P. D.

OUSPENSKY

AZ EMBER
LEHETSÉGES
FEJLŐDÉSÉNEK
PSZICHOLÓGIÁJA

Lunarimpex Kiadó, 2003

 Tartalomjegyzék

X1
BEVEZETÉS .................................................................

ELSŐ ELŐADÁS ............................................................ 3

MÁSODIK ELŐADÁS ....................................................31

HARMADIK ELŐADÁS ................................................. 58

NEGYEDIK ELŐADÁS .................................................. 76

ÖTÖDIK ELŐADÁS ..................................................... 96

Az 1937. SZEPTEMBER 23-ÁN

TARTOTT ELŐADÁS .............................................115
 AZ AMERIKAI KIADÓ JEGYZETE

A KÖNYVBEN található szövegek, amelyek eredetileg Hat

pszichológiai előadás címmel magánkiadásban jelentek meg
1940-ben a Historico-Psychological Society részére,
Londonban. Százhuszonöt példányt nyomtak, ötvenet be is
kötöttek belőle, de egyetlenegyet sem adtak el. Az elő-
adásokat először New Yorkban, 1950-ben, publikálta a
Hedgehog Press, Inc. három évvel Ouspensky halála után The
Psychology of Man's Possible Evolution címmel.
Összevonták a Six Lectures második és a harmadik fejezetét,
így öt előadást tartalmazott, de a szöveget változatlanul
hagyták, csak a helyesírást módosították az amerikai
szabályok szerint. 1954-ben az Alfréd A. Knopf, Inc. vette át
a kiadást a Hedgehog Press-től, és 1974-ben elkészítette a
Psychology második kiadását. Ez tartalmazott egy „Notes on
the Decision to Work" című részt is, ami az óta további
esszékkel („Notes on Work on Oneself és „What is School?")
együtt a Conscience: The Search for Truth (1979) című
kiadványba került.
A jelen kiadásba bekerült Ouspensky és az egyik londoni
csoport 1937. szeptember 23-i találkozójáról készült
szó szerinti beszámoló. Ouspensky válaszai a találkozón
felmerült kérdésekre egy „Negyedik Úthoz tartozó rendszer
néhány alapvető eszméjének megértésével, kapcsolatos
nehézségekkel, az iskolák elveivel és szervezési
módszereivel, valamint a szabályok fontosságával foglal-
koznak. A találkozó beszámolójának eredetije Ouspensky
saját kezű javításaival a P. D. Ouspensky Memóriái
Collection része, amely a Yale University Library
Manuscript and Archives Departmentjén található, és a
könyvtáros engedélyével ebben a kiadásban közöltük először.
BEVEZETÉS
«8*
ÉVEK ÓTA kapok leveleket olvasóimtól. Mindegyik levélben
feltették a kérdést: mihez kezdtem könyveim megírása után,
amelyek 1910-ben illetve 1912-ben születtek, és angolul
1920-ban illetve 1931-ben jelentek meg.
Sosem tudtam válaszolni ezekre a levelekre, ehhez
könyveket kellett volna írnom. Ha viszont a levél írója
londoni volt - itt éltem 1921 óta - akkor meghívtam egy
előadássorozatra. Az előadások során megpróbáltam választ
adni a kérdésekre, és elmagyarázni, mit fedeztem fel a két
könyv megírását követően, és mi a munkám iránya.
1934-ben leírtam öt bevezető előadást, amelyek általános
betekintést adtak abba, amivel foglalkoztam, és bemutatták,
milyen irányba haladt néhány emberrel együtt végzett
munkám. Mindent nem lehetett összefoglalni egy vagy akár
két-három előadásban, ezért mindig figyelmeztettem az
embereket, hogy nem érdemes egyet-
xii BEVEZETÉS XIII

kettőt meghallgatni, mert legalább öt, ha nem tíz előadásra tákat, hogy már régóta nem hisszük vagy reméljük, hogy
van szükségmunkám irányának bemutatásához. Azóta is felbukkanhat valami új.
folytatom ezeket az előadásokat, amelyeket az eltelt idő alatt Amikor pedig új dolgokat hallunk, réginek tekintjük
gyakran javítottam ki és írtam újra. azokat, vagy azt gondoljuk, hogy magyarázhatók és ér-
Egészét tekintve elégedett vagyok az anyag elrende- telmezhetők a régi alapján. Valóban nem könnyű felismerni
zésével. Az öt előadást felolvassák a jelenlétemben vagy teljesen új eszmék lehetőségét és szükségességét, amelyek
nélkülem; a hallgatók feltehetnek kérdéseket. Ha meg- idővel szükségessé teszik az összes megszokott érték
próbálják követni a javaslatomat és útmutatásaimat, amelyek átértékelését.
főként az önmegfigyelésre és önfegyelemre vonatkoznak, Nem szavatolhatom, hogy rögtön az elején új eszméket
akkor rövid időn belül megfelelő élő megértésre tesznek fognak hallani, vagyis olyanokat, amiket ezelőtt sosem. De
szert arról, amivel foglalkozom. ha van egy kis türelmük, hamarosan észreveszik majd ezeket,
Természetesen újra és újra beláttam, hogy öt előadás és kívánom, hogy akkor ne kerüljék el a figyelmüket, és ne
nem elég, és az azokat követő beszélgetéseken alaposabban próbálják azokat a régi módon értelmezni.
elmagyaráztam és bővítettem a bevezető ismeretek körét,
próbálva bemutatni az embereknek helyzetüket az új tudás New York, 194S
fényében.
Úgy láttam, sokak számára a fő probléma annak fel-
ismerése volt, hogy valóban új dolgokat hallanak; olyanokat,
amiket azelőtt soha.
Nem fogalmazták meg ezt maguknak, de valójában
mindig megpróbáltak ellentmondani gondolatban, és bár-
hogyan is alakultak a dolgok, a hallottakat lefordították
megszokott nyelvükre. És ezt természetesen nem vehettem
figyelembe.
Tudom, nem egyszerű felfogni, hogy új dolgokat hal-
lanak. Annyira megszoktuk a régi hangzást, a régi min-
 Az EMBER
LEHETSÉGES
FEJLŐDÉSÉNEK
PSZICHOLÓGIÁJA
 Első előadás

A PSZICHOLÓGIA tanulmányozásáról fogok beszélni, de fel

kell hívnom a figyelmüket arra, hogy az a pszichológia,
amelyről beszélni fogok, igencsak különbözik attól, amit
ezen a néven ismernek.
Bevezetőül el kell mondanom, hogy a történelem során a
pszichológia sosem állt oly alacsony szinten, mint jelenleg.
Elvesztett minden kapcsolatot eredetével és értelmével,
úgyhogy már a fogalmát is nehéz meghatározni: azt, hogy mi
a pszichológia és mit tanulmányoz. Mindez annak ellenére
van így, hogy a történelem során sosem volt ennyi
pszichológiai írás és elmélet.
A pszichológiát néha új tudománynak nevezik. Ez té-
vedés. A pszichológia talán a legősibb tudomány, és leg-
lényegibb vonásait tekintve sajnos elfelejtett tudomány.
4 5
Ahhoz, hogy értsük, miként lehet meghatározni a
pszichológiát, fel kell ismerni, hogy a modern időket kivéve
sosem szerepelt a saját nevén. Különböző okok miatt mindig
vallásos, politikai és morális szempontból ártó vagy
felforgató hajlammal gyanúsították, és ezért különféle
álruhákat kellett öltenie.
A pszichológia évezredeken át filozófia néven létezett. In-
diában a hat filozófiai rendszer egyikének tartják a jóga
összes formáját, bár a jóga lényegét tekintve pszichológia. A
szufi tanításokat, amelyeket szintén pszichológiának lehet
tekinteni, részben vallásnak, részben metafizikának tartják.
Európában még mostanában, a tizenkilencedik század utolsó
évtizedeiben is sok pszichológiai munkára filozófiaként
hivatkoztak. Továbbá annak ellenére, hogy a filozófia majd
minden részterülete - logika, ismeretelmélet, etika, esztétika -
az emberi elme és érzékek működésére vonatkozik, a
pszichológiát a filozófiához képest alsóbbrendűnek
tekintették, olyasminek, amely az emberi természetnek csak
alacsonyabb és hétköznapibb oldalaival kapcsolatos.
Miközben filozófia néven létezett, a pszichológia tar-
tósan kapcsolódott egy-egy valláshoz is. Ez nem azt jelenti,
hogy vallás és pszichológia bármikor is egy és ugyanaz a
dolog lett volna, vagy, hogy kapcsolatukat felismerték volna.
Kétségtelen viszont, hogy majd minden
ismert vallás - természetesen nem a modern álvallások-rá
gondolok - létrehozott valamilyen pszichológiai tanítást,
amelyet gyakran bizonyos gyakorlathoz kapcsoltak, úgyhogy
a vallás tanulmányozása gyakran magában foglalta a
pszichológia tanulmányozását.
Különböző országok és korok ortodox vallásos iro-
dalmában sok kiváló munka szól a pszichológiáról. Például
volt a korai kereszténységben egy különböző szerzők
műveiből álló gyűjtemény Filokália néven, amelyet
mostanában leginkább szerzetesek képzésére használnak a
görögkeleti egyházban.
A filozófiához és a valláshoz fűződő kapcsolat mellett a
pszichológia művészet formájában is létezett. A költészet, a
dráma, a szobrászat, a tánc és még az építészet is
pszichológiai tudás átadására szolgált. A gótikus katedrálisok
jelentése például főként pszichológiai vonatkozású.
Az ősi időkben, mielőtt a filozófia, a vallás és a művészet
ma ismert elkülönült formájukat felvették volna, a
pszichológia egyiptomi és ógörög misztériumok formájában
létezett.
Később, a misztériumok eltűnte után, a pszichológia
szimbolikus tanítások formájában jelentkezett, amelyek néha
kapcsolódtak a kor vallásához, néha nem, mint az asztrológia,
az alkímia, a mágia, a modern szabadkőművesség, az
okkultizmus vagy a teozófia.
6 7
Itt szükséges megjegyezni, hogy az összes - akár nyil-
vánosan, akár rejtve és álruhában létező - pszichológiai
rendszer és tan két fő osztályba sorolható.
Az első: azok a rendszerek, amelyek az embert úgy
tanulmányozzák, ahogyan találják, amilyennek feltételezik
vagy képzelik. A modern „tudományos" pszichológia, vagy
ami ezen a néven ismert, ebbe a csoportba tartozik.
A második: azok a rendszerek, amelyek nem abból a
szempontból tanulmányozzák az embert, hogy mi ő vagy
minek tűnik, hanem abból a szempontból, hogy mivé válhat;
vagyis lehetséges fejlődése szempontjából.
Ezek az utóbbi rendszerek a valóban eredetiek, vagy
mindenesetre a legrégibbek, és csak ezek képesek magya-
rázatot adni a pszichológia elfelejtett eredetére és értelmére.
Amikor lehetséges fejlődése szempontjából értjük meg
az ember tanulmányozásának fontosságát, akkor érteni fog-
juk: arra a kérdésre, hogy mi a pszichológia, az első válasz
az, hogy a pszichológia az ember lehetséges fejlődése
elveinek, törvényeinek és fényeinek tanulmányozása.
A következő előadások csak ebből a nézőpontból tárgyalják a
kérdéseket.
Első kérdésünk: mit jelent az ember fejlődése? A má-
sodik: szükséges-e ehhez valamilyen különleges feltétel?
Ami az ember eredetére és előzetes fejlődésére vonat-
kozó modern nézeteket illeti, egyszerűen azt kell mondanom,
hogy elfogadhatatlanok. Fel kell fognunk, hogy semmit sem
tudunk az ember eredetéről, és nincs bizonyítékunk fizikai
vagy mentális fejlődésére.
Éppen ellenkezőleg, ha a történelmi emberiséget te-
kintjük, vagyis az emberi nemet tíz-tizenötezer évre vissza-
menően, akkor egy magasabb szinten levő emberfajta fél-
reérthetetlen jeleire bukkanhatunk. Létét olyan nagy művek
és műemlékek bizonyítják, amiket a mostani emberiség nem
képes megismételni vagy utánozni.
Ami a történelem előtti embert vagy lényeket illeti,
megjelenésük nagyon hasonlít az emberéhez, ugyanakkor
igen különböző. Csontjaikat jégkori vagy jégkor előtti ré-
tegekben találták, és azt a nagyon valószínű nézetet fo-
gadhatjuk el, hogy ezek a csontok az embertől egészen
különböző, régen kihalt lényhez tartoznak.
Tagadva az ember múltbeli fejlődését, tagadnunk kell az
ember mechanikus fejlődésének bármely jövőbeli lehe-
tőségét; az olyan fejlődés lehetőségét, amely az átöröklés és
kiválasztódás törvényeinek megfelelően magától történik,
anélkül hogy az ember tudatos erőfeszítést tenne és
megértené fejlődésének lehetőségét.
8 9
Alapgondolatunk az, hogy az ember, ahogyan ismerjük, nem
befejezett lény; hogy a természet csak egy bizonyos pontig
fejleszti, az után hagyja, hogy saját erőfeszítései és eszközei
révén fejlődjön, vagy éljen és meghaljon, úgy ahogy
született, vagy elfajuljon és elveszítse a fejlődés képességét.
Ebben a fel fogásban az ember fejlődése bizonyos belső
minőségek és tulajdonságok fejlesztését fogja jelenteni,
amelyek rendszerint fejletlenek maradnak, és maguktól nem
képesek fejlődni.
A tapasztalat és a megfigyelés azt mutatja, hogy ez a
fejlődés csak bizonyos feltételekkel lehetséges. Feltételezi
magának az embernek bizonyos erőfeszítéseit és megfelelő
segítséget azok részéről, akik már korábban elkezdtek
hasonló munkát, és már elértek a fejlődés bizonyos fokára,
vagy legalábbis van valamennyi ismeretük a módszerekről.
Azzal a gondolattal kell kezdenünk, hogy a fejlődés
erőfeszítés nélkül lehetetlen, és ugyancsak lehetetlen segítség
nélkül.
Meg kell értenünk azt is, hogy az embernek a fejlődés
során más lénnyé kell válnia, meg kell tanulnunk és
értenünk, milyen értelemben és irányban kell mássá válnia;
tehát, hogy mit jelent a „más lény".
Meg kell értenünk, hogy nem fejlődhet mindenki, és nem
válhat mindenki más lénnyé. A fejlődés személyes
erőfeszítés kérdése, és az emberiség tömegeire vonatkoz-
tatva ritka kivétel. Ez talán furcsán hangzik, de fel kell
fognunk, hogy a fejlődés nemcsak ritka, de egyre ritkábbá és
ritkábbá válik.
Az előző megállapításokból természetesen számos kérdés
fakad:
Mit jelent az, hogy az embernek a fejlődés során más
lénnyé kell válnia?
Mit jelent a „más lény"?
Milyen belső minőségeket és vonásokat lehet kifejleszteni
az emberben, és hogyan lehet ezt megvalósítani?
Miért nem fejlődhet és válhat mindenki más lénnyé?
Miért ez az igazságtalanság?
Megpróbálok válaszolni ezekre a kérdésekre, az utol-
sóval fogom kezdeni.
Miért nem fejlődhet minden ember, és válhat mindenki
más lénnyé?
A válasz igen egyszerű. Mert az emberek nem akarják.
Mert nem tudnak róla, és mert akkor sem értik meg hosszú
felkészítés nélkül, hogy ez mit jelent, ha elmondják nekik.
A legfontosabb elv az, hogy a más lénnyé válást az
embernek nagyon kell akarnia, és nagyon hosszú időn át.
10
Egy múló vagy határozatlan óhaj, amely a külső körül-
ményekkel való elégedetlenségen alapul, nem hoz létre
elegendő ösztönzést.
Az ember fejlődése attól függ, megérti-e, hogy mit
kaphat, és mit kell ezért adnia.
Ha az ember nem akarja, vagy nem akarja elég erősen,
és nem teszi meg a szükséges erőfeszítéseket, sosem fog
fejlődni. így hát nincs ebben igazságtalanság. Miért kapná az
ember azt, amit nem óhajt? Az lenne igazságtalanság, ha
erőszakkal tennék más lénnyé, amikor elégedett jelenlegi
önmagával.
Fel kell tenni a kérdést, hogy mit jelent a más lény? Ha
figyelembe veszünk minden fellelhető anyagot, ami erre a
kérdésre vonatkozik, megállapíthatjuk, hogy a más lénnyé
válás során az ember sok új minőséget és képességet szerez,
amelyeket most nem birtokol. Ez elterjedt feltételezés,
megtaláljuk minden olyan rendszerben, amely elfogadja az
ember pszichológiai vagy belső fejlődésének eszméjét.
Ám ez nem elég. Az új képességek legrészletesebb le-
írásai sem segítenek megérteni, hogy miként keletkeznek és
honnan erednek.
Egy láncszem hiányzik az általában ismert elméletekből,
még azokból is, amelyekről azt mondtam, hogy az ember
lehetséges fejlődésének eszméjén alapulnak.
11
Az az igazság, hogy mielőtt az ember megszerezne
bármilyen új képességet vagy erőt, amelyet még nem ismer
és birtokol, előbb azokat a képességeket és erőket kell
megszereznie, amelyeket ugyan nem birtokol még, ám
sajátjának tekint, vagyis azt hiszi, hogy ismeri, tudja
használni és uralni azokat.
Ez a hiányzó láncszem, s ez a láncszem a legfontosabb
pont.
A fejlődés útján, ami - mint korábban írtuk - erőfe-
szítésen és segítségen alapul, az embernek meg kell sze-
reznie azokat a minőségeket, amelyekről azt hiszi, hogy már
a birtokában vannak, holott csak ámítja magát.
Azért, hogy ezt mélyebben megértsük, és hogy meg-
tudjuk, milyen képességeket és erőket szerezhet meg mind
egészen újakat és meglepőket, mind azokat, amelyekről azt
hiszi, hogy már a birtokában vannak -, abból kell
kiindulnunk, amit az ember általában tud önmagáról.
És itt rögtön egy igen fontos tényhez érkezünk.
Az ember nem ismeri önmagát.
Nem ismeri korlátait és lehetőségeit. Még azt sem tudja,
hogy mennyire nem ismeri önmagát.
Az ember sokféle gépet talált fel és tudja, mielőtt hasz-
nálni vagy irányítani kezdene egy bonyolult gépet, néha
évekig tartó figyelmes tanulmányozásra van szükség. De ezt
az ismeretet nem alkalmazza önmagára, bár ő maga
12
sokkal bonyolultabb gépezet, mint bármelyik, amit feltalált.
Mindenféle téves elképzeléseket táplál önmagáról. Elő-
ször is, nem ismeri fel, hogy ő tulajdonképpen gépezet.
Mit jelent az, hogy az ember gépezet?
Azt jelenti, hogy nincs önálló tette sem kifelé, sem be-
felé. Gépezet, amelyet külső befolyások és hatások len-
dítenek mozgásba. Külső hatások hozzák létre minden
mozdulatát, tettét, szavát, érzelmét, hangulatát, és gon-
dolatát. Önmagában csak egy automata, előző tapasztalatok
emlékeinek bizonyos készletével, és bizonyos mennyiségű
tartalék energiával.
Meg kell értenünk, hogy az ember semmit sem képes
tenni.
De ezt nem fogja fel, és meg van győződve arról, hogy
képes tenni. Ez az első dolog, melyet tévesen a sajátjának
tart.
Ezt nagyon világosan kell érteni. Az ember nem képes
tenni. Minden, amiről azt hiszi, hogy teszi, valójában
történik. Minden csak történik vele, pontosan úgy, ahogyan
az esővel az esés vagy a hóval az olvadás.
Az angolban nincsenek személytelen igealakok, ame-
lyeket emberi cselekedetekkel kapcsolatban használhatnánk,
így hát továbbra is azt fogjuk mondani, hogy az ember
gondolkozik, olvas, ír, szeret, gyűlöl, háborúzni kezd, harcol
és így tovább. Valójában mindez történik.
13
Az ember nem képes mozogni, gondolkozni vagy be-
szélni önszántából. Marionettfigura, amelyet láthatatlan
szálak ide-oda rángatnak. Ha ezt megérti, többet láthat
magából, és akkor lehet, hogy a dolgok talán másnak mu-
tatkoznak számára. De ha nem fogja fel, és nem érti meg
teljes gépiességét, vagy ha nem akarja elfogadni ezt a tényt,
akkor semmit sem tanulhat ezután, és a dolgok nem
változhatnak meg számára.
Az ember gépezet, de nagyon különös gépezet. Olyan
gépezet, amely megfelelő körülmények között és megfelelő
eljárást alkalmazva láthatja, hogy gépezet, és miután teljesen
megértette ezt, találhat módszert arra, hogy megszűnjön
gépezet lenni.
Legelőször is tudnia kell, hogy ő nem egyvalaki, hanem
sokaság. Nincs állandó és megváltoztathatatlan „én"-je vagy
egója. Mindig más. Az egyik pillanatban egyik, a másik
pillanatban egy másik, a harmadik pillanatban egy harmadik
és így tovább szinte vég nélkül.
Az egység és az egyetlenség illúzióját kelti először is
fizikai testének érzékelése, a neve, amely általában nem
változik és harmadjára egy sor gépies szokása, amelyeket a
nevelés során, vagy utánzás útján szerzett. Minthogy mindig
ugyanazok a fizikai érzetei, ugyanazt a nevet hallja,
ugyanazokat a szokásokat és hajlamokat veszi észre, mint
amiket előzőleg megfigyelt, azt hiszi magáról, hogy mindig
ugyanaz.
14
A valóságban az emberben nincs egység, nincs irányító
központja, állandó „én"-je vagy egója. Az ember általános
ábrája a következő:
Minden egyes gondolat, érzés, érzet, óhaj, vonzódás és
ellenszenv egy „én". Ezek az „én"-ek nem állnak kap-
csolatban egymással és nincsenek összehangolva. Mind-
egyikük a külső körülmények és a benyomások változásától
függ.
Néhány gépiesen követi az előzőt, néhányat mindig egy
másik kísér. Ám ebben nincs rend és rendszer.
Az „én"-ek bizonyos csoportjai természetüknél fogva
összekapcsolódnak. Ezekről a csoportokról később fogunk
beszélni. Annyit próbáljunk megérteni most, hogy az „én"-
eknek vannak csoportjai, amelyeket csak véletlenszerű
társítások, véletlenszerű emlékek, vagy teljesen képzeletbeli
hasonlóságok kapcsolnak össze.
Az adott pillanatban mindezen „én"-ek „agyunk", „el-
ménk", vagy „intelligenciánk" igen kis részét fedik le, de
15
mindegyikük úgy véli, hogy az egészet képviseli. Amikor
valaki azt mondja: „én", az úgy hangzik, mintha önmaga
egészét jelentené, és lehet, hogy így is gondolja, de ez
valójában csak múló hangulat, múló gondolat, múló kí-
vánság. Egy óra múlva talán teljesen elfelejti, és ugyanolyan
erős meggyőződéssel ellenkező véleményt, ellenkező nézetet
fejt ki, ellenkező érdeklődést mutat. Ebben az a legrosszabb,
hogy nem is emlékszik rá. Többnyire az utoljára
megnyilvánuló „én"-ben hisz, amíg az tart, vagyis addig,
amíg egy másik - amely néha egyáltalán nincs kapcsolatban
az előzővel - nem fejezi ki hangosabban a véleményét, vagy
a vágyát.
Térjünk vissza most két másik kérdésre:
Mit jelent a fejlődés? És mit jelent az, hogy az ember
más lénnyé válhat? Vagy más szavakkal, miféle változás
lehetséges az emberben, hogyan és mikor kezdődik ez a
változás?
Már említettük, hogy a változás azokkal az erőkkel és
képességekkel fog kezdődni, amelyeket az ember magának
tulajdonít, ám valójában nem birtokol.
Ez azt jelenti, hogy mielőtt bármilyen új erőt és ké-
pességet szerezne, azokat kell kifejlesztenie, amelyekről azt
hiszi, hogy már a birtokában vannak, és amelyekről a lehető
legnagyobb illúziókat táplálja.
Fejlődés nem kezdődhet arra alapozva, hogy valaki
hazudik magának, vagy megtéveszti magát. Az embernek
16
fel kell fognia, hogy mi van a birtokában, és mi nincs. Ez azt
jelenti, fel kell fognia, hogy nem rendelkezik a már említett
minőségekkel, amelyeket magának tulajdonít, vagyis a tevés
képességével, egyéniséggel vagy egységgel, állandó egóval
továbbá tudatossággal és akarattal.
Szükségszerű, hogy tudja ezt, mert amíg azt hiszi, hogy
birtokolja ezeket a minőségeket, nem fog megfelelő
erőfeszítéseket tenni a megszerzésükért, mint ahogy nem
vásárol drága dolgokat, nem fizet értük magas árat, ha azt
hiszi, hogy már a birtokában vannak.
Ezen minőségek közül a legfontosabb és legfélreve-
zetőbb a tudatosság. A változás azzal kezdődik, hogy meg-
változik az ember megértése a tudatosság jelentéséről, és
azzal, hogy azután fokozatosan birtokba veszi.
Mi a tudatosság?
A „tudatosság" szót a hétköznapi nyelvben az esetek
többségében az „értelem" megfelelőjeként használják,
gondolati tevékenységet értve alatta.
A tudatosság valójában egy sajátos „tudomás" az em-
berben, független a gondolati tevékenységtől - elsősorban
tudomás önmagáról, a tudomása annak, hogy ki ő, hol van,
továbbá annak a tudomása, amit tud, amit nem tud és így
tovább.
Csak ő maga tudhatja, hogy „tudatos"-e egy adott pil-
lanatban vagy sem. Az európai pszichológia egyik gondolati
vonala már régen bebizonyította ezt, képviselői ér-
17
tették, hogy önmagával kapcsolatban bizonyos dolgokat
csak ő maga tudhat.
A tudatosság kérdésére alkalmazva ez azt jelenti, hogy
valaki csak maga tudhatja, hogy tudatossága éppen létezik-e
vagy sem. Ez azt jelenti, hogy a tudatosság meglétét, vagy
hiányát nem lehet megállapítani cselekedetei külső
megfigyelésével. Amint mondtam, a tényt nagyon régen
megállapították, de fontosságát sosem értették meg teljesen,
mert mindig összekapcsolódott a tudatosságnak mentális
folyamatként, vagy gondolati tevékenységként való
felfogásával. Ha valaki felismeri, hogy nem volt tudatos e
felismerés pillanatáig, majd elfelejti ezt, akkor az - még ha
emlékszik is rá - nem tudatosság. Csak egy erőteljes megértés
emléke.
Most egy másik tényre szeretném felhívni a figyelmüket,
amelyet az összes modern pszichológiai iskola elhanyagolt.
Ez az a tény, hogy a tudatosság - bármit is jelentsen az -
sosem marad meg ugyanabban az állapotban. Vagy van, vagy
nincs. A tudatosság legmagasabb pillanatai emléket hoznak
létre. A többi pillanatra az ember egyszerűen nem emlékszik.
Ez mindennél jobban táplálja a folyamatos öntudat, vagy a
folyamatos tudatosság illúzióját.
Néhány modern pszichológiai iskola teljesen tagadja a
tudatosságot, még efféle fogalom szükségességét is ta-
18
gadják, de ez egyszerűen tévedésből fakadó túlzás. Más
iskolák - ha lehet őket így nevezni - a tudatosság állapotairól
beszélnek, gondolatokat, érzéseket, mozgási impulzusokat és
érzeteket értve azon. Ez egy alapvető tévedésen, a tudatosság
és a pszichikai funkciók összekeverésén alapul. Később még
beszélünk erről.
A modern tudomány az esetek többségében még mindig
arra a régi formulára támaszkodik, hogy a tudatosságnak
nincsenek fokozatai. Ennek a gondolatnak általános, jóllehet
hallgatólagos elfogadása - bár ellentmond sok későbbi
felfedezésnek - akadályozza a tudatosság változásainak
esetleges észlelését.
Tény, hogy a tudatosságnak teljesen látható és meg-
figyelhető minőségei vannak, természetesen az ember ön-
maga számára láthatók és megfigyelhetők.
hz első az időtartama: milyen hosszan volt tudatos valaki.
A második a felbukkanás gyakorisága: milyen gyakran
kerül tudatos állapotba.
A harmadik a terjedelme és a mélysége: minek volt
tudatában, ami nagymértékben változhat az ember fej-
lődésével.
Ha csak az első kettőt tekintjük, képesek leszünk meg-
érteni a tudatosság lehetséges fejlődésének eszméjét. Ez a
gondolat kapcsolatban van a legfontosabb ténnyel, amelyet
régi pszichológiai iskolák - például a Filokália ese-
19
tében - jól ismertek, viszont az utóbbi két-három évszá-
zadban az európai filozófia és pszichológia teljesen figyel-
men kívül hagyott.
Ez a tény pedig az, hogy a tudatosságot különleges
erőfeszítések és különleges tanulmányok révén folyamatossá
és szabályozhatóvá lehet tenni.
Megpróbálom elmagyarázni, hogyan vizsgálható a tuda-
tosság. Vegyenek kézbe egy órát, és nézzék a másodperc-
mutatót, eközben próbáljanak tudatában lenni önmaguknak,
és koncentráljanak a gondolatra: „Péter Ouspensky
vagyok."„Itt vagyok." Ne gondoljanak semmi másra, egy-
szerűen kövessék a másodpercmutató mozgását, és legyenek
tudatában önmaguknak, a nevüknek, a létezésüknek és a
helynek, ahol vannak. Tartsanak távol minden más
gondolatot.
Ha kitartóak, akkor két percig képesek végezni ezt. Ez
tudatosságuk határa. És ha rövidesen megismétlik, ne-
hezebbnek találják majd, mint az első alkalommal.
Ez a kísérlet azt mutatja, hogy természetes állapotában az
ember egy dologról (önmagáról) nagy erőfeszítéssel két
percig, vagy annál rövidebb ideig képes tudatos maradni.
A legfontosabb következtetés, amire ez után a kísérlet
után helyes gondolkozással juthatnak: az ember nincs
tudatában önmagának. Az illúziót, hogy tudatában van
20
önmagának, az emlékezet és a gondolati folyamatok hozzák
létre.
Például valaki színházba megy. Ha ez szokásos, akkor
nincs különösebben tudatában annak, hogy ott van, amikor
ott van, bár lehet, hogy lát és észrevesz dolgokat, élvezi az
előadást, vagy elégedetlen vele, emlékszik rá, emlékszik az
emberekre, akikkel találkozott és így tovább.
Amikor hazamegy, emlékszik, hogy színházban volt, és
biztosan azt hiszi, hogy tudatos volt, amíg ott volt. Nem
kételkedik tehát saját tudatosságában, és nem fogja fel, hogy
az teljes mértékben hiányozhat, miközben ő még mindig
ésszerűen cselekszik, gondolkozik és megfigyel.
Általánosságban véve a tudatosság négy állapota le-
hetséges az ember számára. Ezek: az alvás, az ébrenlét, az
ön-tudatosság és az objektív tudatosság.
Noha az ember számára a tudatosság e négy állapota
lehetséges, ténylegesen csak két állapotban él: élete egy
részét alvásban tölti, a másik részét abban, amit „ébren-
létnek" hívnak, bár ébrenléte valójában alig különbözik az
alvástól.
A hétköznapi életben az ember semmit sem tud az
„objektív tudatosságról", és ebben az irányban kísérletek sem
lehetségesek. A harmadik állapot, vagy „ön-tudatosság" az,
amelyet az ember magának tulajdonít, vagyis azt hiszi, hogy
birtokolja. Ám ténylegesen csak nagyon rövid felvillanásokra
lehet tudatában önmagának, és azu-
21
tán valószínűleg nem is azonosítja ezeket, mert még ha
valóban birtokolta is, nem tudja, mi volt a tudatosság abban.
A tudatosság ezen felvillanásai kivételes pillanatokban
következnek be, erős érzelmi állapotokban, a veszély
pillanataiban, új és váratlan helyzetekben, vagy néha egészen
hétköznapi pillanatokban, amikor nem történik semmi
különös. Ám hétköznapi vagy „normális" állapotában az
ember egyáltalán nem képes ezeket a pillanatokat be-
folyásolni.
Ami a hétköznapi emlékeket, vagy az emlékezés pil-
lanatait illeti, ténylegesen csak a tudatos pillanatokra em-
lékszünk, bár nem fogjuk fel, hogy ez így van.
Azt később fogom elmagyarázni, hogy technikai ér-
telemben mit jelent az emlékezet és különböző fajtái. Most
egyszerűen azt szeretném, hogy figyelmüket saját
emlékezetükre irányítsák. Észre fogják venni, hogy kü-
lönbözőképpen emlékeznek dolgokra. Némelyekre egészen
élénken, másokra igen halványan, megint másokra egyáltalán
nem. Csak tudják róluk, hogy megtörténtek.
Meg fognak lepődni, amikor felismerik, hogy valójában
milyen kevéssé emlékeznek. És ez azért van így, mert csak
azokra a pillanatokra emlékeznek, amikor tudatosak voltak.
A tudatosság harmadik állapotára vonatkozóan azt
mondhatjuk, hogy az embernek véletlenül vannak tudatos
pillanatai, amelyek élénk emléket hagynak a pillana-
22 magunkat illetően, és az a téves meggyőződésünk, hogy

