Professional Documents
Culture Documents
Célok és feladatok
A foglalkozások segítsenek feldolgozni a gyermekek mindennapi tapasztalatait, élményeit. A fogalmi jellegű feldolgozást érzelmi
megközelítéssel is ki kell egészítenünk.
Ismerkedjenek meg a gyermekek a történeti Jézus életének főbb eseményeivel. Ismerjék meg Jézus Krisztust mint az Atya küldöttét
(kapcsolódva a karácsonyi és a húsvéti ünnepkörhöz).
Ismerjék meg a jézusi tanítás sarkalatos elemeit néhány evangéliumi példabeszéd tükrében. Váljanak számukra ismerőssé, érthetővé a vallási
jelek, főbb szimbólumok; ismerkedjenek az egyházi élet személyeivel, eseményeivel és kellékeivel.
Közös élmények, cselekvések kapcsán az osztályközösség tagjai erősödjenek összetartozásukban. Közös áhítatélmények révén váljanak képessé
személyes imádságra; gyakorolják a közösségben végzett ima kötött, fegyelmezett formáit is. Jézus tanításának ismeretében tudatosan
reflektáljanak személyes életük eseményeire, feladataira.
Az anyag feldolgozásánál alkalmazzuk: az érzelmileg motivált, személyes jellegű beszélgetéseket; megfigyelések végeztetését; értékelések és
ítéletalkotások ütköztetését; a dramatizálást; az élményrajzokat; az énekes-mozgásos és zenés gyakorlatokat; a rendszerezés, összefoglalás és
értékelés rejtvényszerű és játékosan tesztelő feladatait; az áhítat perceit képelmélkedésekkel s egyéb ihletett megoldásokkal.
1. évfolyam
Óraszám: 2 óra/hét
74 óra/év
Témakörök Óraszám
Bevezetés – Isten gyermekei vagyunk 3
témafeldolgozás 14
1. Világunk, embertársaink 16
összefoglalás, ellenőrzés 2
témafeldolgozás 13
2. Isten Fia emberré lett 15
összefoglalás, ellenőrzés 2
témafeldolgozás 20
3. Isten Fia köztünk élt 22
összefoglalás, ellenőrzés 2
témafeldolgozás 6
4. Isten népe 8
összefoglalás, ellenőrzés 2
Az egyházi év ünnepeihez kapcsolódó aktuális
3
foglalkozások
Év végi ismétlés, összefoglalás 7
Összesen 74
Bevezetés – Isten gyermekei vagyunk
Fejlesztendő kompetenciák, Kapcsolódási
Témák, tartalmak Tanulói tevékenységek
fejlesztési feladatok lehetőségek
Szociális és állampolgári Ismerkedés egymással, az iskolával, a Tanítói irányítással kapcsolatteremtő
kompetencia hittannal játékokat játszanak Ének-zene
A társadalmi érzékenység Bemutatják családjaikat
fejlesztése Imádkozni tanulnak énektanulással,
Az önismeret és a társas kultúra gyertyagyújtással
fejlesztése
Esztétikai-művészeti tudatosság és
kifejezőképesség
A harmóniaérzék fejlesztése
Fenntarthatóság,
környezettudatosság
Alapkövetelmények
Legyen a gyermeknek élményszerű fogalma Istenről mint gondviselő Atyáról, s ezt tudja is kifejezésre juttatni a maga értelmi-érzelmi szintjén.
Ismerje és tudja elmondani Jézus életének főbb eseményeit kisebb segítséggel. Váljék tudatossá a gyermekben, hogy Jézus az Atya küldötte.
Ismerje a karácsony, húsvét, pünkösd ünnepeinek tartalmát. Ismerje és értse a legelemibb vallási jeleket, szimbólumokat. Ismerje és szeresse
az egyházat mint Isten népét, a Jézus Krisztusban hívők nagy családját, amelynek látható feje a római pápa. Ismerje a templom főbb liturgikus
tárgyait, s tudjon a templomban megfelelő módon viselkedni, illetve a közös liturgiában részt venni. Tudja az alapvető imádságokat, az
egyszerűbb egyházi énekeket.
Célok és feladatok
A gyermekeknek meg kell ismerniük az őket hívó Jézus életének és tanításának főbb mozzanatait az evangéliumok alapján. Meg kell tanulniuk a
Miatyánkot, az Üdvözlégyet, a Hiszekegyet (elemeiben), a szentmise főbb részeit, és ismerniük kell a keresztség szentségét.
Segíteni kell a gyermeket annak felismerésében, hogy Jézus az ő barátja, aki hívja, szereti és tanítja őt. Készségessé kell tenni a gyermeket a
Jézussal való szentségi találkozásra.
