Balassa M.

Iván
A parasztház története
A parasztház története a Felföldön
 A kötet megjelenését a

Magyar Tudományos Akadémia

Könyv- és Folyóiratkiadó Bizottsága
támogatta
Balassa M . Iván

Miskolc, 1994
 Lektorálta
GUNDA Béla
akadémikus

Szerkesztette
B A L A S S A M. Iván

és
V E R E S László

© Balassa M. Iván 1994.

ISBN 963 7221 62 X

Felelős kiadó dr. Veres László megyei múzeumigazgató,

Herman Ottó Múzeum, Miskolc
A kötetet tervezte Balassa M. Iván
Készült a Debreceni Dózsa S E . Nyomdaüzemében
Felelős vezető Varga István üv. elnök
 A lakóházak történeti fejlődése Észak-Magyarországon címet viselte az 1981-ben û% és a következő
évben megvédett kandidátusi értekezésem, amely most, több mint egy évtized után jutott el addig, hogy
nyomtatásban megjelenik. Ennek - a személyeseken túl - több oka van.
Az értekezés megírásakor úgy kellett egy nagytáj lakóházainak történeti alakulását nyomon
követnem, hogy a szűkebb és tágabb környezetből akkor még nem álltak rendelkezésemre a hasonló
kutatások eredményei. A „másság", az általam vizsgált terület többitől elkülönítése ezért csak úgy volt
lehetséges, hogy munkámat egy terjedelmes fejezettel kezdtem, melyben a magyar lakóház fejlődését
igyekeztem felvázolni a XIII. századig.
Azonban már a kiadásra történő első átdolgozási kísérletnél is nyilvánvaló volt, hogy ezzel nem
„terhelhetem meg" a tervezett kötetet, annál is inkább, mert magam is tisztában voltam e fejezet vázlatos
voltával. Ennek a problémának a feloldására álltam neki a A parasztház évszázadai. A magyar lakóház
középkori fejlődésének vázlata címet viselő könyvem megírásának, mely 1985-ben látott napvilágot. Ez
immár megteremtette számomra a lehetőséget, hogy az ereded munka ismételt átdolgozása során valóban
csak a Kárpát-medence észak-északkeleti térsége lakóházfejlődésével foglalkozzam.
A parasztház évszázadai könyvem vitája - mely nyomtatásban is megjelent az Ethnographia című
folyóirat 1988. évi 2. számában - valamint az hogy időközben napvilágot látott BARABÁS Jenő-GlLYÉN
Nándor nagyléptékű összegezése A magyar népi építészet, továbbá nemegy nagytáji összefoglalás, és
természetesen a márcsak mennyiségük miatt itt felsorolhatatían tanulmányok megkönnyítették dolgomat
könyvem végső formába öntésekor. Hiszen, csak kiragadott példaként, immár más is véleményt nyilvání­
tott azzal a határvonallal kapcsolatosan, mely a lakóház fejlődésében a Sajó-mentén tapasztaltam, vagy
1981-ben még csak sejtéseim voltak a X-XIII. századi úgynevezett rövid oldalról nyüó egyhelyiséges
objektumokról, melyek az azóta megjelent régészed irodalomban egyre nagyobb mennyiségben bukkan­
nak fel. És ugyanezjelentette a nehézséget is, hiszen több mint tíz év, szerencsére bőséges anyagát kellett
munkámba beépíteni.
Ez egyben az eredeti - a kandidátusi értekezés - változat és a mostani viszonyának kérdését is felveti.
Úgy érzem, egyszerre sikerült az akkori eredményeket megtartani és egyben meghaladni, elsősorban
azáltal, hogy akkor még csak feltételezett jelenségeket ma már bizonyítani sikerült, a figyelmem és a
rendelkezésre álló források miatt is halványabb okfejtéseket egyértelműbbé tettem. Ugyanakkor az volt
a szándékom, hogy nem tok egy teljesen új könyvet, tehát követem az ereded munka szerkezetét,
felépítését.
Egy ilyen hosszú történetű könyvnél természetesen szinte számbavehetetien, hogy kinek tartozok
köszönettel munkám segítéséért és előre is elnézést kérek mindazoktól, akiket nem említek meg név
szerint. Hiszen egy tanácskozáson, vagy az azt követő köteüen összejövetelen, baráti beszélgetésen
kialakult eszmecsere minden résztvevője nem sorolható fel, annak ellenére, hogy esetieg - akár számomra
is tudatlanul - lényegi felismerésekhez jutottam segítségükkel. Néprajzos, régész, építész kollegáim és
barátaim sora volt így segítségemre és járult hozzá eredményeimhez - akár kritikai megjegyzésével is.
Köszönöm mindnyájuknak.
 A név szerínti köszönetek sorát BARABÁS Jenővel kell kezdenem, aki aspiránsvezetőm volt, konzultá­
cióink során formálódott munkám és azóta is tapasztalhatom kitüntető figyelmét, folyamatos eszmecseré­
ink mindig nagy segítségemre voltak Még az első változat elkészítésekor élhettem KOVACEVIÖOVA, Sofia
és CZAJKOWSKI, Jerzy baráti segítségével a szlovák illetve a lengyel népi építészeti irodalom részletes
megismerésében, amely egy olyan alapot szolgáltatott, melyet a későbbiekben is jól kamatoztathattam.
KOVACEVÍCOVA, Soiía jóvoltából még a feldolgozás fázisában használhattam a Szlovák Néprajzi AŰasz
anyagát. Nagy haszonnal építettem be könyvembe kandidátusi értekezésem munkahelyi vitájának oppo­
nense K. CsiLLÉRYKlára és a két hivatalos bíráló BAKÓ Ferenc és FÜZES Endre észrevételeit. Hasonló­
an gazdagította könyvemet GUNDA Béla, aki megtisztelt azzal, hogy elvállalta munkám lektorálását és a
megjelenését is nagymértékben elősegítette támogatásával.
Köszönettel tartozom VERES Lászlónak, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumok igazgatójának,
aki, mint területileg „illetékes" felvállalta könyvem megjelentetését és szervezte az ehhez szükséges
támogatókat. ÚJVÁR Y Zoltánnak köszönöm, hogy hatalmas kiadói tapasztalatával és ismereteivel támo­
gatta könyvem megjelenését.
Végezetül - talán tudománytörténetünk számára egyszer érdekes lesz - meg kell említenem, hogy
könyvemmel visszatértem a „Gutemberg-galaxis" teljességéhez. Munkám ugyanis számítógépen született,
így nemcsak a szöveget írtam, hanem a könyv formába öntését, a tipografizáiást, tördelést is én készítet­
tem. Ezért remélem, hogy a belbecs mellett a küícsíny is elnyeri olvasóim elismerését.

Szentendre, 1992. október 20.

A parasztház története a Felföldön - munkámnak látszólag egyszerű címet választottam, mégis minden
szava magyarázatra szorul. Ez egyben lehetőség arra, hogy pontosan meghatározzam, könyvem mivel
foglalkozik. Bemutatom - nem követve a cím sorrendjét - a vizsgált terület földrajzi határait, majd a
kutatás tárgyát, a parasztházat kísérlem meg körvonalazni, és a tartalommal is foglalkozom, azzal, hogy
mit jelent ez esetben a történet. Mivel könyvem előzményekre támaszkodhatott, vagy éppen ezekkel vitázik,
ezekről is be kell számolnom, éppen úgy, mint forrásaimról, azok értelmezéséről.

Felföld

A kutatás területének pontos földrajzi meghatározása: szűkebben a mai Nógrád, Heves és Borsod-Aba­
új-Zemplén megye. Tágabban az Ipolytól, esetenként a Garamtól keleten és északon a nyelvhatárig terjedő
terület lakóházait vizsgálom. A déli határ már bonyolultabban írható le: a Dunakanyartól a Zagyva-Galga
összefolyásán keresztül a Tiszáig húzható vonal, innen pedig a folyó alkotja kutatásaim közvetlen térbeli
határát.
Ezzel a néprajzi munkákban egyre inkább meghonosodó Felföld tájnév-használatot követem. KÓSA
László erről a következőket írja: „történeti tájfogalom, tágabban a történeti Magyarország északi hegyvi­
déki területeinek, az ún. Felső-Magyarországnak megjelölésére (szlovákul Horná zem, Hornaky), szűkeb­
ben a magyar nyelvterület északi területeinek megjelölésére használják. Egyes szerzők az Északi-középhegy­
1
ségre és ennek északi tágabb előterére alkalmazzák" . Ezek szerint könyvemben a Felföld a szűkebb
értelmezésben szerepel, azaz a magyar nyelvterület északi vidékeit értem rajta.
Mint a későbbiekből kitetszik, munkámban szerepel a Felvidék tájmegnevezés is. Igaz, ez-az előbb
hivatkozott szerző szerint is - a Felföld újabb megnevezése. „A 19. sz. előtti szóhasználatban a csak
szlováklakta vidékeket [...] jelölte. A 19. és 20. sz.-ban használt jelentéstartalmában a Felsőmagyarország is
szinonimája volt. 1918 után a - Felföld, illetve Felsőmagyarország Szlovákiához tartozó magyar- és
szlováklakta területei jelölésére használták, tartalma tovább bővült, mivel a - Kisalföld szlovákiai területei
2
is beleértik" .

1. K Ó S A L á s z l ó - F i L E P Antal 1983. 94.

2. K Ó S A L á s z l ó - F i L E P Antal 1983. 98., ld. még K i s s Lajos 1978. 219.
Ez esetben a szélesebb értelmezést követem, tulajdonképpen történetileg Felsőmagyarország, a Kárpát-me­
dence északi-északkeleti térsége értelemben használom, tehát az egész, magyarok, szlovákok, de hozzáte­
hető, németek, ruszinok stb. által lakott, ma Magyarországhoz és Szlovákiához tartozó terület a továbbiak­
ban a Felvidék. A Kárpát-medence északkeleti térsége megnevezéstől - érthetően - hosszúsága miatt
idegenkedem, Felsőmagyarországot pedig azért nem használom, mert szeretném elkerülni, hogy ennek a
több nép, nemzetiség együttélését biztosító nagytájnak olyan nevével éljek, mely esetleg valamiféle etnikai
tartalmat hordoz, mégha ezzel egy, megítélésem szerint túlzott érzékenységre vagyok is tekintettel.
Természetesen, amennyiben egyes jelenségek e kereteken túlmutatnak, igyekszem ezeket akár az etnikai,
akár a földrajzi határokon túl is nyomon követni.
 Parasztház

A népi építészet kutatói által terminus jelleggel használt megnevezés további magyarázata első pillanatra
tautológiának tűnik, mégis itt van lehetőségem arra, hogy pontosan körvonalazzam, a társadalom mely
- egyébként történetileg változó - részének építészetét vizsgálom és mit értek a ház, lakóház, lakóépület
alatt.
Munkám széles időhatárok között mozog, a Honfoglalástól a XX. századig terjedő korszakot öleli fel. A
kezdeteknél lényegében még nem beszélhetünk arról a „nép"-ről, melyet a néprajz a jobbágysággal és pa­
3
rasztsággal, tágabban a „paraszti életforma részesei"-vei azonosít . A bomló törzsi-nemzetségi társadalom,
a kibontakozó feudalizmus viszonyai között ennek a határozott karakterisztikumú osztálynak előzményeit
alkotó rétegek, csoportok valószínű még nem alkottak olyan kulturálisan és életformájukban jól körülhatá­
rolható egységet, mint a feudalizmuskori jobbágyság.
Az erre a korra vonatkozó források is meglehetősen egységesek, mondhatnám egyoldalúak, ismeretein­
ket szinte kizárólag a régészeti feltárások során előkerült lakóház-maradványoknak köszönhetjük. Ezek
- ellentétben a mellékletekkel ellátott sírokkal - a legritkább esetben szólnak a lakóépítmény készítőjének,
használójának társadalmi hovatartozásáról, s csak jellegük, esetenként a nagyon szegényes leletanyag
alapján feltételezhetjük, hogy a nagy általánosságban közrendűeknek nevezett réteg életformáját képviselik.
Egyes épületeknél határozottan az az érzésem, hogy azokat nem a későbbi jobbágyok elődjének tekinthető
társadalmi csoport valamelyik tagjának, hanem a csoport vezetőjének, birtokosának épültek, mint például
4
az Orosháza-Kardoskúton előkerült kéthelyiséges, téglaalapozású ház Mindezt többnyire nagyon nehéz
konkrétumokkal alátámasztani, s így a népi építészet kezdeteit kutatva a Honfoglalás utáni évszázadokban
a korabeli terminológiával egybevágóan a falusiak, a vWanusck fogalmával jellemezhetem a vizsgált
lakóépületek társadalmi hátterét.
A XIII. század közismerten fordulópont a magyar társadalom történetében, lényegében ettől az időtől
kezdve beszélhetünk jobbágyokról. Ebbe a fogalomba természetesen beletartoznak mindazok, akik a
feudális társadalom rendi osztályát alkották, azaz a feudális, földesúri hatalom alatt élő mezővárosok
6
(oppidumok) lakói is. Mivel a lakóház fejlődését vizsgálom, mindenképpenfigyelembekell vennem azt,
hogy „A kisnemesség egész tömege - tehát a nemesség nagyobb része - a paraszti életforma részese volt...
A kisnemes látóhatára a falu, kúriája valójában a paraszt szegényes vályog- vagy faháza, házatája paraszt­
7
udvar, birtoka néhány hold föld volt, s ezt maga szántotta..." . így esetenként a kisnemesek lakóépületeire
vonatkozó anyagot isfigyelembevettem, bár úgy tűnik, hogy ezeknél az épületeknél bizonyos tudati
elemek, s következményük, a társadalmi reprezentálási igény korábban fellép, mint a jobbágyságnál, majd
a parasztságnál, és ez befolyásolja a lakóház alakulását.
A paraszt fogalomkörébe beletartozó, de a jobbágy kategórián részben kívül eső cselédek lakóépítmé­
nyeit viszont nem érzem a témámhoz tartozónak. Ennek az összetett eredetű rétegnek egyes elemeit nem is

3. Itt most nem lehet feladatom a nép fogalom részletes taglalása, de ld. pl. SZABÓ István 1976. 31. kk., HOFFMANN Tamás
1975. 14. kk.
4. M É R I István 1964. 27.
5. SZABÓ István 1976. 34.
6. SZABÓ István 1976. 33.
7. SZABÓ István 1976. 242.
tekintették jobbágynak . A jogi megfontoláson túl egyéb, a lakóépítmények szempontjából döntőbb érvek
is eljárásom mellett szólnak. A majorsági, majd uradalmi cseléd nemcsak a földet nem birtokolta, mint a
jobbágy, de a szerszámok sem voltak a tulajdonában, sőt, voltaképpen termelési tapasztalataira sem volt
szükség, hiszen a jobbággyal ellentétben nem viszonylag önállóan, saját kockázatára termelt. A szerszá­
mokhoz hasonlóan a lakás is a munkáltató, a földesúr tulajdonában volt, azt csak a munkavégzés idejére
biztosította. A majorsági, uradalmi cselédházakat a földesúr építtette, s így, ha esetleg figyelembe is vett
bizonyos helyi sajátosságokat - amire éppen területünkön is van példa, hiszen BAKÓ Ferenc az egyik általa
9
közölt cselédlakást a palóc háztípushoz közelállónak ítéli meg -, de ezt minden bizonnyal a saját termelési
érdekei szemelőtt tartásával tette. Ezért a cselédházakkal csak akkor foglalkozom, ha azok bizonyíthatóan
10
olyanok voltak, mint a környezetük jobbágy, vagy parasztházai
Mivel ez a lakóház fejlődésével kapcsolatosan felmerült, szólnom kell a jobbágyság, majd a parasztság
rétegeződéséről is. Az a heterogén eredetű rendi osztály , mely a XIII. századtól kezd kialakulni - a
jobbágyság -, amelybe beletartoztak nemcsak azok, akik a falun élve földműveléssel foglalkoztak, hanem
a földesúri fennhatóság alatt élő mezővárosi lakosság, természetesen rétegekre bomlott. Egyben azonban
egységesek voltak, hogy a föld nem volt tulajdonukban. Az a társadalmi állapot, mely a jobbágyság
12
kifejezésében öltött testet természetesen éppen a földdel való ellátottság mértéke szempontjából nem volt
egységes. Ez azonban nem jelenti azt, hogy kulturális-életformabeli egységükben kételkedjünk. Nyilvánva­
ló, hogy az egésztelkes jobbágy több szerszámot bírt, mint a fél- vagy negyedtelkes, de az is, hogy ez a szer­
számmal való ellátottság mértékét, esetleg anyagi minőségét jelenti, és nem azt, hogy alapvetően, típusában
más szerszámokat használtak volna ezek a rétegek. Hasonlóképpen evidencia, hogy a különböző mértékben
földdel ellátott jobbágyok vagy zsellérek lakása - az a lakás/ház, mely egyszerre szolgálja lakója, a jobbágy
munkaerejének újratermelését, ugyanakkor részben a termelés színhelye is, sőt a termelés során létrehozott
és birtokukban maradt javak közvetlen, vagy közvetett tárolására is szolgált - a jobbágyság különböző
rétegeinél más és más mértékben volt ellátva bonyolult funkciójának megfelelő helyiségekkel, az építmé­
nyek anyagi minőségükben is különbözhettek, de egyben nem: ugyanannak az életformának - a jobbágy­
ságnak - keretéül szolgáltak. Egy kulturális-életformabeli egység egy-egy elemét, tényezőjét az ide tartozó
egyén, vagy akár egész réteg önmagában, vagy önmagukban esetleg nem birtokolják, de ez nem jelenti azt,
hogy az adott elem, tényező nem alkotja kultúrájuk szerves részét.
A kutatás tárgyát, a házat, lakóházat - éppen az általam is vizsgált területről szólva - BAKÓ Ferenc
egyenlőnek tekinti a lakással. De az ezzel összekapcsolódó gazdasági rendeltetésű helyiségeket is figyelembe
13
veszi, mert ezek szerkezetileg, de funkcionálisan is sokszor szétválaszthatatlanok . Munkámban én is
ilyen értelemben foglalkozom a lakóházakkal. Ahol a kérdés megköveteli, nemcsak a ház, hanem a lakóte­
lek összes építményei alakulását is figyelembe veszem. Nyilvánvaló, ha az istálló a lakóépülettel egy fedél
alatt van, vagy ha önálló épület, esetleg a pajta egyik oldala szolgál istállónak, az mind más és más fejlő­
dési tendenciát jelent, és nem hanyagolható el a lakóház fejlődése szempontjából sem. A kamra kérdésköré­
nél még fokozottabban érvényes mindez. így kutatásom tárgyát úgy határozom meg, hogy elsősorban
annak az épületnek a fejlődését vizsgálom, amely a lakásul, vagy annak is szolgál, de mindig tekintetbe
veszem, ez a lakóépület meghatározott telek- és településrendben helyezkedik el, e keretek között él és
alakul.

8. SZABÓ István 1976. 39. kk.

9. B A K Ó Ferenc 1975. 178-179., ld. még KARDOS László 1955. 277. kk.
10. A kérdést részletesen kifejtettem BALASSA M . Iván 1987. 123. kk.
11. SZABÓ István 1976. 33.
12. SZABÓ István 1976. 41.
13. B A K Ó Ferenc 1975. 175-176.
 Történet

Nem kerülhetem el, hogy már itt elöljáróban tisztázzam, mit jelent számomra az, amit a kötet címében
a „története" kifejezés takar. Nem bocsátkozom itt történetfilozófiai, pontosabban fejlődéselméleti fejtege­
tésekbe, de éppen más lakóházfejlődési modelleken okulva, azt vázolnom kell, hogy én hogyan látom ezt a
kérdést.
Azzal értek egyet, hogy egy-egy fejlődési szakasz nemcsak túlhaladja az előzőt, hanem meg is őrzi,
egy-egy területen az új mellett a régi is megmaradhat és meg is marad. A lakóház fejlődésében a továbblé­
pés nem tünteti el az előző szakaszban született építményeket, mint ez elméletileg, de a maga anyagi
valóságában is tapasztalható. Egy-egy új fejlődési szakasz bonyolult együtthatók eredőjeként jön létre és
ott, ahol ezen hatóerők megkívánják ezt a minőségi ugrást. Ugyanakkor - konkrétan a lakóházak eseté­
ben - nyilvánvaló, hogy a viJJanusok, jobbágyság, majd parasztság nem mindegyik rétegénél kívánják meg
ezek a hatóerők ezt a továbblépést, egyes csoportoknál megőrződik egy korábbi lakóházfejlődési fázis. így
kétségtelen, hogy egy adott időben a különböző vagyoni helyzetű rétegeknél egy meghatározott területen
más- és más lakóházakkal találkozhatunk, de ezek nem külön fejlődési utakon alakultak, hanem ugyanan­
nak a fejlődésnek különböző szakaszait képviselik.
Időszakonként a lakóházak fejlődését befolyásoló erők aránya változik. A korai időkben a mindennapi
élettel közvetlenebb kapcsolatban lévő tényezők bizonyulnak alapvető fontosságúnak, mindenekelőtt a
természeti környezet, továbbá az, hogy ekkor a lakás a termelés színhelye, ennek alapvető egysége a család.
A lakóépületek milyenségét meghatározó hatóerők részletes taglalása szintén meghaladná ezen bevezető
lehetőségeit, csak arra hívom fel a figyelmet, hogy egymástól láthatóan különböző (filozófiai) megközelíté­
sek meglepően azonos eredményre jutnak. Utalok itt például az angol R A P P O P O R T , Amosra, aki a lakóhá­
zakat alakító tényezőket két csoportra osztja, közülük a „fizikaiak": 1. a klíma (szél, nedvesség stb.), 2. az
anyagok, a szerkezet és technológia, 3. a hely (terep, környezet); a nem fizikaiak: 4. a védelmi szempontok,
14
5. a gazdálkodás szükségleteinek meghatározó volta és végül 6. a vallás . T O K A R J E V , Sz. A. szerint: „A
lakóépületek minden népnél összetett kulturális-életformabeli egységet alkotnak, életük legkülönbözőbb
oldalaival vannak összeköttetésben: a természeti körülményekkel, a gazdálkodás alapvető ágával és irány­
zatával, a technikai fejlettség színvonalával, a vagyoni-és osztályviszonyokkal, a családi élet formáival, a
társadalmi szokásokkal és hagyományokkal, a nép esztétikai képzeteivel és a vallási- mágikus hitvilág-
15
gal" .
Ezek közül a jobbágyság időszakának végén, majd ezt követően a változásokkal párhuzamosan egyre
nagyobb szerepet kapnak - hasonlóan a parasztság életének más területein tapasztaltakhoz - bizonyos
irracionális tényezők, mint a reprezentálás igénye, és ez teremti meg annak lehetőségét, hogy a fejlődés az
alaptendenciákat megtartva szétágazzon.
A fejlődés egyenesvonalúsága azonban nem jelenti azt, hogy mindig és mindenhol a továbblépés beillesz­
kedik ebbe a sorba. Egy-egy következő szakasz, melyet azután már tipikusnak tekinthetünk, nem azonnal
és nem egyszerre születik meg. Variánsok sorozatából választódik ki az a megoldás, mely optimálisan
megfelel azoknak a tényezőknek, melyek a változást kiváltották. így a variánsok közül nemegy - a folklo­
risztika műszavával élve - invariánssá válik, a fejlődés egy, tovább nem folytatott és folytatható zsákutcájá­
vá. Nagyon fontos, hogy a lakóházak fejlődésének nyomonkövetésekor ezeket az „invariánsokat" felismer­
jük, és elkülönítsük őket a kontinuus fővonaltól.

14. RAPPOPORT, Arnos 1969. 135.

15. TOKARJEV, Sz. A . 1968. 3.
 Kutatástörténet

A magyar néprajzi kutatás meglehetősen korán fölfigyelt a felföldi lakóházra. Az első, már valóban
6
néprajzi igényű leírás P Á P A I Károly XIX. század végén készült munkája A Palócz faházról . Tanulmánya
nem előzmény nélküli, maga is több helyen utal S Z E D E R Fábián 1819-ben megjelent palócokról szóló
17
ismertetése lakóházat bemutató részére . Még ezt is megelőzi B É L Mátyás XVIII. századi szűkszavú
18

beszámolója , vagy a H U N F A L V Y János szerkesztette kötetben Kiss Antal összefoglalása, melyben ismer­
19
teti a Gömör-Kishont megyében élő magyarok és nemzetiségiek lakóházait . A sort tovább lehetne foly­
tatni, hiszen az említetteken túl még jó néhány, többnyire meglehetősen általános híradás szól arról, hogy
milyen házakat építettek és milyenekben laktak a parasztok Magyarország ezen területén . Ezek azonban
általában - hasonlóan az ország más területeiről származókhoz - jobbára kuriozitások, egy-egy kiragadott,
jellemző, vagy annak vélt jelenség ismertetésére korlátozódnak, és nem mérhetők P Á P A I Károly tanulmá­
nyához.
A Palócz faházzal meginduló, és jellemezhető kezdeti korszak még két jeles tanulmányt eredményezett,
I S T V Á N F F Y Gyula tollából. Az egyik, a korábban napvilágot látott, de későbbi gyűjtésen alapuló A borsodi

matyó nép élete , a másik A palóczok lakóháza és berendezése .

A kor néprajzi kutatása nagy figyelmet szentelt a néprajzi csoportoknak. Ennek a szemléletnek természe­
tes következménye, hogy a néprajzi csoportok - egyéb jellemzők mellett - önálló lakóháztípussal is bírnak,
így P Á P A I Károly és I S T V Á N F F Y Gyula „palóc faház"-ról beszél, s az is természetes, hogy az önálló nép­
rajzi csoportnak tekintett Mezőkövesden, Tardon és Szentistvánon „matyó ház" van. Ez a típusalkotás egy
meglehetősen statikus szemléleten nyugodott, a kor külső, vagy belső formai jegyei alapján ítélte egyik,
vagy másik típusba tartozónak a lakóházakat. P Á P A I Károly lényegében csak egyfajta házat ír le, mind­
össze távoli utalások lelhetők föl munkájában arra nézve, hogy a leírt épületeknek milyen előzménye
lehetett. I S T V Á N F F Y Gyula ez utóbbi folyamatot már részletesebben ismerteti, de ez típusalkotását semmi-
23

ben sem befolyásolta . Mindketten felfigyeltek bizonyos funkcionális jellegzetességekre is, elsősorban a
hideg (női) hálókamrára, de ez esetben is csak a leírás szintjéig jutottak el. Mindez természetesen teljes
egészében megfelelt a kor tudományos szemléletének, és ez semmiben sem csökkenti érdemüket abban,
hogy rögzítették a Felföldön a lakóház fejlődésének egy maghatározott szakaszát, sőt a korukban oly
gyakori spekulációk hiánya munkájuk használhatóságát nagymértékben elősegíti.
H E R M A N Ottó és J A N K Ó János számos vitája közül a magyar ház eredetével foglalkozóra itt csak

utalok, bár az eszmecsere egyik lényeges pontja éppen a „matyó ház" volt, de úgy vélem, hogy a terület
2
lakóházainak történeti fejlődését illetően nem merült fel lényeges újabb körülmény .

16. PÁPAI Károly 1893.

17. SZEDER Fábián 1 8 1 9 .
18. BÉL Mátyás 1968. 3 5 . . 108.
19. K i s s Antal 1867. 9 1 - 9 5 .
20. Pl. PAP Gyula 1865. I X . , FRANZ Alajos 1 8 6 8 . 241-243., PINTÉR Sándor 1880. 1 7 - 1 8 . , FINDURA Imre 1 8 8 5 . 2 0 0 - 2 0 1 . ,
FINDURA Imre 1 8 9 4 . 1 0 0 . stb.
21. ISTVÁNFFY Gyula 1 8 9 6 .
2 2 . ISTVÁNFFY Gyula 1 9 1 1 .
23. L d . MANGA János 1 9 7 9 . 53. kk.
24. JANKÓ János 1897. 3 6 . , HERMAN Ottó 1 8 9 9 . 7 0 , a vita értékelése BALASSA M . Iván 1972. 5 6 2 - 5 6 7 .
Az „északi-magyar ház" alakulása BÁTKY Zsigmond szerint

B Á T K Y Zsigmond munkásságának köszönhető a magyar lakóháztípusok elhatárolása és egy, a Kár­

pát-medence egészére kiterjedő fejlődés-modell megalkotása. 1930-ban látott napvilágot két alapvető
tanulmánya a Néprajzi Értesítőben, A magyarház eredetéhez ts a Magyar tűzhelyek és háztípusok. A két
mű részletes elemzése helyett itt csak arra hívom fel a figyelmet, hogy megítélésem szerint ezek hiányossá­
gaival maga is tisztában lehetett, és ennek köszönhetően nem született meg a magyar népi építkezést
összefoglaló munkája. Ezért követte A Magyarság Néprajzaim azt az eljárást, hogy előbb felvázolt egy
általános fejlődési sémát, majd ettől bizonyos fokig függetlenül bemutatta - a rendkívüli éleslátással
25
felismert - lakóháztípusokat .
B Á T K Y Zsigmond szerint „Északi magyarságon általában a Duna pozsony-váci szakaszától északra lakó

magyarságot, szűkebb értelemben csak a Palócságot értjük...", melynek „Földrajzi helyzete a két nagy
magyar néprajzi medencéhez, a dunántúlihoz, s az alföldihez viszonyítva, egyáltalán nem mondható szeren­
csésnek. E medencéknek a Vágtól a Sajóig nyúló keskeny peremén lakik. Területének északi vonalát a
nálánál sokszorta nagyobb tömegű s életkörülményeinél fogva is a síkság felé törekvő tótság fogja körül.
Nem véletlen, hogy egész anyagi kultúrája, tehát építkezése is, inkább ezzel, mint amazokkal mutat közös
26
vonásokat..."
A szerinte „Egyetlen tüzelőjű hajlék a Palócvidék, ma már persze mind ritkább, ugyancsak kéménytelen,
27
szintén sátoros tetejű, eredetileg egysejtű, illetőleg pitvaros (ereszes) faháza is" . Ez lehetett a fejlődés
2
kiindulópontjául szolgáló építmény, melyben a kemence északi szláv jövevény *, ahogyan ezt a tüzelőbe­
rendezés részterminológiája, elhelyezkedése is bizonyítja. Az egyhelyiséges építmény kéthelyiségessé válása
szerinte nem túlzottan jelentős mozzanat, hiszen „A pitvar itt nem más, mint eresz, funkciótlan, hideg
29
raktár szerepű helyiség" .
A fejlődés következő szakaszában a kemence szája előtti „...tűzhelyet kitelepítik a pitvarba, de termé­
szetesen ide fordították a kemence száját is. A pitvar hátsó része fölé aztán kéményt raknak, majd a
helyiséget egy nyitott közfallal két részre vágják, s ennek hátulsó fele lesz a konyha, elülső fele pedig
30
megmarad pitarnak. A pitarból nyíló kamara a palócoknál tulajdonképpen a fehérnép hálóhelyisége" .

25. L d . erre TÁLASI István 1954. 396.

26. BÁTKY Zsigmond 1941. 171.
27. B Á T K Y Zsigmond 1930.C. 123.
28. BÁTKY Zsigmond 1930c. 124.
29. BÁTKY Zsigmond 1930.C. 134.
30. BÁTKY Zsigmond 1930c. 134.
BAKÓ Ferenc fejlődésmodellje: A - vagyontalan zsellér, B - középbirtokos jobbágy, C - vagyonos jobbágy
nagycsaláddal

BÁTKY Zsigmond szerint így fejlődött az „északi-magyar, vagy palóc" ház. De, mint kifejti, nem ez az
egyetlen típus Észak-Magyarországon, mert a „keleti-magyar" ház nemcsak a székelyek és az erdélyi
magyarság körében ismert, „...hanem ami meglepő, ennél sokkalta nagyobb területen is. Mert Szilágyon,
Biharon, Szatmáron, Ungon, Szabolcson, Zemplénen, Gömörön, Abaújon, Borsodon át elér a palócságig,
sőt nyoma van Hevesben is." . Véleményét az ezen a területen található kabolás, „kandallós" kemencék
elterjedésével támasztja alá, mert szerinte a palóc kemencével ellentétben ebben az esetben a füstfogóhoz
társult a kemence .
B Á T K Y Zsigmond tipológiájának következményeiről itt csak annyit érdemes megjegyezni, hogy nyomá­

ban kutatóink immáron nagyon könnyen kijelentették az általuk vizsgált, leírt, fényképezett stb. házról,
hogy ebbe, vagy abba a típusba tartozik, s elhanyagolták a mélyebb, az összefüggéseket is feltáró kutatáso­
kat. Munkásságához kapcsolódóan az 1930-as években erőteljesen fellendült a népi építkezés kutatása és

31. BÁTKY Zsigmond 1930c. 120.

32. BÁTKY Zsigmond 1930c. 120-122.. 123.
ennek van egy jól kitapintható vonulata, melyet közvetlenül inspirált . Ezeken a leírásokon nemegyszer
érződik, hogy fordított úton születtek, bennük az elmélethez igazodik a valóság, s nem a gyűjtött anyaghoz
34
az elmélet, ami nehézségeket okoz, mikor ezeket a közléseket értelmezni akarjuk .
B Á T K Y Zsigmond alapvető munkáinak megjelenése óta számtalan kisebb-nagyobb tanulmány foglalko­

zott a Felföld lakóházaival. Szinte azt mondhatnánk, mindazok, akik így vagy úgy kapcsolatba kerültek a
népi építészettel, itt is letették névjegyüket, mint ez a kötet irodalomjegyzékéből is kitűnik. A fejlődéssel
azonban többnyire nem foglalkoztak, elegendőnek vélték, hogy utaljanak B Á T K Y Zsigmond elképzeléseire.
A második világháborút követően de különösen az utóbbi tíz-húsz évben ugrásszerűen megnőttek
ismereteink a felföldi lakóházakat ületően. A recens kutatások először B A K Ó Ferencnél értek meg a szinte­
tizálásra. Számos munkájában, mindenekelőtt A parasztház alaprajzi fejlődése Észak-Magyarországon
35 36
című tanulmányában , és összegzésében a Parasztházak és udvarok a Mátra vidékén című könyvében
ő az, aki ismét részletesen foglalkozik a felföldi parasztházak fejlődésével, és ér el rendkívül fontos eredmé­
nyeket.
B A K Ó Ferenc egyszerre tartja meg B Á T K Y Zsigmond elméletének egyes pontjait (például az eresz szerepe

a fejlődésben), és törekszik meghaladni azzal, hogy rendkívül széles, történeti és recens anyagra támaszko­
dik, valamint erőteljesen figyelembe veszi a jobbágyi/paraszti társadalom vagyoni differenciálódását. Az
„északi magyar-, palóc ház" fejlődését ő három társadalmi réteg használatában rekonstruálja, különvá­
lasztva a vagyontalan zsellér, a középbirtokos- és a vagyonos, nagycsaládi keretekben élő jobbágyok
lakóházának alakulását. Alaptétele: „Feltételezzük, hogy a palóc lakás eddig megismert elemei - a szoba,
pitvar, hálókamra, éléskamra - a fejlődés legtávolabbi pontján sem voltak valamennyien minden társadalmi
37
réteg tulajdonában, és ez a szituáció eleve irányt szabott a fejlődésnek" .
Könyvem első megfogalmazása óta jelent meg B A R A B Á S Jenő-OlLYÉN Nándor Magyar népi építészet
című összefoglalása, melyben B A R A B Á S Jenő írta a témámat is érintő fejezeteket. Szerinte a két- és három­
helyiséges ház az északi hegy- és dombvidéken csak a XIV-XVI. századra tehető korszak második felében
vált általánossá. „A Cserhát, Mátra, Bükk zónájában az alaprajzi bővülés ebben a korszakban még tisztá­
zatlan, valószínű kétféle módon ment végbe: a kamra vagy a pitvarépmt a Ászmellé, de az előbbi külön áll
és csak később olvadnak össze" . „A táji típusok kiformálódása" jellemzi a következő két évszázadot
- XVII-XVIII. század -, melyben „Nincs kizárva, hogy ezen a területen az egyhelyiséges ház több oszta-
túvá alakulása - legalábbis részben - e korszak elején, és többféle módon ment végbe. A második helyiség
a központi nyelvterülethez hasonlóan lehetett pitvar, de Bakó Ferenc feltételezése szerint az egyhelyiséges
kemencés ház mellé, ettől elkülönítve épületet emeltek, amely tüzelő nélküli kamra, hálókamra volt. A
kettő azután összeépült és így két- ill. háromhelyiséges ház jött létre, előbbi kemencés szoba+kamra-háló-
kamra, az utóbbi kemencés szoba+pitvar+kamra-hálókamra tagolással. A második megoldás a gyakoribb,
39
a fejlődés ebbe az irányba haladt" .
BARABÁS Jenő másik lényegi újítása, az úgynevezett Szamosiházterület is közvetlenül érinti témámat és
főleg területemet. Hiszen szerinte „...a Zempléni-hegység térségében, a Hernád völgyétől a Szamos torko­
latvidékéig három házterület érintkezik (ti. az alföldi, az északi és a szamosi - B.M.I.) és ennek következté­
ben főleg olyan alaprajzi és szerkezeti elemek keverednek, amelyek szárválasztásához nincs elegendő és

33. VAJKAI Aurél 1948. 16.

34. L d . G u N D A Béla 1954. 378.
35. BAKÓ Ferenc 1975.
36. BAKÓ Ferenc 1978.
37. BAKÓ Ferenc 1975. 2 0 8 .
38. BARABÁS J e n ő - G i L Y É N Nándor 1987. 166.
39. BARABÁS Jenő - G I L Y É N Nándor 1987. 171.
 megnyugtató támpont". A házte­
rület igazán ettől keletre a Szamo­
sok vízgyűjtő területét, a Partiu-
mot és Nyugat-Erdélyt foglalja
magába. A talpas-vázas- a váz­
szerkezetes sövény fal, a magas,
szalmával fedett szarufás tetők, a
szoba-pitvar-kamra alaprajzi el­
rendezés jellemzi. A pitvarok
egészen keskenyek, „...gyakran áll
bennük alacsony boglyaformájú,
vagy szögletes, számottevő padka
nélküli kemence". A főzés helye
azonban gyakran a lakóhelyiség­
ben lévő kandalló, amely mögött
40
ott lehet a kemence . A szamosi
házterület, és mindenekelőtt az
errefelé honos tüzelőberendezések
A lakóház alaprajzifejlődésének lehetősége az Északi-hegyvidéken BARABÁS kérdését a későbbiekben részlete-
Jenőszerint sen tárgyalom. Igaz, könyvem
célja egy adott vidék házfejlődésé­
nek rekonstruálása és nem az egyes „házterületek" elhatárolása, de nyilvánvaló, hogy a kettő összefügg.

Források

A szokásos források, a megjelent könyvek, tanulmányok, a levéltári adatok, saját gyűjtéseim tapasztala­
tai stb. mellett egy olyan forráscsoportot is használtam, mely szükségessé teszi, hogy bevezetőül tisztázzak
bizonyos kérdéseket vele kapcsolatban. Ez az Országos Műemléki Felügyelőség úgynevezett FaJukutatáÁ
gyűjteménye. Ennek, az 1958-tól gyakorlatilag napjainkig tartó országos felmérésnek az elsőrendű célja az
volt, hogy számba vegye a műemlékvédelmi szempontból (népi)műemléknek minősített, vagy annak minő­
41
síthető épületeket és a felmérés alapján gondoskodjon védelmükről .
Ez, a méreteiben is hatalmas anyag az elsődleges célkitűzésen túl tudományos feldolgozásra is alkalmas.
Igaz, a kutatás szempontjai és mélysége az idők folyamán nemegyszer változott, de a néprajzos szakembe­
rek bekapcsolódása után ezek pozitív tendenciájúak, bár gyakran érződik, hogy a helyszíni vizsgálatokat
nem mindig olyanok végezték, akik alaposan tájékozottak a népi építészet kérdéseiben.
Joggal tehető fel a kérdés, hogy miért ezt, és nem a Magyar Néprajzi Atlaszt használtam munkám során.
A praktikus magyarázat, hogy könyvem kandidátusi értekezés változatának megírásakor az Atlasz még
nem jelent meg. Igaz, ez némi nehézségek árán áthidalható lett volna. Van azonban olyan ok, ami miatt
nem ezt a megoldást kerestem. Az Atlasz kérdőfüzeteinek alapos ismerete - magam is gyűjtöttem - és a

40. BARABÁS Jenő-GiLYÉN N á n d o r 1987. 1 7 2 .

4 1 . A kezdetekről, célokról Id. VARGHA László 1 9 6 2 . 184. kk.
 42
megjelent előfeldolgozás egyaránt arról győzött meg, hogy éppen történeti kérdések vizsgálatánál ennek
az anyagnak a felhasználása némi nehézségekkel jár. Mindenekelőtt azért, mert az egyes jelenségek időhöz
kötése meglehetősen képlékeny (pl. 1900 előtt, 1900 után) és ráadásul az adatközlői emlékezeten és nem a
konkrét épületeken alapul. Márpedig közismert a „megvan már kétszáz éves is" gyakran hallott datálás.
A Magyar Néprajzi Atlasz egy-egy gondosan kiválasztott kutatópont vizsgálatán alapul. Ezzel szemben
a Falukutatás minden magyarországi, így természetesen a Felföldön található településről szolgáltat
valamiféle információt. Ez is a mellett szólt, hogy ezt az anyagot dolgozzam fel.
A Falukutatás tehát eredetileg nem néprajzi feldolgozás céljára készült - a mai napig ez az egyetlen
olyan munka, mely ilyen mértékben használja - ezért tisztáznom kell feldolgozásom szempontjait és az se
kerülhető el, hogy értékeljem használhatóságát az egyes kérdéscsoportok szempontjából.
1. A Falukutatás terminológiai kérdésekben nem hasznosítható, a kérdőívek soha sem tartalmaztak
arra utalást, hogy ezt is gyűjteni kell.
2.1. Az épületek építésének időpontja, ha azok datáltak, teljesen egyértelműek (a kérdőív kérdezi is). A
közvetett datálás már nehézségeket okoz. Itt is felmerül az előbb említett adatközlői időmeghatározás, és
hogy ezt a kutató eseteleg kritika nélkül átvette. Ilyen esetekben - mivel konkrét épületekről van mindig
szó - az adatot összevetettem a szűkebb környezetükben található datált, vagy reálisnak tűnő közvetetten
datált épületekkel. Ha ez nem volt lehetséges, és akkor is, ha a gyűjtő tól-ig határozta meg az épület korát,
az időben hozzánk közelebb álló időpontot fogadtam el.
2.2. Az anyag előzetes áttekintése során megállapítottam, hogy a népi építkezés fejlődési tendenciáinak
megfelelően milyen időszakaszokat alkalmazzak a feldolgozás során. Ezek a következők: 1800 előtt,
1800-1850,1850-1875,1875-1910 között. Hangsúlyozom, hogy a Magyar Néprajzi Atlasszal szemben itt
mindig konkrét, az adott időszakaszban épült házról van szó. Természetesen a kutatók 1800 előtti épületet
már alig találtak, az ezt követő időszakból sem túlzottan sok maradt fönn, de a két utolsóban már egészen
aprólékos területi megoszlások, és az ezek mögött munkáló fejlődési tendenciák megállapítására alkalmas
az anyag.
3. A Falukutatás, mióta néprajzosok készítik, rendszerint tartalmaz egy bevezetőt, melyben rövid
áttekintést kapunk a település történetéről, az építészeti változásokról stb. Ezeket a térképezésnél nem
vettem figyelembe, tehát ha például az emlékanyag alapján a bevezető említi a belülfűtős, belső füstelveze­
téses kemence egykori használatát, ezt a térképen nem tüntettem fel. Csak a meghatározott épületre vonat­
kozó adatot térképeztem, mivel - megítélésem szerint - csak így lehet pontosan időhöz kötni az egyes
jelenségeket, mondjuk azt - az előbbi kérdésnél maradva -, hogy egy adott településen 1850-1875 között
még építettek házakat ilyen tüzelőberendezéssel.
4. Az anyag jellegéből adódik az is, hogy feldolgozásra kerülhet olyanjelenség is, mely az adott telepü­
lésre nem jellemző, mindössze egyetlen épületnél fordult elő. Tapasztalatom alapján állíthatom, hogy ezek
az információk mennyisége miatt kiesnek, hiszen a Felföldön több mint hatszáz település van, a kutatás
során egy-egy helyen 2-6 épületről kapunk adatokat, így esetenként kétezer információt dolgozhattam fel
térképemen.
5. A Magyar Néprajzi Atlasztól eltérően a térképeken nem tüntettem fel a gyakoriságot. Ha egy adott
településen a felmért épületek közül például négy vályog és egy rakott falú épületet írtak le, akkor mind­
kettőt ábrázoltam. Ezt azért láttam indokoltnak, mert az anyagból nem derül ki, hogy a számba vett
épületek falanyaga százalékosan, vagy akár arányában mit reprezentál az adott településen. Ezért, például

42. BARABÁS Jenő 1967. 5. kk.

a falanyagokat bemutató térképeim a Magyar Néprajzi Atlasz megfelelő lapjaival összevetve nehezebben
értékelhetők, viszont jobban mutatnak bizonyos fejlődési- vagy terjedési tendenciákat.
6. Az egyes (a későbbiekben szereplő) térképekről:
6.1. Az alaprajzok teljesen egyértelműek, hiszen a felmérés során minden épületről legalább egy
vázlatrajzot kellett készíteni. Lehet, hogy ezek nem mindig mérethelyesek, de mutatják az egyes helyiségek
kapcsolódását, az ajtók, ablakok helyét stb.
6.2. A falanyagra vonatkozó adatokat három időmetszetben dolgoztam fel: 1850 előtt, 1850-1875
között és 1875 után. Mivel ez az épület legkevésbé változóképes része - hiszen csak aláfalazni, vagy
hozzáépíteni lehet - így itt teljesen megbízható és rendkívül részletes képet nyerhettem. A bizonytalan
adatokat nem térképeztem, ez elsősorban a talpas-vázas és a vázszerkezetes sövény, valamint a rakott és a
vert fal elkülönítésénél tapasztalható.
6.3. A tetőszerkezetekről is készítettem térképet, de ezen a szarufás döntő túlsúlya mutatkozott, mind­
össze délen tűnt föl egy-két ágasfás-szelemenes lakóház. Ennél finomabb részletek megállapítására az
anyag alkalmatlannak bizonyult, ezért a térképeket nem is közlöm.
6.4. A tetőformák annál több tanulságot hordoznak. Itt az alapfeldolgozásnál el kellett tekintenem a
gyűjtők adta, használta megnevezésektől, ugyanis szinte áttekinthetetlenek. Mivel azonban minden számba
vett épületről fénykép készült, ezeket a korábban részletezett szempontok alapján értékeltem. Egy, a
43
Magyar Néprajzi Atlasz megfelelő térképénél részletesebb felosztást alkalmaztam - ezt a könyv megfele­
lő fejezetében részletezem.
6.5. A tetőfedés anyagánál a cserép, bádog, mesterséges pala adatokat nem tüntettem fel. A gyűjtők
gyakran feljegyezték, hogy egy adott időpontig az épület valamely hagyományos fedőanyaggal volt fedve,
ezeket úgy tekintettem, hogy már az építés időpontjában is ez volt az épület héjazata. Ez is rejt magában
hibalehetőséget, hiszen az egykor zsúppal fedett házat átfedhették náddal - a fedés élettartama korláto­
zott -, de azt tapasztaltam, hogy a nagy mennyiségű információ itt is kiszűri az esetlegességeket.
6.6. A legnehezebb a tüzelőberendezések feldolgozása volt, mert ezek többször is változhatnak egy-egy
épület élete során. Ezért itt csak két időmetszettel dolgoztam, az 1875 előtti és az 1875 utáni épületekre
vonatkozó információkat dolgoztam fel egy-egy térképen. Mivel a korábban épült lakóházak eredeti
tüzelőberendezéseinek fennmaradása kevéssé valószínű, így az első térkép gyakorlatilag az 1850-1875
közötti időszakot tükrözi.
6.7. A füstelvezetés, a kémények esetében a kutatók jobbára megelégedtek annak rögzítésével, hogy a
ház szabadkéményes, de annak anyagát, technikáját már nem részletezték. Itt újra a fényképek segítettek,
ezeken többnyire jól felismerhetők ezek a jellemzők is. A bizonytalan adatokat általánosan, szabadkémény­
ként térképeztem, de ezek csak annyiban nem voltak értékelhetők, hogy nem tudtam eldönteni, milyen
szilárd anyagból (vályog, tégla, kő) készültek, tehát az egyértelmű, hogy nem vázszerkezetes, fonott kémé­
nyek.

Végezetül röviden szólnom kell a munkámban használt szakterminológiáról. A népi építészet kutatása
meglehetősen könnyű helyzetben van, mióta megjelent BARABÁS Jenő-GiLYÉN Nándor Vezérfonal népi
44
építészetünk kutatásához című munkája , hiszen ez nagymértékben hozzájárult egy egységes megneve­
zés-rendszer alkalmazásához. A Szabadtéri Néprajzi Múzeumban - vezetésemmel - ennek elkészítettük a
továbbfejlesztését, ami részben bővítés, részben jobbítás. A továbbiakban az ebben lévő megnevezéseket
45
használom , de ahol szükséges, igyekszem mindig megadni az adott tenninus pontos meghatározását.

43. M N A 2 5 2 .
44. BARABÁS J e n ő - G i L Y É N N á n d o r 1979.
45. A magyar népi építészet szakszavainak jegyzéke sajnos csak sokszorosított formában létezik
 Előzmények
A I X . század végén a meglehetősen változatos múltra visszatekintő Kárpát-medencében egy új nép, egy új
hatalmi struktúra jelent meg, a magyarok. A népvándorláskor különböző hullámaival a térségbe érkezőktől
a kortársi, vagy a közel egykorú híradások nem nagyon különböztették meg az új jövevényeket. A későbbi
történeti értékelések, kezdve a krónikákon s folytatva a korai történeti munkákon, sem tettek sokat annak
érdekében, hogy ez a kép módosuljon. A nagyállattartó nomád „előkelőbb" volta, szembeállítása a földet
túró, ezáltal nyilvánvalóan röghöz kötött, eredetében - úgy társadalmilag, mint etnikailag - bizonytalan
lakosságéval, hosszú évszázadokon keresztül jól megfelelt egy társadalmi osztály nemzetről vallott
felfogásának. Ez a szemlélet azonban sajátos metamorfózison esett át, a letelepült, földművelő életforma
történetileg életképesebb voltának hangsúlyozásával éppen azok lettek a társadalmi-kulturális fejlődés
elöljárói és meghatározói, akiket a korábbi történelemfelfogás „alárendelt"-nek tekintett. Különös
jelentősége van mindennek a népi építkezés korai korszaka szempontjából, hiszen ez a kultúrának egy
olyan területe, mely rendkívül erőteljesen függ attól, hogy egy népesség letelepült, vagy valamilyen nomád
életformát folytat, hogy gazdaságának alapja a földművelés, vagy az állattartás valamilyen formája.
A dél-ukrajnai sztyeppén, az Etelközben élő magyar törzseket közvetlenül a Kárpát-medencébe
1
beköltözés előtt a magyar történeti kutatás újabban félnomádként jellemzi . Ebben a megítélésben nagyon
eltérő életformák létezhetnek egymás mellett, a nomadizáló vezető rétegtől a földműveléssel foglalkozókig
terjed az a színkép (nem beszélve itt most a rabszolgákról), mely ebben az életformában, gazdálkodásban
helyet kap és egyben ki is egészíti egymást. Azt azonban meglehetősen nehéz pontosan megállapítani, hogy
az össznépességnek - akár számszerint, akár arányában - mely része jellemezhető a két szélső pólussal, és
a közbülsők melyikhez állnak közelebb, mely minősítés jellemzi őket jobban.
Történettudományunk megállapítása szerint a honfoglalók száma mintegy 500 000 főre becsülhető.
Mivel a fejedelemmel hadbavonuló lovasok az egykorú, de a későbbi híradások alapján is 20 000-re
tehetők, a középréteg 100 000 fő lehetett. A vezetőréteg minden bizonnyal a néhány ezret, tízezret nem
haladhatta meg . így tehát a honfoglaláskor a népesség nagyobb része, 60-70%-a közvetlenül részt vett a
termelésben, állatot tartott, földet művelt, esetleg valamilyen kézműves tevékenységet folytatott. Az
azonban csak sejthető, hogy a két alapvető gazdálkodási ágat űzők ezen belül hogyan oszlottak meg.
Nagyon valószínű, hogy a Honfoglalás után a Kárpát-medence lakossága önellátó lett, ugyanis ettől az
időtől kezdve nem találkozunk olyan híradással, mint a 870 körüli állapotokat jellemző Ibn
Ruszta-Gardíztfbte, mely szerint: „(Állandóan) legyőzik azokat a szlávokat, akik közel laknak hozzájuk.

1. L d . pl. BARTHA Antal 1984. 539-545.

2. Pl. G Y Ö R F F Y G y ö r g y 1984. 647.
\
3
Súlyos élelmiszer-adókat vetnek ki rájuk, és úgy kezelik őket, mint foglyaikat" . A Kárpát-medencében
talált mintegy 100 000 főnyi népesség - kik minden bizonnyal nemcsak földművelők voltak - ezek szerint
elegendőnek bizonyult arra, hogy az újonnan jöttékkel együtt a X. század elején a 600 000-re becsülhető
4
népességet ellássák .
A Honfoglalás idején űzött legeltető állattartás munkaerő igénye alacsonyabb, mint a földművelésé, ezért
joggal feltételezhető, hogy a termelésben résztvevő népességnek több mint a fele földművelő volt. Ez pedig
azt jelenti, hogy a Kárpát-medencébe költöző lakosság jelentős hányada, legalább 35^0%-a letelepült
életmódot folytatott, tehát az új hazájában ugyanott folytathatta, ahol korábban elhagyni kényszerült.
Ez elsősorban az újonnan érkezettek, a honfoglaló magyarok szemszögéből valószínűsíti a IX. század
legvégének, a X. század elejének életformáját, de - éppen a Kárpát-medence északkeleti térségében -
feltétlenül foglalkozni kell az itt talált népességgel is, annál inkább, mert ez az a terület, ahol a szomszéd
népek kutatása részéről gyakran elmarasztalásban részesülünk. Történik ez nemcsak a történeti
5
munkákban, hanem az erre alapozott néprajzi feldolgozásokban is .
A Kárpát-medence vizsgált térségében a magyarok megjelenését közvetlenül megelőző időkben szláv,
bolgár-szláv és avar népességcsoportokat szoktak számításba venni. Közülük a bolgár szlávoknak, bár
B E L I T Z K Y János szerint a nógrádi tájakon a IX. században létezett dukátus vezetőrétegét adták,

szempontunkból nincs különösebb jelentősége, hiszen az alapnépesség ez esetben szláv volt.

A honfoglaló magyarokat esetleg megélő avaroknak már nagyobb a fontossága, annak ellenére, hogy ez
a vidék az avar birodalom története második felében lett csak része ennek a hatalmi, de ami lényegesebb,
kulturális- életforma egységnek. A Duna nyugat-kelet irányú folyásától, majd a Dunakanyartól a Tiszáig
húzható vonaltól, innen a folyótól északra eső vidékek - az avar birodalom 670/680 után kolonializált
területe - leletszegényebbek, mint a központ, ismereteink is hiányosabbak: „A késői avar kor települési
viszonyairól alig tudunk valamit, mindössze egy-két földbe vájt lakóházat s jó néhány telepnyomot
ismerünk. Az avar kor folyamán végig használt, nagy kiterjedésű, több száz vagy éppen ezer sírós temetők
részben már a korai avar korban keletkezett állandó falvakról tanúskodnak. A földművelés egyre növekvő
szerepére utalnak a sírokban elszaporodó szárnyas, sertés-, és tojásmellékletek, a babonás okokból
elhelyezett sarlók, valamint cserépfazekak. A régészeti leletekben a legfeltűnőbb változás a nemesfém szinte
8
teljes eltűnése a köznépi viseletből" .
A jellemzés a Kárpát-medence egészére vonatkozik, az egyre szaporodó régészeti leletek bizonyára
árnyaltabb, az avarok szerepét reálisabban megítélő kép kialakítását teszik majd lehetővé. Erre enged az is
következtetni - mint ezt B A K Ó Ferenc említi -, hogy az egri múzeumban 1969 körül is már 31 avar
lelőhelyről őriztek leleteket, ezek a X. század vége felé növekvő tendenciájúak, azaz a népesség
9
gyarapodását mutatják . Az avarok szerepének világosabb megítélésének nagy fontossága lehet, mert mint
M A D A R A S László megjegyzi: „...néhány ma még egyértelműen X. századinak tartott település, házai,

leletanyaga olyan nagyfokú rokonságot mutat a késői népvándorlás kor telepeinek anyagával, hogy
felvetődik bennünk annak lehetősége, nem kellene-e ezek időrendi besorolását ismét elvégezni,
10
hovatartozásukat újra gondolni" A szerző nem a Felföldre gondolt elsősorban, de felvetése itt is megfontolandó.

3. G Y Ö R F F Y György 1975. 88.

4. A népességszámra v o n a t k o z ó becsléseket ld. pl. G Y Ö R F F Y György 1984. 646-647.
5. Pl. BOTÍK, Ján 1983. 146. kk.
6. L d . BAKÓ Ferenc 1989a. 67. kk.
7. BELITZKY János 1978. 73-74.
8. BÓNA István 1984. 332., 25. térkép
9. BAKÓ Ferenc 1989a. 68.
10. MADARAS László 1989. 28.
 Mindezeknél azonban sokkal nagyobb jelentőségű a Kárpát-medence északi, északkeleti térsége
Honfoglalást megelőző szláv népessége. Ez gyakori ütközőpont a szlovák és a magyar történet- és ennek
11
következtében a néprajztudomány között is . A szlovák történettudomány a kérdést elsősorban a
hagyományos történetírás, a hatalom- az uralkodástörténet szemszögéből közelíti meg, annak ellenére,
hogy ugyanakkor kiváló életforma-rekonstrukciókat is szolgáltat. Mindenekelőtt a Nagymorva Birodalom
tényleges kiterjedését értékelik túl . A magyar történettudomány véleménye szerint ez legnagyobb
virágzása idején is csak a mai Morvaországra, Alsó-Ausztria Dunától északra eső területeire és
Nyugat-Szlovákia Garamig terjedő részeire terjedt ki. „Ezen belül igazi központja egy körülbelül 50x50
13
km-es terület" . Ez még nem jelentené, hogy kulturális kisugárzása ne érintett volna nagyobb területet,
bár az ilyen hatás tartósságának a történeti időrend némüeg ellentmond. Az ásatások arról vallanak, hogy
a központokban ismerték és gyakorolták az ekés földművelést, településeik állandóak voltak, ahol olyan
iparosok tevékenykedtek, mint az ötvösök, kovácsok, vagy az ácsok. Mindez azonban alig haladta meg a
14
kor barbár Európája más népei gazdasági színvonalát .
Emellett az sem elhanyagolható, hogy a Kárpát-medence északkeleti térsége szláv népessége a VIII-XI.
és nyilvánvalóan a X. században nyelvileg, esetleg etnikailag sem volt egységes. Feltehető, hogy „...az
Ipolytól nyugatra a morvához közel álló nyugati szláv nyelven beszéltek, ettől keletre a Hernádig a
lengyellel rokon fehér horvát, a Felső-Tisza vidéken és észak Erdélyben keleti szláv nyelvjárással kell
15
számolnunk" .
A Honfoglalás eseménytörténete alapján megállapítható, hogy a magyarság a Kárpát-medence sík
részein, a Duna magyarországi alsó szakasza mentén, a drávai és nyugatdunántúli részeken gyakorlatilag
közvetlenül a terület megszállása után elfoglalta a későbbi évszázadokból is dokumentálható legnagyobb
16
etnikai kiterjedését Az északibb vidékeken, a Kárpát-medence északkeleti felében ez a folyamat
elhúzódott. A kezdeti időkben csak az Északi-hegyvidék pereméig mutathatók ki a magyar szállások. A
terület XII-XIII. századig tartó magyar kolonizációja „...a lakás és a megélhetés szempontjából egyre
kedvezőtlenebb területekkel való megalkuvás jegyében ment végbe. Az őskor vagy a magyar honfoglalás
előtti kor hazai népe számára a védelmet nyújtó erdők, alacsonyabb hegyek elhagyása jelentette a
17
problémát. Most megfordítva: az erdőkre, árterületekre kellett egyre mélyebben bemerészkedni" .
A XI. században a magyarság összefüggő szállásterülete az Északi-hegyvidék lábáig terjedt, és ez
18
valószínű megfelelt a megelőző századbéli helyzetnek . Jelentős mértékben csak a Hernád völgyében
nyomult északra a Honfoglalást követő időkben az új népesség, itt Újvár vármegye egykori központja volt
a magyar megtelepedés határa . Az összefüggő szállásterületen túl is kimutathatók korai magyarlakta
településfoltok, így pl. Sóvár környékén a későbbi Sáros megyében, vagy a Rima Sajóba ömlésétől nyu­
gatra és délnyugatra. Gyér magyar népességről vallanak a helynevek Nógrád megye Ipoly menti részeiről
Rimaszombattól (Rimavská Sobota) délre, a Bükkalján, a Sajó mentén a Rima torkolatától északra.

11. L d . pl. BOTÍK, Ján 1983. és BALASSA M . Iván 1988a.

12. L d . pl. D E K A N , Ján 1980. „ A Nagymorva Birodalom területi fejlődése..." c. térkép
13. BÓNA István 1984. 369.
14. BÓNA István 1984. 369.
15. G Y Ö R F F Y György 1984. 638.
16. SZABÓ István 1971. 87., G Y Ö R F F Y György 1984. 597. kk.
17. MAKSAY Ferenc 1971. 37.; a megtelepedés folyamatára ld. BAKÓ Ferenc 1989a. 91. kk. - általánosságban és Heves m., ILA
Bálint 1976. 53. kk. - G ö m ö r m., GYÖRFFY György 1963. 735. kk. - Borsod m., G Y Ö R F F Y György 1963. 39. kk. - Abaúj
m., stb.
18. G Y Ö R F F Y György 1984. 636.
19. KNIEZSA István 1938. 379-382., a továbbiakban is forrásul szolgáló munka értékelését ld. G Y Ö R F F Y György 1984. 634.
A magyar településterűlet a XI-XII. században a Felvidéken

A síkvidékről a hegyek felé irányuló magyar települési hullám nem teljesen üres, lakatlan területeket vett
birtokba. „A legsűrűbb szláv lakosság Pannónia erdős dombvidékein, a Kárpátok hegylábainál és nagyobb
medencéiben észlelhető. A kárpáti medencék közül elsősorban a folyók középső völgyszakaszán elhelyezke­
dők (Trencséni-medence, Abaúji-medence, Háromszéki-medence) számíthatók gyéren megtelepültnek, míg
20
a felső folyóvölgyek (például Árva, Sáros, Csík) a 9-10. században úgyszólván lakatlanok voltak..." . A
történeti adatok arról vallanak, hogy korai határvármegyéinknek az országból kivezető utak mellett
kialakított központjai (Nyitra, Bars, Gömör, Borsod, Újvár, Zemplén) többé-kevésbé a magyar és a
21
jelentősebb szláv népességcsoportok határvonalán alakultak ki .
Ettől délre - az általános megállapítást részletezve - az Ipoly völgyében, a Börzsöny hegységben egészen
a Dunáig a IX. században magyar és szláv együttélés mutatható ki. Hasonlóan a Cserhát és a Mátra
völgyeiben, a hegységek északi lejtőin, délen a Zagyva mentén egészen Pásztóig a korai helynevek tanulsága
alapján szintén számításba kell venni a két népesség együttélését. Gömör megyében a X - X I . században a
magyarlakta vidékeken is számottevő a szláv lakosság, bár a XI. századtól a szlávok nagyobb mértékben
22
csak a magyar nyelvterület peremén mutathatók ki . Hasonló a helyzet a Zempléni-hegységben és innen
keletre, kivéve természetesen a Bodrogköznek a folyóhoz közeli részét, mely közismerten az első magyar
23
szállásterületek egyike volt . GYÖRFFY György felhívja a figyelmet arra, hogy a IX. században a szlávok
az avar uralom meggyengülése, illetve megszűnése következtében a korábban az avarok által megszállt
területekre vándoroltak, mivel azonban a század végén megjelenő magyarok életmódjuknak megfelelően az

20. G Y Ö R F F Y György 1984. 636.

21. G Y Ö R F F Y György 1977. 208.
22. I L A Bálint 1976. 60., 93. kk., 103. kk., 123. kk., 148. kk. stb.
23. KNIEZSA István 1938. 372-382.
avarok lakta vidékeket részesítették előnyben „Ez szükségképpen azzal járt, hogy a szlávok kiürítették a
24
nagyapáik által megszállt területeket..." .
A XI. századot követően a Felvidéken többirányú népességmozgásnak lehetünk tanúi. Az ország nyugati
határától meginduló „terjeszkedési feszültség" hullámai ide is elértek. Nyitra megyében már a X-XII.
25
században , keletebbre - az általános tendenciáknak megfelelően némileg megkésve - a XII-XIII. század­
26
ban érték el a magyar települések a későbbiek során évszázadokig fennálló „szélső értékeiket" . Losonc­
tól (Luőenec) északra például csak a XII. század végétől mutatható ki magyar népesség, ugyanúgy mint a
Sajó felső folyásának vidékén, ettől keletre a Murány torkolatától északra. A Bódva és a Hernád között,
Borsod várától északra a XI. században megindult magyar terjeszkedés a XIII. század elején a Szepesség-
ben fejeződött be, ahol csak a XII. században jelent meg a magyar lakosság a szászokkal együtt. Jelentős
területe volt a magyar terjeszkedésnek az Ondava-Laborc völgye, ahol a korábban délebben húzódó
nyelvhatár ekkor egészen Homonnáig (Humenné) nyomult. Keletebbre Munkács (Munkacsevo) környékén
ez a határ a XII. században egészen Szolyváig (Szvaljava) terjeszkedik ki.
Ezzel egyidejűleg egy ellentétes, északról délre haladó népességmozgásnak is tanúi lehetünk. A XIII.
század folyamán szlávok jelennek meg a Bükk északi lejtőin, a Sajó és a Bódva közötti hegyvidéken. A
Szepességben a XII. század előtti időkből is kimutatható a szláv népesség, Sárosban azonban a helynévadás
XII-XIII. századi, ugyanúgy mint az Ung-Laborc között, ahol miközben a magyar lakosság északra húzó­
dik, a szláv népesség dél felé terjeszkedik.
A Felvidék Árpád-kori etnikai képéhez hozzátartoznak a már említett szepességi szászok mellett a
Hernád völgyében a XIII. század második felétől a Vizsolyi Ispánság néven összefogott, közigazgatásilag is
27
önálló német telepesfalvak, mint például Gönc, Perény, Vilmány, Vizsoly . Olasz (vagy francia) telepes­
falvak létesültek az Eger völgyében, a Bükk déli lejtőjén hasonlóan a XII-XIII. században Zemplén
29
megyében a Bodrog mentén, a Hegyalján . Borsod megye északi részén a XII. században nagyarányú
30
cseh hospes telepítésekről tudunk
A kép bonyolultságához járul az is, hogy egyes feltételezések szerint a magyar lakosság sem volt etni­
kailag egységes. Az úgynevezett palócsággal kapcsolatosan minduntalan felmerül, hogy a Felvidék Honfog­
31
lalás utáni benépesítésében nagy szerepe volt a kabaroknak , nem szólva itt most a besenyőkről, úzokról
32
stb. . Az egyelőre nehezen értékelhető feltevések mellett tény, hogy a honfoglalók közötti esetleges etnikai
különbségek, éppen úgy, mint a telepítések okozta eltérések - kivéve természetesen a sajátos történeti sorsú
Szepességet - néhány század alatt elenyésztek, nyomuk többnyire csak a helynevekben lelhető föl. így
például Borsod megye a XIV. században már egységesen magyarnak tekinthető, a telepítések és az egyéb
33
úton kialakult népesség-szórványok a tatárjárás körül eltűntek .
A Kárpát-medence északkeleti területein ezzel a korszakkal véget is ért a települési terjeszkedés „exten­
zív" időszaka és megindul egy „intenzív" fejlődés, a településhálózat sűrűsödése, mely a tatárjárás által

24. G Y Ö R F F Y György 1984. 637.

25. MAKSAY Ferenc 1971. 39.
26. KNIEZSA István 1938. 379. passim
27. G Y Ö R F F Y György 1963. 44.
28. G Y Ö R F F Y György 1963. 743.
29. BALASSA Iván 1991. 29-30.
30. G Y Ö R F F Y György 1963. 743.
31. L d . legutóbb BAKÓ Ferenc 1989a. 91. kk.
32. BAKÓ Ferenc 1989a. 97-98.
33. G Y Ö R F F Y György 1963. 743.
 34
okozott megtorpanás után a XTV-XV. század fordulójáig, a településhálózat teljessé válásáig tartott . A
falvak életében a nagyfokú mobilitás, az új települések keletkezése és az életképtelenek eltűnése jellemzi ezt
35
a kort , mely az eddig emlegetett földrajzi keretek között zajlott le, mindössze a XIII. század derekán
bővül a lakott vidék, előbb az északnyugati Kárpátokban, majd ezt követően ettől keletre és délre feltűnő
36
soltész-telepítésű falvak jóvoltából . Ezek erős lengyel kapcsolatokat mutatnak és az első szakaszban
elsősorban Német-, Lengyel- és Morvaországból származó telepesekkel népesítették be az addig lakatlan,
vagy rendkívül gyér lakosságú területeket.
A Felföld népességi viszonyairól szólva még egy, jobbára kevés figyelemre méltatott tényt kell megemlí­
teni, melyre BARABÁS Jenő hívja fel a figyelmet a „palóc" eredet kérdéseivel foglalkozva: „A Kárpát-me­
2
dence lakossága a XI. században egymillió körül lehetett, ami annyit jelent, hogy egy km -re 3-4 fő esett.
Ez a rendkívül gyér népesség - mai szemmel is - nagyon egyenetlenül oszlott meg, hatalmas hegy és erdő vi-
dékek teljesen lakatlanok, viszonylag sűrűbb a népesség a ligetes-tölgyes zónában. Azon a 4-5 ezer km
területen, mellyel most foglalkozunk és ahol ma kb. félmillió ember él, a XI. században 10 ezer főnél több
semmi esetre sem lakhatott, lévén az erdős középhegységi táj primer emberi lét fenntartására gyenge
37
közepes adottságú" . A „palóc" vidékeknél szélesebb területen, a Kárpát-medence északkeleti térségében
ez azt jelenti, hogy a korai időszakban semmiképpen sem szabad a népességszámot túlbecsülni, az valószínű
nem haladta meg a néhány tízezer főt.

Árpád-kori lakóépítmények a Felvidéken

A Honfoglalást megelőző időszak lakóépítményei - mint az az előzőekből is kitűnt - az avarokhoz és a

szlávokhoz köthetők. Az avar építményekről a régészettudomány az utóbbi időben egyre több ismeretet
szolgáltat, és ezek megerősítik azt az összefoglaló értékelést, melyet B Ó N A István, az első közel teljes avar
kori település feltárója a Dunaújvárosban napvilágra került falu építményeivel kapcsolatban írt: „A római
korban, az európai klíma hidegebbre fordulásával az északi barbár népek félig földbe ásott házakba húzód­
tak. E házak tetőszerkezetét 2-4-6 földbe ásott cölöp tartotta. A germán törzsek általában még nem létesí­
tettek tűzhelyet a házak belsejében, fűtésüket tüzes kövekkel és gőzöléssel oldották meg. Ez az un. »german
ház«, melynek használata a VI. század középső harmadáig figyelhető meg Európa széles térségein, többek
között a Kárpát-medencében is. A VI. század második felében nem kevésbé széles területen elterjedő
»kelet-európai« vagy »szláv« típusú ház korántsem valamiféle kulturális fejlődés eredménye. Azért létesítet­
ték benne a tűzhelyet, mert az időjárás hűvösebbre fordult. Inkább a »visszafejlődés« legalsó foka; bűzös,
füstös gödör, melyben nemegyszer együtt szorongott ember és állat. Ez a háztípus, melyet a népvándorlás­
kor második hullámának keleti népei: avarok, szlávok, magyarok köznépe a Közép-Duna-medence
38
térségében a XII-XIII. századig használt" .
Az avar településekről, házakról egyre gyarapodó ismereteink alapján M A D A R A S László kísérelte meg a
válaszadást arra a kérdésre, hogy milyen lakóépítményt használt ez a népesség. Négy jellemzőt vizsgált, elő-

34. SZABÓ István 1971. 68. kk.

35. Részletesen ld. SZABÓ István 1971. 89. kk.
36. SZABÓ István 1971. 144. kk.
37. BARABÁS Jenő 1989. 126.
38. BÓNA István 1973. 66.
szőr a lakóépítmény mélységét, és úgy véli, hogy
az Alföldön a veremházak mellett a félig földbe
mélyített - általa gödörháznak nevezett - építmé­
nyekkel is számolni lehet. A tüzelőberendezésekkel
kapcsolatban megállapítja, hogy ezeket az építmé­
nyeket kemencék fűtötték, melynek üregét - szin­
tén az Alföldön - elsősorban a gödör egyik sarká­
ban meghagyott agyagtömbbe vájták, de az egyéb
technikai kivitelű zárt tüzelőkkel is számolni kell.
Általános az ágasfás-szelemenes tető, a bejárat
jellegzetesen a tüzelőberendezéssel szemben talál­
9
ható meg . Ezek után - önmagának is feltéve a
kérdést, hogy van-e, és ha van, milyen az avar
kori ház - így ír: „A kérdésre a választ úgy fogal­
mazhatjuk meg, hogy ha olyan házat találunk,
melynek gödrén belül kőből, agyagból épített,
vagy a ház sarkában meghagyott földkockába vájt
kemence található, a tetőszerkezet ágasfás-szele-
menés, a lejárat pedig a gödör egyik hosszanti Földbe mélyített ósszláv és nagymorva-konobjektumok
oldalán a szelemengerenda vonalára merőlegesen
található, s a leletanyag nem egyértelműen Árpád-kori, akkor a ház nagy valószínűséggel köthető a késői
népvándorlás kor valamely évszázadához" .
A Honfoglalást megelőző korszak szláv lakóépítményei - a szlovák történet- és régészettudomány
egybehangzó véleménye szerint - a Nagymorvakorszak lakóobjektumaival vannak genetikai összefüggésben
és alaki egyezésben. Magna Moravia köznépi házai többnyire négyzet alaprajzúak, félig földbe mélyítettek,
faluk sövény, de nemritkán borona, felettük két ágasfa által tartott nyeregtető volt. „A félig földbe mélyí­
tett hajlékokon belül a sarokban helyezték el a kővel körülrakott, néha agyaggal tapasztott tűzhelyet,
41
tüzelőalkalmatosságot, kemencét . A Bényben (Biűa), Nyitrán (Nitra-Sindolka, Nitra-Martinsky vrch),
Nyitrasárfőn (Nitrianska Blatnica), Lőcsén (Levoca), Komjáton (Komjatice), Szentmárián (Liptovská
Mara) stb. előkerült, a szlovák régészek megállapítása alapján a Nagymorva-kort követő, a honfoglaló
magyarok és általában a magyar lakosság itteni megjelenését megelőző időkből származó ház-leletek semmi
lényegi változást nem mutatnak ehhez képest . Legfeljebb annyi az eltérés, hogy a korábbinál nagyobb
valószínűséggel a földfeletti objektumok is feltételezhetők.
Bármennyire is egyszerűnek tűnt, és tűnne ma is a Kárpát-medence IX. század végi, X. század eleji,
letelepült életmódot folytató lakosságát - mely azonban egy rendkívül gyér népesség volt - az újonnan jött
43
későnépvándorlás kori népességgel, történetesen a magyarokkal szembeállítani , ennek történetileg, és a
napvilágra került építményleletek tanulsága szerint sincs valós alapja. Ma már egyértelműen állíthatjuk,
hogy a magyarok a Honfoglalást megelőzően is ismerték és használták a szilárd lakóépítményeket. Ez
megfelelt azoknak az építményeknek, melyeket ebben a korban Kelet-Európa népei építettek maguknak.

39. MADARAS László 1989. 25., 27.

40. M A D A R A S László 1989. 27-28.
41. HABOVSTIAK, Alojz 1985. 35-36.
42. HABOVSTIAK, Alojz 1985. 42.
43. L d . pl. BOTÍK, Ján 1983. 148., HABOVSTIAK, Alojz 1985. 44., stb.
 Ezek a népek a társadalmi fejlődésnek nagyjából
azonos szakaszában voltak, a törzsi társadalom
bomlásának különböző fázisában, fokozatos átté­
résben a nomadizmusból a letelepült, állandóan
helyhez kötött életmódra. Ennél az életforma-vál­
tásnál nemcsak az állattartó nomádok letelepülését
lehet és kell figyelembe venni, hanem az úgyneve­
zett földművelő nomádokét is, kik szintén fokoza­
tosan hagytak föl - a többnyire irtással kialakított
- földjeik váltogatásával, és hoztak létre állandó
44
településeket . Ennek köszönhetően Európa
Kárpátoktól nyugatra eső részein sem voltak isme­
retlenek az olyan házak, melyek a Kárpát-meden­
cében, de Dél-Ukrajnában is - a Honfoglalást
megelőző szállásterületünkön - előkerültek a régé­
szeti feltárásokon. így a Kárpát-medencébe beköl­
tözött magyarság nem hozott, és itt sem talált
alapvetően más házat, mint amilyent már korábbi
lakóhelyén ismert. Az itt a később bekövetkezett
fejlődés ezért a korábbiak szerves folytatása volt,
nem új alapokból indult és nem az itt talált, a
honfoglalók számához képest kisebb lakosság
építményei határozták meg alakulásukat. Annál is
inkább, mert a Honfoglalást megérő népesség
Földfeletti ősszláv és nagymorva-kori objektumok építményei megegyeztek azzal, amit az újonnan
jöttek is ismertek .
Az „Árpád-kori veremház" esetében - mely névvel a magyar tudomány illeti ezeket az objektumokat -
mindenekelőtt azt kell világosan látni, hogy ez a kifejezés csak egy építményfajtát jelöl, nincs etnikai tartal­
ma, mint ahogyan ezt egyes szlovák régészek feltételezik. Ezt tette például C A P L O V I C , Dusán, aki S Z A B Ó
46
Istvánt a „magyar házforma" , B A L A S S A M. Ivánt pedig - példaként kiemelve - a „földbe mélyített
47 48
Árpád-kori veremház" kifejezés használatáért marasztalja el . Ezért akár X-XIII. századi veremházról
is beszélhetünk, mely a Kárpát-medencében széltében előkerült leletek alapján négyzetes alaprajzú, teljesen,
vagy csak részben földbe mélyített. Tetőszerkezete ágasfás-szelemenes, a tető formája nagyobbrészt nyereg.
A bejárata az egyik hosszabbik homlokzaton van, ezzel szemben lelhető föl, nagy gyakorisággal a jobb
sarokban, a tüzelőberendezés, a kemence. Ez a kemence különböző technikai kivitellel készült, lehetett
kőből összerakott - és egykor bizonyára kívülbelül betapasztott -, agyagból formázott, a gödör sarkában
49
meghagyott agyagtömbbe, vagy a gödör falába vájt .
Ettől a meglehetősen egységes - jobbára csak méretben, vagy a kemencék készítésmódjában különböző -
képtől jelen ismereteink szerint először a Kárpát-medence északi, északkeleti térségében tapasztalhatók
eltérések. A X - X H században itt a lakóházak egy részének bejárata nem a hosszabbik, rendszerint délre

44. BALASSA M . Iván 1985a. 26.

45. BALASSA M . Iván 1985a. 28-29.
46. SZABÓ István 1969. 29.
47. BALASSA M . Iván 1985a. 46.
48. CAPLOVIC , Duäan 1987. 145.
49. BALASSA M . Iván 1985a. 46.
néző, hanem a téglalap formájú gödör rövidebbik feléről nyílik s a kemence a
bejárat mellett helyezkedik el. Mivel a bejárat meghatározása a félig, vagy
teljesen földbe mélyedő épületeknél rendszerint bizonytalan, ezért eddig ezek,
az általánostól eltérő objektumok többnyire csak akkor voltak egyértelműen
kimutathatók,ha bejáratukhoz meneteles lejárat, gádor vezetett. Ezért ezeket
„meneteles lejáratú", a szlovák nyelvű szakirodalomban „nyelves" ("jazykovi-
tym") épületeknek is nevezik. Amennyiben a tetőgerinc irányulása a tetőt tartó
ágasok nyomai alapján megfigyelhető, akkor egyértelmű, hogy ezeknek a bejá­
rata a nyeregtetős építmény oromzati oldaláról nyílt.
A rövid, oromzati oldalról nyíló bejáratú, a bejárat mellett elhelyezkedő
kemencés lakóház ismerhető fel a Komját V. (Komjatice-Tomasové) feltárá­
50
son, datálása IX-XIII. század . Kernenden (Kamenín-Kiskukoricás) ezek
51
X -XI. századiak , Nyitrán (Nitra-Sindolka) az ilyen házleletek korát a
52

X I -XII. századra teszik . A szlovák régészek az említetteken túl - kifejezé­

sükkel élve - nyelves bejáratú házakat tártak fel Muzslán (Muzla-Cenkov,
XI-XII. sz.), Vágdebrőd-Vedrődújfalun (Drahovce-Slovenská Nová Ves,
XI-XIII. sz.), Ipolybélen (Bielovce), Epejes mellett (Presov-Nizna Sebastova,
XI-XIV. sz.), Szentmihályfalván (Sarisské Michal'any) és Petőszinyén (Svini-
53
ca) . C A P L O V I C , Dusán ezeket általában a gádoros lejáratú építményekkel
54
veti össze, mint például a MÉRI István által feltárt Orosháza-kardoskúti , a
55 56
kisfaludi és a tiszaeszlár-bashalmi és nem méltatja figyelemre a bejárat és
a tüzelőberendezés viszonyát.
Visegrád-Várkerten MÉRI István majd Ko VALÓ VSZKI Júlia tárt fel hasonló
építményeket a X-XIII. század között lakott településen" . Pilismarót-Szobi Nyelves, vagy meneteles
révnél a XI-XII. századból , délebben Tatabánya-Dózsakerten kerültek lejáratú lakóóbjektumok
59

elő ilyen házak. Az utóbbit feltárója VÉKONY Gábor a X. századra datálja, de

60
ezt FODOR István kissé korainak ítéli meg . FODOR István maga is feltárt
61
egy hasonló elrendezésű épületet Tiszafüred-Majoroson , ennek kemencéje agyagból készült, ellentétben
a korábban ismertetettekkel, melyek mind kőkemencések voltak. Végezetül meg kell említeni az Ungvár
(Uzsgorod) melletti Radvánkán feltárt objektumot, melyet feltárója X-XI. századinak tart .
Valószínű, hogy a hasonló leletek száma a jövőben gyarapodni fog, hiszen létüket jobbára csak az 1980-
as években kezdték felismerni a régészek. Ennek egyik oka az ásatástechnikában rejlik. A bejárat sokszor
nagyon nehezen ismerhető fel, így gyakran a kemencéhez viszonyítva határozták és határozzák ezt meg,

50. HABOVSTIAK, Alojz 1985. 8 7 . - 2 0 . á., 284.

51. NEVIZÁNSKY, Gabriel 1982. 6 7 - 6 8 . , 7 3 . - 5. á., 74. - 6. á., 75. - 7. á.
52. HABOVSTIAK, Alojz 1985. 3 0 0 .
53. CAPLOVIC, D u s á n 1987. 147., a datálások HABOVSTIAK, Alojz 1985. alapján
54. MÉRI István 1964. 10.
55. FODOR István 1976. 371.
56. KOVALOVSZKI Júlia 1980. 31.
57. KOVALOVSZKI Júlia 1986. 6 1 - 6 3 . és a telelpülés helyszínrajza
58. KEMENCZEI Tíbor-STANCZIK Ilona 1979. 11.
59. VÉKONY G á b o r 1980. 28-29., az alaprajz LASZLOVSZKY József 1982. 2 8 3 .
60. FODOR István 1988. 250.
6 1 . FODOR István 1989. 23. kk.
62. BERNJAKOVICS, K . V . 1957. 4 4 2 .
 többnyire az Árpád-kori veremház általános
modelljét figyelembe véve. Ha a meneteles ("nyel­
ves") lejáraton át közelíthető meg az építmény,
akkor a bejárat helye, ennek viszonya a tetőgerinc­
hez és a tüzelőberendezéshez teljesen egyértelmű,
de hangsúlyoznom kell, hogy ez az elrendezés
(diszpozíció) minden bizonynyal a kisebb gödör­
mélységű, következésképp nem meneteles lejáratú,
sőt, a föld felszínére emelt épületeknél is meglehe­
tett, csak felismerése nehezebb. Egy téglalap alap­
rajzú építmény, melynél a cölöplyukak a hosszab­
bik oldallal párhuzamos tetőgerincet rajzolnak ki,
és kemencéje valamelyik sarkában lelhető föl,
egyaránt lehet hosszú- vagy rövid oldalról nyíló
bejáratú, ha ezt egyéb körülmények alapján nem
tudjuk megállapítani.
Az oromzati bejáratú házaknak van egy, eddig
nehezen megmagyarázható sajátossága is. Ahol
eddig településszintű feltáráson észlelték ezt az
alaprajzi elrendezést, ott a településen belül nem
voltak kizárólagosak. Komjáton több objektumot
hoztak napvilágra, de az ásatási helyszínrajz isme­
rete nélkül egyelőre bizonytalan, hogy a világosan
felismerhető oromzati bejáratú építmény hogyan
X-XIII. századi• lakóépítményeka Felföldről
viszonyul - korban és mennyiségben egyaránt - a
többihez. Kernenden az 1200 m feltárási területen

Félig földbe mélyített lakóépítmény rekonstrukciója, Tatabánya-Dózsákért

többségben voltak a más diszpozíciójú lakóobjek­
tumok, bár a meneteles lejáratú épületeket bemu­
tató beszámolóból nem derül ki, hogy ez a másfé­
leség miben nyilvánul meg.
Visegrád-Várkerten a házmaradványok egy
része hosszúoldali bejáratú és a bejárattal átellen­
ben vannak a kőből készült kemencék, közöttük
olyanok is, ahol a tüzelőberendezés szája nem az
ajtó, hanem az egyik rövidebbik oldal felé néz (14.
sz.). A rövidebbik oldalukról nyíló bejáratú, a
szájukkal erre néző kőkemencés házak (Pl. 15.,
17., 22., 26., stb.) és az előbbiek időrendi viszo­
nyáról nem szól az ásatási eredményeket közreadó ,. r , ,
J 1
, Visegrad-varkerti lakoepitmenyek
K O V A L O V S Z K I Júlia. így csak bizonyos tényeket

rögzíthetek. Mindenekelőtt: a kétféle objektumok

bizonyos mértékig elkülönülnek egymástól, az oromzati bejáratúak közelebb vannak a templomhoz, illetve
a körülötte lévő temetőhöz. Ez esetleg támpontul szolgálhat az időrend kérdéséhez, ugyanis K O V A L O V S Z K I
Júlia fölhívja arra a figyelmet, hogy „A temető egyes sírjait a település korábbi rétegeibe ásták (26., 28., 29.
ház). E jelenség és a leletek tanúsága alapján feltételezhető, hogy a település már a X. században fennál­
63
lott" . Az említett 26. sz. ház bejárata egyértelműen a rövidebbik oldalról nyílik, a másik két objektum az
ásatási szelvény határa és a beásott sírok miatt nem értékelhető. Ezek szerint tehát a minket érdeklő
objektumok akár X. századiak is lehettek. Meg kell még említeni, hogy ezek között lelhető föl mindkét
64
bélelt falú ház (22., 17. sz.), melyek kissé nagyobbak is, mint a többiek A feltárt területen négy olyan
objektum van, melyekben valamilyen ipari-, kézműves tevékenységet űzhettek, közülük mindössze egy
helyezkedik el a rövidoldali bejáratos objektumok között. S végül, az összes „szabadban lévő kemence" a
hosszú oldalukon bejárattal bíró házak között került elő.
Az eddigi adatok arról vallanak, hogy az oromzatról nyíló bejáratú, a bejárat mellett kőkemencés
lakóházakkal már a X. századtól számolnunk kell. Magam korábban inkább a XII. századtól tartottam
65
valószínűnek az ilyen építményeket . Igaz ezt elsősorban óvatosságból tettem, mire még ma is szükség
van, hiszen a rendelkezésünkre álló régészeti anyag nem mondható túlzottan bőségesnek.
A rövid oldali bejáratos házak X. századra datálása nagy óvatosságra int etnikai hátterükkel kapcsola­
tosan is. Igaz ugyan, hogy a Kisalföld északi peremén olyan vidékeken fordulnak elő, mely a IX. század­
ban a Morva Fejedelemség hatalmi körébe tartozott, de nem a Stáré Mësto (Urbs Antiqa) környéki
központi területen, hanem csak a későbbi nyitrai központban és az ettől délre, a fejedelemség peremvidékén
tűnnek fel az ilyen elrendezésű építmények. 874 után - a szlovák és cseh kutatók szerint - a morva fennha­
tóság átlépte az addigi keleti határvonalat és egészen az Ondaváig terjeszkedtek, a Dunakanyar dunántúli
része pedig 882 és 892 között Szvatopluk fennhatósága alá került . Mégis az említett vidékek későbbi
népessége, valamint a magyar régészek által feltárt e körbe tartozó építmények legkorábbi datálása, a X.

63. KOVALOVSZKI Júlia 1986. 63.

64. KOVALOVSZKI Júlia 1986. 61.
65. BALASSA M . Iván 1989b. 69.
66. A Nagymorva birodalomra vonatkozó cseh és szlovák irodalomból az említett eseménytörténeti adatokat ld. CHROPOV­
S K Y , Bohuslav 1970., CHROPOVSKY', Bohuslav 1978., DEKAN, Ján 1978. és CHROPOVSKY', Bohuslav 1966. német nyelvű
összefoglalása alapján, valamint DEKAN, Ján 1980. munkájának oldalszámozás nélküli térképei. A magyar álláspontot ld.
BÓNA István 1984., G Y Ö R F F Y György 1984.
 szazad, arra utal, hogy az előbbi,
etnikai hátterükben egyébként sem
teljesen világos események nem
feltétlenül hozhatók kapcsolatba a
lakóépítmények ezen változatával.
A lakóépítmény újabb variációjának
megjelenése az említett események­
nél szélesebb háttérrel rendelkezik.
Európa keleti felében a X. század­
ban lényegi változások zajlottak le a
még mindig egyetlen helyiségből álló
lakóház belső elrendezésében, disz­
pozíciójában. Az eddig nagy követ­
kezetességgel a bejárattal szemben,
többnyire az egyik sarokban elhe­
lyezkedő kemence a bejárat mellé
kerül, méghozzá úgy, hogy szája a
szabadba szolgáló nyílás, az ajtó
felé néz. RAPPOPORT, P. A. ezt a
keleti szláv lakóépítmény sajátossá­
67
gaként értékeli , de ezt ma már
akár egy meghatározott terület
Kemencetípusok Kelet-Európában a X-XI. században - Kelet-Európa - jellemzőjének is
tekinthetjük, hiszen az említett érté­
kelés idején még nem voltak meg, vagy nem ismerték a Kárpát-medencében előkerült hasonló leleteket.
Mint írja: „Ennek az elrendezésnek a példái az egész keleti szlávság területéről ismertek, ennek következté­
68
ben nem tudni, hogy az átalakulás kezdeteit hol keressük" . Ennél az új belső elrendezésnél azonban csak
a tüzelőberendezés, a kemence helye változott, úgy tűnik, a bejáraté nem, tehát az már korábban is a
69
rövidebbik, azaz oromzati oldalról nyílt .
Tanulságosak munkájának térképei is. A X. század második felét és a XI. századot ábrázolón a Dnyesz­
ter mentén a félig földbe mélyített házakban kőkemencék vannak, ezek valószínű kör alaprajzúak. Vala­
mivel északabbra, a Volony-Podoliai hátság és a Pripjaty közötti területeken a szögletes kemencék is
használatban voltak ebben az időben, de szórványosan a Dnyeszter Kisinyov környéki szakaszán is fel­
70
tűnnek az ilyen tüzelőberendezések, itt vegyesen a kerek agyagkemencékkel . A Xll.századtól viszont az
említett vidékeken - félig földbe mélyített, de a föld felszínére emelt épületekben is - csak a kerek agyagke­
71
mencék fordulnak elő .
Mindez teljesen egyértelműen vall arról, hogy a Kárpát-medence északkeleti térségében feltűnő orom­
zatról nyíló bejáratú, a bejárat melletti kőkemencés lakóépítmények kapcsolatait hol keressük, sőt megjele­
nésének időrendjére is támponthoz juthatunk. Úgy tűnik, hogy bizonyos korai datálási kísérletek ellenére,

67. RAPPOPORT, P . A . 1975. 126.

68. RAPPOPORT, P . A . 1975. 126.
69. RAPPOPORT, P. a. 1975. 119., ill. 1 4 3 . - 9 . ábra
70. RAPPOPORT, P . A . 1975. 127.-6. ábra
71. RAPPOPORT, P . A . 1975. 136.-8. ábra
az ilyen elrendezésű lakóobjektum­
mal a X. századot megelőző idők­
ben nem számolhatunk, és az átala­
kulásnak a Kárpát-medencében is
végpontja lehet a XII. század. Ke­
let-Európában az említett korban a
változás egy olyan területen zajlott
le, ahol kétségtelenül a számbelileg
is legjelentősebb etnikai tényező a
keleti szlávság. De nem hagyható
említés nélkül, hogy RAPPOPORT, P.
A. véleménye szerint az említett
térségben a XIII. századig a lakóhá­
zak között nem tapasztalhatók etni­
kai különbségek, a XIII. századra
kialakult lakóépítmény még „közös
vívmány" és csak ezután számolha­
tunk az önálló orosz, ukrán, bejo-
rusz lakóházzal . Minden bi­
zonnyal ez nyugatabbra sem volt
másként és megállapítása nemcsak a
szlávokra lehet igaz.
A kelet-európai házfejlődés a Kemencetípusok Kelet-Európában a\ XII-XIII. században
Kárpátok keleti és északi pereménél
nem állt meg, hatása érződött a Kárpát-medence belsejében is, elsősorban az északi- északkeleti vidé­
keken. Ez nyilvánvalóan az itt élő szláv népességgel is összefüggésbe hozható, de az sem hagyható figyel­
men kívül, hogy a magyar népességnek sem szakadtak meg a kapcsolatai észak és kelet felé. A X. század­
73
ban közvetlen érintkezés mutatható ki a magyarok és a fehérhorvátok között , sőt a kelet-északkelet felé
irányuló kereskedelmi forgalom is e vidékeken keresztül zajlott le, mint erről a X. századra datálható
74
dirhem-leletek is tanúskodnak . A kapcsolatok később is kimutathatók, így például a XIII. században
meginduló soltész-telepítések központjai a dél-lengyel városok voltak .
A változás oka - és ez érvényes az egész kelet-európai térségre - egyelőre még nem egyértelmű. Az
nyilvánvaló, hogy a lakóépífrnény új belső elrendezése a tüzelőberendezés, a kemence kényelmesebb haszná­
latát eredményezte. A füst már nem az egész belső légtéren keresztül távozhatott, hanem viszonylag közvet­
lenül kihúzódhatott az ajtónyíláson, és a hamu, pernye eltávolítása során is kevésbé szennyeződött a
helyiség. A lakóhelyiség mentesítése az említett kellemetlenségektől azonban - minden bizonnyal - másutt
is általános törekvés lehetett akár a X-XII. században, tehát a jelenség mögött más kiváltó oknak is meg
kellett húzódnia. A Kárpát-medence más vidékein tapasztalt - jórészt csak a későbbi időkben kimutatha­
tó -jelenségekkel összevetve úgy tűnik, azt is számításba kell vennünk, hogy az északkeleti részeken még
hosszú ideig ennek az egyetlen, egyszerre lakó- és feldolgozótérnek a folytatása a lakóépület egyetlen

72. RAPPOPORT, P . A . 1975. 148. kk.

73. BARTHA Antal 1973. 148.
74. BARTHA Antal 1973. 148.
75. SZABÓ István 1971. 144. kk.
tüzelőberendezéssel ellátott helyisége, míg máshol a viszonylag, vagy a teljesen füsttelenített lakótér ettől
76
eltérően alakult ki .
Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a másféle belső elrendezésű lakóobjektumok ne lettek volna
jelen ebben a térségben is az egész áttekintett korszakban. A településszintű feltárásokon, pl. Kernenden
éppúgy, mint Visegrádon a kétféle belső diszpozíciójú házak egymás mellett lelhetők föl. Hosszú sorát
lehetne idézni az olyan leleteknek, leletegyütteseknek is, ahol csak a hosszúoldalon nyíló bejáratú, a bejá­
rattal szemben elhelyezkedő kemencés objektumok kerültek napvilágra, mint például délen Veresegyház-I-
77 78 79
vacson a X-XLII. , Sarud-Bábon a XII. , Sály-Latoron a X. századból és sorolhatnánk tovább a
80
példákat északabbról is, a szlovák régészek által végzett feltárásokról . Megítélésem szerint ezek az
objektumok egy korábbi fejlődési fázist képviselnek, illetve egy olyant, mely a Kárpát-medence északi,
északkeleti térségében nem talált folytatásra. A továbblépés nem innen, hanem - szemben a Nagy Magyar
Alfölddel - a rövid, az oromzat felől nyíló bejáratú, a bejárat mellett elhelyezkedő kemencével bíró objek­
tumokból történt.

76. 1x1. az Alföldön pl. BALASSA M . Iván 1989a. 122. kk.

77. MESTERHÁZY Károly 1983. 133. kk.
78. SZABÓ János G y ő z ő 1975. 26.
79. MESTERHÁZY Károly 1984. 182.
80. L d . HABOVSTIAK, Alojz 1985. bőséges adattárát
A XII-XIII. századot követően a Kárpát-medence északkeleti térségében is megindul a lakóépületek
alaprajzának bővülése, és mintegy öt évszázad múltán az első néprajzi, vagy ebből a szempontból is értékel­
hető híradásokban már általánosan olyan lakóházakkal találkozhatunk, melyek legalább három helyiségből
állnak. A lakóházak ezen félezer éves történetében egyes időszakok és területek meglehetősen eltérően
adatolhatok. Elég csak a még mindig alig ismert XIV. századra utalni, vagy arra, hogy elsősorban a
korszak első felében az alapvető forrásul szolgáló régészeti leletanyag földrajzilag meglehetősen egyenetle­
nül oszlik meg.
1 2 3
Az Alföldön a XIII. sz. első felében még lakott Orosháza-Kardoskúton , vagy Szentkirályon , Szeren ,
4
Nyársapáton , Mező kovácsházán", Kecskemét-Baracson illetve Kecskemét környékén, Túrkeve-Móri-
7 8
con , Karcag-Orgondaszentmiklóson - csak a legismertebbekre utalva - előkerült házleletek lehetővé
teszik, hogy viszonylag nagy biztonsággal rekonstruáljuk az alföldi lakóház alakulását, bár itt is tág
9
lehetősége van az ellentétes, vagy legalábbis nem mindenben egyező véleményeknek . A Dunántúlon és
Erdélyben az előbbivel össze sem vethető, meglehetősen szerény anyag áll csak a kutatás rendelkezésére, s
10
még lehangolóbbak a lehetőségek, ha a Dunántúl egyetlen településszintű feltárását vetjük össze az
alföldi Szentkirállyal, Szerrel, Nyársapáttal és Túrkeve-Móriccal.
A Felföld a rendelkezésre álló régészeti anyag szempontjából nem éri el az Alföld gazdagságát. Köztes
helyet foglal el, mert ugyanakkor bővebbek a lehetőségek, mint a Dunántúlon, nem is beszélve Erdélyről.
Ezek a feltárások nagyobbrészt-a szlovák régészek tevékenységének köszönhetők. Magyarország területén
az ásatások egy része értelmezési nehézségeket rejt magában. így a miskolci házmaradvány, illetve házma­
radványok csonkák, több-kevesebb biztonsággal csak az épület falára, esetleg tüzelőberendezésükre vonat-
11 12
kozó adatok hasznosíthatók , datálásuk meglehetősen bizonytalan . Hasonló a helyzet a Műhibán

1. MÉRI István 1964. 19. kk.

2. A X r V - X V . század fordulójától - PÁLÓCZI HORVÁTH András 1989. 89. kk.
3. X I V - X V . század - VÁLYI Katalin 1989. 79. kk.
4. X V - X I V . sz. - BÁLINT Alajos 1962. 39. kk.
5. X V - X V I . sz. - BÁLINT Alajos 1939. 1 4 9 - 1 5 0 .
6. A X V I . sz. végéig - PAPP László 1931. 146. kk.. SZABÓ Kálmán 1986. 89. kk.
7. X V I - X V I I . sz. - MÉRI István 1954. 144. kk.
8. X r V - X V I . sz. - SELMECZI László 1974. 47. kk., SELMECZI László 1989. 107. kk.
9. Az eltérések, és egy rekonstrukciós lehetőség legutóbb BALASSA M . Iván 1989a. 119. kk.
10. Sarvaly, Veszprém m. - Id. H O L L Imre 1979. 33. kk., H O L L , Imre-PARÁDI, Nándor 1982.
11. KOMÁROMY József 1955. 21.
12. Értékelésüket ld. BALASSA M . Iván 1980. 113., 143., FODOR István 1988. 2 5 1 .
 napvilágra került leletekkel , itt sem tártak fel az
alaprajz szempontjából egyértelműen értékelhető
építményeket.
Szlovákiában azonban olyan korszerűen feltárt
leletek, leletegyüttesek vannak, mint a hélembai
(Chl'aba), szepesszentpáli (Pavl'any), Gortvakisfa-
14
lud-bizófalvi (Gortva-Bizovo) , sőt XII-XIII.
századi többhelyiséges épületre bukkantak Iglón
(Spisská Nová Ves) ' stb.
A levéltári forrásanyag, különösen az itt tár­
gyalt időszak első felében nem sok támponttal
szolgál a lakóházak alaprajzának kérdéseben.
Legfeljebb azt tudhatjuk meg, hogy a házakat
16
elvitték, összerombolták, felgyújtották stb. , s
ezekből, meg az olyan utalásokból, mint pl. a
bozóki (Bzovík) jobbágyok 1148-ban kelt gerenda-
17
hordási kötelezettségéből legfeljebb az építmé­
nyek falanyagára lehet következtetni. Arra azon­
ban hiába keressük az ilyen adatokban a választ,
hogy ezek az építmények mekkorák voltak, és
csak házból, azaz egyetlen helyiségből álltak, vagy
már egyéb, pl. tárolóhelyiséggel is kibővültek? A
ritka méretmegjelölésre M A J O R Jenő idéz példát,
mikor „Egy tiszántúli építkezéssel kapcsolatban 3
jobbágyház belső méretével is megismerkedhetünk.
Eszerint a ház belsejének szélessége és hosszúsága
egyaránt 10 ulna volt, ez pedig lényegében a
iW/7-féle tiszántúli ásatások méretével azonos, aki
Kéthelyiséges lakóházak: Miskolc-Sötétkapu és Szepes-
szentpál (Pavl'any-Krigov - Szepesm.) 2,2x2,2 - 4x4,5 m alapterületű házakat tárt fel a
„18
10
Tiszalökhöz tartozó Rázompusztán!" . A Bozi-
táról 1387-ből származó adat faházat - „domos ligneas"-t - említ, a 10 ulna kb. 3x3 méternek felel meg.
Mindezek alapján nyilvánvaló, hogy én sem tehetek mást, mint a korábbi rekonstrukciós kísérletek, azaz
a viszonylag szűkszavú közvetlen adatok mellett közvetett források bevonásával kísérlem meg a többhe­
lyiséges lakóépítmény felföldi alakulását nyomon követni.
A XIII. századot követően országosan, és Északkelet-Magyarországon is a településhálózat megszilárdu­
19
lásának lehetünk tanúi. Igaz, a XIV-XV. században történeti kutatásunk erős falupusztulást regisztrál ,
de ennek, az általános európai fejlődéssel egybevágó, legfeljebb kissé megkésett folyamatnak a kiváltó oka
az a társadalmi-gazdasági változás volt, melynek során a korai földesúri házi gazdálkodást felváltotta a

13. É R I István-BÁLiNT Alajos 1959. 14. kk.

14. HABOVSTIAK, Alojz 1 9 8 5 . 9 2 - 9 3 .
15. CAPLOVIC , Duäan 1 9 8 7 . 155.
16. Pl. SZABÓ István 1969. 3 2 . kk.
17. HABOVSTIAK, Alojz 1 9 8 5 . 86.
18. MAJOR Jenő 1960. 4 6 .
19. SZABÓ István 1971. 138. kk.
jobbágytelek, a sessio intézménye . Ez a korszak nemcsak a földművelés egyre nagyobb térhódítását
21
hozza, hanem jelentős műveléstechnikai előrelépéseket is felmutat. A nyomásos gazdálkodás megjelenése ,
• 22
az asszimetrikus vasú, csoroszlyás és taligás fordítóekék XIII. század első felében történt elterjedése a
legfontosabb mozzanatai ennek a folyamatnak. Mindezek a változások természetesen hatottak a település­
szerkezetre, ezen belül magukra a településekre, belső rendjükre.
A Felvidéken a falvak az országos arányt is meghaladóan (50% felett) a kis, 1-15 háztartást számlálók
23
közé tartoztak . Z U D E L , Juraj számításai szerint a XVI. század végén (1598-al bezárólag) az egész mai
Szlovákia területén (tehát az általunk nem vizsgált nyugati vidékekkel együtt) összesen 3406 falu és telepü­
lés volt. A lakóházak száma szerint ezek a következőképpen oszlottak meg: 5-nél kevesebb 6,5% (200 falu),
6-10 ház 14% (477), 11-20 ház 27,5% (936), 21-30 ház 16% (545), 31-50 ház 14% (496), 51-100 ház 8%
(272), 101 felett 2,5% (85), 11,5% ismeretlen. Ez azt jelenti, hogy a falvak, települések 48%-ában 20 háznál
kevesebb van, s az nagyon valószínű, hogy a vizsgált, Garamtól keletre eső vidékeken ezek a kis falvak még
24
nagyobb részét alkották a településeknek .
A falvak „...házai természeti objektumok, esetleg utak vonalához alkalmazkodóan, egy-két, vagy ritkáb­
25
ban több, nem éppen hosszú sorban, utcában (...) helyezkedtek el" . A belső telkek eredetileg valószínű
26
egy hold nagyságúak voltak, utcai frontjuk szélessége 12 királyi öl körül mozgott . Igaz, nem bel telek,
hanem egy hold szántóföld képezte egy 1336-ban lezajlott vita alapját a Zemplén megyei Kereplyén, ahol
„...az ország régi szokásainak megfelelő mértéket választottak végül is, melynek szélessége 12, hosszúsága
27
pedig 72 egység" . Az adat közreadója M A J O R Jenő ehhez hozzáteszi, hogy ez megegyezik a Verbőczy
által megadott mérettel, mely szerint „Egy hold szántó vagy erdő királyi mérték szerint hosszúságában 72,
szélességében 12 királyi mértéket, vagyis ölet foglal magában". A királyi öl az eredeti Hármaskőnyv szerint
304, a Corpus Juris alapján 288 cm-re tehető. A két méretet átlagolva, a 12 öl 35 méter. Miskolcon a XIV.
28
században hat és fél-, hét öles a telkek utcai frontja , a méret lényegében a 12 öl fele. Hasonló, bizonyára
a szabvány méretet hosszában osztó, keskeny telkekről tudunk az abaúji Erdőhorvátiból, Tomorról, a
29
zempléni Sztáráról . Természetesen vannak ellenpéldák, olyanok is, mikor elképzelhető, hogy a település
30 31
halmazos , esetenként feltűnően négyzetes a bel telek , de a Felföldön általánosnak az utcás település
32
tűnik a viszonylag keskeny, hosszú beltelekkel . A telek formája pedig - más technikai lehetőségekkel
33
együtt - minden bizonnyal Befolyásolta a lakóház alaprajzának fejlődését is .

