HALJ MEG

BOLDOGAN!
 A sorozatot kiadja a KRÓNIKA KIADÓ
(Magyar Újságírók Országos Szövetsége)
Felel s kiadó: Megyeri Károly. Felel s szerkeszt : Somos Ágnes
Szerkesztette: Bek Mária. Fordította: Fazekas István
Címlapterv: Pogány Károly. Illusztráció: Sarlós Endre
Szikra Lapnyomda (88-952), Budapest. Felel s vezet : Csöndes Zoltán vezérigazgató
ISSN 0238-4205
Írta:
Henry Slesar
HALJ MEG
BOLDOGAN!

Henry Slesar: Happines Before Death (4-18. oldal)

© by H. S. D. Publlcations, Inc. 1974

Irta:
Ron Goulart
NYOMOZÁS
A SHUBERT-
ÜGYBEN

Ron Goulart: The Tín Ear (19-30. oldal)

© by H. S. D. Publlcations, Inc. 1966

Irta: JÓ
James M. Ullman
BEFEKTETÉS

James M. Ullman: A Sound Investment (31-45. oldal)

© by H. S. D. Publications, Inc. 1967

Irta: NEM AZ
Simon Brett
A TÍPUS
VAGYOK

Simon Brett: Playing It (46-63. oldal)

Coll
© by Simon Brett 1981
 HALJ MEG
BOLDOGAN!

ÍRTA: HENRY SLESAR

A pszichiáter hangja, akárha egy A sok gyógyszer

furcsa hasbeszél produkcióban, a fe- nem véletlen
je fölött függ , bekeretezett orvosi Az ezüstkanál még
diplomából érkezett feléje. A bet k fojtogatja
kalligrafikus megformálása valami fur- Ki ne ejtsd
csa ünnepélyességet kölcsönzött az a szádon a szót
egyébként mindennapi Harold Miller Szerencse,
névnek. Werther Oaks a kicirkalmazott
ha letartóztatnak
bet ket tanulmányozva azon t dött,
Egy rendkívüli
hogy vajon nem egy bécsi m vész for-
málta-e ezt a díszes aláírást. Kicsit ol- utazás várja
dalra, s fölfelé bandzsított, s látta, A levelet rögtön
hogy a diplomát New Jerseyben állí- égesd el!
tották ki. Vajon hova t ntek a híres bé- Mosolygott
csi pszichiáterek? Most végre dr. Mil- a tabletták után
lernek is felt nt, mennyire nem figyel Szegény, de mégis
oda, s ezt egy hangos torokköszörü- boldog ...
léssel adta a tudtára.
- Bocsásson meg - menteget zött
Werther. - Valahogy nehezemre esik
4
5
odafigyelni. Amit most elmondott... nos, valahogy nehezen tudom
elhinni.
- Elhiszem - válaszolta dr. Miller, s hangja most mintha újból
természetes forrásából áradt volna. - Valóban nem könny ezt va-
lakinek a saját feleségér l elhinnie, de nekem meggy désem Mr.
Oaks, hogy az a gyógyszer-túladagolás nem volt véletlen. Mint
ahogy Freud is többször kijelentette: „Véletlenek pedig nincse-
nek."
- Akkor is nehéz felfogni az egészet. Mármint Sylviát megérteni.
Végül is mindent megkapott az élett l - szögezte le Oaks, aztán
fáradtan hozzátette: - Természetesen önmagamat nem számítom
a sors nagy ajándékai közé. Egyáltalán nem voltam rossz férj, de
azt sem állítom, hogy mesebeli herceg lennék.
- Én sem azért kérettem ide, hogy ilyesmit kérjek számon ma-
gától.
- Dr. Miller! - szólalt meg Werther újra. - A feleségem meges-
küdött nekem, hogy tévedésb l vett be annyi tablettát. És ön még-
is azt állítja, hogy szándékosan tette?
- Azt éppen nem. Viszont könnyen lehet, hogy ez egy tudat
alatti kívánság kifejezése volt. Maga ugyan azt állítja, hogy a felesé-
gének mindene megvolt, de vajon valóban megvolt mindene? Érti,
mire akarok kilyukadni?
Werther éppen azon tanakodott akkor, azon a bizonyos éjsza-
kán, hogy híresen szép kezével szájon vágja-e Sylviát, vagy sem.
Ehelyett két tenyerébe vette az asszony arcát, s gyengéd csókot
lehelt az ajkára. A pofon talán kevésbé lepte volna meg a felesé-
gét.
Két hónappal kés bb, a n barátainak - akik nyíltan hozomány-
vadásznak bélyegezték Werthert - legnagyobb ellenzése dacára
megtartották az esküv t. Mézesheteik kezdetén az asszony meg-
ragadta mindkét csuklóját, s az örömt l szinte megrészegülten ki-
áltotta:
- Ez most már az enyém!
Werther még tréfálkozott is, hogy ebben a házasságban volt
az, aki a kezét adta, s Sylvia jót nevetett a dolgon. Ekkor hallotta a
feleségét utoljára nevetni.
- Tény, hogy nem volt jó kedély asszony - mondta Werther a
pszichiáternek. - Ezzel már akkor tisztában voltam, amikor megis-

6
merkedtünk. Voltak depressziós hullámai, de sohasem gondoltam
volna, hogy ezek ennyire komolyra fordulhatnak.
- A felesége is elmondta nekem, hogy néha három-négy napra
bezárkózott a szobájába.
- Hát igen, ez el fordult néha. Így próbált megszabadulni a rá
nehezed nyomástól és feszültségt l.
- Milyen nyomástól?
- Ha valakinek pénze van, az még nem szünteti meg a kötele-
zettségeket - válaszolta Werther, s észrevette, hogy szinte szóról
szóra ismétli Sylvia menedzserének, Vossbergnek a szavait.
- Ahá - bólogatott Miller, s most valóban úgy nézett ki, mint egy
eredeti bécsi pszichiáter. - Szóval a pénz még nem biztosítja az
érzelmi biztonságot.
- Úgy érti, hogy a boldogságot nem lehet megvásárolni?
- Egy pszichiáter számára - folytatta Miller mély baritonján - ez
nagyon ismer s jelenség. Azt hiszem, ez a kulcs az ön feleségé-
nek a problémájához is. A születésekor kapott ezüstkanál még
mindig a szájában van, de most már fojtogatni is kezdi. Lehet, hogy
meg is fogja fojtani.
Werther zavartan pislogott.
- A pénz szerencsétlenné tette - folytatta a pszichiáter. -
A pénz olyan életformába kényszerítette, amellyel megfosztotta
magát a személyes boldogságtól. Képtelen élvezni az egyszer
örömöket, ezért egyáltalán nincs is öröme.
- Ezt jól eltalálta - mormogta Werther az orra alá.
- És valóban annyira boldogtalannak tartja, hogy képes lenne
önmagával végezni?
- Hacsak nem változik meg valami - felelte dr. Miller. - Könnyen
lehet, hogy a tegnapel tti baleset megismétl dik. Ez aztán akár-
végzetes is lehet.
Mikor dr. Miller kikísérte a rendel jéb l, Werther búcsúzásra
nyújtotta egyik híresen szép, de most er sen remeg kezét. Az or-
vos az ajtóból még azt tanácsolta, hogy neki sem ártana egy kis pi-
henés.
Werther kilépett az épületb l, s meglepetten tapasztalta, hogy
még mindig világos van. Jaguárja ott parkolt a járdasziget mellett, a
parkolóóra már félórája lejárhatott, de ez most nem érdekelte.
Megkerülte az épülettömböt, s elgondolkodott a hallottakon.
7
 Sylvia akár öngyilkos is lehet! Sylvia annyira szerencsétlen, hogy
ebbe a szerencsétlenségbe akár bele is halhat!
Szinte minden porcikáját átjárta ez a tudat, s enyhe mámort ér-
zett, akár egy pohár pezsg után. Ha nem jártak volna az utcán, a
boldogságtól talán ugrándozni is kezdett volna.

Velvet tudta, hogy valami történt, s most úgy várta a férfi magya-
rázatát, mint egy doromboló macska. Werther mereven ült a dívá-
nyon, hosszú, vékony szivart szívott. A lány összegömbölyödött
mellette a puha sz nyegen, kissé lehúzta a férfi bokájáról a zoknit,
s megdörzsölte a bokáját.
- Csütörtök este - mondta Werther lassan és tagoltan - Sylvia
négy szem altatót vett be, de az is lehet, hogy ötöt. Azt gondolta,
hogy aszpirin.
- Ki vesz be egyszerre öt aszpirint? - kérdezte Velvet teljesen
logikusan.
- Hát ez az - bólintott Werther, s azon nyomban rájött, hogy dr.
Miller szavát és mozdulatát utánozza.
- Drága kis nyuszimókusom, mondd el, hogy igazándiból mi tör-
tént.
Az újabb becenévre Werther összerezzent, de magában megál-
lapította, hogy az ilyen szavakért és percekért érdemes élni.
Velvet volt a Tilford Divatház legjobban fizetett manökenje. So-
hasem kapott kevesebbet óránként száz dollárnál, s így személyes
jövedelme magasabb volt, mint Werther járandósága, melyet Voss-
berg számolt le neki, mindig kínos precizitással. Ilyen körülmények
között nagyon szerencsésnek tartotta magát, hogy Velvet barátja
lehet. A Divatházban találkoztak még néhány hónappal azel tt,
hogy Werther a klubban összeakadt volna Sylviával. (Éppen akkor
készült Detroitba, egy reklámfilm felvételére: „Nézzék ezeket a ke-
zeket ezen a volánon, s akkor majd megtudják, hogy mi az új az
autóiparban!)
Amikor feleségül vette Sylviát, Velvet csaknem egy teljes órát or-
dítozott vele, míg végül teljesen berekedt, s éppen emiatt kellett
lemondania egy másnapra tervezett kozmetikai reklámfilm felvéte-
lét. Ezután Werther minden hónapban megkapta az elmaradt felvé-

8
 telek miatti jövedelemkiesésr l szóló számlákat. Végül is aztán
Werthernek csak egy gyémántokkal kirakott karköt vel sikerült
rendeznie az efféle tartozásait. Vossberg is azt hiszi, hogy a karkö-
t Sylviának ajándékozta.
- A feleségem öngyilkos akar lenni - mondta Werther. - Valójá-
ban err l van szó!
- Viccelsz? Ezt szántad viccnek?
- Vel - kezdte Werther kiszáradt ajakkal -, azt hiszed, tudnék
ilyesmivel tréfálni? Tudod egyáltalán, hogy ez mit jelent? Nem kell
többé foglalkoznunk azzal az autóüggyel, azzal a nagyon is bizony-
talan fékhistóriával, a piszkos, rohadt gyilkossági ötlettel!
- Ejnye-bejnye, nyuszimókus! - nyafogta Velvet, s befogta a fü-
lét. - Itt ne beszélj ilyeneket. Hogy mersz ilyen dolgokról beszélni
az én otthonomban? És ha meghallja valaki? Egyszer már megí-
gérted, hogy nem ejted ki ezt a gyövel kezd szót!
- Már hat hónapja beszélünk err l a györ l - mondta Werther. -
És most ez a szegény Sylvia öngyö is lehet...
- Szegény Sylvia?
- Igen, szegény - válaszolta Werther. - Sokkal rosszabb állapot-
ban van, mint gondoltam volna. Teljesen összezavarodott, már a
saját pénzét is gy löli. Nevetséges, nem? Gy löli azt a pénzt, amit
én annyira szeretek.
- Teljesen hülyének kell lenni, hogy valaki gy lölje a pénzt -
mondta Velvet.
- Lehet, hogy éppen azért akar csinálni magával valamit, mert
nem normális.
- Nem bolond, csak boldogtalan - válaszolta Werther, s mélyet
szippantott a szivarjából. - Mindig is boldogtalan volt, mivel a pénz
soha sem jelentett semmit a számára, nem úgy, mint nekem.
- Meg nekem - mondta Velvet. - Ide nézz, Werther, ide nézz! -
ütögette kétcentis körmével a szeme sarkát. - Látod? Már kezde-
nek megjelenni a szarkalábak. Még egy év, és az árfolyamom zu-
hanni kezd.
- Azt nem lehet el re megmondani, hogy mikor fogja megtenni
- folytatta Werther. - Nem lehet tudni, hogy mikor kísérli meg újra.
Lehet, hogy a jöv héten, egy év múlva, de az is lehet, hogy két
évig sem.
- Na, most már álljunk meg ezzel!
9
 - A pszichiáter sem tudja el re megmondani, egyszer en nem
tudja. Minden attól függ ...
- Hogy mennyire boldogtalan, igaz! Akkor hát tedd még boldog-
talanabbá, cicuskám!
- Ja, mert az olyan egyszer ! - sóhajtotta mogorván Werther. -
És a pénz, a végrendelet, az örökség? Az egész egy cérnaszálon
függ, s nehogy azt hidd, hogy Vossberg nem akarja minden pilla-
natban egy nagy ollóval elvágni ezt a cérnaszálat. Nem! - mondta
szomorúan. - Nem akarom boldogtalanná tenni ezt a szegény n t.
Tulajdonképpen nem is haragszom rá, Velvet. szintén tudom saj-
nálni az ilyen szegény, szerencsétlen teremtéseket.
- Ez az, amit szeretek benned - mondta Velvet, s puha arcát a
férfi térdére fektette. - Hogy olyan jó szíved van!
- Szerintem annyi az összes teend m - mondta Werther -,
hogy egy csomó altatót adjak be neki. Dr. Miller meg fog esküdni,
hogy Sylvia már készült erre, és ebben a dologban hinni fognak ne-
ki.

