TANÁRKÉPZŐ FŐISKOLÁK

Dr. Kiss Géza

EGYETEMES TÖRTÉNELEM
1640—1789.

EGYSÉGES JEGYZET

KÉZIRAT

NEMZETI TANKÖNYVKIADÓ, 1998.

BUDAPEST
 BEVEZETES

Jegyzetünk a főiskolai gyakorlatnak megfelelően az an­

gol forradalomtól a francia forradalomig (1640-1789) terjedő
időszak egyetemes történelmét tartalmazza. Tárgya Európa és a
felfedezések nyomán kitáguló világ. A korszak, amelyet újab­
ban "kora-újkor" néven is emlegetünk, Európában a feudaliz­
musból a kapitalizmusba vezető, sok szenvedéssel járó átme­
net előtörténete, az Európán kívüli területeken pedig, a ki­
bontakozó gyarmatosításé. Ez a kor fontos helyet foglal el az
egyetemes történelemben. Európában és Amerikában ekkor már
zajlanak, vagy készülőben vannak a hatalmas polgári forradal­
mak, a feudalizmus útján maradt államok pedig gazdasági-tár­
sadalmi lehetőségeiktől determináltan világszerte most teszik
meg a legfontosabb lépéseket a belső szilárdságot és külső
hódítást lehetővé tevő modern, bürokratikus állam felé.
A jegyzet lapjain "A kapitalista világ" címen foglaljuk
össze azokat az eredményeket, amelyeket a polgári progresz-
szió korszakunkban elért. Az eddigi gyakorlattól eltérően
foglalkozunk Hollandia történetével is, amely a XVI-XVII.
század fordulóján lezajlott győztes forradalom eredményeként,
a XVII. századra "tőkés mintanemzet"-té lett. Termelési és
szervezési gyakorlatát a polgárosuló Anglia közvetlenül is
hasznosította, szabad politikai légköre pedig oltalmat kí­
nált mindazoknak, akik - Descartes-tól Spinozán át Locke-
ig - elég bátrak voltak szembeszállni elavult nézetekkel.
Az angol történelem keretében ismertetjük az első "eu­
rópai stílusú" forradalom menetét, eredményeit, de egyetemes
jelentőségének mecffelelően tárgyaljuk az 1688 után bekövetke­
zett változásokat: a gazdaság és társadalom forradalmi átala­
kulását, az alkotmányos monarchia keretei között kibontakozó
polgári demokráciát, valamint a világuralomért vívott küzde­
lem főbb eredményeit is.
A forradalom - korszakunkra korlátolt - hatását vizsgál­
va megmutatjuk a kapitalizmus gyors kibontakozását Észak-
Amerika politikai előítéleteket nélkülöző, de természeti
kincsekben gazdag földjén. Utalunk arra is, hogy a gyarmatok
népei a kontinensen még floreáló merkantilista politika ellen
vívott harcukkal teremtik meg az Amerikai Egyesült Államokat
és ezzel lehetővé teszik a XIX. századra az atlanti civili­
záció kibontakozását.
A kontinentális Európa történetét "A feudális abszolu­
tizmus és polgári átalakulás" cím alatt tárgyaljuk. A XVII-
XVIII. század fejlődésének legtöbb európai országban jellem-

3
ző vonása az abszolút monarchia aktív közreműködése a tőke­
felhalmozás folyamatában. Az állam az adók, az államkölcsö-
nök, a kereskedelmi és ipari monopóliumok rendszerével, pro­
tekcionista és merkantilista gazdaságpolitikával, valamint
a kereskedelmi és gyarmati háborúk sorával azon igyekezett,
hogy előmozdítsa a külkereskedelem kiszélesedését és a kapi­
talista manufaktúrára való áttérést. A kereskedelem és a ma­
nufaktúra fejlesztése vezette a XVIII. század hatvanas-nyolc­
vanas éveiben több európai ország uralkodóját, hogy reformok
útján küszöbölje ki a feudalizmus kirívó visszásságait.
(Felvilágosult abszolutizmus)
A korszak vezető politikusai a kontinensen "királygyil-
kos"-nak tartották Cromwellt és társait és a gyakorlatban
Károly, Laud és Strafford céljait és módszereit követték.
Mindenütt megkísérelték széles körű pénzügyi és katonai ha­
talom szervezését, központi kormányzat létrehozását, az egy­
ház és az állam közötti kapcsolat erősítését, s közben kímé­
letlenül elnyomtak-minden eltérő véleményt. Közvetlen mintá­
ul azonban XIV. Lajos Franciaországa szolgált, ahol a meg­
előző másfél évszázad erőfeszítései nyomán éppen korszakunk­
ban virágozhatott ki az abszolutizmus.
A kontinens többi országának történetét tárgyalva ügyel­
tünk arra, hogy ne csak nyugatról keletnek tartva, tehát a
hagyományos európai horizonton vizsgálódjunk, hanem az újabb
tudományos eredményeknek megfelelően vertikálisan is keres­
sük az összefüggéseket. Skandinávia, pontosabban a svéd nagy­
hatalom története azért került be jegyzetünkbe, mert ugyanazt
a szerepet játssza a lengyel , a porosz , az orosz és az
osztrák állam életében a XVII. században, mint amelyet Spa­
nyolország játszott Anglia és Franciaország XVI. századi tör­
ténetében. A svéd támadások nyomán tudatosul Közép- és Kelet-
Európában, hogy abszolút monarchia nélkül nincs korszerű
állam; a sikeres reform a nagyhatalmak sorába való bejutást
is biztosítja, míg a sikertelen a pusztulást hozhatja magá­
val.
Az újabb eredményeket felhasználva igyekeztünk bemutat­
ni a Mediterráneum történetét is, amelynek nyugati oldalán a
portugál és spanyol hatalmak hanyatlása, Itália politikai
térképének számtalan változása után, a XVIII. század utolsó
negyedére már elkezdődhet az állam és a társadalom megrefor­
málása a felvilágosodás szellemében. Ugyanakkor a keleti ol­
dalon fekvő Balkán-félszigeten a török uralom következtében
fejlődésükben visszamaradt népek élnek és.csak a korszak vé­
gére teszi lehetővé a birodalom hanyatlása az "ébredést".
Jellemzője korszakunk Európájának, hogy az "ébredés",
a nemzeti identitás gondolata az Elbától és az Alpoktól ke­
letre másutt is csak az értelmiség javát foglalkoztatja.
Nyugaton azonban - Angliában és Franciaországba:. nemzet
kialakulásának folyamata már közel van a befejezéshez. A
számban tekintélyes, vagyonban gazdag polgárság itt már az
egész nemzet képviselőjeként lép fel; ideológusai a nemzet
gazdasági és kulturális egységének megvalósításáért szállnak
síkra.
4
 őke- Az Európán kívüli területek (Latin-Amerika, Afrika,
ZSÖ — Ázsia) történetének bemutatása lehetőséget kínált arra, hogy
, pro- a gyarmati rendszer negatív vonásainak kiemelése mellett
Lnt (India)., rámutassunk arra is, hogy a két társadalmi rendszer
Jtt, találkozása (Latin-Amerika) az ismert tragédiák mellett jelen­
iapi- tős értékekkel gazdagíthatja mindkét civilizációt, és itt
i ma- nemcsak az indián növénynemesítés, bőr- és gyapjúfeldolgozás
iyolc- eredményeire, vagy a spanyolok által közvetített európai ■
>rmok technikára, a kontinens krónikus fehérjehiányát megszüntető
nagyhozamú állatfajtákra gondolhatunk, hanem arra az extrém
esetre is, hogy Afrika néhány államában a kölcsönös érdeken
yil- alapuló rabszolgakereskedelem ébresztette rá a vezetőket az
n állam megerősítésének szükségességére.
Az ázsiai államok tekintélyes része (Törökország, Irán,
ha- Kína, Japán) korszakunkban még kívül volt a gyarmati rendsze­
agy- ren, őrizte hagyományos termelési módját, társadalmi rendjét,
imé- kultúráját. Ennek ellenére különösen Kelet-Ázsia nagy álla- -
i tá­ mai jelentős előhaladást tettek. Korszakunk kínai császárai
j­ (Kang-Hszi, Jung-Csiang, Kien-Lung) méltó partnerei Európa
ink - legtekintélyesebb feudális uralkodóinak. A Tokugawa-család-
ból származó shogunok pedig Japánban olyan belső fejlődést
ryel- indítottak el, hogy az ősi hagyományait őrző országot nem ér­
a te készületlenül a XIX. század második felétől a kapitalista
abb verseny sem.
s- . A polgári társadalom fejlődése a fejlettebb európai or­
agy- szágokban ideológiai síkon is tükröződött. Az angol forrada­
nazt lom győzelme már elősegítette a materialista szemléletű pol­
gári filozófia kialakulását, de a filozófia igazi virágkora
a- a XVIII. század, amikor a felvilágosítók ismételt támadásokat
tör- vezetnek az egyház, az abszolút monarchia despotizmusa és a
Let- jobbágyság intézménye ellen.
3 A keresztes hadjáratok óta mind gyakrabban fordul elő,
3t hogy az idegen népekkel való találkozás egy-egy fejlődési
í- ponton lökést ad az európai történelemnek. A XVIII. század
második felében azután részben Voltaire ismert agitációja
it- nyomán kezd elterjedni az európai tudományosságban az a fel­
i a fogás, amely az erkölcsi értékeket nem kapcsolja össze a ci­
vilizációval és ez szükségképpen megnöveli az Európán kívüli
ó kultúrák értékét az európaiak szemében.
r- Szerény lehetőségeink között mi csak arra igyekeztünk
1- felhívni a figyelmet, hogy a felfedezések nyomán rendre tá­
n guló európai horizont távoli pontjain is érlelt jó gyümölcsö­
é- ket az emberi gondolkodás. Elég, ha arra gondolunk, hogy
Irán és India kiemelkedő uralkodói megkísérelték a hinduiz­
mus, a kereszténység és a mohamedánizmus közös nevezőre hoza­
talát, országuk vallási-ideológiai egységének megteremtését.
Ezek a kísérletek ugyan hajótörést szenvedtek a mohamedán fa­
natizmuson, de Japán abszolutista shogunjai sikerrel állítot­
ták rendszerük szolgálatába a buddhizmus bürokratizmusát, a
sintoizmus hagyománytiszteletét és a modern politikai szük­
ségletek kielégítésére kiválóan alkalmas, megreformált kon-
fucianizmust.

.5
 A sokszínű anyag tanulmányozását bizonnyal megkönnyíti
a lényeges momentumok nyomdatechnikai úton való kiemelése,
az egyetemes és a magyar történelmet, valamint a művelődés
eredményeit összegző szinkronisztikus táblázat és az ismere
tek további gazdagítására ösztönző ajánló bibliográfia.

6
 1. HOLLANDIA A POLGÁRI FORRADALOM
GYŐZELME UTÁN

A westfáliai béke a Német Birodalomból kivált két pol­

gári köztársaság, Svájc és Hollandia független államiságát
biztosította. A kortársak Svájcot a korszak egyházi és vilá­
gi hatalmasságai mellett szolgáló testőrökről és a jó vendég­
lőkről ismerték, a kapitalista üzleti világban betöltött sze­
repe - a szőrme és az ékszer-kereskedelmet, kivéve - későbbi
keletű. Hollandia azonban kitűnően hasznosította a győztes
forradalom és szabadságharc lehetőségeit, hatalmas gyarmat­
birodalmat szervezett és a forradalom győzelmét követő év­
században nagyhatalmi pozíciót töltött be a feudális Európá­
ban. A kor vezető államférfiai és egyszerű emberei keresik
felemelkedésének titkát, de a "belga pontosság" elsajátításá­
ról álmodik a távoli Erdélyben a nyomdász Misztótfalusi Kis
Miklós is.
A szabadságszerető népéről és fejlett agrotechnikájáról
híres köztársaság területe.mindössze huszonötezer négyzetkilo­
méter, lakóinak száma pedig 2 millió. A tizenhetedik századi
Európa minden változására fogékony Szepsi Csombor Márton az
ország területére utalva írja: "... álljon meg az ember
a'közepén Hollandiának... gyalogember egy nap kimehet belőle".
A "tőkés mintaország" gyors fellendülésének' alapja a
mezőgazdaság és ipar technikai fölénye volt. A jobbágyi kö­
töttségektől korán megszabadult hollandi paraszt gátakat
emelt, csatornákat ásott, trágyázással, öntözéssel minden
talpalatnyi helyet termővé tett. A vetésforgót Európában el­
sőként bevezetve nem hagyott ugart, hanem a gabonatermő évek
közé takarmánytermelő éveket iktatott be, sőt egyes korán­
termő növények betakarítása után is vetett a földbe takar­
mányt. Ezzel nem csupán a földjét hasznosította sokszorosan,
hanem feleslegessé tette a nyomáskényszert is. A vetésforgó
azután legyőzte a takarmányozás eddig áthághatatlan nehéz­
ségeit. A hollandi paraszt istállózhatta, hizlalhatta állata­
it, tejgazdaságot rendezhetett be. A belterjes földművelést
a művészetig fejlesztette a hol-landi virág- és zöldségkerté­
szet. Az üvegipar fejlődése, amelyben a XVII. századra Hol­
landia már vezető szerepet játszott, lehetővé tette meleg­
ágyak berendezését, ami meghosszabbította a növények tenyész-
idejét és módot adott a növénynemesítésre is. A hollandi ker­
tészetnek egész Európa csodájára járt; a tulipángumóiért ural­
kodók versengtek, egyikért-másikért vagyont fizettek. A hol­
landi mezőgazdaság alkalmazta először a gépi technikát is.
1636-ban van Berg feltalálta a cséplőgépet, de ennél is na­

9
gyobb jelentősége volt a hollandi mérnökök által tökéletesí­
tett szélkeréknek, amely szivattyúkat hajtva emelte vissza
a tengerbe a gátakon átcsapó vizet és tartotta a kívánt szin
ten a sűrű csatornahálózat vizét. A csatornák itt nemcsak ön
tűzésre, hanem közlekedésre is szolgáltak. Európa sáros-po­
ros útjainál a hollandi csatornák sokkal megbízhatóbb közle­
kedést tettek lehetővé. A falu termékei gyorsan, rendszere­
sen juthattak el rajtuk a városba, a városi technika pedig
könnyebben hatolhatott be a faluba. A falu és a város közöt­
ti különbségek már ekkor kezdtek Hollandiában elmosódni.
A mezőgazdaság, ipar, közlekedés, kereskedelem szerves
összekapcsolása a hollandi társadalmat egyetlen nagy munka­
együttessé kovácsolta össze a tőkés vállalkozók vezetésével.
Manufaktúrák százai keletkeztek, amelyek a gyarmati és bal­
ti kereskedelem nyersanyagait és félkészítményeit dolgozták
fel. A XVII-XVIII. században egyszerre több száz hajó épült
Hollandiában, ahol feleannyiba került egy hajó, mint Angliá­
ban és sokkal kevesebbe, mint más országokban. Sok városban
működtek vitorlakészítő, kötélverő, papírkészítő, üveggyártó
manufaktúrák, fűrészmalmok, fegyverműhelyek. Magas színvona­
lat ért el a könyvnyomtatás, híresek voltak a holland navi­
gációs eszközök és szövetek. Fejlett volt a cukor- és dohány
feldolgozás. Világmárkának számított a művészi holland csem­
pe és porcelán, a holland óra és a különböző ötvösmunkák.
A holland gazdaság fejlődésében kiemelkedő szerepet ka­
pott a kereskedelem. A középkorban a legtöbb holland hajó a
Balti-tenger vizeit járta. Heringet, sajtot, posztót, vász­
nat szállítottak gabona, fa, fémek ellenében. A XVI. század­
tól a közvetítő kereskedelem lett a hangsúlyos, mert az ár­
különbözet nagy haszonnal kecsegtetett. "Európa tengeri fuva
rosai", a hollandok tizenötezer hajóból álló kereskedelmi
flottával vettek részt a nemzetközi kereskedelemben. A XVII,
század derekán már az ő kezükben van Észak- és Dél-Európa kö
zött a kereskedelem, valamint a balti hajózás mintegy hetven
százaléka. A francia és angol konkurrencia ellenére vezető
szerepük a XVII. század végéig töretlen.
A gyarmati kereskedelemben a Kelet- és Nyugat-Indiai
Társaság (1602, 1621) hatalmas tőkével és nagy hajóhaddal
rendelkezett. A hollandok a Szunda- és Molukka-szigeteken
erődítmények és telepek egész sorát építették ki Batávia köz
ponttal (Jáva). A feudális fejedelemségek belső harcait ki­
használva uralmuk alá vonták az indonéz feudális urakat és
kezükbe kaparintották a fűszerkereskedelmet. A Nyugat-Indiai
Társaság megszerezte a portugál Brazília nagy részét és
Észak-Amerika keleti partjain Új-Hollandiát, Új-Amszterdam
(New York) központtal. A hollandok Afrika nyugati partjain
is több erődöt létesítettek és ők alapították Fokvárost is.
Hollandia - Angliával szemben - nem az ipari, hanem a
kereskedelmi- és uzsoratőke fejlődésének útján haladt. Amsz-
terdam, a holland nagypolgárság központja, világkereskedel­
mi kikötő, a tőzsdeügyletek, a pénzügyi és hitelműveletek
központja volt. Itt kötötték üzleteiket, holland ügynökök
közvetítésével egész Európa kereskedői és bankárai. Itt bo­
nyolódott le a kereskedelmi társaságok részvényeinek jegy­
zése, az állami értékpapírok árfolyamának megállapítása, a
külföldi kormányok által kibocsátott kölcsönök elhelyezése
stb. Ebben a XVII. századi mintaországban azonban a keres­
kedő tőke már nem a társadalom feje felett kereskedik, ha­
nem közvetlenül megszervezi és kizsákmányolja a termelőmun­
kát. Ezért maradt Hollandia gazdag és virágzó ország azután
is, hogy az angolokkal (1652-1654, 1665-1667) és a franciák­
kal (1667-1668, 1672-1678) folytatott vesztes háborúk után
a gazdasági világhatalmat a több hazai nyersanyaggal rendel­
kező, nagyobb lélekszámú és politikailag jobban szervezett
nemzeteknek kellett átengednie.

Az államszervezet

Az első burzsoá köztársaság államszervezete a feudaliz­

mustól örökölt pilléreken nyugodott. Az 1579. évi unió nem
szabta meg az államgépezet egyes tagjainak működését. A leg­
főbb államhatalmi szerv a tartományok képviselőiből álló
Staaten Generál, a XVII. században naponként ülésező szerv
lett és így az állami ellenőrzésnek fontos eszközévé vált.,
Az államigazgatás holland rendszerében a szárazföldi hadse-
■reget az Államtanács, a hajóhadat az Admiralitás irányította,
a gazdasági ügyeket pedig az Általános Számadó Kamara és a
Pénzügyi Kamara intézte. Az államhatalom helyi funkcióit a
rendek képviselőiből álló, tartományi apparátus, valamint a
különböző városi és falusi szervek látták el. Az egész köztár­
saság kül- és kereskedelmi politikáját Holland tartomány
főpenzionáriusa irányította.
Az államélet legfőbb keretei a tartományok maradtak,
amelyeknek külön igazságszolgáltatásuk, törvényhozásuk és
pénzverésük volt. A föderációs szervezettel szemben az Orá-
nia-család egy-egy tagja csak úgy tudta hatalmát növelni,
hogy megszerezte több tartomány helytartóságát, esetleg a fő­
kapitányi és főadmirálisi tisztséget is.
A westfáliai béke megingatta az Orániai-párt uralkodó
helyzetét, egyben megszilárdította a tartományi adminisztrá­
ció vezetőinek, a régenseknek a szerepét. A városok egysége­
sen léptek fel a főkapitányi és admirálisi cím megszüntetése
érdekében és követelték a katonaság létszámának csökkenté­
sét. A régensek 1651-ben összehívták a Nagy Gyülekezetét és
itt Holland tartomány képviselői a "szabadság helyreállítá­
sának" program j ával léptek fel. Lényegében azt kellett itt el­
dönteni, hogy Hollandia államszövetség vagy szövetségi állam
legyen-e? A szeparatizmus és államegység elvének harcából
az előbbi került ki győztesen. Ettől kezdve minden ügy a tar­
tományok hatáskörébe került. A decentralizáció ügyének volt
lelkes képviselője, majd áldozata a híres Jan de Witt penzio-
nárius, aki az 1672. évi francia támadás idején adta át a
hatalmat Orániai Vilmosnak, ő maga pedig a felizgatott tömeg
áldozata lett.
11
 Orániai Vilmos hatalmának megszilárdulásában jelentős
szerepet játszottak a nemzetközi események is. Amikor Angliá
bán II. Jakab személyében katolikus uralkodó került a trónra
Franciaországban pedig XIV. Lajos visszavonta a nantesi
(nanti) ediktumot, Vilmos lett a nyugat-európai protestantiz
mus vezére. Ez a magyarázata annak is, hogy az angol király
ellen fellépő ellenzék őt hívta meg a trónra, és 1689-ben
Anglia királyává nyilvánította.
Ez a fordulat új helyzetet teremtett Hollandia számára,
mert III. Vilmos személyén át perszonális unióba került Ang­
liával, ami a holland érdekek háttérbe szorulását hozta ma­
gával. III. Vilmos 1702-ben bekövetkezett halála után ugyan
Holland régenseinek ismét sikerült megszerezni a vezető sze­
repet, de Európa első tőkés állama főbbé már nem volt a hala
dás zászlóvivője, csupán egyszerű uzsorás állam. A XVIII.
században kibontakozó gazdasági hanyatlás talaján egyre fel­
tűnőbbé vált az ellentét a régens-oligarchia jómódja és a
tömegek nyomora között. A század második felében pedig foko­
zatosan megszűntek azok a történelmi erők, amelyek a XVII.
század első felében olyan egyedülálló helyzetet teremtettek
az első tőkés állam számára, és Hollandia másody majd harmad
rendű állammá változott.

12
ntős 2. AZ ANGOL POLGÁRI FORRADALOM
^ngliá­
trónra ,
L
-antiz-
Lrály
>en

mára,
Ang­
ina- A XVII. századi angol forradalom volt az első, valóban
ugyan európai jelentőségű forradalom, amelynek következményei a
sze- kapitalizmus angliai győzelmében csúcsosodtak ki. Az angol,
hala- forradalom a korai kapitalista társadalom politikai rendjé-
I. nek meghirdetése volt, ezért .mindazok, akik a későbbiek so­
fel- rán, az új rend érdekében szembekerültek a feudalizmussal,
a az angol forradalom politikai arzenáljából kölcsönözhették
ioko- fegyvereiket. Anglia számára viszont a XVII. századi átala­
ri. kulás sokkal több volt egyszerű alkotmányos, vagy politikai
:tek változásnál. Itt az átalakulás az élet minden területére ki­
irmad- terjedt. Egy évszázad változásai Angliát a parlamenti kor­
mányzás, a tőkés fejlődés, a vallási szabadság és a tudomá­
nyos haladás útjára vezették.

A) Az angol forradalom előzményei

Míg a forradalom előtti másfél évszázad a kontinensen

szüntelen háborúskodásban telt el, Angliában béke volt. Az
ország védelméről csak a flotta gondoskodott, még Hadseregre
"sem volt szükség. Azokat az előnyöket azonban, amelyeket a
terméé zét''"'nyú'j töt t a brit szigeteknek, hátrányosan ellensú­
lyozta a Stuart uralkodók feudális abszolutizmusa.

A mezőgazdaság

Az 1640-et megelőző évszázad Anglia történelmében az

infláció időszaka volt. A búza ára hatszorosára, az általá­
nos árszint ötszörösére__emelkedett. Ez azoknak kedvezett,
akik az iparban vagy a mezőgazdáságban eladásra termeltek.
A lakosság túlnyomó többsége ekkor még Angliában is me­
zőgazdáságból élt. A birtokos osztálynak azok az elemei,'""'"’
akik megfelelő tőkével rendelkeztek, a parasztok közül pedig
azok, akik elég zsugoriak, ügyesek, vágy szerencsések voltak
gyorsan kjyarapíthatták vagyonúkat,' a tékozlók vagy a szeren­
csétlenek viszont ugyan ilyen könnyen tönkremehettek. Mind­
ebben számos tényező játszhatott szerepét. (A birtok piackö­
zeiben feküdt, a környékén valamilyen ásványi kincset fedez­
tek fel stb.) Az is szerencsének számított, ha valaki dúsan
jövedelmező hivatalhoz juthatott, vagy előnyös házasságot ett fel,- 1
köthetett. Aj jómódhoz vezető legbiztosabb út azonban a nyereg aadni, mi]
ség és veszteség gondos mérlegelésén, a piaci viszonyok is­ [édmunkás
meretén és a tékozlás elkerülésén át vezetett a tulajdonosok : lelyzet a »
számára. Természetesen meggyorsította a vagyon gyarapodását Mindé:
a bérmunkások mind tömegesebb alkalmazása, illetve a birto­ kismesterei
kon élő népesség számának tudatos csökkentése. Ezekkel a ka-i szerephez
pitalistá erényekkel azonban csak az* angol birtokosság egy k tőkeer
része rendelkezett, de nem voltak megtalálhatók azokban az r Az er
arisztokrata családokban, ahol hagyomány volt a nagyszámú a XVI-XVII
szolgahad, kísérők és szegény rokonok tartása. volt”terül
A XVII. századi Angliában egyre gyorsabb ütemben foly­ ■_a crófság
tatódott a birtokokon a fejlettebb technikára való át’térés, de 'ugyanak
hogy élni tudjanak a piaci lehetőségekkel és élelmezni tud­ r5- bomlot
ják a terjeszkedő iparvidékek népességét. Már az 1821-ben dék egymás
lezajlott parlamenti viták megmutatták, hogy a bekerítés föléjük az
igen bonyolult kérdés és terjedésében nem csupán az egyes helyi piac
emberek hasznáról van szó. Az angol gazdasági élet további 'ad.ely- áz"é
fejlesztéséhez ugyanis fokozottabb munkamegosztásra volt szűk ni. Londoi
ség. Nyersanyagot kellett termelni az iparvidékek számára, nem a pol
mérsékelni kellett az élelmiszerek árát, és feleslegessé - ellátását
tenni a gabonabehozatalt. * London bo:
A termelés fokozására több út is kínálkozott. Gumós- nT khrcSk
és különböző takarmánynövények termelésével csökkenteni le­ a helyi k
hetett az ugar területét, be lehetett népesíteni az eddig amelyet
lakatlan peremterülétékét, de a megművelendő terület tényle­ "származás
ges kitérjésztésére valójában három igazi forrás kínálkozott: űztek. 15
a közös földek,a mocsarak és a királyi erdők. Amíg a puszta '“lök pénzé
földek megművéletlenek* voltak, Anglia gazdásági élete elma­ kedtek ki
radott volt, lakosságának munkaereje pedig, különösen a me­ len intéz
zőgazdaságban állandóan kihasználhatatlan maradt. bán példc
takozó ar
f e j lesztc
Az angol ipar gyarapodc
“350*000 ’
Az ipar fejlődése az 1640 előtti inflációs időszakban Sepsi Cs<
jelentős volt, bár az iparcikkek árának kisebb emelkedése bő, ítéli
nem ösztönözte eléggé az iparosodást. rint a k
A fejlődés alapját a széntermelés adta, amely évi 200 sága mel
ezer tonnáról 1,5 millió tonnára emelkedett. 1640-ben Anglia lakosság
már háromszor annyi szenet termelt, mint Európa többi orszá­ volt! A
gai együtt. "Javítsátok ki a térképet: Newcastle; (nyukeszl) falusi k
az Peru 1" - hirdette John Cleveland (klivlend) . A szén olyan lödése rr
értékes lett Anglia szamára, mint az ezüst. Fontos volt, mint sek gazd
tűzrevaló, de használták már az új iparágakban, az ágyúörítes- felvásár
nél, cukorfinomíkásnáí, papírgyártásnál stb. is. A *vasterme­ re_ növel
lés ötszörösére- növekedett a reformációt követő évszázadban. a nemese
A hajógyártás a bel- és külkereskedelem fejlődésével együtt A XVII-
sebbek í
A bevezetésre kerülő új iparágak igen komoly tőkebefek­ de a tál
tetést igényeltek. Maga áj szénbányászat is , miután túlhaladt lyett, J
a felszíni művelés szakaszán, egyre nagyobb összegeket emész- zakban i

14
 asságot
tett fel. Hatalmas, néha ezer fontra rúgó összeget kellett
an a nyert
flETadni, mire elérték a kívánt réteget. (Ez az összeg egy se-
anyok is —
La jdónosolsfcédmunkás 100 évi jövedelmének felelt meg.) Ugyánez volt a
helyzet a bányászat többi ágában is.
’apodását
a birto- 1
ksl a ka­ Mindez azt bizonyítja, hogy az ipar kinőtte a kézműves
ság egy . kismesterek és szabad bányászok korszakát, és egyre nagyobb
kban az szerephez jutott a londoni tőkés, vagy a vállalkozó szelle-
" e_, tőkeerős birtokos.
yszámú
Az erőteljes fejlődés ellenére hangsúlyoznunk kell, hogy
2n foly- . a XVI -XVII. századi Anglia népessége és városfejlődése nem
Letérés, . voTt'területileg arányos. London gyorsan nőtt, a London körü­
:ni tud- li grófságokban és Közép-Angliában állandó volt a növekedés,
■1~ben fe ugyanakkor északon és Kentben a népesség hanyatlott. Még
ítés ne- bomlott fel a helyi ipar és kereskedelem, a város és vi­
egyes dék egymást kiegészítő szerepe, hagyományos kapcsolata. De
ovábbi föléjük az új nemzeti piac kezdett kibontakozni, amelyben a
Zolt__szüJ helyi piacot ellátó vidéki várost^kiszorította a főváros,
ámára, amely az' egész országot a maga tartományának kezdte tekinte­
2ssé ni. London befolyása azonban nemcsak a gazdasági életben, ha­
nem a politikában és a vallásügyben is érvényesült. A főváros
imós- ellátását mind tágabb országrész biztosította. 1600-ban már
~ni'le- London bonyolította le a kereskedelem hétnyolcadát. A londo-
ddig 'ni“'k‘Sreskédők olyan területekre is behatoltak, amelyek eddig
tényle- a helyi kereskedők kezén voltak. Jó példa erre a kalózkodás,
lkozott amelyet Erzsébet uralkodása alatt Devon és Cornwall nemesi
aszta származású "tengeri farkasai" § maguk szakállára és zsebére
''Iztek . 1590-től viszont a kalózhajókat olyan londoni kereske­
elma-
a me- dők pénzén szerelték fel, akik személyesen soha sem merész­
kedtek ki a tengerre. Ezzel egyidejűleg a középkorban ismeret
len intézményeknek is otthont adott az angol főváros. 1600—
bán például megalakult a brit Kelet-Indiai Társaság, a kibon­
takozó angol gyarmatosítás egyik előkészítője. A sok város­
fejlesztő tényező együttes hatására London népessége gyorsan
kban gyarapodott, s 1600-ban 200 000, 1605-ben 225 000, 1650-ben
sse “ ~T5Cr 000 volt a lélekszám. A század elején Londonban járt
Sepsi Csombor Márton joggal írhatta: Az nép Londinumban oly
200 bő, ítélné ember mindennap sokadalom benne." Becslése sze­
rint a kenyéren kívül, az égi madarak és tengeri halak soka­
toglia
’rszá- sága mellett, napi másfélszáz ökör és ezer juh szolgálta a
:eszl) lakosság ellátását. London azonban Angliában is csak egy
volt! A XVII. századi Anglia 5 milliós népességének zöme még
olyan
falusi körzetekben lakott. A régi, céhes ipari központok fej­
< mint
ontés- lődése megállt ugyan, de a várossá fejlődő nagyobb települé­
arme- sek gazdasági szerepe az élelem- és nyersanyagtermelésben,
1b ah. felvásárlásban, az áruk befejezésében és szétosztásában egy­
hitt re növekedett. A vidéken halmozódó vásárlóerő bizonyítékai
a nemesek, yeomanek, és kisiparosok fokozottabb vásárlásai.
f ek - A XVII. század elején Anglia nagy része újjáépült: a tehető-
"sébbek ekkor építik meg jellegzetes, emeletes lakóházaikat,
ladt
de a társadalom alacsonyabb fokán állók is vályog és fa he­
rnész-
lyett, kőből és téglából építik kunyhóikat. A módosabb há­
zakban megjelennek a külön konyhák és hálószobák, a létrák

15
helyére lépcsők kerülnek, az ablakokba peorg az ezazg hasz­
nált hólyag helyett üveget vágnak. Az aszzalt körülvevő ló­
cát székek szorítják ki, az étkezésnél pedig a vzlla haszná­
lata már nem számít fényűzésnek. A XVII. százai első évti­
zedei a "régi, boldog Anglia" elmúlásának varéi is.

Társadalmi rétegződés

A forradalom előtti Anglia gazdasági fe~lődésének sajá­

tosságai meghatározták az angol társadalom szerkezetéi,
amely ekkor még a.főnemesek, köznemesek rendjére és az úgy­
nevezett "egyszerű népre" tagozódott. Az angliai _rer.zek azon­
ban nem voltak zártak és az egyik rendből viszonylag könnyen
át lehetett kerülni a másikba. A társadalmi legfőbb
szabályozója itt a vagyon volt!
Az angol nemesi társadalom csúcsán álló arisztekraták
különböző címeket viseltek, de az arisztokrata rangot és ve­
le a felsőházi tagságot csak az elsőszülöttek örökölték, míg
a fiatalabb fiúk a köznemesség sorait gyarapították.
A korszak arisztokráciája azonban már sokat veszített
régi tekintélyéből. Óriási birtokai széttöredeztek, katonai
hatalma megszűnt, s meggyengült a bérlőkre gyakorolt befolyá­
sa is. Az angol arisztokrácia birtokainak jelentős részét
bocsátotta áruba Erzsébet uralkodásának utolsó évtizedében,
hogy tartani tudja a királynő által igényelt költséges élet­
stílust. A XVII. században azután a megcsökkent területű bir­
tokokon kíméletlen kizsákmányolásba kezdtek, s bár pénzügyi
helyzetük ekkor megjavult, alaposan megcsappant bérlőik loja­
litása és ragaszkodása. A tőkés gazdálkodás egyre erőtelje­
sebben tépte szét az emberek közötti hagyományos kapcsolato­
kat. Ezzel egyidejűleg a Stuart-korszakban a tiszteletbeli
címek árusításának gyakorlata alaposan csökkentette a ran­
gok hierarchiája iránti tiszteletet is.
A vidéki köznemes elnevezése a squire (szkvájr) volt. A
grófsúgókban és a parlament alsóházában az árutermelő nemes­
ség, a gentry (dzsentri) vagyonos rétegeié volt a vezető
szerep.
A szakirodalomban rendszeresen találkozhatunk az "új"
és "régi" nemes fogalmával. Az új nemesség a forradalom ide­
jére már a kapitalista fejlődéshez kötötte sorsát. Ez a ré­
teg földtulajdonát már nem feudális járadék, de sokkal inkább
tőkés profit szerzésére használta. A gazdasági gyarapodás
elérésére minden foglalkozást jónak tartott. A nemesi cím
nem zavarta a vállalkozó szellemű gentlemant, hogy bőrrel
vagy sajttal kereskedjék, sört főzzön, vagy fémet olvasszon,
salétromot vagy kőszenet fejtsen. Egyetlen foglalkozást sem
tartott megvetendőnek, amely busás haszonnal kecsegtette,
így történt, hogy már az 1640 előtti években a föld a király
és az arisztokrácia kezéből egyre inkább a gentry kezébe
ment át. A XVII. században általános vélemény volt, hogy a
gentry gazdaságilag felemelkedett és éppen ezek képviselői
ültek az alsóházban. 1623-ban egy felsőházi tag az idők ilye­
tén változását helytelenítve megjegyezte, hogy gentryt tömö­
rítő alsóház háromszorosan megvásárolhatná a felsőházat.
A nemesi rendnek ezt a részét alapvető érdekei a polgár­
sághoz fűzték. Legfőbb törekvése, arra irányult, hogy földbir­
tokait .polgári típusú, szabadon értékesíthető tulajdonná vál­
toztassa. Az abszolutizmus azonban az új nemességnek ezzel
a törekvésével a földbirtok feudális rendszerű ellenőrzését
szegezte szembe, mert az adójövedelmek egyik forrásául a ne­
mesi földtulajdon jogi formája, az úgynevezett lovagi birtok
szolgált. A gentry agrárreformja' sértette a paraszti érdeke­
iket is, minthogy a parasztok hagyományos földbirtoklási jo­
gát, az öröklődő copyholdot is fel akarta használni. Ez az
oka annak, hogy Angliában a kapitalizálódó gentry a feudális
földtulajdon elleni harcában nem tudta maga mögé felsorakoz­
tatni a paraszti tömegeket.
Az arisztokraták egy részéből, valamint az északi és
nyugati grófságok nemeseiből kikerülő hagyományos, régi nemes
ség jövedelemforrásait, életmódját tekintve feudális maradt.
Birtoka megőrizte középkori formáját s fő .jövedelmi forrása
a feudális járadék volt. Nem tudtak lépést tartani az egyre
dráguló világgal, de ennek ellenére áltálában lenézték a ne­
mesi üzletembereket, akárcsak a kontinensen lakó sorstársaik
és néni akarták velük megosztani hatalmukat és privilégiumai­
kat .
A lordok életét a külső csillogás hajszolása, a szolgák
és ingyenélők hatalmas serege, a fővárosi élet utáni vágyó­
dás jellemezte. (Ők voltak a londoni "újságlevelek" legfőbb
rendelői.) Elkerülhetetlen anyagi csőd lett volna osztályré­
szük, ha a korona nem biztosít számukra különféle életjáradé­
kokat, ajándékokat, földadományokat..Ez az oka annak, hogy a
régi nemesség a feudális rendet képviselő abszolút monarchiá­
hoz kötötte sorsát.
Az angol fejlődés egyik fontos sajátossága, hogy az ab­
szolutizmus ellen küzdő burzsoázia, nem a nemesség egészé­
vel, hanem csak annak egy részével találta magát szemben. A
nemesség másik része a polgárság szövetségesévé szegődve,
azzal együtt vívta antifeudális harcát.
A parasztság legfelső rétegét a szabad földbirtokkal
rendelkező freeholderek alkották. Ezeknek a gentryvel és a
városi polgársággal együtt személyes katonáskodási kötele­
zettsége és parlamenti választójoga volt, amennyiben bizo­
nyos vagyoni censusnák megfeleltek. Közülük azok, akik ele­
gendő tőkével rendelkeztek terményeik árának emelkedése ré­
vén akár meg is gazdagodhattak. Hagyományos nézet, hogy ez
az időszak a részben szabad, részben pedig bérelt földön'gaz­
dálkodó módos parasztság, a yeomanri (jomenri) virágkora
volt, de éppen angol szerzők figyelmeztetnek, hogy hiba vol­
na jelentőségét túlbecsülni, hiszen ez a réteg a parasztság
egészének csak mintegy 20 százalékát alkotta. A termelő esz­
közökkel rendelkező angol parasztság 40 százaléka a copyhol-
derekből állt. Ez a réteg földjét már a XV. század óta örök-

17
 bérletben használta q.- urától megkapta a bérleti szerződés
másolatát (copy) Is. Ezek a parasztok akkor kerültek veszé­
lyes helyzetbe, amikor földjeik a korábbi egyházi vagy világi
uraiktól új birtokos kezére kerültek. Az új tulajdonos ugyan­
is a polgári tulajdon kizárólagosságát hirdetve nem ismerte
vel a copyholder használati jogát, .hanem - a szerződést fel­
bontva - kiűzte a bérlőt földjéről. A copyholder azonban ak­
kor is tönkrement, ha a közös földek használatának lehető­
ségét elveszítve nem juthatott többé ingyen épület- és tű­
zifához, valamint jószágai számára takarmányhoz. Alattuk
már csak a szántókat és legelőket is nélkülöző zsellérek ál­
lottak, akik a manufaktúrákban való elhelyezkeaes es’a kiván­
dorlás ellenére a parasztság egészének mintegy .40 százalékát
alkották.

A polgárság és a szegények

A XVII. század, elején az angol burzsoázia, összetételét

tekintve, korántsem volt egységes. Legfelső rétegét a londo­
ni City polgársága és a vidék néhány száz vagyonosa alkotta;
az ipart és kéreskedeímet támogató Tudor-politika haszonélve-
. zői. Ezek szoros kapcsolatban álltak az uralkodóval és az
arisztokráciával. A királyhoz, mint adóbérlők, pénzemberek,
állami mónópóliümok tulajdonosai, ag arisztokráciához pedig,
mint hitelezők és még inkább, mint kiváltságolt kereskedel­
mi társaságók tagjai kerültek közel.
A polgárság zöme közepes vagyonú kereskedőkből és iparo­
sokból állt. Az utóbbiak tiltakoztak a pénzügyi elnyomás, az
abszolutizmus visszaélései és az arisztokrácia erőszakoskodá­
sai ellen. Ugyanakkor azonban a koronában középkori eredetű,
céhes kiváltságaik támaszát is látták. Ezért e csoport maga­
tartása erősen ingadozó volt. A burzsoázia soraiban a céhen
kívüli vállalkozókból, a manufaktúrák szervezőiből, a gyarma­
ti vállalkozások kezdeményezőiből álló réteg foglalt el leg­
inkább ellenséges álláspontot a királlyal szemben. Az abszo­
lutista ipar- és kereskedelemszabályozás a burzsoáziának eb­
ben a rétegében találta meg legelkeseredettebb ellenfeleit.
Az ország lakosságának túlnyomó többségét a dolgozó tö­
megek alkották: a kézművesek, kisparasztok / a falusi és vá­
rosi bérmunkások. Az angol szcik irodalom ezeket, á rétegeket
emlegeti, "szegények" címézó alatt. A vagyonnal rendelkező
kortársakat gyakran döbbentette meg az ország viszonylagos
túlnépesedettségéből adódó szegénység és tömeges csavargás1.
HóTland.példa nyomán a szegények számára dologházakat szer­
veztek, majd a fokozatosan kialakult sz egenyfÖrvény' (Poor
Law) alapján kivetett adó jövedelméből a helyi hatóságok gon­
doskodtak a munkaképtelenek számára men!TeíyékfÖTj'''''javrtoTnFfe-
zefékről, a dolgoz ni akarók számára pedig mtjnka l.oaetn
ről. Az elszegényedés folyamatát azonban megállítani nénT*
tudták, mert a közszükségleti cikkek ára mindíg‘. .gyorsabban
növekedett, mint a munkások bére. Falun sem volt kedve^”*

18
 zőbb a helyzet, mert a szegénysorsú gazdák életét a gyakori
rossz termés, a sok járvány és a korai halál fenyegette.
*’A'z "átlagos életkor akkoriban csak 3 5 év volt, de a szegények
ennyire sem számíthattak. Amikor ilyen sok család volt közel
az éhhalálhoz, a gyermekek is dolgoztak a mezőgazdaságban,
az iparban, vagy mindkettőben.
A kegyetlen szegénytörvény szétszórta a csavargó szegé­
nyek bandáit, de azt már nem tudta megakadályozni, hogy Lon­
don magához ne csalogassa őket. Túlzás lenne szervezett népi
elégedetlenséget feltételezni, de bizonyos, hogy ebben a kor­
ban szüntelenül rettegett az uralkodó osztály a "sokfejű
szörnytől", a szegénység lázadozásától.

A puritanizmus

Az angol polgári forradalom előkészítésében fontos sze­

repet kapott a kálvinizmus angol változata, a puritanizmus,
amely a kapitalista termelés útjára lépett rétegek nézeteit
foglalta magában.
A Tudor uralkodók XVI. századi egyházreformja voltakép­
pen befejezetlen maradt. A megreformált angol egyház a pápa
főhatósága helyett az angol király hatalmát ismerte el, a
kolostorok vagyonát elkobozták, de a püspökök és egyházi in­
tézmények földbirtoka érintetlen maradt. Továbbra is. fennál­
lott a püspöki méltóság, amely társadalmi helyzetét tekintve
feudális jellegű volt. A püspökök az anglikán egyházban is
megőrizték hatalmukat és az abszolutizmus támaszaivá váltak.
A Stuart-korszakban a püspökök már állami és közigazga­
tási tisztviselők voltak és a koronától vártak anyagi támoga­
tást és előléptetést. A legfőbb egyházi testület, a Magas Bi­
zottság, éppúgy a királyi bürokrácia szerve volt, ipint a
Csillag Kamara. A Stuart-kori angol állam az egyházi szószé­
ket is felhasználta szaporodó rendeletéinek kihirdetésére,
így prédikálták ki például a londoni egyházmegye papjai
1620-ban, a király utasítására "asszonyaik arcátlanságát, a
széles karimájú kalap, kivágott ruhaderék... rövidre vágott
haj viseletét".
A XVI-XVII. században az egyház sokkal nagyobb szerepet
játszott az emberek életében, mint jelenleg. "Az angol egy­
háznak nincsenek külön tagjai - írta egy kortárs - aminthogy
az államnak sincs olyan tagja, aki ne lenne tagja az angol
‘egyháznak. "Ebből következett, hogy minden állampolgárnak,
minden vasár- és ünnepnap részt kellett vennie az istentisz­
teleten; jövedelméből mindenki tizedet fizetett, és ha meg­
szegte az előírásokat, szigorúan megbüntették.
Az angol társadalom szervezésében kiemelkedő szerepet
játszottak a vidéki egyházközségek. A templomban őrizték a
.katonai felszerelést és a birtokjogi“ifatokat, udvarán folyt
az önkéntesek kiképzése. Az egyházi elöljárók kezelték a
szegény segélyt, ők korbácsolták meg a csavargókat "míg tes­
tükből kiserked a vér".

19
 Az egyházi és állami élet szoros összefonódása arra
vezetett, hogy a népnek az abszolutizmussal szemben táplált
gyűlölete az anglikán egyházra is kiterjedt. A politikai el­
lenzékiség először az egyházszakadás fdisszenter) formájában
jelentkezett’
1563-ban kálvinista angol papok nyilatkozatot adtak ki,
amelyben néhány", látszólag formális követelményt állítottak
fel. Ezek közé tartozott a vasárnapon és a három fő ünnepen
kívül az ünnepnapok eltörlése, az úrvacsoránál és a kérész- -
telesnél a térdéplés, a keresztvetés és a középkori papi öl­
tözet mellőzése. A szertartások reformja mellett a presbite­
ri egyházszervezet bevezetését is követelte ez a nyilatkozat.
A fentiekből úgy tűnik, mintha a puritán napok egyetlen
célja az anglikán egyház megtisztítása lett volna a még meg­
maradt katolikus szertartásoktól (innen a puritán " -“Tisztító­
elnevezés), valójában azonban ez a polgári mozgalom ennél
sokkal többre törekedett. Erre utal a puritán szó szólja körű
használata a kortársak körében. Ha valakit a Stuart-korban
sértett a király becstelensége, a szegények nyomorgattatása,
vagy elítélte a királyi udvarban nyüzsgő skótokat, "akik sás­
kaként falják az ország gazdaságát", - puritán volt. Puritán
lett végül mindenki, aki ellenkezni mert az udvaroncok, a
. jogtipró anglikán papok, tolvaj szélhámosok, erkölcstelen
főnemesek nézeteivel, vagyis a Stuart-köri abszolutizmus vi­
lágával .
A puritanizmus angol képviselői Kálvin szellemében szün­
telenül azt emlegették, hogy az ember kárhozatra van ítélve,
de "tetszett”ister.nek , hogy kegyelemből egyeseket kiválásszőh
áz~uidyosségTe. "" A puritánok nem fenyegették pokollal a bűnö- '
sokét, számukra a pokol a lélek tunya ernyedtsége, hamis
biztonságérzete volt. Megtérni, kegyelmet kérni, erre akar­
ja rábírni a puritán prédikáció a bűnös embert. "Akard, amit
az isten akar - hirdetik papjai -, mert akkor a Te gyönge
akaratodat egy kozmikus méretű erő vezeti győzelemre, míg ha
szembefordulsz véle, megsemmisülsz a súlya alatt."A puri­
tanizmus tehát azt inspirálja az önmagával küzdő emberneT,
‘~Eögy~gondja az egesz-embériség, sőt a világegyetem közügyé ,
hogy az ő, és a mások kis győzelmeiből születik a végső nagy
győzelem. A puritán Krisztus katonájának, egy győzelmes had­
sereg tagjának érezte magát, s ez azt a reménytvillantotta
.f_el jbenne, hpgy kiszolgáltatott, elnyomott kisémBerE'oT “si­
keres emberré lehet.
A puritánokat az anglikánoktól nem teológiai tételeik
választották el elsősorban, hanem egy szokatlan aszketikus
magatartásforma , amelyet Max Weber a korai kapitalizmus szel­
lemével azonosít. E gondolkodásmód szerint az elvileg legsú­
lyosabb bűn az időfecsérlés, mert az élet túlságosan rövid
ahhoz, hogy megállhassunk hivatásunkban. Szerintük a társa­
sági élet, a luxus, sőt még az egészség fenntarifsát meghala­
dó alvási idő is időpocsékolás. Franklin Benjám s.;gyan még
nem fogalmazta meg, hogy "az időpénz", de az angol puritá­
nok már azt vallották, hogyTríinden"eítékozolt munkaóra isten

20
 dicsőségének szolgálatából vész el. - A munka, ez a reg ki­
próbált aszketikus eszköz a puritán hívek szerint kitűnően,
alkalmas arra, hogy megoltalmazzon a "tisztátalan élet" csá­
bításaitól, hiszen a munka "az életnek isten által megszabott
öncélja". "Nemcsak azért dolgozunk, hogy megéljünk - vallot­
ták -, hanem a munkáért élünk, s ha már nincs mit dolgoznunk,
szenvedünk, vagy jobb létre szenderülünk." Szerintük a tét­
len szerzetes, a kéregető koldus, a napját evéssel-ivással
töltő gentleman egyaránt kárhozatra ítéltetett. A feudaliz­
mus haszonélvezői és hajótöröttéi, ha meg nem térnek, kizár­
ják magukat a választottak seregéből.
A kor egyik legfontosabb kérdése az volt, hogy_"Mi az
oka a tömegnyomornak és hogyan lehet megszüntetni?"Erre a
kérdésre' az uralkodó osztály kész válasszal rendelkezett. A
középkori gazdálkodás felbomlása az ok, annak helyreállítá­
sa az orvosság. A polgári rétegek csak fokozatosan ismerték
fel, hogy az egyetlen megoldás a munkaadás; új munkaalkalmak
teremtése a régimódi, keveset produkáló termelési módból ki­
esettek számára. Végkövetkeztetésük szerint a tőkés gazdálko­
dás az istennek tetsző hivatás és az angol társadalom válsá­
gából kivezető egyetlen út.
A tőkés fejlődés korai szakaszán ugyanis a társadalmi
rudat központjában még nem a tőke és a munka ellentéte áll,
hanem a munkát adni képtelen feudalizmus és a munkaadásban
akadályozott kapitalizmus összeütközése. A puritán munkamo­
rál bem csupán a tőkések, hanem a bérmunkások számára is von­
zó volt, mivel a szorgalmas munkavállalónak azt a jutalmat
helyezte kilátásba, hogy maga is munkaadóvá válhat. A puritán
ideológia tehát alkalmas volt arra, hogy a f eudal iz'mu“S’’mÍhdén
’elTe'nsegét összefogja és egy jobb jövő ígéretével biztassa.
A XVII. szazad második felében a puritanizmus már igen
elterjedt mozgalom volt és vallásos formában tükrözte a bur­
zsoázia, az új nemesség, a_kispolgárság és parasztság ellen­
zéki hangulatát. Világosan két irányzat rajzolódott ki benne.
A mérsékeltebb presbiteriánusok az egyes községek presbite­
reinek zsinatait tartották legfelső, egységes irányító szer­
vüknek, míg a radikálisabb independensek nem vetették alá
magukat a zsinatok vezetésének, hanem teljes függetlenséget
és önkormányzatot követeltek minden gyülekezet számára._Az
előbbiek társadalmi alapja a városi burzsoázia és az új nemes
'seg*vőlt7 Az utóbbi viszont á városi burzsoáziára és a kis­
polgári elemekre és részben Kelet-Anglia parasztjaira támasz­
kodott, és a radikális gentry egy részét is magában foglalta.
Az önkényuralom természetesen nem tett közöttük különbséget,
hanem ellenségnek tekintette valamennyit. A közvélemény pe­
dig a hajópénz megtagadásáért bírságra ítélt John _H^mpdent
csakúgy, mint a puritán tanok terjesztéséért fülüknek levá­
gásával bűnhődött^Burton (bötn) lelkészt és társait a szabad­
ság vértanúinak tekintette.

21
 Az abszolutizmus és a polgári érdekek
szembefordulása

1603-ban Erzsébet végrendelete értelmében Stuart Mária

fia, VI. Jakab skót király lett Anglia királya I. Jakab néven i
(1603-1625). A feudális abszolutizmus ellentétei tovább erő­
södtek az új dinasztia alatt. Az új király mindenekelőtt az
arisztokráciára támaszkodott és nem egyszer beismerte, hogy
nehezen viseli el a parlamentet. Véleménye szerint a parlament
Csak abban az esetben hozhat törvényt, ha "a király jogara
megérinti" vagyis a király szentesíti ezekét. Ugyanakkor ha­
misítatlan középkori stílusban hangoztatta, hogy "az uralko­
dó isten képmása", ennek megfelelően hatalma isteni eredetű.
Az abszolutizmus érdekeiből fakadt a királynak és kör- /
nyezetének gyűlölete a puritánok iránt. "A reformáció rossz,
- írta nyíltan Jakab - mert kimondja az egyenlőséget. Az
egyenlőség viszont' ellensége a rendnek és az egységnek, a
rend szülőanyjának." "Ha püspök nincs, király sincs!" - han­
goztatta gyakran, s ez annyit jelentett, hogy az anglikán
egyházat meg kell védeni a puritánok támadásaitól.
Nehezítette a parlamenttel való együttműködést az is,
hogy az uralkodó gyanakvással szemlélte a társadalmi változá­
sokat és mozgásokat, a kapitalisták gyors gazdagodását, a nö­
vekvő inflációt és a munkanélküliségből származó zavargásokat.
A korai Stuart-időszakban a kormányzat még megkísérelte, hogy
szabályozza az ipari termelést és a béreket. ínséges években
olcsó gabonát igyekezett biztosítani az éhezőknek és nem en­
gedte, hogy a vállalkozók értékesítési gondok miatt elbocsás­
sák munkásaikat. Gazdaságpolitikájuk főleg-arra irányult,
"hogy támogatták a külkereskedelmi társaságokat a csempészek­
kel szemben, továbbá az idejét múlt céhek és az ekkor már
gyűlÖTT'“királyi monopóliumok segítségével igyekeztek befo­
lyásolni az ipari' fejlődés ütemét. A kormány azonban gazda­
sági elkép'ZeTé's'eírE" ritkán tudta" átültetni a gyakorlatba, mert
nem volt kiépített hivatalszervezete, a mezőgazdasági és ipa­
ri válTáTkoztíJniözüí választott békebírákra pedig nem volt
semmi befolyása. Rendeletéi, amennyiben megvalósultak, csak
ártottak, mert csokkéntették a gazdasági élet rugalmasságát,
és nehezí tették'”,~fiogy olyan gyorsan reagáljon a kereslet vál­
tozásaira, mint ahogy szabad piaci viszonyok között lehetett
volna.'.ATegnagyöbb gyűlöletet a ' monopóliumok váltották ki,
mert “árusításuk legtöbbször csak azt a célt szolgálta, hogy
könnyítsenek a kormány pénzügyi nehézségein és gyarapítsák
az engedélyeket kijáró udvaroncok Vagyonát. Ugyanakkor orszá­
gosan az volt a vélemény, hogy a monopóliumok korlátozzák a
termelést, nem biztosítják a termékek minőségét, nem védik a
fogyasztók és alkalmazottak érdekeit, de a kincstárnak sem
tudnak annyi jövedelmet biztosítani, ami ellensúlyozhatná az
általuk okozott kárt.
A kormányzat nehéz helyzetét kétségkívül növelte az
infláció is, mert míg Erzsébet 400 ezer fontból fedezni tud­
ta az államháztartás kiadásait, addig a Jakab korában be­
folyt 450 ezer font még béke idején sem fedezte a kiadáso-
22
 font még béke idején sem fedezte a kiadásokat a szüntelen ár­
emelkedés miatt. A kormányzat inflációs nehézségeit puritán
ellenfelei nem vették figyelembe s azt hangoztatták, hogy az
ország vezetői rosszul gazdálkodnak és tékozló életmódot foly
tatnak.
Az államháztartás gondjain adóemeléssel kellett volna
_seg.ite.n_i, de a Stuart-kor szak parlamentjei nem adták meg az
uralkodónak az adókivetés jogát. Abban a mértékben ugyanis,
ahogy a rendszer'mellőz te a polgári érdekeket, a burzsoázia
is mellőzte az állami kiadások fedezését. Az angol abszolu­
tizmus legfőbb gyengéje az volt, hogy anyagilag függött a
parlamenttől, s ezért mondhatjuk Marxszal, hogy "Az angol
forradalom, amely I. Károlyt vérpadra juttatta, az adómegta­
gadással kezdődött." A parlament soha sem bocsátott Stuart
Jakab rendelkezésére olyan anyagi eszközökét, amelyek birto­
kában függetleníthéfte volna magát. Ez az oka annak, hogy az
uralkodó kényszerkölcsünökkel, új vámokkal, címek és rangok
adományozásával igyekezett egyensúlyba hozni költségvetését.
Ezek az íintézkedések nem tudták lényegesen csökkenteni az
anyagi gondokatde minden esetben kiváltották a polgárság
..szenvedélyes tiltakozását.
A kormányzattal való szembenállásnak természetesen szá­
mos egyéb gazdasági oka is volt. Az iparosok, kereskedők,
gabonatermelők szabadabb kereskedelmet kívántak és meg akar­
tak szabadulni a monopóliumoktól, a vidéki neme'sek a feudális
szolgáltatásoktól és az erdőtörvényektől, de ugyanakkor azt
is igényelték, hogy szabadon keríthessék be földjeiket és ve­
hessenek művelés alá újabb területeket. Ezen kívül sokan kí­
vánták, hogy a kormány építsen erős flottát, amely védelmez­
né a kereskedelem, halászat és gyarmatosítás érdekeit. A kor­
mány azonban a fenti problémákra képtelen volt a társadalom
érdekeivel összhangban levő választ adni.
A király és a parlament közötti nézeteltérések legfőbb
forrásai a kereskedelem és a pénzügyek voltak ugyan, de gyak­
ran került"ellentétek,re és vitákra sor a külpolitikai kérdé­
sek miatt is. A harmincéves háborúban a Habsburgok a refor­
máció eredményeit akarták megsemmisíteni. Sok angol tartott
attól, hogy ha ez a politika győz a kontinensen, hatása Ang­
liában is érezhető lesz.
Jakab, közvetlenül trónralépté után megváltoztatta az
angol külpolitika hagyományos spanyol- és katolikusellenes
vonalát. Bejelentette, hogy nem tartja magát hadiállapotban
levőnek Spanyolországgal és nem támogatja a németalföldi sza­
badságharcot. Ez a politika a'z angol nemzeti érdekek egyenes
"elárulását jelentette, mert az angol burzsoázia nem ok nél­
kül tartotta Spanyolországot legfőbb vetélytársának 4 gyar­
mati- és tengeri kereskedelemben, valamint az európai poli-
--bikában. Jakab gondolkodás?, ód j ára jellemző, hogy Erzsébet­
hez hasonlóan á holland szabadságharcosokat nem tekintette a
protestantizmus hőseinek ," háhem csak a spanyol korona ellen
lázadóknak. Amikor kitört a harmincéves' háború, helytelen1-
tette, hogy veje, a pfálzi választófejedelem elfogadta a

23
 cseh koronát. Az volt a véleménye, hogy ezzel a lépésével
megbonthatja Európa békességét 'és megsérti a Habsburg-dinász-
tiát. Jakab ezen túl is erősen szimpatizált a francia és spa­
nyol monarchiákkal, s ennek következtében Gondomar, a befo­
lyásos spanyol követ, hosszú időn keresztül “meg tudta akadá­
lyozni’/' hogy Anglia beavatkozzék a Habsburgok ellenfeleinek
oldalán a harmincéves háborúba. Jakab az ő biztatásai nyomán
remélte, hogy egy" Spanyolország^a^'-k'ötött egyezmény segítsé-
eall íthat ja 'EurőpáSán 'á békét, s így a háborús 'k'i-
adásók fedezésére nem kell segítséget kérnie a gyűlölt par-
taifreTfírtől . '‘Énfíék az elhibázot t külpolitikai orientációnak ~
'volt á'követKe?®Shye Károly trónörökös házassága Henriette-
■Márd-a ■ francia héfbegnővel, amelynek1 feltételekériíwST*'angÖl
kormányzat: titkos szerződésben kötelezte magát arra, hogy
engedményeket tesz áz angol kátólikusoknak .
' "Á ”ka tol i c i zmú s ve s zé ly é egyébkén t egy szerre volt valósá­
gos és képzelt. Az angolok joggal féltek attól, hogy az ud­
var nemzetközi katolikus intrikák központjává válik. Kevés
angol tartozott ugyan a spanyolok ötödik hadoszlopához, de
a jezsuiták valóban célul tűzték ki az ország visszatérítését
s ezt talán el is érték volna, ha a harmincéves háborúban a
katolikus (Habsburg) párt győzedelmeskedik. Az ország reka-
tolizálása pedig birtokukban veszélyeztette mindazokatakik
"aTsíBfZSíesrendek feloszlatása idején kolostori földekhez
jutottakí .... ..
Az öreg király 1625 tavaszán meghalt, de a nyomába lé­
pő Károly>herceg (1625-1649) sem volt hajlandó külpolitiká-
ját“aT* altból nemzeti érdekek szolgálatába állítani. Súlyo­
sán kompromittálta például a BückTngham • (Bökingem) herceg
áltaI''TrahyTtott“angol kormányt áz angol-francia s’zovétség,
ameTy‘Trt'art^S^',aTl’^^''k'±'ráIynak a közvélemény ellenére.részt
Toellett'vennie angol hadihajókkal .a La Rochelle-i (laroSeTIi)
erőaFen*töm'orülő hugenották elleni harcban • A közvélemény
'nypínásjta^ug y á h ‘ a szerződést felbontották, sőt hadSTTCS^üzen-
tek Franciaországnak, de a francia csápátok a várát' éTfÖ*gTá‘t-
tak. -'"'végűi az * angol közvélejmény súlyos provokálását jelen­
tette, hogy Véres Mária uralkodása óta 1637-ben fordult élő
elő szőrJ' tfogy pápai" k,öy,^t.e.t„ fogadtak az angol udvarnál.’ Ma ”
má"r 'tu“3juk‘7 hogy Laud„(lód) érsek7szembenállt az udvarnál
érvényesülő katorrfcus"”ir an y‘z a Et a 1 és nem volt hajlandó elfo­
gadni a felajánT^EE^KíSőrnoki kalapot sem, de a kortársak
úgy látták, hogy’pölitikájábahá katolikusok felé közeledik.

24
 A parlament harca a legfőbb hatalomért
A Jogok kérvénye

Az angol parlament a XVII. században kizárólag a birto­

kos osztály képviselője volt. A LordokHázában az arisztok-
HtTTsaládök ^eisŐdtülott .férfi tag; ■ ; Jog Ltak'.helyet, de
az álsőház is az orszáq vagyonos elemeit képviselte. A ki­
lencven gr Sfság képviselői"'kivétel ’ nélkül a főrendek alatt
elhelye.zX^STvezetŐ birtokos családokból kerültek, ki. A
grófságokban csak azoknak volt választójoguk, akik legalább
évi 40 shilliKff@tMayöWd§Tiííé^c'iSir tokkal 'réndelkeztek,~'s'ez-
2'ei"'él€ttr^lTéké's<ztetTék’'á''"szé^érfy,''ébbékét'', a'zselléreket, a
bérlőket és a nincsteleneket, a vidéki népesség 80-90 száza­
lékát. A kortársak természetesnek tartották, hogy "A napszá­
mosoknak, a szegény gazdálkodóknak, mi több, a földdel nem
bíró nagy- és kiskereskedőknek, a copyholdereknek és minden­
fajta kézműveseknek... nincsen szavuk és tekintélyük az or­
szágban, csupán annyiban jönnek számításba, hogy uralkodni
kell felettük." (Mindez természetesen nem zárja ki, hogy az
angol parlament még így is sokkal szélesebb képviseletet va-
mint a korabeli kontinentális Európa bármelyik
őrs? ír tendi gyűlése.) ’
‘^^r^oSWSf'MöTiBrjedhetett a választójog a céhek­
re, a meghatározott vagyonnal rendelkező polgárokra, sőt az
összes adófizetőkre, de a döntő szó mindenütt a birtokos ki­
sebbségé volt. A városok többségét nem polgárok, hanem nemes
emberek képviselT^STa parlamentben. Az angol alsóház azok'á’t
képviselte, aTíktrék' súlyuk volt az országban, s akik, mint
békebírák a helyi hatalom tényleges birtokosai voltak, ‘t’lése-
*Tn mindének előtt a jómódú gentry és'a'gazdag kereskedők .ér­
dekei kaptak nyilvánosságot
*^^^K7TTapitaíizmttS'^eTé naladó, még feudális Angliában a
köztörvény (Common Law) a szabad emberek törvénye volt, "Aki
nem tulajdonosa javainak, az nem szabad" - mondotta 1624-ben
a parlament egyik tagja. A Csillag Kamara ítéletei sem annyira
kegyetlenségükkel botránkoztatták meg a kortársakat, hanem
inkább azzal, hogy a kegyetlenséget nemes emberekkel szem-
ben alkalmazták.
.Az, angol alsóház 1 604 és 16 29 között ragadta magához a
kezdeményezéstő A viták irányítását egész sor jogi foftély-
lyalTíiragacíták a királyi tanácsosok kezéből és a bizottságik
rendszerének széles körű alkalmazásával tették lehetővé,"no^
a parlament'tagjai is érvényesíthessék befolyásukat. A XVII.
"század elején az angol alsóháziján mára legfőbb hatalomért
folyt a harc, pontosabban azért, hogy kié legyen ez a hata­
lom? A királyé és kegyenceié, vagy a vagyonosok választott
képviselőié?
Abban, hogy a királynak bizonyos jogai vannak, mindkét
fél egyetértett'. Jakab és Károly azonban" korlátlan hatalmat
kővé telték maguknak arra , hogy a törvénytől' 'függetlenül bár-
“mít megtéhessenek, amit az ország védelme és biztonsága szem­
pontjából szükségesnek látnak. A parlament és jogászai azért

25
vitatták a királynak ezt az élőjogát, mert nem bíztak abban,
hogy arra fogja felhasználni, amit ők az ország érdekében
állónak tartanak. És ebSen teljesen igazuk is volt!
A Stuárt abszolutizmussal szemben álló ellenzék fellépé­
se Károly uralkodása alatt vált élesebbé. Az 1628/1629-ben ki­
éleződött harcban született meg a Jogok Kérvénye. Az új tör­
vény szerint kölcsönt vagy adót csak a parlament jóváhagyá­
sával lehet kivetni, törvényes bírói ítélet nélkül szabad em­
bert' letartóztatni nem szabad, és nem szabad katonát sem be­
szállásolni magánházakba.
^Károly kénytelen volt a törvényt szentesíteni, de már
1 629"-ben feloszlatta "makrancos" parlamentjét, majd kezdetét
vette a 11 évig tartó parlament nélküli kormányzás.
Az önkényuralöm idején Károly és miniszterei politikáju­
kat "mindenre való tekintet nélkül" folytatták, és befolyá­
suk alá került még az ellenzék néhány korábbi vezetője is.
Míg közülük egyesek börtönben sínylődtek, mások a király
szolgálatába álltak, mint Thomas Wentworth' (ventvörsz), aki
megkapta a S’t'raf ford . gróf ja címet, majd 1 633-ban Írország kor­
mányzójává nevezték ki. Károly másik tanácsosa William Laud
(vilLem lód) volt, Canterbury érdeke. Laud a puritánok ellen
harcolt, az anglikán egyház egyeduralmáért, Weston lord pedig
á feudális illetékek felújításában és kiróvásában volt fárad-
hatatlan.
társadalom minden rétege tiltakozott az önkényes adóz­
tatások ellep, de a nem fizetőket a rendes bíróság helyett a
Csillag Kamara elé hurcolták, amely az adómegtagadást fel­
ségárulásként büntette. A Staurt-kormányzat ezt a polgárság
érdekeit védő intézményt a polgári szabadságjogok ellen for­
dította. Ugyanakkor a Magas Bizottság elnöki székéből Laud
érsek súlyos büntetésekkel, korbáccsal, csonkítással, kivég-
zéssél sújtotta az anglikán egyház tanításai és a püspöki egy­
ház ellen agitáló puritánokat.
Az önkényuralmi kísérlet során a korona napirendre tűz­
te a parlamenttől független pénzügyi alap és az állandó, re­
guláris sereg létrehozását is. A Stuart-dinasztiának azonban
nem sikerült ezeket a feladatokat megoldania és a kísérletek
csak siettették a forradalom kitörését. Az emberek az erőszak-
nak sem engedtek, az élet pedig megdrágult és zavarok kelet­
keztek a termelésben és a kereskedelemben. Erre az egyre
romló helyzetre utal egy 1641-bői való irat: "A kereskedelem
és ipar hanyatlik, sok szegény embernek nincs munkája, a ten­
gerészek elvesztették kenyerüket és az egész ország elszegé­
nyedett a királyság szégyenére és kormányzatának gyalázatára."
Az abszolutizmus mind kül-, mind belpolitikájával csőd­
be jutott. Egyre kevésbé tudta már visszatartani az alulról
jövő nyomást és"~k'örmányózni az országot, amelyben a kapita­
lizmus fejlődése'napírenSre tűzte a társadalom átalakításának
feladatait. Az országban forradalmi helyzet alakult ki.

26
 B) A parlament forradalma és az első polgárháború

Az abszolutizmus alappillérei elleni támadás

A forradalomhoz az első lökést a skóciai események ad­

ták. Skócia 1603 óta perszonálunióban élt ugyan az abszolu-
tista"T<ormáh'y zatű Angliával , de a kálvinista skót nemesek
sikerrel védelmezták’"réndf kiváltságaikat. Ellenállásuk meg­
törésére’,' az abszolutista rendszer előkészítésére akarta
bevezetni.,í. Károly Skóciában is az anglikán egyház püspöki
szervezetét. A skót kálvinisták azonban egyházuk védelmére
'1638-bar. szövétsé'gét'hrTZtáT'Tétre, majd hadsereget toboroz­
tak, hogy a királyt fegyverrel kényszerítsék az anglikán újí­
tások visszavonására. Károlynak pénzhiány miatt fegyverszü­
netet kellett kérnie a“skótoktól, dé minthogy mereven ragasz­
kodott egyházpolitikai elképzeléseihez, a háború 1640 elején
kiújult..
Az angol társadalom különböző rétegei nyíltan rokonszen­
veztek a skótokkal; megtagadták az adóf-izetést. A király, hogy
pénzhez jusson, 16401 április 13-ára összehívta a parlamentet,
a képviselők azonban addig hallani sem akartak adóról, kato-
'náró’X'7“amíg* az általükéínösnek tartott királyi tisztviselők
el nem nyérik büntetésüket. A király étekre a követelésekre
a parlament feloszlatásával válaszolt, de ezzel Anglia népét
is forrongásba kergette. Londonban sorozatos tüntetések vol­
tak, a parasztság országszerte mozgolódott, a londoni Városi
Tanács és a Kelet-Indiai Társaság nem volt.,hajlandó kölcsönt
adni a királynak, aki végül is 1640. november 3-ra kénytelen
volt összehívni a parlamentet.
Az 1653-ig tevékenykedő "Hosszú Parlament" az első csa­
pásokat Károly közvetlen munkatársai ellen irányította. Nem
sokkal összehívása után letartóztatták Laud érseket és Straf-
ford grófját. Több politikus elmenekült az országból. Straf-
fordot a tömegek nyomására 1641 májusában-kivégezték. Tör­
vényesen biztosították a parlament három évenkénti ülésezé­
sét arra az esetre is, ha a király nem hívná össze. Kimon­
dották, hogy a parlamentet saját hozzájárulása nélkül nem
lehet feloszlatni és,"fnégszüntették a kormányzat pénzügyi
visszaéléseit. A parlament követelésére megszüntették a ki­
váltságos bíróságokat: a Csillag Kamarát, az Északi- és a
a Walesi, (velszi) Tanácsot, valamint a Magas Bizottságot, az
.önkényuralom áldozatait pedig kiszabadították börtöneikből
és kártalanították. Az elért alkotmányjogi változások és
konkrét intézkedések nemcsak azt mutatják, hogy az abszolu­
tizmus meghátrált, hanem azt is, hogy időközben Anglia par­
lamentje rendi képviseleti intézményből, polgári hatalmi tes­
tületté vált.
A "Nagy Tiltakozás" programja már világosan mutatta,

amely a rémhírek szerint több ezer angol halálát okozta, a

27
 parlament azzal vádolta a királyt, hogy a katolikus megmoz­
dulás mögött ő áll.
A király elleni vádirat alsóházi vitáján nem tudtak dön­
teni cT^Űspökség felszámolásáról. A gazdag alsóházi tágók
'ugyanis nem akartak a püspökök vagyonához nyúlni, mert'ez a
lépés könnyen maga után vonhatta volna a világi nagybirtok
megtámadássát is ~Az"‘ékkor keletkezett presb’iteriánús, inde-
pendens ellentét nemsokára a forradalom menetének fontos té-
nyezőjévé vált." A gazdagok - jegyezte meg később gúnyosan
egy röpirat - nem tartoznak a királyság legfőbb ellenségei
közé."
A király és az udvari emberek előtt nem maradt titok,
hogy a parlament két táborra oszlott. Az udvarban ekkor ki-
dolgozták az ellenforradalmi roraulat tervet. A^Towerba a ki-
„rály bizalmát élvező,parancsnokot neveztek ki. Megerősítet­
ték á királyi őrséget, majd a király felajánlotta fegyveres
védelmét a parlamentnek. 1642. január 3-án Károly rendeletet
írt alá az ellenzék öt vezetőjenek letartóztatásáról. Január
5-én a király fegyveres kísérettel, személyesen jelent meg
a parlamentben, hogy foganatosítsa a. letartóztatást, de.. a
parlament vezérei elrejtőztek a városházán. A tereket és ut­
cákat fegyveres csoportok szállták meg, és amikor a király
elhagyta a parlament épületét, a tömeg forradalmi röplapokat
szórt kocsijába. A király és az udvar ismét vereséget szen­
vedett .
Károly január 10-én az észak-angliai York városába in­
dult, remélve, hogy Északon támogatást kap majd a lenézett
"kereskedőkkel és boltosokkal" szemben. 6000 gyalogos és 2000
lovas támogatásában bízva augusztus 2 2-én felvonatta Nottiijg-
hamben (natingem) királyi lobogóját, (ez volt a hadüzenet),
hogy leverje "Essex gróf lázadását", aki a parlamenti csapa-
tok parancsnoka volt.
A parlament először a királyság egész politikájának
felülvizsgálását követelő úgynevezett "Tizenkilenc javaslat"-
tal próbálkozott, s miután a király ezt elutasította, elkerül
hetetlenné vált a polgárháború.

Az első polgárháború

A király és a parlament közötti szakítás két táborra

osztotta Angliát. A tőkés fejlődésben elmaradt északi és nyu­
gati vidékek nemessége fokozatosan a király mögött sorakozott
fel, a városok és a délkeleti tartományok polgárosodó neme­
sei, tőkés bérlői és szabad parasztjai a parlamenttel tartot­
tak .
Az uralkodó kicsiny, de ütőképes hadsereggel rendelke­
zett, és csapatait a harmincéves háború ismert hadvezére,
Pfalzi Rupert herceg vezette. A parlament sebtében összegyűj­
tött csapatai viszont gyakorlatlanok voltak, s arisztokrata
vezetőik nem'törekedtek igazi győzelemre, hanem inkább a ki­
rállyal való megegyezésre. A hadsereg egyik parancsnoka Man-

28
 gmoz- chester (mencseszter) gróf például így fogalmazta meg állás­
pontját: "Ha kilencvenkilencszer verjük is meg a királyt, akko
akkor is király marad és királyok maradnak az utódai is, de
ak dön-
ha a király minket csak egyszer is megver, mindnyájunkat fel­
.gok’*"““'»
'ez a köttet, utódaink pedig rabszolgák lesznek."
A parlament katonai erejének magvát a keleti grófságok
Irtok
polgárosodó elemei alkották. Bizonyos előnyt biztosított a
iri.de-
parlamentnek, hogy flottával rendelkezett, de a szárazföldön
:os té-
egyelőre a király volt fölényben és 1642 végén Edgehill
rasan (idzshil) mellett győzelmet is aratott gavallérjaival a nyí­
jégéi
rott, polgári hajviseletükről "kerekfejűek"-nek csúfolt par­
lamentiek fölött. Az Oxfordból indított sorozatos támadá­
Ltok ,
sok ellen Londont csak a polgárokból toborzott milícia ellen­
ar ki-
állása mentette meg.
ja a ,ki- A veszélyes helyzetben a parlament 1643-ban szövetséget
s'ítet-
kötött a skót parlamenttel a parlamenti jogok és a presbite­
yveres
ri egyház védelmére. A skót szövetség egyrészt északon lekö­
de let.e.t tötte a király erőit és lélegzethez juttatta a parlamenti
Január
sereget, másrészt az anglikán egyház felszámolását és annak
t meg a presbiteriánus egyház szervezetnek a megvalósítását ered­
ményezte, amely biztosította a vagyonos elemek beleszólását
es Vt~ az egyház ügyeibe.
irály
A parlament konzervatív vezetői azért fogadták örömmel
'lapokat
a skótok által javasolt presbiteriánus nemzeti egyház megte­
. szén­
remtésének gondolatát, mert abban reménykedtek, hogy a skót
hadsereg segítségével elfogadtathatják nézeteiket a királlyal,
it a in-
a parlamenttel, és a hadsereg independens vezetőivel. Az an­
íézett
gol-skót szövetségnek ezúttal az volt az alapja., hogy a gaz­
j. és 2000
dag angol pénzemberek és birtokosok, valamint a skót nemes­
Nottigg-
ség egyaránt a monarchiát tekintette érdekei legfőbb védel­
:enet),
mezőjének, ha az hajlandó társadalmi bázisát úgy kiszélesí­
ősapá­
teni, hogy az egész birtokos nemesség mellett, a tőkés új­
gazdagok is beleférjenek. Ezek az elemek nem akarták, hogy a
inak társadalmi forradalom túlságosan messzire menjen és megvetet­
avaslat"- ték az "independensek takarékosságát, tisztátlanságát és ke­
, elkerül- resett neveletlenségét". A presbiteriánus párt azonban azzal,
hogy elhatárolta magát a szektákban jelentkező forradalmi
erőktől, végzetesen elszigetelődött, mert a király nem volt
hajlandó lényeges engedményekre.
Velük szemben a polgárság és a polgárosodó nemesség kö­
zéprétegei mindenféle központi kormányzatot elvető indepen­
borra dens elveikkel, nemcsak az abszolutizmust kiszolgáló püs­
,i és nyu- pöki egyházszervezetet, hanem az abszolutizmussal szemben
íorakozott álló presbiteri rendszert is lelkiismereti kényszernek,
ló neme­ zsarnokságnak tekintették. Saját érdekeiket csak az abszolu-
it tartot- tizmus bukása után érvényesíthették.
Az independens-presbiteriánus ellentét az abszolutizmus­
mdelke- sal való leszámolás és megalkuvás alternatívája körül forgott.
;zére,
Az independensek teljes erőbevetéssel vívott háborút és dön­
5sszegyűj- tő győzelmet akartak. Ennek érdekében követelték, hogy szün­
stokrata tessék meg a grófságonkénti toborzás eddigi gyakorlatát és
ább a ki- teljes mértékben mozgósítsák a parlament rendelkezésére álló
■ Man­
emberanyagot és gazdasági forrásokat. Követelték azt is, hog^
a tiszti kinevezéseknél a társadalmi helyzettől függetlenül
érdemek szerint járjanak el.
Az independensek legnagyobb érdeme a forradalom katonai
erejének megújítása. A parlament hadserege kezdetben hivatá­
sos zsoldosokból és népfelkelőkből állt. Az előbbieknél a
lelkesedés, az utóbbiaknál a'gyakorlat hiányzott és egyaránt
fegyelmezetlenek voltak. A helyzet akkor változott meg, ami­
kor egy independens parlamenti képviselő, Olivér Cromwell
(1599-1658) .saját költségén lovas csapatot szervezett, amely
akart és. tudott harcolni. A vallási közösségek önként vál­
lalt fegyelméhez szokott katonái a forradalmat isten ügyével
azonosították és vakon engedelmeskedtek vezérüknek, akit sze
műkben a kiválasztottság glóriája övezett. 1644 nyarán a
Marston Moor-i (meszton.mur) csatában ez az*új lovasság ütkö
zött össze a royalista lovassággal, azt legyőzte, majd a gyal
logság ellen fordult s annak megsemmisítésével tette teljes­
sé a győzelmet. A király ezután Nyugat-Angliába szorult viszi
sza, s helyzete kilátástalan volt.
A parlament és a hadsereg presbiteriánus vezetői azonbar
vonakodtak attól, hogy végső csapást mérjenek a királyra,
mert az egyúttal az independensek és a mögöttük felsorakozó
tömegek győzelmét jelentette volna. Ezért azután a presbite­
riánus hadvezérek a háború elhúzására törekedtek. JjJalLex
feltöltött hadserege másodszor is vereséget szenvedett, Éssex
hadseregét szétverték, Manchesterről pedig maga CromwelT je­
lentette ki a párlamentKerr,' hogy "A nevezett gróf mindig el­
utasító magatartást tanúsított a csatákkal szemben, és elle­
nezte, hogy a háborút fegyverek erejével fejezzük be..." Ez
a presbiteriánus taktika végtelenül elnyújtotta a háborút,
bizalmatlanságot keltett a tömegekben a parlament iránt és
bukással fenyegette a forradalmat.
A Cromwell vezette independensek kihasználták a tömeg­
elégedetlenséget és kivívták, hogy a parlament fogadja el a
hadsereg gyökeres átszervezésének tervét, amely egy egységes
és állandó "új mintájú hadsereg" megteremtését irányozta elő.
A tervet 1646 tavaszára végrehajtották. A 16 ezer gyalogost
és 6 ezer lovast számláló új hadsereg, amelynek magvát Crom­
well yasbordájú lovasai adták, a parlament félelmes ütőereje
lett. A hadsereg parancsnokává az akkor 33 éves Fairfax (fér-
fex) tábornokot nevezték ki, aki addig a par1ament~északi cse
patait vezette. Az 1644. december 9-én elfogadott "önkéntes
lemondási határozat" alapján minden presbiteriánus hadveTert
eltávolítottak a~Tiádseregből. A hadsereg vezetése ezzel az
independensek kezébe került.
A szervezeti kérdéseken túl fontos azt is látnunk, hogy
mit jelentett a forradalom új hadserege a maga korában?
A XVII. század háborúiban a lovasságé volt a döntő szó.
A lovassági taktikát a svédek forradalmasították a harminc­
éves háborúban, aminek következtében a lovasok többé nem hadi
oszlopban vonultak fel, hanem egymáshoz felzárkózva hármas

30
 és négyes sorokban, és tűz alatt tartották az ellenséget
. is, hogy mindaddig, míg bele nem tudták vonni a közelharcba. Ez volt
etlenül ?.upert herceg lovasainak a taktikája is, és eleinte mindig
sikert értek el vele. Ennek a taktikának azonban az volt a
i katonai hátránya, hogy a lovasok a harcmezőn parancsot nem tudtak vég
. hivatá­ rehajtani és egynél több támadásba ezt a hadsereget felhasz­
séi a nálni nem lehetett.
egyaránt Cromwell lassú, nehezebb lovakra ültette embereit, és
lég, ami- megtanította őket aira is, hogy parancsszóra megálljának, ,
imwell csoportosan vagy kisebb egységekben harcoljanak, s ezzel erős
■ t, amely és egyben hajlékony fegyvernemet alkotott. Ez az öntudatos és
it vál- ;ól fizetett hadsereg nem ismerte a szökést vagy a lázadást.
i ügyével A szabad parasztokból és vagyonosabb iparosokból álló lovas­
akit sze­ ság adta meg az egész hadsereg alapszínét. Nemcsak a legény­
lén a ség, hanem gyakran a tisztek is ezekből a társadalmi rétegek­
;ság ütkö- ből származtak. Amikor azután a gyalogság szervezettsége és
i jd a gya- tudatossága is megközelítette a lovasság színvonalát, akkor
! teljes- lett első rendű hadigépezetté és félelmes politikai fegyver­
’ult visz- ré a forradalom új hadserege.
Az új mintájú, népi összetételű hadsereg a parlament ja­
ii azonban ! vára döntötte el a polgárháborút. Cromwell katonai 1645 jú­
ilyra, niusában Naseby (nézbi) mellett megsemmisítő vereséget mértek
iorakoző a gavallérokra. A csatában kiemelkedő szerepet játszott a
>resbite- royalista gyalogságot oldalba, majd hátba támadó lovasság.
JLlex A csatában a királypártiak 5 ezer katonája fogságba esett,
itt, Essex elvesztették egész tüzérségüket és felszerelésüket. Talán en­
iwell nél is többet jelentett, hogy a győztesek kezébe került a ki­
.ndig el­ rály titkos levelezése, amely végleg gyanússá tette őt alatt­
és elle- valói előtt. Kiderült ugyanis, hogy egyezményt kötött az ír
Ez katolikusokkal, a kontinensen külföldi katonai segítség után
iborút, házalt, és abban reménykedett, hogy a győzelem után majd pél­
•ánt és dásan megbünteti lázadó alattvalóit. Naseby után a hadművele­
tek már inkább csak egyes északi és északnyggati körzeteknek
l tömeg- a royalistáktól való rendszeres megtisztítására korlátozódtak
Ija el a 1646 márciusára az első polgárháború befejeződött. A
egységes király fegyveres erői megsemmisültek. Májusban I. Károly
rozta elő. I északra menekült és a skótok kezére adta magát. Abban remény­
'alogost kedett, hogy újabb engedményekkel és ígéretekkel a maga ol­
'át Crom- dalára vonhatja őket. Azok nem hittek neki, hanem 400 ezer
ütőereje font ellenében (amit hivatalosan a háborús kiadások megtérí­
■fax, (fer- téseként ígértek nekik) átadták a királyt az angol parlament­
■ szaki csa nek. Ezzel befejeződött az első polgárháború.
inkéntes
iadveTert
:zel az

ink , hogy
>an?
intő szó.
íarminc-
j nem had­
hármas

31
 C) A forradalom balratolódása és a monarchia megdöntése

Tömegelégedetlenség, a hadsereg forrongása

és a levellerek

A forradalmi tábor a győzelem után a bomlás jeleit mu­

tatta. A presbiteriánusok és independensek ellentéteihez
újabb, még veszélyesebb szakadás veszélye járult. A nép tö­
megei fokozatosan ráébredtek arra, hogy az independensek csak
a maguk érdekeivel törődnek. A parlament például arra hasz­
nálta fel a király felett aratott győzelmét, hogy 1646 ele­
jén felszámolta a feudális tulajdonviszonyokat Angliában . Ez
annyit jelent, hogy vége van annak a feudális gyakorlatnak,
amikor a birtok a földesúr tulajdona volt ugyan, de a tel­
kek földjét művelő jobbágynak is volt hozzá használati joga.
A parlament által alkalmazott polgári tulajdonjogi elvek,
amikor biztosították a tulajdonos jogát a földjéhez, nem is­
merték el a copvholderek feudális jogosultságát és csak a pa­
rasztság yeoman és freeholder részének adták meg a lehető­
séget, hogy örökjogon bírt földjeit tulajdonába válthassa.
A fordulat tehát a néptömegek számára nem hozott köny-
nyebbséget., sőt sorsuk érezhetően rosszabbodott. A presbite­
riánus és independens képviselők a háború terhét adóztatás
és rekvirálások formájában a szegénységre hárították, az el­
lenállást pedig katonai erővel torolták meg. A helyi megmoz­
dulások közül a nyugati vidékek parasztságának, az úgyneve­
zett furkós embereknek (clubman) fegyveres ellenállása volt
a legjelentősebb. Ezek egy része később a parlament oldalá­
ra állt, a többieket 1648 augusztusában és szeptemberében
szétzúzták; sokat megöltek közülük, a vezetőket pedig letar­
tóztatták.
Lényegesen nagyobb veszélyt jelentett a parlament szá­
mára a hadsereg forrongása. A parasztokból és iparosokból ál­
ló sorkatonaság agitátorokat választott, hogy azok illetékes
helyen előadják panaszaikat. Az agitátorok ezredenként ka­
tonatanácsokat alkottak és rendszeresen tartott imaösszejö­
veteleik alkalmával politikai és vallási kérdéseket beszél­
tek meg. E bizalmas megbeszéléseken a levellerek (egyenlő-
sítők) vezetésével kidolgozták különböző elméleteiket.
A leveller program megfogalmazója John Lilburne (dzson
lilbörn) volt. Röpirataiban a középkori természetjogi és nép-
felségi elveket fejlesztette tovább és alkalmazta a polgári
forradalom viszonyaira. Minden embernek természetadta joga
van szerinte arra, hogy magántulajdont szerezzen, s ennek vé­
delmére részt vegyen a politikai hatalom gyakorlásában. A ha­
talom forrását abban a szerződésben látta, amelyet a népet
alkotó emberek kötnek egymással (és nem az uralkodóval) ér­
dekeik kölcsönös védelmére. A leveller egyenlősítés termé­
szetesen nem nyerte meg a tőkéseket képviselő parlament tet­
szését. A városi iparosok és a tőkés nagybirtok által megfőj-

32
tással fenyegetett birtokos parasztság mozgalma volt, amely
azonban nem találhatott kapcsolatot a falusi és városi bér­
munkásokkal.
A parlament növekvő aggodalommal figyelte a hadseregben
folyó leveller-agitációt. Lilburne-t már 1645-ben letartóz-
tatták, 1647 elején pedig, amikor a skótok kiszolgáltatták
a királyt a parlamentnek, határozatot hoztak a hadsereg fel­
oszlatására . Az independensek ekkor a fogságban levő király
és a vele egyezkedni kész presbiteriánusok, valamint a forra­
dalom továbbfejlesztését akaró levellerek közé kerültek. Ez a
magyarázata annak, hogy a király elfogatását követő napon
a tábornokok hozzájárultak egy olyan hadseregtanács felállí-
tásához, amelyben a hadsereg minden rétegének képviselői he­
lyet kaptak. Mint az 1647. június 14-i kiáltvány tükrözte, a
tábornokok magukévá tették a leveller álláspontot: "Nem va­
gyunk holmi zsoldos sereg, amelyet azért fizetnek, hogy ki­
szolgáljon bármely Önkényes hatalmat.... Mi megfontoltan és
tudatosan fogtunk fegyvert... és el vagyunk szánva, arra, hogy
mindenféle önkényes hatalommal, erőszakkal, elnyomással szem­
ben biztosítsuk és védelmezzük országunk hatalmát és parla­
menti jogait." így indokolta meg a hadsereg, hogy az alsó­
ház presbiteriánus többsége ellen beavatkozott a politikába.
Ebben a nehéz helyzetben is * Cromwell .^találta meg azokat
a taktikai megoldásokat, amelyekkel meg lehetett menteni a
polgári forradalom vívmányait anélkül, hogy a tőkés érdekek­
ből bármit is fel kellett volna áldozni a népi követelések­
nek. Amikor a király és a parlament küszöbön álló megegyezésé
nek hírére a katonaság Londonba akart vonulni, hogy leszá­
moljon a gyűlölt "pénzeszsákokkal", Cromwell maga vezette a
hadsereget a parlament ellen, cserében azonban a katonatanács
bán kisebbségbe szorította a levellereket. Ugyanakkor a par­
lament őrizetéből kiragadta a királyt, akit katonai kíséret­
tel hozatott táborába. Ezzel minden ütőkártya kezébe került.
1647. augusztus 4-én London ellenállás nélkül megadta magát.
A parlament, véres bosszútól félt, de Cromwell megelégedett
a hadsereg feloszlatásáról szóló határozat visszavonásával
és azzal, hogy az alsóházban independens többséget hozott
létre, azután katonáit kivezényelte a fővárosból.
1647 végén egyetlen út vezetett a nagyburzsoázia elszi­
geteléséhez: az independensek és levellerek szövetsége. A kö­
zös platform a levellerek által kidolgozott "Nép Szerződése"
volt, amely szerintük az államot újraalapítaná. Ez a dokumen­
tum kétévenkénti parlamenti választást követelt, amelyen vá­
lasztójoga lenne minden 21 évet betöltött "szabadon szüle­
tett" angol férfinak. 'A követelmények között szerepel a ki­
rályság megszüntetése, az alsóház főhatalma, a törvény előt­
ti egyenlőség, a vallásszabadság és nem utolsó sorban a had­
sereg demokratikus ellenőrző szerepe. A királyság megszünte­
tésére és az általános választójogra vonatkozó követelést a
tisztikar és Cromwell visszautasította. Az utóbbival kapcso­
latban azt követelték, hogy csak azokat illesse választójog,
"akiknek állandó és -meghatározott jövedelmük van a királyság-

33
bán." "Ha meg akarjuk őrizni a tulajdont - mondogatták - ak­
kor nem adhatunk általános szabadságot." Megakadályozták a
leveller programot elfogadó általános hadsereggyűlés összehí­
vását, sőt a tanácsokból is eltávolították a leveller agitá­
torokat.
1647 végén a király megszökött Wight (vájt) szigetéről
és a jobboldali skót presbiteriánusokkal összefogva, fegyver- I
rel akarta visszaállítani hatalmát. Angliában is királypárti
felkelések robbantak ki, a forradalom ügye veszélybe került.
Ezután a kizárólag independensekből álló koronatanács sem
tehetett mást, mint elfogadta a levellerek követelését, ma­
ga mondta ki, hogy "Stuart Károly, a véreskezű ember fele­
lősségre vonandó az általa kiontott vérért, és az istennel
és a néppel szemben elkövetett súlyos vétkeiért. "A hadsereg
feledve a sérelmeket, újra lelkesen követte Cromwellt, aki
veteránjai élén elfojtotta a walesi királypárti zendülést,
majd Preston mellett szétzúzta a skót sereget, végül pedig
a királlyal újra alkudozni kívánó parlament ellen vezette
csapatait. 1648. december 6-án Pride '(prájd) ezredes megszáll­
ta a parlament épületét és jegyzékkel a kezében megtisztí­
totta a parlamentet 140 képviselőtől, akik a hadsereg ellen­
ségei voltak. ("Csonka parlament")
Londonban a leveller tagokkal kiegészített katonatanács
az- independens többségű parlament elé terjesztette a Nép
Szerződését, mint Anglia jövőbeni alkotmányát, majd megala­
kult a király felett ítélkező, 135 főből álló törvényszék,
amely halálra ítélte a királyt. 1649. január 6-án Stuart Ká-
rolyon, mint "zsarnokon, árulón, gyilkoson és az állam ellen- I
ségén" végrehajtották a halálos ítéletet.
Egy hét múlva az alsóházban két törvényjavaslatot nyúj­
tottak be. Az egyik megszüntette a Lordok házát, a másik el­
törölte a királyi hatalmat, mint amely szükségtelen és káros
az angol nép számára, biztonságára és érdekeire. "Megválasz­
tották az Államtanácsot, amelynek feladata lett a "közjó"
megvalósítása.

D) Az independens köztársaság és bukása

A király kivégzésével a feudális abszolutizmus és a ha­

ladás erői közötti harc eldőlt. "Az Isten kegyelméből való
szabadság első évében" (1649) Anglia köztársaság, Commonwe-
alth(kamonvelsz) lett. A törvényhozó hatalom az egy kamarás
parlament kezébe került, a végrehajtó hatalmat pedig’a 40
tagú államtanács vette át. Ebben a testületben az indepen­
dens tisztikar a hangadó, igazi irányítója azonban Cromwell,
aki a hadsereggel is rendelkezett.
Az independensek történelmi érdemei vitathatatlanok.
Megvédték a királypártiakkal és a megalkuvó polgársággal szem­
ben a köztársaságot és ők szabadították meg a feudalizmus

34
béklyóitól, sőt magától a királytól is Angliát. Végső soron
nekik köszönheti Anglia felemelkedését és erői szabad kibon­
takozását. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy ne lettek
volna vérbeli polgárok, akik a parlamentben és az államta­
nácsban tökéletesen egyetértettek abban, hogy véget kell vet­
ni a forradalmi állapotnak, főként pedig meg kell akadályoz­
ni, hogy a nép kezet emeljen a nemesség és a polgárság va­
gyonára. De a tőkések által óhajtott konszolidációt meghiú­
sította egyrészt a néptömegek, másrészt a királypártiak moz­
golódása. Ennek oka többek között az volt, hogy az indepen­
densek - a köztársaság kikiáltását kivéve - a "Nép Szerződé­
se" sok programpontja közül egyet sem teljesítettek. Nem tűz­
ték ki az új parlamenti választásokat az általános választó­
jog alapján, s a kispolgárságot és a birtokos parasztságot
nyomorító egyházi tizedeket, monopóliumokat, adókat, vámo­
kat sem törölték el. A közösségi földek bekerítése tovább
folytatódott; nem valósult meg a jog és bíráskodás reformja,
az igazságszolgáltatás pedig - drágasága és bürokratizmusa
miatt - hozzáférhetetlen maradt a szegény ember számára. A
politikai csalódást súlyosbította, hogy az iparban és keres­
kedelemben tovább tartó pangás tömeges munkanélküliséget
idézett elő a fővárosban és ipari központokban. A súlyos
adókkal is terhelt városi és falusi szegények pedig éheztek.
Lilburne,az independens hatalmat egy pamfletje címében "Ang­
lia új láncai"-nak nevezve, zsarnoksággal vádolta a parla-
merifet,' az államtanácsot, sőt személy szerint Cromwellt is.
Az independens kormány erőszakos lépésekkel válaszolt a le-
veller megmozdulásokra. Lilburne újra börtönbe került, a le­
vellerek által szított katonai felkeléseket pedig leverték,
csírájában elfojtva az újabb forradalmi hullám kibontakozását.
A levellerek maguk is hozzájárultak vereségükhöz azzal,
hogy elhatárolták magukat a vagyontalan tömegek törekvéseitől.
A politikai demokrácia követelésére szorítkoztak ahelyett,
hogy élére álltak volna a parasztság harcának. Együttérez-
tek ugyan a végső ínségre jutott parasztokkal, szót emeltek
az elrabolt földek visszaadása, az adóztatás csökkentése ér­
dekében is, de a tulajdon görcsös féltésében nem mertek az
agrárviszonyok radikális átalakításáért síkraszállni.

A diggerek mozgalma

A szegényparasztság osztályharcával csak az igazi level­

lerek, vagy más néven diggerek (ásók) azonosultak, akik köve­
telték a feudális maradványok felszámolását, a földosztást
és a bekerített közföldek visszaadását. Vezetőjük Gerard
Winstanley (zserár vinsztenli) 1652-ben megjelent "A szabad-
sag'~t"ör vény ének tervezete" című művében utópikus formában
felvetíti azt a társadalmi rendszert is, amelyben nem lesz
majd magántulajdon és megszűnik embernek ember által való ki­
zsákmányolása is. Winstanley és társai kísérletet is tettek
tervük megvalósítására. Az államtanács 1646 áprilisában kap-

35
ta a jelentést, hogy Winstanley és egy Everard nevű volt ka­
tona vezetésével 30-40 ember nekifogott a Saint Georg's Hill
(szén dzsódzsiz hói) körüli puszta földek megművelésének.
Mindenkit csatlakozásra szólítottak fel és azt remélték, hogy
rövidesen ötezren lesznek. Naiv mozgalmukat a hadsereg rövid
úton felszámolta.
A leveller mozgalom és a diggerek leverésével az inde­
pendens köztársaság a baloldali erőkkel szemben megszilárdí­
totta helyzetét, de ezzel éppen azoknak a rétegeknek a támo­
gatásától fosztotta meg magát, amelyeknek létét köszönhette.
Ugyanilyen végzetesnek bizonyultak a köztársaság számára az
Írország és Skócia meghódítására indított hadjáratok, ame­
lyeknek részint a királypárti maradványokat kellett volna
felszámolni, részint pedig az "új nemesek" növekvő földigé­
nyét kielégíteni.

Az írországi királypárti felkelés leverése

és a skót háború

Cromwell 1649 augusztusában indult egy expedíciós had­

sereg élén az írországi királypárti felkelés elfojtására.
Ez a háború volt az angol köztársaság első gyarmati háború­
ja. Embertelenségét és kegyetlenségét tekintve felülmúlt min­
dent, amit Írország eddigi története során átélt. Az 1649-
1652. évi hódítás következtében az ország elpusztult. Más­
fél millió lakosának a háború után csak fele maradt meg, te­
rületének pedig kétharmada - elkobzás útján - angol tulajdo­
nosok kezére jutott. Az elkobzott földekből elégítették ki
ugyanis az állam hitelezőit és fizették a hadsereg és a ha­
diszállítók illetményeit.
A köztársaságnak az írországi hódítás súlyos károkat is
okozott. Anglia egykor forradalmi hadserege, gyarmatosítók
hadseregévé, más népek szabadságának elnyomójává vált. Ugyan­
akkor új angol arisztokrata réteg jött létre, - az írországi
landlordok - amely Angliában a reakció támaszává vált és ar­
ra törekedett, hogy mielőbb visszaállítsa a királyságot, a
Lordok házát, a nemesi uralom hagyományos rendszerét. Az an­
gol köztársaság "... Írországban szenvedett hajótörést."
(Marx)
A cromwelli hadsereg jellegének megváltozásához a skót
háború is hozzájárult. Az independens köztársaság létrejötte
után a skót puritánok a kivégzett király hasonnevű fiát,
Edinburgban királlyá kiáltották ki.
Az angol köztársaság számára a Skócia elleni háború Ká­
roly odaérkezése után vált elkerülhetetlenné. A hadjárat ve­
zetésével ismét Cromwellt bízták meg, aki az írországi vál­
lalkozást lényegében már 1650-ben befejezte és visszatért*
Angliába. Hosszú menetelések és ellenfelvonulások után-
Cromwell 1650. szeptember 3-án Dunbarnál csatára kényszerí­
tette a skótokat és tönkreverte őkét. Végleges ellenállásu-

36
kát azonban csak egy év múlva a nyugat-angliai Worcesternél
vívott ütközetben sikerült letörni.
A worcesteri csata nemcsak a restaurációs kísérleteknek
vetett véget, hanem a skót függetlenségnek is. A királypárti
arisztokrácia és nemesség birtokai itt is dobra kerültek, s
az angol tőkések mellett a skót kereskedő polgárság is kivet­
te a részét a prédából. Ezzel Skóciában is megszűntek a feu­
dális birtokviszonyok.
így valósította meg Cromwell három év alatt azt, amire
az angol királyok három évszázadon át törekedtek: Anglia,
Skócia és Írország politikai egyesítését.
A külső sikerekkel és a rendszer látszólagos megszilár­
dulásával együtt ment végbe a köztársaság belső elfajulása.
1651-ben még a mérsékelt Cromwell is radikálisnak tűnt a par­
lament independenseihez képest. A köztársaság egész politiká­
ba most már abban merült ki, hogy megkönnyítse a hatalomra
jutott új nemesség és polgárság meggazdagodását a dolgozó
tömegek rovására.

A köztársaság külpolitikai törekvései

Az independens köztársaság az angol burzsoázia érdekeit

védte mind Angliában, mind annak határain kívül. Írország és
Skócia bekebelezése után ez a burzsoázia érdeklődni kezdett
a gyarmatok iránt i'S és sorozatos háborúkba kezdett a hajó­
zási útvonalak biztosításáért.
Az angol kereskedelmi hajózás az Armada pusztulása óta
állandóan fejlődött. Anglia a gyarmatosító hatalmak sorába
lépett, de még nem tudta behozni Hollandia előnyét, amely az
akkori világ leghatalmasabb flottájával rendelkezett és vitat
hatatlan ura volt mind a balti, mind az óceáni kereskedelem­
nek. A polgári Hollandiával egyetlen feudális állam sem ve­
hette fel a versenyt, erre csak az angol köztársaság vállal­
kozhatott .
Cromwellt az angol polgárság hagyományos spanyol elle­
nessége a Hollandiával való szoros együttműködésre ösztönöz­
te . Északnyugat-Európa protestáns országait tömörítő állam­
szövetséget szeretett volna létrehozni, mert abban bízott,
hogy ennek keretei között Anglia katonai fölénye biztosítja
majd a vezető szerepet, s egyben megszünteti a holland gaz­
daság előnyét az angollal szemben.
Valójában az angol polgárság egyre terhesebbnek érezte
már Hollandia tengeri uralmát, amely nemcsak a balti és az
indiai kereskedelem terén korlátozta az angol előretörést,
hanem az amerikai angol gyarmatok áruforgalmának, sőt az an­
gol vizeken folyó halászatnak nagy részét is holland hajó­
soknak biztosította. Cromwell terve, amely a holland fölényt
békés eszközökkel törte volna meg, élénk helyesléssel talál­
kozott angol polgári körökbe, annál határozottabb ellenállást
váltott ki, azonban a holland nagypolgárságnál, amely ma­
kacsul ragaszkodott világkereskedelmi vezető szerepéhez.

37
 Az 'angol burzsoázia 1649-165.1 között nagyarányú hajó­
építésbe kezdett és mintegy 40 olyan hajót építettek Anglia-<
'bah, amely minden szempontból felülmúlta a holland hajókat.
Ennek megfelelően adták ki 1651-ben, az északnyugati együtt­
működésre vonatkozó tárgyalások megszakadása után, a hajózá-
si törvényt.(Act of Navigation) Ez a dokumentum a közvetítő |
kereskedelemből minden más hajót kizárt, amennyiben a forgM-
lom angol területek felé irányult. Európa áruit csak a ter­
melő ország hajói, vagy angol hajók szállíthatták Angliába*.
Ugyanakkor az angol halászok és kereskedők érdekében részle­
tesen szabályozták a halászatot is. A hajózási törvény gon­
dosan eltervezett csapás a holland közvetítő kereskedelemre,
amely idegen áruk szállításából merítette óriási hasznát.
Hollandia, "a tenger fuvarosa" nem ismerhette el a törvény
érvényességét és ebből 1652-ben háború keletkezett, amelyben:
a híres holland tengernagyok (De Ruytér, Trorn stb.) jelentős
sikereket értek el, de a végső győzelem, 1654-ben az angolo­
ké lett. A hollandok elismerték a hajózási törvényt és bele­
törődtek abba, hogy hajóik az angol vizeken leeresztett zászj
lóval tisztelegjenek az angol hajók előtt. A hollandoknak
csak a tengeren túli birtokokért 1665-1667 között folyó hábo­
rúban sikerült rést ütni a hajózási törvényen, amikor is jo­
got nyertek a német áruk szállítására.
Az angol köztársaság a holland háborúkkal egyidejűleg
Portugália ellen is háborút viselt, mert ez a polgárháború
alatt segítette a királypártiakat . Portugáliának meg kellett
térítenie az okozott kárt és 1654-beh~keTéskédelmi szerződést
kötnie Angliával, amely az angol kereskedőknek lehetővé tette
a portugál gyarmatokká(L való kereskedelmet és még számos
előnyt biztosított nekik. Még ebben az évben egy Dániával
Kötött szerződés megnyitotta az utat az angol hajók előtt a
Sundon keresztül a Balti-tengerre.
Cromwell igyekezett kifejleszteni a kereskedelmi kapcso­
latokat Oroszországgal is. A tárgyalások azonban sikertelenek
máradtak, részint a holland konkurrencia miatt, részint pe-
’cTIij azért, mert az orosz kereskedők sokallották. az angolok­
nak adott kiváltságokat. Az angolok megvádolása "királygyil­
kossággal" alkalmas ürügy lett ezeknek a kiváltságoknak a
megszüntetésére.
A költséges háborúk a tenger urává tették ugyan Angliát
de tovább fokozták a lakosság elégedetlenségét. Minthogy a
parlament Cromwell ismételt figyelmeztetése ellenére sem volt
hajlandó figyelemmel lenni a lakosság problémáira, makacssá­
gával már-már a köztársaság létét fenyegette. A tömegek for­
rongása fokozódott és a tőkés polgárság előtt felrémlett a
leveller felkelés réme. (Lilburne önkényesen visszatért szám­
űzetéséből és irányította a levellerek szervezkedését.)
Cromwell, mint annak idején a király halálra ítélésekor, most
is merész lépésre szánta el magát, s ezúttal a köztársasági
kormányzatot fejezte le. 1653. április 20-án katonáival szét-
kergettette a Csonka parlamentet.

