Fazék vagy lábas

Lábas
Főzőedény, amely az ételek elkészítésére, hőkezelésére, melegítésére szolgál. Fedővel
zárható, így párolásra is használható. Nevét a szabad tűzön való főzéshez kialakított, három
lábbal ellátott elődjéről kapta. A lábas lábai a konyhatechnika fejlődésével eltűntek, a
fazéktól való legfontosabb különbség az, hogy a lábas általában szélesebb, mint amilyen
magas. A mai értelemben használt lábas a vasmegmunkálás kezdetével jelent meg, bár
hazánkban tömegesen csak a XX. század elején terjedt el. A korábbi kő- és cserépedények
melegítése a vaslábashoz képest nehézkes és hosszadalmas volt. A fém edények kiváló
hővezetők, a láng melegét hamar felveszik és átadják az ételnek.
A fazék - a lábassal ellentétben - főleg folyékony, vagy folyadék alapú, leves ételek
elkészítésére alkalmas. Átmérőjéhez képest magas oldalfala viszonylag nagy
befogadóképességet eredményez. A fazékban való főzés során nem szükséges, hogy a
fazékban lévő valamennyi összetevőt lássuk, elég a folyadék (leves) felszínét, s a forrás miatt
elő-előtörő tartalom állagát, színét, illatát, sűrűségét nyomon követni.
A manapság használt főzőedények legfontosabb kategóriái: rozsdamentes acél lábasok,
fazekak (A Hunnia Kristály által forgalmazott rozsdamentes edények mindegyike kiváló
minőségű 18/10 acélból készül, minőségüket legjobban jellemzi a 10 év cseregarancia),
zománcozott edények, üvegből készült hőálló főzőedények és kerámiaedények. Az
alábbiakban a Hunnia Kristály Kft kínálatából a legáltalánosabb, professzionális felhasználású
főzőedényeket mutatjuk be.
- - lábas
tűzálló agyagból való, széles fenekű, kerek, lapos edény, alján három, rendszerint egymástól
egyenlő távolságra elhelyezett lábbal. Oldalfala magasságától függően van mély és lapos
változata. Fogói változatosak: korongolt nyél, amelyet a fenekével nagyjából párhuzamosan
helyeznek az oldalára; egy, ill. két fül; ritkán egy-egy nyelvecskéhez hasonló ovális lapocska,
amelyet szintén vízszintesen ragasztanak az edény pereméhez. – Rendszerint csak a belseje
mázas, néha barna vagy zöld, kívül általában mázatlan. Igen ritkák és szépek azok a
Gömörben készült lábasok, amelyek kívül és belül széles, függőleges sávokban barna, zöld és
sárga mázzal díszítettek. Azokban a fazekasközpontokban, amelyekben tűzálló edényeket
készítettek, lábast is korongoltak a fazekasok. Űrtartalmuk közepes, kb. 4 literes volt a
legnagyobb. A lábast a lakóházban szabad tűzön használták ételek pirítására, pörkölésére,
sütésére. Oly módon állították az edényt a tűz fölé, hogy oldalról és alulról egyenletesen
érhette a meleg. – Ilyen edények középkori ásatásainkból is szép számmal kerültek elő.
Országosan elterjedt forma volt. A tárgy legjellemzőbb részének, a lábának neve vált az egész
tárgy nevévé. A muzeológiai szakterminológia ezt a lábbal ellátott formát a népnyelvből vett
lábas serpenyő, a láb nélküli változatot pedig a köznyelvi lábas névvel jelöli. Ez utóbbinak
szintén ismeretes a serpenyő, cserpenyő, csréplábas elnevezése is. A szabad tűz fölött e
formát vas háromlábra állították, s úgy készült benne az étel. A zárt tűzhelyeken, pl. az ún.
rakott sparhelten kizárólag e láb nélküli lábasokat használták, természetesen vas háromláb
nélkül. A vasból öntött lábasok későbbiek. A két háború között szinte teljesen kiszorították a
paraszti háztartásokból a cseréplábas minden változatát a vaslemezből préselt gyári lábasok. –
Irod. Bátky Zsigmond: A magyar konyha története (Népr. Ért., 1937); Gunda Béla:
Magyarországi primitív főző-sütő eljárások és néprajzi kapcsolataik (Népr. Ért., 1935);
Kardos László: Az Őrség népi táplálkozása (Bp., 1943); Igaz Mária–Kresz Mária: A népi
cserépedények szakterminológiája (Népr. Ért., 1965).

