You are on page 1of 33

Kedves

Marketingmániás!
Először is üdvözöllek téged a MarketingMánia
nevében, tarts velünk 2020-ban is! Ez itt a 2020-as
marketinges eseménynaptárunk.

Tervezd meg előre az üzleti évedet,


marketingkampányaidat és közösségi média
posztjaidat ennek az eseménynaptárnak a
segítségével, melyben minden olyan jeles napot,
ünnepet, világnapot megtalálsz, amely jó ürügy lehet
egy remek akcióra, vagy éppen egy vállalkozásodhoz
kapcsolódó Facebook poszthoz, blogbejegyzéshez!
Így nem az utolsó pillanatban kell kapkodnod, hanem
kényelmesen fel tudsz készülni.

Nyomtasd ki ezt a naptárat, nézd át, írj fel minden


olyan ötletet, ami az eszedbe jut.
És persze ne felejtsd el megvalósítani őket!

Kreatív tervezgetést és hatékony megvalósítást, és


nagyon sikeres üzleti évet kívánok neked 2020-ra!

Naptárunk idén 6. alkalommal jelenik meg. Használd


egészséggel :)

Üdvözlettel:
Gömöry Kati,
a MarketingMánia alapítója

www.marketingmania.hu
január
1.
ÚJÉV, MUNKASZÜNETI NAP
A béke világnapja / World Day of Peace
Euro napja
Szerzői jogok napja / Copyright Law Day
2.
Az introvertáltak világnapja
Science Fiction nap
Személyi edzők megbecsülésének napja
4.
Spagetti nap
Braille világnap / World Braille Day
Hipnotizálás napja
5.
Tejszínhab nap
6.
Vízkereszt, Farsang kezdete (Vízkereszttől
hamvazószerdáig), karácsonyfa leszedése
Háromkirályok napja
7.
Programozók napja
8.
Habfürdő nap / Bubble Bath Day
9.
Sárgabarack nap
Statikus elektromosság napja
Bűnüldözés elismerésének napja /
Law Enforcement Appreciation Day
10.
Szobanövények megbecsülésének napja
Keserű csoki napja
Csökkentsd az energia-költségeidet nap / Cut your
energy costs day
11.
Ismerd meg a neved Morse-kódját nap
12.
Marcipán világnap
13.
Szkeptikus világnap
Tedd rendbe az íróasztalodat nap / Clean Off Your
Desk Day
Nyilvános rádióközvetítés napja / Public Radio
Broadcasting Day
14.
Öltöztesd fel a kisállatodat nap / Dress up your pet
day
Nemzetközi papírsárkány nap

www.marketingmania.hu
január
15.
A Wikipedia napja (Wikipedia Day)
Kalapok napja
Múzeumi szelfik napja
16.
Nők egészséges testsúlyának napja / Women’s
Healthy Weight Day
Vallásszabadság napja
17.
Gyerekfelfedezők napja / Kid Inventors’ Day
Az olasz konyha napja
18.
Micimackó napja / Winnie The Pooh Day
Hóemberek világnapja / World Snowman Day
19.
Popcorn nap
A vallások világnapja / Religion Day
20.
Sajtimádók napja
Videokamera nap / Camcorder Day
A Pingvin-tudatosság napja / Penguin Awareness
Day
21.
Ölelés napja
Mókusok megbecsülésének napja
22.
Magyar Kultúra napja
23.
Pite nap / Pie Day
Kézírás napja
25.
Ír kávé napja
26.
Nemzetközi vámnap
Ausztrália napja
A lepra elleni harc világnapja
27.
National Geographic napja
Holokauszt világnapja
28.
Az adatvédelem nemzetközi napja
29.
Puzzle Nap
30.
Croissant nap
31.
Hátrafelé nap / Backward Day
www.marketingmania.hu
február
Vízkereszttől hamvazószerdáig: Farsang,
Karnevál
1.
Magyar Köztársaság napja
A Tisza élővilágának emléknapja
Hangos olvasás világnapja
Autóbiztosítás napja
Vidd könyvtárba a gyerekedet nap
2.
Vizes élőhelyek világnapja
Szerzetesek világnapja
Sünök világnapja / Hedgehog Day
Mormota nap / Marmot Day
Balettszoknya nap / World Tutu Day
3.
Rejtvényfejtők világnapja
4.
Rákellenes világnap
Katonai térképészet napja
5.
Nutella világnapja / World Nutella Day
Meteorológusok napja
6.
Választások világnapja
7.
Dolgozz Meztelenül Nap
Rágógumi nap
8.
Sárkányeregetés napja / Kite Flying Day
Opera napja
9.
Házasság világnapja / Marriage Day
Kádban olvasás világnapja
Pizza világnapja
9-16. Házasság hete
10.
92. Oscar-gála (de. 2:00 CET)
Esernyő világnapja / Umbrella Day
Takarítsd ki a számítógépedet nap / Clean Out
Your Cumputer Day
11.
A biztonságos Internet napja
Betegek világnapja
12.
Darwin nap

