ünnepélyes gyászszertartással búcsúznak sabini, a világ egyik legjobb futóedző
az 1978-ban elhunyt híres sprintertól és je személyesen gratulál neki. A ver későbbi sportdiplomatától, Harold Ab- seny nézői között ott van Harold is. rahamstól. Hajdani barátai, s egyben Azért jött, hogy rávegye Mussabinit, se riválisai felelevenítik a szép emlékeket, gítsen neki az olimpiai felkészülésben. az 1924-es párizsi olimpián aratott Számára a párizsi győzelem mindennél nagy angol atlétikai győzelmet. fontosabb, úgy hiszi, ezzel kiemelked Harold leszerelt katonaként 1919-ben het. Elérkezik a nagy verseny ideje. kerül Cambridge-be, az „angol elit” is Meglepetésre Eric viszonylag könnyen kolájába, ahol kemény fickónak isme győz. A jó szemű edző ennek ellenére rik meg. Szüksége van erre a reputá is vállalja Harold fölkészítését, akit még cióra, mivel zsidó bankár fiaként a töb valaki vígasztal. Sybil Gordon, az ün biekhez képest eleve hátrányos helyzet nepelt operaénekesnő az első, aki va Eric győzelmében kevesebben bírnak. ből indul. Remekül tud futni, s az ér lamelyest képes meglágyítani Harold De a skót lelkész rácáfol a pesszimis vényesüléshez ezt a képességét is fel szívét. ták véleményére. kívánja használni. ünnepélyesen búcsúztatják az olimpiá Odahaza ujjongó tömeg várja a;: ér Már belépésekor elkápráztatja iskola ra utazókat. Eric csak az utolsó pilla kezőket. Diadalmenetben viszik őket. társait azzal, hogy teljesít egy fizikai natban értesül róla: a franciák vasár Egyedül Harold marad ki az ünneslés- próbát, amit 600 éve senki előtte. A napra tették az előfutamot. Ekkor pe ből. Sybillel a karján csöndben haza kollégium legügyesebbnek tartott futó dig vallásos meggyőződése nem enge felé indul. A maga részéről mindent ja, lord Andrew Lindsey hiába igyek di pályára lépni. Amilyen kitartó a ver megtett: győzött, s ezzel megörökitette szik a nyomába, csúnyán lemarad. senyben, olyan következetesen utasítja nevét. Harold a kitartó, szisztematikus edzé el, hogy rajthoz áJljon — kérje maga a A Tűzszekerek külön érdekessége, hogy sek eredményeként sorra nyeri a külön walesi herceg. Lindsay menti meg a zenéjét a híres Vangelis Papathanas- böző versenyeket, s a szigetországban helyzetet. Felajánlja, hogy a vasárna siou szerezte, mégpedig olyan sikerrel, csupán egyetlen ellenfele marad: a pi versenyt ő futja, Eric pedig szerdán hogy a filmet zenei Oscar-díjjal tün „repülő Skót”, Eric Liddell. Ö a lelké- 400 méteren indulhat. Előbb tehát Ha- tették ki. A Tűzszekerek ezen kívül még szi hivatás mellett minden idejét a roldnak kell bizonyítania. Neves ellen a legjobb angol nyelvű frlm Osca'-di sportnak szenteli. 1923-ban a Skócia— felektől szorongattatva az angol atléta ját is elnyerte. (Vangelisről szóló cik Franciaország viadalon különösen kitű káprázatos sikert arat, s megérdemel künket lásd a következő oldalon.) nik fantasztikus kitartásával. Sam Mus- ten veszi ót az aranyérmet. Bemutató: június 10. 34