SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA

NAPPALI TAGOZAT
TEOLÓGIA OSZTATLAN MESTERKÉPZÉS

„Cum iucunditate exibitis”

A Mennyei Egyház képe a kora középkori templomszentelés liturgiájában

Kutatószeminárium dolgozat

Készítette: Nagy Csongor Sch. P.

Témavezető: Dr. Tóth Beáta

2020–2021 tanév II. szemeszter

TARTALOM

Bevezetés ......................................................................................................... 3

Történeti áttekintés a IX. századig................................................................... 3

Utalások a Mennyei Egyházra ......................................................................... 6

Az ereklyék jelentősége ................................................................................... 7

Konklúzió ........................................................................................................ 8

2
 Bevezetés

A „paradicsom iránti nosztalgia” – ahogy Mircea Eliade fogalmaz, mindig arra

késztette az embert, hogy olyan tereket különítsen el magának, ahol kapcsolatot tud
teremteni a „Szenttel”, a „transzcendenssel”, az „Istennel”. Ezen kapcsolat mellett az is
fontos, hogy a szent tér helyet ad valami olyan cselekvés megismétlésének – általában
táplálkozási rítus keretében –, amit a mitikus lények „in illo tempore” vittek véghez.1 A
keresztény templomok kialakításában is egyszerre fontos a praktikus és a transzcendens
szempont: azont túl, hogy a gyülekezet elfér a térben és egy központi helyen bemutatják
az áldozatot, a szent terek a növekedés helyei is, mint belső, egyéni,2 mind pedig
közösségi szinten.

Dolgozatomban a keresztény templomok gyülekezet általi birtokbavételére, a

templomszentelés liturgiájára koncentrálok. Először, nagy vonalakban áttekintem a rítus
történetét és kialakulását a kezdetektől a IX. századig, majd pedig az ún. Ordines Romani3
(továbbiakban: OR) gyűjteményben fennmaradt három ősi, templomszentelési ordót
elemzem, különös tekintettel arra, hogy hogyan jelenek meg bennük a Mennyei Egyházra,
a Mennyei Jeruzsálemre való utalások. Külön fejezetet szánok a rítus legősibb és
legfontosabb elemének, a vértanúk, szentek ereklyéinek elhelyezésére.

Történeti áttekintés a IX. századig

A kereszténység kezdeti szakaszában attól kezdve beszélhetünk templomszentelési

rítusról, amikortól az istentisztelet végzésére külön épületeket emeltek. Erre nyilván nem
volt szükség, illetve lehetőség, amíg az első krisztushívők üldöztetés szenvedtek, de
Konstantin császár trónra kerülésével, és a kereszténység terjedésével mindez fontossá
vált. Az első keresztény szöveghely, ami megemlíti a templomszentelést, Cezáreai
Euszebiosz Egyháztörténetének X. fejezete, amely a 316-ban felépült tyrosz-i templom
dedikációját beszéli el: bár ekkor még maga az eucharisztia megünneplése volt az az

1
MIRCEA ELIADE: Vallástörténeti értekezés, Helikon, sl., 2014, 530.
2
A szent terek személyiségfejlődésben elfoglalt helyéről lásd: GALACZI TIBOR SCH. P.: „Milyen félelmetes
ez a hely…” Helykötődés és transzcendencia: a szakrális helyek szerepe a belső növekedésben
(szakdolgozat), SZTE Bölcsészet- és társadalomtudományi kar, 2020.
3
A római rítus hoz tartozó első rubrikális ordók gyűjteménye. Három templomszentelési ordó található
benne, mindhárom a VIII. század végéig készülhetett: SZASZOVSZKY ÁGNES: A veszprémi pontifikálé
templomszentelési ordója, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Doktori iskola, Budapest, 2013, 20.

