A Warhammer 40000 világának történelme

A Technológia Sötét Kora

A Technológia Sötét Kora volt az az időszak az emberiség történetében, amikor a tudományos

ismeretek és az alkalmazott technológia olyan magas szintjével rendelkezett, amit azóta sem
sikerült soha elérni. Ez a korszak a mesék és legendák homályába vész, hisz olyan régen volt
már, hogy szinte semmilyen írásos emlék nem maradt fel róla.

Habár ez a kor a tudományos eredmények tekintetében mindenképp aranykornak tekinthető,

manapság már mindenki a „sötét” jelzővel illeti, a technológiai tudást pedig visszataszítónak
és veszélyesnek tartja (természetesen a tech-papok kivételével). Ennek oka egyrészt az ezt
követő időszak, a Viszály Korának rettenete, másrészt pedig az az elvakultság, mellyel az
emberek akkoriban istenként tisztelték a tudományt.

A Kirajzás

A Kirajzás volt az emberiség első kolonizációs törekvése, mely még a Technológia Sötét
Kora előtt zajlott le. Az űrhajók először a Terra naprendszerét hódították meg, majd tovább
haladtak más csillagok felé. Mivel ekkor még csak a fénynél kisebb sebességgel utazhattak, a
távoli bolygók eléréséhez több generáció kellett. Ennek eredményeképp egymástól és Terrától
is izolált kolóniák jöttek létre, melyek kénytelenek voltak teljes mértékben önellátóvá válni.

A Hiperhajtómű

A Technológia Sötét Kora hozta magával a hiperhajtómű

és a Gellar Mező kifejlesztését, mely lehetővé tette, hogy
az űrhajók kisebb hipertérbeli ugrásokat tegyenek, és így
rövid idő alatt nagy távolságokat tehessenek meg (ahogy
mostanság a tau hajók is teszik).

A hiperhajtómű felgyorsította a Tejútrendszer

kolonizációját, és lehetővé tette, hogy a korábban létrejött
telepek és Terra kommunikálhassanak, illetve
kereskedhessenek egymással.

Navigátorok

A következő lényeges tényező a navigátor gén

felfedezése, majd a navigátorok létrehozása volt – olyan
embereké, akik képesek voltak látni a hipertér áramlatait,
és ezáltal hatékonyabban irányítani az űrhajókat. Ennek
révén a felfedezők a korábbiaknál hosszabb és
megbízhatóbb hipertérbeli ugrásokat hajthattak végre.

Az STC

A kor harmadik nagy vívmánya az STC-k (Standard Template Construct) kifejlesztése volt.
Ezek olyan számítógép-vezérelt tudástárak voltak, melyek minden technológiai ismeretet
tartalmaztak és elkészítési útmutatót tartalmaztak, amire egy kolóniának szüksége lehetett.
Miután a telepesek egyszerű emberek voltak, nem túl magas igényekkel, az ezekben rejlő
legmagasabb szintű tudást szinte sosem használták.

A találmányok által lehetővé vált terjeszkedés új ismereteket és gazdagságot hoztak az

emberiség számára. A tudományt kezdték mindenhatóként tisztelni. Az telepesek találkoztak
az első értelmes idegen lényekkel, és ezzek kezdetüket is vették az első háborúk ezekkel a
lényekkel. Mivel az emberiség a tudomány révén éppen hatalmának csúcsán volt, az idegenek
nyújtotta fenyegetéssel könnyűszerrel elbántak, és hamarosan megnemtámadási szerződéseket
kötöttek az idegenekkel.

Ebben az időben a kolóniák mind a Terra föderációjához tartoztak, így az emberiség egységes
maradt.

A Technológia Sötét Korában igazolták tudományosan az pszi-használók létezését. Arra

azonban később sehogy sem találtak magyarázatot, hogy ezek hogyan létezhettek évezredekig
anélkül, hogy démonok szállták volna meg őket, és ezáltal egész világokat döntsenek
romlásba.

A pszi-használók először kis számban jelentek meg, és gyakran estek áldozatául a babonás
hiedelmeknek, a kor végére minden emberlakta világon kezdtek elszaporodni. A fejlettebb
bolygókon – amíg a démoni megszállottság veszélye meg nem jelent – védelmezték őket, és
segítették képességeit kifejlesztését. Az elmaradottabb, babonásabb vidékeken ezzel
ellentétben még mindig sokszor végeztek velük a boszorkányüldözők.

Az Aranykor vége

Az Aranykor sajnos nem tarthatott örökké. Egyszerre viharok kezdtek tombolni a hipertérben
(melyek Slaanesh születését, és az eldák bukását jelezték előre), így egyre inkább lehetetlenné
vált a hosszú távú utazás. A kolóniák közti kereskedelem összeomlott. Az elszigeteltség
hatására új emberi alfajok alakultak ki, melyek sikeresen alkalmazkodtak lakóhelyük Földtől
eltérő viszonyaihoz (ogrynok, patkányfajzatok, zömikek).

Némelyik bolygó – például az emberiség bölcsője, Terra -, mely a kereskedelmre volt utalva,
hogy óriási méretű népességét ellássa, hirtelen súlyos élelmezési gondokkal nézett szembe. A
pszi-használók gyengék voltak, és egyre súlyosabb fenyegetést jelentettek a világra azáltal,
hogy rendre démonok és egyéb hipertérbeli ragadozók szállták meg őket. Az emberlakta
világok és naprendszerek hirtelen támadt elszigeteltsége káoszt, őrületet, és háborúkat
eredményezett. Több bolygó a barbarizmusba süllyedt. Nem csoda hát, hogy a most
következő időszakot a Viszály Korának nevezték el utólag.

A Viszály Kora

A Viszály Kora, vagy ahogy még emlegetik, a Hosszú Éjszaka egy pusztító, kaotikus időszak
volt, a Technológia Korának dicsőséges évszázadai után, és az Impérium megalakulása előtt.

