| Vissza az igehirdetésekhez |
Vissza a főoldalra |
 

Magasztaljuk
az Urat, mert
cselekedett
 
 
 
Máté evangéliuma 28. fejezet
1-10. vers
 
Szombat elmúltával, a hét első
napjának hajnalán, elment a
magdalai Mária és a másik
Mária, hogy megnézzék a sírt.
És íme, nagy földrengés volt,
az ÚR angyala leszállt a
  mennyből, odament,  
elhengerítette a követ, és leült
rá.
Tekintete olyan volt, mint a
villámlás, és ruhája fehér, mint
a hó.
Az őrök a tőle való félelem
miatt megrettentek, és szinte
holtra váltak.
Az asszonyokat pedig így
szólította meg az angyal: „Ti
ne féljetek! Mert tudom, hogy
a megfeszített Jézust keresitek.
Nincsen itt, mert feltámadt,
amint megmondta. Jöjjetek,
nézzétek meg azt a helyet, ahol
feküdt.
És menjetek el gyorsan,
mondjátok meg a
tanítványainak, hogy feltámadt
a halottak közül, és előttetek
megy Galileába: ott
meglátjátok őt. Íme,
megmondtam nektek!”
Az asszonyok gyorsan
eltávoztak a sírtól, félelemmel
és nagy örömmel futottak,
hogy megvigyék a hírt
tanítványainak.
És íme, Jézus szembejött velük,
és ezt mondta: „Legyetek
üdvözölve!” Ők pedig
odamentek hozzá,
megragadták a lábát, és
leborultak előtte.
Ekkor Jézus így szólt hozzájuk:
„Ne féljetek: menjetek el,
adjátok hírül atyámfiainak,
hogy menjenek Galileába, és
ott meglátnak engem.”
 
 
Imádkozzunk!
 
Urunk Istenünk! Hálatelt
szívvel jöttünk ma Hozzád,
hogy dicsérjünk Téged. Urunk
Jézus köszönjük Neked, hogy
eljöttél ebbe a világba,
tanítottál minket, és hirdetted,
hogy az Isten országa nem egy
másik galaxison túli világ,
hanem a mi világunkban van,
ami közöttünk van, aminek
polgárai lehetünk, amit
építhetünk már itt ebben az
életünkben is. Urunk Jézus
köszönjük, hogy bemutattad a
tökéletes áldozatot, hogy
elszenvedted a büntetést a mi
bűneinkért. Atyánk!
Köszönjük, hogy elfogadtad
ezt az áldozatot. Köszönjük a
feltámadás csodáját.
Köszönjük, hogy megnyílt
előttünk is az út, hogy
bemehessünk a Te országodba.
Köszönjük, hogy megnyíltak a
kapuk, és mindenkit hívsz és
vársz, hogy együtt
örülhessünk. Add Urunk, hogy
ne csak a Te országodnak
kapui nyíljanak meg, hanem a
szívünk és értelmünk ajtajai is,
hogy befogadhassunk Téged,
és megérthessük a Te Igéd.
Jézus Krisztus nevéért hallgasd
meg a mi imádságunkat.
Ámen.
 
 
Jézus Krisztus
szép fényes hajnal,
Ki feltámadsz új
világgal,
És megáldasz
minden jókkal:
 
Te vagy nékünk
egy reménységünk,
Isten előtt
közbenjárónk,
Szép koronánk,
ékességünk.
 
Világosítsd a mi
szívünket:
Ismerhessünk meg
tégedet:
Tanulhassuk szent
igédet.
 
485.
dicséret 1-3. vers
 
 
1. Péter 1. fejezet 3-12.
 
Áldott a mi Urunk Jézus
Krisztus Istene és Atyja, aki
nagy irgalmából újjá szült
minket Jézus Krisztusnak a
halottak közül való
feltámadása által élő
reménységre, arra az el nem
múló, szeplőtelen és
hervadhatatlan örökségre,
amely a mennyben van
fenntartva számotokra.
Titeket pedig Isten hatalma
őriz hit által az üdvösségre,
amely készen van, hogy
nyilvánvalóvá legyen az utolsó
időben.
Ezen örvendeztek, noha most,
mivel így kellett lennie, egy
kissé megszomorodtatok
különféle kísértések között,
hogy a ti megpróbált hitetek,
amely sokkal értékesebb a
veszendő, de tűzben kipróbált
aranynál, Jézus Krisztus
megjelenésekor méltónak
bizonyuljon a dicséretre,
dicsőségre és tisztességre.
Őt szeretitek, pedig nem
láttátok, őbenne hisztek, bár
most sem látjátok, és
kimondhatatlan, dicsőült
örömmel örvendeztek, mert
elértétek hitetek célját, lelketek
üdvösségét.
Ezt az üdvösséget keresték és
kutatták a próféták, akik a
nektek szánt kegyelemről
prófétáltak, kutatva, hogy
melyik vagy milyen időről tett
kijelentést a Krisztus bennük
levő Lelke, amikor előre
bizonyságot tett a Krisztusra
váró szenvedésekről, és az
ezeket követő dicsőségről.
Ők azt a kijelentést kapták,
hogy nem maguknak, hanem
nektek szolgálnak azokkal,
amikről most az evangélium
hirdetői prédikálnak nektek a
mennyből küldött Szentlélek
által, és amikbe angyalok
vágyakoznak beletekinteni.
 
