You are on page 1of 53

~~µ~~
~

SILVANUS KÖNYVEK
1990
[!&.;~~ éJ ~e.r/e#
~,Yu_,Af&,/;

Kertkialakítás
Fenyők

Lombhullató fák-cserjék
Lomblevelű örökzöldek
Rózsák

ÍRTA DR. SCH MIDT GÁBOR


Ez a könyv a szép és haszná lható kertek ről szól.
A tervezés elméleti, majd az ápo lás gyakorlati kérdései után
bem utatja a hazai kertekbe leginkább al kalmas lombhu llató
díszfákat. díszcserj éket. a lo m b l eve lű örökzöldeket.
a fenyőket és természetesen a rózsákat. A vá logatáskor
elsőd l eges szempont az vo lt. hogy ne csa k szépek,
de elérh etőek is legyenek. A felsorolt fajok és fajták meg-
kaphatók csa knem minden fa iskolai áru dában, s ha
másutt nem, a Silvanus árudában feltétlenül. Előn ye i k
ecsetelése mellett helyet kapnak a kevésbé ismert tudnivalók,
így a talaj iránti különleges igény, vagy
érzékenység valamely betegségre. kártevő re és
az orvoslás módja is.
Köszönöm a Szerzőnek a kö nyv megírását és kívánom
az Olvasónak, hogy benne kedvét lelve, haszonna l forgassa
lapjait.

Budapest. 1990. augusztus 20.

Németh Jen ő
a Silvanus fa iskola vezetőj e
KERTKIALAKÍTÁS

A kert a lakás folytatása


A kert a lakás folytatása a szabadban.
Részletei. akárcsak a lakásban a szobák.
kü lönböző célokat szolgálnak: a napozást.
a csendes olvasgatást. vagy a víg baráti
beszélgetést. A kialakítás e l ső teendőj e.
hogy a kertet növényi kulisszákkal övezve.
kizárjuk a külvilág nemkívánatos látványát
és kíváncsi tekintetét. Ezt követi a hasz-
nálati célok (funkciók) meghatározása és
helyük kijelölése a területen.
Központi szerepet kaphat a pihenő-labdá­
zótér, ahol a legtöbb tevékenység zajlik.
Tágas legyen. összefüggő gyepfelülettel.
A ritkábban használt létesítmények. például
·a szalonnasütő. az olvasópad. a távoli sar-
kokba kerüljenek. egy-két cserjévelvagyvi-
rágággyal részlegesen elhatárolva.
Elkülönített. de mégis szemmel tartható
szöglet legyen a gyermekekjátszóhelye.
Itt nem árt délután i árnyékról is gondos-
kodni.

4 5
KERTKIALAKÍTÁS KERTKIALAKÍTÁS

~:::::::::::::::~...._.___.
... .
....,
.....'""...;..
~

A térkialakítás
A kerti tér formálásában ki eme l ke d ő a nö -
vények szerepe: oldják az épü letek szabá-
lyosságát. zöld színükkel. tarka virágukkal-
levelükkel megnyugtatnak és gyönyörköd -
t etnek.
Legkellemesebb a szemnek. ha a tér homo-
rúan zárul. Ez az úgynevezett konkáv tér-
fal. amely mint két kitárt kar. szinte hívja a
lát ogatót. míg a domború - a konvex -
barátságtalan. taszító. A szabály függő l e­
ges irányban is érvényes: a t ér legszebb
lezárása. ha a gyep síkjától a virágokon és „
cserjéken keresztül fokozatosan érkezünk
el a legmagasabb fá kig. vagy a szomszédos
épület ekig . Az ilyen kialakításegyben tér-
növelő hatású; több látnivalót kínál. tovább A kerti tér belseje maradjon szabályt sértik meg a leggyakrabban a kert
időzik rajta a tekintet. ke ll ős közepébe biggyesztett virágággyal
szabadon: vagy valami különlegesen szép fával. cser-
nemcsak azért. mert az csupán így használ - jéve l. Az ilyen fe lesleges dísz amellett. hogy
ható. hanem mert ett ől lesz tágas. nagy- útban van. megtöri. szétszabdalja a terüle-
vonalú is. Ezt a nyi lvánvalónak tű nő alap- tet. látványa ezért zavaró.

6 -- uan -
KERTKIALAKÍTÁS KERTKIALAKÍTÁS
A baloldali kép a me lléképület (gépkocsi-
garázs) szépen sikerü lt kertbe illesztését
szemlélteti. A térfal a sarkon elhelyezett
aranylombú hamisciprusból indul, így az a
garázsbejárat felő l is, és oldalról is homorú
képet alkot. Figyeljük meg: a színek és for-
mák egymást kölcsönösen kiemelik, mégis
harmónikusak.
Az alsó képtérindító fenyőegy üttese az erő ­
teljes formakontrasztoktól mozgalmas: a
k úszófenyők és a laposan elhúzott virágágy
mögött a h irte l enfe l szökő oszlopboróka
(Juniperus scopulorum 'Moonglow'), majd
a ház függő l eges sarkai, felül virágvá lyúval
keretezve. Az ablak alatti nagyra nőtt nepáli
boróka (Juniperus squamata 'Meyeri') már
kissé zavaró : elfogja a kilátást.

Az elókert látjuk szépnek Mégsem javasoljuk. mert


rengeteg munkál ad és rosszul alakítja a
Az e l őkert a ház reprezent atív e l őtere, a teret. Jellemző példák erre az ablak alá ül-
benne lakók ízlésének és részben az élet - tetett tuják. ez ü stfe ny ő k , ame lyek félbe
vitelének is kifejezője. Szigorú értelemben vágják a szűkös területet és idővel t eljesen
vett haszna nincsen: nemigen lehet itt spor- eltakarják. árnyékba borítják a lakást.
tolni, napozni, részben a helyszűke. részben A fenti kép egy modern előkertet mutat be.
pedig az utca pora és zaja miatt. Font os fel- A bejárat ot pampafű és szerb lúcfenyő ke-
adata viszonta díszítés. retezi, úgy, hogy az ablak szabadon marad.
Régen fa luhelyen, a ház és az tuca között E l őttü k Julián-borbolya, majd e lfe kvő cser-
csak virágot ültettek a parányi e lő kertbe. jék borulnak a járdaszegélyre és a hosszan
A lege lésző - kapirgáló baromfiaktól ala- elnyújtott úgynevezett olasz lépcsőre . ..
cs ony kerítéssel védték és néha még dísz- Gyep nincs. mert nehéz lenne kaszálni a sok
fát is megtűrtek benne. szöglet miatt. Középen lent. a gépkocsibe-
Sok családi ház és üdülő e lőtt ma is ezt a álló melletti görgetegkövek nem pusztán
barbár pompát látjuk viszont. Ez az e lőkert díszek, hanem a hanya gul vezető autósok
kiala kítá s nálunk megszokott. talán ezért is ellen is védenek.

8 9
KERTKIALAKÍTÁS KERTKIALAKÍTÁS

Az előkert tájolása
Ha elég széles a hely. az e l ő ke rtet tájolhat -
j uk befelé a ház irányába és kifelé. az ut-
cára.
A felső képen a ház felé tekint az elő kert.
az utcától és a szom szédoktól sövénykerí-
tés határolja. A sövény elé virágok vagy pá-
zsit te l e pí thető. Az ilyen előkert az intim i-
tást. a védett ség érzet ét kelti. kívü lről nem
sok látszik b el ő le.
Kif elé t áruló előkertet ábrázol az alsó fel-
vétel. A ház falától néhány szép bokorfá-
val vagy fenyővel indul. majd némi átme-
nettel a gyepszintre érkezve „kiszalad" a jár-
Garázsos ház elókertje lombú Pfitze r-boróka. majd az e lfekv ő ma- dá ig. A ki sforg almú és biztonságos telepü-
dárbirs zárja az együttest. A burkolat a nö- léseken aján lható: a jó szomszédok kertje
Hátul a zöldsávba fe lálló orgonabokor ke- vények tövéhez lejt és összegyűjt i a csapa- egybeolvad. a járókel ő pedig úgy érzi. mint-
rült. előtte el fekvő babérmeggy, arany- dékot. ha egy hosszan elnyúló pa rk ban sétá lna.

10 11
KERTKIALAKÍTÁS KERTKIALAKÍTÁS
A nagyvárosokban. a házak tenyérnyi Az. ápolás során a burkolat és a zöldfelület
belső udvarát manapság javarészt lebur- találkozása okozza a legtöbb gondot. Meg-
kolják. Az alsó képen a fehérre meszelt, oldására több lehet őség kínálkozik. A leg-
kúpcseréppel fedett kőfa l , a világos mész- egysze rű b b, ha a burkolat a gyeppel hatá-
kő lapok valódi mediterrán hangu latot ros és azzal azonos szintben van . Ilyen
árasztanak, am it c i p rus -t er metű oszlop- példát látunk a szemközti oldal bal alsó
borókák, hamisciprusok, és az ernyős ecet- sa rkában. A gyep így könnyen kaszálható.
szömörce tesznek hitelessé. Csendes a kialakítás elegáns. nagyvonalú, bár kissé
szemlélődésre csábít az aprólékosan kidol- egyhangú. Látványosabb, ha a burkolathoz
gozott cserje- és gyepszint, a kőlapokra ki- kavicsok-sziklák csatlakoznak, vagy virá-
futó színpompás sziklakerti évelőkkel. gok borulnak rá (szemközti és alsó kép).

' Burkolt felületek a kertben


A kert leggyakrabban használt részeit eső­
ben is járható szilárd burkolattal kell ellátni.
Ilyen elsőso rban a házhoz és a kerthez is
szorosan kapcs olódó étkezóterasz, a kü -
lö nböző kerti pihenők, az utak vagy a
gépkocsi behajtó.
A pih e nők , kü lönösen a terasz környezetét
dúsabban és t artósan díszít sük: itt van a
l egmegf e l e l őbb helyük a t arka virágokna k.
a különleges színeknek és formá knak és az
illatos rózsák is itt érvényesülnek a leg-
jobban.

12
------------- ~
~
--- ----"""""'---==-- 13
KERTKIALAKÍTÁS KERTKIALAKÍTÁS
1

Felső kép: hiva lkodó. már-már giccses Alsó kep: egyszerű és szép. ízléses támfal-
kialakítás. bástyák - lépcs ők - falak labirintu- szegélyezés. növényvályúba ül te tett pá r-
sával és összezsúfolt szobrocskákkal. nás évelő virágokkal.