3
aktus, ami felszentelte a templomot4 (ezt a patrisztikus hagyományt hozta vissza a II.
Vatikáni zsinatot követő liturgikus reform is)5, Euszebiosz tanúságából kiderül, hogy
fényes ünnepséget tartottak, és szokás volt az ünnepi homília is.
Azt mondhatjuk, hogy kb. a VI. századig nem alakult ki kidolgozott szertartása a
templom dedikációjának, ugyanakkor már Szilveszter pápa is felhívja a papok figyelmét
arra, hogy csak olyan helyen misézhetnek, amit előtte egy püspök felszentelt. 6 Külön
szertartásrend híján is korán fontossá vált vértanúk ereklyéit elhelyezni az oltárban az
első szentmise alkalmával – mondhatni ez a rítus kialakulásának első mozzanata.
Euszebiosz erről még nem tesz említést, de Milánói Ambrus LXXVII. levelében
beszámol arról, hogy hívei azt kérték tőle, hogy szenteljen nekik egy templomot, ám ő
csak akkor volt erre hajlandó, ha előtte vértanú-testeket találnak.7 A levél szerint ekkor
találták meg Protáz és Gerváz vértanúk testét, amelyet később több csoda is követett,
melyekről Ambruson kívül Szent Ágoston is, több művében beszámol.8 Ez a jelkép olyan
fontossá vált a templomszentelés fejlődésében, hogy később a II. Niceai Zsinat
megtiltotta a püspököknek az ereklyék elhelyezése nélküli oltár- vagy
templomszentelést.9
Nagy Szent Gergely pápa alatt továbbra is áll, hogy a templom felszentelésének
egyetlen merev feltétele a szentmise ünneplése, annyi kitétellel, hogy ezt a helyi
püspöknek kellett végeznie.10 Ezen kikötés mögött, bármilyen evidensnek is tűnhet,
komoly egyháztani következetességet vélhetünk felfedezni: a helyi egyház fontosságát.
Ugyancsak Gergely pápa levelezéséből az is kiderül, hogy ha egy, addig pogány
használatban lévő templom felszentelését végezték, tisztító célzattal megáldott vízzel
(aqua exorcizata) meghintették a templom belsejét11 – ez az aktus a mai napig része a

4
BAÁN IZSÁK (ford.): Caesareai Euszebiosz egyháztörténete, Szent István Társulat, Budapest, 2020, 549.
Kétségtelen, hogy a görög vallási gyakorlatban is találunk erre párhuzamot, hiszen az áldozati oltár
felszentelésének ott sem volt külön rítusa, hanem az első áldozatbemutatás által vált szent hellyé:
FÖLDVÁRY MIKLÓS ISTVÁN: Szent terek az ókori Görögországban (szakdolgozat), ELTE—BTK
Görög Nyelvi és Irodalmi tanszék, 2004, 8.
5
PÁKOZDI ISTVÁN–SOMORJAI ÁDÁM OSB (szerk.): A liturgiatudomány kézikönyve, SZIT, Budapest, 2020,
522.
6
MUNCEY R. W.: History of the consecration of churches and churchyards, London 1930, 25.
7
MICHAELA ZELZER (szerk.): Sancti Abrosi Opera, vol XII, Hoelder-Pichler-Tempsky, Bécs, 1982, 127.
8
SZENT ÁGOSTON: Vallomások, Gondolat, Budapest, 1982, 258.; SZENT ÁGOSTON, Isten Városáról, 4.
vol, Kairosz, Budapest, 2009, 469.
9
MUNCEY R. W.: History of the consecration of churches and churchyards, 26.
10
BRIAN REPSHER: „Locus est Terribilis”: The rite of church dedication in medieval Christendom, The
University of North Carolina at Chapel Hill, 1994, 17.
11
BRIAN REPSHER: „Locus est Terribilis”: The rite of church dedication in medieval Christendom, 16.