20. SZABÓ István 1976. 80. kk.

21. BELÉNYESY Márta 1960. 103-104.
22. BALASSA Iván 1973a. 281-82.
23. SZABÓ István 1971. 197-201.
24. A z adatokat idézi HABOVSTIAK, Alojz 1985. 77.
25. M A K S A Y Ferenc 1971. 92.
26. M A K S A Y Ferenc 1971. 115.
27. MAJOR Jenő 1960. 41.
28. K i s s Lajos, MARJALAKI 1962. 96.
29. M A K S A Y Ferenc 1971. 120. Horváti - 1377., 1423.: 5mensurasregnales in latitudine, T o m o r - 1445.; Sztára - 1454.
30. Pl. Abaúj m. - Gadna; Zemplén m. - Leszna; G ö m ö r m. - Harmac, stb. - SZABÓ István 1969. 149.; Kistoronya - Zemplén
m. - V E R E S Éva 1966. 315., stb.
31. Pl. T u l l u s - B o r s o d m : 42x35 királyi öl - M A K S A Y Ferenc 1971. 120.
32. L d . M A K S A Y Ferenc 1971. 28. ábrát, a X I V - X V I . századi faluformák török kor utáni továbbélését ábrázoló térképet.
Ujabb, szlovákiai régészeti adatokat is feldolgozó értékelés - HABOVSTIAK, Alojz 1985. 66. kk.
33. L d . BIERBAUER Virgil 1937. 181-183., bár véleményével ma már nem mindig lehet egyetérteni, de sok olyan gondolatot
felvet, mint ezt is, mely megfontolásra érdemes.
 A kéthelyiséges lakóház

A XX. században még tanulmányozható, vagy az újkori levéltári forrásokban egyértelműen azonosít­
ható két helyiségből álló lakóházak Északkelet-Magyarországon kevés kivétellel szobából {ház) és pitvar­
ból álltak. Az egyhelyiséges, négyszögletes alaprajzú, megítélésem szerint az egyik rövidebb oldaláról nyíló
bejáratú lakóépítmény alaprajzi bővülésének vizsgálatakor ezért először a pitvar kérdésével foglakozom. Ez
azért is indokolt, mert vitatott, hogy az alaprajz bővülése egyetlen szakaszban zajlott le, melynek eredmé­
nyeként a ház ajtaja immár nem a szabadba nyílt, hanem egy zárt helyiségbe, vagy fokozatosan, egy
„eresz" szakaszos bezárulásával.
BÁTKY Zsigmond a „palóc" ház fejlődéséről szólva az „eresz"-t sajátos módon mindig csak zárójelben
említi, mintegy a pitvar megnevezés kiegészítéseként, értelmezéséül , és hozzáteszi: „...a palóc pitvar
(pitar) eredetileg éppen olyan jelentéktelen része a háznak, mint a székely eresz". Később, a „háztípus" két
fejlődési fázisát rajzban ábrázolva magyarázatként megjegyzi: „A pitar itt nem más, mint eresz, funkciót-
35
lan, hideg, raktár szerepű helyiség" . Ez a vélekedés már önmagában ellentmondást hordoz, hiszen ha a
helyiség raktár szerepű, akkor funkciója is van.
Ennek ellenére a néprajzi irodalomban hosszú időre ez a vélemény gyökeresedett meg, bár például
36
GYÖRFFY István csak a pitvari említi, az „eresz"-ről nem szól . TÓTH János BÁTKY Zsigmond vélemé­
nyét egy figyelemre méltó mozzanattal egészíti ki, felveti a délorosz „chata" és a „palóc" ház rokonságát,
megjegyezve, hogy az előbbi lakóépítmény pitvarának nemcsak az épület bejárati-, hanem a hátsó hosszú
37
homlokzati oldalán is van ajtaja . A pitvar/eresz elképzelés az újabb fejlődési rekonstrukciókban is fel­
bukkan. BAKÓ Ferenc az „eresz"-t egyaránt szerepelteti a zsellér és a vagyonos jobbágy házának alakulásá­
38
nál .
A BÁTKY-féle „eresz" elképzelés kialakulásában valószínű, hogy az egyik tényező a német házkutatás,
39
mely mindig is nagy jelentőséget tulajdonított a lakóépítmény ezen részének . Nem hagyható az sem
figyelmen kívül, hogy a „keleti-magyar" ház elterjedésterületén közvetlenül is tanulmányozható épületek
arra utaltak, hogy egy ilyen „helyiség" esetleg szerepet játszott a fejlődésben. Végezetül, BÁTKY Zsigmond
a pitvar megnevezést a szláv 'hozzáépíteni' [pri tvority) kifejezésből eredeztette, és így jelentéstanilag is
40
igazolva látta a helyiség „jelentéktelenségét" .
A pitvar a magyar nyelvtudomány újabb megállapítása szerint 'csarnok', 'előcsarnok', 'oszlopcsarnok'
41
jelentésű görög szertartású egyházi szláv kifejezés átvétele, mely viszonylag korán került nyelvünkbe . Az

34. BÁTKY Zsigmond 1930b. 123., 124., stb.

35. BÁTKY Zsigmond 1930b. 134.
36. GYÖRFFY István 1943. 146-147.
37. TÓTH János 1945. 29.
38. BAKÓ Ferenc 1975. 209. A2. és C2.
39. L d . pl. SCHIER, Bruno 1932. 159. kk., K U L K E , Erich 1939., stb.
40. BÁTKY Zsigmond 1931b. 86.
41. KNIEZSA István 1955. 425.; T E S Z III. 217-218. Első említése 1300 k. „pukul [!] pituaranakíugliabeleul
 eredeti jelentés mindenesetre nem a megnevezett helyiség jelentéktelenségére vall, hiszen az óegyházi szláv-
ban a templom előterét nevezték így.
A magyar nyelvben azonban vannak bizonyos jelentésben* bizonytalanságok. Igaz, az első értelmezések
e
egyértelműek, a Besztercei Szójegyzék (1395 körül) szerint: pr torium: pithuar, hasonlóan a Schlägli Szó-
re m
jegyzék(H05 körül): p toriu : pituar, MURMELLlUSnál (1533): Atrium, primus intra aedes aditus: Der erst
gang yn das haus der vorhoff: Pituar. Ugyanakkor a Görlitzi Glosszák (1585 körül): Atrium: pythwar,
42
al(ite)r Thornácz . Az utóbbi adat arra figyelmeztet, hogy a pitvar nemcsak egy jelentéssel bír, mint arra
43
egyébként A magyarnyelv történeti-etimológiai szótára is utal , bár itt is némileg elmosódnak a különb­
ségek, mikor is szólnak „1. 1300 k. 'előcsarnok; Vorhalle, Vorsaal / tornác; breiter Flur, Diele'" jelentésé­
ről, majd: „2. 1601: 'lakóháznak, ma csak a régimódi falusi parasztháznak az a középső, konyhaként is
használt része, amelybe közvetlenül az udvarról vagy a tornácról lehet bejutni;". Sajátos módon a Magyar
44
Néprajzi Lexikon megfelelő címszava sem különíti el a pitvar különböző jelenéseit , az alföldi és az
észak-magyarországi pitvarok közötti különbséget éppen csak érinti a láthatóan a „konyha" funkció felől
történő leírásában.
Véleményem szerint a pitvara magyar nyelvben legalább három, egymástól jól elkülöníthető jelentéssel
bír.
Először: a Dunántúl jelentős részén a pitvar 'ereszalja', 'tornác' értelemben használt. így például az
45
Ormánságban „pitvar, pitar... 'a vastag gerendatalpon három-négy szöglábbal (dúccal) feltámasztott
kiugró eresze alatt lévő eleje a háznak'". Délebbre a szlavóniai magyarság körében: „pitvar pitvar... tornác,
46 47
a ház eleje" . Göcsejben hasonlóan , és itt B A R A B Á S Jenő általános érvénnyel is arról számol be, hogy
48
„Vidékünkön a pitvar szó már a 16. században nyitott, folyosószerű épületrészként tűnik fel" . Valószínű
az Örségben is ilyen értelemben használták egykor a megnevezést, magam a Tapolcai-medence nyugati
felében, a Kis-Balaton mentén gyűjtöttem az előbbihez hasonló adatokat stb.
A másik pitvar az alföldi, amely valóban „a lakóház előtere, belépőhelye, konyhája vagy a konyha
bejárati ajtaja felőli része" . Ez tehát - általánosítva - feldolgozótér, elmaradhatatlan része a tüzelőberen­
dezés, mely a középkor végén még zárt tüzelő (kemence) volt, később ezeket felváltották a padkák, és az
azon rakott nyílt tűzön történt meg az élelmiszer feldolgozása, a főzés.
Végezetül, az a pitvar, mellyel a Kárpát-medence északkeleti térségében találkozhatunk. Ez csak a leg­
utóbbi időkben vált feldolgozótérré, konyhává, korábban csak tároló- és hozzátehető, közlekedő funkciója
volt. A felvidéki, vagy azzal szomszédos területekről származó történeti adatok bizonyítják, hogy itt a
pitvar nem a mai értelemben vett konyha, így például C O M E N I U S , Johannes Amos azt írja: „A ház alatt
50
vagyon szabad palota (pitvar), négyszegletű kövekkel megpádimentomozva..."
A Felvidékről - igaz , udvarház és kastély - összeírások a XVI-XVII. századból rendszeresen olyan
pitvarokról, pitvorokról emlékeznek meg, melyek az épület belsejében helyezkednek el és belőlük további
helyiségek nyílnak. Ezeket latinul teljes következetességgel atriiummk nevezik, a nyitott tornácot pedig
porticusnak, esetleg ambulacrunmak fordítják. Például ugyanarról a helyiségről Bártfaújfalun (Bardejovská

42. BERRÁR Jolán és K Á R O L Y Sándor szerk. 1984. 574.

43. T E S Z i n . 217.
44. M N L 4 . 2 5 2 - 2 5 3 . - F I L E P Antal
45. K i s s Géza 1952. 493.
46. PENAVIN Olga 1975. I I . 371.
47. GÖNCZI Ferenc 1914. 445., valamint a 420-^421. oldalon lévő alaprajzok
48. BARABÁS Jenő 1969. 335., bőséges adatokat ld. ott.
49. M N L 4. 252. - F I L E P Antal
50. COMENIUS, Johannes Amos 1959. 158., később „a pitvarház"-ról is szól, 164., ld. még ROMÁN János 1965. 29-30.
Nová Ves - Sáros m.), 1618.: pitvar, 1688.: atrium . 1592-ben egy Berzevicén (Brezovica - Sáros m.)
készülő épületbővítéssel kapcsolatban írják: „Netalán job volna ez helyet az kü házacska mentében egy
valami pitvart, kibül is az kü szobába mennének és mellette egy szobát csináltatni, kinek ablakai az udvar­
52
ra és almás kertre nyílnak, azon pitvarból is az fa szobába ajtót vágatni" . Enyicke (Haniska - Aba-
1
új-Torna m.), 1673: ambulacrum longum, és a magyar nyelvű inventáriumban: egjhoszu Folyasso stb.
Nemcsak a kastélyok, udvarházak leírásánál találkozhatunk a hasonló értelmű pitvar terminussal,
hanem a polgár- és jobbágy házaknál is, mint ahogyan erre Sárospatakról idézhetők bőségesen példák:
54
1609. - „Egj Hazat pituarostul es kamorastul", 1614. - „azon Szoba előtt ualo eg' fa Pituart" stb. .
A pitvar még a XVIII. században is csak közlekedő- és tároló funkciójú volt. Természetesen az általá­
nosság mögött nagyon változatos tartalom húzódott meg. Lehetett tárolótér, mint Miskolcon 1716-ban:
„...az alföldön nyomtató részeket el nem vihetvén egészlen lakó helyekben ket sák életet hadtak Mondok
55
András házának pitvarában..." . A pitvarban aludhattak is, pl. Horpács (Nógrád m), 1692.: „...Az alatt,
kiáttván a Felesege Gyermekeczkeivel hogy az Házban hurczoltak egy öreg Asszonyis az pitvarban felkel­
vén a zajra fel ocsodott..." . Hasonlóan Ilinyben (Nógrád m.) is, 1794., kérdés: „Hát a pitvarban mit
Csináltál a Sógoroddal?", válasz: „Igazán meg vollom, hogy oda készítvén az ágyat Szalmábúl a Sógorom,
57
le vett Lábamrúl azt mondván, hogy én töle teherbe nem esek, azon éjtzaka egyszer közösködtem véle" .
Az állatok is lehettek a pitvarban, legalábbis szezonálisan, mint 1709-ben Sajóvámoson: „...tehenei a
58
pitvarban alván telnek etzaka..." , és ez nemcsak egy házal fordulhatott itt elő abban az időben, mert: „...
59
hanem lata az tinót az Ivocs Pitvarában..." . A pitvarban főzőhely is lehetett, mint 1670-ben Felsőmérán
60
(Abaúj m), jellemzően egy nemesi udvarházban .
A kiragadott példák arról vallanak, hogy a pitvar a vizsgált területen meglehetősen sok feladatot látott
el, de arról is, hogy teljesen egyértelműen semmilyen tüzelőberendezés sincs bennük (az utoljára idézett
udvarházat kivéve).
Nem hagyható azonban figyelmen kívül, hogy a Felvidéken van egy olyan lakóház-forma, melynél
feltételezhető, hogy a második helyisége egy fokozatosan bezáruló nyitott ereszből alakult ki. Ez az a
61
szlovák lakóház, melynek sienje (sejna, sini, sin, sen stb.) általában lepadlásolatlan, és a lakóház mindkét
hosszú homlokzata felé ajtaja van. A Szlovákiában a XX. század első felében regisztrált átjárópitvaros
házak egy része szempontunkból nem jöhet számításba, ezek azok az építmények, melyek pitvarának
mindkét oldalán szobából és kamrából álló lakásrész kapott helyet , ezek másféle összefüggéseket vetnek
63
fel . Kelet-Szlovákia északi részén azonban három területen is fellelhetők az olyan átjárópitvaros házak,
melyeknél a sien megnevezést használják az épület ezen részére. Ugyanitt néhány faluban a bojsko terminus

51. H . TAKÁCS Marianna 1 9 7 0 . 171.

52. H . TAKÁCS Marianna 1 9 7 0 . 173.
53. H . TAKÁCS Marianna 1 9 7 0 . 184.
54. ROMÁN János 1965. 15.
55. SCHRAM Ferenc 1 9 8 2 - 1 9 8 3 . I. 190.
56. SCHRAM Ferenc 1 9 8 2 - 1 9 8 3 . H l . 207.
57. ZÓLYOMI József 1974. 7 1 .
58. SCHRAM Ferenc 1 9 8 2 - 1 9 8 3 . I. 147., 153.
59. SCHRAM Ferenc 1 9 8 2 - 1 9 8 3 . I. 157.
60. H . TAKÁCS Marianna 1 9 7 0 . 186.
61. L d . pl. MJARTAN, Ján 1 9 7 5 . 916., SCHIER, Bruno 1932. 166. kk., stb.
62. Pl. Királyboca - Vysná Boca, illetve Túrócnémeti - Sklené, Körmöcbánya - Kremnica, ld. E A S mintafeldolgozás, I X . 23.
térkép
63. L d . BOTÍK, Ján 1990. 1 9 2 .
 64
is ismert . A bojsko megnevezés járja: Biharó -
Becherov, Szemelnye - Smilno, Bélavézse - Belo-
veza, Kishollód - Havranec, Mészégető - Vápe-
ník, Ladomérvágása - Ladomírová. Ez a házfor­
ma szorosan kapcsolódik a Kárpátok túlsó olda­
65
lán lévő lakóépítményekhez . A kérdés B Á T K Y
Zsigmond figyelmét is felkeltette, s ennek köszön­
hető, hogy az általa is bizonyára kevéssé bizonyít­
hatónak érzett felvidéki „eresz" egykori meglétét
éppen ebből az irányból kísérelte meg valószínű-
-66
sitem .
Az, hogy az eresz/szín szerepet játszott volna a
Felföld magyar lakossága házfejlődésében, semmi­
vel sem bizonyítható, ellene viszont annál több
tény szól. Mindenekelőtt, a lakóépület második
helyiségét soha sem nevezték sz/imtk. Az északi
szláv eredetű szín szónak (első előfordulása
1067/1267?) a megfelelő nyelvekben 'csarnok',
'terem', 'előcsarnok' jelentése is van, és ebben
egyezik a pitvarral, de a magyar nyelvben soha
sem jelölte a lakóépület zárt elosztóterét, hanem
mindig csak viszonylag nyitott, sokszor ideiglenes
jellegű építmény nevéül szolgált, lásd például
ANONYMUS népetimológián alapuló névmagyará­
zatát a borsodi Szihalomról, de a Sermones Domi­
nicales, 1456. is: „in tali loco communi vei sta-
67
bulo: az kwzwnseges zenbe auag istalluba" , a
Görlitzi Glosszák, 1585 körül: „Atrium:
68
Ze/Z'-jét . Van azonban a szlovák nyelvben egy
sajátos terminológiai megoszlás, Kelet-Szlovákiá­
ban, az egykori Nógrád - Gömör és Kishont -
Kéthelyiséges házak: 1. Szokolya (Hont m.), 2. Hollókő
Szepes megyétől keletre, ezt a helyiséget príklet- (Nógrád m), 3. Tard (Borsodm.), 4. Ernőd (Borsodm.)
nek, esetleg krpletnck nevezik, és csak a felsorolt
megyéktől nyugatra általános a pitvorés variációi­
nak használata .
A Szlovák Néprajzi Atlasz mintafeldolgozás térképei nem adnak arra lehetőséget, hogy megkülönböz­
tessük a csak közlekedőtér/tárolóhely pitvarokat a tüzelőberendezéssel ellátott, feldolgozótér funkciójú

64. Az adatokat Id. E A S mintafeldolgozás I X . 21., 23. térképek

65. REINFUSS, Roman 1950. 40.; KUTRZEBIANKA, Anna 1931. 10.; CzAJKOWSKi, Jerzy 1974. 38., 45. ( X V I I . s z . ) ; C z A J -
K o w s K l , Jerzy 1966. 162.; CZAJKOWSKI, Jerzy 1969. 84., 88., 92. stb.; CZAJKOWSKI, Jerzy 1965. 32.; CZAJKOWSKI,
Jerzy 1977. 67.kk.; délebbre a huculoknál SzAMOJLOVics, V. P. 1972. 31.
66. BÁTKY Zsigmond 1930a. 77-79.
67. T E S Z III. 758.
68. Vö. a korábban idézett Atrium = pitvar, tornác adattal - BERRÁR Jolán és KÁROLY Sándor szerk. 1984. 655.
69. L d . E A S mintafeldolgozás, I X . 21. térkép
 pitvaroktól. A IX. 31. térkép a ke­
mence és a tűzhely, a IX. 33-as a
kenyérsütő kemence és a takarék­
tűzhely viszonyát ábrázolja, és azt,
hogy a XX. század első felében a
kenyérsütő kemence bent maradt-e
a házban. A IX. 23. térkép sem
igazít el, mert a lakóház vízszintes
tagolódását szemléltetve nem külön­
bözteti meg a kétféle pitvart, bár az
egyik jelnél a pitvar után zárójelben
szerepel a konyha: a Kisalföld észa­
ki részén, ahol a délebbre eső vidé­
kek alapján egyértelmű, hogy való­
Kéthelyiséges borona falú lakóház, Barka (Bórka - Gömör m.)
ban feldolgozótér pitvarról van szó.
Az, hogy a pitvar felett kémény van,
nyilvánvalóan nem jelenti, hogy a füstelvezető
szerkezet alatt tüzelőberendezés is lenne. Végeze­
tül, ábrázolnak egy „hideg pitvar"-t (studeny pit-
vor), ez két helyen, foltszerűen fordul elő, Besz­
tercebányától (Banská Bystrica) északra Háromre-
vucán (Liptovské Revúce) és Lúzsnán (Liptovská
Lúzna) valamint Szepesófalu (Spisská St. Ves)
környékén Osztornyán (Osturna) és Tavason
(Jezersko).
Ezért csak az állapítható meg, hogy a magyar
népesség feldolgozótér funkciójú bejárati helyisé­
gével érintkező területek északi irányú folytatásá­
ban a szlovák nyelvben a pitvor és variációi,
ugyanakkor a közlekedő/tárolótér pitvarokkal
érintkező vidékeken a príkkt illetve ennek változa­
ta a krplet használatos. Ez a tény eddig megítélé­
sem szerint nem kapott kellő figyelmet a pitvar
Kéthelyiséges házak Egerszögről (Abaújm.) megnevezés eredeztetése körüli vitában, ahol a
már idézett magyar véleménnyel szemben - mely
kiegészíthető azzal, hogy ezt a szlovák nyelvben a
70 71
magyarból történt átvételnek tekintik - az „ősszláv" pritvorti (tvoriti- épít) tartják a szó eredetének .
x 72
A príkkt megnevezés a klctbit\ hozható összefüggésbe és ez a terminus egy meglehetősen messze vezető
kérdéskörrel van kapcsolatban. Az egyhelyiséges lakóobjektumhoz fokozatosan csatlakozó kamra, a kid
73
NlEDERLE, Lubomir nevével fémjelezhető elméletéből itt csak annyit idézünk föl, hogy

70. T E S Z m. 217-218.
7 1 . L d . RIPKA, Ivor 1 9 8 1 . 5 6 . , 60., további hivatkozások ott
72. R I P K A , Ivor 1981. 56.
73. N I E D E R L E , Lubomir 1 9 0 2 - 1 9 2 5 . I. 2. 7 1 8 .
Kéthelyiséges lakóház, Füzérkaja ta (Aba új m.)

egy teljes helyiség csatlakozását tételezi fel, s szó sincs valamiféle fokozatosan bezáruló „eresz"-ről. Szem­
pontunkból itt most másodlagos ennek a helyiségnek a funkciója .
Mindezek arra vallanak, hogy a lakóépítmény, a házmtWé csatlakozó második helyiség nem egy fokoza­
tosan bezáruló „eresz" lehetett, hanem az egy zárt résszel, a pitvarral bővült. Az előbbiek mellett szól egy
negatív bizonyíték is, az egyre gyarapodó régészeti feltárásoknál, ismereteim szerint, nem került elő olyan
építmény, melynél feltételezhető lenne egy „eresz" léte. A kérdés azonban ennek a helyiségnek a funkciója,
hiszen már az eddigiekből is egyértelmű, hogy még évszázadokkal megjelenése után sem konyhaként
használják. Ugyancsak vitatott, hogy a két helyiség kapcsolata már a kezdetektől általánosnak tekint­
hető-e, vagy fel kell tételezni, mint ahogyan ezt B A K Ó Ferenc teszi, hogy a pitvar egyes esetekben csak
75
később, a lakóház háromhelyiségessé válásakor jelenik meg .
A szórványos, csak egy-egy épületről tudósító híradások kevéssé alkalmasak arra, hogy belőlük a ház
(szoba) és a pitvar viszonyára következtetéseket vonjunk le. Z Ó L Y O M I József Nógrád megyei adatai között,
melyek nemegyszer egész falvakról, vagy legalábbis településrészekről adnak hírt, lévén tűzkárbecslések,
esetenként találhatunk olyanokat, ahol nem említik a pitvarokat. így 1771-ben Becskén a leégett házaknál
egyetlen esetben sem szólnak a pitvarról, hanem csak ház-kamra (1 db), ház-kamra-istálló és esetleg még
egyéb helyiség (2 db), ház-két kamra-egy vagy több istálló és egyéb helyiségek (9 db), sőt ház-három
kamra-két istálló és egyéb helyiségekből álló épületeket (2 db) írnak össze, mégpedig úgy, hogy minden

74. A kérdés lényegi kifejtését ld. pl. F R O L E C , Václav 1983. 104. kk., melyre a lakóhelyiség-kamra kérdéskörnél még
visszatérek
75. B A K Ó Ferenc 1975. 210.; ZÓLYOMI József Nógrád megyei adatainak ilyen értelmezéséről - BAKÓ Ferenc 1975. 212.
esetben hozzáteszik: „egy végben", „egy fedelek alatt" . Kisújfaluban (Nová Ves) hasonló a helyzet, itt
1755-ben leégett: „Háza, két kamarája, két istállója, Szekér Szén"; „Háza, 2 kamarája, két istállója";
„Háza, kamarája, két istállója"; „Háza, három kamarája, két istállója"; „Háza, három kamarája, két
77
istállója"; „Háza, kamarája, Istállója" . Az 1796-ban megégett Alsó-és Felső-Szügyön (ma Szügy) egyet­
len pitvart sem írtak össze, viszont itt is nagy számban vannak olyan építmények, ahol nemcsak egy, hanem
8
két kamra is van .
Ennyire elterjedt lett volna a XVIII. században Nógrád megyében a pitvar nélküli lakóház? Összeha­
sonlításul érdemes megnézni néhány, az említett településekhez közeli falu hasonló adatait. Alsóbodonyban
(ma Kétbodony, légvonalban Szügyhöz és Becskéhez is 10 km-en belül) 1796.: „Ház, Komra, Istálló";
„Háza, Pitvar, Istálló"; „Háza, Pitvar, Komra, Istálló"; „Háza, Pitvar, Komra"; „Háza és Pitvar"; „Háza,
Pitvar, Komra, Istálló, fészer, Juhakolly"; „Háza, Pitvar, Komra, Istálló, kettő fészer"; „Háza, Pitvar,
79
Komra kettő, Istálló"; „Háza, pitvar, Komra, Istálló" . A Szüggyel szomszédos Csesztvén 1726-ban
elpusztult 23 épület mindegyikében volt pitvar, közülük hat háznál több kamrát is említenek. Az itt felso­
rolt helyiségek egyértelműen egy épülethez tartoztak, mert mindig feltüntetik az egész ház hossz- és széles­
80
ség-méretét . A Poltár melletti Ipolyszelén (Zelené), tehát az eddigieknél északabbra is az 1759-es tűz­
vészben megégett 19 épület mindegyikében van pitvar, s itt is vagy megadják az építmények hossz- és ke­
81
reszt-méreteit, vagy „egy födél alatt való"-nak írják le őket .
Nem hagyhatók figyelmen kívül azok a tűzkárlisták, mikor ugyanabban a faluban pitvaros és pitvar
nélküli házakat is összeírnak. Ilyen volt az első alsóbodonyi épület, az egyetlen abban az összeírásban.
Kisorosziban 1759-ben: „Háza, Pitvara, Kamarája és Istállója"; „Háza, kamarája, Istállója"; „Háza,
Kamarája, Istállója"; „Háza, Pitvara, Kamarája, Istállója"; „Háza, Kamarája, Istállója"; „Háza, Pitvara,
Kamarája és Istállója"; „Háza, Pitvara, Kamarája, Istállója"; „Háza, Kamarája, Istállója"; „Háza, Pitvara,
82
Kamorája és istállója" , vagyis kilenc épületből négynek nem említik a pitvarát. Egy közel egykorú adat
a nem túlzottan messzi Kosdról 1745-ből: „...akkoron ezen Fatens Balásné Pitvarában meg alván..., de bé
83
menvén Balásné a kamarába..." , tehát ez a ház legalább három helyiségből állt.
Egy 1830-as pogonyi (ma Szilaspogony) tűzkárlista érdekes kérdést vet fel. Itt csak egyetlen esetben
említik a pitvart, egy meglehetősen alacsony becsértékű épületnél, mely 5 öl hosszú volt (udvarán egy
különálló marhaistálló, egy „Sertés ól és fé Szeretske" is megégett). A többi épületnél csak kamrákat
jegyeznek föl. A csak szoba-kamra elrendezés még valószínű lehet egy 6 öles háznál, ebből kettőt vettek
számba, de meglehetősen valószínűtlen a 9, sőt 13 öles építményeknél. Igaz, nem tudjuk, hogy pontosan
milyen ölben adták meg méretüket, de mintegy 17-24 méter hosszú házak lehettek ezek, s ha a „Ház
84
Komorával öszve" valóban csak két helyiséget takar, akkor egy-egy szoba vagy kamra 8,5-12 méter
hosszú kellett hogy legyen, amüiem tűnik valószínűnek. A nyilvánvaló ellentmondás feloldása két irányban
is lehetséges. Az egyik, hogy a tűzkárbecslés egybe számította a házat és a pitvart egy olyan szemlélet

76. A részletesebb értékelés miatt több esetben a ZÓLYOMI József által kigyűjtött levéltári adatokat közvetlenül használom,
melyek Balassagyarmaton a Palóc Múzeum Adattárában a 725-75 ltsz. alatt találhatók meg, s melyeket előzékenyen a
rendelkezésemre bocsájtott. Amennyiben a későbbiekben ezt az anyagot idézem, akkor az adattári tétel adatait adom meg,
P M A rövidítéssel. P M A 163., 168., 179., 188., 189., 465-473.
77. P M A 182., 395-398.
78. P M A 494.
79. P M A 451-459.
80. P M A 339-370.
81. P M A 152., 158., 173., 185., 481., 384-393., 410.
82. P M A 172., 411., 412., 422-426., 480.
83. SCHRAM Ferenc 1982-1983. I. 445.
84. P M A 142.
Talpas-vázas zsilipéit falú kéthelyiséges lakóház, Szentdomonkos (Heves m.)

alapján, hogy a két helyiségnek csak egy szabadba

nyíló ajtaja van, éppen úgy mint a lakóház többi,
név szerint említett részének, a kamrának, kam­
ráknak, esetleg az istállónak. De az is lehetséges,
hogy egyes összeírok a funkció felől közelítették
meg a kérdést, és a pitvatX tárolóhelynek, kamrá-
nak tekintették. A pogonyi összeírás is arra az
általános tanulságra figyelmeztet, hogy ezeket a
tűzkárlistákat elsősorban a jegyzéken belüli össze­
függésében kell vizsgálni, hiszen a becslést végző
személye esetenként eltérő, s így szemlélete is más-
és más lehet. Arról nem is beszélve, hogy ezek a
személyek többnyire nem a megégett faluból szár­
maznak, és például egy olyan ember, aki az alföl­
di, tüzelőberendezéssel ellátott pitvarokhoz szo­
kott, minden további nélkül kamrának tekinthette
a felvidéki, mindennemű tüzelőberendezés nélküli, Kéthelyiséges lakóházak Hevesből: 1. Bekölce, 2. Szent­
tárolásra (is) használt pitvarokat. domonkos
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne épül­
tek volna olyan lakóépületek, melyeknél a lakóhelyiséghez közvetlenül egy különbejáratú kamra csatla­
kozott. Néhány említett Nógrád megyei adat mindenképpen erre utal, BAKÓ Ferenc pedig Heves megyében
bukkant ilyen nyomokra . Az azonban egyértelmű, hogy itt sem volt általános ez az alaprajzi-variáció.
1774-ben Erdőkővesden egy molnárházat írnak le és a „fából rótt" háznál különbejáratú szobát, kamrát
86
említenek, a szobában „belül fűtő kemenczével" is találkozhatunk, a pitvart azonban hiába keressük . Ez
az adat azonban, a korábban említett okok miatt, nem tekinthető teljesen egyértelműnek. Ugyanígy
bizonytalannak érzem a Bekölce, Rákóczi u. 14. sz. lakóház eredeti használatának, a helyiségek kapcsoló­
dásnak rekonstrukcióját. Az épület valószínű 1750 előtt épült és B A K Ó Ferenc úgy bukkant rá, hogy volt
egy szobája, melynek ajtaja a hosszú homlokzatról nyílt, az ajtó mellett egy ablak is helyet kapott. A
kamra viszont a rövid homlokzat felől közelíthető meg, ugyanitt, de a hosszú homlokzat felé is van egy-egy
87 88
ablaka . Az épület első közlésénél feltételezte, hogy a kamrának használt helyiség volt az eredeti lakó­
szoba, melynek rövid homlokzati ajtaja egy korábbi ablak helyét foglalta el, és a másikat használták
pitvarként, a két helyiség közötti ajtót pedig megszüntették. Később azonban úgy véli, hogy „A Pétervásá­
ra környékén megfigyelt faházak közül egynek az a második sejtje, amit legutóbb pitvarnak használtak,
eredetileg kamra volt, külön bejárattal...". Majd utal a 9. ábrára, ennek képaláírása: „Bekölce, Rákóczi u.
89
14. sz. faház, a: kamra, b: lakószoba egykor kemencével" . A félreértések elkerülésére, ugyanebben a
sorrendben a korábban már idézett első közlés „ház"-ról és „pitvar"-ról szól. A képet bonyolítja, hogy
90
másutt , továbbra is ebben a sorrendben, pitvar - ház-ként adja meg a helyiségek funkcióját. Azt hiszem
ez a rekonstrukció nem tekinthető egyértelműnek és így bizonyítéknak sem egy lakóhelyiség-kamra alap­
rajzi variáció egykori meglétére. B A K Ó Ferencnek még volt alkalma több, korábbi állapotukban kéthe­
91
lyiséges lakóépítményt megfigyelni, ezek szoba-pitvar elrendezésűek .
Érdemes külön megemlékezni arról a szentdomonkosi házról, mely a hagyomány szerint a XVIII. század
92
végén épült, és eredetileg egyetlen helyiségből állt, pitvarát később építették hozzá . Ennek a háznak a
pitvar-ajtaja szabályszerűén a hosszú homlokzatról nyílik, és az is megfelel az általános képnek, hogy a
pitvarból a szobába a harántfalon, a szabadba nyíló ajtó közelében van az ajtaja. A szoba viszont nem felel
meg az általános normának, keresztmestergerendája van, ablaka a ház bejáratához viszonyítva a hátsó
hosszú homlokzatra nyílik, kemencéje pedig egykor a szoba azon sarkában volt, melyet a ház bejárati
hosszú-, és szoba felőli rövid homlokzata alkot. Mindez arra vall, hogy a lakóház bővítése ez esetben nem
a szokott módon történt, azaz a szoba mestergerendájának irányba (hosszában), hanem az eredeti helyiség
mellé építettek, és az ajtót áthelyezték a jelenlegi bejárati homlokzatról az új helyiség felé. Az az eredeti
93
elrendezés egyébként egyezik a Fedémesről rekonstruált egyhelyiséges lakóházzal .
Itt jegyzem meg, hogy saját gyűjtési tapasztalataim is arról tanúskodnak, hogy a „faház"-akat nemegy­
szer „ingóság"-nak tekintették, és például egy öröklés utáni osztozkodáskor a maga anyagi valóságában
94
elosztották A ház elosztott részeit azután szétszedve a település más helyére is átszállíthatták, és ott újra
összerakhatták. Az ilyen alkalom nyilvánvalóan megteremtette annak technikai lehetőségét, hogy az egyes
szerkezeti elemeket az eredeti funkciótól eltérő módon használják fel újra, vagy bővítményeket építsenek
hozzá stb.

85. B A K Ó Ferenc 1975. 180-181.

86. B A K Ó Ferenc 1975. 185.
87. B A K Ó Ferenc 1975. 185.
88. B A K Ó Ferenc 1967. alaprajz: 174., leírás: 183.
89. B A K Ó Ferenc 1975. 185.
90. B A K Ó Ferenc 1978. 83. a 78. ábra
91. Párád, Sziget u. 10.; Szentdomonkos, Szabadság u. 98.; Bükkszék, Rákóczi u. 11. - B A K Ó Ferenc 1967. 182-183.
92. Ságvári u. 6. - B A K Ó Ferenc 1967. 183-184.
93. B A K Ó Ferenc 1975. 181.
94. Pl. Nyíri, Ady E . u. 33. sz. házzal kapcsolatban gyűjtöttem ilyen adatokat
 Bükkszékről idéz még BAKÓ Ferenc olyan ada­
tot, ahol a lakóépület második helyisége különbé-
95
járatú kamra volt . Valószínű, hogy ilyen házat
96
becsültek fel Miskolcon is 1788-ban . Az épüle­
tet „Ház Komorájával együtt" írják le, majd meg­
említik „A házon lévő Béllet ajtó Deszkájával
munkájávaT-t, és a „Komoran béllet ajtó"-t, de
nem említenek további ajtót, vagy ajtókat, viszont
mindkettőn „Plan" található. Valószínű, hogy itt a
pléh nem 'fémlemez', 'bádog' jelentésű, hanem
97
'zár' , és ez arra vall, hogy mindkét ajtó a sza­
badba nyílt. Az épület nagysága is valószínűvé
teszi, hogy kéthelyiséges volt, mert folyógerendája
4 öles, és egy ugyanekkor és ugyanott felbecsült
ház hossza is 4 öl 5 sukk. Miskolcon 1789-ben is
értesülünk egy olyan házról, melyben szintén csak
a szobát és a kamrát említik, pitvaráról nem szól­
98
nak, viszont feljegyzik a kéményét is . Ez mégis
arra utal, hogy ennek a háznak lehetett pitvara,
nincs ugyanis semmi adatunk arra, hogy ezen a
vidéken lett volna olyan kémény, amely közvetle­
nül a szobai tüzelőberendezéstől vezette volna el a
füstöt a tetősíkon kívülre.
A felsorolt adatok alapján nem vethető el
annak lehetősége, hogy a Felföldön lett volna
olyan alaprajzi elrendezésű lakóház, ahol a szobá­
hoz nem pitvar, hanem egy különbejáratú kamra
csatlakozott. De éppen az idézett adatok mutat­
ják, hogy az ilyen elrendezés többrendbéli nehéz­
séggel járt. Területünkön a fejlődés feltételezett
kiindulópontja egy olyan egyhelyiséges objektum,
melynek bejárata a rövidebbik oldaláról nyílt, Kéthelyiséges lakóházak: ]-2. Regéc (Abaújm.), 3. Iványi
tüzelőberendezése a bejárat mellett helyezkedett el, (Ivanova'-Beregm.)
ablaka, vagy ablakai pedig a bejárattal szemben, a
másik rövid oldalon nyílt vagy nyíltak. Ha a különbejáratú kamrával bővítésnél nem helyezik át az ajtót,
akkor csak a Bekölcén leírt módon tehető ez meg, úgy, hogy a lakóhelyiség ajtaja a rövid homlokzatra esik,
a kamrának pedig a ház másik oldalán kell ajtót nyitni. Adódik egy másik lehetőség is, ezt példázza a
szentdomonkosi alaprajz, hiszen itt is elképzelhető - természetesen nem ebben a konkrét esetben -, hogy a
második helyiséget kamrának építik az eredeti egyetlen helyiséghez, és az ajtót sem helyezik át. Ebben az
esetben viszont általánosságban, és ez történhetett ebben a konkrét esetben is, át kell fordítani a tetőgerinc

9 5 . HOFFMANN Tamás gyűjtése - BAKÓ Ferenc 1975. 180.

96. BODGAL Ferenc 1 9 5 7 . 317-318.
9 7 . L d . T E S Z I I I . 2 2 6 . ; COMENIUS, Johannes Amos 1959. 158. az ajtót a következőképpen írja le : „Jobbkézre vannak az ajtó
sarkak, melleken függ az ajtó, balkézre a pléh vagy a zár".
9 8 . BODGÁL Ferenc 1 9 6 1 . 2 2 1 - 2 2 2 .
Egy helyiséges lakóépítmények a Felvidékről és a környező
területekről

A hagyomány szerint egy egyhelyiséges ház építőelemeiből készített kamra, Somoskô (Nógrádm.)
Kéthelyiséges, szoba-pitvar elrendezésű lakóház, Turjamezó (Túrja Poljana - Ungm.)

irányát. Végezetül, az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a Nógrád megyei adatok egy része, éppen azok
melyek nagyobb számban említenek szoba-kamra elrendezésű épületeket (Kalló, Kisoroszi), a megye déli
részéről származnak, ahol a korábban említettek mellett az sem tekinthető kizártnak, hogy itt a fejlődést
már egy más belső struktúrájú építmény befolyásolhatta. Gondolok itt arra, hogy az Alföldön feltéte­
9
lezhető, az osztatlan funkciójú egyhelyiséges objektumhoz először egy kamra csatlakozott , bár vannak
időrendi nehézségek, hiszen az Alföldön ilyen lakóházak már a XII-XIV. században valószínűsíthetők.
Mindezek alapján úgy vélem, hogy a Kárpát-medence északkeleti térségében nem zárhatjuk ki annak
lehetőségét, hogy szoba-kamra alaprajzi elrendezésű objektumok is voltak, ezek azonban nem illeszkedtek
be a fejlődés fő irányába, mindössze a továbbiakban fejlődésképtelen variációknak tekinthetjük őket.
A lakóház többhelyiségessé válásának első lépcsőfoka a Felföldön tehát az volt, mikor az egyetlen helyi­
ségből álló objektum a rövidebbik oldaláról nyíló bejárata előtt egy újabb helyiséggel bővült, a pitvarral
Ennek a második helyiségnek nemcsak az volt a szerepe, hogy a lakóhelyiség ajtaját védje, hanem tárolásra
100
is használták .
Arra, hogy ez a fejlődési szakasz mikorra tehető, semmi közvetlen adatunk sincs. A Kárpát-medence
101
más részein a lakóépület többhelyiségessé válása a XII-XIII. századtól mutatható ki . A XV. századtól
azután nagyszámban kerülnek elő a régészeti feltárásokon a két- sőt, háromhelyiséges lakóobjektumok

99. L d . BALASSA M . Iván 1989a. 124-125.

100. BAKÓ Ferenc 1973-74. 277. is úgy véli, hogy a pitvar inkább kamra funkciót töltött be, és ez lehet annak a magyarázata,
hogy egyes források kamraVtrA írják le.
101. BALASSA M . Iván 1985a. 52. kk., 73. kk.
Kéthelyiséges házak a Felvidéken és a Kárpátoktól északra eső területeken

is , így, még hafigyelembeis vesszük a Felföld bizonyosfokú megkésettséget az ország központi területe­
ihez képest, egyes vidékeinek későbbi benépesülését stb., akkor is feltételezhető, hogy a lakóház többhelyi­
ségessé válása itt is megindult a XIII. században. így vélik ezt egyes szlovák kutatók is, mint RUTTKAY,
103 104
Alexander , HABOVSTIAK, Alojz szintén a XIII-XiV. századra teszi a több helyiségből álló

102. BALASSA M . Iván 1985a. 75. kk.

103. RUTTKAY, Alexander 1981. 36.
 105
lakóobjektumok megjelenését Szlovákia mai területén, sőt C A P L O V I Q Dusán már a XII. századból is
jelez felvidéki többhelyiséges lakóházakat Nyitrasárfőről (Nitrianska Blatnica) és Iglóról (Spisská Nová
Ves). írásos források is alátámasztják mindezt, bár a XIII. század végén még a nemesi használatában is
voltak egyhelyiséges lakóobjektumok, erre M A J O R Jenő idéz példát éppen Észak-Magyarországról, mikoris
1290-1330 között „in villa Lazconak" „...egy nemes asszony házát támadta meg egy nemes férfi..., aki
abban együtt lakott nővérével és annak leányaival. Az ifjú az egyik lányt akarta elszöktetni, és ezért betörte
106
a ház ajtóját"
Mindez azt példázza, hogy az egyhelyiséges objektumok nem szorultak ki teljesen a használatból, hiszen
ezeket a fejlettebb forma, formák mellett még a néprajzi gyűjtésekkel is ki lehetett mutatni.

Pitvarból nyíló istállóajtajú háromhelyiséges ház, Filkeháza (Abaújm.)

104. HABOVSTIAK, Alojz 1985. 9 5 . kk.

105. CAPLOVIC , D u s á n 1987. 155.
106. MAJOR Jenő 1960. 45.
 A háromhelyiséges lakóház

Az alaprajz fejlődésének következő szakasza a háromhelyiséges lakóház. A harmadik helyiség a már

meglévőkhöz különbözőképpen csatlakozhat, használata is változatos, és az sem hagyható figyelmen kívül,
hogy a bővülés nem marad hatástalan a korábban meglévő helyiségekre, mindenekelőtt a pitvarra.

Szoba - pitvar - istálló

A lehetséges és meg is valósult változatok közül előbb egy kevesebb figyelemre méltatottal foglalkozom,
amikor a ház (szoba) - pitvarból álló építményhez az istálló csatlakozott, méghozzá úgy, hogy az utóbbi
bejárata nem közvetlenül az udvarról, hanem a pitvarból nyílt.
Az ilyen alaprajzi elrendezésű és használatú házakra P Á P A I Károly már a X I X . század végén felfigyelt,
de esetleges megoldásnak ítélte meg: „Egy apátfalvi háznál, hol a ház végébe épített ól tönkrement, a
107
komorát alakították át óllá, úgy, hogy most ember és ló ugyanazon a pitvar-ajtón jár ki-be" . A provi­
zórikus minősítés ellen szól, hogy B A K Ó Ferenc háromnegyed évszázad múltán is több Heves megyei
településen lelte fel az ilyen házak emléket, vagy konkrét nyomát. Komlón, Hevesen, Besenyőtelken,
Egerszalókon, Szarvaskőn és Mikófalván találta meg a pitvarba nyíló istálló-ajtajú házakat.
Bükkszentmártonban birkákat tartottak a pitvarból nyíló harmadik helyiségben, PALÁDI-KOVÁCS
Attila szerint ez „Nem lehetett általános, de a századfordulón még előfordult, hogy a lakóházban tartották
110
a juhot" Domaházán a Dózsa Gy. u. 72. sz. lakóházról volt bizonyítható, hogy a harmadik, a pitvar­
111
ból nyíló helyisége egykor istállóként szolgált . A borsodi Meszesen, Abaújban Szöllősardón is emlékez-
tek arra, hogy a pitvaron át lehetett az istállóba jutni , ugyanott Bereten 1974-ben alakították át az
113
egyik háznál egy ilyen elrendezésű istállót kamrává .
Az abaúji Hegyközből több, e körbe tartozó adatot is ismerünk. Filkeházán P E T E R C S Á K Tivadar lelt egy
114
hasonló épületre , később azt írja, hogy „A 19. század végén még gyakori megoldás volt az, hogy az
115
ember és állat a pitvaron keresztül közelítette meg a szobát és istállót" . A Hegyközről általánosságban

107. PAPAI Károly 1893. 2 9 .

108. BAKÓ Ferenc 1975. 189.
109. BAKÓ Ferenc 1965. 187.
110. PALADI-KOVACS Attila 1965. 68., PALADI-KOVÁCS Attila 1964. 375. - ez utóbbi helyen még nem szerepel a „nem lehetett
általános" megjegyzés
111. KECSKÉS Péter 1987. 9 2 .
112. GUNDA Béla 1934. 16.
113. O M F - Falukutatás
114. PETERCSAK Tivadar 1973. 376.
115. PETERCSAK Tivadar 1978. 59.
szólva - a munka jellegéből adódóan - nem említ
további konkrét adatokat, csak azt, hogy ezen
kívül az emlékezet szerint az első világháború előtt
Füzérkajatán 5-6 hasonló épületet lehetett találni.
Magam Füzéren, Nyíriben, Füzérradványon gyűj­
töttem emléküket, Filkeházán is rábukkantam
még egy továbbira. Kishután 1965-ben még állt
116
egy pitvaron át megközelíthető istállójú ház .
Az adatok arról is tanúskodnak, hogy az istálló
megközelítésének ezt a módját gyakran ideiglenes­
nek, nem jellemzőnek tartják. Ebben az adatköz­
Az eredetilegpitvarból nyíló istállójú pásztorház
lők szemléletét adják vissza a kutatók. Gyakran Filkeházán (Abaújm.)
tapasztaltam, hogy ezeket az épületeket lényegé­
ben szégyellték, és szívesebben és hamarabb emlé­
keztek arra, hogy a szomszédos faluban volt ilyen
ház, mint arra, hogy ez saját településükön is elő­
fordult. Az azonban egyértelmű, hogy a Felföldön
meglehetősen széles földrajzi körben bukkannak
föl a pitvaron át megközelíthető istállójú lakóhá­
zak, s ezért a térség lakóházfejlődésénél nem lehet
őket számításon kívül hagyni.
A lakóházaknak ez az alaprajzi variációja csak
jelenkori gyűjtésekkel mutatható ki, a történeti
források szinte soha sem szolgáltatnak olyan ada­
tokat, amelyekből megállapítható lenne, hogy
honnan nyílik az istálló ajtaja. Ezért csak feltéte­ Pitvarból nyíló istállóajtajú háromhelyiséges ház,
Filkeháza (Abaújm.)
lezhető, hogy a korábban említett, szoba-pitvar­
istálló elrendezésű építmények egy részénél ezt az
alaprajzi variációt is számításba kell vennünk. A néprajzi forrásokban is csak szórványosan bukkanhatunk
adatokra, ennek valószínűleg az a magyarázata - a korábban említett mellett -, hogy a pitvarból nyíló
istállóajtó abban az időben lehetett gyakoribb, mikor a pitvarnak még csak közlekedő/tárolótér funkciója
volt, és nem jelentek meg benne a különféle tüzelőberendezések. Ennyiben igaz a minősítés, mely szerint ez
az elrendezés „nem lehetett általános", mert a néprajzi gyűjtők már szinte kizárólag egy olyan állapotot
találtak, mikor a lakóépület bejárati helyiségében tüzelőberendezések voltak.
A szoba-pitvar-pitvarból nyíló istálló alaprajzi elrendezés a Szudéta-vidéken, Cseh- és Morvaországon
117 118 119
át a Kárpátok északi vonulatáig , sőt a Kárpátoktól északra eső lengyel területeken is
120
kimutatható. Ez az úgynevezett lakóistállós ház , melyet Csehországban, a Szudéta-vidéken, Mor­
121
va-földön német eredetűnek tartanak és elterjedésüket a német telepesek megjelenéséhez kötik .

116. VOHRADNYIK Géza 1971. 163.

117. PRAZÁK, Vilém 1960. 294. kk.
118. Árva: CAPLOVIC", Pavol 1977. 2 8 . , 35.; Liptó: FOLTYN, Ladislav 1960. 22.; Sáros: Vágpetri (Petrova) - épület a M ú z e u m
ludovej arhitektúry Bardejovské kúpele-ben (Bártfafürdő), stb.
119. Pl. CZAJKOWSKI, Jerzy 1977. 7 7 . , 78.; CZAJKOWSKI, Jerzy 1969. 88., I V . térkép; stb.
120. SCHIER, Bruno 1932. 159. kk., 175. 1. alaprajz
121. PRAZÁK, Vilém 1960. 2 8 5 - 2 9 7 .
 Első pillantásra kézenfek­
vőnek tűnne, hogy a Felvidé­
ken előforduló hasonló alap­
rajzi elrendezést ehhez a
széles körű elterjedéshez
kapcsoljuk, de úgy vélem ezt
nem tehetjük, mert itt is fel­
merül a korábban már emlí­
tett „eresz" kérdése. A lakó-
istállós ház alakulásában
ugyanis szerepe volt ennek a
fokozatosan bezáruló épület­
122
résznek , tapasztalatom
ezzel szemben az, hogy a
Felföldön egy ilyen helyiség
nem vett részt a lakóépület
alakulásában. A Kárpát-me­
dence északkeleti térségében
az is megfigyelhető, hogy az
istálló bizonyos fokig „zárja"
az épületet, utánna már csak
viszonylag nyitott, vagy má­
sodlagos jelentőségű helyisé­
gek következhetnek (csűr,
fészer), második lakóhelyiség,
a nagyobb zártságot megkö­
vetelő kamra az istálló után
vidékünkön nem fordul elő.
Az istállóval „zárt" épület
elméletileg keresztben, a
lakóhelyiség mellett is bővül­
hetett, de ezzel a lehetőséggel
nem élt a Felföld népi építé­
szete, vagy ha ilyen alaprajzi
forma elő is fordul, az bizo­
nyíthatóan más forrásból
Szoba-pitvar- az udvarról nyíló istállóajtajú lakóházak: 1-2. Komlóska (Zemplén
táplálkozik. Ezért kerültem
m), 3. Nyíri (Abaújm), 4. Filkeháza (Abaújm.)
korábban a lakóistállós ház
megnevezést, mert a Felföl­
dön található ilyen építmények formailag ugyan megegyeznek ezzel a nagymúltú házformával, kialakulásuk
azonban másként történt, s így a közkeletű terminus használata félrevezető lenne.

122. L d . SCHIER, Bruno 1 9 3 2 . 166. kk.

 A szobából és pitvarból álló lakóház és az istálló összeépülésének idejét szintén csak közvetett adatok
igénybevételével lehet megkísérelni. A kiindulópont az istálló szükségletének, s magának az istállónak a
megjelenése falvainkban. Ennek megítéléseben sajátos kettősség tapasztalható, nem nagyon történt meg az
igény, tehát a jószág kezes tartása és ennek feltétele, az erre alkalmas építmény, az istálló elterjedése közötti
egyeztetés. Pedig Abaújban már az Árpád-kor végén „A megye sík- és dombvidékén a fő termelési ág
123
mindenütt a földművelés...", emellett jelentős állattenyésztésről is beszámolnak a források . Borsodban
124
hasonló a helyzet . Minden bizonnyal nyugatabbra sem volt ez másként, hiszen például Bars megyében
már a XI. században a Garamszentbenedek-Kistapolcsány vonaltól, az összefüggő erdő övezete alatt „...
125
népes földművelőfaluk állottak, melyek között szőlőművesek, kovácsok és ácsok települése is volt" .
A XIII. századtól az ágyeke elterjedése és a három, majd kétnyomásos gazdálkodás egyre szélesebb
körűvé válása nemcsak a mezőgazdasági termelés intenzitását növelte, hanem az ehhez szükséges megnöve­
126
kedett vonóerőt is biztosítani kellett A nemritkán háromszori szántáshoz a jószágot már nem lehetett
teljesen extenzív körülmények között tartani.
A magyar állattartás kutatása azonban elsősorban a nomád hagyományok továbbélésével, az extenzív
formákkal foglakozott, így az istállók sem kaptak kellő figyelmet. A kérdés lényegét szemléletesen világítja
meg Thököly Imre 1684-ben kiadott utasítása, mely szerint: „A marháknak télre jó meleg hídlásos pajták
készíttessenek illendő jászlakkal együtt, mert, ha a vonómarháknak alkalmatlan, hideg, sáros hely vagyon,
éjjel nem ehetik a sok alkalmatlanság miatt" , azaz a vonójószágnak istálló kell, ellentétben a szabad­
ban, hideg, sáros helyen tartott vágómarhával.
A XIV. századi állattartással foglakozva BELÉNYESY Márta megállapítja: „Minthogy a jobbágyok
állatállományának jelentős részét főként a mezőgazdasági munkáknál, szántásnál, fuvarnál használták fel,
igen fontos volt tehát, hogy tartásukról a legszorgosabb mezőgazdasági munka idején éppúgy gondoskodja­
nak, mint télen, hogy az állat jó erőben legyen. Ennek megfelelően már e korban fokozott mértékben kell
számolni az istállón való tartással is" . Majd később a különféle gazdasági épületekkel foglakozva,
hozzáteszi: „Közöttük valószínűleg az istállónak lehetett a legfejlettebb szerkezete, mellyel a lótartással
kapcsolatban már századunkat (ti. a XIV. századot - B.M.I.) megelőző időkben is sűrűn találkozhatunk.
Tekintettel a szarvasmarha gyakoriságára, nemigen valószínű, hogy csak lovak számára foglalták volna
le" . Való igaz, mert például a szabolcsi Komoron 1313-ban két ökör háznál tartását említik: „duo
boves... de domo servientis sui violenter recepissent" . Vizsoly környékéről 1324-ből ismerünk lovak
tartására szolgáló istállóra vonatkozó adatot: „duos equos... de guadam insula... ad domum suam non
131
adduxerint" , a század végéről pedig az Ung megyei Palócról - 1396: „novem pecoribus ac quindecim
132
ovibus de curia ipsorum propria noctis in silentio... ,, . Az adatok egy része nemesi kúriákra vonatko­
zik, de nem kételkedhetünk abban, hogy a jobbágyok telkéről sem hiányoztak az állattartással kapcsolatos
építmények.

123. G Y Ö R F F Y György 1963. 52-53.

124. G Y Ö R F F Y György 1963. 746.
125. G Y Ö R F F Y György 1963. 419-420.
126. BALASSA Iván 1973a. 286. kk.
127. Idézi SZABADFALVI József 1970. 160.
128. BELÉNYESY Márta 1956. 42.
129. BELÉNYESY Márta 1956. 50.
130. MAJOR Jenő 1960. 54.
131. MAJOR Jenő i960. 54.
132. MAJOR Jenő 1960. 54.
 Az azonban kétségtelen, hogy a XVIII. századtól nagyobb számban szemünk elé kerülő épületállomány­
nál - a helyiségek bejáratának irányulását most nem is tekintve - a szoba-pitvar-istálló alaprajzi elrendezés
meglehetősen ritka. Figyelembe véve korábban kifejtett feltételezésemet, hogy ha a több helyiségből álló
épületnél csak házai említenek, akkor nem kizárt, hogy ebbe beleértik a pitvari is, illetve, hogy a kamra
megnevezés mögött esetleg ténylegesen pitvarok húzódnak meg: 1739.: Vanyarc - szoba-istálló; 1758.:
Alsósztregova - szoba-kamra-istálló; 1761.: Litke - szoba-kamra-istálló, szoba-istálló; 1771.: Becske -
szoba-kamra-istálló; 1796.: Alsóbodony-szoba-pitvar-istálló; 1830.: Pogony-szoba-istálló, szoba-kam­
133
ra-istálló (két esetben) .
Gyakoribb azonban, hogy az istálló külön épület, esetleg a kamrával van egybeépítve, a csűr fiókjában
van, vagy ha a lakóház része, akkor a kamra, vagy kamrák után következik. így, bár az istálló XIV-XV.
századi széles körű elterjedtségében a Felföldön nem kételkedhetünk, s így abban sem, hogy az harmadik
helyiségként csatlakozhatott a szoba-pitvar helyiségekből álló épülethez, de az is nyilvánvaló, hogy ez
elrendezés sem bizonyult fejlődésképesnek. Ennek oka minden bizonnyal az, hogy a tárolás igényének
növekedésével, a kamra vagy kamrák szükségessé válásakor a gazdaság térbeli tagolásánál racionálisabb­
nak bizonyult egy olyan elrendezés, mikor az állattartás színhelye némileg elkülönül, és ez olyan építmény­
hez, vagy ott csatlakozik a lakóházhoz, ahol a részben, vagy teljesen istállóban tartott állatállomány
szálastakarmányát tárolhatták. A szoba-pitvar-istálló elrendezés így egyrészt egy kort jelez, későbbi
fentmaradása pedig egy olyan gazdasági szintet, melynél az így adott terek és funkciójuk elegendőnek
bizonyultak az adott gazdaság számára. DÁM László például a Zempléni-hegységben kifejezetten a zsellé­
134
reknek tulajdonítja ezeket az épületeket .

Szoba - pitvar - kamra

A lakóház fejlődésének a Felföldön is az egyik legfontosabb mozzanata a szoba-pitvar-kamra elrende­

zésű épület kialakulása, mely meglehetősen ellentétes megítélésben részesült a néprajzi szakirodalomban. A
kutatás számára jobban hozzáférhető XVII. század értékelése sem egyértelmű, ZÓLYOMI József például
Nógrád megyében a század elején már teljesen általánosnak tartja a három helyiségből álló, szoba-pit­
135
var-kamra elrendezésű lakóházat , BAKÓ Ferenc ugyanakkor a szomszédos Heves megyében úgy véli,
hogy „... a XVIII. században területünk lakóházainak jórésze egy- illetve kétsejtű volt, de a XIX. szazad
,iM
közepe óta általánossá vált a háromsejtű formá . A kamra jelentőségének megítélését a lakóház fejlő­
désében bizonyos funkcionális kérdések is erősen befolyásolták, mindenekelőtt az úgynevezett „hideg-",
vagy „palóc női hálókamra".
Az időrend kérdéskörével kezdve: a ZÓLYOMI József által feltárt és feldolgozott Nógrád megyei adatok
arról vallanak, hogy a XVIII. század elején a parasztháznak természetes tartozéka a házzal egybeépített
kamra. Ugyanezt tapasztalhatjuk már egy évszázaddal korábban Sárospatak protokollumaiban is. Igaz, a

133. P M A 189., 460., 356., 471., 452., 142.

134. DÁM László 1981. 69. Ilyen épületeket Trizsről, Ragályról, Kánóról, Imoláról és Zubogyból is jelez, de a felsorolt
helyeken csak az udvarról nyíló ajtajú istállókkal találkozott. DÁM L á s z l ó - D . RÁCZ Magdolna 1986. 70.
135. ZÓLYOMI József 1974. 23.
136. BAKÓ Ferenc 1975. 212.
település mezőváros volt, de az adatok
egy részénél megjegyzik, hogy nemesek
lakta házakra vonatkozik. A többiek
minden bizonnyal jobbágyok, zsellérek,
vagy jobbágytelekre szállt iparosok stb.
lakóépítményei, sőt az 1620-as osztá­
lyos egyezség Lorántffy Zsuzsanna és
137
Mária között azt bizonyíja, hogy
Patak lakói nemcsak iparosok voltak,
138
mint ezt B A R A B Á S Jenő véli . Már
az egyik első fentmaradt följegyzésben
1581-ből említenek egy lakóházat kam­
rával, sajnos csak egy fél házról van
szó, ezért a helyiségek sorrendje bizony­
talan: „...háznak az felet... ket kamorat
139
egj zobat eg) twzes hazat..." . 1609-
ben azonban már teljesen egyértelműen
„Egj Hazat pituarostul es kamoras-
140
tul" említenek. A későbbiekben az
számit kivételnek, ha nem ilyen alap­
141
rajzi elrendezésről szólnak . De
ezekben az esetekben többnyire nem is
teljes épületről, hanem csak részekről
van szó, mint például egy nemes lakta
háznál 1657.: „Ezen kit részen kivül az
minemű Resz, per Defectum seminis eö
Nagyságának jutott haz U.M. Szoba
14
Pitvar fundussaval eggyütt..." .
Mindössze egyetlen olyan adat van a
közel két évszázadot felölelő anyagban,
mely esetleg különálló kamrát sejtet,
bár itt sem lehetetlen, hogy épületrész­ Szoba-pitvar-kamra alaprajzú lakóházak: 1. Igrici (Borsod m.),
2. Bükkaranyos (Borsodm.), 3. Égerszög (Abaújm.), 4. Párád
ről emlékeznek meg: „...en attam az
(Heves m.)
Belső varosban livö kamoratskamat
143
Zalában..." .
Heves megyében, ahol B A K Ó Ferenc csak a XIX. század közepétől tekinti általánosnak a háromhelyisé­
ges, szoba-pitvar-kamra elrendezésű házakat, ilyen források nem állnak rendelkezésünkre. Az egyik
legkorábbi forráscsoport Demjén, Füzesabony, Kerecsend és Maklár lakosainak épületfa igényeit tártai-

137. Ld. ROMÁN János 1965. 27-30.

138. BARABÁS Jenő 1970. 282.
139. ROMÁN János 1965. 2.
140. ROMÁN János 1965. 15.
141. Pl. 1609.: „...egj keo zoba derek es egj konjha..." - ROMÁN János 1965. 15-16.
142. ROMÁN János 1965, 106.
143. ROMÁN János 1965. 26.
mázza 1765-ből. Ezek részletes elemzéséből vonta le következtetéseit, megállapítva, hogy a XVIII. század
derekán az említett községekben összesen 29 új lakóházat emeltek, és: „A házakból egy háromsejtű, tizen­
144
egy kétsejtű, egy pedig egysejtű lehetett, tehát a kétsejtű ház lehetett általános" . A végeredmény számsze­
rűen kétségbevonhatatlan, van azonban egy olyan vonása ennek a forrásnak, mely némileg más megvilágí­
tásba helyezi a tényeket.
A makiári igények kísérő szövegéből arról értesülünk, hogy a jobbágyok épületeiket akarják megújítani,
145
mert vannak, akik „...pitvarok és kamorák nélkül szűkölködnek..." . Tennék ezt a viszonyok valame­
lyest konszolidálódása, a török alóli felszabadító háborúkat, aThőköly-féle felkelést, a Rákóczi szabadság­
harcot követően többé-kevésbé elnéptelenedett vidék újra benépesülte után. Maklár lakossága ugyan soha
sem puszult ki teljesen, csak erősen megfogyatkozott és amikor a XVIII. század közepén újra feltöltődik az
146
egykori mezőváros, az újonnan jöttek az összlakosság 64%-át tették ki . Demjént teljesen újra kellett
telepíteni, ez 1701-től indult meg, a német telepesek 1729-ben jelennek meg először. A lakatlan Füzesabony
spontán benépesülése is a XVIII. század elején kezdődik meg. Kerecsend 1731-ben kezd új életet, a több
147
szakaszban érkező német telepesek mellett 1749-ben már magyar és szláv lakosság is kimutatható .
Az 1765-ben építkezők így minden bizonnyal az újonnan érkezettek közül kerültek ki, akik nyüvánvaló-
an nem rendelkeztek olyan lehetőségekkel, hogy azonnal a kor és a terület legfejlettebb lakóházainak, vagy
akár az általános normáknak megfelelő épületeket emeljenek. És ez nemcsak a spontán betelepülők eseté­
ben lehetett így, hanem a német telepeseknél is, akiket itt sem vártak „kész házak", mint ahogyan ez a
148
sztereotípia országosan sem érvényes . Demjénben például egy uradalmi méhész épít háromhelyiséges
házat, két új lakosnak csak istállóra futja - nyilvánvalóan abban húzza meg magát új háza felépültéig.
Hasonlót tapasztalhatunk a Sárospatak melletti Hercegkúton is, ahol földkunyhókban laknak az új házak
149
elkészültéig , a kamarai telepítésű délvidéki Újszivácon is kunyhókat emelnek maguknak az újonnan
150
jöttek, míg házaik elkészülnek Visszatérve Demjénbe, egy másik frissen érkezett az uradalmi méhésszel
megegyező nagyságú, de primitívebb kivitelű, egy további pedig csak egészen egyszerű, feltehetően egyhelyi­
151
séges házat emelt magának . A tendencia mindenütt hasonló, olyannyira, hogy Kerecsenden a valószínű
152
már második gererációs Majer J. féltelkes jobbágy az, aki négy helyiségből álló lakóházat épít . A
bővítéshez igényelt anyagok így azt tanúsítják, hogy a kezdeti időkben egy- vagy kéthelyiséges, nem is
mindig lakás céljára szolgáló építményekben meghúzódó telepesek gazdasági helyzetük javultával, amennyi­
ben ezt az eredeti épület műszaki állapota megengedte, lakóházaikat kibővítik, kamrát, kamrákat, színeket
építenek hozzájuk. A forrás jellege nem teszi mindig egyértelművé, hogy az igényelt anyag új épület emelé­
sére, vagy csak bővítésre szolgál, de mindkét lehetőség arra vall, hogy a kamra használata Heves megye déli
részén ebben az időben általános volt, csak az új betelepülés körülményei nem engedték meg, hogy minden­
ki azonnal felépítse a maga teljesértékű lakóházát.
BAKÓ Ferenc az előbbiekkel közel egykorú más levéltári adatai elsősorban nemesi épületekről szólnak,
de ezek láthatóan alig különböznek a jobbágyházaktól. Többnyire a házak falanyagáról értesülünk belőlük,

144. A többi esetben házbővítésre igényelték a faanyagot - BAKÓ Ferenc 1969a. 274.
145. BAKÓ Ferenc 1969a. 258.
146. BAKÓ Ferenc 1969a. 259.
147. BAKÓ Ferenc 1969a. 259.
148. L d . BALASSA M . Iván 1989c. 34.
149. BALASSA Iván 1973b. 301.
150. BALASSA M. Iván 1989c. 37.
151. BAKÓ Ferenc 1969a. 260-261.
152. BAKÓ Ferenc 1969a. 266. még csak ezzel, utóbb azzal is magyarázza, hogy Majer J.-nak 9 tagu családja és számottevő
állatállománya volt - BAKÓ Ferenc 1984b. 115.
Háromhelyiséges, az udvarról nyíló kamrájú lakóház, Füzérkajata (Abaújm.)

de némelyikük az alaprajzi elrendezésre is tartalmaz utalást. Kiskörén 1733-ban a református prédikátor

153
házában szoba és kamra található . Az Abasáron 1743-ban összeírt két épület legalább kétszobás volt,
hiszen „...Az késebb Szobában lévő..." kitétel a nagyobb szobát is feltételezi „Szabó Matyas Uram Ha­
154
za"-ban . A másik szerintem négy helyiségből állhatott. Erre vall az, hogy „...4 bellet ajtó ragastoval..."
került összeírásra. A négy helyiségből kettő biztos: a szoba és a pitvar. A további kettőnél az egyik lehetsé­
ges megoldás, hogy a pitvar mögött van egy kis helyiség, a negyedik pedig a pitvart követi a ház hosszá­
ban. A másik, hogy a pitvart követően az épület hosszirányban osztott, s mindkét helyiség a pitvarból
nyílik. így a „rovás köz"-ök a következőképpen oszthatók el: az épület egy „rovás köz" széles, a hátsó
hosszú homlokzatot három, a bejáratit két „rovás köz" alkotja, a középső helyén itt az ajtó van. Egy fal
azonban hiányzik, a szoba és a pitvar közös falát ugyanis kőből építették, de nem azonosítható a pitvar
155
mögötti és a hátsó helyiség, vagy a hátsó két helyiség közötti fal . Tehát a házban legalább egy, de
lehet, hogy két kamra is volt.
Tarnabodon 1759-ben Makkay László nemesember háza szoba-pitvar ("konyha") - „kamrácska" elren­
156
dezésű volt, bejárati homlokzata előtt tornác húzódott . 1811-ben Gyöngyösön egy olyan házat írtak
össze, melyben két szoba, kamra, bolthajtásos borospince van ' , de egy ilyen színvonalú épületnél nem
valószínű, hogy a két szoba egymáshoz kapcsolódott volna, és az egyiknek közvetlenül a szabadba nyílt
volna az ajtaja, ezért feltételezhető, valamilyen okból a pitvart nem vették fel. Ilyesmit tételezek fel egyéb-

153. BAKÓ Ferenc 1967. 118.

154. BAKÓ Ferenc 1967. 179.
155. A z adatokat ld. BAKÓ Ferenc 1967. 187-188.
156. BAKÓ Ferenc 1967. 187-188.
157. BAKÓ Ferenc 1967. 189.
Szoba-konyha-kamra elrendezésű, központi bejáratos lakóház, Erdőhorváti (Zemplén m.)

ként a kiskörei prádikátor-házzal kapcsolatban is, hiszen az épület használójának társadalmi helyzete
kétségessé teszi a csak szoba-kamra alaprajzú építményt.
A statisztikai adatok elemzéséből B A K Ó Ferenc azt a következtetést vonta le, hogy „A kétsejtű, az egy
szoba+konyhás parasztlakás korunkban annyira jelentős forma, hogy Heves megyében az összesnek
38,7%-át, Nógrádban 40,8%-át, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 43,8%-át, Szolnok megyében pedig
52,4%-át tette ki 1970-ben, a legutóbbi népszámlálás idején. Heves megyében az átlagon felüli százalékok
főleg a kőépítkezésű falvakban és az egykori nagybirtokosok falvaiban jelentkeznek, maximálisan
158
57,7%-ig" . A kérdés ilyen megközelítése azonban félrevezető, hiszen „lakás"-ról van szó, ebben nin­
csenek benne a nem lakáscélú helyiségek, azok melyek a parasztháznak szerves részét alkotják, a tárolóhe­
lyiségek, az istállók stb., és amelyek többnyire egy fedél alatt vannak a lakóhelyiségekkel.
Hasonlóan megtévesztő, ha a többlakásos, ún. „hosszúház"-akat a kéthelyiséges házak elterjedtsége
bizonyítékának tekintjük. Az ilyen épületek Heves megyében is újabbak, hiszen a jobbágyság korszakában
sem a jobbágynak, sem urának nem állt érdekében, hogy egy belső telken több jobbágy éljen együtt. A
Heves megyei Nagyvisnyón általában, és a N A G Y Benjámin által részletesen vizsgált Boros-udvarról

158. BAKÓ Ferenc 1975. 182.

 159
konkrétan is kimutatható, a „hosszúház"-ak a jobbágy felszabadulás után alakultak ki , mert a beltelkek
ettől az időtől váltak valóban szabadon oszthatóvá.
Az ilyen ház a telekosztás egyik lehetséges megoldása, a másik a halmazosodás. Ez utóbbival kapcsolat­
ban éppen B A K Ó Ferenc jutott hasonló eredményre, megállapítva, hogy Mikófalván csak a nemesi telkek
halmazosodtak. Jellemző, hogy a XIX. század első harmadában a mintegy 530 főnyi nemesi lakosság 14
160
magyar holdnyi, a 215 úrbéres ugyanakkor 23 hold belterülettel rendelkezett .
A jobbágy belső telek osztódása természetesen már a török hódoltság előtti időkben megindult, de
„Hogy a telekaprózódás veszedelmes méreteket ne öltsön arra az adóalap épségét szem előtt tartó, jól
161
felfogott földesúri érdek vigyázott" , s minden bizonnyal így volt ez a későbbi századokban is. A job­
bágykorban a tovább nem osztható beltelki állománnyal rendelkező családok népességfeleslegének levezeté­
sére két út kínálkozott. Az egyik, hogy kiválva a családból zsellérekké lettek, új házakat építettek a
162
gyakran a faluban térbelileg is elkülönülő zsellérsorokon . A másik, hogy a család együtt maradt és a
nagycsaládi együttélést választva egy telken, egy házban laktak továbbra is. Ez azonban nem járt a lakóház
szoba-pitvar egységekkel való bővítésével, csak a kamrák számának gyarapodásával, a kamrák lakóhely­
ként használatával. Mindez azonban szintén viszonylag kései jelenség, mint erre még a későbbiekben
részletesen visszatérek.
Egy további ok, mely B A K Ó Ferencet arra késztette, hogy a kamra csatlakozását a lakóházhoz meglehe­
tősen későinek tartsa az, hogy kutatási területén a hagyományos épületszerkezetekkel épült házak között
nagyszámban lelt kéthelyiségesekre: „A terepbejárásunk során leírt épületek tekintélyes része volt kétsejtű,
163
így minden zsilipéit falszerkezetű faház is" . Tapasztalatom szerint a napjainkat megért épületállomány,
különösen, ha XVIII. századi épületekről van szó, meglehetősen esetleges, és nem alkalmas általánosítások­
ra. Az épületek egy része azért maradt fönt, mert építéstechnikájuk ezt lehetővé tette - ezek többnyire
igényesebb kivitelűek. Másrészt azok a hagyományos lakóházak maradtak változatlanok, melyeknél a
tulajdonos gazdasági helyzete nem engedte meg, vagy nem igényelte a fejlettebb, a bővülő funkciókat
jobban kiszolgáló objektumok építését. Ezért a csak szobából és pitvarból álló, a XVIII. századból fentma­
radt házak nem az általános építészeti színvonalat, hanem mindössze azt reprezentálják, hogy milyen volt
annak a társadalmi rétegnek a lakása, melynek nem volt annyi terménye, hogy azt kamrában kellett volna
tartani (vagy nem ott tartotta). Nem analógiaként, csakfigyelmeztetésként- mikor Galícia osztrák közi­
gazgatás alá került, részletesen összeírták a falvak lakóépítményeit. 1820-ban a Nowy Targ-i sztarosztaság-
hoz tartozó Sadec vidéki és tátraalji (Podhale) falvakban, pl. Szaflary-ban 58 kéthelyiséges (szoba-"sien")
ház van, háromhelyiséges 69, ennél több helyiségből álló 24., Biaíy Dunajec-en hasonló sorrendben
93-128-60, Zubsuché-n 55-210-92, és hogy a legkisebb települést is megemlítsük, Murzasichlé-n 7-31-23 a
164
házak megoszlása . A Nowy Targ és Zakopane közötti útvonal mentén meghúzódó falvak XIX. század
eleji gazdasági állapota - gondolom - minden külön elemzés nélkül elképzelhető.
Mindezek alapján úgy vélem, hogy a XVIII. századi Nógrád megyei adatok, melyek falvak, vagy lega­
lábbis településrészek leégésével kapcsolatban keletkeztek, alkalmasak arra, hogy egy terület épületállomá­
nyáról, annak megoszlásáról képet kapjunk, és ezek - az egyebekkel együtt - egyértelműen azt bizonyítják,
hogy a kamra ebben a korban már elengedhetetlen, szerves része a lakóháznak.

159. N A G Y Benjamin 1 9 6 0 . 6 8 . kk.

160. BAKÓ Ferenc 1965. 181. kk., 242.
161 MAKSAY Ferenc 1 9 7 1 . 118.
162. Némileg bonyolultabb előzményekkel ld. pl. Szuhafőn - LAJOS Árpád 1979. 16. kk.
163. BAKÓ Ferenc 1975. 185.
164. CZAJKOWSKI, Jerzy 1 9 8 8 . 84.
A különálló kamrák

A lakóház lakórésze, a szoba-pitvar és a kamra

kapcsolódását funkcionális szempontból vizsgálva
mindenekelőtt a különálló kamrákat kell szemügyre
venni. Ezek ugyanis BÁTKY Zsigmond szerint meg­
165
előzték a házhoz kapcsolódókat , és BAKÓ Fe­
renc szerint is „Ónálló épület lehetett hajdan a fűthe­
tő lakószoba, a különböző rendeltetésű kamrák és
166
emellett a csűr, esetleg az istálló" . Mindketten
hangsúlyozzák, hogy a különálló kamrák egyben
hálóhelyül is szolgáltak.
Nógrád megyében a XVIII. században széles kör­
ben ismertek voltak a különálló kamrák, a rendelke­
zésre álló adatok alapján azonban ezek a terhes
kamrák, étiés házak, búzás kamarán, é/Ietes kama­
61
rák* csak az élelmiszerek, a gabona tárolására
szolgáltak. Természetesen a megnevezések félreveze­
tők is lehetnek, ezért megvizsgáltam, hogy azokban
az esetekben, mikor ezeket a kamrákat említik,
Különálló, i 89í-ben épített kamra, van-e a hozzátartozó lakóépületben kamra, mert ha
Lice (Licince - Gömör m.) itt hiányzik ez a helyiség akkor valóban feltételezhe­
tő a különálló kamrák hálóhelyként használata.
Kiderült, hogy az esetek döntő többségében - természetesen akkor, ha a forrás ebből a szempontból
értékelhető, azaz a ház és a különálló kamra is megégett - a lakóházban is van kamra, nemritkán több is.
Itt most csak az ellenkezőnek tűnő adatokat idézem. 1739-ben Vanyarcon két telken is leég egy-egy kamra.
A hozzájuk tartozó lakóépületek azonban megmenekültek, így ezeket nem ismerjük, csak azt tudjuk, hogy
- a sorrendből kitetszően - a szomszéd „Háza Istállóval egygyütt" megég, ezen a telken a kamráról nem
szólnak, csak egy pálinka-háztól. Pogonyban 1830-ban külön becsülték fel az egyik jobbágy házát,
mely „18 öles Ház Marha istállóval összve" és a „Búzás Komora Sertés és Juhok olá"-t. Itt a lakóházban
nem említik a kamrát, de meggondolkoztató, hogy a mintegy 34 méteres épület csak két helyiségből állt
volna? Valószínűbb, hogy a „ház" megnevezés mögött több helyiség húzódik meg. A kamrát itt határozot­
tan „búzás"-nak mondják, ugyan úgy, mint a faluban előfordult többi tűzesetnél, melyeknél mindig meg­
emlékeznek a házban lévő kamráról is, annak ellenére, hogy ezek az épületek kisebbek, csak 13, 16 öle­
169
sek . Az előbbihez hasonlóan az 1830-ban megégett Vilke tűzkárlistája nem teljesen egyértelmű. Nem
derül ki, hogy a felsorolt épületetek, épületrészek közül mi van egy tető alatt. Az első esetben még részletez-

165. BÁTKY Zsigmond 1 9 3 5 . 119.

166. BAKÓ Ferenc 1 9 7 5 . 2 0 7 .
167. ZÓLYOMI József 1 9 7 4 . 4 8 .
168. P M A 189.
169. P M A 142.
ve veszik fel a kárt, később azonban már egy
összegben: „Öregebb Kovács Pál" jobbágynak
megégett „Tehén istálló ló istállóval és egy terhes
kamarával kis kamarákkal együtt" és külön „Két
házának teteje". Ez esetben nem kizárt, főleg a kis
kamrakm\, hogy hálókamrákat említenek, a két
házra való utalás azonban azt a következtetést is
megengedi, hogy itt már két lakószoba is volt.
Ugyanebben a faluban egy zsellérnél „Pajtája,
Istállója, kamarája földig leégett, a házának teteje
öszvesen", ez elképzelhetővé teszi, hogy az épüle­
tek különállóak voltak, de arról sajnos nem érte­
sülünk, hogy a ház milyen helyiségekből állt. Ha­
sonló a helyzet egy másik zsellér tűzkáránál, ahol
Különálló kamrák pincerészei, Helemba
a „házának teteje, mellette lévő istálló és kamora (Chl'aba - Hontm.)
170
egészen" leírásból nem dönthető el, hogy a két
épület egymásmellettisége pontosan
mit jelent. Feltételezhető, hogy kü­
lönállóak lehettek, hiszen a háznak
csak a teteje ég le, de ismét nem
értesülünk a ház helyiségeiről. Való­
színű, hogy szoba-pitvar-kamra
171
stb. volt bennük, mert 1761-ben
ugyanitt ilyen házak égtek le!
Nógrád megyéből egyetlen egyér­
telmű XVIII. századi adattal sem
rendelkezünk, melyek megerősíte­
nék, hogy a széles körben előfor-
172

duló különálló kamrák hálókam­

rák (is) lettek volna.
A különálló kamrákra vonatkozó
XVIII. századi adatok foltszerű
elterjedése annak köszönhető, hogy
ezek ebben a korban egyetlen me­
gyéből, Nógrádból származnak. A
kamrák XX. századi előfordulása a Borona bolthajtásos gabonás, Tornaszentandrás (Abaújm.)
Magyar Néprajzi Atlasz alapján -
melyet FÜZES Endre dolgozott fel -
Északra a Szlovák Néprajzi Atlasz
173
elsősorban dél és kelet felé csatlakozik az előbbi elterjedésterülethez

170. P M A 189.
171. P M A 375., 166., 174., stb.
172. A z említetteken kívül Alsóesztergály ( D ő l n é Strháre) 1844., Alsósztregova (Dolná Strehová) 1758., Becske 1771., Ebeck
(Obeckov) 1769., Felsőtisztás (Horny Tisovník) 1735., (Ipoly)Bolyk (Bol'kovce) 1830., Ipolyszele (Zelené) 1759., (Ka-
rancs)Lapujtő 1722., Lest (Lest') 1758. stb.
173. FÜZES Endre 1984., 189-190., 173. 12. térkép, MNA 78., 79.
 mintafeldolgozása tanúsítja, hogy a
Felföldön a különálló kamrák széles
körű használatával kell számolnunk. A
szlovákiai elterjedésnél azonban meg
kell jegyezni, hogy egy déli és egy észa­
ki sáv ismerhető fel a térképlapon. A
magyarországi adatok folytatásában
Lévától (Levice) északra a Garam
mentén Csejkőn (Cajkov), keletre vele
egy magasságban, de már Hontban, a
Szikenice patak menti Almáson (Jab-
lonovce), Hont legészakibb részén
Bélabányán (Banská Belá), majd Ipoly­
ságtól (Sahy) északra Litaván (Litava),
Szelényen (Sel'any) és Felsőrakoncán
(Horné Rykyncice), Gömör-Kishont-
ban pedig a Rima és a Balog völgyében
Tajtiban (Tachty), Dúsán (Dúzava),
Különálló kamra, természetes palával fedve, Nagyvisnyó (Borsod m.)
Karaszkón (Kraskovo) és Baradnón
(Brádno) mutathatók ki az ilyen kam­
rák . A Hontból származó adatok még kiegészíthető k, Széna váron (Senohrad) és Dacsólámon (Dacov
Lom) is álltak az udvarokon ezek az építmények. Az utóbbiakkal kapcsolatosan BOTÍK, Jánnak az a
véleménye, hogy a XIX. század elején a nagygazdáknál honosodtak meg '.
A magyarországi jelenkori elterjedést feldogozva FÜZES Endre úgy véli, hogy a viszonylag szűk előfor­
dulási területén elsősorban a nagygazdáknál található meg ez a XIX. század második felében elterjedő épít­
176
mény . ZÓLYOMI József XVIII. századi adatai egyértelműen bizonyítják, hogy a különálló kamrák
Nógrádban már a század első felében is megvoltak. Az azonban kétségtelen, hogy elsősorban a nagygazdák
használták ezeket az építményeket, és alapvető funkciójuk a tárolás volt.
Hogy mely kortól számolhatunk az ilyen kamrák megjelenésével, egyelőre bizonytalan, a XIV-XV.
századból Helembán (Chl'aba) olyan földbemélyített épületmaradványok kerültek napvilágra, melyek
177
nemcsak a borospinceként értelmezés lehetőségét engedik meg , hanem azt is, hogy ezek alápincézett
178
kamrák is lehettek. így nyilatkozik HABOVSTIAK, Alojz is , nála a kamrák datálása kitolódik a XVI.
századig. Meg kell jegyezni, hogy a feltárók képaláírásaikban szintén alápincézett kamrákról szólnak .
Helembán nem sikerült pontosan megállapítani az egykorú, egy gazdasághoz tartozó épületeket, de az
ásatási helyszínrajz megengedi, hogy például az L alaprajzú, feltehetőleg a XVI. század első felében épült
180 181
háromhelyiséges lakóházhoz tartozik a 69. számú, alápincézett kamra .

174. E A S mintafeldolgozás I X . 26. térkép

175. B O T I K , Ján 1988. 315., 324., 323-324.

176. F Ü Z E S Endre 1984. 190.

177. H A N U L I A K , M i l a n - Z A B O J N Í K , Jozef 1982. 51.

178. HABOVSTIAK, Alojz 1985. 106.kk.

179. L d . H A N U L I A K , Milan—ZABOJNÍK, Jozef 1982. 55. 6-9. kép.

180. HABOVSTIAK, Alojz 1985. 91-92.

181. A z ásatási helyszínrajzot ld. HABOVSTIAK, Alojz 1985. 277.
 A XVIII. században tehát ott voltak az udvarokon a különálló kamrák, és az is feltételezhető, hogy már
korábban is, akár a XVI. században is ez lehetett a helyzet. Ezek azonban tárolóhelyek. Az is nyilvánvaló,
hogy ilyen építményekre csak a jobbágyság legfelsőbb rétegének volt szüksége, éppen azoknak, akiknél az
újkorban - mindenekelőtt gazdasági okokból - a nagycsaládi együttélés kimutatható. így természetes, hogy
a család létszámának növekedésével sor kerülhetett arra, hogy a különálló kamrákban is aludjanak, de
ezeknek nem ez volt az eredeti funkciója, s így nem tekinthetjük őket a lakóházak szerves részét alkotó
kamrák előzményének, hiszen az időrend sem teszi ezt lehetővé.

A lakóház kamrája

Sárospatakon az idézett protokollumokban már a XVII. században olyan házak szerepelnek, melyeknek
természetes része volt a kamra. A Felföldön az udvarházakban is mindenütt ott találjuk ebben a korban a
kamrákat. Itt most csak azokra utalok, melyek méretükben nem túlzottan térnek el a jobbágyházaktól,
mint Lacfalván (Lackovce - Zemplén m.) 1628-ban: „... udvarház, kiben vagion egy szoba; Pytvar, két
182
kamara: mind rossz, elrohatt" . 1670-ben Felsőmérán (Abaúj m.) összeírták Fáy László javait, közöttük
van „...egy nemes kúria... közepette egy nagy fábul épült rend ház, annak pitvarában kőlábakra épült
öregh konyha keményestül, azon pitvarbul job kézre niló öregh feirház... ezen házbul niló oldal kama-
183

ra..." . Tornán (Túrna nad Bodvou - Abaúj-Torna m.) 1671-ben »A kúriát fából épültnek, fapalánkkal
kerítettnek mondják. Egy nagy lakószobából ("egy Szép öregh feir ház"), oldalkamarából, „kö Bótt"-ból,
184
pitvarból állt« . Az Ung megyei Palócon (Pálovce) 1675-ben egy olyan újonnan, fából épült házat írnak
w
le, melyben két téglabolt is van (Camerís Lateralibus) , a ház „atrium"-ában konyha és tűzhely {ciüina
et focus) található.
Ezek, a többnyire oldalkamrák, melyek a lakóhelyiségből nyílnak, nemcsak a nemesség alsó szintjén,
186
hanem a többi rétegénél is széles körben használtak voltak Átányban, nemesi funduson 1748-ból értesü-
187

lünk „ódal kamrácská"-ról . Ezeket az oldalkamarákat a latin szövegekben nagy következetességgel

camerának, a magyarban kamrának (illetve alakváltozatai), esetenként boltnak nevezik, mely utóbbi
esetben nemcsak a helyiség esetleges bolthajtásos mennyezetére kell gondolnunk, hanem arra, hogy a bolt
m
latin megfelelője a camera .

182. H . T A K A C S Marianna 1970. 209.

183. H. T A K Á C S Marianna 1970. 186.
184. H . T A K Á C S Marianna 1970. 245.
185. H. T A K Á C S Marianna 1970. 227.
186. Pl. 1618.: Bártfaújfalu (Bardejovská Nova Ves), Sáros m.; 1671.: Bucfalva (?), Sáros m.; 1647.: Boly (Bol'), Zemplén m.;
1671.: Encs, Abaúj m.; 1631.: Felsővadász, Abaúj m.; 1648.: Fony, Abaúj m.; 1671.: Gagybátor, Abaúj m.; 1689.: Imreg
(Brehov), Zemplén m.; 1676.: Jesztreb (Alsókánya - Jastarbie), Ung m.; 1685.: Kaprovica (Koprovica), Sáros m.; 1672.:
Lengyelfalva (Kosická Polianka), Abaúj m.; 1673.: Mezőkászony (Kosino), Bereg m.; 1570.: Mikóháza, Zemplén m.;
1680.: Mocsolya (Macsola), Bereg m.; 1672.: Szentmihályfalva (Micharany), Sáros m.; 1589.: (Bereg)Szentmiklós (Cina
dievo), Bereg m.; 1621.: Tokaj, Zemplén m., hogy csak a X V I I . századi, vagy azt megelőző adatokra utaljak - H . T A K Á C S
Marianna 1970. 170-171., 177., 179., 184., 186-187., 189-190., 191-192., 197-198., 200., 211., 215-216., 216-217. 217.,
239., 239-240., 244.
187. B A K Ó Ferenc 1984b. 117.
188. L d . pl. C O M E N I U S , Johannes Amos 1959. 164. a „Háznak részei" ismertetésénél : „... a bolt (kamra)".
 Ezek a helyiségek az olyan összeírásokban, ahol a bennük lévő holmik leltárát is felveszik, tárolóhelynek
189
bizonyulnak . Kétségtelen, hogy az idézett adatok nem vethetők közvetlenül össze a jobbágyházak
kamráival, de az megállapítható belőlük, hogy a kamra tárolóhely, és nincs nyoma annak, hogy, ha csak
időszakosan is, de lakták volna.
A recens néprajzi gyűjtések már egy differerenciáltabb terminus használatot mutatnak. A „palóc"
tárolóhelyiségekről szólva SELMECZI KOVÁCS Attila felhívja arra a figyelmet hogy a nyugati vidékeken a
tárolókamrákat, névátvitellel, hombárnak nevezik, sőt „Kazáron (Nógrád m.) ezt a megnevezést azzal
indokolták, hogy a kamrában hálnak, meg élelmet tartanak benne, a gabona és a liszt elhelyezésére külön
helyiség, a hombár szolgál, ami a lakóházzal egybeépült". A hombár terminust a Hangony völgyéig tudja
nyomon követni, ettől északkeletre, elsősorban Borsodban a gabonás megnevezés használt, s hozzáteszi, a
búzáskomra, búzás ház, ritkábban pedig a magtár csak a Tárna vidékén és az innen délebbre eső helyeken
190
ismert . Ezzel szemben az említett nyugati „palóc" területen a XVIII. században jobbára még ismeretlen
a hambár megnevezés, a Balassagyarmat alatti (Nógrád)Marcalon említik 1733-ban, de mint 'tároló láda,
191
edény'-t . 1761-ben Litkén azonban már a tárolóhelyre is használták. A hombár és a kamra közötti
különbségről szemléletesen valló Kazártól és Litkétől egyaránt nem messzi (Karancs)Lapujtőn 1722-ben
még csak „Rovot ház három Komorával, rovot Istállóval és pajtával", „Rovot ház egy nagy rovot Istáló-
val, Disznó óllal és Kamarával", „Rovot uj háza, akiben most készült lakassál és más régi, fonót háza egy
uj Komorával, fonót Istállóval és Karokbúi való Disznó ollal"-t írnak össze.
A kamrák megnevezésének differenciálódása minden bizonnyal használatuk különbözőségével van össze­
függésben, akkor kezdik más néven nevezni őket, mikor egy új funkció jelenik meg bennük. A felsorolt
adatok arra utalnak, hogy ez időben a XVIII. század elejére, esetleg azt közvetlenül megelőző időkre
tehető. Mivel az új megnevezések a tároló jelleget hangsúlyozzák {búzás komra, éllés kamrácska, hambár),
az új funkció ettől eltérő lehetett, ez pedig az, hogy már lakásként, azaz alvásra (is) használták a lakóház­
nak ezt a részét.
Bizonyára a rendszeres ilyen használatot jelezheti a megnevezések szétválása, de azt nem szabad elfelej­
teni, hogy a XVIII. században meglehetősen esetleges, hogy hol háltak a lakóházban. A pitvar ilyen
használatára már idéztem példákat, a szobában való alvás természetes, legfeljebb ennek körülményei voltak
mások, például a zempléni Csernahón (Cernchov) 1759-ben: „...bé ment hozzájok a házba, és világot
192

gyújtván, a földön feküdvén, valamennyi szalma volt alattuk, alóluk mind ki szetté" . Aludtak a padlá­
son is, mint Miskolcon 1716-ban: „... az utan bé menvén Jóczikné az házban, menten mindgjárt ment az
fatens ágja fejéhez... akkor mondott az Fatens, hágjon fel kgd. az lajtorján, az padon fekszik a kgd. lá­
193 194
nya;..." . Az istállóban hálás is gyakori, a XVIII. századi borsodi adatok mellett egy Pest megyei
Felső-Tarcsáról 1744-ből: „...maga Istállójában lévén az ágyok Felesége is mellette feküdött... mely ágya
195
lehetett azon Jászolyhoz hat vagy hét lépésrnyire..." .
A kamra ilyen használata a XVIII. században meglehetősen általános volt, csakhogy ez nem feltétlenül
a „hideg női hálókamra" körébe tartozott, hiszen pl. Miskolcon 1716-ban: „...a fatensnek lévén akkor edgj

189. Példák a kutatott területtel szomszédos erdélyi és Partium-béli vidékekről: 1656.: Doboka (Dobíca), Kolozsm.; 1657.:
Szurdok (Surduc), Szilágy m.; 1661.: Bethlen (Beclean), Beszterce-Naszód m.; 1681.: Nagysajó (Sieu), Beszterce-Naszód
m.; 1694.: Kővár, Máramaros m.; 1715.: Zentelke (Zam), Kolozs m. s t b . - B . N A G Y Margit 1973. 117-118., 124., 130.,
190-191., 245., 280-281.
190. SELMECZI K O V Á C S Attila 1987. 117.

191. Z Ó L Y O M I József 1974. 49.

192. S C H R A M Ferenc 1982-1983. I I . 331.
193. S C H R A M Ferenc 1982-1983. I . 173.
194. L d . B A L A S S A M . Iván 1988b. 255-256., pl. Mezőcsát, Mezőnagymihály?
195. S C H R A M Ferenc 1982-1983. I . 467-468.
Köteles János nevü sellére, hált magokkal edgjütt a fatens kamarájában..." . ZÓLYOMI József a XVIII.
századi nógrádi adatok elemzésénél külön figyelmet fordított arra, „...hogy kinek volt rendszeres szállás­
helye a kamra, vagyis nemhez, korhoz köthető-e, egész éven át, vagy az évnek csak bizonyos időszakában
197
szolgáltak fekvőhelyül a kamrában lévő ágyak" . Arra az eredményre jutott, hogy inkább a nők, mint
a férfiak hálóhelye volt a háznak ez a része, de többnyire csak nyáron, télen a család a hààm. aludt.
Szemléletes egykorú nyilatkozatot is idéz erre Szécsényből, 1733.: kérdés - „Hol szoktak aludni?", válasz:
„Tél alkalmatosságával együtt a házba, nyáron pedig én a szolgálóval a komorába, az meg holt úr Ötse
198
pedig az udvaron" . Mindezek megerősítik azt, hogy a XVIII. század elején még nem volt a „palóc"
vidékeken sem a nők rendszeres hálóhelye a házban lévő kamra, s mint korábban bizonyítottam, a külön­
álló kamrák sem voltak hálókamrák.

A háromhelyiséges elrendezés
megjelenésének ideje, eredete

A háromhelyiséges, szoba-pitvar-kamra alaprajzi elrendezésű lakóház megjelenése akkor következhetett

be, mikor a jobbágynak már szüksége lehetett a kamrára, de arra még nem, hogy azt hálóhelyként is
használják. A XIV-XV. században a hatalmaskodások során a jobbágyoktól esetenként meglehetősen
199
magas értékeket, illetve nagyérékű holmikat raboltak el . A XV. század végén a paraszti árutermelés
kifejlődésének köszönhetően az addig természetben lerótt úrbéri szolgáltatás egyre inkább pénzszolgáltatás­
200
sá alakult . Az árutermelés nyilvánvaló következménye, hogy a megtermelt és értékesítésre szánt javakat
tárolni kellett.
A nemzetségi társadalom bomlása, a feudalizmus kibontakozása a nagycsaládi szervezet felbomlásával
járt együtt, s ha ez a folyamat helyenként, vagy bizonyos rétegeknél el is húzódott, az egységes jobbágyi
telek szervezet kialakulása befejezte a korábbi évszázadok munkáját. Az uralkodó családforma a középkor
századaiban a kiscsalád, pontosabban - SZABÓ István megfogalmazásával -, a nagykorú fiúkkal és leá­
nyokkal minduntalan kiegészülő háromnemzedékes „nagy kiscsalád". „Annak azonban nálunk nem
találjuk nyomát, hogy a földesúrnak a magtalan jobbágy vagyonára érvényes háramlási joga, gazdasági
érdekből, a családi javak együttartása céljából hatást gyakorolt volna a nagycsalád kialakítására és rend­
201
szere fenntartására" . A nagycsalád egyébként is alapvetően gazdasági kérdés, csak a család által meg­
202
művelt bizonyos nagyságú földterület tette lehetővé és egyben igényelte is ezt a családformát .
A XV-XVI. században a paraszti gazdálkodás, úgy tűnik, már igényelhette a lakóépületen belül az
önálló tárolóhelyiséget, ugyanakkor még nincs jelentősége a nagycsaládnak, mely szükségessé tette, hogy

196. S C H R A M Ferenc 1 9 8 2 - 1 9 8 3 . I . 184.

197. Z Ó L Y O M I József 1974. 41.

198. Z Ó L Y O M I József 1974. 42.
199. SZABÓ István 1969. 117.
200. SZABÓ István 1 9 6 9 . 223.
201. SZABÓ István 1 9 6 9 . 215.
202. L d . erre V E R E S S Éva 1966. 367. kk.
Háromhelyiséges, L alaprajzú házak: 1. Miskolc-Sötétkapu, 2. Hehmba (Chl'aba - Hontm.)

ezeken a kereteken belül valamilyen kisebb egységenként, vagy nemenként szét is választódjon ez a nagy
egység, azaz külön tároló- és hálókamrák legyenek. Mindezek arra vallanak, hogy a Felföld falusi népessé­
génél a XV. században általánosan ismert lehetett a szoba-pitvar-kamra elrendezésű ház.
A régészeti adatok ezt a következtetést megerősítik. RuTTKAY, Alexander úgy ítéli meg, hogy bizonyos
konstrukciós változásokkal és az új építőanyagok megjelenésével párhuzamosan a XIV. században tűnnek
203
fel a Felvidéken a két- és háromhelyiséges lakóházak . Ebből a korból egyelőre nem ismerünk három­
helyiséges falusi ház leleteket. A két évszázaddal későbbi helembai (Chl'aba), a XVI. sz. elején épült ház
204
sajátossága, hogy a harmadik helyisége L alakban csatlakozik az első kettőhöz . Érdekes, hogy a Mis-

203. R U T T K A Y , Alexnader 1 9 8 1 . 36.

204. H A B O V S T I A K , Alojz 1 9 8 5 . 9 2 .
kolc-Sötétkapun feltárt „Ajou-kori" ház szintén ilyen lehetett , bár itt a harmadik helyiségnek csak az
indítása ismert, a kemencés és egyben bejárati helyisége melletti rész ebben az esetben feltételezhetően
kamra lehetett, az itt fellelt tárológödrök erre vallanak.
A XIV. században a Felföldön megindult egy folyamat, mikor a kéthelyiséges lakóház egy harmadik
helyiséggel, a kamrával bővült, melynek eredményei a következő században, századokban váltak általá­
nossá a falusi népesség körében. A kamra először tárolásra szolgált, s csak később vált a lakás részévé
azáltal, hogy háltak is benne. Itt is hangsúlyozni kell, hogy ez esetben egy olyan változással állunk szemben
mely, elsősorban társadalmi-gazdasági okokból, a jobbágyság egyes rétegeinél elhúzódott, és ennek követ­
keztében akár a közelmúltban is fellelhetők voltak olyan építmények, melyekből hiányzott a kamra.
Ez a fejlődés nagyjából párhuzamos volt azzal, amit a Felföldtől délre az Alföldön tapasztalhatunk
206
ebben a korban. A XV. századra ott, ha más úton is , kialakul a háromhelyiséges lakóház, azok melye­
207
ket legszemléletesebben ma is a Túrkeve-mórici feltárás képvisel . De nagyjából hasonló az időrend a
Felföldtől északnyugatra, Morvaországban is, ahol a Msténicében és Pfaffenschlagon végzett ásatások
eredményeként megállapítható volt, hogy a XIII. századi egyhelyiséges házakat a század végétől, de még
208
inkább a XIV. századtól kezdve felváltják a több, rendszerint háromhelyiséges épületek , melyek között
209
egyébként L alaprajzúak is előfordulnak .
A lakóház harmadik helyiségének, a kamra eredetét vizsgálva mindenekelőtt NiEDERLE, Lubomír
nagyhatású elméletével kell foglalkoznunk. Szerinte „A pitvar és szoba kialakítása után a szláv lakóház
fejlődésének újabb fázisába lépett, mégpedig azáltal, hogy a házban egy új, tűzhely nélküli helyiséget tettek
lakhatóvá, amely különféle ház körüli eszközök raktára, de a nőtlen és hajadon fiatalok, illetve elsősorban
az ifjú házasok hálószobája is lehetett... A szláv család ezeket a speciális szükségleteket úgy oldotta meg,
hogy az eredeti lakóház mellé égy kisebb épületet emelt, mely a fentebb jelzett kettős célnak, funkciónak
teljes mértékben megfelelt; ez az épületrész az idők folyamán az eredeti lakóházhoz egyre inkább közel
210
került, mígnem azzal teljesen egybeolvadt" . Ez a klethek nevezett építmény, melyről megállapította
„...hogy a XI-XIII. századig aligha lehet a lakóházzal egybekapcsolt kamrákról beszélni... a lakóházakon
belüli kamra kialakulásának folyamata a különböző helyeken nyilvánvalóan a közelmúltban ment végbe,
211
vagy szinte a szemünk előtt zajlik, sőt sok helyen ez a folyamat el sem kezdődött" .
Elképzelését többen átvették, továbbfejlesztették, többek között arra keresve a választ, hogy miért
nevezik másként a házhoz csatlakozott és az önállóan álló kamrákat. PRAZÁK, Vilém a cseh területeken az
utóbbiakra alkalmazott srub, sypka, skep megnevezésekre azt a magyarázatot adja, hogy a parasztságnál
feltehetően a komora megnevezés újabb, mint a kétosztatú ház harmadik helyiséggel, a kamrával történt
212
kibővítése . A klet 'elméletét revizó alá véve FROLEC, Václav a lakóház kamrával bővülésének két lehetsé­
ges változatát is felveti, elsősorban a morva-szlovák határterület adataira, az itt előkerült régészeti leletekre
támaszkodva. Az egyik, hogy az egyhelyiséges objektumhoz közvetlenül csatlakozott egy kamra, és csak
213
később alakult ki a kettő között a pitvar . A másik magyarázat időben messzebb vezet: „...úgy véljük,
hogy a Morava folyó melléken már a nagymorva kori földvárak korszakában is háromhelyiséges lakóház

205. K o M A R O M Y József 1955. 21.

206. L d . B A L A S S A M . Iván 1989a. 120. kk.

207. M É R I István 1954.

208. L d . HABOVSTIAK, Alojz 1985. 96. kk., további iradalom ott

209. Pl. Bystrec, Konùvky, stb. — B E L C R E D I , Ludvík 1987. 167. kk.
210. N I E D E R L E , Lubomir 1902-1925. I. 2. 748.
211. N I E D E R L E , Lubomir 1902-1925. I. 2. 773.
212. P R A Z Á K , Vilém 1960. 302.

213. F R O L E C , Václav 1983. 113.

alkotórészeként léteztek (ti. a kamrák - B.M.I.). S ahogy a régi politikai, gazdasági és kulturális központok
eltűnésével, valamint a lakosság elköltözésével a termelési tapasztalatok távolról sem merültek feledésbe,
úgy a falvakban valószínűleg hasonlóképpen tovább éltek a más társadalmi környezetből áthozott építé­
214
szeti hagyományok is" . Az utóbbi elképzeléssel kapcsolatban azt hiszem elég csak az időrendi nehézsé­
gekre utalni, hiszen a morva-földi feltárásokon csak a XIII. század végétől mutathatók ki - esetleg újra -
a háromhelyiséges lakóházak. Úgy vélem, a kérdés megoldását, legalábbis a Felföldön, nem a felsoroltak­
ban kell keresnünk.
A háromhelyiséges lakóház kialakulásánál felmerülhet az a lehetőség, hogy a vizsgált térségben volt egy
olyan korai korszak, mikor a szoba-pitvar-istálló elrendezésű lakóháztól külön építve álltak a lakó- és
tárolókamrák, azaz a lakóistállós ház - illetve az azzal formailag azonos építmény - mellett az udvaron
lakókamra lehetett. A különálló kamrákra idézett XVIII. századi adatok egy része esetleg megengedi ezt a
feltételezést rnint például Vanyarcon, 1739-ben, bár itt csak a szomszédban említett házzal lehet a kamrákat
összevetni, ahol viszont csak a pálinkaházat említik különálló építményként. Pogonyban az 1830-ból, a
szintén már idézett adatban a ház hosszmérete okoz nehézséget, hiszen a 34 méteres épületben, ha a szo­
ba-pitvar részt akár 10 méter hosszúnak is vesszük, az istálló 20-24 méter kellett hogy legyen. A későbbi­
ekben viszont soha sem lehet olyan alaprajzi elrendezést találni, melynél a pitvart istálló követi, s csak
ezután a kamra vagy kamrák, így ez a lehetőség csak elméleti, gyakorlatilag nem vehető figyelembe. A
szoba-pitvar-istálló elrendezés - mint erről korábban szóltam - olyan alaprajzi variációnak bizonyult a
Kárpát-medence északkeleti térségeben, mely nem fejlődött, fejlődhetett tovább, fentmaradása annak
köszönhető, hogy volt olyan társadalmi réteg, melynek igényeit ez is kielégítette.
A kamrának a lakóházhoz történt csatlakozásánál a környező szláv népek körében mindig nagy szerepet
juttatnak a tároló- és lakókamrának. A felföldi kamra azonban, mint bizonyítani igyekeztem, kezdetben
csak tárolóhely volt. A helyiség megnevezésére szolgáló terminus nem valamely szláv nyelvből származik, a
215
német közvetítés is kizárt, közvetlenül a latinból eredeztethető . Ugyanakkor a térség városaiban már a
XI-XII. században ott álltak az egy tengely mentén felsorakoztatott helyiségekből álló, többnyire lakószo­
216
bából, füstös konyhából és kamrából álló lakóházak . De nemcsak a városi építészetben mutatható ki
ez az alaprajzi elrendezés, ez az alapformája az udvarházaknak is, természetesen ott, ahol nem egy lakóto-
217

rony bővítésével alakult ki a lakóépület . Azt, hogy a falusi lakóház bővülése a városi, nemesi építészet­
tel van kapcsolatban, egy közvetett bizonyítékkal is alátámasztható, a szepességi, körmöcbányai német
218
telepesek körében az etnikailag indokolt lakóistállós ház helyett lakókamrás házakat találhatunk .
A lakóház harmadik helyisége, a kamra többnyire a pitvarból közelíthető meg, ezt tanúsítják ZÓLYOMI
219 220
József nógrádi , BAKÓ Ferenc hevesi adatai , ilyenek voltak a sárospataki XVII-XVIII. századi
épületek, és azok, melyek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a XVIII. századból napjainkig, vagy a közel-
221
múltig fentmaradtak .

214. F R O L E C , Václav 1983. 114.

215. T E S Z II. 332.

216. L d . K O V A C E V K Í O V A , Sona 1989. 212., elsősorban Pozsonyról, de általánosságban is.
217. A kamrákra v o n a t k o z ó levéltári idézeteket ld. korábban
218. P R A Z Á K , Vilém 1960. 302.

219. Z Ó L Y O M I Józsefi 974. 252-256.

220. B A K Ó Ferenc 1975. 193.

221. Pl. 1760.: Bodrogolaszi; 1787.: Finke; 1792.: Garadna; X V I I I . sz. vége: Girincs; 1782., 1783., 1797.: Hejőpapi; 1776.,
1786.: Igrici; 1799.: Nyékládháza; 1750.: Olaszliszka, stb. - O M F Falukutatás
 A táji változatok megjelenése

A XV-XVI. században a háromhelyiséges, szo­

ba-pitvar-kamra alaprajzi elrendezésű lakóház
általánosan ismert lehetett a Felföldön. A XVIII.
századtól, előbb a levéltári forrásokban feltűnő,
majd a század végétől egyre nagyobb számban a
napjainkat is megért épületek rendkívül változatos
képet mutatnak, mely sokszínűség ezek szerint a
közben eltelt a két-három évszázad alatt alakul­
hatott ki.
A XVI-XVIII. század közötti időszak meglehe­
tősen forrásszegény, a régészek jószerével már nem
foglalkoznak ezzel a korszakkal, a feljegyzések
pedig csak lassan gyarapodnak. A Visegrádon
föllelt XIV-XVI. századi épületekről egyelőre csak
• 222

azt tudjuk, hogy patics faluk volt . Pásztón az

úgynevezett „iskolamester ház"-ról már több érte­
sülésünk van. Ez a XV. század végén épült, három
helyiségből, szobából, konyhából és kamrából állt,
építészeti színvonlala (elszedett faragott kő ajtófe­
lek, a szoba alatti boltozott gótikus pince), és a
benne talált leletegyüttes egyaránt arra vall, hogy
az épület nem a jobbágyi szintet képviseli ebből a Pásztó (Hevesm.) - „iskolamester-ház'
korból,
223 hanem a mezővárosi építészetről ad
képet . Diósgyőrben a vár körül előkerült
XVII. századra datált háznál csak az derül ki, hogy paticsfalú, mestergerendás volt, és zöldmázas cserép­
224
kályhával fűtötték . Gömörben az egykori Somkút falu (a Mikolcsány-Mikolcany és Gömörnánás-Nova-
őany egyesítésével létrejött Gemersky Sad határában) területén elkőkerült házmaradványokból mindössze
225
az világos, hogy a XV-XVI. századi épület legalább három helyiségből állt . Sárospatakon a vár közelé­
ben előkerült XVI-XVII. századi „patics-ház"-nál a bejárat irányulásáról értesülünk és arról, hogy tűzhely
226
(?) volt benne . A további hasonló adattöredékek idézése nélkül is nyilvánvaló, ismét nagymértékben a

222. H É J J M i k l ó s , R F . I. 32. ( 1 9 7 8 / 7 9 ) 141.

223. V A L T E R Ilona R F I. 3 2 . ( 1 9 7 8 - 7 9 ) 1 2 6 - 1 2 7 .

2 2 4 . K O M A R O M Y József R F I . 15. ( 1 9 6 1 - 6 2 ) 9 5 .

225. F Ü R Y O V A , Klára 1987. 201.

226. G Ö M Ö R I János R F I. 22. ( 1 9 6 8 6 9 ) 88.
következtetésekre vagyunk utalva, mikor azt vizsgáljuk, hogy az ismert XVIII-XIX. századi formák milyen
úton jöhettek létre, mely hatások eredményezték a különféle alaprajzi variációk kialakulását.
A falun élő lakosság bővülő helyigényének építészeti kielégítése két különböző megoldással lehetséges.
Az egyik, mikor a korábbról örökölt épület tovább bővül, a kamrához istálló, színek, csűr csatlakozik,
esetleg az azonos funkciójú helyiségek megtöbbszöröződnek és több kamra, istálló követi egymást, de
továbbra is közös tető alatt. A másik lehetséges út, hogy a különböző funkciójú újabb építmények nem
csatlakoznak a lakóépülethez, hanem külön épülnek. így a szoba-pitvar-kamra alaprajzi elrendezésű
lakóház változatlan marad, de a telkén megjelennek a különálló istállók, kamrák, csűrök stb., nemegyszer
egymással változatos kombinációkba csoportosulva, például a csűr az istállóval, a csűr a kamrával, kamra
az istállóval vagy óllal épül össze, s ezzel koránt sincs kimerítve a megvalósult variációk sora.
A két fő fejlődési irány természetesen nem mindig választható el élesen egymástól. Egyes épületek nagy
következetességgel külön épülnek, ilyen a csűr (bár itt is van ellenpélda), de az is tapasztalható, hogy a
kamrák vagy az ólak közül az adott telken az egyik külön fedél alatt áll, a másik viszont egybe épült a
lakóépülettel.
A második szoba megjelenése - bár elsősorban a vagyoni helyzet függvényének tűnik - szintén hatással
van az épület egészére. Hasonló jelentősége van a tornácnak is, annak ellenére, hogy a Felföldön használati
értékük kisebb, mint pl. a Dunántúlon.
Mindez természetesen rendkívül bonyolulttá teszi a táji típusok kialakulásának végigkövetését. Teljes
mélységében egy-egy alaprajzi variáció alakulását csak a kistáji monográfiák tárhatják fel, ezért itt arra
törekszem, hogy vizsgáljam, a Kárpát-medence északkeleti térségében milyen általános elvek tapasztalha­
tók a lakóházak alaprajzi fejlődésében.

A Garam és a Sajó között

A tapasztalható táji különbségeket először a vizsgált terület nyugati felében vesszük szemügyre. A
legnyugatibb részeken, a Zagyva középső folyásáig, majd a Pásztótól egyenesen északra haladó vonalig
általánosságban az állapítható meg, hogy a lakórész egybeépül a gazdasági rendeltetésű helyiségekkel. Ezt
a tendenciát délen addig követhetjük, míg, nyilvánvalóan alföldi hatásra, az istállók már külön épülnek. Ez
a határ nagyjából megegyezik az Alföld és a hegy-, illetve dombvidék határával.
Ezen a vidéken a háromhelyiséges ház a társadalmi, gazdasági igényeknek és lehetőségeknek megfelelően
következetesen kamra-istálló, majd pajta-szín sorrendben bővült. Gyakori, hogy egymás után több azonos
funkciójú helyiség sorakozik. A folyamatot jól példázza Csesztve, ahol az 1726-ban megégett épületek
közül egy szoba-pitvar-kamra alaprajzú, hat négy helyiségből áll, a negyedik rész többnyire istálló, egy
alkalommal ól, egy másikban pálinkaház. Négy öt helyiségből álló épület lett a tűz martaléka, az egyikben
két kamra, egy másikban két istálló volt, a harmadikban az ötödik helyiség szín, a negyedikben kovácsmű­
hely. A hat helyiségből álló házak közül kettőben két kamra és két istálló, az egyikben egy kamra és három
istálló és végül egyben két kamra, egy istálló és szín követte egymást. Négy héthelyiséges ház is volt Cseszt-
vén a XVIII. század elején, ezek mindegyike más-más alaprajzi variációjúak: szoba-pitvar-2 kamra-
3 istálló; szoba-pitvar-2 kamra-2 istálló-fészer; szoba-pitvar-2 kamra-3 istálló; szoba-pitvar-kamra-
Lakóház egybeépített istállóval és csűrrel, az első helyiség mestergerendája 1797-ből, átépítve 1848-ban,
Diósjenö (Nógrád m.)

