Magyarország a felvilágosodás korában

A török kiűzését követően a magyar lakosság, nemesek és jobbágyok

egyaránt, igen sokat szenvedtek a Habsburg Birodalom politikájától. Mária Terézia
1740-es trónra lépése egy kedvezőbb időszakot nyitott meg. Számos
közigazgatási reformmal igyekezett modernizálni államát (oktatási rendeletet adott ki,
az egyetemet Pozsonyból Budára helyezte stb.). A magyar nemesség tagjaiból
testőrséget hozott létre udvarában, az itt szolgáló fiatalok közül kerültek ki a
testőrírók.

II. József anyjához hasonlóan, de radikálisabban folytatta a birodalom

átalakítását. Toleranciarendeletével csökkentett a protestánsok hátrányos
megkülönböztetésén; jobbágyrendelete megtiltotta a megalázó elnevezés
használatát, s egyben biztosította személyes szabadságukat, költözési jogukat.
Központosító törekvéseivel ugyanakkor hatalmas indulatokat keltett önmaga ellen. A
németet tette hivatalos nyelvvé, a vármegyék helyett pedig kerületekre osztotta az
országot, amivel kihúzta a talajt a megyeszékhelyeken tömörülő, jogaikat
hagyományosan itt őrző, érvényesítő nemesek lába alól.

Bessenyei György és Batsányi János

A legjelentősebb testőríró, Bessenyei György (1747?–1811), sokoldalú
szerző volt: verselt, regényt és drámákat is írt, értekező prózája is
jelentős. Magyarság című röpiratában a magyar nyelv szerepének
kulcsfontosságára hívta fel a figyelmet. Legfontosabb szépirodalmi műve az Ágis
tragédiája, amelyben Leonidas király és Ágis herceg személyében a hatalom két
eltérő felfogása feszül egymásnak. Ennek a drámának a megjelenésétől, 1772-től
szokás számítani a magyar felvilágosodás és a megújuló magyar irodalom kezdetét.

Batsányi János (1763–1845) költő nem tartozott a testőrírók közé, de a

korszak jelentős személyisége, felvilágosult gondolkodója volt. Az ő nevéhez
fűződik az első magyar irodalmi társaság, a Kassai Magyar Társaság és az első
magyar irodalmi folyóirat, a Magyar Museum megalapítása. A rövid életű kassai
lapot Kazinczyval közösen indították, de irodalomfelfogásuk különbözősége miatt
hamarosan elváltak útjaik. 1792-ben, a Magyar Museum hasábjain jelent meg
Batsányi A franciaországi változásokra című verse, amelyért később felségárulás
vádjával feljelentették. Az egyetlen nagy körmondatként olvasható nyolcsoros
epigramma feszes szerkezetű. A francia forradalom példájával a zsarnoki
hatalommal szembeni ellenállásra buzdít, s ez a buzdítás a társadalom csoportjainak
ismételt megszólítása révén szinte parancsként hat.

Magyarság
[részletek]

Valljuk meg, hogy nagyon megszűkültünk a magyarságba, melynek ugyan bőségébe

soha nem voltunk. Csudálkozom nagy nemzetünkön, hogy ő, ki különben minden
tulajdonainak fenntartásába oly nemes, nagy és állhatatos indúlattal viseltetik, a
maga anyanyelvét felejteni láttatik; olyan világba pedig, melybe minden haza önnön
nyelvét emeli, azon tanul, azon perel, kereskedik, társalkodik és gazdálkodik.

Olyan szánakozásra s egyszersmind köpedelemre való csekélységgel kicsinyítik

némelyek magokat, hogy magyarul nem lehet, mondják, jól írni, okoskodni, mivel
sem ereje, sem elégsége nincsen a nyelvnek, melyekkel a tudományok szépségeket
és mélységeket elöl lehetne adni. Olybá venném, ha mondanád egy nagy hegynek,
mely aranykővel tele volna, hogy semmit nem ér, mivel nincsen bánya s bányász
benne.

Mit tehet arról a drága hegy, ha kincseit belőle nem szedik; mit tehet róla a magyar
nyelv is, ha fiai őtet sem ékesíteni, sem nagyítani, sem felemelni nem akarják. Egy
nyelv sem származott a föld golyóbisán tökéletes erőbe; de azért mégis sok van már
erős és mély közöttük. Ha az anglusok soha nem kezdettek volna nyelveken írni,
azon okbul, hogy gyenge, nem volna most sem fényes, sem oly mély, melyhez egy
nyelv sem hasonlíthat már e részbe, noha gyengébb volt sokkal, mint most a
magyar. […]

Jegyezd meg e nagy igazságot, hogy soha a földnek golyóbisán egy nemzet sem
tehette addig magáévá a bölcsességet, mélységet, valameddig a tudományokat a
maga anyanyelvébe bé nem húzta. Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de
idegenen sohasem.

1794

A franciaországi változásokra
 
(Kassán, 1789)
 
Nemzetek, országok! kik rút kelepcében
Nyögtök a rabságnak kínos kötelében,
S gyászos koporsóba döntő vas-igátok
Nyakatokról eddig le nem rázhatátok;
Ti is, kiknek vérét a természet kéri,
Hív jobbágyitoknak felszentelt hóhéri!
Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek,
Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!