ÉS TANŰI
ív kávéházért_
elsejei fizetést, hóközepi
előleget és m ás, sokszor
csak a kölcsönt felvevő
egyén fa n tá z iá já b a n v á r ­
h ató jövedelm et.
A p incérek nem igen
cserélődtek, m ajd n em
m in d rég i b ú to rd arab volt.
Béla, M iklós, Csúcsos (kis
p ú p ja m ia tt h ív tá k így),
a fájd alm as lú d talpakon
csoszogó szivarosem ber és
G rü n bácsi, a telefonos,
aki reszkető té rd d e l ván -
szorgott az asztalok között
a telefonhoz h ív o tt v en ­
dég nevét motyogva. A
leg fiatalab b p in c ért J a n ­
csinak hívták. K o ra érett
szem fülessége és bájos
szem telensége m ia tt 16
éves k o ráb an pikolófiúból
p in c érré lép tették elő.
M indig sie te tt, ro h a n t az
asztalok között.
közben odavetett, ta láló
F utás
m ondásai közszájon forog­
tak. Egyszer egy éhes v e n ­
dég m érgesen r á k iá lto tt:
„F éló rája rendeltem egy
borjúcsülköt. Mi v an v e ­
le ? ” Jan csi fu ttá b a n visz-
szaszólt: „Fejlődik, k é­
rem , fejlődik ”
László A ladár, színpadi
szerző és újság író egy v a ­
sá rn a p in te ru rb á n foga­
d ást te tt egy ló ra a bécsi
lóversenyen. László tu d ta ,
hogy a ló ázo tt pály án
gyengén fut, és am ikor a
L iszt F erenc té re n szak ad ­
n i k ezd ett az eső, aggódva
kérd ezte Ja n c sit: „G on­
dolja, hogy Bécsben is
esik az eső?” „N em tudom
kérem . Nem az én aszta­
lom ” — felelte Jancsi, és
szalad t tovább.
A k ávéház bohém lég­
k öre odavonzott egy sereg
fu rcsa fig u rá t is. O d ajá rt
a jóm ódú földbérlő a k a ­
folytató édesapám is, hogy
az em b er a m unkával,
am it végez, szolgáljon v a ­
lam it. Én így sokkal jo b ­
b an k i tudom fejezni m a­
gam , m in t te h ettem volna
az alk alm azo tt grafikával.
— Nagyon sok gyér-
m e k k ö n y v e t illusztrált. Mi
füti?
— Én nagyon szeretem
p italizm u st szidni, a m a ­
g át an a rch istán a k valló
szakállas ifjú, ak i recse­
gő hangon sorolta fel azo­
k a t a vendégeket, ak ik et
fel fog ak asztatni. G yako­
ri, nem fizető vendég volt
egy ap ró term etű , cvikke-
res em berke, ak i té len -
nyáron bokáig é rő felöl­
tőkben já rt, és a k it m in ­
denki csak úgy ism ert,
hogy a T an á r ú r. A csen­
des, h ib b a n t em berke k o l­
dulásból élt. K ív án ság ra
több nyelven koldult.
„Tíz fillé rt!” m ondta h a ­
tározott hangon, és ta r­
to tta a tenyerét. H a ke­
vesebbet kapott, vissza­
dobta. Egyszer állítólag
egy pengőt ta lá lt a K ö r­
úton. Egy d arabig hab o ­
zott, m ajd fölem elte a
pengőt, és le te tt 90 fillé rt
a já rd á ra .
Á ltalános közu tálatn ak
ö rv en d e tt az az újságíró,
aki egy zsaroló, úgyneve­
zett revolverújságot szer­
kesztett. M indenki „H at-
lövetű”-nek szólította, és
igyekezett elkerülni. H at­
lövetű k itű n ő e n é lt abból,
am it nem ír t meg, e lh a ll­
gatott botrányokból, rosz-
szul sik e rü lt üzleti m érle­
gekből és jónevű u ra k h á ­
zassági kilengéseiből. H a t­
lövetű alkotó tehetségű
zsaroló volt. A m ikor pél­
dául k iszim atolta a V áros­
házán, hogy m elyik elő­
kelő budai v illa tu la jd o -
sa k é rt engedélyt ciános
p oloskairtásra, ő m egje­
lent a villában az erről szó­
ló cikk kefeltv o n atáv al, és
m egkérte a fé lá ju lt m éltó-
ságós asszonyt, nézze á t a
levonatot, nehogy valam i
a gyerekeket és nagyon
szeretem a m eséket is. így
m inden feltétel adva v an
ahhoz, hogy a m u n k ám at
öröm m el végezhessem .