Sylvia csukott szemmel feküdt, amikor Werther belépett a háló-

szobába. A férfi szívverése felgyorsult, amikor odalépett a selyem
ágynem s, ovális franciaágyhoz, s kezét az asszony ajka elé tette.
Gondosan manik rözött ujjain érezte Sylvia leheletét.
- Sylvia! - suttogta.
- Nem alszom - válaszolta az asszony, s egyenesen férje arcá-
ba nézett. Pupilláiban elsiratlan könnyek ragyogtak. - Már vártalak.
Szeretném tudni, hogy mit mondott Mr. Miller.
- Honnan tudod, hogy dr. Millernél jártam?
- A telefon melletti jegyzettömbb l. Oda írtad fel a címét. Nyil-
vánvalóan hívott fel téged. Mit mondott rólam?
- Rólad semmit - mosolygott Werther. - Egyszer en beszélni
akart egy hanyag férjjel, aki arra sem figyel oda, hogy mit vesz ki a
felesége a gyógyszeres szekrényb l.
- Hogy mert téged hanyag férjnek nevezni?
- Teljes joggal - felelte Werther vidáman. - Nézz rá az órára, mi-
kor járok haza. Ha aznap este tíz el tt már itthon vagyok, akkor az
egész nem történt volna meg.
10
 - Tudom, hogy sokat dolgozol - mondta Sylvia, holott semmit
sem tudott, egyszer en feltételezte, hogy minden férfi keményen
dolgozik. Az apja úgy gy jtött hetvenmillió dollárt, hogy csak akkor
hagyta ott a hivatalát, amikor fogorvoshoz kellett mennie. Werther,
aki most az após által alapított vállalatnál dolgozott, tulajdonkép-
pen az elképzelhet leghanyagabb vezet volt, akinek nemtör -
dömsége mindenkinek a legnagyobb örömére szolgált. A tudatlan
vezet tartozik azzal a beosztottjainak, hogy ne kérje mástól szá-
mon a lelkiismeretességet.
- Mondd meg az igazat! - kérte Sylvia. - Mit mondott rólam dr.
Miller? Elmondta neked az összes kis problémámat?
- Nem - válaszolta Werther. - Csak annyit mondott, hogy nagy-
szer ember vagy, akinek valójában soha nem volt meg a lehet sé-
ge, hogy önmaga legyen.
Egy pillanatig úgy t nt, hogy az elapadt forrásokból könnyek tör-
nek fel.
- Biztosan valami baj van velem, Werther. Miért nem tudom én
boldognak érezni magamat? Tudom, hogy boldognak kellene len-
nem, de belül valami nagy ürességet érzek. Werther, mondd, mit
csináljak?!
- Most, kedvesem - válaszolta a férfi -, hunyd le szépen a sze-
med és próbálj meg aludni. Tudod, Vossberg reggel már itt lesz.
Frissnek kell lenned, hogy tárgyalni tudj vele.
- Csak bel led tudok er t meríteni, Werther - mondta az asz-
szony, s magához szorította a csodaszép kezeket.
Ez a gesztus meghatotta férfit, s mikor az asszony száraz szem-
pillái ismét lecsukódtak, ezúttal érzett valami szokatlan nedves-
séget szemhéja tájékán. - Szegény Sylvia - suttogta magában.
Másnap reggel mind a hat kis nyílvessz t bedobta a céltáblába a
hivatalában, majd nagy elhatározással felemelte a kagylót.
- Velvet! - szólt bele a kagylóba. - Beszélnünk kell!
- Hallgatlak.
- Nem telefonon. Még mindig a samponos filmet csinálod?
- Már készen vagyunk. Hazajöttem, mert hajat akarok mosni.
- Azonnal odamegyek.
Velvetre ráparancsolt, hogy nyugodtan ülve hallgassa végig, vi-
szont öles léptekkel járkált fel s alá a szobában.
- Nem tudom megtenni - mondta.
11
 - Mit?
- Ne idegesítsd fel magad - mondta, holott a lány egyáltalán
nem volt ideges, csak egy kicsit türelmetlennek látszott. - Nem ar-
ról van szó, hogy meggondoltam volna magamat. Azt akarom mon-
dani, hogy most azonnal nem tudom megtenni. Ez nem lenne he-
lyes.
- Mi nem lenne helyes? Meggyö Sylviát?
- Igen, de most nem, Velvet. Most egyszer en nem tudom meg-
tenni.
- De éppen te mondtad, hogy most van itt a legjobb alkalom. Hi-
szen a pszichiáter is bizonyítja, hogy mennyire öngyilkos hangulat-
ban van, így aztán téged senki sem hibáztatna.
- Tudom, hogy mit mondtam.
- Akkor mi értelme van a várakozásnak? Ha egyszer szeren-
csétlen, akkor éppen ebben az állapotában lenne valószín , hogy
magától is megteszi.
- Éppen ezért nem tudom megtenni én. Azért, mert szerencsét-
len és szánnivaló. Ez a szerencsétlen asszony életében egyetlen
napig sem volt valóban boldog. Egyszer en fuldoklik az ezüstka-
náltól.
- Milyen kanáltól?
- Ne is tör dj vele - legyintett Werther. - A lényeg az, hogy
semmi oka sem volt eddig a boldogságra. Én sem boldogítottam.
- De hát szeret téged.
- Igen, úgy látszik, egyedül bel lem tud er t meríteni - mondta
Werther, és maga is észrevette, hogy Sylvia szavait ismétli. - De ez
önmagában nem elég. Sohasem tettem boldoggá, s ez nem he-
lyes. Ez nem szép dolog t lem, Velvet, hogy elvegyem a pénzét, és
semmit se adjak neki viszonzásul.
- De furcsa ember vagy! - mondta Velvet szinte csodálkozás-
sal.
- Ezért arra gondoltam - folytatta Werther -, hogy megpróbál-
hatnám boldoggá, valóban boldoggá tenni, miel tt meghal.
- Micsoda?
- Nem tudom, hogy sikerülni fog-e. Nem tudom, ez a dr. Miller
tudja-e, hogy valójában mit is beszél, hogy Sylviát a pénz rontotta
el annyira, hogy nem tudja élvezni az egyszer dolgokat.
- Milyen egyszer dolgokat?
12
 - Tudod te azt. Például a természetet. Az égboltot, amikor go-
molyognak rajta az es l terhes fellegek ...
- Ó, Werther, milyen szépen mondtad!
Valamikor egy régi naptáron olvasta ezt a mondatot.
- Igen, igen - folytatta bólogatva Velvet. - Tudom, mire gon-
dolsz, nyulam. Én is élvezem ezeket a dolgokat, de még szebb, ha
az embernek pénze van.
- Nem - mondott ellent a férfi. - Pénz nélkül kell mindezt csinál-
ni, anélkül, hogy fizetnénk érte, anélkül, hogy jegyet váltana az em-
ber mindenre, s azt érezné, hogy most aztán kutya kötelessége él-
vezni a dolgot, mert fizetett érte . . . Érted, hogy mit akarok monda-
ni?
- Inkább azt mondd meg, nyulam, hogy mit akarsz csinálni!
- Elviszem Sylviát egy utazásra, egy rendkívüli utazásra. Semmi
els osztályú program, semmi drága szálloda, semmi, ami pénzbe
kerül. Szeretném látni, tud-e boldog lenni úgy, ahogy a szegény
emberek boldogok, akik nem gondolnak a holnapra, csak egysze-
en azért boldogok, mert élnek, mert együtt vannak, egy férfi és
egy n , no meg a kék ég, az óceán, a zöld rét ... Lehet, hogy ez
így hülyén hangzik, s is azt gondolja, hogy meg rültem, de min-
denesetre én ezt fogom javasolni. Joga van hozzá, Vel. Egy kis bol-
dogságra, miel tt véget érne az egész. Érted?
- Aha - mondta szórakozottan Velvet. - Tudod, mire jöttem rá,
nyulam? Arra, hogy nagyszer férj lesz bel led!

Sylvia el ször hitetlenkedve bámult rá.

- Pénz nélkül utazni? Ezt meg hogy képzeled?
Werther csak nevetett.
- Tudtam, hogy így fogsz reagálni drágám. Pedig én komolyan
és szó szerint értettem a dolgot. Persze nem arról van szó, hogy
egy fillér se legyen nálunk. Magunkkal viszünk mondjuk négy-öt-
száz dollárt. De nem megyünk drága éttermekbe, nem fogunk els
osztályú szállodákban lakni, nem bérelünk kocsit, s egyáltalán
semmi olyat nem csinálunk, amit egy szegény fiatal pár nem en-
gedhetne meg magának.
13
 - Werther, nem tudom elhinni, hogy komolyan beszélsz. Mindig
egy vagyont költöttünk az utazásainkra ...
- És mennyi örömed volt bennük? Nézz szembe a tényekkel,
Sylvia! Mennyire élvezted ezeket az utazásokat?
- De egyáltalán merre mennénk?
- Hol kóborolnak a cigányok? Bárhol és mindenhol. Minden ha-
tározott cél és irány nélkül. Az orruk után.
- Szekérrel akarsz nekiindulni?
- Azt nem. De mi lenne, ha kerékpárral mennénk? Vagy esetleg
gyalog. Vagy akár autóstoppal, egyszóval bárhogy!
- Autóstoppal?
- Miért ne? Egyszer hobók is lehetünk, kedvesem! - nevetett
fel Werther, akár egy kisfiú. - Nomádok, vándorok, hobók és csa-
vargók. Ha szerencsénk van, még talán le is tartóztatnak bennün-
ket...
- Nem, azt azért inkább nem!
- Hamburgert fogunk enni az útmenti büfékben, és áfonyát sze-
dünk az erd ben. A legolcsóbb kis motelekben szállunk meg, és
Mr. és Mrs. Smithként töltjük ki a bejelent lapot. Még véletlenül se
gondolja senki, hogy házasok vagyunk ...
Sylvia elmosolyodott.
- Werther, azt hiszem, egy kicsit megbolondultál.
- Azt akarom, hogy mindketten teljesen megbolonduljunk,
Sylvia. Szeretném, ha mindketten megtudnánk, milyen az, ha az
ember nem kondicionált leveg t szív, klórozatlan vízben úszik, ol-
csó borokat iszik, Mrs. Ezésez kif zdéjében kosztol, s még a fize-
tés el l is meglóg, ha éppen elfogyott a pénze ...
- Te! Lehet, hogy te komolyan beszélsz?
- Hát persze! Azt akarom, hogy már holnap, nem, ma este, öt
perc múlva induljunk el, s ne mondjuk meg senkinek, még Voss-
bergnek sem, hogy hová megyünk. Vegyük magunkhoz azt a kész-
pénzt, ami a házban van, és vágjunk neki az ismeretlennek. Semmi
csekk-könyv, semmi bankbetét, semmi b rönd ...
Sylvia döbbenten hallgatott.
- Na jó, egy apró b röndöcske jöhet. De nagyon kicsi legyen
ám! Csakis a legszükségesebb dolgoknak!
- Werther, ez a leg rültebb ötlet, amit életemben valaha is hal-
lottam. Nem hiszem, hogy egy hétnél tovább bírnánk.
14
 - Ha olyan kedvünk támad, felszállhatunk egy Európába induló
hajóra. Akár keresztül bumlizhatnánk az egész kontinenst.
- Ilyennek még sohasem láttalak, Werther!
- Én meg sohasem láttam még, hogy egyáltalán élvezted volna
az életet, Sylvia! - mondta a férfi, s átölelte a feleségét. - Éppen
ezért szeretném, ha beleegyeznél ebbe az utazásba.
- Biztos vagy benne, hogy nem kellene Vossbergnek megemlí-
teni a dolgot?
Werther érezte, hogy közel áll a gy zelemhez.
- Majd küldünk neki egy képeslapot - jelentette ki ragyogó arc-
cal. - Küldünk neki egy anzixot az egyik útmenti, koszos kis ve-
gyesboltból, megírjuk neki, hogy kit en érezzük magunkat, és
örülünk, hogy nincs a közelünkben.
Ismeretségük óta Sylvia másodszor nevette el magát hangosan.

Velvet két hónappal kés bb kapta meg Werther levelét. A lány

már szinte föladta a reményt, hogy valaha is hallani fog fel le, és ál-
landó rossz hangulatának meg is kellett adnia az árát. Három új
szarkaláb jelent meg a szeme sarkában, s mintegy baljós el jel-
ként az ügynökség kapott (és el is fogadott) egy ajánlatot a nevé-
ben, hogy óránként kilencven dollárért, tehát tíz százalékkal leérté-
kelve, vállaljon szerepet egy sörreklámban.
Olyan izgalommal tépte fel a levelet, hogy a második oldalon leg-
alább féltucat szó olvashatatlanná vált.
A levélben a következ k álltak:
„Drága Vel!
Ne haragudj, hogy eddig nem írtam, de a körülmények egyszer -
en nem tették lehet vé. Sylviával éppen most tértünk vissza Big
Surb l. Itt egy olyan kommunában éltünk, amely arról nevezetes,
hogy teljességgel lehetetlen, és valóban szó szerint lehetetlen
megkülönböztetni a lányokat a fiúktól, legalábbis ha fel vannak öl-
tözve. Éspedig azért, mert a kommuna mintegy felét kitev férfiak
úgy döntöttek, hogy a szakáll az idén már nem divat, a hosszú haj
viszont továbbra is tartja magát. Ami engem illet, tudd meg, hogy
dús barna szakállat növesztettem, így egy kicsit Walt Whitmanre
hasonlítok, csak fiatalabb és jobb külsej vagyok nála - már elné-

15
zést a szerénytelenségért. Sylvia homlokegyenest különbözik attól
a n l, aki két hónappal ezel tt nekivágott velem ennek az rült
kalandnak. Az els hét óta egy szemernyi kozmetikumot sem hasz-
nál (különben induláskor egy egész dobozzal pakolt be, de hamar
eldobálta ket). És képzeld el, még sohasem nézett ki ilyen jól! B -
re sötétbarnára sült, s olyan bársonyosan sima, mint egy sziba-
rack. Lefogyott legalább öt kilót, s bár korábban úgy gondoltam,
hogy ett l úgy néz majd ki, mint egy madárijeszt , de aztán kide-
rült, hogy nagyon is jól áll neki. Nagyon örül is a karcsú alakjának,
de ami nála teljesen szokatlan, egyáltalán nem érdekli, hogy mit
vesz föl. Nem veszi a divatlapokat, s nem járunk elegáns éttermek-
be és fényes fogadásokra sem. Szóval a legtöbb dolog, amelyr l
korábban azt hitte, hogy elengedhetetlen tartozékai a „jó életnek",
ma már egyáltalán nem érdekli. A legfontosabb dolog azonban az,
hogy Sylvia most valóban boldog. Komolyan mondom! Sohasem
volt boldogabb és elégedettebb az életben. Attól a naptól kezdve,
hogy elindultunk (négyszáztizenkét dollárral a zsebünkben, s azzal
az elhatározással, hogy két hónapig élünk bel le), egy teljesen új
személyiséget fedezett fel teste börtönébe zárva, egy foglyot, aki
majdnem elpusztult a vágytól, hogy ebb l a börtönb l kikerüljön, S
megismerje a világot a maga természetes valóságában.
Nem is tudom neked részletesen elmesélni, milyen is volt ez a
két hónap. El tudod képzelni azt, amikor az ember kecskehúst
eszik ebédre, szénakazalban alszik egymás után két éjszakán ke-
resztül, három csavargó társaságában egy szeneskocsin utazik, s
a három fickó közül az egyik egész éjszaka nyúzza a harmoniká-
ját? Vagy hogy az ember felcsap almaszed nek pár centért, s ami-
kor már úgy érzi, hogy életében rá sem fog tudni nézni az almára,
továbbáll, aztán barátságot köt egy egész bandányi rockzenésszel,
akik aztán elviszik az autóbuszukon Észak-Karolináig? Vel, most
egyszer en képtelen vagyok mindenr l beszámolni, de majd még
rengeteg id nk lesz, hogy személyesen is elmondhassam a teljes
történetet. Most csak annyit kell megtudnod, hogy az elképzelé-
sem bevált, megtettem azt, amit meg kell tennem. Most már vége
az egésznek, és Sylviával együtt indulunk haza. Sylvia személyisé-
ge teljesen megváltozott, Vel, s most már sokkal boldogabb em-
ber. Azt is szeretném tudatni, hogy én viszont cseppet sem változ-
tam, s nem változtak a számomra fontos dolgok sem. Biztosan

16
tudod, hogy mire gondolok! Még néhány napig ne számíts arra,
hogy felvegyem veled a kapcsolatot. Hogy miért nem, arra majd rá
fogsz jönni kés bb. Addig is szerelmem, ne felejtsd el elégetni ezt
a levelet.
Werther
U. i.: Mondtam, hogy égesd el a levelet! Mire vársz még?"
Velvet valóban elégette a levelet.

Egy héttel kés bb olvasta az újságban a hírt Sylvia Oaks tragi-

kus haláláról. Csak a News cím lap tartotta a hírt olyan fontosnak,
hogy több teret szenteljen az eseménynek egy pár sornál, de a la-
pok mindegyike, ha röviden is, de gazdag örökösn nek titulálta az
elhunytat. A Times a fényképét is közölte, mely nyilvánvalóan még
a napozások el tt, a kozmetikázott id ben készülhetett. A rövid hí-
rek túlnyomó többségében nem is az asszonnyal, inkább az apjá-
val foglalkoztak. Velvet bosszankodott is emiatt. A halál okát a la-
pok egyértelm en az altató túladagolásában látták. Megemlítették
még, hogy az asszonyt Werther nev férje gyászolja, s t, a News
még arra is kitért, hogy az asszonynak már korábban is voltak dep-
ressziós tünetei.
Mikor Werther nem jelentkezett sem másnap, sem a következ
napon, Velvet kezdett er sen nyugtalankodni. Otthon, a lakásán
nem akarta felhívni telefonon, hiszen a házban még mindig lehettek
gyászolók, akik biztosan összevonták volna a szemöldöküket.
Mégis, amikor egészen a hét végéig semmit sem hallott fel le,
megkockáztatott egy telefonhívást. A kagylót a szobalány vette föl.
Közölte, hogy Werthernek fontos tárgyalása van, amit l Velvet, ha
lehet, még idegesebb lett, mint korábban volt.
Werther még aznap este visszahívta, és megmagyarázta a dol-
got.
A megbeszélést Vossberggel folytatta, azzal az emberrel, akit
Werther mindig is a legnagyobb keser séggel emlegetett. Volt va-
lami köze a pénzhez. Voltak kérdései a birtokkal, a végrendelettel
kapcsolatban, melyekre Werther nem tudott megnyugtató választ
adni. A férfi hangja zavartnak t nt, amit Velvet természetesnek tar-
tott. A gyilkosok általában nem a legnyugodtabb emberek.
Kés bb Werther ismét felhívta, s közölte, hogy átjön a lányhoz.
A hangja furcsának t nt.
17
 - Olyan furcsa volt a hangod - mondta Velvet, amikor a férfi
megérkezett. Ránézett Wertherre és még hozzátette: - És olyan
furcsának is látszol.
- A szakáll miatt van - mondta Werther. - Levágtam. A b röm a
szakáll alatt nem barnult le, biztosan ezért látszom furcsának - t -
dött, majd leült egy puffra, s mereven maga elé bámult.
- Csak nem szoktál rá valamilyen kábítószerre abban a kommu-
nában?
- Nem! - válaszolta Werther a fejét rázva, de tekintete továbbra
is merev maradt.
- Akkor mi történt? Miért nézel olyan furcsán?
- Boldoggá tettem - motyogta Werther álmodozva. - Megtet-
tem, amit megígértem, Vel. Boldoggá tettem Sylviát a halála el tt.
Beadtam neki a tablettákat, elment aludni, és akkor is mosolygott.
Esküszöm, hogy még akkor is mosoly ült az arcán, amikor megta-
lálták.
- Ezért vagy hát ilyen? - kérdezte Velvet.
- Nem - válaszolta a férfi, s továbbra is a páratlanul szép kezét
bámulta. Észrevette, hogy a kézfején ráncok jelentek meg, mint
megannyi apró madárnyom. Kisvártatva Velvetre pillantott.
- Éppen most jöttem az ügyvéd irodájából - mondta. - Ott az-
tán megtudtam, hogy mit tett Sylvia, miután visszajöttünk az utazá-
sunkról. Megváltoztatta a végrendeletét, Velvet!
- Mit csinált?
- Mindenén túladott. Minden pénzén túladott. Jótékony célra ál-
dozta az egészet. Szegény akart lenni, mert ez tette t boldoggá.
Boldoggá - ismételgette Werther, s a szó úgy szakadt ki bel le,
mint egy gyászmise els hangjai.