tot kísérő körülményekről, ám az ember nem tud uralkodni e

pillanatok felett. Maguktól jönnek és mennek, külső
körülmények, alkalmi asszociációk, vagy érzelmek emlékei
hatására.
Felmerül a kérdés: lehet-e uralmat szerezni a tudatosság
ezen elröppenő pillanatai felett, és hosszabb ideig megtartani,
vagy éppen állandóvá tenni azokat? Más szóval: lehetséges-e
tudatossá válni?
Ez a legfontosabb pont, és még tanulmányaink legelején
meg kell értenünk, hogy ezt a pontot a modern pszichológiai
iskolák - még, mint elméletet is - kivétel nélkül teljesen
figyelmen kívül hagyták.
Ugyanis helyes módszerekkel és helyes erőfeszítésekkel
az ember uralmat szerezhet a tudatosság felett, és annak
minden következményével együtt tudatossá válhat önmagát
illetően. Jelen állapotunkban még csak elképzelni sem
tudjuk, hogy ez mit jelent.
A pszichológiát csak ennek megértése után lehet ko-
molyan tanulmányozni.
A tanulmányokat a tudatosság önmagunkban levő
akadályainak vizsgálatával kell kezdeni, mert a tudatosság
csak akkor kezdhet növekedni, ha ezek közül legalább
néhányat megszüntettek.
A következő előadásokon ezekről az akadályokról fogok
beszélni, amelyek legnagyobbika tudatlanságunk saját
 23

legalább bizonyos mértékig ismerjük magunkat, és bizto-

sak lehetünk magunkban, holott valójában egyáltalán nem
ismerjük magunkat, és még a legkisebb dolgokat illetően
sem lehetünk biztosak magunkban.
Azt kell megértenünk most, hogy a pszichológia va-
lójában öntanulmányozást jelent. Ez a pszichológia második
meghatározása.
Az ember nem tanulmányozhatja a pszichológiát úgy,
mint a csillagászatot, tehát önmagától elkülönítve.
És ugyanakkor úgy kell magát tanulmányoznia, mint
ahogy bármilyen új és bonyolult gépet tanulmányozna.
Ismernie kell a gép részeit, azok fő funkcióit, a helyes mű-
ködés feltételeit, a helytelen működés okait és sok más
dolgot, amelyeket egy sajátos nyelvezet használata nélkül
nehéz leírni. Ezt a nyelvezetet szintén ismerni kell a gépezet
tanulmányozásához.
Az emberi gépezetnek hét különböző funkciója van:
1. Gondolkodás (vagy intellektus).
2. Érzés (vagy érzelem).
3. Ösztönös funkció (a szervezet minden belső műkö-
dése).
4. Mozgási funkció (a szervezet minden külső működése,
térbeli mozgás stb.)
5. Szex (a két alapelv, a férfi és a női funkciója, minden
megnyilvánulásukban).
24
Ezen az ötön kívül van még két további funkció, ame-
lyeknek nincs neve a hétköznapi nyelvben, és amelyek csak a
tudatosság magasabb állapotaiban tűnnek fel. Az első a
magasabb érzelmi funkció, amely az ön-tudatosság
állapotában, a második a magasabb mentális funkció, mely
az objektív tudatosság állapotában jelenik meg. Minthogy
nem vagyunk a tudatosság ezen állapotaiban, ezeket a
funkciókat nem vagyunk képesek sem tanulmányozni, sem
kísérletezni velük. Csak közvetett úton értesülünk róluk
azoktól, akik elérték, vagy tapasztalták ezeket.
Különböző népek vallásos vagy régi filozófiai irodal-
mában sok utalás található a tudatosság magasabb állapotaira,
vagy a magasabb funkciókra. További nehézséget jelent ezen
utalások megértésénél, hogy hiányzik a tudatosság magasabb
állapotainak megkülönböztetése. Az, amit szamádhinak,
extázisnak, megvilágosodásnak, vagy újabb keletű művekben
„kozmikus tudatosságnak" neveznek, vonatkozhat az egyikre,
vonatkozhat a másikra - néha az ön-tudatosság
tapasztalataira, néha az objektív tudatosság tapasztalataira.
Továbbá, noha furcsának tűnhet, több anyag áll rendelkezésre
a legmagasabb állapotról, tehát az objektív tudatosságról,
mint a közbeeső állapotról, vagyis az ön-tudatosságról, noha
az előbbi csak az utóbbi után következhet.
25
Az öntanulmányozásnak négy funkció, az intellektu-
ális, az érzelmi, az ösztönös és a mozgási tanulmányozásával
kell kezdődnie. A szexuális funkciót csak később lehet
tanulmányozni, vagyis amikor ezt a négyet már kellően
megértették. Néhány modern elmélettel ellentétben a
szexuális funkció ténylegesen későbbi, azaz később jelenik
meg az életben, amikor az első négy már teljesen
megmutatkozott, továbbá tőlük függ. így hát a szexuális
funkció tanulmányozása csak akkor hasznos, ha az első négy
funkció és azok minden megnyilvánulása teljesen ismert.
Ugyanakkor azt is meg kell érteni, hogy a szexuális funkció
bármely komoly rendellenessége, vagy abnormitása nemcsak
az önfejlesztést teszi lehetetlenné, de még az
öntanulmányozást is.
Tehát meg kell értenünk a négy fő funkciót.
Biztosra veszem, hogy világos önök számára, mit értek
intellektuális vagy gondolkozási funkció alatt. Ide tartozik
minden mentális folyamat: egy benyomás felfogása, képzetek
és fogalmak kialakítása, a következtetés, az összehasonlítás,
a tagadás, a szavak, a beszéd, a képzelődés stb.
A második funkció az érzés, vagy érzelem: öröm, bánat,
félelem, megdöbbenés stb. Még akkor is, ha biztosak abban,
hogy értik, hogyan és miben különböznek az érzelmek a
gondolatoktól, azt tanácsolom, hogy e te-
26 27

lyek önmagukban sem nem kellemesek, sem nem kelle-

kintetben minden nézetükről szerezzenek bizonyságot. metlenek.
Hétköznapi gondolkozásunkban és beszédünkben össze- HARMADSZOR: Minden fizikai érzéklet; vagyis az összes
keverjük a gondolkozást és az érzéseket; az érzéki tapasztalat, akár kellemes, akár kellemetlen. A fáj-
öntanulmányozás kezdetén viszont világosan kell látni, hogy dalom, vagy kellemetlen érzés minden fajtája, mint
melyik melyik. kellemetlen íz, vagy kellemetlen szag és a fizikai élvezet
A két következő funkció, az ösztönös és a mozgási minden fajtája, mint a kellemes íz, finom illat és így tovább.
megértéséhez több időre van szükség, mivel egyetlen kö- NEGYEDSZER: Minden reflex, még a legbonyolultabbak
zönséges pszichológiai rendszer sem írja le és osztályozza is, mint a nevetés és az ásítás; a fizikai emlékezet minden
ezeket helyesen.
fajtája, mint íz emléke, illat emléke, fájdalom emléke,
Az „ösztön" és „ösztönös" szavakat általában téves ér-
amelyek a valóságban belső reflexek.
telemben használják, és igen gyakran értelmetlenül. Ne-
vezetesen az ösztönöknek általában olyan külső funkciókat
A mozgási funkcióhoz tartozik minden külső mozgás, mint
tulajdonítanak, amelyek valójában mozgásiak és néha
sétálni, írni, beszélni, enni és azok emlékei. Olyan mozgások
érzelmiek.
is ide tartoznak, amelyeket a hétköznapi nyelv „ösztönösnek"
Az ösztönös funkció az emberben a funkciók négy kü-
nevez, például gondolkozás nélkül elkapni egy labdát.
lönböző osztályát foglalja magában:
A mozgási és ösztönös funkció közti különbség igen
világos és könnyen megérthető, ha az ember egyszerűen csak
ELŐSZÖR: A szervezet összes belső működése, mond-
emlékszik arra, hogy kivétel nélkül minden ösztönös funkció
hatni az egész fiziológia; az emésztés, a táplálék beépítése, a
belső, és mielőtt használná, nem kell megtanulnia azokat;
légzés, a vérkeringés, a belső szervek összes működése, új
másfelől egyetlen mozgási funkció sem belső, és az
sejtek termelése, a salakanyagok kiválasztása, a belső
embernek mindegyiket meg kell tanulnia, miként egy
elválasztású mirigyek működése és így tovább.
kisgyerek járni tanul, vagy írni és rajzolni.
MÁSODSZOR: Az úgynevezett öt érzékelés: a látás, hal-
lás, szaglás, ízlelés, tapintás és minden egyéb érzékelés, mint
a súlyé, a hőmérsékleté, a szárazságé, vagy nedvességé és
így tovább; minden közömbös érzet - azok, ame-
28
A normális mozgási funkciókon túl van néhány furcsa
mozgási funkció, amelyekben az emberi gépezet haszontalan,
a természet által nem szándékolt működése fejeződik ki,
amelyek viszont igen nagy helyet foglalnak el az életében, és
sok energiát használnak fel. Ezek a következők: álmok
létrehozása, képzelődés, ábrándozás, az, amikor valaki
magában beszél, beszélni csak a beszéd kedvéért és általában
minden irányítatlan és irányíthatatlan megnyilvánulás.
Először meg kell érteniük a négy fő funkció - az in-
tellektuális, az érzelmi, a mozgási és az ösztönös - minden
megnyilvánulását, majd meg kell figyelniük magukban
ezeket. Az ilyen önmegfigyelés - amely helyes alapokon áll,
tehát a tudatosság állapotai és a különböző funkciók előzetes
megértésén - alkotja az öntanulmányozás alapját; vagyis a
pszichológia kezdetét.
Nagyon fontos, hogy a funkciókat megfigyelve figyeljük
meg a tudatosság különböző állapotaihoz fűződő kapcso-
latukat is.
Tekintsük a tudatosság három állapotát - alvás, ébrenlét
és az ön-tudatosság lehetséges felvillanásai - és a négy
funkciót: az intellektuálist, az érzelmit, az ösztönöst és
mozgásit. Mind a négyük megnyilvánulhat alvásban, ám
megnyilvánulásaik rendszertelenek és megbízhatatlan-
29
nok; semmire sem használhatók, csak haladnak a maguk
útján. Az ébrenléti, vagy viszonylagos tudatosság állapotában
bizonyos mértékig szolgálhatják tájékozódásunkat. Adataikat
helyre lehet igazítani, össze lehet hasonlítani, meg lehet
győződni róluk. Noha sok illúziót hoznak létre, hétköznapi
állapotunkban nem áll rendelkezésre más, ebből kell
építkeznünk. Ha tudnánk, mennyi rossz megfigyelés, hamis
elmélet, téves következtetés és döntés keletkezik ebben az
állapotban, teljesen elvesztenénk a hitünket önmagunkban.
De az ember nem fogja fel, hogy megfigyelései és elméletei
mennyire becsaphatják, és továbbra is hisz bennük. Ez az,
ami meggátolja az embereket abban, hogy megfigyeljék
azokat a ritka pillanatokat, amikor funkcióik a tudatosság
harmadik állapotával, vagyis az ön-tudatossággal
összekapcsolva nyilvánulnak meg.
Mindez azt jelenti, hogy a négy funkció mindegyike meg-
nyilvánulhat a tudatosság mindhárom állapotában. Ám az
eredmények teljesen különbözők. Amikor megtanuljuk
megfigyelni ezeket az eredményeket és különbségeiket, meg
fogjuk érteni a helyes kapcsolatot a funkciók és a tudatosság
állapotai között.
De mielőtt egyáltalán fontolóra vennénk a funkciók közti
különbséget a tudatosság állapotaival kapcsolatban,
30

meg kell értenünk, hogy az ember tudatossága és funkciói

teljesen különböző jelenségek, természetük egészen más,
eltérő okoktól függ, és az egyik létezhet a másik nélkül. A
funkciók létezhetnek tudatosság nélkül, és tudatosság létezhet
a funkciók nélkül.
Második előadás