4
szertartásnak. A kor egyik első, rítusra utaló szakramentáriuma az ún. Hadrianum,12
amely már tartalmazza az ereklyék körmenettel való templomba érkezését, a templom
szenteltvízzel való meghintését, az ereklyék oltárba helyezését, illetve az ünnepi
szentmisét.
A VIII. századra kialakult az első, tisztán római szertartásrend, mely a már említett
OR-ben maradt fent: az Ordo Quomodo in Sancta Romana Ecclesia Reliquiae Conduntur
(toábbiakban: ordo XLII).13 A kidolgozott, de egyszerű szertartáskönyv a tiszta római
liturgia szövegtanúja. Fontos látnunk, hogy a korban szinte még egyházmegyén belül sem
volt egységes a liturgia, területenként változott.14 A különböző liturgiák elterjedve és
egymással találkozva formálódtak, egybeolvadtak, ezért ebben a korban már különféle
helyeken, püspöki pontifikálékban megjelentek különböző ordók. Ennek a
formálódásnak az egyik fontos állomása a liturgiatörténetben a gall és római liturgia
találkozása a VIII. században,15 mely a templomszentelés rítusára is komoly hatással volt:
fontos elem lett a szertartásnak a templomban használatos szent edények és tárgyak
megáldása, az oltár és a falak olajjal való megkenése, illetve a gyertyák meggyújtása az
oltáron a mise előtt, illetve a 12 gyertya meggyújtása az üres templomban, a püspök
belépése előtt.16 Ezekről tesz tanúságot az Ordo Quomodo Ecclesia Debeat Dedicari
(továbbiakban: ordo XLI.), illetve az Incipit ad reliquias levandas sive deducendas seu
condendas (továbbiakban ordo XLIII.) – ezek ugyancsak az OR-ban maradtak fent.17 Erre
a korra tehető a szentelési rítus és a szentmise különválasztása is: bár a kettő szorosan
követte egymást, a jelképekkel és akciókkal teli rítusra többen úgy tekintettek, mint a
tizenkét szentség egyikére.18 Ezért, a hosszú és jelképekkel teli dedikáció után (melynek
jelentős részét a püspök néhány segítővel végezte az üres templomban), a főcelebráns
átöltözött (ezzel nemcsak jelezvén, hogy egy másik akció következik, de utalva arra is,
hogy Krisztus Urunk másként fog eljönni, ha elkészítette a nekünk szánt országot),19 és
ekkor ünnepelték az első szentmisét. Összességében azt mondhatjuk, hogy a IX. századra

12
Uo.
13
BRIAN REPSHER: „Locus est Terribilis”: The rite of church dedication in medieval Christendom, 20.
14
SZASZOVSZKY ÁGNES: A veszprémi pontifikálé templomszentelési ordója, Liszt Ferenc Zeneművészeti
Egyetem, Doktori iskola, Budapest, 2013. 19.
15
A gall liturgia szolgáltatta a díszes elemeket: SZASZOVSZKY ÁGNES: A veszprémi pontifikálé
templomszentelési ordója, 23.
16
BRIAN REPSHER: „Locus est Terribilis”: The rite of church dedication in medieval Christendom, 22.
17
További munkám során a XLI, XLII, és XLIII. ordót vizsgálom.
18
BRIAN REPSHER: „Locus est Terribilis”: The rite of church dedication in medieval Christendom, 32.
19
BRIAN REPSHER: „Locus est Terribilis”: The rite of church dedication in medieval Christendom, 106.

5
a karoling liturgiareform egy erősen összetett, gondosan megszerkesztett templom-
szentelési szertartást alkotott meg, amely beilleszkedvén a reform gondolatvilágába, a
keresztség római rítusában gyökerezik.20

