KINCSKERESŐ

IRODALMI FOLYÓIRAT TÍZ-TIZENNÉGY ÉVESEKNEK

Delfinkaland

1987
FEBRUÁR
 KINCSKERESŐ
A MAGYAR ÚTTÖRŐK SZÖVETSÉGÉNEK
IRODALMI-MÜVÉSZETI-KULTURÁLIS
FOLYÓIRATA A 1 0 - 1 4 ÉVESEKNEK

TARTALOM X I V . évfolyam 2. szám

1987. február

Radnóti Miklós: Rejtettelek (1)

Kántor Zsuzsa: Félévkor (2)
Csoóri Sándor: Rikoltások (4)

NEVETŐ IRODALOMÓRA
Bajor Andor: A sakkozás tudománya (6)
Döbrentei Kornél versei (8)
Lengyel Dénes: Szepes vára (9)

EZ F A N T A S Z T I K U S . . .
Gahan Wilson: A tudományos-fantasztikus-horrorfilm-zsebszámítógép (Veres Mihály fordítása) (10)
Herbert W. Franké: Ébredés (Apostol András fordítása) (12)

F O L Y T A T Á S O S FANTASZTIKUS R E G É N Y Ü N K
Simái Mihály: Szemközt az Urtigrissel I X / 6 . (14)
Szerzőtárs-pályázat (27)
Csernai Zoltán: Delfinkaland (28)
Ferenczes István versei (33)
Mándy Iván: Egy varjú mondja (34)
Horgas Béla: Illusztrációk egy abc betűihez (36)

OLVASÓLÁMPA
Horgas Béla: Kockára vágott sezlonrugó (38)

ÖRÖKSÉG
Magyarország szent koronája (Szegfű László) (40)

KÖNYVEK KÖZÖTT
Mohás Lívia: Ki tudja, mi a siker? (43)

R E J T V É N Y F E J T Ő K KLUBJA
Tudomány az irodalomban (Drelicska Attila) (46)

KISLEXIKON
Dobcsányi Ferenc összeállítása (47)

ELŐZETES
Márciusi számunkból (48)

Tóth Árpád: Körúti hajnal (borító 3. o.)

Februári számunk illusztrátorai: Magyar Mihály (31. oldal és címlap), Pásztor Csaba (2., 3., 8. oldal és borító 3. o.),
Szegszárdi Ildikó (12., 33., 35., 36., 37. oldal), Fritz Mihály (4., 5., 6., 7., 9. oldal), Csala Károly (17., 20., 21., 24., 25.
oldal). A borító 4. oldalán M. C. Escher grafikája.

Szerkesztik: Grezsa Ferenc főszerkesztő. Simái Mihály főszerkesztő-helyettes, Baka István főmunkatárs,
Tildy Katalin művészeti szerkesztő, Dobcsányi Ferenc, Kovács Lajos, Szepesi Attila.

Á R A : 8 , — Ft
RADNÓTI MIKLÓS
Rejtettelek
Rejtettelek sokáig,
mint lassan ért gyümölcsét
levél közt rejti ága,
s mint téli ablak tükrén
a józan jég virága
virulsz ki most eszemben.
S tudom már mit jelent ha
kezed hajadra lebben,
bokád kis billenését
is őrzöm már szivemben,
s bordáid szép ivét is
oly hűvösen csodálom,
mint aki megpihent már
ily lélekző csodákon.
És mégis álmaimban
gyakorta száz karom van
s mint álombéli isten
szorítlak száz karomban.
KÁNTOR ZSUZSA
Félévkor
- Utolsó órán biziosztás - kezdte már kora reggel a frászos-Pityu de ak-
kor még nem sikerült neki bedobni a pánikot. Ki-ki tudja nagyjából, mire
számíthat, és már megbékélt vele. - De meg különben is - így csipás-Arcsi -,
ez még csak a félévi, nem érdekes.
- Nekem ugyan az év végi se! - tett rá kis-Rukk egy lapáttal.
Hanem aztán déltájt megváltozott a hangulat. Lehet, hogy a Frászos vál-
toztatta meg:
- Leó vérengzeni fog. Tudjátok, mit ígért. Hogy a fél osztályt megvágja, azt
ígérte a Leó. Aztán ott a Kisbuckó tanárnő; hogyha osztályozni kell, meg-
nyomja az is a ceruzát.
Ferde szemmel néztük: stréber, magolás, csupa jó meg jeles. Mit akar? Most
ugyan miért töri a frász? Éppen őt! Hanem aztán Arcsi megadta neki:
- „Degesztő taknó" - mondta abban „degesztették" régen a kenyeret.
Mert így mondta nemrég a Kisbuckónak. Degesztő taknót - dagasztó teknő
helyett. Volt nagy röhögés. Arcsi most is nagyokat vihogott:
- Ezt biztos nem felejti el neked. NEM LEHET elfelejteni. Ezért leosztályoz
Kisbuckó, abban biztos lehetsz. Piszok rosszul esne, ugye?
Erre aztán elhallgatott a Frászos, tőle nyugtunk volt már; többet egy kuk-
kot se szólt. Hanem mi begőzöltünk valahogy. Földrajz-természet-
rajz... ugyan! Hanem a matek meg az orosz: két nagyágyú. Lőállásban. Csu-
pasz mellel állunk a torkuk előtt. Odaátról kiadják a parancsot:
„ÖSSZTŰZ!"
Tombolt a hiszti, csak kis-Rukkot nem kapta el. Meg se rezzent, sőt! Megve-
téssel nézett ránk, és a szemében az volt: hülyék! - Pedig neki aztán rosszul
állt a szénája csakugyan. Bukásra állt. Több tárgyból is. Csakhogy neki van
tartása. Hát az van. Öntudata. Egy
ember, aki tudja, mit ér. Hogy az
értéke messze felül áll holmi csip-
csup osztályzaton. Kívül-belül erős,
akár a vas. Ó aztán nem fél semmi-
től. Nagynéha bepörög az igaz, de
amúgy - nincsenek érzelmei.
Csodáltam - így igaz. Mert en-
gem is elkapott a frászhangulat. Iz-
gultam. A magyar hármasért. Csak
egészen kicsike, de mégis; legalább
hármas legyen!
Dúlt a pánik, sűrűsödött.
 Aztán hirtelen foszlott szét, mint a pókháló, ha ráfújnak egy kicsit; meg-
kaptuk a bizonyítványokat. Éppenhogy belenéztünk. A magunkéba. A má-
sokéba. Aztán tódultunk is már vad csoportokban ki a kapun. Megvan a
magyar hármasom, gondoltam, na jó, az megvan. De hát közepes vagyok-e
abból igazán? Kaphattam volna négyest, ha a tanárnő csak egy KICSIT IS
megerőltetni magát. Csuhajnak is hármast adott, pedig ő a kettest sem ér-
demli meg. Ezen tipródtam, mikor odaszól Balházi fanyarul:
- Micsoda mázlista vagy!
- Én ? Miért ?
- Mondd csak, többet tudsz te matekból nálam? Semmit se tudsz!
- Annyit, mint te, tudok.
- Na látod! És akkor neked közepes. Én meg - kettest kapok.
Bepipultam egy kicsit:
- És akkor mi van?
Vonogatja a vállát: semmi, ugyan, mi lenne? Azt hiszed, bánt ez engem?
Sőt! Örülök, hogy sikerült; felértékelt az öreg Téged fel, engem meg nem.
Van ez így.
- Van ez még úgyabban is - bólogat hevesen Izabé -, én színkettes vagyok,
de nézzétek csak a Falrengetőt; majd mindenből jója van. Ért a fűzéshez az
Icu. Főzi a tanárokat is. Nem mintha érdekelne, hány négyese van, dehogy.
Én csak - csodálkozom.
De mint aki citromba harapott.
Egyik így, másik úgy. Csak kis-Rukk hallgat, a fapofa. Ő az ilyen földi hív-
ságokon fölül áll. Hanem akkor az Árcsi vihogni kezd:
- Hahó, Frászos... cipeled a sok ötöst?!?
Ott csámpáz előttünk fülig diadalban. Árcsi meg felénk:
- Képzeljétek, tornából is megkapta a jelest!
Akkor látom - mindennek van
határa kis-Rukk is csak ember
nyakig vörösödik. Néz ránk mered-
ten, mint akiben megállt az ütő:
- Eeeeez a balfácán? Tornából -
ötöst?!? Egy fekvőtámasznál földig
ér a hasa. Úgy fut, akár a teknős.
Kis-Rukknak EGYEDÜL torná-
ból van jelese.
így hát érthető - piszok rosszul
esett neki ez a dolog
 CSOORI SÁNDOR
Rikoltások

Ez a kislány dunduska,
reng rajta a húsocska.
Sok marcipánt megevett,
hogy ekkora begye lett.

Táncba, táncba, Kövérkém,

te forogj a közepén,
leveles ág suhan veled, Bugacon, Bugacon
ha a hajad ledengeled! varjú áll egy kupacon,
* * * győztesen egy kukacon.
Úgy áll, mintha sas volna
s fiú-orrot hordana.
Adjatok egy szalmaszálat,
hadd fúvóm föl ezt a házat, Mégpedig a tiedet,
föl az égre hadd fújjam, a hegyeset, hideget.
ahol a Hold közel van. Ha egy csöpp zúz most ráhullna,
azonnyomban odafagyna,
Ha járnátok arrafelé, uiiú. iuiiú. huiiu-iú!
betérnétek este felé
s pihennétek félórát,
aztán mennétek tovább.
* * *

Ha a kutyám ló lenne,
nekem nagyon jó lenne.
Hátán járnék vadkörtézni,
föl a hegybe szarvast nézni.

Nagy agancsát, kényeset,

ahogy mohán lépeget,
s viszi agancsán az erdőt,
zöld árnyakkal égre lengőt.

* * *
Nem leszek én csillagász,
Hold- és üstökös-vadász.
Szabadszemmel is látom én,
mi száguld át az ég ívén.

Látom, hogy a kicsi csillag

a nagy után hogyan ballag,
éber szemmel, mint a nyulak,
ha egy kutya távol ugat.
* * *

Hej, sötét bors, köménymag -

de jó sűrű kölyök vagy!
Ha kicsikét hosszabb lennél,
kis Toldinak beillenél.

Elkerülne minden bika,

ne történjék semmi hiba,
porba, sárba egyik sem
térdelne le szívesen.

Homlokod ha összerántod,
belereszket sok barátod.
Szemöldököd évek óta
komorlik, mint két pióca.

Még a kutyák is sadalva

kerülnek ki jobbra, balra,
nem látszanak nagy kannak,
ijedtükben vakkannak.
* * *

Muzsikásom, muzsikásom,
a rossz kedvem én elásom.
Ültetek rá tulipánfát,
ha virágzik, sokan lássák!
 NEVETŐ IRODALOMORA
BAJOR ANDOR
A sakkozás tudománya
Miska tulajdonképpen rendes fiú lett volna, ha nem vágott volna föl egyfolytában.
Szóval hencegett, hogy hol fagylalt volt náluk ebédre, hol mókusdiót vagy kókuszdiót
evett vacsorára, pedig mókusdió nincs is, mert a mókus is meg a kókus is mogyorót
eszik.
Hát én egyszer elmentem személyesen Miskához, hogy saját szememmel győződjem
meg a náluk történő csodálatos eseményekről.
Miska örömmel és hencegve fogadott, elmondta, hogy éppen most ment el tőlük egy
világutazó Afrikába, ahonnét tovább hajózik a Kongóország indiánjai közé. Hát ez sem
volt világos, mert ha egy ország tele van indiánokkal, az nyilván nem kong az ürességtől.
Közben bejött a szobába Miska nagymamája két csupor tejeskávéval - ami állítólag ka-
kastejjel készült. De ennek semmi jele sem volt, sőt még kakas sem élt a parányi udvaron.
Miután azt a rendkívüli italt vagy ételt megittuk, az öreg néni fölszólított bennünket,
hogy játsszunk valamit.
Ez elég nehéz föladatnak tűnt, mert csak a két csupor maradt az asztalon. De az idős
néni a segítségünkre sietett: azt tanácsolta, hogy sakkozzunk. És be is hozott egy do-
bozt, amire fehér meg fekete kockákat pingált egy festőművész.
Én ugyan nem tudtam sakkozni, de ezt nem vallottam be. Mert nem jó, ha az ember
nagyon hangoztatja a tudatlanságát.
Kiborítottuk az asztalra a figurákat, de annyi volt belőlük, hogy csak egy lángelme
tudott volna ezek között eligazodni.
- Te játsszál a fehér figurákkal - mondta Miska - , én meg játszom a többivel, ami
marad.
Szóval Miska nagylelkű volt, de hamarosan kiderült, hogy fekete figurákból szinte
ugyanannyi van, mint a fehérekből.
- Rakjad fel őket, te vagy a vendég - biztatott Miska, de én elhárítottam a megtisztel-
tetést.
- Inkább te rakd föl, mert te vagy a házigazda - mondtam meggondoltan.
Erre Miska kissé elbizonytalanodott, megfogott egy lófejű bábut és gyors elhatározás-
sal belehelyezte a sarokba. Akkor én is kerestem egy ilyen lófejűt, és a másik sarokba
raktam. Aztán találtam egy szakasztott hozzá hasonlót, s azt az első lófejű mellé helyez-
tem. Ne álljon az árva egyedül. Majd kerestem egy harmadik lovat. De ilyen nem volt.
Talán elveszett, vagy Miska zsebredugta, hogy előnye legyen. Aránylag könnyen fölállí-
tottuk a sakkfigurákat. Én Miska mozdulatait figyeltem, Miska az én eljárásomat.
Végre fölállítottuk az egész bagázsit, aztán néztük egymást.
- Hát akkor kezdjél - mondta Miska, de én elhárítottam a megtiszteltetést.
- Minden kezdet nehéz - feleltem - , és valahányszor sakkozom, sokáig kell gondol-
kodnom az elején.
Erre Miska elszánt képpel a tábla közepére helyezett egy fehér fejű, fekete ruházatú
figurát. Az volt a benyomásom, hogy ez a fehér babákhoz tartozik, a feje miatt, és Mis-
ka az én figurámmal lépett.
- No - mondom Miskának - , ez érdekes lépés. De nem egészen szerencsés.
Avval az egyik lófejűvel leütöttem a fehér fejűt.
Miska meglepődött, majd a következő pillanatban az ő legmagasabb bábujával ugrott
ki, és levette a lófejűt.
- így ni - mondta - , legalább egyszerűsödik a dolog. - Majd a jobb kezét védőleg az
ugró magas bábu fölé helyezte, nehogy hozzányúljak.
Én azonban egy faragott, toronyszerű alakkal könyörtelenül leütöttem ezt a kiemel-
kedő alakot.
Miska elkeseredett.
- Látom, hogy erősen értesz a sakkozáshoz - mondta - , de azért még van neked mit
tanulni.
Azzal szemrevételezte a hadállásomat, reálelt a legmagasabb figurára, és egy alacsony
fekete bábbal gyalázatosan leütötte.
Sírhatnékom támadt. Nem gyanítottam, hogy Miskának ilyen lépés eszébe jut.
Leszedtem a fekete gyilkost egy hasonló alakú fehérrel, és elkiáltottam magamat:
- Sakk!
Ugyanis a felnőtt játékosok is gyakran kiáltoznak effélét lépegetés közben.
Erre Miska megrémült, az egyik figurámat levette, majd visszakiáltott:
- Sakk!
Ennél a pontnál megpihentünk, mert nem tudtam elképzelni a folytatást.
Tanácstalanul hallgattunk. Akkor Miskát váratlanul megkérdezte az apja:
- Te mióta tudsz sakkozni?
Miska felém bökött:
- Ő tud, én csak tanulok tőle.
Erre zavartan megjegyeztem:
- Én pedig Miskától akartam megtanulni.
Hát így állunk. Én olyan lettem, mint az a bábu, amelyiknek sötét volt az öltözéke,
és köröskörül fehér a feje.
Nyilvánvaló lett, hogy két tudatlanból sohasem lesz tudós. Bármennyit is tanulnak
egymástól.
DÖBRENTEI KORNÉL Szállna a labda, de fárad,
egyre n ö v ő b e n a búja,
r ö p t e f o g y el, n e m a s ú l y a ,
bezzeg a gőgből alább ad,
lenne a k á r m i madár, csak
f ö n t legyen ő ö r ö k ö s tag,
á m zuhanás a keresztje,
f ö l d r e v e z e t le a z ú t j a ,
parlagi tüske kiszúrja,
g ő g j e s z i s z e g v e e r e s z t le.