38
 Az 1653 júniusában összeülő országgyűlés a szokástól el-
:érőe'n nem'a városok és grófságok képviselőiből állt. A kép­
viselőket az independens gyülekezetek (kongregációk) tagjai
közül az államtanács nevezte ki. Ezért nevezték "szentek
parlamentjének".
A "szentek" komolyan vettek a rájuk bízott feladatot és
szorgalmas törvényhozó munkával igyekeztek az "ezeréves biro­
dalmat" felépíteni , amelynek intézményei csodálatos módon meg­
feleltek volna a polgári demokrácia követelményeinek. Ez a
parlament mondotta ki először a világon az állam és egyház
szétválasztását, eltörölve a tizedet, a kegyúri jogokat, be­
lezetve a polgári házasságot. Megszüntette az állami jövedel-
mek"bérbe adásának feudális rendszerét, hozzálátott a törvény
' előtti~~ égyériloségen alapuló törvénykönyv megszerkesztéséhez ,
rervbe vette a copyholderek felszabadítását, a vagyoni álla­
pothoz mért progresszív adózást és intézkedéseket hozott a
'eerrupció ellen. A francia forradalomig nem volt olyan tör­
vényhozó testület, amely ilyen radikális elveket érvényesí­
tett volna működésében. Bár a jog reformjában és a lelkiisme­
reti szabadság körülbástyázásában Cromwell egyetértett a
'szentekkel", a tömegeknek adott gazdasági engedményekben a
magántulajdon megtámadását látta, és elfogadva a parlament
tisztek által kierőszakolt önfeloszlató határozatát, mint
lord Protector, maga vette át a kormányzást.

Cromwell protektorátusa

A "szentekkel" való kísérlet döntő fordulatot jelentett

Cromwell politikai irányvonalában. Ekkor szakított végleg az­
zal a gondolattal, hogy a polgári köztársaság bázisát a kis­
polgárság bevonásával bővíti. Ehelyett az államhatalom meg­
szilárdításának másik megoldását, a személyi diktatúrát vá­
lasztotta . Elhatározása szükségszerű következménye volt an­
nak, hogy a forradalom abba a szakaszába érkezett, amikor a
tőkés rendszer megszilárdítása vált központi feladattá, vagy­
is az angol burzsoázia és az "új nemesség" vívmányait kellett
biztosítani a tömegek oldaláról fenyegető veszélyek ellen.
A védekezés módja ekkor is, mint a későbbi polgári forradal­
mak során, az átmeneti személyi diktatúra volt.
A Lambert tábornok vezetésével működő bizottság "A kor­
mányzás eszköze" címmel új alkotmányt dolgozott ki, amelyet
1653 decemberében az Államtanács is jóváhagyott. Az alkotmány
a hatalmat Anglia, Skócia és Írország Lord Protectora, vagy-
is~*Cromwell, az Államtanács és a parlament között osztotta
meg. A hatalom azonban tulajdonképpen Cromwell kezében össz­
pontosult. Ő lett a hadsereg és a hajóhad főparancsnoka, ő
ellenőrizte a pénzügyet és az igazságszolgáltatást, ő irá­
nyította a külpolitikát és a parlamenti ülésszakok közötti
időben törvényerejű rendeleteket bocsáthatott ki. Az első
protektorátusi parlamentig Cromwell maga kormányzott és erre

39
az időre olyan nagy horderejű intézkedései esnek, mint Ang­
lia, Skócia és Írország politikai egységének formális kimon­
dása, a katolikusok és a népi szekták szabadságának bizonyos
korlátozás mellett történő biztosítása és a Hollandiával kö­
tött béke.
Ezek a kétségtelen sikerek, amelyekhez később a Spanyol­
ország elleni győzelmek, Jamaika és a flandriai Dunquerque
(dünkerk) elfoglalása járultak, nem egyhítették a tömegek
nyomorát. A levellerek nyíltan zsarnoksággal vádolták Crom-
wellt. A protektorátus rendőrsége ezért kegyetlenül üldöz-
te őket. A nyílt felkelésig már el nem jutó népi mozgalomnak
mintegy gyűjtőmedencéjévé vált a "quekerek"(kvékerek) szek­
tája, amely a politikai harc helyett a vallásosságba való
visszahúzódást hirdette, de nem titkolta megvetését a hatal­
masokkal- szemben sem.
A tőkés polgárság azonban így sem volt elégedett az ő
érdekében bevezetett diktatúrával, mert korlátozva érezte
magát politikai szabadságában és főleg sokallotta a diktatú­
rát fenntartó hadsereg költségeit. Cromwell csak a törvényes
öt hónapot várta meg, hogy az ellenszegülő parlamentet fel­
oszlatva, rálépjen a nyílt önkényuralom útjára. A köz igazga­
tást katonai és politikai ügyekben teljhatalommal rendelkező
tábornokokra bízta. A helyzet veszedelmesen kezdett hasonlí­
tani a királyi abszolutizmus végnapjaihoz: a rendeleti úton
kivetett adók nem folytak be, a londoni tőkések megtagadták
a protektor által kért kölcsönt.
1656 végén Cromwell kénytelen volt új parlamentet össze­
hívni, hogy adót szavaztasson meg, de ez a testület valójá­
ban már a restaurációt készítette elő. A tőkés polgárság ek- j
kor már egy alkotmányos rendszer keretében maga akarta kezé­
be venni az állam irányítását és a katonai közigazgatás el­
törlése fejében felajánlotta Cromwellnek a királyi koronát.
Az új monarchia és a parlament szövetsége katonai diktatúra
nélkül is biztosítékot nyújtott volna a forradalomban felnőtt
tőkéseknek mind a feudális abszolutizmus visszatérése, mind
a népi forradalmak veszélye ellen. Cromwell az 1656-os par­
lament összehívásával és az ott folyó viták engedélyezésével
tulajdonképpen maga készítette elő a restaurációt. 1658 ele- i
jén ugyan újból feloszlatta a parlamentet, de mielőtt megta­
lálhatta volna a válságból kivezető utat, szeptember 3-án
meghalt. Fia,Richard,már nem tudta korlátozni a parlamentet
és az 1660-ban újra elismerte a Stuartok jogait az angol
trónra.

40
A

YARHOUTH

SANDMCH

Termelési körzetek: nWl A harisnyakötés körz. O A fémfeldolgozás közp-

V///A Finom posztó
LDNDON Asekjemipar közp. @ Egyéb termelési közp.
V//A Durva posztó i, Főbb kikötök
Bányászat:
Éli 1111] Fésűsszövet ■ Szén A Vas • Ón ------ Folyami útvonalak
Pamutszövet ■■ Réz f Ó/om ------ Utak
& Textilipari körzetek ggg A kohászat fontosabb
körzetei

41
 •
A
CARDIFFty.
SR/STO/ji ---------- , ■/. NAIDSTÖNE/^ , _ ------
*/£//J:ANTERBURYj$‘
..............

INTŐN-.-, sh
RIGHTON

AUNCESTON
 Az első polgárháború
Az 1642-1644 közötti időszak

.... A royalista csapatok útvonala 1642 őszén

F A király székhelye 1642 októbertől

F A parlament főhadiszállása
royalista csapatok támadásai 1642-43 telén
Cromwell csapatainak támadásai 1643 nyarán és
őszén Lincolnshire-ben
Gloucester elfoglalása a parlamenti csapatok által
(a londoni milícia részvételével) 1643 őszén
A parlament fennhatósága alatt álló terület 1643
végéig
A királyi csapatok [útvonala Marston Moor-hoz
A parlamenti csapatok I 1644 végéig

A parlament által elfoglalt terület 1644 végéig

Az 1645-1646 közötti időszak

A parlamenti csapatok útvonala 1645 nyarán
A parlament által elfoglalt terület 1645 végéig
A royalisták kezén maradt terület 1645 végéig
A parlamenti csapatok nyugati záró hadműveletei
(1646)
X Nagyobb ütközetek helye és időpontja
1642 .X.23 .
Népmozgalmak 1642-1645 között
_ANCASHIRE A bekerítések elleni felkelések által érintett
grófságok
A clubman-mozgalom gócpontjai (1645)
SöBQPSHIRE Grófságok, amelyekben clubman osztagok tevékeny­
kedtek .

43
 A XVii. SZÁZAD! ANGOL POLGÁR! FORRADALOM
A másodikpotgádh^ború
/16A8 -1651 közötti időszak/
Az eHenfprrad-tűzfészkei/6R8
p Az angoles skót royalisták
/ támaszpontjai.
4mntr A HamHtonparancsnoksáqa
x /
SZEREM
alatti skót királyics. útv. IdtSjúi
A parlamenti csap,fő csapá­
3...........—_ sai 16L8-mái.-Júl.
gcasSo^' RERW/CK ~ ■*— Cromwell hadi. !6é8 aug.-szent
Q Royalista erődök ostroma és
etestük időpontja
Hadmüvelek 1650-1651
-«—Cromwell 1650-51évi hadjárata
EWCASTLE <3= - Skót csapatok és // Stuart Ká­
>N y—— roly (1651 Júl.-okt.) útvonala
O t=— X1651 Nagyobb ütközetek helye
\DURHARE ix-3 ej időpontja

ÉSZAK! - ZENGEK.
■-------- / R - ZEN SE R------
— <-
W/GANZ/
—-cg-
77ÍW’^ Carringt^Kz^ /juwu
C//ESCER5/eÉo^J OL/NCDL
---- X
— <b
—o
— x-
— <a-
NORTMCH
IJJERBY
^staot/vro'í
— <y- Candígani JWi

—o ljA\
— X- j*''
-o: WZ/XÍ
CARDIGAN
*
'i^t^PXFOR LCHESTER-----
46. vm.--------
.5
Ik^LONDOH

CÁNTERBURY —
^.Stuasp '‘Dover —p
SAL/SBURY'KRd.tÖ6f =-ft0±
ŰtHAtlPTQN^ aRlGjÜA —~S^°—
W/GHT

NEPHOZGALNAK 16L8-16S1 között

Parasztmozga/mak az:50-es évek e/ején
IMRE Az első Levener felkelés (1697. nov.lEí
pxFQRps. Grófságok - Levellerfelkelések
* A levellerek és korm.csap nagyobb ütközetei
SURREY Grófságok, amelyekben 16R9-51közöttdigger-mozc.
F Nagyobb digger mozgalmak zajlottak le.

44
 ÍRORSZÁG MEGHÓDÍTÁSA
1659 ~ 1652
Cromwell írországi hadjárata (16^9 «15 -1650. V.26)
oglalt fögg február végéig V///A 1652 februárig

r"^ 1650 május végéig llllliÜll 1652 május közepéig

............... /íz írországi berendezkedésről szóló (1653 d. 26) angol törvényben
az írek letelepedésére kijelölt terület határa
................ Tartományhatárok

45
 3. A POLGÁRI RENDSZER KIFEJLŐDÉSE "- --
ncpólj
ANGLIÁBAN i -üli
herdál
flőc
*665.
reskec
A) A Stuartok restaurációja és a „dicsőséges forradalom” "ka,
lenül
annak
1660 tavaszán a királypárti Monk tábornok csapatai meg­ ta tei
szállták Londont. Mindenki tudta, hogy a királyi hatalom helyi
reállítáda már csak napok kérdése. Az új alsóház április 25- szag I
én ült össze, és egy hónap múlva a kivégzett király idősebb telje:
fia, II. Károly partraszállt Doverben. Kezdetét vette a "vég-|
letek világa", a restauráció kora. kíséri
Az 1660. évi restaurációt az a konzervatív irányú han­ aányo:
gulatváltozás is magyarázza, amely magában az angol burzsoá­ T _ SpÖJ
ziáiban és a polgárosult nemességben ment végbe. Az történt
ugyanis, hogy a polgári Anglia hangadó körei Cromwell dikta­
túráját egyre inkább a puritán körökben istentelenségnek tar­
tott zsarnokságnak érezték, mert a népmozgalmak miatt álta­
luk is óhajtott diktatúra túlment érdekeiken. E réteg számá­
ra az a körülmény is fontos volt, hogy II. Károly az 1660.
április 4-én kelt "Bredai Nyilatkozat"-ban megígérte, hogy
politikai közkegyelmet hirdet, tiszteletben tartja a vallás­
szabadságot és a forradalom alatt szerzett vagyonra vonatko­
zó tulajdonjogot. Kötelezte magát arra is, hogy az országot
a parlamenttel egyetértésben kormányozza.
A valóságban azonban minden másképp történt. Már 1661-
ben visszaállították az anglikán egyházat. A vallási egység "tköz
megteremtése érdekében a királypárti parlament, az úgynevezeti i r: 1
Egyenlőségi Törvény útján, kötelezővé tette a papok számára íz. zz
á'püspöki felszentelést, az új imakönyv elfogadását és a ki­ őrien
rály iránti engedelmességet. Az engedetlen lelkészeket egy­ zak a
szerűen elbocsátották állásukból, híveiket kirekesztették a az el
politikai életből, a helyi közigazgatásból, sőt még az egye­
temről is. A kilátásba helyezett közkegyelemből kizárták a
"királygyilkosokat". Cromwell és két társa szemfedőbe bur­ énő
kolt testét Tiburnban felakasztották, majd később a lefeje­ rvé
—X i a
zett hullákat az akasztófa tövében temették el, lándzsára
szúrt fejüket pedig a Westminster palota körül közszemlére lté
tették ki. Ugyanakkor a Stuartok megszegik az új földbirto­ nevez
kosok tulajdonának elismerésére vonatkozó ígéretüket is; Az csopo
elkobzott földek egy részét visszaadták a régi birtokosoknak.
A fenti intézkedések ellenére az arisztokráciának végül fel a
is kompromisszummal kellett beérnie. A Clarendon gróf vezet- se a
te restaurációs kormánynak ugyanis számolnia kellett Anglia halál
kapitalista fejlődésével, a burzsoázia megnövekedett gazda­
sági hatalmával. Cromwell merkantilista politikája a restau­
ráció éveiben is folytatódott. A század hatvanas-nyolcvanas
éveiben Angliában igen jelentős volt a tőkefelhalmozás.

46
1660-tól kezdve megszűntek a szabad kereskedelmet gátló mo­
nopóliumok, királyi ellenőrzések, céhek és százával alakultak
= különböző üzleti társaságok. A §00 ezer lakosú London, Amsz
merdamot is megelőzve ekkor lett a "világ fővárosa". Ennek a
fejlődésnek a szimbóluma az új építészeti látványosság, az
1665. évi tűzvész után felépült tőzsdepalota. Az angol ke­
reskedő ekkor hódítja meg a világot, sbár’nincs igazi bir­
toka, nagyobb pompában él, mint a legtöbb nemesúr és szünte­
lenül gazdagszik. Egyenes következménye volt ez a fejlődés
annak, hogy a forradalom eltakarította az útból a kapitalis­
ta termelés akadályait.
Bár a Stuartok kénytelenek voltak alkalmazkodni az or­
szág kapitalista fejlődéséhez, politikájuk nem biztosított
teljes védelmet az angol burzsoázia számára. Már II. Károly
megkísérelte az abszolút kormányzatot bevezetni, de erőszakos
kísérletezése csak arra volt jó, hogy az angol polgári alkot­
mányosság végleg kialakuljon. A királynak sikerült ugyan a
püspöki rendszert visszaállítani, de a parlament egy 16 73 —
ban hozott törvénnyel (Test Act) kötelezte tagjait és az ál­
lami hivatalnokokat, Hogy hivatalba lépés előtt a pápa fősé­
gét és a katolikus dogmákat megtagadó esküt tegyenek. Ezzel
= katolikusok gyakorlatilag kiszorultak a közéletből.
Egyedül a külpolitikában tudta II. Károly a saját elkép­
zeléseit érvényesíteni, mert a XIV. Lajostól kapott rendsze­
res támogatás bizonyos mértékig függetlenítette őt a parla­
menttől. Ezért egyezett bele a Hollandia ellen irányuló Ha­
józási Törvény fenntartásába, és vett részt XIV. Lajos Hol­
landia ellen folytatott háborúiban, amelyek egyébként csak
balsikereket hoztak Angliának.
A vallási és külpolitikai viszályt 1679-ben nyílt össze­
ütközéssé érlelte a trónöröklés kérdései Á~gyermektelen II.
Károly trónjának várományosa öccse, I. Jakab herceg volt,
akiről mindenki tudta, hogy fanatikus katolikus, a francia
orientáció és az önkényuralom híve. A parlament ezért Jakab­
nak a trónöröklésből való kizárását követelte, mire a király
az ellenzék vezéreinek letartóztatásával válaszolt. A parla­
ment ekkor a Habeas Corpus Act-ben felújította azt a tilal­
mat, hogy rendes bíróság végzése és a vád 24 órán belül tör­
ténő közlése nélkül senkit sem lehet letartóztatni. Ezzel a
törvénnyel az a parlamenti csoport védte magát, amelynek tag­
jai a kereskedőket, pénzarisztokratákat, vállalkozókat képvi­
selték. Ezeket a skót presbiteriánusok gúnynévről whig-eknek
nevezték. Ugyanakkor nyerte a nagybirtok érdekeit képviselő
csoport az ír katolikus partizánok "tory" nevét.
II. Károly a törvényt jóváhagyta, de erőszakkal lépett
fel a parlament ellen. A megfélemlített, parlament kapitulált
de a király még a tory többség biztatása után sem hívta össze
haláláig.

47
 A "dicsőséges forradalom"

1685 februárjában meghalt II. Károly és utána öccse,

II. Jakab lépett a trónra. Első''dőTga^volt a Habeas Corpus-
törvényt visszavonni és kereskedelmi engedményeket tenni
Franciaországnak. Az elégedetlenséget a katolikusok javára
1687-ben kiadott türelmi réndelete forradalmi nyugtalansággá
fokozta. Jakab ekkor új parlamenttel kísérleteZetT’,'~d'e az
elégedetlen tömegektől félő tory párt, szövetkezve a wigh
ellenzékkel, 1Jj&8.-ban szembefordult vele. Ezután a pártveze­
tők Órániai Vilmos holland helytartónak, a koalíciók nagymes­
ter ének ajánlották fel a trónt, amelyet - a magára maradt
király menekülésé következtében - üresnek nyilvánítottak. Vil
mos erős zsoldos sereggel és a hollandi flotta kíséretével
indult Anglia felé. November elején szállt partra a sziget­
országban, majd ellenállás nélkül vonult be Londonba.
1689. február 13-án II. Jakab menekülését hivatalosan
is lemondásnak tekintették, a parlament pedig III. Vilmost
(‘1'689-1702) és feleségét.megválasztotta a királyi trónra.
Ennek" az évnek áz "őszén született a híres "Jogok törvénye""
(Bili of Ríhts). Ez a nagyfontosságú dokumentum alkotmányos
garanciákat tartalmazott az abszolutizmus visszaállítására
irányuló esetleges újabb kísérletekkel szemben. Megfosztotta
a királyt attól a jogától, hogy a törvények végrehajtását'fel
fügéjpssze, vagy azokat érvénytelenítse, hogy a parlament hoz­
zájárulása nélkül adókat vessen ki, vagy szedjen, és a parla3
ment/engedelme nélkül állandó hadsereget tartson. Az új tör-
vén^ .több pontja rögzítette a parlamenti tevékenység feltéte­
leit, a. parlamenti választások szabadságát, a képviselők szó-
lásszabadságat," a parlament rendszeres összehívását. A "Jo- '
gok törvénye" kiszélesítette az esküdtbíróságok hatáskörét, |
biztosítékokat létesített az ellen, hogy a kormány önkénye­
den leválthassa azok ülnökeit, A vallási türelemről szóló
külön törvény gyakorlatilag lehetővé tette, hogy a protes­
tánsok állami szolgálatba léphessenek, bár.a legradikálisabb
szekták tagjait továbbra is kizárták a közszolgálatból.
így zajlott le a híres "dicsőséges forradalom", amely
valójában "... a földesúri és tőkés többletcsinálókat juttat­
ta hatalomra". Ezek az állami uradalmakat elajándékozták,
potom úton eladták, vagy egy-egy magánbirtokhoz csatolták. A
tőkések azért támogatták ezt a műveletet, hogy a földet ke­
reskedelmi cikké változtassák, a mezőgazdasági nagyüzem te­
rületét kiterjesszék, a vidékről származó munkaerő kínálatát
szaporítsák. Ezen kívül az új földbirtokos arisztokrácia ter­
mészetes szövetségese volt a pénzmágnásoknak és a védővámok­
ra támaszkodó nagy manufaktúra-tulajdonosoknak. A híres po­
litikai fordulat tartalma szerint a föld arisztokráciája és
a pénz arisztokráciája között létrejött kompromisszum volt,
amelyben ezek megosztották a hatalmat egymás között. Ettől
az időtől fogva a burzsoázia szerény, de elismert része volt
Anglia uralkodó osztályának.

48
 Az 1688. évi államcsínynek nagy jelentősége volt az an-
: 1 kapitalizmus további kibontakozása szempontjából. A szö-
-stkezett osztályok előtt megnyílt az út a hatalomhoz és ez­
után már a parlament segítségeveT' eredményesen használhatták
fel az államhatalmat gazdasági céljaik szolgálatára. A fran­
cia konkurrencia ellen hozott védővámok, az alapjaiban is
tőkés jellegű pénzintézet, az 1694-ben létrehozott Angol
Bank, az államkölcsönök rendszere, á tovább folytatódó beke-
-"Futesek, valamint a kibontakozó gyarmati terjeszkedés,” fón-
tos Ösztönzői voltak a tőkés fejlődésnek. A "dicsőséges for­
radalom" valóban biztosította a tőkés osztályok számára a
“korTátlan tőkefelhalmozás lehetőségét mind Nagy-Britanniában,
xind a gyarmatokon. Az európai kontinensen ekkor vette kez­
detét az az angol politika, amely mindenképpen meg kívánta
akadályozni, hogy valamelyik ország hegemóniához juthasson.

Az 1640-1688 között lezajlott angliai

változások összegzése

Az angol forradalom a világtörténelem kiemelkedő esemé­

nye volt. Első ízben itt tárultak fel teljes világossággal a
polgári forradalom jellegzetes vonásai és a győzelem nyomán
megszilárdult rendszer sajátosságai. Olyan forradalom volt
ez, amelyben az angol nemzet többsége kelt fel az uralkodó
feudális kisebbség ellen. A forradalom vezető ereje a fiatal
burzsoázia volt, amely közvetlenül részt vett a forradalom
katonai és politikai összecsapásaiban, és meghirdette az ural­
kodó és a feudális rendszer elleni küzdelem feladatait.
Az angol forradalom lényeges sajátossága volt a polgáro-
sult "új nemesség" részvétele, amely energikus vezetőket adott
a forradalomnak (Cromwell). A döntő szerepet azonban itt is
a tömegek játszották, ők voltak azok, akik a különböző poli­
tikai megmozdulások egész sorában küzdöttek a feudális rend­
szer ellen a forradalmat megelőző korszakban és a forradalom
alatt. Ők szolgáltatták a biztos utánpótlást a parlament had­
serege számára. Csak a tömegek mozgósításával sikerült meg­
törni a király híveinek ellenállását.
A feudalizmus megdöntése után azonban konfliktus kelet­
kezett , egyrészt a burzsoázia és az "új nemesség", másrészt
a néptömegek között, s ennek következtében a polgári köztár­
saságot előbb a protektorátus rendszere, majd a Stuart-mo-
hárchfa restaurációja váltotta fel. A burzsoázia, miután sa­
ját céljait elérte", egyre tudatosabban törekedett arra, hogy
visszatartsa az angol tömegeket egy újabb forradalomtól. Itt
történt meg először, hogy a feudális ellenfelek legyőzése
után a burzsoázia szövetségre lépett a nagybirtokos arisztok­
ráciával. (Ez történt meg 1688-ban.)
A forradalmi folyamat hatását mérlegelve az angol törté­
nészek számba veszik értékeit, hiányosságait és gyakran hang­
súlyozzák befejezetlen voltát.

49
 Eredményeikről szólva nem a "királygyilkosság" áll ma
El 12
már náluk sem az első helyen. (Az angoloknak különben is ré­
gi szokásuk a nem kívánt király meggyilkolása: William Ru-
fustól, II. Eduardon át, III. Ri'chárdig) , hanem az, hogy a —
francia. típusú monarchiát nem lehet soha többé visszaállíta­
ni; a Csillag Kamara és a Magas Bizottság, a zsarnokság e z :
gyűlölt intézményei örökre eltűntek és az adózást a parlament S4
ellenőrzése alá helyezték. Szerintük a forradalmárok bizonyí­ _kj
tották be, hogy az ország király, lordok és püspök nélkül is áss
boldogul, és hogy az alsóházban képviselt rétegek véleményét x S:
nem lehet többé figyelmen kívül hagyni. Elérték, hogy a püs­
pökök né kormányozhassák ezután az országot, a^_ államegyházat
megszüntették és a püspöki tulajdont polgári kézre adták.
Nem kis büszkeséggel említik azt sem, hogy a forradalom gc
évtizedei érlelték az emberi gondolkodás nagy forradalmát,
amelynek központi gondolata annak felismerése, hogy a politi­
kai vitákat meg lehet oldani érveléssel és vitával, hogy egy ■eni
ország bodogulása szempontjából a hasznosság és célszerűség • ab:
'a legfontosabb. Az 1640-1661 közötti időszakban kiadott 22 ■23 1 ff
ezer pamflet és újság lapjain elvek és ideológiák csaptak
össze és az új elképzelések befolyásoltak minden társadalmi
itnézményt, a családtól az egyházon át az államig. Nem csök-
’ kenti eredményeiket annak hangsúlyozása, hogy céljaikat min­
den esetben vallási érvekkel támogatták, hiszen" a teljesen
világi jellegű polgári ideológia csak a francia forradalom­
ban született meg.
Az angol történészek a korban példátlan eredményekkel
szemben, a befejezetlenség bizonyítékaként hangsúlyozzák,
hogy a tulajdon terén végbement változások nem a kisemberek
javát szolgálták. Nem került sor a,választójog tartós kiter­
jesztésére, vagy jelentősebb jogi reformra sem. A forradalom
szabadságeszménye az "igazi szabadság", csak a jelentős tu­
lajdonnal bíró "szabadok" uralmának biztosítását jelentette
az abszolutista támadásokkal és a demokratikus törekvésekkel
szemben. A hűbéri birtokot megszüntették, de a copyholderek
védelmére és a bekerítések megszüntetésére irányuló mozgalom
vereséget szenvedett. Az angol mezőgazdaság a forradalmi át­
alakulás útját járta ugyan, de proletár lett a korábban sa­ utar
ját földjén dolgozó paraszt. Erre a sorsra juttatták a kor­
mány beavatkozásaitól szabadult" vállalkozók az önálló kézmű­ tor',
•veseket
- ■ is. erűt
A korabeli angol burzsoázia véleménye szerint a prole- sége
tarizálás szükségszerű folyamat. Egyetlen állam sem lehet tál;
meg szegények nélkül, mert "ők alkotják a polgári nemzet ke- deke
A zét, lábát"; ők vágják a fát, szántják a földet, tisztogat­ vall
ják az útcákat... Szükség van rájuk "az alá- és fölérendelt­ ződé
ségen alapuló társadalom rendje szempontjából." Az angol kis- hatr
egzisztenciák az élet egyetlen területén sem tudták ■■•1i; -,er- rál
tetni szabadságukat. Nekik nem adott a forradalom sem gazda­ Angi
sági biztonságot, sem választójogot. Nekik egy kortársi véle­ párt
mény szerint "c,s.aK kenyérhez van joguk az állambaja" , s a győz­ törne
tes forradalomtól"csak új gazdákat kapnak".

50
 A forradalom évszázadáról szóló könyvében így rögzíti
Hill, angol történész a szabadságért folytatott bonyolult
TCT2TTelem végeredményét: "A tulajdon emberei kivívták szabad­
ságukat - a szabadságot az önkényes adóztatással ésönkényes
letartóztatással / a vallási üldöztetésekkel szemJden, azt a
szabadságot, hogy .‘választott képviselőik útján dönthessenek
az ország sorsáról,' a vétel és eladás szabadságát. Kivívták
a szabadságot abban a tekintetben is, hogy elűzhessék föld­
jükről a copyholdereket és a zselléreket, hogy zsarnokoskod­
hassanak falvaikon, hogy minden védelem nélkül álló munkaerőt
vásárolhassanak a szabad piacon."
Áz angol forradalom kivételes jelenség volt a feudális
Európában és így nem idézett elő forradalmi robbanást a kon­
tinensen, amelynek urai elítélték a királygyilkos köztársa­
ságot. A kontinentális Európából nézve ugyanis éppen Károly,
Laud és Strafford céljai és módszerei voltak a jövőbe mutató-
ak. Az egyház és az állam közötti kapcsolatok erősítése, min­
denfajta eltérő vélemény elnyomása, egy mindennél hatalma­
sabb udvar létrehozása, széles körű pénzügyi és katonai ha­
talom megszerzése, ezek voltak alapjai a királyi abszolutiz­
mus európai fejlődésének. Ezt az utat járta akkor Párizstól
Moszkváig minden uralkodó! Ez a magyarázata annak, hogy a
forradalom tapasztalatai csak akkor tettek szert nagyobb je­
lentőségre, amikor a kontinens országaiban nyugatról kelet
felé haladva sorra kialakultak a polgári forradalom előfel­
tételei. A szigetország alkotmányos rendszere, valamint a
polgári Anglia filozófiája és politikai eszméi adták azt a
kiinduló pontot, amelyről a forradalmi ideológiák fejlődése
ezekben az országokban megindult. Ez a kapcsolat mindenek
előtt a francia felvilágosodás esetében nyilvánvaló.

B) Az angol alkotmányos monarchia bel- és külpolitikája

Az angol politikai életben a ~dicsőséges forradalom"

után vezető szérepet játszó földbirtokosok már a tőkés érde-
Teir^szószólói voltak. Az állandó, szervezett párttá alakult
toryk és whigek ellentétes jelszavai (a föld érdeke és a pénz
érdeléé) a földbirtokosok és a kereskedő tőkések érdekkülönb­
ségeit mutatták, amelyek azonban összeolvadtak a közös kapi­
talista érdekekben.A tory párt az anglikán államegyház ér-
dekeit képviselte, a whigekpedig a puritánok örököseinek
vallották magukat, de a politikai harcokban a vallási meggyő­
ződésnek már alig volt valami szerepe. Minél erőteljesebben
hatotta át a kapitalista termelési mód a mezőgazdaságot, an-
r.ál inkább elmosódott a két párt között az elvi határvonal.
Anglia politikai berendezése függetlenül attól, hogy melyik
párt van hatalmon, a vagyonosok diktatúrája volt a dolgozó
tömegek felett. A választás és a választhatóság jogát magas

51
vagyoni cenzushoz kötötték, s a század második felében a több
mint hét és fél milliót kitevő népességből csak százötvenez­
ren választhattak. A munkásokat a vagyoni cenzus, az iparosok
jelentős részét az elavult körzetbeosztás mesterséges fenn­
tartása zárta ki a politikai életből. A hatalom tehát a nagy­
birtok és a kereskedőtőke képviselőinek kezében volt. Kettő
közül az utóbbi volt mozgékonyabb s fölénye első sorban a
whigek gyarmatosító politikájában nyilvánult meg. A whig kül­
politika célja a külkereskedelem és a gyarmatosítás kiterjesz'
tése volt és ennek érdekében olyan hatalmi egyensúlyt kívánt j
biztosítani, amely megakadályozza az európai kontinensen egy-
egy állam hegemóniáját a többi felett, hogy veszedelmes ver­
senytárs ne akadályozhassa Anglia küzdelmét a tengerek ural­
máért .
A whig politika III. Vilmos^trónraléptével vált Angliá­
ban meghatározó erővé. A hatalomért' való harc 1701-ben kez­
dődött, amikor a parlament elfogadva a TrónöröklésiTörvényt
(Act of Settlement), kizárta az utódlásból a Stuartok katoli­
kus fíűutódáit és megállapította a Hannoveri ház trónutódlá­
si jogát. A mais érvényben levő törvény meghozatalával meg­
nőtt a miniszterek szerepe, mert ezután ők felelősek a parla­
ment előtt a kormány tevékenységéért.
A whigek befolyása Anna királynő uralkodása alatt (1702
1714) egészen 1710-ig zavartalap volt, de ekkor az egyéb­
ként sikeres spanyol örökösödési háború miatt nagymértékben
megnőtt az államadósság, emelni kellett az adókat és zavarok
keletkeztek az üzleti életben is. A választók elégedetlensége
ekkor a torykat juttatta hatalomra. Vezetőjük Bollingbroke
(bolingbruk) államcsínnyel akarta a Hannoveri'dín'asztía trón­
ra jutásának előkészítését megakadályozni. Az előkészítő mun­
ka azonban még be sem fejeződött, amikor Annak kriálynő

kereskedők, valamint az angol pénzvilág támogatásával ők győz

tek az 1714. évi választásokon. Pártjuk 1714-1761 között, kö­
zel fél évszázadig volt uralmon.
Angliában a Hannoveri-dinasztiából származó.I. György
és 11. György (1 727-1760) uralkodása idejen','
Robegt Vdlpo1e (volpoul) kormányelnöksége alatt (1715-1717,
1721-1^2) alakultak ki az alkotmányos monarchia jellegzetes
vonásai.
Az angol királyság parlamenti monarchiává alakulását meg
könnyítette, hogy a fenti két uralkodó egyformán kedves, kö­
zepes képességű német fejedelem volt, akiket Hannover jobban
érdekelt, mint Anglia. Az angol viszonyokat nem ismerték, an­
golul nem tanultak meg, és készségesen fagyták a whigeket
maguk helyett uralkodni megfelelő ellenszolgáltatások fejé­
ben.. Ezeket a kedvező személyi körülményeket használta fel
Walpole", a vállalkozó szellemű földbirtokos és minden idea­
lizmus nélkül való pénzügyi zseni, aki valóságos szimbóluma
volt az országot kormányzó érdekszövetségnek. A parlament ve
zető pozícióját úgy biztosította, hogy kielégítette az ural-

52
 kodó körök mindkét rétegének gazdasági törekvéseit. A földbir-
_ph<osoknak a földadó csökkentésével és a gabonaexport támo-
Katásávaí* kedvezett, a kereskedők és ipari tőkések támogatá-
sát“pédig azzal nyerte meg, hogy az államkölcsönök után magas
kamatot fizettetett, eltörölte az alapvető nyersanyagok beho-
“TaTáli vámját és megtiltotta egy sor versenyképes külföldi
''Iparcikk behozatalát.
— Ezek az évtizedek alapozták meg Anglia tengeri hatalmát
és a kereskedelem hallatlan fellendülését. Itt elsősorban a
nyugat-indiai szigetek és a spanyol gyarmatok felé irányuló
rabszolgakereskedelemről van szó, amely a csempészettel együtt
a meggazdagodás egyik leghatalmasabb forrása volt. Ekkor gaz­
dagodott meg hallatlan mértékben az Amerikával szemben fekvő
i_yerpool, ahol "a házak tégláit rabszolgavé.r tartja össze".
Érkötőjében főzték a nyugat-indiai szigetek cukornádjából a
rumot, amit azután az afrikai néger törzsfők korrumpálására
használtak fel a rabszolgakereskedők.
Walpole irányításával továbbfejlődött a kabinetrendszer
rs. A whigek már 1714-ben is csak azzal a feltétellel támogat-
rik a királyt, ha nem szól bele a kormányzásba. Az uralkodó
rntől kezdve csak a titkos tanácsban elnököl,, és nevében, de
rávollétében a kabinet kormányoz. Az uralkodónak csak annyi
noga maradt, hogy szentesíti a törvényeket, (1707 óta ezt so­
hasem tagadták meg az angol uralkodók) megnyitja és bezárja
a parlament egy-egy ülésszakát. A korábbi időben a parlament
szavazta meg a törvényeket, elfogadta vagy elutasította a hi­
teleket, de a végrehajtó hatalom a korona kezében volt. Most
a burzsoázia uralkodó rétege a kabinet útján átvette a koro­
nától az ügyintézés ellenőrzését, s ugyanakkor a parlamenti
többségre támaszkodva irányította annak tevékenységét is.
Walpole korában ugyan még nem volt eldöntve, hogy a parlament­
nek tartozik-e felelősséggel a kabinet, vagy a koronának, ő
maga sem vette fel a miniszterelnök címet (bár jogainak leg­
többjét gyakorolta), de ennek ellenére az ő vezetésével tör­
téntek meg a döntő lépések Angliának a burzsoázia által tör­
ténő közvetlen kormányzására.
A francia forradalom korától kezdve minden polgári ál­
lamban a parlamenti többséggel rendelkező párt lett - angol
példa nyomán - a közhatalom igazi birtokosává. Mivel a par­
lament ellenállása megbéníthatta a kormányzást, az uralkodó
fénytelen volt a többségi pártból válogatni minisztereit és
ez a gyakorlat idővel jogszokássá vált. A királyi tanácsból
fokozatosan kialakult a minisztertanács. Elnöke már nem a ki­
rály, hanem az első miniszter, aki rendszerint a többségi
párt elnöke is. Mivel á 'miniszterek felelősséggel tartoznak
a parlamentnek, a kormány csak addig tarthatja magát, amed­
dig bírja a parlament bizalmát. Ha a választások kövétkezté-
ben a parlamenti erőviszonyok megváltoztak, a kormány be­
nyújtotta lemondását és az ellenpárt alakított kormányt.
(Walpole volt az első miniszter, akit nem a király bocsátott
el, hanem magától mondott le, amikor elvesztette a parla­
ment többségének bizalmát.) A miniszteri felelősség később

53
függővé tette a kormányt a parlamenttől. A törvények és reni
deletek miniszteri ellenjegyzésének kötelezővé válása viszoí
a király kezét kötötte meg a kormánnyal szemben. így alakulj
ki világszerte az alkotmányos monarchia gyakorlata, amely ’
szerint a király uralkodik, de nem kormányoz, a törvényhozás
joga a parlamentet illeti, a törvények végrehajtása a királ]
által kinevezett, de a parlamenten felelős kormány feladata]
míg a bíráskodás a parlamenttől és a kormánytól egyaránt fia
getlen, csak az alkotmánynak alárendelt bírói testület hatéi
körébe tartozik.
A "hatalmak .szétválasztása" a XVIII. századi Anglia poj
litikai gyakorlatában jött létre, elvi megalapozása Locke, I
x_—3.'

majd Montesquieu (monteszkiő) érdeme.

Azuj poTPtTka i rendszer> a polgári liberalizmus a1ap-I
z
vető gazdasági kérdéseit Adam Smith fejtette ki 1776-ban mej
jeLent "Vizsgálatok a nemzeti vagyonosság természetéről és 1
okairól" c. könyvében. ,a merkantilistáktól eltérően a népi
gazdaságát már az ipar és a mezőgazdaság által létrehozott ]
árutömegben látja. Az .áru mennyiségének növeléséhez szerinti
két dolog szükséges: a munkamegosztást széles körben alkalnJ
zó árutermelés és a Szabad piaci értékesítés. Smith a szabaj

0
versenyt tekinti -minden társadalmi viszony természetes sza-|

I*
bályozójának. Ezért ellenzi a monopóliumokat, védővámokat, ]

r*
általában a gazdasági tevékenység állami irányítását. Néze-I
tei egy évszázadra a polgári világnézet alapjává váltak.
A gazdagok vezető szerepét biztosító angol belpolitika]

«’
legfőbb meghatározója a gyarmati terjeszkedés volt. Anglia '

’
plt)' (
már a XVI. század végén megkezdte a tengerek feletti uralom
JL
mért és a gyarmatokért vívott nagy háborúit. Először - 1 588 —
bán - Spanyolország tengeri erejét semmisítette meg, majd
Hollandia és Franciaország ellen fordult. A tengerek feletti
világuralomért folyó igazi harc azonban a "dicsőséges forra­
x.
dalom" után vette kezdetét. Egy angol történész kiszámítot­
ta, hogy 1688-1815 között eltelt 126 évből hatvannégyet töl]
töttek az angolok háborúban. Ezeket a háborúkat Anglia rend­
Sizeneg
szerint két fronton, Európában és a gyarmatokon vívta. A há­
borúkat lezáró békék is ezt a két irányú angol érdekeltségei
tükrözik.
A spanyol örökösödési háborút (1701-1714) lezáró utrec:
ti-béke eredményeként például Anglia megszerezte a kanadai
francia gyarmatokból Új Fundlandot és a Húdsón-(hödzön) öböl
környékét; Spanyolországtól Gibraltárt és a Baleari-szigetel
egyikét, Minorcát kapja, ezen kívül a*madridi Asiento-szer-
ződésben (1713) az amerikai spanyol gyarmatokkal való rab-
szolgakereskédés monopóliumát. Ebben a békében először jut i
nyiltan kifejezésre az európai hatalmi egyensúly elve, amelj
a továbbiakban megszabja az angol külpolitikát. XIV. Lajos
ugyan megtarthatja hódításait, de a francia hegemónia kora
ezzel a békével lezárult.
A háború befejezésével egyidőben hatalomra jutott whig
párt vezetője Walpole külpolitikájában megelégedett azzal,

54
 és ren- ogy különösebb kockázat nélkül kamatoztassa országa számára
i viszoii ~útrechti béke előnyeit, de a mohó angol burzsoázia már a
alakult harmincas években háborút akart indítani a tengerentúli spa-
imély gyarmatok megszerzéséért. 1739-ben a helyzet annyira el-
ínyhozás ■érgesedett az angol parlamentben, hogy Walpole kénytelen
t király - hadat üzenni Spanyolországnak. Minthogy ez á békepárti
-.tikns. háború útján nem tudta elérni a kívánt gyors sike-
iladata,
ránt fűd reket, az ellenzék az "erélytelen hadvezetés" vádjával meg-
-t hatáa
Az 1742 januárjában hatalomra lépő új angol kormány egy­
ília po-l értelműen franciaellenes politikát folytatott, és a francia
-ocke, jyarmati területek (Észak-Amerikában Kanada és Louisiana,
Ésíaban India) megszerzését igyekezett előkészíteni. Erre
f alap- r3ött lehetőséget a század közepének két nagy európai háború-
•ban meg j=;"Az angoToVaz osztrák örökösödési .háborúban Ausztria, a
~ől és ..-téves háborúban (1756-1763) Poroszország erejét felhasznál­
1 a népJ ja lekötötték FranciaorsTágot, ők maguk pedig a flotta fölé-
lOZO.tt Ír/ éré támaszkodva a tengerentúli területek megszerzésére for-
szerinte cltőtták fő erőiket.
alkalma] Az osztrák örökösödési háborúban Anglia még csak a fran-
szabadi | cia hajózás megbénítására törekedett. A század közepén azon-
is sza- 1 han fordulat következett be az angol politikában. 1757-ben
lókat, .lett miniszterelnök a Chaunu (sonü) által konok imperialis-
Néze- I "vaként bemutatott idősebb William Pitt, aki pártokon felüli
.ak. x~3oi patriotizmus! hiráeFétt meg', és"a whigek "boltos poli-
'litika I | tikáját" támadva a gyarmatosítást kereskedelmi vállalkozás
■nglia helyett világbirodalom alapításának programjává avatta par-
uraló- I | lamenti beszédeiben. 1756-ban az osztrák-porosz versengés
■ 1588- I [ kirobbantotta a hétéves háborút. Ennek során Anglia megvív­
majd nia Franciaországgal a maga nagy harcát az amerikai és az in­
feletti! diai gyarmatokért.
forra-l Az 1763. évi párizsi békében Anglia végleg biztosította
mítot- | a maga számára a tengeri hegemóniát, a világkereskedelmet,'
et töl-l valamint amerikai és indiai gyarmatbirodalmát. Franciaország
a rend-1 ugyanakkor kénytelen volt lemondank Kanadáról, az afrikai
A há-l Szenegambiáról és Indiáról, ahol csak Pandichery-t (pondise-
ltségetB rit) tarthatta meg. Ekkor valósult meg az angol flottapoliti-
kának az az elve is, amely szerint az angol flottának nagyobb­
utrech; nak kell lennie, mint az utána következő két tengeri hatalom
nadai flottájának együttvéve . Anglia ekkor szinte véráldozat nélkül
n) öböl] ütött hatalmas gyarmatbirodalmához. Poroszország félmillió
zigetek | halottat adott Sziléziáért és az ország állapota olyan lett,
-szer­ ’rint volt a harmincéves háború után. Anglia pedig az India
rab - | sorsát eldöntő két legnagyobb csatában csak 214 embert veszí­
r jut tett és Kanada meghódítása Pitt szerint csak 1500 angol éle­
, amely] dtébe került. Ezért mondták a kortársak, hogy Kanadátés In­
Lajos fiát vp 1 faképpen a p'örösé'ők szerezték meg Angliának. A béke
kora L» idősebb Pitt művej volt, aki először ismerte fel Ameri-
L ka nágygazdaságí' jelentőségét. Nagyhatású beszédeiben ismé­
t whig telten hangsúlyozta, hogy "Amerika gazdagságunk forrása,
zzal, erőnknek idege, tengeri hatalmunknak táplálója és alapja."

55
 A külpolitikai sikrek ellenére is béklyónak érzi a fenn
álló rendszert a megerősödő ipari burzsoázia, amely bebocsát
tatást követel a parlamentbe, ahonnan az elavult választási
jog kizárta, és szabad kereskedelmet a gyarmatokkal, amelye­
ket a kereskedelmi társaságok zártak el előle.
A belpolitikai válságot III. György (1760-1820) úgy
igyekezett levezetni, hogy áldozatul dobi? a fél évszázad
óta megszakítatlanul kormányzó, s a rendszerért felelős whig
minisztériumot, de a rendszert magát fenntartotta s az újon­
nan kinevezett toj;y._kormány háta mögött személyes uralmat
gyakorolt. A "király barátai" ellen kirobbanó politikai küz­
delemben a király személyét is támadások érték. Az ellentéte
két még jobban elmélyítette az amerikai gyarmatok elvesztése
1783-ban, amelyért a közvélemény az egész kormányzati rend­
szert tette felelőssé.
1783-ban az "új toryk" alapítottak kormányt az ijfabb
Pitt elnöklete alatt, aki két évtizedes kormányzása idején
megkezdte Anglia és a gyarmatbirodalom modernizálását. A
nyolcvanas években vonták az Indiát kormányzó Kelet-Indiai
Társaságot a kabinet ellenőrzése alá. 1786-ban kötötte meg
Pitt Franciaországgal az első szabadkereskedelmi egyezményt,
majd megvívta a forradalmi és a napóleoni Franciaországgal
nagy küzdelmét Anglia világuralmáért. Ezeknek a harcoknak
az anyagi Bázisát az angol gazdaság forradalmi jellegű át­
alakulása biztosította.

C) A mezőgazdaság forradalmi átalakulása

Anglia tőkés országgá alakulásában fontos szerepet ját­

szottak a mezőgazdaság struktúrájában a XVIII. században vég
bement változások. Ezek kibontakozására akkor került sor-,
amikor az angol birtokosok birtokaikat tőkés vállalkozóknak
adták bérbe, akik megkezdték a holland és angol parasztok
termelési eljárásainak nagyban való alkalmazását és tovább­
fejlesztését, felhasználva a tőkés nagyüzem szervezéséhez a
korabeli tudomány eredményeit is.
A tőkés termelés kibontakozását a termelőerők mennyisé­
gi fejlődése alapozta meg. A népesség növekedése mind több
élelmiszert igényelt, az ipar terebélyesedése viszont a me­
zőgazdasági eredetű nyersanyagok iránti keresletet fokozta.
A gyors ütemben fokozódó szükségletek kielégítése kezdetben
a termőterület kiterjesztése útján történt. (Legelőfeltörés,
ármentesítés, mocsárlecsapolás stb.) Erre még a feudális bir
tokviszonyok is lehetőséget adtak. A mezőgazdaság tőkés irá­
nyú átalakításának azonban fontos előfeltétele volt, fiogy a
birtokos szabadon használhassa ki birtoka erőforrásait. Ezér
jöttek létre a bekerítések, amelyek során, a nyílt mezők
rendszerével szakítva, a földesurak birtokaikat elkülönítet­
ték, a közösen használt legelőket felosztották az igényjogo-

56
 f enn- sultak között és a különböző bérleti joggal rendelkező pa­
csát- rasztokat elűzték földjükről azzal az indoklással, hogy az
ási új tulajdonosra a régi kötelezettségek nem vonatkoznak.
lye-
A váltógazdálkodás kibontakozása
d
whig A feudális gazdálkodás századai Európa szerte a három-
jon- | nyomásos gazdálkodást juttatták uralomra, amelyben évenként
t r és egymás mellett őszi és tavaszi gabona és ugar váltogatták
küz- f egymást.
téte- Az új mezőgazdaság Európa legsűrűbben lakott részein a
I tőkés fejlődésben is élenjáró Németalföldön alakult ki még a
tése
^nd- , XV. században. Ez a magyarázata annak, hogy a holland és fla-
~and parcellagazdaság, kertkultúra és intenzív állattartás
.bb régtől fogva példa egész Európa számára. A vetésforgó mód-
én t szereinek tökéletesítése, a takarmánynövények termelése, az
k állatok takarmányozása, istállózása, továbbá a zöldségter­
.ai melés, talajjavítás, trágyázás, öntözés tekintetében az an-
lég | golok is a németalföldi példát követték.
:nyt, Újabb kutatások arra figyelmeztetnek, hogy a váltőg;az-
fal daság németalföldi módszereit már a XVII. század elejétől al­
ik kalmazták olyan kelet-angliai grófságokban, mint Norfolk és
ít- Suffolk, ahol a szabadparasztok részaránya mintegy kétszere­
se volt az országosnak. Ez azért volt fontos, mert ahol a ha­
gyományos háromnyomásos gazdálkodást folytatták az angol
’ copyholderek, ott - Európa más országaihoz hasonlóan - egy-
I mással összekevert szalagokból álltak a szántók és a terme­
lést mindenki egyformán végezte. Az ugarföldet és tarlót
sem használhatták valamilyen növény termelésére, mert telje­
sen birtokba vették a legelésző állatok. A norfolki és suf-
ját- folki szabadparasztok földje viszont be volt kerítve, s így
a vég- azokat tulajdonosaik tetszés szerint használhatták. Az út­
r-, törők tehát Angliában is parasztok voltak! A földbirtokosok
<nak tőkés bérlőinek viszont az az érdeme, hogy megteremtették a
ek -agyüzemi gazdálkodás kereteit s kialakították gyakorlatát.
ább- A XVIII. század elején például Túli tesz kísérletet a
ez a tarlórépa sorbavetésére. Ezzel mód nyílik a nagyüzemben is
a sorok közötti gyomirtásra, ami rendszeres trágyázással pá­
yisé- rosulva az ugart feleslegessé teszi. Ennek alapján gyökerez­
öbb hetik meg más kutatók a váltógazdaság új rendszerét. A nor­
me- folki négyes forgóban (trágyázott földbe jut a tarlórépa,
zta. ezt követi árpa lóherével, lóhere és búza), az ugar már tel­
tben jesen eltűnik. A gabonafajták melleit viszont polgárjogot
örés, 1 nyernek különböző szálas- és gumós takarmányfélék.
s bir- A négyszakaszos forgóban két éven át az emberi táplál­
irá- kozást, és két éven át az állatok számára szolgáló növénye­
gy a ket termesztették. A gabonaféléket főleg az emberi táplálko­
Ezért i zásban hasznosították, bár az árpa és a zab egy része a ta­
k karmányozást is szolgálta. A termelt répa egy részét kiszed­
ítet- ték és feletették a fedett karámokban tartott állatokkal, a
jogo- másik részét a répaföldre kihajtott juhok fogyasztották el,

57
megtrágyázva egyúttal a földet is. Ugyanezt tették akkor is,
ha lóhere- és perjekeverékre hajtották őket.
Az új növények csakhamar az egész ugart elfoglalták és
ezzel annak közösség diktálta művelése és legeltetése a,múl­
té lett. Már csak az kellett, hogy a tarló közös legeltetése
is megszűnjék, s akkor az új növények (a répa és lóhere mel­
lett a kukorica, dohány, kender, len, burgonya) az ugarról
tovább nyomulhattak az őszi és tavaszi nyomásra is, a gabona­
félék közé. Ha azután sikerült a birtokok szétszórt állapo­
tán is változtatni, a földközösség utolsó maradványa, a mű­
velési kényszer is idejét múlttá vált és az egész nyomásos
rendszer értelmét veszítette. Ezt az utat a parasztgazdák
lassabban, a bekerített birtokokon tőkés bérlőket alkalmazó
birtokosok gyorsabban tették meg. A bekerítések kíméletlen
gyorsasága okozott annyi szenvedést az angol falvakban....
Az új takarmánynövények segítségével nagy jelentőségű,
belterjes folyamat indul meg az állattenyésztésben. Vissza- 1
szorul a legeltetésre alapozott állattartás. Az edzett és
igénytelen állatfajták helyett olyanok kitenyésztésére tevő­
dik a hangsúly, amelyek a gondozást fokozottabb termeléssel
hálálják meg. Suffolkban például a pillangós növények és a
répa felhasználásával ökröket hizlalnak, vagy tejelő tehene­
ket tartanak a kisebb-nagyobb tejgazdaságokban. Vajuk - a lo­
kális büszkeség fő tárgya-illatos és szép sárga színe van,
sokkal inkább, mint bármilyen más vidékre valónak. "Híres,
kőkemény sajtjukat 1730-tól tonnaszámra küldik Londonba. Vö-|
röstarka húsmarhájuk húsát vagy maguk fogyasztották el, vagy
a smithfieldi mészárosok mérték ki. Finom szálú, rövid gyap­
jút hordó, hosszú szarvú juhaik minden hulladéktakarmányt
hasznosítottak, a zömök suffolki ló pedig elég erős volt ah­
hoz, hogy a XVIII. század végén divatba jövő vasekét és bo­
ronát is vontassa.
E változások eredményeként a gabonaneműek közül Angliá­
ban, a XVIII. század második felében a búza tört előre, maga
mögött hagyva a korábban kedvelt rozsot és zabot. Anglia a
XVIII. században a fehérkenyér országa lett, míg ugyanez a
kenyérféleség, a kenyér sokféle fajtáját ma is kedvelő Fran­
ciaországban ekkor még fényűzésnek számított. A változás el­
lenére a szegény nép élelmezésében Angliában is fontos sze­
repet kapott a század folyamán elterjedő burgonya. Ugyancsak
a XVIII. században tértek rá a tehetősebb angolok a birka­
húsról a marhahúsra, s a legjobb gazdák ekkor kezdtek ló,
sertés, baromfi nemesítéssel foglalkozni. Munkájuk eredménye­
it a modern állattartás sem nélkülözheti.
Az angol mezőgazdaság átalakulása azért ölthetett "for­
radalmi" méreteket, mert a tőkés nagybirtok érdekeit szolgál­
ta és a növekvő számú falusi és városi ellátatlan szükség­
leteit elégítette ki.
A XVIII. században az angol birtokosok megszabadultak a
burzsoázia konkurrenciájától, mert az már jelzálogügyletekbe -
és államkölcsönökbe fektette pénzét és most versenytárs nél­
kül vásárolták fel a paraszti birtokokat és adták át tőkés

58
bérlőknek. A földesurak a gazdasági haszon mellett azért is
érdekeltek voltak a nagybirtokok létrehozásában, mert a bir­
tok politikai befolyást biztosított a parlamentben, amit vi­
szont éppen a birtokok növelése érdekében lehetett kitűnően
hasznosítani. A parlamentben helyet foglaló földbirtokosok
vették lehetővé, hogy előbb a parlament beleegyezésével, majd
'801-től törvény alapján folyhatott a döntő támadás a falvak
határában levő parlagföldek, legelők, sőt a parasztok művelt
földjei ellen is. A földrablások rohamos terjedéséről beszél
a vonatkozó rendeletek számának növekedése is, mert míg 1727—
'760 között csak 56 rendelet jelent meg, addig 1760-1792
között 336. A két időhatár között a bekerített földterület
75 518 acre-ról, 478 743 acre-ra növekedett. (100 acre = 4
hektár). A folyamat a XIX. században a "birtokok kisöprésé­
vel" fejeződött be, amikor a földesurak türelmetlen erőszakos
sága minden korábbit felülmúlt.
A bekerítések XVIII. századi folyamata, szédületes ira­
mú ingatlanforgalommal járt együtt, amely végleg elsöpörte a
feudális viszonyok maradványait és ezzel együtt az angol pa­
rasztságot, mint társadalmi osztályt is. Cromwell Angliájá­
ban (és hadseregében) még sok parasztgazda volt, sőg még a
XVII. század végén is paraszti kézen volt a megművelt földek
fele. 1685-ben 160-180 ezer yeoman-paraszti család volt Ang­
liában. A század végére ezt a réteget valósággal megsemmisí­
tették a kisajátítások. A kisbérlők szintén eltűntek, mert
az angol birtokosok előnyben részesítették a tőkés bérlőket.
A birtokkoncentráció folyamatának talán legjobb bizonyítéka,
hogy a XVII. század végén Angliában az átlag birtoknagyság
rég 70 acre volt, 1780-ban pedig már 300! A nagybirtok tehát
felfalta a parasztbirtokot és egyúttal kapitalista nagyüzem­
mé változott. A tőkés bérlők 1771-től már vasekét használnak
és gabonájukat 1786 után már egyre inkább az Andrew Meikle
által feltalált cséplőgépen csépelik ki.
A mezőgazdasági forradalom ellátta az iparosodó Angliát
élelemmel és különféle nyersanyagokkal, egyúttal azonban ol­
csó bérű munkásokkal is. A földtelenné vált parasztságnak
ugyanis az a része, amely nem tudott kijutni a gyarmatok sza­
badabb világába, a városokba tódult, ahol a kibontakozó gyár­
ipar szívta fel őket.

D) Az ipari forradalom kezdete Angliában

A XVIII. századi Angliából indult az az ipari forrada­

lom , amelyet egy ország sem tud elkerülni a manufaktúra kor­
szakból a gyáriparra való áttérés idején, de gyökerei vissza­
nyúlnak a XVI. századba. Angliában azonban még két évtized
kellett ahhoz, hogy kialakuljanak társadalmi, technológiai
és politikai feltételei. Ez alatt az idő alatt zajlott le a
parasztok földtől való megfosztása, a kézművesek bérmunkássá

59
válása, s ezzel olyan munkásréteg kialakulása, amely kényte­
len áruba bocsátani munkaerejét. A tőkefelhalmozás a kiseg-
zisztenciák termelőeszközöktől való megfosztásával kezdődött
ugyan, de a gyarmatok kirablása és a "tengerek ura" előtt
megnyíló hatalmas piacok is gyorsították. Gondolnunk kell
arra is, hogy a politikai és szociális stabilitás, valamint
a hatékony bankrendszer is a tőkés vállalkozóknak kedvezett
elsősorban. Ebben az országban a "dicsőséges forradalom" nyo­
mán kialakuló politikai lehetőségek és a gazdasági szükségle­
tek találkoztak a fejlődő tudományok és technológia nyújtotta
lehetőségekkel. Az új tudományok fejlesztését és gyakorlati
alkalmazását tűzte zászlajára már az 1663-ban megalakult Ki­
rályi Társaság (Royal Society) is. Nagy szerepe volt a tech- ,
nikai színvonal emelkedésében, a szakmai ismeretek terjedé­
sében a XVIII. század eleje óta megszaporodott szakirodalom­
nak is. Közreadták valamennyi megadott szabadalom szövegét,
pedig ezek száma 1660-1780 között megtízszereződött és évi
45-ről 450-re emelkedett. Megjelentek az első szakfolyóira­
tok, sőt megrendezték az első műszaki kiállításokat is. A
kontinens különböző kormányzatai ennek ellenére is szükséges­
nek és hasznosnak tartották ipari kémek küldését a szigetor­
szágba .

A technikai forradalom

Az ipari forradalom megindítói azok a nevezetes talál­

mányok voltak, amelyek a fonást, majd a szövést gépesítették.
A termelés egész rendjét kiforgató találmányok sora a pamut­
iparból indult ki.
A pamutszövetek a XVII. század második felétől Indiából
érkeztek Angliába a Kelet-Indiai Társaság hajóin. A XVIII.
században felülkerekedő tőkés érdekek azonban megszültek egy
parlamenti határozatot, amely szerint a pamutszövetek import­
ja "...kikerülhetetlenül a királyság nagy kárára lesz, mert
kimeríti gazdaságát... és elveszi a nép munkáját, miáltal a
nemzet sok iparosa fölöttébb nagy terhet jelent községének",
mert koldúsbotra jut. A behozatali tilalom megnövelte az ol­
csó pamutszövetek iránti keresletet, ami azután ösztönzően
hatott a pamut belföldi feldolgozására. A pamutipar gyors
fejlődése a gazdasági indítékok mellett annak is köszönhető,
hogy nem fékezték történelmileg kialakult céhes hagyományok.
A kézi szövőszék idő közbeni tökéletesítése lehetővé tet­
te volna már nagyobb mennyiségű szövet előállítását, de az
elmaradott fonási technika nem tudta biztosítani a megfelelő
mennyiségű fonalat. A fonási műveletek gépesítése akkor kez­
dődött, amikor John Wyatt (vájet) ácsmester és mechanikus
1733-ban olyan fonógépet szerkesztett, amely első ízben ké­
szített fonalat emberi ujjak érintése nélkül. Marx szerint,
amikor Wyatt bejelentette szabadalomra fonógépét, egyúttal
hírül adta a XVIII. századi ipari forradalom elérkezését is.
További tökéletesítést jelentett Hargreaves (hárgrivz) ezer-

60
■ester szövőmunkás "Jenny" nevű fonógépe és Wood (vud) "Billy"-
je, amely már 70-100 orsóval dolgozott. A gépi hajtóerő al­
kalmazása a fonásban Richard Arkwright (árkrájt) nevéhez fú'~
2iáik. Az élelmes üzletember idegen találmányt hasznosító
fonógyára 1771-ben Cromfordban (kramfor) kezdte meg működé­
séi. A gépeket vízikerék hajtotta és 1779-ben már 1000 orsó
rellett 300 munkás dolgozott. A fonás technológiájának töké­
letesítése Sámuel Crompton (krámton) takács gépében érte el
csúcsát, amely már alkalmas volt arra, hogy rajta finom és
szilárd fonalakat állítsanak elő.
A gépi fonás technikájának fejlődése olyan fonalbőséget
teremtett, amellyel már nem tudtak megbirkózni a kor szövő­
székei, amelyek csak a Kay (kéj) 'által 1 733-ban feltalált
mechanikus vetélő alkalmazásában különböztek elődeiktől. Az
első jól használható mechanikai szövőszéket csak fél évszá­
zad múlva, 1785-ben készítette el Edmund Cartwriht (kártrájt).
A mintás szövést fokozatos fejlődés után a francia Jacguard
Izsákár) lyukkártyás vezérlésű gépe tökéletesítette. A tex­
tilipar forradalma ezzel még nem fejeződött be. A XIX. szá­
zad első évtizedeiben egymást érték az iparág képét gyökere­
sen módosító találmányok.
Az első textilgyárak messze az angol textilipar korábbi
központjaitól, egyenletes vízjárású folyók partján épültek,
de az egyre nagyobb teljesítményű munkagépek hajtására nem
volt már elegendő a vízikerekek teljesítménye. A problémát a
bárhol felállítható gőzgép megjelenése oldotta meg.
Az ipari forradalom e fontos energaiforrása félszázados
fejlődés során alakult ki. Alapját Savery (szevöri) 1698-ban
szabadalmaztatott szivattyúkészüléke adta, amelyet 1713-ban
Xewcommen (nyukomen) tökéletesített oly módon, hogy a gőz­
képző kazán és a légüres tér képzésére szolgáló henger közé
dugattyút alkalmazva, a kazán fűtésének időnkénti megszakí­
tását feleslegessé, ezzel a gőzgép működését folyamatossá
tette. Ezek az atmoszferikus gépek mindvégig nehézkesek és
egyenetlen járásúak voltak, és igen sok tüzelőt fogyasztot­
tak. Ezért mondták, hogy felépítésükhöz vasbánya, üzemelteté­
sükhöz szénbánya szükséges. A Newcommen-féle atmoszferikus
gép után, amely csak szivattyúkat hajtott, olyan univerzális
gép kellett a fejlődő iparnak, amely gépek hajtására is alkal-'
ras. A gőzgép előtörténetének hét évtizede után így találta
fel egy zseniális skót, James Watt, a gőznyomással működő
gépet. Első találmánya,a kondenzátor,biztosította a gőzgép
egyenletes működését. Sokan a szabadalom kibocsátásának évét
11768), amely egybeesik Arkwright fonógépének szabadalmával,
tekintik az ipari forradalom kezdetének. 1782-ben Watt két
újabb, fontos szabadalmat kapott. Az egyik a kettős működésű
gép szabadalma volt, amelynél a dugattyú mindkét oldalán,
(tehát oda és vissza) végzett munkát a gőz nyomása, a másik
pedig a gáz expanziójára, nyomáscsökkenéssel együttjáró ki­
terjedésére vonatkozott. Az utóbbi szabadalom jelentősen meg­
növelte a gőzgép gazdaságosságát, a felesleges gőzt kibocsá­
tó centrifugális regulátor pedig üzembiztonságát.

61
 Watt gőzgépének köszönheti Anglia, hogy - miután Darby
a köszönés nyersvas-olvasztást 1735-ben feltalálta vas-
és szénkincsét minden más népet megelőzve hasznosíthatta, s
ezzel az ipari termelésben olyan eredményt ért el, amelyet
más nemzetek sokáig nem tudtak követni. így Anglia lett a
gépek országa, a világ műhelye, és innen kiindulva hódítot­
ta meg az univerzális hőerőgéppé váló, mindenütt alkalmaz­
ható, kettős működésű gőzgép a világot. A XVIII. század vé­
gén egyik-másik gőzgép már 40 lóerős volt, de az átlagos gé­
pek is elérték a 15-16 lóerőt, amelynek fogalmát Watt határod
ta meg.
A gőzgép megjelenése szinte felmérhetetlen következmény­
nyel járt a gyáripar további fejlődésére. Lehetővé tette a
termelés fokozását, függetlenítette a gyárakat a vízienergiáj
tói, s ezek országos elterjedését, majd a gyárvárosok hallat­
lan ütemű növekedését segítette elő. A vízienergiával működő •
gyár a falusi iparral együtt eltűnt és megszületett a gyár­
ipar és a gyárváros, az ipari kapitalizmus világa.
Az ipari termelés rendszerében végbement forradalom a
gazdasági élet más területein is változásokat idézett elő.
Az angol tőkések például egyre inkább gyűgnek érezték.a feu­
dalizmustól örökölt közlekedési viszonyokat. Hiába termeltek
ugyanis több vasat, szenet vagy egyéb árut, ha az csak igen
nagy költséggel juthatott el a fogyasztókhoz. A gondok meg­
oldására kezdték építeni a híres angol hajózható csatornákat,
amelyekből az 1750-1850 közötti században mintegy 3000 mér- '
földnyi készült el. Ezek közé tartozott Bridgewater (bridzsó-
ter) herceg 1761-ben épült csatornája, amely római aquaeduc-
tuson vezetett át egy folyón, további szakasza pedig 100 mér­
föld hosszú távolságon 75 zsilipen és 5 alagúton vitte kérész
tül a hajókat. - 1779-ben átadták a forgalomnak az első vas-
hidat, majd 1783-ban felszállt az első léggömb, de az igazi
forradalmat a közlekedésben is a gőzgép megjelenése idézte
elő. 1807-ben Róbert Fulton (fultn) amerikai festő, angliai
tanulmányútjárói hazatérve megépíti a 40 méter hosszú, erős
gőzgéppel és 4-6 méter átmérőjű-lapátkerekekkel ellátott
Clermont nevű hajóját. Ezt követi 1814-ben az első gőzzel haj­
tott amerikai hadihajó is. A London utcáit ámulatba ejtő gőz­
kocsit szerkesztő, s öntöttvaspályán 5 tonnás gőzmozdonyt já­
rató Trevithick (treviszik) kísérletei után Stephenson mű­
szaki és szervező tehetsége indította el 1825-ben hódító út­
jára a gőzmozdonyt.
A gőzgép hatása először Angliában mutatkozott meg a ma­
ga teljességében, amely 1820 körül már más országokétól tel­
jesen elütő képet mutatott. A fonó- és szövőüzemek, a vas-
és acélművek és számos egyéb ipari üzem hallatlanul megnöve­
kedtek. A városok egyre nagyobbak lettek, s ezekben óriási
embertömegek zsúfolódtak össze, legtöbbször szörnyű nyomor­
tanyákon. A gyorsan fejlődő füstös gyárvárosok, a vörös tég­
lából épült háztömegek, száz és száz gyárkémény jellemezték
a korabeli angol városokat.

62
 Darby
vas- A z ipari forradalom gazdasági és szociális problémái
■ta, s
A gépek rohamos elterjedése, a gyáripar lendületes fej­
ilyet
:t a lődése azonban hamarosan súlyos szociális és gazdasági prob­
lítot- lémákat okozott. Válságok jelentkeztek, s tovább fokozták a
.maz- runkások nyomorát. Az iparosodás első évtizedeiben a munká­
id vé- sok valósággal rabszolgaállapotba kerültek. A munkás a gép
fos gé- függvénye lett, a munkabér nagyságát kizárólag a munkaerő
újratermelési költségei határozták meg. A termelési folyama­
határoz
tok egyszerűsödése és a gépek alkalmazása következtében csök­
-ezmény- kent a szakképzett munka jelentősége. A gyors és lélektelen
:te a iparosodásból igen súlyos társadalmi bajok származtak a kor
snergiá- Angliájában.
A nők és gyermekek munkaerejének kizsákmányolása, a
hallat-j
rossz lakásviszonyok, a civilizáció minden kényelmének elha­
működő
nyagolása, a'bér- és haszon aránytalansága, az alkalmazta­
gyár-
tás bizonytalansága nem keltette fel az angol törvényhozók
rokonszenvét. Még az ifjabb William Pitt is, akiben egy rövid
időre fellobbant a megértés, visszariadt attól a feladattól,
hogy a bérmunkások sorsán könnyítsen. Az a gondolkodás, amely
a parlamenten belül és kívül egészen 1807-ig támogatta a rab­
szolgakereskedelem fennmaradását, hozzátartozott az angol
uralkodó körök szellemi légköréhez, s parlamenti képviselő­
nktől is távol állott az ipari forradalom nyomában járó tár­
sadalmi problémák megoldása.
A munkások viszont azzal válaszoltak életkörülményeik
erőteljes romlására, hogy összetörték új gépeiket. 1663-ban
szétrombolták a londoni fűrészgépeket, 1753-ban tönkretették
John Kay otthonát, 1768-ban a fonómunkások szétromolták Harg-
reaves blackburni (belkbörn) "Jenny"-jeit, Cromptonnak pedig
el kellett rejtőzni a munkások haragja elől. így ment ez az
egész országban az ipari forradalom korában, amikor a munkás
rég nem értette, hogy nyomorúságának oka nem a gépben, hanem
a tőkés viszonyokban keresendő.
Történelmi tény ma már, hogy a forradalmi fejlődés és
főként a tőkés mohóság kezdetben nagy tömegek nyomorát ered­
ményezte, de az nem vitatható, hogy a gépek indították el azt
a technikai haladást, amely végül meghozta a tömegek számára
is a gazdasági és kulturális felemelkedés lehetőségét.

í a ma­
il teí-
vas-
ignöve-
.'iási
'omor-
5s tég-
lezték

63
 4. AZ ÉSZAK-AMERIKAI GYARMATOK
FÜGGETLENSÉGI HÁBORÚJA AZ AMERIKAI
EGYESÜLT ÁLLAMOK MEGALAKULÁSA

„Az_angol polgári forradalom nem tudott közvetlen hatást

gyakorolni az európai kontinensen. A polgárságnak itt még
nem forradalmi eszmékre, hanem támogatásra volt szüksége,
hogy ráléphessen^ a kapitalizmushoz vezető útra. Ez a támoga­
tás viszont azoktól az uralkodóktól származott, akik az an­
gol forradalmárokat királygyilkosoknak tartották, s francia
példát követve éppen azon kezdtek fáradozni, hogy a rendi
monarchiát felszámolva valósítsák meg azokat az eszméket,
amelyekért Anglia királya és tanácsosai életüket adták...
Ez az oka annak, hogy az angol polgári progresszió az óceán
túlsó partján, az "Új világ"-nak nevezett észak-amerikai
gyarmatokon találta meg először a további fejlődés lehetősé­
gét. Felgyorsította ezt az utat a természet gazdagsága, a
feudális múlt hiánya, az áttelepedést önként, vagy kényszer­
ből vállaló nyugat-európaiak (angolok-németek-svédek stb.)
technikai tudása és politikai beállítottsága. Áthaladást meg­
állítani kívánó angol beavatkozás robbantotta ki a független­
ségi háborút, amelynek győzelme azután megteremtette a
lág leghatalmasabb polgári államát, az Amerikai Egyesült
Államokat. A XIX. században már az "atlanti civilizáció" ke­
retei között bontakozhat ki a kapitalizmus klasszikus kor­
szaka .

A) Az amerikai angol gyarmatok élete a függetlenségi háború előtt

Az észak-amerikai angol gyarmatok azon a, partmenti sávon

keletkeztek, amely az Atlanti-óceántól nyugatra az Appalache-
(epelecs)-hegységig húzódik. Az itt.elhelyezkedő' Í3 gyarmat­
tót 1606-1733 között különböző időpontokban alapították és
eredetük is különböző volt. Az első angol gyarmatot Erzsébet
királynő koncessziója .alapján Gilbert (gilbet) és Walter
Ráléigh (róli) alapította. Később különböző kereskedelmi tár­
saságok kaptak jogot arra, hogy feloszthatják maguk között
a virginiai partokat, ;pénzt verhetnek, adót szedhetnek, tor-
.vényt hozhatnak, de felelősséggel tartoznak a királynak . A
kereskedelmi gyarmatokon a társaságok részvényeseinek kezé­
ben van a gazdasági és politikai hatalom. Ők választják, a kor­
mányzót és irányítják a gyarmatok törvényhozó testületéit.

64
 Miután a kereskedő társaságok megtették az első lépése-
Bket a partvidék gyarmatosítására, az uralkodók hívei egymás
Etán kaptak birtokleveleket amerikai földterületekre és bir-
E _ -_osai lettek az új gyarmatoknak. Klasszikus példája ennek
r a Baltimore (bóltimó) lord által 1632-ben alapított Maryland
F (meriíendj. A fejedelmi adományért cserébe a lord csupán két
indián nyílból álló adót vállalt és kötelezte magát, hogy ne­
mesfém lelőhelyek felfedezése esetén a kitermelt mennyiség
[húsz százalékát a trón részére fizeti be. A lord a gyarmat
területét hatvan nemesi birtokra (manor) osztotta, és jelen­
‘atást nős földterületet ígért mindazoknak, akik gyarmatán leteleped-
lég : nek. A telepesek a földet örökbérlet formájában kapták és a
e, gyarmat tulajdonosának előbb terményben, később pénzben meg­
.moga- állapított járadékot fizettek. Hasonló volt a helyzet Pennsyl-
an- r mániában, valamint Észak- és Dél-Carolinában. Ezek a feuda­
ncia lizmus áttelepítésére vonatkozó kísérletek azonban Eszak-
I Amerikábaji nem sikerültek, mert bőven volt még szabad föld
di
és a szűzföldet feltörő telepes ragaszkodott annak tulajdo-
t,
*~nahoz .
Gyakran alapítottak gyarmatot különböző protestáns szek­
ceán
_i ták tagjai is, akik azért jöttek új hazájukba, hogy "...ked-
f vük szerint tisztelhessék szigorú istenüket". Elsőként a
tősé-
a | Mayfloyzer:.-írná jflauer) nevű hajó fedélzetén indult el Új Ang-
I _--a felé 99, hite miatt üldözött protestáns, a "zarándok
szer-
atyák"-nak nevezett közösség. Ők alapítják Plymuth gyarmatot
b.)
t meg- a későbbi Massachusetts (meszecsuszetsz) államban. A puritá­
nok első telepein az akkori világ legdemokratikusabb közössé­
etlen- ggel szerveződtek. Itt a "jó születés" nem volt előny, a föl­
v.i-
t det nem rabolták, hanem vették és nem tűrt.ék. ...el.: a rabszolga­
ság semmiféle formáját sem. A köztisztviselőket a férfiak vá­
" ke-
or- lasztották és vissza is hívhatták. Együttesen..Koalák, a törvé­
nyeket és ítélkeztek a bűnösök felett. Amikor telepeik elsza­
porodása lehetetlenné tette a közvetlen demokráciát, akkor
az egyes községeket 2-2 küldött képviselte a tanácskozásokon.
'Ezekre a korai közösségekre vezethető vissza az a "puritán
hagyomány", amelyet máig az amerikai gondolkodásmód jellemző­
jének tartanak. Ennek ismérvei között találjuk a kemény mun­
kát, az anyagi haszon vallásos tiszteletét, a bibliás szelle­
met, a'lustasággal szembeni mélységes•megvetést stb.
A puritánok igazi nagy kivándorlása azonban csak 1628-ban
sávon
vette kezdetét. Ekkor adta ki I. Károly azt a chartát, amely
Lache-
szerint az adományozható földek határa a Csendes-óceán, s eb­
rma-
és ben az évben alapítja meg a puritánok egyik híres vezetője,
John Endicott (endikot) lelkész a híres Salem városát. A vár­
séfaet
r ható földbőség felgyorsította és egyben" szervezettebbé is
tette az amerikai "ősvadon" felé irányuló mozgalmat. A puri­
L tár- tánok még otthon megalapítják az öböl Társaságot (Massachu-
3tt
*se'tts Bay Company) , amely a frissen adományozott földeket az
tör-
anyaországban felosztottá a kivándorlók között.1 630-ban már
• b 'külön kormányzó testülettel kel útra egy számában és anyagi
szé-
helyzetében is tekintélyes csoport. Lelkészek, gazdag polgá­
a .kor­
rok, országgyűlési képviselők vezetésével egész egyházközsé-
it .
 gek indulnak ekkor az új haza felé. A puritánok által bené­
pesített Massachusetts állam és annak fővárosa, Boston lesz
majd a fuggétTehségi szervezkedés kiinduló állomása és ezt a
szellemet hordozza az 1643-ban keletkezett^Új_ Anglia Egye­
sült Gyarmatai" elnevezésű szövetség is, a későbbi USA alap-
ja. Bizonyos, hogy e vallásos közösségek politikai gyakorla­
ta jelentős szerepet játszott az amerikai demokratikus köz­
gondolkodás megformálódásában.
A bevándorlás és a nagy természetes szaporodás következ­
tében igen gyorsan növekedett a gyarmatok népessége . A XVIII.
század elején az angol gyarmatokon becslések szerint 20.0
vpzer ember élt, a függetlenségi harc előestéjén, 1760-ban
pedig az indiánokon kívül^ 1,2 millió fehérrel és 400 ezer
négerrel kell számolnunk .'~A"JcWétkező másfél évtizedben, te-
hát 1775-re, kereken egy millióval növekszik a gyarmatok né­
pessége .
A telepesek kétharmad része a XVIII. században Angliából,
egyharmada pedig Nyugat-Európa különböző országaiból szár­
mazik. Gazdasági-társadalmi fejlődésük ennek megfelelően az
anyaország fejlettségi szintjéről indult. Ez az oka annak,
hogy igen gyorsan fel tudták virágoztatni a polgári terme­
lési módot abban az országban, amely nem ismerte a történel­
mi hagyományok fékező hatását, de igen gazdag volt természe­
ti kincsekben.

A mezőgazdaság fejlődése.

Láttuk, hogy egyes gyarmatokon a királyi ház támogatásá­

val megkísérelték a feudális viszonyok áttelepítését Ameriká­
ba. Létesültek latifundiumok, de az agrárstruktúrát a farmer­
gazdaságok túlsúlya jellemezte. Szedtek földjáradékot is, de
koránt sem rendszeresen és nem az összes gyarmatokon. Az vi­
szont bizonyos, hogy mindegyik gyarmat agrár jellegű volt,
és az élelmes_telepesek~mífrdenuEF’Tgyekeztek hasznosítani az
indián növénynemesítési és termesztési gyakorlat eredményeit.
A bab, dohány, paradicsom, burgonya, tök és kukorica termesz­
tésével az indiánok régóta foglalkoztak. Ezek közül a kuko­
rica és a bab játszott különösen fontos szerepet a telepesek
'“.élelmezésében. A gyors érés és a*TérmésTiözanrmeTlett a köny-
nyű ápolás is vonzóvá tette ezeket a növényeket a munkaerő­
hiánnyal küzdő telepesek számára. Az indiánok például még
csak nem is szántottak kukorica alá, hanem a fáktól, bokrok­
tól megtisztítottak egy-egy területet, a kivágott fát ott
helyben eltüzelték és a hamuval trágyázott területen elvetet­
ték a kukoricát, s közé babot és tököt ültettek. A telepesek
hosszú időn át alkalmazták ezt a módszert.
Az amerikai gyarmatokon a mezőgazdasági fejlődés a kü­
lönböző övezetek lehetőségeihez igazodott.^Észak-keleten ,
Új -Angi iában a különböző élelmiszereket-stermeíő és sertést
nevelő kisfarmergazdaság volt általánosJ A központi birtoko­
kon azonban a túlsúlyban levő kisgazda-^agok mellett voltak

66
hatalmas búzatermelő nagybirtokok is. Ez utóbbiak termésfe­
leslegét Philadelphia és New York kikötőiből külföldre,el­
sősorban a nyugat-indiai szigetekre szállították. Áz angol
.-.atóságok által kirótt növekvő, vámok, miatt azonban a kereske­
delem egyre kevesebb hasznot biztosított és sok bajt okozott
a kereskedők kapzsisága is. A gazdasági dekonjunktúra a köz­
ponti területeken a kisebb farmereket az agrármozgalom útjá­
ra vitte. Több gyarmaton is farmerszervezet alakult, amely a
földjáradék csökkentéséért harcolt és követelte a farmerek­
nek a gyarmati kormányzatban való részvételét.
A megmozdulások nem lépték túl a helyi kereteket. A far­
merek és a nagybirtokosok ellentétei végül is úgy oldódtak
meg, hogy a farmerek nyugatabbra költöztek és ott a squatter-
-ozgalom keretében szereztek maguknak hivatalosan még nem
gyarmatosított földet. Az újonnan elfoglalt területek az
indiánok vadászterületét alkották, akiktől a földet*rendsze­
rint csellel vagy erőszakkal szerezték a farmerek. Az ameri­
kai squatter-mozgalom egyik lényeges előfeltétele annak, hogy
a mezőgazdaságban a kapitalizmus a farmergazdaságok útján
fejlődjék.
Különösen kedvezőek voltak a mezőgazdasági termelés fel­
tételei Délen, ahol a termékeny talaj és a kedvező éghajlati
viszonyok következtében nagy ültetvényes gazdaságok alakultak
ki. A gazdaságok tulajdonosai monokultúrás rendszerben do­
hányt, rizst és indigót termesztettek. A fenti növényéi mel­
lett igen nagy szerepet játszott a szarvasmarha-tenyésztés
is.
A gyarmati Amerika egyik legfontosabb növénye a dohány
volt, amelynek termelését a nagy aurópai kereslet miatt kiala­
kult magas árak tették vonzóvá. Számított persze az is, hogy
egyenlő munka- és tőkeráfordítás esetén a dohánytermelés hat­
szor annyit jövedelmezett, mint a gabonafélék termelése. A
nyilvánvaló anyagi érdekeltség okozta, hogy míg 1616-ban
2500 font súlyú szőke-, virginiai dohányt exportált az első
angol gyarmat, addig exportja a XVII. század végén elérte a
30 millió fontot, és 1770-ben a 100 milliót, ami 45 ezer ton­
nának felel meg.
Az ültetvénye-s rendszer nagy mennyiségű, olcsó munkaerőt
igényelt, s ezt csak rabszolgamunka alkalmazásával lehetett
kielégíteni. A kifizetődő gazdálkodáshoz azonban az kellett,
hogy minden négerre legalább 20 hektár föld jusson. A rab­
szolgákat irányító felügyelő tartása pedig csak akkor volt
kifizetődő, ha keze alatt legalább húsz néger dolgozott. Ez
a magyarázata annak, hogy Virginiában a több száz hektáros
dohányültetvény volt általános, de egyik-másik birtok terü­
lete elérte a 15-20 ezer hektárt- is.
Az ültetvényes gazdálkodás az oka, hogy az észak-ameri­
kai tőkés fejlődés egyik fontos sajátossága lett a néger rab­
szolgaság , és a vele kapcsolatos kereskedelem. Ez tette gaz­
daggá a gyarmatok ültetvényes arisztokráciáját és kereskedő
polgárságát, amely bekapcsolódott a déli igényeket szolgáló
rabszolgakereskedelembe. A nagy üzlethez Rhode Island (ród

67
ejlend) puritánjai csak 1770-ben 150 kitűnően megépített
hajóval járultak hozzá, amelyeken a gazdaságos helykihasz­
nálás miatt, a rabszolgák sem állni, sem ülni nem tudtak a
hosszú hónapokig tartó tengeri úton. Az emberkereskedelem
virágkora a XVIII. század volt, amikor is 1715-1782 között
évi 23 ezerről 259 ezerre növekedett az Afrikából behurcolt
rabszolgák száma. Afrika elvérzett, hogy Amerika gazdaggá le­
hessen 1 Hírhedt ültetvényes gazdaság azonban - ha kiterjedt
földeken rabszolgák végezték is a monokultúrás termelést -,
gyökeresen különbözik az ókoritól. Az ültetvényes ugyanis
itt egy személyben egyesíti a földbirtoko"stés a tőkést, és
a termelés á tőkés világpiacra történik. A rabszolgamunkára
alapozott ültetvényes gazdálkodás - Marx véleménye szerint -
a kapitalista rendszer függvénye, annak korai szakaszán.
A rabszolgáknak a tőkés rendbe való beillesztését szi-
gorú törvények biztosítják a rabszolgatartó Délen. Korbácso­
lás jár minden feketének, aki kutyát tart, akinek puskája
van, aki lovat bérel, aki valamilyen szórakozáson vesz részt,
írni-olvasni nem tanulhatnak és nem tanúskodhatnak a fehér
ember ellen. Az itteni törvények szerint a szökevényt az el­
ső szabad ember megölheti.
A négereken kívül voltak a gyarmatokon "fehér rabszolgák
is. Zömüket földjükről elűzött angol és ír kisbirtokosok,
tönkrement iparosok, vallási nézetük miatt üldözött kisembe­
rek adták, .akik még Angliában adták el magukat egy időre,, hog
kifizethessék útiköltségüket. Q_e voltak közöttük adósságot
munkával törlesztő telepesek, politikai- és közönséges bűn­
cselekmények elkövetői, csavargók, koldúsok, gyarkan kiskorú­
ak is. A becslések szerint 1635 és 1705 között csak Virginiá­
ba évente 1500-2000 szerződéses szolga érkezett szerencsét
próbálni, azaz 70 év alatt 100-140 ezer ember! A 2-7 évre szó
ló szerződés lejártakor az "elkötelezett szolgák" ruhát, pus­
kát és némi pénzt kaptak. Egyes gyarmatokon a törvény szerint
földet is kellett, hogy kapjanak, de szabad emberként való
beilleszkedésük mindenképpen súlyos problémát jelentett.

A gyarmati ipar és kereskedelem fejlődése

A telepes, a földművelés és vadászat mellett hosszú

időn át foglalkozott ipari tevékenységgel is. A társadalmi
munkamegosztás azonban Amerikában is létrehozta a mezőgazda­
ság és ipar szétválását.
Az ipar és kereskedelem vizsgálatánál gondolnunk kell
arra is, hogy Anglia és a gyarmatok kölcsönös kapcsolata a
merkantilista politikán alapult. Ez a politika meghatározta
a gyarmatok sorsát. Az angol burzsoázia mindenek előtt azt
várta a gyarmatoktól7~Fiogy szabott' áron adjanak nagy mennyi­
ségben és kiváló minőségben nyersanyagot/ és vegyék át magas
áron az angol ipar termékeit. Nem az angol parlamenten múl-
lott, hogy az anyaország gazdaságpolitikája néha a kitűzött
célokkal homlokegyenest ellenkező eredményt ért el. Az ameri-

68
 kai polgárság végül is az angol burzsoázia versenytársa lett
a hajóépítésben, a halászatban, a nyugat-indiai kereskedelem­
iben stb. Az árbócfában bővelkedő gyarmatokon például a hajó­
építés 20-30 százalékkal kevesebbe került, mint Angliában.
'775-ben a brit flotta hajóinak egyharmada már Amerikában
készült.
A hajóépítés fellendítette a halászatot is. Új Angliá­
ban hamar rájöttek 'arra, hogy az óceánból több hasznot lehet
húzni, mint a köves talajból. 1675-ben már 665 halászhajó
4000 főnyi legénységet foglalkoztatott. A helyi lakosság fo­
gyasztásán túl jelentős mennyiségű halat exportáltak olyan
■távoli országokba is, mint Franciaország, Portugália és Spa­
nyolország. Ezen kívül monopóliumot vívtak ki maguknak a
nyugat-indiai' szigetvilágban is.
A gazdag vasérckészletek, a könnyen hasznosítható vízi­
energia, az olcsó tüzelő elősegítették a vasipari manufkatú-
'rák fejlődését. 1750-ben a parlament már olyan fenyegetőnek
Találta a gyarmatok ipari fejlődését, hogy megtiltotta henger
sorok és vasforgácsoló műhelyek létesítését. Ugyanez a tör­
vény viszont támogatta a félgyártmányok (rúdvas, idomvas) ki­
vitelét Angliába, tehát az amerikai kohászat alapvetően nem
károsodott.
A gyarmatokon az első központosított manufaktúrák a fo­
nó- és szövőiskolák voltak, amelyeket "jótékony célú" okta­
tó intézménynek álcáztak. Erősen elterjedt a szétszórt manu­
faktúra is. A farmercsaládok szögeket és lakatokat készítet-
tek, gyapjút fontak, vásznat szőttek és termékeiket felvásár-
_óknak adták el. Az ipar fejlődésének eredményeként ebben az
-dobén jelennek meg az első ipari központok, ahol a lakosság
-többsége már iparral vagy kereskedelemmel foglalkozik.
Az anyaország nem tudta megakadályozni a gyarmatok gaz­
dasági kapcsolatainak erősödését, amely törvényszerűen együtt
járt a kapitalizmus fejlődésével. Ennek során a középső vidé­
kek gyarmatairól különféle élelmiszereket, gabonát és lisztet
szállítottak délre és északra, az új-angliai hal és rum pedig
a középső és főként a déli gyarmatokon talált fogyasztóra. A
XVIII. század közepétől azonban már fontos helyet foglaltak
el a belkereskedelemben a különféle ipari termékek is.
A gyarmatok kereskedelme részben az óceáni kikötőkön,
részben a folyókon bonyolódott le. A kontinens belsejébe az
árut sokáig málhásállatok szállították úttalan utakon, vagy
“évszázadok alatt kitaposott ösvényeken. A XVIII. század ele­
jétől a csapásokat földutak kezdték felváltani, s ezeken lo­
vasok és szekerek szállítják az árut és a postát. A rendsze­
res utasforgalom azonban csak g. század közepén indult meg a
két nagyváros, Philadelphia és New York között. A fontosabb
útvonalakon a folyókon átvezető kompok helyére fokozatosan
állandó hidak kerülnek.

69
 A gyarmatok társadalma

A gazdasági alapok Amerikában is meghatározzák a társa-I

dalom szerkezetét. ültetvényes Délen a gazdag rabszolga- j
tartók .kezén van mind a gazdasági, mind a politikai hatalomJI
ők vannak a társadalmi piramis csúcsán, s nekik van legtöbb
szavuk a helyi hatalmi és igazgatási szervekben is. JJtánuk
következik azoknak a farmereknek a világa, akik 2-4 négerrel I
nehezen tudják biztosítani családjuknak a mindennapi kenyerei
A ranglétra következő fokán néhány ezer, saját munkájából élj
szabad kisbirtokos és hasonló társadalmi állású kézműves nyoI
morog. Alattuk már csak a fehér- és fekete rabszolgák vannak I
A leggazdagabb partmenti területeken a négerek száma három­
szorosan múlja felül a fehérekét. A forradalom előtti Dél
társadalmában a stabilitást szimbolizáló gazdag tengermellék|l
áll szemben a tőle alig száz mérföldnyire levő, tarka népes-jl
ségű "hegyláb" világával, ahova vissza-visszatérnek még a kél
bor indiánok, ahol nem ritka a farkas vagy párduc sem. A
XVIII. század első felében még ez volt a nehezen pacifikál-
ható "vadnyugat".
«JJj-Anglia földjén, a puritán gyarmatokon az embernek erl
bértől való függése kevésbé erős. A többség itt a maga ura. |
^Mindenkinek pyan tulajdona és ennek tudatában is viselkedik"!
- írja egy korabeli angol utazó. A függetlenségi háború pus-
kás farmerei az itteni 100-200 acre területű farmokról özön-!
lőttek elő. Szerződéses szolga ide nem érkezett, rabszolga
még úgy se. A. tehetősebb farmer felfogad ugyan alkalmi bér-
, munkásokat, de asztalához ülteti és magával egyenlő lényként!
kezeli őket. Más itt a városok világa is, mint a rabszolga­
tartó Délen. Itt is van ugyan egy gazdag és meglehetősen szú
-kereskedő-oligarchia, amely magasan áll az iparosok^ szató­
csok, matrózok, halászok felett, de itt a kisemberek egy ré­
szének van szavazati joga, s talán némi reménye i§, hogy ke-!
mény munkával viheti még valamire.
Ezzel a társadalommal állnak szemben a kontinens ősla­
kói, az indiánok. A telepesek egyre beljebb szorítják őket
a szárazföld belseje felé. Néha csalással veszik rá őket,
hogy engedjék át földjeiket, de általános módszerük a könyör­
telen kiirtás. "A vadaknak menniük kell!" - ez volt az euró­
pai telepesek jelszava, de gyarkan hozzátették azt is, hogy
"Csak a halott indián jó indián." A gyarmatosító angolok és
franciák a XVIII. században egymás ellen uszították a törzse­
ket; amikor pedig 17J54-ben kitört az angol-francia háború,
mindkét fél alaposan kihasználta indián szövetségesei erejét]
Az 1763. évi párizsi béketárgyaláson azonban senki sem képvíl
selte az indián érdekeket.
A gyarmatok társadalmáról állapítsuk meg, hogy megtalál]
ható itt a gazdagok és szegények, fehérek és színesbőrűek vil
lága, találkozhatunk a kizsákmányolás elrettentő példáival
is. Az 1700-as évek mércéje szerint azonban az amerikai sze-j
gény ember jobban él, mint európai sorstársai. A társadalom
"folyékonyabb", a gazdagodás útja szélesebb, mint az európai!

70
 Jitinens bármelyik feudális államában. Ezek a nagyobb le-
serőségek csábítják majd a következő századokban is a kiván-
ársa-| trlók millióit Amerikába.
Iga.-
alom.
több I A gyarmatok politikai rendszere
rauk
arrel I A XVIII. század második felében a gyarmatok többségét
rayeretf Kz angol király által klnav:az£±t kormányzók igazgatták. A
51 é lj ^Krmányzó nevezte ki azután a--közhivatalnokokat és vétó joggal
S nyo-j f rendelkezett a gyarmatok törvényhozó gyűléseivel szemben. A
annakJ | vérójogot csak az a tény korlátozta, hogy javadalmazásának
rom- I uértékét a törvényhozó gyűlés állapította meg.
A gyarmati hatalom a kormányzó mellett a .helyi kereske-
311ék I és ültetvényes oligarchia - kezében volt. _A politikai jogok
ápes- I |pedig ennek a kisebbségnek a monopóliumát alkották. A válasz-
ínójogot és a magasabb állások betöltését rendszerint magas
a kó-l
A | vagyoni censushoz kötötték. A politikai jogok leszűkülésének
kál- | ez a mértéke azonban csak a függetlenségi háború befejezése
; és az alkotmány elfogadása után lett általános. A sűrűsödő
sk em- | ellentétek idején az amerikai burzsoáziának még gondolnia
ara. kellett kispolgári szövetségeseire is.
sdik" I A gyarmatok életét bemutató fejezetünk végén rögzíthet-
pus- I I jük még, hogy e gazdag terület népességének gazdasági-társa-
özön- I F falmi-politikai viszonyai, mindennapi tapasztalatai előkészí­
Iga tik az embereket a fejlődést akadályozó szigetország elleni
sér­ függetlenségi harc kirobbantására. A gyarmatok közti kapcso­
vként I latok erősödése napirendre tűzte a katonai és politikai szö-
Igá­ i vétség kérdését. E célból 1754-ben Albany-ben (ólbeni) kong­
ra szűkl resszust hívtak össze Franklin Benjámin (bendzsemin frenklin)
ató- kezdeményezésére. Az amerika jövőjében bízó tudós gyakran
/ ré- I hangoztatta, hogy "Amerikának, e hatalmas területnek, a ter­
/ ke- I mészet kegyeltjének... népes, erős országgá kell válnia. Ké­
pes lesz minden reá erőltetett bilincset lerázni, sőt a bi­
sla­ lincseket azokra rakni, akik reá erőltetnék." Ezt az első
gét j szövetkezési kísérletet azonban még nem koronázta siker.
t,
önyör- I
auró- |
a°gy B) A függetlenségi háború és a polgári forradalom
< és
örzse- I
rú, A gyarmatok és az anyaország közötti ellentét
rejét. ■
cépvi- I Az Angliától való eltávolodás a 13 gyarmat kapitalista
fejlődésének logikus következménye volt. Az 1775-ben kitört
talál- I forradalmi háborúhoz azonban a közvetlen lökést a fokozott
ak vi- 1 elnyomás és korlátozás politikája adta meg, amely különösen
izal a hétéves háborút lezáró párizsi béke (1763) után erősödött
sze- ! f edEnnek oka abban keresendő, hogy a háború befejezése után
a 1 om megszűnt a gyarmatok és a kormány kölcsönös egymásra utaltsá­
rópa i ga. A béke helyreállítása után a telepeseknek nem volt többé
 szüksége a katonai védelemre, az angol hadseregnek pedig a
-gyarmatok anyagi erőforrásaira. Az angol burzsoázia ezért
most érezte elérkezettnek az időt, hogy véget vetve a gyarma­
tok gazdasági önállóságának, megfojtsa veszélyes riválisát,
az amerikai burzsoáziát. Ennek a célnak az érdekében a gyar-
, matokon számos erélyes rendszabályt foganatosítottak a csem-
pészkéreskedélém ellen és egyre újabb adókat vetettek ki.
1763-ban III. György angol király proklamációt bocsátott ki,
amelyben megtiltotta az Aleghany-(elegéni) hegységtől nyugat­
ra fekvő földek benépesítését. Á franciáktól nemrég meghódít
tott területet azzal az indoklással zárta el a telepesek elől
hogy a kormányzat nem tudná védelmüket biztosítani, de való­
jában az angliai kereskedő társaságok spekulációs vállalkozá­
sai számára kívánt így földet biztosítani. A következő évben
a parlament vámmal sújtotta az észak-amerikai gyarmatokra
irányuló cukorbehozatalt. A kereskedelemben és iparban beál­
lott pangást csak tovább mélyítette a híres "Bélyeg-törvénxi,1
amely illetéket vetett ki minden kereskedelmi és bírósági ügyi
iratra, sőt időszakos kiadványra is.
A szigetország szerencsétlen politikája a gyarmati tár- |
sadalom egészének érdekeit sértette. A csempészet kockázatos­
sá vált, a pénz elfogyott, a kereskedők sorra tönkrementek,
a hajóépítés leállt, matrózok és hajóácsok munka nélkül ma­
radtak, a farmerek nem tudták eladni termékeiket, a földéhes
szegények nem juthattak újabb területekhez. A nyersanyag meg­
drágulása miatt az amerikai rum nem volt már versenyképes az ’
afrikai piacon, a rabszolga-utánpótlás akadozni kezdett, ami
a déli ültetvényeseknek okozott károkat. A gyarmati elnyomás 1
tehát a társadalom valamennyi rétegét érintette. Az elégedet­
lenség tömegmozgalmakban robbant ki. 1770. március 5-én Bős- 1
tón utcáin megtörtént az első véres összecsapás. Az angol
katonaság sortüze hat polgárt megölt és ugyanannyit megsebe- I
sített. 1773-ban pedig az angol parlament, hogy a gyarmatok ]
megadóztatására való jogait dokumentálja, elfogadta a tea-
törvényt . A válasz nem váratott sokára: a gyarmatokon nagyszaj
bású mozgalom bontakozott ki a tea bojkottálására. 1223. de­
cemberében a bostoni városi gyűlés határozata értelmében in­
diánnak öltözött fiatalemberek a tengerbe szórtak egy tea-
rakományt, amely a Kelet-Indiai Társaság tulajdona volt. A
bostoniak bátor fellépését valamennyi gyarmat lelkesen támo­
gatta. London viszont a bostoni teadélutánt a brit tulajdon
és az angol uralom elleni merényletként fogadta és megtorló
intézkedéseket foganatosított. A gyarmatok erre az 1774 szep­
temberében, Philadelphiában összeült első kontinentális kong­
resszusukon megtagadták az angol rendelkezések végrehajtását,
4 bojkott alá fogták az angol árukat és megkezdték a katonai
előkészületeket. Két hónap múlva (1774. nov. 18.) maga a ki­
rály állapítja meg egy levélben, hogy "New England kormányai
a lázadás állapotában vannak, csapásoknak kell eldönteniük,
vajon ezen-ország alattvalói-e, vagy függetlenek".
1774-1775 telén a gyarmatokon már fegyveres osztagok
alakultak, amelyek tagjai magukat a "szabadság fiai"-nák ne-

72
 a -azték. Parancsnokokat választottak saját soraikból, maguk
szereztek fegyvert és szüntelenül megfigyelés alatt tartották
rma- a brit csapatokat. Erőteljesen szembeszálltak a szigetorszá­
t, gi hatóságok rendszabályaival, megtámadták a vámtisztviselő­
ar- iét és a királyi bírákat. Az anyaországból küldött adószedő­
em- det lemondásra szólították fel és ha nem akartak alkalmazkod­
ni, meztelenre vetkőztetés után, szurokba és tollba fogatták
ki, őket.
gat-
dí^ I
elölj A második kontinentális kongresszus
ló- és a függetlenség kikiáltása
ozá-
ben Azok az események, amelyekből az amerikai függetlenségi
háború kibontakozott, már 1775 áprilisában elkezdődtek, ami-
ál- [ kor a bostoni angol helyőrség _el akarta kobozni a közeli Con-
zord városkában a polgárőrség fegyvereit. A vállalkozást azon-
ügy- :=n a község milicistái meghiúsították,, sőt válaszul körül­
zárták a bostoni angol erőket.
ár- 1775. május 10-én összeült a 13 gyarmat küldötteinek
tos- ZI. Kontinentális Kongresszusa. A résztvevők többsége még az
—Angliával való együttműködést óhajtotta, de jogosnak ítélte
a- azt is, hogy Új-Anglia telepesei fegyverhez nyúltak jogaik
aes védelmében. A kongresszus június 15-én határozatot hozott a
neg- hadsereg'megszervezéséről, majd főparancsnoknak nevezte ki
az George Washingtont (vasinkton), a megalakuló USA majdani el-
ami ~ső elnökét. A gazdag virginiai ültetvényesben a kortársak a
nás hétéves háború időszakának egyik népszerű, amerikai parancs­
3et- nokát tisztelték. A parancsnoksága alá helyezett "szárazföl­
DS~ di erő" (a Boston körül összesereglett tarkabarka milícia)
ekkor már értékes sikerrel is dicsekedhetett: június 17-én
2e- Bunker Hill-nél (bánker hói) sikerrel állt ellen az angol
sok hadsereg frontális támadásának.
1776 tavaszán a kongresszus érvénytelenítette a gyűlöle­
fsza- tes hajózási törvényeket, ‘kalózhajókat szereltetett fel és
3— titkos külpolitikai bizottságot alakított azzal a megbízás­
Ln- . sal, hogy nézzen szövetségesek után Európában. Márciusban az
amerikaiak zsákmányolt nehézágyúkat helyeztek el a Boston
k körüli dombokon. Az angol őrség helyzete ezzel tarthatatlan­
ló­ ná vált és március 17-én az angol flotta hajóinak fedélzetén
in elhagyták Bostont. A tavasz további sikereket hozott és nyár
."o elejére gyakorlatilag a 13 gyarmat a felkelők kezére került,
:ep- és ezzel megszabadult Anglia közvetlen uralmától.
>ng- A hazafias erők mozgósításában nagy szerepet játszott
>át, Thomasz Painé (péjnL Józan ész (common Sense) című röpirata.
Szerzője felhívta a gyarmatok népét, hogy szakítson a zsar­
:i- nok és korrupt uralkodójával. A 120 ezer példányban megjelent
’ai 47 lapos kis füzetnek nagy szerepe volt a közvélemény formá­
lásában, a függetlenség követelésének erősödésében.
A függetlenség kikiáltását már június 7-én javasolta
Virginia egyik küldötte, de akkor a döntést július 1-ig el­
e- halasztották. Egyidejűleg azonban kineveztek egy öttagú bi-
zottságot a függetlenséget kimondó nyilatkozat megszövegezé­
sére úgy, hogy a feladat érdemi részét Thornas Jeffersonra
(dzsefeszn) bízták.
A kongresszus július 2-án, két napos vita után, 12 gyar­
mat küldöttéinek helyeslése mellett határozatban kimondta,
hogy "Ezen államok és Nagy Britannia között minden politikai
kötelék teljességgel megszűnt, illetőleg kell, hogy megszűn­
jék." Két nap múlva, július 4-én pedig hivatalosan is elfo­
gadták a Jefferson által megszövegezett Függetlenségi Nyilat­
kozat végleges szövegét. 'Minthogy azonbar; r.eir. a július 2-T"
határozatot, fianém a július 4-i Nyilatkozatot hirdették ki a
gyarmatokon, az utóbbi jóváhagyása lett a függetlenség nap­
ja, az Egyesült Államok nemzeti ünnepe. A Nyilatkozat szöve­
gét üdvlövések és harangzúgás közepette olvasták fel a nép
előtt. György király, "a királyi vadállat" new yorki ólom­
szobrából pedig puskagolyót Öntöttek ezekben a mámoros na­
pokban .
A. Függetlenségi Nyilatkozat, amelynek a nép szuverenitá­
sára, az uralkodó és az alattvalók viszonyára vonatkozó meg­
állapításai mélyen visszanyúlnak a XVI-XVII. század politikai
irodalmába, az újkor egyik legnagyobb hatású dokumentuma,
amelynek elveit a francia forradalom idején az Emberi és Pol­
gári Jogok nyilatkozata fejlesztette tovább. Hatása az 1849.
április 14-i magyár Függetlenségi Nyilatkozaton is felismer­
hető. Legfontosabb része az a tétel, amely meghirdeti az em­
ber "vele született" jogait, a "megegyezésen" alapuló kor­
mányzás elvét, valamint a népnek azt a jogát, hogy az életre,
a szabadságra és a boldogulásra veszedelmes kormányzatot meg­
változtassa vagy eltörölje. Először itt fordult elő a törté­
nelemben , hogy állami okmány a népszuverenitás elvét vallja
az államrend alapjának!

