Életem apró fogaskerekei rozsdásodnak

lelkem hiúsága miatt

Bolond, őrült szavaim sokasodnak,
s szívem még érintetlenül lükteti a mocskot,
mit te tettél szerveim apró alkotóiba
és véreztem rajtuk, véreztem s csak
csendben sírtam, hogy ne lásd lelkem
gyengeségét – De fájt, oly érintetlenül s
végtelenül, mint az anya sír gyermeke után,
kit a halál karma magával ránt…- úgy sírtam Én utánad…
nem miattad… hisz rég vak vagyok, arcomon nem gördül
érző könny s vágyaim már nincsenek
Csak Te vagy, érintetlen gépezet