Labdázgató
D o b d ide, d o b d oda,

Az öntelt labda
pattan,
elnyeli m e n n y e i
katlan,
Mint a rakéta, mi zúgva itt s u h a n , ott s u h a n
átszeli k é k magasát a porba,
fellegoromnak, a labda fölrepül újra a
s u r r o g az ű r b e kirúgva Holdba,
marhalegelte mezőről, vissza, h a h u l l i k a
h o l csiga c s ú s z n a , v a k o n d o k teste,
túrja a földet, s u n d o k két k a r o d jászola
d ö l y f f e l a laszti e l ő t ö r rejtse,
éteri tájba, kevélyen d o b j a d az égbe fel
járna, akárha N a p égen, újra,
keble dagad vala gőgtől, é r j e n el á l o m i
messzi a p o r t ó l olyan vak, túlra,
képzeli: pöttyei holdak, szállj vele, k e d v e d a
útja a mennyei főkör, szárnya,
t ű n i k a z éj, h a f e l é b r e d , f e l l e g e n által is
és b o t o r á n h i s z i v é g ü l , szállna,
égi h a t a l m a n e m é v ü l , tán akad ott, aki
ő melegíti a rétet, várja:
véli, h o g y érte az é n e k , b ú eszi a z t , o l y a n
lóhere négy levelének árva:
h o g y h a örülsz, biza úgy tesz: rína, egén b o r ú
néki köszönjed ez évben, látszik,
sí m e g a s z á n , h a n e m t é t l e n , m e r t v e l e s e n k i se
és a k a r á c s o n y e z ü s t lesz. játszik.
 LENGYEL DÉNES
Szepes vára
- Rákóczi Ferenc emlékiratai nyomán -

M a g a s s z i k l á k o n áll S z e p e s v á r a , e r ő -
sen védelmezi a természet, védelmezi a
l a b a n c is, h i á b a ostromolja a kuruc,
s e m m i k é p p e n se t u d j a b e v e n n i .
M á r - m á r ú g y látszott, h o g y sikertelen m a r a d az o s t r o m , a m i k o r egy
e m b e r véghezvitte, a m i t az egész sereg n e m t u d o t t m e g t e n n i : megszerez-
te Szepes várát a k u r u c o k n a k .
C s á k y M i h á l y u r a m n e m volt labanc, de beszorult a várba, a m i k o r a
k u r u c o k váratlanul k ö r ü l z á r t á k a várat. H ű szolgája, T r e n c s é n y i M á t y á s
m e g é p p e n s é g g e l a k u r u c o k k a l é r z e t t , és g a z d á j á v a l e g y ü t t a v á r b a n élt.
A m i k o r T r e n c s é n y i M á t y á s látta, h o g y a k u r u c o k újra m e g újra hiába
p r ó b á l k o z n a k a vár megvételével, g o n d o l t egy n a g y o t : „ M e g s z e r z e m én
ezt a várat a f e j e d e l e m n e k ! "
D e hogy fogjon a dologhoz? Társaiban nem bízott, a németekkel nem
is t á r g y a l t , e g y e d ü l a k a r t a v é g h e z v i n n i a v á r m e g s z e r z é s é t .
Először a visszavonulásról gondoskodott.
S o k k ö t e l e t s z e r z e t t , a b b ó l h á g c s ó t k é s z í t e t t , és e z t f e l e r ő s í t e t t e a s z i k -
lára. A hágcsót l e b o c s á t o t t a a m é l y b e , e z e n a k a r t m e n e k ü l n i .
E z u t á n j ó l f e l s z e r e l t e m a g á t , m e g e r ő s í t e t t e a s z í v é t , és f e l k e r e s t e a p a -
rancsnokot.
A m i k o r a p a r a n c s n o k k a l s z e m b e n állt, h i r t e l e n s ó t h i n t e t t a s z e m é b e ,
a z z a l e l v a k í t o t t a , a z t á n k a r d o t r á n t o t t , és s ú l y o s a n m e g s e b e s í t e t t e .
A p a r a n c s n o k k i á l t o z n i k e z d e t t , f u t o t t m i n d j á r t a felesége, f u t o t t a k
hozzá a katonák, s a k k o r látták, hogy súlyosan megsebesült.
D e Trencsényi M á t y á s a k k o r m á r messze járt. O d a f u t o t t a hágcsóhoz,
és a z o n l e e r e s z k e d e t t , n e m s o k á r a a k u r u c o k t á b o r á b a n v o l t .
A p a r a n c s n o k súlyos sebét a várban kezelni n e m tudták, m e r t o r v o s u k
n e m volt.
A labancok n e m t e h e t t e k mást, a várat feladták, csak a szabad elvonu-
lást k ö t ö t t é k k i .
E z t a k u r u c o k m e g a d t á k , és S z e p e s v á r á t b i r t o k b a v e t t é k .
í g y s z e r e z t e m e g T r e n c s é n y i M á t y á s a v á r a t , és m e g s z e r e z t e R á k ó c z i
F e r e n c k i t ü n t e t é s é t is.
EZ FANTASZTIKUS

GAHAN WILSON
A tudományos-
fantasztikus-
horrorfilm-
zsebszámítógép

Előfordult-e már - valahol egy tudományos-fantasztikus horrorfilm második része

alatt, mondjuk, mikor dr. Yamamoto nevetve intézi el íróasztal mellől az ostoba
bennszülött halászlegendát a Kyoto nagyságú kagylóról hogy hirtelen úrrá lesz
Önön a bizonyosság, hogy mindezt valahol már látta? Nem kerítette Ont még soha
hatalmába a déja vu ellenállhatatlan érzése, amikor a cirkóniumrobot a főszereplőnő
kebleit kezdi mustrálni tisztességtelen rövidzárlatjelzéseket bocsátva ki magából?
Nem szállja meg Ont egy különös előérzet, midőn Feebly atya bibiliával a hóna alatt
a most leszállt repülő csészealjhoz megy, és mindenfajta élet egységéről dünnyög va-
lamit, Ön pedig lát egy teremtményt, ami két mázsa krumplisalátára emlékeztet, me-
reven néz az egyetlen gúvadt szemével, és papi gallért köt az álla alá?
De ha Ön az a típus, aki tudományos-fantasztikus filmeket egyáltalán megnéz,
akkor számolni kell azzal, hogy semmit sem tehet az ellen az erő ellen, amely Önt
arra kényszeríti, hogy úgy üljön a képernyő vagy a filmvászon előtt, mintha odara-
gasztották volna. Ön brutális kényszer hatása alatt kénytelen a gyászos Véget ki-
várni, hogy megtudja, valóban sikerül-e a kék jupiteri rágcsálóknak Monique van
Voorent elkapni..., vagy hogy elpusztítja-e a fomalhauti pálcikahallényeket az
elektrosztatikus termonátor... Valljuk be - Önnek látnia kell, mi sül ki ebből az át-
kozott ügyből, Ön kivárja...
Most azonban, Hála szorgalmamnak, Ön mindezt úgy teheti meg, hogy drága
idejének egyetlen perce sem vész kárba, amennyiben igénybe veszi az én figyelemre
méltó tudományos-fantasztikus-horrorfilm-zsebszámítógépemet, amelyből egy pél-
dány a túloldalon kerül bemutatásra. Helyesen alkalmazva, a tudományos-fantasz-
tikus-horrorfilm-zsebszámítógép megkíméli Önt attól, hogy óraszám kitegye ma-
gát a tévéképernyő ártalmas sugárzásának, és megrövidíti az Ön ócska mozikban
eltöltött idejét.
Hogyan is működik?
Nos, fussa át próbaképpen, és használja egészséggel!

VERES MIHÁLY fordítása

e l é g , eljegesedik vagy a Napba zuhan~| * ~ eltalálja egy gigantikus üstökös é s |
1 I tudósai I I megtámadják I ^ ^ f
é s mindenki é s majdnem mindenki | | megsemmisíti megmenti nem semmisíti meg de

felfedeznek [ feltalálnak | | parányi óriási[ Vége Vége mindenki majdnem mindenki

parányi óriási parányi óriási Marsról, Holdról, Betelgueze-rol, meghal meghal

m á s galaxisokról származó

rovar/ok/at gyík/ok/at harci gép/ek/et | szuperlényeket meghatározhatatlan életforma/ák/at

I I
néhányat magukkal visznek é s amely amelyek
elhagyják a Földet •
Vege I i T * t • } t
asszonyainkat barátságos/ak b a r á t s á g o s / a k de félreért/enek c s a k jót akar/nak kizárólag élelmiszernek tekintenek
akarjá/k Vége télreértik őket bennünket nekünk bennünket
1 — l ' 1 i i

radioaktívak I nem rádioaktivak

[megsemmisítheti őt/őket | nem semmisítheti meg őt/őket .

2 — i ' i , — i , L _
egy c s a p a t fáklyás a hadsereg, haditengerészet a z atombomba az atombomba I a hadsereg, haditengereszet egy csapat fáklyás
paraszt légierő' é s / v a g y a parti ő r s é g Vege 1 1 légierő' és/vagy a parti ő r s é g paraszt
Vége Vége
— ~
,i ír ,, i
s — — I

—| < | mire a tudósok kidolgoznak de é s összeházasodnak

d e
egy fegyvert :
- { de é s boldogok
( amely megüli őket é s ma is élnek,
—, amely h a t á s t a l a n n a k Vege ha meg nem haltak
é s tűrhető bizonyul
é s megsemmisítenek vetnek bennünket és felfalnak i 1 . , J L_
bennünket vége bennünket amely förtelmes egy értelmes gyerek egy pap elmeséli nekik, beleszeretnek egy
bárányhimlőben Vége = Vége nyálkás kupaccá megmagyarázza nekik, hogy von Isten csinos lányba
elpusztulnak f + i változtatja őket hogy a z emberiség O.K.hogyvanisten
Vége 1 1 1 Vege 1 ' .

é s meghalnak é s elhagyják é s förtelmes nyálkás

Vége a földet kupaccá változnak
Vege Vége
HERBERT W. FRANKÉ
Ébredés
Tetterőtől duzzadva lépett ki a vi-
lágba, melyhez fényes reményeket
fűzött. Tennivalója viszont már
semmi sem akadt. Későn érkezett.

Először a fényt vettem észre. Az élmények sűrűsödtek, parázslám-

pák, mérőeszközök, próbapadok, a szoba tizennyolc méter hosszú és
hat méter széles.
12
 Aztán jött a fenséges pillanat, amikor tudatosult bennem annak le-
hetősége, hogy mozogni tudok. Megpróbáltam lépni, és eljutottam a
falig. Kilencvenfokos szögben megfordultam és továbbhaladtam. Is-
mét falhoz érkeztem. Felfedeztem, hogy a főirányhoz képest ferdén
is előrejutok. Kedvtelve futkároztam a szobán keresztül-kasul.
Érzékeléseim kapcsolatba léptek a fejemben tárolt információs
anyaggal. Gondolkodtam. Csodálatos foglalatosság! A látásélmény-
ből absztraháltam az egymástól független tulajdonságok sorát, igye-
keztem számok révén megragadni őket, majd ezeket összekapcsol-
tam, és megszülettek az eredmények, amelyek - micsoda kellemetes
érzés! - a környezet megfigyelése útján jöttek létre.
Legutoljára arra figyeltem fel, hogy van valami, amit kell vagy
amit akarok tenni. De mindkettő azonos feladat és szándék volt. Az
agyam, tagjaim ereje, érzékszerveim érzékenysége, a képesség érzéke-
léseim felfogására és tudásommal logikus kapcsolatba hozására és
azután céltudatos alkalmazására - mindez egyetlen jelenség, impul-
zusok és funkciók zárt köre, s ez szabályozott életet ígért a legcseké-
lyebb kellemetlenség nélkül. Feladatom így hangzott: az e m b e r t
szolgálni.
Áthaladtam az ajtón, készen arra, hogy felmérjem a helyzetet. A
másodperc töredéke alatt elemeztem volna, hogy tudjam, milyen lé-
pés lenne szükséges, amely hasznára válna az embernek...
Az előttem levő táj fémből volt - kerekek, rácsok, gépalkatrészek,
vezetékek, a legtöbbje meghajolva, némelyik még izzott, s majdnem
mindegyik radioaktív volt. Kráterek tátongtak, épületek hevertek ro-
mokban, sínek meredtek az ég felé. Repülőgépek feküdtek szétsza-
kadva, bútorok darabokra törve, könyvek szétszakítva. A szétfor-
gácsolt faanyagokból lángok törtek elő, füstgomolyagok hömpölyög-
tek a talajon szerteszét.
Nem ilyennek képzeltem a világot. Zavart ez a felfordulás. S ami
egészen megbolondított: nem láttam egyetlen embert sem.
Továbbfutottam és kerestem, kutattam. Sokáig tartott az út.
Egyetlen embert sem találtam.
Néhányszor megkíséreltem felkutatni a fejemben, mit ír elő ilyen
esetre a programozásom. De valami nyilván nincs rendben velem.
Valahányszor felteszem magamnak ezt a kérdést, szédülés fog el, és a
fejem izzani kezd. Bizonyára tovább kell keresnem.
Nem gondoltam volna, hogy egy robot ilyen boldogtalan lehet.

APOSTOL ANDRÁS fordítása

 Simai Mihály

Szemközt
az Űrtigrissel
VI.Azemberrablás
Az emberrablók külföldi filmeseknek adták ki magukat; felvétel ürügyével elkér-
ték a két visszagyerekedett szülőt az iskolából, majd - a hetes látta az ablakból - be-
tuszkolták egy kamionba, és elrobogtak. A kamiont később a rendőrség - a határtól
nem messze - megtalálta. Valószínű, hogy a két iskolás szülőt egy növényvédő re-
pülőgéppel átvitték Jugoszláviába. Keresik őket a határ mindkét oldalán, egyelőre
azonban, sajnos, hiába.
Ezt a keserves hírt hozta Erik. Kisnagypetykót és Szélné Kökény Zelmát elrabolták.
Nelli zokogva borult Ignác bácsi széles mellkasára.
- Nem...! Nem lett volna szabad a nevünket megmondani!
Kispetykó is erre gondolt. Most az egyszer rosszul konspirált a Mester. De hogy
Nelli így kikészüljön... nem hitte volna, hisz nem is szerette az anyját. Szél bácsit
pár éve halálra gázolta egy autó, azóta az anyja csak a pasasaival törődött, jó szót
csak a nagymamájától kapott a kislány - épp tegnap mesélte.
És most - siratván siratja. Igaz, Szélné Kökény Zelma is megváltozhatott a visszaif-
jodással, előnyére, mint idősb Zomborácz, aki, lám, tűzszerészeket és fel-nem-rob-
bant bombákat akart fölkutatni... hisz Anya meg, aki biztos hazajött már a kórház-
ból, nyilván arról győzködte, hogy ő az egyetlen mama kedvence... az ő Kispetykója.
Hű!! Ilyenformán az is lehet, hogy szegény Apa a gyerekrablóktól tudta meg, mi
az ábra? S Anya is csak most jött rá a kettősségre?
- Vajon élnek-e még? - hüppögi Nelli. Vizes borogatás van a fején. Eltakarja a
szemét is.
- Persze, hogy élnek - morogja Kispetykó. - Ne fesd az ördögöt a falra, mert...
- NEM ÖLIK MEG ŐKET. MINKET AKARNAK. ELSŐSORBAN ENGEM! -
sűríti három mondatba a tényállást Ignác bácsi. - A FŐJE keze van a dologban; a

