ÖSSZEHASONLÍTÁS
1. Berzsenyi Dániel és Vas István verse is a horatiusi hagyományt idézi meg.
(Mindkettő utal egy Horatius-ódára, a Thaliarcushoz címűre.) A két költemény tematikája és
beszédmódja mégsem teljesen azonos: hasonlóságok és különbségek egyaránt találhatók
bennük. Elemzésében mutassa be a két vers motívumai közötti párhuzamokat, továbbá fejtse
ki, hogy milyen eltérések figyelhetők meg e motívumok felhasználásában!
Berzsenyi Dániel: Horác
Zúg immár Boreas a Kemenes fölött,
Zordon förgetegek rejtik el a napot,
Nézd, a Ság tetejét hófuvatok fedik,
S minden bús telelésre dőlt.
Halljad, Flaccus arany lantja mit énekel:
Gerjeszd a szenelőt, tölts poharadba bort,
Villogjon fejeden balzsamomos kenet,
Mellyet Bengala napja főz.
Használd a napokat, s ami jelen vagyon,
Forró szívvel öleld, s a szerelem szelíd
Érzésit ki ne zárd, míg fiatal korod
Boldog csillaga tündököl.
Holnappal ne törődj, messze ne álmodozz,
Légy víg, légy te okos, míg lehet, élj s örűlj.
Míg szólunk, az idő hirtelen elrepűl,
Mint a nyíl s zuhogó patak.
(1799 körül)
Vas István: Vides ut alta stet (látod, hogy áll mély
hóban…)
Nézd, hópaplan alatt szunnyad a Rózsadomb
Szikrát vet a csönd a befagyott Dunán,
S a Nagykörút jeges kövén most
Óvatosan cammognak az autók.
Menjünk fel hozzám, nálam a tűz lobog.
Van hús, sajt, kenyér, van feketém, teám.
Burgundi bordó csillogása…
Kapsz konyakot, whiskyt, Thaliarcus.
Szívunk szőke szivart s nem busulunk, hisz
Nem várunk behivót. Tölts, Thaliarcus, tölts
És jaj, ne légy kiváncsi, holnap
Robban-e bomba a dzsungelekben,
Sárga sivatag zöld peremén, sziklán,
S próbálgatnak-e már háborút új bandák,
Vár-e még pince, munkatábor,
S mely birodalmak gyarmatáért.
Holnappal ne törődj, úgyse törődik az
Soha veled. Kéklő éjszaka, február.
Hó hull megint. Hát ma talán már
Nincsenek is fiatal bolondok?
Bízd a holnapot, mint a szerelmet is,
Új agyak, új szivek gondjaira. Veséd
A halálnak lett műhelyévé
S felzakatol szerszáma fejedbe.
Holnappal ne törődj, bízd a világ forgó
Törvényeire. Bőjti szelet, tavaszt
Meghoznak idejében. Árvíz
Hirdeti és zápor zokogása
Vagy szelid olvadás és fakadó faág,
A tavaszt, − többé májusi éjszakán
Első szerelmeddel az utcán
Már sose sétálsz, forradalomról
Beszélve ketten hajnalig és csigás
Hajához nem nyúlsz, barna bogárszemét
Csillogni nem látod, se karját
Meztelenül ragyogni az éjből.
Téged vastagabb ködbe takar ma már
Minden új kikelet, − tölts hát, úgyse magad
Iszol: kortyolnak egyet-egyet,
Nézd, konyakos poharadból az árnyak. (1947)
 2. Balassi Bálint: Ötvennegyedik és Csokonai Vitéz Mihály: A tihanyi Echóhoz című alkotásaik
úgynevezett „echós versek”. Hasonlítsd össze a két alkotást! Mi a szerepe a versekben az
Echónak? Milyen hasonló és eltérő jelentése, jelentősége van szerepeltetésének? Milyen azonos,
hasonló és eltérő tartalmak megjelenítését segíti elő? Milyen korstílusbeli sajátosságok
figyelhetők meg az alkotásokban?

Csokonai Vitéz Mihály: A tihanyi Echóhoz

Óh, Tihannak rijjadó leánya! Lilla is, ki bennem a reménynek
     Szállj ki szent hegyed közűl.      Még egy élesztője volt,
Ím, kit a sors eddig annyit hánya, Jaj, Lillám is a tiran törvénynek
     Partod ellenébe űl.      S a szokásnak meghódolt.
Itt a halvány holdnak fényén Hogy vagy most te, áldott lélek?
Jajgat és sír elpusztúlt reményén Én ugyan már elhagyatva élek
     Egy magános árva szív.      A tenger kínok között.
     Egy magános árva szív.      A tenger kínok között.

