Janus Pannonius pécsi püspök, humanista költő portréja

1. A magyar reneszánsz első korszaka, a humanizmus eszmeáramlata

A humanizmus kiteljesedése Magyarországon Hunyadi Mátyás (1458-1490) uralkodásának

idejére tehető. A magyar humanizmus Itália műveltségéből táplálkozott. Miután Mátyás 2.
feleségével, a Nápolyból származó Aragóniai Beatrixszal házasságot kötött, visegrádi
udvarában jelentős humanista központ jött létre (Antonio Bonfini, Janus Pannonius, Galeotto
Marzio költő). A humanistákat támogató kulturális központ volt még ekkor Pécs és
Nagyvárad is.

Eszmerendszerére jellemző, hogy a középkori túlvilágközpontú felfogással szemben a

földi élet új jelentőséget nyert e korban, a boldogság keresésében újra felfedezik a
szerelem, az egészséges emberi test és a természet szépségét. Fontos lesz a
barátság, a család, a haza és a történelmi múlt fogalma is.

A művészi ábrázolás témájává, s mércéjévé is a természet válik. A mesterkéltnek ítélt

gótikus ízléssel szemben, a természetes arányok, a természet harmóniája és
egyszerűsége vált az új stílus legfontosabb formai mércéjévé.

Megjelent az antik szerzők művei iránt megnyilvánuló tudós érdeklődés is. A

humanizmus első törekvései közé tartozott a művelt, igényes antik mintát követő latin
nyelvhasználat megteremtése. A humanista embereszmény a sokoldalú, a világ
minden jelensége iránt érdeklődő, művelt ember (polihisztor, pl.: LEONARDO).
Felértékelődik az egyéniség: a humanista ember célja tehetségének kibontakoztatása, s
büszke is személyes teljesítményére, melyért megilleti a hírnév és a dicsőség, nem
maradt többé az anonimitás homályában az alkotó, mint a középkorban.

2. Janus jelentősége, költészetének kedvelt témái, műfajai

A magyarországi humanista elit legtehetségesebb képviselője a szlavóniai születésű,

valószínűleg horvát anyanyelvű Janus Pannonius volt, Vitéz János váradi püspök
unokaöccse, aki Európában is elismert volt. Az ő költészetében jelent meg
irodalmunkban a reneszánsz tematika: az egyén, testi és lelki problémáival, a családi
összetartozás (édesanyja iránti szeretete), a közösség, a haza, a hazai táj és a természet
szeretete. Mint humanista embernek a legfőbb élménye és ihletforrása a kultúra, a
tudomány, a művészet, de főleg a költészet. Egész költészete a jellegzetes reneszánsz
műfajokra épül:
1. epigrammák

a, pajzán epigramma: Szilviához (szerelmi, erotikus epigramma),

b, szatirikus epigramma: (Gryllushoz)
c, dicsőítő epigramma: Pannónia dicsérete (költői öntudata jut benne kifejezésre)

2. elégiák

• Búcsú Váradtól, Egy dunántúli mandulafáról, Saját lelkéhez

3. Janus rövid életrajza

Neve fölvett név volt, jelentése: Magyarországi János. Eredeti neve valószínűleg
Csezmicei János volt. Csezmicén született. Nagybátyja Vitéz János nagyváradi
püspök volt, aki Janust Itáliába, Ferrarába küldte a veronai származású Guarino
mesterhez tanulni. A mesterköltő, tudós és pedagógus meggyőződése volt, hogy a
műveltség és tudás erkölcsileg megnemesíti az embert, s a szónoklás
tudományának mesteri használatát minden tanítványától elvárta. A magyar nevű
diák neve itt lett Janus Pannonius.

Ferrarában rövid tömör epigrammákban szólalt meg szerelmi költészete.

Padovában egyházjogot tanult. Költői tehetségével kimagaslik a többi diák közül.
Janust azért taníttatták Hunyadi-költségen, hogy hazáját szolgálja majd. Hazahívták, s
pécsi püspöknek nevezi ki Mátyás, mint megbízható embert, hogy központosító
politikájában az egyház mellette legyen. Fel kellett szentelnie magát, azonban lelke
mélyéig világi ember maradt. Janus Pannonius nem érezte jól magát az elmaradott
magyarországi feudális viszonyok között. Egész életében visszavágyott Itáliába,
hiányzott neki a szellemi nyüzsgés, a fejlett kultúra. Ekkor már az elégia volt a
legjellegzetesebb kifejezési formája.