14
szüleitek életével akarnak minket megvásárolni. A Fegyvergyártók Önvédelmi Jog
Egyesülete! Szép kis jog! Zsarolni fogják a TERRANOSTRÁ-t.
- Na, ezt megcsinálta, vén méregkeverő! - csap az asztalra Púppapa. Plútó, aki
már nyurgult egy kicsit, s többé nem az a zsebkutya, kamaszos hévvel ugatja.
Ignác bácsi szeme egyszerre felcsillan.
- Jajdejó, hogy itt van, Kukumberg úr! - és megöleli Púppapát. - Most egy hősi
feladat vár magára...
A gyerekek összenéznek. Pupácska lemondóan legyint, s felvonja a szemöldökét,
mintha az eget akarná tanúul hívni, hogy ő nem felel ezért a másik Kukumberg Je-
nőért. Aki, lám, hetykén odavágja:
- Rám ne számítson, amíg vissza nem növesztett.
- Ej, milyen beszéd ez? Ahelyett, hogy örülne a második gyermekkorának - néz a
szemébe Ignác bá, valami kígyóbűvölő szeretettel - Ne siesse el a választ... Egyelő-
re még az a kérdés: hogyan jelentkeznek?
- Csakugyan! Hisz azt se tudják, hol vagyunk!
* * *
A FŐJE vezetői nem szívbajosak. Mind a négy Lubickopoliszt járt újságírónál
hagynak egy telefonszámot. Ha a két gyermekméretű szülő sorsa érdekel valakit a
TERRANOSTRÁ-nál, csörögjön rájuk. Előre is megmondják: találkozót akarnak a
TN-vezérekkel. Amint ők hárman belépnek majd az ajtón, Zelma és Péter szabadon
távozhat. A vezérek pedig jöhetnek bátran: az érdekegyeztető tárgyalás után bán-
tatlanul térhetnek vissza a TERRANOSTRÁ-hoz.
* * *
De a TN nem jelentkezik.
Sebaj. Homberger úr, a GLOBÁL vezérigazgatója, egyben a FŐJE fővédnöke
nyugodtan szívja a szivarját. Jönnek majd ezek, jönnek pitizni. Egy ilyen emberba-
ráti szervezet nem veheti a szívére, hogy kinyírjanak miattuk bárkit is.
Persze, ha soká késnek - elküldi nekik valamelyik srác fülét.
Hm. Hisz éppen ez az! Hová küldené?
Végre május 16-án reggel megszólal a 177-999-es telefon. Micsoda? Egy visszagye-
rekedett szülő? Szintén Magyarországról. Nocsak. És torkig van? Remek! Szeretet-
tel várjuk. Itt van Párizsban? Hotelcím? Oké, várjon ott. Magáért megyünk, Mr.
Kukumberg!
CSODÁK CSODÁJA, H O G Y IGNÁC BÁCSI RÁ TUDTA VENNI ERRE A
HŐSI ALAKÍTÁSRA PÚPPAPÁT.
Mellesleg: csak önmagát kellett adnia. Hogy így-meg-úgy, torkig van a TN-nel,
pláne bizonyos Cikola nevű főméregkeverővel, ő vissza akar nőni, hogy újra főosz-
tályvezető lehessen. Tehát: segíteni akar Cikola ellenségeinek. Például úgy, hogy
a másik két szülőt, Zomborácz urat és Szélné asszonyt rábeszéli a szökésre. Akkor
Cikoláék visszaviszik őket a szigetre, a FŐJE pedig, nyomukat követve, lecsaphat
rájuk.
Ez, ugye, pofonegyszerű.
Tetszik is Hombergeréknek, hű, de tetszik!
Svájcban, a zürichi tavon ringatódzik egy hajó, Kisnagypetykó meg Szélné Kö-
kény Zelma megkötözve hever a zárt kabinban. Az ajtót a csekély kétméteres test-
őrök csak Mr. Homberger személyes felszólítására nyitják ki.
- Bemehetsz, öcsi. Beszélj velük!
Betuszkolják a megkötözött kezű, görbe, vézna srácot. Azért a kezét nem oldják ki.
Majd ha amazokat is rávette. Sőt: akkor szép kis vérdíj üti a markát.
 Mit beszélt nekik, mit nem? Annyi bizonyos: a kis fickó közben nemcsak a saját
kezét szabadította ki a kötelékekből, hanem a másik kettőét is.
Jó félóra múlva, amint belépnek az őrök, három pisztoly szegeződik a hasuknak.
- Hands up! - csillogtatja angol tudásának színét-javát Kukumberg Jenő(ke) úr.
Ugyanakkor kötél hull a nyakukba. Csomóba kötik őket, mint a zöldhagymát a
piacon.
Aztán - elsötétül a világ. (Hogy telik ki ennyi erő három ilyen semmi kölyöktől?
- ez Homberger vezérigazgató utolsó ép gondolata.)
A szökevények pár perc múlva a hajó orráról átugrálnak a mellette ringatódzó
Szép Helénára. A következő percekben némely hajósok és sétálók egy furán villó-
dzó gömbre tátják szemüket-szájukat, mely rövid siklás után föllebben a vízről. De
lehet, csak káprázat volt, mert már nyoma sincs, se vízen, se égen, se földön.

* * *

A két új szigetlakót hatalmas örömujjongás fogadta. Még Öcsinyec Papó, a TER-

RANOSTRA legalább százesztendős elnöke is előügetett a Remetebarlangból;
máskor csak éjszakánként bócorgott le onnét, az orrszarvúfejre emlékeztető szikla
alól, hogy fölkeresse a konyhán részére félretett finomságokat. Petykóék még soha-
sem látták. Csak Gnóró mesélt róla.
- Aszongya unostalan: nekem csak ne kínálgasd a cikoligniumot, Ignáció öcsém, én
vagymok itt a legifiatalabb, úgy elélek még századévig, mint a pintyfiritty.
Izmos, szálfatermetű férfi, nem látszik többnek ötvennél. Arca pirospozsgás. Me-
rész sasorra is piros a fehér bajusz fölött. S ahogy összeölelte Kispetykót és Nagypety-
kót, Nellit meg apró anyukáját, mind a négyen érezhették karjainak ifjúi erejét.
Az öröm órái után Kispetykó hiába kérdezgette apját, s Nelli az anyját, hogy is
történt hát a kiszabadulás?
- Meglepetés. Elégedjetek meg ennyivel. Ignác úr nem tartja szükségesnek, hogy
elfecsegjük. Majd, a maga idejében...
Na tessék. A felnőttek még itt is titkolóznak.
- Legalább azt, Apa: hogy került hozzátok az a három stukker?
De Kisnagypetykó inkább otthonról mesél. Anyával igen jól megvoltak, ő már
beleélte magát, hogy valóságos hatodik cés, kezdte elhinni, hogy a többi - az idő-
gép, az ikertestvér - képzelgés volt csupán. És akkor jöttek az álfilmesek...
- Apa! Na, mondd már meg! - nyaggatja Kispetykó.
- Oké! De pszt! A stukkereket Ignác bácsi dugta be a kabinba. És Jenő úr kioldoz-
ta a köte...
- De hogy csinálták?!
- Hogy hogy? A fantomkezeikkel.
- Micsoda? Fan-tom?
- Most mit bámulsz? Nekem is az van!
- Apa, te nagyzolsz!
- Majd meglátod, édes gyermekem, majd meglátod!
És nagyokat nyújtózva elviharzott. Cikola Ignác javaslatára ugyanis a gyerek-fel-
nőttek külön palotaszárnyat - értsd: barlangot! - birtokolhatnak.
Kispetykó méltányolja apja sajátos humorát. Mert mi másnak venné? FANTOM-
KÉZ? Ugyan!
Cikola Ignácnak - ő látta a saját szemével - két testreszabott műkarja van. Ami
pedig Jenő urat illeti... NA NE!!!

* * *
 Drága Anya! Most már úgyis mindent tudsz a Nagy Vállalkozásról, amibe Ignác bácsi-
val s a többi terranostrással belevágtunk. Hát a leglényeggel kezdem: Kisnagypetykót (vagyis
Apát) meg Szél nénit is visszaraboltuk a FÖJE-től. Itt vannak nálunk a szervezet központjá-
ban. (Közelebbi címet nem írhatok, köt a katonai esküm. Ezt a levelet még így is el kell
égetned!) Értesítheted a Szél nagymamát, de - Nelli azt kéri - senki mást.
Újságba kiírni pedig ezután egy gyerek nevét se engedhetjük, mert az ellenségeink képesek
a hozzátartozókon bosszút állni. Te is vigyázz nagyon. Ha mégis észlelsz valami gyanúsat,
keresd a rendőrségen Höfele Marci bácsit, őrnagy és jóbarátom május 7. óta. Ő majd segít.
Örömmel hallom Apácától, hogy a szíved egész jól rendbejött. Miattunk nem kell aggód-
nod, jó helyen vagyunk, és szeretettel gondolunk rád ezen a hosszúra nyúlt kiránduláson.
Hogy mikor lesz vége? Sajnos, nem tudni, teljesen a világhelyzettől függ, meddig lesz szüksé-
ge ránk a TERRANOSTRA-nak.
Képzeld Anya, mint a filmsztárok, annyi levelet kapunk a gyerekektől, mióta az ESZEL-
klubok világszerte megalakultak. Fotót meg autogramot kérnek leginkább, meg alapsza-
bálymintát, ilyesmit. Szóval sok a követőnk. De van más kérés is a levelekben: sokan kér-
nek cikoligniumot Ignác bácsitól, mert szeretnék ezt vagy azt visszagyerekíteni. Rossz mun-
kavezetőt, goromba rendőrt, verekedős tanárt, durva mostohát, állatkínzókat, zsarnokosko-
dó huligánokat. Eddig csak három nagyon sürgős esetben intézkedett a Mester, hiába, nincs
elég ideje. (Meg cikoligniuma se.)
Ránk bízta, hogy mi állapítsuk meg a fontosság, sorrendet. Nehéz ügy: mi legszívesebben
mindenkin segítenénk. Főleg Nelli. Olyan jószívű, képes megsiratni a szegény védtelen kicsiket.
Apa még pár sort akar írni, én búcsúzom, sok csókkal
Kispetykó
Csak a szépre emlékezz, Zsuzsikám! Millió csók
a te Kisnagypetykódtól

* * *

A FÖJE-gyerekrablók kudarcát meg a TN új diadalát meg kell tudnia a világnak.

A szigetiek ismét sajtókonferenciára várnak vendéget. Ezúttal egyetlenegyet: a
terebélyes, vidám, aranyszívű Mónika Lángot. Kispetykó, Nelli, Pupácska és Lő-
rinc a fogadóbizottság.
Kiárad a Félédes Sóstó félédes sósvize, fölbukkan a Szép Heléna kék-fehéren, s
partra száll Mónika. Ezúttal elmarad a szembekötősdi. A hölgy Ignác bácsi teljes bi-
zalmát élvezi.
 Este hét óra. A nagysátorban Mónika odaül Kisnagypetykó és Zelma asztalához.
Mindjárt be is kapcsolja a riportermagnót. Az elrablás részleteiről érdeklődik. Kik
és mit kérdeztek tőlük ? Hogyan fenyegetőztek ? stb.
H m . . . Ki emlékszik már a szavakra?
A legnagyobb pofonokat egy pocakos, szivaros, feketeszemüveges úrtól kapták.
Őrá aztán emlékeznek. A személyleírás egyébként pont ráillik Homberger vezér-
igazgatóra.
Mónika magnója szorgosan forog.
- És mi a további tervük? - Magázza a „lecseperedett" szülőket.
- Itt maradunk. Igyekszünk hasznára lenni a TN-nek, és persze, felcseperedni.
- Mit üzennek e biztos helyről a FOJÉ-nek?
A kis Benyó bekiabálja legújabb verseményét:
Üzenjük a FÖJÉ-nek,
ne nézzenek hülyének!
Izabell, látva Mónika értetlenkedését, igyekszik németre fordítani a szavakat.
Mónika végre megérti. De egyebet is.
- Hiszen Ön, kisasszony... Izabell Wolf?
- Igen.
- Az Oscar-díjas Izabell Wolf - itt? Egy partizántáborban? Miért?
- Mert szeretnék még soká játszani - ezen a Földön. Úgy érzem, míg el nem ér-
tük célunkat, itt a helyem - mondta a filmcsillag.
Barátságos, éjszakába nyúló beszélgetés volt. A gyerekek beszéltek előző életük-
ről is a riporternőnek. Vágyaikról, álmaikról, ki-ki mesélt a hobbijáról, szenvedé-
lyéről, kiderült, hogy mindenkinek van valami különös tehetsége. Gnóró olyan
nyelvzseni, egyetemi tanár lehetne. Estrella, a szénszemű spanyol kislány zenét sze-
rez. Zibol, a perui srác eredeti foglalkozását tekintve zsebtolvaj, Ignác bácsival is
ennek űzése közben találkozott. Keze a Mester zsebében, az megfogja, erősen, de
nem dühösen, és rákezdi: - Hogy hívják, kedves fiatal barátom? - Zibol. - NOS,
KEDVES ZIBOL, ZSEBTOLVAJBAN MÉG SOHASEM LÁTTAM SZIMPÁTIKU-
SABBAT...
A szigetlakók sokadszor hallják már, mégis hahotáznak.
A tenyeres-talpas, szélesszájú német nő majd megszakad a nevetéstől...
A Johnnyk - így hívják a szomszéd támaszpont gyerekké vált katonáit - pompás
rock-együttese is bemutatkozik.
- Gyerekek, nem kéne már lefeküdnötök?
- Nem.
Még Széli Nelli énekét muszáj meghallgatnia a vendégnek.
Szélné Kökény Zelma is rázendít. Zeng a magyar népdal, a Tiszáról és a szerelem-
ről a messzi óceán kis szigetén...
...amikor Cikola Ignác bejelenti, hogy rögvest adásba mennek, egész Európának,
sőt a világnak látni kell... Nem, nem ezt a csodálatos duót, sajnos, más a szenzáció.
Keserű igazság - akár ez lehetne a címe.
A TN ezennel meg fogja cáfolni Carringfry elnök magyarázatát.
- Még hogy az ŰRTIGRIS csak egy Mars-rakéta? És ez a harminckilenc ŰRTIG-
RIS? Ez a komplett űrhaderő, ami most látható a tévé képernyőjén? Ezt is a Marsra
szánják a tábornok urak?
Ugrálnak előttük a képek. Ugyanolyan monstrumok, mint amit a FLIX-körzet-
ben láttak nemrég. Ignác bácsi kiabál:
- Vádolom Carringfryt és bandáját a közvélemény félrevezetésével. Igenis: ezek
hatalmas erődűrhajók, melyekkel a kozmikus térségben akarnak fölényt szerezni...
hogy onnét sakkban tarthassák az egész földet.
 Mónika Lang hitetlenkedve rázza a fejét: - De hiszen csak egy volt!
- Igen, kisasszony! Ott, a FLIX-körzetben csak egy. De ez a harminckilenc ŰR-
TIGRIS Dél-Afrikában, pontosabban a DHIAWAM Szövetségben rejtőzködik.
Még csak félkész, de máris ugrásra kész fenevadak.
- Valóban... Az utóbbi években a két kormány feltűnően közeledett egymáshoz.
- Nos, ezért. De - menj csak közelebb, Violet! - ha figyelmesebben megnézzük
ezeket a kozmikus erődöket...
- Az ŰRFITYISZ! - Kiáltották egy emberként.
- Igen. A TERRANOSTRA már megjelölte őket.
A hatalmas, lila fityiszek ott éktelenkedtek a törzseken. Ajtó tárult. ÉDAU-kato-
nák robogtak be, magasrangú, pulykavörös tiszt üvöltözött rájuk.
- Vádoljuk Carringfryt - folytatta a Mester - hogy a világ békéjére tör, hogy
mindent és mindenkit le akar igázni ezekkel a szörnyetegekkel. Vádoljuk és kérdő-
re vonjuk, mi, a TERRANOSTRA, az emberiség nevében! - harsogta Cikola Ignác,
s olyan volt most, kipirosodva, lengő hófehér szakállával, mint egy bibliai próféta.

* * *

Soha még ennyi rosszat és ennyi jót össze nem álmodott...