A Viszály Korát két tényező váltotta ki: az egyik a pszi-használók hirtelen elszaporodása az
emberlakta világokon, a másik pedig a hipertérbeli viharok állandósulása a Naprendszer és a
galaxis többi része között.
A pszi-használók a Technológia Korának végén kezdtek el feltünedezni. Sok világon
boszorkánynak tartották és üldözték őket, de a felvilágosultabb bolygókon elfogadták őket, és
lehetővé tették, hogy teljes mértékben megismerhessék és kifejleszthessék képességeiket. Sok
esetben azonban a magukat megvédeni nem képes pszi-használókat hipertérbeli lények
szállták meg, és egész bolygókat vontak pokoli uralmuk alá. Csak azok a bolygók kerülhették
el ezt a véget, melyek szigorúan ellenőrizték a pszik populációját.

A Technológia Kora rettenetes véget ért, és az őrület, démonikus megszállottság, valamint

háborúk terjedtek futótűzként az emberlakta világokon. A hipertérbeli viharok egyre vadabbá
váltak, és egyre nehezebbé tették, míg végül teljesen lehetetlenné tették a csillagközi utazást.
Ezzel sok bolygót teljesen elvágtak a galaxis többi részétől, és az olyanok, mint a Terra, mely
nagymértékben támaszkodott kiterjedt kereskedelmi kapcsolataira, most képtelenné váltak
élelmezni lakosságukat. Az idegen fajok némelyike, mint például az orkok, észrevették, hogy
meggyengült az emberek hatalma, és számtalan bolygót fosztottak ki, és égettek fel. Az
emberiség többfrontos háborúba sodródott a démonokkal, idegen fajokkal, és saját magával is.

Az elszigeteltség hosszú évei alatt

az embereknek több stabil alfaja is
kialakult, akik a különböző
világokhoz alkalmazkodva tartós
változásokon mentek keresztül:
Patkányfajzatok (az élelemben
gazdag világokon), Ogrynok (a
hideg, puszta világokon) és a
Zömikek (a puszta, magas
gravitációjú bolygókon, a galaxis
központjának közelében).

A Viszály korának káosza több

évezredig tartott, s közben a
Technológia Korának vívmányai
lassan feledésbe merültek. Az
emberlakta világok egy részében
újra eljött a barbárság kora.

A sötétség korában sem hunyt ki a fény teljesen, mert maradtak olyan rendszerek, melyek
képesek voltak a túlélésre, sőt még fejlődni is tudtak: azok a világok maradhattak életben, és
jólétben, melyek önellátóak voltak, vagy pedig voltak olyan szomszédaik, akikkel továbbra is
megoszthatták erőforrásaikat. A fénysebesség alatti utazás továbbra is lehetséges volt, és néha
egy-egy hipertérbeli ugrás is sikerülhetett, ha a viharok épp csillapodtak. Némelyik szerencsés
bolygórendszer elég közel volt egymáshoz, és kisebb birodalmak alakultak ki. Ezek közül az
ismertebbek az Interex birtokai, és a Zömikek világai.

A Naprendszer

Terra
A Földet és a Naprendszer egészét évezredeken át hatalmas hipertér-viharok szigetelték el az
emberiség többi részétől. A Viszály Korának első felében a Naprendszer feletti uralom hol a
Föld, hol pedig a Mars kezében volt. A 28. évezredre a földi civilizációnak szinte minden
nyoma elveszett, és az egész bolygón techno-barbárok küzdöttek a hatalomért. A nagyobb
nemzeteket olyan legendás vezérek irányították, mint az urshi Kalagann, Tang kardinális, és
„félig őrült – félig zseni” Narthan Dume a Pán-pacifikus Birodalomból.

A Föld lassan sodródott a végső pusztulás felé, amikor az egyik hadúr, aki később a Császár
néven vált ismertté, genetikusan módosított harcosaival végül legyőzte vetélytársait, és
egyesítette a sokat szenvedett bolygó népeit. Az Impérium megalakítása után
laboratóriumaiban létrehozta vezéreit, a Primarchákat, akikkel az emberlakta világokat akarta
visszahódítani. Valamilyen katasztrófa során azonban a csecsemőkorú Primarcháknak nyoma
veszett. A Császár azonban nem hagyott fel terveivel, és az ő génmintájukat felhasználva
létrehozta űrgárdista légióinak első harcosait, hogy amint a hipertér viharai alábbhagynak,
nekilásson a galaxis meghódításának, és elveszett fiai megkeresésének.

Mars

A Mars lakói teljesen más utat jártak, mint a Föld:

egy rövid, kaotikus időszak után a Mechanikum
Kultuszának Tech-papjai legyőzték a mutánsokat,
és magukhoz ragadták a hatalmat. Néha el-
ellátogattak a Földre, hogy megmentsenek valamit
a Technológia Sötét Korából, de miután
szembesültek vele, hogy mekkora pusztítást vittek
végbe a folytonosan csatázó barbárok, felhagytak
felderítő útjaikkal. E helyett a hipertért kezdték el
tanulmányozni, és sok évvel később képessé váltak
arra, hogy észleljék a viharok közti nyugodt
időszakokat. Ezzel egy időre tehető az első Gép-
istenek, a Titánok megalkotása.