www.marketingmania.hu
február
13.
Rádió világnapja
Tortellini világnap
14.
Bálint-nap/Valentin nap, a szerelmesek napja
Nemzetközi Könyvajándék Nap
Donorok napja
Epilepszia világnapja
15.
Víziló világnap
Szingli tudatosság napja
Tobzoska Világnap / World Pangolin Day
Bálnák világnapja / World Whale Day
Kórusok Téli Éjszakája
16.
Innovációk napja / Innovation Day
17.
Emberi lélek világnapja / World Human Spirit Day
18.
Borivás világnapja
19.
Magyar ápolók napja
20.
Torkos Csütörtök
Társadalmi igazságosság napja
A pipázás világnapja
Muffin nap
20-25. Mohácsi Busójárás
21.
Anyanyelv nemzetközi napja
Idegenvezetők világnapja (nálunk február utolsó
hétvégéje, több napos) / International Tourist
Guide Day
22.
Gondolkodás világnapja
Kutyasétáltatás világnapja
Jóga világnapja
23.
Imanap a világ éhezőiért
24.
Bártenderek világnapja
Ölelj meg egy észtet! - világnap
25.
Nemzetközi palacsinta nap (húshagyó kedd)

www.marketingmania.hu
február
26.
Mondj egy mesét nap / Tell a Fairytale Day
Pisztácia nap
27.
Pokémon nap
Jegesmedvék világnapja / Polar Bear Day
Eper világnapja
Digitális tanulás napja / Digital Learning Day
28.
Kalevala és a finn kultúra napja
Fogtündér napja
29.
Szökőnap
Ritka betegségek világnapja / Rare Disease Day
Agglegények napja

www.marketingmania.hu
március
Irodalom éjszakája - időpont később:
https://www.irodalomejszakaja.hu/
1.
Baristák napja
Esküvőtervezés napja
Újrapapír napja
Haditechnikai kutatók és fejlesztők napja
Polgári védelem világnapja
Ölelj meg egy könyvtárost világnap
3.
A vadon élő állatok világnapja (Vadvédelmi világnap,
Vadvilág világnapja) / World Wildlife Day
Nemzeti himnusz napja
A békéért küzdő írók világnapja
4.
Nyelvtan napja / Grammar Day
Nemzetközi Scrapbook Ipar Napja / International
Scrapbooking Industry Day
Matek világnapja / World Maths Day
5.
Könyvek világnapja
6.
Energiatakarékossági világnap / Nemzetközi
Energiahatékonysági nap
Ima világnapja
Eladók napja / Salesperson Day
8.
Nemzetközi nőnap
Korrektúrázás (lektorálás) napja / Proofreading
Day
9.
DJ-k világnapja
Barbie világnap
10.
Tedd rendbe az otthoni irodádat nap / Organize
your home office day
Paróka világnap / International Wig Day
Szoknya nap
Beporzók Napja (beporzó rovarok)
11.
Dohányzásellenes nap / No Smoking Day
Vízvezetékszerelés világnapja / World Plumbing Day
Regisztrált dietetikusok napja / Registered dietitian
day
12.
Vese világnapja

www.marketingmania.hu
március
13.
Ékszerek napja
Alvás világnapja
Péntek 13.
14.
Gátellenes világnap
Ismerd meg a lepkéket nap
Éjjeli lepkék napja / Moth-er Day
Nemzetközi pí (π)-nap (Albert Einstein
születésnapja)
Közösségi finanszírozás napja / Crowdfunding Day
15.
Nemzeti ünnep, 1848-as forradalom ünnepe,
Szabad magyar sajtó napja
Fogyasztóvédelmi világnap
16.
A magyar zászló és címer napja
Pandák világnapja
Szelfimentes nap / No Selfie Day
Információszabadság napja / Freedom of Information
Day
17.
Szt. Patrick napja / St. Patrick’s Day, ír nemzeti
ünnep
18.
Biodízel napja
Újrahasznosítási világnap / Global Recycling Day
19.
Ügyfelek Napja / Client's Day
20.
A boldogság világnapja
Eljegyzés nap / Proposal Day
Történetmesélés/Mesemondás világnapja / World
Storytelling Day
Szájápolás világnapja
Macaron világnap
21.
Költészet világnapja
Illatok világnapja
Az erdők világnapja
Down szindróma világnapja / World Down Syndrome
Day
A planetáris tudat világnapja
Bábszínházi Világnap
22.
A víz világnapja
Fordítók és tolmácsolók napja
www.marketingmania.hu
március
23.
A magyar-lengyel barátság napja
Meteorológiai világnap
24.
Miniszoknya Világnap
Tuberkulózis elleni küzdelem napja / Tuberculosis
Day
25.
Gofri nap / Waffle Day
Magzatgyermek napja
26.
Lila nap - Purple day, az epilepsziás betegekkel való
szolidaritás napja
A dokumentumszabadság világnapja
27.
Színházi világnap
Nemzetközi whisky-nap
28.
A Föld órája
29.
Zongora Világnap / World Piano Day
30.
Orvosok napja
Ceruza nap
31.
Biztonsági mentés világnapja / World Backup Day