2 istálló-szín-pajta. De még ezek sem a legnagyobb házak a faluban, négy olyat írtak össze, melyekben a
szoba-pitvar lakóegységen kívül egy kamra és öt istálló, egy továbbiban két kamra, négy istálló és pálinka­
ház, és a két legnagyobban három kamra, két istálló, pálinkaház, újabb két istálló, illetve a másikban egy
kamra, négy istálló, pajta, két ól és pálinkaház volt egy fedél alatt. Az említett helyiségek egybeépítettsége
nyilvánvaló, mert mindegyik esetben megadták a ház hossz- és szélességméretét . A hosszméretek, külö­
nösen a nagyobb épületeknél feltűnően nagyok, átszámítva a 140 métert is elérik. Lehetséges, hogy a falak
hosszát adták meg, így ez a méret felére csökken, és ezáltal egy-egy helyiségre átlagosan 6 méter jut.
Csesztvén az azonos rendetetésű helyiségek számának növekedése a nagycsaládi együttélés következménye
lehet. Ezt az is bizonyítani látszik, hogy a legnagyobb, három kamrás épületben két eke is megégett, és
mindkettőről azt jegyezték fel, hogy jó állapotban voltak. Máshol a faluban, ha hasonlóan két eke pusztult
el, azok közül az egyik mindig rossz. Ugyanitt két forrázó hordó is szerepel a kárlistán, ez arra vall, hogy
228
ebben a házban nagyszámú együttélőre kellett mosni .
Az Ipolytól északra az alaprajz fejlődését egy másik tendencia is befolyásolhatta, ott a hosszirányú
növekedéssel egyidejűleg egyes funkciók különálló épületekben kaptak helyet. Mint korábban jeleztem, a
különálló kamrák ezen a területen nagyobb számban fordulnak elő, és mindig tárolóhelynek bizonyultak.
A XVIII. században már ez is a nagycsaládi együttélés következményének tűnik. A lakókamrává alakult
kamrából a nagyobb helyigényes tárolás (vagy az olyan, mely kellemetlenné tette az ott lakást) külön
épületben kapott helyet.

227. P M A 339-341., 350., 352., 354., 356-360., 364, 366., 368-370

228. P M A 365.
Kétlakásos ház, telkén további lakóépületekkel, Öihalom (Nógrád m.)

Losonc (Lucenec) vonalától északra a lakóházak kamráinak egy része az épület hosszirányú osztásával
kialakított kettős kamra, sőt némelyikük többszintes is. Ezek az emeletes kamrák a Szlovák Néprajzi Atlasz
szerint a XX. század első felében a Vág folyásától keletre, majd délre, keleten az Alsókubin (Dolny Kubín)
-Túrócszentmárton (Martin) - Selmecbánya (Banská Stiavnica) vonalig mutathatók ki, déli határuk ekkor
229
a Pöstyén (Piest'any) - Selmecbánya között húzható egyenes . A Kárpátok túlsó oldalán is ismert a
wyzkátiak, esetenként gorkásssk nevezett felső- vagy padláskamra, egészen a Krakkótól északra lévő
vidékektől Krosno környékéig, a nyugati ruszin vidékekig (Klimówka, Florynka), méghozzá már az
230
1600-as évek közepétől . Az általam vizsgált területtől nyugatra előforduló úgynevezett „magtáras-hom-
báros házak"-kal (spycharovy dum) kapcsolatban a cseh kutatás impozáns történeti távlatokat villant fel,
MENCL, Václav szerint „A magtáras-hombáros ház hozzánk valószínúleg még azokban az időkben került,

mikor a csehországi hegyvonulaton - a Sumaván - túl, a mai Kelet-Bajorországban és Felső-Ausztriában

még szlávok tartózkodtak, esetleg ezeket a területeket épp elhagyni készültek, vagy épp elhagyták; ez a IX.
231

század második felében vagy a X. században volt... „ . A morva-országi feltárások már egy reálisabb
kép és időrend kialakítását tették lehetővé, mint F R O L E C , Václav írja, ezek a kamrák, akár a ház részét
képzik, akár önállóan állnak, a XIII. században és azt követően lezajlott mezőgazdasági átalakulásokkal
232

hozhatók kapcsolatba, és nem tekinthetők szláv sajátosságnak sem . A kétszintes kamrás házak azon­
ban a magyar nyelvterületre, úgy tűnik nem jutottak le.

229. E A S mintafeldolgozás I X . 24. térkép

230. CZAJKOWSKI, Jerzy 1 9 8 8 . 3 9 . kk.

231. M E N C L , Václav 1 9 8 0 . 169.

232. F R O L E C , Václav 1 9 8 3 . 113.

Háromlakásos hosszúház, a fénykép készítője szerint 150méter hosszú, Hont (Hontm.)

Az észak-nógrádi területeken egy másik, a lakóház fejlődését befolyásoló jelenséget is meg lehet figyelni,
233 234
az istállóscsűröket . Az istállóscsűrök innen keletre Borsod megye nyugati felében is kimutathatók ,
235

valamint délebbre a Párád és Bélapátfalva közötti sávban . Ezeken a helyeken az istálló nem épül hozzá
a házhoz, hanem a csűr egyik fiókjában kap helyet. Az Eger és a Laskó völgyében sem épülnek a lakóház­
zal egy fedél alá az istállók. Itt ez azzal hozható összefüggésbe, hogy a kétbeltelkes, szálláskertes települések
egészen a Kisnána-Demjén vonalig mutathatók ki , északabbra pedig a csűröskertes települések
237
helyezkednek el .
A Mátrától délre, ha nem is teljes következetességgel, de tendenciaszerűen, ahol kétbeltelkesség mutat­
238
ható ki, ott a XIX. század elején istálló nélkül épülnek a lakóházak . Nyugatabbra Pest megye északi
részén is hasonló tapasztalatokra tehetünk szert, itt a kétbeltelkes, szálláskertes települések a Tass, Monor,
239

Pilis, Alberti vonalig , tehát nagyjából a dombvidék pereméig mutathatók ki.

Mátraderecskén, Bekölcén, Fedémesen és Atkán, BAKÓ Ferenc kutatásai alapján, a kamrákban a fiatal
240
párok aludtak , vagy a nagycsaládi keretek között ez a helyiség volt az asszonyok háló-, saját ingósága-

233. 1769: Ebeck (Obeckov); 1758: Lest (Lest'); 1759: Ipolyszele (Zelené-Poltár); 1761: Vilke (Velika nad Ipl'om); 1830:
(Ipoly)Tarnóc; 1830: (Szilas)Pogony - P M A 725., 775., Z Ó L Y O M I József 1974. 51-52.
234. Bolyk, Hangony, Domaháza, Uraj - S E L M E C Z I K O V Á C S Attila 1976. 106.
235. B A K Ó Ferenc 1969b. 451.
236. B A K Ó Ferenc 1969b. 433.
237. B A K Ó Ferenc 1965. 238.; Mátramindszent és (Zagyva)Róna csúröskertjeiről ld. F L Ó R I Á N M á r i a - H O F E R Tamás 1987.
61. kk.
238. Pl. Adács, Pély - O M F Falukutatás
239. N Ó V Á K László 1987. 37. kk.

240. B A K Ó Ferenc 1975. 207.

ik őrzőhelye. Ez a kamra megállapítása szerint lehetett a lakóházzal egybeépített, de külön fedél alatt is, ez
241
utóbbit a Mátra és Bükk hegységben egykor általánosnak ítéli meg . Az általa idézett történeti adat a
XVIII. századból származik, egykorú a nógrádiakkal, ez pedig azt jelenti, hogy már ebben a korban külön­
álló kamráknak egy összefüggő elterjedési sávja figyelhető meg, mely legfeljebb a források feltáratlansága
miatt hiányos. A tárolókamrák elterjedésével már korábban részletesen foglalkoztam, most csak arra a
sajátosságra hívom fel a figyelmet, hogy a jelenkori adatok összevetve a történeti forrásokból ismertekkel,
nem mindig vágnak egybe. így például a Szlovák Néprajzi Atlasz éppen azon a területen nem jelzi a
különálló kamrákat ahol ZÓLYOMI József a XVIII. században nagyszámban kimutatja őket. Az is elkerüli
242
a figyelmet, hogy például Diósjenőn és Szokolyán is ismertek voltak ezek az építmények , éppúgy, mint
24
a borsodi Kisgyőrben .
Területünk nyugati részén ezek a kamrák egyértelműen csak tárolásra szolgáltak. A Zagyvától a Sajóig
húzódó középső sávban azonban már a XVIII. században, de még inkább a néprajzi gyűjtéssel elérhető
korban hálókamraként jelennek meg. Véleményem szerint azonban a fejlődés útja itt sem az volt, hogy az
eredetileg két helyiségből, szobából és pitvarból álló házak mellett megjelentek a kamrák, melyek idővel egy
fedél alá épültek a lakórésszel, hanem fordítva. A XV-XVI. században itt is általánosan ismert lehetett a
szoba-pitvar-kamra beosztású ház, de a továbbfejlődés tendenciája itt, Nógrád megye Ipolytól északra eső
vidékeivel egyezően az, hogy ezt követően a különböző funkcióknak megfelelő új épületek már külön épül­
tek. Nem tekinthető véletlennek, hogy ennek a területnek a közepén, és ettől északra, ma különálló foltok­
ban, korábban esetleg összefüggően ugyanúgy kimutathatók az istállóscsűrök, mint Észak-Nógrádban. Az
történt, hogy mikor már a lakóépülettel egybeépített kamra nem tudta a megnövekedett tárolási igényeket
kielégíteni, megjelentek a telkeken az önálló terménytároló kamrák. Nem kizárt, a lakóházban lévő kamrák
„kapacitását" az is csökkentette, hogy elkezdték őket lakni. BAKÓ Ferenc Mikófalváról ismertet egy olyan
adatot, mely szerint feltételezhető, ott már 1670-ben számolni kell a nagycsaláddal . Jellemzően egy
éppen akkor nemességre emelt család ez, igazolva a többször hangsúlyozott tényt, mely szerint ebben a
korban a nagycsalád kifejezetten gazdasági szervezet, kialakulásával a telkes jobbágyság legfelsőbb rétegé­
nél számolhatunk csak, ott ahol a telek nagysága lehetővé tette, esetleg meg is követelte a családon belüli
245
nagyszámú munkaképes családtag együttélését . Mindez amellett szól, hogy a régészeti feltárásokból az
Alföldön ismertekkel egyezően itt is szoba-pitvar-kamra elrendezésű házak lehettek, majd a nagycsaládi
együttélés szélesebb körűvé válásakor előbb a lakóházban lévő kamrákat kezdték el lakni, ennek következ­
tében viszont hamarosan megjelentek a különálló, terménytároló épületek. A család további növekedésével
azután ezek is lakottá válhattak.
A terület lakóházainak további alaprajzi fejlődése is ezt támasztja alá, ha az udvaron álló kamrák
eredetileg hálókamrák lettek volna, akkor egy későbbi szakaszban a lakóházzal egybeépített kamrák
sorával kellene találkoznunk. Ezzel szemben még az úgynevezett hosszú-házaknál (és az ezzel némileg
analóg alakulásúnak tekinthető hosszú-udvaroknál is), általában felismerhető a háromhelyiséges, szo-
ba-pitvar-(háló)kamra egység, és ehhez további hasonló, vagy csak az első két részt magukba foglaló
lakóegység, vagy egységek csatlakoznak. Szemléltetésül például Boconád, Táncsics u. 22.: szoba-pitvar
246
(osztva pitvar-konyha)-kamra + szoba-pitvar + konyha-szoba ; Párád, Sziget u. 16-18.: szoba-konyha

241. B A K Ó Ferenc 1975. 207-208.

242. Diósjenő - G Ö N Y E Y Sándor 1937. 300.; Szokolya - G Ö N Y E Y Sándor 1939. 4.
243. O M F Falukutatás
244. B A K Ó Ferenc 1965. 197.
245. V E R E S S Éva 1966. 367. kk.

246. B A K Ó Ferenc 1969a. 295.

Hosszúudvar több lakással, Dédes (Borsod m.)

-szoba-(háló)kamra + pitvar- szoba ; Tarnabod, Lenin u. 23.: szoba-pitvar/konyha-szoba + szoba-pit­

248
var/konyha + szoba-konyha-padlásfeljáró ; Kápolna, Kossuth u. 40.: szoba-konyha-szoba + szoba­
249 250
konyha-szoba ; Tahitótfalu, Szabadság tér 3.: szoba-konyha + szoba-konyha-istálló stb.
A Bükk hegységtől délre, a Dél-Borsodban a XIX. század elején épült lakóházak többnyire szoba-pit­
var-kamra alaprajzúak. A török hódoltság idején többször elnéptelenedett, elpusztult helységek a XVIII.
századi újratelepítésüket követően, vagy a folyamatosan lakottaknál megszilárdulásukkal egyidőben, jelleg­
zetesen kétbeltelkes településformájúak. Ennek következménye, hogy az istállók nem épültek egybe a
lakóépülettel, hiszen ezek a szálláskertekben kaptak helyet. Bár itt is számolni kell a nagycsaládi együtté­
léssel, különösen a hegyek lábánál lévő falvakban, de ez nem járt azokkal a következményekkel, mint
251
amelyeket az előzőekben láthattunk. Ennek oka az, hogy a kamra, mely itt is lehet lakókamra , a ver-
mek általánossága miatt ' , eleve tehermentesült a legnagyobb helyigényes tárolás alól. Igaz, a vermek a
XVTII-XIX. században az Északi-hegyvidéken általánosan kimutathatók, de jobbára csak a folyók mentén
253
lévő településeken, az összefüggő hegyvidéken használatuk szórványos . Ennek következtében a dél-bor­
sodi területeken általában nem találkozhatunk a különálló kamrákkal, a lakóház legfeljebb egy színnel

247. B A K Ó Ferenc 1975. 183.

248. B A K Ó Ferenc 1975. 183.
249. O M F Falukutatatás
250. O M F Falukutatás
251. Pl. Szentistván, Mezőcsát, Mezőkövesd, stb.
252. L d . F Ü Z E S Endre 1984. 102. 9. térkép
253. F Ü Z E S Endre 1973. 456., térkép
bővült. A kamra, mint önálló épület csak rendkívül későn, mint magtár jelenik meg, a legmódosabb
gazdarétegnél. Mezőkövesden például pontosan megállapíthatóan 1870 után, a szálláskertek benépesülésé­
vel egyidőben.

A Sajótól keletre

A Sajótól keletre a Hernádig húzódó területekről rendkívül keveset tudunk. A kutatás eddig mindössze
254 255
két XVIII. században épült lakóházat tárt fel, ezek szoba-pitvar-kamra-istálló , illetve -szín
alaprajzúak. A XIX. század első feléből - nem nagy bőséggel - fentmaradt lakóházaknál általában a
szoba-pitvar rész után következik a kamra és valószínű ide kell sorolni a XIX. század első felében épült
épületek egy részét is, amelyeknél a harmadik helyiség ma szoba. Kisebb mennyiségben a kamra után
istálló van, és nagyon szórványosan fordulnak elő olyanok, melyekben a lakrésszel egy fedél alatt istálló
256
található, de kamra nincs bennük .
Felső Borsodban, szűkebben, a Bódva és ennek mellékvölgyeiben, a Bódva és a Szuha közötti Galyaság-
ban GUNDA Béla szerint: „...a legrégebbi házak tagolódása: lakószoba, melyet az egész területen fiznak
1
neveznek, pitvar és istálló^ . A Szuha völgyében a szoba(na^konyha(pitvar)-Â-oinora elrendezés az
258
általános . Gömör déli részén jellegzetes a ház-pitvar-kamra alaprajz, de néhány, elsősorban keletre eső
faluban (Trizs, Ragály, Kánó, Imola, Zubogy) „...gyakori, hogy a helyiség nem kamra, hanem az udvarra
259
nyíló, önálló bejárattal rendelkező istálló..." .
A lakóház alakulását befolyásoló tényezők sorából előbb a vermet említve, ezek csak Szászfáról, Abaúj-
260
devecserből és Aszalóról mutathatók ki . A különálló gabonatároló kamrák Berzétéről (Brzotín) ismer­
261 262
tek , a sajórédei (Rejdová), gócsi (Gocovo) és felsőmecenzéfi (Vysny Medzev) előfordulás úgy tűnik
dél felé is folytatódik, hiszen Tornaszentandráson a közelmúltig emeletes gabonáskamrák álltak . A
264
Bódva és a Szuha közötti területen megvoltak a hosszúházak, illetve a hosszúudvarok , a nógrádi és az
itteni elterjedésterület között magam Tardonán, Mályinkán gyűjtöttem ilyen adatokat, valamint a csűr

254. 1785.: Finke - O M F Falukutatás

255. 1792.: Garadna - O M F Falukutatás
256. A z évszám utána kérdőjel közvetett datálást jelent. Arnót, 1810.?: szoba-pitvar-kamra, 1822.: szoba-pitvar-szoba-istálló
szín, 1845.: szoba-pitvar-kamra-istálló-kamra; Alsószuha 1827.: szoba-pitvar-szoba; Aszaló 1840.?: szoba-pitvar-kamra;
Bánréve 1820.. szoba-pitvar; Borsodszirák 1835.?: szoba-pitvar-szoba-kamra-istálló-szín; C s o b á d 1837.: szoba-pitvar; D ö -
vény 1800-1850.?: szoba-pitvar-kamra, 1836.?: szoba-pitvar-kamra; Égerszög 1850.? előtt: szoba-pitvar-kamra; Felső telkes
1 8 3 0 . ? körül: szoba-pitvar-szoba; Garadna 1 8 3 0 . ? körül: szoba-pitvar-szoba-kamra-istálló; Hernádszurdok 1822.: szoba
pitvar-szoba; Meszes 1800.?: szoba-pitvar-szoba-kamra; Múcsony 1820.?: szoba-pitvar-szoba-istálló, 1820.?: szoba-pit­
var-szoba-kamra; Sajósenye 1820.?: szoba-pitvar-szoba-szín, 1810.?: szoba-pitvar-kamra-kamra; SzuhafőXLX. sz. eleje?:
szoba-pitvar-kamra - O M F Falukutatás
257. G U N D A Béla 1934. 4.
258. C S E R I Miklós 1987. 87.
259. D Á M L á s z l ó - D . R Á C Z Magdolna 1986. 70.
260. F Ü Z E S Endre 1973. 4 3 7 .
261. F Ü Z E S Endre 1984. 173. 12. térkép
262. E A S mintafeldolgozás LX. 28. térkép
263. Egyikük beszállítva a Szabadtéri Néprajzi Múzeumba - Szentendre
264. S E L M E C Z I K O V Á C S Attila 1976. 133.
 Többlakásos lakóház, Baskó (Abaújm.)

közösségek , melyet még a Bódvától keletre, Martonyiban is megfigyelhettem. A felsoroltak arra valla­
nak, hogy a nagycsaládi együttéléssel ezen a vidéken is számolni kell, és az alaprajz fejlődése rokonítható az
innen nyugatabbra eső területekkel.
A Hernád völgyéről, ennek nyugati és keleti peremterületeiről VAJKAI Aurél azt írta: „A házak beosz­
tása jelenleg az általános szoba-pitvar-kamra-istálló beosztás, ettől eltérő, vagy régebbi alakot nem talál­
266
tam" . Hasonló a helyzet a Zempléni-hegységben is, bár itt újabban előfordul, hogy az istálló önálló
épület, mely az udvar házzal átellenes oldalán kap helyet. SELMECZI KOVÁCS Attila ezt a lakóház további
267
helyiségekkel való bővítésével, illetve a beltelek osztásával hozza összefüggésbe .
Az abaúji Hegyközben hasonló tapasztalatokat szerezhetünk, ahol a X V I I . századra egy gazdasági
fellendülés következett be és ezzel párhuzamosan minden faluban kimutatható a nagycsaládi rendszer.
268
Nyíriben 1654-ben volt egy olyan család is, melyben feltételezhetően 28 személy élt együtt , ez
természetesen egyedülállóan magas szám. A század végére a Hegyköz egyre nagyobb mértékben elnépte-

265. S E L M E C Z I K O V A C S Attila 1976. 136-137.

266. V A J K A I ( W A G E N H U B E R ) Aurél 1937. 266.

267. S E L M E C Z I K O V A C S Attila 1981. 95.

268. B A L A S S A Iván 1964. 13-14.

lenedett, a megmaradtak erősen elszegényedtek, s bár a folyamat ellensúlyozásaként északról folyamatos
szlovák és ruszin betelepülés mutatható ki, a Rákóczi szabadságharcot követően szinte lakatlan a vi­
269
dék . Ezt követően a XIX. század elején a néprajzi kutatások által fellelt épületekkel egyező lakóházak
tűnnek föl, mint amilyen az 1809-ben leírt radványi kerülő ház, melynek egyezése a jobbágy házakkal
nagyban valószínűsíthető. A ház nem volt új, mert az inventárium szerint „...az egész épület ótska és
270
rongyos...", szobából, konyhából, kamrából, istállóból és az épület végén lévő szekérszíből állt . A
nagycsaládi rendszer a terület újra benépesülésével nem éledt fel. Különálló kamrákkal itt nem találkozunk,
271
a termény tárolás kizárólag a kamrákban történt , ugyanúgy, mint a Hernád völgyében és a
272

Zempléni-hegységben . A Hernád völgyének történeti sorsa lényegében azonos volt mint a Hegyközé,
így feltételezhető a változások párhuzamossága. Jelenlegi ismereteink azonban nem teszik lehetővé, hogy
hitelesen rekonstruáljuk a XVIII. század végén szemünk elé kerülő házak előzményeit, mert az nagyon
valószínű, hogy az átlagos nagycsalád számára - mely nyilvánvalóan nem volt olyan nagy, mint amelyet
Nyíriből megismerhettünk - a szoba-pitvar-kamra elrendezésű ház kicsinek bizonyulhatott.
Ung megyében is négyhelyiséges, szoba-pitvar-kamra-istálló elrendezésű lakóházakról adnak hírt a XX.
273

század elején , délre a Bodrogközben hasonló épületek álltak. Pácinban 1826-ban egy jobbágyot kibe­
csültek a 24 évvel korábban épült házából, mely szoba-pitvar-kamra elrendezésű volt, istállója külön fedél
274
alatt állt . Ugyaninnen jelenkori néprajzi gyűjtés azt jelzi, hogy az istálló mindig egybeépült a lakóház-
275

zal . Karcsán az emlékezet szerint az 1800-as évek elején a lakóházak négy helyiségből álltak, a negye­
276
dik az istálló volt . A már Szabolcs megyéhez tartozó, de bodrogközi Visson 1843-ban „Az ház pitvar
277
Kamora és Istálló egy fedél alatt 8 öl hosszú 2.1/2 öl széles..." írtak össze . Kenézlőről PÁLL István
megállapította, hogy a XIX. század első felében a házak fele egybeépült az istállóval, mely Zalkodon
278
azonban következetesen külön fedél alatt állt .

269. BALASSA Iván 1 9 6 4 . 15. kk.

270. BALASSA Iván 1 9 5 8 . 3 2 0 .
271. B A L A S S A Iván 1 9 6 4 . 121-122.

272. Pl. a szlovák lakosságú Kishután - V O H R A D N Y I K Géza 1971. 104.

273. D E Á K Gcyza 1 9 1 0 . 191.
274. Sátoraljaújhelyi Állami Levéltár, 1 8 2 6 . nov. 22. Úrbéri Perek 8.cs. loc. 200.
275. MAJDANICS M i k l ó s 1985. 116.
276. D A K O S Zsuzsanna 1971. 107. kk.
277. P Á L L István 1 9 8 3 . 106.
278. P Á L L István 1 9 8 3 . 109.
Másféltraktusos lakóház, Hercegkút (Zemplén m.)

Változások
a XIX. század első felét követően

A lakóhazak alaprajzi fejlődését a XV-XVI. századtól a XVIII-XIX. fordulójáig áttekintve kevés szó
esett azokról az épületekről, melyek nem mutatnak táji variációkat, de végig ott álltak ebben a korban a
mezővárosokban, városokban, a nemesi kuriális telkeken. Egy részük egyezik azokkal a jobbágyi/paraszti
épületekkel, melyekkel részletesen foglalkoztam, de vannak eltérő vonásokat mutatók is. A leginkább
szembeötlő a kétmenetelűség, az épület keresztirányú tagolása. Ez az alaprajzi elrendezés - a kamrákkal
kapcsolatosan már esett róluk szó - általában nem hatott a Felföld magyar lakosságának építészetére, mely
jellegzetesen a hosszirányú bővülés útját választotta. A kétmenetelű lakóház csak ott és akkor jelenik meg
a paraszti használatban, ahol egyéb tényezők is közrejátszottak, így például a hasonulási igény a neme-
si-kuriális építészethez, vagy idegen, elsősorban a német etnikum jelenléte. Az utóbbi körben gyakoribb
kétmenetelűség sem tekinthető azonban valamiféle etnikus hagyománynak, hanem csak az történt, hogy,
elsősorban gazdasági okokra visszavezethetően, a jobbára a XVIII. században letelepedett népesség nem
Másféltraktusos lakóház, Sárospatak-Józseffalva (Zemplén m.)

mindig és nem mindenben a környezet magyar falvai által kínált előképet követte, hanem a városi-mezővá­
279
rosi mintákat vette alapul .
A XIX. század első felében indul meg az a folyamat - látható jelei inkább a század közepén mutatkoz­
nak -, melynek eredményeként a számos változaton keresztül megvalósuló, de mégis nagytáji (helyesebben
mezotáji) variációkat felváltják a nemegyszer csak néhány településre korlátozódó kistáji formák. Ezek
azonban mindössze két olyan elemet hordoznak, melyek valóban továbblépést jelentenek. Ekkor váük
helyenként általánossá a második szoba, és jelenik meg a Felföld építészetében a tornác. A többi változás
javarészt az épületek lényegét, szerkezetét nem érintő külsőség, amivel a gyakran változatlan lényegű lakóé­
pületet egyénítik, nemegyszer a hagyományos paraszti ízlésvilágtól messze eső módon.

279. BALASSA M . Iván 1988a. 495., B A L A S S A M . Iván 1989c. 43.

 A második szoba

A második szoba megjelenése természetesen a legritkább esetben jelenti azt, hogy a házon belül a két
szobát ténylegesen lakták volna. Közülük többnyire csak az egyik szolgált lakóhelyként, a másiknak repre­
zentatív szerepet szántak. Ennek ellenére a könnyebb fogalmazás és érthetőség miatt lesz szó a továbbiak­
ban a „két lakószobás ház"-ról, a „második (lakó)szobá"-ról.
A Felföld magyar népi építészetében a második szoba kései jelenség, a XVIII. században még lényegében
ismeretlen. Nógrád megyéből egyetlen ilyen adatot sem ismerünk ebből a korból, a két hevesi előfordulás
meglehetősen bizonytalan. Makiáron az Egri u. 8. sz. háznál a pitvarból az első szobával átellenesen nyíló
szoba eredetileg hálókamra lehetett, Szihalomban (Tárkány u. 38.) összehasonlítva a környék lakáshaszná­
280
latával, feltételezhető, hogy a hátsó szoba eredetileg kamrának épült .
Általában nehézséget okoz, hogy a jelenkori gyűjtések során megismert XVIII. század végi, vagy XIX.
század eleji épületeknél megállapítsuk, eredetileg mi volt a pitvar után következő helyiség funkciója.
Kétséges például az olyan eset, mikor a második lakószoba után istálló, de van arra is példa, hogy szín
következik. Ennek ellenére nem tehettem mást, mint hogy a forrásban szobaként megjelenő harmadik
helyiséget én is szobának tekintem, és csak abban az esetben nem veszem figyelembe az ilyen adatot, ha
maga a gyűjtő utal arra, hogy ez korábban más funkciójú volt.
281 282 283

Folytatva, keletebbre Abaújkéren , Hejcén és Bodrogolasziban találtak XVIII. századi, e

körbe tartozó épületeket. Az utóbbinál a gyűjtő szoba-pitvar-szoba-istálló-kamra-fészer funkciókat
rögzített, ami két feltételezést enged meg, azt, hogy a második szoba eredetileg kamra volt, de ami valószí­
nűbb, hogy a kamra és az istálló valamilyen okból helyet cserélt, ugyanis rendkívül ritkán fordul elő, hogy
az istállót kamra kövesse.
A két lakószobás házak a XIX. század elejétől jelennek meg nagyobb számban. A társadalmi differenciá­
lódásnak megfelelően úgy vélhetnénk, hogy szórványosan tűnnek föl az egész vizsgált területen. De nem ez
történt, előfordulásuk ebben a korban földrajzilag jól körülhatárolható. Nyugaton Nógrád megyében a
Lókos patak felső folyása mentén a Bánk - Diósjenő - Nőtincs háromszög néhány településén mutathatók
284
ki a kétszobás házak XIX. század első felében , és valószínű, hogy Szokolya is ide kapcsolódik, ahol
285
1839-ben épült egy ilyen ház . A Szentendrei-szigeten Szigetmonostoron és (Tahi)Tótfaluban fordulnak
elő ezek az épületek, például Szigetmonostor, Fő u33., 1838.: szoba-konyha-szoba-kamra-istálló; Tótfalu,
286
1842.: szoba-konyha-szoba-kamra .
A következő nagyobb összefüggő terület Heves megye keleti része. A XIX. század elején épült kétszobás
házak nyugati határa a Tárna, majd a határvonal Sirok magasságában keresztezi a Laskó patak völgyét és
átvág az Eger völgyébe. Innen délnek fordulva magába foglalja a Bükk nyugati szélén fekvő Novajt, ezt
követően dél-délnyugat között halad tovább.

280. O M F Falukutatás
281. 1764.: Vöröshadsereg u. 11. - O M F Falukutatás
282. 1792.: F ő u. 108. - O M F Falukutatás
283. 1760: F ő u. 13. - O M F Falukutatás
284. O M F Falukutatás
285. O M F Falukutatás
286. O M F Falukutatás
 0 5m

Szoba-konyha szoba alaprajzú lakóházak, Erdőhorváti (Zemplén w.)

Borsod déli részén is felismerhető egy hasonló elterjedési folt, ennek északi határa a Sajó és a Hernád
összefolyása, nyugaton Borsodgeszt, Bükkábrányig tart, innen a Tiszakesziig húzható vonal alkotja a
határt. Miskolctól északra is kimutatható a kétszobás házak XIX. század első felében történt megjelenése,
bár itt a jelenség kevésbé határozott mint az előzőekben. Errefelé előbb a Sajó mentén, majd annak nyu­
gatra fordultával a Szuha - Bódva által határolt tölcsér alakú foltban észlelhető az alaprajz ilyen bővülése.
A Hernád völgyében ma két, látszólag különálló elterjedésterülete van a korai kétszobás házaknak, de
nem kizárt, hogy ezek eredetileg összefüggtek. Erre vall az, hogy az egyik XVIII. század végi adat a két
terület közöttről származik, és az 1850-1875 közötti házak is összekötik a két részt. Délen egy háromszög
alakú terület rajzolódik ki, csúcsaiban Újcsalánossal, Felsődobszávai és Rátkával. Északon a Garadna -
Fony vonaltól felfelé, a balparton csak a folyómenti településeken, északon egészen a Kékedig épültek
1800-1850 között két lakószobával a házak.
Végezetül a Hegyalján és közvetlen környezetében, Vámosújfalutól Sátoraljaújhelyig terjed egy ilyen
korai megjelenési terület.
A következő negyedszázadban, 1850 és 1875 között már az eredeti várakozásnak megfelelően, viszony­
lag egyenletes területi eloszlásban figyelhető meg a lakóházak második szobával bővülése. Igaz, még ekkor
is vannak olyan vidékek, ahol ez az alaprajzi elrendezés csak szórványos, így a Cserhát - Mátra - Bükk
hegységektől északra, Balassagyarmattól délkeletre, Salgótarjántól délre és keletre, a Tárna felső folyása
mentén, a Hangony és Bán patakok között - kivéve a közvetlenül partjukra települt községeket - alig
találni két szobás házakat. A Délborsodi Mezőség nyugati felén a két korai elterjedési terület között, még
ebben a korban sem építettek a pitvar mindkét oldalára szobát. A borsodi Cserehát is kívül maradt a
fejlődésen, mindössze északon, Rakacától délre tűnik föl szórványosan a második szoba. Ugyanez a helyzet
a Zempléni-hegységben, a Bodrogköz középső vidékein.
 Az első és a hátsó szoba megnevezése a Magyar Nyelv Atlasz alapján

A X I X . század végén, 1875-öt követően azután az eddigi hiátusok is kitöltődnek, 1910 körül már az
egész a vizsgált területen épültek a kétszobás házak. Mindez, legalábbis a X I X . század m á s o d i k felétől,
elsősorban társadalmi kérdés, saját tapasztalataim és m á s o k véleménye is ezt erősíti meg. Például D é l - G ö -
mörben a kétlakószobás ház előbb a kisnemesség körében jelenik meg, majd a jobbágyfelszabadítást
287
követően a k ö z é p - és gazdagparasztoknál .
A Magyar Nyelv Atlasz 206-207. térképei a kétszobás házból kiindulva az első- és a hátsó szoba
megnevezéseit tüntetik föl. Mivel a két helyiség megnevezését együtt térképezték, az ebből a d ó d ó tanulságo­
kat - annak ellenére, hogy azok általánosabb érvényűek - itt veszem szemügyre.
A szoba és a szoba értelemben használt ház megnevezések között a határ nagyjából egybeesik a Duna
vonalával - attól valamivel nyugatabbra húzódik - majd északon U n y - Martos (Martovce) - Vága
(Váhovce) a határ, nyugatra a szoba, keletre a ház járja. A vizsgált terület egyértelműen a ház 'szoba'
elterjedésterületére esik. Figyelemreméltó, hogy a megnevezés szemlélete bizonyos fokig függetlennek tűnik
a nyelvtől. A kelet-szlovák nyelvjárásban a lakóépületet és a lakóhelyiséget egyaránt chyzahdk nevezik,
tehát Sáros megye keleti felétől. Abaúj-Tornától, nagyjából azÓlubló (Stará L'ubovna) - P o p r á d (Poprád)
- Rozsnyó (Roznava) vonaltól keletre a magyar nyelvterület ház/ház megnevezéspárját a chyza/chyza
váltja. A Garam folyásától keletre, majd délre Zólyom (Zvolen) magasságáig Losonc (Lucenec) vonaláig az

2K7. D Á M László I) RÁCZ Magdolna 1986. 71.

egész lakóépület megnevezése már a dorn, a szoba chyza Gömör-Kishontban a lakóház megnevezése
288

egyezik, de a lakóhelyiséget itt már úgy nevezik, mint az innen nyugatabbra lévő területeken, izbahak .
A magyar nyelvben a ház 'szoba' megnevezésterületen belül eltérés mutatkozik a két lakóhelyiség megne­
vezésében, az első-hátsóház, külső-belsőház, nagy-kisház megnevezéspárok elterjedése meglehetősen jól
elválasztható egymástól. Kárpát-medence északkeleti térségében az elsőház-hátsóház megnevezés az
uralkodó, déli határvonala a Dunakanyar - az Eger patak torkolata - majd a Tisza. Innen délre a
289
nagy-kis, felső-alsó, külső-belső párok fordulnak elő . A megnevezések között szemléletbeli különbség
van, az első-hátsóház elterjedésterületén megítélésem szerint a lakóház alaprajzi bővülése egy határozott
településszerkezetben történt, ahol az utcához viszonyítva értelme volt az ilyen megkülönböztetésnek.
A lakóház füsttelenítésével hozható elsősorban kapcsolatba a fehér/fejérház megnevezés. Jobbára
290
történeti adatokban fordul elő, így 1756.: Felsősztregova (Horná Strehová) , 1731.: Losonc (Luce-
291 292 293

nec) , 1663.: Fülek (Fil'akovo) , Rimaszombat (Rimavská Sobota) , 1671.: Torna (Túrna nad
4 295 296 297
Bodvou) ^ , 1670.: Felsőméra , 1671.: Encs , 1618.: Bártfaújfalu (Bardejovská Nová Ves) ,
' 298 299 300
1628.: Salabina (Ujszomotor - Zalobín) , 1759.: Tarnabod , 1638.: Szerencs . Esetenként a
301 302 303

néprajzi, nyelvjárási gyűjtők is találkoztak vele, Kisgyőrben , Ernődön, Sarudon , Dorogmán .

304
Megjegyezndő, hogy a Szlovák Néprajzi Atlasz szerint a XX. század első felében a szlovák
nyelvterületen csak Csicsmányban (Cicmany) és Alsóporubán (Dolná Porubá) ismerik a biela illetve ciema
izba megnevezéseket.
A terminológiai tanulságok közé tartozik az is, hogy területünkön előfordul, hogy az első szobát csak
háznak, a második szobát pedig kamrának nevezik. Ez nagy valószínűséggel a második szoba viszonylag
késői elterjedésével van kapcsolatban.

288. E A S mintafeldolgozás I X . 19., 20. térkép

289. A szlovák nyelvben az izba és a chyza egyaránt csak predná- illetve zadná-, azaz első és hátsó - E A S mintafeldolgozás I X .
20. térkép
290. P M A 438.
291. P M A 380.
292. P M A 496., 498., 501.
293. M T S Z X X X
294. H . T A K Á C S Marianna 1970. 245.
295. H . T A K Á C S Marianna 1970. 186.
296. H . T A K Á C S Marianna 1970. 184.
297. H . T A K Á C S Marianna 1970. 171.
298. H . T A K Á C S Marianna 1970. 232.
299. B A K Ó Ferenc 1967. 187.
300. D É T S H Y Mihály 1988. 238.
301. O M F Falukutatás - F Ö L D E S László gyűjtése 1962.
302. M N Y A 206. térkép
303. N É 1900. 72.
304. E A S mintafeldolgozás I X . 20 térkép
 A tornác

A tornác viszonylag későn jelenik

meg és terjed el a Felföld magyar
népi építészetében. Igaz ugyan, hogy
már 1759-ben felbecsültek Tarnabo-
305
don egy tornácos házat , mely­
nek formai kialakításáról nem érte­
sülünk, csak azt tudjuk, hogy „Is­
mét Garam deszka kivül a Torná-
czon vagyon...", és talpgerendája is
volt. 1646-ban Tállya város dézsmá-
306
lóháza körtornácos volt , és a
példák még tovább sorolhatók,
például 1618.: Bártfaújfalu (Barda-
jovská Nová Ves) - „rosz rongyos
tornácz"; 1627.: Beregszász (Berego-
vo) - „elseo háztól foguan az Ne­
gyedik házigh egy hosszú Tornácz";
Encsen az 167l-es leltár szerint az
épületek mindegyikének tornáca
van; a főnyi bordézsma-háznak Elő- és oldal tornácos lakóház, Nagylóc (Nógrád m.)
1648-ban szintén tornáca volt;
1672.: Lengyelfalva (Kosická Polianka) - „Vagyon cselédház tornácza alatt..."; 1671.: Nagymihály (Micha-
lovce) - „vagyon az kapu felett egy eöregh palota formára való gerendás kis ház... es körös-körül orsós
307
karfás folyosója..."; 1619.: Varannó (Varanov) - „...egy nagy tornácz..."; stb. , de ezek mind nemesi-ku-
riális, vagy mezővárosi-városi épületek.
XVIII. században épült parasztházat, melynek tornáca van, alig ismerünk területünkön, s ezeknél is
kétséges, hogy eredetileg ilyenek voltak. A Heves megyei Szajlán egy valószínű XVIII. századi háznak
308
oldal tornáca van, de tudjuk, hogy 1899-ben az egész épületet átépítették . Hejőpapiban egy 1795-ben
épült körtornácos lakóház áll, ennek azonban nem találni folytatását a későbbiekben sem a szűkebb,
309
sem tágabb környezetében . Ragályon egy 1750 körül épült házról a feljegyzés csak azt említi, hogy

305. B A K Ó Ferenc 1967. 187-188.

306. B A L O G H Jolán 1967. 83., a tornácok formai kialakításánál B A R A B Á S Jenő-GiLYÉN Nándor 1979. 96. javasolta megneve­
zéseket használom
307. H . T A K Á C S Marianna 1970. 170-171 , 172., 184., 189-190 , 211., 220-221., 246., a tornácokra további bőséges adatokat és
értékelésüket ld. B A L O G H Jolán 1967. 82. kk.
^08. Szajla, Kossuth u. 57. — O M F Falukutatás
309. O M F Falukutatás, részletesen ld. B A L A S S A M . Iván 1980. 122. kk.
Előtornácos lakóház, Magyarnándor (Nógrád m.)

Elő- és oldal tornácoslakóházak, Hollókő (Nógrádm.)

faoszlopos oldaltornácos . Egy
1760-ban emelt ház tornáca Bodrog-
olasziban igénytelen kivitelű, nem
311
kizárt, hogy másodlagos .
Minden jel arra mutat, hogy a
Felföld magyar lakossága körében
csak a XIX. században terjedt el a
tornác. A továbbiakban a tornáco­
kat csak alaprajzi szempontból vizs­
gálom, tehát kapcsolódásukat a
lakóépülethez, figyelmen kívül hagy­
va anyagukat, megjelenési formáju­
kat. Ezzel a vizsgálati móddal azo­
nos elbírálás alá esnek az ideiglenes­
nek tűnő megoldások az igényes
kivitelű tornácokkal, de úgy vélem,
hogy az alaprajzi fejlődés szempont­
jából csak így vonhatók le tanulsá­
gok.
A XIX. század elején, 1850-el
bezárólag a Felföldön három helyen
jelennek meg a tornácok. Az egyik a
Tárna patak mente Verpelét magas­
ságáig, és ehhez csatlakozik egy
kelet-nyugat irányulású sáv Kisná-
na, Makiárig. A másik elterjedési
terület északabbra Mikófalva és^
]
Tarnalelesz. Ezeket az oldaltornác Rimóci(Nógrád m.)lakóházszerény elő és oldaltornáca
jellemzi.
A harmadik vidék, mely úgy tűnik a tornácok elterjedése szempontjából különös jelentőséggel bír a
Délborsodi Mezőség keleti része, a Sajó alsó folyása, az egykori Hejő mente és a Tisza bal partjának a Sajó
torkolatától Tiszakesziig terjedő szakasza. Itt a XIX. század elején a Hevesben tapasztalt oldaltornácokon
kívül homloktornácos és törttornácos házak is épültek. Meg kell jegyeznem, hogy a tornácok átmeneti
formáinak megnevezése meglehetősen bizonytalan a néprajzi szakirodalomban, az utóbbi megoldást DÁM
312
László félig nyílt tornácnak, de ha az utcai homlokzat felől tömör fal zárja - ezt a lehetőséget
313
egyébként BARABÁS Jenő nem veszi figyelembe - akkor már „zárt tornác"-nak nevezi.
Az említett területeken kívül a korunkra megmaradt épületállományból megítélhetően Észak-Magyaror­
szágon 1850-et megelőzően tornác nélkül épültek a lakóházak.
1850 és 1875 között Nógrád megyében négy faluban, Varsányon, Cserhátsurányban, Kutason és Csecsén
jelent meg a homloktornácos ház. Ezzel egyidőben a megye déli részén a Berkenye - Nógrádkövesd - Va-

310. O M F Falukutatás, az épületet nem sikerült (már) megtalálnom

311. O M F Falukutatás
312. DÁM László 1975. 75-89.
313. B A R A B Á S J e n ő - G i L Y É N Nándor 1979. 96.
Utcakép c/ő- és oldaltornácos lakóházakkal, Bódvarákó (Abaújm.)

nyarc vonaltól délre eső, Hevesben a Mátra déli peremére települt falvak, majd a Kisnána - Egerszólát,
Borsodban Bükkzsérc, a bükk-alji falvak, a Sajó-Hernád összefolyás - Alsódobsza - Bodrog tiszai torko­
lata az oldaltornácos házak elterjedésterülete. Nógrádban a Ludányhalász - Somoskő vonaltól északra
szintén a XIX. század harmadik negyedében voltak ezek a tornácok elterjedőben. Észak-Borsodban szintén
többnyire az oldaltornácos megoldás terjed, ilyenek tűnnek föl a Bódva és a Sajó közötti terület mai
országhatárhoz közeli sávjában valamint a Bán patak középső és alsó folyásánál. Az Aggteleki-karszt
kisnemesi falvaiban: Imola, Ragály, Zádorfalva, Alsószuha, Hét, Aggtelek, Kereső (Kecovo), Gömör-
314
hosszúaszó (Dlhá Ves) csak az 1870-es évek végén kezdődik meg a tornácok építése . Három települé­
sen, Serényfalván, Sajónémediben és Centeren tört tornácos házak is épültek ebben az időben. A Sajó és a
Bódva mentén ritkán és szórványosan az oromtornácok is feltűnnek (Damak, Sajósenye, Onga). Keletebbre
ekkor még szinte kivétel nélkül tornác nélküliek a lakóházak . A Bodrogközben az utcai és udvari hom­
lokzat találkozásánál egyetlen oszloppal támasztják alá az udvari homlokzat tetőkinyúlását, ugyanúgy,
316
mint Makkoshotykán, valamint Ung megyében
1875-öt követően azután egyre szélesebb területeken jelennek meg a tornácos lakóházak. Nógrádban a
homloktornác terjed, nyugaton a Balassagyarmat alatti falvakban, délen Csecséig, keleten a Zagyva men­
téig, Homokterenyéig, északon a Szécsény feletti falvakig.
A Felföld magyar falvait azonban az oldaltornác jellemzi. A Mátrától északra és délre ilyen házak
épültek ebben az időben. A Bükk hegységtől északra a korábban feltűnt tört-tornácok nyernek szélesebb
elterjedést, de ez keveredik a Sajó - Hangony - Bán vidékén az oldal- helyenként még a homloktornácos

314. D A M Lászlo-D. R Á C Z Magdolna 1986. 55.

315. Mindössze Hernádbüd - oldaltornác; Baskó, Erdőhorváti, Makkosholyka - oldaltornác - O M F Falukutatás
316 D E Á K Geyza 1910. 190. kk
 Újabb, tőbbkaréjos Ívű oldaltornác, Nyomár (Borsodm.)

megoldással is. Szórványosan a lopott-tornác is regisztrálható (Hódoscsépány, Bükkmogyorósd). Hevesben

a Bükktől délre a korábbi tornácmegoldások terjedtek el a XIX-XX. század fordulóján szélesebb körben,
a korábban tornác nélküli Délborsodi Mezőség nyugati felében föltűnnek a törttornácok.
Az 1870-es évek végéig tornác nélkül építkező borsodi Cserehát, nyugaton a Bódváig, sajátos keverékte­
rület korunkban, a legáltalánosabbnak a homloktornác tűnik, de mellettük ott vannak a tört-, sőt a kettő
kombinációjával épült tornácú házak is. Az utóbbi keverékforma szórványosan a Hernád, majd a Sajó
mellett, egészen a Tiszáig előfordul. A Hernád bal partján, a Zempléni-hegységben, az abaúji Hegyközben
még ekkor sem épülnek tornácos házak, mindössze elvétve, és minden látható rend nélkül bukkanunk
e e
gy^ gy kivételt képező épületre. A Hegyalján sem terjedt el igazán a tornác, a ritka előfordulások több­
nyire oldal-tornácok. A Bodrogközben a Szabolcs felőli oldalon Zemplénagárdon, Révleányváron, és a
Szabolcshoz tartozó Visson, Kenézlőn és Zalkodon törttornácok jelennek meg ebben az időben, melyek
keverednek az oldaltornáccal.
íves-oszlopos oldaltornác XIX. század végén épült lakóházon, Mezőcsát (Borsodm.)
A Felföld paraszti építkezésében még a XX. század elején is jelentős szerepe volt a fának, különösen az
északi-, északkeleti sávban, ahol a faházak az összes lakóépület 50-90 %-át tették ki. A másik nagyjelentő­
ségű építőanyag ebben a korban a kő és a tégla. Ez több helyen, foltszerűen, az előbbi százalékos elterjedt­
séget mutatja, sőt Zólyom megyében a 90-100%-ot is eléri a BÁTKY Zsigmond által az 1910-es járási
statisztikák alapján szerkesztett térképek szerint. A XIII. században a terület jellemző építménye az
egyhelyiséges lakóház, mely többnyire már a föld felszínére épült, nagy valószínűséggel borona- esetleg
vázszerkezetes fallal. A néprajzi gyűjtésekkel elérhető korig tehát a falszerkezetek terén is jelentős változá­
sok zajlottak le, a továbbiakban ennek főbb jellemzőit vizsgálom. Előbb számba veszem, hogy a középkor
második felében milyen falszerkezetekkel élt a Felföld lakossága, majd az egyes technikák megjelenését,
alakulását, elterjedtségét követem nyomon.

Középkori falszerkezetek

A Hont megyei Bozók (Bzovík) lakosságát 1148-ban arra kötelezik, hogy földesuruk építkezéséhez
gerendát hordjanak . Ez természetesen nem feltétlenül jelenti azt, hogy maguk is éltek volna ezzel az
építőanyaggal, de mindenesetre ismerték. Ez annál is valószínűbb, mert a hegyvidék szláv lakossága - egyes
feltételezések szerint - már a IX. században a folyókon fenyőfát szállított a síkabb, a megfelelő fát nélkü­
3
löző vidékekre .
4
1246-ban a Nyitra megyében levő Keresztúr (Hostice) lakóit eltiltják attól, hogy faházaikat elvigyék
Ez az adat már a földesúri hatalmaskodásokról szóló híradások sorába tartozik, mikor a XIII-XIV. század
5
folyamán - egyre bővülő mennyiségben - a jobbágyházak felgyújtásával, elhordásával, összetörésével
igyekeznek a vetélkedő hatalmasok egymáson elégtételt venni. Az ilyen adatok azt a következtetést engedik

1. B Á T K Y Zsigmond 1921. 3., 4. tábla

2. H A B O V S T I A K . Alojz 1985. 8 6 .
3. R U T T K A Y , Alexander 1 9 8 1 . 36.
4. S Z A B Ó István 1969. 3 5 .

5. S Z A B Ó István 1969. 3 4 - 3 5 .
Blatnica-Szoboszlópuszta (Túrócm.), XIV. századi borona-és vázszerkezetes épületek maradványai

meg, hogy az áldozatul esett épületek már nem lehettek a földbe mélyítve, s faluk valószínű fából készülhe­
tett.
A XIII. század végi hatalmaskodások sorából az okozott kár mértéket tekintve kiemelkedik az az eset,
6
mikor 1295-ben Scetheh faluból negyven házat vittek el lakóival együtt, és ezzel 150 márka kárt okoztak .
Összehasonlításul: az ökör árát Szent László dekrétumában 1/4 márkával számolják, ez még a XIII. század­
ban is a szolgáltatások, vagy a kárérték megállapításának alapja. Ugyanakkor a század végén az ökör piaci
7
ára Somogyban 1/2, Esztergomban a vámkezelésnél 1 márka . Mivel kárértékről van szó, valószínű, hogy
1/2 márka körüli ökör-árral számolhatunk, azaz egy mintegy 300 állatból álló csorda értékű az okozott
kár, egy ház pedig átlagosan 7,5 ökör árának felelt meg.

6. S Z A B Ó István 1969. 34.

7. S z ű c s Jenő 1984. 32.
 Ez az adat azért érdekes, mert feltételezésem
szerint a falu az abaúji Hegyközben lehetett. Egy
Scetheh falura a dömösi prépost a földesúr kéré­
sére 1389-ben új adományt szerzett. SZABÓ István
szerint ez a település Zemplénben van „Újhely,
8
Telekbánya és Sárospatak között" . Feltételezhe­
tő, hogy Telekbánya azonos Telkibányával - tu­
d o m á s o m szerint a középkorban nincs a környé­
ken Telekbánya -, ez esetben a falut valahol a
Hegyközben kell keresnünk. Megjegyzendő, hogy
Abaúj és Zemplén megye határa éppen a vizsgált
területen húzódik. Egy 1264-ből származó hamis
oklevélben leírják az Abaúj megyei Bózsva (a mai
K i s - és Nagybózsva) határát, és ebben szerepel
9
egy Sethetvvelg helynév , mely a többi tájékozód­
ási pont alapján valahol a Hegyköz közepe táján
lehetett. Esetleg azt a völgyet nevezték ekkor Se-
tét völgynek, melyben ma Pálháza és Filkeháza
van. Ez utóbbiak az 1427-es dicális összeírásban XV. századi boronafalas épület rekonstrukciója, Csorba
10
nem szerepelnek - igaz, Bózsva sem - így az (Strba-Hrachovisko, Liptóm.)
sem kizárt, hogy valamelyikőjük előzménye lehe­
tett az említett település, vagy jelenlegi határaik között állt egykor Scetheh. Nyíri, Filkeháza és Kisbózsva
között van egy Cserepes-hegy - a helynevet mai turistatérképek is jelölik -, ez a névadás esetleg elpusztult
települést jelöl, tehát lehet, hogy az egykor 40 házból álló falut ott kell keresnünk.
1385-ben a Zemplén megyei Nagymihályiból (ma Michalovce) a Nagymihályi testvérek faházát említik,
a tulajdonosok nemesek , 1386-ban ugyanitt kifejezetten faházak elszállításáról emlékeznek meg . A
nemesi udvarházakkal, kastélyokkal kapcsolatosan ezután is gyakran értesülünk faépületekről, Bakócz
T a m á s 1492-ben Hidvégardón (Abaúj-Torna m.) építtet egy művészi igénnyel készült udvarházat, fa
1
fallal . 1493-1495 között a Heves megyei Hídvégen is fából épült a kúria, a szarufákat Tárkányból, a
zsindelyt és a cöveket Hevesből szállították az építkezéshez . A példák tovább gyarapíthatók, de sem a
felgyújtott, összetört, elszállított jobbágyházakról, sem az újonnan emelt nemesi kúriákról nem tudni, hogy
pontosan milyen faltechnikával épültek, mert a híradások csak azt említik, hogy fából, „ex ligneo" készül-
15
tek
Az Á r p á d - k o r végén és az ezt követő századokban az építkezők mindenesetre a közelmúltban tapasztál-
hatónál nagyobb bőségében voltak a fának. Abaúj megyében a j o b b á r a a folyóvölgyekben meghúzódó
településeket összefüggő erdő vette körül, mindössze a megye déli részén voltak olyan falvak, melyektől az
erdőövezet 10 kilométernél messzebb húzódott. Borsodban a Bükkben és ettől északra hasonló a helyzet, az

8. SZABÓ István 1969. 54.

9. G Y Ô R F F Y György 1963. 71.
10. BALASSA Iván 1964. 173-173.
11. H . TAKÁCS Marianna 1970. 29.
12. SZABÓ István 1969. 36.
13. H. TAKÁCS Marianna 1970. 29-30.
14. SZABÓ János Győző 1974. 42.
15. SZABÓ István 1969. 37.
Alföld felé eső vidékekre azonban már nagyobb távolságról kellett a faanyagot szállítani . Igaz, az sem
hagyható figyelmen kívül, hogy a Tisza, Hejő, Nyárád stb. folyók és patakok galériaerdei is elláthatták
építőanyaggal a közelükben lévő falvakat. Tiszatarjánban például még ma is emlékeznek arra, hogy a
falutól délre a Tisza partján egykor egy Tölgyesnevű erdő volt, és onnan építkeztek. A Tölgyese II. József
kori katonai térkép megfelelő lapján is szerepel Eichenwald néven. A hevesi Hídvégről idézett adat arra
utal, hogy Dél-Borsoddal megegyezően, az igényesebb épületekhez már ebben a korban itt is távolabbról
kellett a faanyagot beszerezni. A síkvidéken mutatkozó fahiány miatt a XII-XIII. században a jóminőségű
17
fenyőfa szállítást a magasabban lévő vidékekről szabályozni kellett .

Boronafal

A régészeti feltárásoknál először a XII. század

folyamán emelt épületeknél találkozunk a borona-
fallal. Ógyallán (Hurbanovo, Komárom m.) egy
18
XII. századi boronafal lenyomatára bukkantak .
Nyitrasárfőn (Nitrianska Blatnica, Nyitra m.) egy
XII. századi 5,20x4,70 m-es boronafalú házat tár­
19
tak fel . Az Abaúj-Torna megyei Vajkócon
(Vajkovce) a Várhegyen egy boronafalú, valószínű
Boronafalas XV. századi épület rekonstrukciója, Csorba
(Strba-Hrachovisko, Liptóm.)

16. G Y Ö R F F Y György 1963. térképei

17. R U T T K A Y , Alexander 1 9 8 1 . 3 6 .

18. CAPLOVic,Pavol 1 9 6 5 . 2 4 6 - 2 4 7 .

19. R U T T K A Y , Alexander 1 9 7 8 . 2 1 1 - 2 1 7 . , C A P L O V I C , D u s á n 1987. 149.

 20
lakótorony lenyomatára bukkantak a régészek , ez a XII-XIII. század fordulóján épülhetett. A XIII.
században a hegyvidékeken feltűnnek a kőalapozású boronaházak, előbb a nemesi-kuriális épületeknél,
21
mint amilyen a XIII. századi petőszinyei (Svinica, Abaúj-Torna m.) 20,2x9 m-es kúriánál , vagy a
XIII-XIV. század fordulóján emelt nemessány-zsaluzsányi (Nemesany-Zaluzany, Szepes m.) udvarház
22
gazdasági épületeinél . A XIII-XIV. század fordulójától jobbágyházak is készültek kőalapozású
23
boronafallal, például Szepes megyében Szepeskörtvélyesen (SpiSsky Hrusov-Miloj) , Szepesszentpálon
24
(Pavl'any-Kirgov) .

Vázszerkezetes fal

A fában kevésbé gazdag, vagy a nehezebben felhasználható, rövidebb építőanyagot adó lomboserdő
övezetben már a legkorábbi időktől számolni kell a vázszerkezetes falakkal. A régészeti híradásokból nem
mindig dönthető el egyértelműen, hogy voltaképp milyen is lehetett a fellelt épület fala. Jó példa erre a
Heves megyei Egerszalók-Kocs, ahol a feltáró „cölöp nélküli paticsos házalap"-ra bukkant , ami techni­
kailag meglehetősen nehezen elképzelhető. Ugyancsak nehéz értelmezni a Nagytállya-Berki malomnál
26
(Heves m.) előkerült XIII. századi leletet, melyet „mereglyés falú"-ként írtak le . Sajólád-Kemejen (Bor­
sod m.) is bizonytalanságban lennénk, ha csak az eredeti híradásra kellene támszkodnunk, mely szerint a
X-XIII. századra datálható „földfelszínre épített gerendavázas ház"-at ástak ki, majd később szó esik
27

cölöplyukakról is . Az újabban megjelent tanulmány az ásatási helyszínrajzot is közli, s immár teljesen

28
nyilvánvaló, hogy itt is vázszerkezetes falú építményről van szó .
A vázszerkezetes falak gyakoriságára szolgáltat példát az az összegzés, melyet MIKLÓS Zsuzsa készített
el a Gödöllői-dombvidék Árpád-kori földvárairól. Ezekben nagyon gyakran bukkant „patics"-ra, „pati­
csos töredék"-re, így pl. Domony-Temetőben, Galgagyörök-Templomdombon, Mende-Leányváron,
29
Szada-Várdombon, Váchartyán-Várhegyen , többnyire a XII-XIII. századból. A Váchartyán-Várhegyen
a XII. század második felében emelt, a XIV. század első feléig használt építménynél a falépítés technikáját
is sikerült pontosan meghatározni: „Az építéshez felhasznált vízszintes és függőleges cölöpök átlag 10
centiméter átmérőjűek voltak. Megmunkálás nyoma nem látszott rajtuk. A függőleges helyzetű cölöpök
közé vékonyabb karókat vertek. A karók a karólyukak alapján átlagosan 50 cm távolságban lehettek
egymástól. Közüket - a néprajzi anyagból ismert módon - vékony vesszőkkel befonták, s kívül-belül
30
betapasztották sárral. A fal külső és belső felületét lesimították"

20. H A B O V S T I A K , Alojz 1 9 8 5 . 3 2 0 - 3 2 1 .

21. CAPLOVIC" , Dusán 1 9 8 1 . 5 0 4 .

22. P O L L A , Bela 1962. 188. kk.

23. P O L L A . Bela 1966. 159., C A P L O V I C , Dusán 1987. 155.

24. C A P L O V I C , Dusán 1 9 8 7 . 155.

25. FODOR István - R F . I . 3 5 . ( 1 9 8 2 . ) 111.

26. S Z A B Ó J. J ó z s e f - R F . I . 3 5 . ( 1 9 8 2 . ) 124.

27. W O L F Mária 1 9 8 3 - 1 9 8 4 . 8 6 .

28. W O L F Mária 1988 189., 1 9 2 .

29 M I K L Ó S Zsuzsa 1982. 4 2 . . 4 3 . , 5 0 , 53.. 54.

30. M I K L Ó S Zsuzsa 1978. 101.

 Pontos megfelelője ez a néprajzi leírásokból ismert vázszerkezetes sövény falaknak, mindössze a vázszer­
kezet vékonyabb. A néprajzi analógiák hasonló falaiban, vagy a későbbi időkből, a XV-XVI. századból,
feltárt házaknál a vázat alkotó cölöpök valószínű az épületek nagyobb mérete miatt erőteljesebbek. Lega­
lább ennyire, vagy még inkább fontos, hogy ezeknek a házaknak már födémé is volt. így a falban lévő
oszlopoknak nemcsak a tető terhelését, hanem ezt is viselniök kell, ezért is vastagabbak, mint a XII-XIII.
századi épületek hasonló szerkezeti elemei.
Vázszerkezetes lehetett a Romhányban (Nógrád m.) feltárt kisméretű, Árpád-kori „sövényfalas" ház ,
32
a Visegrád-Salamontoronynál előkerült XIV-XIV. századi „patics falazású" lakóépületek , vagy azok a
33

gazdasági építmények, melyek a XII-XIV. században álltak Esztergom-Szentkirályon . Keletebbre Aba-

újváron a Várban Árpád-kori építmények „tartószerkezetére utaló cölöplyukakat és karólyukakat" tártak
34
fel . Blatnica-Szoboszlón (Blatnica-Sebeslavce), Túróc megyében a XIV. századi, feltehetően boronafalú
épület mellett egy olyanra is bukkantak, ahol csak cölöpnyom volt, tehát nagy valószínűséggel valamiféle
35
vázszerkezetes falú házra . Ez a lelet arra figyelmeztet, hogy még az összefüggő erdőövezetben is, ahol
minden bizonnyal bővében voltak a fának, számolni kell a vázszerkezetes falakkal.

Talpas-vázas fal a középkorban?

A talpas-vázas falszerkezetek paraszti használata a középkorban meglehetősen kérdéses. Az ilyen

falszerkezet kifaragása, összeállítása magasabb szaktudást követel meg, mint amekkora a borona- vagy a
vázszerkezetes falakhoz szükséges. Ez annyira nyilvánvaló, hogy nem szorul részletesebb bizonyításra.
Azzal azonban foglakozni kell, hogy ez a faltechnika mennyire anyagtakarékos, hiszen nemegyszer ezzel
magyarázzák elterjedését.
A talpas-vázas falhoz sövény falkitöltéssel kétségtelenül kevesebb fa szükséges, mint a boronafalhoz.
Ezzel szemben áll viszont, hogy egy ilyen építmény „építési költsége" minden bizonnyal magasabb lehetett,
mint az összehasonlításul szolgáló falszerkezeté, hiszen a szerkezet által megkövetelt magasabb „szaktu­
dást" az építő, vagy az a közösség, mely valamilyen összesegítésben bizonyára már a középkorban is
36
együttműködött, nem feltétlenül tudta biztosítani így egy valamiféle módon „honorált" személyt is be
kellett vonni az építésbe, ez nyilvánvalóan megnövelte a költségeket.
A talpas-vázas zsilipéit falú épületeknél a fával való takarékosság is kérdéses. A fűrészmalmok elterje­
dése előtt meglehetősen gazdaságtalanul lehetett egy-egy zsilippallót elkészíteni, nem valószínű, hogy egy
37
átlagos farönkből 2-3 szál deszkánál többet ki tudtak volna hasítani . A vázszerkezet elkészítéséhez sem
felel meg minden fa, jobbminőségű anyagra, magasabb fokú megmunkálásra volt szükség. A zsilipeléssel

31. H É J J Csaba - R F . I . (1976/77.) 48.

32. H É J J M i k l ó s - R F . I . 32. (1978/79.) 141.
33. H O R V Á T H István 1979. 41.

34. G Á D O R Judit - R F . I . 32. (1978/79.) 84.

35. SLANINAK, Milan 1975. 178-179.
36. Hasonlóan vélekedik B A K Ó Ferenc 1967. 170. is
37. A néprajzi források csak bútor készítéséhez hasított deszkákról szolgáltatnak adatokat, ez azonban nem lehet azonos a
zsilipdeszkák hasításával - ld. K . CsiLLÉRY Klára 1987. 175.
való falkitöltés tehát nemcsak munkájában drágább, hanem több faanyagot is igényelt. Szemléletesen
példázza ezt egy viszonylag kései adat. 1743-ból származik az az árjegyzék, mely a Heves megyei (Fel-
ső)Tárkány, (Bükk)Zsérc, Szarvaskő és (Eger)Bocs erdeiben található dőlt fákból készíthető épületszerkeze­
tek méretét, és természetesen árát tartalmazza. A legnagyobb épületelem a 4 öl hosszú és 1 sukk vastag
38

mestergerenda, ennek ára 20 krajcár. Egy öl rovásnak való palló 6 krajcár . Tehát, ha attól el is tekin­
tünk, hogy a mestergerenda a pallónál vastagabb volt, akkor is 4 öl palló 24 krajcárba került, tehát többe,
mint a mestergerenda. Kétségtelen, hogy a XVIII. század közepén már a faanyaggal való takarékoskodás
is elsőrendű szempont, ez bizonyára az árakat is befolyásolta, de elméletileg olcsóbb lett volna egy házat
teljesen mestergerendákból felépíteni, mint talpas-vázas zsilipéit fallal.
Mindezek arra utalnak, hogy a Felföld népi építkezésének ebben a korai korszakában, a korábbi véleke­
désekkel szemben a talpas-vázas falszerkezetek használatát nem tekintjük valószínűnek .

Egyéb falak

A levéltári adatokban előforduló kő falak, éppen úgy, mint azok, mint amelyeket a régészek tártak fel,
kívül esnek a jobbágyság építészetének körén, ezek nemesi udvarházak, kastélyok, erődítmények, vagy
városi, mezővárosi polgárházak maradványai. Jelenleg nincs adatunk arra, hogy a kor falusi lakossága az
alapozáson kívül használta volna a követ, hasonló a helyzet az égetett téglával is.
A különféle fődből készített falazatok sem játszottak ebben az időben még szerepet, a történeti és
régészeti adatok egybehangzóan arról vallanak, hogy a középkorban a Felföld jobbágy lakossága - esetleg
már kővel alapozott - borona- és vázszerkezetes sövény falú házakat épített magának.

38. B A K Ó Ferenc 1967. 165.

39. L d . SZABÓ István 1969. 37-38.

40. Hasonlóan, általánosságban BARABÁS Jenő is, ld. BARABÁS Jenő-GiLYÉN Nándor 1987. 165-166.
Borona falú lakóház, (Karancs)Lapujîô (Nógrádm.)
 Borona fal

A történeti adatok alapján feltételezhető, a régészeti feltárások nyomán tényszerűen is megismert boro­
nafal az újkorban is a Felföld magyar lakosságának egyik jellegzetes építéstechnikája. Ugyanakkor ez egy
olyan építésmód, melyet az utóbbi három évszázadban igyekeztek visszaszorítani. Mielőtt azonban az
utóbbi jelenséggel foglalkozom, szükséges szemügyre venni a boronafalak megnevezését is.

A boronafal megnevezése

A levéltári, nyelvészeti, néprajzi adatok egyértelműen azt mutatják, hogy a Kárpát-medence északkeleti
térségében a magyar nyelvben nincs a boronafalra általános, az egész vidéken használt terminus.

Uglyára

Nógrádban a XVIII. században a megye északi részén, az Ipoly felső folyása mentén az uglyára megne­
41
vezés mutatható ki . Több jel mutat arra, hogy ez szélesebb körben is ismert volt, R E G U L Y Antal Kerek-
gedén (Hodejovec) azt jegyezte fel, hogy az építkezés zuglyára volt, „...a hol a fal gerendái egymásba
42
vannak véggel bevágások által kötözve" . PÁPAI Károly tudósítása már nem ilyen egyértelmű, mert a ház
faláról szólva nem említi a megnevezést, de a tetőszerkezetnél megjegyzi, hogy Dédesen a falgerenda
43
(koszorúgerenda) a ház uglyára támaszkodik, és a terminust azonnal össze is veti a szláv megfelelőkkel .
Figyelemre méltó, hogy a szlovák köznyelvben a borona zrub, az uglyára, zuglyára viszont az ugyancsak
köznyelvi uhol 'szög', 'szöglet', 'sarok'-kal hozható összefüggésbe.

41. Z Ó L Y O M I József 1974. 16.

42. R E G U L Y Antal 1857. 4 3 .
43. PÁPAI Károly 1893. 13.
Kalitka

Borsodban Finkén, Borsodszirákon és Boldván GUNDA Béla a boronafal kalitka megnevezését gyűjtöt­
44
te . Ez is egy olyan terminus, mely nagyobb elterjedésű lehetett, mert például Perkupán, Martonyiban,
Szögligeten a technikailag azonos megoldású kutakat kalitkás-, kalickásmk nevezik. DÁM László szerint
45
a Zempléni-hegységben is ismert a kalickás fal'megnevezés, igaz, a ravatosfakaX párhuzamosan . Bizony­
talanul értelmezhető GÖNYEY Sándor diósjenői adata, mely szerint ott a házakat régen kalitkára építették,
46
és analógiaként a kutak, hidasólak technikai megoldását említi . Ez egyaránt megengedi, hogy borona­
vagy zsilipéit falra gondoljunk.

Rovat, ravat

A már említett rovatos megnevezés sem problémamentes. Gömör ben a rovásos, ravásos fal egyértel­
47 48
műen zsilipéit , ugyanúgy, mint Szuhafőn .
Az abaúji Hegyközben a falat ravatra csinálják, a falat alkotó gerenda pedig ravat. A részletes vizsgá­
latok, elsősorban az épületek bontásakor szerzett tapasztalatok azonban arra utalnak, hogy a terminust
nem tarthatjuk egyértelműen a boronafal megnevezésének. Nyíriben azt figyeltem meg, hogy a természetes
állapotban meghagyott, gyakran hántolatlan gerendák, a ravások a sarkokon szabályszerű keresztfejes
illesztésűek, ugyanakkor az egy-egy helyiségre eső falszakasz közepén a talpgerenda és a koszorú közötti
függőleges oszlopba zsilipeltek voltak. A megoldást egyértelműen a gyengeminőségű, rövid, lombos faanyag
tette szükségessé. Mivel a Felföld magyar boronaházai szinte kizárólag tapasztottak, nehéz eldönteni, hogy
a ma már csak fényképeken, vagy nagyon vázlatos felméréseken megörökített épületeknél milyen mérték­
ben alkalmazták a Nyíriben tapasztalt megoldást. Az ugyancsak hegyközi Vilyvitányban egy épület roncsá­
50
ról - esetleg bontásáról - készített fényképfelvételen jól felismerhető ez a kombináció . Filkeházán három
boronafalú épületet is tanulmányozhattam, ezek „klasszikus" borona-technikájúak voltak.
A vizsgált terület másik szélén, a Nógrád megyei Márianosztrán bontásból hasonló tapasztalatokat
51
szerezhettünk . Itt nyugaton már a XVII. századból van adatunk a megnevezésre: „...Szép rovással kerí­
52
tett kertemet, majd féligh elhordták..." . Az, hogy az adatok kerítésekre vonatkoznak, valószínűvé teszi,
hogy ez esetben nem borona, hanem zsilipéit megoldásról lehet szó.

44. G U N D A Béla 1934. 3.

4 5 . D Á M László 1981. 77.

46. G Ö N Y E Y Sándor 1937. 293.

47. D Á M L á s z l ó - D . R Á C Z Magdolna 1986. 19.

48. C S E R I Miklós 1981. 53.

49. Saját gyűjtés, ld. továbbá Filkeházáról P E T E R C S A K Tivadar 1973. 376.

50. O M F Falukutatás
51. A bontásra a Szabadtéri Néprajzi Múzeumba áttelepítés miatt került sor, az épületet F L Ó R I Á N Mária választotta ki, a
bontást C S E R I Miklós vezette
1
52. Fülek, 1663., további ugyaninnen származó adatok: kertemnek rovássát...", „Szőlőmnek Rovással való kerítését... '
Z Ó L Y O M I József 1 9 8 7 . 502-503.
(Karancs)Lapvjtői (Nógrád m.) boronafalas lakóház

Gerenda

Az abaúji Hegyközben egy 1809-es adat megengedi annak feltételezését, hogy a borona, illetve a borona­
53
fal megnevezése a gerenda illetve gerendás lehetett: „...Csűr tölgyfa gerendákból öszve róva..." . Ez
önmagában nem egyértelmű, a következtetésemet az támasztja alá, hogy ugyanebben az összeírásban szó
54
esik „...Tölgyfa oszlopokra, patits Tapasszal..." épült házról és olyan csűrről, melynek „...oldalai be
55
vannak palánkolva Tölgyfa deszkákkal...", vagy „...oldalai sövénnyel lévén befonva..." , tehát a gerendás
56
is terminus értékűnek tűnik . Sárospatakon az 1649-ben összeírt „...az Hátulsó házban valami nemo fa
57
épület volt gerendás..." esetében az is elképzelhető, hogy a gerendás nem az épület falára, hanem
mennyezetére vonatkozik. A Zemplén megyei Nagymihályon 1671-ben „...az kapu felet egy eöregh palota
58
formára való gerendás kis ház..."-at említenek , ez alkalommal eléggé egyértelműen a faltechnikára vo­
natkozik a megnevezés.

53. B A L A S S A Iván 1964. 184.

54. BALASSA Iván 1958. 321.
55. BALASSA Iván 1964. 184.
56. Ugyanakkor gyakran használják az egészlen fából..." nem pontosan azonosítható kitételt is - BALASSA Iván 1958. 320.,
B A L A S S A Iván 1964. 184
57. R O M A N János 1965. 62.
58. H . T A K Á C S Marianna 1970. 220-221.
Borona

A borona terminus is előfordul a Felföldön, ez azonban az általános névhasználattal nem azonos

tartalmú. PÁPAI Károly szerint a borona/a az a függőleges oszlop, amely a talpfába van beróva, és ennek
59
vájatába kerülnek a zsilipdeszkák . LAJOS Árpád szerint Domaházán a zsilipdeszkát nevezik boronafá-
60
nak , R E G U L Y Antal is hasonló adatot gyűjtött: „Kurtányi ház fala boronafa (hasított egy fa derekában
61
kettő) ez jön a zsilipbe ez meg a talpfába..." . A borona a nógrádi történeti adatokban is előfordul, de
értelmezésük meglehetősen nehéz. így például 1663-ban Füleken: „...Pajtám, ugyanazon kertben épített új
62
Istállóm Tövéből elrontatott, ugy hogy annak csak egy karója egy borona faja. meg nem maradott..." .
1745-ből egy malomépülettel kapcsolatban említik, 1829-ben pedig egy füleki zsellérházról, hogy borona-
63
fákból készült . Az utóbbinál a „...fa épületje... Melyben lévő Borona fák, oszlopok és 3 belső fonott
64
közfalak..."-ról emlékeznek meg , ez eléggé egyértelműen a néprajzi adatokkal egyező. A korábbi csűrnél
is feltűnő a karó említése, mely nem kizárt, hogy a függőleges, vájattal ellátott oszlopot jelentette.
65
A közelebbről nem meghatározható szláv nyelvből átkerült, eredetileg 'gerenda' jelentésű borona a
Felföld magyar népességénél tehát nem a sarkokon különböző illesztéssel összeerősített szálfákból készített
falat jelöli. Szórványos előfordulása csak a függőleges oszlopok vájataiba csúsztatott zsilipdeszkákat,
66
esetleg magát az oszlopot jelenti , tehát korántsem olyan közkeletű megnevezés, mint ahogyan ez BÁTKY
67
Zsigmond nyomán elterjedt.

A boronafal visszaszorítása

Az erdőtakaró fokozatos pusztulásával a boronafal használatának területe is szűkült, bár arról nin­
csenek ismereteink, hogy a XVIII. századot megelőzően milyen arányt képviseltek az ilyen fallal épült
lakóházak a Felföld magyar népi építészetében.
A fa pazarlását, melynek része az épületfalak készítése is, az államhatalom a XVIII. század második
felétől igyekezett rendeletek útján megszüntetni. Az 1769-ben kiadott országos erdő-rendtartás még csak
engedélyhez kötötte az épületre való fa kivágását . Ez tükröződik az úrbéri összeírások formanyomtatvá­
nyában, és az ezek nyomán készített urbáriumokban is. Az ország legkülönbözőbb vidékein szórói-szóra

59. P Á P A I Károly 1893. 13.

60. L A J O S Árpád 1959. 63-65.

61. R E G U L Y Antal 1857. 18., kiemelés tőlem

62. Z Ó L Y O M I József 1 9 8 7 . 500., kiemelés tőlem
63. Z Ó L Y O M I József 1 9 7 4 . 16.
64. PMA 311.

65. T E S Z I . 347.
66. Hasonló jelentésben él Szlavóniában is - G A R A Y Akos 1911. 2 3 1 .
67. B Á T K Y Zsigmond 1 9 4 1 . I. 191.
68. T A G Á N Y I Károly 1 8 9 4 . II. 310.
Borona falú lakóházak, Ságújfalu (Nógrád m.)

69
azonosan rögzítik a jobbágyok fához jutásának lehetőségeit, Tolnában éppen úgy mint a Hernád-völgy
peremén az összefüggő erdőket is magába foglaló határú Boldogkőváralján. Ez utóbbi, 1773-ban keletke­
zett irat szerint : „V.§. Nem külömben Épületre-való Fa is Határában-lévő erdőből az Jobbágyoknak
ingyen adassék oly móddal, hogy az Fákat az Uraság ki-jedgyezze, és ki-mutassa". De : „XIII.§. Mivel az
jobbágyoknak mint Tűzre, mind pedig épületre ingyen való Faizás meg vagyon engedve, arra-való nézve
minden ezen Faizással élő egész Helyes és vonyó Marhával bíró Jobbágy tartozik az Uraság Tisztye által
kimutatandó Erdőből és két gyalog paraszt által előre fel-vágandó egy öli fát az Uraságnak Házához,
Majorjához, vagy egyéb a Dominiumnak Kerületében lévő és ki-rendelhető Helyre vinni. Ezen kötelesség
70
pedig értetődni fog Proportió-szerint az fél fertályos és Nyolcad-Helyes Jobbágyokra" .
A különböző uradalmak a gyakorlatban még ennél is szűkebb felhasználást engedélyeztek. Az Egri
Püspökség 1765-ben úgy rendelkezik, hogy „...senki pedig házat komrát és pitvart fábul, fonásbul ne
csinállyon, mert kivágatom" . A makiáriakra vonatkozó tiltás a környező településeken is érvényesülhe­
tett, hiszen azokban az épületfa-igénylésekben, melyeket BAKÓ Ferenc dolgozott fel, sem itt, de Demjén-
ben, Kerecsenden és Füzesabonyban sincs a tabellákon helye a boronafának, illetve a neki megfelelő
72
szerkezeti elemnek .
Ugyanezt tapasztalhatjuk a Diósgyőri Korona Uradalom 1755-ös rendelkezésében, ahol „Mesterembe­
rek szerszámaihoz való és épületekhez szállítandó, nem gyümölcstermő fák..."-ról, „Egy darab nem fara-

69. Z E N T A I Tünde 1989. 8 - 9 .

70. E R D E I Sándor 1982. 102-103.

71. B A K Ó Ferenc 1969. 2 6 7 .

72. B A K Ó Ferenc 1969. 2 8 2 . kk.
 gott szarufának nevezett gerenda... "-
ról, „Egy kifaragott gerenda..."-ról,
valamint „...lécznek nevezett desz-
73

ká..."-ról szólnak csak. Igaz, az

árjegyzék elsőként idézett tétele megen­
gedi, hogy a boronafákat esetleg itt
keressük, de az, hogy a faragatlan,
szarufát szolgáltató anyagot külön
kimutatják, arra vall, hogy a szarufával
legalább egyező hosszúságú, esetleg
még nagyobb átmérőjű boronafák is
külön szerepeltek volna.
Hasonló hiányt tapasztalhatunk az
1753. február 16-án Tállyán kiadott
regéci uradalmi erdő rendtartásban is:
„7. Sövényben való karót a lakosok a
dűlt fábul ingyen vághatnak, fentálló
fábúl penig 1 pénzt, idegenek 1 graj-
czárt kelletik fizetni, úgy hasított, mint
gömbölő karóért, 1 pénzt egyért, idege­
nek egy grajczártfizessenek;8. Talpfá­
nak ölitől den. 15.; 9. Mester gerendá­
Keresztfejes borona falú lakóház, Markaz (Heves m.) nak ölitűl den. 15.; 10. Folyó gerendá­
nak ölitűl den. 8.; 11. Koszorú geren­
dának ölitűl den. 6.; 12. Szarufának
párjátúl den. 12.; 13. Liczért den. 1.; 14. Egy szekér vesszűtűl kivévén mogyorós vesszőt den. 12.; ...21. Egy
74
ágastul den. 24. . Tehát itt sincs nyoma annak, hogy a boronafalú házhoz szükséges fához - legalábbis
hivatalosan - a Zempléni-hegység kiterjedt erdeiből a környékbeliek hozzájuthattak volna.
Lényegében már ekkor azzal a szemlélettel találkozunk területünkön, melyet Mária Terézia 1772-es
uralkodói leirata fogalmazott meg, éppen a Liptó megyei Liszkafalva (Liszkófalu - Lisková) lakosainak
panaszával kapcsolatosan, de országos érvénnyel: „A liszkafalvi lakosok panaszának 5. pontját illetően azt
határoztuk, hogy az alattvalók az épületek falait, ahol lehet, szilárd anyagból vagy legalábbis nyers
anyagokból (ex crudis materialibus) állítsák elő, az uradalom az erdőkből fát csak a tető, ajtók, ablakok és
más hasonlók készítéséhez - amennyiben ezek szükségesek - szolgáltasson ki. Ez a szabályzat ne csak
ebben az uradalomban és ebben a megyében lépjen életbe, hanem az ország más részein is, aholcsak a fából
75
való építkezés szokása el van terjedve" . Az országos utasítást követően a megyék is kiadják a maguk
76
tiltó rendelkezéseit . Valószínű, hogy ezeknek a tiltásoknak is köszönhető, hogy Nógrádban a XVIII.
században már csak a megye északi részén voltak meg az uglyára épített házak. Heves megyében a levéltári
adatokból nem mutathatók ki a borona falu házak, de az emlékezet tud róluk a Mátrától északra lévő
77
falvakban .
A hivatalos rendelkezés és a gyakorlat között természetesen eltérés volt, nemcsak a Felföld északi, fában
gazdag vidékein építették a jobbágyok, minden tiltás ellenére továbbra is fából, részben borona-techniká-

73. V E R E S László 1982. 170-171.

74. Magyar Gazdaságtörténeti Szemle V . (1898.) 463.
75. Z E N T A I Tünde 1989. 9.
76. L d . pl. Heves m. - B A K Ó Ferenc 1967. 166-167., Nógrád m. - Z Ó L Y O M I József 1974. 13., 65. stb.
77. Pl. Párád, Mátraderecske, Ivád, Recsk, Tarnaszentmária - B A K Ó Ferenc 1967. 184.
val, házaikat, hanem délebben is. Erre
utal BAKÓ Ferenc a szarvaskői jobbá­
78
gyokkal kapcsolatosan . Hasonló
esetről értesülünk a borsodi Ó - és
Újhután, Kisgyőrön és Bükkaranyo­
son, ahol a kamarai uradalom
1813-ban kénytelen volt megállapítani:
„Tapasztaltatván, hogy az Uradalom­
ban a Házas zsellérek mód nélkül
szaporodnak, és házaikat az erdőnek
nagy kárával többnyire fábúl készítik:
arra való nézve mivel különben is az
ülyen házas zsellérek az Uraságnak
inkább kárára, mintsem hasznára
szolgálnak a további építéstűi egy
átallyán fogva keményen tiltatnak, és
tsak ollyanoknak fog az Uraság ré­
szint kemény Matérialékbul az az
köbül új házat építeni engedni, a kik
az Uradalom javainak előmozdítására A falsík közepén függőleges oszloppá készített borona fal,
a tellyességben hasznosnak lenni meg Nyíri (Abaújm.)
79
ösmértetnek" .
A tiltások tehát nem akadályozták a jobbágyokat, házas zselléreket, hogy továbbra is fa, közöttük
borona házakat építsenek, de ezt, elsősorban a napjainkat megélt, vagy a közelmúltban még tanulmányoz­
ható épületek tanulsága alapján egyre ritkábban tették. Kivételes eset az, hogy Komlóskán még 1908-ban
is épült ilyen ház. Ez esetleg már bontott anyagból készülhetett, éppen úgy, mint LAJOS Árpád „utolsó
faház"-a Domaházán ugyanebben az évben .
A boronafalak területünkön a fentmaradt épületek tanulsága szerint kizárólag keményfából készültek. A
korábbi időszakokra nincs adatunk erre nézve, de valószínű, hogy akkor sem lehetett ez másként, mert a
magyar lakosságú falvak az összefüggő fenyő-övezet határánál délebbre vannak. A keményfa használa­
tának következménye, hogy az illesztések a még tanulmányozható épületeken a legegyszerűbbek, általában
csak a fészkes megoldást alkalmazták, a falsíkon túlnyúló gerendavégekkel. A nehezebben megmunkálható,
szerényebb keresztmetszetű keményfát általában nem is faragták meg négy- esetleg két oldalán, hanem
természetes állapotukban emeltek belőlük falat. A megmunkálás nehézkessége, a faanyag méretbeli kötött­
sége eredménye, hogy a Kárpátok északkeleti térségében fellelhető bonyolultabb csapolások és illesztések,
a több oldalukon megfaragott boronából történő építkezés a magyar lakosságnál ritkán mutatható ki.
A boronafalnál, különösen ha azt természetes állapotban meghagyott gömbfából készítik, szükség van a
gerendák közötti rések tömítésére. A Kárpátokban általánosan elterjedt mohával történő szigetelésről az
innen keletebbre eső vidékekről már 1589-ből értesülünk, Bethlenszentmiklós (Sínmicolaus): „És az Hasdj-
81

kokat moual czjnaltatom be" . A néprajzi források a tömítés megoldásáról hallgatnak, saját bontási
megfigyeléseim szerint - legalábbis az abaúji Nyíriben és Filkeházán - a gerendák közé vesszőket, husán­
gokat tettek, a mohát nem alkalmazták.

78. B A K Ó Ferenc 1967. 167.

79. V I G A Gyula 1982. 2 3 3 .
80. L A J O S Árpád 1 9 5 9 . 6 3 - 6 5 .

81. H . T A K Á C S Marianna 1970. 239.

1908-ban épült keresztfejes borona falú lakóház, Komlóska (Zemplén m.)

Nehéz eldönteni, hogy a Felföld magyar lakossága körében voltak-e tapasztás nélküli borona házak.
Fonyból 1648-ból arról értesülünk, hogy a bordézsma ház tapaszos volt, de azt nem tudjuk, hogy a fal
82
milyen technikával készült . A már említett ógyallai, XII. századi lelettel kapcsolatosan bizonytalan, hogy
83
a boronafal lenyomaton a feltáró pontosan mit ért . A Bodrogköz északi részén terepbejárási leletként
bukkantak tapasztás-darabokra, de datálásuk meglehetősen bizonytalan, a szerző ugyanis a leleteket a
84
földvár periódusra keltezi, de a tapasztásdarabokkal együtt kályhacsempe maradványokat is észlelt . A
jelenleg még álló boronaházak, és azok is melyeket a néprajzi forrásokból megismerhetünk, mind tapasz­
tottak. Igaz ezek nem lehetnek öregebbek 150-200 évnél, de a felhasznált gyengébb minőségű faanyag miatt
joggal feltételezhetjük, hogy a Felföld magyar lakossága által ilyen fallal emelt házak korábban is kívül-be­
lül tapasztottak lehettek.

82. H . T A K Á C S Marianna 1970. 189-190.

83. CAPLOVIC" ,Pavol 1965. 246. „...esetleg egy boronafal gerendalenyomatai..."-ról szól
84. A N D E L , Karol 1960. 121.
 Vázszerkezetes falak

A vázszerkezetes falakat vizsgálva mindenekelőtt az tisztázandó, hogy a megnevezés pontosan milyen

falkészítés-módot takar. Itt azokról a falakról szólok, melyeknél az építmény sarkainak, ajtajainak és
ablakainak megfelelően - esetleg nagyobb áthidalásnál közben is - oszlopokat erősítenek a földbe. Ezek
tetejére egy vízszintes gerendát (koszorú) helyeznek. A függőleges oszlopok közét vesszővel befonják,
85

náddal bekorcolják, sárral (melyet esetleg karókkal is megerősítenek), vályogtéglával stb. kitöltik '.
A középkorban a Felföld magyar népességének lakóházai nagy számban ilyen fallal épültek. Ebben a
korban az adatok szűkösége, az újkorban bizonyos terminológiai nehézségek akadályozzák, hogy pontos
képet nyerjünk a vázszerkezetes falak jelentőségéről, elterjedéséről, elterjedtségéről. Ez a falszerkezet
nehezen választható el a talpas-vázas megoldásoktól, még a jelenkori néprajzi gyűjtéseknél sem mindig
egyértelmű, hogy valójában milyen faltechnikáról van az adott esetben szó. A máskor többnyire fogódzóul
szolgáló megnevezések itt inkább bonyolítják a kérdést, mint elősegítenék a tisztánlátást, elég itt arra
86
utalnom, hogy például Szabolcs megyében a XIX. század közepén egy forrásban tízféleképpen nevezik
meg azt a falat, amit itt vázszerkezetes összefoglaló névvel illetünk.

A vázszerkezetes fal megnevezése

A vázszerkezetes, sövény kitöltésű falat gyakran nevezik terminus értékkel is patics faMk. Ez nagymér­
tékben nehezíti a tisztánlátást. A patics meggondolkoztatóan későn jelenik meg nyelvünkben, A Magyar
87
Nyelv Történeti-etimológiai Szótárában az első adat 1790-ből származik . A Felföldről ennél korábbi is
88
ismert, Sárospatakon 1741-ten összeírtak egy „...jo Uj Házat Ágasokra PaticscsaL. epitett..." . Ezen a
vidéken a későbbiekben is hasonló értelmű adatokkal találkozhatunk, pl. 1809-ben Füzéren „Tölgyfa
89
oszlopokra patsis Tapasszal" épült házat írtak össze, 1826-ban Pácinból egy ház „...ugy nevezett patsisos
90
falai., "-ról emlékeznek meg . PÁLL István a Szabolcs megyében 1843-ban létrehozott Szabolcs vármegyei
Tűzkármentesítő Intézet anyagára támaszkodva megállapította, hogy a XIX. század közepén tízféle megne­
vezést alkalmaztak a vázszerkezetes falra. A megnevezések közül hatban a patics együtt említődik az

85. A felosztás részletezését ld. BALASSA M . Iván 1977. 330-332.; B A R A B Á S Jenő-GiLYÉN Nándor 1979. 40-41. karóvázas
sárfalúnak nevezi
86. P Á L L István 1987. 13.
87. T E S Z I I I . 130.
88. R O M Á N János 1965. 165., kiemelés tőlem
89. B A L A S S A Iván 1958. 321.

90. Sátoraljaújhelyi Állami Levéltár 1826. nov. 22. Úrbéri perek 8. cs. loc. 200.
 avassal, egy továbbinál az ágas
91
helyett szulápra szerepel . Figye­
lemre méltó, hogy Paszabon és Ti­
szadobon a patsit falú házak mellett
92
sövény falúi is összeírtak .
Nyugatabbra a Hernád völgyé­
ben a patics egyértelműen a falhoz
alkalmazott fonadék anyagát jelen-
93

tette , a Boldva vidékén, GUNDA

Béla gyűjtéséből nem állapítható
meg pontosan, hogy az anyagra,
vagy a technikára vonatkozik a
megnevezés . Gömörben a sö­
95
vényfalat paticsnak nevezték ,
Vázszerkezetes, függőleges fonású sövény fal építés közben, Serke (Sirkovce Szarvaskőről paticsházróX emlékez-
96
- Gömörm.) nek meg , ISTVÁNFFY Gyula is
97
pacsitháztóX szól .
A patics megnevezés és alakváltozatai azonban nemcsak a vázszerkezetes, hanem a talpas-vázas falakkal
98
kapcsolatosan is előfordulnak . Az, hogy technikailag jelentősen eltérő falaknál egyaránt előfordul a
megnevezés, azt erősíti meg, hogy a patics nem a teljes faltechnikát, de még nem is a sövényt, hanem csak
azt a vesszőt jelenti, amelyből - a keleti részeken függőleges - fonással a vázat kitöltik. Saját gyűjtéseim
Szatmárból, Abaújból, Zemplénből, VAJKAI Aurél említett adata is ezt támasztja alá. Pontos megfelelője ez
annak a jelentésnek, mely a tőlünk északra lévő szláv nyelvekben - az átvétel valószínűsíthető forrásánál -
99
kimutatható, a szlovákban 'karó', 'bot', 'cövek', a csehben 'husáng', 'karó', a lengyelben 'bot', 'léc' stb. .
A megnevezés meglehetősen későn terjedt el, gyors általánossá válásához hozzájárulhatott, hogy a hangalak
mögött a magyar nyelvben nem érződött az eredeti jelentés, így alkalmas volt a sövény kitöltéssel készült
falak technikai változatot figyelmen kívül hagyó jelölésére. Nem példa nélküli ez, hiszen egy évezreddel
korábban a kemence hasonlóképpen válhatott a zárt tüzelők általános terminusává, annak ellenére, hogy
100
eredetileg 'kőből készült'-et jelentett .
A Nógrád megyei X V I I I . századi, tűzesetekkel kapcsolatos forrásokban egyetlen patics adatot sem
101
találhatunk, kizárólag fonott, vagy sövény falakat említenek . Máshol is ez tapasztalható, például Szoko-
102
lyán 1789-ban: „Az istálló... oldala karóbúi sövénnyel megfőnyva" . Az 1560 körül keletkezett Gyöngyö­
103
si Szótártöredék „Sówenyból chynaltatoth, nadal fódót hazacMá'-ról szól . Ugyancsak Heves megyé-

91. P Á L L István 1987. 13.

92. P Á L L István 1987. 15.

93. V A J K A I ( W A G E N H U B E R ) Aurél 1937. 264.

94. G U N D A Béla 1934. 2.

95. D Á M László-D. R Á c z Magdolna 1986. 25.

96. B A K Ó Ferenc 1967. 184.

97. ISTVÁNFFY Gyula 1911. 9.

98. L d . pl. D Á M László 1981. 77. a Zempléni-hegységből, C S E R I M i k l ó s 1981. 53. Szuhatoről stb.
99. T E S Z III. 130.
100. L d . BALASSA M . Iván 1985a. 24-26.
101. Z Ó L Y O M I J ó z s e f l 9 7 4 . 16-17.
102. G Ó N Y E Y Sándor 1939. 3.

103. B E R R Á R Jolán és K Á R O L Y Sándor szerk. 1984. 312.

 Vízszintes fonású vázszerkezetes falú ház építés közben, Tiszakarád
(Zemplén m.)

ben 1743-ban az építkezéshez fel­

használható faanyagok jegyzékében
az egyik tétel a „sövénybe való ka­
1
ró" , Keresztespüspökin 1747ben
a serházat „...oszlopokkal fel nyilal-
tatta, karókkal és vesszővel bé fo-
natta, be tapasztatta" a számadást
105
vezető uradalmi tisztségviselő .
Mezőkövesden régen gátfal-\a\
106
épültek a házak , Tardon a XIX.
század végén a legrégibb épületeket
107
sövény falúnak mondták . Itt
1972-ben már patics fakói beszéltek.
Sárospatakon 1658-ban egy pincét
Lakóház vázszerkezete, melyet később mereglyével töltöttek ki, Nyírmegy-
„Sövénnyel font, Sárral tapaszos"- gyes (Szatmárm.)
nak írtak le, és ugyanebben az
évben „Szűrő Uy oldal kamorá... fa Karos, sövénnyel font belől sárral tapaszos" épületet is számba vet-
108
tek .
A falszerkezet megnevezésére tehát viszonylag későn terjedt el a patics kifejezés, ezt megelőzően a
Felföld magyar népessége feltételezhetően sövény- esetleg fonott falkint ismerte és nevezte a vázszerkeze­
tes, sövény kitöltésű falat.

104. B A K Ó Ferenc 1967. 165.

105. B A K Ó Ferenc 1967. 187.
106. H E R K E L Y Károly 1939. 14.
107. I S T V Á N F F Y Gyula 1896. 6 7 .
108. R O M Á N János 1965. 108., deld. az előbbi patics adatot is
 A vázszerkezetes falak elterjedtsége,
jelentősége

A XVIII. század első felében Nógrádban a megye középső és északi részein csak a zselléreknek, az
erdőövezettől délre azonban a jobbágyoknak is voltak fonott falú házaik, gazdasági építményeik. A század
második felétől, ZÓLYOMI József megállapítása szerint, megszűnnek a vázszerkezetes házakra vonatkozó
109
adatok . A forrás jellegéből fakadóan a nógrádi adatok többnyire nehezen értelmezhetők pontosan,
hiszen például Kalló megégésekor csak azt vették számba, hogy a házak stb. fonottak voltak. Felsőtisz­
táson (Horny Tisovník) az uglyáraíoxAí lakóházak mellett egy fonott kamra pusztult el. A karancslapujtői,
1722-es tűzeset érdekes tanulságokkal szolgál. A három károsult jobbágy közül kettőnek a háza, istállója,
disznóóla és kamrája rovott faJd. A harmadiknak, Nagy Istvánnak a következő épületei váltak a tűz
martalékává: „Rovot uj háza, akiben most készült lakással és más régi fonót háza egy uj Kamorával, fonót
110
istállóval és karókbul való Disznó óllal . Ebből az derül ki, hogy a rovott, mint a korábbiakból valószí­
nűsíthető, talpas-vázas szerkezetű házat megelőzte a fonott. És ez nem egyedi eset.
Eddigi ismereteink szerint a Karancslapujtőn - és másutt is - a fa falú, azaz rovott háznak meg kellett
volna előznie a vázszerkezetes falú, fonott épületet, hiszen azalatt, az óvatos becsléssel is ötven év alatt, ami
a két ház építése között eltelhetett, a rendelkezésre álló építőfa bizonyára csökkent. Természetesen egy ilyen
konkrét esetben az adott család társadalmi, gazdasági emelkedése is közrejátszhatott és indokolhatja a
fordítottnak tűnő folyamatot. De, mint ZÓLYOMI József is megállapította, a XVIII. század második felétől
Nógrád megyében az északibb vidékeken a fonott falat már csak a sertésólaknál, juhkosaraknál és aklok-
nál, pajtáknál, a szegényebb embereknél mint a lakóház közfalait találjuk meg. Ez arra vall, hogy a szerke­
zet ebben a korban már visszaszorulóban van .
BAKÓ Ferenc Heves megye egész területéről ki tudta mutatni a vázszerkezetes, sövény falú lakóháza-
kat . Összegezve megállapítja, hogy „A váz nélküli, csupán oszlopok köré font sövényház, amellett,
hogy a hegyektől délre fekvő terület domináns építőmódjának tekinthető, az erdős vidéken is megjelenik,
mert az anyagban, munkában és nem utolsó sorban pénzben magasabb igényű favázas és borona fal mellett
113
örökösen jelen volt, mint a szegényebb rétegek életlehetősége" .
Már a XVIII. század első felében lényegében hasonló megkülönböztetést tesz B É L Mátyás, mikor Heves
megye falusi épületeit ismertetve általában házakról szól, de: „Vannak, akik sövénnyel kerített kunyhókban
laknak" . Mindez kiegészítendő azzal, hogy 1743-ból Abasárról ismert olyan adat, mely szerint nemes
ember lakik vázszerkezetes, igaz nem sövény, hanem rovásosházban, tehát a vázszerkezetes falak haszná­
lata nem korlátozható csak a szegényekre, zsellérekre, hanem az szélesebb körben elterjedt lehetett.

109. Z Ó L Y O M I József 1974. 17.

110. Z Ó L Y O M I József 1 9 7 4 . 16.
111. Z Ó L Y O M I József 1974. 17.
112. B A K Ó Ferenc 1967. 188. kk., elterjedési térkép: 193.
113. B A K Ó Ferenc 1967. 192.
114. B É L Mátyás 1968. 3 5 .
 Borsod megyében a Miskolc-Sötét kapuban végzett ásatások során vázszerkezetes házak is előkerültek.
Ezek KOMÁROMI József szerint az 1400-as évekig jellemezték a vidék népi építészetét: „A háztelek beépíté­
sének folyamatában ugyanis a XV. század az az idő, amikor - a társadalmi fejlődés tükröződéseként -
megszakad és megváltozik az agyaggal tapasztott sövényfalú[patics) házak egymásutánja. Ekkor egy újabb
építési technika következik, függőleges cölöpökkel erősített vertfalú épület, amelyet ezután a kőházak
115
egymásutánja követ" . A datálást meglehetős óvatossággal kell kezelnünk, de az is nagyon valószínű,
hogy itt nem egy alapvető építéstechnikai váltás történt, ugyanis a karóval megerősített falak esetleg nem
vertek, hanem rakottak lehettek. így csak az történt, hogy a vázszerkezetes fal térkitöltő eleme változott
meg. Az viszont, hogy a középkorban Miskolcon vázszerkezetes sövény falú házat építettek, egy olyan
116
településen, mely az összefüggő erdőövezet határán feküdt , arra hívja fel a figyelmet, hogy a teljesen
fából, valószínű borona technikával emelt épületek mellett folyamatosan ott lehettek a vázszerkezetes
sövény falúak is. A XVI. század végén, XVII. század elején elpusztult Műhibán a régészeti feltárás során
sövény falra is bukkantak, az azonban nem állapítható meg, hogy ez a vázszerkezetes, vagy a talpas-vázas
117
fal térkitöltője volt .
Miskolcon XVIII. század végén épült lakóházak tanúsítják, hogy a vázszerkezetes falak a XV. századot
követően is ott vannak a településen. A lakóházak egyike vázszerkezetes sövény falú, a másik vályogból
készült, de falában hat oszlop van. A valószínű a ház sarkain, továbbá a harántfal és a hosszirányú falak
118
csatlakozásánál elhelyezett oszlopok tarthatták a két vízvető gerendát (sárgerenda) . A vályogfalú ház­
nál az is elképzelhető, hogy csak a sarkokat erősítették meg, a maradék két oszlop pedig a véghomlokzato­
119
kon a mestergerendát támasztotta alá . Ez, a statikailag lényegében indokolatlan megoldás feltehetően
a vázszerkezetes építésmód szívós hagyományára utal.
A vázszerkezetes házak a Hejő-mentén a XX. századig fentmaradtak, hasonlóan a Bodrogközben is,
tehát a sík, fában szegényebb, ugyanakkor árvízjárta vidékeken. Az utóbbi helyen nemcsak sövény, hanem
120
gyakran nád volt a fal térkitöltője . A Bodrogközben egy jobbágy épületéből történt kibecsléséből ponto­
san értesülhetünk, hogy egy 1802-ben épült ház falához milyen fajtájú és mennyiségű anyagot használtak
fel: „1./ Találtatik ezen Portán egy Ház melynek az ugy nevezett patsisos falai, ugy mint az Háznak fala,
Pitvarral és Kamarának fala, melly falak mind egyenlő épségüek és a' mellyekben találtatik jól hozzá vetés
képen hat az az No 6 szekér... ide értvén a' Kéményét is... 2.1 Az Háznak falának, pitvarának és Kamrának
tapassa, melly hosszúságában összvesen tészen Hét ölet, szélességében pedig 3 ölet... 3./ Találtatik az egész
121
épületben a' falakban husz tzulap..." . Egy 1843-as összeírás szerint a házak közül Kenézlőn 22%, Zalko-
122
don 25% patsit, patits, padits falú .
Északabbra az abaúji Hegyközben a XIX. század elején még volt vázszerkezetes sövény ház , a nép­
rajzi gyűjtésekben már nem sikerült nyomukat föllelni.

115. K O M Á R O M I József 1 9 5 5 . 18.

116. L d . G Y Ö R F F Y G y ö r g y 1963. térképét

117. É R I I s t v á n - B Á L I N T Alajos 1959. 14., 18., 23.
118. B O D G Á L Ferenc 1 9 5 7 . 3 1 6 - 3 1 8 . - 1 7 8 8 .

119. L d . erre B A L A S S A M . Iván 1977. 3 3 9 - 3 4 0 .

120. Cigánd - G Ö N Y E Y ( É B N E R ) Sándor 1 9 3 1 . 7.

121. Sátoraljaújhelyi Állami Levéltár 1826. nov. 22. Úrbéri perek 8. cs. loc. 200.
122. PÁLL István 1 9 8 3 . 106.
123. Pl. Füzér 1809.: „...vagyon 18 öli hoszszasságra 4 öli szélességre Tölgyfa oszlopokra, patits Tapasszal fa kéménnyel a
Cseléd Ház..." - B A L A S S A Iván 1958. 321.
 Talpas-vázas falak

A továbbiakban azzal a falszer­

kezettel foglakozom, melynél az
alapul szolgáló talpgerendákba a
sarkoknak, valamint az ajtók és
ablakok félfájának megfelelően,
esetleg nagyobb áthidalásnál közben
is, függőleges gerendákat állítanak
be, és az oszlopok tetejére a talpge­
rendáknak megfelelően gerendákat
helyeznek. Az így kialakított váz­
szerkezetet pallókkal, fonással, vá­
124
lyogtéglákkal stb. kitöltik .
Együtt vizsgálom tehát azokat a
falakat, melyeket talpas-sövényfal
és zsilipelt-boronafal néven több-
125
Zsilipelt borona falú lakóház vázszerkezete, Ragály (Gömörm.) n y j L - ^ ö n szoktak választani
r e

Teszem ezt azért, mert véleményem

szerint a talpas-vázas falnál lényegében másodlagos kérdés, hogy a fal kitöltő anyagamiből készül, hiszen
a fal szerkezeti lényege az, hogy egy önmagában szilárd, a különböző irányú terheléseket együttesen viselő
126
szerkezete van, nem pedig az, hogy a vázba mit helyeznek .
Boronafalat és vázszerkezetes épületeket a XX. században már csak elvétve találhatott a Felföld magyar
lakosságának lakóházait vizsgáló kutatás, ugyanakkor - elsősorban Heves megyében és ettől keletre -
talpas-vázas falú épületekre még akár a közelmúltban is viszonylag gyakran bukkanhattunk. A Kárpát­
medence északkeleti részében előforduló középkori falszerkezeteket számba véve - mások véleményével is
egyezően - arra a megállapításra jutottam, hogy abban a korban még nem számolhatunk az ilyen falak
használatával, így - legalábbis elméletileg - megvan arra a lehetőségünk, hogy egy, idővel széles körben
használt falkészítési mód megjelenését vizsgáljuk.

124. B A L A S S A M. Iván 1977. 331.

125. L d . pl. BARABÁS J e n ő - G i L Y É N Nándor 1979. 40-42.

126. B A L A S S A M. Iván 1977. 331.
 A talpas-vázas falak megnevezése

A borona és a vázszerkezetes
falak terminológiai kérdéseinek
áttekintéséből is kitűnt, hogy a
talpas-vázas falak elkülönítése
ebből a szempontból nem mindig
oldható meg egyértelműen. Ennek
elsősorban az az oka, hogy a
falmegnevezések többnyire a fal
anyagával függenek össze, mint
ahogyan ez nyilvánvaló a sövény,
vályog, sár, kő, tégla esetében, de
lényegében ide sorolható a borona
esetleg a gerenda is. Ritkább az
Talpas-vázas épület (csűr) talpgerendáinak ácsolása,
olyan terminus, mely a falkészítés Hercegkút (Zemplén m.)
technikájára utal, ebbe a körbe
tartozik az uglyára a mögötte meghúzódó 'sarok', 'sarkos' jelentéssel, a kalickára, valamint a földfalaknál
a vert- és a rakottfal.
A talpas-vázas fal abban az esetben, ha a váz sövényfonással van kitöltve, akkor mint sövény-, vagy
mint láttuk patics-fal kerül a szemünk elé, és csak abból következtethetünk arra, hogy voltaképp milyen
fal is ez, ha egyértelműen kiderül talpgerendájának léte, esetleg hiánya. A zsilipeléses falnál hasonló a
helyzet, a megnevezés itt is a falkitöltő elemre vonatkozik. Általánosan elterjedt a rovás, rovásfa, mely már
127 128
a XVIII. században kimutatható Nógrád megye egész területéről , ismerjük Diósjenőről , Hevesben
129 130
a XVIII. század első feléből , általánosságban Északkelet-Heves és Északnyugat-Borsod megyében ,
131 132
1 1
Gömörben , a Szuha völgyében ^, Tornakápolnán, Varbócon, Martonyiban és Teresztenyén
134
Kékeden és általában a Hernád völgyében

127. Z Ó L Y O M I József 1 9 7 4 . 1 5 - 1 6 .

128. G Ö N Y E Y Sándor 1937. 2 9 4 .

129. Abasár, Felsőtárkány, Bükkzsérc, Egerbocs, Szarvaskő - B A K Ó Ferenc 1967. 165.
130. I S T V Á N F F Y Gyula 1 9 1 1 . 2 .
131. DÁM László-D. RÁcz Magdolna 1986. 19.
132. C S E R I Miklós 1987. 4 7 .
133. G U N D A Béla 1934. 2 .
134. V A J K A I ( W A G E N H U B E R ) Aurél 1937. 2 6 4 .
A függőleges oszlopok helyeinek bevésése a talpgerendába egy csűr építésénél, Hercegkút (Zemplén m.)

A zsilipéit fallal kapcsolatban használatos az Ipolytól a Hangonyig terjedő sávban a boronafa megneve­
zés, valószínű ennek alakváltozata a tarnaleleszi bordafa™, mely a nógrádi Egyházasgergén is előfordul,
a rovatéktú párhuzamosan: „Ezekre a talpgerendákra rakták a felmenőfalat, amit un. bordákból, vagy
136
rovatékokból csináltak" .
Az abaúji Hegyközben a XIX. század elején egy fából készült csűrt említenek, „...mellynek oldalai be
137 138
vannak palánkolva..." . Ugyanezt gyűjtötte DÁM László a Zempléni-hegységben . A boronafalnál
említettek mellett a megnevezés egykori szélesebb körű elterjedtségére utal feltűnése Bethlenszentmiklóson
19
(Sínmicolaus), 1596-ban: „...azon kiuöllis három felzer palánk baattia, sindellesek..." .

135. B A K Ó Ferenc 1967. 1 7 0 .

136. Válasz BALASSA M . Iván 1973. kérdőívre - G O R D O S Mária
137. 1 8 0 9 . - B A L A S S A Iván 1964. 184.
138. D Á M László 1981. 7 7 .
139. H . T A K Á C S Marianna 1970. 240.
Taplas-vázas, zsilipéit falú gazdaságiépületek 1583-ban a tornagörgői udvarháznál (Hrhov, Abaújm.)

