570.

VALLÁSOSSÁG ÉS HIT
1(Rádiós evangélizáció. Elhangzott a Kossuth Rádió református
félórájában 1995. aug. 30-án, a bevezető beszélgetés után Cseri
Kálmán lelkipásztor szolgálatával.)
A Központi Statisztikai Hivatal az elmúlt években felmérést készített huszonkilencezer ember
megkérdezésével Magyarország lakosságának vallásosságáról. Ennek eredményeiből érdekes
következtetésekre juthatunk.
A megkérdezettek válaszadása szerint hazánk lakosságának mintegy 72 %-a
valamiképpen hisz Istenben, ezenkívül 20 %-a valamely keresztyén felekezethez tartozónak
vallja magát, de nem hisz, 4 % nem adott egyértelmű választ, és kb. 4 % felekezeten kívüli,
illetve ateista.
Egyik következtetésünk az lehet, hogy a magyarok döntő többsége ma is vallásos,
illetve valamilyen kapcsolatban áll a keresztyén egyházakkal, gyülekezetekkel. A másik, ami
könnyen belátható, hogy ez a vallásos többség nem jelent egészében tényleges
keresztyénséget.

I KÉRDÉS (P. L.)

Egyházi szóhasználatunkban is gyakran felmerül a vallásos és hívő keresztyén kifejezés.
Valójában mi a különbség a kettő között? Cseri Kálmán lelkipásztort kérdezem erről, aki a
félóránk hó végi evangélizációs szolgálatairól jól ismert hallgatónk előtt.
1 Válasz (Cs. K.)
Úgy gondolom, hogy a keresztyén szó jelentése igazíthat itt el bennünket. Keresztyén vagy
keresztény, azt jelenti: Krisztusi, Krisztushoz hasonló. Eszerint a vallásos megjelölés inkább
formai, a hívő keresztyén: tartalmi. A vallásos ember igyekszik megtartani bizonyos
előírásokat, szokásokat, ünnepeket – olykor maga sem tudja, miért.
A hívő keresztyén viszont igyekszik mindenben úgy élni, mint Krisztus, mert
alárendelte az életét Neki. Együtt él egy élő Személlyel, akinek bizalommal engedelmeskedik.

II KÉRDÉS:
Hogyan foglalhatók össze egészen röviden a vallásosságból élő hitre, tényleges
keresztyénségre vezető lépések?
1 Válasz (Cs. K.)
Ha egészen röviden kell mondanom, két szóval jelezném: Felismerés és elismerés.
Az ember felismeri, hogy úgy, ahogyan született, nincs a helyén. Isten számára
elveszett, és nem tud segíteni magán, vagyis felismeri bűnös állapotát. És ekkor Isten Fiához,
Jézus Krisztushoz fordul. Tőle kér és fogad el segítséget, bocsánatot. Elismeri maga fölött az
Ő uralmát. Neki akar engedelmeskedni, ezzel a helyére került.
Pál apostol példája jól szemlélteti ezt. Ő nagyon vallásos ember volt, de a
damaszkuszi úton felismerte, hogy így is elveszett ember, Jézus kegyelmére szorul, s amikor
megkérdezte az őt megszólító Jézustól: “Uram, mit akarsz hogy cselekedjem?” ezzel átadta az
uralmat az élete fölött neki, elismerte Őt Urának. Addig a saját vallásos teljesítményeitől
remélte az üdvösséget. Most már látta, hogy egyedül Jézus érdeméért kaphatja meg azt.
 III KÉRDÉS
Még egy gyakran felmerülő kérdés. Nem önkényes a vallásosság és az élő hit (a tényleges
keresztyénség) megkülönböztetése? Szükséges ez? Vannak, akik egy hívő ember
bizonyságtételét saját hitrejutásáról, Istennel való kapcsolatáról, üdvösségük felől való
bizonyosságukról gőgnek vagy elbizakodottságnak tartják. Viszont, ha azonos csoportba
soroljuk a névleges és tényleges keresztyénséget, akkor az fordul elő, hogy egy-egy névleges
keresztyén (vallásos ember) cselekedetein, hibáin keresztül alkotnak téves ítéletet a
keresztyénségről. Eszerint mégis szükséges a kettő megkülönböztetése. Mi erről a
véleményed?
1 Válasz (Cs. K.)
Ezt a különbséget, megkülönböztetést valóban sokan bántónak, egyfajta diszkriminációnak
tartják. Pedig ez egyszerűen ténykérdés. Mint például az, ha valakit a családi állapota felől
kérdeznek. Azzal, hogy az illető nős vagy nőtlen, sem nem több, sem nem kevesebb
másoknál. De ezt egyrészt egészen bizonyosan tudja, másrészt egyszerű tényként természetes
módon kész közölni. Persze fontos, hogy ez valóban alázatos módon történjék, hiszen nem az
ő érdeme, hogy Isten gyermeke lett. Ne felejtse el a hívő, hogy ő sem volt mindig az, és hogy
aki ma nem vallja még magát hívőnek, bármikor Isten gyermekévé lehet.