A kerti támfalak Díszcserjék a támfalakon


A jól megválasztott növényanyag megtöri
a szintkü lönbségek helytakarékos áthidalá-
a fal szabályosságát és érvényesülni hagyja
sát. a kisebb-nagyobb tera szok vagy a süly- a kövek színét és rajzolatát. A felső kép
lyesztett minikertek kia lakítását szolgálják. szín- és formagazdag együttese jól illik
Ha magassága nem több. mint 1-1.2 mé- az egysze rű mintájú vi lágos falhoz. Az alsó
ter. akkor legjobb a szárazon rakott támfal. képen a fal koronájáról lecsüngő fűzlevelű
amelynek réseibe sziklakerti növényeket ül-
madárbirs önmagában igen szép de kissé
tethetünk. Ne felejtsük el. hogy a kitettség-
már eg yhangú és elfedi a fa lat.
tói függően erősen változó mikroklímát
teremt!
A támfal és a gyep találkozási sávját kapá-
lással (fent) vagy keskeny kőburkolattal
(jobbra) tarthatjuk tisztán.

---- ~
14 ~ ---
-
~E KERTKIALAKÍTÁS

Kerti rézsűk
Kaszálni talán még lehetne. de nem éri
Pézsűvel akkor hidaljuk át a szintkülönb-
meg. Esztétikusabb és kényelmesebb is
séget. ha elég helyünk van. vagy ha a terep
az egész fe lületet örökzöld madárbirssel
mozgalmassá tétele a célunk. A rézsű haj-
borítani. amely ívesen lecsüngve a szürke
lásszögét a magasság és a hosszúság
támfalat is takarja. Szépen tagoljá k a teret
arányszámával fejezzük ki: ha ez 1: 1. akkor
az oszlopborókák. a bejárat melletti erikák
egylábas. ha 1 :2. akkor kétlábas a rézsű pedig az élénk színkiegészítők
és így tovább. Géppel kaszálni csak a két-
Meredek északi domboldalt mutat a jobb
lábasnál enyhébb lejtésű rézsűt lehet (jobb
felső kép. romantikus nyíres-örökzöldes-
alsó kép): ha ennél meredekebb. inkább
kúszófenyős beült etéssel. A hajlásszög
ültessük be cserjével vagy virággal.
megközelíti az egy lábat: ennél kevesebb
A felső kép rézsűs előkertet mutat be.
már nem is lehet. mert leomlik a talaj!

16
17
KERTKIALAKÍTÁS

A sövény a vá lt ozatos színu es mé ret ű Méretük szerint a sövények lehet nek fél-
Kerti sövények
évelő virágokat egységes rendszerbe fog- magasak (1 méter), magasak (1,5-2 mé-
la lja. Szép háttere lehet a színes lombú ter), vagy alacsony, úgynevezett je l ző­
A sövények a terek szabályos novenyi
határolását szolgálják. Akkor alakítsunk vagy élénk virágú szolit er cserjéknek, ki- sövények. Nyírás nélkül is kivá ló je lzősö­
sebb fáknak. vények az alacsony, gömbölyded, virágos
sövényt. ha hangsúlyozni akarju k a kert
A fenntartás módját tekintve beszélünk cserjék: a piros gyöngyvessző, a cserjés
vagy kertrészlet épített jellegét. vagy ha
nyírott vagy nyíratlan sövényről. Nyírt pimpó, a levendula.
nincsen elég hely a szabadon növő, tér-
határoló cserjefoltok létesítésére. sövénynek azok a fajok alkalmasak, ame-
lyek lombja apró, egyöntet ű és a nyírás
után jól regenerálódik.

18 19
FENYŐK FENYŐK

, ~ (
....„..... , ~;-„„'i~~ . ,~
.;;/-r..~;
.!~~:~m-;i·„.~ A fenyők a magas hegyek és a hideg Észak ~.
„ ""' !.' · lakói. Kúpos koronájukról télen lecsúszik
~~-ti~~ a hó. merev tű- vagy pikkelyleveleik bírják
a fagyot és kihasználják a rövid vegetációs
i dőszak minden percét. Még magasabban
·
· , talá lható a tö rpefe nyő k- kús zó boróká k biro-
da Ima. amelyek a szibériai hideget hótakaró •
alatt vészelik át.
. - --=-:-- -~·$
-,~~~
1
20 21
FENYŐK FENYŐK

Abies concolor Abies koreana Cedrus atlantica C. atlantica 'Glauca'


Kolorádó fenyő Koreai jegenyefenyő Atlasz cédrus Kék atlaszcédrus
Az Abies nemzetség tagjai a lúcokhoz ha- A ki s m éretű házikertek. keskeny e lőke rte k A cédrusok a mediterrán medence csapa- Oltással szaporított int enzív kékes-ezüstös
son lóan örvös elágazású fenyők . A levágott fenyője. Las san növekszik és kicsi marad. dékos. de enyhe te lű hegységeinek karak- fajtája.a 'Glauca: az alapfajnál fagytű rőbb.
ágak tűi nem hullanak le. hanem megszá- így nem kell attól tartani. hogy kinövi a he- teres fenyői . A legendás libanoni cédrus i d ő s kori alak. de lassúbb növekedésű.
radva is fennmaradnak. Az Abi es fajok ezért lyet. Igen hamar. gyakran már félméteres neve a legismertebb. Hata lmas erdősége it. Ahogyan a fa öregszik. i d ősöd i k. tű i egyre
karácsonyfának is értékesek. A lúcokkal korában teremn i kezd. A felál ló tobozok ame l yekből a fönícia iak gyors hajói is ké- zömökebben és kékesebbek lesznek. Szé-
együtt a hűvös hegyvidék növényei. száraz. augusztus elejétől színesednek lilásbarná- szül tek. már az ókorban jórészt kivágták. les tojás alakú tobozai a harmadik év őszén
meleg klímában szenvednek. ra. A megérett toboz a j eg e nyefenyőkre Napjainkban már csak néhány szigorúan érnek. Talán a legszebb fo rmájú. szolit ernek
A kolorádó fenyő az edzettebbek közé tar- je l l emző módon pikkelyekre hullik szét. és védett maradványfo ltjuk találhat ó a Da- való fenyőfa . Jó vízellátást. ugyanakkor na-
tozik. Fák. cserjék szélvédelmébe ültetve. jó csak a felálló toboztengely marad meg . maszkusz fölötti hegyekben. pos. meleg fekvést kedvel. Fiata lon kissé
talajon és jó vízellátás mellett az ország bár- Májusban a piros te rmős virágai (a „toboz- Kertbe ültetve az tszak-Afrikában honos fagyérzékeny. ez idővel csillapodik. A sző ­
mely részén megél. kák") ugyancsak mutatósak. atlasz cédrus a gyakoribb. Gyors növeke- l őtermő vid ékeken. a me leg déli dombolda-·
Humuszban gazdag. savanyú kémhatású Normál kerti talajt. rendszeres vízellátást désű. fiatalon széles kúpos. később cson- lakon érzi jól magát. ahol télen „lefolyik"
talajt kíván. A magas mésztartalomra kissé kíván. Inkább fé lárnyékos. mint napos fek- kakúp alakú a koronája. Szürkészöld levelei róla a hideg levegő. Fagyzugokban. hideg
érzékeny, fejl ődése lelassul. Ellensú lyozá - vésbe ültessük. A h űvös hegyvidéken. pá- az ág hosszában l évő ún. törpehajtáson teleken a lombja. sőt a rügye i is megfagy-
sára gyakrabban öntözzünk. szervestrá- rás völgyekben. vagy az ország nyugati ré- üst ökös csomókban helyezkednek el. Egy- hat nak.
gyázzunk. szén a tű ző napon is jól érzi magát. egy csomóban 50-60 tű is lehet. s közülük
mindig a legszélső. legöregebb hullik le.

22 23
FENYŐK FENYŐK

Chamaecyparis lawsoniana ' Lővér' Chamaecyparis laws. 'Golden Wonder' Chamaecyparis lawsoniana 'Fletcherii' Chamaecyparis lawsoniana 'Globus'
Lövér oregoni hamisciprus Arany csoda hamisciprus Fletcher-ham isciprus Glóbusz hamisciprus
A hamisciprusok a valódi ciprusok északra A z oregoni hamisciprus és fajtái a fagyot A ham isciprus-fajtákon belül sajátos cso- Külön bekezdést érdeme l a lassan európai
szorult rokonai . Különböznek a jóval kisebb, általában tűrik, a szárazsággal szemben portot alkot nak a fiatalkori, ún. retinospora h ívűvé váló Bara bits-fajtasorozat. Legelső.
maximum 1 cm -es. futball-labda formájú viszont télen -nyáron igen érzékenyek. Hi- alakok. Puha hajtásúak és levelűek, lazább ma már t ömegesen elterj edt fajtája a 'Glo-
tobozaikka l, valamint lapos hajtásaikkal- deg teleken például. ha a talaj csonttá szövetűe k. ezért jóval érzékenyebbek a szá- bus'. A kép ezt a fajtát ábrá zo lja a nemesí-
ágacskáikka l. melyeknek a lombos fák leve- fagy, a napos oldalukon vagy a szárító razságra. de a fagyra is. mint az időskori tővel. dr. Barabits Elemérrel. A legjobb
leihez hasonlóan színe és fonáka van. Jel- szelek irányából koronájuk szabályosan alakok. Az oregoni hamisciprus két leg- gömbformának tartják: elég kicsi ahhoz.
l emző bélyegük még a keskeny, kúpos ter- megperzselődik. A legkényesebbek a szebb retinospora fajtája a m i n iatűr oszlop- hogy a házikertben elférjen, és elég nagy,
met és a bókoló sudár. másik oldalon tá rgyalt puha á rszerű l evel ű termetű 'Ellwoodii'. és a 4-5 méterre is hogy a közparkba is kiültethessék. A kék
A nemzet ség kertészetileg legfontosabb retinospóraalakok. A sárgalevelű fajták vala- megn övő 'Fletcherii' (balra fent) . Mindkét 'Lövér'-ről és az aranyló 'Nova' -ról már
faja, az oregoni hamisciprus. rendkívül alak- mivel edzettebbek. de az alapfajnál azért fajta jó talajt párás környezetet szélvédett szóltunk. Smaragdzöld színű az elegánsan
gazdag. Legedzettebbek a viaszbevonattól jóval igényesebbek. A gazdag vála sztékból és félárnyékos -árnyékos fekvést kíván. Szá- megsodort, kúpos 'Silvania'. kellemes
hamvas kék vagy ezüstös levelű fajtái. Régi ma a fennt bemutatott 'Golden Wonder', raz meleg fekvésben szenvednek, és a pajzs- ezüstszürke a bókoló ágú 'Grisette'.
kertekben. parkokban az 'Alummii' és a az alul smaragdzöld, felül sárga 'Stardust' tetű könnyen megtámadja őket Az oregoni hamisciprus víz- és főleg igen
'Triomf van Boskoop' fajt ákkal találko- (Csillagpor). valamint az arannyal szegélye- A 'Blue Surprise' (Kék meglepetés) az páraigényes. Nálunk a Nyugat-Dunántúlon.
zunk. ma a kék oszlopos 'Columnaris zett, magyar n emes ít és ű 'Nova' a leggya- 'Ellwoodii' javított változata. Színe kékebb, valamint a hegyvidéken érzi jól magát: itt
Glauca' -t és a nála egy leheletnyivel szé- koribb. koronája karcsúbb és a szárazságot vala- 10-15 m magasra nő , míg máshol 5-7
lesebb 'Lövér'-t forgalmazzák a faiskolák. Öntözött kertek védett belsejébe valók, mivel jobban tűri . méter elérése után leáll.
ödezöld háttér elé.