Lábas (általános forma)

Lábas serpenyő
Lábas serpenyő
Fazék
A paraszti háztartásban a fazék legfontosabb funkciója a főzés volt. Főztek benne szabad
tűzhelyen vagy bent a kemencében, sőt egyes vidékeken a mezőn is. Olyan ételek főzésére
volt a legalkalmasabb, melyeknek mint a káposzta, bab, húsleves, kása egyenletes, lassú tűz
kellett. Elnevezései jelzős összetételűek, rendszerint jelölik a származást: tótfazék,
rimaszombati fazék; a formát: keskeny fenekű fazék, csücsös fenekű fazék; a funkciót: lagzis
fazék, ezek között egyfülű a leveses fazék, a kásás fazék pedig kétfülű; a mázoltságot vagy
annak hiányát: vászonfazék, parasztfazék, csíkos fazék, díszítettségét: abroncsos fazék; az
űrméretét; iccés háromfuntos, kupás vékás; árát: garasos, négykrajcáros fazék. A szűk fenekű
főzőfazék főbb típusai: 1. nagyfazék ( lakodalmas fazék): magassága 30 cm felett van; 2.
fazék; magassága 20 30 cm; 3. kisfazék: magassága 15 20 cm vagy ennél is kisebb ( bögre). A
múlt század vége óta fokozatosan áttértek a téglából rakott, ill. fémből öntött tűzhelyen való
főzésre, és a klasszikus formájú szűk fenekű fazekat a tűzhelyen jól ülő, a tűzhely vas lapján
csak alulról melegedő széles fenekű fazék, lapos fenekű fazék, totya fazék, sparhertos fazék
váltotta fel.

Lábas serpenyők (19. sz. második fele) Bp.

Néprajzi Múzeum
Gömöri kerámia Lakodalmi kásafőző nagy
fazék (19. sz. második fele) Bp. Néprajzi
Múzeum