Az emberről szóló tanulmányainkat folytatva most rész-

letesebben kell beszélnünk a tudatosság különböző álla-
potairól. Mint már említettem, a tudatosságnak négy állapota
lehetséges az ember számára: az alvás, az ébrenlét, az ön-
tudatosság és az objektív tudatosság; de csak kettőben él:
részben alvásban, részben pedig abban az állapotban, amit
ébrenléti tudatosságnak hívunk. Olyan ez, mintha volna egy
négyszintes háza, de csak a két alsó szinten élne.
A tudatosság első, vagy legalacsonyabb állapota az alvás.
Ez teljesen szubjektív és passzív állapot. Az embert álmok
veszik körül. Irányítás nélkül működik valamennyi pszichikai
funkciója. Az álmokban nincs logika, nincs sorrend,
nincsenek okok és következmények. Tisztán szubjektív
képek - akár előző tapasztalatok, akár a pillanat elmosódott
érzeteinek tükröződései, például hangoké, a testből származó
érzeteké, apró kényelmetlenségeké, az izmok feszültségének
érzeteié - szállnak az elmén át, igen
32
halvány nyomot hagyva csak, és gyakran nyomtalanul el-
tűnnek.
A tudatosság második szintje akkor lép be, amikor az
ember felébred. A második állapot az, amelyben most is
vagyunk, dolgozunk, beszélgetünk, amelyben tudatos lény-
nek képzeljük magunkat és így tovább. Gyakran nevezzük
ébrenléti tudatosságnak, vagy tiszta tudatosságnak, de iga-
zából „ébren alvásnak" vagy „relatív tudatosságnak" kellene
hívni. Ez utóbbi kifejezést később magyarázom meg.
Fontos megérteni, hogy a tudatosság első állapota, vagyis
az alvás, nem tűnik el, amikor a második megérkezik, vagyis
amikor valaki felébred. Az alvás ott marad összes álmával és
benyomásával együtt, csak a benyomások iránti kritikusabb
hozzáállás, összefüggőbb gondolatok és fegyelmezettebb
tettek adódnak hozzá. A benyomások, a vágyak és az
érzelmek érzékelésének élénksége miatt - különösen az
ellentmondás és lehetetlenség felismerése miatt, ami az
alvásból teljesen hiányzik - az álmok láthatatlanná válnak,
pontosan úgy, ahogy a csillagok és a Hold a napfényben. Ám
mind ott vannak, gyakran befolyásolják gondolatainkat,
érzelmeinket és cselekedeteinket - néha még erősebben, mint
az adott pillanat érzetei.
Ezzel kapcsolatban azonnal el kell mondanom, hogy nem
arról beszélek, amit a modern pszichológiában „tu-
datalattinak", vagy „tudatalatti elmének" neveznek. Ezek
33
egyszerűen téves kifejezések, helytelen kategóriák, ame-
lyek semmit sem jelentenek, és semmilyen valóságos tényre
sem vonatkoznak. Nincs bennünk semmi állandóan tu-
datalatti, mert nincs semmi állandóan tudatos; nincs „tu-
datalatti elme" egyszerűen azért, mert nincs „tudatos elme".
Később látni fogják, hogyan következett be ez a tévedés,
miként jött létre, és vált majdnem általánosan elfogadottá ez
a helytelen terminológia.
De térjünk vissza a tudatosság valóban létező állapo-
taihoz. Az első állapot az alvás. A második az „ébrenléti
alvás" vagy „relatív tudatosság".
Az első, mint említettem, tisztán szubjektív állapot. A
második kevésbé szubjektív, az ember már megkülönböztet
„én"-t és „nem én"-t abban az értelemben, hogy van a teste és
vannak a tárgyak, amelyek különböznek a testétől, és
bizonyos mértékig képes tájékozódni köztük, ismeri
helyzetüket és tulajdonságaikat. Azt viszont nem lehet
mondani, hogy ebben az állapotban ébren van, mert igen
erősen befolyásolják az álmok, és valójában inkább
álmokban, mint a valóságban él. Az emberek összes ab-
szurditása, következetlensége és általában az emberi élet
magyarázatot nyer, amikor felfogjuk, hogy az emberek
alvásban élnek, mindent alvásban tesznek, és mindeközben
még csak nem is tudják, hogy alszanak.
Érdemes emlékezni arra, hogy számos ősi tanításnak ez a
belső jelentése. Számunkra leginkább a kereszténység,
34
vagy az evangéliumi tanítás ismert, ahol az emberi életről
szóló összes magyarázat alapja az a gondolat, hogy az ember
alvajáró, és először is fel kell ébrednie; de ritkán értik ezt
úgy, ahogyan kellene, ebben az esetben szó szerint.
A kérdés az: hogyan tud felébredni az ember?
Az evangéliumi tanítás szükségesnek tekinti a feléb-
redést, de nem mondja meg a módját.
A tudatosság pszichológiai vizsgálata viszont megmu-
tatja, hogy csak akkor lehet azt mondani, hogy az ember a
felébredéshez vezető úton van, amikor felfogja, hogy alszik.
Nem ébredhet fel addig, amíg nem ismeri fel, hogy alszik.
Az ember csak ebben a két állapotban él, alvásban és
ébrenléti alvásban. A tudatosságnak még két állapota le-
hetséges az ember számára, de ezek csak kemény és
hosszantartó küzdelem után válnak elérhetővé.
A tudatosság e két magasabb állapotát „ön-tudatos-
ságnak" és „objektív tudatosságnak" nevezik. Általában azt
gondoljuk, hogy birtokoljuk az ön-tudatosságot, tehát
tudatában vagyunk önmagunknak, vagy legalábbis tudatosak
lehetünk önmagunkat illetően bármely pillanatban, amikor
óhajtjuk. Am igazság szerint az „ön-tudatosság" olyan
állapot, amelyet alaptalanul tulajdonítunk magunknak. Az
„objektív tudatosság" állapotáról pedig semmit sem tudunk.
35
Az öntudatosság állapotában az ember objektívvé vá-
lik önmagával szemben, az objektív tudatosság állapotában
pedig kapcsolatba kerül a valóságos, vagy objektív világgal,
amelyet most érzékei, álmai és szubjektív tudatállapotai
elzárnak előle.
A tudatosság négy állapota meghatározható az igazság
ismeretének lehetősége szempontjából is.
A tudatosság első állapotában, vagyis alvásban, az ember
semmit sem tudhat az igazságról. Még ha el is jut hozzánk
valamilyen valóságos érzet vagy érzelem, álmokkal
keveredik, és az alvás állapotában nem tudunk különbséget
tenni álmok és valóság között.
A tudatosság második állapotában, vagyis az ébrenléti
alvásban, csak relatív igazságról tudhatunk, innen ered a
„relatív tudatosság" fogalma.
A tudatosság harmadik állapotában, vagyis az ön-tu-
datosság állapotában tudhatjuk a teljes igazságot önma-
gunkról.
A tudatosság negyedik állapotában, vagyis az objektív
tudatosság állapotában állítólag képesek vagyunk arra, hogy
mindenről tudjuk a teljes igazságot, tanulmányozhatjuk „a
dolgokat önmagukban", „a világot, ahogyan van".
Ez oly messze van tőlünk, hogy helyesen még csak
gondolkodni sem tudunk róla, és meg kell értenünk, hogy az
objektív tudásnak még a felvillanásai is csak az

36
öntudatosság teljesen kifejlett állapotában következhetnek
be.
Az alvás állapotában fel-felvillanhat a relatív tudatosság.
A relatív tudatosság állapotában fel-felvillanhat az ön-
tudatosság. De ha az ön-tudatosság hosszabb időszakait
akarjuk elérni, nem csupán felvillanásokat, akkor meg kell
értenünk, hogy azok nem történhetnek meg maguktól, hanem
akaratlagos cselekvésre van szükség. Ez azt jelenti, hogy az
ön-tudatosság pillanatainak gyakorisága és tartama az
embernek önmaga feletti uralmától függ. Vagyis tudatosság
és akarat majdnem egy és ugyanaz a dolog, vagy
mindenesetre ugyanannak a dolognak az oldalai.
Ezen a ponton meg kell érteni, hogy az ember ön-
tudatossága fejlődésének első akadálya az a meggyőződése,
hogy már ön-tudatos, vagy legalábbis bármikor az lehet, ha
akarja. Nagyon nehéz valakit meggyőzni, hogy nem tudatos,
és nem is lehet tetszése szerint tudatos. Nehéz ez, mégpedig
a természet különös furfangja miatt.
Ha megkérdeznek valakit, hogy tudatos-e, vagy ha azt
mondják neki, hogy nem tudatos, azt fogja válaszolni, hogy
igenis tudatos, és abszurd azt állítani, hogy nem, hiszen
hallja és érti önöket.
Teljesen igaza van, és ugyanakkor teljes mértékben té-
ved. Ez a természet furfangja. Igaza van, mert az önök
kérdése vagy észrevétele egy pillanatra halványan tuda-
37
tossá tette. Ez a tudatosság azonban a következő pilla-
natban eltűnik. Emlékezni fog viszont, hogy mit mondtak
neki, és arra is, mit válaszolt, s természetesen tudatosnak
fogja tekinteni magát.
A valóságban az ön-tudatosság elérése hosszú és fá-
radságos munkát jelent. Ugyan miért helyeselne valaki ilyen
munkát, ha azt hiszi, hogy már birtokolja azt a dolgot, amit
hosszú és fáradságos munka eredményeként ígérnek neki?
Természetesen nem fogja elkezdeni a munkát, és nem fogja
szükségesnek tekinteni mindaddig, amíg meg nem győződik
arról, hogy nem birtokolja sem az öntudatosságot, sem az
ezzel járó egységet, egyéniséget, állandó „én"-t és akaratot.
így jutunk el az iskolák kérdéséhez, mivel az ön-tu-
datosság, az egység, az állandó „én" és az akarat fejlesz-
tésének módszereit csak különleges iskolák adhatják át. Ezt
világosan meg kell érteni. A relatív tudatosság szintjén az
emberek maguktól nem tudják megtalálni ezeket a
módszereket, és ezeket a módszereket nem lehet leírni
könyvekben vagy tanítani hétköznapi iskolákban, azon igen
egyszerű ok miatt, hogy különböző emberek számára
különbözők, és nincs mindenkire egyformán alkalmazható
egyetemes módszer.
Más szavakkal ez azt jelenti, hogy azoknak, akik meg
akarják változtatni tudatosságuk szintjét, iskolára van
szükségük. Először azonban fel kell ismerniük, hogy ez
38
szükséges. Mindaddig, amíg ügy gondolják, hogy képesek
tenni valamit maguktól, semmi hasznát sem veszik egy
iskolának, akkor sem, ha rátalálnak. Iskolák azok számára
vannak, akik igénylik, és akik tudják, hogy szükségük van rá.
Az iskolák eszméje - az iskolák lehetséges fajtáinak
tanulmányozása, iskolai alapelvek és iskolai módszerek
tanulmányozása - jelentős helyet foglal el a fejlődéssel
kapcsolatos pszichológia tanulmányozásában, mert iskola
nélkül fejlődés nem lehetséges. Az ember még csak elkez-
deni sem tudja, mert nem tudja, hogyan kezdje; még kevésbé
tudja folytatni, nemhogy elérjen bármit is.
Hz azt jeleni, hogy miután megszabadult az első illú-
ziótól - attól, hogy már mindent birtokol, amit csak lehet -
meg kell szabadulnia a második illúziótól - attól, hogy bármit
is elérhet magától; mert magától semmit sem érhet el.
Kz az előadás-sorozat nem iskola - még csak nem is egy
iskola előkészítése. Egy iskola sokkal magasabb feszültségű
munkát követel. Ezen előadások során viszont azoknak, akik
óhajtják, elmondhatok néhány gondolatot arról, hogy miként
működnek az iskolák, és hogyan lehet megtalálni azokat.
Az imént két meghatározást adtam a pszichológiáról.
Először azt mondtam, hogy a pszichológia az ember
39
lehetséges fejlődésének tanulmányozása; másodszor,
hogy a pszichológia önmagunk tanulmányozása.
Úgy vélem, csak olyan pszichológiát érdemes tanulmá-
nyozni, amely az ember fejlődését kutatja, és hogy még
tisztán tudományos értelemben - vagyis a kísérlet és a meg-
figyelés szempontjából - sem lehet teljes, és nem képviselhet
semmilyen értéket egy olyan pszichológia, amely az
embernek csak bizonyos fejlettségi fokával foglalkozik,
anélkül, hogy a többiről bármit is tudna. Mert a valóságban a
jelenlegi fejlettségi fok nem különálló, mint ahogy a szokásos
pszichológia tanulmányozza, és sok lépcsőt tartalmaz,
amelyek alacsonyabb fejlettségi fokoktól magasabbak felé
vezetnek. Ráadásul ugyanaz a kísérlet és megfigyelés
kimutatja, hogy az ember nem tanulmányozhatja a
pszichológiát úgy, mint valamelyik másik tudományt, ami
vele nincs közvetlen kapcsolatban. A pszichológia tanul-
mányozását az embernek önmagával kell kezdenie.
Összefoglalva, először is azt tudhatjuk az ember fej-
lődésének következő fázisáról, hogy tudatosságot, belső
egységet, állandó ént és akaratot fog jelenteni; másodszor
pedig, hogy önmegfigyelés által bizonyos anyagot gyűjt-
hetünk, azaz felfoghatjuk, hogy számos képesség és erő
hiányzik belőlünk, amelyeket magunknak tulajdonítunk.
Ezzel a pszichológia jelentésének megértésében új nehéz-
séghez érkezünk, és felmerül egy új meghatározás szük-
ségessége.
40
Az előző előadásban adott két meghatározás nem ki-
elégítő, mert az ember nem tudja magától, hogy milyen
fejlődés lehetséges számára, nem látja, hol tart éppen, és
magasabb fejlődési fázisokhoz tartozó vonásokat tulajdonít
magának. Valójában nem képes tanulmányozni önmagát,
mert nem tud különbséget tenni magában a valóságos és a
képzelt között.
Mi a hazugság?
Hétköznapi értelemben a hazugság annak az eltorzítását,
bizonyos esetekben eltitkolását jelenti, ami igaz, vagy amit
igaznak tartanak. A hazugságnak ez a fajtája jelentős szerepet
játszik az életben, de vannak sokkal rosszabb fajtái, amikor
az emberek nem tudják, hogy hazudnak. Azt mondtam az
előző előadásban, hogy csak az objektív tudatosság
állapotában tudhatjuk az igazságot, jelen állapotunkban nem.
Hogyan hazudhatunk akkor? Úgy tűnik, itt ellentmondás van,
de a valóságban nincs. Nem tudhatjuk az igazságot, de
tehetünk úgy, mintha tudnánk. És ez a hazugság. Hazugság
tölti ki egész életünket. Az emberek azt színlelik, hogy sok
mindent tudnak: Istenről, a következő életről, a fejlődésről és
mindenről; ám valójában semmit sem tudnak, még
önmagukról sem. És valahányszor úgy beszélnek valamiről,
amit nem tudnak, mintha tudnák, akkor hazudnak.
Következésképpen a hazugság tanulmányozása elsődleges
fontosságú a pszichológiában.
41
Ez akár a pszichológia harmadik meghatározásához is
elvezethet, ez pedig: a hazugság tanulmányozása.
A pszichológia különösen azokkal a hazugságokkal
foglalkozik, amelyeket az ember magáról mond és gondol.
Ezek nagyon megnehezítik az ember tanulmányozását. Az
ember, ahogyan van, nem eredeti. Valaminek az utánzata, és
nagyon rossz utánzat.
Képzeljenek el egy tudóst valami távoli bolygón, aki
művirágokat kapott, anélkül hogy bármit is tudna a valódi
virágokról. Rendkívül nehéz lesz leírnia - értelmezni
alakjukat, színüket, anyagukat, vagyis drótot, szövetet, színes
papírt - és bárhogyan is osztályozni ezeket.
A pszichológia, hasonló helyzetben van az emberrel. Egy
műembert kell tanulmányoznia, anélkül, hogy ismerné a
valódit.
Nyilván nem könnyű tanulmányozni egy olyan lényt,
mint az ember, aki maga sem tudja, mi benne a valóságos és
mi a képzelt. így hát a pszichológiának azzal kell kezdenie,
hogy megkülönbözteti a valóságosat és a képzeletbelit az
emberben.
Lehetetlen az embert, mint egészet tanulmányozni, mivel
két részből áll: az egyik rész bizonyos esetekben majdnem
teljesen valóságos lehet, a másik bizonyos esetekben
majdnem teljesen képzeletbeli. Ez a két rész az emberek
többségében összekeveredett, és nehéz megkülönböztet-
42
ni őket, noha mindkettő ott van, és mindkellőnek sajátos értelme és
hatása van.
Ebben a szisztémában esszenciának és személyiségnek
nevezzük ezt a két részt.
Esszencia az, ami az emberrel születik.
A személyiség az, amit szerzett. Az esszencia a sajátja. A
személyiség nem a sajátja. Az esszenciát nem lehet olyan könnyen
elveszíteni, megváltoztatni, vagy kárt tenni benne, mint a
személyiségben. A személyiség a körülmények változásával
majdnem teljesen megváltozhat, elveszhet, vagy könnyen
megsérülhet.
I la megpróbálom l eírni, hogy mi az esszencia, először is azt
kell mondanom, hogy az ember fizikai és szellemi alkatának
a l a pja . Az egyik ember például természete szerint jó tengerész,
egy másik rossz, tengerész; val a k i n e k j(') zenei h a l l á sa van,
másnak nincs; valakinek van tehetsége a nyelvekhez, a másiknak
n i n c s, Ez az esszencia.
A személyiség mindaz, amit az ember v a l a m i l y e n módon
tanult, a hétköznapi nyelvhasználat szerint „tudatosan", vagy
„tudattalanul". A „tudattalanul" az esetek többségében azt jelenti,
hogy utánzás útján, ami, ez tény - igen fontos szerepet játszik a
személyiség létrehozásában. Még az ösztönös funkcióknak is,
amelyek természetüknél fogva mentesek volnának a személyiség-
től, gyakran van úgynevezett „szerzett íze"; mindenfé-
43
le mesterséges vonzódás és ellenszenv, amelyeket utánzás és
képzelődés útján szereztek. Ezek a mesterséges vonzódások és
ellenszenvek nagyon fontos és szerencsétlen szerepet játszanak az
ember életében. Az embernek természet szerint kedvelnie kell
mindazt, ami jó neki, és irtóznia attól, ami rossz. De ez csak addig
van így, amíg az esszencia uralkodik - mint ahogy kellene is ural-
kodnia - a személyiség fel et t , más szavakkal, amíg az ember
egészséges és normális. Amikor a személyiség kezd uralkodni az
esszencia felett, és amikor az ember kevésbé egészséges, kedvelni
kezdi azt, ami rossz neki, és utálni azt, ami jó.
Ez egy alapvető dologgal kapcsolatos, ami az esszencia és a
személyiség viszonyában helytelen lehet.
Normális esetben az esszenciának kell uralkodnia a
személyiség felett, és akkor a személyiség egészen hasznos lehet.
Ám ha a személyiség uralkodik az esszencián, az sokféle rossz
következménnyel jár.
Meg kell érteni, hogy az embernek személyiségre is szüksége
van, nem élhet csak esszenciával, és az esszenciának és a
személyiségnek párhuzamosan kell fejlődnie, és egyik sem nőhet
túl a másikon.
Az első eset, amikor az esszencia növekedése túlhalad a
személyiségen, előfordulhat műveletlen emberek között. Ezek az
úgynevezett egyszerű emberek lehetnek nagyon jók, jóindulatúak,
még eszesek is, de
44
képtelenek ugyanúgy fejlődni, mint azok, akiknek fejlettebb
a személyisége.
Az az eset, amikor a személyiség túlnő az esszencián,
gyakran fordul elő igen művelt emberek között, és ilyenkor
az esszencia félig felnőtt, félig fejlett állapotban marad.
Ez azt jelenti, hogy a személyiség gyors és korai nö-
vekedése mellett az esszenciáé gyakorlatilag igen fiatal
korban megállhat, és ennek eredményeként olyan férfiakkal
és asszonyokkal találkozhatunk, akik kinézetre teljesen
felnőttek, ám esszenciájuk tíz-tizenkét éves maradt.
A modern életben sok körülmény egyenesen kedvez az
esszencia ezen kevéssé fejlett állapotának. Például a sport,
különösen a versenyek iránti rajongás igen hatásosan
megállíthatja az esszencia fejlődését, néha annyira fiatal
korban, hogy később az esszencia sosem lesz képes teljesen
talpra állni.
Ez megmutatja, hogy az esszenciát nemcsak az idea
egyszerű értelmében, a fizikai szervezettel kapcsolatban kell
figyelembe venni. Az esszencia jelentésének világosabb
magyarázatáért újra vissza kell térnünk a funkciók
tanulmányozásához.
Az előző előadásban azt mondtam, hogy az ember tanul-
mányozása a négy funkció - az intellektuális, az érzelmi, a
mozgási és az ösztönös - tanulmányozásával kezdődik.
45
A közismert pszichológia és a mindennapi gondolkodás-
mód szerint az intellektuális funkciót, a gondolatokat stb. egy
bizonyos központ irányítja, vagy termeli, amelyet „elmének",
„intellektusnak", vagy „agynak" nevezünk. Ez így helyes is.
A teljes igazsághoz ezen kívül csak azt kell megérteni, hogy
a többi funkciót is saját elméje, vagy agya irányítja. A
szisztéma szempontjából tehát szokásos cselekedeteinket
négy elme, vagy központ irányítja: az intellektuális, az
érzelmi, a mozgási és az ösztönös. A továbbiakban ezeket
központoknak fogjuk nevezni. Az egyes központok teljesen
függetlenek a többitől, saját működési körük, képességeik és
fejlődési útjaik vannak.
A központok, felépítésük, képességeik, erősségeik és
fogyatékosságaik az esszenciához tartoznak. Tartalmuk, tehát
minden, amire egy központ szert tesz, a személyiséghez
tartozik. A központok tartalmáról később lesz szó.
Mint már korábban említettem, személyiség ugyanúgy
szükséges az ember fejlődéséhez, mint esszencia, csak az őt
megillető helyet kell elfoglalnia. Ez aligha lehetséges, mert a
személyiség önmagát illetően tele van téves elgondolásokkal.
Nem óhajt igazi helyére kerülni, mert igazi helye másodlagos
és alárendelt; és nem óhajtja tudni magáról az igazságot,
minthogy az igazság ismerete azt jelentené, hogy fel kellene
adnia téves uralkodó pozícióját, és a valóban hozzá tartozó
alárendelt szerepet kellene betöltenie.
46
ki ember jelenlegi diszharmonikus állapom az esszencia
és a személyiség helytelen viszonya alapozza meg. És ebből
a diszharmonikus állapotból az cinci len kivezető út az
önismeret.
Megismerni önmagunkat - a régi pszichológiai isko-
láknak ez volt az első alapelve és követelményt'. Emlékszünk
még ezekre a szavakra, de elvesztettük a jelentésüket. Azt
hisszük, hogy ismerni önmagunkat jellemző vonásaink,
vágyaink, ízlésünk, képességeink es törekvéseink ismeretét
jelenti, pedig valójában ez azt jelenti: ismerni magunkat,
mint gépezeteket, vagyis ismerni az ember gépezetének
szerkezetét, annak részeit, a különböző részek funkcióit, a
működésüket irányító feltételeket és így tovább.
Általánosságban véve belátjuk, hogy egy gépet sem
ismerhetünk meg anélkül, hogy tanulmányoznánk. Ilyen
megvilágításban kell emlékeznünk magunkra, és saját
gépezetünket mint gépezetet kell tanulmányoznunk. A
tanulmányozás eszköze az önmegfigyelés. Nincs más út, és
ezt a munkát senki más nem végezheti el helyettünk.
Magunknak kell elvégezni. De előtte meg kell tanulnunk a
megfigyelés módszerét. Meg kell értenünk a megfigyelés
technikai oldalát: meg kell figyelnünk különböző funkciókat
és különbséget tenni köztük, ugyanakkor emlékezni a
tudatosság különböző állapotaira, alvásunkra és a sok „én"-
re bennünk.
47
Az ilyen megfigyelések igen hamar eredményeket
hoznak. Először is azt veszi észre az ember, hogy nem képes
pártatlanul figyelni mindent, amit magában talál. Néhány
dolog tetszik neki, néhány idegesíti, bosszantja, sőt meg-
rémíti. Es ez nem történhet másképp. Az ember nem ta-
nulmányozhatja magát úgy, mint egy távoli csillagot, vagy
egy érdekes kövületet. Egészen természetesen szeretni fogja
magában azt, ami segíti a fejlődését, és utálni azt, ami
nehezíti, vagy éppen lehetetlenné teszi. Ez azt jelenti, hogy
röviddel azután, hogy figyelni kezdte magát, meg fog
különböztetni magában hasznos és ártalmas vonásokat, tehát
hasznosakat, vagy ártalmasakat lehetséges önismerete,
lehetséges felébredése, lehetséges fejlődése szempontjából.
Látni fogja magában azokat az oldalakat, amelyek tudatossá
válhatnak, és azokat, amelyek nem - amelyeket fel kell
számolni. Önmagát figyelve mindig emlékeznie kell, hogy az
öntanulmányozás az első lépés lehetséges fejlődése felé.
Most át kell tekintenünk, miféle ártalmas vonásokat
találhat magában.
Általában véve ezek mind gépies megnyilvánulások. Az
első, amiről szó esett már, a hazugság. A hazugság el-
kerülhetetlen a gépies életben. Senki sem kerülheti el, és
minél inkább azt gondolja valaki, hogy megszabadult a
hazugságtól, annál inkább benne van. Az élet úgy, ahogy van,
nem létezhet hazugság nélkül. De pszichológiai ol-
48
dalról a hazugságnak más értelme van. Azt jelenti, hogy az
ember bizonyos dolgokról, amelyeket nem tud és még csak
nem is tudhat, úgy beszél, mintha tudná, vagy tudhatná.
Meg kell érteniük, hogy nem valamiféle morális né-
zőpontból beszélek. Még nem érkeztünk el ahhoz a kér-
déshez, hogy mi jó és mi rossz önmagában. Csak arról a
gyakorlati szempontról beszélek, hogy az
öntanulmányozáshoz és önfejlesztéshez mi hasznos és mi
nem.
Ha így kezdi, az ember igen hamar megtanulja, hogy
milyen jelek révén ismerheti fel magában az ártalmas
megnyilvánulásokat. Rájön, hogy minél inkább képes el-
lenőrizni egy megnyilvánulást, az annál kevésbé lehet ár-
talmas, és annál ártalmasabbá válhat, minél kevésbé el-
lenőrzi, vagyis minél gépiesebb az adott megnyilvánulás.
Amikor az ember megérti ezt, félni kezd a hazugságtól,
megint csak nem morális alapon, hanem azon az alapon,
hogy nem képes uralkodni a hazugságán, és a hazugság tartja
őt a markában, vagyis a többi funkcióit.
Második veszélyes tulajdonsága a képzelődés. Önmaga
megfigyelését elkezdve igen hamar rájön, hogy a megfi-
gyelés fő akadálya a képzelődés. Szeretne valamit meg-
figyelni, ám ehelyett képzelődni kezd arról a tárgyról, és
megfeledkezik a megfigyelésről. Igen hamar felfogja, hogy a
„képzelődés" szónak az emberek egy egészen mesterséges és
egyáltalán nem megérdemelt jelentést tulajdoní-
49
tanak, mint alkotó képességnek. Felfogja, hogy a képze-
lődés romboló képesség, hogy sosem tudja uralma alatt
tartani, és hogy tudatosabb elhatározásaitól mindig eltéríti
olyan irányba, amerre nem állt szándékában menni. A
képzelődés majdnem olyan rossz, mint a hazugság, igazából
ez hazugság önmagának. Az ember elképzel valamit, hogy
örömet szerezzen magának, és hamarosan hinni kezdi, vagy
legalábbis egy részét hinni kezdi annak, amit képzel.
Az ember ezután, vagy inkább még ezelőtt a negatív
érzelmek kifejezésének sok veszélyes következményére
bukkan. A „negatív érzelmek" kifejezés az összes erőszakos
és depressziós érzelmet jelenti: önsajnálat, harag, gyanú,
félelem, bosszúság, unalom, bizalmatlanság, féltékenység stb.
A negatív érzelmek kifejezését az ember általában elfogadja,
mint teljesen természetes, vagy még inkább szükséges
megnyilvánulást. Az emberek ezt gyakran „őszinteségnek"
nevezik. Természetesen ennek semmi köze az őszinteséghez;
egyszerűen a belső gyengeség jele, a rossz hangulaté és azé,
hogy sérelmeit nem képes megtartani magának. Az ember
belátja ezt, mihelyt megpróbál ellenállni neki. És ezáltal
megtanul egy másik leckét is. Felfogja a gépies
megnyilvánulásokkal kapcsolatban, hogy nem elég azokat
megfigyelni, hanem ellen kell állni nekik, mert ellenállás
nélkül nem tudja megfigyelni azokat. Oly gyorsan történnek,
oly szokás-
50
szerűen, oly észrevétlenül, hogy nem is ügyel fel rájuk, ha
nem tesz elég erőfeszítést, hogy akadályokat állítson nekik.
A negatív érzelmek kifejezése mellett az ember ész-
revehet egy másik érdekes gépies tulajdonságot is. Ez a
beszéd. A beszéd önmagában véve nem ártalmas. De bi-
zonyos emberek esetében, különösen azoknál, akik alig
veszik észre, ez tényleg vétekké válik. Mindig beszélnek,
bárhol is vannak, munka közben, utazás alatt, talán még
álmukban is. Sosem állják meg, hogy ne beszéljenek, ha van
kihez szólni; és ha nincs, akkor magukban beszélnek.
Ezt szintén nem elég megfigyelni, ellen kell állni neki,
amennyire csak lehetséges. Akadálytalanul áradó beszéd
közben az ember semmit sem tud megfigyelni, és
megfigyeléseinek eredményei azonnal elillannak a be-
szédben.
A nehézségek, amelyek e négy megnyilvánulás - a ha-
zugság, a képzelődés, a negatív érzelmek kifejezése és a
felesleges beszéd - megfigyelését kísérik, megmutatják az
embernek teljes gépiességét és azt, hogy lehetetlen segítség
nélkül, tehát új tudás és tényleges támogatás nélkül harcolni
ez ellen a gépiesség ellen. Mert az ember, még ha kapott is
valamilyen ismeretet, elfelejti használni, elfelejti figyelni
magát - más szóval újra elalszik, és mindig fel kell
ébreszteni.
51
Ennek az „álomba zuhanásnak" meghatározott jel-
legzetességei vannak, amiket a rendes pszichológia nem
ismer, vagy legalábbis nem tart számon, és nem nevez meg.
Ezek a jellegzetességek külön tanulmányozást igényelnek.
Két ilyen van. Az egyiket azonosulásnak nevezzük.
Az „azonosulás" érdekes állapot, amelyben az ember
életének több mint a felét tölti. Mindennel „azonosul": amit
mond, amit érez, amit hisz, amit nem hisz, amit kíván, amit
nem kíván, ami vonzza, és ami taszítja. Minden elnyeli, és
nem tudja magát elválasztani attól a gondolattól, érzéstől,
vagy tárgytól, ami magába szívta. Ez azt jelenti, hogy az
azonosulás állapotában az ember képtelen tárgyilagosan
tekinteni azonosulása tárgyára. Nehéz akár egy csöppnyi
dolgot is találni, amivel ne lenne képes „azonosulni". Az
azonosulás állapotában ugyanakkor még kevésbé uralja
gépies reakcióit, mint bármikor máskor. Az olyan
megnyilvánulások, mint hazugság, képzelődés, negatív
érzelmek kifejezése és állandó beszéd, feltételezik az
azonosulást. Nem létezhetnek nélküle. Ha az ember képes
volna az azonosulástól megszabadulni, sok haszontalan és
esztelen megnyilvánulástól megszabadulhatna.
Az azonosulást, jelentését, okait és következményeit
rendkívül jól mutatja be a Filokália, amit az első előadásban
említettem. De a modern pszichológiában ennek a