A dzsungelben fut, kígyó támad rá, Plútó, a kutyája széttépi; de a kígyódarabok-
ból tigrisek nőnek ki.
Fára menekül. Nelli is ott ül, harangozik a lábával.
Péterünk hátra és lefelé mutat:
- A tigrisek.
- Tudom. - biggyeszti száját a kislány.
- És azt, hogy SZERETLEK?!
- Azt is tudom, te kisbutababóca... és én is...
Tigrisüvöltés.
Kispetykó magához öleli Nellit. A tigrisek föl-fölugrálnak. Törik az ág... ZUHA-
NÁS...
Most odalenn... egymásnak vetett háttal. Nelli kezében hosszú, színes ostor
(„Nem tudtad, hogy állatszelídítő is vagyok?!"), azzal csapkod, ő meg egy vastag fa-
ággal, de az ütések csak a levegőt szelik át, a nagy tigrisek sértetlenek.
- Ezek Űrtigrisek. Nézd! Belül is űrből vannak. Nem lehet őket megölni! - kiált-
ja a kislánynak. Nelli meg: - Most figyelj! - Fityiszt mutat. - Űrfityiszt nekik!
A tigrisek sunyítva, morogva hátrálnák. Fityiszt mutat nekik ő is, de a legna-
gyobb bestia elkapja a karját.
- Segítség! Jaj!! Leszakítja!!!
Már ott áll kartalanul. Ömlik a vér a csonkból. Nelli kötözi, a hajával kötözi, az
aranyszőke hajával. Arcán csorognak a könnyek.
- Mégse vagyunk állatszelídítők. Gyengék vagyunk. Ezek meg fantomok. Ho-
gyan árthatnánk nekik? - Szájoncsókolja. - Lásd megmondtam.
Nelli búcsút int. Föllebeg. Köröz a két kis kolibriszárnyával... Utána akar
kapni... de nem bír... Nincs karja. Csak azt érzi, hogy húzza lefelé a föld.
- Nehéz... ólomnehéz - nyöszörgi.

>H * *

Tudata lassan tisztul.

Igen: fáj. F e k s z e m és fáj a fejem.
Odanyúlt.
Be v a n k ö t v e ? És m o s t még j o b b a n fáj. És ki ez a h o m á l y o s alak?

19
 - Nelli? - Milyen gyönge a hangom,
gondolja.
- Maradj nyugton. Hallod? Várj, meg-
itatlak.
Pohár a számnál. Gyöngeség. A víz fele
a nyakamba csurog.
- Mi... mi történt velem?
- Elájultál. De semmi vész. - Simogatja
az arcát. - Csak egy kis agyrázkódás.

* * *

Nelli naplójából:

Végre a doktornő megengedte. Elmondtam neki a rakétát. Meg akarta nézni az Orrszar-
vú sziklát, ahová becsapódott. Kitámogattam. Alig akart hinni a távcsövének. Hogy egyet-
len rakéta ekkora pusztítást vigyen véghez...
- DE HÁT HONNÉT LŐTTEK RÁNK?
- Ez az, hogy nem ránk. Van itt az óceánon egy hadgyakorlat. S még másutt is egy csomó,
mert a leleplezés óta ezzel hőbörög az EDA U-elnök. Lényeg hogy egy eltévedt rakéta belevá-
gott az Orrszarvúba, szinte leborotválta... És a kődarabok meg a repeszek egy része a tábor-
ra zuhant.
- Ez...? - nyúlt fel a kötéshez. - Mitől...?
- Egy kődarab talált el. A nagy sátrat, amiben tegnap voltunk, ezer darabra tépték a repe-
szek. Szegény Öcsinyec Papó pedig - elpityeredtem. - Tudod, az ő remetebarlangja éppen ott
volt... Igen... meghalt.
Péter is megkönnyezte. És megköszönte, hogy ápolom. Több sérült nincs, így egész nap ket-
ten vagyunk a kórházzá kinevezett raktárbarlangban. Elmeséltem, hogy álmában többször
szólongatott. Ó meg az egész álmát. Nem tudom, ha nincs ez a sebesülése, mikor mertünk
volna ilyen nyíltan beszélni a szerelmünkről. Most már elolvashatnám az össz Zozipének
szóló levelet, hisz voltaképp nekem szólnak. De mégsem akarom.
Ignác bácsiék meg anyuék nem sokat törődnek velünk. Nagy a vita: egy ilyen belövés után
maradhat-e itt a TERRANOSTRA?
Stop. Épp most közlik velem: nyugi, maradunk. Bár a műholdak regisztrálták a rakétata-
lálatot, nem kell félnünk. A központ a támaszpontiakat bízta meg a helyszíni szemlével.
Vagyis a barátainkat. Már vissza is jelentették nekik, hogy csak sziklaborotválás történt.
Most elaludt. A jó hír megnyugtatta. Imádom! Ót és a kezét és a pici fekete bajuszpihéit. És
az álmait, amikben benne vagyok. Szörnyű elgondolni, mi lett volna, ha ő is meghal, mint
Öcsinyec Papó.
Szerencsére emlékszik már a részletekre is. Május 18-án történt. Dél elmúlt már, s még
mindig álmosan kilépett a lakógömbből, hogy Plutókát megetesse. (Aznap mind soká alud-
tunk, hisz éjszaka Mónikával beszélgettünk meg ŰRTIGRIS-eket néztünk.)
Süvítés, villanás, robbanási aztán jött az a kődarab. Szegény Plutóka úgy megrémült, fél
napig elő se jött a sűrűből. Éjszaka vonított is. Talán a kiterített halottunkat siratta.
A hegyen temettük el. Sziklasírba.
- Isten veled, örökfiatal barátom, küzdőtársam, valamennyiünk apja és öccse! - búcsúz-
tatta Ignác bácsi. - Te is áldozata lettél annak az oktalan gyilkolásnak, amelyet szerettél
volna megállítani. Ostoba véletlenek sora okozta halálodat, s még ezzel is harcolsz: figyel-
mezteted az emberiséget, hogy néhány ostoba véletlen, buta műszaki hiba is rettenetes követ-
kezményekkeljárhat. Nyugodj békében, öreg cimbora! Mi pedig ígérjük, nem nyugszunk ad-
dig míg a békét ÚR TIGRIS-ek fenyegetik.

* * *
 A TERRANOSTRA újabb leleplezése óriási vihart kavart.
„Nő, dagad a felháborodás." „A DHIAWAM-i diktátor néma."
„Az EDAU elnöke nem nyilatkozik." „Miért ködösít a hadügyminiszter?"
„AZ EUROTENGELY-országok közös nyilatkozatban ítélik el az ÜRTIGRIS-
politikát."
Ilyen és hasonló címek ordítottak az újságok címoldalán. S ami még a fölbolydu-
lással járt: mindenütt sztrájkok, tüntetések, békemenetek, ESZEL-klubok nagygyű-
lései. Dél-Amerikában és Kínában és Észak-Európában... és mindenütt.
És az Elnöknek - hallgatnia kell. Minden elnökök ura: a Fegyver kívánja így.
Más szóval a GLOBÁL: „csönd, amíg kész nem leszünk!"
Mindössze annyi választ engedélyeznek neki, hogy megjelenjék régi iskolájának
ballagási ünnepén. S ott, miközben visszaemlékezik a hajdani diákévekre, ejtsen né-
hány szót arról, mily gonosz is a világ. Hogy nem nekünk hisz, akik egy Marsraké-
tával készülünk a nagy tudományos tettre, hanem a pimasz terranostrásoknak.
Lám, bedőlnek egy ügyes filmtrükknek, holott a vak is látja: ugyanazt a kozmikus
erődöt sokszorozzák meg a gazemberek, harminckilencszer odamásolták az eredeti
mellé, s most ezzel etetik az emberiséget.
Később, autogramosztogatás közben, Carringfry még megjegyezte:
- Micsoda gyalázatos és méltatlan támadás! De a mi ifjúságunk annál okosabb,
minthogy ilyesmit... hapci... be... hapci... vegyen... haaapciii!
Utóbb az Elnök orvosai egyszerűen „megmagyarázhatatlan tüsszentési szindróma"
néven emlegették ezt a megállíthatatlan hapcirohamot.
A szintén jelenlévő Homberger úr pedig fékezhetetlen orcapirulásba kezdett
szenvedni. Úgy érezte, mintha apró, kemény ütéseket mérnének arcának hol a
jobb, hol pedig a bal felére. Pedig senki egy ujjal sem nyúlt hozzá.
 S Nelli egyszerre, fölugorva a tómenti, mohaszakállas sziklatömbre, belekiáltotta
a világba.
- Ó, milyen különös is vagy te, Elet! Milyen nagyszerű vagy, milyen csodálatos...
milyen legyőzhetetlen!
Kispetykó is fölszökkent mellé.
Egy véletlen mozdulat, egy kis szándékolt ügyetlenkedés, billegés - s már zuhan-
nak is mindketten a fák árnyékában búvó kis tó zöldeskék vizébe.

* * *

Ugyanezen a napon, május 28-án a tuskófejű Irwin Chapman a TN-esek szigetén

járt. Követségben.
Addig gyötörte Mónika Lángot („te úgyis kapcsolatban vagy velük. Nagyon fontos
lennel") - míg végül a szokott csatornán értesítette a TN-t. Aztán a Szép Heléna
ideröppentette.
Úgy látszik, a pofátlanságnak nincs határa. Chapman ugyanis a FŐJE követeként
jött. A Nagy Homberger képviseletében. S nem kevesebbet kért, mint azt, hogy a
Mester adja át a cikoligniumot a Fegyvergyártók Önvédelmi Jog Egyesületének.
Kérhet érte akárhány milliárdot, megadják. Nem alkudoznak.
Cikola Ignác azonnal nemet mondott. Chapman magánkívül volt dühében.
- De vigyázzon! - üvöltötte. - Jön még kutyára dér! Ha a kezünkbe kerül - s
előbb-utóbb elkapjuk, mérget vehet rá! - ÚGYIS KIMOSSUK AZ AGYÁBÓL
AZT A ROHADT RECEPTJÉT! De úgy, hogy beledöglik. Hát ezt akarja? Legyen
esze. Ha a mi oldalunkra állna...
- Nem állok senki oldalára. Az emberiség pártján állok. A fegyvergyártó urak ke-
zében fegyverré válna a cikolignium is. Azt hiszi, nem tudom, mire spekulálnak?!
Chapman még vörösebb lett. Hát kitalálta a vénember! Rájött, hogy Homberge-
rék az ő pár nappal ezelőtt föltett kérdéséből (lehetne- az ifjítószerrel gyógyítani
egy atomháború sérültjeit?), amire akkor Cikola nem adott egyenes választ, levon-
ták a maguk következtetését. Először is azt: mért ne lehetne? A sugárbetegeket
visszafiatalítják, és meg vannak mentve. Vagyis: tulajdonképpen már csak a ciko-
lignium kell ahhoz, hogy sikerrel megvívhassuk a harmadik világháborút. Nálunk
lesz a cikolignium, az élet záloga. S ha mindenki odavész is, mi megmaradunk!
A riporternek olyasféle érzése van, mintha az agyát megmotozták volna. Nézi a
fehérszakállast. Hátha mégis...? De a TN-főnök csak rázza a fejét.
- Oké! Magára vessen! - s hozzágondolja: a tízmilliárdos vérdíj viszont az enyém
lesz.
De mi ez? Hirtelen erős karok ragadják meg. Gyors motozás.
- Hé, én KÖVET...
- És mi mindent el nem követ egy követ, hogy a megbízóinak a kedvében járjon!
- Cikola gúnyosan mosolyog. Kezében a BREILER-BEMÉRŐ! Ez az ügyes kis szer-
kezet mindent rögzít: irányt és irányváltoztatást, mélységet, magasságot, hangot és
más rezgéseket, még az időjárási viszonyokat is... A Breilerrel vissza lehetne találni
ebbe a tetűfészekbe, azért hozta - és tessék, elkobozták.
- Nyomorult féreg! Egyszer még úgyis visszajövök! - fenyegetődzik a tuskófejű
vendég. - Azonnal vigyenek vissza!
Ha tudná, milyen lesz az a visszatérés, könyörögne, hogy ittmaradhasson, ebben
a „tetűfészekben".
S ha a szigetiek tudnák? Visszaröpítés helyett bizonyára belehajítanák a tengerbe.

Következik: Lenni vagy nem lenni?!?

