Serdián Miklós György - Gyulai Líviusz - Kubai Mesék

Kubai mesék
kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 1 02/06/22 22:08

In memoriam Gyulai Líviusz
1937– 2021

Kubai mesék
Editio Plurilingua
Budapest, 2022

KUBAI MESÉK
© Serdián Miklós György | szöveg

© Gyulai Líviusz | illusztrációk
ISBN 978-615-5461-39-2 | PRESS

ISBN 978-615-5461-40-8 | PDF
ISBN 978-615-5461-71-2 | EPUB
editioplurilingua.com
serdian.hu

A Kubai mesék egyenesen Afrikából jöttek. Sokszor megpihentek a Karib-tenger
egyik vagy másik szigetén, aztán újra hajóra szálltak.
A mesék, akárcsak az emberek, örökké vándorolnak, és nem ismernek határokat.

Az ördögök tánca
A világ kezdetén, ami olyan rég volt, hogy csak a manók és a tündérek emlékez-
nek rá, az állatokat és az embereket egy ördögcsalád kínozta.
Az öreg ördög olyan rossz volt, mint maga a falra festett Ördög, a felesége
pedig, az ördögné akkora gonosz nyelvet növesztett a szájában, mint egy házi
kolbász. A gyerekük, a kisördög se tétlenkedett: olyan kegyetlen volt a csíny
tevéseiben, hogy minden állat és minden ember menekült előle.
Az ördögcsalád a bolondját járatta a világgal, és a gonoszságuknak nem volt
se vége, se hossza. Mindenhol bajt kevertek, és ezt csak akkor hagyták abba,
amikor táncoltak.
Mert ez volt az egyetlen dolog, amit igazán szerettek. Ugrálni a tűz körül, és
csóválni a farkuk végén a szőrös bojtot.
Az állatoknak már igencsak elege lett a galádságokból, amit az ördögök nap
mint nap kitaláltak, és nagytanácsot tartottak, hogyan tudnának örökre meg-
— 7 —

szabadulni tőlük. A legjobb ötlete a pávának volt, bár a pávák nem arról híresek,
hogy fényes ötleteik lennének. De most Guanajo, a főpáva egy nagyon okos dol-
got talált ki.
– Azt fogjuk énekelni – mondta – hogy táncoljon, akinek nincs feje, táncoljon,
akinek nincs feje. Az összes páva erre bedugta a fejét a szárnya alá és táncra
perdült.
Megegyeztek, hogy rászedik az ördögöket. Minden állat elment a hangsze
réért. Monót, a majmot kinevezték portásnak.
Hatalmas ágakat hozott, és körbekerített egy részt a mezőn. A maradék fából
pedig tüzet rakott a közepén. Az állatok elkezdtek zenélni. A zene egyre erősebb
és egyre gyorsabb lett. Az állatok sorra táncra perdültek, és mindegyikük be-
dugta a fejét a szárnya alá; vagy akinek nem volt szárnya, az a hóna alá.
Az öreg ördög, mert amúgy is késő este lett, és ilyenkor szokott ébredezni, ki-
mászott a barlangjából, hogy megnézze, mi ez a ricsaj.
– Mi ez tánc? – kérdezte a majmot, aki időközben portásnak öltözött, és egy
nagy sapkát tett a fejére.
– Ez a „fej nélküli tánc”, nem hallod a szöveget? – válaszolta hetykén a majom.
— 8 —

– Beállhatok én is? – kérdezte az öreg ördög, mert bizsergett a lába, és már
ropta volna az állatok között.
– Ezt a táncot csak fej nélkül lehet járni – mondta unottan a majom. – De tudod
mit, itt van kéznél egy jófajta machete, első osztályú bozótvágó kés, levágjuk a fejed,
aztán táncolhatsz te is.
– De mi lesz velem fej nélkül? – kérdezte.
– Semmi gond, a patkánynak van nagyon erős ragasztója, visszaragasztjuk vele
a fejedet – mondta egykedvűen a majom.
Az öreg ördög nem kérette magát sokáig, mert már annyira akart táncolni.
Szépen odahajtotta a fejét egy fatönkre, és Mordo, a hiéna, aki a majom segédje
volt, azon nyomban lenyisszantotta.
Hamarosan megjelent az ördög felesége, akinek szintén tetszett a zene, és
szeretett volna táncolni. A majom neki is elmondta, hogy csak fej nélkül lehetsé-
ges, és ne aggódjon, a patkány majd visszaragasztja. Nyissz, és a hiéna az ördögné
fejét is levágta.
Kisvártatva megjelent Diablito, az ördögfióka. A majom neki is szépen el-
mondta, hogy csak fej nélkül lehet táncolni.
— 9 —

– Nem mutatnád meg, hogyan kell? – kérdezte selypítve a kis ördög.
– Sajnos nem tudok táncolni, se fejjel, se fej nélkül – válaszolta a majom.
– Én se tudok. Talán, ha nagyobb leszek, akkor megpróbálok fej nélkül táncolni.
Felkelt a nap. Elsőnek az ördögfióka ment haza. Aztán az állatok is elmentek
sorban aludni.
Az emberek pedig arra ébredtek, hogy már csak egy kis ördög van a világon.
— 10 —

Majom koma és
teknőc komámasszony
Mono koma, a majom és Tortuga komámasszony, a teknőc jó szomszédok és jó
barátok voltak. Mono szorgalmas majom hírében állt, és mindenféle finom zöld-
séget termesztett a kertjében, amiből – mind a négy égtáj felé – egy-egy kiskapu
nyílt. Észak felé krumplit vetett, déli irányba édesgyökeret. Keletre mást és nyu-
gatra is valami mást.
Mono minden nap kiment a kertjébe gazolni, és elégedetten nézte, milyen
szépen nőnek a növényei.
Egyik nap azonban azt vette észre, hogy valaki rájár a veteményesére. Leg-
alább négy káposzta eltűnt az ágyásból.
El is mesélte nyomban Tortugának, a komámasszonyának.
– Semmi gond, ma éjjel ülj fel erre a dombra, innen beláthatod szinte az egész
kertet, és meglátod, ki lopja el a káposztáidat – mondta a teknőc.
— 11 —

— 12 —

Másnap valóban nem hiányzott egyetlen fej káposzta sem, viszont valaki meg-
dézsmálta az édesgyökereket.
– Biztos elaludtál – mondta a teknőc. – Ma éjjel a keleti kertkapuhoz állj, én meg
figyelem a nyugati oldalt – tette hozzá.
Aznap éjjel északról jött be valaki és vitt el jó egynéhányat az édesgyökerek-
ből. Majom koma érezte, hogy valami nincs teljesen rendben teknőc komámas�-
szony tanácsaival, és elhatározta, hogy csapdát állít neki.
– Tudod komámasszony, ez valami nagyon ravasz és veszélyes tolvaj lehet, aki
ilyen furfangos módon jut be a kertembe. A végén még a megtakarított pénzemre
is szemet vet. Jobb lesz, ha eldugom a padláson. Ott csak nem keresi – mondta a
majom.
Aznap éjjel a majom lefeküdt az ágyába és úgy tett, mint aki mélyen alszik, de
fél szemmel, a hálósapkája alól leste a padlásra vezető lépcsőt. Éjfél után, haj-
nal előtt, amikor a legálmosabb mindenki, neszezést hallott. Tortuga komám-
asszony cammogott be, és lopakodva ment fel egyenesen a padlásra.
– Te vagy a tolvaj! Te loptad el a káposztáimat és az édesgyökereimet! Be kéne
dobjalak a tűzbe, azt érdemelnéd! – kiáltott fel a majom.
— 13 —

