dc_1924_21

Az akadémiai doktori értekezés tézisei

Erdélyi Gabriella

Házasság, család és mozaikcsalád a kora újkori

Magyarországon

Budapest, 2021

Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)

 dc_1924_21

Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)

 dc_1924_21

I. Az értekezés témája és felépítése

Az értekezés a család konstruktivista felfogása alapján a kora újkori családi identitások és

gyakorlatok kultúratörténeti elemzése. Két nagy részre tagolódik. Első részének témája az
elbeszélés egyik síkján a házasságok története Magyarországon a 16. századi vallási reformok
idején és az azt megelőző évtizedekben. A megfigyelés elsődleges eszköze egy olyan forrás, amely
a népi és az elit, a szóbeli és az írott kultúra találkozásában keletkezett. Az Apostoli Penitenciária
hivatalához benyújtott bűnbocsánati kérelmekben az egyszerű emberek mindennapi problémáikat
és kéréseiket az egyházi elvárásokhoz alkalmazkodva adták elő, szóbeli kéréseiket jogtudó
ügyvédek vetették papírra. A téma és az eszköz együttesen jelöli ki az elbeszélés és az elemzés egy
másik síkját, amely a különböző kultúrák találkozásainak megfigyelését jelenti alulnézeti
perspektívából: a népi és az elit, a világi és az egyházi, illetve a keresztény és az oszmán kultúra
találkozásának eseményével és a résztvevők értelmezéseivel, jelentéstársításaival kapcsolatos
kérdésekre koncentrálunk. Az elemzés központi témája annak megfigyelése, hogy a házasság
egyházi és világi koncepciója közötti résekben hogyan manővereztek az emberek. A házasságot
reguláló hatóságok által tiltott klandesztin házasságok (I./2.), rokonok közötti házasságok (I./3.) és
vallási vegyes házasságok (I./4.) terepén vizsgáljuk külön fejezetekben, hogy az emberek miként
használták stratégiailag a jogok és intézmények plurális rendszerét saját felfogásuknak és
érdekeiknek megfelelően. Az I/5. fejezet témája végül a házasságon kívüli szexualitás eseteinek
elemzésével a törvényes és törvénytelen szexualitás határainak korabeli definiálása és a határok
elmozdulása a normák, a hatósági magatartás és a laikus gyakorlatok mátrixában.
A disszertáció második része a házasság történetéből családtörténetté bővül, amelynek
keretében a családtörténet és az újabb érzelemtörténeti megközelítések összekapcsolására
vállalkozik. A kora újkori emberek érzelmi világainak a tanulmányozása révén a kora újkori
családon belüli szerepek és kapcsolatok újszerű megvilágítása a célunk. A családtörténeti
kutatások valójában már a kezdet kezdetén, az 1960-as években összekapcsolódtak az érzelmekkel.
A családi élet kora újkori átalakulásáról Philippe Ariès által vázolt nagy ívű vázlat szerint a
családot az érzelmi kötelékek hozták létre, és különös tekintettel az intimitás és bensőségesség,
amely először a 18. században alakult ki az egy háztartásban élők között. Az Ariès-féle történet
időközben finomult, a bensőséges modern család felé tartó egyenletes menetelés helyett előtérbe
kerültek a kontinuitások. Többek között az újabb kutatások a kora újkori szülők és gyermekek,
illetve a házastársak viszonyában rámutattak a pozitív érzelmi kötődésekre és érzelmi
befektetésekre (Linda Pollock), de árnyaltabban látjuk a kor emberének magánélethez és

Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)

 dc_1924_21

intimitáshoz kapcsolódó elképzeléseit és gyakorlatait is (S. Broomhall; K. Barclay). Célunk tehát a

család és az érzelmek történetének fejlődéselvű elbeszélései helyett az érzelemtörténeti stúdiumok
újabb megközelítéseinek alkalmazásával újravizsgálni a családi gyakorlatokat és identitásokat a
kora újkori Magyarország területén. Az értekezésben nemcsak a családot tekintjük társadalmi
konstrukciónak, hanem az érzelmeket magukat is. Az érzelmek itt alkalmazott performatív
paradigmája jegyében az érzelem nem egy belső, elvont érzés, hanem interakció, amely az egyént
és identitását szervezi. Azáltal, hogy az érzelem az érzelemkifejező cselekvés (írás, testi gesztusok,
beszéd, festés, zenélés) során jön létre, megszűnik a kettősség érzelem és külső reprezentációja
között, az írást és az írás során létrejövő forrásokat így érzelmi gyakorlatokként vizsgálhatjuk (E.
Goffmann nyomán J. Butler). Vizsgálatunk során különös figyelmet szentelünk mind a nyelvnek,
mind a nem nyelvi kifejezési formáknak. A disszertáció további fontos módszertani kísérlete annak
feltárása, hogy vajon az érzelmek megosztásának milyen szerepe volt a családtagok közötti hatalmi
viszonyok fenntartásában, megkérdőjelezésében és felforgatásában. Az egyének közötti hatalmi
viszonyok, a családi kapcsolathálók működésének feltárása azért is kulcsfontosságú, mert a
hatalom még kevéssé intézményesült, ezért inkább relácionális, vagyis a személyek közötti
kapcsolatokban jön létre és általuk működik. Kiemelt témánk ezért annak megfigyelése, hogy a
férfi családfők mellett a nők – feleség, anya vagy éppen nővér szerepben – hogyan járultak hozzá a
nemesi-arisztokrata família érdekeinek képviseletéhez és reprezentációjához.
Az értekezés második része továbbá a sokat elemzett magcsalád helyett az újraházasodással
létrejövő mozaikcsaládok kialakulását és szerkezetét, illetve a mozaikcsaládbeli kapcsolatokat
állítja a vizsgálódás középpontjába először az eddig felhalmozott tudást és az újabb kérdéseket
áttekintve (II/1.). Ezt követően esettanulmányok keretében vizsgáljuk a kora újkori apa- és
anyaszerepet, mostohaanya- és mostohaapa-szerepet (II/2., II/3., II/6.) valamint a férfi és női
identitáshoz (passim), illetve a családfőséghez/mozaikcsaládfőséghez (II/2., 3., 6.) kapcsolódó
elvárásokat és ennek teljesítményeit. Külön fejezetek témája a feleségek hídszerepe születési és
házassági családjuk között (II/7.), az özvegyasszonyi szerep (II/6., 7.), valamint a
testvérkapcsolatok (féltestvéreket és mostohatestvéreket) dinamikája (II/4., 7.). Egy hatszor
házasodó 17. századi mezővárosi református lelkész mostohacsaládjai mellett arisztokrata
famíliákkal és mozaikcsaládokkal foglalkozunk (II/2.). Az arisztokrata famíliák kiválasztásában a
mozaikcsaládra irányuló figyelmünk és a forrásadottságok játszották a döntő szerepet. Ennek
következtében pedig történeti elbeszélésünk Nyáry Krisztina (1604–1641) gyermekkori (anyja,
Várdai Kata és két féltestvér lánya kapcsolata) és Esterházy Miklóssal kötött második
házasságában felnőttkori mozaikcsaládjainak a történeteként is olvasható.

Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)

 dc_1924_21

Összességében az elemzés két és fél évszázados időkerete (1450–1700) lehetőséget teremt a

hosszabb távú tendenciák, a változások és a folyamatosságok jobb megértésére. A patriarchális
társadalom, család és házasság körüli elképzelések a szexualitás rendjén és a társadalmi nemek
hierarchiáján nyugodtak, így ezek határainak (legitim/illegitim) elmozdulását is meg tudjuk
figyelni a normák, a hatósági magatartás és a laikus gyakorlatok dinamikájában.