52
megértésnek még nyomai sem találhatok. Ez egy teljesen
elfeledett „pszichológiai felfedezés".
A másik, az azonosuláshoz hasonlóan alvási eredmé-
nyező állapot a figyelembevétel, vagy igazodást. A „figye-
lembevétel" valójában emberekkel való azonosulás. Ebben az
állapotban az ember állandóan azért aggódik, hogy mások
mit gondolnak róla, megadják-e, ami megilleti, csodálják-e
eléggé stb. stb. A „figyelembevétel", vagy „igazodás" fontos
szerepet játszik mindenki életében, de egyeseknél
rögeszmévé fajul. Egész életüket igazodás tölti ki - vagyis
aggály, kétség és gyanú - és nem marad hely semmi másnak.
A „kisebbrendűségi komplexus" és más „komplexusok"
mítoszát az eredményezi, hogy az „igazodás" és az
„azonosulás" jelenségét valamennyire felismerték, de nem
értették meg.
Mind az „azonosulást", mind pedig az „igazodást" igen
alaposan meg kell figyelni. Ezeket csak teljes megismerésük
csökkentheti. Ha valaki nem tudja saját magában meglátni,
könnyen felfedezheti másokban. Emlékeznie kell viszont,
hogy semmiben sem különbözik tőlük. Ebben az értelemben
mindenki egyenlő.
Visszatérve ahhoz, amiről korábban beszéltünk, vi-
lágosabban kell látnunk, hogyan kezdődik az ember fej-
lődése, és az öntanulmányozás miként segíti ezt a kezdetet.
53
Rögtön az elején egy nyelvi nehézséggel találkozunk.
Például a fejlődés szempontjából szeretnénk beszélni az
emberről. De a hétköznapi nyelv „ember" szava egyáltalán
nem engedélyez változatokat, vagy fokozatokat. Az, aki
sosem tudatos és nem is gyanítja, hogy van ilyesmi, az, aki a
tudatossá válásért küzd, az, aki teljesen tudatos - a nyelvnek
mindegy. Ők mindig minden esetben „emberek". Azért, hogy
ezt a problémát elkerüljük, és a tanulót segítsük új fogalmai
osztályozásában, a szisztéma az embert hét kategóriába
sorolja.
Az első három csoport gyakorlatilag ugyanazon a szinten
van.
l-es számú ember: akiben a mozgási vagy az ösztönös
központ túlsúlyban van az érzelmivel és az intellektuálissal
szemben. Fizikai ember.
2-es számú ember: akiben az érzelmi központ van túl-
súlyban az intellektuálissal, a mozgásival és az ösztönössel
szemben. Érzelmi ember.
3-as számú ember: akiben az intellektuális központ van
túlsúlyban az érzelmivel, a mozgásival és az ösztönössel
szemben. Intellektuális ember.
A hétköznapi életben az embereknek csak ezekkel a
kategóriáival találkozunk. Akárki, akit ismerhetünk, vagy l-
es, vagy 2-es, vagy 3-as számú. Vannak magasabb
kategóriák, de az emberek nem születnek eleve ezekbe.
Mindenki l-esnek, 2-esnek vagy 3-ásnak születik, és a
54
magasabb kategóriákat csak iskolák segítségével érheti el.
A 4-es számú ember nem annak születik, hanem iskolai
kultúra eredménye. Az l-es, a 2-es és a 3-as számú embertől
megkülönbözteti önismerete, helyzetének megértése és
technikailag kifejezve az, hogy már állandó gravitációs
központot szerzett. Ez utóbbi azt jelenti, hogy az egység, a
tudatosság, az állandó „én" és az akarat megszerzésének
eszméje - tehát fejlődésének eszméje - már fontosabbá vált
számára a többi őt érdeklő dolognál.
Azt is meg kell említeni a 4-es számú ember jellemzői
között, hogy funkciói és központjai kiegyensúlyozottabbak,
és ez nem jöhetett volna létre, ha nem dolgozott volna
önmagán az iskolai alapelvek és módszerek szerint.
Az 5-ös számú ember már megszerezte az egységet és
ön-tudatosságot. Más, mint a hétköznapi ember, mert az
egyik magasabb központ már működik benne, és számos
olyan funkcióval és erővel rendelkezik, amivel egy átlagos,
tehát l-es, 2-es és 3-as számú ember nem.
A 6-os számú ember az, aki elérte az objektív tuda-
tosságot. Még egy magasabb központ működik benne. Sok új
képességet és erőt birtokol a hétköznapi ember megértésén
túl.
A 7-es számú ember az, aki már mindent elért, amit
ember elérhet. Van állandó „én"-je, és van szabad aka-
55
ráta. Uralja magában a tudatosság összes állapotát, és
amit megszerzett, már nem veszítheti el. Másképpen kifejez-
ve: halhatatlan a Naprendszer határain belül.
Nagyon fontos érteni ezt a hét kategória szerinti
besorolást, mert ennek sokféle alkalmazása van az emberi
tevékenység tanulmányozásának minden lehetséges
vonatkozásában. Aki érti ezt, igen finom és erőteljes
eszközhöz juthat bizonyos megnyilvánulások értel-
mezésében, amelyeket lehetetlen volna meghatározni e
nélkül.
Tekintsük például a vallás, a művészet, a tudomány és a
filozófia általános fogalmát. A vallással kezdve rögtön
láthatjuk, hogy kell lennie egy vallásnak az l-es számú ember
számára, ami a fetisizmus összes formáját jelenti, bárhogyan
is nevezzék azokat; egy vallásnak a 2-es számú ember
számára, ami érzelmi, érzelgős vallás, és néha fanatizmusba,
a türelmetlenség legnyersebb formáiba, eretnekek üldözésébe
stb. fordul; egy vallásnak a 3-as számú ember számára, ami
elméleti, skolasztikus vallás, tele a szavak, formák,
szertartások feletti vitákkal, amelyek bármi másnál
fontosabbá válnak; egy vallásnak a 4-es számú ember
számára, ami olyan ember vallása, aki önmaga fejlődésén
dolgozik; Egy vallásnak az 5-ös számú ember számára, ami
annak az embernek a vallása, aki már elérte az egységet, és
sok mindent képes látni, amit az l-es, 2-es és 3-as nem láthat,
és nem tudhat;
56 57

azután egy vallás a 6-os és a 7-es szánni ember számára, szimbólumok egyetemesek. Amellett mindent tartalmaz,
amelyről semmit sem tudhatunk. amiről az emberek gondolkodhatnak. A nyelvnek még ez a
Ugyanezt a felosztást lehet alkalmazni művészetre, tu- néhány szava is, amelyeket elmagyaráztam, biztosítja azt a
dományra és filozófiára. Kell lenni egyfajta művészetnek lehetőséget, hogy pontosabban gondolkozzanak és be-
az l-es, egyfajtának a 2-es és egyfajtáink .1 3-as számára, széljenek annál, amit a hétköznapi nyelv - bármely létező
egyfajta tudománynak az l-es, egyfajtának a 2-cs, egy- filozófiai, vagy tudományos szaknyelvet, vagy szakkifejezést
fajtának a 3-as, egyfajtának a 4-es szánni ember számára és használva is - lehetővé tesz.
így tovább. Próbáljanak további példákat találni.
A fogalmaknak ez a kiterjesztése jelentősen növeli az
esélyt, hogy helyes megoldást találjunk számos problémára.
És ez egy új nyelv tanulmányozásának a lehetőségét
nyújtja, ami tehát számunkra új, és összekapcsol különböző
kategóriákat, amelyek különállónak tűnnek, de a valóságban
együvé tartoznak, és szétválaszt fogalmakat, amelyek
egységesnek tűnnek, ám a valóságban különbözők. Az
„ember" szó felosztása hét szóra - l-es, 2-es, 3-as, 4-es, 5-ös,
6-os és 7-es, annak összes következményével - példa erre az
új nyelvre.
Így adódik a pszichológia negyedik meghatározása: egy
új nyelv tanulmányozása. És ez az új nyelv egyetemes nyelv,
amit az emberek néha megpróbálnak fel- vagy megtalálni.
Az „egyetemes nyelv" vagy „filozófiai nyelv" kifeje-
zéseket nem szabad átvitt értelemben venni. A nyelv abban
az értelemben egyetemes, ahogyan a matematikai

Harmadik előadás
O
NEM ÚJ KELETŰ az a gondolat, hogy az ember gép. Való-
ban ez az egyetlen lehetséges tudományos nézet, vagyis
olyan nézet, amely kísérleten és megfigyelésen alapul. A ti-
zenkilencedik század második felében az ember gépiessé-
gének nagyon jó meghatározását adták az úgynevezett
„pszicho-fiziológiában". Az embert úgy tekintették, mint aki
külső hatások nélkül képtelen bármilyen mozgásra. Abban az
időben a tudósok azt állították, hogy ha lehetséges volna az
embert születésétől fogva megfosztani minden külső és belső
hatástól, és ugyanakkor életben tartani, akkor a legcsekélyebb
mozgásra sem lenne képes.
Természetesen ilyen kísérletet még állaton sem lehet
végrehajtani, mert az élet fenntartása - légzés, evés stb. -
mindenféle hatást hoz létre, ami először reflexes mozgásokat
vált ki, aztán felébreszti a mozgási központot.
59
Az elképzelés viszont érdekes, mert világosan megmu-
tatja, hogy a gépezet aktivitása külső hatásoktól függ, és
azzal kezdi, hogy válaszol ezekre a hatásokra.
A gépezetben a központok teljesen arra vannak hangolva,
hogy mindegyik a neki megfelelő hatásokat fogadja, és
megfelelően válaszoljon. Amikor helyesen működnek, akkor
ki lehet számítani a gépezet működését, előre lehet látni, meg
lehet jósolni sok jövőbeli eseményt és a gépezet válaszait,
továbbá ezeket vizsgálni és akár irányítani is lehet.
Sajnos azonban a központok még egy egészségesnek és
normálisnak tartott ember esetén sem úgy működnek,
ahogyan kellene.
Ennek az az oka, hogy a központok úgy vannak meg-
alkotva, hogy képesek helyettesíteni egymást egy bizonyos
módon. A természet eredeti tervében ennek célja kétség-
telenül az volt, hogy folyamatossá tegye a központok mű-
ködését, és védelmet biztosítson arra az esetre, ha a gépezet
működését megszakítja valami, mert az néhány esetben
végzetes lehet.
De egy nem eléggé fejlett gépezetben - és mindegyikünké
ilyen - a központok működésében túl nagy részt foglal el,
amikor egy másik számára dolgoznak. Végeredményben a
gépezet csak ritkán működik úgy, hogy mindegyik központ a
saját dolgát végzi. Nem múlik el perc, hogy egyik vagy
másik központ ne hagyná abba a saját-