– Igazat beszélsz, drága komám, megérdemlem a sorsomat. De tudod, az én
erős páncélomon nem fog a tűz – mondta a ravasz teknőc. – Túlélném. Megijed-
nék egy kicsit, de nem lenne semmi bajom. Nagyobb büntetést érdemlek: dobj be a
folyóba! A hideg víznél nem utálok jobban semmit.
Mono majom úgy is tett, felnyalábolta Tortuga komámasszonyt, elvitte a fo-
lyóhoz, és jó messzire behajította oda, ahol a legerősebb volt a sodrás.
A teknőc teli szájjal nevetett, hogy megint csak túljárt a majom eszén, és olyan
gyorsan elúszott, ahogy csak a lábai bírták.
A teknőcök azóta is tartanak a majmoktól, és minden majom azóta is azt
várja, hogy elcsíphessen egy teknőcöt.
— 14 —

A szőrös szörny
Pelu, a szőrös szörny, akinek a talpa, a nyelve, sőt még a lehelete is szőrös volt,
annak a dombnak a másik oldalán lakott, aminek ezen az oldalán egy csupa szív
öregasszony háza állt.
A házban a csupaszív Corazón néni lakott a lányával, aki a világon az egyik leg-
kedvesebb lány volt, és Dulce Maríának hívták.
Corazón néni minden áldott nap, amikor elment otthonról, mind a hét ajtót
becsukta maga mögött, a lány pedig mind a hét reteszt hétszer ráhúzta belülről,
nehogy Pelu megpróbáljon bejönni és elrabolni Dulce Maríát.
A lány napjai a legnagyobb nyugalomban és vidámságban teltek. Megláto-
gatta Zunzún, a kolibri, és délben, amikor a nap melegen sütött, előjött Lagartico,
a legkisebb gyíkja is, hogy legyeket fogjon a konyhaablakban, és persze azért,
hogy üdvözölje Dulce Maríát.
— 15 —

— 16 —

A jóravaló lány főzött, mosott, harisnyát kötött Feliciának, a pincsikutyájának,
és szép meséket olvasott fel Maribelnek, a papagájának. A madárnak több neve
és névnapja volt, és ahogy szólították, úgy válaszolt. Ha Ferrynek szólították,
azt mondta, minden jó, ha meg Misu-Misu-nak, akkor azt mondta, buta kandúr.
Nagyon féltékeny volt az éneklő macskára, amit Dulce María naponta többször
is az ölébe vett, és ahogy illik, agyonkényeztetett.
Corazón néni minden reggel pontosan hét órakor kiment a kis földjére, és
amikor este – pontosan hétkor – hazaérkezett, a következő varázsmondókát
kiabálta be a lányának:
Egy-kettő-három-négy-öt-hat-hét,
nincs több má, se tyű se á,
meggyütt anyád, nyisd ki há,
punktum slussz, abrakadabra
A lány ekkor elhúzta a hét reteszt, és az anyja elővette a hét hatalmas kulcsot,
és kinyitotta velük a hét zárat.
— 17 —

– Te Szívemcsücske Mariskám, azt álmodtam, hogy Pelu, az ördögember idejön,
és elrabol téged. Már rég fáj a foga egy feleségre. Ezt csiripelik a kék-fehér-piros
madarak, a tocororók – mondta az öregasszony egyik este a lányának.
Pelu, mint az igazi ördög, akit emlegetnek, valóban ott lapult az egyik spaletta
mögött, egy leguán árnyékában, ami ügyet se vetett rá, és a nagy szőrös füleivel
kihallgatta a beszélgetésüket.
Másnap visszatért, és elmondta a titkos mondókát:
Dulce María azonnal felismerte Pelu szőrös hangját, és kikiabált neki, menj

oda, ahonnan jöttél, vissza a domb másik oldalára!
Pelu ördögien vigyorgott kínjában, hogy nem sikerült a csel, és elrohant a cipész-
hez, Zapatero bácsihoz, aki pösze volt, raccsolt és pókerezni járt a szellemekkel
— 18 —

az egyik temetőbe, mert a másik temetőbe még akkor se tette volna be a lábát,
ha viszik.
Zapatero bácsi ismerte a szakma minden fortélyát, régebben spanyolcsiz-
mákat gyártott, mert nagy kereslet volt rá és jól fizettek a megrendelők. Szóval
nem csak cipész, de kovács is, meg kőműves is, és hangszeren is szépen játszott.
Zapatero bácsi azon nyomban elővett egy irdatlan nagy kalapácsot, és kiválasz-
tott egy tüzes fogót: az izzó parázslót. Huss, egy szempillantás alatt kihúzta Pelu
szőrös nyelvét, és addig ütötte-verte, amíg olyan sima nem lett, mint egy mes-
terdalnok angyal bársonyos ülepe.
– Na, most jó lesz, úgy fogsz énekelni, mint Carlos és Carola a császári és királyi
kórusban, üveghangon, és álmodban se tudod majd megmondani, hogy fiú vagy-e
vagy lány – mondta, és mivel nagyon meg volt elégedve a tudományával, meg
főleg önmagával meg a szép munkájával, lenyelt egy zalai ecetes uborkába gön-
gyölt heringet, aztán ivott egy pohár jéghideg ananászlét.
– Egy fontos: ne egyél negro cukrot, mielőtt használod az új nyelvedet, mert
akkor megfeketedik, és elmegy tőle az ártatlan madárhangod – mondta elége-
detten.
— 19 —

– Nem én! Még ha kiugrik a szőrös belem az éhségtől, akkor se eszek semmit,
amíg meg nem kaparintom és haza nem viszem a szőrös barlangomba – mondta.
Pelu ment-mendegélt az úton széles jókedvében az új nyelvével a szájában,
és mit látnak szemei, ott fekszik a porban egy méretes szőrös királypók, annak
rendje-módja szerint kilapítva és megdögölve, mert unalmában a teherautókkal
barátkozott az út közepén.
Pelu nem tudott ellenállni a csábításnak, felkapta a pókot, bekapta és egyben
lenyelte. Pár lépést se tett és alighogy megsimogatta a szőrös hasát, meglátott
egy zöld, csupaszőr hernyót. Ez volt a legkedvesebb csemegéje. Még élt ugyan,
de Pelu gyorsan bedobta a szájába, megforgatta a szőrös nyelvével, aztán ketté-
harapta, majd ízlelgette egy darabig. Végül eltüntette a szőrös belében.
Amikor odaért Dulce María ajtajába, elkezdte felmondani a varázsmondókát,
amire még a szárított cserebogarak is a hasukat fogták nevettükben, mert olyan
szörnyen szőrös volt a hangja.
Pelunak eltorzult a feje, hogy mellésikeredett a szép ötlete, és rohant vissza
a cipészhez, aki elővette a legnagyobb kalapácsát és a tüzes fogóját, amivel ki-
tépte a szőrös ördögember nyelvét, és addig kalapálta, amíg bársonyos nem lett.
— 20 —

– Na, most menj, de ne egyél semmit, mert akkor elmegy a csilingelő üveghang,
amit most megalkottam neked – kötötte a szőrös szörny lelkére.
Pelu hét másodperc alatt tette meg a hetvenhét mérföldet a lány házáig, és
hét előtt hét másodperccel csilingelő hangon elmondta a varázsmondókát:
Hét órakor, amikor Corazón néni hazaért a mezőről, a hét ajtót nyitva találta,
és rögtön tudta, hogy baj van, és a szőrös ördögember elrabolta a lányát.
Nagy elkeseredésében elment a vadászhoz, hogy lője meg sóspuskával a
szőrös ördögember hátsó felét, de a vadász azt válaszolta, hogy azt még ő se
meri megtenni, bár van puskája kettő is, mert ha a gonosz szőrmók megneszeli,
mire készül, akkor szőrös lángokat fúj ki az orrlukából, amik felperzselik a kör-
nyéket.
— 21 —

