Abby Glines

HA AZ ENYÉM LENNÉL
A Vincent fiúk 1

A mű eredeti címe: The Vincent Boys

Fordította: Béresi Csilla
Szerkesztő: Nemcsók Adrienn, Vajna Gyöngyi
Nyelvi korrektor: Vajna Gyöngyi
Műszaki szerkesztő: Szekretár Attila
© Abbi Glines 2012, © Béresi Csilla 2013
© Maxim Könyvkiadó Kft. 2013
Borítóterv: Jet Purdie, Andy Nicholaou
ISBN: 978 963 261 319 2
Kiadja: Maxim Könyvkiadó Kft.
Tartalomjegyzék
 Fiamnak, Austinnak. Ő az egyetlen ember, aki megérti futball iránti
szenvedélyemet, hisz még nálam is szenvedélyesebb futballrajongó. Előre,
fiú!
 Hét évvel ezelőtt
- Bármi változást észreveszel Ashen, ugye? - kérdezte az unokafivérem,
Sawyer, miközben felmászott a fánkra, és mellém telepedett a kedvenc
águnkra, amely a tóra nézett.
Vállat vontam, nem tudva, mit is felelhetnék erre a kérdésre Mi tagadás,
az utóbbi időben jobban odafigyeltem Ashre. Nem kerülte el a figyelmemet
például, hogy csillog a szeme, amikor nevet, vagy hogy milyen jó formájú a
lába sortban.
Mindezt azonban nem kötöttem Sawyer orrára. Hogyisne! Még
továbbmondaná Ashnek, aztán jót röhögnének rajtam.
- Nem - feleltem, és nem néztem Sawyerre, nehogy meglássa rajtam,
hogy nem mondok igazat.
- A minap kihallgattam, amint a szüleim arról beszéltek, hogy igen hamar
eljön a napja, amikor másként nézünk rá. Anyám azt mondta, hogy igazi
szépséggé alakul a szemünk előtt, ami megváltoztatja hármunk barátságát.
De én nem akarom, hogy akármi is megváltozzon - mondta Sawyer
szikrányi aggodalommal a hangjában.
Képtelen voltam ránézni, ehelyett makacsul a tóra függesztettem a
tekintetemet.
- Én a helyedben nem aggódnék emiatt. Ash, az Ash. Jó, persze, mindig
is csinoska volt, de nem ez, ami számít. Gyorsabban mászik fára, mint te
vagy én, maga akasztja a horogra a csalit, és úgy tölti meg a vizes lufikat,
mint egy profi. Általános óta a legjobb barátok vagyunk mi hárman. Ez nem
fog megváltozni.
Megkockáztattam egy oldalpillantást Sawyerre. Szavaimat én magam is
meggyőzőnek éreztem.
Mosolyogva bólintott.
- Igazad van. Ugyan kit érdekel ezek után, hogy olyan a haja, mint egy
tündér királykisasszonynak? Ő Ash, és kész. Ha már a vizes lufikról
beszélünk, volnátok szívesek nem pont a házunk előtt hajigálni velük a
kocsikat éjnek idején? A szüleim még rajtakapnak kettőtöket egyszer, és
akkor én sem húzhatlak ki benneteket a csávából.
 Elvigyorodtam, mert eszembe jutott, hogyan kapta Ash tegnap este a
szája elé a kezét, hogy elfojtsa kitörő vihogását, amikor kilopóztunk a
lufikat feltölteni. Ez a lány aztán szereti megszegni a szabályokat, akárcsak
én.
- A nevemet hallottam - riasztott fel gondolataimból Ash hangja. -
Jobban tennétek, ha nem nevetnétek ki e miatt a hülye melltartó miatt, amit
anyu rám kényszerített. Elegem van abból, hogy ezen poénkodtok.
Betöröm az orrotokat, ha nem hagyjátok abba! - A fa alatt állt, egyik
kezében egy vödör tücsökkel, a másikban a horgászbotjával. - Jöttök
horgászni, vagy továbbra is úgy bámultok rám, mintha két fejet
növesztettem volna?
 1. fejezet
ASHTON
Miért nem tudtam hazaérni anélkül, hogy összeakadjak velük? Egyáltalán
nem voltam olyan hangulatban, hogy eljátsszam az irgalmas szamaritánust
Beau-val és a barátnőjével, azzal az olcsó kis lotyóval szemben. Mégis
lelassítottam és kihúztam az útszélre Beau mellé, aki némi távolságból
szemlélte öklendező csaját. Szemlátomást nem indult be a rókázástól.
- Hová tetted a teherautódat, Beau? - kérdeztem a tőlem telhető
legbosszúsabb hangnemben.
Azt az ostoba, szexi vigyorát villantotta rám, amitől minden nőtársam
elolvad ebben a városban. Szívesen hinném, hogy immunis vagyok vele
szemben ennyi év után, de sajna nem. Hogyan is tudnék ellenállni városunk
fekete bárányának?
- Na, nézd csak, a tökéletes Ashton Gray még kisegít a végén - mondta a
szavakat elnyújtva, miközben behajolt a nyitott ablakomon.
- Sawyer nincs a városban, így hát ez a kiváltság engem illet. Ő biztosan
nem hagyná, hogy részegen ülj a volán mellé, ahogyan én sem.
Beau felkuncogott. Kéjesen beleborzongtam. Nagy ég, még a nevetése is
szexi!
- Kösz, szépségem, de megoldom a dolgot. Ha Nic befejezte a rókázást,
bevágom a teherautómba. Öt kilométert csak le tudok nyomni a házukig.
Menj nyugodtan tovább! Nem Bibliaórán kellene lenned valahol?
Értelmetlen lett volna vitába szállni vele. Kitelt volna tőle még pár
rosszmájú megjegyzés, és a végén teljesen elborult volna az agyam. A gázra
tapostam, és befordultam a parkolóba.
Még mit nem, nem engedhetem, hogy ittasan üljön a volánhoz! Ez a srác
egy szavával fel tud húzni, én pedig keményen dolgozom azon, hogy
mindenkivel kedves legyek. Körbenéztem az autókon, hol találom Beau
vén, fekete Chevy teherkocsiját. Miután felfedeztem, odamentem hozzá, és
az orra elé tartottam a kezem.
- Vagy odaadod a kocsikulcsod, vagy magam nyúlok a zsebedbe. Na, mi
legyen, Beau? Azt akarod, hogy kikutassam a zsebeidet?
 Halvány félmosoly suhant át az arcán.
- Ami azt illeti, még élvezném is, ha arrafelé kotorásznál, Ash.
Kezdjük máris a kettes számú opcióval.
Elöntött a forróság, és piros foltok ültek ki az arcomra. Nem volt szükség
tükörre, hogy tudjam, vörös vagyok, mint a főtt rák. Beau eddig soha nem
flörtölt velem, nem tett félreérthető megjegyzéseket. Történetesen én
voltam az egyetlen elfogadhatónak mondható nőnemű lény a suliban, akit
levegőnek nézett.
- Meg ne próbálj hozzá érni, te buta liba! A kulcs ott van a teherautó
gyújtáskapcsolójában - emelte fel a fejét Nicole, Beau régi-új barátnője,
miközben hátravetette a vállán sötétbarna haját, és rám vicsorgott.
Vérágas kék szempárja gyűlölettől eltelve vigyázta, hogy hozzá ne
merjek érni a tulajdonához. Nem vettem róla tudomást, és Beau-ra se
néztem vissza. Ehelyett sarkon fordultam, és megindultam a teherautója
felé. Közben azt magyaráztam magamnak, hogy mindezt Sawyerért teszem.
- Gyerünk, szálljatok be a kocsiba! - förmedtem kettejükre, mielőtt
becsusszantam a volán mögé.
Közben azonban nehéz volt nem arra gondolnom, hogy először ülök
Beau teherautójában. Minekutána tömérdek éjszakán át egymás oldalán
hevertünk a háztetőnkön, és arról a napról ábrándoztunk, amikor megkapjuk
a jogsinkat, meg hogy hová mindenhová megyünk majd a nagyvilágban,
most tessék, tizenhét évesen itt gunnyasztok a kocsijában. Beau az autóhoz
támogatta Nicole-t, és a hátsó ülésre huppantotta.
- Heverj el, amíg újra nem kell rókáznod. Aztán nekem az ablakon át add
ki a taccsot! - reccsent rá, miközben kinyitotta a vezetőülés ajtaját.
- Ugorj ki, hercegnőm! Nic nincs magánál, nem érdekli, én vezetek-e
vagy sem.
Szorosabban megmarkoltam a kormányt.
- Nem engedem, hogy te vezess! Még a szavakat is nehezen ejted. Nem
kockáztathatod meg ilyen állapotban!
Már azon volt, hogy visszaszól, de aztán csak elmormolt a foga között
valami káromkodásfélét, majd rám vágta az ajtót, körbesétálta a teherautót,
és beszállt mellém az utasülésre. Egy kukkot sem szólt, én pedig nem
néztem rá. Sawyer nélkül elfogódott voltam a társaságában.
 - Ma estére eleget vesződtem nőkkel. Ez az egyedüli oka, amiért hagyom,
hogy te vezess - dörmögte, ezúttal folyékonyan.
Nem lepett meg, hogy részegségében ennyire ura a beszédének. Ez a srác
alaposan a pohár fenekére nézett még mielőtt a vele egyívású fiúk megitták
az első sörüket. Egy ilyen fess ábrázattal, amilyen neki van, az idősebb
csajok figyelmét is felkeltette. Jóval azelőtt, hogy mi elkezdtük volna,
mezei bulikra hordta őket.
- Nem kellene vitatkoznunk, ha nem ázol el - vontam meg nagy nehezen
a vállam.
Hangosan felkacagott.
- Te aztán magad vagy a tökély, nem igaz, Ash? A tiszteletes úr imádott
leánykája. Volt idő, amikor sokkal, de sokkal szórakoztatóbb voltál. Mielőtt
smárolni nem kezdtél Sawyerrel, jól kijöttünk egymással. - Leste, milyen
hatást váltanak ki a szavai. Nehéz volt az útra koncentrálni így, hogy
magamon éreztem a tekintetét. - Minden csínytevésemben benne voltál.
Sawyer volt a mintafiú hármunk közül, mi ketten azonban égetnivaló
kölykök voltunk. Mi történt veled, Ash?
Mit is mondhattam volna erre? Hol van már az a kislány, aki valaha
felfújhatós rágót csórt a Beugró nevű miniboltban, máskor meg elrabolta az
újságkihordó fiút, és miután megkötözte, kék festékbe mártogatta az
újságjait, ezeket hagyta ott a házak küszöbén. Hol van már az a csitri, aki
hajnali kettőkor kilopózva az éjszakába vécépapírt göngyölített szét az
udvarokon, a bokrokból meg vizes lufikkal hajigálta meg az autókat. Ha
bárkinek mesélnék erről, el se hinné. Persze Beau-n kívül.
- Felnőttem - feleltem végül.
- Teljesen megváltoztál, Ash.
- Kiskölykök voltunk, Beau. Igen, mi ketten mindig bajba kerültünk,
amiből általában Sawyer húzott ki minket. De hát gyerekek voltunk. Most
már másmilyen vagyok.
Egy pillanatig hallgatott. Fészkelődni kezdett az ülésen, és éreztem, hogy
immár nem rám szegezi a tekintetét. Korábban nem folytattunk ehhez
hasonló beszélgetést. Még ha kellemetlen volt is, tudtam, hogy bőven itt az
ideje. Sawyer mindig útjában állt, hogy kibéküljek Beau-val, hogy
helyreállítsam a régi barátságot, ami ki tudja, miért lett semmivé. Egyik nap
még ő volt a legjobb barátom, ám a következőn már csak a
fiúm unokatestvérét láttam benne.
- Tudod, nagyon hiányzik az a régi lány. Izgalmas volt, mulatságos. A
tiszteletes úr tökéletes leánykája, aki a helyére lépett, totál szívás.
Bántottak ezek a szavak. Talán mert ő mondta ki őket, talán mert szíven
találtak. Nem mintha soha nem gondoltam volna arra a régi kislányra.
Haragudtam Beau-ra, hogy felemlegette a hiányát, amit én is éreztem. Hisz
olyan keményen dolgoztam, hogy bezárva tartsam az egykori rosszcsontot.
Most, hogy valaki a kiszabadítását követelte, nehezebb volt őt féken
tartanom.
- Inkább legyek a tiszteletes lánya, mint holmi részeges kurva, aki
lehányja magát - szaladt ki a számon, még mielőtt meggondolhattam volna
magam.
Halk kuncogást hallottam az oldalamon. Meglepetten pillantottam Beau-
ra, aki annyira lecsúszott az ülésen, hogy feje a kopott bőrtámlán és nem
háta mögött az ablaküvegen nyugodott.
- Amint látom, mégsem vagy tökéletes. Sawyer soha nem szólna le
senkit. Tudja, hogy szádra vetted a „kurva” szót?
Ezúttal olyan szorosan markoltam meg a kormányt, hogy belefehéredtek
az ujjperceim. Beau megpróbált bevadítani, és jól csinálta. Mit felelhettem
volna erre a kérdésre. Az igazság az, hogy Sawyer-t megdöbbentené, ha
megtudná, hogy valakit kurvának tituláltam. Kivált, ha ez a valaki az
unokafivére barátnője.
- Nyugi, Ash, ne félj, nem árullak be. Hisz évekig őriztem a titkaidat. Jó
lenne tudnom, hogy az én Ashem ott rejtőzik még valahol a tökéletes álarc
mögött.
Csak azért sem néztem rá. Ez a beszélgetést kezdett kellemetlen lenni.
- Senki nem tökéletes. És nem is játszom meg magam, mintha az lennék -
mondtam, ami nem volt igaz, és ezt mindketten tudtuk.
Sawyer igenis tökéletes volt, én pedig keményen dolgoztam, hogy méltó
legyek a szerelmére. Az egész város tudta, hogy a nyomába sem érek. Ő
aztán feddhetetlen volt.
Beau kurtán felnevetett.
- De igen, Ash, megjátszod magad.
 Beálltam Nicole kocsifelhajtójára, Beau azonban meg se mozdult.
- Nincs magánál, segítened kell - fogtam suttogóra a hangom, attól tartva,
hogy kiérzi belőle a sértettséget.
- Arra kérsz, hogy segítsek egy rókázó kurván? - kérdezte csipkelődve.
Felsóhajtottam, és ezúttal rápillantottam. Bukott angyalra emlékeztetett,
ahogy a holdvilág fénykörbe vonta napcsókolta szőke haját. A szemhéja le-
lecsukódott, s sűrű pillái eltakarták mogyoróbarna szempárját.
- A te barátnőd. Segíts, légyszi! - igyekeztem haragos hangot megütni.
Most, miután megengedtem magamnak, hogy ilyen közelről
tanulmányozzam Beau-t, nehéz volt rá haragudni. Továbbra is a régi kisfiút
láttam benne, akit egykor tökéletesnek hittem. A közös múltat nehéz
feledni, mindig ott áll majd kettőnk között, megakadályozva, hogy megint
közel kerüljünk egymáshoz.
- Kösz, hogy emlékeztetsz - mondta, és miközben a kilincsért nyúlt,
továbbra is engem nézett.
Lesütöttem a szemem, és ölbe tett két kezemet tanulmányoztam
figyelmesen. Nicole mocorogni kezdett az autó hátuljában, megmegingatva
a járművet, a jelenlétére figyelmeztetve kettőnket. Néhány további néma
pillanat után Beau végül kinyitotta a kocsiajtót.
A ház bejáratához cipelte Nicole ernyedt testét, és bekopogtatott. Az ajtó
kinyílt, ő pedig eltűnt mögötte. Vajon Nicole mamája fogadta? Hogyan
vehette, hogy a lánya részegen esik haza? Megengedte-e Beau-nak, hogy a
szobájába vigye Nicet? És ő, ő vele marad? Mellébújik az ágyba, és
mellette alszik? Hanem, még mielőtt túlontúl elragadott volna a képzeletem,
megjelent a küszöbön.
Miután beült mellém a teherautóba, indítottam, és megindultam
a lakókocsitelep felé, ahol lakott.
- Szóval, mondd csak, Ash, azért ragaszkodtál ahhoz, hogy hazavigyél
egy részeg alakot és a szajha barátnőjét, mert te mindenkin segítesz? Azért
kérdem, mert tudom, hogy nem nagyon bírsz. Miért olyan fontos akkor,
hogy biztonságban hazaérjek?
- Beau, a barátom vagy. És természetesen kedvellek. Ötéves korunk óta
vagyunk jóban. Még ha nem is lógunk együtt, és nem terrorizáljuk a
környéket, azért törődöm veled.
 - Mióta?
- Mit mióta?
- Mióta törődsz velem?
- Micsoda kérdés ez, Beau? Hisz tudod, hogy mindig is így volt -
feleltem, noha tudtam, hogy nem hisz nekem.
A helyzet az, hogy nem is igazán beszéltünk egymással. Nicole általában
különböző testrészein lógott, mikor pedig mégis szóba állt velem, akkor is
csak azért, hogy elsüssön valami szellemességet.
- Alig veszel rólam tudomást - mondta.
- Ez nem igaz.
- Egész évben egymás mellett ültünk törin, de te alig néztél az
irányomban - kuncogott. - Ebédnél sem nézel rám, holott ugyanannál az
asztalnál ülünk. Minden héten kint bulizunk a réten, és ha egyáltalán felém
fordítod felsőrendű tekinteted, akkor is megvetés sugárzik belőle. Ezért
megdöbbent kissé, hogy továbbra is a barátodnak tartasz.
Terebélyes virginiai tölgyek mutatták a lakókocsi-telep bejáratát, ahol
Beau egész életében élt. E dús szépségű déli táj azonban csalódást okozott,
mikor befordult az ember a földútra. A fákon túl egészen másfajta látvány
fogadott. Elnyűtt lakókocsik sorakoztak itt, az eléjük fogott ócska
tragacsokkal, közöttük ütött-kopott játékok hevertek szanaszét. Nem egy
ablakot bedeszkáztak, vagy műanyag takarta. De semmin nem
csodálkoztam. Még azon az öregemberen sem lepődtem meg, aki a kocsija
lépcsőjén ült egy szál alsóban, és cigi lógott a szájából. Kívül-belül
ismertem én ezt a telepet. A gyerekkoromhoz tartozott. Beau-ék lakókocsija
előtt megálltam. Könnyebb lett volna azt gondolnom, hogy csak a szesz
beszélt belőle, de tudtam, hogy nem így van. Több mint négy éve nem
maradtunk négyszemközt. Attól a pillanattól fogva, hogy járni kezdtünk
Sawyerrel, megváltozott a kapcsolatunk.
Mély levegőt vettem, aztán szembefordultam vele.
- Az órán nem szoktam beszélgetni.
Nem szólok senkihez a tanáron kívül. Ebédnél viszont te nem szólítasz
meg, ezért fordulok arra, amerre ülsz. Ha magamra vonnám a figyelmed,
csak kigúnyolnál. A réten pedig nem rád nézek megvetően, hanem Nicole-
ra. Jobbat érdemelnél.
 Sietve elhallgattam, nehogy valami butaság csússzon ki a számon.
Félrebillentette a fejét, mintha engem tanulmányozna.
- Nem igazán csíped Nicole-t, ugye? Nem kell aggódnod, mert bejön neki
Sawyer. Sawyer megbecsüli, amit kapott, és nem akarja elrontani. Nicole a
nyomodba se léphet.
Nicole bele volna zúgva Sawyerbe? Hisz egyfolytában Beau-t nyalja-
falja. Soha nem vettem észre, hogy érdekelné Sawyer. Tudom,
hogy hetedikben jártak úgy néhány hétig, de hát az olyan régen volt, hogy
talán igaz se volt. Különben is, Nicole most Beau-val van. Miért kellene
neki más?
- Nem tudtam, hogy tetszik neki Sawyer - mondtam továbbra is
hitetlenkedve, hisz a fiúm nem is volt az esete.
- Meglepettnek látszol - mondta Beau.
- Hát, ami azt illeti, az is vagyok. Úgy értem, ott vagy neki te. Miért
ácsingózna akkor Sawyer után?
Beau ajka elégedett mosolyra görbült, s mogyoróbarna szeme megvillant.
Rájöttem, hogy olyasmi csúszott ki a számon, ami félreérthető, és ő minden
jel szerint félre is értette.
A kilincsért nyúlt, aztán még visszanézett rám.
- Nem tudtam, hogy az ugratásaim zavarnak, Ash. Felhagyok velük.
Nem erre számítottam. Mivel nem jutott eszembe értelmes válasz, csak
ültem ott, viszonozva a pillantását.
- Holnap kora reggel visszaviszem a kocsidat hozzátok, még mielőtt a
szüleid meglátnák ott az autómat.
Ezzel kilépett a teherkocsiból. Néztem, miként indul a lakókocsijuk felé,
a létező legszexisebb, ruganyos járással. Szükségünk volt erre a
beszélgetésre, akkor is, ha félő volt, hogy őt illetően elragad majd a
képzeletem. Titkos imádatomnak a környék fekete báránya iránt továbbra is
titokban kellett maradnia.
Másnap reggel a kocsifelhajtón találtam az autómat, ahogy Beau ígérte.
Az ablaktörlő alatt egy levélkét is felfedeztem. Amint elolvastam, halvány
mosoly költözött az ajkamra.
 „Köszönöm a tegnapi estét. Hiányoztál.” - ez állt a papíroson, amelyre
mindössze egy B-betűt biggyesztett aláírás gyanánt.
 2. fejezet
ASHTON

Ashton!
Szia, kicsim!Elnézésedet kérem, hogy csak most válaszolok az e-mailedre.
Az internet nem igazán megbízható itt, a 4G ismeretlen, ezért a telefonomra
sem számíthatok. Őrülten hiányzol. Egész nap rád gondolok, és azon
morfondírozom, mit is csinálhatsz éppen. Mi az idő nagy részét túrázással
töltjük. Tegnap például egy bámulatos vízesés volt az úticél. Miután jó egy
kilométert kaptattunk felfelé a rekkenő hőségben, képzelheted, mennyire jól
esett az a jéghideg víz odafent. Folyton azon járt az eszem, hogy bárcsak itt
lehetnél velem.
Nos, bebizonyosodott, hogy a horgászat nem az én világom. Csapnivaló
horgász vagyok. Cade jóval több halat fog, mint én. Tegnap azt mondta,
maradjak meg a futballnál. Hogy oda ne rohanjak! De azért élvezem a
társaságát. Köszönöm, hogy megérted a helyzetet. Az öcsikémnek szüksége
van rám e pillanatban. Bátyuskája egy éven belül elpályázik. Noha
bármikor felhívhat majd, mégsem leszek ott a futballedzéseken, és nem
leszek vele, mikor átéli az első szerelmet. Megpróbálom hát most
megosztani vele minden életbölcsességemet. Nagyon, denagyon szeretlek
Ashton Sutley Gray. Én vagyok a legszerencsésebb fickó a világon.
Sawyer

Sawyer!
Magam is sejtettem,hogy az internet akadályoz a levélírásban. Nem lehet
túl jó a kapcsolat fent a hegyekben. Legalábbis nem abban az
istenhátamögötti kalyibában, ahol most mindannyian időztök. Nekem is
hiányzol. Örülök, hogy testvéri jobbodat nyújtod Cade-nek.Tudom, milyen
sokat jelent ez a számára.
Ami engem illet, rengeteget munkálkodom a templomban. Különben
nemsokminden történt, amióta elmentél. Hétvégeken a lemezeibulikra sem
járokel. Jobbára a templom takarításával foglalom el magam, aztán
kiveszek egy DVD-t a kölcsönzőből. Leann és Noah mostanában sülve-főve
együtt van. Ha nem dolgozik éppen, Leann Noah-val lóg, ezért többnyire
egyedül vagyok. Annyira megszoktam, hogy minden időmet veled töltöm!
Öleld át a nevemben Cade-et és Catherine-t.
Számolom a napokat a viszontlátásig.
Sok szeretettel
Ashton

Miután ráklikkeltem a „küld” gombra, még hosszan a képernyőre

meredtem. Zavart egy picit, hogy nem említettem meg Beau-t. Holott
szándékomban állt beszámolni arról, hogyan vittem haza őt meg Nicole-t.
Újabban soha nem beszéltünk úgy istenigazából róla. Sawyer néha azért
szóba hozta, amikor aggódott miatta. Egész életében törődött vele. Beau
annak a Vincent-fivérnek a fia volt, aki féktelen, garázda életet élt,
mindaddig, amíg a motorbiciklije bele nem szaladt egy kamionba. Beau
elsőbe járt akkor, amikor ez történt. Emlékszem, hogy hónapokon át vörösre
sírta a szemét. Ki-kiszökött a lakókocsiból az éj leple alatt, és
meglátogatott. Én meg kilógtam az ablakon. Órákon át ücsörögtünk a
háztetőnkön, megpróbálva kitalálni, mitől érezhetné jobban magát. Az
efféle ötletek többnyire ilyen vagy olyan csínytevésbe torkolltak,
amelyekből Sawyernek kellett kimentenie minket. Ő a jó Vincent- fivér fia
volt, a bátyé, aki jogásznak tanult, aztán degeszre kereste magát azzal, hogy
a biztosítótársaságok ellen védte az átlagember ügyfeleit. Városunk
rajongott Harris Vincentért meg a gyönyörű, templomjáró, teniszező,
nőegyletben buzgólkodó nejéért, Samantha Vincentért. Ez a rajongás
természetesen tehetséges, ízig-vérig amerikai, idősebb fiukra is rásugárzott.
Nem nagy helység a miénk, és mint minden más déli kisvárosban, itt
is mindenki tud mindent egymásról. Nyílt titok a múltunk, ahogy a szüleink
múltja is. Az Alabama állambeli Grove-ban lehetetlen titkot tartani. Na,
talán a mezei bulikat kivéve. Annak a pekándióligetnek a sötétjében, amely
körülveszi a tágas rétet, ahol a Mason-fiúk a hírhedt bulijaikat tartják, a
nyakam rá, hogy számtalan titok tenyészik. Ez az egyedüli hely, ahová az
öreglányok nem látnak el a tornácok lengőszékeiről, a jelenlévőket meg
túlontúl elfoglalják a saját kis üzelmeik, nincs érkezésük a másokét felróni.
 Kezembe vettem a fotót, ami egy múlt havi bulin készült rólunk, és
amelyet Sawyer bekereteztetett. Nyájas mosolya és csillogó zöld szeme
láttán elfogott a bűntudat, holott semmi rosszat nem tettem, mindössze arról
hallgattam, hogyan segítettem haza tegnap este Beau-t. Persze, el is
mondhattam volna. Visszatettem a fotót az íróasztalra, aztán felálltam és a
gardróbhoz mentem, hogy valami hacukát találjak magamnak. Muszáj volt
elmennem hazulról. Ez a nyár csigalassan telt, el kellett foglalnom magam
valamivel. Elmehetnék az idősek otthonába, aztán beugorhatnék nagyihoz,
gondoltam, mert már visszatért Savannah-ból, ahol a nővérét látogatta meg.
Így a holnapi e-mailemben beszámolhatok Sawyernek arról, hogy a
dédnagymamáját is felkerestem az idősek otthonában. Bizonyára helyeselni
fogja.
Az aznapi jótettem - Vincent dédnagymama meglátogatása - után nagyi
háza felé indultam. Alig vártam, hogy lássam. Mindig őrülten hiányzott,
amikor elment. Az ő és Sawyer távollétében irtó egyedül éreztem magam.
Most legalább ő visszatért.
Abban a pillanatban, hogy becsapódott a kocsim ajtaja, kinyílt nagyié.
Mosolyogva lépett elém, kezében egy nagy pohárnyi édesített jeges teával.
Őszbe csavarodó szőke haja alig ért a válláig. Az ajkamba haraptam, hogy
meg ne mosolyogjam. Mielőtt elment, megpróbáltam rábeszélni, hogy
vágassa le a haját, mert túl hosszú a korához képest, de csak legyintett erre.
No lám, mégis meggondolta magát, futott át az agyamon. Zöld szeme
villanása elárulta, hogy neki is ez jár az eszében.
- Nézd csak, ki van itt! Már azt gondoltam írott meghívóra vársz -
tréfálkozott.
Elnevettem magam, és felmentem a lépcsőn, hogy megöleljem.
- Hisz csak tegnap érkeztél - emlékeztettem.
Megszagolta az ingemet, aztán hátrább lépett, hogy alaposabban is
szemügyre vegyen.
- Olyan szagod van, mint aki beugrott az idősek otthonába a barátja
dédijéhez, mielőtt felkeresné a saját öreganyját.
- Jaj, hagyd ezt! Csak időt adtam neked, hogy kialudd magad. Tudom,
mennyire megvisel az utazás.
 Kézen fogott, és a tornác lengőszékéhez vezetett, ahol leültetett maga
mellé. A napsütés felszikráztatta ujjain a gyémántokat.
Kezembe nyomta a poharat; jólesett az üveg hideg tapintása.
- Tessék, idd meg ezt! Amint láttam, hogy behúz a pöttöm autód a
kocsifelhajtóra, kitöltöttem neked.
Nagyi már csak ilyen volt. Mellette elengedhettem magam. Nem várta el,
hogy tökéletes legyek, boldognak akart látni.
- Na és, beszéltetek ezzel a te barátoddal, amióta elment, vagy valami
másik sráccal kárpótolod magad, amíg vissza nem jön?
Kiköptem a számban lévő teát, és köhögve ráztam a fejem. Hogy lehet,
hogy nagyi mindent tud, azt is, amiről másnak sejtelme sincs?
- Szóval, ki ő? Ki miatt köpted az ölembe a teát? Legalább a nevét
kérem, meg pár apró részletet.
Fejemet rázva szembefordultam vele.
- Nincs senki. Azért nyeltem félre a teát, mert ez nagyon buta kérdés volt.
Ugyan miért csalnám meg Sawyert? Hisz tökéletes, nagyi!
Nagymamám elgondolkozva hümmögött, és megveregette a lábam
szárát.
- Egyetlen férfi sem tökéletes, angyalkám. Egyik sem! A papád sem
kivétel, bár ő másként gondolja.
Nagyi folyton élceket gyártott apu lelkipásztori hivatásáról. Szerinte
égetnivaló gézengúz volt gyerekkorában. Csillogó szemmel mesélte ezeket
a történeteket. Néha megesküdtem volna, hiányzott neki apám egykori énje.
- Sawyer a tökéletesség élő szobra.
- Nos, erről nincs tudomásom. Mellesleg tegnap Lowryék portája mellett
hajtottam el. Az unokatestvére, Beau nyírta éppen a füvüket. - Elhallgatott,
a fejét csóválta, majd széles vigyor jelent meg az arcán. - Aranyom, az
összes srác elbújhat Beau Vincent mellett, ha egyszer leveti az ingét.
- Nagyi!
A kezére ütöttem, elborzadva, hogy a nagyanyám megcsodálta a félpucér
Beau-t.
 - Miért? - kuncogott fel. - Vén vagyok, az igaz, Ashton bébi, de vak az
nem.
Nem volt nehéz magam elé képzelnem, hogyan festhetett Beau ing
nélkül, izzadtan. Múlt héten kis híján balesetet szenvedtem, amikor
elhajtottam Greenék mellett, akkor is így nyírta a füvet. Alig tudtam levenni
róla a szemem. Azzal áltattam magam, hogy mindössze a tetoválás érdekel
a bordáin, de természetesen tudtam, mi az igazság. Beau kidolgozott
hasizmait aligha lehetett semmibe venni. Egyszerűen lehetetlen volt. A
tetkó valamiért még izgatóbbá tette mindezt.
- Nem én vagyok az egyetlen öreglány, aki nyitva tartja a szemét, még ha
egyedül én is ismerem be. Mások csak felfogadják a fiút, hogy nyírja le a
füvüket, aztán kiülnek az ablakba, és a nyálukat csorgatják attól, amit
látnak.
Ezért szerettem nagyival lenni, mindig megnevettetett. Olyannak fogadta
el az életet, amilyen; nem játszotta meg magát, nem rázta a rongyot. Nagyi
volt, és ez mindent megmagyarázott.
- Nem tudom, hogy néz ki Beau ing nélkül - mondtam, ami persze
hazugság volt. - Azt azonban igen, hogy örökös bajkeverő.
Nagyi csettintett a nyelvével, és lábával meglökte a lengőszéket.
- A baj éppenséggel szórakoztató is lehet. Az erkölcsi feddhetetlenség
azonban roppant unalmas és fárasztó tud lenni. Fiatal vagy még, Ashton.
Nem azt akarom mondani ezzel, hogy tedd tönkre az életedet, mindössze
annyit, hogy csipetnyi izgalom jót tesz a léleknek.
Elég volt magam előtt látnom Beau-t, ahogy az utasülésen lecsúszva
engem vizsgálgat sűrű, göndör szempillái rejtekében, és máris felgyorsult a
pulzusom. Határozottan több volt ez csipetnyi izgalomnál. Halálos adag
volt.
- Elég legyen a srácokból! Van nekem fiúm, más nem jöhet szóba.
Milyen volt az utad?
Nagyi elmosolyodott, és keresztbe vetette a lábát. Magas sarkú, hátul
nyitott szandáljából kilátszottak élénkrózsaszínre festett lábkörmei. Nehéz
volt elhinni, hogy ő az én erénycsősz apám szülőanyja.
- Ismerősöket látogattunk, citromos whiskyt ittunk, és pár színházi
előadást is sikerült megnéznünk. Efféléket műveltünk.
 Ez úgy hangzott, mint a szokásos látogatások Tabatha néninél.
- Beugrott hozzád apu ma reggel?
Nagyi drámaian felsóhajtott.
- Igen, és mondanom sem kell, imádkozott a lelkemért. Ebben a fiúban
semmi kalandvágy nincs!
A pohár jeges tea mögé rejtettem a mosolyomat. Nagyi annyira
vicces tudott lenni.
- De lehetőleg ne mondd vissza neki! Épp elég volt egyszer
végighallgatnom a prédikációját - bökte meg a lábamat nagyi a magáéval.
- Hallgatok, mint a sír, nagyi.
Újra meglökte a lábam.
- Szóval, ha nem vagy hajlandó keresni magadnak egy szexi, tetovált
pernehajdert a nyárra, nekünk kettőnknek kell kiötölnünk valamit. Nem
takaríthatod naponta a templomot. Mi abban az izgalmas?
- Legyen akkor vásárlás. Vásárolni mindig elmehetünk - mondtam.
- Te vagy az én emberem! Akkor nyakunkba vesszük a boltokat, de nem
ma. Még ki kell csomagolnom és kitakarítanom. Majd megbeszélünk egy
időpontot valamikor a hét vége felé. Talán még be is pasizunk mászkerálás
közben.
Fejemet csóválva nevettem az újabb tréfán. Nagyi bizony nem volt
Sawyer nagy rajongója. Ő volt az egyedüli ebben a városban, aki nem hitte,
hogy ő az új Messiás.
Miután tovább tervezgettük a közös vásárolgatást a nagymamámmal,
hazaindultam. Sikerült a nap nagy részét házon kívül töltenem. Ami még
hátravan belőle, majd eltöltöm egy jó könyvvel a kezemben.
Szerencsére egyik ősöm sem volt otthon, amikor beálltam a
kocsifelhajtóra.
Mikor apu odahaza tartózkodott, mindig eszébe jutott valami sürgős
tennivaló a templomban, amit rám lőcsölhetne. Nem voltam abban a
hangulatban, hogy estig ott gürizzek: megnézzem, minden ülésnél van-e
misekönyv, vagy az asztalokat törölgessem a vasárnapi iskola
helyiségeiben. Valami igazi, belevaló romantikus regényre vágytam, hogy
belefeledkezhessem a kitalált történetbe.
 Alig léptem be a szobámba, hogy átöltözzem, mert a ruhám fertőtlenítő
spraytől és öregszagtól bűzlött, felpittyegett a mobilom, jelezve, hogy sms-
em érkezett. A zsebembe túrva előhúztam, aztán csak álltam sóbálvánnyá
válva, és a kijelzőre meredve, miközben érzelmek vihara dúlt a bensőmben.
Beau:Találkozzunk a Pocsolyánál!!
A Pocsolya kisebbfajta tó volt Sawyerék birtokának távolabbi végében.
Beau ott akar velem találkozni? Miért? Szívverésem felgyorsult a
gondolatra, vajon min töri a fejét. A romantikus regényre tévedt a
pillantásom, amelyet olvasni készültem, de azután úgy döntöttem, hogy egy
délután Beau Vincenttel, az erdő mélyén sokkalta izgalmasabb.
Menten mardosni is kezdett a bűntudat, harcra kelve a hirtelen támadt
gonosz kívánsággal, hogy valami rosszat műveljek. Ám még mielőtt észre
térhettem volna, hogy meggondoljam magam, visszaírtam:
Én: Légy ott háromkor!
Szívem vadul dörömbölt a mellkasomban izgalmamban, de lehet, hogy
csak a lefüleléstől való félelem volt az oka. Holott valójában nem volt
ebben semmi rossz. Beau elvégre is a barátom... fogjuk rá. Ő is magányos.
Nem azért megyek ki hozzá a Pocsolyához, hogy kettyintsünk. Vélhetőleg
csak be akarja fejezni a beszélgetést, amit tegnap este elkezdtünk a
teherautójában. Mivel mostanra kijózanodott, több mint valószínű, hogy
szabadkozni akar, tisztázni, hogy nem akart megbántani. Nem közös
úszásról vagy efféléről van tehát szó.
Beau: Hozz fürdőruhát!
Na, jó, akkor úszunk is. Nem válaszoltam az sms-re, mert nem tudtam,
mit is írhatnék. Valójában nemet kellett volna mondanom. Ez lett volna a
helyénvaló. Csakhogy eddig mindig azt tettem, ami helyénvaló. Mindig.
Most az egyszer arra szántam el magam, amit én akarok. Szabadjára
engedtem a régi rossz kislányt, hadd tomboljon egy kicsit.
Kinyitottam a gardróbom ajtaját, és a legfelső polcra suvasztott kis
bevásárlótáskáért nyúltam. Egy vörös bikini volt benne, amit Sawyer
kedvéért vásároltam, de soha nem hordtam, attól való féltemben, hogy nem
tetszik neki. Számtalanszor nyúltam már ezért a táskáért, de eddig egyszer
sem vettem a kezembe. A bikini ötletszerű vásárlás terméke volt, és úgy
hittem, ott rohad majd a polcon láthatatlanul. Szinte magam előtt láttam
nagymamám jóváhagyó mosolyát, miközben előhúztam a fürdőruhát,
amelynek a megvételét ő szorgalmazta.
- Mit gondolsz, nagyi, elég lesz bajkeveréshez? - suttogtam, majd halkan
felkuncogtam.

BEAU
Ha valaha is kételkedtem volna abban, hogy a lelkem olyan fekete,
amilyennek ez a város híreszteli, abban a pillanatban, amikor Ashton
kiszállt a kis fehér Jettájából, és úgy festett, mint egy mennyei jelenés,
tudtam, hogy kárhozatra vagyok ítélve. Amikor azt az sms-t küldtem,
amelyben találkára hívtam, csak azért tettem, hogy emlékeztessem magam
az elérhetetlenségére. Azt gondoltam, a „nem” lesz az a pofon, amelyre
égetően szükségem van, hogy felhagyjak ezzel a megszállott rajongással.
Ehelyett beleegyezett, hogy eljön, mire az én buta, fekete szívem repesni
kezdett az örömtől. Láttam, hogyan inog meg a lépte, amikor gyönyörű zöld
szeme az enyémbe kapcsolódott. A legszívesebben odamentem
volna hozzá, hogy megnyugtassam, jó fiúként fogok viselkedni. Csak hogy
szólhassak hozzá; hogy elgyönyörködjem abban, miként csillan fel a szeme,
amikor nevet, vagy hogyan harap az alsó ajkába, ha ideges. De nem
mehettem vakon a vágyaim után. Nem volt az enyém. Régestelen régen
nem. Nem lett volna szabad itt lennie, és nekem sem kellett volna
idehívnom őt. Így hát nem nyugtattam meg, hanem továbbra is egy fának
támaszkodtam, kellőképpen ördögien, remélve, hogy megfordul és
elmenekül.
Megindult felém, és tökéletes gyöngyfogsora elővillant, ahogy beszívta
alsó ajkát. Túl sokszor fantáziáltam erről az ajakról. A sortja alig takarta el
hosszú, barnára sült lábszárát. Már ezért is elmegyek vasárnap a
templomba, fogadkoztam, hogy köszönetet mondjak az Úrnak, amiért őt
megteremtette.
- Szia - üdvözölt idegesen elpirulva.
Az áldóját, iszonyú dögösen nézett ki! Eddig soha semmit nem
irigyeltem Sawyertől. Úgy szerettem őt, mint a testvéremet. Ő volt az
egyetlen rokonom, aki igazából közel állt hozzám. Magamban együtt
örültem a sikereinek. Mellettem állt hányatott gyerekkorom idején.
Kikönyörögte a szüleitől, hogy náluk alhassak éjszakára, amikor rettegtem
visszamenni a sötét, üres lakókocsiba. Mindene megvolt, ami nekem nem:
tökéletes szülők, otthon és élet. Mindez azonban nem érdekelt, hisz ott volt
nekem Ashton. Jó, mindhárman barátok voltunk, ő mégis az enyém volt.
Együtt rosszalkodtunk; egyedül neki vallottam be a vágyaimat és a
félelmeimet, ő volt az én lelki társam. Aztán Sawyer elvette a lánykámat;
ugyanúgy megszerezte magának, mint mindent az ő tökéletes világában.
Egyedül róla hittem, hogy magaménak mondhatom, és most Ashton is az
övé lett.
- Látom, eljöttél - szólaltam meg nagy sokára.
Még mélyebben elpirult.
- Igen, noha nem tudom, miért.
- Én sem, hogy miért hívtalak - mondtam, ugyanolyan őszintén, mint ő.
Mély levegőt vett, és csípőre tett kézzel pózolt előttem. Jobb lett volna,
ha nem teszi, hisz egyedül a bikinifelső takarta el izgató cicijét. Több volt
ez, mint amit el tudtam viselni, ezért letéptem a tekintetem a dekoltázsáról.
- Nézd, Beau, unatkozom és egyedül vagyok, amióta Sawyer elment.
Leannvagy Hank’s-nél pincérnősködik, vagy Noah-val van. Azt hiszem,
szeretném, ha... barátok lehetnénk. Nyolc kerek évig te voltál a legjobb
barátom. Jó volna erre újra rátalálni.
Azt akarja, hogy megint barátok legyünk? Hogy a pokolba lennék erre
képes? Egy dolog volt őt távolból imádni, amikor szóba se jöhetett, hogy
hozzáérjek. Olyasmit kért, amit aligha tudtam volna megadni neki. Hanem
könyörögő tekintete, isten a tanúm, minden ellenállásomat elvette.
- Rendben - mondtam, és kibújtam az ingemből. - Ússzunk egyet!
Nem néztem végig, amíg ő is leveti azt a tenyérnyi sortját. Lényem egy
része mást sem akart, ám a másik tudta, nem bírnám elviselni a látványt,
amint Ashton kibújik abból az átkozott hacukából. Bármilyen fekete is a
szívem, egy infarktus tőlem is kitelne.
Megragadtam az ágat a fejem felett, és fellendítettem rá a testemet. A
vastag ágon végigmenve elkaptam az előzőleg odaakasztott kötelet. Egy
futó pillanatra újra kissrác lettem, ahogy végigrepültem a tó felett. A kötelet
elengedve a levegőbe lendültem, majd könnyedén a sima víztükörbe
csobbantam. Mikor újra kiemeltem a fejemet, a part felé pillogtam, azt
remélve, hátha megleshetem még Ashton vetkőzését. A tenyérnyi sort már
nem volt rajta, és a kötél felé igyekezett. Nem először láttam bikiniben, de
csak most engedtem meg magamnak, hogy élvezzem is a látványt. Szívem
vadul dörömbölt a mellkasomban, mégsem tudtam levenni róla a
szememet, miközben azon a létrán kapaszkodott fölfelé, amelyet évekkel
ezelőtt fadarabokból ügyeskedtem össze, és szögeztem a fatörzshöz, hogy
felmászhasson rá. Lassan, óvatosan egyensúlyozott végig az ágon, majd
még mielőtt megragadta a kötelet és a víz felé lendült, lemosolygott rám.
Eztán tökéletes spirált írt le, szaltót vetett a levegőben, és a vízbe merült.
Három hosszú délutánomba került, amígmegtanulta, hogyan rugaszkodjon
el a kötéltől, és landoljon simán a tóban. Nyolcéves volt akkor, és elszántan
leutánzott mindent, amit Sawyer meg én műveltünk.
Most előbukkant a vízből, és hátravetette a fejét, mialatt két kezével
kisimította arcából megnedvesedett tincseit.
- Nem is olyan hideg a víz, mint reméltem - vigyorgott rám diadalmasan.
- Harminckét fok van, és ma még melegebb lesz. A hónap végére a
fürdővízzel vetekszik majd.
Megpróbáltam nem mutatni, hogy megigéztek hosszú szempillái,
amelyek így, vizesen, összetapadva még sűrűbbnek látszottak.
- Igen, emlékszem. Én is ugyanannyi nyarat töltöttem ennek a tónak a
partján, mint te - mondta, de aztán elhallgatott, mintha csak arra hívná fel a
figyelmet, kié is ez a tó, amiben most lubickolunk.
Hanem én azt akartam, hogy elengedje magát mellettem. Ha hozzásegít
ehhez, hogy Sawyerről beszélünk, ám legyen. Különben sem árt
emlékeztetnem magamat, kihez tartozik Ash.
- Való igaz. Sajnos ez az új Ashton nem hasonlít a régi Ash-re. Néha
elfelejtem, hogy Sawyer tökéletes barátnője ugyanaz a lány, akivel valaha
sarat dobáltunk egymásra itt, a parton.
Ashton könnyed mosolya eltűnt e szavakra, és durcásan elbiggyesztette
az ajkát.
- Hagyd ezt abba, Beau! Nem lettem más. Felnőttem, ez igaz, de ugyanaz
a lány maradtam. Mellesleg te is megváltoztál. A régi Beau nem nézett
volna levegőnek, csak mert van egy barátnője, akivel nyalják-falják
egymást.
 Sok mindent mondhattam volna erre, de tudtam, hogy nem szabad.
Sawyer miatt. Meg kell őriznünk a barátságunkat.
- Csakhogy a régi Beau nem volt kanos - sütöttem el a tréfát rákacsintva,
és az arcába fröcsköltem a vizet.
Ismerős nevetése megsajdította a szívemet.
- Való igaz. Gondolom, megzavarhatta a fejedet, hogy egy olyan csaj
mászik rád, mint Nicole. Ugyan mit számít egy régi barát a hetyegéshez
képest.
Ha tudtam volna, hogy Ashton igényt tart a figyelmemre, dobtam volna
Nicole-t, és kizárólag vele törődöm. De ő többnyire Sawyerrel a karján
jelent meg, nekem pedig szükségem volt a vigaszra, amit Nicole nyújtott.
valami másra. Ezt persze soha nem vallottam volna be Ashtonnak.
- Nicole nem túl tartózkodó - próbáltam ráhárítani a felelősséget.
Ashton arcán, ahogy szélesen elmosolyodott, megjelent az a gödröcske,
amely azóta tartott igézetében, hogy ismertem.
- Nicole hírből sem hallotta ezt a szót. Ami pedig azt a másikat, a trágárt
illeti, a nyakam rá, hogy tökéletesen érti.
A képzeletem játszott volna velem, vagy tényleg féltékeny volt Nicole-
ra? A fenébe is, miért tett olyan veszettül boldoggá ez a lehetőség?
- Nincs vele semmi baj. Csupáncsak utánamegy annak, amit meg akar
kapni - mondtam, hogy leteszteljem Ashton reakcióját.
Elkomorodva a homlokát ráncolta, és sértődötten kihúzta magát. Alig
tudtam visszafojtani a mosolyomat. Tetszett, hogy bosszantotta, amiért
Nicole-t védelmezem. Jólesett a gondolat, hogy többet is érez irántam
barátságnál, akkor is, soha nem lennék elég jó neki. Belőlem nem válhat
Sawyer, mégis jó volt tudni, hogy nem teljesen közömbös irántam.
- Rossz az ízlésed nők dolgában, Beau Vincent - felelte.
Néztem, hogyan úszik el a mólóig, majd húzza fel magát a szélére.
Közben kitűnő rálátásom nyílt alig fedett hátsójára. Belekerült egy percbe,
hogy összeszedjem magam, és visszaemlékezzem, miről is társalgunk. A
jelek szerint semmi más nem töltötte be vágytól összezavart tudatomat,
mint Ashton vizes testének a látványa. Megráztam a fejem, hogy
magamhoz térjek. Na, igen, a rossz ízlésemre vonatkozó megjegyzésére
kellett válaszolnom.
 Ha tudná, amit én.
- Gondolom, Sawyernek jobb az ízlése - morogtam, és odaúsztam hozzá.
Ráncba szaladt a homloka, és az alsó ajkába harapott. Nem erre a
reakcióra számítottam, azt hittem, megmosolyogtam.
- Meglehet, tényleg nem erőszakolom meg mindenki szeme láttára, de
mindketten tudjuk, hogy jobbat érdemel nálam.
Mi a csudát akart ez jelenteni?
- Úgy hiszed? - sikerült közömbösen odavetnem, holott furdalta oldalam
a kíváncsiság, miért képzeli, hogy nem elég jó Sawyernek.
Szomorú kis mosollyal pillantott rám. A késő délutáni nap a háta mögé
került, lágyan felragyogtatva az arcát keretező szőke fürtöket. E fényhatás
annak az angyalnak mutatta, aki valójában volt. Érinthetetlennek, hacsak
nem vagy olyan tökéletes, mint Sawyer Vincent.
- Nem vagyok vak, Beau. Nem azt mondom ezzel, hogy csúnyának
tartom magam. Tudom, hogy tűrhetően nézek ki. Erős szálú hajam van, és
az arcbőröm is megteszi. Nincs ugyan óriási kék szemem vagy hosszú
szempillám, de a szemem is elmegy. Ugyanakkor nem vagyok feltűnően
szép, sem izgalmas. Sawyer ezzel szemben tökéletes. Néha nehéz elhinnem,
hogy pont én kellek neki.
Félrefordultam, nehogy az arcomra kiülő hitetlenkedés többet áruljon el a
kelleténél. A legszívesebben elmondtam volna, hogy zöld szempárja miatt
ölre mennének a srácok; hogy mennyire elbűvölő az édes, rózsaszín ajka,
vagy hogy az orcáján formálódó egyetlen gödröcskétől szaporábban ver a
szívem. Nem feledkeztem volna el arról sem, hogy hosszú, lebarnult
lábszárától vakon szédelegnek a fiúk, mikor pedig szűk topot vesz fel, a
legszívesebben letakarnám valamivel, nehogy a srácok rá gondolva
rejszoljanak odahaza. De persze semmit nem mondhattam el mindebből.
Közönyt mímelve néztem vissza hát rá.
- Többre kellene tartanod magadat. Sawyer nem csupán a külsőd miatt
választott épp téged.
Mindössze ennyit mondtam.
Felsóhajtott, és kezét használva fejtámlaként elhevert a mólón. Megint
félre kellett néznem, hogy ne bámuljam olyan meredten a cicijét. De nem
kellett látnom ahhoz, hogy tudjam, milyen tökéletesen gömbölyű a formája;
milyen puha, telt és ördögien csábító.
- Nem mindig vagyok jó, pedig igazán igyekszem. Szeretnék méltó lenni
Sawyerre. komolyan. de ott ez a másik énem is, amelyik ki szeretne
szabadulni. Harcolok ellene, csak nem mindig sikerül. Sawyer azonban meg
rendszabályoz.
Még hogy megrendszabályozza! Várjunk csak... mit is hallok? Fejemet
rázva iparkodtam megszabadulni a gondolattól, milyen édes íze lehet a
mellbimbóinak, s kényszerítettem magam, hogy a szavaira koncentráljak a
cicije íze helyett. Azt hiszi, nem elég jó Sawyernek? Csak nem hitette el
Ashtonnal, hogy valami nincs rendben vele? De talán nem is sejti, hogy a
nője efféléket forgat a fejében.
- Ash, te magad vagy a tökély, amióta úgy döntöttél, hogy felnősz. A régi
időkben együtt raktunk békákat a postaládákba, de ez a lány a múlté.
Tökéletes szerettél volna lenni, és elérted, amit akartál.
Felnevetett, és újra felült. Megkockáztattam, hogy rápillantok. A
gödröcske továbbra is ott volt az arcán, mialatt merengve kinézett a vízre.
- Ó, ha tudnád - mindössze ennyit mondott.
- Ki vele, hadd halljam! - szaladt ki a számon, mielőtt visszaszívhattam
volna.
- Miért beszélnék erről?
Mert akarlak! Senki mást, csakis téged! Azt a lányt, aki benned él,
elrejtőzve a világ elől. Vissza akarom kapni az én Ash-emet! De semmi
ilyesmit nem mondhattam. Máris túlontúl kiadtam magam, visszavonulót
kellett fújnom.
- Mert jó lenne tudnom, hogy nem is vagy olyan tökéletes. Hogy a lány,
akit egykor ismertem, máig ott van valahol.
Újra felnevetett, s felhúzta a lábszárát, hogy megtámassza rajta az állát.
- Bolond lennék bevallani valamennyi vétkemet. Főként, ha
meggondoljuk, hogy a többségüket csak gondolatban követtem el, a
valóságban soha.
Mit nem adtam volna, ha megtudhatom, miféle csúf gondolatokat rejteget
Ashton! Mégsem hittem, hogy bármelyik fele annyira kivetnivaló lenne,
mint reméltem. Hanem a pokolba is, egy szemernyi rosszaság is az őrületbe
kergetett volna!
- Nem mélyen eltemetett, sötét titkokra vagyok kíváncsi, Ash. Csupán az
érdekelne, ugyan mi rossz telne tőled, ami miatt arra van szükséged, hogy
Sawyer megrendszabályozzon.
Elpirult, de továbbra is mereven nézett maga elé. Látszott rajta, hogy
nem mondja el, de nem is igazán számítottam rá. Hisz évek óta eltitkolta a
világ elől, milyen valójában. Valahányszor arra az elveszített régi lányra
gondoltam, rohadtul megsajdult a szívem. Akit most már mindörökre elrejt
előlem. Pár percnyi hallgatás után felálltam, és kinyújtóztattam a tagjaimat.
Nem ment ez nekem sehogyan sem. Három évvel ezelőtt falat emeltem
magam köré, hogy túlontúl meg ne sérüljek. Egyedül Ashtonnak volt
hatalma fölöttem, ő bánthatott csak. Nem engedhettem, hogy ez újra
bekövetkezzen.
- Rendben - mondtam. - Nem muszáj beszámolnod arról, hogy
nem mindig viszed vissza a bevásárlókocsit a helyére a parkolóban, vagy
kihagysz egy hetet, és nem mész el az idősek otthonába.
Ezzel faképnél hagytam. Haragudtam magamra a tahóságomért, de
muszáj volt most lelépnem. Mekkora ökör is voltam, hogy idehívtam! Meg
is fizetek érte.
- Csupa olyasmi, amire Sawyernek kell figyelmeztetnie. noha nem
pontosan ezekre gondoltam - szólt még utánam.
Olyan halkan beszélt, hogy alig értettem a szavait. Muszáj volt
továbbmennem. Véget kellett vetnem ennek! De hát mindig azt teszem,
amit nem kellene. Visszanéztem rá. Nedves szempillái mögül méregetett.
- Olyan vagyok, mint bármelyik tinilány. És irigylem Nicole-t, mert az
lehet, aki lenni akar. Én ezt nem tehetem. Mindez azonban nem Sawyer
hibája. Soha nem engedhettem a rosszra vivő hajlamaimnak, a szüleim mást
várnak tőlem.
Mi a fene?
- Olyan szeretnél lenni, mint Nicole? - kérdeztem rémülten.
Elnevette magát, és megrázta a fejét.
- Azt azért nem. Semmi kedvem lehányni magam, és arra se vágyom,
hogy részegen vonszoljanak haza. ne adj isten, szajhának nevezzenek.
Egyszer az életben azonban tudni szeretném, mi lehet több a csókolózásnál.
Milyen lehet, ha valaki megérinti a szívemet. - Elhallgatott, és a víz felé
fordította a tekintetét. - Talán tudni szeretném, miféle izgalommal jár
kilopózni otthonról, vagy milyen érzés, ha valaki olyan hevesen akar, hogy
elveszti a fejét, amikor engem csókol. Meglehet, mindössze arra vágyom,
hogy kívánatosnak higgyem magam. - Újra elhallgatott, és két kezébe
temette az arcát. - Kérlek, tégy úgy, mintha ezt meg se hallottad volna!
Ennyit a teljesíthetetlen kérésekről. Alig kaptam levegőt. A fenébe ezzel
az egésszel! Még becsavarodom itt a végén. Muszáj volt eszembe idéznem
Sawyert. Szerettem őt. Elvégre is a rokonom volt. Vér a véremből.
Ugyanakkor sültbolond, hogy nem csókolt végig minden átkozott pontot
Ashton szexis kis testén, és nem élvezte, amit az élettől kapott. Ennek
ellenére mégis rokon volt. Nem tehettem ezt vele.
Ashton elvette a kezét az arcáról, és felémfordította bűntudatos tekintetét.
A halálom volt ez a bánatos szempár. A legszívesebben megnyugtattam
volna, hogy semmi baj nincs vele. Bevallottam volna, hogy őrülten
szeretem. Öt perc leforgása alatt bebizonyítottam volna neki, mennyire
kívánatos.
Felállt.
- Hát, most megtudtad a titkomat, Beau. Mint a régi időkben. Azt hiszem,
ettől újra barátok lettünk, nem igaz? - kérdezte remegő mosollyal.
Bassza meg!
- Igen, bizonyára - feleltem, miközben elöntött a megbánás.
 3. fejezet
ASHTON
Megvártam, amíg a szüleim minifurgonja kitolat a kocsifelhajtóról, és
csak utána vettem elő a mobilt, hogy sms-ezzek Beau-nak.
Én: Mit szólsz egy DVD-hez nálunk?
Szívem vad iramban dobolt a mellkasomban. Mégis mit művelek? Máris
átléptem a határokat ma, a Pocsolyánál. Hogyan beszélhettem Beau-nak a
titkos vágyaimról, hogyan? Ám már abba belebizsergett minden porcikám,
ha eszembe jutott, milyen csillogó szemmel hallgatta, amikor azt
magyaráztam, mit szeretnék megtapasztalni.
Beau: És a szüleid?
Épp eléggé ismerte őket ahhoz, hogy tudja, csöppet sem helyeselnék, ha
tudnák, hogy együtt lógunk. Felháborított, hogy mindenki a legrosszabbat
feltételezte róla. Csak mert a mamája megérte a pénzét, nem jelentette azt,
hogy vele is baj van. Hisz ugyanaz a vér csörgedezett az ereiben, mint
Sawyernek.
Én: Ma este nincsenek a városban.
Apu meglepetés-kiruccanást tervezett a hétvégére a házassági
évfordulójuk alkalmából. Mostanra mindketten Birmingham felé
repesztettek.
Megszólalt a mobilom, olyan hangosan, hogy elejtettem ijedtemben.
Mialatt felszedtem a földről, aggódni kezdtem, nehogy Sawyer hívjon.
Képtelen lennék száműzni a bűntudatot a hangomból, ha vele kellene
beszélnem.
De Beau volt az.
- Helló - mondtam.
- A parkban hagyom majd a teherautót, és gyalog megyek hozzátok az
erdőn át. Nyisd ki a hátsó ajtót, hogy bemehessek.
Nem akarta, hogy bárki meglássa az autóját a házunk előtt, és jól
gondolta. Tudtam, hogy engem véd ezzel. Hiába volt a barátom, azért nem
ártott az óvatosság. hisz fiú is volt, a rosszabbik fajtából. Ashton Gray nem
fogad hozzá hasonló jómadarakat a szülei távollétében.
- Rendben, legyen úgy, ahogy neked jó.
- Így a jó.
Mély hangja megbizsergette a bensőmet.
- Akkor várlak.
- Igen - mondta, mielőtt kikapcsolta a mobilját.
Ahogy lebámultam az enyémre, félelem és izgalom között őrlődtem. Úgy
festett a dolog, hogy egyre több időt töltök együtt Beau-val. Hiányzott. Az
is jó volt, hogy valakivel végre őszinte lehetek. Előtte nem kellett
megjátszanom magam. És azt is szerettem, ahogyan megborzongtam a
tekintetére. Volt benne valami rosszaság, ami vonzott. Mi ütött belém?
Miért akartam annyira vétkezni?
Ágyamra ejtettem a mobilt, és zuhanyozni indultam. Ugyan, minek
törődjem azzal, hogy most szabályt szegek? Nincs ebben semmi helytelen.
Lényegtelen szabály, ha már erről van szó. Vannak nagyobb horderejűek is,
azokra is fittyet hányhatnék. Különben pedig meg kell szegnem valami
szabályt, mielőtt végképp bedilizek.
***
Halkan kopogtattak a hátsó ajtón, amitől vadul görcsbe rándult a
gyomrom. Hallottam, amint csikordul a kilincs, majd nyílik és csukódik az
ajtó. Sietve magamra kaptam egy ujjatlan, pántos nyáriruhát. Mindezt
hosszas próbálgatás előzte meg, jól akartam kinézni. Rövid volt, a pántja is
vékony, pont laza mozizáshoz való. Mi legyen a lábbelivel? Épp a minap
festettem be a lábkörmöm vattacukorrózsaszínre. Úgy döntöttem hát, hogy
mezítláb maradok. Az még lazább.
A hall felé indultam, hogy köszöntsem a vendégemet. Hanem megállt
bennem az ütő, amikor megpillantottam Beau-t a konyhában. A fekete
mindig is jól állt neki, ám ahogy megláttam fekete, szoros pólójában és
csípőre szabott farmerjében, egészen megszédültem és elködösült a
látásom. Aztán rájöttem, miféle látványt nyújthatok, és összeszedtem
magam.
- Szia - sikerítettem ki végül, elfúló lélegzetemen bosszankodva.
Kis félmosollyal felém biccentett, majd a frigóhoz ment, és kinyitotta.
 - Szomjas vagyok. Kaphatok kólát? - kérdezte, de nem nézett rám.
- Ööö... hogyne, persze. Pizzát is rendeltem. Pár perc múlva itt kell
lennie. Ha éhes vagy.
Becsukta a frigó ajtaját, kinyitotta a kezébe fogott kólás dobozt, és
meghúzta.
- Én mindig éhes vagyok.
- Helyes.
Nem tudtam, hogyan indítsam el a társalgást. Meghívtam Beau-t, hogy
együtt DVD-zünk. Most azonban, hogy itt volt, és betöltötte a házat izgató
jelenlétével, cserbenhagytak a szavak.
Vigyorogva felém lépett.
- Lazíts, Ash! Csak én vagyok az. - A nappali felé biccentett a fejével. -
Lássuk, miféle DVD-id vannak manapság.
Idegesen nyeltem egyet, aztán megfordultam, és a nappali felé indultam.
Rossz ötlet volt ez az egész. Úgy viselkedem, mint egy idióta, nem pedig,
mint egy barát. Ha Beau barátja akarok lenni, annak is kell látszanom, nem
holmi szerelembe belepistult tyúknak.
- Két DVD-t vettem ki a Redboxból. Ha egyik sem tetszik, választhatsz a
saját gyűjteményemből, de figyelmeztetlek, hogy a legtöbb romantikus
vígjáték. Amiket most kikölcsönöztem, vélhetőleg inkább a te ízlésednek
valók.
Egyfolytában háttal álltam neki, mert éreztem, hogy lángol az arcom, és
nem akartam, hogy pirulni lásson. Olyan hülyén viselkedtem. A két
akciófilmért nyúltam, és már fordultam volna feléje, hogy megmutassam
őket, amikor szorosan mögém lépett. Megdermedtem ijedtemben. Minden
ízemben reszkettem, és nehezen szedtem a levegőt.
- Lássuk csak.
Szája meglepően közel került a fülemhez. Aztán körbekarolt, úgy kapta
ki kezemből a két DVD-t. Ahogy a bőrünk egymáshoz ért, zihálva
beszívtam a levegőt. Egy másodpercre megállt a mozdulat közben, majd
gyorsan arrébb lépett. Esztelen viselkedésem tehette ilyen feszélyezetté.
- Jó választás. Mindkettőt meg akartam nézni magam is, de Nicole- lal
ritkán nézünk filmeket.
 Nicole nevének említése hideg zuhanyként hatott rám. Beau finoman
figyelmeztetett, csupán azért van itt, hogy barátilag végigüljünk együtt egy
DVD-t. és ez is volt a helyzet. Amint nem ácsingózom utána többé, minden
a legnagyobb rendben lesz.
- Helyes. Nos, válaszd ki az egyiket, és tedd a lejátszóba! Addig
elmegyek a pénzemért, mert mindjárt jön a pizzás - ezzel sarkon fordultam,
és nem várva meg, mit felel, kimenekültem a helyiségből.
Mindenekelőtt azonban hideg vízzel lelocsolgatom az arcomat és
megnyugszom kissé, gondoltam.
Miközben a pénzemet keresgéltem össze a tárcámban, csengettek. A
pizzás valószínűleg egy iskolatársam lesz, gondoltam sebtében, nem jó ötlet
hát, ha Beau nyit ajtót. A szobám ajtaján kirontva szemtől szembe, egész
pontosan testközelbe kerültem vele, hogy kis híján összeért a mellkasunk.
Irtó finom illata volt. Behunytam a szemem, és mély levegőt vettem.
- Itt várom meg, amíg fizetsz - súgta oda.
Bólintottam és kikerültem.
Abban a pillanatban, amint ajtót nyitottam, magamban hálát adtam az
égnek, hogy Beau elbújt, mert Jimmy Noles, a futballcsapat egyik kezdő
partjelzője állt előttem.
- Hogy vagy, Ashton? - kérdezte mosolyogva.
- Ööö. kösz jól.
- Gondolom, hiányzik Sawyer.
- Igen - bólintottam. Odaadtam a pénzt. - Tartsd meg az aprót, és kösz.
Jimmy még szélesebben mosolygott.
- Szuper, kösz, Ashton! Viszlát. Viszonoztam a mosolyát, és bezártam
mögötte az ajtót.
Beau lépett ki a folyosóra.
- Hú, de jó szaga van! Tagadhatatlanul jó szaga volt, habár nemigen
hittem, hogy enni tudnék. Beau kivette a kezemből a dobozt, a kanapéhoz
ment, és letette a pizzát maga elé a kávézóasztalra.
- Megyek, hozok papírtányérokat - mondtam, miközben azt
kívántam, bárcsak ne lenne olyan feszült a hangom.
 Beau nyitogatni kezdte a dobozt.
- Nekem ne hozzál, de egy papírtörülköző jól jönne.
- Rendben - mondtam a konyha felé menet, anélkül,
hogy hátrapillantottam volna.
Mire visszaértem a nappaliba, Beau már a második karéj pizzánál tartott.
Örültem, hogy nem bénítottam le a hülye viselkedésemmel.
- Megfogadtam a tanácsod, és betettem a lejátszóba a DVD-t, mutatott a
tévé felé.
- Kösz - mondtam, és egy szelet pizzáért nyúltam.
Mivel Beau a filmre figyelt, könnyebb lett volna eddegélnem, de nem így
történt. Feladtam, hogy befejezzem ezt a szeletet, mivel alig ment le a falat
az idegességtől. Beau végül megtörölgette a kezét egy papírtörülközővel,
majd a kanapén hátradőlve tovább nézte a filmet. Letettem a tányéromat
egy nyaláb Garden & Gun magazinra, melyet apu a kávézóasztalon tartott.
- Hagytam még neked két szeletet. Nem lakhattál jól.
- Úgy érted, te azért nem eszel többet, mert jóllaktál? - pillantottam rá.
- Nem, csak udvarias voltam. Különben örökké éhes vagyok - rázta meg
a fejét.
Én is hátradőltem a kanapén.
- Edd csak meg mindet. Én tele vagyok.
De nem hajolt előre a következő szeletért, mint vártam. Ehelyett továbbra
is rám figyelt.
- Miért hívtál ide ma estére, Ash?
Elvörösödtem. Valóban, miért is kellett meghívnom? Magam sem nagyon
tudtam. Amióta betette a lábát az ajtón, nevetségesen viselkedtem.
Sawyerrel szemben soha nem hagytak cserben a szavak, Beau azonban
zavarba hozott. Mostanra halálra unhatja a tiszteletes lányát, ahelyett, hogy
a szexi, dögös barátnőjével töltené az estét, miközben csupa olyasmit
művelnek, amiről sejtelmem sincs.
Megfosztottam őt egy izgalmas éjszakától. Teljesen lehervasztott a
gondolat, hogy csupán azért jött át hozzám, hogy szórakoztassa az
unokafivére csaját. Jótékonyságból csinálta, én azonban ezt a pár órát sem
tudtam elég érdekessé tenni a számára. Legalább enni eleget kapott.
 - Ne haragudj! Azt hiszem, egyszerűen csak nem szívesen maradtam
volna egyedül, de mostanra minden rendben. Akár el is mehetsz. El tudom
képzelni, mennyire unhatod ezt a szokásos mulatságaidhoz képest -
sikerítettem ki egy gyengécske mosolyt.
Ráncba szaladt a homloka, mialatt előrehajolt, és a térdére könyökölt.
Mindeközben le sem vette a szemét rólam.
- Egyáltalán nem unalmas veled lenni. Csak valamiért
mintha feszengenél. Ha azt kívánod, hogy elmenjek, már itt se vagyok. Az
az érzésem, megbántad, hogy meghívtál.
Felsóhajtottam, és elnevettem magam.
- Nem. Azt akarom, hogy maradj!
Csak eddig soha nem járt itt más srác Sawyeren kívül, a szüleim azonban
akkor is mindig jelen voltak. Ideges vagyok, de nem azért, mert nem
szeretnélek itt látni.
- Miért leszel ideges tőlem? - kérdezte, és fürkészőn nézett rám.
- Nem tudom - mondtam ki, amit gondolok.
- Hmm, amúgy pedig tévedsz - vigyorodott el.
- Hogyan?
- Igenis jártak itt más srácok is. És valaha én is gyakran
megfordultam nálatok. A szobád még mindig ugyanolyan.
Elmosolyodtam. Igaza volt. Csak eszembe kellett idézni, hogy ugyanaz a
fiú ez, akivel valaha az ágyamon fekve néztük a filmeket.
Karját kinyújtotta a kanapé támláján, áthidalva a köztünk lévő távolságot.
- Nem harapok, Ash. Hisz csak én vagyok. Ígérem! Gyere közelebb, és
meglátod.
A karja hajlatára néztem, és kísértésbe estem, hogy odavackolódjam. De
nem hittem volna, hogy erre gondol. Ehelyett hátradőltem a kanapén,
vigyázva, nehogy véletlenül is hozzáérjek.
Nem karolt át, nem húzódott közelebb. Ott maradtam egyedül, és utáltam
magam, amiért csalódást éreztem.
- Engedd el magad, nézzük a filmet! - mondta, olyan lágy hangon,
amilyet még nem hallottam tőle.
 Melengető, biztonságos érzés volt.
Végül odáig csúsztatta a karját, amíg megállapodott a vállamon.
Szórakozottan apró köröket kezdett rajzolni a felsőkaromra. Olyan volt,
mintha kisebbfajta áramütések érnék a testemet. Reméltem, hogy nem veszi
észre, mennyire szaggatottá vált a lélegzetem. Behunytam a szemem, és
elképzeltem, milyen lenne, ha a pólója alá nyúlnék, és megsimítanám az
izmos mellkasát borító selymes bőrt. Felpillantottam rá a szempilláim
rejtekéből, de mintha kizárólag a filmre figyelt volna. Fogalma sem volt
arról, hogy kis híján az eszemet vesztem miatta.
Lassan közelebb húzódtam hozzá, és fejemet a karja hajlatába fektettem.
Az Irish Spring és a kinti világ illata fokonként betöltötte érzékeimet.
Sawyer mindig kölnitől szaglott, én azonban jobb szeretem a
szappanszagot.Csipetnyit elfordítottam a fejem, épp csak annyit, hogy
jobban érezzem Beau szagát. Karja gyengéd szorítása kifejezettebbé vált.
Semmi rosszat nem akart ezzel, mégis olyan jó érzés volt. Egész testemmel
feléje fordultam, és behunytam a szemem.
Működésbe lépett a fantáziám, és elképzeltem, mi volna, ha nem lenne
rajta ez a buta ing.
- Ash - riasztott fel ábrándozásomból a hangja.
- Hmm... - krákogtam, miközben kezem hozzáért a hasizmához.
- Mit csinálsz?
Ez rosszul hangzott. Ijedtség csendült a hangjából, ami felrázott
révületemből, és ráébresztett a valóságra. Meghőkölve vettem észre, hogy
lábszáramat átvetettem a combján. Ruhám alja alig takarta el a bugyimat.
Mindennek a tetejében kezem már fekete pólója alatt járt; jaj, olyan meleg
és puha volt a bőre. A lágy, köröző cirógatás megszűnt a karomon, és
levette rólam a kezét. Elfogott a rémület, kikaptam kezem a pólója alól, és
felültem.
- Nagy ég! - kiáltottam. - Ne haragudj. nem akartam. igazán őszintén
sajnálom.
Nem mertem a szemébe nézni, azok után, hogy így nekiestem! Ehelyett
azt tettem, ami elsőre eszembe jutott: a szobámba menekültem.
Ott magamra vágtam az ajtót, az azonban nem csapódott be.
- Ash, várj!
 Ijedten rezzentem össze a hangjára. Egek, miért jött utánam? Nem tudott
volna szó nélkül lelépni? Képtelen voltam szembenézni vele.
- Ne haragudj... de most menj el, jó?
Keresztbe fontam a karomat, és az ablakra meredtem, várva, hogy
elmenjen. Két karja azonban hátulról körém fonódott, én pedig sírni
kezdtem, ami még szégyenletesebb volt. Szemlátomást vigasztalni próbált.
- Nem tudom, mi megy végbe a fejedben, de ahogy látom, semmi jó. -
Vállamra hajtotta a fejét. - Ha azt akarod, hogy menjek el, már itt se
vagyok. Először azonban szeretném, ha megértenél valamit.
Elszorult a torkom, ahogy hüppögve, szakadozottan szedtem a levegőt.
Ilyen állapotban lehetetlen volt válaszolni.
- Én kezdtem ezt az egészet, nem te. De a reakciód váratlanul ért. Azt
hittem, ellöksz majd magadtól. nem. bújsz oda hozzám. - Újra elhallgatott.
Meleg lehelete a nyakamat birizgálta, ajka meztelen vállamhoz ért.
Megreszkettem az érintésére. Két keze végigsimította a karomat, mígnem
az enyémre kulcsolódott.
- Nem lett volna szabad hozzád érnem, de nem tudtam ellenállni a
kísértésnek - morogta a fülembe.
Ha lehetett volna, vitába szálltam volna vele. Én tehettem mindenről,
nem ő. A legszívesebben közöltem volna vele, hogy én voltam az, aki
elragadtattam magam. De csak gyámoltalanul hüppögtem.
- Nem megy ez sehogyan se, Ash! Isten a tudója, mennyire szeretném, de
nem lehet!
Ezzel már indult is. Megfordulva láttam még, ahogy kisétál az ajtómon.
A legszívesebben visszahívtam volna, de nem tettem.
 4. fejezet
ASHTON
Sms érkezését jelző pittyegés ébresztett fel. Megdörzsöltem a szemem, és
megpróbáltam nyitva tartani, miközben a mobilomért nyúltam. Az üzenet
Beau-tól érkezett.
Beau: Jóreggelt!
Ijedtemben, hogy ilyen korán az ő nevét látom a kijelzőn, felültem az
ágyon, aztán visszahanyatlottam a párnámra, ahogy a következő
szempillantásban eszembe jutottak az előző este eseményei. Szinte érezni
véltem Beau ajkát a vállamon, és megreszkettem a takaró alatt.
Beau: Hívjfel, ha felébredtél!
Tudtam, hogy nem lenne szabad törődnöm ezekkel az sms-ekkel; úgy
kellene tennem, mintha a tegnapi este meg se történt volna. Hanem ahogy
eszembe jutott Beau fülemet birizgáló lehelete, meg ahogyan a karomat
simogatta, minden jó szándékom odalett.
Én: Már felébredtem.
Alig egy perc múlva megszólalt a mobilom. Azonnal kellett döntenem:
vagy nem fogadom ezt a hívást, megtakarítva Beau-nak és nekem a további
bonyodalmakat, vagy igenis fogadom, nem törődve a következményekkel.
- Halló.
- Szia.
A hangja hallatán azonnal tudtam, hogy jól döntöttem.
- Ami a tegnapi estét illeti.- kezdtem volna, de félbeszakított.
- Találkozni szeretnék veled, még ma!
Vadul doboló szívvel mosolyogtam fel a mennyezetre. Beau látni akart.
- Jó - feleltem gondolkodás nélkül.
- Ide tudnál jönni?
- Hozzátok? - kérdeztem.
- Igen, segítenem kell anyámnak. Nem jönnél át, hogy társaságot
szolgáltassál?
 Ahogy felültem az ágyban, úgy vigyorogtam, mint egy félkegyelmű.
- Félórán belül ott leszek. Ettél már?
- Nem, még nem.
- Viszek reggelit - mondtam.
- Jól hangzik.
- Jó, viszlát.
Egy pillanatig habozott, majd azt felelte:
- Akkor mindjárt találkozunk.
A szívem őrült iramban kalapált, miközben kiugrottam az ágyból, hogy a
konyhába induljak és szendvicseket készítsek, mielőtt lezuhanyoznék.