Míg azok, kik bút, bajt nem szenvednek Óh, van-é még egy erémi szállás,
     A boldogság karjain,      Régi barlang, szent fedél,
Vígadoznak a kies Fürednek Melyben egy bőlcs csendes nyugtot, hálást
     Kútfején és partjain;      E setét hegyekben lél?
Addig én itt sírva sírok. Hol csak egy kő lenne párna,
És te, Nimfa! amit én nem bírok, Hol sem ember, sem madár nem járna,
     Verd ki zengő bérceden.      Mely megháborítana.
     Verd ki zengő bérceden.      Mely megháborítana.

Zordon erők, durva bércek, szírtok! Abban, gondolom, hogy semmi jussal
     Harsogjátok jajjaim!      Ellenkezni nem fogok,
Tik talám több érezéssel bírtok, Hogyha én egy megvetett virtussal
     Mintsem embertársaim,      Itt egy kőben helyt fogok,
Kik keblekből számkivetnek S e szigetnek egy szögében,
És magok közt csúfra emlegetnek Mint egy Russzó Ermenonvillében,
     Egy szegény boldogtalant.      Ember és polgár leszek.
     Egy szegény boldogtalant.      Ember és polgár leszek.

Akik hajdan jó barátim voltak Itt tanúlom rejtek érdememmel

     Még felkőltek ellenem,      Ébresztgetni lelkemet.
Űldözőim pártjához hajoltak: A természet majd az értrelemmel
     Óh! miket kell érzenem,      Bőlcsebbé tesz engemet.
Amidőn már ők is végre Távol itt, egy más világban,
Úgy rohannak rám, mint ellenségre, Egy nem esmért szent magánosságban
     Bár hozzájok hív valék.      Könnyezem le napjaim.
     Bár hozzájok hív valék.      Könnyezem le napjaim.

