Alapvető jelölések

1. A mai, modern kotta 5 vonalból és négy vonalközből áll – ezekre írják a

hangjegyeket, hogy könnyebben össze lehessen hasonlítani a magasságukat.
Ha szükséges, ezeket pótvonalakkal egészítik ki.

2. A kotta elején található a kulcs, ami azt jelzi, hogy egy adott vonal és
vonalköz melyik hang helyét mutatja

 A violinkulcs vagy G-kulcs alulról a második vonalból indul

ki (bár nyomtatásban ez nem mindig van így, ott inkább körülfogja a
második vonalat) és ahogy a neve is mutatja, a „G” hang helyét
mutatja. Zongoránál általában ez a kulcs jelzi a felső szólamot, és az
ének szólamokat is általában ebben a kulcsban írják.

 A basszuskulcs vagy F-kulcs az alulról negyedik vonalról

indul, és az „F” hang helyét jelzi. Ha ilyen jelet látsz, az azt jelenti,
hogy a violinkulcshoz képest mélyebben lévő hangokról van szó (lásd
az alábbi ábrát)! Ezért általában ebben a kulcsban a mélyebb fekvésű
dallamokat rögzítik - zongoránál általában a balkéz szólamát, a
kíséretet.
 Ritmus és ütem

1. A hangjegyek teli vagy üres körökből állnak, szárakkal vagy anélkül.

Mindezzel a zenészek a hangjegyek értékét (egy-egy hang hosszát) fejezik ki. A
különböző hosszúságú hangjegyek jelölése: 

2. A hangokhoz hasonlóan a szünetek hosszát is különböző jelekkel rögzítik a

kottában:

3. A fenti hangjegyekkel nagyon sokféle ritmus leírható, de vannak olyan gyakran

használt vagy speciális ritmusképletek, amelyek külön elnevezést is kaptak. A
szinkópa egy rövidebb, egy hosszabb és egy rövidebb hang sorozata. Az éles
ritmus egy nyolcadból és egy pontozott negyedből, míg a nyújtott ritmus ennek
fordítottjából áll. A triola hangjai rövidebbek a nyolcadnál, ilyenkor ugyanis
egy negyedet három (egyforma hosszúságú) hangra osztanak fel.