II. Kutatástörténeti előzmények

A magyarországi családtörténet-írás kezdetei az 1860-as évekre nyúlnak vissza. Ekkor a magánélet
története („házi történelmünk”) a mainstream történetírás részét alkotta. Vezető történészek –
köztük Thaly Kálmán, Radvánszky Béla és Károlyi Árpád – vaskos monográfiákat publikáltak
genealógiai szemléletű családtörténetről, a családi életről és a házasság történetéről, valamint
családi levéltárakban őrzött családi dokumentumokat, személyes elbeszélő forrásokat tettek közzé.
Mivel azonban a professzionalizálódó akadémiai történetírás lapjairól az ezt követő évszázadban
lekerültek ezek a témák, mert a figyelem előterébe a nemzetformáló politikai folyamatok és a
fontos államférfiak kerültek, a családtörténet Magyarországon a „tudományos” történetírás helyett
a műkedvelők, valamint a történeti demográfusok és történeti néprajzosok kizárólagos kutatási
területévé vált. Az értekezés célja, hogy a családtörténet-írást Magyarországon megújítsa, és a
hagyományos genealógiai szemléletű családtörténet helyett új nézőpontok és módszerek
alkalmazásával visszaterelje a diszciplínát a hazai mainstream kutatások világába.
Peter Laslett, a „Cambridge Group” vezető alakja, a családtörténet egyik úttörője már
1977-ben felhívta a figyelmet az iparosodás előtti Európában a szülők korai halálának
gyakoriságára: Angliában a tíz évnél fiatalabb gyermekek egyharmada elvesztette egyik vagy
mindkét szülőjét, s az így megcsonkult háztartásokba gyakran mostohaszülők kerültek. A humán
tudományok művelői azonban mindeddig mégsem vettek tudomást a múltbéli mostohacsaládok –
mai kifejezéssel mozaikcsaládok – gyakoriságáról. A régi mozaikcsaládok ugyanis nem illenek
bele abba a narratívába, amely a mai, gyorsan diverzifikálódó családformációkat és az újfajta
családi kapcsolatokat a család és a házasság intézményi válságaként beszéli el, és szembeállítja
őket a kenyérkereső apa, a háztartást vezető anya és közös gyermekeik stabil együttélésén alapuló
nukleáris család 19. századból örökölt, idilli képével. Amikor a családtörténet a 20. század középső
harmadában önálló kutatási területté vált, az idealizálás terepét az iparosodás előtti családok
jelentették: a kutatók ekkor a többgenerációs, rurális nagycsaládok külső gazdasági, politikai és
kulturális tényezőktől mentes, zavartalan együttélését vizionálták.

Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)

 dc_1924_21

Az 1970-es évektől kibontakozó nőtörténet felfedezte az özvegyasszonyokat, akiknek

háztartásfőként megnövekedett hatalma és önállósága a jogi források olvasatával láthatóvá vált (J.
Dupaquier; Péter Katalin; S. Cavallo; L. Warner), majd az 1980-as évektől társadalomtörténészek
és történeti demográfusok felvázolták az újraházasodás európai, társadalmi nemek szerint eltérő és
időben változó modelljét (A. Fauve-Chamoux; S. Kurosu; C. Lundh; M. Breschi; P. Őri; L. Pakot).
Ekkor azonban nem került sor annak a kérdésnek a feltevésére, hogy ez milyen
következményekkel járt az új házastárssal kiegészülő családok életére, ahogy a gyermekkorról és a
szülő-gyermek kapcsolatokról szóló elemzésekből (Linda Pollock) is kimaradtak a
mostohagyermekek történelmi tapasztalatai, vagy testvérkapcsolatok legújabb kutatásából a fél- és
mostohatestvérek nézőpontja.
A mostohagyermekeket és mostohaszülőket integráló preindusztriális mostohacsaládokra
irányuló figyelem néhány tanulmányra korlátozódott egészen a 2010-es évekig. Elsőként Lisa
Wilson figyelme fordult erre, s bizonyára nem véletlen az amerikai kutató érdeklődése, hiszen a
mozaikcsaládokban élő gyermekek és felnőttek aránya az Egyesült Államokban a legnagyobb a
modern Nyugaton. 2018-ban pedig Lyndan Warner, kanadai kutató szerkesztésében jelent meg egy
tanulmánykötet Stepfamilies in Europe 1400–1800 címmel, amely az első lépést jelenti a kora
újkori európai, köztük a magyarországi mostohacsaládok összehasonlító vizsgálata felé.
2017-ben jött létre az MTA Lendület Családtörténeti Kutatócsoport, amely kutatási
programja (Magyar családtörténet a modernitás előtt: Gyermekkor és mozaikcsaládok a 16–19.
században) szerint arra törekszik, hogy Magyarország és Közép-Kelet-Európa terepén a
patriarchális családok és mozaikcsaládok kutatását mindkét szálon, egyfelől a történeti
demográfiai, kvantitatív megközelítéssel, másfelől az egodokumentumok elemzésén alapuló
kultúratörténeti megközelítésben is vizsgálja. Jelen értekezés része ezeknek a munkálatoknak: a
disszertáció egyrészt a legújabb kutatások alapján a II. rész bevezetésében áttekinti az
újraházasodás európai mintázatait, a mozaikcsaládok gyakoriságát és szerkezetét. Az értekezésben
a kvantitatív elemzések eredményeire építve hangsúlyosabban jelenik meg ugyanakkor a
kultúratörténeti narratíva, amely az írott források mellett képi ábrázolásokat is felhasznál a
mozaikcsaládon belüli viszonyok vizsgálatára, s felhívja a figyelmet a mostohaszülők által
betöltött gondoskodó és támogató szerepekre azzal a céllal, hogy felülvizsgáljuk a gonosz
mostohaanyáknak a mesék világában ránk hagyományozott alakját.
A kora újkori mozaikcsaládok történetének mint önálló kutatási témának a
megfogalmazását és vizsgálatát a 2000-es évekbeli családtörténeti kutatásokban megjelent új
nézőpontok és eredmények tették lehetővé. A doktori mű ezek eredményeire épít, ezeket integrálja
és gondolja tovább. Az özvegyekre és az újraházasodási mintázatokra vonatkozó elemzéseken túl
6

Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)

 dc_1924_21

meg kell említenünk a családtagok közötti kapcsolatok kutatását a nagyon komplex és változó
összetételű „háztartáscsaládban” (a N. Tadmore-féle household family), amely a házaspáron és
közös gyermekeiken kívül magába foglalhatott további itt élő vérrokonokat, házasság és
újraházasodás révén szerzett sógorokat, valamint szolgálókat, örökbe fogadott és nevelt
gyermekeket, inaséveiket töltő serdülőket és szoptatós dajkákhoz adott csecsemőket. A háztartás
életciklusonként változó flexibilis határainak felismerése, vagyis a magcsaládra irányuló korábbi
szűk figyelem kitágulása és az időbeli változásra irányuló figyelem fontos előfeltételei voltak a
mozaikcsaládok észrevételének. A gyermekek és a gyermekkor kutatói ezzel párhuzamosan
felfigyeltek a gyermekek, árvák és törvénytelen gyermekek nagy mobilitására a háztartások között
annak eredményeként, hogy felnevelésük a rokonok és nem rokonok, nevelő és fogadott szülők,
gyámok és keresztszülők, barátok, szomszédok közös felelőssége volt (P. Maddern; J. Harrington;
Péter K.). Ebbe a körbe tartoztak tehát az általunk a fókuszba helyezett mostohaszülők is. Ebbe az
irányba mutatnak a szülői szerepekhez kapcsolódó legújabb kutatások is (J. Bailey, N. Yavneh - N.
J. Miller), amelyek a szülőfigurák pluralitását hangsúlyozzák. A testvérkapcsolatok szintén önálló
témává váltak, felismerve a családi kapcsolathálóban ennek a rendkívüli jelentőségét a magas
halandóságú társadalmakban. Miközben hosszú távú perspektívában a kutatók a nagy
különbségekből eredő testvérek közötti rivalizálás irányából a nagyobb egyenlőségen alapuló
bensőséges kapcsolat felé haladásról (C. H. Johnson – D. W. Sabean) beszélnek, a kora újkori
testvérhierarchia elemzései szintén előkészítették a terepet a fél- és mostohatestvérek közötti
kapcsolatok feltérképezéséhez (L. Davidoff). Végül a rokonsági kapcsolatok 1500–1800 közötti
átalakulási tendenciáinak jobb megértése, amely az öröklés vertikális struktúrái és a patriarchális
ideológia felől az endogám házasságokra és a szentimentális családra alapozott horizontális
szövetségek felé haladt (D. W. Sabean – S. Teuscher), szintén azt a változást tükrözi, hogy a
családtörténeti kutatások horizontja – a háztartásra és a magcsaládra irányuló hosszú figyelem után
– jelentősen kitágult (Fügedi E., Bácskai V., Benda Gy., Géra E.), és így szem előtt képes tartani
azt a fontos szempontot, hogy a magcsalád része egy nagyobb társadalmi rendszernek.
III. Módszerek és források