Utalások a Mennyei Egyházra

A Mennyei Egyházra való utalások egészen a templomszentelés gyökeréig

visszanyúlnak. Már Euszebiosz is kiemeli a tyrosz-i templom felszentelésekor mondott
beszédében, hogy ez a templom a Mennyei Jeruzsálem előképe.21 A templom egy fizikai
épület, és a Jelenések könyvében a Mennyei Jeruzsálem is helyként jelenik meg előttünk,
ám mindkettő lényegéhez nem a térbeli, hanem az embereket összegyűjtő dimenziója
tartozik: Alexandriai Szent Kelemen szavaival az egyház a szentek gyülekezete.22
Az OR-ben szereplő XLI. és XLIII. ordókban antifóna vagy imádság szintjén
megjelenik, hogy ez az Isten és az imádság háza.23 Ez nemcsak a hely szentségére hívja
fel a figyelmünket, hanem arra is, hogy a közösség a templomban Isten és a Bárány köré
gyűlik imádkozni, bekapcsolódva a Jelenések könyvében leírt liturgiába. Szintén a
Jelenések könyvéhez (Jel 22,2) köthető az a 12 gyertya, amit az üres templomba
helyeznek el: a az élet folyója mellett évente tizenkétszer termő életfát jeleníti meg. 24
A püspök templomhoz/templomba való vonulásakor litánia hangzik fel, mely
nemcsak, hogy mindhárom ordóban megtalálható, de szerves része a templomszentelés
rítusának: lehívja a szenteket és az angyalokat a gyülekezetbe, és nemcsak az rítus szem-
tanúinak szólítja őket,25 hanem égi közbenjárásukért esedezik.
A XLI. ordóban megtalálható az oltáron történő tömjénégetés a következő módon:26
az oltár közepén és négy sarkán gyújtanak tömjénszemeket. Ez egyrészt a Jel 8,3-al is
kapcsolatba hozható,27 másrészt a szemek elosztásának a szimbolikája is kifejező
egyháztani tartalmat hordoz: a középső szem Jeruzsálemet, mint a világ közepét

20
BRIAN REPSHER: „Locus est Terribilis”: The rite of church dedication in medieval Christendom, 202.
21
BAÁN, IZSÁK (ford.): Caesareai Euszebiosz egyháztörténete, 571.
22
BRIAN REPSHER: „Locus est Terribilis”: The rite of church dedication in medieval Christendom, 10.
23
ANDRIEU, MICHEL: Les Ordines Romani du haut moyen âge. Peeters Publishers, Louvain 1931–1961,
343; 413.
24
BRIAN REPSHER: „Locus est Terribilis”: The rite of church dedication in medieval Christendom, 110.
A gyertyáknak valójában kettős jelentése van: az életfa mellett a tizenkét apostolra is utal.
25
BRIAN REPSHER: „Locus est Terribilis”: The rite of church dedication in medieval Christendom, 57.
26
ANDRIEU, MICHEL: Les Ordines Romani du haut moyen âge, 344.
27
BRIAN REPSHER: „Locus est Terribilis”: The rite of church dedication in medieval Christendom,. 335.

6
szimbolizálja,28 ahonnan a keresztények világossága elindult a világ mind a négy égtájára.
Hasonló szimbolikája van az oltár krizmával való megkenésének.29
Amint látjuk, Mennyei Jeruzsálem képe mind az imádságok, mind a jelképek
szintjén erőteljesen megjelenik a dedikáció liturgiájában. Összességében azt mondhatjuk,
hogy a templomszentelés rítusa nemcsak az épület méltóvá tételét szolgálja, hanem a
Mennyei Egyház képén keresztül megszólítja a közösséget is: az a feladatot tűzi a
keresztények elé, hogy váljanak a szentek gyülekezetévé.