A hadiesemények 1775-1778 között

A Függetlenségi Nyilatkozat kihirdetése végleges szakí­

tást jelentett Angliával. A gyarmatoknak azonban még igen ne­
héz harcokat kellett folytatniuk függetlenségük belső és kül­
ső ellenségeivel. Mikor erőiket Anglia ellen mozgósítani kezd
ték, a királypártiak ellenforradalmi terrort alkalmazva a ha­
zafiakkal szemben, fegyveres osztagokat szerveztek, vagy be­
léptek a reguláris angol egységekbe. Válaszul könyörtelen
forradalmi terror következett Anglia minden amerikai híve el­
len. A kongresszus még májusban határozatot hozott a király­
pártiak lefegyverzéséről és vagyonuk elkobzásáról. Az utóbbi
határozat végrehajtása során kisajátították a korona és az anc
.likán egyház földjeit és az egykor gyarmati földbirtokosok'"
latifundiumait. A királypártiak elkobzott vagyonának értékét
a történészek 40 millió dollárra becsülik.
A határozott, forradalmi fellépés ellenére a háború kez­
detén nagyon valószínűnek látszott, hogy Anglia könnyen el­
bánik gyarmataival. Az új köztársaság valóban igen nagy ne-

74
 jezé- , kézségekkel küzdött. A hadseregben kezdetben csak három kato­
ira nára jutott egy puska és egy takaró, a felkelők gyakran fa-
gyoskodtak szabad ég alatt és rendszeresén éheztek. Washing­
gyar- ton szavai szerint hadseregének útját valamennyi hadjáratban
ta, : vérző, mezítelen talpak nyomai jelezték. Nem voltak képzett
tikai tisztjei, hiányzott a fegyver- és felszerelésgyártás hazai
szú'n- cázisa is. Ezt a hadsereget az emelte a reguláris angol csa-
’ patok fölé, hogy katonái saját ügyükért harcoltak, az indiá­
L£o-
/ilat- noktól eltanult szétszórt hadrend pedig lehetővé tette, hogy
a felkelők nem egyszer túlerő ellen is győzelmet arathassa­
ki a nak .
aap- Egy hesseni német zsoldos így értékelte a szembeálló el-
zöve- lenfelet: "A rebellisek között van néhány ügyes lövész, de
nép sokak puskája félre hord. Igen ügyesek a vadász c selvetések-
Dm- ben. Lőnek fák ágai közül, mások hason kúsznak, elsütik fegy-
na- vereiket, majd ugyanolyan gyorsan visszatérnek, Fedezékük:
bokor, ilyesmi."
enitá- képzett had-
A hazafiakkal szembenálló angolok kiválóan_____________
meg- sereggel és tapasztalt parancsnokokkal rendelkeztek. A kato­
itikai naság semmiben sem szenvedett hiányt, csak a folyamatos em-
cerutánpótlás jelentett gondot a hadvezetésnek. Az utánpót-
a,
s Pol — lás jelentős része zsoldosokból állt, akiket az angol kor­
1849 . mány és különböző német fejedelmek között kötött kétoldalú
smer- szerződések alapján küldtek Németországból. Anglia adófize­
z em- tőinek 4 700 000 fontjába került ez a sikertelen üzlet. Ti­
or- ■ zenkétezer német katona örökre eltűnt. Egy részük meghalt,
letre, más részük pedig beállt farmernek. Nem kísérte siker az in­
t meg- diánok és a négerek felfegyverzésére vonatkozó próbálkozáso­
örté- kat, vagy a kérnek és diverzánsok alkalmazását sem.
11 ja A háború első három esztendejében a főhadszintér az
északi és a központi államok területe volt. Az angolok terve
arra irányult, hogy New York és a Hudson-völgy elfoglalásával
elvágják Új-Angliát a többi államtól. Más hadszíntereken az
angolok beérték azzal, hogy tengeri fölényüket kihasználva a
partvidéken hajtottak végre támadó hadműveleteket.
zak í- Az amerikai hadsereg egyelőre védekézésre kényszerült
én ne- és Quebecnéí (kvebek),majd Trentonnál is súlyos vereséget
s kül- j szenvedett. A sorozatos vereségek lelohasztották a gyarmati
i kezd- katonaság harci kedvét, amelynek létszáma átmenetileg 34
a ha- ezerről 4 ezerre apadt. A fordulat 1776 karácsony éjszakáján
y be- kezdődött, amikor WashinytuJ"- váratlanul átkelt a Oelaware-
en ~LXdela'var) -folyón és rácsapott az angol csapatok, táborára,
ve el- majd januárban Princetonnál (prinsztn) újabb vereséget mért
rály- rájuk.
tóbbi A brit hadvezetőség döntő fontosságúnak ítélte a Hudson-
az anc4 völgyet és 1777 őszén három hadsereggel indított- támadást.
sok‘" A hadműveletek azonban nem az angolok elképzelései szerint
tekét végződtek. Az új-angliai államok egész lakossága hadra kelt
ellenük. A Hudson-folyón, hogy az angol hajók felhatolását
ú kez- megakadályozzák, 152 méter hosszú, 180 tonna súlyú, óriási
el- ‘vasláncot húztak keresztül, amelyet hat héten át éjjel-nap-
ne-
75
pal kovácsoltak. 1777. október 17-én azután Saratogánál a
körülzárt angol hadsereg kénytelen-volt megadni magat. Á
győzelemmel összeomlott az angol hadvezetőség fő stratégiai
terve.A diadal óriási szerepet játszott az amerikai függet­
lenség kivívásában. Ettől kezdve az amerikaiak szilárdan hit1
tek a győzelemben.

A köztársaság nemzetközi helyzete és a békekötés

Az angol kapituláció messzemenő következményekkel járt.

Amikor megkezdődtek a gyarmatok hadműveletei Anglia ellen,
Franciaország semlegesnek nyilvánította magát és csak titok­
ban támogatta fegyverrel és felszereléssel a gyarmatokat.
A saratogai győzelem hatására azután a francia kormány rá­
szánta magát, hogy kereskedelmi és szövetségi szerződést kös
sön az amerikaiakkal. A szerződést 1778 februárjában Párizs­
ban írták alá. Az angol kormány errlT'bek'eaJánlattal fordult
a felkelőkhöz: amnesztiát ígért és a parlament által 1763
óta hozott intézkedések felszámolását. A kongresszus azonban
nem volt hajlandó tárgyalná III. György javaslatait, hanem
a gyarmatok teljes függetlenségének elismerését, az angol
flotta és a hadsereg visszavonását követelte.
Franciaország közben hadba lépett Anglia ellen és dip­
lomáciai befolyását felhasználva Spanyolországot is bevonta
a háborúba. A gyarmatok győzelméhez közvetve Oroszország is
hozzájárult. A háború során az angol flotta több ízben is
megkárosította a semleges államok kereskedelmét, s válaszul
az orosz kormány 1780-ban a semleges országok ligájának élé­
re állott és meghirdette a fegyveres semlegesség politikáját
amelyhez az európai államok többsége csatlakozott. Ezt köve­
tően a semleges államok, hajói őrizet alá vették a kereskedel
mi utakat. Mikor az Anglia elleni koalícióhoz Hollandia is
csatlakozott, a francia, holland és spanyol flotta egyesült
erejével szemben Anglia elvesztette tengeri fölényét, és .a
tengerentúli hadviselés igen terhessé lett számára.
A francia csapatok megérkezése végül eldöntötte a küz­
delmet az amerikai kontinensen is. Washington 1781-ben beke­
rítette és Yorktownnál (joktaun) az utolsó ütőképes angol
hadsereget, mire a következő évben az angol parlament több­
sége már békét követelt. III. György először lemondásra gon­
dolt, végül azonban engedett a békeköveteléseknek. Ezt köve­
tően a 13 észak-amerikai gyarmat és szövetségeseik Párizsban
és Versaillesban békét kötöttek. Az angolok elismerték a
gyarmatok függetlenségét és lemondtak az Appalache-hegység
és a Mississippi közötti hatalmas területről, ahol majd 1792
és 1848 között kilenc új állam alakul, de megtartja Kanadát.
Franciaország nem találta meg számításait, de Spanyolország
visszakapta a korábban elveszített Menorcát és Floridát.

76
 a
C) Az 178?’. évi alkotmány
jiai
jge_t- A függetlenségi harc győzelme elsősorban az amerikai
1 hit­ r burzsoázia győzelme volt, amely a köznépnek minél keveseb-
| bet akart adni. A háború előtt az Apallache-hegységen túl
| megtelepült tömeget nem tudták ugyan földjétől megfosztani,
de a királypártiak elkobzott földjeit nagyrészt spekulánsok
[ vásárolták fel. Ennél is nagyobb baj volt, hogy minden szabad
földet állami tulajdonnak nyilvánítottak és kisembereknek
járt. | őőzzaférhetetlen nagy darabokban árusították ki. A földnél-
=n, I küliek a béke első éveiben mozgalmat indítottak a földosztá­
itok- sért, de leverték őket. Ellenük, a lázongó rabszolgák és a
t. földjeiket védelmező indiánok ellen szilárdították meg a bur­
rá- zsoázia hatalmát az 1787. évi alkotmányozó konventen. A kon-
t kös- ventben összegyűlt képviselők még akarták fékezni a "demokrá­
cizs- cia dühöngését és megmenteni a tulajdonnal és elvekkel bíró
3ult ' embereket" a tömeg hatalmától. Törekvésüknek megfelelően ab­
53 ból indultak ki, hogy az Egyesült Államok már nem szuverén
Mban államok laza szövetsége, hanem szövetségi állam, amelynek
aem élén széles körű teljhatalommal rendelkező központi kormány
Dl
áll. A törvényhozó szerv, - a szenátusból és képviselőházból
álló kongresszus - jogot kapott az adókivetésre, a hadsereg
5*s~a-hajóhad fenntartására, a kereskedelem-szabályozására,
külföldi kölcsönök felvételére stb. Az ^elektorok útján válasz­
tandó elnök számára sokkal sz il, ~
szélesebb .... *
jogkört állapítanak meg,
mint amivel az angol király y rendelkezést
rendelke vétójogot kap a
_________
kongresszus döntéseivel szemben, bár e vétó hatályát veszti,
ha a törvényt a két kamara harmadrésze elfogadja . Az elnök
a hadsereg és á~hájő'had főparancsnoka, ő nevezi ki. élethosz-
sziglan a kongresszus utólagos megerősítésével a Legfelső
Bíróság tagjait, valamint a minisztereket és követeket. A
xj^egfelső Bíróság később kisajátította magának az alkotmány
értelmezésének jogát, vagyis azt a jogot, hogy., bármely tör-
.vényt alkotmányellenesnek minősítésen. Az alkotmány kizárta
azt a lehetőséget, hogy az összes hatalmi szerveket egyide­
;üz- jűleg és teljesen leváltsák. Kimondta, hogy g^z elnököt négy
Deke- évre választják (ugyanazt a személyt legfeljebb kétszer egy­
D1 más után)' a szenátus hat évre választott tagjainak egyharma-
5bb- dát, a képviselőházat pedig minden második évben újraválaszt-
gon- j ák .
:öve- A ratifikáció folyamán az alkotmányon nagyszámú módosí­
zsban tást és\kiegészítéátt hajtottak végre. 1 789-1.791 -ben a kong­
1 resszus'elfogadta és az államok ratifikálták az első tíz ki­
ség egészítést . A kiegészítés-a; polgári demokratikus jogokat
1792 rögzítette. Ezek között szerepelt a szólás-, sajtó-, gyüle­
idát. kezési-,- személyi-, fegyverviselési'szabadság, az állandó
szág hadseregről való lemondás, az egyház és állam szétválasztása,
/az államok szuverenitásának biztosítása stb. .
A módosításokkal és kiegészítésekkel' jóváhagyott alkot­
mány megerősítette a polgári demokratikus köztársaságot és
történelmileg haladó volt abban a- korban, amikor a legtöbb

77
európai országban a feudális abszolutizmus uralkodott. A
demokratikus elvek alapján szabályozta újabb államoknak az
eredeti tizenháromhoz való csatlakozását. Ezzel az alkot­
mány elősegítette, hogy az Egyesült Államok hatalmas nemzeti
állammá váljék. Az alkotmány életbe lépése (1789) fontos ál­
lomás volt az amerikai nemzet kialakulása felé vezető úton,
mert az egyes államok közötti vámokat megszüntetve, korlát­
lan lehetőséget biztosított a belső piac fejlődése számára.

78
II. A FEUDÁLIS ABSZOLUTIZMUS
ÉS POLGÁRI ÁTALAKULÁS
EURÓPÁBAN
 1. A FEUDÁLIS ABSZOLUTIZMUS FÉNYKORA
ÉS VÁLSÁGA FRANCIAORSZÁGBAN

Az eredeti felhalmozás és társadalmi következményei

A XVIII. század közepéig a francia kereskedelem jelen­

tősen elmaradt Spanyolország, ííémetalföld és Anglia keres­
kedelme mögött, minthogy kísérletei a gyarmati terjeszkedés­
re eddig sikertelenek voltak. Franciaország csak a spanyol
kereskedelmen keresztül, valamint kalózkodás és csempészet
útján tudott kapcsolatba kerülni az amerikai paiccal. Csak
a Földközi-tengeren, Közel-Kelet és Afrika irányában tudott
viszonylag szilárd kereskedelmi kapcsolatokat kiépíteni;
levantei forgalmát a törökkel kötött kereskedelmi egyezmé­
nyek támasztották alá. A manufaktúra-fejlődés is elmaradt az
angoltól és a németalfölditől, mivel itt a központi hatalom
érdekei a kereskedőtökét támogatták. A francia pénztőke vi­
szont nem vállalkozott nagyvonalú pénzügyi, vagy kereskedel­
mi műveletekre, mert szívesebben fordult a földbirtokok, ál­
lami hivatalok és adóbérlet felé7'A polgárok földbirtokossá
válása', a hivatalok vásárolhatósága és az adóbérlet mindvé-
'gig fontos sajátossága marad a francia abszolutizmus társa­
dalmának. X~trtVáTaIOk fokozatős áruba bocsátására azért ke­
rült sor, mert az abszolutizmus növekvő kiadásai miatt soha
nem volt elég az adó, és a rendre kibocsátott államkölcsön.
Ennek egyik következménye lett a hivatalok öröklése,amelyért
külön illetéket kellett fizetni, a másik pedig a hivata­
lok sz_aporTt_ása, minthogy az állam szívesen csinált égy hi­
vatalból kettőt} így erősödött meg fokozatosan a "talár ne­
messége . "
Ez a gyakorlat kettős haszonnal járt a feudális állam
számára, mért'így' az adóztatáson- kívül is megcsapolhatta a
polgári vagyont, s egyúttal leszerelhette a polgárság anti-
feudális törekvéseit. "Aki pénzét a feudális rendszerbe fek­
teti, nem segíti elő annak megdöntését" - mondotta már
Richelieu (riseljő). ■
A monarchia és a polgárság kapcsolatának fontos terüle­
te volt az.adóbérlet francia gyakorlata is. Az adóbérlők elő­
re lefizették a kincstárnak az illető terület adóját, majd
"a valóságban a népből jóval többet préseltek ki. Minthogy az
abszolutista állam gyakran emelte az adó összegét, Francia­
országban a feudális kizsákmányolás tekintélyes része esett
az állami terhekre. A népi megmozdulások itt elsősorban az
állami adók és a bérlők visszaélései ellen irányulnak.
A monarchia és a polgárság összefonódás^ azonban kezdet­
től fogva konfliktusokat érlelt. Az adóbérlőket és az állam-
kölcsönöket jegyző polgárokat ugyan a közvetlen anyagi érdek

81
a monarchiához kötötte,.de a hivatalnokság egyre inkább ön­
tudatos, saját érdekeit féltékenyen őrző renddé, taláros ne­
mességgé alakult, amely nagy tekintélynek örvendett a társa­
dalomban .
Ennek ellenére a francia polgárságot nem lehet az egyko­
rú angol polgársággal azonosítani. Angliában a tőkés gazdál­
kodás ebben az időben jóval előbbre járt már, mint Francia­
országban. A polgárság itt gazdagabb, társadalmilag befolyá­
sosabb, politikailag öntudatosabb volt és hatalmas szövetsé­
gesre talált a polgárosodó nemességben. Ezzel szemben a fran­
cia nemesi rend gazdasági és politikai magatartását nem vál­
toztatja meg a polgárosodás. Az arisztokrácia korszakunkban
elveszti a politikai kezdeményezés lehetőségét, a vidéki ne­
messég pedig súlyos válságba kerül, mert birtokai után nyert
jövedelmét elnyeli az infláció, ugyanakkor az abszolutista
állam is elüti olyan fontos jövedelmektől, mint az igazság­
szolgáltatás és a vámszedés. Az önálló gazdálkodást nem foly­
tató "kard nemessége" háború idején a hadseregben keresett
megélhetést, de a béke beálltával az elégedetlenség forrása
lett. így történhetett, hogy a francia polgárság csak a be­
lőle kinőtt és őt képviselő hivatalnokságon keresztül töre­
kedhetett közvetlen befolyást gyakorolni az államra. A Riche-
lieu és XIII. Lajos halála (1642, 1643) és XIV. Lajos kisko­
rúsága folytán bekövetkezett kormányzati ingadozások terem­
tettek először olyan helyzetet, amelyben a francia polgárság
a "taláros nemesség" vezetésével megkísérelhette az abszolu­
tista gyámkodáson való lazítást.

Mazarin és a Fronde

XIV. Lajos kiskorúsága idején a régenssé választott öz­

vegy királyné, Ausztriai Anna helyett 18 éven keresztül
(1643-1661) Mazarin bíboros irányította Franciaország életét
korlátlan hatalommal. Kormányzása azonban korántsem volt nép­
szerű . Szembeszállva az udvari intrikákkal, korlátolta a ki­
rályi hercegek kapzsiságát. A háborús kiadások fedezésére pa­
raszti felkeléseket (1643-1645) és burzsoa elkedvetlenedést
is felidéző adópolitikát folytatott, .A parlament tagjátgl pe­
dig tisztségük örökletességének elismerése fejében újabb
összegeket követelt, mire a párizsi parlament az elégedet­
lenkedő burzsoáziát, sőt a párizsi tömegeket is magában fog­
laló politikai tömböt hozott létre. Ezzel vette kezdetét a
feudális rendszer súlyos válsága, az úgynevezett Fronde
(frond). Eredeti jelentése parittya, átvitt értelemben rend­
bontás, lázadás. A Fronde történetét két szakaszra szokták
osztani: a parlamentek Fronde-jára (1648-1649) és a hercegek
Fronde-jára (1650-1653).
Az első időszakban a párizsi parlament az angol hosszú
parlament időszakára emlékeztető programot terjesztett elő...
Követelései az abszolútizmus intézményei, az intendatura és
az adóbérleti rendszer ellen irányultak és a parlamentet

82
 ^rendi képviseleti szervvé kívánták tenni. Felszították a nép
'elkeseredettségét is, és ez vidéken az adók megtagadásához,
^Párizsban pedig 1648 augusztusában fegyveres tömegfelkelés-
fTiez vezetett. A kormány, hogy időt nyerjen, nyilatkozatot bo-
'“csátott ki, amelyben elfogadta a parlament követeléseit, de
már decemberben ostrom alá vették a királyi csapatok Párizst.
Az ostromlott Párizsban azonban hamarosan szakadásra ke-
; rült sor a polgárság és a nép között. A kibontakozást meg-
I gyorsították az I. Károly angol király kivégzéséről érkezett
hírek, amelyek hatására titkos tárgyalások kezdődtek a bur-
~hsoázia és a kormány között. 1649 tavaszán az udvar diadalma­
san vonulhatott be Párizsba, mert az angol -forradalomtól meg­
ijedt burzsoázia kapitulált.
A parlamentek Frönde-ja véget ért, de Mazarin ellenfe­
lei, ^becsvágyó arisztokraták és főpapok 1650 elején kirob­
bantották az uj Frónde-ot. amely lényegében a feudális anar­
chia felújításának utolsó kísérlete volt. Az abszolutizmus­
áéi lenes demagógia ekkor összezavarta az arcvonalakat; a pári­
zsi nép bíborosokat és hercegeket ünnepelt védelmezőiként,
“de lemészárolta a városháza polgári hivatalnokait. Az anti-
feudális érők szövetségét teljesen szétzilálta a feudális
reakcióval való összefonódás, s az általános zűrzavarból
diadalmasan emelkedett ki a még éretlen polgári és a már ha­
nyatló feudális rendek kompromisszumára épülő abszolutizmus.
_A lázadó nagyurakkal egyenként egyezett ki Mazarin, kielégí­
tette hiúságukat és pénzsóvárságukat, de megfosztotta őket
hatalmaktól.
így ért véget Mazarin és az abszolutizmus győzelmével
a csaknem öt évig tartó polgárháborús időszak. A fokozatosan
erősödő francia állam azonban nemcsak belső ellenfelein dia­
dalmaskodott, hanem jelentős sikereket ért el külföldön is.
A bíböros a westfáliai békében megszerezte országának végle­
gesen a Habsburg ház egyházi birtokaitVerdun (verdön) Metz,
Tóul (túl) területét. Franciaország északkeleti határait et­
től kezdve őrzik ezek a fontos erődítmények. Ennél is fonto­
sabb azonban, hogy a Habsburgok helyzete meggyenül a Német
Birodalomban,és)Franciaország döntőbírói szerépet vállalhat
a német fejedelemségek viszályaiban.
Égy'évtized múlva, 16 59-ber. megköti a spanyolokkal a pi­
reneusi békét, amely nem hozott ugyan nagy területi nyeresé­
get Franciaországnak, de spanyol királylány-feleségett s ez-
zel a spanyol trónra való jogigényt szerzett XIV. Lajosnak.
E békeszerződésekkel Franciaország hegemón helyzetet bizto­
sított magának Európában. XIV. Lajos pedig Richelieu és Ma­
zarin bíborosok erőfeszítései nyomán olyan államot örököl,
_amely belsőleg szilárd, külsőleg pedig tekintélyes.

33
 X'IV. Lajos korlátlan egyeduralma
■ -
Amikor Mazarin meghalt 1661-ben, XIV. Lajos 22 éves volt?
Amíg a bíboros élt, tekintélyével és energiájával h'áttérbe .
szorította az ifjú királyt. Most XIV. Lajos egyszerre előtér­

«
be került és a közélet színpadán 54 éven keresztül főszerep­
lő maradt. A nemesi és polgári történetírók szemében egyéni­
sége szinte elfedi Franciaország történetének e szakaszát,
amelyet Voltaire (vo11er) "XIV. Lajos századának" nevezett.
Azzal az idealizálással szemben, amelyet a felvilágosodás és
nyomában a francia.történetírás hagyományozott ránk, hangsú­

..... -</<•/•.........
lyoznunk kell a francia abszolutizmus feudális, nemesi jelle­
gét . XIV. Lajos uralma alatt csak annyiban jöttek elő a bur­
zsoáziát támogató intézkedések, amennyiben azok a feudális’
rendszer hatékonyabb, abszolutista módon való fejlesztését,
illetve fenntartását szolgálták. Az állami jövedelmek több,
mint 70 százaléka még Colbert korában is a néptől beszedett
adókból származott, az apparátus tökéletesedése pedig.igazi
garanciává vált a feudális kizsákmányolás biztosítására és a
népmozgalmak leverésére.
Lajos korszakának igazi főszereplője tehát a francia
nemesség volt,, amely a Fronde megpróbáltatásai után az abszo­
lutizmus megerősítésére törekedett. Ennek megfelelően XIV.
Lajos belpolitikájának tengelyében a polgári hivatalnokság
elleni harc állott. A párizsi parlamentet megalázta, elvet­
te tőle a királyi rendeletek felülvizsgálatának jogát, töme­
gesen fosztotta meg a taláros nemeseket, nem egyszer valóban

,
.jogtalanul viselt nemesi címűktől, sőt azt is tervezte, hogy

i
megszünteti a hivatalvásárlást és teljesen a királytól függő

,
hivatalnokgárdát szervez. Ezt a politikát tükrözik a hagyomány
szerint a parlamentnek mondott híres szavak: "Uraim, önök azt
hitték, az állam önök. Tévedtek. Az állam én vagyok."
XIV. Lajos uralkodása kezdetétől rendkívül fontosnak
tartotta az államszervezet központosítását. Miután megszün­
tette az első miniszter funkcióját, igyekezett pontosan meg- k
határozni az államminiszterek, államtitkárok és központi ta­
nácsok feladatait. Előszeretettel alkalmazott polgári szár­
mazású tanácsadókat, mert ezek helyzetüknél fogva inkább en­
gedelmeskedtek, mint a főurak. Főmunkatársainak a pénz-, had- él
és külügyekkel foglalkozó államminisztereket tekintette. E
három miniszter vett részt a legfontosabb tanácsadó szerv,
a Főtanács ülésein, ahol elsősorban külpolitikai kérdésekkel
foglalkoztak. A Kiadványok Tanácsa intézte, a belügyeket, a
Pénzügyi Tanács pedig költségvetési- és adóügyekkel foglal- la­
kozott. Működött ezen kívül Kereskedelmi Tanács is, amely az =2
egyes . tárcák között egyeztetett. fi
Míg ezt a gépezetet XIV. Lajos irányította, aki egyetlen I
nap sem maradt távol az ügyek intézésétől, aki "mindenről f:
tud", aki állandóan "jelentéseket olvas", az általa szerve- te
zett és már egy modern közigazgatás körvonalait sejtető híva- I
italok teljes haszonnal dolgoztak.: á miniszterek szorgalmasan
munkálkodtak és kormányoztak.

84
 A királyi rendeletek és utasítások mindenek előtt az
intendánsok útján jutottak el az érdekeltekhez és ők ellen­
őrizték végrehajtásukat is. Ebben az időben már minden kerü­
letben működött egy intendáns, aki teljes hatáskörrel képvi­
selte az államhatalmat. A korábbi feudális intézmények nem
szűntek ugyan meg, de a király nem tartott igényt működé­
sükre .
Az elnyomás eszközeinek tökéletesítése céljából 1687-
ben létrehozta a párizsi rendőrkapitányságot azzal a fel-^
"adattal, hogy gondoskodjék a városban folyó szertartások és
megmozdulások jó rendjéről, a közbiztonságról és nem utolsó
sorban a politikai ellenzék elfojtásáról. Az elfogatóparan­
csok ideje ez, amelyekkel a Bastilleba (básztij) és más bör­
tönökbe zártak be gyakran igen előkelő foglyokat.
A fokozódó centralizációt olyan új törvények támaszt­
ják alá, mint az 1687-ben kiadott, polgári törvénykönyvnek
megfelelő rendelet, amely később a Code Napóleon alapja lesz,
'valamint a Büntető Törvénykönyv és a Kereskedelmi Kódex.
Rendelkezései nyomán a párizsi szokásjog lassan kiterjed az
ország egész területére, de ez ekkor még korántsem jelenti
azt, hogy eltűnnének a rendi viszonyok vagy a helyi sajátos­
ságok .
A belső elnyomás és külső terjeszkedés kettős funkció­
jának biztosítására az abszolút monarchia erős hadsereget hoz
létre. A létszám XIV. Lajos uralkodásának első két évtizedé­
ben 45 ezerről 285 ezerre nőtt, a spanyol örökösödési háború
idején pedig elérte a 400 ezer főt. A katonákat kezdetben .to­
borozták, később katonaállítási kötelezettséget írtak elő,
a spanyol örökösödési háború idején pedig bevezették az álta­
lános hadkötelezettséget. A nemesi felkelést eltörölték, de
a francia nemes számára kötelező volt a hadseregben való
szolgálat. A tisztek az állampénztárból fizetést húztak és
különböző adományokban és kitüntetésekben részesültek. El
kell fogadnunk XIV. Lajos életrajzírójának a megállapítását,
amely szerint: "A hadsereg nem állami szervezet, hanem ipar­
űzés, amelyhez a nemességnek van monopóliuma."
A hadsereg megszervezői Michel Le Tellier (misei lö te­
lié) , Turenne (türen) marsall, Louvois (luvoa) és maga a ki­
rály, aki főleg a hadiszabályzatok és a gyakorlatok iránt
érdeklődött. A fegyvernemek közül mindenek előtt a gyalog­
ságot fejlesztették. A lovasság a nemességből rekrutálódott,
hadi jelentősége azonban fokozatosan csökkent, és inkább csak
felderítő feladatokra használták. A XVII. század végén, erő­
teljes fejlődés után első helyre kerül a francia tüzérség
Európában. Vauban (voban) marsall szervezi meg az első mű­
szaki alakulatokat, Louvois pedig, a kancellár hasonló nevű
fia, kaszárnyákat építtet és raktárakat állít fel az ország­
határok mentén a hadsereg számára. Egész hivatalnoki gárda
foglalkozott a hadianyag, az élelem és a takarmány összegyűj­
tésével, nyilvántartásával, elosztásával. Az egyes c.sapat-
testeknél pedig hadbiztosok működtek, akik tájékoztatták az
.uralkodót a hadak állapotáról és a helyszínén ellenőrizték
a különböző intézkedéseket.

85
 XIV. Lajos nagy jelentőséget tulajdonít az állam ideoló­
giai egységének is. Fő ideológiai támaszának a katolikus egy­
házat tartja, amely különleges helyzetet élvez. A gallikán
egyház ugyanis hittételek tekintetében elismerte a pápa ille­
tékességét és felsőbbségét, de minden más vonatkozásban a Ki­
rály rendelkezett vele. Tőle függött a vezető egyházi szemé­
lyek kinevezése és a jövedelmek jó részének elosztása is. Az
1682. évi kísérletek ellenére azonban különálló nemzeti egy­
ház nem jött létre, mert az uralkodónak szüksége volt a pápa
támogatására ideológiai ellenfeleivel, a janzenistákkal és
a hugenottákkal szemben. (A janzenisták Jansenius belga püs-
pük hívei, aki Szent Ágostonról írt könyvében az eleve elxéT--
delést hirdette és megkövetelte híveitől a bensőséges vallá­
si életet és a szigorú erkölcsöt.)
A janzenista szekta elleni harc 1709-ben azzal végző­
dött, hogy gyülekezőhelyüket ja Port Royal kolostort lerombol­
ták. Amilkor ezután a hívek a kolostor melletti temetőben gyü­
lekeztek Pascal és Racine (rászin) sírjánál, akkor lerombol-
tat.ják a sírokat is és a maradványokat közös sírba helyezik
el a szomszéd falu temetőjében.
, A kormányzat Kálvin francia híveit, a hugenottákat kü­
lönféle eljárásokkal próbálta kiirtani, mert ők az abszolu­
tizmus elmélete szerint nemcsak eretneknek, de egységbontó­
nak is száraitpttak. Számuk a XVJI. század közepén 7-900 ezer­
re tehető. .Sok közöttük a köznemes és a jómódú polgár. XIV.
Lajos „kezdetben megelégedett jogaik korlátozásával, de 1 680-
tól kezdve már a legbrutálisabb eszközöket is igénybe vette,
hogy ellenállásukat megtörje. Ezek közé tartozott a drago-
nyosok. beszállásolása, a hírhedt dragonnade (dragonád).
A katonák úgy viselkedtek a házigazdával és családjával szem­
ben, mintha ellenséges földön lennének. 1685-ben azután
visszavonta a kálvinisták vallásszabadságát biztosító nante-
si edictumot (nanti ediktum), megtiltotta vallásuk gyakorlá-
„sát, ^Ijz.te lelkészeiket, bezáratta iskoláikat, s egyben meg-
_tiltotta nekik az ország elhagyását. 2-400 ezer polgár mene­
kült ekkor Hollandiába, Angliába, Brandenburgba, s vitte ma­
gával tőkéjét, ipari-kereskedelmi szaktudását, francia nyel­
vét és szellemét, s virágzó ipart teremtett az új hazában.
A parasztok azonban nem menekülhettek és 1702-ben kirobban­
tották a legnagyobb francia parasztfelkelést, a camisardokét.
(Kamizardóknak nevezték őket a helyi nyelvjárásban camise-
nek nevezett ingről.) XIV. Lajos csapatai 1703 őszén 500 fa-,
lut romboltak le, de a járhatatlan hegyek között (a Cevennek-
ben) nem tudták megtörni ellenállásukat. Még 1713 után is
birtokukba tartják vad hegyeiket és bár 1787-ig nincs legá­
lis francia protestantizmus, mégis ők mentették meg a pro­
testánsok .létjogosultságát a francia nemzeti közösségben.
Az abszolút monarchia az ideolc>giai egység biztosításá­
éra nemcsak az egyházat használta fél , hanem a szellemi élet
más intézményeit és eszközeit is. A közvélemény jelentőségét
egyre jobban felismerve arra törekedett, hogy maga adjon po­
litikai tájékoztatást. Napilapot, folyóiratokat, a diplomá-

86
 ídeoló-j Bciai eseményekről tájékoztató pamflet-sorozatokat jelentet­
us egy­ itek meg, a rendőrséget pedig utasították, hogy lépjen fel e
ikén ■ rémhírter jész'tőkkel szemben és akadályozza meg a tiltott
a ille- fxcnyvek behozatalát.
n a TciJ Nagy jelentőséget tulajdonított az uralkodó annak is,
szemé- I ■ hogy az irodalom, a művészetek és a tudomány is erősítsék a
is. Az I ilágnézeti egységet, az abszolút monarchia megingathatat-
i egy- I I lanságának hitét. Ennek szolgálatában vállalta XIV. Lajos a
a pápa I ■cenzor és mecénás szerepét. Jelentős évjáradékot biztosított
1 és Ja monarchikus célokat szolgáló írók és művészek számára, s
a püs- I ■közülük egyeseknek még jól jövedelmező udvari funkciót is
elrer.-1 I adományozott. Védelme és ellenőrzése alá helyezte a Francia
vallá- (^Akadémiát, majd a festők és szobrászok akadémiáját is, ame-
Elyek ettől kezdve nemcsak a tagok találkozó helyei, hanem a
gző- t szakma irányító szervei is lettek.
rombol- Az itt bemutatott francia monarchia hosszú időn kérész­
en gyü- ről volt .példakép a feudális Európában.
ombol-
yezik
A colbertizmus
t kü-
zolu- Mazarin egykori munkatársa,Coláért (1619-1683) pénzügyi
ontó- főellenőr, egész életét annak a kérdésnek szentelte, hogy ho-
0 ezer- rvan lehet szaporítani az állam . jövedelmeit olyan körülmé­
XIV. nyek között, amikor a monarchia már kezdi elveszíteni hite­
168 0- lét a polgárság előtt, a nemesség jövedelmeihez pedig még nem
vette, Lehet hozzányúlni.
ago- Colbert, mint Franciaország nagyságának fanatikus szol­
gája az egész társadalmat bürokratikus munkaszervezetté akar­
1 szem- na átgyúrni. Arra törekedett, hogy kevés, de engedelmes tiszt­
n viselővel irányíthassa a parasztok, iparosok, kereskedők,
aante- I katonák seregét, hogy ezáltal - mint mondotta - a feudális
<orlá- j "konfúzióban" (zűrzavar) a "rend maximáit" (alapelveit) érvé­
an meg-l nyesíthesse .
mene­ Nagyszabású szervező tevékenységének konkrét .célja az
te ma- ' államkincstár megtöltése, XIV. Lajos világuralmi terveinek
nyel- i .gazdasági megalapozása volt. Gazdaságpolitikai koncepciója,
aan. a merkantilizmus’ már két-három százados múltra tekinthet visz-
aban- sza. Az a törekvés, hogy az állam többet vigyen ki, mint
rdokét. | amennyit behoz, s a különbözetet nemesfém formájában az or-
íse- szágban tartsa, már a XIV. században tudatos gazdaságpoliti-
)0 fa­ 'ka formájában jelentkezett. A XVI. század második felében pe­
zennek- I dig Hollandia és Anglia már gyarmatszerző háborúkkal, mono­
is póliumokkal és védővámokkal fejlesztették tovább a merkan­
Legá- tilizmust. Colbert sokat átvett az angol-holland példából, de
jro- ő volt az első, aki az állam szabályozó szerepét tudatos kez­
sn. deményező tevékenységgé bővítette. Eredetisége mindenek
ításá- előtt abban van, hogy azállammal igyekszik finanszíroztatni
’e’let az iparosítást. Költségvetésből biztosítja új manufaktúrák
Jségét felállítását, hiteleket, adókedvezményt biztosít számukra,
>n po- §őt még a. munkaerőről „is gondoskodik. Sokoldalú támogatása
lomá- eredményeként jelentős manufaktúrák jöttek létre a vas- és

n -7
ü /
acéliparban, a hadiiparban, a hajógyártásban, a textil-, bőr-,
az üveg- és porcelániparban. Ebben az időben kezdett Francia-i
ország és különösen Versailles (verszáj) a divat diktátora
lenni, mert Colbert jelentős támogatást biztosított a luxus- i
cikkek exportja számára.
Jelentős változásokat kívánt Colbert előidézni ^.kézmű­
ipar szervezetében is. Szigorúan szabályozta az előállítandó
áruk mennyiségét, az egyes iparágakban dolgozó munkások és
tanulók számát. Ezen kívül korporációkat hozott létre, hogy
azok vezetősége a szakmán belül hatósági felügyeletet is
gyakoroljon. Centralizációs .erőfeszítései azonban nem tudták.
megszüntetni a decentralizáltabb és lazább céhrendszert. . j
Colbert-nek szemére szokták vetni, hogy az iparral szem-i
ben elhanyagolta a mezőgazdaságot. Újabb gazdaságtörténeti kuj
tatások bizonyítottak be, hogy a merkantilizmusnak ez a mo­
dellje is igyekszik előmozdítani az ipari növények termelését^
s ezzel együtt a növekvő népesség és a hadsereg számára fontos
gabonatermelést és állattartást. Elsősorban a mezőgazdasági
áruk szállítását könnyítette a belső vámok csökkentésével,
vagy eltörlésével, a szárazföldi és vízi szállítás útjainak
rendben tartásával vagy megteremtésével. E tekintetben nagy
eredménynek számít az 1668-1681 között épült híres csatorna,
amely a Földközi-tengert köti össze az Atlanti-óceánnal.
A külkereskedelem előmozdítása érdekében királyi kivált­
ságokkal támogatott kereskedelmi társaságokat szervezett^., de í
a francia gyarmatosítás erőfeszítései ellenére sem tudott je­
lentős eredményeket elérni másutt, csak Kanadában, ahova te­
kintélyes francia népesség telepedett át, amely földművelés­
sel, állattartással, hajózással, halászattal foglalkozott.
Colbert korában még a francia gyarmatosítók, különösen a je­
zsuiták arról álmodoztak, hogy a francia állam birtokba tud­
ja venni egész Észak-Amerikát.
Colbert reformjai az államháztartásban szigorú pénz­
ügyi fegyelmet vezettek be. Elrendelte a kettős könyvvitelt,
kötelezővé tette a kiadások, bevételek, pénzügyi alapok nyil­
vántartását, összehasonlíttatta a várható és tényleges ki­
adásokat, .s mindezzel a modern állami költségvetést és szám­
vitelt készítette elő. Ennek ellenére is sok gondot jelen­
tett azonban számára az abszolút monarchia szüntelenül nö­
vekvő kiadásainak biztosítása. A dolgozókra nehezedő terhe­
ket újabb és újabb adóval növelték, de gyakran vált szüksé­
gessé egyéb jövedelmi források megnyitása is. Ekkor került
sor például a dohánymonopólium,, vagy az okmánybélyeg hasz­
nálatának bevezetésére. XIV. Lajos uralkodásának vége felé
megpróbálnak Nemzeti Bankot is létrehozni, de megfelelő tőke
híján, ez a kezdeményezés csődött mondott.
A Colbert kezdeményezte gazdaságpolitika számottevő
eredményeket ért el, de éppen új, protekcionista vonásaiban
bizonyult ingatagnak. manufaktúraipar a tőkehiány miatt nem
fejlődhetett kellőképpen, a külkereskedelmet pedig akadályoz­
ta a<termelés még megmaradt sok korlátja, 'az angol-holland
konkurrencia és a francia gyarmatosítás elmaradottsága. Leg-
főbb tragédiája azonban az, hogy akkor igyekezett Francia-
 országba szívni a spanyol kincseket, amikor a nemesfem már
mind ritkább volt. Sokan hiányolják a francia vállalkozó
szellemet is, hiszen a városok nem vettek részt kereskedelmi
.társaságok alapításában, a francia nemesek és polgárok pedig
r_tkán vállalkoztak új tengeri utak meghódítására. Feltűnő,
hogy Vauban, a hadmérnök jobban értette az idők szavát, mint
Colbert, a pénzügyi szakember. A lassan idejétmúló merkanti­
lista törekvések bírálataként írja "A királyi dézsma" c. dol­
gozatában: "... a királyság igazi gazdagsága a termények
bőségében áll, amelyek olyan szükségesek az emberek életé­
nek fenntartásához, hogy azokat nem nélkülözhetik".

XIV. Lajos külpolitikája

Korszakunk abszolutista rendszereinek külpolitikáját

mindenütt a hátárok kiigazítása, új területek szerzése, te­
hát a hódítás jellemezte. A nyugati rendszerek esetén ez a
politika a legtöbb esetben .egyaránt szolgálta a nemesi és
polgári érdekeket, mert a nemesekből álló tisztikar számára
‘a háború jövedelmező foglalkozás volt, a polgár viszont si­
ker esetén újvpiacot talált árui számára. XIV. Lajos uralko­
dásának első évtizedeiben a francia nagyhatalmi státus meg­
szilárdulása az egész nemzet érdekében állott. A célok tor­
zulása akkor következett be, amikor a francia érdekek vélt
szolgálata más népek elnyomására vezetett.
A külpolitikát közvetlenül és személyesen XIV. Lajos
irányította a külügyi államtitkár segítségével. Az államtit-
kár feladata volt a fogadások előkészítése, a diplomáciai
levelezés intézése, a követi utasítások összeállítása, a le­
velek titkosítása és a titkosírással érkezett levelek olvas­
hatóvá tétele. Az ő dolga volt az is, hogy a legfontosabb
diplomáciai ügyeket a Főtanács elé terjessze.
A diplomaták általában lelkiismeretes hivatalnokok vol­
tak és igyekeztek pontosan végrehajtani uralkodójuk utasí­
tásait. A jól szervezett Külügyi apparátus Franciaország
nemzetközi tekintélyére, hadseregére és a "megnyerésre" szánt
pénzösszegekre támaszkodva tevékenykedett. A megfélemlítés-',
nek és megvesztegetésnek próbált eszközei, míg Franciaország
ereje vitán felül állt, eredményesnek bizonyultak.
Uralkodásának első évtizedeiben XIV. Lajos látványos
módon akarta felhívni a figyelmet Franciaország hegemón hely­
zetére. Amikor a török 1664-ben támadott Magyarországon,
6000 embert küldött a császár segítségére, s ez a kis sereg
jelentős szerepet játszott a szentgotthárdi győzelem kivívá­
sában. XIV. Lajos, azonban hamarosan rájött arra, hogy neki
elsősorban a Habsburgokkal kell szembenéznie.
1 665-ben meghalt XIV. Lajos apósa, IV. Fülöp spanyol -5; .
király, aki sohasem adta meg lányának a pireneusi békében - .1 ’l
ígért hozományt. Erre a tényre, illetve a devolúci'ós jogra

89
 nyo
hivatkozva, mely szerint Spanyol-Németalföldön az első szü­
lött lányok örökölnek, a francia király igényt tartott e te- |
rület egy részére és a Franche Comté-ra (frans komté). A
francia hadak 1667-ben benyomultak Flandriába és elfoglaltak 1
néhány erősséget. A kialakuló angol-holland-svéd ellenállás­
sal szemben Franciaország kénytelen volt néhány határmenti és
város megszerzése után kiegyezni Spanyolországgal. Ez a há­ sz:
ború vetette el a francia-holland viszály magját.
Hollandia ebben az időben gazdaságilag és társadalmi­ = 2-
lag egyaránt Franciaország előtt járt a fejlődésben. Külke­ rolj
reskedelme a 8 ezer hajóból álló flotta jóvoltából uralkodó XII
helyzetbe jutott a tengereken, s még a francia áruk egy ré­ szc
szét is holland hajósok szállították a világ különböző ré­
szeibe. Colbert sikertelen gazdasági intézkedésekkel próbált rs:
fellépni a gazdasági kiszolgáltatottság ellen, s ezért a
francia merkantilista politika 1672-ben már~a háború elkerül­ vei
hetetlenségét hangoztatta. hai
Az angol szövetségben, 1672-ben indult háború fölényes
francia sikerekkel kezdődött. Egyik holland város a másik amt
után esett el és XIV. Lajos diadalmenetben vonult be Utrecht- | Hiú
be. Miután a hollandok által kezdeményezett tárgyalások zá­ ZÖ!
tonyra futottak a francia fél telhetetlenségén, a hollandok •vo.
a nemzeti ellenállás megszervezését a koalíciók nagymesteré­
re, Orániai Vilmosra bízták, aki most angol-osztrák-spanyol a ]
szövetséget hozott létre a franciák ellen. XIV. Lajost csak lei
Svédország támogatta..A háború folyamán hadjáratok és béke­ lel
tárgyalások váltakoztak, de a francia katonai túlsúly mind­ nel
végig megmaradt. A háborút az 1678-ban megkötött nymwegeni
béke zárta le. Hollandia visszakapta elfoglalt területeit, ve
és Franciaország kénytelen volt felfüggeszteni a vele szem­ bú:
ben alkalmazott gazdasági szankciókat. Egyidejűleg azonban 1e<
Spanyolországtól megszerezte Franche-Comté tartományt, az te]
osztrák császár pedig átengedte Franciaországnak Freiburgot, zi
és jogot adott a franciáknak arra, hogy Lotharingián keresz­ a 1
tül négy útvonalat szabadon használjanak. a
A nymwegeni béke megerősítette Franciaország tekintélyét ze
egész Európában és különösen a Német Birodalomban. XIV. La­
jos most megkísérelhette olyan erődrendszer kiépítését, amely
garantálni tudná az ország keleti határainak biztonságát, és
bázisul szolgálhatna a keleti irányú terjeszkedés számára.
.Ezt szolgálta az.“úgynevezett reuniós politika, amelynek vég­
rehajtása során irodát állítottak fel azzal a céllal, hogy ki­ na
nyomozza mindazokat a városokat, amelyek a történelem során tá
francia hűbérbirtokok voltak, majd a hadsereg sorra elfoglal­ ke
ta azokat. Kisebb annexiók után a franciák 1681-ben birtokuk­ pé
ba vették Strasburgot és az itáliai Casalét, majd 1683-ban ra
elfoglalták.Luxemburgot is. A francia abszolutizmus 1684-ben sz
hatalma csúcsára ért; a német császár és a spanyol király a íg
regensburgi szerződésben minden hódítását elismerte. Ke
Miközben a nyolcvanas évek első fele még sikereket hoz _ál
a francia diplomácia számára, az európai nemzetközi viszo­ sz

90
nyokban alapvető változások történnek. 1683-ban a törökök
ostrom alá fogják Bécset, de súlyos vereséget szenvednek
Sobieski János lengyel királytól. 1684-ben XI. Incze pápa
kezdeményezésére Szent Liga alakul a török ellen a császár,
Velence és Lengyelország részvételével, amelyhez 1686-ban
Oroszország is csatlakozik. A velenceiek elfoglalják Athént
és a iPeloponnézoszt,. az oroszok 1686-ban Azovot, de a főhad­
színtér Magyarország, amelynek elfoglalása 1686-ban, Buda
elfoglalásával veszi kezdetét. 1688-ban a tőkés földbirtoko­
sokkal összefogó angol nagypolgárság elűzi a Franciaországgal
rokonszenvező II. Jakabot, királlyá választja Orániai Vilmost,
XIV. Lajos ellenfelét, s végrehajtja az. angol politikai vi­
szonyokat egy évszázadra stabilizáló "dicsőséges" forradalmát.
A francia diplomácia azonban az erőviszonyoknak ezt a
megváltozását nem tudta helyesen értelmezni, s Ausztria kele­
ti sikereiből nem azt a következtetést vonták le, hogy szö­
vetségesek szerzésével állítsák helyre a hatalmi egyensúlyt,
hanem újabb háborúval kívánták megfélemlíteni a Habsburgokat.
A franciákkal szemben ekkor jött létre a "nagy koalíció",
amelyben részt vett Ausztria mellett Anglia, Hollandia, Spa­
nyolország, több német fejedelemség és Savóya. A koalíció kö­
zös érdeke Franciaország nagyhatalmi helyzetének megtörése
volt, de az egyes országok külön követelésekkel is felléptek.
Franciaország 225 ezer főt számláló sereggel vette fel
a harcot Németalföldön, Itáliában és Spanyolországban, de el­
lenfeleit nem tudta megsemmisíteni.. A kimerült hadviselő fe­
lek hat évi háború után 1697-ben a hollandiai Rijswikben köt­
nek békét, amelynek értelmében XIV. Lajos elismerte Orániai
Vilmost Anglia királyának, a hollandoknak a kereskedelmi ked­
vezményeket biztosított, Spanyolországnak visszaadta Luxem­
burgot, Ausztriának Freiburgot stb. Franciaország területi­
leg nem sokat veszített, de európai tekintélye megcsappant,
tengeri hatalma pedig erősen megtépázódott. A régi nemzetkö­
zi egyensúly, amelyet a westfáliai béke alakított ki, ezzel
a háborúval végleg felbomlott. Ebben a helyzetben merült fel
a francia diplomácia számára az a lehetőség, hogy megszerez­
ze a spanyol Habsburgok örökségét.

A spanyol örökösödési háború

Spanyolország a XVII. század második felében hanyatlásá­

nak mélypontjára érkezett. Hadserege szétzüllött, hadiflot­
tája gyakorlatilag nem létezett, a gyarmatokkal való keres­
kedelme holland és angol kézre került, külkereskedelme csem­
pészetté sHányódott, tőkés manufaktúráit felszámolták, a ki­
rályi hatalom az arisztokraták játékszerévé vált, s a nép
szörnyű nyomorban élt. Spanyolország így könnyű prédának
ígérkezett bármely hódítónak / de az európai hatalmak félté­
kenysége mégis megakadályozta, hogy megszűnjék, mint önálló
állam. A hamarosan kirobbanó nemzetközi konfliktus oka a kü­
szöbön álló dinasztiaváltozás volt.

91
 II. Károly, az elmebeteg spanyol király, a spanyol-Habs-
burg ág utolsó férfitagja 1700 novemberében meghalt, örök­
ségére XIV. Lajos unokája, Fülöp herceg és I. Lipót császár
kisebbik fia, Károly formálhatott igényt. 1701-ben Fülöp her­
ceg foglalta el a spanyol trónt és ezzel megalapítója lett a
Bourbonok spanyol ágának. XIV. Lajos ezzel megszabadult a
Habsburg bekerítés veszélyétől és nem is titkolta, hogy vég­
ső célja Franciaország és Spanyolország egyesítése. Ezért
értékeli unokája spanyol királyságát úgy, hogy "Nincsenek töb­
bé Pireneusok!"
Franciaország ekkor az angol-holland-osztrák koalícióval
találja magát szembe. A koalíciót létrehozó Orániai Vilmos,
aki már III. Vilmos néven Anglia királya, használja először
az angol parlamentben a "balance of power" (az erők egyensú­
lya) kifejezést. Anglia ettől kezdve szembénáll minden olyan
hatalommal, amely hegemóniát akarna a kontinensen. Az adott
esetben mindenek előtt azt akarta megakadályozni, hogy a Bo­
urbonok megvessék lábukat a Ra jna-torkolatánál, s ezzel fran
cia kézre kerüljön Antwerpen,"... az Anglia mellének szegezett
töltött pisztoly."
1702-ben azután kitört a spanyol örökösödési háború,
amelyben a nagy francia hadvezérek , Villars (vilár) és Ven-
dome (vendóm) méltó ellenfélre találnak az angol Marlboro-
ugh (marlboró) és az osztrák szolgálatban álló Jenő szavójai
herceg személyében, kezdeti francia sikerek után fordulat
állott be a háború menetében. Höchstádtnél az egyesült angöl-
holland-osztrák csapatok megverik a francia-bajor sereget
és megszállják Bajorországot. Ugyanakkor az angolok elfoglal­
ják Gibraltárt, Károly osztrák herceg pedig partraszáll Bar­
celonában. A szövetséges haderő 1709-ben már a francia hatá­
ron áll.
XIV. Lajost az mentette meg a teljes vereségtől, hogy a
gyermektelen.I. József császár halálával 1711-ben öccsére,
Károlyra szállt az osztrák Habsburgok öröksége is és attól
kellett félni, hogy felborul az európai egyensúly. Anglia
ezért visszavonta csapatait és 1713-ban Utrechtben, Hollandiá­
val együtt békét kötött, s így Habsburg Károly sem tehetett
mást, mint 1714-ben Rastattban megegyezésre lépett XIV. La­
jossal . Az utrechti béke jellegzetesen "angol béke", amely­
ben először szerepel hivatalosan az európai hatalmi egyen­
súly elve. A béke értelmében Fülöpé maradt a spanyol király­
ság és a gyarmatok, azzal a kikötéssel, hogy Francia- és Spa­
nyolországnak nem lehet közös uralkodója, de az itáliai spa­
nyol birtokokat (Lombardia, Nápoly, Szardínia) Spanyol-Né­
metalfölddel együtt az osztrák Habsburgok kapták. Szicíliát,
királyi címmel II. Victor Amadé szavójai herceg' kapta, első
lépésként az olasz egység felé vezető úton. Anglia megtartot­
ta az 1704-ben megszerzett Gibraltárt és Minorcát és ezzel
szabad bejárást nyert a Földközi-tengerre. Ennél is fonto­
sabbnak tartotta azonban, hogy biztosítani tudta magának a
néger rabszolgáknak a spanyol -gyarmatokra való bevitelét
TAsiénto jog).

92
 ibs- A spanyol örökösödési háború alapvető változásokat ho­
zott az európai nemzetközi kapcsolatokban. Megszűnt a fran­
ír cia hegemónia, de visszaszerzéséért és a gyarmatokért a XVIII.
íer- század végéig harcolt Franciaország Angliával. Anglia megve­
t a tette .-gyarmati birodalmának alapjait, kiépült tengeri hege­
móniája, amelyet a kontinentális háborúkban is a hagyományos
'egyensúlypolitikával igyekezett érvényesíteni. Kelet-Euró-
ég- pába'n az osztrák Habsburg birodalom és Oroszország vált meg­
határozó erővé, s az utóbbi egyre nagyobb európai szerepet
töb-
kapott.

Az abszolút monarchia társadalompolitikája

Az abszolút monarchia elvére épült XVII. századi fran­

cia állam legfőbb rendeltetése az volt, hogy korszerű for­
mában biztosítsa a nemesség uralmát. Ebből következő, igen
fontos feladata-az, hogy meggátolja a burzsoázia, a paraszt­
ság és a plebejusok blokkjának kialakulását. A kormányzat
ezért bizonyos kedvezményekkel elvonja a burzsoáziát az an-
n-
'jtifeudális erőkkel való szövetségtől, másrészt pedig könyör­
telenül elnyomja a parasztság megmozdulásait. E politika ér­
jai vényesítése azonban nem jelenti a rendiség sértetlen fenntar-
tását. Az abszolút monarchia azért jött létre Franciaország­
gol- ban is, hogy a feudális állam valóban alkalmassá váljék ha­
t
talmi funkciójának gyakorlására. Minthogy azonban ebben gá­
lal-
tolják a-rendi viszonyok, XIV. Lajos kormányzata megnyirbál­
ar-
ja a rendi kiváltságokat. A rendi intézmények szolgálatára
tá-
'nem tart igényt, az arisztokratákat pedig bezárja a fényűző
életmódot biztosító udvari "arany kalitkába", hogy lehetet­
y a lenné tegye a rendi monarchiában játszott hagyományos szere­
püket .
1 XIV. Lajos korában már egy évszázada annak, hogy a ki­
rályi család rendszeresen Párizsban tartózkodik, s a Louvre-
ndiá- ban (luvr), vagy a Palais Royalban (palé rójál) gyűlnek Ösz-
tt sze a királyság legfontosabb személyiségei.
a- Régebben az udvar néhány száz, vagy legfeljebb egy-két
y- ezer emberből állt. XIV. Lajos versailles-i (verszáji) udva­
rában ez a szám már elérte a 15 ezret. Az udvar szerves ré­
ly- szét képezte a katonák és testőrök mellett az a hivatalnok
Spa- sereg, amely idővel sok ezer fős bürokráciává terebélyesedett.
pa- Számítsuk mindehhez hozzá a király környezetében lebzselő
rengetek udvaroncot, hogy elképzelhessük a hatalmas kavar­
.át, gást." A király háza olyan - írja egy kortárs -, mint egy
ső nagy vásár, ahol szükségszerűén üzletelni kell az élet fenn­
tót— tartásáért, vagy azoknak érdekeiért, akikhez a kötelesség
•■1 vagy a barátság szálai fűznek'." A dolgok rendjén divatozik
>- itt a protekcionizmus és a kijárás, ami jelentős jövedelem­
a ✓ hez juttatja az udvar hatalmasait és hivatalnokait. Az arisz-
tokrácia azonban minden bizonnyal jól érzete magát ebben a_ _

93
környezetben, amely megadta számára a rég óhajtott gazdag já­
radékokat, a rangjának megfelelő tisztségeket, hozományt lá­
nyuknak, tiszti állást fiuknak.
Ilyen keretek között élt a francia arisztokrácia és a
nemesség egy része, de emellett a király a különböző hivata­
lok viselőinek fizetést is biztosított és sok nemesnek jutta­
tott birtokhoz kapcsolt javadalmat. A nemesek többsége pedig
katonai szolgálat fejében kapott zsoldot a kincstártól. A
teljességéhez tartozóan voltak nemesek, akik az állam minden
támogatása ellenére maguk művelték földjüket és nem éltek
jobban, mint a parasztok.
Ugyanezt a polarizáltságot mutatja az egyházi hierarchia
is, amelynek csúcsán az érsekek, püspökök, apátok a hagyomá­
nyos, tizedjövedelmek mellett hatalmas birtokok jövedelmeit is
élvezik, az alsó papság többsége viszont csak a gabonatermés
után kapott tizedből és az egyházi szolgálatokért fizetett
díjakból élt.
XIV. Lajos uralkodása idején a monarchia az ipar és ke­
reskedelem támogatásával segítette a polgárság fejlődését is.
A francia polgárság ekkor még képtelen volt önálló erőként
fellépni és ezért egy része - főleg a nagypolgárság - igyeke­
zett a nemességbe beolvadni, hogy így számolja fel a számára
hátrányos .társadalmi egyenlőtlenséget. Ez a nemesedési'vágy
olyan méreteket öltött, hogy joggal mondhatta az egyik kan­
cellár királyának: "Minden esetben, amikor felséged egy tiszt
séget teremt, az isten teremt egy ostobát, aki azt megvásá­
rolja . "
Természetesen a polgári rend sem volt egységes. A nemes­
séghez legközelebb a hivatali nemesség állott, amely magas
állami hivatalokban és főleg az igazságügyben helyezkedett
e1. A pénzarisztokrácia volt a király és az arisztokrácia fő
hitelezője, s ezért különösen XIV. Lajos uralkodásának vége
felé nőtt meg jelentősége. A középpolgárok igyekeztek a fel­
sőbb rétegek példáját követni és mindenek előtt meggazdagod­
ni. A kisiparosok és kiskereskedők féltékenyen vigyáztak ap­
ró kiváltságaikra, hiszen tudták, hogy nem sok választja el
őket alkalmazottaiktól. Az ellenzékiség a nagypolgárság köré­
ben jelentkezett elsősorban. „Ez a szembenállás azonban még
rendi jellegű volt és nem a burzsoáziát képviselte.
Összehasonlíthatatlanul nehezebb volt a munkások és pa-
rasztok élete. A XVII. századi francia munkások különböző
kategóriákhoz tartoztak. A kézműiparban mesterlegények é§ ina
sok szigorúan szabályozott keretek és iiehéz körülmények kö­
zött harcoltak megélhetésükért. Kevés volt áz olyan szeren­
csés legény, aki mesterré válhatott. Legtöbbjük tulajdonkép­
pen bérmunkásként dolgozott valamelyik műhelyben.
A XVII. századi- francia társadalomban a legnagyobb szám­
mal képviseltette magát a parasztság. Helyzetét az határoz­
ta meg, hogy kevés kivételtől eltekintve a francia birtoko­
sok a XVI. században nem tértek vissza az allodiális gazdál­
kodására, mert nem kaptak olyan ösztönzést a kapitalista fej­
lődéstől, mint angol társaik. A tőkés fejlődés viszonylagos
elmaradása az oka annak is, hogy bár lezajlott Franciaország­
ban is a feudális szolgáltatásoknak pénzjáradékra való átvál­
tozása, de ez nem vezetett angol típusú teljes felszabadítás­
hoz. A francia paraszt (nyugat- és dél-német társaival együtt)
reg tudta őrizni földjéhez való jogát és nem a nemesi föld­
foglalások, hanem a''birtokosztódás e‘s a kisüzemi technika fo­
gyatékosságai miatt vált korszakunkra, a mintegy 10 százalé­
kot kitett módos parasztság mellett, napszámos munkára szo­
ruló törpebirtokossá ,„ vagy a nagygazdák földjén dolgozó bér­
munkássá. A tőkés fejlődésnek ezen a szakaszán a francia pa­
rasztság túlnyomó többsége még nem termelt rendszeresen pi­
acra, csak feleslegét értékesítette, de nagyszerű vívmány
volt az, hogy a XV. század végéig élért személyes szabadságát
már nem fenyegette a feudális függés korábbi nyomasztó formá­
ihoz való visszatérés.
A termelési eszközökkel rendszerint rosszul ellátott pa­
rasztság korszakunkban még erősen ki volt téve az időjárás
és a termelés viszontagságainak. Őt sújtották leginkább az
adók és a különböző feudális terhek, s számára jelentettek
nehézséget az áringadozások is.
A terhek növekedése és a gyakori éhínségek idézték elő
a különböző célú parasztfelkeléseket. 1662-ben a pusztító
éhínség miatt tört ki az elégedetlenség több tartományban,
1670-ben pedig a Loire (loár) és a Rhone (rón) vidékén moz­
dult meg a parasztság. Az udvar 6000 katonát küldött az utób­
biak ellen, akik leverték a gyengén felfegyverzett paraszto­
kat, vezetőiket pedig Kivégezték. Ez a sors várta az abszo­
lút monarchia időszakának többi parasztfelkelését is. A ki­
rály, a nemesség, a papság, de még a polgárság is természe­
tesnek találja, hogy az államhatalom eltiporja a parasztok
megmozdulásait. A humanista érveket hangoztató ellenvélemé­
nyek elszigetelődnek és nem találnak meghallgatásra.
A spanyol örökösödési háború idején, amikor az ország
belső- és külső helyzete megromlott, az uralkodó körökben is
nőtt az elégedetlenség és különböző reformtervek születtek.
1707-ben Vauban marsall megírta Királyi dézsma című művét,
amelyben a parasztság és a munkásság növelésének fontosságát
hangsúlyozta és a közteherviselést indítványozta. Ezzel a
maga korában haladó elképzeléssel szemben a főúri ellenzék
lényegében a rendiséget kívánta visszaállítani, megerősítve
a nemesség és a papság hatalmát a harmadik renddel szemben.
Ugyanakkor szeretnék a király hatalmát is a rendek ellenőr­
zése alá helyezni. XIV. Lajos feltehetően tudott ezekről a
tervezgetésekről, de a nemesség javát az abszolút monarchia
fenntartásában kereste és nem a régi rendiséghez való vissza­
térésben. A személyi hatalomhoz való görcsös ragaszkodás
azonban a XVIII. század elején már nem volt korszerű, hiszen
csak addig volt rajongás, reménykedés és tisztelet által öve­
zett "Napkirály", amíg'kormányzata a társadalom minden rend­
jenek tudott valamit nyújtani. Később azonban éppen a hata­
lom személyes gyakorlása tette a,királyt a népi bírálat köz­
vetlen célpontjává, amely eddig a "rossz tanácsadókat"

95
sújtotta. Ez azonban csak a sikertelen spanyol örökösödési
háború idején következett be, amikor már kibontakozóban volt
a feudális monarchia és a polgárság konfliktusa.

FRANCIAORSZÁG XVIII.,-SZ.I NÉPNOZGALMA!

JELNAGYARA'ZAT

E3 nagyobb paraszt-felkelések
EH] város! szegénység felkelései
nagyobb kézműves és munkássztrájkok

96
ési A feudális abszolutizmus válsága a XVIII. századi
volt Franciaországban

Franciaország belső viszonyait jellemezve, a közgazda­

ságtannal is foglalkozó Vauban marsall azt jegyezte fel, hogy
a lakosság egy tizede koldul, felét pedig a szegénység akadá­
lyozza abban , hogy, alamizsnát adjon a koldusoknak. Még véget
sem ért XIV. Lajos személyi uralma, máris fenyegető előjelek
mutatták a "megkopott gépezet", a francia feudális állam
közelgő válságát.
.1715. szeptember 1-én azután bekövetkezett az, amit az
ország már évtizedek óta várt: hetvennyolc éves korában meg­
hal XIV. Lajos. "A király halála - írja Szekfű Gyula - sza­
badulást jelentett mindenkinek, aki élni akart." Az emberek
nagy része abban reménykedett most, hogy vége lesz talán az
értelmetlen presztizsháborúknak, az esztelen vallásüldözé­
seknek, lazul az önkény szorítása és megnyílik az út a művé­
szetek és tudományok előtt.

A régensség és jgflclsqere

XIV. Lajost dédunokája, XV. Lajos követte a trónon, aki

mindössze ötéves volt, s ezért a különböző ígéretekkel meg­
nyert parlament - XIV. Lajos végrendelete ellenére- Orleans-i
(orláni) Fülöpöt kiáltotta ki régensnek (1715-1723). Állam­
szervezeti vonatkozásban a régens konzervatívabb elődjénél,
mert vissza akarja szorítani a polgári származású köztisztvi­
selők, miniszterek hatalmát és a régi fényében kívánja fel­
eleveníteni az arisztokrácia dicsőségét, de egyéb vonatkozás­
ban korszerűbb, hajlékonyabb politikát folytat/^Vallási béké­
re törekszik„_széles körű amnesztiát rendel el, szabadon bo-~
csáttatja a királyi elfogatóparanccsal bebörtönzött állam-
foglyok jó részét, csaknem tel jese.o.S,eltörli a cenzúrát, aj kül­
politikában pedig a spanyol kapcsolatok helyett az angol’ba-
. rútságot iparkodik erősíteni. A régens kormányzása idején a
\francia élet súlypontja Versailles-ból (verszáj) visszakerül
Párizsba, a város győz az udvar fölött; szabadon bontakozhat­
nak ki a politikai, ideológiai, tudományos, művészeti irány­
zatok, felerősödik a katolikus egyház elleni támadások hangja.
Amikor a régens átvette a hatalmat a közhangulat olyan volt,
hogy engedményeket kellett tennie a hivatalnok arisztokráciá­
nak, amely ekkor még élvezte a harmadik rend egészének támo­
gatását. Ugyanakkor hercegek, márkik lepik el a tanácsokat és
' megalkotják a poliszinódusnak nevezett rendszert, amely a
Fronde békés változata, vagyis a főnemesség kísérlete a ha­
talomban való részvételre. A mindegyre intrikákba bonyolódó,
rangelsőségen vitatkozó arisztokraták képtelenek elvégezni
az új tisztségekkel járó feladatokat, s nem tudják elképze­
lésüket a közvéleménnyel sem elfogadtatni.
1718-ban a régens kisebb államcsínyt hajt végre. Megszűn-
teti az arisztokratikus tanácsokat, visszaállítja a XIV. La-

g -j T k/v- K |

/T. I
 jós által bevezetett minisztériumokat és központi tanácsokat^
Ezzel az arisztokrácia újabb kísérlete politikai szerepének
restaurálására zavargás és lázongás nélkül meghiúsul. Ezzel
a belpolitikai válsággal egyidejűleg robbant ki a John Law
(dzson ló) skót bankár nevéhez fűződő hatalmas pénzügyi vál­
ság .
‘ Law Angliából menekült el, hogy elkerüljön egy ..párbaj
miatt ráváró börtönbüntetést; Sok európai országban megfor-
. V ■ dúlt és mindenütt hirdette tervezetét, amelyben az állam és
a magánosok hitelének fellendítésére egy olyan bank felállí-
‘ tását javasolta, amely az ércpénzhiány pótlására papírpénzt
>vjoocsát ki. Law már nem az ércpénz mennyiség, az arány- és
ezüstkészlet gyarapítására törekedett, mint a merkantilisták,
hanem az ezeket helyettesítő papírpénz megteremtésére, még­
pedig a népesség számával arányos mennyiségben.
Law 1716-ban engedélyt kapott a régenstől a "Banque
j'vcIü’Y'ü/^'Generale" (bank generál) néven ismert magán jegybank felállí­
tására. A következő évben privilégiumot nyert a Mississippi-
. társaság megalapítására és megkapta a Louisiana-val (luizi-
,úna) való kereskedelem és a Kanadával való hódprém-kereskede­
lem monopóliumát .1718-bán magánbankja "Bank Royal" (bank ró­
jál) néven állami bankká alakult, amelynek alaptőkéjéül a
Mississippi-társaság 12ezer darab részvénye szolgált. Ezt
követően elnyerte az állami jövedelmek.bérletét és átvállal­
ta az állam 1 500 milliónyi- adósságát. 1 720-ban Law a korona
tanácsadója lett mindenféle pénzügyben, s ugyanakkor őt ne­
vezték ki a pénzügyek legfőbb ellenőrévé is. Ugyanennek az
évnek a végén pénzügyi rendszere összeomlott: a papírpénz,
amelynek nem volt valódi fedezete, elértéktelenedett; ezrek
és ezrek mentek tönkre, a korona tanácsadója pedig külföldre
szökött. Az állam úgy kártalanította polgárait, hogy a kisebb
címletű részvényeket azonnal átváltották fémpénzre, a nagyobb
címleteket pedig záros határidőn belül járadékcímletekre cse­
rélték ki, s egyidejűleg a bankjegyeket forgalmon kívül
. helyezték .
Q.-i :fs Law rendszerének bukását mindenek előtt elméleti alapjá­
nak téves volta okozta, mert! a papírpénz mennyiségét nem ha-,
tározhatja meg a lakosság létszáma, ha nem veszik egyúttal
figyelembe az ország általános gazdasági fejlettségét. Nagy
szerepet játszott a bukásban az is, hogy a párizsi bank szo­
ros kapcsolatban állott a Mississippi-társasággal, s így az
ott megindult árfolyamzuhanás maga után vonta Law bankjának
bukását is.
A Law-rendszer bukása ellenére is messzemenő következ­
ményekkel
mé járt. A papírpénz segítségével az állam megszaba­
~dJX^ dult adósságainak jelentős részétől, az adóssággal terhelt
kereskedők pedig az árak gyors emelkedése következtében köny-
nyen kifizethették hitelezőiket. Sok újgazdag szerzett ingat-
lant: és ez hozzájárult az áruforgalom felélénküléséhez. 1718—
j. 7,_J
2 0 között sűrűn cseréltek gazdát a földek, s erről írja
' “"f . > TTl^ -í H a XIX. században a közgazdász Blanqui (blanki) hogy
I , .Jtiúmajd
'0 földtulajdon ekkor szabadult meg először abból a megmere-

98
 yedett állapotából, amelyben a feudalizmus oly sokáig tartót
okát. .ta." A föld ezzel "megszabadult hűbéri kötelékeitől, amelyek
nek elidegeníthetetlenségre kárhoztatták, s bekerült a forgalomba.'
zel
aw
val­ A francia vidék fejlődése
lj A francia történészek a vidék XVIII. századi fejlődésé-
ór­ ről beszélnek, amelynek alapjaként szívesen utalnak az 1 740-
ás 1760 közötti élelmiszer konjunktúrára. Hangsúlyozzák, hogy
llí- Angliához viszonyítottan a fejlődés itt lassúbb. Lotharingia
JlZt és Normandia kivételével nem szerveződnek árutermelő nagybir­
s tokok, s az ország területének nagyobb részén megmaradnak a
sták, középkor járadékbehajtó uradalmai, amelyeknek földjét a pa­
ég- rasztság a XV. század vége óta bérleti díj ellenében használ­
ja. Mindez azt mutatja, hogy a francia mezőgazdaság egésze
meglehetősen vontatottsággal fejlődik, de így nem követik
UÁT (Angliához hasonlóan) társadalmi megrázkódtatások és egyéni
PPJL- tragédiák.
izi- Az angol holland példát Franciaországban inkább csak az
,<ede- északnyugati nagybirtokok követik. A Flandriával szomszédos
ro- területeken új szántási és vetési módszereket vezetnek be,
a javul a termelés általános szintje, növekednek a hozamok. A
t francia mezőgazdaság legnagyobb része azonban Magyarország­
Lal- hoz hasonlóan korszakunkban még az extenzív fejlődés útját
ona járja. A parasztok itt is most kezdenek hozzá a puszták fel­
ne- töréséhez, a mocsarak kiszárításához. Gyorsan zsugorodik az
az ugar "a francia mezőgazdaság szégyene". A francia fejlődés
z, egyik jellemzője azonban, hogy a természettől nehéz munkával
rek elhódított föld nem vált a földesúri majorkodás prédájává. A
Ldre néhai ugarföldek területére most nyomulnak be a pillangós nö­
isebb vények (baltacím, lóhere, lucerna), hogy értékes táplálékkal
gyobb lássák el a jószágot és nitrogénnel a földeket. A háromnyo­
cse- másos rendszert felváltó vetésforgó rendszerben azután ré­
szint a pillangós növények talaj javítása, részint az eddigi­
nél rendszeresebben és nagyobb mennyiségben alkalmazott trá­
apjá- gya jóvoltából megnövekednek a terméshozamok. Az ugarföldek
ha- hasznosítására Észak-Franciaországban mindenek előtt a tar­
al lórépát és a lucernát, délen pedig a pillangósok mellett a
agy kukoricát alkalmazzák. A burgonya csak az 1760 után gyakran
5ZO- bekövetkezett ínséges esztendők idején terjed el Francia­
az országban .
lak Az agrárkonjunktúra eredményeként emelkednek a falusi
jövedelmek, megtelnek lakókkal a XVII. század folyamán el­
az- néptelenedett falvak. Az a nagyszerű ebben a fejlődésben,
aa- hogy az új francia faluban már megélnek a napszámosok, ke­
Lt mény munka árán ugyan, de a fogattal, szerszámmal rendelkező
cöny- kisgazdák és bérlők is gyarapodhatnak, az árutermelésbe be­
igat- kapcsolódó nagygazdák pedig már 5000 vásáron értékesíthetik
1718- a gabonát, jószágot, baromfit. A parasztok eladott terméke­
ja ik árát még szinte teljesen a termelés bővítésére, eszközök­
kel való jobb ellátására fordítják, mert a lakáskultúra meg­
are- változtatására még nincs igény a falvakban.

99
 A mezőgazdaság fejlődése magával hozza a francia városok!
fejlődését is a XVIII. században. A falu és a város közötti
kapcsolatot a földesurak jelentik, akik nem birtokaikon, ha­
nem mindenek előtt a vidéki városokban élnek. A városi pia­
con költik el pénzjáradékukat, de ugyanitt értékesítik a tér- j
ményadóból származó jövedelmeiket is. Korszerű pénzbefekteté­
si lehetőségekkel nem rendelkeznek, ipari beruházásokkal nem |
törődnek, de szívesen adnak kölcsön pénzt, magas kamatra.
A fényűzés és városi kényelem századában luxus célokra köl­
tenek legtöbbet a francia városok polgárai. Ekkor épülnek a
jó fűthető 'szobákkal ellátott, komfortos magánpalöták . Sok
újgazdag vásárol bútort, szőnyeget, szövetet, javítja a kony-J
háját, s látja el válogatott italokkal pincéjét. A kövezett
és kivilágított utcák, kényelmes parkok és fasorok kinntar-
tózkodásra csábítanak. A római urbánus civilizáció pusztulása |
óta most lehet először igazán élvezni a városi életet. A
XVIII. századi prosperitás naggyá tette a tartományi városo­
kat, felduzzasztottá Párizst, amely ezekben az évtizedekben
válik igazi fővárossá, annak ellenére, hogy az uralkodó még
Versailles-ban (verszáj) lakik. A jövő útjait azonban nem a
híres palotaegyüttes, hanem a párizsi szalonok vendégei lát­
ják jobban.. .
A feudális nyomás alól fokozatosan felszabaduló polgár­
ság vezető rétege továbbra is a hivatalnokság maradt. A fran­
cia polgárság a szabadság bajnokainak tekintette az abszolu­
tizmus intézkedéseivel szembeszálló hivatalnok testületet,
s a kormány kísérletei, hogy akár erőszakkal is megtörjék ezek
tevékenységét, heves ellenállást váltottak ki.
Az abszolutizmus elleni küzdelemben szárnyra kapó fran­
cia patriotizmus volt az európai polgári nacionalizmusnak az
angol mellett első, kiformálódott változata. Fontos jellem­
zője az egész népre kiterjesztett modern nemzetfogalom, amely '
korszerű ideológiai foglalatát adja az elnyomott osztályok
antifeudális szövetségének. Ez az ideológiai a XVIII. század- 1
bán még a haladás irányában, a feudális abszolutizmus ellen
mozgósította a tömegeket, és csak a polgárság uralomra jutá­
sa után vált a kapitalista kizsákmányolás leplezőjévé.

Franciaország bel- és külpolitikája XV. Lajos

uralkodása idején

Az 1723-ban nagykorúvá nyilvánított XV. Lajos az állam­

ügyek vezetését teljesen rábízta minisztereire: Bourbon her­
cegre, Fleury (flöri) bíborosra, továbbá egész sor más állam­
férfira , akik kegyencnőinek (Pompadour, Dubarry) akarata sze­
rint váltották egymást. Különösen nagy és tartós hatást gya­
korolt az uralkodóra Madame Pompadour, egy egyszerű hivatal­
nok leánya, aki nemcsak "a király titkos gyönyöreit szervez­
te", hanem kezében tartotta a miniszterek sorsát, a külpoli­
tikát és az államkincstárat is. Megszámlálhatatlan mennyisé­
gű pénzt költött paloták építésére, ünnepségekre, írók és mű-

1 00
 4-

Dsok vészek támogatására. A király szívesen vett részt kedvtelé­

bi seiben, a vésztjósló figyelmeztetésekre pedig, hogy kataszt­
la­ rófa közeledik, cinikusan azt válaszolta: "Az én koromra elég,
k­ az utódom vergődjék ki belőle, ahogy tud."
bér- Uralkodásának első éveit - Bourbon herceg kormányzását -
áté­ á helyzet általános rosszabbodása jellemezte. Franciaország
lem ekkor külpolitikailag elszigetelődött, az országban pedig
felújultak a vallásüldözések, amelyek tömeges emigrációt vál­
1- tottak ki. új, népszerűtlen adókat vezettek be (ötvened) és
a megkezdődött a kormány titkos spekulációja a gabonával, amely­
ből később az "éhség-összeesküvés" rendszere fejlődött ki.
□ny- Bourbon herceg felváltása Fleury bíborossal szerencsés­
tt nek bizonyult. A bíboros eltörölte az ötvenedet, a belső fe­
r- szültség enyhítésére különböző pénzügyi intézkedéseket haj­
lása tott végre. Ezt követően viszonylag szilárd belső háttérrel
tett előkészületeket az osztrák Habsburgok elleni háborúra. A
só­ franciák az osztrák-orosz blokk által támogatott Ágost szász
én herceggel szemben Leszcinszky Szaniszlót segítették. A király
ég ugyan III. Ágost néven a szász herceg lett, de a franciák
a 1735-ben Lotharingia megszerzése után befejezték a háborút.
át- (A Franciaországhoz való csatolás csak 1766-ban történt meg!)
Franciaország Fleury tanácsai ellenére 1740-ben beavat­
ár- kozott az osztrák örökösödési háborúba is, mert Anglia segít­
ran- séget nyújtott Mária Teréziának. A kimerítő háború végül az­
lu- zal végződött, hogy Franciaország átengedte Ausztriának né­
t metalföldi és olaszországi hódításait, csakhogy fel tudja
ezek bontani az angol-osztrák szövetséget és véget vethessen a
hadműveleteknek, amelyek az európai harcokkal egyidejűleg
an- Amerikában és Indiában is folytak (1748).
az Fleury 1743-ban bekövetkezett halála után a kormányon
m- különböző emberek váltották egymást, akik hasztalanul kísér­
mely leteztek az állami élet megreformálásával. (Maurepas, D'Ar-
k genson) . Az ország belső helyzete igen feszült volt, a poli­
zad- tikai és ideológiai ellenzék gyorsan erősödött. A negyvenes
en évek végén már több tartományban felkelések törtek ki, sőt
tá- a fővárosban is sor került véres összecsapásokra a nép és a
katonaság között. D'Argenson (dargenzó) márkiné ezt írta ek­
kor naplójába: "Nem fordulhat meg olyan házban az ember, hogy
pletykákat ne halljon a királyról és a kormányról... Mindegyik
rend elégedetlen... A kormányt forradalom fenyegeti..."
Az abszolutista rendszer azonban ezután még csaknem negy­
ven évig tartotta magát. Ezt főképpen hatalmas katonai ereje
am- és kitűnően szervezett erőszak-apparátusa magyarázza. A fran­
ér- cia hadsereg XV. Lajos korában még Európa legjobb hadseregei
lam- közé tartozott, a rendőrség pedig mintaképül szolgált a töb­
ze- bi államoknak. A szörnyű börtönök, kínvallatások, a kegyetlen
ya- bírósági ítéletek, az embertelen, nyilvános kivégzések együt­
al- tesen hatalmas politikai rendszert alkottak.
ez- A belpolitikai helyzetet csak súlyosbította e század
li- második felének francia külpolitikája, amelynek alapvető vo­
sé- nása a hétéves háború kitörésének idejére (1756) az angol­
• mű- francia ellentét lett. Ebben a háborúban Franciaország el-

101
 vesztette hadiflottáját és az 1763. évi párizsi bekeután
átengedte Angliának szinte valamennyi gyarmatát Amerikában ,
Ázsiában és Afrikában...
XV. Lajos egyik kiváló diplomatája ekkor így összegezte a
francia külpolitika kudarcait: "...Franciaország elveszítet­
te európai befolyását. Anglia nyugodtan uralkodhatott a ten­
gereken és akadálytalanul hódította meg mindkét Indiát. Az
északi hatalmak felosztották Lengyelországot. A westfáliai
béke által teremtett egyensúly felbomlott. A francia monarchia
nem volt többé elsőrangú hatalom..."
Az angolok ellen vívott háborúk idején Pompadour gróf­
nő állott az udvar, sőt a kormányzat élén, aki a szétziláló­
dott pénzügyek rendbehozására öt százalék adót vetett ki min­
den ingatlan és ingó jövedelemforrásra. Ez az intézkedés olya
elégedetlenséget váltott ki a tartományi rendek, a papság,
a parlamentek és a nép körében, hogy az udvar kénytelen volt
.meghátrálni. A hatvanas évek elejére teljes harci fegyverz
ben állott már az ellenzék. Követelései jogosságáról vallott
meggyőződését jelentősen erősítette Rousseau 1762-ben megje­
lent "Társadalmi Szerződése".
XV. Lajos uralkodása végén a modernizálás szellemében
került sor a párizsi és egyes vidéki parlamentek felszámolá­
sára, de XVI. Lajos trónralépésekor, 1774-ben, el kellett
bocsátani a reformot kezdeményező Maupeou (mópó) kancellárt
és vissza kellett állítani a parlamentek régi jogkörét.
1774-1776 között, Turgot (türgó) reformjai idején már világos
sá vált, hogy Franciaországban, az abszolutizmus és a felvi­
lágosodás klasszikus földjén lehetetlen az abszolutizmus és
a felvilágosodás szövetsége. Itt a gyűlölt "ancien régimé"
(anszien rezsim) kezéből nem kell már a felvilágosult reform
sem, mert az ország polgársága már a maga gazdája akar lenni.
A század utolsó évtizedeinek eseményei már a legszorosabban
a forradalom előtörténetéhez tartoznak.

1 02
 2. A FEUDALIZMUS ÁTMENETI MEGERŐSÖDÉSE
AZ ÉSZAK-, KÖZÉP- ÉS DÉL-EURÓPAI
ORSZÁGOKBAN

Skandinávia országai az abszolutizmus kibontakozása korában

Skandinávia országai korszakunkban két ország köteléké­

be tartoztak: Dánia Norvégiával élt perszonálunióban,Svédor­
szág pedig a Balti-tenger keleti medencéjére és finn terüle­
tekre is kiterjeszkedő nagyhatalom volt.
A XVI. században még Dánia volt a vezető skandináv ha­
talom., A közvetlen szomszédságában kialakuló kereskedelmi út­
vonalak következtében hamarosan előnyös helyzetbe került, ke­
reskedői meggazdagodtak. Az uralkodók viszont a gazdag keres­
kedőkre támaszkodva a királyi hatalmat megerősítették.
A XVII. századra Svédország lett Skandinávia legerősebb
állama, miután a század első felében hegemón szerepet vívott
ki magának a balti országok felett. 1617-ben teljesen elvág­
ta Oroszországot a Balti-tengertől, a húszas években elragad­
ta Lengyelországtól Livlandot, 1645-ben megszerezte a koráb­
ban dán fennhatóság alatt álló Ősei-(Saarema) szigetet. A
westfáliai béke értelmében megkapta egész Nyugat-Pomerániát
Stettinnel, továbbá Rügen szigetét és egyes északnyugat-né­
metországi területeket. A Balti-tenger így svéd beltengerré
vált, a svéd király pedig, mint a német császár hűbérese be­
leszólási lehetőséget kapott a német ügyekbe. A németorszá­
gi svéd birtokok Schleswig-Holstein határáig értek, Svéd­
ország pedig európai nagyhatalom lett. Hatalmi politikája
azonban gyakran sértette a szomszédos országokat és ez szük­
ségképpen ismételt fegyveres konfliktusokba sodorta.
A svéd királyságon belül különleges helyzetet foglalt el
Finnország. Az országgyűlésen a finn-ügyeket a svédektől el­
különítve tárgyalták, de a királyok alkalmankint külön finn
országgyűlésről is gondoskodtak. Ennek ellenére gyakran volt
sérelmes a svéd uralom. Svéd nemesség irányította a finn köz­
igazgatás jelentős részét, megszerezte a legjobb földeket, de
a svéd-orosz háborúk miatt is gyakran szenvedett a finn la­
kosság .

Skandinávia gazdasága, társadalma

A XVII. század második felében a svéd ipar és kereskede­

lem jelentős sikereket ért el. Fejlődött a bányászat, kohá­
szat, vas- és réztermelésben pedig első helyen állt Európá­
ban. Fontos szerepet játszott az országban az erdőgazdaság,
amely feldolgozásra való’ fát adott a vízierővel dolgozó fű­
részmalmoknak és papírgyártó manufaktúráknak, fűtőanyagot a

1 03
kohászatnak meg a lakosságnak. Legfőbb kiviteli cikk volt a
vason, rézen kívül a gyanta, kátrány, faszén, épületfa, szőr­
me és a hal. Az állam védővámok segítségével is előzmozdítot-
ta az ipar és kereskedelem fejlődését; katonai megrendelések­
kel is támogatta az ipari termelés kibontakozását. A két­
ségtelen pozitívumok mellett meg kell említenünk azt is,
hogy a nyersanyagokra, félkész termékekre korlátozódó export
következtében Svédország még agrárország s a lakosságnak
csak mintegy 5 százaléka városlakó.
Svédországhoz viszonyítva szegények, de a megelőző pan­
gáshoz viszonyítva szembeszökőbbek Norvégia eredményei. A
vizsgált időszakban erőteljesen növekedett az ország keres­
kedelmi flottája, a kifogott hal mennyisége és exportja. A
faipar a XVI. században még paraszti foglalkozásnak számí­
tott, de fokozatosan városi kereskredők kezébe került, akik
felvásárolták az erdőparcellákat. Manufakturális szervezet­
ben dolgoztak az ezüst- és rézbányák és olvasztók is. Év­
százados pangás után nőni kezdett az ország népessége is és
1500-1665 között 180 ezerről 450 ezerre gyarapodott.
Svédországhoz hasonlóan a dán hatóságok is szívesen
támogatták az ipar és kereskedelem fejlődését, s gyakran ad­
tak monopolisztikus jogot különböző társaságoknak lőpor- és
fegyverek, cukor és szappan gyártására. Ezek a társaságok
azonban a korszakban divatos bálnavadász-közösségekkel együtt,
megfelelő piac hiányában rendszerint rövid életűek voltak.
Az 1660. évi olivai béke után meggyorsult a dán városi ipar
fejlődése és megjavult a polgárok jogi helyzete is. A dán­
norvég burzsoázia a XVII. század végén már sikeresen ver­
senyzett az angol és holland kereskedőkkel a skandináv áruk
forgalmazásában.
Összegezve a fejlődés tényeit megállapíthatjuk, hogy a
XVII. században, a skandináv országokban is megindult a pol­
gári fejlődés. Igazolja ezt a városok számának növekedése,
a koppenhágai tőzsde, a stockholmi állami bank megnyitása,
különböző manufaktúrák és a gyarmati kereskedelemmel foglal­
kozó vállalatok szervezése.
A fenti eredmények ellenére is hangsúlyoznunk kell azon­
ban az agrárviszonyok fontosságát a skandináv országokban.
Az uralkodó osztályt mindkét királyságban a nemesség
alkotta, amelynek felső rétege, az arisztokraták rendje bá­
rókból és grófokból állott. Svédországban Krisztina királynő
(1632-1654) uralkodása alatt új családokkal is bővült a fény­
korát élő arisztokrácia. Kezében tartotta az államtanácsot,
megszerezte a legfőbb hivatalokat és irányította a rendi gyű­
lés munkáját. A kiváltságos renddé formálódó arisztokrácia
különböző adományok révén megszerezte a korona birtokait,
s jogot nyert arra is, hogy parasztjaitól adót szedjen. Sok
helyen elragadták a közföldeket és támadást indítottak a pa­
rasztság jogai ellen is.
Svédországban azonban nem jött létre ebben a korban sem
a parasztok személyi függésének rendszere. A koronabirtoko­
kon élő adózó parasztok gyakorlatilag örökletes birtokosaivá

1 04
váltak földjüknek. Részt vettek a helyi önkormányzatban, sőt
negyedik rendként, a rendi gyűlés munkájában is. A nemesek
birtokain élő parasztok szintén nem ismerték a személyi füg­
gést. A földhasználatért természetben és pénzben fizettek és
szabadon költözhettek. Egy részük az örökletes birtoklás jo­
gával is rendelkezett. Míg Norvégia földműves körzeteiben a
parasztság helyzete a svédekéhez volt hasonló, Dániában meg­
jelentek a kizsákmányolás súlyosabb formái is. Itt megszokott
jelenség volt a heti 2-3 napi robot is. Ennek ellenére össze­
hasonlíthatatlanul jobb volt a skandináv parasztok helyzete,
mint a Balti-tenger déli- és keleti partjain élő társaiké.

Az abszolutizmus megerősödése Skandináviában

a XVII. század utolsó évtizedeiben

A XVII. század közepéig Dániában az arisztokrácia ural­

kodott . Mindaddig, amíg az arisztokrácia nem féltette hatal­
mát, nem volt szüksége abszolutista rendszerre, s ezért el­
lensége volt a királyi hatalom erősítésének. A XVII. század
második felében azonban a városok jelentőségének fokozódása
egyre merészebbé tette az úgynevezett adózó rendeket, és is­
mételt támadást intéztek az arisztokrácia uralma ellen. Veze­
tőik a gazdag kereskedők és manufaktúra tulajdonosok voltak.
Az arisztokrácia a Svédországgal vívott sikertelen háború
(1657-1660) után megrémült az adózó rendek együttes fellépé­
sétől és nem akadályozta többé az érdekeit képviselő királyi
hatalom erősödését.
1660 őszén a három rend képviselői összegyűltek Koppen­
hágában, hogy módot találjanak a felszaporodott háborús adós­
ság kifizetésére. Követelték a nemesi kiváltságok megszünte­
tését, a közteherviselés bevezetését, valamint azt, hogy az
adófizető rendek minden állami tisztségre kinevezhetők legye­
nek. Ezt követően a királyi tanács örökletesnek ismerve el a
királyi hatalmat, lemondott a királyválasztás jogáról. A nor­
vég rendek által is jóváhagyott politikai fordulat az adózó
rendek, s egyben az abszolutizmus győzelmét jelentette a dán
királyságban.
Svédországban az állami földek visszaszerzése (a reduk­
ció) már az ötvenes években felmerült, de a hatvanas-hetvenes
években halaszthatatlanná vált, mert ekkorra a köronabirto-
kok már nem adtak megfelelő jövedelmet az állam számára. A
rendi gyűlésen parasztok, kisnemesek, polgárok követelték
a redukció végrehajtását, amelytől részben az állami parasz­
tok számának növekedését, részben pedig a költségvetés fede­
zetét várták.
X. Károly (1654-1660) tisztában volt azzal, hogy az ál­
lamháztartás bajainak fő oka a donációkban rejlik. Javasla­
tot terjesztett a rendi gyűlés elé, hogy a nemesség kezén le­
vő birtokok mennyiségét negyedével csökkentsék és vegyenek
vissza minden, birtokot, amit Gusztáv Adolf halála óta (1642)
adományoztak. A redukció helyett azonban végül is a háború
lett konszolidációs politikájának alapja.

1 05
 X. Károly az ötvenes évek második felében a Balti-tenger
feletti uralom kiterjesztése érdekében Lengyelországgal/ Dá­
niával és Oroszországgal viselt háborút. 1655-ben úgy számí­
tott, hogy az Ukrajna visszavétele érdekében kirobbant len­
gyel-orosz háború meggyengítette a lengyeleket és váratlanul
betört Lengyelországba. A svéd csapatok elfoglalták Varsót
és Krakkót és a svéd uralkodó már Lengyelország felosztására
gondolt. Ugyanakkor a svéd sikerek fordulatot idéztek elő a
nemzetközi viszonyok alakulásában. Brandenburg elszakadt a
svéd szövetségtől, Ausztria és Dánia úgy döntött, hogy támo­
gatják a svédeket, az oroszok pedig visszavonták csapataikat
a lengyel frontról és a svédek ellen küldték. Az olivai béke
(1660) döntése nyomán a Balti-tengert övező svéd birtokok
területe megnövekedett. A bőséges zsákmány megjavította a
pénzügyi helyzetet, sőt a redukció felfüggesztését is lehető­
vé tette. Svédország hadi dicsőségének teljében volt, de a
harcok során létrejött nagy, ellenséges koalíció, amelybe
gyakorlatilag Oroszország is beletartozott, súlyos veszélyt
jelentett Svédországra.
X. Károly halálakor Károly trónörökös még csak négy éves,
ezért a hatalom ismét a régenstanács kezébe került, amely
képtelen volt a birtokpolitika és a katonaállítás kérdésében
megfelelő döntést hozni. A folyó dán háború pénzügyi nehéz­
ségei azonban az abszolutisztikus irányú összefogást sürget­
ték. így történt, hogy XI. Károly (1660-1697) a fiatal, asz-
ketikus jellemű király az adófizető rendek és a hivatali
arisztokrácia egy részének támogatásával 1680-ban a régensek
tevékenységéről és a földbirtokok csökkentéséről szóló határo­
zatot fogadtatott el. A csökkentést szigorúan végrehajtották
és 1700-ra a nemesi birtokok nagysága felére apadt. (Minta­
képe Báthory István volt, aki hasonlóan járt el a frissen
hódoltatott balti tartományokban.) Ugyancsak 1680-ban meg­
szüntették az időszakos újoncállítást és ezután a parasztság
volt köteles ellátni a hadsereg személyi állományát. A portá­
kat csoportokba szervezték és minden csoport köteles volt el­
tartani egy gyalogos katonát. A tiszteket is egy-egy csoport
fizette, akik ugyanazon a vidéken, a számukra kijelölt bir­
tokon, a rangjuknak megfelelő katonai típusházakban laktak.
Ez a rendszer egy évszázadra megoldotta a kincstár katonaál­
lítási gondjait.
1682-ben a rendi gyűlés a hatalmat teljesen a király ke­
zébe adta, 1686-ban pedig a király az egyház fejévé nyilvá­
nította magát és megtiltotta, hogy svéd állampolgár ezentúl
az evangélikuson kívül más vallást kövessen. 1693-ban azután
a király meghirdette az abszolutizmus doktrínáját, a rendi
gyűlés pedig kimondta, hogy a király csak istennek felelős,
abszolút uralkodó.
A politikai megszilárdulás megmentette Dániát és Svéd­
országot, hogy Lengyelországhoz hasonlóan az orosz vagy a
porosz terjeszkedés áldozatául essenek, de nagyhatalmi hely­
zetüket, idegen területen végbevitt hódításaikat át kellett
engedniük azoknak az országoknak, amelyek korábbi gyengesé­
gét kihasználva építették ki balti hegemóniájukat.

1 06
 A svéd nagyhatalom összeomlása
Rendi parlamentarizmus Svédországban,
önkényuralmi rendszer Dániában

A XVII. század két utolsó évtizede a skandináv országok

számára a viszonylag békés fejlődés ideje volt. Dánia, Nor­
végia és Svédország között megkötötték az első szerződéseket
a fegyveres semlegességről; ezek gondoskodtak a skandinávok
megnövekedett tengeri kereskedelmének védelméről az egymás
között is harcoló nyugati hatalmakkal szemben. A hódító há­
borúkban meggazdagodott Svédország és Dánia között azonban
az együttműködés ellenére olyan éles ellentétek feszültek,
hogy az új dán király, IV. Frigyes (1699-1730) Moszkvához kö­
zeledett. 1699-ben titkos, svéd ellenes koalíció alakult, az
északi liga. Ebben részt vett Dánia, Szászország a vele per­
szonális unióban levő Lengyelországgal és Oroszország.^
A nagy északi háború (1700-1721) a szász választófeje­
delem és a lengyel király csapatainak.Livonia elleni támadá­
sával kezdődött, a dán király pedig benyomult Holsteinbe.
XII. Károly (1697-1 71 8) a fiatal své'd király, az északi ligá­
val szemben a tengeri hatalmakra, az akkor perszonális unió­
ban levő Angliára és Hollandiára támaszkodott. Ezek hajóha­
dának fedezete alatt szállt partra Dániában. A dán király
megrettenve ellenfelei erejétől, békét ajánlott. így jött lét­
re a travendali béke már 1700-ban. Dánia veszteség nélkül meg­
úszta a háborút, de kötelezettséget vállalt, hogy többé nem
támogatja Svédország ellenségeit. (Dán revansra csak 1713-ban
került sor.) A háború ezután igen bonyolult diplomáciai háttér­
rel lengyel és orosz területeken folytatódott és a poltavai
svéd katasztrófa után, 1721-ben, öthónapi tárgyalás után a
finnországi nystadi békével ért véget. A svédek ekkor átenged­
ték Oroszországnak Livoniát, Estlandot, Ingermanlandot és a
viborgi erőddel együtt Nyugat-Karéliát . Finnország visszake­
rült a svédekhez, ők pedig kárpótlást kaptak Livoniáért és
jogot arra, hogy évente gabonát vásárolhassanak vámmentesen.
Oroszország végül megígérte, hogy nem avatkozik Svédország
belügyeibe és kötelezte magát arra, hogy megakadályozza az
ország államrendjének megváltoztatását, az állam katonai ere­
jét biztosító abszolutista rendszer visszaállítását. (Ez a
7. cikkely teszi majd lehetővé a jövőben, hogy Oroszország
beavatkozzék a svéd belügyekbe.)
A nystadi békével vége lett a svéd nagyhatalomnak. Svéd­
ország és Dánia ezután már csak középhatalom Európa északi
részén.

107
 A rendi parlamentarizmus fejlődése Svédországban

A vesztesre álló északi háború utolsó éveiben az abszo­

lutista rendszer felszámolását az arisztokrácia irányította..
A kormányrendszer megváltoztatását azonban egyedül nem tudta
elvégezni, s ezért szüksége volt a XTI. Károly halálakor
(1718) elkeseredett adózó rendek támogatásának megnyerésére.
Többek között ezt a célt szolgálta a '"szabadság korának" meg­
hirdetése .
Az arisztokrácia a támadást 1719-ben kezdte, amikor XII.
Károly nővérét csak azzal a feltétellel választották meg, ha
beleegyezik a királyi hatalom korlátozásába. 1720-ban azután
a királynő lemondott férje, a hesseni herceg javára, akit
I. Frigyes néven királlyá is koronáztak (1720-1751). Az arisz
tokrácia így megszabadult az abszolút királyi hatalomtól, de
szövetségesei kívánságára szélesebb körű feudális parlamen­
tarizmust kellett bevezetnie. A kor parlamentjében az arisz­
tokraták egy csoportja, valamint a középnemesség és a polgár­
ság felső rétegei alkották a "sapkások" pártját. Velük szem­
ben állt a revansra törekvő katonatisztekből, kereskedőkből
és a kisnemességből álló "kalaposok" pártja. Idő közben ki­
formálódott az "udvari párt" is, amely az abszolutizmus visz-
szaállításán fáradozott. Törekvései ellenére azonban I. Fri­
gyes királysága csak külsőségeiben tudta követni az abszolu­
tista udvarok szertartásosságát, de valójában árnyékmonarchia
maradt. A gyakorlatban az országgyűlés Titkos Bizottsága ke­
zében volt a hatalom. Az északi háborúban nagyhatalmi pozí­
cióját vesztett ország problémái csak a felvilágosult abszo­
lutizmus idején oldódnak majd meg bizonyos mértékig.

Dánia a XVIII. század első felében

Dániában az északi háború nem idézett elő alapvető vál­

tozást a hatalom jellegében. A dán abszolutista uralkodók az
1699-1730 között hosszú ideig uralkodó IV. Frigyest is bele­
értve) megjavították a közigazgatást és bíráskodást, szanál­
ták a pénzügyeket, fejlesztették a hajózást és megszervezték
a szegények segítését. Jövedelmeik fokozása érdekében erő­
teljesen támogatták a városokat és a kereskedelmet. Ennek kö­
szönhető, hogy az északi háború végétől különösen megnöveke­
dett Koppenhága és a dánok szerepe a balti kereskedelemben.
Jórészt dán kereskedők látták el ezután a balti lakosságot
nyugati árúkkal. Az egyeduralmi viszonyok itt nem kedveztek
a politikai ellenzék kibontakozásának. Az ideológiai egység
lazulását is csak az jelzi, hogy a luteranizmussal szemben
tért hódít a puritanizmus egyik válfaja, a visszahúzódásra
ösztönző pietizmus ■

1 08
 A felvilágosult abszolutizmus Skandináviában

A társadalom feudális struktúrája Skandináviában a XVIII.

században fokozatosan felbomlott. Elmosódtak a rendek közöt­
ti tényleges különbségek. A század második felében gyengült
a nemesség vagyoni és társadalmi pozíciója, holott a nemes­
ség hányada Skandinávia egészében eddig sem érte él az egy
(!) százalékot. A nemesi renden belül Svédországban a vállal­
kozói, Dániában a hivatalnoki rétegek számaránya jelentősen
megnövekedett. Ezzel a nemesi birtokok és a jól jövedelmező
állami hivatalok mind nagyobb része került az adófizető ren­
dek kezébe. A nemesség így csak nagyon nehezen tudta tartani
vezető szerepét és ezért támogatta III. Gusztáv (1771-1792)
fiatal uralkodó abszolutista terveit. Az új király 1772-ben
a hadseregre támaszkodva államcsínyt hajtott végre és arra
kényszerítette a rendi gyűlést, hogy a királyi hatalmat erő­
sítő alkotmányt fogadjon el.
Felvilágosult reformjai nem érintették az 1766-ban be­
vezetett vallásszabadságot, hanem mintegy továbbfejlesztet­
ték a század első felének vívmányait. Szabaddá tették a gabo­
nakereskedelmet, a zsidóknak megengedték, hogy letelepedjenek
a nagyobb városokban és eltörölték a boszorkányságért járó ha­
lálbüntetést. A korábbi közösségi legelőkből a parasztok szá­
mára új telkeket hasítottak ki, Észak-Svédország és Finnor­
szág eddig lakatlan területein pedig új településeket léte­
sítettek. A mezőgazdaság fejlesztésére külföldről nemesített
vetőmagvakat és tenyészállatokat hoztak be, és támogatták a
mezőgazdasági termékek elhelyezését. III. Gusztáv politiká­
jának ellenzői később magát a felvilágosult abszolutizmust is
válságba sodorták, és bár egy stockholmi álarcosbálon, 1 792-
ben a "zsarnokot" halálosan megsebesítették, a legfőbb tár­
sadalmi reformokat nem tudták megsemmisíteni.
Dániában VI. Keresztély udvari orvosa, Struense 1770-
1771-ben rendeletileg csökkentette a paraszti robotot, a
terményjáradékot pedig pénzjáradékká változtatta. Struensét
ugyan a reakció megbuktatta, de másfél évtized múlva a re­
formpárt a régens trónörökössel együtt megszüntette a parasz­
tok röghöz kötöttségét. Rendeleti úton védték a kisbérlőket
a földesúri visszaélésekkel szemben és a közösségi földhasz­
nálat megszüntetésével elválasztották egymástól a földesúri
és a paraszti birtokot. Ezek és más reformok a robot megszün­
tetésével lehetetlenné tették a feudális nagybirtok tevékeny­
ségét és egyben elősegítették a mezőgazdaság kapitalizálásá-
nak kibontakozását 'is.
Skandináviában a XVIII. századvég reformjai utat nyi­
tottak a kapitalista fejlődés számára, így ott nem került
sor polgári forradalomra.

1 09
110
 3. NÉMETORSZÁG A XVII. SZÁZAD MÁSODIK
FELÉBEN ÉS A XVIII. SZÁZADBAN

Poroszország kialakulása és fejlődése

A harmincéves háború következményei

A harmincéves háború valóságos nemzeti katasztrófa volt

Németország számára. A háború kimerítette a népet és hosszú
időre feltartóztatta az ország fejlődését. Következményei
csaknem a XVIII. század végéig kimutathatók, de hatását a tu
domány napjainkig sem tudja teljesen felmérni. Mai adataink,
szerint a vidéki népességnek 40, a városi lakosságnak 33 szá
zaléka esett áldozatulá háborúnak. Óriásiak voltak az „anva-
qj veszteségek is. A harcok által érintett városokat romba
dőlt középületek, lakóházak, műhelyek jellemezték, a falvak­
ra pedig az elpusztásodott szántók, s elhullott állatok vol­
tak a jellemzők. A termőföld sok helyütt annyira elgazoso­
dott, hogy nem is vét ték^'ujra művelés alá, hanem meghagyták
*erHőnek. A legnagyobb nehézséget azonban a megmaradt silány
állatállomány jelentette. A sovány, éhező állatok nem adtak
elég trágyát, emiatt nem lehetett a földeket kellőképpen meg
művelni, nagyobb termést learatni, takarmánynövényekét ter­
meszteni, emiatt pedig az állatállomány továbbra is silány
maradt. Ebből a bűvös körből sem a nyugati területek önálló­
an gazdálkodó parasztjai, sem a keleti .nagybirtokosok major­
sági földeji nem tudtak kitörni.
A háború döntő módon befolyásolta a német parasztság ál
talános helyzetének alakulatát isi “Nyugato::- és dél-nyugaton
fokozatosan a francia agrárrendszerhez hasónló viszonyok ala
kultak ki. A birtokos a'teleTT'űtan feudális pénz járadékot ka
pott, míg a -paraszt személyes függőségéből eredő kötelezett­
ségek csak másodrendű forrást jelentettek.
A birodalom nagyobb, keleti felén azonban az agrárfej­
lődést a kelet-európai sajátosságok jellemezték: a paraszt­
ság személyes- függése-; §~~sagHt kezelésű földesúri_ gazda-ság
és a jelentékeny.munkaszolgáltatás. A közös vonások mellett
természetesen jelentős különbségek találhatók az egyes párás
ti rétegek között. Vagyoni helyzet szerint például megkülön­
böztethetünk telkesparasztokat (Bauer), zselléreket (Kossat,
Gártner) és napszámosokat (Háusler). A telkes jobbágyaknak
lehetett egész, vagy valamilyen töredék telke. Zsellérnek a
legtöbb helyen azokat a kisebb térületteT rendelkező falusia
kát nevezték, akik nem tudtak igásrobotot teljesíteni. De
még a napszámosoknak is lehetett kis földjük és egy két jó-
száguk, bár az ő megélhetésüket már elsősorban a nagybirto­
kon , vagy a telkésparasztök birtokán végzett munka biztosí­
totta .