24 25
FENYÖK FENYÖK

Chamaecyparis nootkatensis 'Pendula' Chamaecyparis pisifera 'Boulevard' Cupressus arizonica X Cupressocyparis leylandii

Szomorú nutka hamisciprus Boulevard hamisciprus Arizonai ciprus Leyland ciprus


A nutka hamisciprus Oregon állam északi Az alapfaj. a szavára hamisciprus Japán szi- A ciprusok a Föld meleg éghajlat ú vidékein Távoli szü lők szívós gyermeke . A század
felén váltja fel az oregoni hamisciprust. gorúan védett fája. Állományai egészen ősh onosak. ott. ahol száraz és forró a nyár. elején Angliában jött létre a nutka hamis-
A középerős növekedésű fa nálunk kúpko- szűk t erületre szorultak a hegyvidék n ed- enyhe. esős a tél. Sokáig azt ta rtották rólu k. cipru s és a monterey ciprus spontán ke-
ronát nevel. ves talajú völgyeiben. Nyugat-Dunántúlon hogy nem bírják klímán kat. míg az élet meg- res z te ző déséből. Előbb i t ő l fagytűrését.
Jó minőségű kert i talajt jó és rendszeres a pa rko kban. a te metőkben elszórtan ta lál- cáfolta ezt. A turisták által hazahozott mag- utóbbitól pedig viszonylagos szárazságtű­
vízellátást kíván. A zö ld lev elű alapfaj helyett kozhatunk vele. ról nevelt példányaik egy része még az rését. szép formáját és fől eg gyors növeke-
a faiskolák többnyire a ké keszöld 'Glauca' Számunkra fontosab bak az ún. retinospora 1985-86-87. évi nagyon hideg teleket is dését örökö lte. Kezdetben keskeny kúp,
és a képen bem utatott festői ágrendsze- fa jták. melyek a japánkertek j ellemző növé- jól bírta. később 20 - 22 méter magasságot elérő
rű 'Pendula' fajtáját szaporítják. Ezeket nyei. A képen bemutatott is egy régi japán A legedzettebb ciprusfaj a fent bemu tatott szabályos. tömött oszlop formát nevel.
a szívós keleti tujára (Thuja orientalis) olt- fajta. a 'Squarrosa' javított változata. Meg- arizonai ciprus: a nemzetség legszebb. Normál kerti talajt. napos vagy fé lárnyékos
ják. elég jól elviselik ezért a meszes talajt őrizte az anyafaj ta tollas. puha lombozatát. egy0ttal európai képvise l őj e viszont az ős­ fekvést kíván. A szárazságot a hamiscipru-
és némi szárazságot is. Igénylik azonban a de levelei ezüs tösebbek. és fő l eg edzetteb- i dők óta ültetett va lód i (más néven olasz) soknál jobban tű ri . de télen a lombja káro-
környező növényzet szélvédelmét. páro- bek a száraz l evegővel szemben. Közepes cipru s. A kertnek délies és erősen kultúr sodhat a nagy hidegtől vagy az élettani szá-
logtatását. és ha lehet. részleges árnyéko- eréllyel 2-3 méter m agas, tömött kúpko ro- jelleget ad. Az ország déli részein. borte rm ő razságtól. Sövénynek kiváló. gyorsan nő és
lását is. A kert kiemelkedő pontjára szoliter- nát nevel. Humuszos talajt jó vízellátást és lankákon. vagy a meleg nagyvárosokban egyöntetű. tömör borít ást ad. Magánosan
nek alkalmasak. védett állományklímát kívá n. félá rnyékkal. érdemes telepíteni. a fényt és a meleget is igen szép.
vi sszave rő házfal vagy tám fal előtt.

26 27
FENYÖK FENYÖK

Juniperus commun is 'Stricta' Juniperus chinensis 'Hetzii' Juniperus chinensis 'Pfitzeriana' Juniperus horizontalis 'Glauca'

fr oszlopboróka Hetz kék kúszóboróka Pfitzer-kúszóboróka Kék henyeboróka


A borókák. a Juniperus nemzetség tagjai A kínai boróka. a Juniperus chinensis. Az elfekvő. pi kkelyl eve l ű borókák pontos Észak-Amerikában. Brit-Kolumbiában a
valamilyen szempontból mindig szélsősé­ Kel et-Ázsia hegyeiben meglehetősen nagy származását homály f edi és ma is heves bo- tengerparti szirteken. köves-kavicsos lejtő­
ges viszonyok között élnek. mint a fás nö- területen élő faj. Virágai a legtöbb boróká - tanikai viták tárgya. Sokak szerint a kína i kön. vagy mocsaras területen é lő. ren dkí-
vényzet elő re tolt helyőrsége i: a magas he- hoz hasonlóan kétlakiak. termése borsó boróka és a nehézszagú boróka természe- vül alakgazdag faj. Fajtái közül a képen be-
gyekben. a szi klás dombvidékeken. a nyu- nagyság ú hamvas fe l ületű tobozbogyó. tes hibridjei. amelyek a két faj elterjedésé- mutatott laposan növő 'Glauca' sziklakert-
gat- európai festői fenyéreken. vagy nálunk Változékony faj. fatermetű és elfekvő ala- nek határterületén keletkeztek. és helyes be. kőedénybe való. ahol ezüstös ágai hosz-
az Alföld száraz homokbuckáinak nyáras kokkal. A termesztésben csak az utóbbiak nevük a hibrid eredetre utaló J. X media szan lecsüngnek. Hátránya. hogy könnyen
borókásaiban. terjedtek el. lenne. átmennek rajta a gyomok. A 'Plumosa'
A képen bemutatott fajta a hazánkban is A Hetz boróka gyors növekedésű fajta. A fen t bemutatott fajta a vitat ott csoport fajta 40- 50 cm magas. lombja nyáron ké-
őshonos közön séges boróka nyugat-euró- 1.5- 2 m körüli végleges magassággal és prominens tagja. Jellemző tulajdonsága. keszöld. télen lilás árnyalatú. Magasabb
pa i oszlopváltozata. Hasonló megjelenésű. 3-5 m szélességgel. hogy az ágvégek puhán. kissé hullámosan termete miatt kevésbé gyomosod ik.
de szúrósabb levelű és va lamivel száraz- Normál kerti talajt. napos fekvést kíván . oldalra bókolnak. az üdezöld levelek zömé- La za talajt. vagy normál kerti talajt. lapos
ságtűrőbb a magyar nemesítésű 'Bakony'. a szárazságot elég jól tűri. Szépen mutat ben pikkely alakúak. Csak lombszínben kü- fekvést kíván. a szárazságot közepesen tűri.
A tiszta levegőjű kertekbe valók. Nagyvá - a nyírt gyepben magánosan. vagy sma - lönböznek tőle a sárgatarka 'Pfitzeriana Jól mutat meredek rézsűkön. támfa lak ko-
rosokban a l égszen nyezéstől legyengülnek ragdzö ld és sárga lombú fenyőkkel társítva. Aurea' és a kékesderes 'Pfitzeriana ronáján. vagy oszlopborókákkal társítva.
és a pajzstetű megt ámadja őket. Glauca'. A sárgatarka faj ta vízigényes. a
másik kettő szárazságtűrő.

~-- ~
28 ~
--- 29
FENYOK
l FENYŐK

Juniperus sabina 'Tamariscifolia' Juniperus virginiana 'Grex Owl' Juniperus virginiana 'Skyrocket' Gin kgo biloba
Nehézszagú boróka Szürke bagoly kúszóboróka Égi rakéta oszlopboróka Páfrányfenyő