www.marketingmania.hu
április
Földrajz Éjszakája - időpont később
1.
Bolondok napja
2.
Autizmus világnapja
Gyermekkönyvek nemzetközi napja / Children’s
Book Day
3.
Party Világnap / World Party Day
3-19. Budapesti Tavaszi Fesztivál
Szakmák Éjszakája
4.
Csináld magad (DIY) nap / Do it yourself (DIY) Day
C-vitamin nap
Patkányok világnapja / World Rat Day
Nemzetközi Párnacsata nap / Pillow Fight Day
5.
Geológusok napja
Ifjúsági világnap
6.
Asztalitenisz világnap / World Table Tennis Day
7.
Az egészség világnapja
Hódok napja / Beaver Day
A láthatatlan munka világnapja
8.
Állatkertkedvelők napja / Zoo Lovers Day
Az emberszeretet világnapja
9.
Unikornis világnap
10.
Nagypéntek
10-11-12-13 HÚSVÉTI HOSSZÚ HÉTVÉGE
(péntek-szombat-vasárnap-hétfő)
Golfozók napja / Golfer’s Day
Testvérek napja
11.
Parkinson-kór világnapja
Magyar költészet napja
12.
Az űrhajózás világnapja
13.
Húsvét Hétfő
14.
A könyvtárosok világnapja
Delfinek világnapja
www.marketingmania.hu
április
15.
Anime nap
16.
Hang (beszédhang) világnapja / World Voice Day
17.
Denevérek megbecsülésének napja
Hemofília világnapja
18.
Piñata nap
Férjek megbecsülésének napja / Husband’s
appreciation day
Lemezboltok napja
Rádióamatőrök világnapja
Műemlékvédelmi világnap
19.
Bicikli nap / Bicycle Day
20.
Kínai nyelv napja
21.
Könyvtári dolgozók napja
Óvodák napja / Bölcsődék napja
22.
Föld napja / Earth Day
Papír-írószerek világnapja / World Stationery Day
Ápolók napja
Holokauszt világnapja
23.
Könyvek éjszakája
Angol nyelv napja
Elveszett kutyák napja
Könyv és szerzői jogok világnapja
23-26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
24.
Tanítsd spórolni a gyerekedet nap / Teach your
children to save day
Kísérleti állatok világnapja
A rendőrség napja
25.
Állatorvosok napja / Veterinary Day
Malária elleni világnap
Pingvinek világnapja / World Penguin Day
26.
Alien nap / Alien Day
A szellemi magántulajdon világnapja / World
Intellectual Property Day
Testvérvárosok világnapja
www.marketingmania.hu
április
27.
Morse code nap
28.
Halott és megrokkant dolgozók nemzetközi
emléknapja
Munkahelyi biztonság és egészségvédelem napja
29.
Nemzetközi táncnap / A tánc világnapja
Élelmiszerpazarlás ellenes nap / Stop Food Waste
Day
Kívánság világnapja / World Wish Day
Vakvezető kutyák világnapja
Zajvédelmi világnap / Zaj elleni küzdelem
világnapja
30.
A magyar katonazene napja
Jazz világnapja
Méhek napja Magyarországon

