy olyan szövegből, amely nem szögezi le ezt
egyértelműen, a newtoni mozgástörvények Einstein általi kétségbe vonását is
levezette.

Turing tudományok iránti érdeklődését nem méltányolták Sherborne tanárai és


igazgatói, akik nagyobb hangsúlyt helyeztek a klasszikus humán képzésre, mint a
tudományosra. De ezek ellenére Turing folytatta figyelemre méltóan eredményes
tanulmányait (főleg kedvenc tantárgyaiból).
Az egyetemi évek és első munkái
Mivel nem szerette kitartóan gyötörni magát a klasszikus humán
tantárgyakkal, Turing megbukott az érettségin – több alkalommal is. Ennek
ellenére a felvételi bizottság meglátta benne a zsenialitás szikráját, így a
Cambridge-i Egyetem-en a King's College-re felvételt nyert. G. H. Hardy, az
elismert matematikus is tanára volt. Turing itt tanult 1931 és 1934 között,
majd újfent a King's College tagjaként kapott ösztöndíjat. Főként a logika és a
valószínűségszámítás érdekelte. Az angol tudós mindezt a „Kiszámítható
számokról” szóló, 1936 decemberében megjelent dolgozatában vetette papírra,
megírván különös téziseit. Szerzője – a matematikai problémán túllépve, azt
általánosítva – a logikus és a fizikai folyamatok, a gondolkodás és cselekvés
szintézisére törekedett. E célt szolgálta az úgynevezett (egyetemes) Turing-
gép teóriája.

A kódtörés
1939 őszén, a második világháború kitörésekor a Government Code and
Cypher School-ba kerül, a Bletchley Parkba.
A második világháború alatt nagyon fontos résztvevője volt annak a Bletchley
Park-i kódtörő csoportnak, amely a nácik hírhedt Enigmáját törte fel.
Elősegítette matematikai megérzéseivel mind az Enigma kódjainak feltörését,
mind a Hal nevű távíró rejtjeleinek megfejtését (ez utóbbi Lorenz és Siemens
találmánya volt). A távíró éles elméjű megoldásai hasznára voltak a Colossus
nevű digitális számítógép megalkotásakor. Max Newman és Thomas Flowers
is különböző gépeket hoztak létre a kód feltörésére 1943-ban. Turing szintén
részt vett a lengyel „Bomba” továbbfejlesztett változatának kidolgozásában,
aminek segítségével az Enigma üzeneteinek kulcsát keresték meg (a kulcs
segítségével aztán az aznapi Enigma üzeneteket meg tudták fejteni). Ezek az
elektromechanikai eszközök, az úgynevezett „Enigma-gépek” képesek voltak
nagy sebességgel ellenőrizni az Enigma-rotorok különféle beállításait, így
kizárva a lehetséges beállítások nagy részét. A maradékot kellett csak
manuálisan ellenőrizni, így általában 3-6 órával az éjféli kódváltás után el
tudták olvasni a német Enigma-üzeneteket. Az Enigma kódjainak megfejtése
döntő jelentőségű volt a németek legyőzésében. Turing ez irányú munkássága
az 1970-es évekig titokban maradt, csak legközelebbi barátai tudtak erről.
Becslések szerint Turing munkája Európában mintegy 2 évvel rövidítette
le a második világháborút.
Munka a korai számítógépen, a Turing-teszt
1945 és 1948 között Londonban, a National Physical Laboratoryban, az ACE
(Automatic Computing Engine) programon dolgozott és közben elméleti
munkákat publikált programozásról, neurális hálókról, mesterséges
intelligenciáról. A mesterséges intelligencia egyik első elméleti megalapozója
volt. 1947-ben jelent meg Lecture on the Automatic Computing Engine
című munkája, amiben elsőként írt „számítógépes intelligenciáról”.
1952-ben Turing egy sakk-programot írt. Mivel a számítógépet nem érezte
elég gyorsnak a futtatásához, ő maga szimulált egy komputert, ami körülbelül
fél órát gondolkodott egy lépésen. A játszma a Bécsi játék Falkbeer
variációjában kezdődött, Turing gépe a 29. lépésben veszített.

Biomatematika
1951-től 1954-ben bekövetkezett haláláig a biomatematika foglalkoztatta,
különös tekintettel a morfogenezisre. „A morfogenezis kémiai alapjai” („The
Chemical Basis of Morphogenesis”) címmel 1952-ben cikket jelentetett meg,
melyben lefektette a természetes minták képződésére vonatkozó elméletét. A
témán belül leginkább a Fibonacci-számok növényi struktúrákban való
előfordulása izgatta. A biológiai növekedésre vonatkozó számításait 1951-től
a Computing Machine Laboratory Ferranti Mark I számítógépén végezte, ami
a kereskedelemben kapható első, tárolt programú számítógép volt.

Díjak, elismerések
- 1951 márciusában a Royal Society tagjai közé választották, ami nagy
megtiszteltetés volt.
- 1953 májusában a Manchesteri Egyetemen egy speciális díjat kapott
számításelméleti munkásságáért.

Üldöztetés és halála
Angliában Turing életében a homoszexualitást betegségnek tekintették,
gyakorlása törvénybe ütköző, büntetendő cselekedet volt. 1952-ben Turing
újdonsült partnere, Arnold Murray titokban, pénzért betörőket segített a
matematikus házába. Turing ezért feljelentést tett a rendőrségen. A nyomozás
során Turing beismerte, szexuális kapcsolatban állt a fiatalemberrel. Turingot
vád alá helyezték, elítélték, végül pedig választhatott a börtön és a
libidócsökkentést célzó hormonkezelés között. Az egy éven át tartó
hormonkezelés mellett döntött. Az ügy eredményeképpen a Government
Communications Headquarters-nél (GCHQ) betöltött kódtörői állását
elvesztette.
1954. június 8-án a takarítója talált rá holtan. Ciánmérgezésben halt meg,
valószínűleg attól a félig elfogyasztott almától, melyet az ágya mellett találtak.
Magát az almát soha nem vizsgálták, a ciánmérgezést a holttest alapján
állapították meg. 1954. június 12-én helyezték örök nyugalomra.

2009. szeptember 11-én – jelentős társadalmi nyomás hatására – Gordon


Brown brit miniszterelnök bocsánatot kért a mindenkori kormány nevében
azért a visszataszító bánásmódért, amelyben a tudóst részesítették annak
idején a hatóságok, és ezzel halálba kergették.

Turing-emlékmű Manchesterben

You might also like