BEAU
A mobilomért nyúltam - már vagy századszor -, hogy lemondjam a
találkozót, amikor Ashton Jettája ráfordult a kavicsos kocsifelhajtónkra.
Szuper!
Amíg én sikeresen harcoltam a bennem lakó jó ellen, ő ideért. Rossz volt
ez, nagyon rossz. Nem igazán zavart, ha történetesen megbántottam
másokat, de hogy Sawyernek ártsak, arról szó sem lehetett.
Ashton újabb miniruhában, kezében egy tállal lépett ki a kocsijából.
Ahogy elnéztem csípője ringását a lenge kelme alatt, meg ahogyan a szája
sarka félszeg kis mosolyra görbül, hirtelen úgy döntöttem, az sem érdekel,
ha most szemétládaként viselkedem. Sawyer nem volt itt, én pedig a jelek
szerint nem voltam ura az akaratomnak.
A drágalátos unokatestvérem jobban tette volna, ha megül itthon a
hátsóján.
- Sonkás szendvicset hoztam - mondta Ashton az ajtó felé lépegetve.
- Hú, meghalok éhen! - feleltem, és szélesre tártam előtte az ajtót.
A huzat felborzolta a haját, ahogy elment mellettem. Miért is volt olyan
átkozottul jó illata? Betettem az ajtót, és megfordultam, hogy magamba
igyam a látványát. Tegnap este tőle egyenesen Nicole-hoz mentem, mert
életbevágóan fontos volt, hogy eszembe idézzem, ki is vagyok valójában, és
mi jár nekem. Nicole fölöttébb készséges volt, a testem azonban sehogyan
sem tudta elfeledni, milyen csodás érzés volt, amikor Ashton hozzám bújt.
 - Nem vártam, hogy felhívsz - mondta halkan, miközben a kezében tartott
tálat tanulmányozta.
Ma reggel rettentően elgyengültem, mikor hihetetlenül szép álmomból
felriadtam a valóságra, amelynek ő volt a hősnője.
Most azonban egyedül arra tudtam gondolni, hogy itt van a közelemben.
- Nagyon nem tetszett, hogyan váltunk el tegnap egymástól.
Elpirult és felnézett rám.
- Igazán sajnálom, hogy ilyen csúnyán viselkedtem.
A nemjóját, megint levesz a lábamról! Mélyen magamba temetve
Sawyerrel szembeni bűntudatomat, elvettem tőle és a konyhapultra
helyeztem a szendvicses tálat.
- Amint tegnap is mondtam, én kezdtem az egészet. Nekem
kellene bocsánatot kérnem.
Kis kaccantást hallatott, aztán lesütötte a szemét.
- Nem, határozottan emlékszem, hogy én tettem az öledbe a lábam, a
kezemmel meg a pólód alatt keresgéltem. Te akkor elhúzódtál tőlem. Kösz,
hogy magadra akarod vállalni a felelősséged, de én tehetek mindenről,
Beau.
Derekára fontam mindkét karomat, és odahúztam magamhoz. Per pillanat
csöppet sem érdekelt, kihez tartozik. Kívántam őt, eddig láttam, és
nem tovább.
- Nézz rám! - suttogtam, s ujjamat az álla alá csúsztatva felemeltem az
arcát, hogy a szemébe pillanthassak.
- Egyedül azért nem ragadtalak meg, és vontalak az ölembe, mert
életemben először annak a tulajdonáért ácsingózom, akit szeretek. Azért
kezdtelek el simogatni tegnap este, mert képtelen voltam ellenállni neked.
Azt hittem, egy kis simogatással kezelni tudom a helyzetet. Csakhogy te
aztán nem úgy reagáltál, ahogyan vártam.
Elhallgattam, és behunytam a szemem. Nehéz lett volna szembenézni
vele, mialatt a váratlan reakciójáról beszélek. Az az óriási, ártatlan, zöld
szempár szinte itta minden szavamat. Istenem, ez a lány maga a tökély!
- Így azután minden jó szándékom egy csapásra elpárolgott. Ha néhány
másodperccel tovább érsz hozzám, elvesztem a fejemet. Egyetlen hajszálon
múlott csak, egy igen-igen vékony hajszálon.
Kivonta magát az ölelésemből, és fanyarul rám mosolygott.
- Jól van. Köszönöm, hogy elmondtad.
Megfordult, a konyhapulthoz lépett, és elkezdte leszedegetni a
szendvicsek műanyag csomagolását.
- Mindketten szeretjük őt, egyikünk sem akar neki bánatot okozni.
Ugyanakkor. vonzódunk is egymáshoz. Közös a múltunk. Mind a
hármunknak. Az elmúlt néhány évben csak én voltam meg Sawyer. Nem ezt
akartam, de így alakult. Talán újra mind barátok lehetnénk. Olyan jó lenne!
Ezért amíg ő távol van, élvezzük továbbra is a barátságunkat, ennyit, nem
többet. Ígérem, hogy egy ujjal sem érek hozzád, ha te is megígéred
ugyanezt.
A válla fölött lesett át rám, miközbenkirakosgatta a szendvicseket azokra
a tányérokra, amelyeket az edényszárító rácson talált. Nem volt tanácsos azt
felelni erre, hogy megteszek mindent, amit csak kíván. Némán bólintottam
hát, és poharakat meg narancslét kerítettem, hogy együtt reggelizzünk.
Ahogy a régi időkben is.
***
Reggeli után megkértem Ashtont, segítsen lemosni a teherautómat.
Bármi jó ötletnek tűnt, ami a szabadban tartotta, szem előtt, különben még a
szobámba cipelem.
- Elég legyen ebből, Beau! - sikított fel, és körbefutott a kocsi körül,
minél messzebb a slagtól, amelyet felé fordítottam.
- De hát az egész karod habzik, csak le akartam mosni - mentegetőztem.
A nevetésétől megfeszült bennem valami. Kényszerítettem magam, hogy
másra gondoljak.
- Te aljas! Igenis lelocsoltál. Inkább legyen habos a karom, köszi szépen
a segítséget!
- Ugyan már, Ash. Hiszen csak segíteni akartam. Ígérem, abbahagyom!
Különben is nem fehér ing van rajtad. Nem lett volna okom, hogy
lelocsoljalak.
Óvatosan jött elő az autó mögül, mert továbbra sem bízott bennem.
A földre ejtettem a slagot, és feltartottam mindkét kezem.
 - Látod, szentül fogadom - nyugtattam meg.
Félrebillentette a fejét, és az alsó ajkába harapott.
- Hmm. jól van.
Figyeltem, mint ólálkodik lassan a habos vízzel teli vödörhöz, hogy
kivegye belőle a szivacsot, amit beleejtett. Ám még mielőtt észbe
kaphattam volna, kiegyenesedett, és arcomba vágta a habbal teli szivacsot,
aztán ujjongva felvisított, és megfordult, hogy elbújjon a teherautó mögött.
- Jól van, te akartad - kiabáltam, és ellenirányban körbekerültem a kocsit,
hogy elkapjam.
- Jaj, ne haragudj! - sikoltotta, nagy nevetések közepette.
- Elkéstél a bocsánatkéréssel. Most megnézheted, mit kapsz tőlem!
- Beau, esküszöm, ez volt az utolsó! Kérlek, könyörgöm, ne locsolj le!
Ezzel leguggolt a teherautó háta mögött.
- Hát nem édes a kicsike?
Nicole hangja váratlanul ért. Felhagytam Ashton üldözésével, és a
vödörbe hajítottam a nedves szivacsot. Megfordulva a barátnőmet
pillantottam meg, aki anyja borvörös Camarójának támaszkodott, és gyilkos
pillantásokat lövellt Ashton felé. Ő maga a teherautó platója mellett állt,
kezében a nedves szivaccsal, és idegesen méregette Nicole-t. Egy napon
sem lehetett említeni a két lányt: amíg Nicole nem rítt ki ebből a lerobbant
lakókocsitelepből, Ashton határozottan nem volt idevaló. Ekkor az öreg
Macklery lépett ki a kocsijából, kezében egy doboz sörrel. Válla fölött még
átkiabált a feleségének, mielőtt rávágta volna az ajtót. Ha Ashtonnal
voltam, a világ megszűnt létezni a számomra. Nem csoda ezek után, hogy
nem vettem észre Nicole érkezését. Most azonban feléje fordultam, és
figyelmeztetőn rávillantottam a szemem.
- Nem hallottam meg a kocsidat.
Felvonta a szemöldökét, és rám szögezte haragos tekintetét. Tudtam, mi
járatban van. A bőrére feszülő miniszoknya és a nyakpántos, ujjatlan trikó,
amely alig takarta el a cicijét, sejtetni engedte, mit akar tőlem.
- Túlontúl elmerültetek a hancúrban ahhoz, hogy bármit észrevegyél rajta
kívül.
 A francba! Nagyon nem volt ez rendjén. Nicole senki mástól nem tartott
annyira, mint Ashtontól. Gyűlölte őt. Most, hogy csuromvizesen rajtakapta
a szűk miniruhájában, mialatt az én teherautómat mosta, nem tűnt túl
ártatlan helyzetnek. Ashton, így habosan, átázva is halálosan szexi volt, és
tudtam, hogy ez a tény nem kerüli el Nicole figyelmét. Ha tekintettel ölni
lehetne, ott helyben kinyírja. Éreztem, hogy mondanom kellene valamit, de
semmi olyan nem jutott eszembe, ami csillapíthatta volna a kedélyeket.
- Helló, Nicole - szólalt meg most Ashton, megtörve a feszült csöndet. -
Ideje mennem. Örülök, hogy itt vagy, és át tudod venni a helyemet.
Szája sarkának ideges remegését latolgattam. Ha újra mosolyra és
nevetésre késztethettem volna ezt a gyönyörű ajkat azzal, hogy
visszatuszkolom Nicole-t a kocsijába, hát egy pillanatig se habozom.
Ashton tekintete találkozott az enyémmel, és derűsen rám mosolygott. A
régi mosolya volt ez, most azonban valahogyan kényszeredettre sikerült.
Nem ehhez a mosolyhoz szoktam hozzá az elmúlt néhány napban.
- Majd tudatom Sawyerrel, a kérésénekengedelmeskedve beugrottam
hozzád, hogy elszórakoztassalak a távollétében.
Amint látom azonban, érdekesebb társaságod akadt nálam, ami jobban
megfelel az ízlésednek - nézett vissza rám. Aztán Nicole felé fordult, az
iménti hamis mosollyal.
- Mulassatok jól! Viszlát - intett még oda a barátnőmnek.
Néztem, mint megy oda a kocsijához, és száll be csuromvizesen. Szívem
szerint utánafutottam volna, hogy könyörögve kérjem, ne menjen el, de
tudtam, hogy így akar megvédeni minket Sawyerrel szemben. Mivel az
egész jelenet alatt alig tértem magamhoz, ráhagytam, hogy kimagyarázza a
helyzetet.
- Ne meséld be nekem, hogy Sawyer azt kérte tőle, jöjjön ide, és
locsoljátok csuromvizesre egymást - mondta Nicole, miközben megindult
felém.
- Dugulj el! - szóltam rá, és lehajoltam a slagért, hogy folytassam a
kocsimosást.
- Utálom ezt a csajt, Beau, te is jól tudod. Ha bébiszitterre van szüksége,
kerítsen magának mást, ne te pátyolgasd.
 - Ne akard nekem megmondani, Nicole, kivel tölthetem az időmet, és
kivel nem.
- Pedig igenis megmondom! Utoljára még ott tartottam, hogy velem
jársz. Az enyém vagy. Nem akarom, hogy utána koslass! Tartsd magad
távol tőle, ha jót akarsz, különben még el találom köpni Sawyernek, milyen
jól elvoltatok kettecskén. Nem vagyok vak, Beau! Láttam, hogy nézel rá; az
a csaj akár pucér is lehetett volna.
Felkaptam a fejem, és ráripakodtam.
- Senki nem fenyegethet engem, Nicole! Jobban vigyázhatnál magadra.
Ne ess ebbe a hibába!
- Mégis mit vársz tőlem? Hogy letapizhatod az unokatestvéred csaját, én
pedig ölbe tett kezekkel végignézem?
- Nem tapiztam le. A kocsit mostuk le éppen. Haverok vagyunk, Nicole.
Ő volt a legjobb barátom kissrác koromban.
- De szereted is?
Ez nem annyira kérdésként hangzott, mint inkább állításként.
- Igen, Nicole. Hisz az unokatestvérem barátnője. Kedves, aranyos;
minden, ami mi nem vagyunk. Mindenki kedveli. Rajtad kívül.
- Nem úgy értettem, hanem hogy szerelemmel szereted-e. Hisz abból,
ahogy ránézel, ordít, hogy kívánod.
Kismillió gondolat kívánkozott ki belőlem erre a kérdésre, ám egyiknek
sem volt tanácsos hangot adnom. Sokkal fontosabb volt ennél, hogy
befogjam Nicole száját.
- Csakhogy ő Sawyer nője.
- Számít ez? - vágta a szemembe.
Számított bizony, számítania kellett volna. Mindig is számított. Kezem
ökölbe szorult a slag körül. A legszívesebben világgá kiáltottam volna,
milyen rohadtul igazságtalan ez az egész. Semmi szükségem nem volt arra,
hogy még Nicole is ezzel a szarsággal nyaggasson, nekem magamnak
kellett gógyiznom rajta.
- Tudod, hogy számít. Sawyer mindig fontos.
 5. fejezet
ASHTON
- Jaj, gyere el! Jó muri lesz! - unszolt Leann már vagy századszor.
Vádlón néztem rá, mikor kikászálódott a kocsiból. Valahogy sikerült
elrángatnia Masonék birtokára. Mikor arra kért, menjünk el együtt aznap,
mozira vagy esetleg bevásárlásra gondoltam. Eszembe se jutott, hogy a
rétre ráncigál ki. Mostanra felhagytam azzal, hogy vasvillára szúrjam
tekintetemmel, és Beau leparkolt teherautójára pillantottam. Azóta nem
hallottam róla, hogy otthagytam a lakókocsija előtt Nicole társaságában.
Eleinte vártam, hogy küld egy sms-t vagy felhív, de huszonnégy óra múlva
felfogtam, hogy nem hallat magáról. Nicole nem örült meg nekem
túlságosan, számíthattam hát erre a reakcióra.
- Gyere, Ashton!
Leann kinyitotta a kocsi ajtaját az én oldalamon, és lemosolygott rám.
Rövid, göndör, barna haja meglibbent az arca körül, ahogy a rét felé intett.
- Sawyer Vincenten kívül is van élet, nekem elhiheted - tréfálkozott,
miközben megigazította fekete keretes szemüvegét, amely lecsúszott az
orrán. Csak ő tudja ilyen sikkesen viselni a szemüvegeket.
- Tudom. - Fogalma sem volt arról, mennyire tudatában voltam ennek.
- Még sincs sok értelme nélküle kijönni a rétre. Noah nemsokára itt lesz, és
csak nyűg leszek a nyakatokon.
- Badarság! Noah majd mindkettőnknek a gavallérja lesz - villantotta rám
mosolyát, és a tisztás felé húzott.
Javában égett a tűz, és a zene is harsányan bömbölt. Az égő pekándiófa
illata betöltötte az éjszakai leget. Különböző csoportok gyülekeztek a
kivilágított tisztáson. Egyik-másik pár máris a fák jótékony árnyékába
vonult el. Leann mellett baktattam, és hallgattam, hogyan áradozik Noah új
teherautójáról. Annyira igyekeztem nem észrevenni a körülöttem
sürgölődőket, hogy meglepett, amikor Leann leült egy farönkre, és lehúzott
maga mellé.
- Nézzétek, kit kerítettem elő a remeteségből! - jelentette be a
jelenlévőknek.
 - Ashton, te még élsz? - kiáltott át hozzám Ryan a tűzrakás túloldaláról,
és peckesen megpróbált odajönni hozzánk.
Az elfogyasztott alkohol mennyiségének betudhatóan azonban inkább
volt ez ügyetlen tánclépés, mint peckes járás.
- Hiányoltam a csinos pofidat - köszöntött Ryan, és intett Leann-nek,
hogy adja át a helyét mellettem.
- Értem már. Csak akkor jössz közénk, ha Saw is itt van. Nem az irántam
érzett szerelem űz ide - kacsintott, és közel hajolt hozzám.
Éreztem a sörszagot a leheletén. Tudtam, hogy rengeteget benyakalhatott.
Tipikus reakciója volt ez pityókásan: fűvel-fával flörtölt.
- Párok járnak ide, és az enyém nincs idehaza - feleltem kényszeredett
mosollyal.
Átkarolta a derekamat, és magához húzott.
- Ezen segíthetek, szivi! Lekoptatom a csinibabát, akivel jöttem, ha
megígéred, hogy eljössz velem az erdőbe.
Segélykérőn Leannre pillantottam, de vadul forgó szemmel, rémülten
nézett vissza rám. Tekintetével a tömeget pásztázta. Tudtam, hogy Noah-t
keresi, mentsen ki szorult helyzetemből.
- Ümm, ez igazán szép, Ryan - mondtam, és nekikészültem, hogy
felkászálódjam a rönkről.
Nem voltam azonban elég gyors, mert már mindkét keze a derekamon
volt, úgy vont az ölébe, még mielőtt elmenekülhettem volna. Meglódult a
szívem, és visszafojtottam egy sikolyt.
- Engedd el, Ryan! - Ha Sawyer megtudja ezt, megöl!
Ryan azonban fütyült Leann felszólítására. Vihogva fogdosta a
lábszáramat. Megpróbáltam lerázni magamról a kezét, és ismét
megkíséreltem, hogy felálljak.
- Sawyer nincs itt - mondta, és nem engedett el.
- Ryan, hagyd őt békén, haver! - kiáltott oda Kyle Jacobson, és megindult
felénk.
Ryan szerencsére olyan hangos volt, hogy Kyle felfigyelt rá. Most
kinyújtotta a kezét, hogy felsegítsen a rönkről.
 - Csak szórakoztam egy kicsit - mondta Ryan nevetve. - Ő az egyetlen jó
bőr, akit még nem próbáltam ki a mi kis városunkban. Sawyer teljesen
kisajátítja magának.
- Féltsd te csak a magad bőrét! - ripakodott rá Kyle, és megfogta a
kezem. - Ha Sawyer ezt megtudja, a szart is kiveri belőled!
Ryan imbolyogva feltápászkodott. Rá is játszott az ittasságára, hogy
mutassa, a szesz beszélt belőle.
- Hisz én csak viccelődtem egy kicsit. Ez a kis tündibündi továbbra is
érintetlen. Fuss csak, te kis papleány! - szólt rám, miközben én Leann
kocsija felé iszkoltam.
Azt azonban nem tudtam, a barátnőm jön-e utánam. Egyedül az volt a
fejemben, hogy el innen, minél messzebb.
Végre elértem az autót, és megrántottam a kilincset, de a kocsi zárva volt.
A könnyek, amelyeket eddig visszanyeltem, végiggördültek az arcomon.
Mély sóhajjal szabad folyást engedtem nekik. Magam sem értettem, miért
hozott ki annyira a sodromból Ryan tolakodása, hisz végső soron nem
bántott. A gyomrom is háborgott. Mindkét kezem a hasamra szorítottam.
Jaj, csak ne dobjam itt ki a taccsot! - fohászkodtam. Oly régóta éltem
Sawyer oltalmában, hogy azt se tudtam már, hogyan kezeljem a hasonló
helyzeteket. Utáltam magam, amiért ilyen naiv vagyok.
Rosszabbik énem feltalálta volna magát - hüppögtem fel erre a
gondolatra, és homlokomat a kocsi hűs üvegéhez szorítottam. Ekkor két kar
fonódott a derekam köré. Kis híján felsikoltottam, de aztán orromat
megcsapta az Irish Spring szappan illata.
- Én vagyok az. Biztonságban vagy! Beau hangját meghallva
felzokogtam, és megfordulva a karjába vetettem magam.
- Sajnálom, hogy nem voltam ott. Későn értem oda. De megesküszöm,
hogy Ryan Mason többé nem férhet a közeledbe!
E szavakra még inkább átadtam magam a sírásnak. Fejemet Beau
mellkasára hajtottam, és az ingét szorongattam.
- Csitt, nincs már semmi baj, Ash!
Gyere, menjünk a teherautómhoz, mielőtt bárki keresni kezdene
bennünket - súgta a fülembe.
Hagytam, hadd vezessen a kocsijához, és ültessen be.
 - Szóltam Leann-nek, hogy hazaviszlek - mondta, miközben ő is beszállt.
Megtöröltem az arcomat, és bólintottam.
- Kösz. Mondtam én neki, hogy rossz ötlet idejönnöm! Soha nem jöttem
Sawyer nélkül.
Iparkodtam mindezt könnyedén odavetni, de nem sikerült.
Beau beindította a motort, aztán előrehajolt és kinyitotta a kesztyűtartót.
Csak most vettem észre, hogy vér borítja a kézfejét. Rémülten nyúltam a
keze után.
- Szent ég!
Halkan felkuncogott, mialatt rongyot vett elő a kesztyűtartóból, és
letörölte a vért a kezéről.
- Nem az én vérem ez, Ash - nyugtatott meg.
Lassan elengedtem a csuklóját, és hagytam, hogy befejezze Ryan vérének
- az lehetett - a letisztogatását.
- Mint már mondottam, Ryan többé nem merészkedik a közeledbe.
Némán bólintottam, mert nem tudtam, mit is mondhatnék erre. Még soha
nem fordult elő velem, hogy valaki értem verekedett. Fura volt. Meglepően
jóleső érzés volt nézni, hogyan válnak láthatóvá a horzsolások Beau
letisztogatott kézfején. Úgy látszik, tetszett, hogy alaposan ellátta Ryan
baját.
- Ne haragudj, hogy nem hívtalak fel!
Eltéptem tekintetem a kezéről, hogy a szemébe nézzek. Szíven ütött a
benne tükröződő őszinte aggodalom.
- Nem kell bocsánatot kérned. Nem volt miért várnom a hívásodat.
Mindenesetre remélem, nem veszítettelek össze Nicole-lal.
Jó, nem mondtam igazat, de ő ezt nem tudhatta.
- Nem érdekel, mit mond, mit nem! Nem szólhat bele a dolgaimba!
Szívesen megkérdeztem volna, mit akar ez jelenteni, de nem tettem.
- Haza szeretnél most menni? - kérdezte.
Ha veled maradhatok, nem, feleltem volna szívem szerint, ám ezzel még
több bajt hoztam volna a fejünkre.
- Ööö... hát... nemigen van hová mennem különben.
 Beau átpillantott rám, és pajzán mosoly görbítette le az ajkát. Akaratlanul
is visszamosolyogtam rá.
- Mit szólnál egy biliárdmeccshez?
- Biliárdhoz?
- Igen, biliárdhoz. Van egy csehó a város határában, ott szoktam elbújni a
világ elől és biliárdozni.
Lassan bólintottam, csak azután vallottam be:
- Nem tudok biliárdozni.
- Reméltem, hogy ezt mondod - ragyogott fel a képe.
Egy bár kicsiny, kavicsos parkolójába állt be. Motorkerékpárok,
viharvert, vén teherkocsik meg pár régebbi évjáratú sportkocsi töltötte meg
a szűk kis teret.
- Ez egy bár - pillantottam Beau-ra.
Felkuncogott, és fölöttem átnyúlva kinyitotta az én oldalam felé eső ajtót.
- Az bizony, hercegnőm. A sör és a biliárd összetartozik. Miért, mit hittél,
hová viszlek?
Nem tűnt jó ötletnek ide betérni. Mi több, határozottan rossz ötletnek
véltem. Habozva néztem, hogy száll ki a kocsiból Beau. Megkerülte a
járművet, hogy kisegítsen.
- Gyere, Ash! Ígérem, hogy senki nem fogja leharapni a fejedet.
Idegesen nyeltem egyet, és a kezébe tettem a kezemet. Élni szerettem
volna egy picurkát, és ez határozottan életszámba ment.
- Menjünk akkor - mosolyogtam fel Beau-ra.
Megszorította a kezem, majd bevezetett a csehóba.
Mikor beléptünk, a hevenyészett, kicsiny színpadon egy banda az
„Alabama, édes otthonom” csapnivaló verzióját adta elő. Cigarettafüst, sör
és olcsó parfüm szaga alkotott a helységben bűzölgő keveréket. A
legszívesebben befogtam volna az orromat. Szutykos pasasok, farmerjükre
lógó pocakkal és tetovált karral alkották a vendégsereget. Ölükben olcsó
kurvák ültek vagy simultak hozzájuk tánc közben. Beau elengedte a kezem,
és a derekamra csúsztatta a karját.
 - Muszáj úgy tennem, mintha hozzám tartoznál, hogy békén hagyjanak -
súgta oda lesunyt fejjel.
Mivel semmi kifogásom nem volt ez ellen, engedelmesen bólintottam, és
hozzásimultam.
- Ümm... nem rúgnak ki minket? Kiskorúak vagyunk.
Beau felkuncogott, és egy üres biliárdasztalhoz vezetett.
- Nem, dehogy.
Körbenézett a bárban, és néhány vendégnekodabiccentett, aztán felvett
két biliárddákót, és az egyiket nekem adta.
- Most pedig megtanítalak biliárdozni.
Szemének dévaj csillogása úgy elbűvölt, hogy bármibe belementem
volna.
- Beau, mi ütött beléd, hogy ilyen helyre hozod a lelkipásztor lányát? -
kérdezte a hosszú, fekete hajú, lenge öltözékű pincérnő, mikor elé tette a
sörét.
A nő ezután rám szegezte a tekintetét. Aggodalmat véltem felfedezni az
ismerős, mogyoróbarna szempárban. Honey Vincent volt az, Beau
édesanyja. Nagy néha találkoztam vele, amikor a fiáért ment Sawyerékhez,
beszélni azonban soha nem beszéltünk. Még ebben az olcsó ruhában és a
vastag smink ellenére is bombázó volt.
- Mama, ugye, emlékszel Ashtonra? - kérdezte Beau, mielőtt meghúzta
a sörét.
Rámosolyogtam az anyjára, annak ellenére, hogy úgy tanulmányozott,
akár egy ritka fajt az állatkertben.
- Szép jó napot, Miss Vincent. Örülök, hogy újra látom.
Ahogy félrebillent fejjel méregetett, fekete hajának egy tincse a vállára
hullott.
- Mióta kocsmázik Sawyer cuki kis barátnője? - kérdezte.
Megmerevedve Beau-ra pillantottam.
- Elég legyen ebből, mama! Ashton meg én barátok vagyunk, azok is
voltunk szinte mindig. Társaságot szolgáltatok neki, amíg Sawyer távol
van.
 Honey újra végigmért, majd fejcsóválva megint a fiához fordult.
- Lehet, hogy te ezzel áltatod magad, fiam, én azonban nem most jöttem
le a falvédőről, és remélem, a kislány is tudja, mi az ábra.
Ezzel megsimogatta Beau orcáját, sarkon fordult, és visszament a
bárpulthoz.
- Hozz ki Ashnek egy kólát! - szólt utána Beau.
Anyja visszaintett, hogy hallotta, láttatni engedve mélyvörösre festett
körmeit.
- Ne haragudj rá, de nem rajong túlságosan Sawyer szüleiért, és
gyanakvással fogad mindent, ami velük kapcsolatos. Majd megszeret, ha
megismer.
Nem voltam benne biztos, hogy lenne-e merszem megismerni Honey
Vincentet, aki Nicole felnőtt változatának tűnt. De visszanyeltem e
gondolatokat, és bólintottam. Beau elvigyorodott, és mögém lépett.
- Kezdjük akkor az első biliárdleckét. Gyakoroljunk egy keveset a
tényleges játék előtt. - Letette a dákóját és az enyém felé biccentett a
fejével. - Az lesz a dolgod, hogy a fehér golyót nekilökd a többinek, és
beguruljanak a lyukba - magyarázta.
Megfogtam a dákót, az asztal fölé hajoltam, és megpróbáltam
visszaemlékezni, hogyan játszották a tévében a biliárdot. Ám még mielőtt
elmerültem volna e gondolatokban, Beau testének melegét éreztem a hátam
mögött. Keze az enyémre simult, amibe egészen belekábultam. Belekerült
egy másodpercbe, mire eszembe jutott, hogy levegőt kellene vennem.
- Alig vártam a játéknak ezt a részét - mormogta a fülembe, miközben
mindkét kezemet eligazította a dákón.
A testéből áradó hő arra késztetett, hogy közelebb bújjak hozzá.
Megpróbáltam a játékra koncentrálni, de meleg lélegzete már a fülemet
súrolta, s csípője hozzáért a fenekemhez. Mellkasa ugyanakkor alig érintette
a hátamat.
- Te reszketsz, Ash! - suttogta.
Nem tudtam, mit is felelhetnék erre. Nem foghattam a reszketésem a
hidegre, hisz egy fülledt levegőjű csehóban voltam, nyár derekán.
- Most pedig találd el a golyókat! - vezényelt Beau.
 Beleborzongtam a hangjába. Bólintottam, attól való féltemben, hogy ha
felnézek rá, menten a karjába vetem magam. Ehelyett hagytam, hogy
célozzon helyettem. Színes golyók görögtek végig az asztalon, de képtelen
voltam odafigyelni.
- Jól csinálod. A következő lövésed előtt el kell döntened, melyik golyót
akarod a lyukba küldeni.
Behunytam a szemem, mélyet lélegeztem, hogy erőt gyűjtsek, mialatt ő
játékhoz készülődve eltávolodott tőlem. Kiegyenesedtem, és magamban
azért fohászkodtam, hogy ne hagyjon cserben a térdem.
Már Beau pillantásába is belepirultam. Ajka elégedett mosolyra húzódott,
én pedig hirtelen tudni akartam, milyen érzés lenne, ha ez az ajak az
enyémre tapadna. Le sem tudtam róla venni a szememet, még akkor is a
száját bámultam, amikor eltűnt róla a mosoly.
- Hagyd ezt abba, Ash! - suttogta Beau rekedten.
Teste az enyémhez nyomakodott. Sikerült végre elszakadnom az ajkától,
és a szemébe néztem. Olyan mohóság csillogott benne, amihez nem
szoktam hozzá. Mindenesetre tetszett, nagyon tetszett.
- Ash, igazán mindent megpróbálok, hogy helyesen viselkedjem. Nem ez
az én formám, de Sawyer fontos nekem. Kérlek, gondold meg ugyanakkor,
hogy nekem is megvannak a magam korlátai, és mikor a számat fixírozod,
hogy milyen jó lenne megízlelni, akkor közel járok ahhoz, hogy átlépjek
ezeken a korlátokon.
Idegesen nyeltem egyet, és némán bólintottam. Jobbnak láttam hallgatni,
mert ha megszólalok, még kikottyantom, hogy folytassuk csak, ne hagyjuk
abba.
Felsóhajtott, és a biliárdasztal felé fordult.
- Na, lássuk, hogy állunk. Úgy néz ki, hogy az egyszínű golyók felállása
a jobb, legyél te velük, én meg leszek a csíkosakkal. A piros golyód van a
legelőnyösebb helyzetben, szinte teljesen a sarokban, a fehér közelében.
Rajta, célozd meg!
Úgy, ahogy figyelni tudtam a tanácsaira, egészen addig, amíg megint
mögém nem került, hogy javítson a kéztartásomon.
- Csak lassan, nyugodtan, Ash!
 Mély lélegzetet vettem, hogy összeszedjemmagam, és megcéloztam a
fehér golyót. Az egyenesen nekilökődött a vörösnek, emez pedig begurult a
lyukba.
- Sikerült! - rikoltottam, majd a sarkamon megpördülve Beau nyaka köré
fontam a karomat.
Csak azután döbbentem rá, milyen rosszul tettem, amikor az ő karja is
rám fonódott, és egészen közelről szippanthattam be a szappana szagát.
- Igen, sikerült - kuncogott, és megpuszilta a fejem búbját.
Erőt vettem magamon, lefejtettem róla a karomat, és elhúzódtam tőle.
- Rendben, akkor most melyiket üssem el? - néztem fel rá mosolyogva,
mintha mi sem történt volna, és a szívem nem készülne kiugrani a
mellkasomból. Szemügyre vette a biliárdasztalt, és bólintott.
- A kék jó helyzetben van.
***
Két fordulóval később már egészen belejöttem a játékba. Beau-t nézni
közben különben is fölöttébb szórakoztatónak bizonyult. Eddig álmomban
sem hittem, hogy ilyen szexi lehet egy biliárdasztal fölé hajó srác, most
azonban rájöttem, mennyire izgató tud lenni a biliárd. Ahogy most Beau
magas, izmos teste az asztal fölé görnyedt, s két szemöldöke között kicsiny
ránc jelent meg koncentrálástól, a legszívesebben odacsókoltam volna.
Mindennek a tetejében, mikor rajtam volt a sor, és ő csípőjével az asztalnak
támaszkodott, akkor is úgy festett, mintha egy divatmagazinnak pózolna.
- Nem is tudom, mi volt jobb, amikor szükséged volt a segítségemre,
vagy a mostani bravúros húzásaid. Akkor azt kellett kibírnom, hogy hozzád
érek, most meg nézhetem, ahogy az asztal fölött hajoldozol. Biztosíthatlak,
rettentően izgató látvány.
Iparkodtam tényleg az asztalt nézni, és kerültem a tekintetét. Mikor
azonban meghallottam, hogy „izgatónak” nevez, legszívesebben idiótán
elvigyorodtam volna. De nem akarhattam, hogy lássa, mekkora hatással
vannak rám a szavai.
- Későre jár. Lassan mennünk kéne - mondta.
Odaléptem hozzá, és feléje nyújtottam a dákót.
 - Talán igazad van - mondtam. Bólintott, elvette és a helyére tette a dákót.
Szemem megakadt az egyetlen korsó sörön, amit rendelt aznap este. Most
jöttem rá, hogy miattam nem ivott többet.
- Látom, a sört méregeted. Remélem, megnyugtat, hogy csak félig ittam
ki.
Mosolyogva ráztam meg a fejemet.
- Hiszek neked.
A kezemért nyúlt, és a kijárat felé kormányzott.
- Viszlát, mama - szólt oda az anyjának, aki épp egy sörös kupákkal teli
tálcát hordott körbe.
Honey tekintete a fiáról rám villant. Szélesmosolya Beau-
éra emlékeztetett.
- Jól van, vigyázzatok magatokra mindketten a hazaúton! - mondta.
Nem erre a válaszra számítottam Honey Vincenttől. Nem annak a fajta
anyának látszott, aki aggódik a gyermekéért, kivált, miután sört szolgált fel
neki.
Beau keze a derekamra siklott, és ismét közel vont magához.
- Néhány ittas vendég túlontúl is érdeklődik irántad. Csak hogy távol
tartsam őket - mondta halkan kifelé menet.
Nem tűnt jó ötletnek, hogy helyeseljem ezt a testi közelséget, ezért
inkább hallgattam.
Miután bekötöttük a biztonsági övet, szemügyre vettem a csehót, ahol az
elmúlt néhány órát töltöttem. Korántsem volt olyan ijesztő, amilyennek a
hasonló lepusztult helyeket tartottam. Különben is, miután biliárdozni
kezdtünk, meg se láttam az ottaniakat. Beau ráfordult a városba vezető
kétsávos útra. A parkoló fényei eltűntek a távolban, ahogy közeledtünk a
házunk felé. Hanem egyelőre semmi kedvem nem volt hazamenni. A ma
estinél szórakoztatóbb randiban életemben nem volt részem. Még ha nem
is lehetett igazándiból randinak nevezni. Annyit nevettem Beau
társaságában, mint senki más mellett. Már el is felejtettem, milyen
mulatságos srác. Talán kislánykoromban is ezért lógtam el mindig vele.
Sawyer minduntalan rendre intett minket, és én hálás voltam ezért, Beau
viszont sokkalta izgalmasabb volt.
 - Köszönöm a mai estét! Igazán remekül éreztem magam!
- Láttam rajtad. Örültem, hogy jól mulatsz. Fantasztikus vagy, ha nem
vonsz épp falat magad köré.
- Miféle falat? - fordultam szembe vele.
Nem azonnal válaszolt. Várakozón néztem rá.
- A tökéletesség falát, amelyet a világ számára emeltél. Hogy elrejtsd a
lányt, aki pedig tudom, hogy ott él mögötte. A lányt, aki szeret nevetni,
kikapcsolódni. A tökéletesség unalmas, Ash.
Azért engedtem szabadjára mellette a rosszabbik énemet, mert tudtam,
hogy nem rója meg, nem ódzkodik tőle. Lényemnek azt az oldalát ismerte,
amelyet soha senkinek nem mutattam meg. Jó, nagyi is mindig arra
buzdított, hogy hagyjam érvényesülni, aki valójában vagyok és menjek a
magam feje után, ennek ellenére továbbra is eltitkoltam, még előle is, ami
igazán kivetnivaló volt bennem. A legszívesebben most is vitába szálltam
volna Beau-val, és ismét a fal mögé vonulok, hogy ne lásson mögéje,
mégsem volt erőm megtenni. Szükségem volt rá, arra, hogy lássa, ki is
vagyok én. Nagyin kívül eddig soha senki nem nézte jó szemmel, ha a
szárnyaimat próbálgattam. Egyedül Beau volt az, aki olyannak fogadott el,
amilyen vagyok.
Bólintottam, és újra az úttestet néztem a kocsi előtt.
- Nem lehetek mindig ilyen. A szüleim, Sawyer, az egész város elvárja,
hogy feddhetetlen legyek. Nem engedhetem szabadjára ezt az oldalamat.
Pedig olyan jó érzés, ha csak egy kis időre is. Köszönöm neked!
Nem néztem rá, hogy leolvassam arcáról a mondottak hatását, de nem is
volt erre szükség. Keze az enyémért nyúlt, és némán megszorította. Szavak
nélkül is értettük egymást.
 6. fejezet
ASHTON
Arra ébredtem, hogy anyu az ágyam szélén ül. Még így, a félálom
határán is nehéz volt nem észrevenni, milyen karikás és vörösre sírt a
szeme.
- Anyu - néztem rá, hogy megvig asztalj am.
A bennem élő kislányt megijesztette, milyen zaklatott az édesanyja.
- Jó reggelt, drágám. Sajnálom, hogy felébresztettelek, de beszélni
szerettem volna veled, mielőtt apád hazaér.
Elszorult a gyomrom ezekre a szavakra.
- Ashton, édesem, nagyi meghalt.
Teljesen lebénult az agyam.
- Micsoda?
Anyu halkan felzokogott. A kezemért nyúlt,gyengéden megszorította,
ami azonban nem vigasztalt meg, éppenséggel még jobban megrémített.
Egyszeriben rám szakadt a valóság. Akkor ez így van, visszavonhatatlanul.
Jaj, Istenem, csak ezt ne!
- Tegnap este nagyi elaludt. Amikor apád ma reggel, még az istentisztelet
előtt benézett hozzá, hogy megjavítsa a bojlerét, az ágyában találta.
Szívroham végzett vele.
Megráztam a fejem. Olyan hihetetlen volt ez az egész. Talán még mindig
álmodom, gondoltam. Nagyi nem hallhatott meg, hisz annyi tervünk volt
még kettőnknek. Annyi mindent szerettünk volna együtt csinálni.
- Édesem, tudom, mennyire közel álltál hozzá. Valamenynyiünk számára
nagy csapás nagyi halála, de neked a legnehezebb. Nem baj, ha sírsz. Itt
vagyok, átölellek.
Soha nem gondoltam arra, hogy nagyi meghalhat. Ő volt a legfőbb
támaszom, hozzá menekültem a mindennapok világa elől. Jobban megértett,
mint a szüleim. Nem várta el tőlem, hogy tökéletes legyek, mint ők vagy
Sawyer. Szabadnak éreztem magam mellette. Akárcsak, akárcsak Beau
mellett. Önmagam lehettem, tudtam, hogy olyannak szeret, amilyen
vagyok. Ürességet éreztem belül, miközben könnyek gördültek végig az
arcomon. Hogyan halhatott meg nagyi, amikor még szükségem lett volna
rá! Hisz a napokban látogattam meg. A minap viccelt azzal, milyen
pompásan fest Beau, ha leveti az ingét. Milyen jót nevettünk ezen is. Most
pediküröztette a lábát is.
Nem halhatott meg, nem állt még készen a halálra! A lábkörme
élénkrózsaszín volt. Jól akarta érezni magát, élvezni az életet. Moziba
készültünk együtt.
- Terveink voltak - nyögtem ki a könnyeimet nyelve.
Több nem telt tőlem. Semminek nem volt már értelme.
Anyu átkarolt, és szorosan magához vont. Eddig mindig vigaszra találtam
a karjában, most azonban úgy éreztem, hogy megdermedt a bensőm. Nagyi
nem lesz ott az esküvőmön. Nem ülünk együtt óceánjáróra, nem
búvárkodunk a Bahamákon. Nem készít cukrozott teasüteményt a
gyerekeimnek, ha eljön az ideje. Hová menekülhetek ezek után a külvilág
nyomása elől? Hogyan élhetek nélküle?
Ashton!
Ismételten elnézést kérek,amiért ilyen ritkán érkeznek tőlem az e-mailek,
de az egésznapos túrázás után holtfáradtan esem be a kunyhónkba. Le kell
küzdenem a kimerültségemet, hogy írhassak neked. Ma Cade-del
rámerészkedtünk egy ösvényre, amit anyu és a nővérem nem óhajtott
kipróbálni. Apu ezért velük tartott. Helyenként igencsak meredek volt, de
azért nagyszerű. Végül bámulatos kilátásban gyönyörködhettünk, és Cade
meglátta élete első feketemedvéjét. Azt hiszem, vagy tucatnyi fotót is
készített róla. Kitartás, már nem unatkozol sokáig. Félidőnél tartunk, húsz
nap múlva otthon leszek.
Szeretlek,
Sawyer
Szia...