Az ereklyék jelentősége

A templomszentelés liturgiájának legősibb eleme, amely legegyértelműbben fejezi

ki a Mennyei Egyházat, az a vértanúk vagy szentek ereklyéinek elhelyezése az oltárban.
A középkorra az ereklyéknek hatalmas kultusza lett: nem is csoda, hiszen
kézzelfoghatóvá teszik az ember legmélyebb vágyát, földi halálon túli életet.30 Először a
római egyháznak vált gyakorlatává ezen ereklyék oltárba tétele,31 amely azóta is
nélkülözhetetlen része a templomszentelésnek. Valódi szimbólum ez, mely nem
kevesebbet mutat meg a valóságból, hanem pont valami megfoghatatlant tesz jelenvalóvá
meg.32
Szent Ambrus a LXXVII. levelében, amelyben tudósít arról, hogy csak vértanúk
testének megtalálása után volt hajlandó templomot szentelni, illetve a csodákról, amelyek
a megtalálás után születtek, közli a néphez ekkor intézett beszédét is. Ebben a
prédikációban kiemeli, hogy az ő lelkük ugyan az égben, de testük még a földön van,
Isten irgalmából és egyháza iránti gondviselésből Hozzá tartozóknak ismerhetjük őket, és
ennek az ismeretnek a fényében méltán ujjonghat az egyház.33 A milánói egyházatya
szépen rátapint arra, hogy az ereklyék tiszteletében, és azok templomokban való
elhelyezésében összeköttetésre kerül a Mennyei és a földi Egyház.
Természetesen az OR-ben szereplő mindhárom ordóban kulcsszerep jut ennek a
szimbólumnak. Habár az ordók zenei tételeikben itt különböznek (a XLI. az Exultebunt

28
Jeruzsálem központiságáról: MICZYSLAW CELESTYN PACZKOWSKY OSB: Jeruzsálem mint a világ
közepe, Praeconia 4 (2009), 3-36.
29
BRIAN REPSHER: „Locus est Terribilis”: The rite of church dedication in medieval Christendom 336.
30
HUBERTUS LUTTERBACH: Ereklyék, plasztinátumok és az örök élet, Praeconia 7 (2012) 52-56, 52.
31
MUNCEY R. W.: History of the consecration of churches and churchyards 40.
32
ALEXANDER SCHMEMANN: Eucharisztia, Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola,
Nyíregyháza, 2017, 52.
33
MICHAELA ZELZER (szerk.): Sancti Abrosi Opera, 131.

7
sancti in gloria-t; a XLII. és a XLIII. a Cum iucundidate exibitis-t hozza az ereklyék
behozatalának) Kozachek rámutat, hogy a XLII. és XLIII. ordóban szereplő, új valóságról
szóló izajási szöveget (Iz 55,2) kapcsolták a leghamarabb az ereklyékhez.34
Az ereklyék oltárba való betételének liturgiában való elhelyezése is fontos
egyháztani jelképrendszerrel rendelkezik: a liturgia végén, a templomban történt tisztulási
rítusok után hozzák be az ereklyéket a sátorból, amely a templomon kívül volt, és ahol a
gyülekezet várakozott, amíg a püspök ezeket a rítusokat néhány ministránssal végezte.
Ezen művelet a Jn 14,2-3 hozható kapcsolatba:35 a püspök az Úr Krisztus nevében lép be
a profán templomba előkészíteni a helyet a népe számára, majd visszatér hozzá, magához
veszi az egyház szimbólumát, és bevezeti annak új hajlékába, ahová már az egész
gyülekezet követi. A XLII. ordo ereklyék oltárba helyezés utáni könyörgése rámutat arra,
ami az egész templomszentelés végső értelme: Deus… da aedificationis tuae incrementa
caelestia… (Isten, ... adj a te épületednek égi növekedést).36

Konklúzió

A fentieket összefoglalva azt mondhatjuk, hogy a Mennyei Egyház nem egyszeri

képként jelenik meg a templomdedikáció liturgiájában, hanem átitatja az énekeket, az
imádságokat, a rítusokat és a szimbólumokat is. A menny és a föld ilyen hangsúlyos
összekötése végső soron az Egyház teljességét jeleníti meg előttünk, amelyben egyszerre
van jelen a mindenható, szentháromságos Isten, a mennyei seregek, a szentek, a vértanúk,
és a földi zarándokútjukat járó krisztushívők. Az, hogy mindez a templom, a menny és
föld egy igen fontos találkozási helyének a birtokbavételének jelenik meg, azt gondolom,
hogy nagyon erőteljesen jelzi a rítus valódi üzenetét. Nem pusztán egy épület
exorcizálásáról, megtisztításáról és használatba vételéről szól, hanem végső soron a
gyülekezet számára mutatja meg annak mély valóságát és célját: az Isten színe előtt valódi
közösségként megjelenni, az Ő népévé, Krisztus testévé tökéletesedni.