111
 Lényegesen bonyolultabb feladat.a parasztok jogi kate­
góriáinak bemutatása, mivel a különböző tartományokban az
egymáshoz hasonló rétegeket is eltérő módon nevezték. A Lei~-
beigenschaft második kiadása a XVII-XVIII. századi értelme-
zésben a lehető legsúlyosabb jobbágyi függést jelentette.
A "Leibeigen"' egy korabeli (1 678) brandenburgi szerző sze­
rint: személyében is függő, röghöz kötött, de föld nélkül
is eladható, .ingóságokkal sem rendelkező, korlátlan szolgál-
.tatásokkal tartozó egyén. A majorságokat építő földesurak' a
XVII. században jobbágyaikat igyekeztek Leibeigen-sorba ta­
szítani. A német területeken azonban a Leibeigenek \szárna
mégis alacsony maradt és ennek az állapotnak a törvénybe ik-
tatásá'ra'Ts csak néhány tartományban került sor. (Pomeránia
1645, Brandenburg 1653, Mecklenburg 1654). Rajtuk kívül Ke-
JLet-Poroszországban és Lengyelországban találunk még kisszá­
mú Leibeigent.
Poroszország parasztságának zömét olyan parasztok al­
kották, akik szabadon nem költözhettek, mesterségtanulásra,
házasságkötésre csak földesúri engedéllyel gondolhattak,
szolgáltatásaik a földesúr önkényétől függtek és gyermekei­
ket kényszercselédszolgálat sújtotta. A Leibeigentől vi­
szont megkülönböztette őket, hogy saját ingóságuk lehetett
és föld nélkül nem lehetett eladni őket. Közéjük tartoztak
1550 óta Brandenburg parasztjai, akik a szükséges termelő-
■ eszközöket (föld, felszerelés) csak használatra kapták a föl-
1 desuraktól és a cseh korona országaiban élők, mert itt a már
régebben meglevő alávetettséget a harmincéves háború idején
iktatták törvénybe. (Csehország 1627, Morvaország 1628).
A törvény szerint ebből aá8 állapotból sza'badulni nem lehet,
de büntetésképpen, tízéves helybenlakás után, ki lehet ter­
jeszteni szabad emberekre is.
Csak két országot találunk Kelet-Közép-Európában, ahol
állami intézkedések szabályozták a munkajáradékot. Az egyik
Magyarország, ahol 1514-ben heti egy nap fogatos robotban
szabták meg a munkajáradékot, amely azután a következő szá­
zadra a heti három napot is elérte az ország egyes majorko-
dó területein. A másik ország a "valóságos" kivételnek szá­
mító Ausztria, ahol a földesurak nem szerveztek földejikből
majorságokat, “hanem inkább szőlőtermelésre és állattartásra
tértek át és nem változtatták meg a paraszti gazdálkodás ed­
digi formáit. i
A háború gazdasági kihatásai, ha lehet még súlyosabbak
voltak. A XVII. század közepén kezdődött az a depresszió,
amely a következő száz évben egész Európában a mezőgazdaság­
ra zúdult. A népesség csökkenésével összeszűkült közép-euró­
pai piacért a német termelőkön kívül a peremvidékek exportő­
rei is versengtek (Anglia, Csehország, Lengyelország), s e
versengés mélyen leszorította a gabonaárakat, érzékenyen
érintve földesurat és jobbágyot.
A gazdasági depresszió körülményei között épültek ki
Kelet-Németországban a lovagi nagybirtokok. A külföldi piac

112
számára termelő majorságok jövedelméből és a magas tiszti
fizetésből szilárdította meg helyzetét a porosz földesurak,
a junkerek (jung Herr) kasztja, hogy később osztályának ural­
mátegész Németországra ráerőszakolja. Ebben a törekvésében
egyedüli versenytársa az osztrák udvari főnemesség volt,
amely szintén"eredményesen zsákmányolta ki a cseh és magyar
parasztságot. A növekvő jobbágykizsákmányolásból táplálko­
zott Ausztria és Poroszország hatalma, s a német fejedelem­
ségek közötti versenyben azért máradt alul Bajorország,
Szászország és Hannover, mert uralkodó osztályuk nem tudta
elég mélyen kiépíteni a majorsági gazdaságokat.
A városok kevesebbet szenvedtek ugyan, mint a falvak,
de a mezőgazdasági nyersanyagok termelésének visszaesése,
a bányászat hanyatlása, az ország általános elszegényedése,
a kereslet csökkenése nagyon megnehezítette az ipari terme­
lés helyreállítását. A német városi ipar számára végzetes
lett az idegen áruk beözönlése. A német kereskedők gyapjút,
lent, kendert szállítottak külföldre és cserében a külföldi
manufaktúrák termékeivel árasztották el az országot. így tör­
ténhetett, hogy Strassburg, Köln, Frankfurt, Lipcse külföldi
áruk telephelyeivé váltak, Augsburg 6000 takácsbából pedig
csak 500 maradt meg. A német ipar csak hosszú pangás után in­
dult fejlődésnek, de akkor is megrekedt a kihelyezési és fel­
vásárlási rendszer fokán.
A városok gazdásági hanyatlálásval együtt járt korábbi
politikai szerepük megsemmisülése. A volt birodalmi városok
egymás után veszítették el önállóságukat, önkormányzatukat.
A városok korábban választott Vezetői (polgármester) a feje­
delmeknek engedelmeskedő hivatalnokokká váltak. A városok kö­
zött pedig a nagyobb fejedelemségek székvárosai jutottak ve­
zető szerephez . (Berlin, Bécs, Drezda), amelyek piacát mester­
ségesen duzzasztották fel a fejedelmi udvartartás megrende­
lései. Az állami megrendelésekre utalt iparos-kereskedő pol­
gárság később a feudális uralkodó osztály csatlósává lett,
vágy éppen földbirtokba fektette tőkéjét, mint az augsburgi
Fuggerek.
A gazdasági és társadalmi bajokat csak nehezítette a
birodalom politikai széthullása. A westfáliai békeszerződés
ugyan változatlanul "a német nemzet Szent Római Birodalma"
nevet emlegeti, valóságban azonban ez a birodalom 300 egyhá­
zi és világi fejedelemség konglomerátuma volt. Ha valaki a
Koblenz melletti hegyről körüljártatta tekintetét a Rajna-
vidéken, egyszerre hat kis ország területét foghatta át kör­
ben. Hat olyan országét, amely szorosan elzárta magát a töb­
biektől vámokkal, sorompókkal, külön törvényhozással és az
alattvalókba beletáplát országos öntudattal. A német császá­
ri hatalom ekkor veszítette el véglegesen lehetőségét arra,
hogy a már régen tartományokra bomlott birodalmat a kapita­
lista fejlődés által többnyire megkívánt nemzetállamba egye­
sítse. így a német történelmet továbbra is a territoriális
különállás jellemezte.

113
 Az egyes fejedelmék, ha uralmuk egy városnál és néhány
falunál nem is terjedt többre, szuverén uralkodók módjára
akartak élni, költséges udvart, hadsereget, hivatalnoki kart
tartani. A szükséges.fedezetet mindenek előtt a polgárság és
a parasztság megadóztatásával teremtették elő, de nem riadtak
vissza attól sem, hogy játékbarlangot tartsanak fenn, _vagy
idegen hatalomnak adják el alattvalóikat katonai szolgálatra-
A Habsburg uralkodók ugyan osztrák-cseh tartományaikban
megtarthatták a császári címet, de a fejedelmeket a béke ,a
császártól független uralkodókká tette. Az 1809-ig. fennmara­
dó 'császárság már csak puszta cím volt, s bár a birodalmi
gyűlés itt megszakítás nélkül 143 évig ülésezett a szokott
rendben, szerepe egyre formálisabbá vált.
A német fejedelemségekben a rendi gyűlés elvesztette ha­
talmát....A nemesség.katonának, hivatalnoknak ment, a polgár­
ság pedig semmi önállósággal sem rendelkezett. A fejedelmi
abszolutizmus rendszere hosszú időre meghatározta Németor­
szág fejlődését. A kapitalista fejlődés a fenti okok miatt
annyira elmaradt a nyugatitól, hogy egyenesen rászorult az
abszolutizmus támogatására.
A gazdaságpolitikában a német fejedelmek a holland és
az angol protekcionizmust tekintették mintának, azt pedig,
hogy a polgári tevékenység eredményeit hogyan lehet a feudá­
lis rendszer konzerválására felhasználni, a franciáktól sa­
játították el. A francia hivatalnokrendszerrél együtt a fel­
világosodás eszmevilága is ismertté lett a német fejedelmek
előtt, de elsősorban csak az állami jövedelmek fokozása ér­
dekében dolgozták ki a "népjóléti kormányzás" módszereit- Ez
a "felvilágosult" politika elősegítette ugyan a kapitalizmus
bizonyos mértékű fejlődését, de, minthogy a polgárság öntevé­
keny szerepét az állami intézkedések nem pótolhatták, még a
nagyobb német államokban (Ausztria, Poroszország) is csak
korlátozott eredményekre számíthatott.

Poroszországa XVII. század második felében

és a XVIII. században

Poroszország a Brandenburgi fejedelemségbő1 nőtt ki a

Hohenzollern dinasztia vezetésével. A család hatalomra jutá­
sakor (1415) az egész Brandenburg területe mindössze 27 751
négyzetkilométer volt, amely a XVII. század elejére növeke­
dett 81 000 négyzetkilométerre.
A Hohenzollernek 1614-ben örökségképpen alsórajnai (Mark,
Cleve, Ravenstein) és Weser-menti (Ravensburg) területeket
szereztek. 1618-ban pedig, amikor a család porosz ága kihalt,
a .Német Lovagrend birtokát, a porosz hercegséget egyesítik
...Brandenbur'ggal. (Mint porosz hercegek azonban .még 16.57-fg .
lengyel hűbéresek maradnak.) A porosz állam kialakulása
Frigyes Vilmos, a nagy választó (1640-1688) uralkodása alatt
' tovább folytatódik, aki a westf ál iái béke .után megkapja Re­
me tán la egy részét is, majd a svéd-lengyel háborúban e.lé,ri a

114
lengyel hűbérből való szabadulást, amit az 1660. évi olivai
beke szentesít. A terület a XVIII. században csak tovább gya­
rapodott. Kisebb területek mellett az osztrák örökösödési
háborúban Sziléziát, 1744-ben az Északi-Tenger partján levő
Kelet-Frieslandot, Lengyelország első felosztásakor pedig
(1772) az úgynevezett Nyugat-Poroszorszagot sikerült meg­
szereznie .

A porosz állam történeti fejlődése

A porosz állam a XVIII. században így voltaképpen három,

egymástól területileg is elkülönülő részre tagozódott: az
Elba és az Odera menti középsip, a Rajna vidéki nyugati tar­
tományokra, valamint Kelet-Poroszországra. A súlypont azon­
ban mindig .Brandenburg volt.
A balti gabonakereskedelemből meggazdagodott Poroszor­
szág a harmincéves háborúban jelentős területeket szerzett.
Uralkö'd'ojá, Frigyes Vilmos (1 640-1688) a "nagy választó"
roppant energiával fáradozott’ állama megerősítésén. Miközben
minden lehetőséget megragadott, hogy országa területét növel­
je, szívesen hangsúlyozta, hoqy nem szabad az Isten felkínál­
ta lehetőséget visszautasítani, mert az bűn volna. •
„1.648 után több évig tartó feszültség keletkezett a ne­
messég és fejedelme között. Ennek az volt az oka, hogy az
úrbTR'ódo a háború befejezése után is élni kívánd azzal a le­
hetőséggel, hogy a rendek beleegyezése nélkül is szedhet adó­
kat. Először az egykori Brandenburg eredeti tartományaiban
szorította vissza a rendeket és .1 653-ban azzal kárpótolta
őket, hogy vámmentessé tette számukra a gabonakivitelt, s.
megengedte nekik a paraszti földek elvételét. A brandenburgi
tartományi gyűlést ezután nem hívták többé egybe és a nemes­
ség meg kellett, hogy elégedjen a kerületi gyűléseken való
részvétellel. Kelet-Poroszországban, ahol a nemesség a len­
gyelországihoz hasonló politikai jogokra pályázott, a rendi
ellenállást brandenburgi katonasággal törték meg, a magdebur-
jgi hercegséget pedig egyszerűen megszállták és után nem
hívták össze többé tartományi gyűlését.
A sikerek forrása az uralkodói céltudatosság mellett
mindenek előtt a helyi rendi fejlődés múltjában keresendő.
Poroszországban ugyanis korántsem rendelkezett a nemesség a
közép-európaihoz hasonló privilégiumokkal. A poroszországi
birtokosok például a lovagrend ideje óta rendszeresen adóz­
tak, s nem volt jellemző mindenütt a nemesi birtok túlsúlya
„sem. Ugyanakkor még Kelet-Poroszországban Is gyakran hiányoz­
tak az összefüggő, nagy latifundiumok. Az alapvető .különbség
a porosz és az osztrák rendi törekvések között az volt, hogy
a harc itt elsősorban a politikai autonómia fenntartására
irányult, míg az osztrák területeken a nemesek tovább har­
coltak gazdasági és társadalmi kiváltságaik fenntartásáért.
A "nagy választó" legfőbb törekvése kitűnően felszerelt
hadseregének fenntartására irányult, amely az 1680-as évek-

115
 sz
ben már több, mint 30 000 főből állott. Ezzel a hadsereggé] re
érte el az 1655—1660 közötti lengyel-svéd háború idején Po­ 'ér
roszország szuverenitásának elismertetését, s ézzel_ysrte_jneg. 1
1675-ben Fehrbellinnél a híres svéd hadsereget, s a győzelem me
után a németek szemében nemzeti hőssé vált. ~pe
A gazdaság fejlesztése érdekében megkezdte a rendszeres ja
hajóépítést, fejlesztette a kikötőket, tiltotta az idegeik re
áruk behozatalát. Az állami ipartámogatás a legszorosabb kap­
csolatban volt uralkodása alatt áttelepítéssel. Berlint hol­ ér
land építészek és posztósok léptéié el. 1671-ben engedélyezték '"sz
a zsidók betelepedését, 1685-ben pedig a Poroszországba köl­ ta
tözött 10 ezer hugenotta, több, mint fele Berlinben telepedett
le, ahol felvirágoztatták a textilipart. Az állami kézben le­ ta
vő, vagy állami támogatást élvező manufaktúrákban jobbágyokatJ hí
és fegyenceket dolgoztatott. ná
Mindent összevetve a^J'nagy választó" teremtette meg an­ re
nak a porosz államnak az .alapját, amely a maga vasfegyelmével S2
az egész országot kaszárnyává változtatta. te
Közvetlen utóda, III. Frigyes (1688-1713) csak élt az Iá
elődje örökségétről, de azt nem gyarapította. Roppant össze­ ol
geket költött viszont-az udvartartásra, mert úgy vélte, hogy nn.
a kulturális intézményekkel is növelni lehet az állam tekin­ he
télyét. A porosz uralkodók neki köszönhetik a királyi cím ki
megszerzését, amelyet mindössze 8000 katona ellenében kapott ai
a spanyol örökösödési háborúban megszorult császártól. 170.L- és
ben Königsbergben I.„Frigyes néven porosz királlyá koronáz­ a
ták az utolsó brandenburgi választó fejedelmet, aki ettől s:
kezdve a német birodalomtól független uralkodó lett. Az 1701 — " fi
1713 között uralkodott első porosz királyról fel szokták em­ a'.
legetni, hogy nagyszabású építkezései (a berlini királyi pa­
lota, a charlottenburgi kastély) és a Tudományos Akadémia ala­ m:
pítása megrendítették az államháztartást. I. Frigyes uralko­ v<
dásával azonban valami minőségileg új is kezdődik a porosz m«
történelemben. A királyi rangra emelkedett Hohenzollern di­
nasztia ugyanis ekkor indul el a német egység megteremtéséhez ■§]
V<
vezető úton. A jószemű Savoyai Jenő herceg pedig azt is meg­ ei
látja, hogy a Hohenzollern dinasztia és Poroszország vetély- n;
társa lesz majd a Habsburg háznak és Ausztriának. ei
A XVIII. század híres porosz hadseregének megteremtője s
az az I. Figyes Vilmos (1713-1740) porosz király, aki apjá­ —IT
tól I. Frigyestől csak fényűző udvartartást és rendezetlen m-
pénzügyeket örökölt. Uralkodása idején a 2,5 millió lakost ■ s
számláló Poroszország 76 ezer szuronyt számláló hadseregével ~e
a negyedik helyre került Európában. A katonaság kétharmada d
külföldi zsoldosokból került ki, egyharmada pedig az 1773-ban
bevezetett új sorozási rendszer értelmében a parasztokból. h
A hadseregből teljesen kirekesztette a polgárságot, de ugyarf—- a
akkor a nemeseknek lehetővé tette, hogy a hadsereg tisztje-’.'-‘ r
ként gyakorolják azt a korlátlan hatalmat, amelyet a politi-^:; ' .d
kában megtagadott tőlük. A kiépülő hadsereg nemesi származá-* e
sú tisztjei, miután elnyerték azt a lehetőséget is, hogy ál­
lami pénzen ruházván, élelmezvén csapataikat alaposan meg-

116
 szedjék magukat, szívesen vállalták a katonáskodást és önként
rendelték alá magukat a katonai fegyelemnek. A militarizálás
'érdekében az uralkodó szigorú takarékoskodást vezet be az ál­
lamháztartásban, feloszlatja atyjának fényűző udvartartását,
megadóztatja a nemességet, a polgári és katonai igazgatást
•épedig egyetlen jól szervezett apparátusba egyesíti. Reform­
jai eredményeként•válik Európa legjobban kiképzett és felsze­
relt hadseregévé a porosz hadsereg.
A porosz állam II. Frigyes uralkodása alatt (1740-1786)
ért él fejlődésének csúcsára, akit a szakirodalom a XVÍII.
'századi felvilágosult abszolutizmus kiváló képviselőjeként
tart számon.
A felvilágosult abszolutizmus eszméje azoknak az idealis-
ta filozófusoknak a társadalomfelfogásából táplálkozott, akik
hittek az uralkodó társadalomformáló szerepében és a racio­
nális eszmék hatásában, vagyis abban, hogy csak a szükséges
reformokat kell végrehajtani és a nép gazdag, művelt, sőt
szabad lesz. A filozófusok reményei azonban mindenütt hajó­
törést szenvedtek a politikai realitások zátonyán. A felvi­
lágosult abszolutizmus ugyanis a feudális államfejlődésnek
olyan szakasza, ahol az uralkodó mindenek előtt a feudaliz­
mus és az abszolutizmus érdekében reformál. Korlátozza ugyan,
ha szükséges az arisztokráciát, de féltve őrzi a nemesség
kiváltságos helyzetét. Felvilágosultságának legfőbb ismérve
abban keresendő, hogy'felismeri országának elmaradottságát
és vállalja a polgári színezetű reformokat, mert tudja, hogy
a reformok nélkülözhetetlenek mind a belső szilárdság bizto-
sításához, mind az óhajtott terjeszkedés megvalósításához. A
felvilágosult abszolutista módszereknek talán legteljesebb
alkalmazását tanulmányozhatjuk II. Frigyes kormányzásában.
Az államrendszer eredeti szervezetén (külügy-, pénzügy­
minisztérium, Pénzügyi Főigazgatóság, Főhadbiztosság) nem
változtatott, de arra törekedett, hogy jól működő és engedel­
mes apparátus álljon rendelkezésére. Maga kormányzott írá­
sos ügyvitel útján, miniszterei csak parancsait hajtották
végre. A kiváló báró {Sámuel Cocc.é jí (kokceji) segítségével
egységes, háromlépcsős bírósági szervezetet hozott létre, és
nyomatékosan hangsúlyozta, hogy az igazságszolgáltatás szak­
emberek dolga, tevékenységükbe még a királynak sincs bele­
szólása. 1779-ben új peres eljárást dolgoztak ki, és ennek
nyomán utóda, 1794-ben úgy rendezte az igazságügyet, hogy az
már a jobbágyságra is kiterjedt. Az ügyintézés ésszerűsíté­
sét és az általános emberi elvek tiszteletben tartását jól
egészítette ki a teljes vallás- és lelkiismereti szabadság
deklarálása.
. A kiváló törvények ellenére világosan kell látnunk,
hogy Frigyes egyúttal minden jog és törvény forrásának, az
■ abszolutizmus megtestesítőjének tekintette magát. Meg volt
róla győződve, hogy a felvilágosult uralkodónak az emberi tu­
datlanság miatt felülről, parancsszóval kell megvalósítani
elveit.

11 7
 Gazdaságpolitikája ip.ég merkantilista jellegű, de ismeri
már a mezőgazdasági' termelés alapvető voltát hangsúlyozó f i- ír
ziokratizmust is. Parancsára mocsarak és vad homokterületek Zi
váltak termékennyé és 900 új faluban 700 ezer telepes tevé­
kenykedett. Az angol és holland mezőgazdaság eredményeit min­
denek előtt az állami mintagazdaságok alkalmazták.
A hazai ipart magas vámokkal védte a külföldi konkur­
enciától és jelentős állami támogatással mozdította elő a
posztó-, vászon-, üveg- és fegyvergyártást. Kitűnő ország­
utak, valamint az Elba és az Odera, az Odera és a Visztula
között épült ^csatornák.,könnyítették, a belső forgalmat.
tői a Porosz Bank és a tartományi bankok látták el a nemes­
séget hitellel. A hécéves háború befejezése (176.3) után vég- R:
legesen.a.porosz ipar bázisává lett Szilézia. sí
Társadalompolitikájának kiemelkedő célja volt az adóalap lé
védelme. Kezdeményezésére Neumarktban 6500, Sziléziában 8000 'Sé
parasztház épült újjá. 1748-ban a testi fenyítést, 1749-ben Sé
a parasztföld csökkentését tilalmazta kemény rendelettel.
Felvetette, de a nemesség tiltakozása miatt elvétette az örö­ Pc
kös jobbágyság megszüntetésének kérdését, az állami birtokok t ’<
tekintélyes részét azonban 1740 és 1756 között ötvenezer te­ r<
lepes használatába adta örök bérletül. Jobbágypolitikáját z<
mintegy betetőzte az 1764-ben kiadott híres rendelet, amely ii
t szerint a jobbágyot nem szabad föld nélkül eladni, vagy el­ e
kergetni, az .ingóságoknak pedig a paraszt tulajdonát kell r.
.képeznie. t<

di
Poroszország harca Ausztria ellen s<
A]
Frigyes Ausztria felkészületlenségére épített, valamint t<
arra, hogy a Habsburgoknak sok az ellenségük. Szövetségese "t
lett Franciaország, Spanyolország, Bajorország és Szászor­ a
szág. A porosz király már a háború elején könnyűszerrel el- a_
foglalta Sziléziát. Az osztrák kormány azonban a magyar ne- n»
messég támogatásával nagy haderőt állított fel, majd az oszt- r<
rák hadsereg ellentámadásba ment át. Mostmár a poroszok szen- A
védték vereséget.
_ I. Frigyes 1745-ben, szövetségeseit
. c ser- 2
benhagyva,,Drezdában békét kötött Mária Teréziával
_____________________________ ___. A béke (
értelmében a Habsburgok átengedték Sziléziát, a porosz király é
viszont elismerte á "Pragmatica Sanctio"-t, és beleegyezett g;
abba, hogy Mária Terézia férjét, Lotharingiai Ferencet csá­ _s
szárrá válasszák. Frigyes már ekkor gondolt arra, hogy meg­ r
szerzi családja számára a német fejedelmek közötti vezetést. 41
A kétéves béke alatt újjászervezi hadseregét és "a német bi­
rodalmi szabadság" védelmének ürügye alatt tör be Csehor­ A
szágba. 'a
Az orsztrák örökösödési háborút lezáró aacheni béke ^A
1748-ban jött létre Franciaország, Anglia, Hollandia között, m
amelyhez azután Ausztria, Poroszország és a többi hadviselő g.
fél.is csatlakozott. A hatalmak elismerték Mária Terézia i
örökösödésének jogosságát, Lotharingiai Ferenc császárságát a

118
 és Sziléziát végleg a poroszoknak ítélték. Fülöp spanyol
infáns megkapta Parmát és Piacensát, Franciaország pedig ki­
ürítette Belgiumot.
< Francia történészek szerint az aacheni béke "az ostoba­
ság emlékművé"', 'mert innen datálódik Franciaország nagyhatal­
mi pozíciójának gyengülése. Azáltal ugyanis, hogy Franciaor­
szág a Habsburgok ellen fordult, megnövelte Poroszország ere-
JWB^es tönkretette az európai egyensúlyt. Poroszország meg­
erősödése a franciák számára állandó veszélyeztetettséget
jelent keleti határai mentén. ,
.Mária Terézia azonban nem nyugodott bele koronája legér­
tékesebb gyémántjának, Sziléziának elvesztésébe. Kaunitz-
Ri^edberg Vencel gróf, kancellár az európai szövetségi rend­
szert felborító osztrák-fráncia-orosz-svéd koalíciót hozott
létre. Munkája eredményeként az eddigi szövetségesek szem­
bekerültek egymással, az egykori ellenségek pedig szövetsége­
sek lettek.
A koalíció 1 756-ban kezdte, meg hét évig tartó háborúját
Poroszország ellen. Poroszországnak 'azonban már 1767-ben erős
támasza akadt William Pitt angol miniszterelnökben. Az ő köz­
reműködésével jött létre az angol-porosz szövetség és szava­
zott meg az angol parlament 1 millió font segélyt azzal az
indoklással, hogy Angliának Németországban kell meghódítania
Kanadát... A szövetség értelmében Poroszország és több észak­
német fejedelem védte akkor az angol király birtokához tar­
tozó Hannovert.
Az angol pénzsegélyt nem számítva, II. Frigyesnek egye­
dül kellett harcolnia Sziléziáért, majd államának fennmaradá­
sáért is. Hét évig volt távol Berlintől, amelyet előbb Hadik
András magyar huszárjai, majd az orosz seregek is megsarcol­
tak”. Hadseregét az osztrák Daun és Laudon, ésvaz orosz Szal-
'tikov három nagy ütközetben megverték. Ha Frigyes győzött is
a franciák.ellen, helyzete reménytelennek látszott, és csak
az oroszországi trónváltozásnak köszönhette, hogy hatalma
nem semmisült meg. Az új orosz uralkodó, II. Katalin.vissza­
rendelte a poroszok segítségére küldött orosz csapatokat, de
Ausztriát sem támogatta többé. Ennek köszönhető, hogy Fri-
gyes meg tudta kötni a számára előnyös hubertusburgi békét
(17631. A béke értelmében Frigyes kiürítette Szászországot,
és ígéretet tett, hogy a császárválaszt.ásón az osztrák-ma­
gyar trónörökösre, Józsefre adja szavazatát, de megtartotta
Sziléziát. A hosszú háború nem szerzett Poroszország számá­
ra újabb területeket, de Frigyes tekintélyét rendkívül meg­
növelte és megteremtette Poroszország nagyhatalmi állását.
A hubertusburgi béke_után néhány nappal született meg
Anglia, Franciaország és Spanyolország között a párizsi béke,
amely'nagy fordulatot hozott a nyugati hatalmak törtéhetében.
Anglia véglegesen biztosította a maga számára a tengeri hege­
móniát', a világkereskedelmet/Valamint amerikai és indiai
gyarmatbirodalmát. Franciaország ugyanakkor kénytelen volt
lemondani Kanadáról, az 'afrik'ai. Szenegamb.iáról é.s Indiáról,
ahol csak' PöndícKery-t (pondiseri)* tarthatta meg . bkk.or va-

119
lósult meg az angol flottapolitikának az az elve is, amely
szerint az angol flottának nagyobbnak kell lennie, mint az
utána következő két tengeri hatalom flottájának együttvéve..
Az angol flotta a XVIII. század második felében már valóban
erősebb volt, mint Francia- és Spanyolország flottája együtt­
véve .

120
 4. A HABSBURGOK DUNAI BIRODALMÁNAK
KIALAKULÁSA

Felvilágosult abszolutizmus a Habsburg monarchiában

Az osztrák Habsburgok a harmincéves háború után

A westfáliai béke két polgári köztársaságnak, Hollandiá­

nak és Svájcnak ismerte el a Német Birodalomból való kiválá­
sát. A következő években a győztes angol forradalom elsöpör­
te a monarchiát és létrehozta á polgári köztársaságot.
A polgárságnak ez a hatalmas előretörése, amely átalakí­
totta a nemzetközi erőviszonyokat, összefügg a Habsburg ház
hatalmának megrendülésével. A westfáliai béke az osztrák
Habsburgokat keleti tartományaikba vetette vissza, a császári
hatalom pedig már alig jelentett többet puszta címnél.
A békekötés azonban, amikor alapjaiban rendítette meg a
Német Birodalmat, egyúttal szabad kezet engedett a Habsbur­
goknak keleti országaikban. Ez végleg kiszolgáltatta a Habs­
burg ellenreformációnak az osztrák tartományokat és a cseh
korona országait. Az osztrák és cseh protestantizmus kiirtá­
sa azonban nemcsak a rendi ellenállást törte meg, hanem sú­
lyos csapást jelentett a polgári fejlődésre is. Az osztrák
és cseh tartományokból 200 ezer protestáns nemes és polgár
vándprolt ki. A köznemesség megszűnt számottevő társadalmi
erő lenni, a városok politikai szerepe pedig semmivé vált.
I. Lipót császár (1657-1705) politikai rendszere az udvari
arisztokrácia és a vele szövetséges kereskedő polgárság szűk
klikkjére támaszkodott-. Európa most a csehországi példán
szemlélhette, hogy mit jelent a Habsburgok győzelme egy fegy­
verrel leigázott országban. A Habsburgokkal lojális új arisz­
tokrácia barokk pompájának emlékeit napjainkig őrzik Csehor­
szág egyházi és világi műemlékei és gyűjteményei.

Magyarország gyarmatosítása

Az osztrák-cseh tartományok azonban a nyugati országok­

hoz mérten fejletlen országok voltak, ezért uralkodó osztá­
lyuk továbbra is többet várt a Német Birodalomnak, a Spanyol-
'Németalföldn.ek és a gyarmatoknak a birtoklásától. Ennek kö­
szönhető, hogy a császár és környezete a XVII. század máso­
dik felében nem tudta felfogni a westfáliai béke realitását,
hogy kelet felé fordulva szervezzék meg az osztrák Habsbur­
gok dunai birodalmát. Ehelyett minden áldozatot és energiát
a spanyol örökség megszerzésére és XIV. Lajos politikájának
ellensúlyozására fordítottak. Ez a magyarázata annak is,
hogy a török hatalom erőteljes gyengülése ellenére az osztrák
Habsburgok keleti politikája továbbra is tudatos védekezésre

121
 szorítkozott. Amint azonban szertefoszlottak az osztrák arisz
tokrácia nyugati reményei, fokozatosan kialakult Magyarország
megszerzésének terve. A bécsi tervek érlelődését elősegítette
Zrínyi Miklós horvát bán, aki egyre erősödő mozgalom élén
követelte a felszabadító háború megindítását.
A háborút azonban a védtelenül hagyott Erdély ellen a
törökök kezdték el, mert az osztrák stratégák még mindig csak
a Habsburgok keleti tartományainak védelmére koncentráltak.
Ez történt Köprülü Ahmed 1663. évi Bécs elleni támadása ide­
jén, amelyet Érsekújvár feláldozása árán sikerült csak meg­
menteni, s ez ismétlődött meg a ‘következő évben, amikor a
győztes szentgotthárdi csata után sietve kötötték meg az
újabb magyar területeket átengedő vasvári békét.
Az elkeseredett magyar nemesség ekkor összeesküvést szer
vezett a Habsburgok megdöntésére, de a Wesselényi nádor által
határozatlanul irányított mozgalmat vérbe fojtották és az.
országban zsoldos terrort vezettek be. A rémuralom miatt rob­
bant ki a francia és török segítségre támaszkodó Thököly-fel-
kelés. Amikor pedig 1683-ban Kara Musztafa nagyvezír ostrom
alá vette Bécset, nemcsak a főváros, de a Habsburgok magyar­
országi uralma is veszélybe került. A Habsburgokat ekkor a
nagy sereggel érkező Jan Sobieski mentette meg, aki egyesül­
ve a birodalmi hadakkal, tönkreverte a török sereget. A követ­
kező évben XI. Ince pápa szorgalmazására "Szent Liga" alakult
az oszmánok ellen, a császár, Velence és Lengyelország rész­
vételével, amelyhez 1686-ban Oroszország is csatlakozott. A
vezérek és csapatok' fizetését a pápa által átengedett pénz­
ből fedezték, a csapatok ellátásának terheit azonban Magyar­
országnak kellett elviselnie. Ami megmaradt a másfél száza­
dot kitöltő török világ után, azt most megsemmisítették a
felszabadítók. A Habsburgok bevallott célja Magyarország
gyarmatosítása volt.
A török elleni nagy felszabadító háború számottevő kül­
földi segítséggel, Lotharingiai Károly, Bádeni Lajos, Savo-
yai Jenő vezetésével több, mint másfél évtizedig tartott.
Savoyai Jenő zentai győzelme 1697-ben végre megtörte a török
ellenállását. Az 1699. évi karlócai békével véget ért a Szent
Liga és a törökök háborúja. Magyarország Temesvár és vidéke
kivételével felszabadult a török uralom alól, Velence megtart­
hatta görögországi hódításait, a lengyelek 'pedig visszakapták
Podóliát. A Habsburgok dunai birodalma ekkor vált nagyhatalom­
má, s egyben kezdeményezővé a törökkel szemben.-
Bécsben jól látták, hogy Magyarország a felszabadító
harcokban kimerült, s ezért azt hitték, hogy a törökön ara­
tott győzelem egyben a magyar rebellió végét is jelenti, és
az abszolutizmus bevezetésének immár Magyarországon sincs
akadálya. A felszabadító harcok befejezése után a magyar ki­
rályság területi egységét nem állították helyre, a megfélem­
lített rendeket 1687-ben arra kényszerítették, hogy lemondja­
nak a szabad királyválasztás jogáról, a visszafoglalt birto­
kokat pedig katonai vezetőknek és hadiszállítóknak adták.
Ezután a töröktől visszafoglalt országgal, mint gyarmattal

122
bántak, de az újabb szenvedések és a spanyol örökösödési
háború várható lehetőségei kirobbantottak II. Rákóczi Ferenc
szabadságharcát (1703-1711). A szabadságharc ugyan súlyos
belső nehézségek és a francia szövetséges veressége miatt el­
bukott, de a Habsburgok a magyar nemesség rendi törekvései­
vel nem tudtak megbirkózni. Magyarországból nem lett másik
Csehország! Az új nagybirtokosok nem települtek át Magyar­
országra, vagy ha mégis megtették, hamarosan beolvadtak a
magyar arisztokráciába, amely a rendi küzdelmek során mindig
számíthatott a köznemességre. így hiába tartotta fenn Bécs
az ország területi széttagoltságát Erdély, Temesköz és a ka­
tonai határőrvidék külön igazgatásával, hiába verte le a nem­
zet szabadságharcát, bele kellett törődnie, hogy a szatmári
békében csakúgy, mint az országgyűlések törvényeiben (1712—
1715, 1722-1723) a rendi kiváltságok megerősítést nyerjenek.
Miközben a kormányzat a spanyol örökségről álmodott, s
egyidejűleg a magyar nemességgel folytatott eredménytelen
harcokat, nem is gondolt arra, hogy a dunai birodalomban, mi­
lyen nagy lehetőségek vannak. Ugyanakkor pedig már a XVII.
század nyolcvanas éveiben számos író kezdte hirdetni az ak­
kor divatos "nemzetgazdaságtant". A gazdaságtörténelem őket
nevezi kameralistáknak, s irányzatukat kameralizmusnak, mert
gazdaságpolitikájuk célja a kamara (államkincstár) jövedel­
meinek gyarapítása volt.
A kameralisták között Joachim Becher (1635-1682) azt ja­
vasolta, hogy a forgalom megkönnyítése érdekében számolják
fel a belső vámokat, szüntessék meg az állami monopóliumo­
kat és dologházak felállításával használják fel a városba
költöző falusi népesség munkaerejét az ipar fejlesztésére.
Wilhelm Schröder (1640-1689) Ausztria londoni követségén
szolgált, s eredetiben tanulmányozta az angol merkantilisták
munkáit, az angol ipari technikát és piaci lehetőségeket.
Wilhelm von Hörnigk (1638-1713) Österreich über alles (1685)
c. műve egy évszázadra marad minden osztrák reformer bibliá­
ja. Híres kilenc pontja között megtalálhatók mind a régi mer­
kantilista követelések (az arany és ezüst kiviteli tilalma,
külső piacok keresése) mind a saját nagyipar fejlesztését
célzó új tételek (védvámos politika, nyersanyagkivitel meg­
szüntetése stb.). Legnagyobb felismerése azonban, hogy a Habs
burg monarchia önellátásra képes egységbe .fogható!
A kameralisták a XVII. század végén azt szerették volna
elérni, hogy azt a dunai monarchiát, amelyet eddig csak az
uralkodó személye tartott egybe, a jövőben korszerű gazdasá-
gi kapcsolatok fűzzék egybe. A később Colbert által kimunkált
gazdasági politikát akarták meggyökereztetni a dunai monar­
chiában egy olyan korai időpontban, amikor Magyarország visz-
szaszerzése még csak küszöbön állt. Nem az ő hibájuk, hogy a
monarchia vezetői, csak a XVIII. század közepén figyeltek
fel államuk elmaradottságára, kormányzati módszerei korsze­
rűtlenségére .

1 23
 A Habsburg birodalom a XVIII. században

A soknemzetiségű osztrák monarchia különböző területei

között a XVIII. század első felére Ausztria kezébe került a
gazdasági vezetés. Ausztria azonban ekkor még viszonylag el­
maradott ország volt. Az osztrák ipar, amely Alsó-Ausztriá-
ban és Bécsben összpontosult, még alapjában véve céhes jelle­
gű volt. A tőkés manufaktúra szervezésének szétszórt és köz­
pontosított formáit még csak ekkor kezdik alkalmazni. Ennek
ellenére sok tény igazolja, hogy a gazdasági életben bizonyos
pozitív változások indultak meg. Sokat ígérnek a jövő szem­
pontjából a most kialakuló iparvidékek. Ezek között legjelen­
tősebb volt Szilézia, ahol a nehézipar mellett a híres taká­
csok szőtték Európa talán legjobb vásznát. Kitűnő posztó- és
lenkészítő üzemek működtek Csehországban, Bécs pedig selyem-,
brokát- és tafotaüzemeiről volt híres. A textilipar sokrétű­
sége azt igazolja, hogy Ausztriában nemcsak a hadsereg .szük­
ségletére termelnek, mint Orosz- és Poroszországban, hanem
bizonyos luxusigények kielégítésére is. Ezzel függ össze a
porcelán- és játékmanufaktúrák, valamint a csehországi üveg­
gyártás fellendülése is. A fejlettebb belga és itáliai terü­
letek iparát azonban nem sikerült kelet-közép-európai kere­
tekben hasznosítani, így ezeket a tartományokat továbbra is
csak politikai és jogi kapcsolatok fűzték a központtá váló
dunai monarchiához.
A XVIII. század elején jelentős fejlődést ért el a ke­
reskedelmi tőke is. A nagykereskedők ugyanis nemcsak a keres­
kedelem, hanem az ipari termelés egyes területeire is mono­
póliumokat szereztek a kormánytól, a mindig pénzhiánnyal küz­
dő kormányzat pedig szívesen bocsátotta áruba a különböző
szabadalmakat. Ennek eredményeként szinte az egész osztrák
kereskedelem néhány tőkés, az úgynevezett appaldatorok kezé­
ben összpontosult.
Az ausztriai tőkefelhalmozásban nagy szerepet játszottak
a kereskedelmi és ipari- társaságok, de a monopóliumok rendsze­
re gátolta a közvetlenül termelésbe fektetett' kis- és közép­
tőke gyarapodását, noha a kormányzat az állami kiadások bi­
zonyos hányadát a tőkés termelés fejlesztésére fordította.
A XVII-XVIII. század fordulóján az állam még maga is alapí­
tott üzemeket, később azonban ezeket magánkézbe adta és meg­
elégedett a vállalkozóknak nyújtott kedvezményekkel és hite­
lekkel. 1703-bán Bécsben megalapították az első osztrák ban­
kot, a későbbi híres Wiener Bank elődjét. Az állam a bankban
elhelyezett tőke visszafizetését hivatalosan is szavatolta.
A növekvő áruforgalom megkönnyítésére és az egyes tartományok
közötti kapcsolatok erősítésére korszakunkban számos kitűnő
országutat is építettek és kiépítették a fiumei- és triesz­
ti tengeri kikötőket.
Az ipar és kereskedelem bizonyos mérvű fejlődése ellené-
re Ausztria legfontosabb termelési ága még változatlanul a
mezőgazdaság, és legnépesebb osztálya a parasztság. A XVII.
századi háborús pusztítások pótlására a Habsburgok már a szá­

1 24
zad végén alkalmazni kezdték a populációs politikát, a né-
pességnek külföldről történő telepítések útján való gyarapí­
tását. Először Alsó-Ausztriának az 1683. évi török hadjárat
során elpusztult, mintegy 9 0 ezer lakosát pótolták. Ezután
vette kezdetét az elnéptelenedett magyar területek betelepí­
tése. 1690-ben 10-12 ezer szerbet fogadtak be Magyarországba,
majd 1722-1726 és 1736-1740 között népesítették be a Kamara
birtokában maradt Temesközt. Az udvar az ide telepített néme­
tek életmódját és művelési módszereit akarta példaképül állí­
tani az elmaradott helyi lakosság elé, de a harmincas évek
török háborúi és járványai elpusztították a nyugati telepe­
sek nagy részét és helyükbe a török területekről felhúzódott
albánok, .románok, szerbek érkeztek a maguk külterjes gazdál­
kodásával. A magyarok letelepedését erre a területre még
ekkor sem engedélyezték!
Ki kell itt emelnünk, hogy Ausztria kívül esett a kelet-
európai fejlődés övezetén. A földesurak itt nem szerveztek
nagykiterjedésű majorságokat, helyettük a földesúri szőlő­
művelés és állattartás nyert tért, a parasztok pedig válto­
zatlanul folytatták hagyományos gazdasági tevékenységüket.
A XVIII. századi Ausztriában már nem volt meg a parasztok
személyi függése. Egyházi és világi földesurak kezében levő
földeket használtak és uraiknak csak pénz járadékot fizettek.
E tekintetben Ausztriában a parasztok helyzete lényegesen
jobb volt, mint Csehországban, Magyarországon, vagy a többi
tartományban, ahol még a hagyományos jobbágyviszonyok ural­
kodtak. Tovább gazdagítja az osztrák parasztságról rajzolt
képünket, hogy itt a paraszti gazdaság egyre inkább kapcso­
latba került a piaccal. A meggazdagodott parasztok sok­
irányú kereskedést folytathattak, ipari vállalatokat szer­
veztek, kézműveseket és béreseket alkalmaztak. A fejlődés
másik oldalán szükségképpen megjelent a szegény falusiak
csoportja, amely gyakran kézművességgel foglalkozott, vagy
a felvásárlók és manufaktúra tulajdonosok számára dolgozott.
Noha az osztrák parasztok számára megszűnt már a szemé­
lyi függés sok megaláztatással járuló világa, a földesurak ren­
delkeztek még a gazdaságon kívüli kényszer néhány eszközével.
A nemesi jogok közé tartozott például az, hogy megkövetelhet­
ték a parasztfiatalok belső, cselédi szolgálatát a nemesi ud­
varházakban .

1 25
 A Habsburg külpolitika a XVIII. század első felében

Az 1713. évi utrechti békével végleg megszűnt V. Károly

néhai Habsburg világbirodalma. A "maradék birodalom" tekin­
télyes helyet foglalt ugyan el Európa közepén, de az Európa
feletti uralmat már nem biztosíthatta. Elsőnek Savoyai Jenő
látta meg az idők változását. Ő ismerte fel a birodalom dunai
jellegét, ő javasolta, hogy erre helyezzék az új súlypontot
és az elveszett nyugati tartományok helyett a Balkánon keres­
sen Ausztria kárpótlást. VI. Károly császár azonban még nem
tudta rászánni magát a nyugati szempontok teljes feladására,
ezért a dunai monarchia folytatta az ingadozást kelet és
nyugat között.
Az osztrák külpolitikát évtizedeken keresztül Savoyai
Jenő irányította, aki nagyszerűen tudott alkalmazkodni a
nemzetközi helyzet változásaihoz, mindenek előtt Anglia és
Franciaország permanens versengéséhez. Angol támogatással
sikerült például megszereznie a spanyol örökségből az itáliai
tartományokat és Dél-Németalföldet és megakadályozni, hogy a
spanyol Bourbonok elhódítsák Nápolyt és Sziciliát. A török
és Velence között 1714-ben kitört háborúba beavatkozva 1716—
bán megindítja híres délvidéki hadjáratát. Augusztus 15-én
Péterváradnál öt órás csatában legyőzi a háromszoros török
túlerőt, holtan marad a csatatéren maga a nagyvezír is. Ok­
tóber 12-én az egész Bánsággal együtt felszabadul Temesvár
is a 164 éves török uralom alól. Ugyanakkor a császári lo­
vasság Bukarestet és Jassyt foglalja el. A megdöbbent szultán
békeajánlatát a Habsburgok elutasítják, mert Savoyai Szalo-
nikiig szeretne előretörni. Ő az, aki először figyel fel en­
nek a városnak a stratégiai jelentőségére.
1718-ban ül össze Ausztria, Velence és Törökország bé­
kekonferenciája a Szendrő melletti Pozsarevácon. A császár
megkapja a Szermémséget, a Bánságot, Belgráddal az egész
Észak-Szerbiát és a Havasalföld nyugati részét, Olténiát,
sőt a török háborúkban meggyengült Velencét is befolyása alá
vonja.
A.Habsburgok birodalma a pozsareváci béke idején érte el
legnagyobb kiterjedését és hatalma tetőpontját. Sgy~1átszott
ekkor, hogy a Habsburgok kontinentális hatalma Itália, a Bal­
kán és a déli Németalföld birtokában tengeri hatalommá vál­
hat. VI. Károly már az osztrák tengeri kereskedelmet előmoz­
dító intézkedéseket is hozott. Támogatta például az Ostendei
Kereskedelmi Társaságot, amely a dunai birodalom nyugati és
földközi-tengeri kereskedelmét volt hivatva előmozdítani,
sőt az 1725. évi bécsi szerződésbe is oelefoglaltatta műkö­
désének elismertetését. A tengeri kereskedelem kibontakoztatá­
sára irányuló erőfeszítések azonban felkeltették Anglia fél­
tékenységét, ami azután hosszú időre megfosztotta Ausztriát
legfontosabb szövetségesétől.
Az angol támogatás elvesztése a harmincas években igen
jelentős károkat okozott a Habsburg birodalomnak. Ismeretes,

1 26
hogy VI. Károly, a Habsburg-ház utolsó férfitagja az 1713—
bán kihirdetett házitörvényben, a Pragmatica Sanctióban a nő­
ági örökösök javára szabályozza a trónutódlást és külpoliti­
kájának fő célja ezután az, hogy ezt a többi állammal elfo­
gadtassa. Ez azonban a komoly áldozatok ellenére is csak
részben sikerült. Az angol elismerést például 1731-ben csak
az Östendei Kereskedelmi Társaság feloszlatása árán tudta ki­
eszközölni, de már az 1733-ban kitört lengyel örökösödési
háborúban nélkülözni volt kénytelen az angol segítséget. En­
nek következtében Toscana, Parma és Piacensa ellenében kény­
telen átadni a Bourbonoknak Nápolyt és Szicíliát, s ezzel
lemondani az Itália feletti hegemónia álmáról. Vereséget ho­
zott a Habsburgoknak az 1735-1739. évi orosz-török háborúba
való beavatkozás is. Savoyai Jenő 1736-ban történt halála
után a tehetségtelen császári tábornokokat a törökök megve­
rik, Belgrádot visszafoglalják, a hadsereg pedig lezüllik
és a korrupció prédája lesz. Az 1739-ben kötött belgrádi béké­
ben az 1718. évi hódítások nagy része elvész, a Habsburg-mo­
narchia déli határa ismét a Duna és a Kárpátok. Ennél is na­
gyobb baj, hogy a Habsburgok tekintélye a Balkánon kiküszö-
bölhetetlen csorbát szenved.
A belgrádi béke által meghagyott, maradék birodalomért
is nehéz harcokat kellett folytatni a trónralépő Mária Teré­
ziának (1740-1780). Az osztrák örökösödési háborút lezáró
1748. évi aacheni béke garantálta ugyan a Habsburgok számára
a Pragmatica Sanctiót, de Szilézia nagyobbik feléről le kel­
lett mondania Poroszország javára, s ezzel megnyílik az út
a porosz nagyhatalom megteremtéséhez. Ausztria szempontjából
eredménytelenül végződik a nagy diplomáciai bravúrral megin­
dított hétéves háború is (1756-1763), mert a vitás terület
Szilézia, a rengeteg áldozat ellenére is porosz kézen marad,
s egyben rendkívüli módon megnövekedik a rivális porosz ki­
rály, II. Frigyes nemzetközi tekintélye.
A sorozatos kudarcok egyik fő oka a feudális széttagolt­
ság, a Habsburg-monarchia egyes országai és tartományai kö­
zötti kapcsolatok gyengesége volt. Ezenkívül jelentős szere­
pet játszott az egységes hadsereg hiánya, a pénzügyi szerve­
zet rendezetlensége, az ipar fejletlensége és az elnyomott
népek Habsburgok iránti gyűlölete is.

Az osztrák felvilágosult abszolutizmus

és a XVIII. század második felének reformjai

Az említett két nagy háborúban elszenvedett kudarcok

nyilvánvalóvá tették a kormánykörök előtt, hogy haladéktala­
nul reformokra van szükség.
Az államszervezet megreformálására Fridrich Wilhelm
Haugwitz a megmaradt Szilézia közigazgatásának vezetője tet­
te az első javaslatokat. A külügyek intézésére már 1742-ben
létrehozták a családi-, udvari- és államkancelláriát, majd
1749. május 1-én nyilvánosságra hozták a közigazgatás és

1 27
 g g
igazságszolgáltatás reformját. Ennek értelmében az osztrák
és cseh udvari kancellária összevonásával létrehozták a

O'
"Directorium in publicis et cameralibus" nevű központi kor­

3
mányszervet 7 osztállyal. Ennek a feladata lett a közigazga­
tás intézése és az adók behajtása. Az igazságszolgáltatás cél­

h
jára hozták létre az Oberste Justizstelle című hatóságot,

<+
amely az államkancelláriával együtt 1848-ig tevékenykedett.

a 3
A reform évében (1749) jelent meg Montesquieu (monteszkiő)
ismert munkája, a Törvények szelleme, amely ezt a különvá­

r+
lasztást a modern állam feladataként jelölte meg. A nagysza­
bású reform (sajnos) csak az osztrák és cseh tartományokra
vonatkozott, a magyar korona feudális államapparátusán nem
változtatott.
A pénzügyi helyzet javítása érdekében ismét előtérbe ke­
rül a kereskedelem fejlesztése. A kereskedelem fellendíté­
sére alapítják a Levantei.Kereskedelmi Társaságot, és a
szakszerűbb ügyintézést könnyíti az 17;35-ben létrehozott kon­
zuli akadémia.
Reformokra várt a kor osztrák hadserege is. Ezentúl a
kisebb egységeket ezredekbe sorolták, és az állam központi­
lag gondoskodott ellátásukról. A hadsereg az állami ellát­
mányból maga vásárolt meg mindent, amitől a kereskedelem
fellendülését várták. A hadsereg egységes vezetése érdeké­
ben állították fel 1752-ben Bécsújhelyen a katonai akadémi­
át, és Bécsben a Thereziánumot, amely az államapparátus szá­
mára szükséges hivatalnokok képzését is ellátta.
A reformok sorozata a hétéves háború utolsó éveiben
folytatódott. Kaunitz kancellár javaslatára 1761 decemberé­
ben nevezték ki az új, legfelsőbb kormányszerv, az Államta­
nács (Staatsrat) tagjait, amelynek hatásköre Magyarország
kivételével az egész birodalomra kiterjedt. Meghallgatása
nélkül az uralkodónak nem volt szabad döntéseket hoznia, bár
a tanács javaslatai nem kötelezték, ügyvitelét József trón­
örökös gyorsította meg, aki 1763-tól lett római király, és
apja 1765-ben bekövetkezett halála után társuralkodó Mária
Terézia mellett.
A sok hivatal és hatóság az ügyintézést gyakran inkább
zavarta, mint segítette, de a modern közigazgatás Európa-
szerte csak hosszú kísérletezés eredményeként alakult ki.
Az államigazgatási reformokhoz hasonlóan a gazdaság­
politika is a birodalom egységét, szolgálta. Tudatos törekvé­
se volt, hogy a birodalom minél nagyobb jövedelmet húzzon
alattvalóiból, de anélkül, hogy ez az életszínvonal rovásá­
ra menne. Mária Teréziát tekintik az első Habsburg uralkodó­
nak, aki már kötelességének érezte, hogy rendszeresen mun­
kálkodjék alattvalói jólétén. Ez a magyarázata annak, hogy
legtöbbször a rendek akarata ellenére vezette be az egyes
őrszágokban a parasztok szolgáltatásait szabályozó urbáriu­
mokat . A rendelkezések országonként eltérőek voltak ugyan,
de céljuk mindenütt az adóalap védelme volt. Ennek érdekében
szigorúan elválasztották a parasztok használatában levő föl­
deket a földesúr korlátlan tulajdonában levő földtől, meg-

1 28
 tiltották azok csökkentését és rendezték a paraszti szolgál­
tatásokat. Nem vitás, hogy ezek az intézkedések a kincstár
érdekeit szolgálták, de nem vonható kétségbe Mária Terézia
nemes szándéka sem.
A földesúr és jobbágy közötti kapcsolat rendezése mel­
lett a kormányzat támogatta azokat a mezőgazdasági egyesüle­
teket is, amelyek a nyugati mezőgazdasági forradalom ered­
ményeit propagálták a birodalom országaiban, s ugyanakkor
mintagazdaságok, méntelepek létesítésével is segítette azok
terjedését.
A kormányzat eleinte az egész dunai monarchiában igye­
kezett fejleszteni az ipart, de végül a magyar nemesség el­
lenállása miatt csak az örökös tartományokban szorgalmazta,
ahol lazított a céhrendszer szorításán és behozatali tilal­
makkal segítette a manufaktúrák fejlődését. A korszak végén
csak Bécs külvárosaiban 75 manufaktúra működött. A nyers­
anyagtermelő Magyarországot belső vámok zárták el ettől a
fejlődéstől.
A hétéves háború befejeződése után tovább folytatódott
a közlekedés század elején elkezdett reformja is. A dunai ha­
józás kiépítésére külön igazgatóságot hoztak létre és kiépí-
tették a Magyarországot Fiúméval összekötő Carolina utat.
A trieszti után, Bécsben is megalakult a tőzsde 1769-ben és
Mária Terézia híres ezüst tallérjai Európában, sőt az új vi­
lágban is jó pénznek számítottak. A növekvő forgalom 1771-
ben már megkövetelte a papírpénz kibocsátását. E reformok
eredményeként a hétéves háború után általános gazdasági fel­
lendülés kezdődött a birodalomban.
A gazdasági fejlődés természetes következményei voltak
a tanügyi reformok. Mária Terézia elfogadta van Swieten ud- ■
vari orvosnak a felsőoktatás modernizálására vonatkozó ter­
vezetét, amely a természettudományok, az orvostudomány és a
jog oktatását állította előtérbe. A reformokhoz szükséges
pénzügyi alapokat az 1773-ban feloszlatott jezsuita rend
vagyona adta, amelyből tanulmányi alapot létesítettek. Az
alsóbb fokozatok kiépítésére 1777-ben az egész birodalomban
bevezették a Ratio Educationis néven ismert rendelkezést,
amely városokban az úgynevezett normál, a falvakban pedig
csak a legelemibb ismeretek oktatását végző triviális isko­
lák létesítését tette kötelezővé. A középiskolában a gyakor­
lati ismeretek kerültek előtérbe, eredeti elképzelés szerint
gondoltak még az újságolvasás tanítására is. Annak ellenére,
hogy az állam anyagi eszközei nem tették lehetővé a szüksé­
ges intézmények megvalósítását, ez a reform az oktatásügy
laicizálásának (világivá tételének) fontos állomása volt a
maga korában.
A hagyományos történetírás Mária Teréziát az élete utol­
só évtizedében hozott oktatási és szociális reformoktól elte­
kintve "barokk" uralkodónak tekinti. Az újabb kutatások azon­
n ban azt emelik ki, hogy személyes szándékától függetlenül,
egész rendszere a felvilágosult abszolutizmus céljait szol­
gálta : az elmaradott feudális állam és társadalom korszerű-

1 29
sítését és erősítését, amely elképzelhetetlen az elet egé­ c
szét felölelő reformok nélkül. c

Nála jóval következetesebb, egyúttal azonban merevebb t

reformer volt fia, II. József (1 780-1 790) , aki rendeletek C
özönével akarta birodalma elmaradottságát és széttagoltságát kJ

egyik napról a másikra felszámolni. c

Első rendeletéivel a császári udvar belső rendjét szabá­ k

lyozta. Takarékossági okokra hivatkozva feloszlatta a svájci n
gárdát, számos udvari állást megszüntetett, egyszerűsítette

H!
r+ l
a konyhát és csökkentette rokonai járandóságát. A katonai
egyenruhát viselő császár szikár alakja szüntelen kihívást c
jelentett a barokk pompához szokott udvar számára.
Uralkodása idején a valóságot elméletileg kidolgozott
rendszeréhez kívánta volna igazítani, de közben elhanyagolta
a megvalósítás feltételeit és a valóságos összefüggéseket. A
Habsburgok uralmának alávetett, a fejlődés különböző fokán
álló, egymástól eltérő országokból központilag kormányzott,
egységes birodalmat akart szervezni. Ennek érdekében a fel­
világosodás elveiből folyó politikát folytatott (Jozefiniz­
mus). A katolikus egyházat szigorú ellenőrzés alá vonta és
politikájának szolgálatába állította. Ebben VI. Pius bécsi
látogatása (a fordított Canossa-járás) Sem tudta megakadályoz­
ni. Kivette az egyház kezéből a cenzúrát, az oktatással vagy
betegápolással nem foglalkozó szerzetesrendeket eltörölte,
vagyonukból létesítette a Vallási és Tanulmányi Alapot. A
türelmi rendelettel biztosította a nem katolikusok szabad
vallásgyakorlatát és hivatalviselési jogát. Bevezettette”a
népiskolákban is a német nyelv oktatását, majd a közigazga­
tás nyelvévé is a németet tette. Megszüntette a rendi önkor­
mányzat maradványait és rendeleti úton kormányzott, 10 év
alatt 6000 rendeletet zúdítva alattvalóira. Legmerészebb ren­
deletével, 1789 februárjában a jobbágyság adó- és úrbéri
ügyeit szabályozta. Ez a rendelet csak a szolgáltatások egyet­
len formáját, a pénzfizetést tartotta volna meg és nagyságát
a paraszt tiszta jövedelmének 30 százalékában kívánta rögzí­
teni. (Ennek 40 százaléka jutott volna az államnak, és 60
százaléka a földesuraknak, az addigi összes szolgáltatások
megváltására.) Egyidejűleg nyomatékosan hangsúlyozta, hogy
a földesúrnak a járadékszedésen túl. semmi más joga sincs
jobbágyai felett. Nem teheti meg a földesúr azt sem, hogy
megmaradt elméleti tulajdonjoga alapján kisajátítsa paraszt­
jai földjét. A jozefinus koncepció szerint a parasztság tu­
lajdon nélküli örökbérlővé vált volna. II. József lépéseket
tett a kiváltságosokra is kiterjedő adórendszer bevezetésére.
Összeírása (Conscriptio Josephiniana) volt az első népszám­
lálás és birtokfelmérés Magyarországon.
Erőszakos kormányzása, amely abból a meggyőződésből szár­
mazott, hogy az uralkodó hatalma korlátlan és örökkévaló,
mert a nép ráruházta minden jogát, a birodalomban mindenütt
heves ellenállásba ütközött. Németesítő intézkedései még azo­
kat is ellene fordították, akik egyébként, helyeselték poli­
tikáját .

1 30 )
 A soknemzetiségű Habsburg-monarchiában a polgári fejlő­
dés meggyorsulása, amelyet jelentősen előmozdítottak a XVIII
század'íelvilágosu-lt;...refc>pmjai, együtt járt a nemzeti öntuda­
tosodással és ezt használta' ki a rendi reakció, hogy.a pol­
gárságot és a polgárosulássál rokonszenvező-nemességet,11., ..
József reformjaival szembefordítsa. Az ellenállás Magyaror­
szágon és Nétaetalföldön volt a leghevesebb. A fegyveres fel­
keléssel is fenyegető mozgalmak előtt a nagybeteg császár
meghátrált és halálos ágyán a türelmi rendelet és a jobbágy-
rendelet kivételével minden más rendeletét visszavonta. Dön­
tő sében szerepet játszottak a törökellenes hadjárat kudarcai
csakúgy, mint a forradalmi Franciaországból érkező hírek.
 5. A FELVILÁGOSULT ABSZOLUTIZMUS
DÉL-EURÓPA ORSZÁGAIBAN

Nemcsak Európa északi és keleti tájain, hanem a mediter­

rán országokban is felhasználták az uradalkodók a felvilágo­
sult abszolutizmus módszerét a feudális állam megerősítésére
és a polgári fejlődés előmozdítására. Meg kell azonban je­
gyeznünk, hogy míg amott e módszerek alkalmazásának oka talán
még a feudalizmus kialakulásának sajátosságaiban gyökerezett,
addig az Ibériai-félszigeten a rossz kora-újkori gazdaság­
politika, Itáliában pedig a kedvezőtlen külpolitikai viszo­
nyok következménye volt.

A) Spanyolország

A spanyol örökösödési háború eredményeként V. Fülöp sze­

mélyében a Bourbon-dinasztia került trónra azzal a feltétel­
lel, hogy Spanyolországot nem egyesítheti Franciaországgal.
A Bourbonok uralma idején Spanyolország francia-barát, angol­
ellenes külpolitikát folytatott és a XVIII. század gyarma­
ti-kereskedelmi háborúiban változó sikerrel próbálta megvé­
deni széthulló gyarmatbirodalmát.
A XVIII. század második felében a mezőgazdaságban és
az iparban lassú fejlődés indult meg és ezzel egyidejűleg a
reakciós, középkori ideológia ellen is harcba indultak Spa­
nyolország "felvilágosítói".'A spanyol értelmiségiek elítél­
ték ekkor a négerek és indiánok kizsákmányolását, kétségbe
vonták a nemesi kiváltságok jogos voltát, elemezni próbáltak
a vagyoni különbségek okait. Küzdöttek azért is, hogy a tudo­
mányok és az egyetemi oktatás nyelve a latin helyett a spa­
nyol legyen, s tanulmányozták a spanyol nép kulturális örök­
ségét.
A spanyol felvilágosodást igen erős gazdasági érdeklő­
dés jellemzi. Hívei a francia merkantilizmus nyomán járva a
belső forgalom akadályainak lerombolását és protekcionista
külpolitikát követeltek (Ustáriz). A század közepén kezdő­
dött el a fennálló viszonyok bírálata. 1748-tól kezdve az
ország különböző vidékein sorra alakulnak a "haza barátainak
társaságai". Tagjaik beutazták az országot, hogy megismerjék
állapotát, természeti kincseit, s ismételtben hangsúlyozták
hazájuk elmaradottságának tényeit. Egyidejűleg az ipar és a
mezőgazdaság fejlődését előmozdító törvényeket igyekeztek ki-

133
harcolni a kormánytól. III. Károly uralkodása idején (1759-
1788) a spanyol felvilágosítók már a fiziokraták hatása alá
kerültek és egyre erőteljesebben foglalkoztak termelési prob­
lémákkal. Véleményük szerint az általános hanyatlás oka a me­
zőgazdaság elmaradottsága. Ezért indítottak ismételt támadá­
sokat a latifundiumok, és a birkatartók szövetsége, a Mesta
ellen. III. Károly kiváló minisztere, Aranda már határozott
reformok útján kereste a kibontakozást, de törekvései nagy
részben meghiúsultak a nemesség és a papság ellenállásán.
Tervei közül csak a gyarmatokkal való kereskedelem szabadsá­
gának biztosítása lett törvénnyé.
Az agrárkérdés kiemelt fontosságát az okozta, hogy bár
a spanyol lakosság túlnyomó része (1 800 000 paraszt, 400
ezer arisztokrata és nemes) a mezőgazdaságból élt, annak ter­
méshozama rendkívül alacsony volt. A XVIII. század végén az
elvetett mag még mindig csak háromszoros termést ad és ez
már nem elég az erőteljesen növekvő lakosság számára. Az ál­
landó élelmiszerhiányt ugyan áremelkedés követi, de ebből
csak a földjáradékot és a bérleti díjakat emelő birtokosok­
nak van haszna. A spanyol falu szegénysége és elmaradottsága
nem változik.
A század végén a spanyol felvilágosodás egyik legkivá­
lóbb alakja, Jovellanos (hőveljánosz) (1744-1811) a madridi
hazafias társaság nevében elkészíti híres "Jelentések az ag­
rártörvényről" c. munkáját, amely a felemelkedő burzsoázia
követeléseit fogalmazta meg. Ebben a dokumentumban azt köve­
telte, hogy szüntessék meg a föld elidegeníthetetlenségét,
számolják fel a kereskedelmet korlátozó feudális szolgáltatá­
sokat és illetékeket, létesítsenek öntöző rendszert, építse­
nek utakat, gondoskodjanak a mezőgazdasági szakismeretek ter­
jesztéséről .
III. Károly miniszterei megkísérelték az ipar fellendí­
tését is. A munkások szakképzettségének fejlesztésére szak­
iskolákat létesítettek, műszaki tankönyveket írattak, vagy
fordíttattak, szakképzett mestereket hívtak be külföldről,
vagy spanyol fiatalokat küldtek ki műszaki tanulmányok vég­
zésére. Megpróbálkoztak protekcionista védővámok bevezetésé­
vel is, de ez az intézkedés a csempészés miatt nem sok ered­
ményt hozott. Nem járt sikerrel a kincstári mintamanufaktúrák
létesítése sem.
A kereskedelemfejlesztés érdekében utakat és csatorná­
kat építtettek, de egy részük a rossz műszaki kivitelezés
miatt hamarosan tönkrement. Megszervezték a postát és a pos­
takocsin való személyszállítást is, 1782-ben pedig nemzeti
bankot alapítottak.

134
 Közigazgatási és hadügyi reformok

Spanyolországban még a XVIII. század elején is igen erő­

sek voltak a középkori széttagoltság maradványai. A központo-
sítás folyamata V. Fülöp fiai, VI. Ferdinánd (1746-1759) és
III. Károly uralkodása idején vett nagyobb lendületet. A leg­
fontosabb igazgatási ágak királyi titkárai ebben az időszak­
ban fokozatosan miniszterekké váltak, míg a középkorból fenn­
maradt tanácsok elveszítették jelentőségüket. A tartományi
pénzügyi hatóságok vezetését francia mintára intendánsokra
bízták, és igyekeztek modernizálni a rendőrség es a bíróság
szervezetét is.
A központi hatalom erősítését célzó intézkedések közé
kell sorolnunk a katolikus egyház korlátozását is. A Szent­
székkel kötött 1 754-es konkordátum következtében az egyházi,
kinevezések joga szinte teljesen a királyra szállott. Megnyir­
bálták az Inkvizíció hatalmát is, de a gyűlölt intézményt
csak 1808-ban, a napóleoni uralom alatt szüntették meg.
A jezsuiták kiűzésére azok a zavargások adtak alkalmat,
amelyek 1766-ban törtek ki Madridban. A felvilágosult abszo­
lutizmus híveinek élén Aranda gróf a kasztíliai tanácsban ha­
tározatot vitt keresztül, amely elrendelte a jezsuiták kiűzé­
sét Spanyolországból és gyarmatai területéről, ahol az előző
századokban hatalmas gazdasági pozíciókat építettek ki (Pa­
raguay) . A vagyon elkobzása az abszolutista kormányzatot is
érdekeltté tette a felszámolásban.
III. Károly kormányzata nagy gondot fordított a hadsereg
megerősítésére is. Bevezették a porosz kiképzési rendszert,
a hadkiegészítésben pedig áttértek a sorshúzásos kényszer­
sorozásra. Ez a reform azonban erős ellenállásba ütközött és
a kormány a gyakorlatban nem egyszer arra kényszerült, hogy
csavargókat és bűnözőket sorozzon be a hadseregbe. Jelenték­
telen eredményt hozott a haditengerészet reformja is.
Összegezésül rögzíthetjük, hogy a felvilágosodás spanyol
hívei helyesen látták hazájuk elmaradottságát, reformtörek­
véseiket azonban igen gyakran követték ellenkező értelmű in­
tézkedések. Ezért nem sikerülhetett itt az állam megerősítése,
s ennek következtében Spanyolország a század középtől már
nem tud kezdeményezően fellépni a nemzetközi politikában,
hanem másodrangú hatalomként kénytelen alkalmazkodni angol,
majd francia szövetségeseihez.

135
 B) Portugália

Az ország 1640-ben szabadult fel Spanyolország uralma

alól. A spanyol mondarchiával fennállott uniót Portugália
népe nagyon drágán fizette meg. Az unió idején legtöbb gyar­
mata, elveszett , mezőgazdaságának, iparának fejlődése megre­
kedt, külkereskedelme megcsappant. A felszabaduláskor ez a
kis ország igen súlyos helyzetben volt; még nemzetközi hely­
zete sem mondható kedvezőnek. Angliával és Franciaországgal
sikerült ugyan hamarosan diplomáciai kapcsolatot kiépítenie,
de Hollandia még késlekedett az elismeréssel, Spanyolország
pedig csak 1668-ban volt hajlandó hivatalosan elismerni
függetlenségét.
A XVIII. század elején az ország Angliával került szo­
rosabb kapcsolatba. Az angol tőkét mindenek előtt a portugál
tulajdonban levő Brazília arany- és gyémántmezői vonzották,
de nem volt mellékes szempont az sem, hogy az angol csempé­
szek protugál területen keresztül könnyebben tudták megköze­
líteni a spanyol gyarmatokat. A két ország kapcsolatait az
1703. évi angol-spanyol szerződés szabályozta. Ennek értel­
mében az angol ipar termékei szabad utat kaptak Portugáliá­
ba, s ennek fejében Anglia megkönnyítette a portugál borok
exportját. Ez a. szerződés megnyomorította a portugál ipart,
a mezőgazdaságban pedig a szőlőművelés túlsúlyához, a gabona­
termelés elhanyagolásához, s ennek következtében élelmiszer­
drágasághoz vezetett.
A következő évtizedekben az ország egyre jobban függött
a kapitalista Angliától. Ez a függés azt jelentette, hogy
Portugália látszólag fenntartva önállóságát, valójában Anglia
védnöksége alá került. A védnökség a nemzetközi kapcsolatok
egyik jellegzetes formája volt abban az időszakban, amikor
egykor erős országok meggyengültek és más, erősebb államok­
nak kényszerültek átenge'dni a hegemóniát.

Pombal reformjai

A klérus és a feudális arisztokrácia uralma a XVIII.

század közepén a tönk szélére juttatta Portugáliát. Óriási
összegeket emésztett fel a királyi udvar fényűzése és pazar­
lása is. Az Angliától való függés egyre türelmetlenebb pana­
szokat váltott ki a kereskedőkből és az iparosokból.Végül már
a nemesség nagy része is belátta, hogy az országnak reformok­
ra van szüksége. Ezt a hangulatot használta ki Pombal márki,
a portugál felvilágosult abszolutizmus legjelesebb képvise­
lője, aki I. József Emánuel (1750-1777) uralkodása alatt a
külügyminiszteri, majd a miniszterelnöki tisztséget is be­
töltötte .
Pombal politikáját a felvilágosult abszolutizmus általá­
nos vonásai mellett mindenek előtt a viszonylag erős antikle-
rikális beállítottság jellemezte• 1759-ben keresztülvitte a
jezsuiták kiűzését Portugáliából, majd az állam részére el-
koboztatta a rend óriási vagyonát. Később más európai orszá­
gokkal együtt követelte a rend teljes felszámolását. Ezt kö­
vetően csökkentette a kolostorok és szerzetes rendek számát,
megnyirbálta a Vatikánnak küldendő összegekét és lerakta a
világi oktatás alapjait. Kormányzása idején mintegy nyolc­
száz alsó és középfokú iskolát létesítettek. A liszaboni
egyetemen ekkor vette kezdetét a természettudományok okta­
tása .
Igyekezett felszámolni az ország gazdasági elmaradottsá­
gát is. Kereskedelmi társaságokat létesített az angol bor­
export és a brazíliai kereskedelem lebonyolítására. Erőtel­
jesen támogatta a manufaktúrák fejlődését, s védővámokkal
is oltalmazta őket a külföldi áruk versenyétől. Nem kis ér­
deme volt abban is, hogy az 1755. évi földrengés után Lisza-
bon jórészt állami költségen épült újjá.
Pombal igyekezett támogatni a mezőgazdaságot is, de a
parasztság érdekében nem tett semmi lényegeset. Folytatódott
a megélhetést nem találó kisbirtokosok kivándorlása Brazíliá-
ba, s a miniszterelnök ösztönözte is ezt a folyamatot, hogy .
szorosabbra fűzze Brazília kapcsolatait az anyaországgal.
Pombal az abszolutizmus és a centralizáció híve erős
ellenállásba ütközött reformjai során. 1777-ben (I. József
halála után) a reakció erői összefogtak ellene, bíróság elé
állították és száműzték.' A század végére az országban ismét
úrrá lett a reakció.

C) Itália a XVIII. században

Itália már a XVII. században spanyol fennhatóság alá ke­

rült és területe északon Piemont, középen a pápai állam, va­
lamint Velence és Genova kivételével tulajdonképpen spanyol
tartomány volt. A spanyol uralom erősen kihatott Itália gaz­
dasági életére, amelynek a kereskedelme a tengeri útvonalak
áthelyeződése miatt már jóval korszakunk kezdete előtt el­
veszítette jelentőségét. A gazdaságilag és politikailag is
széttagolt Itália nehéz helyzetét még csak súlyosbította a
népre nehezedő idegen elnyomás és az ország területén szinte
szüntelenül dúló háborúskodás.
Különösen sokat szenvedett Itália a spanyol örökösödési
háború idején (1701-1713), amikor az osztrák- és a francia­
spanyol seregek közti véres összecsapások színterévé lett.
Akármelyik fél győzött is az ütközetben, az olasz városokra
mindenképpen hadisarcot vetettek ki, a falvakat pedig kira­
bolták. Az intrikákkal próbálkozó, hol az egyik, hol a másik
félhez csatlakozó itáliai uralkodók politikája csak súlyos­
bította a védtelen városok és falvak szenvedését.

137
 A XVIII. századi Itália 9 világi állama közül, Velence
mellett szinte csak Piemontnak volt meg az a lehetősége, hogy
önálló politikát folytasson. Uralkodói mesterien lavírozva
a különböző hatalmi érdekek között, maguk is bekapcsolódtak
a háborúkba és ezen a módon jelentősen növelték birtokaikat.
Az utrechti (T713) és a rastatti (1714) béke értelmében II.
Victor Amadé herceg királyi címmel megkapta Szicíliát, ame­
lyet ugyan rövidesen át kellett, hogy engedjen Ausztriának,
de cserébe megkapta Szardíniát. Ekkor (1720-ban) jelent meg
először Európa térképén a szárd királyság, amely később
oly nagy szerepet játszott Itália egyesítésében.
A nyugat-mediterrán uralkodókhoz hasonlóan Itália ural­
kodói is megkísérelték felhasználni a felvilágosult abszolu­
tista módszereket hatalmuk megerősítésére. Ez a politika kü­
lönösen az osztrák Habsburgok fennhatósága alá került terüle­
teken ért el eredményeket.
Lombardia, a félsziget leggazdagabb tartománya, a spa­
nyol örökösödési háború végén került az osztrák Habsburgok­
hoz. Lakóinak száma meghaladta az 1 milliót és fővárosával,
a 130 ezer lakosú Milánóval, egyetlen itália város sem ver­
senyezhetett. Az osztrák uralom idején Mária Terézia a gaz­
dasági fejlődés megindításával és a közigazgatás megreformá­
lásával könnyítette a tartomány problémáinak oldódását. 1759-
től pontos telekkönyv alapján állapították meg az ingatlanok
adóját és egyben garantálták, hogy a földhozam növekedése
nem vonja maga után az állami adó emelkedését. Ezzel érdekelt­
té tették a tulajdonosokat földjük jobb hasznosításában.
A királynő gondoskodásának kulturális vonatkozásban is
sokat köszönhet Lombardia. Ő szervezett az egyházi iskolák
helyébe állami "normál" iskolákat, eltörölte az inkvizíciót
és a cenzúrát. Utóda, II. József szigorú intézkedésekkel mér­
sékelte az egyházi oligarchia gazdasági és kulturális privi­
légiumát, kihirdette a vallásszabadságot, sőt beleszólt az
egyház vallási kérdéseibe is.
E reformok eredményeként Lombardiában helyreállt a város
és vidék egészséges egyensúlya, amelynek hiánya évszázadok
óta a gazdasági fejlődés akadályozója volt.
A nagy történelmi múltra visszatekintő Toscanai Nagyher-
cegség fejlődését a Medici-ház 1737-ben történt kihalása
után hatalomra került Lotharingiai-ház reformtevékenysége
segítette elő. Az első lotharingiai főherceg, II. Ferenc
(1737-1765), Mária Terézia férje ugyan még Bécsben élt és
csak kormányzótanácsa révén igazgatta a tartományt, de utóda
I. Lipót (1765-1790), aki 1790-1792 között osztrák császár
és mint magyar király is uralkodott és utóda, III. Ferdinánd
(1792-1824) számos újítást valósított meg. Lipót vezette be
az általános és egyenlő adózást és ő újította meg, ahelyi
közigazgatást, sőt nyilvánosságra hozta az állami költségve­
tést is. Korlátozta az egyházi privilégiumokat, egyszerűsí­
tette az egyház bonyolult rituális szabályait és szc ásait.
1786-ban végrehajtotta a büntetőjog reformját, amelynek alap­

138
ján létrejött Európánba a felvilágosult elvekre épült első
büntető törvénykönyv, amely eltörölte a kínzást és a halál­
büntetést .
Lipót refórmtevékenysége Mária Terézia lombardiai reform
jainál jóval átfogóbb és mélyebb hatást gyakorolt a nagyher­
cegség gazdasági fellendülésére. Az osztrák hercegek reform­
jai Toscanát a félsziget legkorszerűbb berendezésű államává
tették.
A felvilágosult reformtevékenység azonban korántsem volt
általánosan jellemző valamennyi itáliai államban. A pápai ál­
lamban és Genovában talán a gondolata sem merült fel, Velen­
cében pedig a reformok kezdeményezőit börtönbe vetették. Ezek
nek az államoknak a vezetői nem vették figyelembe, hogy a
XVIII. század végére fokozatosan kialakult égy nagy- és kö­
zéptulajdonosokból és nemesi birtokosokból álló kapitalista
réteg, amely lassan erős burzsoáziává kezdett formálódni.
Sokkal nagyobb létszámú volt a városok iparosait és kiskeres­
kedőit tömörítő kispolgárság, amelyhez a katonák, hivatali al
kalmazottak, diákok, manufaktúra-munkások jelentős csoportjai
csatlakoztak. A század végére mozgásba lendültek Itália pa­
rasztjai is, de a feudalizmusból -kivezető utat ők is tartomá­
nyonként különböző módon képzelték. Közös csak a XIX. század­
ra felerősödött elégedetlenség volt. Ezt tükrözik az olasz
városok utcáin énekelt gúnydalok, a kézről kézre vándorolt
röplapok, amelyek bemutatták az arisztokraták, miniszterek,
udvari kegyencek igazi arcát.
A tíz itáliai államban egymás mellett szemlélhetők a vál
toztatás és konzerválás tendenciái. Az általános gazdasági
és politikai fejlődés azonban így is előkészítette azokat az
eseményeket, amelyek a francia forradalom és hódítás napjai­
ban következtek be Itáliában. A felvilágosult abszolutizmus
évtizedei ezt az objektív folyamatot azzal segítették, hogy
a hatalom által megnyitott zsilipeken a polgári átalakulás
gondolatai behatolhattak a haladástól eddig elzárt terüle­
tekre is és új szellemi fegyverzetet adtak a kiformálódó anti
feudális erők kezébe.

139
 6. AZ OSZMÁN BIRODALOM ÉS A BALKÁN NÉPEI
A XVII. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN
ÉS A XVIII. SZÁZADBAN

Az Oszmán Birodalom hanyatlásának okai

A birodalmat a XVII. század első felében súlyos belső

válság bénította. A sorozatos janicsárlázadások és a meghó­
dított területeket kormányzó pasák önállósulási törekvései
világosan mutatták a központi hatalom gyengülését. A török
birodalom az ázsiai termelési mód uralma miatt végzetesen
elmaradt az európai feudalizmus mögött, nem léphetett a pol­
gári átalakulás útjára, s ez előbb-utóbb nagyhatalmi pozíció­
jának összeomlását vonta maga után.
Törökország ugyan még mindig hatalmas ázsiai, afrikai
és európai területekkel rendelkezett, de régi hatalmának
alapjait már pusztító erők kezdték bomlasztani.
A hanyatlás legfőbb oka a katonai-hűbéri rendszer bomlá-
sa volt. Ez a rendszer kezdetben igen jól bevált. Fennállása
a-török feudális uraknak az aktív, hódító politikában való
érdekeltségéből következett és létével maga is fokozta ezt
az érdekeltséget. A katonai hűbéresek adták a birodalom kato­
nai és politikai erejét, egy török forrás szerint, "... a hit
és az állam igazi hadinépét". Ez mentesítette az államháztar­
tást a katonai kiadások nagy részétől és ugyanakkor biztosí­
totta a hódító hadsereg gyors mozgósítását is, de röviddel
a nagy hódítások után már megmutatkoztak a lényegéből adódó
ellentmondások. Sikeres működése megkövetelte az állandó há­
borúskodást, amely gazdaggá tette a török hűbéreseket, de
egyúttal megnövelte a feudális földbirtokokat is és emelte a
szpáhik szemében a magántulajdon értékét. Ennek lett a követ­
kezménye, hogy a török földesurak növelni kezdék magánbirto­
kaikat .
A katonai-hűbéri rendszerben megindult változásokat az
állam is gyorsította, amikor a birodalmat sújtó pénzügyi vál­
ság miatt tömegesen kezdte bérbe adni az állami jövedelem­
forrásokat a görög, örmény, zsidó uzsorások által támogatott
udvari arisztokráciának és a tartományok kormányzóinak. Ez
a gyakorlat az adók és vámok mellett a szpáhi-rendszer alap­
ját adó szultáni földet is érintette. A bérleti rendszer
elterjedésével a szpáhi-rendszerbe.behatolt kereskedelmi és
uzsoratőke alaposan megváltoztatta a régi hivatali-hűbéri
rendszert, mert a bérlők miatt kiszorult a régi feudális-ka­
tonai réteg egy része az állami szolgálatból, az új földes­
urak pedig, a különböző állásokat betöltő hivatalnokok minden
eszközt megragadtak, hogy birtokot szerezhessenek..
Növelte a régi típusú szpáhik gondját, hogy a XVII-XVIII.
század során a török csapatok sorozatos vereségeket szenved-

140
tek Európában és Ázsiában és ezzel minimálisra csökkent a
zsákmányszerzés lehetősége. A kisebbeket ezen túlmenően is
sújtotta a jobbágyaiktól szedett pénzjáradék elértéktelene­
dése, ami több esetben vezetett a szpáhi-birtok elnéptelene­
désére. Az elszegényedett szpáhik nem tudtak eleget tenni
katonai kötelezettségeiknek, az új urak pedig gyakran az adót
sem voltak hajlandók megfizetni az államnak, sőt arra töre­
kedtek, hogy függetlenítsék magukat a központi hatalomtól.
Minthogy a szpáhi-rendszer hanyatlása megállíthatatlanná vált,
a bérlők pedig egyre kevésbé tettek eleget vállalt kötelezett­
ségeiknek, az állam gazdaságilag és katonailag elerőtlenedett
és képtelennek bizonyult rendet teremteni. Megkezdődött a
paraszti földek erőszakos elfoglalása is, és a XVII. század
második felétől ez is gyorsítja a birodalomban a birtokkon­
centráció folyamatát.
A birtokszerzésnek ez az új formája azért alakul ki,
mert az uralkodó osztály egyes tagjai, az erődökbe kihelye­
zett janicsárok, sőt egyes török iparosok is, adható-vehető,
örökölhető, tehát a termelés folytonosságát biztosító bir­
tokot akarnak szerezni, de ezt a fennálló jogviszonyok nem
teszik lehetővé. Az érdekeltek úgy oldják meg a problémát,
hogy a tönkremenő parasztoktól megszerzik szolgálathoz nem.
kötött, de öröklődő telküket (ezt nevezték eredetileg csift-
liknek), majd újra benépesítik. Az államnak és a szpáhiknak
megfizetik az adókat, a földet művelő parasztoktól-pedig ők
szedik be a jóval magasabbra szabott szolgáltatásokat. Vagy­
is a paraszti birtokjog következtében az állam és a szpáhi,
valamint a jobbágy közé beékelődik az új kizsákmányoló, a
csiftlik-tulajdonos. Saját kezelésbe ugyan ritkán veszik
csiftlikjüket, mert nem akarnak és nem is tudnak gazdálkod­
ni; bérmunkára nincs pénzük, a robotmunkát pedig a különbö­
ző állami tilalmak miatt nem tudják nagy méretekben alkal­
mazni. A jobbágytelek új birtokosai a birtokon élő parasztok­
tól elveszik a termés felét, kétharmadát, s ebből könnyen ki­
fizetik a földet terhelő állami és földesúri adókat.
Az új rendszernek az a lényege, hogy ezzel a módszerrel
kisebb-nagyobb földterületet szereznek olyan birtokjoggal,
ami nem érinti az államtimár-adományozási jogát és így nem
vonja maga után .a hatóságok közbelépését.
Maga a termelési mód ugyan ettől még nem változott meg,
de megváltozott a földesúr viszonya a paraszthoz, földhöz és
az államhoz. A régi feudális birtokos helyére új típusú föl­
desúr lépett, akinek legfőbb célja, hogy minél nagyobb jöve­
delmet húzzon parasztjaiból. Az új birtokosok gyakorlatilag
mentessé váltak az' államnak teljesített katonai szolgálattól.
Ezt a folyamatot ismételt birtokadományozásokkal erősítették
maguk a szultánok is, pedig végső soron a régi feudális-ka­
tonai rendszer bomlása idézte elő a török katonai erő hanyat­
lását, ez pedig meghatározta az eredetileg hódításra épült
birodalom további sorsát. A szpáhi-rendszer változásai végül
valamennyi oszmán intézmény bomlásához vezettek.

141
 A török birtokos ekkor válik fokozatosan a szolgálati
birtok használójából, öröklődő birtok tulajdonosává, s bir­
tokának termelése a jövőben egyre jobban igazodik majd a pi­
ac növekvő igényeihez.
A XVIII. század végére válság kerítette hatalmába az
Oszmán Birodalom .egész gazdasági életét, államapparátusát,
hadseregét. A paraszt roskadozott a feudális kizsákmányolás
terhei alatt. Hozzávetőleges számítások szerint a birodalom­
ban ebben az időben több, mint százféle adó, illeték és egyéb
kötelezettség létezett. Az adóteher nyomását fokozta a vissza­
élésekre lehetőséget nyújtó adóbérleti rendszer is. Különö­
sen nehéz volt a keresztény parasztok helyzete, mert az ő
esetükben a fejadót kivetették a csecsemőkre is. Eltiltották
őket a fegyverviseléstől, nem hordhattak olyan ruhát és lábbe­
lit, mint a mohamedánok. Még a hivatalos írások is megvető
csúfneveken említik őket.
A parasztsors romlása is okozója annak, hogy a török
mezőgazdaság évről évre szomorúbb látványt nyújtott. Számos
vidéken egész falvak néptelenedtek el. Egy 1781-ben kiadott
szultáni rendelet nyíltan elismerte, hogy "...szegény alatt­
valók elszélednek, ami egyik oka a hatalmas birodalom romlá­
sának . "
A városokban ugyan jobb volt a helyzet, mint a falvakban,
de ennek ellenére itt is kiütköztek a hanyatlás jelei. A si­
kertelen hadjáratok szűkítették a török ipar piacát, a keres­
kedelem fejlődését pedig csak gátolták a belső vámok, a tar­
tományonként eltérő hossz- és súlymértékek, a hatóságok és a
helyi földesurak önkényeskedései, valamint a kereskedelmi
útvonalakon való gyakori útonállás. A tulajdon biztonságának
hiánya miatt elenyészett a kereskedők és iparosok szorgalma,
nem törekedtek már termelésük bővítésére.
A gazdasági és társadalmi viszonyokban rejlő mélyebb
okok mellett minden bizonnyal jelentős szerepet játszott a
török kormánykörök korruptsága is. A birodalom számos állami
méltóságát árusították, a baksis-rendszer lecsapódására pedig
a XVII. században a pénzügyminisztériumban külön "ajándék­
könyvelést" vezettek be, hogy így az állam javára elvonhassák
a felvett vesztegetési díjak egy részét. Ugyanakkor a bűn­
ügyekben egész leplezetlenül folyt a bírák megvesztegetése.
A válság katasztrofálisan aláásta a hadügyet. A törö­
kök katonai erejének hanyatlása mindenek előtt közép- és ke­
let-európai ellenfeleikhez viszonyítva volt szembeszökő.
Ezeknek az országoknak többségében ugyanis lassanként kifej­
lődtek a kapitalista termelési viszonyok, de Törökországban
erre nem-volt lehetőség. Az oszmán birodalom már az első föld­
rajzi felfedezések után elszakadt Európa gazdasági fejlődésé­
től. A törökök képtelenek voltak arra, hogy a birodalom népe­
it összefogják, sőt maguk is elmaradtak számos általuk le-
igázott nép mögött.
így történt, hogy a török állam korszakunkban már egyre
nehezebben tudta megakadályozni, hogy az elszegényedett szpá­
hik rendszeresen elmaradozzanak a hadjáratokról, a gazdágab-

14
 i bak pedig szolgákat küldjenek maguk helyett, vagy váltság­
r- díjat fizetve biztosítsanak maguknak szolgálatmentességet.
pi- A szpáhi lovasság létszáma száz év alatt tizedére csökkent,
parancsnokaik pedig korruptak voltak. A hadrakelt sereg, vagy
az erődök helyőrségének ellátására szolgáló összeg felének
már a fővárosban lábakéit, a megmaradt részt pedig a helyi
/
ás parancsnokok dézsmálták meg.
Din- A XVIII. századra meggyorsult a janicsárság felbomlása
jyéb is. A tartományokban a janicsárok gyakran a basák fölé kere­
ssza- kedtek, önkényes adókat és különféle járadékokat hajtottak
3- *be. Megszokott jelenséggé váltak a janicsárlázadások, és a
szultán,, minthogy a janicsárokon kívül más fegyveres támasza
ták nem volt, mindenképpen azon volt, hogy lekenyerezze őket.
ábbe- Ugyanakkor a haditechnika is megrekedt azon a szinten,
5 ahova II. Szülejmán idején eljutott, A tüzérség még mindig
mészkőből faragott ágyúgolyókat használt, az ágyúöntés, pus­
kagyártás és kardkészítés pedig a XVIII. század végére leg­
OS
alább másfél évszázaddal elmaradt az európai gyakorlattól.
tt A katonák nehéz és kényelmetlen ruhát viseltek és eltérő ka­
tt- liberű fegyvereket használtak. A török flotta, amely 1570-ig
lá- az egész Földközi-tengert uralta, az 1770-es csesmei csata­
vesztés után már teljesen elvesztette jelentőségét. így ért­
kban , hető, hogy a török sereg sorozatos veszteségeket szenvedett
si- Irántól, Velencétől, 1683-ban sikertelenül ostromolta Bécset,
res- a XVIII. század elejétől pedig Ausztria, Oroszország, Velen­
ar- ce mért sorozatos csapásokat a birodalomra, amely egymás után
s a veszítette el korábban birtokolt területeit.
A központi hatalom gyengülése, a kormányzati apparátus
nak és a hadsereg szétzüllése megerősítette a birodalmon belül
na, az elszakadási törekvéseket. A Balkánon, az arab országokban,
a Kaukázus vidékén és más területeken szüntelenül folyt a
harc a török uralom ellen. A XVIII. század végére a török
a urak egy része is megtagadta az engedelmességet a Szultánnak
ami és gyakorlatilag kiskirállyá vált. A szultáni kormányzat nem
sdig érezte magát elég erősnek arra, hogy szembeszálljon az oli­
garchákkal. Megelégedett azzal, hogy az állami jövedelmeknek
ssák egy részét megkapja és a szultán felségjogának legalább a
látszatát megőrizheti.

cé­
A balkáni népek élete a török uralom alatt

Korszakunk másfél évszázada csak egy része, pontosabban

lj­ a közepe annak a fél évezrednek, amíg a Szávától és a Kárpá­
án
toktól délre eső balkáni területeken a török volt azúr.
föld-
ásé-
1640-ben még területileg a régi határok között van a biroda­
ápe-
lom európai része, de jól láthatók már azok a folyamatok is,
amelyeket a török uralom hosszú évszázadai okoztak a balkáni
népek életében.
fre A változások egyik jellegzetessége, hogy tovább nőtt a
zpá- félsziget etnikai tarkasága. A törökök, hogy a harcok során
ab- elnéptelenedett területeket benépesítsék, törököket vagy

143
egyéb mohamedán vallásé népeket telepítettek az őslakosság
közé. Maguk a törökök mindenek előtt a városokat kedvelték,
amelyeknek házait - kiszorítva az eredeti tulajdonosokat -
a legtöbb helyen közigazgatási tisztviselők, katonák, kalmá­
rok szállták meg. A fürdők, iskolák, mecsetek virágos kertek
itt is "törökös" vonást adtak a városoknak. A városi keres­
kedők és mesteremberek között a legnagyobb számmal szerepel­
tek a görögök, akik mellé később örmények és zsidók települ­
tek . A helyi lakosság csak a XIX. század elején kezdett be­
hatolni a városokba . A város és vidéke tehát más más nemze­
tiséghez tartozott. Az utazó a kisebb-nagyobb városokban,
várakban, palánkokban törökökkel, a falvakban pedig az egyes
népcsoportok különböző képviselőivel találkozott.
A terület itt mindenütt vegyes nemzetiségű volt, de kor- .
szakunkban az embereket még nem nemzetiségük, hanem vallásuk
szerint különböztették meg. A mohamedán hitre tért albánok,
bulgárok, románok, szerbek között egyaránt találkozunk magas
rangú tisztviselőkkel, katonákkal, de a törökök a keresztények
közül csak a görögökkel tettek kivételt. A pravoszláv egyház
feje, a konstantinápolyi patriarcha és az egyház egyéb veze­
tői görögök voltak, de az egyházi vagyont is mindig gazdag
görög kereskedők kezelték. Az 1760-as években a görög főpap­
ság elérte a bulgár (ohridi) és a szerb (ipeki) patriarkátus
felszámolását és ettől kezdve az egész Balkán a konstantiná-
poly pátriárka irányítása alá került. Ezután a gazdaságilag
is előnyösebb helyzetben levő görögök uralták a félszigetet.
A görögösítés különösen Bulgáriában és Romániában volt erős,
de mindenütt heves ellenállásba ütközött.
A görög behatolás másik módja politikai természetű volt.
A konstantinápolyi görögök élvezték a Porta bizalmát, s a tö­
rökök ennek megfelelően közülük választották ki külföldi
ágenseiket. A Portának bizalmas szolgálatot teljesítő görögö­
ket nevezték Konstantinápoly Fanar nevű városrészéről fanarió­
táknak . Közülük különösen a román fejedelemségekben telepedtek
le sokan és idők múltán élelmességükkel és politikai befolyá­
sukkal hatalmas vagyont szereztek, és fontos tényezővé nőt­
ték ki magukat. 1716-tól kezdve például a Porta nem bízik
többé az orosz kapcsolatokat kereső román fejedelmekben és
néhány kivételtől eltekintve mindig görög származású fejedel­
meket nevez ki. Ez a gyakorlat annyira általános, hogy a ro­
mán történelem XVIII. századi szakaszát a fanarióták koraként
emlegetik. Különösen a külpolitikai szempontból nagy befolyá­
sú portai tolmácsok (dragománok) nyerték el gyakran a szoká­
sos három évre a román fejedelemségek trónját. Ezzel a gaz­
dasági és kulturális téren már régóta gyökeret vert görögség
politikai téren is túlsúlyra tett szert a román fejedelemsé­
gekben .
A balkáni társadalom életére igen erős hatással volt a
korszakunkban már erősen hanyatló török földbirtokrendszer
is. Kelet-Európa robottal agyon nyomorított parasztjaira
gondolva úgy tűnik, hogy a török birtokokon könnyebb az élet.
A birtokos ritkán van otthon. Nem szól bele, mit és mennyit

144
termelnek parasztjai, csak az a fontos számára, hogy ponto­
san kapja járandóságait. A Keresztény parasztok jog szerint
nem voltak jobbágyok, a törökök rájának (nyáj) nevezték őket,
vagyis olyan fegyver, nélküli nyájnak, amelynek egyetlen köte­
lessége az engedelmesség. A szultáni parancsoknak már egy
XI. századi gyűjteménye élesen elválasztja az igazhitűektől
a hitetlen gyaúrokat, amikor azt írja: "Már ruháiknál fogva
meg kell őket különböztetni; épületeik nem lehetnek magasab­
bak, mint a moszlimokéi; harangjaik szavának nem szabad hal­
latszani; nem szabad nekik sem lóra, sem tevére ülniük."
Ugyanez a gondolkodásmód kizárja a parasztot a közhatalom
gyakorlásából, s csak arra kötelezi őket, hogy eltartsák az
elnyomó török állam erőszakapparátusát: hivatalnokait, ka­
tonaságát, szultánját. Ismerjük a paraszt anyagi terheit
(fejadó, tized, ami kitehette a termés harmadát, felét is,
meg a sokféle robot stb.), de itt csak azt emeljük ki a török
birtokrendszer negatív vonásai közül, hogy a rája semmiféle
jogbiztonságot nem élevezett. Minden úgy történt életében,
ahogy a török hatóság, vagy a földesúr akarta. Nem tudta meg­
akadályozni még azt sem, hogy jó növésű 10-14 éves fiát el­
vigyék janicsárnak, vagy elnyelje lányait a háremek mélye.
Volt a balkáni parasztságnak egy rétege, amelyet a tö­
rökök különleges rendeltetésű rájának minősítettek. Ezek
meghatározott szolgáltatásokat teljesítettek: kisegítő szol­
gálatot végeztek a hadjáratokban, békeidőben pedig gondoskod­
tak a szultáni lovakról, őrizték a hegyszorosokat, vagy éppen
sólymokat gondoztak. E kötelezettségek teljesítése fejében
mentesítették őket bizonyos adók alól.
A török vezető réteg megkövetelte a ráják szolgáltatá­
sait, de személyesen nem érintkezett velük. Az adószedést is
rábízta a helyi előkelőségekre, kereskedőkre, kézművesekre,
gazdag parasztokra, akik kisebb ügyekben még bíráskodtak is.
Ezeket nevezték a bulgároknál csorbadzsinak, a szerbeknél
kenéznek. Minthogy kiváltságos helyzetük a töröktől.függött,
ritkán támogatták a később kibontakozó függetlenségi mozgal­
makat. Ranke -tud olyan kenézekről is (a Karapandsik) , akik
Szerbiában fejedelmi tekintéllyel rendelkeztek és meg tudták
akadályozni, hogy szpáhi, vagy született török betelepedjék
birtokaikra. Ugyanakkor Niederhauser olyan XVIII. századi fő­
kenézekről beszél, akik egy-egy kisebb szerb közigazgatási
egység élén álltak.