Semmi kedvem nem volt közölni a számítógép képernyőjével, hogy

nagyi meghalt. Ahogyan azt sem, hogyan mostuk le együtt Beau kocsiját, és
milyen volt egy csehóban biliárdozni. Különben is alig láttam a könnyektől.
Mindenre inkább vágytam, mint arra, hogy itt üljek, és a billentyűzetet
verjem. Kitöröltem hát a levelet, felkaptam a retikülömet, és a kocsim felé
indultam. Hazudhattam volna magamnak, mondván, nincs határozott úti
célom, csak egy kis kikapcsolódásra van szükségem, ezért ülök a volán
mögé. A szívem mélyén azonban pontosan tudtam, hová igyekszem.
***
Mr. Jackson fészere előtt parkoltam le a Jettával. Beau nem volt otthon, a
mamája azonban csak ránézett elgyötört arcomra, és megmondta, hol
találom. Már azelőtt meghallottam a traktor berregését,hogy megláttam.
Megindultam a hang irányában. Szükségem volt valakire, hogy
elfeledkezzem az iszonyatos igazságról. Nem holmi ostoba e- mailekre
vágytam, amelyek holmi vízesésekről és medvékről zengedeznek. Hús-vér
emberre volt szükségem, és Beau jutott legelsőnek eszembe. Ő nem mondja
majd, hogy minden rendben lesz. Nem úgy vigasztal, ahogyan a gyerekeket
szokás. Szükségem volt rá!
Abban a pillanatban, ahogy meglátott a mezőn közeledni, a traktor
megállt. Tekintetünk összekapcsolódott, és én futni kezdtem feléje. Futás
közben éreztem, ahogy a könnyek benedvesítik az arcomat. Még mielőtt
odaértem, leugrott a gépről.
A karjába vetettem magam. Néma könnyeim zokogásba fúltak - most
először, miután anyu közölte velem nagyi halálhírét. Beau semmit sem
kérdezett. Tudtam, nem is fog.
Megvárja, amíg elmondom, mitől borultam így ki.

BEAU
Miközben letelepedtem egy öreg tölgy alá, az ölembe vontam Ashtont.
Két karja szorosan a nyakam köré fonódott, mialatt hozzám bújva
szívettépően zokogott. Féltem megkérdeni, mi bántja, ezért inkább
átöleltem, és vártam, hogy elmondja. Minden egyes felcsukló hüppögésre
megsajdult a mellkasom, akkora fájdalommal, hogy levegőt is alig kaptam.
Nem volt könnyű így ülni, és várni, amíg megtudom, kiből verjem ki a
szart, amiért így megríkatta. Újabb zokogáshullám rázta meg a testét, én
pedig még hevesebb szorítással csitíthattam-babusgattam. Tagjai minden
egyes rándulásába magam is beleremegtem. Már amikor gyerekek voltunk,
sem tudtam elviselni, ha kiborult. Egyszer, amikor egy kölyök
bántalmazta a játszótéren, a homokba nyomtam a kissrác arcát. Kétnapi
szobafogság járt érte, de meglett a foganatja. Többé senki nem mert kezet
emelni Ashre! Tudták, mi vár rájuk.
Fokonként halk pityergéssé enyhült a zokogása. Lenéztem rá, ahogy
felemelte a fejét verejtékes mellkasomról. Nagy, zöld szeme az enyémet
fürkészte, amitől újra megsajdult a szívem. Ha valaki bántani merészelte,
hát megölöm! - határoztam el magam. Akkor is, ha Sawyer tette ezt vele.
Unokatestvérem-e vagy sem, Ashton könnyeiért mindenkinek felelnie kell!
- A nagymamám szívrohamot kapott tegnap éjjel, és meghalt - suttogta.
Erre aztán nem számítottam.
- Őszinte részvétem, bébi.
- Csak szoríts magadhoz - kérte. Szelíden a füle mögé
simítottam könnytől megvizesedett tincseit. Most nézett végig a
mellkasomon, és megdermedt, látva, hogy nincs rajtam ing. A mellem nem
csupán a verítéktől volt nedves, de a könnyeitől is. Már épp mondani
készültem valamit, de torkomon akadt a szó, mert kezével gyöngéden
törölgetni kezdte a rajtam gyöngyöző cseppeket. A lélegzetem is elállt.
Tudtam, nem lenne szabad hagynom, hogy folytassa, de ez most a
legkevésbé sem érdekelt. Addig fészkelődött az ölemben, amíg már rajtam
lovagolt. Két kezem a derekára ejtettem, mialatt ő tovább simogatta a
mellkasomat. Szívem oly vad kalapálásba kezdett, hogy tudtam, ő is érzi a
bordáimon át. Sürgősen véget kellett vetnem ennek.
- Beau - súgta.
Letéptem tekintetem mellkasomon járó kezéről, és az arcába néztem.
Kérdés ült a szemében, ezt megértettem. Pont erre volt szüksége ebben a
pillanatban? Pillanatnyilag talán enyhítené a fájdalmat, később azonban
megsokszorozza. Mostanra felszáradtak a könnyei. Szája elnyílt kissé;
nehezen, zihálva szedte a levegőt. A francba az egésszel!
- Igen? - nyögtem ki elszoruló torokkal.
Levette rólam a kezét, én pedig mélyen beszívtam a levegőt, hogy
enyhítsem oxigénhiányos tüdőm perzselő fájdalmát. Hanem ez a levegő
megállt félúton, mikor rájöttem, miért hagyott fel ártatlan cirógatásával -
levetette ugyanis a pólóját. A fűre ejtette maga mellé a kis ujjatlan
felsőrészt, miközben nem vette le rólam a szemét. Korábban azt hittem,
semmi nem lehetne szexisebb, mint ő bikiniben, de tévedtem. Fehér csipkés
melltartójában ő volt a világ legszexisebb teremtése.
- Mit művelsz, Ash, bébi? - kérdeztem rekedt suttogással.
Megpróbáltam ugyan kényszeríteni magam, hogy az arcába nézve
fürkésszem ki a gondolatait, de nem tudtam levenni a szemem a puha,
lebarnult húsról, amely kidomborodott a melltartó kosarából. Jaj, mennyire
lefejtettem volna róla azt a csipkés kelmét, hogy a mellbimbóiban
gyönyörködjem!
- Érints meg! - suttogta.
Többé már az sem érdekelt, hogy Sawyerrel jár. Képtelen voltam nemet
mondani erre. A pokolba is, magamat se tudtam tovább fékezni! Ujjam
elindult a kulcscsontjától a két keble közti hajlatba. Hangosan, zihálva dőlt
az ölembe, ránehezedve a szerszámomra. Ha így folytatja, eszemet vesztem,
villant át az agyamon. Mintha csak olvasna a gondolataimban, újabb próba
gyanánt ringani kezdett az ölemben.
- Jaj, végem van! - nyögtem, majd megragadtam az arcát és ráhajoltam a
szájára.
Abban a pillanatban, amint megérintettem az ajkát, forogni kezdett velem
a világ. Többé semmi nem volt már elég. Másodperceken belül lekerült róla
a melltartó, és mindenütt ott volt a kezem. A gyönyör hangos sóhajára,
amely elröppent az ajkáról, kis híján elélveztem.
Megkeményedett mellbimbóit morzsolgattam a tenyeremmel; ízlelni
akartam őket, hosszan, nagyon hosszan ízlelni.
Tizenhárom éves koromban veszítettem el a szüzességemet, azóta jöttek-
mentek a csajok az életemben, erre az érzésre azonban nem voltam
felkészülve. Ashton a nyakam köré fonta a karját, mezítelen keblével a
mellkasomhoz simult, hogy beleremegtem, életemben először. Csókokkal
halmoztam el a száját, a fülét, aztán a nyakát. Mostanra rég átléptem azt a
határt, amelyet kijelöltem önmagam előtt. Muszáj volt ennek mihamarább
véget vetni.
- Kérlek, Beau! - sóhajtotta, és a térdemre ült, éhes szám elé tárva feszes,
rózsaszín mellbimbóit.
Egészen elgyengültem. Életemben nem voltam ennyire felajzva. Számba
vettem az egyik mellbimbót, felnyögtem, és meleg húsának feszítettem a
csípőmet.
- Jaj, istenem! - kiáltotta, mindkét kezével megragadva és megszorítva a
karjaim.
Egész testemben reszkettem. Több kellett már. Ugyanakkor abba kellett
volna hagynom az egészet. Nem lenne szabad ezt csinálnunk. Hisz
felzaklatta a halálhír. Nem az enyém ő, hanem Sawyeré.
Elengedtem a mellbimbóját, és behunytam a szemem, hogy ne lássam a
másik, kicsiny, feszes, összeráncolódott bimbót, amely arra várt, hogy a
számba vegyem. Ördög és pokol! Hogyan foghatom magam vissza ezek
után?
Ashton fészkelődni kezdett az ölemben. Azt hittem, fel akar kelni, de a
következő pillanatban meleg lehelete közvetlenül a köldököm alatt
csiklandozta a bőrömet. Még mielőtt magamhoz térhettem volna, rózsaszín
nyelve előreszökkent, és megnyalta a bal oldalamon, a csípőmhöz
veszedelmesen közel húzódó tetoválást. Már majdnem rászóltam, hogy
hagyja ezt abba, amikor keze végigsiklott a lábszáramon, rásimult a
merevedésemre, és gyöngéden gyúrni kezdte.
- Szentatyám! - nyögtem fel.
Nem tudtam megállni, hogy ne feszítsem a kezének lüktető
hímvesszőmet. A jelek szerint teljesen elvesztettem az uralmat a testem
felett, reakcióit mindenestől ő uralta.
Mikor ujja az övem körül járt, s kezdte lefejteni rólam a farmert,
akaraterőm megfeszítésével kezére tettem a kezem, hogy megállítsam. Ezt
már sehogyan sem engedhettem! A gyönyör révén próbálta elfeledni a
fájdalmát, és bármilyen készségesen segédkeztem volna ebben, nem
tehettem. Nekem is van lelkiismeretem, hogy a franc esne belé!
- Ash, bébi, nem csinálhatjuk ezt! Ki vagy borulva - nyögtem ki rekedt
suttogással.
Szívem vadul dörömbölt a mellkasomban, és az az átkozott merevedés a
farmernek még az érintését is tűrhetetlenné tette.
- Csak meg szeretnélek érinteni, Beau. Szükségem van rá. Kérlek! -
suttogta, és csókokat hintve a nyakamba, visszakuporodott az ölembe.
Saywer! Igen, róla sehogyan sem feledkezhettem el.
 - Csak simogass még egy kicsit! - kérlelt, újra hozzám simulva, és
felnézett rám nagy, esengő szemével.
Nem mondhattam nemet erre. Most nem. Ha hagytam idáig fajulni a
dolgot, végérvényesen horogra akadtam. Mindkét kezem visszacsúsztattam
a derekára, aztán előbb bekalandoztam a keble alatti tájékot, mielőtt a
kezembe vettem a két halmot. A francba, rohadtul tökéletesek voltak! Ash
tökéletes volt.
- Mondd, hol simogassalak? - kérdeztem, mert szükségem volt arra, hogy
ő irányítson.
Megfeszítette a hátát, még inkább kezembe adva a cicijét.
- Kezdetnek nem is rossz - mondta halkan felnyögve.
Hátravetett feje, behunyt szeme olyan volt, mintha épp elélvezne, és ez
minden egyebet feledtetett. Többet akartam látni ebből, újra és újra látni
akartam! Kezemet visszacsúsztattam a hasára, onnan a combjára.
Benyúltam a sortjába, ahol ráleltem a bugyi meleg, nedves anyagára. Újra
megborzongott, és felkiáltott.
- Ehhez mit szólsz? Itt is hozzád érhetek? - hajoltam a fülére, miközben
egyik ujjamat a belső forróságba csúsztattam.
- Jaj, istenem, Beau! - lehelte, reszketve a karomban.
Tudtam, mit akar tőlem. Még ha utána alaposan megszenvedem is,
megadom neki.
- Jaj, Ash, ez olyan, mint a mennyország !
Ráhajoltam a mellbimbóra, amelyet még nem ízleltem meg, majd ujjamat
fel-le mozgattam a szűk nyílásban. Iszonyúan kívántam, hogy a mélyére
hatoljak, de még nem állt rá készen. Ez az egész róla szólt, nem rólam.
- Beau, kérlek, egek. ó. Beau. kérlek, még. még. - lihegte, és ringatni
kezdte a csípőjét.
Közel járt az orgazmushoz, ezt észleltem. És vesszek meg, ha magam is
nem voltam közel hozzá. Elég volt látnom őt, ízlelnem; éreznem, hogy
benedvesedett, és csaknem elmentem.
- Az enyém vagy, bébi! Gyere, élvezz el a kedvemért! - buzdítottam, és
gyöngéden megharaptam a mellbimbóját.
 - Beau! - kiáltott fel, hangosan felnyögve, a csúcs révületében.
Meglepetésemre, én is vele együtt mentem el.
Aztán több mint egy órán keresztül kuporgott az ölemben, ölelő karjaim
között. Vártam, hogy elöntsön az iszonyat gaztettem miatt, de nehéz volt
így bűntudatot éreznem. Ehelyett, oly régóta először, elöntött az életöröm.

ASHTON
Kinyitottam a kocsim ajtaját, és Beau felé kémleltem. Már a látásától is
megremegett a szívem. Tovább akartam volna menni, de nem engedte.
Mégis mosolyra húztam a szám a gondolatra, mert tudtam, ez nem azért
volt, mert helytelenítette vagy ő maga nem akarta. Egyszerűen csak rossz
volt az időzítés. Ő is ugyanúgy felizgult, mint én. Csak nézett rám azzal a
gyönyörű mogyoróbarna szemével, és többé nem rejtette el az érzéseit.
- Ki tudsz szökni ma este? - kérdezte, és közel lépett hozzám, elég közel
ahhoz, hogy megsimítsa a derekamat. Bőröm várakozón megbizsergett az
érintése nyomán.
- Igen, de csak későn. Át kell néznem nagyihoz. Az ismerősök ételt
hoznak majd meg ilyesmi. Jó lenne találkoznunk, felvidítanál.
Elfeledkeznék egy kicsit erről az egészről.
Ha kell, kimászom az ablakon a kedvéért.
Még közelebb lépett, lehajolt, s ajka az enyémet érintette. A csókjától
megszűnt létezni a világ körülöttem. A vállába kapaszkodtam, attól félve,
hogy összecsuklom, ha elenged. Aztán félbeszakította a csókot, és a
fülemhez vitte a száját. Megborzongtam, és közelebb húzódtam hozzá.
- Küldj egy sms-t, ha jönni tudsz. Találkozzunk a házatok mögött a
parkban - súgta, és hátrált egy lépést.
A kocsim oldalába fogództam, el ne essek, aztán bólintottam, és
beszálltam.
Beau csak állt ott, nézte, amint hátrálok, majd megfordulok az autóval,
hogy elhajtsak. Nem akartam, hogybármit megbánjon.
Pillanatnyilag semmi kedvem nem volt azon tépelődni, hogy rossz úton
járunk, hisz olyan jó érzés volt.
Megszólalt a telefonom. Meg se nézve, hogy ki hívhat, felvettem.
 - Halló.
- Ne engem nézz, hanem az utat! - hallottam meg Beau mély, vontatott
hangját.
Mosolyogva jöttem rá, hogy fülénél lehet a mobil, de már túl távol
jártam tőle ahhoz, hogy lássam is.
- Te meg ne állj ott ing nélkül, ilyen veszedelmesen szexin, csak
összezavarsz vele.
- Mit művelünk mi, Ash? - sóhajtott fel.
Nem tudtam, mit feleljek erre a kérdésre, de per pillanat nem is akartam.
- Élvezzük, és annyi - kérleltem.
- Óhajod számomra parancs - mondta. - Mindig is az volt.
***
- Hová tűntél tegnap este? - súgta oda Leann, miközben lehuppant
mellém a lépcsőre.
Ide menekültem a nagyi házát megtöltő gyászolók elől. Látni sem bírtam
őket! Leann az édesanyjával jött részvétet nyilvánítani, amit méltányoltam
is, csak éppen semmi kedvem nem volt bájologni. Most a barátnőm arcát
fürkésztem, sejti-e, hogy Beau biliárdozni vitt, mielőtt hazaszállított volna.
Egy sms-ben megüzentem neki még az este, hogy hazafuvaroz, mert
megfájdult a fejem, és annyiban hagytam a dolgot.
- Beau felajánlotta, hogy hazavisz, ezért vele mentem. Nem volt
hangulatom maradni a Ryannel való kis közjáték után.
Leann közel hajolt hozzám, hogy válla az enyémnek ütközött.
- Kisanyám, látnod kellett volna, hogy kicsinálta Beau Ryan arcát! A
szart is kiverte belőle. Nagyon durva volt!
A szemem forgattam, leplezve, milyen jólesik, hogy Beau kiállt értem.
- Igazán méltányolhatnád! Fogalmad sincs, hogy rámászott a képére!
Egyre azt kiabálta, hogy ha még egyszer rád találna nézni, megöli.
Már épp szóra nyitottam a számat, amikor öregasszonyparfüm átható
illata csapta meg az orromat.
- Ashton, édesem, annyira sajnállak! - károgta Mrs. Murphy.
 Nagyi a felekezetből ismerte, és azt szokta mondani róla, több púderra
lenne szüksége, hogy eltakarja a szeme alatti zacskókat, ellenben kevesebb
illatszerre, mert szennyezi a környezetet.
Mrs. Murphy most előttem állt, és felém nyújtotta a kezét.
Mindenki engem akart megölelni, mintha ettől jobban érezném magam.
Mrs. Murphy olcsó parfümje testközelből megfájdította az ember fejét.
Ezért sután megveregettem a kezét, remélve, hogy nem ragadja meg az
enyémet, és nem ránt magához. A kezében látott fehér, használt
papírzsebkendő még inkább visszariasztott; semmi kedvem nem volt
hozzáérni.
- Köszönöm, Mrs. Murphy - feleltem.
Szipogva szeméhez emelte a zsebkendőt.
- Olyan nehéz elhinni. Hisz még hétfőn is ott volt a nőegylet rendkívüli
ülésén. Borzasztó ez, borzasztó!
Már csak ez hiányzott! Fel nem foghatom, miért érezte mindenki
szükségét, hogy részletekbe menően közölje velem, hogyan-miként
találkozott utoljára nagyival. Hisz mást sem próbáltam, mint felejteni. El
akartam hitetni magammal, hogy miután ezek mind elmentek, mi ketten
újra kiülhetünk a lengőszékre, hogy kitárgyaljuk, milyen nevetséges volt
egyik vagy másik kondoleáló.
- Köszönjük, Mrs. Murphy! Ashton igyekszik tartani magát. Hálás önnek
a szavaiért, de jelenleg nincs abban az állapotban, hogy ezt kifejtse.
Leann jól megválasztott szavait hallva Mrs. Murphy még egyszer
szomorúan rám mosolygott, felém biccentett, majd újabb áldozatot keresett
magának.
- Köszönöm! - pillantottam hálásan a barátnőmre.
- Erre valók a barátok - mondta, és átölelte a vállamat.
Bólintottam, és vállára hajtottam a fejemet. Hiányozni fog ebben az
iskolaévben, gondoltam. Soha nem volt sok barátnőm. A két Vincent-fiú
mellett nőttem fel, ők voltak a legjobb barátaim. A lányokkal nehezen
találtam hangot. Leann a gimi első évében lett a barátnőm. Ő akkor már
másodikos volt, és a szárnyai alá vett.
- Mihez kezdek nélküled ebben az évben?
 - Ott van neked Ő Királyi Fensége, a nők bálványa. Elleszel, ne félj.
Különben is bármikor felhívhatsz.
Könnyek csípték a szememet. Elvesztettem nagyit, és hamarosan Leannt
is elveszítem. Nagyot változott körülöttem a világ. Ha valamikor, most
égetően szükségem lesz Beau-ra. Ő majd értelmet ad mindennek.
Meghallgatja a sirámaimat, együtt érez velem, és nem próbál jókedvre
deríteni. Az ő ölelő karjaiba kívánkoztam. Ott volt a helyem, nem itt, nagyi
házában, ennyi ember között. Hisz még a konyhája is tele ragukkal és
pitékkel.
- El akarsz szabadulni innen? Gyere, lógjunk el, igyuk le magunkat! -
súgta oda Leann.
De nem hagyhattam magukra a szüleimet.
- Kösz, de nem tehetem. Muszáj itt maradnom. Nagyi is ezt látná
szívesen.
Megsajdult a szívem a neve említésére, és visszanyeltem a könnyeimet.
Majd csak végigcsinálom ezt, biztattam magam. Nagyi azt szeretné, ha erős
lennék. Ha tudná, hogy a mai napon összeszűrtem a levet Beau Vincenttel,
biztosan helyeselné. Mosoly költözött ajkamra erre a gondolatra, bár a
szememben még könnyek gyülekeztek. Az egyetlen ember, akinek adtam a
véleményére, áldását adná a Beau-val kezdődő szerelemre. Ettől
valamennyire megkönnyebbültem.
- Moziba megyek Leann-nel - közöltem odahaza, amint
becsukódott mögöttem az ajtó.
A tengernyi látogató több ételt hagyott ott, mint amennyit egy év alatt el
tudtunk volna fogyasztani. A konyhai munkapultra helyeztem az
édesburgonyás serpenyőt, és szembefordultam a szüleimmel.
- Ilyen későn kezdődik a vetítés? - kérdezte apu homlokát ráncolva,
miután letette a magával hozott pitéket.
- Éjszakai előadás, valami vámpírfilm. Leann nem akar egyedül menni,
nekem pedig jót tesz, ha elfoglalom magam.
Anyu, aki szemlátomást jobb állapotban volt, mint reggel, elmosolyodott.
Nyilván örült, hogy nem bújok sírva ágyba. Vajon ugyanilyen elnéző lenne,
ha tudná, hogy ehelyett a város fekete bárányának karjában sírom ki
magam? - fordult meg a fejemben. De nem törődhettem azzal, mit gondolna
ő vagy apu. Ha mellettük maradok, apám bús tekintete és anyu tétova
mosolya csak még inkább elszomorítana. Beau oldalán azonban el tudok
majd feledkezni kicsit mindenről.
- Helyes. Menj csak, érezd jól magad! Különben is túl sokat vagy
egyedül, amióta Sawyer elment - helyeselt anyu.
Apu láthatóan nem volt abban az állapotban, hogy véleményt
nyilvánítson. Elég volt ránéznem, hogy újra felszakadjon a sebem. Ismét
anyura pillantottam.
- Tudom, ezért próbálok programokat kitalálni magamnak. Most jövök
csak rá, mennyi időt töltöttünk együtt.
Anyunak tetszett a válaszom. Kedvelte Sawyert, ugyanakkor váltig
hajtogatta, hogy nem tanácsos ilyen fiatalon elkötelezni magam. Hisz még
az egyetem is előttem áll. A Beau miatt érzett bűntudatom enyhült anyám
mosolya láttán. Hazudtam ugyan neki, kivel vagyok, kivel nem, közvetetten
azonban az ő akaratához igazodtam.
Hasonló alkalmakkor apu szokott közbeszólni, hogy vigyázzak nagyon
magamra, és érjek haza tizenegy előtt. Ma azonban hallgatott, elmerült
önnön gyászában. Még utoljára rájuk mosolyogtam, aztán elindultam az
ajtó felé.
 7. fejezet
ASHTON
Elindultam a házunktól a parkba vezető rövidke úton. Nem akartam a
parkolóban hagyni a kocsit, országvilág szeme láttára. Hamar kitudódna,
hogy Beau parkolt ugyanott, ahol utána az én autóm áll üresen. Senki nem
hitte volna, hogy a tiszteletes lánya vétkezni képes, ugyanakkor abban
semkételkedtem, hogy élvezettel kapnának rajta. Nem mintha vétek lett
volna, amire készültem. A szüleimnek hazudni, nos, az tényleg bűn volt,
ugyanakkor Beau Sawyer unokatestvére volt és. a barátom. Nem volt ugyan
kétséges, hogy délutáni ölelkezésünk egyik másik részlete kimeríti a
paráznaság fogalmát, de most ez sem érdekelt. A parkba érve nagyjából és
egészében sikerült meggyőznöm magam arról, hogy makulátlanul ártatlan
vagyok.
A parkban egy lélek sem volt a lerobbant Chevy teherautón kívül. Az
utasüléshez futottam, és beugrottam, még mielőtt bárki észrevenne. Beau
mosolya láttán aztán felgyorsult a szívverésem.
- Tetszenek ezek a nyári ruháid - mondta, mielőtt beindította a motort, és
kihúzott az úttestre.
Lepillantottam a babakék ruha mini szoknyarészére, amelyet erre az
alkalomra választottam, és várakozásteli izgalom lett úrrá rajtam.
- Átvágok a városon. Gyere ide! - lapogatta meg az ülést maga mellett
Beau.
Olyan közel húzódtam hozzá, amennyire bírtam, anélkül, hogy lábam
hozzáérne a sebváltóhoz.
- Nem jöttél elég közel. Kerülj a sebváltó fölé, lovagold meg! - mondta.
Mikor rásandítottam, egyetlen másodpercre vette csak le szemét az útról,
hogy viszonozza a pillantásomat. Beleremegett a szívem, ahogy egymáshoz
simultunk. Egyik lábszáramat átvetettem a sebváltón, mígnem a combom az
övére került. Keze a sebváltón maradt, a két térdem között, amibe egészen
beleszédültem.
- Meddig maradhatsz ma éjszaka? - kérdezte, megakasztva gondolataim
áramát.
 - Hát... izé... nem mondták meg pontosan, de máskor nem maradok el
ilyen sokáig. Azt hazudtam, hogy éjszakai mozielőadásra megyek.
Sebességet váltott, majd a combomra helyezte a kezét. Kezdtem érteni,
miért kedveli a nyári ruhát.
- Helyes, akkor van elég időnk, hogy lemenjünk az öbölhöz - mondta.
Évek óta nem jártam ott. Sawyer soha nem kívánkozott az óceánhoz. Azt
mondta, utálatos egy környék, én azonban gyönyörűnek találtam.
- Arra gondoltam, okosabban tennénk, ha nem maradnánk itt a közelben.
Egyetértőn bólintottam.
Szemlátomást nem érdekelte, hogy olyasmit művel az unokafivére
csajával, amit nem lenne szabad. Erről eszembe jutott, milyennek hittem őt
az elmúlt néhány évben. Olyannak, akit csak az érdekel, miből húzhatna
nagyobb hasznot. Szexis lázadónak, aki elveszi, amit akar. Csak hát ez a
jellemzés a legkevésbé nem illett rá. Hisz ma is egyetlen kérdés
nélkül vigasztalt, miközben összemázoltam a könnyeimmel. Még a
munkáját is abbahagyta a kedvemért. Egy önző alak nem ezt tette volna.
Különben pedig, ha az, amit műveltünk, sötét, elvetemült lélekre vall, akkor
az enyém is az.
- A homlokodat ráncolod. Mi jár a fejedben? - kérdezte.
Első gondolatom az volt, hogy hazudok neki, hisz zsigerből ment ez már
nekem, de aztán meggondoltam magam. Különben is meg akartam beszélni
vele, ami foglalkoztatott, mielőtt. mielőtt minden megtörténne.
- Honnan tudjam, rossz és bűnös-e, amit teszek, amikor egyetlen
ellenérvet sem érzek elég súlyosnak?
Beau elvette kezét a combomról, és visszahelyezte a sebváltóra. Széles,
lebarnult lapátkezét méregetve arra gondoltam, nem igazságtalanság-e a
sorstól, hogy valakinek minden porcikája ilyen hibátlan, ilyen tökéletes
legyen? Akkora erővel markolta a sebváltót, hogy belefehéredtek a
különben lesült ujjai. A legszívesebben megsimogattam volna, hogy
megnyugtassam, ugyanakkor muszáj volt ezt megbeszélnünk. Ő közben
egy mukkot sem szólt, és kísérletet sem tett arra, hogyhozzám érjen.
Rettegve gondoltam arra, mi lesz, ha most megfordul, és visszavisz oda,
ahonnan jöttem. Görcsbe rándult a gyomrom ettől a lehetőségtől. Eszembe
juttatta, milyen rossz, amit művelünk, és mennyire nem tudja kezelni Beau
a helyzetet. Imádta Sawyert, és elképzelni sem tudtam, hogy valaha is
ártana az unokafivérének. Velem sem volt más a helyzet. Nekem is
szeretnem kellett Sawyert, és szerettem is, de nem úgy, ahogyan kellett
volna. Ahogy egyre nyúlt köztünk a csend, minden pillanatban vártam,
hogy Beau megfordul, és visszavisz a parkba, de csak hajtott tovább az öböl
felé. Néhány pillanat múltán, amikor már biztos voltam abban, hogy nem
fordulunk meg, megkönnyebbültem, és vártam, mi lesz ezután.
***
Beau ráfordult egy földútra. A magasra nőtt füvön és gyomon túl már a
mólót és az óceánt láttam. Beau megfordult a teherautójával, hogy a hátsó
lökhárító nézzen a vízre.
- Hol vagyunk? - kérdeztem.
- Egyik barátom birtokán. Azért vette, hogy ide építkezzen, miután
elvégezte az egyetemet - mondta, és a kilincsért nyúlt.
Épp kászálódtam volna kifelé a másik oldalon, amikor megérintette a
lábszáramat. Megremegtem, még mielőtt ránéztem volna.
- Várj meg itt! Előbb szétnézek, aztán kiviszlek. Magas a fű, kígyó is
megbújhat közte.
Bólintottam, és néztem, hogyan ugrik ki a nagyra nőtt fűbe. Féltem
ugyan kissé a kígyóktól, de a gondolat, hogy a karjában visz ki, teljesen
betöltötte a tudatomat, amíg várakoztam. Percek múlva visszatért, és
megállt a teherkocsi nyitott ajtaja előtt. Ujját begörbítve jelezte, hogy
jöhetek. Közelebb csusszantam hozzá az ülésen, ő pedig megfogott a
lábamnál fogva, és a karjába kapott. Hirtelen aggódni kezdtem, nem
vagyok-e túl nehéz. Igyekeztem nem ezen gógyizni, de nem igazán fordult
elő velem, hogy srácok hordoztak a karjukban. Szerencsére elbírta a
súlyomat. Körbevitt a teherautó körül, és könnyedén lehuppantott a
platójára.
Több takarót és párnát láttam itt elrendezve. A távolabbi sarokban
hűtőtáskát vettem észre. Bemásztam középre, és leültem. Beau a teherautó
végénél állt, és engem figyelt. A holdvilágban sötétbe borult a szeme, nem
tudtam kiolvasni belőle, mire gondol.
- Jössz akkor? - kérdeztem, előre félve a választól.
- Igen, csak a kilátást csodáltam egy keveset - mondta.
 Borzongó izgalommal néztem, ahogy felmászott a platóra. Ott azután
elém térdelt, majd fogta a jobb lábfejemet, és ráfektette farmerbe bújt
combjára. Megigézve lestem, hogyan csatolja le a szandálomat, és helyezi a
hűtő mellé. Visszafektette a lábam a takaróra, majd a bal lábfejemet vette
kezelésbe, és az előbbi gondossággal róla is levette a szandált. Miután
mezítlábas lettem, a szemembe nézett.
- Tetszik, hogy rózsaszínre festetted a körmöd - görbült kis mosolyra az
ajka.
Az én bolond szívem vadul dobolt a mellkasomban, és idegesen
felnevettem.
- Vattacukor. Mármint a szín - dadogtam, mert képtelen voltam értelmes
mondatokká összefűzni a szavakat.
- Szeretem a vattacukrot. A körmeid ettől talán még édesebbek lettek.
Leült mellém, meleg keze megszorongatta a hozzá közelebb eső
lábfejemet. Mindketten hallgattunk, és kinéztünk a nyugodt víztükörre.
Életemben nem voltam ilyen ideges.
Beau elhevert mellettem a hátunk mögött lévő párnákon. Feléje
fordultam, úgy néztem le rá. Azt akarja, hogy én is melléfeküdjek? Egyik
karjával a feje alatt, a másikkal az oldala mellett felvigyorgott rám, mintha
csak olvasna a gondolataimban.
- Gyere ide! - mondta.
Nyomban hozzábújtam, s fejemet a mellkasára fektettem. Akkora
nyugalom szállt meg, amilyet Sawyer mellett soha nem éreztem. Olyan
volt, mintha hazatértem volna évek hosszú keresése után.
- Szeretem Sawyert, Ash - mondta bele csöndesen az éjszakába. Úgy
hangzott, mintha engem is megpróbálna meggyőzni erről. - Soha semmit
nem irigyeltem eddig tőle. Sem az apját, sem az anyját, sem a pénzét, sem a
sportsikereit.
Elhallgatott, és zihálva felsóhajtott.
Megsajdult érte a szívem. Hasán nyugvó kezemet ökölbe szorítottam, így
védekezve a késztetés ellen, nehogy felnyúljak, és úgy cirógassam-
vigasztaljam, mint egy gyereket.
- Egészen addig a napig így volt ez, amíg a futballpálya túloldaláról
tanúja nem voltam, hogyan vett fel a kocsijára, és csókolt szájon - folytatta.
- Nem az első csókod volt ez. Még csak tizennégy éves voltam, de éreztem,
hogy valamiként kimaradok egy titokból. A legszívesebben ököllel Sawyer
arcába vágtam volna, és kitéptelek volna a karjából. Ahogy azonban feléje
léptem, tekinteted találkozott az enyémmel, s a tiédben csöndes könyörgést
láttam, hogy bocsássak meg vagy fogadjam el a helyzetet. Nem tudtam
pontosan, melyik volt a kettő közül. Annyi mindenesetre kétségtelen volt,
hogy Sawyeré lettél. Elvette tőlem a legjobb barátomat! Életemben először
irigyeltem és gyűlöltem ezért. Az lett a barátságunk vége, hogy elorozta az
egyetlen kincset, amelyet a m ag am énak hittem.
Behunytam a szemem, hogy visszaparancsoljam kibuggyanni készülő
könnyeimet. A legszívesebben elmondtam volna, mennyire nem igézett
meg, nem vett le a lábamról Sawyer csókja és érintése. De tudtam, hogy
lehetetlen elmondanom, ezért inkább hallgattam. Még ha Beau is az, akit
kívánok, ő soha nem lehet az enyém. Mindössze ez a két hét a miénk. Ha
Sawyer hazajön, újra vele járok majd. Nincs más lehetőség.
Feléje fordulva felkönyököltem, és lenéztem szomorú szemébe. Éreztem,
milyen hevesen ver a szíve a kezem alatt.
- Te voltál a legjobb barátom, Beau. Soha nem néztél rám és bántál velem
másként, mint barátként. Akkor sem a lányt láttad bennem, amikor kezdtem
megváltozni, és mindannyian észrevettük a másik nemet. Saywer viszont
lányként kezelt. Talán, mert nem vett részt a csínytevéseimben, ezért más
volt a viszonyunk, mint a miénk kettőnké. Egyszóval lánynak nézett. A
lelkem mélyén, azt hiszem, rád vártam, de amikor megcsókolt, tudtam,
hogy ez örökre vágyálom marad. Nem neked rendelt a sors.
Beau felnyúlt és kezébe fogta az arcomat.
- Nagyon is tudatában voltam, hogy lány vagy, Ash. Csak megijesztett,
hogy aki tudta minden titkomat, történetesen a leggyönyörűbb lány a föld
kerekén. A rád vonatkozó érzéseim tele voltak félelemmel.
Lehajoltam, és megcsókoltam a két szemöldöke között képződött ráncot.
- Itt, ebben a pillanatban a tiéd vagyok, nem Sawyeré. Nem őt kívánom.
Ebben a pillanatban csakis téged kívánlak.
Óvatosan válogattam meg a szavaimat, hogy egyikünk se értsen félre
semmit.
 Megfogta a derekamat, és maga fölé emelt. Lehajoltam, s ajkamat az
övére tapasztottam. Felsóhajtottam, amikor két keze megtalálta a szoknyám
szegélyét, s meleg tenyere a combomra simult.
Ma éjjel Beau-nak adom magamat, mert így akarom, döntöttem el. Ő a
város fekete báránya, én a tiszteletes lánya. Képtelen egy párosítás.
- Ash, kívánlak! Őrülten! De jobbat érdemelsz nálam.
Újra ráhajoltam és megcsókoltam, majd visszahúzódva azt suttogtam:
- Ennél jobb semmi nem lehet, Beau.
Két keze a hátsómat markolászta, és ráhelyezett jól érezhető
merevedésére, amely most két meleg combom közé került.
- Kérlek, Beau! - kiáltottam fel.
Magam sem tudtam, mit kérek tőle, azt azonban igen, hogy többre van
szükségem. Két kezével megragadta a derekamat.
- Fogj jó erősen, bébi! Ne félj, gondom lesz rád.
A hangját reszelőssé tévő vágy az enyémet is feltüzelte. Ringó csípője
még néhányszor az enyémhez verődött. A lábam közében érzett súrlódástól
végiglüktettek testemen a gyönyör hullámai. Felnyúlt, és tarkómat átfogva
lehúzott magához egy újabb csókra. Nekem éppen erre volt szükségem, erre
a testi érintkezésre. Nyers, heves, leplezetlen kívánásra. Nem holmi hűvös,
fegyelmezett viszonyra. Féktelenségre.
Beau nyelve ajkaim közé nyomult, s bejárta szájüregem minden rejtett
zugát, akárha valami ritka ínyencfalatot ízlelne kéjesen. Mindig is effélére
vágytam. Beau aztán egyetlen gyors mozdulattal fölém került, majd csókok
özönével árasztotta el a keblemet. De én nem értem be ennyivel. Vonagló
tagokkal türelmetlenül a hajába túrtam. Halk kuncogás morajlott fel a
mellkasából, aztán meleg kéz csusszant a lábam közé, s indult el felfelé a
combomon.
Nem tudtam visszafojtani egy mohó sóhajt.
- Gyönyörű vagy, Ash! - suttogta, miközben keze célba ért.
Középső ujja a bugyim szegélyét járta körbe. Felnyögtem, mert többre
vágytam.
- Imádom ezeket az édes kis hangjaidat! Teljesen begerjedek tőlük! -
mormogta a nyakamba.
 Ahogy meleg közelségének egy pillanatra vége szakadt, tiltakozni
kezdtem. Ekkor azonban mindkét kezével a ruhám alá nyúlt, és elkezdte
lehúzni rólam a bugyimat. Levegő után kapkodtam, és az arcát fürkésztem.
A vágy és az izgalom szaggatottá tette a lélegzetvételeimet. Beau szemében
csodálat és csaknem vallásos áhítat tükröződött, ahogy lefejtette a
bugyimat, majd összehajtogatva félretette. Végül felemelte a tekintetét,
amely az enyémbe kapcsolódott.
- Biztosan akarod?
Érződött a hangján, mennyire visszafogja magát. Ha akartam volna,
megállunk itt. De én teljesen rábíztam magam.
- Igen, rettentően!
Felhúztam egyik lábamat, hogy a ruhám lecsúszott a lábszáramon, és a
derekamra gyűrődött.
Beau szeme kitágult izgalmában. Lassan kinyúlt, hogy megérintse a
térdemet, majd durva tapintású ujjbegyeit végigfuttatta a combomon.
Mellkasa minden kurta levegővételével hatalmasan emelkedett és süllyedt.
Ujja ezután becsusszant a meleg nyílásba.
- Ash! - lehelte elszoruló torokkal.
- Kérlek, Beau! - esdekeltem, azt kívánva, mozgassa bennem az ujjait.
Miután becsúsztatta az egyiket, majd a másikat, teljesen elvesztettem a
fejemet, és felkiáltottam. Nem tudom, mit mondhattam, biztosan újra
kérleltem. Azt akartam, hogy ez soha ne érjen véget. Fel-le jártatta bennem
az ujjait, mialatt szabadon maradt kezével hátratolta a másik lábamat, hogy
tökéletes belátása legyen. A dolog trágárságára annyira beindultam, hogy,
akárcsak tegnap, a világ milliónyi színes remegésre szakadt körülöttem.

BEAU
Tudtam, hogy rossz, amit művelünk, de nem érdekelt. Most nem. Mialatt
levetettem a farmerem, végig Ashtont néztem, aki levegő után kapkodott.
Egyedül ő számított. Muszáj volt magamévá tennem! Szeme lassan
elkerekedett az izgalomtól, ahogy, vetkőzésemet figyelve, felnézett rám
félig nyílt szemhéja alól.
Remegő kézzel nyúltam a farmerom zsebébe a kotonért, amelyet
korábban már kivettem a kesztyűtartóból. Egek, mit hoz ki még belőlem?
 - Csinálhatom én? - kérdezte rekedt, kielégült hangon, amitől még
hevesebben lüktetett a szerszámom.
Én segítettem hozzá a gyönyörhöz, nekem köszönheti ezt a hangsúlyt.
- Mit, a kotont? - kérdeztem, és miközben ráereszkedtem, duzzadt ajkát
csókoltam.
Vágytam Ash ízére. Nem adhattam ezt fel!
- Igen - lehelte a számba.
Kuncogva kezébe adtam a kis csomagot.
- Csak azért, mert nem tudok nemet mondani neked. De gyorsan intézd
el, kérlek!
- Miért, fáj? Mármint, tudod, amikor felteszik - kérdezte, mialatt hátrébb
húzódtam, s a két lába közé térdeltem.
- Nem annyira, mint hinnéd. Élvezni fogom, ígérem.
Dévajul felcsillant a szeme, hogy felnyögtem a vágytól. Az ördög vigye
el, a végén teljesen megőrjít! Puha kezének érintésére csaknem elélveztem.
Szívesen néztem volna a műveletet, de tudtam, erre már nem lennék képes.
Képtelen lennék tovább tartani magam. Szorosan behunytam hát a szemem,
és amíg rajtam dolgozott, kezem ökölbe szorult. Igyekeztem nem gondolni
arra, min buzgólkodik éppen.
Miután a koton felkerült a helyére, újra kinyitottam a szemem, Ashton
mindkét kezét megragadtam, és egyik kezemmel a feje fölé feszítettem.
Lihegve néztem le rá.
- Adj egy percet! - magyaráztam elszoruló torokkal.
Kétségbeesetten próbáltam lecsillapodni. Lassan, óvatosan kellett
dolgoznom az ő kedvéért.
- Jó - suttogta.
Nyaka hajlatába temettem az arcomat, és mély levegőt vettem. Hisz ő az
én Ashem. Ez pedig az a pillanat, amelyről évek óta ábrándoztam,
ugyanakkor soha nem hittem, hogy valaha is megvalósulhat. Újabb remegés
futott át rajtam, mialatt Ashton fejét elfordítva az arcomat csókolta.
- Akarom ezt, Beau! Veled akarom!
Nos, e szavakra aztán a legkevésbé sem számítottam.
 Elengedtem a két kezét, s feje fölött megtámaszkodva a kezemmel,
fölébe hengeredtem. Hallgattam, mert cserbenhagytak a szavak. Lágyan
csókolni kezdtem, majd testemet ráengedve a megfelelő helyzetbe
kerültem.
Halkan felszisszent, ahogy behatoltam a feszes melegségbe. Megálltam
mozdulat közben. Jaj, ez rohadtul durva! Olyan feszes és forró volt belül,
hogy muszáj volt mélyebben is belényomakodnom.
Mikor megemelte a csípőjét, hogy segítsen ebben, megreszketve
süppedtem belé, elérve az akadályt, aminek az átlépése, tudtam, fájdalmas
lesz a számára. Pedig nem akartam neki fájdalmat okozni.
- Semmi gond, Beau, kérlek, ne hagyd abba! - biztatott, és ringani kezdett
alattam.
Számat az övére tapasztva egy utolsó erős lökéssel szakítottam át a
szűzhártyáját. Halk kiáltására a számon nyomban megdermedtem, majd
gyöngéden csókolgatni kezdtem. Bármit megtettem volna, csak hogy
eltereljem figyelmét a fájdalomról. Testemnek feszülve lassan tovább
himbálta magát. Mindenestől belül kerültem, végre nem volt előttem immár
akadály.
- Jól vagy? - nyögtem ki a kérdést duzzadt ajka közelében.
- Igen. Uff... mmm... Megmosolyogtatott a mormogása. Bámulatos volt
lassan ki-be siklani ebben a melegségben. Soha ilyen csodában nem volt
még részem! Arcomat a nyakába fúrva alsó ajkamba haraptam, muszáj volt
nekem is fájdalmat éreznem. Semmi nem volt elég drága, csak hogy ne
menjek el túl hamar.
- Rohadtul feszes vagy, bébi!
Hihetetlen érzés! - suttogtam, mert képtelen voltam féket tenni a
nyelvemre.
Muszáj volt őt dicsérnem! Tökéletes volt!
Remegett a karomban. Egyre szorosabban kapaszkodott belém.
Megszívtam kicsit a vállát, majd mosolyogva lenéztem rá.
- Ugye, neked is tetszik, ha trágárul beszélek hozzád?
Lángba borult az arca, és ha nem szorít olyan átkozottul, hogy kis híján
elélvezek, hát elnevetem magam. Imádnivaló volt! Megemelte a lábszárát,
és mindkét térdét a csípőmnek feszítette. Lassan, behunyt szemmel
mozogtam benne föl-alá, igyekezve minél későbbre odázni a pillanatot,
amikor elmegyek, bár tartottam tőle, hogy hamar elkövetkezik.
- Ash, bébi, ahogy széttártad előttem az édes combjaidat, az több, mint
amit el tudok viselni. Pedig nem szeretném, ha ennek vége lenne. A
francba, egy örökkévalóságig benned tudnék maradni!
Csinos, rózsapiros ajkáról most kiáltás hangzott fel. Együtt élveztünk el.
- Beau! Beau! Jaj, istenem! Beau! - kiáltotta, belém kapaszkodva, mialatt
a hátamat karmolászta.
A gyönyör robbanása, ami egész testemet felemésztette, végleg elvette
minden maradék önkontrollom, és csak úgy folyt belőlem a szó.
- Szent ég, Ash! - hadartam. - Az enyém lettél! Hallasz engem? Az
enyém!
Bólintott, és újabb édes kis sikolyt hallatva számra tapasztotta a száját.
Kérhettem-e ennél többet az élettől? Bármit elviseltem volna, csak hogy
örökre így maradjon. Ashton a karjaimban! Ez volt minden vágyam.
Örökkön örökké.
 8. fejezet
BEAU
Ma három kert gyepét kellett lenyírnom, de valamennyit haladéktalanul
áttettem másik időpontra, amint megláttam, hogy Ashton fut ki az erdőből a
teherautóm felé. A tegnapi éjszaka mindent megváltoztatott. A
legszívesebben pontról pontra beszámoltam volna neki az érzéseimről, de
per pillanat nem akartam. Egyelőre élvezni szerettem volna, hogy vele
lehetek. Ki szándékoztunk menni a tengerpartra, hogy a turisták között
elvegyülve töltsük el a napot. A városban nem mutatkozhattunk együtt.
Legalábbis addig nem, amíg Sawyer haza nem jön, és nem beszélek vele.
Nem mondhattam le Ashről! Most már nem. Életemben egyetlenegyszer
nem nézem ölbe tett kézzel, hogy minden a Sawyeré legyen! Szükségem
van Ashtonra! Olyan szerelemmel szeretem, amilyenre - ezt jól tudtam - az
unokafivérem soha nem lenne képes.
Ash kinyitotta az utasülés ajtaját, és beszállt. Istenem, segíts! Falatnyi
sort volt csak rajta meg ennél is pirinyóbb top, hogy kilátszott a köldöke. A
part háromnegyed óra innen kocsival. A végén eszemet vesztem, ha így
öltözködik.
- Szép jó reggelt - csusszant mellém mosolyogva, és máris meglovagolta
a sebváltót.
Többé egyetlen pillanatig sem gondoltam Sawyerre.
- Jó reggelt, gyönyörűségem - köszöntöttem, és hozzáhajolva
megcsókoltam.
Nyomban felsóhajtott, és közelebb nyomulva hozzám beletúrt a hajamba.
Minden önuralmamra szükségem volt, hogy távolabb húzódjam tőle.
- Mit szólnál, ha előbb elindulnánk? - mondtam.
Durcásan elbiggyesztette a száját, mint egy kislány, akitől elvették a
kedvenc játékszerét, és karját keresztbe fonta a mellén.
- Hogy érzed magad? - kérdeztem, miközben kihúztam az úttestre.
Az az imádnivaló gödröcske megint megjelent az arcán. Minden
akaraterőmre szükségem volt, hogy ne álljak meg, és ne borítsam el a
csókjaimmal.
 - Jól vagyok... úgy értem, a jónál is jobban. Én.
Elhallgatott. Oldalt sandítva láttam, hogy lángvörösre pirul. Irtó jól állt
neki. Akaratom ellenére is felkuncogtam ártatlan pironkodása láttán.
Megfogtam egyik kecses kis kezét, amellyel az ölében babrált idegesen, és
birtokosi érzéssel rákulcsoltam az ujjaimat.
- Fáj még? - kérdeztem.
Hallottam arról, hogy a szüzeknek fáj az első aktus után, csak hát ő volt
az első szűz az életemben.
A fejét rázta, de aztán még jobban elpirult.
- Egy kicsit.
- Sajnálom! - mondtam, mert egyszerre támadt fel bennem a védelmező
és a birtokosi ösztön.
Ash háborús övezetté változtatta a bensőmet. Szégyenlős mosollyal
nézett rám.
- Én nem.
Istenem, hogy szerettem! Karját az enyémre fonta, és vállamra hajtotta a
fejét. Azon ritka alkalmak egyike volt ez, amikor egyenesen gyűlöltem a
sebváltót. Az örökkévalóságig így maradtam volna, mozdulatlan karral.
- Ugye, bekented magad naptejjel? - kérdeztem, enyhén lebarnult bőrére
pillantva.
A parton olyan erős volt a napsütés, hogy a leglesültebb bőr is megérezte.
Kuncogva bólintott. Minden rendben volt a világgal. Miután ráfordultam a
sztrádára, és délnek tartottam, kezemet Ash combjai közé csúsztattam, és
élveztem az utat.
***
Általában nem csípem a turistáktól elözönlött strandokat. Ez a
nap azonban más volt. Azt se bántam, hogy a fövenyen futkározó kölykök
homokot szórnak az arcomba, és nem idegesítettek azok az undok, lesült
északiak sem, akik a hülye sirályokat etették. Ashton jelenléte mindent
kellemessé varázsolt.
Rekkenő hőség volt, és bár ő napozni akart, inkább a vízbe hívtam.
Nevetve buktunk rá az érkező soros hullámra - mintha el se múltak volna
felettünk az évek. Akkor és most egybefolyt. Vele lenni maga volt a
teljesség. Mindig is ő tartotta bennem a lelket, amikor a világ összeomlani
készült körülöttem.
Ahogy elnéztem, mint ring a vízben a keble a tenyérnyi bikiniben, megint
jócskán begerjedtem.
- Gyere, Ash! - húztam magammal beljebb.
Idegesen pillantott körbe, nincs-e a közelben veszedelmes tengeri
élőlény.
- Senki nem bánt, ne félj! Gyere ide! - mondtam, és magamhoz vontam.
Az óceántól megnedvesedett domború halmok a mellkasomnak
préselődtek. Meredten néztem a keblét, majd fejem lehajtva belenyaltam a
dekoltázsában csordogáló sós vízbe.
- Beau! - suttogta, és ellökött magától. - Ideláthatnak.
Körülnéztem, de elég távol voltunk ahhoz a többi fürdőzőtől, hogy
lássanak minket. Végigcsúsztattam a kezem bikinialsója elején, és
rátaláltam arra a melegségre, amelyről egész álló nap ábrándoztam.
- Nem látnak ide - morogtam elégedetten, ahogy szétnyitotta nekem a
lábait.
- Ah, oh, nem, tényleg nem! - lehelte, és mindkét kezével a vállamba
kapaszkodott.
Egyik ujjamat bedugtam a síkos nyílásba, amely tegnap éjjel a
mennyországba röpített. Aztán hüvelykemet megduzzadt kis
vágásáhozszorítottam.
Megmerevedett.
- Fáj? - kérdeztem, és elvettem a kezem.
- Nem, nem igazán. Kérlek, ne hagyd abba! - nézett fel rám vágyteli,
könyörgő szemmel.
- Az áldóját, egész nap a te drága kis testedet babrálom, ha akarod, édes.
Kérned se kell - nyugtattam meg.
- Jaj, istenem, Beau! - nyögte, és hozzám simult. - Tetszik a dolog.
Mosolyogva még mélyebbre csúsztattam az ujjam.
- Na és ez, ez is tetszik, bébi?
Arcát a vállamba fúrta, és gyönyörteli kis kiáltást hallatott.
 - Tetszik, ahogy beszélsz - mondta. Erre már eddig is rájöttem. Az
én Ashtonom nem veti meg a trágár szavakat.
- Például mi tetszik? - ugrattam, miközben hüvelykem
húzkodására remegett a gyönyörtől a karomban. - Szereted, ha a ezt
dicsérem? Tudni szeretnéd, hogy olyan merev leszek, mint a kőszikla, ha
arra gondolok, milyen édes lehet az íze? Hmmm? Ez tetszik neked, Ash?
Száját a mellkasomra tapasztotta, miközben felsikoltott az élvezettől. Az
ujjammal éreztem, mint ernyed el belül, ettől azonban még jobban lüktetett
a szerszámom.
Kezemet kihúzva az ágyékából, mindkét karommal átfogtam, mialatt
visszatért a valóságba az orgazmusa után. Lábszárát a derekam köré fonta.
Percre pontosan tudtam, mikor vette észre az erekciómat. Felkapta a fejét,
és dévaj mosoly jelent meg az ajkán.
- Valakinek szintén tetszett a dolog - mondta, és nekifeszült kőkemény
farkamnak.
- Fogalmad sincs, mennyire, bébi! Belecsókoltam a nyaka hajlatába,
és morzsolgatni kezdtem az egyik mellbimbóját.
- Tegyél le, Beau! - rendelkezett, és lábszárával elengedte a derekamat.
Nem igazán volt kedvem elengedni őt a közelemből, mégis megtettem.
Éreztem, hogy nekem sem ártana némi lazítás. Mielőtt a talajt érintette
volna, Ashton hűvös keze végigcsúszott a fürdőnacim elején. Ez a puha kéz
rákulcsolódott a farkamra, amitől elgyöngült a térdem.
- Nyugi - suttogta széles vigyorral.
Szemlátomást tetszett neki az ötlet.
- Mit művelsz? - kérdeztem, mert keze fel-le járt a dákómon.
- Egy kis örömhöz segítelek - felelte hetyke mosollyal.
Az öröm nem is maradt el, csak abban nem voltam biztos, meddig bírom
talpon.
- Na, jó érzés?
Micsoda kérdés, a nemjóját! Az ájulás határán jártam, alig tudtam
megtartani magam.
- Jaj, nagyon! - leheltem fuldokolva.
 Még szorosabban markolászott. Felnyögtem, miközben megroggyant a
térdem.
- Jól vagy? Nem fáj?
- Csak csináld továbbra is ilyen keményen - biztosítottam.
Közben arra gondoltam, hogy itt lehelem ki a párám. Éreztem, hogy
mindjárt elélvezek. Eltoltam magamtól Ashtont.
- Mindjárt elmegyek, bébi. Vedd el a kezedet!
Ash elégedett mosollyal tovább gyúrta-morzsolgatta a farkamat. Nem
akart félreállni. A gondolat, hogy azt szeretné, a kezére ejakuláljak, több
volt, mint amennyit el tudtam viselni. Alsó ajkamba harapva nyeltem vissza
a kiáltásomat, amikor a kezébe élveztem. Lazított a szorításán, de tovább
pumpálta a szerszámomat. Életemben ilyen forró kamatyolásban nem volt
részem! Ash meglepett arckifejezése, ahogy engem fürkészett, meg hogy
még mindig simogat! - mindez hihetetlen volt. Ó, igen, a pokolba is, ő az
enyém!
- Engedj el, bébi! Nem bírok többet. Rekedt volt a hangom,
amikor lefejtettem a kezét a fürdőgatyámról. Továbbra is az arcába nézve
lemostam a kezét a sós tengervízben.
- Jól csináltam? - kérdezte.
- Senki ilyen jól nem csinálta még az emberiség történetében!
Felkuncogott, és a víz alá bukott. Istenem, annyira belezúgtam, hogy az
már nevetséges!
- Jaj, egy medúza! - sikoltotta, majd menekülőre fogta a part felé a
hullámverésben.
Visszanyeltem a nevethetnékem, és követtem. Nem kételkedtem abban,
hogy valóban medúzát látott. Miért ne, voltak elegen. Mindazonáltal ijedt
arckifejezése, tágra nyílt szeme annyira édes és mulatságos volt.