ját, és ne próbálná egy másikét végezni, amelyik viszont egy
harmadikét váltja ki.
Említettem, hogy a központok bizonyos mértékig képesek
helyettesíteni egymást, ám nem teljesen, és ilyenkor
elkerülhetetlenül sokkal kisebb hatékonysággal működnek.
Például a mozgási központ egy pontig utánozni tudja az
intellektuális központ működését, de csak homályos és
összefüggéstelen gondolatokat termel, például álmokat, vagy
ábrándokat. Másfelől pedig az intellektuális központ is
dolgozik a mozgási számára. Például próbáljanak úgy írni,
hogy külön gondolnak minden betűre és arra, hogy hogyan
fogják leírni. Végezhetnek ilyen kísérleteket, használhatják az
elméjüket, hogy megtegyenek olyasmit, amit kezük, vagy
lábuk segítség nélkül is tud: menjenek le a lépcsőn, és
vegyenek észre minden mozdulatot, vagy végezzenek
valamilyen szokásos munkát a kezükkel úgy, hogy észben
előkészítenek és kiszámolnak minden apró mozdulatot.
Rögtön látni fogják, hogy a működés mennyivel nehezebbé,
lassabbá válik, és hogy az intellektuális központ mennyivel
ügyetlenebb, mint a mozgási. Akkor is láthatják ezt, amikor
valamilyen új mozgást tanulnak, például az írógép
használatát, vagy bármilyen új fizikai munkát; vagy
gondoljanak egy katonára, aki a karabély használatát
gyakorolja. Bizonyos ideig minden mozdulat az intellektuális
központtól fog függni, és csak egy idő múlva megy át a
mozgási központba.
61
Mindenki ismeri azt a megkönnyebbülést, amikor a
mozdulatok megszokottá válnak, amikor a szabályozás
automatikussá válik, amikor nem kell mindig kigondolni és
megtervezni minden mozdulatot. Ez azt jelenti, hogy a
mozgás már áttevődött a mozgási központba, ahová rendesen
tartozik.
Az ösztönös központ dolgozhat az érzelmi számára, és az
érzelmi alkalmilag az összes többi számára. És bizonyos
esetekben az intellektuális központ dolgozhat az ösztönös
számára, bár működésének csak igen kis részét képes
elvégezni: azt, amely a látható mozgásokkal kapcsolatos,
például a mellkasé légzéskor. Nagyon veszélyes beavatkozni
az ösztönös központ rendes működésébe, mint a nem
természetes légzés esetében, amit néha jógalégzésként írnak
le, és amelybe sosem szabad hozzáértő és gyakorlott tanár
tanácsa és felügyelete nélkül belefogni.
Visszatérve a központok helytelen működéséhez, azt kell
mondanom, hogy gyakorlatilag ez tölti ki egész életünket. Ez
az oka tompa, vagy homályos benyomásainknak, a
benyomások hiányának, sok dolog lassú megértésének és
igen gyakran annak, hogy azonosulunk, hogy valakihez
igazodunk, sőt még a hazugságainknak is.
A központok helytelen működésének eszméje nem vált a
hétköznapi gondolkodás és tudás részévé, és nem fogjuk fel,
mekkora kárt okoz, mennyi energiát paza-
62
rólunk el így feleslegesen, és nem ismerjük fel, hogy a
központok helytelen működése milyen nehézségekhez vezet.
Az, hogy gépezetünk helytelen működését nem értjük
eléggé, rendszerint az egységes mivoltunkról alkotott hamis
elképzeléssel van kapcsolatban. Amikor megértjük, hogy
belül mennyire megosztottak vagyunk, kezdjük felfogni a
veszélyt, ami abban a tényben rejlik, hogy egyik részünk egy
másik helyett működik anélkül, hogy erről tudnánk.
Az önvizsgálat és az önmegfigyelés során nemcsak a
központok helyes működését kell vizsgálni és megfigyelni,
hanem a helytelen működést is. Ismerni kell a helytelen
működés minden fajtáját és azon jellegzetességeit, amelyek
csak egyvalakire vonatkoznak. Nem ismerheti magát valaki,
ha nem ismeri hibáit és helytelen vonásait. Ráadásul az
általános hibákon túl kinek-kinek sajátos, csak rá jellemző
hibái is vannak, és megfelelő időben ezeket is tanulmányozni
kell.
Kezdettől fogva hangsúlyoztam: az a gondolat, hogy az
ember gépezet, amelyet külső hatások hoznak mozgásba,
igazán tudományos elgondolás.
Amiről a tudomány nem tud:
ELŐSZÖR, hogy az emberi gépezet nem saját színvona-
lán működik, hanem sokkal alacsonyabb színvonalon; va-
63
gyis nem a legnagyobb teljesítménnyel, és nem minden
részével;
MÁSODSZOR, hogy a sok akadály ellenére is képes fej-
lődni, és létrehozni egészen más szintű fogékonyságot és
cselekvést.
Beszéljünk most a fejlődés elengedhetetlen feltételeiről, mert
jó, ha emlékszünk arra, hogy bár a fejlődés lehetséges,
egyszersmind igen ritka, továbbá hogy sok külső és belső
feltétele van.
Melyek ezek a feltételek?
Az első, hogy az embernek értenie kell helyzetét, ne-
hézségeit és lehetőségeit, és vagy nagyon erősen kell vágynia
arra, hogy kikerüljön jelen állapotából, vagy nagyon erősen
kell érdeklődnie az új, az ismeretlen állapot iránt, amit a
változásnak kell meghoznia. Összefoglalva tehát, vagy jelen
állapotának kell nagyon erősen taszítania, vagy az elérhető
jövőbeli állapotnak kell nagyon erősen vonzania.
Ezen kívül szükség van valamilyen felkészülésre. Ké-
pesnek kell lennie, hogy megértse, amit mondanak.
Megfelelő külső feltételek közt kell élnie, rendelkeznie kell a
tanuláshoz szükséges szabadidővel és körülményekkel.
Lehetetlen felsorolni az összes szükséges feltételt. De
ezek egyike egy iskola. És iskoláról szólva azokra a tár-
64
sadalmi és politikai feltételekre is gondolni kell az adott
országban, amelyek közt iskola létezhet, mert iskola nem
létezhet bármilyen feltételek között. Többé-kevésbé rendezett
élet, bizonyos kulturális színvonal, személyes szabadság
szükséges egy iskola létezéséhez. A mostani időszak
különösen nehéz ebben a vonatkozásban. Keleten gyors
ütemben tűnnek el az iskolák. Létük sok országban teljesen
lehetetlen. Nem létezhet iskola például a bolsevik
Oroszországban, Hitler Németországában, Mussolini
Olaszországában, sem Kemal Törökországában.
„A Világegyetem új modellje'" című könyvemben idéz-
tem pár példát Manu törvényeiből.
A Sznátaka (házigazda) szabályzatából: 61. Nem élhet olyan
országban, melyet súdrák kormányoznak, sem pedig, ahol
istentelen emberek élnek, sem azon a földön, amit eretnekek
hódítottak meg, sem ott, ahol sok alsóbb kasztbéli van.
79. Nem tartózkodhat kiközösítettek és csandálák tár-
saságában, akik a legalacsonyabb rendű emberek; sem
pukkászák, sem ostobák, sem gőgösek társaságában, sem
alsóbb osztályból valókéban, sem antjávaszájinok (sírásók)
társaságában.
65
8.Fejezet
22. Egy olyan birodalom, amelyet többnyire súdrák
laknak, amely istentelen emberekkel van tele, ahol nincsenek
kétszer született lakosok, éhínségtől vagy járványtól sújtva
hamarosan a vesztébe fut.
Igen érdekesek Manu törvényeinek ezek a gondolatai,
mert ezekre alapozva véleményt alkothatunk különböző
társadalmi és politikai feltételekről az iskolai munka
szempontjából. Láthatjuk, mely feltételek valóban haladók, és
melyek azok, amik csak az értékek pusztításával járnak, bár
támogatóik azt a látszatot keltik, hogy haladó szelleműek, és
ezzel sok határozatlan embert csapnak be.
De a külső feltételek nem tőlünk függnek. Bizonyos
mértékig és néha, nagy nehézségek árán megválaszthatjuk az
országot, ahol élni szeretnénk, de a korszakot vagy századot
nem választhatjuk meg, és amit akarunk, azt abban a korban
kell keresnünk, ahová a sors vetett.
Meg kell érteni tehát, hogy még a fejlődésre való fel-
készülés elkezdéséhez is külső és belső feltételek olyan
kombinációjára van szükség, ami ritkán adódik.
Azt is látni kell ugyanakkor, hogy - legalábbis ami a
belső feltételeket illeti - az ember nincs teljesen a véletlen
törvényére bízva. Sok jelzőfény van előkészítve számára,
amelyekkel rátalálhat az útjára, ha törődik vele, és
66
ha szerencsés. Túl kevés az esélye ahhoz, hogy kizárjuk a
szerencse elemét.
Próbáljunk válaszolni a kérdésre, hogy mi késztet valakit
arra, hogy új tudás megszerzésére és önmaga meg-
változtatására vágyjon.
Az ember az életben kétféle befolyás alatt él. Ezt nagyon
jól kell érteni, és tisztán kell látni a különbséget a kétféle
befolyás között.
Az első azokból az érdeklődésekből és vonzódásokból
áll, amelyeket maga az élet hoz létre: egészség, biztonság,
jólét, öröm, szórakozás, gondtalan élet, hiúság, büszkeség,
hírnév stb.
A második fajta befolyás más rendű érdeklődésről szól.
Azok az eszmék keltik fel, amelyeket nem az élet hozott
létre, hanem eredetileg iskolákból származtak. Ezek a
hatások nem érik el közvetlenül az embert. Az élet általános
forgatagába vannak vetve, és számos elmét megjárva a
filozófia, a tudomány, a vallás és a művészet közvetítésével
érik el az embert, mindig keveredve első fajtájú
befolyásokkal, és általában alig hasonlítanak eredeti
mivoltukra.
Többnyire nem vesszük észre a második fajtájú befo-
lyások eltérő eredetét, gyakran ugyanolyan eredetet tu-
lajdonítunk nekik, mint az első fajtájúaknak.
Jóllehet az ember nem tud a kétféle befolyás létéről,
mindkettő hat rá, és valahogyan válaszol ezekre.
61
Lehet, hogy inkább az első fajtából azonosul eggyel,
vagy néhánnyal, és egyáltalán nem érzékeli a másodikat.
Vagy pedig vonzza és megérinti egy, vagy néhány második
fajtájú hatás. Az eredmény más és más lesz.
Az első fajtájú befolyást A-befolyásnak, a másodikat B-
befolyásnak nevezzük.
Ha valaki teljesen az A-befolyás, vagy egy sajátos fajtája
hatása alatt áll, és teljesen közömbös a B-befolyás iránt,
semmi sem történik vele, fejlődésének lehetősége évről évre
csökken, és egy bizonyos életkorban - többnyire egészen
fiatalon - teljesen megszűnik. Ez azt jelenti, hogy az ember
meghal, bár fizikailag még életben marad, mint egy mag,
amely nem tud kicsírázni, és növénnyé válni.
Másrészt viszont, ha valaki nincs teljesen az A-befolyás
hatalmában, ha vonzza a B-befolyás, elgondolkodtatja, és
érzelmeket kelt benne, a kiváltott hatások eredményei
összegződnek benne, további hasonló hatásokat vonzanak,
növekednek, egyre fontosabb helyet foglalnak el
gondolkodásában és életében.
Ha a B-befolyás következményei elég erőssé válnak,
akkor egyesülnek, és létrehozzák azt, amit mágneses köz-
pontnak neveznek. Látni kell, hogy a „központ" szó ebben az
esetben nem ugyanazt jelenti, mint az „intellektuális", a
„mozgási" központ, tehát az esszenciában levő központok. A
mágneses központ a személyiségben
68
van, egyszerűen érdeklődési irányok egy csoportja, amely ha
elég erős, bizonyos fokig útikalauzzá, irányító tényezővé
válik. A mágneses központ bizonyos irányba fordítja az
ember érdeklődését, és segít ott tartani azt. De magában nem
képes túl sokra. Szükség van iskolára. A mágneses központ
nem helyettesítheti az iskolát, de segíthet felismerni, hogy
szükség van rá; segíthet, hogy valaki elkezdjen iskolát
keresni, vagy ha véletlenül találkozott egy iskolával, segíthet,
hogy ráismerjen, és ne szalassza el. Mert mi sem könnyebb,
mint elszalasztani egy iskolát.
Egy iskola első - rendszerint figyelmen kívül hagyott -
feltétele az, hogy az ember rendelkezzen mágneses
központtal. Ha valaki, akinek nincs mágneses központja,
vagy van, de kicsi, erőtlen, esetleg több ellentmondó
mágneses központja van - azaz sok összeegyeztethetetlen
dolog iránt érdeklődik egyszerre -, találkozik egy iskolával,
akkor az iskola nem fogja érdekelni, vagy egyszerre csak
kritikussá válik, mielőtt bármit is megtudhatna, vagy pedig
gyorsan elveszti érdeklődését, amikor az iskolai munka első
nehézségeivel találkozik. Az iskolák számára ez a fő
védelem. Egyébként az iskola tele volna teljesen méltatlan
emberekkel, akik azonnal kiforgatnák a tanítást. A helyes
mágneses központ nemcsak abban segít, hogy valaki
felismerje az iskolát, hanem abban is, hogy az iskola tanítását
magáévá tegye. Ez a ta-
69
nítás más, mint az A- vagy a B-befolyás, és C-befolyás-
nak nevezhetjük.
A C-befolyást csak szóban, közvetlen utasításokkal,
magyarázattal és szemléltetéssel lehet átadni.
Amikor valaki találkozik a C-befolyással, és képes be-
fogadni, akkor azt lehet mondani, hogy önmagának egy
pontján - a mágneses központjában - megszabadul a véletlen
törvénye alól. Attól a perctől kezdve a mágneses központ
teljesítette küldetését. Elvitte az embert egy iskolához, vagy
segített neki megtenni az első lépéseket. Attól fogva az iskola
ideái és tanítása foglalja el a mágneses központ helyét, és
lassan behatol a személyiség különböző részeibe, idővel az
esszenciába is.
A szokott módon, olvasással, azon történelmi korszakok
tanulmányozásával, amikor az iskolák még láthatóbbak és
elérhetőbbek voltak, sokat lehet tanulni az iskolákról,
szervezetükről és tevékenységükről. Van viszont néhány
dolog, amit csak magában az iskolában lehet megtanulni.
Alapelveinek és szabályainak elmagyarázása jelentős része az
iskolai tanításnak.
70
Az egyik legfontosabb alapelv az, hogy az iskolai munkának
egyidejűleg három vonalon kell haladnia. A munka egy,
vagy két vonalát nem lehet valódi „iskolai munkának"
nevezni.
Mi ez a három vonal?
Az első előadásban azt mondtam, hogy ezek az elő-
adások nem iskola. Most már el tudom magyarázni, hogy
miért.
Az egyik előadás során megkérdezték: „Azok, akik ta-
nulmányozzák a szisztémát, csak maguknak dolgoznak, vagy
mások számára is?" Most meg lehet válaszolni ezt a kérdést
is.
Az első vonal az embernek magának és a szisztémának
vagy a „nyelvezetnek" a tanulmányozása. Ezen a vonalon
dolgozva az ember magáért dolgozik.
Az iskolában a második vonal másokkal végzett munka,
és velük dolgozva az ember nemcsak velük, hanem értük is
dolgozik. A második vonalon tehát meg tanul másokkal és
másokért dolgozni.
Ezért van az, hogy a második vonal egyeseknek kü-
lönösen nehéz.
A harmadik vonalon az ember az iskoláért dolgozik. En-
nek érdekében először is értenie kell az iskola munkáját, a
munka céljait és kívánalmait. És ehhez időre van szükség, -
kivéve, ha valaki tényleg felkészült, mert van, aki a harmadik
vonalon kezd, vagy nagyon könnyen rátalál.
71
Amikor azt mondtam, hogy ezek az előadások nem
iskola, arra utaltam, hogy az előadások csak a munka első
vonalának lehetőségét biztosítják, a szisztéma és önmaga
tanulmányozásáét. Igaz, a munka második vonalának kezdete
már az is, hogy emberek együtt tanulnak, mert legalábbis
megtanulják elviselni egymást, és ha elég világosan
gondolkoznak, és az érzékelésük elég gyors, akkor
elcsíphetnek valamit a munka második és harmadik vo-
nalából. Ezzel együtt nem lehet sokat várni csupán elő-
adásoktól.
Egy kiépített iskolai szervezetben a munka második
vonalán az embereknek nem csak beszélni kell, hanem együtt
dolgozni is, és bár a munka nagyon különböző lehet,
valamilyen módon mindig hasznosnak kell lennie az iskola
számára. Ez azt jelenti, hogy az első vonalon dolgozva az
emberek a második vonalat tanulmányozzák, és a másodikon
dolgozva a harmadikat. Később meg fogják tanulni, hogy
miért szükséges három vonal, és hogy a munka miért csak
három vonalon haladhat sikeresen egy meghatározott cél felé.
Most már képesek megérteni annak az okát, hogy miért
van szükség a munka három vonalára, ha felismerik, hogy az
ember alszik, és bármibe is kezd, hamarosan elveszti az
érdeklődését, és gépiesen folytatja. Először is azért szükséges
a három vonal, mert aki egy vonalon elaludt, azt
felébresztheti egy másik vonal. Ha valaki va-
72
lóban három vonalon dolgozik, sosem alhat el teljesen, vagy
mindenesetre nem fog olyan boldogan aludni, mint azelőtt;
mindig fel fog ébredni, és rájön, hogy leállt a munkája.
Még egy jellegzetes különbség van a munka három
vonala között.
Az első vonalon az ember főleg a szisztéma tanulmá-
nyozásával, öntanulmányozással és önmegfigyeléssel fog-
lalkozik, és valamennyi kezdeményező készséget kell ta-
núsítania a munkában önmagával kapcsolatban.
A második vonalon valamilyen szervezett munkában
dolgozik, és csak azt kell megtennie, amit mondtak. Nem
várnak el és nem engedélyeznek kezdeményezést a második
vonalon, itt a fegyelem a lényeg, pontosan azt tenni, amit
mondanak, anélkül, hogy belevinne akár egyetlen saját
elgondolást is, akkor sem, ha az jobbnak tűnik, mint amit
mondtak.
A harmadik vonalon újra több kezdeményezésre van
szükség, de az embernek mindig ellenőriznie kell magát,
hogy ne hozzon olyan döntéseket, amelyek szemben állnak a
szabályokkal és alapelvekkel, vagy azzal, amit mondtak.
Korábban említettem, hogy a munka a nyelvezet ta-
nulmányozásával kezdődik. Ezen a ponton nagyon hasznos
lenne, ha észrevennék, hogy már ismerik ennek az új
nyelvezetnek néhány kifejezését, és az is hasznos len-
73
ne, ha megpróbálnák összeszámolni és leírni az új sza-
vakat. Csak írják le megjegyzés és értelmezés nélkül - a
megjegyzések, az értelmezés és a magyarázat a megérté-
sükben legyen. Azokat nem kell leírni. Ha le lehetne írni,
akkor igen egyszerűek lennének a pszichológiai tanítások.
Elég volna kiadni egyfajta szótárt vagy magyarázatot, és az
emberek mindent tudnának, amit fontos tudni. Ám -
szerencsére, vagy sajnos - ez lehetetlen, és az embereknek a
maguk számára kell megtanulni és kidolgozni ezeket.
Újra vissza kell térnünk a központokhoz, és rájönni, miért
nem fejlődhetünk gyorsabban, miért van szükség hosszú
iskolai munkára.
Tudjuk, hogy amikor megtanulunk valamit, az em-
lékezetünkben új anyagot halmozunk fel. De mi az em-
lékezet? Hogy ezt megértsük, meg kell tanulni, hogy minden
egyes központot úgy tekintsünk, mint elkülönült és független
gépezetet, ami érzékeny anyagból van, és fonográfhengerek
sokaságához hasonlítható. Minden, ami velünk történik, amit
látunk, hallunk, érzünk, megtanulunk, fel van jegyezve rájuk.
Ami azt jelenti, hogy minden külső és belső esemény
bizonyos „benyomást" hagy ezeken a hengereken. A
„benyomások" nagyon jó szó, mert az valóban benyomás,
vagy lenyomat. A benyomás lehet nagyon mély, igen
jelentéktelen, vagy csak
74 75

lanásában, vagy akár ahhoz közel a pillanat összes benyo-

egy villanás, amely eltűnik gyorsan, nyomtalanul. Ám akár mása összekapcsolódik, és az emlékezetben kapcsolatban is
mélyek, akár felszínesek, ezek mind benyomások. Minden, marad. Ugyanez vonatkozik azokra a benyomásokra,
amink van, a benyomások a hengereken: ez minden amelyeket belső hasonlóságuk kapcsol össze. Ha valaki
vagyonunk. Minden, amit tudunk, amit megtanultunk, amit tudatos, amikor benyomásokat fogad be, határozottabban
tapasztaltunk - mindez ott van a hengereken. És pontosan így kapcsolja össze az újakat a hasonló régiekkel, és az
az összes gondolati folyamatunk, számításaink, emlékezetben ezek kapcsolatban is maradnak. Másrészt, ha
töprengéseink csak a hengerekre felírt dolgok összevetéséből azonosulás állapotában fogad be benyomásokat, egyszerűen
állnak. Újra meg újra kiolvasni ezeket és összevetni nem veszi észre azokat, és nyomaik eltűnnek, mielőtt
egymással, próbálni megérteni és összerakni stb. Nem felismerné, vagy társítaná. Az azonosulás állapotában az
tudunk gondolni semmi újra, semmire, ami nincs a ember nem lát és nem hall. Teljesen sérelmében, vágyában,
hengereken. Sem mondani, sem tenni nem tudunk olyant, vagy képzelődésében van. Képtelen elhatárolni magát a
ami nem felel meg a hengereken levő valamely dolgoktól, érzésektől, emlékektől, és el van zárva az egész
feljegyzésnek. Nem tudunk kigondolni egy új gondolatot, környező világtól.
amint új állatot sem tudunk kitalálni, mert minden állatokról
szóló elképzelésünk létező állatok megfigyelésén alapul.
A hengereken levő feljegyzéseket, vagy benyomásokat
asszociációk, társítások kötik össze. Asszociációk kapcsolják
össze azokat a benyomásokat, amelyek egyszerre érkeztek,
vagy pedig valahogyan hasonlítanak egymásra.
Első előadásomban azt mondtam, hogy az emlékezet a
tudatosságtól függ, és csak azokra a pillanatokra emlékszünk
ténylegesen, amikor tudatosságunk felvillant. Teljesen
nyilvánvaló, hogy különböző egyidejű benyomások
összekapcsolva tovább maradnak az emlékezetben, mint a
kapcsolatban nem lévők. Az ön-tudatosság felvil-