A talpas-vázas falak megjelenése

és elterjedése

A talpas-vázas fal, mint ahogyan ezt korábban bizonyítani igyekeztem, a Kárpát-medencében egy
viszonylag újabb építésmód. Arra azonban nincsenek közvetlen adataink, hogy pontosan mely kortól
számolhatunk jelenlétével akár a szélesebb térségben, vagy szűkebben a Felföldön.
Úgy tűnik, hogy Európában a faltechnikák alakulása megismételte önmagát. Általánosságban: a törté­
nelem előtti időkben a vázszerkezetes falak megjelenése megelőzte a talpas-vázas falakat. A német nyelvű
irodalomban „cölöpös"-nek (Pfoster-bau) nevezett építésmód elterjedése azzal a „neolotikus forradalom­
mal" hozható kapcsolatba, melynek során Délkelet-Európa népessége a vadász-gyűjtögető életmódról
áttért egy termelő, paraszti életformára. A váltással összefüggő úgynevezett „hosszúházak" azután már a
140
Párizsi medencétől Ukrajnáig ezzel a falszerkezettel épültek . A borona- és a talpas-vázas falak körülbe-

140. S I E L M A N N , B. 1972. 1. kk.

Talpas-vázas falszerkezetű lakóház, Egyházasbást (Nová Bas ta - Gömör m.)

141
lül egy időben, a bronzkorban jelentek meg . A borona házak a késő bronzkorban tűnnek föl, ilyenek
142
például a dél-németországi Feldersee-mocsárban a buchau „Wasserburg" építményéi .
A talpas-vázas falak első nyomait a dunai kultúrához tartozó Michelsbergben lelték föl, ahol a tényleges
tartószerkezet még a földbe ásott oszlop, de a rövidebb falakat tartó oszlopok már egy keresztgerendába
143
vannak becsapolva . A valóságos talpgerendás építésmód felé tett lépésről tanúskodnak a dél-lengyelor­
szági, a biskupini kultúrához tartozó településeken előkerült „cölöp-cipő "-k, melyek a függőleges oszlopok
alá helyezve azok földbe süllyedését voltak hivatottak megakadályozni .
A talpas-vázas falak bronzkori használatát Közép- és Kelet-Európában egy hosszabb korszak követte,
mikor az építkezés színvonala mélyen az akkor elért alá csökkent. A bronzkori építészet egy olyan nívót
képviselt, melyet a Kárpát-medencében újra csak a középkorban, az újkor elején ért el a paraszti építé-
,145

szet .
A német nyelvterületen a talpas-vázas szerkezet újbóli feltűnését tágabban a XI-XIV. századra te­
146
szik . Ez az időpont a városok építészetére vonatkozik. Ennek hatása, melyben fontos szerepe volt a
városi építőmesterek megjelenésének, a falvakban a XIII-XIV. században eredményezte az átváltást a váz­
147
szerkezetes építésmódról a talpas-vázas technikára . A bronzkori alakulásmenethez hasonlóan a füg-

141. W E R N E R . Paul 1988. 12.

142. C L A R K , J. G . D. 1952. 156. kk.

143. C L A R K , J. G . D. 1952. 150.

144. C L A R K , J . G . D. 1952. 160.

145. B Ó N A István 1988. 405.

146. W E R N E R , Paul 1988. 12.

147. BAUMGARTEN, K a r l 1980. 42.

gőleges tartóoszlopok előbb kő ala­
pozáson nyugodtak, esetleg tovább­
ra is a földbe rögzítették őket, és
csak a közöttük lévő falszakaszok
148

alatt volt talpgerenda . Ez a

megoldás szívósan továbbél, például
a Schwarzwaldban a gutachi
Schwarzwälder Freilichtmuseum
„Vogtsbauerhof' névadó központi
épületét 1570-ben még talpgerenda
149
nélkül építették fel .
A következő lépést ismét a váro­
sok építészete tette meg azzal, hogy
a talpas-vázas szerkezetben a füg­
Zsilipeléssel kitöltött talpas-vázas faszerkezet, Domaháza (Borsodm.)
gőleges oszlopokat a falsík több
helyén vízszintes övgerendákkal
kötötték össze, így egy gerenda-ka­
zetta rendszer alakult ki, a „Fach­
werk". Ez a városokban a XIII.
150
századra tehető , a falusi építé­
szet - a korábbihoz hasonlóan - ezt
151
is némi késéssel követte .
A német nyelvterületen tapasztal­
ható fejlődési tendenciához hasonló
érvényesülhetett a Kárpát-medencé­
ben is, egy alapvető különbséggel.
Itt a vázszerkezetes, és az ezt követő
taplas-vázas építésmóddal - lega­
lábbis paraszti szinten - megszakad
a folyamat, az övgerendát alkalma­
zó „Fachwerk" technika szélesebb
körben nem terjedt el.
Ennek az állításnak látszólag
ellentmondanak a nem ritkán idé­ Talpas-vázas lakóház, Bélapátfalva (Borsodm.)
zett ábrázolások. Csakhogy ezeket
az ikonográfiái forrásokat nagy óvatossággal kell kezelnünk. Mindenekelőtt azért, mert a népi építkezés
szempontjából értékelhető ábrázolásos anyag összegyűjtése és kritikai elemzése eddig még nem történt meg.
Másodjára - az előbbihez kapcsolódva - általánosságban is igaz mindaz, amit CSORBA Csaba a XVII.
századi nyomtatott várábrázolásokkal kapcsolatban írt: „Súlyos kételyeink vannak arra nézve, hogy az
előbbi ábrázoláselemek hitelesnek fogadhatók el, hiszen aligha magyarázható, hogy az ábrázolás központi

148. KLÖTCKNER, K a r i 1978. 15.. W E R N E R , Paul 1988. 12.

149. KLÖTCKNER, K a r i 1978. 15.

150. K L Ö T C K E R , K a r i 1978. 16.

151. BAUMGARTEN, K a r l 1980. 72. kk.

Talpas-vázas zsilipéit lakóház, Zubogy(Gömör m.)

magjának számító erődítmény ábrázolása hamis, de az alakok, a táj, az épületek hitelesek. Utóbbiak olyan
kompozíciós elemnek számítottak, amit az ábrázolást készítő iparos - mert többségük művésznek nem
152
minősíthető, csak iparosnak - saját fantáziája szerint alkotott" . Szemléletes példája ennek
HOUFNAGEL, Georgius 1617-ben készített metszete Drégelypalánkról, melynek az előterében lévő falusi
épületeit gyakran szerepeltetik különböző, elsősorban történeti, néprajzi munkák illusztrációjaként és
amelynek páratlan népszerűségéhez nagyban hozzájárult, hogy SZABÓ István is közölte a középkori magyar
153
faluról szóló alapvető munkájában . Érdemes azonban ebben a munkában egy oldallal előrébb lapozni
és szemügyre venni a sorszámában is közvetlenül előtte lévő ábrázolást - Nagyváradról. Első pillantásra
föltűnő, hogy itt a drégelypalánkival teljesen egyező épületek, lakóházak vannak. Ez, ismerve a két telepü­
lés közti távolságot - földrajzi és kulturális értelemben egyaránt -, nem tűnik túlzottan valószínűnek, így
154
hitelesnek sem Tehát az történt, hogy a rézmetsző dekoratív elemként használta a „Fachwerk" techni­
kát idéző épületeket.

152. C S O R B A Csaba 1 9 8 5 . 1 3 5 .
153. S Z A B Ó István 1969. 4 0 .
154. A metszetek népszerű történeti munkákban tűnnek föl gyakran, így pl. a drégelypalánki részletet közli H E G Y I Klára 1976.
202. 38. ábra, a teljes Nagyvárad metszetet pl. B A R T A Gábor 1 9 7 9 . 78. 7. ábra
 Kétségeim vannak a SCHEDEL
Világkrónika ábrázolásaival
kapcsolatban is, 1493-ban túlzott­
nak tűnik az egyezés Buda, Bécs,
Prága elővárosai, vár alatti telepü­
lései között, nem beszélve a délvi­
déki Szabács pompás „Fachwerk"
épületeiről, melyet szintén nagy
előszeretettel idéznek akár népi
155
építészeti munkákban is . Az
utóbbi ábrázolásnak az egyik
szépséghibája, hogy a Száva partján
épült régi szabácsi várat 1470-ben
Mohamed török szultán építtette, és
ezt foglalta el 1476-ban Mátyás
király. Ezért, ha fel is tételezzük, a
huszárvárban lévő épületeket a
Zsilipeléses talpas-vázas falú romos lakóház, Mellété (Meliata - Gömörm.)
nevezetes ostromot követően
emelték, kétséges, hogy a még
Németföldön is terjedőben lévő építéstechnikát
alkalmazták volna ezen a messzi végen.
Mindezek jelzik azt a nehézséget, mellyel akkor
kerülünk szembe, ha a közvetlen adatok hiányában
közvetett úton kíséreljük meg a talpas-vázas falszer­
kezet elterjedési módját, idejét megállapítani. Lénye­
gében egy olyan építésmódról van szó, mely a Kár­
pát-medencétől nyugatra paraszti használatban
- tömeges mértékben - a XIII-XIV. században je­
lent meg, így eléggé nyilvánvaló, hogy ennél korább­
ra nálunk sem keltezhetjük feltűnését. Ugyanakkor
ott, a talpas-vázas konstrukcióhoz hasonlóan a
városi építőmesterek kezén kialakult egy újabb épí­
tésmód, a „Fachwerk", de ez már - legalábbis szá­
mottevő mértékben - eddigi ismereteink alapján nem
jelent meg a Kárpát-medencében. Egyelőre mind­
össze egy olyan feltételezhetően a XVI. században
épült épületet ismerünk, melynél az övgerendás,
gerendakazettás építésmód egyértelmű, az egykor
Mándokon (Szatmár m.) állt református templom
156
falait valószínű 1582, vagy 1587-ben emelték A
Felvidéken ezen kívül is vannak ilyen szerkesztés­ Talpas-vázas, zsilipeléses falszerkezet, Varbóc
(Abaújm.)
móddal készült

155. L d . pl. M J A R T A N , Ján 1975. 898.

156. A z épület ma Szentendrén a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban, építési idejére ld. B A L A S S A M . Iván 1987c. 7.
Talpas-vázas sövény falú lakóház, Konilóska (Zemplén m.)

templomok, így pl. Lőcsén (Levoca), Garamszeg (Hronsek) stb., de ezek 1712-ben illetve 1725-ben épültek,
157
és az itteni evangélikus, s hozzátehető, német népességgel vannak kapcsolatban .
A Felvidék középkori városaiban minden bizonnyal nagy számban voltak nem kőből épült lakóházak is.
Legalábbis ezt a következtetést lehet például levonni abból, amikor 1696-ban a szepesi kamara Lőcse és
Kassa házai iránt érdeklődött, kiderült, hogy az előbbiben csak a házak hatoda, az utóbbiban fele épült
15
kőből, a többi fa falú volt * Az persze csak valószínűsíthető, hogy ezek nem, vagy nem csak
boronaépületek lehettek, hanem olyan falszerkezetük volt, melyet fából készültnek tartottak és így is
örökítettek meg.
A valódi „Fachwerk" szinte teljes hiánya és az, hogy a talpas-vázas szerkezet kizárólag tapasztva jelenik
meg a Felföldön, megenged egy következtetést. Az ilyen épületeket abban a korban kezdték el építeni,
mikor már nem jelent meg az épületek homlokzatán a díszítőelemként alkalmazott gerendakötés. Ez
területünkön a reneszánsszal hozható összefüggésbe. Nálunk ugyanis, ellentétben a német nyelvterület
„Fachwerk", sőt az úgynevezett „Bundwerk"-jével a városi- nemesi kastély- és udvarház építészetben
olasz - hozzátehető, toszkán - mintára a kő épületeken faragványok, nyitott folyosók jelennek meg, a fából

157. K O V A C E V I C O V A , Sona 1972. 44. kk.

158. G R A N A S Z T Ó I G y ö r g y 1980. 225.
készült kúriákon pedig ezek szerény visszfényei, a faoszlopos, bábos-korlátos folyosók, tornácok. Ezek a
díszítőelemek ellentmondanak annak, hogy mögöttük harántmerevítésekkel, övgerendákkal stb. tagolt
falsíkok jelenjenek meg. A fejlődés nálunk ellentétes irányúvá vált, mint a jellegzetes „Fachwerk" területe­
159
ken, ahol gyakran kőépítkezést vált a gerendakazettás építésmód . Itt a szüárd építőanyag előretörésé­
nek lehetünk tanúi, így a faház, különösen pedig az, amelyen ez látszott is, kevésbé reprezentatívnak,
egyszerűbben fogalmazva, elavultnak számíthatott. Mindezek alapján úgy vélem, hogy a XVI. századot
megelőzően a Felföldön a népi építkezésben nem lehetett meg a talpas-vázas építésmód, szélesebb körű
elterjedését pedig csak a XVII. századra tehetjük.
Ez a rekonstrukció természetesen elsősorban a Kárpát-medence északkeleti térségére valószínűsíthető.
Megbízhatóbb eredményekre csak akkor juthatnánk, ha a kutatott területről, és országosan is, technikailag
megbízhatóbb adatok állnának a rendelkezésünkre. Jelenleg számos részletkérdésben még nem láthatunk
világosan. Ilyen a vázszerkezet összeérősítésének módja, hogy a ferde támaszokat helyenként becsapolják a
talpgerendákba és a lábfákba, máshol ugyanitt lapolást alkalmaznak. A fonás irányában is észlelhetők
területi különbségek, a Dunántúlon és a Felföldön általában vízszintes, Erdélyben, Szatmárban függőleges
160
a fonást alkotó vesszők iránya . Ugyanakkor Abaújban függőleges fonással találkozhattam. Az eltérő
technikai megoldások mögött mindkét esetben eltérő eredet, vagy különböző korú meghonosodás is
munkálkodhat, de ez ma még nem dönthető el egyértelműen.
A szerkezet a nemesi-kuriális, vagy a városi-mezővárosi építészeti eredetét közvetve az is bizonyítja,
hogy az Északi-hegyvidék peremterületén, ott ahol jelenkorban nem mutatható ki ez a faltechnika, korai
161
előfordulásuk ebből a körből dokumentálható, így például Abasáron, Tarnabodon nemesi, Muhi-
162
ból mezővárosi használatból.
A XVIII. századtól azután a talpas-vázas szerkezet viszonylag széles körű elterjedését észlelhetjük, de a
nógrádi, hevesi adatok olyan területekről származnak - a Cserhát, Mátra, Bükk északi oldaláról és a
hegységekből - ahol a fával való takarékosabb bánás nem játszhatott közre elterjedésében, hiszen a megis­
mert korai épületek szinte kivétel nélkül zsilipéit falkitöltésűek. Nógrádban egyetlen sövény falúként leírt
163
épületnél sem mutatható ki, hogy az talpgerendás lett volna . Hevesben az egyetlen talpas-vázas sövény­
164
falú épület az erdőhatártól délre, Tarnabodon fordul elő . Talán az sem véletlen, hogy keletebbre - egy
építési hagyomány folytatásaként - a XIX. század első felében ott épültek ilyen szerkezettel a lakóházak,
165
ahol viszonylag korán jelent meg a második lakószoba, azaz Gömörben és a Hernád völgyének keleti
felében.
Az 1772-ben kiadott uralkodói leirat, és a korábban említett, a faépítkezés visszaszorítását célzó megyei
intézkedések egyaránt vonatkoztak a borona és talpas-vázas, zsilipéit falakra. Az országos rendelkezést
megelőző, de annak szellemét tükröző dél-hevesi épületfaigényekből kitetszik, hogy csak a vázszerkezetes
166
sövény falak építését nem tiltják . Az ezt alig néhány évvel megelőző, 1753-as, már idézett regéci uradal­
mi erdőrendtarás adataiból viszont teljesen egyértelmű, hogy ott minden további nélkül építhettek talpas-
vázas falat, de sövény falkitöltéssel. A központi és helyi rendelkezések tehát egy már megindult folyamatot

159. L d . pl. Westfáliában - K A S P A R , Fred 1 9 8 3 . 107. kk.

160. B A R A B Á S J e n ő - G i L Y É N N á n d o r 1979. 40.

161. B A K Ó Ferenc 1 9 6 7 . 1 7 7 - 1 7 9 . , 187-188.

162. É R I István-BÁLINT Alajos 1959. 14., 18.

163. Z Ó L Y O M I József 1974. 12. kk.

164. B A K Ó Ferenc 1967. 180., 193. térkép

165. D Á M L á s z l ó - D . RÁCZ Magdolna 1986. 18-19. is arról szól. hogy a tiltások ellenére a X L X . század elején Gömörben még
jelentős a faépítkezés
166. B A K Ó Ferenc 1969. 2 7 3 .
A talpas-vázas zsilipéit fal újabb változata egy szénatartón (sop), Kovácsvágás (Abaújm.)

erősítettek fel, azt, hogy a talpas-vázas falak szerkezetét sövényfonással töltik ki. A rendelkezésre álló épü-
letfa gyenge minősége miatt azután ez a szerkezeti megoldás valóban „fakímélő"-nek bizonyult. Ezt meg­
erősítette a felföldi épületeknek az szerkesztési sajátossága, hogy a ferde merevítések mindig lapoltak, ami
lehetővé tette a kisebb szelvényű faanyag alkalmazását. Erre az innen délkeletre lévő vidékeken, Szatmár-
167
ban, a Fekete-Körös völgyében nem volt meg a lehetőség, mert a merevítőket csaposán eresztették be
a talpgerendákba és a lábfákba.
A XIX. században a talpas-vázas építésmód visszaszorulóban van. A század elején még szinte mindenütt
előfordulnak az ilyen fallal épült lakóházak. 1850 után a mai Nógrád megye északi részén, nagyon szórvá­
nyosan Hevesben a Mátrától északra eső területeken még építenek talpas-vázas házakat. Ugyanakkor
Gömörben, délebbre a Sajó mentén egészen a Hernád torkolatáig, a Hernád mentén és a Zempléni-hegy­
ségben még viszonylag nagy számban élnek ezzel az építéstechnikával. A XIX-XX. század fordulójára
azután a vizsgált terület nyugati felében gyakorlatilag teljesen felhagynak használatával, a keleti részeken
azonban még továbbra is alkalmazzák ezt a megoldást, igaz a sövény falkitöltést mind több esetben váltja
fel a vályog.

167. K ó s Károly 1976. 23-24.

 Föld falazatok

A különböző föld alapanyagú falazatok Észak-Magyarország népi építészetében nem játszottak jelentős
szerepet, közülük egyesek elterjedése egybeesett a hagyományos építkezés felbomlásának idejével.
168
A szakirodalomban változatos neveken megjelenő rakott-, vagy sárfal a csömpölyeggel együtt a
különböző föld alapanyagú falazatok közül a legnagyobb múltúnak tekinthető a Kárpát-medence népi
építkezésében. Az alföldi régészeti feltárásokon napvüágra került építmények egy része valószínű ilyen fallal
készülhetett, bár a növényi adalékkal összekevert és úgy felrakott fal felismerése több évszázad után nem
mindig egyszerű, az alaktalanul szétomló maradványok gyakran valamiféle agyag-, sőt vert-, a csömpölyeg
esetében a jobban együttmaradó, csomókra széteső maradványok viszont vályogfalnak tűnnek. Mivel a
169
középkorban véleményem szerint a vertfal készítésének technikai akadályai voltak , és a vályog sem
10
rendelkezik nagy múlttal ezért a Felföldön is számításon kívül lehet hagyni középkori ismeretüket,
használatukat. A csömpölyeg később sem tűnik föl vidékünkön, így a föld alapanyagú falak közül csak a
sár- a vert- és a vályogfallal foglalkozom.

Sárfal

A Felvidékkel érintkező területen, Esztergomban került elő az egyik legkorábbi, föld feletti fallal rendel­
171
kező építmény, melyet feltárója vert falúnak tartott . A XII. századra datálható épület az említettek
miatt valószínű, hogy rakott sárfalú lehetett. Ezt a korai feltűnést évszázadokig nem követik továbbiak.
A Kárpát-medence északkeleti térségében ez a faltechnika, annak következtében, hogy elsősorban a
borona- és a vázszerkezetes sövény, majd, mint láthattuk a talpas-vázas terjedt el, csak viszonylag későn,
és akkor is csak az alföldi peremterületeken jelent meg. Z Ó L Y O M I József szerint Nógrád megye déli részén
172 173
a XVIII. század közepén a sövényfalat váltotta a sárfal . Hevesben lényegében hasonló a helyzet .
Borsod megye déli részén, mint a Miskolcon a Sötétkapuban végzett ásatások tanúsítják, esetleg már a XV.
századot követően ismerték ezt a falat, de csak mint térkitöltő elemet, és nem önálló teherhordó szerkezet­
ként. A korai megjelenés ellenére ezen a vidéken évszázadokkal később sincs nagy jelentősége a sárfalnak,

168. BARABÁS J e n ő - G i L Y É N Nándor 1979. 39. - rakott sárfalnak nevezi

169. Részletesebben ld. BALASSA M. Iván 1985a. 41., hasonlóan BARABÁS Jenő-GiLYÉN Nándor 1987. 61.
170. BALASSA M. Iván 1977. 354-355., BARABÁS Jenő-GiLYÉN N á n d o r 1987. 62.
171. BÁLINT Alajos 1960. 106-107.
172. ZÓLYOMI József 1974. 18.
173. BAKÓ Ferenc 1969. 261 262.
még a XVIII. szazadban is csak vázszerkezetes sövény, és vázszerkezettel megerősített vályogházakat vettek
174
számba a különböző épületfelbecsléseknél . Északabbra, Dél-Gömörben a hagyományos építéstechni-
175

kák mellett, majd helyett a favázzal megerősítet sárfal tűnik föl a XVIII. század közepén ".
A XIX. század első felében is csak a folyóvölgyekben gyakori ez a falkészítésmód, így a Sajó és a
Szerencs patak mentén, a század közepétől a Hernádnál is. Az Alfölddel érintkező vidékeken azonban
jelentős számban épültek az ilyen falak, például a Bodrogközben Kenézlőn a házak 58%-a, Zalkodon
176
54%-a volt rakott sárból, melyet az utóbbi helyen „fetske sárból fel rakott"-nak neveztek . Északi elterje­
dése azonban még a XX. század elejére sem haladta meg a folyóvölgyeket, a Sajó-Bódva összefolyását,
Encs magasságát.

174. L d . pl. BODGAL Ferenc 1969. 316-317.

175. DÁM László-D. RÁCZ Magdolna 1986. 28.
176. PÁLL István 1983. 106.
 Vertfal

A vertfal, úgy tűnik, alkalmasabbnak bizonyult a különféle fa-, illetve vázszerkezetes és talpas-vázas
falszerkezetek pótlására, mint a sárfal. A két eltávolítható és rendszerint újra felhasználható deszkasablon
közé döngölt fal előzményét egyre többen azokban a falakban látjuk, ahol ezeket a deszkákat, vagy a
hasonló funkciójú sövényt a fal elkészülte után nem távolították el. Az újabban előkerült, az úgynevezett
többrétegű falra vonatkozó adatok sorát B A K Ó Ferenc nyitotta meg, mikor Egercsehiből, Nagyrédéről,
177
Mikófalváról tudósított róluk . DÁM László Trizsen, Ragályon Zubogyon annak a halvány emlékével
találkozott, hogy a talpas-vázas épületeknél a faváz két oldalára kívülről karókat szögeztek, ezt sövénnyel
178 179
befonták, majd a két sövény közét szalmás sárral kitöltötték . A Pratiumban az Érmelléken , de a
Duna-Tisza közén is éltek hasonló megoldású falakkal, bár az utóbbi helyen S Z T R I N K Ó István szerint ez
180
újabb jelenség . A dunántúli többrétegű fal adatokat ZENTAI Tünde összegezte, e szerint Komárom
megyében, Külső Somogy és a Mezőföld határán, Somogyban és a Dráva-mentén ismerték ezt a falkészí-
181
tési módot .
A többrétegű fal meglehetősen hasonlít arra a megoldásra, mellyel a török időkben éltek a kisebb
182
erődítéseknél vagy a gyorsan elkészíthető sáncok emelésekor . A többrétegű fal eddig mindössze egy
régészeti feltáráson sejlik föl. Azért vagyok bizonytalan, mert a Nyársapáton előkerült 9., 10., 11. sz.
házakról van szó. Mai ismereteink szerint az ásatási helyszínrajz kettős cölöplyuk-sora erre vallana, csak az
nem biztos, hogy ez esetben az ezeket összekötő vonalak tényleges nyomokon alapulnak, vagy az ásató
183
képzelete kötötte őket össze . Sajnos az 1-14 objektumok ásatási dokumentációja nem maradt fönt, így
184
azok elemzését nem tudta B E N K Ó Elek elvégezni Mindenesetre a 11. sz. épületnél a rajz falanyagot is
jelöl, és ennek két oldalán jelenik meg a cölöplyuk-sor.
Többekkel együtt feltételezem, hogy a vertfal a végvári építkezéseknél alakult ki, a népi építkezésben
alkalmazott sövényfalak nyomán. Az erődítéseknél alkalmazott technika a munkálatokon foglalkoztatott
jobbágyok révén került át a mindennapi építőgyakorlatukba. Ez azt jelenti, hogy a vertfal előképéül
szolgáló technika csak a XVI. században alakulhatott ki, sőt nagyobb jelentőségre csak a következő
században juthatott, mikor a szélességében és mélységében rendkívül tagolt végvári rendszer létrejött, ahol
gyakran éltek ezzel, a kőnél kevésbé ellenálló, de ugyanakkor gyorsan elkészíthető falakkal az udvarházak,
kisebb erősségek esetében. Ez egyben a középkori vertfal adatokat kérdésessé teszi, ezek az épületek
feltehetően rakott sár falúak lehettek. Ez annál is valószínűbb, mert a vertfal egyik előnye éppen az, hogy
elkészülte után nem kell egyenesre faragni mint a sárfalat, így a deszkasablon, vagy sövényfonás nyomát
mindenképpen észlelni lehetne és kellene. Ilyen adatot pedig nem ismerünk.
A vertfal elterjedése tehát viszonylag későn indult meg, nem sokkal azt megelőzően, hogy a különféle
hatósági intézkedések általában a föld alapanyagú, közöttük a vályogfalak építését kezdték szorgalmazni.
i
177. B A K Ó Ferenc 1969a. 263.
178. DÁM L á s z l ó - D . R Á c z Magdolna 1986. 27.
179. BARABÁS Jenő-GiLYÉN N á n d o r 1987. 63. - BENEDEK Zoltán adata
180. SZTRJNKÓ István 1987. 47.
181. ZENTAI Tünde 1989. 12.
182. L d . pl. B . N A G Y Margit 1973. 33., az azonosságra pl. BALASSA M . Iván 1985a. 120., BARABÁS Jenő-GiLYÉN N á n d o r
1987. 63.
183. BÁLINT Alajos 1960-62. 48. kk.
184. BENKÖ Elek 1980.
 Az ilyen falak építéséhez nem min­
denhol vannak meg az adottságok,
jó és tartós vertfalat homokosabb
185
földből lehetett készíteni.
Mindez azt eredményezte, hogy a
vertfal a Felvidéken nem vált általá­
nosan alkalmazott falkészítés mód­
dá, inkább csak helyi jelentősége
volt. A Medvesalján a XIX. sz.
második felében gyakoribb, mint a
186
vályog , Nógrádban 1850 előtt
csak a folyóvölgyekben mutatható
ki, elsősorban a Lókos mentén,
valamint a mai északi megyehatár
Vert falú lakóház, Bélapátfalva (Borsod m.) közelében. A század közepe után
Balassagyarmattól délre egy, az
Alföld felé húzódó sávban jelennek
meg a vertfalú lakóházak. Heves
megyében a déli részeken a Jászság
vertfalainak kisugárzó hatása figyel­
hető meg. A Tárna és a Zagyva
völgye előrenyomulási területe a
vertfalnak, ugyanakkor a megye kö­
zépső részeiről nem tudunk hasz­
187
nálatáról .
Keletebbre is hasonló tendencia
figyelhető meg, a Sajó, Bódva és a
Bodrog mentén terjed a hegyvidék
felé. A XIX. század első felében
még csak az említett vidékeken mu­
tatható ki, hogy azután a század
második felében helyenként alapve­
tő jelentőségűvé váljék. Különösen
a Bódva és a Hernád között szemlé­
letes ez a folyamat, ahol csak 1850
körül jelennek meg az első vert falú
Vert fal részlete, Bény (Bina - Esztergom m.)
lakóépületek, 1875-öt követően
azonban a vidék meghatározó épí­
téstechnikája lesz. Dél-Borsodban a nyugatabbra eső tájakkal egyezően a szórványosan előforduló vert
falú épületek 1875-ig megsokasodnak, de ettől kezdve megtorpan terjedésük, rohamos gyorsasággal átadják
helyüket a vályognak.

185. L d . pl. B A K Ó Ferenc 1969. 262., B A L A S S A M. Iván 1990. 11-14., sőt már 1768-ból ismerünk ilyen „szakvéleményt", igaz
Dél-Magyarországról, a Maros mentéről - BALASSA M. Iván 1989c. 37.
186. DÁM László-D. R Á c z Magdolna 1985. 108., DÁM L á s z l ó - D . RÁcz Magdolna 1986. 27.
187. B A K Ó Ferenc 1969a. 263.
 Vályog

A föld alapanyagú falak közül a Kárpát-meden­

ce központi vidékeivel egyezően területünkön is a
legnagyobb karriert a vályog futotta be. Egyre töb­
ben véljük úgy, hogy ez az építőanyag jellegzetesen
188
újkori, a középkorban még ismeretlen volt . Az
első vályogra vonatkozó adataink a XVII. század­
ból származnak, igazi elterjedése azonban a követ­
kező századra esik. Ez az a kor, mikor a különböző
hatósági intézkedések igyekeznek a faépületeket
visszaszorítani és ugyanakkor szorgalmazzák a fát
189
kímélő falak emelését , közöttük a vályogot is.
Észak-Magyarország déli peremterületéről szár­
mazik az egyik legkorábbi napjainkat megért vá­
lyogház, ezt 1776-ban építették a dél-borsodi Igrici­
190
ben Erről a vidékről még több, a XVIII. század
végén épített vályogházat ismerek.
A kezdeti időkben még nem egységes az új építő­
anyag megnevezése, Nógrádban és Hevesben mór
191
téglaként említik , Borsodban, Miskolcon már
1788-ban vályognak írták le . Figyelemre méltó
azonban, hogy Mezőkövesden még a XIX. század
második felében is sár- vagy fekete téglának neve­ Vályogvetés, Cigánd (Zemplén m.)
zik, a vályogolnikifejezés pedig-gyűjtéseim alapján
- a padlás csomókba összeállított sárral történő 193
letapasztását jelentette, tehát egy olyan technikát, mely nagyon hasonlít a csömpölyegre'
A Felföldön a XIX. század első felében - nyugatról keletre haladva - az Ipoly mentén, a Sajóba ömlő
Szuha patak folyásánál, a Hernád mai országhatárhoz közeli szakaszánál mutathatók ki a vályogfalú
lakóházak. Keletebbre a Hernád-mente és a déli síkvidékek elterjedésének szélső területei, igaz, szórványo­
san az említett vidékek között is előfordul, de mint már jeleztem, egészen a Bódváig - az ugyancsak terjedő
kőfalak mellett - a XX. század elejére a vertfal vált uralkodóvá.

188. BALASSA M . Iván 1977. 354 355.. BARABÁS Jenő-GiLYÉN Nándor 1987. 62-63.
189. ZENTAI Tünde 1989. 8-10. foglalja össze az ezt szorgalmazó rendeletek, szabályozások történetét
190. Lebontottukés beszállítottuk 1976-ban a Szabadtéri Néprajzi Múzeumba-Szentendrére, részletesen ld. BALASSA M. Iván
1980. 122. kk.
191. ZÓLYOMI József 1974. 18., BAKÓ Ferenc 1969a. 264-265.
192. BODGÁL Ferenc 1957. 316-317.
193. BALASSA M. Iván 1980 131.
 Heves és Nógrád megyében 1850 körül a vályogfal erőteljes térhódítása figyelhető meg. Elterjedésének
útjára utal az az adat, mely szerint például Karancskesziben előbb a nemesi kúriák, a „kastélyok" épültek
194
vályogfallal Errefelé előbb egy északi és déli sávban - közöttük vertfal van -, majd a XIX. század
végén, a XX. század elején az egész területen vályogfallal épülnek a lakóházak.

194. Egy helytörténeti munkából idézi B A K Ó Ferenc 1989b. 699.

 Kőfal

Kőfal, Kisgyőr (Borsodm.)

A jobbágyi, paraszti építkezés hosszú ideig nem, vagy csak elenyésző mértékben élt a legtartósabb
építőanyaggal, a kővel. Ezt még olyan vidékeken is tapasztalhatjuk, ahol a földrajzi környezet bőséggel
biztosította volna használatát. Gyakran előforduló magyarázat, hogy alkalmazását „...jogi, társadalmi
19í
tényezők is korlátozták: kőház építéséhez a nemeseknek is a királytól kellett engedélyt kérniök" .
Ezek a vélekedések többnyire S Z A B Ó István nagyhatású munkájára vezethetők vissza, ahol a következő
sorok olvashatók: „Sokszor külön megnevezett kőház (domus lapidea) jelzi a nemesi udvarházat, de
ilyennek építésére is a királytól kértek engedélyt". Az idézett helyen lábjegyzetben egy olyan eseményre
hivatkozik, mikor 1463-ban a Máramaros megyei Nagydolhán a „kastéllyal felérő" kőházat az 1471:20 tc.
196
alapján leromboltattak . Tanulságos a S Z A B Ó István említette másik eset is, mikor „...1482-ben Mátyás
király, miután Károlyi Lánc László panaszkodott, hogy Szatmár megye nem engedi építkezése befejezését,
meghagyta a megyének, hogy ne gördítsen akadályt: nem vár és nem erősség, hanem lakóhelyül szolgáló
197
kőházról van szó" . Az utóbbi eset világossá teszi, miről is van tulajdonképpen szó, arról, hogy „Má­
tyás király uralkodásának kezdetén - hatalmának megszilárdítása végett - számos újabban épült magánvár

195. A z idézet B A K Ó Ferenc 1989b. 692. munkájából származik, ugyanígy B A K Ó Ferenc 1985. 229., de hasonlóakat más
szerzőktől is idézhetnénk
196. S Z A B Ó István 1969. 103.
197. S Z A B Ó István 1969. 104.
Az 1850 előtt épült lakóházak falanyaga
(Az Országos Műemléki Felügyelőség Falukutatás anyaga alapján)

M borona
• talpas-vázas zsilipéit
n talpas-vázas sövény
B talpas-vázas egyéb (vályog)
A vázszerkezetes sövény
Û vázszerkezetes egyéb
A rakott sárfal
A vertfal
A vályogfal
• tégla
O kő
Kőfal és kő ablakkeret. No vaj (Borsod m.)

lerombolását rendelte el" . A hivatkozott 1471-es törvény pedig (egyébként az 1464-es törvény enyhíté­
se) kilenc, pontosan megnevezett vár, erősség megsemmisítésére ad utasítást. Ismerve Mátyás hatalmi
helyzetét, ezt valószínű végre is hajtották, nem úgy, mint a hasonló 1446. országgyűlési, az 1453-ban V.
László, 1458-ban pedig a kormányzó, Szilágyi Mihály által hozott rendelkezéseket.
Az tehát, hogy a jobbágy kő falú házat építsen, nem ütközött törvényi tilalomba, szélesebb körű haszná­
latnak inkább az volt az akadálya, amit BAKÓ Ferenc is megfogalmazott, a kő „...kitermelése, szállítása és
199
beépítése szállító-eszközöket és több szakértelmet követelt meg, mint a földfalazat" . Hozzátehető, hogy
hasonló összevetésre van lehetőség a különböző fa alapanyagú falakkal is. Hiszen a kőfal, akár még egy
parasztház léptékben is, a falazáshoz értő közreműködőt kíván. Ez a szaktudás mindig is magasabbra
értékelődött, mint az építkezésen való egyszerű közreműködés. Például a Zsigmond-kori pozsonyi várépít­
kezéseken 1434-ben a kőművesek (akik inkább „fundátorok" voltak) mellett dolgozó napszámosok - a
tényleges falazást ők végezhették - napibére 12 dénár volt, míg a durvább segédmunkára alkalmazottak
200

csak 8-9 dénárt kaptak . Egyébként maguk a kőművesek és a velük egy kategóriába számító kőtörők
201
ebben az időben három évig tanulták mesterségüket .
A példa természetesen nem vonatkoztatható közvetlenül a jobbágyi, paraszti építkezésekre és építtetők­
re, de jelzi a mesterségbeli tudás szükségességét és értékét. Minden bizonnyal ennek köszönhető, hogy a

198. Z O L N A Y László 1978. 226. passim

199. B A K Ó Ferenc 1989b. 639.
200. S z ű c s Jenő 1958. 325.
201. S z ű c s Jenő 1958. 323.
Az 1850-1875 között épült lakóházak falanyaga
(Az Országos Műemléki Felügyelőség Falukutatás anyaga alapján)

M borona
• talpas-vázas zsilipéit
D talpas-vázas sövény
I talpas-vázas egyéb (vályog)
à vázszerkezetes sövény
ä vázszerkezetes egyéb
A rakott sárfal
A vertfal
A vályogfal
• tégla
O kő
Felföldön még a XVII. században is egy olyan településen, mint a mezővárosi rangú Sárospatak, a teljesen
202 203
kő falú házak mellett kőből és fából építetteket is említenek . Hasonló tapasztalatokat szerezhetünk
a kuriális építészetben, így például a sárosi Berzevicén (Brezovice) egy olyan építkezésről rendelkeznek, ahol
204
a „kű házacska" pitvarából egy fa falú szobába kell ajtót vágni . Gyakran előfordul, hogy szintenként
tér el az építőanyag, mint - kiragadott példaként - a Zemplén megyei Bácskán (Backov), ott 1673-ban „Az
205
alsó contignatio kűből... Az felső contignatio pedig fából való..." .
A kő falazatok újkori története a Felföld falvaiban meglehetősen pontosan nyomon követhető. Nógrád
megyében - bár a forrás jellegéből adódóan, lévén azok tűzkár-becslések, a kőházak kevésbé jelennek meg
- megállapítható, hogy a XVIII. században még elsősorban a nemesi-kuriális és az uradalmi építészet
206
sajátja a kőfal, az első paraszti kőépületről a század utolsó évtizedéből értesülhetünk . Hevesben is csak
207
a XVIII. század végén jelent meg a népi építkezésben a kőfal . Elterjedése viszont meglehetősen gyors
volt, így a szlovák lakosságú Kisnánán és Markazon 1805-ben már kő falúak a házak, „...amit az anyag
208
elérhetőségével, esetleg a földesúr engedékenységével lehet magyaráznunk" . Ez utóbbi vélekedéssel
szemben idézzük föl a korábban már említett esetet, mikor 1813-ban Óhután (Bükkszentlászló) a földesúr,
a Kamara, egyébként Újhutára, Kisgyőrre és Bükkaranyosra is érvényesen elrendelte, hogy ezentúl „tsak...
209
részint kemény Matérialékbúi az az kőbűl (szabad) házat építeni..." . És ennek itt meg is lett az eredmé­
nye, mert 1816-ban az óhutaiak egy panaszlevelükben már arról írnak, hogy „Gondolván örökös lakásun­
kat lenni, többet 60 háznál építettünk, s mivel Földes Uraságunknak párantsolatjábúl jó féle Házakat is
210
nem fából építettük..." . Egyébként minden bizonnyal ennek a földesúri rendeletnek köszönhető, hogy
211

Kisgyőrön a XIX. század közepén már kizárólag kőfallal épültek a lakóházak .

Keletebbre a XIX. század első felében elsősorban Tokaj-Hegyalján, valamint a Hernád és a Zempléni
hegyek között, a Hegyaljától északra eső területeken emeltek kő falú lakóházakat. Minden bizonnyal nem
véletlen, hogy éppen ott, ahol legkorábban jelentek meg a kétlakószobás házak. Ez azonban ekkor még
csak egy keskeny, a mezővárosokra korlátozódó sáv, a hegyek között meghúzódó falvak még nem éltek
ezzel az építőanyaggal, bár kivétel is akad, mint például Árkán.
A XIX. század első felében a Bükk hegységtől északra csak szórványosan fordulnak elő a kőből épült
lakóházak, délen, a Bükk és a Mátra alföldi peremén azonban egyre szélesebb körben alkalmazzák ezt az
építőanyagot. Nógrádban ebben a korban még szinte teljesen hiányoznak, csak a kővel vegyes vályogfala­
zat mutatható ki.
A XIX. század közepétől, amellett, hogy az előbbi területeken egyre dominánsabbá válik, a Bükk
hegységtől északra is elterjed, de hasonló megfigyeléseket tehetünk Gömörben, Tornában, a Zemplé­
ni-hegyvidék középső részein, az abaúji Hegyközben. Nógrádban is egyre többen élnek a kővel házaik
építésekor. így alakul ki az a kép, amelyet a B A K Ó Ferenc által az 1910-es statisztika alapján szerkesztett
térkép mutat: a Garamtól a Duna délre fordulásáig terjedő szélességű, északon a Garam felső szakaszáig

202. Pl. 1609: „egj keo zoba derek es edj konjha"; 1638: „kis keo hazat pitvarával kamorajaval" - R O M Á N János 1965. 16-17.
203. Pl. 1614.: ,,eg' kw szobát, azon Szoba előtt ualo eg' fa Pituart, azon Pituarbol nylo eg' fa kamorat..." - R O M Á N János
1965. 20.
204. H . T A K Á C S Marianna 1970. 173.

205. H . T A K Á C S Marianna 1970. 169.

206. Z Ó L Y O M I József 1974. 19.

207. B A K Ó Ferenc 1978. 63.

208. B A K Ó Ferenc 1984a. 112.

209. V I G A Gyula 1982. 233., Újhuta ma Bükkszentkereszt
210. V I G A Gyula 1982. 234.
211. C S E R I Miklós 1983. 122.
Az 1875-1910 között épült lakóházak falanyaga
(Az Országos Műemléki Felügyelőség Falukutatás anyaga alapján)

M borona
I talpas-vázas zsilipéit
D talpas-vázas sövény
i talpas-vázas egyéb (vályog)
A vázszerkezetes sövény
û vázszerkezetes egyéb
A rakott sárfal
A vertfal
A vályogfal
• tégla
O kő
húzódó sávban a lakóházak 50-67%-a épült kőfallal, ezt a foltot nyugatról egy 30-50%-os elterjedés
határolja. Ugyanilyen arányú a kőfal azon a vidéken, melyet délről a Sajó és a Hernád határol, északon
212
pedig a Kárpátok gerince . A 10-30%-os elterjedtség az egész Felföldre jellemző. Ugyanakkor éppen ez
a statisztika egyes falvakban a lakóházak 100%-át találta kőből épültnek (Bogács, Cserépfalu, Szomolya),
213
Noszvajon 94,6%, Bükkzsércen 90,9%, Cserépváralján 93,3% a kőházak aránya . Az adatok egyben azt
is tanúsítják, hogy a XX. század elején, az egyéb falakkal ellentétben a kő még terjedőben van.

Felsorolás jelleggel érintek még néhány falkészítés módot és falanyagot. Ezek előfordultak Északke­
let-Magyarország népi építészetében, de különféle okok miatt nem indokolt, hogy részletesen foglakozzam
velük. Két szélső véglet kerül itt össze, a nem épített falak - barlang és veremlakások - valamint a tégla.
Munkám célja a Felföld lakóházfejlődésének nyomon követése, és ez az, ami miatt nem látom indokolt­
nak, hogy a barlang-és veremlakások falazatát részletesen tárgyaljam. Az előbbi vidékünkön meglehetősen
körülhatárolt területen jelent meg. A Bükkalján mintegy 17 településen mutatható ki használatuk, a két
214
világháború között számuk csaknem 1000 volt A barlanglakások azonban a lakóházak fejlődésében
nem játszottak szerepet, sőt ebből a szempontból zsákutcának tekinthetők. Legfeljebb egy kor alaprajzi
elrendezésének jó-rossz lenyomatai, esetleg megőriztek bizonyos archaikumokat (például a tüzelőberende­
zésekben). De ezt is óvatosan kell értékelnünk, hiszen ezek az objektumok meglehetősen speciális körülmé­
nyek között készülnek, ezért nem mindig vethetők össze az épített lakóházak esetleg azonos részleteivel. így
elegendőnek érzem, hogy utaljak B A K Ó Ferenc munkáira, melyekben részletesen bemutatja a Felföld
215
barlanglakásait, és igyekszik eredetük szálait is szétbogozni .
Hasonló megfontolásokból nem foglakozom a veremházakkal sem. A Felföldön az újkorban legfeljebb
időszakos lakásul szolgáltak, vagy valamely sajátos körülménynek köszönhetően fordultak elő. így például
216
a XVIII. században az előző kor háborúskodásai miatt elpusztult falvak újratelepülésekor , vagy új
21
falvak létesítésekor az emberek néhány évig ilyen építményekben húzták meg magukat . A körülmények
rendeződésével azonban a verem- és gödörházak helyett rövid idő alatt felépültek a felmenő falú lakóépü­
letek. Az előbbiek legfeljebb csőszkunyhóként, dinnyések lakásául, cigányputrikként érték meg napjainkat.
Tehát ezek az építmények sem illeszthetők be a népi építkezés fejlődésének fő irányvonalába.
A harmadik itt tárgyalt építőanyag a tégla. Ez többnyire már akkor került be a falusi építőgyakorlatba,
amikor a hagyományos népi építkezés elmúlóban volt. Hiába vannak adataink arra, hogy alkalomszerűen
már a XIX. században is előfordult a tégla paraszti használata a Felföldön, mint például Gömör déli
részén, igazán csak az I . világháború után vált itt is szélesebb körben alkalmazott építőanyaggá. Pedig

212. B A K Ó Ferenc 1985. 226.

213. N A G Y József András 1982. 86.

214. B A K Ó Ferenc 1985. 245.

215. B A K Ó Ferenc 1970-71. 340-341., 356-364., B A K Ó Ferenc 1977., B A K Ó Ferenc 1985. 241. kk.. B A K Ó Ferenc 1989b.
696-697., stb.
216. Pl. az u.n. Tiszai járás Heves és Szolnok megyében - B A K Ó Ferenc 1972. 253-254., de Nógrádban is - Z Ó L Y O M I József
1974. 17.
217. L d . pl. a Sárospatak melletti Hercegkút esetét - BALASSA Iván 1973b. 301.
A falu más részéről áttelepített borona falú lakóház, Nyíri (Abaújm.)

errefelé több téglagyár is működött, így Füleken (Fil'akovo), Feleden (Jesenské), Rimaszombaton (Rimav-
ská Sobota), Ajnácskőn (Hajnáöka), Serényfalván, és Fazekas-Zsaluzsányban (Hrinciarske Zaluiany) is
218
égettek téglát . Heves megyében hasonló a helyzet, az ottani téglagyárak sem a szűkebb vagy tágabb
vidék parasztságát látták el, hanem a városokat, a falvakban pedig a nem a népi építészet körébe tartozó
építkezéseket. BAKÓ Ferenc megállapítása, hogy a tégla „...falvaink többségében csak 1945 után terjedt el,
219
de akkor sem általánosan, inkább csak a falvak vezető rétegénél" tapasztalataim alapján nemcsak
Hevesre, hanem az egész Felföldre érvényes.

2 1 8 . D Á M L á s z l ó - D . R Á c z Magdolna 1986. 32.

2 1 9 . B A K Ó Ferenc 1 9 7 2 . 2 6 8 .
 A felföldi lakóházak tetőzetének alakulását a tető- és födémszerkezetek, a tetőformák és a fedésmódok
bemutatásával vázolom föl. Nehézséget okoz, hogy mindezek a lakóépületeknek olyan elemei, melyek a
különféle feldolgozásokban, leírásokban elnagyoltan, és nem is mindig egyértelműen értelmezhetően
jelennek meg. A történeti adatok szinte csak kivételként említik a tetőzetet, és itt is gyakori, hogy nehéz
pontosan megállapítani, miről is van szó. Nem sokkal jobb a helyzet a néprajzi leírásokkal sem, rendkívül
sok bizonytalanság tapasztalható, ritka az olyan pontos beszámoló, mint Diósjenőről, ahol GÖNYEY
1
Sándor ötféle tetőszerkezet készítéséről ad hírt, és mutatja be őket részletesen .

Lépcsős zsúp fedésű lakóházak, Pusztafalu (Abaújm.)

1. G Ö N Y E Y Sándor 1937. 295. kk.

 A tető megnevezése

A ház födelének egészét jelentő tető, mint ezt NYÍRI Antal kimutatta, mai értelmében a nyelvújítás
2
korától használt, korábban csak a fedél csúcsát, gerincét jelentette . A Felvidéken már ennél korábbról is
vannak olyan adataink, ahol a tetődéggé egyértelműen 'házfödéF jelentésű, például 1722-ben Gergelyfal­
3
ván (Gregorova Vieska, Nógrád m.), ahol egy háznak „...a teteje és padlássa meg égett..." . De kétségtelen,
hogy 'házgerinc' értelemben is használták, mint Kiskürtösön (Maly Krtis), ahol 1819-ben „Az ház tetejére
4
Lovak kerültek" .

Fedél

A tető megnevezésére a Felföldön legszélesebb körben a fedél, födél és alakváltozatai használatosak.

5 6 7 8 9 10
Nyugatról keletre haladva Kisorosziban , Kallón , Becskén , Bolykon , Alsósztregován , Ipolyszelén ,
11 12 13 14 15
Karancskesziben , Vanyarcon , Füzesabonyban , Mezőkövesden , Miskolcon , az abaúji Hegyköz­
16 17
ben , Pácinban nevezték így a ház tetejét, de a példák a XVIII-XIX. századból még tovább idézhetők
lennének.

2. N Y Í R I Antal 1969. 14.

3. P M A 144.
4. P M A 213.
5. 1759.: „...Egy födél alatt..." - P M A 172.
6. 1722.: „...a Házának fedele..." - P M A 22.
7. 1771.: „...egy végben egy fedelek alatt" - PMA 725-75
8. 1785.: „Zsupbul való fedeleit..." P M A 334.
9. 1758.: „...egy fedél alatt..." más fedél alatt..." - P M A 476
10. 1795.: „...egy fedél alatt ...Más fedél alatt ...külön fedél alatt..." - P M A 152.
11. 1758.: „... a Házam és Pálinka házam között egy födél alatt lévő Kamrám..." - PMA 201.
12. 1739.: „...házának fedele..." - P M A 190.
13. 1765.: „ház fedélnek való", „Gál András ház fedőnek való..." - B A K Ó Ferenc 1969a. 262., 287.
14. 1884., 1896.: „Az épületnek fedele" Miskolci Állami Levéltár 193. Fasc. 414. 1884. november 9., 1896. szeptember 20.
15. 1790.: „...deszka padlása, tapaszai és fedőlléke." - B O D G Á L Ferenc 1961. 221.
16. Füzér, 1809.: „...szalma fedél alá..."; (Füzér)Radvány, 1809.: „Zsup szalma fedélre építve..."; Vitány 1809.: „...szalma fedél
alá épülve..." - B A L A S S A Iván 1958. 320-321.
17. 1826.: „Az egész épületnek nád fedele" - Sátoraljaújhelyi Állami Levéltár, Úrbéri Perek 8.cs. loc. 200. 36. 1826. novem­
ber 22.
Héj, hiú

Ugyanakkor, szórványosan a hiú, héj, hájazat is előfordul területünkön. C O M E N I U S , Johannes Amos

még bizonyos megkülönböztetést éreztet, mikor a következőket írja: „Legföllyül vagyon a heázat... Az
ház-héján függ a csatorna. Az heázat nélkül való hely filagóriának mondatik. Az ház födelén vannak az
18
erkélyek (kiálló ereszi), a gombok és lobogók" . Az egész Felföldről vannak hasonló adataink, így pl.
19 20
1746-ban Alsóesztergályon: „...ház héja..." , Abasáron 1743-ban: „...az haz héján lévő két ki ajtó..." ,
21
Egerben 1782-ben: „találtatott egy Ház fábul, zsindellyel heázott..." , Mezőkövesden 1894-ben: „egy haj
22 23
alatt..." , Sajóvámoson 1709-ben: „...fel szúrta az haz haja ala..." , Sárospatakon 1641-ben: „Egy
24
heázat alatt lakvan..." , és ugyanott 1685-ben: „Kettős hajazattya Zsindelyes... Uy oldal kamora, fel
25
szélről fel hajra épült" . A néprajzi leírások közül I S T V Á N F F Y Gyula említi, hogy Borsod megye északi
26
részén „Az így lefödött épület fölé került a ház tetőzete, vagy a mint ők nevezik a hájazat, a fedés..." .

A felsoroltak egyértelműen bizonyítják, hogy a fedél illetve a haj, hájazatt% alakváltozatainak használa­
ta sem időben, sem térben nem különíthető el. Közülük a fedél, födél ugorkori képzett szó, a haj hájazat,
27
héjyz&ig valószínű szókincsünk legősibb, uráli rétegébe tartozik , és eredetileg feltehetően 'nyirfakéreg'
28
jelentésű volt .
Nem könnyű a helyzetünk, ha a tető alatti tér megnevezését kíséreljük meg áttekinteni, ugyanis nagyon
ritkán lehet elválasztani magát a tetőt, és az alatta lévő teret. A pad, padlás nyilvánvalóan az építmény
helyiségeinek lepadlásolásával, a födémmel hozható kapcsolatba, ugyanakkor a 'padlás' jelentésű héj, ház
29
héja, hé, híj, hi, ház-hia, hiu, hijju, hijjú egyértelműen a tető felőli névátvitel . Az utóbbi megnevezések a
Magyar Nyelv Atlasz szerint a Dunántúl déli és délnyugati, az Alföld keleti felében szórványosan és
30
Erdélyben használatosak . Mivel azonban rendkívül ritkán választható el pontosan a 'tető' és a tető alatti
tér, azaz a 'padlás' jelentés, ezért ez esetben a 'tető' jelentésű adatokkal is számolnunk kell, melyekre NYÍRI
31
Antal alföldi példákat is idéz , és így kiderül, hogy a megnevezés mindössze a Dunántúflcözépső, északi
és északnyugati, a Felvidék nyugati részén ismeretlen. Ez pedig azt jelenti, hogy a nyelvjárási tanulságokat
rejtő alakváltozatok nem alkalmasak arra, hogy belőlük a tetőzet szerkezeti-, eredet- stb. kérdéseire választ
kapjunk. Legfeljebb bizonyos időrendre utalnak, hiszen a tér födém felőli megnevezése nyilvánvalóan
újabb, mint a fedés felőli.

18. C O M E N I U S , Johannes Arnos 1959. 1 5 8 - 1 5 9 . , később, 164.: „Az heázat alatt vagyon a padlás..." - kiemelés tőlem.
19. Z Ó L Y O M I József 1974. 42.
20. B A K Ó Ferenc 1967. 179.
21. B A K Ó Ferenc 1967. 163.
22. Miskolci Állami Levéltár 193. Fasc. 414. 1894. szeptember 19.
23. S C H R A M Ferenc 1 9 8 2 - 1 9 8 3 . I. 150.

24. R O M Á N János 1965. 50.

25. R O M Á N János 1965. 107-108.

26. I S T V Á N F F Y Gyula 1911. 3.

27. N Y Í R I Antal 1 9 6 9 . 14.
28. N Y Í R I Antal 1 9 7 5 . 2 0 8 - 2 0 9 .

29. N Y Í R I Antal 1 9 6 9 . 8.
30. M N Y A 199. térkép, ld. még B A L A S S A Iván 1971. 4 3 7 .
31. Kecskemét-vidéke, Hajdúszoboszló, Hódmezővásárhely - N Y Í R I Antal 1969. 7.
 Tetőszerkezet

A magyar népi építkezés két alapvető tetőszerkezete közül a Felföldön a jelenkori néprajzi gyűjtések - az
32
alföldi peremterületek kivételével - a szarufás megoldás uralkodó voltáról számolnak be.

Ágasfás-szelemenes tető

Állandó a törekvés, hogy a vizsgált területen is fölleljék az archaikusabbnak vélt ágasfás-szelemenes

megoldást. R E G U L Y Antal, P Á P A I Károly, és I S T V Á N F F Y Gyula néhány adatán túl, B A K Ó Ferenc meglehe­
tősen nagy mennyiségű, kérdőívvel felderített adatot sorakoztat föl egykori elterjedtségének bizonyítására.
Látszólag ennek ellentmondóan, az ágasfás-szelemenes tető és a falazatok összefüggését vizsgálva koráb­
ban arra az eredményre jutottam, hogy a függesztett tetőszerkezet a kevésbé szilárd, azaz a vázszerkezetes­
33
és a különböző föld alapanyagú falakkal, a rakott, csömpölyeg, hant, vert és vályoggal együtt fordul elő .
REGULY Antal Kerekgedéről (Hojdejovec) említi az ágasfás-szelemenes tetőt, ugyanitt szól a borona
falról is. Szövegének vagy-vagy megfogalmazása azonban azt a feltételezést is megengedi, hogy a szintén
észlelt szarufás tetők jártak együtt az említett falszerkezettel. A Fülek környéki Kurtányon (Fil'akovské
Kováce - Kurtaji) teljesen egyértelmű, a talpas-vázas zsilipéit falú lakóháznak szarufás tetőszerkezete
34
volt .
P Á P A I Károly - erre B A K Ó Ferenc is fölhívja a figyelmet - az ágasfás-szelemenes tetőszerkezetet csak

mellékesen említi meg, értesülései hallomáson alapulnak. De leírásából az sem következik, hogy feltétlenül
35
boronafalú ágasfás-szelemenes házról hallott volna, hiszen tudósít a „...földből való verett ház..."-ról is .
A XVIII. századi nógrádi forrásokban, melyek szinte teljes keresztmetszetét adják a terület népi építke­
zésének, mindössze két olyan eset fordul elő, ahol ágasfás-szelemenes tetőszerkezetre gondolhatunk.
1756-ban Karancsságon „...a láng a pitar ajtaja felet, dél felől való oldalon a szelemen gerendán alól egy
kevéssé ugyan dél tájban ütött ki..." . Az adat egyértelmű, a megégett ház falanyagáról azonban nem
értesülünk. Nem ennyire nyilvánvaló az 1787-ből származó bagjasalji híradás: „...az Urasághozjblyamod-
tunk... egy háznak való fát engedni méltóztasson, mivel sokad magunkkal vagyunk meg is engedte maga
Pusztáján minden darabját, ágasait, oszlopit, horgait, leczeit fel is állítottuk már, hanem Ttes Szolga Biró
Urunk le akarja vágatni... és kérjük mivel az közeit még bé nem Csináltuk fábul, meg fogjuk mór téglábul

32. BARABÁS Jenő-GiLYÉN Nándor 1979. 50. az „egyszerű tető" megnevezés használatát javasolja
33. BALASSA M . Iván 1977. 329.
34. R E G U L Y Antal 1857. 43., 18.
35. PÁPAI Károly 1893. 8., értékelését részletesen ld. B A L A S S A M . Iván 1977. 341.
36. Z Ó L Y O M I József 1974. 20.
Agasfás-szelemenes tető, Boldog (Pest m.)

csinálni... . A felsorolt szerkezeti elemek alapján vázszerkezetes, esetleg zsilipéit falú - ezt a falkitöltés
anyagának megváltoztatása engedi meg - épületre gondolhatunk. A tetőzetet illetően azonban bizonytala­
nok az információk, hiszen az oszlopok (ezek lehetnek a falban) mellett ágasi is említenek, a mindenképpen
kisebb értékű léc szerepel, a szelemen viszont nem. Igaz, az oszloppal, vagy ágassal a mestergerendát is
alátámaszthatták, de ez is hiányzik a felsorolásból. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy éppen a két
leghosszabb szerkezeti elemet keressük hiába. Esetleg az uradalmi erdőben ilyen méretű fa nem volt, ennek
viszont a „minden darabját" kitétel mond ellent.
ISVÁNFFY Gyula teljesen egyértelműen talpas-vázas zsilipéit falú lakóház esetében írta le, és örökítette
meg rajzban az ágasfás-szelemenes szerkezetet. Ez azonban nem lehetett általános megoldás, hiszen mint
köztudott, meglehetősen nagy területet járt be gyűjtő útjai során, de ilyen épületet mindössze egyet talált .
Más ágasfás-szelemenes tetőszerkezet említések is ismertek a Felföldről, így Rimaszécsen (Rimavská
39
Seő) , a Barkóságban Hangonyban, Vecseklőn (Veceklov), Tajtiban (Tachty) sikerült emléküket föllel­
40 41
ni , Gömör-Kishont vármegye monográfiájában is előfordul egy ilyen kép .
BAKÓ Ferenc a „palócság" népi építészetét vizsgálva gyűjtési tapasztalatait széles körű kérdőíves kuta­
tással is kiegészítette. Az utóbbi forrásból nyert adatai nagy területet ölelnek föl, és e szerint a nógrádi
Mátramindszenttől Heves megyén át Borsodig és Gömörig vallották egykor ismertnek az ágasfás-szeleme-

37. P M A 310.
38. Részletesen ld. BALASSA M . Iván 1977. 3 4 1 - 3 4 2 .
39. MALONYAY D e z s ő é n . I I I . 2 6 1 .
40. P A L A D I - K O V Á C S Attila 1982 85.
41. BOROVSZKY Samuszerk. 1902. 165.
Gyöngyöspatai (Heves m.) ágasfás-szelemenes lakóház

42
nes házakat . Igaz, maga a szerző is felvet néhány nehézséget az így összegyűlt adatokkal kapcsolatban,
mint például, hogy a tapasztalatlan gyűjtők válaszukat nemcsak a lakó- hanem a gazdasági épületekre is
43
vonatkoztatták, esetleg összetévesztették az ágasfát a ház „középoszlopával" . Problematikus - szerintem-
- a kérdőív is, ebben a „Hogyan nevezték a nagyon régi házak tetőszerkezetét tartó kútágas formájú
oszlopokat?" kérdésre aláhúzással lehetett az alábbi lehetőségek közül választani: „ágas, ágasfa, oszlop,
44
boldoganya, apostol, egyéb:" . Minden bizonnyal e nehézségeknek is köszönhető az a nagy eltérés, mely
45
B A K Ó Ferenc adatai és például a Magyar Néprajzi Atlasz megfelelő információi között tapasztalható . A

Szlovák Néprajzi Atlasznál is az előbbi kérdőíves adatgyűjtés buktatójával találkozhatunk, a feldolgozás

nem tesz különbséget a lakóházak és a gazdasági építmények tetőszerkezete között. így azután Szlovákia
46
egész területéről szórványosan kimutatható az ágasfás- és a félágasos tetőszerkezet .
Magam az Országos Műemléki Felügyelőség Falukutatási anyaga, tehát az 1960-70-es évek valóságos
épületállománya alapján azt állapítottam meg, hogy a recens anyagban ez a tetőszerkezet nem mutatható
ki a Csornád - Domony - Aszód - Hort - Adács - Kál vonaltól északra. Ugyanakkor korábbi források,
vagy visszaemlékezések egyértelműen arra vallanak, hogy innen északra is előfordultak az ágasfás-szeleme­
47
nes házak. A korábban említetteken túl például Gyöngyöspatán , vagy északabbra, Tarnaleleszen,
48
Recsken, Bükkszéken, Egerbocson, stb., ahol B A K Ó Ferenc bukkant emlékükre .

42. B A K Ó Ferenc 1989b. 703. kk.

43. B A K Ó Ferenc 1989b. 706.
44. B A K Ó Ferenc 1989b. 703.
45. Utal rá B A K Ó Ferenc 1989b. 706. munkájában
46. E A S mintafeldolgozás I X . 15. térkép
47. M A L O N Y A Y Dezső én. I I I . 204. - fénykép
48. B A K Ó Ferenc 1967. 204.
A nagyobb tetőkinyúlást oszlopokkal alátámasztó ágasfás-szelemenes ház, Kisgyőr (Borsod m.)

A Bükk déli leejtőjén Tard és Bükkaranyos az ágasfás-szelemenes tető legészakibb előfordulása. A

többször idézett XVIII. század végi miskolci épület-becslésekben azonban hiába keressük őket, azt tapasz­
taljuk, hogy az innen keletre eső vidékekhez hasonlóan még a vázszerkezetes falú épületek is szarufás
49
tetőszerkezetűek voltak . Az Alsó-Hernád völgyben, az abaúji Csereháton VAJKAI Aurél már az 1930-as
50
években sem lelt egyetlen ágasfás házra se . Korábban sem nagyon ismerhették ezt a tetőszerkezetet
errefelé, hiszen a Tállyára, (Abaúj)Szántóra, (Erdő)Horvátira, Fonyraés Hejcére vonatkozó, 1753-ban kelt
regéci uradalmi erdőrendtartás megemlíti a talpfái, mestergerendái, folyógerendai, koszorúgerendái, a
szarufa párban, a lécti, sőt a fonásnak való mogyorós vesszői is, de az ágasról és a szelemenről nem
51
szól . Sárospatakon 1741-ben említik az ágast: „puszta helyen jó Uj Házat Agasokra Paticcsal jo Fabul
folyó, és Mester Gerendával... epitet..."" , de valószínű, hogy a falban lévő, a folyógerendát alátámasztó,
a vesszőfonás erősítésére szolgáló ágasról lehet szó, hiszen a szelemennel minden bizonnyal egyező mester­
gerendát, a kisebb értékű vízvetőt említik, ezt azonban nem.
Az ágasfás-szelemenes tetőszerkezet előfordulása a felföldi lakóházakon, az eddigiekből kitetszően, nem
volt domináns. Előfordulása azonban nem vonható kétségbe, és ez összefüggésben lehet azzal, hogy a
korábbi századokban a borona és a talpas-vázas falak mellett a vázszerkezetes falkészítés is meglehetősen
széles körben elterjedt, sőt a középkorban az egyik lehetséges építésmódja volt a Felföld lakosságának.

49. BoDGÁL Ferenc 1957. 316-318., keletebbre pl. Pácinban egy 1802-ben épült vázszerkezetes sövény falú ház is szarufás
tetőszerkezetű - Sátoraljaújhelyi Állami Levéltár, Úrbéri Perek 8. cs. loc. 200. 36.
50. V A J K A I ( W A G E N H U B E R ) Aurél 1937. 265.

51. Magyar Gazdaságtörténeti Szemle V . 1898. 463.

52. R O M Á N János 1965. 165.
 A talpas-vázas szerkezet előretö­
résével azonban már nem volt szük­
ség arra, hogy a tetőterhelés egy
részétől mentesítsék a falakat és a
súlyt közvetlenül - természetesen az
ágasok közvetítésével - átvigyék a
földre. A hegyvidék alföldi peremte­
rületén az előbbi mellett szerepet
játszottak a rakott sárfalak is, ezzel
magyarázható a függesztett tetőszer­
kezet előfordulása. A recens anyag­
ban a sárfal mellett a vályog kiemel­
kedő jelentőségű, ezért van az, hogy
az 1910-es népszámlálás adatai
alapján szerkesztett, a falanyagokat
53
bemutató térképeket összevetve a
Magyar Néprajzi Atlasz tetőszerke-
A kontyolás megoldása egy ágas fás-szelemenes tetőnél, Igrici (Borsod m.) zet-el terjedést mutató lapjaival,
egyértelműen azt tapasztalhatjuk,
hogy a Felföld déli peremterületén az ágasfás-szelemenes tetők sehol sem lépik át azt a vonalat, mely a
54
földből és vályogból épült házak 90-100%-os gyakoriságát mutatja

Üstökös tető

Az ágasfás-szelemenes tetőszerkezeteknél feltétlenül szólni kell egy sajátos változatukról, az üstökös

tetőkről, bár a kérdés formainak tűnik, de a vizsgálat szerkezeti szempontból jobban beilleszthető a terület
55
tetőszerkezeteinek alakulásmenetébe . Ez a szerkezet, mint a „matyó ház" legjellemzőbb sajátja, gyakran
56
szerepel a néprajzi híradásokban - nemegyszer ezek egymást másolják, például F L U D O R O V I C S Zsigmond
57 58
hivatkozás nélkül bekezdéseket vesz át I S T V Á N F F Y Gyulától , sőt H E R M A N Ottó egyik rajza is valószí­
59
nű I S T V Á N F F Y Gyula nyomán készült. Házfejlődési teóriát is alapoztak rá . A sok egymást idézésben
azonban a lényegi kérdés elsikkadt, mennyire volt ez a tetőforma ismeretes Mezőkövesden, és mennyire
tekinthető „matyó" sajátosságnak?

53. B Á T K Y Zsigmond 1921. 3 5 . kk.

54. B A L A S S A M . Iván 1977. 3 3 5 .

55. Részletesen ld. B A L A S S A M . Iván 1980. 129. kk.

56. F L U D O R O V I C S Zsigmond 1913. 2 2 6 .

57. I S T V Á N F F Y Gyula 1896. 7 2 .

58. H E R M A N Ottó 1899. 7 1 . a 4 8 . kép

59. H E R M A N Ottó 1899.

 A helyszíni megfigyelések alapján
dolgozó I S T V Á N F F Y Gyula szerint
Mezőkövesden és Szentistvánon alig
lehetett egy-két ilyen házat találni
60
Tardon számuk 18-20-ra tehető
H E R M A N Ottó 1898-ban Mezőkö­

vesdenjártában összesen öt üstökös

házat figyelt meg, az egyik 1823-ban
épült . A jelenleg, vagy a közel­
múltban még tanulmányozható
épületek közül többről bebizonyítot­
tam, hogy egykor üstökösek voltak
(Pl. Tölgyfa köz 10., Liliom u. 6.,
Liliom u. 26., Alkotmány u. 75.),
egyben megkíséreltem a századfor­
dulón készített fényképfelvételeken
szereplőket, vagy legalább helyüket
62
azonosítani . Ennek alapján meg­
állapítható volt, hogy a XIX-XX.
század fordulóján számuk a telepü­
lés össz-házállományához viszonyít­
va meglepően csekély. így Mezőkö­
vesden az üstökös tetőt legfeljebb
jellegzetesnek, de semmiképpen sem
általánosnak tekinthetjük.
A szerkezet „matyó" volta is
meglehetősen kérdéses. Már
A szelemen végének bevágásából következtethetően egykor üstökös ház,
H E R M A N Ottó is fölfigyelt arra,
Bocs (Belsőbőcs - Borsodm.)
hogy „Kis-Tályán a 142-dik ház
üstökös - Matyó bugyos ház; a 72
63
éves vezető szerint régente ez a házalak a helyiségben általános volt!" . H E R M A N Ottó a későbbiekben
már csak házfejlődési elmélete szempontjából foglalkozott ezzel a tetőmegoldással, mintegy feledve tapasz­
talatait, a későbbi kutatás pedig általában sajátos „matyó tetőforma"-ként idézi a nem túlzottan bőséges
64
adatokat . B A K Ó Ferenc azonban - figyelmen kívül hagyva most az ország más vidékein előforduló
hasonló formákat, de eltérő megoldásokat - kimutatta, hogy ez a szerkezet nyugaton egészen az Apc -
65
Hort - Csány vonalig megvolt . Ez is arra vall - nem tekintve most a népcsoport kiterjedésének koránt­
sem eldöntött kérdését -, hogy nem jellegzetesen „matyó" sajátosság az üstökös tető. Még akkor sem, ha
többen külön háztípusról is beszélnek ez esetben, láthatóan egyedül a tetőforma sajátos volta miatt.

60. I S T V Á N F F Y G y u l a 1896. 72.

61. H E R M A N Ottó gyűjtése, Néprajzi Múzeum, Ethnológiai Adattár 182/c. 78.

62. L d . B A L A S S A M . Iván 1980. 130. kk.

63. Néprajzi M ú z e u m , Ethnológiai Adattár 182/c. 58-59.

64. Kiragadott példákként G Y Ö R F F Y István 1929. 129., H E R K E L Y Károly 1939. 11-12., T Ó T H János 1944. 247. kk., V A R G H A
László 1960. 116., D A L A Józsefl965. 220-221. stb.
65. B A K Ó Ferenc 1967. 206. kk.
Üstökös ház, a ház előtt pincelejáróval, Szihalom (Borsod m.)
Az üstök szerkezete, Mezőkövesd (Borsodm.)
66. B A K Ó Ferenc 1967. 216., B A K Ó Ferenc 1989. 707. kk.
Az üstökös tető adataink szerint
az Alföld északi peremterületén
fordul elő, egy olyan sávban, mely
már sík, de nem esik messze a he­
gyek lábától, ahol a néprajzi gyűjté­
sek az „alföldi vagy középmagyar"
házforma uralkodó voltáról tanús­
kodnak. Történetileg azonban ki­
mutatható, hogy itt számolnunk kell
az északabbra eső vidék más úton
kialakult és fejlődött lakóépítmé­
nyeinek hatásával. Mezőkövesden
például a széles körben ismert és
használt hideg női hálókamrák is
ezekről a kapcsolatokról vallanak.
Az úgynevezett „boldoganyá"-t
is e bizonyítékok közé sorolom.
Eredetéről, terminológiai kérdései­
ről, irracionális vonatkozásáról
BAKÓ Ferenc többször kifejtette
véleményét , és megállapítja: „A
ház középoszlopát a magyar nép-
Lakóház üstökös tetővel, Mezőkövesd (Borsod m.)

67
rajzi irodalom a palóc népi műveltség egyik jellemzőjének tartja" . Impozáns mennyiségű anyagának
összegzéseként arra az eredményre jutott, hogy a boldoganyandk nevezett ház-középoszlop az ágasfás-sze­
lemenes szerkezettel van összefüggésben. Annak kiszorulása után, a szarufás tetők térhódítását követően
szükség volt a mestergerenda alátámasztására, ezt szolgálták a megrövidített ágasok, a boldoganya, vagy
boldoganyák. Ezt a fejlődést általánosnak tartja, tehát nemcsak észak-magyarországi érvényűnek. „A
palóc néprajzi csoport építő gyakorlatában az képezi az etnikus specifikumot, hogy mind az ágasfa, mind
a középoszlop kultikus színezetű nevet nyert, amihez különféle mágikus, vallási képzetek fűződtek. Az
ágasfa »boldoganya« nevének gyakorisága egy területen utalhat a kultusz centrumára, vagy az ott lakó nép
68
hagyományőrző, konzervatív magatartására, gondolkodásmódjára" .
Abban egyetértek BAKÓ Ferenccel, hogy itt elsősorban funkcionális kérdésről van szó, sőt azzal is, hogy
valami miatt a mestergerendát fel kellett támasztani. Az viszont számomra nehezen elképzelhető, hogy erre
az ágasfás-szelemenes szerkezetről a szarufásra történő váltás miatt lett volna szükség. A szelement tartó
ágasok ugyanis soha sem erősítették a födémet tartó mestergerendákat, erre nem is volt szükség, hiszen a
tetőszerkezet-váltással a falra és nem a födémre jutó terhelés növekedett.
Van azonban a felföldi házaknak egy olyan eleme, ami miatt szükségesnek látszik a mestergerenda
alátámasztása. A belülfűtős, függőleges füstelvezetésű, azaz a „kürtös" kemencéknek a kemence szája elöl
69
induló, a padlásra tartó füstelvezetője egy fekvőkéménybe, a „kiskemencé"-be torkollik . Ezek vályogból,
esetenként kőből készültek és meglehetősen nagy súlyuk volt. A szerkezet tartóelemei három sarokponton

67. BAKÓ Ferenc 1989b. 707.

68. BAKÓ Ferenc 1989b. 711.
69. Részletesebben ld. a tüzelőberendezéseknél, uo. a területi elterjedésről is.
biztosan alátámasztottak, de a negyediken csak a mestergerendára nehezedtek. Ezért vélem úgy, hogy a
mestergerendát itt, nem messze az ajtótól, a tüzelőberendezés sarkához mindig nagyon közel, esetleg a
padkájába beépítve, alá kellett támasztani. Ezt az is igazolni látszik, hogy a „házközéposzlop" a Felföldnek
70

azon a vidékén ismeretlen, ahol más irány ulású, úgynevezett ferde füstelvezető s kemencék voltak .
A féloldalas szabadkémény előfordulása is arra vall, hogy a vidék egykor a Felföld lakóházainak alaku­
lásmenetével tartotta a kapcsolatot. Ezek a füstelvezetők ugyanis nemcsak a kétkemencés házakban, de az
71

Alföldi középpadkák esetében sem alkalmazhatók .

Mindezek arra vallanak, hogy az Alföld északi pereme egykor a felföldi házak elterjedésterületébe, vagy
legalábbis vonzáskörzetébe tartozhatott. A következtetés is adott: az üstökös tető nem más, mint a teljes
kontyolás egyik technikailag lehetséges megoldása az ágasfás-szelemenes szerkezetnél, amely azonban sem
Mezőkövesden, sem másutt nem vált általánossá. Valószínű azért, mert kialakulása, terjedésének kezdete
egybeeshetett az ágasfát és a szelement nélkülöző szerkezet erőteljes térhódításával.

A tetőszerkezet részeinek neve

A XVIII. század második feléből származó dél-hevesi épületfaigényeket elemezve B A K Ó Ferenc kényte­
len volt megállapítani, hogy az akkor általános építéstechnikák napjainkra eltűntek, következésképp a
terminusok is többnyire kivesztek . B A R A B Á S Jenő a Magyar Néprajzi Atlasz előfeldolgozásakor meg­
jegyzi, annak ellenére, hogy például Mezőkövesden „oromgerendás, hosszúágasos" épületeket tárt fel a
73
kutatás, az ágas illetve a szelemen terminus lényegében ismeretlen .
Ma már, éppen B A K Ó Ferenc kitartó munkájának, a korábban említett kérdőíves adatfeltárásának
köszönhetően a „palócok" lakta vidékekről e téren is több ismeretünk van. Megállapította, hogy az ágas,
74
ágasfa mellett az oszlop, a boldoganya alakváltozatai, sőt egészen egyedi megnevezések is használatosak.
Sajnos az ilyen tetőszerkezet másik fontos elemének, a szelemennek nem szentelt ekkora figyelmet. így nem
tudni, a függőleges tartóoszlop eltérő megnevezése együtt jár-e ennek a szerkezeti elemnek esetleg eltérő
megnevezésével? Saját tapasztalataim arról vallanak, hogy nem. Ezért e téren nem látok lehetőséget arra,
hogy valamiféle következtetésekre jussunk, hiszen az általános ágas mellett feltűnő egyéb megnevezések
nem mutatnak jól körülhatárolható jelenségegyüttest. A különleges megnevezések az emlékezet elhalványo-
dásával magyarázhatók, éppen úgy mint a „boldoganya".
A szarufa megnevezése azonban alkalmasnak tűnik a behatóbb vizsgálatra. B Á T K Y Zsigmond a horogfa
terminust alföldinek és „palóc"-nak tartja, és állítja, hogy mögötte más szemlélet húzódik meg mint a rag
75

(délszláv rog, szlovák rohe) esetében .

A Magyar Néprajzi Atlasz anyagából kitűnik, hogy a horogfa, födélfa kelet- és természetesen észak felé
csak addig mutatható ki, ameddig az „oromgerendás" tető. A szerkezet és a megnevezés közötti kapcsolat

70. L d . BALASSA M. Iván 1980. 132-133.

71. H a s o n l ó eredményre jut B A K Ó Ferenc 1973-1974. 257.
72. B A K Ó Ferenc 1969a. 271.
73. B A R A B Á S Jenő 1967. 44.

74. Pl. Tarnaszentmíklós, Tiszanána: apostol, Erdőtelek: sántáján - B A K Ó Ferenc 1989b. 703. kk.
75. B Á T K Y Zsigmond 1937. 342.
magából a horogfa nevéből is következik, utal rá BARABÁS Jenő, de arra is fölhívja a figyelmet, hogy
76
Észak-Magyarországon is ismerték a megnevezést . A Magyar Nyelv Atlasz tanulságait levonva BALAS­
SA Iván is úgy véli, hogy „...a horog, horogfa elnevezés egy olyan formára lehet utalás, melynek kampós
végét a szelemenbe akasztották" .
A Magyar Nyelv Atlasz a horogfal és alakváltozatait a Bugyi - Jászladány - Sarud - Tiszacsege vonal­
78
tól északra nem mutatja ki . Ez nagyjából egybeesik a Néprajzi Atlasz adataival, mindössze a Jászságban
79
mutatkozik eltérés, ez a forrás Jászdózsán és Jászkíséren jelzi a megnevezés ismeretét . Recens gyűjtésből
80

tudott, hogy a Tápió vidékén is használatos a horogfa terminus .

A szarufa jelentésű horogfa korábban a mai elterjedéstől északabbra is előfordult, de csak nagyon
szórványosan. Nógrád megyéből mindössze egyetlen ilyen adat ismert, ez 1778-ból a Salgótarján közeli
Bagjasaljáról származik. Elgondolkoztató ennél, a korábban már idézett említésnél, hogy a tetőnek még a
léceit is leírják, ugyanakkor a szelemenről nem esik szó. Sárospatakon is felbukkan a megnevezés, de a
több évszázadot felölelő forrásanyagban mindössze egyszer, 1777-ben: „...hamar Ki ütötte magát a Tűz...
81
az Horgas fák gerendájának végén" . Heves megyében a történeti adatokban határozottan elkülönül a
szarufa a horgastól, horgasfáól. A BAKÓ Ferenc által közölt 1743-as árjegyzék „Az Tarkányi, Zsérczy,
Szarvaskői Bocsi, és Felnémeti Erdőkben" fellelhető dőlt fák áráról tartalmazza a „Szarufának való,
vastagabb 1/2 schuchnyi..." és az „Ugyan szarufának való vékonyab 1/4 schuchnyi..." fákat, de külön szól
82
a „Horgasoknak párja Berek fábul való"-ról . A jegyzék az ágasfás-szelemenes tető elemeit egymást
követően sorolja föl, és ebből kitetszik, hogy ehhez a szerkezethez gyengébb minőségű fát használtak föl.
83

Ez általános tendencia a népi építészetben, mint azt már S C H I E R , Bruno is megállapította .

Az 1765-ös kerecsendi, makiári, demjéni és füzesabonyi épületfaigények egyértelműen ágasfás-szeleme­
84
nes tetőkről vallanak, és horgas-, horgasfa párokat tartalmaznak . Ez a vidék közvetlen közelében van a
85
terminus mai előfordulásának (Sarud) .
Ebbe a sorba látszik illeszkedni az a szerződés, melyet az egri püspökség 1772-ben kötött a szarvaskői
zsellérekkel. E szerint az új házakat „kőbűl, vagy mór téglábul, de égetetlen tégla kéményre, ezt is pedig
86
szarufa födélre, és nem szelemen ágasra, horgasra..." kell építeni . 1774-ben ugyancsak a püspökség
Tiszanánán is előírja, hogy az új házak falát „...mór téglábul égetett kéményre..." tetejét „...szarufa és vertt
nád fedelekre..." kell építeni, és ezután már „...nem is engedtetik szelemen ágasokra, horgossokra..."
• 87

készíteni a tetőt . A két, időben nagyon közeli előírás annak lehetőségét sem zárja ki, hogy egy általános,
többször felhasznált megfogalmazással állunk szemben, és Szarvaskőn esetleg olyan tetőszerkezetet tilal­
maznak, ami ott és akkor (már ?) nem is volt szokásos.
Az adatok eléggé egyértelműen arról vallanak, hogy a horgas a Felföldön is az ágasfás-szelemenes, a
szarufa pedig a szarufás tetőszerkezet részét jelenti. Az előbbi szórványos előfordulása egybevág a más úton
levont következtetésekkel, azt tanúsítja, hogy a függesztett tető korábban esetleg szélesebb körben ismert és
alkalmazott, de a XVIII. században már erőteljesen visszaszorulóban lévő szerkezet a Felföld magyar népi
építkezésében.
76. B A R A B Á S Jenő 1967. 45.

77. B A L A S S A Iván 1971. 438.

78. M N Y A 196. térkép

79. BARABÁS Jenő 1967. 17.

80. NÓVÁK László 1985. 439.
81. ROMÁN János 1965. 231.
82. B A K Ó Ferenc 1967. 165.

83. S C H I E R , Bruno 1935. 29.

84. B A K Ó Ferenc 1969a. 282., 285., 293., 295.

85. M N Y A 196. térkép

86. B A K Ó Ferenc 1967. 167.

87. B A K Ó Ferenc 1967. 198.

 Födém

A födémszerkezeteket a népi építészet kutatása során meglehetősen kevés figyelemre méltatták, pedig, ha
csak azt vesszük figyelembe, hogy milyen szoros az összefüggés a lakóépület ezen része és a füsttelenítés
88
között nyilvánvaló, nem lehet felette az egyszerű említéssel átsiklani.
A födém vizsgálatánál nehézséget okoz az elhatárolás, az, hogy egy-egy szerkezeti elem a fal, a tető vagy
éppen az itt vizsgált födém része. BAKÓ Ferenc például a mestergerendát, a keresztgerendázatot, a „boldog-
89
anyá"-t és a deszkából, egyéb anyagokból készült mennyezetet mutatja be a címszó alatt . BARABÁS Jenő
90 91
és GiLYÉN Nándor „útmutató" könyvükben , de összefoglaló művükben is hasonlóan jár el. A szemlélet­
nek minden bizonnyal az a magyarázata, hogy az ágasfás-szelemenes tetőszerkezetnél a tető és a födém
lényegében független egymástól. A szarufák - az ágas segítségével - csökkentett terhelésüket akár közvetle­
nül is átadhatják a falnak, ezért nincs feltétlenül szükség arra, hogy a fal tetején hosszirányban egy gerenda
legyen. Nem így a szarufás tetőnél, ahol a szarufák végei vagy egy ilyen, vagy egy ezzel párhuzamos
második gerendába vannak csapolva, lapolva, esetleg a fal tetején lévőn keresztben elhelyezkedő gerenda
végébe csapolják alsó végüket. Ennek következtében ez utóbbi esetekben a szarufák rögzítésére szolgáló
épületszerkezeti elemek inkább a tetőhöz sorolhatók, míg az ágasfás-szelemenes megoldásnál a fal tetején
futó, és a kereszt- továbbá a mestergerendák egyértelműen a födém részei.
92
A problémát jól szemlélteti a Magyar Néprajzi Atlasz. Az anyag előzetes feldolgozásakor „A szarufa
leggyakoribb alátámasztási módjai a századfordulón" címmel a változatokat úgy vették számba, hogy a fal
93
tetején lévő gerendák elhelyezkedésére is figyelemmel voltak. A végleges változatban ez a gerenda csak
egy esetben jelenik meg, a csüngős szarufás tető egyik változatánál. A „támasztott szarufák" esetében a
variációkat bemutató vázlatrajzokon mindössze a keresztirányú gerendát ábrázolják, az ez alatt lévőt már
nem. így a korábbi feldolgozásból egyértelműbb, hogy a Felföldön a XIX. és a XX. század fordulóján egy
kettős szerkezetet alkalmaztak: a falra hosszában előbb egy gerendát fektettek, erre a keresztgerendákat,
melyek végükön egy ugyancsak hosszirányú gerendát hordoztak és a szarufák ide fekszenek föl. Előfordul,
hogy a lényegében megduplázott gerendázat hiányzik, és a keresztgerendákba csapolják a szarufákat.
Nem könnyíti meg a födémmel való foglalkozást az sem, hogy a szerkezet részben takart, így a kevésbé
járatos kutató az információkát könnyen félreértheti. Valószínű ennek köszönhető, hogy a Magyar Nyelv
94
Atlasz azon térképlapja, mely a lakóház falán lévő gerenda névváltozatait veszi számba , meglehetősen
nehezen értelmezhető.

88. B A R A B Á S Jenő 1970. 281.

89. Pl. B A K Ó Ferenc 1978. 55-57.

90. B A R A B Á S Jenő-GiLYÉN N á n d o r 1979. 45-50.
91. B A R A B Á S Jenő-GiLYÉN N á n d o r 1987. 82. kk.
92. B A R A B Á S Jenő 1967. 7. - 55/1. térkép
93. M N A 230. térkép - B A R A B Á S Jenő feldolgozása
94. M N Y A 197.
A tetőzet egyes részelnevezéseinek elterjedése a Felföldön (A Magyai Nyelv Atlasz nyomán)

A födém részmegnevezései

A fal tetején elhelyezkedő gerenda megnevezései közül a Felföldön a történeti forrásokból hiányzik a
sárgerenda, mely minden bizonnyal összefügg azzal, hogy a terminus a földépítkezéssel hozható kapcsolat-
ba".

95. BALASSA Iván 1971. 439.

Folyógerenda

A folyógerenda megnevezés nyugati határa a Magyar Nyelv Atlasz szerint a Balaton - Hét - Csúcsom
(Cuóma) - Tornagőrgő (Hrhov), délen Balaton - Sajóvelezd. Magam délebbre, Tiszatarjánban gyűjtöttem
96
folyófa változatban, Kisgyőrben is előfordul a folyógerenda, de vele együtt a sárgerenda is . Keleten a
Hernádig térképezi a Nyelv Atlasz, a Néprajzi Atlasz a Sajó - Hernád által bezárt háromszögben és a
Zempléni-hegységben mutatja ki. A Hernádtól keletre tapasztalható elterjedést a történeti adatok is
97
alátámasztják, ismert volt a Zempléni-hegységben, így Regécen és Mogyoróskán . Sárospatakon 1741-
98
-ben egy „...jó uj Házat Agasokra Patitssal jó Fábul folyó és Mester Gerendával..." vettek számba . A
99
déli elterjedést egészíti ki, hogy 1789-ben Miskolcon említik a megnevezést .
A folyógerenda terminus sajátossága, hogy az Alföldön is ismerik, de ott nem a fal tetején futó, hanem
az erre merőleges, azaz a kereszt- vagy általgerendákat értik rajta. A Magyar Néprajzi Atlasz a Tiszántúl­
1
ról mutatja ki ilyen értelmű elterjedését , és a felső-bodrogközi és a zempléni-hegységbéli előfordulását
is jelzik. A Bodrogközből a XIX. század elejéről is van erre adatunk: „Találtatik a Házban egy Mester
Gerenda,... és találtatnak tizenhat szál folyó gerendák" . A néprajzi feldolgozások is jelzik a megnevezés
102
használatát, például a Nyírségből , ahol azonban a keresztgerenda is ismert. Figyelemre méltó, hogy
103
Hajdúhadházon a folyógerenda - keresztgerenda , de az egykori talpas-vázas falszerkezet leírásakor
104
DANKÓ Imre mint a fal tetején elhelyezkedő gerenda nevét említi . A bihari síkságon is valószínű a
105 106
keresztgerenda folyógerenda megnevezése , hasonló, de biztos adataink vannak a bihari Sárrétről ,
107 108
a Sárrét peremén fekvő Barándról , a Nagykunságból .

Koszorú, vízvetö

109
A regéci erdőrendtartásban szerepel egy „koszorú gerendának" tétel is , Novajban, ugyancsak levéltá­
1
ri forrásban „koszorú ágas"-ról szólnak" , ugyanakkor együtt is szerepel a koszorút ?, a tóre/tfmegneve-

96. C S E R I Miklós 1983. 116.

97. Regéci uradalmi erdőrendtartás - Magyar Gazdaságtörténeti Szemle V. 1898. 463.
98. R O M Á N János 1965. 165.
99. B O D G Á L Ferenc 1957. 188.
100. MNA231.
101. Sátoraljaújhelyi Állami Levéltár, Úrbéri perek, 8. cs. loc. 200.
102. D Á M László 1982. 38.
103. D A N K Ó Imre 1979. 163.
104. D A N K Ó Imre 1979. 176.
105. V A R G A Gyula 1979. 212.
106. D Á M László 1975. 62.
107. BALASSA M. Iván 1985b. 47.
108. G Y Ö R F F Y István 1942. 82.
109. Magyar Gazdaságtörténeti Szemle V . 1898 . 463.
110. B A K Ó Ferenc 1967. 188.
zés. Mindez arra vall, hogy már a XVIII. században bizonyos keveredés tapasztalható a megnevezések
terén.
Az 1765-ből származó, B A K Ó Ferenc által közreadott és feldolgozott dél-hevesi épületfa igények ebből
a szempontból is rendkívül tanulságosak. A demjéni lista fejlécén szerepel a „koszorú ágas" és a „vízvető"
rovat, de meglepő módon a koszorú nem. Ebből eléggé egyértelmű, hogy az ágas- melyeket egyébként a
lakóházakra vonatkozó igényekből töröltek! - a vízvetői tarthatta, tehát ez egyértelműen a fal tetején
elhelyezkedő gerenda. A füzesabonyi igénylésben a koszorú ágas, vízvető és a koszorúgerenda egyaránt
111
fellelhető. B A K Ó Ferenc szerint öt , szerintem kilenc esetben igénylik új épülethez a fát. Közülük hét
nagyjából azonos hosszúságú lehetett, 16 horgasfa-pár volt a tetőszerkezetben. A többi rövidebb, hisz
egyiknél tíz (a 43. igény), a másiknál tizenöt (5. igény) volt a szarufa-párok száma, bár az utóbbinál a
szokásos négy helyett hat ajtófélfa szerepel.
Az igényekből két rendszer következtethető ki: az egyik ahol a vízvető és a koszorú is szerepel (5., 46.,
47., 49.), a másik ahol csak a vízvető(30., 31., 33., 39., 43.). Feltételezésem szerint azoknál az épületeknél,
ahol mindkettő előfordul, ott alul a koszorú van (ld. koszorú ágas), ezeken nyugszanak az által gerendaY,
és tartják a vízvetoX. A négy esetből kettőben a vízvetoY száma kettővel több mint a koszorúgerenda (4.,
6.), ez esetleg azzal magyarázható, hogy ezeknél már a rövid homlokzaton ott lehetett a területre később
annyira jellemző kis tető, a vízvető.
A másik öt épületnél csak a vízvetoX említik, a korszorút nem. Ebből az következik, hogy itt a vízvető a
fal tetején elhelyezkedő gerenda, azaz a sárgerenda neve. Kerecsenden csak ez a megnevezés fordul elő, és
itt bukkan föl a tetőszerkezet kívetőnek való megnevezésű eleme, melyet B A K Ó Ferenc a szarufák végén
112
alkalmazott toldásnak tart, és a tornác előzményét látja bennük .
A makiári igények sajátossága, hogy szerepel bennük a vízvető és a koszorú ágas, de a koszorúgerendá­
nak még rovata sincs. Ezeknél a házaknál rendszeresen hiányzik a vessző- és karó igény, így a vízvető ez
113
esetben is nagy valószínűséggel a fal tetején futó gerenda .
Az ismertetettekből is kitetszik, már a XVIII. század végén keveredik a terminológia, hiszen egyaránt
vízvetónek nevezik a fal tetején elhelyezkedő gerendát és a keresztgerendák végén nyugvó koszorú- és az
sem kizárt, hogy a rövid homlokzaton lévő kis tetőt tartó gerendát is. Sőt - igaz, gazdasági rendeltetésű
épületnél - a sövényfalban lévő oszlopok tartotta koszorúgerenda neveként is feltűnik. A keveredést
szemléletesen példázza egy 1758-ból származó novaji adat, mely „koszorú, vagy vízvető gerendá"-t em-
114
lit
A jelenkori gyűjtésekben a fal tetején levő gerenda W Z ^ / Ö megnevezése meglehetősen pontosan körülha­
tárolható területen fordul elő: Gyönyöspata, Hort, Tarnabod, Dormánd, Verpelét és Gyöngyöspatával
115 116
zárul a kör . A Magyar Néprajzi Atlasz is a XVIII. századi adatokkal egyező, vagy azzal közvetle­
nül szomszédos területről mutatja ki használatát. Saját gyűjtéseim alapján innen keletre, Mezőkövesden és
Tardon is ismert a vízvető.
117
Az eddig említett vidékektől nyugatra a sárgerenda megnevezés járja , bár már a Nyelv Atlasz jelzi,
118
hogy Ipolytölgyesen a koszorúgerenda is ismert. Ez utóbbi Balassagyarmaton 1756-ban is előfordul , a

111. BAKÓ Ferenc 1969a. 265.

112. BAKÓ Ferenc 1969a. 272., ld. bővebben a tetőfedésnél
113. A z adatokat ld. BAKÓ Ferenc 1969a. 282-302.
114. BAKÓ Ferenc 1967. 188.
115. M N Y A 197.
116. M N A 232.
117. M N Y A 197.
118. Z Ó L Y O M I József 1974. 20.
Néprajzi Atlasz pedig az Ipoly mentén a torkolattól egészen Óvárig (Olováry) térképezi előfordulását.
Érdekes, hogy keleten az erdélyi, Partium-béli használatának nyugati határa Magyarbőd (Bidovce) és
Nagygejőc (Velkie Geevci).

Major pang

Az épület falán elhelyezkedő gerenda megnevezései közül utoljára a majorpanggú foglalkozom. A

Magyar Nyelv Atlasz a mórpáng, majorpang változatait Bolykon (Bol'kovce), Karancslapujtőn, Magyar-
119 120
hegymegen (Dőlné Zahorany), délebbre Ivándon térképezte . DÁM László szerint a Medvesalján , de
a Rima völgyében, a Sajó mentén Tornaaljától délre, továbbá Ózd környékén is majorpangnak nevezik a
121 * 122
fal tetején elhelyezkedő gerendát . Hontban szlovákul murpank a neve ennek a szerkezeti elemnek .
123
Van azonban a megnevezésnek egy másik elterjedési területe is. Már a Jászságban is felbukkan . Itt
azonban már mást jelent, mint északabbra. Tanulságos ebből a szempontból S Z A B Ó László jászsági leírása:
„A kőművesek már az ámbitusos házak jó részén nem alkalmazzák a mestergerendát, deszkázott mennye­
zetet alakítottak ki. Az ilyen házak többsége szarufás tetőszerkezetű, padlástere un. majorpankkû van
, „124
megemelve,...
Biharban Bárándon is ismert volt ez a magasítás, a majorpang azonban nemcsak a magasítás, hanem a
fal tetején lévő gerendát is jeletette. A Sárréten a tornácoszlopok tetején elhelyezkedő gerenda amajorpank,
12 126
ugyanez lehet koszorúfa is ". A bihari síkságon a majorpankoi az első jelentésben ismerik . Érdekes,
hogy Hajdúhadházon D A N K Ó Imre a sárgerenda terminust említi, ugyanakkor közöl egy 1933-ból szár-
127
mazó rajzot, ahol a háznak ezt az elemét majorpankmk nevezik . A Nagykunságban a fal tetején elhe­
m
lyezkedő gerenda neve a koszórófa mellett majorpank, mórpank .
129
BALASSA Iván szerint a megnevezés a német ácsterminológiából került nyelvünkbe ", ami általánosság­
ban elfogadható, de az egymástól eltérő szerkezeti elemek azonos megnevezését nem magyarázza meg.
*
A fal tetején elhelyezkedő gerenda megnevezése a Felföld keleti területén a folyógerenda, általános
elterjedtsége nagyobb múltra utal. A terület meglehetősen változatos építészeti képe nem teszi lehetővé,
hogy elterjedését valamely faltechnikához kapcsoljuk, mint ez a sárgerenda esetében közkeletű. Az azonban
feltűnő, hogy nyugaton egyéb-jelenségek, így a kisfüstlyukas tetőforma, vagy a ferde füstelvezetős belülfű­
tős kemence nyugati határával egyezően szűnik meg elterjedése.

119. M N Y A 197.
120. D Á M László-D. R Á c z Magdolna 1985. 112.
121. D Á M László-D. R Á C Z Magdolna 1986. 2 5 .
122. B O T Í K , Ján 1988. 3 0 2 .
123. L d . M N Y A 199., M N A . 232.
124. SZABÓ László 1 9 8 2 . 187.
125. D Á M László 1975. 6 3 .
126. V A R G A Gyula 1 9 7 9 . 178.
127. D A N K Ó Imre 1979. 1 6 3 .
128. G Y Ö R F F Y István 1 9 4 2 . 8 3 .
129. BALASSA Iván 1 9 7 1 . 4 3 9 .
 A vízvető jellegzetesen körülhatárolható, méghozzá egy olyan vidéken, ahol az ágasfás-szelemenes és a
szarufás tetőszerkezet, a föld- és a talpas-vázas sőt a vázszerkezetes falak egyaránt otthonosak, így a
terminus legfeljebb nyelvjárási sajátosságként értékelhető.
A sárgerenda valóban a földépítkezés velejárója a Felföldön. Folyamatos terjedése is egybevág az ilyen
falazatok terjeszkedésével.
A koszorú jelentésváltozása szembeötlő, a kinyúló gerendák végén elhelyezkedő gerenda „átkerülése" a
fal tetejére azt mutatja, hogy előfordulási területén korábban egy olyan faltechnika volt, melynél minden
alátámasztás nélkül, konzolosan ki lehetett nyújtani a keresztgerendákat, azaz a borona, vagy a talpas-vá­
zas falak.

A födémek kora

A födémszerkezettel kapcsolatos megnevezések nem mindig világos volta is bizonyítja, hogy nem könnyű
a lakóépület ezen részére megbízható adatokhoz jutni. Nehezíti a helyzetet az a jelenség is, melyet G Ö N Y E Y
Sándor nyomán lehet szemléletesen megvilágítani. A Nógrád megyei Diósjenőn - mint adatközlésből
kitűnik - ötféle tető- és födémszerkezetet figyelt meg. Mind az öt a Felföldön másutt is előfordul és a
130
legrégebbi, 1797-ben épült házon bukkant arra a „könyökgerendás" megoldásra , mely B A R A B Á S Jenő
szerint a legfejlettebb ácstechnikát képviseli. Ez a Nyugat-Dunántúlon csak a XIX. század második felében
131
vált néhány faluban általánossá, stájer ácsmestereknek köszönhetően . Ugyanez a megoldás egyébként
a zempléni Erdőhorvátiban egy 1858-ben épült háznál is megfigyelhető. A példa szemlélteti, a födémszerke­
zetek esetében rendkívül nehéz a történeti rétegek szétválasztása, annak megállapítása, hogy az egyes
megoldások térben és időben hogyan és milyen hatásokra alakultak. Egy ilyen vizsgálathoz a Felföldön, de
országosan sem rendelkezünk elegendő forrással, ezek legfeljebb annak megállapítására elegendőek, hogy
a XVIII. században a lakóház, ezen belül az egyes helyiségek milyen mértékben voltak lepadlásolva.
A nógrádi adatok arra utalnak, hogy ott a XVIII. században a lakószobának már lehetett mennyezete.
A kereszt- és mestergerendákra vonatkozó, a padláson tartott holmikról szóló említések legalábbis erre
132 133 34
utalnak. 1756-ban Karancsságon , 1742-ben Losoncon , ugyanott 1786-ban is' lakóhelyiség
mellett a kamra, sőt az istálló lepadlásolt voltáról értesülhetünk. A pitvarnak azonban nem mindig volt
mennyezete, bár az sem kizárt, hogy a meglehetősen hiányos említések egy részénél már az itt elhelyezkedő
135
padlásföljáró miatt hiányzik a födém .
Keletebbre, Heves megyében B A K Ó Ferenc arra a megállapításra jutott, hogy a XVIII. század első
felében a födém még nem megszokott tartozéka a háznak , és olyan jelenkori adatokra is hivatkozik,
mikor a lakóépület egyes részei, elsősorban a kamra nincs lepadlásolva.

130. G Ö N Y E Y Sándor 1937. 2 9 8 .

131. B A R A B Á S Jenő 1967. 4 7 .

132. P M A 5 0 9 .

133. P M A 272.
134. P M A 3 5 1 .

135. Karancsság, 1756. - P M A 509.; Losonc, 1742. - P M A 272.; Losonc, 1786. - PMA 3 5 1 .
136. B A K Ó Ferenc 1978. 5 5 - 5 6 .
 Födém nélküli kamrát magam is találtam Dél-Borsodban. Igriciben egy 1776-ban épült ház bontásakor
úgy találtam, hogy a kamra és a pitvar első fele az épület hosszú története során valamikor padlás nélküli
volt. Mezőkeresztesről hasonló adataim vannak. Ugyanakkor az igricihez hasonló adatok - ahol a födém
hiányára a deszkázat eltéréséből következtettem - kellő óvatossággal kezelendők. Az egyes helyiségek
födémdeszkázatában mutatkozó különbségek ugyanis könnyen arra a feltételezésre csábítanak, hogy az
eltérő födémek között időbeli eltérés lehet. Pedig esetleg csak arról van szó, hogy a lakóhelyiség igényesebb,
fűrészelt, esetleg fenyő födémdeszkázatot kapott, míg a kamrában, pitvarban megelégedtek a silányabb
minőségű anyaggal. Mindenesetre, hogy Igriciben a XVIII. század harmadik harmadában épült ház lakó­
szobájának födémé volt, nem lehetett szokatlan, hisz Miskolcon már a század első felében, 1716-ban
gyakran emlegetik a ház paáptt .
A lakóépület, ezen belül a lakóhelyiség födémének kérdésköre nem független a tüzelőberendezésektől,
sőt a lakásbelső alakulásának kérdéskörétől sem. Az ország középső részein, az Alföldön a XV-XVI.
században megteremtődött a lehetősége a lakóhelyiség füsttelenítésének azáltal, hogy elterjedt a kívülfűtős
1
kemence/kályha . Ez minden bizonnyal együtt járt a lakóhelyiség lepadlásolásával. Ugyanakkor az
ágasfás-szelemenes tetőszerkezet nem feltétlenül követeli meg a keresztgerendák, a mestergerenda alkalma­
zását, azaz egy olyan födémet, mely értéke miatt mindenképpen megjelenik például a leltárakban, épületbe­
csükben. A Felföldön azonban a nagymúltú szarufás tetőszerkezet általában nem nélkülözheti a keresztge­
rendát. Nem független a kérdéstől a belülfűtős, belső füstelvezetéses kemence és a kémény elterjedése sem,
mert igaz ugyan, hogy elméletileg egyiknél sem kizárt létük egy födém nélküli lakóházban, csak egyszerűen
értelmetlen.
A mestergerenda nyilvánvalóan a ház, lakóhelyiség lepadlásolt voltára utal, ugyanakkor hiánya még
nem jelenti ennek ellenkezőjét. A szilárd falszerkezetű építményeknél, de a föld- és a vázszerkezetes falak­
nál is lényegében csak akkor van elengedhetetlenül szükség a mestergerendára, ha a padlást valamivel
leterhelik, hiszen a viszonylag kis szélességű épületek mennyezetét a keresztgerendák is elbírják. Jól példáz­
za ezt az a két nemesi ház, melyet 1743-ban Abasáron vettek számba. Az egyik vázszerkezetes, zsilipéit falú
és nincs mestergerendája. Pedig igényes épület, erre vall falának anyaga, és az is, hogy padlása „35 garam
139
deszká"-ból készült. A másik talpas-vázas, zsilipet falú, ennek mestergerendáját is említik .
1785-ben a nógrádi Ipolybolykon (BoPkovce) egy jobbágyot kibecsültek házából, melynek talpfája,
„Húszon ött kereszt és boríttó gerendá"-i voltak, említik „Padlását, mely hat deszkábúl ált" , de a
mestergerendát hiába keressük. Hasonló a helyzet Csaláron (Celáry), ahol 1821-ben egy 5 öl szélességű
háznál „huszonkét (22) keresztgerenda"-t találtak, a „padláson 74 szál kardeszka", de a mestergerenda itt
141
is hiányzik .
Gömör megyében Rimaszombaton (Rimavská Sobota) FINDURA Imre egy olyan házról ad hírt, mely­
142
nek mestergerendáján ez állt: „Építette Varga Bálint 1572-ben" , és úgy látszik a mestergerendákkal
szerencséje lehetett, mert Maconkán szintén egy XVI. századira bukkant: „1587-be csináltta Szabó Bálint
143
és Orosz Menyhért" .

137. SCHRAM Ferenc 1982-1983. I. 170-212.

138. összegzését ld. B A L A S S A M. Iván 1985a. 81. kk., BALASSA M . Iván 1989a. 125-127.
139. B A K Ó Ferenc 1967. 179., a „garam"-ot ld. a 157. oldalon.
140. P M A 334.
141. P M A 297.
142. F I N D U R A Imre 1894. 100.
143. F I N D U R A Imre 1885. 200.
 Miskolcon két 1788-ban felbecsült háznál is említik a mestergerendát, a padlásdeszkákat, sőt az egyik
144
esetben arról is értesülünk, hogy asztalos készítette . A padlások - nyilván felülről - tapasztottak
voltak, a házak fala oszloppal erősített vályog, illetve vázszerkezetes sövény. Ugyanitt 1789-ben egy vegyes
kő és vályog falazatú épületen „Átalvető és folyó gerendák", valamint a „padláson 22 deszka" fordul elő,
145
1790-ben egy másik háznál gerendák, deszka padlás került felvételre, de a mestergerendát nem említik .
A régéci uradalmi erdő rendtartás egyik tétele 1753-ban a mestergerenda . Sárospatakon 1607-ben
arról intézkednek, hogy egy romlófélben lévő házat hozzanak rendbe, és „Egj Mester Gerendát is vonnion
147 148
alája" , 1741-ben egy vázszerkezetes sövény falú ház mestergerendájáról értesülünk .

A födém anyaga, kivitele

A mennyezetek technikai kiviteléről az esetek többségében nem értesülünk. A már korábban idézett
adatok egy része úgy Nógrád, mint Heves megyében a deszkamennyezetekről szól. Ez Heves alföldi vidé­
kein is előfordul, de B A K Ó Ferenc feltételezi, hogy itt már a XVIII. században is alkalmazhatták a tapasz­
149
tott nád- és vesszőfödémet is . Mindenesetre az egri püspökség 1764-ben Tokajon át Máramarosból
150
hozat deszkákat, nyilvánvaló jobbágyai igényére is tekintettel . Máramarosból Tokajig a deszka tutajon
juthatott el, de tengelyen is szállították a födémhez szükséges faanyagot a délibb vidékekre. Erre utal a
korábban említett abasári adat 1743-ból, ahol is „35 garam deszká"-ról szólnak. Ez nyilvánvalóan a
Garam mentén készített deszka lehetett, ahol még a XIX. század közepén is nagy mennyiségben készítették
151
a „...deszkát, léczet, fenyőszálat... az alföldieknek" . H U N F A L V Y János 1867-ben arról számol be, hogy
„Miskolczot és környékét lágyfaneműkkel, mint fenyődeszka, sindel, lécz, sőt épület fával is egészben
152
Gömör látja el... A leginkább Garanról Kokove és Klenóczról elszállított faneműek..." .
A B O D G Á L Ferenc által feltárt XVIII. századi miskolci adatokból kitetszően Miskolcon már akkor
deszkafödéme volt a házaknak, sőt igényesebb megmunkálású is előfordult, hiszen az egyiket asztalos
készítette.
Sárospatakon néhány esetben az sem kizárt, hogy egyes épületeknek gerendafödéme volt. Az Ispo­
tály-ház leírásánál többször is előfordul a következő megfogalmazás: „ko fallal rakott, gerendás padlasos
13
kamoraival...", „Nagy kamora... padlasos Gerendás" . 1654-ben: „Az Hátulsó haz... egi Terhes ko
kamarával es egj 8 hordóra való gerendás pincevei..." böcsültetik föl. Hasonló megfogalmazással találkoz­
hatunk nem sokkal korábban, 1621-ben az alsósebesi (Nizná Sebastová, Sáros m.) kúriánál: „...wagion

144. B O D G Á L Ferenc 1957. 317-318.

145. B O D G Á L Ferenc 1961. 2 2 1 .

146. Magyar Gazdaságtörténeti Szemle V . 1898. 4 6 3 .
147. R O M Á N János 1965. 15.
148. R O M Á N János 1865. 165.
149. B A K Ó Ferenc 1978. 56.
150. B A K Ó Ferenc 1967. 166.
151. F É N Y E S Elek 1847. 2 5 2 .
152. H U N F A L V Y János szerk. 1867. 312., ld. még C S E R I Miklós 1986. 2 1 2 .
153. R O M Á N János 1965. 1 0 7 - 1 0 8 . , az épület X V I . századi!
keöböl rakoth egy szép curia, melynek also hazay mind boltosok, az feölseö házak penigh gerendas-
154
sak" Az adatok - a pince kivételével - mind városi, nemesi házakra vonatkoznak, a közelmúltban még
tanulmányozható paraszti épületeknél eddig ez a megoldás nem bukkant föl. A nemesi használatban
azonban tovább él, mint ezt magam is tapasztalhattam az 1830-as években épült szabolcsi Mudrány kúria
helyreállítása során.