18
 NYOMOZÁS
A SHUBERT -
ÜGYBEN
ÍRTA: RON GOULART

A nap alkalmatlannak látszott arra, Hulla a Nyugdíjasok

hogy bármit is lehessen csinálni. Füs- Öblénél
tös, sápadt fény harmincfokos reg- Jelentések
gellel indult. John Easy ledobta vá- és magnószalagok
szonzakóját az íróasztala melletti A kis tengerparti
székre, és vakargatni kezdte a hátát,
házban ...
ahol a pisztolytáskája vállszíja kicsit
Valami bankos
belevágott. Az iroda ablakán túl kó-
kadt, poros pálmafák bólogattak, az botránya volt
úttesten sportkocsik suhantak. Easy Három éve nyomát
megtornáztatta széles vállait, megro- se tudják
pogtatta ujjperceit. Szaglászott
- Mi lehet Addel? - kérdezte a tit- és ajánlatot tett
kárn jét. - Már tíz óra is elmúlt! A ronggyá szétl tt
Idegesítette, hogy Ad még mindig naperny
nem telefonált. csak a csalétek
- Azt hiszem, még lent van San szerepében
Amaróban - válaszolta Naida Sim, s
közben egy dosszié fed lapjával le-
gyezgette magát. - Biztosan még min-
dig a Shubert-üggyel bajlódik.
19
 Easy dühös képpel csatolta le revolvere vállszíját.
- Micsoda rendetlenséget csináltak!
- Én azt gondoltam, hogy ön és Mr. Faber meg fogják vásárolni
a riasztóberendezést.
- Helyette villanyírógépet vettünk - törölgette a verejtéket az ar-
cáról Easy. A szürke sz nyegen szétdobálva hevertek a kartoté-
kok, levelek, borítékok, magnószalagok.
- Kíváncsi vagyok, mit vittek el.
- Biztosan valami fontosat - mondta Naida. Csinos volt, karcsú,
kacéran szepl s orrú. És úgy látszik, reggel nem volt ideje, hogy
kialakítsa a mára érvényes hajkölteményét.
- Mi ez? - szaglászott a leveg be Easy.
- Korom van a leveg ben. A völgyben megint t z lehet valahol.
- Hogy mi az istennek hagytam én ott a San Franciscó-i rend r-
séget, és miért kellett ide jönnöm Los Angelesbe!? - átkozta ma-
gát csendesen Easy.
- Ha jól tudom azért, mert ki akarták csinálni, miután nem fo-
gadta el a csúszópénzt - válaszolta Naida, s a férfi mellé térdelt a
sz nyegre -, hiszen maga mesélte.
Easy kigombolta ingének legfels gombját, s nagyot sóhajtva
kotorászni kezdett a szétszórt papírok között.
- Szedjük valahogy össze a hivatalt, és próbáljuk kideríteni,
hogy ki és mit lopott el.
Megcsörrent a telefon, Naida már ugrott is, hogy felvegye a
kagylót.
- Itt a Faber és Easy magándetektív iroda - jelentkezett be csi-
cseregve, majd elhallgatott, és szaporán pislogni kezdett.
- Igen, azt hiszem itt van - mondta bizonytalanul, és kezével a
mikrofont eltakarva odasúgta Easynak: - Disney hadnagy a San
Amaró-i rend rségt l.
A telefon nedves volt, mikor a férfi a kezébe vette a kagylót.
- Tessék! - szólt bele.
- Itt Bryan K. Disney hadnagy beszél. Ma reggel itt találtuk meg
a társát.
- Hogyhogy megtalálták? - kérdezte élesen Easy.
- Holtan találtuk. Kétszer is belel ttek. Úgy tudom, 38-assal l t-
ték le.
- De hol történt mindez?
20
21
 - Itt lent a parton, a Nyugdíjasok Öblénél.
- Mi az a Nyugdíjasok Öble?
- Egy új nyugdíjastelep. Nemrégiben épült. Még nincs kész tel-
jesen, úgyhogy a lakók sem költöztek be. A munkások találtak rá
vagy két órával ezel tt a tollaslabdapályán.
- A pokolba is - átkozódott Easy, s képeket vágott a titkárn je
felé.
- Most éppen min dolgozott? - kérdezte Disney hadnagy.
- Semmin - válaszolta Easy. Néhány napra szabadságot vett ki.
Imádta a tengerpartot, és napozni akart - tette hozzá, s közben le-
ült a székébe, mivel egy ház el tt parkoló ezüstszín sportgépko-
csi szélvéd je pontosan a szemébe tükrözött.
- Biztosan valami baja történt - kezdett el közben Naida szipog-
ni. - Szegény Mister Ad . . .!
- Meghalt! - vetette oda Easy, majd ismét a hadnagyhoz szólt,
miközben a lány automatikusan sírni kezdett. - Akar velem talál-
kozni, hadnagy?
- Igen, felkereshetne valamikor a nap folyamán - válaszolta a
rend rtiszt. - Most nincs egyéb mondanivalója? Ellenségeir l,
ügyeir l meg ilyesmikr l. . .
- Ad mintaszer életet élt - válaszolta Easy. - De azért még
gondolkodom a dolgon.
- Az irodám pontosan Grant tábornok lovas szobrával szemben
van. Viszlát!
Easy helyére tette a kagylót, s izzadt tenyerét végighúzta a nad-
rágján, majd ismét leült a forgószékébe.
- Miért nem mondta meg nekik, hogy Mr. Faber már tíz napja
Mrs. Shubertet figyeli?
- Nem is tudom - válaszolta Easy. - Van egy rossz szokásom,
hogy nem bízom a titkaimat a rend rségre. Különben is, szeretnék
néhány dologról saját szememmel meggy dni! - Azzal nekilá-
tott, hogy fölcsatolja a vállára a pisztolytáskát.
- Lehet, hogy valami fontos dologra jött rá - találgatta a lány.
- Kétlem - jegyezte meg Easy. - Adnek alapvet en botfüle volt.
Ha hallott is valami fontosat, akkor sem tulajdonított neki jelent -
séget.
- Mégiscsak a maga társa volt...
- Ez még nem jelenti azt, hogy érzéke is lett volna az operatív

22
munkához! Néhány hónap múlva amúgy is szétváltak volna az útja-
ink.
- Borzasztó dolog, hogy valakit, akit ismertem, csak így megöl-
nek - mondta szomorkásan Naida.
Easy a lány feje fölött kinézett a csillogó napsütésbe.
- Most lemegyek San Amaróba. Hozza rendbe az irodát, és álla-
pítsa meg, hogy mi t nt el.
- Kapcsolatban lehet ez az összevisszaság azzal, ami Mr. Fa-
berrel történt?
- Lehetséges - válaszolta Easy, s belebújt a zakójába. - Ha Ad-
nek a Shubert-üggyel kapcsolatos feljegyzései t ntek el, akkor ez
jelenthet valamit.
- Bezárjam az irodát?
- Miért?
- Azt hiszem, legalább egy napot gyászolhatnánk.
- Szó sincs róla. Adnek nem volt családja. Ez azt jelenti, hogy
nekünk kell eltemettetnünk. Nem engedhetünk meg magunknak
egynapi lógást. Bármelyik pillanatban jelentkezhet egy ügyfél.
- Maga aztán nem túlságosan szentimentális!
- Nem - válaszolta Easy, és kilépett a forró reggelbe.
Az ingatlanügynökség pontosan a napfényben fürd tengerpart-
ra nézett. A San Amaró-i délután viszonylag enyhének bizonyult.
Easy karját az iroda szabadba nyíló pultján nyugtatta, s beszólt a
helyiségbe:
- Mr. Majors?
Egy lángvörös hajú, öreg és kövér titkárn ült az ablakhoz köze-
lebb es asztalnál, a szoba belsejében pedig egy negyven év körüli
vékony, sz ke férfi.
- Igen - válaszolta a férfi, s félig fölemelkedett a helyér l.
Hirtelen csengett a telefon, a titkárn fölvette a kagylót, majd a
férfira pillantott.
- Mr. MacQuarrie keresi, Mr. Majors.
- Majd kés bb visszahívom - válaszolta Majors, s kilépett az ár-
nyékból a mozdulatlanul álldogáló Easyhez. - Nem akar bejönni?
- Idekint jobb lesz - vetette oda Easy. - Ez az, amit úgy szoktak
nevezni, hogy kínos helyzet.
Majors golfpulóvert, tweednadrágot viselt, arcát barnára sütötte
a nap.
23
 - Maga kicsoda?
- John Easy a nevem. A cégemet egészen a mai napig Faber és
Easynek titulálták.
- Valamit el akar adni, Mr. Easy?
- Lehetséges - mondta Easy. - Védelmet és biztonságot. Attól
függ ... Most pedig azt szeretném megtudni, hogy ki ölte meg a
társamat.
Majors elmosolyodott, majd nyelvével csettintett egyet.
- Meglehet sen rejtélyes árucikkekkel foglalkozik.
- No jó, akkor beszéljünk kertelés nélkül - kezdte Easy. - Maga
ugye Norm Majors?
- Természetesen. És?
- Azokból a jelentésekb l és magnószalagokból, melyeket a
társam juttatott el hozzám, arra a következtetésre jutok, hogy az
elmúlt három hónapban maga viszonyt folytatott Mrs. Nita Shu-
berttel. Mi csak néhány hete foglalkozunk az üggyel. Ezért volt itt
Ad Faber is, a társam, Mr. Shubertnek, megbízónknak a kérésére.
Világos?
Majors eltátotta a száját, s közben figyelmesen tanulmányozta
Easy arcát. Hátralépett, s leült a ház el tt egy kis gyalulatlan padra.
- Nem is tudtam - mondta, és kényelmesen elhelyezkedett a
padon.
- Mit nem tudott?
- Azt, hogy figyeltek bennünket - mondta, majd fölkapta a fejét.
- Magnószalagokat említett? Tudja, hogy ez törvénytelen?
- A házasságtörés is az. De nem azért jöttem, hogy etikai kér-
désekr l tárgyaljunk, Majors. Találkozni akartam magával.
- Miért?
- Meg akartam kérdezni - folytatta Easy -, hogy maga ölte-e
meg a társamat.
Majorson hirtelen köhögési roham vett er t.
- Nem, Easy, nem. Nem én öltem meg.
- Látta valaha is? Tudott egyáltalán róla?
- Már mondtam magának, hogy nem.
- Tegnap együtt volt Mrs. Shuberttel, ugye?
- Nem - válaszolta Majors. - Legalábbis nem egész nap. Nita
mondta is, hogy nem tud egész napra elszabadulni... - Elgondol-
kodva az öklével kezdte dörzsölgetni az arcát. - Várjon csak! Ak-

24
kor biztosan a maga társa volt az, akit a Nyugdíjasok Öblében ma
reggel megtaláltak. Egyik barátom foglalkozik az ottani házak érté-
kesítésével, és t le hallottam az esetr l.
- Pontosan így van - válaszolta Easy. - Az el bb jártam arra.
Nem messze van attól a kis tengerparti háztól, melyet Mrs. Shu-
bert bérel a találkáik számára.
- Shubert tud rólunk? - emelkedett fel a padról Majors.
- Egy hete.
- Akkor mit magyarázott nekem a védelemr l? Egyáltalán, mit
akar?
- A rend rség még nem tud magukról. Ezt akár meg is említheti
Nita Shubertnek.
- Ez zsarolásként hangzik - mondta Majors.
Easy vállat vont, s elindult a kocsija felé.
A városközpontban lév térr l, egy utcai telefonfülkéb l hívta fel
az irodáját. Néhány másodperccel kés bb, ahogy a számot tár-
csázta, egy tinédzser énekkar vonult ki a szök kút mellé. A nyári
örömökr l énekeltek, s a tér hamar megtelt az iskolából kizúduló
diákokkal.
- Valamilyen kocsmából beszél? - érdekl dött Naida.
- Hogyne, egy szök kút mell l. Mi újság?
- Nem találkozott még Disney hadnaggyal?
- Éppen úton vagyok hozzá.
Most egy platinasz ke, narancssárga ruhás szépség lépett a
szök kút melletti kis színpadra. A színpad fölött hatalmas táblán
„Nyári fesztivál" felirat díszelgett. A gitárok hangját er sít k fokoz-
ták.
- Mi t nt el? - kérdezte Easy.
- Semmi! - válaszolta Naida. - Kétszer is ellen riztem. De fi-
gyeljen csak ...
- Új ügyfél?
- Egy férfi hívta több alkalommal is, de nem volt hajlandó bemu-
tatkozni. Meg aztán jött a posta is ...
- Mondja már! Mi van benne?
- Megérkezett Mr. Faber legutolsó jelentése. Tegnap kés dél-
után adta postára San Amaróban.
- Mondja el, mi van benne!
- Megpróbálom. Szalagot ezúttal nem küldött. Azt mondja,

25
hogy Mrs. Shubert egy újabb személlyel találkozott tegnap. Bele-
hallgatott a beszélgetésükbe, s az volt az érzése, hogy az asszony
már elég régen nem találkozott ezzel az ismer sével. Nevet nem
említett, és Adnek a férfi nevét nem sikerült megtudnia. Az idegen
pénzr l, nagyon sok pénzr l beszélt. Azt akarta, hogy Mrs. Shu-
bert menjen el vele, de az asszony nemet mondott.
- Menjen vele? - kérdezett rá Easy, s az volt az érzése, hogy a
telefonfülke enyhén remeg, mintha földrengés lenne.
- Igen, Mexikóba.
- Ez a fickó odament a tengerparti házba, ahol az asszony Ma-
jorsszal szokott találkozni?
- Igen - felelte Naida. - Valami népünnepély van ott maga kö-
rül?
- Igen, hangverseny. Meleg van Los Angelesben?
- Harmincnyolc fok körül lehet - válaszolt a titkárn . - Most el-
megy Disney hadnagyhoz?
- Hamarosan nála leszek - válaszolta Easy, s letette a kagylót.
Nagy nehezen keresztülverg dött a tinédzserek s tömegén.
Mindmáig, harmincnégy éves koráig nem érezte magát öregnek.
Hirtelen vállára nehezedtek az évek.
Disney hadnagy túlságosan alacsonynak látszott, hogy rend r
lehessen. Vékony szivart szívott, s gy rött, keskeny karimájú ka-
lapját a szobában is a fején tartotta. A nedves, párás hivatali szo-
bát olyan tapétával burkolták, mely körözési plakátokra emlékezte-
tett. Nem sokat közölt Easyvel, Easy pedig semmit sem mondott
neki. A beszélgetés nem tartott húsz percnél tovább.
Easy ügyfele, Kevin Shubert valahogy úgy kereste a pénzt,
hogy nappal is otthon tartózkodhatott. A hatalmas, laposan elterü-
ház környéke olyan volt, hogy azt bátran lehetett birtoknak, vagy
akár kastélynak is nevezni.
- Tökéletesen egészséges vagyok - közölte Shubert. Magas,
ötven körüli férfi volt, kopaszodó, ritkuló haját rövidre vágatta. -
Gondolhatta volna azt is, hogy az idegeskedés, amit Nita okoz,
még beteggé tesz. De nem így van!
- Lehet, hogy egyszer csak váratlanul fog összeesni - jegyezte
meg Easy.
- A társa gyilkosa kapcsolatban volt Nitával és a szeret jével?