A Tech-papok évezredekig vártak és figyeltek. Ahányszor csak alábbhagytak a hipertérbeli

viharok, azonnal expedíciót indítottak a külső világok felé, egy teljes Titán Légióval és
ezernyi szervitorral, valamint Tech-pappal a fedélzeten. Ezeknek az expedícióknak egy része
eltűnt a hipertérben, vagy távoli világokon lelte halálát, némelyek azonban sikerrel jártak, és
anyabolygójuk mintájára Műhely-világokat hoztak létre. A kapcsolattartás ezekkel azonban
nagyon nehézkes és szórványos volt, és az is maradt, a Nagy Keresztes Hadjárat idejéig

A Naprendszer külső részei

Hogy mi zajlott ebben az időben a külső bolygókon, arról nagyon keveset tudni. Egy biztos,
hogy a Szaturnusz holdjain fennmaradtak telepek, melyek saját űrflottával rendelkeztek. Ezek
a Viszály Korának végén azonnal csatlakoztak az Impériumhoz, de függetlenségüket egészen
a Horus-Eretnekség idejéig megőrizték.

A Viszály Korának vége

A hipertérbeli viharok egyre hevesebbé váltak, egészen addig, míg az eldák bukása elő nem
idézte Slaanesh születését. Amint végül elcsendesedett minden, a Lelkek Tengere újra
hajózhatóvá vált, és a Császár űrgárdista légiói élén elindulhatott, hogy visszahódítsa az
emberlakta világokat, és megalakítsa az Impériumot.

Az Impérium Kora hivatalosan akkor kezdődik, amikor a Császár meghódította a Földet, de a

legtöbben mégis úgy tartják, hogy inkább a Nagy Keresztes Hadjárat elindulásától kell
számítani.

A Birodalom Kora

A Császár felemelkedése

A Viszály Korában hipertérbeli viharok szakították el ez emberlakta világokat egymástól, és

széthúzást, káoszt szültek az egész Galaxisban. A viharok elültével egy új, hatalmas vezér
jelent meg, ki magát Császárnak hívatta. Első lépésként meghódította a Földet, aztán
szövetségre lépett a Mars tech-papjaival, és arra készült, hogy genetikusan módosított
űrgárdista harcosaival újra egyesíti az emberiséget.

A Nagy Keresztes Hadjárat (M31)

A Nagy Keresztes Hdajárat 200 évig tartott, és számtalan elveszettnek hitt rendszert szerzett
vissza az emberiség számára. A Császár Haditanácsa és a primarchák vezetésével hatalmas
felderítő flották indultak útnak, és az űrgárdista légiókkal, valamint a Birodalmi Sereg
hadtesteivel fedélzetükön mindenütt visszaszorították az idegen elnyomóket és a káosszal
fertőzött hordákat, melyek a Viszály Korában kaptak erőre.

A Horus Eretnekség (M31)

A Nagy Keresztes Hadjárat a Horus Eretnekséggel ért véget. Horus, a primarchák

legnagyobbika, a Császár legkedvesebb gyermeke a Káosz erőinek befolyása alá került, és a
saját kezébe akarta venni az Impérium feletti hatalmat. Ügyes mesterkedéseivel a haderő
harmadát (köztük az űrgárdista légiók felét) maga mellé állította, és a Föld ellen indult. A
végső csatában elbukott ugyan, de a Császár is halálos sérülést szenvedett, frissen alapított
birodalmában pedig még évekig polgárháború zajlott.

Az Újjászületés Kora (M31 – M32)

Az Újjászületés Korában a Birodalom lassan-lassan magához tért a Horus Eretnekség okozta
zűrzavarból és pusztításból. Horus halála után mégtöbb évtizedig eltartott, hogy a lojalista
haderő levadássza vagy elűzze az áruló csapatokat. A Káosz követői végül az Iszonyat
Szemében találtak menedéket. Azok az idegen lények, kiket a Nagy Keresztes Hadjárat
visszaszorított, újra megjelentek az emberlakta rendszerekben.

Hogy megakadályozzanak egy újabb, ilyen nagy léptékű felkelést, és egy ember kezében még
egyszer ekkora hatalom koncentrálódhasson, számos reformot vezettek be. A Birodalmi
Seregből Birodalmi Gárda lett, és függetlennítették a Flottától. A lojalista űrgárdista légiókat
a Codex Astartes szerint szervezték újjá, a Roboute Guilliman által felállított rendszer szerint.

A Birodalom újjászervezése

Ezt az időszakot a Birodalom aranykorának is nevezik. Ekkorra az Adeptus Terra a hatalma

alá vonta a legfontosabb rendszereket, és jócskán kitolta a határokat. A Káosz erőit és az
idegen lények hordáit újra kiűzték az emberlakta galaxisból Az Asztropata Kórusok és az
újonnan meghódított bolygókon talált értékes STC-k végre jólétet és stabilitást hoztak.

A Nova-Terra Interregnum (M35)

Ezt az időszakot a Két Birodalom korának

is nevezik, és 9 évszázadig tartott. Nova
Terra vezető Tanácsa úgy döntött, hogy
nem ismeri el Terra Legfőbb Urainak
fennhatóságát, és átvette a hatalmat a
Segmentum Pacificus felett.

A 975.M35-ik évben, a Lelkek

Megtisztulása alkalmával az Eklézsia
megpróbálta vallási alapon egyesíteni az
Impériumot. Ennek során milliárdok
halálát követelő vallási háborúk robbantak
ki, melyek megdöntötték Nova Terra
hatalmát.

Az Eretnekség Kora (M36)

Az Eretnekség Korát a Vér Uralmának is nevezik, mert ez volt az az időszak, amikor az

Administratumot és az Eklézsiát is az őrült Goge Vandire vezette, ki hét évszázados
polgárháborúba taszította az Impériumot. Mire az Adepta Sororitas vezetője véget vetett
rémuralmának és életének, már az emberlakta Galaxis nagy részében vallási háborúk dúltak,
és több űrgárdista rendház is a Föld felé tartott, hogy ostrom alá vonja.

