Professional Documents
Culture Documents
VAGY AZ EGYEDÜLLÉT?
Alapige:1Kor 7,1-7
Amikről pedig írtatok, azokra ezt válaszolom: jó a férfinak asszonyt nem érinteni. A
paráznaság miatt azonban mindenkinek legyen saját felesége és minden asszonynak saját
férje. A férj teljesítse kötelességét felesége iránt, hasonlóan a felség is a férje iránt. A feleség
nem ura a maga testének, hanem a férje, s ugyanúgy a férj sem ura a maga testének, hanem a
felesége. Ne fosszátok meg egymást magatoktól, legfeljebb közös megegyezéssel egy időre,
hogy szabaddá legyetek az imádkozásra, de azután legyetek ismét együtt, nehogy
megkísértsen a Sátán titeket azáltal, hogy képtelenek vagytok magatokon uralkodni. Ezt pedig
kedvezésképpen mondom, nem parancsként. Szeretném ugyanis, ha minden ember úgy volna,
mint én magam is; viszont mindenkinek saját kegyelmi ajándéka van Istentől: kinek így,
kinek amúgy.
Imádkozzunk!
Ugyanakkor szeretnénk arra kérni, hogy add a te kegyelmedet, a hirdetett igében is hadd
halljuk meg személyes üzeneted, bátorításul, ha kell, vigasztalásul is. A mi vétkeink és
kísértéseinkben való elbukásunk miatt van miért most is szégyellnünk magunkat, de olyan jó
látni a te isteni szereteted, bűnbocsánatodat. Köszönjük, hogy az Úr Jézus nemcsak tanított,
gyógyított, de meg is halt azért, hogy mi is boldog, téged dicsőítő nép lehessünk.
Kérünk, legyél azokkal közöttünk, akiket lelki terhek gyötörnek. Különösképpen állj azok
mellé, akik ezen a héten álltak meg ravatal mellett, gyászoló testvéreinknek add a te
vigasztalásodat. Köszönjük Urunk, hogy a jövő reménységét egyértelműen elmondtad nekik
is, és mindannyiunknak is. Segíts Urunk, hogy a hirdetett igében ne csak a múltra és a jelenre
nézzünk, hanem tudjunk előre tekinteni, boldog reménységgel a jövőre. Hadd tudjunk így
figyelni, kérünk. Szentlelked munkálkodjon bennünk.
Ámen.
Igehirdetés
Ez a hét a házasság hete volt. Nekem személy szerint is nagyon bátorító volt az az igei üzenet,
amelyet hallgattam veletek együtt az elmúlt vasárnap. Isten engem is bátorított arra a nagy
ajándékra - amelyről az igehirdetés üzenete szólt házasoknak és egyedülvalóknak egyaránt -,
amelyet Isten készített a teremtésben. Közben végig bennem motoszkált az a gondolat, amiről
az 1Kor 7,7 ír. Hallgatva az igehirdetést, újra és újra az jutott eszembe, hogy a bűneset utáni
világban nem is egyszerű olyan házasságban élni, amiről hallhattunk. A tanítványok is azt
mondták, hogy nem jó megházasodni. A korinthusi gyülekezet is ilyen problémákkal
küszködhetett; azt mondták, jó a férfinak asszonyt nem érinteni. Ez azt jelentette, hogy akár
még a házasságban sem élünk házaséletet, ne legyen nemi kapcsolatunk, mert akkor hátha
könnyebben elhordozzuk a bűneset utáni világ sokféle nyomorúságos helyzetét a
házasságban, ha már így élünk. A tanítványok és a korinthusi gyülekezet, valamint mi is, akik
hallgathattuk a múlt vasárnapi prédikációt, mit tapasztaltak az elmúlt héten, akik házasok? Jó
házasságban lenni, vagy a bűneset utáni világ sokféle kísértése bennünket is gyötör, és
kérdéseink vannak? A korinthusi gyülekezet tagjainak nagyon sok kérdése volt. Számunkra
Isten ajándéka, hogy Pál apostol ezekről nagyon gyakorlatiasan ír - az egész 7. fejezetben is.
A kegyelemi ajándékokról szól a Korinthusi levél 12., 13. és 14. része is, és ott megtudjuk,
hogy ez az ajándék Istentől kapott lelki adomány, amelyet az egyes hívő ember a gyülekezet
épülésére, javára gyakorol, használ, él, a gyülekezet közösségében. Otthon is úgy él, hogyha a
gyülekezet meghallja, hogyan él otthon, az is építi őket. A levélben az az érdekes párhuzam,
hogy kegyelmi ajándék a házasélet, vagy az egyedüllét, mint életvitel. Amikor ezt a bibliai
gondolatot hallottam, hogy kegyelmi ajándék, akkor, mindig az egyedüllétre gondoltam és ezt
hangsúlyoztam tanításban is. Pár éve újszövetségi professzorom előadásában hallottam, hogy
itt nemcsak az egyedüllétről van szó, hanem a házasságról is. Amikor közelebbről megnéztem
ezt az igét, elszégyelltem magam, hogy miért nem vettem ezt korábban észre. Nemcsak az
egyedüllét kegyelmi ajándék itt, hanem a házasélet is.