2. évfolyam
Óraszám: 2 óra/hét
74 óra/év
Témakörök Óraszám
Jézus hív
témafeldolgozás 6
1. Jézus követésre hív 8
összefoglalás, ellenőrzés 2
témafeldolgozás 6
2. Jézus örömre hív 8
összefoglalás, ellenőrzés 2
témafeldolgozás 6
3. Jézus a mennyei Atyához hív 8
összefoglalás, ellenőrzés 2
témafeldolgozás 6
4. Jézus testvérként hív 8
összefoglalás, ellenőrzés 2
témafeldolgozás 6
5. Jézus példájával hív 8
összefoglalás, ellenőrzés 2
témafeldolgozás 5
6. Jézus közösségbe hív 7
összefoglalás, ellenőrzés 2
témafeldolgozás 5
7. Jézus tanúságtételre hív 7
összefoglalás, ellenőrzés 2
Az egyházi év ünnepeihez kapcsolódó aktuális
3
foglalkozások
Év végi ismétlés, összefoglalás 7
Összesen 74
Jézus követésre hív (1. témakör)
Fejlesztendő kompetenciák, Kapcsolódási
Témák, tartalmak Tanulói tevékenységek
fejlesztési feladatok lehetőségek
Anyanyelvi kommunikáció Jézus, aki követésére hívja az embert –
Európai azonosságtudat – ismerkedés az újszövetségi A tanító bemutatja a szentírási Írás
egyetemes kultúra elbeszélésekkel: elbeszéléseket Olvasás
A beszédkészség és a szóbeli
szövegek megértésének, illetve Az első tanítványok meghívása Ismeretek szóbeli visszamondása,
alkotásának fejlesztése Jézus és a gyermekek megszilárdítása
A másolási és a szövegértési Lévi, a vámos meghívása
képesség fejlesztése A gazdag ifjú találkozása Jézussal Ismeretek közös, rövid jegyzetelése;
Hatékony, önálló tanulás lerajzolása
A tanulás tanítása
A lényegkiemelés képességének Aktualizálás: történetek dramatizált
fejlesztése előadása; tanórai beszélgetés: Jézus
Esztétikai-művészeti tudatosság és minden embert hív a közösségébe, a
kifejezőképesség templomba
Testi, lelki egészség
Az önismeret és a társas kultúra
fejlesztése
Az esztétikai érzék fejlesztése
Szociális és állampolgári
kompetencia
Állampolgárságra, demokráciára
nevelés
A felelősségérzet és a
szervezőképesség fejlesztése
Jézus örömre hív (2. témakör)
Fejlesztendő kompetenciák, Kapcsolódási
Témák, tartalmak Tanulói tevékenységek
fejlesztési feladatok lehetőségek
Anyanyelvi kommunikáció Az örömre hívó Jézus – ismerkedés az Rajz
Európai azonosságtudat – újszövetségi elbeszélésekkel: A tanító bemutatja a szentírási Ének-zene
egyetemes kultúra elbeszéléseket Írás
A beszédkészség és a szóbeli A kánai menyegző Olvasás
szövegek megértésének, illetve A csodálatos kenyérszaporítás Ismeretek szóbeli visszamondása,
alkotásának fejlesztése Jézus imádkozni tanít megszilárdítása
A másolási és a szövegértési
képesség fejlesztése Ismeretek közös, rövid jegyzetelése;
Hatékony, önálló tanulás lerajzolása
A tanulás tanítása
Az összehasonlítás képességének Aktualizálás: történetek dramatizált
fejlesztése előadása; tanórai beszélgetés: a csoda az
Esztétikai-művészeti tudatosság és ember életében a kapcsolatokban nyilvánul
kifejezőképesség meg;
Testi, lelki egészség Projektmunka: óriási közös rajz készítése a
Az önismeret és a társas kultúra történetekről az osztályterem díszítésére
fejlesztése
Az esztétikai érzék fejlesztése
Szociális és állampolgári
kompetencia
Fenntarthatóság,
környezettudatosság
Az önkifejezés és a másokra való
odafigyelés képességének fejlesztése
Jézus a mennyei Atyához hív (3. témakör)
Fejlesztendő kompetenciák, Kapcsolódási
Témák, tartalmak Tanulói tevékenységek
fejlesztési feladatok lehetőségek
Anyanyelvi kommunikáció Jézus, aki imádkozni tanít – a Miatyánk ima A tanító bemutatja a szentírási Rajz
Európai azonosságtudat – értelmező megismerése: elbeszéléseket Technika
egyetemes kultúra Írás
A beszédkészség és a szóbeli Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, Ismeretek szóbeli visszamondása, Olvasás
szövegek megértésének, illetve szenteltessék meg a Te neved… megszilárdítása Ének-zene
alkotásának fejlesztése Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te
A másolási és a szövegértési akaratod… Ismeretek közös, rövid jegyzetelése;
képesség fejlesztése Mindennapi kenyerünket add meg nekünk lerajzolása
Hatékony, önálló tanulás ma…
A tanulás tanítása Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is… Aktualizálás: történetek dramatizált
A koncentrálás és elmélyülés előadása; tanórai beszélgetés: miért fontos
képességének fejlesztése a megbocsátás; személyes imák írása és
Esztétikai-művészeti tudatosság és elimádkozása az órák végén;
kifejezőképesség Projektmunka: mécses készítése az otthoni
Testi, lelki egészség imaalkalmakra
Az önismeret és a társas kultúra
fejlesztése
A nyitottság és az önfejlesztés
képességének fejlesztése
Szociális és állampolgári
kompetencia
Felkészülés a felnőtt lét szerepeire
Az önkifejezés és a másokra való
odafigyelés képességének fejlesztése
Jézus testvérként hív (4. témakör)
Fejlesztendő kompetenciák, Kapcsolódási
Témák, tartalmak Tanulói tevékenységek
fejlesztési feladatok lehetőségek
Anyanyelvi kommunikáció Jézus születésének elbeszélése az Ének-zene
Európai azonosságtudat – evangéliumokban – az újszövetségi A tanító bemutatja a szentírási Olvasás
egyetemes kultúra elbeszélések megismerése: elbeszéléseket Írás
A beszédkészség és a szóbeli Rajz
szövegek megértésének, illetve Az angyali üdvözlet Ismeretek szóbeli visszamondása, Technika
alkotásának fejlesztése Mária látogatása Erzsébetnél megszilárdítása
A másolási és a szövegértési Úton Betlehem felé
képesség fejlesztése Jézus születése; első látogatói: a pásztorok Ismeretek közös, rövid jegyzetelése;
Hatékony, önálló tanulás Jézus bemutatása a templomban lerajzolása
A tanulás tanítása A napkeleti bölcsek látogatása
Az oksági gondolkodás Jézus az egész világ Megváltója Aktualizálás: történetek dramatizált
képességének fejlesztése A 12 éves Jézus a templomban előadása; tanórai beszélgetés: az igenekből
Esztétikai-művészeti tudatosság és fakadó öröm;
kifejezőképesség Projektmunka: karácsonyi