26
 - Lehetséges - válaszolta Easy, s közben kényelmetlenül fész-
kel dött a kellemetlen d lés , csíkos vászonszékben.
- A rend rség tud róluk?
- T lem semmi esetre sem. De ha akarják, megtudhatják - vála-
szolta Easy. - Mit is mondott, hány éve házasok?
- Majdnem két éve. Nekem ez a második házasságom. Nitának
az els .
- Hol találkoztak össze?
- San Franciscóban - válaszolta az ügyfele, majd megvonta
keskeny vállát. - A maga régi vadászterületén! - És megbocsátóan
elmosolyodott.
- Valamit szeretnék a helyére tenni, uram! Valamit Mrs. Shu-
bertnek azzal a képével kapcsolatban, amit maga mutatott nekem.
Hogy hívták t akkor?
- Halpern. Nita Halpern volt a leánykori neve.
- Volt ott valami bankkal kapcsolatos botrány is, ugye?
Shubert sápadt ajkai teljesen kiszáradtak. Megnedvesítette a
nyelvével.
- Nos, igen. Nita egy banktisztvisel nek a titkárn je volt. A tiszt-
visel elt nt, Robert L. Brasil volt a neve. Vele együtt háromszáz-
ezer dollárnak is lába kelt. Láthatta Nita képét az újságokban. t
végül egyáltalán nem hibáztatták, egyetlen percig sem. Három év-
vel ezel tt történt.
- Érdekelne - kérdezte Easy -, hogy a felesége elérhet helyen
tartózkodik-e jelenleg?
- A változatosság kedvéért most igen. Bent van a m termében.
Szeret festegetni.
- Szeretnék vele beszélni.
- Idefigyeljen, Easy! - mondta Shubert, s fölemelkedett a he-
lyér l. - Nem szeretném, ha még egy botrány lenne a feleségem
körül! Nagyra értékelem az eddigi diszkrécióját is. Mennyibe kerül
az, hogy továbbra is csendben maradjon?
- Maga már kifizetett bennünket - válaszolta Easy, aztán hozzá-
tette határozott hangsúllyal: - Ez a legkevesebb.
Az állványon lév vásznon egy búzával teli kis tálka volt látható.
A kép többi része még hiányzott. A nyúlánk, soványan szögletes,
fekete hajú Nita Shubert sárga harisnyanadrágot és b , sárga
blúzt, viselt. Szeme szögletében a szarkalábak arra engedtek kö-

27
vetkeztetni, hogy úgy harmincöt év körül járhat.
- Maga mindent összezavart, Mr. Easy - jelentette ki az asz-
szony, s félretette a fehér vég ecsetet. - Maga és a maga meg-
boldogult társa. Nem hiszem, hogy törvényes lenne az a hallgató-
zás, ahogy azt maguk csinálják.
- Mikor jött rá el ször, hogy figyelik magukat? - kérdezte Easy.
- Kevin az el bb közölte velem. Akkor, amikor híre jött, hogy a
maga társa meghalt.
- Ad - kezdte Easy -, vagyis Ad Faber, a társam néha egy kicsit
balkezes volt. Azt hiszem, tegnap csinált egy kis hibát, amikor fel-
fedte magát. Tudja, tegnap, amikor nem sikerült találkoznia Majors-
szal ott, a tengerparti házban.
Az asszony nem válaszolt. Egy piszkosszürke rongydarabbal
szórakozottan mázolgatta a festéket a palettáján.
- Adnek botfüle volt - folytatta Easy. - De néha azért megértet-
te, amit hallott. Azt hiszem, tegnap este valami érdekeset hallott, s
végre rájöhetett, hogy ez mit is jelenthet.
- Tegnap Norm Majorsszal voltam együtt - közölte Nita Shu-
bert. - Az pedig, hogy maga mit hisz, egyáltalán nem érdekel.
- Adnek vissza kellett mennie a tengerparti házhoz még tegnap
este, miután elküldte nekem a jelentését. Valaki észrevette t, és
ideges lett.
- Igen?
- Valószín leg a maga volt f nöke - folytatta Easy. - Robert L.
Brasil.
- már három éve elt nt! - rázta tagadólag a fejét az asszony.
- Teljesen nyoma veszett...
- Szeretnék valamit tisztázni! - vágott közbe Easy. - A rend r-
ségnek egyáltalán nem említettem a dolgot. Bizonyos meggondo-
lásokból senkinek sem szabad tudnia Brasilr l.
- Senki sem fog megtudni semmit - mondta az asszony. -
már régen elt nt.
- Ha továbbra is elt nt akar maradni - folytatta Easy -, akkor
mindössze húszezer dolláros nagyságrendben kell gondolkodnia.
Nita Shubert hátat fordított.
- Láttam egy kis motelt a tengerparti ház mellett. Mermaid Ter-
race a neve. Ma éjszaka ott alszom, hogy kéznél legyek, ha valaki-

28
nek szüksége lenne rám - mondta Easy, és a képet kezdte el vizs-
gálgatni.
- Nem jól festette meg a búzaszemeket.
- Lehet, hogy éppen így akartam - vágott vissza az asszony.
Easy csak vállat vont, bólintott és távozott. Nem sokkal kilenc
óra után kapta a telefonhívást. Egy tompa férfihang közölte, hogy
fél óra múlva legyen a tengerparton, a hármas számú ment állo-
másnál.
Fülledt, meleg és felh s volt az éjszaka. A ment állomás lent
volt egészen a néma és kihalt tengerparton, nem messze egy rég
bezárt, üdít italokat árusító standtól. Easy könnyen megtalálta, s
azonnal észrevette, hogy valaki ül a ment állomás rének széké-
ben.
A sötét vízen csak ritkán csillant meg egy-egy halvány fénysu-
gár. A hullámok csendes mormolása hallatszott.
- Brasil? - szólította meg Easy a magas székben ül alakot.
Az éjszaka is kifeszített széles naperny most derékig eltakarta
az ül alakot, aki mindkét kezét hosszú, sötét felölt jének a zsebé-
ben tartotta.
- Nem tudtam, hogy figyelnek, s kihallgatnak bennünket! - szó-
lalt meg a férfi, s hangjából jeges h vösség áradt. - Rossz id t vá-
lasztottam, hogy el bújjak.
- A társam magába botlott?
- Úgy terveztem, hogy az éjszakát a tengerparti házban töltöm.
Odajött, szaglászni kezdett, nem is túl ügyesen, s ajánlatot tett,
hogy ha fizetek, akkor csendben marad. Rájött, hogy nem szeret-
ném, ha itt találnának Kaliforniában.
- Maga meg lel tte, mi?
- Igen - válaszolta Brasil.
- Ezután elment Los Angelesbe, hogy megtudja, nincs e magá-
ról valami anyag az irodában.
- Óvatos vagyok, nem szeretek fölöslegesen fizetni, Easy.
- Gondolom, most sem azért van itt, hogy fizessen - jegyezte
meg Easy, s abban a pillanatban el relendülve a lábánál fogva le-
rántotta a férfit a magas székr l. Esés közben Brasil feje belevágó-
dott a székhez vezet kis létra alsó fokába.
Brasil megpördült a földön, és zsebéb l revolvert rántott el .
Easy is oldalra vetette magát, s közben is el kapta a saját

29
38-asát. Brasil els lövése a magasba csúszott, s ronggyá tépte a
szék fölött feszül naperny t.
Easy szilárd talajt fogott a lábával, s kétszer meghúzta a ravaszt.
Brasil teste összerándult, majdnem teljesen kiegyenesedett, majd
arccal a homokba zuhant.
Easy zsebre vágta a fegyverét. Úgy ment el, hogy meg se nézte,
milyen arca volt a férfinak.
- Jeges tea - jelentette be a titkárn je, s az asztalra tette a po-
harát.
Az irodában már rend volt, az utcáról nem sz dött be olyan
élesen a napfény. Easy székében hátrad lve itta a teáját.
- Valójában maga egyáltalán nem is akart zsarolni, ugye? - kér-
dezte Naida.
- Egyáltalán zsaroltam én?
- Nem, maga csak a csalétek szerepét vállalta, hogy valaki a
színre lépjen. Legalábbis azt hiszem.
- Menjen át a szomszéd büfébe, hozzon egy szendvicset. De
csirkehús legyen rajta.
- Azt hiszem, maga mégiscsak szentimentális - jegyezte meg a
lány. - Magát nagyon is érdekelte Mr. Faber, meg akarta bosszulni,
ugye?
- De ne vegyen abból a poshadt uborkából, amit ezek ott árul-
nak.
- Azt hiszem, maga nem is olyan rossz ember - tette még hoz-
zá Naida, s kisietett a szobából.
Easy nagyot sóhajtott, és lehunyta a szemét.

30
 JÓ
BEFEKTETÉS
ÍRTA: JAMES M. ULLMAN

Ahogy Joey elhaladt mellette, a n Bámulta a n

kidugta fejét a parkoló autó ablakán, meztelen combját
és utánakiáltott: Kell nekem egy
- Hé, Marco! gyorsan futó ...
Joey meglepetten hátrafordult. Vé- A mesterlövész
kony, csontos vállú fiú, kertésznadrág- lesben várja!
ban, pólóban.
A pénzemmel maga
- Te a Marco gyerek vagy, ugye? -
kérdezte a n . - És a neved Joey Mar-
ne tör djön!
co? A börtönben halt
- Igen, Joey Marco vagyok - vála- meg az öreg
szolta a fiú, és közelebb lépett. Csinos n , férfinak
A barna hajú, telt ajkú, harminc év öltözve
körüli n kerekded arca kés bbi kis A pénztárosn
tokát sejtetett. Mélyen kivágott, pille- éppen számolt
könny , vékony ruhát viselt. Ablakon keresztül
- Érdekel egy kis munka? - kérdez- találta el
te. - Rövid munkaid , jó fizetés ...
- Attól függ - válaszolta óvatosan a
fiú.
31
 - Na, akkor szállj be! - szólt az asszony határozottan. - Nem
akarom az utcán megtárgyalni a dolgot - mondta, majd hozzátette:
- Különben Helennek hívnak.
Visszacsúszott a kormánykerék mögé. Joey pedig bemászott a
kocsiba. Ahogy a n a lábát a gázpedálra tette és elfordította a
slusszkulcsot, a szoknyája fölcsúszott egészen a combjáig. Joey
bámulta az asszony meztelen lábát.
- Mi van? - kérdezte a n hanyagul. - Még nem láttál feln tt n t
életedben?
- Bocsásson meg - mosolyodott el a fiú -, de igazán nem tehet
szemrehányást egy férfinak, ha ilyesmit észrevesz. Egyébként hon-
nan ismer engem?
- Szétnéztem a környéken - válaszolta a n . Meglep könnyed-
séggel vezette a kocsit a nagy forgalomban.
Joey még sohasem látott ennyire jól vezet n t. Milliméternyi
pontosságai érezte a kocsi méreteit, magabiztosan hajtott be az
olyan hézagokba is, ahol Joey meggy dése szerint az autó sem-
miképpen sem férhetett el.
- Nagyon jól vezet - állapította meg tárgyilagosan.
- Ez a szakmám - válaszolta Helen, és tekintetét továbbra is az
úton tartotta. - Hallottam, hogy valamikor futottál. Aztán belekeve-
redtél abba a rablási ügybe. Azért zavartak el, ugye?
- Igen. Sprinter voltam. Megnyertem a városi bajnokságot is.
- Hány éves vagy?
- Huszonkett .
- Gondolod, hogy tudnál még futni?
- Biztosan.
- Na, majd meglátjuk. - A kocsi befordult az egyik utcán, s rá-
tért a városi parkon át vezet útra.
- Maga teljesen meg van rülve - min sítette Joey ismét a n
vezetési stílusát. - Jobb lesz, ha itt engem szépen kitesz!
- Nem lenne jó, mert azt hiszem, még mindig el akarod vállalni
azt a munkát. Tudom, hogy vagy ezzel. Téged már egyszer
elítéltek. Rendes melót úgysem tudsz szerezni, csak alkalmi mun-
kát: cipekedést, rakodást, effélékkel próbálsz egy-két dollárt ke-
resni. De az is lehet, hogy éjszaka a részegek pénzét szeded el,
vagy kisebb üzletekbe próbálsz betörni. Így van?
- Várjon csak ... - mondta a fiú zavartan.

32
33
 - Remélem, egy pillanatig sem gondoltad, hogy valami becsüle-
tes munkáról van szó? Ha igen, akkor most szépen hazaviszlek.
Joey nem válaszolt.
Az út hátralev részét a n némán vezette végig, egészen addig
a városrészig, amely teljesen ismeretlen volt a fiú számára. Hama-
rosan megállt egy meglehet sen lerobbant lakóházakkal és üzlet-
sorokkal tarkított utcán. Aztán bevezette a fiút egy poros ócskás-
üzletbe. Az üzlet ablakán felirat: Kruger bútor. Vev nek nyoma
sem volt az üzletben. A bolthelyiségben szemét, eldobált kacatok.
Joey azonnal rájött, hogy mi ennek az oka.
Helen keresztülment az üzlethelyiségen, hátul kinyitott egy ajtót,
mely nyilvánvalóan az üzlethez tartozó lakásba vezetett.
- Hé, Carl! - kiáltott be a nyitott ajtón.
- Mindjárt megyek! - válaszolta egy férfihang.
Helen valahonnan el rángatott egy ócska széket és leült.
- Helyezd magad kényelembe - szólt a fiúnak, majd keresztbe
tette a lábát, és rágyújtott. Joey továbbra sem tudta levenni róla a
szemét, de úgy látszott, hogy a n t ez cseppet sem zavarja.
A hátsó helyiségb l egy botra támaszkodó férfi lépett az üzlet-
be. Joey szerint negyvenöt év körüli lehetett; középmagas, vörös
hajú, széles vállú, domború mellkasú, karcsú férfi. Szögletes, er -
teljes álla makacsságról árulkodott, tekintete a fémkeretes szem-
üveg mögött mozdulatlan és éber.
- Ez a férjem, Carl Kruger - szólalt meg ismét Helen.
- Te meg biztosan Joey Marco vagy - mondta Kruger. - Tudsz
még futni?
Joey bólintott.
- Akkor nagyszer - emelte meg elégedetten Kruger a botját. -
Ülj le, Joey. A vev k aligha fognak zavarni minket.
Joey leült egy rozoga kanapéra, bizalmatlanul nézegette Krugert.
- Hallottam rólad az egyik barátomtól, aki látott egyszer a bör-
tönben egy baseballmérk zésen - magyarázta Kruger. - Azt
mondta, te vagy a leggyorsabb ember, akit valaha is látott. Nekem
pontosan ilyenre van szükségem. Egy gyors fiatalemberre.
- Térjen már a lényegre! - vágott közbe Joey idegesen.
- Nyugalom! Máris ott vagyunk. Ismered a telefonos figurát?
- Az ablakos trükkre gondol?
- Arra. Kés este valaki fölhív egy üzletet; olyat, amelynek a ki-

34
 rakati ablakai az utcára néznek. A telefonáló közli a f nökkel, hogy
valahonnan az utcáról egy mesterlövész puskájának szálkeresztje
pontosan a szívére irányul, s ha egyetlen rossz mozdulatot tesz,
azon nyomban elbúcsúzhat az életét l. Aztán a tulaj azt az utasí-
tást kapja, hogy szedje ki az összes pénzt a kasszából, tegye egy
zacskóba és dobja ki az ajtón. A f nök vagy a pénztáros ezt általá-
ban habozás nélkül meg is teszi, még akkor is, ha feltételezi, hogy
blöffr l van szó.
- Erre kell maguknak egy futó? Hogy fölvegye a csomagot?
- Pontosan!
- Nem is tudom - vonta meg Joey a vállát -, megéri ez a kocká-
zatot? Mennyit lehet szerezni egy vacak kis üzletben az öreg pénz-
tárosn kt l? Ötven, hatvan dollárt esetleg! Hogy az egész kifizet -
legyen, ahhoz minden este ki kell rámolni egy üzletet, s ha az
ember ezt csinálja, akkor az egész városban elterjed a híre. Az pe-
dig nem jó.
- Ne félj, én csak a nagy halakra utazom - mondta Kruger. -
Olyan helyet kell választani, ahol a bevétel magas, az áldozat pedig
elég gyáva ahhoz, hogy bevegye a blöfföt. A trükk néhány havon-
ként ismételhet . Elég nagyszabású vállalkozás, nem gondolod?
Joey habozni látszott.
- És hogy lehet ilyenekre ráakadni? - kérdezte kis id múlva.
Kruger elvigyorodott.
- Vannak kapcsolataim, akadnak emberek, akik bizonyos száza-
lékért kiválasztják a megfelel helyet. Telefonálni én fogok. Te föl-
kapod a pénzt, Helen vezeti majd a kocsit, amelybe beugrasz me-
nekülés közben. Kockázat szinte semmi. Ha az áldozat kirakja az
utcára a pénzt - nyertünk. Ha nem, akkor te és Helen gyorsan el-
ntök a környékr l. Mire a rend rök odaérnek, h lt helyetek.
- És ha az áldozat nem hajlandó megtenni azt, amire kérjük? -
kérdezte Joey. - Akkor egy centünk sem lesz . . .
Kruger bólintott.
- Bizony. Csak az ostobák hiszik, hogy mindig minden sikerül.
Biztosan lesz néhány sikertelen kísérletünk. De a b nözés is üzlet,
Joey. Fél életem ráment a börtönben, hogy erre rájöjjek, úgy hogy
most már üzletként kezelem az egészet. A következ az ajánla-
tom: fölveszlek a fizetési listámra. Minden héten küldök neked
negyven dollár készpénzt. Ebb l ki tudod fizetni a szobád bérét,