Az értekezés egyik alapvető módszertani újítása, hogy a magcsalád helyett az újraházasodással

létrejövő mozaikcsaládok kialakulását és a családbeli kapcsolatokat állítja az érdeklődés
középpontjába. Ez tulajdonképpen nem egy új módszer, hanem a család egy újabb nézőpontja, egy
új válasz arra a kérdésre, hogy mit tekintünk családnak. A családtörténeti kutatások éppen e
tekintetben, a család definíciójában különböznek egymástól, ahogy az 1980-ban Michael Anderson
által felállított tipológiából is kiderül. Anderson négy típusba sorolta az addigi családtörténeti
7

Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)

 dc_1924_21

kutatásokat (pszichohistóriai, demográfiai, érzelmi, a háztartás mint gazdasági egység). A

demográfiai megközelítésen belül meghatározó volt a háztartásszerkezetet vizsgálata nagy
mennyiségben megmaradt statisztikai források alapján (P. Laslett, R. Wall). Nem a forrásokból
indult ki, hanem a modern család létrejöttének körülményei foglalkoztatták Lawrence Stonet,
Edward Stonet, Philippe Ariést és másokat, akik a családot érzelmi és értékközösségként fogták
fel, és ennek elemzésének lehetőségét az önéletírásokban, naplókban és viselkedési útmutatókban
találták meg. A háztartás gazdasági és vagyonátörökítési funkcióira hangsúlyt helyező harmadik
megközelítés pedig a háztartást nem társadalmi normaként, hanem egy időben változó – az egyéni
életúthoz hasonlóan családi életciklusok egymásutánjában formálódó – gazdasági egységnek
tekintette (Jack Goody; A. V. Chajanov).
Az itt alkalmazott családfelfogás annyiban egyezik az utóbbival, hogy a családot nem normának
vagy struktúrának, hanem egy folyamatnak tekinti. Elutasítja ugyanakkor azt a nézőpontot, amely
a társadalmi cselekvés és a családi identitás fő mozgatórugójának a gazdasági hasznot tekinti, és
abból a feltételezésből indul ki, hogy a családi közösség (legyen az a háztartás, a rokonság vagy a
nemesi familia) rugalmas szerkezetét, határait és jelentéseit az egyének közötti interakciók sűrű
hálózata formálja. A család mint kollektív identitás tehát kollektív gyakorlatok és diskurzusok –
levelezés, viták, ajándékozás, szolgálatok, szívességek, végrendelkezés, keresztelők, esküvők és
temetések – során jön létre (S. Broomhall – J. Van Gent). Az értekezés további módszertani újítása
és célja tehát a család normatív és strukturalista felfogását túlhaladva annak performatív-
relácionális megközelítésének alkalmazása.
Ez a családfelfogás a 20. század végi kultúratörténetnek (new cultural history)
kultúrakoncepcióján alapszik, amely szerint a kultúra – a dolgoknak és eseményeknek tulajdonított
jelentések rétegei – egyének és csoportok közötti egyezkedési folyamat során jön létre. Az
elemzések középpontjában tehát az egyének és csoportok közötti interakciókból és versengésekből
– s az ezek során keletkező jelentésekből – álló egyezkedési folyamatok állnak (L. Hunt). Az
értekezésben mi is annak megértésére törekszünk, hogy az egyének – legyenek a társadalmi
ranglétra alján vagy tetején – az őket körülvevő hegemón rendszerekben – amilyen például a
patriarchális család, férfi és női identitás vagy az egyházi házassági jog – hogyan képesek saját
érdekeik és identitásuk képviseletére. A hatalom e diffúz és relácionális felfogásában (J. Foucault)
a kultúra a hatalom része, és a mindennapi interakciókban konstituálódik.
Az értekezés mindkét részének középpontjában – egyéni és csoportos szinten – az
interakciók és egyezkedések állnak. Az első részben arra koncentrálunk, hogy az emberek hogyan
értelmezték a házasságot, mit tekintettek érvényes házasságnak és hogyan próbálták érdekeiket
érvényesíteni, azaz házas státuszukat az adott helyzetnek megfelelően legalizálni vagy
8

Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)

 dc_1924_21

érvényteleníteni a kánonjog és a világi jog, valamint a bírói fórumok pluralizmusának normatív

közegében. Az értekezés második részében a családtagok egymás közötti egyezkedési gyakorlatait
vizsgáljuk, amelyek az egyént és a családot, illetve identitásukat szervezték a mindennapokban
éppúgy, mint az élet válságos pillanataiban.
Az értekezésben felhasznált források maguk is sajátos interakciók termékei. A pápának
címzett 15–16. századi bűnbocsánati kérelmek az egyszerű emberek kéréseit és igényeit
fogalmazták meg az egyházi elvárásokhoz alkalmazkodva, korabeli funkciójuk az volt, hogy a
házassági pereskedés során ellenségeiken felülkerekedjenek. Maga a megfigyelés elsődleges
eszköze is tehát egy olyan forrás, amely az egyszerű emberek és az írástudó-jogtudó
professzionális elit találkozásában keletkezett, ezért nagyon alkalmas a jelentéstársítások és
versengések megfigyelésére. Az egodokumentumok (személyes elbeszélő források) tágabb
értelmezése szerint az ilyen bírósági kérvények és peres források maguk is egodokumentumok,
amelyekből kihallani a kérelmező egyszerű emberek hangját (N. Z. Davis).
Az Apostoli Penitenciária (Sacra Poenitentiaria Apostolica) hivatala, ahol a kérelmeket
elbírálták és az egyszerre lelki és bírói hatállyal rendelkező kegyelemleveleket kibocsátották, a
reneszánsz pápaság központi kegyelemosztó orgánuma volt a 15. századtól az 1560-as évekig. Az
1409–1890 közötti időszakból összesen 746 kötetben maradtak fenn a kérelmek másolatai
időrendben és a kérelmek típusa szerinti csoportosításban. E dokumentumokat a kutatás
elveszettnek vélte egészen 1928-ig, amikor a Vatikáni Levéltárba kerültek. Az anyag azonban csak
1988 óta kutatható a hatóság külön engedélyével, mivel sokáig — mint időközben
bebizonyosodott: tévesen — úgy vélték, hogy gyónási titok alá eső bizalmas iratokat rejt magában.
2003-ban kezdtem hozzá az 1410–1560-as évek közötti 166 – 1500 után évi 1500 oldalt is
meghaladó – szupplikációs kötet átnézéséhez, illetve az 1540-es évektől regisztrált kimenő
leveleket tartalmazó 15 kötetes sorozat átnézéséhez, amelyben a kibocsátó egyházmegyék lapszéli
feltüntetése segített. Az anyagot 2009-ben áthelyezték a ma is működő hivatal épületébe, a munkát
már itt fejeztem be.
Az értekezés második részének forrásbázisát a Magyar Nemzeti Levéltár Országos
Levéltárában őrzött családi levéltárakban – az Esterházy család hercegi ágának levéltárában, a
Zichy család zsélyi levéltárában – őrzött kiadatlan családi levelezései és családi dokumentumai
(házassági szerződések, végrendeletek, atyai instrukciók stb.) alkotják, valamint már kiadott
családi levelezések, önéletírások, lakodalmas versek, családi dokumentumok. Ezek a családi
egodokumentumok szintén a családtagok közötti interakciók termékei. A születés, a házasságkötés,
valamint a halál körüli alkufolyamatok során létrejövő források szoros olvasása a családi

Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)

 dc_1924_21

kapcsolatháló átrendeződésének folyamatába ad bepillantást, miközben kivételesen éles

megvilágításba helyezi a családdal és rokonsággal kapcsolatos normákat és elvárásokat is.