Corazón néni még nagyobb búbánatában a halászhoz fordult segítségért,
hogy fogja meg a hálójával a szőrös ördögembert, és dobják be közös erővel a
pokolba a többi gonosz közé, mert ott a helye. De a halász se akarta összemérni
az erejét Peluval.
Szegény Corazón néni ott kesergett a tengerparton, amikor arra járt egy szó-
szátyár kormorán.
– Cseppet se búsulj, hét mérföldre innen egy sziklán ül a csodatevő Pedro, aki
örömmel megnyúzza a világ összes szőrördögét, Pelu bőrére meg már rég fáj a
foga – mondta.
Pedro már rég tudott mindent, mert a tocororo elújságolta fűnek-fának, hogy
a gonosz szőrmók elrabolta Dulce Maríát, és elvitte egy szigetre, ahol szőrpör-
költet kell készítenie minden nap hétszer, mert ez volt a kedvenc étele a póko-
kon, kígyókon, békákon és hernyókon kívül.
Corazón néni is beszállt Pedro mellé a repülő csónakba, és meg se álltak az
ördög szigetéig, amire az volt kiírva, hogy Devil’s Island, hogy mindenki értse.
Amikor Dulce María meglátta őket, örömtől kipirosodott arccal, szökdécselve
futott a csónakhoz, mire Pedro felhúzta a vitorlákat és a halálfejes kalózzászlót,
és elindultak hazafelé.
— 22 —

De hamarosan megjelent mögöttük a szőrös szörny, aki úgy ugrált a hullámo-
kon, mintha azok kövek lennének, és egyre közeledett. Amikor karnyújtásnyira
volt, Pedro megdobta egy zacskó vízzel, amit egyenesen a híres Szent Mihály-
templomból hozott az ilyen esetekre. A zacskó repülés közben kinyílt, és a víz rá-
fröccsent a szörny szőrös fejére, aki azonnal elmerült az óceánban.
– Volt Pelu, nincs Pelu – mondta Pedro, és az idomított sárkánya még utána fújt
egy adag tömjént.
Dulce María és Pedro azonnal egymásba szerettek, és egy kis házba költöztek,
ahol ma is boldogan élnek.
— 23 —

— 24 —

Az édesgyökerek
nem tudnak beszélni

Volt egyszer régen egy fiatal pár. A férfi neve Fino volt, az asszonyé meg Fina.
Mérhetetlen boldogságban éltek egy kis házban, ami egy dombon állt, és az ud-
var egyik sarkából még a tengert is lehetett látni. Volt mit enniük, és a rizs, a fe-
kete bab és az édesgyökér mellé, amit ñamé-nak hívtak, olykor-olykor csirkehús
is került a tányérjukra. A ñamé-t egy száraz veremben tárolták a szobájuk alatt.
Amandita, a ravasz teknősbéka helyet keresett magának, ahol elbújhat a per-
zselő déli nap sugarai elől, és amikor megtalálta a vermet és benne a hegyekben
álló ñamé-t, nagyon megörült.
– Aj, mi madre, ó anyám – kiáltott fel – micsoda menedékhely, és ennivalóm is
lesz életem végéig! Én bizony örökre itt maradok! Majd küldök egy fényképet ma-
gamról a barátaimnak.
— 25 —

Fino azon a napon, úgy kora délután lehetett, de mivel ideje volt bőven, nem
nézte meg pontosan, hány óra van, elhatározta, hogy lemegy a pincébe, és felhoz
egy kosár ñamé-t, amit majd megfőz vacsorára a felesége.
Aznap ünnepelték a házassági évfordulójukat, és erre a nagy alkalomra egy
csirkét is meg akartak főzni.
Amikor Amandita meghallotta, hogy valaki közeledik a ñamé-khoz, amik alatt
megbújt, elkiáltotta magát:
Tolvaj és tolvajok! Mi itt

maradunk, ahol vagyunk!
Fino úgy megijedt, hogy hanyatt-homlok menekült fel a falépcsőn, és meg

sem állt a konyháig, ahol a felesége éppen a csirkét kopasztotta.
– Asszony, nagy baj van! A ñamé-k beszélnek – mondta.
Szegény férjemnek elment a józan esze, gondolta az asszony. Letette a kést, és
maga ment le a pincébe. Ő is hallotta a hangot:
— 26 —

A félelemtől kikerekedett szemmel rohant fel a konyhába. – Igazad volt. Ezek

bizony beszélnek – mondta elhaló hangon.
– Ha te is hallottad, amit én hallottam, akkor ennek fele se tréfa. Elmegyünk a
királyhoz, és elmondjuk neki, hogy nálunk az édesgyökerek a pincében beszélnek
– szedte össze magát Fino, és úgy is tett, ahogy mondta.
A király, mivel bölcs ember volt, elküldte a főemberét, Tata Tutút, hogy nézze
meg a beszélő édesgyökereket. Tata Tutu annak rendje-módja szerint lement
Fino és Fina pincéjébe. Kis idő, annyi se telt el, és úgy futott fel a lépcsőkön, mint
egy veszett nyúl, mert akármilyen bátor ember volt, a beszélő édesgyökerektől
ő is megijedt. Kristálytisztán halotta, amint valaki ezt kiáltja:

— 27 —

Tata Tutu remegő lábakkal futott a palotáig, és amikor összeszedte magát,
jelentette a királynak, hogy igaz a történet, az édesgyökerek beszélnek.
A király, mivel bölcs ember volt, azt mondta, hogy menjen el egy küldönc a
Háromlábú Oszaínhoz, aki a gyógyfüvek nagy ismerője és mindenféle orvos
tudományok mestere, hogy oldja fel a beszélő édesgyökerek titkát. Háromlábú
Oszaín kért hét tálca ezüstbékát, négy harapós rigót és kilencvenkilenc kókusz-
diót. A király, mivel bölcs és bőkezű ember volt, megadta neki, amit kért. Három
lábú Oszaín egy pillanatig sem tétovázott, elindult megoldani a rejtélyt, de
hamarosan üzent, hogy köszöni az ajándékokat, de nem sikerült megtörnie a
varázslatot. Az édesgyökerek bizony beszélnek.
A király ezután elküldötte a küldöncét a Kétlábú Oszaínért, de ő sem járt si-
kerrel, pedig busás fizetséget kért. Két tálca édesgyökeret, egy színarany csen-
gettyűt és egy beszélő egyszarvút.
A király most már csak az Egylábú Oszaín segítségére számíthatott, aki amel-
lett, hogy egy lába, egy szeme volt és egy füle volt, az egy lábával a szélnél is se-
besebben tudott futni, az egy szemével olyan messzire látott, mint senki más, és
az egy hatalmas fülével mindent hallott, és nem volt előtte titok a világon.
— 28 —

Gyorsan elment Fino és Fina házába, leszaladt a pincébe, és felemelt egy édes-
gyökeret. Alaposan megnézte az egy szemével és ezt mondta:
– Ennek nincs szája, nincsenek fogai, nincs nyelve és nincsenek hangszálai: ez
nem tud beszélni!
Aztán felemelt még egy édesgyökeret, azután még egyet. A hang azonban to-
vább kiabált, de egyre félénkebben:

Egylábú Oszaín most elkezdett teli torokból nevetni.

– Te becsapós öreg teknősbéka – mondta, és akkorát rúgott az egy lábával a
teknősbe, hogy az hetvenhetet bucskázva repült fel a kék égbe, és onnan le a
Nagy Domb mögé, a manók, a güijé-k birodalmába.
Estére összeszedte magát, helyreigazította a páncélját, délután megfürdött
egy gyógyforrásban, és idejében visszaérkezett a tábortűzhöz, ahol Oszaín sült-
banánt evett és forrásvizet ivott, aztán elégedetten elszívott egy gyógyszivart a
korty rumja mellé.
— 29 —

– Na megjöttél, jómadár – üdvözölte a teknősbékát – ülj csak ide mellém, be-
szélgessünk, együnk, igyunk és nevessünk egy jót itt a fényes csillagok alatt.
Úgy is tettek. Vidám történeteket meséltek egymásnak, amiket az emberek
között éltek át együtt vagy egymástól távol, itt Kubában és a távoli Afrikában.
— 30 —