A Megváltás kora (M37)

Ez a korszak a Terra Főurainak verdiktjével veszi kezdetét, minek hatására világok ezrein
lángolnak fel a máglyák, melyen az eretnekek égnek. A Birodalmi Kultusz hatalma sosem
látott mértékben megerősödik, és akik akár csak megkérdőjelezik az Eklézsia szavát, vérrel és
könnyekkel fizetnek. Keresztes hadjáratok tucatjai indulnak útnak, hogy visszaszerezzék a
korábban elvesztett bolygókat.

Szent Basillus 30 űrgárdista rendházat marasztal

el hitbéli hiányosságok miatt, ezek útnak is
indulnak az Iszonyat Szemébe, hogy megtisztítsák
azokat a bolygókat, melyeket Slaanesh
születésekor szippantott magába a hipertér.

Az időszak végére világok ezrei maradnak

hathatós védelem nélkül, mert a Birodalmi Gárda
és az űrgárdisták seregei újabb és újabb keresztes
hadjáratokra indulnak.

A Hanyatlás (M38)

Miután a Birodalom erőforrásai teljesen

kimerülnek a vallási háborúkban, az orkok és a
káosz erői egész rendszereket foglalnak vagy
pusztítanak el. Ezzel párhuzamosan egyre több és
több űrgárdista rendház kapja meg rendszerek
felügyeletét, hogy a rend fennmaradhasson.

A Végidők (750.M41-től)

A 41. évezred vége a Birodalom hanyatlásával is együtt jár. Az emberlakta Galaxis egyre
ellenségesebb hellyé válik, és megkezdődik a Birodalom szétesése. Az Astronomican fénye
halványulni kezd, az Arany Trónuson pedig, melyek a Császár már tíz évezrede ül, a tech-
papok javíthatatlan hibákat találnak.

A Császár

A Warhammer 40000 emberi Birodalmának alapítója és istene, a haldokló testbe zárt

halhatatlan Császár tíz évezrede ül Arany Trónusán, és onnan figyeli alattvalóinak
mindennapjait. Az Impérium irányításában már évezredek óta nem vesz részt, helyette a Terra
Nemes Lordjai uralkodnak. Elméjének erejével tartja fenn a kozmikus irányfényt, az
Astronomicant, melynek segítségével a navigátorok a hipertérben tájékozódnak. E nélkül ,
csak a fénysebességnél lassabban tudnának biztonságosan utazni az űrben, és az emberi
civilizáció újra különálló csillagrendszerekre hullana, mint a Viszály Korának sötét napjaiban.
Az Astronomican fenntartása azonban szörnyű áldozatot kíván – naponta ifjú pszi-használók
ezreit áldozzák fel a Császárnak, hogy a Birodalom jövőjét biztosíthassák. Áldozat ez a
Császár részéről is, kinek minden egyes napja folytonos szenvedés, részben a kiállt testi kínok
miatt, részben pedig amiatt, hogy napról-napra látnia kell, hogy egykori álma, a szabad és
felvilágosult emberiségről miként torzult el az évezredek során. Mégsem engedhet a nemlét
csábításának, mert nélküle a Birodalom széthullana, és az emberi faj sorsa örökre
megpecsételődne ebben az ellenséges univerzumban.
Szögezzük le: a Warhammer 40000 világa nem az, amit a Császár eltervezett. Ő egészen mást
szeretett volna, de a Káosz erői megakadályozták ebben. Nézzünk hát a legendák mélyére,
melyekre már csak kevesen emlékeznek, hogy lássuk, hogyan is kezdődött az egész…
Eredet-mítosz*
A legendák szerint a Császár a neolitikus kor valamennyi elfeledett druidájának lelkét egyesíti
magában, ily módon egy testbe és lélekbe zárva valamennyiük hatalmát és tudását. Abban a
régi korban, amikor megszületett a druidák voltak a szellemi (pszi) erők birtokosai, kik, a
hipertér rontó erőitől szabadon alkalmazhatták képességeiket az emberiség javára. Ám ahogy
az emberek egyre többen lettek, úgy erősödtek meg a hipertérbéli ragadozók, s úgy váltak
egyre mohóbbakká. A druidák – kik a reinkarnáció révén örökítették tovább tudásukat
nemzedékről nemzedékre – egy nap azt vették észre, hogy már nem képesek az újjászületésre,
mert haláluk után lelküket a démonok falják fel. Nélkülük viszont nem lesz, ki bölcsességével
és pszichikus képességeivel az emberiséget irányítsa, s így a Káosz rontása diadalmaskodik
felettük, mint ahogy az eldákkal is történt. Összegyűltek hát a druidák hogy megoldást
találjanak, és megakadályozzák e szörnyű végzetet.

