Isaac Newton

Bevezetés
Korszakalkotó műve a Philosophiæ Naturalis Principia Mathematica (A természetfilozófia
matematikai alapelvei, 1687), melyben leírja az egyetemes tömegvonzás törvényét, valamint
az általa lefektetett axiómák révén megalapozta a klasszikus mechanika tudományát. Ő volt az
első, aki megmutatta, hogy az égitestek és a Földön lévő tárgyak mozgását ugyanazon
természeti törvények határozzák meg. Matematikai magyarázattal alátámasztotta Kepler
bolygómozgási törvényeit, kiegészítve azzal, hogy a különböző égitestek nemcsak elliptikus,
de akár hiperbola- vagy parabolapályán is mozoghatnak. Törvényei fontos szerepet játszottak
a tudományos forradalomban és a heliocentrikus világkép elterjedésében.
Mindemellett optikai kutatásokat is végzett. Ő fedezte fel azt is, hogy a prizmán
megfigyelhető színek valójában az áthaladó fehér fény alkotóelemei, nem pedig a prizma
fényt színező hatásának tudható be – ahogy Roger Bacon feltételezte a 13. században –,
valamint feltételezte, hogy a fénynek részecske természete van.
Newton, csakúgy, mint Leibniz, az analízis (differenciálszámítás és integrálszámítás), vagy
más néven az infinitezimális kalkulus egyik megalkotója. Nevéhez fűződik a binomiális tétel
bizonyítása és tetszőleges komplex kitevőre történő általánosítása.

Élete
Newton Woolsthorpe-by-Colsterworth falucskában született idősebb Isaac Newton és Hannah
Ayscough gyermekeként, a Julián naptár szerint 1642. december 25-én, ami az európai
kontinensen 1582 októbere óta részlegesen bevezetett Gergely-naptár szerint 1643. január 4-
ének felel meg (tehát az az elterjedt megállapítás, hogy Galilei halála évében született volna, a
naptártól függ).

Gyermek évei
Koraszülött volt, nem számítottak rá, hogy életben marad. Apja, aki írástudatlan, jómódú
kisbirtokos volt, Newton születése előtt három hónappal meghalt. Mikor a kis Isaac kétéves
volt, anyja, Hannah Newton feleségül ment a környékbeli jómódú lelkipásztorhoz, Barnabas
Smith-hez. Miután Hannah férjével North Withamra költözött, a kisfiút nagyanyja gondjaira
bízták, így Woolsthorpe-ban maradt. Barnabas Smith az 1653-as esztendőben meghalt, ezért
Hannah hazaköltözött Woolsthorpe-ba Newton három féltestvérével együtt. Newton és anyja
között nagyon rossz viszony alakult ki, talán ezért nem volt Newton sohasem szerelmes, és a
nőktől egész életében tartózkodott. Newton fiatalkori feljegyzésében arról írt, hogy
legszívesebben felgyújtaná házukat anyja és Smith feje fölött.

Iskolák
Tizenkét éves volt, amikor beiratkozott a szülőföldjétől 10 mérföldre lévő Grantham város
gimnáziumába; ott a város gyógyszerészénél, William Clarke-nál lakott. Az iskolában csak
latint és ógörögöt tanult. Abban az időben a matematikának nem sok időt szenteltek. A fiatal
fiú érdeklődése egyre jobban lankadt, ez a jegyein is meglátszott.
Ennek – Newton visszaemlékezései szerint – az vetett véget, amikor az iskola egyik tanulója a
templomnál belekötött és gyomron rúgta. Conduitt – Newton első életrajzírója – így beszéli el
a történetet: „Isaac nem volt olyan nagydarab, mint ellenfele, azonban olyan megszállottan és
eltökélten küzdött, hogy legyőzte ellenfelét: addig ütötte, míg az fel nem adta a küzdelmet …
a fülénél húzva ráncigálta ellenfelét a templom oldalához, hogy arcát többször is a falba verje,
és orrát a kövén véresre dörzsölje.” – Tehát végre akadt számára valaki, akin felhalmozódott
dühét kitombolhatja. A megaláztatást azonban Newton ezzel még mindig nem zárta le.
Szellemileg is meg akarta alázni ellenfelét, így ettől kezdve az órákon is figyelt, s ő lett a
legjobb tanuló.(A granthami gimnáziumban előzetes egyeztetés után megtekinthető, ahol
nevét az ablakpárkányba véste.)