A fügefa
Élt a fügefán egy tocororo, amit Rorónak hívták. Piros, fehér és kék tollakkal
ékeskedett, és a leghíresebb madár volt a Nagy Szigeten. A hegyeket és a mocsa-
ras vidékeket kedvelte, mert szerette a csendet és a nyugalmat.
– A történet szomorúan kezdődik, de vidám lesz a vége – mondta Roro.
Maximo, egy már nem túl fiatal, de még nem túl öreg férfi váratlanul elvesz-
tette a feleségét. Az asszony egyik nap lefeküdt aludni, és az angyalok elvitték
a lelkét. Átrepültek vele az óceán felett, aztán letették egy másik országba, ahol
újra megszületett és új, boldog életet élt. Maximo egyedül maradt két kis gyerek-
kel, egy kislánnyal és egy kisfiúval. Hamarosan megismerkedett egy Hermina
nevű asszonnyal a szomszéd faluból, akinek nem voltak gyerekei. A testvérei,
két ikerlány, férjhez mentek, így aztán Hermina igazán egyedül volt. Maximo és
Hermina hamarosan összeházasodtak. Az asszony nem hozott magával semmit
a házasságba, csak egy arany ollót, amit féltve elzárt a gyerekek elől. Juanito, a
— 31 —

— 32 —

fiú nem sokat törődött az aranyollóval, mert az osztálytársaival futkosott egész
nap. A kislány nagyon szeretett volna játszani vele, de Hermina nem csak azt til-
totta meg, hogy Juanita játszhasson az aranyollóval, hanem minden tárgynak
pontos helyet szabott ki a házban és a kertben. Mindenről mindent tudni akart,
és mindent aprólékosan ellenőrzött.
A fügefán abban az évben hét füge termett, és az asszony minden nap meg-
számolta őket. Egyik nap a barátom, egy másik tocororo nagyon megkívánta a
fügét, és meg is evett egyet.
– Bueno, jól van – mondta elégedetten, és megtörölte a csőrét egy levélben.
Az asszony, amikor megérkezett, azonnal látta, mi történt, és bosszút forralt.
Fogta az aranyollót, és bedobta egy mély verembe.
– Ha ki tudod hozni, akkor a tied lehet – mondta kislánynak, akinek több se
kellet, és lemászott a verembe, hogy felhozza az aranyollót. Hermina gonosz
terve sikerült, és egy hatalmas követ görgetett a verem bejáratára. Egyre azon-
ban nem számított, méghozzá arra, hogy a kislány egy hajszála beszorul a kő alá,
amiből egy gyönyörű rózsa nőtt ki. A kisfiú másnap észrevette a virágot, és ami-
kor le akarta tépni, a nővére hangját hallotta, aki ezt énekelte:
— 33 —

— 34 —

Ne húzd a hajamat,
Hermina bezárt ide,
egy füge miatt.
Juanito nagyon elcsodálkozott, mert már égen-földön keresték a nővérét, és
ment elújságolni az apjának, hogy mi történt. Maximo ráparancsolt az asszonyra,
hogy menjen el vele a kőhöz, és próbálja letépni a rózsát, mire egy hang ezt énekelte:
Ne húzd a hajamat,
Hermina bezárt ide,
egy füge miatt.
Maximo elhúzta a hatalmas követ, és Hermina a szégyentől vörös ábrázattal
térdre esett és bocsánatot kért a kislánytól.
Ezután hazamentek és megették az összes fügét, meghívták a szomszédo-
kat, az ikerlányokat a férjeikkel. Két falusi rendőr versenyt szavalt és gitározott,
megittak egy üveg pálmabort a nagy örömre, és a kislány ettől a naptól kezdve
annyit játszhatott az aranyollóval, amennyit csak akart.
— 35 —

— 36 —

A tűztánc
Réges-régen, amikor a világon még nem voltak országok és nem volt ennyi min-
den, az emberek nem ismerték a tüzet. Az ennivalójukat nyersen kellett megen-
niük, mert nem tudták megfőzni. Fény is csak akkor volt, amikor sütött a nap
nappal, vagy tiszta éjszakákon, amikor a hold és a csillagok világítottak. Azok-
ban az időkben egy asszonynak ikrei születtek. A fiúk idővel éber és ügyes fia-
talemberekké cseperedtek. Olyan varázslatosan tudtak dobolni, mint senki más.
Egyik reggel is verték a dobokat, és az anyjuk, mert látta rajtuk, hogy éhesek,
egy-egy tál nyers babot tett eléjük.
– Miért kell nekünk mindent nyersen megenni? Miért nem főzzük meg a zöldsé-
geket? Nincs egy kis tűz az egész világon? – kérdezték az ikrek.
– Van ugyan egy tűz, de azt egy boszorkány őrzi, és aki megpróbálja ellopni
tőle, azt azon nyomban kővé változtatja – válaszolta az anyjuk.
– Elmegyünk, és majd mi megszerezzük tőle – válaszolták az ikrek.
— 37 —

Az anyjuk csak megrázta a fejét, de látta, hogy nincs mit tenni. A fiait kemény
karibi cédrusfából faragták. Ha fejükbe vettek valamit, annak a végére jártak.
Mentek-mendegéltek heteken át, amikor megpillantottak egy vénséges-vén,
a rondábbnál is rondább öreg banyát, aki a Négy Út kereszteződésében ült egy
ördög rágta fatönkön, és a tüzét bámulta.
– Mamita, muy buenos días! Anyóka, szép jó napot! – köszöntötte illendően az
egyik fiú, mert az ikertestvére lemaradt szusszanni egyet a bokrok mögött.
– Hm – válaszolta a banya mogorván.
– Adjon nekem egy kis tüzet – kérte illendően a fiú.
– Jól van, jól. De te mit adsz helyette? – vetette oda foghegyről a rút vénas�-
szony.
– Zenét – válaszolta a fiú.
– Jól van, jól. Csinálj akkor zenét. Dobolj és énekelj, de úgy ám, hogy táncra per-
düljek, és addig ropjam, amíg bele nem görcsölnek a lábaim. Akkor kapsz egy ki-
csit a tüzemből. De ha te fáradnál el előbb, és abbahagynád a dobolást meg az
éneklést, akkor hamu és pernye lesz belőled, mert elevenen megperzsellek ezen a
tűzön, és utána belefőzlek a levesembe és megeszlek – mondta a boszorkány.
– Ez rosszabb, mintha kővé változtatnál – mondta a fiú.
— 38 —

– Rosszabb bizony – helyeselt gonosz mosollyal a banya.
– Megegyeztünk – mondta a fiú, és nevetett és elkezdett dobolni és énekelni.
Már jó ideje dobolt és énekelt, a banya meg vihogva táncolt, de csak nem
akart elfáradni.
– Hangosabban, gyorsabban, tetszik nekem a zenéd, táncolni akarok – kiabálta,
és majomként ugrándozott. Olyan fáradhatatlanul, mintha kétszer hétéves
lenne, és nem olyan öreg, mint egy cápafog.
A fiú lassan belefáradt a vad dobolásba és a harsány éneklésbe, és ezt mondta:
– Anyóka, szomjas vagyok, hadd menjek le a patakhoz inni egyet.
– Menjél, de aztán szedd a lábad és ott folytasd, ahol abbahagytad, tetszik ne-
kem a zenéd, táncolni akarok – mondta a banya, és ugrándozott tovább.
A fiú elfutott, egyenesen a patakhoz, és elbújt a bokrok között. Az ikertestvére
ment vissza helyette, és ott folytatta, ahol a másik abbahagyta. Így váltogatták
egymást, amíg a negyedik napon a banya bamba vigyorral kiterült a tűz mellett.
A fiúk gyorsan vettek a tűzből parazsat, beletették egy agyagedénybe, és meg
sem álltak az édesanyjuk házáig. Mivel jószívű gyerekek voltak, adtak a szom-
szédoknak is a tűzből. Azóta az emberek tüzet raknak, amit körülülnek, és ami
mellett énekelnek-táncolnak, vagy csak ülnek csendben és nézik a tüzet.
— 39 —

