You are on page 1of 8

5 A szív

zakatol,
ha a bor
bakator

XII. évfolyam,
9. (133.) szám
2021. október
8. Városunk szülötte, dr. Wilhelm Imola
kutatóorvos kapta a L’Oréal–UNESCO
A nőkért és a tudományért elismerését

Megőrzik Csokaly épített örökségét


Fotókiállítással és kiadvánnyal ismertetik a falu neves kúriáit

A Fényes-kúria. A kiállításon a régi és jelenlegi állapotukat ís láthatjuk

Béres Csaba polgármester: Székelyhíd városvezetésének terveiben szerepel a romokban lévő kúriák felújítása

Régmúlt Csokaly elnevezéssel ren- A projekt egyik részét a kiállítá- A tárlatnyitón Béres Csaba pol-
deztek kiállítást a csokalyi refor- son bemutatott neves csokalyi kú- gármester elmondta, hogy Szé-
mátus egyházközség gyülekezeti riák régi- és jelenlegi állapotukban kelyhíd városvezetésének távlati
termében. A tárlat a Pro Csokaly látható, artisztikusan ábrázolt képei terveiben szerepel a romokban lévő Az épületek történetéről olvashatunk a kúriákat bemutató kiadványban
Egyesület nyertes pályázatának a jelentik. A szintén helyi kúriákat kúriák felújítása és hasznossá téte-
része, amelyet a magyar agrármi- bemutató kiadványban pedig az le, bevonva ezeket a város turisz- megcsodálni ezen épületeket. A Fé- vagy a Papp-Szász kúriát, amely a
nisztérium és a Hungarikum Bi- ezekről készült képek mellett rö- tikai vérkeringésébe: „Ha ezeket nyes-kúriát, amely a csokalyi szüle- tervek szerint egy gasztronómiai
zottság támogat – fejtette ki Antal
Noémi projektfelelős.
vid leírás által ismerhetik meg az
érdeklődők az épületek történetét.
szépen fokozatosan felújítjuk, lesz
az embereknek oka ellátogatni és
tésű Fényes Elek közgazdasági sta-
tisztikai és földrajzi író nevét viseli,
egyesületnek fog helyet
biztosítani a jövőben.” 3
A székelyhídi oltóközpont Városunkba látogatott a sportminiszter
működéséről Megtekintette a városi tanuszodát székelyhídi láto-
gatásán Novák Károly Eduárd, Románia ügyvivő
létesítményébe. Felvázolták terveiket a tanuszoda
működésével kapcsolatosan és a gyerekek egészsé-
ifjúsági és sportminisztere október 14-én. A tárca- gének megőrzéséről beszélgettek a sport és főként az
Nélkülözhetetlen, hogy minden Székelyhídon továbbra is a Pfi- vezető Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, Barta úszás révén.
lehetséges lépést megtegyünk zer–BioNTech koronavírus ellen Imre, a Petőfi Sándor Elméleti Líceum igazgatója, Novák Károly Eduárd, mint ismeretes, több para­
saját és hozzátartozóink egész- kifejlesztett vakcinájával (más né- valamint az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus limpián sikeresen szerepelt, a 2012-es londoni játéko-
ségének védelméért, valamint a ven Comirnaty) oltanak. Iskola képviselői – Barta József István igazgató és kon világrekordot felállítva aranyérmet, idén Tokióban
járvány megfékezéséért, amikor Kovács Lajos lelki vezető – társaságában látogatott pedig ezüstérmet nyert.
nagyon sok fertőzöttet azono- A városi oltóközpont a követke­ Bihar megye első sikeresen üzembe helyezett ilyen ÉR HANGJA
sítanak országszerte, a kórházak ző program szerint működik:
megteltek és az orvosok küzde- – hétfőtől péntekig: 15 és 20 óra
nek a betegek életéért az intenzív között;
osztályokon. – szombaton: 8 és 20 óra között.
Az oltás jelenti a legkézenfek- A koronavírus elleni oltás in-
vőbb védekezést a Covid-19 fer- gyenes!
tőzés ellen, csökkenti a fertőzés és A harmadik, emlékeztető koro­
a vírus továbbadásának valószí- navírus elleni védőoltásra is lehet
nűségét, és jelentősen csökkenti a jelentkezni, a következők szerint:
súlyos vagy halált okozó megbete- – súlyosan immunhiányos embe-
gedés kockázatát. reknél a második adag után leg-
A székelyhídi városvezetés arra alább 28 nappal adható, de orvosi
kéri a lakosokat, hogy ne féljenek, ajánlás szükséges; vagy
bízzanak az orvostudományban és – minden ember számára beadha-
oltassák be magukat minél előbb! tó legalább 180 nappal a második
Aki be szeretné oltatni magát, adag után, és nincs szükség orvosi
időpontot foglalhat a székelyhídi ajánlásra.
oltóközpontba a 0740-685332-es Béres Csaba polgármester és Csu-
telefonszámon, vagy jelentkezhet a ka József-György alpolgármester
centrumnál, a Zólyomi Dávid utca októberben megkapta a harma-
11. szám alatt (a munkásklub néven dik, emlékeztető dózist a Pfizer–
ismert épületben)! A hívásokat na- BioNTech oltóanyagból.
ponta 8 és 20 óra között fogadják. ÉR HANGJA Novák Károly Eduárd ügyvivő ifjúsági és sportminiszter (balról a második) megtekintette városi tanuszodát
2 2021.
október

Szűkebb körű, de hangulatos szüreti bál Hegyközszentmiklóson

Több helyen megálltak a fiatalok és bemutatták a tanult táncokat a nézelődők örömére Ágyi Kálmán kocsis és az egyik vidám csapat, akik hívogatták a település lakosait a bálba

„Megérett, megérett a fekete szőlő, retre a megfelelő eszközöket a da- szülés alatt sikerült szebbnél szebb Kálmán, Kőrösi Gyula, Pócsi János fiatalokat. A bál este 8 órakor vette
ne menj arra csárdás kisangyalom, rálót, puttonyt, prést, pincét, hogy népdalokkal gazdagodniuk. kocsisok emelték. A szüreti felvonu- kezdetét, betartva az egészségügyi
megfog a kerülő…” könnyen megközelíthető legyen. Igaz, idén kicsit másképp zajlott a lás napsütéses időben szombat kora szabályokat. Elsőként bevonultak a
Megszemléli a szőlőhegyet, milyen a bál, mivel betartották a járványügyi délután vette kezdetét, régi hagyo- szüreti bálosok és bemutatták a ko-
Ősszel természetes, hogy ünnepe­ termés, elég édes-e a szüretre, meg szabályokat és csak megengedett lét- mányoknak megfelelően szekerek reográfiájukat, ezután kezdődhetett
lünk szüreti mulatsággal Hegy­ van-e a megfelelő cukorfoka? Idén számmal kezdődhetett, de a kitűnő vitték a fiatalokat végig a falun, akik a bál. A résztvevőket vacsorában
közszentmiklóson. meleg volt a nyár, kedvezett a sző- hangulat nem maradt el. Hogy igazi szüreti dalokat énekeltek. Több he- részesítették a szervezők. A talpalá-
lőnek és elmondható, hogy jó a ter- szüreti bálos hangulat legyen, a pá- lyen megálltak és bemutatták a ta- valót az érköbölkúti Darabont Attila
Elérkezett az ősz, a betakarítás ideje, més. Jöhet a szüret(i bál)! Fiataljaink rok lovas fogatokkal járták be a falut, nult táncokat a nézelődők örömére, biztosította, fergeteges hangulatot
amikor a szentmiklósi munkásem- összefogtak, Kaszoni Mária tanárnő hívogatták a helyieket az esti bálba. a kisdobos Papp Loránd eldobolta teremtett a teremben. Köszönet a
ber megnézi munkája gyümölcsét, vezetésével tíz pár részvételével. Rö- Az esemény fényét lóval és díszes a hívogató versét. A nézőközönség szervezőknek a munkájukért!
amiért dolgozott, előkészíti a szü- vid, mindössze háromhetes felké- szekérrel id. Tankó Vilmos, Ágyi süteményekkel, üdítőkkel kínálta a BÉRES ANGÉLA