Testi, lelki egészség veresek/énekek/szentírási részek tanulása,
Az önismeret és a társas kultúra előadása a családtagok számára
fejlesztése
A másoknak való örömszerzés
képességének fejlesztése
Szociális és állampolgári
kompetencia
Felkészülés a felnőtt lét szerepeire
Az önkifejezés és a társas aktivitás
képességének fejlesztése
Jézus példájával hív (5. témakör)
Fejlesztendő kompetenciák, Kapcsolódási
Témák, tartalmak Tanulói tevékenységek
fejlesztési feladatok lehetőségek
Anyanyelvi kommunikáció Jézus életének eseményeit bemutató Rajz
Európai azonosságtudat – elbeszélések az evangéliumokban – az A tanító bemutatja a szentírási Technika
egyetemes kultúra újszövetségi elbeszélések megismerése: elbeszéléseket Ének-zene
A beszédkészség és a szóbeli Olvasás
szövegek megértésének, illetve Jézus megkeresztelkedése Ismeretek szóbeli visszamondása, Írás
alkotásának fejlesztése Jézus elvonul a pusztába megszilárdítása Környezetismeret
A másolási és a szövegértési Nem mindenki fogadja el Jézus tanítását
képesség fejlesztése Bevonulás Jeruzsálembe Ismeretek közös, rövid jegyzetelése;
Hatékony, önálló tanulás A kereskedők kiűzése a templomból lerajzolása
A tanulás tanítása Az utolsó vacsora
A kritikus gondolkodás Jézus imádkozik az emberekért Aktualizálás: történetek dramatizált
képességének fejlesztése Az oltáriszentség elrendelése előadása; tanórai beszélgetés: a
Esztétikai-művészeti tudatosság és Jézus elfogása, pere keresztút/nehézségek a szeretet útja;
kifejezőképesség Jézus a kereszten – János és Mária Projektmunka: keresztúti képek készítése
Testi, lelki egészség és kiállítása az osztályteremben; szülők
Az önismeret és a társas kultúra meghívása közös keresztúti imára
fejlesztése
Az elmélyülés képességének
fejlesztése
Szociális és állampolgári
kompetencia
Állampolgárságra, demokráciára
nevelés
A felelősségérzet és a
szervezőképesség fejlesztése
Jézus közösségbe hív (6. témakör)
Fejlesztendő kompetenciák, Kapcsolódási
Témák, tartalmak Tanulói tevékenységek
fejlesztési feladatok lehetőségek
Anyanyelvi kommunikáció Jézus életének eseményeit bemutató Olvasás
Európai azonosságtudat – elbeszélések az evangéliumokban – az A tanító bemutatja a szentírási Írás
egyetemes kultúra újszövetségi elbeszélések megismerése: elbeszéléseket Technika
A beszédkészség és a szóbeli Rajz
szövegek megértésének, illetve Jézus feltámadása Ismeretek szóbeli visszamondása, Ének-zene
alkotásának fejlesztése Jézus és Mária Magdolna találkozása megszilárdítása
A másolási és a szövegértési Az emmauszi tanítványok
képesség fejlesztése Tamás apostol hitetlensége Ismeretek közös, rövid jegyzetelése;
Hatékony, önálló tanulás Jézus a Tibériás tavánál lerajzolása
A tanulás tanítása Jézus búcsúzik
A rendszerszemlélet képességének Jézus Péterre bízza az egyházat
fejlesztése A tanítványok közössége Jézus
mennybemenetele után
Esztétikai-művészeti tudatosság és Aktualizálás: történetek dramatizált
kifejezőképesség előadása; tanórai beszélgetés: milyen
Testi, lelki egészség közösséggé válhat az osztály;
Az önismeret és a társas kultúra Projektmunka: rajzok készítése az
fejlesztése osztályközösségről; a legjobban sikerült
A pozitív gondolkodás képességének alkotások megjelentetése az iskola
fejlesztése honlapján
Szociális és állampolgári
kompetencia
Állampolgárságra, demokráciára
nevelés
Az etikai érzék fejlesztése
Jézus tanúságtételre hív (7. témakör)
Fejlesztendő kompetenciák, Kapcsolódási
Témák, tartalmak Tanulói tevékenységek
fejlesztési feladatok lehetőségek
Anyanyelvi kommunikáció A tanúságtévő közösség – az újszövetségi Rajz
Európai azonosságtudat – elbeszélések megismerése: A tanító bemutatja a szentírási Technika
egyetemes kultúra elbeszéléseket Írás
A beszédkészség és a szóbeli Az első Pünkösd – a Szentlélek eljövetele Olvasás
szövegek megértésének, illetve A Szentlélek ajándékai Ismeretek szóbeli visszamondása,
alkotásának fejlesztése megszilárdítása
A másolási és a szövegértési
képesség fejlesztése Ismeretek közös, rövid jegyzetelése;
Hatékony, önálló tanulás lerajzolása
A tanulás tanítása
A modellalkotás képességének
fejlesztése Aktualizálás: történetek dramatizált
Esztétikai-művészeti tudatosság és előadása; tanórai beszélgetés: milyen
kifejezőképesség ajándékai/képességei vannak a közösség
Testi, lelki egészség egyes tagjainak
Az önismeret és a társas kultúra
fejlesztése
A kommunikáció képességének
fejlesztése
Szociális és állampolgári
kompetencia
Állampolgárságra, demokráciára
nevelés
Fenntarthatóság,
környezettudatosság
Az empátia fejlesztése
Alapkövetelmények
Ismerje a tanuló Jézus nyilvános működésének főbb eseményeit. Tudjon elmondani egy-egy evangéliumi történetet. Ismerje Jézus megváltói
szerepét, tevékenységét. Ismerje a keresztség szentségét. Ismerje a szentmise fő részeit.
Célok és feladatok
A gyermeknek ismernie kell Jézus életét, legfontosabb tanításait, el kell sajátítania a bűnbánat szentségével, illetve az oltáriszentséggel
kapcsolatos tudnivalókat; tudnia kell a tízparancsolatot és Jézus új parancsolatát. – Harmadikos korban a gyerekek számára feltétlenül
biztosítani kell az Újszövetségi Szentírás használatát, és az órákon mintegy bele kell nőniük a Szentírás rendszeres olvasásába.
A gyermeket hozzá kell segíteni ahhoz a felismeréshez, hogy a Jézust követő ember válasza Isten szeretetére a Krisztus tanítása szerinti élet és a
vele való találkozás az eukharisztiában. A gyermek tárgyi tudásának építésével egy időben lelki fejlődését is segítenünk kell, hogy a harmadik év
végére minél felkészültebbé válhasson az eukharisztia tudatos vételére. Imaéletének formálásában arra kell törekednünk, hogy a saját korának
megfelelő szinten értse és érezze az ima fontosságát. Segítenünk kell őt abban, hogy szintjének megfelelő tudatossággal válaszoljon Jézus
szeretetére, törekedjen a jóra.