Gazdasági viszonyok

A balkáni népek gazdálkodásába a török viszonyok kevés

változást hoztak. A gazdálkodás módját itt nem a földesúr,
hanem a természet befolyásolta^elsősorban . A terület nagy
része hegyes, gabonatermesztésre alkalmatlan. Nagyobb sík
területek inkább csak Bulgáriában és a román fejedelemségek­
ben vannak. Ez az oka annak, hogy a Balkánon a mezőgazdaság
két nagy ága közül mindig az állattartást illette az elsőbb-

145
 ség. A románok lovat, szarvasmarhát, j,uhot, a. többi népek
sertést, juhot és kecskét tartottak. Az állattartás jelentő­
ségére utal, hogy egy XVII. századi román nagybojár birtokán
200 ménest, 4000 ökröt, 30 000 juhot és 4.000 sertést írtak
össze. A gazdag állatállomány hússal, tejtermékkel, ruhának
valóval látta el a balkáni népeket, de jutott a feleslegből
a Török Birodalom távolabbi területeire és a Habsburg-orszá­
gokban is. (Magyarországon még a táplálkozási szokásokat is
megváltoztatta a balkáni eredetű zsírsertés, a mangalica és
a balkáni közvetítéssel érkezett paprika.) Korszakunkban a
gabonafélék közül a rozsot termelték fogyasztásra, de a pa­
rasztság hamarosan áttért a nálunk török búzának is nevezett
kukorica termelésére. A kukorica a román fejedelemségekben
hamarosan kiszorította a kelet-európai eredetű kölest és ural­
kodó szerepet kapott a tömegek étkezésében. A görög területe­
ken és az Égei-tenger szigetein szőlőt és olajbogyót termel­
tek, amelyből exportra is jutott.
Az állattartás és a földművelés hasznát a balkáni népek
négy kizsákmányolója, az állam, a mohamedán és pravoszláv
egyház és a feudális földesúr fölözte le. A falvak népe kuny­
hószerű, alacsony házaiban, nehéz nyomorban élt.
Ez az erősen összetett kizsákmányolási forma különösen
a délszláv területeken volt jellemző, ahol.a török hódítás
után sokáig kevert birtoklás állt fenn. A volt uralkodó osz­
tály egyes tagjai ugyanis, valamint a pravoszláv egyház, még
sokáig megtartotta régi birtokait, amelyeken a jobbágyság ki­
zsákmányolásának korábbi formái is fennmaradtak. Természetes
azonban, hogy itt is megjelennek és egyre szaporodnak a khász
birtokok, továbbá a ziametek és tímárok. Ezután a régi bir­
tokosokra fokozódó nyomás nehezedik és birtokaikat csak úgy
tarthatják meg, ha mohamedánná válnak, de ez egyet jelent a
török rezsim kiszolgálásával. A volt szerb és bosnyák ^urak
utódainak egy része az Oszmán Birodalomban vezető pozícióba
került, de nem volt ritka a bosnyák vagy szerb parasztból,
lett pasa vagy bég sem. Ezek az emberek voltak azok, akik a
magyar végvárak kapitányaival a XVI-XVII. században évtize­
deken keresztül szerb nyelven leveleztek.
A túlnyomóan mohamedánok lakta balkáni városok sokáig
elszigetelt gócok voltak az alapvetően paraszti jellegű bal­
káni társadalomban. A XVI. században a városi népesség 42
százaléka a-négy nagyvárosban, Sztambulban, Drinápolyban,
Szalonikiben és Athénben élt. További 39 százalékkal találkoz- - .
hatunk olyan - közepes nagyságúnak mondható - városokban,
ahol az adózó háztartások száma meghaladja a négyszázat. A,
200 háztartást számláló kisvárosok 19 százalékkal az utolsó
helyet foglalják el. A kormányzat számára kezdettől fogva
gondot jelentett a városi népesség ellátása.
A városokban a kézműipar irányítása az európai céhekhez
hasonló, szigorú szabályzattal rendelkező szervezetek (az
asznáfok) kezében volt. Az iparosok mezőgazdasági szerszámo­
kat, szőtteseket, faragványokat és bőrárukat készítettek. Bár
ezekben a céhekben törökök is tevékenykedtek, a vezetés a

146
görögöké volt. Befolyásuk olyan erős volt, hogy például a
bulgárok Saját nyelven fogalmazott számadásaikat és levelei­
ket gyakran cirill betűk helyett, görög betűkkel írták.
A falusi ember csak gyalog kereshette fel a városokat,
ott pedig ki volt téve annak, hogy bármelyik török kézi mun­
kára kényszerítheti. Ha az'oda és vissza vezető úton, a váro­
son kívül, törökkel találkozott, annak útjából ki kellett
térnie, ha pedig az esetleges sérelmet viszonozni akarta vol­
na, szigorúan megbüntették.
A fokozatos előbbre jutás ellenére a nagy kereskedelmi
útvonalaktól távoli balkáni területek gazdasági életét való­
jában még a naturálgazdálkodás jellemzi. A török uralom alatt
a balkáni társadalom primitív gazdálkodást folytató, hagyomá­
nyos társadalom volt. A lakosság élete évszázadokon át alig
változott. Örültek az állatok szaporodásának, féltek a kato­
náktól és a rablóktól és a boldogságot ígérő túlvilágba ve­
tett hittel keresték fel a pravoszláv templomokat.
Az egyes tájak elzártságát idők múltával fellazította
a kereskedelem. Az áruforgalom, lebonyolításában fontos sze-
repet kaptak az idegen kereskedők. Voltak közöttük oroszok,
erdélyi magyarok, szászok és olaszok. A XVIII. századra azon­
ban megerősödtek a helyi üzletemberek pozíciói is. Különösen
nagy hatalomra emelkedtek a görög kereskedők, akik befolyá­
suk alá vonták a délszláv és román kereskedőket is. A part­
menti kereskedelemben és áruszállításban a nagy kikötőkben
élő görögökkel a XIX. század elejéig senki sem vehette fel
a versenyt. Inkább a nyugat-keleti irányú kereskedelemben
játszott fontos szerepet a XVI. században virágzásának csú­
csára jutott ősi raguzai köztársaság (Dubrovnik). A szultán­
nak fizetett szerény adó megnyitotta előtte a hatalmas biro­
dalom piacait. Az észak-itáliai városok és a hazai iparosok
áruit szállította török területekre és mezőgazdasági termé­
keket, gabonát, bőrt, gyapjút vitt külföldre. A XVI. század
végétől azonban már a török piacon is megjelentek a francia,
holland és angol kereskedők és fokozatosan kiszorították a
raguzaiakat, mert a Portával kötött szerződéseik (a kapitu­
lációk) igen előnyösen szabták meg számukra a ki- és bevite­
li vámokat.
A kereskedelmi- és uzsoratőke ugyan még gyenge volt ah­
hoz, hogy megteremtse a balkáni tőkés fejlődés előfeltétele­
it, de a görögök és a raguzaiak bekapcsolták a balkáni terü­
leteket az európai piacba és ezzel elősegítették a kapitaliz­
mus csíráinak kifejlesztését, sőt utat nyitottak a francia
felvilágosodás eszméi számára is.
A balkáni városokban a XVIII. század közepétől figyel­
hető meg egy gazdagabb polgári réteg elkülönülése és ez a
változás a törököket kivéve minden balkáni népnél megfigyel­
hető. Ez tette lehetővé, hogy fokozatosan kibontakozhatott a
balkáni népek nemzeti- és politikai felszabadításáért’vívott
harc. -

147
 A felszabadító küzdelmek

A XVI. századig a balkáni lakosság csak ritkán mert

szembefordulni a török uralommal. Csak 15-30 főből álló haj­
dú-csapatok támadtak rá vajdáik vezetésével az erőszakos­
kodó, fosztogató törökökre, kirabolták karavánjaikat és meg­
büntettek egy-egy túlságosan kegyetlen földesurat. A harco­
sok tavasszal, mentek ki az erdőkbe, amikor levelezni kezdtek
a fák és késő ősszel tértek vissza. A településeken hűséges
embereiknél várták ki a tavaszt, amikor ismét bevették magu­
kat az erdőkbe. Az életüket gyakran bitófán, vagy karóba húz­
va, esetleg török tömlöcökben sínylődve végezték be.
A félsziget középső és nyugati oldala, a szerb és a bos-
nyák területek többsége messze esett a nagy had.iutaktól és
így a lakosság kevésbé érezte a magyarországi hadjáratok ter­
heit. Részint ennek, részint pedig az új rezsim szilárdságá­
nak tulajdonítható, hogy a török hódítás befejezése után hosz-
szú időn keresztül nem találkozunk itt lényeges népi ellen­
állással .
A XVII. századtól kezdve a balkáni népek már növekvő
gyűlölettel tekintettek a török uralomra. A szultáni kormány­
zat ugyanis ekkor a birodalom több hegyi körzetét, amelyek
eddig keresztény, helyi kormányzatot élveztek, török hatósá­
goknak igyekezett alárendelni.
A XVII-XVIII. század folyamán a Balkán-félsziget külön­
böző területein már számos felkelés tört ki a török uralom
ellen■ A felkelések fő hajtóereje a parasztság volt. Gyakran
azonban a városi lakosság, a papság, sőt helyenként a megma­
radt keresztény feudális urak is részt vettek a mozgalomban.
A román fejedelemségekben a küzdelmeket többnyire bojárok ve­
zették .
A balkáni népek szabadságmozgalmának nagy lendületet
adott a Szent Liga háborúja Törökország ellen. Amikor az
osztrák csapatok 1688-ban az Al-Dunához értek, majd bevették
Belgrádot és dél felé nyomultak Szerbia, Nyugat-Bulgária és
Makedónia területén, nagyszabású törökellenes mozgalom bonta­
kozott ki. 1688 végén felkelés robbant ki Bulgária észak­
nyugati részén, Csiprovci városában. Résztvevői a város ipa­
ros és kereskedő lakosságából és a környék parasztjaiból ke­
rültek ki. Az osztrák hadsereg azonban nem vette fel a kapcso­
latot a felkelőkkel és így megmozdulásukat leverték, városu­
kat pedig eltörölték a föld színéről.
A Habsburgok fő célja ebben az időben a Kárpát-medence
területének, valamint az Adriai-tenger partvidékének megszer­
zése volt. A császár, mivel a tervek megvalósításához saját
eredj ét kevésnek tartotta, a helyi lakosság erejét is fel
akarta használni Törökország ellen. Az osztrák ügynökök fel­
kelésre szólították fel a bulgárokat, szerbeket, makedónokat,
igyekeztek megnyerni a helyi keresztény hatóságokat és a tör­
zsi előjárókat is. Az osztrák segítségre Váró balkáni népek­
re azonban keserű csalódás várt. A Szerbia és Makedónia bel­
sejében végrehajtott eredményes portyát 1689 végén az oszt-

148
rákok súlyos vereségsorozata követte. A helyi lakosság a tö­
rök bosszújától félve nem mert megmaradni hazájában. A "nagy
áttelepülés" során 1690-ben mintegy 40 <=zer szerb család te­
lepült át magyar területekre Cserhajevics Arzén ipeki pátri­
árka vezetésével Ó-Szerbiából, amely ezidőtájt valósággal
elnéptelenedett. A háború következő éveiben a szerb önkéntes
csapatok a Habsburg-sereg kötelékében harcoltak a török el­
len .
, Az 1716-1718. évi újabb osztrák-török háborúban a Habs­
burgok fennhatósága alá került a Temesi-bánság, Szerbia észa­
ki része és Olténia. A következő osztrák-török háború viszont,
amelyben a Habsburg monarchia Oroszországgal szövetségben lá­
pét fel, török sikereket hozott. Az 1739. évi belgrádi béké­
ben a Habsburgok kénytelenek voltak lemondani Olténiáról,
Észak-Szerbiáról és csak a Temesi-bánság, meg a Szerémség •
maradt meg a monarchia birtokában. A sikertelen háború meg­
állította a Habsburgok balkáni terjeszkedését és tovább csök­
kentette befolyásukat a balkáni népek körében.
A XVII. század végétől kibővültek a balkáni népek és
Oroszország kapcsolatai. A cári kormányzat ezután tudatosan
arra törekedett, hogy megerősítse befolyását a török fennha­
tóság alatt élő balkáni népek körében. Oroszország belépése
a Szent Ligába arra késztette a balkáni népek képviselőit,
hogy közvetlen összeköttetést keressenek az oroszokkal. Jól­
lehet a Szent Liga 1699-ig tartó háborúja idején az orosz
hadműveletek a Balkántól távol folytak, a nemzetközi fórumo­
kon I. Péter kormánya valamennyi balkáni pravoszláv érdekei­
nek védelmezőjeként lépett fel. Ez maradt az orosz kormányok
politikája a .Törökország ellen vívott XVIII-XIX. századi
harcokban .
A XVIII. század derekától a törökök elleni küzdelembén
Oroszországé lett a vezető szerep. 1768-ban II. Katalin hadat
indított Törökország ellen és Péter példáját követve felhí­
vással fordult a balkáni népekhez, fogjanak fegyvert a török
ellen. A sikeres orosz hadműveletek ekkor felrázták a Balkán
népeit. Az 1774. évi Kücsük-Kajnardzs-i béke kiemelkedő fon­
tosságú a balkáni népek felszabadító harcai szempontjából.
Moldva és Havasalföld visszakerült ugyan az oszmán biroda­
lomhoz, de a cárnő jogot kap arra, hogy a fejedelemségek és
a görög egyház érdekeit képviselje ,a Portánál. A szerződés
tágabb értelemben is foglalkozott a török uralom alatt élő
keresztény népek helyzetével és feljogosította Oroszországot
érdekeik védelmére. II. Katalin további török politikája a cá­
rizmus hódító törekvései ellenére is hozzájárult a balkáni
népek felszabadító mozgalmának felélénküléséhez és az orosz
kapcsolatok bővüléséhez. Amikor pedig II. József a szövetsé­
ges oroszok tiltakozása ellenére 1790-ben békét kötött a tö­
rökkel, a török ellen lelkesen harcoló szerbek végképp elke­
seredtek és általánossá vált körükben az. a nézet, hogy
Ausztriára nem lehet komolyan számítani.

149
 Hagyományos történetírásunkat elsősorban a Habsburg Bi­
rodalomban, vagy annak déli határai mentén élő románok és
■szerbek török kori történetének alakulása érdekli, s ritkán
gondol a Balkán-félsziget távolabbi részein lakó népek sor­
sával. Boszniában például, ahol a helyi uralkodó osztály tel­
jes egészében, a parasztság pedig harmadrészében mohamedán­
ná lett, nincsenek sem függetlenedési, sem elszakadási törek-
vések. Ellenkezőleg Bosznia az európai török uralom egyik
szilárd bázisa le.tt a Balkánon; mint határterület különleges
szervezetet kapott és a XVIII. században már 38 kapitányság
működött a ’ területéri. Ennek megfelelően a bosnyákok igen nagy
számmal vettek részt a törökök egymást követő háborúiban.
Montenegróban (Crna Gora) a XVIII. században a török elle­
nes harcok következtében kialakulóban voltak az önálló állam
csírái. A lakosság a század elején törzsekbe tömörült, majd
Danilo Petrovic (1696-1735) cetinjei püspök vezetésével ki­
irtotta a függetlenségi törekvéseit gátl.ó mohamedán vezetőit
(1 709) . Ezt követően hosszú és véres háborúban a tényleges
függetlenségét is sikerült elismertetniük.
A fentiekből kitűnik, hogy a török uralom alatt élő há­
rom délszláv nép (szerbek, bosnyákok, montenegróiak) sorsa
különböző módon alakult. Montenegró függetlenné vált, Szer­
biában a Habsburgokkal való szembenállás érlelődött, Bosznia-
Hercegovinában. pedig a törökök vallási alapon erős támasz­
hoz jutottak. Meg kell itt még említenünk, hogy a félsziget
déli részén fekvő Görögország függetlenségét csak 1822 ja­
nuárjában kiáltották ki Epidauruszban", Bulgáriát pedig csak
az 1877-1878. évi orosz-török háború szabadította fel az 500
éves török uralom alól.

Kulturális ébredés és a nemzeti megújulás kezdetei

A hosszú török uralom idején a balkáni népek megőrizték

nyelvüket, népi kultúrájukat és hagyományaikat. A hagyomány­
őrzés fontos központjai Voltak az egész pravoszláv területen
a kolostorok, ahol egyházi iskolák is működtek. Ezekben má­
solták és írták a könyveket, itt tanultak a papok, szerzete­
sek, ikonfestők, fafaragók stb. Legfontosabb szerepük a múlt
értékeinek őrzése, megmentése volt.
A XVI-XVII. század fordulójától a kulturális életben új jelen-
ségek születnek. Ekkor jön létre például az újbolgár nyelv
és indul útjára az újbolgár irodalom, majd a vallásos temati­
ka mellett jelentkeznek az irodalomban különböző világi ele­
mek is. A nemzeti nyelv jelentkezése a román kulturális élet-
nek is döntő fontosságú jelensége. Ezt emeli ki az Erdélyben,
I. Rákóczi György fejedelem 1639-ben alapított román nyomdá­
jában, Csulai György református püspök költségén 1648-ban meg­
jelent román nyelvű Újtestamentum is. Ennek bevezetőjében
írja ugyanis Stefan Simion román püspök: "... azok a szavak
jók, amelyeket mindenki megért. Igyekeztünk úgy fordítani,
hogy mindenki megértse".

1 50
 Erdéllyel egyidőben jelentkezett a román nemzeti nyelv
fejlesztésének szándéka Moldvában és Havaselvén is. Térhódí-
tása a világi irodalomban kezdődött, de hamarosan”megjelent
a román nyelv az egyházi irodalomban és az udvari kancellá­
riák írásos kiadványain is. A XVII. század második harmadá­
tól a korábbi szláv nyelvű, és udvari jellegű krónikairodal­
mat is felváltja a nemzeti nyelvű történeti irodalom. E mű­
vek szerzői, (Ureche, Miron Costin és Constantin .Contacuzi-
noj munkáik nyelvi értékei mellett arról nevezetesek, hogy
náluk jelentkezik először a román nép római származásának
gondolata.'
A nemzeti nyelv.a román pravoszláv egyház ellenállása
miatt lassabban jutott uralomra az egyházi irodalomban. így
csak 1679-ben jelent meg a moldvai metropolita román nyelvű
liturgiája. (Egyházi szertartásrend.) Ezt követően 1688-ban
jelent meg Bukarestben az első teljes, román nyelvű biblia,
de a szláv egyházi nyelv felcserélése a románnal csak a XVIII
.század elején vált általánossá.
A XVIII. században már kezdődő nemzeti megújulásról be­
szélhetünk a balkáni népeknél. Ekkor már közművelődési mozgal
mák is indulnak és megélénkül az érdeklődés a nemzeti múlt ■
iránt. A mozgalom először a társadalmi és kulturális tekintet
ben legfejlettebb görögöknél kezdődik, de hamarosan követik
őket a többi népek is.
A közművelődési mozgalom bázisa a görögöknél a keres­
kedő- és iparos elem volt. A nemzeti burzsoázia kialakulásá­
nak nehéz körülményei meglehetősen bonyolulttá tették a nem­
zeti mozgalmak ideológiáját. Görögországban például igen erős
volt a kereskedő és uzsora tőke, amely szoros kapcsolatban
volt az elnyomó török rendszerrel és a konstantinápolyi pát­
riárka tevékenységével. A nemzeti mozgalom kibontakozását
itt nagyhatalmi tendenciák kibontakozása kísérte. A görög
mozgalom vezetői hatalmas görög birodalomról álmodoztak, de
ugyanakkor a görög felvilágosultak ideológiája, a görög ok­
tatásügy fejlődése pozitív hatással volt a többi balkáni
népre.
A többi népek közül, időrenden haladva először a romá­
nok polihisztor íróját, Cantemirt kell megemlítenünk, aki a
korabeli Európa legkiválóbb szellemei közé tartozott. Leg­
híresebb munkája az 1716-ban latinul szerkesztett, majd ro­
mán nyelvre is lefordított krónikája, amely gazdag gondolati
tartalmával és a nemzeti egység harcos képviseletével az
egész román krónikairodalom csúcsát jelenti. Moldávia leírá­
sa (Descriptio Moldáviáé) című művéért a berlini akadémia
tagjává választotta, a török birodalom történetéről írott
könyvét pedig angol, német, francia, orosz és román nyelvre
is lefordították. A modern román művelődés megteremtői, Ge-
orghe Lázár és Georghe A.sachi, korszakunkban születtek ugyan,
de munkásságuk már a XIX. századra esik.
A XVIII. század első felében Bulgária kevés írója még
vallásos könyveket és rövid krónikás, feljegyzéseket írt vagy
fordított, a történettudomány fejlődése szóba sem jöhetett.

1 51
 1762-ben jelent meg az Athosz-hegyfokon levő Hilendari-kolos-
tor bulgár származású szerzetesének, Paiszij atyának a Szláv-
bolgár történelem című munkája. A mű előszavában arra tanít-
ja honfitársait, hogy szeressék nyelvüket, hazájukat és bul­
gár nevüket és ne szégyeljék magukat bulgárnak vallani. A
történelmi részben a középkori bulgár állam nagyságának be­
mutatásával, Krum, Simeon és más nagy uralkodók hatalmának
és dicsőségének leírásával akar bátorságot és erőt adni né­
pének a szellemi és politikai felszabadulásért vívott harc­
hoz. Az általa gyújtott szikrából lobbant fel később a bulgá-
rok nemzeti felszabadító mozgalmának a lángja.
A délszlávok közművelődési mozgalma először magyarorszá­
gi területeken bontakozott ki. Első harcosai (nemzeti bur­
zsoázia hiányában) népi származású tanítók, tisztségviselők,
papok soraiból kerültek ki. A XVIII. század második felében a
Temesi-bánságban és a Szerémségben fejlődésnek indult a
szerb.iskolázás, az írásbeliség és a könyvnyomtatás. A szer­
bek kulturális felvilágosító mozgalma új lendületet kap ak­
kor, amikor munkába áll a kiváló szerb író, tudós és filozó­
fus, Dositej Obradovics (1742-1811). A fiatal Obradovics be­
állt egy szerémségi kolostorba szerzetesnek, majd a kolos­
tort elhagyva bejárta a török birodalom keleti területeit,
sőt csaknem az egész Európát. Nézeteinek kialakulását már a
francia felvilágosodás táplálta, de ő maga mindvégig tiszta
nemzeti alapon állott. Lelkes szavakkal hirdette, hogy a
szerb népnek vissza kell szereznie régi státusát, mert ezt
kívánja az emberiség egyetemes érdeke. Már negyvenéves volt,
amikor beiratkozott a lipcsei, majd a hallei egyetemre. 1807-
ben Belgrádba visszatérve megalapította az első szerb főis­
kolát, majd a teológiát, ő volt az első a szerbek között, aki
a nép nyelvét kívánta győzelemre juttatni az irodalomban, de
a XVIII-XIX. század fordulóján e téren még kevés eredményt
érhetett el.

1 52
 Cb ív II o rr
(D (P CK
I I
I n JUN
H- l I |ÍVx
ÍV " PJs
I 1 I

TÖRÖK BIRODALOM 1672-BEN

////////,
1
53
 7. LENGYELORSZÁG A XVII. SZÁZAD MÁSODIK
FELÉBEN ÉS A XVIII. SZÁZADBAN

Lengyelországban az "aranyszázad", a XVII. század első

fele rosszul fedi el a mély gazdasági-, társadalmi- és poli­
tikai nyomorúságot. A XVII. század derekára a lengyel neme­
si köztársaság súlyos politikai válságba került, amely kozák
felkeléssel, svéd betörésekkel, és az elhúzódó orosz hábo­
rúkkal állott kapcsolatban. A belpolitikai események csak to­
vább fokozták Lengyelország immár évszázados hanyatlását,
amelynek eredményeként a XVIII. század végére az ország poli­
tikai függetlensége is megszűnt.

A gazdasági és politikai viszonyok alakulása

A lublini unió után a lengyel-litván állam területe meg­

közelítőén 850 ezer négyzetkilométerre rúgott, s a XVII. szá­
zad eleji hódítások után már majdnem elérte az 1 millió négy­
zetkilométert. A lakosság létszáma 1620 körül meghaladta a
10 milliót, de” ennék a tekintélyes számnak csak mintegy 40
százaléka volt lengyel, a többi litván, ukrán belorusz, ör­
mény, zsidó stb. Lengyelország tehát szomszédaihoz hasonlóan
soknemzetiségű állam lett.a XVII. századra. Az összlakosság-
nak 67 százaléka volt paraszt, 23 százaléka városi lakos, míg
a nemesek aránya mintegy 10 százalék volt. Megközelítően a la­
kosság nyolcvan százaléka a mezőgazdaságból élt, ezért fontos
számunkra a mezőgazdasági fejlődés ismerete.
A XVI. század közepétől a XVII. század közepéig tartó
századot a majorsági gazdálkodás uralomra jutása jellemzi.
A szomszédos német és orosz területekkel együtt a lengyel
fejlődés is elmaradt a nyugat-európaitól, s amíg ott falun
is egyre gyorsabban fejlődnek a kapitalista viszonyok, addig
Lengyelországban a feudális rendszer erősödésének vagyunk
tanúi. Ez a magyarázata annak, hogy a hanyatlás tünetei min­
denek előtt a mezőgazdaságban jelentkeztek. A háromnyomásos
rendszerről több helyütt visszatértek a kétnyomásosra, a trá­
gyázást elhanyagolták, mindenfelé csökkent a művelt, terület,
tovább fejlődött a robotoltató és a nyugati piac számára áru­
gabonát előállító földesúri gazdálkodás.
A lengyel főúri latifundiumok kibontakozásában jelentős
szerepet játszott a lublini unió, amelynek eredményeként, az
előzőleg Litvániához tartozó Dnyeper jobb párti Ukrajna jelen­
tős részét Lengyelországhoz csatolták. Az új területek ugyan
a királyi birtokállományba kerültek,.de végül mégis a főurak

1 54
 kaparintották meg ezt a gyér lakosságú földet. Ez úgy tör­
tént, hogy "szolgálataik" -jutalmául adományokat kaptak, na­
gyobb területeket zálogba vettek, vagy pedig megszerezték a
sztarosztai méltóságot, amellyel hatalmas birtokok élvezete
járt együtt. Tisztségüket azután fiaik örökölték és így ezek
a'birtokok lassanként családi birtokká váltak. Ezeknek a bir­
tokoknak a területe esetenként az 1 millió holdat is elérte.
Volt olyan birtokos a XVII. század végén Lengyelországban,
akinek 100 mezővárosa és vára és 1300 faluja volt.
A latifundiumok kiterjedésével együtt növekedett a ma­
jorságok száma és kiterjedése és fokozódott a jobbágyság
robotja. A század vége felé a heti robot átlaga 4 napot tett
majd a XVIII. század első felében heti 5-6 napra növeke­
dett. A földesúri birtokokon levő j'obbágygazdaságok tönkre­
mentek, így tulajdonosaik nem tudták már megtermelni az éle­
tük fenntartásához szükséges élelmiszereket sem.
Erősen romlott a királyi birtokok parasztságának hely­
zete is. Ezek eddig általában csak pénzzel és termékkel adóz­
tak a kincstárnak, de robotterhük nem volt, mert az állami
birtokokon nem voltak majorságok. A XVII. század második fe­
lében azonban a királyi birtokok jelentős része bérlet, zálog
vagy fizetésképpen magánemberek kezébe került, akik itt is
megszervezték a majorságokat és robotra kényszerítették a pa­
rasztokat .
A magánföldesúri jobbágyok az elnyomás és kizsákmányolás
fokozására tömeges szökéssel feleltek. A szökevényeket szí­
vesen látták az új, nyugat-ukrajnai uradalmak majorságaiban.
Á királyi birtokok parasztjai azonban ragaszkodtak régi jo­
gaikhoz, nem szöktek, hanem inkább fegyvert fogtak a bérlők
és zálogtulajdonosok ellen. Nehezítette a parasztok életét
a XVII. század második felének sok háborúja, valamint a hadak
vonulását követő gyakori ínség és járvány is.
A parasztmozgalmak a XVII. század közepén hatalmas fel­
kelésekben egyesültek. A kozákok és ukrán parasztok harcát
támogatták a keletre szökött lengyel jobbágyok. A paraszt­
mozgalmak később ugyan lecsendesedtek, de az elégedetlenség
különböző formákban az egész korszakban kimutatható. A pa­
rasztok nyomorúsága, a technika pangása, és a szüntelen há­
borúskodás végül a földesúri gazdaság gyarapodását is meg­
állította .
A hanyatlás a városokra, az iparra és kereskedelemre
is kiterjedt. A parasztgazdaságok önellátásra kényszerültek,
a földesurak viszont a gabonakereskedelemből származó óriási
"^Bevételeiket külföldi fényűzési cikkek vásárlására fordítot­
ták. A vámmentességet élvező nemesekkel szemben a polgári
származású kereskedők versenyképtelenné váltak.
A XVIII. század közepéig az ipari termelés fő formája
a céhes kézművesség volt, de megfigyelhető a kontárok megsza­
porodása is. A céhen kívüli kézművesség - a közép- és kelet­
európai gyakorlatnak megfelelően - itt nem az új termelési
módhoz való átmenetet segítette, hanem a kontárokat birtokai­
kon foglalkoztató földesurak jövedelmét gyarapította.

1 55
- "így azután - foglalja össze mondanivalónkat Voltaire
(volter) - az az ország, amelynek földjét a legszebb folyók
öntözik, amely bővelkedik legelőkben és sóbányákban, és dús
termést hoz mindenütt, gazdasága ellenére is szegény marad,
mégpedig azért, mert népe rabszolga, nemessége pedig gőgös
és dologtalan." 4S
A gazdasági élet stagnálását politikai hanyatlás kísér­
te. Az utolsó száz év alatt a királyi hatalom sokat veszí­
tett tekintélyéből. Az első "szabad" választáskor megfogalma­
zott Henrik-féle artikulusok érvényben maradtak és valójában
a "nemesi köztársaság" alkotmányává váltak, mert minden ki­
rályjelöltnek megválasztása előtt alá kellett írnia azokat.
Az országgyűlések közötti szünetben pedig még a mindenütt
királyi jogkörbe tartozó külpolitikát sem intézhették az
uralkodók a szenátus hozzájárulása nélkül, mert annak 200
tagjából 16 állandóan a királyi udvarban tartózkodott.
A birtokos főnemesek teljesen hatalmuk alá vonták a köz­
nemességet és gúzsba kötötték a parasztságot. Hatalmukat egész
tartományokra kiterjesztették, az országgyűléseken pedig pár­
tokba, úgynevezett konföderációkba tömörültek, és így harcol­
tak a hatalomért. Vetélytársaikat, vagy a királyi hatalom
erősödését rendszerint a "liberum vető" alkalmazásával gán­
csolták el. A "liberum vető" alkalmazása valósággal megbéní­
totta az országgyűlés működését, mert abban az esetben, ha
valamelyik országgyűlési követ a tárgyalt törvényjavaslat
ellen tiltakozott, akkor nemcsak a szóban forgó javaslat nem
vált törvénnyé, hanem az illető országgyűlésen előzőleg el­
fogadott törvények is semmisek lettek. 1688 és 1762 között
12 országgyűlés meg sem kezdhette munkáját, mert már az el­
nök megválasztását is megvétózták. Közel áll a valósághoz
Chaunu (sonü) francia történész megállapítása, aki szerint
valójában tízezernyi nagybirtokból áll Lengyelország, és nem
egyéb, mint a nagy uradalmak folyton változó föderációja,
amelyre a környező abszolutista államok kemény realitása kö­
vetkeztében az a sors vár, hogy eltűnjék a felosztások poli­
tikájában .

A külpolitikai viszonyok alakulása

A lengyel állam gyengesége külpolitikájában is megmutat­

kozott, hiszen megfelelő gazdasági feltételek nélkül nem tud­
hatott sikeres külpolitikát folytatni és így az ország gyak­
ran volt különböző hadjáratok színtere.
Korszakunk kezdetén, 1648 tavaszán az ország délkeleti
határai mentén élő kozákok indultak meg tatár segítséggel,
s rövidesen legyőzték a :nagyhetman seregét is, őt magát pe­
dig fiával együtt foglyul ejtették. A kozák felkelés hamaro­
san nemzeti felszabadító háborúvá vált, amelyben mostmár
pravoszláv beloruszok és ukránok harcoltak a lengyelek ellen.
Az új király - János Kázmér - 1649 augusztusában békét kötött
a kozákokkal, amelynek.értelmében Ukrajna három legnagyobb

1 56
vajdasága autonómiát kapott. Ennek a területnek az élén állt
Bogdán Hmelnyickij kozák hetman. A regisztrált kozákok számát
TÓ" ezerre emelték ekkor és a lengyel sereg nem léphetett
többé erre a területre. A kozák sikerek egyik fontos okaként
Moszkvára kell utalnunk, amely már 1648 óta segíti a kozáko­
kat, de nyílt beavatkozásra csak 1654-ben szánja el magát,
amikor a kozák vezetők kérték, hogy Ukrajnát csatolják Orosz­
országhoz .
1655-ben Károly Gusztáv svéd király tört be csapatai
élén Lengyelországba, s ezzel kezdetét vette az "északkeleti"
háború" , amelyet az 1660-ban megkötött olivai béke zárt le.
Lengyelország ekkor érzékeny veszteséget szenvedett a balti
’EerÜTefén, ugyanis még 1657-ben kénytelen volt elismerni a
porosz hercegség függetlenségét, amely most olvadt bele a
brandenburgi fejedelemségbe. A brandenburgi porosz állam ily
módon megerősödve élére állhatott a keleti irányú német ter­
jeszkedésnek .
A mágnások és nemesek egy része azért kötötte meg a své­
dekkel a békét, hogy felújíthassa a harcot Oroszországgal
Ukrajna birtokáért. A gazdaságilag gyenge és a törököktől is
fenyegetett ország azonban 1667-ben kénytelen volt megkötni
az andruszövói fegyverszünetet, amelynek értelmében Orosz­
országhoz került Szmolenszk, a bal parti Ukrajna és Kijev.
Ezzel a szerződéssel végétért a lengyel "nemesi köztár­
saság" keleti, hódító politikájának időszaka. Ezután már
mindig Lengyelország a védekező fél a keleti területeit köve­
telő orosz cárokkal szemben.
Lengyelország utolsó nagy uralkodója az 1674-ben király-
lyá választott kiváló hadvezér, Jam Sobieski (szobjeszki,
1674-1696) megpróbált széles, török elleni koalíciót létre
hozni, de csak Ausztriával sikerült szövetséget kötnie. Se­
regeinek döntő szerepe volt a török 1683. évi Bécs alatti ve­
reségében. A lengyel-török háború ezután már sikeresen ala­
kult Lengyelország számára. Az 1699. évi karlócai békében
visszakapta a jobb parti Ukrajnát, bár a r-Ioldvára támasztott
igényeit fel kellett adnia.
A török sikerektől eltekintve Lengyelország külpolitiká­
ja általában szerencsétlen volt az egész korszakban. Az egy­
mással vetélkedő európai hatalmak beavatkoztak belső ügyeibe
és arra törekedtek, hogy külpolitikáját a maguk érdekeinek
szolgálatába állítsák. Figyeljük csak meg a század végén Len­
gyelországban összefutó külpolitikai szálakat! A török elleni
küzdelem az osztrák szövetséget tette szükségessé, Franciaor­
szág viszont igyekezett elszakítani Ausztriától és kibékíte­
ni Törökországgal. Oroszországhoz a nemesi köztársaságot a
Törökország ellen irányuló katonai szövetség kötötte, de
mindkét hatalmat fenyegeti Svédország is, amely a Baltikum­
ban vezető szerepre emelkedett. Az orosz-lengyel viszony
azonban ennek ellenére rendezetlen volt, mert Lengyelország
húzódozott az 1 686.' évi "örök békeszerződés" ratifikálásától.
Az egymásba fonódó érdekek és érdekellentétek mellett gondol­
ni kellett a nyugati határokat ismételten fenyegető Porosz­
országra is.
157
 k XVIII. század elején indult és sok szenvedést okozott
északi háborúban a lengyel-litván állam jogilag nem vett
részt, de a svéd-szász harcok Lengyelország területén foly­
tak, s gyakorlatilag mindkét fél a lengyel földet pusztította
A gazdasági veszteségek miatt elégedetlen lengyel főurak egy
része ekkor a svédekkel keresett kapcsolatot. Ezek 1704 telén
megalakították a varsói konföderációt, amely elhatározta II.
Ágost detronizációját és svéd nyomásra királlyá választotta
Leszczinszky Szaniszlót.
A lengyel belpolitika utolsó nagy fordulata az északi há­
borúban Poltavánál elért nagy orosz győzelemhez (1709) kötő­
dik, amely alapvető változásokat hozott Északkelet-Európa
nemzetközi viszonyaiban. Szeptemberben II. Ágost is yissjzatér-
hetett a lengyel trónramiután szövetséget kötött az oroszok­
kal a háború folytatására.
Az évekig tartó belső harcok következtében a lengyel ál­
lami élet teljesen felbomlott. Orosz kezdeményezésre létre­
jött ekkor egy szerződés a király és a taganrogi konföderá­
ció között, amelyet az 1717 februárjában összeülő "néma or­
szággyűlés" is elfogadott. A királlyal kötött szerződés véget
vet a szász uralomnak Lengyelországban. A király nem tarthat
ezután szász katonát és 6 szász hivatalnoknál nem lehet több
a környezetében. II. Ágost a továbbiakban ismételten megkí­
sérelte a "néma országgyűlés" határozatainak nemzetközi úton
történő módosítását, de Oroszország és Poroszország 1720-ban
kötött szerződésével szemben, amely garantálta a fennálló
lengyel állami berendezést, gyakorlatilag tehetetlen volt.
1726-ban Ausztria is garantálta a lengyel "szabadságot", he­
lyesebben a lengyel belügyekbe való beavatkozás szabadságát
a szomszédos nagyhatalmak számára, amelyek a következő év­
tizedekben előkészítették a lengyel állam bukását.
Lengyelország területét tekintve még ekkor is Európa
egyik legnagyobb országa, belső erejét és szilárdságát néz­
ve azonban akármelyik kisebb német fejedelemség is felvehet­
te vele a versenyt. Önállósága már csak névleges, de éppen
ezért az európai hatalmak számára nem volt közömbös, ki ke­
rül ennek az országnak a trónjára. 1733-ban,II. Ágost halála­
kor váratlan ürüggyel kitört a lengyel örökösödési háború
és a nagyhatalmak megragadták a lehetőséget, hogy egymással
szembeni vitás ügyeiket a lengyel örökség címén a hadszín­
tereken döntsék el.
Trónigényével először a meghalt király fia, Ágost je­
lentkezett, de a lengyel rendek nem akartak újra idegen ki­
rályt, és ezért támogatták a franciák által javasolt Leszczinsz­
ky Szaniszlónak, XV. Lajos francia király apósának a meg­
választását. Ausztria arra az esetre, ha Szászország elismer­
né a Habsburg-ház leányágának örökösödését, vállalná a szász
igény támogatását, ezt ígéri Oroszország is Livlandra és Kur-
landra vonatkozó igényeinek elismerése fejében. A lengyelek
azonban egyhangúan Leszczinszky Szaniszlót választják király-
lyá. Oroszország a választást nem ismeri el, és a "lengyel
szabadság megvédése" címén 20 ezer katonát küld Varsóba. A-

158
 IZOtt
rendek erre királlyá választják az Ausztria által is támoga­
•ly- tott szász herceget. E támogatás elég Franciaországnak arra,
. tóttá. hogy irattat üzenjen Ausztriának, s támogatja őt Spanyolország
■ egy és Savoya is abban a reményben, hogy megszerezhetik Auszt­
telén ria itáliai birtokait. A háborúnak a bécsi béke vet véget
tJI- 1735-ben. Leszczinszky lemond a lengyel trónról és megkapja
itta Lotharingiát, Lotharingiai Ferenc pedig Mária Terézia leen­
dő férje kárpótlásul a Medici-család kihaltával gazdátlanná
.ki há- vált Toscanai nagyhercegség birtokába jut. Lengyelország a
;ötő- század utolsó évtizedeiben a most emelkedő három szomszéd
>a hatalom: Ausztria, Poroszország és Oroszország osztozkodásá­
szatér- nak tárgya lesz.
■oszök- II. Frigyes porosz király 1740-ben megtámadta Ausztriát
és III. Ágost, mint szász választó a poroszokat támogatta.
il ál- Lengyelország semleges maradt ugyan, de jószemű megfigyelők
:re- nagyon féltek az esetleges porosz győzelemtől, mert a porosz
■rá- uralkodók soha sem titkolták, hogy el akarják mélyíteni a
or- kapcsolatot a brandenburgi és a kelet-poroszországi terüle­
véget tek között, ami csak további lengyel területek elfoglalásá­
■that val volt lehetséges.
több A porosz-osztrák viszálykodás a hétéves háborúban (1756-
[kí- 1763) ismét kiújult. Poroszországnak ezúttal egy osztrák-
úton francia-orosz koalíció ellen kellett harcolnia. Szászország
)-ban most a koalícióhoz csatlakozott, s ezért porosz csapatok
Ló szállták meg az országot. III. Ágost ekkor egész udvarával
Lt. Lengyelországba menekült, amely az átvonuló idegen csapatok
. he- garázdálkodásai miatt "országúti csárdává" vált. A lengyel
ígát nemesi köztársaság teljes csőbe jutott.
2V-

>a Reformkísérletek a XVIII. század második felében

léz- és Lengyelország felosztása
;het-
>en A belső anarchia és a szomszédos nagyhatalmaktól való
ke- megalázó függés ellenére a XVIII. század közepén Lengyelor­
ilála- szágban is fejlődik a gazdásági élet. Ez a fejlődés azonban
"ú korántsem azonos a gazdasági élet két fő ágában. A me.zőgaz-
;sal tfaságban i^Jjyanis - a szomszédos területekhez hasonlóan -
ín- csak az éké és a borona kismértékű tökéletesítéséről beszél­
hetünk, s emellett most válik általánossá a kasza használata
ie- az aratásnál, az eddig használt sarlóval szemben. A kaszát
ki- régen ismerik már, de eddig csak szénavágásra használták.
czinsz- A század közepén a nyugati területeken a háromnyomás mellett
leg- megjelennek a kezdetleges vetésforgók, majd kezdetét veszi
.smer- a burgonya, a dohány és a különféle takarmánynövények ter­
izász mesztése is. Annak ellenére, hogy ezen a területen már trá­
; Kűr­ gyázással pótolják vissza a talaj elvesztett táperejét, az
iek elvetett búza még mindig csak 2-3, a zab pedig 4-5-szörös
.rály- magot ad.
rel Az országban szinte változatlan még a földtulajdon feu­
dális monopó 1 iuma. A birtokok túlnyomó többsége a nemesek,
kisebb hányada' á király és az egyház kezén volt, míg a váro-

1 59
 si polgárság kezén levő föld 1-2 százaléknál többet nem te­
hetett ki. Az ország lakosságának többségét még mindig job­
bágyok alkották, akik telkük használata fejében robotmunkát
végeztek a földesurak majorságaiban és ezen kívül terménnyel
és pénzzel is adóztak.
Az ipar területén viszont lényeges változások következ­
tek be. A nyugati határterület városaiban megjelentek a manu­
faktúrák. Központosított manufaktúrával először a posztógyár­
tásnál találkozunk, mert az orosz kereskedők vásárlásai szin­
te korlátlan piacot jelentettek a posztó számára. Korszakunk­
ban Varsó volt az ipar központja, hiszen itt négy "posztó­
gyár" is működött, s ezen kívül még több kocsigyártó- és egy
kalapkészítő manufaktúra. A polgári manufaktúrák pontos kal­
kulációval dolgozó, bérmunkást alkalmazó igazi kapitalista
vállalkozások már, de nem lehet ezt elmondani a földesúri
manufaktúrákról, ahol a munkaerőt a jobbágyok szolgáltatják.
A manufaktúrák szervezői rendszerint jól fizetett külföldi
szakemberek, de jól keresnek a kor hazai szakmunkásai is.
A gazdasági életnek ezek a sikerei indítják el a XVIII.
század közepén kezdődő lengyel politikai reformmozgalmat. Az
airsztokrácia messzebbre tekintő képviselői ekkor politikai
és gazdasági programot dolgoznak ki: javasolják állandó had­
sereg megteremtését, a pénzügyek és az államapparátus újjá­
szervezését, az oktatás rendszerének kialakítását. így sze­
retnék megelőzni a fenyegető katasztrófát.
Az első reformok 1764-ben valósultak meg. A III. Ágost
halálát (1762) követő interregnum idején a Qzartoryskjaknak
sikerült elérni a "liberum vető" korlátozását, valamint a
pénzügyi-,katonai- Jís bírói Szervezet bizonyos újjászervezé­
sét is. Az új uralkodóval, az orosz támogatással megválasz­
tott Poniatowszky Szaniszlóva1 együtt kívánták folytatni a
reformpoiTtikát, törekvésük azonban meghiúsult a szomszédos
nagyhatalmak beavatkozásán. Ausztria és Poroszország nem kí­
vánták Lengyelország megerősödését, ezért ragaszkodtak a ne­
mesi szabadságjogok fenntartásához, II. Katalin viszont at­
tól tartott, hogy a kibontakozó reformmozgalom veszélyezteti
majd az orosz befolyást. .
A cári diplomácia a beavatkozás ürügyéül a disszidens
kérdést hozta fel és azt követelte, hogy Lengyelország a
pravoszlávokat és egyéb disszidenseket (nem katolikusokat)
egyenjogúsítsa a katolikusokkal.
Ausztria a porosz udvar hallgatólagos támogatásával
nyíltan a katolicizmus védőjeként lépett, fel és támogatta a
pravoszlávok egyenjogúsításának ellenfeleit. Erre a lengyel
uralkodó körök bízva Ausztria és Poroszország támogatásában,
nyíltan szembeszegültek a cári kormányzattal és az 1766. évi
országgyűlés az egyenjogúsítás ellen foglalt állást.
II. Katalin kormánya ezután az 1767. évi országgyűlésre
gyakorolt nyomással elérte, hogy az a polgári jogok tekinte­
tében a disszidenseket egyenjogúsítsa a katolikusokkal, s
érvénytelenítse az 1 764-ben elfogadott reformok jelentős ré-
szét. Ugyanakkor meghatározták a lengyel nemesség "kardiná­

1'6 0
 lis jogait", amelyeket még az országgyűlésnek sem szabad
megváltoztatnia. E jogok közé tartozott a szabad kriályválasz-
tás, a "liberum vető", a királlyal szembeni engedelmesség meg­
tagadásának joga, a nemesség földmonopóliuma és korlátlan
uralma jobbágyai felett. A kardinális jogokat azután az orosz
és a porosz kormány garantálta és ettől kezdve ezen a jogcí­
men megakadályozhattak minden komolyabb reformot.
E határozatok ellen az ukrajnai Bar városában konföderá­
ciót szerveztek, amely semmisnek nyilvánította a dissziden-
sek egyenjogúsítását és harcot hirdetett az 1767. évi ország-
■gyulés egyéb határozatai ellen is. Ezután a vallás- és füg­
getlenség jelszavával fegyvert fogtak, de a cári kormány szét­
verte a konföderáció erőit, csak a partizánok harcoltak még
négy esztendeig. A konföderátusok vereségében jelentős sze­
repet játszottak az ukrán parasztok is, akik nem voltak haj­
landók eltűrni, hogy a Barban szövetkezett lengyel nemesség
vallásuk megváltoztatására kényszerítse őket.
Ausztria és Poroszország kihasználta a feszült lengyel
helyzetet és megkezdte a határmenti lengyel aF'rületek elfog-
Talását. Ezzel egyidőben, 1768 őszén Törökország hadat üzent
Oroszországnak. II. Katalin kormánya félt attól a lehetőség­
től, hogy Ausztria Törökország oldalán fog beavatkozni a há­
borúba, ezért jobbnak látta, hogy beleegyezzék Lengyelország
felosztásába. Lengyelország első felosztását a három hatalom
külön szerződésben rögzítette, amelyet 1772. augusztus 5-én
írtak alá Pétervárott. Poroszország ekkor megkapta Nyugat-
Pöroszország és Nagy-Lengyelország egy részét. Ausztria
elfoglalta Galiciát, a krakkói és sandomierzi vajdaság egy
részét és a russzai vajdaságot Lvov várossal. Oroszországhoz
került Lettország és Belorusszia egy része.
Lengyelországnak nem volt elég ereje ahhoz, hogy megvé­
delmezze határait és így az 1773-as országgyűlés jóváhagyta
a felosztást. A lengyel történelemnek erről a mélypontjáról
indult el a végrehajtó hatalmat kézben tartó államtanács tá­
mogatásával a felvilágosodás hatását tükröző reformpolitika.
A négyéves országgyűlés (1788-1792) határozatai és az 1791.
évi alkotmány jelzik, hogy a XVIII. század végén a lengyel
reformpolitikusok megtették az első lépéseket a kapitalista
társadalom megvalósítása felé vezető úton. A szomszédos nagy­
hatalmaknak 1772 óta teljesen alárendelt Lengyelországban
azonban a legjobb reformok sem tudták megakadályozni az or­
szág végleges széthullását, ami az 1793. és 1795. évi felosz­
táskor történt meg. A nemzeti katasztrófa bekövetkeztében nagy
felelősség terheli a lengyel uralkodó osztálynak azt a részét
is, amely inkább vállalta az idegen uralmat, mint a megrefor­
mált Lengyelörszágot.

161
CT'.
 8. OROSZORSZÁG A XVII. SZÁZAD MÁSODIK
FELÉBEN ÉS A XVIII. SZÁZADBAN

A) A XVII. század második felének fejlődése

A westfáliai békét követő másfél évszázad alatt, míg

nyugaton Anglia és Franciaország, Közép-Éurópában pedig^ Auszt­
ria és Poroszország vívták harcukat a hegemóniáért, északon
és keleten ötödik nagyhatalommá nőtte ki magát Oroszország,
óriási erőfeszítéssel tépve ki magát a százados elmaradott­
ságból, amelybe keleti nomádok nyomása és a nyugati szomszé­
dok vesztegzárja kárhoztatta.

Gazdaság, társadalom, állam

.Az orosz állam, amióta uralkodói felszámolták a részfe­

jedelemségeket, nem jelentéktelen tényezője többé az európai
fejlődésnek. A különböző finnugor népek és az egykor rette­
gett tatárok már az orosz cár alattvalói, az állam pedig túl­
terjedt az Uralon is. óriási területét nyugaton a Dnyeper,
keleten az Ohotszki-tenger határolta. A XVII. században gyor­
san népesültek be a déli határ szomszédságában levő körzetek
is. A Volga-vidék kolonizálása a szimbirszki gyepűvonal ki­
építésével felgyorsult. A cári kormány szolgáló nemeseket te­
lepített ide, a helyi lakosságra pedig kiterjesztette a feu­
dális függést. A lakosság zöme az államtól függött és kezdet­
ben szőrmében, majd később pénzben fizette a jaszaknak neve­
zett adót. A XVII. század során Oroszországhoz került a doni-
és a jajki kozákok szállásterülete is.
Nyugat-Szibéria még a XVII. század elején került orosz
fennhatóság alá és ettől kezdve kisebb csapatok szüntelen
mozgásban voltak kelet felé. A gazdaságilag vagy hadászatilag
fontos pontokon faerődöket emeltek, amelyek körül azután ha­
marosan város keletkezett. Ezekből a központokból irányítot­
ták az egyes területek közigazgatását és a hódolt lakosság
adóztatását.
Az előnyomuló oroszok csak az Ob és Jenyiszej felső fo­
lyásánál, valamint az Irtisz mentén találkoztak nagyobb mon­
gol ellenállással. Nehezebb volt az előnyomulás az Amúr men­
tén, ahol a kínai állammal találták magukat szemben. 1689-ben
az azóta is gyakran vitatott nyercsinszki szerződésben húzták
meg a határokat, és az oroszoknak egyelőre le kellett monda-
niok arról, hogy kijussanak a tengerhez.
A XVII. század folyamán gyorsan növekedett Szibéria la­
kossága. A távoli táj vonzásának az a titka, hogy az orosz
parasztok itt nem ismertek feudális földesurat, mert a meg-

163
 hódított terület állami tulajdon lett és így az új telepesek
viszonylag szabadabban élhettek, mint európai társaik. Álla­
mi birtokokon szerveződött faluközösségeik meglehetősén szé­
les autonómiát élveztek és adóterheik is kisebbek voltak.
A meghódított óriási keleti területek ellenére azonban
a gazdasági élet súlypontja még sokáig az európai területek­
re esik.

A XVII. század társadalmi viszonyai

Igen nehéz kielégítő képet rajzolni a hatalmas birodalom

társadalmáról, amelynek nyugati és középső részén (Európában)
feudális földművelő rendszer volt, de északon és a mohamedán
délen nomádok legeltették állataikat, a tajga.nyáron mocsa­
ras, télen havas erdeit pedig vadászok járták.
Az eruópai terület feudális rendszere sokban hasonló a
középeurópai viszonyokhoz. Az alap itt is a feudális földtu­
lajdon monopóliuma, amely biztosítja a parasztság kizsákmá­
nyolását és az uralkodó feudális birtokosok vezető szerepét.
Tanúi vagyunk itt is annak, hogy keresztény tartalmú a feudá­
lis rendszer ideológiája, ha a pravoszláv egyház nem is ját­
szott a katolicizmushoz hasonló szerepet.. A hasonlóság mellett
azonban igen jelentősek az eltérések is.
A nyugati értelemben vett egységes jobbágyság például
nem tudott kialakulni Oroszországban. Grekov a XVII. század­
tól' a következő módon csoportosítja az orosz parasztokat:
1. a földesurak birtokán élők, 2. az udvari parasztok, 3. a
"fekete szántósok", akik földközösségi használatban levő ál-
Kíami földeken élnek. Foglalkozásuk gabonatermelés, állatte-
.nyésztés, háziipar. A magánbirtokon élők a földesurat illető
járadékon kívül az államnak is adóztak, de állami adójuk ke­
vesebb, mint a fekete szántósoké, akik nem tartoztak földes­
úri fennhatóság alá. Az eltérésekre utalva ki kell itt emel­
nünk azt, hogy az orosz parasztok többsége még a XVIII. szá­
zadban is faluközösségekben, obscsinákban élt, mert nem ala-
kult ki náluk a telek birtoklásának joga.
Találunk ezen-kívül az orosz parasztság palettáján ipar­
ral és kereskedelemmel foglalkozó gazdag .parasztokat is, ezek
a "nem szántós emberek". Egyesek közülük több falut is bir­
tokolnak, mások feles bérlőket alkalmaznak. Vannak közöttük
ipari tevékenységet űző (gyantapároló, fazekas, sófőző stb.)
parasztok, de találunk olyanokat is, akik a Novaja Zemlján
fókára vadásznak, vagy esetleg sóval és füstölt hallal keres­
kednek .
Voltak - talán zsellérnek nevezhető - föjdtelen parasz­
tok is. Nagyobb részük a feudális birtokokon (dolgozott’,
'“belőlük került ki az a nehezen áttekinthető tömeg is, amely
a különböző gazdasági és igazgatási központokban nyüzsgótt
és tengődött.
A feudális uralkodó rendet alkotó nemesség Oroszország­
ban is két csoportra oszlik. Az_arisztokráciának megfelelő

164
 réteg (a bojarsztvo) eredetileg a feudumhoz hasonló öröklő-
,dő tulajdonnal (votcsina) és önálló politikai hatalommal ren­
delkezett. A köznemességet (dvorjansztvo) itt a "szolgáló
udvari emberek" alkotják, akik csak szolgálati birtokot. eset­
leg pénzt kapnak és minden vonatkozásban az uralkodótól füg-
gene’k..
Rettegett Iván zúzta szét a bojárok hatalmát és tett
kísérletet arra, hogy rájuk is kiterjessze az udvari emberek
szolgálati birtokból adódó patrimoniális függőségét. Az ő ko­
rától kezdve a társadalmi státus fokmérője a szolgálati érdem
és a hűség s az orosz mammutbirtokok ennek következtében ado­
mánybirtokok , de hűtlenség esetén az örökbirtokok is elkoboz­
hatok . A változást jelzi, hogy a XVII. századra a votcsina
és az új adománybirtok köznyelvi elnevezése egyaránt "po-
mesztye". Az erős függőviszonyra emlékeztet az a tény is,
hogy az egységesülő nemesi rend közös neve "dvorjansztvo"
lesz és nem "bojarsztvo".
Eddig jutott a XVII. század végéig az a folyamat, amely­
nek egyik oldalán a cári abszolutizmus, a másik oldalán pedig
a neki alárendelt egységes, függő nemesi réteg áll ,_J.682-ben.
eltörlik a mesztnyicsesztvot, a szolgálati viszonyokat, szár­
mazás szerint szabályozó intézményt (meszto = szolgálati
hely), hogy a jövőben a cár szaktudás, személyes érdem és.lo­
jalitás alapján válogassa ki híveit. Az egységes szolgáld
nemesi rend kialakulásának folyamatát I. Péter és II. Katalin
rendeletéi teszik majd teljessé.
A közép-európai szemlélőnek nehezen áttekinthető az
orosz városi lakosság, a poszád (iparos és kereskedő telep)
népessége, a kézművesek, kereskedők, napszámosok tarka sere­
ge is, amely a kora középkori városokra emlékeztet tarka
összetételével.
Az orosz állam területén (Ukrajna és Szibéria nélkül) a
XVII. század közepén 226 város volt. 200 ezer főnyi lakossá­
gával messze kiemelkedett közülük Moszkva, de ezenkívül csak
mintegy 16 városban élt 500 poszadbeli család, tehát megkö­
zelítően ezer lélek. A városi népesség a XVII. század eleji
hanyatlást követő évtizedekben regenerálódott. Az új lakók
egy része önként költözött be az elnéptelenedett városokba,
de másik része hatósági kényszer eredményeként lett városlakó.
Az orosz városok - nyugati társaikhoz hasonlóan - a
társadalmi munkamegosztás eredményeként jöttek létre, de
egészséges fejlődésük útját eltorlaszolta a tatár uralom két
évszázada, s így hiányzik történelmükből a virágzó feudaliz-
mus megszokott időszaka. Ez az oka annak, hogy itt nincsenek
céhek, nincs városi iparszabályozás, a városok nem központjai
az ipari népességnek és a helyi piacnak, a kézművesek nagyobb
hányada pedig nem városlakó, hanem ipari külvárosokban (szlo-
bodák), vagy a korai középkorra emlékeztető csoportipart űző
parasztfalvakban (Ivanovo, Pavlovo, Tula stb.) él.
A városi iparosok eredetileg az uralkodó osztály számá­
ra készítettek fegyvert, faragtak követ, festettek ikont,
később pénzért és terményért az abszolutista állam foglal-

-» 165
koztatta őket, a nagy építkezésekhez (Pétervár) az egész or­
szágból gyűjtve össze az iparűzőket.
A falusiak mindvégig megmaradtak a szűkebb környezet igé
nyeit kielégítő háziipar mellett. A poszád népessége pedig
még a XVIII. század végén is a XVI. században kialakult kö­
rülmények köz'ött él, s ritkán található soraiban a másutt
megszokott gazdag polgár. Nem javítja a városok helyzetét a
tÍY.Q.lság.Í. kereskedelem sem, mert jobbára idegen képviselői,
(gosztyi, gosztyinnaja szotnya) birodalmi méretekben szerve­
ződnek .
Mindezek eredményeként korszakunk orosz városai admi.-.
nisztr.atív-katonai jellegű települések. A várost alkotóerőd
(kreml) és a körülötte elterülő poszad között még a XVIII.
szazadban sincs jogi egység. Hiányzik itt a polgárokból ál­
ló tanács. Ezek a városok az állami tisztviselők és a nemes­
ség lakhelyei, s polgári népességük a helyi 'nemesség ég
abszolutista állam kettős függésében élve, nem is gondol po­
litikai jogokra.
Erre a társadalomra épült rá az orosz állam, amely a
XVII. század elejének viharos eseményei után a rendi gyűlés­
re és a bojár dumára támaszkodott. A bojár dumába azonban
hamarosan bekerültek nem nemesi családok képviselői is, így
arisztokratikus jellege idővel elmosódott, jelentősége csök­
kent. Hasonló sorsra jutott a rendi gyűlés is, amely erede­
tileg a bojárok, szolgáló nemesek, jpapok és gazdag kereske­
dők képviseleti ...szerve volt. Minthogy a cárok a XVIÍT~Század
végétől egyre ritkábban vették igénybe szolgálatait, a rendi
monarchiának ez a jellegzetes szerve fokozatos elhalásra volt
ítélve. Életképtelenségének oka mindenek előtt a polgárság
fejletlenségében keresendő.
. A rendi szervek sorvadásával megnövekedett az állam ide­
ológiai és katonai,, befolyása. A cárok új állampecsétet rend­
szeresítettek és egyre gyakrabban használták az "egyedural­
kodó" címet. Az abszolutizmus új ideológiája a cári hatalom
isteni eredetén és á Romanov-dinasztia cárjainak a Ruriko-
vies-dTnasztiáhöz kötődő rokonságán alapult. Az erősödő ab­
szolutista állam központi igazgatási szervei a prikázok vol­
tak, amelyekben az ügyintézés a titkárok és írnokok dolga
volt. A kerületeket és nagyobb helységeket vajdák igazgatták,
kezükben összpontosult a bírói, katonai és pénzügyi hatalom.
Az orosz államnak az abszolutizmus felé vezető útján
fontos szerepet játszott a XVII. század ötvenes-hatvanas éve­
inek egyházreformja, amely az ideológiai egység biztosítása
mellett az orosz állam balkáni térjeszkedésének előkészíté­
sét szolgálta. Alekszej Mihajlovics cár tanácsadói azt ter­
vezték, hogy Ukrajna és a balkáni országok egyházait egyesí­
tik az orosz egyházzal. A reform végrehajtását akadályozta,
hogy míg a balkáni és az ukrán szertartáskönyvek hűen őriz­
ték az eredeti görög formákat, az orosz szertartáskönyvekbe
a másolók hibájából sok elírás került. Nyikon pátriárka az
orosz abszolutizmus érdekeivel összhangban végrehajtotta a
.reformot. Egységesítette az egyházi szolgálatok rendjét é-s'

166
a szertartáskönyveket a görög eredeti szerint javíttatta, ki.
A reform következménye lett később az egyházszakadás (rasz-
kol), amelynek során az orosz egyház hivatalos ás óhitű pra­
voszláv-egyházakra szakadt.
A XVII. század végére megformálódó orosz társadalom és
állam az európai társadalomfejlődésnek és az ázsiai egy hely­
ben topogásnak sajátos ötvözeteként kerül be a feudalizmus­
ból a kapitalizmus felé haladó általános európai fejlődésbe.

Kül- és belpolitikai problémák a XVII. század

második felében

Az abszolutizmus térhódítása szükségképpen vonta maga

után a lengyelek és svédek rovására történő hódító politikát
és az orosz feudalizmusnak a meghódított területek lakosságá­
val való elfogadtatását. E kettős feladat realizálása mind­
két területen súlyos áldozatokkal járt.
Ukrajna meghódítása a Bogdán Hmelnyickij vezetésével ki­
robbant kozák felkeléssel vette kezdetét, amelyhez pravosz­
láv vallású orosz és ukrán parasztok is csatlakoztak. Ezek­
ben a harcokban kezdett kibontakozni az ukrán nép nemzeti ön­
tudata. A hosszan, elnyúló harcok során Hmelnyickij először
csak katonai segítséget kért és kapott Moszkvától^.. majd Uk­
rajna védnökségét ajánlotta fel a cárnak, aki 1653-ban hadat
is üzent a lengyeleknek. 1654-ben a kozák vezetők .gyűlése
kimondta az Oroszországhoz való csatlakozást és ezzel az Uk­
rajnáért folyó harcok első szakasza voltaképpen be is fejező­
dött. Az 1655-ben kirobbant "észak-keleti háború" annyiban
segíti elő az Ukrajnára vonatkozó orosz igények megvalósí ­
tását, hogy részint az ország elpusztításával, részint a Ke-
let-Poroszország porosz kézre juttatásával elindítja a len­
gyel államot a rohamos hanyatlás útján. Ennek köszönhető,
hogy 1657-ben Ukrajna visszaszerzéséért indult lengyel-orosz
háborút lezáró andruszovói fegyverszünet az oroszoknak jut­
tatja Belorusszia egy részét, Szmolenszket, a bal parti Uk­
rajnát és Kijevet.
Súlyos gondot jelentett a meghódított népek beilleszté­
se is az orosz feudalizmus rendjébe. Száz éven keresztül iz-
zott a finnugor és türk népek ellenállása a birodalom keleti,
a kozákok lázongása pedig a déli területén. Ezek a népelemek
keményén védelmezve régi szabadságukat gyakran ragadták maguk
kai az orosz jobbágyokat is. A korszak legnagyobb felkelése
a Volga mentén élő különböző népek (baskírok, csuvasok, kal­
mükök, cseremiszek, mordvinok stb.) által is támogatott
Sztyepen Razin vezetésével robbant ki 1667-ben. A keleti
erődrendszer központját, Szimbirszket ostromló felkelőket
végül a cári haderő leverte és vezetőjüket a cár 1671-ben,
Moszkvában kivégeztette. A bukást követő megtorlás hosszú
időre föld alá szorította a népi ellenállást, csak Nyikon
pátriárka ellenfelei, a raszkolnyikok tiltakoztak tömeges
öngyilkossággal az orosz feudalizmus ellen.

167
 Oroszország belső megerősödése mellett -Észak- és Közép-.
Európa politikai erőviszonyaiban az orosz terjeszkedést köny-
nyítő további változások mentek végbe. Ezek közül legfohto-
sabb volt, hogy Lengyelország után a Balti- és a Fekete-ten­
ger kulcsait őrző svéd és török hatalom is meggyengült. Ez an­
nak köszönhető, hogy előbb Poroszország állta útját a svéd és
dán terjeszkedésnek, majd pedig Ausztria megerősödése hozta
mozgásba a másfél évszázada‘mozdulatlan török frontot. E vál­
tozások a XVIII. századra odavezettek, hogy Észak- és Kelet-
-Európa volt nagyhatalmai Lengyelország és Svédország, vala­
mint a déli határokon szomszédos Törökország lehanyatlottak
és.kénytelenek voltak átengedni pozíciójukat a három felemel­
kedő országnak: Ausztriának, Poroszországnak és Oroszországnak.

B) I. Péter uralkodása

Az orosz uralkodó osztály legműveltebb tagjai már a

XVII. század végén meg akarták gyorsítani az orosz fejlődést.
Fjodor cár (1676-.1582) halála után két .kiskorú fia helyett,
nagynénjük Zsófia, kormányzott, aki a "reformpárt" vezérének,
a művelt Gólicih hercegnek befolyása alatt állott. fi. konzer­
vatív párttal való állandó küzdelemben sikerült eltöröltet­
niük a hadseregben a származás szerinti rangsort, ami utat
nyitott a tehetségek előtt a katonai pályán. 1687-ben létre­
hozták Oroszország első magasabb fokú iskoláját, a moszkvai
szláv-görög akadémiát. A hadsereg sikertelen török hadjáratai
azonban megrendítették Zsófia és Golicin kormányzatát, s en­
nek köszönhetően az állami ügyektől eddig tudatosan távol
tartott Péter cárevics jutott hatalomra I. Péter (1689-1725)
néven.

Az azovi hadjáratok és a "nagy követség"

Péter kormányzatának első nagyszabású külpolitikai lé­

pése az volt, hogy hadjáratot szervezett délre, az Azovi-ten-
ger'part jához. 1695 nyarán a hadsereg két ízben is ostrom alá
fogta a hatalmas török erődöt Azovot, de végül is felhagytak
az ostrommal, mert a tenger felől nem tudták elzárni az után­
pótlást. Péter azonban már 1695 telén erős flottát építtetett
Voronyezsben, amely sikerrel zárta el az Azovhoz vezető vízi
utat. A törökök az orosz tüzérség előkészítése után, 1696
júliusában feladták a várat. Ez a győzelem megnyitotta Orosz­
ország előtt az Azovi-tengert, és lehetővé tette a déli hajó­
had kiépítését, de még nem biztosított kijárót a Fekete-ten-
gerhez, amely így továbbra is török beltenger maradt.
A háború befejezése után az orosz kormány lépéseket tett
annak érdekében, hogy az európai államokból törökellenes ko­
alíciót hozzon létre, és 1697-ben Ausztria-Oroszország és
Velence három évi időtartamra támadó jellegű szövetséget

168
kötött a török ellen. A híres "nagy követség" 1697-ben azzal
a céllal indult európai körútra, hogy új államokkal bővítse
ki ezt a szövetséget. A követség tagjai között Pjotr Mihaj-
íov néven maga a cár is ott volt. A szövetség kiszélesítésé­
re irányuló terv azonban nem talált meghallgatásra Nyugat-
Eürópában, mert a XVII. század végén a spanyol birodalom
felosztására készültek a nagyhatalmak. Elsősorban ebben vol­
tak érdekelve a "tengeri hatalmak", Anglia és Hollandia,
Ausztriát pedig ezenkívül Oroszország déli irányú aktivizá­
lódása is feszélyezte. A nyugati út mérlege azonban ennek el­
lenére pozitív, mert az itt tapasztaltakat Péter nagyszerűen
kamatoztatta később reformjai során és itt fogalmazódott meg
az új, svéd ellenes külpolitikai iárnyvonal, a Balti-tenger­
re való kijutás gondolata is.
Péter porosz, holland és angol tapasztalatokkal gazda­
godva 1698 nyarán érkezett Bécsbe. Itt kapott hírt arról, hogy
a sztrelecek (béke idején iparral foglalkozó lövészek) fel­
lázadtak. Péter éjjel-nappal száguldott Lengyelországon ke­
resztül, csupán akkor lassította rohanását, amikor hírül vet­
te, hogy Gordon tábornok 130 sztrelec kivégzése és 2000 szám­
űzetése árán a felkelést leverte. Most már időt szakított
arra, hogy.tárgyaljón a lengyel királlyal egy eljövendő svéd
ellenes háború lehetőségeiről.
Egyelőre azonban otthon kellett rendet teremtenie. Mi­
vel a vizsgálatok során kiderült, hogy a sztrelecek Zsófiát
akarták trónra ültetni, Péter elrettentésül még ezret kivé-
gé’ztetett közülük. Ezt követően Zsófia haját Péter parancsá­
ra tövig nyírták, majd a novogyevicsi kolostorba zárták, ahol
1704-ben apácaként fejezte be életét.
A vele szembeni ellenállás megtörése után vezette be Pé­
ter első reformjait. ElőbB a nemesség tagjainak és a városi­
aknak tiltotta meg a szakálviselést, majd 1699. december 20-
án bevezette a protestáns országokban használt naptárt, és a
január elsejével történő évkezdést. A Gergely pápá féle mó­
dosítást azonban nem veszi figyelembe és így Nyugat-Európá-
hoz viszonyítva az orosz naptár elmaradt mintegy 12 nappal.
Két hét múlva, január 4-én azután megjelenik az újabb rende­
let, amely eltiltotta az orosz nemzeti viseletét: a‘földig
érő kaftánt és a nagy süvegeket, amelyekből minél többet tett
valaki a fejére, annál előkelőbbnek számított. A rendelet
eredetileg a lengyel vagy a magyar ruha viseletét tette köte­
lezővé, de hamarosan a Péter által is kedvelt német divat
vált uralkodóvá az orosz nemesek körében.

Az északi háború (1700-1721)

1697-ben egy 15 éves ambiciózus fiatalember került Svéd­

ország élére, XII. Károly személyében, aki az orosz érdeket
sértő svéd uralom megerősítésére tört a balti térségben. Pé­
ter dán-lengyel-orosz koalícióval akarta térdre kényszeríte­
ni az akkor: Európa egyik legerősebb katonai hatalmát.

1 69
 te
Az északi háború Livónia elleni lengyel-.szász támadás­
sal kezdődött, ezt azonban a svédek visszaverték. A Holsteini
ge
hercegség területére benyomuló és az orosz koalícióhoz csatla­
kozó Dániát XII. Károly békére kényszerítette, majd a Narvát te
ostromló orosz seregre mért súlyos vereséget, azután betört na
Lengyelországba. Ez alatt azonban Péter újjászervezve hadse­ ke
regét sorra foglalta el a Néva menti svéd erődöket, majd ei
1703-ban felépítette Petropavlovszkot, amelyből később fővá­
rosát fejlesztette ki. így történt, hogy míg a svéd seregek
lengyel és szász földön harcoltak, a hátuk mögött Oroszország
balti hatalommá nőtt fel.
A svéd király 1707 végén indult Oroszország ellen. XII.
Károly miután Mazeppa kozák hetman tanácsára abbahagyta az ve
előnyomulást Moszkva ellen, a kozákok megnyerésére a Dnyeper­ P<
hez vonult. A kozák tömegek azonban elégedetlenségük ellené­ s:
re sem voltak hajlandók az idegenekkel szövetkezni és így a A:
hazai utánpótlástól elvágva, éhínségtől fenyegetve, szövet­ z:
séges nélkül kísérelte meg a svéd sereg Poltava ostromát, sj
amelynek bevétele után megnyílt volna az út Moszkva felé. mi
Péter felismerve a veszélyt, orosz számbeli és technikai fö­ e<
lényt biztosított a vár védelméhez. Ennek köszönhető, hogy a d:
fiatal orosz haderő a poltavai erődre támaszkodva az ellen­ fi
ség erejét, majd ellentámadásba lendülve megsemmisítette azt.
Megsebesült a harcokban XII. Károly is, de sikerült török ti
földre menekülnie, hogy azután a benderi táborban kísérelje
j
meg új sereg szervezését. j
A győzelem elhárította Lengyelország és Oroszország fe­ f
lől á svéd veszélyt és véget vetett Svédország balti hegemó­ z
niájának. Nagyhatalmi állása összeomlott és Péter számára le­
hetővé vált a balti tartományok és Finnország meghódítása.
Európának tudomásul kellett venni, hogy új nagyhatalom szüle­
tett keleti határain.
A háború további menetét egyetlen török vereségtől elte­
kintve orosz sikerek jellemezték. XII. Károly 1718-ban bekö­ n
vetkezett halálaikor az orosz flotta már közvetlenül Svédorszá­ a
got fenyegette. A cár hirtelen megnövekedett hatalma azonban t
aggodalmat keltett szövetségeseiben és Angliában is. A svéd é
ellenes koalíció felbomlik és a hadviselő felek sorra békét s
kötnek a svédekkel. Hannover (1719 Stockholm) a brémai és m
verdeni fejedelemséget kapja; Poroszország (1720 Stockholm) (
Stettint és az Odera torkolatvidékét, Dánia (1720 Fredriks- 1
burg) Schlesviget. így a svédek 1648-ban szerzett németor­
szági birtokaik zömét elveszítették. A svéd parlamentben az R
arisztokrácia XII. Károly halála után súlyos belpolitikai h
válságot robbantott ki. A svéd nagyhatalom összeomlásáért a 1
király tanácsosait tették felelőssé és Görtz első minisztert t
Stockholban lefejeztették. Az orosz-svéd háborút az 1721-ben z
kötött nystadi béke fejezte "be. Oroszország megkapta Észtor­ f
szágot, Livoniát, Ingermanlandot és Karélia egy részét, de
Finnországot visszaadták a svédeknek. Oroszország kötelezte
magát, hogy kárpótlást fizet Livónia birtokáért és hozzájá­
rul ahhoz, hogy Svédország ott évenként, vámmentesen nagy
mennyiségű gabonát vásárolhasson. Oroszország azt is megígér­
1 70
te, hogy nem avatkozik be Svédország belügyeibe és megakadá­
lyozza az ország államrendjének’megváltoztatását, az esetle­
ges abszolutista restaurációt.
Az orosz birodalom ettől az időtől kezdve játszik jelen­
tős szerepet a nemzetközi politikában. Az Oroszországot
naggyá tevő.sikerek mindenek előtt Péter reformpolitikájának
köszönhetők. A következő oldalak ennek a politikának főbb
eredményeit összegzik.

A hadügyi reformok

Oroszországban a XVII. század utolsó évtizedeiben minden

vezető látta már, hogy a hadszervezetet át kell alakítani.
Péter azonban nem egyszerű átszervezést hajtott végre, hanem
szervezetében és összetételében teljesen új haderőt teremtett.
Az új hadsereg magvát az európai mintára szervezett Preobra-
zsenszkij és Szemjonovszkij ezred alkotta. Narva után a
sztrelec ezredeket végleg felszámolták, s megszűnt a régi ne-
mesi lovasság is. Helyüket rendes sorozás után bevonultatott,
egységes.fegyverzettel és ruházattal ellátott gyalogos és
dragonyos ezredek foglalták el. Uralkodása végére a száraz­
földi hadsereg összlétszáma már mintegy 130 ezer főt tett ki.
A szárazföldi hadsereg mellett Péter nagy góndot fordí­
tott a flottára is. 1725-re a balti flottának már 35 sorha­
jója volt, amelyek semmivel sem maradtak el a kor legjobb ha­
jói mögött. A flotta 28 ezer főnyi legénységét a nagy orosz
folyók vidékén toborozták, ahol bőven lehetett találni hajó­
zásban jártas embereket.

Péter gazdaság- és társadalompolitikája

Ilyen arányú szárazföldi és tengeri haderő felszerelése

nem csekély gondot okozott. A hadsereg ellátása megkövetelte
a mezőgazdaság fejlesztését is. A textilszükségletek biztosí­
tása érdekében Péter szorgalmazta a len- és kendertermelést
és a nagyobb gyapjúhozamokat biztosító merinói juhok tartá­
sát . Ő kezdeményezte az orosz dohánytermelést és szőlőt is
művelhetett, hogy minél nagyobb mennyiségben jusson borhoz.
(Tokajban külön orosz telepet hozott létre, hogy innen szál­
lítsanak finom borokat az udvar szükségletére.)
Különös gondot fordított azonban az ipar fejlesztésére.
A nagyobb manufaktúrák vezetőit külföldön toboroztatta. Mint­
hogy pedig Oroszországban nem állott rendelkezésre a megfe­
lelő mennyiségű szabad munkaerő, a jobbágyokat ezrével írat­
ta hozzá valamelyik állami üzemhez. Ezek az úgynevezett "hoz­
záírt parasztok" azután a manufaktúrákban teljesítették a
feudális munkajáradékot.
Péter elsősorban hadiipari üzemeket állított fel, mert
a hadsereg számára ez volt a legfontosabb. A 11 nagy uráli

171
manufaktúrán kívül Szentpéterváron ágyúöntő üzemet hozott
létre, más üzemek pedig hajók készítésére és felszerelésére
vállalkoztak. Uralkodása idején a hadsereg és a flotta részé
re 15-15 üzemben készítettek posztót és vitorlát.
Az északi háború szükségleteit szolgáló intézkedéseivel
Péter megteremtette a részben állami tulajdonú, részben álla
milag szubvencionált orosz hadi- és nehézipart. Hangsúlyoz­
nunk kell itt, hogy az orosz, tőkésfejlődés visszamaradásának
ez(az orosz társadalmi fejlődés valóságára támaszkodó gazda­
ságpolitika' lett az igazi oka. A nehéz- és hadiipar ugyanis
a nyugaton-'roegismert textiliparral szemben nem tud betörni a
mezőgazdaság és a hozzá szorosan kötődő háziipar szférájába,
s így nem tudja megváltoztatni a társadalom struktúráját sem
Péter "cölöpökre épült", "elvont centralizációja" (Herzen),
majd az 1861. évi reformmal a pétervári utat továbbépítő
Oroszország azonban végül mégis hathatós választ tudott ad­
ni Nyugat-Európa kihívására és beléphetett az európai nagy­
hatalmak sorába.
Péter korában kezdődik meg az orosz gazdaságpolitika eu
rázsiai orientációja. Előnyös kereskedelmi szerződéseket köt
nek Perzsiával és kiterjesztik kapcsolataikat Kína, valamint
a közép-ázsiai török államok felé, az európai kereskedelmi
központokban pedig konzulátusokat állítanak fel. Angol-hol­
land mintára kereskedelmi társulatokat szerveznek, de a kül­
kereskedelem túlnyomóan külföldiek kezében marad.
A belső fejlődést segített volna előmozdítani a céhszer
vezet meghonosítása és a vízi közlekedés fejlesztése (Vol-
ga-Don és Ladoga-csatorna kezdeményezése) , de a háborús ter­
hek miatt nem sok sikerrel. A hadsereg fenntartása, a hadi­
üzemek működtetése óriási összegeket emésztett fel. Ezek elő
teremtése, a polgárság fejletlensége miatt csak a jobbágyok
életszínvonalának leszorítása útján volt lehetséges, hiszen
a legfőbb állami jövedelmeket változatlanul a feudális adók
jelentették. A régi adórendszer'a paraszti háztartásokra
épült, az állam most áttért a fejadóra, és behajtására a föl
desurakat kötelezte. Ez a megoldás egyszeriben háromszorosá­
ra növelte az adózó népesség terheit. Az egyre újabb bevétel
források megnyitása ellenére az államháztartás állandó defi­
cittel küzdött. Nem használt az sem, hogy a korabeli Oroszor
szágban megadóztatták a kéményeket, ablakokat, fürdőket is.
Mindez az erőfeszítés az orosz feudális rendszer érde­
kében történt. Az orosz fejlődés hagyományait követve Péter
racionalizálta a falusi- és városi közösségek (obscsinák)
működését, amelyek jól szabályozható bázist biztosítottak az
adópolitikának és a hadseregfejlesztésnek. Ez a rendszer a
szabad munkaerő kialakulását hosszú távon akadályozta ugyan,
de a nem szabad munkaerőt azonnal biztosította az ipar- és a
■'ányászat számára. Ennek a gyakorlatnak a terméke az a.két,

1 72
későbbi rendelet (1736, 1744), amelynek értelmében a manu­
faktúrákban szabad emberként dolgozó poszádbeliek fposzadsz-
kie ljugyij családjukkal együtt örökös robotmunkára kötele­
zettek . , '
A centralizált hatalom természetes támaszai a tömegektől
kiváltságokkal elválasztott nemesek. Az állam és támaszai
közötti kapcsolat elmélyítése érdekében Péter 1714-ben két
rendeletet adott ki. Az egyik örökletessé teszi a szolgáló
nemesek birtokát, a pomesztvét, a másik pedig eltörli (a jö­
vőre vonatkozóan) a szolgálati birtok intézményét és az ál­
lami szolgálatban a pénzbeli fizetést teszi kizárólagos ja­
vadalommá. Nyolc év múlva, a nemesség lojalitásának és bürok­
ratizálásának érdekében bevezette a Rangtáblázatot, amely a
hadseregben és a hivatali szolgálatban egységesen 14 rangot
vezet be. A legalsó (14.) fokozat a zászlósé és a kollégiumi
iktatóé'volt, a legmagasabb (1.) pedig a tábornagyoké és a
kancelláré. Az első nyolc rangsorba sorolt tisztek és hivatal­
nokok örökletes nemesek voltak, a többiek pedig személyes ne­
mességet kaptak. (A személyes nemesség csak a házastársra vo­
natkozik, nem öröklődik, de viselője mentesül a testi fenyí­
tés, továbbá az személyi adó- és sorozás alól. Ezzel szemben
nem lehet jobbágya és nem lehet tagja a kormányzóságok nemesi
gyűléseinek .) Ez az intézkedés egy olyan réteg előtt nyitotta
meg az emelkedés útját, amely mind gazdasági, mind társadal­
mi struktúrájában az abszolutista hatalomtól függött. Ezzel
olyan konkurrenciaharc indult el a nemességen belül a szol­
gálati helyekért, amelyben sikert csak a szolgálati hűség
hozhatott. A Rangtáblázat kisebb módosításokkal 1917-ig ér­
vényben maradt.

A közigazgatási reformok

Péter gondoskodása kiterjedt az orosz közigazgatás meg­

reformálására is. Legjelentősebb reformjai a központi kormány­
zat rendjét érintették. A bojár-duma a XVIII. századra már
elvesztette jelentőségét és Péter a század első évtizedeiben
már elsősorban a kabinet tagjaival intézte az ügyeket. 1711—
ben, a török háború idején létrehozta a 9 tagú Kormányzó Sze-
nátust, hogy távollétében intézze a legfontosabb állami ügye­
ket. A centralizáció erősödését hozta magával Péter 1722-ben
kiadott rendelete, amely létrehozta a főügyészi intézményt.
A főügyész ettől kezdveiellenőrizte a Szenátus,működését és
egyúttal felügyeletet gyakorolt a helyi közigazgatás felett
is, az általa kinevezett ügyészek segítségével. 0 lett később
az államnak alárendelt pravoszláv egyház ellenőrzését végző
Szent Szinódus vezetője is.
A már elavult központi szervek, a prikazok helyett be­
vezette a kollégiumok intézményét az államigazgatás egy-egy
ágazatának irányítására. A kollégium kollektív testület,
amely elnökből, alelnökből és még néhány tagból áll, akik
üléseiken többségi alapon hozzák döntéseiket. A tanácsosok

1 73
mellett mindegyik kollégiumnak megvolt a maga titkárokból
és írnokokból álló kancelláriája, amely az írásbeli teendő­
ket látta el. A kollégiumi rendszerben szigorú előírások sza­
bályozták a funkciók megoszlását, az egyes tisztviselők kö­
telezettségeit, az ügyvitel rendjét, de egyúttal megerősödött
a felsőbb szervek ellenőrző tevékenysége is.
Nem volt ilyen eredményes Péter reformtevékenysége a
helyi közigazgatás átszervezésében. A gyakori változások leg­
alább is azt mutatják, hogy ezt a rendszert nem sikerült tar­
tósan kialakítania.

Péter kultúrpolitikája

Reformjaijmegvalósításához és a hadsereg szükségleteinek

biztosításához jól képzett szakemberekre volt szüksége"? ÜráT-
kodása alatt a közoktatás állami irányítás alá került és ez­
zel az okatásban az alkalmazott tudományok.szerepe megnöve­
kedett. A nemesi ifjakat arra szorították, hogy matematikát,
mérnöki ismereteket, erődítéstant tanuljanak. Moszkvában már
1701-ben hajózási és tüzérségi iskola kezdte meg működését.
1712-ben ugyanitt mérnöki, Pétervárott pedig tengerészeti
akadémia létesült?~A "fővárosi tanintézetek mellett vidéken
is szerveztek általános- és szakiskolákat. Megindult az ábé­
céskönyvek, matematikai és mechanikai segédletek és szabály­
zatok kiadása is. Péter vetette meg az orosz tudományos aka­
démia alapjait is. Eredeti elképzelése szerint a tudományos
életét “irányitó akadémia mellett a tudományos utánpótlás biz­
tosítását szolgáló gimnázium, egyetem és könyvtár is műkö­
dött volna.
I. Péter 1725. január 28-án halt meg 53 éves korában.
Birodalma pedig hamarosan fontos szerephez jutott Európa sor­
sának irányításában. ( d,AnQky

C) Oroszország a XVIII. században

Péter halála után előbb felesége, I. Katalin, majd? unó-

káia ~tT. Péter uralkodott. Vele halt ki 1 730-ban a Romanovok
férfiagaT Ezután“KSrom évtizeden keresztül egyik palotafor­
radalom a másikat érte. A bizonytalan politikai légkörben
a nemesség igyekezett a cári önkény alól szabadulni, ugyan­
akkor az állami bürokrácia és a hadsereg vezetői a központi
hatalmat védelmezték. Az orosz nemesség ekkor harcolta ki,
hogy, jobbágyaival szabadon rendelkezzék, ekkor lett valóban
földesúrrá, és ekkor kezdte meg majorságai kiépítését.
Amint a Ropsában meggyilkolt III. Péter cár felesége
II. Katalin néven trónra lépett (1 762-1 796) , szembetalálta
magát az udvari arisztokrácia ama törekvésével, hogy a cári
hatalmat a maga javára korlátozza. N. I. Panyin, a jeles dip-

1 74
lomata, ekkor vetette fel az állandó császári tanács létesí­
tésének tervet, de a tervezetet II. Katalin és szűkebb kör­
nyezete ekkor még elutasította. "Minden oroszok uralkodóinak"
azonban mégis csak szükségük volt egy állandóan működő tanács
ra, amely bizalmas embereikből állott. Ezért hozták létre a
császári tanácsot, mint a cár mellett működő legmagasabb
tanácsadó szervet. Ettől függetlenül Katalin uralkodása alatt
erősödött az abszolutizmus, fejlődött“a bürokrácia és fokozó­
dott az /államgépezet központosítása. Katalin az ország éle­
tét a főügyész, a kollégiumok elnökei és a főkormányzók útján
irányította.

A felvilágosult abszolutizmus Oroszországban

Az orosz abszolutista állam történetét a XVIII. század

második felében két időszakra szokták bontani. Az egyik perió
dús 1750-től 1775-ig, a parasztháború leveréséig tart. Ezt
szokták a felvilágosult abszolutizmus korának nevezni. A má­
sik időszak mindössze a század utolsó két évtizedét foglalja
magában. Ebben az időszakban - nem utolsó sorban a francia
forradalom hatására - túlságosan is megerősödik Oroszország­
ban a nemesi reakció.
Az orosz felvilágosult abszolutizmus virágkora az 1 750-
1760 közötti évekre esik. Katalin liberális szólamai és de­
magóg módszerei ellenére azonban az orosz önkényuralom to­
vábbra is a feudális nemesség érdekeit biztosítja. Annyit je­
lent ez, hogy a felvilágosult abszolutizmus Oroszországban
is csak az abszolutizmus történetének egy szakasza, amelyben
a nemesi állam politikája némileg alkalmazkodott a kezdődő
kapitalizmus igényeihez. Ugyanakkor az állam nemesi jellegé­
ből adódóan intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy megőriz­
ze és kiszélesítse a nemesség kiváltságait, s egyben segítse
abban, hogy alkalmazkodni tudjon az új gazdasági körülmények­
hez .
A felvilágosult abszolutizmus bevezetésének másik indí­
téka Oroszországban is a paraszti osztályharc volt. E politi­
ka lényegéhez tartozott, hogy nemcsak elnyomta a parasztság
mozgalmait, hanem bizonyos engedmények bevezetésével igyeke­
zett megakadályozni kibontakozásukat is. Ezek az intézkedések
azonban sehol sem érintették a feudális-jobbágytartó rend­
szer lényegét.
A felvilágosult abszolutizmus oroszországi eredményeit
a történetírók általában II. Katalin személyével szokták kap­
csolatba hozni. Katalin kétségtelenül okos és művelt asszony
volt. Tudott hízelegni az orosz uralkodó osztály nemesi és
nemzeti hiúságának anélkül, hogy a cári egyeduralomból bár­
mit is fel kellett volna adnia. Szívesen olvasta a felvilá­
gosodás irodalmát, de kinevette utópizmusát. Az ő felvilágo­
sult abszolutizmusa lényegében a nemesség osztályuralmát és
az orosz állam terjeszkedési szándékát fedezte korszerű ku­
lisszákkal . Ezek közé tartoznak Patyomkin híres "mintafal-

1 75
vai" csakúgy, mint Katalinnak az orosz parasztság életszín­
vonalára, vagy a népiskolák fontosságára vonatkozó közlései
Diderot-hoz (didró) és Voltaire-hez (voltér) írt leveleiben.
A valóság az, hogy Katalin a nemesség helyzetét igyeke­
zett megszilárdítani egy olyan korban, amikor már láthatóvá
lettek a jobbágyrendszer bomlásának tünetei, és amikor a ne­
mesi osztály uralma már növelte Oroszország elmaradását a
fejlett európai országoktól. A korszellem és az orosz valóság
konfliktüsából származtak azok a rendeletéi, amelyek feljo­
gosították a földesurakat, hogy parasztjaikat Szibériába szám­
űzzék, a politikai nyomozó hatóságokat pedig arra, hogy kí­
méletlenül leszámoljanak az elnyomottak védelmezőivel. Ez a
magyarázata annak is, hogy az orosz történelem legnagyobb pa­
rasztfelkelése zárta le a felvilágosult abszolutizmus korsza­
kát. A sors iróniája, hogy az orosz paraszt nyomorúsága ép­
pen Katalin uralkodása alatt volt a legmélyebb.

A Pugacsov felkelés 13?-VS

Az Urál-folyó mentén élő kozákság még a határvédelem

kötelezettsége mellett is tekintélyes szabadságjogokkal ren­
delkezett és viszonylag jómódban élt halásztelepein a XVII.
század végéig. A vagyoni differenciálódás előrehaladtával
azonban a gazdagabbak' magukhoz ragadták a telepek vezetését
és a határvédelemre szánt állami pénzeket a maguk javára for­
dították. Ez az állapot forradalmasította a kozák szegénysé­
get 1772-ben.
A következő évben Jemelján Pugacsov, a gyilkosaitól
szerencsésen megmenekült III. Péternek adva ki magát, élére
állt a Volga-mente minden elégedetlen népének: kozákoknak,
parasztoknak, leigázott nemzetiségeknek, megígérve nekik a
földesúri iga és az állami fejadó eltörlését.
A felkelés egyik jelentős eseménye 1773 novemberében
Orenburg falai alatt történt, ahol a felkelők szétzúzták a
város felmentésére küldött cári csapatokat. Itt kezdték a pu-
gacsovi hadsereget kozák minták nyomán ezredekre, századok­
ra osztani, s ekkor hozták létre a katonai kollégiumot is,
amely a szervezettség és rend elemeit vitte be a mozgalomba.
Ez a szervezet gondoskodott a zsákmány elosztásáról, rende­
leteket és kiáltványokat dolgozott ki, sőt fegyvert is ren­
delt az uráli manufaktúráktól. A kollégium irányította a had-
Kiegészítést, kezelte a kincstárat, a takarmány- és élelmi­
szer-készleteket. összeköttetést tartott a felkelés egyes
központjaival és harcolt a fegyelem megszilárdításáért.
Pugacsov hadserege azonban viszonylagos szervezettség
ellenére sem állhatott meg a cárnő hadseregével szemben,
amely 1774-ben már elűzi Orenburg falai alól, majd sorozatos
csaták után Cáricin mellett szétszórják a felkelőket, a fog­
ságba esett Pugacsovot pedig 1775-ben Moszkvában kivégzik.
II. Katalin kormánya azzal válaszolt a népi háborúra,
hogy megerősítette az erőszakapparátust. 1775-ben kormány­
zati reformot hajtottak végre, amely a birodalmat 50 kormány-
1 76
 zóságra osztotta. Valemennyi kormányzósági hivatalt és kato­
i nai egységet a főkormányzó személyi hatalmának rendelték alá,
n. aki a cárnő bizalmasa volt.
e- ,A kormány a peremvidékek.oroszosítására törekedve 1775-
á ben megszüntette a zaporozsjei Szicset. 1780-ban felszámolta
e- a bal parti Ukrajna autonómiáját, és az egész területet
- orosz mintára - három kormányzóságra osztották. Ezzel vége
ság lett a szabad Ukrajnának. A kozák sztarsina jogi szempontból
egybeolvadt a nemességgel, a szegénykozákság jelentős részét
zám- pedig fejadót fizető paraszttá tették a birodalom különböző
részein. Csak a megbízhatónak mutatkozó módos kozákságot hagy
a ták meg szabadságában, végleg elválasztva ezzel a tömegektől.
pa- 1785-ben közzétették az "Adománylevél a nemesek részé­
za- re" című rendeletet, amely ünnepélyes formában' ismét megerő­
sítette a nemesség kiváltságait. Ennek értelmében a nemes
szabad minden adótól és testi büntetéstől, s csak nemesekből
álló bíróság ítélkezhet felette.
Ugyancsak 1785-ben tették közzé az orosz városok kiváltság­
levelét, amely feljogosítja a "városi közönség gyűlését",
‘Hogy megválassza a városi önkormányzat szerveit, amelyet egy­
úttal a helyi, nemesi közigazgatás alá helyeztek.
n- A nemesség és a városok kiváltságlevelei betetőzték az
abszolút monarchia épületének megszilárdítását a XVIII. szá­
zadban. Az államhatalom belső megszilárdulásával párhuzamo­
t san gyarapodott az orosz állam nemzetközi tekintélye is.
or-
é-
Oroszország külpolitikája a XVIII, század
utolsó évtizedeiben
e
Az orosz külpolitika; ebben a korszakban is a hagyományos
feladatok megoldására irányult. Ezek között szerepelt vala­
mennyi ukrán és belorusz terület egyesítése Oroszországgal,
a Fekete-tenger északi partvidékének megszerzése és a balti
pozíciók megszilárdítása.
pu- A század közepén Oroszország legfontosabb külpolitikai
ténykedése az úgynevezett hétéves háborúban való részvétel
volt. Ezt a háborút az európai államok két szembenálló koa­
a. líciója viselte: Ausztria-Franciaország-Svédország az egyik,
Poroszország és Anglia a másik oldalon.
Az 1756-ban indult háborúban Oroszország korábbi angol
ad­ kötelezettségei ellenére, Kaunitz kancellár erőfeszítései
eredményeként Ausztriához és Franciaországhoz közeledett,
mert II. Frigyes Szilézia meghódítása után fennhatósága alá
akarta vonni Lengyelországot, öccsét pedig kurlandi herceggé
akarta tenni, hogy megvethesse lábát a Baltikumban is. Ezek
a szándékok alaposan sértették az orosz érdekeket ezekben a
ós térségekben.
g- Az...or.osz katonai sikerek ellenére (Jagersdorf 1757,
Zorndorf 1 758 , Kunersdorf 1 759) a Ili. Frigyes bűvöletében
élő új orosz cár,_IXI_. Péter békét kötve, szövetségre lépett
Poroszországgal, az orosz csapatokat pedig visszarendelte.
mány-
1 77
Az 1762. évi palotaforradalom után Katalin kormányzata fenn­
tartotta a békét, a katonai szövetséget~feTmóndta ugyan, de
a hadműveleteket nem újította fel.
_Az 1 77.0-1 780-as. években a kedvezo_jaemz.etköz.i....he 1 yzet__Le
hetővé tette, hogy Oroszország külpolitikai kezdeményezéseket
tegyen. Közvetlen szomszédai - Svédország, Lengyelország,
Törökország, Irán - hanyatlásnak indultak. Angliát lefoglal­
ta észak-amerikai gyarmatainak függetlenségi háborúja. Fran-
ciaország a polgári forradalmat megelőző feszültségben élt~T~~'
Ausztria és Poroszország között pedig új konfliktus érlelő­
dött... Ilyen körülmények között a nyugati hatalmak diplomáci­
ája nem tudott kellő eréllyel fellépni az orosz kezdemenyezé-
sek ellen, amelyek a nyugati érdekek biztosítása mellett fő-
leg a déli határok kiterjesztésére irányultak. (Kauká.zus~vi-
dék és a Krim megszerzése és előnyomulás a Duna-delta irányá­
ba stb. )
Az orosz hatalmi terjeszkedés ellen először Franciaország
lépett fel. 1768-ban, a~Téngyel válság érlelődésekor francia
biztatásra a törökök azt követelték a cári kormánytól, hogy
haladéktalanul vonja vissza a Lengyelországot megszállt csa­
patokat. Az elutasító válasz orosz-tör£Ji_.háború kirobbanását
vonta maga utáni Az~orosz hadscreq.-^umjanceV vezetésével
egyik győzelmet a másik után aratta, s a flotta is sikerrel
harcolt. "Szpiridov. tengernagy parancsnoksága alatt behatolt
a Földközi-tengerre a Gibraltári-szoroson keresztül, és a
csesmei öbölben (Chiosz szigete mellett) megsemmisítette a
török flottát. Az orosz flotta ekkor minden támasz nélkül
négy éven keresztül uralta az Égei-tengert. A szárazföldi
csapatok ugyanakkor elfoglalták Krímet, valamint^ tőbb jxo.-
döt a Duna mentén és megvetették lábukat a Havasalföldén és
Moldvában. Az európai hatalmak azonban végül is útját állták
az orosz terjeszkedésnek. TI. Frigyes és Mária Terézia 1772-
ben részt követelt a lengyel prédából-, ezen kívül fennállott
egy svéd támadás veszélye, Franciaország pedig azzal fenye­
getőzött, hogy erős flottát küld a Fekete-tengerre . A .nemzet-
közi viszonyok ilyen alakulása és még inkább az 1773 őszén
kitört Pugacsov felkelés a törökkel való békekötést sürgette.
Ezért volt kénytelen Oroszország megelégedni az 1774-ben kö­
tött kücsü.k-kajnardzsi békében Ukrajnának eddig török uralom
alatt voltáéi! részével és Kerccsel, amely kijárót biztosí­
tott a Fekete-tengerhez. A szerződés biztosította az orosz
hajók közlekedési szabadságát a Boszporuszon és a Dardanellá­
kon át, a krími tatár kánságot pedig kivette a szultán fenn­
hatósága alól7~Az önállósítás kezdetét jelentette Krím Orosz­
országhoz való csatolásának, ugyanis Katalin a védelmezőjé­
től megfosztott félszigetet 1783-ban egyszerűen bekebelezte.
^.z orosz elonyömüTá'S a Duna-delta és a Balkan r; anyaba,
súlyos aggodul oFWaT'"toí~tötte el Ausztriát, í 1‘ r az
oroszoktól balkáni érdekeit. AujlZ-tría~ sem 1 eges ; ■ ú_Zu 1 gál_-
jta volna Katalin "görög terve", amely a görög császárság
'yTss’zacsatolását javasolta úgy, hogy annak trónjára Katalin

1 78
unokája kerüljön, Ausztriának pedig balkáni területeket helye
zett kilátásba Krím orosz bekebelezésének elismerése fejében.
Krím 1783-ban történt orosz elfoglalása miatt kitört
az 1 787-1 791. évi orosz-török háború. Az .1 Z2.2._ január 19-én
aláírt Jasy békében a Portának el kellett ismerni a fekete-
-teng.eri kljárót biztosító kücsük-kajnardzsi békét, valamint
a Dnyeszter alsó folyása mentén meghúzott új orosz-török ha­
tárt.. A Fekete-tenger partvidéke, beleértvé a Kubán-vidéket
és Krímet, ekkor lett véglegesen az oroszoké. Törökország
lemondott Grúziáról is, de Oroszország kénytelen volt bele­
egyezni, hogy Törökország visszavegye Moldvát és Havasalföl­
det, s csak a két fejedelemség feletti protektorátust tudta
elismertetni. Törökországot ettől az időtől kezdve tekintik
a nemzetközi politika beteg emberének.
A határok kiterjesztése mellett hatalmasan megnövekedett
Oroszország nemzetközi tekintélye is, a XVIII. század végé­
re. 1779-ben Oroszország a Német Birodalom alkotmányának nem­
zetközi kezeseként jogot nyert, hogy beavatkozzék a német
belügyekbe, 1780-ban pedig, az amerikai függetlenségi harc
idején az orosz kormány fegyveres semlegességre vonatkozó
deklarációja már a felkelt gyarmatok közvetlen támogatásá­
val volt egyértelmű .

1 79
180
[IÍIÍIÍUÍlÍ
III. AZ EURÓPÁN KÍVÜLI TERÜLETEK
A XVII—XVIII. SZÁZADBAN
 GYARMATI RENDSZER - GYARMATI VERSENGÉS

A XVII-XVIII. században a tőkés termelési mód uralomra

jutott Hollandiában és Angliában. Ez a körülmény volt a ké­
sőbb "tengeri hatalmak" néven emlegetett országok nagyarányú
gyarmati terjeszkedésének előfeltétele.
Az európai államokban a gyarmatokért vívott küzdelem
ebben az időben kereskedelmi háborúk formájában nyilvánult
meg. A gyarmatok az európai burzsoázia számára a tőkefelhal—
mozás egyik forrásául szolgáltak, ezenkívül pedig egyre na­
gyobb jelentőségre tettek szert. mint az európai manufaktú­
raipar nyersanyagforrásai és külső felvevő piacai. Végül a
gyarmatok serkentően hatottak a hajózás és kereskedelem fej-
jlodésére és döntő''szerepet játszottak.a kereskedelmi- és ha­
diflották megnövekedésében.
Az európai kereskedők a tengerentúli országokban nagy,
monopolista társaságokba tömörülve tevékenykedtek. E társa­
ságokat az államok széles körű jogokkal ruházták fel. Jogot
nyertek arra, hogy saját hadsereget és haditengerészetet
tartsanak, hadat üzenhettek, békét köthettek, erődöket, fegy-
"verraktárakát építhettek, alkalmazottaik felett .bíráskodhat­
tak stb.
A kibontakozó tőkés fejlődés magyarázza a növekvő ér­
deklődést az eddig ismeretlen földek és tengerek iránt. A
XVII. században az angol Hudson (hödzön) 161,0-161.1 -ben vég­
rehajtott expedíciója az amerikai kontinens északkeleti part­
vidékéről ad tájékoztatást, a holland Tasman (tászmán) pedig
j5j2-1644 között az. Indonéziától keletre és délre eső szige­
teket, Ausztráliát, Új-Guineát, Tasmániát, Új-Zélandot fe­
dezte fel. Az orosz Északkeíet-Ázsia partvonalának feltárá­
sa egy Gyezsnyev nevű kozák tiszt nevéhez fűződik, aki 1648-
T5áh a Kolima-folyó torkolatából elindulva elérte a kontinens
legkeletibb fokát, amely 250 évvel később kapta csak meg
felfedezője névét, majd az Ázsiát Amerikától elválasztó
(Behring) szoroson keresztül eljutott az Anadir-öbölbe. Ő
már felismerte, hogy eljutott Ázsia végére, azt is tudta,
hogy Amerika itt' nem függ össze Ázsiával, de fogalma sem
volt, hogy milyen távol lehetnek Amerika partjai.. Ázsia_ és
Amerika északi érintkezési pontjait csak 1728-1741 között
.tisztázta Behring és Csirikov. Minden idők legnagyobb felfe-
”dezőjet jámes Cook (dzsémsz kuk) 1 768 és. 1779 között, három
nagy tengeri utazása során az Atlanti-, á Csendes és az In-
diajL-ógeán.szigeteit kereste fél. Neki köszönhetjük Új.-Gu­
inea és Új-Zéíand szigeteinek felfedezését, Ausztrália keleti

183
 partjának feltárását, a Csendes-óceán egész sereg ismeretlen
szigetének, továbbá Új-Caledoniának és a Hawai-szigeteknek
felfedezését. Cook száműzte a térképről az ismeretlen déli
kontinens fantasztikus képét. Az ő utazásai bizonyították be,
hogy a Föld felületén a tenger van túlsúlyban a szárazulatok­
kal szemben. Az ő nyomdokain járt, de főleg_ Kína és Japán
partvidékét utazta be La Perouse (la péruz) 1786-1788 között.
A XVIII. századi expedícióknak új vonása a tudományos
felkészültség, megfigyelés és térképezés. A nem nagy méretű,
de mozgékony "kutató" hajókon rendszerint botanikusok, csil­
lagászok, zoológusok is utaznak. Orvosok vigyáznak az egész­
ségügyi követelményekre, igyekeznek megelőzni a vitaminhiány­
ból származó betegségeket. A felfedező expedíciókat figyelem­
mel kíséri a tudományos világ. A felfedezett népek, elsősor­
ban Óceánia primitív lakossága sugallta a francia felvilágo­
sodás "jó vadember" koncepcióját, az ázsiai civilizációk pe-
’dig lelkes csodálattal töltötték el a felvilágosult értelmi­
séget, amely az osztálynélküli társadalom "természetes ember"
ét állította szembe a feudalizmus természetellenes kötöttsé­
gével .

A kereskedelmi háborúk

Spanyolország és Portugália hegemóniáját a hollandok és

az angolok már a XVII. század elejére megtörték. Ezt követő­
en a XVII. század három véres háborújában (1652-1654, 1 66 5-
1667, 1672-1674) összeomlott a holland kereskedelmi hegemó­
nia is az angol csapások alatt—
Az európai hatalmak gyarmati rablásainak egyik legfőbb
területét a XVII-XVIII. században a keleti országok alkották.
Ezek az országok (Ceylon, Indonézia, Fülöp-szigetek) elveszí­
tették politikai függetlenségüket, gazdaságukat kimerítette
a gyarmati kizsákmányolás, termelőerőik pusztultak, kulturá­
lis életük pedig hanyatlásnak indult.
A gyarmatokért folyó harcban a XVIII. században már Ang­
lia és Franciaország volt a fő vetélytárs. Ha a spanyolok ke­
zében levő Dél-Amerikát leszámítjuk, akkor az európai ter­
jeszkedés három fő térségében volt egymás mellett angol és
francia birtok: Indiában, á közép-amerikai Karib-térségben
és Észak-Amerlkában.
Anglia indiai és kelet-ázsiai terjeszkedése a legszoro­
sabban összefügg az 1600-ban alakult Brit Kelet-Indiai Tár­
saság tevékenységével. Ebben a térségben az európaiak közül a
felfedezés érdeme a portugáloké volt, de ők háttérbe.,szorul­
va csak Goát és Kálikutot tudták megtartani Indiában. A kör­
nyező területek (Ceylon, Malakka és az egész Hátsó-Indiai
szigetvilág) holalnd fennhatóság alá kerültek.
A_Brit_Kelet-Indiai Társaság első expedíciói még a hát-
^só-.ind.iai szigetek felé irányultak és csak 1612-ben sikerült
nekik a nyugat-indiai Szurat-ban a Mogul Birodalom gudzsra-
ti helytartójától szabadalmat szerezni néhány kereskedelmi

184
telep létesítésére. Ezek a telepek a XVII. században még
c~sak kereskedelemmel foglalkoztak és maguk az angolok sem
sejtették, hogy a következő században a kezükre jut a hatal­
mas India.
Az angol hódítás akkor vette kezdetét, amikor a Társa­
ság engedélyt kért az uralkodótól, hogy telepeit megerősit-
hesse, az erődöket ágyúval elláthassa, s bennük angol és in­
diai zsoldosokat tarthasson. Ekkor keletkezett a bennszülött
katonákból álló sepoy (szipoly) haderő. Közben az angolok ki
szorították Indiából, majd Ceylonból is a hollandokat és már
1699-ben megszerezték Madraszt, az első brit birtokot Indiá­
ban, s ugyanekkor alapította meg a Társaság egyik megbízott­
ja azt a telepet, amelybőr később Kalkutta fejlődött ki. A
brit birtokok védelmében fontos szerepet kapott a szigeten
fekvő, tehát kitűnően védhető Bombay (bombéj).
Az indiai brit hódítás tehát egy részvénytársaság üzle­
ti törekvéseiből nőtt ki. A megszerzett indiai területek irá
nyitója a Londonban székelő igazgatóság volt, a .helyszínen
pedig kinevezett tisztviselők gyakorolták a főhatóságot. A
később kiküldött, brit katonai egységek csak a Társaság ak­
cióit támogatták.
A XVIII. században az indiai terjeszkedést főleg a fran
ciák gátolták. 1664-ben Colbert létrehozta a Francia Kelet-
Indiai Társaságot, 1674-ben pedig a franciák megszerezték
Dél-India keleti partján Pondichery-t (pondiser.i) , majd a
bengáli tengerparton Csandranagart. Az angolok a francia
példát követve külön részállamot hoztak létre Inidában Ró­
bert Clive (raber klejv) szervezésében, aki hozzálátott Ben-
gália elfoglalásához . India .sorsa, a Plessey (plészi) mellett
1757. június 23-án vívott csatában dőlt el. Az angolok ezt a
napot tekintik a brit hódítás kezdő dátumának.
Az angolok és franciák Indiáért folyó harca egyik fon­
tos területe volt a hétéves háborúnak. A háborút lezáró bé-
ke (1/63) értelmében a Kelet-Indiai Társaság maradt India na
gyobb részének ura, a franciák kezén pedig csak néhány keres
kedelmi telep maradt, de azokat sem volt szabad katonailag
erősíteniük. Clive 1772-ben mondott szavai szerint "A Társa­
ság olyan birodalmat szervezett, amely Francia- és Oroszor­
szág kivételével nagyobb bármelyik európai királyságnál". A
Társaság valóban politikai hatalommá változott és_így vetet­
te meg a brit gyarmatbirodalom alapját. A katonai hódítást
a bengáliai államkincstár kirablása követte, amelyből Clive
mesés vagyonhoz jutott. A másik fontos jövedelemforrást a
Társaság számára a bengáliai kereskedelem monoplóliuma bizto
sította. Kényszereladások, belső vámok, erőszakoskodások
tették ezután tönkre Bengália áruforgalmát. A parasztokat ál
lami földadó fizetésére kötelezték, az iparosokat pedig kény
szerítették, hogy csak a Társaságnak dolgozzanak. Megkezdő­
dött a híres indiai takácsmesterség tönkretétele. A tömegek
nyomoránál csak az erőszak és a korrupció volt nagyobb.
Az ópiumszívás rabjává lett Cliye-t 1772-ben Warren Has
tings (vóren hésztingz) követte BengáTTá kormányzói székében

185
Rendet akart teremteni, de az állapotok szörnyű elfajulása
miatt ez csak részben sikerült neki. Rendezte a földadó ügyét,
bevezette, hogy indus tisztviselőket is alkalmazzanak indiai
szolgálatban, az angol hivatalnokok számára kötelezővé tette
a bengáli, urdu, vagy a perzsa nyelv ismeretét, szabályozta
áz igazságszolgáltatást az indus törvények és jogszokások
figyelembevételével és ő veretett először brit-indiai pénzt.
Ö indítványozta azt is, hogy a behódoló indus fejedelmek ne
a Társaságnak, hanem a brit Koronának legyenek alávetve.
1773-ban a brit parlament törvényt hozott, amely a Társaság
minden ügyét alávetette a Korona ellenőrzésének. A bengáli
kormányzó főkormanyzói rangra emelkedett, és Kalkuttában fel­
állítottak egy legfőbb bíróságot is. Az anyaországgal való
összeköttetés megkönnyítésére Hastings a Szuezi földnyelven
átrakodó szolgálatot is szervezett, s így az angol hajóknak
nem kellett többé megkerülni Afrikát. A hajók a Földközi-ten­
geren Port Saidig közlekedtek, majd az utasokat és a rako­
mányt teve- és öszvérkaravánok szállították át Szuezbe, on­
nan azután más hajó vitte őket Indiába.
A következő főkötmányzók alatt az angol hódítás rohamosan
terjeszkedett. Az angolok ezt a parajtlan sikert nem annyira
a maguk ereje, hanem a zűrzavarba fulladt India belső gyen­
gesége révén1 érték el. Mindig találtak szövetségest és így
Indiát valóban India segítségével verték meg. Indus fegyverek
támogatása nélkül sohasem hódították volna meg az óriási
területet.
Észak-Amerikában az angol-francia vetélkedés területe
a MissTssippT-völgyében levő Louisiana (luiziána) és Kanada
volt., Az angol sikerek titka itt az volt, hogy bár a fran­
ciák a XVIII. század kozepéig ebben a térségben mintegy húsz­
szor akkora területtel rendelkeztek, mint az angolok, de az
ango^lok—S^záma mintegy hússzor akkora volt, mint a franciáké.
Francia Kanadában a két nagyobb város Quebec (kvibek) és
Montreal a szőrmekereskcdelem központja volt és mindössze
néhány ezer leiket számlált. Nem volt jobb a helyzet Louisia:-
nában sem. Újabb kutatások a "népességi tényező mellett fel­
hívják a figyelmet arra is, hogy a polgári Anglia a franciák
számára is kedvezőbb feltételeket biztosított, mint a fran­
cia. abszolutizmus által gyakorolt központosítás.
Az angol-francia ellenségeskedésre azért került sor,
mert a francia gyarmatok nyugat és észak felé is akadályozták
az angol terjeszkedést. A helyi súrlódások, amelyekben gyak­
ran vettek részt indián törzsek is, a hétéves háború kirob­
banásakor háborúra vezettek. A harcok során az angolok elvág­
ták egymástól a két. francia gyarmatot és a franciák az 1763.
évi békében kénytelenek mindkét gyarmatukat Angliának áten-
'gedni.
A kereskedelmi háborúk korában az angolok a spanyol tu­
lajdonban levő Antillákon is megszereztek néhány szigetet.
Itt azonban nem sikerült megszerezniük a francia gyarmatokat
és azok továbbra is jelentős szerepet játszottak az anyaor­
szág bevételeiben. Az angol és francia birtokokon azonos jel- ■

186
legű társadalmi átalakulás ment végbe: eltűntek a kisáruter
meTő gazdaságok és helyüket rabszolgával dolgozó ültetvények
s cukorfeldolgozok foglalták el. A két gyarmatosító nagyha­
talom között folyó rivalizálás tartalmát itt a csempészet-,
a kalózkodás- és a rabszolgakereskedelem adta.
Az Anti 1Iák ekkor még hivatalosán a spanyolok tulajdo-
nában voltak, de az angol, francia és holland kereskedők
mind - nagyobb szerephez jutottak, mert az elmaradott spanyol
gazdaság, nem.tudta ellátni ezt a területet a szükséges ipar­
cikkel, élelmiszerrel és rabszolgával. A kereskedelmi verseny
kényszerítette Spanyolországot, hogy szabadkereskedelmi ren­
deletek sorozatával nyisson utat gyarmatain a fejlettebb or­
szágok áruinak. A spanyol kereskedelmi monopóliumok felbom-
lasztása elősegítette a helyi kreol földesurak és kereske­
dők gazdagodását és ezzel a gyarmatok későbbi elszakadásának
legfontosabb előfeltételét szolgáltatta.
A kereskedelmi háborúk, mint az eredeti felhalmozás el­
sőrendű tényezői a XVIII. században, átfogták az egész vilá-
got. Véres harcok voltak Európán kívül Indiában, a kanadai
erdőkben, az Antillákon és másutt. Szerepüket az teszi fon­
tossá, hogy ebben a korban az ipari tőke még nem volt képes
a tőkéseket és a gyarmatosító európai államokat a megfelelő
értéktöbblet birtokába juttatni. Az európai államok kereske­
delmi és gyarmati háborúiban dőlt el a kereskedelmi-, tenge­
ri- és gyarmati hegemónia sorsa. Az 1763. évi béke bizonysá­
ga szerint a francia abszolutista állam gyarmatait elveszí­
tette és kénytelen volt belenyugodni abba, hogy a polgári
Anglia szerezze meg a vezető szerepet Indiában és Kanada
meghódítása után Észak-Amerikában is. A gyarmatok kirablása
meggyorsította az angol ipari forradalmat és jelentős szere­
pet játszott abban, hogy a szigetország a világ ipari műhe­
lyévé váljék. Angliát csak 1783-ban érte vereség, amikor tu­
domásul kellett vennie észak-amerikai gyarmatainak függet­
lenné válását.
Á többségükben fehér népességű gyarmatokon, akár kivív­
ták függetlenségüket (USA), akár pedig a későbbi angol gyar­
matszervezés gyakorlata szerint bekerültek a domíniumok so­
rába, a tőkés viszonyok aránylag gyorsan és szabadon fejlőd­
tek . Ezt a fejlődést mindenek előtt Észak-Amerikában, de ké­
sőbb Ausztráliában is megelőzte a bennszülött lakosság ir­
galmatlan pusztítása. Az indiánokat, például rászoktatták a
szeszes italra, törzseiket egymásra uszították, vagy szövet­
ségesként használták fel az angolok és a franciák háborúi­
ban. Földjeiket erőszakkal elragadták és egyre beljebb szo­
rították őket a kontinensre. A telepesek valósággal vadász­
ták az indiánokat. A kíméletlen harc eredménye az lett, hogy
a XVIII-XIX. században az indiánok száma eredeti létszámuk
tíz százalékára, 200 ezerre csökkent, s ma már csak a rezer­
vátumok területét vallhatják otthonuknak. Erre a sorsra ju­
tottak Ausztrália, Új-Zéland, Tasmán-ia stb. népei is.