A napokon át tartó gyűlésen végül úgy döntöttek, hogy

egyesítik pszichikus energiáikat, és egyetlen lélekként, egy testben születnek újjá,
megteremtve ezzel az „Új Embert”, ki majd az egész emberiség vezetője lehet. A több ezer
druida mindegyike mérget ivott, s haláluk pillanatában egy elképzelhetetlenül erős
energiahullámban egyesültek, mely egy pillanat alatt elégette a lelkükre várakozó démonokat,
majd egy lélekké olvadtak össze, amivel nem bírtak el a nagyobb hipertérbeli ragadozók sem.
Egy évvel később (nagyjából i.e. 8000 körül) egy különleges gyermek született az Anatóliai
pusztákon, kit majdan a Császár néven ismertek meg az emberek. A lelkét övező hatalmas
pszichikus erők révén halhatatlan volt, hogy ne kelljen újjászületnie, s hogy halála után ne
ragadhassák el lelkét a démonok. Ahogy növekedett, úgy éledtek fel erői, és került birtokába
atyáinak végtelen tudása. Életének évezredein keresztül járta a Földet, segítette az
emberiséget, és próbálta őket a fejlődés útjára terelni. Eközben mindig más arcot viselt, és
más emberként jelent meg. Tetteit a történelem számos helyen említi, de mégsem derült ki
soha, ha a csodatévő szentek, nagy vezérek és bölcs uralkodók képében mind-mind ő próbálta
előremozdítani fajunk sorsát.
Ahogy pszichikus képességei erősödtek, egyre inkább tudatára ébredt annak, hogy az
emberiségre szörnyű veszélyek leselkednek, mind a csillagok között, mind pedig az
Immatérium sötét zugaiban. Rá kellett ébrednie arra is, hogy az emberi természet sötét oldala
a Káosz Isteneit erősíti, ezért mindig is a békét és a harmóniát próbálta követendő példaként
az emberek elé állítani, hogy ezzel is a rontás erőinek hatalmát csorbítsa. Tevékenysége
ellenségei előtt sem maradt titokban, és a Káosz urai is felfigyeltek rá, gyorsan felismerve,
hogy ő a legnagyobb ellenségük a galaxis minden értelmes élőlénye közül. Háborúságuk
azonban nem vált nyílt konfliktussá, egészen addig, míg a Császár elő nem lépett a
homályból, és kezébe nem vette az emberiség sorsának irányítását.
A Császár felemelkedése és a Föld egyesítése
A Viszály korára a pszi-használók egyre nagyobb számban jelentek meg, s mivel
képességeiket tapasztalat híján nem tudták kontrollálni, óriási fenyegetést jelentettek az
társadalom számára. Az Immatériumból erőt merítő, védtelen tudatuk könnyű préda volt az
ott lakozó démonoknak, kik vagy megrontották őket hamis ígéreteikkel, vagy pedig
egyszerűen megszállták testüket, és óriási pusztítást végeztek az emberlakta világokon. A
Császár látta, hogy ez a folyamat rövid időn belül egész fajunk elkorcsosulásához és
kihalásához vezethet, így kezébe vette a gyeplőt, és nekilátott, hogy uralma alatt egyesítse az
emberiséget.

Először csak egy hadúr volt a Föld többi uralkodója között,

kire nem is figyeltek fel azonnal, de aztán megjelentek villámokkal és sasokkal díszített
páncélban masírozó szuperkatonái, a genetikusan módosított, harcra kifejlesztett
Villámharcosok, és hamarosan legyőztek vagy szövetségre kényszerítettek minden más
despotát. A genetikusan módosított harcosok ebben az időben nem számítottak ritkaságnak,
de a Császár harcosai a legjobbnak bizonyultak mind között, s néhány évtizednyi
háborúskodás után nem is maradt ellenfelük. Utolsó csatájukat az Ararat Hegyen vívták, s
vezérük, Arik Taranis még ki tudta tűzni a Császár zászlaját, mielőtt számtalan sebből vérezve
kilehelte volna lelkét.**
Ezután végre béke köszöntött a Földre, megszűnt az évezredek óta tartó viszálykodás, és egy
uralkodó alatt egyesülhetett minden nemzet. A Császár számára azonban ez csak az első lépés
volt nagy terve megvalósításában…
Folytatása következik…
* Ez a történet még a legelső kiadás idejéből való, azóta se nem erősítették meg, se nem
cáfolták a GW részéről.
** SPOILER: A hivatalos propagandával ellentétben nem minden Villámharcos halt meg
azonban, Arik Taranis és legalább egy hadnagya túlélte a csatát. A Császárnak már nem volt
szüksége rájuk, eleve úgy tervezte meg génmintájukat, hogy ne éljenek soká. Ő már ekkor a
következő lépésre, az emberlakta Galaxis visszahódítására készült, melyet a tökéletes katonák
újabb generációjának, az űrgárdistáknak szánt feladatul. Arik elrejtőzött a Földön, a császári
palotába bebocsáttatást kérő zarándokok városába, és a legrettegettebb bűnöző-vezér álarcát
felvéve dolgozott génmintájának kijavításán. (Graham McNeill: The Outcast Dead)
A Nagy Keresztes Hadjárat