ASHTON
- Mindig is tudtam, ha egyszer nem annak adod ki magad, aki nem vagy,
ellenállhatatlan leszel - súgta a fülembe Beau, miközben körém fonta a
karját.
 Még mindig lihegtem az iménti futástól. Kifulladva felkuncogtam, és
fejem izmos mellkasára hajtottam.
- Nem könnyű a bennem élő rosszat elrejtenem az egyetlen ember elől,
aki tud a létezéséről - feleltem.
Beau szorosabban ölelt magához. Lehelete a nyakamat érte, miközben
állát a vállamon nyugtatta.
- Nem, egyszer sem láttam benned semmi rosszat. Nem vagy rossz, Ash!
Csak olyan régóta mutatod másnak magad a szüleid és Sawyer előtt, hogy
elégedettek legyenek veled. Bámulatos lány vagy! Kedves és aranyos tudsz
lenni, ugyanakkor kurázsi is van benned. Okos vagy, de soha nem
okoskodsz. Megfontolt vagy, de örülni is tudsz, és olyan elmondhatatlanul
szexi vagy, hogy arról fogalmad sincs!
Nehéz volt ilyennek látnom magam, mindamellett a szavai arra
indítottak, hogy változásra vágyjak. Mellette teljesen elengedhettem
magam. Odakint a vízben is azt tettem, amire kedvem szottyant. Rosszaság
volt, mégis hihetetlenül jólesett. Önmagam lehettem. Ő azonban nem a
rosszat látta bennem, hanem éppenséggel egy sereg jót. Azt kívántam,
bárcsak a külvilág is ilyen kedvező fényben látna, de tudtam, hogy egyedül
ő tartja vonzónak a rossz tulajdonságaimat.
- Örülök, hogy ilyennek tartasz. Nem állítom, hogy egyet is értek,
mindamellett boldoggá tesz, hogy nem látod a hibáimat.
Éreztem, hogy egy pillanatra megfeszül mögöttem a teste, mielőtt
kiengedett a karjából. El is húzódott tőlem.
- Mi a baj? - kérdeztem, és szembefordultam vele.
Nem felelt, csak a fejét rázta. Vártam, hogy megszólaljon, s valóban,
néhány perces hallgatás után felém fordult.
- Miért vagy együtt Sawyerrel?
A kérdés készületlenül ért. Megráztam a fejem.
- Ezt hogy érted?
Beletúrt a hajába, és behunyta a szemét; mintha vissza akarná nyelni, ami
már a nyelve hegyén van.
- Ha vele vagy, egészen másként viselkedsz. Úgy, hogy learasd az
elismerését. Tökéletes jókislány leszel, aki minden szabályt betart. Holott
igenis át akarod hágni a szabályokat, Ash! Nem bűnözőként, hanem hogy
kipróbáld magadat és élvezd egy kicsit az életet. Mégis, annyira kell neked
Sawyer, hogy a kedvéért sutba dobod a szabadságodat.
Elhallgatott, de változatlanul rám függesztette kérdő tekintetét. Nem
akartam, hogy tovább faggasson. Nem akartam ezt hallani! Nem is volt
igaza, én tényleg rendes lány voltam. Az a fajta, aki méltó Sawyer
szerelmére.
- Nem vagyok rossz - mondtam elszoruló torokkal.
Ostobának éreztem ezeket a szavakat, kivált, ha azt vesszük, hogy tegnap
éjjel vesztettem el a szüzességemet egy teherautó platóján, mikor otthon
kellett volna maradnom és a nagyanyámat gyászolnom. Szorosan
behunytam a szemem erre a gondolatra. Nagyival végképp nem akartam
most foglalkozni, nem álltam rá készen.
- Nem azt mondtam, hogy rossz vagy. Nagyon is jó vagy, Ash. De nem
figyelsz rám? Az csak a baj, hogy hamisan értelmezed a jóság és a
rosszaság fogalmát. Nincs abban semmi kivetnivaló, ha el akarsz szökni
kicsit a fiúddal; ha azt akarod, hogy az idióta barátod kívánatosnak tartson;
netalán ha a parkolóban hagysz egy nyamvadt bevásárlókocsit. Abban sincs
semmi rossz, ha meg akarod ismerni a gyönyört és a testi szerelmet. Ettől
válsz emberivé.
Kibuggyanni készülő könnyek égették a szememet. Hinni akartam neki.
Oly sokáig éltem együtt a bűntudattal, mert arra vágytam, amit a körülöttem
élők elítéltek. Csakhogy mindezt Beau Vincent mondta, aki többet ivott a
kelleténél, és olyanokat művelt a csajokkal a nagy nyilvánosság előtt, amit
én soha életemben, már amíg vele nem kezdtem. Anyutól mindig azt
hallottam, hogy Lucifer veszedelmesen vonzó.
- Eddig azt hittem, hogy a régi Ash, akit ismertem, teljesen eltűnt. Sokáig
sirattam is. Aztán egyik nap az ebédlőben Haley a szemed láttára flörtölni
kezdett Sawyerrel, mintha ott se lettél volna. Mikor megfordult, hogy
ellibegjen, elgáncsoltad. Saywer nem látta, de én igen - vigyorodott el Beau.
- Mikor aztán a csaj elterült a földön, láttam, hogy mosoly bujkál az
ajkadon, mialatt sűrű bocsánatkérések közepette felsegítetted. Addig azt
hittem, a régi Ash, az én Ashem nincs sehol, akkor azonban rájöttem, hogy
ott él továbbra is a hideg, merev udvariasság álcája mögött. Ez után az eset
után lestem az alkalmakat, mikor láthatom meg ezt az Asht egy-egy óvatlan
pillanatban, amikor senki nem figyel oda. Ezért mondtam azt, amit az imént
mondtam. Vártam, hogy reagálj rám, hogy visszafeleselj, amikor nem bírod
tovább, és kirobbansz. Ezekért a pillanatokért éltem.
- Azért kekeckedtél velem, hogy visszaszóljak? - kérdeztem.
Bólintott, aztán lehajolt, hogy megcsókolja az orrom hegyét.
- Eszerint tényleg kedveled az undok oldalamat, Beau?
- Nem vagy te undok egyáltalán. Belül ugyanolyan gyönyörű vagy, mint
kívül, csak te ezt nem látod. Amibe majd belepusztulok. Sawyer az
unokatestvérem, és mindent megtennék érte. Csakhogy botorul valamiféle
rohadt piedesztálra szeretne téged emelni. Én az igazi valódat akarom! Azt,
aki csak azért is kibújik a sortjából, ha tudja, hogy teljesen bevadít ezzel.
Aki mosolyogva rohan a teherautómhoz az erdőn át, mint akinek semmi se
számít rajtam kívül. - Kezébe fogta az arcomat. - Az igazi Ashton Gray
tökéletes, én pedig őrülten beleestem.
Elszorult a szívem. Beau sokat jelentett nekem. Közös múltunk volt,
most pedig itt volt ez a nyár, noha a szerelemnek nem volt helye az
egyenletben. Sawyer közénk állt.
Beau ajka megtalálta az enyémet, és minden más elsüllyedt körülöttünk.
Nem érdekelt többé a tudatom mélyén lappangó sok-sok érv és aggodalom.
Önmagam akartam lenni! Tudtam, hogy Beau karjában az lehetek.
 9. fejezet
ASHTON
Városunk szinte minden lakója a templomba sereglett, hogy lerója a
végtisztességet nagyi előtt. Ami engem illet, képtelen voltam rávenni
magam, hogy a koporsó elé járuljak, és mozdulatlannak,
halottian sápadtnak lássam. Bizonyára nem tudták rendesen kisminkelni.
Nagyon értett ehhez, és mindig csodás volt a sminkje. Mindig büszke
voltam arra, hogy nekem van a világon a legcsinosabb
hetvenéves nagymamám. A szüleim korainak vélték, hogy sminkeljem
magam, hiába könyörögtem nekik. Nagyi elkért hétvégékre, hogy
suttyomban megtanítson a „kencék” titkaira, ahogyan ő nevezte.
Könnycsepp gördült végig az arcomon.Letöröltem
egy papírzsebkendővel, amit valaki korábban a kezembe nyomott. Oly
sokszor ültem nagyival a harmadik sorban apu prédikációi idején. Kis
cetliket irkáltunk egymásnak, amíg anyu rendre nem intett minket. Ilyenkor
mindig felvihogtam. Nagyi meg úgy tett, mintha eltenné a papírost, de csak
azért, hogy lopva folytassuk a bolondozást. Sokban hasonlított Beau-ra, ő is
a bennem élő rosszra buzdított. Beau-ra gondolva gombóc képződött a
torkomban. Egyre jobban kezdtem függni tőle. Pedig Sawyer hamarosan
hazajön, és akkor minden megváltozik.
Ha arra gondoltam, hogy önző vágyaimmal elidegenítem egymástól a két
unokatestvért, belém mart a bűntudat. Beau mellett minden szép és jó volt.
Vágytam rá. Ő pedig gondolkodás nélkül behódolt nekem. Azt mondta,
szeret. De hát nem szabadott szeretnie. Közé és Sawyer közé álltam volna.
Be kellett ezt sürgősen fejezni, ez volt az egyedüli módja, hogy ne bántsak
meg mindenkit.
- Szia - Beau mély hangjára riadtam fel.
Fejemet felemelve láttam, hogy ott áll előttem. Nem számítottam arra,
hogy eljön a gyászmisére. Egyrészt, mert a húsvétvasárnapot és a szentestét
kivéve soha nem tette be lábát a templomba, másrészt pedig azért, mert azt
hittem, kihasználja, hogy szabad, és vagy a barátaival, vagy... Nicole-lal
tölti az estét.
 - Szia - feleltem rekedten suttogva. - Nem hittem, hogy. - de
meggondoltam magam, nem folytattam.
Felvonta szőke szemöldökét, és fejét kissé balra billentve, homlokát
ráncolva nézett rám. Észrevettem, hogy máskor oly vonzó szőke loboncát
gondosan megfésülte. Tekintetem végigjártattam széles vállán és mellkasán.
A halványkék, végig gombos inget még soha nem láttam rajta. De nem
láttam az a barna bő nadrágot sem, amibe az inget gyűrte. Ahogy
visszanéztem rá, elmosolyodtam, órák óta először, élvezve látható
feszengését.
- Hogy kirittyentetted magad! - mondtam halkan, mert nem akartam
felhívni magunkra a figyelmet.
Vállat vont, és körülnézett, mintha arra lenne kíváncsi, hányan látják
ebben az ünnepi díszben. Mikor tekintete újra megállapodott rajtam,
közelebb hajolt.
- Megnézted már a koporsót?
Halk suttogása megint könnyeket csalt a szemembe. Megráztam a fejem,
és erőt vettem magamon, hogy ne omoljak a karjába vigaszért az egész
város színe előtt. Meleg keze most az enyémre simult, és közelebb
lépett hozzám, mialatt ujjai az enyéimre
kulcsolódtak.Zavartan körbepislogtam a templomban, nem ütköznek-e meg
rajtunk.
- Gyere, Ash! Később bánnád, hogy nem búcsúztál el tőle. Muszáj
megtenned! Higgy nekem! Én sem láttam az apámat, és bizony sajnálom, a
mai napig - költözött szomorúság a tekintetébe, ahogy lenézett rám.
E vallomástól csak még jobban sajgott a szívem. Már nem csupán a
magam bánatát éreztem át, de azét a kisfiúét is, aki olyan sokat elveszített
apja halálával. Nyilván ezért próbál engem is rábeszélni. Hagytam hát, hogy
gyöngéden végigtereljen a padsorok közötti folyosón, a nyitott koporsó felé,
melyben az egyetlen asszony feküdt, aki nélkül alig tudtam elképzelni az
életemet. Részletesen elterveztük az esküvőmet, meg hogy miként sminkel
ki és csinálja meg a frizurámat a nagy alkalomra. Még a koszorúslányok
ruhájának színéről sem feledkeztünk el, vagy a virágcsokrokról, amelyeket
ő készült elrendezni. Születendő gyermekeim keresztelő öltözékét
ugyancsak ő kívánta megvarrni. Mennyi tervet szövögettünk együtt!
Mennyit álmodoztunk, mialatt az elülső tornácán ülve édes teát ittunk, és
cukrozott süteményt majszoltunk hozzá.
A koporsó gyönyörű, fehér márványból készült, rózsaszínű szegéllyel.
Nagyinak tetszett volna, s csakúgy örömére szolgált volna a koporsó alsó
felét elborító fehér és rózsaszín rózsák halma. Saját rózsabokrairól valók
voltak, amelyeket szeretettel gondozott minden tavasszal és nyáron, és
amelyek a szeme fényét jelentették. Köszönetetakartam
mondani mindenkinek, aki virágcsokrot küldött neki - ezek sorakoztak a
templom falai mentén is -, kiváltképpen rózsákat.
Meleg csöpp indult útjára az arcomon, és hullott a kezemre. Felnyúltam
szabadon maradt kezemmel, hogy letöröljem, de nem sokra mentem vele,
mert könnyek árja jött a nyomában. Észre se vettem, hogy sírok.
- Nem hagylak magadra, de most menj oda a koporsóhoz, és búcsúzz el a
nagymamádtól!
Ott állok majd melletted - súgta oda Beau az oldalamon.
Amióta átmentem az ismerős dupla ajtón, olyan szorítást éreztem a
mellkasomban, hogy alig kaptam levegőt. Ahogy ott álltam, készen arra,
hogy búcsút vegyek attól az asszonytól, akit annyira szerettem, megszállt
valamiféle nyugalom. Elengedtem Beau kezét, akibe eddig görcsösen
kapaszkodtam, és előreléptem.
Nagyi mosolygott. Ennek megörültem. Mindig is mosolygós volt. A saját
sminkjével sminkelték ki. Ezt az érett málnaszínű ajakrúzst számtalanszor
láttam már. Az átható rózsaillat eszembe juttatta a délutánokat, melyeket a
háza előtt töltöttünk, vígan tereferélve.
- A kedvenc ruhádat adták rád - suttogtam,ahogy lenéztem mozdulatlan
tetemére. - És a sminked is a szokásos, noha te ügyesebben kented fel. A
szemfesték sötétebb kicsit a kelleténél. Bárki hordta is fel, a jelek szerint
nem jött rá, hogy a kevesebb több lehet.
Fura volt így szólni a nagymamámhoz.Bizonyára felnevetett volna a
sminkes megjegyzésemet hallva.
- Látod - morogtam mosolyra görbülő szájjal -, ki kellett volna idejében
tanítanunk a „kencékről” a temetkezési vállalat embereit, vagy akik a
sminkedért felelősek.
 - Emlékszel, egyszer elviccelődtünk azon - folytattam -, rá kellene
beszélnünk a Fennvalót, hogy hadd maradjunk a földön saját temetésünk
idejére. Ha sikerült volna meggyőznünk az Urat, akkor most itt hallgatóznál
valahol. - Elhallgattam, hogy visszafojtsam kitörni készülő zokogásom. -
Ha itt vagy. akkor hallod, amit most mondok. szeretlek. Hiányzol! Nem
múlik majd el nap, hogy ne gondolnék rád és a terveinkre. igyekszem
valóra váltani őket. Csak ígérd meg, kérlek, hogy te is ott leszel mellettem!
Ígérd meg, hogy megfűzöd a Főnököt, engedjen el hozzám néhanap!
Ezúttal felzokogtam. Eltakartam a szájam, hogy ne hallatsszék a sírásom,
és lehorgasztottam fejemet az emlékek súlya alatt. Majd beleszakadt a
szívem a gondolatba, hogy most látom utoljára nagyit. Ekkor oltalmazó kar
ölelt át, és vont Beau izmos mellkasára. Meg se próbált szavakkal
vigasztalni, hagyta, hadd vegyek búcsút az eltávozottól a magam módján.
Miután elfogytak a könnyeim, és enyhült a mellkasomra nehezedő szorítás,
felnéztem rá.
- Hiszek abban, hogy Isten nem ragadja el azonnal közülünk a
szeretteinket. Szerintem engedi, hogy elbúcsúzzanak egymástól - mondta. -
És a te nagymamád sem távozik el addig, amíg el nem köszönt tőled.
Kuncogva rábólintottam. Beau-nak igaza volt. Nagyit még a Fennvaló
sem zavarhatná el innen, ha nem áll rá készen.
- Viszlát, nagyi! - suttogtam utoljára.
- Mehetünk akkor? - kérdezte Beau, kezét az enyémre kulcsolva.
Megfordultam és elindultam visszafelé a padsorok között, oda-
odabólintva az ilyen-olyan ismerősöknek. Pár szót váltottam azokkal is,
akik a koporsó felé igyekeztek. Beau eközben némán, türelmesen állt
mellettem. Észrevettem, hogy többen kíváncsian méregetik a város fekete
bárányát az oldalamon. A nap végére már mindenki erről suttog majd, de ez
most valahogy nem érdekelt. Beau a barátom volt attól a pillanattól fogva,
amikor meghúzta a hajamat a játszótéren, én pedig viszonzásul
hátracsavartam a karját. Miután az óvó néni mindkettőnket megdorgált, és
azzal fenyegetett, hogy szól a szüleinknek, Beau végigmért és megkérdezte:
„Nem akarsz ebédnél mellém és az unokatestvérem mellé ülni?”
Sugdossanak csak. Beau akkor állt mellém, amikor a legnagyobb
szükségem volt erre. Meglehet, nem a tökéletesség élő szobra, de nagyi
mindig is azt tartotta, hogy a tökéletesség unalmas. Bizonyára tetszene neki,
hogy fittyet hánytam a város pletykafészkeinek véleményére a
felravatalozásán. Mosolyogva pillantottam a hátam mögé. Ott lehetett
valahol a közelben, szinte hallani véltem a nevetését, ahogy Beau-val kézen
fogva kisétáltam a templomból.

BEAU
- Nem tudom, hogy térnek majd napirendre a dolog fölött - mondtam,
amikor kinyitottam a teherautóm ajtaját, és besegítettem Ashtont.
- Hogyan? - nézett rám homlokát ráncolva.
Valóban nem érti, mire céloztam, vagy úgy tesz, mintha az egész nem
lenne nagy ügy? Az, hogy ma megjelentem az oldalán, olyan lépés volt,
amiről Sawyer mindenképpen értesül. Engem a legkevésbé sem érdekeltek
a következmények. Azért tettem, amit tettem, mert nem tudtam elviselni a
gondolatot, hogy Ashtont csupa olyan ember vegye körül, akinek
fogalma sincs, min megy keresztül és mit érez. Szüksége volt rám!
- Pletykálni fognak rólunk, Ash - mondtam óvatosan, várva, hogy
kiderüljön, azért fütyül-e a készülődő botrányra,amit
közös megjelenésünkkel kavarunk, mert teljesen összetörte a nagymamája
elvesztése.
- Na és - vont vállat. - Folyton pletykálnak, Beau. Minden csoda három
napig tart.
Vigyen el az ördög, ha nem kívántam volna ott nyomban a megviselt
bőrhuzatnak szorítani a hátát, és addig csókolni, amíg mindkettőnk többért
nem esdekel. A templom parkolójában azonban mégsem akarhattam egy
ilyen jelenetet. Becsaptam hát a kocsiajtót, elöl megkerültem, és beültem a
volán mögé.
Meg se kérdeztem, haza akar-e menni Ash. Szó nélkül elvittem
magunkhoz. Mama dolgozott ma este, egyedül lehettünk hát a szobámban.
Szerettem volna, ha látja a kuckómat, és megérti, milyen érzés ott lakni.
Hogy azután is érezzem a szagát, miután elment.
Ashton mellém húzódott az ülésen.
- Hová megyünk?
- Számít ez? - kérdeztem válasz helyett.
Szomorú kis sóhajtást hallatott.
 - Nem, nem igazán. Egyedül az, hogy veled lehetek.
Megdobbant a szívem ezekre a szavakra, és a bennem lakozó birtokolni
akaró vadállat felüvöltött örömében. A fenébe is, Ash az enyém! Rendbe
kell ezt hoznom! Nem adhatom őt vissza Sawyernek!
- Szeretném, ha látnád a szobámat. Ha a párnáim átvennék a szagodat. Ha
örökre emlékezhetnék arra, hogyan hevertél el az ágyamon.
Ashton a fejét felvetve nézett fel rám. Egy pillanatra belenéztem óriási
zöld szemébe, mielőtt újra az útra fordítottam a figyelmemet.
- Honnan tudod, hogyan kell udvarolni egy nőnek? Hogy mindig leveszel
a lábamról?
Onnan, hogy az egyetlen lány az enyém, akit szeretek. Persze nem
mondtam el ezt neki. Nem állt még készen arra, hogy újra kinyilvánítsam
neki az érzéseimet. Mikor utoljára erről beszéltem, egészen lebénult.
- Ne mondd, hogy nem tudod, milyen ellenállhatatlan vagyok?
Felvihogott, majd száját a karomra tapasztotta,nehogy még hangosabban
nevessen. Imádtam a nevetését hallgatni. Főleg azután, hogy az imént még
magába roskadva sírt. Majd megszakadt a szívem! Nem tudtam elviselni, ha
szomorú, ha bármi nyomasztja. Meg akartam védeni mindenféle
fájdalomtól. Tudom, hogy mindez nevetségesen hangzik, mégis így
éreztem, nem tehetek róla.
A lakókocsitelepre - itt töltöttem egész eddigi életemet - vezető
tölgyfasorban lehajoltam, és megcsókoltam Ashton feje búbját. Itt van az
oldalamon; ennek mindig így kellene lennie. A sors is így akarja.
- És mihez kezdünk a szobádban? - kérdezte.
Kinyitottam a kocsiajtót. Mielőtt kiszálltam, végigsimítottam a combján,
és magamhoz vontam.
- Monopolizunk? - kérdeztem széles vigyorral.
A vállamba kapaszkodott, én pedig magamhoz szorítottam, és letettem a
földre.
- Ki nem állhatom a monopolit, ezt jól tudod.
Inkább úgy fogalmaztam volna, hogy rühellte. Gyerekkorunkban Sawyer
mindig hagyta, hogy nyerjen.
 Én nem. Minden dollárját elhappoltam, amit csak tudtam. Ő azonban
nem szerette azt, ami könnyű, a kihívás jobban érdekelte.
- Igen, tudom - mondtam, majd hátára csúsztatva a kezemet a lakókocsi
bejárata felé kormányoztam. - De vetkőzős pókert is játszhatunk.
Nevetve rázta meg a fejét.
- Abban mindig megversz. Legyen akkor a póker. Nem adok negyedórát,
és anyaszült meztelen leszek.
- Benne vagyok. Akkor vetkőzős pókert játszunk - szakítottam félbe.
- Nem kell kártyában is megverned ahhoz, hogy pucéron láss -
tréfálkozott.
Az anyját, nem ám! Ilyen az én csajom!
- Akkor ezt megbeszéltük. Rajta, vetkőzz! - tettem be magam mögött az
ajtót.
Hátravetette a fejét, úgy kacagott. Mostanra eltűnt a szemében bujkáló
szomorúság. Én pedig pont ezt akartam elérni. Jó, pucéron is látni akartam,
de nem ez volt a legfontosabb. Ez csak másodjára jött.
- Ihatnék előtte? - kérdezte, és kezét végigfuttatta a mellkasomon.
- Miért ne, ha ezt akarod - feleltem, és végigcsókoltam az álla vonalát,
aztán a füle mögötti puha bőrt.
- Meggondoltam magam - súgta, majd gombolni kezdte a farmeremet.
- Biztos vagy benne? - kérdeztem a fülcimpáját harapdálva.
Megreszketett a karomban, és bólintott. Amire készültünk, abban nem
volt semmi rossz. Túlontúl helyénvalónak tetszett.
- Vedd le a nadrágodat! - suttogta, és elkezdte rólam lehúzni a
farmeremet.
Én is le akartam vetni, de nem a nappaliban, hanem a saját szobámban.
Az ágyamon, hogy miután elment, maga után hagyja az illatát.
- Menjünk a szobámba! - mondtam, és végigcsókoltam a nyakát.
A testén végigfutó kis borzongás csak még jobban felizgatott. Feltűrtem a
miniruhája szélét, míg már a fenekét markolásztam. Csodálkozva meredtem
a pucér, puha farpofákra. Kezemet tovább csúsztatva aztán rátaláltam a
bugyi vékony csíkjára.
 - Atyavilág, bébi! Te tangát hordasz?
Most aztán igazán szerettem volna ruhátlanul látni. A tiszteletes
leánykája minden ízében léha teremtés volt, és én pontosan így szerettem.
Némán bólintott, és összepréselte az ajkát, hogy elrejtse pajzán mosolyát.
Szeretett bevadítani.
- Vetkőzz, de gyorsan! - szóltam rá.
Nem vártam meg, amíg segít a vetkőzésben. Megtaláltam a cipzárt, és
lehúztam a csípője hajlatán, majd letoltam a ruhát a válláról. A kelme
tehetetlenül a földre hullott, miközben dermedten csodáltam Ashtont, aki
fekete csipkés melltartóban és hozzáillő bugyiban állt előttem. Nem sok
értelmét láttam a bugyiviselésnek, hisz alig takart el valamit is, de nem volt
okom panaszra. A tanga fölöttébb jót tett a képzeletemnek.
- Bocs, drágám, de nem bírtam ki, amíg a szobámba érünk -
mentegetőztem, miközben számat az övére tapasztottam.
Belé akartam hatolni, előtte azonban muszáj volt őt megízlelnem. Itt
érezni magam mellett, tudni, hogy az enyém. A cipzárom hangja, meg a
csókunktól elhúzódó Ashton volt az egyetlen intő jel, mire is készül, mielőtt
letérdelt előttem. Jaj, nem, ezt azért már nem!
- Kelj fel, Ash, de gyorsan! - nyúltam érte, ő azonban ellökte a kezem,
lehúzva rólam mind a farmert, mind a bokszeralsót, és szabaddá téve a
farkamat. - Ez komoly, Ash. Csak nem. basszusdejó!
Szűzanyám, a szájába vett! Véget akartam vetni ennek, elvégre is nem
térdelhet előttem. Hisz ő az én Ashem. Csak hát olyan rohadtul jólesett,
hogy mozdulni se bírtam. Nyelvével végigjárta duzzadt hímtagomat.
Felkiáltottam, nem tudtam tovább visszatartani magam. Úgy éreztem
álmodom, most, hogy Ashton kézbe fogta és a szájába vette a farkamat,
mélyen, le egészen a torkáig.
- Bébi, ó, Ash, csoda finom!
Összekuszálódtak a gondolataim. Hajába csúsztattam mindkét kezemet.
Ő az én Ashem, aki a tökéletes térdén térdepel előttem, és épp leszop
engem. Egyetlen szexuális fantázia nem volt ilyen átkozottul jó, mint most
a valóság.
- Szívdöglesztő vagy! Teljesen elszáll tőled az agyam, bébi.
 A szavak akaratom ellenére peregtek a számról. Hagytam, hogy addig
nyaljon és szopjon, amíg már nem bírtam tovább. Lenyúlva megragadtam
őt a karjánál fogva, és a falnak taszítottam. Egyik kezemmel letéptem róla a
zsebkendőnyi tangát, mielőtt egyetlen mozdulattal beléhatoltam.
- Jaj, istenem, igen! - kiáltott fel.
- Egészen megvadítasz! Semmi mást nem akarok, mint téged simogatni
és érezni! Bele akarok temetkezni abba a forró kis testedbe, és soha elő nem
jönni onnan! - mondtam, és ki-be löktem a farkamat.
- Erősebben, Beau! Kérlek, csináld még erősebben! - könyörgött.
Jól hallottam? Visszahúzódtam, és mélyeket lélegeztem. Közel jártam
ahhoz, hogy elélvezzek. Vissza kellett fognom magam. Ugyanakkor nem
mehettem még el, hisz épp az imént kért meg, hogy csináljam tovább.
Hogyan, kérdem én, ha ezután is így beszél?
- Ash, bébi! Megkapod, ami neked jár, édesem, attól ne félj! De most
majdnem elmentem. Nem mondhatsz nekem ilyeneket! - magyaráztam,
miközben visszasüppedtem belé.
Hogy lehet, hogy az első alkalomnál is tökéletesebbnek éreztem? Jobban
benedvesedett, mint a múltkor.
Két kezével most megfogta az arcomat, és megemelte a csípőjét, hogy
mélyebben belé tudjak hatolni. Megreszkettem a szemében égő tűz láttán.
- Csináld jó erősen, Beau Vincent!
Végképp elvesztettem a fejemet. Felnyögtem, és magamról alig tudva járt
föl-le a farkam. Ashton hangos sikolyára eszembe jutott, hogy nincs rajtam
koton. Ezért éreztem olyan forrónak és nedvesnek. Nem volt semmi közte
és köztem. A fenébe! Kihúzódtam belőle, kezemet az övére csúsztattam,
úgy vezényeltem le az orgazmusát, miközben másik kezembe fogtam a
kilövellő spermát.
Ashton Gray még megöl a végén.
 10. fejezet
ASHTON
Ashton!
Nem írtál vissza. Ez azt jelenti, hogy vagy nem kaptad meg az e-
mailemet, ami elképzelhető az itteni megbízhatatlan internetszolgáltatás
mellett, vagy valami nincs rendjén. Többször megpróbáltalak felhívni, de
bármerre járok a környéken, sehol sincs elég térerő.
Jó és rossz hírem egyaránt van aszámodra. A rossz,
hogy Catherine allergiás valami itteni növényre. Kiütést kapott, apunak
kellett vele a legközelebbi városba rohannia. Alig egy órája ért vissza. A
húgom már jól van, de anyu mindenképpen haza akar menni. Ez elvezetett a
jóhírhez. Jövök én is. Miközben e sorokat írom, javában csomagolunk.
Amint elérlek mobilon, felhívlak. Tartsd magadnál a tiédet! Hallani akarom
a hangodat! Hívd fel kérlek, Beau-t is a nevemben, azzal, hogy üzenem,
mindjárt otthon vagyok. Egy héttel korábban mehetünk súlyzózni, hogy
formában legyünk a futballedzésekre. Üzenem továbbá, hogy mellőzze a
sörivást. Jó formában akarom tudni a legjobb passzjátékosomat.
Szeretlek,
Sawyer
Hosszan bámultam a laptopom képernyőjét. Most mi legyen? Kitől
kérhetnék segítséget? Azzal a tudattal ébredtem fel ma reggel, hogy a
szüleim nekem esnek, és faggatni kezdenek, miért Beau karján hagytam el
tegnap este a templomot. Már ettől is rettegtem, ez azonban annál is
borzasztóbb volt. Kivilágosodott a mobilom kijelzője, és megszólalt a
„Tigris szeme”. Sawyer tette fel a telefonomra három hete, hogy ez legyen
az ő saját ismertetőjele. Kábultan a mobilért nyúltam, és megnyomtam a
hívásfogadás gombot, mielőtt a fülemhez emeltem.
- Halló.
- Ahhh, bébi, de jó újra hallani a hangodat! Megkaptad az e-mailemet?
Azért csak most hívlak, mert meg akartam várni, amíg felébredsz.
Nagyjából két óra, és otthon vagyunk. Megkértem aput, hogy tegyen ki a
házatok előtt. Alig várom, hogy lássalak!
 - Ööö... szia... igen, megkaptam az e-mailedet. El se hiszem, hogy mind
korábban hazajöttök.
A hangomból sütött a lelkesedés teljes hiánya, amit nem lehetett
félreérteni. Újra csönd támadt a vonalban. Tudtam, hogy Sawyer agyának
fogaskerekei vadul dolgoznak.
- Most ébredtél? Mintha nem örülnél túlságosan annak, hogy hazajövök.
Ujjongó kiáltásokat vártam vagy valami effélét.
Gyönyörű, már azelőtt gyanakodni kezd, mielőtt ideérne. Muszáj rendbe
tennem ezt! Nem állhatok Sawyer és Beau közé, hisz egész életükben úgy
szerették egymást, mint a testvérek. Soha nem tudnám megbocsátani
magamnak, ha ellentétet szítanék kettejük között. Engem magamat is
meglepett, hogyhogy az ő viszonyuk aggaszt engem, és nem Beau meg az
én kapcsolatom.
- Bocs, de csak most ébredtem - trilláztam. - Tegnap ravatalozták fel
nagyit, ma lesz a temetés. Kemény néhány nap volt.
- Hogyan, Ash, bébi? Meghalt a nagymamád? Jaj, bébi, ne haragudj!
Miért nem ezzel kezdted?
Azért nem, mert elfeledkeztem arról, hogy nem tud róla. Eszembe villant,
hogy nem válaszoltam az e- mailjére. Ahelyett, hogy neki panaszoltam
volna el nagyi halálát, Beau-hoz rohantam. Vajon lett volna köztünk bármi,
ha ehelyett Sawyernek írok, aztán anyunak segédkezem a temetési
előkészületeknél? Én akartam, hogy ez az egész így üssön ki?
- Nem olyasmi ez, amit szívesen bíztam volna e-mailre - mondtam,
remélve, hogy Sawyer hihetőnek tartja a kifogást.
- Mindjárt otthon vagyok, és rohanok hozzád. Előbb még gyorsan
átöltözöm, hogy ne kelljen visszamennem a temetés előtt. Majd én
odaviszlek kocsival. Minden rendben lesz! Hamarosan érkezem, ígérem!
Vajon hogy érezné magát, ha közölném vele, hogy máris minden rendben
van? Hogy Beau segített elbúcsúzni a nagymamámtól. Ő fogott a karjába,
amikor sírtam. Mostanra azonban elapadtak a könnyeim. Biztos voltam
abban, hogy nagyira aranyélet vár odafent. Mindig azt mondta, az Úr
megajándékozza majd egy csodás rózsakerttel, azt fogja gondozni.
- Jól vagy, Ash?
- Bocs, csak a temetésre gondoltam. Akkor előtte találkozunk.
 - Jól van. Szeretlek.
Mindig ezekkel a szavakkal tettük le a telefont. Rendszerint én mondtam
először, ezúttal azonban elfeledkeztem róla.
- Én is szeretlek - mondtam kötelességtudóan, mielőtt befejeztem a
beszélgetést.
Tényleg szerettem, ez mindig is így volt, csak éppen nem úgy, ahogyan
kellett volna. A lelkem mélyén mindig tudtam, hogy valami nincs rendjén
közöttünk. Egészen az utolsó, Beau-val töltött hetekig nem jöttem rá, mi az,
ami hiányzik a kapcsolatunkból. Beau mellett önmagam lehettem, engem
magamat szeretett. Sawyer azt a valakit szerette, akit kemény munkával
igyekeztem megteremteni, hogy a kedvére tegyek. Ha megismeri valódi
énemet, a lányt, akiről azt hitte, magam mögött hagytam a gyerekkorban,
nem is tudott volna szeretni. De nem maradhattam Beau- val. Nem
választhattam őt Sawyer ellenében, mert ezzel véget vetettem volna egy
életen át tartó barátságnak. Mikor Beau kissrác volt, Sawyer viselte gondját.
Törődött vele, megosztotta vele, amije volt. Még manapság is sok
mindentől megóvta. A múlt évben, mikor az edző ki akarta rúgni a
futballcsapatból, mert másnaposan jelent meg az edzésen, Saywer
kikönyörögte, hogy maradhasson. Megígérte, gondja lesz rá, hogy edzések
és meccsek idején színjózan maradjon. Beau-nak szüksége volt rá! Nem
állhattam kettejük közé!
Mérgemben elhajítottam a párnát, amit addig a kezemben szorongattam.
Ez kész nevetség! Én vagyok a nevetséges! Hogy engedhettem idáig fajulni
a helyzetet? Mégis, mit képzeltem? Szabadjára engedtem a Beau Vincent
iránti érzelmeimet. És nem csupán szerettem, kívántam is.
Ennél szörnyűbbet nem is tehettem volna. Azzal, hogy magamnak
akartam őt, elszakítottam volna az egyetlen rokonától, aki törődött vele.
Mostanra az egész város rajta köszörüli a nyelvét, és megvetik, amiért
elvette a Sawyer nőjét. Képtelen, ostoba helyzet, aminek én vagyok az
okozója.
- Ébren vagy, aranyom? - hallottam meg apu hangját az ajtó túloldaláról.
Felsóhajtottam. Most következik a beszélgetés, amitől annyira rettegtem,
egy értelmetlen beszélgetés, amire egyetlen szót sem lenne érdemes
vesztegetnie.
- Igen, apu, gyere csak be.
 Nyílt az ajtó, és ott állt előttem apám, homlokát ráncolva. Ezt a fajta
helytelenítést csak ritkán idéztem elő. Bejött, és megállt az ágy végénél.
Karját keresztbe fonta a mellén, és orrom megcsapta az arcszesze szaga.
Amióta az eszemet tudtam, ezt a márkát használta.
- Egész pontosan mi történt tegnap este? - tért menten a lényegre.
Ő aztán nem kerülgette a forró kását, ennyit el kellett ismernem. Felültem
az ágyamban, és visszanéztem rá. El kellett ezt valahogy
simítanom, kimagyaráznom. Ezen múlt Beau híre a városban és további
kapcsolata Sawyerrel.
- Gondolom, Beau Vincentre célzol? Mintha bizony meg kellett
volna kérdeznem. Apu úgy vonta fel a szemöldökét, mint aki azt gondolja,
ki másra.
- Igen, Ashton, rá.
Felsóhajtottam, a fejemet csóváltam, még a szemem is forgattam a hatás
kedvéért.
- Beau a barátom. Együtt nőttünk fel. A fiúm unokatestvére és legjobb
barátja. Sawyer nem volt itt, hogy átsegítsen életem legnehezebb
pillanatain, ezért Beau lépett a helyére. Szereti Sawyert, és tudja, ő is erre
kérte volna. Amellett azt is tudta, milyen közel álltam nagyihoz. Velem
együtt üldögélt a tornácon a régi időkben, és ette nagyi süteményeit. Nem
emlékszel, akkor még nem okozott általános megbotránkozást, hogy a
mamája bárpincérnő?
Óhatatlanul is keserűen csengett a hangom. Apu szemöldöke összeért a
homlokán. Nem tetszhetett neki ez a hangnem, ugyanakkor láttam rajta,
hogy a kifogásomat latolgatja. Magamban az éghez fohászkodtam, hogy el
is higgye. Egy örökkévalóságnak tetsző idő után bólintott, és mélyet
sóhajtott.
- Megértem, hogy ez az egész nehéz lehetett neked. Sawyer elment,
anyád meg én a temetést intéztük, özönlöttek hozzánk az idegenben lakó
rokonok, nem állhattunk jobban melletted. Hálás vagyok Beau-nak, hogy
észrevette ezt, és a gondjaiba vett. Ugyanakkor Beau Vincent nem az a fajta
fiú, akinek szívesen látnálak a társaságában. Sawyer unokatestvére, és ha
akkor mutatkozik, amikor Sawyer is itt van, nincs ellene kifogásom.
Ugyanakkor rosszféle, már a családja is. Az apja megérte a pénzét, az anyja
is közönséges nőszemély. Rossz híredet keltheti, ha a társaságában látnak.
Ezt vésd az eszedbe!
A legszívesebben teli torokból ráüvöltöttem volna, hogy semmit sem tud
Beau fajtájáról. Különben sem érdekelt, kifélék a szülei. A gyermeket a
szülei hibáiért elmarasztalni nem keresztényi magatartás. Hisz a Biblia, apu
mindennapi olvasmánya, is arra int, ne ítéljük meg embertársainkat és
bocsássunk meg nekik! A nyelvembe haraptam. A vér ízét éreztem a
számban, csak hogy ne kiáltsak fel haragomban.
- Ki hívott ilyen korán? - méregette apu a mobilt, amelyet a párnám
mellé dobtam le.
- Sawyer - mondtam.
Az arcán jól látható megkönnyülés tükröződött. Jobb lett volna, ha
kimegy a szobámból, mielőtt bepipulok.
- Tényleg? És hogy van?
- Épp hazafelé tart. A temetésre ide is ér.
Apu széles mosollyal fogadta a hírt, amitől görcsbe rándult a gyomrom.
- Helyes, helyes! Örülök, hogy ott lesz a temetésen. Olyan rendes fiú!
Elégedett tekintettel sarkon fordult, kiment a szobámból, és betette maga
után az ajtót. Megsemmisítő pillantást lövelltem az ajtó felé; szívem szerint
ő érdemelte volna.
Hát ezért nem engedhettem, hogy Beau iránti érzéseim teljesen
összezavarják az életét. Csak ártanék neki. Ha őt választanám, elveszítené
Sawyert. Márpedig szüksége van rokoni támogatásra. Én nem tudnám
pótolni számára ezt a hiányt. Majd megszakadt a szívem, mert tudtam, mit
kell tennem. Ugyanakkor azt is tudtam, belehalok, ha meg kell bántanom
Beau-t azért, hogy megmentsem. Ennek az egésznek én voltam az oka. Én
kutyultam össze mindent, csak mert nem tudtam magam távol tartani tőle.
Itt volt hát az ideje, hogy mindezt rendbe tegyem.
***
Beálltam az autómmal a murvás kocsifelhajtóra, mielőtt bekapcsoltam a
gyújtáskésleltetőt. Beau lakókocsija előtt csupán az ő teherautója parkolt.
A mamája nem volt otthont. Ez volt az egyedüli jó ebben a látogatásban.
Jobb volt tanúk nélkül megtenni, amit tennem kellett. Sawyer félóra múlva
beér a városba. Korábban is jöhettem volna, de meg akartam várni, amíg
apu elmegy a templomba.
Sajgott a szívem tájéka. Mellkasomra szorítottam a kezem, hogy ne
fájjon annyira. Van határa a szívfájdalomnak, amit valaki egy hét során el
tud viselni. Hát nem látja az Úr, hogy elértem ezt a határt? Csodára volt
szükségem. Keserűen felnevettem a gondolatra, hogy égi beavatkozásra
várok. Isten nem segíti hozzá a csajokat ahhoz, hogy övék legyen egy ilyen
rossz hírű srác. Beau azonban nem volt rossz belül. Nem igazán.
Egyszerűen csak mindent úgy csinált, ahogyan módjában állt. Egy
bárpincérnő nevelte fel, aki egyik férfi ágyából a másikba bújt, tekintet
nélkül a családi állapotukra. Senki nem tanította meg arra, mi a helyes, mi a
helytelen. Holott a lelke mélyén csodálatos ember volt: gondoskodó,
érzékeny, mulatságos, türelmes, megértő. Ráadásul elnéző is, márpedig ezt
az erényt nagyin kívül senki nem gyakorolta a környezetemben.
Kinyílt a lakókocsi ajtaja, és Beau jelent meg a lépcső tetején, úgy
bámult rám. Mindössze csípőre szabott farmer volt rajta. Még cipő sem volt
a lábán. Visszanyeltem gyülekező könnyeimet. Azért jöttem ide, hogy
szakítsunk, ám még mielőtt egy szót szóltam volna, majd meghasadt a
szívem. Az autóm kilincséért nyúltam, és kiléptem a murvára - az egész
olyan volt, akár egy lassított felvétel. Ahogy becsuktam az ajtót, találkozott
a tekintetünk.
Szexis mosolya eltűnt, elkomorodott. Hiszen olvasott a lelkemben,
mindig is kitalálta a gondolataimat. Gyerekkorunkban soha nem kellett
szólnom, mikor jöttem ki a sodromból. Tudta, milyen állapotban vagyok, és
nekilátott, hogy kigyógyítson belőle, még mielőtt Sawyer
beleláthatott volna a finom női érzelmek szövedékébe.
Mozdulatlanul állt ott, és nézte, hogyan lépkedek feléje, azt kívánva,
bárcsak ne kellene ezt megtennem. Most az egyszer szerettem volna én is
önző lenni, és elvenni, amire vágyom. Elfeledkezni a következményekről,
és Beau karjába vetnem magam. El akartam mondani neki, mennyire
szeretem. Az arcát csókolni ott, az ajtajuk mögött, hogy bárki, aki az
ablakukhoz nyomja az orrát, lássa. Magaménak akartam őt nyilvánítani. De
semmit sem tehettem. A mi románcunk nem végződhetett jól.
Elveszítené Sawyert. A városban elfordulnának tőle, nem csupán arról
suttognának, hogy az alma nem esett messze a fájától. Apám soha nem
fogadná el őt. Engem talán szobafogságra ítélnének, vagy elküldenének egy
bentlakásos lányiskolába. Senki nem hagyná, hogy folytassuk ezt. Nem
mondhatom el neki, miért szakítok vele. Bátrabb nálam. Talán harcolna is
értem. Elvesztené, ami kevese van ebben a húgyagyú kisvárosban, és
mindezt a nagy semmiért. A szüleim soha nem engednék, hogy a párja
legyek. El kell őt engednem! Nem az a fontos, én mit akarok, hanem Beau
jövője.
- Valami azt súgja, nem az a fajta látogatás ez, amire vágytam, amikor
megláttam a kis fehér autódat.
Feszült volt a hangja.
Erőnek erejével megpróbáltam visszafojtani a könnyeimet. Muszáj volt
ezt megtennem! Az ő kedvéért.
- Sawyer ma érkezik - mondtam elfúló hangon.
Beau hátrált egy lépést, és intett, hogy kerüljek beljebb. Félrenéztem, és
még utoljára beléptem a lakókocsijába. Tudtam, soha többé nem tehetem
ide a lábam. Még Sawyerrel sem. Nem tudnám feledni a reggelit, amin
megosztoztunk a konyhaasztalnál. Ahogy nevetgéltünk, meg amilyen
viccesen mozgott az állkapcsa, amikor rágott. Megigézve néztem, hogyan
eszik. Aztán ott volt a tegnap este. Soha nem tudnám elfelejteni ezt az estét,
vagy azt, mit műveltünk ebben a szobában. Beau szobájában. Azután a
hallban. Az ő karjaiban békére találtam. Egyszerre volt édes és keserű érzés
a tudat, hogy utoljára érhet hozzám. Mélyen magamba szívtam az illatát,
teste melegét, emlékezetembe véstem keze érintését a hasamon.
- Tudtuk, hogy eljön ez a nap, csak épp hamarább jött, mint vártuk. Sokat
gondolkoztam a dolgon, ezért kérlek, engedd meg, hogy én beszéljek vele -
mondta. - Azt hiszem, le tudom rendezni.
- Nem - hallgattattam el.
Muszáj volt, még mielőtt túlságosan elragadja a hév. Semmi értelme nem
volt itt holmi tervezgetésnek. Nem volt mit tervezni.
Megfordított, hogy szembenézzek vele, és lesimította a hajamat.
Tehetetlenül tűrtem, hogy fölém hajoljon, és ajka az ajkamra tapadjon.
Tudtam, hogy le kellene állítanom, ehelyett mohón visszacsókoltam.
Mélyet sóhajtott. Felmorajló mellkasától elgyengült a térdem. Behunytam a
szemem, és ellöktem őt magamtól.
 - Nem maradhatok veled, Beau! - Nem nyitottam ki a szememet. Nem
akartam látni az arcát, mialatt kimondom a szavakat, amelyekről tudtam,
hogy ki kell őket mondanom. Belehaltam volna! Nem szólt és nem nyúlt
hozzám. Tudtam, arra vár, hogy befejezzem, amit elkezdtem. Mély levegőt
vettem. - Szeretem Sawyert - mondtam remegő hangon. - Nem akarom
megbántani. Ne haragudj!
Annyi mindent akartam volna még mondani. Annyi mindent soroltam el
magamban idefelé jövet, de a torkomban képződött
gombóc megakadályozott a folytatásban.
- Jó - mondta, csaknem suttogva.
Lassan felemeltem a fejem, és az arcába néztem.
Nem egészen ezt a választ vártam tőle. Elakadt a lélegzetem, ahogy
megláttam az arckifejezését. Egyáltalán nem látszott rajta, hogy
megbántódott volna. Még csak zaklatottnak se tűnt. Inkább... mintha unta
volna ezt az egészet. Amíg én a legszívesebben taknyosra bőgtem volna
magam, ő haláli nyugalommal fogadta a hírt. Nem volt mese, összetört a
szívem.
Lehetséges, hogy ilyen keveset jelentett neki a mi dolgunk? Hisz azt
mondta, szeret! Ugyan miért hazudott volna? Néztem, amint előveszi a
mobilját, és sms-t ír valakinek. A legszívesebben ráordítottam volna, hogy
mutasson már valamiféle érzelmet. Mutassa ki, hogy szeret. Mondja, hogy
ez neki is nehéz. Éppenséggel harcolhatott is volna értem.
Aztán rám emelte mogyoróbarna szemét.
- Muszáj lebonyolítanom egy hívást. Ha ez minden, amit közölni akartál.
Az ajtó felé intett, mintha arra kérne, hogy távozzam. Kábán, egyetlen
szó nélkül tántorogtam el mellette. Még csak el se köszönt tőlem.
 11. fejezet
BEAU
Abban a pillanatban, amint meghallottam, hogy Ashton beindítja a
motort, a falnak hajítottam a mobilomat. Darabokra esett szét a padlón.
Ilyen, amikor összetörik valami vagy valaki. Volt, nincs, fene bánja.
Annyira bíztam Ash szerelmében! Noha soha nem mondta, hogy szeret,
pokolian biztos voltam abban, hogy engem akar, nem a tökéletes,
pallérozott unokafivéremet. Soha eddig nem gyűlöltem Sawyert, most
azonban igenis meggyűlöltem! Gyűlöltem, amiért elveszi őt tőlem. Amiért
az irányítása alatt tartja. Amiért Ash őt szereti, és nem engem.
Üvöltés töltötte be a helyiséget, alig ismertem önnön acsargó
kiáltásomra. Képtelen leszek ezen a helyen maradni! Hogyan tudnám
elviselni akár a látványukat is?
Hogyan tűrhetném el, amint az iskolában Sawyer megérinti Asht?
Megfogja a kezét? Vagy, nagy ég, szájon csókolja? Érdekli Ashtont
egyáltalán, hogy összetörte a szívemet? Vagy az egész csak játék volt a
számára? Kurta időtöltés a város fekete bárányával, amíg őkegyelmessége
távol van.
- A fene vigye el, Ash!
Megszólalt agyonnyomorított mobilom. Pánikba estem. Talán ő az, talán
mégis meggondolta magát. Odarohantam, és az akkuval
szerencsétlenkedtem, hogy a helyén tartsam, amíg megnyomom a
hívásfogadás gombot, ami csak sokadjára jött működésbe. A kijelző sötét
maradt.
- Halló.
- Találd ki, ki jött haza hamarább, hogy elcipelje a lusta seggedet az
edzőterembe! Kora reggel súlyt szeretnék emelni veled! - hallottam meg a
vonalban Sawyer csiporgó hangját.
Vissza kellett fognom magamat, ne vágjam megint falhoz az átkozott
masinát. Most mit mondjak neki? Hogyan tegyek úgy, mintha örülnék a
hazajövetelének?
- Beau? Te vagy az?
 - Igen, itt vagyok.
- Mi ütött belétek? Miért nem tud senki örülni annak, hogy hamarább
érkezem haza?
Igyekeztem elfojtani a halvány reménysugárt, ami felcsillant a szavai
nyomán. Nyilván nem Ashtonra gondolt.
- Biztos vagyok abban, hogy a te. hogy Ash örül az érkezésednek.
Reméltem, nem veszi észre, hogy nem neveztem Ashtont a barátnőjének.
Egyelőre nem álltam készen arra, hogy ezt elfogadjam. Felsóhajtott.
- Nem, valami bánthatja. Most értesültem csak a nagymamája haláláról.
Apám, itt kellett volna lennem mellette! Gondolom, ezért nem a régi, én
meg önző alak vagyok, amiért azt kívánom, hogy odalegyen az örömtől, ha
meglát. Találkoztatok? Jól van?
Óvatosnak kellett lennem. Elvégre is Ash döntött. Ami nem jelentette azt,
hogy nem bírhatom rá a döntése megváltoztatására. Addig azonban
védenem kell.
- Igen, jócskán kiborult. Párszor egymásba botlottunk. Egyszer, amikor
bepiáltunk Nicole-lal, ő vitt haza minket. Tegnap meg én is elmentem a
templomba, hogy lerójam a végtisztességet a nagymamája előtt. Mindig jó
volt hozzám, hálás vagyok ezért.
- Kösz, haver - sóhajtott fel Sawyer. - Hálás vagyok, hogy te is jelen
voltál a felravatolozásnál. Képzelem, milyen sokat jelentett ez Ashnek.
A falba vertem az öklömet. Nem kértem a hálájából. Nem érte tettem.
- Akkor a temetésen találkozunk? - kérdezte.
Nem, arra végképp nem álltam készen, hogy együtt lássam őket. Ha
látom, amint Sawyer hozzáér, még őrjöngeni kezdek a temetésen.
- Valami dolgom akadt. Tegnap ott voltam, megtettem, amit tehettem,
most menj csak el te.
- Rendben. Hát akkor még egyszer köszönöm. Holnap reggel súlyzózunk.
Komolyan mondom. Le kell dolgoznod a sörhasadat!
- Jó, holnap találkozunk.
A kávézóasztalra dobtam a mobil tört darabjait. Muszáj volt
meggondolnom, hogyan legyen tovább; tervet kellett készítenem. Vajon
mindent elcsesztem, amikor hagytam elmenni Ashtont? És ő valóban ezt
akarta, nem azt, hogy megállítsam? Ashton Gray a végén tényleg az
őrületbe kerget.