 
 
Szeretett Testvérek!
Mostani bibliai szakaszunk
beszél reménységről, nagyon
hangsúlyosan szól örömről. És
azzal kezdődik, hogy áldott az
Isten. Az Isten magasztalásáról
szól. Isten magasztalása öröm,
reménység.
Lehet magasztalni Istent egy
ilyen világban, amilyenben
most élünk? Lehet magasztalni
Istent egy olyan világban, ahol
a hazugságok uralkodnak?
Lehet magasztalni Istent olyan
világban, ahol a képmutatás
mindig jelen van? Lehet Istent
magasztalni ott, ahol
közömbösség, csúfolódás az,
amivel találkozunk? Istent
magasztalni, örülni ott, egy
olyan világban, ahol háborúk
vannak? Lehet Istent
magasztalni egy olyan
világban, ahol állandóan és
folyamatosan pusztítjuk a
nekünk adott teremtett
környezetet, a természetet?
Istent magasztalni? Istent
magasztalni abban a korban,
amikor ez elhangzott a római
birodalom idején, ahol egy
hatalmas birodalom létezett
leigázva nagyon sok népet?
Lehet magasztalni Istent?
Lehet örülni most, itt, a mai
Magyarországon? Lehet
reménységünk nekünk? Nem
korai ez az egész, amiről az
apostol írt?
 
Lehet így magasztalni Istent?
Hiszen napjainkban erősödik a
jövendővel kapcsolatos
félelem. Napjainkban erősödik
a jövendővel kapcsolatos
reménytelenség az
emberekben, és nagyon sokan
elkeseredve, pesszimistán
beszélnek a jelenről és a
jövőről, amely emberileg
szólva nem igazán rózsás.
Nem igazán rózsás egy olyan
nemzetnek, amelyik
folyamatosan fogyatkozik. És
még vészesebben fogunk
fogyatkozni.
 
Itt Istent magasztalni? Itt
reménységről beszélni? Itt
örömről beszélni? Na de ha
csak arról a valóságról
beszélünk, ami körülvesz
bennünket, amiben benne
élünk, ha csak riogatjuk az
embereket – ami ugyan nem
riogatás, hanem tényszerű
szomorú valóság –, ha a
megoldás ígérete nélkül
beszélünk ezekről, akkor csak
lemondásra szólítjuk fel az
embereket. Akkor még inkább
erősítjük az emberekben a
beletörődést, a kétségeskedést,
a kétségbeesést. És a
szörnyűséges jövő emlegetése
létrehozza a jövő nélküli
generációkat. Azt a generációt,
azokat a generációkat, amelyek
már így nevelkednek föl, és
semmi értelmét nem látják
mindannak, ami az életben
pedig fontos lenne. Hiszen a
jövő nélküli generáció az azt
mondja: akkor nem kell a
házasság. Gyerek se nagyon
kell, mert teher, mert az én
kibontakozásomat,
önmegvalósításomat
akadályozza. Meg hát, ahogy
valaki mondta a legalább 25
évvel ezelőtti Erdélyben:
ennek a rendszernek szüljek
gyereket?
 
Ha csak a nem túl rózsás
jövendőről beszélünk, akkor
gyermekeink és unkáink azt
mondják: minek tanuljak?
Minek tanuljak azért, hogy
ebben az országban nem tudom
kamatoztatni képességeimet?
Mert az ország nem igazán tart
igényt rá? Ha a sajnos nem
nagyon reményteljes jövő
tényeit emlegetjük csupán,
akkor minek az
elkötelezettség? Miért legyek
elkötelezett akár a
házasságban, akár a családom
felé, akár a munkában, akár a
tanulásban, vagy nemzetem
iránt? Ha a számokat nézzük,
azok a reménytelenséget
erősíthetik bennünk. És hogyha
csak ezekről tudunk beszélni,
mert emberi szemekkel ezt
lehet látni… és az nem
megoldás, hogy homokba
dugjuk a fejünket; akkor a
képzelet helyére a fáradtság, a
reménytelenség, a
kiábrándultság fog telepedni.
 