www.marketingmania.hu
május
Kávéházak és Artmozik éjszakája - időpontok később
1.
A munka ünnepe, Munkavállalók szolidaritási napja,
MUNKASZÜNETI NAP
1-2-3 HOSSZÚ HÉTVÉGE (péntek-szombat-
vasárnap)
Szerelem ünnepe
Fajtatiszta kutyák napja / Purebred Dog Day
2.
Csillagászati világnap / International Astronomy Day
Labirintus világnap
3.
Anyák napja
Születés hete (az Anyák napjával kezdődő héten)
Nevetés világnapja / World Laughter Day
Paranormal nap
Nemzetközi sajtószabadság napja
4.
Tűzoltók napja
Star Wars nap „Az erő legyen veled”
Ékezetes betűk világnapja
5.
Asztma világnapja
Az esélyegyenlőség napja
Európa-nap (más forrás szerint 9.)
Kézhigiénés világnap
Nemzetközi szülésznő- és bába nap
Körmök napja / Nail Day
Tanárok megbecsülésének napja
6.
Golf Nap / Golf Day
Magyar sport napja
Diétamentes világnap
7.
Jelszó Világnap / Word Password Day
8.
Fagylalt nap
Szamarak világnapja
Nemzetközi Vöröskereszt és Vörös Félhold napja
9.
Vonat nap / Train Day
Hastánc nap
A méltányos kereskedelem (fair trade) napja
9/10 Vándormadarak világnapja
10.
Madarak és fák napja
Mentők napja
Mozogj az egészségért világnap / Move for Health Day www.marketingmania.hu
május
11.
Könyvelés napja
12.
Ápolónők nemzetközi napja
12-16. Eurovíziós Dalfesztivál
13.
Koktélok világnapja
Recepciósok világnapja
15.
Létesítménygazdálkodás világnapja / World Facilities
Management Day
Virtuális asszisztensek napja
Veszélyeztetett fajok napja / Endangered species day
Nejlonzokni nap
Állat-és növényszeretet napja Magyarországon
Család nemzetközi napja
Nemzetközi klímaváltozási akciónap
16.
Tanulj úszni nap
Pincérek napja / Waiters Day
Rajzolás napja / Drawing Day
Whisky világnapja
Lelki elsősegély-szolgálatok világnapja
Fény világnapja
17.
Sütés világnapja / World Baking Day
Dolgozz otthonról nap / Work from home day
Az információs társadalom világnapja, A távközlés
világnapja
Magas vérnyomás (hipertónia) világnapja
18.
Múzeumok nemzetközi napja
Az Internet világnapja
19.
Fiú barátok világnapja
Tömegtájékoztatás világnapja
Forrásvizek napja / Source Water Day
20.
Méhek világnapja
21.
Magyar honvédelem napja
22.
Tengerészet napja / Maritime Day
Európai Elhízás elleni nap
Magyar Természet Napja
A biológiai sokféleség (biodiverzitás) napja
Goth nap www.marketingmania.hu
május
23.
Termékek világnapja / World Product Day
Teknősök napja / Turtle Day
24.
Fiútestvérek napja / Brother’s Day
Európai nemzeti parkok napja
25.
Afrika napja
Nemzetközi Törölközőnap / Towel Day - Douglas Adams
emlékére
Az eltűnt gyermekek világnapja
Bor világnapja
Sztepptánc napja / Tap Dance Day
26.
Drakula nap
Nemzetközi tejnap
27.
Kihívás napja / Challenge Day (pontos időpont:
https://kihivasnapja.hu/)
Cellux nap / Celophan Tape Day
28.
Menstruációs higiénia napja
Hamburger világnap
Az éhezés világnapja
29.
Ismerd meg a komposztálást nap / Learn about
composting day
ENSZ békefenntartók nemzetközi napja
Magyar mosoly napja
29/30.
Régészet napja (pontos időpont:
https://regeszetnapja.hu/)
30.
Locsolj meg egy virágot nap / Water a flower day
31.
Nemzetközi Gyermeknap
Meditáció világnapja
Hősök napja
Webdesignerek napja
Dohányzásmentes világnap (nemdohányzók világnapja)
Május 30-31-Június 1. PÜNKÖSD HOSSZÚ HÉTVÉGE
(szombat-vasárnap-hétfő)
Ezer lámpás éjszakája - időpont később
(https://ezerlampasejszakaja.hu/)

www.marketingmania.hu
június
Iskolai vakáció kezdete
Kórusok éjszakája, Őrzők éjszakája, Múzeumok
Éjszakája - időpontok később
1.
PÜNKÖSD - PIHENŐNAP
Tej világnapja
Szülők világnapja
3.
Bicikli világnapja / World Bicycle Day
4.
Szabók napja / Tailors Day
Nemzeti összetartozás napja - Trianon emléknap
Az erőszak gyermekáldozatainak világnapja
4-5-6. Műtárgyak éjszakája
5.
Környezetvédelmi világnap
Coworking nap
Futás napja / Running Day
6.
Autósmozik napja / Drive-in Movie Day
Orosz nyelv napja
Kerti munkák napja / Garden Exercises Day
Lakáskultúra világnapja
7.
Pedagógusnap
Ráktúlélők napja
8.
Óceánok világnapja
9.
Donald kacsa napja
10.
Golyóstoll napja
Kézművesség világnapja
A magyar ügyészség napja
11.
Yarn bombing nap (utcán lévő tárgyak “fonalasítása”)
12.
Superman nap
Flip-flop papucs napja
Gyermekmunka elleni világnap
"Ki a tanteremből!" nap (vagy jún. 19.)
13.
Nyilvános kötés világnapja
Nemzetközi baltadobáló nap
Varrógépek napja
A magyar feltalálók napja
Magyar védőnők napja www.marketingmania.hu
június
14.
Kádban fürdés világnapja
Cupcake nap
Véradók világnapja
15.
Természetfotózás napja
16.
Afrikai gyermekek világnapja
17.
A sivatagosodás és aszály elleni küzdelem világnapja
18.
Sushi világnap
Takarítsd ki az akváriumod nap / Clean your aquarium
day
Menj horgászni nap
Piknik világnapja
19.
Garfield napja
A független Magyarország napja
20.
Termelékenység világnapja / World Productivity Day
Menekültek világnapja / World Refugee Day
Társállatok világnapja
21.
Apák napja
Zene világnapja
Menj gördeszkázni nap / Go Skateboarding Day
Humanista Világnap / World Humanist Day
Szelfi nap
Jóga világnapja
Zsiráfok világnapja
Motorbiciklik világnapja
Nemzetközi kertitörpe nap
22.
Pozitív média napja
23.
Olimpiai világnap
Spamellenes világnap
Nemzetközi SOS Gyermekfalvak napja
Közalkalmazottak napja
Szentivánéj
Özvegyek nemzetközi napja
25.
Vitiligo világnapja
Barlangok napja
Tengerész világnap
www.marketingmania.hu
június
26.
Kozmetikusok napja / Beauticians Day
Kábítószer-ellenes világnap
A kínzás áldozatai támogatásának világnapja
27.
Napszemüveg nap / Sunglasses Day
Cukorbetegek világnapja
Országos Polgárőr Nap
28.
Biztosítás-tudatosság napja / Insurance Awareness Day
Testékszerek világnapja / International Body Piercing
Day
29.
Ipari design világnapja / World Industrial Design Day
Nemzetközi Duna-nap
30.
Közösségi média világnapja
Aszteroida világnap
A magyar szabadság napja

