Kosztolányi "Az iskolában hatvanan vagyunk" c. versének, illetve 2.

Esti Kornél-novella
közös vonásai és eltérései

Kosztolányi Dezsőt hamar ismerte meg a tömeg, hiszen egyetemi éveiben figyeltek fel rá, illetve
nagy nevű költők, mint Ady Endre alkottak kritikát a műveiről. Másmódú szemlélete tette őt
különlegessé a többi Nyugat írók közül.

1909-ben írta meg a Szegény kisgyermek panaszai című verseskötetet, azonban 1910-ben jelent
meg. A kötet egyben versciklus, mert megkomponált, elrendezett, azonban fokozatosan bővült az
újabb megjelenésekor egészen 1923-ig, majdnem kétszer több vers került a kötetbe, de az
alapkoncepciót megtartotta. A művek keletkezését befolyásolta Elen Key „A gyermek évszázada”
műve, amivel megjelent a gyermekpszichológia is. Rámutatott arra, hogy a g yerekeket nem lehet
felnőttként kezelni, sajátos lelkiségeik, érzéseik és érzésviláguk van. Kosztolányi a világot
gyermeki szemmel mutatja be, mégpedig úgy, hogy kiemel képeket a gyermekkorából.
Visszaálmodik a múltba a felnőtt tudás birtokában. A legalapvetőbb gyermeki érzelmek a félelem,
kíváncsisás, mindent fel szeretne fedezni. Impresszionista és szimbolista stílusirányzatúak a
versek, hiszen hangulatokat és benyomásokat szeretne mutatni, de emellett mögöttes tartalmuk
van. Szereplíra, hiszen a költő egyfajta szerepben nyilvánul meg, ő, mint a gyermek. Az első és az
utolsó vers a kötetben keretet alkot, az elsővel megjelöli a témát, az utolsóval útjára bocsátja a
gyermeket felnőtt tudással. Rövid terjedelmű versek, melyek cím nélküliek, az első sort tekintjük a
művek címeinek.

1925-1936 között publikálta Kosztolányi Dezső az úgynevezett Esti novellákat, amelyek

kiemelkedőek. Ezek a novellák nem összefüggőek, illetve nincs egységük, csak a figura köti össze,
aki nem mindig főszereplő, sokszor csak az ő szemszögéből mutatja be a történéseket, ilyen
például a tizennyolcadik fejezet is. 1933-ben rendezte kötetbe, ekkor írta meg az első fejezetet,
ahol bemutatja Esti Kornélt, mint a saját alteregóját. Nem önéletrajzi művek, csak vannak benne
életrajzi motívumok, ilyen a második fejezet is. Fantáziával együtt vegyülnek a motívumok. A
főhős, illet az író egyaránt kitaszított, keresi a helyét, azonban a tehetséggel meg tudja állni a
helyét.

Kosztolányi Dezső költészetéről elmondható, hogy sokszor visszavágyódott a gyerekkorába,

hiszen a gyermeki önfeledt boldogság, illetve a személyes boldog gyermekkora a legjobb
életszakaszának számított. A szegény kisgyermek panaszai verseskötet ezt az időszakot dolgozza
fel, ám felnőttfejjel idézi vissza a gyermeki ént. Ebben a verseskötetben található Az „Iskolában
hatvanan vagyunk” című verse is, az Esti Kornél második novellája is emléket idéz fel.

A két mű egyazon élményt dolgozza fel, az első iskolai emléket. Rossz emlékként tekint vissza,
nem találta a helyét a többiek között, nem tudott beilleszkedni. A költőre jellemző, hogy az
emlékeivel nem feltétlen a cselekményre akar visszatekinteni, hanem inkább a hangulatra,
benyomás keltés céljából ír, ami jellemző az impresszionista művekre.

Műnemi különbség van a művek között, hiszen „Az iskolában hatvanan vagyunk” líra, az Esti
Kornél novella epika műnembe sorolandó. A líra műnembe sorolandó költemények verses
formájúak, a epikus művek prózaiak. Az epika műnemben íródott művek egy történetet mesélnek
el, a lírikusak inkább hangulatot, dallamuk van, sokszor énekelhetőek.

A helyszín mind a kettő esetben a Vörös Ökör iskola, amiről azt lehet tudni, hogy előtte a
település kocsmája volt, ez gyakori volt. Szimbolikus helyszín, úgy is felfogható, hogy a
társadalomba lép be, hiszen különböző társadalmi rétegeket képviselő diákok szerepelnek a
költeményekben.