Az érmelléki háztáji sertéstartás múltja, jelene és jövője


Számos ok miatt visszaszorult az egykor Az EU-csatlakozás A sertéspestis terjedését meg-
általános sertéstartás egy emberöltő alatt. árnyoldala akadályozandó, olyan törvény-
Az EU-előírások betartása elnehezítet­ tervezetek is napvilágot láttak,
te, a 2017-es sertéspestis pusztítása pedig Aztán 2007-ben Románia be- miszerint egy háztáji gazdaság-
padlóra küldte az ágazatot Érmelléken is. lépett az Európai Unióba és ban maximum öt darab sertés
A bizonytalanság ellenére Érköbölkúton az uniós követelményeknek tartható. Szerencsére az ilyen
megcsillant a jövő reménye! megfelelően első lépésben be- tervezetek nem léptek hatályba.
szüntették a csürhét. Ekkor a
A ’90-es években Románia sertésállománya falusi ember értetlenül állt a Vállalkozás
igencsak gazdag volt. A falvakon, községek- tiltás előtt, hiszen nem tudta bizonytalanságban
ben élő emberek többsége otthon tartott elképzelni a sertéstartást csür-
sertést. Nem volt ritka az olyan falusi gaz- he nélkül. De jött az unió, a Reménykedve abban, hogy a
daság sem, ahol a sertések száma, malacok- követelményeknek eleget kel- háztáji disznóhúsnak lesz még
kal, kocákkal, hízókkal meghaladta a száz lett tenni. Aztán a falusi ember kelete, ifj. Dormány Sándor
darabot is. Szegény volt az a ház, ahol nem alkalmazkodott, megoldotta a érköbölkúti gazda, gyermekko-
volt legalább két-négy koca. Mivel min- sertésnevelést csürhe és lege- ri jó barátom elkezdett sertés-
denki rendelkezett saját szántófölddel, amit lő nélkül is. A rendszerváltás, tartással foglalkozni. Gazdasá-
legtöbbször maga művelt vagy saját részre majd az uniós tagság magával Ifj. Dormány Sándor érköbölkúti gazda sertéstartással kezdett el foglalkozni gában eddig főleg szarvasmar-
műveltetett, ezért kialakult a takarmány is hozta az állami gazdaságok, hákkal foglalkozott, most pedig
a jószágok számára. Ekkor sok munkálatot állatneveldék, komplexek privatizálását is, zött sertések mellett az egészségeseket is. A sertéssel próbálkozik, mégpedig a belga pietrán
végeztek jószágokkal, kézi erővel is. Az ál- amik javarészt bezártak vagy idővel meg- hír bejelentésekor még senki sem garantálta, fajta tartásával. Erről azt kell tudni, hogy rövid
lami sertésneveldékben is rengeteg jószágot szűntek. A jószágvásárok még működhet- hogy a gazdákat kárpótolni fogják. Ezekben a időn belül nagy hústömeget termel és elegendő
hizlaltak. Ennek egy részét saját feldolgozás- tek, így a falusi ember továbbra is a háztáji falvakban a teljes sertésállományt kiirtották. mennyiségű szalonnát is. Beszélgetésünk során
ra tenyésztették, más részét pedig exportra. jószágtartásnál maradt. Mivel a vírus az emberre nem jelent veszélyt, elmondta, hogy ez a sertésfajta sokkal drágább
Nagyobb községekben és vidéki városokban ezért nem foglakoztak vakcina kifejlesztésé- a többi fajtánál, mivel nagy a húshozama. Az
hetente vagy időszakosan termény- és jó- Sertéspestis: az egészséges vel és a jószágok beoltásával, ami a mai napig eddig meghizlalt sertéseket és malacokat is na-
szágvásárok is működtek anno. Itt az emberek sincs megoldva. gyon jó árban tudta értékesíteni. Ő is tart a ser-
értékesíthették a malacokat, hízókat és egyéb állományt is lemészárolták téspestistől, főként, hogy Köbölkúton is voltak
állatokat. Az ebből származó jövedelem a fa- Négy éve, 2017-ben bekövetkezett az, amire Elment a kedve a gazdáknak gócpontok, amiket megszüntettek. Próbálja ő
lusi gazdálkodó ember bevételének fontos ré- senki sem számított, megjelent az afrikai ser- is betartani a szabályokat annak érdekében,
szét képezte. Novemberben és decemberben téspestis, ami nagyon gyorsan terjedt és telje- a sertéstartástól hogy a fertőzés ne kerüljön be a gazdaságába.
felvásárlók sora járta a falvakat állatszállító sen leamortizálta egyes falvakban a sertéstar- A károsult gazdákat az állam kárpótolta, hogy A körzeti állatorvosok elmondása szerint a

I Ó
kocsikkal, akik nagyon sok gazdától megvet- tást. Az állam úgy próbálta a vírus terjedését a három hónapos karantén leteltével egészsé- sertéspestis terjedése most sem állt meg, a