— H ogyan dolgozik?
— A zt m ár m indig jó
előre tudom , hogy m ik a
kiadó elképzelései, hogy
m ilyen és hány d ara b r a j ­
zot kérnek hogy m ilyen
h ib a csússzék a szövegbe.
M ajd nagylelkűen elfoga­
d o tt egy összeget, persze
k izárólag a m ár k ia d o tt
nyom daköltségek fedezé­
sére. T udom ásom sz erin t
ő v o lt a Kávéház eg y et­
len „ro sszin d u latú ” v e n ­
dége. A tek in tély es h írla ­
pok zsarolói, ak ik et köz-
gazdasági ro v atv ezető n ek
h ív tak , nem já rta k a J a ­
pánba. ő k a bu d ai v illá ­
ju k b a n feketéztek.
Ma m ár — sajn o s —
egyre kevesebben élnek,
ak ik a Ja p á n k áv éh áz­
b an éj je l-n a p p a l zajló sa ­
játságos pesti kul tú ré le t
ta n ú i és résztvevői voltak.
A kik m ég élnek, a Fészek
k lu b b a n vagy presszókban
találkoznak.
Az ép ü let m eg m arad t, a
k ávéház nem. H elyén
könyvesbolt nyílt, m ely­
ben — ta lá n sorsszerűén
— olyan könyveket is
áru ln ak , m elyek v alah a
enn ek a k áv éh ázn ak m á r­
v án y asztalain íródtak.
Ma m á r kevesen tu d já k ,
hogy a N épköztársaság ú t­
ja és a L iszt F eren c té r
sa rk á n kávéház volt, hogy
k ik já rta k ebbe az alkotó
szellem m el te lt helyiségbe.
N em is tu d h a tjá k , hiszen
a h áz falán vagy a k ö n y ­
v esboltban sem m i sem
jelzi, sem m i sem u ta l e r ­
re.
Ezzel az írással sz eret­
n én k m o st egy kis em ­
lé k táb lát szegezni a k áv é­
ház ép ü letének falára.
IL L É S G Y Ö R G Y
lesz a nyom datechnika.
Ezt figyelem be véve o lv a­
som el a k éziratot, és a n ­
nak alap já n próbálok b e­
leilleszkedni az olvasó, k ü ­
lönösen a kicsinyek lelk i­
világába. A gyerekeknek
ren d k ív ü l nagy gonddal
rajzolok.
— T echnika?
— A m ivel én dolgozom,
az a legegyszerűbb m ód­
szer. T öbbnyire a leg h a­
gyom ányosabb m ártós to l­
lal és tu ssal készítem el a
rajzaim at. N incs se angol
toliam , se ahhoz hasonló.
Lényegében ugyanazokat
az eszközöket használom ,
am ik et rajzo lás közben a
gyerekek. Egy kis vízfes­
téket, egy kis te m p erát,
egy kis zsírk rétát. A filc ­
to llat azért nem szeretem ,
m e rt elveszti később a szí­
nét. És persze m indig azt
rajzolom , am i szívem sze­
r in t való.
K O RO M PA Y JA N O S
FO TO : KOVÄTS ZSOLT
A
„Mai lány”
harminc filmmel
később
ZSANNA BOLOTOVA
Ü stökösként b u k k a n t fel
a szo v jet film g y ártás egén,
a rég ó ta k ere sett „m ai
lán y ” típ u sa volt. T an á­
rai, Szergej G eraszim ov és
Tam ara M akarova ja v a s­
la tá ra a b erlin i DEFA fil­
m esei fo g lalk o ztatták elő­
ször, még főiskolásként,
1962-ben, az E m berek és
állato k cím ű NDK—szov­
je t közös film ben. M egje­
len ését óriási sik e r k ísé r­
te, h ajv iseletét, öltözködé­
sé t u tánozni kezd ték a fia ­
talok. M ost — h arm in c
film m el és tö b b m in t k é t
évtizeddel első b em u tatk o ­
zása u tá n — a szín észtí­
pus v álto zásairó l beszél­
g etünk a m űvésznővel, aki
a szo v jet film delegáció
ta g jak é n t érk ezett B u d a­
pestre, a szo v jet film fesz­
tivál m egnyitására.