3. évfolyam
Óraszám: 2 óra/hét
74 óra/év
Témakörök Óraszám
Találkozás Jézussal
témafeldolgozás 6
1. A találkozás – öröm 8
összefoglalás, ellenőrzés 2
témafeldolgozás 6
2. A találkozás – változás 8
összefoglalás, ellenőrzés 2
témafeldolgozás 6
3. A találkozás – kapcsolat 8
összefoglalás, ellenőrzés 2
témafeldolgozás 6
4. A találkozás – növekedés a bölcsességben 8
összefoglalás, ellenőrzés 2
témafeldolgozás 6
5. A találkozás – szeretetből vállalt áldozat 8
összefoglalás, ellenőrzés 2
témafeldolgozás 6
6. A találkozás – megváltás 8
összefoglalás, ellenőrzés 2
témafeldolgozás 6
7. A találkozás – élet 8
összefoglalás, ellenőrzés 2
témafeldolgozás 6
8. A találkozás – küldetés 8
összefoglalás, ellenőrzés 2
Az egyházi év ünnepeihez kapcsolódó aktuális
3
foglalkozások
Év végi ismétlés, összefoglalás 7
Összesen 74
A találkozás – öröm (1. témakör)
Fejlesztendő kompetenciák, Kapcsolódási
Témák, tartalmak Tanulói tevékenységek
fejlesztési feladatok lehetőségek
Anyanyelvi kommunikáció Az evangéliumi Jézus megismerése: Tanórai beszélgetés az örömet adó
Európai azonosságtudat – találkozások lehetőségéről
egyetemes kultúra
A szóbeli szövegek megértésének és Az örömet adó találkozás-elbeszélések A tanító elmondja, bemutatja a bibliai Olvasás
alkotásának fejlesztése értelmezése: elbeszéléseket
Az önismeret és a társas kultúra Mária, Simeon, a bölcsek Ismeretek közös, rövid lejegyzése a füzetbe Írás
fejlesztése A tanítványok öröme
Hatékony, önálló tanulás A halászok és Máté meghívása
A tanulás tanítása A gazdag ifjú
A beszédkészség fejlesztése Aktualizálás projektmunka keretében: a
A másolási és íráskészség fejlesztése vasárnapi szentmisékről rajz készítése egy
Testi, lelki egészség füzetbe – a füzetet az elsőáldozási
Esztétikai-művészeti tudatosság és szentmisén felajánláskor az oltárra teszik a Rajz
kifejezőképesség gyerekek Technika
A felelősségérzet fejlesztése
Esztétikai-művészeti tudatosság és
kifejezőképesség
A harmóniára való készség
fejlesztése
Fenntarthatóság,
környezettudatosság
Önállóságra nevelés
Felkészülés a felnőtt lét szerepeire
Célok és feladatok
A gyermekek ismerjék meg az ószövetségi elbeszéléseket, azok erkölcsi üzenetét, valamint a belőlük sugárzó végtelen isteni szeretetet.
Törekednünk kell arra is, hogy a tanulók észrevegyék az elbeszélések Újszövetségre mutató jellegét. – Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy
ebben az életkori szakaszban a gyermekek még nem rendelkeznek történeti ismeretekkel, nem képesek történelmi távlatban gondolkodni.
Jóllehet a történetek bizonyos időrendiségben követik egymást, nem célunk az üdvtörténeti sorrendiség bemutatása.
Alapcélkitűzésünk az, hogy megragadjuk a gyermekek bizalommal teli érdeklődését, és azt Isten szeretetére irányítsuk. Tudatosítsuk bennük,
hogy miként az ószövetségi ember élete, az ő életük is Isten kezében van. Segítsük őket abban, hogy mindennapi életükben bizalommal
hagyatkozzanak a mennyei Atya gondviselő jóságára. Alakítsuk ki bennük a készséget, hogy figyeljenek a népét féltő szeretettel vezető és
minden problémájára választ adó Úr szavára.
4. évfolyam
Óraszám: 2 óra/hét
74 óra/év
Témakörök Óraszám
Népem vagytok – mondja az Úr
témafeldolgozás 8
1. Nagy néppé teszlek – mondja az Úr 10
összefoglalás, ellenőrzés 2
témafeldolgozás 8
2. Kimenti népét az Úr 10
összefoglalás, ellenőrzés 2
témafeldolgozás 8
3. Vezeti népét az Úr 10
összefoglalás, ellenőrzés 2
témafeldolgozás 8
4. Népének oltalma és menedéke az Úr 10
összefoglalás, ellenőrzés 2
témafeldolgozás 11
5. Mindvégig szereti népé az Úr 13
összefoglalás, ellenőrzés 2
Az egyházi év ünnepeihez kapcsolódó aktuális
3
foglalkozások
Év végi ismétlés, összefoglalás 7
Összesen 74
Nagy néppé teszlek – mondja az Úr (1. témakör)
Fejlesztendő kompetenciák, Kapcsolódási
Témák, tartalmak Tanulói tevékenységek
fejlesztési feladatok lehetőségek
Anyanyelvi kommunikáció Az ősatyákról szóló ószövetségi Tanórai beszélgetés a nép fogalmáról, a Olvasás
Európai azonosságtudat – elbeszélések megismerése és értelmezése: néppé válás folyamatáról Írás
egyetemes kultúra Ének-zene
A szóbeli szövegek megértésének és Rajz
alkotásának fejlesztése A tanító ismerteti a bibliai elbeszéléseket;
Az önismeret és a társas kultúra Ábrahám tartalmuk elmondása irányított tanítói
fejlesztése Izsák kérdések segítségével;
Hatékony, önálló tanulás Jákob beszélgetés a történetek mondanivalójáról
A beszédkészség fejlesztése József
A másolási és íráskészség fejlesztése Ismeretek közös lejegyzése a füzetbe
A tanulás tanítása
Az olvasási, az értő olvasási készség
fejlesztése Aktualizálás: történetek dramatizált
Az etikai érzék fejlesztése előadása; tanórai beszélgetés Isten
Testi, lelki egészség megtapasztalásáról, aki sohasem feledkezik
Szociális és állampolgári el az emberről
kompetencia
Önállóságra nevelés
Felkészülés a felnőtt lét szerepeire
Anyanyelvi kommunikáció
A szóbeli szövegek megértésének és
alkotásának fejlesztése
Az önismeret és a társas kultúra
fejlesztése
Esztétikai-művészeti tudatosság és
kifejezőképesség
A harmóniára való készség
fejlesztése
Kimenti népét az Úr (2. témakör)
Fejlesztendő kompetenciák, Kapcsolódási