— 40 —

Rosszcsont Pedrito
Rosszcsont Pedrito a Nagy Sziget közepén élt egy kis faluban, amitől az Atlanti-
óceán és a Karib-tenger szinte kőhajintásnyira vannak. A faluba vezető utat ha-
sas pálmák szegélyezték, és a falu főterén egy léggyökeres fákkal teli park volt.
Pedrito minden kókuszzsírral megkent hétpróbás gazember volt. Kéregetett,
kunyerált, kölcsönt vett fel, amit aztán soha nem adott vissza, és képes volt a
legagyafúrtabb módon becsapni a hiszékenyen embereket, és még lopni se volt
rest, ha úgy hozta a sors. Dolgozni viszont nem akart. A faluban, de lassan a me-
gyében, sőt, az egész országban úgy ismerték, mint a rossz pénzt, és aki tudta,
kerülte a társaságát.
De egyszer csoda történt. Rosszcsont Pedrito szerelmes lett egy lányba. Mivel
nagyon tetszett neki a lány, akit Luisának hívtak, megkérte a kezét. Előtte per-
sze jól megtáncoltatta, ajándékokat vitt neki és tette neki a szépet, mint minden
rendes fiatalember, ha tetszik neki egy lány.
— 41 —

A lánynak is tetszett Rosszcsont Pedrito, de mivel ismerte a hírét, ezt mondta
neki:
– Jól van, hozzád megyek feleségül, de csak egy feltétellel. Tisztességes munká-
val kell megkeresned a kenyeredet.
Össze is házasodtak, éltek nagy boldogan, de Rosszcsont Pedrito a füle botját
se mozgatta, és ugyanúgy lopott, csalt, hazudott, mint korábban. Luisa megelé
gelte, hogy ott rontja a levegőt egész nap a kunyhóban, és ezt mondta neki:
– Ha nem keresel magadnak valami tisztességes munkát, amivel eltartasz, akkor
visszamegyek a szüleimhez meg a testvéreimhez.
– Jól van. Ne olyan gyorsan a testtel, jóra fordul minden – mondta Rosszcsont
Pedrito. Összeszedte magát, és elment a falu elöljárójához, hogy kérjen tőle egy
darabka földet. Aztán elment az egyik jólelkű szomszédjához, hogy kérjen tőle
egy zsák kukoricát, amit elvet. Ki is ment a földjére, és kezdte felásni, hogy majd
elvesse a magokat, amikor alulról megszólalt az ügyeletes ördög:
– Ki vagy, mit akarsz?
Rosszcsont Pedritónak egy pillanatra inába szállt a bátorsága. De hamar felül-
kerekedett rajta a régi énje, és azt gondolta, hogy korábban nem félt se ember-
től, se ördögtől, akkor most miért féljen bármelyiküktől.
— 42 —

– Én vagyok az, Rosszcsont Pedrito – válaszolta.
Az ügyeletes ördögnek se kellett több, hisz Rosszcsont Pedritót a környék ös�-
szes kis, közepes és nagy ördöge ismerte, az ügyeletes ördög meg rég ismerte,
és különösen nagy tisztelője volt a léhaságának. El is kiáltotta magát, és hívta
az összes ördögöt, hogy segítsenek felásni a földet. A munkát, ami legalább egy
hétig tartott volna, az ördögök egy szempillantás alatt elvégezték. Rosszcsont
Pedrito megdörzsölte a kezét, bámészkodott egy ideig a patak partján, aztán
fogta magát és hazament.
Otthon nagyon fáradtnak tettette magát, és ledőlt az ágyra. Kért egy finom ká-
vét, egy nagy pohár vizet, és hagyta magát kényeztetni. Másnap reggel kiment a
földjére, hogy Luisa lássa, mennyire komolyan veszi a munkát. Az ügyeletes ör-
dög ezt kiáltotta:
– Ki lenne más, én vagyok az, Rosszcsont Pedrito. Jöttem megnézni a gazt a föl-
demen – válaszolta.
Az ügyeletes ördög megint elkiáltotta magát, hogy minden ördög segítsen ga-
zolni. A munkával egy szempillantás nem sok, annyi idő alatt készen is lettek,
— 43 —

és Rosszcsont Pedrito megint csak dörzsölte a markát. Bámészkodott egy sort,
hogy teljen az idő, aztán bekente az arcát sárral, és rogyadozó léptekkel haza-
ment. Úgy tett, mint aki halálra dolgozta magát.
– Ajjaj, drága asszonykám, kis feleségem, nagyon fáradt vagyok. Hoznál nekem
egy korty rumot? Meg főznél nekem egy jó erős levest csirkehúsból? – mondta.
– Nincs itthon se korty rum, se üveg rum, de csirke sincs, amit megfőzhetnék ne-
ked. De igazán semmi sincs. Átszaladok a jószívű szomszédhoz, majd csak ad köl-
csön mindent, amit kérsz, hisz nemsokára beérik a termés, azt eladjuk, és akkor
visszafizetjük neki az adósságot – válaszolta Luisa.
Csodálkozott ugyan egy kicsit, hogy a férje ilyen hamar hazaért a munkából,
és mert eszébe jutott, hogy mennyire szereti a főtt kukoricát, kérlelni kezdte:
– Ha már olyan szépen nőnek a kukoricáink, nem törnél le és hoznál haza ne-
kem egy-két csövet?
De beszélhetett, amennyit csak akart, mert Rosszcsont Pedrito időközben
édesdeden elszunnyadt. Luisa gondolt egyet, hogy amíg fő a leves, kiszalad a
földjükre és tör egy-két cső kukoricát. Egyet magának, egyet meg az urának. Biz-
tos megérett már annyi, és Pedrito is örülni fog neki, mondta magában.
— 44 —

Amikor az ügyeletes ördög meghallotta a lépteket, szokásához híven felszólt
alulról:
– Luisa vagyok, Rosszcsont Pedrito felesége, és szeretnék letörni két cső kuko-
ricát – válaszolta, de össze kellet szednie minden bátorságát, mert erre a hangra,
ami a föld alól jött, vagy inkább egy másik világból, nem számított, és bizony an-
nak rendje-módja szerint remegni kezdtek a lábai.
– Segítsetek Luisának, Rosszcsont Pedro feleségének begyűjteni a kukoricát –
kiáltott az ügyeletes ördög, mire megjelent az összes környékbeli ördög. Törtek-
zúztak, száguldoztak le-föl, és egy pillanat leforgása alatt a földön hevertek a fé-
lig érett kukoricák. Luisa most értette meg, mi történt eddig, és azt, hogy Rossz-
csont Pedrito miért végzett olyan hamar a munkával. Futni kezdett, és meg sem
állt a szülei házáig. A szoknyája úgy úszott utána a levegőben, mint a győzelmi
zászló.
Amikor Rosszcsont Pedro felébredt, megcsapta az orrát a rotyogó tyúkhús-
leves szaga, és amikor a konyhaasztalon meglátta a rumosüveget, még jobb
kedvre derült. Töltött magának egy pohárkával, aztán még egyet, meg még ket-
— 45 —

tőt, mert Rosszcsont Pedro is tudta, hogy három a magyar igazság, egy a ráadás.
Ezt egy jászárokszállási ördögtől hallotta, és annyira tetszett neki, hogy soha
nem felejtette el. Újra mert magának a levesből, megevett egy darab mellehúsát,
aztán a püspökfalatjára is rászánta magát, és egy combot is lerágott. Amikor jól-
lakott, még egyszer meghúzta a rumosüveget, és széles jókedvében arra gon-
dolt, hogy megnézi a földjén a kukoricát, és vált egy-két szót az ügyeletes ör-
döggel. Amikor kiért a földjére, szó szerint a földbe gyökerezett a lába. Ameddig
szem ellátott, letört kukoricaszárak hevertek a földön. Azonnal megértette,
hogy miért gőzölgött a leves a konyhában, és miért nem volt sehol Luisa, a fele-
sége. Ekkor elhatározta, hogy többé nem cimborál az ördöggel, és ő lesz a vilá-
gon a legrendesebb.
Úgy is történt. Attól a naptól kezdve segített a szegényeknek és az öregeknek,
megadta minden tartozását a jószívű szomszédnak, sok igaz barátra tett szert,
és soha többé nem csapott be senkit.
Hiába mondják, hogy kutyából nem lesz szalonna, Rosszcsont Pedrito megvál-
tozott. Azóta a faluban, a megyében és az egész szigeten csak Jó Pedritónak hívja
mindenki, még a falu bolondja is.
— 46 —

