1046ban vagyunk, ezzel kezdi, az újhitűek szerint.
Maros völgye, Csanád ispán vára: Márton kanonok nézi a pusztát, odavágyik. Pusztai tűz mellett halászok stb ülnek, elvileg újhitűek, de pogány babonákról beszélgetnek. + a pusztai asszonyról, aki a besenyők vezére és Csanád elindul őt leverni, mert pogány és mert megsértette. Életében eddig soha nem vesztett, most igen, mert meghalt. Visszatér a gyászos sereg. A várban ezalatt nagy nép gyűlt össze keresztelkedni, mert Csanád azt tervezte, hogy elveszi a pogányok földjét. Őket kikergetik a várból, amikor megérkezik a holttest. Kint egy bujdosó táltos mond beszédet az embereknek, akiket meggyőz, senki sem akar visszamenni a várba. Ez a táltos még előző éjjel bekiabált a várba Thonuzoba fiának, aki Márton, hogy „ébredjen!” és vezesse népét, a besenyőket. Thonuzoba legendás harcos, István temette el élve a feleségével és a lovával együtt. A fiait pedig kereszténynek nevelték. A táltos még mielőtt kikültdték volna a népeket a várból megkereste Mártont ill. Alpárt – ez a besenyő neve- és beszélt vele, de az elutasította. Aztán miután megjött a holttest, Csanádné, egy görög nő, aki az előző ispánnak, Ajtonynak is a felesége volt, kiköti, hogy a következő ispánnak is feleségül kell őt venni. Gellért püspökkel akart beszélni, de ő annyira imádkozik már két napja meg sem mozdult, szóval nem lehet. De mikor megtudja, hogy Csanád meghalt, elrendeli, hogy Mártonnak kell elmenni a besenyőkhöz, levágni a pusztai asszony haját, ledönteni az üzbégek bálványát és elhozni Csanádné lányát, Zenóbiát = Ángyikát aki még Ajtonytól van, de elküldték Konstanytinápolyba. Most viszont elindult már vissza, mert az anyja férjhez akarja adni. Márton Omodét kapja segítőnek. Ő két éve keresztény, de sok pogány szokása van, amit elnéznek neki. Ismeri az összes járást a pusztán. Nem visznek fegyvert. Az úton Omodé mesél neki a besenyőkről, tudja, hogy ő Alpár, mert ő vezette a táltost hozzá. (van még egy figura, aki mindig föltűnik, Ekese a regős, a regény végéig tartozik Omodénak) A pusztai asszony, Seruzád táborában kiderül, hogy ő Alpár, mind leborulnak előtte, úgy várták, mint a messiást. Behívják ekesét regölni, 2 verses betét, aztán ő mondja meg, hogy ki Alpár. Aztán van egy epizód Omodéval, meg ekesével, próbálják rendezni az adósságot, bemennek egy besenyőhöz, ott Omodé összeveszik vkivel: hitvita, de nem óhitűvel hanem vmi szektással. Aztán aplár levágja a hajat, és elmennek, de azt mondja visszajön a népéhez. Elmennek az üzbégek erdejébe, félelmetes, összetörik a bálványt, ami egy görög istennő szobra, egy darabot eltesz belőle. Aztán Keve váránál felszedik a lányt, aki ugyanolyan mint a szobor, beleszeret. Hazafelé egy német lovaggal gyülik meg a bajuk, majdnem megölik, de végül csak megkötözik és úgy viszik Csanádba. Kiderül, hogy Péter őt nevezte ki ispánnak. De aztán elmegy mert kicikizik, nem is tud magyarul. De Zenóbián neki is megakad a szeme. Aztán gellért püspök is útra kel,mert készülődik a Vata-féle felkelés. Márton még épp elcsípi, megmutatja neki a hajat, meg a darabot a szoborból. Aztán Mártonnak vezekelnie kellene a gyilkosság miatt, mert megölte a német egy emberét, aki Ángyikára támadt (love) de ekkor kitör rajta a pusztai vér, elutasítja, tömlöc, jönnek a besenyők, kiszabadítják a besenyőkhöz áll. Nagy ünneplés, Seruzád felajánlja magát neki. Csatlakoznak a felkeléshez és amikor indul Seruzád mivel megtudja, hogy van aki, akit A szeret, azt mondja, hogy ő megfogja ölni. A fekete besenyők is csatlakoznak hozzájuk. Omodé megtudja, hogy viszik Csanád kincsét, mert menekül Csanádné, ezzel a hírrel megy a besenyőkhöz és ott marad. Csanádné először a királyhoz menekül, de aztán ott sem érzi magát biztonságban és a görög apácákhoz megy, ahol Zenóbia apáca lesz. Velük menekülnek majd amikor a német lovag elrabolja, aztán Alpár reabolja el tőle. Asszonyává akarja tenni,elküldi a táborba, de a lány egyedül mármint Alpár nélül, nagyon fél Seruzádtól és segítségért kiabál Csanád váránál. Beviszik a várba és amikor Seruzád megtudja, hogy ott van, teljes önkívületben felgyújtatja a várat, mindenki meghal. Az egyik legény szerez egy kis keresztet, ami zenóbiáé volt, amit végül majd Alpárnak ad. Alpár elzavarja Seruzádod a táborból, aki eért majdnem megöli, de egy hű ember megvédi. Aztána legvégén S öngyilkos lesz. Na de ott tartottam, hogy folyik a Vata-féle felkelés, úgy tűnik győzenk a pogányok, megtörténik gellért legendás meggyilkolása is, aztán Alpár, amikor már Ángyikával van, megtudja, hogy András áruló és akeresztényekhez áll, és halomra gyilkolják a pogányokat. Ekkor Leventéhez mennek, aki meg ,meghalt. Na vége a világnak. A pogányok telejs kétségbeeesése, Vata visszamegy csikókat tenyészteni, Alpár meg a táborába és akkor tudja meg mi történt Ángyikával. Az a probléma, hogy a kereszténység elbizonytalanította már a pogány hitet, és apogányok inkább a zsarnokság ellen és a szabadságukért harcoltak, mint ahitükért. A keresztények hite pedig erősebbnek bizonyult. Szóval nagy bűnbánat kezdődik, előjönnek a papok a rejtekükből. Alpár nem tér vissza kanonoknak, mert feljön benne az ősi vándorlási ösztön és csatlakozik a nagybesenyők felkeléséhez Konstantináply ellen.(plusz elveszetette ami a legfontosabb, alányt) Ezért útra is kelnek mindenféle tutajokon ereszkednek le. Út közben látják Serizádot egy szirten, aztán a lovát, amin látszik, hogy leugrott a nő. De nem beszélnek róla. Megérkeznek nagy búsan, mármint nem a nő miatt, hanem, a haza, a hit stb. Jegyzet: Gellért csodája, Csanádné férjhez ment Vak Becshez, aki Csanád egyik főembere volt, ő lett az ispán; Vatát nem zargatta András, Alpárék harcoltak a nagybesenyőkkel (akik közül szakadt ki annak idajén az apja népével) és végül a kunok megsemmisítették őket.