Témák, tartalmak Tanulói tevékenységek
fejlesztési feladatok lehetőségek
Anyanyelvi kommunikáció A Mózesről és a szövetségkötésről szóló Tanórai beszélgetés a közösségi Képzőművészet –
Európai azonosságtudat – ószövetségi elbeszélések megismerése és kapcsolatokról, szerződésekről, Michelangelo: Mózes
egyetemes kultúra értelmezése: szövetségekről szobra
Gazdasági és pénzügyi nevelés
A szóbeli szövegek megértésének és Mózes meghívása és küldetése Ének-zene
alkotásának fejlesztése A húsvéti bárány A bibliai elbeszélések egyéni, hangos, értő Olvasás
Az önismeret és a társas kultúra Átkelés a Vörös-tengeren olvasása, illetve tanítói előadása; Írás
fejlesztése Az aranyborjú tartalmuk elmondása irányított tanítói Természetismeret
Felelősségvállalás másokért, A manna kérdések segítségével; Rajz
önkéntesség Szövetségkötés, a tízparancs beszélgetés a történetek mondanivalójáról: Technika
Esztétikai-művészeti tudatosság és Isten segít megszabadulni a bűn
kifejezőképesség kötelékeiből
A harmóniára való készség
fejlesztése Ismeretek közös, rövid lejegyzése a füzetbe
Hatékony, önálló tanulás
A beszédkészség fejlesztése A tízparancs memorizálása
A másolási és íráskészség fejlesztése
A tanulás tanítása Aktualizálás: a történetek dramatizált
Az olvasási, az értő olvasási készség előadása; beszélgetés az életet segítő
fejlesztése szabályokról;
A memória fejlesztése Projektmunka: két nagy „kőtábla” készítése
Természettudományos papírból, rajta a parancsokkal; a „kőtáblák”
kompetencia kifüggesztése a teremben
Testi, lelki egészség
Szociális és állampolgári
kompetencia
Önállóságra nevelés
Felkészülés a felnőtt lét szerepeire
Alapkövetelmények
Tudják elmesélni a hallott ószövetségi történeteket. Tudják az olvasmányok végén szereplő szentírási idézeteket könyv nélkül. Ismerjék az
erény és a bűn fogalmát, a három isteni erényt, azok jelentőségét az ember életében. Ismerjék meg a legfőbb erényeket az ószövetségi
történetek kapcsán. Tudják a négy sarkalatos erényt. Ismerjék a főbűnöket, illetve az ezekkel ellentétes erényeket. Ismerjék az ószövetség
népének Isten által kiválasztott kiemelkedő személyeit. Tudják hitünk fő igazságait.
Projektmunka: karácsonyi műsor készítése, amit az idősek otthonában adnak elő (versek, énekek, történetek, idézetek a Szentírásból) és apró
ajándékok készítése (pl. papírból szív, rajta egy szentírási idézet).
Hittan 5-8. évfolyam
HITTAN
5. évfolyam
Célok és feladatok
A tanulókban elmélyítjük a liturgikus cselekmények, helyek, idők, ünnepek és kellékek jelképrendszerének ismeretét, valamint életkori
sajátosságaiknak megfelelően bevezetjük őket a szentmise és a szentségek teológiájába.
Az elméleti megalapozással segítjük a tanulókat, hogy figyelmesen, odaadóan és értő módon vegyenek részt az egyház liturgikus életében.
5. évfolyam
Óraszám: 2 óra/hét
74 óra/év
Témakörök Óraszám
Az élet Isten népének közösségében
témafeldolgozás 12
1. Isten népe ünnepel 14
összefoglalás, ellenőrzés 2
témafeldolgozás 12
2. A húsvéti misztérium ünneplése 14
összefoglalás, ellenőrzés 2
témafeldolgozás 10
3. Az ünneplés helye, ideje és kellékei 12
összefoglalás, ellenőrzés 2
témafeldolgozás 10
4. Ünnepeink 12
összefoglalás, ellenőrzés 2
témafeldolgozás 10
5. A szentségek és szentelmények liturgiája 12
összefoglalás, ellenőrzés 2
Az egyházi év ünnepeihez kapcsolódó aktuális
3
foglalkozások
Év végi ismétlés, összefoglalás 7
Összesen 74
Isten népe ünnepel (1. témakör)
Fejlesztendő kompetenciák, Kapcsolódási
Témák, tartalmak Tanulói tevékenységek
fejlesztési feladatok lehetőségek
Anyanyelvi kommunikáció Ismerkedés az egyház alapvető liturgikus Tanórai beszélgetés az ünnepekről Irodalom
Európai azonosságtudat – szolgálatával: Technika
egyetemes kultúra Gyűjtőmunka: fényképek gyűjtése az Ének-zene
A szóbeli szövegek alkotása Isten ószövetségi népének ünneplései egyházközségi liturgikus szolgálatokról; az
képességének fejlesztése Az ősegyház liturgikus szolgálata – Jézus egyházi szolgálat mibenlétének tisztázása
A szóbeli és írott szövegek parancsának teljesítése tanári irányítással
megértése képességének fejlesztése Liturgikus szolgálatok az oltárnál
Írásbeli szövegek alkotása Liturgikus szolgálatok a közösségben Tanári irányítással szómagyarázat: egyház,
Szociális és állampolgári Elődök és társak az ünneplésben (égiek és ősegyház, ministráns, lektor, agapé
kompetencia földiek)
Alternatívaállítás. Ismeretek közös jegyzetelése
A lényegkiemelés és a rendszerzés
képességének fejlesztése
Kezdeményezőképesség és
vállalkozói kompetencia Aktualizálás projektmunka keretében: az
A tanulás tanítása egyház agapé-szeretetének megnyilvánulás
Gazdaságiés pénzügyi nevelés – aprósütemény készítése más osztályok /
Az önfejlesztés és az önállóság hajléktalanok / rászorulók
képességének fejlesztése megörvendeztetésére
Alapkövetelmények
A tanuló tudjon tájékozódni, adott részeket ügyesen megkeresni a Szentírásban. Ismerje az egyházi év fogalmát, a szentmise teológiáját alap
szinten és liturgiáját, a hét szentség és a szentelmények liturgiáját. Tudja, mit, mikor, hogyan és miért ünneplünk az egyházban. Ismerje a
liturgikus cselekmények, helyek, idők, kellékek, színek jelképrendszerét.
