III.

írásbeli dolgozat

A szerelem nem maga a csoda, de csodákra képes

A szerelem egy csoda, nem fizika, nem kémia, nem biológia, megfoghatatlan, sokszor
rosszkor jön, sokszor rossz az irányzék, gyakran viszonzatlan, felülírja a logikus
gondolkodást, égi magasságokba röpít, majd beledöngöl a betonba.
Hogyan is lehetne leírni a szerelmet? Talán az egyetlen szó, amiben ott van a rettegés,
a szomorúság, az öröm, a csodálkozás, a várakozás, és a kiábrándulás. A szerelem egy olyan
mély és erős érzés, amely által szorosabban kötődünk a másik félhez, mint ha csak csupán
szeretetet éreznénk iránta. A szerelem alapja a bizalom, szabadság, hisz ha a két fél között ez
nincs meg, maga az érzés is értelmetlenné válik. Ha megtalálod a szerelmed, a társad az
életben, aki ott van veled jóban-rosszban, kitart melletted, és elnézi minden hibádat tehát úgy
szeret, ahogy vagy, akkor megtaláltad a lelki társad is. Hisz mindenkinek van lelki társa, csak
más időbe találkozunk vele. Van, akinek már gyermekkorában megjelenik az életében és
végig jelen van, de az is lehet, hogy idős korunk éveiben találkozunk vele. Mi történik, ha
megismerjük a saját lelki társunkat? Megváltozik bennünk minden, a világot egy másik
szempontból fogjuk látni, hisz tudjuk, hogy ott van mellettünk valaki, aki fogja a kezünket
bármi történjen. Egy mosoly, egy támogatás mindig kell, jól esik az embernek, egy fontos
személytől még jobban. Mi történik akkor, mikor egymásba szeret két ember, de rosszkor,
minden ellenük van? Megéri küzdeni a szerelemért minden áron? Ha a körülmények ellenzik
minden porcikájukkal két ember érzelmét mi tévők legyünk? Rómeó és Júliával sem történt
máshogy. Hisz szerelmük tiltott volt. Ám mégis küzdöttek, megtettek egymásért mindent.
Családjaik nagy ellenségeskedéseik közepette eme két ártatlan fiatal egymásba szeretett.
Tehet erről bárki? Kereshetünk bűnöst e történetben? Hiszen csak fiatalok voltak és talán
bolondok is, de nem bűnösek. Ám mégis szörnyű véget ért történetük. Valójában fizikailag
szörnyű, de ha belegondolunk, lehetne ennél romantikusabb vég? Lehetett volna ennél jobban
bebizonyítani az egymásért való rajongást? Szerelmük a fellegekben folytatódik, ahol már
csakis egymásék, más nem számít. Vajon, ezekben a mai időkbe meghoznának az emberek a
másikért, a szerelemért ekkora áldozatot? Páratlan élmény, még ha egyszer el is múlik, örök
emlék marad a szerelem, pláne ha viszonzott volt. De mi történik akkor, ha nem? Ha
beleszeretünk egy olyan személybe, aki soha nem lehet a miénk, egy vágy marad számunkra
örökre? Hiszen Beatrice sem volt soha Dante-é. Ők ketten a plátói szerelem tökéletes példái.
Dante egészen fiatalkorában beleszeretett Beatricebe és élete végéig követte ez az érzelem,
ám viszonozva sosem volt. Beatricet apja másik férfihez adta, de ha ez nem is lenne elég
fiatalkorában meghalt. Dante ezután vigasztalhatatlan volt. Dante úgy megrendült, oly nagy
könnyhullató bánatba borult, hogy sokan a szerettei, rokonai és barátai közül már azt hitték,
hogy szüntelen siralmainak csak halála vethet véget. Úgy vélték, hogy ennek hamarosan
áldozatul esik, mert semmilyen enyhületet sugalló és vigasztaló szóra nem hajlott. Persze nem
minden szerelmi történet végződik így. Az az igazság, hogy rengeteg kapcsolat vége ér
szomorú véget, egyes férfiak illetve nők nem tisztelik a másikat, ahogy a párjuk, szerelmük
döntését sem. De ez nem jelenti azt, hogy az eleje sem volt romantikával tele. Egy remek
szerelmi történet csak romantikus udvarlással indulhat, mint például Balassi, ahogy üzent
Júliának. Lovagias, de meglehetően romantikus megszólítással volt Júlia (valódi nevén
Losonczy Anna) felé, szinte-szinte már bombázta a romantikus sorokkal. De hát, kérdezem
én, hol vannak eme udvarló férfiak napjainkban?! Persze, a mai világban nem feltétel, hogy
leveleket kapjon egy hölgy, de minden nőben ott van, még ha csak egy cseppnyi része is, de a
romantika azon része, hogy ilyen apróságoknak, gesztusoknak nagyon tudjon örülni.
 Romantikával teli világot élünk, szerelmes hölgyeket, urakat láthatunk mindenfele, de
én még járom utam, és keresem azt a személyt, aki számomra fogja a világot jelenti, és
mindig fogja a kezem, még rossz időkben is. De talán már meg is találtam?