www.marketingmania.hu
július
Cirkuszok Éjszakája - időpont később
1.
Postai irányítószámok napja
Postai dolgozók napja
Reggae zene világnapja
Nemzetközi vicc nap
Köztisztviselők és kormánytisztviselők napja
Semmelweis nap, a magyar egészségügy napja
1-4 VOLT Fesztivál, Sopron
2.
Sportújságírók napja
UFO világnap
3.
Zacskómentes világnap
4.
Barbecue Nap
Az ölelés napja
Függetlenség napja az USA-ban / Independence Day
5.
Bikini világnap
6.
Vidd ebédelni a webmesteredet nap
Ölelj meg virtuálisan egy virtuális asszisztenst nap
Csók világnapja
7.
Megbocsátás világnapja
Tehenek megbecsülésének napja
Csokoládé világnapja
8-12. Balaton Sound, Zamárdi
10.
Ne lépj méhecskére nap
Kebab nap
11.
Népesedési világnap
Vasutasnap
12.
Egyszerűség napja / Simplicity Day
13.
Kövek/sziklák világnapja
Nagymamák világnapja
14.
Cápatudatosság napja / Shark Awareness Day
15.
Kisállatok tűzvédelmi napja
Bíróságok napja
15-20 EFOTT fesztivál, Velence

www.marketingmania.hu
július
16.
Kígyók világnapja / World Snake Day
Tengerimalacok megbecsülésének napja
17.
Tetoválás napja
Emoji világnap
18.
Kaviár nap
Nelson Mandela nemzetközi nap
20.
Nyalóka nap / Lollipop Day
Sakk világnapja
A Hold napja / Moon Day
Kéményseprők világnapja
21.
Junk food nap
22.
Mangó nap
Hot dog nap
Függőágy nap / Hammock day
24.
Drive-thru nap
Strandok éjszakája
25.
Körhinta nap / Caroussel Day
Bor és sajt napja / Wine and Cheese Day
Balatoni halak napja
26.
Holisztikus terápia napja
28.
Hepatitis világnapja
29.
Csirkeszárnyak világnapja
Rúzs nap / Lipstick Day
Tigrisek világnapja
Parkettacsiszolás világnapja
30.
Puhafedelű könyvek napja / Paperback Book Day
Barátság nemzetközi napja
31.
Rendszergazdák világnapja