26
Szerzőtárs-pályázat
Szerzőtársaink a nyomdai késés miatt csak késve juthattak a szeptemberi Kincskeresőhöz,
így kevés idejük maradt a pályamunkára. Mégis: amilyen gyorsan, olyan fantáziadúsan, ötle-
tesen, szellemesen írták meg a kért folytatást. Igen találékonyak voltak a sulikalamajkák kita-
lálásában és tálalásában. Kisnagypetykó, a gyerekké vált apa általában végigszenvedi mind-
azt, amit csak gyerek végigszenvedhet az iskolapadban, ha nem készült az órákra.
Jót derültünk az előszállási Frecska Judit ragyogó ötletén. Judit élt azzal a lehetőséggel,
hogy a regény ideje 1999. Megtette hát magát - tanárnak. S így került Kisnagypetykó ellen-
őrzőjébe az alábbi szöveg:
„Zomborácz Péter az órán szemtelenül viselkedett, nem készült. Frecska Judit
földrajztanár"
S hogy barátnője se maradjon ki a játékból, neki is ajándékoz egy tanári diplomát, s a kö-
vetkező órán az ő beírása is bevésetik az „elcsibe":
„Zomborácz Péter csúfot űzött a tananyagból Molnár Rita
biológiatanár"
Nem mondhatni hát, hogy túlzottan apapártiak szerzőtársaink. Annál inkább, hogy csa-
ládpártiak: Kispetykó anyját nagy szeretettel gyógyítják-gyógyíttatják, hogy aztán hazatér-
vén, összebéküljön a visszanövekedett apával. Aki - s ezt különösen hangsúlyozza mindenki
- többé „egy korty szeszt sem iszik!"
Mindez már így is kerek történet, de jónéhányan - és épp a legjobbak - továbbmentek; va-
lóságos kisregényt kanyarítottak a sztoriból. A csodálatos öregúr és találmánya, a fiatalító-
szer ugyancsak meglódította a fantáziát; no meg az üldözőknek és az Űrtigrisnek is kiosztot-
tak egy csomó érdekes szerepet. Takaros kis fejezetek követik egymást, akár az igazi regé-
nyekben; egyetlen hátránya ennek, hogy túl hosszúak a művek, s így terjedelmi okokból épp
a legsikerültebbeket nem tudjuk közölni. Kárpótlásul a szerzők megkapják a Kincskereső-tá-
borban, júniusban a NACSEBO-(Nagy Cselekménybonyolító)-díjat (hogy mi lesz, egyelőre
titok, de ha addigra megjelenik az Űrtigris-regény, abból is kapnak egy dedikált példányt).
Egyéni díjak:
I. Kincskereső-táborozást nyertek: BARTHA ESZTER (Sopron, Hátsókapu u. 3. 9400);
HOLCZER TAMÁS (Ajka, Tanácsköztársaság u. 28. 8400); PIRI HAJNALKA (Érd, Toboz u.
18. 2030); PRIBÉK KATALIN, SERÁK GABRIELLA (Előszállás, Általános Iskola, 2424);
SZABÓ VERONIKA (Harta, Ált. Isk. 6326); (ők hatan a NACSEBO-dij várományosai);
FRECSKA JUDIT (Előszállás, Ált. Isk. 2424); HIRIPI EMESE (Váncsod, Kossuth u. 28. 4119);
HORVÁTH ANDREA (Nagykarácsony, Ált. Isk. 2425); KATONA EDIT (Szeged, Béke utcai
Ált. Isk. 6722); TAKÁCS VIKTOR (Szeged, Bihari u. 32/B. 6723) (1987. jún. 21.-júl. 1.).
II. 50 forintos könyvutalványt nyertek: ÉDL VINCE (Érd, 8. sz. Ált. Isk. 2030); KÁDÁR
CSABA (Dévaványa, Zrínyi u. 15. 5510); KOLIP ERIKA (Mázaszászvár, Kun Béla u. 25.
7349); KURUCZ CSILLA (Tamási, Árpád u. 50. 7090); MOLNÁR RITA (Előszállás, Ált. Isk.
2424); NAGY VALÉRIA (Érd, 8. sz. Ált. Isk.); SIMON KINGA (Tata, Kertvárosi Ált. Isk.
2890); SCHÖN BRIGITTA (Mohács, Park utcai Ált. Isk. 7700); SZABARI GÁBOR (Érd, 8.
sz. Alt. Isk.); SZŰCS ÁGNES (Zsámbék, Csap u. 3. 2072).
III. Kincskereső előfizetést nyert (1987 szeptemberétől 1988 májusáig) Árpási Attila (Ercsi,
Cukorgyár lakótelep 23. 2452); Bálint Gábor (Szekszárd, Székely B. u. 50. 7100); Bereczki Diá-
na (Kőrösszegapáti, Arany J. u. 23. 4135); Fodor Melinda (Tamási, Szabadság u. 75. fszt. 4.
7090); Juhász Béla (Zsámbék, Jóvilág u. 32. 2072); Mikóczi Melinda (Győr, Pattantyús u. 35/D.
9028).
Kollektív jutalmak: A pályázó közösségek közül színvonalas munkáival kiemelkedett és
500 forint értékű könyvutalványt nyert az előszállási csapat. (Tagjai, a már említetteken kí-
vül: Czum Etelka; Boór Márta; Mózer Margit; Gajdó Ágnes; Molnár Dóra; Németh Edina; Du-
bicz Márta; Székelyi Gabriella; Szabó Edit; Farkas Csaba; Braun Krisztina; Fülöp István; Bor
Tamás; Sörös László; Gallai Balázs; Teller Erzsébet; Székelyi Andrea). Ötletes és csattanósan
végződő írásával 100 forintos könyvutalványt nyert a Géczi Levente-Kéri Tibor szerzőpáros
(Szeged, Béke utcai Ált. Isk.)
CSERNAI ZOLTÁN
DELFINKALAND
Ledobta a szerelőkulcsot, és kibújt az aknából. íróasztalához vánszorgott, kihúzta a
fiókot, és összeválogatta a gyógyszeradagját. A hűtőszekrényből kivett egy üveg ana-
nászlevet, azzal szedte be a fél marék, különböző színű tablettát. Megmosakodott, átöl-
tözött. Felvette a mentőmellényt is, és kint a teraszon a hordóból megtöltötte a haltartó
kannát élő heringekkel.
Amint a csónakkikötő felé tartott, felnézett a dombtetőn a haciendára és a kórházra.
Ha a Kis Háborúk óta nem romlik el Kelet-Honduras klímája is, azt lehetett volna
mondani, hogy festői látványt nyújt a nyugat felé szélesen kiterjedő Tarabasca-lagúna
acélkék, sima víztükre, hátul alig látszó, szelíd dombvonulatokkal keretezve; fenn a ten-
gerparti félsziget tetején a hacienda klasszikus stílű sárga kastélyépülete, mellette a mo-
dern, fehér kórházpavilonok s mindenfelé hajladozó, karcsú törzsű pálmák. A háború
óta azonban a színek elszürkültek, a növényzet sorvadt, az évszakok egybemosódtak,
az éghajlat szélsőségessé vált.
Fenn a hacienda erkélyén világos ruhás alak mozdult.
„Ez Maria - gondolta Pepe. - Nem érdekel. Lejárt a munkaidőm..."
Felrántotta a fájós jobb vállát, és bal kezébe vette át a halas kannát.
Odalent a vízparton teljes szélcsend zsibbadt. A lagúna vize olajsimán párázott, s ami-
kor Pepe rálépett a stég nyikorgó pallójára, nem rajzottak szét ijedt kis halcsapatok a ví-
zen. Lemászott a motoros bárkába. A PALENQUE a doktor egyik régebbi hajója volt,
amit megkapott tőle használatra. Nagy, erős dög, akkora motorral, hogy nemcsak a Ta-
rabascán, de kint a Karib-tengeren is biztonságosan hajókázhatott vele. San Jüanban is
járt már, bent a lagúnában pedig ingajáratban közlekedett a kis halászfalvak és ültetvé-
nyek között, vitte-hozta a betegeket a kórházba.
Az időjárást fürkészte. Különös, üvegszerű szélcsend telepedett a Tarabasca vidékére,
a lagúna víztükrén apró hullámok se rezzentek. A madarak hallgattak, a máskor ezer-
szám rajzó apró halak eltűntek a víz felszínéről. A békák viszont élénken nyüzsögtek,
és szokatlan dolgot műveltek: csapatostul másztak ki a partra, bekúsztak a fűbe, és
csendben meglapultak.
Újra felnézett a dombtetőre. Az emeletes kórházpavilon tetején - a tv-antenna mel-
lett - lanyhán, mozdulatlanul lógott a nagy, fehér vöröskeresztes zászló.
- Meg kéne nézni a barométert - dünnyögte. - Hát én bizony most már nem mászok
fel oda! Holnap majd lehozok egyet a garázsba, egyet meg beszerelek a bárkába is.
Leült és körülnézett a félig nyitott vezetőkabinban. Minden a helyén volt. Becsatolta
magát az ülésbe és indított. Az eredetileg halványkék színű, de már kissé kopott moto-
ros halk zümmögéssel indult el, aztán olyan simán gyorsult, mint az álom... Megcélozta
az átjáró medersávot, és negyedik sebességbe kapcsolt.
A nyugati dombsor fölött magasan állt a nap, kissé homályosan és elviselhető hévvel
tüzelt át az üvegszerű párarétegen. Az esős évszak hivatalos kezdete még csak három
hét múlva esedékes, ezért is találta furcsának Pepe ezt a depressziós szélcsendet és a
mindössze 28 fokos meleget.
„Csak nem volt valami atombalhé a közelben?!" - gondolta. De aztán azzal nyugtatta
meg magát, ha egyszer négy év óta a Kis Háborúk még mindig nem robbantak át általá-
nos Nagy Háborúba, akkor... talán most sem történt ilyesféle baj.
Az apály már a vége felé járt. A Tarabasca vize még lassan kifelé folydogált az átjáró-
ban, de félóra múlva leáll majd, és kezdetét veszi a néhány órás dagály, amely a legjobb
 időszak a horgászásra kint a Barrakuda-zátonyon. Ez a víz alatti zátonypad az átjárótól
másfél kilométernyire északkeletre húzódott a Karib-tengerben. A lépcsőzetesen mé-
lyülő partban tízméteres esésű, 30 méter mély, hosszú törés volt. Sokféle halat lehetett
benne fogni, főleg barrakudákat, dorádókat, nagy tengeri sügéreket, de néha tekintélyes
kardhalpéldányok is horogra akadtak.
Átrobogott a szoroson, és betájolta a horgászhelyet. Jobb felől egyszerre csak delfin-
csapat bukkant fel, és lubickolva, füttyögve a PALENQUE mellé csatlakoztak.
Pepe fütyülni kezdett nekik: - Ti... ti... tááá - ti... ti... tá...
Ez volt a kölcsönös hívójelük. A tucatnyi állatból összeállt csapatból eddig csak két
példánnyal tudott közelebbi barátságba kerülni. Ez a két fiatal palackorrú kezdettől fog-
va egészen közel merészkedett hozzá. A nagyobbikat elnevezte Mike-nak, párját pedig
Marynek... Barátkozásuk egyébként a tengeri horgászoknál szokványos módon kezdő-
dött: a horgászat után megmaradt csalihalakat mindig nekik adta.
A két busa fejű kedvenc most is ott bukdácsolt a hajó mellett. Pepe levette a gázt, és
odadobott nekik meg a többieknek néhány heringet, makrélát az erre a célra tartogatott
készletből. A delfinek akrobatikus bukfencek és vidám füttyögések közepette röptében
kapták el a jó falatokat. Füttyögésükben mintha némi szabályosság jelentkezett volna:
csupa hosszú jelet fütyültek - tááá... tááá... tááá. Ez a kétféle jel volt eddig az összes szó-
kincs, amit Pepe ki tudott velük alakítani.
Hirtelen elsötétült a vízfenék a hajó alatt, jelezve, hogy már a zátony mélyebb vize
fölött jár. Pepe csökkentette a sebességet, és nagy ívben visszafordult. Megkereste a fut-
ball-labda nagyságú fehér bóját, és mellette lehorgonyzott.
A víz elcsendesült körülötte, a delfincsapat eltűnt. Nem törődött vele, máskor is
ugyanezt tették, nyilván tapintatból, hogy ne zavarják a horgászatban. Rövidebb-hosz-
szabb idő múlva azután mindig előkerültek, nehogy a végén kimaradjanak a vacsoraosz-
tásból. Sőt olyan eset is előfordult már velük, hogy kis idő múlva hirtelen annyi kapása
lett Pepének, hogy nem győzte csak úgy hajófenékbe dobálni a sok halat, amelyeket a
delfinek a mélyben a horgára hajtottak...
- Most is idecsődíthetnének néhány szép krokodilpofájút! - célzott Pepe hangosan a
barrakudákra, és elővette a felszerelést a faliszekrényből. Felcsalizta a horgot egy eleven
kis heringgel, és bedobta. Megvárta, amíg a csalétek a fenékre süllyed, aztán a szokott
módon - „mártogatva" - horgászni kezdett.
A várt kapások azonban elmaradtak. Hiába dobta be újra meg újra a csalit a már jól
ismert fenékhasadékok, akadok fölé-mellé: egyetlen rántást, akadást, húzást sem érzett.
Félórai dobálás után felorsózta a zsinórt, és fáradtan dőlt hátra az ülésben. Hiába, amió-
ta így lerokkant, már horgászni sem bír úgy, mint azelőtt, amikor órákon át pergetett,
és utána nyomát sem érezte fáradtságnak.
Közben észrevétlenül bealkonyodott, a nap lebukni készült a Batuca-völgy dombsora
mögött. Hajókürt hangja és fényvillanások törték meg a csendet s az alkony homályát.
Kint a tengeren négyéltű parti őrhajó suhant el, és az azonossági jelet kérte. Pepe a jelző-
kürt gombjához nyúlt, és öt rövid, két hosszú jellel válaszolt. Az őrhajó légpárnás fázis-
ba váltott át, és pillanatok múlva már nyoma sem látszott.
Erőre kapott, és újra kézbe vette a horgászbotot. Levette az élettelen csalétket, és új,
élőt tett fel. Amikor a dobásra lendített, hirtelen fényváltozást észlelt, és önkéntelenül a
part felé nézett. Nem hitt a szemének: a Tarabasca-lagúna átjárója - eltűnt! Nem volt a
helyén! Csak egy szélesedő, vastagodó fehér hullámtaréjt látott közeledni, fölötte sár-
gásszürke füst vagy porfelhő gomolygott. A fehér-sárga áradat egyre nőtt, közeledett, és
valódiságát erősödő, dübörgő zaj húzta alá!
„Földrengés?! - villant át benne. - Gondolhattam volna! Kár volt kijönni! Nem tudtam
olvasni a jelekből?! A békákra kellett volna hallgatni... és figyelmeztetni az embereket,
mindenkit a parton!..."
 De az elkésett bosszankodás közben villámgyorsan cselekedett is. A horgászbotot le-
csapta, becsukta a kabin rekeszeit, és a tokba dugott haldaraboló machetéért nyúlt.
Egyetlen csapással elvágta a műanyag horgonykötelet, ledobta a kést, aztán indított.
A zúgó-morajló hullámfal talán százötven-kétszáz méternyire lehetett, és Pepe bízott
a PALENQUE erős motorjában, amely eddig még a legnagyobb viharban sem hagyta
cserben. Egy valamivel nem számolt csupán: a szökőár előtt haladó szívóhatással... így
aztán hiába kísérte erős, határozott kormánymozdulattal az indítást, a szívás már elérte,
erősebbnek bizonyult a motornál, és a kanyar ívének közepén felborította a hajót. Pepe
csak annyit érzett, hogy a PALENQUE felborul, és már a víz alatt valami súlyos tárgy
zuhan a fejére, aztán minden elsötétült körülötte.