A felsorakoztatott - nagyon is hiányos - adatok arról vallottak, hogy a Felföldön már a XVIII. század­
tól a parasztházaknak volt födémé. A sokszor és sokféle képpen idézett, az 1730-as évek állapotát rögzítő
BÉL Mátyás-féle híradás a Mátrai járásról is egyértelműen a födém megszokott voltáról szól: „Kémény
egyáltalán nincs, s miközben a kemencében ég a tűz, a belőle kitóduló füst elárasztja az egész lakóhelyiséget
s míg a füst az ajtón és ablakon át ki nem ment..." , hiszen a kellemetlenség csak akkor következhet be,
ha mennyezet van. Természetesen még a későbbi időkben is előfordulhat, hogy a lakóépület, vagy valamely
része nincs lepadlásolva, de ez inkább kivétel. A gyér adatok arra vallanak, hogy a Felföldön a XVIII.
században a lakótér már következetesen elhatárolódott a tetőtértől. A későbbiekben bizonyos eltérés
figyelhető meg az északi, hegyvidéki és a déli, síksági területek között. Az előbbi helyeken ritkán lelhetünk
lepadlásolatlan lakóház részre, délen azonban - minden bizonnyal a tetőszerkezet miatt is - még a XX.
századot is megért néhány olyan építmény, melynél a kamrában hiányzott a padlás.

Nyeregtetős, keskeny vízvetős lakóház, Szógyén (Svodín - Esztergom m.)

154. H . T A K Á C S Marianna 1970. 168.

155. BÉL Mátyás 1968. 107-108.
 Tetőformák

A tetőformák mai, vagy közel­

múlt-béli nagy formai gazdagságá­
nak előzményeiről keveset tudunk.
A levéltári adatok többnyire hall­
gatnak arról, hogy milyen alakú
tető fedte az említett lakóházat,
legfeljebb közvetett utalásokból
kísérelhetünk meg következtetéseket
levonni. Losoncon például egy tanú­
vallomás szerint 1786-ban: „...az
Ház elején lévő Szuszékra fel mász­
ván a Ház padlására men­
156
tem..." . Ez úgy képzelhető el,
hogy a tető nem volt lekontyolva, a
nyeregtetőnek nem volt oromzata, Kontyoll tetejű lakóház, Máríanosztra (Hont m.)
vagy ha volt, azon egy - nem emlí­
tett - padlásajtó lehetett, és azon
jutott a „fátens" a padlásra. Gyön­
gyösön 1817-ben egy tűzesetet azzal
magyaráztak, hogy a kigyulladt
157
háznak nem volt oromzata .
Abasáron 1743-ban az egyik épület­
nél „...az haz héján lévő két ki aj-
158
tó"-t említenek . Ez esetben felté­
telezhető, hogy az említett ajtók a
nyeregtetős ház oromzatán lehettek.
1788-ban Miskolcon fölbecsülnek
egy lakóházat, ahol számba vették
„A Padon lévő ajtón franczia Pléh,
sarkvassal, hevederrel". Az ajtó
minden bizonnyal a szabadba nyílt,
hiszen zárható. Ugyancsak Miskol-
Lakóház egyenes oronizatos nyeregtetővel, Sírok (Heves ni)

156. P M A 351.
157. B A K Ó Ferenc 1978. 100.
158. B A K Ó Ferenc 1967. 179.
 con: „Padra járó Tölgy fa gerendá-
bul épült garádics alatta lévő 2 osz­
loppal, ház vigin lévő deszkázattal"
került fölbecsülésre. Ennek az épü­
letnek legalább az egyik vége egye­
nes oromzatos lehetett, a padlás
bejáróját a deszka oromzatba vág­
159
hatták .
A kontyolt nyeregtetőkre az
előbbieknél is kevesebb esetben
következtethetünk. BAKÓ Ferenc a
XVIII. század első feléből Tiszaná-
160
náról tudja adatolni .
A XVIII. században azonban na­
Egyenes oromzatú nyeregtetős lakóház, Szirák (Borsodm.) gyon valószínű, hogy nemcsak a két
alapforma lelhető föl a Felföldön.
Erre utal a korábban idézett füzes­
abonyi adat, melyből a vízvetős
oromzat következtethető ki. Általá­
nosságban is nehéz elképzelni, hogy
a tetőformáknak az a formai gaz­
dagsága, mely a XIX. században
elénk tárul, néhány évtized leforgása
alatt alakult volna ki. Csak a forrá­
sok szinte teljes hiánya miatt va­
gyunk képtelenek megállapítani,
hogy a két alapformából a különbö­
ző variációk mikor kezdtek el kifor­
málódni.
Elméletileg létezik egy forráscso­
port, mely a tetőformák esetében is
hasznos ismereteket nyújthatna, az
Nyeregtetős lakóház egyenes oromzattal, Bódvalenke(Abaújm.)
ikonográfia. Számos ábrázolás is-
mert a Felföldről is, ahol valamilyen
formában megjelennek a falusi lakóházak, de ezek erős kritikával kezelendők. Itt is idézhető HoUFNAGEL,
Georgius metszete Drégelypalánkról, mellyel kapcsolatosan már korábban kifejtettem aggályaimat. De
161
megemlíthető még a Nyitra megyei Szulóc (Súlovce) XVIII. századi ábrázolása , melyből levonhatnánk
azt a következtetést, hogy itt egyenes oromzatú nyeregtetős házak voltak, ha nem tűnne föl a házak rövid
homlokzati bejárata. A felvidéki városokról készült képeken ez nem szokatlan, csakhogy ott a házak rövid
homlokzatukkal néznek az utcára, nem pedig a hosszúval, mint itt. Ez utóbbi példa azt is szemlélteti, hogy
nemcsak a mintegy mellékesen, környezetként föltűnő ábrázolások kezelendők kellő óvatossággal, hanem

159. B O D G Á L Ferenc 1957. 316-317.

160. B A K Ó Ferenc 1978. 100.

161. HABOVSTIAK, Alojz 1985. 66. és a színes külső borító

 a települések térképén szereplők is.
A Nyitra megyeihez hasonló a hely­
zet például a máramarosi Iza falu
162
látképénél is , ahol szintén egye­
nes oromzatú nyeregteje van a há­
zaknak, pedig ez a vidék a néprajzi
módszerekkel elérhető időben min­
dig is jellegzetesen kontyolt tetős
volt.
Tehát alapvetően a jelenkori
forrásokra vagyunk utalva, ha a
tetőformákat illetően következteté­
sekre akarunk jutni. Ezért a továb­
biakban a Felföldön a XIX. század
"* közepén, harmadik negyedében
épült lakóházak tetőformáját vetem
össze a következő, lényegében
Füslukas és csonkakonytos tető, Mezőcsát (Borsod'm.) 1910-ig tartó korszakkal és igyek­
szem nemcsak az egyes formák el­
terjedését megállapítani, hanem a terjedés, alakulás tendenciáit is kikövetkeztetni.
Az 1850-1875 között épült házaknál - nyugatról keletre haladva - a Börzsönyben, a Börzsöny és a
Cserhát között, valamint Nógrád megye déli részén a nyeregtető az uralkodó. Ugyanez tapasztalható a mai
Nógrád megye északi felében, majd a Mátra északi oldalán, Hevesben a Tárnától keletre mintegy Tarna-
bod magasságától. Ehhez csatlakozva a Bükk hegység déli lejtőjére is benyúlik elterjedése. Északon a Sajó
mentén a Bódva torkolatától dél fele és Gömörben regisztrálható az egyenes oromzatú nyeregtető. Innen
keletre már csak szórványos az előfordulása, leggyakrabban a Hernád völgyének keleti peremén, a Hegyal­
ján és a Bodrogköz mai országhatárhoz közeli részein fordul elő.
A Felföld keleti tájain ebben a korban a kisfüstlyukas kontyolt nyeregtető az uralkodó. A Sajótól
keletre, és torkolatától délre a Tisza mentén is ezzel a tetőformával építették ebben a korban a lakóháza­
163
kat. Hogy ez a század első felében is így lehetett, példázza Telkibánya egy 1830 körüli ábrázolása .
A különböző méretű csonkakontyokkal bíró tetők keleten tűnnek föl, elsősorban a Tisza mentén, az
alföldi területeken. A folyók, a Sajó, Hernád, Bodrog és mellékfolyói völgyében északra haladva egyre
ritkul az ilyen tetőforma.
A különböző keverékformák is megjelennek. Ilyennek tekinthető az a megoldás, mikor az oromhárom­
szöget alulról egy keskeny, csak egy sor zsindelyből vagy cserépből készült vízvető zárja le. Ez Nógrád
északi részein fordul elő, Heves megye nyugati és déli sávjában, tehát mindig ott, ahol az egyenes oromza­
tú- és a vízvetős nyeregtető érintkezik. Az utóbbi megye déli tájain néhány településen a vízvetőt erősen
megnyújtják és egy oromzati tornácot alakítanak ki.
Heves megye legkeletibb peremén és a Bükkalján egy másik, szintén keveréknek tűnő forma lelhető föl.
Itt a nyeregtető oromcsúcsát lecsapják, de ez a legfeljebb két cserépsornyi, a zsúpnál ezzel egyező nagyságú
levágás még alig tekinthető csonkakontynak.

162. L d . SZABÓ István 1969. 130.

163. L d . K A T O N A Imre 1978. 199. - egy tubáktartó edényen
Csonkakontyos és egyes oromzatos tetők, Taktabáj (Kisbaj - Szabolcs m.)

Az alföldi és a hegyvidéki területek találkozásánál Heves és Borsod megyében egy nagyobb területen, de
164
ezen belül szórványosan, az üstökös tető is előfordul a múlt század közepe táján .
1875 után a csonkakontyos tetőforma erőteljes terjedését tapasztalhatjuk. Keleten a Hernádig mindenütt
megjelenik és mellőle a kisfüstlyukas és a nyeregtetős, egyenes oromzatos formák kiszorulóban vannak.
Hasonló intenzitással terjeszkedik a kisfüstlyukas megoldás is, a borsodi Cserehátban uralkodóvá válik,
délre a Sajó mentén terjed, megjelenik a Borsodi Mezőségen a nyeregtetőt váltva. Ezzel ellentétesen Heves
megye keleti felén, a Bükk északi oldalán egészen Gömörig a nyeregtető hódít. Igaz, errefelé a kontyolt
nyeregtető is terjedő tendenciájú, köszönhetően a tetőfedő cserép megjelenésének és egyre szélesebb körű
használatának.
A Felföld nyugati területein lényegében változatlanok a különféle vízvetős formák. Nógrád északi tájain
azonban tovább folytatódik a keveredés a nyeregtetővel és egyre több helyen jelenik meg az egy sor vízvető.
A nyeregtetők legnyugatibb elterjedése is változatlan, de itt is nagyobb számban tűnnek föl a kontyolt
nyeregtetők és terjedőnek tűnik a kisfüstlyukas forma.
1
Egy genetikai sort ráerőltetni a Felföldi tetőforma-változatokra - bár történt ilyen kísérlet - felesle­
ges és megoldhatatlan. A forráshiányt a Magyar Néprajzi Atlasz sem pótolta, mert a „Hagyományos
166
házoromtípusok a 20. század első felében" címet viselő térkép nem különíti el olyan részletesen a

164. B A K Ó Ferenc 1967. 206. kk., B A L A S S A M . Iván 1980. 131-132.

165. Pl. PÁPAI Károly 1893. 17.
166. MNA252.
változatokat, hogy ennek alapján
akár egy időmetszetben megkísérel­
hetnénk ezt. Jellemző, hogy az egy
sor vízvetős, vagy az oromcsúcsá­
ban kontyolt változatot nem veszi
számba. A kontyolt tetők két térké­
pezett változata között pedig szá­
momra csak a tetőfedés anyagában
ismerhető fel különbség és nem a
lényegben, a formában.
A két alapforma kétségtelenül a
nyereg- és a kontyolt nyeregtető. A
kisfüstlyukas megoldás szerkezetileg
azonos az utóbbival. Nehezebb a Kisfüstlukas nyeregtető lépcsős zsúppal fedve, Hernádbüd (Abaújm.)
különféle szélességű vízvetős megol­
dások hovatartozását megállapítani.
Technikai kivitelük, hogy a vízvetőt
felül a torok-gerenda, vagy az
annak megfelelő szerkezeti elem
tartja, a szarufás-torokgerendás
szerkezethez, ezen keresztül a kon­
tyolt formához kapcsolja őket. Ter­
mészetesen ez erős leegyszerűsítés,
hiszen az ágasfás-szelemenes szerke­
zetnél is megoldható a kontyolás
- ez például az üstökös tető -, de a
vízvető is párosítható hozzá.
A Kárpát-medencében az ágas­
fás-szelemenes szerkezet és a nye­
regtető szoros kapcsolatot mutat,
bár például SCHIER, Bruno általá­
nosságban épp a fordított kötődést
167
tartja jellemzőnek .
A nyeregtetőn alkalmazott' egy
soros vízvető eléggé egyértelműen
ott jelentkezik, ahol a nyeregtető
használata a különböző vízvetős
formákkal érintkezik. A keskeny-és Csonkakontyos nyeregtetős, talpas-vázas sövényfalulakóház, Erdőhorváti
közepes vízvetős változat azonban (Zemplén m.)
egyaránt kapcsolódhat a kontyolt-
és a nyeregtetőhöz.

167. S C H I E R , Bruno 1932. 68., 7 8 - 7 9 .

 A konkrét épületek adatait fel­
dolgozva megállapítható, hogy a
Sajótól keletre a kontyolt nyeregtető
és változatai az uralkodók, ettől
nyugatra a nyeregtető széles elterje­
dési övezete figyelhető meg. Ezt
követően a Cserehátban a széles
vízvetős megoldás a legelterjedtebb,
ez - feltehetően - a kontyolt megol­
dás tágabb családjába tartozik.
A Felföldön a különböző tetőfor­
mák ezek szerint észak-déli vona­
lakkal határolódnak el egymástól.
Az ilyen tagolódás az általam tanul­
Egyenes oromzatos nyeregtetős lakóházak, Karcsa (Zemplén m.) mányozott területtől délre és észak­
ra egyaránt tapasztalható. Az Alföl­
dön már GYÖRFFY István felfigyelt arra, hogy a nyugatra lévő nyereg- és a keletebbi különféle kontyolt
tetők között - egyszerűsítve - a Tiszafüred - Békéscsaba vonal a határ, s egyben utal arra, hogy régebben
ez nyugatabbra húzódott Tiszafüred - Karcag között . Lényegében ugyanez rajzolódik ki a Néprajzi
169
Atlaszban is . A GYÖRFFY István által húzott vonal folytatódik észak felé a Sajó mentén. A mai
országhatárt átlépve a kontyolt tetők kelet felől a Rozsnyó (Rozftava) - Andrási (Paca) - Merény (Nálep-
kovo) - Kőperény (Úloza) - Ólubló (St. L'ubovria) - Helivágása (Haligovce) vonalig mutathatók ki, bár
egy foltban innen keletre (Hegyeshely - Vysoká nad Kysucou, Polyánfalva - Pol'anovce, Gyónfalva -
Hrisovce) a nyeregtető a domináns. A felvidéki kontyolt tetők nyugati elterjedése Losoncnál (Lucenec),
Feketebalognál (Cierny Balog) és Királybocánál (Vysná Boca) kezdődik. Érdekes, hogy a két határvonal
között van egy nagyon keskeny sáv - szinte csak egy-egy falut foglal magába - Cakó (Cakov), Gömörpa-
nyit (Gemerská Paníca), Sűvéte (Sivetice), Baradna (Brádno), Sajóréde (Rejdová), Szepesvéghely (Hranov-
170
nica), Poprád (Poprád), Batízfalva (Batizovce), ahol a tetők kontyoltak .

168. G Y Ö R F F Y István 1 9 4 2 . 94-95.

169. MNA252.

170. E A S , mintafeldolgozás L X . 16.

 Tetőfedés

A Felföldön a lakóhazak fedése hagyományosan a zsúp, délen a nád. Mellettük, ha nem is gyakran, de
számolni kell a zsindellyel, terméspalával, újabban a cseréppel és a bádoggal. De ezeken kívül más, ma már
jobbára feledésbe merült tetőfedő anyagok is előfordultak ezen a vidéken.
A zsúp fedésről szinte minden olyan tanulmány megemlékezik, mely valamilyen formában érinti a
Felföld népi építkezését. Szó sem esik azonban a taposott- vagy teregetett-szalmáról, hasonlóan figyelemre
se méltatták a gyékény, káka héjazatokat, nem is beszélve a gazból készültnek mondott tetőkről.

Szalma

A szalmás ház, amikor a ház héjazata nem kévékbe kötött, hanem a tetőlécekre teregetett rendezetlen,
taposással tömörített szalmából készül, B Á T K Y Zsigmond szerint Bihartól keletre Erdélyben általános, és
utal rá, hogy a Dunántúlon, a Zselicségben is ismerték. Úgy véli, hogy a nyomtatással történő szemnyerés
171
és a szalma fedés között kapcsolat van . De nemcsak Biharban, hanem Szatmárban is ismerték ezt a
tetőfedést. A taposott szalmát S C H I E R , Bruno Kelet-Európa minden gabonatermelő területére jellemzőnek
tartja az úgynevezett kördeszkákkal, melyek alul a héjazatot tartják és a csaptatófákkal - ezek felül rögzítik
r
172

a szalmát - együtt . Ugy tűnik, hogy az eddig ismert előfordulások mellé a Felföld is felsorakoztatható.
A XVIII-XIX. században Nógrád megyéből több olyan adatot ismerünk, mikor nemcsak zsúp, hanem
szalma fedést is említenek. Természetesen nem kizárt, hogy mindkét esetben ugyanarra a fedésmódra
gondoltak, ezért az adatokat közelebbről meg kell vizsgálni.
A megye déli részén lévő Kallóban 1722-ben leégett egy ház, melynek „szalmás a teteje", ugyanitt több
mint egy évszázad múltán, 1829-ben az iskoláról írják, hogy fedele szalmás, állapota jó. 1735-ben Szöllősön
ég meg egy „szalmával födődött" ház. Szalma fedést említenek 1828-ban Heréden, ahol az uradalmi juhász
és az árendás házának volt ilyen héjazata. 1829-ban Erdőkürtön az iskola, 1812-ben Kiszellőn (Alsózellő -
Málé Zlievce) lakóház, 1836-ban Egyházasgergén (Liptagerge) uradalmi épületek, közöttük kerülő­
kovácsház és műhely, a takács és a szakács háza volt így födve. Az utóbbiról például ezt jegyezték fel:
173
„...szalma fedés alatt, allya zsindellyel körülkerítve van..." .
A kételyek eloszlatásához azonban közelebb visznek az olyan adatok, ahol zsúppal fedett épületeket is
említenek. Alsósztregován (Dolná Strehová) 1758-ban egy tűzesetnél arról értesülünk, hogy a ház ^z//? alatt

171. B Á T K Y Zsigmond 1 9 4 1 . 136-137.

172. S C H ΠR , Bruno 1932. 102.

173. P M A . 221., 215., 3 7 1 . , 4 6 4 . , 445., 2 6 1 . , 2 6 5 . , 447., 282., 234., 2 1 4 .
van, a szintén leégett csűr fedését azonban nem említik, annak ellenére, hogy az építmény új. Ez nem egyedi
ebben az esetben, mert másutt a lakóháznál és az istállónál szólnak a tetőfedés anyagáról, ami szintén zsúp,
a csúröspajtánál azonban ismét hallgatnak.
1759-ben Ipolyszelén (Zelené-Poltar) hasonló, látszólag következetlenségeknek lehetünk a tanúi. Újon­
nan épültnek mondott háznál nem szerepel a fedőanyag, az ugyanazon a telken lévő kamra-istállónál
azonban feljegyzésre érdemes, hogy „suppal kötött", sőt, a csűrnél, hogy „újonnan suppoltatott". Ipolysze­
lén ebben a tűzvészben rengeteg ház és egyéb épület égett le, de csak alkalmanként utalnak arra, hogy
zsúppal fedettek voltak. Nem valószínű, hogy ezt a fedést csak akkor vették fel a tűzkár-jegyzékbe, ha az új
volt, mert ezt - mint a példából kitetszett - külön is megjegyezték. Ebből adódik a következtetés, hogy
azok az építmények, ahol nem említik a zsúpot, valami kisebb értékű anyaggal lehettek fedve, esetleg
szalmával.
Hasonló következtetésre lehet jutni más nógrádi tűzeseteknél is, így például 1763-ban Poltáron, vagy
14
1770-ben Videfalván (Vidiná) .
A Felföld keleti részén, az abaúji Hegyközből is ismertek olyan adatok, melyek alapján föltételezhető,
hogy a XIX. század elején uradalmi épületek teregetett szalmafedéssel készültek. Erről a vidéktől először
1654-ből ismerjük a zsúp megnevezést: „Az Czűrős kerthben ket öregh czűr, az eggik sendele(s) es az másik
Zupos" , tehát nyilvánvaló, hogy a terminust a XIX. század elején is használhatták. Itt 1809-ben ugyan­
abban a faluban - Füzérradványon - ugyanaz az összeírás említi a kerülő házat „zsup szalma fedélre
176
építve", a cselédházat „szalma fedél alá" és egy csűrt „szalma fedél alatt, melynek eszterhái Bikfa
177
zsindellyel vannak kiverve" . Ugyanebből az évben Nyíriben egy „szalma fedelű" csűrről értesü-
178

lünk . Füzéren a kondás- és egy cselédház van így fedve, mindkettőnél említésre méltónak tartják, hogy
179
„három sor zsindely lévén fel verve az Eszterhájára" . Az összeírások tehát különbséget tesznek a zsúp
és a szalmafedés között. A közeli Bodrogközben is hasonló a helyzet. 1843-ban Vissen 15 zsúpos és 1
180
szalmás, Zalkodon 22 zsúppal és 2 szalmával fedett lakóházat vettek számba
A tető alját szegélyező zsindelysor még a közelmúltban is jól megfigyelhető volt a közeli Kárpátalján, az
egykori Máramaros megyében például Bukócon (Bukovec), Tarújfalun (Novoszedlica), igaz, az előbbi
181
teregetett szalmafedés mellett felvert zsúppal is előfordul .
Bizonyos adatok arra utalnak, hogy a Felföld középső vidékein sem volt ismeretlen a teregetett, taposott
szalmafedés. A Heves megyei Kerecsend 1765-ben kelt épületfa igénylésben szerepel egy kivetűnek való
182
megnevezésű épületelem . A megnevezés B A K Ó Ferenc figyelmét is felkeltette, és gyűjtései alapján arra
a következtetésre jutott, hogy „...kivető néven a tetőszerkezetbe illeszkedő olyan vékony gerendákat
ismernek, melyek a szarufát hosszabbítják meg, illetve a szarufák lejtéshez viszonyítva a tető végét kissé
megemelik, hogy így az esőt kivessék a fal mellől. A kivetőfa tehát a tornác kialakulásának első fázisaként
183
fogható fel"

174. P M A . 146., 147., 152., 187., 175., 190.

175. B A L A S S A Iván 1964. 184.

176. B A L A S S A Iván 1958. 320.

177. B A L A S S A Iván 1964. 184.

178. B A L A S S A Iván 1964. 184., B A L A S S A Iván 1958. 320-321.

179. B A L A S S A Iván 1958. 321.

180. P Á L L István 1983. 108.

181. Pl. Nagyrosztoka - Nyizsnaja Rosztoka, Bereg m., U z s o k - Uzsok, Ungm. - M A K U S E N K O , P. I. 1976. 23., 24., és 8., 9.
kép
182. B A K Ó Ferenc 1969a. 265.
183. B A K Ó Ferenc 1969a. 272.
Zsindellyel szegett zsúpfedés, Leszenye(Lesenice- Hont m.)

A megnevezésre GÖNYEY Sándor Diósjenőn talált rá, de itt a szarufák végén lévő legalsó tetőlécet
jelenti, melyet egykor faszeggel, a kivetőszeggd erősítettek fel . Az adat azért figyelemre méltó, mert a
zsúpfedésnél nincs szükség arra, hogy ezt az utolsó tetőlécet különösebben megerősítsék, hiszen csak a kéve
végét tartja, továbbiakat már nem erősítenek hozzá. így akár gyengébb is lehetne, mint a többi. A terege­
tett szalmafedésnél azonban az alsó tetőlécnek komoly szerepe van, hiszen részben ez tartja az egész
tetőfedést. Ez azt a következtetést engedi meg, hogy Diósjenőn korábban ismerhették és alkalmazták a
taposott szalmafedést.
A kivető fa terminus azonossága Diósjenőn és Kerecsenden minden bizonnyal nem a véletlennek köszön­
hető. Meggondolandó, hogy ha a tető végét csak megemelni akarnák - mint ahogyan ezt B A K Ó Ferenc
feltételezi - akkor azt megtehetnék egy olyan kisméretű fadarabbal, mint az erre a célra a Felföldön
széltében alkalmazott pocok, macsak. De a kivetoY száma sem valószínűsíti ezt a magyarázatot, hiszen az
igényelt horgas párok száma 10 és 30 között változik, a kivetőnek való viszont minden esetben négy . A
terminus olyan értelmezése, hogy ez a teregetett szalmafedésnél az alsó tetőléc, mindezeket a ellentmondá­
sokat feloldja, a mennyiséget is magyarázza, így feltételezem, hogy a XVIII. század végén Kerecsenden is
ismert lehetett a lakóházak ilyetén fedése.
A teregetett szalma fedés Mezőkövesden is megvolt a XIX. század végén. Gazdasági épületeknél egyér­
186
telműen meg is nevezik, mint például „a kigyulladt pelyvás nyomtatott szalmával volt fedve" , „a ki-

184. G Ö N Y E Y Sándor 1937. 298. 16. ábra

185. L d . B A K Ó Ferenc 1969a. 293-294.
186. 1889. május 25. - Miskolci Állami Levéltár 193. Fasc. 414.
 gyulladt hidas nyomtatott szalmával
187
volt fedve..." , bár fölhozható az az
ellenérv, hogy bogárhátú tetőkről lehet
szó. A lakóházakra vonatkozó adatok
azonban - igaz nem említik, hogy a
megégett ház teteje nyomtatott - egyér­
telműen vallanak a szalma fedésről:
1
„...a ház... teteje nád és szalma..." ;
„Lakóház, 2 szoba, 1 konyha kőből
189

gyékény és zsup födés." . Az utób­

bit azért idéztem, mert időben alig tér
el az előzőtől, a két feljegyzés kézírása
is egyezik, tehát nyilvánvaló, hogy
tudatos megkülönböztetésről van szó.
1
Lépcsős zsúpfedés zsindellyel'szegve, Margonya (Marhán'- Sáros m.) 1884-ben Az épület fedele vegyes
190
nád gyékény és szalma..." . Egy
tűzvész alkalmával 1896-ban tíz ház és négy melléképület vált a lángok martalékává: „Az épületek fedele -
191
egy ház kivételével nád gyékény és szalma." , és itt is van példa még ugyanebben az évben, hogy
192
„Fazsindely és zsufból álló vegyes tetető..." égett le.
Az idézett adatok eléggé egyértelműen bizonyítják, hogy Mezőkövesden pontos különbséget tettek a
kötözött szalmából, azaz zsúptól, zsufból készült héjazat és a szalmás tető között. Egy, valószínű a XIX.
század elején épült lakóház - Honvéd u. 12. - bontásakor a szarufákba beverve nagy mennyiségű faszeget
találtam. Ezt akkor úgy értelmeztem, hogy az egyébként csak gúzzsal megerősített tetőlécek lecsúszását
akarták velük megakadályozni. Ezen adatok ismeretében azonban az sem kizárt, hogy a faszögek a terege­
tett szalma fedéshez kellettek. Igaz a ház egykor üstökös tetőformájú volt, és meggondolkoztató, hogy ez
esetben alkalmazták-e, alkalmazhatták-e ezt a fedésmódot.
193
A tető gerincén elhelyezett nyomtatóí/akat,ftte/tovakat ,kabolaYal, SCHIER, Bruno, mint láthattuk,
a teregetett szalma fedéssel hozta kapcsolatba. Az ilyen nyomtatófákat, lekötéseket a Felföldön szinte
mindenütt alkalmazták, nemcsak a szalma, de a zsúp, sőt a nád fedésnél is. Figyelemre méltó, hogy a
194
Felföldön nem rögzítették fonással a tetőgerincen összeérő kévéket, hanem szalmát, vizes kenderrostot
teregettek el, és ezt fogatják le az említett „V" alakú fákkal.
A Felföldön ezek szerint ismerték a teregetett szalmafedést, de hogy ezt mikor, hogyan váltotta a zsúp,
nem lehet pontosan megállapítani, hiszen már az első, XVIII. századi adatainkban is együtt szerepel a
kétféle fedésmód, ugyanakkora szalmafedés helyenként a XIX. század végéig megmaradt.

187. 1889. június 11. - Miskolci Állami Levéltár 193. Fasc. 414.
188. 1880. június 22. - Miskolci Állami Levéltár 193. Fasc. 414.
189. 1880. november 30. - Miskolci Állami Levéltár 193. Fasc. 4 1 4 .
190. November 9. - Miskolci Állami Levéltár 193. Fasc. 414.
191. Szeptember 20. - Miskolci Állami Levéltár 193. Fasc. 414.
192. November 16. - Miskolci Állami Levéltár 193. Fasc. 414.
1 9 3 . S E L M E C Z I K O V Á C S Attila 1969. 558.

194. S E L M E C Z I K O V Á C S Attila 1969. 5 5 8 .

 Zsúp

A Felföldön a zsúp megnevezés általános. Korai hegyközi előfordulását 1654-ből már idéztem és valószí­
nű, hogy első említése is a Felvidékről származik. Az 1505-ben papírra vetett körmöcbányai táncszó:
195
„Supra agnő, szök fel Kabla" esetében a Történeti-etimológiai Szótár szerint bizonytalan a sup-zsúp
megfelelés. Minden bizonnyal elkerülte a figyelmet, hogy a szövegben egy másik héjazattál kapcsolatos
1
terminus is szerepel, a kabla, azaz a kabola, ekeló . így joggal föltételezhető, hogy a nagy vígasságuk­
ban Körmöcbányán egy banyát - hiszen a rím csak így jön ki - arra biztattak, hogy szökjön fel a házge­
rincre.
197
A fedést alkotó kévéknek három jól elkülönülő megnevezése használatos . Nyugaton a babka, bábu
és alakváltozatai fordulnak elő, mint a nógrádi Örhalomban, ahol sírna babka, fecskés babka és fejes
198

babka ismert . Ez egészen Gömörig használatos, Dél-Gömörben például fejes bábui, sima bába, szok­
nyás- vagy pendeíy bábui különböztetnek meg . P Á P A I Károly határterületen gyűjtött , nála egya­
201
ránt előfordul a bábu, babka és a matring, Tesmagon a kanca-babka megnevezésre bukkant . Hont
megyében szlovákul is bapka - bapke a zsúpkéve neve . A terminus a Bükkalján egészen Kisgyőrig
203
kimutatható zsúpbábu, bábu alakban .
204
Borsod és Heves megye északi területein a bábu mellett már a matring is feltűnik , keletebbre, a
Szuha völgyében azután csak a matring különféle változatait: zsupmatring, simamatring, búbosmatring
205

ismerik . A megnevezés keleti határa a Hernád, bár S E L M E C Z I K O V Á C S Attila szerint 'vékony fejetlen
206
kéve' jelentéssel még Mogyoróskán is ismerik a matringoi .
A Hernádtól általános kicskm belül megkülönböztetik a fejes kicskaX és gyakori, hogy a csak kötéllel
207
átkötött szalmacsomót sznobkätäk, szobkámk (Gömör ), sznopkamk (Abaúj, Zemplén) nevezik. Az
abaúji Hegyközben, Mogyoróskán a 2/3 - 1/3-ad részénél összekötött kévét kétfelé választják és az egyiket
360°-kal elfordítják, ezt a kévét Jancsinak nevezik.
A zsúpfedés mindkét alapvető változata előfordul a Felföldön. A déli peremvidéken fellelhető felvert
208
zsúp - mint erre már BAKÓ Ferenc is utalt - a hasonló nádfedés-technológiával rokonítható. A kötött

195. T E S Z I I I . 1226.
196. L d . B A L A S S A Iván 1944. 130-131.
197. MNA234.
198. F É L Edit 1938. 74-76.
199. D Á M L á s z l ó - D . R Á C Z Magdolna 1986. 48.

200. Részletesen ld. a tüzelőberendezéseknél

201. P Á P A I Károly 1893. 15.

202. B o T f K , Ján 1988. 312.

203. C S E R I Miklós 1983. 117.

204. S E L M E C Z I K O V Á C S Attila 1969. 550-551., G U N D A Béla 1934. 3.

205. C S E R I Milkós 1987. 60.

206. S E L M E C Z I K O V Á C S Attila 1981. 92.

207. D Á M László 1981. 81.

208. B A K Ó Ferenc 1978. 58.
A zsúpnak való cséplése, Cserépváralja (Borsodni.)

megoldás kapcsolódása észak-északkelet felé eléggé egyértelmű . Nehezebb azonban a kötözött zsúpon
belül az úgynevezett kévés és a lépcsős héjazatokat elkülöníteni, annál is inkább, mert gyakori, hogy
egyazon tetőn mindkettő előfordul, a síkok kévések, az élek lépcsősek. Ez lehet a magyarázata annak is,
hogy a zsúpkévék megnevezése nem vág egybe egyik technikával sem, hiszen pl. a baba, babka területén
210
egyaránt fellelhető mindkét fő, és alváltozat Még leginkább a kicska és a lépcsős zsúp egyezik, bár itt
a fejénél csomózott és a tetősíkot alkotó kévék mellett ott vannak a tetőélen alkalmazott jancsk, fejetlen
kicskak.
A zsúpfedél mai, vagy a közelmúlt-béli elterjedése nem felel meg annak a várakozásnak, hogy előfordu­
lásával ott számolhatunk, ahol nincs nád. A XIX. század második felében azt tapasztalhatjuk, hogy még az
olyan, közvetlenül a Tisza mentén fekvő településeken, mint a dél-borsodi Tiszatarján vagy Igrici a ma
kizárólagos nádfedés helyett akkor a zsúp volt ilyen pozícióban. Ugyanez a helyzet a XIX. század közepén
a Bodrogköz déli részén, Vissen és Zalkodon „...a zsúptető volt túlsúlyban, zsindely csupán három házat
2
borított" ". A zsúptető XIX. század harmadik negyedében megrajzolható elterjedése mélyen benyúlik az
Alföldre, oda, ahol elméletileg már a nádnak kellene uralkodnia. Különösen ezeken a peremvidékeken egy
vegyes fedés is előfordul, a zsúpkévéket a tetőlécekre teregetett vékony nádrétegre helyezik.

209. S C H I E R , Bruno 1932. 99-101.

210. L d . MNA. 233., 234.
211. P Á L L István 1984. 114., ld. még P Á L L István 1983. 108.
A fejes zsúp készítése, Nagyláz (Velikoje Láz - Ungm.)
 Nád

Nádfedésű lakóházak, előtérben bogárhátú gazdasági építmény, Szentistván (Borsod m.)

A XIX. század végén, a XX. század elején a nád legészakibb és a zsúp legdélibb elterjedése közötti,
korábban jelentős átmeneti sáv leszűkül, a Hernádtól keletre lényegében egybe is esik a két vonal. Ez
elsősorban a zsúp visszaszorulásának köszönhető. Ennek következménye lehet egy olyan vegyes fedés,
amely a korábban említettnek a fordítottja. A Bükkalja falvaiban, például Bükkzsércen, Cserépváralján a
212
lécezésre előbb szalmakötegeket erősítettek szalmakötéllel, és erre került a nád .

2 1 2 . N A G Y József András 1 9 8 2 . 90.

 A nádfedés a XIX. század
harmadik harmadában a folyó­
völgyekben nyomul észak felé. A
tendencia már a XVIII. században
is megfigyelhető, mint ez B A K Ó
213
Ferenc kutatásaiból kitetszik .
Nógrád megyben ebből a korból
mindössze az Ipoly-menti Vükéről
(Vel'ka nad Ipl'om) értesülünk
olyan épületről, mely „...rész szerint
Náddal, rész szerint suppal vas­
214
tagon fedettetnek" .
A XIX. század végén a nád
terjedését figyelhetjük meg, a
Zagyva és Tárna között ekkor
húzódik föl egészen a Bol­
dog-Gyöngyös vonalig.

Nádfedésja vitása, Mezöcsát (Borsod m.)

Egyéb szálas-növények

A növényi tetőfedőanyagok között a kutatás szinte csak a szalmával/zsúppal és a náddal foglalkozott,

pedig a már eddig idézettekből is kitetszett, hogy mellettük gyékénnyel, kákával is fedték a házakat. A
mezőkövesdi adatok nem egyedülállóak, Borsod megye déli felében általában mindenütt fellelni ezeket a
215
tetőfedéseket . A keletebbre fekvő Taktaközben Prügyön és Taktakenézen 1843-ban az épületek csak­
nem fele gyékénnyel fedett, de jelentős számban vannak ilyen házak Tiszaladányban is. Prügyön egyébként
1
a „Helység háza" is gyékény tetőt viselt . Tiszadorogmáról a XIX-XX. század fordulóján arról értesü­
217
lünk, hogy „Lakásuk egyszerű kis alacsony ház náddal vagy gyékénnyel fedve" . A Bodrogközben
1843-ban Kenézlőn két gyékény egy káka, Vissen négy gyékény egy káka, Zalkodon ugyancsak négy
218
gyékény fedelű lakóházat vettek számba, az utóbbi helyen ugyanekkor csak két házat fedtek náddal .
Figyelemre méltó, hogy ezek az adatok csak a legutóbbi időkben váltak ismertté, korábban a fedésnek ez
a lehetősége elkerülte a kutatás figyelmét.

213. B A K Ó Ferenc 1978. 57-58.

214. 1761 - P M A 166.

2 1 5 . Részletesen B A L A S S A M . Iván 1980. 132.

2 1 6 . P Á L L István 1986. 2 3 8 .
2 1 7 . SAJÓVOLGYI G Á L Péter 1900. 97.
2 1 8 . P Á L L István 1983. 108.
 Hasonló a helyzet a gaznak nevezett tetőkkel. Történeti adatokban is felbukkan, például 1745-ben
219
Miskolcon: „Sérafi funduson vagyon... gazzal fedett kortsma ház" . Mezőnagymihály-Gelejen a XVIII.
század elején említik a gazt : „...circiter négy esztendeje a Fatens szolgástul el mené a gelej Pinczekhez
220
valamelly háznak való Gazért" . A Magyar Néprajzi Atlasz a terminust mint a szalmatető részmegneve-
221

zését térképezi , és elsősorban a Körös-Maros között, a Tisza mentén mutatja ki. Az idézett mezőnagy-
mihályi adat viszont arra vall, hogy itt nem szalmáról lehet szó, hiszen a falu ekkor szálláskertes volt -
mint ahogyan ez ugyanebből a peranyagból is kitetszik -, tehát szalmáért nem a pincékhez mentek volna
ki.
Szabolcs megyében a XIX. század derekán egyes településeken akár a házak 1/3-át, felét borította gaz,
melyről PÁLL István azt állapította meg, hogy „Ezt a szalmához hasonló, ám annál jóval hajlékonyabb
222
növényt valószínűleg teregetett technikával rakták fel a tetőre" .

Zsindely

A zsindelyfedés a XIX. század

vége felé már alig található meg a
parasztházakon. Elvétve fordul elő
jelentősebb mennyiségben, mint a
gömöri Serkén, Bánrévén és Putno-
kon, ahol a századfordulón még
több ház volt zsindely, mint zsúp
223
fedésű .
Ferenc statisztikai adatok­
BAKÓ

kal is bizonyította, nem minden e-

setben helytálló az a vélekedés, hogy
ez a tetőfedő anyag csak a paraszt­
ság legfelsőbb rétegénél mutatható
ki. Egyes mátraalji falvakban, meg­
Zsindely fedésű lakóház, Felsőhámor (Horné Hámre - Barsm.J állapítása szerint, a házak felének
224
egykor ilyen héjazata volt .
A XVIII. században a történeti Nógrád megyében az északibb vidékeken széles körben elterjedt ez a
225
tetőfedés, a középső és déli tájakon már többnyire csak az uradalmi épületeken fordul elő .

219. D O B R O S S Y István 1 9 8 1 . 9 7 .

220. S C H R A M Ferenc 1 9 8 2 - 1 9 8 3 . I . 158-160.

2 2 1 . M N A 234.

222. PÁLL István 1987. 36.

223. D Á M L á s z l ó - D . R Á c z Magdolna 1986. 56.
224. B A K Ó Ferenc 1978. 5 8 .

225. Z Ó L Y O M I József 1974. 2 2 .

 A városokban, mezővárosokban a múltban jelentős volt a zsindelyfedés. Sárospatakon például a
XVII-XVIII. században a protokollumokban szemünk elé kerülő épületek jelentős része zsindellyel fedett:
1609. - „Hazat... vyonnan Sindeleztesse meg is..."; 1607. - „...sindelieket, es Zegeket..."; 1649. - „...
226
ujjonnan kellett... szendeleiezni... „, stb. .
Az 1850-1875 között épült lakóházaknál a zsindellyel héjazottak nagy szóródást mutatnak, ez szintén a
szélesebb körű elterjedtségre utal. Egyben azt is jelzi, hogy a zsindely az esetleges helyi készítés mellett több
úton is elkerülhetett a felhasználás helyére. Egyaránt számításba lehet venni az úsztatott fa helyi feldolgozá-
227

sát, azt, hogy a tutajokon rakományként jutott a fenyőövezettől délre eső településekre , de - mint egy
korábbi adatból kitetszett - a tengelyen szállítás lehetőségét sem lehet kizárni. Az viszont, hogy bármilyen
formában is jutott el a felhasználóhoz, azt meg kellett vásárolni, szélesebb körű terjedését mindenképpen
akadályozta.

Szilárd fedőanyagok

A terméspala fedés csak korlátozott jelentőségű a Felföld paraszti építkezésében. Ennek nyilvánvaló oka
az anyag beszerzésének, szállításának nehézsége. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy az így fedett
épületeknek az átlagosabbnál erősebb, így költségesebb tetőszerkezet kellett készíteni. A XVIII. században
228
az egri püspöki építkezéseket a Felsőtárkányban, Bükkzsércen és Nagyvisnyón fejtett palával látták el .
FÉNYES Elek még a XIX. század közepén is említésre méltónak tartotta a nagyvisnyói, kisgyőri és felsőtár-
229
kányi palabányákat, és megjegyzi, hogy az utóbbi helyről Pestre, sőt Pozsonyba is szállítottak . Állító­
230
lag Abaújszántón is fejtettek tetőfedő palát .
Népi használata szinte csak ott mutatható ki, ahol a közvetlen közelben ilyen bánya működött, így
Hevesben Nagyvisnyón, Felső tárkányban, Szilvásváradon, és ezekből a bányákból került ki a Tiszanánán,
231
Kömlőn használt tetőfedőanyag . Borsodban Mályinkán találtam ilyen fedésre, ennek anyaga bizonyára
232
Szilvásváradról származott. Gömörben Szuhogyról van XIX. század végi használatára utaló adat .
Heveshez hasonlóan Borsod alföldi tájain is felbukkan. Mezőkövesden a XIX. század végén néhány
nagygazda-házon, gabonáson tűnik föl a bükkzsérci bányából származó pala.
A cserép, majd a bádog és a mesterséges pala adatait nem ábrázoltam azokon a térképeken, melyeket a
tetőfedő anyagok elterjedéséről szerkesztettem. Közülük - általánosságban - előbb a cserép terjedt el,
térhódítása rendkívül gyors volt. Ha összevetjük a tetőfedő anyagokról készített térképeket, akkor az
üresen maradt területek azok, ahol a XIX. század végén, XX. század elején már nem épültek hagyományos
hajazatú házak.

226. R O M Á N J á n o s 1 9 6 5 . 15., 14., 6 1 - 6 2 .

227. B A K Ó Ferenc 1 9 7 8 . 4 3 .

228. L E N Á R T Antal 1 9 8 2 - 8 3 . 191.

229. F É N Y E S Elek 1 8 4 7 . 2 4 5 - 2 4 9 .

230. C S E R I M i k l ó s 1 9 8 6 . 221.

231. B A K Ó Ferenc 1 9 7 8 . 66.

232. O M F Falukutatás
 0m

Terméspala fedés kamrán, Mezőkövesd (Borsodm.)

/

Terméspala fedés alá megerősített tető, Nagyvisnyó

Az új tetőfedő anyagok, mindenekelőtt a cserép
(Borsodm.)
elsősorban Nógrád megyében, általában a Mát-
ra-Bükk vonalától északra terjed el először. Ez az
összefoglaló néven poltárí cserépnek nevezett fedő­
anyagnak köszönhető. A kisméretű, hódfarkú csere­
pet a XIX. század utolsó harmadában falvak
sorában égették, így Poltár mellett Fazekaszsalu-
zsányban (Hrnöiarske Zaluzany), Kokován (Rima-
kokova - Kokova), Deresken (Drzkovce), Imolán,
Meszesen, Serényfalván, Rimaszécsen (Rimavská
SeŐ), Feleden (Jesenské), Rimaszombaton (Rimavská
2
Sobota), Ajnácskőn (Hajnacka) ". Előfordult,
hogy a cserepet nem poltármak, hanem mint Kele­
méren zsaluzsánymak nevezték , ami nyilvánva­
lóan szintén a készítés helyére utal.
A Felföld keleti felében a szívósabban megmara­
dó zsúpot sok helyen közvetlenül a bádog váltotta.
Az ilyen fedés a Zempléni-hegységben, az abaúji
Hegyközben már az első világháborút megelőzően
szórványosan föltűnt, de igazán jelentőssé 1920
körül vált. Elterjedését - sajátos módon - a biztosí­
tótársaságok falun megjelenése is segítette. A bebiz­
tosított hagyományos fedésű házak ugyanis megle­
pően gyakran kigyulladtak. Több faluban ezt nem Terméspala lakóházon, Nagyvisnyó (Borsodm.)
bízták a véletlenre, hanem specialistái voltak a „biz-

233. DÁM László-D. RÁcz Magdolna 1986. 46.

234. M O L N Á R Mihály gyűjtése — Néprajzi Múzeum Etimológiai Adattára P. 31/80. 4.
 Bádogfedés egy talpas-vázas sövény falú, a XIX. század közepén épült lakóházon, Komlóska (Zemplén m.)

tonságos" gyújtogatásnak, akik egy szellemes „késleltetve gyújtó" szerkezetet fejlesztettek ki. Ezzel érték el,
hogy a ház, a szándékosság minden gyanúját eloszlatandó, akkor gyulladt ki, mikor senki sem tartózkodott
otthon. Természetesen a „véletlen" kigyulladás időpontjának ismeretében az oltással nem késlekedtek, így
csak a zsúp égett le a tetőről. A kapott biztosítási kártérítésből azután már bádogtetőt készíttettek.
Volt ahol egy gazdasági fellendülésnek köszönhetők a bádogtetős házak, mint például a Bodrogközben,
ahol az „amerikások" fedték így a tengerentúl megkeresett pénzből épített új épületeiket . Úgy tűnik,
hogy ez általános lehetett ebben a térségben, Galíciában hasonlót tapasztalhattam a bojk és lemk
falvakban.

235. BALASSA Iván 1975. 283.

Trizs(Gömörm.), Petőfi u. 54.
A lakóház fejlődésének kiindulópontja a Felföldön egyetlen helyiségből álló, részben földbe mélyedő,
esetenként föld feletti falú, téglalap alaprajzú építmény. Ajtaja egyik rövidebbik oldalán volt, tüzelőberen­
dezése - valószínű szögletes, kőből rakott kemence - a bejárati ajtó mellett, szájával erre nézőén helyezke­
dett el. A X V I I I - X I X . században ez a tüzelőberendezés már úgy kerül a szemünk elé, hogy tüzelőnyílása a
lakóhelyiség belseje, a bejárattal ellentétes oldalon lévő ablak, ablakok felől van, és felette valamiféle
szerkezet helyezkedik el, mely a füstöt, legalábbis részben, elvezeti. Ezt a tüzelőberendezést a XVIII. század
első felében BÉL Mátyás úgy jellemzi, hogy „...nemcsak a szoba melegítésére szolgál, hanem a kenyér
1
elkészítésére is" . Közel kétszáz év elteltével, mikor RHAMM, Gustav az úgynevezett kelet-európai főzőke-
mencék legfontosabb jellemzőit veszi számba a nyolc jellegzetesség közül elsőként - mint legfontosabbakat
- a következőket sorolja föl: 1. kenyérsütésre szolgál, azaz sütőkemence; 2. az étel elkészítésére, mint
2
főzőkemence; 3. szobát melegíti, azaz fűtőkemence .
A XVIII. században találóan jellemzett tüzelőberendezés ezek szerint ebbe a tágabb összefüggésbe
illeszkedik. A következőkben előbb a felföldi magyar lakóházak tüzelőberendezéseinek sok tanulságot rejtő
terminológiáját vizsgálom, majd megkísérlem annak rekonstruálását, hogy a XVIII. századtól többé-kevés­
bé ismert tüzelőberendezések hogyan alakulhattak ki. Szervesen összefügg ezzel az épület füsttelenítése, a
kémény kérdésköre, majd pedig a területünkön is felmerülő kandalló-problematika bemutatása után a
hagyományos tüzelőberendezések eltűnésével, az újabb szerkezetek megjelenésével foglalkozom.

1. H A D I K Béla 1926. 35.

2. R H A M M , Gustav 1908-1910. I I . 2. 102.

 A felföldi tüzelőberendezések
terminológiája

A Felföld parasztházainak tüzelőberendezése, egyes részeinek megnevezése mindig kedvelt alanya volt a
kutatásnak, mégsem állítható, hogy az adatok túlzott bőségében lennénk. Hasonló a helyzet a szlovák
kutatásban is. A terminológiai vizsgálatok általánosságban is tapasztalható nehézségei a tüzelőberendezé­
sekkel kapcsolatosan fokozottan jelentkeznek. Nem elég a források szegényessége, ezek gyakran meglehető­
sen bizonytalanok. Sok esetben nehezen dönthető el, hogy egy adott megnevezés pontosan mit jelöl, nem
ritka a közlők félreértelmezése, tájékozatlansága. Módszertani nehézségek is bőven vannak. Gyakran csak
egy-egy megnevezést vizsgálnak, és nem veszik tekintetbe, hogy a terminológia éppen úgy termi­
3
nus-csoportot, együttest alkot, mint maga a jelölt tárgy, esetünkben a részletgazdag tüzelőberendezés .
Nem szólva arról, hogy a Felföld recens kutatásokból már nem, vagy alig ismert tüzelőberendezéseit egy
külső, esetenként más tüzelő szerkezetek (pl. az alföldi) alapos ismeretén alapuló szemlélettel közelítik meg.
A felsoroltak miatt a tüzelőberendezések egy-egy jól körülhatárolható részét külön-külön vizsgálom, és
egyben igyekszem szelektálni is, tehát a különösebb tanulsággal nem járó megnevezésekkel nem foglalko­
zom behatóbban.

A kemence alapépítménye

A kemence alapépítményének több funkciója van. Mindenekelőtt, a kemence felső, üreges részét reá
építik, de a kemenceszáj előtti része - különösen akkor, ha a kemencét ugyanabból a térből fűtik, ahol
maga a tüzelőberendezés van - nyílt tüzelőhely. Az oldalpadkák, vagy az egész körbefutó padka is lehet
ülő- vagy fekvőhely, szolgálhat a kisebb-nagyobb tárgyak állandó, vagy ideiglenes tárolására. Természete­
sen ezek a funkciók az eltérő rendszerű, használatú zárt tüzelőberendezéseknél eltérő módon érvényesülnek,
s ez a kutatás során sok esetben nem kap kellő figyelmet. A közkeletű „padka" megnevezés helyett ezért
vizsgálom általánosabb értelemben a kemence alapépítményét.

3. Részletesebben kifejtve B A L A S S A M . Iván 1991. 369. kk.

Pad, padka

A köznyelvi megnevezés alapjául szolgáló paáól a korábbi vélekedésekkel szemben K. CSILLÉRY Klára
szemléletesen bebizonyította, hogy alapjelentésében nem a 'padlás', 'deszkaállvány', 'deszkapadló' az
elsődleges, hanem a 'talaj, alapzat, földkiemelkedés'. Ez teszi lehetővé, hogy a pad bútordarab fejlődését az
Árpád-kori földbemélyített házak ülőgödreitől a falak mentén húzódó ülőpadkákon keresztül a később
már az asztalosok által készített ülőbútorig nyomon kövessük. A korai adatok nem mindig világosak
- állapítja meg - sokszor nem dönthető el egyértelműen, hogy az adott esetben ülőhelyül, vagy a kemence
4
alépítményéül szolgáló padról, padkáról van szó . Mindenesetre a pad egyik korai és egyértelmű említése
-1518: „ Locum fornacis wlgo pad' - tüzelő padka.
A padka megnevezéssel a Magyar Nyelv Atlasz nem foglalkozott, a Magyar Néprajzi Atlasz mint „A
6
nyílt lángú főzőhely (tüzelőhely) nevé"-t vette számba , tehát gazdag jelentéstartalmának csak egy részét.
A térképből kitetszik, hogy a terminus elsősorban az Alföldön használatos.
A szempontunkból most fontosabb területeken azonban nem mindig egyértelmű a kép. A Néprajzi
Atlasz szerint az Ipoly mentén egészen a Zagyva vonaláig ismert a megnevezés, majd északi határa az Óvár
(Olováry) - Karancskeszi - Erdőkövesd - Verpelét - Tibolddaróc és a Tisza vonala, de ismert a Bodorg-
közben, sőt olyan északi helyeken is felbukkan, mint Berzéte (Brzotín), Nyíri, Abara (Oborín). Ezzel
szemben például a Bodrogközben GÖNYEY Sándor szerint a padka funkciójú sáremelvényt nem így neve­
7 8
zik . Abaújban és Zemplénben sem ismert a megnevezés, legészakabbra Ónodon fordul elő .
Borsod északi részén Ragályon a packa a kemence felső részén lévő váll-szerűség, Zilizen pitvarbéli
9
tüzelőpadka . Dél-Borsodban a padka keveredik az egyéb megnevezésekkel. Hejőszalontán, Vattán még
10
ismert a terminus, Kisgyőrben mellette már a kucik'm feltűnik , Kacson azonban ismeretlen". Délebbre
12
Mezőkövesden és környékén padkának nevezik a szobai tüzelőberendezés ezen részét , ugyanúgy, mint
Mezőcsáton, az utóbbi helyen a konyhában lévő közép- és a kemence előtti oldalpadka közötti rész a
12
kocik, kucik .
Heves megyében a boglyakemence térhódításával a kemence alapépítményének padka megnevezése
14
általánossá vált , de korábban a Mátraalján, Nógrád megye Szécsény körüli részén a tiszpal, íiszpao
15
megnevezést használták .
Nógrádban a megye déli felében, Szurdokpüspökiben, Bujákon, Csecsén padka, kemence pad van,
3
Szokolyán a pitvarban, a kemence szája előtti rész tűzhely* . ZÓLYOMI József történeti adatai arról valla­
17
nak, hogy a megye innen északabbra eső részein a padka megnevezés egykor ismeretlen volt .

4. K . C S I L L É R Y Klára 1970. 67.

5. OklSz.737.
6. MNA240.
7. G Ö N Y E Y ( É B N E R ) Sándor 1931. 7-8.

8. V A J K A I ( W A G E N H U B E R ) Aurél 1937. 269.

9. G U N D A Béla 1934. 5.. 11., 25. ábra

10. O M F Falukutatás
11. LAJOS Árpád 1969. 344.
12. H E R K E L Y Károly 1939. 15.
13. K Ó T H Y Judit 1971. 103.
14. BAKÓ Ferenc 1973-74. 232.
15. BAKÓ Ferenc 1973-74. 226.
16. G Ö N Y E Y Sándor 1938. 277.
17. Z Ó L Y O M I József 1974. 30-31.
 Az irodalomból származó adatok és a Magyar Néprajzi Atlasz térképe némi eltéréssel egy olyan vonalat
rajzol ki, mely egybeesik, vagy alig tér el a XIX. század hetvenes éveiig épült lakóházakban lévő boglya­
kemencék elterjedését mutatótól. így joggal feltételezhető, hogy a padka megnevezés a boglyakemencével
jár együtt, és ami ezzel egyenértékű, a felföldi magyar lakóházak egykori szögletes, belülfűtős kemencéi
előtt és mellett húzódó padkáknak nem ez volt a neve. Az ismert anyagban mindössze PINTÉR Sándor írja
18
úgy le a „palóc" kemencét, hogy „...a szája előtt húzódó lapos részt »padká«-nak nevezik" .

Tűzpad, tiszpal

Észak-Magyarország nyugati és középső részein BAKÓ Ferenc szerint több helyentiszpala padka
megnevezése. A Magyar Néprajzi Atlasz mindössze Bolykról jelzi a tiszpoX . A megnevezés értelmezésénél
felveti, hogy a pal ez esetben a finnugor megfelelőkhöz hasonlóan 'fal'-at jelent, és ahol a padîoiàul elő -
mint a XVIII. században Nógrádban - az torzult változat. Hozzáteszi, hogy párhuzamosan a kocik, kucik,
kocig megnevezéseket is gyűjtötte. A tiszpal terminus elterjedési területe, tanulmánya alapján, Nógrád
megye északi, északkeleti része, Hevesben a Párádtól északra eső vidékek, Borsodban pedig a Sajó melletti
20
Felsővadnán bukkant rá . Újabban - kérdőíves adatfelderítés nyomán - ez a kör némileg kiszélesült,
például Borsodnádasdon, Csernelyen is ismert a megnevezés .
BAKÓ Ferenccel ellentétben úgy vélem, hogy a szó eredeti hangalakja a tűzpad volt. Kétségtelen, hogy
22
fal szavunk finnugor kori örökség , de a szóeleji p>f váltás (ld. fej, fő, fül) már a Honfoglalás előtt
23
lezajlott , és így nem tűnik valószínűnek, hogy éppen ebben az esetben megőrződött volna az eredeti,
24 25
p-vel kezdődő hangalak. A pal utótag a padoól származó padló szóbelseji dl>ll hasonulásával , illetve
a hasonulás visszahatásával minden további nélkül megmagyarázható.
A pad-pal megfelelésnek van egy tanulságos vonása is, a pad ugyanis általában csak 'kiemelkedő hely'
jelentéstartalmú, a padló, palló jelentésében azonban a 'fából készült' tartalom is meghúzódik. Éppen ebből
a szempontból figyelemre méltó a BAKÓ Ferenc által idézett 1772-ből származó felsővadnai adat: „belől
26
fűtő kemencze tiszpal fájával kürtőjével együtt" .
27
A vizsgált terület nyugati részén a siska kemence használatos, a részmegnevezései alig ismertek . Annyi
megállapítható, hogy elterjedésével nagyjából egyezően a konyhai tüzelőpadkát általában tüszehek,
28
Vámosmikolán tűzhelynek, Nagybörzsönyben és Kemencén pedig kémónek, kímőnek nevezték , az
29
utóbbi kemő alakváltozata Palástról (Plást'ovce) is előkerült . A szokolyai házakban egykor tüszel

18. PINTÉR Sándor 1880. 17.

19. MNA240.
20. BAKÓ Ferenc 1 9 7 3 - 7 4 . 2 2 6 .
21. BAKÓ Ferenc 1989. 7 2 5 .
22. T E S Z I . 834.
23. BARCZI Géza 1967. 103.
24. A folyamatos melléknévi igenév padló-deszka jellegű összetételekben kialakult főnévi jelentése - T E S Z I E . 56.
25. BARCZI Géza 1967. 126.
26. BAKÓ Ferenc 1 9 7 3 - 7 4 . 2 2 6 .
27. I. SANDOR Ildikó 1977. 3 6 4 .
28. I. SANDOR Ildikó 1977. 3 6 0 .
29. MNA240.
30. G Ö N Y E Y Sándor 1938. 2 7 7 .
Tőc, tőcik

A Felföld keleti felében a szobában a kemence szája előtt, vagy a kemence mellett, esetleg a konyhában
a kemence szája előtti padkákat tőca&, tőciknek, kociknak nevezték. Keleten a tőc terjedt el , ettől
32
délre és északra, nyugatra a tődlC.
A tőc, tőcik a padhoz hasonlóan nemcsak a tüzelőberendezés részét - alapépítményét - jelenti. Változa­
tosjelentéstartalmában helyet kap az 'ablakpárkány', 'ablakpolc', 'keretdeszka az ablak alja alatt ', a 'falra
34
erősített és valami tartására szolgáló polc' , valamint a tőcik, tőcike lehet 'ház előtti tégla- vályog­
föld-, sár-, gyep-pad' .
36
A tőc, tőcik a tő továbbképzett származéka, és úgy tűnik, hogy az alapszó eredeti jelentése némileg
megőrződött egy 'fából készült' mögöttes jelentésben. E mellett szól, hogy a ház előtt ülőhelyül szolgáló
37

alkalmatosság nemcsak a felsorolt anyagokból készülhetett, hanem a vizsgált, fában gazdag területen
lehetett fatörzs is. Nem beszélve arról, hogy a borona- és a talpas-vázas házak nemegyszer tekintélyes
méretű talpgerendái előzményei lehettek a falak tövében húzódó padkáknak.

Kocik, kucik

A Felföldön a kemence alapépítményének, így a körülötte lévő padkáknak a másik, nagy elterjedtségű
neve a kocik A szó a magyar nyelvben keletszlovák eredetű, a Magyar Nyelv Történeti-etimológiai
38
Szótára a 'kis sarok, zug, szeglet' jelentésű kucikboi eredezteti . Nehézséget okoz azonban az, hogy a
területen hagyományos kemencék mögött csak ritkán van a köznyelvi sut értelmű kisebb zug, szeglet, ezek
ugyanis többnyire hozzáépülnek a két határoló falhoz. így valószínűbbnek tartom, hogy eredeztetése a
40
'tűzhely' (ohniskő) jelentésű kufoiA jobban megmagyarázható . Az átvétel már valószínű a kucik,
41
kocik alakban történhetett , és nem elképzelhetetlen, hogy a tőc-tőcik alakváltozatok kialakulására is
hatott, bár ez fordítva is történhetett.

31. Beregrákosés Munkács vidéke - M T S z I I . 774., Cigánd - G Ö N Y E Y (ÉBNER) Sándor 1931. 7., D á m ó c - S I S K A Józsefl987.
129., M N A 240. (bár nem különbözteti meg a töcöt és a tőc/keí): Pányok, Zsurk, Nyírlövő, Beregrákos (Rákosin), Dercén
(Drisina), Rohod, Visk (Vyskovo)
32. Szatmár megye, Zilah vidéke - MTSz I I . 774.; Anarcs
33. Hernád völgye - V A J K A I ( W A G E N H U B E R ) Aurél 1937. 269., Onga, Hernádkak; Bódva völgye ( L á d b e s e n y ő ) - G U N D A Béla
1934. 6.
34. Beregszász vidéke - MTSz II. 774.
35. Sirok, Apátfalva - M T S z I I . 774.; Mezőkövesd; Kacs - L A J O S Árpád 1969. 344.; Sajószentpéter, Sajó melléke, Alsó-Zemp­
lén, Zemplén - M T S z I I . 774.; Alsódobsza - V A J K A I ( W A G E N H U B E R ) Aurél 1937. 267.; Kassa vidéke, Hegyalja, Bodrog­
k ö z - M T S z I I . 774.
36. T E S Z I I I . 954-955.
37. B Á T K Y Zsigmond 1936. 101. szerint a tőc előbb ülőhely volt, és csak ezt követően a tüzelőberendezés része
38. T E S Z I I . 652.
39. M J A R T A N Ján 1975. 922.

40. B Á T K Y Zsigmond 1934. 54-55. a megnevezést a belülfűtős kemencével együtt szlovák eredetűnek tartja
41. A szlovák lakosságú Répáshután a padkát kut, kut'iknak nevezik - BAKÓ Ferenc 1984a 113.
 A kocik, és alakváltozatai használatosak a Bódva és a Rakaca mentén , az Aggteleki karszt túlsó
43 44 45 46
oldalán , a Medvesalján , délebbre és nyugatabbra Barnán, Felső tárkányban , Kacson , Kisgyőr-
47 48
ben , Ongán, a Hernád mentén Alsódobszán, Megyaszón, Forrón . így nevezik a padkát Pányokon,
Nyíriben, Mokcsakerészen (Krizán Liesova), Abarán (Oborin), Leleszen (Leles), de a Bodrogközben
49 50
Vissen , Dámócon is.

Szap,szapha

A felföldi tüzelőberendezések magyar szókészletének egyik legjellegzetesebb, egyben legtöbb találgatásra

okot adó eleme a szap, szapha. Már S Z E D E R Fábián is említi, nála a szap a kemence oldala, ahol „a
fáklyát száríják", a szapallya, kemence oldala melletti pad . Adatai Hont és Nógrád megye Ipoly melléki
52
területéről származnak . Nagyjából ezen a vidéken, Lentőn (Lentora, Nógrád m.) 1787-ben egy tanúval­
lomásban arról esik szó, hogy valaki „...egy darabig a szap alatt fekütt" .
Időben ez után Kiss Antal adata következik, aki 1867-ben - valószínű a barkóknál - bukkant erre a
megnevezésre. Szerinte a szap a kemence oldala, a szapaiya kemence oldala melletti padka . 1868-ban
FRANZ Alajos arról ad hírt, hogy „A palóczoknál sok helyen a kemence... lapos tetejű, ezt saphámk
55
nevezik, fekvő helynek használják, különösen az öregek és betegek..." . 1880-ban megjelent munkájában
P I N T É R Sándor leírja: „Végre a kemenczének azon részén, hol a házba bejárás volt, vala egy jó szélesre

hagyott, alul üres pad, ezt »szap«-nak nevezték". Majd idéz egy közmondást is, mely szerint „Hívatlan
56
vendégnek szap alatt a helyi"
A Gömörben és Hevesben egyaránt járatos F I N D U R A Imre úgy tudja, hogy „A palóczoknál a búbos sok
57
helyen nem kúpba végződik, hanem lapos, és ez a »szap«, vagy Hevesben »szapha«..." .
P Á P A I Károly - szerencsére pontosan lokalizálható - adata Karancslapujtőről származik, e szerint a

szapallya a kemence oldala mellett húzódó pad. Általánosságban szól a szapha megnevezésről is, melyet
Tesmagon (Tesmák, Hont m.) már csak „szólásmondásban" élőnek talált. Mindezek alapján úgy véli,
58
„...hogy a kemencze felsőbb részét, talán a pártázatot is szaphának nevezik" .

42. G U N D A Béla 1934. 5., V I S K I Károly 1933. 21., M N A 240.

43. M N A 240., Kecső ( K e c ó v o ) , Szádvárborsán (Silická Brezová)
44. DÁM László-D. RÁcz Magdolna" 1986. 78.
45. M N A 240.
46. L A J O S Árpád 1969. 344., ugyanitt - mint láttuk - a ház előtti padka neve tőcik
47. C S E R I Miklós 1983. 121.
48. A tőcikkd keveredve - V A J K A I ( W A G E N H U B E R ) Aurél 1937. 267.
49. M N A 240.
50. S I S K A József 1987. 129.
51. S Z E D E R Fábián 1819. 4 0 .
52. Z Ó L Y O M I József 1974. 60.
53. P M A 512.
54. K I S S Antal 1867. 88.
55. F R A N Z Alajos 1868. 2 4 2 . , kiemelés tőlem
56. P I N T É R Sándor 1880. 17.
57. F I N D U R A Imre 1885. 2 0 1 .
58. PÁPAI Károly 1893. 24.
 A jelenkori adatok is hasonló bizonytalanságul tanúskodnak. Péter vásárán az ajtó felőli alsó kemence­
59
padka megnevezése , Sírokon és Párádon a kemence padkája a szapha, illetve a kemence szaphás, ha
60 61
padkája van . Maconkáról K. CSILLÉRY Klára említi ezt a megnevezést . A Magyar Néprajzi Atlasz
mint a szobabeli kemence nevét térképezte két helyen: Cakón (Cakov, Gömör-Kishont m.) és Mikófal-
62 63
ván . Az előbbi hely közelében több faluból is említik a terminus egykori ismeretét, így Szentsimonról ,
64 65
Dédesről és általánosságban Gömörből . A legdélibb eddig ismert előfordulása Szihalomból szárma-
zik .
A terminus többeket foglalkoztatott, és száz év múltán BAKÓ Ferenc visszatért PÁPAI Károly feltétele­
zéséhez: „Eredetének megfejtéséhez közel áll Pápai Károlynak az a véleménye, hogy »egy korábbi kemen-
cze alakra vezethető vissza, melyben egy szapuló üst volt alkalmazva«, így tehát egy korai műveltségbeü
67
elem lenne a szapha, ami nagyobb terület sajátja volt" .
A szapul első, bizonytalannak jelzett említése 1575-ből származik: „Mosdásodban, fonásodban, szapu-
lasodban temeny ezer babonát bübayt erthecz az hitetlenekrűl" , de ha figyelembe vesszük, hogy a min­
ket érdeklő szót megelőzően asszonyi tevékenységeket említenek, eléggé egyértelmű, az 1604-es adattal
egyező dologról szólnak, azaz „Szapulloc. LLxo" , tehát lúgozok. A szapuîlo kádat először 1634-ben
70
említik .
Van azonban egy nehézség, bár a szapulással történő ruhatisztítás még nem talált kutatóra, de az
kétségtelen, hogy a mosásnak ezt a módját csak a Dunántúl északi részén, a Kisalföldön, a Tiszántúl északi
F
71

felében és Erdélyben nevezik szapulásnak, a Felföldön - a Garam és a Hernád között - ez a lúgozás . így
nem tűnik túlzottan valószínűnek a terminus ilyetén eredeztetése.
Az adatok nagy szóródást mutatnak - a XIX. század második felében már kiszorulóban lévőnek tűnik
-, de azért eléggé egyértelmű, hogy a szap, szapha a kemence oldalával van kapcsolatban, tovább szűkítve,
a kemence oldalánál lévő, ülésre, vagy alvásra is szolgáló padka lehetett.
Innen nagyobb valószínűséggel meg lehet magyarázni eredetét. A mai szlovák nyelvben van egy sopúch
megnevezés. A Nyitra megyei Berezón (Brezová pod Bradlom), illetve a korábban hozzá tartozó Kosarason
(Kosariská) két jelentése is ismert. Az előbbi helyen a kemence szája felett lévő belső füstelvezető {komin)
alatt, a kemence falában lévő, a meleg szabályozására szolgáló kis nyílás, az utóbbi helyen az egész belső
72 A

füstelvezető neve . Az utóbbival kapcsolatban SVECOVÁ, Sona megjegyzi, hogy a sopúch az ajtó feletti
73
füstelvezető-nyílást is jelenti, és általában 'füstelvezető' jelentése van . Hontban Szénaváron (Senohrad)
és Dacsólámban (Daöov Lom) az emlékezet szerint a kemence hosszabb oldalán volt egy kis füstnyílás -

59. BAKÓ Ferenc 1973-74. 225.

60. M T S z II. 491.
61. B A K Ó Ferenc 1989b. 724.

62. M N A 224.
63. B A K Ó Ferenc 1989b. 724.

64. M T S z II. 491.

65. M T S z II. 490.
66. M T S z II. 491.
67. B A K Ó Ferenc 1989a. 724.

68. T E S z I I I . 677.
69. T E S z I I I . 677.
70. Okl.Sz. 886., a szapuelőször 1395-ben fordul elő - T E S Z I I I . 676. - , de a 'szemes termények mérésére szolgáló edény,
mérő', vagy a 'kosár'jelentés nehezen hozható összefüggésbe a tüzelőberendezéssel
71. M N L 3 . 6 4 4 .
72. SVECOVÁ, Sona 1968. 124., 133.
73. SVECOVÁ, Sona 1968. 133.
 74
bizonyára a huzat szabályozására - és ezt sopúchask nevezték . Ugrócon (Uhrovská Dolina, Trencsén
15
m.) a belülfűtéses kemence belső füstelvezetője a sopucJi . A Garam felső folyása mentén - mint erről
MJARTAN, Ján beszámol - a kemence szájától jobbra lévő kis kerek, a gyufa tartására szolgáló vakablak a
1
sopusok *. Árvában is ismert a terminus, ott a belső füstelvezetéses kemence szája előtti tüzelőpadka
77
[nálepa) magasságában a hátsó hosszú homlokzati falon van egy kis (szellőző ?) nyüás, a sopúch .
A megnevezésnek a magyarhoz hasonlóan a szlovákban is meglehetősen változatos jelentéstartalma van,
de ez esetben is megfigyelhető egy csoportosulásuk. Ott a kemence szájával, annak környékével, a füstelve­
zetéssel van kapcsolatban, és többnyire valamilyen, a kemence száj-felőli oldalán lévő részt jelöl.
*

A kemence alapjául szolgáló építmény megnevezésére a rendelkezésre álló adatok alapján két, területileg
elég biztonsággal elkülöníthető terminus-rendszer használatos. A Felföld nyugati részén a tűzpad-szapha
páros, keleten a tőc, tőcik. A kettő között fordul elő a kucik, ez nem válik el teljes határozottsággal, ami
valószínű a tőcikkd való hangtani hasonlóságával magyarázható. A tűzpad utótagjával kapcsolatosan K.
CSILLÉRY Klára a 'földből készült kiemelkedés' elsődleges jelentését bizonyította, de éppen a pad-pal
megfelelésnek volt egy olyan sajátossága, hogy a 'fából készült' jelentéstartalmat is feltételezhettük. A tőc,
tőcik esetében ez a jelentéstartalom meglehetősen egyértelmű.

A kemence felépítménye

A kemence felső részének részmegnevezéseire nagyon kevés adat áll a rendelkezésünkre, illetve ezek
többnyire olyanok, melyek vizsgálata nem jár különösebb tanulsággal. Egyedül a cseresznek, cseresznyeg
bizonyult olyannak, mellyel érdemes behatóbban foglalkozni.

Cseresznek, cseresznyeg

A terminus nem túlzottan gyakran fordul elő, és nehéz eldönteni, hogy ennek ritkasága, vagy a gyűjtők
figyelmetlensége az oka. PINTÉR Sándor mindenesetre feljegyezte, hogy a kemence szája előtti padka
78
közepét nevezték cseresznyének, azt a részt, ahova a kemence parazsát kihúzzák, ha főzni akarnak . „A
kemencze szájába, úgy alul mint felül, egy szélesebb kő van építve, az előbbit bábkőnek (Apátfalva), vagy

74. B O T Í K , Ján 1988. 3 2 1 .

75. M J A R T A N , Ján 1977. 1 1 3 .

76. M J A R T A N , Ján 1974. 5 0 .

77. C A P L O V I C , Pavol 1 9 7 7 . 4 0 .

78. P I N T É R Sándor 1880. 17.

pánkkőnek (Dédes), az utóbbit általában cseresznyegnek nevezik. Az utóbbi rendeltetése a lángot, szikrát
79
visszatartani, míg az ott alkalmazott lyuk a füst távozására szolgál „ - írta PÁPAI Károly .
ISTVÁNFFY Gyula nem adja meg pontosan adatai származási helyét, de megemlíti azokat a köveket,
80

melyeket a kemence szájába alul és felül beépítenek, szerinte mindkettőt cseresznyegnek nevezik . Kele­
tebbre a gömöri Serkén (Sirkovce) is használták a megnevezést . Figyelemre méltó, hogy a Felföld délibb
részein sem ismeretlen. Miskolcon egy ház építésénél a „Kő tseresznyek"-et említik, mely kétségtelenül a
82
tüzelőberendezés része, mert a házban lévő boglyakemence után következik . Mezőkövesden a kemence
száját elzáró tévőt esetenként cseresznye-kóből faragták, ennek az az érdekessége, hogy ilyen kőfajtát más
összefüggésben nem ismernek.
83

Heves megyében Párádon, Bekölcén, Felsőtárkányban és Sírokon a kürtőt nevezték így . Pogrányon
4
(Pohranice, Nyitra m.) és környékén a kemence eleje, szája környéke a cseleszneJc , a Karancs vidékén 'a
85
kemence füstfogója', 'nyitott kürtője' jelentésben ismert . Vámosmikolán, Perőcsényben a szabadkémény
alatti terület a cselesznyek, cselesznyik, a konyhában a tűzhely feletti fal a cselesznyek fala, Galgamácsán
6
pedig maga a szabadkémény kürtője a cseleszneJc . Az adatok közreadójának, I . SÁNDOR Ildikónak is
felkeltette a figyelmét a megnevezés, mely szerinte „A kürtös kemencékkel való rokonságot..." bizonyít-
• 87
ja •
88
A mai köznyelvi szlovák öefuste általában 'kemenceszáj' jelentésű . Inkább csak kiragadott példák­
9
ként, mint a teljességre törekedve: Búrszentpéteren (Borsky Peter, Pozsony m.) öelesno , Nyitrafenyvesen
90
(Chvojnica, Nyitra m.) őelesno , Trencsény környékén (Trenöín, Trencsén m.) öefusi\ Hontban Cserin
1
és Alsófehérkúton (Cerovo, Dőlné Príbelce) celusté, cefesnlÊ , a Felső-Garam mentén Zólyomban és
92 94
Gömör-Kishontban őelusta , az Ung megyei Tárnán (Trnava pri Laborci) celisce , de még a vizsgált
95
területtel szoros kapcsolatot tartó lengyel Árvában is celuscienek nevezik a kemence ezen részét.
A magyar hangalakhoz a Hont megyei változatok állnak a legközelebb. Figyelemre méltó, hogy a
szlovák megfelelő általános elterjedtségével szemben a magyar cseresznyeg és megfelelői csak a Felföld
nyugati felében, mintegy Gömör, Nyugat-Borsodig fordulnak elő, tehát a szapha és a tűzpacÜú együtt.
Ahol a kemence alapépítményének neve tőc, tőcik még véletlenül sem bukkan föl, a kucik elterjedési
területén azonban kimutatható.

79. P Á P A I Károly 1 8 9 3 . 2 1 .

80. I S T V Á N F F Y G y u l a 1 9 1 1 . 5.

81. MTSz 1.297.

82. B O D G Á L Ferenc 1 9 5 7 . 3 1 6 - 3 1 7 .

83. B A K Ó Ferenc 1 9 7 3 - 7 4 . 2 2 6 . , Sirok - M T S z I . 2 9 7 .

84. MTSz 1.297.

85. MTSz 1.297.

86. I. S Á N D O R Ildikó 1977. 358., Galgamácsa - U M T S z I . 801.

87. I . S Á N D O R Ildikó 1 9 7 7 . 3 9 2 .

88. M J A R T A N , Ján 1 9 7 5 . 9 2 2 .

89. S V E C O V Á , Soha 1 9 6 8 . 123.

90. S V E C O V Á , Sona 1 9 6 8 . 127.

91. A B E L O V A , Viera 1 9 7 1 . 195.

92. B O T Í K , Ján 1 9 8 8 . 3 2 1 .

93. M J A R T A N , Ján 1 9 7 4 . 50.

94. S V E C O V Á , Sona 1 9 5 7 . 111.

95. Zawoi - K U T R Z E B I A N K A , Anna 1 9 3 1 . 45.

 A belső füstelvezető

Kabola

A belülfűtős kemence szája elől a füstöt a padlásra, illetve a pitvarba elvezető szerkezetek megnevezései
közül először a kabolavú foglalkozom. Rögtön előre kell bocsátanom, hogy ez esetben sem mindig egyér­
telmű a néprajzi kutatás által nyújtott kép. Mindjárt a Magyar Néprajzi Atlaszt kell említeni, ahol a
terminus „A szobai tüzelő elnevezései" összefoglaló cím alatt mint „kabala, kabola, kaboláskemence" a
kemencék, majd mint „kabola" a kandallók között szerepel. így tehát egyenértékű mondjuk a „banya,
96
banyakemencé"-vel, a „boglyakemencé"-vel, vagy akár a „siska, siskó, siskakemence'^vel . Pedig, s erről
úgy az eddigi közlések, mint saját gyűjtéseim is meggyőztek, a kabala és alakváltozatai eredetileg a füstelve­
zetőt jelölik, csak jelzőként kapcsolódnak a kemencéhez.
A Néprajzi Atlasz (tehát együtt a kemence- és kandallóként térképezett adatokat) három megyéből
mutatja ki a megnevezés ismeretét. Ungban Mokcsakerészen (Krizán Liesovka) és Nagygejőcön (Velikije
Gejevcy); Zemplénben Erdőhorvátiban, Vajdácskán, Abarán (Oborín) és Leleszen (Leles); Abaúj-Tornában
pedig Aszalón, Abaújdevecserben, Fonyon, Pányokon és Nagyidán (Vel'ká Ida) fordul elő.
Az irodalmi adatok is hasonló körből kerülnek ki, Ungban kaboíahak nevezik a belülfűtős kemence
szája elől ferdén a pitvarba tartó füstelvezetőt . A magyar nyelv elterjedésének legészakibb pontján
98

Magyarbődön (Bidovce, Abaúj-Torna m.) hasonló jelentésben ismerik a terminust . Az abaúji Hegyköz­
ben és a zempléni Bodrogközben még gyűjtéseim során is találkozhattam a kabola megnevezéssel". A
Zempléni-hegységben kobulka, kobu/a változatban élt . A Hernád völgyében VAJKAI Aurél már nem
talált belülfűtős, belső füstelvezetéses kemencét, de a kabala még gyakran gyűjtötte, mint a boglyakemen­
ce, vagy egyéb, közelebbről nem meghatározott tüzelő, tüzelőrészlet megnevezését (Bakta, Alsódobsza,
101
Forró, Fancsal, Nagyida, Nagyszalánc - Slanec) . Legnyugatabbra a Bódva mellett és a borsodi Cserehát­
102
ban fordul elő, például Hegymegen és Zilizen , Martonyiban egy, a szobában lévő, de a kemencétől
m
független kandallószerű világi tó/tüzelő szerkezet a kabala . VlSKI Károly a Bódva környéki tüzelőkről
104
írva már a síp megnevezés általános használatáról számol be .
105
A magyar nyelvterülettel érintkező vidékeken Kelet-Szlovákiában szintén ismert a kobulá terminus ,
szűkebb területről, a Vihorlát környékéről írva SVECOVÁ, Sofia hasonlóan nyilatkozik . Figyelemre mél-

96. M N A 244.
97. D E Á K Geyza 1910. 191.

9 8 . K Ó S A László 1970. 8 3 .

9 9 . L d . még G O N Y E Y ( É B N E R ) Sándor 1931. 7 - 8 „ G Ö N Y E Y Sándor 1939. 1 2 5 - 1 2 9 . , P E T E R C S A K Tivadar 1978. 63., D á m ó c -

S I S K A József 1 9 8 7 . 129. stb.

100. I K V A I (IVANCSICS) N á n d o r 1958. 3.

101. V A J K A I ( W A G E N H U B E R ) Aurél 1937. 2 6 9 .

102. Itt csikónak is nevezték! - G U N D A Béla 1934. 5.

103. G U N D A Béla 1934. 9., 20. ábra
104. V I S K I Károly 1933. 2 1 .

105. M J A R T A N , Ján 1 9 7 5 . 9 2 3 .

106. S V E C O V Á , Sona 1 9 5 7 . 118.

tó, hogy egy tarnai (Trnava pri Laboréi) kemencét ábrázoló rajzon a füstfogó/füstelvezető kafl'e . A
108
füstelvezető hasonló megnevezése - kachlje - Füzéren (Abaúj m.) is ismert volt . A szlovákiai rutének
körében meglehetősen változatos néven nevezték ezt a szerkezetet: kus, kobylka, kobulka, ka/1% kafel,
m
komin, koch . Keletebbre, Kárpát-Ukrajnában úgy tűnik, hogy közülük csak a kus, kis használa­
110
tos , a Kárpátok túlsó oldalán, Gorlice környékén a nagymértékben hasonló füstelvezető neve
u
baba \ így joggal feltételezhető, hogy a kabola terminus a Felföld északkeleti felében alakult ki. Az
112

egyetlen e területen kívüli adat 1729-ből Háromszékről származik (kabala kemence), de közreadója is
megjegyzi, hogy nem jellemző előkerülési helyére.
Múltja nem ismert, mindenesetre meggondolkoztató, hogy például Sárospatak protokollumaiban - a
ROMÁN János által közreadott anyagban - egyetlen esetben sem fordul elő, annak ellenére hogy a város
közvetlen környékén magának a tárgynak az ismerete kétségbevonhatatlan.
A megnevezés eredete is bizonytalan, egyelőre csak találgatásokra vagyunk utalva. A 'kanca', mint
alapjelentés máshol is felbukkan a tüzelőberendezés részletének terrninusaként. így a szlovéneknél egyfajta
11
tűzfeltámasztó sárbakot (Feuerroß) kobilahak is neveznek . SCHIER, Bruno, kinek érdeklődését szintén
114
felkeltette a megnevezés, még távolabbi párhuzamokat is idéz, például a finnektől . Mindez azonban
egyelőre nem visz közelebb a megoldáshoz, mindössze a hasonló szemléletű névadásra példa.

Kürtő

A Felföld keleti felében a belülfűtős kemence füstfogó/füstelvezető szerkezetének láthatóan megállapo­

dott neve volt, a nyugati részeken ezt azonban nem tapasztalhatjuk. Heves megyében általában kürtőnek
115
ismerik, PÁPAI Károly is így említi .
A megnevezésnél azonban fölmerül az a nehézség, hogy 'sövényből font, valószínű gerendavázas ké­
mény' jelentése is van. Például egy 1781-ből származó szokolyai adat szerint a ház „kürtője sövényből..."
116
van, de mivel a tüzelőberendezésekről egyáltalán nem esik szó, ez nagy valószínűséggel 'kémény' . A
117 118
kémény kürtő megnevezése nem ritka, például a Börzsönyben , vagy Mezőkövesden is így nevezik.
Ezért azután nem mindig egyszerű eldönteni, hogy voltaképp milyen értelmű kürtőröl szól az adat. Jó
példája ennek egy 1700-as, mezőcsáti tanúvallomás : „...az Legény a mely házban volt, azon házban
Bártané ötöd magával bé ment az kürtőn az Aszszonyokkal, és a Legényt nyakon kaptak, hogj az vér is
megindult az orrán, mellynek Csattanását, azon házban lévő két Gyermekis hallotta, de az után ezen ött

107. SVECOVÁ, Sona 1 9 5 7 . 111.

108. G Ö N Y E Y (ÉBNER) Sándor 1931. 12.
109. SOPOUGA, Miroslav 1983. 2 1 8 - 2 1 9 .
110. GRACIANSZKAJA, N . N . 1974. 145.
111. CZAJKOWSKI, Jerzy 1969. 153.
112. BALASSA Iván 1 9 4 4 . 132.
113. SCHIER, Bruno 1 9 3 2 . 2 9 4 .
114. SCHIER, Bruno 1 9 3 2 . 198.
115. B A K Ó Ferenc 1 9 7 3 - 7 4 . 226., PÁPAI Károly 1893. 22., Bükkszentraárton - M A N G A János 1979. 4 2 .
116. G Ö N Y E Y Sándor 1 9 3 8 . 276.
117. I . SÁNDOR Ildikó 1 9 7 7 . 358. kk.
118. H E R K E L Y Károly 1 9 3 9 . 15.
 9
Asszonyok ismét ki mentek az kiírton.."" . Az adatot többen mint a kürtös kemence bizonyítékát
120 121
idézték , magam is elfogadtam ezt . Pedig ez a legény, mint a vallomás más részéből kiderül, máskor
az istállóban aludt, így nem lehetetlen, hogy ez alkalommal sem a A&ban (azaz szobában), hanem csak a
122
pitvarban húzta meg magát, hisz a pitvarban alvás nem ritka dolog akkor ezen a vidéken . A gyerekek
csak „hallották" a zajt, tehát lehettek éppen más helyiségben is. így tehát ez a kürtő akár kémény is
lehetett...
Ebből is kiviláglott, hogy a történeti adatok nem mindig teljesen egyértelműek a kürtőt illetően. Egy
123
abasári, 1743-as említés „kürtös kemencé"-ről szól , a korábban Felsővadnáról, 1722-ből idézett adat
124
esetén sincs okunk kételkedni, hogy a belülfűtős kemence füstelvezetőjéről esik szó .
Sajókeresztúron (Bethlenkeresztúr, Szolnok-Doboka m. ) 1648-ban: „...ezen udvarháznak vagyon egy
125
kőkeménye... az kemencék kürtöse szolgál..." . Ez éppen lehet egy belülfűtős kemence füstelvezetője, de
a tüzelőberendezés és a kemence közötti összekötődarab is. Kolozsváron 1583-ban a kürtő egyértelműen
126
kémény A keleti magyar nyelvterületen később sem jelent belső füstelvezetőt, mindössze azt a kis
127
csődarabot nevezik így, mely a kandalló-szerű füstfogóból a Szilágyságban , vagy a tényleges kandallók-
128
ból a Székelyföldön a füstöt elvezeti.
A kürtő anyó neve minden jel szerint a szláv baba fordítása, a cseresznyeg - BAKÓ Ferenc is utal
rá - a szikrafogó-kőről történt névátvitel.

Síp

A füstelvezető szerkezetet, vagy legalábbis egy részét, esetenként sípnak nevezik. ISTVÁNFFY Gyulánál ez
130
a terminus mint a ferde irányulású füstfogó neve szerepel . A síp, sipka PÁPAI Károlynál szintén egy
ilyen szerkezethez kapcsolódik, de ő úgy tudja, hogy csak a kemence feletti füstelvezető-szakaszt nevezik
131 132
így . A Bódva völgyében a síp a teljes - egyébként itt is ferde irányulású - füstelvezető neve . Úgy
tűnik, hogy ez a terminus csak szűk körben ismert, a két korábbi gyűjtő legkeletibb kutatópontjai nem
estek messze a ViSKl Károly által bejárt vidéktől.

119. SCHRAM Ferenc 1982 1983. I. 139., kiemelés tőlem

120. L d . KóTHY Judit 1971. 98.
121. BALASSA M. Iván 1988b 256.
122. BALASSA M. Iván 1989b 75.
123. BAKÓ Ferenc 1973-74. 247.
124. BAKÓ Ferenc 1973-74. 226.
125. B . N A G Y Margit 1973. 92.
126. BARABÁS Jenő 1970. 283.
127. K ó s Károly 1974. 32.
128. Pl. VISKI Károly 1911. 117.
129. BAKÓ Ferenc 1973-74. 226.
130. ISTVÁNFFY Gyula 1911. 6.
131. PÁPAI Károly 1893. 23.
132. VISKI Károly 1933. 21.
 Cserepes kabola ", Pusztafalu (Abaújm.)

A magyar nyelvterülettől északra Gömör-Kishont megyében, Királyhegyalján (Sumiac) a függőleges

134
füstelvezető neve koch™, ugyanígy Árvában is Nyugaton, például Berezón (Brezová pod Bradlom,
Nyitram), Nyitrafenyvesen (Chvojnica, Nyitram.), és Búrszentpéteren (Borsky Peter, Pozsony m.) kozub,
135
komin/kominek, esetleg k'rb a szobai belső füstelvezető neve .

133. LAZISTAN, Eugen-MicHALOV, Ján 1971. 79. ábra

134. Pl. Nagyfalu (Velicna) - CAPLOVIC" , Pavol 1977. 40.
135. SVECOVÁ, Sona 1968. 123-127., 165.
 A belülfűtős,
füstelvezető nélküli kemence
A felföldi magyar parasztház tüzelőberendezése mielőtt, vagy azzal párhuzamosan, hogy a füstelvezetése,
legalábbis részlegesen megoldódott, két változáson esett át: szájával az ajtó felől a rövidebb homlokzaton
lévő ablak/ablakok felé fordult és felemelkedett a padló szintjéről. Az időrend is valószínű ez lehetett, bár
mindkettőt csak közvetetten lehet bizonyítani, de az, hogy a Kárpát-medence egész térségében lezajlott
136
tüzelőberendezés-váltás a XV-XVI. században nem járt együtt a tüzelőberendezés felemelkedésével ,
valamilyen formában a Felföldön is érvényesülhetett.

A kemence elfordulása

A magyar népi építkezés kutatásában eddig nem szenteltek túlzottan nagyfigyelmetennek a változás­
nak, ami nyilvánvalóan azzal magyarázható, hogy a legkorábbi időktől kezdve csak a lakóhelyiség sarká­
ban elhelyezkedő, szájával az ablakok felé néző kemencét vették számításba, és ezt vezették például össze a
137
nagyorosz kemencék hasonló elhelyezkedésével . Nemcsak BÁTKY Zsigmond járt el így, a szlovák kuta-
138

tás is csak az ilyen „diszpozíció"-jú kemencékkel számol .

A kelet-európai régészeti leletek a X. századtól az egyetlen helyiségből álló lakóépítményen belül jelentős
139
változást jeleznek: a kemence a bejárat mellé kerül és a szája a bejárat felé néz . A Felföldön szórványos
leletek arról tanúskodnak, hogy ez az elrendezés itt sem volt ismeretlen a X-XII/XIII. században. A
kemence ilyetén elhelyezkedése Kelet-Európa egyes térségeiben a későbbiekben is fentmaradt, így az
140 141 14 1
ukránoknál , bjeloruszoknál , hasonlóan Délkelet-Lengyelországban , Kárpátukrajnában .
A Kárpátok északkeleti felében elég határozottan elválik a kemence kétféle irányulása. A lemkeknél és
a bojk-lemk átmeneti zónában a kemence az ablak, a bojk és hucul lakosságú falvakban viszont az ajtó
144 145
felé néz . A Szilágyságban is előfordul, hogy a sátor alatt és előtt lévő tüszej az ajtó felé néz ,

136. BARABÁS J e n ő - G i L Y É N Nándor 1987. 90.

137. B Á T K Y Zsigmond 1930b. 125.
138. MJARTAN, Ján 1975. 922.
139. RAPPOPORT, P . A . 1975. 126.
140. L d . pl. SZAMOJLOVICS, V. P. 1972. 11. kk., KOSZMINA, T. V. 1980. 62. kk.
141. SCHIER, Bruno 1932. 201.
142. CZAJKOWSKI, Jerzy 1969. 84. 2-4. ábra
143. GRACIANSZKAJA, N . N . 1974. 153., 156.
144. SOPOLIGA, Miroslav 1989. 159.
Máramarosban is föllelhető ez az
146
elrendezés . Délebbre, illetve
keletebbre a Beszterce völgyében
147
Békás körül , vagy a moldvai
148
csángóknál az esetenként már a
felvidékiektől erősen eltérő
tüzelőberendezéseknek hasonló az
elhelyezkedése.
A kemence üyen tájolása az egy­
helyiséges építményeknél nyüvánva-
lóan azzal magyarázható, hogy a
kemence szája, az előtte lévő tér
- ami munkahely is - így kapta a
legkedvezőbb megvilágítást, és a
füst is könnyebben távozhatott a
helyiségből. Makacs megmaradása
azzal lehet összefüggésben, hogy az
említett vidékeken - mellőzve most
a nem is mindig világos fejlődés- Fa talapzaton nyugvó füstelvezető nélkül
menetet - a tüzelőberendezéssel Trencsénm.)
ellátott lakótér egy olyan helyiség­
ből közelíthető meg, mely a felföldi házaknál nyitottabb, nemcsak a bejárati- hanem hátsó hosszú hom­
lokzata felé is van ajtaja, esetleg födémé sincs stb., azaz egy valódi színből, a síén, boisko és egyéb hasonló
néven nevezett helyiségből.
A Felföldön ezzel szemben, mint ezt feltételezem, a lakóház fejlődése során a második helyiség a pitvar
volt, melynek egyetlen ajtaja nyílt a szabadba. Ennek következményeként, hogy a korábbi bejárat elé egy
zárt második helyiség épült, a kemencét célszerűnek látszott elfordítani. Igaz, így a füst eltávozásának
korábbi, kedvezőbb útja nem biztosítató, de legalább a kemence szája, az előtte lévő munkahely viszonylag
kedvező megvilágítást kapott.
A kemence alapjául szolgáló építmény részmegnevezései is ezt a feltételezést támogatják. A Felföld
nyugati felének magyar lakossága körében a szap, szapha, mint ezt részletesen kifejtettem, a lakóhelyiség
bejárati ajtaja felőli oldalpadkát jelöli. A szlovák megfelelők azonban többnyire valamiféle, a kemenceszáj
felőli oldalon lévő részletre vonatkoznak. A jelenség megítélésem szerint azzal magyarázható, hogy a
terminus magyar nyelvbe kerülésekor az ajtó felőli, akkor még a kemenceszájjal összefüggő padkát, majd a
kemence ablak felé fordulása után is a tüzelőberendezésnek ezt a részét jelölte. A szlovák nyelvben ezzel
szemben - ahol a szónak a magyarral ellentétben a jelentéstartalma ismert lehetett - továbbra is a fűtőnyí-
lás körüli, immáron az ablak felőli részekre vonatkozik. Hasonló jelenségre, éppen a tüzelőberendezésekkel
kapcsolatosan, korábbi példa is van, elég itt a kamenyica>kemence példájára hivatkozni, mikor az eredeti
'kőből készült' jelentéstartalom a magyar nyelvben nem jelenik meg, hanem általában 'tüzelőberendezés' a
szó jelentése.

145. K ó s Károly 1 9 7 4 . 2 0 .

146. S T O I C A , Georgeta 1974. 9 6 .

147. V U I A , Romulus 1973. 144., 149.

148. K ó s Károly 1976. 183.

 A fejlődés párhuzamát jelenkori néprajzi gyűjtésekben is fellelhetjük. Délkelet-Lengyelországban ott,
ahol a szoba bejárata előtti sien megőrizte nyitottságát - azaz mindkét oldalán ajtaja van - a tüzelőberen­
dezés az ajtó felé néz, viszont, ha a második helyiség egyajtóssá válik, a tüzelő szája az ablak felé for-
dur.
A régészeti leletek alapján egyelőre nem lehet meghatározni, hogy a kemence mikor fordult el. A közve­
tett bizonyítékok közül a legfontosabb a lakóépület többhelyiségessé válása, a /?//>a.rmegjelenése. Ennek a
zárt térnek a föltűnése - mint ezt korábban bizonyítani igyekeztem - a XIII-XIV. századra tehető, és ezt a
tüzelőberendezés alakulása is valószínű kis időkülönbséggel követte.

A kemence fölemelkedése

A kemence tüzelő felületének fölemelkedése a föld színéről két szempontból is figyelmet érdemlő. Az
egyik, hogy ez feltételezi a kemence alépítményének, a padkáknak a kialakulását, mely, mint már utaltam
rá, több feladatnak felel meg, munkatér, a ház lakóinak tartózkodására is szolgálhat, de tárolóhely is.
Másodszor, az utóbbi időkben felmerült, hogy a kemence felemelkedése viszonylag kései jelenség. így
különösen érdekes, hogyan érvényesül ez a Felföld magyar népi építkezésében.
A német házkutatás, és eredményeit összegezve például SCHIER, Bruno azt állítja, hogy a kelet-európai
főzőkemence eredetileg padka nélküli volt, és a kemence szája előtti padkáit a nyugati, tűzhelyes házól
vette át abban az érintkezési övezetben, mely Skandináviától az Alpokig, a Kárpát-medencét is magába
150
foglalva húzódik . Ezt a tételt B Á T K Y Zsigmond is magáévá tette. Többhelyütt is hangsúlyozza az
„északi-magyar ház"-ról szólva, hogy a kemence szája előtti padka „Piciny volta nyomban elárulja, hogy
151
másodlagos szerepet tölt be. Kezdetben nem is szerves része a tüzelőnek, hanem későbbi járulék" .
Hogy a kemence és a tüzelőpadka, tágabban értelmezve a tüzelőhely a kezdeti időkben nem függ össze,
B A K Ó Ferencnél is felmerül, úgy véli, a Felföldön a kemencés tüzelőberendezéseket „...megelőzően azonban

lennie kellett a födém nélküli ház sarkába épített patkára - talán ez volt a »tiszpal« - rakott teljesen szabad
152
tűznek is, amint ez kezdetleges körülmények közé degradálódva napjainkig is megmaradt" .
Az, hogy a magyarság a Kárpát-medencébe már a kemencés ház ismeretével érkezett, ma már nem
153
szorul bizonyításra . A Honfoglalást követő időkből, az Árpád-korból feltárt épületek egy részében
csak nyílt tüzelők helyei kerültek elő. Igaz, ahol egy településről több építményt is ismerünk, ott ezek
mellett a zárt tüzelőberendezések is fellelhetők. Jó példája ennek a dobozi ásatás, ahol olyan építmény is
154
volt, ahol csak nyílt tűzhelyet sikerült feltárni, jellemzően itt sütőharang maradványokra bukkantak . A
kemence nélküli építmények egy részénél felmerül, hogy ezek nem lakóhelyek voltak, mint például Tiszaesz-
155
lár-Bashalmon a XII-XIII. századra datálható 2. sz. építményéi , és a példák tovább sorolhatók. Az

149. Pl. a bojkoknál - CZAJKOWSKI, Jerzy 1969. 84. 10. ábra

150. SCHIER, Bruno 1932. 217.
151. B A T K Y Zsigmond 1930b. 123.
152. BAKÓ Ferenc 1973-74. 276., a kezdetleges körülmények a különböző pásztorépítmények, alkalmi szállások.
153. Összegzését ld. BALASSA M . Iván 1985a. 24. kk.
154. KOVALOVSZKI Júlia 1975. 209.
155. KOVALOVSZKI Júlia 1980. 30-31., 41., 47.
előkerült önálló nyílt tüzelőhelyek többnyire az építmény közepén vannak, ennek természetes magyarázata,
hogy itt legmagasabb az építmény belvilága.
A zárt tüzelővel rendelkező épületeknél már a legkorábbi időktől tapasztalható, hogy a kemence szája
környékén valamiféle nyílt tüzelésre szolgáló hely van. Ezek nemegyszer gondosan elkészíttek, tapasztot-
156
tak .
A Felföldön sem ismeretlen ez a jelenség, csak kiragadott példaként: Tiszakarád-Inasán a kemence előtt
157
hamus, faszenes foltot, a szája mellett pedig 50-60 cm hosszan tapasztott, átégett felületet tártak fel ' .
Miskolc-Sötétkapun egy szintén Árpád-korinak tartott háznál is a kemence mellett, a kemence és a fal
158
között említenek padkát .
Ezek a kemence előtti, esetleg melletti letapasztott felületek, kis előterek minden bizonnyal már ebben a
korban is főzőhelyek voltak, ide nemcsak a hamut húzhatták ki a zárt tüzelőberendezésből, hiszen gyakran
a kemence fenekével azonos gondossággal és technikával készítették őket. Az itt rakott tűz, vagy a kemen­
céből kihúzott parázs már kevésbé volt veszélyes, hiszen elhelyezkedésük olyan, hogy már viszonylag
messze vannak a tetőzettől.
így nem látom értelmét, hogy miért lett volna arra szükség, hogy a kelet-európai főzőkemence mellé
más forrásból átvegyük a szája előtti nyílt tűzhelyet. Ugyanígy kételkedem annak szükségességében, hogy
a kemence szája előtti tűzhelyek eredetét a ház sarkában lévő nyílt tüzelőben keressük. A több funkciónak
megfelelő kemence nemcsak melegítésre, sütésre szolgálhatott, hanem főzésre is, és az is természetesnek
tűnik, hogy az étel edényben feldolgozása nemcsak a belsejében, hanem előtte is történt. Azt hiszem az
egész kérdésfelvetés a mai padka formai vissza vetítésének köszönhető, egy olyan szemléletnek, mely a nyílt
és a zárt tüzelő kapcsolatát nem funkcionálisan, hanem formai szempontból közelíti meg. Ez azért is
sajátos, mert a „keleteurópai főzőkemence" is funkcionális megközelítés, hisz a megnevezés mögött megle­
hetősen változatos formájú zárt tüzelők vannak.
Hosszú ideig a kemence padkára emelkedése elkerülte a kutatók figyelmét, ezért is jogos BARABÁS Jenő
figyelmeztetése: „Amikor az Alföld nagy részén a tüzelőberendezés formájában és szerkezetében olyan
alapvető változások jöttek létre, amelyek füstmentes meleg helyiséget, jobb minőségű és szebb
melegítő berendezést eredményeztek, meglepő egy további újítás késlekedése. Nevezetesen az, hogy sem a
szobai kemence, és így a konyhai nyílt tűzhely sem került emelvényre, padkára. A szemeskályha feneke és
159
a fűtőhely ugyanúgy lényegében a padlószinten maradt, mint korábban" .
A Felföldön sajnos hiányoznak azok a régészeti feltárások, melyek alapján az Alföldre vonatkozóan
B A R A B Á S Jenő ezt a jogos megállapítást tette. így nehezen dönthető el, a vizsgált területen hasonlóan kései

a kemence felemelkedése a padló szintjéről, vagy itt a folyamat másként zajlott le. A megnevezések eltérő
szemlélete némi fogódzót szolgáltathat. Mint erről korábban szó esett, az alföldi padka alapjául szolgáló
pad elsődleges jelentése 'talaj', 'alapzat', 'földkiemeledés', ugyanakkor a felföldi megnevezéseknél eléggé
határozottan érezhető a 'fából készült' alapjelentés. Lényegi eltérés az Alföld és a Felföld között, hogy az
utóbbi területen nem szűnt meg a zárt- és a nyílt tüzelő közvetlen kapcsolata, mindkettő azonos térben
maradt, nem úgy, mint az előbbi vidékeken, ahol a zárt tüzelő teste más helyiségben van, mint a szája előtti
tüzelőhely. Ezért nem vethető el az a lehetőség, hogy a Felföld magyar lakossága körében a tüzelőberende­
zés alakulásának ez a mozzanata nem azonos időben és módon zajlott le, mint az Alföldön.
Feltételezhető, hogy helyenként a kemence előbb egy fatalpra, fából készült emelvényre emelkedhetett.
Igaz, erre nincs közvetlen bizonyítékunk, de a megnevezések ilyen értelmezési lehetősége mellett néhány

156. Pl. Szarvas-Rózsás 2. sz. ház, X . sz. - K O V A L O V S Z K I Júlia 1960. 4. kép. 2.; Dunaújváros 21., 4., 7., 9. sz. objektum -
B Ó N A István 1973. 28., 16.. 18.. 19.; Répcevis - N O V Á K I Gyula 1956. 51-52.; Várpalota - B Ó N A István 1963. 119. kk. stb.
157. W O L F Mária 1989. 49.

158. K O M Á R O M Y József 1955. 20.

159. B A R A B A S J e n ő - G i L Y É N Nándor 1987. 90.

Belülfűtős, füstelvezető nélküli fa alapon álló kemence, Trencsénh osszúmezö (Diné Pole - Trencsénm.)

történeti adat sem zárja ki ezt a feltételezést. Korábban többször idéztem azt a Felsővadnáról származó
leírást, melyben „tiszpal fájával" említés történik. 1681-ben Nagysajón (§ieu, Beszterce-Naszód m.) egy ház
160
„kemencéje zöldmázu kályhából van. A tűzhely előtt fejér deszkázat" . Mindkét adat azonban olyan
építéskultúráról tanúskodik, mely meghaladja a falun élő lakosság általános színvonalát.
Néprajzi analógiák arról tanúskodnak, hogy a fa emelvényre emelt kemencék még a XX. századot is
161
megérték. Ilyen kemencékről tudunk Trencsényben Csicsmányból (Cicmany) , Kosárfalvárói (Paprad-
162
no), Trencsényselmecről (Stiavnik), Trencsényrákóról (Rakova), Trencsényhosszúmezőről (Dlhé Pole) ,
163 164
Árvában Lomnáról (Horni Lomná) , Erdőtkáról (Oravská Lesna) , Ungban Újszékről (Nová Sedli-
165 166 167
ca) , hasonlóak voltak a Kárpátalján , Máramarosban , de a Kárpátok túlsó oldalán a lengyel
168 169
Beszkidekben , vagy Gorlice környékén is.
A kemence aljával együtt a kemence szájához kapcsolódó tüzelőhely is felemelkedett, de ennek idejére
nincsenek adataink. Csak valószínűsíteni lehet, hogy ez a belülfűtős kemence részleges füstelvezetésének
megoldása idején, esetleg azzal párhuzamosan történhetett, mert az eltérő füstelvezető-megoldások eltérő
kemence alapépítmény nevekkel járnak együtt, azaz itt már nem egy olyan változásról van szó, melyben a
Felföld magyar lakossága egésze vett volna részt.

160. B . N A G Y Margit 1973. 184.

161. M E N C L , Václav 1980. 4 5 1 - 4 5 2 .
162. TURZO, Jozef 1979. 173., 1 7 6 - 1 7 9 . , 181.
163. M E N C L , Václav 1980. 3 7 8 - 3 7 9 .
164. CAPLOVIC , Pavol 1977. 3 8 .
165. SOPOLIGA, Miroslav 1 9 8 3 . 2 0 8 .
166. GRACIANSZKAJA, N . N . 1 9 7 4 . 145., 156.
167. STOICA, Georgeta 1974. 1 0 5 - 1 0 6 .
168. Zawoi - KUTRZEBIANKA, Anna 1931. 44. 10. tábla 1.
169. CZAJKOWSKI, Jerzy 1 9 6 9 . 136. X V I . tábla 2.
 A belülfűtős,
belső füstelvezetéses kemence

A felföldi belülfűtős kemence a XVIII. századi első híradásokban úgy kerül a szemünk elé, hogy füstel­
vezetése még nincs teljesen megoldva. BÉL Mátyás 1735 körül a Mátrai járásról a következőket írta:
„Kémény egyáltalán nincs, s miközben a kemencében ég a tűz, a belőle kitóduló füst elárasztja az egész
170

lakóhelyiséget..." . Amikor azonban általánosságban szól: „Kemencét egyet állítanak, mely nemcsak a
szoba melegítésére szolgál, hanem az ételek és a kenyér készítésére is. Belülről fűtik, a kemence szája
kürtővel van kapcsolatban, úgyhogy a felszálló füst mintegy kalap alá fogva szálhasson ki. E kürtőt a fa
elégése után zsákokkal elrekesztik, hogy a kemence a meleget a szobába szolgáltassa. Néhol lehet látni
kéménytelen sütőkemencéket, ahol míg a fa ég, az épületet betöltő füst miatt kénytelenek derékig meghajol-
171

ni" . Ennél a sokat idézett leírásnál általában elkerülte a figyelmet, hogy ez BEL Mátyás Tracta tusämk
olyan helyéről származik, ahol általánosságban jellemzi a magyarokat, s így kezdődik: „A magyarok,
akiknek nyelve és szokása különbözik az ország többi népeitől, inkább a szükség, mint a tetszetősség
szerint építik házukat". Majd a magyar építkezés általános jellemzését adja, említi a sövényházakat, részle­
172
tesen leírja őket, stb. . A következő híradás a terület tüzelőberendezéseiről SZEDER Fábiántól szárma­
zik, aki még 1819-ben is arról ír, hogy a kürtös füstelvezetéses kemencék mellett él egy olyan megoldás is,
173
mikor a füst a kemence szája feletti, a padlásra szolgáló lyukon távozik a lakóhelyiségből .
A belső tüzelésű kemence füstelvezetésének kérdése csak a teljes füstelvezetőrendszer ismeretében értékel­
174
hető , ezért a következőkben előbb a kéménnyel kapcsolatos adatokat veszem számba.

170. BAKÓ Ferenc 1 9 7 3 - 7 4 . 224., 280. - S o ó s Imre fordítása

171. HADIK Béla 1926. 3 5 .
172. H A D I K Béla 1926. 3 4 - 3 5 .
173. SZEDER Fábián 1 8 1 9 . 42.
174. BARABÁS Jenő 1 9 7 0 . 276.
Gerenda vázas fonott szabadkémény, Kazár (Nógrád m.)