www.marketingmania.hu
augusztus
1.
World Wide Web napja
Gyermekmentesek világnapja / International Childfree Day
Tüdőrák világnapja
Az anyatejes táplálás világnapja
A forint születésnapja
Anyatej és szoptatás világnapja
2.
Színezők napja / Coloring Book Day
Játékbabák napja / Doll Day
Forma-1 Budapesti nagydíj
3.
Görögdinnye világnapja
4.
Segítő kutyák napja / Assistant Dog Day
5.
Alsónemű nap / Underwear Day
Osztriga nap / Oyster Day
5-11. Sziget Fesztivál, Budapest
6.
A nukleáris fegyverek betiltásáért folyó harc világnapja
7.
Világítótorony nap / Lighthouse Day
Professzionális szónokok napja / Professional Speakers Day
Nemzetközi Sör Nap / International Beer Day
8.
Macskák világnapja
9.
Állatkertek napjaKönyvimádók napja / Book Lovers Day
Sárgadinnye nap / Melon Day
A világ őslakosainak nemzetközi napja
10.
Vlogolás napja / Vlogging Day
Oroszlánok világnapja
Biodízel nemzetközi napja
Lusta nap / Lazy Day
12.
Fiatalok világnapja (Ifjúsági világnap) / International Youth
Day
Elefántok világnapja / World Elephant Day
Kalligráfia világnapja
13.
Balkezesek világnapja
15.
Méhek világnapja / World Honey Bee Day
Geocaching nap
Repülők napja, Magyar légierő napja
www.marketingmania.hu
augusztus
16.
Kóbor, hontalan állatok világnapja
17.
Fekete macskák világnapja
Turkálók napja / Thrift Shop Day
19.
Humanitárius világnap
Masni világnap / International Bow Day
Orangutánok világnapja
20.
Szent István / Alkotmány és Államalapítás ünnepe,
Az új kenyér ünnepe, Országtorta, Pihenőnap (csüt.)
20-21-22-23 HOSSZÚ HÉTVÉGE (csüt-péntek-
szombat-vasárnap)
21.
Férfiak szépségápolásának napja / Men’s Grooming Day
22.
Vidd állatorvoshoz a macskádat nap
Legyél angyal nap / Be an angel day
23.
Emléknap a rabszolga-kereskedelemről és annak
felszámolásáról
24.
Kések világnapja
26.
Női egyenlőség napja / Women’s Equality Day
27.
Hamburger nap / Burger Day
Nemzetközi Denevér Éjszaka / International Bat Night
28.
Rádióreklámok napja / Radio Commercials Day
Csokornyakkendő nap / Bow Tie Day
ÉjszakáZOO - Állatkertek éjszakája
29.
MUNKANAP (szombat) - áthelyezett munkanap
Magyar fotográfia napja
Franchise megbecsülésének napja / Franchise
Appreciation Day
A kísérleti atomrobbantások elleni nemzetközi nap
30.
Frankenstein nap
Cetcápák világnapja
Eltűntek világnapja
31.
Túladagolás tudatosság napja / Overdose awareness day

www.marketingmania.hu
szeptember
Iskolakezdés, Szüret, Vénasszonyok nyara
„Last minute” akciók (mint az utazásoknál)
Színházak éjszakája, Olvasás éjszakája, Kutatók
éjszakája, Magyar dal napja, Futball éjszakája,
Táncházak Éjszakája - időpontok később
1.
A 2. világháború emléknapja
3.
Felhőkarcoló nap / Skyscraper Day
4.
Újságkihordók napja
5.
Jótékonysági világnap
Szakáll világnapja / World Beard Day
6.
Olvass egy könyvet nap / Read a book day
Bányásznap
Nagyszülők napja
7.
Vásárolj könyvet nap / Buy a book day
8.
Fizioterápia világnapja
Iguana-tudatosság napja
Star Trek nap
Az írástudatlanság elleni küzdelem nemzetközi napja
Büntetés-végrehajtási szervezet napja
9.
Plüssmacik világnapja / Teddy Bear Day
10.
Alpaka nap
Öngyilkosság megelőzésének világnapja
11.
Ágyazz be nap / Make your bed day
World Trade Center 9/11 emléknap
12.
Videojátékok napja
Az elsősegélynyújtás világnapja
13.
Pozitív gondolkodás napja
Programozók napja
14.
A keresztény egység napja
15.
Greenpeace napja
Batman napja
Pöttyök világnapja / International Dot Day
Dupla sajtburger napja
www.marketingmania.hu
szeptember
15.
Mozdonyvezetők nemzetközi napja
Limfóma világnap
Nemzetközi Prosztata Nap
Demokrácia nemzetközi napja
16.
Hangzáskultúra napja
Ózon világnapja
17.
Countryzene világnapja
18.
Sajtburger nap
Kereskedők napja / Tradesmen Day
Öleld meg a főnököd világnap / Hug your boss day
19.
Olvass e-bookot nap
Takarítási (szemétszedési) világnap
19-20. A kulturális örökség napjai
20.
Feleségek megbecsülésének napja
Házastárs értékelési nap
Gyermekek világnapja
Európai kultúra napja
Biztosítási világnap
21.
Béke világnapja / International Day of Peace
Alzheimer világnap
Magyar dráma ünnepe
Hála világnapja
Magyar Termék napja
22.
Orrszarvúak világnapja
Elefántok megbecsülésének napja
Hobbit nap
Autómentes világnap / World Car Free Day
Üzletasszonyok napja / Business Women’s Day
23.
Nemzetközi hulladékgyűjtő nap
24.
Fehér kendő napja
25.
Álom világnapja / World Dream Day
Képregény nap / Comic Book Day
Gyógyszerészek világnapja / World Pharmacists Day
Fitnesz nap / Fitness Day

www.marketingmania.hu
szeptember
26.
A csillagászat napja
Nyuszik napja / Rabbit Day
Nyelvek európai napja
A tiszta hegyek napja
Fogamzásgátlás világnapja
27.
Idegenforgalmi világnap
Siketek világnapja
Tengerészeti világnap
A fehér kendő napja, a nők nemzetközi összefogása a
háború ellen
A szív világnapja
Google születésnapja
28.
Veszettség elleni világnap / World Rabies Day
29.
Nemzetközi kávé nap
A szív világnapja
30.
Fordítás nemzetközi napja
Népmese napja
Podcast-ek világnapja
Iszappakolás napja / Mud Pack Day
A helyi önkormányzatok napja