Nincsen, aki lelkem vígasztalja, Itt halok meg. E setét erdőben

     Oly barátim nincsenek;      A szomszéd pór eltemet.
Vállat rándít, aki sorsom hallja; Majd talám a boldogabb időben
     Már elhagytak mindenek.      Fellelik sírhelyemet:
Nincsen szív az emberekbe: S amely fának sátorában
Hadd öntsem ki hát vaskebletekbe Áll egyűgyű sírhalmom magában,
     Szívem bús panasszait.      Szent lesz tisztelt hamvamért.
     Szívem bús panasszait.      Szent lesz tisztelt hamvamért.
Balassi Bálint: Ötvennegyedik
Dialogus, kiben úton járván az versszerző beszél echóval. De ezt nem értheti jól meg az, aki nem tudja, micsoda az
echo
Óh, magas kősziklák, kietlenben nőtt fák,        mert kegyes ő, semmint kő.
       kik nagy szerelmem tüzén,                 ECHO: Ő.
Igaz bizonságim vadtok, mert kínjaim
       tudjátok, szinte mint én, Hát medgyek, én veszett, kit szerelem éget,
Ki látta éltében, hogy így haljon, vesszen        s kit már ő bé nem fogad?
       más, mint én, szerelmesén? Szívem régi búmban, mint szép virág nyárban,
                ECHO: Én!        szinte igaz úgy hervad;
Azért ádj tanácsot, szánd meg nyavalyámot,
Ki felele nékem? Távul az erdőben        ha sebemet gyógyíthatd!
       lőn ugyan valami szó,                 ECHO: Hadd!
Talám egyik tündér jár itt valamiért
       vagy valami nyulászó; Vajha elhagyhatnám, volna mi nyavalyám?
Ha ló nem nyerített, ki itt csörögetett,        De lá, szívem mint gerjed,
       ha lábain volt békó? Ha gyenge orcáján, mint Pünkösd rózsáján,
                ECHO: Ékó.        látom, hogy színe terjed,
Magad se mondanád elhadni, ha látnád;
Echo, nagy kínomba, kibe szép Julia        nézd meg csak, és esmerjed!
       éngem vertengeni hágy,                 ECHO: Merjed!
Mi könnyebbíthet meg, s mitűl lészen esmeg
       kemény szíve hozzám lágy? Nem merheti lelkem, hanem ha két kezem
Régi gyötrelmimet mi enyhítheti meg,        végez ki életembűl;
       s mi az, mire lelkem vágy? No, tőrrel, méreggel nagy búmot vérem el,
                ECHO: Ágy.        mert kiesém kedvébűl,
Látom, hogy csak gyűlöl, énnékem nem örül,
Ágy, igazán mondád, de mondd meg azt is hát,        rajtam nem is könyörül.
       ott ki vigasztalhatna?                 ECHO: Örül.
Búm helyett örömet, gyönyörű életet
       nékem ott ki adhatna? Hogy hihessem én azt, ha látd-é, mint fáraszt
Igazán ki neve, kit jómnak felette        szántalan sok veszéllyel?
       lelkem oda kívánna? Szemeim láttára nagy kegyesen másra
                ECHO: Ánna.        nézdegél vidám szemmel,
Énnékem peniglen még szerelmem sem kell,
Azt bizony megvallom, de jó szolgálatom        veszt, sillyeszt gyötrelmekkel.
       kedves-é néki vagy nem?                 ECHO: Kell!
Szép Julia-Annám lészen-é jó hozzám,
       s megkegyelmez-é nékem? Óh, vajha kellene, szerelmébe venne,
Hogy régen szolgálom, lészen-é jutalmom,        vészne szívem bánatja,
       s kell-é jót reménlenem? De nem azt jelenti kemény tekinteti,
                ECHO: Nem.        s amint magát mutatja,
Hogy esmét szeressen, nem ádja azt Isten,
Kegyetlenségéért, tűrtem sok kínjáért,        noha lelkem imádja.
       hát még Istentűl sem fél?                 ECHO: Ádja.
Ő fejér mellyében, mint szép lágy fészekben,
       kegyetlenség hogyhogy él? Ha Isten azt ádja, lelkem viszont áldja
Mert mint nyelved beszél, búmmal, én hiszem, él,        nevét minden időben,
       óh, mely igen nem kémél! S talám meg is ádja, és szívét fordítja
                ECHO: Él.        hozzám meg szerelemben
Vidám Juliának, ki egyike annak,
Óh, hová légyek hát, tűrvén ennyi kínját,        kiknek hazájok a Menn.
       kivel vett körös-köröl?                 ECHO: Amen.
Nincs út szerelméhez, mert már elvetett ez
       kegyes szemei elől, Megdicsőült színben hogy gerjedt szívemben
Vetett gyötrelemre, s még meg is öl végre,        vidám Julia tűnék,
       amint látom, hogy gyűlöl. Egy sűrű erdőben én úton mentemben
                ECHO: Öl.        felszóval így éneklék,
Kérdezkedésemre verseim végébe
Már csak mutasd módját, mint olthassam lángját        Echótól ily választ vék.
       szerelmemnek, ki csak nő,
Mert hogy így szeretem, s jutalmát nem érzem,
       oka talám nem is ő,
Hanem más gonosz nő, ördöngös bűvölő,
 3. Hogyan idézi meg Kálmán Mária Batsányi János versét? Milyen hasonló és eltérő
szerkezeti, tartalmi, stilisztikai sajátosságokkal jeleníti meg a két alkotó korának szánt
gondolatait?

Batsányi János: A franciaországi változásokra Kálmán Mária: Az elitállamiság megállítására

Nemzetek, országok! kik rút kelepcében  Batsányi-remix
Nyögtök a rabságnak kínos kötelében,  Nemzetek, országok, kik új kelepcében
S gyászos koporsóba döntő vas-igátok  Nyögtök globalizmus elit-kötelében
Nyakatokról eddig le nem rázhatátok;  Kiket szipolyoznak gazdag olajsejkek
Ti is, kiknek vérét a természet kéri,  Kik a háborúban is csak kereskednek
Hív jobbágyitoknak felszentelt hóhéri!  És hóhér-kezükben atomreaktorok
Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek,  Sugárszennyezése több mint hétszázszoros -
Vigyázó szemetek Párizsra vessétek! Készen áll a határ! Ha nem ismernétek:
(1789) Vigyázó szemetek Kínára vessétek!
(2005)

EGY MŰ ELEMZÉSE
1. Az alábbi Batsányi János-vers alapján mutasd be, milyen sajátos költő-szerepet
jelenített meg az alkotó a műben! Hogyan – milyen tartalmi, poétikai, stilisztikai
eszközökkel – érzékelteti ennek értékét? Írásodnak adj címet!