RÉ G
ték a vágni való disznót. Ilyenkor mindenki megakadályozni, hogy elrendelte a jószág és ges sertéseket tudjanak vásárolni. Ekkor azon- települések karanténból karanténba esnek
nagyon várta a „szedőket” és bízott benne, terménypiacok bezárását, és a gócpontok fel- ban sok kisgazdának elment a kedve a sertés- át, mivel mindig megjelenik a vírus egy-
hogy jó árat sikerül velük kialkudni. Az ün- számolását az állam és az állategészségügyi tartástól. Mára már sokan egyáltalán nem tar- egy gazdaságnál. Ez azt jelenti, hogy tilos
nepekre mindenkinek jól jött egy kis pluszjö- és élelmiszer-biztonsági központ (DSVSA) tanak kocát, nem szaporítanak. Van, aki vesz a sertések eladása és a gazdaságból történő
vedelem. Persze arra mindenki gondolt, hogy szakembereinek segítségével. Voltak olyan te- egy-két malacot s maga felhizlalja, vagy már elszállítása ezeken a településeken.
saját részre a legszebb jószágokat hagyja meg. lepülések és sertésneveldék, ahol a teljes ser- eleve hízót vesz és azt vágja le. Nagyon sokan Ezeknek a tényeknek a függvényében igen-
A felelős gazda ilyenkor a jövő évre is tervezett tésállományt lemészárolták, azoknál a gazda- vannak már, akik a disznóhúst, ami a család csak megkérdőjeleződik a háztáji sertéstartás
és hagyott malacot, amit jövő télre felhizlalt. ságoknál is, ahol nem volt fertőzés. Így tör- asztalára kerül, boltból vásárolják meg. jövője. Vajon gyermekeinknek, unokáinknak
Ezeket a malacokat az ember tavasszal aztán tént ez például Bihar megye több falujában is, Sajnos Románia gazdasága mára oda jutott, lesz még részük nagy disznótorozásokban, és
kicsapta a csürhére, ami ekkor még minden mint például Érolaszi, Albis és Vedresábrány. hogy az sertéshússzükségletnek a negyedét sikerül-e újraéleszteni a vidéki, hagyományos
faluban létezett. A csürhén, a jó legelőn még a Az emberek felháborodva álltak a hír előtt, tudja megtermelni, háromnegyedét pedig életmódot és a vele járó szokásokat?
gyengébb malacok is kifejlődtek. miszerint le fogják ölni a jószágokat, a fertő- importálnia kell más országokból. ANTAL JÓZSEF falugazdász
2021.
október 3
Igényelhető a fűtéstámogatás Őrzik Csokaly épített örökségét
Megkezdte a 2021–2022-es időszakra vonat-
kozó fűtési támogatás igényléséhez szükséges
A fűtéstámogatás küszöbértékei:
formanyomtatványok kiosztását, illetve a ké- Havi egy főre eső Fűtéstá-
relemhez szükséges okiratok fogadását ok- átlagjövedelem mogatás*
tóber második felétől a Székelyhídi Szociális 200 lejnél kevesebb 100%
Ellátások Igazgatósága (DAS Săcueni), a vá- 200,1–320 lej között 90%
rosi polgármesteri hivatal szociális ügyekért 320,1–440 lej között 80%
felelős osztályán.
440,1–560 lej között 70%
A fűtési támogatásban székelyhídi, illet-
ve a hozzá tartozó falvak valamelyikében 560,1–680 lej között 60%
lakcímmel rendelkező családok és egyedül 680,1–920 lej között 50%
élő személyek részesülhetnek. A támogatás 920,1–1040 lej között 40%
odaítélése során figyelembe veszik a család- 1040,1–1160 lej között 30%
tagokra eső nettó havi jövedelmet, illetve 1160,1–1280 lej között 20%
a lakásban használatos fűtési rendszert is 1280,1–1386 lej között
(gázfűtés, elektromos vagy hőenergia, fa- – családtagra vonatkoztatva
vagy szénalapú fűtés). 1280,1–2053 lej között – 10%
A fűtési támogatást a hideg időszak teljes egyedül élő személyre
egészére adják (2021. november 1. – 2022. vonatkoztatva
március 31.), vagy ennek egy részére, a ké- * A Megyei Szociális Kifizetési és A csokalyi kúriák olyan értékek, amelyeket meg kell őrizni a következő nemzedékek számára
relem és a szükséges okiratok benyújtásának
1
Felügyelőségi Ügynökség (AJPIS) által
időpontjától függően. elszámolt összeg (% a számla értékéből) „A csokalyi Farkas-kúria négy- esemény fontosságát Szabó Ödön Bihar me-
Újdonság, hogy a sérülékeny fogyasztók hektáros telkén, mely hamarosan gyei RMDSZ-es parlamenti képviselő.
védelme érdekében hozott 2021/226-os tör- akik nem rendelkeznek ezzel, és tőlük is átve- a székelyhídi helyhatóság tulajdonát fogja A kiállításon látható képek és a több oldalas
vény értelmében ettől az évtől kezdődően szik az igényléseket. A formanyomtatványok képezni, egy száz férőhelyes, idősek befo- kiadvány az Ér Hangja Egyesületnél szakmai
energiatámogatásban részesülhetnek az erre ugyanakkor letölthetők a polgármesteri hi- gadására alkalmas öregotthon fog felépül- gyakorlatot szerzett Orosz Tamás, a Partiumi
rászorulók. Az energiatámogatást (nem azo- vatal honlapjáról (www.sacueni.ro/asistenta- ni” – osztotta meg a városvezetés terveit az Keresztény Egyetem reklámgrafika szakos
nos a fűtéstámogatással) havonta, beleértve sociala). Ugyancsak itt tájékozódhatnak a tá- elöljáró. hallgatójának munkáját dicséri. Az állandó
a hideg időszakot, egy meghatározott összeg mogatás feltételeinek részleteiről is. A szoci- „Ezek a mi értékeink, és azért kell meg- kiállítást a csokalyi református egyházközség
formájában adják: 30 lej/hónap elektromos ális igazgatóság javasolja, hogy igénylés előtt őrizni mert az őseink hozták létre, akik gyülekezeti termében lehet megtekinteni.
áram fogyasztásáért; 10 lej/hónap gázfo- ellenőrizzék a kizáró jellegű javak listáját, ez szolgálták ezt közösséget” – emelte ki az ÉR HANGJA
gyasztásra; 10 lej/hónap hőenergia-fogyasz- szintén megtalálható a honlapon.
tásra; 20 lej/hónap szilárd tüzelőanyag és/ A támogatási kérelmeket legkésőbb min-
vagy fűtőolaj esetében. den téli hónap 20-ig lehet benyújtani. Azok
A formanyomtatványokat a polgármesteri a sérülékeny fogyasztók, akik hőenergiával,
hivatal székhelyén a szociális ügyekért felelős gázzal, szilárd tüzelőanyaggal fűtenek, abban
osztályon adják ki hétfőtől péntekig 8.00– az esetben részesülhetnek támogatásban, ha
16.30 között. Az aktuális járványhelyzetre a havi nettó jövedelem családtagonként nem
való tekintettel az épületbe csak a zöldigazol- haladja meg a 1386 lejt, egyedül élő szemé-
vánnyal rendelkezők léphetnek be, azonban lyek esetében pedig a 2053 lejt.
az osztály munkatársai kimennek azokhoz, SZŰCS-PAP ENIKŐ
Lilliput-
előadás
a színházban
Székelyhídon is megemlékeztek Több, mint ötszáz
gyermeknek mu-

az aradi vértanúkról tatta be a Sosevolt


cirkusz című da-
rabot a közelmúlt-
Október 6-án késő délután vette kezdetét a ban a nagyváradi
tizenhárom aradi vértanúra való megemlé- Szigligeti Színház
kezés a református templomban, Rákosi Jenő Lilliput társulata,
érmelléki esperes megható istentiszteletével. a székelyhídi Sza-
Ezt követően az egybegyűltek a templom- bó Ódzsa Városi
kertben lévő kopjafához vonultak, ahol Fe- Színházban. Az
kete Katalin kulturális referens köszöntötte előadást sok-sok
a jelenlévőket. Béres Csaba polgármester be- mosoly, vidámság
szédét követően a Búzavirág Népdalkör és a és taps jellemezte.
Székelyhídi Férfikórus énekei hangzottak el,
azután Kincses Balázs szavalatát hallhattuk. A
megemlékezés mécsesek gyújtásával, koszo-
rúzással és a Himnusz eléneklésével ért véget. Kárpótlási igénylés a hadi- és
SZ. J. L.

politikai foglyok gyermekeinek


Elérte a százat azon személyek száma októ- gén adókedvezmény is igényelhető ezen sze-
ber harmadik hetében, akik hadi- és politikai mélyek számára, ami vonatkozik egy házra és
foglyok gyermekeként kárpótlást igényeltek egy autóra.
a székelyhídi polgármesteri hivatal szociális A kérések elbírálásának ideje minimum
osztályán. két hónap, az igénylők visszamenőleg is
Az 1990/118. számú törvény, valamint az megkapják az adott összeget. Jelenleg már
azt módosító 2020/232. számú jogszabály ér- kevesebb a jelentkező, főleg azok vannak,
telmében az 1945. március 6. és 1989. decem- akiknek valamilyen probléma adódott a
ber 22. között politikai indokok miatt üldö- szükséges iratokkal kapcsolatban, de ter-
zött, bezárt, deportált személyek gyermekei mészetesen továbbra is lehet igényelni a
is pénzbeli, havonta folyósítandó kárpótlást kárpótlást. A dossziék összeállításában a
kaphatnak a román államtól. székelyhídi polgármesteri hivatal szociális
A pénzösszeg, a szülő fogságban töltött évei osztályán Kovács Cristina nyújt segítséget
alapján van kiszámolva a törvény szerint. 700 mindenkinek. Elmondása szerint Bihar
lej juttatásra jogosultak, akik a fogság előtt megye minden szegletéből keresték már fel,
születtek, 350 lejre, akik fogság után szület- nem csak falvakból, hanem városokból is,
tek, illetve 500 lej kárpótlásra számíthatnak, illetve olyan személyek is, akik régen itt lak-
akiknek szüleje pedig a fogság ideje alatt tak, de már Magyarországon élnek.
A megemlékezés résztvevői a református templomkertben lévő kopjafához vonultak hunyt el. Továbbá a városháza könyvelősé- SZYÁRTÓ JÓZSEF LÁSZLÓ
4 2021.
október