IV. Az értekezés főbb eredményei

A) Az értekezés első részében a házasságok késő középkori rendjét figyeltük meg nagyjából az
1450–1550 közötti évszázadban. A megfigyelés eszközei a pápai bűnbocsánati kérelmek voltak,
amelyek a házasság társadalmi gyakorlata és az egyház hivatalos felfogása közötti különbségek
feszültségében keletkeztek. A kérelmezés, a pápai kegyelmek és diszpenzációk laikus igénylése a
korabeli házassági pereskedés folyamatának részét képezte. Ennek a pereskedésnek a nagy része a
házasságok érvényességének kérdése körül forgott a 15. században. Az elemzés egyik szintjén a
házasságkötés hazai szokásrendjét rekonstruáltuk. Az elemzés másik szintjén arra voltunk
kíváncsiak, hogy a világi és egyházi szokásrend réseiben az emberek hogyan manővereztek:
hogyan értelmezték és ábrázolták a házasságok létrejöttét az egyházi bíróságok előtt, amikor
házasságuk elismertetésére vagy felbontására törekedtek. Jóllehet a házasságok regulációja a késő
középkori egyház hatáskörébe tartozott, azt láttuk, hogy a házasság és a házasságkötés a 16.
századot megelőzően inkább társadalmi, semmint egyházi intézményként működött.
1. A monogám és felbonthatatlan házasság egyházi elve közegében a mindennapokban a
házasságok törékenyek voltak, gyakran felbomlottak: a házastársak fiatalon meghaltak, eltűntek,
elvándoroltak, fogságba estek, vagy egyszerűen egy másik házasság érdekében elhagyták
házastársukat. A szétesett házasságok után pedig nők és férfiak egyaránt – férfiak gyakrabban,
mint a nők – szokás szerint, s az egyházi hatóságok bevonása és engedélye nélkül –
újraházasodtak, akik az egyház szemében így bigámiában éltek. Az oszmán–magyar
kontaktzónában a házasságok fokozott instabilitását figyeltük meg: ezért a rabnak elhurcolt
tömegek mellett a helyben hátramaradt és újraházasodó „bigámistákra” és az oszmánok között
törvényes házasságot kereső „aposztatákra” irányítottuk a figyelmet. A házasság egyházi
szabályainak a betartása nélküli együttélés (connubium) bevett társadalmi szokás volt: a helyi
közösségek – beleértve az alsópapságot – nem kérték számon a hivatalos normák betartását.
2. Megfigyeltük továbbá a házasságok létrejöttének egyházi koncepciója és világi
gyakorlata közötti különbségeket. Az eljegyzés a mindennapokban világi magánszerződés volt,
amely az egyházi szertartás egyes elemeit is tartalmazta. A templomi szertartás a 15. századi
Magyarországon elterjedt volt, de nem kötelező jelleggel. Ekkor inkább az eljegyzés és a
lakodalom közötti aktus volt, amelynek 16–17. századi integrálása a lakodalomba és kötelezővé
tétele a házasság egyházi koncepciójának felülkerekedését, az egyházi ellenőrzés fokozódását
10

Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)

 dc_1924_21

jelentette. A 15. században azonban a kánoni elvek ismerete és stratégiai használata az egyházi
bíróságok előtt lehetőséget nyújtott az embereknek a családi akarat helyett az egyéni választáson
alapuló újraházasodásokra. A stratégiai használat azt jelentette, hogy a házasság világi és egyházi
koncepcióit szelektíven használták házasságuk utólagos törvényesítése vagy érvénytelenítése
érdekében, apellálva a helyi és római egyházi bírák elvárásaira és koncepcióira is. Az egyházi
bíróságok rugalmassága és alkalmazkodása is teret engedett a szabálytalanul kötött sokszori és
titkos házasságoknak, amelyek tehát a mindennapok részét képezték nemcsak a jobbágyok, de a
nemesség és a polgárság körében is.
A trentói egyházatyák a 15. században elterjedt klandesztin (értsd: helyi szokást követő, de
hatóságilag szabálytalan) házasságok felszámolására törekedtek. Rendelkezéseiknek döntő szerepe
volt abban, hogy a házasság ezt követően a középkori, egyház által is elfogadott társadalmi
intézményből, amelyet világi rítusok hoznak létre, s amelyeknek döntő mozzanata az eljegyzés, a
házasság fokozottan az egyház által ellenőrzött és egyházi szertartás keretében létrejövő
intézménnyé alakult át. Ezt azzal sikerült előmozdítani, hogy kötelezővé és szankcionalizálhatóvá
tették a plébános előtti házasságkötést a templomban, tanúk jelenlétében, amelyet a házasság
kánoni akadályainak ellenőrzését szolgáló háromszori kihirdetés előzött meg. A házasságokat
végül a plébános köteles volt anyakönyvezni. A trentói zsinat rendelkezéseinek magyarországi
recepciója azonban a nyugat-európaihoz képest egy lassabb folyamat során ment végbe. A
katolikusok és a protestánsok egyaránt a házasság intézményének ellenőrzésére törekedtek. A
protestánsoknál azonban az érvényes házasságnak nyíltan kimondott feltétele lett a szülői
beleegyezés, a katolikus egyházat azonban kötötte a consensus középkori elve. Nyíltan tehát a
katolikus papság és az egyház ellenőrzése kerekedett felül a családfők befolyása ellenében, a
gyakorlatban azonban a szülői kontrollt segítette a házasságkötés rítusainak egységesítése és
nyilvánossága.
3. A pápai felmentések társadalmi igénylése és használata azt mutatta, hogy a családi endogám
házasságpolitika és az exogámia egyházi elvei közötti különbségek közegében a kívülről
házasodás és a (távolabbi) rokonok közötti (de hatóságilag tiltott) házasságok szokása egyszerre
létezett. Utóbbi létére utalt például a rokonok házasságkötését megbélyegző törvények ismétlődése
– vagyis sokan cselekedtek a törvény elvárásaival ellentétesen. A hatósági tiltás a rokonság és a
sógorság, valamint a keresztségben szerzett komaság széles köreire kiterjedt, noha az olyan távoli
rokonok, mint a harmadfokú unokatestvérek házassága, nem sértett társadalmi tabut. Számos jel
arra utal, hogy a kor emberei, sőt maguk a helyi papok is csak nagy nehezen követték a tiltott
leszármazási fokokat. Ebben az is szerepet játszott, hogy a gyakori újraházasodás miatt bonyolult
rokonsági rendszerek alakultak ki, amit egyfelől nehéz volt számontartani, másfelől nagyon
11

Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)

 dc_1924_21

szélessé tette a tilalom alá eső rokonsági-sógorsági kört, ami miatt a tiltást nehéz volt betartani. A
mindenáron házasodás magyarországi gyakorlata miatt így az tűnt a leginkább racionális
cselekvésnek, hogy „mímelik az engedelmességet” (Péter K.), amihez lehetőséget teremtett az
egyházi diszpenzáció utólagos megszerzésének viszonylag rutinszerű, a társadalom széles rétegei
számára elérhető útja.
A Penitenciária hivatalához beadott kérelmekre a 15–16. században kibocsátott pápai
diszpenzációk azt mutatják, hogy az egyszerű emberek és az előkelők egyaránt elsősorban a
másod- és harmadfokú unokatestvéreikkel kötött házasságaikhoz, illetve a sógorság olyan eseteire
nézve kértek egyházi felmentést előre vagy utólag, amikor a férj vagy a feleség egymást követő
házastársai unokatestvéri, unokahúgi, valamint testvéri kötelékben álltak egymással. A
kérelmekből ismert esetek tényleges száma – évente néhány esettel – nem túl nagy. Az azonban,
hogy az illetők – gyermekeik törvényesítése és zavarmentes öröklése végett – évtizedekig tartó
békés együttélés után legalizálták csupán házasságukat, azt bizonyítja, hogy a tiltott, távoli
rokonsági-sógorsági kötelékben állók házasságszerű együttélése társadalmilag elfogadott volt. Az
egyházi források mellett a nemesség és az arisztokrácia rokonházasságait a barokk állam ellenőrző
tevékenysége során keletkező további források is tanúsítják. A 17. században ugyanis már csak az
uralkodó legalizálhatta a szabálytalan nemesi-arisztokrata házasságokat, a királyi kegy
gyakorlásának pedig a katolikus egyházfő engedélye volt az előfeltétele.
4. Az oszmán kultúra magyarországi megjelenése a normarendszerek és a köztük lévő
ellentmondások bővülését eredményezte, a „hódítás” új lehetőségként jelentkezett a
mindennapokban: ezért megfigyeltük a keresztény–iszlám határon a házasság kapuján átlépő nők
és férfiak döntései mögötti racionalitásokat. Azt találtuk, hogy a történészek által imposztoroknak
nevezett nők és férfiak a megváltozott viszonyok között tulajdonképpen ugyanarra törekedtek,
csak más eszközökkel: biztonságra, társadalmi előmenetelre és stabil családi életre. A kultúrák
találkozása tehát azon nők és férfiak számára, akik képesek voltak felismerni és saját céljaikra
felhasználni a normák és intézmények sokféleségében rejlő réseket, a lehetőségek megnövekedését
eredményezte. A vallási identitás átalakítását megkönnyítő korábbi tapasztalat volt a mozgékony
egyének számára a Magyar Királyság keleti és déli régióinak etnikai és vallási sokszínűsége a késő
középkorban, elsősorban a latin és ortodox keresztények mindennapi együttélése, valamint az
oszmán törökök integráló magatartása.
5. A 15. és kora 16. századi házasságok rendjének alapvető jellegzetessége a házasság előtti
szexualitás fogalmának képlékenysége és társadalmi elfogadottsága volt. A hatósági törekvés az
ellenőrzésre és definiálásra persze ekkor is létezett, így a két magatartásforma találkozásának
megfigyelése a bíróságon segített jobban megérteni azt a folyamatot, hogy a női szexuális erkölcs
12

Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)

 dc_1924_21

hogyan és miért vált a törvényes és törvénytelen szexuális magatartásról folyó korabeli diskurzus
központi kategóriájává: mind a patriarchális család rendje, mind a férfiasság és a férfi becsület
koncepciója összekapcsolódott a női esendőséggel és becsülettel, amelynek központi eleme a
szexualitás volt. Vagyis a nők normaellenes szexuális magatartása alaposan felforgatta a
társadalmi rendet, az erről folyó és egyre hangosabb diskurzusok a férfi aggodalmak és fokozódó
ellenőrzési törekvések termékeinek tekinthetők.
Összességében azt láttuk, hogy a vallási változások, reformok és az új egyházak
önidentifikációs törekvéseinek hatására a helyi közösségi gyakorlatok felett a 16. század második
felétől kezdve fokozódik a hatósági befolyás. A konfessszionalizálódó egyházak mellett a rendi
monarchiák is növekvő szerepet igényelnek maguknak a törvényes/törvénytelen házasságok,
valamint a szexualitás, családi rend és nemek közötti hierarchia definiálásában és ellenőrzésében.
Mindez változó ütemben halad– Magyarországon Nyugat-Európához képest lassabban – s egy
hosszú folyamat részeként a rendszer bipolarizálódását, a legitim és illegitim rendek és hierarchiák
közötti határok élesebbé válását, a helyi szokások és a sokféleség háttérbe szorulását eredményezi
a 17–18 században a törvényes házasság és a férfi családfő hatalma alatt álló családi hierarchia
értékének általános felértékelődése mellett.

B) Az értekezés második részében a magas halálozás és az újraházasodás szokása következtében

mindennaposnak számító kora újkori mostohacsaládokkal foglalkoztunk a performatív
érzelemtörténet alkalmazásával. Megfigyeltük, hogy az érzelmek, köztük a gyász, a szeretet, a
barátság vagy a harag elsősorban a hozzájuk kapcsolódó társadalmi elvárások és kötelességek
teljesítését jelentette, vagyis mindenekelőtt cselekvés formájában volt kifejezhető és ellenőrizhető
a kölcsönösségi cserekapcsolatok révén szerveződő patriarchális családban és társadalomban. Az
elemzés során olvasott önéletírások – Esterházy Pál fiatalkori és Miskolci Csulyak István lelkész
öregkori élettörténete – az egyéni és családi életút átmeneti, változást hozó és sokszor válságként
megélt szakaszainak termékei. A szerzőket az írás egyfelől az események feldolgozásában, egyéni
identitásuk átalakításában segítette, miközben egy „emlékezetre méltó” családi identitás
megteremtését is szolgálta, amely a családfői felelősség részét képezte, de egyúttal kollektív
teljesítménynek is számítot olyan értelemben, hogy az önéletírásokat a rokonok gyakran maguk
folytatták.
A modern önéletírásokhoz szokott mai olvasó várakozásaival szemben a kora újkori
önéletírások nem a személyes érzelmek kifejezésének helyei és alkalmai voltak. Azt láttuk például,
hogy Csulyak István református lelkész mint odaadó és gondoskodó mostohaapa csupán a
levelezésében jelent meg, mostohagyermekei egyéni életútja elbeszélésében nem kaptak helyet.
13

Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)

 dc_1924_21

Élettörténete megformálását a patrilineáris család, a fiági leszármazás koncepciója befolyásolta.

Az élettörténeti elbeszélés helyett a lelkész alkalmi, lakodalmi verseiben tudtak megjelenni a
mostohaanyák iránti érzelmek és félelmek. Ezeknek a közönsége a tágabb család és a barátok
voltak, így a családi ünnepek az érzelmek közös, közösségi megélésének eseményeivé váltak. Az
érzelmek közösség előtti dramatizálása egyúttal alkufolyamatként is működött, amelynek
eredményeként a felek szerződést kötöttek arra vonatkozóan, hogy a háztartásba érkező új feleség
jó mostohaanya lesz. Kivételes módon ezzel szemben Esterházy Pál a mostoharokonok közötti –
Esterházy Orsolyával kötött – házasságát legitimálni igyekvő, rendhagyó fiatalkori írásában
hangsúlyosan megjelent egy mindennapi érzelmes família és mozaikcsalád képe, amelynek az volt
a funkciója, hogy immár családfőként saját döntésének tekinthesse a családi érdekből kötött
házasságot, egyúttal a nagyon közeli rokonnal kötött törvénytelen frigy külvilág általi elfogadását
is segítette a gyermek házasok eleve elrendelt szerelméről szóló történet.
A családi levelezések olvasása során, az érzelmi kifejezések hatalmi viszonyokat formáló
szerepére koncentrálva tudtunk közelebb férkőzni ahhoz a megélt családhoz, amely sokkal
színesebb és összetettebb, mint a tekintélyes családfők egymásutánjából álló – a patrilineáris
ideológia jegyében fogant források által ránk hagyományozott – leszármazási család. Ennek a
megélt, mindennapi családnak központi szereplőiként jelentek meg a nők, a női kapcsolathálók és
– a vertikális helyett – a horizontális kapcsolatok. A levélírás és a levél mint tárgy magát a
kapcsolatot jelentette: a levél materiális minősége és formai jegyei, a levélírás gyakorisága a
levélíró és címzett közötti kapcsolatot fejezték ki. A levélírás nemcsak pótolta a személyes
találkozásokat és szóbeli kommunikációt, hanem egy másfajta terepet biztosított a családtagok
számára kapcsolatuk artikulálására, az intimitás megteremtésére, az érzelmi és hatalmi viszonyok
átalakítására. Az intimitás megteremtésének jellegzetes eszköze volt a párbeszédben résztvevők
fizikai megjelenítése, testbeszédük ábrázolása, amely hatékonyabbá tette az érzelmek cseréjét
írásban. Ennek következtében pedig a levelezés a családtagok közötti kapcsolatokat formáló, nem
csak reprezentáló eszközzé válhatott. Másfelől azonban szembeötlő volt az itt olvasott arisztokrata
famíliák tagjai közötti levelezés kollektív karaktere. A levelek írása, postázása és olvasása is
inkább kollektív és nyilvános, semmint privát és egyéni gyakorlat volt. A magánlevelek egyik
funkciója a hírek forgalma révén mindenekelőtt a családi nyilvánosság megteremtése és
szabályozása. Ugyan a levélírás kollektív tevékenységnek számított, amely szervezte a családi
identitást és összetartozást, de mindemellett az egyéni érdekek kifejezésére is lehetőséget teremtett.
A bensőséges és a kollektív együttes jelenléte is mutatja, hogy a privát és a nyilvános
hagyományoson felfogott kettőssége nem megfelelő eszköz az arisztokrata famíliák működésének