ASHTON
- Ugye, mondtad Sawyernek, hogy meghívjuk estére vacsorára? - állt
meg apu a szobám ajtajában.
A temetésről hazatérve egyenesen a zuhany alá álltam, hogy ott végre
kisírhassam magam. Miután már csak hideg víz folyt, megszárítottam a
könnyeimet, és igyekeztem összeszedni a gondolataimat. Vajon mit szólna
mindehhez nagyi? Azt mondaná, hogy kövessem a szívem szavát? Netalán
a jelen döntésemmel értene egyet? Visszagondoltam arra, hogyan reagált
Beau a szavaimra. Mégis, mit vártam tőle? Vesse magát zokogva a lábam
elé? Örülnöm kellene, hogy ilyen jól kezelte a dolgot. Semmi szükség arra,
hogy őt tovább bántva növeljem a saját bűntudatomat.
- Igen. Hatra itt lesz - ültem fel fektemből.
Apu láthatóan elégedett volt a válasszal.
- Ezen a nyáron nagyon el voltál zárva a világ elől. Őszintén örülök, hogy
Sawyer újra itthon van.
Kikényszerítettem egy mosolyt, hogy apu ne sejtsen semmit. Kiment, én
pedig betettem utána az ajtót. Visszafeküdtem az ágyamra, felbámultam a
plafonra, és közben azon tépelődtem, vajon hogyan fogok tudni
szembenézni Sawyerrel, most hogy ekkora bűntudat terhe nyomja a
vállamat.
Szerettem őt, bár a tetteim az ellenkezőjéről vallottak. Az volt csak a
gond, hogy nem szerelemmel szerettem. Korábban azonban nem jöttem rá,
hogy másfajta érzések is létezhetnek egy fiú iránt. Sawyert tiszteltem és
becsültem. Aranyos volt és törődő. Soha nem kellett volna attól tartanom,
hogy elhagy vagy megbánt. Lehetetlen is volt őt nem szeretni. Sajnos
azonban a barátnője maga volt az álság és hamisság. Megérdemelte volna,
hogy a tudtára adjam, megjátszom magam miatta, de hát hogyan
magyarázhattam volna el neki, hogy másnak mutatom magam, mint
amilyen vagyok, az ő kedvéért, a szüleim meg az egész rohadt város
kedvéért? Különben egy szót sem kell mondanom. Egy kisvárosban hamar
terjed a szóbeszéd. Anyám teljesen odalesz, apám meg kikel magából.
Mindkettejüknek bánatot okozok, és ugyan, miért? Egy olyan alakért, aki
totál közönyösen vette, hogy szakítani akarok vele. Nekem megszakad a
szívem, neki meg sms-ezni szottyan kedve! Gondolom, Nicole-nak.
Egészen rosszul lettem a gondolatra, mikor elképzeltem őket újra együtt.
Vagy ezredszer vettem fel a mobilom azóta, hogy otthagytam Beau-t,
hátha küld egy sms-t. Persze semmi értelme nem volt, hisz miért is küldene.
Láttam, hogyan nézett rám. Nem fog ő értem küzdeni. Nem is lett volna
miért. Mielőtt én ellöktem őt magamtól, arra készült, hogy Sawyer elé
álljon, és tudhatta, hogyan fog az unokafivére reagálni erre. Nem lehet,
hogy csupán az én lelkifurdalásomat igyekezett enyhíteni? Hogy valójában
jó kibúvó volt ez arra, hogy kimásszon egy kellemetlen helyzetből? Netalán
rájött, hogy nem is belém volt szerelmes, csupán egy elképzelt, ideális
Ashbe? Könnyek gyülekeztek a szememben. Mellkasomig húztam fel a
térdemet, ráhajtottam a fejem, úgy sírtam hangtalanul. Többé semmi nem
lesz ugyanaz. Tönkretettem a lelki nyugalmamat. A szívem eztán örökké
azé lesz, akinek nincs is rá szüksége, Sawyer pedig olyanra fecsérli majd a
szerelmét, aki ezt nem érdemli meg. Többet érdemel egy barátnőnél, aki
más után ácsingózik.
Megszólalt az ajtócsengő. Az ágyamon ülve hallgattam, hogyan engedi
be apám Sawyert, és hogyan kezdenek el beszélgetni. Könnyeimet letörölve
a fürdőszobába siettem, hogy rendbe szedjem magam. Ha lemegyek a
földszintre, Sawyernek nem szabad észrevennie, hogy valami zűr van.
***
- Tudjátok mit, öntsünk tiszta vizet a pohárba! Ash, te hetek óta nem
láttad Sawyert. Menjetek, kapcsolódjatok ki egy kicsit! Tudom, alig
várjátok, hogy m ag atokra m aradj atok.
Alig ismertem apámra. Máskor csak nagy nehezen engedett el minket
szigorú felügyelete mellől, az elülső tornácnál tovább csak ritkán
mehettünk. Most meg arra biztatott minket, hogy menjünk el szórakozni,
érezzük jól magunkat. A jelek szerint jobban aggasztotta Beau, mint hittem
eddig. Meg is volt erre minden oka. De az is lehet, hogy szülői ösztön
vezérelte.
Sawyer felállt az asztal mellől, a tányérjával és a poharával a kezében.
Nem csupán az asztalt takarította le maga után úriember módjára, de el is
mosogatta az általa használt edényeket és evőeszközöket. Samantha Vincent
jól nevelte a fiát. Legalábbis anyám ezt szokta mondani róluk.
 - Köszönöm szépen mindkettőjüknek a vacsorát. Fenséges volt!
Sawyer a szüleimre mosolygott, aztán felém fordulva kacsintott, mielőtt a
mosogatóba rakosgatta az edényeket. Nem volt olyan magas, mint Beau.
Korábban soha nem figyeltem fel erre. Sok mindenben hasonlítottak, mégis
annyira különbözőek voltak. Sawyer olyan hosszúra növesztette sötétbarna
haját, hogy a vállát verte, és felkunkorodott a végén. Az ajka nem volt
olyan telt, mint a Beau-é, a válla viszont szélesebb volt. Mindig
eltréfálkoztak azon, hogy futballban Sawyer a jobb, de ha oda kell sózni,
Beau üt nagyobbat. Anyámra pillantottam, aki azzal a bamba, boldog
mosollyal mosolygott, amit Sawyer közelében szoktam észlelni rajta. Ez
csak tovább növelte a bűntudatomat. Ha Beau-val maradtam volna, soha
nem mosolygott volna így.
- Milyen jó fiú vagy! - dicsérte meg most is.
Ma este vagy századszor mosolyra igazítottam az arcomat, és
bólintottam. Sawyer mellém lépett, és megfogta a kezemet.
- Tizenegyre hazahozom, uram - mondta apámnak.
- Á, ne izgassátok magatokat az idő miatt! Gondolom, rengeteg
beszélnivalótok van.
Sawyer szemlátomást ugyanúgy meglepődött ezen az új hangon, mint én.
Ha nem tudtam volna, mi áll a dolog mögött, azt hihettem volna, apu bevett
egyet anyu nyugtatóiból.
Abban a pillanatban, ahogy Sawyer magára csukta csillogó-villogó, alig
egyéves Dodge teherautójának az ajtaját, megfogta a kezem, és maga mellé
húzott. Minket bezzeg nem akadályozott semmiféle sebváltó!
- Egek, mennyire hiányoztál! - suttogta, mielőtt megfogta az arcomat, és
puhán szájon csókolt.
Ugyanolyan kellemes volt a csókja, mint ahogyan emlékeztem rá. Édes,
finom és nagyon, de nagyon kellemes. Megborzoltam sűrű haját, és
megpróbálkoztam újonnan tanult fogásaim egyikével-másikával, hogy
lássam, átélem-e azt a földindulásra hajazó érzést, amit Beau mellett.
Sawyer sóhajhoz hasonló hangot hallatott, aztán a derekamra csúsztatta
mindkét kezét, hogy közelebb vonjon magához. Tehetett azonban bármit, a
csókja továbbra is csak... kellemes maradt.
 Végül elhúzódott, nehezen szedte a levegőt, és homlokát az enyémhez
szorította.
- Hú, ez olyan volt.
Mosolyogva hallgattam, azt kívánva, bárcsak igazat adhatnék neki.
- Ha még egy hetet távol kell maradnom tőled, hát belehalok - folytatta. -
Szeretem a családomat, de azt hiszem, komoly Ashton-megvonási
tüneteknek néztem volna elébe.
Bensőmet kegyetlenül rágta a bűntudat. Könnyek gyűltek a szemembe, s
fejemet Sawyer mellkasára hajtottam. Olyan jó ember ő!
- Ash, valami itt nagyon nem stimmel! Már a vacsoránál is éreztem.
Olyan szomorúnak látszottál, és a szüleid is valahogy másmilyenek.
- Nagyi elvesztése mindhármunkat megdöbbentett. Nagy csapás ez
mindannyiunknak. Apu szerintem benyakalhatott valamennyit anyu
nyugtatóiból, mert elismerem, furán viselkedik. Én pedig igyekszem bírni
erővel. Ne haragudj! Lehangoló lehet a társaságom, te pedig csak most
érkeztél haza.
- Semmi gond. Megértem - szorította meg a vállamat.
Kifarolt a kocsifelhajtónkról, és elindult a házuk felé. A végcél a
Pocsolya lesz, ez világos volt, hisz az néptelen, biztonságos hely. Sawyer
ott majd minden bizonnyal felhívja a papáját, és elmondja, hol vagyunk,
csak hogy lefedezze magát. Őt aztán nem kapják rajta, mialatt leparkolva
kamatyol a kocsijában! Hisz az ártana a jó hírének, azt pedig
nem engedhetjük meg magunknak. Szinte érezni véltem a gúnyt a
hangomban, ahogyan ezt magamban végiggondoltam. Behunytam a
szemem, hogy némán megrójam magam. A rossz kislány visszamegy ugyan
a ketrecébe, de nem adja meg magát olyan könnyen.
***
Lassan, zötyögve haladtunk előre a földúton. A Pocsolyánál nem volt
világítás. A teherautó lámpájának fényében különböző állatok inaltak félre
az utunkból. A fával szegélyezett ösvény végén, a tónál holdfény táncolt a
víztükrön. Sawyer leállította a motort, aztán felém fordult.
- Igazán sajnálom, hogy nem voltam itt, Ash. Iszonyú lehetett nagyi
elvesztése. Haragszol rám, amiért nem voltam jelen?
 Pont erre volt szükségem; Sawyer
tökéletesenmegalapozatlan bűntudatára. Utolsó féregnek éreztem magam.
- Természetesen a legkevésbé sem haragszom, Sawyer. Bárcsak derűs,
vidám barátnőhöz tértél volna vissza! Nem ezt érdemled.
Megveregette a térdemet. Közben megnéztem magamnak a kezét. Nem
volt olyan széles és lebarnult, mint a Beau-é.
- Nincs semmi baj. Tudom, hogy a régi Ash újra visszatér, ha túl leszel a
gyászodon.
Elhallgatott. Rásandítottam. Kis ránc jelent meg a homlokán. Valami
mégis zavarhatta. Kiskoromtól ismertem, és ismertem ezt a tekintetet is.
- Néhány hölgy, aki jelen volt a gyászszertartáson, szóba hozta, hogy
kézen fogva mentetek Beau-val a templomban - nevetett fel erőltetetten. -
Nekik szemet szúrt, és úgy érezték, nekem is tudnom kell róla.
Nem estem pánikba, ehelyett feldühödtem. Ostoba, minden lében kanál
nyanyák! Hogy tudtam, hogy ez lesz! Mindenki ezzel traktálja majd
Sawyert, és megkezdődik Beau befeketítése. Mintha bizony szüksége lenne
rá, hogy még jobban megszólják, mint jelenleg. A legszívesebben
felüvöltöttem volna mérgemben, de mély levegőt vettem, hogy
lecsillapodjak, és magamban visszafelé kezdtem számolni tíztől egyig. Ez
általában hatni szokott. Mikor úgy éreztem, meg tudok már nyugodtan
szólalni, azt mondtam, ami először az eszembe jutott.
- Gyerekkorunkban Beau ugyanolyan közel állt hozzám, mint te.
Ugyanolyan gyakran ült nagyi tornácán, akárcsak te magad.
Ugyanúgy ette nagyi süteményeit és kártyázott vele, mint te. A
nagymamám hozzátartozott a gyerekkorához. Már a jobbik részéhez,
amiben neki nemigen volt része. Tudta, hogy nem vagy itt, és hogy milyen
mélyen lesújt engem nagyi halála. Ezért a templomban megkérdezte,
kimentem-e a koporsóhoz. Azt mondtam, még nem, és nem is vagyok
biztos abban, hogy lesz hozzá elég erőm. Ekkor ajánlotta fel, hogy odakísér.
Gondolom, meglátta a félelmet a szememben, ezért fogta meg a kezem.
Együtt járultunk a koporsó elé. Ott elengedte a kezem, és megvárta, amíg
elbúcsúzom a nagymamámtól. Aztán újra kézen fogott és kivezetett a
templomból, mert, akárcsak te, tudja, milyen vagyok, amikor kikelek
magamból. Túlontúl is ismeri az egykori kislányt ahhoz, hogy megsejtse,
nem akartam ott, mindenki szeme láttára összeroppanni, és elviselni, amint
körém sereglenek.
Pár percig csendben ültünk.
Kihallottam a dühöt a hangomból, nyilván ő is.
- Emlékeztess, hogy megköszönjem neki, amiért vigyázott a barátnőmre.
Lekötelezett vele. Épp ideje volt, hogy rájöjjetek, milyen jó barátok
voltatok életetek nagy részében. Mindig volt egy kis lelkifurdalásom, amiért
ez a barátság félbeszakadt.
A továbbiakban a lelkifurdalását ecsetelte hosszan. A legszívesebben
hazamentem volna, hogy elbújjak a takaróim alá. Túl sok volt ez nekem
egyszerre. A bűntudat, a harag, a frusztráció, a gyász: félő volt, hogy együtt
az őrületbe kergetnek.
 12. fejezet
ASHTON
Megindultunk a tűzrakás felé. Úgy döntöttem, nem mondom el
Sawyernek azt a múlt heti ostoba közjátékot a beszívott Ryannel. Túl
voltam rajta, és nem is ütött ki a végén olyan rosszul. Az nem volt ugyan
kellemes, amikor Ryan fogdosott, de ezután mentünk el biliárdozni Beau-
val. Belesajdult a szívem, amikor eszembe jutott, hogyan vigyorgott rám a
biliárdasztal túloldaláról, miközben én lökéshez készülődtem. Annyira
hiányzott!
A tisztás felé közeledve többen is megállították Sawyert, és üdvözölték
idehaza. Mindenki a futballról beszélt. Mosolyogva, türelmesen várakoztam
ilyenkor, miközben a szemem egyre Beau-t kereste a bulizók között. Nem
láttam, amióta köszönés nélkül távoztam a lakókocsijából. Azóta minden
áldott este magam mellett tartottam az ágyban a mobilt, hátha felhív vagy
küld egy sms-t. De hiába vártam. Rettegéssel töltött el a gondolat, hogy
minden visszazökkenhet a régi kerékvágásba. Ha nem is lehetek vele úgy
együtt, ahogyan szeretném, legalább ne veszítsek el mindent. Idővel már
nem haragudtam annyira, amiért olyan közönyösen elengedett. Egyszerűen
csak látni akartam. Beszélni vele. Látni, hogy rám mosolyog.
- Gyere, ott van Beau és Nicole - mondta hirtelen Sawyer.
Kezét a hátamra csúsztatva focisták kis csoportjához vezetett, akik a
barátnőikkel együtt elkülönültek a többiektől. Több teherautó hátulján
ültek, meg három kivénhedt traktorkerékgumin, amelyeket az évek során
hordtak ide. Kis tűz ropogott a kör közepén, meleg fénybe vonva az
arcokat.
- Saywer! Hát visszatértél, apám! - vigyorgott rá Ethan Payne az egyik
plató hátuljáról.
Brooke Millery bújt hozzá szorosan, s most üdvözlésül felénk lengette
babarózsaszín körmeit. Tavaly tavasszal szakítottak, de a jelek szerint újra
összejöttek, vagy legalábbis ebbe az irányba tartottak. A csaj mindkét lábát
Payne ölében nyugtatta, a srác keze meg az ő combjai között járt.
- Gyere, ülj le közénk! Mondd el, hogyan akarsz állami bajnoksághoz
juttatni minket - kapacitálta Toby Horn is.
 - Nem nekem köszönhetitek a legutolsó állami győzelmet - emlékeztette
Saywer, miközben a teherautónak támaszkodott, és engem is maga mellé
húzott.
Toby hátvéd volt. A tavalyi állami bajnokságon elfogott egy passzt, majd
miután kicselezett két szerelőjátékost, kibulizta a meccs kimenetelét eldöntő
mezőnygólt. Ez a siker jelentős hírnevet hozott a számára, ami
megmagyarázta, miért ült az ölében Kayla Jenkins, a mazsorettek vezetője.
Tavaly még Beau-ra hajtott, de úgy látszik, azóta továbblépett.
- Szentigaz - szólt közbe Ethan. - Úgy vélem, az edzőnknek csatárként
kellene beállítania a hátvédsztárunkat.
- Egyetértek - mondta Saywer.
Tovább beszéltek a futballról, de én már nem tudtam figyelni, hisz Beau
ott ült, szemtől szembe velem. Minden akaraterőmre szükségem volt, hogy
ne nézzek rá. Mosolyogtam, és igyekeztem nem merevnek látszani, noha
kényelmetlenül éreztem magam, mivel Sawyer átkarolta a derekamat.
Miközben beszélt, időnként lehajolt, és megcsókolta a halántékomat.Valami
villámtámadásról is hallottam, meg arról, hogy növelni kellene az
edzésidőt. Dacára ennek, legfőképpen arra koncentráltam, hogy véletlenül
se pillantsak Beau felé.
- Hé, Ashton, ébresztő! - tört be a gondolataim közé Kayla hangja.
Felkaptam a fejem, és egyenesen ránéztem. Mintha valamiféle válaszra
várt volna.
- Ööö... nem jól hallottalak, bocs - szabadkoztam, és éreztem, hogy
elpirulok.
Felvihogott, és hosszú, vörös tincsét csavargatta az ujjával.
- Azt kérdeztem, nem akarsz-e te is jelentkezni a lelkesítő pomponlányok
közé. Idén a csapat irányítója talán elfogadna, ha kegyeskednél elvállalni
ezt a szerepet.
A lelkesítők azok a pomponlányok voltak, akik egy meghatározott
játékos számára gondoskodtak nyalánkságokról a meccsek idején. Úgy
mellesleg a tanulásban is segítették őket, és ebédidőben pizzát vitettek
számukra a suliba. Nem hiányzottak a műsorból olyan nem hivatalos
szolgáltatások sem, mint a hátmasszázs és egyéb „tevőleges” buzgólkodás.
A kezdő játékosok maguk választhattak, a többi játékos nevét meg kalapba
rakták, onnan húztak a csajok.
- Ööö. miért ne - motyogtam.
Sawyer felkuncogott.
- Akkor Ash az én lelkesítőm lesz.
Kayla mosolygott ugyan, bár inkább látszott haragosnak, mint
jókedvűnek.
- Az idén minden lányt két játékos mellé jelöljük ki. Így még egy
srácnak a gondját kellene viselned. A fiúk még nem választottak, de kétlem,
hogy bármelyik merne téged megjelölni, hiszen már Sawyeré vagy. Húznod
kellene egy nevet.
Nicole felnevetett, én pedig menten felneszeltem, felkészülve egy durva
megjegyzésre.
Gondolkodás nélkül a hang irányába fordultam, de nyomban azt
kívántam, bár ne tettem volna. Beau a földön ült lábait szétvetve, és egy
traktorguminak támaszkodott.
Farmerbe bújtatott, izmos lábszárai között Nicole gubbasztott. Egyik
karját Beau nyaka köré fonta, a másikat a térdén nyugtatta. Könnyebben
vettem volna, ha feláll, és hasba öklöz vagy alaposan eltángál. Még ez is
elviselhetőbb lett volna annál, ahogyan most elszorult a szívem erre a
látványra.
Beau visszanézett rám. Mindazok után, ami történt közöttünk, reméltem,
hogy valami halvány nyoma marad a. nem is tudom, minek. Valaminek. De
tökéletesen közönyös maradt. Mintha ez a két hét álom lett volna, nem
valóság. Nagyot nyeltem, mert gombóc képződött a torkomban.
- Tudod, Ashton, soha nem értettem, mit csinálhatsz olyan jól, amivel
ilyen szoros pórázon tartod Sawyert. Úgy látom, valamiféle titkos
képességet rejtegetsz előlünk.
Nicole-nak most is nehezen forgott a nyelve, megint jócskán felönthetett
a garatra, mindamellett elég hangosan beszélt ahhoz, hogy mindenki hallja,
ne csak a mi kis társaságunk. Görcsbe rándult a gyomrom. Istenem, csak ki
ne dobjam a taccsot!
- Nem egyvalamit tud ő, Nic. Bármihez kezd, jól csinálja. - Sawyer
hangja most is ugyanolyan nyugodtan, kedvesen csengett, mint mindig.
 - Azt azért kétlem - acsargott Nicole. - Te meg elfelejtetted, mi a jó.
Ezt hallva Sawyer megfeszült, és szorosabban karolt magához, mintha
ezzel is védeni próbálna. Mindig is érdekelt, mit műveltek ezek ketten
hetedikben. Még féltékennyé is tett; ugyan, mit tudhat Nicole Sawyerről,
amit én nem. Másfelől meg Sawyer akkora tisztelettel bánt velem, hogy a
csóknál soha nem jutottunk tovább. Azt gondoltam, ő is szűz, mint én - nos,
az utóbbi múlt időben értendő.
- Dugulj el, Nicole!
A mondat nem Sawyer szájából hangzott el, Beau mélyebb hangja adta ki
az ukázt. Nicole újra felvihogott, és előrehajolt, hogy melltartó nélküli
cicijét Sawyer elé tárja.
- Nem emlékszel, milyen jól mulattunk együtt, Saw? Húú, de jóó muri
volt! - mondta akadozó nyelvvel.
- A pokolba is, fogd be már a szádat! - mordult fel Beau haragosan,
eltaszítva magától a lányt.
Igazából bánthatott volna, hogy a fiúm nem olyan tapasztalatlan,
amilyennek hittem. A tény, hogy Nicole-lal szemben nem tudta
megtartóztatni magát, ami velem szemben cseppet sem esett nehezére,
szintén sérthetett volna, de nem érdekelt. Semmi mást nem éreztem, mint
megkönnyebbülést, amikor Beau ellökte magától a csajt.
- Mi az? Nem tudod lenyelni, hogy a kis kuzinod előbb megkapott, mint
te? Hmmm. ne légy féltékeny, bébi! Ma este csak te nyúlhatsz a bugyimba -
dorombolta Nicole, ami azonban ittasan akadozó beszéde mellett inkább
nyögdécselésnek hatott.
Saywer kilépett a hátam mögül, és karon fogott, hogy elvezessen.
Magamon éreztem Beau tekintetét, én meg visszanéztem rá. Egy futó
pillanatra azt a Beau-t láttam magam előtt, akiről azt hittem, szeret. Ahogy
szórakozottan ellökte magától Nicole- t, szomorú nézése értésemre adta,
mennyire nehéz a szíve. Le nem vette rólam a szemét, mialatt Sawyer a
pekándió ligetbe kormányzott. Az a fajta fájdalom ült a szemében, ami az
én álmaimat is kísértette. Még egy utolsó bús pillantást vetettem feléje,
mielőtt a fiúm a fák árnyékába terelt. Ide nem hatolt el a tűz fénye, sem a
lárma. A holdvilág átkandikált a faágak között, elég világosságot
szolgáltatva, hogy ne menjünk neki egy fának vagy egy lehullott gallynak.
 - Ash, ne haragudj! - vont a karjába Sawyer, mikor a kocsijához értünk. -
Rosszindulatú csaj ez. Nem is tudom, miért jártam vele annak idején. Beau
is jobban tenné, ha dobná.
Úgy csókolta meg a fejem búbját, mintha vigaszra szoruló kisgyerek
lennék. Nem volt épp sírhatnékom, az azonban érdekelt, hogyan is volt ez
Nicole-lal. Oly sokáig hittem bűntelennek Saywert. Eddig abban voltam,
hogy én vagyok kettőnk közül a fékezhetetlen, holott nem is volt igaz.
- Lefeküdtél vele? - szegeztem mellének a kérdést.
Bűntudatos kifejezés jelent meg az arcán, ami mindent elmondott.
Kezébe vette az államat.
- Ash, olyan régen volt ez. Ő volt az első barátnőm, és bár tizenhárom
éves létére igencsak bevállalós csaj volt, azért még nagyon fiatalok voltunk.
Természetesen nem feküdtünk le.
- Valamit csak kezdtetek egymással. Hozzám alig érsz, nekem azonban
nagyon úgy tűnik, hogy Nicole-lal nem csak csókolóztál.
Sawyer a homlokát ráncolta. Nem számított arra, hogy hangot adok az
érzéseimnek. Máskor, ha felhúzta magát, én voltam, aki nyugtatgattam.
Mindig nagyon vigyáztam, nehogy megharagítsam. Most azonban nem az
volt a mantrám, hogy megkönnyítsem az életét. Nos, a színjátéknak ez a
része legalábbis véget ért. Többé nem fogom lapogatni a hátát, hogy
nyugodjon le.
- Ashton, hoztam pár rossz döntést Nicole-lal kapcsolatban. Ő vitt bele
ezekbe a dolgokba, én meg beadtam a derekamat. Veled azonban minden
más. Te jó vagy. A mi kapcsolatunk nem a szexről szól. Hogyan szerethetsz
valakit úgy, hogy nem vágysz rá? Hisz emberből vagyunk! Az isten
szerelmére, Sawyer is kamasz, benne is dolgoznak hormonok!
- Rám akkor nem úgy nézel? Nem találsz elég vonzónak? Tudom, nem
olyan jó az alakom, mint Nicole-nak, és nem fogok szépségversenyt nyerni
sehol, de ha szeretnél, akkor a velem való szexet sem tartanád annyira
viszolyog tatónak.
Három hete még nem lett volna bátorságom ilyesmit vágni a képébe, de
Beau hihetetlenül megváltoztatott. Sawyer arckifejezése a sokk és a zavar
keveréke volt.
 - Ashton, én tisztellek téged. Rászolgálsz erre a tiszteletre. Minden
megvan benned, amire csak vágyhatnék. Nem csupán egy csaj vagy a sok
közül, akivel kiszórakozom magam a gimis éveim során. Egy napon majd
feleségül szándékozlak venni.
Hogy feleségül akar venni? Mi a fene! Szent Habakuk!
Döbbent arcomat látva elmosolyodott.
- Szeretlek, Ashton! Örökre magam mellett akarlak tudni. Rettentően
vonzónak talállak. Csak épp nem akarom, hogy leendő hitvesem egy
teherautó platóján veszítse el a szüzességét.

BEAU
Baromság, láttam az arcán, hogy nem boldog. A pokolba is, olyan
feszülten állt ott, miközben Sawyer átölelte, hogy nem lehetett nem
észrevenni. Csaknem az eszemet vesztettem ettől. Borzasztó volt, hogy
ennyire feszélyezett a jelenlétemben. Aztán Nicole kinyitotta azt a lepcses
száját, ami még inkább kihozta a sodrából. Szívesen hittem volna, hogy
megérdemli, de sehogyan sem sikerült. Nem stimmelt ez az egész.
Ott rontottam el, hogy nem vontam kérdőre, amikor utoljára nálam járt.
Az az ostoba büszkeségem volt az oka, hogy hagytam elmenni. Az egészet
alaposan elkúrtam.
- Ne légy olyan undok! - dőlt a karomra Nicole.
Különben a földre hanyatlott volna. Megragadtam a vállánál fogva, és
lenyomtam a mögöttünk lévő kerékgumira. Önerőből képtelen volt már
megállni a lábán, én pedig nem akartam magamon érezni a kezét. Ash
pillantása, ahogy rám nézett, minden pontot beszennyezett a testemen,
amelyhez Nicole hozzáért. Szerettem volna minél távolabb tudni őt
magamtól.
- Mi folyik közted és Ash között? - Kayla kérdése kiragadott érzéseim
viharából.
Szembenéztem fürkész tekintetével. A fenébe! A nők mindent
észrevesznek.
- Semmi, az égvilágon semmi.
Kétkedve vonta fel a szemöldökét.
 - Hmm. hiszi a piszi - emelte szájához piros műanyag poharát.
Mindig is többet okvetetlenkedett a kelleténél.
- Haza tudnád vinni Nic-et? - fordultam Ethanhez, tisztes távolságba
húzódva a csajomtól, nehogy letapizhasson.
- Miért ne - vont vállat Ethan. - De ha rám vetné magát, ugye, nem rúgsz
seggen holnap?
- Bah, érezd csak jól magad.
Vigyorogva csóválta a fejét. Nem vártam meg, miféle ostoba
megjegyzések telnek még tőle.
A teherautóm felé indultam. Nem volt itt tovább maradásom. Csak azért
jöttem különben is, hogy őt lássam. Egyedül ezért próbáltam elviselni
Nicole-t és Sawyert. Rohadtul hiányzott! Elmenőben még olyan szomorú,
reménykedő tekintetet vetett rám, hogy bennem is újraéledt a remény, hátha
még nincs vége mindennek. Hátha van még esélyem.
 13. fejezet
ASHTON
A gimi parkolója szinte teljesen üres volt. Mindössze néhány autó
dekkolt itt. Sawyer és Beau teherkocsiját egyaránt felismertem. Úgy látszik,
mindketten edzésen vannak. Több mint egy órája halogattam, hogy
hazamenjek. Sawyer javában súlyzózott, és nem válaszolt az utolsó sms-
emre. Csak haza ne kelljen mennem, gondoltam. A nagynéném, Caroline,
meg a lánya, Lana, tegnap este megszállta a házunkat. Nem lehetett tudni,
meddig maradnak. Nolan nagybátyámat rajtakapták, amint a fénymásolón
hentergett a titkárnőjével, ezért menekült hozzánk Caroline nénikém
georgiai otthonukból. Mi voltunk az „egyedüli támasza”. Hát nem égi
szerencse? Caroline néni fűnek-fának elsírta a bánatát, aki csak hajlandó
volt végighallgatni. Már elsőre is épp elég volt, az ismétlésekből azután
végképp nem kértem. Lana meg úgy szállta meg a személyes teremet, hogy
attól felforrt az agyvizem! Különben maga volt a két lábon járó jó modor és
tapintat. A legszívesebben sikoltozva a hajának esem és felpofozom, amíg
valamiféle érzelmet kiverek belőle.
Leann elment egyetemre, Sawyert állandóan elfoglalta a futball, Beau
pedig levegőnek nézett. Régebben, ha ennyire egyedül éreztem magam,
rendszerint nagyihoz futottam, és ő mindig helyrehozta a lelkivilágom.
Milyen igazságtalan is az élet!
- Mit vétett neked a kocsid? - riasztott fel gondolataimból Beau hangja.
Sarkon pördülve ott találtam magammal szemben alig egy
karnyújtásnyira, egyik kezében a sisakjával és a vállvédőjével, a másikban
az ingével. Egek, miért kell neki mindig félmeztelenül lófrálnia? A kocsiról
most rám emelte a tekintetét. Idegesen toporogtam. Tizenhat, nem, tizenhét
napja nem maradtunk négyszemközt.
- Több mint öt perce méregeted már gyilkos tekintettel. Mit ártott neked?
Könnyek gyülekeztek a szememben. Ilyen közelségben lenni hozzá,
miközben egyedül hozzám beszél és rám néz, hihetetlenül csodálatos volt,
egyúttal azonban ugyanolyan fájdalmas is.
- Mi a baj, Ash?
 Hiába nyeltem vissza a könnyeimet, nem sokat segített. Az alsó ajkamba
haraptam, és vállat vontam. Némán állt ott egy pillanatig. Láttam az arcán,
hogy tétovázik. Végül az iskolatáskámért nyúlt, és megérintette a
derekamat.
- Gyere velem! Öntsd ki a szívedet valakinek.
Nem ellenkeztem. Akartam ezt! Szükségem volt rá! Hagytam, hogy a
teherautójához vezessen. Kinyitotta az utasülés ajtaját, hogy beszállhassak.
Eleinte hallgattunk egy sort. Miközben az ismerős útra kormányozta a
kocsiját, ami - tudtam már - az öbölhöz, a mi helyünkhöz vezetett, én az
érzelmeimet igyekeztem megfegyelmezni.
- No, mondd el akkor, mitől vagy így kiakadva!
- A nagybátyám megcsalta a nagynénémet, aki beköltözött hozzánk az
unokanővéremmel. Lana egyfolytában a nyakamon lóg. A szobámban lakik,
soha nem maradhatok magamra. A nagynéném egyfolytában bőg, és
boldogboldogtalant a megcsalatása részleteivel traktál. Sehová nem tudok
elmenekülni előlük. A legszívesebben sikoltozva kirohannék az erdőbe.
A halk kuncogás az oldalamon akár meg is haragíthatott volna, hisz Beau
kinevette a nyüglődésemet, de annyira hiányzott ez a hang, hogy
elmosolyodtam.
- A rokonok néha az ember idegeire mennek - mondta, meglehetősen
komoran.
Talán Sawyerre gondolt.
Jó lett volna hinni, hogy elrejti előlem az érzéseit, de ennek igen kevés
volt a valószínűsége. Továbbra is flörtölt a suliban minden csinos csajjal,
ahogyan mindig.
- Eszerint azért találtam rád az autód mellett, szoros közelségben, a
fogadat csikorgatva, mert nem akartál hazamenni?
Megfordult a fejemben, hogy bevallom, mennyire hiányzik; s naponta
kell leküzdenem a késztetést, hogy meg se álljak a csehóig, ahol
biliárdoztunk, hátha ott találom.
Megveregette a mellette lévő ülést, én pedig habozás nélkül
becsusszantam mellé. Keze megtalálta az enyémet, és megszorította.
Először voltam boldog, amióta Sawyer hazajött. Ha Beau-val voltam,
helyreállt a világ rendje. Elhittem, hogy ami elválasztott kettőnket,
jelentéktelen semmiség, és a végén minden jóra fordul.
A Mobile-öbölre néző földdarabhoz értünk, a birodalmunkhoz. Most
azonban minden olyan másnak tűnt napvilágnál. Elengedte a kezemet, és
már épp elhúzódtam volna, amikor karja mögém siklott, és magához vont.
Elégedetten elmosolyodtam, és fejem a könyökhajlatába hajtottam.
Egyikünk sem szólt egy szót sem. Csak ültünk ott csendben, és néztük,
hogy bukik alá a nap a horizonton.
Le-leragadt a szemem. Elmosolyodtam, arra gondolva, mennyire könnyű
vele minden.
- Ash - Beau lélegzete a fülemet csiklandozta.
Kinyitottam a szemem. Belekerült egy pillanatba, mire rájöttem, hol
vagyok. Lassan felültem, és kidörgöltem szememből az álmot.
- Elaludtam - motyogtam.
- Igen - kuncogott Beau.
- Ne haragudj, nem szándékosan történt!
A fülem mögé simította egy hajtincsemet, és azt a halvány félmosolyt
villantotta rám, amibe eddig mindig beleremegett a szívem.
- Ne kérj bocsánatot! Rég volt ilyen jó. Azóta nem, hogy... hogy...
Mit akart ezzel mondani? A nyár óta, ami csak a kettőnké volt? Amióta
hagyta, hogy szó nélkül kisétáljak a lakókocsijából?
- Vissza kell hogy vigyelek. Sawyer sms-eket küldött a mobilodra, és
többször hívott is. Az utolsó hívása alkalmával úgy véltem, itt az idő, hogy
felébresszelek, még ha szívesen vettem volna is, hogy rajtam aludj.
Szívem vadul dörömbölt a mellkasomban. Ezek a szavak reménnyel
töltöttek el. Hogy ugyan miben reménykedtem, azt már nem tudtam. Hisz
én voltam az, aki úgy döntöttem, hogy nem érdemes folytatnunk. A
kezembe adta a telefont.
- Hívd vissza! Nem lesz könnyű kimagyaráznod magad.
Elolvastam Sawyer mindkét sms-ét, amelyekben a hollétem felől
érdeklődött. A második elég aggódónak tűnt. Azt sem értette, hogyhogy a
kocsim még mindig ott áll a gimi parkolójában.
 Megszólalt Beau mobilja. Ahogy lepillantott rá, ráncba szaladt a
homloka.
- Sawyer az.
A készülékért nyúltam.
- Hadd vegyem fel én! Egyúttal a helyzetet is
megmagyarázom. Különben is, semmi rosszat nem követtünk el.
- Halló.
- Ash, te vagy az? Hol vagy? Miért te válaszolod meg Beau hívásait?
Egyfolytában próbáltalak elérni.
- Ne haragudj! Tudom. Már én is épp hívni akartalak. Aludtam. Beau
talált rám a parkolóban. Nem akartam hazamenni abba az őrültekházába.
Felajánlotta, hogy kiönthetem neki a szívemet, de a végén elnyomott az
álom. Hagyott aludni, most azonban visszavisz a kocsimhoz.
Sawyer hallgatottegy másodpercig. Beau-ra pillantottam, aki annak az
oroszlánnak az ábrázatával nézett a világba, amelyik veszélyt szimatol, és
most ugrani készül.
- Jó, akkor megvárlak a kocsidnál - mondta végül Sawyer.
A hangjából ítélve nem tudtam, mit gondol tulajdonképpen. Máskor
telefonon keresztül is fel tudtam mérni a hangulatát.
- Hamarosan találkozunk - mondtam, és átadtam a mobilt Beau- nak.
Összecsukta, és az utasülés felé biccentett.
- Ha Sawyer vár ránk, akkor jobb volna átülnöd oda. Nem vagyok biztos
benne, hogy megértené, ha itt találna.
Beindította a motort, és visszaindult a városba. Vonakodva átcsusszantam
a teherautó távolabbi végébe. El a teste melegétől.
- Beau. köszönöm! Szükségem volt erre! Szükségem volt. rád!
Nagyot sóhajtott, és megrázta a fejét.
- Ha ilyeneket mondasz, átkozottul megnehezíted a dolgomat. Bármikor a
rendelkezésedre állok, azt azonban ne mondd, hogy szükséged van rám.
- De nem tudom nem mondani, amikor igaz!
- A fenébe is, Ash! Ezt jobb, ha meg se hallgatom és kiverem a fejemből.
Önmagamat, a vágyaimat meg tudom tagadni. Neked azonban nem tudok
nemet mondani.
- Úgy szereted Sawyert, mint a testvéredet. Meg tudnád őt bántani?
Megérné elveszíteni egy nőügy miatt? Nem engedhetem, hogy ez legyen!
Egy napon még a fejemre olvasnád, hogy kettőtök közé álltam. Szeretni se
tudnál, hisz folyton eszedbe jutna, hogy miattam veszítetted el Sawyert.
Újra hátradőltem az ülésen, és behunytam a szemem. Annyi érv szólt
Beau ellen. És valahányszor felemlegettem egyet magamban, majd
meghasadt a szívem.
- Igazad van - mondta rekedt suttogással.
Egyetértése olyan hatással volt rám, mintha kést döftem volna a
mellembe. Félrefordítottam a fejem, és elfojtottam feltörni készülő
zokogásomat. Ezután már egyikünk sem szólt egy szót sem.
Alig állt be Beau a parkolóba a kocsim mellé, Sawyer máris ott termett
az utasülés mellett, fürgén kinyitotta az ajtót, és a karját nyújtotta.
- Sajnálom, bébi! Annyira lefoglalt a futball, hogy nem törődtem eléggé
veled. Hisz most vesztetted el a nagymamádat,ráadásul rokonok szállták
meg a házatokat.
Kisegített, a karjába vett, én pedig hagytam. Per pillanat úgy sajgott a
szívem, hogy bárki ölelését elfogadtam volna. Akkor is, ha ez a valaki nem
Beau.
- Köszönöm, Beau, hogy ott voltál a számára, amikor én nem. Hálával
tartozom neked - szólt oda unokafivérének Sawyer a fejem felett.
Nem néztem Beau-ra, végig Sawyer mellkasába fúrtam a fejem.
- Nem tesz semmit - mondta Beau.
Sawyer betette a teherautó ajtaját.
Hallottam a kerekek csikordulását a murván. Beau elhajtott, és magamra
hagyott Saywerrel.
- Gyere el hozzánk! Ma a kertben grillezünk apuval. A szüleim örülnének
neked - nézett le rám Sawyer.
Nem mondhattam nemet, de nem is akartam. Otthon Caroline néni és
Lana várt volna rám.
- Jó, menjünk.
 14. fejezet
BEAU
- Szia, Beau.
Megfordulva Kaylát pillantottam meg, írómappával a kezében. A
folyosók tele voltak emberrel, mindenki a szekrényéhez sietett a két óra
között. Kayla ilyenkor szokott levadászni a kérdéseivel. Lehetetlen volt
ellógni előle ekkora tumultusban.
- Helló, Kayla - köszöntöttem, de továbbra is tartottam az iramot, hadd
járassam meg egy kicsit.
A mazsorettek vezetője és az írómappája rendszerint azt jelentette, hogy
megint megpróbál belerángatni valamibe.
- Még nem választottál magadnak lelkesítőt.
Ezt a megjegyzést válaszra sem méltattam. Soha nem én néztem ki
lelkesítő csajt magamnak, valaki mindig önként jelentkezett a feladatra.
Meccsek idején általában több buzgó ajánlkozó is akadt, akik kilátásba
helyezték, hogy minden vágyam teljesítik.
- Betehetem a neved a kalapba, hogy kihúzza valamelyik csaj, de te
magad is választhatsz. Az első eresztésből már mindenki választott. Így
néhány csajnak két játékosa van. Ha a legjobbakból akarsz magadnak, most
kell nyilatkoznod.
Erre megint nem volt mit felelnem.
- Jó, szóval itt vannak a legnépszerűbbek, akiknek még van szabad
kapacitásuk: Heather Kerr, Blair, Heidi, Noel, Heather Long és Amy.
Ashton a szekrénye mellett állt, de úgy tett, mintha semmit sem hallana.
Láttam pedig, hogy felém sandít a szeme sarkából. Erre felfigyeltem. Újra
mellkasomba mart a fájdalom; ismerős lakója volt egy ideje, s most az okát
is eszembe juttatta. Elmúlik valaha is? Meddig tart még, hogy Ashton látása
is ekkora gyötrelemmel jár?
- Na, és persze ott van Ashton is.
Kayla csipogó hangja kimondta az egyetlen nevet, amelyet nem tudtam
semmibe venni.
 - Mi lenne, ha Ashtont választanám? - kérdeztem, letépve róla a
tekintetemet, amelyet aztán makacsul Kaylára szegeztem.
- Még szabad. Senki nem választotta őt, természetesen Sawyeren kívül.
Nem is hinném, hogy bárki megpróbálkozna vele. Senki nem akarja őt,
mert tudják, hogy nem számíthatnak különleges kényeztetésre. Az efféle
mind Sawyernek jár ki.
- Én őt kérem.
- Tényleg? Komolyan gondolod?
- Igen.
- Tudod azonban, ugye, hogy Noel beléd van pistulva, és minden
kívánságodat teljesítené? Ezt megígérhetem... - kezdte volna mondani
Kayla.
- Én Ashtont kérem - reccsentem rá, majd sarkon fordultam, és a pálya
felé indultam.
Azzal, hogy Ashtont neveztem meg, csak újabb kínoknak tettem ki
magamat, de már annak gondolatától is majd az eszemet vesztettem, hogy
miféle szolgálatokat tesz Sawyernek. Süteményt süt egy másik srácnak,
kidekorálja az öltözőszekrényét, és kis kártyákat készít neki. Ami
tűrhetetlen volt! Különben pedig nem voltam elég jó kémiából,
korrepetitorra volt szükségem. Négyszemközt fog tanítani, holmi
barátok okvetetlenkedése nélkül.
***
- Pokoli jó szerelés volt! - mondta Sawyer, miközben magunkhoz vettük
sisakunkat, amelyet letettünk az oldalvonalra, mielőtt oda-vissza
végigfutottuk a pályát. Nem néztem rá, ahogy megfordultam, és
megindultam az ötvenyardos vonalig, hogy felvegyem a kesztyűmet,
amelyet korábban ott hagytam.
- Ma egy kicsit jobban tudtam koncentrálni - feleltem, miközben
futólépésben a kesztyűm felé tartottam. Sawyer velem futott. Muszáj volt
kissé eltávolítanom őt magamtól, ma meglehetősen kiborított Ashton iránti
rajongásával. Minderről persze fogalma sem volt.
- Már kezdtem aggódni érted. Az utolsó néhány edzésen nem voltál a
legjobb formában. Ma azonban istenien domborítottál.
 Egy hete még bűntudatot keltett volna bennem ez a megjegyzés. Miután
azonban naponta végig kellett néznem, hogyan nyalja-falja Ashtont, a
bűntudatot izzó harag váltotta fel. A pokolba is, miért hiszi, hogy minden az
övé lehet? Egészen eddig így volt ez, és nem érdekelt, soha nem akartam és
nem kértem tőle semmit. Most azonban az övé, aki olyan nekem, mint az
oxigén, és még csak nem is ismeri. Az a lány, akiért rajong, egyszerűen nem
létezik.
- Gondolom, berozsdásodtak a tagjaim nyáron - morogtam.
- Nos, visszajön a régi formád. Szuper voltál a pályán - vigyorgott.
Felpittyegett a mobilja. Kényszerítettem magam, hogy félrenézzek,
miközben megnézte az sms-t. Szörnyű volt a tudat, hogy talán Ashtontól
kapta. De magamat is utáltam, miért furdalja annyira oldalamat a
kíváncsiság, hogy kitől jött az üzenet. Arról szólhat, mennyire szereti? Vagy
a találka idejét beszélik meg? Ashton neki is produkálja azokat a szexi kis
nyögéseket? Elég legyen ebből! Nem gondolhattam rájuk egy párként.
- Hé, Beau, te meg Ash ugyancsak közel kerültetek egymáshoz ezen a
nyáron! Hisz a minap is neked öntötte ki a szívét az otthoni felfordulásról.
Többé már nem néz olyan savanyúan, ha szóba hozom a nevedet, ami
nagyon helyes. Örülök, hogy az a két ember, aki a legtöbbet jelenti nekem,
végre békét köt egymással.
Ugyan hogyan válaszolhattam erre? Némán bólintottam hát.
- Tennél nekem egy szívességet, huh? Mármint ha ma este nincs
programotok Nic-kel... Tudod, megígértem Ashtonnak, hogy elviszem
vacsorázni meg talán még moziba. Hogy elmehessen otthonról, és ne
kelljen elviselnie a hülye rokonait. Apu azonban az előbb sms- ezett, hogy
este a városban lesz egy barátja, akinek jó kapcsolatai vannak az egyetemi
sportszakosztállyal. Fontos lenne vele találkozni, apu keményen dolgozott,
hogy összehozza. Ugyanakkor Asht sem szeretném cserbenhagyni. Nem
tudnád elvinni valahová, már ha nem terveztek valamit Nic-kel? Mert azt,
ugye, mindketten tudjuk, hogy a két csaj nem jön ki egymással. Nem
akarom Asht kellemetlen helyzetbe hozni.
Jól hallottam, tényleg arra kér, hogy vigyem el én szórakozni a nőjét?
Szavamra, nincs ki a négy kereke! Nem érdemli meg Ashtont! Nem érdemli
meg egyetlen srác sem, aki a papa programjáért dobja őt!
- Hát persze - feleltem, magam is meglepődve, milyen szárazon.
 Az én seggfej unokafivéremnek gőze sincs, mit kér tőlem. Ha már
egyszer úgyis pokolra vagyok ítélve, legalább élvezzem az ott tartózkodást.
- Igazán, köszönöm, haver! A kedvenc helye a Tengeri Herkentyű.
Hatkor várunk ott. Egy italt még legurítok, és pár percet eltöltök veletek,
srácok, mielőtt továbbrohanok apámhoz.
Ashton utálta a Tengeri Herkentyű sült garnéláját, az édes teájuknak meg
mindig keserű íze volt. A hely nem az ő kedvence volt, hanem a Sawyeré,
Ashton pedig, amint látom, úgy tett, mintha maga is imádná. Saywer
egyáltalán nem ismeri őt.
- Mivel kisegítelek, engedd meg, hogy az én ízlésem szerint intézzem a
dolgot. A magam részéről ki nem állhatom a Tengeri Herkentyűt. Biztos
vagyok benne, hogy a kis hercegnő sem fintorog majd, mert túl lepukkant
neki a Hank’s. Az ottani burgerek finomabbak, mint bármi, amit a Tengeri
Herkentyű kínálni tud, az édes teájukat pedig tényleg érdemes megkóstolni.
Sawyer elkomorult egy pillanatra, aztán bólintott.
- Rendben, Ash nagyon alkalmazkodó. Biztos vagyok benne, hogy nem
lesz kifogása a Hank’s ellen. Csak párszor vittem eddig oda, és szerintem
burger-ügyben is egyetért majd veled. Emlékszem, egyszer jó étvággyal
befalt ott egyet.
Szalonnás, sajtos burgert, pirítóssal. Ráadásul édesen csámcsog is
közben. Gondolom, Sawyer többek között ezt se tudja róla.
***
A zsír és a burgerek ismerős illata csapta meg az orromat, ahogy
beléptem a Hank’s-be. A vörös kockás műanyag asztalok szinte mind
foglaltak voltak. Odabiccentettem Hanknek, ahogy elmentem a sütöde
mellett, és megindultam a bisztró hátsó, zártabb bokszai felé. Nem akartam,
hogy minden mozdulatomat lessék átkozott ismerőseim. Ha egyszer
Ashtonnal kettesben maradhatok, közönség nélkül akartam élvezni a
társaságát.
Megrendeltem Ash édes teáját meg azt a sajtmártást, amit annyira
kedvelt. Mikor megkaptam Sawyer sms-ét, hogy úton vannak a bisztró felé,
egészen meglepődtem. Nem hittem, hogy Ashton belemegy ebbe az
édeskettesbe. Madarat lehetett volna fogatni velem, hogy nem mondott
nemet.
 ASHTON
- Á, itt van ő! - mondta Sawyer, és kézen fogva a Hank’s hátsó
bokszaihoz vezetett.
Szívverésem felgyorsult a gondolatra, hogy az egyik ilyen elszeparált
bokszban ülhetek kettesben Beau-val.
- Szevasz, haver. Bocs, hogy késtünk. Virágokat kellett vinnünk az
idősek otthonába - mentegetőzött Sawyer.
Engem engedett előre. Leültem, és a fal mellé húzódtam, ő is mellém
telepedett. Beau egy pohár édes teát tolt elém.
- Én sem régen érkeztem. Magamnak és Ashtonnak rendeltem italokat,
de neked, Sawyer nem. Nem tudtam, mihez van kedved - mondta Beau.
Kedvenc sajtmártásom is ott volt előtte, ezt szintén elém tolta.
- Láss hozzá! Én egy életre eleget ettem.
Kigyulladt a képem arra gondolva, hogyan osztoztunk meg tegnap a
sajtmártáson. Hazafelé menet történt, a strandon töltött nap után.
- Kösz, úgyis csak pár percem van, rohanok tovább apuhoz - mondta
Saywer.
Beau futólag rám pillantott, aztán ismét Sawyerre fordította a figyelmét.
- Sok szerencsét a találkozóhoz - mondta.
- Kösz. Alig várom. Röstellem, hogy itt kell hagynom a barátnőmet, de
ez a találkozás roppant fontos a jövőm szempontjából. Hálás vagyok, hogy
ma este vele töltöd az idődet.
- Nos, tény és való, tartozol nekem. Ami azt illeti, nem is egy okból. Ma
ugyanis lelkesítő mazsorettnek is elfogadtam Asht. Ha nem én, elviszi más,
és úgy sejtettem, nem igazán tetszene neked.
Olyan színben tüntette fel a dolgot, mintha hatalmas szívességet tett
volna Sawyernek. De nem hátulgombolós kölyök voltam, akit bébiszittelni
kell. Egyedül is ellettem volna otthon. Azért voltam itt, mert Beau-val
akartam lenni.
- Majd értesíts, amikor viszontszívességet kérsz tőlem - mondta Sawyer. -
És kösz, hogy Asht választottad mazsorettnek. Tudom, más jobban
kényeztetett volna, és sokra tartom, hogy így véded az érdekeimet.
 Hatalmas áldozatként fogadta Beau gesztusát. Erővel kellett
visszafognom magam, hogy ne küldjem el mindkettőjüket melegebb
éghajlatra, és ki ne rohanjak a bisztróból.
- Ha szükségem lesz rá, ne félj, szólok - felelte Beau olyan vigyorral,
hogy a legszívesebben képen töröltem volna.
- Jó, most mennem kell - mondta Sawyer, ezzel lehajolt és megcsókolt.
A mögötte húzódó fal felé fordítottam az arcomat, így a csókja az
orcámat érte.
- Majd igyekszem nem nagyon leterhelni az unokatestvéredet - mondtam,
félreérthetetlen dühvel a hangomban.
Sawyer homloka ráncba szaladt ettől a hangsúlytól. Hamis mosolyt
erőltettem magamra, amit tudtam, valódinak hisz. Megelégedett ő ennyivel.
Bólintott, és már ment is. Megvártam, amíg az ajtó becsukódik mögötte,
aztán fortyogó haraggal Beau felé fordultam.
- Nem vagyok gyerek, akit őrizni kell! Tudok vigyázni magamra! Várok
egy kicsit, amíg Sawyer kihúz a parkolóból, aztán hazamegyek.
Beau olyan széles mosollyal fogadta a kifakadásomat, mintha azt
közöltem volna vele, hogy nyert egymillió dollárt.
- Istenem, hogy hiányzott ez! - sóhajtotta.
- Mi?
- Az igazi lényed. Kis híján rá is rászabadítottad. Láttam a zavart az
arcán, amikor olyan szexisen méltatlankodtál. Az áldóját, forró helyzet volt!
Értetlenül meredtem rá. Szánt szándékkal húzott volna fel?
- Azt akarod mondani, szándékosan hergeltél fel? Hogy nekiessek? -
kérdeztem, nehezen uralkodva kitörni készülő haragomon.
- Á, most én kapom telibe a dühödet, mivel Mr. Tökéletes történetesen
nincs jelen.
Kis híján sírva fakadtam. Annyira másnak képzeltem el a mai estét. Hogy
kettesben lehetek Beau-val, Sawyer tudtával és jóváhagyásával, olyan volt,
mint egy valóra vált álom. Beau ehelyett arra használt, hogy kinevessen.
- Nem a te szórakoztatásodra vagyok itt, Beau. Azért egyeztem bele a
mai estébe, mert bolond módra veled akartam tölteni. Hiányzol! És azt
hittem... azt hittem... te is azért mentél bele ebbe az egészbe, mert én is
hiányzom neked.
Gombóc képződött a torkomban. Felkaptam a retikülömet. Sürgősen ki
kellett jutnom innen, mielőtt hülyét csinálok magamból, és bőgni kezdek.
Kivoltak az idegeim, nem tudtam volna elviselni, hogy Beau megbántson.
Túl sok volt ez nekem. Sietve elindultam az ajtó felé.
 15. fejezet
ASHTON
Majd tíz kilométerre laktunk innen. Nem lett volna túl tanácsos a
sötétben kutyagolni hazáig. Különben is, le mertem volna fogadni, hogy
Beau utánam jön, és megpróbál beültetni a hülye teherautójába.
Megfordultam hát, és elindultam azon a keskeny aszfaltozott úton, ami a
gimihez vezetett. Az utcai lámpák fénye megvilágította annyira a fasort,
hogy nem féltem. A suli kábé egy kilométerre volt a bisztrótól. Majd leülök
a futballpálya lelátójára, és megvárom, amíg Sawyer odaér a találkozója
után.
Felpittyegett a mobilom. Megnéztem az sms-t.
Beau: Ash, ne haragudj! Kérlek, mondd meg, hol vagy!
Ráklikkeltem az „üzenet blokkolva” gombra, és továbbmentem a
futballpálya irányában.
Hanem közvetlenül a kapu előtt, fényszóró fénye világította be mögöttem
a sötétet. Nem álltam meg. Ha Beau az, és ebben szemernyit sem
kételkedtem, minél messzebb akartam kerülni tőle. Sírni szerettem volna, és
nem akartam, hogy így lásson. Becsapódott a teherautója ajtaja, és
hallottam, amint felém fut a murvás úton. Nem igazán számíthatok arra,
hogy leelőzöm, de azért megpróbálhatom, gondoltam.
- Ash, ne haragudj!
Beau körém fonta a karját, mielőtt futásnak eredhettem volna.
- Eressz el, Beau! Egyedül akarok maradni! Majd felhívom Saywert, ő
felvesz később és hazavisz.
- Szó se lehet róla!
- Ez nem rajtad múlik. Így akarom, és punktum! Most pedig hagyj
magamra!
- Ash, hallgass végig! Semmi rosszat nem akartam. Csupán látni
szerettem volna, hogy villan fel a harag a szemedben. Annyira hiányzott,
ezért önző módon cukkoltalak. Hibáztam, és őszintén sajnálom! Kérlek,
bocsáss meg!
 Fejét a nyakam hajlatába temette, és mélyet sóhajtott. Ha addig
haragudtam is rá, nyomtalanul elpárolgott minden mérgem most, hogy a
nyakamhoz simult.
- Eszerint mégsem bébicsőszködésnek tekinted ezt a dolgot, amiért
igényt tarthatsz Sawyer viszonzására? - kérdeztem jóval enyhültebb
hangon.
- Istenem, hát persze hogy nem! Te is nagyon jól tudod - mondta,
továbbra is a nyakamba.
Ujjait a kezemre kulcsolta.
- És az sem valami óriási szívesség volt Sawyernek, hogy lelkesítő
mazsorettnek választottál? Mert ha igen, vissza is utasíthatom, és te
kérhetsz magadnak másik csajt.
Egy ideig hallgatott, aztán csókokkal borította el a nyakam és a fülem.
- Épp elég nehéz elviselnem a gondolatot, hogy különböző szolgálatokat
teszel neki a meccsek idején. Azt meg végképp tűrhetetlennek éreztem,
hogy egy másik srácnak süss süteményt, kidekoráld a szekrényét, és őt
csókolgasd a meccs előtti eligazításon.
Megfordultam a karjában, és felnéztem rá.
- Per pillanat meglehetősen ziláltak az idegeim. Otthon minden a feje
tetejére állt, aztán téged is napról napra látlak a suliban...
De nem magyarázkodtam tovább. Nem lett volna méltányos, ha azzal
folytatom: azt is nehezen tűröm, hogy Nicole folyton ott lóg rajta. Két
kezébe vette az arcomat.
- Vadbarom vagyok, hogy nem gondoltam erre, és így bántam veled.
Annyira sajnálom, Ash! Kérlek, bocsáss meg!
Lábujjhegyre álltam és megcsókoltam.
- Jó, el van boronálva - szögeztem le, és nem túl nagy örömmel, de
elhúzódtam tőle.
- Mennünk kell - mondtam, és sarkon fordulva megindultam a teherautó
felé.
Nem bújtam mellé, amikor kihúzott a parkolóból. A kezére pillantva
láttam, milyen görcsösen szorongatja a sebváltót. Nem ilyennek képzeltem
el a mai estét. Elvégre itt ültünk a kocsijában, kettesben, és ezt még Sawyer
is helyeselte. Felsóhajtottam, és kibámultam az ablakon a fasor elsuhanó
fáira, miközben Beau visszahajtott Hank’s-hez.
- Várj meg itt! Mindjárt jövök - mondta, ezzel kiugrott a teherautóból, és
bement a bisztróba.
Pár másodperc múlva visszatért, elvitelre csomagolt zacskóval a
kezében. Néztem, amint visszaszáll a kocsiba, és fanyar mosolyt villant
felém.
- Szalonnás sajtburger, piritóssal - mondta, és felém nyújtotta.
- Kösz - feleltem.
Melegség támadt a szívem táján, látva, hogy emlékszik, mit szeretek itt
enni.
- Nem engedhettelek haza éhesen. Kivált miután olyan helyre vittelek,
amelyikről tudtam, hogy kedvedre való. Köszönd meg, hogy
megmentettelek a garnélarákoktól!
Szóval akkor ezért változtatott a helyszínenSawyer.
Mosolyogva nyitottam ki a zacskót.
- Nos, amíg eszem, még társaságot kell szolgáltatnod nekem. Tartozol
ennyivel.
- Valóban? Úgy gondolod? - vonta fel a szemöldökét.
- Úgy bizony! Becsapva érezném magam, ha egyedül kellene ennem.
Bólintott, és a külváros felé fordította a járgányát. Nagyon úgy nézett ki,
hogy egy parti biliárddal fejezzük be az estét.
- Mit gondolsz, emlékszel még a fogásokra, amelyeket tőlem tanultál?
Mert bírnám, ha az este hátralévő részében az asztal fölé hajolva
láthatnálak.
A tréfálkozó hangnem sem vonta el a figyelmem szavai valós tartalmáról.
Éreztem, hogy elpirulok. Megrovóan néztem rá.
- A fenébe is, elszaladt velem a képzeletem! - morogta Beau leforrázva,
és a fejét csóválta. - Sürgősen valami másra kell gondolnom.
Erre nekem is éppenséggel szükségem lett volna, ehelyett agyam újra
meg újra lejátszotta azt az éjszakát a teherautó platóján. Minden hangot,
minden érintést újraéltem. Testem bizsergett az emlékektől.
 - Kérlek, Ash! Ne nézz így rám! Elviszlek a bárba, és biliárdozunk egyet.
Ez minden. Másra nem szabad gondolnom. Ha ezt tenném. na, szóval,
lehetetlen.
Kissé kapkodva szedtem a levegőt, de bólintottam, aztán erőt vettem
magamon, és beleharaptam a burgerbe. Bármi jól jött, csak ne gondoljak
arra, milyen volt Beau ölelése.
Egyikünk sem szólt addig, amíg Beau be nem állt a csehó parkolójába.
Kinyitottam a teherautó ajtaját, még mielőtt kisegített volna, és kiugrottam.
Nem akartam, hogy megérintsen most, mikor pont ezen jár az eszem. Rossz
ötlet lett volna.
***
- Nem számítottam arra, hogy újra vele jelensz meg, most, hogy Sawyer
megint a városban van.
Ezzel üdvözölte a fiát Honey Vincent, ahogy beléptünk az ajtón.
- Sawyer kért meg, hogy szórakoztassam, anya! Szállj le erről a témáról!
Honey szemöldöke magasba szaladt, és fürkészően nézett rám.
- Eszerint Sawyer helyénvalónak tartja, hogy Beau-val lógsz? Nos,
vesszek meg, ha ezt értem! Azt hittem, kitér a hitéből, ha megtudja, hogy ti
ketten együtt rohangáltok a városban.
- Beau ugyanolyan régen a barátom, mint Sawyer. Ő is örül, hogy
újraélesztjük a barátságunkat - kezdtem magyarázkodni, mielőtt még Beau-
nak valami bántó szaladt volna ki a száján.
- A nyakam rá, hogy Sawyer nem is sejti, miféle lebujba hurcoltad a
barátnőjét. Jöjjön csak rá, majd nem örül már annyira ennek a nagy
barátságnak!
- Maradj ki ebből, anya! Azért jöttünk, hogy biliárdozzunk.
Hagytam, hogy Beau elvonszoljon onnan, mielőtt anya és fia összekapna
azon, vajon tetszene-e Sawyernek, hogy itt vagyunk vagy nem. Majdnem
biztos voltam az utóbbiban, ugyanakkor úgy gondoltam, hogy ez kizárólag
Beau-ra és rám tartozik. Ennyi azért nekem is jár. Még visszanéztem
Honey-ra, miközben Beau a biliárdasztal felé terelt. Sütött szeméből a
rosszallás. Egy pillanatig végigmért, aztán fejét csóválva visszament a
vendégeihez.
 - Ne haragudj rá! Téged egészen megkedvelt, Sawyer családját azonban
ki nem állhatja. Te pedig Sawyer barátnője vagy.
Azt is érteni véltem, amiről hallgatott. A tény, hogy Sawyerrel maradtam,
és őt választottam, nem a fiát, mindenképpen ellenem szólt. Ő ezt úgy
vehette, hogy mind Beau-t, mind őt elárultam.
- Rendben van, felfogtam - biztosítottam Beau-t, és felvettem a dákómat.
- Helyes, Ash, ideje, hogy alaposan elverjem azt a forró kis popódat!
- Azt te csak hiszed, haver! - feleltem, noha persze nem volt kérdés, hogy
megver.
Hiába lettem jobb a biliárdban, annyira mégsem voltam jó, hogy én
győzzek.
Két fordulóval később sms érkezett Sawyertől.
Sawyer: Otthon vagy már?
Lassan felemeltem a tekintetem Beau-ra.
- Sawyer azt kérdezi, otthon vagyok-e.
Beau félretette a dákóját, és az enyémért nyúlt.
- Írd azt neki, hogy hazaviszlek. Nem akartam máris hazamenni,
de különben hogyan máshogy magyaráztam volna ki magam Sawyer előtt?
Visszaírtam hát.
Én: Beau most visz haza.
Beau az ajtó felé biccentett a fejével.
- Gyere, menjünk!
Most nem fogta meg a kezem és nem érintette meg a hátam, mint
a múltkor. Csak jött mellettem, még csak rám se pillantva.
Közben újabb sms-em érkezett.
Saywer: Mondd neki, hogy hozzánk hozzon! Már mindenki lefeküdt, én
éppmeg mártóztam az úszómedencében. Gyere ide, Ash, majd én
hazaviszlek.
Erre igazán nem kérhettem Beau-t. Hisz olyan nagyszerűen viselkedett a
veszekedésünk után. Nem várhattam el, hogy azt is lenyelje, le kell
szállítania Sawyernek.
 A teherautóban a mobilommal babráltam, megpróbálva eldönteni, mit is
feleljek Sawyernek.
- Mi az, Ash? Mit írt, hogy megint az alsó ajkad harapdálod?
Felsóhajtottam, és továbbra is az ölemben lévő mobilt bámultam.
- Arra kér, hogy vigyél az úszómedencéjükhöz. Nekem ez nagyon nem
tetszik!
Beau kihúzott az útszélre, megállt, aztán felém fordult.
- És miért nem?
- Csak - néztem fel rá dacosan.
Felmordult, és a kormánynak csapta mindkét tenyerét, hogy nagyot
ugrottam ijedtemben.
- Nem megy ez nekem, Ash! Belepusztulok! Az őrületbe kerget, hogy
ilyen közel vagy hozzám, és hozzád se érhetek. Az övé vagy, Ash! Az övé!
Így választottál, és én beletörődtem a választásodba. Nem rovom fel neked,
de a francba is, Ash, fáj, nagyon fáj!
Úgy éreztem, hogy most, mindjárt megszakad a szívem.
- Sajnálom, Beau. Sajnálom, hogy ezt műveltem veled. Mindent sajnálok.
Ahogyan azt is, hogy nem tudok javítani a helyzeten. Sajnálom.
- Hagyd ezt abba, Ash! Nincs miért sajnálkoznod. Én kezdtem ezt az
egészet, és nekem is kell befejeznem. Csak iszonyatosan nehéz kibírni,
hogy távol tartsam magam tőled.
Közelebb csusszantam hozzá, és a sebváltó fölé kerülve a vállára
fektettem a fejem. Körém fonta a karját, és szorosan magához ölelt.
Behunytam a szemem, miközben ő a fejem búbját csókolgatta. Egyikünk
sem tudta, mit is mondhatna még. Némán ültünk, egymást átölelve, amíg a
mobilom újabb sms érkezéséről nem értesített. Elhúzódtam volna, de Beau
nem engedett el maga mellől, és beindította a motort.
- Csak hadd öleljelek még egy kicsit! - suttogta rekedten, miközben
ráfordult az útra.
Sawyerék utcájába érve még utoljára megcsókolta a fejem búbját.
- Akkor a legjobb lenne, ha kiszállnál.
 16. fejezet
ASHTON
Lana az ágyam szélén ült, és a tavaly nyári fotóalbumomat lapozgatta,
amikor hazaértem. A kelleténél valamivel hangosabban tettem be magam
mögött a szobám ajtaját, úgy bepöccentem, hogy megint a dolgaim között
turkál. Meglepve kapta fel a fejét. Helyes, reméltem is, hogy ráijesztettem.
Igazán rászolgált.
- Á, szia, Ash, végre megjöttél! - mosolygott rám udvariasan.
Ez a csaj hihetetlen volt; mindig halkan beszélt, és soha nem jött
indulatba. Mintha bizony Caroline néni valami istenverte robotnak adott
volna életet. Pocsék hangulatban voltam, amin nem sokat javított, hogy
Lana benyomakodott a személyes terembe.
- Remélem, nem haragszol, hogy elővettem ezt a fotóalbumot. Anyáink
már jó ideje sugdolóznak, és eluntam magam. Juj, de örülök, hogy
hazajöttél!
Őszinte mosolyát látva szemernyi megbánástéreztem
undok viselkedésem miatt. Hisz a papája egy tetű, és a mamája nem igazán
törődik a lelkével. Ehelyett egyre a maga bajával traktál mindenkit a
házban. Egészen megenyhültem Lana iránt. Leültem mellé az ágyra.
- Ne haragudj, hogy ilyen sokáig magadra hagytalak! Kicsivel tovább
maradtam Saywernél, mint szándékoztam.
Ami nem volt teljesen igaz, de miért is kötöttem volna az orrára.
Álmodozó mosoly jelent meg az arcán, ahogy újra az ölében heverő
albumra ejtette a tekintetét. Odapillantva láttam, hogy a fénykép Sawyert
örökítette meg a strandon. Lebarnult mellkasa vízcseppektől csillogott, és
ostoba vigyora a gyerekkorunkat juttatta eszembe.
- Annyira szerencsés vagy, Ash! Sawyer csoda jól néz ki! Emlékszem,
kiskorunkban mennyire szerettem volna cserélni veled, hogy én is
játszhassak vele meg az unokafivérével. Ő már akkor is lovagias és jóképű
volt.
Lovagias és jóképű? Ki használ ilyen szavakat srácokkal kapcsolatban?
Anyu, talán. Megráztam a fejem, és elhevertem az ágyon.
 - Pedig egyáltalán nem tökéletes - mondtam, magamat is meglepve.
Életemben először ismertem be, hogy Sawyer Vincentnek is vannak
hibái. Lana kérdő tekintettel, mindkét gesztenyebarna szemöldökét felvonva
nézett rám.
- Senki nem tökéletes, Lana.
Egy pillanatig láthatóan elgondolkozott ezen, aztán újra a fotóalbum felé
fordult.
- Szerintem is. Valamikor aput is annak hittem...
Elhallgatott. Megsajnáltam, mert ezt olyan letörten mondta. Nem tudtam,
akar-e beszélni a dologról vagy sem. Mivel a mamája mást sem tett, úgy
gondoltam, hogy ő inkább felejteni szeretne.
- Hogy is hívták az unokafivérét? Billnek vagy Bennek?
- Beau-nak - mondtam, és kíváncsian vártam a folytatást.
- Igen, ez az! Ufff, emlékszem, egyszer hozzákötözte a kezem a
drótkerítéshez, oda, ahol Sawyer papája a vadászkutyáit tartotta. Rettegtem
tőlük. Emlékszem, attól féltem, hogy ezek a vicsorgó vérebek valahogy
megharaphatják a kezem a kerítésen keresztül.
Kuncogni kezdtem erre az emlékre. Lana felém fordult az ágyon, és
a homlokát ráncolta.
- Nem olyan vicces ez! Tudod, milyen buta félelem van bennem a
kutyáktól. És ez a szörnyű fiú ráadásul arra kényszerített, hogy teli tüdőből
a „Kis teáscsésze vagyok” című dalt énekeljem, újra meg újra.
Mindannyiszor azt mondta, ha hangosabban fújom, elenged. De csak a
kutyák bőszültek fel még jobban. Borzasztó volt! - Elhallgatott, majd
boldog mosoly költözött arcára a homlokráncolás helyébe. - Hanem azután
megjelent Sawyer, alaposan lehordta Beau-t, és leoldozta a kötelet a
kezemről. Te nagyjából ekkor tűntél elő a semmiből, és valami ügyetlen
kifogással álltál elő, amiért sürgősen szükséged van Beau segítségére. Ti
ketten aztán vihorászva elfutottatok. Sawyer csak a fejét rázta, amint
utánatok nézett, és bocsánatot kért az unokatestvére nevében. Olyan
aranyos volt!
Egészen elfeledkeztem erről a csínyünkről. Rengeteg volt, nem
emlékezhettem mindre. Most azonban hangos nevetésre késztetett a dolog
Lana előadásában. Én ugyanis végig a nagy tölgyfa mögött rejtőztem, pár
méterre az eseményektől. Beau javasolta, hogy ne legyek szem előtt, hátha
Sawyer felbukkan. Be kellett fognom a számat, nehogy hangosan
felnevessek, olyan mulatságos volt, ahogy Lana teli torokból, hamisan
énekelt.
- Annyira biztos voltam abban, hogy ti ketten összejöttök a végén. Hisz
te még ma, hét év után is nevetsz a kínjaimon. Te meg Beau égetnivalóan
komisz kölykök voltatok.
A könyökömre fordultam az ágyon, úgy mosolyogtam Lanára.
- Ha jól emlékszem, azt mondtad rám, úgy bűzölgök, mint valami romlott
hal; nem is vesz majd senki feleségül. A hajam is olyan gubancos, mint egy
kóbor kutyáé.
Lana elpirult, és szája elé kapta a kezét. Erről az apróságról láthatóan
elfeledkezett.
- Tényleg? - nézett rám szégyenkezve.
Bólintottam, ésújból visszafojtottam a nevethetnékem, ami az
arckifejezése láttán fogott fel.
- Hát igen. Beau megharagudott rád, és bosszúból tette, amit tett.
- Te pedig elbújtál a fa mögé, onnan hallgatóztál, ugye? - nézett rám Lana
sokat tudó mosollyal. - Mindent kihallgattál, elejétől a végéig.
Hanyatt fordultam az ágyon, s két kezemet fejem alá fektettem.
- Igen, mindent hallottam.
Párna röpült a fejemnek, ami meglepett. A mellettem lévőért nyúltam, és
kuncogó unokanővéremre hajítottam. Ugyan ki gondolta, hogy hülyéskedni
is tud?
- Lányok, mi történt? - riasztott fel mindkettőnket anyu hangja.
Megdermedtünk, kezünkben a párnával, mellyel egymást készültünk
püfölni.
Anyu némi habozás után lépett be az ajtón. Szőke haját lófarokba fogta,
arcáról mostanra lemosta a sminket. Láttam a szemén, mennyire elgyötört.
A nagynéném zavaros históriája teljesen kifacsarta érzelmileg.
- Igenis, nénikém! - Lana nyomban elejtette a párnát, mintha valami
szörnyűséget követett volna el.
 Anyu egyikünkről a másikunkra tekintgetett. Ajka mosolyra húzódott,
amikor látta, hogy nem estünk egymásnak komolyan.
- Bocs, hogy félbeszakítom a párnacsatát - mondta -, de néhány percig
négyszemközt kell beszélnem Ashtonnal, Lana, ha megbocsátasz.
Lana azonnal bólintott, és sietve az ajtó felé indult.
- Köszönöm - mondta anyu, ahogy elhaladt mellette.
Lana lehajtott fejjel motyogott valamit. Megfordult a fejemben, tán azt
hiszi, most megbüntetnek, amit nevetségesnek találtam. Paranoid ez a csaj!
Ágyamra hajítottam a párnát, és a mellettem álló jókora, süppedős, lila
fotelbe telepedtem.
- Mi a baj? - kérdeztem.
Anyu leült az ágyam szélére, csaknem ugyanoda, ahol előbb Lana foglalt
helyet. Kihúzott háttal ült ott, két keze az ölében. Eddig soha nem vettem
észre, mennyire különbözünk egymástól.
- Szívességet kérek tőled. Voltaképpen nem a magam, hanem Lana
számára. Holnap este meglátogat minket Nolan bácsikád, hogy beszéljen
Caroline-nal. Én meg apád leszünk a döntőbírók. Valamennyien úgy véljük,
úgy a jobb, ha Lana nem lesz jelen. Nem kétlem, hogy időnként magasra
csapnak majd az indulatok. Szegény kislány, már eddig is kijutott neki!
Semmi okát nem látom, hogy még ennek a jelenetnek is kitegyük. Apáddal
óvni szeretnénk. Ha ma este el tudnál menni vele valahová, az csodás lenne.
Eddig nem erőltettem rád a társaságát, hisz most kezdődött csak a tanítás, és
Sawyer is távol volt a nyár nagy részében, ezúttal azonban a segítségedet
kérem.
Egyetértettem abban, hogy Lanának nem tenne jót a várható családi
perpatvar, csak hát estére már a rétre készültünk Sawyerrel. Talán nem is
olyan rossz ötlet magunkkal vinni Lanát. Ha ő is velünk van, több lopott
pillantásra van esélyem Beau-val. Sawyerrel sem kell annyit foglalkoznom.
- Persze, szívesen elviszem. Majd jó későig maradunk el.
***
Lana körülbelül csak egy órával később tért vissza a szobámba. Élveztem
ezt a kurta egyedüllétet. Megnéztem az e-mailjeimet. Válaszoltam a
Leannére. Aztán elhevertem az ágyamon, és a kedvenc lejátszólistámat
hallgattam. Mikor Lana nesztelenül belépett a szobámba, már pizsamában
volt, s a haja sűrű, vizes tincsekben keretezte sápadt arcát. Mindig is
irigyeltem a gyönyörű vörös haját. A fehér bőre és a szeplői nélkül meg
tudtam volna lenni, a haját azonban irigyeltem. Kivettem a fülhallgatót a
fülemből.
- Szia - mondta, és a padlóra leterített kettős matrac felé tartott.
- Szia - viszonoztam a köszöntését.
Vajon miért ilyen szomorú az arca? - töprengtem. Ahogy én a
nagynénémet ismertem, kitelt tőle, hogy a lánya nyakába zúdítja apja
jövetelének hírét. Ez a nő olyan érzéketlen volt, mint egy darab fa. Hogy
lehet anyu vérrokona, nem ment a fejembe.
- Jól vagy? - kérdeztem, miközben Lana leheveredett a matracra, és
bebújt a takaró alá.
Vállat vont, aztán felém fordulva felkémlelt rám.
- Tudom, hogy apu idejön.
Bólintottam.
- Kösz, hogy magaddal viszel. Nem igazán állok készen arra, hogy
szembenézzek vele.
Bizonyos mértékig meg tudtam érteni. Hisz az apja nem csupán az anyját
árulta el, hanem őt is. Ha apu effélére vetemedne, kitérnék a hitemből.
Ennek ellenére tovább szeretném, és hiányozna. Lana több mint egy hete
nem látta a papáját. Bizonyára hiányolja, valamennyire legalábbis.
- Akarod őt látni valaha is? - szaladt ki a számon, amit máris megbántam.
Nem válaszolt azonnal, egy idő után már kezdtem azt hinni, hogy nem is
fog.
- Majd valamikor, de nem most - suttogta az álláig felhúzott paplanba.
Hanyatt dőltem a párnámon, és felnéztem a mennyezetre. A szüleim az
idegeimre mennek ugyan azzal, hogy tökéletesnek akarnak látni, de
legalább nem okoznak akkora szenvedést, mint amit Lana minden
bizonnyal érez.
 17. fejezet
BEAU
Elhatároztam, hogy szakítok Nicole- lal. Nem fogadta jól, de hát nem
szokott hozzá a visszautasításhoz. A tisztásra érve az égő pekándiófa
ismerős szaga és bömbölő zene fogadott. Néhányan elkiáltották a nevemet
üdvözlésképpen, de nem érdekelt, ki volt az. Ma este nem haverkodni
jöttem. Egyetlen oka volt. Lett volna más dolgom éppen, de akkor nem
láthatom Ashtont. Minden gondolatom az ő látása körül forgott. Ha tudtam,
hogy ott lesz valahol, én is megjelentem. Már odáig jutottam, hogy akár
még a vasárnapi istentiszteletekre is elmentem volna. Sawyertől tudtam,
hogy Ash vasárnaponként szólót énekel a kórusban. Évek óta nem hallottam
az édes hangját.
- Jól tudom? Szakítottál Nicole-lal? - megfordulva Kyle Jacobsonnal
találtam magam szemben, aki vigyorogva jött mellettem.
Mindig is bejött neki Nicole. Most örülhet.
- Igen - feleltem, és egy műanyag pohárért nyúlva teletöltöttem hideg
sörrel a hordóból.
- Eszerint szabad préda, vagy kikészíted azt a srácot, aki a közelébe
merészkedik?
Meghúztam a sört, és felkuncogtam. Akár fizettem is volna annak, aki
levenné ezt a terhet a vállamról. Mivel Nicole felfogta, hogy azért dobtam,
mert bele vagyok zúgva Ashtonba, minden kitelik tőle. Nem hagyhatom,
hogy bántsa Asht.
- Apám, vigyed, ha akarod. Ingyen a tiéd lehet!
- Kurva jó csaj! - vágott hátba Kyle.
Ha tudná, hányan fordultak meg már Nicole ágyában! Bólintottam, és
tovább ittam a sörömet. Közben Asht kerestem a tömegben a szememmel.
Abban a pillanatban, amint kilépett a tisztásra, kézen fogva Sawyerrel,
felgyorsult a szívverésem. Már a látásától is begőzöltem. Nagyon nem
tetszett, hogy Sawyer a kezét szorongatja, de láthatóan nem törődött vele.
Neki is ide-oda járt a szeme... engem keresett. A kukába hajítottam a
poharamat, és megindultam feléjük. Alig léptem ki a fák sötétjéből,
tekintete az enyémbe kapcsolódott, és elégedett mosoly jelent meg a szája
sarkában. Zsigereimet vágy mardosta. Erőt kellett vennem magamon, hogy
ne ragadjam el őt Sawyertől; ne követeljem magamnak. Az
unokafivéremnek nem lenne szabad hozzányúlnia!
- Szia, Sawyer - biccentettem oda, s csak ezután engedtem meg
magamnak, hogy tovább nézzem Ashtont.
A szűk farmer, amit viselt, a csípőjére simult, s lapos, lebarnult hasa ki-
kivillant a halványkék rövid ujjú trikó alól. Pontosan tudtam, milyen puha
ennek a keskeny csíknak a tapintása. Hasáról az arcára emeltem a szemem.
Találkozott a tekintetünk.
- Szia, Ash.
Elpirult, ami nagyon jól állt neki, aztán lesütött pilláin át a mellette álló
csajra nézett. Tekintete irányát követve Lana felnőtt változatára ismertem.
Nem lehetett más. A csaj rám mosolygott, de valahogy erőltetetten. Minden
erőmre szükségem volt, hogy visszafojtsam a kuncogásom. Alaposan
megkínoztam gyerekkorunkban, de hát folyton undokoskodott Ashsel.
- Beau, bizonyára emlékszel Lanára. Egyszer hozzákötözted a kezét a
kutyák kerítéséhez, és arra kényszerítetted, hogy hangosan énekeljen a
szabadon bocsátásáért - mondta Ashton.
Felnevettem e bemutatásra. Ezúttal nem tudtam tovább fékezni magam.
Eszembe jutott, hogyan kukucskált a fatörzs mögül a szőke, göndör fürtös
Ashton; hogyan kapta szája elé a kezét, mialatt válla rázkódott a nevetéstől.
Akkor büszke voltam magamra, hogy miközben megvédtem a becsületét,
nem vettem el közben a jókedvét. Most találkozott a tekintetünk.
Szemlátomást ő is jól mulatott. Már vagy milliomodszorra kívántam azt,
hogy bárcsak máshogy fordultak volna köztünk a dolgok, és ő az enyém
lehetne.
- Igen, emlékszem. Beau, annyira megszívattad akkor Lanát, hogy
csodálom, nem fut el most sikítva előled.
Meglepett Sawyer hangja. Egészen elfeledkeztem arról, hogy ő is ott van.
Most, hogy szemtől szemben álltam Ashsel, és ő olyan édesen mosolygott
rám, semmi másra nem tudtam figyelni.
Megköszörültem a torkom, és Lanára koncentráltam.
 - Á, igen, de azt hiszem, rászolgáltál. Undokságokat vágtál Ash fejéhez,
én pedig soha nem hagytam, hogy bárki így beszéljen vele.
Lana olyan mosollyal nézett rám, ami azt sejteti, hogy tudna ő mondani
egyet-mást, ha akarna. Csak nem beszélt Ashton az unokanővérének
kettőnkről? A gondolat, hogy bárkinek elmondhatta a nyarunkat,
boldogabbá tett, mint kellett volna. Azt akartam, hogy gondoljon erre; hogy
úgy érezze, ki kell öntenie a szívét róla valakinek. A pokolba is, hogy
akartam őt!
- Hol van Nicole? - pillantott át Sawyer a vállam fölött, mintha azt várná,
hogy a csaj ott lóg az oldalamon.
Minden akaraterőmre szükségem volt, hogy ne nézzek Ashtonra,
miközben a kérdésére válaszoltam; látni akartam az arckifejezését, hogyan
fogadja a hírt.
- Szakítottam Nic-kel. Ne törődj vele, hol van!
- Huh, tényleg? Erre nem számítottam. Csak nem terhes?
A vád, hogy cserbenhagytam a barátnőmet, miután felcsináltam, már
több volt a soknál. Mindig a legrosszabbat kell feltételeznie rólam?
- Nem, egyszerűen csak vége, és kész - feleltem, keményebben, mint
ahogy vele beszélni szoktam.
- Miért, van valaki más? - faggatott tovább.
Vajon hogyan fogadná, ha közölném vele, hogy az a más az ő nője. Nem
kétséges, egyszer és mindenkorra elveszíteném. Most átölelte Ashton
derekát. E pillanatban nehéz volt észben tartanom, hogy ő az
unokatestvérem. Semmi másra nem tudtam gondolni, mint hogy a
legszívesebben letépném a karját Ashton derekáról.
- Mi lenne, ha csatlakoznánk ahhoz a csoporthoz, és leszállnánk végre
Beau-ról?
Ezúttal akaratlanul is Ashtonra pillantottam. Mosoly jelent meg az ajkán,
mielőtt Sawyer felé fordult.
- Igazad van, bébi. Majd máskor szívatom meg - felelte Sawyer, és rám
kacsintott, mielőtt a csoport felé vezette Ashtont.
Csak álltam ott. Képtelen voltam utánuk menni. Fájdalmas látvány volt,
ahogy Ashton Sawyerhez bújt. Jól tettem, hogy Nic-kel szakítottam,
ugyanakkor nem volt már semmi, ami elvonja a figyelmemet kettejükről.
- Nem az én dolgom, de ahogyan te meg Ashton faljátok egymást a
tekintetetekkel, előbb-utóbb kiakasztja majd az unokatestvéredet. Megbízik
benned, de hülyének szerintem nem hülye.
Letéptem a tekintetem Ashton és Sawyer távolodó alakjáról, és a hang
irányába fordultam. Lana még mindig ott állt, csípőre tett kézzel. Mégis,
mit tudhatott?
- Igazad van, nem a te dolgod - reccsentem rá, és megindultam a
söröshordó felé. Újabb adag italra volt szükségem.