Európa és Közép -Ázsia magas hegyeiben él Az alapfajt. a közönséges virgin iai borókát Tulajdonképpen nem is a virginiai. hanem a A ma é l ő fenyőfélék elődje : l egyezősze rű
vadon a törpe fenyvesek övében. Elfekvő egy időben kastélyparkokban gyors örök- vele igen közeli rokon oregoni boróka. a levelei átmenetet képeznek a fenyők és a
ágú cserje. esetleg 3-4 méteres ferde zöld takarócserjéknek e l őszeretettel hasz- J. scopu loru m oszlop változata. Mivel azon- páfrányok között. Hajdan Európában is ős­
t örzsű fácska. hajtásai szétmorzsolva jel- nálták. Szárazságtűrése vetekszik a hazai ban világszerte a virginiai boróka fajtájaként honos volt. de a jégkorszak viszontagságait
legzetes kellemetlen szagúak. közönséges borókával. a szennyezett leve- terjedt el. mi is ezen a néven ismertetjük. csak Kína védett völgyeiben élte túl. Ott. és
Magyarországon gyakran te lepítik. de csak gőt pedig annál sokkal jobban tűri. A pajzs- Jelenleg talán a legszebb. de mindenesetre egész Délke let-Ázsiában a templomudva-
az e lfekvő típusait. Legszebb fajtája a fent tetvek nem. vagy csa k alig támadják meg. a legpiacosabb oszlopboró kánk. Teljes mé- rok kedvelt fája. Magját megtisztítva meg-
bemutatott 'Tamarisc ifolia'. A képen bemutatott elfekvő fajta a Pfitzer- rete 4-5 méter. közepesen tűri a szára zsá- pörkö lik és fogyasztják: íze a tökmagra em-
Hegyvidéki származása ellenére a száraz- kínai borókára emlékeztet. de attól meg- got. Kezdetben szép és gyors növekedésű. lékeztet.
ságot jól tűri. A nagyvárosi szennyezett le- különbözteti acélkék lombja és apró. kék de 10-15 éves kora után koronája széthaj - Kezdetben lassú. később középerős nö-
vegőben azonban legyengül és a pajzs- tobozbogyója. Gyors növekedésű. edzett lik. gondoskodni ke ll a pótlásáról. vekedésű. Kétlaki növény: ha magában te-
tetvek megtámadják. Er rő l a bokorból ki- és igénytelen. Talajban nem válogat. Szürke Megjegyzés: az újabb oszlopborókák kö- lepítjük. garantáltan nem hoz termést. ami
álló sárga ágak árulkodnak. Házike rtben és színét a zöld gyeppel és a mögé telepített zül egyik legszebb a már említett J sco- egyébként igen kellem etlen szagú. Hajtása
közparkokban egyaránt jól felhasználható. smaragdzöld vagy piros lombú hátt érrel pulorum 'Moonglow' (Holdfény) nevű és lombja védőanyagokat tartalmaz. ezért
Hajtásai a gyomorba jutva m érge zőek. emelhetjük ki. fajtája. A 'Skyrocket'-nél valamivel széle- betegsége vagy kártevője nincsen. Normál
ezért ahol kisgyermekek vannak. ne ültes- sebb termetű. de ezüstösebb szí nű és hosz- kerti viszonyokat kíván.
sük. sza bb éle t ű .

30 31
FENYÖK FENYÖK

Larix decidua Picea glauca 'Conica' Picea omorika Picea pungens 'Hoopsii'

Vörösfenyő Cukorsüveg fenyő Szerblúc Hoops ezüstfenyő

Nevét vörösbarna szí nű kemény és tartós Az utóbbi időben lett népszerű ná lun k. Az alapfaj magyar neve: szü rkefenyő . Ker-
Az alapfaj nálunk csak gyűjteményekben
fájáró l kapta. A hűvös hegyvidékek lomb- trtéke: szép formája és kicsi térigénye. tészeti szempontból az e rősen hamvas vál-
látható. annál elterjedt ebb a képen bemu-
hullat ó fenyője. Puha. lapos. világoszöld tatott kúp alakú változat. Többet forgalmaz- Egészen keskeny. csaknem orsó alakú kúp- tozatok az ért ékesek. ezek az igazi ezüst-
tűlevelei a hosszú hajtásokon csavarvonal- koronát nevel. és viszonylag korán. már fenyők. 'Glauca· fajtanéven a magpopulá-
nak és ültetnek belőle. mint az összes törpe
ban. a bütyökszerű rövid hajtá sokon cso - lúcból együttvéve. Szabályos termetével ön- 1.5 méteres korában termőre fordul. cióból kiválogatott kékes-ezüstös egyede-
mókban ál lnak. A csúcs körül fejlődő rövid tobozok a nyár ket forgalmazzák. Legszebb színű fajták: a
magában is alpesi hangulatot teremt. Kivá-
Tápdús talajon és jó vízellátás mellett az or- végén kékeslilás szí nűek. majd őssze l sö- 'Koster' avagy a 'Hoopsii'.
lóa n alkalmas sziklakertekbe. vagy a kes-
tétbarnára váltanak. Az ezüstfenyőt újabban a törpe sodrómoly
szág bármely részén megél. Fiatal korban keny előkertekbe. Igen lassan növekszik és
néha megtámadja a vörös fenyő gyapjas- Normál kerti talajt. félárnyékos vagy napos károsítja. Parányi hernyói ősszel és tavasz-
1.5-2 méternél nemigen lesz nagyobb.
tetű. Ellene kora tavasszal. még m ielőtt a Igényes növény: jó talajt. jó vízellátást és fekvést kedvel. a szárazságot közepesen szal az idős tűk belsejét fogyasztják. melyek
lárvákat védő viaszréteg kialakul. rovarölő­ tű ri . A közön séges lúccal szemben nagy kifakulnak. megbarnulnak és csomókba ta -
párás l evegőt kíván. Száraz. napos fekvés-
szeres permetezéssel védekezhetünk. e lőnye. hogy hajtásait nem támadja meg a padva a fán maradnak. Védekezés : kontakt
ben megtámadja a takácsatka. Ellene atka-
tobozszerű deformálódást okozó lúc szerekke l a lepkék május-júniusi ra1zásá-
Hatásosabb (és veszélytelenebb) védeke- ölőszeres permetezéssel védekezzünk. a
zési mód a már kifejlett tetveket a lombo- nyár folyamán többször is. gubacstetű. Alkalmas : magánosan. cso- nak idején. vagy rágókártevők elleni szerek-
zatról 3-4 hetenként erős vízsugárral le- portba. nyírott vagy nyíratlan sövénynek. kel ősszel és tavasszal a hernyók ellen.
mosatni.

32 ==========- ~------------ --- ~


~ --- 33
FENYŐK FENYŐK

Pinus leucodermis Pinus mugo Pinus mugo var. pumilio Pin us nigra
Páncélfenyó Törpefenyó Párnás törpefenyó Fekete fenyó
A legendás Balkán fenyője E lső pillantásra A törpefenyő Európa magas hegyeiben A törpefe nyő nagy. de szétszabdalt elter- A legedzettebb fenyőfán k. Szárazságtű ­
a közönséges feketefenyő re emlékeztet. de őshonos. Termőhelyén sűrű cserjefoltokat. jedési területén más és más fo rmá ban jele- rése a legtöbb lombos fáét meghaladja. és
koronája tömöttebb és karcsúbb. tűi rövi - vagy egész hegyoldalakat beborító áthatol- nik meg. A Kárpá tokban honos alakról már a leveg őszennyezettséget is viszonylag jól
debbek. sötétebb zöldek. Feltűnő és deko- hatatlan bozótosokat alkot. Földre fekvő szóltunk. az Alpokban a párnát alkotó var. elviseli. Elterjedten használják ezért kopár-
ratív megkü l önböztető bélyeg. hogy hajtá- 'termetével védi magát a szé ltől. ta laját az pumi lio a leggyakoribb. Ágai szorosan a fásításra. az Alföldön ped ig a sovány ho-
sain a kéreg ezüstös szürke színű. a kígyó- átfagyástól és a lemosódástól. Télen bebo- földre fekszenek. tű i üdezöld pamacsokban moktalajok beerd ősítésére.
pikkelyre emlékeztető rajzolattal. trdeke- rítja a vastag hótakaró és megvédi a nagy állnak a hajtásvégeken. Törpe növekedé- 20-25 métert is el érő gyors növekedés ű
sek még tojás nagyságú feketés lila tobozai. fagyokban. sét. ha nem is t eljese n kiegyenlített en. de fa. kezdetben széles kúp-. később ellapuló
Edzett. szárazsá gtűrő faj. Lassú növekedé- A faiskolák általában az alapfaj helyett a magról is jól t artja. Alkalmas a parányi elő­ csúcsú koronával. Tobozát a koszorúköté-
sű. a házikertbe különösen javasolhat ó. mi- Kárpátokban honos var. mughust szaporít - kertekbe. sziklakertekbe. vagy kőedé­ szet „nagy rózsatoboz" néven e lőszeret et ­
vel nem növi ki a helyet. Napos vagy fél- ják. ami 1-2 méter magas ; ágai. apró tobo- nyekbe. tel alka lmazza. A kertbe magánosan vagy
árnyékos fekvést kedvel. szépen mutat zai min iatűr feketefenyőre emlékeztetn ek. A törpefenyő valamennyi formájában igen kisebb csoportba ültessük. Ha friss hajtá-
magánosan. 2-3-as csoportban a nyírt Méret einél fogva házikertben vagy köz- jó a l kalmazkod óképességű. még a száraz sait (..gyertyáit") május második fe lében
gyepfelületben. vagy fehér törzsű nyírek parkban egyaránt fe lhasználható. magáno- és meleg A lföldön is kielégítően fej lődik. félbe vágjuk. kompakt növekedést és sűrű.
e l őtt. san. foltszerűen vagy szegélyként. tömött ágrendszert kapunk

--- ~
34
~ --- ---~
~ --- 35
FENYŐK FENYOK

Taxus baccata Taxus baccata 'Fastigiata: Taxus X media 'Hicksii' Thuja occidentalis
Tiszafa Oszlopos tiszafa Hiks oszloptiszafa Nyugati tuja
Kezdetben közepesen gyors. későb b ki- A t iszafáról tudni kell m ég. hogy vala- A közönséges tiszafa lombja kivételesen A nyug at i tuia alakgazdagsága az oregoni
mondottan lassú növekedésű, de igen mennyi része a gyomorba jutva mér- kemény te leken megfagyhat vagy megper- hamiscipruséval vetekszik. Kertészeti je-
hosszú életű fa. 50-60 éves korára lesz gező. Kivételt ké pez a termést b orító zselődhet a szárító szelektől vagy az erős l entősége még annál is nagyobb. m ivel
10-1 2 méter magas. és egyes becslések húsos-piros magburok, amely ehető . Két- napsütéstől. A képen bemutatott fajta fő klímánkat jobban tűri. Rendszeres öntözés
sze rint a 2000 éves kort is megérheti. laki növény: termést csak a nőpéldá ny ok értéke. hogy tökéletesen fagytűrő. még a mellett. jó kerti ta lajon az ország bármely
Tömör. és kemé ny fáját a faszob rászok hoznak. A ta laj iránt igénytelen. a tűző na- legnagyobb hidegben sem károsodik. részén te l epíthető. Számára is legmegfele-
nagyra becsü lik. Kétlaki növény. a nő példá - pon . de egész mélyárnyékban is jól fej l ő­ Széles és kissé csavarodott. csak részben lőbb azonban a csapadékos Nyugat- Du-
nyok piros termése augusztus-szeptem- dik. szabályos oszlopkoronát nevel. egészsé- nántúl és a hűvö s hegyvidékek.
berben érik. A képen bemutatott fajtája a legszebb osz- ges. sötétzöld lombozattal. őssze l pedig Az alapfaj 10-12 méter magasra növő.
Bár szabad állományban is jól mutat. a kert- l opfenyők egyike. Az anyafát több. mint sok piros terméssel. A talajjal és fekvéssel karcsú. kúpos koronájú, gyakran több-
ben többnyire nyírott fo rmában találkozha- 200 éve fedezték fel Írországban. 3-4 mé- szem ben a közönséges tiszafához hasonló- tö rzsű fa. Lapos pikke lylevelei viszonylag
tunk vele. Ti szafából készü l a legelegán - ter magasságot ér el. Nővirág ú. ezért ősszel an igényt elen. M agánosan. két -hárma s nagyok. hú sosak. a közepükön mirigydudor
sabb sövény; a barokk kertészet előszere­ sok piros term ésével is díszít. Magános ál- csoportba. főképp pedig sövénynek alkal- található. A kertb en el sősorban nyírott sö-
tettel használta örökzöld falak. kapuk. tor- lásban a legszebb. vagy aranylombú kúszó- mas. Tömör f alat alkot és 1.5-2 méternél vénynek alkalmas. szoliternek inkább az
nyok. gömbök kialakítására. A metszést borókákkal társítva. Az alapfajnál kissé víz- nem nő magasabbra. ivartalanul szaporított. garantá lt m i nőségű
kiválóan bírja: a barbárul visszavágott le- és páraigényesebb. díszfajtákat aján ljuk.
véltelen ágcsonkokból is képes kihajtani