-- fazék
tűzálló agyagból készült főzőedény, ritkábban élelmiszertartó. Szája széles, nyaka nincs. Egy
vagy két függőlegesen elhelyezett füle van. Az egyik legváltozatosabb formájú edényfajta.
Legszembetűnőbb formai tulajdonsága hasas formája. A cserépedények között a legfontosabb
szerepe van: ettől az edénytől kapta nevét maga a mesterség is a legtöbb európai nyelvben. –
A magyar nyelvben a fazék finnugor eredetű szó. Eredetileg főzőedényt jelentett, azonban
valószínűleg nem cserépből való edényt jelölt. – Alapformája és neve az egész magyarlakta
területen azonos. A régészeti kutatások szerint hazánk területén a honfoglalás előtt készült
darabok kontinuitása napjainkig fennáll. Európában tőlünk keletre és nyugatra szintén ismert.
A legrégibb európai leletek a Dániában talált töredékek; a mo.-iak a honfoglalók sírjaiból
előkerült kultikus edények. A középkori – 11–14. sz.-i – ásatásokból már a kor európai
szintjén álló edények, közöttük fazekak is kerültek napvilágra: széles szájúak, öblösek,
tojásdad testűek, lefelé keskenyedők; kihajló szájuk néha tagozott. – A fazék belül mindig
mázas – sárga, barna, zöld –, kívül igen ritkán. Külső felületét vízszintesen vagy ferdén
barázdálják, a nagyobbakat a vállon → ujjbenyomásos abroncsszalaggal vagy vörös és barna
földfestékes zsinórozással diszítik. – A mo.-i főzőedények legrégebbi és legfontosabb
központjai a Gömör és Nógrád megyeiek, ahol feltehetően a 13. sz.-tól készítenek fazekakat.
A gömöri edényeket a tűzálló földdel nem rendelkező Alföldre szállították. Nevezetesebb
 fazékkészítő központjaink: Fazekaszsaluzsány, Rimaszombat, Melléte, Süvéte, Poltár; a
Dunántúlon: Ják, Sümeg, Tapolca, Csákvár, továbbá a Züric-völgy és a Mecsek központjai:
keleten Rév, Désháza, Dés, Korond, Csíkmadaras, Magyarlápos, Bereck, Barcaújfalu,
Alsójára, Torda, Lippa, Belényes, Zilah, Vámfalu. E központok fazékformái egyúttal a szűk
fenekű fazekak különféle típusait is jelölik: pl. gömöri típusú abroncsos fazék, gömöri típusú
fazék festett zsinórozással; révi típusú fazék; csákvári típusú fazék: szakállas fazék, csíkos
fazék; Vas megyei típusú fazék; sümegi típusú fazék; magyarláposi típusú fazék; alsójárai
típusú fazék, aránka stb. – A paraszti háztartásban a fazék legfontosabb funkciója a főzés volt.
Főztek benne szabad tűzhelyen vagy bent a kemencében, sőt egyes vidékeken a mezőn is.
Olyan ételek főzésére volt a legalkalmasabb, melyeknek – mint a káposzta, bab, húsleves,
kása – egyenletes, lassú tűz kellett. – Elnevezései jelzős összetételűek, rendszerint jelölik a
származást: tótfazék, rimaszombati fazék; a formát: keskeny fenekű fazék, csücsös fenekű
fazék; a funkciót: lagzis fazék, ezek között egyfülű a leveses fazék, a kásás fazék pedig
kétfülű; a mázoltságot vagy annak hiányát: vászonfazék, parasztfazék, csíkos fazék,
díszítettségét: abroncsos fazék; az űrméretét; iccés háromfuntos, kupás vékás; árát: garasos,
négykrajcáros fazék. – A szűk fenekű főzőfazék főbb típusai: 1. nagyfazék (→ lakodalmas
fazék): magassága 30 cm felett van; – 2. fazék; magassága 20–30 cm; – 3. kisfazék:
magassága 15–20 cm vagy ennél is kisebb (→ bögre). – A múlt század vége óta fokozatosan
áttértek a téglából rakott, ill. fémből öntött tűzhelyen való főzésre, és a klasszikus formájú
szűk fenekű fazekat a tűzhelyen jól ülő, a tűzhely vas lapján csak alulról melegedő széles
fenekű fazék, lapos fenekű fazék, totya fazék, sparhertos fazék váltotta fel. Ez szélesedő aljú,
nagyjából csonka kúp alakú edény; belül mindig mázas, kívül csak ritkán mázatlan, sima
felületű. (→ még: üst) – Irod. Holl Imre: Adatok a középkori magyar fazekasság
munkamódszeréhez (Budapest Régiségei, 1956); Kresz Mária: Fazekas, korsós, tálas. Néhány
szempont fazekasközpontjaink kutatásához és összehasonlításához (Ethn., 1960); Igaz Mária–
Kresz Mária: A népi cserépedények szakterminológiája (Népr. Ért., 1965); Domanovazky
György: Magyar népi kerámia (Bp., 1968).

Széles fenekű fazék

Kisfazék
Keskeny fenekű fazék
Szűk fenekű, kívül mázatlan fazék egy füllel,
fehér földfestékes díszítéssel (Korond, v.
Udvarhely m.) Bp. Néprajzi Múzeum

Szűk fenekű, kívül mázatlan fazék füllel
(Vas m.) Bp., Néprajzi Múzeum
Fazék (v. Gömör m.) Bp. Néprajzi
Múzeum
Szűk fenekű, kívül mázatlan fazék
három füllel (Alsójára, v. Torda m.) Bp. Szűk fenekű, kívül mázatlan fazék füllel és
Néprajzi Múzeum ún „szakállal”, újjbenyomásos abronccsal.
Felülete erőteljesen rovatkolt (Csákvár, Fejér
m.) Bp. Néprajzi Múzeum
 Szűk fenekű, kívül mázatlan fazék egy Szűk fenekű, kívül mázatlan fazék két
füllel és ujjbenyomásos abronccsal (v. Széles fenekű mázas fazék (v. Gömör
füllel, vörös földfestékes díszítéssel m.) Bp. Néprajzi Múzeum Szűk fenekű, kívül mázatlan fazék két füllel
(Magyarlápos, v. Szolnok-Doboka m.) Bp. Gömör m.) Bp. Néprajzi Múzeum és vörös földfestékes díszítéssel (v. Gömör
Néprajzi Múzeum m.) Bp. Néprajzi Múzeum

Kétfülű kásás fazék újjbenyomásos

szalagdísszel