187
 Európai tőkebehatolás Kelet országaiba

Azok a gyarmati hatalmak, amelyek az erősebb versenyét

nem bÍrták, a tőkebehatolás eszközéhez folyamodtak, vagy leg­
alább hittérítőket küldtek Keletre. A délkelet-ázsiai orszá­
gokban például, ahol a holland és ang.pl kereskedők fontos
szerepet játszottak, portugál és olasz jezsuiták mellett meg­
jelentek a franciák is és már a XVII. században utat nyitot­
tak a francia térhódításnak Vietnam területére. Megalkották
a mai vietnami írást és térítettek. A francia Kelet-Indiai
Társaság pedig nemsokára érdeklődött az itteni kereskedelmi
lehetőségek iránt. Étvágya akkora volt, mint angol és hol­
land társaié, de hiányzott a Vietnam megszerzéséhez szüksé­
ges erő.
A hatalmas kínai piacért a nyugati hatalmak közül Ang­
lia, Hollandia és Franciaország vetélkedett a XVIII. század­
ban. Vonzotta őket az európai piac által felkapott kínai se­
lyem, lakk, porcelán és a mindenütt felhasználható aranypénz.
Ugyanakkor a kínaiak is szívesen látták a dél-amerikai ezüs­
töt és az európai iparcikkeket. A kínai állam azonban jogos
óvatosságból csak a kantoni kikötőn keresztül engedélyezett
ellenőrzött érintkezést. Ez az oka annak, hogy a legnagyobb
forgalmat ezúttal egy szárazföldi hatalom, a cárok Oroszor­
szága bonyolította le Kínával. Ez a kapcsolat sem volt azon­
ban teljesen zavartalan, mert bár a kínai áruk Szibérián
és Mongólián át eljutottak az európai Oroszországba, Moszk­
vába és Pétervárra, de a két állam között gyakoriak voltak
a konfliktusok és az őket feloldó szerződéskötések.
A másik távolkeleti ország, Japán kikötőibe csak néhány
holland hajónak sikerült bejutni, de ezenkívül a nyugati vi­
lággal semmi kapcsolata nem volt. Az "elzárkózás" megmentet­
te ugyan az országot a gyarmatosítástól, de ugyanakkor meg­
merevítette társadalmi fejlődését és fékezte a termelés szük­
séges modernizálását.
Közel-Keleten az európai tőke, felhasználva a török bi­
rodalom hanyatlását, két irányból is talált behatolási lehető
séget. A franciák a levantei kikötőkben építették ki nagy ke­
reskedelmi telepeiket, az angolok pedig a Perzsa-öböl környé­
kén értek el sikereket.
A gyarmatosítás jelentősége vitathatatlan az európai
tőkés fejlődés szempontjából, de minden sikere ellenére is
szükséges, hogy külön is foglalkozzunk hatalmas Európán kí­
vüli területek (Latin-Amerika, Afrika, Ázsia) egyes országai­
nak történetével és a helyileg adott feltételek vizsgálatával

188
 1. A GYARMATI LATIN-AMERIKA

Észak-Amerika és a Közég- és Dél-Amerikát magában fogla­

ló Latin-Amerika gyarmátősítása között korszakunkban alapve-
tő különbségek találhatók. Az Amerikába érkező fehér ember
íésízak-ön nemzetségi szervezetben élő indián yadásztársadalma-
"kat, délen fejle;t földművelést folytató és már államszerve­
zetben élő indiánokat talált. Az Északra érkezők Nyugat-Eu-
rópa legfejlettebb államainak kora kapitalista gyakorlatát
hozták és kíméletlenül elsöpörték útjukból az indián közös­
ségeket, kisajátítva maguknak azok szabad vadászmezőit. A ka­
pitalista farmok világában sem a bölénynek, sem a belőle élő
indiánnak nem maradt hely. A Latin-Amarikába Portugáliából
és Spanyolországból érkező gyarmatosítók az Ibériai-félszi­
geten megrekedt feudalizmus intézményrendszerét, bigott val­
lási viszonyaiY^és^terme1ési szokásait ismertették meg az in­
dián alattvalókkal. Az érkezők többsége az első időben nem
dolgozni, hanem dolgoztatni akart új hazájában^, s ezért az
indiánok földműves közösségeit meghagyták, sőt a helyi ural­
kodó osztályra támaszkodva, tagjainak sokféle előnyt bizto­
sítva építették ki a gyarmati rendszert. A hódítással járó
kegyetlenségek és a gyarmatosítás egyéb következményei itt
is megtalálhatók, de itt mégis a két civilizáció kölcsönös
előnyöket is felmutató egymás mellett éléséről és nem a fej­
letlenebb kíméletlen megsemmisítéséről van szó.
Latin-Amerika Mexikótól a Horn-fokig terjedő 20 millió
négyzetkilométernyi terület. A nyugati szélén végighúzódó
hatalmas lánchegységet Közép-Amarikában Kordilleráknak,■
Dé1-Amerikában"Andoknak hívják. A partvidékhez közel vonuló
Andoktól keletre három hatalmas folyó (Amazonas, Orinoco,
Parana)-völgyében három óriási alföld helyezkedik el. Köz­
tük legkisebb az’ Orinoco állattartásra alkalmas síksága és
legnagyobb (5 millió km2)-a forró klimájú, trópusi, erdőkkel
borított Amazonas-síkság. Mezőgazdasági termelésre a legjobb
feltételeket a Parana mellett elterülő pampák nyújtják.
A mezőgazdasági termelés óriási lehetőségei mellett a sta­
tisztikák kimeríthetetlen vas- és kőolaj tartalékokról, alig
érintett szénkészletekről, óriási vízi'energiáról beszél­
nek napjainkban. A korlátlan lehetőségek kihasználását azon­
ban a múltban és a jelenben egyaránt az alacsony népsűrűség^
akadályozza. Az aztékok, inkák, spanyolok óta egymást követő
termelési módok és társadalmak mindig munkaerő-hiánnyal küz­
döttek .

189
 A spanyol gyarmatok igazgatása
~~és az indián önkormányzat

A spanyoloknak a gyarmatokon akár az egyházi, akár a

világi igazgatásban súlyos nehézségek közepette kellett dol­
gozniuk. Komoly megpr’óbáítatásF'jeíentett számukra a környe­
zet, a vidék szokatlanul magas fekvése, vagy tropikus éghaj­
lata, meg a sokféle ismeretlen betegség. A hatalom és a me­
sés gazdaság váratlanul szakadt rájűR, a torlódó feladatok
megoldását és gyarmati intézményeik alapos ellenőrzését pe­
dig hihetetlenül megnehezítette az egyes gyarmatok és az
anyaország között levő óriási távolság. Igen sok ellentmon­
dás forrása lett az Újvilág lehetősegeit maradéktalanul so­
ha meg nem értő, mindent szabályozni akaró abszolutista po­
litika is.
Egyetlen ismert gyarmati terület modern fejlődését sem
határozza meg annyira a gyarmatosítók által bevezetett poli­
tikai és társadalmi rendszer, mind Spanyol-Amerikáét. Ennek
talán legszemléletesebb bizonyítéka a gyarmatok igazgatása.
Az amerikai gyarmatok, az "Indiák" ügyeit legfelső szin­
ten a király mellett működő "Indiák Tanácsa" tartotta kezé­
ben. Ennek volt.alárendelve a gyarmati közigazgatás és igaz­
ságszolgáltatás .
A hatalmas terület kormányzására a spanyolok két alki-
rályságot alapítottak: egyet a Panama-földszorostól északra,
egyet pedig délre. Ezt a kormányzási formát már korábban si­
kerrel próbálták ki Szicíliában és Nápolybáról Az Új-Spanypl-
ország néven ismert első alkirá.lysá_got még 1535-ben hívták
létre, a mai Mexikó és Közép-Amarika igazgatására. Fővárosa
Mexikóváros lett. A másodikat a Perui alkirályságot 1544-ben
alapították valarjiennyi dél-amerikai spanyol birtok kormány­
zására. _1 71 ^ez az“aTk'íraIyság bizonyos területeket át­
engedett a Kolumbiát, Venezuelát és később Equadort magában
} foglaío^Új-Granada nevű alkirályságnak. 1776-ban jött létre
■ ] Rio~de LaTTatá’néven a negyedik alkirályság, amelyhez Ar-
' géntina, ÉőTTvia, Paráguay'“?8“Uruguay tartozott. Panama,
amelynek földjén öszvérkaravánok szállították az Andok kin­
cseit a Spanyolországba induló hajókra, előbb Peru, majd Új-
Granada . igazgatásához tartozott.
A spanyol gyarmatokon hatalmas hivatali apparátus élén
álló alkirály gyakorolta a legfőbb világi hatalmat. Az ide­
ológiai hatalom a római katolikus egyház kezében volt, amely
ezt a világi papság és”a szerzetesrendek révén gyakorqlta.
A spanyol életforma ezen a két csatornán - a világin és egy­
házin - át áramlott be az Újvilágba.
Az uralkodót képviselő alkirály hatalma csaknem korlát­
lan volt és ő irányította a gyarmatok politikai és katonai
ügyeit. Ő volt felelős a "királyi ötöd" (a bányászott nemes­
fémből az uralkodónak járó rész) összegyűjtéséért és minden
egyéb adó behajtásáért. Az indiánok a koronának és az egy-
háznak"*ősi szokás szerint szemes terményekkel, festékekkel,
füvekkel és a föld egyéb javaival, továbbá takarókkal és

190
 kézműves termékekkel adóztak. Az árutermelés fejlődésével
pénzben is fizettek adót.
Az alkirály ellenőrizte a hadsereget és felelős volt a
fontos kikötők megerősítéséért is. A kikötői.erődítmények
megfelelő karbantartása szüntelen gondoskodást igényelt, mert
a tenger felől könnyen megközelíthető gyarmati városokat gyak
ran támadták meg az ezüstért-aranyért és egyéb értékes ter­
mékekért. A legkorábbi és .legmonumentálisabb emlékek egyike
a Morro-erőd Kubában. A megközelítően csillag alakú vaskos
épülettömb", amelyet a tenger felől támpillérekkel erősített
védőfal oltalmaz, még ma is áll. Eredetileg tartoztak még hoz
zá bástyatornyok, felvonóhidak, lőszerraktárak, börtönök,
földalatti folyosók is. Ezt az erődöt a XVI. század második
felében sikertelenül ostromolta Sir Francis Drake (szőr frán-
szisz drék), de a XVIII. században is hősiesen állta angol
tengerészek és holland kalózok ostromát. Az alkirály fennha­
tósága alá tartozott a XVII. század elején meghonosodott
fegyver:r*5s““I3pof gyártás is. Lőporból különösen a rohamosan
kiépülő bányászat igényelt nagy mennyiséget. A nemesfémbányák
termékeiből a királyt illető hányadért az iparcikkekkel meg­
rakodott, legendás ezüstflotta vitorlázott át az óceánon Spa­
nyolországból. A hazafelé vezető úton a kincsekkel rakott
hajókat felfegyverzett gályák oltalmazták az angol, holland,
francia kalózok ellen.
Az “aTTfirályok gyakorlati teendői az idők múltával csök­
kentek és legfőbb hatalmuk névlegessé vált. Az igazságszol­
gáltatást a legfelső szinten az Audienciák irányították, de
~3~Hozzá juk tartozó területeken gyakran az "Indiák tanácsa"
szerepét is betöltötték az anyaországtól való óriási távolsá­
god miatt. Mintegy 13 különböző jellegű Audienciát ismerünk,
amelyek területe időnként változott, egyikük-másikuk időnként
szünetelt is.
Alacsonyabb közigazgatási funkcionáriusok voltak a
corregidorok, akik visszaéléseikkel a XVIII. századra telje­
sben aláásták a spanyol kormányzat hitelét. Elsősorban a gaz­
dasági visszaélések orvoslására vezette be a spanyol abszolu­
tizmus a francia intendatúrarendszert.
A közigazgatás helyi szervei voltak a városi tanácsok
(cabildo), amelyek általában a városi kormányzat részfelada­
tait látták el_ Hatáskörük kiterjedt a kereskedelemre, bir­
tokügyekre, a tanács állapította meg az élelmiszerek árát
és köteles volt harcolni a spekuláció ellen. Amikor a XVIII.
század végén a kormányzat a gazdasági ügyeket kivette a ta­
nácsok kezéből, tevékenységük formálissá vált és a közművek
fenntartására, rendőri- és erkölcsrendészeti ügyekre korlá­
tozódott .
Az indián falvak önkormányzata a 20-40 családból álló
faluközösségekre támaszkodott. A több közösségből álló „falu­
si kormányzat élén 8-10 tisztviselő állt, akiket minden év-
~Ben~~~eTődéTk .választottak meg. Nagyrészt igazságszolgáltatás­
sal és adószedéssel foglalkoztak, de ezenkívül ügyeltek a
közrendre, megszervezték a betegek ápolását, az árvák védel-

191
mét, ellenőrizték a vetést, adminisztrálták a közös földek
ügyeit. Ez a szervezet tekinthető a falusi kormányzat csúcsá­
nak Latin-Amerikában.
Az állami apparátus szerves része volt a gyarmati hadse-
reg. A katonaság és az erődök £gflB.tart<sa eredetileg az ille­
tékes helyi tanács kötelessége volt, de szükség esetén az al­
király megfelelő kiegészítésről gondoskodott. Eleinte csak
anyaországi és gyarmati fehérek szolgáltak a hadseregben, de
sokszor kellett indiánokkal és pégerekkel feltölteni az egyes
egységeket. Csak a XVIII. században jelentek meg a szakkép­
zett tisztek a hadseregben. Itt kezdték karrierjüket a XIX.
századi felszabadító háborúk tisztjei és vezérei is. A spa­
nyol államgépezet számára igen fontos volt a postaszolgálat,
amelynek nagy távolságokat kellett legyőznie. A belföldi kül­
deményeket indián futárok vagy spanyol lovasok továbbították.
Sík vidéken a nagyobb terheket 4-6 ökör által vontatott,
fedett szekéren szállították. Spanyolországból a XVII. szá­
zadtól minden hónapban indult postahajó, de az Andok orszá­
gaiba évenként csak háromszor érkezett posta.
A spanyol közigazgatás a gyarmatokon igen költséges volt
és terhe a népre hárult. "Különböző adók nehezedtek a lakosság­
ra, amelyeket pénzben, vagy esetleg terményben is meg lehetett
fizetni. Az adók közül a "királyi adó" vagy -fejadó a férfi
lakosságot terhelte. Az élelmiszerekután forgalmi adót, az
adásvételeknél alcabalát (prögtésszív jövedelemadót) kellett
fizetni. A hivatálnoEoir szolgálatba lépésük alkalmával első
fizetésük felét a kincstárnak adták, ezt nevezték média an-
natának. A papi tized kilenced része szintén az államé volt.
A".bélyeg- és postaill elekek csak*a legfőbbek voltak az ille­
tékek kiterjedt rends’zer'é&en. Az előbbieknél is jelentősebb
volt azonban a bányatermékek után kivetett királyi ötöd.
Megállapíthatóhogy a XVIII. század vége felé a négy alki-
rályság bevételei a mintegy 22 milliós adóssággal szemben,
több mint 30 millió pezóra rúgtak. Hozzá kell tenni azonban
azt is, hogy e jövedelmek nem foglalják magukba azt a nagy
hasznot (kb. évi 200 millió pezó), amihez az állam a pénz­
hamisítás révén jutott.
Az óriási jövedelmek nagy részét felemésztették a hiva­
talnokok csalásai és visszaélései, és a bevételek növekedése
csak a tömegek nyomorát fokozta anélkül, hogy segítségükkel
fellendült volna a gazdasági élet.

A gyarmati mezőgazdaság

"Hogy alattvalóink ösztönzést kapjanak az "Indiák"

felfedezésére és betelepítésére, és a kívánatos kényelemmel
tudjanak élni, azt akarjuk, hogy osztassanak és osszanak há­
zakat, telkeket, földeket..." így fejezte ki az állam érde­
keit Ferdinánd 1513-ban, amikor kezdetét vette a földek és
indiánok felosztása a spanyol telepesek között.

192
 k spanyol telepesek feudális szolgálati birtokot kaptak
az encomiendát. Haszonélvezőjére, a spanyol birtokosra bíz­
tak az indiánok keresztény hitre térítését és védelmét. A bir
tokos a földet használatra kapta meghatározott számú indián­
nal együtt, akikkel teljesen szabadon rendelkezett. A föld
azonban megmaradt a király tulajdonában és használatáért
^_földesúr adót fizetett. Az európai középkor feudális bir­
tokától abban is különbözött, hogy elvileg nem volt örököl-
hető és a földesúr nem gyakorolhatott igazságszoIgaTtatasi
jogkört.
“Az encomienda-adományozásban egyre inkább az lett az ál­
talános, hogy egy meghatározott térség indiánadóinak egy ré­
szét a királynak nyújtott szolgálatok ellenében spanyoloknak
adták. Ez a forma azonban már nem tette lehetővé, hogy az en-
comandero hozzájusson az indián munkaerőhöz. Ezután az en-
comienda már csak egy meghatározott járadék haszonélvezetét
jelentette. A gazdaságilag idejétmúlt rendszert 1720-ban szün­
tették meg.
A spanyol gyarmatok legjellegzetesebb birtoktípusa a
magántulajdonban levő hacienda (aszienda),. Ehhez a birtok­
típushoz tartoztak Mexico gabona- és kukoricaültetvényei, a
venezuelai kakaóültetvények, a kubai cukornád- és dohányföl­
dek, az argentin pampák gazdaságai stb. A haciendákon folyó
ültetvényes gazdálkodás jellemzője a monokultúrás termelés,
a rabszolgamunka alkalmazása és az, hogy a térmelés célja a
tőkés világpiaci szükségletek kielégítése volt.Az ültetvé­
nyes gazdálkodás azonban csak azért tekinthető tőkés jellegű­
nek, mert az általa termelt termékek egy olyan gazdasági fo­
lyamat szerves részét alkotják, amelynek másik pólusán ott
található a nyugat-európai tőkés manufaktúra és a bérmunka.
A kialakuló magánnagybirtokok jórészt spanyolok kezében
voltak, de számos példa van arra is, hogy a spanyolokkal
együttműködő indián vezetők (kurakák) és meszticek is szerez­
tek birtokokat.
Óriási földbirtokai voltak az egyháznak is. E birtokok
szüntelen növekedésének az volt az oka, hogy a hódítóknak még
azután is szüksége volt hittérítőkre, hogy megteremtődtek a
katonai és politikai közigazgatás keretei. A hittérítés mun­
kájában részt vettek a régi szerzetesrendek tagjai közül a
bencések, domonkosok, ferencrendiek és a XVII. század köze­
pén létesültek, az első jezsuita missziók. A jezsuiták való­
sították meg a legmagasabb szinten a redukciók szervezésének
XVI. századi tervét, amelynek az volt a lényege, hogy a szét­
szórt településeken élő indiánokat spanyol mintára épült fal­
vakban vonják össze.
A jezsuiták települései valóságos kísérleti laboratóri­
umok voltak, ahol az őslakosság magába szívta és saját ha­
gyományaival olvasztotta össze az idegen stílusokat, amelyek
messziről érkeztek könyvek és nyomatok útján, hogy Amerika
teljesen más körülményei között nyerjék el új formájukat. Az
indián őslakók semmiféle előképzettséggel nem rendelkeztek,
de tehetségesen építkeztek és állítottak elő különféle tárgya-

1 93
 kát. A jezsuita atyák irányításával az indiánok fontak, szőt­
tek , faragtak, ács- és kovácsmunkát végeztek, sőt értettek a
forrasztáshoz is. Szorgalmas méhek gyűjtötték kaptárba a mé­
zet, a földek pedig gabonaneműeket, kukoricát, dohányt, ka­
kaót, kávét teremtek. A földművelés mellett ezeken a telepü­
léseken lovat, öszvért, szamarat tenyésztettek, foglyot, fá­
cánt, pávát tartottak. A termelt javakat a szerzetesek érté­
kesítették és ők szereztek be minden szükséges holmit is.
A trópusi ültetvényeken a jezsuiták is gyakran dolgoz­
tattak rabszolgákat. Ezeken a telepeken különleges- Rabszolga­
hierarchiát valósítottak meg. A rabszolgák közül kiválasztott
vezetők még hátaslovat is használhattak, s rajtuk kívül né-
hányan bőségesebb ételt, szebb ruhát, kisebb pénzösszegeket
is kaptak, az idősebbeknek pedig megengedték azt is, hogy
beleszólhassanak a rabszolgaközösség ügyeibe. Ezekkel a mód­
szerekkel érték el a jezsuiták, hogy a tiltakozások a XVII-
XVIII. század folyamán sohasem tudtak az egyéni lázadás
formái közül kilépni. Hozzájárult ehhez a politikai mozdulat­
lansághoz az is, hogy a redukciókat szigorúan elzárták az
idegenek elől.
Megfelelő források hiányában sokkal kevesebbet tudunk a
gyarmatokon létrejött jelentős számú spanyol kis- és közép­
birtokról.
Az egyébként magas színvonalú gyarmati agrártermelőerők
fejlődésében forradalmi változást eredményezett az Európából
érkezett technika, a különböző szállító eszközök, tjidraulikus
.gépek, vízimalmok alkalmazása. Fontos szerepet kaptak, az új
mezőgazdasági növények, a búza, a.rizs, a zab, a szőlő, s a
kórnikus fehérjehiányt szüntették meg a Latin-Amerikában
szokatlanul nagytestű háziállatok, a szarvasmarha, a sertés
és a juh.
Az állattenyésztés a XVII. században különösen azokon a
helyeken fejlődött, ahol a bányászat virágzott, vagy a keres­
kedelmi forgalom volt nagy. A mexikói állattenyésztésnek pél­
dául az ezüstbányászat adott ösztönzést. Gazdag birtokosok,
királyi tisztviselők, bányavállalkozók, kereskedők, papok
hatalmas birtokokat alakítottak itt át juh és szarvasmarha­
tenyésztő" gazdasággá. A XVIII. század végén azonban már nem
külterjes gazdaságok, hanem jól szervezett állattartó telepek
vitték cikkeiket a városi piacra.

A gyarmati ipar

A spanyoloknak az Újvilágban roppant szervezőmunkát kel­

lett eívégéznfok, hogy az indiánok munkaerejét és tehetségét
hasznosítani tudják. Ez a politika egyfelől az őslakosság
szolgasorba taszítását, másfelől a természeti kincsekkönycr-
tilénkifosztását jelentette. Sok inHiafíhaT"kShy"s’zermunká"
Tr^önatusp'kereteben mez’ogázdasági munkát végeztettek, máso­
kat pedig a bányákba hajtottak, mert az anyáország számára
mindennél szükségesebb volt a nemesfém. A spanyol és portugál

194
 gyarmatosítók figyelmüket kezdettől az arany és ezüst bányá-
szatára, a gyémántra és a drágakövekre fordították. A portu-
gálokakiknek igen lassan ment Brazília ásványi kincseinek
feltárása,még nemesi címet is ígértek a jövedelmező bányák
felfedezőinek.
A gyarmati munkaerő-gazdálkodás az indián munkaerő állam
által szervezett kihasználását jelentette. Az inka korból
származó és 1572-től alkalmazott kényszermunka-rendszer szer­
vezeti kereteit az indián..faluközösségek jelentették, amelyek
nek munkaerejét á korregidor irányításával hasznosították. A
munkaerőre való igény azonban igen sok irányból érkezett.
Munkaerőre tartott igényt az encomienda gazdája, a hacienda
tulajdonosa, a pap, a korregidor, valamint az indián uralko­
dó köröknek a gyarmatosítókkal együttműködő tagjai is. Gya­
kori jelenség volt az indiánok túldolgoztatása , bérbe adása,
személyes szolgálatra való felhasználása is.
A közmunkarendszer legfontosabb célja_a nemesfém bányá­
szat munkaerő-szükségletének biztosítása volt.-A több ezer
méter magasan fekvő bányákban a néger munkaerő nem jöhetett
számításba, ezért a fontosabb bányakörzetekbe a szomszédos
területek indián népességét irányították. Évenként háromhó­
napos turnusokban mentek az indián közösségek férfitagjai az
ezüstjéről híres Potosiba (és más bányákba), amely a bánya­
tulajdonosok embertelensége miatt érdemelte ki az "indiánok
temetője" nevet. A 100-150 ezer lakosú város kereskedői
flandriai szövetekkel és csipkékkel, firenzei atlaszselyemmel
finom velencei üveggel és angliai gyapjúval kereskedtek. A
tenger szintje felett 4200 méter magasságban fekvő kopár
fennsíkon arábiai illatszerek, malájföldi fűszerek, kínai
porcelánok, ceyloni gyémántok cseréltek gazdát. Potosi volt
a spanyol gyarmatbirodalom egyik fontos központja, ezüstje
táplálta az anyaország kincstárait. A spanyol történelmet ki­
tűnően ismerő(Wittmann Tibor azonban arra figyelmeztet, hogy
a fejletlen iparral rendelkező Spanyolország nem tudta igazán
hasznosítani a mérhetetlen kincseket, s ezért a "A Potosiból
származó kincsektől gazdagodik meg Itália, Franciaország,
Flandria és Németország, éÖt.~_a“"*éörök kincstárakban is vannak
potosi ezüstrudak."
A dél-amerikai gyarmatokra szánt európai áruk Porto
Belloból szára zföldi úlo:: , a Panama-szoroson át jutottak el
a Csendes-óceán partján fekvő nagy kikötőbe, Callaoba, innen
pedig öszvéreken szállították az árut 3000 mérföld szárazföl­
di úton az Andokon át Buenos Airesbe. Ez az ostoba megoldás
nyolcszorosára növelte az áruk költségeit.
A.spanyoJLok azt az elvet vallották', hogy a fizikai mun­
ka nem fér össze hódító mivoltukkal, ezért ha tehették (a
trópusi ültetvényeket kivéve) mindenütt indiánokat dolgoz­
gattak. Városaik és gazdag templomaik építéséhez a munkaerő
zömét a környék indiánjai közül toborozták, akik azután ván­
dorló ácsok, kőművesmesterek, festők irányítása alatt dol­
goztak. Építőanyag bőven állt rendelkezésre. Néhány vidék
olyan könnyen bányászható és faragható követ adott, amely

195
 levegő hatására megkeményedett, az őserdők pedig rendkívül
kemény, tartós rönköket kínáltak. Az indiánok megszokták még
az inka uralom alatt, hogy súlyos terheket szállítsanak kerék
és teherhordó állat nélkül nagy távolságra. Ügyesen bántak
az ősi eszközökkel, de hamarosan mesterien alkalmazták a ko­
rabeli Európa technikáját is.
A gyilkos bányamunkától eltekintve az indiánok, az obra-
jék-ban, a ..gyapot- és pamutszövödékben végzett szolgálattól
rettegtek a legjobban, holott a fönáshoz-szövéshez igazán ki­
tűnően értettek. A legfinomabb szövetek a hódítások előtt
az indián előkelőségek, azt követően pedig a gyarmati és egy­
házi kormányzat tisztviselőinek használatára készültek. Sok
díszes alkotás született a templomok és a magas méltóságok
palotáinak díszítésére is. A textiltermelés kibontakozásának
nagy korszaka a XVII. század volt. Az encomiendák nagy tőke­
erővel rendelkező gazdái, a haciendák tulajdonosai, a jezsu­
ita rendházak, a gazdag kereskedők nagy kézműves műhelyeket
szerveztek. Nem egy műhelyben többszáz munkás is dolgozott,
voltak azonban 3-6 személlyel dolgozó kisebb műhelyek is. A
műhelyek többsége a városon kívül, a nagybirtokok központjá­
ban, a nyersanyaghoz és a munkaerőhöz közel alakult. Érdemes
megjegyezni, hogy a kisebb üzemek az európai szétszórt manu­
faktúrára emlékeztető szervezeti keretek között dolgoztak,
mert legtöbbször kereskedő adta ki a gyapjút indián csalá­
doknak f onásra-szövésre..
A városi ipar általános szervezeti formája a céh (gremio)
volt, amely a korabeli spanyol céhekhez hasonlóan_életképte­
lennek bizonyult, mert a céhek külön vezetősége (elnök, fel-
'tigyclő, pénztáros stb.) költségessé tette a termelést. Ez a
rendszer a XVIII. században már a gyarmatokon is korszerűt­
lennek számított. Az áruforgalom fejletlenségének egyik leg­
világosabb jele az volt, hogy a kereskedők is céhekbe (con-
sualdo) tömörültek.
A helyi igények kielégítésére korlátozódó háziipar jel­
legzetes termékei: az italok, sütemények, édességek, finoman ,
kidolgozott ötvösmunkák voltak. Nagy szerep jutott a_ruhá.-,
asztalos- és bútoriparnak is. Alacsony színvonalon maradt vi­
szont a fegyverkészítés, mert a fegyvereket Európából szál­
lították. A hajóépítés viszont egyedül, csak Havannában virág­
zott.
A gyarmati gazdaság a spanyol örökösödési háború után
új helyzetbe került. A XVIII. századi gyarmatbirodalom sorsát
meghatározó tényezőt jelentettek a spanyol korona állandó há­
borúi, amelyek egyre nagyobb terhet raktak a gyarmatokra. A
háborúk következtében lett világos, hogy a spanyol korona
már korántsem olyan erős, mint korábban. Gyarmatbirodalmát
egyre kevésbé tudta az idegen kereskedők behatolásától meg-
. védeni. Fellendült a csempészet is, de ami ennél fontosabb:
az angolok az utrechti békében megkapták az asiento-jogot,
azaz legális jogot a gyarmatokkal folytatandó rabszolgake­
reskedelemre .

1 96
 A spanyol korona III. Károly (1759-1788) uralkodása
idején reformokkal igyekezett uralmát stabilizálni egy olyan
gyarmatbirodalomban, amely egyre inkább túllépett azon az
állapoton, amikor még közvetlen rendeletekkel lehetett az
életet szabályozni. A XVIII. század azonban már a kreolok és
az európai spanyolok közötti ellentétek kiéleződésének a kor­
szaka, amely a nemzettudat elemeit is kialakította. A növek­
vő elégedetlenségnek az az oka, hogy a spanyol kormányok le­
fölözik ugyan a helyi áruforgalom hasznát, de közben sem az
ipart, sem a mezőgazdaságot nem tudják megvédeni az európai
konkurrenciától. Ez a tehetetlenség az oka, hogy az 1770-es
évekre valamennyi árutermelésben részt vett réteg érdekelt
a gyarmati rendszer felszámolásában. Ez a gazdasági háttere
a XVIII. század második felétől megerősödő társadalmi nyugta­
lanságnak is.

A gyarmatok társadalma

Spanyol-Amerika népességét a XVII. század közepén 10

millióra' becsülik. A gyarmati korszak végére az, indián ősla-
kók az össznépességnek mintegy 46 százalékát alkották. Mexi-
kóban és”az Andok országaiban azonban áz. indiánok aránya a
hatvan százalékot is elérte. A néger rabszolgák száma a XVIII.
század végén összesen 1,2 millió volt.
A fehér uralkodó osztály csúcsán álltak az anyaországi
születésű spanyolok, akik szinte az egész társadalomtól elszi­
getelten élve, a spanyol uralom bázisát alkották. Az általuk
épített paloták, haciendák, udvarházak sokasága napjainkig
meggyőzően szemlélteti a gyarmati korszak európai urainak
fényűzését. Az ablakok faragott fa- vagy kovácsoltvas rácsa­
in szebbnél szebb címerek ékeskedtek. A falakat lámpások
és fáklyák elhelyezésére szolgáló konzolok díszítették. A ke­
rámiával burkolt belső udvar virágágyásai között ott csobo­
gott a nélkülözhetetlen, tiszta vizű kút. A nagy házak első
udvara, rendszerint a vendégek fogadására szolgált; a máso­
dik a családé volt, a harmadik pedig a konyhának, a szolgák
szállásának és az istállóknak adott helyet. Az épületek való--
di gazdagságát a velencei csillárokkal, keleti szőnyegekkel,
faragott, aranyozott és pazarul kárpitozott barokk- és roko­
kó bútorokkal berendezett fogadószobák mutatták. Dúsgazdag
lakóik selyemben, bársonyban, brokátban jártak, kalapjukat
gyöngysorokkal ékesítették, jólétük foka díszhintójukon is
kitűnően lemérhető. Feljegyzések bizonyítják, hogy egy gazdag
bányatulajdonos színházteremmel is kiegészítette palotáját,
amely mindenben vetekedett a hasonló európai létesítmények­
kel.
Ezzel a vékony, de nagyon gazdag réteggel szemben bonta­
kozott ki a kreolok (gyarmati születésű spanyolok) ellenzé-
kisége, akik sohasem alkottak homogén réteget. Csak a külön­
böző előjogok féltése kötötte össze a kreol nagybirtokoso­
kat, nagy- és kiskereskedőket, gyarmati tisztviselöket.zT

197
lakosság nagy tömegét a meszticek adták. Társadalmi helyzetük
meglehetősen sokrétű : parasLZLbek . kiskereskedők,.iparosok ők,
akik közül csak kevesen kerülhettek be az uralkodó osztályba.
Viszonylag kevés problémát okozott a fehér férfi és indián
nő házasságából született mesztic. Közülük azok, akik törvé­
nyes házasságból" szármáztak, kezdetben azonos jogokat élvez­
tek a fehérekkel. Később, amikor a vadházasságok megszaporod­
tak, a meszticizálódás is megbélyegző jelenséggé vált. Hama­
rosan tilalmak gátolták, hogy mesztic irnoki, jegyzői, törzs­
fői tisztséget vállaljon, tiltották a fegyverviselést is,
bár nagyobb indián felkelések idején meszticekből is szervez­
tek fegyveres alakulatokat.
A meszticizáció kérdése rendkívül bonyolult volt az An­
dok országaiban, ahol a társadalmi elzártság áttörésének
egyetlen útja az indián számára a vérkeveredés volt. Igen
fontos szerepet játszottak a meszticek a^mexikói nép kifor­
málódásában is. A birtokos gazdák legnagyobb része itt mesz­
tic volt, de sokan dolgoztak abányákban és az ipari műhelyek
bén is'. A XVIII. századra már az alsópapság jelentős része
is~ meszticekből áll. Ettől az időtől kezelve a meszticek a
mexikói.társadalom legmozgékonyabb elemei, a spanyolok elle­
ni küzdelem élharcosai. (A függetlenségi háborút megelőző
években számuk már elérte a 2 000 000 főt.)
A meszticek a legtermészetesebbnek tartották, hogy el­
határolják magukat az indiánoktól, valamint a mulattoktól
(fehér-néger keverék) és az indián-néger házasságból szüle­
tett zambóktól .
Egyértelműen a társadalmi ranglétra alsó fokára kerültek
az indiánok és a négerek.
Az indián paraszti- és kézműves lakosság több rétegre
tagozódott. Voltak olyan parasztokis, akik egyenként ezernél
is több állattal rendelkeztek. Az indiánok tömegei azonban a
községekben élő "szabad". parasztok voltak, akik a spanyol
kTráTynak tartőztalF á~dóya 1 és munkával, de emellett a helyi
vezetők is igényt tartottak szolgálataikra.
Az indiánok közül egyedül a volt uralkodó osztály tag­
jai, a kurakák nem veszítettek a spanyol hódításon. Egy kor­
társ azt írja róluk, hogy "... jól megépített házakkal, arany
és ezüst vázákkal dicsekedhetnek, számos állattal, birtokkal
és más dologgal rendelkeznek, sokan közülük igen gazdagok..."
A valóságban azonban ez a társadalmi csoport is erősen réteg­
zett. A kis falvak 10-20 indián családja felett rendelkező
előjárók után a 100 indián felett rendelkezők következtek az
ősi indián hierarchia szerint. A leggazdagabb és legbefolyáso
sabb kurakák viszont a gyarmatok világában is úgy éltek, mint
egy-egy tartományúr. Ez a réteg annak köszönheti viszonylag
kiváltságos helyzetét, hogy nélküle a spanyolok nem boldogul­
tak volna a gyarmatosítás óriási feladataival: az adók behaj­
tásával, a nemesfém bányászat, vagy a hatalmas uradalmak meg­
szervezésével stb.
A XVIII. század második felében a súlyos adóterhek miatt
gyakoriak az indián felkelések.1780-ban tört ki a legnagyobb

193
 felkelés Tupac Amaru, majd Tupac Katari vezetésével Peru,
illetve Bolívia területén. Ereje elsöpörte a helyi hatóságo­
kat és a spanyolokat, hullámai egész íLatin-Amerikára kiter­
jedtek .
Az indián tömegek pusztulása igen korán tömeges munka­
erőhiányt idézett elő a spanyol- és portugál gyarmatokon . Az
első időszakban, amikor a _konkyisztádorok még az Antillák ará­
nyát mosatták, igen szívesen alkalmaztak néger rabszolgákat.
Mikor azonban megnyitottak“México és Peru nagy tengerszint
feletti magasságban fekvő bányáit, le kellett, hogy mondjanak
a trópusi körülményekhez szokott néger munkaerőről._A_néger
rabszolgákat ettől az időtől elsősorban az ültetvényeken~§s a
'ház’ körül”alkalmazták. Alkalmazásuk klasszikus területe mind-
vegíg~a“KarÍb'-térség'maradt. Sok négerrel találkoztunk a je­
zsuita nagybirtokokon is. A jezsuiták a korszerű mezőgazdá-
Sági munka méllét€7"gondos válogatás után, különböző .ipari
szakmákra is megtanították rabszolgáikat. A "jezsuita rab­
szolgák" Latin-Amerikában kitűnő szakmunkásnak számítottak
és jelentős jövedelemhez juttatták gazdáikat. Nehéz fizikai
munkára szívesen alkalmaztak négert a kereskedők, királyi”"
tisztviselők, városi tanácsok, sőt kórházak is. Kivételes
esetben,indiánok is alkalmazhattak néger rabszolgákat. A cor-
regidor engedélyével juthattak négerek a kurakák tulajdonába,
de arról is tudunk, hogy Peruban indián közösségek hidak, utak
építésénél alkalmaztak néger rabszolgákat.'
A négerek életkörülményeit részletes törvények szabályoz-
ták. Ezeknek legfőbb célja az volt, hogy elejét vegyék az
esetleges^felkelésekneV^s"megakadályozzák á négereknek a fe­
hérekkel vagy az indiánokkal való keveredését. Á különböző
"helyi tanácsok szabályrendeletei tiltották a négerek számára
a fegyverviselést, a piacok látogatását, a kereskedelmet, sőt
azt is, hogy éjjel egy néger engedély nélkül az utcán tartóz­
kodjék. Szabályok határozták meg a négerek munkaidejét és
előírták, hogy évnél fiatalabb és 60 évnél idősébb rabszol­
gát tilos foglalkoztatni, de a tulajdonosok ezeket a rendel­
kezéseket soha sem vették komolyan.
A rabszolgák ellenállásának legfontosabb formája a szö­
kés volt. A szökött rabszolgák rendszerint csapatokba verőd­
tek és megtámadták a birtokosokat, vagy a hatóságokat is. Ar-
rSTls van tudomásunk, hogy az erdőkbe, hegyekbe menekült né­
gerek állandó települést hoztak létre, amelyet a hatóságok
később kénytelenek voltak elismerni.
Latin-Amerika spanyol és portugál gyarmatait ez a szí­
nes kép jellemezte ugyan, de az igazi bajok abbóX_Száxm§.ztak,
hogy a latifundiumok, monokultúrák és azZx3eg£hZiels£ uralma
együtt olyan viszonyokat teremtettek, amelyek lehetetlenné
tették a nemzeti piacok létrejöttét. A gyarmati uralom pedig
öTyan gazdasági és társadalmi szerkezetét hagyott lhátra,~ ame­
lyet jóval később kitűnően fel tudott használni a maga céljai­
ra az észak-amerikai tőke, a heokolonializmus viszonyai kö­
zött. ” ’ ' :*

199
 2. AFRIKA NÉPEI A XVII-XVIII. SZAZADBAN

xA XVI. század eleje óta a török uralom sok szállal kap­

csolta össze az észak-afrikai országok történetét az európai
eseményekkel. A XVI. század végéig e területek szolgáltak
támaszpontul a földközi-tengeri török előnyomulásnak, innen
kaptak segítséget a mórok is a spanyolok elleni harcukhoz,
s végül az észak-afrikai országok közvetítették Kelet áruit
Európa felé. A török előnyomulás keletről nyugatra haladva
öt észak-afrikai országot érintett. Ezek sorában találjuk
EgyiptomotTripolitániát (Líbiát), Tuniszt, Algírt és Ma-
’rokkót.

A) Észak-Afrika

Egyiptom török uralom alatt

Az észak-afrikai országok közül a_ török támadás először

Egyiptomot érte. Ebben az országban szultáni testőrszolgá­
latra kiképzett , türk eredetű rabszolgák, az úgynevezett
mameTükőF'olyan erős hátalomra tettek szert, hogy egyikük a
XV. század közepén felvette a szultáni címet. A mameluk bejek,
a Kairóban székelő szultánnal az élükön kegyetlenül kizsák-
Hiányolták az arab fellahokat (parasztokat) és a beduinokat
(nomád pásztorokat). Nem törődtek a mezőgazdaság fejleszté­
sével és elhanyagolták a nélkülözhetetlen öntözőcsatornák,
karbantartását. Uralmuknak 1517-ben I. Szelim, a nagy hódí­
tó szultán vetett véget, de a napóleoni háborúkig a mameluk
bejeknek nagy befolyásuk volt az országban.
A törökök megelégedtek azzal, hogy a meghódított or­
szágba helytartót küldjenek. A helytartók gyakran cserélőd­
tek, s a török uralom 280 éve alatt 100 pasa követte egymást.
A katonai parancsnok a janicsár csapatok agája volt, a helyi
közigazgatás azonban nem változott. A Kairóban székelő pasa
janicsár- és mameluk testőrökkel vette magát körül. A testő­
rök magasabb rangú tisztjeit a mameluk szultánok egykori
földjéből kiszakított birtokokkal jutalmazta, sőt különböző
közigazgatási tisztségekkel is felruházta őket. A földesurak
felső rétegét ezután is a mameluk bejek és muzulmán főpapok
alkották. I. Szelim közvetlenül az ország meghódítása után,
még 1517-ben elismerte 24 mameluk bej földtulajdonához való

20U
 jogát és megerősítette_kiváltságaikat. A török hódítók így
igyekeztek maguknak támaszt szerezni a meghódított országban,
de minthogy a földbirtok továbbra is a volt uralkodó körök
kezén maradt, uralmuk alig terjedt túl Kairó határán. Maga
a pasa pedig mindössze a közvetítő szerepet .töltötte be a
"helyi feudális birtokosok és a szultán között. Legfőbb köte-
TSKSégé az volt, hogy begyűjtse és eljuttassa az adókat a
"szultán kincstárába. A török birtökjog szerint minden terület,
amelyet a szultán lova lába érint, a szultán tulájdönabá'' ke­
rül, tehát ő az elsődleges birtokos. A föld tényleges haszon­
élvezői azonban azok a hűbéres földesurak voltak, akik a föl­
det a kairói pasától, a szultán képviselőjétől kapták. Külön­
böző rangú mámelukok, arab sejkek, török tisztei? hélybeli ke­
reskedők alkották az eltérő nagyságú birtokkal rendelkező'
TTŰbérurak rendjét. Legfontosabb kötelességük az volt, hogy a
pénzben vagy természetben szedett_adót a fellahoktól behajt­
ják^ és továbbítsák Kairóba. Ha kötelességüket elmulasztották
volna, megfosztották őket birtokuktól. Meg kell azonban je-
egyznünk, hogy az egyiptomi feudális urak tevékenységére nem
a kötelességmulasztás vcrtt ajellemző , hanem a hatalommal való
visszaélés^ az adófizetőkön elkövetett erőszak. A XIX . ~sz“azá3-
uán" Mohamed Ali pasa által "alvó évszázadok""-nak nevezett
török uralom fontos jellemzőjeként írhatta az egyiptomi kró­
nikás: "Ebben az évben semmi feljegyzésre méltó nem történt
az emírek zaklatásain és önkényes tettein kívül."
Az egyiptomi tömegek már 'a török uralom- első éveiben lá­
zadoztak. Az ország különböző területein kirobbant forrongá­
sok leverésére pedig II. Szülejmán Egyiptomba küldte Ibrahim
Írását, hogy "rendet teremtsen". A. felkelők leverése után lép­
tették életbe a II. Szülejmán nevéhez fűződő törvénykönyvet,
a "Kánun náme"-t, amely a feudális viszonyokat szabályozva
rögzítette a földesurak 'kiváltságait és a parasztok kötele­
zettségeit. Ez a törvénykönyv mondotta ki a parasztok röghöz-
kotését is.
A parasztok életkörülményeiben csak a XVII. századtól
figyelhetők meg bizonyos változások. Ezek közül a legfonto­
sabb a falu és város közötti piaci kapcsolatok fokozatos ki-
bontakozása. A XVIII. század derekán a kortársak tanúsága
szerint Egyiptom déli vidékeiről gabonával, cukorral, bab­
bal, lenvászonnal, lenolajjal megrakott hajók úsztak lefelé
a Níluson, Kairó és a Delta-vidék felé, délnek pedig posz­
tót, szappant, rizst, vasat, rezet, ólmot és sót szállító ha­
jók haladtak. Jócskán megduzzadt a külkereskedelmi forgalom
is. A XVII-XVIII. században Egyiptom pamutszövetet és len­
vásznat, bőröket, cukrot, szalmiákot, valamint rizst és búzát
szállított az európai országokba. Élénk kereskedelem bonyoló'-
dott le Szíriával, Arábiával, Szudánnal, valamint Tunisszal,
Algériával, Marokkóval is.
A kereskedelmi lehetőségek hatására a kivitelre termelő
iparágakban kezdtek elterjedni a manufaktúrák. Voltak közöt­
tük olyanok is, amelyek 800-1000 embernek adtak állandó elfog­
laltságot. A XVIII. század végén Kairóban már 15 000 bérmun-

201
 kás és 25 000 kézműves élt. A bérmunka fokozatosan megjelent
a mezőgazdaságban is és a parasztok ezrei szegődtek el munká­
ra a közeli és távolabbi .nagybirtokokra. A tőkés viszonyok
azonban korszakunkban nem tudtak, túljutni a kialakulás stá­
diumán, mert a kereskedők és manufaktúra tulajdonosok vagyona
- akárcsak az Oszmán Birodalom más országaiban - ki volt szol­
gáltatva a pasa és a bejek önkényének. Fontos akadály volt az
is, hogy a parasztság kiszipolyozottsága következtében inga­
dozó és . szűk volt a belső piac. A kereskedelem fejlődésével
ugyanis a parasztság régi szolgáltatásaihoz és adóihoz egy­
re újabbak járultak. A törvényben rögzített adókon kívül
valósággal elburjánzottak a "szokás" címén szedett különféle
kiegészítő illetékek.
A súlyos elnyomás egyre gyakrabban váltott ki felkelése­
ket a török-mameluk uralom ellen. Ezeket a megmozdulásokat
azonban akkor még minden esetben ...elf ej t.ották, mert a Porta
„..Szövetségeseinek számító mamelukok még szilárdan tartották
kezükben a hatalmat. Uralmuk véglegesen csak a XIX. század
első felében dőlt meg.

A törökök Észak-Afrika többi országaiban

Az egyiptomi bázisról kiindulva a törökök tovább foly­

tatták előnyomulásukat nyugat felé. Algériát egy Hajreddin.
Barbarossa nevű kalózvezér foglalta el, majd I. Szelim bir­
tokának nyilvánította. A szultán.2000 főnyi tüzérséget és
4000 janicsárt bocsátott a kalóz rendelkezésére, hogy sike­
resen folytathassa hódításait és kinevezte a meghódított te­
rületek helytartójává. 1518-1529 között a kalózok elfoglal­
tak több fontos kikötőt, megsarcolták a hegyvidéki kabi.1
^törzseket és behatoltak az ország belsejébe is. Egyidejűleg
elfoglalták és lerombolták a város bejáratánál levő spanyol
erődöt és véglegesen berendezkedtek Algír városában. A szul­
tán helytartója, az algíri pasa ezután rendszeresen adóztat­
ta az ország lakosságát. Az adó meghatározott részét Sztam-
bulba küldte, másik részét saját szükségleteire, kíséretének,
kancelláriájának és katonai csapatainak a fenntartására for­
dította.
Az Oszmán Birodalom kibontakozó válsága idején Algírban
a janicsárok és kalózok vetélkedtek egymással a hatalomért-.
A janicsárok Algírban meghatározott összegű javadalmat kap­
tak az állami kincstárból, és a helyi bazárokban az ő ré­
szükre külön megállapított rendkívül alacsony árakon vásá­
rolhattak élelmiszert, szövetet és egyéb árut. Ez az önké­
nyes és féktelen katonarétegAlgírban is hegemóniára töre­
kedett. .AJíVIII. századra már közülük nevezték ki a elejt?,
‘"aki a török szultán névleges fennhatósága alatt ténylegesen
kormányozta Algírt.
Szervezetterőt képviseltek a kapzsiságukról és kegyet­
lenségükről'”! smert algíri "kalózok is. Kapitányuk -ja__raisz -
vezetésével nemcsak a tengeri hajózást veszélyeztették, ha-

202
 .ént nem rendszeresen fosztogatták a nyugat-európai országok ten­
inká­ gerparti vidékeit, is. Algírban és az észak-afrikai tengerpart
ik nagy kikötő városaiban a raiszoknak külön testületük volt,
:á- amely Hagy anyagi erővel és befolyással rendelkezett. ,A-ka~
fyona Lózha. jók ...legénysége a néhai foglyokból és a mohamédán vallás­
szol- ra áttért európai menekültekből került ki.
Lt az Tripolitániában (Líbiában) az európaiak és a törökök
iga­ egyetlen nagyobb város, Tripolisz birtokáért küzdöttek egy­
zéi mással. A város előbb a spanyolok, majd a máltai lovagok ke­
zén volt, míg 1551-ben három kalózvezér egyesített csapatai
jy-
mégőstromolták és bevették. A lovagok hajón Máltába menekül­
:éle tek, de a zsoldosokat a kalózok lemészárolták vagy evezős
rabszolgává tették.
Lése­ Tunisz elfoglalására a spanyol uralom elleni felkelés
it és a helyi törzsek közötti háborúskodás adott lehetőséget,
^'törökök előbb megszállták az országot, majd a spanyol flot­
La
ák ta közeledtére átmenetileg kiürítették. Végül az erős török
ad flottával küldött katonaság kiszorította a spanyolokat, el­
foglalta és .1574-ben az Oszmán Birodalom tartományává (pasa-
likjává) nyilvánította az országot.
-Így jutott a három észak-afrikai ország, Algéria, Tunisz
és Tripolitánia török uralom alá, de korszakunkban a török
luralom már inkább csak névleges volt. Nagyobb baj volt, ennél
ly- az, hogy a fenti országok közül egyik sem tudott szilárd köz­
in ponti hatalmat kialakítani, amely a helyi feudálisok vissza­
ir- éléseit megakadályozhatta volna. Ez az oka annak, hogy e há­
s rom ország, a viszonylag fejlett Egyiptommal szemben könnyű
ke- zsákmánya lett a hódításra törekvő, európai hatalmaknak.
te- Marokkó ..volt az egyetlen észak-afrikai ország, amely
al- nem jutott török uralom alá. Ennek az országnak a területén
eredetileg spanyol támaszpontok létesültek és így két nagy­
leg hatalom , a spanyol és a török terjeszkedésének ütközőpontjá-
yol ba került. A harcias marabutok (muzulmán szerzetesek) és a
zul- rájuk támaszkodó serifek (Mohamed állítólagos leszármazottai)
tat- azonban.,közös erővel olyan erős államot hoztak létre, amely
am- mind a spanyol törekvésektől, mind a török hódítástól meg­
ének, mentette az országot. Az erős állandó hadsereg itt ugyan meg
f or­ tudta védelmezni az országot a feudális széthúzással szemben,
de Marokkónak sem volt annyi ereje, hogy a központi hatalmat
rban megfelelő reformok segítségével megszilárdítsa. Ennek lett a
irt. következménye, hogy az ország fejletlen feüdális államként
ap- került be a XIX. században az európai nagyhatalmak érdek­
szférájába .
íá-
:é-
:e-

;sen

jyet-
Lsz -
"Haj­

203
 A gyarmatosítók versengése az afrxKai
rabszolgapiacokért

A XVI. évszázadtól kezdve három évszázadon keresztül a

rabszolgakereskedelem volt Afrika történetének egyik legfon­
tosabb vonása. Az afrikai népek szempontjából ez a korszak
egyesek számára a kiirtást, mások számára ősi földjükről való
kiűzést, vagy legjobb fiaik és lányaik elvesztését jelentette.
Pusztító hatását megérezték azok a népek is, amelyek távo­
labb 'estek a rabszolgakaravánok útvonalaitól, mert termelő­
erőik . fej lődése megakadt, gazdaságuk lehanyatlott. A terme­
lés szokott rendjének megzavarása, valamint az afrikai munka­
erő tömeges kiáramlása igen sok helyen megakadályozta az af­
rikaiakat abban, hogy a saját maguk részére szükséges termé­
kek előállításával foglalkozzanak.
A fehérek £ltal űzöt-t rabszolgakereskedelemnek három
szakasza volt. Sík Endre a kalóz rabszolgakereskedelem sza­
kaszaként emlegeti az első időszakot, amikor kalózok, keres­
kedők, tengerészek saját kockázatukra alkalomszerűen yagy
rendszeresen foglalkoztak a feketék összefogdosásával. enél-
kül, hogy államuknak bármiféle köze lett volna az ügyhöz.
Polányi Károly szerint ez nem volt még sem háború, sem ke­
reskedelem, csak kalandorkedvű kapitányok sportja és vállal­
kozása. Ebben az időben még jobban érdekelte őket a fehér
elefántcsont és a sárga arany, mint a fekete rabszolga. Szó
sincs még ekkor az amerikai ültetvényes gazdaság szorongató
munkaerő igényéről.
A második szakaszban az európaiak szövetséget kötöttek
egy-egy néger törzsfőnökkel vagy királlyal, rendelkezésére
bocsátották katonai tudásukat, fegyvereiket és ellenérték­
ként hadifogoly-rabszolgákat kértek. Az üzletet lebonyolító
társaság mögött itt már megtaláljuk rendszerint az államot
i§_. Az angol uralkodók az első engedélyeket 1 588-ban és Í592-
ben adták ki, majd 1618-ban olyan társaság működéséhez já­
rultak hozzá, amely kizárólagos jogot kapott az egész afri­
kai kereskedelemre. Az angol példa nyomán a hollandok ,1621 —
ben szervezték meg a Holland Nyugat-Indiai Társaságot, a
franciák pedig 1626-ban a Francia Nyugat-Afrikai Társaságot.
A dánok az 1647-ben megalakult Svéd Afrikai Társaság közve­
títésével jelentek meg Afrikában, s még a XVII. században
követik őket^ Frigyes Vilmos választófejedelem poroszai is.
1.7.0.2.-ben a FranciaGuineái Társaság megszerezte a spanyolok­
tól az asientp jogot és vállalta, hogy minden rabszolga után
bizonyos összeget fizet. A spanyol gyarmatokra való rabszolga­
szállítás joga 1713-tól már az angoloké, űk szervezik majd
igazán nagyszabású nemzetközi üzletté a rabszolgakereskedel­
met.
,.A XVII. század közepétől az amerikai dohány-, cukornád-
és gyapotültetvények munkaerő-szükséglete miat,t. a rabszolga­
kereskedelem válik az európai-afrikai kapcsolatok, f o_tényé-
zőfíévé és mindent eldöntő áradattá. A rabszolgakereskedelem
akezdeti "véletlen üzletből" vagy ahogy akkor nevezték "ke-

204
 reskedelmi kisiklásból" .gyarmati politika lett, az állam-
jígyek fontos részét képezte. Az óriási profitot és púsztulást
"hozó üzlet a királyok, a gazdagok és a legnagyobb kereskedők
dolga., akik megbízottaik segítségével bonyolították le az em­
berkereskedelmet. Afrikai részről mindenek előtt olyan főnö­
kök és uralkodók foglalkoznak vele, akik felismerték a keres­
kedelmi monopólium értékét, és értettek ahhoz is, hogy hogyan
védelmezzék előjogaikat. Az afrikai rabszolgakereskedelem el-
választhatatlanná vált a főnöki uralom mechanizmusától. Min­
denütt, ahol a rabszolgakereskedő erős uralkodóra akadt, szin
te kezdettől virágzott az üzlet, ahol pedig hiányzott ez a
hatalom, ott éppen a rabszolgakeréskedelem eredményeként ala­
kult ki. Vámilletékekből, ajándékokból, a kereskedelmi haszon
ból ugyanis jelentős vagyon halmozódott fel a főnökök kezén,
az európai tűzfegyverek pedig fölényt biztosítottak szomszé­
daikkal szemben, s ugyanakkor lehetővé tették azt is, hogy
a főnök a korábbi széles körű képviseleten alapuló hatalmat,
zsarnoki uralommá változtassa. Az uralkodók szolgálatkészsé­
ge megszabadította a kereskedőket attól, hogy a partok előtt
fel-alá hajózva, vagy éppen a part egy biztonságot ígérő sza­
kaszán hónapokig várakozzanak, mert a főnökök már jóval a ha­
táridő előtt bőséges rabszolgakészletet halmoztak fel. Ezek­
re a gyűjtőállomásokra hurcolták leigázott és rabszolgasor­
ba döntött szomszédaikat és itt tárolták az ‘árut" a fehér
kereskedők megérkezéséig. Amikor azután megérkeztek az üzlet­
felek, rendszerint egy tágas tisztáson kínálták fel vételre
a mezítelenre vetkőztetett férfiakat és nőket. A hajóorvosok
itt alaposan ellenőrizték egészségi állapotukat, életkorukat,
megmérték magasságukat és a megfelelő "árut" különválasztot­
ták a többiektől. Ezután tüzes vassal ráégették a mellükre
az angol, a holland vagy francia kereskedő társaság jelét,
hogy minden nemzet megkülönböztethesse a saját rabszolgáit,
a bennszülöttek pedig ne cserélhessék ki silányabbra a már
kiválasztott rabszolgákat. Az üzlet megkötése után a rabszol-
garekeskedők speciális hajókra szállították foglyaikat, de
az óceánon át tartó hosszú hajóút rendszerint megtizedelte
őket, s nyomorúságukat még csak tovább fokozta, hogy a házas­
párokat, szülőket és gyermekeiket kíméletlenül elszakították
egymás'tól az amerikai rabszolgapiacon, ha az üzlet úgy kí­
vánta .

Gyarmatosító törekvések az afrikai kontinensen

A fekete Afrika legdélibb pontján 1652-ben hozta létre

a Holland Kelet-Indiai Társaság a fokföldi gyarmatot. A hol-
Tand telepesekhez később francia hugenották is csatlakoztak
és a kontinens belseje felé kezdtek terjeszkedni. Minthogy a
Társaság jó pénzért adta bérbe a megmunkálásra veendő földe­
ket, minden eszközzel igyekezett elősegíteni a telepes búrok
(boer = paraszt) előnyomulását északi irányba.

205
 )
»£gyéb afrikai területeken korszakunkban a gyarmatosítók
még csak a'"partvidéken igyekeztek lábukat megvetni, hogy on­
nan szervezzék fekete és fehér ügynökeik segítségével az af­
rikaiak kirablását. Törekvésük tárgya az afrikai arany, ele­
fántcsont, fűszer és rabszolga volt. A XVIII. század végéig
a területi hódítások nem mentek túl néhány kisebb partvidéki
körzet elfoglalásán.
A XVIII. század közepétől az európai burzsoáziát Afrika
már nemcsak, mint az .arány- és az élő áru forrása érdekelte,
hanem mint nyersanyag és élelmiszerforrás és mint az ipari
áruk elhelyezési piaca is. Éttől az időt'ől kezdve kísérletez­
nék egyes gyarmatosító hatalmak farmer- és ültetvényes gazda­
ságok létrehozásával. (Az angolok Sierra Leone-ban, a portu­
gálok Mozambikban.) Megtörténnek az első komoly lépések a
gyarmati területek bővítésére, megkezdődik az egyelőre még
lassú, de módszeres terjeszkedés. A hódításra való törekvés
azt eredményezte, hogy az európai hatalmak egymás közötti
harca fokozódott és az egyes kereskedők és kalandorok közöt­
ti összetűzések az egyes hatalmak közötti harccá fejlődtek,
és háborús konfliktus formáját öltötték. A XVIII. század utol­
só évtizedeiben kiemelkedő helyet foglalt el ezek között az
1 775-1776 között ^Szenegál birtokáért folytatott angol-fran­
cia háború. E harcok eredményeként a versailles-i .békeszer­
ződés .1783-ban meghagyja a franciákat Szenegál birtokában,
de elismeri Angliának Gambiára való jogát.
Eredménytelenül harcoltak viszont az angol és holland
kereskedelmi társaságok az Aranypart birtokáért 1781—1783 kö­
zött, mert egyik fél sem tudta kiterjeszteni korábbi telepeit.
Sierra Leone első ^kereskedelmi telepeit még a portugá­
lok létesítették, de hamarosan megérkeztek az angol-, a hol­
land- és francia vetélytársak. Szabályt erősítő kivételként
egy angol társaság erre a területre felszabadult amerikai rab­
szolgákat kezdett telepíteni .^.Ezekből a XVIII.századi kendé­
tekből .fejlődött ki angol támogatással a XIX. században Li­
béria^
. Portugálok kezdték gyarmatosítani a XVI. században az
angolai partvidéket is, amelynek birtokáért a XVII. század
elején előbb a helyi törzsekkel, később a hollandokkal vívtak
elkeseredett harcokat, majd a XVIII. században megkezdték
gyarmataik kiterjesztését, de a gazdasági hasznosítással még
nem.gondoltak. Az afrikai partvidék birtokáért folyó harcban
a kezdeményező .portugálok fokozatosan visszaszorultak, de a
gyarmatosítás jellegzetes, módszereit (kereskedelmi telep,
térítő misszió, állami beavatkozás) az erősebb versenytár­
sak tőlük tanulták.

206
 B) A Szaharától délre eső „Fekete-Afrika”

Mintegy 5-6 ezer évvel ezelőtt alakultak ki Afrika je­

lenlegi éghajlati viszonyai, s ettől kezdve a passzátszélrend­
szer a Szahara eredetileg szubtropikus világát sivataggá vál­
toztatta. A sivatag terjeszkedése kettészakította az afrikai
fejlődést, mert a két területet ezután csak karavánutak kö­
tötték össze. Míg Észak-Afrika története az ókor évezredei­
től kezdve a Közel-Kelethez és a Földközi-tenger medencéjé-
jéhez kapcsolódott, s középkori történetének alakulását je­
lentősen befolyásolta az iszlám, addig a Szaharától délre kül-
ső behatástól mentesen szerveződtek "Fekete-Afrika" társa­
dalmai .
Az elnevezés a francia gyarmatosítóktól származik, akik
arab gyarmataiktól való megkülönböztetésül használták a "fe­
kete" jelzőt. Szerepet játszott ebben az elnevezésben az is,
hogy Afrikának ezen a részén fekete bőrű emberek élnek, míg
a Szaharától északabbra eső tájak népe világosabb bőrt visel.
Ezt a megjelölést alkalmazza Sík Endre is, míg a szovjet ku­
tatók hatására néhány magyar szerző a biológiai indoklást
elvetve a "Szaharától délre eső "Arfika" elnevezést használja.

A gazdasági fejlődés

.Fekete-Afrika művelésre alkalmas földjei mindenütt a

földközösségek tulajdonában voltak, s az egyes családok csak
használatra kaptak belőlük egy-egy darabot. A~LermélcT szaba­
don rendelkezett a megmunkált föld termésével, a közösség
ugyanis csak akkor lépett közbe, ha elhanyagolták a föld meg­
művelését, vagy nem volt örökös.
Ezen a területen a parasztok még nem jutottak el az ekés
földművelésig, hanem a föld égetéssel vagy irtással történt
megtisztítása után kapával.művelték azt. A kapás földművelés
hosszú uralmát az okozta, hogy a cecelégy pusztításai miatt
nem rendelkeztek megfelelő igásállattal. Nem ösztönözte őket
az ekés földművelés bevezetésére a. földhiány sem, mert az
egyenletesen meleg hőmérsékleten, bőséges csapadék mellett
kevés munka is bő terméssel fizette a paraszt fáradozását.
X. földek művelését azonban gyakran korlátozták a gyűjtö-
_getés és vadászat szempontjai is, sőt az is előfordult, hogy
rituális okból hagytak érintetlenül egy-egy erdőt vagy lege­
lőt .
Az. afrikai parasztság jellegzetes növénye volt egy yam
nevű gumós növény és a kukorica. Szorgalmas afrikai nőle azon­
ban még ezenkívül ,babot, borsót, dinnyét, földimogyorót, kö­
lest, rizst is termeltek. Az erdei népeknek fontos fehérje­
forrása volt az űlajpálma gyümölcse, de nem kis szerepet ját­
szott életükben az élvezeti cikket adó kólafa sem.

207
 Az afrikai._falvak népe nemcsak élelmiszerrel látta el
magát, hanem a szerszámoktól a ruházati cikkeken át a lakás­
ig és lakberendezési tárgyakig mindent maga állított elő. A
városokban azonban mindenfelé külön negyedekben éltek a bronz­
művesek, bőrösök, elefántcsont- és fafaragók, gyékény- és
hímzettruha szövők, sőt még a leopárdtenyésztők is. Ezek a
kézművesek azonban a különböző luxuscikkeket kizárólag udva-
ri megrendelésre készítették, tehát úgynevezett presztízs­
javakat állítottak elő. Az európai céhekre emlékeztető ér­
dekvédelmi .szervezeteikkel találkozhatunk Dahomeyben, ahol
kontárok semmiféle mesterséget sem folytattak és Ashantiban,
ahol az aranyművesek egyenesen .monopolhelyzetet élveztek.
A fentiek ellenére az alkalmanként jelentkező élelmi­
szerfelesleg és a városi ipar árutermelése nem változtatha­
tott Fekete-Afrika gazdaságának alapvetően naturális jelle­
gén.’'
A lakosság itt háromféle kereskedelmi tevékenységet is
folytatott. Ezek közé tartozott az európaiakkal folytatott
külkereskedelem az egyes országok között ősidők óta meglevő
távolsági kereskedelem, és az országok, helyi piacain folyó
''belkereskedelem. A külkereskedelemmel kapcsolatban Sík End­
re azt emeli ki, hogy az európaiak által megismert "országok
kincsei leplezetleq^rablás vagy pedig "csere" útján kerültek
a kereskedők és ügynökeik birtokába. A csere rendszerint ab­
ból állott, hogy az afrikaiak termékeiket haszontalan limlom­
ért vagy esetleg rumért adták oda önként, vagy nem egyszer
kényszerből. Más kutatók azonban arról tájékoztatnak, hogy ...
nem mindegyik állam volt kiszolgáltatva az európaiak önkényé­
nek. Dahomey például európai fegyverekért kínált elefánt­
csontot, fűszereket, rabszolgát stb. Polányi Károly pedig
egyenesen azt állítja, hogy a guienai partvonalon az euró­
paiak és az afrikaiak kezdettől fogva a bennszülöttek ősi
módszerei szerint kereskedtek. "Nincs szó kölcsönös alkal­
mazkodásról, csak az európaiak alkalmazkodtak."
A helyi vagyonok kialakulásában és az afrikai államok
szerveződésében nagy szerepet játszott az egyes országok -kö­
zött folyó távolsági kereskedelem. A nyugat-szudáni államok
története például, nem egyéb, mint a Szaharán át vezető, ke­
reskedelmi útvonalakért folyó harcok története. Mali esetén
pedig egyenesen arról értesülünk, hogy az országon belül is
kemény küzdelem folyt a kereskedelmi monopóliumokért.
A bel_ke.reskedelem eltérő módon folyik Afrika különböző
tájain. Kelet- és Dél-Afrika áruban szegény országaiban a ke­
reskedelem még nem piacokon, hanem a nagycsaládok kunyhói kö-
. zott bonyolódott le; ugyanakkor Nyugat-Afrika belkereskedel­
me már meghatározott csereközpontokban,-piacokon és vásáro­
kon. Kisebb-nagyobb forgalmú piac a legtöbb helységben volt,
de nagy tételekben történő adásvétel minden államban csak né­
hány központilag kijelölt helyen volt. A vásárokat egész
Nyugat-Afrikában máig is hagyományosan megszokott időközök­
ben, 4-8 hetenként tartották, de a népesebb városokban napon­
ként is volt piac. A piacok alkalmával a felesleges élelmi-

208
szereket és iparcikkeket értékesítették. Az élelmiszereket
általában nők, az iparcikkeket pedig készítőik, vagy ritkáb­
ban egy-egy cikk forgalmazására specializálódott kereskedők
árusították.
Az államszervezet kialakulása után a külföld által,
keresett cikkek (arany, elefántcsont, rabszolga) felvásárlá­
sát és exportját monolizálta az uralkodó és nem egyszer ha­
talmas hivatali apparátust épített ki a kereskedelem lebonyo­
lítására és ellenőrzésére.

A társadalom

Fekete-Afrika államaiban nem alakultak ki a földmagán­

tulajdonon alapuló osztályok, s így csak osztályszerű, pat­
riarchális képződmények gyakorolhatták az elnyomás funkció­
ját.
Az afrikai népek többsége főnökséggé, királysággá, vagy
éppen birodalommá szerveződött, úgynevezett "tradicionális
állam"-ban élt és hódítás útján, az újkor különböző századai­
ban alakult ki. A hódító célú terjeszkedés azonban itt nem a
legkeresettebb afrikai exportcikkért, a rabszolgáért folyt,
mert ezeket legtöbbször még meghódítatlan, idegen etnikai
hátterű területekről szerezték. A háborúk igazi célja az
egyes államok fölötti tekintély megszerzése, vagy növelése
volt.
Az államot irányító, uralkodó rendszerint a törzsfőkre
támaszkodott, azok pedig, a faluközösséget alkotó falunégye-
"dök, r.agy- és kiscsaládok népét irányították. A modern ural-
~Rödó osztály kialakulását azonban itt megakadályozta az, hogy
a vezetők hatalma nem a föld birtoklásán, hanem nemzetségi
hagyományokon alapult. A közösségi földtulajdon felbomlasz-
tását csak a XIX. században kibontakozó kapitalista gyarma­
tosítás hozta meg.
Az Afrika-kutatók napjainkban nem tudnak közös nevezőre
jutni a társadalmi forma kérdésében. Több kutató is utal ar­
ra, hogy Fekete-Afrika gazdasági-társadalmi szerkezetében a
feudális vonások dominálnak. Basil Davidson például úgy véli,
Hogy a különféle alárendeltségi viszonyok, az úr és szolga
kapcsolatai, a középkori Európa vazallus viszonyának; felel­
nek meg. Nadel is hasonlóan vélekedik, de azzal a megszorí­
tással, hogy'Afrikában a feudalizmus nem termelési mód, ha­
nem elsősorban politikai rendszer, amely sajátos típusú tár­
sadalmi viszonyok rendszerén nyugszik.
A hazai kutatók közül mindenek előtt Ágh Attila hangsú­
lyozz a az európai és afrikai feudalizmus közötti párhuzam
tarthatatlanságát. Fejtetegéseiben abból indul ki, hogy az
európai feudalizmus fontos jellemzője volt az eredeti közös­
ségek felbomlása, valamint a naturális gazdálkodást háttérbe
szorító árutermelés. Afrikában viszont a faluközösségek nem
bomlanak fel, mert a parasztok egyéni birtoklása valójában
közös tulajdont takart és a feudális magántulajdon hiányában

209
 nem alakulhattak ki az. osztályviszonyok sem. Ágh Attila Mali
történetének „vizsgálata során úgy látja, hogy az afrikai- fej­
lődés legjobban az ázsiai termelési módhoz hasontít. Itt is
tovább él a földek köztulajdona, tiiányzik az árutermelés ,r kéz
... detleges szinten marad a .rabszolgaság intézménye. Ugyanakkor
a legfejlettebb államokban is nagy szerepe van a nemzetsé­
gi-törzsi viszonyoknak; a kizsákmányolás így korlátozott,
rokoni formák között valósul meg. Véleménye szerint a Mali
állam nem feudális jellegű államalakulat, mert a magántulaj­
don jelentkezése csak az állam kezében levő távolsági k.ó.r.®s-
,, ke.delemre hat ki, de nem bomlasztja fel a közösségeket. Itt
,a z írá sBe l.i ség sem ^zniraí‘kodó“ösz t á ly*‘á difi in f s z t r a t í v szük­
ségleteit elégítette ki, hanem inkább csak kulturális igénye-
két szolgált.

"Fekete-Afrika" államai

Nyugat-Szudán füves pusztaságán három nagyobb államala­

kulat képződött: Mali,,- Szonghai és a 7 haűsza városállam.
A szudáni népek életéről és az egyes államok körülményeiről
az arab<„f.Q.rr^.-S-ok tudósítanak. Tőlük tudjuk, hogy a XV. szá­
zad vegén Szűnni Ali kiterjesztette a Szonghai állam uralmát
egész Nyugat-Szudánra. Ghana és Mali adófizetésre kényszerült
a többi kisebb állam pedig szoros, függő viszonyba került.
A Szonghai állam területén egy letelepített rabszolgákra
épülő, társadalom élt, amelynek már volt a mezőgazdaságból ki­
vált városi ipara is. A Niger-folyó középső folyásánál elhe­
lyezkedő Timbuktu és néhány másik város európai szemmel néz­
ve is jelentős település volt. A„_XVI. század végén az európai
tüzérséggel támadó marokkói csapatok elfoglalták és kirabol­
ták ezeket a gazdag városokat. A XVII. század elején ugyan,
sikerült kiűzni a marokkóiakat, de ezek a „háborúk annyira ki­
merítették Szonghait, hogy, szétesett.
A szudáni államok másik nagy csoportját az úgynevezett
hausza államok alkották. Ez a hét városállam a XVI-XVIII.
században jelentős kereskedelmet bonyolított le. Róluk és a
Csád-tó környékén elhelyezkedő többi államról annyit tudunk,
nogy erősen összefogott törzsszövetségben éltek, amelyek egy
vezető törzs körül szerveződtek. Ezek a népek és államok az
arab vallás és kultúra kisugárzásának határán éltek és tör­
ténelmükben egészen a XVIII. század végéig egymás ellen ví­
vott harcok és belháborúk váltogatták egymást, amelyeket időn­
ként szövetségek és kuTonféle csoportosulások szakítottak meg
A guineai partvidéken három állam tarthat számot érdeklő­
désünkre: Ashanti, Dahomey és bronzművességéről híres Bénin.
Az európaiakkal való rendszeres érintkezés miatt a~k<5t
előbbi államról vannak részletesebb ismereteink.
Ashanti-t a XVII. század, végén egy hasonló nevű törzs
alapította. Gazdasági alapja a. rabszolgakereskedelem volt és
ennek érdekében háborúskodott a partmenti törzsekkel. Az ural­
kodó despotikus hatalmat gyakorolt a törzs minden tagjának

210
 élete és vagyona felett, de egyben felelős is volt népe biz­
tonságáért. Hatalmi jelvénye egy aranyzsámoly volt. A király
mellett államtanács működött, amely az aris’ztokr ácia tagjai­
ból t e vőd ö tt'~oss'zék Ashanti társadalmában az arisztokraták
mellett még^szabadokat és rabszolgádat találunk. Ebből arra
lehet következtetni, hogy'^átmeneti fejlettségi fokon állha­
tott ez a társadalom, de a rabszolgák többsége nem lesüllyedt
szabadokból, hanem a hadifoglyok közül került ki. A szabadok
társadalmának legfontosabb célja a háború, a hódítás. A har­
cokban minden szabad férfi halálmegvető bátorsággal vesz
részt. Az egyes egységek vezetői a háborúban harcosaik mö­
gött haladnak és vereség esetén kötelesek öngyilkosságot el­
követni. Nevezetes" személyek temetésén és a hagyományos "tisz
Cuíási ünnep" alkalmával, amelyen a királynak alárendelt va­
lamennyi törzsfő és adófizető köteles volt részt venni, szo­
kásban volt az emberáldozat is.
Dahomey a XVII. században jött létre. Társadalma és ál­
lamrendszere hasonlít Ashanti-hoz. Államformája az isteni
eredetűnek mondott monarchia. A jövedelmező külkereskedelem
következtében itt még nagyobb volt a királyTiatalnia.. Korlát­
lan hatalomról azonban mégsem beszélhetünk, mert a király
hagyomány áltaT~Ts” befolyásolt tevékenységét két magasrangú
Jiívatalnok is ellenőrizte. A hivatalos ügyintézés a miniszte­
rek, adminisztrátorok és adószedők dolga volt, a közbiztonság
ra pedig a rendőrség ügyelt. Az egész szervezet a nemek ket­
tősségére épült. A. királyság minden funkcionáriusának megvolt
a., női megfelelője, aki a királyi “palotában lakott és ennek
következtében az uralkodó a királyság közigazgatási apparátu­
sának teljes másolatával rendelkezett.
Az ötvenezer főnyi állandó hadsereg kitűnő fizikumú és a
harcban kíméletlen amazonokból állt. Ezt az állományt az
évenként tartott sorozások alkalmával férfiakkal egészítették
ki. így érvényesült a hadseregben is á duális szervezet. A
hadseregnek két szárnya volt és minden szárnyon belül volt
egy férfi és egy női részleg. A csatában szerzett hadifoglyok
egy részét feláldozták, más részét az uralkodó eladta rabszol
gának, a többit szétosztották a főnökök és a harcosok között
vitézségük arányában.
Fekete Afrika országai közül Dahomey-ben volt legszer-
vezettebb a gazdaság irányítása. Szigorúan előírták a parasz-
’toknak, hogy hol, mit. lehet termelni, ^.z adóalap rögzítésére
rendszeresen végeztek népszámlálásokat. Ilyenkor számba vet­
ték az embereket, a gabonát, a pálmaolajat, sót, kézműves tér
mékeket és ezek után vetették ki az állam szükségleteit biz­
tosító adót^'Az összeírás részeredményeiről a királyt a kincs
tártján elhelyezett kavicsok vagy kauri kagylók tájékoztatták.
A külkereskedelem szervezete is itt volt a legtökéletesebb.
Polányi Károly éppen Dahomey esetével bizonyítja, hogy meny­
nyire egyenrangú felei voltak az afrikai államok az európai­
baknak g rabszolgakereskedelemben. Itt alakították ki a keres­
kedelmi kapu (Port of Trade) intézményét, amely. semleges,_te-
rületnek számított és így alkalmas volt arra, hogy két külön-

21 1
 oöző gazdasági szervezettel rendelkező társadalom képviselői
találkozzanak egymással és kicserélhessék áruikat. A keres­
kedelmi kaput rendszerint a központi hatalomtól távol nyitot­
ták meg, hogy biztosítva legyen az idegen kereskedő élete,
vagyona, testi épsége.
Kongótól eltekintve Közép-Afrika népeinek történetéről
igen keveset tudunk. MagáróL..JjQng.óró.l a portugálok leírásai
tájékoztatnak bennünket. Ezekből tudjuk, hogy a kongói nép a
rabszolgakereskedelem miatt fordult a portugálok és misszio­
náriusok ellen.
vA keleti oldalon a Földközi-tenger és az egyenlítő kö­
zötti óriási területen a néger és sémita elemekből összeol­
vadt Jjamita népek (Nóé második fiának, Hámnak a leszármazot-.
tai) folytatják évezredes'pásztoréletmódjukat, szüntelen harc­
ban állva a földművelést folytató békés bantu négerekkel,
akik éppen a XVI-XVIII. századokban húzódnak lassú mozgással
dél felé. A keleti partvidék északi részére az iszlám nyomja
rá bélyegét, a déli részen pedig félhamita szövetségek ala­
kítanak ki katonai államokat. A keleti partvidék katonai szö­
vetségei gyakran szétbomlottak és később, az egyes részek kö­
zötti villongások megkönnyítették a gyarmati terjeszkedést.
Kelet-Afrika legerősebb állama a kopt keresztény Etió­
pia volt. Ez a feudális jellegű állam hosszú háborúkat foly­
tatott az .arabokkal és a törökökkel és ezért engedte be. a
portugálokat. Á feudális anarchiában elgyengült ország iránt
a XVIII. században a franciák is, az angolok is erősen érdek­
lődtek. Csak az állam'egységének XIX. századi helyreállítása
tudta megmenteni Etiópiát az idegen befolyástól.
A fenti rövid áttekintés is elég annak bizonyítására,
hogy a XVII-XVIII. században jelentős szintkülönbségek válasz­
tották el egymástól Afrika népeit. A legfejlettebb társadal­
mak Egyiptomban, a Nilus-völgyében, az Egyiptomtól nyugatra
fekvő .észak-afrikai országokban, továbbá Etiópiában voltak.
„Ezek után „következtek a Guineai-partv idék_, ál l ama : ‘ és egyes
kelet-afrikai katonaállamok. Mind az arab államok rabszolga­
kereskedelme, mind a törzsi államok közvetett vagy közvetlen
részvétele a rabszolgakereskedelemben hozzájárult Afrika éle­
tének alacsony szinten való megkövesedéséhez.
Meg kell azonban jegyeznünk, hogy ez a szint korántsem
olyan alacsony, mint azt az európai köztudat véli. Gazdasági
életükben a rabszolgakereskedelemben való aktív részvétel
mellett jelentős szerepet játszik a termelői tevékenység. En­
nek bizonyítéka a mezőgazdasági termékek változatossága, va­
lamint az egyes esetekben valóban magas szintű ipari tcrrr.e-
Jés. Nem szabad elmarasztalnunk őket azért sem, hogy még
azokban az államokban is (Ashanti, Dahomey), ahol viszonylag
erősen centralizált volt a hatalom, szívósan éltek és máig
és élnek a nemzetségi-törzsi hagyományok. Ellenállóképességük
legfőbb bizonyítéka azonban az, hogy korszakunkban még csak
a partvidéken tudtak bizonyos befolyást szerezni az európai­
ak, s gyarmatosítóként majd csak a XIX. században tudják meg­
vetni lábukat Afrikában.

212
 3. ÁZSIA TÁRSADALMAI A XVII-XVIII. SZÁZADBAN

A hatalmas ázsiai kontinens ősi civilizációit általában

az európai kereskedelmi behatolás korszakunkban nem befolyá-
soItlT’Teytőclésében. (India és Indonézia kivételnek számí­
tanak .) A t ár sada Imi'TegTodeS^EeTsŐ^Eor vényéi sajátosan hatá­
rozták meg e civilizációk fejlődését, amelyet nem lehet kizá­
rólag európai ismérvek alapján vizsgálni.
Az ázsiai feudális birodalmak stagnálása a XVII. század­
ra egyre nyilvánvalóbb hanyatlásba csapott át. Ennek oka el­
sősorban az volt, hogy 'lényegében^változatlanul fennmaradt
az önellátó paraszti gazdálkodás, nem alakult ki mezőgazdasá­
gi, Sru€eYmelj$T7 amely az ipart jöbbtermelésre serkenthette'
volna, ugyanakkor viszont a parasztság a növekvő kizsákmányo­
lás és uzsora miatt hovatovább elnyomorpdott. Ehhez járultak
a szüntelenül megújuló nomád támadások, amelyek nemcsak anya­
gi javakat pusztítottak, hanem azt is lehetővé"tették,'hogy
az uralkodó osztályok a nomádok katonai erejével fojtsák vér­
be .a parasztfelkeléseket. Végül azt a virágzást, amit az ipar
és kereskedelem biztosított, a XVII. századtól kezdve elsor­
vasztotta az európai kereskederem"Tőnkurrenciája. A belső fej­
lődésükén megtorpant, kívülről szorongatott ázsiai feudális
birodalmak egyre nehezebben védekezhettek az európai gyarma­
tosítók behatolása ellen.
Ezekre az okokra vezethető vissza, hogy Ázsia nomádjai-
jnak és halászó-vadászó primitív népeinek a függetlensége a
XVIII. sz'azad folytán áldozatul esett az orosz térjeszkedés-
nékt ameTy““deTérí már a XVII. század végén elérte Kína határát.
A portugál, spanyol, majd hollandi, angol és francia gyarma­
tosítók a XVII. század közepéig támaszpontokat szereztek ma-
güík nak~~I n d i a és Kína partvidékén, valamint ^Indonéziában , s
végül váíésággal" bekeriTettéík az ázsiai feudális birodalmakat
és fokozódó nyomást gyakoroltak rájuk.

21 3
 A) Irán

A XVI. század elején azerbajdzsáni központtal jött létre

a Széfevidák állama, amely több, mint két évszázados fennál­
lása alatt számos feudális és nomád népet foglalt magában.
Irán lakóinak zömét a feudális függésben élő parasztság
alkotta. Jogilag a parasztok földjeiket örökletesen birtokló,
személyükben szabad embernek számítottak, de különféle feudá­
lis terheket is viseltek, lakóhelyüket engedély nélkül nem
hagyhatták el, s ennek megfelelően helyzetük a jobbágyokéhoz
volt hasonló.
Nagyobb volt a nomád népek szabadsága, mert ők megőriz­
ték patriarchális berendezéseiket és szokásaikat, béke ide­
jén kevés^adótfizettek , háború idején pedig adómentességet
élveztek.
Az iráni uralkodó osztály összetétele sokrétű volt. A
feudális földbirtokosokon és a nomád törzsek felső rétegén
kívül ide tartozott a hivatali arisztokrácia és a síita pap­
ság is. A legnagyobb földbirtokos a sah volt, aki állami és
^magánbirtokokkal ■ egyaránt rendelkezett. Volt ezenkívül föl­
desúri tulajdonban lévő föld is. A megművelt földek jelentős
hányada^ faluközösségek birtokában volt.
Két sajátos vonása volt az iráni agrárfejlődésnek: az
egyik az öntözéses földművelés, a másik a nomád és félnomád
népek lassú feudalizálódása. A legfejlettebb öntözéses te­
lepülések és a primitív állattenyésztők között az átmenetek
széles skálája húzódott meg és az egyenlőtlen fejlődés he­
lyenként áttekinthetetlenné teszi a társadalmi viszonyokat is.
A városiasodás mértéke Iránban jelentősnek mondható. Az
országban mintegy 25, 10 000 lakoson felüTi"és 40, 2-5000
lélekszámú város volt. A nagyobb városok (Karmán, Siraz, Teb-
riz) fontos kereskedelmi és ipari központnak számítottak',és
Rézműveseik szakmák szerint,céhekbe tömörültek. A kisebbek­
ben a népesség zöme földműveléssel foglalkozott és kézművese­
ik szakmájukra való 'tekintet' nélkül egy közös egyesületet
alkottak.
A kereskedelem Törökországhoz hasonlóan Iránban is ide­
genek (örmények, indiaiak) kezében volt.A XVII. század ele­
jén, I. Abbasz uralkodása alatt az An col - Ke1e t-India i Társa­
ság is befászkelődött, a Perzsa-öbölbe. Jelentős volt~a?~~—
Oroszországgal folytatott kereskedelem is.
C*s ökkenté11e a helyi iparosok és kereskedők versenyké­
pességét a ..sQk£jále--a£lá..és kötelezettség. A kézművesek és ke­
reskedők az állami adón kívül bért fizettek az üzlethelyiség­
ért vagy a piaci árusítóhelyért, s őket terhelte a piaci fel­
ügyelők és rendőrök fizetése is. Alaposan csökkentették jö­
vedelmüket a közigazgatási vezetőknek adott ajándékok, vala­
mint a városok karbantartásával, egyházi- és világi középü­
leteinek építésével kapcsolatos munkálatok.
A szefevida állam fénykora a XVI-XVII. század forduló­
jára, I. Abbasz (1586-1628) uralmának idejére esik. Hogy az

21 4
 általa megvalósított katonai despotizmus nem volt túlságo­
san erős, azt a közvetlen halála után kitört 1629-es felkelés
is jelezte, amelyet a hadsereg csak nehezen tudott leverni.
A XVII. század közepén már világosan kirajzolódtak a
hanyatlás jelei. Ezek közül első helyen kell említeni, hogy
az állami birtokok jelentős része a szolgáló hűbéri birtoko­
sok kezére került, de fontos szerepet kapnak a határvidéki
feudális urak elszakadási törekvései és az állami hivatalno­
kok önkényeskedései is. A bomlás a gyenge képességű Szultán
Husszein sah (1694-1722) uralkodása idején már teljés mérték­
ben látható. A hatalom ekkor egy feudális klikk kézére került,
ennek következtében udvari intrika, korrupció és növekvő
.anarchia gyengítette az országot. I. Péter orosz cár iráni
"Követe már azt jelenti urának, hogy "...ez a kormány végrom­
lás előtt áll". A katasztrófa 1722-ben következett be, amikor
a nomád afgánok elfoglalták a iJzefevidák fővárosát, Iszfahánt
"és az afgán kán Trán ~sáh- jává kiál.t ja Ki magát.
Az afgán kánok uralmát hét éven keresztül véres bosszú-
hadjáratok és tömegmészárlág5K~jeÍl~emtezték. Sz idegen uralom
ellen kibontakozó népi ellenállás különösen a húszas évek má­
sodik felében erősödött fel. Számos városban lemészárolta a
felkelt lakosság az afgán helyőrségeket, az ország különböző
vidékein pedig lelkesen támogatta azokat a hamis trónkövete­
lőket, akik Szultán Husszein fiának vagy rokonának adták ki
magukat.
A türkmén származású Nadír (1736-47) készítette elő az
ország felszabadítását az afgán uralom, alól. Sahhá választá­
sa után Nadír igyekezett koKTatozni a feudális urak befolyá­
sát . A tartományi kormányzókat föld helyett pénzbeli jutalom­
ban részesítette, megszüntette a kormányzóíünéTtosag örökle­
tes jellegét, de a kisebb kerületek továbbra is a földesurak
öroltTetes birtokában maradtak. A sah igyekezett a feudális
magánbirtokokat, valamint a vallási és jótékonysági intéz­
mények birtokait is kincstári tulajdonba venni. Korlátozta
a síita főpapoknak az állam ügyeire gyakorlott befolyását ésM
azon fáradozott, hogy a papságot engedelmes eszközzé tegye
az uralkodó kezében. Koraszán lakatlan területeit benépesí­
tette, az elpusztult öntözőberendezéseket, lerombolt váro­
sokat pedig felépíttette.
Uralmának fő jellemzője azonba a hódítás. Külföldi zsol­
dosaira támaszkodva háborúk sorozatát indította ^Afganisztán,
India ésKözép-Ázsia ellen. A kelet felé terjeszkedő Nadír
"elfoglalta Afganisztánt, majd 1739-ben betörve Indiába, tönk­
reverte a mogul erőket és bevonult Delhibe. Miután itt vére­
sen elnyomta a lakosság lázongását, a várost kifosztotta,
majd mérhetetlen mennyiségű arannyal, drágakővel megrakodva,
fogoly kézműveseket és állatokat maga előtt hajtva elhagyta
Indiát. Ezzel a zsákmánnyal jutott Iránba a mogul uralkodó
drágakőtől ragyogó, híres "páva-trónja" is.
Hódításai nyomán hatalmas feudális birodalom jött lét­
re, amely egymástól eltérő nyelvű és kultúrájú népeket fog­
lalt magában. Birodalmához tartozott Iránon kívül Örmén^or-

215
 szág, Grúzia és Dagesztán, Azerbajdzsán, Afganisztán, Belud-
zsisztán és India nyugati része. Egy részük közvetlenül Na-
dir birodalmához tartozott, más részül vazallus terület lett.
A birodalmi egység érdekében olyan egyházi reformmal is meg­
próbálkozott , amely egyesítette volna a keresztényeket, a
muzulmánokat és a zsidókat, de kísérlete ^nem_sikerülhetett
az egyes egyházak fanatizmusa miatt.
Nadir halála után az ipar lehanyatlott, az adók tönkre-
tették a parasztokat, a szélnek eresztett jrgtonas.á.g pedig a
lakosságot fosztogatta. A néhai birodalom különböző törzsek
villongásának színtere lett.

B) India

A Delhi szultanátus létezése, a mohamedán hűbérurak ural­

kodó osztályának megjelenése, hinduk és mohamedánok hosszú
-. egymás mellett élése megkönnyítette Észak-Indiában egy új,
hatalmas"mohamedán állam megszervezését.
fXtV"" a hódítás Muhammad Bábur (1 525-1 530 ) nevéhez fűződik,
aki apai ágon Timúr Lénktől, anyai ágon pedig magától a vi­
lághódító Dzsingiszkántól származik. Bábur, akit Szibériából
^érke^ett .üzbágek.. ,ílz,tek ki Ferghanából, egy rokona segítségé­
vel jelentős afgán területeket, szerzett, és megerősítette
hatalmát Kabulban, de úgy gondolta, hogy csak akkor lesz iga­
zán hatalmas birodalom ura, ha meghódítja a gazdag Indiát is.
India hódításai 1519-ben kezdődtek , amikor sikerűit meghódí­
tania Pandzsáb jelentős részét és 1524-ben már Delhi ellen
vezette seregét. A döntés 152 6;-ban következett be a híres
panipati síkon, Delhi mellett, “amely már több ízben játszott
’ szSTepet India történetében. Bábur kitűnő mongol-török lovas­
ságát ágyúk tüze is támogatta, míg az indiai hadsereg nehéz­
kes elefántokkal vonult fel. A csatában elesett a szultán
és 50 ezer katonája, Bábur előtt pedig megnyílt Észak-India
és katonái, akik meghalok-nak, azaz mongoloknak nevezték ma­
gukat (innen származik nyugati ferdítéssel a mogul elnevezés)
hamarosan elfoglalták Delhit és Agrát, a két híres várost,
majd meghódították majdnem az egész Gangesz-medencét.
A mogul uralkodók hadseregében afgán, arab, mongol, per­
zsa származású mohamedánok mellett különböző hindu.,.né.Pfisö- " “
"*”portok_.tag jai is szolgáltak. A táborukban kialakult urdu nyel"
(urdu = horda) mai napig is India háromnegyed részében tesZT"”"
lehetővé a közvetlen érintkezést a különböző anyanyelvű cso­
portok között.
Bábur uralmára emlékezve utaljunk még arra, hogy a Ti-
muridák perzsa műveltségében felnőtt uralkodó kiváló költő sl
is volt, és értékes emlékiratot hagyott hátra "Bábur-náme"
címmel. Az indiai hódítást megörökítő, gyönyörű miniatúrái
magyar kiadásban is hozzáférhetők.

216
 A mogul birodalom igazi megalapítója azonban Bábur unokád A «
ja, Akbar (1556-1606) volt, akit az utókor "Nagy" jelzővel / ('■•'Jű-t
tisztelt meg. A csodálatos emlékezőtehetséggel megáldott Ak­
bar sohasem tariult meg írni-olvasni, de mégis igen korán meg­
értette, hogy India felett uralkodni csak úgy lehet, ha egy­
aránt támaszkodik a hindukra és a mohamedánokra. Ezért tar­
totta fontos kötelességének, hogy biztosítsa a maga számára
a harcias hindu radzsputok támogatását. Szűkebb környezeté­
ben hindu minisztereket és tanácsadókat tantálunk, sőt sere­
geit is gyakran bízta hindu vezérré. A hinduk és a mohamedá­
nok közeledését kívánta előmozdítani olyan új vallás alapítá­
sával is, amelyben ötvöződtek volna az iszlám, a keresztény­
ség és a hinduizmus alapvető tanai.
Minthogy a „muzulmánok többsége és a mogul birtokosok he­
vesen tiltakoztak vallási újításai ellen, reformterveit fel
kellett adnia, de ennek ellenére ez a kitűnő államszervező
vetette meg a hatalmas mogul birodalom alapjait. Az állam meg­
erősítése érdekében centralizált hivatalnok-kormányzatot szer­
vezett. Az új rendszerBe’n nem volt örökölhető birtok,a földet
csak megfelelő érdemek jutalmául adták a trón hű szolgáinak.
A föld elvben az uralkodó tulajdona volt, a földművelő gaz­
dák pedig örökbérlet formájában bírták és amíg a bérletet
megfizették, a földet nem lehetett elvenni tőlük. Az adomá­
nyozott földbirtok a dzságir tulajdonosa a dzságirdár nem
volt földesúr, csak a Ijérletjövedelem illette, amelyet^maga
.szedett be, majd ebből fizette be a területre kirótt adót a
kormányzatnak, s,ebből tartotta fenn a birtok nagyságának meg­
felelő katonaságot is, amely az uralkodó hadseregének magvát
Képezte.
A dzságir mellett létezett a mogul birodalomban földma-
gántulajdón is. A behóffőTt"Hindu fejedelmek és hercegek külö­
nös megkötés nélkül használhatták birtokukat. Ők voltak a ze-
mindárok, s birtokukat zemindár birtokként emlegeti a szákiro­
dalom. | C
Nagy Akbar kitűnően szervezett birodalmat hagyott fiá­
ra Dzsehangirra, aki 1605-1 628 között uralkodott. Nem volt ' /'
ugyan olyan tehetséges, mint az apja, de követte útmutatá- ) - .
sát és fenntartotta jő kapcsolatait a hindukkal, hiszen csak
velük tudta ellensúlyozni azt a katonai nemességet, amely ne­
hezen tudta elfelejteni, hogy a mogul hódítás előtt belőlük
kerültek ki a szultánok kedvencei és Hindusztán urai.
Dzsehangir korában a mogul birodalom legfejlettebb terü­
lete, gazdasági központja Gudzsarat volt, ahol gyönyörű kel­
méket készítettek, indigót termeltek, karneol ékszereket, dí­
szes fegyvereket gyártottak. A mindennap nyitvatartó bazáro­
kon, a városokban és a nagyobb falvakban a mezőgazdaság és a
kézműipar termékeit árulták. Még nagyobb jelentőségű volt
azonban, a külkereskedelem. Szúrat India_legnagyobb kikötője
volt, s tengeri úton innen szállítottak árut a Perzsa-öböl
és az Arab-tenger térségébe, ezenkívül partmenti kereskedel­
met folytattak India egész nyugati partvidékén. Szurat lett
a központja az indiai angol és holland kereskedelemnek is.

217
 ^*04\ 1627-ben Dzsehangir meghalt és Dzsahan sah lépett trón­
ra. Hogy elkerülje más trónigénylők esetleges lázadását., meg­
parancsolta, .hogy öl jék meg valamennyi közeli rokonát. Az új
uralkodó nem volt már őszinte hindubarát, de kezdetben még
elődei politikáját folytatta. Különbözött tőlük abban is,
hogy az örökölt nagy hatalom és gazdaság elpuhulttá tette;
a ..hadvezetést hadvezéreire, a birodalom kormányzását pedig
egy nőágon rokon perzsa arisztokrata családra bízta. Ettől
kezdve a helytartók a maguk érdekeit szolgálták, s még a fá­
radságos adószedést is bérbe adták a legtöbbet ígérőnek. A
francia Bernier (Bernjé) , aki éveket töltött udvarában, sö­
tét képet rajzolt a mogul birodalom állapotáról Colberthez
írott jelentéseiben. Vitathatatlan, hogy a mogul birodalom
hanyatlani kezdett, de még tartottak az Akbar által lerakott
erŐ9> alapok.
sahan sah fia és utóda az iszlámnak elkötelezett
Áurangzeb (1659-1707) uralkodott és szinte egész életét hábo­
rúskodással töltötte: hol északra küldött csapatokat, hol ke­
letre, hol pedig a minduntalan .kirobbanó lázadások elfojtá­
sára. A'mogul hadsereg létszáma nőtt, elérte a 170 ezer lo­
vast és néhány százezer szekerészt. Ennek ellenére a hadse­
reg harci képessége rosszabbodott. Az uralkodó mind gyakrab­
ban szerzett győzelmet megvesztegetéssel. Mindez azonban
igen sok anyagi eszközt igényelt. Sok kárt tett azzal, hogy
kíméletlenül üldözte a hindukat: ismét bevezette a hitetle­
nekre kivetett adót, a hindu istenszobrokat ledöntötte és
talapzatukkal feTíelé elásatta palotái vagy a mecsetek küszö­
be előtt, hogy "...az igazhivők lábbal taposhassák a pogá-
nyok bálványait". Az életnek az iszlám előírásai szerint tör-
a zene, a
festészet",' á tánc élvezetét, vagy a narkotikumot tartalmazó
növények termesztését. 1665-1669 között megparancsolta, hogy
minden hindu templomot romboljanak le és köveikből mecseteket
'építsenek. A hinduknak megtiltotta azt is, hogy az előkelő-
ségreutaló jelzéseket viseljék, hogy elefánt háton utazza­
nak stb. Erőszakossága a mogul uralom ellen lázította a nép
nagy tömegeit. Még a muzulmánság nagy része is ellenségesen
nézte fanatikus magatartását, hiszen az önállóságra törekvő
helytartók és a még független dekkáni szultánok éppoly ve­
szedelmesnek tartották politikáját, mint a hinduk.
A hinduk részéről- ez a politika kemépy ellenállást vál­
tott ki. A rádzsput fejedelmek ugyan egyelőre még kitartottak
a mogul uralom mellett, de csak az alkalmat várták, hogy cser
benhagyják a birodalmat. Közben a Dekkán-félsziget nyugati ré­
szében a hindu marathák, Sivadzsi nevű fejedelmük vezetésével
nyíltan_s,gembe.§.aáJ_l.tK^k előbb a dekkáni szultánokkal, majd a
mogul császárral is. A Pandzs_ábban viszont a szikhek szerve­
ződtek harcias néppé7~Tuínyomó többs égük a _pandz-sa-bJ—paraszt,-
ságból és a hindu kispolgárságból került ki, Békés magatartá­
suknak az vetett véget, hogy a pandzsábi mogul vallási veze-
_tőjüket 1675.-ben kivégeztette. A. szikhek közössége ezütá’nr'év-
tizedeken keresztül folytatott gerillaháborút a mogulok ellen

213
 Felkeltek a hindu dzsátok is, és ez a földművelő nép a szik­
hekkel karöltve harcolt a gyűlölt uralom ellen. Az erősza­
kos uralkodó akkor veszítette el utolsó hindu támaszait,
amikor egy’ rád'zs'püt herceget kényszerített az iszlám elfoga­
dására .
A felkelők alig álltak egymással kapcsolatban és erősen
különböztek a felkelések mozgató rugói és motívumai is. Míg
például a dzsát felkelés kizárólag paraszti bázisú volt, a
.szikhek lázadásában városi elemek is részt vettek. Míg a ma-
ráthák, rádzsputok, szikhek számára nagy jelentőségű volt
a vallási elnyomás elleni harc, addig a mohamedán vallású,
függetíenségükért harcoló afgánok számára ennek a kérdésnek
nem volt jelentősege, mert ők ugyanolyan szunnita mohamedá­
nok voltak, mint Aurangzib.
Aurangzib 1707-ben bekövetkezett halála utána biroda­
lom rohamosan közeledett a bukáshoz. A volt helytartók sorra
függetlenek lettek, a lovas nomádok előtörtek a nyugati Gat-
Kok hegyei közül, végigszáguldották és megsarcolták India
nagyrészét, a szikhek és dzsátok pedig nagy területen ragad­
ják magukhoz a hatalmat. A nagymogulok tehetetlen utódai
ugyan még uralkodtak Delhiben, ele hatalmuk egyre kisebb terü­
letre szorult. Á’Toelet felé terjeszkedő Nadir sah, mint fen­
tebb láttuk, elfoglalta Afganisztánt, majd 1739-ben betört
Indiába és tönkreverte a mogul erőket. Nadir kivonulása után
"a marathák is elfoglalták Delhit és talán India uraivá let­
tek volna, ha a Nadir halála után uralomra jutott Ahmed sah
Durráni afgán hada több győzelem után 1761-ben a pánipati me­
zőn döntő csapást nem mér rájuk. A marathák kénytelenek vol­
tak ekkor visszahúzódni, de olyan 5 államot szerveztek az
egyes vezérek, amelyek a legújabb időig fennmaradtak.
...A XVIII. század közepére az egykor oly hatalmas muzul­
mán birodalom megsemmisült. A helyét egy időre az előnyomuló
marathák, majd a vezetésükkel létrejött hindu szövetség fog­
lalta el. Az általános zűrzavar, a helyi érdekek ellentétei
azonban előkészítették az idegen gyarmatosítók érvényesülé-
,^£tT akik között - mint láttuk - az angolok vívták ki az első
helyet.