No, de akkor miért áldjuk
Istent? Miért magasztaljuk
Istent? – amikor egy Karcag
nagyságú város eltűnik egy
esztendőben Magyarország
térképéről. Amikor kétséges,
hogy a nyugdíjrendszer
fönntartható lesz-e 10-15 év
múlva, mert kik fizetik be a
szükséges járulékot? Akik nem
születtek meg? És akik nem
állnak munkába? Sorolhatnánk
az aggasztó jeleket.
 
No de az első keresztyének
világa, milyen volt? Ott, akkor
a római birodalomban, amikor
a keresztyénüldözés jelei
kezdtek mutatkozni, egy olyan
birodalomban, ahol nagyon
sokféle nép és nagyon sokféle
vallás és gondolkozásmód
jelen volt, egy olyan
birodalomban, amely
birodalom már túlélte önmagát,
azt írja az apostol: Áldott az
Isten. Kimondhatatlan
örömmel örvendeztek. Hát
min? Miért? Hiszen ha akkor
körülnéztek a korai
keresztyének, kevés
örvendezésre való okot láttak
az őket körülvevő világban.
Éppen ezért írja az apostol. És
éppen ezért kell a Szentírást
kezünkbe venni, és az Írás
tanulmányozása segíthet
bennünket. Segíthet bennünket,
mert emlékeztet arra, ahogyan
az Isten igazságot szolgáltat,
mert emlékeztet arra, hogy az
Isten megszabadít, hogy a
hatalmasokat le tudja törni,
ahogyan nagy birodalmak a
bibliai kor világában is porba
hullottak, bár egekig
magasztalták magukat – ahogy
olvassuk az Ószövetség
lapjain.
 
Miért írja az apostol? Éppen
azért írja itt, hogy kezünkbe
vegyük mi is az Isten Igéjét, és
az Isten Igéje emlékeztet
bennünket arra, ahogyan az
Isten gondot visel özvegyre és
árvára, ahogyan látóvá tett
bennünket egy kusza világban,
amely világban nagyon nehéz
eligazodni. Az Isten Igéje az,
amely bennünket emlékeztet az
Isten hatalmára, bűnt, halált
legyőző erejére, új életet
formáló teremtő munkájára.
Mert ha csak körülnézünk
magunk körül, akkor általában
ezt nem akarjuk észrevenni;
vagy kevésbé látjuk meg. Az
Isten Igéje látóvá tesz. Ezért is
írja az apostol, ezért is kell,
hogy olvassuk az Írást.
 
Persze még mindig fölmerülhet
egy kérdés. Jó, akkor hívő
emberként magasztaljuk az
Urat, mert tényleg van miért
magasztalni az Urat. No de
nem leszünk cinikusak a még
mindig elnyomás alatt lévőkkel
szemben? Nem leszünk
cinikusak azokkal szemben,
akik éheznek ebben a világban
akár testileg, akár lelkileg,
szellemileg, vagy mindegyik
területen? Nem leszünk
cinikusak egy olyan világban,
amely világ bennünket
körülvesz, míg az Istent
magasztaljuk? Nem mi leszünk
azok, akik homokba dugjuk a
fejünket, és nem akarunk
tudomást venni a bennünket
körülvevő valóságról?
 
Tegyük föl az igazi kérdést,
mert húsvétkor – legalább
húsvétkor! – föl kell tennünk:
Mi a célja Isten
magasztalásának?
Ennek az évnek az elején
hangzott már egyszer
igehirdetés az Isten
magasztalásáról. Most
szólaljon meg újra más
nézőpontból.
 
Mi a célja Isten
magasztalásának? Miért
emlegeti a Szentírás újra és
újra, és miért hív bennünket
újra és újra magasztalásra?
Miért írja az apostol, hogy
áldott az Isten, hogy
örvendeztek; aztán azt írja:
noha most meg kissé
megszomorodtatok, noha most
bajban vagytok,
nyomorúságban vagytok. Hát
akkor mire való ez a
magasztalás? Hát nem arra
szolgál, hogy a nem létező
igazságot pótolja. Nem arra
szolgál, ahogy valaki annak
idején mondta: a vallás ópium
a népnek. Hát voltak
ideológiák és akadnak vallások
is, amelyek ópiumok voltak;
ópium volt a népnek. De a
keresztyén bizonyságtétel nem
az – ha valaki érti! Ha nem
érti, ha félreérti, akkor lehet,
hogy annak tekinti.

