Minden acarya (nagy tanító), mint például Jiva és Raghunatha Goswamik, Gopal Guru

Goswami és Bhaktivinoda Thakura, a maha-mantra jelentéseinek sorát hagyták ránk. Srila

Prabhupada mindezeket egyetlen imába tömörítette: „Kedves Radham, kedves Krisnám,

kérlek, foglaljatok le a szolgálatotokban.”

Ezzel kapcsolatban Srila Prabhupada adott egy olyan utasítást, mely a kirtan vezetők

számára ad útmutatást éneklésükhöz:

„A ti dolgotok nem az, hogy a tömeget tegyétek elégedetté. A ti dolgotok Krisna elégedetté

tétele, és akkor a tömeg automatikusan elégedett lesz. Mi nem a tömeget tesszük

elégedetté. Mi Krisnát adjuk nekik. Ezért nagyon óvatosnak kell lennetek, hogy a megfelelő

módon adjátok-e át Krisnát. Akkor elégedettek lesznek. Az egyedüli dolgotok, hogy

elégedetté tegyétek Krisnát.”

A kirtana elsősorban nem a zenéről, ritmusokról, díszes mridanga ütésekről, karatala

játékról, vonzó hangról vagy dallamokról szól. Az Urat nem igazán vonzza a mi zenénk; a

lelki világban vannak gopijai, akik a mi képességeinket messze meghaladó szakértelemmel

zenélnek. Őket pedig harminchárom ezer raga szolgálja, és Krisna Maga is egész álló nap a

fuvoláján játszik, méghozzá olyan módon, ami átalakítja a szíveket, s még a követ is

megolvasztja! Ez az igazi zene. Tényleg nincs szüksége a mi zenénkre. Neki csak a szívünk

kell.

A kirtan egy kapcsolatról szól; ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni. Ha nem leszünk

tudatában Krisnával való kapcsolatunknak, és nem kezdünk meditálni azon, hogy most hol

tartunk ebben a kapcsolatban, többé-kevésbé úgy fogunk énekelni, akár a népzenei

énekesek, és sosem lépünk be a mantra misztériumaiba. Így Krisna nem lesz jelen a

kirtanunkban, mivel mi nem vagyunk jelen a Vele való kapcsolatunkban. Csakis a kapcsolat

az, amit keres. Ha szemet hunyunk efelett, soha nem lépünk be a kirtana világába, hanem

maradunk a világi zene világában. Srila Haridasa Thakura, a Szent Név nagy tanítója szintén

elmagyarázza ezt:

„Ha valaki egy szent vaisnava kegyéből megérti az Úr Krisnával való kapcsolatát, és énekli

az Úr Krisna Szent Nevét, akkor eléri a lelki szeretet nagy kincsét.”

(Sri Harinama Cintamani 3.26)

A kirtana szó a „krt” szótőből ered, mely dicsőítést jelent. Így hát kérdezd meg magadtól

éneklés előtt: „Most kit fogok dicsőíteni?” Akár el is képzelheted magad, amint ott állsz az

Urad előtt, Szent Nevén keresztül megszólítva Őt, „Ó, Radha, Ó, Krisna...”

Miután már kapcsolódtunk Krisnához, és elkezdtük Őt szolgai hangulatban megszólítani,

akkor, ha módunkban áll, csodálatos hegedűt, szitárt, fuvolát stb. hozzáadni, hogy egykoncert álljon
elő, mely méltó Krisnát elégedetté tenni. De kezdjük a lényeggel: mindig a

kapcsolat áll a középpontban. E kapcsolattal a szívünkben további díszekkel színesíthetjük.

Ám ha nem vagy jelen a kapcsolatban, akkor a kirtana lényegét veszíted el, és mindig

árnyék kirtanát játszol majd, ami lelkileg nem fog táplálni.

Olyan különbség van a valódi Név és az árnyéka között, mint amilyen egy tényleges, ízletes

étel a tányérodon, és annak kivetített képe között. Utóbbit nem tudjuk megenni. Ez csupán

az eredeti árnyéka, melytől még éhkoppon maradunk, és végül arra kényszerít, hogy

máshova forduljunk valami igazi ételért. Ugyanígy van ez az énekléssel is. Ha a Szent Név

árnyékát énekeljük, vagyis a Krsnával való kapcsolatunkat illető tudatosság nélkül, akkor mi

is lelkileg éhesek maradunk, melynek eredményeképp az anyagi világ örömei kezdenek el

vonzani bennünket. A Név lelke nélkül anyagi élvezetek utáni kutatásra, és a

Krsna-tudatunkkal kapcsolatos öntudatlan kompromisszumokra vagyunk kárhoztatva.

A lélek alkati természete, hogy folyamatosan az élvezethez vonzódik. Szükségünk van az

élvezetre, akár a vízre. Ezért, ha nem jutunk lelki élvezethez, nincs más választásunk, mint

hogy rövidtávú, illuzórikus anyagi élvezet után nézzünk. Ezért van az, hogy létfontosságú,

hogy lelki értelemben táplálva legyünk! Ha nem így történik, szívünk spirituálisan azon

nyomban meggyengül. Ez egy fontos jel, melyet gyakran nem veszünk észre, noha sürgős

figyelmet követel.