ASHTON
Sawyer mindent elkövetett, hogy Lana jól érezze magát. Bemutatta
legközelebbi barátainak, és még üdítőt is hozott neki. Mindez nem zavart.
Éppenséggel módot adott, hogy zavartalanul figyelhessem Beaut.
Megkönnyebbülést éreztem, hogy Nicole nem lógott folyton rajta,
ugyanakkor szinte alig tudtam levenni róla a szemem. Beau észrevette,
hogy nézem, és felém kacsintott. Az alsó ajkamba haraptam, hogy el ne
nevessem magam. Ekkor azonban éles könyök döfött oldalba. Ijedten
pördültem meg a sarkamon, hogy lássam, ki a csontos könyök tulajdonosa.
Lana ártatlan mosolyával találtam magam szemben.
- Ne csináld ilyen nyíltan! - sziszegte, továbbra is mosolyt kenve az
arcára.
Igaza volt.
- Az autóhoz kell mennem, és megnéznem a mobilomat. Anyu akár
tízszer is felhívhatott már - jelentette be.
- Elkísérlek - mondtam gyorsan.
Sawyerre pillantva láttam, tetszik neki, hogy figyelmes vagyok az
unokanővéremmel. Régebben egyenesen pályáztam a jóváhagyására, most
azonban már csak bosszantott. Ha történetesen ellenszenves lenne Lana, hát
jól megszívatnám, csak hogy Saywert mérgesítsem.
A tisztást elhagyva Lana megállt, és szembefordult velem.
- Szedd össze magad! Van vagy tíz perced, mielőtt a lovagod ragyogó
páncélzatban a megmentésedre siet. Én meg addig megkeresem a
mobilomat, és lebonyolítok néhány hívást.
 - Mit akarsz ezzel mondani? - vontam fel a szemöldököm.
- Azt, hogy nem lenne szabad ilyen nyíltan flörtölnöd Beau-val, az egész
futballcsapat szeme láttára. Úgy viselkedtek, mintha csak ti ketten lennétek
a világon. Holott, senki nem hülye, tudod.
Ezzel megfordult, és megindult a pekánfaliget meg a parkoló kocsik felé.
- Igaza van, de az egész az én hibám.
Beau hangja meglephetett volna, mégsem lepett meg. Valahogy tudtam,
módot keres rá, hogy egyedül találjon.
- Igen, talán - feleltem incselkedve.
Megfordultam, hogy szembenézzek vele. Egy lépést tett felém, és
szitkozódva a hajába túrt.
- A legszívesebben letépném azt az átkozott karját, Ash! Nem kímélném
Sawyert, holott régen ölre mentem volna érte. Ha még egyszer hozzád nyúl
előttem, hát ámokfutásba kezdek. Nem bírom ezt tovább!
- Ne haragudj! - suttogtam a mellkasának, azt kívánva, bár minden
megváltozhatna.
Közelebb húzódtam hozzá, és átkaroltam a derekát. Én voltam a hibás
ebben az egészben. Én akartam mindennek ellenére Beau közelében lenni,
én idéztem elő ezt a képtelen helyzetet.
Felsóhajtott, körém fonta a karját, és még közelebb vont magához.
- Ne sajnáld! Csak próbáld úgy intézni, hogy ne nyúljon hozzád előttem,
mert ilyenkor teljesen bevadulok. Nem akarom látni, amint ő vagy más
hozzád ér!
Elhúzódtam tőle annyira, hogy fel tudjak nézni rá. Keményen
összeszorította az állkapcsát. A tudat, hogy ilyen ellenségesen gondol
Sawyerre, tovább növelte a bűntudatomat. Nem akartam közéjük állni,
mégis ez lett belőle.
- Mit tehetnék, hogy helyrehozzam ezt, Beau? Nem akarlak
összeveszíteni benneteket. Hisz legfőképpen ezért csinálom. Ő vér a
véredből!
Beau a hajamat borzolgatta, és a fejem simogatta.
- Ha vele maradsz, ha hagyod, hogy hozzád érjen, istenem, én
belepusztulok! Meglehet, Sawyer így nem gyűlöl meg engem, én viszont
már gyűlölöm őt!
Felnyúltam, megfogtam a kezét, elvonva a fejemről, és hátráltam egy
lépést. Könnyek ködösítették el a látásomat.
- Mégis, mit csináljak, Beau? Mondd meg nekem! Mit tegyek?
Épp szóra nyitotta volna a száját, valamit azonban észrevett a bal vállával
szemben. Birtoklón megvillant a szeme, mint egy ragadozóé, amelyik a
zsákmányát védelmezi. Nem kellett megfordulnom, hogy tudjam, kire
vicsorog ilyen bőszen. Nem néztem hátra Sawyerrre. Ugyan mit
mondhattam volna?
- Mi folyik itt? Ashton nem szokott kiabálni. Mi a fenét műveltél vele,
Beau?
- Az én hibám.
Lana hangjára felkaptam a fejem. Leforrázva fordultam feléje.
- Hogyan? - kérdezte egyszerre Sawyer és Beau.
Színpadiasan felsóhajtott, és vállat vont.
- Beau flörtölt velem, ami nem tetszett Ashtonnak. Úgy véli, nem elég jó
nekem, vagy valami ilyesmi. Szólt Beau-nak, hogy hagyjon engem békén.
Ezen kezdtek el civakodni.
Nem hittem a fülemnek. Engem és Beau-t akart fedezni Lana ezzel a
nagyon is könnyen bevehetőnek tűnő mesével?
Elmosolyodott, és a körmét rágta, mint valami ostoba, kacér liba.
- Na, ki vele, valld be az igazságot! - mosolygott rám negédesen. Nem
tartod érdemesnek a pasid kuzinjára a kuzinodat.
Félszeg, szelíd unokanővéremről, aki hirtelen drámai hősnővé vedlett át,
most Sawyerre fordítottam a tekintetemet. Elhitte ezt? A jelek szerint
nemigen. Legalábbis abból ítélve, milyen komor képpel nézett Beau-ra.
- Beau, hagyd békén Ash kuzinját! Nem egyéjszakás kalandra való.
Keress magadnak más facér csajt! Semmi értelme ezért felhúzni Asht.
Hihetetlen volt! Beau-ra pillantottam, és láttam, hogy majd felrobban
dühében. A legszívesebben kinyírta volna Sawyert. Közéjük léptem,
Sawyernek háttal, s néma, esdeklő tekintettel néztem Beau-ra.
- Kérlek! - súgtam oda halkan, hogy a többiek ne hallják.
 Láttam rajta, hogy valamicskét enyhült a haragja, majd sarkon fordult, és
eltűnt a fák sűrűjében.
Jó lett volna tudnom, mi van vele, de nem mehettem utána, mert Sawyer
ott volt az oldalamon, várva, hogy újra kimenjek vele a rétre. Vissza a
hazugságba, ebbe az egész nyomorúságba.
- Jól vagy? - kérdezte Sawyer, aki most közelebb lépett, és két kezemet a
keze közé vette.
Nem, nem voltam jó. És nem is számíthattam arra, hogy valaha is jól
leszek. Beau közben beleolvadt a sötétbe, ahová haragjában bujdosott,
nekem meg továbbra is meg kellett játszanom magam Sawyernek. Ráadásul
az a szent unokanővérem is miattam hazudott.
- Haza szeretnék menni. Nem érzem jól magam - mondtam, remélve,
hogy Sawyer nem lát bele többet a rosszkedvembe.
- Hogyne, persze, semmi gond - mondta, majd Lana felé fordult.
- És te? Te hogy vagy? Ne haragudj Beau miatt! Néha nehéz vele. Ne
törődj vele!
- Nem történt semmi. Igazán kitűnően vagyok - mondta Lana.
Kihallottam a hangjából a bűntudatot. Ezt nem lesz olyan könnyű
megemésztenie. Rajongott Sawyerért. Könnyek gyűltek a szemembe, látva,
hogy szánt szándékkal hazudott neki, csak hogy engem fedezzen.
Mindenkinek csak bánatot okozok - morfondíroztam -, a rossz döntéseim
meg lavinaként temetnek lassan maguk alá. Egy ponton magamra kellene
vállalnom a felelősséget és a következményeket.
Nem engedhetem, hogy azok vigyék el a balhét, akiket szeretek. Kezdett
nem tetszeni az az ember, akivé váltam.
 18. fejezet
ASHTON
A szobámba érve a villanykapcsolóért nyúltam. Lana köröttem tett-vett.
Retiküljét letette az öltözőasztalomra, aztán homlokát ráncolva nézett rám.
A hazaúton végig hallgatott. Kénytelen voltam én társalogni Sawyerrel,
mintha mi sem történt volna, míg ő szótlanul gubbasztott hátul. Most
azonban láthatóan kikívánkozott belőle valami.
- Nem azért tettem, amit tettem ma este, mert helyesnek vagy
helytelennek ítélem meg a döntéseidet, hanem mert úgy érzem, nem
keresztre feszítésre van szükséged, hanem arra, hogy felébredj végre. -
Felvontam a szemöldököm erre a kezdetre. - Sawyer rendes srác. Mindig is
közel állt Beau-hoz. Emlékszem, hogy gyerekkorotokban egyenesen
elválaszthatatlanok voltatok ti hárman. Irigyeltem tőled ennek a két fiúnak a
barátságát. Valami egészen különleges volt ez, páratlan. Nem hagyhattam
most sem, hogy egy szempillantás alatt az egész összeomoljon. Különben
pedig Beau tekintetéből ítélve, ha Sawyer csak egy rossz szót is szól, ott
fojtja meg a tulajdon két kezével.
Leültem az ágyamra, és a két kezembe temettem az arcomat. Katasztrófa
volt ez az egész! Lanának igaza volt. Épp most tettem tönkre egy életre
szóló barátságot.
- Mit tegyek? - kérdeztem, tudva, hogy ő sem szolgálhat egyedül
üdvözítő válasszal.
Leült mellém, és megveregette a hátam, ettől azonban még
nyomorultabbul éreztem magam. Épp összetöröm két srác szívét, őt meg
hazarángatom, holott azért mentünk el szórakozni, hogy ne legyen tanúja,
amint a csélcsap apja szembekerül a kibírhatatlan anyjával. Mindent
összevetve neki sokkal nehezebb, mint nekem.
- Válaszd az egyiket, és mondj le a másikról!
A javaslat hihetetlenül egyszerűnek tűnt, ám annál nehezebb volt
megfogadni. Hogyhogy Lana ezt nem értette?
- Nem tehetem. Bármelyiket választom, az egyik meggyűlöli a másikat és
vélhetőleg engem is. A választás még nem old meg semmit.
 - Ebben igazad van. Engedd el akkor mind a kettőt! Ha ezt megteszed,
egy napon még mind a hárman visszatalálhattok egymáshoz.
Utáltam, hogy ennek már nagyon is volt értelme. Muszáj volt szakítanom
Sawyerrel, aztán mindhármunknak tovább kellett lépnie. Elszorult a szívem
a gondolatra, hogy le kell mondanom Beau-ról; hogy többé nem karol át, és
nem hajthatom arcom a mellére. De nem lehetett az enyém. Ez azzal járt
volna, hogy végleg elveszítem. Sawyer nélkül nem élhetett, nélkülem
azonban igen. Forró könnycsepp gördült végig az államon, felnyúltam, és
letöröltem. Én zavartam össze mindent. Ideje volt helyrehozni.
- Igazad van - suttogtam magam elé meredve. - Bárcsak ne lenne!
Halk kopogtatás hallatszott az ajtómon, amiről eszembe jutott, mi minden
zajlik még aznap este a házunkban. Megszorítottam Lana kezét. Nyílt az
ajtó, és belépett az édesanyja. A haja ugyanolyan színű volt, mint az enyém
és anyué, ám ezzel vége is volt a családi hasonlóságoknak. Mert amíg anyu
alacsony volt és sovány, addig a nagynéném nagydarab, erős csontozatú,
komor ábrázatú. Soha nem tűnt boldognak, azelőtt sem, hogy a férjét
rajtakapta. Mikor hazaértünk, még nem volt itthon, ahogyan a szüleim sem.
A hallból érkező zajokból ítélve most érkezhettek meg.
- Szervusztok, lányok. Ümm... Lana, drágám, válthatnánk pár szót?
Ezúttal Lana szorította meg a kezem, mielőtt felállt volna. Ha a
nagynéném engedi, az egész lelkizés alatt vele maradok, és a kezét
szorongatom. A végén barát lett Lanából, márpedig erre égetően szükségem
volt ezen a héten. Az ajtó becsukódott mögöttük. Elhevertem az ágyamon,
és elmondtam egy kurta imát az unokanővéremért. Isten a tudója, nagy
szüksége volt rá egy ilyen anya mellett.
Beau: Ne haragudj a mai estéért! Meg kellett volna védjelek.
Magát hibáztatta, holott én voltam mindennek az okozója. Valamiként
véget kellett vetnem ennek az egésznek.
Én:
Semmirosszatnemtettél.Azéndöntésemvolt.Énhagytamidáigfajulniadolgokate
zenanyáron.Azérzéseimennemtudokváltoztatni,azonazonbanigen,hogyankez
eljemahelyzetet.Eddigmindentelbaltáztam.
Beau: Hogyértedezt?Mirekészülsz?
 Ebben egyelőre nem voltam biztos. Végig kellett még gondolnom. Nem
sms-ben akartam közölni Beau-val, hogy szakítok Sawyerrel.
Én: Még nem tudom. Egyelőre gondolkodom.
Vártam, kapok-e még üzenetet, de miután eltelt pár perc, és semmi nem
történt, magam mellé tettem a mobilt. Vajon ha visszamehetnék az időben,
megváltoztatnék-e mindent?
Beau: Szeretlek!
A tagjaimat elárasztó melegség megadta a választ erre a kérdésre. Nem.
Ennek a Beau-val töltött nyárnak egyetlen pillanatát sem csinálnám vissza.
Behunytam a szemem, és elszenderedtem.
***
Kezdtem belefáradni a búcsúzkodásba. Lana és a mamája a bejárati
ajtónk előtt álltak, bőröndökkel a kezükben. Nagynéném hazaérve csúf
válásba rángatja bele és alaposan megkopasztja majd a nagybátyámat. Lana
heves jelenetekre és sok-sok szenvedésre számíthat. Hosszan kérleltem,
maradjon nálunk. A szülei nélküle is csatározhatnának. De azt mondta, a
mamájának most van rá szüksége. Bizonyos mértékig megértettem az
érveit, hanem aztán elgondolkoztam, vajon én is ilyen önfeláldozó lennék
az ő helyében? Nem volt kérdés, hogy ő az önzetlenebb kettőnk közül. Én
bizony elkényeztetett kisasszony vagyok.
- Hiányozni fogsz - mondtam, azt kívánva, bárcsak ne lenne olyan
bánatos a hangom.
Milyen fura, hogy épp annak a személyében találtam barátra, akin
korábban csak bosszankodni tudtam. Annyira idegesített, hogy valaki
betolakszik az életterembe, meg hogy a nagynéném örökös lamentálását
kell hallgatnom, hogy nem vettem észre, pontosan az a barát lépett az
életembe, akire égetően szükségem volt. És továbbra is szükségem lesz rá.
- Nekem is hiányozni fogsz. Majd... adj hírt magadról! - vonta fel
sokatmondón a szemöldökét.
Bólintottam, aztán megöleltem.
- Köszönöm - súgtam a fülébe.
- Bármikor, szívesen - súgta vissza.
 - Annyira örülök, hogy ti ketten, lányok annyi év után összemelegedtetek
- mondta a nagynéném. - Amint túl leszek a váláson, visszajövünk. Talán
elviszlek benneteket egy hajóútra a megtakarított pénzemből. Jó muri lenne,
nem igaz?
Szó sem lehetett róla, hogy egy ilyen zakkant nőszeméllyel kirándulni
induljak, főleg nem hajón, ahol még elmenekülni sem lehet előle. Lana
széles vigyora láttán erővel kellett visszafognom magam, hogy fel ne
vihogjak. Ő is pontosan tudta, hogy az anyjával én bizony soha nem
megyek el az égvilágon sehová.
- Jó, akkor majd tartjuk a kapcsolatot - mondta vidáman a nagynéném, és
elindult a Lincoln Town Car-ja felé.
Néztem, hogyan rakosgatja apám a csomagtartóba a poggyászukat,
s hogyan ölelkezik össze anyám a nővérével, hogyan búcsúzkodnak. Lana
az utasülésről integetett. A szobám újra mindenestől az enyém lesz, senki
nem zavarja meg a nyugalmam... de ez immár nem tűnt olyan
szívderítőnek.
***
Vannak dolgok, amelyekre végképp nem számít az ember. Ilyen volt
egyebek között az is, hogy Beau Vincent egy vasárnap reggelen belejtett a
templomba. Nem volt könnyű ezek után befejeznem a szóló énekemet. A
legszívesebben felfaltam volna a szememmel, ahogy ott ült a leghátsó
sorban farmerben és a széles mellkasára feszülő tengerészkék pólóban.
Sawyer nem vette észre az unokafivérét, mert ő elölről a harmadik sorban
foglalt helyet. Jómagam is kislánykorom óta ebben a sorban ültem. A
szüleim elvárták, hogy elöl hallgassam a szentmisét: az első, második vagy
a harmadik sorban. Ennél távolabb, ha akartam, se ülhettem volna. Sawyer
soha nem panaszkodott. Minden vasárnap itt várta ki, amíg befejezem az
éneklést a kórusban.
Noha tudtam, hogy nem jó ötlet, szemem egyre Beau-ét kereste. Féltem,
hogy a végén még elfelejtem miatta a szentének szavait. Ajkán halvány,
izgató mosoly játszott. Hirtelen úgy éreztem, hogy rekkenő hőség van a
templomban. Lángolt az arcom, és úgy kellett letépnem a tekintetemet arról
az érzéki szájról. Valahogyan sikerült kiénekelnem a „Milyen nagy is a Te
hatalmad” zárszavakat. A kórus oszladozni kezdett a karzat oldalajtaján
keresztül. Máskor ilyenkor vissza szoktam ülni a padba. Ma azonban ki
szerettem volna fújni magam. Mary Hill mögé kerültem, s a meleg
napsütésre kilépve megkönnyebbülten felsóhajtottam.
- Már mész is? - dugta ki pattanásos arcát az ajtón Jason Tibbs, felvonva
a szemöldökét.
A segédlelkész fia volt, és azt képzelte, hogy semmitmondó kapcsolatunk
révén joga van beleszólni a dolgaimba. De nem teremtettem le, hanem
vettem egy mély levegőt, úgy néztem vissza rá.
- Nem. Fáj a fejem. Ki kell fújnom kicsit magam.
Elvigyorodott, láttatni engedve a fogínyét és csálén nőtt, előreugró
fogsorát. A papájának gondja lehetne egy fogszabályozóra.
- Rendben. Nyitva hagyom az ajtót, hogy ne kelljen megkerülnöd az
épületet, amikor visszamész.
Bólintottam, és elmormoltam egy kötelező köszönömöt.
Az ajtó halkan becsukódott mögötte. Tudtam, csak kevés időm van,
előbb-utóbb hiányolni kezdenek a harmadik sorból.
- Miattam bújtál el?
Beau hangjától elakadt a lélegzetem. Hosszú lábával belegázolt a fűbe,
ahogy felém közeledett. Mohón jártattam rajta a tekintetem. Nem igazság,
hogy valaki ilyen szexis legyen egy Levisben!
- A hallgatást beleegyezésnek veszem - vigyorodott el, miközben
megállt, tőlem néhány centire.
Kihúztam magam, és hátravetettem a hajam a vállam fölött, csak hogy
visszanyerjem valahogyan elveszített méltóságomat. Látta, hogyan
legeltetem rajta a szemem, de tetszett neki.
- Mindig ki szoktam jönni ide levegőzni, mielőtt visszamegyek, és egy
órán át hallgatom a szentbeszédet - hazudtam.
Beau felkuncogott, majd végigsimította a fülemtől az ajkamig húzódó
vonalat.
- Miért is nem hiszek neked? - kérdezte.
- Ahogy a számat nézte, mélyebbé vált a hangja.
Vállat vontam, mindössze ennyi telt tőlem. Hüvelykujja leheletfinoman
végigcirógatta az alsó ajkam, mintha csak bebocsátást kérne. Ennyi elég is
volt ahhoz, hogy elveszítsem a fejem. Közvetlenül a templom előtt álltunk.
Bárki kijöhetett és megláthatott minket, mégsem tudtam másra gondolni,
mint hogy milyen lenne ajkamat az övére tapasztanom. Beau kezdett
nélkülözhetetlenné válni az életemben, holott ez a felismerés csakis bajt
hozhatott rám.
- Mit csinálsz, Beau? - suttogtam rekedten.
- Igen, Beau, én is ugyanezt kérdezem tőled - szólalt meg egy hang, ami
nem a Beau-é volt.
Ezután egyszerre több dolog is történt. Beau hüvelykujja abbahagyta a
cirógatást, de a kezét nem eresztette le. Éreztem, mint feszül meg a teste
Sawyer hangjára. Amit tettem és amit tennem kellett
volna, köszönőviszonyban nem volt egymással. Azt lett volna a logikus és
intelligens reakció, ha elhátrálok Beau mellől. Ehelyett mit
tettem: ösztönösen a karjába kapaszkodtam.
- Hajlandó valamelyikőtök elárulni, mi folyik itt, vagy álltok itt tovább,
mint Bálám szamara?
Sawyer hangjának éles csengése felébresztett révületemből. Leejtettem a
kezem, és hátráltam néhány lépést. Ha azt akartuk, hogySawyer megőrizze
a hidegvérét, nekünk is el kellett távolodnunk egymástól. Beau tekintete az
enyémbe fúródott. Néma esdeklés volt ez. Szinte hallani véltem a
gondolatait. Aztán szembenézett az unokafivérével. Ez volt az a
nagyjelenet, amire szívem szerint soha nem került volna sor.
- Egész pontosan miért toltad ide a képed, Sawyer? - kérdezte Beau
halálos nyugalommal.
Az a hang volt ez, amiről tudtam, hogy eddig soha nem használta
Sawyerrel szemben.
- Hát, nem is tudom. Talán mert a barátnőmet kerestem, akit épp most
készültél lesmárolni.
Beau tett előre egy lépést, és halkan felmordult. Odafutottam hozzá, és
mindkét kezemmel megragadtam a karját. Sawyert ez nyilván nem
csillapította le, de legalább megakadályoztam, hogy Beau bemosson neki.
Mindkét srác jó formában volt, Beau-nak viszont hírhedten hamar eljárt a
keze. Nem hagyhattam, hogy olyat tegyen, amit örök életére bánna.
 Saywer rám meredt. Képzelem, mi járhatott a fejében! Az volt a
legszomorúbb az egészben, hogy az igazságnak még csak a törtrészét sem
sejtette. Nyilván nem is álmodta, hogy Beau egy teherautó platóján vette el
a szüzességem.
- Elárulnád végre, mi folyik itt, Ash?
Sértettség érződött a hangjából. Tudtam, hogy amit tőlem hall, az csak
tovább ront a helyzeten. Pokoli érzés volt. Beau elé léptem.
- Menj haza, Beau! - szóltam oda neki. - Beszédem van Sawyerrel, és
nem akarom, hogy te is a fültanúja legyél.
Erős kísértést éreztem, hogy hátranézzek, és lássam, hogyan reagál
minderre Beau, mégsem tettem. Sawyert fixíroztam a tekintetemmel, és
magamban buzgón fohászkodtam, hogy Beau hallgasson a jó szóra, és
tisztuljon el innen. Ideje volt véget vetni ennek, és megmenteni a kettejük
barátságát, mielőtt túl késő nem lenne.
- Nem akarlak most magadra hagyni - mondta, s szavaiban acélos
elhatározás érződött.
- Beau, kérlek, menj most el! Nem segítesz azzal, ha itt vagy.
Sawyer mindeközben le sem vette rólam a szemét. Láthatóan erejét
megfeszítve igyekezett kitalálni, mi ez. Muszáj volt valamennyit
elmondanom az igazságból, eleget ahhoz, amivel egyszer és mindenkorra
tönkretehettem Beau-val való barátságát.
A száraz fű ropogása a cipője talpa alatt elárulta, hogy Beau engedett
kérésemnek, és elindult a teherautója felé. Megnyertem ezt a csatát. A
legnagyobb azonban még előttem állt, és fogalmam sem volt, mit fogok
mondani.
 19. fejezet
ASHTON
- Kezdd az elején, Ash! Mondj el mindent!
Erről szó sem lehetett. Kibámultam az útra, amerre Beau kocsija
elhajtott. Őrjítő volt a csönd, miközben Sawyer arra várt, hogy
megszólaljak.
- Ezen a nyáron Beau és én felélesztettük a barátságunkat. Valaha közel
álltunk egymáshoz, ugye tudod, Sawyer? - Szünetet tartottam, és mély
levegőt vettem. - Beau megért engem. Tudja, mikor van tele a hócipőm,
ahogyan azt is, hogy nem vagyok tökéletes, akármennyire próbálok az
lenni. Mellette elengedhetem magam, és nem kell amiatt
aggodalmaskodnom, hogy elveszítem a barátságát.
- Eszerint ez barátság? Mert azok után, ahogy a szádat simogatta, és majd
felfalt a szemével, enyhén szólva nehéz bevennem.
- Nem lehet más, kizárólag barátság. Ezt ő is tudja. Beau már csak ilyen,
épp elég csaj száját szokta cirógatni.
Sawyer úgy hallgatott, homlokát ráncolva, mintha minden szavam
nevetséges volna.
- Nem tudom, ugyanarról a srácról beszélünk-e, de Beau, mármint az én
unokatestvérem nem néz olyan ábrándosan senkire, ahogyan most rád
nézett. Túl naiv vagy, hogy felfogd ezt, de higgy nekem, bébi, le akar
fektetni, én pedig szétrúgom a seggét, ha megpróbálja!
Hát nem egészen ezt akartam elérni: Beau bemártását és a magam tisztára
mosását. Magamra kellett irányítanom Sawyer haragját.
- Félreérted, amit láttál. Beau csak megpróbált lebeszélni arról, amire
készülök. Azt hiszi, neked meg nekem az örökkévalóságig együtt kellene
maradnunk. Én azonban másképpen gondolom. Fiatalok vagyunk, és
szabadságra van szükségem. Nem állok készen arra, hogy
majdani egybekelésünkről gógyizzam.
Éppenséggel megijeszt ez a kilátás. Még előttem az élet. Beau úgy véli,
hibát követek el, mert te vagy a legjobb, ami egyáltalán történhet velem.
Amit láttál, az nem volt más, mint hogy az unokatestvéred igyekezett
lebeszélni a szakításról.
A hitetlenkedés és döbbenet, ami kiült Sawyer arcára, enyhén szólva
bosszantó volt. Olyan nehéz volt elhinnie, amit hallott?
- Te... te... szakítani akarsz velem?
A fejét csóválva hátrált el mellőlem. Arca holtsápadt lett, mintha azt
mondtam volna, hogy soha többé nem futballozhat. De hát ez még nem a
világvége!
- Melletted meg kell játszanom magam, Sawyer. Nem vagyok az a jó
kislány, akinek hiszel. Te ezt a hamis Ashtont szereted. Régóta próbálok
méltó lenni hozzád, de belefáradtam. Nem szeretem visszavinni a helyükre
azokat a hülye bevásárlókocsikat, és nem akarom megjátszani az irgalmas
szamaritánust mindenkivel szemben, aki csak elém vetődik. Néha rám jön,
hogy csupán önmagammal törődjek. Önző vagyok, hirtelen haragú és oltári
nagy szemforgató. A lány, akit szeretsz, és feleségül akarsz venni, nem
létezik.
Hatalmas megkönnyebbülés volt, hogy mindezt kimondhattam. Három
év óta először teli tüdővel lélegeztem.
- Ez kész őrület! - mondta Sawyer a fejét csóválva.
Oly közel álltam a szabadsághoz, hogy már a gondolata is
megrészegített. Dühített, ahogy most megpróbált meggyőzni arról, hogy
nem tudom, miről beszélek. De ura voltam a helyzetnek. A valódi
Ashtonnak volt saját akarata.
- Nem, ez az igazság. Autókban akarok szeretkezni, olyan hevesen, hogy
a melltartóm az ülés alá keveredjen. Fityiszt mutatni Nicole- nak, amikor
olyan undokul néz rám a suli folyosóin. Felvenni a vörös bikinimet, hadd
legeltessék rajtam a szemüket a srácok. Nem az vagyok, akinek hiszel!
Soha nem voltam, és nem is leszek.
Közelebb húzódtam Sawyerhez, lábujjhegyre álltam, és gyors puszit
nyomtam az orcájára. Kölnije ismerős illatától elszorult a szívem.
Hiányozni fog, de annyira nem, hogy ne az legyek a kedvéért, aki vagyok.
Leolvastam az arcáról, hogy másnak lát ezek után. Egyszerre volt jó és
rossz látni a kék szemében tükröződő viharos érzelmeket. Sarkon
fordultam, és megindultam a Jetta felé. Hátra se pillantottam, amikor
elhajtottam. Életemben először hagytam ott az istentiszteletet, mielőtt
befejeződött volna.
Behúztam a parkolóba, Leann a kolesz - patinás, kétemeletes téglaépület
- lépcsőjén ülve várt rám. Messziről láttam, hogy a körmét rágja. Csupán
akkor esett neki a jobb hüvelykujjának, ha ideges volt. Mikor felhívtam,
magam se nagyon értettem, miért érzem szükségét, hogy épp őt keressem
meg. Beálltam egy üres helyre a parkolóban. Idefelé az úton rájöttem, hogy
muszáj valakinek kiöntenem a szívemet.
Leannre pillantottam, aki továbbra is buzgón rágta a körmét, mialatt
homloka ráncba szaladt. Mosolyt erőltettem az arcomra, ahogy kiszálltam a
kocsiból. Hátrébb lépett, hogy legyen helyem kiszállni.
- Azt gondoltam már, ősz hajjal látlak csak viszont - mondta, ahogy
átölelt. - El se hiszem, hogy itt vagy! Ahogyan azt sem, hogy csak úgy
odábbálltál a templomból, és nem szóltál senkinek, hová igyekszel.
Hátrébb léptem, és a szemébe néztem.
- Nem ezt mondtam.
Nagy barna szemét forgatva belém karolt, és a kolesz felé terelt.
- Édesem, miután nyilvánvalóvá lett, hogy nem térsz vissza az
istentiszteletre, sms-eket kaptam Linda nénitől, aztán Kaylától. Kyle meg
feltette az eseményt a Facebookjára.
Felnyögtem, és fejemet a vállára hajtottam. Megveregette a karomat, s
egy elhagyatott padhoz vezetett egy terebélyes tölgy árnyékában. Miután
leült, meglapogatta a fát maga mellett.
- Gyere, öntsd ki a szívedet! Megöl a kíváncsiság! Eddig soha nem
pletykáltak rólad. Valami jónak kellett történnie.
Lesütött szemmel, kezemet ölembe fektetve fészkelődtem a padon. Egy
dolog volt beismerni a történteket, és megint más szembenézni Leann-nel,
miközben minden gyengeségemet elébe tárom. Három éve voltunk
barátnők, és egyetlenegyszer sem említettem, hogy akárcsak egy
csöppecskét tetszene Beau.
- Tudod, Beau meg én közel álltunk egymáshoz gyerekkorunkban...
Úgy döntöttem, hogy ezzel nyitok, így volt a legkönnyebb.
 - Atyavilág! Azt akarod mondani, hogy mindennek Beau-hoz van köze?
Beau Vincenthez?
Összerezzentem és bólintottam, de nem néztem rá.
- Igen, az egésznek hozzá van köze - suttogtam.
Leann kezemre tette a kezét. Jólesett ez az apró gesztus.
- Magasságos Úristen! Ez zűrösebb, mint hittem.
- Ezen a nyáron találkozgatni kezdtünk Beau-val. Te Noah-val időztél
vagy dolgoztál, és Sawyer sem volt itthon. Úgy éreztem, semmi rossz nincs
abban, ha újraélesztem a korábbi barátságunkat.
Leann megszorította a kezem, én pedig elmondtam, hogyan biliárdoztunk
a csehóban, ahol Beau édesanyja dolgozik; hogyan úsztunk egyet a
Pocsolyában; hogyan néztünk meg egy filmet nálunk. Azután elhallgattam,
mert ami ezután következett, azt nehezebb volt megértetnem a
barátnőmmel. Elvégre is eddig én voltam a jó kislány.
- Aznap éjjel Beau meg én. a teherautó platóján. mi. - nagyot nyeltem,
erősen összeszorítottam a szemem, úgy fejeztem be a mondatot -
szexeltünk.
Leann elengedte a kezem, s ehelyett átfogta a vállam.
- Húha! - ez volt az egyedüli reakciója.
- Hát igen. És nem is csak akkor. bár tudom, hogy többé erre nem
kerülhet sor. azért még. szeretem őt. Talán mindig is szerettem. Nem is
talán, ezt határozottan tudom. Ha vele vagyok, csupa olyasmit érzek, amit
Sawyer mellett soha. Önmagam lehetek. Nem kell megjátszanom magam.
Beau az összes hibámat ismeri.
- Ezekben a dolgokban a szív dönt, nem tehetünk ellene - mondta Leann.
Felsóhajtottam, és most végre szembenéztem vele.
Kibuggyanó könnyeim elhomályosították a látásomat.
- Csak az a baj, hogy tönkretettem Beau és Sawyer barátságát, holott más
sem volt neki, csupán ez. Tévedés ne essék, én kezdeményeztem az egészet.
Így visszanézve ez teljesen egyértelmű. Minden az én hibám! Nem kellett
volna kettejük közé állnom.
Szipogva Leann vállába fúrtam az arcomat.
 - Beau is nemet mondhatott volna. Minden veled töltött pillanatban
tudatában volt, hogy a Sawyerhez fűződő barátsága ellen dolgozik. Ne vedd
magadra az egész felelősségét.
Leann szigorú hangja csak még jobban megríkatott. Beau-nak szüksége
volt Sawyerre. Lehet, hogy e pillanatban nem jött még rá, de mégis.
Valahogyan rendbe kellett tennem, amit elrontottam.
- Hogyan hozzam ezt helyre? Hogyan hassak oda, hogy Beau visszakapja
Sawyert?
- Nem hozhatod rendbe helyettük. Beau tudta, mit csinál, Ash! Téged
választott, és nem Sawyert. Hanem most, hogy szakítottál vele,
hajlandó vagy-e az unokafivérét választani?
Letöröltem a könnyeimet, úgy kémleltem az arcába.
- Ha őt választanám, mindenki ellene fordulna Grove-ban. Ő lenne a srác,
aki elvette Sawyer nőjét. Nem tehetem ezt vele!
Leann vállat vont.
- Nem hinném, hogy érdekelné bárki véleménye. Hisz felvállalta, hogy
titokban találkozgat az unokatestvére csajával. Erre csakis a szerelem
sarkallhatta, Ash! Különben legvadabb álmomban sem hinném, hogy ártana
Sawyernek. Hisz szereti őt. Ezért ez nem jelenthet mást, mint hogy téged
még jobban szeret. A kérdés csak az, te is ilyen heves szerelmet érzel-e
iránta? - veregette meg a vállamat. - Hajlandó vagy-e szembeszállni érte a
szüleid akaratával és az egész várossal?
 20. fejezet
BEAU
- Kit látnak szemeim! Vesszek meg, ha nem Sawyer Vincent fáradt be
hozzánk! - Mama hangja tisztán és hallhatóan csengett az üres csehóban.
Letettem a sörömet, amit azóta iszogattam, hogy öt perce besétáltam ide.
Ashton nyomtalanul eltűnt, azért jöttem, mert itt rám találhat.
- Nem vizitelni jöttem, Honey néni. Az unokafivéremet keresem, ezt az
aljas gazembert, aki nem átallt ilyen sunyin kicseszni velem!
Mama halkan elfüttyentette magát, és a fejét csóválta.
- Tudhattam volna, gőzöd sincs arról, hogy ezek újabban sülve-főve
együtt vannak.
- Hallgass már, mama! - szóltam rá, anélkül, hogy rápillantottam volna.
Közben le nem vettem a szemem Sawyerről. Olyan gyűlölet sugárzott a
szeméből, amelyről álmomban sem gondoltam, hogy egyszer még ellenem
irányul. Bár tudtam, hogy megérdemlem, mégis nehéz volt ezt
megemészteni. Haját a füle mögé tűrte, s olyan erővel szorította össze az
állkapcsát, hogy remegett vad dühében.
- Itt van Ash? - nézett körül az üres bárban.
Ő is arra gondolt, amire én, hogy ide jön majd utánam.
- Nincs.
- Hol van?
- Nem tudom.
Sawyer megindult felém. Egek, nem akartam megütni. Csak Asht
akartam, az igazi Asht. Akinek ő a létezéséről sem tud. Akit soha nem
tudna szeretni.
- Hogy tehetted ezt, Beau! Hisz olyan vagy, mint a testvérem!
A szeméből sugárzó szenvedést látni olyan volt, mintha kést forgatnának
meg a bensőmben. Ettől még nem bántam meg semmit, de azért
nyomorúságos egy érzés volt.
- Nem is ismered! Soha nem is ismerted!
 - Még hogy nem ismerem? Azt mondod, hogy nem ismerem? Mégis
kinek képzeled magad, Beau? Három éve járunk. Három éve! Ti ketten alig
vettetek tudomást egymásról ez alatt a három év alatt. Aztán elmegyek
nyáron, mire ti összeszűrítek a levet! Barátok lettetek? Egész pontosan
hogyan is van ez? Mert a rizsa, amit Ash megpróbált beadni nekem a
templom előtt, sehogyan sem stimmel.
Elmondjam-e neki az igazságot? Megérdemelte volna, de nem tehettem
Ash beleegyezése nélkül. Az ő sztorijától függött minden.
- Közel kerültünk egymáshoz. Egyre több időt töltöttünk együtt.
Felidéztük a gyerekkorunkat. - Elhallgattam, úgy néztem rá. Valamit mégis
tudnia kellett, és ezt csakis én mondhattam el neki. Ha azonban az arcába
vágom, soha nem jut túl rajta. Az egész arról szólt, ki a fontosabb
számomra. Az unokatestvérem, a legjobb barátom, az egyetlen ember,
akiről tudtam, hogy soha nem hagyna cserben. Vagy Ash, aki nélkül nem
tudok élni.
- Szeretem őt!
Sawyer eltátotta a száját, ám már a következő másodpercben a fogát
csikorgatta. Láttam a szemén, hogy mindjárt nekem jön.
- Te. Szereted. Őt - mondta újra dühödt hitetlenkedéssel. - Tudatában
vagy annak, hogy egy napon feleségül szándékozom venni? Te hogy állsz
ezzel, Beau? Te is házasságot tervezel vele? Beköltöztetnéd a mamád
lakókocsijába? Talán Honey néni majd szerez neki itt munkát, miután a
szülei kitagadták.
Mielőtt meggondolhattam volna magam, ököllel az arcába vágtam.
Hátratántorodott, és vér csurgott az orrából. Hangos moraj szakadt ki a
mellkasából, rám vetette magát, és a földre tepert. Csak azért vághatott
állon, mert tudtam, hogy megérdemlem. Ugyanakkor nem akaródzott
tovább folytatni ezt a párharcot. Vérző orra láttán mindent elkövettem, hogy
visszafogjam. Nem akartam újra megütni, de azt sem akarhattam, hogy ő
csépeljen engem.
- Hagyjátok abba, mindketten! - kiáltott ránk anya.
Sawyer újabb ütéseket mért rám, amelyeket egytől egyig kivédtem.
- Zabigyerek vagy, Beau! Ashton jó házból való úrilány. Nem tudod
megadni neki, amit én.
 E szavakra újra elvesztettem a fejem, és megint besóztam egyet. A
fenébe is, mikor fogja be azt a lepcses száját! - dühöngtem.
- Dugulj el, Sawyer! - üvöltöttem.
Lefejtettem őt magamról, és felálltam.
- Pedig ez az igazság, és te nagyon is jól tudod! Ő szegény túl butus
ahhoz, hogy felfogja. - még mielőtt befejezte volna a mondatot, kétvállra
fektettem, s kezemet a torkára szorítva lefogtam a földre.
- Ne merd még egyszer butának nevezni! - vicsorogtam.
Sawyer átlépett egy határvonalat, amit nem kellett volna. Szerettem őt, de
Asht nála is jobban szerettem.
- Elég legyen ebből! Szállj le róla, Beau! - lépett közbe anya. - Bolondok
vagytok, ha hagyjátok, hogy egy lány elrontsa a barátságotokat. Egyikőtök
sem fogja feleségül venni Asht. Hisz még kölykök vagytok. Kedves,
aranyos lány, elismerem, de akkor sem éri meg odadobni érte a családi
kötelékeket.
Ahogy anyám fölénk magasodott, árnyéka ráhullott Sawyer arcára. Már
nem szorongattam olyan hevesen a torkát, nehogy még belekéküljön.
- Hisz Beau nem is családtag - mondta Sawyer.
Sawyer szavai fájtak, de ha el akarta venni tőlem Asht, én is ugyanígy
éreztem iránta. Abbahagytam a fojtogatását. Feltápászkodtam. Amíg
elhátráltam mellőle, nem vettem le róla a szememet.
- Már elnézést, kölyök, de hiába haragszol rá a miatt a lány miatt, azért
még ugyanaz a vér folyik az ereidben. Amíg világ a világ, rokonok
maradtok.
Sawyer acsarogva felállt, és inge ujjába törölte az orrából szivárgó vért.
- De hiszen csak az apám lúzer öccsének a fattya!
Nem ugrottam erre az újabb sértésre. Azt akarta elérni, de nem tettem.
Mama ciccegni kezdett, mint mindig, ha olyat tudott, amit mások nem. Egy
másodpercre felé villant a szemem, hogy lássam, mire készül.
- Ami azt illeti, Beau nem a papád öccsének a fattya, hanem a papádé.
Ugyanaz a vér folyik az ereiben, mint a tiédben, fiam. Jó, ha ezt az eszedbe
vésed.
 Földbe gyökerezett a lábam, amíg a szavait fontolgattam.
Megtántorodva a biliárdasztal szélébe fogóztam, miközben anyámra
meredtem, valamiféle jel után kutatva, hogy nem mond igazat.
- Nem, ez lehetetlen! - nyögte ki Sawyer.
Képtelen voltam ránézni. Most nem.
- Pedig így van. Kérdezd csak meg a mamád vagy a papád. Jó kis
kalamajka lenne belőle, hisz őnagysága amúgy is gyűlöl. Most, hogy
kiborítottam a bilit, talán még jobban megutál.
Igazat mondott, érződött a hangján. Eleget hazudott mellettem, meg
tudtam állapítani a különbséget.
- Nem, maga egy ostoba szajha! Apám soha nem kezdett volna magával!
Anyám felvihogott, aztán hátrament egy törülközőért, amit Sawyer felé
hajított.
- Töröld le a vért az arcodról, és menjél szépen haza! Ha azután rájössz,
hogy igazat beszéltem, te és a testvéred eligazíthatjátok a kettőtök dolgát.
Amint mondtam, egyetlen lány se éri meg, hogy ölre menjenek érte.
Kérdezd csak ki apádat! A nyakam rá, hogy lesz véleménye erről az ügyről.
Hisz, amint látom, az alma nem esik messze a fájától.
Mi akart ez lenni? Keserű mosoly jelent meg anyám szája szegletében.
- Nem is tudom, mi a rosszabb. Annak tudata, hogy anyád egy
közönséges, olcsó lotyó, vagy hogy megpróbál ráakaszkodni az apámra -
fröcsögte Sawyer a megvető szavakat, aztán sarkon fordult, és távozott az
ajtón, amin alig negyedórája rontott be.