Mi az Isten magasztalásának a
célja? Az, hogy újrateremtse az
életet és az igazságot. Ez a
magasztalás célja. Ha ezt nem
értjük, akkor mi magunk sem
igazán érezzük és értjük, miért
magasztaljuk Istent. Miért
vannak énekes-könyvünkben
olyan énekek a Szentírás
alapján, amelyek Istent
magasztalják, neki hálát adnak,
őt dicsőítik? Az Isten
magasztalásának célja az tehát,
hogy újrateremtse az életet,
amit mi rombolunk. És
újrateremtse az igazságot, amit
mi újra és újra megtörünk,
összetörünk, és tönkreteszünk.
Újrateremtse az életet ott, ahol
mi pusztítunk a szó minden
vonatkozásában: lelkileg,
fizikailag és a természetet is.
Hogy újrateremtse az igazságot
ott, ahol szónokolnak
igazságról, de az egyenlőség,
szabadság és testvériség
évszázadok után sem jön létre.
 
Miért magasztaljátok Istent?
Miért magasztaljuk Istent?
Hogy újrateremtsen! –
harmadszor mondom. Mert ha
nem értjük, és ha ez nem lesz
bennünk valósággá, akkor nem
nagyon tudunk örvendezni
még húsvétkor sem.
 
Persze föl kell tennünk még
mindig egy kérdést: no de kik
tudják dicsőíteni Istent? Kik
tudják magasztalni az Istent?
Mert ezt olyan kivezényeléses
módon, ahogy egykor május
elsején – ‘éljen május elsejét’
parancsszóra zengte a fél falu
és a fél ország – az Isten
köszöni szépen, erre semmi
szüksége nincs neki se, és
nekünk sincs. Ebből semmi
hasznunk nincs. Ez kényszer,
és amíg a kényszer valameddig
fönnáll, addig látszatra lehet
ilyet csinálni.
 
Kik tudják dicsőíteni Istent?
Azok, akik hajlandók
felismerni és elfogadni Isten jó
tervét. Tehát akik hajlandók
felismerni és hajlandók
elfogadni az Isten jó tervét.
Azok tudják magasztalni! És
azok magasztalni fogják;
magukban és nyilvánosan,
személyesen és közösségileg
egyaránt. És vasárnapról
vasárnapra, az Úr napjáról Úr
napjára érkezve a közösségi
istentiszteletünknek, ez az
egyik legfontosabb célja. Ez
az, amit otthon nem tudsz
egyedül. És nem tudod
egyedül, hogy együtt
magasztaljuk az Urat.
Magasztaljuk, mert felismertük
az Ő üdvözítő tervét; és
elfogadtuk. Elfogadtuk, hogy
az Istennek van egy
újjáteremtő terve; és ebbe az
újjáteremtő tervbe bennünket
is hívott; a mi szívünket is
megragadta.
 
Végezetül tehát fogalmazzuk
meg, kiváltságunk és
feladatunk az Isten
magasztalása. A rigók tudják
magasztalni, a tavaszi virágok
tudják magasztalni!
Mi mennyire magasztaljuk?
Mennyire látszik meg a mi
életünkön ez az átütő erejű
öröm?
Vagyis úgy is kérdezhetjük,
hogy Isten dicsőítése, hol
helyezkedik el életünkben? Az
események előzményeként,
vagy az események
eredményeként?
Előzményeként, vagy
eredményeként? Ha
előzményeként, akkor
reménységet ad. Akkor
aktivizál. Ha előzményeként,
akkor erőt ad. Ha
előzményeként, akkor építésre,
bővítésre hív. Ha
előzményeként, akkor
hitünknek, életünknek értelmet
és célt ad. Az Isten
magasztalásából következik
mindez. Ha az Istennek van jó
terve, akkor van értelme ebbe
beszállni és bekapcsolódni.
Akkor van értelme csinálni,
bármi történik is ebben a
világban, és a gonosz bárhogy
is munkálkodik.
Legyőzettetett. Van értelme
reménységgel, örömmel
munkálkodni, ez mozgat
bennünket.
 