A mai evangélizációnkon sorra kerülő bibliai történet egy írástudó Jézussal való
találkozásának példáján mutatja be a vallásosság (névleges hívőség) és a tényleges
keresztyénség (élő hit) közötti különbséget. Cseri Kálmán igemagyarázatát az ének
elhangzása és az Új-Szövetségi történet felolvasása után hallhatjuk majd.
& Akkor hozzá menvén egy az írástudók közül, a ki az ő
vetekedésüket hallotta vala, és tudván, hogy jól megfelele
nékik, megkérdezé tőle: Melyik az első minden parancsolatok
között? Jézus pedig felele néki: Minden parancsolatok között az
első: Halljad Izráel: Az Úr, a mi Istenünk egy Úr. Szeressed
azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és
teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat. A
második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint
magadat. Nincs más ezeknél nagyobb parancsolat. Akkor monda
néki az írástudó: Jól van, Mester, igazán mondád, hogy egy
Isten van, és nincsen kívüle más. És szeretni őt teljes szívből,
teljes elméből, teljes lélekből és teljes erőből, és szeretni
embernek felebarátját, mint önmagát, többet ér minden
égőáldozatnál és véres áldozatnál. Jézus pedig látván, hogy
bölcsen felelt vala, monda néki: Nem messze vagy az Isten
országától. És többé senki sem meri vala őt megkérdezni.
Mk.12,28-24.
Igehirdetés:
Ennek a jelenetnek a vége nagyon meglepő. Egy írástudó megfigyelte, hogyan válaszol Jézus
rosszindulatú támadóinak a ravasz kérdéseire. Elcsodálkozott Jézus nyugalmán, szellemi
fölényén, verhetetlen bölcsességén. Ő is odalépett Hozzá, és feltett egy kérdést:
-0 Melyik a legfontosabb parancsolat?
Abban az időben minden vallásos izraelitának 248 parancsot és 365 tilalmat kellett betartani.
Méltán érdekelte hát ezt az embert: ezek közül melyik a legfontosabb?
Jézus szelíden válaszolt: A legnagyobb parancs ez: “Szeresd az Urat teljes szívedből,
és szeresd felebarátodat, mint magadat.” Megörült erre az írástudó:
 -0 Jól van Mester, helyesen mondtad. … hogyha szeretjük Istent és a felebarátot …
az több minden áldozatnál.
Jézusnak is tetszik az írástudó válasza, mert ezt olvassuk: “Látta, hogy értelmesen felelt.” S az
olvasó itt várná, hogy Jézus lelkesedni fog: a sok ellenség közt végre egy barát, egy értelmes
ember, aki egyetért vele, fontos vallásis kérdésben kikérte a véleményét, s íme hasonlóan
gondolkoznak. Jézus azonban ezzel a hűvös mondattal zárja a beszélgetést:
-0 Nem vagy messze az Isten országától.
Van ebben valami elismerés és biztatás is: Nem vagy messze, közelebb vagy Isten
országához, mint azok, akiket ezek az igazságok egyáltalán nem érdekelnek. De van benne
súlyos ítélet is: ugyanúgy kívül vagy Isten országán, mint azok, akik messze vannak tőle.
Még kell tenni néhány lépést, talán csak egyet, de az döntő lépés: belépni Isten országába, az
Ő királyi uralmába, a vele való közösségbe, az üdvösségbe.
Eszerint tehát van, aki messze van ettől, van aki közel van hozzá, és van aki benne
él. – Mindnyájan úgy születtünk, hogy messze vagyunk Isten országától. Nincs vele
kapcsolatunk, és nem akarunk neki engedelmeskedni. Nem is ismerjük Őt. Az ilyen ember
nem feltétlenül tagadja Istent, de közönyös vele szemben. Gyakorlatilag kimarad az életéből,
nélküle él.
A vallásos ember ennél közelebb van már Istenhez. Ez az írástudó például alaposan
ismerte a Bibliát, egészen bizonyos, hogy megtartotta az előírt ünnepeket, tudta fejből
nemcsak a Tízparancsolatot, hanem az Ószövetség egyéb, fontosabb részeit is. Egyet is értett
mindazzal, amit a Szentírás mond. Mégsem volt üdvössége, a Jézus szerint nem volt bent az
Isten országában. Még egy döntő lépésre szüksége van. Mi az?
A Hegyi beszédben így fogalmazza ezt meg Jézus:
& “Nem mindenki, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a
mennyek országába; hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám
akaratát.” Mt.7,21.