Bartsaihoz Úgy néked még imént barátság angyala

Szomorú a lelkem. Még alig derüle
Víg napunk, már újra homályba merüle.
Iszonyú jövendő! rémítő képzések!
Ah! mit hoznak reánk a bús végezések?
Mit szülhetnek e sok kínos küszködések,
Tüzes villongások, dühös vérengzések?
Felébred a világ halálos álmából?
S kifejtendi magát szolgai jármából?
Avagy, századunknak örökös csúfjára,
Ledől a szabadság most-emelt oltára? -
Ily bizonytalanság kétes örvényében
Hányattatik elmém méltó félelmében.
Kebelembe folynak könyveim árjai,
S önként zengni kezdnek lantomnak húrjai.
Dicsőült Orczimnak lelki jó barátja!
Kiben még gyámolát múzsám élni látja -
Őtet! ki mint hazánk egyik fő reménye
S egész költő-karunk vígasztaló fénye,
S nékem atyám helyett édes atyám vala!
S ki, bár elköltözött nyúgalma helyére,
(Oda, honnan senki még vissza nem tére),
Élni fog itt mindég nagy neve hírében,
Élni, veled együtt, minden jók szívében!
Ó Te, kit eléggé semmi nyelv nem dicsér,
S kiben legkisebb dísz a fejedelmi vér, -
Bartsai! Nemzetem szíves ébresztője,
Igazság, emberség hatalmas védője!
Engedd, hogy ezeknek egy hív énekesse
Bánatos érzésit veled közölhesse;
Halljad, mint zengedez magános hárfája -
Tekints bátorító szemekkel reája,
S amint gyakran valál serkentő vezére,
Vidd fel ma Helikon sziklás tetejére.
Jer, keseregd velünk az ember vakságát -
Ki, megvetvén az ész mennyei világát,
Társa vesztésében keresi nagyságát,
S bűne fertelmében leli boldogságát!
(1792)

2. Az alábbi vers alapján mutasd be Berzsenyi Dániel költészetében az óda

jellegzetességeit! Hogyan jelenik meg az alkotásban a költő azon sajátossága, hogy „két
világ határán” él? Térj ki a sajátos stilisztikai és poétikai jellegzetességekre is!

Téti Takács Józsefhez (1799 körül)

Édes éneklő! ligeten, virágon Szívet és elmét magasít Camoenád.
Andalog Múzsád vegyes illatok közt, Sokrates karján mosolyogva oktat:
Ámde nem mint egy üresen csapongó A vidám Erkölcs s vezető Okosság
     Lepke tavasszal.      Kincseit osztja.

Mézet és nektárt szedegetsz te, mint méh, Aki a széppel köti öszve a jót,
Minden elrejtett violán s kikircsen; Oh Takács! az bölcs, az igaz poéta,
Halkva döngécselsz, de szelíd hurodról Ez dicső érdem, s ez az égi bélyeg
     Aetheri hang foly.      A remek elmén.
 3. Az Estvéhez című alkotás alapján mutasd be, hogyan jelenik meg Csokonai Vitéz Mihály
művészetében a szentimentális életérzés! Térj ki azokra a művekre is, melyek ezzel az
alkotással rokoníthatók!
Csokonai Vitéz Mihály: Az Estvéhez
Csendes este! légy tanúja,      Szánna engemet.      Többre, többre nő,
     Mint kesergek én. Így vesződöm, míg leélem           És nyúgalmam
Szívemet mint vérzi búja      Kínos éltemet.      Senkitől se jő.
     Lilla szép nevén. Lilla is midőn eszembe
          Lágy árnyékkal Csendes este! Már alusznak      Ötlik, elhalok
     Szőjj be engemet      Mások édesen, S újra felfakadt sebembe
          S e tájékkal Vagy viszonti kedvbe úsznak      Szinte meghalok.
     Zengd keservemet.      Ők szerelmesen.
Mert csalárd az emberekben           Én aggódom: Csendes este! ah, ne hozd el
     Már a szív nagyon,      Hát mit is tegyek?      Még halálomat,
És az érzéketlenekben           Nincs más módom, Kérlek, óh, ne balzsamozd el
     Több kegyes vagyon.      Nincs hová legyek.      Gyenge kínomat.
Édes este! ah, ne hagyj el,           Inkább áztasd
Csendes este! ah, tekints le,      Zárj le más szemet,      Szűz szemed te is
     Nézd e bánatot. És lakásodig ragadj el           És dupláztasd
Könny helyett szememre hints le      Innen engemet.      Kínom ezzel is.
     Tiszta harmatot: Lilla vesztén sírdogálni
          Mert elfogytak Csendes este! balzsamozd el      Drága sors nekem,
     Régi könnyeim,      Durva kínomat, Sírdogálva haldogálni
          Úgy rámrogytak Vagy reám végtére hozd el      Szép halál nekem.
     Szenvedéseim.      Várt halálomat. 1800. szeptember 20.
Nincsen, aki sírna vélem,           Mert fájdalmam

HATÁRIDŐ: 2022. FEBRUÁR 16.