Joó Sándor igehirdetéséből tanultam meg, hogy nem az a magányos, akire nem gondol senki,
hanem az, aki magára hagy másokat, aki az egyedüllétében nem törődik másokkal. Nem az a
magányos, akit nem szeret senki, hanem az, aki nem szeret másokat.
Jézus is egyedül volt, de nem volt soha magányos. Mert a szeretet azt jelenti: úgy szeressétek
egymást, ahogy én is szerettelek titeket, azaz az egyedüllétben is testvérekre, barátokra talál.
Az ifjabbak és még nem házasok részére ez az ige azt hangsúlyozza, mennyi idő szabadul fel
a szabadidőből arra, hogy Istentől kapott életét élje a családban - és elsősorban a
gyülekezetben -, szolgálja az Urat Isten népe között.
Gondoljunk arra, hogy Anna 84 évet töltött már özvegységben, amikor megismerte a
Megváltót a csecsemőben és elkezdte híresztelni Jeruzsálemben, hogy megszületett a Messiás.
Vajon hány éves lehetett ekkor Anna? Milyen az, ha már a koránál fogva is idős ember és
egyedül élő ezzel a kegyelmi ajándékkal élve áldással van a gyülekezetre. Én fiatalabbként
tapasztalom, hogy milyen gazdag áldás van az ilyen idősek életében.
Szeretném hangsúlyozni, hogy a házasság is kegyelmi ajándék. Nem csak Istentől kapott
ajándék a teremtésben, hanem kegyelmi ajándék is. Itt elsősorban a házasokhoz kell szólni,
hiszen nekik van házastársuk, akire nem csak úgy kell tekinteni és tekinthetsz, mint az Úrtól
ajándékba kapott hozzád illő társra, hanem mint, akivel együtt szeretetben, egységben élve
kegyelmi ajándékot élsz. A társsal együtt élni ezt a kegyelmi ajándékot.
Itt a házasélet hétköznapjairól van szó, a szerelemről, a szeretetről, amit otthon a családban is,
ha gyerekek vannak, akkor a gyerekek között is, és Isten népe között is, meg lehet élni. Ne
feledjük, hogy mivel a legkisebb gyülekezeti közösségi egység már két emberből is állhat -
"Ahol ketten, hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük" -mondja Jézus.
Tehát már maga a házaspári lét is kis közösség. Életünk kegyelmi ajándék jellege egymás
számára is építő. Nem véletlenül hallottuk az első 7 versben, hogy kölcsönösen mennyiféle
kötelessége van a férjnek és a feleségnek egymás iránt.
Hadd mondjam úgy, az egyedüllévő nem magányosság miatt ég, hanem ég az Úrért. A
házasságban élő nem magányosságban ég, akár a társa mellett, hanem ég a társáért és így az
Úrért, mert ez a házasság kegyelmi ajándéka. Az Úrért élek a társammal együtt és a társamat
szeretve. Lehet, hogy emiatt már nem tudok annyi alkalmon részt venni a gyülekezetben.
Nemrég hallottam egy fiatal férjtől, panaszkodva, hogy már nincs annyi ideje elmenni
fiatalokkal mindenhova, mint házassága előtt. Mivel biblaiórán beszélt, nem akartam ott
mondani, hogy örülök annak, hogy már nem megy annyit a fiatalokkal, hisz otthon van a
helye, különösen, ha már gyermeke is van. A gyülekezeti közösség viszont tapasztalja a
házastársi szeretet kegyelemi ajándékát. Gondoljunk Péter apostolra, aki a missziói területekre
is vitte magával a feleségét. Ez nagyon beszédes, Péter nem szégyellte a társát a
gyülekezetektől. Ott volt vele, együtt éltek és a házaséletük is mutatta a szeretetet, az Isten,
Jézus Krisztus szeretetét. Pál apostol egyedül élt, úgy szolgált, Péter a társával együtt.
Halottam egy 18.századi híres evangélizátorról, aki tízezreknek prédikált és nagyon sokan
megtértek általa, csak egy apró fekete folt volt az életében, tulajdonképpen számára missziói
útja menekülés volt a házastársától. Nem tudta szeretni a társát és inkább ment az igét hirdetni
mások számára. Ez nem nagyon szomorú példa számomra. Ha valaki igét hirdet, az először
házastársánál hirdesse az igét.