Hol helyezkedik el életünkben
az Isten dicsőítése és
magasztalása? Előzményként,
és ebből fakad mindaz, amit
teszünk, vagy az események
eredményeként? Az sem rossz.
Sőt szükséges: az események
eredményeként hálát adni,
magasztalni, dicsőíteni az
Istent. De az azt jelentheti,
hogy a megvalósításából
kimaradtunk. Csak utólag
ismerjük fel, hogy nélkülünk is
tudott az Isten cselekedni és
cselekszik. Ez is nagyon nagy
dolog. De igazán az a jó,
hogyha ez a kettő együtt van!
Előzményként magasztaljuk,
mert cselekedett már előttünk,
míg meg sem születtünk erre a
földre; az Isten már
cselekedett. És ezért
magasztaljuk, és ezért van
értelme munkánknak,
küzdelmünknek,
szolgálatunknak. És mert látjuk
ezt. És részesei vagyunk
ennek, mert ebbe hív. Amikor
megvalósul valami, akkor
pedig hálából magasztaljuk. És
ez így erősíti egymást, ez a
kétféle indítékú magasztalás.
Az események eredményeként
pedig örvendezni lehet.
 
Szeretett Testvérek!
Kiábrándult nemzetünkben a
reménység népe legyünk! A
reménység népe szavainkkal,
cselekedeteinkkel,
közösségépítésünkkel; a
reménység népe, amely
magasztalja az Urat, mert
cselekedett. Magasztalja az
Urat, és ezért cselekszik az
ember. És ahogy mi is
beszálltunk az Isten üdvösséget
munkáló, világot újjáformáló
tervébe, és látjuk annak
gyümölcseit, látjuk a
megtéréseket, az emberek
életének megújulását,
megszentelődését, ezért
hálából magasztaljuk.
Kérdezem: akkor hol marad
hely a szomorkodásra és
reménytelenségre? Ha
magasztalhatjuk, azért mert
cselekedett, és magasztalhatjuk
azért, mert mi is részesei
lehettünk, ebből a
magasztalásból aktivizálódtunk
mi magunk, és látjuk az
eredményt, és hálát adva
magasztaljuk – akkor hol
marad hely az orrlógatásra, a
depresszióra, a keserűségre, a
kiábrándultságra? Hogy semmi
értelme nincs, hogy
reménytelen itt minden!
 
Péter apostol nagyon reálisan
beszélt a valóságról, amit
akkor mindenki látott és átélt.
És nagyon beszélt a hívő
ember által látható, átélhető
valóságról, beszélt a láthatóról
és úgymond a láthatatlanról,
amelyet mégis láthat az ember.
Így érkezhetünk el oda, amit
Mózesről így ír az
Újszövetség: „erős szívű volt,
mint aki látja a láthatatlant”.
 
Krisztus feltámadott!
Magasztaljuk! Örüljünk! Mert
az Isten cselekedett, és mindez
a magasztalás és örvendezés
indít bennünket cselekvésre,
tehát előzmény, és amikor
látjuk a gyümölcsöt, akkor
pedig hálaadás a magasztalás.
Legyen így örvendező
nemcsak az ünneplésünk,
úrvacsorai közösségünk,
hanem életünk és szolgálatunk
a mai Magyarországon. Ámen.
 
 
Imádkozzunk!
Méltó vagy Urunk és Istenünk,
hogy Tied legyen a dicsőség, a
tisztesség és a hatalom, mert
Te teremtettél mindent, és a Te
akaratodból lett és teremtetett
minden. Méltó a megöletett
bárány, hogy övé legyen az erő
és a gazdagság, a bölcsesség és
a hatalom. Nagyok és
csodálatosak a Te műveid
mindenható Úristen.
Igazságosak és igazak a Te
utaid népek Királya. Segíts
Urunk, hogy a reménység
népeként cselekedjük a Te
akaratodat családunkban,
nemzetünkben,
gyülekezetünkben. Segíts
Urunk, hogy Téged
magasztalva merítsünk erőt a
gonosz, az elcsüggedés, a
kiábrándultság, a beletörődés
világában az örvendetes, jó
cselekvésére. Így könyörgünk
mindazokért, akik valamiért
megfáradtak, talán mert gyászt
kell hordozniuk. Könyörgünk a
testi erőtlenekért és betegekért,
hogy tudjanak fölnézni a
feltámadott Úrra,
reménységben megújulva. És
könyörgünk Urunk, erősítsd
bennünk a jövőt építő látást,
hogy tágasabb otthont építsünk
magunknak, érdeklődőknek,
gyermekeinknek, unokáinknak,
hogy ne azt kérdezzük, mi
értelme van egy ilyen világban,
hanem cselekedjünk, mert Te
cselekszel. Az úrvacsora
közösségében erősítsd
hitünket, Hozzád és
egymáshoz való tartozásunkat.
Áldott a Te neved, Téged
dicsőítünk és Téged
magasztalunk, hogy megújítod
hitünket, reménységünket.
Ámen.
 
| Vissza az igehirdetésekhez |
Vissza a főoldalra |