A fiatal gazdálkodó
Édesanyja Newtont 17 éves korában hívta haza, hogy vezesse a gazdaságot. Abban az évben,
amikor megvette – ma a New York-i Pierpont Morgan Könyvtárban kiállított – 2,5 pennys
füzetét. Ebbe a füzetbe írta az iskola által megkövetelt tudáson túli dolgokat, mint például a
Kopernikusz-féle Naprendszer modellje, a napóra építése és sok ezekhez hasonló gondolatot.
Woolsthorpe-ban azonban már nem érezte jól magát. Fejében milliónyi gondolat cikázott, a
kutatás vágya és legfőképp a hit, mely szerint igenis meg lehet érteni a világot, van elég
nyom. Ezen gondolatai már teljes mértékben fanatikussá tették; mondhatni függőséggé vált
számára az ismeretek megszerzése.
Az első hivatalos feljegyzés, ahol Newtonról van szó, egy bűnügyi jelentés, melyben 4
shillinggel róják meg. Ez úgy történt, hogy egyik nap – amikor éppen a juhokat kellett volna
őriznie – a béres fiúra hagyta a jószágokat és a portékákat, amíg ő Granthambe ment néhány
könyvért az egykori szállásadójához. Eközben a juhok szétszéledtek, a disznók feltúrták a
szomszéd kerítését úgy, hogy azt újra fel kellett húzni.
Newton tehát igen szófogadatlan ifjúvá serkent, akit nem igazán érdekelt semmi más a
kutatásain kívül. Szerencséjére tehetségére két ember is felfigyelt. Az egyikük John Stokes, a
granthami gimnázium igazgatója, a másik pedig anyai nagybátyja, William Ayscough.
Kettejüknek sikerült meggyőzniük Newton anyját, hogy engedje vissza fiát Granthambe, ahol
Stokes majd felkészíti a Cambridge Egyetemen Trinity College felvételijére.

A felsőoktatás megkezdése
Newton így visszaköltözött a patikus házába, ahol volt ideje bújni a könyveket. Sokak szerint
itt eljegyezte a patikus lányát, de erre az állításra semmiféle bizonyíték nincs.
Tizennyolc évesen kitűnő bizonyítvánnyal végzett. Tanára ezt mondta róla:
Zsenialitása mostantól felfelé szárnyal, és egyre nagyobb fénnyel ragyog. Különösen a
versírásban jeleskedik. (…) Felülmúlja a legvérmesebb reményeimet is, melyeket hozzá
fűztem.
1661-ben beiratkozott a Cambridge Egyetemen a Trinity College-ba, ahová nagybátyja,
William Ayscough is járt. A legtöbb kezdő diák két évvel fiatalabb volt nála, és jóval
tehetősebb. Ezen indokból Newtont ösztöndíjasként vették fel, ami azt jelentette, hogy
instruktora mellett inaskodnia kellett. Szerencséjére instruktora csak öt hetet töltött egy évben
Cambridge-ben, így bőven maradt ideje gondolataiba merülni. Ebben az időben az iskola
Arisztotelész tanításait követte, Newton azonban szívesebben olvasta modernebb
gondolkodók – mint Descartes – és modernebb csillagászok – mint Galilei, Kopernikusz és
Kepler – műveit. 1665-ben fedezte fel a binomiális tételt, ezután kezdte kialakítani
matematikai kalkulus-elméletét. Nem sokkal lediplomázása után (1665) az egyetem a nagy
pestisjárvány elleni védekezésül bezárt. Newton az elkövetkezendő két évben otthon
foglalkozott kalkulussal, optikával és a gravitációval.
Az első munkahely
1667-ben Newton a Trinity College tanára lett. 1669-ben a végtelen sorokról írt munkája
elismeréséül Isaac Barrow, aki a tanára volt, Newton javára lemondott az egyetemi katedráról,
így helyére Newtont az egyetem professzorává léptették elő. A cambridge-i szabályok
értelmében ehhez be kellett lépnie az anglikán egyházba, követelmény volt azonban, hogy ne
vegyen aktívan részt az egyházi életben (feltehetőleg, hogy több ideje legyen a tudományra).
Newton úgy vélte, akkor fölösleges belépnie az egyházba, és II. Károly király, akinek az
engedélyére szükség volt, elfogadta érvelését. Newtonnak így nem kellett konfliktusba
kerülnie amiatt, hogy a vallásról alkotott nézetei ellentétben voltak az egyház szigorával.
A közismert történet szerint Newton a fejére pottyanó alma hatására értette meg, hogy a földi
tárgyakat és égitesteket mozgató erő ugyanaz. Egy kortárs író, William Stukeley írta ezt
először Memoirs of Sir Isaac Newton's Life című művében, melyben visszaemlékezik, hogy
mikor 1726. április 15-én Kensingtonban beszélgetett Newtonnal, a tudós elmesélte, hogyan
jutott eszébe a gravitációelmélet. „Egy alma lehullása okozta, mikor elmélkedve ott ült. Miért
esik az alma mindig a földre, tette fel a kérdést magának. Miért nem oldalra vagy felfelé esik,
hanem mindig a föld középpontja felé?”
Voltaire ugyanezt írja: „Sir Isaac Newton a kertjében sétált, ekkor szőtte első gondolatait a
gravitációelméletről, mikor látta, hogy egy alma lehull a fáról.” Ezek a történetek alaposan
kiszínezik Newton beszámolóját arról, hogy otthonában, Woolsthorpe Manorban az ablak
mellett ült, és látta, hogy egy alma lehull a fáról. A jelenleg elfogadott feltételezés szerint a
történetet Newton jóval később találta ki, hogy illusztrálja, hogy merített ötleteket a
mindennapi életből.