35
még marad is bel le. Ezenkívül ott lesz még az is, amit magadtól
szedsz össze két munka között. Valami becsületes pénzforrásod-
nak is kell lenni, mert valahogy fedezned kell magadat. Én is ezért
vettem meg ezt a használtbútor-üzletet. A börtönben kitanultam az
asztalos- és kárpitosszakmát. Így hát, ha megjelennek nálam a zsa-
ruk és érdekl dnek - lám, van becsületes foglalkozásom.
- És mennyi az én részesedésem a bevételb l?
- Huszonöt százalék.
- Nem valami sok ...
- Szerintem tisztességes ajánlat. Ne felejtsd el, hogy évente
majdnem kétezer dollárt fizetek ki neked csak azért, hogy néhány-
szor, amikor szükségem van rád, kéznél légy. Azonkívül Helennek
is részesülnie kell a bevételb l. A kocsit senki sem tudja úgy ve-
zetni, mint .
- A legrohadtabb dolog, amit valaha is hallottam - rázta meg a
fejét Joey.
- Ha majd id sebb leszel - oktatta a fiút Kruger -, hallani fogsz
még ennél cifrább dolgokat is. Megfogtad az isten lábát, fiú! Közel-
l fogod meglátni, hogy dolgoznak a profik, még miel tt olyan
hosszú id re h vösre tesznek, hogy a megszerzett tudásnak már
nemigen veszed hasznát. Különben azt javaslom, ha bejön egy
nagy fogás, helyezd a pénzed biztonságba. Ne költekezz össze-
vissza. Tegyél félre pénzt. Már csak azért is, hogy ha véletlenül
egyszer letartóztatnak, tudj fogadni egy jó ügyvédet.
- Ide figyeljen! Maga megmondhatja nekem, hogy mikor és mit
csináljak, de hogy a saját pénzemmel mit kezdek, az csakis az én
dolgom! Mert az a szokásom, hogy ha jön valami nagy fogás, ala-
posan megünnepelem a dolgot. Oké?
- Oké! - mosolyodott el Kruger. - Ha így akarod, a te dolgod!
Az elkövetkez három pénteken Joey mindig megkapta postán a
negyven dollár készpénzt tartalmazó borítékot. Ez - és némi mellé-
kes - éppen elég volt ahhoz, hogy ne kelljen éheznie. Egyszer az-
tán egy hétf i napon egy aláíratlan levélke azt az utasítást tartal-
mazta, hogy a következ nap reggelén, kilenc órakor legyen a Clay
és Jackson utca keresztez désének északnyugati sarkán.
Helen pontosan kilenc órakor vette föl a kocsijába. Kánikulai nap
ígérkezett, a meteorológia harmincöt fokot jósolt. Az asszony fe-
szes blúzt, testhez álló rózsaszín nadrágot viselt.

36
 Néhány percnyi autózás után Joey megszólalt:
- Ez az út nem a bútorüzlethez vezet.
- Nem is oda megyünk - vetette oda az asszony, de nem volt
hajlandó további magyarázattal szolgálni. Joey kényelmesen hátra-
lt, rágyújtott, s Helent bámulta.
- Nem haragszik, ha valami személyes dolgot mondok? - kér-
dezte kis szünet után. - Maga nagyon szép n . Szép és fiatal még,
ha néhány évvel id sebb is nálam.
A n arckifejezése továbbra is talányosnak t nt, de ajka mintha
valami mosolyfélére húzódott volna.
- És?
- A férje, Carl, egy kicsit öregnek látszik magához ...
- Ne becsüld le. Okos ember.
- Nem erre gondoltam.
- Én tudom, mire gondoltál. Mind egyformák vagytok - mondta
elnéz gyengédséggel. - Nézd, Joey, rendes fiúnak látszol, sokkal
rendesebbnek, mint azok, akikkel a férjemnek általában ügyei van-
nak. Kicsit megkedveltelek már, de ett l ne szálljon a fejedbe a di-
cs ség. Mert azért mégis Carl a férjem.
- Fontos ez?
- Persze. Carl nagyon okos. S minden n nél eljön az az id ,
amikor ez sokat jelent számára. Azonkívül Carlnak sok pénze van.
Mások is vannak az fizetési listáján, olyanok, akik más területen
számítanak szakembernek. Van például egy Harry nev alak, aki
bármilyen falra föl tud mászni. Meg ott van Floyd, egy csodálatos
fickó. Egyszer talán majd róla is mesélek.
- Hogy került össze Carllal?
- Egy cellában ült az apámmal. Amikor az öreg meghalt a bör-
tönben, a temetésen csak ketten voltunk, Carl meg én. Nagyon ke-
mény gyermekkorom volt, s Carl, amikor kiszabadult, megígérte,
hogy egész életemen át gondoskodik rólam.
Helen még befordult néhány utcasarkon, majd megállt egy ve-
gyeskereskedés el tt. Carl Kruger bicegett feléjük, kinyitotta a hát-
só ajtót s behuppant az ülésre. Azonnal a tárgyra tért:
- Helen azért hozott ide, hogy nappal is szemügyre vehesd a
célpontot.
- A vegyesboltra szállunk rá?
- Nem. A túloldalon lév szupermarketre.

37
 Joey megfordult. Meglehet sen nagy, magánkézben lév üzlet
volt, de korántsem akkora, mint amelyek a nagy hálózatokhoz tar-
toznak.
- A pénztárfülke a jobb oldalon van, elég messze a kijárattól -
magyarázta Kruger. - Péntek esténként, a heti bérfizetés után elég
sok pénz van a kasszában. A pénztárosn jük éppen most mondott
föl. Egy ideges kis öregasszonyt vettek föl ideiglenesen helyette,
Mrs. Walters a neve; valószín leg beveszi a telefontrükköt. Pénte-
ken az üzlet este fél kilenckor zár, te ott fogsz várni a sarki drogé-
ria el tti telefonfülkében. A fülkéb l majdnem az egész üzletet be-
látod. Amint Mrs. Walters egyedül marad, fölhívsz engem egy meg-
adott számon. És több kilométerre innen egy telefonfülkében le-
szek. Hagyd hatszor kicsengeni a telefont, majd tedd a helyére a
kagylót. Ha van valaki a pénztáros közelében, ne telefonálj. Ha
20.50-ig nem telefonálsz, akkor egy héttel elhalasztjuk az akciót.
- És ha hatszor kicseng a telefon, mi történik?
- Fölhívom a szupermarketet, és kérem Mrs. Walterst. Közlöm
vele, hogy az utca túloldaláról egy ablakból figyelem, s itt van mel-
lettem a társam, egy tapasztalt mesterlövész, akinek fegyvere pon-
tosan ráirányul. Ha nem teljesíti pontosan az utasításaimat, meg-
hal. Meg kell töltenie egy bevásárlózacskót a kasszában lév pénz-
zel, a csomagot ki kell vinnie az utcára, le kell tennie az ajtó elé,
majd visszatérni a pénztárfülkébe és öt percen keresztül hátat kell
fordítania az utcafrontnak.
- És amíg mindez lezajlik, nekem hol kell lennem?
- Kilépsz a telefonfülkéb l, és lassan megindulsz a szupermar-
ket felé, majd megállsz az ablak el tt. Le sem veszed a szemed
Mrs. Waltersr l. Ha esetleg lecsapná a kagylót vagy segítséget hív,
csak nyugodtan sétálj tovább, és az els utcasarkon fordulj be
jobbra. Helen egy fél háztömbnyire fog parkolni a saroktól. Ha vi-
szont Mrs. Walters berakja a zacskóba a pénzt, akkor odalépsz,
fölveszed és elsétálsz vele. Ne fuss, csak akkor, ha nagyon szük-
séges. Minél kevesebben vesznek észre, annál jobb.
- Világos.
- Hát akkor most szállj ki, a délel tt folyamán ismerkedj a kör-
nyékkel. Helen visszavisz engem a bútorüzletbe, de dél körül újra
itt lesz. Ha megjött, mutass meg neki minden olyan helyet, ahol föl-
bukkanhatsz, ha az el re megtervezett útvonaladat a kocsiig vala-

38
 mi lezárná el tted. Deríts ki minden átjáróházat, bels kaput. Az
összes lehetséges menekülési útvonalat úgy kell ismerned, mint
aki már évek óta itt lakik. Addig már nem találkozunk, amíg a mun-
kával pénteken este így vagy úgy nem végeztünk.
Helen pontosan a megadott id be ért vissza Joeyért. Kruger na-
gyon pontosan szervezte meg az egész akciót. Megkerülték a ház-
tömböt, és Joey megmutatta azokat a pontokat, ahol felbukkanhat,
ha esetleg valami probléma adódik.
- Most már én is ismerem a környéket - jelentette ki Helen. -
Hazaviszlek.
- Miért siet annyira?
- Van valami elképzelésed?
- Menjünk vissza a parkba - javasolta a fiú. - Nagyon meleg
van. Leülünk az árnyékban, megiszunk egy hideg sört, bekapunk
néhány szendvicset, és szétnézünk.
- Ugyan mit akarsz nézni?
- Hát... tulajdonképpen magát. Nagyon jól néz ki ebben a sze-
relésben - mondta mosolyogva a fiú.
- Nagyon kitartó vagy - nevetett az asszony. Egy bisztróhoz ér-
tek. Az asszony lefékezett. - Carl úgysem vár ebédre, én meg már
ezer éve nem jártam ilyen helyen. Hozd a söröket, én meg veszek
valami harapnivalót! Aztán valahol kinn a szabadban megesszük,
megisszuk.
Egy kis tó partján egy tisztáson telepedtek le. Az asszony kivett
a kocsiból egy kockás plédet. Joey leterítette a f re. Megették a
szendvicseket, sört ittak rá, Helen rágyújtott, és megkérte a fiút,
meséljen a börtönr l. Nem volt semmi különös a kérésben: az asz-
szonynak az apja is, a férje is megjárta a börtönt. A fiúból több
mint egy órán át ömlött a szó.
Mikor befejezte, ránézett az asszonyra, aki csukott szemmel ha-
nyatt feküdt a kockás pléden. Egy darabig hallgattak, aztán Helen
megkérdezte:
- Joey, miért vállaltad föl ezt a melót Carlnál? Igaz, én beszélte-
lek rá. De azért... - révetegen nézett maga elé. - Te nem vagy
olyan, mint Carl. Fiatal vagy, kezdhetnél becsületes dologba is.
- Maga is fiatal...
Az asszony fáradtan legyintett:
- Ugyan már! Én már lekéstem mindenr l. Évek óta megy ez

39
így. Már nem tudok kiszállni bel le. De te megpróbálhatnád. Gy jts
össze pénzt Joey, úgy, ahogy Carl is javasolta. Kérd ki a vélemé-
nyét, mibe érdemes befektetni. Hiszen okos ember. Érdemes
megfogadni a tanácsát, legalábbis bizonyos dolgokban. Ha össze-
jön egy kis pénz, valami rendesebb összeg, menj el a városból. Ke-
ress magadnak egy új helyet, ahol senki sem ismer: végy magad-
nak egy üzletet vagy benzinkutat, bármit. Floyd is azt akarja csinál-
ni. Azt mondja, hogy ...
Joey az asszony fölé hajolt és megcsókolta. Puhán csókolt,
ahogy az els alkalommal szokás; az asszony nem ellenkezett.
A fiú fölemelte a fejét. Az asszony nyitott szemmel nézett rá.
- Ne tör djön Carllal - mondta a fiú. - Floyddal sem, és azzal az
rült pénzgy jtési ötlettel sem! A pénz az ember legjobb barátja;
nem szabad bezárni egy bankba, el kell költeni.
Joey ismét meg akarta csókolni, de az asszony most kitért el le,
fölállt.
- Ne haragudj Joey, de millió oka van, hogy amire most gon-
dolsz, az sem neked, sem nekem nem lenne jó.
- Majd meglátjuk - mosolyodott el a fiú, és is felállt. Biztos
volt benne, hogy nyert ügye van. A n egész testében vágyott a
gyöngédségre - legalábbis Joey úgy érezte -, még akkor is, ha az
csak olyan, amilyet Joey tud nyújtani. Nyomorúságos dolog lehet
olyan fagyasztott hallal élni, mint ez a Kruger, gondolta magában a
fiú keser gúnnyal.
- Én kitartó fickó vagyok - mondta aztán.
A szemerkél es ben csillogott a járda aszfaltja. Ez szerencsés
körülménynek számított. Az es miatt er sen lecsökkent a forga-
lom a szupermarketben. Mivel kevesebb csekkb l kellett kész-
pénzzel visszaadni, a kasszában is több lesz a készpénz.
Péntek este volt, az óra 20.32-t mutatott. Ahogy Joey belépett a
telefonfülkébe, azonnal megpillantotta Mrs. Walterst - egyedül a
pénztárfülkében. Itt az id , gondolta magában elszántan. Az üzlet-
ben dolgozó másik két lány láthatóan nagyon el volt foglalva egy
nagyobb rendelés összecsomagolásával, az üzletvezet nem volt a
boltban, feltehet leg hátrament a raktárba.
Joey föltárcsázta annak a telefonfülkének a számát, ahol Kruger
várta a hívását. A szíve sebesen kalapált, helyére akasztotta a
kagylót; a tízcentest visszaadta a készülék.

40
 Joey zsebre vágta a pénzt, és kilépett a fülkéb l. A telefonfülke
melletti trafikban ül öregasszony föl sem nézett, amikor elhaladt
az ajtaja el tt. Joey néhány lépés után megállt, és a szupermarket
kivilágított ablakai felé nézett. Mrs. Walters éppen ekkor nyúlt a te-
lefonkészülék felé, majd kisvártatva szinte megmerevedett: arcán
feszültség tükröz dött, kezével megtámasztotta a pénztárfülke
korlátját, mintha attól tartana, hogy elveszti egyensúlyát.
Joey lassan átvágott az úttesten. Mrs. Walters fölöttébb ideges
alkatnak t nt. Reszketeg mozdulatokkal tett-vett; a fiú azt hitte, a
pénztárosn nem lesz képes úrrá lenni az izgalmán. De aztán ösz-
szeszedte magát, egy bevásárlózacskóért nyúlt, s gyorsan kap-
kodva kezdte belegyömöszölni a pénzt.
Joey a szupermarket el tt vagy tizenöt méternyire állt a bejárati
ajtótól, amikor Mrs. Walters kinyitotta a pénztárfülke ajtaját, és ke-
zében a zacskóval siet s léptekkel az önm köd ajtó felé indult,
mely közeledtére kitárult el tte.
Ledobta a zacskót a járdára. Annyira ideges volt, hogy a „Csak
kijárat" feliratú ajtón akart visszamenni az üzletbe. Az ajtó termé-
szetesen nem nyílt ki el tte, és az id s asszony a vastag üvegtáb-
lának ütközve térdre esett. Amikor végre bejutott az üzletbe, Joey
gyorsan a zacskó felé indult. Szeme sarkából észrevett egy vásár-
lót a raktár közelében, majd egy fehér kabátos férfit látott siet s
léptekkel közeledni az élelmiszerosztály fel l.
Joey egyszerre fölhagyott az óvatossággal. Fölkapta a zacskót,
s egy járókel t elsodorva, a másikat majdnem fölborítva futásnak
eredt. Rögtön utána kiáltást hallott maga mögött.
Befordult a sarkon. El tte egy autó lámpái világítottak, Joey hal-
lotta az induló motor zúgását. Kicsapódott a kocsi els ajtaja, Joey
szinte fejest ugrott az autóba, s ugyanazzal a mozdulattal be is
csapta maga mögött az ajtót. Helen a kocsival azonnal kil tt az ut-
cára, olyan er sen nyomta a gázt, hogy Joey szinte odalapult az
üléshez. Befordultak két vagy három utcasarkon, majd Helen visz-
szavette a sebességet normálisra.
- Látták a kocsit - mondta Helen fojtott hangon -, de nem tud-
tak követni. - Fekete nadrágot, pulóvert és férfikalapot viselt, me-
lyet most hátradobott, és hagyta, hogy haja szabadon omoljon a
vállára.