Eredményes érmelléki erős emberek


„Azért küzdünk, hogy a natúr erőn legyen a fő hangsúly” – vallják Toldó és társai
Versenyről versenyre bizonyítják Kiss Attila: „Nekem ez a sport
erejüket, kitartásukat és lelkese­ már gyerekkoromban megtetszett,
désüket az érmelléki natúr erős csak akkor még nem volt elérhető
emberek. Sportjukat hobbiként, a környéken, de amikor Öcsi el-
de nagyon motiváltan űzik. Már hozta az első súlyokat Székelyhíd-
folyamatban van egy nemzetközi ra, már sokkal közelebbinek tűnt,
kezdeményezés az olimpiai ver­ hogy egyszer én is kipróbálhatom
senyszámmá való nyilvánításra, magam benne. Véletlen egybeesés
ez pedig széles lehetőségeket nyit­ volt, hogy pont ott tartotta a sú-
na a sportág számára. lyokat, ahol én akkoriban dolgoz-
tam, így ki tudtam őket próbálni
A környéken valószínűleg senki- és láttam, hogy van olyan, amit
nek nem kell bemutatni Todoszi fel tudok emelni. Ugyanekkor
Öcsi Toldót, aki évek óta számos történt, hogy Öcsi társat keresett
nemzetközi erősember-versenyen maga mellé a páros versenyekhez.
képviselte már településünket, Így kezdtük el a közös pályafutá-
együtt a csapatával, ahol többször sunkat, ahol a legjobb elért ered-
dobogós helyezést is elértek. A ményünk a világbajnoki III. hely,
csapat nem nagy, hiszen elmon- amire nagyon büszkék vagyunk.
dásuk szerint nagyon kevés a ki- Sokan meglepődnek azon, hogy
tartó ember, idővel sokan lemor- ilyen testalkattal ekkora súlyokat
zsolódnak, ám a meglévő tagok tudok megmozgatni, de én szere-
hétről-hétre, versenyről versenyre Hátul: Halász Ádám, Fekete Miklós, Todoszi Öcsi Toldó, Fekete László, elől: Bátori Szabolcs, Kiss Attila, Molnár Dénes tem feszegetni a határaimat. Ezen-

T
bizonyítják erejüket, kitartásukat kívül nagyon fontos a számomra,

R
és lelkesedésüket. A magyarországi egyesület célja, hogy ezt Nincsenek támogatók hogy olyan dologgal tudom levezetni a fö-

P O
a versenyszámot felvetessék az olimpiai játé- A csapatnak nem egyszerű a helyzete: bár a lösleges energiámat, amivel nem teszek kárt

S
Jó eredményeket értek el

ÉR
kok listájára, ez a kezdeményezés már hiva- fiúk jól teljesítenek a versenyeken, az anya- senkiben, hiszen ez egy nagyon nehéz, de
Toldó – aki egyben a csapat edzője – 2014- talos formát is öltött, ha sikerül elfogadtatni, giak nagyon sok mindenben korlátozzák ugyanakkor békés sport.”
ben kezdte el ezt a sportot, majd 2015-ben akkor innen Romániából csak a székelyhídi őket. Edzőjük és csapatkapitányuk a felsze- Molnár Dénes: „Egyszerűen csak szere-
csatlakozott hozzá Kiss Attila Csokalyról. egyesületen keresztül lehet majd kijutni. Ah- reléseket még évekkel ezelőtt saját pénzből tem csinálni, minden különösebb érdek
Később bővült a csapat, a jelenlegi tagok hoz, hogy ezt a kezdeményezést elindíthas- vásárolta meg, sőt egy részüket ő maga ké- nélkül, és szeretem megmutatni a világnak,
közül Molnár Dénes (Hegyközszentmiklós) sák, 22 ország aláírására volt szükség, amit szítette. A versenyre való kijutásokat anyagi hogy lehetséges.”
2019-ben, majd idén tavasszal Bátori Sza- már sikerült összegyűjteni, innentől kezdve
bolcs (Székelyhíd) és Halász Ádám (Csokaly) már nem rajtuk, hanem a Nemzetközi Olim-
döntöttek úgy, hogy kipróbálják magukat piai Bizottságon (NOB) múlik a dolog.
az erősembersportban. Azóta számos ered-
ményt értek el, idén augusztusban például A sportszámaikban
Esztergomban voltak egy tehetségkutatón,
ahol a fiúk szépen szerepeltek: Szabi máso- az erő dominál
dik, Dénes harmadik, Ádám pedig negyedik A versenyszámokról megtudom, hogy Fe-
helyezett lett. Szeptemberben Oroszlányban kete László (erősportoló, többszörös bajnok a
indultak egy versenyen, ahol Attila második, magyar erős emberek versenyén, világverse-
Szabi kilencedik helyezést érte el. nyek résztvevője,1988 és 2012 között Magyar-
2018 végén Toldó megalapította saját ország legerősebb embere – szerk. megj.) úgy
szövetségét Asociația Natural Strong Man válogatta össze őket, hogy az erő dominál-
Toldo néven, a fiúk is ennek a szövetségnek jon. Minden versenyszámnál szerepel a kő-
az égisze alatt versenyeznek. Ugyanebben golyó, aminek súlya 130–210 kilogramm, és
az évben Magyarországon megalapították a traktorkerék-pörgetés – ennek súlya 470,
a Natúr Erős Emberek Világszövetségét 550 illetve 600 kilogramm is lehet versenytől
(World’s Natural Strongman Federation), függően. Ezen kívül van még lépcsőre cipe-
Fekete László elnökségével, amelyhez a vi- lés, ahol a súlyok 180–300 kg között mozog-
lág számos országából csatlakoztak. Toldó nak, lengősúlycipelés, koffercipelés, ahol a Todoszi Öcsi Toldó sziklacipelés közben, a sziklák súlya 170 és 190 kilogramm közötti
és egy szlovák társa ennek a szervezetnek kofferek darabja 125–150 kilogramm, illetve
az alelnökei. Beszélgetőtársam elmondása sziklacipelés, a sziklák súlya 170 és 190 ki- hátterét a magyarországi egyesület biztosít- Todoszi Öcsi Toldó: „Engem gyerekko-
szerint a hangsúly a natúr szón van, ami azt logramm. A heti egyszeri edzés során a fent ja, sajnos nekik nincsenek itteni támoga- rom óta az erő foglalkoztatott, mindig eh-
jelenti, hogy nem használnak semmilyen említett gyakorlatokat csinálják végig, ilyen- tóik, mindent maguknak fizetnek, a fiúk is hez hasonló dolgokat csináltam, alapítottam
teljesítményfokozót, a nagyobb versenyek kor lényegében versenyt szimulálnak. Ez saját maguknak szerzik be a fogyócikkeket, egy konditermet Székelyhídon, nekem ez az
után letesztelik a versenyzőket, dopping- annyira megterheli az izmokat, hogy verseny mint például a tapadást elősegítő por és életem. Úgy érzem, hogy hagytam valamit
tesztet végeznek. „Ezért küzdünk, ezért előtt egy héttel már nem is edzenek, hiszen wax, amik az edzések során elengedhetetle- az utókornak, mert az elején egy pincében
dolgozunk, hogy a természetes, natúr erőn az izmoknak regenerálódni kell ahhoz, hogy nek. A csapat minden tagjának munkahelye kezdtünk edzeni, most pedig van egy szép
legyen a fő hangsúly” – teszi hozzá Toldó. a legjobb eredményt tudják nyújtani. van, és csak hobbiként űzik az erős embe- konditermünk, sok fiatal jár ide, akik a sza-
rek sportját. Anyagi perspektíva ebben a badidejüket nem a kocsmában töltik, hanem
sportban jelenleg nincs Romániában, erre itt. Büszke vagyok a fiúkra, a kitartásukra, a
csak az jelentene megoldást, ha sikerülne munkájukra, és úgy gondolom jó példával
olimpiai versenyszámmá nyilvánítani. jártam előttük, most már hagyom őket ér-
vényesülni... Bizonyítunk magunknak, az
Mi a motivációjuk? életnek, nekünk már az is büszkeség, hogy
Megkérdeztem tőlük, személy szerint őket kijutunk Romániából egy-egy nemzetkö-
mi motiválja, mit jelent számukra ez a sport? zi versenyre és bekerülünk a tv-be, látja a
Bátori Szabolcs: „Én már előtte is erő- világ, hogy mi versenyzünk, ráadásul úgy,
emelő voltam, számomra ez az új sport új hogy sosem kellett szégyenkeznünk az elért
kihívás. Bár a kettő hasonlít egymásra, de eredmények miatt.”
mégsem mindenben. Az erős ember ver-
senyszámokhoz sokkal több minden kell, Egyértelmű, hogy nem a pénzért csinálják,
összetettebb: erő-állóképesség, dinamikus valami más hajtja őket: bizonyítani akarás,
erő, robbanékonyság. Engem az motivál, egy belső kényszer, hogy az ember megmu-
hogy ebben a sportban is érjek el jó ered- tassa a világnak, mire képes, hagyni valami
ményeket, és ezáltal motiváljam a sportra a maradandót maguk után az utókornak. Kí-
diákjaimat és a körülöttem lévő embereket.” vánunk nekik ehhez a továbbiakban is sok
Halász Ádám: „Ez egyfajta belső bizonyítá- sikert!
Kiss Attila traktorkereket pörget. ennek súlya 470, 550 vagy 600 kilogramm lehet si kényszer, főleg magamnak és a családnak.” SZŰCS-PAP ENIKŐ
2021.
október 5
A szív zakatol, ha a bor bakator
Pálfi Noémi borszakértő az érmelléki borászat újjászületéséről, távlati kilátásairól