Negyedik előadás
MA a KÖZPONTOK részletesebb magyarázata kerül sorra.
A négy központ ábrája a következő:
Az ábra oldalnézetben mutat egy balra néző embert, és
vázlatosan jelzi a központok viszonylagos helyét.
A valóságban minden egyes központ áthatja az egész
testet, úgyszólván az egész szervezetet. Ugyanakkor
mindegyik központnak van „súlypontja". Az intellektu-
NEGYEDIK ELŐADÁS 77
ális központé az agy, az érzelmi központé a napfonat (plexus
solaris), a mozgási és ösztönös központé a gerincvelő.
Látni kell, hogy a rendelkezésre álló tudományos is-
meretek nem teszik lehetővé ennek az állításnak a bizo-
nyítását, főként azért, mert a központok külön-külön is sok
olyan sajátossággal bírnak, amelyekről a rendes tudomány
nem tud, még az anatómia sem. Ez talán furcsán hangzik, de
az emberi anatómia távolról sem befejezett tudomány.
Így a központok - amelyek rejtve vannak előttünk, -
tanulmányozását működésük megfigyelésével kell kezde-
nünk, ami teljes mértékben hozzáférhető a vizsgálódás
számára.
Ez a megszokott eljárás. Amikor nem tudjuk elérni a
tényeket, vagy a tárgyat, amit tanulmányozni szeretnénk,
sokféle tudományban - a fizikában, a kémiában, a csil-
lagászatban, a pszichológiában -, akkor következményeik,
vagy nyomaik vizsgálatával kell kezdenünk. Jelen esetben a
központok közvetlen funkcióival fogunk foglalkozni, tehát
mindent, amit a funkciókról megállapítunk, vo-
natkoztathatunk a központokra.
A számos közös vonás mellett a központoknak vannak
egyéni vonásai, erről sose feledkezzünk meg.
Az egyik legfontosabb elv, amit érteni kell a közpon-
tokkal kapcsolatban: működési sebességük különbsége.
78
Az intellektuális központ a leglassúbb. Azután - bár
sokkal gyorsabbak - a mozgási és az ösztönös központ
következik, ezek többé-kevésbé azonos sebességgel mű-
ködnek. A leggyorsabb az érzelmi központ, bár az „éber
alvás" állapotában csak igen ritkán működik akár
megközelítőleg is a tényleges sebességével, és általában
olyan gyors csak, mint a mozgási és az ösztönös központ.
A megfigyelés nem ad pontos számokat, de segít abban,
hogy megállapítsuk a funkciók sebességei közti nagy
különbséget. A valóságban nagyon nagy a különbség, na-
gyobb, mint amit az ember ugyanazon szervezet funkciói
között lehetségesnek gondolna. Ahogy mondtam tehát,
hétköznapi eszközeinkkel nem tudjuk a központok
sebességei közti különbséget kiszámolni, de ha megmondják,
hogy mekkora, sok tényt találhatunk, amelyek a hatalmas
különbség létét - ha számait nem is - meg fogják erősíteni.
Mielőtt számokat mondanék, szeretnék hétköznapi
megfigyelésekről beszélni, amelyek nem igényelnek kü-
lönleges tudást.
Például próbáljuk összehasonlítani az intellektuális
folyamatokat a mozgási funkciókkal. Próbálják megfigyelni
magukat, miközben sok gyors mozgást kell végrehajtaniuk
egyidejűleg, például amikor forgalmas utcán vezetnek autót,
vagy gyorsan hajtanak egy rossz úton,
79
vagy olyan munkát végeznek, amely gyors döntést és
mozdulatokat igényel. Azonnal látni fogják, hogy nem tudják
megfigyelni minden mozdulatukat. Vagy le kell lassítaniuk a
mozgást, vagy az észrevételek nagy része el fog veszni;
máskülönben balesetet kockáztatnak, és ez valószínűleg be is
következik, ha tovább folytatják a megfigyelést. Sok ehhez
hasonló megfigyelést lehet tenni, különösen az érzelmi
központról, amely még gyorsabb. Mindannyiunknak tényleg
sok megfigyelése van funkcióink eltérő sebességéről, de csak
nagyon ritkán tudjuk, hogy e tapasztalatok és megfigyelések
milyen értékesek. Csak az elvet ismerve kezdjük érteni
korábbi megfigyeléseinket.
Ugyanakkor azt is meg kell említeni, hogy a különböző
sebességekre vonatkozó számok mindegyikét megállapították
és ismerték az iskolai szisztémákban. Később látni fogják,
hogy a központok sebességének különbsége nagyon furcsa
szám, amelynek kozmikus jelentése van, azaz sok kozmikus
folyamat részese, jobban mondva sok kozmikus folyamatot
választ el egymástól. Ez a szám a 30 000. Ez azt jelenti, hogy
a mozgási és az ösztönös központ 30 000-szer gyorsabb az
intellektuálisnál. És az érzelmi központ, amikor a saját
sebességével működik, 30 000-szer gyorsabb, mint a mozgási
és az ösztönös központ.
80
Nehéz elhinni, hogy ekkora különbség van ugyanazon
szervezet funkcióinak sebességei között. Ív. ténylegesen azt
jelenti, hogy a különböző központoknak teljesen más az
ideje. Az ösztönös és mozgási központnak 30 000-szer több
ideje van, mint az intellektuálisnak, és az érzelminek 30 000-
szer több, mint a mozgási és az ösztönös központnak.
Világosan értik, hogy mit jelent a „több idő"? Azt, hogy a
központnak annyiszor több ideje van bármilyen működésre,
amit el kell végeznie. Bármilyen furcsa is, a központok
sebességeinek nagy különbsége magyarázatot ad sok jól
ismert jelenségre, amelyeket a rendes tudomány nem képes
megmagyarázni, amelyeken csendben túllép, vagy
egyszerűen elutasítja megtárgyalásukat. Most egyes
pszichológiai és mentális folyamatok bámulatos és teljesen
megmagyarázatlan sebességére gondolok.
Például, valaki megiszik egy pohár konyakot, és azonnal
- kevesebb, mint egy másodperc múlva - sok új érzetet és
érzést tapasztal: melegség, ellazultság, megkönnyebbülés,
béke, elégedettség, kényelem, vagy ellenkezőleg, harag,
zaklatottság, stb. Amit érez, az alkalmanként más és más
lehet, de az, hogy a test az izgatószerre nagyon gyorsan,
majdnem azonnal reagál, tény marad.
Igazából nincs is szükség arra, hogy konyakról vagy más
izgatószerről beszéljünk, ha valaki nagyon szomjas,
81
vagy nagyon éhes, egy pohár víz vagy egy szelet kenyér is
ugyanazt a gyors hatást váltja ki.
Hasonló jelenségeket, amelyek bizonyos folyamatok
rendkívüli sebességét mutatják, például álmok megfigye-
lésekor lehet észlelni. Hivatkoztam néhány ilyen megfi-
gyelésre „A Világegyetem új modellje" című könyvemben.
Még egyszer, a különbség az intellektuális és a mozgási,
illetve az intellektuális és az ösztönös központ között van.
Ám annyira megszoktuk ezeket a jelenségeket, hogy ritkán
gondolunk arra, milyen furcsák és érthetetlenek.
Természetesen az, aki sosem gondolkozott magáról, és
sosem próbálta vizsgálni magát, nem találja furcsának sem
ezt, sem pedig bármi mást. De a valóságban ezek a
jelenségek a rendes fiziológia szempontjából majdnem ter-
mészetfelettinek tűnnek.
A fiziológus tudja, hány bonyolult folyamatnak kell
lezajlania egy konyak, vagy egy pohár víz lenyelése, és a
hatás érzékelése között. Bármely anyagot, amely a testbe
kerül a szájon át, elemezni kell, sokféle próbának kell
alávetni, és csak azután lehet elfogadni, vagy visszautasítani.
Es mindez megtörténik egy másodperc, vagy annál rövidebb
idő alatt. Ez egyszerre csoda is, meg nem is. Ugyanis, ha
ismerjük a központok sebességei közti különbséget, és
emlékszünk, hogy az ösztönös központnak, amelyre ez a
feladat tartozik, 30 000-szer több ideje van,
82
mint az intellektuálisnak, amellyel hétköznapi időnket
mérjük, akkor érthetjük, hogyan történhet ez. Ez azt jelenti,
hogy az ösztönös központnak nem egy másodperc, hanem
körülbelül nyolc óra áll rendelkezésére a saját idejében
mérve erre a feladatra, és nyolc óra alatt ezt biztosan el lehet
végezni egy átlagos laboratóriumban, sietség nélkül. így a
rendkívüli sebességről szóló elgondolásunk tisztán illúzió,
amely abból fakad, hogy úgy hisszük, megszokott időnk,
tehát az intellektuális központ ideje az egyetlen létező idő.
Később visszatérünk majd a központok eltérő sebes-
ségeinek kérdéséhez.
Most a központok egy másik jellegzetességét kell meg-
értenünk, amely nagyon jó anyagot fog nyújtani az ön-
megfigyeléshez és az önmagunkon való munkához.
Tegyük fel, hogy mindegyik központ két részből áll,
pozitívból és negatívból.
Ez a felosztás különösen az intellektuális és az ösztönös
központ esetén nyilvánvaló.
Az intellektuális központ működése két részre van
osztva: jóváhagyás és tagadás; igen és nem. Gondolko-
dásunk minden pillanatában vagy erősebb az egyik, vagy
egyenlő erővel jelentkezve határozatlanságot eredmé-
nyeznek. Az intellektuális központ negatív része ugyanolyan
fontos, mint a pozitív, és az egyik rész erejének
83
a másikhoz képest történő gyengítése mentális zavarok-
hoz vezet.
Szintén egészen nyilvánvaló a felosztás az ösztönös
központ működésében is, és mindkét rész, a pozitív és a
negatív, vagy a kellemes és a kellemetlen egyformán szük-
séges a helyes tájékozódáshoz az életben.
Az íz, az illat, a tapintás, a hőmérséklet, a meleg, a hideg,
a friss levegő kellemes érzetei mind azokat a körülményeket
jelzik, amelyek az élet szempontjából előnyösek; a rossz íz,
rossz szag, a zavaró érintés, a tikkasztó hőség és a rendkívüli
hideg kellemetlen érzetei mind olyan feltételeket jeleznek,
amelyek ártalmasak az élet számára.
Határozottan kijelenthetjük, hogy az életben nem lehet
helyesen tájékozódni a kellemes és a kellemetlen érzetek
nélkül. Ezek az állati élet igazi irányítói a Földön, és
bármilyen hiányosságuk a tájékozódás hiányához, ezért
megbetegedéshez és halálhoz vezethet. Gondoljunk arra,
milyen gyorsan megmérgezné magát az ember, ha elvesztené
ízlelését és szaglását, vagy ha valami természetellenes módon
elhallgattatná magában a kellemetlen érzetek iránti utálatot.
A mozgási központban a két részre, pozitívra és negatívra
való felosztásnak csak logikai értelme van, vagyis a mozgás,
szembeállítva a nyugalommal. Ennek nincs jelentősége a
gyakorlati megfigyelésben.
84
Az érzelmi központban a felosztás első ránézésre egészen
egyszerű és nyilvánvaló. Hogyha kellemes érzelmekre
gondolunk, mint öröm, rokonszenv, szeretet, önbizalom,
amelyek a pozitív részhez, és kellemetlen érzelmekre, mint
unalom, félelem, harag, féltékenység, irigység, amelyek a
negatív részhez tartoznak, a dolgok nagyon egyszerűnek
tűnnek, de a valóságban sokkal bonyolultabbak.
Kezdjük azzal, hogy az érzelmi központban nincs ter-
mészetes negatív rész. A negatív érzelmek túlnyomó része
mesterséges, nem a tulajdonképpeni érzelmi központhoz
tartoznak, és ösztönös érzelmeken alapulnak, amelyek
egyáltalán nem állnak kapcsolatban az érzelmi központtal, és
amelyeket képzelődés és azonosulás vitt át oda. Ez James és
Lange valamikor jól ismert elméletének igazi értelme. Azt
bizonygatták, hogy valójában minden érzelem belső
szervekben és szövetekben zajló változások érzete, amely
változások az érzet létrejötte előtt történtek meg, és ezek az
érzet tényleges okai. Valójában ez azt jelentette, hogy a külső
események és a belső leképezés nem váltanak ki érzelmeket.
A külső események és a belső leképezés belső reflexeket
hoznak létre, ezek pedig érzeteket; és ezeket értelmezik
érzelemnek. Ugyanakkor pozitív érzelmek, mint „szeretet",
„remény", „bizalom" abban az értelemben, ahogyan ők
értették, vagyis állandó érzelmekként, nem lehetségesek a
tudatosság hétközna-
85
pi állapotában. A tudatosság magasabb állapotait feltéte-
lezik, belső egységet, ön-tudatosságot, állandó „én"-t és
akaratot.
Azok az érzelmek pozitívak, amelyek nem válhatnak
negatívvá. Viszont az összes kellemes érzelmünk, mint öröm,
rokonszenv, szeretet, önbizalom akármelyik pillanatban
unalommá, haraggá, irigységgé, félelemmé stb. válhat, és
válik is. A szerelem átfordulhat féltékenységbe, vagy attól
való félelembe, hogy az ember elveszti, akit szeret, vagy
haragba és gyűlöletbe; a remény átfordulhat ábrándozásba és
lehetetlenségek varasába, a hit babonába és kellemes
ostobaságok erőtlen elfogadásába.
Még egy tisztán intellektuális érzelem is, mint a tudás
iránti vágy, vagy egy esztétikai érzelem is, mint a szépség és
a harmónia egyfajta érzése, ha azonosulással keveredik,
akkor azonnal összekapcsolódik negatív fajtájú érzelmekkel,
mint büszkeség, hiúság, önzés, önteltség stb.
Biztosan nem tévedünk tehát, ha kijelentjük, hogy nem
lehetnek pozitív érzelmeink. Ugyanakkor valójában
nincsenek olyan negatív érzelmeink, amelyek azonosulás és
képzelődés nélkül léteznének. Nem lehet letagadni
természetesen azt, hogy a sok és változatos fizikai szenvedés
mellett, amelyek az ösztönös központhoz tartoznak, van
sokféle mentális szenvedés is, amelyek az érzelmi
központhoz tartoznak. Az ember sokféle bánatot,
szomorúságot, félelmet, aggodalmat stb. él át, amelye-
86
ket nem lehet elkerülni, és amelyek ugyanolyan szoros
kapcsolatban vannak az életével, mint a betegség, a fájdalom
és a halál. De ez a mentális szenvedés egészen más, mint az
azonosulásra és képzelődésre alapozott negatív érzelmek.
A negatív érzelmek szörnyű jelenség. Hatalmas részt
foglalnak el az életünkből. Sokakról elmondható, hogy egész
életüket a negatív érzelmek irányították, uralták és döntötték
romba. Ugyanakkor a negatív érzelmeknek egyáltalán nincs
hasznos szerepük az életünkben. Nem segítenek a
tájékozódásban, nem nyújtanak semmilyen tudást, semmilyen
értelmes módon nem igazítanak el. Ellenkezőleg, elrontják
minden örömünket, teherré változtatják az életet, és igen
hatékonyan akadályozzák lehetséges fejlődésünket, mert
nincs semmi az életünkben, ami a negatív érzelmeknél
gépiesebb lenne.
A negatív érzelmek sosem kerülhetnek az irányításunk
alá. Azok, akik azt gondolják, hogy képesek uralni negatív
érzelmeiket, és akkor mutatják ki, amikor akarják,
egyszerűen becsapják magukat. A negatív érzelmek azo-
nosulástól függnek; eltűnnek, ha az azonosulást valamilyen
különleges esetben megszüntetik. Az a legfurcsább és
legfantasztikusabb velük kapcsolatban, hogy az emberek
egyenesen imádják őket. Úgy gondolom, hogy egy átlagos
gépies ember számára azt a legnehezebb felfogni, hogy saját
és mások negatív érzelmeinek nincs semmi ér-
87
teke, és nincs bennük semmi nemes, semmi szép, nemhogy
erős. A negatív érzelmek valójában nem tartalmaznak mást,
csak gyengeséget, és igen gyakran a hisztéria, az elmebaj,
vagy a bűnözés csíráit. Velük kapcsolatban az egyetlen jó
dolog, hogy bármilyen veszteség nélkül meg-szüntethetők,
lévén teljesen haszontalanok, a képzelődés és azonosulás
mesterséges szülöttei. És ez a szabadulás egyetlen esélye az
ember számára.
Ha a negatív érzelmek akár a legapróbb célt tekintve is
hasznosak, vagy szükségesek volnának, és ha az érzelmi
központ egy tényleg létező részének a működését
képviselnék, akkor az embernek nem volna esélye, mert amíg
az ember megtartja negatív érzelmeit, addig nem lehetséges
belső fejlődés.
Iskolai nyelvezetben azt mondják a negatív érzelmekkel
való harcról:
Az embernek fel kell áldoznia a szenvedését.
„Mi sem egyszerűbb, mint feláldozni a szenvedést" -
mondja majd mindenki. A valóságban viszont az ember
szívesebben áldoz fel bármi mást, mint a negatív érzelmeket.
Nincs az az élvezet és öröm, amit ne áldozna fel valami
apróságért; de a szenvedését sosem fogja feláldozni. És
bizonyos értelemben ennek megvan az oka.
Valami babonás módon azt reméli, hogy örömei fel-
áldozásáért nyerni fog valamit, de semmire sem számít
 88
szenvedése feladásáért. Teli van téves elképzelésekkel a
szenvedésről - úgy véli, hogy a szenvedést Isten, vagy istenek
küldték, büntetésként, vagy épülésére, és éppenséggel meg
fog ijedni attól a lehetőségtől, hogy ilyen egyszerűen
megszabadulhat tőle. Nehezíti a dolgot az is, hogy sok olyan
szenvedés van, amelytől az ember tényleg nem tud
megszabadulni, és sok olyan van, amely teljes mértékben
képzelődésen alapul, ezeket nem tudja és nem is akarja
feladni, mint például az igazságtalanság eszméjét és a hitet
abban, hogy az igazságtalanságot meg lehet szüntetni.
Ráadásul sok embernek a negatív érzelmeken kívül
semmije sincs. Minden „én"-jük negatív. Ha elvehetnék
tőlük negatív érzelmeiket, egyszerűen összeomlanának, és
elfüstölnének a semmibe.
Es mi történne negatív érzelmek nélkül az egész éle-
tünkkel? Mi lenne azzal, amit művészetnek hívunk, a
színházzal, a drámával, a legtöbb regénnyel?
Sajnos nincs esély arra, hogy a negatív érzelmek el-
tűnjenek. A negatív érzelmeket csak iskolai tudás és iskolai
módszerek segítségével lehet legyőzni és eltüntetni. A
negatív érzelmek elleni küzdelem az iskolai képzés része, és
az minden iskolai munkával szoros kapcsolatban áll.
Mi a negatív érzelmek eredete, ha mesterségesek,
természetellenesek és haszontalanok? Minthogy nem is-
89
merjük az ember eredetét, nem tárgyalhatjuk ezt a kér-
dést, és csak magunkkal és életünkkel kapcsolatosan be-
szélhetünk a negatív érzelmekről és eredetükről. Például,
amikor gyerekeket figyelünk, láthatjuk, hogyan tanítják nekik
a negatív érzelmeket, és hogy a felnőttek és idősebb gyerekek
utánzása révén ők hogyan tanítják magukat.
Ha egy gyereket életének első napjaitól kezdve olyanok
közé lehetne helyezni, akiknek nincsenek negatív érzelmeik,
valószínűleg neki sem lennének, vagy oly kevés volna, hogy
azt helyes neveléssel könnyen le lehetne győzni. De a
valóságos életben a dolgok teljesen másként történnek, és
mindazon példák segítségével, amelyeket lát és hall, amikor
olvas, moziba megy, tíz éves kora felé már a negatív
érzelmek teljes skáláját ismeri és tudja elképzelni, meg tudja
ismételni őket és képes azonosulni velük, mint bármelyik
felnőtt.
A felnőttek negatív érzelmeit támogatja azok állandó
igazolása és magasztalása az irodalomban és a művészetben,
továbbá a személyes önigazolás és önkényeztetés. Még akkor
sem hisszük, hogy teljesen megszabadulhatunk tőlük, amikor
már fárasztanak.
A valóságban sokkal nagyobb hatalmunk van a negatív
érzelmek felett, mint gondolnánk, különösen amikor már
tudjuk, mennyire veszélyesek, és milyen sürgős küzdeni
ellenük. Csakhogy túl sok kifogást találunk, és
90
úszunk az önsajnálat és önzés tengerében, szokás szerint
hibát lelve mindenben, önmagunkon kívül.
Az eddig elmondottak azt mutatják, hogy érzelmi köz-
pontunkat illetően nagyon furcsa h e l y z e t b e n vagyunk.
Nincs pozitív része és nincs negatív része. Negatív funk-
cióinak többsége kitalált; és sokan soha nem éltek át sem-
miféle valóságos érzelmet az életük során, így idejüket tel-
jesen képzeletbeli érzelmek foglalják le.
Nem mondhatjuk tehát, hogy érzelmi központunk két
részre van osztva, pozitívra és negatívra. Csak annyit
mondhatunk, hogy vannak kellemes és kellemetlen érzel-
meink, és hogy bármelyik, amelyik nem negatív, egy adott
pillanatban negatívvá válhat a legkisebb provokáció ha-
tására, vagy akár provokáció nélkül is.
Ez érzelmi életünk hű tükre, és ha őszintén magunkba
nézünk, fel kell fognunk, hogy amíg ezeket a mérgező
érzelmeket ápoljuk és csodáljuk magunkban, nem számít-
hatunk arra, hogy ki tudjunk fejleszteni egységet, tuda-
tosságot, vagy akaratot. Ha ilyen fejlődés lehetséges volna,
mindezek a negatív érzelmek belépnének új létünkbe, és
állandósulnának bennünk. Ez azt jelentené, hogy sosem
szabadulhatnánk meg tőlük. Szerencsére ilyesmi nem
történhet.
Jelen állapotunkban az az egyetlen jó dolog, hogy nincs
bennünk semmi állandó. Ha jelenlegi állapotunk-
91
ban bármi állandóvá válna, az elmebajt jelentene. Csak a
bolondoknak lehet állandó egója.
Egyébként ez a tény megszabadít egy másik hamis fo-
galomtól, amely az úgynevezett pszichoanalízisből került
napjaink pszichológiai nyelvezetébe: a „komplexus"-ról van
szó.
Pszichológiai felépítésünkben nem létezik olyan dolog,
ami hasonlítana a „komplexus" eszméjére. A tizenkilencedik
század pszichiátriájában „fixa ideának" hívták azt, amit ma
„komplexusnak", és a „fixa ideákat" az elmebaj jeleinek
tekintették. És ez mindmáig teljesen helytálló.
A normális embernek nem lehetnek „fixa ideái",
„komplexusai", sem „fixációi". Hasznos emlékezni erre
akkor, amikor valaki komplexusokat próbál keresni önökben,
így is van elég rossz tulajdonságunk, és még komplexusok
nélkül is elég kevés az esélyünk.
Visszatérve most az önmagunkon való munkához, kérdezzük
meg magunkat, hogy ténylegesen milyen esélyeink vannak.
Fel kell fedeznünk magunkban olyan funkciókat és
megnyilvánulásokat, amelyeket valamennyire képesek
vagyunk irányítani, és gyakorolnunk kell ezt az irányítást,
próbálva fejleszteni, amennyire csak lehetséges. Például
képesek vagyunk uralkodni mozgásainkon, és szá-
92
mos iskolában - különösen Keleten - az önmagán való munka
azzal kezdődik, hogy a lehető legteljesebb uralmat szerzik
meg a mozgás felett. De ehhez különleges edzésre van
szükség, sok időre és nagyon gondosan kidolgozott
gyakorlatok elsajátítására. A modern élet feltételei között
nagyobb uralmunk van a gondolataink felett, és egy sajátos
módszer révén dolgozhatunk a fejlődésünkön, azzal az
eszközzel, amely az akaratunknak leginkább engedelmes: az
elménkkel, vagyis az intellektuális központtal.
Azért, hogy világosabban értsék, amit mondani fogok,
emlékezzenek, hogy tudatosságunk felett nincs uralmunk.
Amikor azt mondtam, hogy tudatosabbá válhatunk, vagy
hogy tudatossá lehet tenni valakit egy pillanatra pusztán
azzal, hogy megkérdezik: tudatos-e, a „tudatos" és a
„tudatosság" szavakat relatív értelemben használtam. A
tudatosságnak sok magasabb fokozata van, és mindegyik
magasabb fokozat „tudatosságot" jelent az alacsonyabbhoz
képest. De ha a tudatosság felett nincs is uralmunk, bizonyos
mértékig képesek vagyunk irányítani gondolkozásunkat a
tudatosságról, és fel tudjuk építeni úgy, hogy tudatossághoz
vezessen. Arra gondolok, ha gondolatainknak olyan irányt
adunk, amilyen az egy tudatos pillanatban volna, akkor képe-
sek vagyunk tudatosságot gerjeszteni.
93
Próbálják megfogalmazni most, mit vettek észre, ami-
kor próbálták megfigyelni önmagukat.
Három dolgot figyeltek meg. Először, hogy nem em-
lékeznek magukra; azaz nincs tudomásuk önmagukról abban
a pillanatban, amikor megpróbálják megfigyelni önmagukat.
Másodszor, hogy nehezítik a megfigyelést az elméjükben
szakadatlanul áramló gondolatok, képek, beszélgetés-
részletek, érzelem-foszlányok, melyek igen gyakran elvonják
figyelmüket a megfigyeléstől. És harmadszor, abban a
pillanatban, amikor megkezdik az önmegfigyelést, valami
képzelődni kezd önökben, és az önmegfigyelés - ha valóban
megpróbálják - állandó harc a képze-
lődéssel.
Most ez az önmagán való munka fő kérdése. Ha valaki
ráeszmél, hogy a munka minden nehézsége azon múlik, hogy
nem képes önmagára emlékezni, akkor már tudja, mit kell
tennie.
Meg kell próbálnia emlékezni önmagára.
Az embernek ezért meg kell küzdenie a gépies gon-
dolatokkal és a képzelődéssel. Ha valaki lelkiismeretesen és
kitartóan végzi ezt, aránylag rövid időn belül látni fogja az
eredményeket. Nem szabad viszont azt hinnie, hogy ez
könnyű és azonnal elsajátítható.
Az önemlékezés - ezt így nevezzük - alkalmazását nagyon
nehéz megtanulni. Nem alapulhat eredmények el-
94 95

hatjuk alkímiai hatást gyakorol testünkre. Ma tehát a

varasán, különben az ember azonosul erőfeszítéseivel. Annak pszichológiától eljutottunk az alkímiához, vagyis a közön-
a ténynek a felismerésére kell alapozni, hogy nem séges elemeket finomabbakká alakító módszerhez.
emlékszünk önmagunkra, egyszersmind arra, hogy em-
lékezhetünk önmagunkra, ha elég kitartóan és helyes
módszerrel próbálkozunk.
Akarattal nem válhatunk tudatossá abban a pillanatban,
amikor kívánjuk, mert nincs uralmunk a tudatosság állapotai
felett. Viszont képesek vagyunk rövid ideig akarattal
emlékezni önmagunkra, mert van bizonyos uralmunk a
gondolataink felett. És ha gondolkozásunkat sajátosan
felépítve - tehát felismerve, hogy nem emlékszünk
önmagunkra, hogy senki sem emlékszik önmagára, és fel-
fogva mindazt, amit ez jelent - elkezdünk emlékezni ön-
magunkra, akkor ez majd tudatossághoz vezet.
Emlékezniük kell, hogy megtaláltuk a gyenge pontot a
gépiesség falán. Tudjuk tehát, hogy nem emlékszünk ön-
magunkra, és próbálhatunk emlékezni önmagunkra.
Mindeddig az öntanulmányozás volt a feladatunk. Most a
tényleges változás szükségességének megértésével meg-
kezdődik a munka.
A későbbiekben látni fogják, hogy az önemlékezés
gyakorlatának az önmegfigyeléssel és a képzelődés elleni
harccal összefüggésben nemcsak pszichológiai jelentősége
van, hanem megváltoztatja az anyagcsere legfinomabb
részleteit is, és bizonyos kémiai, vagy talán mond-