41
 - Lopott, de még nincs a körözési listán. Ne félj, mindjárt kocsit
váltunk. Szedd össze a pénzt; amikor beugrottál, néhány bankjegy
kihullott a zacskóból.
Joey lenyúlt a padlóra hullott pénz után, miközben Helen egy
stoplámpánál megállt, hogy aztán azonnal ráforduljon a gyorsfor-
galmi útra.
- A keszty t ne vedd le - figyelmeztette a fiút. - A zsaruk bizto-
san keresni fogják az ujjlenyomatokat.
- Hát ez sikerült! Az utolsó percig nem hittem benne - örvende-
zett Joey.
- Carl nagyon meggy tud lenni. Sajnálom az öregasz-
szonyt...
- Krisztusom, mennyi pénz! - lelkendezett még mindig Joey.
- Még ne számold! Nem vagyunk még biztonságban.
Joey rá sem hederítve kotorászott a zacskóban.
- Legalább nyolc- vagy tízezer. De az is lehet, hogy több! Éle-
temben nem láttam még ennyi pénzt! És ebb l két vagy három
rongy az enyém!
Egy mérföldnyi út után letértek a gyorsforgalmi útról, egy dara-
big a sötét ipari negyed sz k utcáin cikáztak, aztán Helen megállí-
totta a kocsit. Mindketten kiszálltak, s futólépésben megindultak
egy másik kocsi felé.
A zacskó továbbra is Joey kezében volt.
- Most hová megyünk?
- Fölvesszük Carlt - mondta Helen -, és megosztozunk a pén-
zen. - Az asszony megindult visszafelé, a gyorsforgalmi út irányá-
ba. - Most már úgy néz ki, hogy minden rendben - sóhajtott fel fá-
radtan. - Ez a kocsi egyáltalán nem hasonlít arra, amelyikkel meg-
léptünk, s a sötétben, fejemen a kalappal én is férfinak látszottam.
Biztosan nem keresnek n i vezet t.
- Úgy látom, Carl mindent alaposan megtervezett. Minden lehe-
séggel számol.
- Bizony fiacskám, mindennel számol.
Joey nagyot ásítva kinyújtózott.
- A részemmel - mondta még ásítás közben - egyenesen Mexi-
kóba megyek, s úgy élek, mint a király, amíg a pénzem tart. Beköl-
tözöm egy elegáns motelbe. Mindenem meglesz, amit csak aka-
rok!

42
 - Carl is mondta, hogy biztosan valami hasonló hülyeség jár a
fejedben .....
- Még mindig azt akarják, hogy valamibe befektessem a pénzt?
Úgy, ahogy Carl csinálja? - mondta gúnyosan Joey. - Ez az igazi
gazdagság! Elvesz egy csinos n t, mint maga, de kuporgatja a
centjeit, s arra kényszeríti magát, hogy ott éljen vele, abban a
mocskos, poros ócskásboltban. Ha az én feleségem lenne, He-
len ...
- Csakhogy én Carl felesége vagyok. És az is maradok, mert na-
gyon sokat köszönhetek neki.
- Ha az én feleségem lenne - folytatta Joey tántoríthatatlanul -,
elvinném arról a nyomortanyáról. Elmennénk Acapulcóba vagy bár-
hová, ahol igazi élet van. Maga megérdemelné! Biztos vagyok ben-
ne, hogy Carl soha nem viszi magát egy rendes helyre. De majd ...
- Majd? A jöv l beszélsz?
- A jöv l, ugyan már! Kit érdekel a jöv ? Lehet, hogy már hol-
nap meghal, elüti az autó, amikor átmegy az úttesten. Csak a jelen
számít. És mit tesz magáért Carl most a jelenben? Semmit! Hiszen
még rendes lakásuk sincs. És azonkívül szép ruhákat is vehetne
magának, amíg fiatal, amíg élvezni tudja az életet - mondta Joey
egyszerre.
Az asszony nem válaszolt.
Joey elérkezettnek látta, hogy el álljon az ötletével.
- Ide figyeljen! Miért nem mondja meg Carlnak, hogy szeretne
végre maga is egy kicsit pihenni. Egy-két hétre el akar menni Mexi-
kóba, kikapcsolódni. Én nem mondom meg neki hova megyek, s
kint, Mexikóban találkozhatnánk. Feküdnénk egész nap a tenger-
parton, meg az üzleteket járnánk. Éjszaka pedig ...
- Fogd be a szád - csattant föl az asszony. - Hallani sem aka-
rok ilyen hülyeségekr l!
- Így is jó - vonta meg Joey a vállát. Számított némi ellenállásra,
de Helen heves tiltakozása meglepte. Úgy érezte, rendben mennek
a dolgok, betette a bogarat az asszony fülébe. - Gondolja át azért
még egyszer. Egy hétig még nem utazom el.
Néhány pillanat múlva ismét letértek a gyorsforgalmi útról, s egy
nyomornegyeden haladtak keresztül. Helen leparkolt egy üres épü-
letekb l álló házsor el tt. Harmincméternyire t lük egy sötét figura
jelent meg az egyik bejáratnál.

43
 - Ez Carl lesz - mondta Helen. - Nem akarja, hogy téged ma es-
te a bútorüzletben lássanak. Menj, segíts neki; ma sokat kínlódott
a lábával.
Joey kelletlenül indult a bejárat felé. Ösztönösen irtózott attól,
hogy megérintse Krugert. Szegény Helen. Még ápolón nek is kell
lennie!
Joey félúton lehetett az alak felé, amikor rájött, hogy a várakozó
férfi nem Carl. Magasabb volt, a botja is valahogy másképpen né-
zett ki. A hóna alól lógott ki, de a hegye nem érte a földet.
A férfi kilépett a világosságra. Carlnál fiatalabb volt; merev, vé-
kony arcán mintha k maszk lenne; hóna alatt rövid csöv fegyver.
Helen kidugta fejét a kocsiból, s a férfi felé kiáltott:
- az, Floyd! - hallotta a fiú a n hangját, s látta, hogy a kocsi
lassan elkanyarodik a járdától.
Joey ösztönösen megfordult, s futásnak eredt. Hasító szorítást
érzett a gyomra tájékán, de azt is világosan tudta: ha eljut a követ-
kez utcáig, még lehetnek esélyei. Lábai szinte röpültek, gumitalpú
tornacip je alig érintette a talajt.
Floyd minden sietség nélkül féltérdre ereszkedett, és gyakorlott
mozdulattal a vállához emelte a fegyvert. Eldördült a lövés; Joey
halott volt, miel tt még elzuhant volna az aszfalton.
Carl Kruger rágyújtott egy szivarra, és az asztalon gondosan kö-
tegekbe rakott pénzt bámulta.
- Ez jó fogás volt, Helen. Több mint tizenegyezer dollár! Most
egy darabig szép csendben meghúzzuk magunkat.
- Mennyi a tiszta bevételünk? - kérdezte Helen, amikor már
bent voltak a bútorüzlet mögötti lakásban, s az asszony egy karos-
székben ülve a körmét manik rözte.
Carl visszasöpörte a pénzt a zacskóba, odabicegett a lemez-
szekrényhez, bezárta a csomagot.
- Lássuk csak! A költségeink két és fél ezer körül vannak. Floyd
pénze Joeyért, bérleti díj a két lopott kocsiért, tíz százalék a felhaj-
tónak, plusz az a háromszor negyven dollár, amit Joey kapott. Ezek
szerint a tiszta jövedelem valamivel több mint nyolc és fél ezer.
- Egyre csak Joey jár az eszemben, Carl. Eddig még soha nem
csináltattál velem ilyesmit, mindig kihagytál az ilyen dolgokból. Kár
érte. Nem volt rossz fiú ...
- Nem mondhatod, hogy nem adtam neki esélyt - magyarázko-

44
dott Kruger. - Mondtam neki, hogy rakja félre a pénzét. Még azt is
elt rtem, hogy csapja neked a szelet. Azt hittem, bele tudsz verni
valamit a fejébe. De hiába. Rengeteg ilyen fajtával találkoztam a
börtönben. A részét elszórja mindenféle marhaságra, csak arra jó,
hogy fölhívja magára a rend rök figyelmét. Ostoba fickó. - Carl át-
bicegett a szobán, bekapcsolta a tévét, lehuppant az egyik karos-
székbe.
- Különben másképpen is fel lehet fogni az egészet. Joey meg-
ölése jó befektetés volt. Ha kivennénk ebb l az összegb l az hu-
szonöt százalékát, akkor a tiszta bevétel kevesebb lenne hétezer
dollárnál, ráadásul hetente fizetni kellene neki a negyven dollárt,
holott a jöv év végéig amúgy sem lenne rá szükségünk. És egy
futni tudó gyereket mindig könny szerezni.
- Azt hiszem, igazad van. Bár Joey más sorsot érdemelt volna.
- Hagyd már Joeyt! - szólt ingerülten Carl. - Fogjuk a nyolc és
fél ezret, s úgy teszünk, ahogy szoktunk: fele a bankba, fele rész-
vényekre.
- Mennyit érhetünk most? - kérdezte Helen.
- Nyolcvanöt-kilencvenezret. Az elmúlt hónapban néhány rész-
vényünknek esett az árfolyama, de szerintem hamarosan visszaáll
az eredeti szintre.
- Arra gondoltam, elutazhatnánk valahova. Mondjuk Mexikóba.
Jót tenne egy kis kikapcsolódás. Öt éve csináljuk már az egyik
munkát a másik után. Egy kicsit fáradt vagyok.
Carl ingerülten felhorkant:
- Ugyan már, utazás! Azt hittem, több eszed van. Ha az ember-
nek tele a zsebe, becsülje meg magát.
- Ó, mióta hallgatom ezt már!
- És még fogod is hallgatni egy darabig - vetette oda mogorván
Kruger. - Ja, el ne felejtsem: Floydnak megígértem, hogy még ma
este kifizetjük. Tegyél bele egy ezrest a borítékba, és vidd el neki.
Ez a szokásos honoráriuma.
- Rendben - állt föl Helen. - Legalább járok egy kicsit a friss le-
veg n.
Keresett egy borítékot, és ezer helyett kett t rakott bele. Lekap-
csolta az üzlet világítását, és kilépett az utcára. Mikor kés bb egy
fülkéb l fölhívta, a telefonhoz lép Carl kit célpontot nyújtott.
Floydnak az ablakon keresztül nem volt nehéz eltalálnia.

45
NEM AZ A
TÍPUS
VAGYOK
ÍRTA: SIMON BRETT

A gép utasai közül csupán egyetlen Két lány érkezett

lány t nt igazán csinosnak. Május óta a szigetre
- mikor ezt a korfui munkát elkezdtem öreg malomból
- már két hónap telt el, s az emberben csodapalota ...
ennyi id alatt kialakul a reflex, hogy Kell egy kis
viszonylag gyorsan föl tudja fedezni,
patkányméreg
ami valóban figyelemre méltó.
A lány eléggé magas volt, de hát én
Csak pénzért
is az vagyok, így ez nem jelenthet hajlandó n sülni
problémát. Termete karcsú, de ahol Bikini, törökméz és
kellett, egészségesen gömböly . Öltö- kóla . . .
zete lezser volt és sportos, de nem le- Vajon van-e erre
hetett olcsó. Jól szabott farmernad- alibije?
rág, fehér vászonblúz; valójában sem- Bíróság után
mi különös, de az els látásra lerítt ró- házasság lesz
luk, hogy nem filléres holmik. Barna A szobalány
szem, hátul gumival összefogott, vilá- mindent látott!
gosbarna haj, napbarnított b r, mely-
nek már csak néhány napi igazi korfui
napfény hiányzott. A f leg Afrikából
46
47
érkezett lányok csoportjából kit nt már az els pillanatban, gusztu-
sos barnaságával. Azok a lányok annyira sápadtak, tejfölszín ek
voltak, hogy az embernek legalább egy hétig rájuk nézni sem volt
kedve.
A lány jelenléte felvillanyozott.
- Hello! Itt Korfutours, itt Korfutours! A Korfutours helyi képvi-
sel je üdvözli önöket. A nevem Rick Lawton. Kérem, gy jtsék egy
helyre csomagjaikat, s fáradjanak az érkezési oldalon várakozó
autóbuszhoz!
Az id sebb angol hölgyek méltatlankodó megjegyzéseit figye-
lemre sem méltattam, s csak a lány csomagjaival foglalkoztam.
Akkor pillantottam meg a másikat. Fiatalabb volt, alacsonyabb és
kövérebb. A haja világosabb barna, szemének színe is sápadtabb,
egyszóval minden tekintetben gyengébb kiadás.
Azonban mivel láthatóan egymáshoz tartoztak, az egyik b -
röndjét is felkaptam. Amerikai akcentussal mondtak köszönetet.
Ez már önmagában véve is eléggé szokatlan volt. Az ide érkez lá-
nyok többsége - afféle szepl s liverpooli gépírólányok - Angliában
fizetett be erre a viszonylag olcsó kirándulásra.
A két amerikai lánynak a programja is eltért a többiekét l. A Kor-
futours üdül inek túlnyomó többsége kétágyas kis lakosztályokból
állt, s ezek Paleokasztritszában és Ipszoszban voltak. A Rolls-
Royce-tulajdonosok részére viszont volt Ágiosz Szpiridon mellett
egy felt fény zéssel átalakított szélmalom, egy nyolcszobás,
fürd medencés, magánstranddal és telefonnal ellátott csodapalo-
ta. A lányok ide tartottak: egy egész hónapra kibérelték.
Elolvastam a b röndcímkéket. Eszerint Miss S. és C. Strattonnal
álltam szemben.
Hat órára végeztem az egész csoporttal. Elvezéreltem ket szál-
lásaikra, válaszoltam kérdéseikre. Elmondtam, hogy jó id re szá-
míthatnak, hogy a csapvíz iható, megnyugtattam ket, hogy a zu-
hanyozók sem szoktak elromlani, a kisgyerekesek részére megad-
tam az orvos nevét és címét, meggy ztem az aggodalmaskodókat,
hogy a közeli ABC-áruházban kaphatnak akár zabpelyhet is, sta-
tisztikai adatokkal bizonyítottam, hogy kígyóktól és skorpióktól
nincs miért tartani, viszont figyelmeztettem ket, hogy a szigetr l
nem sikerült kiirtani a szúnyogokat.
A Villa Costas elég messze, a sziget északi csücskében áll.

