Néha szeretnék megmaradni

a metró négyes ülésében,

annak is a hátsó bal oldalán,
mert miután leszállsz, már
nem zakatol úgy a szívem
már nem érzem az égető kardokat
miket szemeid mohó lángjai
szúrnak belém, de még simogat
illatod, még látom, ahogy a huzat
egy váratlan pillanatban
meglebbenti hajad, s bennem egy
egész romokba dőlt világot
hisz még itt vagy, mégis
talán elérhetetlen távol