ASHTON
- Hát, nagyi, újra itthon vagyok. Ideje szembenéznem a
következményekkel - mondtam, miközben másnap reggel nagymamám
sírkövére fektettem egyetlen szál rózsaszínű rózsát.
Hajnali négykor keltem, hogy miután megaludtam Leannél, még beérjek
iskolakezdésre. Már pont csak egy igazolatlan hiányzás kellett a
bűnlajstromomba. A szüleim a végén egy életre szobafogságra ítélnek.
A sírkő mögötti, fából ácsolt padon ültem. Anyu nagyi tornácáról hozta
ide.
 - Alaposan összekutyultam mindent. Nem voltál itt, nem futhattam
hozzád, ezért elmentem Leannhez, ami vélhetően tovább rontotta a
helyzetet. A tetejében közvetlenül a szólóéneklés után leléptem a
templomból. Apu és anyu valószínűleg még nem sejti, miért, de nem
hinném, hogy ez igazából számítana.
Belekortyoltam a tejes mokkakávéba, amit a városba menet vettem
magamnak. A suli csak egy óra múlva kezdődött, és előtte hazamenni nem
tűnt túl jó ötletnek.
- Az egész Beau miatt van. Szeretem őt. Őrültség, ugye? Beau Vincent
városunk fekete báránya, és nekem pont őt kellett kifognom! Ráadásul a
legjobb barátja és unokatestvére volt barátnője vagyok! Ugyanakkor ő
hagyja, hogy önmagam legyek, nagyi! Pontosan úgy, ahogyan te annak
idején. És nem olyan alávaló ő, amilyennek mindenki hiszi. Senki nem
ismeri, mi rejlik a szíve mélyén. Nem látnak túl a trágár beszédén, az
italozásán, a dorbézolásán; nem értik, hogy ez csak egy apátlan fiú. Senki
nem próbálta jobbra, többre tanítani. Egyedül, magára hagyatva nőtt fel. Ez
nem igazság! Mindenki elítéli, holott tudják, hogy nem volt jótékony
befolyás az életében. A nagybátyja fütyült rá, feléje se nézett, nemhogy
nevelte volna. Szerintem csodálatos jellem lett, dacára annak, hogy a sors
rossz lapokat osztott neki. Ki nem állhatom, ahogy az itteniek mind
szájukra veszik egymást! A mi vidékünket Biblia-övezetnek nevezik,
hanem, komolyan, nagyi, kezükbe kellene végre venniük azt a Bibliát.
Határozottan emlékszem, hogy Krisztus nem vetette meg a bűnösöket,
hanem magához engedte őket. Beau-nak mindössze arra van szüksége, hogy
valaki higgyen benne, és én hiszek!
Felpittyegett a mobilom, jelezve, hogy sms-em érkezett. Lepillantottam a
kijelzőre, és ráncba szaladt a homlokom.
Sawyer: Hol vagy, és holvan Beau?
Haboztam, mit is feleljek erre. Ugyanakkor aggódni kezdtem, hová
tűnhetett Beau.
Én: Nagyi sírjánál vagyok. Azóta nem láttam őt, hogy tegnap otthagyott a
templom előtt.
Válaszra vártam, de semmi nem érkezett. Felkaptam a kulcsaimat a
padról, és felálltam.
- Most mennem kell, nagyi. Szeretlek - mondtam.
Csókot dobtam a sírkő felé, aztán visszaindultam a kocsihoz.
 21. fejezet
ASHTON
Még mielőtt becsukhattam volna a kocsim ajtaját, Sawyerrel találtam
szembe magam. Lerítt róla, hogy egész éjjel nem aludt. Az orrát
megvághatta, és a jobb szeme is karikás volt.
- Mi történt?
- Hol van Beau? - förmedt rám, oda se hallgatva a kérdésemre.
Fejemet csóválva kémleltem az arcát, megpróbálva rájönni, miért keresi
olyan kétségbeesetten Beau-t.
- Mondtam már, hogy nem tudom. A templomból egyenesen Leannhez
mentem. Nála aludtam a koleszban, reg g el j öttem haza.
Sawyer morgott valamit, ami káromkodásnak hangzott. Ahogy a nap
rásütött az arcára, láttam, hogy a szeme alatt egészen felpüffedt a jobb
arcfele. A jelek szerint összerúghatták a port Beau-val valamikor a nap
folyamán.
- Ezt Beau csinálta? - nyúltam az arcához, ő azonban undorodva
félrekapta a fejét.
- Ne érj hozzám! Edd csak meg, amit főztél, Ashton! Nem vagyok a tiéd,
hogy tapizhassál.
Természetesen igaza volt, ezért erre csak bólintottam. Kék szeme most
haragosan kigyúlt.
- Az egész a te műved, tudod-e? Beau miattad ment el! Te tetted őt
tönkre! Remélem, megérte.
Szavaiból ugyanaz a gyűlölet sütött, ami a tekintetében is lobogott.
Egyvalamit biztosan tudtam: meggyűlölt engem.
Ezúttal nem bólintottam, csupán elléptem mellette és otthagytam.
Túlontúl fájt ekkora gyűlöletet látni a szemében. Meg kellett találnom
Beaut. Rosszul tettem, hogy nem hívtam fel tegnap, ugyanakkor azt se
hittem, hogy megfutamodott volna. Harcolni akart értem. És Sawyer
összevert képe alapján harcolt is. Készen álltam arra, hogy őt válasszam,
mindenki ellenében. Ideje volt, hogy sutba dobjam addigi tétovázásomat, és
megharcoljak azért, akit magamnak akartam. Ez a valaki pedig Beau volt.
***
Nyolc órával később annak a bárnak az ajtaja előtt álltam, ahol Honey
Vincent dolgozott. Nappal még nem jártam itt. Este nem látszott a sötétben,
hogy a rozoga ajtóról lepattogzott a festék. Beau nem jött ma iskolába.
Akikkel ma szóba próbáltam elegyedni, egyszerűen levegőnek néztek. Ami
zavart volna, ha nem aggódom annyira Beau miatt. Több sms-t is küldtem
neki, de nem kaptam választ. Sawyer csupán egyszer pillantott felém
öldöklő tekintettel, amikor tanítás után a futballpálya felé tartott. A
szekrényem mellett elmenve úgy csóválta a fejét, mintha én lennék a felelős
Beau elbujdosásáért. Napközben egyre inkább átéreztem, mennyire igaza
van. Fel kellett volna tegnap hívnom Beau-t. Nem, ott kellett volna
maradnom mellette. Én azonban a legkisebb konfliktus láttán összevissza
hazudoztam és leléceltem, benne hagyva őt a pácban. Szörnyű teremtés
vagyok!
Nyílt az ajtó. Honey Vincent állt a küszöbön csípőre tett kézzel, és
farkasszemet nézett velem. Hosszú, fekete haját lófarokban fogta össze
hátul, szoros farmer és lötyögő melegítőfelső volt rajta. Először fordult elő,
hogy nem lenge, hiányos öltözékben láttam.
- Nos, fáradj be, ha már itt vagy. Meddig állsz még az ajtóm előtt?
Beau nincs itt, akármennyire szeretnéd, hogy kisétáljon rajta.
Jó, Beau nem volt itt, de talán az anyja tudja, hol van. Utánasiettem,
ahogy sarkon fordult, és eltűnt odabent.
A bár egészen más volt most, délután háromkor. A függönyöket
félrehúzták; áradt be a napfény az ablakokon, amelyek szintén tárva- nyitva
voltak. Friss, hűvös levegő árasztotta el a csehót, szinte teljesen feledtetve
az áporodott sör és a cigaretta bűzét... no, azért nem teljesen.
- Beau elment tegnap. Nem jött haza sem. Alaposan egymásnak
ugrasztottad ezt a két fiút, kisanyám! - csóválta a fejét Honey, miközben a
poharakat törölgette, majd visszaakasztotta őket a bárpult fölötti rácsra.
- Tudom. Helyre akarom hozni.
Továbbra is a fejét csóválta, és érdesen felnevetett.
 - Szép is lenne, de a baj már megtörtént. Ez a két fiú kis híján szarrá verte
egymást tegnap.
Mindkettőt teljesen bevadítottad. Soha nem hittem, hogy egyszer még
egy lány közéjük állhat, de hát az se fordult meg a fejemben, hogy szemet
vetsz Beau-ra. Miután érdeklődni kezdtél iránta, tudtam, hogy ebből
hamarosan pokoli ramazuri lesz. Mindig is gyengéje voltál a fiamnak.
Leroskadtam egy bárszékre, szemben vele és a bárpulttal. Gyomrom
görcsbe rándult a bűntudattól. Mit tettem Beau-val? Hogyan állíthatom,
hogy szeretem, amikor ilyen mélyen megsebeztem? A szerelem nem önző.
- Szörnyű egy alak vagyok! Ha tehetném, mindent visszacsinálnék. El se
hiszem, hogy mindezt én műveltem vele.
- Mármint kivel? - vonta fel Honey kis hallgatás után művészileg
kikészített szemöldökét.
- Hát Beau-val - feleltem homlokom ráncolva.
Szomorú mosoly suhant át az ajkán, és a fejét rázta.
- Nos, amint látom, nem is olyan eszement, mint amilyennek hittem.
Abban voltam eddig, hogy mindent odadobott holmi kis tyúkért, aki csak
jól akarta érezni magát. Nem gondoltam, hogy te is szereted.
Kezdtem begolyózni. Hisz semmit sem tettem, amivel bebizonyíthattam
volna Beau iránti érzéseimet. Akit szeret az ember, annak nem tönkreveri,
hanem jobbá teszi az életét. Én viszont semmi egyébbel nem
dicsekedhettem, mint azzal, hogy Beau az én befolyásomra veszítette el az
egyetlen embert, akit a legjobban szeretett a világon.
- Tudja, hol van? Mindössze beszélni szeretnék vele. Rendbe kell ezt
hoznom.
Honey felsóhajtott, s egy poharat a feje fölötti rácsra csúsztatott, mielőtt
viszonozta a pillantásomat.
- Nem, Ashton, nem tudom. Miután kidekorálta az unokatestvére
ábrázatát, eltűnt. Dühös volt és megbántott. Gondolom, szüksége lesz
valamennyi időre, amíg előjön a búvóhelyéről. Egyelőre hozd csak rendbe a
dolgodat Sawyerrel!
- Vele nincs mit rendbe hoznom - ráztam meg a fejem. - Gyűlöl engem.
Egyszer talán majd megenyhül irántam, most azonban nincs érkezésem vele
törődni.
Honey rákönyökölt a bárpultra, és végigmért.
- Azt akarod mondani, hogy nem mész vissza Saywerhez? Hogy eldobod
magadtól a ragyogó jövőt, amit számodra tervezett?
Ő soha nem volt a jövőm. Mindig is tudtam.
- Szeretem Saywert, de nem vagyok belé szerelmes. Nem szándékoztam
összekötni vele a jövőmet. Beau-t szeretném látni! Sawyerrel nincs más
dolgom, mint hogy valamiként összebékítsem kettejüket.
Honey bólintott, aztán megveregette a karomat.
- Asszem, meg tudnálak kedvelni, kislányom. Ezt add össze! A tiszteletes
lánya és én! Láttál már ekkora ökörséget?
Elmosolyodtam, ma először. Honey a fanyar mosolyával és a
mogyoróbarna szemével Beau-ra emlékeztetett.
- Muszáj beszélnem vele! Kérem, amint látja, mondja meg neki, hogy
hívjon fel!
Bólintott, és tovább törölgette a poharakat. Felálltam, és az ajtó felé
indultam. A levél, amelyet irodalomórán írtam Beau-nak, és amelyben a
bocsánatáért esedeztem, a zsebemben lapult. Eredetileg az volt a tervem,
hogy a szekrényébe dobom be, de hát a suliból is nyomtalanul eltűnt. Most
elővettem hát, megfordultam, és visszamentem Honey-hoz.
- Oda tudná ezt adni neki, amikor legközelebb látja? - kérdeztem, és
feléje csúsztattam a bárpulton keresztül a négyrét hajtogatott papírost.
Érte nyúlt és felvette. Közben találkozott a tekintetünk.
- Mér’ ne, aranyom! Okvetlenül odaadom.
***
Mindkét szülőm kocsiját a kocsifelhajtón találtam, amikor öt után
hazaértem. Ideje volt velük is megütköznöm. Az ajtóban senki nem várt,
ami jó jel volt. Odabent apám átható pillantásával találtam magam
szemben, amely szinte a földbe döngölt. A pihenőszéken hevert, ölében a
nyitott Bibliával, s az olvasószemüvege fölött nézett vissza rám. Dühös,
sértett és csalódott volt. Mindez szinte sütött a tekintetéből. A
kávézóasztalra ejtettem a retikülömet, és a kanapéra roskadtam, vele
szemközt.
 Örülök, hogy végre hazataláltál.
Rövidke sms-ed, amelyben közölted, hogy jól vagy és Leannél töltöd az
éjszakát, nem volt túl megnyugtató. Anyád súlyos fejfájással tért nyugovóra
az aggodalmaktól.
- Sajnálom, apu!
Őszintén bántam, hogy felzaklattam őket. Akkor is, ha a következő
pillanatban is ugyanezt csináltam volna.
- Még hogy sajnálod! Nem látom, hogy túlontúl bánnád, amit tettél.
Örülök, hogy az iskolába sikerült időben eljutnod, sőt, még nagyi sírjánál is
tiszteletedet tetted. Ne lepődj meg, hogy tudom. Naponta kijárok magam is,
és észrevettem a friss rózsaszálat a sírkövön. Csakis neked juthatott
eszedbe, hogy egyetlen szálat hozz a kertjéből. Rendes kislány vagy,
Ashton! Mindig is az voltál, noha ezen a nyáron beléd bújt a kisördög.
Változtatnunk kell ezen!
Ha tudja, hogy Beau áll a háttérben, ráfogja az egészet. Annyira szeretett
volna bűnbakot találni. Hogy a lánya megrögzött szemforgató, meg se
fordult a fejében.
- Beau Vincentet se találják. Mindenki azt hitte, együtt szöktetek el. De
aztán te megüzented, hogy Leann-nél vagy. Amit a kolesz felügyelője is
visszaigazolt, amikor nála érdeklődtem. Eszerint nem Beau- val voltál.
Ugyanakkor átkozottul gyanús, hogy ő sincs sehol, ráadásul Sawyer jókora
monoklit kapott a szeme alá. Mi törtért a templom előtt, Ashton?
Bár feltette ezt a kérdést, nem igazán volt kíváncsi az igazságra.
Melyik apa lenne?
- Összekülönböztünk Sawyerrel, és szakítottunk - ráztam meg a fejem. -
Elrohantam Leannhez, hogy kieresszem kicsit a gőzt. Ez minden, amit
tudok.
Kezdtem belejönni a hazudozásba. Amire nem lehettem túl büszke. Apu
bólintott, és becsukta a Bibliát az ölében.
- Helyes. Nem szívesen hallottam volna, hogy holmi Beau-félékkel jössz
össze. Talán nem baj, hogy Sawyerrel szakítottál. Túl komolyra fordult a
dolog, és te jövőre egyetemre mész. Így legalább a jövődre koncentrálhatsz,
és nem kell fiúügyekkel bajlódnod.
 Felállt, és a kávézóasztalra helyezte a Bibliát. Zöld szeme az enyémbe
mélyedt. A szent könyvre mutatott.
- A rossz társaság árt a jellemnek. Ha gyakrabban forgatnád a Szentírást,
te is tisztában lennél vele.
Néztem, amint a szüleim hálószobája felé indul. Őszintén kívántam,
bárcsak ne utáltatta volna meg velem a Bibliát. De hát egész életemben
ezzel traktált, nem csoda ezek után, hogy ellenszenvvel viseltettem iránta.
Hittem a szavaiban, csak túl gyakran használta fel ezeket a maga érdekében,
nem véve tudomást azokról a passzusokról, amelyek ellene vallottak. Hisz
Beau-t is hogy elítélte, holott nem is ismerte. Pedig a Biblia arra int, hogy
ne essünk ebbe a hibába.
 22. fejezet
BEAU
Beau!
Annyira sajnálom, hogy nem hívtalak fel. Hogy megfutamodtam a
felelősség elől. Annyira önző voltam! Elmondhatatlanul megbántam!
Kérlek, bocsáss meg nekem! Minden mást elviselek, ha megbocsátasz. Talán
rossz úton jártunk. Talán másként kellett volna viselkednünk, mégsem tudok
sajnálni egyetlen pillanatot sem, amit veled töltöttem. Oly emlékeket kaptam
tőled, amelyek mindig megmelengetik majd a szívemet. Nem nehezítem meg
a dolgodat. Hagyom, hogy a magad útját járjad. Csak kérlek, add tudtomra,
hogy nem gyűlöltél meg!
Szeretlek,
Ashton
A levélre meredve végigfuttattam hüvelykujjam a „szeretlek” szón.
Szeret engem! Ashton Gray szeret engem! Abban a tudatban hagytam
magára, hogy ez az egész az ő számlájára írható. A leveléből világosan
látszik, mennyire pánikba eshetett. Azt hitte, hogy gyűlölöm? Hát nem
figyelt egyetlen szavamra sem? Nem mondtak eleget a tetteim? Hisz
mindent feláldoztam érte. Hogyan hihette ezek után, hogy gyűlölöm? Erre
soha nem lettem volna képes. A nem szűnő fájdalom, amely azután
kísértett, hogy anyám egyetlen mozdulattal kitépte a szívem a
mellkasomból, enyhült valamelyest a „szeretlek” szó láttán.
Per pillanat másra se vágytam, mint hogy kisírhassam magam Ash
karjaiban. Hogy megsirassam a férfit, akit apámnak tudtam, és akit oly
fiatalon veszítettem el. Hogy megsirassam a testvért, akit jobban szerettem,
mint valaha is hittem. Hogy megsirassam az egyetlen lányt, akit szerettem;
az egyetlen embert Sawyeren kívül, akiért az életemet adtam volna; hogy
elsirassam ezt és a képtelen helyzetet, amibe kerültünk. Annyira szerettem
Asht! Sawyer helyett őt választottam, és újra megtenném! Hanem mostanra
megváltoztak a dolgok. Sawyer ugyanazzal a szenvedéssel szembesült,
amivel én. Talán még az enyémnél is nagyobbal, mivel az apja, kettőnk
szülőapja megcsalta a feleségét, engem egész életemben semmibe vett, neki
pedig hazudott. Könny csordult végig az államon. Sietve eltettem a levelet,
ne maszatolják be a könnyeim. Szükségem volt a tudatra, hogy valaki
törődik a sorsommal és szeret engem. Úgy hajtogattam össze a papírost,
hogy a „szeretlek” és Ashton névaláírás került legfelülre. A szívemre
szorítottam, és elhevertem a szénaboglyában. Ma éjjel nem számíthattam
sok alvásra, Ashton szavai azonban legalább megmel eng ettek.

ASHTON
A gimi mindig is könnyen ment. A tény, hogy Sawyer a barátom,
mindenféle zaklatástól megmentett. Most azonban, ahogy ott álltam a
szekrényem előtt, amelynek sértetlen halványkék felületén vörös
körömlakkal rápingálva a „szajha” szó volt olvasható, megértettem, hogy
miről is szól a középiskola. Meglehet, tényleg szajha voltam. Hisz
elvesztettem a szüzességem, és férjhez se mentem. Ezt fedi a
„szajha”megjelölés? Beau-ról és rólam senki nem tudott, viszonyunkat
kizárólag homályos pletykák alapján ismerhették.
Felsóhajtottam, sietve beütöttem a számkombinációt, és kinyitottam a
szekrényt. Nyomban hálát is adtam a sorsnak, hogy nem voltak benne
szellőztető lyukak. Ki tudja, mit nem próbáltak volna beszuszakolni.
Miközben elővettem az első órára szóló könyveimet, hallottam, hogyan
súgnak össze a hátam mögött. Hozzám ugyanakkor senki nem szólt, és nem
is védett meg. Nem mintha elvártam volna tőlük. Ez volt az ellenem
folytatott hadjárat harmadik napja. Nem hibáztathattam érte Sawyert, mert ő
maga nem vett részt benne. Meg se védett, az igaz, ugyanakkor az általános
mulatsághoz sem csatlakozott. Mindenki az ő pártjára állt, hisz kedvelték.
Ha az én ellehetetlenítésemmel óhajtották ezt elérni, még alá is írtam volna.
Hisz ezek csak üres szavak voltak.
Mintha csak hangosan gondolkoztam volna, és hallgatóim levonták volna
a megfelelő következtetést, hátulról valaki nekilökött a szekrényemnek. A
sarka a fejemnek vágódott, hogy kissé megszédültem utána. Az ajtó
oldalába kapaszkodtam, és azért fohászkodtam, hogy ne veszítsem el az
eszméletemet. Hátam mögött női nevetés harsant. Behunytam a szemem,
amíg alább nem hagyott a fájdalom.
- Ó, az isten szerelmére! Meddig állsz ott és tűröd ezt el?
Fejemet lassan hátrafordítva Kaylát pillantottam meg, aki dühösen nézett
rám. Megragadta a karom, hogy el ne essek.
 - Talán azt hiszed, hogy mindezt megérdemelted, csakhogy mindennek
van határa! Muszáj véget vetned ennek, különben továbbra is átgázolnak
majd rajtad. Harcra fel, öreglány!
Elvette tőlem a könyveimet, és bezárta helyettem a szekrényemet.
- Gyere, elviszlek a nővérhez, mert szédelegsz, és zavaros a tekinteted.
Ha egészségesnek nyilvánít, elmehetsz órára.
Igen, szédelegtem, és kába voltam. Vajon miért segített Kayla? Hisz ő
volt a mazsorettek vezére. Korábban azt hittem róla, ő állt az ellenem
szervezkedők élére.
- Meg kellett volna gondolnod, mielőtt megcsalod városunk koronázatlan
királyát. Egy Sawyerhez hasonló valaki nincs híján hű talpnyalóknak,
akiket most mind magadra haragítottál. Már azért is utáltak, mert annyi
ideig elbitoroltad őt magadnak, most pedig azért támadnak rád, mert
bántani merted urukat és parancsolójukat. Úgy érzik, mindez feljogosítja
őket erre a brutális bosszúra. Ezért vagy testőrt fogadsz magadnak, vagy
keményen visszavágsz. Máról holnapra nem fog ez abbamaradni. Akár az
egész hülye évben kitarthat.
Kayla eztán elvitt a folyosó végén lévő orvosi szobába.
- Tudom - mondtam útközben. - Ugyanakkor arra számítottam, hogy
amennyiben kinyilvánítják a haragjukat, előbb-utóbb elpárolog.
- Abból nem eszel, kisanyám! - horkantott fel Kayla megvetően. - Vagy
Sawyernek kell leállítania őket, vagy neked. Hol van Beau? Ha
kegyeskedne visszafáradni, ő is véget vethetne az egésznek.
Vágytam Beau-ra. Hiányzott. Lopva megtapogattam a zsebemet, hogy
benne van-e még az új levelem, amit az éjjel írtam. Arra készültem, hogy
délután elviszem Honey-nak, hátha továbbítani tudja az üzeneteimet a
fiának. Tudatni szerettem volna vele, hogyan érzek iránta. Nem
akartam, hogy egyedül érezze magát.
- Tényleg megtetted? Úgy értem, megcsaltad Sawyert Beau-val? Alig
hiszem el, hogy ilyesmit elkövethetett Saywer ellen. De Saywer mélyen
hallgat, Beau-nak pedig hűlt helye.
Nem akartam továbbra is hazudozni. Sawyer tudta már, mi az ábra. Nem
kellett tekintettel lennem az érzéseire. Ha hazudok, azzal megtagadom
Beau-t, amiről szó sem lehetett.
 - Igen, megcsaltam.
Kayla hallgatott. Azt hittem, mindjárt elhajítja a könyveimet, vagy más
látványos gesztusra szánja el magát, de csak halkan füttyentett.
- Még el is ismered. Ejha!
- Hisz úgyis tudja mindenki - vontam vállat. - Szakítottam Saywerrel.
Nincs miért mismásolnom.
- Egy ilyen okot tudnék - vonta fel a szemöldökét Kayla. - Azoknak az
agyamenteknek a gyülekezetére gondolok, akik azzal vélik Sawyert védeni,
ha téged agyonkínoznak.
- Lehet, de csak ezért nem fogok Beau-ról és magamról hazudni. Nem ezt
érdemli. Nincs miért szégyenkeznem, azt leszámítva, hogy tönkretettem a
két fiú kapcsolatát.
Kalya kinyitotta a rendelő ajtaját.
- Te sem vagy semmi, hallod! Nem csoda, hogy a Vincent-fiúk ölre
mennek érted.
***
Nem maradt más nyoma az esetnek, mindössze egy csúnya forradás
oldalt a fejemen. Szinte már kívántam pedig, hogy összevarrják a sebet,
így legalább hiányozhattam volna a suliból. Ebédszünetre annyiszor lökték
ki a könyveimet a kezemből, hogy már megszámolni se tudtam. Kayla
egyszer megállt, hogy segítsen felszedni őket, és újra elmondta, testőrre
lenne szükségem. A pedellus lemosta a szekrényemet, és a teljes diákságot
kicsapással fenyegették meg, ha rongálni merik az iskola tulajdonát. Ezért
megelégedtek azzal, hogy gyalázkodó szöveggel telerótt üzeneteket
ragasszanak a szekrényemre. Látva, hogy a megtorlás egy újabb formájáról
van szó, egy idő után már el se olvastam őket.
Sawyer tétlenül nézte, hogyan lökik a padlóra a könyveimet a hívei
reggeltől estig. Egy ízben, miután épp megtisztítottam a szekrényemet a
legújabb adag üzenettől, és csak szótlanul elsétált, mikor találkozott a
tekintetünk, szinte gyűlölni kezdtem. Egyáltalán nem volt az a tökéletes
srác, akinek addig hittem. Talán én is túl magas piedesztálra helyeztem. Az
a Sawyer, akit ismerni véltem, nem nézte volna végig tétlenül, hogy így
gyötörjenek. Most végre felnyílt a szemem, s egy olyan jellemvonását is
megláttam, ami nagyon is valóságos volt, ám annál kevésbé tetszett.
 Ebédidőben ki szerettem volna menni az udvarra a tálcámmal, hogy
odakint néminyugalomban, magányosan fogyasszam el az ebédemet. A
sorban senkire nem mertem nézni. Szinte a mantrámmá vált, hogy kerüljek
mindenféle szemkontaktust, csakhogy ez még tovább rontott a helyzeten.
Csőlátásomnak köszönhettem, hogy egy pohár kólát önthettek a fejemre.
Felsikoltottam, ahogy a jég végigcsorgott az arcomon, s a kóla csípni kezdte
a szemem. Az ital végigfolyt az ingemen, és a fejemhez tapasztotta a
hajamat. Az egész ebédlő harsány kacajban tört ki. Nicole állt előttem,
kezében az üres pohárral, s a képén kaján vigyorral.
- Oppardon! - mondta, elég hangosan ahhoz, hogy közönsége meghallja.
Eztán sarkon fordult, és peckesen rajongóihoz vonult.
Csak álltam ott, nem tudva, hogyan kezeljem az újabb atrocitást. Kayla
azt tanácsolta, legyek kemény, de mostanra minden harci kedvem
elpárolgott. Nem akartam mást, mint hogy Beau hazajöjjön. Kitöröltem
szememből a kólát, s átnedvesedett hajamat is kisimítottam az arcomból.
Aztán, anélkül, hogy bárki örömére további színjátékkal szolgáltam volna,
elindultam a folyosó felé vezető dupla ajtó felé. Most éppenséggel haza is
mehettem, volt rá ürügyem.
Az ajtó még azelőtt kinyílt, hogy odaértem. Tekintetem találkozott a
Sawyerével. Kék szeme, amelyet egykor úgy szerettem, kerekre tágult,
ahogy meglátta siralmas külsőmet. Holott nem az ő hibája volt. Nem
igazán.
- Bocs - mondtam, tőlem telhetően udvariasan,és ellépve
mellette, elindultam a folyosón az igazgatói iroda irányában.
Noha magamon éreztem a tekintetét, nem néztem vissza. Lehet, hogy ez
volt az utolsó csepp a pohárban a számára. Ki tudja.
 23. fejezet
BEAU
Kedves Beau!
Hiányzol. Hiányzik a mosolyod. Hiányzik a nevetésed. Hiányzik, ahogy
kinézel a farmeredben. Hiányzik az a gonosz csillogás a szemedben, mikor
valami rosszban sántikálsz. Hiányzol!! Kérlek,gyere haza!Éjjel-nappal csak
rád gondolok. Már az álom is elkerül, tudod. Tegnap éjjel kifeküdtem a
háztetőre, és arra a sok éjszakára gondoltam, amikor itt hevertünk, és
ugyanezeken a csillagokon merengtünk. Még mielőtt összegabalyodott az
életünk. Mielőtt nem azt a Vincent-fiút választottam, akit kellett volna.
Sawyer bizonyára megbocsát majd neked. Azt hiszem, kezd rájönni, hogy
ő meg én nem is voltunk egymásba szerelmesek. Nem volt ez igazi szerelem.
Nem ismerte a valódi énemet, és időközben én is rájöttem, hogy én sem
ismertem őt igazándiból. Amit szerettem benne, az mostanra érvényét
vesztette. Ő nem olyan, mint te, és soha nem is volt olyan. Dehát csak egy
elképesztően szexi feketebáránya lehet egy helységnek. Létezhet erre valami
égi kvóta. Persze csak ugratlak, hisz nem vagy te rossz egyáltalán. Annyi jó
tulajdonságod van! A magam részéről nagyra becsüllek, és azt kívánom,
bárcsak mindenki meglátná azt a Beau-t, akit én. Bár sejtenék, milyen
különleges, kivételes ember vagy... Kérlek, gyere haza! Nem tudom eleget
mondani: Hiányzol
Szeretlek,
Ashton
Hiányzom neki! A legszívesebben visszamennék, és elvinném
magammal. Felkapnám és elfutnék vele. Ugyanakkor egyelőre nem lettem
volna képes szembenézni a nagybátyámmal, tudva, hogy soha meg se
próbált semmiféle kapcsolatba kerülni velem. Ennek ellenére akartam Asht.
Elrejtőzhetne velem együtt. Ha erre kértem volna, eljött volna velem, ebben
nem kételkedtem. Csak hát eddig is irtóztató botrányba rángattam bele, nem
árthattam még jobban neki. Hisz megvolt neki az otthona biztonsága, a
szülei szeretete. Nem veszíthette el mindezt. Mindez fontos volt, az ég
ajándéka. Csupa olyasmi, amiben nekem soha nem volt részem, nem
tehettem hát tönkre a számára. Nem kapcsoltam be a mobilom, hisz csak
újabb sms-eket olvashattam volna tőle, ehelyett zsebre tettem a levelét a
szívem tájékán, és behunytam a szemem. Egyelőre be kellett érnem
ennyivel. Meglehet, anya újabb levelet ad át nekem holnap. Örömmel töltött
el a gondolat, hogy ők ketten újra találkoznak a távollétemben. Anya
elmondta, hogy miután elbeszélgettek és kiismerte Ashtont, már nincs róla
olyan rossz véleménye. A hangjából kihallatszó csodálattól csak még
inkább megsajdult a szívem. Ashton Gray túl jó volt nekem, ennek ellenére
akartam őt. Ő nem volt önző, én viszont igen.

ASHTON
- El ne ejts egyet se! Túl drágák, hogy a fene vigye őket! - kiáltott ki a
konyhából Honey.
A stampedliket és a söröskrigliket törölgettem el, majd visszatettem őket
a helyükre. Lassan minden nap idejöttem iskola után, hogy átadjak egy
levelet Beau-nak, és megtudjam Honey esetleges híreit. Gyakori
látogatásaim egyre hosszabbra nyúltak, olyannyira, hogy Honey ezt- azt
rám bízott már, amit örömmel fogadtam. Így legalább beszélhettem Beau-
ról valakivel, aki meghallgatott, ahelyett, hogy odahaza gubbasztottam
volna magamban.
- Tank minden egyes eltört pohár után öt dolcsit von le a fizetésemből.
Persze pontosan tudja, hogy egy ilyen átkozott jószág nem ér meg ennyit -
zsörtölődött, miközben újabb adag tiszta kriglivel és pohárral tért vissza a
bárba a konyhából.
- Igazán nagyon vigyázok - nyugtattam meg, miután a pult alatt a rácsra
akasztottam egy kriglit.
- Helyes. Most pedig hadd halljam újra azt a szekrény-dolgot! - mondta
Honey, és törölgetni kezdett mellettem egy poharat.
- Csak annyi, hogy gyalázkodó leveleket és üzeneteket ragasztanak a
szekrényemre,például megfenyegetnek meg ilyenek. De csupán egyszer
szenvedtem nagyobb sérülést, amikor a szekrényhez löktek, és beütöttem a
fejemet.
- És az a szánalmas kis tyúk nem hagyta abba a bántalmazásodat?
Vállat vontam, és eszembe jutott, hogyan figyelte a jelenetet Sawyer
némán a távolból.
 - Látom, Sawyer olyan, mint az apja. Nem is tudom, miért nem lep ez
meg engem. Sajnos az se használna senkinek, ha Beau visszajönne. Ha a
fiam rájön, hogy Sawyer mindezt tétlenül nézte végig, iszonyúan megorrol
rá. Pedig én azt reméltem, hogy a két fiú kibékül, miután ő előkerült.
- Én a magam részéről nem akarok szólni neki. Különben is,
ha visszajönne, mindez nem folytatódna. Így Sawyerre sem kellene
megharagudnia.
Honey méltatlankodva felhorkantott, és a mosogatóruhával rácsapott a
bárpultra.
- Lányom, Beau-val nőttél fel. Jobban kellene ismerned őt. Nem hülye
gyerek. Amúgy valaki úgyis elköpné neki, és akkor elszabadul a pokol.
Felsóhajtottam, és elindultam a konyhába az előttem lévő üres ráccsal.
- Tudom, hogy Beau rájönne. Mégis azt szeretném, ha ők ketten
kibékülnének. Soha nem bocsátanék meg magamnak, ha ez nem sikerülne.
Honey egyetértőn bólogatott.
- Nos, azt tanácsolom, tartsd magad távol a fiúktól! Tudom, azt hiszed,
szereted a kölkömet, de a Vincent-fiúkkal mindig baj van. Mindkettővel.
Időre van szükségük. Ki tudja, mit hallottak. Te csak összezavarnád a
fejüket. Amúgy megfutamodni is szokásuk, ha rázóssá válik a helyzet. Itt
van mindjárt Beau. Kérdem én, hol van, amikor veled úgy bánnak, mintha
holmi átkozott vörös betű lenne a homlokodra tetoválva. Ili És Sawyer se
jobb nála. Mukk nélkül hagyja, hogy egy védtelen lány igya meg
mindennek a levét! Szeretem a fiamat, de nem ilyen társat kívánok melléd.
Tovább kell lépned, lányom! Találj magadnak valakit, akinek a családneve
nem Vincent.
Mivel ezekben a napokban közutálat tárgya voltam, tanácsosnak láttam,
ha hideget viszek magammal a suliba, és a könyvtárban ebédelek. Így kellő
távolságba kerültem Nicole-tól és az üdítőitől, és legalább szárazon
maradtam. Láthatóan senki nem vette észre, hogy hiányzom... vagy ez volt
az ok, vagy egyszerűen nem törődtek velem.
Öt perccel becsengetés előtt a hátizsákomba gyömöszöltem üres tízórais
pakkomat, és a szekrényem felé indultam. A ráragasztott üzenetek száma
csöppet sem fogyatkozott meg, ami meglepő volt, annak fényében, hogy
jószerével alig jártam a szekrényemnél, mindössze reggel, és mielőtt
hazamentem. Valamennyi könyvemet a hátizsákomban hordoztam
magammal. Sajgott a hátam ekkora súlytól, de semmi kedvem nem volt egy
teljes folyosónyi embert tudni a hátam mögött, akik egytől egyig gyűlöltek.
Bal vállamat ugyan felhorzsolta a táska szíja, mi volt azonban ez ahhoz
képest, mint amikor arccal a szekrénynek taszítottak.
- Mi van, hercegnő, csak nem bujdostál el ebédidőben? Hová süllyedtél,
fenség? - Nicole kárörvendő hangja köszöntött, ahogy a szekrényemhez
közeledtem. Lassan felemeltem a szemem, hogy szembenézzek kaján
ábrázatával. Nem értettem, mi késztethette ekkora ellenszenvre. Nem fogta
fel, hogy bőven megfizettem mindazért, amit ellene elkövettem? Most
közvetlenül a szekrényem előtt állt. Botorság lett volna kikerülni. Ehelyett
vártam, hogy kibökje, ami a begyét nyomja.
- Milyen érzés megvetett páriának lenni, hmm?
Vissza kellett nyelnem a választ: „Nem tudhatom, én nem te vagyok.”
Csak hát ha hajba kapunk, megint behúz nekem. Különben pedig nem
akartam megadni neki az elégtételt, hogy a szavai hatással vannak rám.
- Ne merj levegőnek nézni! - vicsorgott rám, és felém lépett.
Igyekeztem megőrizni a hidegvéremet. A szemében lobogó gyűlölet épp
eléggé intő jel volt, hogy jobb lesz vele vigyázni.
- Csak be akarom zárni a szekrényemet, aztán hazamenni. Nem akarok
bajt.
Úgy kacagott fel, mint valami eszelős boszorkány.
- Már épp elég bajt okoztál, te hülye picsa! - Ezzel belekapott a hajamba.
A váratlan fájdalomtól könnyek szöktek a szemembe. - Annyira szépnek és
tökéletesnek képzeled magad, hogy azt hiszed, jogod van elvenni a másét.
Nos, közlöm veled, kiscsibém, hogy az enyémet nem adom olyan könnyen!
Közelebb nyomult hozzám, majd egyetlen gyors mozdulattal
megtaszította a mellkasomat, amitől a hátsómra huppantam. Szuper! Hajba
kapok valakivel a gimi folyosóján, pedig semmi rosszat nem tettem. Pont
erre van szükségem! A szüleim kitérnek a hitükből, ha felfüggesztenek a
suliban. Annak, hogy feltápászkodjak, nem sok értelme volt. Lesunytam hát
a fejem, és vártam, hogy történjék valami. Nem kellett sokáig várnom. A
hátizsákomat lerántották a vállamról, könyvek záporoztak rám.
 Összekushadtam, ahogy fejemre hullottak a nehéz tankönyvek,
amelyeket egész nap magammal hordoztam.
- Elég legyen ebből! Lépjetek le! - Sawyer hangja elnémította a folyosót
betöltő röhögést és zsivajt. - Hagyd őt békén, Nicole! Neked Beau-val van
elszámolni valód, nem vele. Még egyszer meg ne lássam, hogy
hozzányúlsz! Ez valamennyiőtökre vonatkozik! Szálljatok le Ashtonról!
Egyikőtök se tudja, mi történt valójában, és nem is tartozik rátok. Ne
legyetek ekkora tahók, és ne kössetek belé!
Köröttem léptek kopogtak, s a nevetés suttogássá halkult, ahogy a
csődület engedelmeskedett Sawyer parancsának. Ő királyi fensége
kinyitotta a száját. Egy kerek hétbe került ugyan, mire rászánta magát, de
ezzel véget vetett a kínzásomnak. Keze megjelent az arcom előtt.
Egy pillanatig rámeredtem, aztán a segítsége nélkül feltápászkodtam. Nem
néztem rá, és nem mondtam köszönetet. Jócskán elkésett a közbelépésével,
lejárt hát a hálám szavatossága. Kezdtem összeszedegetni a szétszórodott
tankönyveket.
- Hajlandó vagy legalább tudomást venni a jelenlétemről? - kérdezte
Sawyer, miközben felvette a hátizsákomat és szétnyitotta a száját.
Vállat vontam, és beöntöttem a könyveket a hátizsákba, amelyet ő tartott
elém.
- Tudod, te hoztad ezt magadra.
Ezzel a mondatával végképp betelt a pohár. Öt teljes napig én voltam
ennek a szívatásnak a céltáblája. Kikaptam a hátizsákot a kezéből, és
felbőszülve néztem szembe a kék szempárral, amelyet egykor gyönyörűnek
véltem. Most vizeskéknek és üresnek láttam.
- Senki nem szolgálna rá, amin keresztülmentem. A te haragodat talán
kiérdemeltem, az egész suliét azonban nem. Semmit nem vétettem ellenük.
Ezért bocs, de nem értem, minek köszönhetem, hogy egy teljes hétig
gyötörtek?
Sarkon fordultam, és az ajtó felé indultam. Mára elegem volt ezekből.
- Ashton, várj! - Sawyer mögöttem ügetett, és elkapta a karom. - Kérlek,
hallgass meg!
- Mit akarsz? - förmedtem rá, mert nem akartam, hogy feltartóztasson.
- Mondanom kell valamit. Kérlek, hallgass meg!
 Bólintottam, de közben nem vettem le szemem az ajtóról, amelyen olyan
elkeseredetten kívántam kívül kerülni.
- Hibáztam. Ugyanakkor borzasztó volt végignézni, hogy ezen a héten
némán eltűrtél mindent tőlük. Megbántam, őszintén megbántam, ami ebben
a részem volt. Mentségemre legyen mondva, hogy nyomorultul érzem
magam, Ash. Nem csupán téged veszítettelek el, de a legjobb barátomat is.
Az unokafivéremet. a testvéremet. Minden egyszerre szakadt a nyakamba,
és nem tudtam kezelni a helyzetet. Azzal nyugtattam magam, hogy mindezt
megérdemled, és védekezz, ahogy tudsz. Meglehet, arra vártam, hogy újra
előtűnjön a régi ördögfióka, aki valaha voltál. Őt viszontlátva jobban
megértettem volna, miért Beau-t választottad helyettem. De te úgy
viselkedtél, mint az én Ashem. Nem vágtál vissza, nem toroltad meg a
sérelmeidet, némán lenyelted mindet. Egek, ez fájt a legjobban! Hogy
bántanak. A lányt, akit egész életemben szerettem. A legszívesebben
közbeléptem volna, hogy megvédjelek, elég volt azonban eszembe
idéznem, hogyan csókolt Beau, s milyen sóváran néztél rá te, és újra
elöntött a düh. - Felsóhajtott, és elengedte a karom. - Szeretlek! Igenis
tudom, milyen vagy valójában! Azt hiszed, nem, közben azonban elfelejted,
hányszor húztalak ki a bajból gyerekkorunkban. Tizennégy évesen sem a
tökéletes Ashtonnak kezdtem el udvarolni, hanem annak, akit mindig is
ismertem. Magadtól változtál meg azóta. Nem akarok hazudni, büszke
voltam a lányra, akivé lettél. Mindent megkaptam, amit akartam:tökéletes
családot, tökéletes szerelmet, tökéletes jövőt. Engedtem a kísértésnek, és
elfeledkeztem arról a másik lányról, aki egykor voltál. Beau nem felejtette
el.
Nagyot nyeltem, mert gombóc képződött a torkomban. Ezt a beszélgetést
akkor kellett volna lefolytatnunk, amikor Sawyer hazajött nyáron. Én
azonban gyáván meghátráltam a felelősség elől.
- Nem akartam fájdalmat okozni neked - mondtam, és a teniszcipőmet
fixíroztam.
- Mégis megtetted.
 24. fejezet
ASHTON
Ez az egyetlen, őszinte mondat olyan volt, mintha gyomron vágtak volna.
- Tudom, hogy gyűlölsz. Nem is hibáztatlak érte. De Beau. neki szüksége
van rád. Kérlek, ne gyűlöld meg őt is!
Ahogy végül felemeltem a szemem, hogy szembenézzek vele, láttam,
hogy ráncba szalad a homloka.
- Nem gyűlöllek, Ash - rázta meg lassan a fejét. - És nem gyűlölöm
Beau-t sem. Szeretném, ha visszajönne. Mikor vasárnap elmentem a bárból,
nem gondoltam, hogy világgá megy. Gondolhattam volna persze, de hát itt
vagy te, és annyit tudtam, hogy téged semmiképpen nem hagy magadra.
- Szeret téged. Megbántott, és képtelen a szemed elé kerülni.
Szomorú mosoly jelent meg a szája sarkában.
- Nem, Ash. Nem ezért ment el.
Végignézett a mostanra kiürült folyosón. Az óra elkezdődött, de én
amúgy is hazaindultam.
- Gyere! Van valami, amit el kell még mondanom - nézett most újra rám.
Kimentem vele a teherautójához. Fura volt úgy beszállni mellé, hogy
nem nyitotta ki nekem az ajtót, és nem segített be. Valahogy azonban ez
tűnt rendjén valónak. Mindig is így kellett volna lennie.
A parkolóból kihúzva délnek vette az irányt. A jelek szerint a városon
kívül óhajtott velem beszélni.
- Vasárnap megkerestem Beau-t. Tudtam, hogy a bárban találom, a
biliárdasztal mellett. Mindig ott szokta kiengedni a gőzt. Ott aztán szó szót
követett, és egymásnak estünk. - Oldalt pillantott rám, és elvigyorodott. -
Szívesen mondanám, hogy Beau húzta a rövidebbet, de mindketten
tudnánk, hogy nem így van. Futballban talán leelőzöm, a pofonokat
azonban ő osztogatja rátermettebben. A helyzet mégis az, hogy noha
alaposan elpáholhatott volna, jószerével csak az én ütéseim ellen
védekezett.
Elhallgatott, és keservesen felsóhajtott.
 Tízéves korunkban láttam őket utoljára bunyózni, amikor Sawyer
megvádolta Beau-t, hogy folyvást bajt kavar, és engem is magával ránt a
zűrjeibe. Nos, aznap délután Beau alaposan elpáholta, ki is lazult az egyik
foga. Szerencsére tejfog volt, ami úgyis kijött volna idővel.
- Ott volt a nagynéném is, Honey. Csak mi hárman voltunk a bárban.
Honey megpróbált közénk állni, de nem hallgattunk rá. Pontosabban én
nem. Vért kívántam, Beau vérét. Mindketten tagadtátok, de tudtam, hogy
csókolóztatok. Hisz róla van szó, hogyan is hagyta volna ki? Azt is
sejtettem, hogy más egyéb is történt. Nem akartam tudomásul venni, hogy a
végén elvesztettelek, az övé lettél. Mindig is tartottam ettől. Még ha ti
ketten nem is álltatok szóba egymással, azért Beau csak szemmel tartott, és
lopva te is fixíroztad. Nem vagyok teljesen hülye.
- Soha nem is hittelek annak, Sawyer. Azért hazudtam neked, mert meg
szerettem volna menteni a kettőtök kapcsolatát. Feltétlenül az volt a
szándékom, hogy mindkettőtökkel szakítok.
Sawyer felnevetett, de a szeme szomorú maradt.
- Tényleg azt hiszed, hogy Beau hajlandó lenne lemondani rólad? Ő
aztán nem, soha!
- De hát szeret téged - érveltem.
- Tudom. Az azonban a helyzet, hogy téged jobban szeret.
Tagadólag megráztam a fejem.
- Ash, lássuk be, Beau nem árult volna el engem, ha nem lett volna fülig
szerelmes beléd.
- Jó - mondtam.
Meglehet, igaza volt. Azt kívántam, bár így lenne.
- És miért hoztál ide, Saywer? Mit akarsz nekem mondani?
Most beállt egy üres parkolóba, és leállította a motort. Türelmesen
vártam, amíg rendezi a gondolatait.
Üres műanyag zacskó táncolt a szélben a parkolóban, és ahogy elnéztem,
a helyébe képzeltem magam. Ahogy a zacskó is magatehetetlenül
sodródott, ugyanúgy nem tudtam én sem uralni az események menetét.
- Ash, Beau nem az unokafivérem, hanem a. a testvérem.
 Csak ültem ott, és a szavait emésztettem. Vajon átvitt értelemben értette?
Hisz eddig is a testvérének tekintette Beau-t.
- Nem értem - motyogtam végül.
- Őszintén szólva én is csak próbálom megérteni. - Szembefordult velem
az ülésen. - Amikor mi hajba kaptunk vasárnap, és kígyót-békét kiabáltunk
egymásra, amit később bizonyára szívesen visszaszívtunk volna, Honey
közölte velünk, hogy a papám nemcsak az enyém, de Beau-é is.
- Hogyan?
- Apám a gimiben járt Honey-val. Aztán a jogi kar első évfolyamán
találkozott a mamámmal, aki az egyik prof lánya volt. Beleszeretett, és
elvette feleségül. Miután elvégezte az egyetemet, és ledoktorált,
visszaköltözött Grove-ba, hogy ott praktizáljon. Honey a jelek szerint
botrányt botrányra halmozott itt, és sorra törte össze a férfiszíveket. Sokat
lógott együtt a nagybátyámmal, Mackkel, közösen rúgtak ki a hámból.
Ezért amikor teherbe esett, és férjhez ment Mackhez, mindenki azt hitte,
hogy Beau a férje gyereke. Anyu ugyanabban az évben lett velem várandós.
Nem tudott Beau-ról, egészen addig, amíg vasárnap este kérdőre nem
vontam előtte apámat. Apu akkor jött össze Honey-val egy bárban, amikor
összekülönbözött anyámmal; a fejére olvasta, hogy túl sokat költött bútorra.
Egyik tequilás kupica a másikat követte, és apu azt mondja, arra emlékszik
csak, hogy másnap reggel Honey ágyában ébredt fel. Hat héttel később a nő
azzal kopogtatott az ajtaján, hogy gyereket vár. Nem hitt neki, de legalábbis
nem hitte el, hogy a gyerek az övé. Ekkor vette feleségül a nagybátyám,
Mack Honey-t, és hitt neki. Miután Beau megszületett, Mack
megfenyegette aput, hogy beárulja a feleségének, amennyiben nem
engedélyezi az apasági vizsgálatot, amire így sor is került. Mint kiderült,
Beau valóban apué volt. Mack bácsi hajlandó volt a sajátjaként felnevelni,
mert gimis koruk óta szerette Honey nénit. A többit már tudod. Mack bácsi
meghalt. Honey-nál rosszabb anyát nem hordott hátán a föld, Beau úgy nőtt
fel, mint a dudva.
Csak ültem ott, és kibámultam az ablakon. Képtelen voltam ránézni
Sawyerre. Hogyan tehette ezt az apja? Hisz tudta, milyen sanyarú Beau
sorsa. A hűvös ablaküveghez szorítottam a homlokom, és behunytam a
szemem. Könnyek gördültek végig az arcomon. Nem csoda, hogy Beau
elbujdosott ezek után! Épp elég volt már az is, hogy az anyja nyűgnek
érezte, most azt kellett lenyelnie, hogy az apja sem akarta. Mack Vincent
csak a nagybátyja volt. Holott egyedül mellette talált régen valamennyi
biztonságra.
- Beau nem hagyott cserben, Ash! Csupán időre van szüksége, hogy
feldolgozza ezt az egészet.
- Hol van most? - kérdeztem felcsukló zokogással.
- Bárcsak tudnám!
Sawyer elhallgatott. A teherautó elindult, és némán tértünk vissza a
városba. Tudtam, mondanom kellene valamit, de erre nem volt szavam.
Sawyer beállt a Jettám mellé. Most végre szembefordultam vele.
- Ne haragudj! Tudom, hogy ez neked is nehéz volt. Most már értem,
miért nem törődtél velem egész héten, nagyobb bajod volt holmi kis iskolai
zaklatásnál. Köszönöm, Sawyer, hogy mindezt elmondtad! - szorítottam
meg a kezét. - Kösz, hogy a barátom vagy! Mindent köszönök!
Mosoly jelent meg a szája sarkában.
- Nincs mentségem arra, hogyan viselkedtem veled ezen a héten, de kösz
azért, hogy megpróbálsz felmenteni.
- Most már mindent értek, és ez elég.
Bólintott. Elengedtem a kezét, és kiugrottam a teherautójából. Ez volt a
búcsúnk, de a szívemben sajgó, Beau miatt érzett fájdalom minden mást
feledtetett. Saywert immáron hivatalosan is magam mögött hagytam. Ő volt
a múlt. Hogy milyen lesz a jövő, egyelőre nem tudtam.
 25. fejezet
ASHTON
Honey abban a pillanatban felkapta a fejét, ahogy betettem a lábam a
bárba. Hagytam, hogy az ajtó becsukódjon mögöttem, aztán farkasszemet
néztem a nővel, aki egész életében hazudott a fiának arról, ki is ő valójában.
Az elmúlt héten megkedveltem Honey-t. Szülői módszereivel ugyan nem
értettem egyet, azt azonban tudtam, hogy szereti Beau-t, és ez elég volt.
Most megbánást szerettem volna látni a szemében; valamit, ami arról
tanúskodik, hogy tudja, mennyit ártott a hazugságaival.
- Ne nézz úgy rám, mint valami kísérleti nyúlra! Nos, ki vele, mér’ jöttél?
- kérdezte, előlépve a bárpult mögül, és bátran állva a tekintetemet.
Láttam a szemén, hogy megpróbálta felmérni, mennyit tudok.
- Miért nem mondta el az igazi okot, amiért Beau elszökött? Elhitette
velem, hogy Sawyer miatt és miattam volt az egész.
Felvonta ritkás, barna szemöldökét, és felsóhajtott.
- Amint látom, Saywer megosztotta veled a jó hírt.
Előhúzott egy bárszéket és letelepedett rá. Közben a szemét forgatta,
mintha én rendeznék itt jelenetet.
- Mér’ jöttél, Ashton? Hogy lehordjál? Megvádoljál? Megítéljél? Rajta,
ne kímélj! Igazán hozzászoktam. Ne felejts el azonban megállni a régi
barátod házánál, és teremtsd le ugyanúgy Beau apját, ahogyan engem! Mert
tudod, kisanyám, mindenhez ketten kellenek.
- Nem azért jöttem, hogy megítéljem vagy hasonlók. Egyedül azért
vagyok itt, mert aggódom Beau miatt. Jobban tette volna, ha elmondja az
egészet, akkor megkerestem volna a fiát.
- Ugyan miért kötöttem volna mindent az orrodra? Most azonban, hogy a
két fiú tudja, szívük joga, hogy annak adják tovább, akinek akarják. A többi
nem rajtam múlik. Különben pedig mér’ indulnál valaki után, aki nem
szeretné, hogy megtalálják? Semmi jó nem származna belőle, az égvilágon
semmi!
Leültem mellé egy üres bárszékre. Honey végig tudta, hogy Beau e
zűrzavar elől menekült el. Nem szökött meg, csupán ráejtettek egy bombát,
és ő megpróbált életben maradni.
- Miért hagyta akkor, hogy azt higgyem, előlem vagy Sawyer elől futott
el? - néztem rá, és a megbánás legcsekélyebb jelét kerestem az arcán.
- Mert így volt jobb. Te továbbra is a két fiú közé állnál, holott e
pillanatban egymásra van szükségük, jobban, mint valaha. Meglehet, nem
vagyok eszményi szülő, de szeretem a fiamat! Tudom, hogy szüksége van a
testvérére. Te kedves, aranyos, egyenes teremtés vagy, kedvellek is.
Tényleg. Egyáltalán nem olyan vagy, amilyennek hittelek. Ugyanakkor
nem vagy ezekhez a fiúkhoz való. Ki kell szállnod az életükből, hogy
továbblépjenek, és feldolgozzák ezt az egész helyzetet.
Jól látta. Mindig csak akadályoznám őket a békülésben. Szerettem Beau-
t. Szerettem annyira, hogy el tudjam engedni.
- Igaza van - mondtam.
Honey szeretettel megveregette a karomat.
- Rendes lány vagy, és nagy szíved van. Becsületére válsz a mamádnak.
Hálás vagyok, amiért szereted Beau-t.
Jó érzés tudni, hogy egy olyan valaki, mint te, szeretni tudja a fiamat.
Köszönet érte!
Felálltam, és átkaroltam a vállát. Előbb megdermedt a váratlan
gesztustól, aztán ellazultak a tagjai. Lassan ő is körém fonta a karját. Vajon
átölelte őt valaha is valaki? - fordult meg a fejemben. Alaposan
megszorongattam, mielőtt elengedtem volna.
- Én is köszönöm, amiért elviselt ezen a héten - mondtam elszoruló
torokkal.
Honey mogyoróbarna szeme elködösült, ahogyan szomorúan rám
mosolygott.
- Élveztem a társaságodat.
Még mielőtt eltört volna a mécses, búcsút intettem, és elindultam az ajtó
felé.
- Csak hogy tudd, Beau visszajött. Odaadtam neki a leveleidet.
Megragadtam a rézkilincset, és az öreg faajtóra meredtem magam előtt.
El kellett őt engednem. Ha most megkérdezem, hol van, és mikor tért
vissza, csak nagyobb fájdalmat okozok vele. Minden akaraterőmet
összeszedve elfordítottam a kilincset, és kinyitottam az ajtót. Ideje volt
hazamennem.
***
Kopogtattak az ajtómon. Nyomban utána meghallottam apu hangját.
- Ashton, aranyom, odabent vagy? Az éjjeliszekrényen álló
órára pillantottam. Nyolc óra múlt, apám nem ilyen későn szokott hazaérni.
- Igen - feleltem. Kinyitotta az ajtót, és belépett.
Törődötten nézett maga elé, mint akinek nehéz estéje volt.
- Jól vagy? - kérdeztem, mert eszembe jutott, mikor jártak ilyen
magukból kikelve legutóbb a szüleim a szobámban.
- Igen. Hanem beszélni szeretnék veled valamiről - felelte, és
betelepedett az ágyammal szemközti lila fotelbe.
Láttam, hogy hosszú lelkizésre számíthatok. Apu soha nem ült le a
szobámban.
- Jó - vágtam rá nyomban.
Idegessé tett ez a fura viselkedés.
- Te és Sawyer szakítottatok.
Ez állítás volt, nem kérdés, ezért csak bólintottam egyetértésem jeléül.
- Beszéltél vele az utóbbi időben? Mondjuk arról, mi zajlik a
családjában?
Honnan tudja ezt apám? Hacsak nem...
- Igen, ami azt illeti, épp tegnap beszéltünk - feleltem, várva a következő
kérdést.
Apu megköszörülte a torkát, majd térdén megtámasztva a két könyökét,
előrehajolt.
- És mit mondott?
Törődött arca és kései hazatérése csak egyvalamit
jelenthetett: lelkipásztori kötelességét teljesítette aznap este.
- Igen, mondott valamit Beau-ról.
Nem akartam meggondolatlanul kiadni Beau titkát, hátha mégsem
Sawyer szüleinél időzött apám, amint sejtettem.
 - És azt is közölte veled, ki Beau apja?
Lassan bólintottam, de hang nem hagyta el a torkomat.
Apu felsóhajtott, és hátradőlt a fotelben.
- Sawyer és az édesanyja meglátogatott ma este. Nem igazán sikerült
feldolgozniuk ezt az új helyzetet. Leginkább azonban Beau- ért aggódom. Ő
sérülhetett meg a legjobban. Nem tudod, hol van?
Megráztam a fejem.
- Ha tudnád, elmondanád, ugye? Mert őszintén úgy vélem, beszélnie
kellene valakivel. Nem egészséges reakció, ha elszökik ez elől, Ashton.
- Nem, apu. Beau vasárnap reggel óta nem hívott és nem keresett meg.
De... visszatért. Honey-tól tudom, hogy újra itt van a városban. Találkoztak.
- Haragszik rád?
Megráztam a fejem, de aztán azonnal abbahagytam. Nem tudhattam
biztosan, neheztel-e rám Beau vagy sem. Elvégre is, nem keresett meg.
Nem hívott fel, nem küldött sms-t. Talán tényleg haragszik. Talán
megbánta, hogy kikezdett velem.
- Bocsánatot szeretnék kérni, hogy úgy beszéltem róla a nagyi
felravatalozását követően. Tévedtem. Nem ismertem őt eléggé. Sawyer
azonban egyet-mást elmondott róla ma este. Beau-nak nehéz gyerekkora
volt, de egy sereg akadályt leküzdött. Igazságtalan voltam, amiért elítéltem.
Meglepett, amikor kikísért téged nagyi koporsójához. Mindez nem illett
arra a jellemre, amit neki tulajdonítottam. Egy rossz természettől nem telne
ilyen gondoskodó figyelem. Ugyanakkor megis ijedtem. Hisz Beau-t
egy hírhedt botrányhős fiának hittem. Még az iskolából ismertem Mack
Vincentet, akivel mindig baj volt. Nem akartam, hogy neked is ugyanebben
legyen részed.
Meggyőződésem volt, hogy az apja vérevalamiként a fiút
is beszennyezte. Mindeközben a város
egyiklegtiszteletreméltóbb polgárának vére folyik az ereiben! Aki azonban
megtagadta a tulajdon magzatát. Mack ezzel szemben szerette őt.
Emlékszem, hogy elbámultam, mekkora kedvességgel viseltetik vele
szemben. A tény, hogy Beau még csak a saját gyermeke sem volt, mégis
képes volt erre, szintén alátámasztja tévedésemet. A Biblia arra tanít, hogy
ne ítéljük meg embertársainkat, én mégis ezt tettem. Tőled is elnézést
kérek, hogy nem bíztam benned eléggé, holott te megláttad Beau-ban azt a
jót, amit én nem voltam hajlandó észrevenni.
Ezúttal én álltam fel az ágyról, és mentem oda apuhoz. Szó nélkül
az ölébe kuporodtam, s a vállára hajtottam a fejem, úgy, ahogyan
kislánykoromban.
- Ne izgasd magad, apu! Tudom, hogy jót akartál, védeni próbáltál. De
igazad van. Beau nem mindennapi ember. Van benne annyi lelkierő, hogy
nem törte meg apja közönye. Ha egyszer majd megismered, szeretni fogod.
Nem lehet őt nem szeretni.
- És te? Te szereted?
- Igen, és éppen ezért engedem elmenni. Nem lehet velem és hozhatja
rendbe egyszerre a kapcsolatát Sawyerrel, akit a személyem mindig a
megcsalatására emlékeztetne. Megértem ezt.
Apu megcirógatta a karom, és magához ölelt.
- Nem szeretném, ha bármi fájdalmat okozna neked, de igazad van. Én
sem látok más kiutat. Ennek a két fiúnak ki kell békülnie egymással,
szükségük van a másikra.
- Tudom.
- Még ha fáj is - tette hozzá apu.
- Még ha fáj is - mondtam utána.