www.marketingmania.hu
október
Szabadulószobák éjszakája, Irodaházak éjszakája -
időpontok később
1.
Zene világnapja
Idősek világnapja
Kávé nemzetközi napja / International Coffee Day
Fekete kutyák világnapja
Vegetáriánus világnap / World Vegetarian Day
Mellrák elleni küzdelem világnapja
A fájdalomcsillapítás világnapja
2.
Erőszakmentesség világnapja
Mosoly világnapja
Sztómások világnapja
A rákot túlélők és megsegítésük világnapja
3-4 Gyaloglók világnapja
3-4 Madármegfigyelési világnap
4.
Állatok világnapja
4-10 Világűr világhete, World Space Week
5.
Pedagógusjogok világnapja
Pedagógusok világnapja
Építészeti világnap vagy Habitat világnap
Balett világnap
6.
Aradi vértanúk napja
Építészek világnapja
Borz nap / Badger Day
7.
A tisztes munka világnapja
8.
Látás világnapja
Polipok napja / World Octopus Day
9.
Tojás világnapja
Postai világnap
Tűzmegelőzés napja / Fire Prevention Day
10.
A lelki egészség világnapja
Hajléktalanok világnapja
A halálbüntetés elleni harc világnapja
Hospice-ellátás világnapja
Magyar fürdőkultúra napja
11.
A túlsúlyosság elleni harc világnapja / World Obesity Day
Nemzetközi leánygyermek nap
www.marketingmania.hu
október
12.
Kolumbusz napja
13.
Öltözz ki nap / Suit up day
Melltartómentes világnap
Saját Üzlet nap / Own Business Day
14.
Szabványosítási világnap / World Standards Day
A természeti katasztrófák csökkentésének világnapja
15.
Diákok világnapja / World Students’ Day
Kézmosás világnapja / Global Handwashing Day
A falusi nők világnapja
A fehér bot (vakok és gyengénlátók) nemzetközi napja
16.
Európai újraélesztési nap / Restart a heart day
Kenyér világnapja
Élelmezési világnap / World Food Day
Blog akció nap / Blog Action Day
17.
Szegénység elleni küzdelem világnapja / International
Day for the Eradication of Poverty
Szeretem a fonalakat-nap / I love Yarn Day
Javítás világnapja
Szellemi kulturális örökség napja
18.
Szakállmentes nap / No Beard Day
Testvérek világnapja
Magyar regényírás napja
Missziók világnapja
Magyar festészet napja
20.
Séfek világnapja / International Chef Day
Lajhárok világnapja / International Sloth Day
Csontritkulás nemzetközi napja
Statisztikai világnap
21.
Hüllő-tudatosság napja / Reptile Awareness Day
Földünkért világnap / Caring for Earth
22.
A dadogás elfogadásának nemzetközi napja
cAPS lOCK vILÁGNAP
23.
1956-os forradalom ünnepe, MUNKASZÜNETI NAP
(péntek)
23-24-25 HOSSZÚ HÉTVÉGE (péntek-szombat-
vasárnap)
www.marketingmania.hu
október
24.
ENSZ világnapja
Éghajlatvédelmi világnap
Magyar operett napja
Origami világnapja
24-30. A lefegyverzés hete / Disarmament Week
25.
Művészek világnapja / International Artists Day
Tészta világnapja / World Pasta Day
26.
Iskolai könyvtárak világnapja
27.
Az audiovizuális örökség világnapja
28.
Animáció világnapja
29.
Pszoriázis világnapja
Stroke világnap
30.
Checklist nap
Takarékossági világnap
31.
Halloween
Őszirózsás forradalom
Reformáció emléknapja

www.marketingmania.hu
november
Modern gyárak éjszakája, Zene éjszakája, Startupok
éjszakája - időpontok később
Dotcommerce Day, internetes vásárlás napja - időpont
később
1.
Mindenszentek (vasárnap)
Vega világnap
2.
Halottak napja
D-vitamin napja
3.
Magyar tudomány napja
4.
Az 1956-os forradalom leverésének emléknapja
5.
Projektmenedzsment napja / Project Management Day
Európai kereskedelmi nap
8.
Minőségügyi világnap
Radiológiai világnap
Weblog világnap
9.
Árvák világnapja / World Orphans Day
Szabadság világnapja / World Freedom Day
Feltalálók napja
10.
A tudomány világnapja a békéért és fejlődésért
11.
Az első világháború végének emléknapja
Origami nap / Origami Day
A katonai felderítők napja
12.
Irodalmi szervezetek napja
Szociális munka világnapja
13.
Magyar nyelv napja
Kedvesség világnapja / World Kindness Day
Péntek 13.
14.
Cukorbetegek világnapja
15.
A közlekedési balesetek áldozatainak emléknapja
16.
Gyorsételek napja / Fast Food Day
A tolerancia nemzetközi napja / International Day for
Tolerance