C) Kína a mandzsu dinasztia uralma alatt

a XVII—XVIII. században

A mandzsuk a Ming-korszakban még a Kína fennhatósága

alá tartozó Csangpaj-hegységben laktak, cobolyra vadásztak,
aromatikus növényeket (ginszeng) gyűjtöttek és gyöngyöt ha­
lásztak . Á .gyűjtögé’tes és vadászat mellett azonban állattar­
tással is foglalkoztak, és a szükséges gabonáért, szövetért,
vasáruért, lovakkal, cobolyprémmel, gyönggyel, gyógynövény­
nyel fizettek. A fokozatosan kibontakozó földművelésre "han"
hadifoglyokat alkalmaztak. 7

219
 A XVI. század végén a mandzsuk között tehetséges hadve­
zér tűnt fel, Nurhacsi (1559-1626), aki egyesítette a koráb­
ban önálló törzseket és 1616-ban felvette a káni címet. A
fiatal uralkodónak az volt a véleménye, hogy ő.azég akara­
tából uralkodik és birodalmát "Csin"-nek ("Arany") nevezte.
Nurhacsi felhasználta a kínai Ming dinasztia válságát, amely­
nek eredményeként a parasztság fokozatos felkeléseket .robban­
tott ki, és 1616-tól kezdve sikeres támadásokat vezetett Kí­
na ellen.1618-ban léptek át először mandzsu csapatok a kínai
határt és nagyszerű győzelmek után 1621-ben elesett Mudken,
Liau-tung fővárosa, bár vitéz védői ekkor már portugál tűz-
fegyvereket használtak támadóik ellen. Hamarosan mandzsu kéz-
re. került az egész tartomány, a nép pedig hódolata jeléül
lenyírta haját és varkocsot növesztett.
Nurhacsi halála után (1625) fia Abahaj kán folytatta a
támadást, amelynek során a Mongólián át tamadő~mandzsuk elju­
ttattak egész Pékingig. A várost azonban ekkor még nem foglal­
ta el a mandzsu sereg', mert vezére nagyobb feladatra, egész
Kína elfoglalására készült.
1636-ban a mandzsu kán felvette a császári címet és di­
nasztiát alapított, amelyet Tai Csüngnek nevezett el. Kínai
mintára megerősítette országának katonai és közigazgatási
szervezetét és 1637-ben lerohanta Koreát.
A Kína-ellenes hadműveletek ideiglenes szünetében zaj­
lott le a Li Ce-Cseng parasztháborúja, akinek seregei 1644.
áprilisában elfoglalták Pekinget, a Ming-dinasztia utolsó
császára pedig felakasztotta magát, s példáját többen követ­
ték a felkelők által halálra keresett főurak közülA felke­
lőket később mandzsu segítséggel leverte egy kínai sereg,
'TrríYé azok kiürítették, a győztesek által hamarosan megszállt
Pekinget. Kínában ekkor a mandzsu Csing-dinasztia került ura-
. 1 ómra (1 644-1.912") , de a kínai nép ellenállását csak a XVII.
század végére sikerült megtörni.

A mandzsuk politikai rendszere

A 268 évig uralkodó dinasztia 16'44-től számítja uralma

megszilárdulását, amikor a gyermek Szun-Csit császárrá koro­
názták. A mandzsu politikusok arra törekedtek, hogy megegye­
zést találjanak a kínai hűbérurakkal. A. földbirtokokat teljes
rendelkezési joggal meghagyták régi gazdáik kezén. Fenntar­
tották és továbbfejlesztették a régi kínai vizsgáztatási
rendszert, amely szerint az állami hivatalok betöltését, a
mandarini cím elnyerését vizsgákhoz kötötték. Elvben minden
"kínai letehette ezeket a vizsgákat, de a sok kiadás miatt er­
re csak a gazdagoknak volt lehetősége. (
A mandzsuk hódítását kitűnően szervezett haderő, az úgy­
nevezett nyolclobogós ha.dsereg~ biztosította' amelyben az
egyes hadseregcsoportokat más-más színű zászlóval különített.?'
ték el egymástól. Ez a hadsereg adta a főváros, a nagyobb ”
tartományi városok és a stratégiailag fontos pontok őrségét

220
 és a határőrséget. Voltak tartományonként (zöldzászlós) kí­
nai csapatok is, de ezeknek alig volt katonai értéké.
A mandzsu hódítók politikai^„törc.hvé.se arra irányult,
hogy úgy összpontosítsák a hatalmat a kiváltságos jjiaridzsu
nemesség kezébe, hogy közben sértetlenül íRegmaradjon a hata­
lom évezredeken át kimunkált kínai rendszere.
A birodalom élén a korlátlan hatalommal rendelkező
császár, a "menny fia" állott. A legfőbb hűbéri hatalmat gya­
korló császá'r személyét szentnek tartották. A hatalom legfel­
ső szerve az Államtanács volt. A vezető hivatalokban a .legfőbb
tisztségeket mandzsuk töltötték ugyan be, de egyébként a kí­
nai szokásokat, törvényeket változatlanul fenntartották és
meghagyták a Mingek által kialakított közigazgatást is. Az
volt az ""általános tendencia, hogy a fő'ííivatalókban egyenlő
számmal voltak képviselve mandzsuk és Kínaiak. A birodalom­
ban egyébként hat, kamarának nevezett minisztérium volt. A
központi hivatalokhoz tartozott a cenzori hivatal is, amely­
nek az volt a feladata, hogy ellenőrizze a tisztviselők te­
vékenységét. A tartományok élén főkormányzók, kormányzók, al-
királyok álltak és a különböző hivatalokat felügyelők vezet­
ték. A fontosabb területen hivatalok vezetői a mandarinok
voltak. Állásuk szerint kilenc rangba sorolták őket és sora­
ikat a "£udós rend"-ből töltötték fél.A tártományi tisztvi­
selők a birodalom nagy kiterjedése és a rossz közlekedési vi­
szonyok miatt igen nagy önállósággal rendelkeztek. A tiszt­
viselők kiválasztásának rendszere és az alacsony fizetések
szükségszerű következménye volt a mindent elborító korrupció .
A mandzsu uralom Kang-hszi császár uralkodása alatt
(1661-1722)„alakult,ki Kínában. Az országot eleinte négy mand­
zsu méltóságból álló régenstanács kormányozta, de Kang-hszi
“marj 667-ben kijelentette, hogy saját kezébe veszi a kormányt.
Ettől kezdve 55 éven keresztül igazgatta a birodalmat ez az
éles eszű uralkodó, aki nem ijedt meg az újításoktól sem.
Udvarában fontos szerepet játszottak a jezsuita misszionáriu­
sok , akik megismertették a császárt az európai civilizáció
eredményeivel. Jezsuita geográfusok készítették el tíz évi
munkával azt a térképet is, amelynek hitelességét hosszú év­
tizedeken át senki sem vonta kétségbe Kínában.. Fontos törek­
vése volt ennek a nagy uralkodónak az is, hogy a kínai művelt­
séget elterjessze a mandzsuk között. Ennek a törekvésnek az
■emléke a saját maga által összeállított inandzsu-kínai szótár,
valamint a törvénykönyvek mandzsu fordítása. I-íeg kell itt
említenünk a konfuciánus ideológia tudatos támogatását,
amely a szertartások és az emberek közötti viszonyok pontos
betartását követelve lényegében azt. hangsúlyozta, hogy a fel­
sőbbek uralma az alsóbbak felett örök alapelvek által megha-
'Earőzott természeti törvény.
Kang-hszi belpolitikai' törekvéseit fejlesztette tovább
Jung-Csiang (1723-1735), aki kormányzását az igazságügy és
az adótörvények reformjával kezdte. Szigorúan elrendelte,
hogy a bíróságok a halálos ítéleteket háromszor terjesszék a
császár elé, s hogy a földadót mindig a tulajdonosok fizessék.

221
A földművelés serkentésére elrendelte, hogy a kerületi elöl­
járók évenként egy-egy eredményes munkát végző földművest
küldjenek udvarába .meg jutalmazás végett. Az öregség miatt
munkaképtelenné vált férfiak és nők számára menházakat alapí­
tott és megjutalmazta azokat az özvegyeket, akik többé nem
mentek férjhez, és azokat a férfiakat is, akik szüleik gon­
dozása miatt nem nősültek meg.
Az eruópai felvilágosult uralkodók kiváló kortársa volt
Kien-Lung (1735-1796), aki hosszú uralkodása alatt, a kato-
nai és diplomáciai gondok közepette sem feledkezett meg bi­
rodalma belügyeiről és a tudományokról. Ügyelt az igazság­
szolgáltatásra, kemény szigorral - esetenként halállal - bün-
tétie a_. ha tál mukkal visszaélő, a közvagyont hűtlenül kezelő
mandarinokat. Hatalmas csatornát ásatott a Hoang-Ho árvizei­
nek elvezetésére, a többi folySTgatj'át pedig kijavíttatta.
Szerette és művelte a tudományokat is és féltő gonddal gyara-
y_ítolta könyvtárát. Eelvilágosult uralkodó volt, de szenve­
délyes igazságszeretete nem egyszer kegyetlen ítéletekben
nyilvánult meg. Az ő uralkodása alatti 1763-ban járt először
Európában két művelt kínai, akikről Voltaire is megemlékezik
írásaiban. A két utazó levélben tájékoztatta az uralkodót
európai tapasztalatairól.

Gazdasági és társadalmi viszonyok

^_A_JiábQxaí hosszú,éyei után az új dinasztia gazdaságilag

nehéz helyzetbe került, .parlagon hevertek a termékeny tájak
földiéi, rpmbadőltek a virágzó városok. A., lakosság száma is
nagyon leapadt. A bevételek nem fedezték az új kormányzat
szükségleteit, s ezért átmenetileg felemelték a földbértás
.az adót. A kormányzók azonban azt jelentették, hogy "...sen-
ki"sem akarja művelni a földeket, nem tudják behajtani sem
a földbért, sem az adót". Ennek köszönhető, hogy helyenként
30-50 százalékkal csökkentették az adókulcsot, megszüntették
az ingyenes állami feöZmünkát, hogy a parasztokat a parlagon
levő földek művelésére ösztönözzék. A kedvezmények nyomán
ezután a Ming birodalomhoz képest gokkal nagyobb területen
termeltek dohányt, ^cukornádat, gyapotot. é.§ .rizst.
A_£öl.dbirtoklás és. birtokhasználat a Csing-korszakban
alig különbözött a korábbiaktól. Most is tekintélyes birto­
kok voltak ^állami tulajdonban. A kincstári földekhez tartoz­
tak a Csing uralkodóház családibirtokai és a zászlós csapa­
tok földjei. Ezek a földek azonban mindössze a művelt földek
5-6 százalékát tették ki. Az uralkodó család birtokain job­
bágyok dolgoztak. Ha a földesurak a földet eladták, a pa­
rasztok az új tulajdonos birtokába mentek át. A zászlós
csapatok földjeit a katonák és a tisztek között osztották
fel. A földek egy részét katonák.művelték, más részét azon­
ban tilalom ellenére a tisztek bérbeadták és végső soron ez
is a nemeseket gazdagította. Ugyancsak állami tulajdont ké-

222
 peztek a templomok és iskolák földjei, az erdők, hegyek, le­
gelők stb.
Az ország területének jelentős része azonban magántulaj­
donban volt. Ilyen földekkel rendelkezett a feudális arisztok
“racTa, a közép- és kisbirtokos feudális urak, továbbá a ke­
reskedők, uzsorások és részben a parasztok.
A tényleges jobbágyi helyzetben levő paragzLok zömmel
részes bérlők voltak és a termés felét, esetenként nagyobb
hányadát- adták a földe.súrnak . Kötelesek voltak uruknak ked­
veskedni, gazdaságában . segíteni, leányaikat háremébe küldeni.
Akadtak olyan parasztok is, akik munkaerejük eladásából él­
tek. Az országot pauperizált paraszttömegek árasztották el.
Az igavonó állatok helyére embereket fogtak. Sokan vízre szo­
rulva csak dzsunkán találtak lakást. A sokféle paraszti sors
ellenére is meg kell azonban mondanunk, hogy a Csingek gazda­
ságpolitikája mégis csak biztosítani tudta a lakosság több­
sége számára a megélhetést.
A XVIII. század második felében a kézműves és manufak­
túra ipar egyes ágazataiban is fellendülés mutatkozott. A
század elejétől szorgalmasan dolgoztak a munkások Közép- és
Kelet-Kína.porcelánüzemeiben, és a külföldi kereslet hatására
fellendül a.selyemszövés is. Egyedül Nanking 50 000 szövő­
székkel rendelkezett. Másutt a gyapotipar virágzott. A szer­
vezeti forma az európai kihel^ezésés rendszerhez hasonlóan
itt is az volt, hogy a kereskedők a kisműhelyek tulajdono­
sait ellátták gyapottal, a kész szövetet pedig megvásárolták
tőlük. Ebben az időszakban kezdődik a jünani ezüst- és réz­
bányászat felvirágzása is. A piacra dolgozó kisárutermelés
és manufaktúra-ipar fejlődését azonban súlyosan akadályozta
az akadékoskodó hatósági felügyelet, valamint a sokféle álla­
mi monopólium.
A társadalomról szólva hangsúlyoznunk kell, hogy a Csing
korszak társadalmi struktúrájában a legfontosabb szerep a
szigorú hierarchiába szervezett hivatalnokoknak, miniszterek­
nek, kormányzóknak jutott. Ennek megfelelően a bürokratikus
birodalom szolgálatában álló hivatalnokrétegJ^ezében volt a
hatalom, amelyet "az állam és a nép javára" gyakorolt. Ezek
azonban nem voltak teljesen üres szavak, mert a nép, vagyis a
parasztság a birodalom alapjának számított, és a hivatal­
nokok után valóban a birodalom legfontosabb rétege volt.
Ezt bizonyítja az is, hogy a Csing-korszakban a lakosság
egyenletesen növekedett és számát a XIX, század közepén már
400 millióra becsülték. Ez volt Kína eddigi történetében a
legmagasabb lélekszám.
A földműveseknél lényegesen alacsonyabban álltak a kéz­
művesek és kereskedők. Közülük még a leggazdagabbak is min­
dig érezték, hogy társadalmilag nem egyenjogúak és minden
erővel igyekeztek kikerülni ebből a helyzetből. A légjárha­
tóbb út volt számukra, ha földet _yá.SÁraltak. Egészen a ka­
pitalizmus jelentkezéséig a föld volt Kínában g fő bevételi
.forrás, az ember társadalmi helyzetének mércéje. A kézmű­
vest és kereskedőt csak megtűrték, de nem becsülték.

223
 A társadalmi ranglétra legalsó fokán a "szolgáltató"
foglalkozások képviselői, a szolgák, borbélyok, színészek,
valamint a rabszolgák álltak. A kínaiaknak ez a csoportja
volt leginkább.jogfosztott, őket kizárták a hivatalvállalás­
ból is... A hadifoglyok rabszolgává tétele már ősidők óta nem
^szokásosd© a bűnösökből állami rabszolgák lesznek és, íete-
z~Tk áfTosrabszolgaság is.
A mandzsu hódítás idején az itt vázolt rétegződés ugyan
bonyolultabbá vált, s talán etnikai rétegződés is színezte,
de a kínai gyakorlatnak megfelelően idővel minden visszaállt
a régi helyére, követve a társadalmi rétegződés ókorban ki­
alakult rendszerét.

A Csing-birodalom külpolitikája

A Csingeket az a törekvés vezette, hogy birodalmuk hatá­

rait nyugat és kelet felé egyaránt kiterjesszék. Kang-hszi
uralkodása idején Kína a hódító, háborúk következtében, terü­
letileg gyarapodott és kü.lkapcsolatai kiszélesedtek.
Az orosz-kínai kapcsolatok a XVII. században -Fokozato­
san fejlődtek ki, mivel a kozákoknak az Amur felé való ter­
jeszkedése egyre újabb kérdéseket vetett fel. Hosszú tárgya­
lások és fenyegetőzések, fegyveres akciók után a XVII. század
végén jött létre I. Péter cár és Kang-hszi kínai császár kö­
zött a nercsinszki szerződés (1689. szeptember 3.), amelynek
megkötésénél a kínai felet 9000 tagú díszes küldöttség kép­
viselte. A szerződés biztosította a mandzsuk amúri jogait,
rendezte a határokat és a követek kicserélésének rendjét, s
éhnek fejében Oroszország a Kínával való kereskedés elősegí­
tésére kapott_ígéretet. Ez volt az első nemzetközi egyezmény,
amelyet Kína európai hatalommal kötött.
Kang-hszi idején Kínának Nyugat-Európával való kapcso­
latai iskiszélesedtek. Okulva több ázsiai ország példáján,
a nyugati hatalmakkal szemben a kínai diplomácia óvatos volt.
1 720-ban Kantonban megalapították a kínai kereskedőksZervéze-
tét. A. nyugatiak ezentúl csak ezen a szervezeten keresztül
léphettek üzleti kapcsolatba Kínával.
Kang-hszi kezdeményezte Kína belső-ázsiai hódításait
is. Előbb a nyugati mongolok (orjátok) kezén levő Dzsungari-
át és Kazsgariát vonták hűbéri fennhatóságuk alá, majd it­
teni győzelmeik eredményeként megszilárdították a mandzsu
líraimat Turkesztánban is. Belső-Ázsiában a Tien-San körül
valamennyi törzs a császári trón közvetlen alattvalója lett.
Nem sokára Belső-Ázsiának ezen a legnyugtalanabb vidékén a
béke és a rend lett az úr. A hódítók Dzsungária termékeny,
de néptelen ..vidékét kínai bevándorlókkal és depoftaltaTökál
népesítették b©. A városokat kínai helyőrségekkel látták el
és a nagyobb településeket össz ek ötő__útakor, postaállomásp-
kát és^lóváltókatg állítottak f el. ..Aközlgazga-tást mohamedá­
nokból és kínaiakból álló vegyes tisztviselői karra bízták.

224
Szigorúan tiszteletben tartották a meghódolt népek szabad
ságát, szokásait, vallását.
Csien-lung a következő években tovább folytatta hódítá­
sait. Több hajdáratot indított Burma és Annám ellen és pro­
tektorátus alá helyezte őket,. Fokozatosan a Csingek uralma
alá került Tibet is. Lasszában mándzsu helytartókat neveztek
ki, akik a dalai láma nevében gyakorolták a hatalmat. 1792-ben
a Csingek hatalmukba, kerítik Nepált is és ezzel zárják hódí­
tásaik sorozatát.
Csien-Lung uralkodása amandzsu-rendszer tetőpontjának
számít, de a viszonylag gyenge szomszédok ellen folytatott
sikeres háborúk nem tudták eltakarni az ország belső életének
romlását.

D) Japán

Az 1474-1477 között dúló pártharcokat követő időszakban

a központi hatalom Japánban elveszítette jelentőségét, és az
állam több, önálló fejedelemségre szakadt. A XVI. században
az európai kereskedők és misszionáriusok megjelenésével kez­
detét vette az európai műveltség és a kereszténység elterje­
dése. Ugyanakkor a feudális anarchia körülményei között mind
'gyakrabban fellángoló ^parasztlázadásqk sürgetően vetették
fel az ország egyesítését, erős központi hatalom létrehozását.

A Tokugawák shogunátusa

A háborús korszak lezárása és az ország újraegyesítése

három nagy államférfi (Oda Nobunaga 1534-1582, Toyotomi Hi-
deyoshi 1536-1598, Tokugawa Ieyasu 1542-1616) nevéhez fűző-
dfk;.. Közülük Tokugawa Téyásu 1600-ban legyőzte ellenfeléit,
1603-ban katonai kormányzó, azaz shogun lett, 1615-ben be­
vette az osakai várat és megkezdte az ország egyesítését.
Székhelyül az addig párszáz házból álló falut, Edot, a ké­
sőbbi Tokiót választotta, amely 1700-ra már félmilliós nagy­
várossá nőtt, és 1868-ig a Tokuwaga-kormányzat központja volt.
A Tokugawa-korszak kezdetét jelentő 1603 azért jelentős for­
dulópont a japán történelemben, mert az új shogun, Ieyssu
hozta létre azt a szervezeti formát, amelyben "kialakulhatott
a japán nemzeti élet minden fontos jellemzője.
A shogunatus (japánul bakufuj. intézménye J.192-ben kez­
dődött , de korszakunk shoi^jnTTTataImának a Tokugawák vetet­
lek* meg az alapját. 3k szigorú katonai diktatúrát honosí­
tottak meg, kemény fegyelmet követeltek és a kiskirályokat
szigorúan korlátozták. Japánra a hosszú belharcok után a bq-
ke századai következtek, de a növekvő társadalmi feszültsége­
ket a Tokugawák sem tudták tartósan ellensúlyozni.

225
 A korszak történetéhez szorosan hozzátartozik az elzárkó­
zás politikája, amelyre három egymással összefüggő tényező
ösztönözte a shogunokat:
1. Törekvés a belpolitikai stabilizációra
2.,A külkereskedelem monopolizálása
3. A kereszténységtől való félelem.

Tokugawa Ieyasu kezdetben még arra törekedett, hogy fel­

vegye a kereskedelmi kapcsolatokat az idegen országokkal és
e célból tárgyalt is a kínaiakkal, valamint az angolokkal,
hollandokkal és a spanyolokkal, de nem sikerült^neki főváro­
sát külkereskedelmi kikötővé tenni. Első lépésként a^ seXyam—
kereskedők szövetségét alapította jneg, s nekik adott kizáró­
lagos jogot a kínai selyemfonal behozására és forgalmazására.
A Nyugattal való kereskedelem problémája kezdettől fog­
va összefüggött a kereszténység terjedésével. Xavéri Szent
.Ferenc 1549-ben kezdte meg térítő munkáját Japánban, aKoT 40
év múlva már 200 ezer keresztény élt. Akkor azonban Hideyos-
hi kormánya megtiltotta a további térítést, 1eromboltatta a
keresztény templomokat és száműzte a misszionáriusokat.
__Ieyasu kezdetben még_jnegtűrte a térítéseket, engedélyez­
te új templomok építését is, ,de félt a. spanyol hódítástól,
mivel az Európát járt japánok tájékoztatták az inkvizíció
rémtetteiről. Egyidejűleg arról is értesült, hogy a nyugati
kereskedők és a keresztény daymiók Edo helyett Kjushu kikö­
tőjében cserélik ki áruikat és tapasztalataikat. Ezért 1612-
ben felújította Hideyoshi rendelkezéseit, s egyben szigorü-
v ~arT’‘meqparancsolta, hogy a Tokugawa-hűbéresek és mindazok a
személyek, akik a_ Tokugawa-birtokokon élnék, hagyjanak fel a
J^ereszténységgel• Ezt követően a harmincas évek közepéig tíz­
ezrével végezték ki a keresztényeket, köztük 120 misszioná­
riust is.
/\z .elzárkózás 1 635-1 64 1 között vált teljessé Japánban.
1635-ben egy rendelet megtiltotta a japánok külföldre utazá­
sát/ s a külföldön élők hazatérését. Ezután 1638 tavaszán
egy keresztény jelvényeket és jelszavakat használó felkelés
vérbefojtása ürügyén a „keresztény mozgalmat is megsemmisí­
tették. Az érdekelt európai hatalmak tehetetlenül nézték az
eseményeket, sőt azt is.'eltűrték, hogy a spanyolok után 1 639-
ben a portugálokat is száműzzék; £.z angolok pedig önként hagy­
ták el az.-oxszáspt. Az európaiak közül egyedül a hollandokat
tűrték meg. mgrt_ők nem kapcsolták össze a kereskedelmet té-
rítj_s„g,el,. A hajók “kTjcotesét és az ellenőrzött kereskedelmet
ezután csak a hollandoknak és a kínaiaknak engedték meg.
-d 6.4-1-tői azonban a hollandoknak a-Nagaszaki közelében levő
120 méter hosszú mesterséges szigetre kellett költözniük,
a kínai kereskedők szabad mozgását pedig Nagaszaki egyik ke­
rületére korlátozták.
. Az el zárkózás, a híres japán ’Xsakokvf' radikális végrehaj­
tása első pillanatrá^rFelméfTénh'eíc' tűnik, hiszen akkor szün­
tette meg az ország kapcsolatait a világ többi részével, ami-

226
 kor Európa igen jelentős gazdasági és tudományos fejlődés kü­
szöbén állt. Kétségtelen, hogy amikor a Tokugawa-hatóságok
korlátozták a kereskedelem szabadságát, egyidejűleg csökken­
tették a japán kereskedelmi terjeszkedés lehetőségeit..Bizo­
nyos azonban az is, hogy a Tokugawák által biztosított több,
mint 200 éves belső béke lehetővé tette, hogy kiépüljön az
ország jellegzetes állami és társadalmi berendezkedése és
ez a tehetséges nép kibontakoztathassa sokoldalú képességeit.
A nehéz belpolitikai feladatok megoldásában^három nagy
keleti vallási rendszer játszott kiemelkedő szerepet. Köztük
első helyen kell említenünk a japánok ősi vallását a shinto-
'izmust. A "shinto" az ereklyék végtelen hálózatával adott
vallási japán nép számára és segített kapcsolatot
TéTSiríteni az egyén és az őt magába fogadó közösség között.
A vallás feje (a rendszerben csak névleges hatalommal rendel­
kező) ,.császár volt, akinek tisztelete a legtöbb szamuráj csa­
ládban összeolvadt az ősök tiszteletével. A társadalom ala­
csonyabb rétegeiben minden falunak, minden városnegyednek
megvolta maga ereklyéje, amely a társadalom egy adott, ki­
sebb közösségén belül összekötőkapocsként szolgált.
A kínai eredetű buddhizmus kerek egy évezreddel korsza­
kunk előtt érkezett Japánba, és építette ki szervezeteit. Új­
kori, politikai célokra való felhasználására azután került
sor, hogy a XVI. században megtörték gazdasági és politikai
hatalmát. Már az első Tokugawák hangoztatták e vallás megőrzé
sének fontosságát, és támogatására székhelyükön, Edoban új
templomok sorozatát építették fel. A buddhista_ szertartások
a továbbiakban fontos szerepet játszottak a házasságkötésnél,
temetésnél és a különböző családi ünnepeknél. A buddhista
papokat főleg azért tisztelte az egyszerű japán, mert a ha­
lottak emléktáblái és sírjai az ő gondjaikra voltak bízva.
A buddhizmus erőteljes, támogatása szerves következmé­
nye volt a 'Tokugawák keresztény-ellenes politikájának. Ők
ugyanis, hogy a lakosságot a keresztény befolyás alól kivon­
ják, kényszerítették alattvalóikat, hogy orthodox vallási
meggyőződésük bizonyítékaként templomot válasszanak, ahol
jegyzékbe veszik őket, s ahol évenként vallási vizsgát tesz­
nek. A buddhista egyház természetesen szívesen vállalta ezt
a funkciót, mert ezzel automatikusan biztosította tízezernyi
templom jövedelmét Japánban. Az már csak természetes, hogy
ahol a shogun parancsára templomi nyilvántartásra jelentke­
zett a japán állampolgár, ugyanott talált végső nyugvóhelyet
a maga és övéi számára is.
Miközben a shintoizmus és a buddhizmus tömegszükséglete­
ket elégített ki Japánban, a konfucianizmus a művelt rétegek
gon dóiködá sá r a gyakorolt jelentős hatást és a felvilágosult
Tokugawa-shogunoknak adott jelentős támogatást.
Ez az ősi kínai tanítás azonban csak.megúj ított formájá­
éban .vált, alkalmassá új feladatainak betöltésére. A megúju­
lás akkor vette kezdetét, amikor Fujiwa'ra Seiko kyotóí szer­
zetes (1561-1619) megszabadította a buddhista nézetektől és
•azt kezdte hangoztatni, hogy az így létrejött új filozófia

227
kiválóan megfelel a kor szükségleteinek. Az ő tanítványát
Ieyasu 1605-ben már jogtanácsosként alkalmazta. 1630-ban meg­
alapították az első konfuciánus iskolát, amely később, mint
hivatalos tanügyi intézmény vált ismertté. A konfuciánus tudó­
sok befolyása a továbbiakban különösen a nevelésben és az új
államfilozófia kialakításában lesz jelentős.
A korai konfuciánusok voltak ideológiai előkészítői a
kialakuló új világképnek. Olyan politikusok, mint Hideyoshi
és Ieyasu tőlük kapták a bátorítást, hogy az ember maga hatá-
rozhatja meg sorsát. Ők és az ő kortársaik a világot mar úgy
szemlélték, mint ami arra való, hogy uralkodjanak rajta. Azt
hangoztatták a misztikus buddhista nézetekkel szemben, hogy
"Nincs pokol, nincs mennyország, nincs lélek, csak az ember
és az anyagi világ létezik." A világnak pedig - hangoztat­
ták - csakúgy, mint a társadalomnak az értelem és a rend az
alapja. A konfuciánus nézetek szerint ugyanis az a harmoni­
kus'' társadalom, amelynek alapját a természetes osztály-hier­
archia alkotja, amelyben az egyes polgár megtalálhatja a ne­
ki rendelt helyet. A shoguntól és az arisztokráciától viszont
azt követeli, hogy humánusan kormányozzon és a szamurájokat
művelt és nemes harcosokká nevelje. Egyébként az állammal és
a családdal szembeni lojalitás a legfőbb követelménye ennek
a rendszernek, amely a társadalmi státus szerint minden szo­
ciális csoport és minden hivatás számára meghatározza a maga­
tartási normákat.
A korszak politikai vezetői, a shogunok és tanácsadóik
között természetesen különböző formátumú embereket találunk,
akiknek az egyéni adottságai azután tükröződnek annak pozi­
tív és negatív eredményeiben is.
Ieyasut például a történészek zseniális politikusnak
írják le, aki önkényessége és kegyetlensége ellenére is a ja-
pán történelem egyik kiemelkedő alakja' volt. Legfontosabb
rendelkezése az 16J_5-ben felolvasott "szamuráj kódex" volt,
amely a korszak társadalmi és politikai rendjének alapjait
rögzítette. Hogy a főúri ellenállást megakadályozza, a japán
nemesek számára megtiltotta a várépítést, sőt az engedély nél­
küli javítást is, és.kötelezte őket, hogy az esetleges össze­
esküvőket jelentsék fel. A japán katonai nemességet, a sza­
murájokat kötelezte árra is, hogy béke beálltával a hadtudo­
mányok mellett foglalkozzanak irodalommal, történelemmel is.
Ő mondta ki, hogy a parasztság az állam támasz^ és a parasz­
tok szükséglet szerint meg tarthatják a termést, de a feles­
leget adóként kell beszolgáltatniuk. Elrendelte azt is, hogy
az útépítésen kívül ne vigyék a parasztokat egyéb közmunkákra.
'ieyasu a puritán egyszerűség és a merev osztályrend hí­
ve volt és utódai is jórészt az általa megkezdett politikát
követték. Vonatkozik ez mindenek előtt a XVII. század első
felében uralkodó közvetlen utódaira, akik minden erejüket a
shogunátus megszilárdítására és ellenőrzési rendszerének tö­
kéletesítésére fordították. A XVII. század második felének
shogu.n-j.ai azonban már egy kitűnően funkcionáló közigazgatási
apparátust vettek át és úgy érezték, hogy nem szükséges sze-

228
 mélyes részvételük az államügyekben. A hivatalos teendőket
átengedték kegyenceiknek, ők maguk pedig egyéni hajlamaiknak
megfelelően kulturális kérdések után érdeklődtek, konfuciánus
tudó­ stúdiumokat folytattak, vagy éppen történelemkutatással fog­
új lalkoztak. Olyan is akadt közöttük, aki nem egyszer halállal
büntette azt, aki a kutyájával rosszul bánt. Ezeknek a shogu-
a noknak a költséges életmódja és szeszélyes politikája alapo­
>hi san aláásta a bizalmat a Tokugawa-kormányzat iránt. Csak
iatá- Yoshimune (1716-1745), a nyolcadik shogun foglalkozott elő­
úgy ször komolyan a helyzet megjavításának gondolatával. Shogun-
Azt ná választva azonnal átvette a személyes vezetést és egy sor
>gy drasztikus reformmal igyekezett a felhalmozódott gazdasági
>er és társadalmi problémákat megoldani. Egyszerűsítette a kor­
mányzati apparátust, takarékosságot követelt a magánéletben,
az sőt a shogun hozzátartozóinak kiadásait is alaposan megnyir­
li­ bálta. Fellépett a pénzrontás ellen, igyekezett rögzíteni a
ter— rizsárakat, a mezőgazdaságban pedig.új termőterületek szer­
ne- zésére és olyanúj növények meghonosítására ösztönözte a bir­
szont tokosokat, mint az édesbürgonya, vagy a selyemhernyó-tenyész­
<at tés alapjául szolgáló eperfa. Á technikai újítások iránti ér­
L és deklődése olyan erős volt, hogy még a nyugati könyvek cenzú­
nek ráján is lazított, csakhogy a korszerű csillagászati, katonai
szó — és mezőgazdasági ismeretekhez hozzájuthasson. Ő vezette be
naga- . ,1JL24-től kezdődően az ötévenkénti népszámlálást és nevéhez
fűződik a shoguni korszak törvényeinek rendszerbe foglalása
óik is.
unk, Felvilágosult reformjai ellenére Yoshimune shogunnak ha­
zi- lála előtt azt kellett tapasztalnia, hogy a ráció szellemében
hozott reformjainak egy része hatástalannak bizonyult, sőt
k volt néhány olyan intézkedése is, ameTy ahelyett, hogy javí­
a ja- tott volna, még inkább rontott a helyzeten, mert az alapvető
b társadalmi problémák a felvilágosult reformok ellenére vál­
lt, tozatlanok maradtak.
it A Tokugawa-shogunok idején az állam erős központi hata­
apán lomra és népes hivatalnokrétegre épült, de a politikai egye­
y nél- sítés nem tudta ellensúlyozni a természeti gazdaság nagyfokú
issze- széttagoltságát, s ezért hiányzott belső szilárdsága is.
■ za-
.udp-
A japán rendi hierarchia
■ is •
•asz-
.es- A korszak társadalmi tagolódását a harcos.(si), a föld­
hogy műves (nó), a kézműves (kó) és a kereskedő (só) szigorú'ren-
ikákra. —cti hierarchiája jellemezte. A mái kutatók számítása szerint
1 hí- a kor japán népességének 7 százaléka volt harcos, 84 száza­
léka földműves, 6,százaléka kézműves és kereskedő, és 3 szá­
Lkát
zaléka egyéb. Mindegyik rend számára meghatározott törvények
Lső
voltak érvényben. Külön kódex szabályozta a császár és az ud­
ít a
varoncok, a , szamurájoknak nevezett katonai nemesek,_a buddhis­
c tö- ta ~sze,kták és templomok, a jshintoista papok és ereklyék vi­
lek. lágát . A parasztok számára nem volt országos érvényű rende-
atási
letgyűjtémény, de 1649-ben összeállítottak a Tokugawa-birto-
sze­

229
 kok falusi szervezetei számára egy utasítást, amely pontosan
"meghatározta a falusiaktól megkövetelt magatartásformákat.
A kereskedők számára semmiféle törvénygyűjtemény nem volt.
A legfontosabb termelőeszközt, a földet a shogun adta
használatra a daymióknak, a nagy földesuraknak. Á daymio cím
örökletes volt és legalább 10 ezer koku rizs (1 koku = 180
liter) jövedelemmel járt. A shogun mellett ők tartották ke­
zükben a tényleges hatalmat. A daymió-családők száma 200-270
között változott. A shogunok szigorúan ellenőrizték az arisz­
tokratákat. A legkisebb engedetlenség esetén elvették birto­
kaikat, vagy jobb esetben egy távolabbi, de kisebb birtokra
száműzték őket. Elrendelték azt is, hogy palotát építsenek a
maguk számára Edoban. Kezdetben évenként négy hónapot, később
pedig minden második évet itt töltöttek. Családjuk viszont
állandóan Edóban élt, biztosítékként. A szigorú ellenőrzés
mellett a földesurak birtokaikat meglehetősen önállóan kor-
Hiányozták, többen közülük részt vettek a nyugatiakkal való ke-
.xoskedelemuen és kásőbb kezdeményező szerepet játszottak az
ipar szervezésében is.
A, da,ymiók a shoguntól kapott földe.t tovább osztották
szamuráj hűbéreseiknek. Japánban az előjogokkal felruházott
katonai-nemesi kaszt tagjai, a szamurájok az ország megköze-
Tíhrőon '28'milliónyi népességéből mintegy,.? millióan.lehettek.
Soraikba tartozott a daymióktól kezdve az egyszerű kézművesig
mindenki, aki jogot kapott két kard viselésére. A szamurájok
egy-egy vezető irányításával kisebb csoportokba tömörültek,
majd a csoportok szövetséget alkottak. Háború ritkán volt,
ezért fő feladatuk a hatalom védelmezése volt. Mindenki el­
len kardot ránthattak, aki urukat veszélyeztette. Urukhoz fel­
tétlenül hűségesek voltak és biztonságáért nemcsak személyük­
ben, hanem az egész házuknépével feleltek. Klasszikus nurvejt-
séggel rendeüke~zt^”é"^ sojT^ival'ö művész, tanár, tudós és
társadalmi vezető került ki soraikból. Fegyverük mellett az
udvari díszruha volt megkülönböztető, rangjelző viseletűk,
borotvált fejükön pedig középen feltűzött hajtíncset viseltek .
Sajátos erkölcsi felfogásuk, puritánságuk nagy szerepet ját­
szott abban, hogy kialakulhatott a szigorú szabályok, írott
és íratlan törvények által meghatározott, napjainkig is ható
japán erkölcs, amely mindenkitől megköveteli társadalmi hely-
zetének és Tehetőségeinek ismeretét és a feltétlen engedel­
mességet a felsőbbség parancsai iránt.
Japánban az ország életének alapját a földművelés és
ezen belül a rizstermelés képezte. A^,shogun-család. birtokain
és anagybirtokosok földjén dolgozott az ország legnépesebb
rétegét alkotó parasztság. A paraszti termelés szervezete
még korszakunkban is a hagyományos ázsiai gyakorlat szerint
történt. A szervezet alapját mindig a tágabb vagy szűkebb
közönség adta. A jobbágyialvakban élő., egymásért felelősség­
gel tartozó családokból rendszerint 10-10 családot.magában
foglaló .csoportokat szerveztek. Ezeket a csoportvezető, "a
falvak népét pedig a községi elöljáró alá rendelték. A kora-
“Ee'li japán társadalom legkisebb egysége a család volt, s az

230
 egyén csak, mint családtag szerepelhetett. Az összeírások ro­
vataiban családtagként szerepel a családfő, az elsőszülött
fiú, mint örökös, a további fiúk, a feleség, a lányok stb.
Valamennyi családtag fontos feladatának tartotta család bir­
tokainak, kiváltságainak, örökölt státusának őrzését.
A japán, faluban minden család birtokol,.egy házat és
egy kertet, a falu határához tartozó földet .pedig felosztot-
ták a családok között használatra. A családok így bizonyos
mértékig függetlennek látszottak a közösségtől, de a megmű­
velhető^ földek , tehát a legfontosabb termelő eszközök válto­
zatlanul a közösség tulajdonában maradtak. Ugyanakkor az olya
közmunkák, mint az öntözés, talajjavítás a közösség újraszer-
vezód'é síének igen fontos tényezői voltak. A kevés földdel ren­
delkező, s fő terményként rizst termelő Japánra különösen ér­
vényes, hogy az egyes termelő kénytelen a közösségtől függő
viszonyban maradni, mert itt a termelés és újratermelés csak
közösen, a közösségen keresztül végezhető.
A japán falu társadalmának alapsejtje az apa (vagy a
legidősebb fiú) irányításával tevékenykedő patriarchális nagy
család, amelynek munkájában részt vesznek nős testvéréi vagy
fiái is, családjukkal. A falu közösségéből azok a családok
emelkednek ki, amelyek toBb emberi és állati munkaerővel ren­
delkeznek. Számuk a japán faluban is csekély, de hatalmuk
századokon át megingathatatlan. Belőlük kerülnek ki a közös­
ség vezetői és az ő kezükre kerülnek az olyan kollektív jogok
mint a földek felosztása, művelhetővé tétele, egyházi funkci­
ók stb. Nem sokkal ezután a japán közösségben a közjót szol­
gáló járandóságok.átalakulnak, a vezető személyes tulajdonává.
Fontos jellemzője a japán társadalomfejlődésnek, hogy az osz­
tálytagozódás a közösségek közötti differenciálódás formájá­
ban nyilvánul meg. A közösség tagjai nem függetlenek, aki
megkaparintja a közösségi funkciókat, az uralkodik a közös­
ség felett a nagycsaládban, a községben, az államban.... A
földesúr és az állam pedig az adózó viszonyon keresztül sa­
játítja el a kis közösségek többletmunkáját. Mivel pedig eb­
ben a termelési módban csak a közösség teszi lehetővé az új­
ratermelést, lehetetlen a többletmunkát egyénileg elvonni a
közösség tagjaitól. így azután a közösségek fennállását tisz­
teletben tartó adózó viszony lesz az uralom egyetlen lehet­
séges formája. .Az adó mennyisége a japán közösségek esetén
elérte a termés 40-60 százalékát. Minthogy a növekvő terhek
felien a parasztok gyakran meneküléssel védekeztek, igyekez­
etek őket gazdaságon kívüli eszközökkel földhöz kötni ^_s_jni-
nimálisra csökkenteni, fogyasztásukat. Ezért jelennek meg
"olyan intézkedések, amelyek tiltják a teázást, a rizspálin­
ka (szaké) ivását, meg a dohányzást, amely a törvény szöve­
ge szerint "káros az egészségre, sok időt von el, pénzbe ke­
rül és tűzveszélyes". A paraszti ellenállás szervezett formái
nak meglétét igazolja az a tény is, hogy Japánban a XVII.
századtól a XIX. század közepéig 1240 parasztfelkelést és
rmaz-galmat jegyeztek fel.

231
 A szamuráj rend és a földművesek rendje után következik
a kézművesek igen heterogén rendje. A társadalmi ranglétrá­
nak majdnem az alsó fokán állnak, mert utánuk már csak a ke-
. reskedők és a megvetett kasztot képviselő eták következtek.
Megbecsült helyük volt azonban a faépítkezésről ismert Ja­
pánban az ácsoknak, akard- és páncélkészítéssel foglalkozó
mesterek,' valamint a lakkművesek legjobbjai pedig a shoguni-
és daymió udvarokban jó fizetést kaptak és nagy tiszteletben
álltak. Es’eténk'éhr" 'szamuráj rangot is kaphattak. A kézművesek
egyébként szakmák szerint külön csoportokat alkottak és csa­
ládjuk, mestereik hagyományait fejlesztették tovább. A Toku-
gawa korszak második felében néhol már a földesurak által ala­
pított manufaktúrákban is dolgoztak iparosok.
A Tokugawa-korszak századait áttekintve láttuk, hogy a
világ elől,elzárkózott országban tovább élnek, sőt az élet
megingathatatlannak tűnő alapjaivá válnak az ázsiai, termelési
„mód talaján született társadalmi- és termelési szokások, des­
potikus. kormányzati módszerek. A Tokugawa-politikusok a korai
időszakban a konfuciánus tanítások és az arisztokrácia tapasz­
talatai alapján még úgy látják, hogy a megvalósítandó ideális
társadalom alapja a mezőgazdaság lesz és a kereskedelemnek
csak igen korlátozott szerep jut. A gazdasági alapnak megfe­
lelően ebben a világban konzerválódik a nemesség vezető sze­
repe , s a paraszt dolga lesz a termelés, a lenézett kereske­
dőé pedig a termelt áruk összegyűjtése és továbbítása. Ezt
az álomképet azonban Japánban hamar megingatta, az új váró­
jók iparosainak tevékenysége és a kereskedőtőke gyors felhal­
mozódása.' Maga a nemesség is, felhagyva a mezőgazdasági ter­
melés irányításával, városokba költözött és úgy rendezte be
életét, mintha vendéglőben élne. Ennek következtében először
csak Edo, majd a vidéki városok egész sora is a daymikók és
népes kíséretük városává lett, alaposan bővítve ezzel a bel­
ső piacot.

A termelőerők növekedése. A városok

Az értékesítési lehetőségek növekedésének első követ­

kezménye a mezőgazdasági termőterület gyors kiterjedése lett.
A növekedés .1 597-1830. között meghaladta a.80 százalékot. A
konjunktúra évtizedeiben a parasztság arra törekedett, hogy
a rendelkezésre álló, helyenként igen csekély földet minél
jobb eszközökkel művelje, hogy ekéjét, boronáját vasból ké­
szíttesse, s a feltört földbe jó vetőmagot szórjon. Már a
XVII. században megkezdődik itt az a gyakorlat, hogy a város­
sá szeméttel és a csatornák-fekáliájával növelik a föld ter-
iriőerejét. 'Ennek köszönhető, hogy 1600-1730 között meg lehe­
tett kétszerezni a gabonatermelést. Ekkor lendül fel a japán
agrárszakirodalom is, amelynek egyik művelője már a XVII.
század végén arról tudósít, hogy tudatos kísérlet folyt a
technikai és technológiai újdonságok bevezetésére. Rendsze­
resen propagálják a hatóságok a különböző ipari növények

232
 termelését is. Ezek között, a kender mellett kiemelkedő helyet
foglal el az indigó és a selyemhernyó-tenyésztés bázisául
szolgáló eperfa, valamint a dohány, de ott van mellettük a
cukornád, a gyapot és a tea is.
Japán kenyérgabonája a rizs, amelynek terméséből az or­
szág jelentős részén már elá'dasra is jut. Ezen kívül a mező­
gazdasági termelés keretében találkozhatunk erdőírtással ,
épületfa-készítéssel, halászattal és a tenger különböző ado­
mányainak sózásával, szárításával is. A természeti adottsá­
goknak megfelelően virágzik a japán állattartás is és észa­
kon lovat, középen pedig inkább szarvasmarhát tenyésztenek.
A magyarul hozzáférhető szakirodalom gyakran beszél a
XVIII. század második felétől éhínségekről, a nyugati_törté­
nészek pedig éppen a japán fejlődésben látják "a maíthuzianiz-
mus egyik igazolását, amennyiben éppen itt a legszembetűnőbb
a rendelkezésre álló táplálék és a népszaporulat közötti el­
lentét. Ennek következménye, hogy bár a statisztikák a XVII.
század közepén már 32 millió japánról tudnak, a szaporodás
üteme megtorpant és nem tudta követni a kínaiak által ugyan­
akkor felmutatott gyorsaságot. Kétségtelen, hogy a japán né­
pesség jelentős tömegei ekkor a létminimum határán éltek,
hogy rossz termések esetén éhínségek követték egymást, hogy
Nyugat-Japánban 1732-ben 1,6 millió ember az éhínség szélén
állott.
A termelőerők általános fejlődése következtében alaposan
felgyorsul Japánban a városiasodás üteme is. A japán, városok
a XVIII. században csodálatos gyorsasággal növekedtek. A T.a-
kugawák fővárosa, Tokió népessége korszakunk végére már meg­
haladta az egy milliót és ezzel maga mögé utasította Európa
legnépesebb városait, Londont és Párizst. Osaka és Kyotó la­
kossága megközelítette már az 500 ezer főt, de jelentős volt
a több tízezer lakost számláló városok száma is. Mindennél
fontosabb azonban, hogy a„japán népesség több, mint 10 száza­
léka a XVIII. század végén már városi életmódot folytatott.
Tokióban és Osakában korszakunk végén pénzváltással és pénz­
kölcsönzéssel foglalkozó bankházak létesültek, hatalmas
rizs- és árutőzsdék működtek. A,XVIII. század végétől tevé­
kenykedtek már olyan tőkések is, akik.az ipar és a háziipar
szervezésével és finanszírozásával foglalkoztak.
A termelőerők ilyen gyorsütemű fejlődése mellett érthe­
tő, hogy a Tokugawa-kor földbirtokrendszere elavult és a
„shogunatus ellen kialakult a hatalmától megfosztott ^császár,
a déli fejedelmek, a feudális uralkodó osztály alsó rétegei­
nek és a kialakuló polgári értelmiségi elemeknek ellenzéki
koalíciója. A politikai válságot elmélyítette a külföldi ál­
lamok nyomása, amelynek hatására shogunok kénytelenk voltak
szakítani az évszázados elzárkózási politikával. Ekkorra'
azonban már minden feltétele megvolt annak, hogy az ország
kitűnő feltételek mellett kapcsolódhassák be 1868 után az
egyetemes kapitalista fejlődésbe. Az utolsó évszázadban oly
sokat.emlegetett "japán csoda" azonban elképzelhetetlen a
XVI. század óta lezajlott beíső fejlődés nélkül. Ennek a kor-

233
 szaknak az elzárkózás túlzásai ellenére is megvannak a maga
tanulságai. Japán vezetői e korszak kezdetétől ügyeltek fél­
tékenyén az ország függetlenségére, kemény^ rendet tartottak
a termelésben és társadalmi érintkezésben, és szinte vallá­
sos tis?teletteL.őrizték elődeik szorgalmának eredményeit és
,hagyományait• Ez a gyakorlat mai önbecsülésük alapja és sike­
res életvitelük .titka.

234
 A kapitalista viszonyok fejlődése korszakunkban jelentő­
sen megváltoztatta a művelődési viszonyokat, mert a gazdasá­
gi és társadalmi alapok változásával megváltozott a kultú­
ra is. Ennek az sem mond ellent, hogy adott esetben bizonyos
folytonosság található a régi és az új kultúra között, vagy
esetleg erős kölcsönhatás (felvilágosodás) alakul ki az egyes
országokban .
A művelődési viszonyok meghatározó jellegzetessége kor­
szakunkban a természettudományok erős fejlődése. A tudomány
világképben a XVII. század folyamán lejátszódó átalakulási
folyamat teszi ugyanis lehetővé a világnézet átépítését, va­
lamint a forradalmi burzsoázia ideológiájának, a felvilágo­
sodásnak létrejöttét is.
A művészetek virágzását korszakunkban az határozza meg,
hogy az első polgári forradalmak ellenére is feudális viszo­
nyok uralkodtak még Európa nagy részében.

1. A TERMÉSZETTUDOMÁNYOK FEJLŐDÉSE

Az angol forradalmat megelőző évszázad érlelte meg az új

kutatómódszer első nagy sikereit. A kiindulópontot Kopernikus-
nak a Naprendszerről adott leírása adta, végpontjánál már
Galilei művét találjuk, amely az egyházi ítélet ellenére
szilárd alapra helyezte az új világképet.
A XVII. század azonban nemcsak a csillagászatban és a
fizikában, hanem a biológiában is elindította a döntő fordu­
latot, amitől ez a tudomány is középkoriból újkorivá lett.
A vérkeringés és a mikroszkóp felfedezésének köszönhető e
nagyszerű eredmény.
A vérkeringés felfedezése William Harvey (hávi) nevéhez
fűződik, aki a padovai egyetemen végzett anatómiai tanulmá­
nyok után Londonban lett kórházi orvos és anatómiatanár. Tit­
kon végzett kísérleteiről 1616-ban kezdett beszélni hallgatói­
nak, majd 1628-ban kiadta A szív és vér mozgásáról (De motu
cordis et sanguinis) szóló művét. Felfedezése mindössze any-
nyi, hogy a szív állandóan ugyanazt a vért tartja kettős kör­
mozgásban; eljuttatja a tüdőbe, ahol a vér felfrissül a leve-

237
gőtől, visszahozza a szívbe (kisvárkor), kipumpálja a szerve­
zetbe, amelyet a vér táplál, a fáradt vért ismét visszahoz­
za a szívbe (nagyvérkör), majd kezdődik újra a körforgás. A
szív pitvarai és kamrái, valamint a billentyűk és az erek
működésének titkát fejti meg ez a tanulmány. Egyszerű mecha­
nika ez és kitűnően illik a kor tudományos szemléletébe. Ki­
fogástalan itt a vérkeringés leírása, csak a hajszálerek funk­
ciója hiányzik dolgozatából, mert ezek létezését csak később
mutatta ki Marcello Malpighi (1628-1694) az új optikai szerke­
zet, a mikroszkóp segítségével. Később Harvey már, mint nagy­
tekintélyű udvari orvos, a király windsori parkjának állatain
végezte érdekes kísérleteit, amelyeknek eredményeként megálla­
pította, hogy minden élőlény tojásból származik. (A petesejt
akkor még ismeretlen volt a tudósok előtt.)
Amint a távcső Galilei kezében felfedte a csillagok tit­
kát, úgy a másik optikai műszer, a mikroszkóp Malpighi, Hook
(hűk), majd a holland Leeuwenhoek (lévenhuk 1632—1723) kezé­
ben feltárta "az egészen apró dolgok világát". Ettől kezdve
a rovarok, a vízben élő parányi lények, izomdarabok, nedvek
és váladékok is kitűnően megfigyelhetők lettek, és a megis­
merés vagy a tudományos viták tárgyaivá váltak. Míg azonban
a csillagászati és a tengerészeti távcső kezdettől hasznos
segédeszköznek bizonyult, addig a mikroszkóp csak két évszá­
zad múlva bizonyította be gyakorlati hasznosságát, a bakté­
riumok okozta betegségeket legyőző Koch és Pasteur (pásztor)
kezében.
Korszakunk tudósainak felfogását már 1690-ben megfogal­
mazta Christian Huygens (höjhensz, 1628-1695) a fényről írt
dolgozatában a következőképpen: "Igazi filozófia az, amely­
ben minden természeti működés oka mechanikai alapra vezethető
vissza. Ezt kell tehát követnünk, vagy lemondani arról a re­
ményről, hogy valaha is bármit megértsünk a fizikából."
A tudósok magától értetődőnek tartották már azt is, hogy
a középkori véleményekkel szemben a tudománynak elsősorban
a természettel és a mesterségekkel kell foglalkoznia.
A modern tudomány megalapozása a XVII. század második
felében fejeződött be. Az emberi tudás gyarapodása ebben a
korszakban rohamosabban ment végbe, mint korábban bármikor.
Most is dúltak járványok és háborúk, de alig-alig befolyá­
solták a tudósok munkáját. A vezető országok kormányainak
és uralkodó osztályainak bizonyos közös érdekeik voltak a ke­
reskedelem és hajózás terén, valamint az ipari és mezőgazda­
sági termelés tökéletesítésében. Ezek az érdekek adták a len­
dítőerőt a tudomány korabeli csúcsteljesítményeihez. Most
történt meg először, hogy tudatos és szervezett erőfeszítést
tettek a tudomány gyakorlati hasznosítására.
A tudomány új központjai Londonban és Párizsban alakul­
tak ki, mert-Itália és Németalföld kutatói nem találtak or­
szágukban hasonló centrumokat, ahol eszméiket kicserélhették
volna, Közép- és Kelet-Európábán viszont még nem indult meg
a nagyarányú tudományos tevékenység. Ennek köszönhető, hogy
az első szilárdan megalapozott tudományos társaságok London-

238
bán (Royal Society) és Párizsban (Academie des Sciences)
alakultak meg.
A XVII. század második felében a társaságokba szervező­
dött természetkutatók érdeklődése kiterjedt a természet és a
gyakorlati élet majdnem minden vonatkozására; a vizsgálódá­
sok tárgyköre éppúgy felölelte a csillagoknak a Földtől való
távolságát és a borsos vízben nyüzsgő ázalékállatokat, mint
a kelmefestést vagy a halálozások jegyzékét. Találóan állapít
ja meg a Royal Society első ötéves fejlődését tárgyaló, 1667—
ben megjelent tanulmány: "Minden helyen, minden sarokban
forrón buzog most ez a munka, s napról napra sok, nemes rit­
kaságra bukkannak. méghozzá nem is csak tudós és avatott fi­
lozófusok, hanem sok ilyesmi kerül ki a mechanikusok műhe­
lyeiből, a kalmárok úti tapasztalataiból, a gazdálkodók eke­
vasa alól és hozzájárulnak ehhez az urak időtöltései, ha­
lastavai, parkjai és kertjei is."
Jellegzetes figurája volt a kor tudósvilágának Róbert
Hooke, a Royal Society (rojl szoszájeti) titkára, ez a szel­
lemes ezermester, aki értékes találmányok özönével árasztotta
el a világot (higanyos barométer, rugós óra, tükrös telegráf,
esőmérő stb.) és közel jutott a nehézkedés törvényének,vagy a
Boyle-(bojl)-féle gáztörvénynek a felfedezéséhez is.
Az új tudomány legtekintélyesebb képviselője azonban
az 1643-1727 között élt Isaac Newton (ájzek nyuton). Élet­
művének három hatalmas fejezete: a fényelmélet, a differen­
ciálszámítás és a tömegvonzás tana. A tudománytörténészek
azt állítják, hogy e három eszme 22-24 éves korában kristályo
sodott ki benne, amikor az 1665. évi pestisjárvány miatt két
évig vidéken élt és teljesen az elmélkedésnek szentelte ide­
jét. A Philosophiae naturális principia matematica (A t e r m é -
szetfilozófia matematikai elvei) című munkája 1 687-ben jelent
meg. A címben szereplő természetfilozófia szó itt egyszerűen
fizikát jelent, mert a XVII.század fizikája a természet min­
den törvényét kutatta. Ebben a munkában már meglehetősen ki­
forrott formában érvényesülnek a tudományos munka új vonásai.
Az első kiadáshoz írt előszavában többek között szól a ter­
mészettudomány feladatairól is. "A konkrét mozgási jelensé­
gek megfigyelése után - írja - mindenek előtt meg kell keres­
ni azokat az erőket, amelyek e mozgások kiváltó okai, azután
pedig a megtalált erőkből kiindulva le kell vezetni a konk­
rét mozgásokat."
A Principia a mechanikai jelenségek dinamikai magyará­
zatát adja négy alapfogalom és három alapelv segítségével.
Az alapfogalmak: tömeg és erő, tér és idő. Az alapelvek :
a tehetetlenség, az erőhatás és a kölcsönhatás elve. Ezek­
hez jön még az általános tömegvonzás törvénye, amely szerint
a testek a tömegükkel arányos és a távolságuk négyzetével
fordított arányban vonzzák egymást. A gravitációs erő egye­
temes jelentőségének gondolatához számos XVII. századi tudós
eljutott, de Newton volt az első, aki a nehézségi erő törvény
szerűségeit szabatosan megfogalmazta, pontos sz-ámításokkal
bizonyította és a gravitáció törvényéből levezette az égi-

239
testek mozgásának már ismert, Kepler által megfogalmazott
törvényeit. Newton törvényei 200 évre elegendők voltak ahhoz,
hogy a világegyetem mechanikai történéseit megmagyarázzák.
Helmholz, a jeles fizikus még a múlt században is azt írja,
hogy "Végső sokon a fizika feladatát abban kell látnunk, hogy
a természeti jelenségeket a változatlan vonzási és taszítási
erőkre vezesse vissza, amelyeknek inténzitása kizárólag a tá­
volságtól függ."
Newton műve egy egész évszázad kísérletezési és számítá­
si eredményeinek betetőzése. Olyan megbízható módszert bo­
csátottá tudomány rendelkezésére, amellyel a továbbiakban min­
dig bátran élhettek a természet kutatói. Ugyanakkor a tudósok
és amatőrök számára egyaránt megnyugtatóan bizonyította, hogy
a világban egyszerű matematikai törvények uralkodnak.
A Principia élénk visszhangot keltett és elkeseredett
harcot indított az európai természettudományban. Voltaire (vol-
ter) a "Filozófiai levelek"-ben harcos szellemben népszerűsí­
tette a newtoni tanokat, könyvét veszélyessége miatt a pári­
zsi parlament hóhér általi megégetésre ítélte.
Korszakunk elején születtek meg Ottó von Guericke (géri-
ke, 1602-1686) magdeburgi polgármester jelentős felfedezései,
többek között a légszivattyú feltalálása. Ezzel az új eszköz­
zel végezte el a magdeburgi féltekék híres kísérletét. 1654-
ben a császár és udvara, valamint a regensburgi birodalmi gyű­
lés előtt a gyakorlatban bizonyította, hogy a két üres fél­
gömböt, amelyek közül a levegőt kiszivattyúzta, csak a mind­
két oldalon befogott 16-16 ló képes széthúzni, de ha a leve­
gő csapját megnyitotta, erőlködés nélkül szétválaszthatta a
két félgömböt. Ez a kísérlet a legszélesebb nyilvánosság előtt
bizonyította, hogy a kiszivattyúzott tartályra nehezedő lég­
nyomás hatalmas erőt képvisel, amelyet valami módon igába
kell fogni, hogy hasznos munkát végezhessen. Guericke töké­
letesített légszivattyújával később sok újszerű jelenséget
mutattak ki a tudósok. Bebizonyították például, hogy a hang
nem terjed légüres térben, de a fény és a mágnesség igen.
Kiderült az is, hogy sem élet, sem égés nem lehetséges lég­
üres térben. Ez a meglátás adta az első lökést a XVIII. szá­
zad kémiai és fiziológiai forradalmához.
A XVII. század óriásai közé tartozott Róbert Boyle
(1626-1691) a fizikus, vegyész és filozófus. 0 az, aki fel­
állította a levegő rugalmasságának elvét, és tisztázta a
gázok térfogatának és nyomásának egymáshoz való viszonyát.
Gyakran emlegetik a modern kémia megalapozójaként is, de ő
nem az új vegytant hozta létre, hanem "csak" megmutatta a
hozzá vezető utat. Neki sikerült ugyanis először szabatosan
megfogalmazni az elem fogalmát, bár definícióját még száz
évig nem tudták a gyakorlatban alkalmazni, mert hiányoztak
a szükséges kísérleti tények. A továbblépést ismét a gyakorla­
ti igények jelentkezése tette lehetővé. A XVIII. században
ugyanis a specializálódó ipar és kereskedelem igényeinek
megfelelően megnövekedett a különleges vegyi anyagok (salét­
rom, timsó, kénsav stb.) iránti kereslet és megszületett a

240
vegyipar. Ennek az iparnak a tapasztalataiból és konkrét prob­
lémáiból indult ki később a reacionális kémiai kutatás.
Boyle legfőbb eredménye annak megfogalmazása, hogy a
természet meghatározott szabályok rendszere.A mechanikai vi­
lágkép két pillére az anyag és a mozgás és ezeket egészíti xé/'t -*'Ti­
ki az okság elve, a kauzalitás. E három tényező felhaszná-
lásával Boyle úgy mutatja be a világot, mint a dolgok rend- »
jét, ahol minden a fizika törvényei szerint működik, olyan ,
tökéletesen, mint Strassburg világhírű órája, ez a tökéletes
gépezet. A tudósok dolga ő szerinte a "világgépezet" törvénye* .
inek megfejtése. Tudjuk ma már, -hogy Boyle és a korszak vala­
mennyi tudósa tévedett akkor, amikor azt- hitte, hogy a ter­
mészet törvényei egyszerű mechanikai törvényszerűségekre re­
dukálhatok, de ennek ellenére az egységes, tudományos világ­
képre való törekvés, a fizikai, kémiai, biológiai ismeretek
felhalmozódása lehetővé tette a világegyetem, a naprendszer,
a Föld, a földkéreg és a földi élővilág valóságos megismeré­
sét elősegítő tudományos elméletek kidolgozását.
A XVII. század legnagyobb tudományos diadala kétségtele­
nül az volt, hogy sikerült teljessé tenni a mechanikának azt
az átfogó rendszerét, amely a földi anyag megfigyelt viselke­
dése alapján magyarázatot tudott adni a csillagok mozgásáról.
A Naprendszer különböző mozgásai iránt az érdeklődés az alap­
vető elméleti kérdések tisztázása után is nagy maradt, mert
a világkereskedelem kibontakozása következtében sokkal ponto­
sabb csillagászati táblázatokra volt szükség, mint abban az
időben, amikor a csillagászatot főleg csak asztrológiai jós­
lások céljára használták. A korszak nagy gyakorlati problémá­
ja ugyanis az óceánokon haladó hajók helyzetének, mindenek
előtt pedig földrajzi hosszúságának problémája volt. E prob­
léma megoldása érdekében alapították az állam által finan­
szírozott Királyi Csillagvizsgálót (Observatoire Royal) 1672-
ben Párizsban, majd a greenwichi (grinicsi) Királyi Csillag­
vizsgálót (Royal Observatory) 1675-ben.
A földrajzi hosszúság meghatározása lényegében azon mú­
lik, hogy bármely helyen meg tudjuk határozni az abszolút
(mai szóhasználattal grinicsi) időt. A rádió feltalálása
előtt azonban csak két módszer ál’lott rendelkezésre, amellyel
meg lehetett határoznia grinicsi időt: az egyik a hold pil­
lanatnyi égi helyzetének megállapítását igényelte, a másik
pedig azt, hogy a hajó rendelkezzék egy olyan órával, amelyet
eredetileg a grinicsi időre állítottak be. Az elsőhöz igen
pontos csillagászati táblázatra volt szükség, a másikhoz pe­
dig megbízható órára. Korszakunk hajósai még mindkét módszert
alkalmazták és eldöntetlen maradt, hogy melyik a megfelelőbb.
Ma azonban már jól tudjuk, hogy a két látszólag eltérő mód­
szer közös elvi alapon nyugszik, a dinamikán és, hogy a jövő
a pontos óra segítségével történő helymeghatározásé. Az utób­
bi ok miatt vázoljuk itt az óraszerkezet történeti kialakulá­
sát. Az eszményi időmérő szerkezetet, a szabadon mozgó ingát
Galilei fedezte fel, majd Hookea gyakorlati szükségletnek
megfelelően az ingát rugós billenőkerékkel helyettesítette,

241
amelynek mozgását már nem zavarta a tenger hullámzása. Az
első igazán pontos kronométer megszerkesztéséhez szükséges
elméleti alapvetést a rezgő testek mozgási törvényeinek fel­
tárásával Huyqens végezte el 1673-ban és 1 765-ben, Hamison
(heriszon) kronométere már érdemes volt a brit admiralitás pá­
lyadíjára .
A gyakorlati élet szükségleteinek kielégítése további
kísérleti célokra szolgáló műszereket igényelt, mert a kor
tudósai a drága és nagyméretű távcsöveken kívül valójában még
mindig igen egyszerű eszközöket használtak. A legtöbb tudós
dolgozószobájában nem volt egyéb eszköz, mint a melegítéshez
szükséges tűzhely, néhány lepárlókészülék, mérleg, mikrosz­
kóp, pár bonctani eszköz, barométer és az újfajta légszivaty-
tyúk valamelyike. Használható hőmérő csak a XVIII. században
került a készletbe, amikor Fahrenheit (1714-ben) Reaumur (re-
omür) 1730-ban) és Celsius (1742-ben) elkészítette hőmérőjét.
Minden más ^szközt kísérletezés közben készítettek, de a fen­
ti alapkészlet a korban elég volt ahhoz, hogy a természettu­
domány bármely ágában felfedezéseket tehessenek.
A gyakorlati élet és a tudományos kutatás a korban egy­
aránt igényelte az optika fejlesztését. Ez a tudomány a XVII.
században abból a törekvésből fejlődött ki, hogy az emberek
igyekeztek megérteni a távcső működési elvét alkotó fénytö­
rés természetét, hogy kiküszöbölhessék annak hibáit. Ebben a
vonatkozásban is kiemelkedő eredményt értei Newton, aki a
távcsövek látást zavaró fényudvarát úgy próbálta kiküszöböl­
ni, hogy lemondva a fénytörés alkalmazásáról, megépítette az
első tükrös teleszkópot, amely a ma ismert óriásteleszkopok
és az újabb keletű tükrös mikroszkópok őse. A XVIII. század
utolsó harmadában William Herschel (1 738-1822) tükrös telesz­
kóp segítségével fedezte fel az Uránuszt, majd később a Sza­
turnusz két új holdját és az Uránusz hat holdját is.
Izgatta Newtont a fényelmélet kérdése is. Üvegprizma
segítségével felbontotta a napsugarat és megállapította, hogy
az különböző mértékben megtörő színes sugarakból tevődik ösz-
sze, majd megmérte a fénytörést a színkép különböző részein.
Ezt a jelenséget azzal magyarázta, hogy a fényforrásokból ap­
ró testecskék (korpuszkulák) repülnek ki és ezek keltik a re­
cehártyán a fény érzetét.
A newtoni korpuszkuláris fényelmélettel szemben a fény
hullámelmélete állt, amely Christian Huygens nevéhez fűző-
dik. Szerinte a fény az éterben mozgó hullámok útján terjed,
hasonlóan ahhoz, ahogy a hang a levegő hullámmozgása által.
Hugyensa hullámelmélet segítségével magyarázta a fényvissza­
verődést és a fénytörést is. A korpuszkuláris elmélet és a
hullámelmélet híveinek harca még a következő században is
folytatódott, mert Newton óriási tekintélye miatt a tudósok
nehezen tudták elfogadni a hullámelmélet igazát.
A csillagászat fejlődésének csúcspontjában a XVIII.
században Pierre-Simon Laplace (láplász, 1749-1827) 1796-ban
megjelent könyve,A világ rendszerének kifejlődése áll. Lapla­
ce műve azon a meggyőződésen alapult, hogy a newtoni gravitá-

242
ciós törvény feltétlenül, mindig és minden körülmények között
érvényes, és e törvényből valamennyi csillagászati jelenség
magyarázata, mint mechanikai-matematikai feladatok rendszere
levezethető. Az ő munkájában már nem szerepel "minden mozgók
mozgatója"-ként az isten, amely Newtonnál még helyet kapott
a tudományban.
A nagyszerű eredményeiről híres XVII. század felfedezé­
sei között meg kell még említenünk, hogy az analitikus geo­
metriának Descartes által történt kidolgozása után Leibniz
és Newton egymástól függetlenül kidolgozták az integrál- és
differenciálszámítást.
A XVIII. században a tudomány fejlődésének egyik fő irá­
nya a matematikai analízis és a matematikai természettudo­
mány harmonikus rendszerének megalkotása volt. A svájci szár­
mazású Euler (ájler, 1707-1783) műveiben vannak olyan feje­
zetek a differenciál- és integrálszámításról, valamint a
mechanika köréből, amelyek ma is szinte változatlan formában
szerepelnek a tankönyvekben. Euler Differenciálszámítás című
műve (1755) és négykötetes munkája az Integrálszámítás (1780)
a matematikai természettudomány új módszereinek valóságos
kincstárát jelentette.
A XVIII. században gyors ütemben fejlődött az elektrosz­
tatika is. A század elején üveggömb segítségével már meglehe­
tősen nagy elektromos szikrákat fejlesztettek, majd az 1740—
es években kidolgozták a tökéletesített elektromos gépet,
előbb üveghengerrel, majd övegkoronggal. 1745-ben elkészítet­
ték az elektromos kondenzátort, a leydeni palackot. A Rich-
mann (ficsman) által ugyanezen években megalkotott elektromé-
ter segítségével megkezdődtek a mennyiségi vizsgálatok az
elektrosztatika terén is.
Ez a tudomány a század végén Charles Coulomb (kulom,
1736-1806) kísérletei nyomán nyerte el befejezett alakját.
Coulomb 1784-1789 között végzett kísérleteivel bebizonyítot­
ta: két pontszerű elektromos töltés egymásra kifejtett ereje
egyenesen arányos a töltések nagyságával és fordítottan ará­
nyos a köztük levő távolság négyzetével.
A XVII-XVIII. században számos szerző foglalkozott a
természeti változások kérdésével, de a XVII. században még
nem sikerült olyan rendszert találni, amelybe az állat- és
növényvilágot maradék nélkül be tudták volna sorolni. A bioló­
giai rendszerezés megoldása csak 1735-ben sikerült a svéd
Cári Linnének (1707-1778). Linné a tények rendszerét tekin­
tette a tudomány fő feladatának. Azt tanította, hogy "A tár­
gyak módszeres!elosztásuk és ennek megfelelő elnevezésük ré­
vén különböztethetők meg és ismerhetők fel. Következésképpen
tudásunk alapja is a felosztás és a megnevezés."
Linné rendszerének kiinduló fogalma a faj. Az ő megfo­
galmazásában a faj változatlan ismérvekkel rendelkező egye-
dek csoportja. A rokon fajokat rendekbe, a rendeket osztá­
lyokba sorolta. Egy osztályba tartoztak azok a rendek, ame­
lyek az ivarszervek felépítése tekintetében megegyeznek egy­
mással. Az ivarszervek eltérései alapján történő rendszerezés

243
azonban csak a növénytanban sikerült. Itt 24 osztályt külö­
nített el a porzók jellege szerint, majd ezeket további ren­
dekbe sorolta a termő (bibe) állása alapján. Pusztán az ivar­
szervek szerint azonban már az állatok világát sem lehetett
rendszerezni, az élettelen természet (ásványok) rendszere­
zése pedig megoldatlan maradt. Végül is az ő nagy gonddal
összeállított mesterséges csoportjai mindig bizonytalanok
maradtak, mert kapcsolatukat nem a természet, hanem az embe­
ri önkény szabta meg. Ennek megfelelően e rendszerezésnek
igazi hasznát csak az állattani és növénytani gyakorlatban
lehetett venni, mert ott jelentősen megkönnyítette az eliga­
zodást .
Linné tudta, hogy a mesterséges osztályozás csak az el­
ső lépés a természetes rendszer felé, de ő még nem tudott
eleget a szervezetek felépítéséről ahhoz, hogy megállapít­
hassa a természetes összefüggéseket és meghúzhassa az egyes
fajok természetes választóvonalát, mert az ő korában még
ismeretlen volt a származástan tudománya. Egyik kortársa, a
trianoni füvészkert igazgatója (Bernadr de Jussieu) a bota­
nikai gyakorlatban felfedezte ugyan a növények természetes
rendszerét, származásuk szerinti összetartozását, de tapasz­
talatait nem rögzítette írásba és így azok feledésbe mentek.
Linné másik jelentős újítása az élőlények kettős elneve­
zése , amelyet 1753-tól kezdve alkalmazott. Az úgynevezett
"kettős nevezéktan" lényege az, hogy minden állatnak és nö­
vénynek kettős nevet ad: egyik a faját jelöli, a másik a ne­
mét. A macskafélék nemét például a Felis szó jelzi (Felis
domestica, Felis tigris, Felis leo) és így azonnal látni le­
het, hogy az egyes fajták (macska, tigris, oroszlán) közös
nembe, a macskafélék közé tartoznak.
Linné a fajok állandóságát hirdetve azt tanította; hogy
"Annyi faj létezik, amennyit a végtelen Lény kezdetben terem­
tett." Ez a tétel a bibliai teremtéstörténet szó szerinti
elfogadását jelentette, vagyis azt, hogy a teremtés befejezé­
sekor készen voltak a ma is létező fajok és azóta változás
nem történt. A fejlődést tagadó "fixizmus" tarthatatlanságát
utolsó éveiben maga Linné is érezte, de a szükséges magya­
rázattal szolgáló fejlődéstan, majd csak a XIX. században
születik meg.
Linné mesterséges rendszere igen gyorsan terjedt, bár a
szakemberek egy része vitatkozott vele. A híres ismeretter­
jesztő, Buffon gróf például nemcsak hogy tagadta rendszerét,
hanem már felvetette a fajok átalakulásának eszméjét is.
A XVIII. század tudósai között igen népszerű volt a
"lények létrája" nevet viselő elmélet. Megfogalmazója Char­
les Bonnet (sári boné), az enciklopedisták ellenfele, aki
azt tanította, hogy a világ szervetlen és szerves, lelketlen
és lelkes lényei összefüggő láncolatot.alkotnak, amelynek leg­
főbb grádicsán nem is emberek, hanem angyalok állanak. A
"grádicselmélet" alapja Leibniznek az a tétele, hogy "A ter-
mészetben nincs ugrás." Az a nézet azonban, hogy a fejlődés az
alacsonyabb rendűektől vezet az emberig, és hogy a világ ál-

244
landó fejlődésben van, modernebb Linné felfogásánál, bár az
indoklás még itt is vallásos. Ennek az elméletnek legmoder­
nebb változata az orosz Ragyiscsev nevéhez fűződik, aki min­
den élőlényt közös őstől származtat, az élettelen és az élő
világot fokozatos fejlődési rendbe sorolja és már felismeri a
szerkezeti rokonságot az alacsonyabb és magasabb rendű fajok
között. Az ember kiemelkedését az állatvilágból a felegyene-
sedéssel, a felszabadult kéz lehetőségeivel és a beszéd ki­
fejlődéseivel magyarázza. A lelki jelenségeket élettani ala­
pon elemzi, a gondolkodást pedig az agyvelő működéseként
tekinti.
A XVIII, század második felének sokat vitatott biológiai
problémája a preformáció, vagyis a csírában benne levő kész
utódok tana. Voltak olyan tudósok a korban, akik azt vallot­
ták, hogy miként az egymásba rakott különböző méretű dobozok,
úgy helyezkednek el az egyén csírájában a közvetlen utódok
és azok utódainak csírái, vagy összetevői kész formában.
Az elmélet első cáfolója Pierre-Louis Maupertuis (mópetüi,
1698-1759) volt, a berlini akadémia elnöke, Voltaire tudo­
mányos élcelődéseinek gyakori céltáblája. Ő a preformáció
elméletét képtelenségnek tartva azt tanította, hogy a férfi
és nő ivarsejtjeiben egyaránt apró részecskék vannak, amelyek
az utód egyes testrészeinek létrehozására hivatottak, s mint­
hogy ezek mintegy "visszaemlékeznek" korábbi állapotukra, a
gyermekek rendszerint hasonlítanak szüleikre. Ezek szerint
nemcsak a preformáció cáfolata, de a genetika első megfogal­
mazása is tőle származik. Maupertuis úgy véli, hogy adott a
fajfejlődés lehetősége is, mert a külső körülmények hatására
az ivarsejtek egyes elemei átalakuláson mehetnek át, aminek
következtében új fajok keletkeznek.
A korszak legnagyobb természettudományos ismeretterjesz­
tője Leclerc Buffon gróf (büfo, 1707-1788) volt. A kitűnő elő
adókészséggel rendelkező Buffon, aki 32 évesen már a királyi
füvészkert igazgatója és a Tudományos Akadémia tagja volt,
1749-ben kezdte meg Általános és részletes természetrajz c.
munkáját. A haláláig végzett hatalmas munkából a pótlásokat
nem számítva 36 kötet jelent meg.
Megítélésében az utókor álláspontja megoszlik. Egyesek
a kor legnagyobb természettudósát látják benne, mások csak
kiváló ismeretterjesztőnek tartják, aki eredeti gondolkodó
ugyan, de hiányzik belőle az igazi tudósnál elengedhetetlen
alaposság. Életművét értékelve már száz évvel ezelőtt megál­
lapították, hogy eszméi akkor is termékenyek, ha nincsenek
egészen összhangban a tényekkel. Nem ő fedezte fel például
a geológiát, de ő hangoztatta először, hogy a Földnek megvan
a maga története, nem foglalkozott őslénytannal sem, de bát­
ran beszélt kipusztult fajokról és megismétlődő teremtésről,
mint ahogy boncolással sem foglalkozott, de mégis ő lett az
összehasonlító anatómia elindítója. Legnagyobb érdemének
azonban azt tartják, hogy "Előkészítette azoknak a nagy ter­
mészettudósoknak az eljövetelét, akik művét folytatni fog­
ják..."

245
 Buffon egész rendszerének kiindulópontját az anyag és
a mozgás elválaszthatatalanságának gondolata képezte. A ter­
mészeti erőket az anyagi mozgás megnyilvánulásainak tekintet­
te és kísérletet tett arra, hogy megrajzolja a világegyetem
keletkezésének és fejlődésének képét. A Föld történetét hét
szakaszra osztotta. Az első periódust a Föld és a többi boly­
gó keletkezése alkotja,, s a hetedik szakaszban jelenik meg a
Földön az ember.
Amikor megrajzolta a Föld keletkezését és a növény és állat­
világ megjelenését a Föld felszínén, különös figyelmet for­
dított az élettelen természetből az élő természetre való át­
menetre. Koncepciója szerint az állatok és növények szerves
molekulákból épülnek fel, míg a holt természet szervetlen
molekulákból áll. A szerves molekulák elpusztíthatatlanok;
egyik kombinációból a másikba átmenve, ezek hoznak létre min­
den új jelenséget. Véleménye szerint a természet nagy munká­
sa az idő és amint az idő ugrás nélkül, lépésről lépésre ha­
lad, úgy végzi a természet a maga folyamatos átalakító mun­
káját. A változás kezdetben észrevétlen ugyan, de később min­
dig nyilvánvalóvá válik.
Amint láttuk, a XVII-XVIII. században a természettudo­
mány alapját a Newton-Linné-féle világkép, vagyis a változat­
lan természet koncepciója alkotta, de a tudományos gondolko­
dás néhány kimagasló eredménye már a XVIII. században rést
ütött ezen a világképen. A már említetteken kívül gondolha­
tunk itt Mihail Lomonoszov (1711-1765) munkásságára is, aki
az új tudományos gondolkodásmód kialakulását segítve hangsú­
lyozta, hogy minden természeti jelenség alapja az anyagi ki­
terjedéssel biró részecskék mozgása. Szerinte az "érzékelhe­
tetlen" részecskék mozgása magyarázza a hang-, hő- és fényje-
lenségeket, a tömegvonzást, valamint a mágneses- és elektro­
mos jelenségeket. Lavoisier (lavoazié, 1743-1794) 1790 táján
végzett vizsgálataiban már tisztázta az elem fogalmát és le­
szögezte az elemek szilárd súlyarányát is a vegyületekben.
Dalton (1766-1844) pedig az 1803-1808 között végzett kísér­
letei alapján megállapította a többszörös súlyviszonyok tör­
vényét és azt tanította, hogy minden elem atomjainak megvan
a maga súlya és a többiekkel az egész számok arányában egye­
sülnek. Rámutatott továbbá arra is, hogy az atomok egyesü­
lésekor keletkezik az égéshő, amely mind a biológiai, mind
az ipari mozgás forrása.
Egészében véve a XVII-XVIII. századi természettudomány
kitérők, tévedések, időnként a teológiával kötött kompro­
misszumok ellenére nagy léptekkel haladt előre az objektív
igazság megismerése felé és közelebb jutott a helyes termé­
szetfelfogáshoz .

246
 2. A FILOZÓFIA ÉS A TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK

Tudományos fejlődés a XVII. században

A tudományos világképben a XVII. század folyamán leját­

szódó átalakulási folyamat lehetővé tette a filozófiai világ
nézet átépítését az új tudományos alapoknak megfelelően. A
század vezető tudósai közül Francis Bacon (frenszisz békn)
az elképzelttel szemben a valóságost tette a filozófia tár­
gyává. Hobbes (habsz) és Spinoza tanítása nyomán pedig nem­
csak a biológiában vált vezető eszmévé a természet, hanem a
társadalomtudományban is. Ennek megfelelően a természetjog,
a természetes erkölcs és a természetes vallás voltak a kor
vezető gondolatai. Ezek gyökereit már a századelőn megtalál­
hatjuk Hugó Grotius (ügo gróciusz) jogfilozófiájában, de a
század végén is a természetességen alapulnak az angol szabad
gondolkodók deista elképzelései, akár a természet harmóniá­
jából indulnak ki, akár az emberi önzésből.
A filozófia legfontosabb feladata ebben a korban a tu­
dományos módszertan kidolgozása volt. Francis Bacon érdeme,
hogy a tudományos kutatás gyakorlatában korszakunktól kezdő­
dően helyet kaphat a kísérletezés, René Descartes (röné dé-
kárt) tanításai nyomán pedig a matematikai, deduktív módsze­
rek alkalmazása.
Az új módszertan mellett ez a kor építi fel a tudomá­
nyok új eredményein nyugvó filozófiai világnézetet is. A ko­
ra újkori tudományok által rajzolt materialisztikus világ­
képnek megfelelően az új világnézet sarkalatos kategóriái: a
világ anyagi egysége, az oksági kapcsolat és meghatározott­
ság, a természeti szükségszerűség és a törvényszerűség. Az
új világnézetben sok még az ellentmondásosság, folyik még a
tudomány és a vallás küzdelme, de ennek ellenére már a XVII.
században megszületnek azok a filozófiai rendszerek, amelyek
megkönnyítik a feudalizmusból a kapitalizmusba vezető utat.
A tapasztalati tudás egyik úttörője Brancis Bacon
(1561-1626) volt, aki már ifjú korában felvázolta a tudomá­
nyok "Nagy Megújításának" tervét (Instauratio Magna) és égés
életében ennek megvalósításán dolgozott. Ennek a munkának el
ső része, a tudományok osztályozása. Bacon minden tudományt
az emberi elme általa vélt három képessége alapján osztott
fel. Ezek közé tartozik a történelem alapját adó emlékezés,
a költészetet segítő képzelet és az ész, amelyből a filozó­
fia bontakozott ki. A filozófia Bacon szerint az emberről,
az istenről és a természetről szóló tanítás.Szerinte az em­
ber a természetet közvetlenül ismeri meg, az istent viszont
a természet és önmaga révén, különböző reflexiók (észrevéte-

247
 lek) útján. A legnagyobb jelentőséget a természettudomány­
nak tulajdonította, amelyet elméleti (okokat kutató) és gya­
korlati (eredményeket adó) részre osztott fel. A kettős igaz­
ság korában azt követelte , hogy a vallás ne avatkozzék a tudo­
mányba, de beiktatta a filozófiába a "naturális teológiát" és
a tudás egyenjogú forrásának ismerte el az isteni kinyilat­
koztatást .
Fő művében (Nóvum Orgánum, 1620) olvasható a híres té­
tel: "A természetet úgy győzhetjük le, ha engedelmeskedünk
neki. "Ez a mondat nemcsak arra hívja fel a figyelmet, hogy
a természet legyőzésének egyetlen útja az engedelmesség,
vagyis az objektív törvények feltárása és megismerése, hanem
arra is, hogy az így szerzett, igazi tudás, hatalom. (Scientia
potestas.)
A tudós Bacon azokkal az emberekkel rokonszenvezett,
akik földműveléssel, iparral és' kereskedelemmel foglalkoztak.
Tanácsolta a mezőgazdasági termelés kapitalizálását és a ke­
reskedelem fejlesztését, mert enélkül nem gazdagodhat az or­
szág. úgy vélte, hogy a polgárosuló Angliának parlamentáris
monarchiában kell élnie, mert a nép és az uralkodó között
közvetítő parlament nélkül nehéz boldogulni.
Halhatatlan érdeme, hogy bevitte a tudományba a kísér­
letezés eszméjét. Az volt a véleménye, hogy a közgondolkodás­
ban eluralkodó téves fogalmak (idolumok) miatt a "... természe­
ti.okokat, mozgásokat és belső erőket csak kísérleti úton le­
het felderíteni."
Tanítása igen nagy hatást gyakorolt a tudomány és a fi­
lozófia további fejlődésére. A természetről és a megismerés­
ről kifejtett tanítása vetette meg tudományos alapját Hobbes
(habs) materializmusának és Locke (lak) szenzualizmusának. A
kísérletezés szükségességének hangoztatásával ösztönözte a
természettudományok fejlődését és fontos szerepet játszott
a tudományos szervezetek létrehozásában is. A tudományok ba-
coni felosztását a francia felvilágosítók is alkalmazták az
általuk kiadott Enciklopédiában.
Bacon tudományos és politikai tevékenysége arra a kor­
szakra esett, amit Marx az "angol forradalom prológusának"
nevezett, s megfelelt az erősödő burzsoázia és az "új nemes­
ség" szükségleteinek. Hamarosan eljött azonban az az idő,
amikor ugyanezen rétegek érdekei a politikai kérdések megfo­
galmazását igényelték.
A nagypolgári rétegek ideológusa mindvégig Milton (1608-
1674) volt, aki csak a király kivégzése után megjelent röp-
iratában (A királyok és a hatóságok joga) adja meg a népnek
azt a jogot, hogy még akkor is eltávolíthatja az uralkodót,
ha az nem zsarnok, a szabad embereknek azon a jogán, hogy
"...saját belátásuk szerint kormányozhassák magukat." Később
arra gondolva, hogy a monarchia könnyen átcsaphat zsarnokság­
ba, a parlament által választott és ellenőrzött államtanács­
ra kívánja bízni a kormányzást. Végül - már a Stuart restau­
ráció előestéjén - köztársasági államtervezet javaslatával
fordul a parlamenthez abban a reményben, hogy a "szabad köz-

248
 társaság" előnyei önmagukban is elegendők lesznek a monarchia
visszaállításának megakadályozására. A praktikus politikai
célok szolgálatán kívül Milton nagy szolgálatot tett az egye­
temes haladásnak az emberi értelem erejébe vetett hitével és
azzal, hogy visszautasított minden hagyományos tekintélyt,
amelyet nem igazolt a tapasztalat.
A kispolgári rétegek népszerű szószólója Lilburne (lil —
börn) volt, aki már legelső röpiratában (Anglia veleszületett
jogainak igazolása, 1645) királyi önkénnyel felérő zsarnok­
sággal vádolta a parlamentet és kimondta a levellermozgölom
alapelvét, hogy a parlamentnek a nép adja meg a hatalmat és
az is veheti vissza tőle.
A fentiekhez hasonló puritán elméletek még morális el­
vekből indulnak ki, de a korban már három, osztályszempontból
különböző elmélet hirdeti, hogy a politikai harcot reális
anyagi érdekek mozgatják.
Ezek közül legegyetemesebb érvényű Thomas Hőbbes (1588—
1679) elmélete, akit két évszázadon át az ateizmus és materia­
lizmus mintaképének, valóságos antikrisztusnak tartottak vi­
lágszerte. Hobbes 1642-ben, franciaországi emigrációja ide­
jén jelentette meg a De cive (Az állampolgárról) című művét,
majd ezt követte a politikai nézeteit összegző híres Levi-
athán.
Hobbes az éppen bontakozó természettudomány híve volt
és mindenestől magáévá tette annak mennyiségi szemléletét.
Számára csak az létezett, ami megfogható és mérhető: a test,
az anyag. Istent is azon a címen iktatta ki a filozófiából,
hogy nem lévén test, nem lehet tudományos vizsgálat tárgya.
Következetes materialista akkor is, amikor az emberi
társadalmat vizsgálja és tudatosan kezdeményezi a politikai
tudomány alapjaiból való megújítását. Véleménye szerint az
emberi társadalom, amelyet az állammal azonosít, éppen úgy
mozgó és összeütköző testek együttese, mint a világegyetem.
Természeti, azaz civilizálatlan állapotában az ember a többi
embertől elszigetelődő individuum, akinek mindenhez joga van.
Ebben az állapotban dúl a mindenki harca mindenki ellen
(Bellum omnium, contra omnes) ,ami ellen a társadalom úgy véde­
kezik, hogy önként alárendeli magát a Leviathánnak nevezett
mesterséges szörnynek, az államnak, amely azután védelme alá
veszi, a tulajdont az emberek gyilkos és rabló szenvedélyeivel
szemben. Az állam tehát az emberek akaratából társadalmi szer­
ződés útján jön létre, amely egyetlen emberre ruházza az
együttélés szabályozásának jogát, az oszthatatlan és vissza­
vonhatatlan szuverenitást. Hobbes hisz abban, hogy az éssze­
rűség, amely a helyes törvényeket diktálja, egyben meggátol­
ja a helytelen törvények létrehozását és a lázadástól való
félelem visszatartja a hatalmat a zsarnokságtól. Az alattvaló
jogát Hobbes nemcsak abban látja, hogy ne tegye azt, ami ön­
fenntartását lehetetlenné teszi, hanem abban is, hogy tegye
meg mindazt, amit nem tilt a törvény. A törvény ugyanis nem
tiltja az ember boldogulását, a jobb életre való törekvését,
csak korlátozza e törekvések mások kárára való érvényesítését.

249
 Ezek az utóbbi gondolatok már az állami beavatkozástól mentes
szabadverseny lehetőségeire utalnak.
Hobbes elmélete radikálisan szakít az állam és a közös­
ségi erkölcs isteni eredetének gondolatával. Kiküszöböli a
teológiát, a csodát és a véletlent a társadalomtudományból.
A miszticizmus homályával a racionalizmust állítva szemben
azt hangoztatja, hogy "Sok minden igaz lehet, ami meghaladja
értelmünket, de semmi sem, ami ellentétes vele."
Az angol szegényparasztság érdekeinek szószólója volt
Gerapd Winstanley (vinsztenli, 1606-1660), akinek történe-'
lemszemlélétében minden a föld körül forog. Azt tanítja,
hogy a föld tulajdonának sokak kezéből kevesek kezébe ke­
rülése a történelmi változások mozgatóereje. Az ő államel­
méletében már a tulajdonviszonyok határozzák meg az osztály­
viszonyokat, azok pedig az államrendet. Ennek a felismerés,-
nek alapján alkotta meg 1652-ben A szabadság törvénye című,
híres röpiratát, a kommunista társadalom utópiáját. Tanítá­
sa szerint az értelem alapján létrehozott társadalomban min­
dennek alapja a föld, és termékeinek közös tulajdona lesz.
Jobbágyi és bérmunka nem lesz többé, megszűnik, a pénz is. A
munkához eszközt és anyagot a közösség ad, a termékeket kö­
zös raktárakba helyezik el, ahonnan szükségleteit mindenki
kielégítheti. Ezt a gazdasági rendet általános választójog
alapján demokratikus politikai rendszer biztosítja. A köz­
szabadság megszegői ellen állami erőszakot alkalmaznak, ha­
lállal büntetve a föld és a termékeit áruba bocsátókat, a
oénzhasználókat és a magántulajdon felújítására törekvőket.
A bérért való dolgoztatást és dolgozást, valamint a dolog-
talanságot kényszermunkával büntetné. Winstanely eljutott a
kommunista társadalom ismérveinek megfogalmazásáig, de ő is,
mint korának valamennyi angol politikai gondolkodója Crom-
welltől várta a nagy történelmi fordulat végrehajtását,
mert az új társadalom megvalósítására csak Angliát tartotta
érettnek.
James Harrington (herinkton, 1611-1677) az angol gentry
teoretikusa is felismerte már, hogy a politikai változások a
tulajdonviszonyokban történt változások következményei. Wins-
tanley-vel azonos alaptétele szerint, akié a föld, azé a po­
litikai hatalom. Azt hangoztatja, hogy a földtulajdon túl­
súlyával együttjár a politikai szuverenitás, ezért, ha a föld
nagyobb része egy kézben van az állam monarchikus, ha keve­
sek kezén, akkor arisztokratikus, ha sokak kezén, akkor de­
mokratikus. Az arányok megváltozása után a régi felépítmény
erőszakkal is csak ideig-óráig tartható fenn. Ezért a gentry
érdekében olyan agrártörvényt kívánna, amely biztosítaná, hogy
a föld se eggyé, se keveseké, se sokaké ne legyen. így jönne
létre egy olyan birtokos réteg, amely az oligarchikus hata­
lomhoz túl nagyszámú, a demokráciához pedig túl kicsi lenne.
Az államrend biztosítása érdekében a tulajdonnal rendelkező
"szabadok" választanák meg a hivatalok és testületek évente
részben cserélődő tagjait. A vagyontalanokat kizárta volna a
politikából, sőt a nép fogalmából is. Államelméletének ma-

‘ 250
radandó érdeme a tulajdonviszonyok és a politikai felépít­
mény törvényszerű összefüggésének felismerése és a történeti
módszer.

A módszer problémája Descartes (1596-1650) tanításában

Filozófiájában elsőrendű fontosságúak a megismerés lehe­

tőségével és módszerével kapcsolatos kérdések. Baconhoz hason
lóan ő is abban látta a tudás végső feladatát, hogy az ember
uralkodjék a természet erőin, technikai eszközöket fedezzen
fel, ismerje meg az okokat és hatásokat. A tudás és a módszer
számára kereste azt a feltétlenül megbízható kiinduló tételt,
amelynek segítségével felépíthető a tudomány épülete.
A tapasztalat elsőbbségét hirdető empirizmussal szem­
ben azonban a megismerésben a fő szerepet az észnek tulajdo­
nítja. Ő a megfogalmazója a racionalizmusnak, azaz annak a
tanításnak, amely szerint a megismerésben az érzéki észlelés­
től független észt illeti az elsőség. Descartes nem értette
meg a gyakorlatnak az elméleti gondolkodásban betöltött szere
pét, és helytelenül úgy vélte, hogy a tudás megbízhatóságának
alapja csupán az ész lehet. Az ész azonban bármely területen
csak akkor érheti el a megbízható tudást, ha helyes módszert
követ. A módszerről szóló tanítását az 1637-ben közzétett
Értekezések a módszerről című munkájában fejti ki, amely a
megismerés módszeréül a tudományos kételkedést, s az emberi
észből való kiindulást ajánlja. Ennek a gondolatnak tömör
összefoglalása Descartes híres "Cogito, ergo sum"-ja. (Gon­
dolkodom, tehát vagyok.)
A descartes-i módszer a következő négy követelményből
indul ki: Csak az olyan tételt szabad igaznak elismerni,
amely az elme számára világos, szabatos. Minden bonyolult
problémát vagy feladatot fel kell bontani részproblémákra.
Módszeresen kell áttérni az ismertről és bebizonyítottról a
nem ismertre és nem bizonyítottra. Nem szabad semmiféle rést
hagyni a kutatás logikai láncszemeiben.
Ebben a híres négy tételben Descartes a racionalista
módszertan elveit fogalmazta meg. Maga az alapgondolat vol­
taképpen igen egyszerű volt és mégis forradalmasította a
tudományos gondolkodást, mert ezután csak azt szabad igaznak
elfogadni, amit világosan és határozottan belátunk. Ennek
értelmében nincs tudományos értéke sem a puszta hagyománynak,
sem az isteni kinyilatkozásokra való hivatkozásnak. Az ő út­
mutatása nyomán a hit helyébe a gondolkodás, a kinyilatkoz­
tatás helyébe a kételkedés lépett és vezető szerephez jutott
az értelem.
Módszertani gondolatai nemcsak a logikába vittek friss
vért, hanem magukat a szaktudományokat is megtermékenyítet­
ték. A tudományos tevékenység - tanította Descartes - nem
merül ki puszta tapasztalatban, az adatok mechanikus összeg­
zésében; a tudományok egyik döntő alkotó eleme az elméleti

251
gondolkodás, az értelem aktivitása, amely alkotó szellemű
hipotézisek, bátor analógiák alkalmazásával viszi előre a
gondolkodást és segíti az ember gyakorlati életét. Halhatat­
lan érdeme, hogy megnyitotta a szabad vizsgálódás, az elemző
és tekintélytől mentes gondolkodás útját.

Spinoza, Leibniz, Locke

Descartes-hoz, Locke-hoz és a XVII. század több más

haladó tudósához hasonlóan a politikai és szellemi szabad­
ságáról ismert Hollandiában talált menedéket a portugál-zsi­
dó emigráns Benedictus Baruch Spinoza (1632-1677), akit egy­
háza szabad gondolkodása miatt megátkozott és kiközösített.
Spinoza a század nagy gondolkodóival együtt a tudás cél­
jának a természet feletti uralom kivívását és az ember töké­
letesítését tartotta. Elődeinek tudását a szabadságról szóló
tanítással egészítette ki: kimutatta, miként lehetséges - a
szükségszerűség keretein belül - az emberi szabadság. Filo­
zófiája a legszorosabb kapcsolatban van a természettudomá­
nyok korabeli fejlődésével. Rendszerének, amelyet halála után
megjelent Etikájában fejtett ki egyik központi fogalma a szub
sztancia. Spinoza szubsztancián az anyagi világmindenséget
érti és azt öröknek, végtelennek, egységesnek, önmaga okának
tartja. A természet - tanítja - egy részről teremtő terméS'zet
(natura naturans) , más részről teremtett természet (natura
naturata). Spinoza azáltal, hogy azonosítja egymással a ter­
mészetet és az istent ("az isten, avagy a természet"), tagad­
ja a természeten felül és kívül álló lény létezését, feloldja
az istent a természetben és így alapozza meg a materialista
és ateista természetfelfogást.
Tanítása a szubsztanciáról szembenáll a középkor világ­
teremtés tanával éppen úgy, mint Descartes felfogásával a
két különálló (test-lélek) szubsztanciáról. A szubsztancia
Spinozái felfogása emellett a világ egységének és a megmara­
dás elvének filozófiai megfogalmazását is tartalmazza: az
egyes dolgok keletkeznek és pusztulnak, de maga a szubsztan­
cia, az anyag nem keletkezik és el sem hal, hanem örökkévaló.
Spinoza főműve kétségkívül az Etika, de a század nagy
szel.~ i ója a Tractatus Theologico-politicus , a Vallási-po­
litikai tanulmány, amely 1670-ben jelent meg. A könyv fóku­
szában az Ótestamentum kritikája áll, fő mondanivalója pedig
az, hogy más hinni, és más elhinni: aki istenben hisz, nem
kell, hogy az embereknek elhigyje mindazt, amit istenről mon­
danak vagy írnak, még akkor sem, ha a szentírásban áll, mert
azt is emberek írták. Istennek nincs semmi szüksége közve­
títőre, csodára, szertartásokra, mert isten nem uralkodó,
nem törvényhozó, nem is mindenható, hanem egyszerűen a ter-
mészet váltqzhatatlan rendje. Az isteni akarat pedig nem le­
het ellentétben sem a természettel, sem a józan ésszel; 'ami
a természet ellen van, az a józan ész ellen van, ami pedig
az ész ellen van, az elvetendő. Vakmerő tanításaiért már éle-

252
tében és halála után is a szabadgondolkodók és ateisták Mó­
zesének számított. Kritikai gondolatai, materialista nézetei
továbbélnek a XVIII. századi materialista filozófusok rendsze
reiben.
A társadalmi és politikai vonatkozásban Nyugat-Európa
mögött messze elmaradt Németországban élt és dolgozott Le­
ibniz (1646-1716), a sokoldalú természettudós és kiváló ma­
tematikus. Tudományos tevékenységére jellemző az elmélet és
gyakorlat egyesítésére irányuló törekvés.A hannoveri fejede­
lem krónikása ^Newtontól függetlenül alapozta meg az integrál­
ás differenciálszámítást, és olyan számítógépet szerkesztett,
amely aíkTálmas nagy számokkal való műveletekre. A Harz-hegy-
ség ezüstbányáiban alkalmazta az általa feltalált zúzómalmot
és a talajvizek kivonására alkalmas szivattyút, tanulmányoz­
ta az ércbányászat rekonstrukciójának lehetőségeit. Valóság­
gal ontotta magából a zseniális gondolatokat, nem törődve az­
zal, vajon az érdem övé lesz-e vagy másé (Engels).
A természettudós figyelmét nem kerülték el a társadalmi
kérdések sem. Feljegyzést készített az adórendszer reformjá­
ról, intézkedéseket ajánlott a szegények foglalkoztatására,
elkészítette egy új oktatási rendszer tervezetét stb.
Filozófusi tevékenységét mechanikus materialistaként
kezdi és szubjektív idealistaként fejezi be. Szubjektív ide­
alizmusa a híres monasz-elméletben fejeződik ki, amelyet Mö-
nadológia (1714) című művében fejtett ki. Leibniz a természe­
tet nemcsak harmonikusnak tartja, hanem tökéletesnek is. Ezt
a világot "metafizikai pontokból" építi fel, a pont neve mo-
nasz, jellege: tevékenység, gondolkodás és anyagtalanságA Min
den egyes monasz a világegyetem kicsinyített mása, afféle mik
rokozmosz. A monaszok nem hatnak egymásra, hanem az isten ál­
tal meghatározott rend szerint működnek. Tanítása szerint a
világ teremtésekor már eleve készen és pontosan időzítve ott
volt minden későbbi történés. A természetben a kontinuitás
törvénye érvényes, vagyis a monaszok folytonos' tevékenysége
és szakadatlan alakulása a szüntelen átmenet állapotát hozza
létre; üresség vagy ugrás a természetben nem képzelhető el.
Az elő re megállapított harmónia tana (harmónia praestabilita)
lényegében annak elismerését jelenti, hogy a világon minden
jó és ésszerű. Leibniz idealizmusa tehát a létező valóságba
való belenyugváshoz, társadalmi passzivitáshoz vezet. Ez az
oka annak, hogy a felvilágosítók a XVIII. század derekától
kezdve nemcsak hogy elvetik elképzeléseit, de ki is gúnyol­
ják, mint Voltaire a Candide-ban.
Filozófiai nézeteit tanítványa Christian Wolf (1679—
1754) foglalta rendszerbe. Munkássága különös jelentőséggel
bír-Németország számára, mivel ő alkotta meg a német filozó­
fiai szaknyelvet, amelyet Kant és az utána következő gondol­
kodók használtak.
Newton barátja és az angol empirista iskola hagyományai­
nak folytatója John Locke (lak, 1632-1704) főművében (Érte­
kezés az emberi természetről, 1690) cáfolja Descartes-nak

253
 a velünk született eszmékre vonatkozó tanítását, azt hangsú­
lyozva, hogy ismereteinket az érzékelés útján szerezzük és a
tudatot az élet teremti, majd a tapasztalat tölti meg tarta­
lomma 1. "Semmi sincs az értelemben, amit előtte ne érzékel-
tünk volna!" - kiált fel Locke és ezzel az egyszerű szenzu-
alistá, materialista hitvallással indul a XVIII. század fi­
lozófiája .
Politikai elméletében Locke a polgári liberalizmus szó­
szólója. Államra és jogra vonatkozó tanítása egyike a XVII.
század leghíresebb természetjogi elméleteinek. Véleménye sze­
rint az ember a társadalom természetes állapotában a szabad­
ságon kívül munkával szerzett tulajdonnal is rendelkezett
és a magántulajdon ugyanolyan joga az embernek, mint a sza­
badság és egyenlőség. Tanítása szerint az állam ott jön lét­
re, ahol az emberek a jogbizonytalanság miatt lemondanak az
önvédeleffTTermészétés jogáról és azt átruházzák a társada-
■"iotn'egészére. Minthogy pedig az állam megalakításának oka a
szabadság és tulajdon megőrzése, az államhatalom nem lehet
önkényes.. A szabadság védelme érdekében tartotta szükséges-
r.ek, hogy a törvényhozó hatalmat (parlament) elválasszák a
végrehajtó és föderatív hatalomtól, vagyis a hatalom külső
gyakorlásától. (Miniszterek és a király) A törvényhozó hata­
lomnak, miután meghozta a törvényeket, már nem kell testüle­
tileg működnie, a végrehajtó hatalomnak viszont állandóan
működő szervekre van szüksége.
Amennyiben az állam élén álló uralkodó nem tartaná tisz­
teletben a néppel kötött szerződést és az ember természetes
jog^i, az egyéni szabadság és a tulajdon ellen törne, a nép­
nek joga van megváltoztatni az államhatalmat.
Ez a tanítás ugyan az 1688. évi angol politikai fordulat
talaján született, de az angol határokon kívül is szívesen
hangoztatták a haladás hívei, hogy a népnek joga van az állam­
hatalom megváltoztatására és az uralkodóval kötött szerződés
felbontására. A továbbiakban pedig fontos kérdése lett a fi­
lozófiai műveknek, hogy mennyiben volt szükséges velejárója
a társadalmi szerződésnek az emberek ősi (természetes) jogá­
nak elvesztése, s mennyiben írható ez a veszteség az abszolu­
tizmus terhére. Ennek a kérdésnek a megválaszolásától függött
ugyanis, hogy mennyit nyerhet vissza a természetes jogokból
az egyén a megreformált társadalomban. A filozófiai nézetek
így erősen szembehelyezkedtek a korlátlan királyi hatalom ab­
szolutisztikus elméletével.