A Föld meghódítása után a Császár az emberlakta Galaxis egyesítését (és ahol szükséges,
visszahódítását) tűzte ki célul. Tervei támogatására létrehozta azAdeptus Astra Telepathicát,
azt a szervezetet, mely az asztropatákat képezte és foglalkoztatta, hogy ezzel tegye lehetővé a
hatékony és gyors kommunikációt a távoli világok között. Ezután vezetésével létrejött
azAstromican, mely egy hihetetlenül erős pszichikus világítótoronyként mutatta az irányt a
navigátoroknak a hipertérbeli utazás során. Ezzel az űrhajók sokkal biztonságosabban
utazhattak az Immatériumban, és hamarabb érhették el céljukat.
A Galaxis meghódításához katonák és megfelelő vezérek is kellettek, méghozzá jobbak, mint
a kiszámíthatatlan Villámharcosok, ezért a Császár újabb szuperkatonák kifejlesztésébe
fogott. Első lépésként húsz legyőzhetetlen, halhatatlan vezér létrehozásába fogott a Himalája
alatti titkos laboratóriumában. Ők lettek a Primarchák, akik mindegyikét saját, egyedi
génmintája alapján készítette el, más és más képességekkel, tulajdonságokkal ruházva fel
őket, különböző feladatok végrehajtása céljából. Valami azonban balul ütött ki, míg a
csecsemők mesterséges anyaméheikben növekedtek, és az őket tartalmazó tartályok
szétszóródtak a Galaxisban. Ez szinte bizonyosan a Káosz erőinek ármánykodása révén
történt így, akik jogosan félték a Császárt, és törekvéseit a Rend terjesztésére az
Univerzumban.
A Császárt nagy szomorúság töltötte el, hogy terve így kudarcba fulladt, de aztán hamarosan
nekilátott, hogy a Primarchák génmintája alapján létrehozza a szuperkatonák húsz légióját,
akik hódításait segítik. Ők lettek azűrgárdisták, kik nem bírtak olyan hatalmas erőkkel, mint
vezéreik, de az átlag-harcosokhoz képest sokkal jobbak voltak. A laboratóriumokban
kifejlesztett, majd sokszorosított génmintákat harcos nemzetek fiatal sarjaiba ültették, akik az
akkor elérhető legjobb kiképzést és felszerelést kapták.
Miután új hadtestei felálltak, a Császár nekilátott a Naprendszer visszahódításának.
Űrgárdistái elűzték az idegen kalózokat a Szaturnusz és Jupiter holdjairól, és újra kapcsolatot
teremtettek a Marssal. Ez a lépés különösen fontos volt, mert a Vörös Bolygón letelepedett
Cult Mechanicum végre ismét kapcsolatba került és együttműködött a Földön maradt
emberekkel. A megkötött Marsi Egyezmény révén a tech-papok tudásukat ismét az emberiség
fejlődésének szolgálatába állították, és termelő-kapacitásukat a Császár terveinek szolgálatába
állították. Cserébe jogot kaptak arra, hogy a formálódó új Birodalmon belül ők legyenek a
tudás letéteményesei, és Adeptus Mechanicum néven ők felügyelhessenek minden
tudományos és technikai folyamatot.
Erre az időszakra tehető, hogy Slaanesh megszületésével és az eldák hanyatlásával
párhuzamosan a Naprendszert és a többi emberlakta világot elválasztó hipertérbeli viharok
elcsitultak. Nem volt hát akadálya, hogy megindulhasson a Nagy Keresztes Hadjárat, és a
Császár seregei újra egyesíthessék a Galaxisban szétszóródott emberiséget!
Az új Birodalom seregei Felfedező Flottákba szervezve indultak más és más irányokba, hogy
újra felfedezzék és meghódítsák az Univerzumot. Sok bolygórendszer önként csatlakozott, de
voltak olyanok is, melyeket harccal kellett csatlakozásra bírni. Az űrgárdistáknak és a
Mechanicum új harci gépezeteinek azonban egyetlen bolygó sem tudott ellenállni. A Császár
sajnálta ugyan a véráldozatot, de tudta, hogy az emberiség csak egységesen szállhat szembe
az ellenséges fajokkal és a Káosz Erőivel. A hódítások révén gyorsan bővült a Birodalom, és
így a Flották is egyre hatalmasabbak és számosabbak lettek. Lassan sikerült megtalálni az
elveszett Primarchákat is, akik átvehették a génmintájuk alapján létrehozott űrgárdista légiók
vezetését. Együttesen aztán számtalan világra terjesztették ki a Birodalom uralmát, és
plántálták lakóik fejébe a Birodalmi Igazságot, mint egyetlen érvényes szellemi vezérlő elvet.
A Birodalmi Igazság egy ateista eszmerendszer volt, mely a tudományt és a technológiai
haladást állította a középpontba, és le kívánt számolni mindenfajta babonasággal és vallásos
hittel. A Császár a Földön már korábban felszámolt mindennemű vallást, és leromboltatta az
összes templomot, mert hite szerint csak így volt biztosítható a felvilágosult, haladó
emberiség jövője. A Birodalmi Igazság másik fontos alapvetése az idegen fajokkal szembeni
zéró tolerancia elve volt: miután az idegen fajok, melyekkel az emberiség találkozott, mind
vagy nyíltan ellenségesek voltak, vagy pedig jövőbeli fenyegetést jelentettek az Univerzum
feletti emberi utalom számára, a Felfedező Flották minden új fajt azonnal kiirtottak, ha csak a
legkisebb mértékben is veszélyesnek látszottak.

A Birodalmi Igazság még egy dologban volt nagyon szigorú:

habár támogatta a technológiai fejlődést, a gépi mesterséges intelligencia kifejlesztését teljes
mértékben tiltotta. A Császár emlékezett azokra az időkre, amikor a gondolkodó gépek az
emberiség ellen fordultak, és tudta, mekkora pusztítással járt az ellenük vívott háború, ezért el
akarta kerülni, hogy ez még egyszer előfordulhasson. Így ha a Felfedező Flották egy olyan
világra találtak, ahol az emberek ilyen gépezeteket alkalmaztak, kiirtották a teljes lakosságát,
nehogy tiltott technológiájukkal megfertőzzék a Birodalom többi részét is.
A Nikaeai Zsinat