Pálfi Noémi tanácsadóként tevékenykedik az érmelléki borvidék fejlesztésén

ket, mivel boraik már a piacon van- kedelmi forgalomba vinni, továbbá
nak, hanem tanácsokkal, akár labo- még a piac sincs kiépítve teljesen.
ratóriumi mérésekkel is. Tervben van a székelyföldi étter-
A tüdőszínű szőlőszemek teszik bakator fürtöket különlegessé más szőlőkhöz képest Bakatorból csak a harmadik mekkel, kereskedelmi egységekkel
évben szoktak bort készíteni, de való együttműködés az erdélyi
A jó bornak nem kell cégér, tart­ telepítette vissza elsőként Bihar­dió­ Az Erdélyi Magyar Borászok Noéminak volt szerencséje már borok népszerűsítése céljából, ahol
ja a mondás, de az útról, amin szegre, majd a tőlük hozott ves�- Egyesülete – amit dr. Balla Géza ennél fiatalabb nedűt is kóstolni, jelenleg a magyarországi borok
végighalad mindig érdemes szőkkel által több mint 15 ezer olt- borász, egyetemi tanár hozott létre, amelyek már jól sikerültnek mond- vannak többségben. Mivel Székely­
beszámolni, főleg ha az öröksé­ ványt osztottak szét az Érmelléken. és amelynek Pálfi Noémi ügyveze- hatók. Ahogy a szőlő gyökere föld kevésbé a borairól híres, remek
günkről van szó, az érmelléki tője – hozzájárult a nagyobb elkép- mélyebbre megy, életerősebb, egyre piaca lehetne az erdélyi boroknak.
szőlőfajták királyáról. Pálfi Képezik a bortermelőket zelések megvalósításához, hogy ne jobb minőségű lesz a szőlő, és a Ez irányába vannak törekvések,
Noémi borszakértőnek köszön­ Béres Csaba városvezető felkérésé- csak partiumi, hanem erdélyi szin- borász is jobban kiismeri. Továbbá fontos a piac, a hivatalossá tétel a
hetően többet megtudhattunk a re Pálfi Noémi polgármesteri ten is tervezzenek. Mivel az a bakator azért érdekes szőlőfajta, borászok részéről, az egyre jobb
bakator reneszánszáról, az tanácsadóként tevékenykedik a Érmellék eléggé hangsúlyos pont, mert el lehet készíteni reduktívan borok készítésének érdekében.
érmelléki borászat távlatairól, helyi borvidék fejlesztésén már itt összpontosul Noémi tevékeny- acéltartályban, ami egy könnyebb, Székelyhíd turisztikai várossá való
jelenéről és jövőjéről. több mint két éve. Több képzés és sége. Székelyhíd régi kórházépüle- friss, üde bort ad, de érdemes előrelépése szintén nagyban hozzá-
rendezvény megszervezése után tének felújítását tervezik, ahol kép- kivárni azokat a tételeket is, amik járulhat a helyi borturizmus fejlő-
Pálfi Noémi programszervezőként elmondható, hogy csodálatos baka­ zési helyszínt és borlaboratóriumot fahordós érlelést kapnak. A régi déséhez.
dolgozott egy nagyváradi borszak- torültetvények találhatóak a vidé- szeretnének létrehozni az erőtelje- írások tíz-tizenkét éves bakatorok- Jövőbeli tervek közt szerepel még
üzletben (vinotékában), ahol elsa- ken, a bortermelők fejlődnek és sebb munka érdekében. Ahhoz, ról számoltak be. Manapság azért egy továbbképzés, amit jövőre sze-
játította a borok ismeretét, majd igényes nedűket készítenek, melye- hogy a követelményeknek megfele- fehér borokat nem szoktak ilyen retnének megvalósítani. Az egy-
létrehozta a Nagyváradi Bor­ ba­ ket az érdeklődők a Bihardiószegi lően tudjanak elkészíteni egy bort, sokáig érlelni, ezért már egy két- éves képzés rövidített változata –
rátnők Egyesületét borvidékünk Bakator Bor- és Gasztroteraszon kulcsfontosságú a laboratórium hároméves bakator, amit fahordós ami egy intenzív kétszer egyhetes
népszerűsítése és fejlesztése érde- már meg is kóstolhattak. megléte, ahol pontos méréseket érleléssel készítenek, valószínűleg gyakorlati borászati képzés, reggel-
kében. Megszervezték az első nagy- Nagy igény volt a térségben a lehet végezni az adott időn belül, a különleges élményt nyújt. A szőlő től estig tartó programmal – a
váradi Bor-Bált, nagyon sok bortermelőkkel való foglalkozás- látott eredmény alapján pedig meg maga óriási fürtöket ad, csemege- Budafoki Soós István Borászati
magánszeméllyel, borásszal, támo- ra, mert a különböző borversenye- tudják állapítani, hogy min kell vál- szőlőként is megállja a helyét, de Technikum és az Erdélyi Magyar
gatóval, többek között dr. Papp ken is elnyert több érem és diplo- toztatni a készítés során. természetesen a borban mutatko- Borászok Egyesületének szervesé-
Lászlóval, Debrecen polgármeste- ma ellenére a vidéken a minőség A Biharon létrejött negyvenhek- zik meg igazi ereje. sében valósulna meg, ezt követné a
rével, Maurer Oszkár délvidéki megrekedt egy bizonyos szinten. táros szőlőbirtok és családi borá- helybeli elméleti oktatás.
borásszal, valamint dr. Balla Géza, A szervezett szakképzések után szat is csodálatos eredmény, ahol új Jövőbeli tervekből Emellett a Nagyváradi Borbarát­
arad-hegyaljai borász szakmai megtörtént az áttörés, és rengeteg technológiákkal dolgoznak, lendü- nők Egyesület bizakodik a jövő évi
segítségével. Ezzel megtörténtek az rendezvényre jutottak el a borá- letesen, és ahol kialakulóban van nincs hiány húsvét utáni Bor-Bál megszervezé-
első lépések ahhoz, hogy ténylege- szok, bel- és külföldre egyaránt, egy akkreditált központ is a Sajnos kevés főállású borász van, sében, és folytatni szeretné a mun-
sen támogatni tudják a borvidéket. borfesztiválon barátkoztak terme- Darabont pincészetben. Ez nagy még nem merik a gazdák munká- kát a bakatoroltványok kiosztásá-
A célkitűzés az egykor híres baka- lőkkel, elvégeztek különböző bor- segítséget nyújt akár a székelyhídi- jukat teljesen feladni, hogy kizáró- ban, melyek kizárólag megrendelés
tor szőlő visszahonosítása, amiből ismereti tanfolyamokat, és ez aknak is, és nemcsak abban, hogy lag a borral foglalkozzanak, ezért útján hozzáférhetők.
annak idején Székelyhídról Stu­ meglátszik minden elkészült népszerűsítik az érmelléki borvidé- nedűiket nem lehet hivatalos keres- SZYÁRTÓ JÓZSEF LÁSZLÓ
benberg gróf és Bihardiószegről nedűn. Már nem igazán lehet
Zichy gróf csodálatos borokat vit- hibás borokkal találkozni a komo-
tek ki a párizsi és londoni világkiál- lyabb szőlő- és bortermelőknél, az
lításokra a XIX. században, és emberek szakmailag felkészültek,
aranyéremmel tértek vissza. A megvan a tapasztalat és a kapcso-
bakator szőlőfajtát a Heit család lati háló egyaránt.