www.marketingmania.hu
november
17.
Vállalkozók napja / Entrepreneurs’ Day
Nemzetközi diáknap / International Student Day
Füstmentes nap
Budapest napja
18.
Adoptálás napja / Adoption Day
Mickey egér napja
Okkult nap / Occult day
Térinformatikai világnap / GIS Day
Koraszülöttek világnapja
19.
Vállalkozónők Világnapja (időpont később)
Nemzetközi férfinap (International Men Day)
WC világnapja
A filozófia napja
20.
Gyermekek jogainak világnapja
Ifjú zenebarátok világnapja
Transzneműek napja
21.
Dohányzásmentes nap
A filozófia világnapja
Televíziózás nemzetközi napja
Helló! világnap / World Hello Day
Halászati világnap / World Fisheries Day
22.
Magyar közoktatás napja
Nemzetközi Aura nap
25.
A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja
Magyar labdarúgás napja
Gulág-emléknap
27.
Black Friday / Fekete péntek
Ne vásárolj semmit! - nap / Buy nothing day
A Nobel-díj alapításának emléknapja
Magyar véradók napja
30.
Cyber Monday
Számítógép biztonság nap / Computer security day

www.marketingmania.hu
december
Advent
Tetoválók éjszakája - időpont később
1.
AIDS-ellenes világnap
A békéért bebörtönzöttek nemzetközi napja
Magyar rádiózás napja
2.
A rabszolgaság eltörlésének emléknapja
3.
A fogyatékkal élő emberek világnapja
4.
Nemzetközi bányásznap
5.
A gazdasági és szociális fejlődés önkénteseinek
világnapja
Önkéntesek világnapja
A talaj (termőföld) nemzetközi napja
6.
Mikulás - Télapó - Szent Miklós - Santa Claus
7.
A nemzetközi polgári repülés napja
8.
Buddha megvilágosodásának napja
9.
Korrupcióellenes világnap
10.
Nobel-díj kiosztásának napja
Emberi jogok napja
Labdarúgás világnapja / World Football Day
11.
Nemzetközi hegy nap / International Mountain Day
12. MUNKANAP (szombat) - áthelyezett munkanap
Ingyenes szállítás világnapja - pontos időpont később
Heavy Metal és Hard Rock zene nemzetközi napja
13.
A hegedű nemzetközi napja
14.
A hűség napja - Sopron napja
15.
Tea világnapja / International Tea Day
16.
Magyar kórusok napja
18.
Csúnya karácsonyi pulcsi napja / Ugly Christmas
Sweater Day
Emigránsok nemzetközi napja
Nemzetiségek napja Magyarországon
www.marketingmania.hu
december
20.
Szolidaritás nemzetközi napja
24. Szenteste - pihenőnap
25-26 Karácsony - pihenőnap
24-25-26-27 KARÁCSONYI HOSSZÚ HÉTVÉGE (csüt-
péntek-szombat-vasárnap)
29.
Magyar kártya napja
31.
Szilveszter
Spoiler 2021:
2021. január 1. péntek - Újév, munkaszüneti nap
1-2-3 ÚJÉVI HOSSZÚ HÉTVÉGE (péntek-szombat-
vasárnap)

www.marketingmania.hu
naptártól független

kampányötletek
• születésnapod van: ahány éves vagy, annyi % kedvezményt
adsz
• névnapod van
• nyári kánikula kedvezmény: annyi % kedvezmény, ahány fok van
• téli hideg kedvezmény: annyi % kedvezmény, ahány fok
van mínuszban, ahány centi hó esik
• x éves a céged
• x-edik blogbejegyzés a blogodon
• x-edik ügyfél
• x-edik eladott termék
• x éves lett az egyik terméked, szolgáltatásod
• x-edik lájkoló a Facebook oldaladon
• x-edik tag a Facebook csoportodban
• egy színházi bemutató premierje, ami témájában kapcsolódik
a cégedhez (pl. Macskák - Kisállat webáruház)
• egy mozifilm premierje, ami témájában kapcsolódik a
cégedhez (pl. Lopott idő - Időgazdálkodás)
• híres sztár koncertje
• gyerek, unoka születésének örömére akció, bármilyen
családi esemény: esküvő, nyugdíjazás stb.
• raktárkisöprés, kiárusítás
• utolsó darabok
• utolsó alkalommal kapható
• megújult a termék / szolgáltatás
• kapható a legújabb verzió
• hosszú hétvége akció
• áremelés előtti akció
Köszönöm, hogy letöltötted 2020-as marketinges esemény-
és kampánynaptárunkat!

Idén hatodik alkalommal jelenik meg a hasznos


segédeszköz, amelyet olvasóink nagyon kedvelnek.

Használd te is egész évben!

======================

MarketingMánia
www.marketingmania.hu

Képek forrása: Pixabay.com

You might also like