Kémény

A XVIII. szazadból csak meglehetősen szórványos adataink vannak a felföldi parasztházak kéményeiről,
vagy éppen hiányukról. Van azonban egy tanulságos összevetési lehetőség, az 1770-es években két város,
Eger és Sárospatak kéményeinek állapotáról összeírás készült. Vannak bizonyos kételyek, hogy ezek
mennyiben vehetők számításba a népi építészet szempontjából? Kétségtelen, mindkét településnek voltak a
XVIII. század második felében olyan városrészei, melyek meghaladták akár az egykorú mezővárosok
építészeti színvonalát, de ott voltak a suburbiumok is (pl. Eger - fíóstyák, Sárospatak - Hustác stb.) a
maguk paraszti lakosságával és házaival.
A sárospataki összeírás 1770-ből származik. Ebből az derül ki, hogy büntetést kizárólag azért róttak ki,
mert nem találták a tűzoltáshoz szükséges eszközöket, így létrát, vagy vizet. Esetleg azért, mert a kémény
„régtül olta rósz melynek meg csináltatása iránt sok ízben admonetáltatott...", vagy mert a kémény sepret-
lennek találtatott. Az egész anyagban egyetlen esetben sem fordul elő, hogy a szemrevételezett háznak nincs
1
kéménye .

175. ROMÁN János 1965. 200-201.

Az 1875 előtt épült lakóházak szabadkéménye
(Az Országos Műemléki Felügyelőség Falukutatás anyaga alapján)

0 szabadkémény adat anyagmegjelölés nélkül

a féloldalas szabadkémény
A vázas-tapasztott sövény
1 vályog
0 kő
D tégla
M kamin és "vindóflis" kémény

Gerenda vázas nádszabadkémény, Tiszatarján (Borsodm.)
Vesszőfonásos gerenda vázas szabadkémény, Nyíri (A ba újm.)
A szemle időpontjában, 1779-ben
Egerben a belvárosi házak 10%-a
kémény nélküli volt. A külvárosok­
ban a jelentés szerint jobb volt a
helyzet, de ez csak látszólagos,
hiszen, mint erre BAKÓ Ferenc
rámutat, itt az összeírok engedéke­
nyebbek, és talán kevésbé figyelme­
176
sek voltak .
A meglepő különbségre első
pillantásra az lehet a magyarázat,
hogy Sárospatakon egyszerűen nem
regisztrálták a kémény nélküli
házakat. De ez nem valószínű, mert
a forrás kifejezetten tűzrendészeti
ellenőrzésről ad számot, ahol a
kémények állapota mellett - mint
láttuk - olyan dolgokra is
figyelemmel voltak, mint a
tűzoltáshoz szükséges eszközök. így
nem valószínű, hogy a kémény
nélküli, azaz fokozottan tűzveszé­
lyes házakat ne tették volna kifogás
tárgyává. Az adat hitelessége mellett
szól az is, hogy ha a város protokol-
lumaiban valamilyen formában
felmerül a tüzelőberendezés, ott a
kéményt is megemlítik. 1581-ben az
„eg twzes hazat" említés még vonat­
kozhat kémény nélküli - nem is
1
lakott - helyiségre , de másutt,
1609-ben a régi helyett „vy kémen-
178
czet es vy kementis" építenek .
Egy 1685-ből származó adat szerint
az Ispotályhoz tartozó malomház -
mely csak „edgy darabon Padlasos"
- „kéménnyé Sövénnyel font, tapa­
szos, rossz". Maga az Ispotály-ház
- bár a népi építészet szempontjából
nyilvánvalóan kevésbé értékelhető

176. BAKÓ Ferenc 1973-74. 251-252.

177. ROMÁN János 1965. 2.
178. ROMÁN János 1965. 15.
Az 1875 után épült lakóházak szabadkéménye
(Az Országos Műemléki Felügyelőség Falukutatás anyaga alapján)

0 szabadkémény adat anyagmegjelölés nélkül

• féloldalas szabadkémény
A vázas-tapasztott sövény
1 vályog
D kő
D tégla
t-i kamin és "vindőflis" kémény
 179
közvetlenül - kő kéményes . Az 1609-ben említett kémény minden bizonnyal egy XVI. szazad végi he­
lyett épülhetett, a malomház romladozó füstelvezetője is feltehetően korábban épült, mint amikor említik.
A jelenség nem elszigetelt, elég itt arra utalni, hogy az 1620-ban keletkezett Latorca környéki erdő rend­
180
tartás előírja, hogy a kéményeket és a kürtőket ki kell seperni . Egy századdal később Miskolcon egy
boszorkányper során arról vallottak, hogy „...vészen edgy csisma szárat, és a fatens ganéját abban tévén, az
181
kéményben kötötték fel..." . Hogy ez nem valamilyen máshonnan átvett, a helyi sajátosságokat nem
tükröző adat, bizonyítja Miskolc 1765-ös és 178l-es összeírása, ahol csak a zselléreknél regisztráltak
182
kémény nélküli házakat . A megye túzrendészeti előírása, mely szerint „A rossz kémények hasonlókép­
pen számtalan gyulladást szoktak okozni, ezért ez után semmi módon nem lészen szabad fábul kéményt
183
állítani, annyival is inkább a házat kémény nélkül hagyni" szintén arra vall, hogy a házak már inkább
kéménnyel bírók, mint kéménytelenek.
Nyilvánvaló, hogy a Sárospatak és Eger közt mutatkozó különbségeknek valami magyarázata van, és
ezt a miskolci adatok is alátámasztják. A későbbiekben kifejtetteket megelőlegezve, a magyarázatot a
kemencék kétféle füstelvezetési megoldásában, a kürtő és a kabola közötti különbségben vélem fellelni.

A füstelvezető irányulása

A Felföld nyugati részén, Nógrádban, Hont megye Ipoly melletti területein a belülfűtős kemencének
184
függőleges füstelvezetője volt, melyet SZEDER Fábián szerint szütatomk neveztek . PÁPAI Károly a
kemence szája elől közvetlenül a padlásra felmenő füstelvezetőt a „palócság"-nál általánosnak írta le.
Adatainak lokalizálása a tanulmányában közölt helynevek alapján kísérelhető meg. Gyűjtőútját Ipolyságon
(Sahy) kezdte, a környékén is bejárt néhány falut, majd a mai Nógrád megye északi részén (Rimoc, Piliny,
Karancskeszi, Karancsberény) és „É-Báston" át (Stara vagy Nova Basta) utazott Miskolc felé. Nem
egyértelmű, hogy ekkor, vagy az apátfalvi gyűjtőútja során, de járt Szilváson (Szilvásvárad) és Dédesen
185
(Dédestapolcsány) is ".
Heves megyében BAKÓ Ferenc csak a függőleges füstelvezetővel találkozott. A XVIII-XX. századból
származó adatai alapján nemcsak a megye északi felében mutatja ki a füstelvezetésnek ezt a módját, hanem
186
a Tisza mellett Poroszlón, Újlőricfalván, Tiszanánán és Tiszaszögön is .
ISTVÁNFFY Gyula Heves északi, Borsod megye északnyugati felében (Bánhorvát, Bánfalva, Dédes,
187
Királd, Mercse, Sáta, Bóta, Uppony, Nagyvisnyó, Omány, Szilvás, Apátfalva) gyűjtött. . Tanulmányá-

179. ROMÁN János 1965. 106-107., a malom a Mandulásnál lévő Halastónál volt.
180. TAGÁNYI Károly 1896. I . 352-353.
181. 1716. - SCHRAM Ferenc 1982-1983. I. 202.
182. BAKÓ Ferenc 1973-74. 255.
183. BAKÓ Ferenc 1973-74. 282.
184. SZEDER Fábián 1819. 41.
185. PÁPAI Károly 1893.
186. BAKÓ Ferenc 1973-74. 243. kk.
187. ISTVÁNFFY Gyula 1911. 2.
Fdsö^borsodi tüzelőberendezések GUNDA Béla nyomán
 ban helymegjelölés nélkül három belső füstelveze­
téses kemence rajzát közli. Közülük kettő függőle­
ges, azaz kürtös, egy pedig ferde, vagyis kabolás
füstelvezetést!
Felsővadnán 1772-ben a mészárszékhez tartozó
lakásban belülfűtős kemencét és ugyanakkor
kéményt írtak össze, ebből BAKÓ Ferenc feltétele­
zi, hogy a kemence füstjét a falon át a kémény alá
188
vezethették . GUNDA Béla Szögligeten, Ragá­
lyon és Szendrőn talált ferde füstelvezetéses
kemencéket, az utóbbi helyen a kemence teste
csonkakúp alakú. Martonyiban és Perkupán már
csak a konyhában lelte fel ezeket az alkalmatossá­
gokat, melyek feltehetően a szobai szerkezetek
189
másai . 1974-ben Kecsőn (Kecóvo) még
magam is felmérhettem egy függőleges füstelveze­
téses kemencét, igaz ez már a konyhában állt.
Sűvétén (Sivetice) ugyanilyen elhelyezkedésben egy
hasonló irányulású, de cserép füstéivezetőjű
kemencét dokumentáltam. VISKI Károly Marto­
nyiban, Szalonnán, Meszesen akkor még álló,
ferde füstelvezetés kemencéket figyelhetett meg.
Rakacaszenden, Damakon, Balajton, Perkupán és
Varbócon ezek már csak az emlékezetben
190
éltek
A Hernád völgyében VAJKAI Aurél az 1930-as
évek végén már nem talált belülfűtős, belső füstel­
VlSKI Károly rajzai 1933-ból a Bódva környéki tüzelőbe­
vezetéses kemencéket, de több helyen fellelte a
rendezésekről
kâbola terminust, mely hol boglyakemencét, hol
191
más tüzelőt jelentett .
A bizonytalan adatokkal szemben magam Árkán, Fonyban és Abaújváron gyűjtöttem a ferde füstelveze-
tőjű kemencére vonatkozó emlékeket. A Zempléni-hegységben és az abaúji Hegyközben az irodalmi adatok
192
és saját gyűjtéseim is az ilyen tüzelők elterjedtségéről vallanak Erdőhorvátiban, mely település időn­
ként a Hegyaljához számítódott, 1976-ban bontottuk le az utolsó ferde füstéivezetős kemencét, és szállítot­
193
tuk be in situ a Szabadtéri Néprajzi Múzeumba, Szentendrére . Komlóskán még ma is áll egy példánya.
194
A Bodrogközben Semjénből, Cigándról és Karosról GÖNYEY Sándor említi őket , de Karcsán is
ilyenek voltak.

188. BAKÓ Ferenc 1973-74. 249.

189. G U N D A Béla 1934. 5. - 3-7.ábra, 6. - 9., 10., 11. ábra, 8. - 19. ábra
190. VISKI Károly 1933. 21-23., GUNDA Béla 1934-ben Meszesen fényképezett egy ilyen füstelvezetőt bontás (?) közben
Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattára F . 69.558.
191. VAJKAI (WAGENHUBER) Aurél 1937. 269. - Alsódobsza, Forró, Fancsal, Nagyida, Nagyszalánc
192. Pusztafalu - G Ö N Y E Y Sándor 1939. 125-129., F ü z é r - G Ö N Y E Y (ÉBNER) Sándor 1931. 12. stb.
193. Két korábban lebontott kemencét ld. TÓTH János 1961. 168. - 267. ábra, 169. - 269. ábra
194. G Ö N Y E Y (ÉBNER) S á n d o r 1931. 78., 10.
 Borsod megyében legdélebbre Kis-
győrben fordul elő a belülfűtős belső
füstelvezetéses kemence, de a gyűjtő,
FÖLDES László 1968-ban már nem
tudta a füstevezető irányulását tisztáz­
ni . Ennek az itteni kemencék keve­
rék volta lehet a magyarázata, az 1920-
as évek végén GYÖRFFY István és
GÖNYEY Sándor „sípos búbos kemen-
196
cé"-t örökített meg a faluban . 1926-
ban viszont M E G A Y Géza egy bizony­
talan helymegjelölésű fényképén a
hasábalakú, függőleges füstelvezetőjű
197
kemence ismerhető fel .
Sajnos a Magyar Néprajzi Atlasz
úgy térképezi a belülfűtős, belső füstel­ Cserép függőleges füstelvezetőjű kemence konyhában, Sűvéte (Slvetice,
vezetéses kemencéket , hogy nem Gömör m.)
tesz különbséget a füstelvezető két­
féle irányulása között, sőt a magya­
rázó ábráknál mindkettő vázlatraj­
zát közli. A Szlovák Néprajzi
Atlasznál szempontunkból még
ennél is rosszabb a helyzet. Az egyik
térképen a kemence és a tűzhely
viszonyulását veszik számba, ahol
egyrészt a kemence és tűzhely
házbeli elhelyezkedését, továbbá a
kemence formáját és fajtáját, vége­
zetül a különféle fűtőanyagokat
térképezik. Sajátos, hogy feltüntetik
a kupolás, vagy szögletes cserép­
kemencéket (kályhákat), a „siská"-t,
a kupolás és csonkakúp alakú
kemencéket, valamint a tűzhellyel Függőleges füstelvezetőjű kemence, Kisgyőr (Borsodm.)
ellátott kemencéket - ez lenne a
199
minket most érdeklő -, de nem különböztetik meg a füstelvezető irányulását .
így kénytelen vagyok a korábban ismertetett adatokra támaszkodni, de ezekből is eléggé egyértelmű,
hogy a Felföld nyugati területein a belső fűtésű kemencéknek függőleges, a keleti részeken ferde füstelveze­
tője volt. A tisztánlátást nehezíti, hogy a kérdést eddig bizonyos prekoncepcióval közelítették meg. Ennek

195. O M F Falukutatás
196. Néprajzi M ú z e u m Ethnológiai Adattára F . 211.758, F . 211.737, F . 211.736., ill. F . 60.250, F . 60.262.
197. Miskolc, Herman Ottó Múzeum F . 2649., - jelenleg emlékük sem lelehető föl, ld. CSERI Miklós 1983. 120.
198. MNA 243.
199. E A S Mintafeldolgozás 31.
A belülfűtős kemence füstelvezetőjének irányulása a Felvidéken

lényege, hogy a kétféle megoldást igyekeztek valamiféle fejlődési sorrendbe illeszteni. Az egyik lehetőséget
GUNDA Béla képviselte. Szerinte a függőeleges megoldás volt az eredeti, majd a pitvar megjelenésével előbb
egy vízszintes fekvőkémény alakul ki a padláson, ez fokozatosan lekerül a lakótérbe, közvetlenül a kemence
200
fölé, és kész a ferde füstelvezetés . Természetesen a dolog fordítva is elképzelhető, ez PÁPAI Károly
elmélete: a ferde füstevezető az elsődleges, ez kerül fel a padlásra és lesz belőle fekvőkémény, a szobában
201
pedig csak a kemence szája feletti, immáron függőleges irányulású füstfogó marad .
Az előbbi áttekintésből azonban nem egy ilyen, kronológiai egymásutániság bontakozik ki, hanem egy
földrajzi elhatárolódás. A ferde füstelvezetés a borsodi Csereháton már általánosnak tűnik, és innen keletre
csak ezzel a megoldással találkozhatunk. Gömörben, például Kecsőn (Kecovo), Sűvétén (Sivetice) majd a
Sajótól nyugatra ezzel szemben csak a függőleges megoldással fordul elő. Igaz, van néhány szórványos
adat, mely szerint innen nyugatra is feltűnik a ferde füstelvezető. Ilyen adatokat gyűjtött HOFFMANN
Tamás Varsányon, ahol szerinte a búboskemencével párosult kürtő „...nem a padlásra vezette a füstöt,
202
hanem a konyha és a ház közötti közfalon keresztül a kéménybe" . DÁM László általánosságban nyilat­
kozik arról, hogy a XIX. és XX. század fordulóján a „Szabadkéményhez csatlakozó fekvő kürtő" a Med-

200. G U N D A Béla 1934. 12.

201. PÁPAI Károly 1893. 2 3 .
202. Idézi BAKÓ Ferenc 1 9 7 3 - 7 4 . 279.
vesalján és az Aggteleki-karszton
203
egyaránt ismert volt . Mégis úgy
tűnik, hogy a függőleges és ferde
irányulású belső füstelvezető közötti
határ Gömörben húzódik. így ért­
hető, hogy ISTVÁNFFY Gyula a
ferde füstelvezetőjű kemence rajzát
is közölte, hiszen - mint láthattuk -
gyűjtött a Sajó mellett. PÁPAI
Károly útjai során Dédesen is járt,
ez a település, úgy tűnik, már a
határterületbe esik. A két elterjedés
közötti határon tapasztalható átme­
neti jelenségekkel G U N D A Béla Tapasztott fa tüzelőpadkájú belülfűtős kemence, Turjamező (Túrja Polena
olyan adatai is megmagyarázhatók, - Ungm.)
mint például a Tornakápolnáról
közölt rajz, melyen a függőleges
füstelvezetőt a padláson lévő fekvő­
kéménnyel csatlakoztatták be a
kéménybe - s amely megoldás köz­
rejátszhatott fejlődési elképzelésé­
nek kialakításában" .
A füstelvezető kétféle irányulása
nemcsak a bemutatott, magyarok
lakta vidéken, hanem innen északra
is elválik egymástól. Kelet-Szlová­
kia keleti területein csak a ferde
füstelvezető fordul elő, nem beszélve
itt most a kései fejlemény cugovij
peaől, ahol a füstöt a kemenceszáj­
tól közvetlenül a kemence falán
keresztül az ún. civka segítségével a
205
pitvarba kivezetik . Ez a megol­
dás az Ondavától keletre lévő ruszin
falvakban fordul elő.
A ferde füstelvezető legnyuga-
Ferde füstelvezetőjű kemence takaréktúzhellyel, Hervartó (Hervartov
tabbra Sárosban Végpetrin (Petro- Sáros m.)
206
vá) és Felső fricskán (Fricka) ,
207
Tapolytarnón (Tarnov) , Hervar-

203. D Á M L á s z l ó - D . R Á C Z Magdolna 1986. 82.

204. G U N D A Béla 1934. 5. - 6. ábra
205. SOPOLIGA, Miroslav 1 9 8 2 . 333.
206. A bártfai (Bardejov) M ú z e u m ludovej architektury építményei - K O V A L , A . és K.LIMEK, M . felmérései, 1 9 6 5 .
207. M E N C L , Václav 1980. 344. - 815. ábra
Belülfűtős, függőleges füstelvezetőjű kemence, sarkán világítókandalló, Zázríva (Zázrívá, Arvam.)

208
tón (Hervartov) mutatható ki. Innen keletre, mint a Kassa környéki, magyar lakosságú Magyarbődön
209 210 211
(Bidovce) , vagy a Vihorlát környékén , a Kárpátalján a belülfűtős kemencék füstelvezetője fer­
dén a pitvarba szolgál.
A függőleges füstelvezető legkeletibb példányai a Szepességből, például Osztornyáról (Osturrlá), Hár­
212 213
sadról (Litmanová), Berkenyédről (Jarabina) , Nagymajorról (Stránany) , Alsórzúgóról (Nizné Ruz-
214 215 216
bachy) , Poprád környékéről , Gömör-Kishont megyei Garamfőről (Svermovo) ,
217 218
Királyhegyaljáról (Sumiac) , általában a Garam felső folyása mellől, így Koháryházáról (Pohorelá) ,
219
Garamszécsről (Polomka) , Sajórédéről (Rejdová) és a már említett Sűvétéről és Kecsőről ismertek.
Tehát a füstelvezetés irányulása a magyar nyelvterülettől északra is egy földrajzilag jól meghatározható
vonal mentén válik el. Igaz ugyan, hogy Sáros megye nyugati, Szepes középső és déli, Abaúj északnyugati
és Gömör-Kishont északi, északkeleti részében meglehetősen nagy hiatus van a kétfajta belső füstelvezető
között. Ennek az a magyarázata, hogy a szepességi- és a bányavárosok területe más fejlődést futott be mint
220
közvetlen földrajzi környezete -, és itt másfajta tüzelőberendezést ismertek, használtak .

208. M E N C L , Václav 1 9 8 0 . 1 1 9 . - 3 0 0 . ábra

209. KÓSA László 1970. 8 3 .
2 1 0 . SVECOVÁ, Soha 1 9 5 7 . 111., 117.
211. GRACIANSZKAJA, N . N . 1974. 146., SOPOLIGA, Miroslav 1 9 8 2 . 3 3 0 . kk.
212. SOPOLIGA, Miroslav 1 9 8 2 . 330.
213. TURZO, Jozef 1 9 7 0 . 3 1 . ábra
2 1 4 . M E N C L , Václav 1 9 8 0 . 4 7 9 . - 1201. ábra
215. MRUSKOVIC , Stefan 1 9 6 6 . 8. ábra
2 1 6 . MARKUS, Michal 1 9 7 4 . 1., 2. ábra
217. M E N C L , Václav 1 9 8 0 . 4 5 7 . - 1157. ábra, MJARTAN, Ján 1 9 7 4 . - 52. ábra, PISÚTOVA, Irena 1974. 13., 18., 19. ábra
218. MJARTAN, Ján 1 9 7 4 . 3 0 . ábra
219. MARKUS, Michal 1 9 7 4 . 6. ábra
2 2 0 . KOVACEVICOVA, Sona 1967, 450. kk.
 Korábban, a kemence részeinek megnevezésével foglakozva kimutattam hogy a Felföld nyugati felében
a szap/szapha - tűzpad (cseresznyeg), keleten a tőc/tőcik - kabola terminusok jellemzik a belülfűtős, belső
füstelvezetéses kemencéket, és a két terminusegyüttes jól elkülönül egymástól. A kéményekre vonatkozó
adatok arra vallottak, hogy feltehető, a keletre eső vidékeken korábban alkalmazták ezeket. Végezetül arról
sorakoztattam fel adatokat, hogy a kétféle irányulású füstelvezető földrajzilag elhatárolható egymástól.
Mindhárom esetben egy nagyjából egybeeső, észak-dél irányú határvonal mellett különültek el a jelenségek.
Ezért úgy vélem, hogy a füstelvezető kétféle irányulása nem függ össze egymással, nincsenek fejlődési
kapcsolatban, hanem egymástól függetlenül kialakult megoldások ugyanarra a feladatra, a lakóhelyiség
viszonylagos füsttelenítésére.

A ferde füstelvezető

A ferde füstelvezető a kemence szája elől a füstöt egy hosszabb-rövidebb felszálló szakasz után vízszin­
tes, vagy közel vízszintes irányba tereli, és - mivel a Felföldön a tüzelőberendezés fűtőnyílása jellegzetesen
az utcai homlokzaton lévő ablakokra néz - a szoba és a pitvar közti falon át az utóbbi helyiségbejuttatja.
Ezzel a megoldással a pitvarba már láng és szikra nélküli füst jut, hiszen a kemencéből kitódulva előbb
megtörik az útja, majd egy hosszabb - a kemencék mérete miatt átlagosan legalább 150-200 centiméternyi
- utat tesz meg. Ezért nem szükséges, hogy a füstelvezető pitvarba szolgáló nyílása fölé valami szikrafogót
alkalmazzanak, az égéstermék szabadon szétáradhat az akár még lepadlásolatlan pitvar légterében, a tető
alatt.
Nem analóg ezzel az erdélyi tüzelők esete, ahol a tűz feletti füstfogóból (kandallóból) egy rövid cső
vezeti ki a füstöt a szobából, és ennek végén egy szikrafogó van. Itt ugyanis a füst útja rövid, a teljes
szikrátlanodás nem történik meg, ezért szükséges ez a szerkezet.
A Felföldön helyenként tapasztalható, hogy a ferde füstelvezető vége fölé egy alul szoknyaszerűen
kiszélesedő kis keskeny kémény kerül, mint Sárosban, de csak ott, ahol az igazi pitvar nem jelenik meg,
222
hanem a szoba a színből (sienl), vagy a csűr szerepét betöltő helyiségből (boisko) közelíthető meg .
Délen, a magyarlakta területeken ezzel szemben a pitvar nem a szín, vagy valami előépítmény fokozatos
bezárulásával alakult ki, hanem egy teljes értékű, zárt helyiség került a korábban egyetlen térből álló épület
bejárata elé. Ennek köszönhetően - feltehetőleg korán - felmerült annak igénye, hogy ezt a helyiséget
füsttelenítsék. Hiszen a ferde füstelvezetővel, a kabolavú hiába oldották meg, legalább részlegesen, a
lakóhelyiség füsttelenítését, ha az előtte lévő térből fűtés idején minden ajtónyílásnál szabadon betódulha­
tott az, amitől meg akartak szabadulni.
Valószínű ezzel magyarázható, hogy a kabolás kemencék elterjedési területén viszonylag korán megjelen­
nek a kémények. A korábban részletezett adatok arra vallottak, hogy Sárospatakon a XVIII. század vége
felé a lakóházak megszokott része volt a kémény, de lényegében hasonlót tapasztalhattunk Miskolcon is.
BARABÁS Jenő a kémény használatát a XVII. században a népi építkezés felső szintjén már jelentősnek ítéli
223
meg . Ezért nincs okunk, hogy kétségbe vonjuk, területünkön a kémények ehhez hasonlóan, már a
XVII. században megjelentek, de az is nagyon valószínű, hogy szélesebb körben csak a következő század­
ban vált a népi építkezés részévé.

221. Ld. M E N C L , Václav 1980. 4 6 5 . kk., E A S mintafeldolgozás 31. térkép

2 2 2 . Pl. Felsőfricska (Fricka) - K L I M E K , M . felmérése, 1965., Végpetri (Petrová) - KOVAL, A felmérése, 1965.
2 2 3 . BARABÁS Jenő 1970. 283.
GÖNYEY (ÉBNER) Sándor rajzai a felföldi tüzelőberendezésekről

Szeretném itt is felhívni afigyelmetarra, hogy mikor egy-egy jelenség feltűnését, terjedésének kezdetét
próbáljuk megállapítani, akkor nem arról van szó, hogy az adott új elem - esetünkben pl. a kémény - ott
van minden lakóházban. Mint minden újítás, így az újabb tüzelőberendezés, vagy az azon végzett jobbítás
csak szórványosan tűnik fel, és fokozatosan válik általánossá, és az is előfordul, hogy egyes konkrét
esetekben akár még századokkal később sem élnek vele. Ezért nem tudok mit kezdeni az olyan kétkedéssel,
mint amit DÁM László így fogalmazott meg: „Különösen nehezen tudom elképzelni a kémény és a kabolás
füstelvezetés korai elterjedését Abaúj, Zemplén, Ung, Bereg, Máramaros megyék kis hegyi falvainak
esetében, ahol a néprajzi adatokból tudjuk, hogy a füsttelenítés nélküli lakóházak még a századfordulón is
általánosan elterjedtek voltak. A kémény elterjedése a magyar nyelvterület északkeleti hegyvidéki területein
bizonyíthatóan csak a 19. század folyamán játszódik le, s nem lehet jóval korábbi a kabolás füstelvezetés
22
senf \ Az innováció feltűnése és az általános elterjedtségről kifejtetteken túl, magam egyetlen olyan
adattal sem találkoztam, mely a Felföld keleti felének magyar lakosságánál kémény nélküli lakóházról
adott volna hírt az elmúlt egy-másfél évszázadban. Ezzel szemben, a feltehetően szélesebb érvényű sárospa­
taki és miskolci adatok azt tanúsítják, hogy ezeken a helyeken a XVIII. században a házak túlnyomó
többségének kéménye volt.
Mindez a belső füstelvezetés megoldásának idejére vonatkozóan is következtetések levonását teszi
lehetővé. A belső füstelvezetést - véleményem szerint - a paraszti/jobbágyi házakban még a kémények
megjelenése előtt meg kellett oldani, hiszen csak ez válthatta ki annak igényét, hogy az égésterméket

224. D Á M László 1989. 100-101.

„Kabolás"kemence, Pusztafalu (Abaújm.)

immáron ne csak a lakóhelyiségből vezessék el, hanem az egész épületből. Amennyiben ez így igaz, akkor
viszont a ferde füstelvezetőnek, a kaboláhak a XVII. században fel kellett tűnni a felföldi lakóházakban.
Mindez nemcsak a megjelenés idejére enged meg következtetéseket, hanem eredetre is. Ebben az időszak­
ban egy ilyen megoldás sem északról, sem keletről nem származhatott, délen egy más gyökerű, formájú, és
részben más működésű tüzelőberendezés volt, nyugaton pedig - mint erre már utaltam, és a későbbiekben
részletezem - az azonos belülfűtős kemence füstelvezetését másként és máskor oldották meg.
Igaz, félreértéseket szokott okozni az a feltételezés, hogy a kabola és a kandalló lényegében azonos
225
tüzelőberendezés. Ez már BÁTKY Zsigmondnál is felmerül , és a mai napig makacsul tovább él. Csak­
hogy, a köznyelvi érelemben vett kandalló egy nyílt tüzelő fölé emelt melegítő köpeny, füstfogó, azaz
önálló tüzelőberendezés, többnyire a lakóépület egyetlen ilyen alkalmatossága. A kabola ezzel szemben a
Felföld keleti felében mindig a belülfűtős kemence füstelvezetője, mely - mintegy mellesleg - alkalmas arra
is, hogy alatta a padkán nyílt tüzet rakjanak. Méretében is különbözik a kandallótól, míg ez mindig a teljes
tüzelőpadka, tüzelőhely felett van, addig a kabola, vagy legalábbis belvilága nem sokkal haladja meg a
kemence szájának szélességét. A kabolás kemencéknél - elmúlásuk egyik szakaszában - előfordul, hogy a
lakóhelyiségben már csak a füstfogó marad meg, maga a kemence kiszorul a mellette lévő pitvarba, de
szája még ekkor is ide, a kabola alá néz. Tehát a kabola mindig összeköttetésben van a kemencével,
ellentétben a kandallóval, amely soha sem kapcsolódik a zárt tüzelőhöz, lévén önálló tüzelőberendezés.

225. B Á T K Y Zsigmond 1930b. 120.

Belül fűíós, ferde füstelvezetőjű kemence,Komlóska (Zemplénin.)

Ferde füstelvezetőjű kemence, a füstelvezető agyagcsőből készült, Felsőfricska

(Fricka, Sáros m.)
Mindebből következik, hogy a Fel­
föld keleti felének kabolás kemencéi
délkelet, az erdélyi kandallós terüle­
tek felől sem kaphattak fejlődési
impulzust. A Felföldön a kabolás
füstelvezetést ennek következtében
helyi fejleménynek kell tekintenünk.
A meghonosodás útját, igaz, még
nem teljes világossággal, de már az
első olyan adat is példázza, melyben
az ilyen megoldás sejlik föl - 1592.,
Berzevice (Brezovica, Sáros m.): „...
a szobák kemencéi mellett is
tűz-rakny való kémények lennének
226
Prussiay mód szerinth" . Bár
nem teljesen világos, hogy a
„porosz" mód szerint épített
kémény valójában mit jelent, de a
leírásból kitűnik, hogy a kemencé­
hez egy viszonylag zárt tüzelőhely Az egyik legto vább fentmaradt „kabolás "kemence,
csatlakozik, és ez emlékeztet a ka­ Erdőhorváti (Zemplén m.)
bolás kemencére. Bethlenen (Becle-
an, Beszterce-Naszód m.) 161 l-ben a tiszttartó házá­
ban „mázos kemencéje belülfütő" szerepel, bár a
227
kéményt nem említik . Néhány évvel később Sá­
rospatakon az Ispotály házban, melynek kő kémé­
nye volt, az egyik helyiségben „Belül fütő Sütő
kemencze paraszt kályhából rakott az allya Kővel
228
sárral rakott" fordul elő . A leírásból egy mázat-
lan cserép füstfogójú kabolás kemence következtet­
hető ki. Hasonló állt Nagykállóban az „Úr házá­
229
ban" 1660-ban . Az 168l-es nagysajói (§ieu, Besz­
terce-Naszód m.) összeírásban az előbbihez hasonló
kemencék mellett, melyek ez esetben „zöldmázas"-ak
és „veres-tarkával" vannak „megcifrázva", a dara­
bont házban „belől szenelő kemence" szerepel. A
darabont ház mellett pedig van „Egy ház, ... Belől
hamu", s e mellett egy helyiségben „kályhátlan pa-
Belülfűtős, ferde füstelvezetéses kemence takaréktűz­
hellyel, Erdőhorváti(Zemplén m.)

226. H . T A K Á C S Marianna 1970. 173.

227. B. N A G Y Margit 1973. 131.
228. 1685. - ROMÁN János 1965. 107-108.
229. H . T A K Á C S Marianna 1970. 220.
 0 50 100 150 c m

Belülfűtős, ferde füstelvezetéses kemence, Hajagos (Klokocov, Ungm.)

raszt kemence" került összeírásra,

mindezek - valószínű a csak hamut
rejtő középső helyiség - felett „Egy
hoszú kőkemény áll fenn benne két
230
gerendákon" . 1741-ben Sárospa­
takon Lévai Mihály - aki nem volt
nemesember - az „ágasokra pa-
ticcsal" épített házában „Belül füjtő
és sütő kályhás kemencéjével" tüze­
231
lőt késztíttetett . A korábban
már idézett felsővadnai adat is egy
ilyen belülfűtős, belső füstelvezetése
tüzelőberendezésre vonatkozhat.
Megítélésem szerint a Felföld észak-
Ferde füstelvezetéses belülfűtős kemence, Meszes (Borsodm.) keleti részén egy nemesi-városi füst­
elvezetési mód honosodott meg.
Már a kezdeti időktől számolni kell azzal, hogy ezek nemcsak az említett körben, hanem a jobbágyság
232
felső rétegénél is kályhacsempéből készülhettek. Ez a megoldás később sem szorult ki, a Bodrogközben ,
233
az abaúji Hegyközben még a közelmúltban is emlékeztek arra, hogy a kabola kályha\>ó\ készült.

2 3 0 . B. NAGY Margit 1 9 7 2 . 182-183.

2 3 1 . ROMÁN János 1 9 6 5 . 6 5 .
2 3 2 . S e m j é n - G Ö N Y E Y (ÉBNER) Sándor 1931. 13. - 5.ábra
2 3 3 . L d . GÖNYEY Sándor fényképfelvételeit a Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattárában: Pusztafalu - 8 2 . 7 3 0 , 82.733.,
82.738., 82.739., 8 2 . 7 4 0 . , F ü z é r - 5 5 . 3 0 9 . , 5 5 . 3 1 0 .
Magam Pusztafalun az ilyen csem­
péket már másodlagos beépítésben
találtam meg, Nyíriben pedig egy
ház bontásakor töredékeit leltem
fel. Azok, akik ezeket a csempéket
nem tudták megvásárolni, a füstfo­
gó másolatát favázra font vesszőből
készítették el, és ezt betapasztották.
Erre vall az, hogy SVECOVÁ, Sona
gyűjtése alapján az Ung megyei
Tárnán (Trnava pri Laborci) nem­
csak a csempéből rakott, hanem a
fonott kabolát is kaíTecxtk nevez-
234
ték .
Itt kell szólnom a kabola-kan-
Kemence ferde füstelvezetővel, Ziliz (Borsodm.)
dalló korábban már utalásszerűén
érintett kérdésköréről, annál is
inkább, mert a BARABÁS Jenő által
megfogalmazott „Szamosi házterü­
let" elhatárolásában ez alapvető
fontosságú. Mint írja „Különösen
nehéz szétválasztani az ún. kabolás
kemence és a kandalló egyes típusa­
it; melyik tekinthető kemencés kür­
tőnek és melyik kandallóhoz csatla-
23^
kozó kemencének" . Való igaz,
és sajnos a kérdést eldöntő régészeti
adat nincs, a történeti források
hiányosak, így a szintén nem túlzot­
tan bőséges néprajzi leírásokra
vagyunk kénytelenek támaszkodni.
A virágjukban lévő, de inkább már
Kisgyőri (Borsod m.) belülfűtős kemence ferde füstelvezetővel
az elmúlás szakaszába jutott tüzelő­
berendezések alapján rendkívül
nehéz megbízható megállapításokra jutni, ezért csak bizonyos jelenségekre hívom fel a figyelmet.
A belülfűtős, belső füstelvezetéses kemence alapvető ismérve, hogy a füstelvezető mindig zárt tüzelőhöz
csatlakozik. Ez a kapcsolat, különböző intenzitással a Partium északi felében, Erdélyben a Marosig mutat­
236
ható k i . Változik azonban maga a kemence. Már a Szilágyságban egy kerek, kupolás kemence tűnik
237 • 238
föl , ilyen volt Kalotaszegen is, mint az BÁTKY Zsigmond XX. század eleji munkájából kitűnik .

234. SVECOVÁ, Sona 1957. 11., 117.

235. BARABÁS Jenő-OiLYÉN Nándor 1987. 172.
236. L d . K ó s Károly 1989. 293., térkép
237. K ó s Károly 1989. 41.
238. B Á T K Y Zsigmond 1907. 64.
 Máramarosban azonban a kemen­
239
cék szögletesek . A Magyar
Néprajzi Atlasz egy szögletes, de
erősen lekerekített élű kemencét is
jelez, az viszont nem derül ki, hogy
ezek szobabéli tüzelőberendezések,
vagy helyük a pitvarban volt .
Változik a füstfogók mérete is.
Mint korábban említettem, a függő­
leges és a ferde füstfogó is viszony­
lag keskeny, nem sokkal szélesebb,
mint a kemence szája. A kabola
esetében - a függőleges füstelveze­
tésnél az ilyen megállapításnak
nincs értelme - a füstfogó vízszinte­
sen keskenyebb, mint amilyen
magas, az arány az esetek többségé­
ben az 1:2 körül van. Ezzel szemben
Szájával az ajtó felé néző, pitvarba szolgáló füstelvezetőjű kemence,
Tiszabogdány (Bogdan - Máramaros m.) már a szilágysági sátorok esetében is
megfordul az arány 1,5:1 vagy
2:l-re, tehát szélesebbek, mint
amilyen magasak. Ezáltal ezek a
füstfogók valóban kandalló szerűvé
válnak. Talán nem véletlen, hogy
BÁTKY Zsigmond Bánffyhunyadról
(Huedin) még egy olyan füstfogót
mutat be rajzon és fényképen,
melyen az említett arány 1:1, KÓS
Károly közel fél évszázad múltán
azonban Váralmáson (Alma§u),
Jákótelkén (Harlacea) olyan
241
füstfogókat örökített meg , ahol
a vízszintes méretük nagyobb, mint
a magasságuk.
Talán ennyi is elég annak
jelzésére, hogy itt nagyrészt
Cserepes kabola, Pusztafalu (Abaújm.) átmeneti jelenségekkel találjuk
magunkat szembe. Máramaros, de
talán még Beszterce-Naszód tüzelőberendezései nem különböznek a Felföld keleti felétől, ez még a kabolás
kemence elterjedésterülete. Ettől délre, a Szilágyságban, Erdélyben a Marosig egy széles zóna van, ahol a
kemencék kerek, kupolás formájúak, füstfogójuk - jobbára cserépből-kandalló jellegű. Felsejlik, hogy egy

239. K ó s Károly 1989. 293., térkép

240. M N A 242., 243.
241. K ó s Károly 1989. 295-296.
Cserepes kabolás kemence, Füzér (Abaújm.) Kályhacsempéböl készített füstfogójú belülfűtős kemence,
Jósza (fosva - Ungm.)

szorgosabb vizsgálat e téren bizo­

nyos átalakulásokat tudna bizonyí­
tani. Ez azért sem felesleges, mert
csak így lehetne teljes biztonsággal
kimondani, ami ma még csak
hipotézisként fogalmazható meg,
hogy a vidék füstfogói a délke­
let-erdélyi kandallók hatására
alakultak, nyerték el a XX. század
közepén még itt-ott fellelt formáju­
kat.

Cserepes kabola, Pusztafalu (Abaújm.)

Függőleges füstelvezetőjű belülfűtős kemence takaréktűzhellyel, Kazár (Nógrád m.)

A függőleges füstelvezető

A Felföld nyugati részén a lakóhelyiség füsttelenítését más megoldással igyekeztek biztosítani. Itt a
füstfogó az égéstermékeket függőlegesen, közvetlenül a padlástérbe vezette. így útja nem törik meg, és
szükség van arra, hogy valami szikrafogóval is ellássák. Ez a kiskemence, mely a padláson vízszintes
irányba tereli a füstöt. Tehát, amíg a kabolás kemence minden további nélkül társulhat a szabadkéménnyel,
addig ez a megoldás nem feltétlenül, sőt bizonyos, bár nem megoldhatatlan, nehézséget okoz bekötésük.
Megítélésem szerint ezzel magyarázható, hogy Egerben a XVIII. század végén a hatósági szorgalmazás
ellenére olyan sok a kéménytelen ház, és a falvakban még kevésbé lehetett az épületből a füstöt kivezető
szerkezeteket megtalálni. Személetesen példázza ezt R E G U L Y Antal megfigyelése, mely szerint 1857-ben a
nógrádi Fülekpilisen (Ples) „Egy kémény sincs a faluban 54 ház szám" .
BAKÓ Ferenc feltételezi, hogy a függőleges irányulású füstfogót az általa kutatott vidékeken megelőzte

egy olyan megoldás, mikor a kemence szája felett a födémdeszkába vágtak egy lyukat, és erre, a padláson
243
készítettek egy füst- és szikrafogót, azaz a kiskemencét .

242. R E G U L Y Antal 1857. 32.

243. BAKÓ Ferenc 1973-74. 276.
 Nógrád megyéből az első belső
füstelvezetőjű kemencére vonatkozó
adatot 1712-ből ismerjük. Jellemző
módon Nagyzellőn (Felső-, Vel'ké
Zlievce) egy jobbágyot a hozzá be­
szállásolt katonák kürtő építésére
kényszerítettek. Ezt ő semmiképpen
sem akarta megtenni, és vonako­
dása indokolt volt, mert a kürtő
244
elkészülte után háza leégett .
Heves megyében a belső füstelve­
zetéses kemence a XVIII. század
elején tűnik föl, legkorábban
nemesi, uradalmi épületekben
A függőleges füstelvezetőből a padlásra áramló füst útját megtörő
mutatható ki . Egerben még a bóthajtás, Nagylóc (Nógrádm.)
245

XVIII. század vége felé is találtak

olyan kemencét, melynek nem volt
246
füstelvezetője . Gyöngyösön
1817-ben meglepően nagy számban
fordultak elő kémény nélküli há­
247
zak , ez természetesen nem azt
jelenti, hogy itt füstös szobák lettek
volna, hanem csak azt, hogy a belső
füstelvezetéses kemencék nem jártak
kéményépítéssel.
A Felföld nyugati területein, azaz
Hevesben és Nógrádban BAKÓ

Ferenc megállapításai szerint a

kemencéket a parasztok csak a
XVIII. században kezdik ellátni egy
- egyébként függőleges irányulású -
belső füstelvezetővel. A kémény,
A füst útját megtörő szerkezet a padláson, Domaháza (Borsodm.)
ami ennek a megoldásnak nem fel­
tétlen tartozéka még ehhez képest is
megkésve terjed, általánossá csak a XIX. század derekára vált 248

244. ZÓLYOMI József 1974. 30.

245. BAKÓ Ferenc 1 9 7 3 - 7 4 . 2 4 7 .

246. BAKÓ Ferenc 1 9 7 3 - 7 4 . 2 5 1 .

247. BAKÓ Ferenc 1 9 7 3 - 7 4 . 2 5 3 .

248. BAKÓ Ferenc 1 9 7 3 - 7 4 . passim


Függőleges füstelvezetőjű kemence a konyhában,
Kecsö(Kecóvo - Gömörm.)
Vindófíia konyhában, Bény(Bína - Esztergom m.)
249. Pl. ZÓLYOMI József 1974. 30., I. SÁNDOR Ildikó 1977. 361.
250. BAKÓ Ferenc 1 9 7 3 - 7 4 . 256.
Cserép füstfogó függőleges füstelvezetővel,
Süvéte (Sivetice - Gömörm.)
A Felföld két területe, a nyugati (Nógrád, Heves,
és Borsod nyugati fele) és a keleti részek között az
időbeli eltérés a tüzelőberendezések, illetve a füstel­
vezetés módjának alakulásában még a közelmúltban
is tapasztalható volt. Térképre vetítve a terület 1875
előtt épült lakóházainak kémény-megoldásait, az
tapasztalható, hogy keleten nagy gyakorisággal a
favázas, vesszőfonásos, sárral tapasztott
szabadkémény fordult elő. A Kazincbarcika - Mis­
kolc - Tiszaszederkény vonaltól nyugatra azonban
nincsenek ilyen szabadkémények, ott vályogból,
téglából és kőből készültek az egyébként is ritkáb­
ban előforduló füstelvezető-szerkezetek. Tudjuk,
hogy itt is voltak egykor favázas szabadkémé­
249
nyek , de mint BAKÓ Ferenc megjegyzi, korunkat
250
ezek már alig érték meg . A jelenség megítélésem
szerint nem a keleti területek konzervatívizmusával
magyarázható, hiszen a rendelkezésemre álló adatok
 A kemence szája előtt a konyhában kialakított zárt tüzelőhely, Mezőkövesd (Borsod m.)

szerint itt korábban oldották meg a kemence füstelvezetését, és jelent meg a kémény. Inkább azzal, hogy itt
a kéménynek komoly hagyománya van, a több évszázada megszokott technikai megoldást nehezebb
felváltani az újabb, egyébként hatóságilag is szorgalmazott megoldásokkal.
A Felföld nyugati felében a kémény megjelenésének ideje nagyjából egybeesett ezekkel a hatósági
korlátozásokkal, ezért feltehetően eleve kevesebb számban épültek gyúlékony anyagból. A folytatásra
jellemző, hogy a zárt kémény, a vindófli, indóllimég az 1875 után épült házaknál sem lépi át számottevő
mértékben a nyugati és keleti, egykor kétfajta irányulású belső füstelvezetésű kemencék közötti határvo­
nalat.
 A világítókandalló

A füst- és szikrafogóval, melegítóköpennyel ellátott nyílt tüzelőberendezés, a kandalló a Felföld falun

élő magyar lakossága körében nem mutatható ki. Van azonban itt is egy kandalló, de ez funkciójában nem
olyan széles skálájú, mint az előbbi, formája - a változatok ellenére - szintén különbözik az elsősorban
Erdély délkeleti felében honos tüzelőberendezésektől.
A kandallóról készített összefoglalásában KÓSA László a megnevezést a Tiszától keletre, az Alföldet
lezáró hegyek lábáig, északon a Tiszáig és Beregben mutatta Id" . Más forrásból ismerjük 1809-ből
252
Füzérről , a Zempléni-hegység nyugati oldalán Fonyból, a Hernád völgyében Szendrőről,
253 254 255
Szendrőládról , Ondról , Miskolcról , esetleg Kisgyőrből, bár itt nem dönthető el, hogy a
256 257 2S8
terminus köznyelvi értelemű, vagy gyűjtött adat " továbbá Andornaktályáról " és Tardról .
A terminus tartalmát illetően a kép meglehetősen vegyes. Fonyban - a nem túlzottan világos emlékezet
szerint - egyfajta szobai tüzelőberendezés, füstfogó, mely független a kemencétől, azaz a szája nem ide
nyílik. Ebben a kandallóban, estenként főztek is. Szalonnán és Szendrőládon már csak a megnevezést
ismerték, tartalma a homályba veszett. GUNDA Béla úgy véli, hogy ez is egy olyasféle szobai tüzelőberende­
zés lehetett, mint az általa Martonyiból leírt kabola, azaz a kemence ferde füstelvezetője, és ennek elejét
259
nevezték kandallónak . Miskolcon 1788-ban az egyik - egyébként „néhai nemes Palotsis János özvegye
Kabai Erzsébet Szirma utcán lévő" - háznál „A kemencze kandallóval együtt" került felbecslésre, majd a
„pitvarban lévő katlan". Az is figyelemreméltó, hogy „Nyolc pár és fél szarufa kakas ülőjével együtt 3 fr.
260
24 xr."-ra értéklődött, az említett kemence és kandalló viszont 4 fr. 30 xr.-ra!. A pitvarban lévő katlan
valószínűsíti, hogy a kemence szája a ide nyílt, s ha ez igaz, akkor az említett kandalló nem lehetett a
kemence füstelvezetője. BODGÁL Ferenc Miskolcról további épületek becsűjét közölte, közülük az egyikben
1789- ben „...Kéményét es az házban lévő Boglya Kemenczéjét kandallójával együtt...", egy továbbiban -
1790- ben - „...egy kályhával, kandallóvaF'-t vettek számba. Az utóbbi esetekben a becsértéket egyben
261
adták meg, a tulajdonos vagyoni és társadalmi helyzetéről sem értesülünk , mindkettőnél egyaránt adott
az a lehetőség, hogy az említett kandalló a belülfűtős kemence (kályha?) füstelvezetője, de az is, hogy
önálló tüzelőberendezés.

251. KÓSA László 1970. 89.

252. BALASSA Iván 1958. 321.
253. GUNDA Béla 1934. 10.
254. M N A 240.
255. BODGÁL Ferenc 1961. 2 2 1 - 2 2 2 .
256. FÖLDES László gyűjtése - O M F Falukutatás
257. BAKÓ Ferenc 1 9 7 3 - 7 4 . 2 4 0 .
258. F É L Edit gyűjtése
259. G U N D A Béla 1934. 10.
260. BODGÁL Ferenc 1961. 2 2 1 . - korábban ezt az adatot egyértelműen belső füstelvezetőnek értékeltem, ld. BALASSA M . Iván
1980. 126.
261. BODGÁL Ferenc 1961. 2 2 1 - 2 2 2 .
Kályháskemence, mellette az ajtó felöli falban világítókandalló, Kóspallag (Hontm.)

A Felföld eddig említett vidékein a gyakran pontos megnevezésük nélkül felbukkanó kandalló-szerű
szerkezetek talán segítenek értelmezi az eddig nem teljesen világos képet. Kisgyőrben FÖLDES László két
262
kandallóra is bukkant, mint jeleztem, megnevezésük bizonytalan . Ugyanitt, érdekes módon, a belső
füstelvezetéses kemencét sípos búbos kemencének nevezték, a közölt rajzon a kemence teste szögletesnek
263
tűnik , ugyanakkor, mint korábban utaltam rá, az esetleg ugyanarról a tüzelőberendezésről készült
fénykép boglya-szerű kemencét mutat. Égerszögön egy épület felmérésén ismerhető fel a kandalló, mely a
264
kemence és a szobaajtó között helyezkedik el, neve azonban ismeretlen . Mádon egy XIX. század első
265
felében épült zsellérház bontásakor sikerült olyan nyomokra lelni, mely alapján egy, az alsó szintjén
téglaboltozatos, felül táblás kályhából álló, kívülről fűthető szobai tüzelőberendezés mellett a szobaajtó
266
felőli falon lévő kandallószerüséget lehetett rekonstruálni . Egyébként ezzel nagymértékben egyező meg­
267
oldás ismerhető fel egy sátoraljaújhelyi cselédház tervén a XIX. század elejéről .
Az adatok, ha nem is teljes világossággal, de arra vallanak, hogy a Felföld keleti felében a kandalló nem
a szó köznyelvi értelmében vett, önálló tüzelőberendezés, hanem többnyire a zárt (esetenként belső füstel­
vezetővel rendelkező) tüzelők, a kemencék és a helyiség bejárata közötti falban, vagy a fal előtt lévő,
bizonyára valamiféle kiegészítő funkcióval bíró szerkezetek. A hasonló tüzelőberendezés Hevesben kandi,

262. FÖLDES László gyűjtése - O M F Falukutatás

263. G Ö N Y E Y (ÉBNER) Sándor 1931. 12.
264. Kossuth u. 1., épült 1859-ben - V A S Tibor-MÉszÂROS Kati felm. 1979., F A D 1531. 2.
265. KECSKÉS Péter 1989. 4.
266. SABJÁN Tibor 1990b. 144. kk.
267. Országos Levéltár, Múzeumi Gyűjtemény
 0 5 nn

Egy cselédház tervének részlete a XIX. századelejéről, Sátoraljaújhely (Zemplén m.)

268
kangyi'néven ismert . Sirokon a főző-és világító alkalmatosság lábakra állított változatával is találko­
269
zott B A K Ó Ferenc . Úgy véli, hogy ezek, az elsősorban világításra szolgáló fülkék a belső füstelvezetéses
kemencék pitvarba történt kifordításával hozhatók kapcsolatba. Ezzel ugyanis a lakótér belső világításának
m
korábbi lehetősége megszűnt, és ezt vette át a kandi, kangyi .
Nógrádban sem ismeretlenek az ilyen, a kemence környékén előforduló falifülkék. Szokolyán kuklic-
271 272
nak nevezték, de a terminus kutric alakváltozatáról is tudunk . Valószínű, hogy a Börzsöny hegység
falvaiban előforduló, ma már csak tárolásra szolgáló vakablakok, vaklikàk, és a velük összefüggő világító-

268. BAKÓ Ferenc 1 9 7 3 - 7 4 . 2 4 2 . - Andornaktálya, Felsőtárkány, Mikófalva, Recsk, Párád, Bodony, Kisköre
269. BAKÓ Ferenc 1 9 7 0 - 7 1 . 3 3 6 .
270. BAKÓ Ferenc 1 9 7 3 - 7 4 . 2 2 3 .
271. G Ó N Y E Y Sándor 1939. 2.
272. BOROVSZKY Samu 1 9 1 1 . 152.
Julcdk, tüze/őJukak is ide kapcsolha-
273 A
tők . Ipolyságon (Sahy) ku­
214
pec , Szécsényben kuczkó, Per­
son (Prsa) kosko néven fordulnak
elő, az utóbbi esetben azt is tudjuk,
hogy felette egy csőszerű kis alkal­
matosság volt, mely a padláson a
275
„kéménybe" torkollt .
Márianosztrán egy tüzelőberen­
dezésről készített fényképen a ke­
mence és a szobaajtó között nagy
valószínűséggel egy, a falba mélyí­
276
tett kandalló ismerhető fel .
A magyar nyelvterülettől északra
is ismertek ezek, az elsősorban vilá­
gításra szolgáló berendezések.
Figyelemre méltó, hogy a Vihorlát
vidékén lévő Tárnán (Trnave pri
Laborci) a belső füstelvezetésű ke­
mence testének ajtó felőli részét
-ahol a közölt rajzon semmiféle
tüzelő, füstelvezető sem látszik - VMgítókandalló konyhában, Homokterenye (Nógrádm.)
211
kandalovniknak nevezik'. Ez
esetben minden bizonnyal egy korábbi, a kemence és a szobaajtó közötti kandalló emléke őrződött meg.
A világítókandallónak egy, az eddigiektől eltérő változatát ismerjük Árvából, Liptó megye déli feléből,
278
a Felső-Garam mentéről, Gömörből Az általában kozubnak nevezett szerkezet a kemence első, azaz
a szájfelőli és az ajtó felé eső oldal sarkán áll. Függőleges füstelvezetőjük van, ez készülhet tapasztott
279
deszkából, fonva, de cserépből is . SVECOVÁ, Sofia szerint a kozub a kr'bbd együtt három különböző
jelentésben ismert Szlovákia délnyugati felében. így nevezik a kemence feletti füstelvezetőt, az itt tárgyalt
világítókandalló füstelvezetőjét, végezetül pedig magát a kandallót, ami egyébként lehet az ajtó melletti
falon is. Feltűnő, hogy ez a szerkezet a szlovákoknál csak a függőleges füstelvezetőjű belülfűtős kemencék­
nél mutatható ki, a ferde, kabolás megoldásnál nincsenek meg.
Már SVECOVÁ, Sofia is utal rá, hogy az említett szerkezet lehet a kemence és a szobaajtó közötti falon is.
Ez figyelhető meg például Árvában, ahol a korábbi zárt tüzelőberendezések után egy kerek alaprajzú, felül
kupolás, barianak nevezett kemence tűnik fel, ezzel egyidőben a kozub a kemence és az ajtó közötti falra
280 281
került, például Nagyfaluban (Velicná) , Zázriván (Zazrívá) . De a túróci Nagyjeszenen (Horné

273. I. SÁNDOR Ildikó 1977. 362., 3 6 7 .

274. G Y Ö R F F Y István 1930. 155.
275. R E G U L Y Antal 1857. 28.
276. Kossuth u. 7 1 . - Kovacsik József háza
277. SVECOVÁ, Soha 1957. 111.
278. L d . T u R Z O , Jozef 1979. 189.
279. SVECOVÁ, Soha 1968. 165.
280. CAPLOVIC , Pavol, 1977. 40.
281. TURZO, Jozef 1979. 187., CAPLOVIC , Pavol 1977. 38.
 282

Jaseno) , Gömör-Kishont megyé­

283
ben Garamfőn (§vermovo) ,Ba-
284
radnán (Brádno) , Király hegy alján
285
(Sumiac) , stb. is feltűnik ez a jelen­
ség. Hasonló világítószerkezetek a
lengyel Beszkidekben is ismertek, ott
286
komin, komínek a nevük . Liptó-
ból cserép világítókandallóról is
287
tudunk . Hont megyében, így Zsib-
ritón (Zibritov) a kívülről fűthető
288

kemence mellett tűnnek föl . Távo­

labb, Morva-földön is ismertek ezek
Kívülről fűthető cserépkemeacemelletti világítókandalió a Zólyom megyei
Ponikon (Pomky) a viágítókandallók . 289

A korábban idézett, a Felföld

magyar lakossága köréből származó
adatok arról vallottak, hogy a kan­
dallót a belülfűtős kemence belső
füstelvezetőjével egyidőben bent
voltak a lakóházban. így nem tűnik
valószínűnek, hogy az ilyen szerke­
zetek, fülkék másodlagos jelenségek
lennének, inkább egy funkciómeg-
oszás sejthető esetükben. Meggon­
dolandónak tartom, hogy éppen
este, mikor a világításra szükség
lenne, a kemence szája feletti füst­
fogó már többnyire nem működik,
Kupolás, kivülről fűthető kemence mellett elhelyezkedő kandalló Árvában,
sőt, hogy a kemence és a szoba mele­
Zaskó (ZaSkov)
ge ne menjen ki, esetleg be is dugják,
így ez alatt nem lehetett tüzelni,
hiszen akkor a világításra szolgáló
tűz füstje bennt maradt volna a lakóhelyiségben. Ezért lehetett szükség a világítókandallókra.
Az ilyen alkalmatosságok funkcionálásáról -mégszemélyes tapasztalatok alapján -Persén (Prsa) REGULY

Antal a következőket jegyezte fel: „A kemencze eleje köre mialatt van a tüz, felette a kémény 2 1/2
láb...", majd „Kosko, téli világító (kuczkó Szécsényben) melyen télben apró száraz lángot adó fát

282. LAZISTAN, Eugen-MlCHALOV, Ján 1971. 77.ábra

283. MARKUS, Michal 1 9 7 4 . 1., 2. ábra
284. MRUSKOVIC , Stefan 1 9 6 6 . 7. ábra
285. MJARTAN, Ján 1974. 5 2 . ábra
286. KUTRZEBIANKA, Anna 1 9 3 1 . 4 4 .
287. Vichodna (Vychodná) — MRTFNAN, Rudolf szerk. 1953. 11. ábra
288. M E N C L , Václav 1 9 8 0 . 1 0 5 .
289. M E N C L , Václav 1 9 8 0 . 2 6 1 .
égetnek, hogy az asszonyok mun­
kájuknál különösen fonásnál lássa­
nak, ez egy kis tűzhely felett álló
cső mely a padláson a kéménybe
290
bele megy" . Maga a szerkezet a
magyar nyelvterületen eddig párhu­
zam nélküli, mert a kemence ez
esetben is minden bizonnyal belül­
fűtős, erre utal a szájánál rakott
tűz említése, és bizonyára a „ké­
mény" a füstelvezető, mert a mint­
egy 80 cm valóságos kéménynek
kevés. Az is nagyon valószínű,
hogy a világítókandalló kör ke­
resztmetszetű füstelvezetője nem
egy valóságos kéménybe torkollott,
hanem a padláson lévő füstterelő-
be, a kiskemencébe. Ez viszont azt
is jelenti, hogy ez a szerkezet nem
az ajtó melletti falon volt, hanem a
kemence elülső sarkán helyezkedett
el. Eddigi tapasztalataink viszont
arról vallottak, hogy a világítókan­
dallók a magyar lakosság körében
a falban, vagy a fal mellett helyez­
kedtek el.
A világítókandallók eredetének
kérdésében egyelőre inkább találga­ A szobaajtó mellett elhelyezkedő világítókandalló
,kuzup",
tásokra vagyunk utalva, a megbíz­ Buják (Nógrád m.)
ható megoldás még várat magára.
Korábban már idéztem olyan adatokat, ahol uradalmi épületekben fordultak ezek elő, mint Füzéren,
Sátoraljaújhelyen, mindkettő a XIX. század elejéről. A XVIII. század végén Miskolcon nemesi házban
bukkan föl, Mád a Hegyalja jelentős mezővárosa volt, igaz a világítókandalló egy zsellérházban állt. Az,
hogy a felföldi kandallók csak világító alkalmatosságok, bár alkalmanként főzőhelyül is szolgáltak, meg­
kérdőjelezi annak lehetőségét, hogy az erdélyi kandallókkal keressük kapcsolatait. A lakóhelyiségben
való elhelyezkedésük, viszonyuk a zárt tüzelőkkel meglehetősen egyezik az Alföld keleti feléből, ugyan­
291
csak kandalló néven ismert szerkezetekkel, melyek eredete szintén nem teljesen világos .

290. R E G U L Y Antal 1 8 5 7 . 2 7 - 2 8 .
291. KÓSA László 1970. 8 7 . kk., DÁM László 1975. 121. kk.
 A belülfűtős, belső füstelvezetéses
kemencék megszűnése
A lakóhelyiség füsttelenítését a belső füstelvezetés csak részben oldotta meg, ezért ezeket a szobákat -
mint ahogyan ezt a szlovák szakirodalom teszi - félfüstös házaknak is nevezhetjük. A füstelvezetés csak
akkor lesz tökéletes, amikor a lakóhelyiség zárt tüzelőjét a másik helyiségből, a pitvarból kezdik fűteni,
vagy ha a kemencét valami más tüzelőberendezés váltja fel. A Felföld magyar lakossága körében az
átalakulás nemcsak időben mutat eltéréseket, hanem abban is, hogy mindez belső fejlődés útján, vagy
külső hatásra történt.

Az alföldi tüzelőrendszer terjedése

Az Északi-Hegyvidék déli peremterületén a lakóhelyiség füsttelenné válása külső hatásnak köszönhe­

tő. Ennek a folyamatnak eredményeként a szobákban lévő kemencéket egy másfajta váltja fel, a bejárati
helyiség a padkák megjelenésével valóban konyhává válik. A változás jellegzetessége, hogy egy teljes
tüzelőrendszer terjed. Jól látható ez azon a térképen, mely a Felföldön az 1875-ig épült lakóházak tüzelő­
berendezéseit dolgozza fel: a szobák boglyakemencéje ugyanott és ugyanakkor tűnik föl, mint a
konyhabéli padka, padkák. Ebben az időben az alföldi tüzelőrendszer Nógrád megye déli részén, a
Mátra-Bükk gerincétől a síkság felé húzódó területeken, Abaúj és Zemplén legdélibb vidékein mutatható
ki. A következő negyedszázadban az új tüzelőberendezés északabbra nyomul, feltűnik Nógrád közepén, a
"Mátra és a Bükk északi lejtőin, a Sajó és a Hernád között Miskolc felett, és a Zempléni-hegyvidék déli
részén is.
Az 1875-1900 körül tüzelőberendezés rendszert váltott vidékeken lényegében csak egy olyan elem ma­
radt, mely arra utal, hogy itt egykor másfajta tüzelő volt. Ez a féloldalas szabadkémény, melynek ilyen
292
értelmezési lehetőségére B A K Ó Ferenc is utalt . Az alföldi lakóházak szabadkéménye - mint ez közis­
mert - a pitvar teljes hátulsó részét beborítja. Ez minden bizonnyal annak (is) köszönhető, hogy ebben a
helyiségben, a közepén is, tüzelőberendezés volt. A féloldalas szabadkémény ezzel szemben arra utal,
hogy a helyiségben korábban nem volt tüzelő szerkezet, a kémény a későbbiekben is csak az ide kifordí­
tott kemence, és a szája előtt húzódó padkán rakott tűz füstjét vezette el. A féloldalas szabadkémény
azonban csak a Felföld nyugati felén fordul elő, ez is arra vall, hogy a nyugati és a keleti fészek kémé­
nyeinek megjelenésében eltérések tapasztalhatók.
Természetesen, mint minden ilyen változás, ez sem érvényesül tiszta formában. Történtek kísérletek az
alföldi boglyakemence és a belső füstelvezető „összeházasítására". Ilyennek ítélem meg azt a kemencét,

292. B A K Ó Ferenc 1973-74. 257., részletesen ld. BALASSA M. Iván 1980. 133.
 melyet HERMAN Ottó örökített
293

meg Ostorosról - talán nem

véletlenül - egy barlanglakásban.
Itt teljes világossággal felismerhető
a boglyakemence, a kemence szája
feletti függőleges füstfogó, és taka­
réktűzhelye is van. Nem ennyire
világos a korábban már említett
kisgyőri kemence, ennek fényképén
egy kerek testű zárt tüzelő és a
ferde füstelvezető ismerhető
294
föi .

Cserepes kabola takaréktűzhellyel, a kemence teste a fában és a pitvar­

ban, Pusztafalu (Abaújm.)

Takaréktűzhelyek a kemencék mellett

A Felföld azon területein, ahol a tüzelőberendezés-váltás belső fejlődés eredményeként zajlott le, az
első lépcsőfok egységesnek tűnik. Ez a kemencéhez csatlakoztatott épített takaréktűzhelyek megjelenése.
295
Erre minden bizonnyal a főzéstechnika megváltozása miatt is szükség lehetett , de a fő oka, hogy ezál­
tal nem kellett már minden főzés alkalmával befűteni a kemencét, vagy szája előtt, a füstfogó alatt nyílt
tüzet rakni. Ezáltal a lakóhelyiség füsttelenítése egy lépéssel előbbre jutott, hiszen ezeknek a tűzhelyeknek
a füstjét vagy közvetlenül kivezették a pitvarba, vagy úgy kötötték be őket a belső füstelvezetőbe, hogy
onnan már nem jutott az égéstermék a szobába.
A Felföld magyarságánál az utolsó megmarad belső tüzelésű, belső füstelvezetéses kemencék mellett
mind ott voltak ezek a takaréktűzhelyek, mint például az 1960-as évek közepén még meglévő mátramind­
29
szenti sípos kemencénél. De ilyen volt az az ostorosi, melyet HERMAN Ottó rajzolt le , az 1930-as

293. Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattára 193. 4., a rajzot népi építészeti munkák gyakran közlik
294. M E G A Y Géza felv. 1926., Herman Ottó M ú z e u m F . 2649.
295. KISBÁN Eszter 1990. 10. 1880-ra teszi az újkori paraszti táplálkozáskultúra nagy váltásának kezdetét
296. Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattára 193. 4., közölte BAKÓ Ferenc 1973-74. 225.
Szobai tüzelőberendezés az 1875-1910 között épült lakóházakban
(Az Országos Műemléki Felügyelőség Falukutatás anyaga alapján)
 években még a kutatók által tanul­
297
mányozott F e l s ő - b o r s o d i ,
, ,--299
; 2 9 8 2 9 9
borsodi —
abauji kemencék.
A Szabadtéri Néprajzi Múzeumba
beszállított erdőhorváti kemence
mellől helyszűke miatt a takarék-
tűzhelyét korábban lebontot­
300
ták , a még ma is a helyszínen
látható komlóskai kabolás kemence
ezt a sorsot elkerülte.
Itt csak utalok arra, hogy a szlo­
vák lakosság körében is jellegzetes
volt ez a megoldás, mint ezt példá­
ul magam is tapasztalhattam Sajó-
Kabola a szobában, a kemence mái kiszorult a pitvarba, rédén (Rejdova), de ilyeneket mutat
Karcsa (Zemplén m.)
be SVECOVÁ Sona a Vihorlát kör­
301
nyékéről , a szlovákiai -
ruszinok kemencéjének is elmarad­
hatatlan része volt a takaréktűzhely
302
a XX. század elején stb.

A kemence kiszorulása a lakóhelyiségből

A Felföld nyugati része

A Felföld nyugati felének magyar lakossága ezt követően a kemence száját kifordította a pitvarba.
Előfordult, hogy a függőleges füstelvezetőről még ekkor sem mondtak le, és elkészítették a konyhában
303
is . A XIX. század második felében a kemence teljesen kikerül a szobából, mindössze a takaréktűzhely
maradt bent. Ez elsősorban Nógrád megyében tapasztalható, de a megoldás Hevesben sem ismeretlen. A
lakóhelyiség fűtése ezt követően vagy a takaréktűzhellyel, vagy a szórványosan megjelenő kályháskemen­
cékkel történik.

297. V I S K I Károly 1933. 22., 23., GUNDA Béla 1934. 6. - itt a rajzokról a szerző, mint megjegyzi, a szemléletesség miatt a
takaréktűzhelyeket lehagyta.
298. Kisgyőr - MEGAY G é z a felv. 1926., Herman Ottó Múzeum F.2649
299. G Ö N Y E Y Sándor 1939. 125. kk.
300. Ugyanitt kabolás kemence takaréktűzhellyel pl. BAKÓ Ferenc felv. 1951. - Sárospataki Rákóczi Múzeum F . 178-183.
301. SVECOVÁ, Soha 1957. 117.
302. L d . pl. SOPOLIGA, Miroslav 1983. 207. kk.
303. BAKÓ Ferenc 1973-74. 247.
Konyhai tüzelőberendezés az 1875 előtt épült lakóházakban
(Az Országos Műemléki Felügyelőség Falukutatás anyaga alapján)

a padka egy oldalon

C D padka a két szemben lévő oldalon
• oldalpadka három oldalon
T középpadka
* kónikus kemence
A szögletes (lapos) kemence
• rakott tűzhely
1< kandalló, kürtös kemence,
vagy a füstelvezetője a konyhában
A Felföld keleti része

A Felföld keleti felében a váltás másként zajlott

le. Itt első lépésként a kemencét úgy helyezték át a
pitvarba, hogy szája továbbra is a lakóhelyiségbe
nézett és felette megmaradt a kabola. A folyamat
egyes fázisai jól dokumentálhatók, Erdőhorvátiban
egy épület bontásakor például azt tapasztaltam,
hogy a kemencét részben már beépítették a falba,
304
de jelentős része még a szobában volt . Pusztafalu­
ban - mint ezt egy fényképfelvétel tanúsítja - olyan
megoldással éltek, hogy a kemencét félig már a
305
konyhába építették . Már megtévesztőbb, mikor
a kemence teljes egészében a pitvarban, illetve a
falban van, és csak a kabola marad bennt a lakó­
306
helyiségben, mint erre Pusztafaluból , de Perkupá­
307
ról is ismerünk példákat .
A vázlatos ismertetés is bizonyítja, hogy ez egy
általános folyamat része, nem pedig egyedi megol­
dások, mint ahogyan azt DÁM László egy erdőhor­
váti eset alapján véli . Az utolsónak említett
megoldás némileg megtévesztő, ugyanis úgy néz ki,
mint egy kandalló, s nem mindig tűnik fel a lényegi
Kemence a pitvarban, szegletén takaréktűzhely,
Filkeháza (Abaújm.) különbség, hogy a kemence szája ide nyílik. Az
alakulás ilyetén menete mindenképpen a belső füst­
elvezetés komoly hagyományára utal, de az sem
hanyagolható el, hogy alkalmazásához szükség volt a faltechnikák terén is egy váltásra, hiszen a kemence
ilyen elhelyezése biztonságosan csak a kő, vagy föld alapanyagú falaknál képzelhető el.
A következő lépésként a kemence itt is teljesen eltűnik a lakóhelyiségből, de gyakran bent marad a
309
mellé épített takaréktűzhely . Ez nemcsak elméleti fejlődésmenet, hanem gyakran konkrét esetekben is
így történt, mint erre az abaúji Hegyközben több adatot is gyűjthettem. A Sajó és Bódva mentén egy, a
Hevesben tapasztaltakhoz hasonló jelenség is feltűnik: a lapos kemence bent marad a szobában, de
tüzelőnyílását a pitvar felé építik, a kabola az új elhelyezkedés mellett is megmarad, immáron a konyhá­
310
ban . A jelenségre valószínű az a magyarázat, hogy a kétféle belső füstelvezetési mód között korábban
itt húzódott a határ, ennek következtében akkor és ez esetben is keverékformák jöttek létre.

304. Erdőhorváti, Kassai u. 93/a., épült 1858-ban

305. G Ö N Y E Y Sándor felvétele - Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattára F . 82.740, F . 82.739.
306. G Ö N Y E Y Sándor felvétele - Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattára F . 82.738., F . 82.739.
307. G U N D A Béla 1934. 10., 11.
308. D Á M László 1981. 71.
309. G U N D A Béla 1934. 10. is felhívja erre a folyamatra a figyelmet
310. G U N D A Béla 1934. 8.
Konyhai tüzelőberendezés az 1875 után épült lakóházakban
(Az Országos Műemléki Felügyelőség Falukutatás anyaga alapján)

• padka egy oldalon

D padka a két szemben lévő oldalon
• oldalpadka három oldalon
T középpadka
A kónikus kemence
A szögletes (lapos) kemence
• rakott tűzhely
K kandalló, kürtös kemence,
vagy a füstelvezetője a konyhában
 A jellegzetesebb út, hogy a
kemence teljesen kikerül a pitvarba.
Mivel a Felföld keleti területein ez
a helyiség rendkívül keskeny,
gyakran tejesen ki is tölti. A
kemence egy alacsony padkán áll,
tipikus tartozéka a kis sár emel­
vényre helyezett vas főzőlap hátul
egy rövid kürtővel . Ezzel a
lakóhelyiség nemcsak a füsttől,
hanem - legalábbis nyáron - a
főzéstől is mentesült és hosszú év­
századok után valóban szobává
vált.

Kemence, rajta takaréktűzhely mellé építve aszaló a konyhában,

Nyíri (Abaújm.)

A kályháskemence

A Felföld nyugati felének ismertetése során már utaltam a kályháskemencékre. Ezek sajátos szerepet
játszottak a terület népi építészetében. Természetesen itt is vannak kályhára utaló korai adatok, de az
312
1495-ben említett sajónémedi kályhásmester , vagy a Szlovák Néprajzi Atlasz mintafeldolgozása egyik
térképlapján feldolgozott XV-XVI. századi kályha adatok például Kassáról (Kosice), Krasznahorkáról
(Krasná Hőrka), Murányból (Murárl), Létánfalváról (Letanovce), a szepesi várból (Spissky hrad),
Szepeshelyről (Spisská Kapitula), Csütörtökhelyről (Spissky átvrtok), Késmárkról (Kezmarok), Alsóleh-
313
nicről (Cerveny Klástor), stb. nem az egykori falusi lakosság kályháiról vallanak. Már valamivel köze­
lebbi terület kályhahasználatáta utal a miskolci Zöldfa vendégfogadó 1745-ös inventáriuma, ahol több­
314
ször említik a „kályhás kemenczé"-ket .

311. Pl. VAJKAI (WAGENHUBER) Aurél 1937. 269.

312. BODO Sándor 1975. 5 3 8 .
313. E A S mintafeldolgozás 31. térkép
314. DOBROSSY István 1981. 97., 98.
 A kályháskemencék paraszti
használata a Felföld nyugati
részein tűnik nagyobb hagyomá­
nyúnak. A Nógrádban a néprajzi
gyűjtők által fellelt kályhákat lo­
sonci készítésűnek tartották.
Valóban, a losonci fazekasok limi-
tációjában már a XVIII. század
közepén szerepelnek a kályhák,
315
köztük a közönséges zöld is .
Az ilyen zöld kályha GÖNYEY Sán­
dornál is felbukkan, és hangsú­
lyozza, hogy nemcsak fűtésre,
hanem kenyérsütésre és valószínű
316
főzésre is szolgált .
Heves megyében a Zagyva
völgyében a Hatvan feletti szaka­
szon, továbbá a Tárna középső
folyása mentén lévő falvakban buk­
kan fel a kályháskemence. A kom-
polti németek, egyébként Losoncról
beszerzett, kályháinak BAKÓ Fe­
renc etnikus sajátosságot tulajdo­
317
nít , de ez nem túlzottan való­
színű, hiszen szélesebb el terjedésű
tüzelőberendezésről van szó, mely
például Csecsén magyar, Kozárdon
szlovák lakosságú faluban is fellel- Kívülről fűtött kályháskemence tálalakú kályhacsempéba,
318
Csornád (Pestm.)
hető .
Mégis, inkább Nógrád az, ahol
a fejlődés ebben a vonatkozásban előrébb járt mint a szomszédos hevesi, vagy északnyugat-borsodi vidé­
kek. Nógrád megyében már a múlt század közepe, harmadik negyede táján épült házakban szinte csak
kivételként lelhető fel a belülfűtős, belső füstelvezetéses kemence, ritka a szobában lévő, de szájával a
konyhába néző kemence is. Legtöbb házban már rakottűzhely, és többnyire táblás kályháskemence állt.
Ez utóbbinak egy határozott elterjedésterülete mutatható ki a Lókos patak menten, Rétság környékén,
de a néprajzi adatok arra utalnak, hogy a Börzsöny-hegységben, az Ipoly mentén is széltében használták
319
ezt a tüzelőberendezést .

315. ZÓLYOMI József 1974. 29.

316. G Ö N Y E Y Sándor 1938. 275.
317. BAKÓ Ferenc 1984b. 116.
318. BALASSA M . Iván 1988a. 493-494.
319. I. SÁNDOR Ildikó 1977. 364. kk.
Zöld kályha sík csempéből, mellette takaréktűzhely, Diósjenő (Nógrád m.)

Eléggé nyilvánvaló a kapcsolat a hasonló Pozsony , Nyitra , Zólyom és Hont megyei kályhás­
324
kemencékkel. A nyugatabbra eső területeken SVECOVÁ, Sofia ezeket rendkívül újaknak találta .
A Felföld középső területein, Gömör-Kishontban a magyar lakosságnál szórványosan feltűnő kály­
háskemencék alapvetően eltérnek az innen északra, elsősorban Liptóban fellelhető kerek, kupolás tüzelő­
325 326
berendezésektől, mely legdélebbre Nagyrőcén (Vysna Revúca) , Lúzsnán (Liptovská Lúzna) stb.
fordul elő.
A Felföld keleti felében elsősorban a mezővárosokban lelhetünk a kályhákra. Erről tanúskodik az
327
1790-es miskolci adat , de ott találjuk ezeket a különféle épülettervekben is, sőt az említett XIX.
szá-

320. Pl. Búrszentpéter (Borsky Peter), Závod (Závod) - SVECOVÁ, Sona 1968. 140., 142.
321. Pl. Szebed (Sebedrazie) - M E N C L , Václav 1980. 53.
322. Pl. Dobronya (Dobra Niva) - MRLIAN, Rudolf szerk. 1953. 40. ábra
323. Pl. Zsibritó (Zibritov) - M E N C L , Václav 1980. 105., Litva (Litava), Körtvélyes (Hrusov) - BOTÍK, Ján 1988. 322., 344.
324. SVECOVÁ, Sona 1968. 165.
325. M E N C L , Václav 1980. 390.
326. M E N C L , Václav 1980. 399.
327. BODGÁL Ferenc 1961. 221.
„ Csikósparhelt"a lakószobában, Rakaca (Borsodm.)

zad eleji mádi zsellérház speciális kályhája is ide sorolható. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy Sárospa­
tak protokollumaiban a XVI. és a XVII. század vége között kályháskemencére utaló adat alig bukkan
föl. Az ellentmondást fokozza, hogy a pácini Séra Mihály István 1826-ban felbecsült, akkor huszonnégy
328
éves házában „...égetett Téglából készült egy Kályha..." találtatott .
Kétségtelen, hogy a Felföldön a kályháskemencének nem volt olyan nagy hagyománya, mint a Du­
nántúlon, vagy a középkorban az Alföldön. Ennek következtében csak későn, akkor is meglehetősen
szórványosan tűnt föl, és nem tudott széles körben elterjedni.

328. Sátoraljaújhelyi Állami Levéltár 1826. nov. 22. Úrbéri perek 8. cs. loc. 200.
Keleméi (Gômôïm.), Tompa M. u.
A felföldi lakóházak történetét eddig úgy vizsgáltam, hogy az épületek jellemző
sajátosságainak, az alaprajzi elrendezés, a falanyagok és szerkezetek, a tetőzet és nem utolsó
sorban a tüzelőberendezések alakulását kíséreltem meg nyomon követni nyolc-tíz
évszázadon keresztül. Ez teremtette meg annak a lehetőségét, hogy a lehető
legrugalmasabban alkalmazkodjam forrásaimhoz, melyeket koronként más és más
diszciplínák elsődlegessége jellemez, és azt, hogy részletes elemzéseket végezhessek.
Természetesen a lakóház jellemzői összefüggenek, így elkerülhetetlen volt, hogy egy-egy
részkérdésnél ne utaljak, vagy hivatkozzak más területekre, ez esetben a könyv többi
fejezetére. Befejezésül azonban az egymás mellett futó szálakat - a külön tárgyalt jellemzők
alakulását - össze kell kötnöm, és egy abszolúlt időrendben vázolnom a felföldi parasztházak
fejlődését az elmúlt közel ezer év alatt.
A kezdetektől a XVIII. századig századonként összegzem a legfontosabb eseményeket a
lakóház fejlődése során, a XIX. századról azonban valamivel részletesebben szólok. Ennek
oka az adatok közötti mennyiségi különbség, az, hogy csak a XVIII. századtól teszik
lehetővé a források a korábbinál biztosabb következtetések levonását.
Bár a lakóház alakulását vizsgáltam, de az elöl se térhetek ki, hogy összegezzem
tapasztalataimat és véleményt nyilvánítsak arról, hogy mennyiben helytálló
lakóház-tipológiánknak az a kategóriája, melyet az északi magyar (palóc) ház, vagy újabban
az északi házterület fogalma megtestesít.
 A paraszti lakóház
fejlődésének szakaszai a Felföldön

A X I I I . századig

A Honfoglalást megelőző korban a magyarság dél-ukrajnai szálláshelyein olyan társadalmi-gazdasági

viszonyok között élt, mely a félnomád terminussal jellemezhető. A népesség egy része már letelepült lehetett
és szilárd lakóépítményeket emelt magának. A térségben feltárt régészeti leletekben nyomon követhető
fejlődést a népvándorlás kor második hullámába tartozó nép (a magyarok) is bejárta, hiszen csak így
magyarázható, hogy az általában kelet-európainak nevezhető egyhelyiséges lakóépítménynek pontosan az
a fejlődési foka jelenik meg a Kárpát-medencében a Honfoglalást követő időkben, mint ameddig a lakóház
a magyarság etelközi tartózkodásának végéig eljutott.
AIX. századból szórványosan, majd a következő századokból már nagyobb számban napvilágra hozott
lakóépítmények azon a területen, amelyet a magyarság a Honfoglalás után megszállt, egyhelyiségesek, a
közöttük lévő esetleges (táji) különbségeket még nem látjuk tisztán, nem kevesen ennek létét is
kétségbevonják (a sátor/jurta használatára vonatkozó adatok inkább társadalmi, mint táji eltéréseket
sejtetnek).
A lakóházak földbe mélyednek, faluk a gödör fala (csak ritkán bélelik valamivel), a négyszögletes
alaprajz két rövidebbik oldalának közepén általában előkerülnek a szelementartó ágasok nyomai.
Bejáratuk az egyik hosszú oldalról nyílik, ez az oldal rendszerint délre néz. A lakóépítményben a bejárattal
szemben, többnyire a jobb sarokban van a tüzelőberendezés, mely vagy a gödör falába vájt, vagy a
sarokban álló zárt tüzelő - kemence.

X I I I . század

Az első nyomok egy ettől eltérő lakóépítményre a Felvidéken már a XI-XIII. században feltűnnek. Erre
az időre fejeződött be a Kárpát-medence északkeleti felének magyar kolonizációja, és kezdődött meg a
településhálózat kiépülése, majd megszilárdulása.
Közben azonban Kelet-Európa Kárpátoktól északra és keletre eső vidékein a lakóház tovább alakult.
Ez már nem volt hatással a Kárpát-medence középső részeire, ahol a Dél-Ukrajnában megismert - és
nyilvánvalóan az ezzel egyező, az új hazában talált - építményből kiindulva egy önálló fejlődés indult meg.
A Felvidék viszont nem vesztette el kapcsolatait a szélesebb kelet-európai térséggel, s itt még ez a X-XIII.
századi lakóépítmény megjelent.
 A lakóház belső elrendezésében döntő mozzanat zajlott le, a kemence az épület egyik rövid oldalán lévő
ajtó mellé került és éppen Kelet-Európa nyugati részén - tehát a Kárpátok keleti és északkeleti oldalán -
erőteljesen terjednek a kőből vagy agyagból készített szögletes kemencék.
A nagyon is hiányos régészeti leletekből, valamint a felföldi lakóház további fejlődéséből adódó
következtetések alapján a Kárpát-medence északkeleti részében a fejlődés kiindulópontja ez az építmény
lehetett. Feltételezem, hogy ezen a vidéken a XI-XIII., de talán már a X-XII. században egy négyszögletes
alaprajzú, valószínű félig földbemélyített, fából, vagy sövényből készült falú lakóház volta jellemző.
Bejárata az egyik rövidebb oldaláról nyílt, kemencéje a bejárat mellett állt, minden bizonnyal ekkor még a
padlószinten, és szája a bejárat felé nézett. Az építmény tetőszerkezete nehezen rekonstruálható, a sövény
fal esetében nagy a valószínűsége az ágasfás-szelemenes megoldásnak, a boronafalnál azonban már más is
számításba jöhet.

XIV. század

Ez a ház a XIV. században több lényegi változáson esik át. Az esetleg már az előző században
meginduló átalakulás egyik legfontosabb mozzanata, hogy kéthelyiségessé válik, hozzáépül a pitvar. Az
építmény kibővülése a pitvarral egyetlen lépésben játszódott le, és nem láttam annak semmi bizonyítékát,
hogy egy fokozatosan bezáruló ereszből alakult ki az épület második helyisége. Ez a Felföld lakóházait
elhatárolja a tőle északra, északkeletre lévő építményektől, ahol ez a mozzanat esetleg egy, eredetileg
nyitott eresz bezárulásával zajlott le.
A kéthelyiségessé vált lakóház teljesen földfelettivé vált. A szobájában lévő kemence ennek
következtében, és a második helyiség hatására is, szájával a lakóhelyiség ajtóval szemközti falán ekkor már
minden bizonnyal meglévő ablak, vagy ablaknyílások felé fordult és talán már ekkor elkezdődött
felemelkedése a földről. Természetesen ez a folyamat elhúzódhatott, és nem kizárt, hogy döntően inkább a
következő századra datálható.
A XIV. században tehát a Felföldön már ismerték és használták a kéthelyiséges, egy lakó- és egy
előtérből (pitvar) álló házat. A ház fala boronából vagy vázszerkezetes technikával sövényből készült. Ez
utóbbi falszerkezetnél minden bizonnyal ágasfás-szelemenes lehetett a tető, a boronafalnál feltételezhetően
már csak szarufák tartották a héjazatot.
A ház helyiségei ekkor még lepadlásolatlanok, a szobában a Bejárati ajtó mellett állt a kezdetben
valószínű valamilyen fából készült emelvényre emelt kemence, melynek az ablakok felé néző szája előtt
nyílt tűzhely volt.
Ezt a változást nyilvánvalóan az a társadalmi-gazdasági és a nyomában bekövetkező agrotechnikai
fejlődés váltotta ki, melyet a Kárpát-medence egészében, s így a Felvidéken is jól regisztrál a történeti-,
gazdaságtörténeti kutatás. A lakóház alakulása szempontjából rendkívül fontos, hogy a Felföldön a XIV.
századból kimutatható ház már alapvetően különbözik a hasonló korú, szűkebben alföldi, tágabban a
Kárpát-medence középső részein elterjedt lakóháztól. Ezért a XI-XIII. századi előzmények után a XIV.
századot egyben a nagytáji típusok kialakulási időpontjának is tekintem, legalábbis a Felföld és az Alföld
vonatkozásában.
 XV. század

A XV. szazadban, az előző század gazdasági változásainak ekkorra beérő eredményeként megnövekedett
tárolási igény és ennek már nem tudott megfelelni a lakóhelyiség és a részben szintén tárolóhelyként
használt pitvar. Erre az időre a földművelésben megnövekedett vonóerő szükséglet és fellépett az istálló
szükségessége is. Mindezek kielégítésére, valószínű már a XIV. századtól különféle kísérletek történtek.
Az egyik megoldás az lehetett, hogy ebben a korszakban a kéthelyiséges mellett még továbbélő egyetlen
térből álló építményhez hozzákapcsolták a kamrát. A másik megoldási kísérletben a szobából-pitvarból
álló lakóházhoz istállót építettek, melynek bejárata vagy a pitvarból, vagy közvetlenül a szabadból nyílt.
Végezetül - és ez bizonyult fejlődésképesnek - a szoba-pitvar egységhez hozzáépült a kamra, és ennek a
helyiségnek is a pitvarból nyílt az ajtaja. A különféle variánsok közül ez volt az, mely lehetővé tette a ház
további bővülést, és a XVI. századra ez vált általánossá.
A többi megoldás sem múlt el nyomtalanul. Bizonyos, elsősorban társadalmilag meghatározott
helyzetekben tovább éltek, de kívül maradtak a fejlődés fő vonalán. Esetenként az ilyen jellemzőjű
építmények akár a XX. századot megérték, természetesen bizonyos módosulásokkal - a tüzelőberendezés
például továbbfejlődhetett bennük - de ezek a házak lényegében a XV. században kialakult állapotot
konzerválták.

XVI. század

A XV. század végére, a XVI. századra tehát kialakult az a lakóház a Felföldön, mely minden további
fejlődés kiindulópontjának tekinthető. A borona falú, szarufás és a vázszerkezetes sövény falú, ekkor még
valószínű ágasfás-szelemenes tetőszerkezetű ház három helyiségből állt. Lepadlásolatlan szobájában
belülfűtős, szögletes kemence állt, az akkor esetleg már nem fából, hanem sárból, kőből rakott padkán,
melyen az ablakok felé néző kemenceszáj előtt nyílt tűzhely is volt. A pitvar továbbra is egyszerre elosztótér
és tárolóhely, a kamra a tárolás céljait szolgálta. Semmi jel sem utal arra, hogy ez utóbbinak más funkciója
is lett volna, nem szolgált az asszonyok, vagy a fiatalok hálóhelyéül.
Ez az az épület, melyet az Ipoly, s talán a Garam vonalától keletre egészen Ungig, a nyelvterület
határáig mindenütt ismertek, építettek és használtak. Ilyen egységes lakóépítmény utoljára ekkor, a XVI.
században mutatható ki a Felföldön.
 XVII. század

' - A felföldi lakóház nagytáji formájából először a Kazincbarcika - Miskolc - a Hejő tiszai torkolata
között húzható vonaltól (egyszerűsítve a Sajótól) keletre eső területek váltak ki. Itt a XVII. században
megkezdődött és megtörtént a lakótér füsttelenítése. A lakóház alaprajza az előző korhoz képest
lényegében változatlan, mindössze esetenként az istállóval bővült. Az egyes helyiségek funkciójában sem
történt változás, tehát a kamra továbbra is tárolóhely, az építmény fal- és tetőszerkezete is változatlan.
A szobában azonban megjelenik a belső füstelvezető szerkezet, a kabola, mely a kemence szájából
felszálló és a kemence előtti nyílt tűzhely füstjét a pitvarba vezette. A kabola, tőc/tőcik megnevezésekkel
jellemezhető kemence füstelvezetőszerkezete minden valószínűség szerint a nemesi- városi építészet felől
került a jobbágyházakba, és maga a füstfogó először „kályhából", azaz kályhacsempéből készült.
Kezdetben az említett rétegek használatában találhatjuk meg a lakótér részleges füsttelenitését megoldó
szerkezeteket, de a falusi, jobbágy házakban is gyorsan elterjedt, a XVIII. századra általánossá vált.
Feltételezhető, hogy a füstelvezető szerkezettel együtt jelentek meg a kizárólag világítás céljára épített
kandallók is.
Ezzel a nagytáji formán belül megjelent egy mezotájinak nevezhető variáció. Ugyanakkor vannak olyan
változások, melyek még az egész Felföldön érvényesülnek. Ilyen a talpas-vázas falszerkezet, mely a
városi-polgári, nemesi-kuriális építkezés felől vált széles körben elterjedtté. Kezdetben a falkitöltő anyag a
fa volt (zsilipelés), melyet azután a kevésbé költséges és könnyebben beszerezhető vesszőfonással
helyettesítettek.
A terület déli pereméről terjedni kezdenek a különféle földfalak, a korábban az Alföldön, és bizonyára
itt is használt rakott sár- mellett tért hódít a vertfal. Míg az előző mindig csak szórványosan fordul elő a
Felföldön, az utóbbi a későbbiek során egyre szélesebb körben elterjed.

A XVIII. századtól a Sajtótól nyugatra olyan jelenségekkel találkozhattunk, melyek azt mutatják, hogy
a mezotájon belül is megindult egy folyamat, mely végül is a kistáji formák kialakulásához vezetett. így a
Zagyva középső szakasza, majd Pásztótól északra húzódó határvonaltól keletre már a XVII. század végén
elkezdődik az alaprajz bővülése, hiszen a XVIII. század elejétől kezdve ezen a területen nem a korábbi
háromhelységes építményeket találjuk. Délen azt tapasztalhatjuk, hogy a háromhelyiséges épülettől külön
épül az istálló, ettől északra, az Alföld peremterülete fölött azonban egy rendkívül jellegzetes, hosszirányú
fejlődés bontakozik ki. A szoba-konyha-kamra egység mellé további kamra vagy kamrák, ezek után istálló
vagy istállók épülnek.
Ugyanezen a nyugati területen még északabbra, Ipolytól felfelé lévő részeken egy, a következő
században Hevesben is nyomon követhető tendencia érvényesül. A lakótér úgy bővül, hogy az új helyiségek
nem csatlakoznak az alap háromhelyiséges házhoz, hanem önállóak maradnak, vagy egymással kapcsolódó
építményeket alkotnak.
 Az alaprajz bővülését mindkét területen a nagycsaládi rendszer, az ezzel összefüggő társadalmi- és
gazdálkodási jellegzetességekkel lehet magyarázni. Minden jel szerint a Felföld ezen nyugati felében a
XVII-XVIII. században kezdték el lakni a lakóház harmadik helyiségét, a kamrát, és alakult ki a
későbbiekben annyira jellegzetes funkció, a hideg (női) hálókamra. Arra az eredményre jutottam, hogy
először a pitvar szobával ellentétes oldalán elhelyezkedő kamra vált lakóhellyé, ennek következtében a
helyiség tárolási lehetőségei csökkentek. Ez együttesen az ettől függetlenül is ekkor fellépő nagyobb tárolási
igényekkel, azt eredményezte, hogy újabb kamra, vagy kamrák kerültek, immáron természetesen az
udvarra szolgáló bejárattal az eredeti kamra végébe, vagy pedig a telken különálló kamrákat kezdtek
építeni. Azonban ezeknek is az eredeti funkciója a tárolás volt, és csak a későbbiek során váltak esetenként
hálókamrává.
Az egész lakóháznak, vagy lakóegyüttesnek - hiszen a különálló kamrák a házzal együtt így
jellemezhetők - mindössze egy fűthető helyisége van, az eredeti ház. Ennek füsttelenítésére a Garam és a
Sajó között a XVII., de általánosan csak a XVIII. században indult meg. Itt egy másfajta, függőleges
irányulású füstelvezető, a kürtő alakult ki, mely a füstöt a padláson lévő láng- és szikrafogóba, a
kiskemenc&t vezeti. Ezt a tüzelőberendezést a tűzpad, szapha, cseresznyeg bs esetleg a kürtő terminusok
jellemzik, bár az utóbbi korlátozottabb elterjedési Valószínű, hogy itt is a füstelvezetővel egyidőben
jelentek meg a fali világítófülkék is, de ezek megnevezése - a későbbi elterjedés miatt? - korántsem olyan
egységes, mint a Sajótól keletre.
A XVIII. században a Sajótól keletre a pitvar hátulsó része fölé boruló vázas, vesszőfonásos
szabadkémény - mely már az előző században is kimutatható - általánossá válik. Az alaprajz viszont
változatlan marad, nem tapasztalható sem az erőteljes hosszirányú bővülés, sem a különálló kamrák
megjelenése.
A kő falú lakóházak viszonylag későn jelentkeznek a népi építkezésben. A XVIII. században - annak is
inkább a vége felé - tűnnek föl elszigetelt foltokban. Ilyen korai elterjedésterület a Hernád völgyének keleti
része, és ehhez csatlakozóan a Hegyalja. Ebben a korszakban jelenik meg Heves megye Eger környéki
részén is a kőfal a paraszti építőgyakorlatban, de itt majd csak a következő században válik igazán
jelentőssé.

XIX. század

A lakóházak külső megjelenése

Korábban egyáltalán nem foglalkoztam az épületek külső megjelenésével, itt azonban ezt a kérdést is
érintenem kell.
A kistáji formák, illetve ezek előzményei a XVIII. század végére kialakultak, de ez ekkor még elsősorban
az alaprajzi elrendezésben, a tüzelőberendezésekben, a fal anyagában és szerkezetében stb., tehát
homlokzatilag nem karakterisztikus tényezőkben nyilvánult meg. A tetőforma már bizonyos fokig
differenciálta a házak külső megjelenést. Igaz, erre is csak következtetni lehet abból, hogy a XIX.
században szemünk elé kerülő változatos tetőformák egymástól elkülönülése már biztosan megkezdődhetett
ebben a korszakban.
 Ha a Felföldre is jellemző két alapvető tetőformát, a nyereg-és a kontyolt nyeregtetőt nézzük, akkor azt
tapasztalhatjuk, hogy a XIX. századi köznépi házakon ezek a következő alaptípusokra mennek vissza:
nyugaton a Cserhátban a kontyolt, ettől keletre a Sajó vonaláig a nyereg- majd innen újra a kontyolt
nyeregtető látszik kiindulási alapnak. Ez többé-kevésbé megfelel azoknak a táji formáknak, melyeket a
legnyugatibb részeken a lakóház hosszirányú növekedési tendenciájával és a függőleges belső
füstelvezetővel, mely a középső részeken is jellemző, de a különálló építményekből álló lakóegyüttessel
együtt, a Sajótól keletre pedig elsősorban a ferde füstelvezetővel, és azzal jellemezhető, hogy a XVIII.
századig a lakóépítmény alaprajza legfeljebb - a nem is mindig vele egybeépített - istállóval bővült.
A homlokzat viszont - tudomásom szerint - eddig a korszakig díszítetlenek voltak. Tornác nem volt, a
boronafal, legalábbis a magyar nyelvterületen az építéséhez felhasznált anyag minősége miatt eleve
alkalmatlannak tűnik mindenfajta homlokzati díszítésre. A talpas-vázas szerkezet, mint bizonyítani
igyekeztem, már akkor került át a népi építészetbe, mikor a vázszerkezet nem jelent meg homlokzati
díszítőelemként. A kőfal pedig csak a XVIII. század végén kezd feltűnni, így a faragott kő elemek (pl.
ablak-, ajtókeretek), és ezek utánzata, a vakolatornamens még ekkor nem terjedhetett el. így, az a
különböző módon díszített parasztház, mely elsősorban az építész kutatók kedvelt témája, meglehetősen új
jelenség, értékelhető mennyiségben mindössze a XIX. században jelenik meg.
Ez a század a tornác elterjedésének korszaka is. Tanulságos, hogy a Felföld középső részein a tornác ott
tűnik föl először, ahol az alaprajz vagy az épületszerkezet fejlődése előtte jár a többi területnek, például
Heves megyében ahol a második szoba megjelenik, hasonlóan Dél-Borsodban és Gömörben. Nógrádban
az első tornácok a század közepén regisztrálhatók, jellemző, hogy a későbbiekben oly jellegzetes elő- és
oldal tornác 1875-ig mindössze négy faluból mutatható ki. Általánosságban, a tornác csak a XIX. század
utolsó negyedében lett szélesebb körben alkalmazott eleme a Felföld népi építészetének, de a Hernádtól
keletre kutatásom végpontjáig, az 1910-es évekig sem terjedt el számottevő mértékben.

A lakóházak alaprajza és szerkezete

A XIX. század tehát már a lakóházak külső, homlokzati megjelenésében is változásokat hozott, de ezek
nem maradtak meg a felületeknél, mert a szerkezet, alaprajz is döntő alakulásokon esett át.
Egyre szélesebb körben terjed a kőfal Heves megye keleti részein, a Bükkalján és a Hernád-völgyben,
Hegyalján is nő a jelentősége. Nógrád megyében azonban inkább vályogból készített falak szorítják ki a
korábbi talpas-vázas, vázszerkezetes sövényfalakat. A kőfalazat elsősorban a hegyvidéken nyert tért,
mellette egyre erőteljesebben a különböző föld alapanyagú falazatok is terjednek. Ezek is elsősorban a
borona, a talpas-vázas és vázszerkezetes falak rovására. A népi építészetben ez egy általános tendencia,
O E L M A N N , Franz szerint is bármely meghatározott földrajzi területen belül - ha valaki képes az

építkezésben felhasznált anyagokban egy progresszív változást kimutatni - az általánosságban az, hogy a
1
szerves anyagokat a szervetlenek váltják fel, a folyamat az alapozásnál kezdődik és a tetőnél ér véget .
Valóban, a XX. századig a Felföldön a föld, kő, esetenként - a XX. században - a téglafalak tejesen, vagy
szinte teljesen kiszorították a fa, vagy a fát is felhasználó falakat, ugyanakkor a tetőzetnél még korántsem
fejeződött be ez a folyamat.

1. OELMANN, Franz 1927. 8., C L A R K , J. G . D . 1952. 6. is hivatkozik erre a megállapításra

A felföldi lakóház fejlődésének vázlata
(sz = szoba, p = pitvar, k = kamra, lk = lakókamra, i = istálló, cs = csűr)

^ a fejlődés fő irányai £> a fejlődés mellékágai

belülfűtős kemence szájának irányu­ J" belülfűtős, ferde füstelvezetésű ke­ cserépkemence
lásával mence
rakottűzhely
belülfűtős, függőleges füstelvezetőjű boglyakemence
kemence FV/I szabadkémény
 A XIX. szazad első felében jelenik meg a második szoba is a parasztházakban, először jól
körülhatárolható területeken, Nógrádban a megye közepén néhány falura korlátozódva, Hevesben a Tárna
középső szakasza és az Eger város alatti területeken, keletebbre pedig pontosan ott, ahol a kőfal XVIII.
század végi elterjedése regisztrálható. Gömörben és a Sajó-Hejő környékén is ebben a korban tűnik föl a
második lakóhelyiség.
A Sajótól keletre is fokozatosan megszűnik a belső füstelvezetéses kemence használata, azonban más
szakaszokon keresztül, mint a függőleges füstéivezetésűeknél. Itt fokozatosan szorul ki a kemence teste a
lakóhelyiségből, de füstfogó, a kabola, és a XIX. században megjelent, a kemencéhez épített takaréktűzhely
még hosszú ideig bentmaradt a szobában. Szinte csak a XX. században szűnik meg a belső füstelvezető,
kerül ki a kemence teljes egészében a pitvarba, ugyanakkor a rakott tűzhely bentmaradt a szobában
egészen a gyári, hordozható tűzhelyek széles körű használatáig.

Kistáji formák

Azok a térképek, melyeken a XIX. században, a XX. század legelején épült lakóházak fő jellemző
vonásait földolgoztam, alkalmasak arra is, hogy belőlük megállapítsuk azokat a kistáji formákat, melyek
teljes jellegzetességükben a XIX. század második felében alakultak ki, de nagyobb összefüggéseket mutató
alapvonásaik már a XVI. századot közvető időktől kezdve nyomon követhetők. Mindannyiuk áttekintése
meghaladná e munka kereteit, hiszen például Borsod-Abaúj-Zemplén megyében megítélésem szerint a
következő kistájakat lehet elkülöníteni: 1. Dél-Borsod, 2. Dél-Zemplén, 3. Észak-Borsod-Gömör-Torna,
2
4. Abaúj, 5. Tokaj-Hegyalja . Ezért itt csak néhány, különös figyelmet érdemlő kistáji formára térek ki.
Nógrád megye nyugati részén, jobbára a Börzsöny hegységben lévő lakóházak azért érdemelnek
figyelmet, mert itt jelenik meg legkorábban - az Alföld felől - a vertfal, ezen a vidéken vannak a legkorábbi
kétlakószobás házak, a tornác is itt bukkan föl először, tetőformája elkülönül közvetlen környezetétől. Úgy
vélem, hogy ebben az övezetben ez a terület volt az, mely az általános fejlődési tendenciáknak megfelelően
az Alföldről érkező hatásokat közvetítette a tőle északra, illetve keletre lévő területeknek, és vett át olyan
hatásokat, elsősorban északról, melyeket azután dél felé adott át (pl. a cserépkemence).
Heves megyében ilyen közvetítő terület a megye keleti részén északi irányból futó három patak, a Tárna,
a Laskó és az Eger völgye Eger város feletti és alatti szakaszán.
A Hejő és a Sajó torkolati vidéke talán még a felsoroltaknál is jellegzetesebben mutatja, hogy itt zajlott
le számos szerkezeti-, formai megoldás átadása, átvétele. A vert- és a rakott sárfalak nagyszámú korai
előfordulása, a meglehetősen hamar és nagy formai változatokban megjelenő tornácok, a második
lakóhelyiség léte mind arra vall, hogy ez a terület a népi építkezés alakulásában sajátos közvetítő, alakító
szerepet játszott.
Az eddig felsoroltak javarészt dél felől, az Alföldről érkező hatásokat közvetítettek észak felé, a
hegyvidékekre. Az a terület, mely szűkében a Szuha-Bódva, tágabban a Sajó és a Rakaca között húzódik,
éppen ellenkező irányú közvetítő szerepe miatt érdemel figyelmet. Ez az a vidék, mely északról, a Felvidék
központi övezetéből, az egykori királyi kamarai területéről, a királyi városokból egy kontakt-területen át

2. Ld. BALASSA M. Iván 1987b. 73. kk.

 3
(pl. Rozsnyó - Roznava, Gölnicbánya - Gelnica) kapta az impulzusokat és közvetítette az e terület
városaiban kialakult, a népi építészet előtt járó vívmányokat dél, esetleg kelet felé, bár az utóbbi területen
a Hernád-völgy szerepét hiba lenne alábecsülni, az sem kizárt, hogy ez egy másik „innovációs" csatorna.
Feltételezem, hogy a talpas-vázas szerkezeti megoldás ezen az úton terjedt el, hiszen a nyilvánvaló
növényföldrajzi adottságok mellett a szerkezet felföldi elterjedése e vidékek felé mutat. Nem lehetetlen,
hogy a szoba füsttelenítésének ferde {kabolás) megoldása szintén e területeken át terjedt el dél felé.