Mindannyian hallottunk professzionális énekeseket, és olyanokat is, akiknek hivatása a

Bhagavatam és a Ramayana elbeszélése, ám akik gyakran híján vannak a hiteles

odaadásnak. Hogyan tehetünk különbséget a hiteles bhakta és az előadó között?

Válasz: A legfontosabb, természetesen, hogy magunk is hitelessé váljunk. Amikor teljesen

elmerülünk a bhakti autentikus kultúrájában, nem fognak tudni lóvá tenni vagy elbűvölni a

tettető vagy sértő személyek. Talán még ahhoz is meglesz az erőnk, hogy segítsünk az ilyen

csalóknak felhagyni tettetésükkel. Ha nem tudunk segíteni nekik, legalább nem lesznek

képesek rossz hatást gyakorolni ránk. Minél gyengébbek, kételkedőbbek vagy tettetők

vagyunk, annál inkább hatni fog ránk és magával ragad a különféle csalók és képmutatók

tevékenysége. Az egyik különbség a hiteles bhakta és az előadó között, hogy az előadó egy

konkrét előadásmódra fókuszál egy meghatározott időre.

Ezért, bár az előadó hitelesnek tűnhet üzenete átadása során, ha megfigyeljük jellemét

előadása előtt és után, következetlenségeket fogunk tapasztalni. Ez a szimulánsok egyik

jellemvonása – sosem tudnak teljesen következetesek maradni. A hiteles bhakta mindig,

minden körülmények között szilárd marad Krisna dicsőítésében és a sásztra tiszteletében.

Az Úr ilyen tiszta bhaktái mindent a szentírások szemein keresztül látnak, ezért mohón

törekednek a hiteles sadhu, sastra és gurunál való menedékvételre. S mivel ilyen helyénvaló

menedékre leltek, tetteik is helyénvalók lesznek. A színlelők azonban, akik nem igazán

vettek menedéket a szentírásoknál, többé-kevésbé saját rejtett céljaikra használják fel

azokat.
Bhakti Tirtha Swami

Elmélkedések a Szent Tanításokon III (Reflections on Sacred Teachings III)

Harinama CintamaniYamuna mataji visszaemlékezése:

Egy reggel, röviddel Kailash Seksaria otthonába való érkezésünket követően Srila

Prabhupada hívott egy férfi bhaktát, hogy énekelje a Gurvastakam új dallamát. Az ima két

sora után azonban arra kérte, hagyja abba, és egy másik bhaktát kért fel a folytatásra.

Ugyanez történt, majd ismét újabb bhaktát kért énekelni, azonos eredménnyel. Ekkor

engem kért fel vezetni az imát, és engem nem állított meg.

Később megkérdeztem, miért csinálta ezt, ő pedig azt felelte: Tanulj meg hallani. Ha nem

hallasz jól, nem fogsz tudni jól követni, és ha nem tanultál meg jól követni, nem tudsz jól

vezetni.

____________________

Egyik este kis, informális kirtant tartottunk Prabhupada hotelszobájában, Hawaiin. Mivel nem

volt hivatalos program a templomban, Prabhupada egy csendes, munkával töltött estét

tartott, és szolgái is a dolgukat végezték. Később azonban Prabhupada összehívott

bennünket, és kért, hogy énekeljünk. Én a szerkesztői feladataim mellől jöttem, Pradyumna

a szanszkrit munkája mellől, és jött még Bali Mardana és Sudama is. Prabhupada Sudamat

kérte meg, hogy vezesse az éneklést. Amikor Sudama elkezdett egy konkrét dallamot,

zavarba jött, és megállt. Azt mondta, „Nem így van a dallam.” Úgy értette, hogy Prabhupada

ezt nem így szokta énekelni. Prabhupada azonban bátorította őt, “Rendben van így. Ez a te

extázisod.” Felvillanyozott bennünket a gondolat, hogy Prabhupada azt mondta, van

bennünk extázis, és hogy még egy kezdő bhakta dallamválasztása is az ő „extázisának”

nevezhető.

Ezen a fesztiválon évről-évre abban a szerencsében van részünk, hogy újra találkozhatunk, és
támogathatjuk egymást a kirtanok során. Ezáltal olyan helyzetben vagyunk, hogy minden jelenlévő
lelket mély éneklésben foglalhatunk le, minden egyes kirtant még jelentősebbé, tisztítóbbá téve az
azt megelőzőnél. Legtöbbünk számára a kirtan hallban, pótolhatatlanok ezek a pillanatok, ezért már
most szeretnék mindnyájatoknak köszönetet mondani, amiért kedvesen elfogadtátok, hogy ismét
részt vesztek a fesztiválon, ily módon számos jelenlévő mohó lelket bevezetve a szívből jövő
éneklésbe.

Bár ez eddig is minden évben így történt, szeretnék mindenkit megkérni, hogy amennyire csak
lehetséges, támogassátok a többieket is kirtanjaik során. Ennek a fesztiválnak egyetlen szíve van, a
Szent Név éneklése. Így, ha a példánkkal megmutathatjuk minden jelenlévőnek, hogy valóban
pusztán azért vagyunk itt, hogy mindenki mással együtt énekeljünk, akkor – a többi jelenlévővel
közösen – bizonyosan a lehető legjobb eredményt érjük el.