Annyi érzés örvénylik most bennem

nem tudok örökké rólad írni

nem tudok szépségedet éltető
aranykönnyeket finomra sírni

Tudom, hogy vagy, hogy itt és erősen

tombolsz, akárcsak egy régen veszett,
és őrült eb, kit kötnek a láncok,
de hús helyett csak szíveket evett

Látod, az enyém ócska volt, használt,

így keseredett az évek alatt
fájdalmas kínként érte torkodat
minden átkozott, haldokló falat

S én néztem, néztem oly szép vesztemet

félve, ostobán csodáltam a lányt
ki egy mosollyal végre megölte,
széttépte bolond-szegényt, a hitványt.