Északi-magyar ház

A felföldi lakóházak történeti fejődését végigkísérve, végezetül nem térhetek ki az elöl a kérdés elöl sem,
hogy az általam vizsgált terület lakóépítményei mennyire illeszkednek be a hagyományos BÁTKY-tipológia
északi-magyar (palóc) ház, és az újabb, B A R A B Á S Jenő által megfogalmazott rendszer északi és szamosi
házterületébe.
A magyar néprajzkutatás általánosan elfogadott kategóriája, az északi magyar háztípus. Ezt először
BÁTKY Zsigmond határolta pontosan körül, bár - mint erre utaltam - lényegében ugyanazt értette ez alatt,
mint amit már a XIX. század végén, a XX. század elején a „palóc ház" közkeletű fogalma takart. Ezt a
„háztípus"-t a következők jellemzik:
1. egy tüzelőberendezés, a belülfűtős, főzőkemence belső füstelvezetéssel;
2. a második helyisége a pitvar, mely keskeny,, jelentéktelen" és egy eresz fokozatos
bezáródásaként alakult ki;
3. harmadik helyisége a hideg (női) hálókamra;
és néhány kevésbé alapvetőnek tűnő jellemzők, így:
4. a kemence szája előtti tüzelőpadka „csökevényes", másodlagos volta;
5. a konyhájában tűzpad'van;
4
6. fedése lépcsős zsúp, stb. .
A későbbi meghatározások is többé-kevésbé ezen jellemzők alapján határozták meg az északi magyar, vagy
5 6
palóc háztípust . Lényegében B A R A B Á S Jenő az „északi házterület" épületeit hasonlóan definiálja .
A szamosi házterület főbb-jellemzőit már korábban érintettem, ezek részletesebben a következők:
1. sövényfal (talpas-vázas és „cölöpvázas"), függőleges fonással;
2. szarufás tető, magas hajlásszöggel, (taposott) szalmafedéssel;
3. szoba-pitvar-kamra alaprajz, ezen belül:
7
3.1. gyakori a pitvar előtti beugró előtér (nyitott eresz ),
3.2. a pitvar egészen keskeny, „nincs különösebb funkciója";

3. Ld. EAS Mintafeldolgozás XX. 8. térkép

4. B A T K Y Zsigmond 1930b. 123-134., B Á T K Y Zsigmond 1941. 171-177.
5. Csak kiragadott példák: G Y Ö R F F Y István 1941. 146-148., V A R G H A László 1941. 5., T Ó T H János 1945. 23-26. stb.
6. B A R A B Á S Jenő-GiLYÉN Nándor 1987. 171-172.
7. G I L Y É N Nándor 1989. 51. kk.
 4. a pitvarban alacsony boglyaformájú, vagy szögletes, számottevő padka nélküli kemence
található;
5. A házban kandalló van, a főzés ez alatt történik:
5.1. északi, északkeleti részen a kandalló kemencéhez csatlakozik;
6. A füstelvezetés
6.1. a Szamos alsó folyása mentén szabadkémény,
g
6.2. délen a pitvar felett kupolás szikrafogó .
9
BÁTKY Zsigmond háztipológiája nincs tekintettel arra, hogy a típus történeti kategória . Azaz, ha
típusról beszélünk, akkor azt csak meghatározott történeti-gazdasági összefüggésben tehetjük, figyelembe
véve hogy a lakóház összetett kulturális-életformabeli egység, mely számos, méghozzá történetileg is
változó, meghatározó elem eredője. BARABÁS Jenő ezt messzemenően figyelembe veszi, hiszen a „táji
típusok"-ról csak a XVII-XVIII. századra tehető, általa „A táji típusok kiformálódása" névvel nevezett
korszaktól és korszakban beszél.
Bár ismétlésnek hat, de ennek fényében tekintsük át a Felföld lakóházainak főbb fejlődési korszakait.
Az a XIII. századi lakóépítmény, melyet a felföldi fejlődés kiindulópontjának tartok, etnikailag nem
maghatározható, hiszen Kelet-Európa egy részének, a Kárpátok keleti és északkeleti külső
peremvidékének, és a Kárpát-medence északkeleti részének letelepült, földműveléssel és állattartással
foglalkozó, a feudalizálódás útján többé-kevésbé megindult népességét jellemzi. Ugyanazt az épületet
használták a fehér horvátok, azok a szlávok, akik a mai szlovákok előzményének tekinthetők, a magyarok,
s így a „magyar" jelző használata indokolatlan. Ezek az épületek a Dunakanyartól, illetve tágabb
környezetétől (Tatabánya, Kernend) egészen Ungvárig kimutathatók. Innen keletre, délkeletre nem voltak
a lakóépítmények szempontjából értékelhető régészeti feltárások, úgyhogy nem tudni, Ungvár környéke
véletlen, vagy tényleges határa a rövidoldali bejáratos, bejárat melletti kemencés házaknak. Magam, a
későbbi épületek alapján az előbbire hajlok.
A következő századok fejlődése még nagytáji keretekben zajlott le. A XVI. században beszélhetünk
utoljára a Felföld, sőt a Felvidék területén egy egységes házformáról, ennek alakulásmenetét részletesen
bemutattam. De ez még nem azonos az északi magyar háznak nevezettel, sőt az északi házterület
építményével sem. Nincs még megoldva belső füstelvezetése - pedig ez az egyik fő jellemző - kamrája még
tároló- és nem hálókamra. A pitvara, bár lehet, hogy „jelentéktelen" helyiség, de nem egy nyitott eresz
fokozatos bezárulásával alakult ki, és abból a szempontból igazán nem elhanyagolható, hogy immáron a
lakóhelyiség nem közvetlenül a szabadba nyílt, és egyben biztosítja a lakó- és tárolóhelyiség közötti
közvetlen kapcsolatot.
A belső füstelvezetéses kemencék későbbi elterjedése azt bizonyítja, hogy ez a háromhelyiséges,
szoba-konyha-kamra elrendezésű, szobájában a lapos, szájával az ablak, vagy az ablaknyílások felé
forduló kemencés lakóház ekkor legalább az Ipolyig, esetleg a Garamig, délen a Zagyva-Galya
összefonásához húzható vonalig, itt kikerülve az alföldi jellegű Jászságot, Heves, Borsod, és Zemplén
megyében a Tiszáig volt elterjedve. Északi határát nem tudom pontosan megállapítani, egy kétségtelen,
hogy túlnyúlt a magyar etnikai határon és valószínű, hogy csak közvetlenül a Északi-Kárpátok déli
leejtőjén elterülő ungi, zempléni, sárosi, szepesi, liptói és árvái területeken érintkezett egy másirányú
fejlődés útján kialakult házformával. Ez az elterjedés megint csak arra vall, hogy, legalább is ebben a

8. BARABÁS Jenő-GiLYÉN N á n d o r 1987. 172.

9. TÁLASI István 1954. 396.
korban a növényföldrajzi környezet, a társadalmi-, gazdasági meghatározók azonossága, vagy különböző
volta fontosabb tényezőnek bizonyul, mint az etnikai hovatartozás, melynek a jobbágyság szintjén a tudata
egyébként még ki sem alakult.
Ez tulajdonképpen a későbbi évszázadokban is tapasztalható, a XIX. században Felföldön - mint ezt a
kötetben szereplő térképek is tanúsítják - az kimutatható, hogy például hol hatott intenzíven, vagy kevésbé
a városi- mezővárosi-, kuriális építkezés, vagy hol pusztult le annyira az erdőtakaró, hogy tovább már
nem lehetett fából építkezni, de a lakóház meghatározó jegyeit vizsgálva az sehol sem állapítható meg, hogy
az adott településen magyarok, szlovákok vagy éppen ruszinok élnek.
A XVI. század után ez, a nagytájinak tekinthető forma fokozatosan részekre kezd szétbomlani. Először
a Sajótól, illetve a Sajó által meghatározott észak-déli vonaltól keletre eső területek válnak ki azáltal, hogy
megoldódik a lakótér részleges füsttelenítése, majd a legnyugatibb rész azzal, hogy az alaprajz egy erőteljes,
hosszirányú egymás mellé építéssel jellemezhető tendencia alapján bővülni kezd, és folytathatnám a sort az
egészen kis, a XIX. század vége felé sokszor csak néhány egymás mellett lévő települést felölelő kistáji
formákig. Ebben a XVIII-XIX. század fordulója, XX. század eleje közötti időszakban tehát továbbra sem
beszélhetünk északi magyar vagy palóc házról, egyrészt, mert a kistáji variációk nem köthetők etnikumhoz
(sem magyarhoz, sem a szlovákhoz), hanem egy adott, többirányú meghatározottsággal bíró területhez,
másrészt, mert a típus egyes, B Á T K Y Zsigmond által meghatározott jellemzői sincsennek meg - térben és
időben eltérően még ki sem alakultak, vagy már túljutott rajta az adott terület fejlődése. Ez utóbbi
BARABÁS Jenő északi házterületére is érvényes.
A szamosi házterülettel kapcsolatosan ismét azzal kell mentegetőznöm, hogy részletes elemzése
meghaladná itteni lehetőségem, de voltaképp munkám célkitűzésein is kívül esik. Itt csak arra hívom fel a
figyelmet, hogy BARABÁS Jenő egy széles átmeneti területről szól az északi és a szamosi házterület között.
Ez éppen az a vidék, melyet korábban a felföldi lakóházfejlődés során először önállósult makrotájként a
Sajótól keletre regisztráltam. Amennyiben ennek bizonyítékai meggyőzőek, akkor az újonnan
meghatározott házterület létét csak a központi vidékein tudom elfogadni, a határvonal szerintem egybeesik
a gerendavázas, vesszőfonásos szabadkémények és a konyha hátsó része fölé boruló szikrafogók határával.
Itt azután valóban van egy átmeneti vidék, hiszen például a Szilágyságban a szikrafogó, a vakkémény és a
10
kijáró kémény egyaránt fellelhető , és nyilvánvaló, hogy közülük az előbbi megelőzte az utóbbit. A
szikrafogó még Szatmárban is feltűnt, a Szabadtéri Néprajzi Múzeumba Kispaládról áttelepített ház
szerkezeti elemzése ezt bizonyította.
Sajnos a szamosi házterület épületeinek múltjáról szinte semmi információval sem rendelkezünk, ezért
még találgatásokba bocsátkozni is kockázatos, hogy vajon a XIX. századtól valóban meglehetősen önálló
arculattal bíró lakóházaknak mi lehetett a történeti előzménye, hogy genetikailag az Alföld,
Délkelet-Erdély, vagy éppen a Felvidék felé kapcsolódnak.

10. K ó s Károly 1989. 38.

A Felföld parasztházainak alakulását majdnem egy évezreden át igyekeztem
nyomon követni. Volt, amikor forrásaim ezt megkönnyítették, de nem ritkán
kénytelen voltam következtetésekre hagyatkozni. Számos kérdés nyitva
maradt, sokszor csak a problémát tudtam jelezni, megoldásuk itt elmaradt. Ez
részben a munkajellegéből is következett, hiszen egy ilyen nagy ívet felvázolni
csak úgy lehetett, ha bizonyos részletkérdéseket nem érintek. Könyvem első
megírása óta több tanulmányomban már magam is igyekeztem ezeket
tisztázni, remélem, hogy ezt folytatni tudom, és azt is, hogy munkám mások
számára is inspiráló lesz.
 Irodalom

ABELOVÁ, Viera

1971 Chlieb na okolí Trencína. Zborník Slovenského narodného múzea L X V . Etnográfia 12. 169-202.

ANDEL, Karol

1960 Pekárce a pece z doby hradiStnej v Zemplíae. Studijné zvesti A U . SAV. v Nitre. 3. (1959) 115-129.

B A K Ó Ferenc

1965 Mikófalva. Adatok a magyar csűrös kertes települések ismeretéhez. Az Egri Múzeum Évkönyve I I I . 181-243.
1967 A faépítkezés emlékei Heves megyében. A z Egri Múzeum Évkönyve V. 161-240.
1969a Népi építkezés Eger környékén a XVIII. század derekán (Módszertani kísérlet okleveles források néprajzi
elemzésére). A z Egri Múzeum Évkönyve V I I . 257-309.
1969b Település, népi építkezés In D E R C S É N Y I Dezső - V O I T Pál szerk. Magyarország műemléki topográfiája. Heves
megye műemlékei. I. Budapest, 427-454.
1970-71 Kőházak és barlanglakások Észak-Hevesben. Az Egri Múzeum Évkönyve V M - L X . 325-431.
1972 A föld és tégla falazat az északmagyarországi népi építkezésben. A z Egri Múzeum Évkönyve X . 247-304.
1973-74 Északmagyarországi parasztházak tüzelőberendezésének történeti előzményei. Az Egri Múzeum Évkönyve X I -
X n . 217-285.

1975 A paraszthad alaprajzi fejlődése Északmagyarországon. A z Egri Múzeum Évkönyve 13. 175-220.
1977 Bükki barlanglakások. Borsodi Kismonográfiák 3. Miskolc.
1978 Parasztházak és udvarok a Mátra vidékén. Budapest

1984a Település és népi építkezés. In: S Z A B A D F A L V I József - V I G A Gyula szerk. Répáshuta. Egy szlovák falu a
Bükkben. A Miskolci Herman Ottó Múzeum Néprajzi Kiadványai X I I I . 97-123.

1984b Párhuzamok és eltérések az Eger környéki magyarság és a nemzetiségek településében, építkezésében. In: KUNT
Ernő - S Z A B A D F A L V I József - V I G A Gyula szerk. Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon. A
Miskolci Herman Ottó Múzeum Néprajzi Kiadványai X V . 103-119.

1985 Népi kőépítkezés a Kárpát-medencében. Agria. A z Egri Múzeum Évkönyve X X I . 225-249.

1989a A palóc néprajzi csoport eredete, etnikai összetevői. In B A K Ó Ferenc szerk. Palócok. I . 53-117.

1989b A hagyományos lakóház és etnikai jellemzői. In: BAKÓ Ferenc szerk. Palócok, III. Eger, 677-771.

BALASSA Iván

1944 Kabala. Erdélyi Múzeum 49. 130-133.

1958 Cselédházak az abaúji Hegyközben 1809-ben. Néprajzi Közlemények III. 1-2. 320-321.
1964 Földművelés & Hegyközben. Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 1. Budapest

1971 A Magyar Nyelvjárások Atlasza II. 139-388. térkép. Szerk. Derne László - Imre Samu. Könyvismertetés.
Ethnographia L X X X I I . 437-440.

1973a Az eke és a szántás története Magyarországon. Budapest

1973b A tokaj-hegyaljai német telepítések történetéhez. A Herman Ottó Múzeum Évkényve 12. 285-320.
1991 Tokaj-Hegyalja szőleje és bora. Tokaj
BALASSA M . Iván
1972 A néprajzi falu az Ezredéves Országos Kiállításon. Ethnographia L X X X I I I . 553-572.
1973 Épületfalak. Néprajzi Múzeum - Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Kérdőívek és gyűjtési útmutatók 2. Budapest

1977 Az ágasfás-szelemenes tetőszerkezet a magyar népi építkezésben. Ethnographia L X X X V I I I . 329-364.

1980 Dél-Borsod település- és építéstörténetének vázlata (A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közép-Tiszavidék tájegysége).
Ház és Ember 1. 111-150.

1885a A parasztház évszázadai. A magyar lakóház középkori fejlődésének vázlata. Békéscsaba

1985b Báránd (Bihar m.) települése és építkezése. A Magyar Népi Építészeti Archívum Kiadványai 1. Szentendre

1987a Cselédházak a magyarországi nagybirtokokon. Agria X X I I I . 123-138.

1987b Népi és ipari műemlékek. In: Műemlékek Borsod - Abaúj - Zemplén megyében. Miskolc, 73-84.
1987c A mándi templom építészettörténeti problémái. Falusi tornyok, templomok. V I . Népi Építészeti Tanácskozás —
Békés, 1987. szeptember 25-26. 1-15.

1988a Nép és nemzetiség a népi építészetben (A Kárpát-medence északkeleti részének példája). A Herman Ottó Múzeum
Évkönyve X X V - X X V I . 483-499.
1988b BARABÁS Jenő - F O D O R István - K O V A L O V S Z K I Júlia - BALASSA M . Iván Vita a magyar lakóház középkori
történetéről. Ethnographia X C I X . 247-259. (253-259.)
1989a Az alföldi lakóház történeti fejlődése. In: NovÁK László - S E L M E C Z I László szerk. Építészet az Alföldön I . 119-
134. Nagykőrös

1989b A Kárpát-medence északkeleti térsége lakóház fejlődéséről. In: C S E R I Miklós - BALASSA M . Iván - V I G A Gyula
szerk. Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében. Miskolc-Szentendre, 63-84.
1989c A magyarországi németek népi építkezéséről. Ház és Ember 5. 31-49.
1990 Az Alsó-Garam menti magyar falvak települése, építkezése és lakásberendezése. Ház és Ember 6. 5-38.
1991 A magyar népi építkezés terminológiájának vizsgálata. In: C S E R I Miklós szerk. Dél-Dunántúl népi építészete.
Szentendre - Pécs, 365-378

B Á L I N T Alajos
1939 A mezőkovácsházi középkori település emlékei. Dolgozatok a M . kir. Ferencz József tudományegyetem
régiségtudományi intézetéből X V . 146-164.

1960 Esztergom - Szentkirály (Komárom m.). Az 1959. év régészeti ásatásai. Régészeti Füzetek I . 13. 106-107.

1962 A középkori Nyársapát lakóházai(Előzetes beszámoló). A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1960-62. 39-115.

B A L O G H Jolán

1967 A népművészet és a történeti stílusok. Néprajzi Értesítő X L I X . 73-165.

BARABÁS Jenő

1967 Mutatvány a Magyar Néprajzi Atlasz anyagából. Néprajzi Értesítő X L I X . 5-72.

1969 Füstösház Zalában. Ethnographia L X X X . 333-346.

1970 A lakóház füsttelenítéséről. Ethnographia L X X X I . 277-287.

1989 A palóc eredet kérdése. In: B A K Ó Ferenc szerk. Palócok. I. 119-136.

BARABÁS Jenő - G I L Y É N Nándor

1979 Vezérfonal népi építészetünk kutatásához. Budapest

1987 Magyar népi építészet. Budapest

B Á R C Z I Géza

1967 Hangtörténet. In: B Á R C Z I Géza - B E N K Ő Lóránd - B E R R Á R Jolán szerk. A magyar nyelv története. 95-180.
Budapest

B A R T A Gábor

1979 Az erdélyi fejedelemség születése. Magyar História, h.n.

BARTHA Antal
2
1973 A DC-X. századi magyar társadalom. Budapest

1984 A magyar nép őstörténete. In: BARTHA Antal szerk. Magyarország történetein. Budapest, 375-574.

BÁTKY Zsigmond

1907 Néhány adat Bánffyhunyadnak és környékének népies építkezéséhez. Néprajzi Értesítő V I I I . 50-70.

1921 Parasztházak építőanyag szerint való elterjedése hazánkban. Föld és Ember I. 35-39. 3-5. tábla

1930a A magyar ház eredetéhez. Néprajzi Értesítő X X I I . 65-83.

1930 Magyar tűzhelyek és háztípusok. Néprajzi Értesítő X X I I . 113-137.

1931 Bihari János: Putra, putri (Ism.) Néprajzi Értesítő X X I I I . 85-86.

1934 A "kucik"és "pocik"eredetéhez. Néprajzi Értesítő X X V I . 53-56.

1935 A magyar kamra eredetéhez Néprajzi Értesítő X X V I I . 119-121.

1936 Tőc. Néprajzi Értesítő X X V I I I . 101.

1937 Ragfa és szarufa. Néprajzi Értesítő X X L X . 340-345.

3
1941 Építkezés. In: Magyarság Néprajza I . 108-216. Budapest
BAUMGARTEN, Karl

1980 Das deutsche Bauernhaus. Eine Einführung in seine Geschichte vom 9. bis zum 19. Jahrhundert. Berlin

BÉL Mátyás

1968 Heves megye ismertetése. Fordította és magyarázatokkal ellátta S o ó s Imre. Eger

BELCREDI, Ludvík

1987 Púdorysná a stavbenípodoba stredovékého venkovskébo domu na strcdniMoravé. Archaeológia historica 12/87.
157-169.
BELÉNYESY Márta

1956 Az állattartás a XIV. században Magyarországon. Néprajzi Értesítő X X X V I I I . 23-59.

1960 A permanens egymezős földhasználat és a két- és háromnyomásos rendszer kialakulása Magyarországon a
középkorban. Ethnographia L X X I . 81-106.

BELITZKY János

1978 Észrevételek és feltételezések a Palócföld koraközépkori településföldrajzához és történetéhez. N ó g r á d Megyei

Muzeumok Évkönyve I V . (24/1978) 73-114.

BENKŐ Elek

1980 A középkori Nyársapát. Bálint Alajos ásatásai a nyársapáti Templomparton. Studia Comitatensia 9. 315-424.

B E R N J A K O V I es, K.V.

1957. BEPHHAKOBHM, K B . /JpeBHecjiaBxaHCKne nâMsi THHKH 3aKapnarcKOü Oomcrn (CCCP). Slovenská archeológia V . 435-
445.

BERRÁR Jolán és KÁROLY Sándor szerk.

1984 Régi magyar glosszárium. Szótárak, szójegyzékek és glosszák egyesített szótára. Budapest

BIERBAUER Virgil

1937 A magyar építészet története. Budapest

BODGÁL Ferenc
1957 Parasztház és melléképületek felbecsülése Miskolcon 1788-ból. Néprajzi Közlemények II. 1-2. 316-318.
1961 Parasztházak Miskolcon a XVIII. században. Borsodi Szemle 5. 221-222.
B O D Ó Sándor

1975 Céhes mesterek, laadmajszterek és kontárok Észak-Magyarországon 1872-ig. Ethnographia L X X X V I . 537-551.

B Ó N A István

1963 Ásatás Várpalotán (1963). Régészeti Dolgozatok az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Régészeti Intézetéből 5.
119-124.
1973 VII. századi avar település és Árpád-kori magyar falu Dunaújvárosban. Fontes Archaeologici Hungáriáé.
Budapest
1984 A népvándorlás kor és a korai középkor története Magyarországon. In: BARTHA Antal szerk. Magyarország
története 1/1. Budapest, 265-376.

1988 Vázlat a lakóházak történetéről a Kárpát-medencében. Bírálat Barabás Jenő: Fordulatok és korszakok a magyar
népi építészetben c. doktori értekezéséről. Ethnographia XCDÍ. 401-411.

BOROVSZKY Samu szerk.

1911 Magyarország vármegyéi és városai. Nógrád vármegye. Budapest

é.n. Magyarország vármegyéi és városai. Gömör-Kishont vármegye. Budapest

BOTÍK, Ján

1983 Ludové obydlie v slovensko-madarskej kontaktovej zóne. Zborník Slovenského národného múzea L X X V I I .
Etnográfia 24. 145-156.
1988 Ludové stavby. In: B O T Í K , Ján szerk. Hont. Tradície ludovej kultúry. 295-340. H.n.
1989 Lakóházak Szlovákia német nyelvszigetein. In: C S E R I Miklós - B A L A S S A M . Iván - VIGA Gyula szerk. Népi
építeszet a Kárpát-medence északkeleti térségében. Miskolc - Szentrendre 191-196.

CAPLOVIC , Dusán

1981 Sterdoveká dedina vo Svinici a jej vyznam pre poznanie stredovékého dedinského osídlenia na vychodnom
Slovcnsku. Archaeologia historica 6. 499-504.

1987 Archeologicky vyskum stredovékého dedinského domu na Slovensku. Archaeologia historica 12/87. 145-155.

CAPLOVIC , Duäan- JAVORSKY , Frantisek

1982 Archelologicky vyskum profánnej stredovekej architekyúry v Pavíanoch. Archeologické vyskumy a nálezy na
Slovensku v roku 1982. 182-184.

C A P L O V I C , Pavol

1965 Vcasnostredoveké pohrebisko a sídlisko v Hurbanove. Slovenská archeológia 12. 237-247.

1977 Caro kresaného dreva. Ludová architektúra Oravy. Martin

CHROPOVSKY , Bohuslav

1966 Die großmärische Periode in der Slowakei. Das Großmärische Recht. Praha

1970 Stovensko na úsvite dejín. Bratislava

1978 Velkomoravská rísa. Slovensko I. Dejín. Bratislava

CLARK, J.G.D.

1952 Prehistoric Europe. The Economic Basis. London

COMENIUS, Johannes Amos

1959 A látható világ. Alz 1669-ben megjelent háromnyelvű kiadás szövege és fakszimiléi alapján — Noribergae.
Budapest

CZAJKOWSKY, Jerzy

1965 Budownictwo. In: Nad rzeka Ropa. Zarys kultury ludowej. Krakow 29-56.

1966 Budownictwo wiejskie miçdzy Biala a Popradem. Rocznik Múzeum Etnograficznego w Krakovie 1. 153-172.
1969 Wiejskic budowaictwo mieszkalne wBeskidzie Niskim i aa przylegtym Pogórzu. Rocznik Muzeóv Województwa
Rzcszowskiego 2.
1974 Budowaictwo wiejskic w pótaocaej czçsci Krakowskiego w XVIII wieku. Rocznik Múzeum Etnograficznego w
Krakovie ( 1 9 7 4 ) 3 1 - 1 4 7 .

1977 Budowaictwo ludowe Podkarpacia. Sanok

1988 Budowaictwo ludowe w Karpatach w XVI-XIX wieku. Zródla, kommentarze. Sanok

CSERI Miklós

1981 Adatok Szuhafő népi építkezéséhez. A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 19. 50-58.

1983 Kisgyőr népi építkezése. A Miskolci Herman Ottó M ú z e u m Közleményei 2 1 . 113-123.

1986 Az építőanyag, mint az árúcsere tárgya. A Herman O t t ó Múzeum Néprajzi Kiadványai X V I I I . 2 0 5 - 2 3 1 .

1987 Népi építészet és lakáskultúra a Szuha-völgyben. G ö m ö r néprajza VIII. Debrecen

K. CSILLÉRY Klára
1970 Az Árpád-kori veremház ülőgödre és a házbeli szövőszék kérdése. Néprajzi Értesítő L I I . 59-84.
1987 A fa tulajdonságaira vonatkozó ismeretek a mátraalmási (szuhahutai) faszerszámkészítöknél. Agria X X I I I . 173-
185.

CSORBA Csaba

1985 17. századi végváraink a veduták és tervrajzok tükrében. Studia Agriensia 5 . 131-151.

DAKOS Zsuzsanna

1971 Falusi építkezés In: NAGY Géza szerk. Karosai népélet. Helytörténeti publikációk I I I . Karcsa, 107-113.

DALA József

1965 Népi műemlékeink védelmében. Műemlékvédelem I X . 2 2 0 - 2 2 4 .

D Á M László
1975 A Nagy-Sárrét építészete. Műveltség és Hagyomány X V I I . Debrecen
1981 Település, lakóház és házberendezés a Zempléni-hegyvidéken. In: V I G A Gyula - S Z A B A D F A L V I József szerk.
Néprajzi Tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről. A Miskolci Herman Ottó M ú z e u m Néprajzi Kiadványai X . 63-
88.
1982 Lakóházak a Nyírségben. Studia Folkloristica et Ethnographica 6. Debrecen
1989 Építészeti régiók a Kárpát-medence északkeleti térségében. In: C S E R I Miklós - B A L A S S A M. Iván - VIGA Gyula
szerk. Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében. 93-107. Miskolc-Szentendre

D Á M László - D . R Á c z Magdolna

1985 Adatok a Medvesalja építkezés- és lakáskultúrájához. In: UJVÁRY Zoltán szerk. Gömör néprajza I. Debrecen,
103-121. ( 1 0 8 )

1986 Lakóházak Dél-Gömörbcn. G ö m ö r néprajza VII. Debrecen

DANKÓ Imre

1979 A hajdúsági ház. In: LETÉNYI Árpád - TÓTH Endre szerk. Hajdú-Bihar népi építészete Debrecen, 153-189.

DEÁK Geyza

1910 Az ungvármegyei "Tiszahát" népi építkezése és művészete. Néprajzi Értesítő X I . 185-199.

DEKAN, Ján

1978 Po príchode Slovanov. Slovensko 1. Dejíny, Bratislava

1980 Moravia Magna. A Nagymorva Birodalom — kora és művészete. Bratislava

DÉTSHY Mihály
1988 Rákóczi Zsigmond szerencsi vár- és templomépítkezésének dokumentumai. A Herman Ottó M ú z e u m Évkönyve
XXV-XXVI. 229-242.
DoBROSSY István
1981 "Vendéglátó-házak", fogadók Miskolc és Mindszent határán a 18-19. században. A Miskolci Herman Ottó
Múzeum Közleményei 19. 93-101.

EAS

Etnografícky atlas Slovenska. Mintafeldolgozás

ERDEI Sándor
1982 Adatok Zemplén népéletéhez. Jobbágyi szolgáltatások és haszonélvezeti jogok egy X V I I . századi földesúri
rendeletben. A Miskolci Herman O t t ó Múzeum Közleményei 20. 102-103.

ÉRI István - BÁLINT Alajos

1959 Muhi elpusztult középkori falu tárgyi emléket (Leszih Andor ásatásai). Régészeti Füzetek I I . 4.

F É L Edit

1938 Néprajzi adatok Órhalomból. Néprajzi Értesítő X X X . 73-80.

FÉNYES Elek

1847 Magyarországnak leírása ... I I . Pesten

FINDURA Imre

1885 A paíóczokról. Földrajzi Közlemények X I I I . 191-206.

2
1894 Rima-Szombat szabadalmas város története. Budapest
FLÓRIÁN Mária - H O F E R T a m á s

1987 Adatok az észak-magyarországi csűröskertes települések kérdéséhez. Agria X X I I I . 57-77.

FLUDOROVICS Zsigmond

1913 A matyókról. Néprajzi Értesítő X I V . 219-248.

FODOR István
1976 Vorbericht über die Ausgrabung am Szabolcs- Vonópart und in Szabolcs-Kisfalud. Acta Archaeologica Hungarica
28. 371-382.
1983 Régészeti adalékok lakáskultúránk történetéhez. Népi Kultúra Népi Társadalom X I I I . 81-118.
1988 B A R A B Á S Jenő - F O D O R István - K O V A L O V S Z K I Júlia - B A L A S S A M . Iván Vita a magyar lakóház középkori
történetéről. Ethnographia X C I X . 247-259. (249-251.)
1989 Megjegyzések a középkori magyar ház fejlődéstörténetéhez. C S E R I Miklós - B A L A S S A M . Iván - V I G A Gyula
szerk. Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében. Miskolc - Szentrendre, 21-45.
FOLTYN, Ladislav

1960 Volksbaukunst in der Slowakei. Praha

FRANTZ Alajos
1868 I I I . rész. Heves és K. Szolnok i.e. vmegyék lakóinak néprajzi, népmozgalmi, kórtani s egyéb közorvosi viszonyait
illető leírása. In: A L B E R T Ferenc szerk. Heves és Külső Szolnok törvényesen egyesült vármegyéknek leírása. Eger,
226-304.

FROLEC, Václav

1983 Ke genezi a pocatkúm historického vyvoje v oblasti moravsko-slovenského pomezí. Zborník Siovenského
národného m ú z e a L X X V I I . Etnográfia 24. 87-119.

FÜRYOVA, Klára

1987 Neskoro sterdoveká fáza zamknutej osady Sonűcút. Archaeologia historica 12/87. 145-155.
FÜZES Endre
1973 A gabonás vermek problematikájához. Ethnographia L X X X T V . 462-481.
1984 A gabona tárolása a magyar parasztgazdaságokban. Budapest

GARAY Ákos

1911 Szlavóniai régi magyar faluk. Néprajzi Értesítő X I I . 221 -248.

GlLYÉN Nándor

1989 A felső-tisza-vidéki nyitott ereszes ház. Ház és Ember 5. 51- 56.

GÖNCZI Ferenc

1914 Göcsej s kapcsolatosan Hetes vidékének és népének összevontabb ismertetése. Kaposvár

GÖNYEY (ÉBNER) Sándor

1931 Régi tűzhelyek: Borsod, Abaúj, Zemplén, Bereg, Szatmár megyében. Néprajzi Értesítő X X I I I . 6-16.

1937 Az ősi faépítkezés emléke Diósjenőn és környékén. Néprajzi Értesítő X X L X . 293-307.

1938 Szokolya népi építkezése és háztartása. Néprajzi Értesítő X X X . 274-282.

1939 Az abaújmegyei Pusztafalu népi építkezése, kendermunkája és népviselete. Néprajzi Értesítő X X X I . 119-141.

GRACIANSZKAJA, N. N.

1974 TPAunAHCKAfl, H . H . Tumi Kpecrhjra/íCK'oro xminuja yxpanHCKnx Kapnar XLX - na<-i. XXBB. In: M J A R T A N , Ján
szerk. ludové staviteístvo v karpatskej oblasti. 135-157. Bratislava
G R A N A S Z T Ó I György

1980 A középkori magyar város. Magyar História. H.n.

GUNDA Béla
1934 Tárgyi néprajzi adatok Felső-Borsodból'(Építkezés és házbelső). Néprajzi Értesítő X X V I . 1-16.
1954 A magyar népi építkezés kutatása a két világháború között és annak kritikája. M T A Társadalmi-történeti
Tudományok Osztályának Közleményei V . 373-384.
GYÖRFFY György

1963 Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza I. Budapest

1975 A magyarok elődeiről és a bonfoglalásról. A kortársak és a krónikások híradásai. Sajtó alá rendezte GYÖRFFY
2
György. Budapest

1977 István király és műve. Budapest

1984 Honfoglalás és megtelepedés. In: BARTHA Antal szerk. Magyarország történetein. Budapest

GYÖRFFY István

1929 A matyókról. A szegedi Alföldkutató Bizottság Könyvtára IV. szakosztály Közleményei 1. Szeged

1930 Adatok a régi palóc építkezéshez. Néprajzi Értesítő X X I I . 154-155.

1942 Magyar nép, magyar föld. Budapest

1943 Magyar falu, magyar ház. Budapest (Reprint 1987)

HABOVSTIAK, Alojz

1985 Stredoveká dedina na Slovensku. Bratislava

HADIK Béla

1926 A magyar ház ezelőtt kétszáz évvel. Néprajzi Értesítő X V I I I . 34-35.

HANULIAK, Milan - Z A B O J N Í K , Jozef

1982 Vysledky arheologického vyskumu v Chlabe. Castrum Novum 1. 43-62.
HEGYI Klára

1976 Egy világbirodalom végvidékén. Magyar História, h.n.

HERKELY Károly

1939 A mezőkövesdi matyó nép élete. Budapest

HERMAN Ottó

1899 Az üstökösházakról. A magyar ősfoglalkozások köréből. Budapest

HOFFMANN Tamás

1975 Néprajz és feudalizmus. Budapest

HOLL Imre

1979 Sarvaly középkori lakóházai. Archaeologiai Értesítő 106. 33-51.

HOLL, Imre - PARÁDI, Nándor

1982 Das mittelalterliche Dorf Satvaly. Fontes Archeologici Hungariac. Budapest

HORVATH István

1979 Esztergom — Szentkirály. Dunai Régészeti Híradó. 37-46.

HUNFALVY János szerk.

1867 Gömör és Kishont törvényesen egyesült vármegyék leírása. Pest

IKVAI (IVANCSICS) Nándor

1959 N^ i világítás a Zempléni begyvidéken. Ethnographia LXIX. 1-15.

I L A Bálint

1976 Gömör megye I. A megye története 1773-ig. Budapest

ISTVÁNFFY Gyula

1896 A borsodi matyó nép élete Ethnographia VU. 65-83, 165-174., 280-285., 364-373., 447-459.
1911 A palóezok lakóháza és beredezése. Néprajzi Értesítő XU. 1-15.
JANKÓ János

1897 Az Ezredéves Országos Kiátás Néprajzi Faluja. Budapest

KARDOS László

1955 Jegyzetek a volt uradalmi cselédség kultúrájának és éltformájának alakulásáról. Ethnographia LXVI. 225-344.

KASPAR, Fred

1983 Fachwerkbauten des 14.-16. Jb. in Westfalien. Münster

KATONA Imre

1978 A magyar kerámia és porcelán. Budapest

KECSKÉS Péter
1987 Szabadtéri néprajzi múzeumok Magyarországon. A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Az
észak-magyarországi tájegység (89-97.), A felföldimezőváros (97-105.). In: K u R U C Z Albert - B A L A S S A M. Iván -
K E C S K É S Péter szerk. Szabadtéri múzeumok Magyarországon. Budapest
1989 Zsellérház és berendezése Mádról. T É K A 1989. 2. 4-10.
KEMENCZEI Tibor - STANCZIK Ilona

1979 Előzetes jelentés a Pilismarót-Szobi révnél 1978-ban végzett ásatásról. Dunai Régészeti H í r a d ó , 7-21. ( 1 1 )

KISBÁN Eszter

1990 Ételek és étkezés. Az újkori magyar táplálkozáskultúra kialakulása. Doktori Értekezés Tézisei. Budapest

KISS Antal

1867 Lakóházak. In: HUNFALVY János szerk. Gömör és Kishont törvényesen egyesült vármegyék leírása. 94-95. Pest

KISS Géza

1952 Ormánysági szótár. Budapest

KISS Lajos, MARJALAKI

1962 Jobbágy és zsellér háztelek a régi Miskolcon. Borsodi Szemle 6. 6. 9 5 - 1 0 0 .

KLÖTCKNER, Kari

1978 Alte Fach werkbauten. München

KNIEZSA István
1938 Magyarország népei a Xl-ik században. In: Emlékkönyv Szent István király halálának kilencszázadik
évfordulóján, I I . Budapest, 3 6 7 - 4 7 2 .

1955 A magyar nyelv szláv jövevényszavai. 1/1-2. Budapest

KOMÁROMY József
1955 A miskolci Sötrétkapu - melletti ásatások jobbágyházai. A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei. 1 9 5 5 .
szeptember. 18-21.
K ó s Károly, dr.
1974 Lakóház, lakásbelső. In: K ó s Károly, dr - S Z E N T I M R E I Judit - N A G Y Jenő, dr. Szilágysági magyar népművészet.
9-57. Bukarest
1976 Csángó néprajzi vázlat. In: K ó s Károly, dr. 1976. Tájak, falvak, hagyományok. 103-217. Bukarest
1989 Erdély népi építészete. H.n.
KÓSA László

1970 A kandallós tüzelő. Népi Kultúra - Népi Társadalom I V . 81-96.

KÓSA László - FILEP Antal

4
1983 A magyar nép táji-történeti tagolódása. Budapest

KOSZMINA, T. V.

1980 KOCMIHA, T . B. ChuicKe XHTJIO ílo/juuif! Kmeu XLK-XX. CT. KHÏB

KÓTHY Judit
1971 A paraszti lakóház alakulása a 18-19. században. In: Kiss Kászló - PATAKI Sándor szerk. Mezőcsát népi
kultúrájából. Mezőcsáti Helytörténeti Füzetek 3. 9 7 - 1 0 4 .
KOVACEVICOVA, Soha

1967 Historickost'a typickost'ludovejarchitektúry na Slovensku. Slovensky národopis X V . 4 1 7 - 4 5 3 .

1972 Drevené kostoly na Slovensku. Národopisny véstník öesko slovensky 7. 2 9 - 9 7 .

1989 A népi és a városi építészet közötti kapcsolatok Szlovákia múltjában. In: C S E R I Miklós - B A L A S S A M. Iván -
V I G A Gyula szerk. Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében. Miskolc - Szentrendre, 2 1 1 - 2 3 0 .
KOVALOVSZKI Júlia

1960 Ásatások Szarvas környéki Árpád-kori falvak helyén, Archaeológiai Értesítő 87. 32-40.
1975 Előzetes jelentés a dobozi Árpád-kori faluásatásról. 1962-1974. Archaeológiai Értesítő 102. 204-223.
1980 Településásatások Tiszaeszlár-Basbalmon (Bronzkor, IÜ-IV. és X I - X I I I . század). Fontes Archaeologia
Hungáriáé. Budapest
1986 A visegrád-várkertiÁrpád-kori faluásatásról. In: KOVALOVSZKI Júlia összeáll. A magyar falu régésze Méri István,
1911-1967. Cegléd, 61-63.

KULKE, Erich

1939 Die Laube als ostgermanisches Baumerkmal. M ü n c h e n

KUTRZEBIANKA, Anna

1931 Budowaictwo ludowe w Zawoi. Wydawnictwa Múzeum Etnograficznego w Krakowie Nr. 4. Krakow

LAJOS Árpád

1959 Az utolsó faház Domaházán. Borsodi Szemle 3. 63-67.

1969 Házépítés régi módja Kacson. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 8. 341-348.
1979 Nemesekés "partiak"Szuhafőn. Borsodi Kismonográfiák 8. Miskolc
LASZLOVSZKY József
1982 Karámok Árpád-kori falvainkban. Archaeológiai Értesítő 109. 281-285.

L A Z I S Y A N , Eugen - MlCHALOV, Ján

1971 Drevené stavby na Slovensku. Martin

L É N A R T Antal

1982-83 Eszterbázy Károly püspök XVIII. század végi építkezéseinek háttériparáról. A z Egri Múzeum Évkönyve X L X .
187-218.

MADARAS László

1989 Az avar ház In: N o v Á K László - SELMECZI László szerk. Építészet az Alföldön I. Nagykőrös, 23-32.

MAJDANICS Miklós
1985 A hagyományos népi építkezés változása Páciaban. In: KovÁTS Dániel szerk. Bodrogközi és hegyközi
néphagyományok. Helytörténeti publikációk V. 115-121.

MAJOR Jenő

1960 A telektípusok kialakulásának kezdetei Magyarországon. Településtudományi Közlemények 12. 34-55.

MAKSAY Ferenc

1971 A magyar falu középkori településrendje. Budapest

MAKUSENKO, P. I.

1976 MAKyuŒHKO, n. H. Hapo/jnajt aepeBBHnaji apxHTexrypa 3arcapnaTbJi (XVII -Haqajia X X Bexa). MocKBa

MALONYAY Dezső

é.n. A magyar nép művészete. III. A palócokról. (Budapest)

MANGA János

1979 Palócföld. Budapest

MARKUS, Michal
1974 Strava. In: MJARTAN, J á n szerk. Horebronie. 119-177. Bratislava
MENCL, Václav

1980 Lidová architektúra v Ceskoslovensku. Praha

MÉRI István

1954 Beszámoló a Tiszalök-rázompusztai és a Túrkeve-mórici ásatások eredményeiről II. Archaeológiai Értesítő 81.
138-154.

1964 Árpád-kori népi építkezésünk feltárt emlékei Orosháza határában. Régészeti Füzetek II. 12. Budapest

MESTERHÁZY Károly

1983 Településásatás Veresegyház - Ivacson. Archaeológiai Értesítő 109. 133-162.

MIKLÓS Zsuzsa

1978 Árpád-kori földvár Váchartyán-Várhegyen. Archaeológiai Értesítő 105. 95-105.

1982 A Gödöllői dombvidék várai. Múzeumi Füzetek 21. A s z ó d

MJARTAN, Ján
1974a Karpatsko-podunajské kultúrne vzt'ahy v íudovom staviteístve. In: M J A R T A N , Ján szerk. Ludové stavitelstvo
v karpatskej oblasti. 45-56. Bratislava
1974b Ludové stavitelstvo. In: M J A R T A N , Ján szerk. Horehronie. Bratislava, 11-89.
1975 Stavitelstvo. In: Slovensko 3. L'ud - II. Ludová kultúra. Bratislava, 897-946.

1977 Sidlené formy a ludové stavitelstvo. In: U R B A N C O V A , Viera szerk. Zo zivota a bojov ludu Uhrovskej doliny.
Bratislava, 67-122.

M N A

BARABÁS Jenő szerk. Magyar néprajzi atlasz. Budapest, 1987-1989.

M N L

ORTUTAY Gyula főszerk. Magyar Néprajzi Lexikon. 1-5. Budapest, 1977-1982.

M R L I A N , Rudolf, szerk

1953 Slovenské ludové umenie. Bratislava

MRUSKOVIC , Stefan

1966 Múzeum ludovej arhitektúry pri SNM v Martine. Martin

MTSz.

SZINNYEI József Magyar tájszótár. I-III. Budapest, 1893-1901.

NAGY Benjamin

1960 A társadalmi szervezet befolyása egy palóc falu építkezésére. Műveltség és Hagyomány I. 67-96.

N A G Y József András

1982 Anyaghasználat a Bükkalja építőgyakorlatában. A Miskolci Herman Ottó M ú z e u m Közleményei 20. 80-91.

B. N A G Y Margit
1973 Várak, kastélyok, udvarházak, ahogy a régiek látták. XVH-XVTII. századi erdélyi összeírások és leltárak.
Bukarest
NEVIZÁNSKY, Gabriel

1982 Príbytky s jazykovitym vchodovym vyklenkom v Kameníne. Castrum Novum 1. 63-75.

NIEDERLE, Lubomir
1902-1925 Slovanské starozitnosti. I-VTI. Praha
N O V A K László

1985 A Tápió vidékének hagyományos építkezése. Studia Comitatensia 15. {Tápió mente néprajza) 417-448.

1987 Kertes települések az Alföld északnyugati területén. Agria X X I I I . 33-55.

N Q V A K J Gyula

1956 Árpád-kori lakóház Répcevisen. Archaeológiai Értesítő 83. 51-52.

NOVOTNY , Bohuslav
1981 Vyskum bína Hrachovisku pri Strbe. Archeologické vyskumy a nálezy na Slovensku v roku 1981. 207-208., ábra
414.
1982 Vyskum na Hrachovisku pri Strbe v roku 1982. Archeologické vyskumy a nálezy na Slovensku v roku 1982. 183.,
ábra 365.

NYÍRI Antal
1969 A 'tectum; Dach' fogabna, neveinek eredete és története nyelvünkben. Magyar Nyelv L X V . 1-14.
1975 Még egyszer a 'tectum; Dach'jeletésűhaj>héjeredetéről. Magyar Nyelv L X X I . 208-209.

OELMANN, Franz

1927 Haus und Hof im Altertum. Untersuchungen zur Geschichte des antiken Wohnbaus. I. Band. Die Grundformen
des Hausbaus. Berlin und Leipzig

OklSz.

SZAMOTA István Magyar oklevél-szótár. Budapest, 1902-1906.

O Z D A N I , Ondrej

1984 Vysledky záchranného .vyskumu v Stúrove v Obidskej Puste. Archaelogické vyskumy a nálezy na Slovensku v
roku 1984. 182-184., ábra 319.

PALADI-KOVÁCS Attila
1964 Az észak-hevesi juhászat építményei. A z Egri Múzeum Évkönyve II. 3796-394.
1965 A keleti palócok pásztorkodása. Műveltség és Hagyomány V I I . , Debrecen
1968 A barkó etnikai csoport. Műveltség és Hagyomány X . 175-214.

1982 A Barkóság és népe. Borsodi kismonográfiák 15. Miskolc

P Á L L István

1983 Adatoka Bodrogköz népi építkezéséhez A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 21. 105-113.

1984 Epületek összeírása egy téglás/ uradalomban (Bökönyi Bek Pálné birtokának épületei az 1840-es években).
Múzeumi Kurír 45. (V. kötet 5. sz.) 66-69.

1986 Történeti adatok a Taktáköz népi építkezéséhez A Herman Ottó Múzeum Évkönyve XXIV.237-244.
1987 Szabolcs megye népi építkezése a XLX. század közepén. A Magyar Népi Építészeti Archívum Kiadványai 2.,
Szentendre

PÁLÓCZI HORVATH András

1989 Külső kemencés lakóházak a középkori Szentkirályon. In: NovÁK László - SELMECZI László szerk. Építészet az
Alföldön I. N a g y k ő r ö s , 89-106.

PAP Gyula

1865 Palóc népköltemények. Sárospatak

PÁPAI Károly
1893 A palócz faház. Ethnographia V I . 1-31.
P A P P László

1931 Ásatások a XVI. században elpusztult Kecskemét-vidéki falvak helyén (Adalékok a magyar ház és kemence
történetéhez). Néprajzi Értesítő X X I I I . 137-152.

PENAVIN Olga

1975 Szlavónai (kórogyi) szótár II. Újvidék

PETERCSAK Tivadar

1973 Szarvasmarhatartás egy hegyközi faluban. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve X I I . 357-406.

1978 Hegyköz. Borsodi kismonográfiák 6. Miskolc

PINTÉR Sándor

1880 A palóczokról. Népismertető tanulmány. Budapest

PlSÚTOVÁ, Irena

1974 Bytovy interier. In: M J A R T A N , Ján szerk. Horehronie. Bratislava, 91-118.

PMA

A Palóc Múzeum Adattára. Balassagyarmat

POLLA, Bela

1962 Stredoveká zaniknutá osada na SpiSi (Zaluzany). Bratislava

1966 Zaniknutá sterdoveká osada Miloj (Vysledky doterajsích vyskumov). Zborník Slovenského národného múzea.
História 6. 117-160.
PRAZÁK, Vilém

1960 Közép-Európa népi építkezésének néhány fejlődéstörténeti kérdése. Műveltség és H a g y o m á n y I - I I . 293-303.

RAPPOPORT, Arnos

1969 House form and culture. H.n.

RAPPOPORT, P. A .

1975 PAnnonoPT, n. A. flpeBHepyccKoe xminwe ( V I - X I I I BB. X.3.). In: PA&HHOBHM, M r. szerk. flpeBHee xumwe Hapo/joB
BOCTOwioft EBponu MocKBa, 104-155.
REGULY Antal

1857 - palóc jegyzetei. Sajtó alá rend. SELMECZI KOVÁCS Attila. Dolgozatok a palóckutatás körében I. Eger, 1975.

REINFUSS, Roman

1950 Orawsky domz wyzka. Polska Sztuka Ludowa I V . 36-55.

RF

Régészeti Füzetek

RIPKA, Ivor

1981 Terminológia ludového obydlia. In: Lidová stavební kultúra v ceskoslovenskych Karpatech a phlehlych
územnlch. Lidová kultúra a soucasnost 7. Brno, 54-60.
RHAMM, Gustav
1908-10 Ethnographische Beiträge zur germanisch-slavischen Altertumskunde. I . Abt, 2. Teil. Gramanische Alterümer aus
der Slavisch-finnischen Urheimat. 1. Buch. Die Altslavische Wohnung. Braunschweig
ROMÁN János
1965 Források és regesták Sárospatak település és építészettörténetéhez a XVI-XVIJI. századi mezővárosi
protokollumokban. A Magyar Nemzeti M ú z e u m Rákóczi Múzeum forráskiadványai 2. Sárospatak

RUTTKAY, Alexander

1981 Stavbená kultúra dedinskych sídlisk na Slovensku vo vcasnom a vrcholnom sterdoveku na základe
archeologickych vyskumov. In: Lidová stavbení kultúra v ceskoslovenskych Karpatech a phlehlych územnlch.
Lidová kultúra a soucasnost 7. Brno, 20-37.

SABJÁN Tibor

1990 Kivülfűtős kályhák bontási tapasztalatai. H á z és Ember 6. 125-156.

SAJÓVÖLGYI GÁL Péter

1900 Dorogma néprajzához. Néprajzi Értesítő I. 69-74.

I. SÁNDOR Ildikó

1977 Tüzelőberendezések változása a Börzsöny vidékén. Studia Comitatensia 5. 357-398.

SCHIER, Bruno

1932 Hauslandschaften und Kulturbewegungen im östlichen Mitteleuropa. Reichenberg

SCHRAM Ferenc

2
1982-1983 Magyarországi boszorkányperek 1529-1768. I - I I I . Budapest

SELMECZI KOVÁCS Attila

1968 A zsúpfedél készítése a keleti palócoknál. Ethnographia L X X L X . 548-559.
1976 Csűrös építkezés és gazdálkodás Észak-Magyarországon. Műveltség és Hagyomány X V I I I .
1981 A beltelek gazdasági építményei. In: V I G A Gyula közremük, szerk. S Z A B A D F A L V I József Néprajzi tanulmányok a
Zempléni-hegyvidékről. A Miskolci Herman Ottó Múzeum Néprajzi Kiadványai X . 89-104.

1987 A palóc "terhes komra". Agria X X I I I . 111-122.

SELMECZI László
1974 Nomád települési struktúra a Nagykunságban (Orgondaszentmiklós 14-16. századi település ásatásának
eredményei). In: H O F E R Tamás - K I S B Á N Eszter - K A P O S V Á R I Gyula szerk. Paraszti társadalom és műveltség a
18-20. században. I . Faluk. Budapest-Szolnok, 47-58.
1989 Építménytípusok a Nagykunság és Jászság középkori telepütésein. In: N Ó V Á K László - S E L M E C Z I László szerk.
Építészet az Alföldön I . Nagykőrös, 107-116.
SISKA József

1987 Dámóc története és népe. Helytörténeti publikációk VI. Sátoraljaújhely

SLANINAK, Milan

1975 K otázke sterdovekého dedinského domu na severnom Slovensku. Zborník Slovenského národného múzea,
Etnográfia 16. 170-189.
SOPOLIGA, Miroslav

1982 Ofen und Herd un Volkwohnsitz der Ukrainer in der Ostslowakei. Acta Ethnographica 31. 315-355.

1983 Cono/iHTA, MHpocnaB Hapojjxe mnjio ytcpaiMjiB CXIAHOI CjioBawiHHu. BpaTicnaBa - npnuiiB
1989 A parasztházak jellegzetes vonásai a Kárpátok ukránok lakta területein. In: C S E R I Miklós - B A L A S S A M . Iván -
V I G A Gyula szerk. Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében. Miskolc - Szentendre, 145-163.
S T O I C A , Georgeta dr.

1974 Arhitectura interiorului locuinfei (áránesti. Bucuresti

SVECOVÁ, Sona

1957 Vyvoj ohniSk' v oblastipod Vihorlatom. Ceskoslovenská etnografie 5. nr. 2. 105-119.

1968 ObniStia na jubozápadnom Slovensku (I. Cast). Zborník Slovcnského národného múzea L X I I . Etnográfia 9. 119-
166.

SZABADFALVI József

1970 Az extenzív állattenyésztés Magyarországon. Műveltség és Hagyomány X I I .

SZABÓ István
1969 A középkori magyar falu. Budapest
2
1971 A falurendszer kialakulása Magyarországon (X-XV'. század). Budapest

1976 Jobbágyok - parasztok. Értekezések a magyar parasztság történetéből. Sajtó alá rend. és bev. F Ü R Lajos.
Budapest

SZABÓ János G y ő z ő

1974 Árpád-kori falu és temetője Sarud határában I. A z Egri Múzeum Évkönyve X I - X I I . 21-73.

1975 Árpád-kori falu és temetője Sarud határában II. A z Egri Múzeum Évkönyve X U . 19-68.

SZABÓ Kálmán

1986 Szabó Kálmán válogatott írásai. A Kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 2. Kecskemét

SZABÓ László

1982 Jászság. H.n.

SZAMOJLOVICS, V . P.

1972 CAMofinoBHM, B. n. yjcpaiHCbhe mpo/jHe XCUTJIO. KHÏB

1977 CAMOftnoBHM, B. n. HapojjHoe apxnTehjypHoe TBopvecTBo n o MaTepHajiaM YKpaMHCKofl CCP. KHeB

SZEDER Fábián

1819 A'palóezok. Tudományos Gyűjtemény V I . 26-46.

SZTRINKÓ István

1987 Népi építészet a Duna-Tisza közén. Studia Folkloristica et Etnographica 22. Debrecen

S z ű c s Jenő

1958 A középkori építészet munkaszervezetének kérdéséhez. Budapest Régiségei X V I I I . 313-339.

1984 A gabona árforradalma a 13. században. Történeti Szemle 1984. 5-33.

TAGÁNYI Károly

1896 Magyar erdészeti oklevélszótár 1015 - 1867. 1-3. Budapest (a falazatok 68 Íj. 1894, tisztázni!)

H. TAKÁCS Marianna

1970 Magyarországi udvarházak és kastélyok. Budapest

TÁLASi István
1954 Hozzászólás Gunda Béla: A magyar népi építkezés kutatása a két világháború között és annak kritikája c.
előadáshoz. M T A Társadalmi-történeti Tudományok Osztályának Közleményei V. 390-399.
TESZ

BENKÖ Lóránt szerk. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. Budapest 1-3.

TOKARJEV, SZ. A.

1968 TOKAPEB, C. A. Tnnti cejibCKoro mimwa b crpüHax 3apyŐexcHoif Espone. MocKBa

T Ó T H János

1944 A matyó nép építészete. Technika, 247-257.

1945 A magyar falu építőművészete. Szombathely

1961 Népi építészetünk hagyományai. Budapest

T U R Z O , Jozef

1970 Príspevok k Studiu fudového staviteístva v Zamagurí. Zborník Slovenského národného múzea L X I V . Etnográfia
11. 55-91.
1979 Lokálné dobrové formy obnísk regionu Kysuce-Podjavomíky v Múzeu slovenskej dediny. Zborník Slovenského
národného múzea L X X I I I . Etnográfia 20. 167-195.

VAJKAI (WAGENHUBER) Aurél

1937 Adatok az Alsó-Hernádvölgy és az abaúji Cserehát népi építkezéséhez. Néprajzi Értesítő X X I X . 263-272.

1948 A magyar népi építkezés és lakás kutatása. Budapest

VALTER Ilona

1985 Pásztó. Oskolamester-báz. Tájak-Korok-Múzeumok Kiskönyvtára 219. Budapest

VALYI Katalin

1989 XrV-XV. századi falusi építmények Szer mezőváros területéről. In: NOVAK László - SELMECZI László szerk.
Építészet az AlföldönT. Nagykőrös, 79-87.

VARGA Gyula

1979 A bihari síkság népi építkezése. In: LETÉNYI Árpád - TÓTH Endre szerk. Hajdú-Bihar népi építészete. Debrecen,
191-233.

VARGHA László

1941 A magyar nép háza. Klny. a Bartha Miklós Társaság "Új Európa és az új magyarság" c. évkönyvéből

1960 Borsod-Abaúj-Zemplén megye népi műemlékei. Építés és Közlekedéstudományi Közlemények 1-2. sz. 95-131.

1962 Magyar népi építészeti vizsgálatok napjainkban. Ethnographia L X X I I I . 177-205.

VÉKONY Gábor

1980 Honfoglaló őseink szállása Tatabányán. História II. 3. 28-29.

VERES László
1982 Az erdőbirtokok szerepe a diósgyőri koronauradalom gazdálkodásában a 18. század második felében. A Herman
Ottó Múzeum Évkönyve X X I . 165-176.

VERESS Éva

1966 Jobbágytelek és parasztgazdaság az örökös jobbágyság kialakulásának korszakában. In: M A K K A I László szerk.
Jobbágytelek és parasztgazdaság az örökös jobbágyság kialakulásának korszakában. Tanulmányok Zemplén
megye X V I - X V I I . századi agrártörténetéből. Budapest, 285-462.

V I G A Gyula

1982 A Bükk-vidéki falvak 19. századi életmódjához. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve X X I . 231-239.

VISKI Károly

1911 Adatok a székely építkezés ismeretéhez. Néprajzi Értesítő X I I . 99-127.

1933 Bódva-környéki tűzhelyek. Néprajzi Értesítő X X V . 21-23.

VOHRADNYIK Géza

1971 Egy kishutái parasztházban. In: KovÁTS Dániel szerk. Abaúj és Zemplén népéletéből. Sátoraljaújhely, 102-104.
VuiA, Romulus
1973 Asezäri, curie, gospodàric si locuinfä. In: M i L C U , Stefan szerk. Etnográfia väaii Bistrifci. Zona Bicaz. Piatra
Neamt, 73-137.

WERNER, Paul

2
1988 Ständerbau. In: W E R N E R , Paul kiad. Das Bundwert München

W O L F Mária
1983-1984 Sajólád - Kerne/. L . W O L F Mária - S I M Á N Katalin A Herman Ottó Múzeum ásatásai és leletmentései 1983-ban.
A Herman Ottó Múzeum Évkönyve X X I I - X X I I I . 86.
1988 Elpusztult középkori település Sajólád határában. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve X X V - X X V I . 189-202.

1989 Régészeti adatok Észak-Magyarország középkori népi építészetéhez. In: C S E R I Miklós - B A L A S S A M . Iván - VIGA
Gyula szerk. Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében. Miskolc - Szentendre, 47-61.

ZENTAI Tünde

1989 Domus rusticae Baranyienses. A baranyai parasztházak változása a 18. század végén. A Magyar Népi Építészeti
Archívum Kiadványai 3., Szentendre (8-9)

ZOLNAY László

2
1978 Kincses Magyarország. Középkori művelődésünk történetéből. Budapest

ZÓLYOMI József
1974 Nógrád megye népi építkezése a levéltári források alapján (1700 - 1850). Nógrád Megyei Múzeumi Közlemények
20. 5-74.
1987 A füleki nemesek kárvallomásai 1663-ból. Agria X X I I I . 493-505.
 Az illusztrációk forrásai
(Az alaprajzok az egész kötetben egységesen 1:200-as, a részletrajzok, pl. tüzelőberendezések 1:50-es léptékűek. A fényképek,
ahol nincs a szerző feltüntetve, BALASSA M . Iván felvételei)

13. o. János 1961. 196., 4. Ernőd, Kossuth u. 105. - az 1860 körül

BÁTKY Zsigmond 1942c. 146., „A kemencés ház épült házhoz másodlagosan még egy fészert is hozzáépítettek.
alakulásának vázlata" S Z A B Ó A . felmérése, Szabadtéri Néprajzi Múzeum N . 763. 7.

14. o. 40. o. fent

Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény
B A K Ó Ferenc 1978. 124. 87.716, M Á R K U S Mihály felv. 1940.

16. o. 40. o. lent

BARABÁS Jenő-GiLYÉN N á n d o r 1987. 168. 1. Égerszög, Béke u. 45. - talpas-vázas zsilipéit fallal, 2.
22. o. Kossuth u. 3., kő fallal, épült 1886-ban, V A S
KNIEZSA István 1938. és MAKSAY Ferenc 1971. 36. nyomán Tibor-MÉSZÁROS Kati felmérése Szabadtéri Néprajzi
Múzeum N . 1531. 12., 4.
25. o.
D O S T Á L , Bofivoj 1987. 16. nyomán: 1. Roztoky; 2. Bïec- 41. o.
lav-Pohradisko; 3. Uherské Hrasisté-Sady; 4., 7. Dolní Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény
Véstonice; 5. Siladice; 6. Komjatice 82.977, M Á R K U S Mihály felv. 1939.

26. o. 43. o. fent

D O S T Á L , Borivoj 1987. 16. nyomán: 1., 2., 3. Staré Mésto; 4., Szabadtéri Néprajzi Múzeum Fényképgyűjtemény 1653,
6., 7. Breclav-Pohradisko; 5. Mikulçice K E C S K É S Péter felv. 1969.

27. o. 43. o. lent

1-3 Kéménd - Kamenín, Esztergom m., N E V I Z Á N S K Y , Bekölce - B A K Ó Ferenc 1967. 174., Szentdomonkos - BAKÓ
Gabriel 1982. 73-75. nyomán; 4. Komjáti - Komjatice, Ferenc 1967. 183. (mindkettő eredetileg méretezés nélkül)
Abaúj m., H A B O V S T I A K , Alojz 1985. 87. nyomán
45. o.
28. o. fent 1. Regéc, F ő u. 35. - B A L A S S A M . Iván felmérése, 2. Regéc,
1. Magyarad (Heves m.), X I - X I I . s z . - S Z A B Ó János György F ő u. 65. - P E T I L . felmérése, Szabadtéri Néprajzi M ú z e u m
1975. 39.; 2., 3. Tiszaeszlár-Bashalom (Szabolcs m.), X I I - N. 591.3., 3. D R A G U N , Ivan Vasziljevics 1989. 173.
X I I I . sz. - K O V A L O V S Z K I Júlia 1980. 34.; 4. Hetény (Chotín,
Komárom m.), XII-XIII. sz. - PAULIK, J-RELHOLEC, E 46. o. fent
1958. 229.; 5. Sarud-Báb (Heves m.), X I I - X I I I . sz., S Z A B Ó 1. Fedémes (Nógrád m.), rekonstrukció - B A K Ó Ferenc 1975.
János G y ő z ő 1975. 34.; 6. Párkány (Stútovo, Esztergom m.) 181., 2. Désháza (Dejá - Szilágy m.), nyárikonyha - K ó s Ká­
IX. sz.?, O Z Ö Á N Y , Ondrej 1984. 319.; 7. Tiszakarád-Inasa roly 1974. 21., 3. Jankovce (Kesko környéke, Lengyelo.),
(Zemplén m.), W O L F Mária 1989. 50.; 9. Sály-Lator (Borsod 1850-ben épült ereszes lakóház - C Z A J K O W S K I , Jerzy 1969.
m.), M E S T E R H Á Z Y Károly 1984. 181.; Pilismarót-Szobi rév 84. 4., 4. Lészped (Moldva), csángó ház - K ó s Károly 1976.
(Esztergom m.), K E M E N C Z E I T i b o r - S T A N C Z I K Ilona 1979. 183. 5., 5. A z egyhelyiséges ukrán ház elvi vázlata (méretezés
12.; 10. Tiszafüred-Majoros (Heves m.), F O D O R István 1989. nélkül) - S Z A M O J L O V I C S , V. P. 1972. I.
24.
46. o. lent
28. o. lent Szabadtéri Néprajzi Múzeum Fény képgyűjtemény 1601,
V É K O N Y Gábor 1980. 28-29. nyomán K E C S K É S Péter felv. 1969.

29. o. 47. o.
KOVALOVSZKI Júlia 1986. térkép nyomán: 1.-22. sz.; 2. - 2. 24. Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjte­
sz.; 3. - 18-20. sz.; 4. - 17. sz.; 5. 15. sz.; 6. - 26. sz. mény 83.134, G Ö N Y E Y Sándor felv. 1939.

30. o. 48. o.
RAPPOPORT, P. A. 1975. 127. 1. Hadadnádasd (Nadisu Hododului - Szilágy m.), épült
1840 körül - K ó s Károly 1974. 20. 17. ábra 6., 2.
31. o. Bogdánfalva (Valea Seacä - Moldva), csángó ház - K ó s
Károly 1976. 183. 58. ábra b., 3. Brosteni (Suceva vidéke,
RAPPOPORT, P. A. 1975. 136. Románia), román ház - VuiA, Romulus 1960. 49., 4. a
kéthelyiséges ukrán ház elvi vázlata - S Z A M O J L O V I C S , V. P.
34. o. 1972. I. (mértetezés nélkül), 5. Teplicska (Liptivská Teplická
KOMÁROMY József 1955. 19., C A P L O V I C , D u s a n - J A V O R S K Y , - Liptó m.) - M E N C L Václav 1980. 395., 6. Nagyrőce
FrantiSek 1982. 302. (Revúca - G ö m ö r m.) - M E N C L , Václav 1980. 394., 6. Gyer­
39. o. tyánliget (Kobilecká Poljana - Máramaros m.) -
1. Szokolya - G Ö N Y E Y Sándor 1938. 277., 2. Hollókő, Petőfi GRACIANSZKAJA, N. N. 1974. 156., 7. Jód (Ieud -
u. 1. - épült 1909-1914 között, P Á S K A Csaba felmérése, Máramaros m.) - S T O I C A , Georgeta 1974, 96., 8. Bednarka
Szabadtéri Néprajzi M ú z e u m N . 1106. 6., 3. Tard - T Ó T H (Lengyelo.) - C Z A J K O W S K I , Jerzy 1969. 83.
49. o. 73. o.
Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény
Szabadtéri Néprajzi M ú z e u m Fény képgyűjtemény 626, 1969. 92.368, M A N G A János felv. 1948., az információ a leírókar­
tonon
51. o. fent
Rekonstruált alaprajz, a felméréskor az istálló ajtaja már az 75. o.
udvarról nyílt, de az eredeti ajtó szárfái bemérhetők voltak - Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény
H O R V Á T H Ilona felmérése 76.942, H E R K E L Y Károly felv. 1937.
51. o. lent
A felméréskor a harmadik helyiség már kamraként funkcio­ 77. o.
nált, és a hozzáépített negyedik volt az istálló, Rózsa Ferenc Szabadtéri Néprajzi Múzeum Fényképgyűjtemény 21.695,
u. 15. - G A J D O S I . felmérése Szabadtéri Néprajzi Múzeum N . 1974.
469. 10.
79. o.
52. o. Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény
1. Komlóska (Zemplén m.), Rákóczi u. 10., a pitvar mögötti 73.325, R O H O N C Z Y Erzsébet felv. 1936.
kamra felé mindig ajtólap nélküli nyílás volt - P E T I László
felmérése, Szabadtéri Néprajzi Múzeum N . 596. 2. Komlóska 80. o.
(Zemplén m.), Rákóczi u. 25., az eredeti háromhelyiséges Szabadtéri Néprajzi Múzeum Fényképgyűjtemény 19.579,
épület 1864-ben épült - P E T I L . felmérése. Szabadtéri 1973.
Néprajzi Múzeum N . 594. 3., 3. Nyíri (Abaúj m.), Dózsa Gy.
u. 10. - G A J D O S I . felmérése, Szabadtéri Néprajzi Múzeum 82. o.
N . 423. 3., 4. Filkeháza ( Abaúj m.), Rózsa Ferenc u. 55. 1. Kassai u. 104., épült 1873-ban, +• kamrával - felmérte
(korábban 26.), beszállítva a Szabadtéri Néprajzi Múzeumba F Á B I Á N G . - K O V Á C S L . , Szabadtéri Néprajzi Múzeum N 625.
- V Á M O S A . - G Y Ö R F I K . felmérése 7., 2. Egres u. 8., az emlékezet szerint a harmadik helyiség
eredetileg kamra volt - felmérte P E T I L . , Szabadtéri Néprajzi
55. o. Múzeum N. 589. 3.
1. Igrici (Borsod m.),Tompa M . u. 3., épült 1776-ban -
felmérése, K O C Z O R G y ö r g y - B l L L l N G E R László felmérése, 83. o.
Szabadtéri Néprajzi Múzeum D. 77., 2. Bükkaranyos M N Y A 206., 207.térkép alapján szerkesztette BALASSA M.
(Borsod m.), Báthory u. 82., épült 1803-ban - W i s s o L l T H Iván
János felmérése, Szabadtéri Néprajzi Múzeum D. 55., 3.
Egerszög (Abaúj m.), Kossuth u. 1., épült 1859-ben - V A S 85. o.
Tibor-MÉszÁROS K a t i felmérése. Szabadtéri Néprajzi Szabadtéri Néprajzi Múzeum Fényképgyűjtemény 1551,
M ú z e u m N . 1531. 2., 4. Párád (Nógrád m.), Sziget u. 10. - K E C S K É S Péter felv. 1969.
B A K Ó Ferenc 1978. 49. 38. ábra
86. o. fent
57. o. Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény
Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény 82.634, M Á R K U S Mihály felv. 1939.
82.762, M Á R K U S Mihály felv. 1939.
86. o. lent
58. o. Szabadtéri Néprajzi Múzeum Fényképgyűjtemény 32.496,
Szabadtéri Néprajzi M ú z e u m Fényképgyűjtemény 656, 1969. 1982.

60. o. 87. o.
Szabadtéri Néprajzi M ú z e u m Fényképgyűjtemény 20.995, Szabadtéri Néprajzi Múzeum Fényképgyűjtemény 41.639,
1973. G L Ó Z E R László felv. 1983.

61. o. fent 88. o.

H A N U L I A K , Milan 1987. 178., 179. Magyar Népi Építészeti Archívum (Szabadtéri Néprajzi
Múzeum) - Bódvarákó 1986.
61. o. lent
Szabadtéri Néprajzi M ú z e u m Fényképgyűjtemény 43.723, 89. o.
K E C S K É S Péter felv. 1977. Magyar Népi Építészeti Archívum (Szabadtéri Néprajzi
Múzeum) - Nyomár 1986.
62. o.
90. o.
H Á L A József felvétele, 1992. Szabadtéri Néprajzi Múzeum Fényképgyűjtemény 1782,
1969.
66. o.
1. K O M Á R O M Y József 1955. 21., 2. H A N U L I A K , Milan 1987. 92. o.
176., az épülettől északra valamamiféle nyitottabb gazdasági 1-2 S L A N I N A K , Milan 1975. 73., 3. H A B O V S T I A K , Alojz 1985.
melléképület. 90.
69. o.
VALTER Ilona 1985. 93. o.
NOVOTNY , Bohuslav 1981. 414. nyomán
71. o.
Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény 94. o.
78.177, G Ö N Y E Y Sándor felv. 1937.
N O V O T N Y , Bohuslav 1982. 365. nyomán
72. o.
Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény 98. o
75.272, F É L E d i t - K . K O V Á C S László felv. 1937. Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár F é n y képgyűjtemény
23.100, F A R K A S Pál felv. 1910.
101. o. 124. o.
Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény
2036, PAPAI Károly felv. 1900. 12.538, E R N Y E I József felv. 1 9 1 1 .

103. o. 126. o. fent

Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény
5 8 . 7 4 4 , G Ö N Y E Y ( É B N E R ) Sándor felv. 1928. 63.480, M O L N A R János felv. é.n.

104. o.^ 126. o. lent

Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény Szabadtéri Néprajzi Múzeum Fényképgyűjtemény 22.818,
5 5 . 0 4 2 , K E M É N Y György felv. 1 9 2 5 . 1974.

105. o. 127. o.
Szabadtéri Néprajzi Múzeum Fényképgyűjtemény 32.597, Sárospatak, Rákóczi M ú z e u m Fényképgyűjtemény 2230,
1977. B A L A S S A Iván felv. 1956.

106. o. 128. o.
Szabadtéri Néprajzi Múzeum Fényképgyűjtemény 6 8 2 , 1969. Szabadtéri Néprajzi Múzeum Fényképgyűjtemény 16.992,
1972.
108. o.
Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény 129. o.
8 3 . 4 8 3 , H E R K E L Y Károly felv. 1 9 3 9 . Miskolc, Herman Ottó M ú z e u m Fényképgyűjtemény 7 7 7 ,
M E G A Y Géza felv. 1931.
109. o. fent
Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény 130. o.
6 0 . 3 1 7 , G Ö N Y E Y ( É B N E R ) Sándor felv. 1929. Az Országos Műemléki Felügyelőség Falukutatás anyaga
alapján szerkesztette B A L A S S A M . Iván
109. o. lent
Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény 131. o.
4 4 . 9 1 3 , G Ö N Y E Y Sándor felv. 1 9 2 3 . Szabadtéri Néprajzi Múzeum Fényképgyűjtemény 41.277,
szerz. nélk. 1978.
112. o.
Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény 132. o.
6 9 . 6 0 5 , G U N D A Béla felv. 1 9 3 4 . Az Országos Műemléki Felügyelőség Falukutatás anyaga
alapján szerkesztette B A L A S S A M . Iván
113. o.
Sárospatak, Rákóczi Múzeum Fényképgyűjtemény 2 3 , B A K Ó 134. o.
Ferenc felv. 1950. Az Országos Műemléki Felügyelőség Falukutatás anyaga
alapján szerkesztette B A L A S S A M . Iván
114. o.
Sárospatak, Rákóczi Múzeum Fényképgyűjtemény 2 5 , B A K Ó 136. o.
Ferenc felv. 1950. Szabadtéri Néprajzi Múzeum Fényképgyűjtemény 21.715.,
1978.
115. o.
H. TAKÁCS Marianna 1970. 7 3 . ábra 137. o.
Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény,
116. o. 5 0 . 3 8 2 , V I S K I Károly felv. 1 9 2 2 .
Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény
2 0 4 2 , PAPAI Károly felv. 1900. 141. o.
Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény
117. o. fent 6 3 . 7 9 0 , G Ö N Y E Y ( É B N E R ) Sándor felv. 1931.
Szabadtéri Néprajzi Múzeum Fényképgyűjtemény 7404,
K E C S K É S Péter felv. 1970. 142. o.
Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény
117. o. lent 7 1 . 1 1 1 , G Ö N Y E Y Sándor felv. 1 9 3 5 .
Néprajzi Múzeum Ethnológiai AdattárTényképgyűjtemény
2 0 0 9 , PAPAI Károly felv. 1 9 0 0 . 143. o.
Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény
118. o. 6 0 . 2 7 8 , G Ö N Y E Y ( É B N E R ) Sándor felv. 1929.
Szabadtéri Néprajzi M ú z e u m Fényképgyűjtemény 4388,
1969. 144. o.
Szabadtéri Néprajzi Múzeum Fényképgyűjtemény 27.888,
119. o. fent 1976.
Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény
8 9 . 2 9 1 , M A R K U S Mihály felv. 1 9 4 0 . 145. o.
Sárospatak, Rákóczi Múzeum Fényképgyűjtemény 10.738,
119. o. lent J A N Ó Á k o s felv. 1970.
Sárospatak, Rákóczi M ú z e u m Fény képgyűjtemény 6134,
F l L E P Antal felv. 1965. 146. o. fent
Miskolc, Herman Ottó M ú z e u m Fényképgyűjtemény 1526,
120. o. M E G A Y Géza felv. 1935.

Szabadtéri Néprajzi Múzeum Fényképgyűjtemény 6 9 4 , 1969. 146. o. lent

Szabadtéri Néprajzi M ú z e u m Fényképgyűjtemény 32.813,
122 o. T Ó T H János felv. 1943.
Szabadtéri Néprajzi Múzeum Fényképgyűjtemény 7 6 8 , 1968.
147. o. 175. o.
Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fény képgyűjtemény Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény
7988, B Á T K Y Zsigmond felv. 1900. 86.243, 86.244, 86.245, M Á R K U S Mihály felv. 1939.

151. o. 176. o.
MNYA 196., 197., 198. térkép alapján szerkesztette Szabadtéri Néprajzi Múzeum Fényképgyűjtemény 32.823,
BALASSA M . Iván T ó t h János felv. 1943.

158. o. 177. o.
Szabadtéri Néprajzi M ú z e u m Fényképgyűjtemény 22.714, Szabadtéri Néprajzi Múzeum Fényképgyűjtemény 28.222,
1974. 1976.

159. o. fent 178 o.

Szabadtéri Néprajzi M ú z e u m Fényképgyűjtemény 1158, Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény
F L Ó R I Á N Mária felv. 1969. 63.491, P Á P A I Károly felv. 1890 körül

159. o. lent 180. o. fent balra

Szabadtéri Néprajzi M ú z e u m Fényképgyűjtemény 1710, Szabadtéri Néprajzi Múzeum Fényképgyűjtemény 14.017,
K E C S K É S Péter felv. 1969. 1972.

160. o. fent 180. o. fent /óbbra

Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény HÁLA József felv. 1992.
307, J A N K Ó János felv. 1895.
180. o. lent
160. o. lent HÁLA József felv. 1992.
Sárospatak, Rákóczi M ú z e u m Fényképgyűjtemény 5220,
F I L E P Antal felv. 1964. 181. o.
Szabadtéri Néprajzi Múzeum Fényképgyűjtemény 8999,
161. o. 1971.
A z Országos Műemléki Felügyelőség Falukutatás anyaga
alapján szerkesztette B A L A S S A M. Iván 182. o.

162. o. Magyar Népi Építészeti Archívum - Trizs, 1985.

Szabadtéri Néprajzi M ú z e u m Fényképgyűjtemény 28.228,
1976.
163. o.
Az Országos Műemléki Felügyelőség Falukutatás anyaga
alapján szerkesztette B A L A S S A M. Iván
164. o.
Sárospatak, Rákóczi M ú z e u m Fényképgyűjtemény 10.728,
J A N Ó Á k o s felv. 1970.
165. o. fent
Sárospatak, Rákóczi M ú z e u m Fényképgyűjtemény 5338,
F I L E P Antal felv. 1964.
165. o. lent
Szabadtéri Néprajzi M ú z e u m Fényképgyűjtemény 19.592,
1973.
166. o.
Sárospatak, Rákóczi M ú z e u m Fényképgyűjtemény 3215,
B A L A S S A Iván felv. 1958.
168. o.
A z Országos Műemléki Felügyelőség Falukutatás anyaga
alapján szerkesztette B A L A S S A M. Iván
170. o.
A z Országos Műemléki Felügyelőség Falukutatás anyaga
alapján szerkesztette B A L A S S A M. Iván
171. o.
Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény
13.974, G Y Ö R F F Y István felv. 1922.
172. o.
Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény
63.510, J A N K Ó János felv. 1894.
174. o.
Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény
77.693, U . K E R É K G Y Á R T Ó Adrien felv. 1937.
195. o.
Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény
82.793, G Ö N Y E Y Sándor felv. 1936.
197. o.
M E N C L , Václav 1980. 451.
200. o.
T U R Z O , Jozef 1979. 180. nyomán
202. o.
Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény
66.727, G Ö N Y E Y (Ébner) Sándor felv. 1932.
203. o.
A z Országos Műemléki Felügyelőség Falukutatás anyaga
alapján szerkesztette B A L A S S A M. Iván
204. o. fent
Szabadtéri Néprajzi Múzeum Fényképgyűjtemény 27.829,
1976.
204. o. lent
Szabadtéri Néprajzi Múzeum Fényképgyűjtemény 32.599,
1977.
205. o.
A z Országos Műemléki Felügyelőség Falukutatás anyaga
alapján szerkesztette B A L A S S A M . Iván
207. o.
GUNDA Béla 1934.: 1. „Szögliget. Kürtös kemence
polcokkal", 2. „Tornakápolna. Kemence a padon lévő
síppal", 3. „Szendrő. Kürtös kemence", 4. „Ragály. Kürtös
kemence. P . = packa", 5.a-b. „Perkupa. A kemence és a
kürtője a házban" és a „... kemence pitarbeli folytatása",
6 . a b . „Perkupa. A kemence szája és kürtője a házban" és a
„... pitarbeli folytatása", 7. „Ragály. A pitarból fűthető
házbeli kemence szája, kürtővel, kocikkal és masinával", 8.
„Martonyi. Házbeli kemence pitvarból fűthető szája. K . =
kocik, p. = póc, kü.= kürtő, 9. „Martonyi. Házbeli kemence,
mellette kabola"
208. o. 221. o. fent balra
VISKI Károly 1933.: 1. Martonyi - „Kürtőskemence", 2. Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény
Martonyi - „Kürtőskemence masinával", 3. Szalonna - 55.309, G Ö N Y E Y ( É B N E R ) Sándor felv. 1929.
„Kürt őskemence"

209. o. fent 221. o. fent jobbra

MOCHNACKV é.n. felmérése nyomán Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény
12.306, E R N Ő I Olivér felv 1910.
209. o. lent
Miskolc, Herman Ottó M ú z e u m Fényképgyűjtemény 2.649, 221. o. lent
M E G A Y Géza felv. 1926. Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény
82.733, G Ö N Y E Y Sándor felv. 1936.
210. o.
A z irodalmi adatok alapján szerkeztette BALASSA M . Iván 222. o.
Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény
211. o. fent 66.703, G Ö N Y E Y ( É B N E R ) Sándor felv. 1932.
Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény
83.046, G Ö N Y E Y Sándor felv. 1939. 223. o. fent
Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény
211. o. lent 75.321, F É L E d i t - K . K O V Á C S László felv. 1937.
M E N C L , Václav 1980. 119.
223. o. lent
212. o. Szabadtéri Néprajzi Múzeum Fényképgyűjtemény 7364,
T U R Z O , Jozef 1979. 188. n y o m á n K E C S K É S Péter felv. 1970.

214. o. 224. o. fent balra

GÖNYEY (ÉBNER)Sándor 1931.: 1. „Cserepes kabola a Szabadtéri Néprajzi M ú z e u m Fényképgyűjtemény 20.835,
házban - Füzér, Abaúj m.", 2. „... ún. sípos búbos kemence - 1970.
Kisgyőr, Borsod m.", 3. „Cserepes kabola a házban -
Semjén, Zemplén m.", 4. „Kandallóval összekapcsolódott 224. o. fent jobbra
sütőkemence, mellette plattennel ellátott tűzhely - Szabadtéri Néprajzi Múzeum Fényképgyűjtemény20. 856,
Magyarkékes, Szatmár m.", 5. „Kabola a ház sarkában - 1970.
Karcsa, Zemplén m., s = sut, k = kucik, felette a kabola és
kürtője" 224. o. lent
Szabadtéri Néprajzi M ú z e u m Fényképgyűjtemény 22.771,
215. o. 1974.
Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény
82.797, M Á R K U S Mihály felv. 1939. 225. o.
Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fény képgyűjtemény
216. o. fent 63.943, G Ö N Y E Y ( É B N E R ) Sándor felv. 1931.
K o m l ó s k a , Rákóczi u. 10. - FÜZES Endre felmérése 1966.
nyomán 227. o.
Néprajzi Múzeum Etfmc+ógiai-Adattár Fényképgyűjtemény
216. o. lent 67.088, G Ö N Y E Y ( É B N E R ) Sándor felv. 1932.
K O V A L , A . felmérése 1965. n y o m á n
228. o.
217. o. fent Országos Levéltár - Múzeumi Gyűjtemény n y o m á n
Szabadtéri Néprajzi M ú z e u m Fény képgyűjtemény 662, 1969.
229. o.
217. o. lent Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény
Sárospatak, Rákóczi M ú z e u m Fényképgyűjtemény 180, 61.440, G Ö N Y E Y ( É B N E R ) Sándor felv. 1929.
B A K Ó Ferenc felv. 1951.
230. o. fent
218. o. fent Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény
T U R Z O , Jozef 1979. 186. n y o m á n 14.115, S O C H Á N Pál felv. 1912.

218. o. lent 230. o. lent

Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény
66.825, V I S K I Károly felv. 1932. 68.259, V Á C L A V I K Antal felv. 1933.

219. o. fent 231. o.

Miskolc, Herman Ottó M ú z e u m Fény képgyűjtemény 1176, Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény
M E G A Y Géza felv. 1943. 68.625, G Ö N Y E Y ( É B N E R ) Sándor felv. 1933.

219. o. lent 233. o.

Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény Az Országos Műemléki Felügyelőség Falukutatás anyaga
60.250, G Ö N Y E Y ( É B N E R ) S á n d o r felv. 1929. alapján szerkesztette B A L A S S A M . Iván

220. o. fent 234. o.

Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény
13.766, S Z T R I P S Z K Y Hiadorfelv. 1912. 83.339, T A G Á N Galindzsán felv. 1939.

220. o. lent 235. o.

Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fény képgyűjtemény A z Országos Műemléki Felügyelőség Falukutatás anyaga
82.740, G Ö N Y E Y Sándor felv. 1936. alapján szerkesztette B A L A S S A M . Iván
236. o. 241. o.
Néprajzi M ú z e u m Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény
78.739, VAJKAI Aurél felv. 1938. 77.125, GÖNYEY Sándor felv. 1937.

237. o. 242. o.
A z Országos Műemléki Felügyelőség Falukutatás anyaga Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény
alapján szerkesztette BALASSA M . Iván 78.149, GÖNYEY Sándor felv. 1937.

238. o. 243. o.
Szabadtéri Néprajzi Múzeum Fényképgyűjtemény 34.348, Szabadtéri Néprajzi Múzeum Fényképgyűjtemény 43.051,
1980. SÓLYOM Mária felv. 1977.

239. o. 244. o.
A z Országos Műemléki Felügyelőség Falukutatás anyaga
alapján szerkesztette BALASSA M . Iván Magyar Népi Építészeti Archívum - Kelemér, 1985

240. o. 281. o.
Szabadtéri Néprajzi Múzeum Fényképgyűjtemény 650, 1969. Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár Fényképgyűjtemény
55.316, Tagán Galindzsán felv. 1939.

Füzér (Abaúj m.) - 1939

 Földrajzi mutató

A mutatóban, amennyiben a forrás nem adta meg, GYALAY Mihály Magyar igazgatástörténeti helységnévlexikon*
(Budapest, 1989.) alapján szerepelnek a települések nevei, közigazgatási hovatartozásuk.

Bán (patak) 82, 88

Abara (Oborín, Zemplén m.) 185, 188, 192, 194
Bánfalva (Borsod m.) 206
Abasár (Heves m.) 57, 110, 113, 121, 139, 156, 157, 159
Bánffyhunyad (Huedin, Kolozs m.) 220
Abaúj m. 14, 21, 53, 93, 94, 108, 121, 173, 185, 212, 214,
Bánhorvát (Borsod m.) 206
232, 234, 254
Bánk (Nógrád m.) 81
Abaújdevecser (Abaúj m.) 76, 192
Bánréve (Gömör m.) 76, 178
Abaúji-medence 22
Baradna (Brádno, G ö m ö r m.) 62, 166, 230
Abaújkér (Abaúj m.) 81
Abaújszántó (Abaúj m.) 143, 179 Báránd (Bihar m.) 152, 154
Abaújvár (Abaúj m.) 208 Barka (Borka, G ö m ö r m.) 40
Abaúj-Torna m. 83 Barkóság 141
Adács (Heves m.) 73, 142 B a r n a (Nógrád m.) 188
Aggtelek (Gömör m.) 88 Bars m. 22, 53
Aggteleki-karszt 88, 188, 211 Bártfafürfő (Bardajovské kúpele, Sáros m.) 51
Ajnácskő (Hajnácka, G ö m ö r m.) 136, 180 Bártfaújfalu (Bardejovská N o v á Ves, Sáros m.) 38, 63, 84,
Alberti (Pest m.) 73 85
Baskó (Abaúj m.) 77, 88
Alföld 1Î, 25, 32, 33, 37, 47, 67, 70, 74, 94, 123, 124, 126,
Batízfalva (Batizovce, Szepes m.) 166
139, 140, 146, 148, 152, 156, 166, 174, 184, 199,
Bécs (Ausztria) 119
226, 231, 232, 243, 247/249, 254, 257
Becske (Nógrád m.) 41, 54, 61, 138
Almás (Jablonovce, Trencsén m.) 62
Békás (-hágó) 197
Alpok 198
Békéscsaba (Békés m.) 166
Alsó-Hernád völgy 143
Bekölce (Heves m.) 43, 44, 45, 73, 191
Alsóbodony (Kétbodony, Nógrád m.) 54
Bélabánya (BanSká Bela, Selmecbánya) 62
Alsódobsza (Zemplén m.) 88, 187, 188, 192, 208
Bélapátfalva (Apátfalva, Borsod m.) 50, 73, 117, 126, 187,
Alsóesztergály (Dőlné Stráhe, Nógrád m.) 61, 139
190, 206
Alsófehérkút (Dőlné Príbelce, Hont m.) 191
Bélavézse (Beloveza, Sáros m.) 39
Alsókubin (Dolny Kubín, Árva m.) 72
Bény (Bina, Esztergom m.)25, 126, 224
Alsólehnic (Cerveny Kláator, Szepes m.) 240
Bereg m. 214, 226
Alsóporuba (Bérces-Dolná Porubá, Trencsén m.) 84
Beregrákos (Rákosin, Bereg m.) 187
Alsósebes (Nizná Sebastová, Sáros m.) 157
Beregszász (Beregovo, Bereg m.) 85
Alsósztregova (Dolná Strehová, Nógrád m.) 54, 61, 138,
Be regszentmiklós (Cinadievo, Bereg m.) 63
167
Beret (Abaúj m.) 50
Alsószuha (Gömör m.) 76, 88
Berezó (Brezová pod Bradlom, Nyitra m.) 189, 195
Alsózúgó (Nizné Ruzbachy, Szepes m.) 212
Berkenye (Nógrád m.) 87
Alsó-Ausztria 21
Berkenyéd (Jarabina, Szepes m.) 212
Alsó-Zemplén 187
Berzéte (Brzotín, G ö m ö r m.) 76, 185
Andornaktálya (Andornak, Borsod m.) 226, 228
Berzevice (Brezovica, Sáros m.) 38, 133, 217
Andrási (Paca, Gömör m.) 166
Besenyőtelek (Heves m.) 50
Apc (Heves m.) 145
Beszkidek 200, 230
Arka (Abaúj m.) 73, 133, 208
Beszterce völgye 197
Arnót (Borsod m.) 76
Árva m. 22, 51, 190, 191, 192, 195, 229 Besztercebánya ( B a n s k a Bystrica, Zólyom m.) 40
Aszaló (Abaúj m.) 76, 192 Beszterce-Naszód m. 220
Aszód (Pest m.) 142 Bethlen (Beclean, Beszterce-Naszód m.) 64, 217
Átány (Heves m.) 63 Bethlenszentmiklós (Sînmicolàus, Kis-Küküllő m.) 105, 114
Bialy Dunajec (Lengyelo.) 59
Bihar m. 14, 167
Bácska (Backov, Zemplén m.) 133
Bihari síkság 152, 154
Baglyasalja (Nógrád m.) 140, 149
Biharó (Becherov, Sáros m.) 39
Bakta (Abaúj m.) 192
Blatnica-Szoboszlópuszta (Túróc m.) 92
Balajt (Borsod m.) 208
Boconád (Heves m.) 74
Balassagyarmat (Nógrád m.) 64, 82, 88, 126, 153 Bocs (Belsőbőcs, Borsod m.) 145
Balaton (Borsod m.) 152 Bodony (Heves m.) 228
Balog (patak) 62 Bodrog 23, 88, 126, 162
Bodrogköz 22, 78, 82, 88, 89, 106, 111, 124, 152, 162, 169, Csobád (Abaúj m.) 76
174, 177, 181, 185, 187, 188, 192, 218 Csornád (Pest m.) 142, 241, 242
Bodrogolaszi (Zemplén m.) 68, 81, 87 Csorba (Strba-Hrachovisko, Liptó m.) 93, 94
Bódva 23, 76, 77, 82, 88, 89, 124, 126, 127, 162, 188, 192, Csúcsom (Cucma, Gömör m.) 152
208, 254 Csütörtökhely (Spissky Stvrtok, Szepes m.) 240
Bódva környék 208
Bódva völgye 187, 194 D a c s ó l á m (Dacov Lom, Hont m.) 62, 189
Bódvalenke (Abaúj m.) 160 Damak (Borsod m.) 88, 208
Bódvarákó (Abaúj m.) 88 D á m ó c (Zemplén m.) 187, 188, 192
Bogács (Borsod m.) 135 Dédes (Dédestapolcsány, Borsod m.) 75, 99, 189, 191, 206,
Boldog (Pest m.) 141, 177 211
Boldogkőváralja (Abaúj m.) 103 Dél-Borsod 75, 94, 126, 156, 174, 185, 251, 254
Boldva (Borsod m.) 100, 108 Dél-Gömör 83, 124, 173
Boly (Bol', Zemplén m.) 63 Dél-Heves 121, 148, 153
Bolyk (Bol'kovce, Nógrád m.) 73, 138, 154, 186 Dél-Magyarország 126
Borsod m. 12, 14, 21, 22, 23, 53, 64, 73, 74, 82, 88, 94, Dél-Zemplén 254
123, 127, 139, 141, 164, 173, 177, 179, 185, 186, Délborsodi Mezőség 82, 87, 89
206, 209, 224, 234, 256 Délkelet-Erdély 257
Borsod vár 23 Délkelet-Európa 115
Borsod geszt (Borsod m.) 82 Délkelet-Lengyelország 196, 198
Borsodi Mezőség 164 Dél-Lengyelország 116
Borsodnádasd (Borsod m.) 186 Dél-Németország 116
Borsodszirák (Borsod m.) 76, 100 Dél-Ukrajna 19, 26, 246
Borsod-Abaúj-Zemplén m. 6, 7, 58, 68, 254
Demjén (Heves m.)55, 56, 73, 103, 149, 153
Börzsöny 22, 162, 193, 254
Dercén (Drisina, Bereg m.) 187
Börzsöny-hegység 241, 228
Deresk (Drzkovce, G ö m ö r m.) 180
Bóta (Borsodbóta, Borsod m.) 206
Diósgyőr (Borsod m.) 69
Bozita 34
Diósjenő (Nógrád m.) 71, 74, 81, 100, 113, 137, 155, 171,
Bozók (Bzovík, Hont m.) 34, 91
241, 242
Bózsva ( K i s - , Nagybózsva, Abaúj m.) 93
Dnyeszter 30
Bucfalva (? - Sáros m.) 63
Doboka (Dobîca, Kolozs m.) 64
Buda 119
Dobronya (Dobra Niva, Zólyom m.) 242
Bugyi (Pest m.) 149
Domaháza (Borsod m.) 50, 73, 102, 105, 117, 223
Buják (Nógrád m.) 185, 231
Domony (Pest m.) 142
Bükk 15, 23, 74, 75, 81, 82, 88, 89, 94, 121, 133, 143, 162,
Domony Temető (Pest m.) 95
164, 173, 180, 232
Dormánd (Heves m.) 153
Bükkábrány (Borsod m.) 82
Dorogma (Tiszadorogma, Borsod m.) 84
Bükkalja 21, 135, 176, 251
Dövény (Borsod m.) 76
Bükkaranyos (Borsod m.) 55, 105, 133, 143
Dráva-mente 125
Bükkmogyorósd (Borsod m.) 89
Drégelypalánk (Hont m.) 118, 160
Bükkszék (Herves m.) 44, 45, 142
Duna 13, 20, 21, 22, 84, 133
Bükkszentmárton (Borsod m.) 193
Dunakanyar 7, 20, 29, 84, 256
Bükkzsérc (Borsod m.) 88, 97, 113, 135, 176, 179
Dunántúl 13, 33, 37, 70, 121, 125, 139, 167, 189, 243
Bukóc (Bukovec) 169
Dunaújváros (Fejér m.) 24, 199
Búrszentpéter (Borsky Peter, Pozsony m.) 191, 195, 242
Duna-Tisza köze 125
Dúsa (Dúzava, G ö m ö r m.) 62
C a k ó (Cakov, Gömör-Kishont m.) 166, 189
Center (Borsod m.) 88
E b e c k (Obeckov) 61, 73
Cigánd (Zemplén m.) 127, 187, 208
Eger 20, 81, 139, 149, 179, 202, 204, 206, 222, 223, 224,
250, 254
Csalár (Celáry, Nógrád m.) 156 Eger (patak) 23, 73, 84, 254
Csány (Heves m.) 145 Egerbocs (Bocs, Heves m.) 97, 113, 142, 149
Csecse (Nógrád m.) 87, 88, 185, 241 Egercsehi (Heves m.) 125
Csehország 51 Egerszalók-Kocs (Heves m.) 95
Csejkő (Cajkov, Bars m.) 62 Égerszög (Abaúj m.) 40, 55, 76, 227
Cserehát 82, 89, 143, 164, 166, 192, 210 Egerszólát (Heves m.) 88
Cserépfalu (Borsod m.) 135 Egyházasbást (Nová Basta, G ö m ö r m.) 116
Cserépváralja (Borsod m.) 135, 174, 176 Egyházasgerge (Liptagerge, Nógrád m.) 114, 167
Cserhát 15, 22, 82, 121, 162, 251 Ernőd (Borsod m.) 39, 84
Cserhátsurány (Nógrád m.) 87 Encs (Abaúj m.) 63, 84, 85, 124
Cseri (Cerovo, Hont m.) 191 Enyicke (Haniska, Abaúj-Torna m.) 38
Csernahó (Cernchov, Zemplén m.) 64 Eperjes (Presov-Nizna Sebastova, Sáros m.) 27
Csernely (Borsod m.) 186 Erdély 21, 33, 64, 121, 139, 154, 167, 189, 219, 220, 226
Csesztve (Nógrád m.) 42, 70, 71 Erdőhorváti (Abaúj m., 1884-től Zemplén m.) 35, 58, 82,
Csicsmány (Cicmany, Trencsén m.) 84, 197, 200 88, 136, 138, 143, 155, 165, 192, 208, 217,
Csík m. 22 Erdőkövesd (Heves m.) 44, 185
Erdőkürt (Nógrád m.) 167 Fülekpilis (Ples, Nógrád m.) 222
Erdőtelek (Heves m.) 148 Füzér (Abaúj m.) 51, 107, 111, 169, 193 , 208, 218, 221,
Erdőtka (Oravská Lesna, Árva m.) 200 226, 231
Érmellék 125 Füzérkajata (Abaúj m.) 41, 51
Észak-Borsod 254 Füzérradvány (Radvány, Abaúj m.) 51, 78, 138, 169
Északi-hegyvidék 16, 21, 75, 121, 232 Füzesabony (Heves m.) 55, 56, 103, 138, 149, 153
Északb-Kárpátok 256
Északi-középhegység 7 G a g y b á t o r (Abaúj m.) 63
Északkelet-Heves m. 113 Galga 7
Északkelet-Magyarország 35, 36, 135 Galga 256
Északnyugat-Borsod 113, 241 Galgagyörök-Templomdomb (Pest m.) 95
Észak-Borsod 88 Galgamácsa (Pest m.) 191
Észak-Magyarország 5, 14, 15, 87, 123, 127, 147, 149 Galícia (Lengyelo.) 59, 181
Észak-Nógrád 74 Galyaság 76
Esztergom (Esztergom m.) 93, 123 Garadna (Abaúj m.) 35, 68, 76, 82
Európa 24, 26, 115 Garam 7, 21, 35, 62, 70, 83, 133, 157, 189, 190
Garam 248
É-Bást (Egyházasbást? - Nova Basta, Gömör m.) 206 Garam 256
Garam 250
Fancsal (Abaúj m.) 192, 208 Garamfő (Svermovo, G ö m ö r m.) 212, 230
Fazekaszsaluzsány (Hrncarske Zaluzany, Gömör m.) 136, Garamszécs (Polomka, G ö m ö r m.) 212
180 Garamszeg (Hronsek, Zólyom m.) 120
Fedémes (Heves m.) 44, 73 Garamszentbenedek (Hronsky Benadik, Bars m.) 53
Feketebalog (Cierny Balog, Zólyom m.) 166 Gelej (Borsod m.) 178
Fekete-Körös völgye 122 Gergelyfalva (Gregorova Vieska, Nógrád m.) 138
Feldersee-mocsár 116 Girincs (Zemplén m.) 68
Feled (Jesenské, G ö m ö r m.) 136, 180 Gócs (Gocovo, G ö m ö r m.) 76
Felföld 7, 12, 15, 20, 24, 28, 33, 35, 45, 47, 48, 51, 52, 54, Göcsej 37
63, 66, 67, 68, 70, 85, 87, 91, 97, 99, 100, 102, Gödöllői-dombvidék 95
104, 106, 107, 109, 112, 115, 121, 123, 127, 133, Gölnicbánya (Gelnica) 254
135, 136 138, 139, 140, 141, 144, 148, 149, 150, Gömör m. 188, 189, 191, 210, 119, 229
151, 154, 155, 156, 158, 160, 162, 164, 166, 167, Gömör m. 14, 21, 22, 69, 76, 100, 108, 113, 121, 122, 133,
169, 171, 172, 173, 180, 183, 184, 187, 189, 190, 135, 141, 156, 157, 162, 164, 173
191, 193, 196, 197, 198, 199, 200, 201, 206, 209, Gömör m. 254
213, 214, 215, 217, 218, 220, 222, 224, 225, 226, Gömör m. 254
227, 230, 232, 234, 236, 238, 240, 241, 242, 243, Gömör m. 251
245, 246, 247, 248, 249, 251, 256, 257 Gömörhosszúaszó (Dlhá Ves, G ö m ö r m.) 88
Felnémet (Heves m.) 149 Gömörpanyit (Gemerská Paníca, G ö m ö r m.) 166
Felső-Garam mente 191, 229 Gömör-Kishont m. 12, 39, 62, 84, 141, 191, 195, 212, 242
Felsődobsza (Abaúj m.) 82 Gönc (Abaúj m.) 23
Felsőfricska (Fricka, Sáros m.) 211, 213, 216 Gorlice (Lengyelo.) 193, 200
Felsőhámor (Horné Hámre - Bars m.) 178 Gortvakisfalud-Bizófalva (Gortvá-Bizovo, G ö m ö r m.) 34
Felsőmagyarország 7, 8 Gutach (Német o.) 117
Felsőmecenzéf (Vyäny Medzev, Abaúj m.) 76
Felsőméra (Abaúj m.) 38, 63, 84 G yónfalva (Hrisovce, Szepes m.) 166
Felsőrakonca (Horné Rykyncice, Hont m.) 62 Gyöngyös (Heves m.) 57, 108, 159, 177, 223
Felsősztregova (Horná Strehová, Nógrád m,) 84 Gyöngyöspata (Heves m.) 142, 153
Felsőtarcsa (Nagytarcsa, Pest m.) 64
Felsőtárkány (Heves m.) 97, 113, 149, 179, 188, 191, 228
Felsőtelkes (Borsod m.) 76 Hajagos (Klokocov, Ung m.) 218
Felsőtisztás (Horny Tisovník, Nógrád m.) 61, 110 Hajdúhadház (Hajdú m.) 152, 154
Felsővadász (Abaúj m.) 63 Hajdúszoboszló (Hajdú m.) 139
Felsővadna (Vadna, Borsod m.) 186, 194, 200, 208 Hangony (patak) 64, 73, 82, 88, 114, 141
Felső-Ausztria 72 Harmac (Gömör m.) 35
Felső-Bodrogköz 152 Háromrevuca (Liptovské Revúce, Liptó m.) 40
Felső-Borsod 76, 207, 234 Háromszék 193
Felső-Magyarország 7 Háromszéki-medence 22
Felső-Tiszavidék 21 Hársdád (Litmanová, Szepes m.) 212
Felvidék 7, 8, 22, 23, 35, 37, 38, 46, 48, 52, 66, 119 120, Hatvan (Heves m.) 241
123, 126, 138, 139, 173, 210, 246, 247, 254, 256, Hegyalja 23, 82, 89, 133, 162, 187, 208, 231, 250, 251
257 Hegyeshely (Vysoka nad Kysucou, Trencsén m.) 166
Filkeháza (Abaúj m.) 49, 50, 51, 52, 57, 93, 100, 105, 238 Hegyköz (Abaúj m.) 50, 77, 89, 93, 100, 101, 111, 114, 133,
Finke (Borsod m.) 68, 100 138, 169, 173, 180, 192, 208, 218, 238
Florynka (Lengyelo.) 72 Hegymeg (Borsod m.) 192
Fony (Abaúj m.) 63, 82, 106, 143, 192, 208, 226 Hejce (Abaúj m.) 81, 143
Forró (Abaúj m.) 188, 192, 208 Hejő 87, 94, 111, 249, 254
Fülek (Filakovo, N ó g r á d m.) 84, 100, 102, 136, 140
Hejőpapi (Borsod m.) 68, 85
H ej ős/a Ion ta (Borsod m.) 185
Helemba (Chl'aba, Hont m.) 34, 61, 62, 66
Helivágása (Haligovce, Szepes m.) 166
Hercegkút (Zemplén m.) 19, 56, 79, 113, 114, 135
Heréd (Nógrád m.) 167
Hernád 15, 21, 23, 76, 77, 78, 82, 88, 89, 108, 113,
122, 124, 126, 127 133, 135, 152, 162, 164,
176, 187, 188, 189, 250, 251
Hernád völgye 103, 162, 192, 208, 226, 232, 251, 255
Hernádbüd (Abaúj m.) 88, 165
Hernádkak (Zemplén m.) 187
Hernádszurdok (Abaúj m.) 76
Hervartó (Hervartov, Sáros m.) 211, 212
Hét (Gömör m.) 88, 152
Heves m. 7, 14, 43, 50, 54, 55, 56, 58, 81, 85, 87, 88,
104, 110, 112, 113, 121, 122, 123, 126, 127,
136, 141, 149, 155, 157, 162, 164, 173, 179,
186, 188, 191, 193, 206, 223, 224, 227, 236,
241, 249, 250, 251, 254, 256
Heves (Heves m.) 50, 93
Hídvég (Heves m.) 93, 94
Hídvégradó (Abaúj m.) 93
Hódmezővásárhely (Csongrád m.) 139
Hódoscsépány (Borsod m.) 89
Hollókő (Nógrád m.) 39, 86
Homokterenye ( N ó g r á d m.) 88, 229
Homonna (Humenné, Zemplén m.) 23
Hont m. 62, 154, 173, 188, 191, 206, 230, 242
Hont (Hont m.) 73
Horpács (Nógrád m.) 38
Hort (Heves m.) 142, 145, 153
Igló (Spisská N o v á Ves, Szepes m.) 34, 49
Igrici (Borsod m.) 68, 127, 144, 156, 174
Iliny (Nógrád m.) 38
Imola (Gömör m.) 54, 76, 88, 180
Imreg (Brehov, Zemplén m.) 63
Ipoly 7, 21, 22, 71, 74, 99, 114, 127, 154, 185, 206, 241,
248, 249, 256
Ipoly mellék 188
Ipolybél (Bielovce, Hont m.) 27
Ipolybolyk (Bolyk, Bol'kovce, Nógrád m.) 61, 156
Ipolyság (Sahy, Hont m.) 62, 206, 229
Ipolyszele (Zelené-Poltár, Nógrád m.) 42, 61, 73, 169
Ipolyszele (Zelene, Nógrád m.) 138
Ipolytarnóc (Tarnóc, Nógrád m.) 73
Ivád (Heves m.) 104
Ivánd (Torontál m.) 154
Iványi (Ivanovka, Bereg m.) 45
Iza (Máramaros m.) 162
Jákótelke (Harlacea, Kolozs m.) 220
Jászdózsa (Jász-Nagykun-Szolnok m.) 149
Jászkísér (Jász-Nagykun-Szolnok m.) 149
Jászladány (Jász-Nagykun-Szolnok m.) 149
Jászság 126, 149, 154, 256
Jesztreb (Alsókánya-Jastarbie, Ung m.) 63
Jósza (Josva, Ung m.) 221
Kacs (Borsod m.) 185, 187, 188
Kál (Heves m.) 142
Kalló (Nógrád m.) 47, 110, 138, 167
Kalotaszeg 219
Kánó (Gömör m.) 54, 76
Kápolna (Heves m.) 75
Kaprovica (Koprovica, Sáros m.) 63
Karancs vidéke 191
Karancsberény (Nógrád m.) 206
Karancskeszi (Nógrád m.) 138, 128, 185, 206
Karancslapujtő (Lapujtő, Nógrád m.) 61, 64, 98, 101, 110,
121, 154, 188
173, Karancsság (Nógrád m.) 140, 155
Karaszkó (Kraskovo, G ö m ö r m.) 62
Karcag (Jász-Nagykun-Szolnok m.) 166
Karcag-Orgondaszentmiklós 33
Karcsa (Zemplén m.) 78, 166, 208, 236
Karos (Zemplén m.) 208
Kárpátalja 169, 200, 212
Kárpátok 22, 24, 26, 31, 39, 48, 51, 72, 105, 135, 193, 196,
89, 200, 246, 247, 2*56
128, Kárpát-medence 5, 8, 13, 19, 20, 21, 23, 24, 25, 26, 30, 31,
185, 32, 33, 37 47, 52, 68, 70, 84, 99, 112, 115, 116,
238, 117, 119, 121, 123, 127, 198, 246, 247 , 256
Kárpát-Ukrajna 193, 196
Kassa 120, 187, 212, 240
Kazár (Nógrád m.) 64, 202, 222
Kazincbarcika (Borsod m.) 224, 249
Kecskemét környéke 33
Kecskemét-Baracs 33
Kecskemét-vidéke 139
Kecső (Kecóvo, G ö m ö r m.) 88, 188, 208, 210, 212, 224
Kéked (Abaúj m.) 82, 113
Kelemér (Gömör m.) 180
Kelet-Bajorország 72
Kelet-Európa 25, 30, 31, 116, 167, 193, 196, 198, 246, 247,
256
Kelet-Szlovákia 38, 39, 192, 211
Kemence (Hont m.) 186
Kéménd (Kamenín-Kiskukoricás, Esztergom m.) 27
Kéménd (Esztergom m.) 28, 32, 256
Kenézlő (Szabolcs m.) 78, 89, 111, 124, 177
Kerecsend (Heves m.) 55, 56, 103, 149, 153, 169, 171
Kerekgede (Hodejovec, Gömör m.) 99, 140
Kereplye (Zemplén m.) 35
Keresztespüspöki (Borsod m.) 109
Keresztúr (Hostice, Nyitra m.) 91
Késmárk (Kezmarok, Szepes m.) 240
Kétbodony (Alsóbodony, Nógrád m.) 42
Királd (Borsod m.) 206
Királyboca (Vysná Boca, Liptó m.) 38, 166
Királyhegyalja (Sumiac, Gömör m.) 195, 212, 230
Kisalföld 7, 40, 189
Kisbózsva (Abaúj m.) 93
Kisfalud 27
Kisgyőr (Borsod m.) 209, 219, 226, 227, 234
Kisgyőr (Borsod m.) 74, 84, 105, 129, 133, 143, 152, 173.
179, 185, 188,
Kishollód (Havranec, Sáros m.) 39
Kishuta (Abaúj m.) 51, 78
Kisinyov 30
Kisköre (Heves m.) 57, 58, 228
Kiskürtös (Maly Krtis, Nógrád m.) 138
Kisnána (Heves m.) 73, 87, 88, 133
Kisoroszi (Pest m.) 42, 47, 138
Kispalád 257
Kistapolcsány (TopoPcianky, Bars m.) 53
Kistornya (Zemplén m.) 35
Kisújfalu (Nová Veska, Esztergom M.) 42
Kiszellő (Alsózellő - Málé Zlievce, N ó g r á d m.) 167
Kis-Balaton 37
Kis-Tálya (Borsod m.) 145 M a c o n k a (Heves m.) 156, 189
Klenóc (Klenovce, Gömör m.) 157 Mád (Zemplén m.) 227, 231, 242
Klimówka (Lengyelo.) 72 Magyarbőd (Bidovce, Abaúj-Torna m.) 154, 192, 212
Koháryháza (Pohorelá, G ö m ö r m.) 212 Magyarhegymeg (Dőlné Zahorany, Gömör m.) 154
Kokova (Rimakokova - Kokova, Gömör m.) 157, 180 Magyarnándor (Nógrád m.) 86
Kolozsvár (Cluj, Kolozs m.) 194 Magyarország 8, 12, 33
K o m á r o m m. 125 Makkoshotyka (Zemplén m.) 88
Konyát (Komjatice, Nyitra m.) 25, 28 Maklár (Heves m.) 55, 56, 81, 87, 103, 149, 153
Komját (Komjatice-Tomasové, Nyitra m.) 27 Mályinka (Borsod m.) 76, 179
K ö m l ő (Heves m.) 50, 179 Mándok (Szatmár m.) 119
Komlóska (Zemplén m.) 52, 105, 106, 120, 181, 208, 2 *'* Máramaros m. 157, 169, 197, 200, 214, 220
236 Margonya (Marhán, Sáros m.) 172
K o m o r ó (Szabolcs m.) 53 Márianosztra (Hont m.) 100, 159, 229
Kőperény (Ulozna, Szepes m.) 166 Markaz (Heves m.) 104, 133
Körmöcbánya (Kremnica, Bars m.) 38, 173 Maros 219, 220
K ö r ö s - M a r o s köze 178 Martonyi (Borsod m.) 77, 100, 113, 192, 208, 226
Körtvélyes (Hrusov, Abaúj m.) 242 Martos (Martovce, Komárom m.) 83, 126
Kosaras (Kosariská, Nyitra m.) 189 Mátra 15, 22, 73, 74. 82, 88, 104, 121, 122, 133, 162, 180,
Kosárfalva (Papradno, Trencsén m.) 200 232
Kosd (Nógrád m.) 42 Mátraderecske (Heves m.) 73, 104
Kóspallag (Hont m.) 227 Mátrai járás 158, 201
Kovácsvágás (Abaúj m.) 122 Mátramindszent (Heves m.) 73, 141
Kővár (Máramaros m.) 64 Mátra-alja 178, 185
Kozárd (Nógrád m.) 241 Medvesalja 126, 154, 188
Közép-Duna-medence 14 Megyaszó (Zemplén m.) 188
Közép-Európa 116 Mellété (Meliata, Gömör m.) 119
Krakkó (Lengyelo.) 72 Mende-Leányvár (Pest m.) 95
Krasznahorka (Krasná Hörka, Árva m.) 240 Mercse (Sajómercse, Borsod m.) 206
Krosno (Lengyelo.) 72 Merény (Nálepkovo, Szepes m.) 166
K ü l s ő - S o m o g y 125 Mészégető (Vápeník, Sáros m.) 39
Kurtány (Fil'akovské K o v á c e - Kurtán, Nógrád m.) 1 ' Meszes (Borsod m.) 50, 76, 180, 208, 218
140 Mezőcsát (Borsod m.) 64, 75, 90, 162, 177, 185, 193
Mezőföld 125
Kutasó (Nógrád m.) 87 Mezőkászony (Kosino, Bereg m.) 63
Mezőkeresztes (Borsod m.) 156
L a b o r e 23 Mezőkovácsháza (Csanád m.) 33
Ládbesenyő (Borsod m.) 187 Mezőkövesd (Borsod m.) 12, 75, 76, 109, 127, 128, 138,
Ladomérvágása (Ladomírová, Sáros m.) 39 139, 144, 145, 146, 147, 148, 153, 171, 172, 177,
Lancfalva (Lackovce, Zemplén m.) 63 179, 180, 185, 187, 191, 193, 225
Laskó (patak) 73, 81, 254 Mezőnagymihály (Borsod m.) 64, 178
Latorca 206 Michelsberg (Német o.) 116
Lelesz (Leles, Zemplén m.) 188, 192 Mikófalva (Heves m.) 50, 59, 74, 87, 125, 189, 228
Lengyelfalva (Kosická Polianka, Abaúj m.) 63, 85 Mikóháza (Zemplén m.) 63
Lengyelország 24 Miskolc (Borsod m.) 33, 35, 38, 45, 64, 67, 82, 111, 127,
Lentő (Lentora, Nógrád m.) 188 138, 152, 156, 157, 159, 160, 178, 191, 206, 213,
Lest (Lest*, Nógrád m.) 61, 73 224, 226, 231, 232, 240, 242, 249
Leszna (Zemplén m.) 35 Miskolc-Sötétkapu 34, 66, 111, 123, 199
Lesztenye (Lesenica, Hont m.) 171 Mocsolya (Macsola, Bereg m.) 63
Létánfalva (Letanovce, Szepes m.) 240 Mogyoróska (Abaúj m.) 152, 173
Léva (Levice, Bars m.) 62 Mokcsakerész (Krizán Liesova, Ung m.) 188, 192
Lice (Licince, Gömör m.) 60 Monor (Pest m.) 73
Liptó m. 51, 229, 230 Morava (folyó) 67
Liszkafalva (Liszkófalu - Lisková, Liptó m.) 104 Morvaország 21, 24, 51, 67, 72
Litke (Nógrád m.) 54, 64 Morva-föld 230
Litva (Litava, Hont m.) 62, 242 Msténice (Csehó.) 67
Lőcse (Levoca, Szepes m.) 25, 120 Múcsony (Borsod m.) 76
Lókos (patak) 81, 126, 241 Muhi 34, 111, 121
Lomna (Horni Lomná, Árva m.) 200 , Munkács (Munkacsevo, Bereg m.) 23, 187
Losonc (Lucenec, Nógrád m.) 23, 72, 83, 84, 155, 159, 1 Murány (Murán, Gömör m.) 23, 240
241 Murzasichle (Lengyelo.) 59
Ludányhalász (Nógrád m.) 88 Muzsla (Muzla-Cenkov, Esztergom m.) 27
Lúzsna (Liptovská Lúzna, Liptó m.) 40, 242
 Osztornya (Osturná, Szepes m.) 40, 212
N a g y b ö r z s ö n y (Hont m.) 186
Óvár (Olováry, Nógrád m.) 154, 185
Nagycétény (Vcl*ky Cctín, Nyitra m.) 124
Ózd (Borsod m.) 154
Nagydolha (Máramaros m.) 129
Nagyfalu (Vclicna, Árva m.) 195, 229
Nagygcjőc (Velikijc Gcjevci, Ung m.) 154, 192 Ő r h a l o m (Nógrád m.) 72, 173
Nagyida (Vel'ka Ida, Abaúj m.) 192, 208 Órség 37
Nagyjcszcn (Horné Jascno, Túróc m.) 229, 230
Nagykálló (Szabolcs m.) 217 Pacin (Zemplén m.) 78, 107, 138, 143 , 243
Nagykunság 152, 154 Palást (Pláat'ovce, Hont m.) 186
Nagyláz (Vclikojc Láz, U n g m.) 175 Palóc (Palovcc, Ung m.) 53, 63
N a g y l ó c (Nógrád m.) 85, 223 Pányok (Abaúj m.) 187, 188, 192
Nagymajor (Stránany, Szepes m.) 212 Párád (Heves m.) 44, 55, 73, 74, 104, 186, 189, 191, 228
Nagymihály (Michalovce, Zemplén m.) 85, 93, 101 Párizsi-medence 115
Nagyréde (Heves m.) 125 Partium 16, 64, 125, 154, 219
Nagyrőce (Vysna Revúca, G ö m ö r m.) 242 Paszab (Szabolcs m.) 108
Nagyrosztoka (Nyizsnaja Rosztoka, Bereg m.) 169 Pásztó (Heves m.) 22, 69, 70, 249
Nagysajó (§ieu, Beszterce-Naszód m.) 64, 200, 217 Pély (Heves m.) 73
Nagyszalánc (Slanec, Abaúj m.) 192, 208 Perény (Perin, Abaúj m.) 23
Nagytállya-Berki malom (Heves m.) 95 Perkupa (Abaúj m.) 100, 208, 238
Nagyvárad (Oradea) 118 Perőcsény (Hont m.) 191
Nagyvisnyó (Borsod m.) 58, 62, 179, 180, 206 Perse (PrSa, Nógrád m.) 229, 230
Nagyzellő (Felső-, Vel'ké Zlievce, Nógrád m.) 223 Pest m. 64, 73
Nemessány-Zsaluzsány (Nemesany-Zaluzany, Szepes m.) 95 Pest 179
Németország 24 Pétervására (Heves m.) 44, 189
N ó g r á d m. 7, 20, 21, 39, 41, 43, 47, 54, 58, 59, 60, 61, 74, Petőszinye (Svinica, Abaúj-Torna m.) 27, 95
81, 87, 88, 99, 102, 104, 108, 110, 113, 121, 122, Pfaffenschlag (Csehó.) 67
123, 126, 127, 128, 133, 135, 140, 149, 155, 157, Piliny (Nógrád m.) 206
162, 167, 177, 178, 180, 185, 186, 188 , 206, 223, Pilis (Pest m.) 73
224, 228, 232, 236, 241, 251, 254 Pilismarót-Szobi rév (Esztergom m.) 27
Nógrádkövesd (Nógrád m.) 87 Pod hale (Lengyel o.) 59
Nógrádmarcal (Marcal, N ó g r á d m.) 64 Pogony (Nógrád m.) 54, 60, 68
Noszvaj (Borsod m.) 135 Pográny (Pohranice, Nyitra m.) 191
Nőtincs (Nógrád m.) 81 Pohár (Poltár, Nógrád m.) 42, 169, 180
Novaj (Borsod m.) 81, 131, 152, 153 Polyánfalva (PoPanovce, Szepes m.) 166
Nowy Targ (Lengyelo.) 59 Ponik (Poniky, Zólyom m.) 230
Poprád (Poprád, Szepes m.) 83, 166, 212
N y á r á d (folyó) 94 Poroszló (Heves m.) 206
Nyársapát (Pest m.) 33, 125 Pöstyén (PiesVany, Nyitra m.) 72
Nyékládháza (Borsod m.) 68 Pozsony m. 242
Nyíri (Abaúj m.) 44, 51, 52, 77, 78, 93, 100, 105, 169, 185, Pozsony (Bratislava) 68, 131, 179
188, 204, 219 , 240 Prága 119
Nyírlövő (Szabolcs m.) 187 Pripjaty 30
Nyírmeggyes (Szatmár m.) 109 Prügy (Szabolcs m.) 177
Nyírség 152 Pusztafalu (Abaúj m.) 137, 195, 208, 215, 218, 219, 220,
Nyitra m. 22, 23, 162, 242 221, 234, 238
Nyitra (Nitra-Martinsky vrch, Nyitra m.) 25 Putnok (Gömör m.) 178
Nyitra (Nitra-Sindolka, Nyitra m.) 25, 27
Nyitrafenyves (Chvojnica, Nyitra m.) 191, 195
R a g á l y (Gömör m.) 54, 76, 85, 88, 112, 125, 185, 208
Nyitrasárfő (Nitrianska Blatnica, Nyitra m.) 25, 49, 94
Rakaca (Borsod m.) 188, 254
N y o m á r (Borsod m.) 89
Rakacaszend (Borsod m.) 208
Nyugat-Borsod 191
Rátka (Zemplén m.) 82
Nyugat-Dunántúl 155
Recsk (Heves m.) 142, 228
Nyugat-Szlovákia 21
Regéc (Abaúj m.) 45, 104, 121, 152, 157
Répáshuta (Borsod m.) 187
Ogyalla (Húrbanovo, K o m á r o m m.) 94, 106 Répcevis (Sopron m.) 199
Óhuta (Bükkszentlászló, Borsod m.) 105, 133 Rétság (Nógrád m.) 241
Olaszliszka (Zemplén m.) 68 Révleányvár (Zemplén m.) 89
ó l u b l ó (Stará L'ubovna, Szepes m.) 83, 166 Rima völgye 154
Omány (Borsod m.) 206 Rima (patak) 21, 62
Ondava (folyó) 23, 29, 211 Rimaszécs (Rimavská Sec, Gömör m.) 141, 180
Onga (Abaúj m.) 88, 187, 188 Rimaszombat (Rimavská SobotaGömör m.) 21, 84, 136,
Ónod (Borsod m.) 185, 226 156, 180
Ormánság 37 Rimoc (Nógrád m.) 87, 206
Orosháza-Kardoskút (Hatablak, Békés m. ) 9, 27, 33 Rohod (Szabolcs m.) 187
Ostoros (Borsod m.) 234 Rozsnyó (Roznava, G ö m ö r m.) 83, 166
R o z s n y ó 254
 S^dcc (Lengyelo.) 59 Szentendrei-sziget 81
Ságújfalu (Nógrád m.) 103 Szentistván (Borsod m.) 12, 75, 145, 176
Sajó 13, 21, 23, 70, 74, 76, 82, 87, 88, 89, 122, 124, 126, Szentkirály (Lászlófalva, Bács-Kiskun m.) 33
127, 135, 152, 162, 164, 166, 186, 210, 211, 232, Szentmária (Liptovská Mara, Liptó m.) 25
238, 249, 250, 251, 254, 257 Szentmihályfalva (Sarisské Michal'any, Sáros m.) 27, 63
Sajó melléke 187 Szentsimon (Gömör m.) 189
Sajó-mente 5, 21, 154 Szepes m. 39, 212
Sajókercsztúr (Bethlenkeresztúr, Szolnok-Doboka m.) 194 Szepes (Spissky hrad, Szepes m.) 240
Szepeshely (Spisská Kapitula, Szepes m.) 240
Sajólád-Kemcj (Borsod m.) 95
Szepeskörtvélyes (Spissky Hruäov-Miloj, Szepes m.) 95
Sajónémedi (Borsod m.) 88, 240
Szepesófalu (Spisská St. Ves, Szepes m.) 40
Sajóréde (Rejdová, G ö m ö r m.) 76, 166, 212, 236
Szepesség 23, 212
Sajósenye (Borsod m.) 76, 88
Szepesszentpál (PavPany-Kirgov, Szepes m.) 34, 95
Sajószentpéter (Borsod m.) 187
Sajóvámos (Borsod m.) 38, 139 Szepesvéghely (Hranovnica, Szepes m.) 166
Sajóvelezd (Borsod m.) 152 Szer (Pusztaszer, Csonrád m.) 33
Salabina (Ujszomotor - Zalobín, Zemplén m.) 84 Szerencs patak 124
Salgótarján (Nógrád m.) 82, 149 Szerencs (Zemplén m.) 84
Sály-Lator (Borsod m.) 32 Szigetmonostor (Pest m.) 81
Sáros m. 21, 22, 23, 83, 212, 213 Szihalom (Borsod m.) 81, 146, 189
Sárospatak (Zemplén m.) 38, 54, 55, 56, 63, 68, 69, 93, 101, Szikenice patak 62
107, 109, 133, 135, 139, 143, 149, 152, 157, 179, Szilágy m. 14
193, 202, 204, 206, 213, 217, 218, 242 Szilágyság 194, 196, 219, 220, 257
Sárospatak-Józseffalva (Zemplén m.) 80 Szilaspogony (Pogony, N ó g r á d m.) 42, 73
Sárrét (Bihar m.) 152, 154 Szilvásvárad (Szilvás, Borsod m.) 179, 206
Sarud (Heves m.) 84, 149 Szirák (Borsod m.) 160
Sarud-Báb (Heves m.) 32 Szlavóna 37, 102
Sarvaly (Veszprém m.) 33 Szlovákia 8, 34, 35, 38, 142, 229, 236
Sáta (Borsod m.) 206 Szögliget (Abaúj m.) 100, 208
Sátoraljaújhely (Zemplén m.) 82, 231, 227, 228 Szőgyén (Svodín, Esztergom m.) 158
Schwarzwald 117 Szokolya (Hont m.) 39, 74, 81, 108, 185, 193, 228
Selmecbánya (Banská Stiavnica) 72 Szöllős 167
Semjén (Zemplén m.) 208, 218 Szöllősardó (Abaúj m.) 50
Serényfalva (Gömör m.) 88, 136, 180 Szolnok m. 58
Serke (Sirkovce, Gömör m.) 108, 178, 191 Szolyva (Szvaljava, Bereg m.) 23
Sirok (Heves m.) 81, 159, 187, 189, 191, 228 Szomolya (Borsod m.) 135
Skandinávia 198 Sztára (Zemplén m.) 35
Somkút (Gemersky Sad, G ö m ö r m.) 69 Szudéta-vidék 51
Somogy m. 93, 125 Szügy (Alsó-, Felső-szügy, Nógrád m.) 42
Somoskő (Nógrád m.) 46, 88 Szuha (patak) 76, 82, 113, 127, 254
Sóvár 21 Szuha völgye 173
Stáré M é s t o (Urbs Antiqua) 29 Szuhafő (Gömör m.) 59, 76, 100, 108
Sumava (Csehó.) 72 Szuhogy (Gömör m.) 179
Szulóc (Súlovce, Nyitra m.) 160
Szurdok (Surduc, Szilágy m.) 64
Sűvéte (Sivetice, Gömör m.) 166, 208, 209, 210, 212, 224
Szurdokpüspöki (Heves m.) 185