48
 A második napra terveztem a meglátogatását.
Kocsiba ültem, s Nikó diszkójába indultam. Feltételezhet en
egyik vendégem sem merészkedik ilyen messzire els este.
Az idegenforgalmi szakmában az ember megtanulja becsülni a
magányt; azokat a kivételes perceket, melyeket tetszése szerint
tölthet el. Beültem a sz lugas alatti bárpult mögé, s egy ouzót
rendeltem. Vizet töltöttem a s lik rhöz, bámultam a csillogó ten-
gert, de az idilli környezet ellenére meglehet sen nyomott volt a
hangulatom. Ha nagy ritkán egy valóban szép n vel találkozom,
mindig er t vesz rajtam ez az érzés. Ilyenkor a szokottnál is jobban
érzem a szakadékot, amely köztem, illetve azok között húzódik,
akik meg szokták kapni az ilyen n ket. Nekem mindig csak a köze-
pesekb l jutott.
És persze nemcsak err l volt szó: ott volt még a pénz is, az az
átkozott pénz. Nos, a Korfutoursnál nem nyomorogtam éppen, de
gondolnom kellett az angliai télre is, az ottani szerény fizetés hó-
napjaira. Nem engedhetem meg magamnak, hogy akár egy hétre is
nyugodt szívvel kibérelhessem a Villa Costast. Mélyebb szakadék
választott el a gazdagoktól, mint a szegényekt l. Nagyon is tisztá-
ban voltam vele, hová tartozom. A szegénység gúzsba kötött, s
iszonyúan dühített. Ha gazdag lehetnék, akkor lehetnék valóban
magam.
Elmélkedéseimet Nikó harsány hangja szakította félbe.
- Rick, telefon!
A lány Samantha Stratton néven mutatkozott be. Aha, a csino-
sabbik! Közölte, hogy a n vére egy patkányt látott a Villa Costas-
ban. Kérdezte, mit tudnék tenni.
Készséggel válaszoltam, hogy azonnal ott leszek. A patkányok
általában nem veszélyesek, de egy ilyen helyen hamar zsiványta-
nyán érezheti magát az ember a társaságukban. Azt viszont már
minden gyakorlott zsivány tudja, hogy a hölgyek az ijedtség percei-
ben a legfogékonyabbak a férfias, határozott fellépésre.
Az öreg Mantosz vegyesboltja Kassziopé határában volt. Elkép-
zelhetetlen összevisszaság uralkodott itt. Szappandarabok hátán
szárított halak, olajmécsesek és palacsintasüt k, f zfasepr , fakult
képeslapok, kötél, napolaj, leengedett strandlabda, porral lepett
törökméz, ión oszlopot formázó konyakosüvegek. A raktárkészlet
túlnyomó része még biztosan rég elhalálozott apjától származott,

49
 kinek koszorúval övezett fényképe ma is éberen rködik a meg-
bonthatatlan káosz fölött.
A borzalmas z rzavar ellenére Mantosznál az ember általában
hozzájutott ahhoz, amit keresett. Igaz, ez némi id t vett igénybe, s
apróbb-nagyobb porfelh ket vert föl, de az öreg mindig megtalálta
azt, amit az ember venni akart.
Ezúttal is így történt. Bizony jó néhány percbe beletellett, mire
tört görögségemmel sikerült megértetnem, mit akarok. Amint vi-
szont ezen túljutottunk, azonnal tudta, hová nyúljon. Félredobott
egy nagy doboz fert tlenít t, átlépett egy köteg gyerekeknek szánt
horgászboton, kotorászott egy darabig egy halom szivacs között,
majd diadalmas mosollyal el halászott egy rozsdás konzervdo-
bozt, melyen a felirat már a felismerhetetlenségig elmosódott.
- Ez nagyon jó - mondta -, nagyon, nagyon jó! Patkányt, min-
dent megöl! - jelentette ki, s a nagyobb nyomaték kedvéért muta-
tóujját jelent ségteljesen elhúzta a torka el tt.
Fizettem, s már éppen kiléptem volna az üzletb l, amikor még
utánam szólt:
- Ha nem használna ...
- Nos?
- Akkor szóljon a papnak! Az biztosan tud valami imádságot
patkányok ellen is!
Nyolc óra tájban értem a Villa Costasba; Korfu szigetén július-
ban még ilyenkor is mindig meleg van. Aznap este is elég meleg
volt ahhoz, hogy Samantha fehér bikinijében a balkonon heverész-
szen. A látvány tökéletesen méltó volt sejtéseimhez, s t, felül is
múlta ket.
- Candy már ágyban van - üdvözölt. - Szinte sokkot kapott a
patkánytól, meg az utazástól is elfáradt, ráadásul migrénje van.
- Hm. Nos, lássuk, hogyan viszonozhatnánk a patkánynak ezt a
kis kellemetlenséget - válaszoltam nagy ügybuzgalommal, s érzé-
sem szerint igen férfiasan.
- Csak rajta!
Néhány papírtányérkát megtöltöttem a méreggel, s elhelyeztem
ket, a konyha fala mentén. Lezártam a dobozt, s alaposan kezet
mostam.
- A mérget itt hagyom magánál; ha akar, esetleg még máshová
is tehet bel le.

50
 A lány ott állt a konyhaajtóban. A lemen nap bearanyozta testé-
nek kontúrjait. Tagadóan csóválta a fejét.
- Nem, köszönöm. Nem szeretek méreggel bánni. Vigye csak
magával, ami megmaradt.
- Úgyis jó.
- Iszik valamit?
Nemcsak gyönyör n - gondoltam -, ráadásul még rámen s is.
Én viszont nem akartam ajtóstul rontani a házba.
Amikor megkérdezte, hogy a fiatalok hová járnak a szigeten szó-
rakozni, természetesen Nikó diszkóját ajánlottam neki. Távozá-
somkor pedig meglehet sen diszkréten megbeszéltem vele, hogy
másnap este ott találkozunk.
Kerkirába tartva a volán mellett egyre csak azon meditáltam,
hogy talán lassan mégis az a típusú férfi leszek, aki megkaphatja
az ilyen ragyogó n ket is.
Kilenckor, mikor odaértem, a diszkó már tele volt. Samanthát se-
hol sem láttam, s t nyomát sem láttam semmiféle amerikainak
egyáltalán.
Id m volt; úgy döntöttem, maradok. Nikó intett nekem, odahívott
az asztalához, s rendeltem is azonnal egy kör ouzót.
Az asztalnál a megszokott ivótársaság gy lt össze. Ott volt Nikó
két bátyja (az egyik teherautósof r, a másik motoros tricikliket köl-
csönzött), velük együtt volt unokatestvérük, egy villanyszerel , s
Kantalakisz rend rfelügyel , aki rendszerint zajos helyesléssel ta-
lálkozó filippikákat adott el a Korfu „civilizálására" hozott kor-
mányhatározatok ellen.
Egy új arc is felbukkant: egy feje búbján enyhén kopaszodó, hul-
lámos fekete hajú, ajka fölött s lecsüng bajuszt visel , sz rös
mell , farmernadrágos fiatal férfi. Megállapodott harmincasnak, ná-
lam majd tíz évvel id sebbnek látszott.
- Rick, ez itt Brad. Ismerkedjetek meg - mondta Nikó.
Az idegen felém nyújtotta a sz rös kezét.
- Hello!
No tessék, még egy amerikai!
- Éppen Nikó feleségér l beszélgettünk - folytatta széles mo-
sollyal.
Mindnyájan nevettek, csak Nikó nevetése volt egy kicsit szomor-
kás és lemondó. Míg más embereket egészségi állapotukkal, üzleti

51
 problémáikkal kapcsolatos kérdésekkel nem illik zavarni, úgy Nikó-
nak a házasságát kell megfelel tapintattal kezelni. Az, hogy Brad
most mégis el hozta a témát, nyilvánvalóvá tette, hogy igen jól is-
merheti az asztalnál ül ket.
- Hogy állnak otthon a dolgok, Nikó? - er ltette Brad tovább a
témát.
A bártulajdonos vállat vont, karját széttárta, s ebben a mozdula-
tában benne volt házasságának egész nyomorúsága.
Brad elvigyorodott.
- Csak azt nem értem, miért n sülnek meg a férfiak egyáltalán.
Kantalakisz felügyel vel az élen az egész asztaltársaság harsá-
nyan röhögött; úgy t nt, egy pillanatra mindenki elfeledkezik saját
kardos kis asszonyáról. Az amerikai hozzám fordult.
- Te n s vagy?
- Eddig még megmenekültem - ráztam meg a fejemet.
- Helyes. Feleségre nincs is semmi szükség.
A n s férfiak ismét nevettek, csak ezúttal kissé kényszeredet-
tebben. Brad továbbra is kitartott a téma mellett.
- De mit szóltok ehhez, ti, akik mind n sek vagytok? Csak
egyetlen nyomós indokot mondjatok, hogy miért n sültetek meg.
Egyetlen érvet kérek a házasság mellett!
Kantalakisz felügyel egyre csak nevetgélt.
- Hát ott van például az ágy ...
- Azért még nem kell megn sülni - jegyeztem meg.
A felügyel megvet pillantást vetett rám. Valamiért nem kedvelt
túlságosan.
- De nem ám! - rikkantotta Brad. - Csak egy jó érvet mondjatok
a házasság mellett!
A többiek arcán enyhe zavar tükröz dött. Ennek a tengerentúli
csodabogárnak a társaságában valahogy senkinek sem akaródzott
kiadni magát azzal, hogy a szerelmet, a gyerekeket vagy a vallás
parancsát emlegeti. Szerettek volna modernnek látszani, így in-
kább hallgattak.
- Te tudsz egy érvet, Rick?
- Igen. A pénzt - jelentettem ki, részben a poén kedvéért, de
nem egészen: jó néhány éve rájöttem arra, hogy a jó házasság
egyike azon kevés törvényes utaknak, hogy valaki kiemelked ké-
pességek híján gyorsan meggazdagodjék.

52
 Tovább feszegettem a témát, szerettem volna ismét megnevet-
tetni a társaságot.
- Ami engem illet, bevallom, hogy egyedül a pénz tud majd az
oltárhoz vezetni. Mindenképpen csak pénzért fogok megn sülni.
Ahogy a nevetés elcsendesedett, Brad ravaszkás tekintetet ve-
tett rám, s az ajtó felé intett.
- Nos, ha ez így van, ezekre kell kivetned majd a hálódat.
Arrafelé pillantottam, s láttam, hogy a Villa Costas két lakója ép-
pen most száll ki a bérelt kocsiból.
- Mindketten - folytatta Brad - L. K. Strattonnak, az olajkirály-
nak a lányai. Ha az öreg földobja a talpát, minden az id sebb lányé
lesz.
A két lány leült az asztalunkhoz, s italt rendeltek maguknak. Így,
hogy együtt láttam ket, csak tovább er södtek els benyomása-
im. Samantha Stratton nemcsak szép volt, hanem kellemes, szóra-
koztató beszélget partner is. Candice ellenben nemcsak formát-
lan, hanem a társaságban is szürke, unalmas teremtés. Csak egy
alkalmas szünetre vártam a társalgásban, hogy Samanthát végre
fölkérhessem táncolni. Mert már nemcsak tökéletes alakja ösztön-
zött erre, hanem Brad iménti közlése is.
Mire azonban végre rászántam magam a felkérésre, az átkozott
Brad - aki nyilvánvalóan jól ismerhette a lányokat - már meg is el -
zött.
- Gyere, Sam, rázzunk egyet! - nyújtotta kezét Samantha felé, s
megindultak a táncparkett villódzó fényeibe. Ahogy elkezdtek tán-
colni, még egyértelm bbé vált, hogy nagyon is jól ismerik egymást.
Néhány perc elteltével Nikó és rokonai, valamint Kantalakisz fel-
ügyel is felállt az asztal mell l, s akkor ismét az a szerepkör jutott
nekem, melyt l már iskoláskorom óta annyit szenvedtem az ilyen
kett s randevúkon - rám ismét a csúnyábbik lány maradt.
Lopva egy pillantást vetettem rá. A nap már fogott valamit sá-
padt arcszínén. Az orra fényesen piroslott. Pár nap múlva úgy fog
hámlani a b r az arcáról, mint a rosszul felragasztott tapéta.
A lány elkapta pillantásomat, félszegen elmosolyodott, majd vá-
gyakozva nézett a kavargó táncparkett felé.
Nem, nem! Ezt igazán nem vártam, erre igazán nem számítot-
tam, hogy ilyen csapdába esem. Mert az átkozott, ósdi lovager-
kölcs nevében föl kell kérnem ezt a lányt táncolni. Nem, azért sem!

53
Elvégre huszonhat éves feln tt férfi vagyok, nem valami éretlen
taknyos. Mégis kellett mondanom valamit, miel tt távoztam volna.
- Úgy látom, a nénje nagyon szeret táncolni - jegyeztem meg
keser szájízzel.
- Csak a féltestvérem. Különben sem a néném, hanem a hú-
gom. Csupán jóval magasabb nálam.
- Szóval maga az id sebb?
- Két évvel és négy hónappal.
- Eljönne velem táncolni?
Candice félszeg és visszahúzódó volt, ezért rendkívül óvatosan
kellett közelednem hozzá. A következ héten minden este talál-
koztunk. Érte mentem a Villa Costasba, s onnan jártunk le Nikó-
hoz. Ahhoz túlságosan is szégyenl s volt, hogy egyedül menjen
valahova, Sam és Brad pedig (akikr l közben kiderült, hogy jegye-
sek) jobban szerettek kettesben járni.
Egy kötelességtudó tánciskolai partnerhez ill en udvarolgattam
Candice-nek. Érzelmes pillantásokat vetettem rá, tánc közben szo-
rosan magamhoz vontam, s esténként búcsúcsókot váltottunk.
A lányos anyák álmaiban gyakorta megjelen fiatalemberként visel-
tem magamat; komoly voltam és tisztelettudó.
Mivel Samantháról lényegében már lemondtam, Candice volta-
képp nem is t nt olyan borzalmasnak. Egyáltalán nem volt vissza-
taszító. Személyisége csillogásának hiányát kit en ellensúlyozta
az, ha az apja millióira gondoltam.
A negyedik estén, miután fiatalos hévvel búcsúcsókot váltot-
tunk, elmagyaráztam neki, hogy másnap ismét érkezik egy turista-
csoport, ezért nem lesz id m érte menni. Csalódottság tükröz -
dött az arcán, ami már azt bizonyította, hogy rendben haladnak a
dolgok. Csakhogy velem lehessen, még arra is vállalkozott, hogy
egyedül megy le Nikóhoz, s majd ott találkozunk este kilenckor.
Megígértem, hogy nem fogok késni.
Másnap délben viszont már nyilvánvalóvá vált, hogy nem érhetek
oda pontosan. A londoni járat már akkor több mint másfél óra ké-
sésben volt.
Mindegy, nem számít. Kötelességtudóan felhívtam a Villa Cos-
tast. Brad vette fel a kagylót. Megkértem, közölje Candice-szel,
hogy fél tizenegy el tt semmiképp sem érek Nikóhoz. Vagy ott ta-
lálkozunk vagy másnap a szokásos id ben érte megyek.
54
 Brad megígérte, hogy továbbítja az üzenetet.
Mikor fél tizenegy el tt tíz perccel megpillantottam Candy arcát,
azonnal világos volt, hogy nem kapta meg az üzenetemet. A törzs-
asztalunknál ült Nikó rokonaival és Kantalakisz felügyel vel. Rette-
netesen dühösnek látszott.
A dolog egyáltalán nem lepett meg. Nem érezhette jól magát; a
görög férfiak egyáltalán nem veszik jó néven, ha egy n egyedül
megy el szórakozni; és a véleményüket egyáltalán nem rejtik véka
alá. Ajkamon bocsánatkér mosollyal indultam az asztal felé. Can-
dice felállt, s felém fordult.
- Csakis azért maradtam - csattant föl -, hogy megmondjam:
többé nem találkozunk, mert maga egy aljas gazember!
- Ugyan már! Hiszen megüzentem Braddel, hogy nem érhetek
ide pontosan ...
- Egyáltalán nem a késésér l beszélek! Jó éjszakát! - csapta
be maga mögött a bérelt kocsi ajtaját, azzal elrobogott.
Teljesen összetörten rogytam le a székre, Kantalakisz felügyel
bántó vigyorral bámult rám.
- Mi az ördögöt mondott neki? - kérdeztem.
- Csak a házassággal kapcsolatos véleményét továbbítottam a
hölgynek - vonta meg a vállát.
- Hogyan? A pokolba is! Arra gondol, hogy pénzért akarok n -
sülni?
- Igen, ezt említettem.
- Hiszen csak tréfáltam, amikor err l beszéltem!
- Én komolyan vettem - mondta a felügyel , amivel igazolta ko-
rábbi gyanúmat, hogy egy csöppet sem kedvel.
Ezzel az este még nem ért véget. Vedeltem a helyi kerítésszag-
gató pálinkát; el voltam szánva rá, hogy alaposan leiszom maga-
mat. A felügyel és a többiek szépen szétszéledtek; egyedül bá-
multam a tengert és az albán partok titokzatosan pislogó fényeit.
Nem is tudom, mennyi id telhetett el, mikor valaki a nevemen
szólított.
Fölpillantottam. Samantha állt az asztalomnál. Sírt.
- Mi a baj? - kérdeztem.
- Ez a disznó Brad!
- Ja? Vele nekem is van egy kis elszámolnivalóm! Magával mit
tett?

55
 - Semmi különöset. A régi nóta. Engem lekezel, más lányokkal
kujtorog, s aztán, mintha mi sem történt volna, újból megjelenik s
visszakönyörgi magát. Ebb l most már elég, ez volt az utolsó alka-
lom. A legutolsó! - mondta, s a hangja ismét elcsuklott a sírástól.
- Iszik velem valamit?
- Nem. Vissza szeretnék menni a villába. Candyt kerestem.
Azért jöttem, hogy hazavigyem. Brad elt nt a kocsijával, és én ...
- Candy sajnos hazament.
- Óh!
- Majd én hazaviszem.
Mikor a parkolóhoz értünk, a lány ismét zokogásba tört ki, s fe-
lém fordult. Karom ösztönösen átfogta karcsú testét, s átölelve tar-
tottam, míg kissé le nem csillapodott.
- Maga aztán nem sokáig búsul, ami azt illeti - hallottam magam
mögül az ismer s görög hangot.
A sötétb l Kantalakisz felügyel kaján képe t nt fel.
- Tör djön a maga dolgával! - vetettem oda neki. - Különben is
csak vigasztalom - tettem még hozzá. - Teljesen baráti alapon!
Persze ez nem volt igaz. De miért ne hazudtam volna Kantala-
kisznak?
Bámulatosan gyorsan tudnak változni a dolgok. A dolgok alatt itt
els sorban a n ket értem, ha pedig n kr l van szó, akkor tulajdon-
képpen nem is lehet semmin meglep dni.
Hazafelé az úton sok mindent megtudtam Samantháról, s rájöt-
tem, hogy a küls olykor nagyon is csalóka lehet. El ször is: Brad-
del való kapcsolata egyáltalán nem két szeret szív egymásra talá-
lása volt, hanem egy önz , er szakos fickó zsarolásának következ-
ménye. A lány már évek óta fel akarta számolni ezt a kapcsolatot.
Aztán - s ezt olyan jó volt hallani - azon az estén éppen azon kap-
tak össze, hogy a lány beismerte: más tetszik neki. Ez a „más" pe-
dig én magam voltam.
- Ha egyszer annyira meg akar szabadulni t le, akkor miért ér-
dekli, hogy más lányokkal is csavarog?
- Csakis azért, mert tudom, hogy úgyis visszajön. Sohasem ma-
rad el sokáig. Visszajön, s azt képzeli, hogy ugyanott folytathatja,
ahol abbahagyta.
- Hm. Ha viszont megtudja, hogy maga mással jár, akkor már
nem lesz meg ez a lehet sége.