36 37
FENYŐK FENYŐK

Thuja occidentalis 'Fastigiata' Thuja occidentalis 'Globo.sa' Thuja occidentalis 'Smaragd' Thuja orientalis 'Aurea'
Oszloptuja Gömbtuja Smaragd oszloptuja Aranylombú keleti tuja
A kelet i tuja fajtái között fontos helyet fog lal- Karakteres csoportot képeznek a kisebbre Míg az első oszlopfajták a kastélyparkok tá- A Kínából származó alapfajt régen fa lusi
nak el a kü l önb öző méretű és karcsúságú vagy nagyobbra növő gömbformák. A cso- gas tere in alkottak festői ga lériákat. a házi- kert ekbe. főként ped ig temetőkbe elősze ­
oszlop változat ok. A csoport l egelső kép- port egyik legelső képvi se lője. a képen be- kertek divatj ával a kisebb méretű oszlopok retett el ültették. Innen szá rmazik a másik
viselője. 'Fastigiata'. e lőször 1865 körül mut atott 'Globosa', közepesen lassan. de kerültek előtérbe. t vtizedünk slágernövé- neve: Biota orientalis. azaz életfa. Pikkely-
bukkant fel. Széles oszlopvagytömött. kes- kitartóan n ő. és végül 1.5-2 méter magas- nye. az Amerikában nemesít ett 'Smaragd' levelei kö:epén a mirigydudor helyett hosz-
keny kúp alakú koronát nevel. több vezér- ságot ér el. Hasonló m é retű. de tojás alakú fajta. közepes eréllyel 3- 4 méter magasra szanti bevágás taláiható.
rel. mereven felálló oldalágakkal. M a a a 'Hoveyi' fajta. míg a 'Froebelii' 1 mé- nő. Koronája elegánsan kihegyezett. üde- Szárazságtűrő és melegkedvelő növény. Ki-
magpopulációból kiválogatott oszlopos ternél ritkán n ő nagyobbra. Mindhárom zöld színét. melyről a nevét is kapta. télen is válóan bírja az Alföld klímáját. a hűvös nyarú
példányokat ezen a gyűjtőnéve n hozzák fajta házikertbe vagy közparkba is ül tet h ető . megbízhatóan tartja. hegyvidéken viszont gyakran visszafagy az
forga lomba. Elsősorban sövénynek valók. A „törpe gombócok" - mint a 'Danica', a Házikertbe. de közparkba is kiválóan alkal- elhúzódó hajtásnövekedés m iatt. Száraz
mivel nem teljesen kiegyenlítettek. A 'Co- 'Little Gem' és a 'Tiny Tim' az utóbbi mas. magánosan. csoportba vagy elegáns kertekben ta lán a legszebb nyírott sövényt
lumna' fajta zárt. vaskos oszlop alakú. fé- években jöttek divatba: kimondottan házi- sövénynek. Nála is tömöttebb. lassú növe- adja.
nyeszöld lombozattal és 2-3 sudárral. Az kertbe valók. előke rtbe . sziklakertbe. ba l- kedésű a 'Holmstrup' fajta. Lombja A fent bemutatott aranylombú fajta az alap-
egysudarú. rövid oldalágú 'Malonyana' a konládába. Napos vagy félárnyékos fek- nyáron csillogó sötétzöld. télen kissé bron- fajná l csak kissé vízigényesebb és lassúbb
legkarcsúbb oszlopok egyike. vést. jó vízellátást. fő ké pp pedig rendsze res zos árnyalatú. növekedésű. Színeződése különösen f iatal
Ambrózy István nemesítette a század elején. kapálást-gyomlálást igényelnek. korban és a kihajtás idején intenzív.

38 39
LOMBHULLATÓ FÁK-CSERJÉK LOMBHULLATÓ FÁK-CSERJÉK

A lombhullató fák és cserjék a mérsékelt A legt öbb lombhullató díszfa-díszcserj e


égöv növényei. Életritmusuk követi az év- otth on érzi magát nálunk. ezek alkotják
szakok váltakozását: t avasztól őszig lom- kertjeink alapvető növényanyagát.
bot. virágot. termést hoznak. a telet pedig Az örökzöldeknél gyorsabban nőnek és
lomb nélkül. nyugalmi állapotban vésze- edzettebbek. Lombváltásukkal. tavaszi-
lik át. őszi színeikkel szem lélet essé és széppé
teszik az idő múlását.
LOMBHULLATÓ FÁK- CSERJÉK LOMBHULLATÓ FÁK- CSERJÉK

Acer p latanoides 'Crimson King' Acer pseudoplatanus Aesculus hippocastanum Aescul us X carn ea
Bíborki rály korai juhar Hegyi juhar Vadgesztenye Pirosvirágú vadgesztenye
Az alapfaj a sík - és dombvidéki üde talajú Hegyvidékeinken a gyertyános-t ölgyesek, A századforduló divatnövénye volt. Buda- A Ba lkánon őshon os közönséges vadg esz-
t ölgyesek gyorsan növő elegyfája. A nem -bükkösök övének nagy te rmetű fája, gyor- pest és több vá rosunk történelmi fasorait tenye (Aesculus hippocastanum) és az
túl forgalmas utak mentén gyakra n hasz- san nő. és tömör. boltozatos koronát nevel. ez a faj alkotja. Azóta változta k az idők : észak-amerikai pirosló vadgesztenye (Ae
nálják sorfának, a lapos gömbkoronájú Idős törzsön a kéreg a platánhoz hasonló megjelentek az autók, az aszfaltburkolat. t ö- pavia) kereszteződéséből jött létre. Eu rópa i
'Globosum' f ajtát pedig szűk utcák fásítá - lapokban válik le. Levelei tompa karéjúak; megessé vált az utcák néha oktalan téli só- szül őfajától szép termetét. nagy. kitárt virá -
sára. Ez ut óbbi a házikertekben is jól mutat zöldessárga virágai, majd termései hosszú. zása és ezzel az emberek végrehajtották a gait. az amerikaitól ped ig egyedülálló virág-
különösen az épület mellett. vagy lépcsők. lecsüngő fü rtökben fej lődnek. a termés szép utcai sorfa halálos ítéletét. Hosszú színét örökö lte. 14- 16 méter magasra nő.
t ám falak alján. szárnyai hegyesszögben állnak. agóniájára. melynek első jele a kései kihaj- A vadgesztenyét a telepítés után nem sza-
A képen bemutatott fajta fénylő sötétpiros Származása ellenére az ország bármely ré- tás. perzselt lomb, majd korai lombhullás. bad visszavágni. meg ke ll hagyni az erős
lombszínét egész nyáron át megtartja. Az szén. így az Alföldön is megél. A kisforgal- nap mint nap fe l kell figyelnünk. csúcsrügyet. Az idős fák alatt kipusztul a
alapfajnál valamivel gyengébb növeke- mú külvárosokban. a városon kívül vagy Továbbra is megmaradt azonban a vad- gyep a mély árnyék. a korona esernyő­
désű és tömöttebb koronájú. Normál talajt faluhelyen kiváló utcai sorfa. A szárazságot gesztenye a parkok, tágas kertek szép szo- hatása és a lehullott levelekbő l kimosódó
és közepes vízellátást kíván. Alka lmas utca- közepesen. a sózást rosszul tűri. Házi kertbe liter fájának. Üde ta lajt kedvel. de a szé lső­ gátló anyagok miatt. Mege lőzésére a fö ldig
fának. szoliterfának vagy színes együttesek csak akkor javasoljuk. ha elég a hely. Vi- ségek kivételével az ország bármely részén hajló ágakat kissé messük le. a fa alatt is
vezérnövényének. szonylag későn fakad . nyáron viszont igen megél. öntözzünk. őssze l ped ig a lehullott lombot
ke llemes hűs árnyékot ad . azonna l távolítsuk el.