Ötödik előadás
Az EMBER lehetséges fejlődése tanulmányozásának egy
igen fontos kérdéséhez érkeztünk.
Az embert két vonatkozásban kell fejleszteni, vagyis a
lehetséges fejlődésnek két vonala van, amelyeken egyi-
dejűleg kell haladnia.
Az ember e két oldala, vagy lehetséges fejlődésének két
vonala a tudás és a létezés.
Sokat beszéltem már a tudás fejlesztésének szükséges-
ségéről, különösen az önismeretről, mert az ember jelenlegi
állapotának legjellegzetesebb vonása az, hogy nem ismeri
önmagát.
Az emberek általában értik a tudás különböző szintjeinek
eszméjét, az ismeretek relativitásának eszméjét és azt, hogy
teljesen új tudás szükséges.
Az esetek többségében nem értik viszont a létezésnek a
tudásétól teljesen különböző eszméjét; továbbá a
ÖTÖDIK ELŐADÁS 97
létezés relativitásának eszméjét, miszerint a létezésnek
különböző szintjei lehetnek, valamint azt, hogy szükség van a
létezés fejlesztésére a tudás fejlesztésétől elkülönítve.
Egy orosz filozófus, Vlagyimir Szolovjev használta írá-
saiban a „létezés" fogalmát. Beszélt a kő létezéséről, a nö-
vény létezéséről, az állat létezéséről, az ember létezéséről és
az isteni létezésről.
Ez jobb, mint a szokásos elképzelés, mivel a mindennapi
felfogásban nem úgy tekintenek az ember létezésére, mint
ami bármiben is különbözne egy kő, egy növény vagy egy
állat létezésétől. Hétköznapi szempontból a kő, a növény, az
állat van, vagy létezik, pontosan úgy, ahogy az ember van,
vagy létezik. Nincs olyan, hogy az ember létezése. Ehhez az
emberek túlságosan különbözők. Már elmagyaráztam, hogy a
most tanulmányozott szisztéma szempontjából az ember
fogalma hétfelé van osztva: az l-es számú, a 2-es számú, a 3-
as számú, a 4-es számú, az 5-ös számú, a 6-os számú és a 7-es
számú emberre. Ez a létezésnek is hét fokozatát, vagy
osztályát jelenti: az egyes, kettes, hármas stb. számú létezést.
Továbbá ismerünk már finomabb felosztást is. Tudjuk, hogy
nagyon különböző egyes számú, kettesszámú és hármas
számú emberek lehetnek. Élhetnek teljesen az A-befolyás
hatása alatt. Lehet, hogy az A- és a B-befolyás egyaránt hat
rájuk. Lehetnek inkább a B-,
98
mint az A-befolyás hatása alatt. Lehet, hogy kapcsolatba
kerültek már iskolai befolyással, vagy C-befolyással. Lehet,
hogy útban vannak, hogy négyes számú emberré váljanak.
Mindezek a csoportok a létezés különböző szintjeit mutatják.
A létezés eszméje a vallásos felfogásban az emberről
való gondolkozás és beszéd alapjáig hatolt, és ehhez képest
bármely más felosztást mellékesnek tekintettek. Az
embereket felosztották pogányokra, hitetlenekre, vagy
eretnekekre, másrészt pedig igazi hívőkre, erényes
emberekre, szentekre, prófétákra stb. Mindezek a meg-
határozások nem a nézetek és meggyőződések különbségeire
vonatkoztak, azaz nem a tudásra, hanem a létezésre.
A modern gondolkozásban az emberek nem vesznek
tudomást a létezés eszméjéről és a létezés különböző
szintjeiről. Ellenkezőleg, azt hiszik, hogy minél több kü-
lönbözőség és ellentmondás van valaki létezésében, annál
érdekesebb és nagyszerűbb lehet. Általában hallgatólagosan -
és néha nem hallgatólagosan - megengedett, hogy valaki
hazudozzon, lehet önző, megbízhatatlan, esztelen, perverz, és
mégis lehet nagy tudós, nagy filozófus, nagy művész.
Természetesen ez teljesen lehetetlen. Valaki létezésének ezek
az összeférhetetlen vonásai, amelyeket általában
eredetiségnek tekintenek, valójában gyengeségből erednek.
Nem lehet valaki nagy gondol-
ÖTÖDIK ELŐADÁS 99
kodó, vagy nagy művész perverz, vagy következetlen el-
mével éppúgy, ahogy profi bokszoló, vagy cirkuszi artista
sem lehet, ha tüdőbajos. Korunk és talán minden kor számos
tudományos, művészeti és vallásos hamisítványáért az a
felelős, hogy a következetlenség és az erkölcstelen viselkedés
az emberek többsége számára eredetiséget jelent.
Világosan meg kell érteni, hogy mit jelent a létezés, és
hogy miért kell fejlődnie és növekednie a tudással pár-
huzamosan, de tőle függetlenül.
Ha a tudás nő túl a létezésen, vagy ha a létezés nő túl a
tudáson, az eredmény mindig egyoldalú fejlődés, és az
egyoldalú fejlődés nem juthat messzire. Mindenképpen
komoly belső ellentmondásokhoz vezet, és ott,
megáll.
Kicsit később beszélhetünk az egyoldalú fejlődés fajtáiról
és következményeiről. Az életben általában csak egy
fajtájával találkozunk, azzal, amikor a tudás túlnő a létezésen.
Az eredmény általában bizonyos eszmék ellentmondást nem
tűrő felhasználásában jelentkezik, és ennek következtében
lehetetlenné válik a tudás további fejlődése, mert elvész a
megértés.
Most a megértésről fogok beszélni.
Mi a megértés?
Tegyék fel maguknak ezt a kérdést, és meglátják, nem
tudnak válaszolni. A megértést, a felfogást mindig össze-
100
tévesztik a tudással, vagy információk birtoklásával. De
tudni és felfogni két egészen különböző dolog, és meg kell
tanulniuk különbséget tenni közöttük.
Ha meg akarnak érteni valamit, lá t n i u k kell a kap-
csolatát valami nagyobbal, vagy nagyobb egésszel, valamint
ennek a kapcsolatnak a lehetséges következményeit is. A
megértés, a felfogás mindig egy kisebb problémakör
megértése egy nagyobbal kapcsolatban.
Például tegyük fel, hogy mutatok önöknek egy régi orosz
ezüstrubelt. Félkoronás méretű érme, és két shilling egy
pennyt ér. Megnézhetik, vizsgálhatják, észrevehetik, hogy
mikor verték, kideríthetnek mindent a cárról, akinek az
arcképe van az egyik oldalon, lemérhetik, még vegyi
elemzést is készíthetnek, és meghatározhatják, mennyi
ezüstöt tartalmaz. Megtudhatják, hogy mit jelent a „rubel"
szó, és hogyan terjedt el. Mindezeket a tényeket
megtudhatják, sőt valószínűleg sok egyebet is, de nem fogják
érteni és felfogni a jelentését, ha nem jönnek rá, hogy
vásárlóereje a mostani háború előtt többnyire a jelenlegi
angol fontéhoz volt hasonló, és hogy a mostani papírrubelé a
bolsevik Oroszországban többnyire egy negyed angol pennyt,
vagy annál is kevesebbet ér. Ha rájönnek erre, érteni fognak
valamit a rubelről, és talán egyéb dolgokról is, mivel egy
dolog megértése azonnal sok más dolog megértéséhez is ve-
zet.
101
Az emberek gyakran azt gondolják, hogy megérteni
azt jelenti: találni egy nevet, szót, feliratot, vagy címkét
valamilyen új, vagy váratlan jelenségre. Amikor érthetetlen
dolgokra szavakat találnak, vagy találnak fel - ennek semmi
köze a megértéshez. Éppen ellenkezőleg: ha szavaink felétől
meg tudnánk szabadulni, talán jobb esélyünk nyílna
valamilyen megértésre.
Ha feltesszük a kérdést, hogy mit jelent megérteni, vagy
meg nem érteni egy embert, először arra az esetre kell
gondolnunk, amikor nem tudunk a saját nyelvén beszélni
vele. Természetesen két ember nem fogja érteni egymást, ha
nincs közös nyelvük. Lennie kell egy közös nyelvnek, vagy
meg kell egyezniük bizonyos jelek és szimbólumok
használatában, hogy megjelöljék a dolgokat. De tegyük fel,
hogy valakivel beszélgetve nem értenek egyet bizonyos
szavak, jelek, vagy szimbólumok jelentésében; ekkor újra
nem értik meg egymást.
Ebből az az alapelv következik, hogy nem lehetséges
érteni, és ugyanakkor egyet nem érteni. Hétköznapi
beszélgetésekben gyakran mondjuk: „Megértem, de nem
értek egyet vele." A most tanulmányozott szisztéma
szempontjából ez lehetetlen. Ha értenek valakit, egyetértenek
vele; ha nem értenek vele egyet, akkor nem is értik.
Nehéz ezt a gondolatot elfogadni, és ez azt jelenti, hogy
nehéz megérteni.
 102
Mint már említettem, normális fejlődése során az ember
két oldalának kell növekednie: a tudásnak és a létezésnek. De
sem a tudás, sem pedig a létezés nem lehet mozdulatlan, nem
maradhat ugyanabban az állapotban. Amelyikük nem
növekszik és erősödik, az csökken és gyengül.
A megértés a számtani középhez hasonlítható a tudás és a
létezés között. Ez megmagyarázza a tudás és létezés egyidejű
növelésének szükségességét. Az egyik növelése és a másik
csökkentése nem fogja a számtani közepet megváltoztatni.
Ez azt is megmagyarázza, hogy „érteni" miért jelent
egyetértést. Azoknak, akik értik egymást, nemcsak azonos
tudással, hanem azonos létezéssel is kell bírniuk. Csak ekkor
lehetséges kölcsönös megértés.
Egy másik téves elképzelés, ami különösen elterjedt
mostanság, hogy a megértés különböző lehet, tehát ugyanazt
a dolgot az emberek érthetik különbözőképpen, vagyis
jogukban áll különbözőképpen érteni.
A szisztéma szempontjából ez teljesen téves. A megértés
nem lehet különböző. Csak egy megértés lehet, a többi meg
nem értés, vagy hiányos megértés.
Ugyanakkor az emberek gyakran gondolják, hogy
másképpen értik a dolgokat. Minden nap láthatunk erre
példákat. Hogyan találjunk magyarázatot erre a látszólagos
ellentmondásra?
103
Valójában nincs ellentmondás. A megértés egy rész
megértését jelenti az egésszel való kapcsolatában. De az
egészről való elképzelés az emberekben nagyon különböző
lehet, tudásuknak és létezésüknek megfelelően. Ezért van
szükség megint csak a szisztémára. Az emberek érteni
tanulnak, amikor megértik a szisztémát, és arra
vonatkoztatnak minden egyebet.
De ha az iskola vagy a szisztéma ideája nélküli hét-
köznapi szintről beszélünk, akkor el kell fogadni, hogy annyi
megértés van, ahány ember. Mindenki mindent a maga
módján ért, vagy valamely gépies gyakorlatnak vagy
szokásnak megfelelően; ám mindez szubjektív és relatív
megértés. Objektív megértéshez iskolai szisztémákon és a
létezés megváltoztatásán keresztül vezet az út.
Vissza kell térnem a hét kategóriához, amelybe az em-
bereket soroltuk, hogy elmagyarázzam ezt.
Fel kell ismerniük, hogy jelentős különbség van egyrészt
az l-es, 2-es és 3-as számú ember, másrészt a magasabb
szintű csoportok között. A valóságban ez a különbség sokkal
nagyobb, mint amit el tudnak képzelni. Akkora, hogy ebből a
szempontból tekintve az egész élet két koncentrikus körre
osztható, az emberiség belső és külső körére.

Az 5-ös, 6-os és 7-es számú ember a belső körbe tartozik,
az l-es, 2-es és a 3-as a külső körbe. A 4-es számú a belső
kör küszöbe, vagyis a kettő közt van.
A belső kör további három koncentrikus körre van
osztva, a legbelsőbbre, amelybe a 7-es számú, a középsőre,
amelybe a 6-os számú, és a külső-belső körre, amelybe az 5-
ös számú ember tartozik.
Pillanatnyilag ez a felosztás nem érint minket. Szá-
munkra a három belső kör egy belső kört képez.
A külső körnek, amelyben élünk, sokféle neve van,
amelyek egy-egy vonására utalnak. Hívják gépies körnek,
mert ott minden történik, minden gépies, az emberek,
105
akik ott élnek, gépezetek. A nyelvi zűrzavarok körének is
hívják, mert akik ebben a körben élnek, mind más nyelven
beszélnek, és sohasem értik meg egymást. Mindenki mindent
másképpen ért.
A megértésnek egy igen érdekes meghatározásához ju-
tottunk el. Olyasmi ez, ami az emberiség belső köréhez
tartozik, és egyáltalán nem vonatkozik ránk.
Ha az emberek a külső körben ráeszmélnének, hogy nem
értik egymást, és úgy éreznék, hogy igénylik az értést, akkor
meg kellene próbálniuk behatolni a belső körbe, mivel csak
ott lehetséges az emberek közötti megértés.
A különböző iskolák kapuk, amelyeken át az emberek a
belső körökbe juthatnak. De áthatolni egy magasabb körbe,
mint amibe valaki született, hosszú és nehéz munkát követel.
Ebben a munkában a legelső lépés egy új nyelv megtanulása.
Megkérdezhetik: „Milyen nyelvet tanulunk most?"
Most már tudok válaszolni önöknek.
Ez a belső kör nyelve, az a nyelv, amelyen az emberek
képesek megérteni egymást.
Ismerjék fel, hogy a belső körön kívül ennek a nyelvnek
csak az alapjait ismerhetjük. De még ezek az alapok is
segítenek, hogy jobban értsük egymást, mint értettük valaha
is.
106
A három belső kör mindegyikének megvan a saját
nyelvezete. Mi a belső körök közül a legkülső kör nyelvét
tanulmányozzuk. A külső-belső körben az emberek a
középső kör nyelvezetét, a középsőben a legbelső nyelvét
tanulják.
Ha megkérdezik, hogy mindezt miként lehet bizonyítani,
azt fogom válaszolni, hogy csak önmaguk további
vizsgálatával és további megfigyeléssel. Ha úgy látjuk, hogy
a szisztéma tanulmányozásával képesek vagyunk magunkat
és másokat, vagy bizonyos könyveket, bizonyos eszméket
jobban érteni, mint azelőtt, és különösképpen, ha határozott
tények azt mutatják, hogy ez az új megértés fejlődik, az, ha
nem is bizonyíték, de legalább a bizonyíték lehetőségének
jele lesz.
Emlékezzünk, miként tudatosságunk, megértésünk sincs
mindig ugyanazon a szinten. Mindig emelkedik és süllyed.
Ez azt jelenti, hogy az egyik pillanatban többet, a másikban
kevesebbet értünk. Ha észrevesszük magunkban az értésnek
ezeket a különbségeit, képesek leszünk felfogni, hogy
lehetőség van arra, hogy az értés magasabb szintjei felé
tartsunk, az után pedig, hogy azokat is meghaladjuk.
Am az elméleti vizsgálódás nem elég. Dolgozniuk kell a
létezésükön és létezésük megváltoztatásán.
Ha megfogalmaznak egy célt arra vonatkozóan, hogy
meg akarnak érteni másokat, emlékezniük kell egy igen
107
fontos iskolai alapelvre: csak annyira képesek megérteni
másokat, amennyire önmagukat értik, és csak saját létezésük
szintjén.
Ez azt jelenti, hogy képesek véleményt alkotni mások
tudásáról, de létezésüket nem tudják megítélni. Csak annyira
láthatnak beléjük, amennyire önmagukba. Viszont az
emberek mindig abba a hibába esnek, hogy azt gondolják,
képesek megítélni mások létezését. Valójában, hogyha
találkozni akarnak magasabb szinten levő emberekkel, és
érteni akarják őket, akkor azt a célt kell kitűzniük, hogy
dolgozzanak létezésük megváltoztatásán.
Most a központok, a figyelem és az önemlékezés ta-
nulmányozásával folytatjuk, mert ez a megértés egyedüli
útja.
A két részre, pozitívra és negatívra való felosztás mellett,
amely, mint láttuk, nem egyforma minden központban, a
négy központ mindegyike három részre van osztva. Ez a
három rész azonos maguknak a központoknak a
meghatározásával. Az első rész a „mechanikus", magában
foglalja a mozgási és az ösztönös központ működési elveit,
esetleg egyikük túlsúlyban van; a második az „érzelmi", a
harmadik az „intellektuális". A következő ábra a részek
helyzetét mutatja az intellektuális központban.
108
A központ pozitív és negatív részre van osztva, és
mindkét rész három részre. Az intellektuális központ tehát
ténylegesen hat részből áll.
A hat rész mindegyike sorban tovább van osztva három
részre: mechanikusra, érzelmire és intellektuálisra. De az
alosztályokról sokkal később fogunk beszélni egy rész
kivételével, ez az intellektuális központ mechanikus része,
amiről most beszélünk majd.
Egy központ három részre osztása igen egyszerű. A
mechanikus rész majdnem automatikusan működik,
semmilyen figyelmet sem igényel. Emiatt viszont nem képes
alkalmazkodni a körülmények változásához, nem tud
„gondolkozni", és működését akkor is folytatja úgy, ahogyan
elkezdte, amikor a körülmények már teljesen megváltoztak.
Az intellektuális központban a mechanikus rész tar-
talmazza a benyomások, az emlékek, az asszociációk fel-
jegyzésének összes műveletét. Rendesen ez minden, amit
109
elvégez, amikor a többi rész elvégzi saját feladatát. So-
sem fog válaszolni az egész központnak címzett kérdésekre,
sosem próbálja megoldani a problémáit, és semmit sem dönt
el. A valóságban sajnos mindig készen áll a döntésre, és
mindig válaszol mindenféle kérdésre egyfajta beszűkült,
korlátozott módon, előre gyártott mondatokkal, szleng
kifejezésekkel, jelszavakkal. Mindezek és szokásos
reakcióink sok más eleme az intellektuális központ
mechanikus részének reakciója.
Ennek a résznek saját neve van. „Formális apparátusnak"
vagy néha „formális központnak" hívják. Sokan, különösen
az l-es számú emberek - tehát az emberiség többsége - egész
életüket leélik csak a formális apparátust felhasználva, és
sosem érik el intellektuális központjuk többi részét. Az élet
minden közvetlen szükségletére, az A befolyás fogadására és
válaszra, valamint a C befolyás elutasítására teljesen
elegendő a formális apparátus.
A „formális gondolkozást" mindig fel lehet ismerni. A
formális központ például csak kettőig tud számolni. Mindig
mindent kettőre oszt: „bolsevizmus és fasizmus", „munkások
és tőkések", „proletárok és burzsoák" stb. A legtöbb divatos
jelszót a formális gondolkozásnak köszönhetjük, és nemcsak
a jelszavakat, hanem a népszerű modern elméleteket is. Talán
ki lehet jelenteni, hogy a népszerű elméletek minden korban
formálisak.
110
Az intellektuális központ érzelmi része, főként úgyne-
vezett intellektuális érzelmeket tartalmaz,vagyis a tudás, a
megértés iránti vágyat, a tudassál valóelégedettséget,
elégedetlenséget a nem tudás miatt a felfedezés örömét stb. -
bár mindez nagyon különböző,szinteken nyilvánulhat meg.
Az érzelmi rész működése teljes figyelmet követel, de a
központ figyelmének ez a fajtájú nem igényel semmilyen
erőfeszítést. Maga a téma vonzza, és tartja fenn gyakran
azonosulás révén, amit rendszerint „erőlködésnek", „lel-
kesedésnek", „szenvedélynek", vagy „almainak" neveznek.
Az intellektuális központ int ell ekt uá lis része az alko-
tás, szerkesztés, feltalálás és felfedezés képességével ren-
delkezik. Nem működhet figyelem nélkül, de a központ e
részének figyelmét akarattal és erőfeszítéssel kell irányítani,
és a tárgyon tartani.
A központok részeinek tanulmányozásakor ez a fő is-
mérv. Ha a figyelem szempontjából t e k i n t j ü k , azonnal
tudni fogjuk, hogy a központ melyik részében vagyunk.
Figyelem nélkül, vagy elkalandozó figyelemmel a központ
mechanikus részében; az észlelés, vagy a reflexió tárgya által
vonzott és ott tartott figyelemmel az érzelmi részben;
akarattal irányított és a tárgyon tartott figyelemmel az
intellektuális részben.
Ez a módszer ugyanakkor azt is megmutatja, hogy mi-
ként működtessük a központok intellektuális részeit. Ami-
111
kor tudomásunk van a figyelemről, és irányítani próbál-
juk, akkor arra kényszerítjük magunkat, hogy a központok
intellektuális részeiből működjünk, mert ez az elv egyformán
érvényes mindegyik központra. Más központokban talán nem
olyan könnyű megkülönböztetni az intellektuális részt,
például az ösztönös központ intellektuális részét, amely nem
olyan figyelemmel működik, amit képesek volnánk érzékelni,
vagy irányítani.
Tekintsük az érzelmi központot. Most nem fogok be-
szélni a negatív érzelmekről. Csak a központ három részéről,
a mechanikusról, az érzelmiről és az intellektuálisról lesz
szó.
A mechanikus rész tartalmazza a legolcsóbb, előre gyár-
tott humort és a komikum iránti nyers érzéket, az izgalom, a
mozgalmas előadások szeretetét, a látványosság szeretetét, az
érzelgősséget, ez a rész szeret tömegben lenni és a tömegnek
része lenni; tartalmazza a tömegérzelmek minden fajtája
iránti vonzalmat, alacsonyabb, félállati érzelmekben -
kegyetlenség, önzés, gyávaság, irigység, féltékenység stb. -
való teljes elmerülést.
Az érzelmi rész emberenként erősen eltérő lehet. Ma-
gában foglalhatja a humor, vagy a komikum iránti érzéket
éppúgy, mint vallásos, esztétikai és morális érzelmeket, és
ebben az esetben a lelkiismeret felébredéséhez vezethet. De
azonosulással lehet valami egészen más is, ironikus,
szarkasztikus, gúnyos, kegyetlen, önfejű, komisz és
112
féltékeny - csak kevésbé primitív módon, mim a mechanikus
rész.
Az érzelmi központ intellektuális része - a mozgási és az
ösztönös központ intellektuális részei segítségével - a
művészi alkotóképességet tartalmazza. Amikor a mozgási és
az ösztönös központ intellektuális részei, amelyek szük-
ségesek az alkotóképesség megnyilvánulásához, nem elég
műveltek, vagy nem megfelelő a fejlettségi szintjük, ez a rész
megnyilvánulhat álomban, ami megmagyarázza a mű-
vészetben járatlan emberek szép és művészi álmait.
Az érzelmi központ intellektuális része egyben a mág-
neses központ székhelye is. Ha a mágneses központ csak az
intellektuális központban, vagy az érzelmi központ érzelmi
részében van, akkor nem elég erős ahhoz, hogy hatékony
legyen, és mindig hajlamos tévedésekre, hibákra. De ha az
érzelmi központ intellektuális része teljesen kifejlődött, és
teljes erővel működik, akkor ez út a magasabb
központokhoz.
A mozgási központban a mechanikus rész automatikus.
Ide tartozik minden automatikus mozgás, amit a hétköznapi
nyelvhasználatban „ösztönösnek" neveznek, valamint az
utánzás és az utánzás képessége, ami oly nagy szerepet
játszik az életben.
A mozgási központ érzelmi része főként a mozgás
örömével áll kapcsolatban. A sport és a játékok szeretete
rendesen a mozgási központnak ehhez a részéhez tar-
113
tozik, de amikor azonosulás és más érzelmek keverednek
vele, akkor nagyon ritkán marad itt, és az esetek többségében
az érzelmi vagy az intellektuális központ mozgási részébe
kerül.
A mozgási központ intellektuális része nagyon fontos és
érdekes eszköz. Mindenki, aki képes volt valaha is jól
elvégezni valamely fizikai munkát, tudja, hogy bármilyen
munkához sok találékonyságra van szükség. Az embernek
mindenre ki kell találnia saját kis módszereit. Ezek a
találmányok a mozgási központ intellektuális részének
működéséből fakadnak, és sok egyéb felfedezés is a mozgási
központ intellektuális részének működését igényli. Az a
képesség, hogy valaki - színészekhez hasonlóan - utánozza
mások hangját, hanglejtését és mozgását, szintén a mozgási
központ intellektuális részéhez tartozik; de magasabb
szinteken keveredik az érzelmi központ intellektuális
részének működésével.
Az ösztönös központ működése nagyrészt rejtve marad
előttünk. Igazán ismerni, tehát érezni és megfigyelni, csak az
érzékekre vonatkozó és az érzelmi részt tudjuk.
A mechanikus rész megszokott érzeteket tartalmaz,
amelyeket többnyire egyáltalán nem veszünk észre, de ezek
adják más érzetek hátterét; továbbá az ösztönös mozgásokat a
szó helyes értelmében, vagyis minden belső mozgást, mint a
vérkeringés, az étel mozgatása a szervezetben, valamint belső
és külső reflexeket.
114
Az intellektuális rész igen nagy és fontos. Az ön-tu-
datosság állapotában, vagy ahhoz közelítve ,az ember kap-
csolatba kerülhet az ösztönös központ i nt el l ek t u á l is ré-
szével, és sokat tanulhat a gépezet működéséről és lehe-
tőségeiről. Az ösztönös központ intellektuális része a szer-
vezet összes működése mögött rejlő intelligencia, teljesen
más, mint az intellektuális ész.
A központok részeinek és sajátos működésüknek a ta-
nulmányozása megköveteli az önemlékezés bizonyos fokát.
Önemlékezés nélkül az ember nem tudja elég sokáig és elég
tisztán érzékelni és megérteni az egyes központok különböző
részeihez tartozó működéseket.
A figyelem tanulmányozása bármi másnál jobban
megmutatja a központok részeit, de ez megint csak bizonyos
mértékű önemlékezést feltételez.
Igen rövid idő alatt rá fognak jönni, hogy önmagukon
való munkájuk minden vonatkozása kapcsolatban áll az
önemlékezéssel, és nem haladhat sikeresen nélküle. És az
önemlékezés részleges felébredés, vagy a felébredés kezdete.
Természetesen - és ezt nagyon világosan kell látni - alvásban
semmiféle munkát sem lehet végezni.
AZ 1937. SZEPTEMBER 23-AN
TARTOTT ELŐADÁS
VAN NÉHÁNY dolog, amiről most kell beszélnem, mert ezek
megértése nélkül más dolgokat sem fognak majd érteni.
Mindenekelőtt az iskolákról kell beszélnünk, azután az
iskolai szervezet és munka alapelveiről, módszereiről és
különösen a szabályokról, azután pedig munkánk tör-
ténetéről. Rövidesen elolvashatják annak a könyvnek az
elejét, amit most írok Egy ismeretlen tanítás töredékei
címmel, ahol leírom, hogyan találkoztam ezzel a szisz-
témával, és hogyan alakult ki a munka.
Sokszor és sokféleképpen elmagyaráztam már, hogy
senki sem tud egyedül, iskola nélkül dolgozni. Azt is vi-
lágosan kell látniuk mostanra, hogy ha egy csoport el-
határozza, hogy a saját elképzelése szerint dolgozik, sehova
sem fog eljutni, mert nem tudják, merre menjenek, és mit
tegyenek. Felvetődik a kérdés: mi az iskola? És felvetődik a
következő kérdés, ami a legfontosabb számunkra: iskola-e ez,
tehát a mi szervezetünk?
Sokféle iskola van. Korábban beszéltem már a négy
útról: a fakír, a szerzetes, a jógi útjáról és a negyedik út-
 117
116