56
 - Pontosan.
A Villa Costastól kicsit távolabb álltunk meg. Hirtelen egymás
karjaiban találtuk magunkat. Samantha értelmetlen, butácska sza-
vakat suttogott, s közben a teste egyértelm en elárulta: igen, én
vagyok az egyetlen férfi, aki iránt valódi érzéseket táplál.
- Nem - mondta -, jobb, ha most nem megyünk be a villába.
Nem ill Candyvel szemben. Majd holnap. Holnap délután három-
kor. Majd gondoskodom róla, hogy Candy ne legyen otthon. És ak-
kor ...
Másnap délután pontosan háromkor érkeztem, s már el re igen
emelkedett hangulatban voltam. Alig bírtam fékezni vágyaimat.
A helyzet azonban korántsem volt olyan zavartalan, mint ahogy
reméltem. Theodózia, a bentlakó szobalány ott h sölt a verandán
egy nagy olajfa árnyékában. (A korfuiak a turistákkal ellentétben a
napot szükséges rossznak tartják, s ha tehetik, elkerülik perzsel
sugarait.) Érzésem szerint meglehet sen szemtelenül vigyorgott
rám. És mintha még csak ez hiányzott volna, hirtelen Candice lé-
pett ki az épületb l. Néhány pillanatig ott állt az ajtóban, mint akit a
napfény elvakított. Csíkos bikinit viselt, mely még jobban kihangsú-
lyozta trampliságát. Egy doboz törökmézet tartott a kezében. Nem
az a fogyókúrás csemege. A másik kezében egy detektívregény és
egy tarka törülköz volt.
Csak akkor vett észre, mikor szeme megszokta a vakító nap-
fényt, s arca egyszeriben bosszússá változott.
- Nyomorult! Megmondtam, hogy látni sem akarom többé! Ne
gondolja, hogy ezentúl is idemászkálhat!
Korábbi elhatározásom, hogy kedves legyek hozzá, egyszeriben
elpárolgott.
- Nem magához jöttem! - vetettem oda g gösen, s elsétáltam
mellette a Villa bejáratáig. Éreztem, hogy Theodózia fürkész pil-
lantása követi lépteimet.
Samantha fehér bikiniben az erkélyen napozott. Játszottam a
sértett szerelmest.
- Reméltem, hogy már le tudtad küldeni Candyt a partra.
- Sajnos, egy kicsit elhúzta az id t. Az el bb Brad volt itt.
Erre nem számítottam.
- Ne izgulj, Rick! Jól megmondtam neki a magamét, és elküld-
tem. Nem gondoltam meg a dolgot - jelentette ki nyugodtan.

57
 Megkönnyebbültem.
- És Brad hogyan fogadta az egészet?
- Szokásos szemtelen stílusában. Közölte, hogy úgyis vissza
fogom fogadni. Még azzal az ócska trükkjével is megpróbálkozott,
hogy Candy körül legyeskedve tegyen engem féltékennyé. Hozott
neki egy nagy doboz törökmézet, meg egy csomó más vacakot.
Tudhatná, pedig, hogy ezzel nálam semmire sem megy!
Felállt, s átölelte a derekamat. Együtt néztük a távolban Candyt,
aki az öböl homokos partjára éppen akkor terítette le a törülköz t,
s készül dött neki szertartásosan a napozásnak.
Samantha napfényt l kissé hunyorgó barna szemébe néztem, és
a szeme sarkában húzódó finom ráncocskákat figyeltem. Éreztem,
hogy teste szorosan az enyémhez tapad.
- Candy sokáig marad a parton? - kérdeztem.
- Meg fogja enni az egész doboz törökmézet. Ha lelki bánata
van, akkor állandóan eszik.
Tenyerem végigfutott a lány hátának kecses ívén.
- Bemegyünk?
A hatalmas franciaágy a hálószoba dísze volt. (Korfu szigetén
meglehet sen ritka az olyan bútordarab, ami még jobban aláhúzta a
Villa Costas luxusjellegét.) Az ágyhoz el bb értem oda mint Sa-
mantha.
- A fenébe is ... - hallottam magam mögött a lány hangját.
- Mi történt?
- Candy nem vitte magával az italát.
- És?
- Ott van egy nagy üveg Coca-Cola a h szekrényben. Magá-
val akarta vinni a partra.
- És? - kérdeztem vállat rándítva még egyszer.
- És ... mivel nem vitte magával, amint megszomjazik, fel fog
jönni érte. A törökmézre pedig biztosan inni akar.
- Aha.
- Vidd le utána!
- Engem látni sem akar.
- Ha leviszed, akkor nyugtunk lesz t le. - Ebben viszont telje-
sen igaza volt. - No, eredj már, Rick!
Mikor visszaértem, Samantha egy üveg Remy Martin és két po-
hár társaságában várt rám.

58
 Candy várakozásomnak megfelel en, elég morcosan nézett rám,
amikor meglátott, de a kólát szótlanul elfogadta. Theodózia tekin-
tetével végig követte utamat a partig és vissza.
Hamarosan mindkett jükr l megfeledkeztem. Samantha bájai
még egy számítógép memóriabankját is tisztára törölnék ...
Az id hol állni, hol száguldani látszott. Észre sem vettük, hogy
besötétedett. Azt sem hallottam, hogy Candice mikor jött be, az
álom mindkett nkön elhatalmasodott...
Ezért volt számomra valóságos sokk, amikor az ágy végében ál-
ló Kantalakisz felügyel hangjára ébredtem.
- Továbbra is a házassági terveit dédelgeti, Mr. Lawton? - kér-
dezte angolul.
Mindketten felültünk az ágyban. Samantha félig még aludt.
- Házasság? - kérdezte álmosan. - Amit az este mondtál, Rick
azt jelenti, hogy feleségül veszel?
- Hogyan? - kédeztem még mindig félálomban.
- Rossz hírem van - mondta Kantalakisz felügyel .
Bambán bámultunk rá.
- Miss Stratton, ma reggel holtan találtuk a n vérét a parton.
- Micsoda?
- A jelek szerint megmérgezték.
Nem tudom, hogy átestek-e már valaha Görögországban egy
gyilkossági ügyben folytatott kihallgatáson, de melegen ajánlom,
hogy kerüljék, ha lehet. Vég nélkül ismételt kérdések, kérdések és
újra kérdések egy forró rend rségi betoncellában. A zsaruk arca
elárulja: k nem értenek egyet azzal a régi brit törvénnyel, mely
szerint valaki mindaddig ártatlan, amíg a b nösségét nem sikerül
bebizonyítani. Azt hiszem, legalább huszonnégy órát töltöttem ná-
luk. Mikor kikerültem onnan, els dolgom az volt, hogy a Villa Cos-
tasba siessek. Samanthát nagyon megrázta a dolog. t is alaposan
kifaggatták, de hála apja követségi ismer seinek, az kihallgatása
nem tartott olyan sokáig.
- És most elt nt a disznó! - Ez volt az els szava.
- Kicsoda? - kérdeztem. Úgy látszik, még mindig nem m kö-
dött elég gyorsan az agyam.
- Hát Brad!
- Miért mondod ezt?
- Biztos Brad mérgezte meg!

59
 - Miért? - kérdeztem ismét. Sehogy sem értettem, mire akar ki-
lyukadni.
- Miért, miért? Hát a pénzért!
- Hogyan?
- engem akart, és az apám pénzét. Mivel Candy meghalt, én
vagyok az új örökös.
- Uramisten! Erre nem is gondoltam.
- Pedig ez az igazság.
- Hát persze! A törökméz!
- Biztosan vagy benne?
- A felügyel azt mondja, hogy még nem kapta meg a boncolási
jegyz könyvet (itt a szigeten minden lassabban megy a megszo-
kottnál), de a magam részér l fogadni mernék, hogy így történt.
- Bradnek akkor is biztosan lesz valami alibije. Dörzsölt alak.
Biztosan meg fogja úszni, hacsak mi nem találunk valami kézzel-
fogható bizonyítékot a b nösségére.
- A terveib l viszont akkor sem lesz semmi, ha téged nem fog
megkapni.
- Igen - mondta a lány, s hangjában fásult közönyt éreztem.
- És téged nem fog megkapni, ugye?
Úgy látszott, mintha egy kicsit összeszedte volna magát, s mo-
solyogva válaszolt.
- Nem, nem fog megkapni. A tied vagyok.
- Ez akkor rendben van.
Samantha bólintott, de mintha még mindig zavart lett volna egy
kicsit.
- Egyetlen dolog idegesít...
- Nos?
- ... úgy érzem, még mindig a hatalmába tud keríteni, ha meg-
látom.
- Akkor úgy kell intézni a dolgot, hogy ne találkozzatok. Ha el-
nt, akkor ez nem is lesz olyan nehéz. Különben is, amint a török-
méz vegyvizsgálata megtörténik, a rend rség úgyis hivatalosan a
nyomába ered.
- És ha mégse? Ha szerzett magának valami alibit? ...
- Ne izgulj! - nyugtatgattam, s egyszerre nagyon er snek érez-
tem magamat. - Ha a rend rségnek nem sikerül, akkor majd én fo-
gom bebizonyítani, hogy mérgezte meg Candyt.

60
 - Köszönöm, Rick! Hála istennek, hogy találkoztunk és az
enyém vagy!
Összes ismer sömet kifaggattam a szigeten, de senki a színét
sem látta Bradnek. Nem adtam fel a dolgot. Samantha kedvéért
akartam bebizonyítani Brad b nösségét, s méltó helyére, a rács
mögé küldeni.
Samantha másnap közölte, hogy vissza kell repülnie az Államok-
ba. Apja, L. K. Stratton szívrohamot kapott, amikor id sebb lánya
haláláról értesült, s most neki, a fiatalabbnak az oldalán a helye.
Kantalakisz felügyel befejezte a kihallgatást, s hozzájárult a távo-
zásához. A nyomozás már különben is a vége felé közeledett, csak
a boncolási jegyz könyvre volt már szükség, hogy kiadják a letar-
tóztatási parancsot.
Bár nagyon el voltam keseredve, hogy Samantha elutazik, de a
nyomozás jelenlegi állása számomra biztatónak t nt. A rend rség
nyilvánvalóan nagyon közel állt ahhoz, hogy Bradet nyakon csípje,
csak arra kellett bizonyíték, hogy a méreg a törökmézben volt.
Ha ez bebizonyosodik, akkor már csak meg kell találniuk.
Hacsak én meg nem el zöm ket.
Megígértem, hogy Samanthát kikísérem a repül térre.
Mikor búcsúcsókot váltottunk, arra gondoltam: még két hete
sincs, hogy el ször megpillantottam ezen a helyen. Mennyi minden
történt ez alatt a két hét alatt! Mikor el ször pillantottam meg ezt a
csodálatos testet, remélni sem mertem volna, hogy valaha is ennyi
bizalommal és reménnyel telve fog majd az enyémhez simulni.
- Visszajövök, amilyen gyorsan csak tudok, Rick! Biztosan visz-
szajövök hozzád.
- Tudom, drágám! Bízzunk benne, hogy a bírósági tárgyaláson
már itt leszel, s vallomást tehetsz.
- Itt leszek. Ne izgulj!
Csomagjait Londonon keresztül a Kennedy repül térig adtuk fel.
Nem sok mondanivalónk volt már egymás számára. Együttlétünk-
höz nem kellettek szavak.
- És ha visszajössz Sam, akkor ugye összeházasodunk?
Gyengéden bólintott, s ismét megcsókolt. Elérkezett a beszállás
ideje. Sam megfordult, s elindult a gép felé.
Milyen magas, csinos, gyönyör - és az enyém!
És nemcsak hogy az enyém, jutott még az eszembe, hanem rá-

61
adásul gazdag is. Végre megkaptam, amire vágytam! Végre én is
olyan ember vagyok, aki mindenhez hozzájuthat!
Tekintetemmel követtem egészen addig, míg el nem t nt az in-
dulási oldal bejáratában. Nem nézett hátra. Nem is volt szüksé-
günk semmiféle látványos elválásra. Hirtelen megh lt bennem a
vér. Egy farmernadrágos, sötét b figura jelent meg nyomában
az ajtóban. Brad!
Már nem mehettem át az ellen rz ponton, hogy védelmembe
vegyem Samanthát. Értesítenem kell a rend rséget. Méghozzá mi-
nél gyorsabban.
Tiszta szerencse: amint kiléptem a váróterem el tti parkolóba,
azonnal megpillantottam a kocsinak támaszkodó Kantalakisz fel-
ügyel t.
- Tudom, hogy ki ölte meg Candyt - lihegtem.
- Én is - válaszolta a felügyel .
- Feleségül akarta venni Samanthát, de a pénzt is akarta. Ezért
mérgezte meg Candyt.
- Pontosan.
- Akkor miért nem tartóztatja le?
- Vártam a boncolási jegyz könyvet, hogy biztos legyek a dol-
gomban. Most már megérkezett. Sor kerül a letartóztatásra is.
- Nagyszer ! Itt van a repül tér épületében. A gép fél óra múlva
felszáll.
- Igen - mondta nyugodtan a felügyel , de még mindig nem
mozdult.
Nagyszer . Tehát már jó el re felkészült mindenre. Most már
megnyugodhatok. Elmosolyodtam:
- Tehát a méreg a törökmézben volt.
A felügyel a fejét rázta.
- Nem.
- Nem?
- Az eset teljesen világos. A gyilkos, aki nem csinált titkot bel -
le, hogy a pénzért akar megn sülni, el ször az id sebb lánynál, az
örökösnél próbálkozott. Szerencsétlenségére összevesztek, s ak-
kor megpróbálkozott a fiatalabbnál. A fiatalabb viszont csak akkor
örökölhetett, ha az id sebb meghal. Így hát... - a mondatot már
be sem fejezte, csak megvonta a vállát.
- Nem is tudtam, hogy Brad Candyval is kikezdett!

62
 - Nem, nem kezdett ki. De nem is ölte meg. Miután megláto-
gatta a lányokat a Villa Costasban, a nap hátralev részét teljes
egészében velem töltötte.
- Akkor hát kir l beszél? - kérdeztem rosszat sejtve.
Kantalakisz felügyel el húzta kezét a háta mögül, s felém nyúj-
totta azt a rozsdás dobozt, amelyet még én vettem az öreg Man-
tosz üzletében.
- Ezt a maga kocsijának a csomagtartójában találtam.
- Igen. Én vettem, hogy a Villa Costasban kiirtsam a patkányo-
kat.
- Igazán? Nagyszer . Ez volt az a méreg, mely megölte Candice
Strattont. Egy üveg Coca-Colába tették bele.
- A Coca-Colába?
- Igen. Abba a Coca-Colába, melyet maga adott oda az áldozat-
nak. Vagy talán tagadja, hogy maga adta neki? A szobalány, Theo-
dózia látta az esetet.
- Nem tagadom, valóban én adtam oda. Értem már! Biztosan
Brad tette bele, mivel tudta, hogy az édességre Candy el bb-
utóbb úgyis inni akar. Akkor csinálhatta, amikor reggel megérke-
zett a törökmézzel. Samantha biztosan látta is, hogy betette a h -
szekrénybe. Kérdezzék meg t le!
- Már megkérdeztem, Mr. Lawton. Miss Samantha Stratton el-
mondása szerint a Villa Costasban sohasem tartottak Coca-Colát.
Mellesleg patkányok sem voltak! - tette még hozzá Kantalakisz fel-
ügyel , nem minden él nélkül.
Ezután tartóztatott le.
Végül is rá kellett döbbennem: mégsem vagyok az a típusú férfi,
aki az ilyen típusú lányokat megkaphatja.

63