Ellenőrzés, értékelés, minősítés
Az ellenőrzés, értékelés a tantervi követelmények teljesítésére irányul, független a tanuló személyes meggyőződésétől, vallási
elkötelezettségétől. Szóbeli feleletek és írásbeli dolgozatok formájában ellenőrizzük az elsajátított tudásanyagot. Tanegységenként témazáró
dolgozatot íratunk. Értékeljük a tanulók órai aktivitását, házi és szorgalmi feladatait, füzetvezetését. A hittan tantárgyból is 5 osztályzattal
minősítjük a tanulók tudását.
Célok és feladatok
Segítjük a tanulót abban, hogy sokrétű és korszerű ismereteket szerezzen az egyház alapításáról, lényegéről, életéről, szervezeteiről és céljáról.
Felébresztjük a tanulóban az egyházi közösséghez tartozás vágyát, és felébresztjük felelősségérzetét is, amely később elvezetheti őt ahhoz a
döntéshez, amelyben az egyház tudatos elfogadójává és az egyházi közösség tevékeny tagjává válik.
6. évfolyam
Óraszám: 2 óra/hét
74 óra/év
Témakörök Óraszám
Egyházunk
témafeldolgozás 14
1. A természetes közösségtől az egyházig 16
összefoglalás, ellenőrzés 2
témafeldolgozás 14
2. Az egyház gyökerei 16
összefoglalás, ellenőrzés 2
témafeldolgozás 14
3. Az egyház születése 16
összefoglalás, ellenőrzés 2
témafeldolgozás 14
4. Az egyház az evangélium útján 16
összefoglalás, ellenőrzés 2
Az egyházi év ünnepeihez kapcsolódó aktuális
3
foglalkozások
Év végi ismétlés, összefoglalás 7
Összesen 74
A természetes közösségtől az egyházig (1. témakör)
Fejlesztendő kompetenciák, Kapcsolódási
Témák, tartalmak Tanulói tevékenységek
fejlesztési feladatok lehetőségek
Kezdeményezőképesség és A természetes közösségtől az egyházig – Bevezető: Irodalom
vállalkozói kompetencia közösségek életadó szerepe: Projektmunka: egy emberrajz készítése, Rajz
Állampolgárságra, demokráciára amely tagjaiba beírják a különböző emberi Tánc és dráma
nevelés feladatokat, szolgálatokat, hogy Technika
Az önértékelés és a nyitottság elgondolják, mindenkinek megvan a maga (Számítástechnika)
képességének fejlesztése feladata
Anyanyelvi kommunikáció az ember feladatait, szolgálatait
A tanulás tanítása megjelenítő emberrajz készítése annak
A szóbeli szövegek alkotása kifejezésére, hogy mindenkinek megvan a
képességének fejlesztése feladata
Hatékony, önálló tanulás A család a közösségek alapja
Testi, lelki egészség A barátok közössége mint a megnyílás Tanórai beszélgetés a különböző
A szóbeli és írott szövegek lehetősége közösségekről, a családról, barátságról,
megértése képességének fejlesztése A nemzet közössége mint a hovatartozás nemzetről, egyházról
Írásbeli szövegek alkotása érzését adó közösség
Digitális kompetencia Az egyház közössége mint Krisztus élő Ismeretek közös jegyzetelése
Felkészülés a felnőtt lét szerepeire teste
Írásbeli munka készítése
képességének fejlesztése Aktualizálás: rövid fogalmazás írása „Én az
egyház tagja vagyok” címmel; a legjobban
Szociális és állampolgári sikerült alkotások közzététele az iskola
kompetencia honlapján
Az önismeret és a társas kultúra
fejlesztése
Az etikai érzék és a felelősségvállalás
képességének fejlesztése
Az egyház gyökerei (2. témakör)
Fejlesztendő kompetenciák, Kapcsolódási
Témák, tartalmak Tanulói tevékenységek
fejlesztési feladatok lehetőségek
Hatékony, önálló tanulás Az egyház gyökerei az Ó- és Kvízjáték a legfontosabb ismert ószövetségi Irodalom
Európai azonosságtudat – Újszövetségben: és újszövetségi elbeszélések Ének-zene
egyetemes kultúra felelevenítésére Tánc és dráma
A lényegkiemelés és a kapcsolatba
hozás képességének fejlesztése A legfontosabb ószövetségi és újszövetségi
Anyanyelvi kommunikáció Az Ószövetség mint Isten népe szakaszok újraolvasása és értelmezése a
A tanulás tanítása születésének története; mint a szabadulás közösségi szempontokat kiemelve
A szóbeli szövegek alkotása története
képességének fejlesztése Az Újszövetség mint Jézus tanítványainak Ismeretek összefoglalása a tanár által
A szóbeli és írott szövegek közössége: Jézus az alapító, halálával ő ad Ismeretek közös jegyzetelése
megértése képességének fejlesztése életet az egyháznak
Írásbeli szövegek alkotása
Testi, lelki egészség Aktualizálás: egy-egy elbeszélés dramatizált
Esztétikai-művészeti tudatosság és megjelenítése kis csoportokban, majd a
kifejezőképesség tapasztalatok megbeszélése: mit jelent a
Felkészülés a felnőtt lét szerepeire közösség tagjának lenni
Az önkifejezés képességének
fejlesztése
Szociális és állampolgári
kompetencia
Az önismeret és a társas kultúra
fejlesztése
Az önkifejezés és a társas aktivitás
képességének fejlesztése
Az egyház születése (3. témakör)
Fejlesztendő kompetenciák, Kapcsolódási
Témák, tartalmak Tanulói tevékenységek
fejlesztési feladatok lehetőségek
Kezdeményezőképesség és Az egyház születése: Bevezető: Irodalom
vállalkozói kompetencia Projektmunka: kiállítás készítése az Technika
Állampolgárságra, demokráciára osztályban az egyház missziós Ének-zene
nevelés A Pünkösd tevékenységének bemutatására Történelem
Az önértékelés és a nyitottság Az ősegyház élete: misszió, összetartozás,
képességének fejlesztése mindent megosztó szeretet Az Apostolok Cselekedeteiből elbeszélések
Az önismeret és a társas kultúra Az egyház az evangélium útján jár: értő olvasása és irányított megbeszélése
fejlesztése Pál megtérése
Az önállóság képességének
fejlesztése Ismeretek közös jegyzetelése
Anyanyelvi kommunikáció
A tanulás tanítása
A szóbeli szövegek alkotása
képességének fejlesztése
A szóbeli és írott szövegek
megértése képességének fejlesztése Aktualizálás projektmunka keretében:
Írásbeli szövegek alkotása információk, képek gyűjtés az interneten az
Szociális és állampolgári első századokban vértanúhalált halt
kompetencia szentekről; közzététel az osztályfaliújságon
Felkészülés a felnőtt lét szerepeire
A képi információ feldolgozása
képességének fejlesztése
A forráskezelés képességének
fejlesztése
Célok és feladatok
A tanuló életkorának megfelelően (nem elvont fejtegetésekkel, hanem bibliai szemelvények segítségével) bemutatjuk, hogy a Krisztus előtti
zsidóság történelme az egyetemes emberi üdvtörténet ószövetségi szakasza, amelynek folyamán Izrael fiai megtapasztalták a Messiás
eljövetelét ígérő Isten jelenlétét, működését, és megpróbálták „megrajzolni” titokzatos Istenük arcát.