42 43
LOMBHULLATÓ FÁK-CSERJÉK LOMBHULLATÓ FÁK-CSERJÉK

Amelanchier canadensis Amygdalus nana Amygdalus triloba 'Multiplex' Berberis thunbergii 'Atropurpurea'
Kanadai fanyarka Törpemandula Szilva rózsa Japán vérborbolya
Közé perős növekedésű terebélyes bokor. A virágokkal pom pázó törpemanduláról Kínai kerte kb ő l hozták át Európába a múlt A borbolyák apró virága inak érdekessége.
amely i dővel 6 - 8 méterestöbbtörzsű f ács- nem is hinn énk. hogy a legszárazabb köves század közepén. 1.5-2 m ét er magas. hogy „i n ge re l het ők " : ha a porzók tövét tű ­
kává fej lődik. Április-májusi üde virág - domboldalak. löszdombok cserjéseinek gyors növekedésű bokor. fénylő barna heggyel megérintjük. azok a bibére csa -
pompája mellett őszi piros lombszínével is igénytelen. szárazság tűrő növénye. 60- vesszők kel és jellegzetes. háromhasábú le- pódnak. így biztosítván a megporzást. A be-
díszít. Kékesfekete. borsó nagyságú termé- 100 cm magas. tarackokkal terjedő tövű velekkel. Áprilisban virágzik. Ha utána az el- mutatott f ajt a középe rős n övekedésű.
sét a madarak hamar elhordják. cserje, apró mandulalevelekkel és július- nyílott vesszőket az alju któl előtörő med dő 1.5 méter körüli gömbölyded bokor. piros
Hazájában. Észak-Ame rikában a nyirkos augusz tu sban é rő apró. sző rös. és (belül) hajtásokig visszamett szük. erőteljes hajtás - lom bszínét egész nyáron át megtartja. Ta -
vagy üde talajú erdők növénye. Bírj a a ma- kese rű ma ndu latermésse l. Áp rilis végén. növekedést és j övőre is gazdag virágdíszt vasszal sá rga virágaival. őss ze l fénylő ter-
gas ta lajvizet. de normál kerti viszonyok május elején virágzik. Ilyenkor derül ki. hogy kapunk méseive l díszít. Hozzá hasonló megje le-
között is jól érzi magát. napos vagy félár- a házikertekben is elég gyakori az ország Normál kerti ta lajt. napos vagy félárnyékos l'lés ű . de még söt étebb színű a hazai neme -
nyékos fekvésben . minden részén. Sokfelé sírokra is szíve·sen fekvést kedve l. Szoliternek va ló a kert ki- sítésű kecses ág r endsze r ű 'Carmen' fajta.
Alkalmas: magánosan. laza csoportba. folt- ültetik. Különlegesen élénk színvált ozata a emelt pontjaira. A fa iskolák többnyire cse- Közepesen szárazságt ű rő növény. Elsősor­
szerűen térhatárolónak ültetve. Jól mutat Szombathelyen nemesített 'Kati'. resznyeszi lva alanyra oltják; ezen az ala- ban a napra való. Árnyékban is megél
sötét lombú fenyők vagy a vele együtt nyíló Napos. meleg fekvést kedvel. a szárazságot nyon gyorsan nő. de erősen sarjad, később ugyan. de a színe fakóbb lesz. Alkalmas:
törpemandula. japáncseresznyék. szilva- és a sovány talajt jól tűri. Alkalmas magá - ezért rendszeresen vadalni kell. szoliternek, cserje foltba vagy sövénybe.
rózsa társaságában. nosan vagy foltsze rű en telepítve. szikla-
kertbe. alacsony. virágos sövénynek.

44 ---------~---------
~ 45
LOMBHULLATÓ FÁK-CSERJÉK LOMBHULLATÓ FÁK-CSERJÉK

Betula pendula Buddleia davidii Campsis radicans Caryopteris incana


Nyírfa Nyári orgona Trombitafolyondár Kékszakáll
Az északi tájak hangulatos növénye. Acsa- Tartós és látványos nyári virágzása teszi Léggyökereivel 6-1 0 mét er magasra ka- Hosszan tartó nyá rvégi virágzása. kellemes
padékos Nyugat-Dunántúlon és a maga- igen értékessé. Az alapfaj virágai li láspiro- paszkodó. erőteljes kúszócserje. Nagy, lombszíne és kiváló szárazságtűrése teszi
sabb hegyekben nálunk is előfordul . sőt. ha sak. a fajták színe a hófehértől a kéken ke- trom bitaszerű virága i az azévi hajtások ért ékessé. Mét eresre növő gömbölyded
közel a talajvíz. az alföldi homokbuckák hor- resztül a sötétlilás bíborig a legkülönbözőbb végén nyíl nak egész nyáron át. Legnépsze- cserje. Hajtásai. levelei megdörzsölve kelle-
padásaiban is felbukkan. Fényigényes. lehet. A virágok illatosak. rűbb a skarlátpiros virágú alapfaj. Újabban mes. aromás illatúak. Júliusban és augusz-
gyorsan nő és viszonylag hamar (30- 40 év Meleg, napos fekvést. tápdús. laza talajt terjednek a hibrid származású C. X tagla- tusba n nyílik.
ala tt) öregszik. igényel. Tavaszonként metszéssel. tiszto- buiana nagyvirágú fajtái. pl. a sötétnarancs Na pos. meleg f ekvést és laza talajt kedvel.
A talaj iránt nem igényes. homokon is meg- gat ással korrigáljuk a rendszertelen vissza- 'Madame Galen· . Húsos gyökerei kényesek a téli nedves-
él. a szennyezett levegőt tűri. Ha jól meg- fagyásokból adódó torzulásokat. A telepít és után közepes vízigényű, később ségre. Kötött talajon ezért délre néző rézs ű­
gyökeresedett. a kisebb szárazság sem A kert nyáron használt részein (pl. pih enő szárazságtűrő. a talajban nem válogat. Leg- be ültessük. ahol lefolyik róla a víz. Hideg
károsítja. Kényes viszont az átültetésre. mellett) érvényesül igazán. Magánosan gyakrabban a házfa lra futtatják. de nagy- teleken néha erősen visszafagy.
Földlabda nélkül csak addig telepíthető. többszínű fajtaegyüttesként. vagy egyéb. méretű pergolák vagy a kerítés befuttatá- Talajtakarónak. m i n i atűr szolit er cserjének.
amíg a kérge nem fehér. velük együtt nyíló és illatos félcserjék sára is alka lmas. Súlyos zöldtömeget nevel. teraszkertbe. balkonládába alkalmazhatjuk.
A kertben magánosan is jól mutat. de sötét (levendula. kékszakáll) társaságába ültes- ezért erős állványzatról kell gondoskodni éve lőkke l is jól társítható.
lombú fenyők. vagy e lterülő borókák között sük. Szépen társítható szalviával. petúniá- számára. A lkalmas a kert egyes részeinek
a legszebb. val. bársonyvirággal. vagy más lágyszárú (pl. a komposzttelep) eltakarására.
virággal is.

46
--- ~ --- 47
LOMBHULLATÓ FÁK-CSERJÉK LOMBHULLATÓ FÁK-CSERJÉK

Caragana arborescens Cerasus serrulata 'Kansan' Chaenomeles speciosa Cotinus coggyria


Borsófa Kanzánjapáncseresznye Pompás japánbirs Cserszömörce
Szibériában és Mandzsúriában őshonos. A japáncseresznyék gazdag vá lasztékából Kezdetben lassú. később középerős növe- Karsztbokorerdő i nk. meleg. köves lejtői nk
szívós és igénytelen cserje. Gyorsan nagyra nálunk az itt bemutatott fajta terjedt el a kedésű. terebélyes bokor. tövises ágakkal karakteres cserjéje. Északi előfordulása a
nő. és idővel 4-5 méteressoktörzsű bokor- leginkább. Gyors növésű. közepes termetű és vesszőkke l. Virágai tavasszal. a lomb- Kárpát-medence felső pereméig terjed és
fává fejlődik. Virágai május elején nyílnak. fa. jellegzetes V alakban álló ág rendszerrel fakadás e lőtt vagy azzal egyidőben nyílnak. a molyhos tölggyel. virágos kőri sse l együtt
borsószerű hüvelytermése a nyár második és tölcséres koronával. Április végén vagy Az alapfaj sötétvörös. a fajták virága rózsa- a szőlőte rmesztés északi hatá rát is kijelöli.
felében érik. Júniusban a félérett és ke- máju s elején virágzik. Levelei a közönséges szín vagy hófehér is lehet Vannak telt faj tái Gyors növekedésű. 3-5 méteres. felálló
resztben kettéharapott hüvely alapi részé- cseresznyelevélre hason lítanak. de végük is. bokor. Liláspiros vagy sárgás virágbugái jú-
ből. a magvakat kiszedve éktelen hangú hosszabban kih egyezett. az apró levélfogak Tápanyagban gazdag, közömbös vagy niusban nyílnak. de az igazi díszt adó tollas-
sípot készíthetünk. (Lenyelni veszélyes. ped ig szálkasze rű hegyben végző dn ek. enyhén savanyú kémhatású talajt kíván. szőrös virágkocsányai a nyár végéig meg-
mert enyhén mérgező ! ) Normá l kerti talajt és lega lább közepes víz - A magas mésztarta lmat nem bírja: hatására maradnak. Hajtásaiból és leveleibő l il latos
Hazánkban bárhol és bármilyen talajon ellátá st kíván. A kert kiemelt részébe magá- a levelek megsárgulnak. klorotikusak lesz- gyógynövénykivonat készül. Nyáron is
megél (homokon és szi ken is). napon. fél- nosan ültessük. vagy kora tavaszi virágos nek. (A klorózis ellen. az ősz i barackhoz piros leve lű fajtái a 'Rubrifolius' és a 'Royal
árnyékban vagy árnyékban. E lsősorban tér- cserjék (törpemandula. japánbirs. hamvas hasonlóan. vaskeláttal. vasgálicca l. Peret- Purple'.

i
határoló foltok. sövény kialakítására alkal- gyöngyvessző) társaságába. Kisforgalmú rixszel ~~Wuxallal permetezzünk.) A száraz és meleg kertek kiváló díszcserjé-
mas. Id ős korára felkopaszodhat. ilyenkor utcák fásítására is alkalmas. Magánosan vagy laza csoportban a leg- je. a túl nehéz nyirkos talajokat viszont nem
rad ikális visszametszéssel ifjítjuk. szebb. sze reti.