BEAU
Fel-alá jártam a sportpálya öltözőszekrényei előtt. Vártam, hogy
feltűnjön Sawyer. Sms-ben megüzentem, hogy itt leszek. Mielőtt
szembenéztem volna Ashtonnal, vele is beszélnem kellett. Érvekkel győzni
meg, nem ököllel. Sawyer kiskorunktól testvérként bánt velem. Ez már
azelőtt is így volt, hogy rájöttünk, ugyanaz az apánk. Szerettem őt. A
tetteim talán másról tanúskodtak, mégis így volt. Semmi másért nem
kerültem volna szembe vele, csakis Ashton miatt. Tudtam, bármennyit
magyarázkodnék, nem tehetné semmissé a történteket, de azt akartam, hogy
legalább hallgasson meg. Nem gyűlölhette meg emiatt Ashtont! Nem
érdemelte volna! Magamban elpróbáltam, miféle szavak nem tűnnének
sekélyesnek és erőtlennek a meggyőzésére. Ő volt a második legfontosabb
ember az életemben. Csak hát elvette tőlem három éve a
legeslegfontosabbat! Ideje volt, hogy visszakapjam. Bármit hitt is, én
szerettem jobban Ashtont. Ismertem és megértettem.
Bevágódott a nehéz ajtó. Felkaptam a fejem, és Sawyer szigorú
ábrázatával találtam szembe magam. A francba, nem akartam újabb bunyót!
Ezúttal beszélni szerettem volna vele. Ő azonban úgy nézett rám, mint aki
szívesen behúzna egyet.
- Látom, visszajöttél. Épp ideje volt - mondta, a szavakat elnyújtva, s
igyekezett tartani a három lépés távolságot.
- Igen. Volt időm végiggondolni a dolgokat.
Hideg, nyers nevetést hallatott.
- Valóban? Akkor segíthetnél megérteni ezt az egész szarságot, mert
nekem sehogyan sem megy.
Soha addig a pillanatig nem hallottam csúnya szót a szájából, amíg a
templom előtt rajta nem kapott bennünket. Most csaknem olyan trágárul
beszélt, mint én. Igyekeztem elfojtani a mosolyomat. Nem szabad örülnöm
annak, hogy tökéletes unokafivéremet is megtörte kissé az élet.
- Beszéltél Ashtonnal? - kérdeztem, és két kezemet mellemen keresztbe
fonva az öltözőszekrényeknek vetettem a hátam.
Ráncba szaladt a homloka, és csóválni kezdte a fejét. Aztán abbahagyta,
és felsóhajtott.
- Igen. Egyszer. Elmondtam neki, mi az ábra az apámmal. Gondoltam,
nem árt, ha tudja, miért lógtál el. Azt hitte ugyanis, hogy miatta tetted. Nem
akartam, hogy továbbra is magát hibáztassa.
Ashton azt hitte, ő tehet arról, hogy elmentem? Bassza meg! Ez eszembe
se jutott. Ellöktem magam a szekrényektől, és zsebembe nyúltam a
mobilomért. Muszáj volt bekapcsolnom, és elolvasnom Ashton sms-eit.
Aggodalmak között hagytam itt? Nem tudta, hogy kutya bajom? Nem
közölte vele anya, hogy a családi szennyessel bajmolódom?
- Kemény hete volt - mondta Saywer.
Ahogy felemeltem a szemem, találkozott a tekintetünk. Mit akart ezzel
mondani? Ashton agyonaggódta magát?
- Hogyhogy? - néztem rá gyanakodva, hogy nem fedezem-e fel rajta a
hazugság legcsekélyebb árulkodó jelét.
 Barna hajába túrt, és megviselten felsóhajtott.
- Hát... nem mindenkinek tetszett, hogy megcsalt engem.
Mi a fenét akar ez jelenteni? Mégis, kinek mi köze hozzá?
- Hogy is volt ez? - léptem hozzá és az ajtóhoz egy lépéssel közelebb.
- Megoszlottak róla a vélemények. Egyesek melléálltak, mások nem,
amit kezelnie kellett. Ez minden. Csak nem kezdték el kerülni emiatt?
Magára maradt? Egyedül érezhette magát?
- Már miféle mások? - csattantam fel.
Sawyer feltartotta a kezét.
- Nyugi!Kettőnkről kellene beszélnünk. Ashtonnak semmi baja.
Gondoskodtam róla.
- Biztos vagy benne, hogy jól van? - kérdeztem újra, mert megerősítésre
volt szükségem.
Képtelen lettem volna továbbra is erre a beszélgetésre figyelni, ha nem
tudom, hogy vele minden rendben.
- Igen, biztos vagyok.
Bólintottam. Újra zsebre vágtam mind a két kezemet, és ismét a
szekrényeknek támaszkodtam.
- Jó, kezdd te! - mondtam.
Én hívtam őt ide, de látszott rajta, hogy belőle is kikívánkozik a
mondandó. Hagytam, hadd mondja el először ő a magáét. Ennyit
mindenképpen megérdemelt.
A padokhoz ment, és ráállt az egyikre, mielőtt leült rá. Ugyanolyan
megtörtnek látszott, mint én. Korábban tíz percnél és pár pofonnál tovább
nem bunyóztunk. Most azonban megvolt az esélye, hogy képtelenek
vagyunk kilépni az ellenfél szerepéből.
- Igenis ismerem az igazi Ashtont! Ugyanakkor azt is látom, hogy te
közelebb állsz hozzá. Hisz olyan sok bennetek a közös vonás. Ennek
ellenére soha nem hittem őt tökéletesnek. Nem vártam el tőle, hogy hibátlan
legyen. Szeretem a valódi Ashtont! Gyerekkorunk óta szeretem! Ugyanúgy,
ahogyan te is, Beau. Már azelőtt ellopta a szívemet, mielőtt felfogtam, mit
is jelent ez. - Elhallgatott, és végigsimította az arcát. - Te viszont a
testvérem vagy. Mindig is az voltál. Még mielőtt kiderült, hogy ugyanaz az
apánk. Akármennyire szeretnélek gyűlölni, nem sikerül. Ashton téged
választott. Róla pedig nehéz lemondani. Ezt nagyon is értem.
Nem voltam biztos benne, azt akarta-e ez jelenteni, hogy
Sawyer megbocsátott, ám Ashtont sem voltam hajlandó feladni, ha erre
számított. Akár a testvérem, akár nem, nem engedhettem át neki!
- Harcolni fogok érte! - jelentettem ki.
Muszáj volt ezt leszögeznem.
- Tudom - bólintott. - De nem muszáj nagyon megerőltetned magad. Ő
téged akar.
Vajon beszélt vele erről? Megpróbálta már visszaszerezni?
- Ezt ő mondta neked?
Istenem, milyen hevesen reméltem, hogy így legyen!
Sawyer felemelte a fejét, és ajka feszes mosolyra húzódott.
- Szükség lett volna rá? Szerintem a tettei mindent elmondanak. Nem
küzdhetek valakiért, aki nem engem akar. Mi értelme lenne?
Én bizony harcoltam volna a helyében! Megértettem volna Ashtonnal,
hogy rám és csak rám van szüksége. Sawyer helyében a pokol összes erői
ellenében sem adtam volna fel ilyen könnyen. Újabb bizonyítéka volt ez
annak, hogy én szeretem jobban Asht. Ahogyan mindig is.
- És mi? Kibékülünk? - kérdeztem, mert tudni akartam, azt jelenti-e ez,
hogy Saywert viszont elveszítem.
Felállt, és vállat vont.
- Egy napon talán. Egyelőre időre van szükségem. Ami nem változtat a
tényen, hogy vér vagy a véremből. Csak tárgyilagos távolságból szeretném
szemlélni ezt az egészet.
- Én itt vagyok, ha készen állsz rá - mondtam.
- Igen, tudom - bólintott.
 26. fejezet
ASHTON
Egész éjjel úgy aludtam, hogy a mobilt a kezemben szorongattam. Hátha
Beau küld egy sms-t vagy felhív. Igen, el akartam engedni őt, ez azonban
nem jelentette azt, hogy nem aggódom miatta. Bárcsak már otthon tudnám,
az ágyában! - fohászkodtam.
Ma már nem kellett félnem attól, hogy a gimi folyosóján bárki a falnak
taszít. A gúnyolódásnak vége szakadt. Mintha valami másra figyelt volna
mindenki. Többé nem én voltam az érdeklődés középpontja. Hála istennek!
Épp a szekrényem felé indultam, ám lelassultak a lépteim, amint
megpillantottam azt a fájdalmasan ismerős termetet. A szekrényem előtt
állt. Szaporábban kezdett verni a szívem. Immáron nyíltan
megcsodálhattam, hogy feszül hátsójára a farmer. Ajkam széles mosolyra
húzódott, ez azonban nyomban eltűnt, amint rájöttem, mit is művel Beau.
Az előző nap felragasztott üzeneteket tépkedte le a szekrényemről.
Jómagam belefáradtam ebbe a műveletbe. Annyira kimerített a
tegnapi viaskodás Sawyerrel, hogy teljesen el is feledkeztem az egészről.
Noha nem láttam Beau arcát, a mozgása elárulta, milyen dühös, ahogy sorra
hajigálta le a padlóra a papírcetliket. Vajon morog-e magában? Vigyázva,
lassan közelebb léptem. Megfeszülő válla arra intett, hogy óvakodjak
minden elhamarkodott mozdulattól.
Láthatóan bárkire egykönnyen rávetette volna magát.
- Beau - mondtam szelíden, és megérintettem a karját.
Épp az utolsó felragasztott papíros hullott a földre mellette. Nem nézett
rám, ehelyett szorosan behunyta a szemét. Rángott az álla, ami még inkább
érvényre juttatta markáns arcvonásait.
- Ne pipulj be ezektől! Nem érdekelnek - mondtam, csak hogy
megnyugtassam.
- Sawyer hagyta, hogy ezt műveljék veled! Megyek, és megölöm!
Szavaiból őrjöngő düh sütött. Kezdtem újra aggódni Sawyer testi
épségéért.
 - Nem, dehogy. Megpróbálta leállítani őket - magyarázkodtam, és
közelebb húzódtam.
Beau végül kinyitotta a szemét, és felém fordult. Érzelemmel teli
mogyoróbarna szeme az arcom fürkészte.
- Mikor? Mert amint látom, a dolog egyáltalán nem állt le!
Kezem végigcsúsztattam a karján, és ujjaim az övéire kulcsolódtak.
- Engem nem érdekel. Tényleg. Fütyülök rá.
Beau tovább acsargott, és öklével a szekrényre csapott.
- Engem viszont érdekel! Senki nem bánhat veled így! Senki, Ash! -
Hátrafordult, és vicsorogva végignézett a diákokkal teli folyosón. - Senki! -
kiáltotta.
Kezét kiszabadította az enyémből, és elcsörtetett. A tömeg szétvált előtte.
Sawyer után indult. Magamban az éghez fohászkodtam, hogy hagyja
életben.
Kíváncsi tekintetek követték a távolodó Beau lépteit, aztán rám
szegeződtek. Több cetli nem lesz a szekrényemen, erre meg mertem volna
esküdni. Beau visszatért, megfélemlítve a teljes tanulóifjúságot. A lábamnál
szanaszét heverő papírosok tanúskodtak már csak egyedül arról, hogy egy
teljes hétig nyomorult számkivetett voltam. Lehajoltam, hogy
összeszedegessem őket. Egy pár bokacsizma állt meg előttem, s Toby
guggolt le mellém.
- Segítek neked. Nem hinném, hogy Beau azt akarta volna, te takarítsd
ezt el.
Rámosolyogtam. Egész héten a háttérből figyelte az eseményeket.
Tudtam, hogy most csak azért állt mellém, hogy Beau visszafogadja a
kegyeibe.
- Nem akarom, hogy a pedellusra maradjon ez a munka. Hisz ő semmiről
se tehet.
- Beau megöli Sawyert, ha rájön, hogy még ez volt a legkevesebb abból,
ahogyan megszívattak a múlt héten.
Felsóhajtottam, tudva, hogy igaza van. Ha Beau már ettől a plafonon
volt, akkor a körömlakkos graffiti és a kólás közjáték dühöngő őrültté
változtatja.
 - Imádkozom, hogy senki ne mondja el neki.
Toby egy pillanatig nem felelt, engem méregetett. Láttam rajta, hogy azt
fontolgatja, mennyire veheti komolyan, amit mondtam.
- Nem akarsz bosszút állni?
Megráztam a fejem, és felegyenesedtem. Mindkét kezem tele volt
papírral.
- Nem, nem akarok. Ha Sawyernek erre a hétre volt szüksége, hogy
mindent végiggondoljon, akkor ez nyomós érv. Beau-t persze nem lehetne
erről meggyőzni.
- A végén önmagát okolja majd, amiért cserbenhagyott.
A szemétkosárba dobtam a papírosokat. Kezemet a farmerembe töröltem,
csak ezután fordultam szembe Tobyval.
- Megvolt erre az oka. Mind Sawyer, mind én tudjuk ezt.
- Eszerint kibékültél Sawyerrel?
Kis nevetést hallattam. Ő meg én többé soha nem békülünk össze
teljesen. Túl sok rossz áll közénk.
- Csak amennyire egyáltalán lehetséges.
Toby bólintott, mint aki érti a helyzetet.
- És Beau? - kérdezte óvatosan. Szemlátomást nem volt biztos abban,
nem túl tolakodó-e a kérdés.
- Beau-val jó barátok vagyunk.
Ennél többet nem kötöttem az orrára.
Bólintott, és hátára igazította a hátizsákját.
- Ne haragudj ezért a hétért! Én is tehettem volna valamit. De Sawyerre
vártam, hogy közbelépjen.
- Semmi gond. Úgyis túl vagyunk rajta.
- Beau visszatért - helyeselt.
Aztán még egy utolsó bocsánatkérő mosollyal az arcán megfordult
és elment.

BEAU
 A legszívesebben behúztam volna valakinek! A bejárati ajtó felé
csörtettem, és két kézzel megtaszítottam, mielőtt kiviharzottam a parkolóba.
Zsebemből előkaptam a mobilt, és bekapcsoltam. Láttam, hogy Sawyernek
a jelek szerint nincs mondandója a számomra. Megvolt az esélye, hogy
kimagyarázza magát ezért a hétért. Mikor beszéltünk,
elfelejtette megemlíteni, hogy Ashtonon nevetett az egész gimi. Ő vajon
miért nem tépte le a cetliket a szekrényéről? Hol volt mind ez idő alatt?
Netalán még élvezte is, hogy Ashtont megalázzák? Felforrt a vérem, és a
kezem ökölbe szorult erre a gondolatra. Ha megtalálom, szarrá verem,
fortyogtam magamban.
A mobilon tíz elolvasatlan üzenetet találtam. Csak nem mindet Ashton
küldte? Nyámnyila alak voltam, hogy kikapcsoltam a mobilt. Csak hát el
akartam bújni a világ elől, hogy a bánatomban dagonyázzak.
Köldöknézéssel voltam elfoglalva, miközben Ashtonnak szüksége volt
rám. Neki egyedül kellett szembenéznie az egész gimivel. Elszoruló szívvel
pergettem végig az sms-eket.
Ashton: Szeretlek. Mindent sajnálok.
Kérlek, gyere haza!
Ashton: Hagytam egy levelet a mamádnál. Megkaptad?
Ashton: Ma beszéltem Sawyerrel. Tőle tudom. Beau, kérlek, gyere haza!
Kérlek!
Kyle: Helló,haver! Nem tudom, hol vagy, de haza kéne jönnöd. Ashnek
szüksége van rád.
Ethan: Itt most gázos a helyzet. Asht alaposan megszívatják a suliban.
Gondoltam, nem árt, ha tudod.
Kayla: Küldök pár képet, ami érdekelhet.
A kép Nicole-t mutatta, amint beveri Ashton fejét a szekrényébe. Egy
másikon a földön hevert, mialatt fejére tankönyvek záporoztak.
Forgott velem a világ. Nem voltam kíváncsi a többire. Elhatároztam,
hogy megyek és kinyírom a testvéremet.
***
Beütöttem Sawyer számát, és megvártam, amíg kicseng a telefon.
- Halló.
 Óvatos volt a hangja, ami elárulta, sejti, hogy mindenre rájöttem.
- Találkozzunk a pályán - hörögtem.
- Tudod akkor? - kérdezte elcsigázottan.
- Igen, te hülye fasz, tudom!
Befejeztem a hívást, és a zsebembe süllyesztettem a mobilt, mielőtt
elindultam volna a futballpálya felé. A múltkor nem akartam
megütni Sawyert, csupán védekeztem az ütései ellen. Most azonban másra
se tudtam gondolni, mint erre.
Vicsorogva figyeltem, hogyan közeledik felém a pályán. Ellenállhatatlan
késztetést éreztem, hogy bemossak neki. Elég volt arra gondolnom, hogyan
bántak Ashsel, és elborult az agyam.
- Jobban érezted magad attól, hogy megszívatod? - kiáltottam oda, ahogy
közelebb ért hozzám.
Nem felelt. Nem volt rá szükség. Mindketten tudtuk, hogy így van. Azért
hagyta szenvedni Ashtont, hogy elégtételt vegyen rajta a sérelméért.
- Most pedig én javítok, de rögvest a közérzetemen, te ostoba, önző
faszfej! - közöltem vele hűvös nyugalommal.
- Rajta, Beau, üss meg!
Nem kellett kétszer mondania.

ASHTON
A büfé dupla ajtaja előtt álltam. Beau ma megjelent irodalomórán, de a
terem túlsó felén ült le, és még csak felém se pillantott. Tudom, hisz másfél
órán keresztül tartottam szemmel. Sawyer ellenben nem volt ott a fizikán. A
szekrényemen egyetlen cetlit sem találtam. Az egész reggel undok
megjegyzések nélkül telt el. Senki nem tette elém a lábát a padsorok között
az osztályban, hogy elhasaljak. Ugyanakkor csak néhányan álltak velem
szóba. Mintha kivártak volna, hogyan is bánjanak velem ezután. Beau
levegőnek nézett, amit nem lehetett félreérteni. Várható volt, hogy amikor
már mindenki elengedi magát, akad majd egy bátor vállalkozó, aki felméri a
terepet. Nem akartam, hogy erre ebédnél kerüljön sor. A tízórais dobozom
tele volt, az emeleti könyvtárban pedig sehol egy lélek.
- Bejössz?
 A hang irányába fordulva láttam, hogy Kayla áll mellettem, kezét már az
ajtóra helyezte. Hevesebben kezdett verni a szívem. Úgy döntöttem, hogy
nem merészkedem a büfébe. Nem álltam készen arra, hogy az
egész ebédlővel szembenézzek.
- Nem hinném - ráztam meg a fejem.
- Miért? Beau reggeli jelenete után egy hajad szála se görbülhet.
Nem akartam erre számítani.
- Mi a gond?
Beau hangjára összerezzentem. Sarkon pördülve szembekerültem vele.
Szemében birtokosi tűz égett.
- S...s...emmi - dadogtam, és sietve kikerültem.
Szelíden, de határozottan megragadta a karomat, hogy kénytelen voltam
megállni.
- Hová, hová? A büfé erre van.
- A könyvtárba. Amióta Nicole leöntötte kólával, oda bújik el enni.
Kayla leplezetlen kárörömmel árulta be Nicole-t. Tudtam, hogy nem az
én érdekeimet viseli a szívén, hanem újabb jeleneteket szeretne csiholni. A
Beau szemében kigyúló láng széles mosolyt csalt az arcára, és már sietett is
tovább a büfébe.
- Nem fogsz elbújni abban az átkozott könyvtárban, Ash! Ha bárki csak
csúnyán néz rád, velem gyűlik meg a baja!
Beau ma reggel először pillantott rám, ám még ezért a kevéske
figyelemért is hálás voltam. Idáig süllyedtem.
- Jó - motyogtam.
Nem lehetett neki nemet mondani. Átnyúlt mögöttem, és kinyitotta
előttem az ajtót. Előtte léptem be az ebédlőbe, ahol azon nyomban halálos
csend támadt. Ez, ha lehet, még a gúnyos röhögéseknél és nyihogásoknál is
rosszabb volt.
- Kérsz valamit a sorból? - fogta meg Beau a könyökömet.
Megráztam a fejem, és közben Sawyert kerestem a tömegben a
tekintetemmel.
- Hol van Sawyer? - suttogtam, mert sehol nem láttam.
 - Otthon. Agyrázkódása van.
Dermedten néztem fel Beau-ra.
- Micsoda? - hápogtam rémülten.
Erre még jobban elkomorodott.
- Nem lett volna szabad hagynia, hogy bántsanak. Ő tehet róla. Most. már
tudja.
- Beau - mondtam, és kirántottam a könyököm a szorításából. Ezért nem
lehetett az enyém. Mert addig verte az unokafivérét, nem, a testvérét, amíg
agyrázkódása lett. Nem engedhettem, hogy ez megismétlődjön. - Ez meg
miért kellett? Jól van?
- Remekül. Suli után meglátogathatod. - Elhallgatott, az álla megfeszült. -
Nem, ezt visszavonom. Ha teheted, maradj tőle távol. Nem vagyok biztos
abban, hogy el tudnám viselni, ha per pillanat miatta aggódnál. Időre van
szükségem.
- Beau, én.
- Menj, ülj le Kayla mellé! Látod, már integet is. Biztonságban vagy,
Ash.
Ezzel sarkon fordult. Én meg csak álltam ott, és néztem, hogyan
telepedik le a büfé túloldalán.
 27. fejezet
ASHTON
Úgy gondoltam, amit Beau nem tud, az nem is bánthatja. Órákon
keresztül gubbasztottam a szobámban, és azon vívódtam, meglátogassam-e
Saywert. A mamájával szembenézni nem volt ott a kedvenc
foglalatosságaim listáján, sem ebben az évben, sem talán soha. Elhajtottam
a kocsifelhajtójuk mellett, aztán ráfordultam a Pocsolyához vezető földútra.
Ott leparkoltam a kocsit, és sms-t küldtem Sawyernek, amelyben
tudattam vele, hogy találkozhatnánk, és ha akar, itt talál. Miközben
várakoztam, igyekeztem még utoljára kiélvezni gyerekkori szórakozásaink
legfőbb színhelyét.
Fára mászni nem volt már olyan könnyű, mint valaha, de hát a kedvenc
águnk sem volt annyira magasan, mint régente. A törzsről elrugaszkodva
máris azon az ágon találtam magam, amelyen annak idején megosztoztam a
Vincent- fiúkkal.
- Lenyűgöző! Ha téged néz az ember, azt hiszi, gyerekjáték az egész -
hallottam meg meglepetten Sawyer hangját.
Odapillantottam, ahonnan felhangzott. Egy közeli fának támaszkodott.
Barna fürtjeit meg- meglibbentette a szellő, eszembe juttatva azokat az
időket, amikor ugyanilyen megbűvölve figyeltem ugyanezt. Imádtam
beletúrni Saywer sűrű loboncába, s az ujjam köré tekerni a fürtjeit. Igazi
szépség volt.
- Már itt voltam, amikor az sms-t küldted - mondta széles vigyorral.
Arckifejezésem nyilván elárulta, hogy semmit sem értek.
- Á! - mondtam.
- Minek köszönhetem a látogatásodat? - kérdezte.
Odajött hozzám, és megállt a lábszáram mellett. Alig kellett felfelé
néznie, hogy találkozzon a pillantásunk.
- Meg szerettem volna nézni, hogy vagy. Beau azt mondta, agyrázkódást
kaptál.
Felkuncogott, és egy kavicsot kacsáztatott a víz felszínén.
 - És azt is elmondta, hogyan szereztem be az agyrázkódást?
- Igen - mondtam bűntudatosan.
- Megérdemeltem. Szarul bántam veled végig az egész héten.
Jól hallottam, káromkodott?
Hümmögni kezdtem, mert nem tudtam, mit is mondhatnék erre.
Igaza volt, minősíthetetlenül viselkedett, ezért azonban még nem
érdemelte meg, hogy a testvére péppé verje.
- Nem lett volna szabad hagynom, hogy ezt műveljék veled. Őszintén
szólva megkönnyebbültem, amikor Beau a szart is kiverte belőlem. Eleget
ostoroztam én magam, ezért némi fizikai fenyítés egyenesen jólesett a
lelkemnek.
- Hogyhogy? - kérdeztem.
Sawyer most ismét engem nézett a kék szemével.
- Ash, éveken keresztül jártunk. Előtte pedig barátok voltunk. A legjobb
barátok. Nem engedhettem volna meg magamnak, hogy az első konfliktus
után ellened forduljak. Hibáztam! Mindenestől te vitted el a balhét
valamiért, ami nem teljesen a te hibád volt, hanem a Beau-é és az enyém is.
- A tied? Miért?
- Tudtam, hogy Beau imádattal csügg rajtad. Láttam abból, ahogyan rád
nézett. Azt is felfogtam, hogy őt jobban szereted, mint engem.
Benneteket kettőtöket olyan titkos kötelék fűzött össze, amiből én
kimaradtam. Irigyeltem tőletek. Beau az unokafivérem volt, te pedig a
legcsinosabb lány, akit csak ismertem. Magamnak akartalak. Ezért randira
kértelek, Beau-t azonban elfelejtettem megkérdezni, mit szól hozzá. Te
elfogadtad az udvarlásomat, amivel egyik pillanatról a másikra megtört a
varázslat, és felbomlott a ti szoros kettősötök. Alig beszéltetek már
egymással. Többé nem feküdtetek ki a tetőre éjjel, és a bajból sem kellett
kimentenem benneteket. Minden úgy alakult, ahogy elképzeltem: Beau az
unokatestvérem volt, te pedig a csajom. A kettőtök barátsága mintha soha
nem is létezett volna. Önző voltam, és nem akartam meghallgatni a
lelkifurdalás szavát. Idővel el is párolgott. Csak Beau fájdalmas, mohó
arckifejezése láttán sajdult meg néha a bensőm. A bűntudatba félelem is
vegyült. Félelem attól, hogy megérted, mit műveltem, és átpártolsz Beau-
hoz. Félelem attól, hogy elveszítelek.
 Lenyúltam az ágról, és megborzoltam a haját.
- Én is szerettelek. Méltó akartam lenni hozzád, olyan rendes, jóravaló
lány lenni, akit megérdemelsz.
- Ash te tökéletes is voltál a magad módján. Én voltam az, aki változásra
ösztönöztelek, mert a kedvemre való volt. Többek között ezért is féltem,
hogy elveszítelek. A lelkem mélyén éreztem, hogy a szabad szellem, amit
elfojtottál magadban, egyszer majd lerázza magáról a korlátokat. És látod,
el is következett, amitől annyira rettegtem. Hogy mindez Beau
közreműködésével történt, a legkevésbé sem lep meg.
- Ne haragudj, Sawyer! Soha nem bántottalak volna szándékosan!
Mindent elrontottam és összezavartam. Többé nem látsz együtt Beau-val.
Mindkettőtök életéből kilépek. Visszakaphatod, amit elvesztettél.
Sawyer felnyúlt, és megragadta a kezem.
- Ne tedd, Ash! Szüksége van rád!
- Nem, ő is azt akarja, hogy szakítsunk. Ma alig vett rólam tudomást.
Csak akkor szólt hozzám, amikor napnál világosabb volt, hogy mindjárt
faképnél hagy.
Sawyer szomorú nevetést hallatott.
- Nem tart ez soká. Eddig képtelen volt ellenállni neked. Még én se
akadályozhattam meg ebben. Per pillanat egy sereg mindent meg kell
emésztenie, egyedül. Ne lökd el őt magadtól!
Leugrottam az ágról, és átöleltem Sawyert.
- Köszönöm! Rengeteget jelent nekem, hogy elfogadod a kapcsolatunkat.
Most azonban éppenséggel rád van szüksége. A testvére vagy! Én csak
gátolnálak benneteket abban, hogy megbirkózzatok ezzel az új helyzettel.
Sawyer kinyúlt, és egy hajfürtömet az ujja közé tekerte.
- Még ha bűnös vagyok is abban, hogy Beau érzéseire fittyet hányva
elvettelek tőle, nem bántam meg! Volt három csodálatos évem!
Nem tudtam, mit mondhatnék erre. Kellemes idők voltak ezek nekem is,
de hát mégis rosszul választottam a két Vincent-fiú közül. Sawyer még
egyszer szomorúan rám mosolygott, elengedte a hajamat, és elment.

BEAU
 Sawyer nem ment vissza a nyitott terepjáróhoz, amin idejött. Nyomban
felém indult. Nyilván megérezte, hogy figyelem. Sejthettem volna.
Nem léptem elő az árnyékból, megvártam, amíg ő is belép a fák
sötétjébe, ahová Ashton már nem látott. Minden izmom és inam megfeszült,
akár a kötél. Mikor Ashton megölelte Sawyert, kis híja volt, hogy nem
rángattam el tőle, és nem hajítottam a testvéremet abba az átkozott tóba. Ha
csak megkísérli megcsókolni, istenuccse, megteszem!
- Eleget láttál és hallottál? - kérdezte most, ahogy ott jött mellettem.
Aztán megfordult,és visszapillantott Ashtonra, aki már nem nézett utána,
hanem a víz felé fordult. A szellő meglibbentette hosszú, szőke haját, hogy
a legszívesebben beletúrtam volna az ujjaimmal.
- Igen - feleltem.
Nagyon utáltam, hogy őt ugyanúgy elbűvöli Ashton, mint engem.
- Mostantól mindenestől a tiéd, bratyó. Mi végképp lezártuk az ügyünket.
Nekem nem volt szükségem Sawyer jóváhagyására, de tudtam,
hogy Ashton igényli ezt.
- Attól a pillanattól, hogy a karomba zártam, az enyém lett. Sajnálom,
hogy ezt tettem veled, de te soha nem az igazi Ashtont szeretted, én
ellenben igen.
- Tudom - bólogatott Sawyer.
- Minden tőlem telhetőt elkövetek majd, hogy méltó legyek hozzá. Senki
másra nincs szükségem, csak rá!
- Ne változz meg a kedvéért! Ő is ebbe a hibába esett, mikor velem járt.
Azért szeretett beléd, mert épp ilyen vagy, nem más. Maradj önmagad,
Beau! Maradj önmagad! Ashton szeret engem!
E szavak boldog borzongást keltettek egész valómban. A végén mégis
elnyertem életem nagy szerelmét.
- Övé volt Mr. Tökéletes, mégis engem akart. Felfoghatatlan! - néztem
vigyorogva Sawyerre.
- Ízlések és pofonok különbözők - kuncogott fel, majd oldalba bökött. -
Menj, szerezd meg magadnak, bratyó! Egyelőre abban van, hogy ki kell
lépnie az életünkből, különben nem tudja helyrehozni a kapcsolatunkat.
Csak épp majd beleszakad a szíve ebbe az elhatározásba. Láttam a szemén.
Elszánta magát, hogy feláldozza a saját boldogságát, annak érdekében, amit
a legjobbnak vél a számodra. Rajta, beszélj a fejével!
Ki akar lépni az életemből? Nos, abból nem eszik!
Hátba vágtam Sawyert, és elindultam, hogy helyretegyem Ashtont.
Először azonban muszáj lesz megízlelnem azokat a telt ajkakat, amelyek
most keserűen összezárultak.

ASHTON
Két kar fonódott körém.
- Istenem, de jó szagod van!
Beau szavai a nyakamba fúltak. Meleg lehelete libabőrössé tette a
karomat.
- Beau? - motyogtam rekedten.
- Mhhmmm...
Belecsókolt a nyakamba, és a fülcimpámatharapdálta. Félrefordítottam a
fejem, hogy jobban hozzám férjen, ahelyett, hogy megállítottam volna.
Most, hogy ilyen közelről áradt rám a teste melege, és két keze elindult
felfelé az oldalamon, úgy döntöttem, hogy per pillanat elengedem magam.
- Mi az? - nyögtem ki, mialatt két keze már a melltartóm aljánál járt.
Teljesen lehengerelt, a gondolataim is összezavarodtak.
- Szeretlek, Ash! - súgta a fülembe, s a fülemtől le egészen a lapockámig
csókokkal halmozott el.
- Uhh! - nyögtem fel.
Két hüvelykje végigcirógatta a mellem alját. Elgyengült a térdem. Olyan
régen ért már hozzám.
- Csak lazán, bébi! - mormogta, és magához vont.
A fának támasztotta a hátát, lába a két combom közé nyomult. Minden
ízemben reszkettem.
- Nem engedem, hogy elmenj! Az enyém vagy, Ash! Nem tudok nélküled
élni!
Mindezt halkan, vadul mondta, mialatt szorosan magához ölelt.
- De Sawyer...
 - Sawyerrel minden rendben. Beszéltem vele. Mi ketten majd rendezzük
a dolgainkat. Hanem Ash, nem tudom elviselni, hogy távolról imádjalak!
Hogy szeresselek, mégse legyél az enyém! Ha bárki megpróbálna hozzád
érni, a sitten végezném. Isten legyen irgalmas ahhoz, akivel randira mész!
Megfordultam a karjában, és két kezem izmos mellkasára fektettem.
Szerettem a mellkasát. Kivált pucéron.
- Senki mást nem akarok rajtad kívül - mondtam, és a szemébe néztem.
Hosszú, fekete pilláinak nem kellett volna ilyen észvesztőnek lenniük, de
hát ilyenek voltak. Mindkét kezét a hajamba temette, és felsóhajtott.
- Helyes, mert én is csak téged kívánlak. Most és mindörökké. Soha senki
mást.
A gondolat, hogy örökre együtt maradok Beau-val végigborzongatta
egész valómat. Szívemet elöntötte az öröm. Semmi nem emlékeztetett a
fagyos félelemre, ami akkor fogott el, amikor Saywer kijelentette, hogy egy
napon feleségül szándékozik venni.
Hisz Beau volt, akivel együtt akartam lenni. Ez sosem volt másként.
- Gyere, ülj be a teherautómba! - súgta szorosan a fülembe a vágytól
rekedten.
Bólintottam. Hagytam, hogy megfogja a kezem, és az erdőn keresztül a
kocsijához vezessen, amelyet elrejtett a fák sűrűjében. Vajon meglátta-e
Sawyer, hogy itt van?
- Sawyer is itt járt - mondtam, miközben keze felfelé csúszott az ingem
alatt.
- Igen, tudom. Beszéltünk, de aztán elment. Most már csak te, én és a
teherautó vagyunk itt - felelte gonosz vigyorral.
Kinyitotta az utasülést, a karjába vett, és az ülésre huppantott. Két kezét a
térdemre helyezve széthúzta a két lábszáramat, majd közéjük lépve,
elfektetett az ülésen. Eztán fölém került, de közben végig tartotta a
szemkontaktust. Megigézve hevertem ott, szemének mohó csillogása
remegő izgalommal töltött el. Pontosan erre vágytam. Beau-é akartam
lenni! Azt akartam, hogy bűntudat nélkül érinthessem és élvezhessem.
- Ash, bébi, kívánlak! - suttogta.
 Testével rám ereszkedett, mígnem merevedése nekem nyomódott. Jó volt
érezni a hangjában a forró, heves vágyat.
- Jó - leheltem elfúló hangon, és megemelve,keményebben
nekifeszítettem a csípőm.
- Nincs nálam gumi - hörögte, ahogy egymáshoz dörzsölődtünk.
- Csókolj meg! - mondtam.
Per pillanat nem érdekelt a gumi. Őt akartam.
Beau szája az enyémre tapadt, s nyelve egyetlen hirtelen mozdulattal az
enyémre csapott. Ahogy nekifeszültem, a mellkasából felmorajló halk,
gyönyörteli sóhaj egészen megőrjített. Többet, még többet akartam! Szájába
vette az alsó ajkamat, gyöngéden szívni kezdte, majd beleharapott. Nyelvét
újra visszatolta a számba, és körbejárt benne. Eszemet vesztve feszültem
neki. Az inge aljáért nyúltam, és lerángattam róla. Hátra kellett hajoljon,
hogy áthúzzam a fején.
Kuncogva nézett le rám.
- Le akarsz vetkőztetni?
- Igen.
Az ingemért nyúlt, és csakoly hevesen, mint én, lerántotta rólam.
Kicsatolta elöl a melltartómat, hogy mezítelen keblemben gyönyörködjön.
- Hihetetlenül tökéletes! - suttogta, s végigcirógatta megmerevedett
mellbimbóimat.
- Kérlek, Beau!
Lehajolt, és nyelvével körbenyalta az egyik mellbimbót, mire felnyögtem
és dobálni kezdtem magam.
- Mmmm, de édes! - morogta elismerően, és szájába véve szívni kezdte a
mellbimbómat.
Mikor lehúzta a sortom cipzárját, megemeltem a csípőm, hogy
könnyebben levehesse rólam. A bugyim vele együtt jött le, a műszerfalra
dobta mindkettőt. Ajka most a mellbimbómat odahagyva a hasamat kezdte
csókolgatni, le egészen a köldökömig. Két keze a combjaim belsejét
cirógatta, majd közéjük nyúlt,szétfeszítve a két lábszáramat. Magamat
teljesen átengedve, reszketve figyeltem, ahogy egyre mélyebbre hatol.
 Tudtam, hová tart, és szinte mozdulatlanná dermesztett a vágyakozás.
Nyelve első érintésére szétrobbant a tudatom, de nem hagyta abba. Ahogy a
nyelve bennem járt, minden mozdulata olyan üdvösséggel ismertetett meg,
amilyenről addig fogalmam sem volt. Körmömet a vállába vájva fogóztam
belé. A nevét kiáltoztam, mialatt elsüllyedt körülöttem a világ. Egyedül
Beau számított, és a gyönyör, amit tőle kaptam.
 28. fejezet
BEAU
A tömeg a meccs utolsó másodperceit követően a pályára özönlött.
Huszonhét ponttal hat ellenében megnyertük az állami bajnokságot.
Rokonok vették körül játékostársaimat, hogy gratuláljanak nekik, és
összeölelkezzenek velük.
Anyámat nem vártam ide, mert dolgozott ma este. Levetettem a
sisakomat, miközben Sawyer és Ethan az edző fejére öntötte a Gatorade
sportital maradékát. Az edző két karját széttárva harsányan kacagott.
Sawyerrel madarat lehetett volna fogatni. Az arcán szétterülő széles vigyor
láttán nekem is mosolyogni támadt kedvem. Elemében volt. A győzelem
mindig ezt hozta ki belőle. A lényéhez tartozott. A mamája szorosan a háta
mögé került, és átfogta a derekát. Samantha néni soha nem rajongott értem,
és most, hogy megtudta, mi az ábra a DNS-emmel, gondolom, még tovább
nőtt az ellenszenve irántam. Nem igazán tudtam kárhoztatni ezért.
Samantha Vincent minden volt, ami az anyám nem. Pallérozott, udvarias,
iskolázott, megnyerő modorú. Gyerekkorunktól fogva egyetlen olyan
meccsre nem emlékszem, amikor ne szurkolt volna a lelátón a fiának.
Kisfiúként azzal áltattam magam, hogy ő az én anyukám is, és nekem is
drukkol.
Idővel ezt egyre nehezebb volt elhinni. Kivált, mert mindannyiszor
savanyú ábrázattal nézett rám.
Sawyer tekintete találkozott az enyémmel, és a mosoly eltűnt az arcáról.
Elviselte, hogy Ashsel járok, de továbbra is becsapottnak érezte magát.
Tudom, belekerül egy kis időbe, mire mindezt elfelejti nekünk. Már ha
egyáltalán elfelejti valaha is.
- Jó meccs volt - biccentettem feléje, tudva, hogy olvas az ajkamról.
- Te is jó voltál - súgta vissza.
Ennyi egyelőre elég is volt.
Most Harris Vincent lépett elé, eltakarva őt előlem. Néztem, ahogy ez a
fickó, az én közönyös nagybátyám hátba veregeti a fiát, akit elismert a
magáénak és akit imádott. Nem hallottam, mit mondott, de erre nem is volt
szükség. Samantha ragyogó mosolya elárulta, hogy a férje Sawyert dicséri.
Harris most átölelte a fiát. Elszorult a szívem ennek láttán, ami meglepett.
Nem engedhettem meg magamnak ezt az érzést, tovább kellett lépnem! Az
én papám meghalt, és most itt maradtam apátlanul.
Ennek az alaknak a spermája belejátszhatott a születésembe, mégsem
tekintettem apámnak. Nem tartottam igényt a dicséretére, és istenuccse, arra
sem, hogy megöleljen.
Sawyer átpillantott rám az apja válla fölött. Láttam az aggodalmat a
szemében. Tudtam, mire gondol. Ez a kis szaros értem aggódott. Nem
akartam, hogy így legyen. Nem volt nekem semmi bajom. Nem kellett
semmi Harris Vincenttől. Tizennyolc évet végigcsináltam nélküle. Felőlem
akár meg is halhatott volna, akkor sem érzékelem a különbséget.
- Nyertetek!
Ashton kiáltása tört a gondolataimba. Megfordulva láttam, hogyan
furakodik át felém a tömegben, hogy a karomba vesse magát.
- Szia, szívem! - öleltem szorosan magamhoz.
Szükségem volt erre. Nem akartam azon gógyizni, miért pont most
igénylem ezt annyira, de így volt. Ashton ölelésénél pedig nem
vágytam többre.
- Bámulatos voltál! Berekedek holnapra, annyit kiabáltam. Az az utolsó
szerelés a húszas vonalon fantasztikus volt! - hadarta egy szuszra, mialatt
csókokkal borította el az arcomat.
- Izzadt vagyok, bébi - mondtam nevetve.
- Nem érdekel! Most nyertétek meg az állami bajnokságot. Igazán van ok
az ünneplésre.
Nyaka hajlatába fúrtam a fejem, és beszívtam édes, részegítő illatát.
Mindenképpen jobb volt, mint két rakás izzadt focista.
- Van pár ötletem, hogyan ünnepelhetnénk - súgtam a nyakába.
- Ígéretesnek tűnik - kuncogott fel, és a hajamba túrt.
- Nem fogsz csalódni - biztosítottam.
Hátrébb lépett, és felnézett rám.
- A szüleim kérdezik, elmennénk-e velük vacsorázni ma este.
 Aggódó hangja elárulta, mennyire fontos neki ez a program. Mivel a
szülei elfogadtak a lányuk udvarlójának, mindent megtettem volna, hogy a
kedvükben járjak, azt leszámítva, hogy ne lássam Ashtont.
- Jól hangzik - pusziltam meg az orrát. - Hová megyünk?
Magamhoz vontam, hogy megcsókoljam puha ajkát. Nem húzódott el,
nem érdekelte, hogy mások is látnak minket. Ehelyett nyakam köré fonta a
karját, és elmerült a csókban. Ha szerető szülőknek híján vagyok is, itt van
nekem ő. Semmi egyéb nem számít - gondoltam.

ASHTON
Nemrég feküdtem le, amikor megszólalt a telefonom. Felvettem és
megnéztem a kijelzőt, amelyen Lana neve jelent meg. Már vagy egy hete
nem beszéltem vele. Vajon miért hívhat ilyen későn? - fordult meg a
fejemben.
Megnyomtam a hívásfogadó gombot, és fülemhez emeltem a mobilt.
- Halló.
- Szia. Remélem, nem hívlak túl későn - mondta.
- Nem, egyáltalán nem. Mi történt? - kérdeztem, mert tudtam, nem azért
csörgetett fel éjfélkor, hogy csevegjünk.
- Ööö... arra gondoltam, megkérdezem... meglátogathatnálak- e a nyáron?
Megborzadtam a gondolatra, hogy el kell viselnem a házunkban Caroline
nénit, akár egyetlen hétre is. Lana viszont hiányzott. Nem hiányolhatom a
társaságát, csak mert a mamájától hülyét kapok.
- Persze. Melyik hétre gondoltál? - kérdeztem, remélve, hogy
megmaradunk az egy hétnél. Mi lenne, ha érettségi után jönnék, és
maradnék a nyár hátralévő részére - mondta kis hallgatás után. Együtt
lóghatnánk, mielőtt elmegyünk egyetemre.
Álljon meg a menet? Egész nyárra akar jönni? Caroline nénit képtelen
lennék egy teljes nyáron át elviselni! Akár apám is elköltözne. Ugyanakkor
a nénikém nem Lanát mozgósítaná, hogy feltegye ezt a kérést, hanem
egyenesen anyuhoz fordulna. Eszerint viszont.
- Úgy érted, te jönnél egyedül? A mamád nem?
Lana kis nevetést hallatott a vonal túloldalán.
 - Igen, csak én jönnék egyedül. Anyunak sok a dolga ezen a nyáron. És jó
lenne elszabadulni tőle kissé, mielőtt belebolondulok. Apuval még mindig
egymást kínozzák.
- Akkor persze, gyere! Töltsd nálunk az egész nyarat! Örülnék neki.
Elhallgattam, mert eszembe jutott, hogy Lana nem rajong éppenséggel
Beau-ért, márpedig ő egész nyáron ott lesz velem. Jó ötlet akkor ez az
egész? Nem akartam, hogy Lana lenézze Beau-t. Épp elég volt ez a hülye
apjától és a nagynénjétől.
- Pompás ötlet! Igazán örömmel látlak, de megérted, ugye, hogy most
Beau-val járok.
Itt félbehagytam a mondatot, és a válaszára vártam.
- Ó, igen, tudom. Örülök, hogy sikerült közös megelégedésre rendeznetek
a dolgot. És a két srác? Hogy jönnek ki újabban egymással? Lenyelte
Sawyer, hogy ti ketten jobban összeilletek Beau-val?
Hát nem éppen. Fogjuk rá.
Nem akartam azonban ellenszenvet ébreszteni benne Beau iránt, ezért
füllentésre szántam el magam.
- Igen, mindhárman tovább léptünk. Sawyer és Beau kezd egymásra
találni. Szóval, hamarosan fátylat boríthatunk a régi bajokra.
- Ez csodálatos! Örülök, hogy ilyen jó vége lett a dolognak!
Lana hangja olyan őszintén csengett, hogy furdalni kezdett a lelkiismeret.
Kedveltem őt, de a kedves, ártatlan, hiszékeny lelke láttán néha alávaló
szörnyetegnek éreztem magam.
- Igen, szerencsések vagyunk. Ebben nem hazudtam, azok voltunk.
Enyém volt Beau.
- Mit gondolsz akkor, meg tudod kérni a mamádat, hogy hívja fel az
enyémet, és meggyőzze őt, jó ötlet ez a közösen töltött nyár?
Igazán szüksége volt, hogy elszabaduljon kissé otthonról. A legkevesebb,
amit tehettem, hogy ráveszem anyut, legyen a segítségére. Különben pedig
jól elleszünk együtt, gondoltam. Majd összehozom Kyle- lal, Ethannel vagy
Justinnal. Ethan a legaranyosabb a három srác közül. Talán ő illene hozzá a
legjobban.
 - Reggel beszélek vele. Biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog neki az
ötlet.
- Igazán nagyon köszönöm! - mondta Lana.
Kiérződött az izgalom a hangjából. Hát igen, én is izgatott lennék, ha
néhány hónappal a tervezett időpont előtt menekülhetnék el Caroline
nénitől.
- Nincs mit. Jól fogjuk érezni magunkat - feleltem.
Elbúcsúztunk egymástól, és befejeztük a beszélgetést. A hátamra
fordultam, és felnéztem a mennyezeti ventillátorra. A mai este csodás volt.
Mindkét szülőm kedves volt Beau-val, és gratuláltak a győzelméhez. Az
éttermi vacsora is kellemes volt. Apu azt is hagyta, hogy Beau vigyen haza.
Lassan vezetett, amit igyekeztem minél jobban kihasználni. Mosoly játszott
ajkamon a gondolatra, milyen szexi volt vezetés közben, mialatt a
cirógatásaimat tűrte.
Aztán eszembe jutott Sawyer. Nem beszéltem vele a meccs után. Vele
voltak a szülei, és egyelőre nem álltam készen arra, hogy szembenézzek
velük. Különben pedig több pomponlány is a karjába kapaszkodott. Nem
zavart, de úgy gondoltam, jobb nem odamenni. Talán elkezd járni
valamelyikkel. Jó lett volna, ha valahogyan helyreáll hat a régi jó viszony.
Hiányzott. Fontos volt nekem. Nem illettünk egymáshoz, de már jóval
azelőtt barátok voltunk, hogy járni kezdtünk volna. A mobilomért nyúltam,
szent elhatározással, hogy írok neki egy sms-t, mielőtt inamba száll a
bátorságom. Ezzel is egy lépéssel közelebb kerülünk hármunk teljes
megbékéléséhez.
Én: Kitűnően játszottál ma este.
Büszke vagyok rád.
Megnyomtam a „küld” gombot, és vártam. Már amikor azt hittem, hiába
várok, felpittyegett a mobil.
Sawyer: Kösz.
 Köszönetnyilvánítás
Hadd kezdjem a sort férjemmel, Keith-szel, aki eltűrte a rendetlen
háztartást, a tiszta ruha hiányát, és az én hangulatingadozásaimat e könyv
(meg az összes többi) írása közben.
Köszönet illeti meg három srácomat, akik corn dogon, pizzán és
kukoricapelyhen éltek, mert engem elfoglalt ez a munka. Ígérem, tömérdek
hot dogot sütök nekik kárpótlásul, amint elkészülök vele.
Tammara Webber és Elizabeth Reyes saját magam által választott
kritikusaim. Valahogy sikerült meggyőznöm őket egy ilyen egyezség
hasznosságáról. Így bárki más előtt olvashatom a könyveiket! Tréfára is
vehetném a dolgot, de nem teszem. Szeretem a műveiket. Fölöttébb
ösztönzően hatnak rám. Ötleteik, javaslataik és bátorításuk jelentősen
megkönnyíti számomra az írást. Egyszerűen bámulatosak! Nem is tudom,
hogyan fejezném be nélkülük egyetlen könyvemet is.
Itt szeretném kifejezni hálámat ügynökömnek, Jane Dystelnek, aki
meggyőzött arról, hogy szükségem lesz a közreműködésére, és elvállalt
engem. Nagyszerűen érti a dolgát, szerencsém van vele.
Jennifer Klonsky, csakúgy, mint a Simon-Pulse teljes személyzete végig
mellettem állt. Jobb kiadót nem is kívánhatnék magamnak.
Ki ne hagyjam azután az FP- csajokat. Inkább nem kürtölöm világgá, mit
takar ez a betűszó, mert ha anyám olvassa e sorokat, még infarktust kap a
végén. Csajok, ti mindigmegnevettettek, végighallgatjátok a
szómenéseimet, és felderítitek a napomat. Vagány csapat vagyunk. Ami
New Yorkban történik, az csak New Yorkra tartozik. nem igaz, tubicáim?
 Tartalomjegyzék
Hét évvel ezelőtt
1. fejezet
2. fejezet
3. fejezet
4. fejezet
5. fejezet
6. fejezet
7. fejezet
8. fejezet
9. fejezet
10. fejezet
11. fejezet
12. fejezet
13. fejezet
14. fejezet
15. fejezet
16. fejezet
17. fejezet
18. fejezet
19. fejezet
20. fejezet
21. fejezet
22. fejezet
23. fejezet
24. fejezet
25. fejezet
26. fejezet
27. fejezet
28. fejezet
Köszönetnyilvánítás