Ahogy teltek az évek, és a Nagy Keresztes Hadjárat egyre több emberlakta világot csatolt a
Birodalomhoz, a Császár seregei egyre több helyen találkoztak különös erőkkel bíró
„boszorkánymesterekkel”, akik ismeretlen, „felsőbb” hatalmak rabigáját kényszerítették a
lakosságra, és akik ellen még az űrgárdisták fegyverei sem bizonyultak túl hatásosak. Ezek
valójában a Káosz isteneinek hívei voltak, akik démon-uraiktól kapott képességeik
segítségével dacoltak a birodalmiakkal. Sokan emlékeztek még arra is, hogy a Viszály
Korának végén azok, akik nem tudták kontrollálni pszichikus képességeiket, ugyanígy a
démonok játékszereivé váltak, s rajtuk keresztül a Káosz erői hoztak pusztulást több bolygó
teljes lakosságára. Habár a Császár volt a valaha élt legerősebb pszi-használó, és a Birodalom
is sikeresen alkalmazta az ilyen képességekkel rendelkezőket (asztropatákként,
navigátorokként, vagy az űrgárdista légiók könyvtárosaiként), maga is ambivalens érzésekkel
küzdött: vajon kellő képzéssel és kontrollal biztonságosan használhatják-e erőiket a pszik,
vagy éretlen erre az emberiség? Miután a kérdést a Birodalom több hatalmassága, sőt néhány
primarcha (elsősorban Leman Russ és Mortarion) is többször feszegették, végül kénytelen
volt összehívni a Nikaeai Zsinatot, ahol a két oldal képviselői megvitathatták nézeteiket.
A pszichikus képességek használata mellett legerősebben Magnus, az Ezer Ifjak légiójának
primarchája érvelt, aki maga is hatalmas mágus hírében állott (ezért aztán a későbbiekben a
Zsinatot úgy is emlegették, mint Magnus perét). Emiatt elsősorban Russ neheztelését váltotta
ki, aki gyűlölte a boszorkányság minden formáját.* A pszi-használók úgy érveltek, hogy ezek
a képességek nem jók vagy rosszak, hanem mint egy eszköz, jóra és rosszra egyaránt
használhatók. Magnus a tiltás és korlátozás helyett még tovább szélesítette volna az
Immatérium hatalmának tanulmányozását, és jobban kiterjesztette volna a pszik tanítását. Az
ellenzők a pszi képességek használatának teljes betiltása és szankcionálása mellett
kardoskodtak.
A Császár végül a szigorítás mellett tette le a voksát: megtiltotta Magnusnak, hogy további
kutatásokat folytasson, és minden egyes könyvtárosnak esküt kellett tennie, hogy nem
használja többet képességét.** Az űrgárdista légióknál létrehozták a Káplánok intézményét,
akik a csatatestvéreik lelki üdvéért (és az ex-könyvtárosok esetében a Zsinat határozatának
betartatásáért) feleltek. Magnus csalódottságában visszavonult szülőbolygójára, Prosperóra, és
teljes légióját visszavonta a csatamezőkről – ők a továbbiakban már nem vettek részt a Nagy
Keresztes Hadjáratban.

A Császár visszatér a Földre

Miután seregei meghódították a Galaxis nagy részét, és minden gyermekét megtalálta, a

Császár visszavonult a Keresztes Hadjárat éléről a Földre, hogy egy csak általa ismert
tervezetén dolgozzon. A parancsnokságot legkedvesebb fiának, Horusnak adta át, kit
legelőször talált meg mind közül, s akivel évtizedekig együtt harcoltak. Horus lett a legfőbb
Hadúr, s ezáltal első lett a primarchák között (akik közül nem mindegyik fogadta jól ezt a hírt,
mert úgy gondolta, hogy neki járt volna a kitüntetés). Az ünnepélyes beiktatásra és a Császár
búcsújára Ullanoron került sor, ahol az addig talált leghatalmasabb ork birodalmat győzték le
a birodalmi seregek, több légió részvételével. A résztvevők nem tudták, de ezzel a neves
eseménnyel vetették meg a Horus Eretnekség első magvait…
* Érdekes módon azonban ő is alkalmazott pszi-használókat (Rúnapapokat) saját légiójában,
még a Zsinat után is, amikor ezt a Császár rendelkezése tiltotta.
** Amit aztán a Horus Eretnekség során nagyon meg is bántak, mert a Káosz oldalára átállt
légiók démonokat és boszorkányságot is bevetettek a harcmezőkön, melyek ellen fegyvereik
jórészt hatástalanok voltak.
Ellentétek az űrgárdista légiók között
A Nagy Keresztes Hadjárat indulásakor még minden űrgárdista a Földről származott. Emiatt,
bár az egyes légiók genetikusan kódolt tulajdonságai és a harcosok képességei kismértékben
különböztek egymástól, közös gyökerekkel rendelkeztek, és azonos módon épültek fel
seregeik. Egy közös cél lebegett a szemük előtt, és a Császár, mint legfőbb parancsnok
irányította őket.

Ahogy azonban egyre

jobban előrehaladt a Birodalom terjeszkedése, úgy vált szükségessé, hogy más bolygókról is
sorozzanak be újoncokat, és amennyire csak lehet, felgyorsítsák azt a bonyolult génmódosító
eljárást, melynek eredményeképp a harcosok fiatal fiúkból elit katonákká váltak. Így azonban
a tech-papok már nem tudták száz százalékig biztosítani a génállomány tisztaságát, és
kismértékű eltérések jelentek meg az új űrgárdistáknál az eredeti földi állományhoz képest.
Ahogy a légiók létszáma növekedett, úgy váltak egyre inkább önállóvá, és távolodtak el
térben és szokásokban is egymástól. A primarchák megtalálása csak gyorsította ezt a
folyamatot, mivel a Császár engedélyével mindegyikük a saját elképelései szerint alakítottá át
seregét. Miután a legtöbb légió arról a bolygóról kezdett el toborozni, ahol a primarcha
felnőtt, a helyi szokások, hiedelmek lassan beépültek a mindennapjaikba, és hamarosan
nagyon különbözővé váltak egymástól. Így kisebb-nagyobb ellentétek jelentek meg légión
belül (földiek és az új harcosok között), valamint az egyes légiók között is. Ezt még fokozta,
hogy bár a primarchák technikai értelemben testvérek voltak, neveltetésüket, nézeteiket nem
tudták levetkőzni, és ez sokszor vezetett konfliktushoz közöttük: Leman Russ és Mortarion pl.
görbe szemmel néztek Magnusra  a mágiához való vonzódása miatt, Pertubaro és Rogal Dorn
pedig féltékenyen figyelte egymás sikereit. Mindegyik primarcha meg akart felelni atyjának, a
Császárnak is, és igyekezett bizonyítani, hogy jobb testvéreinél, ez a versengés pedig sokszor
szintén komoly ellenségeskedésig fajult.
Horus Hadúrrá kinevezése az ullanori győzelem után sokakban irigységet keltett, és csak
tovább mélyítette az ellentéteket a primarchák között. Még Horus sem örülhetett igazán új
tisztségének, mert ezzel olyan bürokratikus feladatokat is a vállára kellett vennie, amelyekkel
csak nehezen tudott megbirkózni – elvégre katona volt, nem kormányzó vagy hivatalnok. A
Káosz istenei így végre lehetőséget láttak arra, hogy felléphessenek eddigi leghatalmasabb
ellenfelük, a Császár ellen.
Az Igehirdetők bukása
A legelső primarcha, ki elbukott, Lorgar volt.