14

Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)

 dc_1924_21

megragadására: a hatalom működése éppúgy, mint a levélírói vagy az önéletírói gyakorlat, vagy a
családi identitás és emlékezetszerveződés folyamata mindkettőt magába foglalta.
Esettanulmányok keretében vizsgáltuk a kora újkori apa- és anyaszerephez, valamint a férfi
és női identitáshoz, illetve a családfőséghez kapcsolódó elvárásokat és ennek teljesítményeit, a
további fejezetekben pedig az özvegyasszonyi szerepet és a testvérkapcsolatokat tettük a
megfigyelés tárgyává. A mezővárosi református lelkész mostohacsaládjai mellett arisztokrata
famíliákkal és mozaikcsaládokkal foglalkoztunk. A korabeli família, nemzet, nemzetség
kifejezésekkel rokon értelmű szóként használtuk a dinasztia fogalmát a nagycsalád, pontosabban a
közös őstől származó rokonság értelmében, vagyis kiterjesztettük ennek szűkebb, az
uralkodócsaládokra vonatkozó jelentésmezejét a nagy politikai és gazdasági hatalommal
rendelkező arisztokrata családokra. Az arisztokrata famíliák kiválasztásában a mozaikcsaládra
irányuló figyelmünk és a forrásadottságok játszották a döntő szerepet. Ennek következtében pedig
történeti elbeszélésünk Nyáry Krisztina gyermekkori (Várdai Kata és két féltestvér lánya, Telegdi
Anna és Nyáry Krisztina) és Esterházy Miklóssal kötött második házasságában felnőttkori
mozaikcsaládjainak a történeteként is olvasható.
A 21. századi férfiidentitás kérdéskörének vizsgálata megmutatta, hogy a kora újkorban a
férjstátus és az apaság egyaránt kulcsfontosságú elemei voltak a férfiak társadalmi
megbecsülésének és a stabil kormányzáshoz kötődő koncepcióknak. A patriarchális férfi
identitásból következően a mostohagyermek érkezését az új feleséggel a férjek potenciális
lehetőségként vagy előnyként élték meg, mert ezzel a szülői gondoskodás, védelem és irányítás
terepe és szerepei nőttek meg számukra. Noha az értekezésben a nevelőapasággal, helyettes
apasággal külön tanulmányban nem foglalkoztunk, mégis évszázadokon át szorosan hozzátartozott
a szülőség jelenségéhez, mivel a gyerekek átmeneti elhelyezése más háztartásokban társadalmi
csoportokon átívelő, bevett szokás volt, és ilyenkor nagybácsik, nagynénik, testvérek, barátok,
patrónusok kerülhettek – a biológiai vagy éppen a mostohaszülőkkel a háttérben – átmeneti apa- és
anyaszerepbe. Jól szemlélteti ezt a 17. században hatszor házasodott református lelkész
magatartása is, aki maga helyezte – nevelő és megbocsátó – apaszerepbe azt az előkelő nagyurat,
akinek udvarában az egyik tizenéves mostohafia inasként nevelkedett. Az apaság korabeli
kulturális koncepciója jól láthatóan tehát nem kizárólag biológiai kapcsolatot feltételezett, hanem
egy rangot és életkort jelző társadalmi kapcsolat is volt. A megözvegyült anyát feleségül vevő
mostohaapa, a serdülőkorú ifjakat udvarában nevelő előkelő patrónus, de a szülők testvérei, azaz a
nagybácsik és nagynénik, illetve a saját idősebb testvérek is betölthették az apa szerepét. A családi
levelezésekben így az édesapát, a mostohaapát és a nagybácsit „az engedelmes fiú” egyaránt
„apának” szólította, mert nem a személyiség, hanem a szerep volt az elsődleges. Az apaszerep
15

Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)

 dc_1924_21

átruházása egy patrónusra azért is tűnhetett természetesnek, mert a patriarchális családon belüli
kapcsolatok éppúgy a hierarchián és a kölcsönösségen alapultak, mint a patrónus–kliens viszony: a
védelem és a támogatás az engedelmesség, a szolgálat és a lojalitás fejében járt. Az egyéni és
családi életciklusokkal együtt formálódó lehetőségek és megoldások nagy variabilitása mögött is
érzékelhető az az általános törekvés a patriarchális családban és társadalomban, hogy az elvesztett
szülőt pótolni kell, emiatt a tartós egyedülálló szülőség kisgyermekekkel 45 év alatt szokatlan a
nemesség és a városi társadalom soraiban is.
Esterházy Miklós nádor a kora újkori „aggódó családfők” hegemón férfiasságot képviselő
jellegzetes alakját testesítette meg. A kora újkori családfői kötelességek között kiemelkedően
fontos volt a családi békesség megőrzése, illetve a dinasztia kormányzási jogának az átörökítése a
következő generációra, vagyis az utódlás elrendezése révén a dinasztia fennmaradásának és
sikerességének a biztosítása. Ezek érdekében a családfő Esterházy Miklós a féltestvérek és
mostohatestvérek közötti kapcsolatok szabályozására, kölcsönösen támogató és szeretetteljes
magatartásuk kikényszerítésére törekedett. Az a körülmény, hogy a féltestvérek között nagy
vagyoni és státuszkülönbségek léteztek, a mozaikcsaládokat igazgató családfőket fokozott
kreativitásra késztette a családi identitás és szolidaritás kialakításában. Ezt a célt hatékonyan
szolgálta a mostohatestvérek összeházasítása. A családfői tekintély megerősítésének és
kiterjesztésének eszközeként alkalmazta a nádor továbbá az oldalági rokonság, azaz testvérei és
azok gyermekei lojalitásának megszerzését, amellyel sikeresen korlátozta második felesége
mozgásterét a mostohaanya szerepében. A stratégiai döntéshozatal pillanataiban, mint amilyen az
öröklés ügye volt, a dinasztikus kapcsolatháló mobilizálása korlátozta a mostohacsalád funkcióit és
elmosta határait, miközben a mostohacsalád tagjai az érzelmi kötődéseket erősítő gyakorlatokkal
kompenzálták befolyásuk csökkenését.
Esterházy Miklós családfői szerepének elemzése a gyermekek nézőpontjából megmutatta
az első házasságból született gyermekek szokásos félelmét, hogy a szüleik újraházasodásával
létrejövő családi egységben marginalizálódnak, érdekeik sérelmet szenvednek. Esterházy Miklós
eredeti, a konvencióknak megfelelő tervével ellentétben később elsőszülött fia helyett második
házasságában született legidősebb fiát szánta utódjának a dinasztia vezetői szerepében. Ezzel nem
a mostohaanya féltékenysége alól igyekezett kihúzni a talajt, hiszen a mostohaanya és mostohafia
közötti törésvonalakat már elsimította a mostohatestvérek közötti házassággal, amely által anyós és
vő relációba kerültek. A rendhagyó örökös kijelölésre Miklós nádort egyéb családfői kötelességei
késztették. Először is, testvéreiről, unokaöccseiről és unokahúgairól, valamint második
házasságában felnövekvő öt gyermekéről jelentős részben az első felesége által hozott vagyonból
gondoskodott. Másodszor, a leszármazási család folytonosságát azzal vélte biztosítani, ha
16

Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)

 dc_1924_21

elsőszülött, de kevéssé tehetséges fia helyett legrátermettebb fiát teszi meg utódjának, az ő kezében
koncentrálva a családi vagyont. Mindeközben a családi összetartás megőrzését szolgálta, hogy
elsőszülött, de a vezetésre alkalmatlannak ítélt és örökségéből jórészt kiforgatott fia érzelmi és
szellemi jólétének nagy figyelmet szentelt. A félreállításával bizonyára elégedetlen István fiához
írt intelmei és atyai tanácsai az apai hatalomgyakorlás megnyilvánulásai, melynek eszközei a
kölcsönös kötelességeken nyugvó szeretet, nevelés és fegyelmezés voltak. A családfő
nagylelkűséggel, atyai szeretettel és gondoskodással biztosította nemcsak fia, de a többi alárendelt
családtag – feleségek, testvérek, unokatestvérek és unokaöcsök – együttműködését és lojalitását is.
A kora újkori anyaság kérdéskörét (szűkebben az anya-lánya kapcsolatok, bővebben a női
kapcsolathálók) témáját – az elbeszélés egy másik síkján: Nyáry Krisztina gyermekkori
mozaikcsaládját – Várdai Kata példáján vizsgáltuk féltestvér lányaival folytatott gazdag
levelezését olvasva. Az anya-lány, anyós-meny és lánytestvér-kapcsolatok kulturális kontextusát
az otthon tere jelentette, az arisztokrácia esetében a női udvartartások. A felnőtt női családtagok
levélváltásai élesen kirajzolták ezt a hegemón patrilineáris családmodell mellett létező alternatív
női szociális teret, egy nők által szervezett pragmatikus és bensőséges rokonságot, amelynek
központi alakjai az anyák, illetve lányaik és menyeik voltak. Ez rámutat arra, hogy a korabeli
patriarchális családban a nők számára marginális helyzetüket egyebek mellett ez az alternatív,
horizontális női rokonság és kapcsolatháló tette elviselhetővé és otthonossá, ráadásul – egyebek
mellett a házasságok szerzése, a konfliktusok elsimítása, információs hálózat működtetése által –
nem kevés befolyáshoz juttatta őket. Ezért arra a következtetésre jutottunk, hogy a patriarchális
családmodell nemcsak a szigort „mérséklő struktúráknak”, vagyis belső rugalmasságának
köszönhette hosszú fennállását, ahogy ezt Linda Pollock állítja, hanem e női kapcsolatrendszerek
(a lánytestvérek és sógornők, unokatestvérek és barátnők közötti kapcsolatok) is hozzájárultak a
rendszer hosszú távú fenntarthatóságához.
Várdai Katát az anyai szerepben megfigyeltük egyfelől a mindennapokban, másfelől a
családi kapcsolatháló feletti alkudozások intenzív időszakai idején, úgy mint a lányai terhessége és
szülése, illetve vallási konverziója során. Az anyaszerepben hosszú özvegységének évtizedei alatt
azért is jelenhetett meg éles kontúrokkal, mert az anyaság – a feleségszerep megszűntével – az
előkelő nők számára identitásuk központi elemévé csak ekkor válhatott. Várdai Katát a családfői
szerepet betöltő, befolyásos özvegy anyák prototípusának tekintettük. Két házasság után özvegy
családfőként maga adta férjhez mindkét lányát, melynek során ő is élt a mostohatestvérek közötti
házasság – érzelmi és vagyoni téren egyaránt hatékony – családintegrációs eszközeivel. A
famíliában a hatalom megoszlásának folyamatában két ponton tapasztaltunk feszültségeket.
Egyfelől férjnél lévő lányai feletti nem szűnő hatalma miatt, amely akadályt jelentett a lányok
17

Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)

 dc_1924_21

feletti tekintély átadásában anyáról férjre, feszültséget keltve az anyós-vő és potenciálisan a férj-
feleség kapcsolatokban. Másfelől megfigyeltük, hogy Várdai Kata hogyan tölti be az anyáktól
elvárt kötelességeket felnőtt lányai irányában: a korabeli szokások szerint lányait levélírásra
oktatja, akikkel az elvárásokat meghaladva saját kezűleg levelezik, s tanácsokkal látja el őket több
kérdésben, köztük a betegségekről való gondoskodás területén. A másik zavart e tevékenységei
során az jelezte, hogy idősebb lánya, Telegdi Anna, aki mostohabátyjához ment feleségül és
rendhagyó módon anyjával férjes asszonyként is egy háztartásban élt, anyja családfősége alatt
maradt, anyjához fűződő kapcsolatát az alárendeltség túlzó episztoláris gesztusaival fejezte ki a
mindennapokban, s ezzel megerősítette anyja tekintélyét és hatalmát. A leányi engedelmesség
túlzó retorikáját egyfelől a szeretet nyelvének tekintettük, másfelől ugyanakkor az anya-lány
kapcsolat fenntartását célzó általános törekvés része volt, amire azért volt szükség, mert Várdai
Kata a kapcsolatot folyamatosan veszélyeztette: az anyai szeretet megvonását és a haragja drámai
kifejezését arra használta, hogy lányait engedelmességre szorítsa, anyai tekintélyét továbbra is
gyakorolja felettük.
Megfigyeltük a két család és „két anya” között a feleségek szokásos hídszerepében
manőverező Nyáry Krisztinát, ahogy megözvegyülése idején elesettsége drámai ábrázolásával
mozgósította az anyai támogatást, amelyben nem bízott feltétlenül, mert indulatos anyja nem
nyújtott feltétlen szeretetet és ezáltal kiszámítható támogatást leányainak. Azt is láttuk, hogy a két
domináns anyafigura között ügyesen manőverezve végül is maga döntött második férje
személyéről. Vagyis a köztes, esetenként nyilván változó fokú integráltságuk-kívülállóságuk a
patrilineáris famíliában némi mozgásteret, több cselekvési lehetőséget teremtett a nők számára.
Saját választásaikon és teljesítményükön is múlott tehát, hogy özvegységük után reintegrációjuk a
patrilineáris családba – amennyiben újraházasodtak – hogyan ment végbe. Az özvegy nők
reintregrálásának (újraházasodásának) ügye szintén egyezkedés tárgyául szolgált, kimenetele
inkább az erőviszonyok, semmint egy statikus szokásrend vagy családstruktúra függvénye volt.
A családi kapcsolathálót az anya-lány kapcsolat mellett a féltestvérek kapcsolata felől
megfigyelve azt láttuk, hogy az idősebb lánytestvér 14 évvel fiatalabb féltestvérét is anyai
gondoskodással vette körül. Telegdi Anna anyaszerepének életciklusaikon átívelő – azaz Krisztina
lány-, asszony-, majd özvegy korában is – folyamatossága rámutat arra, hogy a férjes asszonyok
továbbra is fontos szálakkal kötődtek születési családjukhoz. Helyzetük aszimmetriái ellenére az
anyai féltestvérek kapcsolatát a versengés helyett a szolidaritás jellemezte, ami jelzi az életkor –
rangnál is erősebb – strukturáló hatását a testvérkapcsolatokra.
A szülők korai halálozása következtében a családi kapcsolathálónak különösen fontos
centrumát alkották a testvérek közötti kapcsolatok. A konfliktusok megfigyelése rámutatott arra,
18

Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)

 dc_1924_21

hogy a testvérek közötti relációkban ugyan szerepet játszott a születési sorrend és a társadalmi
nemek, de a mindennapi és krízisbeli egyezkedések során a kapcsolatok átalakultak. Az
arisztokrata testvérek társadalmi, vagyoni és politikai egymásra utaltságának és kölcsönös
függőségeinek kapcsolati hálójában az együttműködés és a konfliktus lehetőségei és kényszerei
egyszerre benne rejlettek. Az érdekellentétek során a megoldás közös keresése, azaz az elvárt
szerep betöltésének, vagy másként fogalmazva, az egyéni és a kollektív „atyafiságos becsület”
helyreállításának kikényszerítése, egy-egy konfliktus megvitatása és lezárása kifejezetten a családi
kötelékek erősödését, semmint gyengítését szolgálta. Mindenki közös érdeke volt a kapcsolat
megőrzése, amely a legnagyobb társadalmi, vagyoni és politikai tőke volt.
Esterházy Anna Júlia fiútestvéreivel folytatott levelezésében megfigyeltük, hogy a családi
kapcsolatok pilléreit adó családi pozíciók és szerepek folyamatos újratermelésében milyen jelentős
szerepet játszott a nők által használt érzelmes nyelvezet. Anna Júlia mint a korban jellegzetes
Schwesterfrau teljesítménye és szerepfelfogása – feleségként születési családja iránti lojalitása,
szolgálatai – kiterjedt a családban vezető pozíciót betöltő férfiaknak nemcsak a meggyőzésére, de
a családi becsület és a családi békesség védelmezőjeként a családfői felelősségek kisajátítására,
magához ragadására is. A kora újkori családi levelezések elemzése tehát lehetőséget teremtett
számunkra a férfiak hatalmán nyugvó patriarchális családban a nők irányító szerepeinek és
teljesítményének alaposabb feltérképezésére. Ha hiszünk Linda Pollocknak, akkor Anna Júlia esete
korántsem volt kivételes, hanem a férfitekintélyre épülő társadalomban és családban a „mérséklet
stuktúráinak” pillanatait testesítette meg.

V. Az értekezésben tárgyalt kérdéskörökhöz kapcsolódó korábbi publikációk

Monográfiák
● Negotiating Violence: Papal Pardons and Everyday Life in East Central Europe. Leiden: Brill,
2018.

Idegen nyelvű tanulmányok:

● The Power of Emotions: Negotiating Mother–Daughter Relationships in Seventeenth-Century
Hungary, May 2021, https://doi.org/10.1177/03631990211014914.

● Inheritance and Emotions: Performing the Patriarch in an Aristocratic Stepfamily in

Seventeenth-Century Habsburg Hungary, Journal of Family History 46, no. 3 (2021): 298–315.

19

Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)

 dc_1924_21

● Differences Between Western and East Central European Patterns of Remarriage and Their
Consequences for Children Living in Stepfamilies. Report on a Research Project in Progress,
Hungarian Historical Review 8, no. 4 (2019): 657–668.
● Negotiating Widowhood and Female Agency in Seventeenth-Century Hungary 9, no. 4. (2020):
595–623.
● Stepfamily Relationships in Autobiographical Writings from Seventeenth-Century Hungary, in:
Stepfamilies in Europe, 1400-1800, ed. Lyndan Warner. London: Routledge, 2018. 146–167.

● Marriage and Voluntary Conversions in the Hungarian-Ottoman Frontier region, in: Identity and
Culture in Ottoman Hungary, ed. Pál Ács–Pál Fodor. Berlin: Klaus Schwarz Verlag, 2017. 183–
208.

● "Married the sister of his late wife”: The negotiation of kin-marriages in Renaissance Hungary.
In: Specimina Nova Pars Prima Sectio Mediaevalis. Pécs: Pécsi Tudományegyetem BTK
Középkori és Koraújkori Történeti Tanszék, 2011. 109–127.

● Neue Forschungen zur Apostolischen Pönitentiarie. QUELLEN UND FORSCHUNGEN AUS

ITALIENISCHEN ARCHIVEN UND BIBLIOTHEKEN (2006): 582–589.

Magyar nyelvű tanulmányok:

● Két anya között: Nyáry Krisztina özvegysége és újraházasodása, in: Anyák és apák: szülői
szerepek, gondoskodás és tekintély a patriarchális családban (1500–1918), szerk. Erdélyi
Gabriella. Budapest: BTK, 2021. 61–85.

● Anyaság a kora újkorban. Várdai Kata és lányai kapcsolata, Korall 82, no. 21 (2020): 5–38.

● Özvegystratégiák és árvasorsok, in: Özvegyek és árvák a régi Magyarországon, 1550–1940,

szerk. Erdélyi Gabriella. Budapest: MTA BTK, 2020. 7–34.

● Esterházy Anna Júlia mint testvér és feleség, in: Az érzelmek története, szerk. Valuch,Tibor –
Lukács Anikó – Tóth Árpád. Budapest: Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület, 2019.
157–175.

● „Akarnálak levelem által meglátogatnom”: Egy arisztokrata família és mostohacsalád

bensőséges levelezése és élete, in: Érzelmek és mostohák : Mozaikcsaládok a régi
Magyarországon, 1500–1850, szerk. Erdélyi Gabriella. Budapest: MTA BTK, 2019. 112–142.

● Esterházy Miklós mint családfő. Utódlás és érzelmek egy 17. századi arisztokrata dinasztiában
és mozaikcsaládban, Történelmi Szemle 61, 4. sz. (2019): 657–680.

20

Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)

 dc_1924_21

● »Nem leszen mostoha anya...« : érzelmi gyakorlatok egy 17. századi református lelkész
mostohacsaládjaiban, Történelmi Szemle, 60, 2. sz. (2018): 347–364.

● Nők a bűn hálójában: Becsület, szexualitás, és a társadalmi nemek közötti viszonyok a késő
középkori Magyarországon. Publicationes Universitatis Miskolciensis Sectio Philosophica 21
(2017): 120–137.

● A titkos házasságról a 15–16. században. Acta Historiae Litterarum Hungaricarum. Acta

Universitatis Szegediensis, 2011. 115–121. Péter Katalinnal közösen.

● A Sacra Poenitentiaria Apostolica hivatala és magyar kérvényei a 15–16. században: 1–2.

közlemény, Levéltári Közlemények, 74 (2003): 33–54. és 76 (2005): 63–103.

Szerkesztett kötetek és tematikus folyóiratszámok:

● Anyák és apák. Szülői szerepek, gondoskodás és tekintély a patriarchális családban (1500–

1918), szerk. Erdélyi Gabriella. Budapest: BTK, 2021.

● Özvegyek és árvák a régi Magyarországon, 1550-1940, szerk. Erdélyi Gabriella. Budapest:

BTK, 2020.

● Érzelmek és mostohák. Mozaikcsaládok a régi Magyarországon (1500–1850), szerk. Erdélyi

Gabriella. Budapest: MTA BTK, 2019.

● Korall. Édesek és mostohák: szülői szerepek 83, 4. sz. (2020)

● Family and Emotion. Thematic Issue of the Hungarian Historical Review. 9, no. 4. (2020)

● Stepfamilies across Ethnicities in East Central Europe, 1550–1920. Thematic Issue of the
Hungarian Historical Review. 8, no. 4 (2019) .

● The History of Family, Marriage and Divorce in Eastern Europe: Thematic Issue of the
Hungarian Historical Review 3, no. 1. (2014). Horváth Sándorral közösen.

21

Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)