A cél az, hogy minél jobb minőségű nedű készüljön Egy két-hároméves bakator, amit fahordós érleléssel készítenek, különleges élményt nyújt
6 2021.
október

Sziasztok
KÓPÉ ÜZENETE: az oldalon a hozzám beküldött gyerekrajzoknak csak egy válogatását láthatjátok,
az összes beküldött alkotásotokat hiánytalanul megtalálhatjátok az erhangja.ro/havilap honlapon!

Pajtikák!
Ősz van. A természetben minden Az idő egyre hidegebbre fordul,
csodálatos őszi színekbe öltözött. már nem lehet olyan sokáig kint
Ilyenkor, ha az erdőben vagy a játszani, mint eddig. Olvassatok so-
parkban sétáltok, ti is gyönyörköd- kat, töltsetek minél több időt szüle-
hettek ezekben a színekben. Sok itekkel, testvéreitekkel, barátaitok-
szép rajzot kaptam tőletek ebben a kal. Tartalmas időtöltést kívánok
hónapban is. Örülök minden rajz- nektek!
nak, amit nekem küldtetek. KÓPÉ
SZABÓ DÓRA (III. C osztály)

BERECZKI ZSELYKE, DOMBI PATRICIA (III. C osztály)


KULCSÁR TAMARA (III. C osztály)

Szemerkél De leginkább azon búsul,


hogy azok is elszeleltek,
az őszi eső... akik árnyas lombja között
KÁNYÁDI SÁNDOR nyáron által csiviteltek.

Szemerkél az őszi eső, Se egy rigó, se egy veréb,


szomorkodik a diófa, csak egy öreg, mindig álmos
nem búsulna, ha a nyári varjú maradt hűséges a
viselete most megvolna. lombja-vesztett diófához.

De letépte a cudar szél Ül, csak ül és hallgat bölcsen,


pompázatos szép ruháját, jól tudja, hogy nemsokára
pedig azt még a zuhogó lesz az öreg diófának
záporok is respektálták gyönyörűszép hósubája. VARGA SZABINA (I. B osztály)
HEGYESSY ZSÓFIA (III. C osztály)

BÉRES ABIGÉL (III. C osztály)


TALPAS MÁRIA-SAROLTA (II. D o.)

BALÁZS ÁBEL (II. D osztály)

GŐDÉR CSONGOR (II. C osztály)

TALPAS ALEXANDRA (II. D osztály) BALOGH ALEX-BRIAN (II. D osztály) BÖSZÖRMÉNYI FÁBIÁN (II. D osztály) KANALAS BARBARA (II. D osztály)
2021.
október 7
Újra pattog a labda a székelyhídi lányok kezében

ÉR SPORT
A székelyhídi kézilabdás lánycsapa- Ebben a kiírásban, amelyben Bihar, pályára Szatmár megyében. Ezeken pedig hétcsapatos bajnokság őszi kötésével megy majd a decemberi
tok a Partiumi Kézilabda-program Szatmár és Szilágy megyei együtte- a versenyeken nincs hivatalos ered- fordulója december 19-én zárul, pihenőre.
kereteiben szervezett bajnokság- sek vesznek részt, U12-es csapatunk ményszámolás, ezzel is próbálva amennyiben erre lehetőség adódik. Ez alkalommal szeretném meg-
ban szerepelnek, miután bizonyta- két helyszínen négy mérkőzésen levenni a pluszterhet a fiatalok vál- Remélem minden játékos, sok köszönni utólag is a támogatást a
lan jövőkép (pl. koronavírus) miatt van túl, az U15-ösök (14–15 évesek) láról, és arra ösztönözni őket, hogy pozitív élménnyel, még több já- Petőfi-líceumnak és vezetőségének.
nem sikerült a magyarországi kor- két meccset játszottak, míg a legki- a játékra koncentráljanak. A tervek téktapasztalattal és új barátságok KOZMA SÁNDOR edző
osztályos bajnokságba beiratkozni sebb 9–10 évesek, az U11-es játé- szerint a U11-es korosztályban hat-,
az U12-es csapattal (11–12 évesek). kosok október utolsó napján léptek U12-ösöknél nyolc-, U15-ötösöknél Hatéves fejlődés az alapoktól
2015-ben indult útjára szivacskézilabda településünkön egy nyári tábor
keretében. Akkor kilenc-tízéves gyerekek, 17 kislány és 15 kisfiú vett részt
a foglalkozásokon, Hegyessy Viktor, Dunai Melinda és alulírott vezetésé-
vel. Majd abban az évben ősszel, az iskolakezdés után, heti két alkalom-
mal folytatódott a kézilabda oktatása. Később a Petőfi Sándor Elméleti
Líceum csatlakozott a Szatmár–Ferencváros női kézilabda-utánpótlási
projekthez, amelynek szülőatyja és koordinátora, a Budapesten élő, Szat-
márnémetiből elszármazott Kiss Zoltán Sándor volt. Az évek során sokat
fejlődött és változott a projekt. Jelenleg a Partiumi Kézilabdaprogram ke-
retében három korcsoportban, 35 gyerek kézilabdázik településünkön.
A program a Székelyföldi Kézilabda-akadémiát is támogató, Együtt Nö-
vünk fel! Alapítvánnyal működik együtt (ezt a Magyar Kézilabda-szövet-
ség hozta létre a külhoni kézilabda-utánpótlás támogatásáért).
A jelenlegi három lánycsapat már áttért a bőrlabdára, a szivacsról. A
legkisebbek heti két, a nagyobbak heti három alkalommal tartanak
edzéseket. A vírushelyzet miatt tavaly több online, és így egyéni fog-
lalkozást tudtunk csak tartani. Ezzel is próbáltuk a kialakult helyzetet
elviselhetőbbé tenni.
Szerencsénkre 2020 májusában és júniusában sikerült több tornát is
megszervezni minden korosztálynak, így kézilabdás élményekkel, ér-
mekkel és mosolygós arcokkal mentek nyári vakációra a gyerekek. Idén
augusztusban kezdtük újra az edzéseket.
A három lánycsapat közül a legkisebbek heti két, a nagyobbak, heti három alkalommal tartanak edzéseket