Kezdetben pedig ő volt a legnagyobb fanatikus, ki istenként tekintettatyjára, és a legjobban

imádta őt. Neveltetéséből adódóan mindig is hitt abban, hogy vannak az ember felett álló erők
az Univerzumban, kik életnek és halálnak urai, s hatalmukban áll csodálatos, a tömegek
számára
csodáknak tetsző cselekedeteket végrehajtani. Amikor a Császár rátalált, Lorgar úgy érezte,
megtalálta élete értelmét, és azt az isteni lényt, kit teljes lelkével imádhat. Hódításai során
ezért nem csak behódolásra szorította az emberlakta világokat, melyeket talált, hanem hosszas
munkával meg is térítette őket a Császár hitére. Ügybuzgó vakságában azonban nem látta,
hogy ez éppen ellentétes mindazzal, amit atyja akart, s csak akkor ébredt rá, amikor az
súlyosan megbüntette eltévelyedéséért.
Monarchia, az Igehirdetők által „tökéletessé” formált város volt az, mely először elszenvedte
a Császár haragját. Uruk parancsára az Ultragárdisták a földig rombolták ezt a hatalmas
metropoliszt, mely túltett mindegyik máson ügybuzgalmában, hogy a  Császárt, mint istent
imádja. Lakosainak segélykérésére az Igehirdetők is odasereglettek, és részesülniük kellett a
büntetésben. Az Emberiség Ura hatalmas pszichikus erejével mind a százezer harcost térdre
kényszerítette, és Lorgar fejére olvasta, hogy tetteivel éppen ellentétesek mindazon értékekkel
és célokkal, melyek miatt a Nagy Keresztes Hadjárat elindult: a Birodalmi Igazság  helyett a
babonaságot, és egy nem létező, hamis isten (épp a Császár), imádását erőszakolja rá a frissen
becsatolt új bolygók lakosaira, ráadásul minden más légiónál lassabban halad a hódítással.
A vádak alatt Lorgar teljesen összetört, hisz minden, melyben oly szenvedélyesen hitt,
hamisnak bizonyult. Hosszas tépelődés után az ezoterikus és misztikus tanok nagy
mesteréhez, Magnushoz fordult iránymutatásért, aki óva intette attól, hogy az Univerzum
titkait fürkéssze, és próbálja megtalálni a maga igazát és istenét. Hasztalan volt azonban
tanácsa, mert az Igehirdetők primarchája minden harcosával együtt zarándokútra indult, hogy
választ kapjon a kérdésre, van-e valamilyen felsőbb hatalom, mi a Világmindenséget uralja. A
Káosz istenei pedig csak erre vártak…
Lorgar és légiója sok világot végigjárt és meghódított az Impérium nagyobb dicsőségére, míg
végül eljutottak az Iszonyat Szeméhez, ahol Cadia bolygóján a Káosz papjai végül
megmutatták a primarchának, hogy igenis, léteznek istenek, kik csakis híveik imádatát várják.
Megmutatták neki azt is, hogy miként buktak el az eldák, kik nem tudtak élni a hatalommal,
mit ezek az istenek felkínáltak nekik. Végül meggyőzték Lorgart, hogy az ellenséges
Univerzumban az emberiség csak úgy maradhat életben, ha őket szolgálja, mert csak így
válhat egységessé és elég hatalmassá ahhoz, hogy a kiirtására törekvő idegen lényeket
legyőzhesse.

A primarcha végre megtalálta hát új hitét, és nevelőapjával, a

Káosz isteneinek hitében igencsak járatos Kor Phaeronnal és Erebussal, a káplánok
legelsőjével nekiláttak, hogy fellelt igazságukat megismertessék az Univerzum hitetlen
tömegeivel. Ők lettek hát az első árulók és hitszegők, kik a Birodalom ellen fordultak, és már
évtizedekkel a Horus Eretnekség előtt megkezdték titkos hadjáratukat a Császár ellen. Hogy
bázisukat kiépítsék, az ekkortól meghódított világokon nem a Császár, hanem a Sötét Istenek
tanát hirdették, milliókat állítva új uraik szolgálatába. Tudták azonban, hogy ez még nem lesz
elég ahhoz, hogy nyíltan is felléphessenek a Birodalom ellen, ezért nekiláttak, hogy az
űrgárdista légiókat is maguk mellé állítsák.
A Nikeai Zsinat határozata a káplánok hadrendbe állításáról remek lehetőség volt az
Igehirdetők számára ahhoz, hogy minden légióhoz elküldjék prédikátoraikat, hogy az
űrgárdisták esetleges elhajlásaira és a közkatonává lefokozott könyvtárosokra odafigyelő
káplánok kiképzését segítsék.  E mellett azonban igazi céljuk az volt, hogy a rontás magvait
elhintsék, és lassan a Káosz oldalára állítsák a harcosokat. Ennek módja a titkos harcos-
testvériségek létrehozása volt a légiókon belül, melyek kezdetben csupán ártatlan gyűléseket
tartottak, ahol a különböző rangú és rendű harcosok szabadon beszélgethettek, de ahogy az
évek teltek, ezek egyre inkább a széthúzás és a viszály terjesztőivé váltak.
Megkezdődött tehát a nagy művelet, mely ötven év alatt ért el a robbanásponthoz, a Horus
Eretnekséghez, ami aztán örökre véget vetett a Császár által az emberiség javára megálmodott
szép jövőnek …