Ő is részt vett a Mátyás elleni összeesküvésben (közvetlen köre szervezte, mert nem
értettek egyet hadjárataival… emiatt megadóztatta leghűségesebb nemeseit is) ezért
elmenekült, menekülés közben Horvátországban halt meg tüdőbajban (ifjúkorától
szenvedett ebben) 38 évesen.
Testét kátrányos koporsóban Pécsre szállíttatták Mátyás parancsára, a
Székesegyházban temették el.
Janus Pannonius csontjait 1991-ben a pécsi székesegyház renoválásakor fedezték fel. 
A csont alapján megállapított életkor, a magasság, valamint a betegségek, amelyben az
elhunyt szenvedett, mind megfelelt annak, amit Janus önmagáról írt. Az
antropológusok szakvéleménye mellett a sír helye, a kátránynyomok, és az, hogy a
csontváz bal tenyere alatt, a jobb combnyakon az 1464-ben felszentelt II. Pál pápa
ólomból készült bulláját fedezték fel a kutatók, mind azt támasztotta alá, hogy Janus
Pannonius nyughelyére bukkantak.

4. Humanista jegyek a költeményekben

Janus Pannonius a pádovai egyetem után hazatért Magyarországra, az Itáliához képest

elmaradott földre, ahol magányos szigetként képviselte a műveltséget. Mátyás király
szolgálataiért pécsi püspöknek nevezte ki, de tudatosan vállalta a humanista költő
szerepét.
Még hazatértekor Vitéz János látogatására írta a Búcsú Váradtól című latin versét,
mely az első Magyarországon írott igazán rangos humanista költemény. Elégikus
hangvételű a vers, ahogy a legtöbb Magyarországon született vers, melynek oka a
művelt ember szellemi magánya és testi betegsége, a tüdőbaj. A vers rezignált
hangulatának közvetlen oka, Várad, a civilizáció szigetének érzett város elhagyása.
Ellentétes hangulat jellemző a költeményre, mert bár a fájdalmas búcsún van a
hangsúly, mellette az új kaland öröme is megjelenik(refrén).
A reneszánsz ember értékrendje tükröződik a versben, azoktól a dolgoktól búcsúzik,
melyek a reneszánsz ember számára fontosak. Búcsúzik a kényelemtől, a
hőforrásoktól, Vitéz János könyvtárától és a város szent szobraitól is.
A város dicsőítésének természetesen antik utalások is részei: “Zephyrus”, “Phoebus”
azaz Apollon a művészetek istene és a Múzsák említése, melyek Váradra költöztek, a
hazalátogató költő a humanista reneszánsz műveltség otthonaként mutatja be Szent
László városát.

Egy dunántúli mandulafáról című verse már pécsi püspöksége idején született
epigramma-formába sűrített elégia. A hamar kivirult mandulafa a költő magyarországi
pályaszakaszát a korán érkezett költő tragikus sorsát szimbolizálja, a mostoha
magyarországi viszonyok között. A tragikus sorsot az “Ám csodaszép rügyeit zúzmara
fogja be majd!” sor vetíti elénk. A vers a görög-latin műveltség jellegzetes helyszíneit,
kifejezéskészletét alkalmazza.

A Pannónia dicsérete című epigrammában költői öntudata jut kifejezésre. A

büszkeség hangja szólal meg versében, mert az Európa szellemi központjától távol élő
költő hazájában is megállja a helyét. A középkori lovagi értékrendhez képest - ahol a
katonai dicsőség a legfontosabb - Janus Pannonius a szellemi dicsőséget mint új
értékrendet fogalmazza meg, sőt ítél fontosabbnak versében.

Saját lelkéhez című elégiájában, halálos betegségében az újplatonista szemlélet egyik

legfontosabb gondolatát írja újra, melyet lélekvándorlásnak is nevezhetnénk. Lényege,
hogy az égi szférából újra és újra a földre alászálló lélek feledése nem teljes, ezért
tudatlanul visszavágyik az égbe, mert otthontalannak érzi magát a testében. A versben
ezzel a gondolattal szólítja meg a költő a lelkét. Majd elénk tárja az égi lelke és
gyenge teste közötti kibékíthetetlen ellentétet.
A költő a lélekvándorlás gondolatához menekülve az öntudatlan állatok boldog léte
után vágyakozik. Talán a méh és a hattyú metaforával azt is kifejezi a költő, hogy csak
egyedül a költészet lehet méltó társa a léleknek (“Röpködj inkább, mint a szelíd méh”,
S légy ragyogó hattyú mely a tavon dalol is.”).