Úszni tanítanak, egészségre nevelnek az uszodában


Úszótanfolyamokra várják az érdeklődő­ retnének megtanulni úszni. Az úszótanfo- egészségünk megőrzése érdekében” – hang- Kérdésünkre, amely e sportok gyakorlásá-
ket a sportszakemberek a székelyhídi tan­ lyamra Törő Mónikánál lehet jelentkezni a súlyozta a polgármester. A város sportstra- nak helyszínére vonatkozott, a polgármes-
uszodában. Egy, már évek óta várt együtt­ 0751-744115-ös telefonszámon. Az úszások- tégiája szempontjából rendkívüli jelentősé- ter megosztotta Székelyhíd közigazgatási
működésnek köszönhetően novembertől a tatás minden hétköznap 16 és 21 óra között gű a tanuszoda és az Xterra Sportklub talál- területén belüli, az erdei tájfutáshoz kellő
nagyváradi Xterra Sportklub munkatársai zajlik, ára 20 lej/alkalom. kozása. A Xterra Sportklub tagja a Román útvonalak és több kilométer bicikliút ki-
várják úszásoktatásra a gyerekeket és fel­ Aki úszni szeretne a székelyhídi tanuszo- Atlétikai Szövetségnek és a Román Triatlon- alakításának tervét. Míg a futáshoz kellő
nőtteket egyaránt, minden hétfőn, kedden, dában (alkalmanként vagy bérlettel) időpon- szövetségnek is. Az egyesület munkatársai irányvonalakat az erdészeti hatóságok köz-

T
csütörtökön és pénteken. tot a 0786-228635 telefonszámon kérhet, az olyan sportszakemberek, akik jól tudják, a reműködésével tervezik kirajzolni, addig a

O R
uszoda recepcióján. mozgás nem csak hobbi lehet, de tudomány kellő bicikliutakat európai uniós alapokból

S P
Szeptember derekán nyitotta meg kapuit is. Az Xterra fő tevékenységei közé tartozik fogják megvalósítani, pályázati úton. Amíg

ÉR
Székelyhíd tanuszodája, és napokon belül A város sportstratégiája a helyes sportgyakorlás oktatása (például ezek megvalósulnak, addig is a már megle-
bebizonyosodott, hogy a lakosság már na- Székelyhíd város vezetősége az elmúlt évek arról, hogyan fussunk helyesen), sporttábo- vő füves sportpályák rendelkezésre állnak a
gyon várta a létesítmény kapunyitását. A hó- során minden kulturális vagy sportléte- rok szervezése gyerekek számára, a sportte- futni vágyók számára, a biciklizők pedig a
nap végére Krizsán Benjámin helyi szárma- sítmény közösségnek való átadásakor ki- hetség-gondozás, de futó- és triatlonverse- közutakat használhatják, illetve tervezik az
zású testnevelő tanár, hivatalos úszásoktató hangsúlyozta: a városiasodás nem csak a nyek szervezése is (úgy mint a tizenegy éve uszoda trénerpadokkal való felszerelését
órarendje egy szempillantás alatt betelt. Az közművek vagy közösségi terek megterem- megszervezett nemzeti triatlon-bajnokság, is, ha arra igény mutatkozik. Emellett havi
érdeklődés azonban nem hagyott alább, így tését jelenti, hanem elsősorban a közösség az X-Man Románia). Épp ezért a helyha- rendszerességgel közösségi sportnapokat is
további oktatókat keresett az uszodát mű- gondolkodásában és életvitelében végbe- tóság, mint a tanuszoda működtetője arra tervez a városvezető, mely a szervezők sze-
ködtető helyhatóság. menő folyamatnak kell lennie, az előbbiek kérte a sportszakembereket, az úszás mellett mében egyelőre nagy kihívásnak, a lakosság
pedig az ehhez hozzásegítő tárgyi környe- idővel a futást és a biciklizést is vezessék be a számára viszont óriási lehetőségnek ígérke-
Együttműködés az Xterrával zetet jelentik. Ugyanígy az uszoda is, amely helyi közösség életébe, hogy az érdeklődők zik a jövőben.
Még 2018-ban, az uszoda építésének kezde- ugyan minden város alapvető „sportkellé- helyesen tudják művelni ezeket a sportokat. BÍRÓ ORSOLYA
tekor megkereste Székelyhíd városvezetését ke” lehet, de ha a közösség nem használja,
a nagyváradi Xterra Sportklub. Kifejezték nem teszi élete vagy gyerekei életének ré-
szándékukat, hogy sportszakértői munká- szévé, és nem szocializálódik ebben a kör-
jukkal örömmel hozzájárulnának a közösség nyezetben és sportágban, akkor csak üres
életminőségének javításához, a tanuszoda falak, hasztalan űr.
működtetéséhez. Így november hónaptól Béres Csaba lapunknak elmondta, nem
kezdődően az Xterra Sportklub munkatársai, az a cél, hogy olimpikonokat neveljenek: „A
Cristina Cecan és Szokolszky István várják cél az, hogy ráneveljük sajátmagunkat, hogy
azokat a gyerekeket és felnőtteket, akik sze- a mozgékony életmód nagyon fontos az

A székelyhídi tanuszoda használati szabályzata:


– Az úszás során úszósapka viselete kötelező, szemüveg viselete javallott (mivel sós a víz).
– Tilos utcai ruházatban belépni a kizárólag úszáshoz, zuhanyozáshoz kijelölt helyiségekbe.
– A vízbe való belépés előtt az úszóknak kötelességük betartani a szükséges egészségügyi elő-
írások sorát, mely zuhanyzással zárul. A medencében csak úszófelszerelést szabad használni.
– Az előfizetőknek vagy oktatásra jelentkezőknek az úszási tevékenységhez félévi orvosi en-
gedélyt kell beszerezniük háziorvostól és a bőrgyógyásztól, amelyben szerepel, hogy úszás-
ra alkalmasak.
– A tanuszodába belépők egy epidemiológiai szűrésen esnek át. A légúti fertőzés jeleit mu-
tató személyek (gyakori köhögés és tüsszentés, megváltozott általános állapot) belépése
nem engedélyezett.
– A kedvezményezetteknek kötelessége a sportbázis helyiségeit tisztán és rendezetten
tartani.
Aktív életmód: a gyerekek helyes testtartást, testtudatot sajátíthatnak el az úszásórákon
8 2021.
október

A komoly kutatómunka jutalma


Városunk szülötte, dr. Wilhelm Imola kapta a L’Oréal–UNESCO A nőkért és a tudományért elismerését
A Székelyhídon született, jelenleg
családjával Szegeden élő dr. Wil­
helm Imolával, a Szegedi Bioló­
giai Kutatóközpont Biofizikai In­
tézetének tudományos főmunka­
társával beszélgettünk. A kutató­
orvos tudományos munkájának
elismeréseként szeptemberben
elnyerte a L’Oréal és az UNESCO
A  nőkért és a tudományért elne­
vezésű magyar ösztöndíját. Az
elismerés védnöke a Magyar Tu­
dományos Akadémia (MTA), és
pályázat útján nyerhető el.