Segítjük a tanulót annak tudatosításában, hogy az ő kicsiny történelmében is jelen van a messiási kor boldogságát ígérő és előkészítő Isten.
A bibliai szemelvények tükrében bemutatjuk, hogy az üdvtörténet újszövetségi szakaszának kezdetét (és az egész üdvtörténet középpontját)
Jézus Krisztus élete, tanítása, kereszthalála, feltámadása és egyházának születése alkotja.
A szemelvények megfelelő alkalmazásával segítjük a tanulót abban, hogy bátran nyíljon meg a Messiásnak és Isten hatalmas Fiának bizonyuló
Jézus Krisztus felé, aki titokzatos módon jelen van életében.
7. évfolyam
Óraszám: 2 óra/hét
74 óra/év
Témakörök Óraszám
Bevezetés – Az üdvtörténet ószövetségi szakasza 3
témafeldolgozás 11
1. Az üdvtörténet színtere és főszereplője 13
összefoglalás, ellenőrzés 2
témafeldolgozás 9
2. Istenélmények Ábrahámtól Mózesig 11
összefoglalás, ellenőrzés 2
témafeldolgozás 5
3. Isten megtapasztalása Józsuétól Salamonig 6
összefoglalás, ellenőrzés 1
témafeldolgozás 14
4. Istenélmények a próféták aranykorában 16
összefoglalás, ellenőrzés 2
A perzsa kor emberének tapasztalata az üdvösséget témafeldolgozás 7
5. 9
munkáló Istenről összefoglalás, ellenőrzés 2
témafeldolgozás 5
6. Vallási tapasztalat a hellén korban 6
összefoglalás, ellenőrzés 1
Az egyházi év ünnepeihez kapcsolódó aktuális
3
foglalkozások
Év végi ismétlés, összefoglalás 7
Összesen 74
Bevezetés – Az üdvtörténet ószövetségi szakasza
Fejlesztendő kompetenciák, Kapcsolódási
Témák, tartalmak Tanulói tevékenységek
fejlesztési feladatok lehetőségek
Bevezetés az év munkájába: a hittani Tanórai megbeszélés, a hittani ismeretek
Szociális és állampolgári Irodalom
ismeretek fontosságának tudatosítása a felfrissítése
kompetencia
személyes életre és a közösségi Képzőművészetek
Társadalmi érzékenység fejlesztése együttműködésre vonatkozóan
Az önismeret és a társas kultúra
fejlesztése Páros és csoportos gyűjtőmunkával
Bevezetés a szentírásismeretbe: a Szentírás ismerkedés a bibliai könyvekkel. A
Hatékony, önálló tanulás könyvei, a kanonizáció folyamata, szentírási könyvek rendszerezése,
A tanulás tanítása szentírásfordítások sorrendbe állítása
Ismeretszerzési, rendszerezési
képesség fejlesztése Az ismeretek megbeszélése, közös
Az üdvtörténet fogalma jegyzetelése
Anyanyelvi kommunikáció
Az értő olvasás, szövegértés Az üdvtörténet fogalmának szemléltetése a
fejlesztése tékozló fiúról szóló szentírási példázat és pl.
Esztétikai-művészeti tudatosság és Rembrandt Tékozló fiú c. képének elemzése
kifejezőképesség segítségével. Tanórai beszélgetés az
Képi információ feldolgozása üdvösségtörténetről
Esztétikai érzék fejlesztése Aktualizálás: erkölcsi tanulságok levonása
Az üdvtörténet színtere és főszereplője (1. témakör)
Fejlesztendő kompetenciák, Kapcsolódási
Témák, tartalmak Tanulói tevékenységek
fejlesztési feladatok lehetőségek
Anyanyelvi kommunikáció Történeti és műfaji bevezetés az Tanórai beszélgetés, az előzetes tanulói Irodalom
Szóbeli szövegek megértésének és a Ábrahámig terjedő korszakba („Nagy ismeretek felelevenítése: a világ Történelem
forráshasználat képességének bumm” elmélet; biológiai fejlődéselmélet; kialakulása, a törzsfejlődés; a monda, a Földrajz
fejlesztése műfajok: etiológa, mítosz, monda) mítosz műfaja; Biológia
A Pentateukhosz legfőbb jellemzői Történelmi atlasz használata: az ember Informatika
kialakulása Képzőművészetek (pl.
Ismeretek átadása tanórai beszélgetés Michelangelo)
Bibliai szemelvények értelmezése: formájában Zeneművészet (pl.