A felvilágosodás

A XVIII. századi felvilágosodás a kor polgári ideológiá­

ja volt a feudalizmus elleni harcban. A nyugat-európai polgá­
ri társadalom kialakulásának megfelelően a felvilágosodás
eszméi először Angliában indulták fejlődésnek és innen ter­
jedtek tovább Franciaországba, Németországba, majd Európa
többi országába.

254
 Az angol felvilágosodás képviselőit a filozófiai kérdé­
sek közül elsősorban a tudás és hit, az új tudományos világ­
nézet és a bibliában elbeszélt természet feletti események
viszonya foglalkoztatta. Igyekeztek a hitet korlátozni az
ész javára és mindent megtettek, hogy felszabadítva az erköl­
csöket a vallás gyámkodása alól, uralomra juttassák az érte­
lem természetes fényét. A történelmi fejlődés előmozdítására
legfontosabb eszköznek a tömegek felvilágosítását tartották.
A vallási kérdések iránti erős érdeklődés oka az, hogy
a XVII. század forradalmi mozgalmai vallási köntösben jelent­
keztek ("puritán forradalom") és így maga a harc a benne
résztvevők tudatában vallási pártok és irányzatok harcának
képét öltötte. Ez a történeti gyökere annak, hogy a forrada­
lom győzelme után kibontakozó angol felvilágosodás története
jelentős mértékben egyenlő a vallási szabadgondolkodás tör­
ténetével .
Angol földön született a deizmusnak nevezett vallásfilo­
zófiai irányzat is, amely elismeri isten létezését a világ
személytelen okaként, de tagadja szükségességét a világ irá­
nyítójaként . A világ tehát deista tanítás szerint a teremtés
befejezése után saját törvényeit követi. (A gép forog, az al­
kotó pihen.)
A deizmus tartós angliai szereplésének az a magyarázata,
hogy a forradalomban győztes burzsoáziának az ideológiai harc­
ban éppen olyan szüksége volt a korlátlan szerepkörű istenre,
mint az állam élén a kormányzásba már nem avatkozó, de a ré­
gi fénnyel reprezentáló királyra. A vallás tételeihez való
ragaszkodás annak a harcnak a történeti sajátosságaival is
magyarázható, amely az angol filozófiai és társadalmi gondol­
kodásban az idealizmus és a materializmus közt folyt, mert
Angliában az ellenzéki erők zászlaja a puritanizmus volt,
míg az arisztokrácia a materializmust és az ateizmust hasz­
nálta ideológiai fegyverül.
A felvilágosodás eszméi a XVIII. századi Európa orszá­
gai közül Franciaországban bontakoztak ki legerősebben. Fran­
cia neve "lumieres" (lümjere) onnan származik, hogy hívei
mindent az ítélő ész világánál óhajtottak megvizsgálni.
Az új filozófia hívei,akiket hol kartéziánusoknak, hol
geométereknek (földmérő) neveznek, egymással versenyezve
magasztalják hazájuk belépését az új korba. 1732-ben azt ír­
ja Fontenelle (fotonéi), a francia.akadémia titkára, hogy
"... jó ideje teljesen új filozófiai szellem mutatkozik meg,
olyan fény, amely nem világított atyáinknak".
A felvilágosítók nem ismertek el semmiféle külső tekin­
télyt , bármi volt is az. Vallást, természetfelfogást, társa­
dalmat, államrendet, mindent a legkíméletlenebb bírálatnak
vetettek alá: mindennek igazolnia kellett létezését az ész
bíráló széke előtt... (Engels: A szocializmus fejlődése az
utópiától a tudományig.)
A felvilágosodás gyors térhódításának magyarázataként
gondolnunk kell a párizsi szalonok, kávéházak, szabadkőműves
páholyok világára is, valamint arra, hogy Versaillest XIV.

255
Lajos halála után igen gyorsan felváltotta a polgári Francia­
ország fővárosa, Párizs.
Ebben a megváltozott milliőben az egyház sem érinthetet­
len többé, hanem tanulmányozás, elemzés, sőt kritika tárgya.
Bossuet (boszüe)püspök, kiváló történész, a trónörökös neve­
lője már 1687-ben ezt írja: "Látom nagy harc indul nemsoká­
ra az egyház ellen a kartéziánus filozófia zászlaja alatt."
Ugyanakkor az egyházon belül, kirobbant teológiai viták leg­
alább annyit ártottak az egyház tekintélyének, mint a szabad­
gondolkodók kritikái és az angol ateisták titokban terjesz­
tett pamfletjei. Az állammal szolidáris egyház ebben a kor­
szakban olyan válságot él át, amelynek utóhatása megingatja
majd az abszolutista politikai struktúrát is. Már 1760 előtt
bibliakritikák és a keresztény egyházat bíráló kéziratok ter­
jednek el Európában, majd megindul a jezsuiták elleni nemzet­
közi támadás.
A francia felvilágosodás legnagyobb vállalkozása az
Enciklopédia. A hatalmas, 22 kötetes mű két évtizeden át ké­
szült (1751-1772). Diderot még szabadkőműves kezdeményezésre
fogott munkához, de később sikerült megnyerni a király jóvá­
hagyását is. Munkatársai között vannak egyszerű iparosok, kü­
lönböző mesterségek szakemberei, de az ismert munkatársak név
sora egyszersmind a kor legjobbjainak névsora is. Az egyes
cikkek szerzői betűrendben tárgyalják az ipar, kézművesség,
technika, politika erkölcs, vallás és művészet számtalan kér­
dését azzal a módszerrel, hogy egymás mellett mutatják a hi­
vatalos felfogást és a modern véleményt. Tudományos világné­
zetük gyakran nem azonos, de az alapvető kérdések többségé­
ben valamennyien egyetértettek. Hirdették, hogy a tudomány­
nak társadalmi funkciója van, hogy a fennálló társadalmi-po­
litikai rendszer elavult, reformokra van szükség. Meg kell
szüntetni a feudális kiváltságokat és szembe kell szállni a
vakhít, a babonák és a hamis dolgok világával.
Az Enciklopédia összegzése mindannak, amit a kor embe­
re a világról tudott, és ahogy a maga korának jelenségeit
értelmezte. Voltaire "roppant és halhatatlan műnek" nevezi,
Rousseau pedig az utókornak készült emlékművet lát benne.
Történeti szempontból azt szokták kiemelni, hogy az Encik­
lopédiában a polgár veszi birtokába a világot, de az utó­
korra gyakorolt hatása alapján az sem irreális, hogy benne
maga az ember veszi birtokába a világmindenséget.
Az Enciklopédia hatása messze túlnő Franciaország hatá­
rain. Igaz, hogy csak 4250 előfizetője volt, de erjesztő ha­
tása mégis óriási. Amszterdamtól Szentpétervárig az Enciklo­
pédia felvilágosult eszméin nőtt fel az az új nemzedék, amely
majd a következő században szól bele a történelembe.
A felvilágosítók roppant agitációja nyomán a tudomány
a XVIII. századra végképp elszakad a teológiától, majd ura­
lomra kerülnek az elemző, kritikai módszerek. Az analitikus
gondolkodásmód a természettudomány után most tör utat magá­
nak a filozófiába és a társadalomtudományokba; legegyszerűbb

256
elemeire bontva szét az emberi értelmet és természetes alap­
formáira vezetve vissza a társadalom bonyolult jelenségeit.
A kritikai gondolkodás azután az elavult és ésszerűtlen in­
tézményeket elutasítja magától. Ez a magatartás tükröződik
Montesquieu (monteszkiő) és Voltaire (volter) híres történe­
ti műveiben. (Montesquieu: A rómaiak nagyságának és hanyat­
lásának okairól, 1734; Voltaire: XIV. Lajos százada, 1751 és
Tanulmány a nemzetek erkölcséről és szelleméről, 1756.)
Montesquieu 1734-ben megjelent munkájában, amely a fran­
cia történetírás első modern szellemű terméke, azt fejtegeti,
mint alakult át a római köztársaság a hódítások következtében
fényűző és erkölcstelen despotizmussá. A közszellemet alkotó
általános okok nála még az éghajlat, vallás, a törvények, kor­
mányzati elvek és a múlt példái, de a hősi erények elemzésé­
vel és magasztalásával mintegy előre megteremti már a forra­
dalom hőseit, akik "római mezben próbálják újjáteremteni a
társadalmat". (Marx) Montesquieu gondolkodásmódja egyfelől
még idealista, de már nem vallásos légkörben, másfelől már
közeledik a materializmus egy bizonyos fajtájához, amely azon­
ban még korántsem történeti.
Voltaire lesz az, aki elsőként számol le teljes követ­
kezetességgel a történelem idealista szemléletével és nyíl­
tan vitázik Bossuet felfogásával, hogy a történelem nem lenne
egyéb, mint isten terveinek megvalósulása. E nézet szerint a
történelem isteni akció terméke, a történetírás célja pedig
az erkölcsökre való nevelés. Voltaire viszont abban látja a
történész hivatását, hogy az "Tanítson meg kötelességeinkre
és jogainkra anélkül, hogy kimutatná szándékát."
A történész Voltaire saját kutatásaira támaszkodik és
tudományos alapossággal kezeli forrásait.' Mondanivalója gaz­
dagítása érdekében - történészek generációit messze megelőz­
ve - elsőként alkalmaz interdiszciplináris módszereket,
rendszeresen használva a földrajz, a filozófia, az irodalom­
történet és más tudományok eredményeit. Tudatosan törekszik
arra is, hogy szövege világos, stílusa élvezetes legyen.
Ezért írja a francia történelemről, hogy "... száraz és bar­
bár történelmünket azok a szerzők teszik némileg érdekessé,
akik tragédiákat is írtak".
Legnagyobb érdeme azonban, hogy elődeinél és kortársai­
nál bővebben értelmezi a történelem feladatát. A nemzetek ‘
erkölcseiről készült tanulmányának előszavában azt írja
"szeretném feltárni, hogy milyen volt egykor az emberek tár­
sadalma, hogyan éltek a családok, hogyan művelték a mester­
ségeket, a művészeteket." E célkitűzéseknek megfelelően so­
kat foglalkozott gazdasági, kulturális, tudományos kérdések­
kel, sőt az is érdekelte, hogy mit evett az adott kor embe­
re, hogyan szántott, fűtött, öltözködött...
Voltaire korának gyermeke, aki már Arábiából érkezett
kávéját kínai proceláncsészéből issza és a legtermészetesebb
módon tágítja ki a történelem horizontját, szembenállva a
francia, sőt Európa-centrikus szemlélettel is. Azt vallja,
hogy "... a történésznek igazságot kell szolgáltatnia minden

257
népnek". Voltaire, akit joggal tekintünk a modern történet­
írás egyik úttörőjének, nemcsak vallotta, hanem vállalta is
ezt a szerepet.
A XVIII. század már a nagy utazások kora. Ekkor válik
divatossá az összehasonlítás, a viszonytás nézőpontja, ame­
lyet az írók úgy érvényesítenek, hogy füveikben egzotikus
tájak romlatlan embereit szólaltatják meg. (Montesquieu:
Perzsa levelek, 1721; Voltaire: Vadember, 1767) Az új mód­
szert Montesquieu alkalmazta először a Perzsa levelek című
munkájában, amelynek két perzsa szereplője úgy mutatta be a
francia valóságot, ahogy a szokás hatalma alatt álló kortárs
képtelen volt látni.
A Perzsa levelek olyan óriási hatást gyakorolt a maga
korára, hogy sokan megjelenésétől (1721) számítják a felvilá­
gosodás kezdetét. Szerzője ekkor Párizsban élt, bejáratos
volt az udvarba és a szalonokba és kitűnően ismerte a fran­
cia társadalom rétegeit, korabeli eseményeit és szokásait.
Az emberek (a "vén király" és alattvalói: papok, tudósok,
írók, adóbérlők, párizsi nők stb.) bemutatása mellett azonban
módot talált arra is, hogy kimondja: "A társadalmi erkölcs .
lényegesebb feltétele a népek életének, mint a politikai in­
tézmények, és a szabadság a legfőbb emberi jó." Nem egyszer
gúnyolódik XIV. Lajoson, de sohasem a monarchia ellen lép
fel, amely voltaképpen az emberek törvényeken nyugvó kormány­
zata, hanem az önkényen alapuló zsarnokság ellen. Az alapve­
tő kritérium, amellyel értékeli a politikai viszonyokat a
"nyájas szabadság", amely összhangban van az érzelemmel, az
emberséggel és a természettel.
Hasonló módszert alkalmaz Voltaire is, amikor az indián
Vadember szájába adja véleményét a francia viszonyokról és
főként a történelemről. Egyéb műveivel is egybehangzóan
(Candide) itt fogalmazza meg, hogy "A történelem bűnök és
szerencsétlenségek sorozata. A békés és ártatlan tömeg min­
dig nyom nélkül tűnik le ezekről a színpadokról, a főszerepet
viszont a romlott becsvágyók játsszák..."
Montesquieu legnagyobb műve az 1748-ban megjelent Tör­
vények szelleme. Ez a könyv emelte őt a XVIII. század talán
legnagyobb jogászi és történetírói tekintélyévé. Hazájában a
nagy műnek több kiadása jelent meg, de ezenkívül lefordítot­
ták szinte valamennyi európai nyelvre, a pozsonyi országgyű­
lés követei kedvéért még latinra is. Az új amerikai köztár­
saság alkotmánya ebből merítette nem egy fontos tételét, a
francia forradalom majdani girondistái pedig (a szerző földi­
jei) ennek szellemében akarták megreformálni a francia mo­
narchiát .
A Törvények szelleme a kezdettől elemzi a törvények,
alkotmányok, különböző államformák eredetét, szükségességét,
hangsúlyozva létrejöttükben az "általános okoknak", különö­
sen az éghajlatnak a szerepét. Gondosan kidomborítja a mo­
narchia, a despotizmus és a köztársaság jellegzetességeit,
majd felveti a törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalom egy­
mástól való elhatárolásának szükségességét. Művét deista,

258
 sőt helyenként ateista szemlélete miatt egyforma hevességgel
támadták ellenségei, de bírálták hívei és barátai is mérték­
tartása és a kritikától való tartózkodása miatt.
A felvilágosodás hívei között a természetről alkotott
elképzelések tekintetében jelentős különbségek vannak. Vol­
taire még a newtoni deista megoldást ajánlja, de Diderot
már a világ anyagi egységének elve alapján áll, s minden lé­
tezőt az egységes, örök, nem teremtett anyag konkrét létezési
formájának tekintett. A korszak gondolkodói között a legkö­
vetkezetesebb ateista és materialista Holbach báró volt. A
természet rendszere címmel 1770-ben kiadott műve a század
legszilárdabban fogalmazott materialista világképe. Szerző­
je minden természetfeletti és csodás elemet elutasít és csu­
pán a mechanika törvényeire alapozza a természet, és a józan
észre a társadalom rendszerét. "Mi csak azt állítjuk, amit
látunk - írja - és ha van rendszerünk, az kizárólag a ténye­
ken alapszik. "Óriási hatása volt ennek a könyvnek is, és
szerzőjét csak a névtelenség mentette meg az abszolutizmus
bosszújától.
Holbach materializmusát a kortársak közül csak Lamettrie
(lámetri) múlta felül, aki a Lélek természetrajza és az Em­
bergép című műveiben arra a következtetésre jutott, hogy-az
emberi és állati szervezet olyan gép, amely önmaga' húzza fel
rugóit; az önműködés irányítója az idegrendszer; a lélek pe­
dig nem határolható el a testtől, mert nem egyéb, mint az
anyag működése.
A XVIII. század végén a nagyipar és a nagykereskedelem
megjelenése, a tőkés elemek megnövekedését jelezte Francia­
országban is. Az ország gazdasági fejlődésének követelményei
és a feudális viszonyok közötti ellentmondás ekkor már éle­
sen vetette fel a mezőgazdaság elmaradottságának, a pénzügyek
rendezetlenségének, az ipar és a kereskedelem szabadságának
problémáit. A növekvő érdeklődés talaján a század közepén ha­
talmas közgazdasági irodalom jött létre, s mintegy 12 000
mezőgazdasági mű jelent meg.
A felvilágosodás közgazdasági nézeteit a fiziokrata
gyűjtőnéven emlegetett közgazdász Írók csoportja fogalmazta
meg. A fiziokrata iskola megalapítója Francis Quesnay (kéné,
1694-1774) francia orvos volt. Tanítványai, a fiziokraták
támadták a feudalizmust és gazdaságpolitikáját, a merkanti-
lizmust. Műveikben egy idealizált gazdaság képét rajzolták
meg, s ezt állították szembe koruk gazdasági viszonyaival.t
A gazdaság egyetlen forrását a mezőgazdaságban látták, az
ipart viszont improduktív termelési ágnak tartották, amely
csak a mezőgazdaságtól kapott nyersanyagot dolgozza fel és
nem produkál értéktöbbletet. Nem vették észre, hogy az álta­
luk javasolt termelés már tőkés keretekben folyik, s ennek
megfelelően az új mezőgazdaság központi alakja már nem a föl­
desúr, hanem a tőkés bérlő, a föld megművelője pedig a bér­
munkás, aki munkája ellenében csak a létfenntartás minimális
szükségleteit tudja biztosítani. Nagy felismerésük viszont,
hogy a gazdaságban is objektív törvények uralkodnak, amelyék

259
működését egy gép működéséhez hasonlították azzal a kiegé­
szítéssel, hogy a gazdasági törvények beletorkollanak a
világmindenség egyetemes törvényeibe. Innen származik a ter­
mészet uralmát jelentő fiziokrácia elnevezés is.
A fiziokraták a közgazdaságtan történetében először
vizsgálták a társadalmi össztermék újratermelésének és el-
osztásának törvényeit. E nézetekre alapozva alkotta meg Ques-
nay híres Tableau Economiqueját (tabló ekonomik),amely első
kísérlet volt az újratermelési folyamat egészének felvázolá-
sára. A folyamatot a szerző a szervezetben végbemenő vérke­
ringéshez hasonlítja. A mezőgazdaságban dolgozók tevékenysé­
ge szerinte a gyomor működésének felel meg, amely a vért ké­
pezi és a szívbe juttatja. A földesurak képviselik a szivet,
amely a vért szétlöki az egész szervezetbe, az iparosok osz­
tálya a tüdő funkcióját tölti be, amely oxigént juttat a
testnek, és az anyagcserét működésben tartja. A mozgás a
szívből indul, tehát a földbirtokosok indítják meg a tőke
körforgását. Marx a Tableau Economique-ról úgy ír, mint a
közgazdaságtan történetének eddigi legzseniálisabb ötletéről,
az öreg Mirabeau (miraból) márki pedig egyenesen azt állítja,
hogy a teremtés óta három nagy felfedezés született: az írá­
sé, a pénzé és a harmadik a Tableau Economique, az első ket­
tő eredménye és befejezése.
Quesnay nevéhez fűződik a feudális társadalom méhében
kifejlődő osztályviszonyok első ábrázolása is. Az ő felfogá­
sa szerint a társadalom alapja a mezőgazdasági dolgozókat ma­
gában foglaló termelőosztály. Vele szemben áll a földesurak
osztálya, amelyhez a papság, a nemesség, a király és udvara,
valamint a hivatalnokok tömege tartozik. A harmadik osztály­
hoz tartozik mindenki, aki nem a földművelésben, hanem vala­
melyik más gazdasági ágban működik. Ennek a felosztásnak az
a nagy érdeme, hogy a társadalmi osztályok keletkezését,nem
az erőszak, vagy valamilyen társadalmi szerződés eredményé­
nek tartja, hanem magából a gazdaságból vezeti le.
Quesnay legeredetibb követője Anne-Robert Turgot (türgó,
1727-1781), aki az értéktöbblet létrejöttét elsőként magya­
rázza a bérmunkások kizsákmányolásával és megfogalmazója a
csökkenő földjáradék törvényének is. Mint miniszter, ő tett
kísérletet arra, hogy bevezesse a gabonakereskedelem szabad­
ságát és eltörölje a céheket, de elképzeléseit nem tudta meg­
valósítani, mert a francia polgárnak ekkor már nem reformok­
ra volt szüksége, hanem hatalomra.
A fiziokrata közgazdászok jelentős helyet foglalnak el
elméleteikkel a felvilágosodás történetében. Munkásságuk
összegzéseként ők fogalmazták meg a gazdasági életben törté­
nő, mindenfajta beavatkozást elvető, egyúttal az egyes tőkés
számára teljes szabadságot követelő alábbi jelmondatot: La-
issez fairé, laissez passer! (leszé fér, leszé .paszé = hagy­
ja csinálni, azaz hadd menjen minden a maga útján). Ezzel
a követeléssel ők lettek a gazdasági liberalizmus irányzatá­
nak élharcosai. Elméletük nem volt hibátlan, de ha a jövő

260
felvázolásában tévedtek, akkor a felvilágosodás legjobbjaival
együtt tették azt. Tévedésük alapja ugyanis az, hogy a kapi­
talizmust "természetjogon" alapuló rendszerként ábrázolták,
amelyben az adás-vétel teljes szabadságával együtt, megvaló­
sul majd az emberek személyes szabadsága is.
A természetjogból indulnak ki a felvilágosítók akkor is
amikor hangoztatják, hogy a természetes erkölcs törvényei a
korok, népek államok törvényeivel szemben örökké igazak és
érvényesek. Helvetius szerint a vallások hamis erkölcstant
terjesztettek, az igazi vallást a természet örök törvényeire
kell felépíteni, "...amelyékre a természet és az ég a társa­
dalom boldogságát alapozni kívánja".
Az élet céljának a társadalom érdekeivel egyező boldog-
ságot tartják, s közülük a materialisták az emberi jellem
kiformálódásában döntő szerepet adnak a környezetnek. Ebből
a megállapításból azután azt a forradalmi konzekvenciát von­
ják le, hogy "Ha az embert a körülmények alakítják, akkor a
körülményeket emberivé kell alakítani."
A materialista etika tehát logikailag magában foglalja
a társadalmi forradalom követelését, Rousseau pedig ki is
mondja a politikai forradalom elvét. Az állam keletkezését
Hobbes-hoz és Locke-hoz hasonlóan ő is a nép szuverenitásának
elvéből vezeti ugyan le, csakhogy amíg az előbbieknél a nép
uralkodójával köt szerződést és arra ruház-'za a hatalmat, ad­
dig Rousseau véleménye szerint az emberek szabadságuk védel­
mére egymással kötnek szerződést, s feltételesen sem monda­
nak le az őket megillető hatalomról. így az uralkodói hatalom
bitorlásnak minősül és ez jogot ad a politikai forradalomra.
Rousseau azonban ennél is tovább megy és kimondja: amennyiben
az emberek nem engedelmeskednének a saját maguk által hozott
törvényeknek, úgy kényszeríteni kell őket rá, hogy szabadok
legyenek. így vált a Társadalmi szerződés (1762) az eljöven­
dő jakobinus diktatúra elméleti igazolásává is.
A francia felvilágosítók fél évszázad alatt felkészítet­
ték honfitársaikat a győzelmes forradalomra. Alapvetően anti-
feudális tanításuk azonban mindenütt követőre talált, ahol
harcolni kellett az egyház és a monarchia, vagy a szabad gon­
dolat elfojtása ellen. Követőik között ott találjuk az ame­
rikai Franklin Benjámint, Thomas Jeffersont, az orosz Batu-
rint és Ragyiscsevet, a német Lessinget, vagy a sajátos arcu­
latú magyar felvilágosodás harcosait: Bessenyeit, Csokonait,
Martinovicsot stb.

261
 3. A MŰVÉSZETEK FEJLŐDÉSE

A barokk és a társadalom

Azt a stílust, amely 1550-1750 között az európai művé­

szet valamennyi területén uralkodott, barokknak nevezzük. A
XIX. század második felétől használt elnevezés a spanyol be-
rueca, illetve a portugál barocco ("szabálytalan gyöngy, kő")
szóból ered. Rendszeresen a XIX. század utolsó harmadában
kezdték alkalmazni előbb a klasszicizmust közvetlenül megelő­
ző időszak festészetére és szobrászatára, majd egyre több
szellemi megnyilvánulására, végül az egész korszakra.
Ennek az egész Európában megtalálható stílusnak legfon-
tosabb ismertetője a mozgás ábrázolására irányuló törekvés.
Ebben a művészetben a nyugalom szinte ismeretlen: minden hul­
lámzik, csavarodik, még szinte a statika ismert törvényei el­
lenére is. Jellemzi továbbá ezt a művészetet a pátosz, az ün­
nepélyes reprezentáció, a hősiesség kultusza, de ugyanakkor
a tetszelgés, az érzéki hatásokra való törekvés is. Ebben a
világban minden színpadias: nem véletlen, hogy az illúzió­
keltés művészete, a valóságos térből kiemelt modern színpad
a barokk kor szüleménye, a csodálatost, a különlegest felr.. -
idézni, a változót megragadni és mindezzel a nézőt lenyűgöz­
ni sajátosan barokk törekvés. Fontos eleme a barokk képző­
művészetnek a díszítőelemek elburjánzása is, amellyel nem a
szerkezeti elemek kiemelése, hanem inkább elleplezése a mű­
vész célja. Ha röviden kellene summáznunk a lényeget, azt
mondhatnók: a barokk a propaganda és a reprezentáció művé­
szete .
A barokk művészet társadalmi alapját a tridenti zsinaton
újraszerveződő katolikus egyház ellenreformációs tevékenysé­
gében és a feudalizmus újraerősödésében kell keresnünk. A ba­
rokk spanyol-olasz ellenreformációs eredetével az európai ku­
tatás ma már egyetért.
A barokk anyagi feltételeit a tridenti zsinattal (1554-
1563) meginduló restaurációs egyházi propaganda biztosította,
mert a katolikus világ felismerte, hogy a művészet sikeresen
szolgálhatja célkitűzéseit. Mozgósították hát az éptészeket,
festőket, szobrászokat, hogy látványossá, lenyűgözővé tegyék
a templomokat; nem érthetjük a barokk templomokat, ha nem
gondolunk arra, hogy a pompázatos katolikus szertartások ke­
retéül szolgáltak.
Az új stílus Rómában érte el tetőpontját, majd először
Észak-Itáliában jutott uralomra és onnan terjedt tovább Spa­
nyolországba, Portugáliába, Németországba és Ausztriába.

262
 Az egyházi irányítással induló barokk útját kezdettől ■
erősödő ellentmondások kísérték. Ezek főleg onnan adódtak,
hogy a barokk nagy egyházi feladatait tartalmilag és formai­
lag világi szellemben oldotta meg és az egyház szempontjából
fontos témák ábrázolása során az új természettudománnyal és
filozófiával rokon világfelfogást fejezett ki. A pompa, a
pátosz, a megnövekedett méretek tették alkalmassá az egyházi
reprezentáció feladatainak kielégítésére, de az új világfel­
fogásból fakadtak lényegesebb jellemzői: a dinamizmus, az
egyensúlyozatlanság és a policentrikus szerkesztési elvek.
A barokk művészet megértéséhez fontos azt is figyelem­
be vennünk, hogy a XVII. században teljesedett ki a feudális
abszolutizmus, a személyes monarchia. Az udvarok fényűzése a
XVII. századtól magától értetődő volt: a királynak csaknem
istentiszteleti kultusz járt, a fény és pompa a nagyság kife­
jezésére szolgált. A gazdasági élet még mindig a földbirtoko­
kon nyugodott, az ipari forradalom még távol volt, és éppen
1630 és 1680 között lassult meg a manufaktúrák fejlődése.
A nagybirtok viszont a harmincéves háború után az újabb fej­
lődés szakaszába lépett és különösen Közép-Európában a job­
bágyságra új kötelezettségek nehezedtek. A társadalom tehát
jórészt földesúri-paraszti maradt. A nemesség vidéki kasté­
lyaiban meghonosította az udvari élet fényűző külsőségeit;
erre különösen az óriási kiterjedésű közép-európai nagybirto­
kok adtak módot. A barokk ízlés tehát feltétlenül egy föld­
birtok o.g;és arisztokrata társadalom kifejeződése, és a feu­
dális erők előretörése a barokk művészet társadalmi alapja.
Ennek megfelelően a barokk - a polgári fejlődés útjára tért
Hollandia és Anglia kivételével - a főpapi és fejedelmi ud­
varok művészete. Ezzel magyarázható, hogy Franciaországban"
egyenesen a királyokról nevezték el a kor egyes szakaszait.
XIV. Lajosról a barokk első felét, XV. Lajosról a rokokót,
XVI. Lajosról a klasszicizmus kezdetét, vagy mint Ausztriá­
ban és Magyarországon mondják, a copf stílust. Ugyanakkor a
barokk és a rokokó átmenetét Fülöp herceg régensuralmáról
régence-stílusnak nevezik.
Az európai reakció a barokk stílust használta fel, hogy
megsemmisítse a reneszánsz korszak nagyszerű eredményeit.
Célkitűzése azonban már eleve bukásra volt kárhoztatva, mert
Európa nem volt hajlandó elfelejteni a humanista emberméltó­
ságot, nem tudott és nem is akart lemondani a tudomány szá­
mos eredményéről, ,és nem hagyta visszatéríteni a katolikus
aszkézis kordájába az egyszer már felszabadult érzékeket .
■Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy a barokk-kor utol­
jára kísérelte meg az európai fejlődésben a vallásos tudat­
forma kizárólagos szerepének biztosítását: ez azonban már nem
sikerülhetett, mert a polgári haladás erőit képtelen volt
felszámolni. A barokk egy nagyszabású társadalmi és szellemű
válság ragyogó kifejezése, s mint bármely más korszerű forma­
nyelvhez, hozzá is a nagy alkotások egész sora fűződik.

263
 A) Képzőművészetek: az építészet, szobrászat és festészet

Akár egyházi, akár világi feladatot kap a barokk építész,

mindig nagy egységekben gondolkodik és a tervezést az épület
környezetére is kiterjeszti. Tágas teret hasít a templom vagy
palota elé és köré, hogy annál jobban érvényesüljön az épü­
let, a kastélyok rnűgé pedig óriási kerteket telepít. Kerüle­
tek, sőt egész városok rendezésére is vállalkozik. Ekkor jön
szokásba, hogy hosszú sugárutakat építenek, amelyek valamely
díszes térből ágaznak el és fontos középpontokhoz vezetnek.
Az új stílus első, jelentős alkotása a római 11 Gesu
templom. Tervezője Vignola (vinyola, 1507-1573) ég a homlok­
zatot építő tanítványa Giacomo della Porta (1537.k .-1602)
létrehozták mindazokat az alapvető megoldásokat, amelyekhez
a barokk építészet kétszáz évig igazodni fog. E templom hatá­
sa valószínűleg szélesebb volt, mint az utolsó négy évszázad
bármely templomáé.
Homlokzatát kiugró párkányok, pillérek, féloszlopok és
falmélyedések teszik változatossá. A háromszögű timpanonnal
lezárt oromzatot kétoldalt csigavonalas ■ív köti össze a szél­
ső tagozatokkal. Szoborfülkék és kisebb kapuk fogják közre a
hatalmas főbejáratot és a fölötte nyíló ablakot. Ez a homlok­
zati megoldás idővel Európa-szerte elterjedt.
Az II Gesu belső kiképzése hasonló módon újszerű. Az
oldalhajókat nem ismerő belső teret egyéni elmélyülést biz­
tosító kápolnák sora kíséri, az oltár előtt pedig hatalmas
kupola tágítja ki. A díszítéssel túlterhelt belső tér pompá­
ját rafinált megoldásokkal a végletekig fokozzák. Festett és
faragott angyalok, szentek serege gomolyog az aranydíszektől
ragyogó falakon az alapzattól a mennyezetig. Hogy teljes le­
gyen a hívő káprázata, a festők "felnyitják" a mennyezet nagy
összefüggő boltozatát. A falból félig kiálló oszlopok fölé
újabb, felfelé szűkülő oszlopokat festenek, azokra pedig pár­
kányokat, amelyek fölött kilátás nyílik a szabad égre. így
hozza le az ecset művészete a hívőkhöz az égieket.
A kupolával gazdagított belső tér hosszanti alakja idő­
vel oválissá válik, a homlokzat síkját pedig homorú és ki­
dagadó falrészek teszik változatossá. Az Alpoktól északra
általában toronnyal épültek a templomok. Ekkor- jött divatba
a párnaszerű hagymatagokból összeállított, szeszélyes körvona­
lú toronysisak és a toronyóra.
Az egyházi épületekkel szinte versenyre keltek a főúri
kastélyok és paloták. A világi építészet legnagyobb szabású
alkotása azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban szü­
letett, amely a XVII. században átvette Itáliától a művésze­
tek irányítását.
XIV. Lajos fényűző udvarának központja Versailles (ver-
száj) volt, ahol a kor nagy építésze Jules Manzárd (zsül mán-
szár) befejezte a hatalmas királyi palota építését, amely
minden korok számára a korlátlan királyi hatalom jelképe lett.

264
Óriási kert végében, egyik homlokzatával a város felé emel­
ték az épületet. Központjában, a kert felőli oldalon helyez­
ték el a király hálószobáját és a fogadótermeket. Itt van a
híres tükörterem, amelyben az itáliai barokk díszítéseinek
francia változatával találkozunk. Ez az aranyozással, üveg­
díszekkel túlterhelt építési mód jelzi a francia művészet nagy
századának kezdetét.
Az 1660-1680 között épült 580 méter széles palota óriá­
si kiterjedésű parkja a barokk kertművészet remeke. Szabá­
lyos mértani alakzatokra osztott területét fasorok, virágos­
kertek, szobrokkal és világító szökőkutakkal díszes terek,
mesterséges tavak és lépcsős teraszok teszik változatossá.
A mindent rendszerbe foglaló akarat még a természetet is
uralma alá vonja: a fákat és bokrokat épületformájúra nyír­
ják, köztük és alattuk hangulatos sétányok, rejtett lugasok
sokasága szolgálta a király és vendégei szórakozását.
Bármennyire eltér is részletek és dízsítés dolgában Eu­
rópa országainak palotaépítészete (Nymphenburg, Schönbrunn,
Petroávorec, fertődi Esterházi kastély stb.) fölépítésük '
lényegében a francia kastélyok építését követi.
A tágas palota helyét gondosan választják ki, hogy ab­
lakaiból minél gazdagabb természeti kép táruljon a néző elé.
Sok kastélyt azért neveztek Belvederének Savoyai Jenő bécsi
palotája után. (Belvedere olasz szó és szép kilátást jelent.)
A nagyméretű barokk paloták alaprajza rendszerint U betűre
emlékeztet, sarkaihoz esetleg pavilonok csatlakoznak és szí­
vesen használják a megtört vonalú (manzárd) tetőt. A barokk­
kor gyakorlata szerint különös gonddal tervezik meg az elő­
csarnokot, ahonnan faragott korlátú, márványlépcső vezet.a
palota központi részében levő díszteremhez, amelynek két ol­
dalán egymásba nyíló termek sorakoznak.
Tudni kell, hogy a barokk kastély nem kényelmes otthon­
nak épült, hanem mindenek előtt a reprezentációt szolgálta.
A fejedelmek tékozló életformájához hozzátartoztak az állan­
dó ünnepélyek; a nagyszámú vendégsereg szórakoztatására szín­
házat, operát építettek a palota mellé, kertjükben pedig kü­
lönféle mulattató pavilonokat emeltek és növényházat, állat­
kertet létesítettek. Külön termekben helyezték el a kincstá­
rat, képtárat, s a kerámiák, érmék, ritka fegyverek gyűjte­
ményeit .
Az 1700-as századforduló tanúja lehetett a barokk moz­
galom tetőzésének a katolikus Európában. A protestáns orszá­
gokban is hatott az új irányzat, de ezek teljesen sohasem ad­
ták meg magukat. Vonatkozik ez még a restauráció korát élő
Angliára is, pedig ekkor a puritán életszemléletet megvető
Stuart udvar nyíltan Franciaország felé fordult. Jól mutatja
a protestánsok barokkal szembeni magatartását az 1666. évi
tűzvész után újjáépített londoni Szent Pál-katedrális, Sir
Christián Wren (1632-1723) alkotása. Az épület főbb elemei,
a kupola, a két torony, a főbejárat fölé emelt antik homlok­
zat a barokkra emlékeztetnek, de itt a homlokzaton nincsenek
görbületek, nem törekszik mozgalmasságra, inkább erős, masz-

265
szív benyomást akar kelteni. Wren sok templomot épített: lé­
nyegében mindegyikben a méltóságteljes, de mégis egyszerű
imatermek lehetséges variációit kutatta. A protestánsok ugyan­
is csak azzal a céllal építették templomaikat, hogy azok be­
fogadják az imádkozásra összegyűlt híveket. Az angol templo­
mok építési elve a kastélyokra is rányomta bélyegét, bár a
XVIII. század Angliájának nem a kastély, hanem a vidéki kúria
volt az eszménye. Itt is voltak ugyan hatalmas méretű paloták
(A Blenheim Palace, Marlborough herceg rezidenciája még Savo­
yai Jenő bécsi Belvedere-jénél is nagyobb), de ezek csak ki­
vételek. Az angol villák falai simák, egyszerűek, nyoma sincs
barokkos görbületnek, csigavonalnak, vonaldíszeknek. Angliá­
ban elítélték, mesterkéltnek tartották a Versailles stílusá­
ban tervezett parkot, nyírott bokraival, végelláthatatlan fa­
soraival. A kertnek, a parknak a természet szépségét kell tük­
röznie - mondották az angolok - legyen tehát a park festői
szépségű tájrészletek sorozata. Az angol módra (more angli-
cano) épített parkok divatja Közép-Európába csak a XIX. szá­
zaddal érkezett el.
A kontinens nagyszabású barokk palotáinak és templomai­
nak ünnepélyes hatását fokozta a belső és külső falak gazdag
szobrászati díszítése. A barokk szobrászat elsősorban díszítő
jellegű volt és az építészetet szolgálta. Az érett barokk
szobrászat kialakítása Lorenzo Bernini (1598-1680) nevéhez
fűződik. Bernini nyugtalan lelkületű alakjai mozgalmasak;
arcuk kifejezése igzatott, karjuk mozdulata heves, ruházatuk
öblös ráncai szenvedélyesen lobognak. Az erőteljesen dombo­
rodó formákat elönti a fény, az öblösödések viszont sötét ár­
nyékot vetnek és festői elevenséget kölcsönöznek a szobor­
kompozícióknak. Ezt a festőiséget Bernini különféle márványok
alkalmazásával és rafinált színpadias megvilágítással is fo­
kozta .
Bernini valóságos virtuóza volt a kőfaragásnak. Vésője
szinte tapinthatóan kelti életre a lágy hús, a hajzat, a kü­
lönféle kelmék felületét, a szárnyak puha tollazatát, vagy a
felhők légies formáit. Megoldásait Európában mindenütt igye­
keztek utánozni.
A fényes palotákhoz hasonlókat a polgárság is szívesen
épített volna, de anyagi lehetőségei szerényebb keretek közé
szorították. A polgárosodás hatását mutatják viszont az olyan
épületek, amelyek a társadalmi és kulturális életet szolgál­
ták: az egyetemek, könyvtárak, színházak. Az itáliai barokk
színház belső elrendezése még a modern színházépítésnél is
használatos: patkó alakú földszint és több emeletes páholy­
sor jellemzője ma is színházaink jó részének. A városok nagy­
arányú fejlődésével párhuzamosan szaporodnak a bérházak,
hivatali épületek, áruraktárak is.
A mondanivaló gazdagsága és a festők tudása soha nem
látott magasságba emelik a barokk festészetet. Ennek a fes­
tészetnek az az érdekessége, hogy a művészetek közül leghama­
rabb reagált a társadalmi változásokra. Az épületek festésé­
ben természetesen mindenütt a mecénások kívánságait kellett

266
 szem előtt tartani, de Hollandiában és Angliában a megrende­
lők már "polgári" látásmódot követelnek a festőktől is.
Mindez a fölényes mesterségbeli tudás, amely az itáliai
és németalföldi mesterek munkája nyomán felhalmozódott, a ba­
rokk idején teljes egészében érvényesülhet. A klasszikus nyu­
galom helyett szenvedélyes mozdulatok, mély érzések, az át­
szellemült áhitat kifejezésére törekvés soha nem álmodott ma-
gasságoa emelik a festészetet. A lendületes ecsetkezelésben
szinte versenyeznek a kor legjobbjai és nagyvonalúságukra
jellemző, hogy nem dolgozzák ki a kép egész felületét, csupán
a kiemelt részleteket.
Olaszországban ebben a korban két festészeti irány bon­
takozott ki. Az egyik a cinquecento hagyományainak folytatá­
sára Akadémiát alapított, a másik a természet újszerű tanul­
mányozását tűzte ki célul. Ennek az utóbbi stílusnak volt a
mestere Caravaggio (karavaddzso, 1573-1610).
A reneszánsz és a barokk közötti időszak egyik legkivá­
lóbb alakja volta görög-spanyol El Greco (1541 k.-1614). Ő
a művészettörténelem stílusteremtő mesterei közé tartozik,
mert a természeti hűségtől eltérő, de igen logikus stílust
teremtett. Festményein a reális és irreális, a földi és az
égi teljesen együtt él, és az elemeket a szigorú szerkezet
helyett a vízió és a fény-árny kontraszt foglalja egybe. A
legnagyobb spanyol mester Diego Velazquez (velászkéz, 1599-
1660). Caravaggio hatására fiatal korában több, népi tárgyú
képet festett. (Étkező parasztok) Realista törekvéseiről ak­
kor sem mondott le, amikor az Európa-szerte utánzott "spa­
nyol etikett" otthonában élt, mint IV. Fülöp, udvari festője.
XIV. Lajos hatalmát a korabeli francia művészi élet egyik
vezető egyénisége, Charles Le Brun (lö brön, 1619-1690) örö­
kítette meg ecsetjével, felvonultatva dicsőítésére az egész
Olümposzt. Alkotó tevékenysége több műfajra is kitérje'dt:
bútorokat, iparművészeti tárgyakat, szobrokat is tervezett.
A spanyol-ellenes szabadságharcban kettészakadt Német­
alföld két része, a spanyol-katolikus Flandria és a polgári
szabadságot élvező Hollandia egészen külön életet élt korsza­
kunkban. A flandriai Rubens (1577-1640) fejedelmi udvarok
festője volt, s óriási életműve minden elképzelhető műfajt
felölelt. A művészettörténet őt tartja a "legbarokkabb" fes­
tőként számon. Mintegy kétezer vásznat hagyott az utókorra.
Hajnaltól napestig dolgozott, de így is csak segédek közre­
működésével tudott eleget tenni megrendelőinek. Ő a kor leg­
jobban kereső festője: képeiért annyiszor száz aranyat kért,
ahány napig dolgozott rajtuk.
A hollandiában élő kereskedők ízlése leginkább az angol
puritánokéhoz hasonlított; ők is keményen dolgozó, takarékos,
vallásos emberek voltak és elítélték a déliek szertelen pom­
páját. A holland polgár arcképeket, városa és vidéke tájainak
mását, a köznapi élet történéseit megörökítő életképeket és
csendéleteket szeretett látni otthona falain, és csak olyan
festőnek adott megrendelést, aki .reálisan örökítette meg té-

267
máját. Egyik, legnépszerűbb portréfestő, a csipkegalléros pol­
gárokat festő Frans Hals (1580-1666) volt.
A holland festők minden sallang nélkül vitték vászonra
a természet és az emberi élet képeit. A valóságnak megfele­
lően adták vissza a párás holland égbolt, vagy a nappali meg­
világítású levegőég atmoszféráját, az alkonyi fények sajátos
színjátékát. Nagy gondot fordítottak az anyagszerűségre. A
fák törzsét, a házfalak, hajóvitorlák anyagát, a tenger hul­
lámzását, a ruházat selymét-bársonyát szinte tapintható hű-^
séggel festették meg. Olyan szakértelemmel ábrázolták a hajók
bonyolult kötélzetét és vitorlarendszerét, hogy képeiket ma
is az angol-holland tengeri terjeszkedés fontos történeti
dokumentumainak tekintjük.
Hollandiában élt a legnagyobb barokk festőművész Remb-
randt van Rijn (1606-1668). A-fény es árnyék festőjét mindig
vonzotta a drága kelméken játszó fény, az arany és a drága­
kövek csillogása. Kevesebb színt használt, mint a két nagy
előd, Rubens és Velazquez és az ő képein a barna tónusok ural­
kodtak. Ezek a sötét árnyalatok azonban annál nagyobb erővel
emelnek ki néhány ragyogó színt: sok képén szinte kápráztatja
szemünket a felvillanó fény.
Rembrandt nagyot alkotott a holland festészet szinte
egész területén, de legnagyobbat mégis a portréfestészetben.
Híres portréiról valóságos emberek néznek ránk. Érezni vél­
jük testük melegét, magányukat, szenvedéseiket. Meghökkent
bennünket, hogy a kor többi festőjével ellentétben nem sokat
törődik a szépséggel, mert többre becsüli az igazságot és az
őszinteséget, mint a szépséget és harmóniát. Megrendelői a
gazdag holland polgárok azonban nem tudták értékelni szenve­
délyes igazságkeresését, és ugyanúgy megtagadták őt, mint a
kor legnagyobb gondolkodóit és alkotóit. Mindenkitől elha­
gyatva, a legnagyobb szegénységben halt meg a barokk festő­
óriása.

A rokokó

XIV. Lajossal az abszolút királyi hatalom egyik legfőbb

képviselője szállt sírba. Az élet fesztelenebbé vált, szer­
telenebb építészeti stílus vette át a barokk súlyos tömege-
két mozgató dinamizmusát. A rokokó játszi, könnyed formavilá­
ga fellazította az épületeket. A falakat hullámos díszek lep­
ték el. A rokokó kialakította sajátos ornametikáját is, az
aranyozott, fehér stukkót, amelynek egyik lényeges motívuma
a kagylódísz (rocaille), amelytől a nevet is kapta ez a stí­
lus. Főként a belső díszítésben hoz újat, de az épületek kül­
ső díszítésében is megjelenik a fokozott nyugtalanság, moz­
galmasság, játékosság.
Ezekben az intim kastélyokban a gazdagság már természe­
tes jelenség, s az aranyat csak fénye és csillogása miatt hasz­
nálják díszítésre. Kedvelt falidísz az egymással szemben levő
falakon elhelyezett nagyméretű tükör is, amely megsokszorozva

268
a terem méretét, a végtelenség látszatát kelti. A kor világ­
szemléletének megfelelően összekeveredett itt a belső tér és
csalóka tükörképe, a valóság és a látszat.
Korszakunkban csodálatos módon kivirágzik az ioarművészet
is. Az üveggyártás fejlődése lehetővé teszi az ablakok, aj­
tók formáinak gazdagítását, méreteinek növelését. A belső
építészetben pedig tért hódít a stukkó és a műmárvány, mint
hatásos díszítő eszköz.
A rokokó idején a társadalmi érintkezés a szalonokba
összpontosult, ahol már nemcsak a reprezentálás, hanem a
kényelem is fontos szempont volt. A díszítőelemek ekkor már
aprók, finoman kidolgozottak. Virágokkal, kagylókkal, szőlő­
fürtökkel, kis faunokkal ékesítik a falakat és bútorokat. A
kandallókon, asztalokon, vitrinekben mindenféle csecsebecse,
szelencék, ékszerek, aranyozott zenélő órák, kis szobrocskák
és fetett vázák pompáztak. A legértékesebb dísztárgyak közé
tartoztak a kínai porcelánok, amelyéknek az arannyal egy
áruk volt, míg Böttger fel nem találta a porcelánt és el nem
kezdődött Meissenben a porcelángyártás és meg nem jelentek
a csipkés ruhákban pompázó remek porcelánfigurák, különféle
állatok és virágok. A távolkeleti művészet divatja más téren
is hódított. Az Európába kerülő japán és kínai dísztárgyak
és festmények stílusát utánozták a lakkdobozokon és a szekré­
nyek ajtaját díszítő festményeken. Néhol a kastélyok tetőit
alakították kínai formájúra, másutt meg kínai- és japán pa­
vilonokat, és teaházakat építettek. A kárpitozás elterjedésé­
vel egyre több arany- és ezüstszövetet használtak. A kor ked-.
véne textíliája a selyem. Colbert Franciaországban létrehoz­
ta a selyemszövő műhelyeket, az ő nevéhez fűződik a francia
csipkegyártás fellendítése is. Ebben a korban az öltözék is
műalkotássá válik. A krinolinok nyíló virághoz teszik hason­
lóvá a hölgyeket, s az új divat elnőiesíti a férfiakat.
Bár az ötvösművészet elsősorban egyházi igényeket elégí­
tett ki, ebben az időben már az arany és ezüst keretbe fog­
lalt ékkövek is gyakran előfordulnak. Strasszer a XVIII. szá­
zad végén feltalálta a gyémántot imitáló kvarckristályokból
csiszolt ékkövet, a róla elnevezett straszt. Használata egy­
re inkább elterjedt. A gazdagok azért használják, hogy védjék
drága ékszereiket, a szegények pedig azért, hogy egyáltalán
hozzájussanak korszerű formájú díszítő eszközökhöz.
A rokokó művészet leggazdagabb ága, a festészet két ön­
álló ágra bomlott korszakunkban: a díszítő- és táblafestészet­
re. A díszítő festészetet a tükrök és relifek mellett a fal­
felületek kialakításánál aklamazták, de helyét hamarosan át­
vették a gobelinek és szőnyegek. A táblafestészet témái a
XVIII. században a pásztorjelenetek, gáláns életképek. A pász
torok és pásztorlánykák azonban álruhás gavallérok és dámák,
akik a divatba jött természet lágy ölén folytatják szerelmi
játékaikat. Erre a festészetre jellemzőek a gyengéd színár­
nyalatok , a kifinomult díszítés, a ruhák aprólékos ábrázo­
lása és a derűs frivolitás.

269
 A kor kiemelkedő festője, talán a rokokó egyetlen nagy­
mestere Antoine Watteau (vató, 1684-1721). "Egy költészetből
és álomból szőtt világ tölti meg életművét: piknikező társa­
ságok, tündéri nők, kecses gavallérok. Ebben a világban sem­
mit sem hagy érintetlenül a szerelem." A néző azonban csak
egy pillanatig nézi irigységgel ezt a paradicsomi világot,
hogy azután a művésszel együtt fedezze fel hiúságát és fel­
színességét .
Watteau mellett a század egyik legnagyobb festője Jean
Simeon Chardin (sárden, 1699-1779). Kezdetben zsánerképeket
festett, majd számos portrét. Képein nem az arisztokráciát
ábrázolja, hanem a harmadik rend életmódját. (A nevelőnő,
Levelét pecsételő hölgy stb.) Érett éveiben azonban Chardin
lemondott az emberábrázolásról és kizárólag csendéletet fes­
tett. A XVIIX. századi realizmus mesterének képei tiszták és
érzelmileg őszinték. "Minden gyümölcsön ott érzik színeinek
íze, héjának selyme, leveses húsa."
A XVIII. század művészetében különleges helyet foglal el
a portréfestészet. Jean Marc Nattier (natyjé, 1685-1766) a
korabeli francia arisztokrácia kedvelt arcképfestője különö­
sen a női szépség kifejezésére törekedett finom bájú portré­
in. Alakjait istennők és nimfák alakjában ábrázolta és ezzel
megteremtette a mitológiai portré műfaját.
A rokokó egyik legnépszerűbb festője Francois Boucher
(búsé, 1703-1770), Madame Pompadour kedvence. A képein ábrá­
zolt könnyűvérű Vénuszok és incselkedő Ámorok gondtalanok,
játékosak, szeméremtelenek. Boucher egyike azoknak, akik az
egész évszázad ízlését megtestesítik. A XVIII. századi fran­
cia ízlés benne nyilatkozott meg jellege teljes sajátosságá­
ban. ő ennek az ízlésnek nem csupán festője, hanem egyúttal
tanúja, típusa, képviselője is.
A század nagy embereit Quentin de La Tour (dö la túr,
1704-1788) örökítette meg számunkra. La Tour Diderot szerint
valódi mágus, műve pedig varázstükör, amelyben - akárcsak
Saint Simon híres memoárjában - "visszanéznek és feltámadnak
a halottak".
A legnagyobb francia portréművész azonban a szobrász
Jan Antoin Houdon(udon, 1741-1728). Járt Németországban, az
Egyesült Államokban, és II. Katalin meghívására Oroszország­
ban is. Elragadó portréi között a leghíresebb az öreg Volta­
ire mosolygó, bölcs alakját megörökítő márvány ülőszobor.
Szakértő vélemény szerint "Az antik Róma óta egyetlen mester
sem vehette fel a versenyt Houdonnal a portrészobrászatban."
A század második felében éli virágkorát az angol portré­
festészet is. Legnagyobb alakjai William Hoggart (viljem ho-
ugarsz, 1697-1 764), Sir Joshua 'Reynolds (renáldz, 1 723-1 792),
és Thomas. Gainsborough (geinzboró, 1727-1 788). Az ő útjukat
folytatta a következő században Londonba szakadt magyar
Brocky Károly.
A fentiek szerint a XVIII. században a rokokó a művészet
legtöbb ágában megjelent, de ennek ellenére sem tartozik a
zárt világnézettel rendelkező művészeti irányok közé. Vannak,

270
akik egyszerűen csak a bafokk egyik irányzatának tekintik,
amely csak annyiban hozott újat, hogy a XVII. század fárasz­
tó ünnepélyességét felváltja a könnyed báj. Kétségtelen, hogy
nem a reprezentáció volt a rendeltetése, hanem csak az, hogy
megszépítse a francia és az európai arisztokrácia tétlen éle­
tét. Ezt az arisztokráciát ugyan Európa-szerte a könnyelmű
felületesség és szabadgondolkodás jellemzi, de az általa kép­
viselt irányzatra mégis idézhetjük Voltaire szavait: "Minden
művészet szép, kivéve azt, amelyik unalmas."

B) A XVII-XVIII. század szépirodalma

Minthogy az azonos társadalmi és világnézeti tényezők a

művészetek minden ágában lényegében rokon jelenségeket hoz­
nak létre, a képzőművészeti és irodalmi barokk fogalmának
ismérvei több ponton is egyeznek, vagy legalább nagy hasonló­
ságot mutatnak.
Bár az európai irodalomtudomány nem jutott még egyhangú
megállapodásra a barokk fogalmának értelmezésében, a legfon­
tosabb ismertetőjegyeket az alábbiak szerint összegezhetjük:
1. A barokk irodalom alakjai mindig meghatározott átlag­
lények, egy-egy osztály, rend vagy réteg képviselői, egyéni
vonásuk alig van.
2. A barokk irodalom, akárcsak a képzőművészet, mindig
a látszatot ragadja meg a lényeg helyett. Célja a feldíszí­
tés vagy az alkalmi időtöltés, de nem az emberi lélek mély­
ségeinek megmutatása.
3. Az irodalom a kevesek, a hozzáértők számára készített
alkalom, nem pedig a nép egészséges tápláléka. Az olvasónak
éles elmével, formai fogékonysággal kell rendelkeznie, hogy
a barokk költő különc gondolatmenetét élvezni tudja.
4. Az író szereti a kuszáltságot, a titkos értelmek kép­
szerű ábrázolását. E művészet szerint a világban minden je­
lent valami örökkévalót: az elhulló virág az élet értéktelen­
ségét, a megrendíthetetlen szikla az egyház állandóságát.
Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a barokk irodalom épp­
úgy egy csillogó, felszínes életet élő arisztokrácia önki­
fejezése , mint a képzőművészet. Az idő, a mozgás, a változás,
a látszat megragadása egyik legfőbb törekvése. A magamutoga­
tás, a pompa, a külső forma kultusza - a barokk irodalom jel­
lemző jegyei.
Az oly sok újat hozó XVII. század születésekor még Euró­
pa valamennyi országában feudalizmus uralkodik. A század kö­
zepén zajló polgári forradalom Angliát állította a szellemi
szabadság élére, s egyben Hollandia számára meghozta az ön-,
álló államiság elismerését. ■Ez a két polgári állam lett an­
nak a hatalmas szellemi áramlatnak a bölcsője, amit a követ­
kező században majd felvilágosodásnak neveznek.

271
 Egyelőre azonban az angol példa csak a reakciót fokozta
a Bourbonok és Habsburgok államaiban és a pápai udvarban.
A kor pompázó épületei, fényes udvari ünnepségei és az ezek­
kel kapcsolatos műalkotások a kontinensen még a feudalizmus
erősítését szolgálják. Bármilyen módon tartják is fenn azon­
ban a feudális rendszerek uralmukat, a filozófusok és„a pro­
testánsok racionalizmusa megingatja a vallásos eredetű feu­
dális ideológiát. Ez a magyarázata annak, hogy az egész XVII.
századnak csak két nagyeposza van, az egyik a magyar Szigeti
veszedelem, a másik pedig az angol puritán John Milton
(miltn, 1608-1674) műve, Az elveszett paradicsom.^ Mindkettő
igazi barokk remekmű, de míg az előbbi mondanivalója a török
elleni harc, az utóbbi mélyen vallásos tartalmak hordozója.
Milton remekének tengelyében a bűnbeesés, az ősi boldogság
elvesztése áll. A szerző felvázolja itt azt az utat is, ame­
lyet megtett az ember a teremtéstől addig a pontig, amikor
isten új Eget és Földet teremt, az igazság, a szeretet és a
béke világát. A továbbiakban a komoly eposz helyét egyre in­
kább átveszi a travesztia, a nagy epikus témák kicsinyes kö­
rülmények közé helyezése, és a komikus eposz, amelyben ugyan­
csak a jelentéktelen tárgy és az epikus hang szembeállítása
mulattatja az olvasót.
Az elbeszélő költészet apró remekei közt kell említeni
Jean de Lafontaine (lafonten, 1621-1695) verses állatmeséit.
Ő az állatmese ősi jogait arra használja fel, hogy elmondjon
néhány olyan igazságot, amelyet XIV. Lajos korában bajos lett
volna másként kifejezni. Az állatok társadalmát az embereké­
hez hasonlítja, a tanulságban pedig az emberekre vonatkoztat­
ja az eseményeket. így bírálja éles iróniával kora erkölcseit
és az emberi gyarlóságokat. Kortársai közül ő figyel fel elő­
ször a munkásemberek életére. Versei könnyedek, fordulatosak,
formájukban is változatosak.
A prózai elbeszélés legnépszerűbb termékei a kalandor-
és pásztorregények voltak, de a klasszikus próza igazi reme­
keit Blaise Pascal (pászkál, 1623-1662) írásaiban találjuk
meg. A janzenisták védelmében írta Vidéki levelek című mű­
vét, amely illegálisan jelent meg. A jezsuita rend és a vilá­
gi hatalom szövetkezését a legsebezhetőbb ponton, a jezsuiták
által hirdetett "hajlékony erkölcs" kérdésében támadva, a
gondolat szabadságát védelmezi az elnyomással szemben. Halá-
la után került kiadásra Gondolatok című' munkája, amely egy
saját világnézetének ellentmondásai közt vergődő elme gondo­
latait tárja fel az igazság relatív voltáról, valamint az
elmélkedő ember, "a gondolkodó nádszál" méltóságáról és te­
hetetlenségéről .
Itt kell megjegyezni, hogy a barokk lírája alig mond
valamit a mai embernek, mert inkább csak játék a formákkal
és az érzelmekkel. Kényeskedése, finomkodása hamarosan nevet­
ségessé vált, s a végső csapást a természetesség nevében
Moliere mérte rá.
Igazi nagy lehetőséget ad a barokk író számára a szín-
játszás, Európa vezető színháza, az angol, már a XVII. szá-

272
zad elején barokk jellegűvé kezdett válni. A forradalom idejen
azonban a puritánok bezárták a színházat, de a forradalom után
sem ott folytatódott a dráma útja, ahol Shakespeare fiatalabb
követői abbahagyták. A restauráció színháza már, nem az egész
népet, hanem csak a Franciaországból visszatért uralkodót és
az udvari köröket szolgálta. London lakóinak legnagyobb része
pedig Cromwell halála után is híve maradt a puritán erkölcsök­
nek és bűnnek tekintette a színházba járást, mert az angol
vígjáték tele volt borsos bohózati elemekkel, a tragédia pe­
dig véres tárgyával és nyelvének túlzó pompájával botránkoz-
tatta a puritán hívőt.

A francia dráma fénykora

A nagyszerű virágzás XIII. Lajos és Reichelieu korában

kezdődik, de beragyogja XIV. Lajos egész uralkodását is. A
közönség ízlése ekkor a királyé után igazodik.
A francia klasszikus dráma elválaszthatatlan Pierre Cor-
neille (kornej , 1606-1684) és Jean Ráciné (rászin, 1639-1 699)
nevétől. Corneille drámáiban a barokk heroizmus uralkodik,
hősei igazi akaratemberek. Belsejükben rendszerint összeüt­
közésbe kerül a kötelesség és a szenvedély. Hősei emberfe­
letti nagyságú alakok. Darabjainak legszebb részei azok a
kemény, rövid mondatok, amelyekben a barokk-hős bátorsága
és férfiassága ölt teste.t egy-egy szép gesztusban. (Leghíre­
sebb munkái: Cid 1636 , H.orace, Cinna 1640 , Oedipe 1659)
Corneille műveiben a korra jellemző eszményt, a "nagylelkű­
ség" morálját hirdeti. A kor szóhasználatában az a'nagylel­
kű , aki az általa helyesnek vélt tettet teljes erejével, aka­
dálytól nem riadva valósítja meg. Ennek a magatartásnak ju­
talma a dicsőség, a híres "gloire". Ezt a fogalmat sokáig a
feudális becsület fogalmával azonosították, de valójában an­
nál sokkal individuálisabb, sőt helyenként szembe is kerül
vele.
Racine kitűnő tragédiái áttekinthetők, szabályos szer­
kezetűek, és - minthogy céljuk a hős lelkivilágának ábrázó- .
lása - nélkülözik a bonyolult, kusza helyzeteket. Racine a
verselés kiváló mestere volt, szövegei rendkívül dallamosak,
harmonikusak. Tragédiáinak kiegyensúlyozott formái azonban
heves szenvedélyekkel, éles drámai konfliktusokkal és rend­
kívül gazdag eszmei tartalommal párosulnak.
Racine műveiben Versailles ragyogása helyenként nyomot
hagy ugyan, de legnagyobb munkáiban a kritikus és humanista
tendenciák válnak uralkodóvá. Koronás főkről írt, akiket a
korlátlan hatalom elkerülhetetlenül az önkény és erőszak
útjára taszított. (Andromache, Britannicus) Monumentális kép­
ben festette meg a fény és igazság diadalra jutását abban az
emberben, akit romlott környezete zavaros ösztönökkel telített.
(Phaedra)

273
 Életműve új szakaszt jelent a francia tragédia fejlődés-
ben. Corneille még a központosított állam megszilárdulásának
folyamatát énekelte meg, Racine pedig gyakran az uralkodói
önkény és az udvari élet felett mond erkölcsi ítéletet. A
nagy drámaírót ezért gyűlölte a francia arisztokrácia!
A francia nemzeti vígjáték megalapítójának, Moliere-nek
(molier) (Jean Baptista Poquelin, 1622-1673) egész alkotó
tevékenysége a reakciós erők elleni harcban telt el. A Don
Juan-ban (1665) feltárta a korabeli francia társadalom ellent­
mondásait és csodálatos típusalkotó erővel rajzolta meg a fel­
világosult, de egyszersmind amorális arisztokrata alakját.
A Mizantróp-ban kivételes lélekábrázoló művészettel mutatja
meg kora haladó emberének drámáját. Végül a Fösvény és a .
Képzelt beteg utolérhetetlen művészettel és humorral mond
ítéletet azoknak az egoizmusa felett, akik szentül hisznek
abban, hogy pénzen minden megvásárolható, még az egészség és
az élet is.

A XVIII. század első felének irodalma

A XVIII. századra Nyugat-Európában az egyház, a király

és a nemesség, a középkor és a barokk három alapja fokozato­
san megmerevedik, elszigetelődik és elveszti vezető szerepét
a nemzetek életében. Hollandiában és Angliában már polgári
rendszerek vannak, és a kibontakozó kapitalizmus problémái
kerültek napirendre. A század a spanyol örökségért folyó más­
fél évtizedes háborúval kezdődik, amely elszegényíti a leg­
szervezettebb abszolutista államot, Franciaországot is. Fran­
ciaországban ugyan a századból kilenc évtized még az abszo­
lutizmusé lesz, de XIV. Lajos halálát megkönnyebbüléssel fo­
gadják az emberek és felszabadulnak az elfojtott gondolatok
és érzések. Versailles, vagyis a francia abszolutizmus euró­
pai minta ugyan még, de a francia élet súlypontja visszake­
rült Párizsba. Annyit jelent ez, hogy a város győzött az ud­
var felett, tehát szabadabban bontakozhatnak ki az ideológiai-,
politikai-, művészeti- és tudományos irányzatok és felerősöd­
het a mindenható katolikus egyház, sőt a vallás elleni táma­
dások hangja is. Michelet (misle) francia történész, bár né­
mi túlzással, de lényegileg jogosan állapíthatja meg: "a Ré­
gens felszabadította a szellemet." Annyi mindenképpen igaz,
hogy a régensség idején lepattantak az abroncsok, amelyek
XIV. Lajos utolsó éveiben egyre reménytelenebbül próbálták
összefogni a "nagy század" széthúzó erőit.
Az új korszakban az irodalmi szalonok kezébe került a
közvélemény irányítása. Az irodalmi szalon a XVIII. század
Franciaországban - Voltaire szavai szerint - "miniatűr aka­
démia" . A szalonokban olvassák fel az éppen befejezett iro­
dalmi műveket, és a kezdő írók, művészek, tudósok egy-egy
szalon únrőjének támogatása nélkül nem boldogulhatnak.
A társas élet másik színhelye a kávéház. Bár a kávéivás
csak a XVII. században terjedt el, de a forradalom kitörése-

274
kor már több, mint ezer kávéház működött: Párizsban. Közked­
veltségüket elsősorban az íróknak, költőknek, művészeknek kö­
szönhették .
A századelőn nem volt még presztízse a francia írónak.
Joggal írhatta Voltaire, hogy "Az irodalom első a művészetek,
de utolsó a mesterségek között" .
Az író szerepe ebben az erősen polarizált társadalomban
igen bizonytalanná vált. Hol elkényeztetett, körülvett ked­
venc, hol üldözött bujdosó, mint a századot reprezentáló Vol­
taire sorsa mutatja. Ugyanakkor az író társadalmi szerepe
jelentősen kibővül, nem az eszmék egyszerű tolmácsolója im­
már, hanem előőrs, aki legelői jár a támadásban.
A szorosan vett szépirodalom területén a század arcké­
pét az angol elbeszélők rajzolták meg a legmarkánsabb voná­
sokkal. A szociális elégedetlenség legkeserűbb kifejezője
Jonathan Swift (szvift, 1667-1745). Kortársait megbotránkoz­
tató nyíltsággal írt az egyházról és még inkább az írek ke­
gyetlen kizsákmányolásáról. Leghíresebb műve a 'Gulliver uta­
zásai, ma már az ifjúsági könyvek között szerepel, de való-
jában embernek és társadalomnak keserű szatírája. Bár iróniá­
ja egyetemes érvényű, mégis leginkább a forradalom után elha­
rapódzó nagyképűséget, fontoskodást, az újgazdagokat jellem­
ző arányérzék hiányát gúnyolja.
Másfajta változást jelentett az irodalomban Dániel Defoe
(difó, 1660-1731) ugyancsak ifjúsági olvasmánnyá lett Robin­
sonja. Ez a mű is, mint a Gulliver, az akkoriban divatos úti-
kaland-leírások műfajához tartozik. A történetet, amelyet a
szerző egy Selkirk nevű hajótörött kalandjaiból merített, a
szerző küzdelmes élete, gazdasági elvei, az előadásmódot pe­
dig a hajótörött hétköznapjainak valószerű részletei hitele­
sítik. A korabeli polgár a magára utalt ember erőfeszítéseid
ben, a semmiből civilizációt teremtő diadalában a burzsoa áll­
hatatosság és teremtőerő felmagasztosulását látta. Ahogy Ro­
binson a maga erejéből boldogul a lakatlan szigeten, az az
emberiség fejlődésének biztató jelképe. - Egyébként Rousseau
is ugyanígy zárta el a külső világtól Emile-jét, akit mint­
egy légüres térben akart tökéletes emberré nevelni.
Az egyéni embert Sámuel Richardson (ricsödszn, 1689-1761)
tette hősévé. Pamela, avagy az erény diadala (1740) című re­
gényével széles körű igényt elégített ki: megrajzolta a fel­
felé törekvő polgár erkölcsi ideálját és érzelmességének
adott táplálékot. Szerzője a levélformával új regénytechnikát
teremtett és először helyezte egy regény középpontjába az em­
beri érzelmeket. Ő indította el az érzelmes regények áradatát,
amelyek sorából később olyan remekművek emelkedtek ki, mint
Rousseau Űj-Heloise-ja (eloiz) és Goethe Werter-je.
Franciaországban a század első felében a képzőművészet­
hez hasonlóan az irodalomban is megtaláljuk a rokokó korsza­
kát. A rokokó mindenben a könnyedet, kecseset, szórakoztatót
kereste. Mindennél fontosabb számára a szórakoztató szerelmi
játék, a galantéria. A rokokó költészet könnyed formákkal,
felszínes ötletekkel játszadozott, gyakran minden tartalom

275
nélkül. Kedves, játszi forma, átható zeneiség, finom stílus­
ötletek, az antik mitológiából kölcsönzött kifejezések jelle­
mezték e stílus verseit.
A rokokó szellem tipikus képviselője Pierre Charlet Ma-
rivaux (márivó, 1688-1763) mintegy harminc érzelmes vígjá-~
tékot írt. Modora és stílusa, a sok játékos, rafinált elem
a születő szerelem bonyolult lélekrajzára épül, amelyben a
véletlen, a félreértés, az álöltözet egyaránt fontos szerepet
játszik. Ő vitte a vígjátékba a szerelmi lélekrajzot.
A rokokó másik képviselője Antoine-Francois Prevost
(prévó, 1697-1763) abbé, a század legtermékenyebb írója; egy­
más mellé tett történetei száz kötetet is megtöltenének. Mű­
vei között csak a szenvedélyes szerelem végzetességéről és
a női lélek rejtelmességéről szóló Manón Lescaut (leszkó)
mestermunka. Babics Mihály szerint "...hatalmas emberrajz...,
leköt és meggyötör, mint maga az élet."
A rokokó szellemében fogant Pierre-Amboise Laclos (lakló,
1741-1804) Veszedelmes viszonyok c. regénye, amely a levélre­
gény legművészibb példái közé tartozik. A sok vonatkozásban
Rousseau nyomán járó Laclos a regénystruktúra megújítói közé
tartozik, a cselekmény időszerkezetének felbontásában példá­
ul sokkal messzebbre megy, mint elődei.
A francia barokk és rokokó világát mintegy összefoglal­
ja a francia irodalom egyik legsajátosabb és leghatalmasabb
alakja, Saint Simon herceg(szenszimon, 1675-1755). Híres em­
lékiratai kitűnően jellemzik a királyi udvar zárt világát,
ahol a becsület uralmát a pénz váltotta fel. Felejthetetlen
arcképeiben sorra mutatja az udvari embereket, a "szatócs"
minisztereket, a katonákat és papokat, a királyt és család­
ját, a királyi szeretőket és fattyakat. A memoárt olvasva
minden Szereplőjével, minden jelenetével elvonul előttünk az
ancien régimé világa.

A francia felvilágosodás irodalma

A kor legjobbjait már nem elégítette ki a rokokó köny-

nyed világa, képviselői - az egyetlen Rousseau kivételével -
az érzelem helyett az ész szolgálatába állítják az irodalmat.
Valemnnyien - és itt már Rousseau sem kivétel - kiszélesítik
az irodalom határait a filozófia, az erkölcstan, a politika
irányába, de írásművészetük bearanyozza tudománynépszerűsítő
írásaikat is. Ezek az írók valamennyien optimisták és úgy
gondolják, hogy az általuk megálmodott nagy átalakulás símán
megy majd végbe, mihelyt az emberek az ész szavára hallgatnak.
A XVIII. századi francia irodalom forrásai között meg
kell említenünk a spanyol pikareszk (kalandor) regény realis­
ta hagyományait, és a sok vonatkozásban új útat kereső angol
irodalmat. Spanyol példák alapján dolgozik a francia felvilá­
gosodás legtehetségesebb előfutára Alain René Lesage (leszázs,
1668-1747), aki a Sánta ördög című szatirikus regényében és
a Gil Blas-ban (zsil blász) széles társadalmi körképet tár

276
az olvasó elé. A Sánta ördög Madrid, vagyis Párizs tetőit
felemelve mutatja meg az alattuk zajló életet. Gil Blas, a
csavargó pedig leleplezi az arisztokraták, papok, hivatalno­
kok 'erkölcseit , s megmutatja cselekedeteik igazi rugóit.
A XVIII. század szellemiségének leghatásosabb kifejező­
je Voltaire (Francois-Marie Áruét, 1694-1778). Műveinek húsz
bibliát megtöltő, nyolcvan kötetéből ma aránylag keveset ol­
vasunk: néhány kisregényt és talán még néhány történelmi mű­
vet. Ezekben a művekben is szóhoz jutnak azonban Voltaire leg­
főbb írói értékei: a felvilágosult,- merész szellem, a tiszta
nyelv és a szikrázóan elmés stílus. Sugárzik írásaiból az
őszinte emberszeretet, amely késői öregségében is arra ösz­
tönzi, hogy harcoljon a fanatizmus áldozataiért.
írói géniusza a legerősebben a klasszikus szabályok ál­
tal nem kötött műfajokban nyilvánul meg: a novellában és a
kisregényben. Legjelentősebb regényeinek és elbeszéléseinek
már az első pillanatban közös módszere, hogy olyan hős áll
a történet középpontjában, aki teljességgel tapasztalatlan,
akár az angol empiristák "tabula rasa"-ja, a szűz viasztábla.
Közös az is, hogy következetesen visszatérnek azok a motívu­
mok, amelyeket Voltaire a "század botrányai"-nak nevez: a há­
ború, erőszak, vakhit, zsarnokság, ostobaság. Az 1759-ben meg­
jelent Candide lapjain azonban nemcsak ezek a témák váltogat­
ják egymást, hanem a tájak is: Németország és Hollandia, Spa­
nyolország és Portugália, Franciaország és Anglia, valamint
a mesés Eldoradó. A regény a XVIII. századi egész világképet
magába sűríti; a német kastélyok életéről csakúgy van szó
benne, mint az autodafékről, a rabszolgakereskedőkről, vagy
a jezsuitákról. Megismerhetjük Leibniz tanait, találkozha­
tunk a török szultánnal, sőt láthatjuk Rákóczi felváltandó
alakját is. A Candide által bejárt világ egyáltalán nem a
legjobb a létező világok között. A regény hőse sehol és sen­
kiben nem talál rokonszenves vonást... A megoldás az idős
Voltaire optimista filozófiája, amely minden sorscsapásra,
rossz élményre a törhetetlen életkedve, a segítő szeretet
mosolyával felel: "... mindegy, dolgozzunk tovább, s ha már
messzebb nem juthatunk, műveljük meg kertünket!"
Prózai munkái között utalnunk kell harcias kis alkalmi
írásaira, a röpiratokra és a levelekre. Napi kérdések által
kiváltott reakciók ezek és minden soruk célja a nemes értel­
mű befolyásolás. A röpiratok módszere a szatíra a "vigyorgó
okosság". A gúnyolódás, az irónia nála gyors, könnyed és
gyilkos.
Voltaire igen termékeny és a maga korában népszerű író
volt. 28 tragédiát írt színpadra, amelyek a klasszikus dráma
utánzatai, de újítás, hogy a tragédiába belevitte a filozó­
fiát és a harcos egyházellenességet. Műveivel a színpad már
régen nem tud mit kezdeni, és az olvasó is szívesebben for­
dul halhatatlan prózájához.
A költészet legmagasabb rendű műfajának a felvilágoso­
dás stilisztikája a tanító költeményt tartja. Maga Voltaire
is azt vallja, hogy a versben nem az érzelmi intenzitás a

277
fontos, hanem az, hogy helyes eszméket közvetítsen, vagyis
neveljen. Szerencsére azonban csak a tankölteményekben fogja
vissza érzelmeit, de a csípős szatírákban és főként a gyilkos
epigrammákban, amelyek már korukban is nagy sikert arattak
a párizsi szalonokban és a vidéki kastélyokban, szabadjára
engedi iróniáját, megvetését, utálatát...
Voltaire az Ész századának igazi gyermeke volt, szívvel-
lélekkel klasszicista. Az Ész írója pedig nemcsak a versso­
rokat akarta az Ész törvényei szerint rendezni, hanem az
egész mindenséget is. Az volt a vágya, hogy megszabadítja a
világot minden előítélettől, amely a felvilágosodásnak és a
haladásnak útjában áll.
A felvilágosodás történetében Voltaire mellett Denis
Diderot (didró, 1713-1784) foglalja el a legelőkelőbb helyet.
Szépírói tehetsége elbeszélő műveiben mutatkozott meg leg­
erősebben. Legkiválóbb alkotásai a Mindenmindegy Jakab, meg
a gazdája, Az Apáca,valamint a Rameau (ramó) unokaöccse csak
halála után jelentek meg.
Mint esztéta felfedezte az eredetiség értékét a jelleg­
zetessel szemben és megalkotta szép fogalmát. Az irodalom­
tudomány a drámaelmélet megteremtését köszöni neki. Gazdag
életműve egy különleges alkatú író és egy izgalmas kor talál­
kozásának terméke. Ez a találkozás magyarázza a gondolkodó,
a szépíró és a természettudós életművének sokoldalúságát, tö­
redékességét, eszméinek gyakori ellentmondásosságát.
A század érzelmi képviselője Jean Jacques Rousseau
(1712-1778), a kiváló stiliszta, aki lírát és ékesen szóló
pátoszt vitt a felvilágosodás száraz, racionalista prózájába.
Kortársai rongyosra olvasták könyveit, a forradalom napjai­
ban pedig a párizsi utcákon felállított emelvényekről Marat
olvasott részleteket írásaiból. Sikerének talán az volt a
legfőbb titka, hogy minden mondatába személyiségének teljes
súlyával vetette bele magát.Míg a többiek eszükre hallgatva
fogalmazták okos elméleteiket, ő minden kérdésben szívére
hallgatott. Nem szabad itt elfelejtenünk, hogy Rousseau nem­
csak a felvilágosodás kiváló harcosa, hanem egyúttal a fran­
cia szentimentalizmus kiemelkedő képviselője is.
Rousseau szépírói tevékenységének a maga korában egyik
legnagyobb hatású darabja volt az Emil,vagy a nevelésről cí­
met viselő pedagógiai regény. Ezt a művet a mai olvasó már
alig-alig tudja élvezni, de ennek ellenére igen sok gondola­
tot merített belőle a modern pedagógia. Rousseau szerint úgy
kell nevelni, hogy nem kell nevelni, vagyis a természetre’
kell bízni a gyermekeket. A nevelésnek pedig az a feladata,
hogy a természettől fogva jónak született gyermeket megvéd­
je a romlott társadalom hatásától és hajlamai szerint fej­
lessze tovább. Másik regénye az új-Heloise (heloáz) két sze­
relmes tragikus sorsáról szól. A szerző e művében korának
sok fontos kérdését felveti és lándzsát tör a társadalmi egyen­
lőség mellett. A memoár-irodalom kiemelkedő alkotása Vallomá­
sok című önéletrajza, amelyben meg nem alkuvó realizmussal

278
ábrázolja az ember belső életét és a környező világgal való
kapcsolatát.
A felvilágosodás, bár igazi célját a francia forradalom­
ban érte el, nem maradt hatástalan Európa többi országára
sem. A felvilágosodás korát az olaszok risorgimento-nak, fel­
támadásnak nevezik. A feltámadás bizonyos szellemi felszaba­
dulást jelent ugyan az idegen uralom alatt nyögő Itáliában,
de irodalmi szempontból nem sok jelentős alkotása van.
A felvilágosodás Németországban is a polgári társadalom
eljövetelét készítette elő. A XVIII. századi német viszonyok
azonban nagyon megnehezítették az átalakulást. A polgárság
gyenge volt és erejéből csak arra futotta, hogy a kisfeje-
delemségek szükségleteit kielégítse. A német társadalom vi­
szonyai között a gondolat és vallásszabadság legelemibb vív­
mányaiért is kemény harcot kellett vívni, és az elért ered­
mények jóval szerényebbek voltak, mint Franciaországban vagy
Angliában .
A nehézségek nem kis oka az, hogy a felvilágosodás Né­
metországban csak egy lassan kialakuló értelmiségi réteg
ideológiája volt. A mozgalom tagjai védelmezték az emberi
méltóságot, elvetették a fejedelmi udvarokra jellemző lakáj­
szellemet, és elítélték a feudális erkölcsöket. Tevékenysé­
güket azonban nagyon befolyásolták életkörülményeik és így
nézeteik következetessége, állásfoglalásuk harcossága nagyon
eltért egymástól.
A német polgárság csak a nagy francia forradalom elő­
estéjén lépett ki, ahogy Kant találóan mondja, "az önmaga ál­
tal teremtett kiskorúságból". Nagykorúvá tették őt Klopstock ,
Wieland, Lessing, Herder, majd a fiatal Goethe és Schiller.
Immánuel Kant (1724-1804) 1781-ben megjelent műve, A tiszta
ész kritikája jelentette Németországban "a szellemi forrada­
lom kezdetét".
A Német Birodalomtól keletre fekvő lengyel, magyar és
orosz földön a polgárosultság mértékének megfelelően egy vé­
kony értelmiségi réteg rezonált csak a "franciaországi válto­
zásokra" . Az itt új erőre kapó abszolút monarchiákkal való
szembenállásukból azonban csak a XIX. századi utódok meríthet
nek erőt adó példát.
9

C) A zeneművészet fejlődése

A barokk stílus uralkodásának ideje a zenében körülbe­

lül 1600-tól az első operák megjelenésétől Johan Sebastian
Bach haláláig terjed. Ez az idő nem esik pontosan egybe a
képzőművészeti barokkal, mert a zene egy emberöltővel elkésik
De azok a vonások, amelyek együttesen formálják a barokk stí­
lust, a,,- zenében is megtalálhatók.
A barokk zeneszerző is az átalakulóban levő kor gyermeke;
körülötte minden erjed, forr, izzik. A XVII-XVIII, század

279
zeneszerzői akárcsak egyéb művésztársaik, műpártolók alkal­
mazásában állottak és rendszerint csak gazdájuk kívánságának
kielégítésére komponáltak. A pat.rónus lehetett akár az ural­
kodóház, akár az egyházi vagy világi arisztokrácia tagja.
Alkalom a zeneszerzésre sok és sokféle' akadt Monteverdi
Orfeoját a mantovai farsangi ünnepségekre rendelték, Lully
(lülli) XIV., Lajos és udvara szórakoztatására írta balettje­
it és operáit, Bach pedig a Tamás-templom vasárnapi miséire
készítette kantátái sorát.
A műalkotás a barokk korszakban már nem éri be az ember
puszta ábrázolásával, hanem a harcoló, küzdő, vitatkozó em­
bert akarja megörökíteni. Innen a barokk művészet és a zene
drámaisága is. Míg azonban a képzőművészet fénnyel és árnyék­
kal, szédítő távlatokká] és monumentális arányokkal fejezi
ki mozgalmasságát, a zene új műfajokat teremt, amelyek lehe­
tővé teszik az ellentétek drámai szembeállítását, a küzdelem
minden eddiginél élethűbb megjelenítését. Mindez a kor leg­
nagyobb zenei vívmányában, az operában szemlélhető leginkább.

Az opera virágkora

Az opera kezdeteit a középkori misztériumjátékoktól és

udvari karneválénekektől követhetjük nyomon. Első kísérletei
(Peri 1597, Caccini 1602) Firenzében kerültek bemutatásra.
Az új műfaj valódi lehetőségei Monteverdi (1567-1643) Manto-
vában 1607-ben bemutatott Orfeójában tárultak fel először.
A barokk :opera XVII. század eleji évtizedeinek fő jellemvo­
nása a hatalmas zenekari és énekbeli igények, tragikus vi­
lágnézet és a kifejezés korlátlan szabadsága.
A század folyamán az olasz opera udvari szórakozásból a
közönség nyilvánosságának szóló műfajjá lett. Ennek megfele­
lően gazdasági okokból csökkent a zenekarok létszáma és ritkáb­
ban alkalmaztak kórust. 1637-ben Velencében megnyílt a világ
első nyilvános operaháza, s ennek két zenetörténeti jelen­
tőségű következménye lett: uralomra jutott az ária, mert az
ismétléselemekkel tagolt dalt a képzetlen közönség könnyeb­
ben megjegyezte, és kezdetét vette a szólista máig tartó
kultusza. Ennek megfelelően az énekesek élvezték hangjuk fi-
togtatását a virtuóz áriákban, a közönség pedig szívesen
hallgatta a széphangú szólistákat. A bel canto (szép ének)
és a virtuozitás Monteverditől Hándelig nyomon követhető.
Velencében, a kor nagy operaközpontjában divatossá vál­
tak a kasztrált énekesek. A közönséget elbűvölte a többnyire
hős szerepekben felhangzó férfiszoprán-hang ereje és tiszta­
sága. Velencében száz éven keresztül alig mutattak be olyan
operát, amelyben ne kasztrált énekelte volna a főszerepet.
Ebben a városban a XVII. században az opera olyan népszerű
volt, hogy tíz operaházat építettek és egész vagyont paza­
roltak díszletekre, meg a különböző színpadi hatásokat biz­
tosító technikára.

280
<
 Franciaországban az olasz származású Jean-Baptiste Lully
(1632-1687). valamennyi művében^az útalkodó XIV. Lajos dicső­
ségét hirdetteA francia operának akár udvari, akár nyilvá­
nos előadásra készült, döntő eleme a látványosság, amelynek
kedvelt formája a tánc volt. XIV. Lajos fiatal korában maga
is sok udvari balettben vett részt, sőt a Napkirály nevet is
egy 1653-ban eltáncolt szerep után kapta. XIV. Lajos akadé­
miát alapított a művészetek ápolására. 1671-ben Lully lett
az igazgatója annak az Akadémiának, amely ma a Párizsi Opera.
Az itt előadott operabalettek több, mint fél évszázadra meg­
határozták a műfaj stílusát.
Angliában Purcell (pöszl, 1659-1695) a francia opera és
a Nápolyban divatba jövő népopera elemeit igyekezett össze­
kapcsolni. Itt azonban az opera még akkor sem volt igazán
sikeres, amikor Handel, a Nápolyban dirigáló Scarlatti tanít­
vány, olasz társulatával Londonban olasz operaremekek soro­
zatát adta elő. Az angol közönség jobban kedvelte a szórako­
zásnak azt a könnyebb formáját, amelyet majd John Gay (géj)
(1728) Koldúsoperája képvisel.
Eleinte német területen is olasz zenei befolyás érvénye-
sült; olasz vendégmuzsikus képviseli az opoerakultúrát, és
az opera "hivatalos" nyelve is az olasz marad a XVIII. szá­
zad végéig. Jellemző, hogy például Christoph Willibald Gluck
(1714-1787) valamennyi operáját francia vagy olasz szöveg­
könyvre írta. Ő tett kísérletet egyébként az opera megrefor­
málására is. Azt hangoztatja, hogy az operának hús-vér embe­
reket kell ábrázolnia , a zene rendeltetése pedig a jellemábrá
zolás és az atmoszféra-teremtés szolgálata, nem pedig az ének
hang kiaknázása.
Franciaországban Lullyt Rameau (1683-1 764) .követte. Ope­
ráinak gazdag és bonyolult nyelvezete és rendkívüli komoly­
sága szemben állt a Scarlatti nápolyi műhelyében most szüle­
tő vígopera (opera buffa) stílusával. A francia opera mitoló­
giai alakjai, megmerevedő, unalmas zenéje hamarosan szembe­
találta magát Pergolesi 1733-ban Nápolyban bemutatott híre§
vígoperájával, az Úrhatnám szolgálóval és alul is maradt a
vérbő jelenetekkel és korszerű zenével szemben.
A francia opera magasröptű komolyságának és az opera
buffa könnyedségének szintézise Wolfgang Amadeus Mozart (1756 —
1791) operáiban született meg. A Szöktetés a szerályból
(1781) és a Varázsfuvola (1791) tele van látványossággal,
komédiával, moralitással és végre szilárd alapot ad a német
operának. Ennek ellenére még Mozart is igénybe veszi Lorenzo
da Ponté, a tehetséges olasz szövegkönyvíró segítségét vala­
mennyi olasz című operájánál.

281
 Hangszertörténet és hangszeres zene

Aligha van még egy olyan korszaka a zenetörténetnek,

amelyben akkora szerepe lett volna az emberek életében a ze­
nének és a hangszereknek, mint a XVII-XVIII. század. Évezre­
des hangszerek nyerték el ekkor végleges formájukat, vagy ép­
pen új hangszerek kerültek használatba.
A korszak zenekaraiban egyaránt találunk húros, billen­
tyűs, és fúvós hangszereket. Itt van már a modern vonóscsa­
lád négy ismert tagja: a hegedű, a brácsa, a cselló és a nagy­
bőgő. Az igen népszerű hegedű 1550 tájától ismert, 1600-tól
már tagja az olasz operazenekaroknak. Tekintélye tovább nö­
vekszik akkor, amikor XIII. Lajos 1626-ban megalakítja 24
hegedűsből álló zenekarát, amely azután Lully vezetése alatt
Európa-szerte híres lett. A korai hegedű húrja vastag volt és
laza és a hangja is tompább, mint mai társáé. A cremonai
Amati-család kezén a XVI. században fényesebb lett a hegedű
hangja és kialakult klasszikus formája. Az Amatik egyik ta­
nítványa, Antonio Stradivari 1698-ban egy olyan hegedűforma
mellett döntött, amelynek hossza 35, szélessége 21 centimé­
ter és legremekebb hegedűit ennek mintájára készítette. Külön­
böző mesterek módosításának eredményeként született meg vé­
gül a tökéletesnek mondható forma, amely azóta is alig válto­
zott .
A kísérő hangszerként használt brácsa a család alt-tagja.
A cselló mérete a hegedűének nagy jából kétszerese és öblös tes­
te gazdagon zengő hangot biztosít. Először a XVI. században
bukkant fel, de fontossága a XVII. század elejétől fokozódik.
A XVIII. század híres hangversenyein már szólóhangszerként
használják. (J. S. Bach szólócselló szvitje, Haydn, Dvorzsák
versenyművei stb.) A mélyhangú nagybőgő szerepe nagyobb
együttesekben és zenekarokban létfontosságú.
A billentyűs család tagjai: A klavichord, a csembaló,
a zongora és az orgona. Az orgona kivételével lényegében
rnindegyik hangszer ládába zárt hárfa, húrok teljes készleté­
vel és a rezgést felerősítő hangszekrénnyel. A klavichord
mechanizmusa kis rézlemezeket emel a húrhoz, a csembaló húr­
jait toliból, bőrből vagy fából készült lapocskák pengetik,
a modern zongora húrjait pedig filccel bevont kalapácsok
ütik meg.
A klavichord a házi muszikálás eszköze volt, a csembaló
pedig a XVII-XVIII. század csaknem minden zenélési alkalmán
uralkodó helyet foglalt el. Az első zongorát a firenzei Bar-
tolomeo Christophori (1655-1731) készítette. Az új hangszer
rendkívüli érintés-érzékenységét kalapács biztosította, de
mégis száz évbe telt, amíg ki tudta szorítani a csembalót.
A több, mint 2000 éves orgona egyedülálló a billentyűs hang­
szerek között. Működésének elve kezdettől változatlan. Az
orgona lényegében szélládából és egy olyan szerkezetből áll,
amely a levegőt a sípokhoz juttatja. A legtöbb orgonán legalább
egy pedálsor és két kézzel játszott billentyűsor (manuál) ta­
lálható.

282
 A fúvós hangszereket fafúvós és rézfúvós hangszerekre
szokták osztani. Az előbbiekhez tartozik: a furulya (block­
flőte) , a fuvola, a klarinét, az oboa, a fagott és a szaxofon
Nevük azért fafúvós, mert eredetileg valamennyi fából készült
A rézfúvós család tagjai: trombita, kürt, harsona, tuba és a
különféle jelzőkürtök. A hangkeltés módja a két csoportnál
lényegében hasonló, ezért példaként csak a fafúvósokról szó­
lunk. A fuvola esetén a zenész a hangszer végén levő nyílá­
son fúj át és a nyílás peremébe ütköző levegő hozza rezgésbe
a hangszerben levő levegőoszlopot. A fúvósok többségénél a já
tékos a fúvókába fúj bele. A fúvókába egy vagy két nádnyelv
illeszkedik és a nyelv rezgése szólaltatja meg a légoszlopot.
A légoszlop a hangszer végétől az első nyitott lyuk szájá­
ig terjed és a hangmagasság a légoszlop hosszúságával válto­
zik. Minél rövidebb a légoszlop, annál magasabb a hang és
fordítva.
A hangszerek önálló muzsikája a XVI. század óta van éb­
redőben. Ekkor már sokat hallunk előkelő társaságok zenélé­
séről. Angliában már fel is jegyzik a vándorhegedűsök táncda­
rabjait. 1660*—1 700 között terjed el a kotta is, amely meg­
teremti a zene nemzetközi életét. Virágzik a tánczene a fe­
jedelmi és nemesi udvarokban, de a nép között is. A XVI.
század végén már kivirul Angliában a zongoramuzsika és meg­
jelenik a barokk egyik reprezentatív műfaja, a stilizált
táncsorozat, a szvit. Hollandiában és Angliában az orgona-
és zongoramuzsika ekkor éli első fénykorát; nyomukban a né­
met orgonamesterek hosszú sora közvetíti majd az angol-hol­
land és olasz hagyományt Bach nemzedékéig.

új hangszeres forma: a szvit és a szonáta

A barokk korszakban kialakult két nagy hangszeres forma

egyike a szvit. Eredetileg táncsorozatok neve volt a szvit
és csak két táncfajtát kapcsoltak egybe, lassú-gyors sor­
rendben, rendszerint azonos dallamra. A táncok száma az idők
folyamán 3-4-re bővült, de a XVII. század lant- és csembaló
irodalmában már a négy vagy öt tételes szvit volt túlsúlyban.
A másik forma a sanzonból származó szonáta, eleinte
alig különbözött a szvittől. A klasszikus szonáta általában
három vagy négy tételből áll a következő sorrend szerint:
gyors-lassú-gyors. Két típusa: a tánctételekből álló kamara­
szonáta és a komolyabb tempójú templomi szonáta. Domenico
Scarlatti azonban seregnyi egytételes csembaló-szonánát is
írt.
A szonátaforma kialakulása után háttérbe szorult a szvit
műfaja. Az egyetlen régi tánc, amely folytatta pályafutását
a régi keretek között, a menüett volt. A szvit szerepét a
XVIII. században már csak a szerenád töltötte be.

283
 A nagy énekkari művészet

Az 1600-1750 közötti időszak a vallásos zene utolsó fény-

kora Európában. A korszak, első felében még bőven fakadnak
ennek a zenének formatermő forrásai részint a katolikus dé­
len (mise, oratórium, kantáta) részint a protestáns északon
(zsoltár, passió, korái). Délen a Palestrina-hagyomány bizo­
nyul erősebbnek, északon a protestáns korál-zene. Délen a
formatermő készség, északon a szerkesztő hajlam ér el remek
eredményeket. Ekkor születik a több kórusos, hangszeres mise,
és a római imatermek gyülekezeti hagyományaiból megformáló­
dik, majd operai méretekre nő az oratórium. Németországban
a passióforma, a korálfeldolgozás, és a zsoltár nő monumentá­
lis méretekre. (Bach közel négyszáz koráldallamot dolgozott
fel négyszólamú vegyeskarra, kantátái vagy passiói számára.)
Az 1600-1750 közötti korszak zeneszerzői valamennyien
nemzetközi áramlatokból táplálkoznak, de a nagy összegzés
csak a német mestereknek sikerül. Schütz a barokk drámai
szenvedély első német megfogalmazója. Bach, aki egyetemes­
sé tágítja a korái művészetet, a többszólamúság utolsó betel-
jesítője, s egyben az európai formák első összegzője. Hándel
a biblia legnagyobb zeneköltője, a barokk kórus-költészet
csúcsa. A nagy barokk nemzedéknek ez a jellegzetes drámai
pátosza majd mindenütt és mindenkiben megmutatkozik és nem
véletlen, hogy reprezentánsai között annyi az operaköltő és
hogy vallásos műveik is valósággal színpad nélküli zenedrá­
mák . A korszak vége felé ez a roppant feszültség megenyhül
és a következő nemzedék már intímebb formákat keres. Az 1740
után fellépő új irányzatok valamennyien megegyeznek abban,
hogy nyomasztónak, nagyképűnek érzik a barokk mentalitást,
unják szüntelen feszültségét, dallamvilágának szövevényessé­
gét. Az új ideál a világos, behízelgő dallamosság, a könnyed
jókedv és érzelmesség és az egyszerű formák keresése.
Az új mesterek a dalban, a tánczenében, a szvit muzsi­
kában és a vígoperában találják meg a kísérletezésre alkal­
mas műfajokat. 1770 után azonban ezek a szálak Haydn kemény
kezébe kerülnek, aki az ingatag formákat újból megszilárdít­
ja és klasszikussá kristályosítja.
Ugyanilyen kemény kezekbe kerülnek az opera szálai is
1 76 0 után, amikor Gittek emelkedik a színpadi zene reformtö­
rekvéseinek élére. A mozgalmak súlypontja ezután mindinkább
Bécs felé tolódik, amikor is 1780-1790 táján Mozart lesz a
színpadi és szimfonikus művészet vezére, ő teremti újjá a
tisztán hangszeres zenét is. A jellegzetesen "mozarti" műfa­
jok a kamarazene, a szimfónia, a versenymű, akkor már rész­
ben Mozart, részben Haydn munkásságában érik el klasszikus ,
magaslatukat.

284
 IDŐRENDI TÁBLÁZAT
(1640-1789)

1 588-1 679 Thomas Hobbes angol filozófus

1608-1674 John Milton angol költő
1 596-1 650 René Descartes francia filozófus
1606-1669 Rembrandt van Rijn holland festő
1606-1684 Pierre Corneille francia drámaíró
1632-1704 John Locke angol filozófus
1632-1677 Baruch Spinoza németalföldi filozófus
1637 Az első nyilvános operaház megnyitása Velen­
cében
1639- 1699 Jean Racine francia drámaíró
1640- 1649 Az angol polgári forradalom
1640 ápr.-máj A rövid parlament
1640-1653 A hosszú parlament
1642-1649 Az első polgárháború
1642- 1727 Newton angol fizikus
1643- 1661 Mazarin francia politikus
1645.jun.14. Az angol parlament győzelme Nasebynél
1646-1716 Leibniz német .filozófus
1 648 Westfáliai béke . - A Behring-szoros felfedező
se. - Stefan Stimion román nyelvű Újszövetség
fordítása
1648-1653 A Fronde-mozgalom Franciaországban
1649 Az angol forradalom győzelme. A korlátlan cá­
ri hatalom kialakulása Oroszországban, az
orosz jobbágyok röghözkötése
1650-1780 Az angol tőkés gazdaság megszilárdulása
1650-1654 Jan Amos Komensky (latinosán Comenius) mű­
ködése Sárospatakon
1651. A hajózási törvény (Navigation Act) kibocsá­
tása Angliában. - A kínai parasztok jobbágy­
sorba jutása. - A. Hobbes Leviathán c. munká­
jának megjelenése
1652 A Holland Kelet-Indiai Trásaság létrehozza
az első gyarmatot az afrikai Fokföldön
1652- 1654 Angol-holland háború a hajózási törvény ki­
bocsátása miatt
1653- 1658 Cromwell lord protektor
1654 Ukrajna csatlakozása Oroszországhoz
1656-1661 Mehmed Köprülü török nagyvezír
1657 A firenzei Kísérletek Akadémiája (Academia
dél Cimento) megalapítása

285
1658-1707 Aurangzeb, az utolsó nagy indiai mogul csá­
szár uralkodása
1659 A pireneusi béke
1660-1685 II. Károly angol király
1660-1697 XI. Károly svéd király
1660- 1731 Dániel Defoe angol író
1661- 1676 Ahmed Köprülü török nagyvezír
1661-1689 A versailles-i kastély átépítése
1661-1715 XIV. Lajos korlátlan egyeduralma
1661-1683 Colbert minisztersége Franciaországban
1662 Az angol Royal Society megalapítása
1665- 1667 A második angol-holland tengeri háború
1666 A párizsi Tudományos Akadémia megalapítása.
A Collegium Commercium megszervezése Bécsben
1666- 1667 Magyarországot osztrák csapatok szállák meg
1667 Az első manufaktúrák megjelenése Bécsben.
J. J. Becher közgazdasági munkájának megjele­
nése
1667-1671 Sztyepan Razin felkelése Oroszországban
1667-1745 Jonathan Swift angol író
1671 A francia Építészeti Akadémia megalapítása
1672 Podólia elfoglalásával a török birodalom eléri
legnagyobb kiterjedését. Az Esterházyak kis­
martoni kastélya
1674- 1696 Jan Sobieski lengyel király
1675- 1710 A londoni St. Paul székesegyház építése
1676 A vasárnapi munkaszünet törvénybe iktatása
Angliában
1676- 1683 Kara Musztafa török nagyvezír
1677 Jan Sobieski lengyel király szövetsége I.
Lipót osztrák császárral
1679 A Habeas Corpus Act törvénybe iktatása Angliá­
ban
1680 A Comedie Francaise alapítása
1680-1684 XIV. Lajos reuniós bizottságainak működése
1682 A gallikán egyház megalapítása
1683-1699 A magyarországi felszabadító háború
1685 A nantes-i edictum visszavonása
1b85-1750 Johan Sebastian Bach német zeneszerző
1685-1688 II. Jakab angol király
1685-1759 G. F. Hándel német zeneszerző
1688 A "dicsőséges" forradalom Angliában
1688-1713 III. Frigyes brandenburgi választófejedelem,
1701-től porosz király
1689 Bili of Rights, az alkotmányos monarchia
alapokmánya. Kollonich: Einrichtungswerk des
Königreichs Ungarn
1689-1755 Montesquieu francia filozófus
1689- 1725 I. Péter orosz cár
1690- 1707 A neoaquistica Commissio tevékenysége Magyar­
országon
1692 A bécsi Szépművészeti Akadémia megalapítása

286
1694-1774 Williair! Hogarth angol festő
1694-1778 Voltaire francia filozófus
1696-1733 I. Frigyes Ágost szász választófejedelem,
1697-től II. (Erős) Ágost néven lengyel ki­
rály
1697-1718 XII. Károly svéd király
1 700 A porosz Tudományos Akadémia megalapítása
1700-1721 Az északi háború
1700- 1740 A barokk virágkora Ausztriában
1701- 1714 A spanyol örökösödési háborít
1702 Az első angol napilap (Daily Courant) alapí­
tása
1702- 1704 A camisardok felkelése Franciaországban
1703 Szentpétervár alapítása. A londoni Buckingham
palota építésének kezdete
1703- 1711 II. Rákóczi Ferenc szabadságharca Magyaror­
szágon
1706- 1790 Benjámin Franklin amerikai polihisztor
1707 Skócia egyesül Angliával
1707- 1778 Kari Linné svéd botanikus
1707-1788 G. L. Buffon francia természettudós
1 709 Fordulat az északi háború menetében, a polta-
vai csata. - J. F. Böttger porcelánt készít.-
Torelli hegedűkoncertjei az első ránkmaradt
szólóversenyművek
1711-1722 A drezdai Zwinger építése
1711-1740 VI. Károly császár és III. Károly néven magyar
király
1711- 1765 M. V. Lomonoszov orosz tudós
1712- 1778 J. J. Rousseau francia filozófus
1713- 1740 I. Frigyes Vilmos, a porosz militarizmus meg­
teremtője
1713- 1784 D. Diderot francia filozófus
1713 Az utrechti béke
1714 A rastatti béke, - Fahrenheit hőmérőt készít
1714- 1727 I. György angol király
1715- 1774 XV. Lajos francia király
1717 Az első szabadkőműves páholy megalakulása
Londonban
1721 A nystad-i orosz békeszerződés Svédországgal
1 722 Az ostendei Osztrák Kelet-India Társaság meg­
alapítása
1723-1750 J. S. Bach, a lipcsei Tamás-templom karnagya
1 723-1 790 Adam Smith angol közgazdász
1723- 1796 A kínai Csing-birodalom hatalmának tetőpontja
1724- 1804 Immánuel Kant német filozófus
1 725 Az orosz Tudományos Akadémia megalapítása
1732- 1809 Josef Haydn osztrák zeneszerző
1733- 1735 A lengyel örökösödési háború
1733- 1794 Edward Gibbon nagol történész
1734- 1763 III. Ágost lengyel király
1739 Ausztria Belgrádban békét köt a törökkel

287
1 740- 1780 Mária Terézia Habsburg uralkodó
1 740- 1786 II. Frigyes porosz király
1740- 1 748 Az osztrák örökösödési háború
1 743- 1 794 Lavoisier francia vegyész
1 745- 1 765 Lotharingiai Ferenc német-római császár
1 748 Az aacheni béke. - Pompeji romjainak felfe­
dezése
1 749- 1832 J. W. Goethe német költő
1 750 — 1777 I. József Emánuel portugál király
1 752- 1762 B. Rastrelli főépítész irányításával megépül
a Carszkoje Szelő (1752-1757) és a pétervári
Téli Palota (1754-1762)
1 756- 1763 A hétéves háború
1 7 56- 1 79 I Wolfgang Amadeus Mozart zeneszerző
1 757 Az orosz Szépművészeti Akadémia alapítása
1759- 1788 III. Károly spanyol király
1 759- 1805 Friedrich Schiller német költő
1759 Róbert Clive meghódítja Bengáliát
1 760 — 1820 III. György angol király
1 762- 1796 II. Katalin orosz cárnő
1 762- 1814 Johann Gottlieb Fichte német filozófus
1 7b3 A hubertusburgi béke
1 765- 1790 II. József német-római császár
1767 A jezsuiták kiűzése Spanyolországból. -
J. Hargreaves feltalálja a fonógépet
1 768- 1779 J. Cook felfedező útjai
1769 J. Watt gőzgépe
1770 — 1 827 Ludwig von Beethoven osztrák zeneszerző
1 7 70 — 1831 G. W. Hegel német filozófus
1771- 1 781 Necker reformjai Franciaországban
1771- 1792 III. Gusztáv svéd király
1771 Az első angliai fonógyár alapítása
1772 Lengyelország első felosztása
1773 XIV. Kelemen pápa eltörli a jezsuita rendet
1 773- 1783 Az amerikai függetlenségi háború
1774 A kücsük-kajnardzsi orosz-török béke
1 774- 1792 XVI. Lajos francia király
1 774- 1776 Turgot reformjai Franciaországban
1 773- 1775 A Pugacsov-féle parasztfelkelés Oroszország­
ban
1 776 . júl.4. Az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat.
Az USA nemzeti ünnepe
1 783 A párizsi és versailles-i béke lezárja az ame­
rikai gyarmatok függetlenségi háborúját.
A Montgolfier-fivérek léggömbjének első re­
pülése
1 786 E. Cartwright megszerkeszti a mechanikus szö­
vőszéket
1 788- 1824 G. Byron angol költő
1788 Mezőgazdasági válság Franciaországban. ígéret
a rendi gyűlés összehívására