Amikor magához tért, teljes sötétség vette körül. A PALENQUE csendesen ringott a
tükörsima, sötét vízen. Szájában sós ízeket érzett, nyelve sajgott és megdagadt. Bal ha-
lántéka és a tarkója rettenetesen fájt. Vastag füles sapkája teljesen átázva, páncélkemé-
nyen a fejére tapadt. Jó ideig félig vakon tapogatózott maga körül a kabinban, és csak ar-
ra tudott gondolni, mégiscsak jó kis teknő ez, úgy tele van tűzdelve légtartályokkal,
hogy felborulva sem süllyedt el, és átvészelte a rázúduló szökőárt. Igaz, a szénsavbom-
bák feltalálása óta minden tengeri járművet - bárkáktól az anyahajókig - így csinálnak
meg, tökéletes stabilitással, hogy a hirtelen felborulást ne kövesse halálos süllyedés -
mint a habbombás hadviselés első időszakában...
Megvizsgálta a műszerfalat: a világítás és a rádió rendben volt. Utóbbinál csak az volt
a baj, hogy az antenna eltűnt. Letört vagy elsodródott az áradatban. Megvizsgálta a tájo-
lót is: úgy látta, hogy nagyjából észak-északkeletre sodorta fel az ár - inkább északra - ,
talán egészen Kuba alá, a Kajmán-szigetek közelébe... „Mindegy - motyogta magában
- , délnek kell tartani! Majd csak hazatalálok!..."
Lehámozta a fejéről az átázott sapkát, amelynek - úgy érezte - tulajdonképpen az
életben maradását köszönhette. Most már sokkal jobban érezte magát, kikapcsolta a szí-
jakat is, és bebújt a motorházba. Már az előbb is gyanús volt neki valami a műszerfalon:
az üzemanyag szintjelzője nem volt sehol! Most aztán megállapította, hogy - egy csepp
üzemanyagja sincs! A felboruláskor az a nehéz valami - fatörzs vagy valami más roncs-
darab - , amely őt fejbe vágta, a motorházat is behorpasztotta, megrepesztette az üzem-
anyagtartályt, és az összes benzin elfolyt.
A felfedezésre olyan szédülés fogta el, hogy csak lassan, hason csúszva tudott vissza-
mászni a vezetőkabinba. Itt újra becsatolta magát, a gyógyszerrekeszből összeválogatta
a szokásos adagot, és mohón behabzsolta. Szerencsére a víztartály épségben maradt, és
tele volt: a csapra tapasztotta a száját, és nagy kortyolással tüntette el a keserű gyógy-
szerízt.
„Most alszom egyet... már nem lehet messze a hajnal! Reggel összebarkácsolok egy anten-
nát, és segítséget kérek" - gondolta, majd ráborult a kormányra, és nyomban elaludt.
Homályos fényekkel, távoli csattanásokkal ébresztette a hajnal. Körülnézett, és nem
kis örömére delfincsapatot látott a közelben. Heringrajt üldöztek, és nagy füttyögés
közben reggeliztek belőlük.
Ö is fütyülni kezdett nekik: „Ti... ti... tááá... ti... ti... tááá..."
Ezek a delfinek azonban furcsa módon reagáltak Pepe füttyjelére. Azonnal alámerül-
tek, tíz-tizenöt másodperc múlva pedig a PALENQUE közvetlen közelében bukkantak
fel, és szabályosan közrefogták a hajót.
Pepe sóbálvánnyá válva bámulta őket, és nem hitt a szemének-fülének...
Mert először is - ezek a delfinek púposak voltak! Ugyanahhoz a palackorrú fajtához
tartozhattak, mint a tarabascabeliek, de kissé nagyobbnak tűntek, a fejük mögött pedig
egy - csaknem az egész hátukon végighúzódó - jókora púpot hordtak!
A fütyülésük pedig... Füttyük hallatára Pepében azonnal feltámadt az egykori navi-
 gátortiszt, s a púpos delfinek felől érkező
angol nyelvű morzejeleket automatikusan,
hangosan betűzni kezdte:
- Ki vagy ? Mit segíthetünk neked? - kér-
dezték a delfinek.
Kis habozás után visszafütyülte nekik:
- Pepe vagyok a Tarabasca-lagúnából...
Elfolyt a benzinem, vontassatok haza...
- Oké... - fütyülték vissza a púposok.
Pepe harsányan nevetni kezdett, csapkod-
ta a térdét, tapsolt, hahotázott. Mintha meg-
őrült volna. A púpos delfinek a hajó köré
gyűltek, és félelmetesnek látszó nagy busa fe-
jükkel szabályosan körbevigyorogták... O
aztán abbahagyta a cirkuszt, kimászott a PA-
LENQUE orrára, megkereste és felhúzta a
láncot. Egész hosszában megvolt, de a von-
tatáshoz rövidnek találta. Visszament a kabinba, és egy tartalék kötelet szedett elő. Jó-
kora kantárt csinált belőle, a lánchoz kötötte a végét, és az egészet bedobta a delfinek-
nek. Azok rögtön megértették, mit kell tenniük. Nyolcan-tízen addig ugrándoztak-lu-
bickoltak a kantár körül, amíg szépen elhelyezkedtek benne, mellső uszonyukkal bele-
kapaszkodtak, és már fütyülték is:
- Oké... Indulás...
Pepe a delfinek forgolódása közben tisztán megfigyelhette első pár melluszonyukat,
amelynek végén ötujjú, hártyás kezek voltak... Megfogták a kötélkantárt... és már szágul-
dott is a PALENQUE a delfinfogat mögött.
Vontatás közben volt ideje elgondolkozni a látottakon.
Vajon miféle delfinfajta lehet ez? Púposak... kezük van... értelmesek... Értik és alkal-
mazzák a morzejeleket?! Valamikor régen, az akadémián tantárgy volt a biológia. Sok
könyvet is olvasott róluk, de mint vérbeli horgászt is mindig nagyon érdekelték a delfi-
nek. Barátjuknak érezte magát, és ahol lehetett, segítette, védte őket, barátkozott velük.
Heves rántás-akadozás riasztotta fel: a PALENQUE sebessége lecsökkent, majd a
vontatás egészen leállt! Körülnézett. A tenger felszíne változatlanul csendes volt.
Messze elöl, féljobbra, vékony, halvány partvonal látszott. Vajon az már a hondurasi
part? De - hová tűntek a vontatóim?!
Aztán hátul - északkelet felől - néhány zöldes-ezüstös színű, jellegzetes alakú hatal-
mas hát- és farokuszonyt pillantott meg! Tövükben fehéren tajtékzó vízcsíkok jelezték,
hogy az óriási állatok milyen nagy sebességgel közelednek.
Kardszárnyúak! - döbbent meg Pepe. - Végünk van! Nekik is, de nekem is!... Aztán
habozás nélkül az egyik rekeszbe nyúlt, és kivette a vadászpuskát. Betöltött egy tár go-
lyós lövedéket, és lövésre emelte a fegyvert a vészesen közeledő uszonyok felé, amikor
azok mintegy vezényszóra - egyszerre irányt változtattak, kitértek a PALENQUE
elől, majd elsüllyedtek.
Kézben tartott fegyverrel figyelt tovább. A víz elcsendesedett. Egyszerre csak elöl
balra, vagy 150 méternyire, felvágódott egy tizenkét méteres zöldezüst test, és körülötte
szinte forrt a víz a bukdácsoló-szökellő púpos delfinektől! Most nem fütyültek, hanem
valami furcsa, sziszegés- vagy inkább csattanásszerű hangokat adtak ki magukból. Ost-
romgyűrűbe fogták a vergődő, gyengülő fajukbeli óriás ragadozót - legádázabb ellensé-
güket - , és valóságos diadaltáncot jártak körülötte.
 Furcsa illat csapta meg Pepe orrát a csatatér felől.
A beázott, zárlatos elektromos vezetékek szoktak így bűzleni! - gondolta, és rögtön
ki is találta, mit látott... Ezek a delfinek - elektromosak!... Minden bizonnyal a púpjuk-
ban hordják ezt a biológiában nem is olyan ritka, mondhatni természetes fegyvert.
Az elektromos halak eddig sem voltak ismeretlenek Pepe előtt. J ó néhány ilyen rájára
lépett már rá a sekély vizű tengerfenék homokjában, és elektromos angolnát is lőtt szi-
gonypuskával... Tudta, hogy elektromos harcsák is léteznek, állítólag a San Jüan torko-
latvidékén is fogtak már ilyet. De - elektromos delfinek?! Ilyenek aztán nem léteznek!
- Hál' istennek: léteznek! - kiáltott fel aztán hangosan, amikor elöl egy óriási,
hosszú fehér has billent fel a vízen. - A kardszárnyú elkábult, vagy talán meg is döglött!
A púposok visszajöttek a csatatérről, és fütyültek: - Minden oké, Pepe... Indulás...
- Thank you, boys - fütyülte vissza Pepe, és - maga sem tudta, miért, egyszerre csak
egy dalt kezdett fütyülni.
Elöl jobbra már éles kontúrokkal látszódott a Tarabasca-part, a jócskán kiszélesedett
átjáró, amely nyilván öböllé fogja változtatni a lagúnát... Sok minden meg fog változni
benne és körülötte is - gondolta Pepe, aztán megpillantotta a kis fehér hajót, amely
egyenesen feléje tartott a part irányából.
- Thank you, boys... Most menjetek el... Még találkozunk...
A púposok fékezték az iramot, majd egészen leálltak. Aztán ők is elbúcsúztak:
- Good by, Pepe... Good luck...
Csendben üldögélve várta az UXMALLt, amelyen Maria és Doktor is rajta volt. Még
mindig csak megmentőire tudott gondolni... Vajon milyen új fajta lehetnek? Miféle ha-
tás, effektus válthatta ki bennük ezt a csodálatos átalakulást? Elektromos fegyverzet a
púpjukban... kezek... az angol nyelv és a morze megtanulása?!... És ekkor eszébe jutott
valami. Régi dolog. Egy térkép...
A víz alatti navigálást tanulták akkoriban, a szénsavbomba-korszak elején, a négyél-
tű-kapitányi tanfolyamon, a Mariana-bázison... Ott látta ezt a térképet, amelyen a Föld
valamennyi tengerében a legmélyebb helyeken, az ún. „árkokban" - bekarikázott feke-
te keresztek voltak... A hadseregek és az ipar nukleáris hulladékainak „temetői"! Olyan
titkos, tenger alatti lerakodóhelyek, ahová már csaknem fél évszázad óta hét-nyolc-tíz-
ezer méteres mélységekbe süllyesztik el az acél- és betonhéjú tartályokba, hordókba
ágyazott sugárzóanyagokat... Igen - és itt... Kuba alatt, a Kajmán-árokban - itt is volt
fekete kereszt! Vajon ez a hatás - a kilyukadt, szivárgó atomhulladék sugárhatása - oko-
zott volna ilyen változást ebben a delfinfajtában?! Vagy valami egészen más?!
Az UXMALL a PALENQUE mellé siklott, és a Doktor átkiabált:
- Jól van, Peter?
Pepe bólintott, intett, hogy minden rendben van, és vontatókötelet kért. Kimászott a
hajó orrára, és felhúzta a púposok vontatókötelét. Csak a lánc volt meg - a kantárt, úgy
látszik, a delfinek elharapták, és magukkal vitték...
Meg akarják őrizni a titkukat! - gondolta Pepe, és nyomban elhatározta, hogy ő sem
beszél róluk senkinek. Nem árt óvatosnak lenni, legalábbis egyelőre. Legfeljebb ha
nagyon faggatják, azt mondja majd, hogy éppen idáig tartott ki a benzinje.
FERENCZES ISTVÁN
Az állatkerti oroszlán
Szomorú az oroszlán,
szomorú.
A horpasza homorú,
homorú.

Otthagyja a hús felét,

hús felét,
s földre hajtja bús fejét,
bús fejét.

Éjét s napot alszik át,

alszik át,
Afrikát álmodja meg
Afrikát. Csikó-iskola
Ki ne lenne megtörött, Zabolán is van egy rét
megtörött nevenincsen zabarét
s kedvetlen egy rács mögött, ott rendeznek kabarét
rács mögött?! a kiscsikók a zabért

Háromszéken Zabolán
pitypangból font zabolán
avatnak egy iskolát
kiscsikóknak csikoldát

Öreg mén a rektora

a csikókat galoppra
ő okítja naponta
zabolátlan dacosra

Fő tantárgy a szabadság
hiába nyílt Zabolán
a kiscsikó iskolák
nem tűrik a zabolát

így hát aztán nem csoda

Hétfaluig lobogva
viháncol viháncol a
zabolai csikolda
 MÁNDY IVÁN
Egy varjú mondja
Sose volt éppen jó dolgom, de azért valahogy éltem. A feleségemet otthagytam. Nem
haragudtunk egymásra. Csak magamnak is alig jutott ennivaló, mit kezdjek vele?
Más is csak ezt tette volna. Különben sose érdekelt, hogy más mit csinál.
Télen bizony nehéz ennivalót szerezni. Elhagytam az erdőt. Benéztem a városba.
Azt hiszitek, ott jobb volt? Ugyan! Vissza is jöttem. Fölfedeztem egy vendéglőt a vasút-
állomásnál. Előbb is észrevehettem volna. Egypárszor körülrepültem. Egy közeli fára
telepedtem. Két gyerek meglátott. Hógolyókkal dobáltak. Nem találtak el. Megszok-
tam már az ilyesmit. Ezért is kerültem az embereket. Kissé ostobák. De most marad-
tam. Még csak följebb se repültem. Ehes voltam. Fáztam.
Ködmönös, csizmás nő jött ki a vendéglőből. Csak nézett. Elkezdett nevetni. Kihívta
a férjét. Rám mutatott. A férje is nevetett. Na jó.
Aztán ennivalót hoztak. Kis tányérban morzsákat. Még húsdarab is akadt köztük.
Ez a lényeg. A tányért letették a fánál. Bementek. Jólesett az étel. Képzelhetitek. Még
arra is gondoltam, hogy a feleségemet idehozzam. Lám, alig volt valami a gyomrom-
ban, és máris a feleségem... Ilyen vagyok, hiába.
Máskor is kaptam enni. Nem tányérban, dehogy! kiszórták a morzsát a vendéglő elé.
Vagy az ablakpárkányra. Az asszony meg a férfi már nem törődtek velem. De hát ez
nem is fontos. Es aztán a gyerekek... Ahogy megláttak, károgni kezdtek. Azt hiszem,
valami nevet is adtak. Samu. így hívtak. - Samu! Samu! - Ilyenkor kicsit közelebb rö-
pültem. Ha egyszer örülnek neki...?
Egy éjjel kucsmás, nagy bajuszos férfi bukdácsolt ki a vendéglőből. Ahogy meglátott,
az öklét lobogtatta. Ordított. Hogy mi baja lehetett velem?... Többen is kijöttek. Kia-
báltak.
Elrepültem.
Reggel megint visszajöttem. Megszoktam, hogy szidjanak. Nem olyan nagy eset.
Megint kaptam enni.
Egyszer a sógorom is arra repült. Persze, mindjárt mellém telepedett.
- Akad itt ennivaló?
- Semmi. Nemsokára én is elrepülök.
Károgott egy kicsit az öreg, aztán otthagyott. Kész szerencse. Majd bolond vagyok
összecsődíteni a rokonságot!
Elmúlt a tél, és én még mindig a vendéglőnél kosztoltam. Közben a feleségemet is ke-
restem. Hiába. Ez bántott egy kicsit. De különben jól éltem. Hát nem haltam éhen. De
egyszer még meg is simogatott az asszony. A vendéglősné. Igen, erre jól emlékszem. Az
ablakpárkányon csücsültem. Kijött, megsimogatott. Mondott is valamit. Már régen el-
ment, de én még mindig nem repültem el.
Egyszer csak megjelent Ilea, a sas. Az egyik szárnya meg volt lőve. A gazda találta
el. Behozta a vendéglőbe. Ha láttad volna, hogy sétált az asztalok között!... Szóltak
hozzá, de ő nem nézett senkire. Kikapta a vendégek tányérjából a húst. Igen, igen! És
bántotta valaki? Dehogy! Ki merte volna bántani Ileát?!
Mindenki csak vele törődött. Az asszony is. Egy darabig még kaptam ennivalót, de
aztán... Hát igen, elfeledkeztek rólam.
Csak Ilea...
Olykor a vendéglő tetejére röpült. Es csak nézett a levegőbe. Órákig ült így. Kiter-
jesztette a szárnyát.
Köszöntöttem. Semmi. Meg se hallotta. Meg se látott. Mintha a világon se lennék. De
 miért?Mert csak egy varjú vagyok?... Gondoltam, otthagyom Ileát, a vendéglőt. Hi-
szen úgyse kapok enni. És megpróbáltam beszélni a sassal.
- Ma igazán szép időnk van.
Elnézett fölöttem, valahova nagyon messzire. Körülröpültem. Károgtam. A szeme se
rebbent.
Egyszer elutazott. Vonaton, igen, igen!... A vendéglős rokonához. Két nap múlva
jött haza a vonat tetején. Azt mondják, ivott is. Megkérdeztem.
- Lakodalom volt?
Rám nézett, aztán elfordította a fejét.
Persze, a gyerekek is csak őt bámulták. Nekem már senki sem kiabálta, hogy Samu!
Éheztem. Elrepültem ennivalóért. De másnap visszajöttem. Hogy mi a csudát akar-
tam?
Ilea a vendéglő tetején ült.
Egy fára repültem. Csak néztem. Hát ezért nem kapok semmit? Ezért? De hiszen bu-
ta! Ahogy belemered a levegőbe!... Semmit se lát. Neki nincs erdő, hogy... Csak őma-
ga! De miért olyan büszke? Miért?!
- Jónapot kívánok.
Nem is hallotta. Még egyszer köszöntem. Hiába. A fenébe is, igazán köszönhetne! Én
is élek. Az ám, egy varjú.
Körülötte röpködtem.
- Hogy van a lába? Fáj? Nem?
Észre se vett. Az a gőgös, merev tekintet... De hova néz, mit lát?!...
- Itt vagyok, Ilea úr! Eszem ágában sincs elmenni! O, dehogy! Zavarom ? Nem tet-
szik, hogy itt vagyok? Sajnálom!
Közelebb repültem, egyre közelebb. Vágjon agyon, bánom is én!
Semmit se csinált. Meg se mozdult.
Feléje vágjam a csőrömmel. Zuhanás. Valaki kirohant a vendéglőből. Aztán többen is.
- Kiütötte a szemét!
Kövek repültek felém. De hol jártam már akkor?... Hát így volt.
Tessék? Hazudok? Lehet. Egy varjú éhezhet, fázhat, lophat, de hogy kiüsse egy sas
szemét? Röhej.
35
HORGAS BÉLA
Illusztrációk egy abc betűihez
. A . - vagyis a kezdet
A kezdet, ugye, mindig nehéz.
Úgy remeg a fűnyírón,
mintha lenne bősz irón,
s nyírni-írni volna kész a kéz.
Betűt vagy füvet - mindegy.
A manó rádtekintett,
vigyorogj vissza mint egy
jóbarát -
érzed, érzed a fű szagát ?
Ó Aiolosz király ük-ükunokája e hólyag!
36
C - a cicegés
A pasas pipája porcelán,
ő maga cupa C-vitamin,
s nyakán a kendő oly cokor,
melyhez bajusz, monokli jár
(no meg egy karcsú kecskeszakáll).
Ciceghetsz, pajtás, nem ritka kinc:
kőkemény nyelv és gumigerinc.
Ezt csináld utánam:
homoríts-domboríts!
Vess bukfencet és köss
gombot a végére - ó, a gomb!
Ez lesz, meglesz a gond,
s bár meditálni sorsod megtanít,
hasztalan számolod majd
szakállad ezüst szálait.
Ó
- ez ő!
Luftbalon Lajcsika lesz ő, megismerem!
Fölfújt pofika rizzsel, szavatolt üresség
fa-agy és háj, háj, tésztasima háj,
és semmi se fáj, a fej, a haj lenyalt,
kinyalt az arc - ó, csak ő lehet, ő,
minden bizonnyal ő: Luftbalon Lajcsika.
 T - a fejetlen

- Te, ez leesett...
- Te, az inged nincs betűrue!
- Te, ez egy önsorsrontó...
- Te, ezt valaki tartja hátul...
- Te, ezt valaki lenyiszálta!
- Te, ez a pacák balkezes.
- Te, a T fejetlen ember?
- Te, te mondd! Nem te voltál?

W - avagy szemüveg

Ikerjelvény vagy béka-ábra?

Krómnikkel kacat búja, bája,
keményre hűlt kerek üveg-lég.
Torz tükörben hajbók a nem-lét,
ábécében dadogó ficam -
talán abszurd lettél? Mondd: mi wan?
Optikában ilyen a rejtjel?
Pillogsz csak merev halszemekkel?

Y - a bohóc

Szavamra, pajtás,
ilyen gatyában lakni lehet,
ekkora cipőben bárhova elérhetsz!
Micsoda kényelem, istenem...
Ypszilon bohócán a plezúr
meg nem áll, vakolat omlik -
ágálhattok tulkok, tramplik:
övé a súly, az illat és a szín.