— Óh, m á r nem én v a ­
gyok a „legm aibb” asz-
szonytípus. M ivel élet­
tem pónk az elm ú lt idő­
szak b an felgyorsult, m eg­
g y o rsu lt a színpadi és
film ideálok, színésztípu­
sok v áltozása is. Hozzá-
tehetem , szinte örülök,
hogy m á r nem én vagyok
a „legm odernebb”. Míg az
voltam , folyton útkereső
egyéniségeket alak íto tta m ,
a boldogság vagy az é r­
vényesülés, vagy m in d ­
k ettő u tá n tö rek v ő fia ta ­
lokat, ak ik h ely et k eres­
tek m aguknak „valahol”
a nap alatt. M ost ezzel
szem ben, m in t p éldául
legutóbbi film em ben, az
Élet, könnyek, szerelem ­
ben, érett, céltudatos asz-
szonvokat fo rm álh ato k
meg. ak ik eredm ényesen
m u n k álk o d n ak m ások bol­
dogságán. Azon pedig csak
az tu d dolgozni, aki a sa­
já t h ely ét m á r m eg talál­
ta az életben.
— G y ak ran k érd ezik tő­
lem, hogy én, aki olyan
színésznő vagyok, hogy
m ár a forgatókönyv olva­
sása u tán ízekre bontom ,
végigelem zem szerepem et,
nem szeretn ék -e egy n a­
pon rendezni. E gyértelm ű
nem m el felelek rá. A lap-
term észetem et tek in tv e
előadó típus vagyok, aki
igényli, hogy erőskezű, h a­
tá ro z o tt rendezővel dol­
gozzon. Szükségem v an
rá, hogy egy bizonyos pon­
tig irán y ítsan ak , segítse­
nek, azu tán igyekszem
sz árn y ra k ap n i, m agam tól
cselekedni. N ovoszibirszk-
ben születtem , szibériai
vagyok, s rá ju k á lta lá b a n
k é t dolog jellem ző: nem
hívei a sok beszédnek,
m ásrészt nem szeretn ek
ígérgetni. M ár pedig a jó
rend ező n ek so k a t kell m a­
gyaráznia, so k at kell szí­
nészeivel beszélgetnie és
„ígérgetnie” is kell, hiszen
a z t kell állítan ia, hogy
am en n y ib en színészei
v é g re h a jtjá k u tasításait,
biztosan a k ív á n t célhoz
ju tn a k .
— Én m indig csak egy
jellem elem zésére tu d o k
vállalkozni, a rra , am it
m ajd nekem kell eljá tsz a ­
nom. A fela d atb a n a m a­
g atartásv álto záso k in d íté­
k ai izg atn ak . . . A zt m o n d ­
tam , a szib ériaiak nem
szeretn ek so k at beszélni,
m ost meg valóságos szó­
á ra d a tta l öntöm el m agát.
H irtelen elm osolyodik.
És gyorsan hozzáfűzi.
— Igaza v o lt a nagy­
ap ám n ak , ja v íth a ta tla n
vagyok. A m ikor ugyanis
egyszer m eglátogatott
m in k et M oszkvában —
ek k o r m ár h etv en ö t éves
volt —, azt kérdeztem tő­
le: „N agyapa, á ru ld el n e­
kem , a z é rt jö ttél S zib ériá­
ból M oszkvába, m e rt u n ­
ta d a te le t vagy m e rt sze­
retsz b en n ü n k e t?” N agy­
ap ám csak a fejé t csóvál­
ta, az u tá n a z t m ondta:
„Z sanna, ja v íth a ta tla n
vagy. Túl so k at beszélsz.”
K özben m agához hú zo tt —
ro p p a n t e rő t éreztem k a r­
ja ib an —, és gyengéden
m egcsókolt. H át ilyenek
v agyunk mi, szibériaiak.
FEN YV ES GYÖRGY
FOTO: s z á n t ó t a m a s
ORSZAG-VILAG *11