Jelentősebb művek, felfedezések

Matematikai kutatása
1669-ben tette közzé kutatásait De Analysi per Aequationes Numeri Terminorum Infinitas (A
végtelen sorok elemzéséről) és később De methodis serierum et fluxionum (A sorok és
fluxiók módszeréről) című műveiben. A cikk címéből ered Newton differenciálelméletének
elnevezése, melyet a „fluxiók módszerének” nevezünk. Fluxión lényegében egy természeti
folyamat valamely fizikai paraméterének időbeli változását kell értenünk.
Rendszerint Newtont tartják az általánosított binomiális tétel felfedezőjének, mely felismerés
lényeges lépés a matematikai analízis szempontjából. Newton és Leibniz egymástól
függetlenül dolgozták ki a differenciál és integrálkalkulust, más-más szemlélettel. Míg
Newton – Galilei követőihez hasonlóan – a fizika (kinematika) felől közelítette meg a derivált
fogalmát, addig Leibniz a Fermat és Pascal módszeréhez hasonlóan a görbéhez húzott
érintőegyenes felől közelítette meg a differenciálszámítást. Bár Newton a fluxiómódszert
Leibniz előtt dolgozta ki, az utókor mégis Leibniz differenciálelméletét választotta, és ez vált
elsődlegessé a matematikában, ez terjedt el jobban a világon. Newton saját védelmében azt
állította, azért nem tette közzé számításait, mert félt, hogy kortársai kigúnyolják. Bár Newton
korának egyik legragyogóbb tudósa volt, életének utolsó huszonöt évét megkeserítette az
általa plágiummal vádolt Leibnizcel folytatott elhúzódó vita. A vita nemcsak a két tudós életét
keserítette meg, hanem sajnálatos módon válaszfalat emelt a brit és az európai kontinensen
élő matematikusok közé, és haláluk után is folytatódott. A szigetországi matematikusok csak
a 19. században tértek át az egyébként jóval praktikusabb leibnizi írásmódra, ami jelentős
hátrányba hozta a brit matematikai analízist.
Optikai felfedezései
Newton 1672-ben használt teleszkópjának másolata
1670 és 1672 között Newton optikát tanított. Ezalatt az idő alatt vizsgálta a fénytörés
jelenségét, és rájött, hogy a prizma a fehér fényt a színspektrum különböző színeire tudja
bontani, egy másik prizma pedig újra össze tudja állítani fehér fénnyé. Egy színes
fénysugárral különböző tárgyakat megvilágítva azt is megmutatta, hogy a színes fény
tulajdonságai nem változnak. Megfigyelte, hogy ha a fény tükröződik vagy szétszóródik,
akkor is ugyanolyan színű marad, a színeket tehát nem a tárgyak hozzák létre, hanem annak
függvényében látjuk őket, ahogy a tárgyak visszatükrözik a már színes fényt. (Lásd még:
Newton színelmélete.) Az ezen a területen elért eredményeit többen kritizálták, a legismertebb
közülük Johann Wolfgang von Goethe, aki saját színelmélettel állt elő.
Ebből levonta a következtetést, hogy a lencsés távcsőre rossz hatással van a fény színekre
bomlása, és saját kezűleg csiszolt tükrökkel megépített egy újfajta teleszkópot, melyet ma
Newton-távcsőnek nevezünk.
1671-ben a Royal Society kérte, hogy mutassa be nekik teleszkópját. Érdeklődésük arra
bátorította Newtont, hogy tegye közzé jegyzeteit A színről címmel. Ebből alakult ki később,
1704-ben az Optika című műve. Amikor Robert Hooke kritizálta Newton egyes elméleteit,
Newton annyira megbántódott, hogy visszavonult a nyilvános vitától. Egészen Hooke haláláig
ellenségek maradtak.

Felfedezései a mechanikában
Newton legfontosabb felfedezései a mechanika területén születtek. Newton törvényei,
melyeket röviden csak a Principia néven ismert könyvében írt le, korszakalkotó
megállapítások a térről, az időről, a tömegről, a mozgásról és az általános tömegvonzásról.
Elméletének lényeges mozzanata, hogy az égi és a földi fizika egységének gondolata
vezérelte. A mozgás leírására a fizikai folyamatok színpadául az abszolút teret és az abszolút
időt emeli ki és az inerciális vonatkoztatási rendszert határozza meg. A mozgás okát az
anyagok közötti kölcsönhatásban adja meg. A mozgástörvények leírásában érdeme, hogy
azokat közönséges differenciálegyenletek formájában fogalmazta meg.