Felvetődik egy érdekes kérdés: nevezhetjük-e magunkat

ról. E felosztás szempontjából az iskoláknak is négy fajtája
iskolának? Bizonyos értelemben talán igen, mert elsajátítunk
van: fakír iskolák, vallásos iskolák, vagy kolostorok, jógi
bizonyos tudást, és ugyanakkor megtanuljuk, hogyan vál-
iskolák és a negyedik út iskolái.
toztassuk meg létezésünket. Bár ezzel kapcsolatban el kell
Továbbá: mitől iskola az iskola? Az iskola általános-
mondanom, hogy munkánk kezdetén, Szentpétervárott 1916-
ságban véve az a hely, ahol valaki tanulhat valamit, tehát
ban úgy értettük, hogy egy iskolának a fogalom teljes értelme
valamit attól az iskolától. Lehetnek nyelviskolák, ze-
szerint kétfokozatúnak kell lennie, két szintet kell
neiskolák, orvosi iskolák stb. De ez a fajta iskola, amiről
tartalmaznia, egyiket az l-es, 2-es, 3-as számúaknak, hogy 4-
beszélek, nemcsak tanulásra szolgál, hanem arra is, hogy
essé váljanak, és egy másikat, ahol a 4-es számúak tanulnak
mássá váljanak. Ennek az iskolának nemcsak tudást kell
5-össé válni. Ha egy iskolának két szintje van, akkor több
adnia, hanem segítenie kell megváltoztatni az ember
lehetősége nyílik, mert egy ilyen kettős szervezet vál-
létezését: e nélkül csupán egy szokásos iskola volna. Tudásra
tozatosabb tapasztalatokat nyújt, gyorsabbá és biztosabbá te-
szükség van, de tudás csak azoktól eredhet, akik korábban
szi a munkát. Tehát, bár bizonyos értelemben nevezhetjük
már bejárták ugyanazt az utat. Tehát annak, aki a munkát
magunkat iskolának, jobb, ha ezt a kifejezést egy nagyobb
vezeti, egy iskolából kell jönnie; ami azt jelenti, hogy
szervezetre tartjuk fenn.
kapcsolatban kell állnia egy iskolával, vagy legalábbis
Mitől iskola az iskola? Mindenekelőtt attól, hogy értik az
korábban egy iskolától kellett útbaigazítást kapnia. Önjelölt,
iskolai munka alapelveit, és van egyfajta fegyelem a
vagy megválasztott vezető sehová sem tudja elvezetni a
szabályokkal kapcsolatban. Amikor az emberek eljönnek az
csoportot.
előadásokra, elmondanak nekik bizonyos szabályokat,
Fokozat szerint is fel lehet osztani az iskolákat. Vannak
amelyeket be kell tartaniuk. Ezek a szabályok a feltételek,
iskolák, ahol az l-es, 2-es, 3-as számú emberek tanulják,
amelyeket betartva részt vehetnek és tanulhatnak. Az első
hogyan váljanak 4-es számúvá, és elsajátítanak minden,
fizetségük az, hogy tartják magukat ezekhez a szabályokhoz,
ehhez a változáshoz szükséges tudást. A következő fokozatot
vagy feltételekhez.
azok az iskolák jelentik, ahol 4-es számú emberek tanulják,
Számomra az volt az első szabály, hogy meg kellett
hogyan váljanak 5-ös számúvá. A további fokozatokról
ígérnem, semmit sem írok le abból, amit hallottam. Majd
szükségtelen beszélnünk, mivel túl távol vannak tőlünk.
elmondom, mit válaszoltam akkor, és hogyan oldódott
118
meg ez a probléma. Azt jelenti ez a szabály, hogy nem
írhatnak annak az engedélye nélkül, aki vezeti munkát, akitől
hallották azt, amit leírnának. Miután a/, engedélyét
megkapták, és leírják, akkor hivatkozniuk kell arra az
emberre, akitől azokat a gondolatokat tanulták, és a
gondolatok eredetére.
Amikor kiadom a Töredékeket, írhatnak. Mindaddig, míg
nincs kiadva, nem írhatnak. Mihelyt a könyv megjelenik,
megszűnik ez a feltétel, de addig nem.
Vannak más szabályok is: nem szabad beszélniük. Ez azt
jelenti, hogy cél vagy szándék nélkül ezeket az eszméket
nem vonhatják be hétköznapi beszélgetésbe. És ha va-
lamilyen szándék és terv szerint beszélnek is - olyanokkal,
akik a munkán kívül vannak -, nagyon elővigyázatosnak kell
lenniük, és nem szabad sokat mondaniuk. Emlékezzenek,
hogy az embereknek fizetniük kell azért, amit meghallgatnak.
Ez a munka alapelve, és nincs joguk olyan eszméket átadni,
amelyekért nemcsak, hogy nem tudnak fizetni, de nem is
lehet elvárni, hogy fizessenek. Jobb minden egyes
alkalommal engedélyt kérni a beszédre.
Egy sajátos szabályról akarok most beszélni, amelyet
ezekben a csoportokban alkalmaztak, és ami igen fontos. El
kell mondanom, hogyan keletkezett ez a szabály, ám előbb
röviden ismertetem a munka történetét. 1915-ben találkoztam
ezzel a szisztémával Oroszországban. Volt egy csoport
Moszkvában, amelyet Gurdjieff vezetett, egy ka-
119
ukázusi görög, aki Közép-Ázsiából jött Oroszországba.
Ezekkel a csoportokkal dolgozva nagyon sokat tanultam, de
1918-ban elváltam tőlük, mert az én szempontomból nézve a
legfontosabb eredeti alapelveiket kezdték elhagyni. Nem
sokkal ezután csoportjának majd minden tagja elhagyta G-t,
csak négyen maradtak vele.
1920-ban Konstantinápolyban találkoztam újra G-vel, és
újra megpróbáltam együtt dolgozni vele, de hamarosan
rájöttem, hogy ez lehetetlen. 1922 elején, amikor Londonban
voltam, G. eljött hozzám, és egy új munka terveiről beszélt,
aminek a megvalósítását Angliában vagy Franciaországban
akarta elkezdeni. Nem hittem túlságosan ezekben a
tervekben, de elhatároztam, hogy teszek egy utolsó kísérletet,
és segítséget ígértem a munkája megszervezéséhez.
Londonban akkor már voltak csoportjaim. Egy idő múlva G.
Megkezdte munkáját Franciaországban. Gyűjtöttem számára
pénzt, és a csoportjaimból sokan elmentek arra a helyre, amit
a pénzükön vett Fontainebleau mellett. Magam is sokszor
odalátogattam, és ez így ment egészen 1923 végéig, amikor
úgy láttam, hogy a dolgok helytelen irányba fordulnak
Fontainebleauban, és eldöntöttem, hogy teljesen szakítok G-
vel.
Ha megkérdezik, hogy mi volt a hiba, csak egy dolgot
mondhatok, ami tényleg teljesen elég ahhoz, hogy mindent
zátonyra futtasson. Akkoriban G. feladta a legtöbb alapelvet,
amiket ő maga tanított nekünk Oroszor-
120
szagban, különösen azokat az alapelveket, amelyek az em-
bereknek a munkára való kiválasztására és felkészítésére
vonatkoztak. Felkészítés nélkül felvett embereket, helyet és
hatalmat adott nekik, megengedte, hogy beszéljenek a
munkáról stb. Úgy láttam, hogy a munkája csődbe jutott, és
azért szakítottam vele, hogy megmentsem a munkát
Londonban. 1924 januárjában itt azt mondtam a
csoportjaimnak, hogy minden kapcsolatot megszakítottam G-
vel és csoportjaival, és hogy szeretném a munkámat a magam
módján folytatni, ahogyan 1921-ben elkezdtem. Szabad
választást ajánlottam: vagy velem maradnak, vagy G-t
követik, vagy teljesen elhagyják a munkát. Azok számára,
akik velem maradtak, bevezettem egy új szabályt,
nevezetesen, hogy ne beszéljenek G-ről, és ne vitassák meg a
Fontainebleau-i munka kudarcának okait. Azért vezettem be
ezt a szabályt, mert meg akartam állítani a képzelődést, mert
miután senki sem tudott semmit erről a témáról, minden szó
puszta kitalálás lett volna, vagy ismétlése annak a
rosszindulatú pletykának, amely G. új embereitől származott,
akiket az én álláspontom szerint egyáltalán nem lett volna
szabad a munkába bevonni. Azt mondtam, hogy aki erről
bármit meg akar tudni, forduljon hozzám.
Ez a szabály megmaradt, soha nem vontam vissza, bár az
emberek sosem fogták fel megfelelően, és mindenféle
kifogást találtak ki, sőt még azt is állították, hogy ez
121
a szabály másoknak szól, nem nekik. Fel kell fogniuk, hogy
minden szabály az önemlékezésért van. Először: ön-
magukban véve is van céljuk, és másodszor: az önemlé-
kezésért vannak. Nincs olyan szabály, ami ne az önem-
lékezésért volna, bár önmagukban más céljuk is lehet. Ha
nincsenek szabályok, munka sincs. Ha nem értik a szabályok
fontosságát, az iskola lehetősége eltűnik.
Miss. F: Miért mondja, hogy helytelen úgy beszélni a
szisztémáról, hogy nem említjük, honnan származik? Mr.
Ouspensky: Mert a forrás említése nélkül lopás volna
beszélni róla. Például nem vehet el eszméket egy könyvből a
könyv megemlítése nélkül. Az emberek pontosan ezt teszik a
könyveimmel; állandóan gondolatokat lopnak belőlük.
Mr. M: Mennyi ideig állt fenn az iskola Moszkvában? Mr.
Ouspensky: Moszkvában több évig működött. Mr. M:
Mekkora volt?
Mr. Ouspensky: Az iskola nem itt, vagy ott van. Azelőtt
Közép-Ázsiában létezett. És hogy milyen régóta? Indokolt
azt hinni, hogy a tizenkilencedik század elején vette fel ezt a
formát, és alakította ki ezt a nyelvezetet.
Mr. M: Állítja-e ez a tudás, hogy kapcsolata van ezo-
terikus tudással?
Mr. Ouspensky: Természetesen, különben nem volna
értelme. Egy iskola csak egy másiktól indulhat, különben
csak formális találmány volna.
122
Mr. M: Ez tehát megszakítás nélküli láncolat?
Mr. Ouspensky: Annak kel l lennie, bár nem tudja nyo-
mon követni. A kapcsolatokat csak az eszmékre és a fo-
galomhasználatra vonatkozóan lehet követni. Ez a szisztéma
Keletről érkezett, a terminológiája mégis európai.
Terminológiájában nyilvánvalóan-tizennyolcadik századi
orosz szabadkőművesek közvetítésével,-korábbi szerzőkhöz
kapcsolódik, például Dr Fluddhoz.
Miss. J: Azt ígérte, el fogja mondani, milyen értelem-
ben nevezhetjük ezt iskolának?
Mr. Ouspensky. Azt hiszem, már válaszoltam erre. Csak
egy kétszintes iskola megbízható. Egy másfajta iskola lehet
iskola ma, és holnap már nincs, ahogy a moszkvaival is
történt. Azt is elmagyaráztam régebben, hogy ami
egyvalakinek iskola, az nem iskola f|y másiknak. Sok múlik
a személy hozzáállásán, én munkáján.
Miss. R: Ha az iskolák valóságos élő lények, miért lesz
végük?
Mr. Ouspensky: Mit ért azon, hogy az iskolák élő lé-
nyek? Ez homályos és pontatlan. De ha szó szerint vesszük,
akkor ez teljesen megvilágítja, hogy miért múlnak el az
iskolák. Előbb-utóbb minden elő meghal. Ha az emberek
meghalnak, az iskoláknak is meg, kell halniuk.
Előadásaimban elmagyaráztam, hogy egy iskola bizonyos
feltételekhez van kötve. Ha megs zü nt et ik ezeket a
feltételeket, az iskola is megszűnik. Ha volt is Kanton-
123
ban vagy Wanhsienben iskola, lehet, hogy elpusztították, és
most nem létezik.
Miss. R: Az eszmék megmaradnak? Mr. Ouspensky: Az
eszmék nem tudnak repülni. Emberi fejekre van szükségük. És
az iskolák nem eszmékből állnak. Állandóan elfelejtik, hogy az
iskolák azt tanítják, hogyan fejlesszük létezésünket.
Mr. F: Régebben nem írták le az ideákat? Mr. Ouspensky:
Lehet, hogy leírták, de az ideákat különböző formákban lehet
rögzíteni. Például úgy, hogy azok magyarázata nélkül, akik
értik, vagy pedig a létezés megváltoztatása nélkül senki sem
képes kutatni azokat. Vegyék csak az Evangéliumot -
rejtjelezéssel van írva. A megfejtéshez ismerni kell a kulcsot.
Különben csak egy történelmileg kétség bevonható írás lenne,
amely sokszor rossz irányban hat.
Mr. F: Meg fogja adni a szisztéma az Evangélium
kulcsát?
Mr. Ouspensky: Néhányat igen, de ne számítson az
összesre. Sokat csak a létezés megváltozását követően lehet
megkapni, ez nem lehet csak tudás kérdése. Újra el-
feledkeznek a létezésről. A létezés megváltozása a magasabb
központokkal való kapcsolatot jelenti. A magasabb
központok sok mindent képesek megérteni, amit a kö-
zönségesek nem.
Mr. F: Az iskola önfejlesztő?
 124
Mr. Ouspensky. Hogy érti ezt? Ha kérdése az iskolák
eredetére vonatkozik, akkor nem tekinthetők önfejlesztőnek,
mert egy iskolának mindig egy másik iskolától kell erednie.
Mr. F: Elérhet-e magasabb szintre egy iskola, mint ahol
eredetileg volt?
Mr. Ouspensky: Igen, ha az iskolai munka módszereinek
és alapelveinek megfelelően működik, akkor növekedhet. De
emlékezzenek, hogy az iskola szintje a benne lévők létezési
szintjétől függ.
Mr. F: Azt mondta, a szabadulást csak azoktól lehet
megtanulni, akik már megszabadultak.
Mr. Ouspensky: Pontosan, a börtön példázatában. És ez azt
jelenti, hogy egy iskola csak egy másiktól eredhet. Mrs. D:
Egy iskolában válhat-e mindenki 4-es számúból 5-ös
számúvá, vagy csak néhányan?
Mr. Ouspensky: Elvileg nincs korlát. De érteniük kell,
hogy a 4-es és az 5-ös számú ember között hatalmas kü-
lönbség van. A 4-es számú ember állandó gravitációs köz-
pontot szerzett, ám minden másban közönséges ember. Az 5-
ös számú ember egészen más. Már birtokában van az egység,
az állandó „én" és a tudatosság harmadik állapota, vagyis az
ön-tudatosság. Ez azt jelenti, hogy ébren van, képes
emlékezni önmagára amikor akar, és működik benne a
magasabb érzelmi központ, ami sok új képességet ad neki.
125
Mrs. D: Az tehát a cél, hogy megpróbáljunk 5-ös szá-
múvá lenni?
Mr. Ouspensky: Először azon gondolkozzanak, hogyan
váljanak 4-es számú emberré, különben az egész csak
képzelődés lesz.
Mrs. S: A 4-es számú embernek kevesebb „én"-je van?
Mr. Ouspensky: Lehet több is, de jobban uralkodik fe-
lettük.
Mr. A: Közvetlen fő célként az érzelmi élet kizárását
tanácsolja?
Mr. Ouspensky: Nem, teljesen mást; az érzelmi élet a
legfontosabb. A szisztéma a negatív érzelmek kiküszöbö-
léséről beszél. A negatív érzelmek a józanész és az elmebaj
között vannak. Nem nevezhető épelméjűnek az, akinek a
gravitációs központja a negatív érzelmek, és az ilyen ember
nem fejlődhet. Először normálissá kell válnia.
Mr. A: Azért beszéltem az érzelmi élet kizárásáról, mert
azt mondta, hogy minden érzelmünk negatívvá válhat.
Mr. Ouspensky: Igen, azzá válhatnak, de ez nem azt
jelenti, hogy mindegyik negatívvá is válik. A fejlődésben
legfontosabb részünk az érzelmi központ. Sok mindent csak
az érzelmi központtal lehet megérteni. Az intellektuális
központ nagyon korlátozott, nem lehet messzire jutni vele. A
jövő az érzelmi központé.
De meg kell érteni, hogy a negatív érzelmek igazából
nem az érzelmi központban vannak. Egy mestersé-
126
ges központ irányítása alatt állnak, és ez az egyetlen esélyünk
arra, hogy megszabaduljunk tőlük. Ha nem mesterséges
lenne a központjuk, hanem valóságos, nem volna esély, hogy
megszabaduljunk tőlük, mert az azt jelentené, hogy
hasznosak, vagy valahogyan hasznosak lehetnek. A
mesterséges központot a gépezet hosszantartó hibás
működése hozza létre. Nincs benne semmi hasznos. Ezért a
negatív érzelmeket ki lehet zárni, nem szolgálnak semmilyen
hasznos célt.
Mrs. S: Tehát egyikünk sem használja helyesen az ér-
zelmi központját?
Mr. Ouspensky. Miért nem?
Mrs. S: Nem azt mondta, hogy nincsenek pozitív ér-
zelmeink?
Mr. Ouspensky: A pozitív érzelmek egészen mások, azok
a magasabb érzelmi központhoz tartoznak. Az 5-ös számú
embernek vannak pozitív érzelmei. Bármely érzelmünk ne-
gatívvá válhat, bár, mint említettem, ez nem azt jelenti, hogy
mindegyikük negatívvá is fog válni. Ugyanakkor érzelmeink
nem megbízhatóak mindaddig, amíg nincs ellenőrzés, és
amíg alszunk. De egyre inkább megbízhatóvá válnak, ha
kevésbé alszunk, és több uralmat szerzünk felettük.
Mr. D: Szenved-e az iskola, ha egyik tagja megszeg egy
szabályt?
Mr. Ouspensky: Attól függ, mennyire fontos szabályról
van szó. Egy szabály megszegésével tönkreteheti az
127
iskolát. Vagy pedig a vezető bezárhatja, ha bizonyos sza-
bályokat megszegtek.
Mr. F: Azt mondja, hogy a kétszintű iskola hatékonyabb.
Hogyan tud a két rész egyesülni?
Mr. Ouspensky: Ezt csak a gyakorlatban tanulhatja meg.
Ha egy iskolának két szintje van, sokkal többre képes.
Mrs. B: Más európai országban is létezik ez a szisztéma?
Mr. Ouspensky: Még nem hallottam róla.
Mr. M: Van valami köze az iskolai szervezethez a kö-
zösségi életnek?
Mr. Ouspensky: Attól függ, milyen közösségi életre
gondol. Például évekkel ezelőtt Oroszországban léteztek
Tolsztoj Telepek. A legtöbbjük története azonos. Emberek
elhatározták, hogy együtt fognak élni, vettek földet stb., aztán
három nap múlva veszekedni kezdtek, és mindez semmire
sem vezetett.
Mr. M: Olyan csoportra gondolok, akik egy épületben
laknak.
Mr. Ouspensky: Ez legelőször is attól függ, hogy ki szer-
vezi. Ha ők maguk, akkor általában sehova sem vezet. De ha
egy iskola szervezi, bizonyos alapelveknek és bizonyos
szabályoknak megfelelően, akkor talán hasznos lehet.
M/55. R: Az iskola szervezőjének van hatalma?
Mr. Ouspensky: Van felelőssége, tehát kell, hogy legyen
hatalma.
128

Miss. R: Honnan ered ez a hatalom?

Mr. Ouspensky: A tudásából, az értéséből, a létéből.
Kérdés: Ha valaki nem képes haladni a szisztémával, az
rosszabb, mintha el sem kezdené?
Mr. Ouspensky: Ha belevág, saját magán kívül senki sem
fogja megállítani.
Mr. M: Hogyan egyeztethető össze ez azzal, amit
mondott, hogy nincs biztosíték?
Mr. Ouspensky: Ez a munkájától függ. Én hogyan sza-
vatolhatnám az ön munkáját?
Mr. M: De megmarad a munka lehetősége? Úgy értem,
ha valaki dolgozik.
Mr. Ouspensky: A katasztrófákat kivéve, igen. Bizony-
talan időket élünk. Ami a biztosítékot illeti - saját erő-
feszítéseinktől függ, mit kaphatunk, és ki-ki a saját koc-
kázatára dolgozik. De egy idő elteltével látni kezdi: „Ezt
kaptam, ami azelőtt nem volt nekem." Tehát az ember
apránként biztosabb lehet a dolgában.
Mr. A: Gondolom, arra sem tud garanciát vállalni, ami a
személyes tapasztalatokat illeti, hogy fognak-e csalódni az
emberek? Tekinthetik valóságnak az illúziót?
Mr. Ouspensky: Igen, könnyen előfordulhat, de ha em-
lékszik arra, amit mondtak, megtanul különbséget tenni.