Z - a fekete lovas

Átvág az éj hideg erdején,

lezúdul és bezörget a házba,
hiába kapkod pisztolyához
a pojácafejű, bajszos úr.
Z, a fekete lovas, hol van?
Z Szél zúg zongorahúr pattan,
a zsalukat egy kéz leereszti,
csattan a zár.
 ÖRÖKSÉG

Magyarország szent koronája

A XI. század második felében a világi hatalomra törő pápaság és korábbi oltalmazója,
a német-római császárság között súlyos viszály kerekedett. Mindenekelőtt azért mentek
ölre, hogy kinek a joga legyen az invesztitúra, azaz a legtöbbször hatalmas földbirto-
kokkal járó egyházi méltóságok betöltése, a főpapok kinevezése. A németekkel hadilá-
bon álló László király ebben a küzdelemben eleinte a pápát támogatta. Uralma vége felé
azonban megszállta Horvátországot, amelyre hűbéri jogon a Szentszék is igényt tartott,
ezért viszonyuk ellenségessé vált. László utódja, Kálmán, aki e foglalásokat nemcsak
megtartotta, de gyarapította is, úgy próbálta elismertetni hódításait és megengesztelni
az egyház fejét, hogy 1106 októberében a guastallai egyetemes zsinaton lemondott javá-
ra a magyarországi főpapok kinevezési jogáról.
No, de nem véletlenül írta egy kortárs lengyel krónikás, hogy Kálmán „tudományá-
val felülmúlta korának összes uralkodóját", hamarosan kimódolta, hogyan járjon túl a
pápa eszén, hogyan szerezze vissza elveszett jogait. Alig egy esztendővel korábban adta
feleségül unokahúgát, Szent László leányát egy bizánci császárhoz. Piroska kiházasításá-
val kapcsolatos tárgyalásain tapasztalhatta, hogy a császár dölyfösen semmibe veszi a pá-
pai törekvéseket. Arra hivatkozik, hogy legfenségesebb elődje, a kereszténységnek haj-
dan (313-ban) szabad működést engedélyező Nagy Konsztantinosz császár az Isten kivá-
lasztottja volt, ezért a mindenkori bizánci uralkodó is teosztefész, vagyis Isten által ko-
ronázott császár. Megvolt tehát a minta: jogilag hasonlóvá kell változtatni a magyar ki-
rályságot is! De hogyan? Kellett volna ehhez egy olyan isteni eredetű korona, amely a
korabeli emberek vallásos misztikuméhségét kielégíti, és kellőképp alátámasztja a ma-
gyar uralkodó országa egyházainak igazgatására irányuló törekvesét.
Kálmán kincstárában volt egy csodálatosan szép arany abroncskorona, amelynek pe-
remeit igazgyöngysor ékesítette, lemezét pedig hatalmas drágakövek - zafírok es alman-
din-gránátok - díszítették. Az ékkövek között szimmetrikusan az égi pártfogók (Gáb-
riel és Mihály arkangyal), az evilági élet biztonsága fölött őrködő katonaszentek (Szent
György és Demeter), majd az egészséget biztosíto orvosszentek (Szent Kozma és Dám-
ján) szépen megmunkált zománcképei helyezkedtek el. Elöl, az abroncs fölött félkör
alakú és háromszögletű, színes, hegyükben drágakövet tartó, azsúr rekeszzománc
oromdíszektől közrefogva az égi trónuson ülő, világszabadító Krisztus (görögül: Pan-
tokrátor) finommívű képe díszelgett. A korona hátsó részén, mintegy Krisztus
mennyei hatalmának földi tükörképeként, igazgyöngysorral övezve Dukász Mihály bi-
zánci császár (1071-1078) ikonszerű mellkepe volt látható, tőle jobbra az abroncson
társcsászárának, Konsztantinosznak, balra pedig I. Géza magyar királynak (1074-1077)
a portréját foglalták zománcba. A diadém két oldalán négy-négy, hátul pedig egy arany-
lánc csüngött le, végeiken három-három drágakővel.
Ez a női korona (szaknyelven: sztemma) nagyon közel állt Kálmán szívéhez, hiszen
édesanyja, Szünadéné viselte, akit Gézával kötött frigye alkalmából ajándékozott meg
vele a görögök császára. Igen ám, de ennek a koronának semmi köze nem volt a ma-
gyarság keresztény hitre terítésében oroszlánrészt vállaló első magyar királyhoz, az idő-
közben szentté avatott Istvánhoz, így isteni eredetét azonnal ketségbe lehetett vonni.
Kálmán pedig - akinek a pápa is ezt írta: „szokatlan járatossággal tűnsz ki az egyházi
írások tudományában, s az egyházjog ismeretében" - nagyon jól tudta, hogy Szent Ist-
vannak II. Szilveszter pápától elnyert koronáját III. Henrik német-római császár - ami-
kor Aba Sámuel ellenkirályt 1044-ben legyőzte és kincstárát elragadta - visszaküldte
Rómába, s helyette ő adott a trónjára visszahelyezett Péter királynak a német hűbért
fémjelző hatalmi jelvényeket. De azt is jól tudta, hogy keresztény felfogás szerint mind-
az részesül a szentségből, ami valamilyen módon kapcsolatba kerül a szentek ereklyéi-
vel. Gondolt tehát egy merészet, s előhozatta Szent István koponyájának ereklyetartó-
ját. Ezt a két arany keresztpántból félgömböt formázó reliquiariumot Szünadéné görög
koronájának képeit jól ismerő hazai ötvösművészek készítették. A főhelyet a pántok ta-
lálkozásánál itt is a világmegváltó Krisztus zománcképe uralta, a pántokra pedig olda-
lanként három-három tanítványának ugyancsak rekeszzománcbol készített képét he-
lyezték el. így juttatták kifejezésre, hogy István hasonlatos ezekhez, ő a magyar nép iga-
zi apostola. Kálmán úgy döntött, hogy ezt, a szent király csontjai által megszentelt erek-
lyetartót - bár felnyitásakor megsérült és ezért a pántok végeiről négy apostol képét el
kellett távolítani - összedolgoztatja anyja koronájával, a boltozat csúcsára keresztet sze-
reltet, s így egy olyan zárt koronára, akkori nevén kamelaukionra tesz szert, amilyent
ez idő tájt kezdtek a császárok viselni. Mivel a koronát Szent István egykor II. Szilvesz-
tertől kapta, aki jelentős természettudós - matematikus, csillagász, kronográfus - volt, a
 kiválóan képzett király a korona összeillesztésénél figyelembe vétette korának minden
kozmológiai és kabalisztikai ismeretét, hogy növelje az új jelvény Szent István-i eredeté-
nek hitelet, és az kielégítsen minden teológiai és tudományos igényt.
A korona tehát elkészült, de hiányzott hozzá az a magyarázat, amely megkérdőjelez-
hetetlenné teszi, hogy viselőjének joga van országa egyházi ügyeinek intézésére. Kál-
mán e problémára is megtalálta a megfelelő megoldást. A tudós győri püspökkel, Hart-
vikkal újra megíratta István életrajzát, és ezt a legendaváltozatot kanonizáltatta, hitele-
síttette az egyházzal. Ám ebbe már belefoglaltatta a szent király koronakérésének histó-
riáját az alábbi módon.
A lengyelek fejedelme, Mjeskó elküldte követeit a, pápához, hogy számára királyi felségjel-
vényeket kérjenek. A római főpap méltányolta is folyamodásukat, s elkészíttette a kért koro-
nát. De mielőtt átnyújthatta volna azt a lengyel követségnek, éjjel, álmában látomása volt:
megjelent néki Isten angyala és közölte vele, hogy másnap egy ismeretlen nép követei jönnek
ugyancsak koronát és apostoli áldást kérni, s az ő szentéletű uralkodójuknak kell az új dia-
démot elküldenie. A felserkent pápa kételkedett látomásában és úgy döntött, igazolják vagy
cáfolják annak hitelét az események. Reggel azonban megjelent előtte Asztrik érsek és előad-
ta a magyarok királyának kérelmét. Mit tehetett erre a pápa ? - bár a lengyeleknek szánta a
koronát, isteni intésre mégis Istvánnak küldte el azt.
Ez a kis, látszólag ártatlan legendabeli epizód csalafinta módon nagyon is nyomós jo-
gi mondanivalót hordozott: azt, hogy a magyarok királya koronáját a pápai szándék el-
lenére magától az Úristentől nyerte el. Tehát a magyar uralkodó is - miként a bizánci -
teosztefész, azaz Istentől koronázott király, ezért országa ügyeibe senkinek nem lehet
beleszólása, ő maga pedig senkinek nem tartozik felelősséggel, csak egyedül az Úristen-
nek. A magyarság, Magyarország sorsa nem függhet sem császároktól, sem pápáktól, ha-
nem egyedül az Isten kezébe van letéve.
A korona pedip ettől kezdve mind szorosabb szálakkal kötődött Szent István emléké-
hez, jogilag a királyi hatalom fölé emelkedett, a magyar király Istentől nyert uralmának,
a magyarság független állami létének szimbólumává vált; s bár történelmünk folyamán
sokszor idegen dinasztiák tagjai viselték, ezt a jelentését mindvégig megőrizte.
SZEGFŰ LÁSZLÓ

KÖNYVEK KÖZÖTT

MOHÁS LÍVIA: Ki tudja, mi a siker?

Ismét egy remek könyv a kíváncsiaknak, az önmegismerésre törekvőknek! A szerző
korábbi: Mit tudsz önmagadról? című műve több kiadásban megjelent, nagy siker volt.
Ő tehát tudja, mi a siker.
„Magam azokat az embereket tartom sikeresnek, akik életüket kezükbe veszik, értelme-
sen vezetik, s az évtizedek lassú folyamatában megformálják saját karakterüket. Felszín-
re hozzák egyéni adottságaikat, és javítanak valamit e világon." - írja a bevezetőben.
A következőkben néhány figyelemre méltó részletet közlünk a könyvből.
MOZGÓSÍTSUK MINDKÉT AGYFÉLTEKÉT!
A logikus bal oldal és az intuitív jobb oldal
Nyilvánvalóan a két félteke együttes munkája kell külső és belső világunk jelenségei-
nek sokoldalú megragadásához.
 A jobb és bal agyfélteke együtt olyan, mintha egy Beszélő Számítógép és egy Nagyon
Intelligens Őslény a corpus callosumon keresztül „fogná egymás kezét". A Beszélő Szá-
mítógép okos, de cseppet sem intelligens, és kissé „süket" alak. Amikor tavasszal figyeli
a lila tollú fecskét, a százéves diófát, a tengeri vihart, a muzsikát és efféléket, akkor ada-
tokat és képleteket mormol. És ezeket mindjárt vagy ábécébe rakja, mint a lexikon,
vagy valamiképp struktúrákba rendezgeti. A Nagyon Intelligens Őslény, amellett hogy
intelligens: analfabéta. És néma. Mégis Egységes Egészben fogja fel a világot, vagy in-
kább érzi, és tele van a „feje" réges-régi tapasztalásokkal.
Mindkettőjük működése egyaránt fontos, kiegészítik egymást. Ahogyan történnek
körülöttünk és bennünk a dolgok, hol az egyikük, hol a másikuk ügyködik, intézkedik.
Az európai és a nyugati kultúra az egyoldalúságig „szóközpontú", verbális (ilyen a
képzés is). Az analizálás és a mérés előtérben van. De háttérbe szorul az érzelmek „táp-
lálása", a vizualitás, a térbeli érzék fejlesztése, az intuíció és a kreativitás szinte minden
formája - a művészi és a nem művészi kreativitás is. Vagyis, amíg a bal agyféltekét év-
századok óta buzgón dolgoztatjuk, addig a jobb egyféltekét elhanyagoljuk, sőt mintha
gyanakodnánk rá. Tartunk tőle - mert nem értjük. Valóban nem értjük.
Az egyik iskolában házi feladatot kaptak a gyerekek, írjanak dolgozatot a nyári ziva-
tarról. Legközelebbi órán a pedagógus ellenőrizte a feladatot. M.-nek, aki évek óta ta-
nult zongorázni, nem volt meg a dolgozata. A pedagógus kérdésére azt felelte: „Felké-
szültem. És el is tudom mondani a nyári zivatart!", majd kiszaladt a zongorához, és in-
terpretálta azokat a hangulatokat, amelyeket számára egy nyári zivatar jelent. A pedagó-
gus beírta a lány ellenőrző könyvébe, hogy a tanuló szemtelenül viselkedik, és nem ké-
szít házi feladatot. Ez esetben M. a Nagyon Intelligens Őslény indítása alapján fogta fel
a házi feladatot, a pedagógus azonban kizárólag a Beszélő Számítógép szerint követelt.
Más esetben, egy másik osztályban Kirándulunk volt a dolgozat címe. P. elengedte a
fantáziáját, és a tájakról, a természetről olyan gondolatfutamokat engedett meg magá-
nak, amelyekben nem volt logika. A dolgozat nem volt strukturált, hanem áradó képek
kavargása, ahogyan a szürrealisták szoktak kifejezni magukat. A dolgozatra hármast ka-
pott, azzal a megjegyzéssel: „Hol van a bevezetés, a tárgyalás és a befejezés?" P. jobb
agyféltekés teljesítményét nem méltányolták.
MÁSKÉNT KELL MEGSZÓLÍTANI A SZÁMÍTÓGÉPET ÉS
MÁSKÉNT AZ ŐSLÉNYT.
Feszítés és összpontosítás
A Nagyon Intelligens Őslény és a Beszélő Számítógép nemcsak mást tudnak, hanem
másként is hívható elő belőlük a tudás. Nem ugyanúgy kell viselkednünk, ha az egyiket
vagy ha a másikat szeretnénk dolgoztatni.
Lazítás és figyelemterelgetés
A bal oldali félteke inkább feszes figyelmet igényel, és alapos összpontosítást. Az agy
elektromos hullámai felgyorsulnak, amint logikus lépésekben haladunk előre, és sokáig
gondolkozunk.
A jobb oldali félteke dolgoztatásánál az intellektuális lazítás a jelszó. El kell engedni
magunkat, és hagyni, hogy szabadon áramoljanak a képzetek, a gondolatok és a képze-
let. Ismerős élmény az, hogy elfelejtünk egy nevet, egy szót - amit pedig tudunk, de
képtelenek vagyunk előhívni - , jól elrakunk egy tárgyat, és később kínlódva keressük.
Majd amikor feladjuk az agyfeszítést, és mással foglalkozunk, akkor hirtelen „beugrik"
a név, a szó, és eszünkbe jut, hogy milyen rekeszbe dugtuk a keresett tárgyat. Mintha a
jobb félteke besegített volna a bal oldalnak, és az agyfeszítés feladása után megtette, amit
tehetett.
Alkotó emberek gyakran átélik azt a folyamatot, ahogyan a Nagyon Intelligens Ős-
lény „megmozdul". Valami jelzést küld, ha művészről van szó, azt mondhatjuk: ,Jön
az ihlet", ha nem művészről, akkor talán azt, hogy „születik az ötlet". Más szavakkal
úgy ábrázolható ez, hogy az indítómotor már pörög a masinában, miközben a másik
motor (a bal agyfélteke) még hideg, és kezd bemelegedni. De akkor még nincs az ember-
nek egyetlen árva tudatos, világos, logikus gondolata sem, mégis úgy érzi, „tudja" a meg-
 oldását valaminek. (Annak, ami lappangva rég foglalkoztatta már.) Intuitív jobb agyfél-
tekés működés ez, s innen még hosszú és fáradságos útja lesz a művésznek vagy más al-
kotónak, hogy a már „tudott" megoldást önmaga számára tisztázza, majd közölhetővé
tegye. Megfogalmazza versben, regényben, színdarabban, képben, tervrajzban, szobor-
ban, találmányban vagy egyéb formában.
Mivel mindannyian konstruáló emberek vagyunk, életünk bármely problémamegol-
dásához segítségül hívhatnánk a Nagyon Intelligens Őslényt. Jelen esetben ahhoz hív-
hatnánk segítségül, hogy a valódi és a csakis találóan ránk illő célokat segítsen felde-
ríteni.
Az intellektuális lazítást - amelyben a Nagyon Intelligens Őslény működésbe lép -
sose szabad erőlködve csinálni. Ez nem vezet eredményre. Az izmok ellazítása pompá-
san segít a szellemi lazításban. A könnyed, nyomás alól felszabadult, a nyitott lelkű álla-
potot kellene elérni, azt, hogy szellemünk lebegve kószáljon, vagy lazán, puhán elen-
gedje magát, akár egy óriási rongybaba. Nem mindenkinek megy ez könnyen, sőt a leg-
több embernek csak hosszú gyakorlás után sikerül. Végképp nem sikerül azoknak, akik
fogcsikorgatva „lazítanának", akik keményen, katonásan, erőszakosan ki akarják har-
colni a laza rongybabaállapotot. Ez így nem megy. Az oldott állapotot gyakorolni kell;
ha szeretnénk elsajátítani, akkor időt kell rá áldozni. Napi 15-20 percet legalább, amikor
puha figyelemterelgetéssel arra próbálunk ügyelni, hogy kiszabaduljon a fejünkből
minden gondolat, tiszta és üres legyen belül a tér. Ebben az üres, tiszta belső térben az-
tán majd egyszer „megmozdul" a Nagyon Intelligens Őslény. Kinek hamarább, kinek
később.
Néha a bal agyfélteke, a Beszélő Számítógép olyan erőszakos, hogy alig tudunk tőle
szabadulni és lazítani. J ó ilyenkor a fizikai aktivitás, úszás, séta, kertészkedés stb., ezek
lelassítják vagy leállítják a Beszélő Számítógépet. Sokan mondják, hogy az autóvezetés
vagy a fürdőkádban üldögélés alatt jönnek az igazi ötleteik. Ilyenkor találnak rá olyan
problémák megoldására, amik régóta foglalkoztatták őket.
A térbeli helyváltoztatás is jól jön a Nagyon Intelligens Őslény működéséhez. Mik-
száth Kálmán az írást meg-megszakítva a díványhoz ment (térben eltávolodott), szundi-
kált valamennyit, aztán nagy termékenységgel írt tovább. Az utazások, a nagyobb tér-
beli változások ugyancsak használnak a belső lazulásnak. A szóhasználatunk is utal er-
re: „kikapcsolódás".
Az ismétlődő ritmikus mozgások (amint a vonat vagy a repülőgép mozog velünk), a ze-
nei hangok (a lazító muzsika), a jóleső meleg (amikor napozunk, vagy melegedünk a tűz-
nél), a nappali álmok-álmodozások - ezek kívülről nézve passzív időtöltések. Valójában
az intuitív agyfélteke, a Nagyon Intelligens Őslény ilyenkor aktivizálódik és akti-
válható.
Akkor most induljunk neki a saját cél keresésének; használjuk fel előbb a Napion In-
telligens Őslény tudását, az intuitív jobb oldalt. Utána majd jön a Beszélő Számítógép, a
rendszerező józan ész.
Üljünk le nyugodtan valahová, és engedjük röpködni a fantáziánkat. Nappali álmo-
dozás ez. Arrafelé terelgessük a figyelmünket, hogy mire vágyakoztunk kicsi korunktól
kezdve. Próbáljunk meg visszakalandozni a legrégebbi emlékeinkhez és szándékaink-
hoz. „Egyszer volt, hol nem volt..." Meséljük el magunknak azt a kislányt vagy kisfiút,
akik voltunk. Elevenítsük fel az ő ábrándjait és kívánságait. Mik voltak ezek? Összpon-
tosítsunk „üres térre", adjunk magunknak időt a lazulásra... felejtsük el a mai nap gond-
jait, menjünk vissza a múltba... Mi volt az, amit annyira szerettünk volna?... „Egyszer
volt, hol nem volt..." Játsszunk szabadon az áradó ötletekkel és a régi fantáziákkal. Mi
az, amit sikerként tudtunk átélni? Mi az, amit ma is sikerként élnénk át? Amitől ben-
sőnkben egy kicsit megilletődnénk?