--- ~ ---
48
1 49
. . .
LOMBHULLATO FAK-CSERJEK LOMBHULLATÓ FÁK-CSERJÉK

Cercis siliquastrum Corylus avellana Clematis X jackmanii Clematis hibridek


Júdásfa Közönséges mogyoró Kék kerti iszalag Kerti iszalag, klemátisz
Pa lesztinai és délkelet-európai hazájából Tölgyesekben. vegyes lo m berdők ben elő­ A nagyvirágú kerti isza lagok a legszebb. de Viszonylag edzettek a li láspiros v1ragu
vél h etően az első keresztesháborúk korá- forduló őshonos növényünk. 3- 5 méteres a legigényesebb kúszócserjék. Közé pe rős viticella-hibridek. míg a halványkék. ibo-
ban kerülhetett Nyugat-Európába már a 16. gyors növekedésű cserje. Virágai kora ta - növe kedésűek. 2-4 méterre kapaszkod- lyásrózsaszín. fehér vagy csíkos virá gú
században. vasszal. enyhe id őben pedig már januárban nak. és több hullámban. egész nyáron át ala kok jóval érzékenyebbek.
Töb btörzsű. ernyős koronájú fa. illetve bo- kinyílnak. A hosszan lecsüngő barkák a por- nyílnak. Származásukat tekintve külön- A kerti iszalagok párás klímát. mély ré tegű
korfa. Szavanna -termet e mellett déli ere- zós virágok; a termések kis rügyekre hason- böző szülő k leszármazottjai vagy hibridjei. kerti talajt igényelnek. Kényesek a száraz-
deté rő l árulkodnak a csaknem fekete csu- líta nak. amelyekből piros bibék állnak ki. Íz- amelyeket a szülők (ill. a szülőpárok). vala- ságra ésa túl e rős napsütésre. Vesszői nagy
pasz törzseken májusban nagy csomók- letes termése augusztus-szeptemberben mint a virágzás je llege szerint több csoport- hidegben elfagyhatnak. ezért ajá nlatos té-
ban megjelenő ún. kauliflór virágok. érik. a makk kiáll a kupacsból. ba sorolnak. lire legalább a tövüket betakarni. Kedvezőt­
Szárazságtűrő. melegkedvelő növény. Jól ' A talaj iránt nem igényes;· a szárazságot Hazánk klímájá ban a Clematis X jackmanii len termőhelyen az ún. klemátisz-hervadás
ered. és hamar növekedésnek indul. közepesen tűri. Házi kertben a vad faj helyett hibridcsoport képvise l ői a legedzettebbek. betegség okozhat május-jún iusban hirte-
10-15 év alatt éri el végleges termetét. hasznosabb valamelyik gyümö lcstermő A csoport első. kék virágú. névadó tagját len pusztulást. Ellene a telepítést követő
Szoliternek alka lmas. vagy sudár ciprusok- (nagymagvú) fajtáját ültetni. Árnyékban is 1860-ban állították e l ő Angliában. és ná- 1-2 év tavaszán és nyár elején (2-3 he-
ka l. jegenyékkel, tobzódó levendulákkal. megél. de napon többet terem. Hosszú. lunk ma is ez az alak a legelterjedtebb. tente) gombaölő szerrel (pl. Orthociddal)
fehér liliommal társítva mediterrán hangu- egyenes vesszői bői készül a legjobb nyárs. öntözzük a töveket.
latú együttesek kialakítására.

-------------------------~------------------------
50
---~---
~ 51
LOMBHULLATÓ FÁK-CSERJÉK LOMBHULLATÓ FÁK-CSERJÉK
~~

Cornus mas Cornus sanguinea Cornus alba 'Sibirica' Cornus stolonifera 'Flamiramea'
Húsos som Veresgyűrű som Fehér som, szibériai som Sárgavesszejűtarackoló som
Ősh on os cserjénk: a f élszáraz hegyi és Nagy területen. olykor szélsőséges viszo- Gyors kezd eti n övekedésű. 2-3 méter ma- A C. alba észak-a meri kai testvére. A magról
dombvidéki tölgyes erdőkbe n. bokros lej- nyok között e l őford ul ó. vadon é l ő cserjénk. gas. széles bokor. Vesszői és f iatal ágai a szaporított alapf ajt. amelynek vessző i t élen
tőkön csaknem mindenhol találkozunk Nemcsak magról. hanem sarjaival is er ő­ lom bhullás után csillogó pirosra színeződ­ ugyancsak pirosak. gyakran össze is té-
vele. Középerős növekedésű. 3 -5 méte- sen terjeszkedik. nek és látványos téli díszt adnak. Levelei vesztik vele. A megkülö n böztető bélyegek:
res. hosszú életű bokor. Idős korára kisebb Gyors kezdeti növekedésű. 3 - 4 méteres ősszel bepirosodnak. de sajnos csak vi- a vesszők kevésbé csillogóak. a bokor szé-
fává is m eg nő. Apró sárga virágai a tavasz bokor. ami piros vesszőivel. a nyár elején szonylag rövid ideig. Sárgásfehér virágai a lesebb te rm etű. az alsó ágak és vesszők a
közeledtén, meleg fe kvésben már február fehé r virágzásával. és nyár végi fekete ter- nyár elején nyílnak. fehér term ése július- földre hajolnak és legyökeresednek. Az
végén kinyílnak. A levágott ág a szobában is mésével elég jól elválik a hú sos somtól. augusztusban éri k. alapfajnál elterjedtebb az itt bemutatott.
kivirágoztatható. Termése szep temberben Megtévesztő lehet a levelek hasonlósága. Gyors növekedé se és igényte lensége miatt szép téli díszt adó fajta.
érik. akkor fogyasztható. ha már megpuhult de a veresgyűrű som levé lfonákán a húsos kivá ló takarócserje. Az átlagosnál valamivel A C. albáná l is edzettebb. gyors növeke-
és hullani kezd. somtól eltérően az érzugokban nincsenek nedvesebb vagy ki ssé szárazabb területe- désű díszcserje. Normál ta lajra való. de a
Szárazságtűrő nagyon. a talajban nem válo- szőrc so mók. ken is jól fej lődik. normál termőtalajon. Nap- magas talajvize t is jól elviseli. Napra vagy
gat. Napra. fé lárnyékba. sőt árnyékba is ül- Gyakorlatilag mindenhol telepíthető. Víz ra vagy félárnyékba való. Téli díszét előnyö­ laza árnyékba ültessük. Elsősorban gyors
tethető. A házikertben szoliterként is jól mellé. normál kerti talajra. vagy a nem túl sen kiemel i. ha más színes vesszejű vagy térhatárolásra alkalmas. de ha elég tágas a
mutat. Jól bírja a metszést és nyírást. szép. száraz homokra is. Alkalmas sövénynek. színe ké rgű növények közelébe telepítjük. kert. szoliterként is jól mutat. különösen
tömött élősövény nevel h ető be lőle . domboldalak. rézsűk megkötésére. sötét lombú örökzöldek háttere előtt.

52 53
LOMBHULLATÓ FÁK-CSERJÉK LOMBHULLATÓ FÁK-CSERJÉK

Cotoneaster horizontalis Crataegus laevigata 'Paul' s Scarlet' Deutzia gracilis Deutzia scabra
Kerti madárbirs Pirosvirágú díszgalagonya Kecses ~yöngyvirágcserje Érdes gyöngyvirágcserje
A Kínából származó bizarr megjel enésű A szim pla fehérvi rágú alapfaj (a cserega la - Középe rős növekedésű. fél méternél alig Karcsún felál ló virágfü rtj eivel a nyár elejé-
cserjét méltán t artják a legszebb madá r- gonya) hazánkban üde talajú, vagy közepe- magasabb cserje. fe lfelé törő vékony ágak- nek kedvelt dísze Távol-keleti hazájában
birsnek. Középe rős növekedésű. szélesen sen száraz erdők szélén fordu l elő vadon . kal és vessző kke l. Levelei hosszúkás lán - 3 méternél is magasabb. nálunk általában
elterü lő. alacsony bokor. Levelei árnyékos Bemutatott díszváltozatát a faiskolák gyak- dzsásak. nyelesek Illat nélküli virágai má- csak 2- 2.5 méteres. felá lló ágú bokor. Fe-
fekvésben gyakran zölden telelnek át. na- ran még egy régi szinoním nevén (C. oxya - jus- júniusban nyílnak az előző évi vesz- hér virágai június végén. jú lius elején nyíl-
pon ő sszel fénylő narancsvörösre színe- cantha 'Paul' s Scarlet') hozzák forgalomba. szők oldalán fejl őd ő rövid hajtások végén. nak. A szimpla alapfaj helyett a t elt virágú
ződnek. majd lehullanak. Erős növésű nagy bokor. vagy egy törzsre Humuszban g13zdag. vagy legalábbis nor- kerti fajtákat ajánljuk. például a képen lát -
Közepes igényű növény. csaknem minden nevelve széles. ellaposodó koronájú kis fa . mál m i nőségű kerti talajt és f élárnyékos ható 'Plena' -t. a kívül -belül fehér ·candidis-
kertben és talajon megél. Május végén virágzik. termést csak keveset vagy napos fekvést igényel. A szárazságra sima· -t. és a kívül rózsaszín. belül fehér
Igen dekoratív magánosan a zöld gyepfelü- hoz. kényes. 'Pride of Rochester' -t.
letben vagy a sziklakertben. de kisebb- A talaj iránt nem igényes. a szárazságot is Kerti utak. kerítés mellé (vagy helyett) ül- Igényes növény: jó talajt és rendszeres víz-
nagyobb fo ltokban is hatásos. Kiül tet h ető jól tűri. Felhasználása sokrétű : nevelhetjük tetve nyírás nélkül is szép, alacsony virágos ellátás t kíván. Száraz helyen a nyár közepén
sírra. rézsűre. balkon ládába. tetőkertbe. fána k vagy nagy cserj ének. magánosan sövényt alkot. Az elvirágzás után a kinyílott ledobja a lombját. Metszeni 2- 3 évenként
A támfalak t etejéről ívesen lecsüng. a f al vagy csoportosan ültetve. Szűk utcák f ásí- tavalyi ág része ket ajánlatos az új meddő ­ ajánlatos.
tövéhez szorosan telepítve viszont ágai a tására kiválóan alkalmas. hajtásoki g vissza metszeni a következő évi Alkalmas t érhatárolónak vagy csoporto-
fa lat csipkeszerűen borítják. gazdag virágzás érdekében. san.