Szegénynek születni,
gazdagon meghalni
Élt egyszer a cipész, akit Pobre Locónak, Szegény Bolondnak hívott mindenki, és
a rendes nevét senki sem ismerte, mert talán nem is volt neki.
Pobre Loco műhelye a király palotájának szomszédságában, egy dohos pincé-
ben volt, ahova a nap is ritkábban sütött be, mint máshová.
Egész nap talpalta a cipőket, varrta a rongyos csizmákat és foltozta a papu-
csokat, közben ezt énekelgette félhangosan:
Aki szegénynek születik,

az szegény marad.
A király akárhányszor elhaladt a kíséretével a szegény cipész üzlete előtt,

ugyanazt a dalt hallotta pincéből.
— 47 —

— 48 —

Nem jó ez így, a mindenit, talán kell ennek a jóembernek, aki látástól-vakulásig
dolgozik, egy apró lökés, hogy a sorsa jobbra forduljon, gondolta.
A palotába visszatérve hívatta a főcukrászát, hogy süssön egy akkora tortát,
amekkorát csak tud, de mielőtt teljesen kész lenne, hozza be a trónterembe,
mert beletenne valamit. Úgy is történt, ahogy parancsolta.
A király, amikor a csaknem kész tortát behozták neki a trónterembe, elővett
a kincses ládájából négy marék aranyat, és beletette egy zacskóba, azt meg a
tortába.
– Hármat én adok adott, egyet meg a jó szellem, aki a vállamon ül – mondta.
A főcukrász készre sütötte a tortát, és a küldöncök elvitték a szegény cipésznek.
– Tegyétek csak le – mondta Pobre Loco, és énekelte tovább a szomorú dalt:
Aki szegénynek születik,

az szegény marad.
Váratlanul betoppant a szegény cipész barátja, aki időről-időre meglátogatta,

hogy beszélgessenek egy kicsit a világ dolgairól.
— 49 —

Amikor meglátta a gyönyörű tortát, és meghallotta, hogy maga a király küldte,
elámult, és ezt mondta:
– Most már hagyd abba a siránkozást, és ne énekeld ezt a bugyuta nótádat „aki
szegénynek született...” meg a többi unalmas strófát. Ez a torta azt jelenti, hogy
jobbra fordul a sorsod.
Pobre Loco fel se nézett a munkájából, csak morgott valamit, hogy neki nincs
ideje tortát enni, mert dolgoznia kell hajnaltól-napnyugtáig, és olyan szegény,
mint a templom egere. A tortát meg fogja és vigye, ha akarja.
A barátjának több se kellett, fogta a tortát és hazavitte. A felesége nagyon
megörült az égből pottyant finomság láttán, és azon nyomban nekiállt felvágni a
tortát a legnagyobb konyhakésével. De nem sikerült.
A férje nem sokat törte a fejét, hozta a machetét, és akkorát vágott a tortára, hogy
kétfelé esett. Láss csodát, a tortából aranypénzek gurultak ki és lepték el a konyhát.
Az asszonynak elállt a lélegzete a temérdek kincs láttán, és ezt mondta:
– Fogjuk a pénzt és menjünk el innen egy távoli országba. Ki tudja, hogy a ki-
rály miért tette be ide az aranyakat. Talán véletlen. De az is megeshet, hogy vagy
valami terve van, és a végén rajtunk keresik ezeket az aranyakat, vagy ránk fog-
ják, hogy elloptuk a kincstárából.
— 50 —

Úgy is tettek, ahogy az asszony mondta. Gyorsan összecsomagolták minden
holmijukat, és meg sem álltak egy távoli szigetig, ami a világ másik végében volt.
A király eközben arra gondolt, hogy ez a cipész micsoda egy szemérmetlen
fickó, el se jön hozzá megköszönni az ajándékot, ami az életét jobbra fordította.
Fogta magát és elment Pobre Locóhoz, és csak az egyik bizalmas emberét vitte
magával.
– Tetszett az ajándék, amit küldtem neked? – kérdezte a cipészt egyszerű mó-
don, mert bölcs ember volt.
– Felséges uram, nekem bizony dolgoznom kell éjjel-nappal. Nem volt időm a
tortát megenni. Odaadtam egy barátomnak – válaszolta a cipész szomorú alá-
zattal.
– Szegénynek születtél és szegény akarsz maradni. A tortában négy marék arany
volt. Hármat magam mértem ki a saját két kezemmel, a negyediket a jó szellem
adta, aki a vállamon ül. Azért kaptad volna, hogy kiemeljünk a szegénységből, és
sorsodat jobbra fordítsuk – mondta a király.
Amikor a szegény cipész egyedül maradt a műhelyében, keze-lába elkezdett
remegni. Leült egy sarokba, és elgondolkozott, hogy mitévő legyen.
— 51 —

Hét napot és hét éjszakát gondolkodott, aztán megtalálta a megoldást. Eladta
az üzletét, és vett egy hajójegyet arra a távoli szigetre, ahol a barátja lakott az
agyafúrt feleségével.
Amikor megérkezett, és meglátták a cipészt a kapuban, remegni kezdett a lá-
buk. A barátja falfehér lett, a felesége pedig elkezdett jajveszékelni. Nagyon el-
szégyellték magukat, és bocsánatot kértek a galádságért, amit tettek.
A négy marék aranyat visszaadták kamatos kamattal, és a szegény cipész
sorsa is jóra fordult.
— 52 —

A Nagymama, az Ördögnő és én
– La Diablesse, az Ördögnő egyik éjjel az egyik kis szigetről átlátogatott a Nagy
Szigetre – kezdte a mesét a kövér Eduardo, aki a világ legjobb languszta pörkölt-
jét főzte, és annyi sört tudott meginni, mint senki más.
– Akárhányszor eszembe jut a dolog, kiráz a hideg – folytatta. A La Diablesse
magas, szép termetű nő volt, aki egy széles karimájú, fehér szalmakalapot hor-
dott, ami elfedte a fél arcát és az egyik szemét. Mindig hosszú szoknyában járt,
mert a lábait is el akarta takarni. Volt rá jó oka, hisz az egyik lába emberi láb
volt, a másik azonban tehénláb és patában végződött.
Boldog-boldogtalan tudta, hogy leginkább a holdfényben szeret hosszú sétá-
kat tenni, és az a hír járta, hogy ha valaki elköveti a hibát, és beszédbe elegyedik
vele, annak elviszi a lelkét. De legjobban a csecsemőket kellett félteni, mert azo-
kat még az öreg lelkeknél is jobban szerette. Ha sikerült megkaparintania egy
aprócska gyereket, akkor azonnal hazavitte a palotájába, a nagy hegyeken túlra,
— 53 —

— 54 —

és megtartotta magának örökre. Azt a csecsemőt a szülei soha többé nem lát-
ták viszont.
A nagymama egy kis tanyán lakott. Volt itt minden csodálatos dolog: kókusz-
pálmák, mangó- és banánfák, gyümölcstermő bokor, és egy kis patak is csörge-
dezett a kert végében a mohás sziklák között.
Azon a napon csendes, meleg eső esett, és a nagymama egy hangot hallott,
mire az újszülött kisgyerek, akit rábízott az anyja, felsírt. A nagymama tudta,
hogy a kisgyerekek többet látnak a másik világból, mint a felnőttek, és kiszólt
az esőbe.
– Van ott valaki? – kérdezte.
– Igen – szólalt meg egy női hang – beengednél a verandádra? Egyre jobban
esik.
A nagymama gyanút fogott, hogy valami nincs rendben. Éjnek idején, ebben
az esős időben egyszer csak megjelenik a tanyán, ami elég távol volt mindentől,
egy jólöltözött nő.
– Jól van – mondta, mert áldott jó szíve volt – ülj le oda a verandára, és amikor
elállt az eső, akkor majd tovább mész.
— 55 —