ÁTFOGÓ ÉS HOSSZÚ TÁVRA ÉRVÉNYES CÉLOKAT!

A célokat rangsorolni kell
Az alábbiakban olyan szavak listája következik, amely átfogó és hosszú távra érvényes
célokat sorol fel. Olvassuk át figyelmesen többször is. Hátha rezonálunk egyikre-másik-
ra, hátha a jobb agyfélteke sugallta célunkat felismerjük közöttük. Talán találunk a listá-
44
ban olyan szavakat, amelyek szabatosan és tömören mondják ki, amit az intuíciónk su-
gallt.
Ebben a listában találomra jönnek egymás után a szavak. Nincs kitüntetett jelentősé-
ge az elöl sorakozó fogalmaknak. Ne engedjük magunkat befolyásolni a sorrendtől! Ol-
vassuk el a listát figyelmesen, és tegyünk jelzést azok mellé a fogalmak mellé, amelyeket
a magunk részéről nagyon nagyra értékelünk, és amelyek felvidámítóan-kellemesen hat-
nak ránk. Bizonyára ezek között lesznek azok, amelyeknek jelentőségük van szá-
munkra.
Mielőtt elolvassuk a listát, még két dolgot véssünk a fejünkbe. Próbáljuk meg nagyon
becsületesen és őszintén a választást, az öntetszelgésünket félrehajítva! Es: tudni kell,
hogy a saját céljainkat és értékeinket keressük! Nem azokat, amelyeket valaki vagy vala-
kik várnak tőlünk, vagy kötelezően előírnak számunkra.

Szeretet Függetlenség Gondoskodás

Népszerűség Barátság Függőség
Hatalom Tekintély Tudás
Szabadidő Eredmények Gyermekek
Házasság Vallás Mozgás
Egészség Otthon Egyediség
Szórakozás Okosság Öröm
Változatosság Magánélet Önkifejezés
Becsületesség Szabadság Gondolkodás
Egyedüllét Biztonság Odatartozás
Megismerés Hírnév Béke
Szerelem Derű Társaság
Visszavágás J ó megjelenés Játék
Természet Politika Művészet

Most csak azzal törődjünk, hogy nekünk mit jelentenek ezek a fenti fogalmak! Lehet,
hogy valakinek a „Gyermek" fogalma itt azt jelenti: „szeretném, ha saját gyerekeim len-
nének", másnak: „az a célom, hogy pedagógus legyek, és gyerekeket tanítsak", vagy
„gyerekeket akarok gondozni" stb. Most ne törődjünk azzal, hogy bármely fenti fogal-
mat másvalaki miképp értelmezne. Csak az a fontos itt, hogy mi magunk hogyan értel-
mezzük e fogalmakat a magunk részére! Ez lényeges itt! Hiszen a saját Nagyon Intelli-
gens Őslényünk intuíciójára keresünk szabatos kifejezést vagy kifejezéseket. Lehet,
hogy a legjobb barátunknak egészen mást tartalmaz az, hogy „Politika" vagy „Visszavá-
gás" vagy „Gondolkodás" stb., mint nekünk. Ami nem azt jelenti, hogy ő nem jól látja
a dolgokat, vagy nem lehet ettől a legjobb barátunk. De most nem róla, hanem rólunk
van szó! Arról, hogy bennünk melyik fogalom kelt mélyebb rokonszenvet, telített jóér-
zést és becsülést. Az ilyen fogalmakat érdemes úgy vizsgálgatni, mint amelyek a saját
minőségi céljaink lehetnének. Talán máris azok. Átfogó, minőségi és hosszú távra érvé-
nyes célok. Gondolatban térjünk vissza ezekhez a fogalmakhoz naponta. És forgassuk,
vizsgálgassuk, kóstolgassuk őket - mint gyermekkorunkban a homokot, a virágot, a
gyümölcsöt - , amíg csak meg nem állapítjuk róluk: milyenek. Tényleg a mieink} Vagy
csak úgy képzeltük valamiért? Mert épp utánoztunk valakit? Vagy mert valaki mondta,
hogy az „jó"? Lehet, hogy az a valaki kiváló személy, okosat mondott, és jót akart ne-
künk - csak épp nem a mi saját testünkre-lelkünkre szabott célt fogalmazta meg. Lehet,
hogy igen, akkor azonosuljunk azzal a céllal, de tudnunk kell, mi az, ami a miénk, ami a
sajat, legbensőbb lényegünkhöz kötődik.
 REJTVÉNYFEJTŐK KLUBJA

Tudomány az irodalomban
Rejtvényünk vastagbetűs soraiban a Kincskeresőben már megjelent tudományos-fantasztikus
írásokból, szerzőkből válogattunk néhányat.
VÍZSZINTES: 1. Edmund Cooper műve; 17. Két párhuzamos oldalú négyszög; 18. Nem élénk
vörös színárnyalat; 20. Az elején rárohan!; 21. Csuk és... (Gajdar); 23. Bihari Klára regénye; 24.
Csurgó; 25. Kapaszkodó növényi hajtás; 27. Hócsalán; 29. Helyesel az orosz; 30. Penge része; 31.
Részben megzenésít!; 32. Vasútállomás, röv.; 33. Tüzel; 35. Várát a hagyomány szerint Zsolt épí-
tette; 37. Felső végtag; 39. Akol egyneműi; 40. Ray Bradbury elbeszélése-, 46. Az amerícium vegy-
jele; 47. Fékezhetetlen; 48. A kecske kicsinye; 49. Érdektelennek tart; 50. A szobába; 51. Logarit-
mus, röv.; 53. Tojás, Berlinben; 54. Puli egyneműi; 56. Becézett Jakab; 58. Miskolci hegy; 60. Mű-
szergyártásáról ismert Pest megyei község; 62. Tömb; 64. Tan betűi; 66. Értelmi képesség; 67. A
világűr csavargója c. novella kiváló lengyel írója-, 70. Területet egészen körülvevő vízvédelmi
építmény; 72. H. G. Wells népszerű regénye.
FÜGGŐLEGES: 1. Tüzérségi robbanólövedék; 2. Angol hosszmérték; 3. Cseppben van!; 4.
Hosszú idővel ezelőtt; 5. A legkisebb négyjegyű szám; 6. Bosszús indulatszó; 7. Feleki ..., kiváló
színészünk; 8. ... világát; jól megy a sora; 9. Stockholm lakója; 10. A tetejére pakoló; 11. Bőven
áraszt; 12. Bóly határai!; 13. Ismert nyugati gépkocsimárka; 14. Kamionjelzés; 15. Az USA egyik
tagállama, fővárosa Salem; 16. Piszok, szennyeződés; 19. Gépet tervez; 22. Szlovákiai város ma-
gyar neve; 26. Állati fekhely; 28. Taglejtés; 30. Indok; 34. Strázsa; 36. Bő; 38. Jordániai kikötővá-
ros a róla elnevezett öböl partján; 39. Női név; 41. Részekre oszt; 42. Gyermekintézmény, lakói
nyelvén; 43. Vascsoportba tartozó, ezüstfehér színű fém; 44. Az arany vegyjele; 45. Község a
gyöngyös-visontai borvidéken; 52. ...éder, nyolcszög; 53. Szeptember 16-án tartja a névnapját; 55.
Egy másik USA-állam, székhelye: Des Moines; 57. Népszerű színészünk (László); 59. Fredric
Brown írása; 61. Tanácsban van!; 62. Kettőzve: értelmetlen beszéd; 63. Keleti egynemű hangzói;
65. Libát hizlal; 68. Svéd és magyar gépkocsik jelzése; 69. Éjfélig tart; 71. A ribidium vegyjele.
DRELICSKA ATTILA
 KISLEXIKON

CSERNAI Z O L T Á N tudományos-fan- szenvedélyes indulattal, képekben gazdag

tasztikus regények, elbeszélések népszerű,
közismert írója. Békéscsabán született
1925-ben. Felsőkereskedelmiben érettségi-
zett, az egyetemet már felnőtt fejjel végez-
te el. Közben volt banktisztviselő, könyv-
táros, üzemi újságszerkesztő, laptudósító.
Érdeklődése, munkássága egyre inkább a
fantasztikus irodalom felé fordult. E téma-
körben nagy képzelőerővel írt műveinek
- Titok a Világ Tetején, Az özönvíz balla-
dája, Atleóntisz, A boldogságcsináló - érté-
ke az is, Hogy olvasóit szinte észrevétlenül
tanítja meg a földrajz, a csillagászat, a fizi-
ka, a biológia sok valóságos problémájára.
Alapvető törekvése megismerni az embe-
reket, mindazt ami bennük, bennünk léte-
zik, hullámzik, változik, átalakul. És - ha
lehet - ezt az átalakulást szeretné tőle tel-
hetően jó irányba segíteni. Emberközpon-
tú tudományos-fantasztikus művei mellett
írt ifjúsági regényt is Csukák, harcsák és
rosszcsontok címmel, amelyben a Holt-Kö-
rös vizein játszódó, kalandokban bővelke-
dő történetet idéz meg eleven erővel. En-
nek mintegy folytatásaképpen jelent meg
legújabb ifjúsági regénye, a Farkaskölykök
és vízipockok.
D Ö B R E N T E I K O R N É L költő. 1946-ban
született. Kemény férfiak közt nevelke-
dett, akikben tartás volt, erő, küzdenitu-
dás az élet végső pillanatáig. Tengerész
volt, most újságíróként dolgozik. Első
önálló verseskötettel 1972-ben jelentke-
zett A Skorpió jegyében címmel. Ezt követ-
te a Szökőév című kötete. Mindkettőben
nyelven adott számot ifjúsagának érzelmi
tapasztalatairól, a formabontó, újításra tö-
rekvő líra lendületes kifejezésmódját kö-
vetve. Legújabb kötete Naplövő címmel
látott napvilágot, szerves folytatásakép-
pen eddigi költészetének, de egyúttal meg-
újulást, továbblépést is hordozva magá-
ban, hisz e^yre érettebben, egyre magabiz-
tosabban es felelősségteljesebben fejezve
ki gondolatait, érzéseit, megrendítő őszin-
teséggel, igényesen és hitelesen.
H O R G A S BÉLA költő. 1937-ben szüle-
tett a Somogy megyei Homokszentgyör-
gyön. Középiskolába és egyetemre Buda-
pesten járt. Festő akart lenni, de villamos-
ipari technikumba került. Majd magyarta-
nári diplomát szerzett. 1965 óta újságíró-
ként dolgozik. Versesköteteiben - Nevet-
ni, sírni, Távolságok, Naptár, Sétalovaglás,
Miféle mulatságok, Agyagszárnyak - egy
harmonikus emberi magatartás kialakítá-
sára törekszik. Megjelent egy novelláskö-
tete (Címkeresés), egy versből, prózából
szerkesztett könyve (Mammutfogak), több
gyerekeknek szóló vers- és mesekötete.
Feleségével, Levendel Júliával együtt kü-
lönféle közös könyveket is írt: tanul-
mánykötetet József Attiláról (A szellem és
a szerelem), Nyomolvasás címmel irodalmi
műveket elemző könyvet, irodalmi tan-
könyveket, szépirodalmi (Négykezes) és
egy pedagógiai-irodalmi esszékötetet (Gye-
rekek között, Réskeresés). Legutóbb egy
vegyes műfajú irodalmi füzetsorozatot in-
dítottak el közösen Pársor címmel.

Beküldendő a vízszintes 1., 40., 67., 72., valamint a függőleges 59. sorok megfejtése.
A megoldásokat 1987. március 5-ig adjátok postára. Címünk: Szeged, postafiók 453. - 6701.
A helyes megfejtéseket beküldők között 10 könyvet sorsolunk ki.
Januári rejtvényünk megoldásai: Ahány ház, annyi szokás; Egyik 19, másik egy híján 20; Fel is út,
le is út; Kibújik a szög a zsákból; Köti az ebet a karóhoz; Nincsen rózsa rövis nélkül; Több nap, mint
kolbász.
Decemberi nyerteseink: Bati Attila (Fehérvárcsurgó), Dávid Ambrus Zsolt (Szeged), Hancz
Diána (Kóny), Helyes Zoltán (Kaposvár), Lovass Róbert (Kerekegyháza), Pityer Zsuzsanna (Buda-
pest), Szeghalmi György (Veszprém), Szöllősi Dalma (Szeged), Tóth Szilvia (Heves), Varga Zoltán
(Hegyhő).
KINCSKERESŐ