S z a b á c s 119
Tahitótfalu (Tótfalu, Pest m.) 75, 81
Szabolcs m. 14, 78, 89, 107, 158, 178
Tajti (Tachty, Gömör m.) 62, 141
Szada-Várdomb (Pest m.) 95
Taktabáj (Kisbaj, Szabolcs m.) 164
Szádvárborsa (Silická Brezová, Gömör m.) 188
Taktakenéz (Szabolcs m.) 177
Szaflary (Lengyel o) 59
Taktaköz 177
Szajla (Heves m.) 85
Tállya (Zemplén m.) 85, 104, 143
Szalonna (Borsod m.) 208, 226
Tápió vidék 149
Szamos 15, 16, 219, 255, 256, 257
Tapolcai-medence 37
Szarvaskő (Heves m.) 50, 97, 108, 113, 149
Tapolytarnó (Tarnov, Sáros m.) 211
Szarvas-Rózsás (Békés m.) 199
Tard (Borsod m.) 12, 39, 109, 143, 145, 153 , 226
Szászfa (Abaúj m.) 76
Tardona (Borsod m.) 76
Szatmár m. 14, 108, 121, 122, 129, 167, 187, 257
Tárkány (Felsőtárkány?, Heves m.) 93
Száva 119
Tárna (Trnava pri Laborci, Ung m.) 191, 193, 219, 229
Szebed (Sebedrazie, Nyitra m.) 242
Tárna (patak) 64, 81, 82, 87, 126, 162, 177, 241, 254
Szécsény (Nógrád m.) 65, 88, 185, 229
Tarnabod (Heves m. ) 57, 75, 84, 85, 121, 153, 162
Székelyföld 194
Tarnalelesz (Heves m.) 87, 142
Szelény (Sel'any, Hont m.) 62
Tarnaszentmária (Heves m.) 104
Szemelnye (Smilno, Sáros m.) 39
Tarnaszentmiklós (Heves m.) 148
Szénavár (Senohrad, Hont m.) 62, 189
Tarújfalu (Novoszedlica, Máramaros m.) 169
Szendrő (Borsod m.) 208, 226
Tass (Pest m.) 73
Szendrőlád (Borsod m.) 226
Tatabánya 256
Szentdomonkos (Heves m.) 43, 44
Szentendre (Pest m.) 119, 127, 208
Tatabánya-Dózsakert (Komárom m.) 27, 28 Váchartyán-Várhegy (Pest m.) 95
Tavas (Jezersko, Szepes m.) 40 Vág 13, 72
Telkibánya (Abaúj m.) 93, 162 Vága (Váhovce, Pozsony m.) 83
Teresztcnye (Abaúj m.) 113 Vágdebrőd-Vedrődújfalu (Drahovce-Slovenská N o v á Ves,
Tesmag (Tesmák, Hont m.) 173, 188 Nyitra m.) 27
Tiboddaróc (Borsod m.) 185 Vajdácska (Zemplén m.) 192
Tisza 7, 20, 84, 87, 88, 89, 94, 162, 174, 178, 185, 206, 226, Vajkóc (Vajkovce, Abaúj-Torna m.) 94
256 Vámosmikola (Hont m.) 186, 191
Tiszabogdány (Bogdan, Máramaros m.) 220 Vámosújfalu (Zemplén m.) 82
Tiszacsege (Hajdú m.) 149 Vanyarc ( N ó g r á d m.) 54, 60, 68, 88, 138
Tiszadob (Szabolcs m.) 108 Váralmás (Almasu, Kolozs m.) 220
Tiszadorogma (Borsod m.) 177 Varannó (Vranov nad Tapl'ou, Zemplén m.) 85
Tiszaeszlár-Bashalom (Szabolcs m.) 27 Varbóc (Abaúj m.) 113, 119, 208
Tiszafüred (Heves m.) 166 Várpalota (Veszprém m.) 199
Tiszafüred-Majoros (Heves m.) 27 Varsány (Nógrád m.) 87, 210
Tiszakarád (Zemplén m.) 109 Vatta (Borsod m.) 185
Tiszakarád-Inasa (Zemplén m.) 199 Vecseklő (Veceklov, Nógrád m.) 141
Tiszakeszi (Borsod m.) 82, 87 Végpetri (Pctrová, Sáros m.) 51, 211, 213
Tiszaladány (Szabolcs m.) 177 Veresegyház-Ivacs (Pest m.) 32
Tiszalök-Rázompuszta (Szabolcs m.) 34 Verpelét (Heves m.) 87, 153, 185
Tiszanána (Heves m.) 148, 149, 160, 179, 206 Vichodna (Vychodná, Liptó m.) 230
Tiszántúl 152, 189 Videfalva (Vidina, Nógrád m.) 169
Tiszaszederkény (Borsod m.) 224 Vihorlát 192, 212, 229, 236
Tiszaszög 206 Vilke (Vel'ka nad Ipl'om, Nógrád m.) 60, 73, 177
Tiszatarján (Borsod m.) 55, 94, 152, 174, 204 Vilmány (Abaúj m.) 23
Tokaj (Zemplén m.) 63, 157 Vilyvitány (Zemplén m.) 100
Tokaj-Hegyalja 133, 254 Visegrád (Pest m.) 32, 69
Tolna m. 103 Visegrád-Várkert (Pest m.) 27, 29
Tomor (Abaúj m.) 35 Visk (Vyskovo, Máramaros m.) 187
Torna m. 133, 254 Viss (Szabolcs m.) 78, 89, 169, 174, 177, 188
Torna (Túrna nad Bodvou, Abaúj m.) 63, 84 Vitány (Vilyvitány, Zemplén m.) 138
Tornaalja (Tornal'a, Gömör m.) 154 Vizsoly (Abaúj-Torna m.) 23, 53
Tornagörgő (Hrhov, Abaúj m.) 115, 152 Volony-Podoliai hátság 30
Tornakápolna (Abaúj m.) 113, 211
Tornaszentandrás (Abaúj m.) 61, 76
Trencsénhosszúmező (Dlhé Pole, Trencsén m.) 200 Westfália 121
Trencséni-medence 22
Trencsénselmec (Stiavnik, Trencsén m.) 200 Zádorfalva ( G ö m ö r m.) 88
Trencsény (Trencín, Trencsén m.) 191 Zagyva 7, 22, 70, 74, 88, 126, 177, 185, 241, 249, 256
Trencsényrákó (Rakova, Trencsén m.) 200 Zagyvaróna ( R ó n a , Nógrád m.) 73
Trizs (Gömör m.) 54, 76, 125 Zakopane (Lengyelo.) 59
Tullus (Borsod m.) 35 Zalkod (Szabolcs m.) 78, 89, 111, 124, 169, 174, 177
Turjamező (Túrja Polena, Ung m.) 47, 211 Zaskó (Zaskov, Árva m.) 230
Túrkeve-Móric (Jász-Nagykún-Szolnok m.) 33, 67 Závod (Pozsonyzávod - Závod, Pozsony m.) 242
Túrócnémeti (Sklené, Túróc m.) 38 Zawoi (Lengyelo.) 200
Túrócszentmárton (Martin, Túróc m.) 72 Zázriva (Zázríva, Árva m.) 212, 229
Zemplén m. 14, 22, 23, 64, 89, 93, 108, 173, 185, 187, 214,
U g r ó c (Uhrovská Dolina, Trencsén m.) 190 232, 256
Újcsalános (Zemplén m.) 82 Zempléni-hegység 15, 22, 54, 77, 78, 82, 89, 100, 108, 114,
Újhely (Sátoraljaújhely, Zemplén m.) 93 122, 133, 152, 180, 192, 208, 226, 232
Újhuta (Bükkszentkereszt, Borsod m.) 105, 133 Zentelke (Zam, Kolozs m.) 64
Újlőrincfalva (Heves m.) 206 Zilah (Zalau, Szilágy m.) 187
Ziliz (Borsod m.) 185, 192, 219
Újszék (Nová Sedlica, Ung m.) 200
Újszivác (Bács m.) 56 Zólyom m. 191, 242
Újvár m. 21, 22 Zólyom (Zvolen, Zólyom m.) 83
Ukrajna 115 Zubogy (Gömör m.) 54, 76, 118, 125
Zubsuche (Lengyelo.) 59
Ung m. 14, 23, 78, 88, 192, 214, 248
Ungvár (Uzsgorod-Radvánka, Ung m.) 27, 256
Uny (Esztergom m.) 83
Zselicség 167
Uppony (Borsod m.) 206
Zsércz (Bükkzsérc, Borsod m.) 149
Uraj (Gömör m.) 73
Zsibritó (Zibrito, Hont m.) 230, 242
Uzsok (Uzsok, Ung m.) 169
Zsurk (Szabolcs m.) 187
 Die Geschichte des ungarischen Bauernhauses
im nordöstlichen Karpatenraum
(Auszug)

Das Buch verfolgt die Spuren des annähernd tausendjährigen Formenwandels der Wohngebäude des im
nördlichen, nordöstlichen Teil des Karpatenbeckens lebenden ungarischen Volkes.
Das untersuchte Gebiet erstreckt sich über die heutigen Komitate Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-
Zemplén, ausgedehnter begrenzt im Osten vom Fluß Eipel, in einigen Fällen vom Granfluß aus bis zur
ungarischen Sprachgrenze im Norden, im Süden von der Linie entlang dem Donauknie über den Zusam­
menfluß der Flüsse Zagyva und Galga bis hin zur Theiß, von hier aus aber stellt der Fluß die räumliche
Grenze der Forschungen dar.
Ausgedehnt sind auch die Zeitgrenzen, Ausgangspunkt ist das IX. Jahrhundert, das Erscheinnen des
ungarischen Volkes im Karpatenbecken und die andere Grenze sind unsere Tage, zumindest die nahe
Vergangenheit (um 1910), das Ende vom traditionellen Bau der Bauernhäuser.
Das Buch untersucht die Geschichte der Wohngebäude in diesem Gebiet so, indem nach einer
geschichtlichen Einleitung die kennzeichnenden Eigentümlichkeiten der Gebäude, die Grundrißanordnung,
das verschiedene Wandmaterial und unterschiedlichen Mauerkonstruktionen, die Abwandlungen der Dach­
bedeckung und nicht in letzter Linie der Heizeinrichtungen über acht-zehn Jahrhunderte hinweg verfolgt
werden. Dadurch wurde die möglichst spannkräftigste Anpassung an die Quellen, welche je Epoche von
anderen und anderen primären Disziplinen gekennzeichnet werden und die Durchführung einer detaillierten
Analyse der einzelnen Erscheinungen ermöglicht, diese Lösung war besonders bei der Einschaltung der
sprachwissenschaftlichen Lehren auf diesem Gebiet von großem Nutzen.
Zum Abschluß der Arbeit werden die nebeneinander laufenden Fäden - die voneinander abgesondert
behandelten Merkmale - miteinander verbunden, die annähernd tausendjährige Entwicklung der unga­
rischen Bauernhäuser in dem Gebiet wird in einer absoluten chronologischen Ordnung zusammengefaßt.

In der Zeit vor ihrem Einzug in das Karpatenbecken im IX. Jahrhundert lebte das ungarische Volk in
seinen südukrainischen Ansiedlungen unter solchen gesellschaftlich-wirtschaftlichen Verhältnissen, welche
mit dem Terminus Halbnomaden gekennzeichnet werden können. Ein Teil von ihnen hatte sich vermutlich
angesiedelt und feste Wohngebäude errichtet. Die anhand der in diesem Gebiet erschlossenen archäolo­
gischen Funden verfolgbare Entwicklung wurde auch von dem zur zweiten Welle der Völkerwanderung
gehörenden Volk (den Ungarn) durchlaufen, denn nur so kann erklärt werden, daß bei den allgemein als
osteuropäisch geltenden einräumigen Wohngebäuden aus der Zeit nach dem Erscheinen der neuen Be­
völkerung im Karpatenbecken genau der gleiche Entwicklungsstand registriert werden kann, welchen die
Wohnbauten der Ungarn bis zum Ende ihres Aufenthaltes in der Südukraine erreichten und es muß noch
hinzugefügt werden, welche auch die hier spärlich vorgefundene - in erster Linie slawische - Bevölkerung
für sich errichtete.
 Die aus dem IX. Jahrhundert vereinzelt, aus den nachfolgenden Jahrhunderten schon in größerer
Menge ans Tageslicht gebrachten Wohngebäude aus dem - zentralen und zum größten Teil ebenen Gebiet
des Karpatenbeckens -, welches die Ungarn besetzten, sind einräumige Bauten, wobei wir die zwischen
diesen liegenden eventuellen (regionalen, ethnischen?) Unterschiede noch nicht klar erkennen, von Nicht­
wenigen wird auch diese Existenz angezweifelt. Die sich auf das Benutzen von Zelten/Jurten beziehenden,
aus dem XII. - XIII. Jahrhundert vereinzelt auftauchenden Angaben lassen eher gesellschaftliche, als
regionale, ethnische Abweichungen vermuten.
Die Wohnbauten sind im Erdboden vertieft, ihre Wände sind die Wände der Grube (sie wurden nur
selten mit irgendeinem Material verkleidet), in der Mitte der beiden kürzeren Seiten des rechteckigen
Grundrißes kommen im allgemeinen die Spuren der Pfettenpfosten zum Vorschein. Der Eingang befindet
sich an einer der längeren Seiten, welche in der Regel nach Süden schaut. Im Inneren der Wohnbehausung,
gegenüber dem Eingang - meistens in der rechten Ecke - befindet sich die Heizeinrichtung, welche entwe­
der eine in der Grubenwand ausgehölte oder in der Ecke stehende geschlossene Feuerstelle, daß heißt Ofen
war.
Die ersten Spuren eines davon abweichenden Wohngebäudes tauchten in dem untersuchten Gebiet
bereits im X I - X I I I . Jahrhundert auf. Zu dieser Zeit wurde die Besiedlung im Nordosten des Karpaten­
beckens durch die Ungarn beendet und es begann der Ausbau und danach das Festigen des Ansiedlungs-
netzes.
Im X. - XII. Jahrhundert entwickelte sich in Osteuropa, in den nördlich und östlich von den Karpaten
liegenden Regionen das Wohnhaus weiter. Dies hatte schon keine Wirkung mehr auf die mittleren Teile des
Karpatenbeckens, wo von dem in der Südukraine kennengelernten - und offensichtlich dem damit überein­
stimmenden, in der neuen Heimat gefundenen - Gebäude ausgehend eine selbstständige Entwicklung
begann. Die Bevölkerung des nördlichen Gebietes verlor allerdings ihre Kontakte mit der breiteren ost­
europäischen Region nicht und hier erscheint auch das Wohngebäude, in welchem der Ofen neben die auf
einer der kurzen Seiten des Gebäudes befindliche Tür gebaut wurde. Vermutlich blieb auch die Tatsache
nicht ohne Wirkung, daß sich gerade im westlichen Teil Osteuropas - also an den östlichen und nordöst­
lichen Randgebieten der Karpaten - zu dieser Zeit die aus Stein oder Lehm gebauten eckigen Öfen verbrei­
teten.
Aus den sehr unzulänglichen archäologischen Funden, sowie aufgrund der sich aus der späteren Ent­
wicklung der Wohnhäuser dieser Gegend ergebenden Schlußfolgerungen war wahrscheinlich dieses
Gebäude Ausgangspunkt der Entwicklung im nordöstlichen Gebiet des Karpatenbeckens. Ich nehme an,
daß es in dieser Gegend im XI. - XIII., aber villeicht schon im X. - XII. Jahrhundert ein vermutlich zur
Hälfte im Boden vertieftes, Dorfwohnhaus mit Holz- oder Flechtenwand und viereckigem Grundriß gab.
Der Eingang öffnete sich auf einer der kürzeren Seiten, der Ofen stand neben dem Eingang, damals mit
Sicherheit noch auf Bodenebene und seine Öffnung lag gegenüber dem Eingang. Die Dachkonstruktion des
Gebäudes ist schwer zu rekonstruieren, im Falle einer Flechten wand war die Lösung mit großer Wahr-
scheinlichtkeit ein Firstpfosten-Pfettendach, bei einer Bohlenwand allerdings kann auch eine andere
Lösung vermutet werden.
Bei dieser Behausung treten im XIV. Jahrhundert mehrere wesentliche Abänderungen auf. Eines der
wichtigsten Momente der wahrscheinlich schon im vorhergehenden Jahrhundert begonnenen Änderungen
ist die Zweiräiimigkeit, ein Flur wird angebaut, der in erster Linie als Verkehrsraum - zum Teil als Speicher
dient, wo es aber keine Heizeinrichtung gibt, wie in den südlich von hier gelegenen Ebenen. Die Erweite­
rung des Gebäudes spielte sich in einer einzigen Phase ab, ich fand keinerlei Beweise dafür, daß dieser
zweite Raum aus einem stufenweise geschlossenem Wetterdach entstand. Die Wohnbauten des erforschten
Gebietes grenzen sich von den im Norden, Nordosten gelegenen Bauten ab, wo die „Sien", „Bojsko"
möglicherweise durch das Verschließen eines ursprünglich offenen Wetterdaches entstand.
Das zweiraumige Wohnhaus befand sich bereits vollkommen über dem Erdboden. Der im Zimmer
befindliche Ofen sah mit seiner Öffnung zu den mit Sicherheit schon vorhandenen Fenstern oder Fenster­
öffnungen zu, und stand vermutlich schon angehoben über dem Erdboden. Selbstverständlich kann es sein,
daß sich dieser Vorgang hinzog und es ist nicht ausgeschlossen, daß er vielmehr auf das nachfolgende
Jahrhundert datiert werden kann.
Dementsprechend war im XIV. Jahhundert in dem erforschten Gebiet das aus zwei Räumen, einem
Wohn- und einem Vorraum (Flur) bestehende Haus bekannt und wurde benutzt. Die Wände der Be-
hausungen waren Bohlenwände oder Flechtenwände mit Pfostenkonstruktion. Bei diesem letzteren Fall war
das Dach mit aller Wahrscheinlichkeit ein Firstpfosten-Pfettendach, bei der Bohlenwand stützten ver­
mutlich nur noch Sparren die Verschalung. Die Räume des Hauses hatten damals noch keinen Dachboden,
im Raum neben dem Eingang stand anfangs wahrscheinlich auf einer, aus irgendeinem Holz gefertigten
Erhöhung der Ofen, vor dessen zum Fenster schauenden Öffnung sich die Feuerstelle befand.
Diese Veränderung wurde offensichtlich durch die gesellschaftlich-wirtscaftliche und agrotechnische
Entwicklung hervorgerufen, welche anhand der historisch-wirtschaftgeschichtlichen Forschungen im
gesamten Karpatenbecken und so auch in den nordöstlichen Gebieten gut registriert werden. Vom Ge­
sichtspunkt der Wohnhausgestaltung ist es außerordentlich wichtig, daß sich dieses aus dem XIV. Jahr­
hundert nachgewiesene Haus von dem in den mittleren Teilen der Karpaten verbreitetem, gleichaltrigen
Wohnhaus schon grundlegend unterscheidet. Aus diesem Grunde betrachte ich nach den Vorereignissen im
XI. - XIII. Jahrhundert das XIV. Jahrhundert zugleich als Entstehungszeitpunkt der Großlandschafts-
typen, zumindest in Bezug auf die beiden Gebiete, aber sicher begann auch im nord-nordöstlichen Teil eine
Abgrenzug.
Im XV. Jahrhundert wuchsen als Ergebnis der wirtschaftlichen Veränderungen des vorherigen Jahr­
hunderts die Ansprüche auf Lagerungsräume und diesen wurde der Wohnraum und der zum Teil auch als
Speicher dienende Vorraum, der Flur nicht mehr gerecht. Für den Ackerbau wurden immer mehr Zug­
kräfte beansprucht und dies hatte die Verbreitung von Ställen zur Folge. Im Interesse einer Zufrieden­
stellung der neu auftauchenden Ansprüche wurden - wahrscheinlich schon seit dem XIV. Jahrhundert -
verschiedene Versuche unternommen.
Eine der Lösungen war vermutlich die, indem an das um dieser Zeit sicher noch neben der zwei-
räumigen Behausung bestehende Gebäude mit einem einzigen Raum eine Kammer direkt angebaut wurde.
Als zweiter Lösungsversuch wurde an das aus Zimmer und Vorraum (Flur) bestehende Wohnhaus ein
solcher Stall angebaut, dessen Eingang sich vom Vorraum aus öffnete, aber es konnte auch eine direkt ins
Freie führende Stalltür vorkommen.
Schließlich - und diese Lösung erwies sich als entwicklungsfähig - wurde an die Einheit Zimmer-Vor­
raum (Flur) die Kammer angebaut und auch zu diesem Raum öffnete sich die Tür vom Vorraum her. Von
den verschiedenen Varianten ermöglichte diese eine weitere Vergrößerung des Hauses und fand im XVI.
Jahrhundert allgemeine Anwendung.
Aber auch die anderen Lösungen verschwanden nicht spurlos. In bestimmten, in erster Linie gesell­
schaftlich bedingten Verhältnissen wurden sie weiterhin genutzt, blieben aber außerhalb der Hauptentwick­
lungslinie. In einigen Fällen traten Gebäude mit diesen Merkmalen sogar noch im XX. Jahrhundert auf,
natürlich mit bestimmten Modifizierungen - zum Beispiel war mit Sicherheit die Heizeinrichtung weiter­
entwickelt - aber diese Bauten bewahrten im Wesentlichen ihren im XV. Jahrhundert ausgebildeten Cha­
rakter.
Ende des XV. Jahrhunderts, zum Übergang ins XVI. Jahrhundert entstand im nordöstlichen Teil des
Karpatenbeckens dasjenige Wohnhaus, welches als Ausgangspunkt der gesamten weiteren Entwicklung
betrachtet werden kann. Das damals vermutlich noch mit einer Firstpfosten-Pfettendachkonstruktion
versehene Haus aus Bohlenwänden und Flechtwänden mit Sparren- und Pfostenkonstruktion bestand aus
drei Räumen. Im Zimmer ohne Dachboden stand der von innen beheizte eckige Ofen, auf der eventuell
nicht mehr aus Holz, sondern aus Lehm, Steinen gebauten Ofenbank, auf welcher sich vor dem zum
Fenster blickenden Ofenmund auch eine offene Feuerstelle befand. Der Flur war auch weiterhin Durch­
gangsraum und Speicherplatz, die Kammer diente Lagerungszwecken. Es weist kein Zeichen daraufhin, daß
letzterer Raum auch andere Funktionen hatte, er diente weder den Frauen, noch den jungen Leuten als
Schlafplatz.
Dies ist jenes Gebäude, welches östlich von der Linie des Flußes Eipel und vielleicht vom Granfluß aus
bis hin zu den nordöstlichen Karpaten, zur Grenze der ungarischen Sparchgebiete überall bekannt war und
benutzt wurde. Ein solcher einheitlicher Wohnbau konnte in dieser Zeit zum letztenmal im XVI. Jahr­
hundert auf diesem Gebiet nachgewiesen werden.
Von der Form des Wohnhauses der Großlandschaft wichen als erste die im Osten von Kazincbarci-
ka-Miskolc-vom Erguß des Flußes Hejö in die Theiß (vereinfacht vom Fluß Sajó aus) gelegenen Gebiete
ab. Hier begann und erfolgte im XVII. Jahrhundert der Bau von rauchfreien Wohnräumen. Der Grundriß
des Wohnhauses ist im Vergleich zur Vorzeit im Wesentlichen unverändert, er wurde höchstens in einigen
Fällen durch einen Stall erweitert. In der Funktion der einzelnen Räume gab es ebenfalls keine Verände­
rungen, die Kammer blieb also Lagerungsraum, auch die Wand- und Dachkonstruktion blieb die alte.
Im Zimmer allerdings erscheint die innere Rauchabzugkonstruktion, welche „Kabola" genannt wird
und den vom Ofenmund aufsteigenden und von der offenen Feuerstelle vor dem Ofen kommenden Rauch
in den Vorraum (Flur) abführte. Die mit gut voneinander abgrenzbaren Beziechnungen gekennzeichnete
(Kabola, Tőc/Tőcik) Rauchableitungskonstruktion des Ofens gelangte mit aller Wahrscheinlichkeit von der
städtischen Baukunst des Adels in die Häuser der Leibeigenen und der Rauchfang selbst entstand zuerst
aus Ofenkacheln. Zu Beginn kann nur bei den erwähnten Schichten die Anwendung einer Konstruktion
gefunden werden, welche den teilweisen Rauchabzug des Wohnraumes löste, aber auch in den Häusern der
Dörfer, der Frohnbauern verbreitete sich diese Lösung schnell und war bis zum XVII. Jahrhundert allgem­
ein verbreitet. Vermutlich erschienen gemeinsam mit der Rauchabzugkonstruktion auch die ausschließlich
Beleuchtungszwecken dienden, zum Teil in der Wand eingebauten Beleuchtungsnischen.
Hiermit erscheint innerhalb der Großlandschaftsform eine als Mesolandschaftsform bezeichnungsbare
Variation. Gleichzeitig treten solche Änderungen auf, die noch das gesamte untersuchte Gebiet durch­
dringen. Eine solche ist die Sohlenbalken-Fachwerkkonstruktion, welche sich ebenfalls aufgrund des
städtisch-bürgerlichen, adeligen Kurienbaustils überall verbreitete. Anfangs bestand das Wandausfüllungs­
material aus Brettern, welches später durch das weniger kostspielige und leichter besorgbare Weidengeflecht
ersetzt wurde.
Vom südlichen Rand des Gebietes aus begannen sich die aus verschiedenem Erdmaterial gebauten
Wände zu verbreiten, neben dem früher im Großen Ungarischen Tiefland und sicher auch hier angewen­
deten geschichtetem Lehm werden immer mehr Flechtwände gebaut. Während die erste Variation nur
selten vorkommt, verbreitet sich die letztere später in einem immer größer werdenden Bereich.
Vom XVIII. Jahrhundert an können westlich vom Fluß Sajó Erscheinungen angetroffen werden, welche
zeigen, daß auch innerhalb der Mesolandschaftsform ein Prozeß beginnt, der schließlich zur Entstehung der
Kleinlandschaftsformen führte. So begann an der mittleren Strecke des Flußes Zagyva, östlich der nach
Norden verlaufenden Grenzlinie von der Stadt Pásztó aus gelegen schon Ende des XVII. Jahrhunderts die
Erweiterung des Grundrißes, denn von Beginn des XVIII. Jahrhunderts an werden in diesem Gebiet nicht
mehr die früheren dreiräumigen Gebäude gefunden. Im Süden kann festgestellt werden, daß der Stall
getrennt vom dreiräumigen Gebäude errichtet wird, von hieraus nach Norden, über den Rand des Tief­
landes hinaus aber entfaltet sich eine außerordentlich charakteristische, länsgerichtete Entwicklung. Neben
die Zimmer-Küche-Kammereinheit wird noch eine Kammer oder Kammern, sich daran anschließend ein
Stall oder Ställe gebaut.
Vom gleichen westlichen Gebiet aus noch nördlicher, in den über dem Fluß Eipel gelegenen Landes­
teilen tritt eine, noch in den nachfolgenden Jahrhunderten im Komitat Heves verfolgbare Tendenz auf. Das
Wohnhaus wird so erweitert, dass sich die neuen Räume nicht dem dreiräumigem Grundhaus anschliessen,
sondern selbständig gebaut werden oder miteinander verbundene Gebäude bilden.
Die Erweiterung des Grundrißes kann in beiden Gebieten mit dem Großfamiliensystem, dem damit
verbundenen Gesellschafts- und Wirtschaftswesen erklärt werden. Allen Anzeichen nach wurde im west­
lichen Teil dieses untersuchten Gebietes im XVII. - XVIII. Jahrhundert mit dem Bewohnen des dritten
Raumes, der Kammer begonnen und es entstand die später so charakteristische Funktion, die kalte
(Frauen) Schlafkammer. Zuerst wurde die, sich der dem Zimmer gegenüber liegenden Flurwand anschlies­
sende Kammer zum Wohnraum, aus diesem Grunde wurden in diesem Raum die Lagerungsmöglichkeiten
geringer. Dies hatte gemeinsam mit den auch unabhängig davon auftretenden größeren Lagerungsbe­
dürfnissen zur Folge, daß an die natürlich nun schon mit dem Eingang zum Hof gelegene ursprüngliche
Kammer eine neue Kammer oder Kammern angebaut wurden oder aber es wurde damit begonnen, auf
dem Grundstück gesonderte Kammern zu bauen. Deren ursprüngliche Funktion war allerdings ebenfalls
die Lagerung und nur im Verlauf der Zeit wurden sie in einzelnen Fällen zur Schlafkammer.
Das Gesamte Wohnhaus oder die Wohneinheit - die gesondert stehenden Kammern gemeinsam mit
dem Haus können ja so bezeichnet werden - hatten insgesamt nur einen beheizbaren Raum, das ursprüng­
liche Haus. Der Bau eines Rauchfanges begann in diesem Haus im Gebiet zwischen den Flüssen Gran und
Sajó im XVII., aber allgemein erst im XVIII. Jahrhundert. Hier entstand ein anderer, senkrecht gerichteter
Rauchfang, welcher den Rauch in den am Dachboden angebrachten Flammen- und Funkenfänger leitete.
Diese Heizeinrichtung wird ebenfalls durch eine gut abgrenzbare Terminuseinheit („Tüzpad" - Feuerbank,
„Szapha", „Cseresznyeg" und eventuell „ kürtő" - Kamin, Esse) gekennzeichnet, obwohl letztere weniger
verbreitet war. Vermutlich erschienen hier ebenfalls mit dem Rauchfang zur gleichen Zeit die Beleuchtungs­
nischen in den Wänden, aber deren Bezeichnung ist wahrscheinlich durch die spätere Verbreitung - bei
weitem nicht so einheitlich, wie östlich vom Fluß Sajó.
Im XVIII. Jahrhundert wird östlich vom Sajó der über den hinteren Teil des Flurs gestülpte freie
Rauchfang mit Balkengerüst und Weidengeflecht - welcher auch schon im vorherigen Jahrhundert regist­
riert werden kann - allgemeingültig. Der Grundriß allerdings bleibt unverändert, es kann weder eine
umfangreiche Erweiterung in Längsrichtung, noch das Erscheinen von gesondert stehenden Kammern
festgestellt werden.
Die Wohnhäuser mit Steinwänden ersehenen in diesem Gebiet in der Volksarchitektur verhältnismäßig
spät. Im XVIII. Jahrhundert - und auch in diesem mehr am Ende - treten sie isoliert an einigen Plätzen
auf. Ein solches früheres Verbreitungsgebiet ist der östliche Teil des Hernád Flußtales und sich daran
anschließend das Gebiet am Fuße des Tokajer Berges. In dieser Epoche erscheint auch im Komitat Heves
in der Umgebung der Stadt Eger in der Baupraxis der Bauern die Steinwand, aber tatsächliche Bedeutung
erhält sie hier erst im folgenden Jahrhundert.
Die Kleinlandschaftsformen, bzw. deren Vorhergegangenes entstand zum Ende des XVIII. Jahr­
hunderts, aber dies wurde damals noch in erster Linie durch Anordnung der Grundrißzeichnung, der
Heizeinrichtungen, durch das Material und die Konstruktion der Wände usw., also durch die frontal nicht
charakteristischen Faktoren offensichtlich. Die Dachform differenziert zu dieser Zeit schon bis zu einem
bestimmten Grad die äußere Erscheinung der Häuser. Obwohl auch diese Annahme nur daraus geschlossen
werden kann, daß anhand der aus dem XIX. Jahrhundert gefundenen mannigfaltigen Dachformen die
Trennung dieser voneinander sicher schon in dieser Epoche begann.
Falls die zwei auch im untersuchten Gebiet charakteristischen, grundlegenden Dachformen, das Sattel­
dach und das Walmdach betrachtet werden, dann kann festgestellt werden, daß diese von den folgenden
Grundtypen der Häuser des im XIX. Jahrhundert lebenden gemeinen Volkes abgeleitet werden: im Westen
im Cserhátgebirge das abgewählte, von hier nach Osten bis hin zur Linie des Sajó das Satteldach und von
hieraus erscheint wieder das abgewalmte Satteldach als Ausgangsbasis. Dies entspricht denjenigen Land­
schaftsformen, welche in den westlichen Regionen mit der erhöchten Tendenz zur Längsrichtung und dem
senkrechten inneren Rauchabzug auch in den mittleren Gebieten kennzeichnend sind, allerdings gemeinsam
mit der aus separaten Gebäuden bestehenden Wohneinheit, vom Sajofluß nach Osten aber mit dem schrä­
gen Rauchabzug und welche dadurch charakteristisch sind, da bis zum XVIII. Jahrhundert der Grundriß
des Wohngebäudes höchstens durch den - wenn auch nicht immer mit diesem zusammengebaut - Stall
erweitert wurde.
Die Hausfront aber war - unserem Wissen nach - bis zu dieser Zeit unverziert. Einen Laubengang gab
es nicht, die Bohlenwand scheint - jedenfalls im ungarischen Sprachgebiet durch die Qualität des zum Bau
verwendeten Materials ungeeignet zu irgendeiner Art der Verzierung. Die Sohlenbalken-Fachwerk­
konstruktion ging schon in die Baukunst der Volkes über, als die Gerüstkonstruktion noch nich als Front­
verzierungselement auftritt. Die Steinwand aber erscheint erst zum Ende des XVIII. Jahrhunderts, so auch
die behauenen Steinelemente (z.B. Fensterrahmen, Türrahmen) und deren aus Wandverputz gefertigte
Imitation war damals noch nicht verbreitet. So ist das auf verschiedene Art verzierte Bauernhaus, welches
in erster Linie bei den Architekturforschern ein beliebtes Thema war, eine ziemlich neue Erscheinung und
in einer auswertbaren Anhäufung tritt es erst im XIX. Jahrhundert auf.
Dieses Jahrhundert ist auch die Epoche der Verbreitung des Laubenganges. Es ist aufschlußreich, daß
in den mittleren Teilen des erforschten Gebietes der Laubengang zuerst da auftritt, wo die Entwicklung des
Grundrißes oder der Gebäudekonstruktion in Vergleich zu den anderen Gebieten weiter vorangeschritten
war. So können im Komitat Heves dort, wo der zweite Raum erscheint, änlich wie im Süden von Borsod
und Gömör, in Nógrád die ersten Laubengänge in der Mitte des Jahrhunderts registriert werden, es ist
kennzeichnend, daß die später so charakteristischen Laubengänge an der Front oder der Seite des Wohn­
hauses bis 1875. insgesamt nur aus vier Dörfern nachgewiesen werden können. Im Allgemeinen wurde der
Laubengang erst im letzten Viertel des XIX. Jahrhunderts zu einem weitverbreitet angewendeten Elemen in
der Baukunst des Volkes im erforschten Gebiet, verbreitete sich aber auch vom Hernadfluß nach Osten bis
zu den Jahren um 1910. nicht in bedeutendem Maße.
 Das XIX. Jahrhundert brachte also auch in der äußeren, frontseitigen Erscheinung der Wohnbauten
Veränderungen, aber diese blieben nicht nur oberflächliche, denn auch in der Konstruktion, beim Grundriß
treten entscheidende Änderungen auf.
In einem immer breiteren Bereich verbreitet sich in den östlichen Teilen des Komitates Heves die
Steinwand und auch am Südrand des Bükkgebirges, im Hernadtal und in Tokaj-Hegyalja nimmt deren
Bedeutung zu. Im Komitat Nógrád verdrängen allerdings eher die aus Lehm gefertigten Wände die frühere
Sohlenbalken-Fachwerkkonstruktion, die Flechtenwände mit Pfostenkonstruktion. Die Steinwand findet
in erster Linie im Bergland Anwendung, nebenbei verbreiten sich auch in immer größerem Maße die aus
verschiedenem Erdmaterial gefertigten Wände. Dies in erster Linie auf Kosten der Bohlenwände, der
Wände mit Sohlenbalken-Fach wer kgerüst und Pfostenkonstruktion. In der Volksarchitektur ist das die
allgemeine Tendenz, entsprechend Franz O E L M A N N auch innerhalb von jedem anderen festgelegten geogra­
phischen Gebiet - wenn jemand fähig ist, bei den in der Baukunst verwendeten Matériáién eine progressive
Änderung nachzuweisen - das bedeutet im Allgemeinen, daß die organischen Stoffe durch anorganische
ersetzt werden, der Prozeß nimmt seinen Anfang beim Fundament und hört beim Dach auf (Franz O E L ­
M A N N 1927. 8., J. G. D. C L A R K 1952.6. berufen sich ebenfalls auf diese Feststellung). Tatsächlich, in dem
erforschten Gebiet verdrängen bis zum XX. Jahrhundert die Wände aus Erdmaterial, Stein von Fall zu Fall
- im XX. Jahrhundert - die Ziegelwände vollkommen oder fast vollkommen die Holzwände oder die auch
mit Holz gebauten Wände, gleichzeitig aber war dieser Prozeß bei der Dachbedeckung noch keineswegs
abgeschlossen.
In der ersten Hälfte des XIX. Jahrhunderts erscheint in den Bauernhäusern auch das zweite Zimmer,
anfangs in klar umgrenzbaren Gebieten, in Nógrád in der Mitte des Komitates beschränkt auf einige
Dörfer. In Heves an der mittleren Strecke des Baches Tarna und in den unter der Stadt Eger liegenden
Regionen, weiter nach Osten aber genau dort, wo zum Ende des XVIII. Jahrhunderts die Ausbreitung der
Steinwand registriert werden konnte. In Gömör und der Umgebung des Sajó-Hejő tritt ebenfalls in dieser
Epoche der zweite Wohnraum auf.
Auch vom Sajofluß nach Osten hin verschwindet stufenweise die Anwendung des Ofens mit innerem
Rauchabzug, allerdings in anderen Etappen, als bei denen mit senkrechtem Rauchabzug. Hier wird der
Ofenkörper stufenweise aus dem Wohnraum verdrängt, aber der Rauchfang, „der Kabola" und der im
XIX. Jahrhundert auftretende, an den Ofen angebaute Sparherd bleibt noch für lange Zeit innerhalb des
Zimmers, Der innere Rauchfang verschwindet fast erst im XX. Jahrhundert, der gesamte Ofen kommt in
den Vorraum (Flur), gleichzeitig aber verbleibt der Sparherd drinnen im Zimmer, angewendet in breitem
Bereich bis sum Fabrikhergestellten, transportierbaren Herd.
Die Landkarten, mit deren Hilfe ich die charakteristischen Markmale der im XIX. Jahrhundert, bis zu
den Anfangen des XX. Jahrhunderts erbauten Wohnhäuser ausgearbeitet habe, sind auch dazu geeignet,
um aus ihnen diejenigen Kleinlandschaftsformen zu bestimmen, welche in ihrem gesamten Charakter in der
zweiten Hälfte des XIX. Jahrhunderts entstanden, aber ihre größeren Zusammenhänge aufweisenden
Grundzüge können schon vor der direkt dem XVI. Jahrhundert nachfolgenden Zeit an verfolgt werden.
Hierbei kann nur einiges Wichtige hervorgehoben werden, denn entsprechend meinen Forschungen im
Komitat Borsod-Abaúj-Zemplén können folgende Kleinlandschaften abgegrenzt werden: 1. Süd-Borsod,
2. Süd-Zemplén, 3. Nord-Borsod-Gömör-Torna, 4. Abaúj, 5. Tokaj-Hegyalja (Siehe Iván BALASSA M.
1987b. 73.).
Die im westlichen Teil des Komitates Nógrád, mehr im Börzsönygebirge gelegenen Wohnbauten
verdienen deshalb unsere Aufmerksamkeit, da hier der Lehmstampfbau - vom Tiefland herkommend -
zuerst erscheint, in diesem Gebiet sind die frühesten Zweiraumzimmerbauten zu findnen, auch der Lauben­
gang tritt hier zuerst auf, die Dachform unterscheidet sich von der direkten Umgebung. In jener Zone war
dieses Gebiet dasjenige, welches den allgemeinen Entwicklungstendenzen entsprechend die vom Tiefland
herkommenden Wirkungen nach Norden, bzw. zu den im Osten gelegenen Gebieten weitervermittelte und
solche Wirkungen vor allen Dingen aus dem Norden übernahm, welche von hieraus dann in Richtung
Süden weitergegeben wurden (z.B. Kachelofen).
Im Komitat Heves ist ein solches Vermittlungsgebiet die unter und über der Stadt Eger gelegene Tal­
strecke der im östlichen Teil des Komitates aus Richtung Norden fließenden drei Bäche Tarna, Laskó und
Eger.
 Das Mündungsgebiet des Hejő und Sajó zeigt wohl noch charakteristischer als die bereits aufgezählten
Gebiete, daß hier die Übergabe, Übernahme von zahlreichen Konstruktion- und Formenlösungen statt­
gefunden hat. Das zahlreiche frühe Vorkommen der Wände mit Schwalbennest- und Lehmstampfbau-
technik, die verhältnismäßig früh und in vielen Formvariationen vorkommenden Laubengänge, der zweite
Wohnraum weisen zusammengenommen daraufhin, daß dieses Gebiet in der Entstehung der Volksarchitek­
tur eine eigentümliche vermittelnde und gestaltende Rolle spielte.
Der größte Teil des bisher Aufgezählten wurde von Süden, durch die vom Tiefland kommenden Wir­
kungen nach Norden ins Bergland weitervermittelt. Das Gebiet, welches sich enger begrenzt zwischen den
Bächen Szuha-Bódva, ausgedehnter zwischen dem Fluß Sajó und dem Bach Rakaca hinzieht, verdient
gerade aufgrund seiner entgegengesetzt gerichteten Vermittlungsrolle unsere Aufmerksamkeit. Dies ist jene
Region, welche von Norden, aus der zentralen Zone der Großlandschaft, vom einstigen königlichen
Kammer gebiet her, aus den Städten des Königreiches über ein Kontaktgebiet (z.B. Rozsnyó-Roznava,
Gölnicbánya-Gelnica, siehe EAS Musterverarbeitung XX. 8. Landkarte) die Impulse erhielt und die in den
Städten des Gebietes entstandenen, vor der Volksarchitektur erzielten Errungenschaften nach Süden,
eventuell nach Osten weitervermittelte, obwohl es ein Fehler wäre im letzteren Gebiet die Rolle des Her-
nád-Tales zu unterschätzen, es is sogar ausgeschlossen, daß dieses ein anderer „Innovationskanal" war. Ich
vermute, daß sich die Sohlenbalken-Fachwerkkonstruktionslösung auf diesem Wege verbreitete, denn
neben dem offensichtlichen geobotanischen Gegebenheiten weist die Ausbreitung der Konstruktion auf
diese Gebiete der erforschten Landschaften. Es ist nicht unmöglich, daß die schräge („Kabola") Lösung des
Rauchfanges der Zimmer ebenfalls über diese Gebiete hinweg nach Süden sich weiterverbreitete.

Das Buch skizziert die Entwicklung der Wohnbauten eines Gebietes, doch wie auch aus der Zusammenfas­
sung der Ergebnisse ersichtlich ist, kann es nicht vermieden werden, auch die gebietmäßige Verbreitung der
Erscheinungen zu behandeln und deshalb - aus geschichtlichem Aspekt - auch die Frage der sogenannten
Haustypen. Die traditionelle Haustypoliogie der ungarischen Volksarchitektur stammt noch aus den Jahren
um 1930. von Zsigmond BÁTKY, neuerlich formulierte Jenő BARABÁS ein System, welches mit dem aus-
druck Hausgebiet operiert.
Die bis zum heutigen Tage allgemein akzeptierte Kategorie der ungarischen Vokskundeforschung ist der
nordungarische Haustyp. Dies wurde erstmals von Zsigmond BÁTKY exakt umgrenzt und er verstand
darunter im Wesentlichen genau das, was schon zum Ende des XIX. Jahrhunderts, Anfang des XX. Jahr­
hunderts unter dem allgemein gebräuchlichen Ausdruck „Paloezhaus" verstanden wurde, die Typenbildung
verband eine Hausform mit einer ethnischen Gruppe. Dieser „Haustyp" wird folgendermaßen gekenn­
zeichnet: 1. eine Heizeinrichtung, der von innen beheizte Kochofen mit innerem Rauchabzug, 2. der zweite
Raum, der Vorraum (Flur), welcher schmal, „unbedeutend" und durch das stufenweise Schließen eines
Wetterdaches entstand, 3. der dritte Raum, die kalte (Frauen) Schlafkammer und einige weniger als grund­
legend erscheinende Merkmale, so: 4. das zweitrangige „Überbleibsel" der Feuerbank vor dem Ofenmund,
5. in der Küche befindet sich eine Ofenbank (Feuerbank), 6. die Abdeckung ist Schaubstroh usw (BÁTKY,
Zsigmond 1930b. 123-134, BÁTKY, Zsigmond 1941. 171-177). Auch später wurde mehr oder weniger
aufgrund dieser Merkmale der nordungarische oder Paloczer Haustyp bestimmt (z.B. GYÖRFFY, István
1941.146-148., V A R G H A , László 1941. 5., T Ó T H , János 1945. 23-26. usw.).
Jenő BARABÁS definiert die Gebäude des nördlichen Hausgebietes im Wesentlichen ähnlich ( B A R A B Á S ,
Jenő-GiLYÉN, Nándor 1987. 171-172.). Er führt allerdings ein neues Hausgebiet ein, das sogenannte
„Szamoser" Hausgebiet, welches sich in einer breiten Übergangsphase an die Vorhergehenden anschließt
und sich vor allem über die Wassersammeigebiete des Szamosflußes ausbreitet. Hauptmerkmale: 1. Flecht­
wand (Sohlenbalken-Fachwerkgerüst und „Pfostengerüst"), mit senkrechtem Geflecht, 2. Sparrendach, mit
hohem Biegungswinkel, mit (gestampfter) Strohabdeckung, 3. Zimmer-Vorraum (Flur)-Kammergrundriß,
darin: 3.1. kommt häufig ein vor dem Flur (ohne Wand) angrenzende Vorraum vor (offenes Wetterdach),
3.2. der Flur ist sehr schmal, „er hat keine besondere Funktion", 4. in der Flur befinden sich niedrige
schoberförmige oder rechteckige zahlreiche Öfen ohne Ofenbank, 5. im Wohnraum steht ein Kamin, das
Kochen erfolgt darunter, 5.1. im nördlichen, nordöstlichen Landesteil ist der Kamin mit dem Ofen verbun-
den, 6.1. entlang der unteren Strömung des Szamosflußes freier Rauchfang, 6.2. im Süden über der Flur
kuppelförmiger Funkenfönger ( B A R A B Á S , Jenő-GiLYÉN, Nándor 1987.172.)
Zsigmond BÁTKY beachtet in seiner Haustypologie nicht die historische Kategorie der Typen ( T Á L A S I ,
István 1954. 396.). Das bedeutet, wenn von Typen gesprochen wird, dann kann dies in einem bestimmten
historisch-wirtschaftlichen Zusammenhang getan werden und zwar unter Berücksichtigung der komplexen
Kultur- und Lebensformeneinheit des Wohnhauses, welche Einheit der Ursprung von zahlreichen, ge­
schichtlich auch veränderlichen bestimmenden Elementen ist. Jenő B A R A B Á S berücksichtigt dies weit­
gehend, denn er spricht in Bezug auf die „Landschaftstypen" nur in Epochen und von Epochen der
„Herausbildung der Landschaftstypen" im XVII.-XVIII. Jahrhundert.
Bei einer Übersicht der Hauptentwicklungsepochen der Wohnbauten des untersuchten Gebietes kann in
diesem Sinne folgendes festgestellt werden:
Das Wohngebäude aus dem XIII. Jahrhundert, welches ich als Ausgangspunkt der Entwicklung des
untersuchten Gebietes betrachte ist ethnisch nicht bestimmbar, denn es charakterisiert die in einem Teil
Osteuropas, in den östlichen und nordöstlichen äußeren Randgebieten der Karpaten und im nordöstüchen
Teil des Karpatenbeckens angesiedelte, sich mit Ackerbau und Viehzucht beschäftigende, mehr oder
weniger auf dem Weg zum Feudalismus befindliche Bevölkerung. Das gleiche Gebäude benutzen die
weißen Kroaten, diejenigen Slawen, die als Vorfahren der heutigen Slowaken betrachtet werden können,
die Ungarn und deshalb ist die Anwendung der Bezeichnung „ungarische" unbegründet. Diese Gebäude
können vom Donauknie, beziehungsweise von dessen weiterer Umgebung (Tatabánya, Kéménd-Kamenín)
her bis hin nach Ungvár (Uzsgorod) nachgewiesen werden. Von hieraus im Osten, Südosten gab es in
Hinblick auf die Wohnbauten keine auswertbaren archäologischen Funde und deshalb ist es ungewiß, ob
die Umgebung von Ungvár zufällig oder tatsächlich die Grenze der Häuser mit einem Eingang auf der
kurzen Seite, einem Ofen neben dem Eingang ist. Ich selbst neige aufgrund der späteren Gebäude zur ersten
Annahme.
Die Entwicklung der nachfolgenden Jahrhunderte erfolgte noch im Rahmen der Großlandschaften. Im
XVI. Jahrhundert können wir beim untersuchten Gebiet, ja sogar bei der gesamten Großlandschaft, in den
nordöstlichen Gebieten des Karpatenbeckens zum letztenmal von einer einheitlichen Hausform sprechen,
deren Gestaltungsverlauf ich detailliert beschrieben habe. Aber diese ist noch mit dem als nordungarisch
bezeichnetem Haus und selbst mit dem Gebäude des nördlichen Hausgebietes nicht identisch. Bei dieser
Hausform ist der innere Rauchabzug noch nicht gelöst - obwohl dies eins der Haptmerkmale ist - die
Kammer ist noch Speicher - und keine Schlafkammer. Der Vorraum (Flur) obwohl er vielleicht ein „un­
bedeutender" Raum war, entstand nicht durch das stufenweise Schließen des offenen Wetterdaches und von
diesem Gesichtspunkt her kann die Tatsache auf keinen Fall vernachlässigt werden, daß sich der nunmehr
vorhandene Wohnraum nicht direkt ins Freie öffnete und gleichzeitig die direkte Verbindung zwischen
Wohn- und Speicherraum sicherte.
Die spätere Verbreitung des inneren Rauchabzuges der Öfen beweist, daß das dreiräumige, mit einer
Zimmer-Küche-Kammeranordnung und einem im Zimmer befindlichen flachen, mit dem Mund zum
Fenster oder Fensteröffnungen gerichteten Ofen versehene Wohnhaus zu dieser Zeit mindestens bis zum
Fluß Eipel, eventuell bis zum Granfluß, im Süden entlang der Linie bis zum Zusammenfluß von Zagy-
va-Galga, hier das für das Tiefland charakteristische Jasygien umgehend, im Komitat Heves, Borsod und
Zemplén bis zur Theiß verbreitet war. Die nördliche Grenze kann nicht genau festgestellt werden, aber
zweifellos war es über die ungarische ethnische Grenze hinaus verbreitet und es ist wahrscheinlich, daß
diese Form nur direkt mit der auf einem anderen Entwicklungsweg entstandenen Hausform, in den am
Südhang der Nordkarpaten hegenden Unger, Zempliner, Sároser, Zipser, Liptauer und Arwaer Gebiete in
Berührung kam. Diese Verbreitung macht wieder deutlich, daß sich - jedenfalls in dieser Zeit die geobota-
nische Umgebung, die Identität der gesellschaftlich-wirtschaftlichen Determinationen oder das unterschied­
liche Wesen als wichtige Faktoren erweisen, als die ethnische Zugehörigkeit, welche übrigens auf dem
Niveau der Leibeigenschaft noch gar nicht erkannt wurde.
Dies kann eigentlich auch in den späteren Jahrhunderten festgestellt werden, in den im XIX. Jahr­
hundert untersuchten Gebieten kann - wie das auch anhand der im Band angegebenen Landkarten
bewiesen wird - nachgewiesen werden, wo sich zum Beispiel die Baukunst der Städte, Marktflecken und
Kurien intensiver oder weniger intensiv auswirkte oder wo der Waldbestand dermaßen zugrunde gerichtet
war, sodaß nicht mehr mit Holzmaterial gebaut werden konnte, aber bei einer Untersuchung der bestim-
menden Kennzeichen der Wohnhäuser nirgendwo festgestellt werden kann, ob in der gegebenen Ansiedlung
Ungarn, Slowaken, oder eben Ruthenen gelebt haben.
Nach dem XVI. Jahrhundert beginnt diese, als Großlandschaft zu betrachtende Form in einzelne Teile
zu verfallen. Zuerst scheiden sich die vom Sajofluß, beziehungsweise die vom Sajó begrenzten, von der
Nord-Südlinie nach Osten gelegenen Gebiete dadurch aus, indem die teilweise Rauchabfuhlung des Wohn­
raumes gelöst wurde, danach scheidet sich der am westlichsten gelegene Gebietsteil aus, denn der Grundriß
wird durch eine umfangreiche, längsgerichtete, durch eine Tendenz des Nebeneinanderbauens erweitert und
diese Aufzählung kann bis zu den ganz kleinen, zum Ende des XIX. Jahrhunderts oftmals nur einige neben­
einanderliegende Ansiedlungen umfassende Kleinlandschaftsformen fortgesetzt werden. In dieser Zeit um
die Wende der XVIII. - XIX. Jahrhunderten, dem Anfang des XX. Jahrhunderts kann also nicht mehr
vom nordungarischen oder Paloezhaus gesprochen werden, einerseits deshalb, weil die Kleinlandschafts-
variationen nicht an ein Ethnikum gebunden werden können (weder an ein ungarisches, noch an ein
slowakisches), sondern nur an ein gegebenes Gebiet mit mehrfachen Determinationen und anderseits
darum, da auch einige von Zsigmond B Á T K Y festgestellte Merkmale nicht vorhanden sind - sie sind unter­
schiedlich in Raum und Zeit noch nicht ausgebildet oder die Entwicklung des gegebenen Gebietes war
bereits über diese hinaus weitergeschritten. Diese letztere Tatsache ist auch für das nördliche Hausgebiet
von Jenő B A R A B Á S gültig.
Beim Szamoser Hausgebiet erwähnt Jenő B A R A B Á S ein breites Übergangsgebiet zwischen dem nörd­
lichen und Szamoser Hausgebiet. Das ist gerade jene Region, welche früher bei der Verfolgung der Ent­
wicklung der Wohnhäuser zuerst als selbständige Makrolandschaft im Osten vom Sajofluß registriert
werden konnte. Falls die diesbezüglichen Beweise überzeugend sind, dann kann das Vorhandensein des
neubestimmten Hausgebietes nur in den zentralen Gebieten akzeptiert werden, die Grenzlinie fällt mit der
Grenze der Häuser mit Balkengerüst, Flechtwänden, freiem Kamin und über dem hinteren Teil der Küche
gewölbten Funkenfänger zusammen. Hier befindet sich tatsächlich ein Übergangsgebiet, wie dies zum
Beispiel im Szilágygebiet nachgewiesen werden kann.
Leider verfügen wir in Zusammenhang mit der Vergangenheit der Gebäude des Szamoser Hausgebietes
über fast keinerlei Informationen, deshalb wäre die Aufstellung von Vermutungen sogar ein Risiko, was
könnte die Vorgeschichte der vom XIX. Jahrhundert an tatsächlich über ein eigenes Antlitz verfügenden
Wohnhäuser sein, sind sie genetisch mit dem Tiefland, Südost-Siebenbürgen oder gerade mit dem nordöst­
lichen Gebiet des Karpatenbeckens verbunden.

Ich bemühte mich die Gestaltung der Bauernhäuser in dem untersuchten Gebiet fast über ein Jahrtausend
hinweg zu verfolgen. Es gab Zeiten, da wurde mir dies durch meine Quellen erleichtert, aber nicht selten
war ich dazu gezwungen mich auf Schlußfolgerungen zu verlassen. Es bleiben vielen Fragen offen, häufig
konnte ich nur das Problem aufwerfen, die Lösung blieb aus. Dies ergab sich teilweise auch aus dem
Charakter der Arbeit, denn das Aufzeichnen eines solch großen Bogens war nur dann möglich, wenn
bestimmte Detailfragen nicht berührt wurden. Einen Teil dieser Fragen versuchte ich selbst in mehreren
meiner Studien zu klären, ich hoffe dies fortsetzen zu können und, daß meine Arbeit andere inspirieren
wird.
 História macfarského ludového domu
v severovychodnej oblasti Karpatskej kotliny
(resume)

Kniha sa zaoberá skoro tisícroCnym vyvojom obytného domu Macíarov zijúcich v severnej, severo-
vychodnej oblasti Karpatskej kotliny.
Skúmanú oblast'tvoria predovsetkym zupy Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, v sirsom pojme
oblast' siaha od rieky Ipel', prípadne od Hrona do vychodného a severného územia jazykovej hranice.
Juznú hranicu mozno ohranicït' Ciarou od ohybu Dunája po sutok riek Zagyva a Galga az po Tisu,
odkial' uz táto rieka dokresluje hranicu vyskumu.
Dobové hranice sú tiez siroké, vychodiskom je IX. storoíie, objavenie sa Macíarov v Karpatskej
kotline, a na druhej strane dnesok alebo aspoii nedávna minulost'(okoló roku 1910), obdobie zanikania
tradicného ludového stavitel'stva.
Kniha skúma históriu obytného domu danej oblasti tak, ze po historickom úvode opisuje viae stároöí
trvajúci vyvin charakteristickych vlastností budov, ako sú pódorysné usporiadanie, materiály a konstruk-
cia stien, formovanie sa krovu a ohniska. To nám umoznilo Co najpruinejsie sa prispôsobit'k pramenom,
ktoré v róznych dobách charakterizuje primárnost' róznych disciplín, cíalej nám umoznilo urobit' pod-
robnú analyzu jednotlivych javov, z hladiska jazykovednych poznatkov.
Na konci práce sa nachádza zviazanie nití beziacich paralelne vedl'a seba, cize na zviazanie tych
príznaeností, o ktorych sme hovorili zvlásf, dochádzame k absolútnemu dobovému súhrnu skoro tisíc-
rocného vyvinu macfarskych ludovych domov danej oblasti.

Madari pred príchodom do Karpatskej kotliny v IX-om storoőí v juhoukrajinskych oblastiach zili v
takych spoloőensko-ekonomickych podmienkach, ktoré sa môzu charakterizovat' ako polonomádne.
Öast' tychto ludí uz mohla byt' usadená, oni stavali pevné obytné domy. Vyvoj, ktory sa dá sledovat' v
objavenych archeologickych nálezoch danej oblasti pochodil aj lud partiaci k druhej dobovej vine
stahovanie sa národov (Madari), vecí len takto sá dá vysvetlit', ze presne taky isty vyvinovy stupen
jednopriestorového obytného domu sa dá registrovat' v Karpatskej kotline po príchode novej íudnatosti,
do akého stupöa dochádzalo do konca zotrvania Macíarov v juhoukrajinskej oblasti, a mózeme k tomu
pridat', ze ako aj tu zijúca riedka - predovsetkym slovanská - íudnatost' stavala pre seba.
Obytné domy ojedinele z IX-ho, vo vaősom poőte z nasledujúcich stárocí na územiach obsadenych
Macíarmi - centrálne, vaősinou rovinné oblasti Karpatskej kotliny - sú jednopriestorové. Prípadne
(oblastné, etnické?) rozdiely medzi nimi este jasne nevidíme, mnohí sú, ktorí spochybnujú existenciu
tychto rozdielov. Ojedinele údaje na pouzívanie stanu/jurty z XII-XIII-ho storocia naznaöujú skór
spolocenské, nez oblastné, etnické rozdiely.
Obytné domy sú vyhíbné do zeme, ich stena je stena jamy (len zriedka je vystlaná inymi látkami), v
prostriedku dvoch kratsích strán obdíznikového pódorysu obyőajne sa nájdu stopy sóch. Vchod je na
dlhsej, obyőajne juznej strane. Na náprotivnej strane, väcsinou v pravom kúte, sa nachádza ohnisko,
ktoré je dlabané do steny jamy, alebo kryté ohnisko, Cize pec, stavaná do kúta.
 Prvé stopy, ktoré poukazujú na obytny dom v danej oblasti, lísiaceho sa od höre uvedenej formy, sa
nájdu ni od Xl-XIII-ho storoCia. Do toho obdobia sa dokonCila macíarská kolonizácia severovychodnej
Casti Karpatskej kotliny, a zaCalo sa vybudovanie, neskôr upevnenie osadového systému.
V X-XII-om storoCí na územiach vychodnej Európy na sever a na vychod od Kárpát sa obytny dom
dalej rozvíjal. Tento rozvoj uz nevplyval na centrálne Casti Karpatskej kotliny, kde vychádzajúc z domov
poznanych v juznej őasti Ukrajiny - a s akymi sa stretli zrejme aj v novej vlasti - doslo k samostatnému
vyvoju stavby obytného domu. Avsak l'udia severnej oblasti si zachovali styky so sirsími vychodo-
európskymi územiami, a tu sa objavil aj ten typ obytného domu, v ktorom sa pec dostala k dverám, na
kratsej stene budovy. Pravdepodobne ani to neostalo bez vplyvu, ze práve na západnej Casti vychodnej
Európy - teda na vonkajsej vychodnej a severovychodnej strane Kárpát - v torn období sa rozsíria
hranaté çece stavané z kamena alebo z hliny.
Podla úsudkov velmi nedostatoCnych archeologickych nálezov a nasledujúcich vyvinovych foriem
obytnych domov danej oblasti sa móze tvrdit', ze vychodiskom na severovychodnej Casti Karpatskej
kotliny mohla by práve táto stavba. Predpokladám, ze na tomto území uz v XI-XIII-om, alebo uz aj v
XI-XII-om storoCí sa nachádzal obytny dom obdíznikového pódorysu, pravdepodobne polozemnica,
ktorá mala steny z dreva alebo pletené z prútia. Vchod sa nachádzal na kratsej strane, pec stála pri
vchode, v torn období este pravdepodobne v hladine podlahy, otvorom obrátenym smerom k vchodu.
Kröv budovy sa dá tazko rekonstruovat', v prípade pletenej steny je to pravdepodobne tzv. sochovy
krov, no v prípade zrubovej steny uz mózeme poCítat' aj s inym typom krovu.
Na tomto dome poCas XVI. storoCia dochádza k viacerym podstatnym zmenám. Najdólezitejsím
momentom tejto - prípadne uz aj v predchádzajúcom storoCí zaCatej - premeny je to, ze dom sa stane
dvojpriestorovym, pristaví sa k nemu pitvor, ktory slúzi predovsetkym ako priechod a sklad, aie nie je v
nom ohnisko, tak ako v obytnych domoch nachádzajúcich sa na rovinách, juzne od tejto oblasti. K
rozsireniu budovy doslo v jedinej fáze, ziadny dôkaz sa nenasiel, ktory by dosvedCil, ze ten druhy priestor
by sa bol vyvinul z odkvapu, ktory sa postupne stal uzavretym. Podl'a toho sa daju rozdelit' obytné
domy vyskumnej oblasti od obytnych domov nachádzajúcich sa na sever, severovychod od tejto oblasti,
kde bojsko, sieü prípadne sa vyvíjala uzavrenim pôvodne otvoreného odkvapu.
Dvojpriestorové obytné domy uz neboli polozemnice. Pod vplyvom druhého priestoru, otvor izbovej
pece sa obrátil smerom proti vchodu, kde v torn období uz pravdepodobne boli aj obloky alebo oblokové
otvory. Mozno, ze sa uz v torn Case zaCalo zdvihnutie pece od zeme. Prirodzene tento procès sa mohol
pretiahnut', a nie je vyluCené, ze sa móze datovaf na nasledujúce storoőie.
Teda v skumanej oblasti, v XIV-om storoCí bol uz známy a pouzival sa dvojpriestorovy dom, ktory
pozostával z obyvacieho priestoru a z pitvora. Stena sa robila zo zrubov alebo pomocou rámovej konst-
rukcie pletenej z prútov. V torn druhom prípade mozno pravdepodobne hovorit'o tzv. sochovom krove,
v prípade zrubov drzali krytinu pravdepodobne len krokvy. Dom este v torn období nemá povalu. V izbe
pri vchode bola pec, ktorá sa zo zaCiatku robila z nejakého dreva a bola ulozená na podstavci. Otvor
pece pozeral smerom k oknu a pred ním bolo otvorené ohnisko.
K tejto zmene doslo v dôsledku spoloCensko-ekonomického a agrotechnického rozvoja, ktory pomo­
cou ekonomicko-historického -vyskumu mozno registrovat' v celej Karpatskej kotline, tak ako aj na
severovychodnych územiach. Z hl'adiska vyvinu obytného domu je velmi dólezité, ze tento dom zo
XIV-ho storoCia sa základne lísi od obytného domu toho obdobia nachádzajúceho sa v centrálnych
Castiach Karpatskej kotliny. Preto XIV. storoCie pokladáme za obdobie, v ktorom doslo k vytvoreniu
velkooblastnych typov, asport ohl'adom hore uvedenych dvoch oblasti, ale pravdepodobne aj na sever-
nych-severovychodnych územiach sa zaCalo podobné ohraniCenie.
V dôsledku ekonomickych vysledkov predchádzajúceho storoCia v XV-om storoCí sa zvysil nárok na
skladovanie, Cize uz nevyhovovala stavba pozostávajúca len z obytného priestoru a pitvora. V polno-
hospodárstve doslo ku vzrastu potreby taznej sily, následkom toho sa rozsírila stavba mastale. Na
uspokojenie novych nárokov - uz od XIV-ho storoCia - sa robili rózne pokusy.
Jedno riesenie mohlo byt', ze k jednopriestorovej budove - ktorá sa v tomo období nachádza paralel-
ne s dvojpriestorovou - sa pristavala komora. Druhy pokus riesenia bolo, ze k budove, ktorá sa delila na
dva priestory, na izbu a na pitvor, pristavali mastaí, ktorá mala vchod z pitvora, ale aj vonkajsí vchod
mohol byt'vseobecnym.
 Napokon k izbe a k pitvorou sa pribudovala komora, do ktorej sa tiez chodilo z pitvora. Z rôznych
variantov tento posledny bol ten, ktory najviac umoznil zväCsenie obytného domu a do XVI-ho storoCia
sa stal vseobecnym.
Ani ostatné riesenia sa neminuli bez stopy. V urCitych spolocenskych situáciách zili cíalej, aie
nedostali sa do hlavnej vyvinovej línie. V ojedinelych pripadoch este aj v XX-om storoCí sa nasli budovy
takychto charakterov, prirodzene s urCitymi úpravami - napríklad ohnisko sa mohlo v nich zmenit' -,
aie v podstate tieto domy konzervovali stav XV-ho storoCia.
Do konca XV-ho, zaöiatkom XVI-ho storoCia v severovychodnej Casti Karpatskej kotliny sa vyvinul
obytny dom, ktory sa môze povazova za vychodiskom vsetkych ostatnych vyvinovych typov. Dom so
zrubovymi stenami s pántovou a rámovou konstrukciou s pletenymi stenami - v torn Case este pravde-
podobne s tzv. sochovym krovom - bol trojdielny. V bezpovalovej izbe stála hranatá pec, ktorú kúrili z
vnútra - prípadne podpecisko bolo uz nie z dreva, ale z kamena a z hliny. Otvor pece pozeral smerom k
obloku a bolo pred ním aj otvorené ohnisko. Pitvor i nacfalej sluzil ako vchod a paralelne aj skladovaci
priestor, komora slúzila len na uskladrïovanie. NiC nepoukazuje nato, zeby pitvor mal aj nejakú inú funk-
ciu, neslúáil ako nocl'ah zien alebo mladych.
To je tá budova, ktorá na vychod od rieky Ipla a asi od Hrona az do severovychodnych Kárpát, ku
hraniciam macíarského jazykového územia bola vsadé známa, budovala a pouzívala sa. Takáto jednotná
obyvacia budova sa dá preukázat' na tomto území naposledy v XVI-om storoCí.
Zo stavania velkoúzemnej formy obytného domu vystúpila najprv oblast' na vychod od rieky
Slanej. V tejto oblasti v XVTI-om storoCí doslo k oddymeniu obyvacieho priestoru. Pôdorysné usporia-
danie obytného domu v porovnaní s predchádzajúcim obdobím sa v podstate nezmenilo, prípadne sa
zväCsilo len s mastalbu. Ani vo funkcii jednotlivych priestorov nedoslo k zmene, Cize komora slúzila aj
nacfalej ako uskladőovací priestor, konstrukcia stien a krovu sú nacíalej tie isté.
No v izbe sa objaví dymník zvany kobula, ktory odvedie dym z otvoru pece a z otvoreného ohniska
do pitvora. Dymník sa pravdepodobne dostal do sedliackych domov zo sl'achtickych, mestskych stavieb,
a samostatny lapaC sa robil najprv z kachliCiek. CiastoCné oddymovacie konstrukcie obyvacieho priestoru
sa najprv nachádzali v uzívaní hore uvedenych vrstiev obyvatel'stva, aie rychlo sa rozsírili aj v dedin-
skom, sedliackom prostredí, do XVTII-ho storoCia sa stali vseobecnymi. Dá sa predpokladat', ze paralelne
s dymníkom sa objavil aj kozub, ktory slúzil vyluCne na osvetlbvanie a staval sa väCsinou do steny.
S tymto sa vo velkooblastnej forme objavil mezooblastny variant. Zároverl sa nájdu aj take zmeny,
ktoré sú platné na celé skúmané územie. Taká je stípová konstrukcia stien, ktorá sa rozsírila taktiez z
mestskych-mestianskych, sl'achtickych-kuriálnych stavieb. V prípade tejto konstrukcie sa steny robili
najprv z dosák, no neskôr ich plietli z prútia, toto riesenie bolo menej nákladné a materiái sa dal lahsie
zaobstarat'.
Z juznej oblasti sa sírili rozliCné typy stien, kde základym materiálom je hlina; v prípade múrov
nalozenych z blata (tzv. rakott sárfal), ktoré sa pouzívali na území Velkouhorskej níziny a pravde­
podobne aj na severnejsích oblastiach, prevládajú nabíjané múry. Kym ten prvy druh sa nachádza vzdy
len ojedinele, ten druhy sa neskôr vseobecne rozsíril.
Od XVIII-ho storoCia, na západ od rieky Slanej sa nájdu javy, ktoré poukazujú nato, ze aj vo vnútri
mezooblasti sa zaCína procès, ktory napokon vedie k vyvinu malooblastnych foriem. Na vychod od
stredného úseku rieky Zagyva a na sever od mesta Pásztó uz koncom XVII-ho storoCia doslo k zväCse-
niu pôdorysu, totiz od zaCiatku XVIII-ho storoCia sa na tomto území nachádzajú viae nez trojdielne
stavby. Dá sa zistit', ze na juznych oblastiach stavajú trojdielne domy a zvlást', teda od obytnej Casti
oddelene, mastale. V severnych oblastiach, nad hranicou roviny dochádza k charakteristickym vyvinom
- stavajú sa dlhé domy. K jednotke, ktorú tvorí izba-kuchyna-komora sa pridáva cíalsia komora
(prípadne aj viae komor), a za nimi sa nachádzaíjú) mastal(e).
Este viae na sever tej istej oblasti, na sever od rieky IpelJ sa uplatnila tendencia, ktorá sa v nasle-
dujúcom storoCí vyskytne aj v zupe Heves. Obytny dorn sa zväCsi tak, ze nővé priestory nie sú spojené so
základnym trojdielnym dómom, ale sú samostatné.
Toto zväCsenie pôdorysu na obidvoch územiach sa dá vysvetlit' velkorodinnym systémom a s tym
súvisiacim spoloCensko-ekonomickym charakterom. Pravdepodobne na západnej Casti skúmanej oblasti
v XVII-XVIII-om storoCí sa zaCala pouzívat' komora, tretí priestor obytného domu na byvanie, a v
neskorsích obdobiach dostala charakteristickú funkciu, pouzívala sa ako studená (zenská) komora na
 spanie. Najprv sa stala obyvacím priestorom komora nachádzajúca sa oproti prednej izby, v dôsledku
Coho sa znízil uskladnovací priestor. V dôsledku toho i v dôsledku väCsich nárokov na uskladrïovanie sa
stavali nővé komory, ktoré sa pripojili k starej komoré a vchody mali prirodzene z dvora. Tie sa prista-
vali v pokraCovaní starej komory alebo stáli osve. Ich pôvodnou funkciou bolo uskladfíovanie a len
neskôr slúzili ojedinele ako noclah.
V célom obytnom dome alebo v obytnej jednotke sa nachádzal len jeden kúreny priestor, a to
povódná chyza. Oddymenie toho priestoru sa zacalo na území medzi riekami Hrona a Slanej u2 v
XVTI-om, ale vseobecne len v XVIII-om storoCí. Tu sa rozsíril zvisly dymník, pomocou ktorého sa dym
odviedol do lapaCa iskier nachádzajúceho sa v povalovom priestore. Ohnisko toho typu sa móze charak-
terizovat'terrninológiou {tűzpad, szapa, cseresznyeg & prípadne kürtő, síce tento posledny názov nie je az
tak vseobecne známy). Pravdepodobne aj tu doSlo k paralelnému vyvoju dymníka a kozubov, ale ich
pomenovanie - predpokladáme, ze následkom neskorsieho rozSírenia - vôbec nie je také jednotné, ako je
to vychodne od rieky Slanej.
V XVIII-om storoCí smerom na vychod od rieky Slanej sa stane vseobecnym volny komin zhotoveny
rámovou technikou a pleteny prútiami, nachádzajúci sa nad zadnou Castbu pitvora - síce uz aj v pred-
chádzajúcom storoCí sa dá registrovat' tento typ. No pôdorysné usporiadanie sa nezmení, dom sa ne-
zvaCsí po dízke, ani samostatné komory sa nestavajú.
V l'udovom stavitel'stve tejto oblasti sa pomerne neskoro objavia kamenné domy, stane sa to ojedi­
nele len koncom XVIII-ho storoCia, a to v nasledujúcich oblastiach: vychodná Cast'doliny rieky Hornád,
Tokaj-Hegyalja (Tokajské podhorie), dalej okoló mesta Eger v zupe Heves - aie tu sa stane naozaj
vyznamnym len v nasledujúcom storoCí.
Malooblastné formy sa vyvinuli do konca XVIII-ho storoCia, ale tie sa obj avili hlavne v pôdorysnom
usporiadaní, v ohnisku, v matériáié a v konstrukcii múrov atcí., Cize v Ciniteloch, ktoré ne boli charakte-
ristické pre prieCelie. Formy striech v torn Case uz do istej miery diferencujú vonkajsí tvar domov. Pravda,
dá sa to usudzova len podl'a toho, ze rozmanitost' foriem striech XIX-ho storoCia mohlo spoCinút' uz v
torn období.
Ak bériemé do úvahy dve charakteristické formy striech tohto územia, sedlovú a sedlovú so stítovou
strieskou, dá sa usudzovat', ze ludové domy XIX-ho storoCia sa môzu zoradit' do nasledujúcich základ-
nych typov: na západe v Csereháte dominovala strecha sedlová so stítovou strieskou, smerom na vychod
od tej oblasti dominovala sedlová, a od toho územia zas sedlová so stítovou strieskou. To sa zhoduje s
tymi oblastymi formami, ktoré sa môzu charakterizovat' nasledovane: na západnej oblasti dlhé domy a
zvisé dymníky, na strednej taktiez zvislé dymniky, aie tunajsia obyvacia jednotka je postavená z osobit-
nych stavieb, a na vychod od rieky Slanej sú charakteristické sikmo ulozené dymniky. Do XVIII-ho
storoCia pôdorysné usporiadanie obytného domu sa zväCsil nanajvys s mastalbu a ani tá nebola vzdy
pristavaná k domu.
A vsak prieCelia domov - podla násho vedomia - do tohto obdobia sú bez ozdôb. Este neboli hlboké
odkvapy podpierané stípami, zrubové domy - aspofí na maáarskych oblastiach, pre nekvalitu zrubov -
neboli vhodné nato, aby sa prieCelia ozdobili. Stípová konstrukcia sa dostala do ludového stavitelstva
ui len vtedy, kecf sa stípy uz neobjavili na prieCeli domu ako ozdobné prvky. Kamenny mûr sa objavi
len koncom XVIII-ho storoCia, takze tesané kamenné prvky (napr. rám okien, dvier) a ich imitácie z
omietok sa v torn Case este nemohli rozsirit'. Rôznymi spôsobmi ozdobené sedliacke domy, ktoré sa
skumali s velkou obl'ubou, sú pomerne nové javy, vo väCsom mnozstve sa objavili len v XIX-om
storoCí.
V tomto storoCí sa rozsírili aj hlboké odkvapy podpierané stípami. Je pouCné, ze hlboké odkvapy sa
v strednych Castiach skúmanej oblasti objavia najprv tam, kde rozvoj pôdorysu alebo konstrukcia
budovy je charakteristickejsia, nez na ostatnych územiach. Teda v zupe Heves tam, kde sa objavi druhá
izba, takisto v juznej Casti zupy Borsod a v Gemeri. V Novohrade sa dajú registrovat' od polovice
storoCia, je charakteristické, ze tie neskôr typické predné a boCné odkvapy do roku 1875 sa dajú regist-
rovat' len v styroch dedinách. Vo vseobecnosti, hlboké odkvapy sa na skúmanej oblasti rozsírili len v
poslednej stvrtine XIX-ho storoCia, aie smerom na vychod od rieky Hornád ani po roku 1910 sa neroz-
sirili v závaznej miere.
Cize v XIX-om storoci doslo k zmene i vo vonkajsom stave, v stave prieCelia obytného domu, aie
vyznamne sa zmenilo aj pôdorysné usporiadanie a taktiez aj konstrukcia.
 Na vychodnych Castiach zupy Heves, na juznom okraji pohoria Bükk a na oblasti Tokaj-Hegyalja
(Tokajské podhorie) sa Coraz viae síri kamenny múr. V Novohrade zas sa stavajú skôr vakované múry
miesto pletenych stien s rámovou konstrukciou. Kamenné múry sa dostali do popredia hlavne v horna-
tych oblastiach, a pri nich sa Coraz viae sírili aj múry, kde základym materiálom bola hlina. Sírili sa
hlavne na úkor domov zrubovych, stípovej a rámovej konstrukcie. Je to vseobeenou tendenciou v
l'udovom stavitelstve, i podla Franza OELMANNa, ze v hoeiktorej zemepisnej oblasti za progresivnu
zmenu v stavitelstve sa pokladá, vymena organickych látok na neorganické; tento procès sa zaCina
základom a konCí strechou ( O E L M A N N , Franz 1927. 8., odvoláva sa na to i Clark, J.G.D. 1952. 6.). Je
faktom, ze do XX-ho storoCia v skúmanej oblasti boli múry zhotovené zo zeme, z kamena a ojedinele -
uz v XX-om storoCí - z tehly, celkom alebo ciastoene nahradené múrami z dreva. V prípade múrov,
ktoré v ktorych bolo pouzité aj drevo, ako aj v prípade striech sa tento procès vôbec nedokonCil.
Druhá izba sa v sedliackych domoch objavi v druhej polovici XIX-ho storoCia a to najprv na dobre
ohranicenom území, v niekolkych obeiach v centre Novohradu, v zupe Heves pri strednej casti rieky
Tarna a pod mestom Eger, a na vychode presne tam, kde rozsírenie kamennych múrov sa dá registrovat'
na konci XVIII-ho storoCia. Takisto i v Gemeri a v oblasti riek Sajó (Slaná) - Hejő sa v torn období
objaví druhy obyvací priestor.
Aj na vychod od rieky Slanej sa postupne konCí pouzívanie pece s vnútornym odvádzaním dymu, ale
s inymi fázami, nez u zvislych dymníkoch. Tu sa postupne telo pece dostane von z obyvacieho priestoru,
aie lapaC dymu, kabola a spórák - ktory sa objavil v XIX-om storoCí a bol pristavany k peci - este dlhé
doby ostali v izbe. Temer len v XX-om storoCí zanikne vnútorny dymník, vtedy sa dostane cela pec do
pitvora, zároverl spórák zostane v izbe az do tych Cias, kym sa nerozsíri pouzívanie nosného sporáka
zhotoveného v továrni.
Mapy, na ktorych som spracoval charakteristické Crty domov postavenych v XIX-om storoCí a na
zaCiatku XX-ho storoCia, sú vhodné aj nato, aby sa pomocou nich konstatovali tie malooblastné formy,
ktoré sa v celkovom charaktery vyvíjali v druhej polovici XIX-ho storoCia, ale ich základné Crty sa dajú
registrovat' uz po XVI-om storoCí. Tu sa vyzdvihne len niekolko závaznych momentov, ved napríklad
podla mójho vyskumu v Borsod-Abaúj-Zemplénskej zupe sa nachádzajú nasledujúce malooblasti: 1.
juhoborsodská, 2. juhozemplínska, 3. severoborsodsko-gemersko-turnianska, 4. abovská, 5. tokajská
(Tokaj-Hegyalja, pozri BALASSA M. Iván 1987b. 73.).
Obytné domy západnej Casti Novohradu, zväCsa na území pohoria Börzsöny sú pozoruhodné uz i
preto, lebo tu sa najprv objavia - zo smeru Velkouhorskej níziny - nabíjané múry, tu sa zaCnú najskôr
stavat' dvojizbové domy a k nim loggie, strecha tychto domov sa lísi od ostatnych striech na okolí. V
tejto zóne táto oblasf bola tá, ktorá vyhovujúc vseobecnym tendenciám sprostredkovala nízinné vplyvy
na sever, resp. na vychod a prevzala i také vplyvy, hlavne zo severu, ktoré potom odovzdala na juh
(napr. kachlová pec).
Taká sprostredkujúca oblasf v hevesskej zupe sa nachádza vo vychodnej casti zupy, pri potokoch
Tarna, Laskó a Eger, pri úseku nad a pod mestom Eger.
Oblasf ústia riek Sajó (Slaná) a Hejő este charakteristickejsie ukazuje, ze tam doslo k prevzatiu a
odovzdaniu róznych konstrukCnych a formálnych riesení. Skory vyskyt nabíjanych a inych múrov zo
zeme, pomerne skory vyskyt loggií a ich velká rozmanitost', existencia druhého obyvacieho priestoru -
toto vsetko poukazuje nato, ze táto oblasf vo vyvoji ludového stavitel'stva zohrala svojráznu sprostred-
kovaciu, formovaciu funkciu.
Hore uvedené oblasti sprostredkovali väCsinou vplyvy z juhu, z Dolnej zeme na sever, na hornaté
územia. Oblasf, ktorá sa rozprestiera medzi potokmi Szuha a Bódva, alebo v sirsom pojme medzi
riekami Slaná a Rakacaje pozoruhodná práve kvóli sprostredkovaniu z iného smeru. Tője oblasf, ktorá
z velkooblastnej zóny, z územia byvalej králbvskej komory, z králbvskych miest cez kontaktnú oblasf
(napr. Rozflava - Rozsnyó, Gelnica - Gölnicbánya, pozri EAS Vzorkové spracovanie XX. 8. mapa)
dostala impulzy a sprostedkovala vydobytky vytvorené v mestách tejto oblasti. Nie je vsak vylúcené, ze
údolie Hornádu je druhy „inovaCny" kanál, predpokladám, ze stípová konstrukcia sa rozsírila práve
touto cestou, totiz botanicko-zemepisné podmienky ukazujú na túto oblasf. Nie je vylúcené, ze sikmé
riesenie oddymenia izby (s kobolou) sa dostalo na juh tiez tymto smerom.
 V knihe sa Crtá vyvoj obytného domu jednej oblasti, ale ako to vysvitne aj zo súhrnu, zaoberá sa aj
s oblastnym vyskytom jednotlivych javov, a tak aj s otázkou typov domov a to z historického aspektu.
TradiCnú typológiu v macfarskom ludovom stavitelstve zostavil este v 30. rokoch násho storoőia Zsig­
mond BÁTKY, neskôr sa s tym zaoberal Jenő B A R A B Á S .
V macfarskom národopisnom vyskume je severomadarsky typ domu (északi magyar háztípus) dodnes
vseobecne prijatá kategória. Najprv ju opísal Zsigmond BÁTKY, a rozumel pod tymto pojmom v podstate
to, znamenal uz aj koncom XIX-ho, zaCiatkom XX-ho storoőia vseobecne rozsíreny pojem „palócsky
dom" (palóc ház), teda typizovanie bolo závislé od etnickej skupiny. Tento typ má nasledujúce charak­
teristické znaky:
1. jedno ohnisko, pec, ktorá sa kúrila z vnútra a oddymenie sa konalo pomocou vnútorného lapaCa;
2. jeho druhy priestor (pitvor) bol úzkym, „nepatrnym" a sa vytvoril postupnym uzavretím sa;
3. jeho tretí priestor slúzi ako studená (zenská) komora;
a má este niekolko menej závaznych charakteristickych znakov, ako:
4. murik pred otvorom pece má druhotny Charakter; 5. murik je v kuchyni; 6. stresná krytina ie zo zupov
atcí. (BÁTKY, Zsigmond 1930b. 123-134., BÁTKY, Zsigmond 1941. 171"J77.). Severomadarsky alebo
palócsky typ sa charakterizoval aj v neskorsom období viac-menej podla tych istych znakov (napr.:
GYÖRFFY, István 1941. 146-148., VARGHA, László 1941. 5., TÓTH János 1945. 23-26., atcí.).
BARABÁS, Jenő charakterizuje budovy severného typu v podstate podobne (BARABÁS, Jenő-GiLYÉN,
Nándor 1987.171-172.). A vsak zavedie aj novú terminológiu: samossky typ (szamosi házterület), ktory sa
sirokym prechodnym pásmom spája s tym predchádzajúcim typom, a vlastne sa rozprestiera v povodí
rieky Szamos. Jeho hlavne charakteristické znaky sú:
1. pletená stena (stípová a rámová konstrukcia so zvislym pletením);
2. vysoká slamenná strecha s pántovou konstrukciou;
3. pôdorysné usporiadanie izba-pitvor-komora, pritom:
3.1. pred pitvorom je obvykly tzv. otvoreny vnútorny odkvap,
3.2. pitvor je celkom úzky, „bezfunkCny" priestor;
4. v pitvore sa nachádza nizsia kupolovitá alebo hranolovitá pec bez znacného podpeciska;
5. v obytnom priestore sa nachádza kozub, pod ktorym sa vari:
5.1. na severnej-severovychodnej Casti kozub sa pripája k peci;
6. 6.1. v pitvore, na území dolného toku rieky Szamos, sa nachádza otvoreny komin,
6.2. v juznych Castiach, sa nad pitvorom nachádza lapaC iskier kupolo vitého tvaru ( B A R A B Á S ,
Jenő-GiLYÉN, Nándor 1987. 172.).
Typológia Zsigmonda BÁTKYho neberie na zretel', ze typ je historickou kategóriou (TÁLASI, István
1954. 396.). Cize ak hovoríme o type, mózeme to robit'len v urCitom historicko-ekonomickom pojme,
priCom sa musí brat' do úvahy, ze obytny dorn je zlozitou jednotkou foriem kultúry a zivota, ktoré sú
prameúmi mnohych závaznych meniacich sa jednotiek. BARABÁS, Jenő to cíalekosiahle berie do úvahy,
vecí o „oblastnych typoch" hovorí len v období XVII-XVTII-ho storoCia, ktoré obdobie nazyva „ob-
dobím formovania sa oblastnych typov".
Prehl'ad hlavnych vyvojovych období obytnych domov na skúmanom území dá moznost' na nasle­
dujúce uzávery:
Obyvacia budova XIII-ho storoCia, ktorú povazujem za vychodiskom na skúmanej
oblasti etnicky sa nemôze definovat', totiz charakterizuje íudnatost' Casti vychodnej
Európy, vonkajsiu hraniCnú oblast' vychodnych a severovychodnych Kárpát a severo-
vychodné casti Karpatskej kotliny, kde sa obyvatelstvo zaoberá s poínohospodárst-
vom a dobytkárstvom, teda Íudnatost'ktorá sa viac-menej pohla cestou feudalizovania
sa. Takú istú budovu pouzívali Belochorváti, Slovania - ktorí sa môzu povazovat' za
predkov Slovákov, a Macfari. Preto pouzívanie prívlastku „macíarsky" je neoddôvodne-
ny. Tieto budovy sa nájdu v oblasti od Dunája (Tatabánya, Kamenín - Kéménd ) az
po územia Uzhorodu (Ungvár). Smerom na vychod - juhovychod od toho územia sa
nekonali archeologické vyskumy, ktoré by boli cenné z hl'adiska obytnych domov,
takze sa nedá vediet', Ci okolie Uzhorodu je náhodnou alebo naozajstnou hranicou
domov, ktoré maju vchody na krátkej strane a pec pri vchode. Podla neskorsích budov
domnievam sa, ze je to len náhodná hranica.
 K vyvoji nasledujúcich stároCí doslo este v rámci velkooblastia. Naposledy v
XIV-om storoCí mozno hovorit' o jednotnej forme na skúmanom území, dokonca na
celej velkooblasti, v severovychodnych Castiach Karpatskej kotliny. Tento vyvoj som
podrobne opisal. Ale to este nie je totozné s tym, Co sa nazyva ako severny madarsky
dorn. Nie je este vyriesené vnútorné oddymenie - hoci to je jeden z hlavnych charak-
teristickych znakov -, komora slúzi este na uskladuovanie a nie na noclah. Jeho pitvor
môze by síce „nepatrnym priestorom", ale sa nevytvoril postupnym uzavretim otvore-
ného odkvapu, a vôbec nie je zanedbatelné, ze obyvaci priestor nemal vychod hnecf na
ulicu, a zabezpeCuje priamy styk medzi obyvacím a uskladúovacím priestorom.
Neskorsie rozsírenie peci s vnútornym oddymením svedCí o torn, ze trojpriestorovy
dom (izba-kuchyÄa-komora), v izbe ktorého sa nachádza pec s otvorom obrátenym k
oknu, v torn Case bol rozsíreny aspofl po rieku Ipel, prípadne po Hron, na juhu k
hraniciam prietoku riek Zagyva a Galga, po okraj níziny Jászság v hevesskej, borsod-
skej a zemplínskej zupe az po rieku Tisa. Severnú hranicu danej oblasti neviem presne
urCif, avsak to je nepochybné, ze prestúpila macíarskú etnickú hranicu a pravdepo­
dobne na ungskych, zemplínskych, sarisskych, spisskych, liptovskych a oravskych úze­
miach, rozprestierajúcich sa na juznych svahoch severnych Kárpát sa dostal do styku s
domom vytvorenym sa podl'a inej vyvojovej cesty. Toto rozprestieranie zas svedCi o
torn, ze - aspofl v tejto dobe - rastlinno-geografické prostredie, totoznost' alebo odlis-
nost' spoloCenskych a ekonomickych specifikosti sa ukazuje za dôlezitejsie, nez etnická
príslusnost', vedomie ktorej sa este ani nevytvorilo.
Je to platné aj neskorsie storoCia. Dá sa konstatovat' - o torn svedCia aj mapy
nachádzajúce sa v knihe - ze v XIX-om storoci ktoré územie bolo viae ovplyvané
alebo menej intenzívne mestské, kuriálne stavitelstvo, alebo na ktorych územiach sa
znizili lesy az v takej miere, ze sa uz nemohlo stavat' z dreva, aie skúmajúc len
charakteristické znaky obytného domu nikde sa nedá urCit' etnicita obyvatel'stva, Cize
to, ze v danej obei zijú Macfari, Slováci alebo práve Rusíni.
Po XVI-om storoCí táto - mozno povedat' - velkooblastná forma sa postupne
zaCne rozdel'ovat'. Najprv sa vyclenia územia smerom na vychod od rieky Slanej tym,
ze sa vyriesi CiastoCné oddymenie obyvacieho priestoru, neskôr najzápadnejsia Cast'
tym, ze pôdorys sa znacne rozsíri po dízke, a dá sa v torn pokracovaf dalej, kym v
XIX-om storoCí sa nájdu aj také malooblastné formy, ktoré zahrúujú len niekolko
obcí. V období na prelome XVIII-XIX-ho a zaciatkom XX-ho storoCia teda ani
nacfalej nemôzeme hovorit' o severomadarskom alebo palócskom dome, jednak lebo
malooblastné formy sú nezávislé od etnicity (tak od madarského ako aj od slovenského
etnika), závisia len od viacsmerovo urcenej oblasti; jednak preto, lebo ani prostredníct-
vom BÁTKYho opísané charakteristické znaky sa nemôzu nájst' - sú oblastné a casovo
rozlicné: alebo sa este nevyvinuli, alebo uz na dánom území presli na ich pouzívanie.
To posledné je platné aj na BARABÁSov severny dom.
V prípade samosského typu BARABÁS hovorí o sirokom prechodnom pásme medzi
severnym a samosskym typom. To je práve tá oblast', ktorú sme predtym registrovali
smerom na vychod od rieky Slanej ako najskorsiu samostatnú makrooblast'. Pokial'sú
tie dôkazy presvedeivé, v torn prípade existencia územia novourceného typu sa dá
prijat' len v centre, lebo jeho hranica je totozná s hranicou stípovej konstrukcie, plete-
ného otvoreného komína a lapaca iskier nad zadnou castbu kuchyne. Tu potom naozaj
existuje prechodné územie, ako sa to dá vykreslit' napríklad aj na území Szilágyság.
Zial, o minulosti domu samosského typu nemáme skoro ziadne informácie, preto aj
úvahy o torn, aky mohol byt' obyvací dom tohto územia pred XIX-ym storoCím, ci sa
geneticky spájal s Dolnou zemou, juhovychodnou Castbu Sedmohradska alebo práve so
severovychodnymi územiami Karpatskej kotliny, sú riskantné.

*
Pokúsil som sa sledovat' skoro tisícrocny vyvoj l'udovych domov skúmaného územia. Niekedy mi v torn
pramene pomáhali, ale casto som bol núteny na úsudky. Mnohé otázky ostali otvorené, Casto som
problémy len naznaöil, vyriesit'som ich nevedéi. To scasti vyplyva aj z charakteru práce, totiz naznaöenie
takej velkej témy bolo mozné len tak, ze niektoré detaily som zanedbal. Niektoré z nich som uz v
róznych stúdiách snazil objasnit', dúfam, ze budem maf moznost' pokracovat' a ze moja práca bude
inspirovat'aj inych.
 Tartalomjegyzék
Előszó 5

BEVEZETŐ 7
Felföld 7
Parasztház 9
Történet 11
Kutatástörténet 12
Források 16

ELŐZMÉNYEK 19
Árpád-kori lakóépítmények a Felvidéken 24

ALAPRAJZ 33
A kéthelyiséges lakóház 36
A háromhelyiséges lakóház 50
Szoba-pitvar-istálló 50
Szoba-pitvar-kamra 54
A különálló kamrák 60
A lakóház kamrája 63
A háromhelyiséges elrendezés megjelenésének ideje, eredete 65
A táji változatok megjelenése 69
A Garam és a Sajó között 70
A Sajótól keletre 76
Változások a XIX. század első felét követően 79
A második szoba 81
A tornác 85

FALAZATOK 91
Középkori falszerkezetek 91
Boronafalak 94
Vázszerkezetes fal 95
Talpas-vázas fal a középkorban? 96
Egyéb faJak 97
Boronafal 99
A boronafal megnevezése 99
Uglyára 99
Kalitka 100
Rovat, ravat 100
Gerenda 101
Borona 102
A boronafal visszaszorítása 102
 Vázszerkezetes falak 107
A vázszerkezetes faJ megnevezése 107
A vázszerkezetes falak elterjedtésge, jelentősége
Talpas-vázas falak 112
A talpas-vázas falak megnevezése 113
A talpas-vázas falak megjelenése és elterjedése
Föld falazatok 123
Sárfal 123
Vert fal 125
Vályog 127
Kőfal 129
Egyéb falak 135

TETŐK 137
A tető megnevezése 138
Fedél 138
Héj, hiú 139
Tetőszerkezet 140
Aßasfas-szelemenes tető 140
Üstökös tető 144
A tetőszerkezet részeinek neve 148
Födém 150
A födém részmegnevezései 151
Folyógerenda 152
Koszorú, vízvető 152
Majorpang 154
A födémek kora 155
A födém anyaga, kivitele 157
Tetőformák 159
Tetőfedés 167
Szalma 167
Zsúp 173
Nád 176
Egyéb szálas-növények 111
Zsindely 178
Szilárd fedőanyagok 179

TÜZELŐK 183
A felföldi tüzelőberendezések terminológiája 184
A kemence alapépítménye 184
Pad, padka 185
Tűzpad, tiszpal 186
Tőc, tőcik 187
Kocik, kucik 187
Szap, szapha 188
A kemence felépítménye 190
Cseresznyeg, cselesznyeg 190
A belső füstelvezető 192
Kabola 192
Kürtő 193
Síp 194
A belülfűtős, füstlel vezető nélküli kemence 196
A kemence elfordulása 196
A kemence fölemelkedése 198
A belülfűtős, belső füstelvezetéses kemence 201
 Kémény 202
A füstelvezető irányulása 206
A ferde füstelvezető 213
A függőleges füstelvezető 22
A világítókandalló 226
A belülfűtős, belső füstelvezetéses kemencék
megszűnése 232
Az alföldi tüzelőrendszer terjedése 232
Takaréktűzhelyek a kemencék mellett 234
A kemence kiszorulása a lakóhelyiségből 236
A Felföld nyugati része 236
A Felföld keleti része 238
A kályháskemence 240

ÖSSZEGEZÉS 245
A paraszti lakóház fejlődésének szakaszai
a Felföldön 246
A XIII. századig 246
XIII. század 246
XIV. század 247
XV. század 248
XVI. század 248
XVII. század 249
XVIII. század 249
XIX. század 250
A lakóházak külső megjelenése 250
A lakóházak alaprajza és szerkezete 251
Kistáji formák 254
Északi-magyar ház 255
Irodalom 259
Az illusztrációk forrásai 276
Földrajzi mutató 282
Die Geschichte des ungarischen Bauernhause im nordöstlichen Karpatenraum
(Auszug) 290
História madarského ludového dom v severovychodnej oblasti Karpatskej
kotliny (resume) 299
A több mint egy évtized kutatásainak eredményeit összegző
kötet azt mutatja be, hogy a falusi, paraszti élet keretéül
szolgáló legfontosabb építmény, a lakóház hogyan alakult a
magyar nyelvterület északkeleti részén, a Felföldön. Több
tudományág eredményeit hasznosítva, saját széleskörű
kutatásra alapozva közel egy évezred fejlődését rajzolja föl
a szerző, az egyetlen helyiségből álló, nemegyszer félig- vagy
teljesen földbe mélyedő lakóobjektumoktól egészen a közel­
múlt építészetileg is figyelemreméltó parasztházaiig. A
gyarapodás nemcsak a helyiségek számában mutatkozik,
hanem a felhasznált építőanyagban, az ezekből készített
épületszerkezetekben, a változatos formájú tüzelőberen­
dezésekben, nem utolsó sorban pedig ház külső megjelené­
sén. Mindezek bemutatására vállalkozik a kötet, melyben a
183 illusztráció: a szemléletes rajzok és térképek, a gyakran
itt először közölt fényképek segítik a széles történeti ív
felrajzolását.