A nő leült kint, és az eső egyre erősebben esett, és a trópusi vihar egyre erő-
sebben tombolt. A nő akkor arra kérte a nagymamát, hogy engedje be a szo-
bába, mert még a verandára is beesik az eső.
– Jól van, gyere be és ülj le az ajtó mellé – mondta a nagymama. De most aztán
végképp gyanakodni kezdett, mert a vékony, kislányos hang sehogy se illett ah-
hoz az alakhoz, aki belépett az ajtón. Magas, szép termetű nő volt, aki egy szé-
les karimájú, fehér szalmakalapot hordott, ami elfedte a fél arcát és az egyik sze-
mét. A csecsemő egyre jobban sírt, és a vihar egyre hevesebben tombolt.
– Ajjaj, miért sír annyira az a kisbaba? – kérdezte együttérzéssel a nő. – Adja
csak ide a kezembe, majd én elringatom.
– Nem, köszönöm nem – mondta a nagymama, és magához ölelte a kisgyere-
ket. Most már végképp megerősödött benne, hogy az ismeretlen maga az Ördög-
nő lehet, akinek az volt a szokása, hogy mindent négyszer mondott el, és azt, hogy
adja csak ide nekem, majd én elringatom, azt is most ismételte meg negyedszer.
Ekkor a nő mosolyogva, szó nélkül kiment az esőbe, és eltűnt.
Másnap reggel a nagymama kiment a csillogó napsütésbe. A száradó sárban
nyomokat látott: egy emberi lábnyomot és egy patanyomot, megint egy emberi
— 56 —

lábnyomot, megint egy patanyomot. Nagy kő esett le a szívéről. Jól érezte, hogy
éjszaka az Ördögnő jött el látogatóba. A nagymama az én nagymamám volt, a
síró csecsemő pedig én voltam. Ha akkor a nagymamám nem olyan éber, akkor
én most nem lennék itt, és nem tudnám elmondani nektek ezt a mesét.
— 57 —

— 58 —

Ananszi, a mesék istene
Ananszi, a mesék istene Ghanában – Afrikában – született, és bölcs, öreg pók

alakjában jelenik meg. Miután átkelt az óceánon és kipihente a hosszú tengeri
út fáradalmait, a Karib-tenger egyik kis szigetén telepedett le, és innen indult
tovább egy hajón Kubába. Ez a mese őróla szól, Anansziról, a bölcs, öreg pókról.
A régi időkben nem voltak mesék a földön. Csak Nyáme, az Ég Istene ismerte
a meséket. Egyszer Ananszi elment Nyáméhoz, és megkérdezte tőle, hogy oda-
adná-e neki a meséket. Nyáme magas árat szabott a mesékért. Hozd el nekem
Oninit, a pitont, a leghatalmasabb kígyót, utána hozd el Oszebót, a legfélelme-
tesebb leopárdot, és végül hozd el a legveszélyesebb lódarazsakat, de az egész
törzsüket, mind egy szálig. Ananszi nem sokat kérette magát. Elment, hogy el-
fogja a pitont, a leopárdot és az összes lódarazsat.
A piton egy fa alatt pihent az árnyékban, és Ananszi megszólította, hogy nem
szeretné zavarni a délutáni semmittevését, de a felesége azt állítja, hogy egy
— 59 —

piton nem hosszabb egy pálmafa törzsénél, és ezért szeretné megmérni. Saj-
nos nincs olyan hosszú mérőzsinór nála, mint amekkora őkelme, és ezért meg-
kérné, hogy tekeredjen fel egy ott heverő fatönkre, ott majd megméri. A piton
beleegyezett, mert legyezgette a hiúságát, hogy ő a leghosszabb kígyó a vilá-
gon, és most megmérik, amivel a hírneve csak növekedni fog. Amint rátekere-
dett a fatönkre, Ananszi jó erősen odakötözte, hogy mozdulni sem tudott, és el-
vitte Nyáménak.
– Jól van, az első feladatot teljesítetted, még hátra van kettő – mondta Nyáme.
Ananszi elment, és egy hatalmas gödröt ásott a leopárd barlangja előtt. Ami-
kor a leopárd nagy álmosan kisétált, és a napfény egy pillanatra elvakította,
azonnal beleesett a csapdába. Ananszi azt mondta neki, hogy szívesen segítsé-
gére lenne és kihúzná a hálójával, amibe a leopárd örömmel beleegyezett, mert
hisz nem volt kedve hátralévő napjait egy nedves lukban tölteni, ami csak úgy
hemzsegett a férgektől. A leopárd bemászott a hálóba, amit Ananszi jó erősen
összekötözött, és így a leopárdot el tudta vinni Nyáménak.
– Jól van – mondta Nyáme, mert tetszett neki Ananszi rátermettsége, de a har-
madik feladat lesz a legnehezebb.
— 60 —

Ananszi fogott egy lopótököt, megtöltötte vízzel, és egy pár cseppet ráöntött
egy banánlevélre, amit jól láthatóan a fejére tett. Ezután ráloccsantott a lódara-
zsak fészkére is néhány csepp vizet.
Ekkor torkaszakadtából elkiáltotta magát:
– Ajjaj, zuhog az eső, hatalmas égszakadás készül.
Majd azt javasolta a lódarazsaknak, hogy menjenek be az üres lopótökbe,
hogy ne ázzanak meg, és amikor engedelmeskedtek neki, akkor gyorsan elzárta
a kijáratot.
Így teljesítette Ananszi a harmadik és legnehezebb feladatot, mert a lódara-
zsak törzsét is elvitte Nyáménak, aki megjutalmazta Ananszit, és neki ajándé-
kozta a világ összes meséjét, és a mesemondók tudományát.
— 61 —

— 62 —

Ananszi és a kócsag új ruhája
Ez a mese egy olyan kis szigetről érkezett, ahol minden utcában legalább két
mesemondó lakik. Egyikük az utca egyik végén lakik, a másik pedig az utca má-
sik végén.
Minden nap találkoznak a kis bolt előtt, ami az utca közepén van, és vidám
történeteket mesélnek egymásnak és mindazoknak, akiknek van kedve meg-
hallgatni őket.
Az első mese így hangzott:
Ananszinak, a póknak volt egy lánya, akit Almának hívtak. Szép lány volt, és
Arturo, a kócsag szemet vetett rá. Amikor eljött az ideje, akkor Arturo annak
rendje-módja szerint udvarolni kezdett, és eljárta neki a tavasztáncot.
– Hogyan is mennék hozzád feleségül, amikor ilyen piszkosszürke ruhát hordasz
magadon? – mondta neki a lány. Arturo, a kócsag kicsit szívére vette a dolgot, de
— 63 —

azért elment Eusebióhoz, a környék legnagyobb vadkacsájához, akinek zöld, kék
és aranybarna színben játszó tollai voltak.
Eusebio jószívű kacsa volt, és adott Ananszinak egy díszes köntösre valót a
legszebb tollaiból, de a lelkére kötötte, hogy mielőtt vízbe megy, vesse le a tol-
lakat és tegye ki a partra, mert ha nem, akkor elviszi az ár a tollakat, és vége az
álruhájának. Lelkére kötötte azt is, hogy el kell énekelnie egy varázséneket, ami-
kor leveszi a tollakat, nehogy egy idegen elvigye őket a partról. Eusebio a varázs-
ének szövegét a kócsag fülébe súgta.
Arturo nagyon elégedett volt az új ruhájával, és azonnal elment udvarolni
Almának. Letelepedtek a folyóparton, és elkezdtek beszélgetni mindenféléről.
Egyszer csak megjelent a lány öccse, aki kíváncsi természetű volt, és odaült a
közelükbe. Érdekelte, hogy a nővére és ez a színpompás figura miről beszélget-
nek olyan meghitten. Másnap és harmadnap is így tett, és a kócsag egy idő után
elzavarta.
A negyedik napon a rosszcsont elbújt egy fán, mert onnan kémlelte a vidéket,
és valami csínytevésen törte a fejét. Véletlen történt így, de meglátta, ahogy a kó-
csag átöltözik, és felölti magára a színpompás ruházatot, ami alatt ott lapultak
— 64 —