34
THOMAS DAVIES KOZACHEK: The Repertory of Chant for Dedicating Churches in the Middle Ages.
Music, Liturgy & Ritual. Harward University Press, Cambridge (MA) 1995, 239.
35
BRIAN REPSHER: „Locus est Terribilis”: The rite of church dedication in medieval Christendom, 164.
36
ANDRIEU, MICHEL: Les Ordines Romani du haut moyen âge, 401.

8
BIBLIOGRÁFIA
ÁGOSTON, SZENT: Isten Városáról, 4. vol, Kairosz, Budapest, 2009.
ÁGOSTON, SZENT: Vallomások, Gondolat, Budapest, 1982.
ANDRIEU, MICHEL: Les Ordines Romani du haut moyen âge. Peeters Publishers, Louvain
1931–1961, (Ordo XLI; XLII; XLIII).
BAÁN, IZSÁK (ford.): Caesareai Euszebiosz egyháztörténete, Szent István Társulat,
Budapest, 2020.
Biblia. Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alpján. Szent Jeromos Bibliatársulat,
Budapest, 2007.
ELIADE, MIRCEA: Vallástörténeti értekezés, Helikon, sl., 2014.
FÖLDVÁRY, MIKLÓS ISTVÁN: Egy úzus születése. A Chartvirgus-pontifikálé és a
magyarországi liturgia megalkotása a XI. században I. Argumentum, Budapest,
2017.
FÖLDVÁRY, MIKLÓS ISTVÁN: Szent terek az ókori Görögországban (szakdolgozat),
ELTE—BTK Görög Nyelvi és Irodalmi tanszék, 2004.
GALACZI, TIBOR SCH. P.: „Milyen félelmetes ez a hely…” Helykötődés és
transzcendencia: a szakrális helyek szerepe a belső növekedésben (szakdolgozat),
SZTE Bölcsészet- és társadalomtudományi kar, 2020.
KOZACHEK, THOMAS DAVIES: The Repertory of Chant for Dedicating Churches in the
Middle Ages. Music, Liturgy & Ritual. Harward University Press, Cambridge
(MA) 1995.
LUTTERBACH, HUBERTUS: Ereklyék, plasztinátumok és az örök élet, Praeconia 7 (2012)
52-56.
MUNCEY, R. W.: History of the consecration of churches and churchyards, London 1930.
PACZKOWSKY OSB, MICZYSLAW CELESTYN: Jeruzsálem mint a világ közepe, Praeconia
4 (2009), 3-36.
PÁKOZDI, ISTVÁN–SOMORJAI, ÁDÁM OSB (szerk.): A liturgiatudomány kézikönyve, SZIT,
Budapest, 2020.
RADÓ, POLIKÁRP: Enchiridion liurgicum, 2. vol, Herder, Róma-Freiburg 1966.
REPSHER, BRIAN: „Locus est Terribilis”: The rite of church dedication in medieval
Christendom, The University of North Carolina at Chapel Hill, 1994.
SCHMEMANN, ALEXANDER: Eucharisztia, Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi
Főiskola, Nyíregyháza, 2017.
SZASZOVSZKY ÁGNES: A veszprémi pontifikálé templomszentelési ordója, Liszt Ferenc
Zeneművészeti Egyetem, Doktori iskola, Budapest, 2013.
VANYÓ, LÁSZLÓ (ford.): Nüssziai Szent Gergely Művei, Szent István ársulat, Budapest,
2002.
WILBRICHT, STEPHEN S.: An Ecclesiological Interpretation of the Rite of Church
Dedication Worship 80 (2006/2) 326–346.

9
ZELZER MICHAELA (szerk.): Sancti Abrosi Opera, vol XII, Hoelder-Pichler-Tempsky,
Bécs, 1982.
ZIMMERMANN, JOYCE ANN: This Temple, This Home: Commentary on the Rite of
Dedication of a Church and an Altar, Liturgical Ministry (2005/1) 93–100.

10