Mi van, ha a társam még hitetlen, még nem tért meg? Ha ezt így mondjuk és nem úgy, hogy
még meg nem tért, érezzük, hogy bármikor megtérhet. A 7. részben az apostol éppen arról
szól, hogy a hitetlen férj a feleségében és a hitetlen feleség a férjében meg van szentelve.
Péter, aki a feleségét vitte magával a missziói utakra, a levelében azt húzza alá, hogyha a hívő
feleségnek a férje nagyon hitetlen, nem kell izgulni, a férjet még ige nélkül is megnyerheti az
isteni kegyelem. A feleség házastársi szeretete, csendes élete, magaviselete meg fogja nyerni a
hitetlen férjet, mert az Úr működik általa. Ha hitetlen a társad, akkor te, a hívő ember
képviseled, a házastársaddal együtt, a házasság kegyelmi ajándékát. Hiszen a szent azt jelenti,
még nem megtért, de már az Úrhoz tartozik ő is és én vagyok ennek a biztosítéka, meg van
szentelve. Az ilyen házasságban élőnek különösen figyelni kell arra, hogy a házasság
ajándéka a gyülekezet számára építő, de nehogy a társam nélkül akarjak így élni. Jaj annak a
házasságnak, ahol a hívő férj mindig ott van a gyülekezetben, állandóan csak ott van, soha
nincs otthon, még este sem, mert nem érzi jól magát a hitetlen társával. Valami ott nincs
rendben. Az 1Kor 7 határozottan bátorít arra, éljünk ezzel a kegyelmi ajándékkal, mert az
Úrtól kapott ajándék az egyedüllét is, és a házasság is.
De hogyan lehet élni, jól élni, hogy valóban építsük egymást, építsük a gyülekezetet? Itt van
szó arról, hogy az egyedüllétben is és a házasságban is kegyelemből kell élni. A kegyelmi
ajándék szavunk magyarul is magában hordozza a kegyelem szót; kharisz kegyelem,
kharizma = kegyelmi ajándék. A Római levél 12,6-ban utal arra, hogy olyan ajándék, ami
Isten kegyelme szerint adott ajándék. Kegyelem az, hogy kapjuk és egyedül kegyelemből
lehet élni.
Pál apostol, amikor a tövis miatt erőtlennek érezte magát, imádkozott háromszor és azt a
választ kapta: elég néked az én kegyelmem, mert erőm, erőtlenség által ér célba. Az apostol is
átélte, hogy a szolgálatban kegyelemre van szüksége. Ő az egyedüllétben is kemény terheket
hordozott, és kegyelemből kellett élnie.
A házasságra vonatkozóan mondanám el még, hogy elsősorban nem azért kell nekünk a
kegyelem, hogy mit ne tegyünk, hogy a bűnökkel és kísértésekkel szemben, egy kísértéssel
teli világban hogyan tudjunk megállni, hanem hogy élhessünk az ajándékkal. A bűn miatt
szükségünk van a kegyelemre, ez nem kérdés, de itt a hangsúly azon van, hogy éljem az
ajándékomat. Ezt most azért hangsúlyozom, mert amikor arról van szó, hogy kegyelmi
ajándék a házasélet, a házasságban még több kegyelemre van szükség. Mert az egyedül élő
hívő ember is bűnös hívő, az Úrhoz tartozik, de nagyon bűnös. A házasságban pedig legalább
két bűnös ember van, ha már gyerekek is vannak, ott egyre több. Az ige nem azt mondja,
hogy bűntelenek lettünk, mikor megismertük az Urat. A házassági fogadalomban azt ígértük a
templomban tett eskü során, hogy vele szentül élek. Ezzel azt mondjuk ki, hogy a társam nem
bűntelen szent, az Úrhoz tartozó minden bűne ellenére. Hadd mondjam, sokkal jobb, hogy
nem bűntelen, mert akkor angyal lenne. A házastársam legyen hús, vér ember - nem
részletezem, hogy miért -, de olyan bűnös ember, aki kegyelemből él.
Ki látja leginkább, hogy mennyire szüksége van a társamnak kegyelemre, ha nem én? De
vigyázzunk, nehogy azt higgyük, azért van szüksége kegyelemre, mert én vagyok. Mi van, ha
miattam van szüksége nagyon sok kegyelemre? Ahol megsokasodik a bűn, ott a kegyelem
sokkal inkább bővölködik. Jaj, ha a házastársamnak én okozom a sok problémát! Pál
említette, ha nem közös megegyezéssel tartóztatják meg magukat a házasélettől egy időre,
kényszerűségből, rákényszerítve a társamat, az én akaratomat, ráadásul hosszú időre.