Aki cselekszi. Fontos ismerni, elfogadni. Jézus tanításaival egyetérteni – de a keresztyénség
nem tan, hanem élet. Nem csupán elmélet, hanem gyakorlat. A keresztyén Krisztus
követése. Tehát nemcsak egyetértés vele, hanem együtt járás, együttélés a Megváltóval. A
keresztyén vállalja Krisztus sorsát, vele van nappal és éjjel, reggel és este, és követi Őt,
vagyis bízik benne és engedelmeskedik neki mindenben. Teljesen rábízta magát. Egyedül tőle
vár mindent. Tőle kapott bocsánatot a bűneire, tudja, hogy egyedül Jézus szenvedése volt
elégtétel azokért. Őérte engedte be őt is Isten az Ő országába, - hálából vele akar hát élni.
Ezt nevezi a Biblia hitnek. Amikor valaki már nem magában, nem a saját vallásos
vagy nem vallásos teljesítményeiben bízik többé, hanem egyedül Jézusban. S mivel mindent
tőle kapott, nagyon hálás neki. Vele akar hát maradni, s neki akar engedelmeskedni.
Ez hiányzott ebből az írástudóból. S ez hiányzik minden, csupán formálisan vallásos
emberből is. Olyan jellemző, ahogyan ez az írástudó válaszol Jézus szavaira. Jézus ilyen
személyesen fogalmaz: “Szeresd az Urat!” Te! Mégpedig ne csak teljes elmédből, hanem
teljes szívedből is – minden érzéseddel, és minden erődből, vagyis a folyamatos akarati
cselekvésben. És “szeresd felebarátodat!” – S mit mond erre ő? Igen, Mester, szeretni az
Istent és szeretni az embernek felebarátját igen fontos dolog. Ő megmarad az elmélet síkján.
“Ha szeretjük Őt …” Semmi nyoma annak, hogy ő most mindjárt el is akarja kezdeni ezt.
Márpedig elvileg senki nem lehet keresztyén. Vagy cselekszi is azt, amit igaznak tart,
vagy nem nevezhető hívő keresztyénnek, mert aki hisz, az engedelmeskedik is.
Ennek a derék vallásos embernek a bűne az volt, hogy mozdulatlan maradt. Nem engedte
személyesen közel magához Jézus szavát. Ez nem alázta meg, nem lendítette előbbre őt
lelkileg. Nem döbbent rá arra, hogy esetleg nem teljes szívéből szereit Istent, vagy esetleg
személyválogató, vagy harag, keserűség, gyűlölködés is van benne. Nem akar ő változni.
Megállapítottak egy igazságot, s ezzel részéről be van fejezve.
Persze elárulja ez azt is, hogy nem úgy hallgatta Jézust, mint Isten Fiát, mint abszolút
tekintélyt, mint Messiást, hanem csak mint egy kollégát. Mester! – így szólítja. Nem így:
Uram! Hiányzik a vallásos emberből az a megrendülés, hogy ki beszél velem. Nem ismeri
még Krisztust.
Amikor Péter, a nagy halászat után felismerte Jézusban az Isten Fiát, már nem
Mesternek szólította, hanem ezt mondta: “Uram, eredj el tőlem, mert én bűnös ember
vagyok!” Azonnal meglátja azt is, hogy ki ő maga – bűnös ember. S itt már nem eszmecserét
folytat két ember, hanem leborul az élő Isten előtt a gyarló ember. Ebben a találkozásban
nemcsak az ember gondolatai mozdulnak már meg, hanem belerendül a szíve, megtelik
könnyel a szeme, s mozdul a keze, lába is. Mozgásba jön, mássá lesz, újjá lesz az egész
ember, önként átadja az uralmat a király Krisztusnak. S ekkor lép be az Isten országába.
Kedves rádióhallgató Testvérem! Te nem akarsz most belépni? Jézus Krisztus azért
jött, hogy ez neked is lehetővé váljék, s erre hív most téged. Akár messze voltál eddig tőle,
akár nem messze – mostantól kezdve vele élhetsz. Halálával és feltámadásával előtted is
kinyitotta a kaput. Lépj be rajta! Ne a magad érdemeiben, vallásosságában, szenvedésedben
vagy igazában bízz, hanem egyedül az Övében, aki szeretett téged is, és önmagát adta érted.
Ez a Vele való közösség ad már itt békességet és örök életet is.

Aki komolyan vágyik erre, mondja velem az imát:

Úr Jézus Krisztus! Te pontosan tudod, hogy messze vagyok-e tőled vagy nem messze,
de mégis nélküled, vagy pedig a te tanítványoddá lettem már. Én veled akarom
eltölteni földi éltem hátralévő részét és az örökkévalóságot. Kérlek, fogadj el, és tarts
meg veled szoros közösségben mindig.
Ámen!