Az üdvtörténet színtere: a teremtett világ Haydn)
Az olvasott szövegértés (Ter 1,1–2,4) A teremtés-elbeszélések egyéni irányított,
képességének fejlesztése Az üdvtörténet főszereplője: az ember (Ter majd közös hangos olvasása
A szóbeli kifejezőkészség fejlesztése 1, 26-30 és Ter 2, 4-25) Tanári irányítással szóelemzés,
Az ember első kudarca és az isteni segítség szövegértelmezés tanórai beszélgetés
Hatékony, önálló tanulás
ígérete (Ter 3, 1-24) formájában
A tanulás tanítása
Az ismeretek jegyzetelése a füzetbe
A rendszerezési és a jegyzetelési
képesség fejlesztése
Egyetemes kultúra
Szociális és állampolgári
kompetencia
Az erkölcsi érzék fejlesztése
Az értelmezett bibliai szövegek
Az önismeret és a társas kultúra
aktualizálása: a jó és rossz titkának
fejlesztése
értelmezése
Kezdeményezőképesség és
vállalkozói kompetencia
Projektmunka: a szépnek teremtett
A társas aktivitás, a világban mekkora kárt tesz az ember a
szervezőképesség, a felelősségérzet környezet-rombolással, illetve hogyan
és a döntésképesség fejlesztése őrizheti meg az ember a világot
Fenntarthatóság,
környezettudatosság
Anyanyelvi kommunikáció Bibliai szemelvények értelmezése: A bibliai szövegek egyéni irányított, majd
Európai azonosságtudat – Isten működése Józsue életében (Józs 6, 1- közös hangos olvasása
egyetemes kultúra 16) Tanári irányítással szóelemzés,
Az értő olvasás gyakorlása Istenélmények a bírák korában (Bír 16, 1- szövegértelmezés tanórai beszélgetés
31) formájában
Az olvasott szövegértés
Isten segítségének megtapasztalása a Egyes szövegek feldolgozása az ún.
képességének fejlesztése
királyság kezdeti időszakában (1 Sám 17, 1- „tanulásút” módszerrel, szöveg-kiegészítő, -
A szóbeli kifejezőkészség fejlesztése 51; 1 Kir 8) értelmező olvasással
ismétlődik?
Állampolgárságra, demokráciára
nevelés
Testi, lelki egészség
A vitakészség fejlesztése A dolgozatok közzététele (szóban és
Saját képességeinek megismerése, a írásban), megvitatása, értékelése
kritika elfogadása
Szociális és állampolgári
kompetencia
Az erkölcsi érzék fejlesztése
Az önismeret és a társas kultúra
fejlesztése Az értelmezett bibliai szövegek
A helyes önértékelés fejlesztése aktualizálása: hogyan képes az ember
Felkészülés a felnőtt lét szerepeire feldolgozni élete nehézségeit
A pozitív gondolkodás fejlesztése
Anyanyelvi kommunikáció
A szövegalkotási képesség, a kreatív Fogalmazás írása: a zsoltár mint a mi imánk
nyelvhasználat fejlesztése
Témakörök Óraszám
Bevezetés – Az üdvtörténet újszövetségi szakaszának kezdete 2
témafeldolgozás 7
1. A Jézus Krisztus születésének és rejtett életének időszaka 9
összefoglalás, ellenőrzés 2
Jézus Krisztus személye, küldetése és tanítása Isten témafeldolgozás 8
2. 10
országáról összefoglalás, ellenőrzés 2
témafeldolgozás 8
3. Jézus Krisztus közösséget teremtő tevékenysége 10
összefoglalás, ellenőrzés 2
témafeldolgozás 8
4. Jézus Krisztus csodái mint Isten országának jelei 10
összefoglalás, ellenőrzés 2
témafeldolgozás 10
5. Jézus Krisztus megváltó szenvedése, halála és feltámadása 12
összefoglalás, ellenőrzés 2
Az egyház születése és kibontakozása Kr. u. 30/33-tól 100- témafeldolgozás 9
6. 11
ig összefoglalás, ellenőrzés 2
Az egyházi év ünnepeihez kapcsolódó aktuális
3
foglalkozások
Év végi ismétlés, összefoglalás 7
Összesen 74
Bevezetés – Az üdvtörténet újszövetségi szakaszának kezdete
Fejlesztendő kompetenciák, Kapcsolódási
Témák, tartalmak Tanulói tevékenységek
fejlesztési feladatok lehetőségek
Bevezetés az év munkájába, az újszövetségi Tanórai megbeszélés, a tanulók hittani
Szociális és állampolgári Irodalom
szentírásismeretbe; a hittani ismeretek ismereteinek felelevenítése
kompetencia
fontosságának és közösségi szerepének
A társadalmi érzékenység tudatosítása; a hittani ismeretek szerepe a
fejlesztése belső értékrend kialakításában
Az önismeret és a társas kultúra
fejlesztése Az Újszövetség könyvei, műfajai
(evangélium, apostoli levél, apokalipszis) Páros és csoportos gyűjtőmunka keretében
ismerkedés a bibliai könyvekkel: a
Hatékony, önálló tanulás kikeresett szentírási könyvek rendszerezése
A tanulás tanítása műfaj és időrend szerint
Az ismeretszerzési, a rendszerezési
képesség fejlesztése Az újszövetségi üdvtörténet fogalma Az ismeretek megbeszélése, jegyzetelése a
füzetbe
Ismerje meg a tanuló az Ószövetség legfontosabb, hitünket meghatározó és érintő részeit, tudatosítsa, hogy e könyvekben a választott népnek
az az élménye, hogy az üdvösséget ígérő Isten nem hagyja magára népét, vallási drámákban, sajátos műfajokban és jelképekben fogalmazódik
meg. Sajátítsa el a bibliai exegézis alapelemeit, és a mondanivalót tudja saját korára, önmagára, Isten közöttünk végbevitt üdvözítő
tevékenységére alkalmazni.
Ismerje meg a tanuló az újszövetségi könyveket: az evangéliumokat, az Apostolok Cselekedeteit és a leveleket. Tudatosítsa, hogy a sajátos
műfajokban és igehirdetői céllal megfogalmazott újszövetségi vallási drámák arról tanúskodnak, hogy Jézus követői élményszerűen
meggyőződtek arról: mesterük a megígért Messiás, s az ember üdvössége érdekében valóban legyőzte a halált, s tanításában, Igéjében, az
egyház által közvetített tanításában és az eukharisztiában jelen van.
Az értékelés előre megadott szempontok alapján, pontosan meghatározott, a tanulók által is ismert követelmények alapján történjen.