Hangulatban szintén megegyeznek, elégikus, nyomasztó és szomorú hangulat jellemző a műre,

azonban a novella végén megjelenik a tudatos bemutatkozás, öntudat, amivel kitűnik, ezáltal
oldódik, jobb lesz a mű hangulata.

Mind a kettő műben gyermek a szereplő. A gyermekkor ártatlan világa a teljességet jelképezi. A
gyermek fájdalmai, örömei valósak, mélyek, és az élet nagy élményei közé tartoznak. Mindaz, ami
felnőttkorban az emberre vár, csalódást okoz, hiszen az ember rájön, hogy az élet megalkuvások
sorozata, és ez ellen nem tud mit tenni, csak tudomásul kell vennie. Ezek a csalódások miatt
alakul ki a visszavágyódás a gyerekkorba.

Az novella bemutatja a társadalmi rétegeket, a gazdag előkelőket és a paraszti rétegekből jövőket,

de senki nem fogadja be. A versben sem találja a helyét a sok gyermek között. A magányérzet és
a sehova se tartozás önéletrajzi vonatkozás, mert Kosztolányinak voltak beilleszkedési problémái
az irodalmi életben és a közéletben egyaránt. Az irodalmi életben nem találta a maga társaságát,
mindenhova szeretett volna tartozni, de így sehova se kötődött igazán, a közéletben egyaránt
nem tartozott az úri sem az alacsonyabb rétegbe.

Az otthon biztonságos érzete megjelenik a művekben, a novellában kiderül, hogy sokáig a családi
burokban kellett lennie a betegsége miatt, a versben az otthonához viszonyítja az új környezetet:
„Ez más, mint otthon”. Ebből a környezetből szabadul ki.

A novella végén kiderül, hogy a kitaszított gyermek többet tud, mint a többiek, tud már írni és
olvasni is. Öntudatosan mutatkozik be, magabiztosan, sikert ért el a tehetsége miatt, A vers azzal
zárul, hogy zavarja és nem érti a tömeg lényegét. Mindenki ugyanolyan, senki sem kiemelkedő
külsőleg. Egy kérdéssel zárja le, ami egy költői kérdés, mivel önmagától kérdezi meg, tehát nem
vár mástól választ.

Az érdekesség mind a kettő műben, hogy Kosztolányi szerint életünk legjobb évei, mikor
gyermekek vagyunk, az önfeledt boldogság, kíváncsiság és gondtalanság miatt, azonban a
művekben fájdalmas pillanatot jelenít meg, amire egy ember nem szívesen tekint vissza. Azonban
itt is arról van szó, hogy felnőtt tudással visszatekintő gyermekről van szó és a műveket nem szó
szerint kell értelmezni.

A műveknek két értelmezése van, mégpedig az egyik az alkotó és a közönség kapcsolata,

másrészt a művészek társtalanságának bemutatása. Az előbbinél a közönség sokszor nem
befogadóképes, mivel nem értik meg sokszor, ezért a művészeknek a pályájuk kezdetén nehéz
dolguk van, sokat kell dolgozniuk, sok támadást kell elviselniük a sikerért. Az utóbbi értelmezés
szerint a művészek szenvednek a társtalanságtól, azonban idegesítik a nyüzsgések. Szeretnének
valahova tartozni, azonban egyszerre nem, mivel nem találják sehol a helyüket.

Megmutatta ugyanazt a témát, ugyanazt a hangulatot másmilyen műnemben, másmilyen

eszközökkel, hiszen egy novella és egy vers ilyen téren egészen különböző. A párbeszédek, a
leírások, a gondolatok eszközével a novella részletesebben adja át a megélt élményt, azonban a
versben alkalmazott költői képekkel, hangulatokkal jobban átérezzük a gyermek érzelmeit.

Személy szerint nekem mind a kettő mű tetszett, hiszen véleményem szerint mindenki átélt
hasonlót, ezért a művek realisztikusabbak, hihetőbbek, szórakoztatóbbak.
Összességében a poéta párhuzamot vont a gyermek és felnőtt élet nehézségében, a
beilleszkedésben. Mindenki szeretne valahova tartozni, valamilyen csoportba, a saját érdeklődési
körének megfelelő embereket megtalálni, azonban ez nehéz egy művésznek, hiszen mindenki a
saját nézeteit, gondolatai képviseli, ami ritkábban megegyező másokkal.