a szürke, fakó és kopott tollai. Hallotta azt is, hogy amikor befejezte az öltözkö-
dést, elmormolt egy varázsdalt.
Galád ötlete támadt, amikor újra meglátta a nővérét és a kócsagot, ahogy
nagy szerelemben súgtak-búgtak, de már nem a szokott helyükön, a folyópar-
ton, hanem Ananszi házában, a nagyszobában. Több se kellett az agyafúrt kis
izgágának, odaosont hátulról, és elkezdte énekelni a varázsdalt. A kócsag ré-
mülten fordult hátra, mert tudta, hogy a színpompás tollak hamarosan le fog-
nak hullani róla. Hanyatt-homlok berohant a kisszobába, és toporzékolt dühé-
ben, hogy nem verheti el alaposan a csibészt, de ettől a maradék színes tollak
is lehullottak róla. Aztán megpillantotta magát a tükörben. Tiszta fehérben volt,
mert közben kinőttek a fiatalemberes tollai, és Ananszi lányának így még job-
ban tetszett. Aznap az öcsköst se verte el, mert amilyen gyorsan jött, ugyanolyan
gyorsan el is szállt a dühe.
A kócsag és Ananszi lánya hamarosan összeházasodtak, és az esküvőjükre
meghívták Eusebiót és a környék összes vadkacsáját.
A másik mesemondó meséjére sajnos nem emlékszem, mert amikor elkezdte,
már aludtam.
— 65 —

Obbara és Obbatala
Élt egyszer egy ember, akit Obbarának hívtak. Annyira szegény volt, hogy vagy
gyalog járt, vagy felült a szürke szamara, Francisco hátára. A többiek a környék-
ről, akik félistennek hitték magukat, mert drága ruhákban jártak és szolgák
hada leste minden szavukat, azt terjesztették Obbaráról, hogy hazudós.
Egyszer Olofi, aki Obbatalának is hívtak, mert számos neve volt, meghívta
vacsorára az összes gazdag és híres embert, akik nagyra tartották magukat, és
csak egymással álltak szóba.
A vacsora végén Obbatala bevezette a vendégeit egy szobába, és ezt mondta
nekik:
– Most megajándékozlak benneteket valamivel!
A földön nagy kupacban tökök hevertek, és minden fennhéjázó gazdag fanya-
logva vett magának egyet. A legkisebbet otthagyták Obbarának. Hazafelé menet
a „szép ajándékon” élcelődtek, és a tököket eldobálták az út mentén. Utolsónak
— 67 —

Obbara baktatott gyalogosan. Mivel kímélni akarta Franciscót, a szamarát, nem
ült fel a hátára.
– Mennyi finomság, hazaviszem, az asszony majd megsüti, kész csemege – kiál-
tott fel, amikor meglátta az eldobált tököket.
Az asszony nagyon megörült a tököknek. Obbara pedig kiment a kertbe egy
kicsit álmodozni, és önmagában megköszönni Obbatalának a nagy jóságát.
Az asszony a konyhában kettévágta az egyik tököt, és megdermedt a látvány-
tól, mert tele volt aranypénzekkel. Szépen kivette az aranyakat, és eltette egy
fadobozba. Amikor Obbara visszajött, nagyon megörült az ajándéknak. Azon
nyomban leült a legkedvesebb hintaszékébe, hogy jól átgondolja, mihez kezd a
temérdek kinccsel. Mert a többi tök is tele volt aranypénzzel.
Egy héttel később Obbatala meghívta a palotájába az összes gazdag és híres
embert, aki félistennek hitte magát, és arra kérte őket, hogy hozzák magukkal
az ajándékot, amit adott nekik. Egyikük sem tudta visszahozni, mert eldobta út-
közben. Mindenféle történetet találtak ki, hogy túl nehéz volt a tök, vagy hogy
bepiszkította a ruhájukat és hasonlókat.
— 68 —

Obbara érkezett utolsónak, fehér ruhában és fekete lovon. A gazdagok száj-
tátva nézték.
Obbatala ekkor azt mondta:
– Te voltál az egyetlen, akinek értékes volt az ajándékom, amit jó szívvel adtam.
Te voltál az, aki megtalálta az értéktelen, de jó szívvel adott ajándékban rejlő kin-
cset. Mostantól te leszel az, aki meglátja és felfedi az igazságot, amik a szavak mö-
gött vannak, és a gazdagságot, amit az élet nyújt.
Vannak gazdag és híres emberek, akik félistennek hiszik magukat, és van ha-
talmuk vagy vagyonuk, vagy mindkettő. Az élet nagy ajándékait és a szavak mö-
gött megbújó gondolatokat azonban csak Obbara ismeri.
— 69 —

Tartalom
Az ördögök tánca. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7
Majom koma és teknőc komámasszony . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 11
A szőrös szörny . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 15
Az édesgyökerek nem tudnak beszélni . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 25
A fügefa . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 31
A tűztánc. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 37
Rosszcsont Pedrito . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 41
Szegénynek születni, gazdagon meghalni . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 47
A Nagymama, az Ördögnő és én. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53
Ananszi, a mesék istene . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 59
Ananszi és a kócsag új ruhája . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 63
Obbara és Obbatala. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 67

A könyv megjelenését támogatta:


Serdián Miklós György - Gyulai Líviusz - Kubai Mesék

Uploaded by

Document Information

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Serdián Miklós György - Gyulai Líviusz - Kubai Mesék

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

Kubai mesék

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 1 02/06/22 22:08

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 2 02/06/22 22:08

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 3 02/06/22 22:08

© Serdián Miklós György | szöveg

ISBN 978-615-5461-39-2 | PRESS

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 4 02/06/22 22:08

A mesék, akárcsak az emberek, örökké vándorolnak, és nem ismernek határokat.

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 5 02/06/22 22:08

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 7 02/06/22 22:08

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 8 02/06/22 22:08

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 9 02/06/22 22:08

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 10 02/06/22 22:08

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 11 02/06/22 22:08

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 12 02/06/22 22:08

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 13 02/06/22 22:08

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 14 02/06/22 22:08

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 15 02/06/22 22:08

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 16 02/06/22 22:08

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 17 02/06/22 22:08

Dulce María azonnal felismerte Pelu szőrös hangját, és kikiabált neki, menj

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 18 02/06/22 22:08

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 19 02/06/22 22:08

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 20 02/06/22 22:08

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 21 02/06/22 22:08

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 22 02/06/22 22:08

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 23 02/06/22 22:08

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 24 02/06/22 22:08

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 25 02/06/22 22:08

Tolvaj és tolvajok! Mi itt

Fino úgy megijedt, hogy hanyatt-homlok menekült fel a falépcsőn, és meg

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 26 02/06/22 22:08

A félelemtől kikerekedett szemmel rohant fel a konyhába. – Igazad volt. Ezek

Tolvaj és tolvajok! Mi itt

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 27 02/06/22 22:08

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 28 02/06/22 22:08

Tolvaj és tolvajok! Mi itt

Egylábú Oszaín most elkezdett teli torokból nevetni.

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 29 02/06/22 22:08

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 30 02/06/22 22:08

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 31 02/06/22 22:08

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 32 02/06/22 22:08

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 33 02/06/22 22:08

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 34 02/06/22 22:08

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 35 02/06/22 22:08

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 36 02/06/22 22:08

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 37 02/06/22 22:08

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 38 02/06/22 22:08

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 39 02/06/22 22:08

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 40 02/06/22 22:08

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 41 02/06/22 22:08

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 42 02/06/22 22:08

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 43 02/06/22 22:08

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 44 02/06/22 22:08

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 45 02/06/22 22:08

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 46 02/06/22 22:08

Aki szegénynek születik,

A király akárhányszor elhaladt a kíséretével a szegény cipész üzlete előtt,

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 47 02/06/22 22:08

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 48 02/06/22 22:08

Aki szegénynek születik,

Váratlanul betoppant a szegény cipész barátja, aki időről-időre meglátogatta,

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 49 02/06/22 22:08

kubai beliv szines kepekkel nagyításhoz.indd 50 02/06/22 22:08