– Tudom, hogy három város ját­


szott szerepet eddigi életedben.
Mit jelentettek ezek számodra?
- Eddigi életem során tizennyolc
évet éltem Székelyhídon, hatot
Marosvásárhelyen és tizennyolcat
Szegeden. Ebből nemcsak az élet-
koromat lehet kiszámolni, hanem
azt is, hogy már majd negyed szá-
zada annak, hogy elköltöztem Szé-
kelyhídról. Ez hosszú idő, amely
alatt nemcsak én változtam sokat,
de Székelyhíd sem ugyanaz a hely
már, mint amilyennek én meg-
ismertem. Hogy egyetlen példát
említsek: új iskola épült, amire
valóban szükség volt, így van ez
rendjén, de az az épület nem az én
iskolám. Székelyhídhoz a múltam Az agy vérereinek működését kutatja dr. Wilhelm Imola, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont Biofizikai Intézetének tudományos főmunkatársa
köt, a jelent azonban Szeged jelen-
ti a számomra. Marosvásárhellyel az oxigénigénye. Másrészt az agyi képesek a daganatos sejtek áttörni teremteni ezen a korábban inkább randusz hallgatóim irányítása, va-
kapcsolatban is kicsit hasonlóan ereknek különleges tulajdonsá- a vér-agy gátat, majd hogyan tud- férfiak által művelt területen. Az lamint a kutatás finanszírozásához
érzek: egyre idegenebb a város, pe- gaik vannak, amelyek képessé nak szaporodni az agyi környezet- idők azonban változnak, egyre szükséges pályázatok írása.
dig életem egyik legszebb idősza- teszik őket arra, hogy kialakítsák ben, az erek közelében. több a női kutató, és lassan a veze- RUPARCSICS JUDIT CSILLA
kát, az egyetemi éveket töltöttem az úgynevezett vér-agy gátat. A tői pozíciókban is csökken a férfi
ott. Az orvosi egyetemre egy picit vér-agy gátnak az a szerepe, hogy – Tudományos munkádnak a dominancia. Dr. Wilhelm Imola
„jobb ötlet híján” jelentkeztem, de megvédje az agyat a káros anya- közelmúltban jelentős elismerés­
ma már örülök a döntésemnek, ben volt része, amihez gratulá­ – Hogyan lehet összeegyeztetni 59 nemzetközi szakcikk és három
mert így kutatóként is orvosi, se- lok. Mit jelent számodra ? a kutatómunkát és a családi fel­ könyvfejezet szerzője, melyekre
gítői szemmel tudok tekinteni a Kutatásaink során különböző – A L’Oréal–UNESCO a nőkért és adatokat? körülbelül 1500 hivatkozást ka-
felmerülő kérdésekre. agyi folyamatokat vizsgá- a tudományért díj egy óriási meg- – A kisgyermekneveléssel otthon pott. Vezető kutatóként öt kuta-
lunk, mint a gyulladás, az tiszteltetés a számomra, hiszen töltött idő, és ezáltal a munkából tási pályázat fűződik a nevéhez.
– Gyakorló orvosként nem is dol­ öregedés vagy az áttétes agyi egy komoly szakmai elismerést való kiesés, továbbra is elsősorban 2008-ban Dr. Joó Ferenc Alapít-
goztál, hanem az agyi erek mű­ daganatok kialakulása (...), jelent nemcsak nekem, hanem a nőket hátráltatja, azonban egyre vány az Agykutatásért díjban,
ködésének kutatójaként kezdted hogyan képesek a daganatos az egész csoportnak. A kutató- elterjedtebbé válnak azok a család- 2013-ban Akadémiai Ifjúsági
a pályádat. munka ugyanis „csapatsport”, modellek, ahol a háztartással kap- Díjban, 2012-ben és 2016-ban
sejtek áttörni a vér-agy gátat,

É
– Igen, az egyetem elvégzése után ezért nagy köszönettel tartozom csolatos gondokat a házastársak Bolyai János kutatói ösztöndíjban
a Szegedi Biológiai Kutatóköz- majd hogyan tudnak szapo- a Neurovaszkuláris Egység Ku- igyekeznek minél egyenlőbben részesült. A Szegedi Tudomány-

P
pontba kerültem, ahol doktoran- rodni az agyi környezetben, tatócsoport minden tagjának a elosztani. Én ebből a szempontból egyetemen részt vesz a graduá-
az erek közelében.

A
dushallgatóként az agyi erek mű- közös sikerekért, külön kiemelve is nagyon szerencsésnek mondha- lis és posztgraduális képzésben,
ködésével kezdtem foglalkozni, és a férjemet, Krizbai Istvánt, akire tom magam, hiszen akkor sem es- több szakdolgozati és diploma-

N
2009-ben szereztem meg a PhD gokkal szemben. Kutatásaink so- mindig számíthatok mind a szak- tem ki a kutatómunkából, amikor munka, illetve PhD-hallgató té-
címet. Jelenleg, tudományos fő- rán különböző agyi folyamatokat mai, mind a magánéletben. Ami két évig itthon voltam a lányom- mavezetője. 2020 óta a Szegedi

A
munkatársként már én irányítom vizsgálunk, mint a gyulladás, az a díjnak egy külön pozitívuma, mal. Egyrészt sok segítséget kap- Tudós Akadémia SzentGyörgyi

K
a hallgatók kísérletes munkáját, öregedés vagy az áttétes agyi da- ami nekem nagyon sokat jelent, tam a férjemtől, másrészt jelenlegi mentora, 2021-től 2023-ig az
ami az egyik legszebb feladatom. ganatok kialakulása. Ez utóbbi a hogy megnyitotta annak a lehe- feladataim inkább a számítógép NKFIH Idegtudományok zsű-
fő kutatási témám, amelynek kli- tőségét, hogy szélesebb körben is elé kötnek, és ezek otthonról is vé- ri szakértői csoportjának tagja.
– Mi az, amit tudni kell a kutatási nikai jelentősége abban áll, hogy ismertessem a munkánkat, ezáltal gezhetők. Fontosnak tartja a tudomány-
területedről? nagyon súlyos kórképről van szó, talán elérhetőbb közelségbe hoz- népszerűsítő és ismeretterjesztő
– Ez a terület egyrészt azért na- amelynek kialakulásáról nagyon zam az emberekhez a tudományt. – Miben állnak ezek a feladatok? tevékenységet: 2014 óta Kutatók
gyon érdekes, mert az agy rendel- keveset tudunk. Tudományos Ez az elismerés kifejezetten a női – A csoport eredményeinek kiér- Éjszakájának, 2018 óta az Agyku-
kezik a legsűrűbb érhálózattal a szempontból az az egyik legfon- tudósokat díjazza, elismerve azt, tékelése, összefoglalása, tudomá- tatás Hetének előadója.
szervezetben, mivel nagyon nagy tosabb kérdésünk, hogy hogyan hogy a hölgyek is képesek értéket nyos tanulmányok írása, dokto-

Székelyhíd és környéke havilapja.


Kiadja és ingyenesen terjeszti az Ér Hangja Egyesület. A kiadvány
Felelős kiadó: Béres Csaba
Nyomás: Pentaprint Kft., Bihar megjelenését
támogatta:
Felelős szerkesztő: Rais István Munkatársak: Antal József, Antal Noémi, Aszalós Tímea, Székelyhíd Város
Béres Angéla, Béres Imre, Bíró Orsolya, Kiss Lóránt, Kozma Sándor, Püsök Julianna, Rupárcsics J. Csilla, Polgármesteri Hivatala
Szűcs-Pap Enikő, Szyártó József L., Ványa Blanka Tördelés: Ferencz Csaba-Levente
ISSN 2501­1545
Szerkesztőség elérhetősége: 417435 Săcueni piaţa Libertăţii nr. 1
e-mail: erhangja1@gmail.com, honlap: www.erhangja.ro Bethlen Gábor Alap

You might also like