Csodálkozom azon, ha megkísérteti a gonosz, és egyszer csak belép egy harmadik személy az
életünkbe? Mert én szeretnék az Úrral lenni, szeretnék élni az Úrért, de a társam gátol ebben.
Ugye érezzük, hogy a kegyelmi ajándék megélése nem annyira a bűn miatt, felszabadítja a
társamat is. Ennek a kegyelemnek a megnyilvánulása a leghétköznapibb helyzetekben
szükséges.
Mivel nekem még nincs társam, nem akartam elhinni, amit fiatalabb házaspároktól és
tanításban is hallottam, hogy a házasság során a leghétköznapibb dolgok és eszközök is
milyen problémát jelenthetnek. Ha azt a házaspár nem kezeli, bizony nagy bajok lehetnek a
házasságban és végül akár váláshoz is vezethetnek.
Ezért hoztam ide most magammal egy fogkrémes dobozt, amiben van egy megkezdetlen
fogkrémtubus. A házastársunk melyik végén nyomja meg vajon, tudjuk-e? Ha nem tudjuk,
lehet, hogy én vagy ő kegyelemre fogunk szorulni a fürdőszobában. Egy csendeshéten
döbbentem rá, hogy ez nekem is problémát jelent. Én úgy szeretem, ha szépen ki van
nyomkodva, nem összehajtogatva, mert akkor csúnya, és ha megüresedett, akkor hajtogatjuk
össze. Valakinek kölcsönadtam a fogkrémemet, aki elfelejtett magával hozni, és elkezdte
összehajtani a félig kinyomott tubust. Isten kegyelme volt, hogy nem haragudtam nagyon rá
és nem mutattam, hogy mit érzek.
De most eszembe jutott, milyen nehéz lehet minden nap ezt így átélni a házastárssal. Ez a
fogkrém csupán 370 Ft-ba került, a fele még olcsóbb. A kegyelem ingyen van! Összevesszek
a társammal 370 Ft-ért, mert ő nem abban a formában hajtja össze a tubust?!
Jézust kenyérrel kísértette a Sátán, amikor éhes volt, és nem azt mondta, hogy a kenyerek
változzanak kövekké, hanem hogy a kövek változzanak kenyérré. Amikor a társunk nem hívő,
akkor különösen fontos tudatosítani, hogy a kegyelem elég, a nem hívő társon keresztül lehet,
hogy nem működik a kegyelem. De akkor a hívő társ még több kegyelmet kap, mert ahol a
bűn megsokasodik, ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik. Hisszük ezt, hogy mindig van
elég kegyelem, csak az a kérdés, élek-e vele?
A "tubusos jelenet" valóban vicces, de mi van, ha emiatt váltunk el, mert akkor, ott nem
kezeltük? És talán nem is hallottunk erről és most úgy vagytok itt, hogy elváltatok. Vagy
gondolkoztál azon, hogy elválni kellene, mert már annyira nem jó együtt a társaddal? Az ige
alapján azt szeretném aláhúzni, elég a kegyelem. Jézussal lehet újat kezdeni, a kegyelem
mindenre elég. Miért? Mert a kegyelmet nem mi csináljuk. A kegyelem az Úr dolga, nem a mi
dolgunk. Még az ajándékot is kaptuk, kegyelmi ajándékot. Nekünk csak élni kell belőle, vele.
Imádkozzunk!
Mennyei Atyánk, magasztalunk téged azért a drága kincsért, amit a házasélettel, vagy az
egyedüllétben ajándékoztál mindannyiunknak. Házasokként szeretnénk megköszönni neked
társunkat, akkor is, ha még nem követ téged szívből, de köszönjük, hogy meg van szentelve.
Szeretnénk hálát adni a gyermekekért. Köszönjük, amikor sok próba és kísértés között is
segítettél hűséggel kitartani egymás mellett évtizedeken át. Köszönjük a fiatal párokat és az
idős párokat is egyaránt. Köszönjük azt a sok lelki kincset, amit az egyedülélőkön keresztül
adtál a gyülekezetnek. Köszönjük Urunk, hogy a kegyelmed fényében, a te kegyelmedre
tekintve imádkozhatunk azért, hogy tartson bennünket ez a kegyelem. Add, hogy legyünk
éberek, azonnal hívjunk segítségül, ha szükséges és segíts imádkozni is mindazokért, akiknek
az életében a bűneset utáni világ sokat rombolt a házastársi szeretetben, vagy a családi
életben. Kérjük, hogy te add a megoldást nekik, igédet olvasva, hallgatva láthassák meg a te
nagyon gyakorlatias tanácsaidat.
Ámen.