--- ~---
54 ~ 55
LOMBHULLATÓ FÁK- CSERJÉK LOMBHULLATÓ FÁK- CSERJÉK

Elaeagnus angustifolia Forsythia X intermedia 'Lynwood' Hibiscus syriacus Hydrangea arborescens 'Grandiflora'
Keskenylevelű ezüstfa Aranyfa Mályvacserje Kereklevelű hortenzia
Fűzfaszerű levele és az olajbogyóra emlé- Az aranyfáva l (tévesen aranyeső) csaknem Nevével ellentétben Szíriában nem ős h o ­ A hortenziák nemzetsége sok szép fagy-
keztető fa nyar ízű termése miatt gyakran minden kertben találkozhatunk. Alkalmas nos. bár a Közel -Kelet en t örténel mi i dő k ót a tűrő f ajt is magába fog lal. Védett fekvésben
olajfűznek is nevezik. Gyors n övekedésű szoliternek. kise bb laza foltokba. de tér- ültették 'Sháron rózsája' néven. Valódi ha- példáu l m ég a cserepes dísznövényként
nagy bokor. idővel görbe tö rzsű. középt er- határoló tömör együttesek kialakítására is. zája Kína és Japán. ahonnan f eltételezhe- ( H. macrophylla) ismert kerti hortenzia is át-
metű fává fejlőd i k . Május végén - június Virág rügyei télen hamar át esnek az ún . akt ív tően a selyemúton került El ő -Ázsiá ba. t elel a szabadban. Nálunk mégsem terjed -
elején apró sárga virágai bódító illatát nyugalmi stádiumon. és a levágott vess zők Az alapfaj liláskéket nyílik. a nagyvirág ú t ek el széles körben. mert pára igényesek és
messze viszi a szél. január közepétől a szobában kivirágoztat - kerti fajták színe a l egkülönbözőbb lehet. a főképp speciális a talajigényük: erősen sa-
A mérsékelt égöv déli határán ős honos. hatók. h ófehértől a sötét bíborliláig vagy csaknem vanyú kémhatást és magas humusztartal-
fő l eg a szikes területeken. Csaknem min- Régebben a Kelet -Ázsiából származó le- tiszta kékig . Vannak telt virágú, sőt tarka mat kívánnak. A sok mésztől szenvednek.
dent kibír: a szikes vagy homokos ta lajt és csüngő ágú F. suspensa (Csü ngő aranyfa) l eve l ű fajtá i is. Napos. vagy legfeljebb fél- sőt el is puszt ulnak.
a magas talajvizet is. volt elterjedt. ma már gyakoribbak a be l őle árnyékos kert be való. árnyékban keveset Az tszak-Amerika keleti részén honos ke-
A kertbe gyakran ültetik térhatárolónak. ke resztezésse l előá l lított F. X intermedia nyílik és felkopaszodik. Tápanyagban gaz- reklevelű hortenzia a kevés kivétel közé tar-
a cserjékhez hasonlóan sű rű kötés ben. Nyí- (Pompás aranyfa) gazdagon nyíló fajtái: a dag. humuszos ta lajt és jó vízellátást kedvel. tozik. Bár a szá razság ra és a nagy hőségre
rás nélkül hajlamos a felkopaszodás ra (fává világossárga 'Spring Glorv( vagy az óarany Bírja az átl agosnál magasabb ( 1 méter kö- kényes. öntözéssel az ország bármely ré-
akar nőni). rendszeres nyírássa l viszont színű 'Lynwood'.. 'Karl Sax'. 1-1 .2 méterre rü li) talajvizet. viszont a szárazságtól szen - szén telepít h e t ő félárnyékos. eset leg napos
szép sövény neve l hető be lőle. .n ő a tömött 'Minigold'. ved. fekvésbe. Egy méter körüli m agasságú .
cs okrosan te rjedő töv ű cserje.

56 57
LOMBHULLATÓ FÁK-CSERJÉK LOMBHULLATÓ FÁK-CSERJÉK

Hippophae rhamnoides Kerria japonica Kolkwitzia amabilis Koelreuteria paniculata


Homoktövis Boglárkacserje Kínai lonc, kolkvícia Csörgófa
De koratív a külseje. etl ető a gyümölc se. Nevével ellentétben Kínából származik. on- A szép formájú gazdagon nyíló cserje most A Kelet-Ázs iából származó csörgőfa nép-
Termése vit aminokban. ásványi sókban nan kerü lt át a japán. majd a kínai kertekbe. kezd terjedn i a hazai kertekben. Finom vi - szerűségét edzettségének. gazdag és tar-
gazdag: üdítő és gyógyhatású szörpöket. Embermagasságú. gyors n övekedésű rágszíne. érdekes te rmésdísze és száraz- t ós nyá ri virágzásának köszönheti. Elviseli
gyulladást enyhítő sebgyógyító ke n őcsö­ cserje. Virágai május elején nyílnak Az egy- ságtűrése miatt feltétle n f igyelmet érde- a szárazságot. tűri a szennyezett városi
ket. borogatásokat készítenek belől e. Né- szerű virágú alapfajt kertbe viszonylag rit- mel. Közepes eréllyel 2-3 méter magas ra levegőt. Kiste rmetű. gömbölyded koronájú
metországban és a Szovjetunióban e célra kán ültet ik, az itt kínált. tömve telt virágú növő. sűrű ágú. gömbölyded cserje. A ró- fa. egyszeresen vagy kétszeresen páratla-
nemesített b őtermő f ajtáit termesztik. Ter- 'Pleniflora' fajt ája viszont a legelt erjedtebb zsaloncra emlé keztető. de annál kisebb és nul szárnyalt. összetett levelekkel. Illatos vi-
mése tartós dísz. Kétlaki növény, csak akkor díszcserjéink egyike. Számos t ősarja t hoz. halványabb virágai május végén. június ele- rágbugái július- augusztusban nyílnak. Ér-
terem. ha porzós és termős példányokat amelyrő l könnyen szaporítható. jén nyílnak. Ezután apró. szőrös-bozontos dekes. lampion szerű termése kezdetben
telepítünk egymás közelébe. Szoliterként és csoportosan egyaránt mu- toktermései díszítenek. amelyek ősszel élénkpiros. majd zöld. végül fokozatosan
Középerős növekedésű. 2-4 méteres tatós. értékes növény. Élénkzöld vesszőivel barnára színeződnek. megbarnul.
bokor vagy min i atűr fácska. Normál kerti szép téli díszt ad. A szélsőségek kivételével Kínából származik. Napos fekvést laza talajt Kiválóan alkalmas házikertbe. de a par-
talajt és feltétlen napos fekvést kíván. Meg - mindenhol megél. Félárnyékban gyorsan kedvel. a szárazságot tűri . Metszeni nem. kokba és a szűk városi utcákba is. Fényked-
felelő nagy térben hatásos szoliter növény. nő. napon viszont gazdagabban virá gzik. vagy csak igen ritkán kell. Bojtos gyökérzete velő. de árnyékosabb helyen is elfogadható
térhatá rolóként ped i~ áthato lhatatlan tövi- Elnyílás után vágjuk vi ssza. hogy serkent- miatt i dős korban is jól bírja az átültetést. díszt ad. Gyors kezdeti növekedésű: 8- 10
ses fa lat alkot. sük a kö vet kező év virágzását. év alatt eléri vég leges méretét.

58 59
Laburnum anagyroides Liriodendron tulipifera Lonicera X brownii Lonicera periclymenum
Közönséges aranyeső Tulipánfa Skarlát trombitalonc Búbos lonc
Gyors növeked ésű. 3-5 méter magas bo - Ez a „valódi" tulipánfa. Hajdanában kastély- 2- 5 m éterre csavarodva kúszó cserje. Csavarodó száráva l 4- 5 méterre kapasz-
kor. ferdén felá lló ágakka l és sátorozó ko ro- parkok féltett dísze vo lt. és ma is az a kert- Leve lei bőrnemű ek. kékeszöld színűek. Vi - kodó kú szócserje. Illatos virágai több-
nával. Fiatal hajtásai. leveleinek fonáka se- barátok körében. Kezdetben keskeny kúp rága i jú niustól kezdve több hullámban nyíl- em eletes. „búbos" virágzatokban. május
lyemsző röktől ezüstösek. Enyhe illatú virá- alakú. idővel nyárfam éretűvé terebélye- nak. egészen szeptemberig. Faj tái közül végétől szeptemberig nyíl nak. Számos
gai május végén. június elején nyílnak. sedő fa. amely szép rajzú lombja és virága a 'Fuchsioides' virágai nara ncs -ska rláto- szép fajtája közül a 'Serotina' -fajta virágai
Normál kerti talajt. napos vagy félárnyékos mellett csodálatos és tartós. óarany- sak és a cserje csak 2- 3 méter magasra vörös bíb orral futtatottak. és viszonylag ké-
fekvést szeret. A szárazságot elég jól el- dohánysárga őszi lombszínével is díszít. kapaszkodik. a 'Dropmore Scarlet' virágai sőn. júliusban kezdenek nyílni. Hasonló
viseli. Normál kerti talajt és lega lább közepes víz- élénk skarlátvörösek. növekedése erőteljes meg je l e nésű. de korábban virágzó a 'Bel-
f\ kertbe magánosan vagy két-hárm as laza ellátá sú talajt kíván. Kedveli az üde és tűri (3- 5 mét er). gica' -fajta.
csoportba ültessük. Egy törzsre nevelve kis a nyirkos termőhelyet. Nagymé retű ke rt be Mind két fajta normál kert i ta lajt és jó víz- Napos vagy félárnyékos fekvést. jó m inő­
fficskíl t is alakíthatunk be l őle. Kedvelt hib- va ló. szoliternek vagy fa- és cserjecsopor- ellátást kíván. Nyár ele1én ajánlatos egy- ség ű kerti talajt és közepes vízellátá st igé-
11<110 <1 L X w atereri (hibrid aranyeső). tok vezérnövényének. Földlabdásan vagy kétszer megpermetezni a levéltetvek ellen. nye l. Kiválóan alkalmas a házikert kise bb
111l'ly11ok v11 bgfü1 tjoi. különösen fiatal kor- kont éneres növényként ültessük. tavass za l Futtatható kerítésre. virágrácsra. kisebb perg oláinak. lugasainak befuttat ására. virá-
l>.1 11. 30 40 cm hosszCJak is lehetnek. a kihajtás előtt. Az e lső 1- 2 évben lassan. méretű pergolára. Tájolásánál tudni ke ll, gos térrács kialakítására. A felkopaszodás-
f\ l ilbu1 num fajok m111de11 része. így a virág utána közepes eréllyel nő . hogy a virágok mindig a napos oldalra for- ra hajlamos. ezért rendszeresen ifjíta ni kell.
rs mérgező, megenrn, m eg kóstolni nem dulnak.
sza badi

60 ----------~-----======= 61
LOMBHULLATÓ FÁK-CSERJÉK LOMBHULLATÓ FÁK- CSERJÉK

Ligustrum ovalifolium Magnolia X soulangiana . Magnolia kobus Malus X purpurea


Kereklevelű fagyal, Hibrid liliomfa Japán liliomfa Piros díszalma
japán fagyal
Különleges szépségű virágaival méltán a A liliomfák eredeti hazájukban buja erdők Tavasszal intenzív virágzásával. őssze l
Gyors növekedésű . 2-4 méter magas. fel- legkeresettebb díszcserjéink egyike. Kez- alsó koronaszintjében vagy a párás t isztá- fényl9 piros almácskáinak tömegével gyö-
álló ágú cserje. Csillogó fényes levelei a ná- detben lassan. később közepes eréllyel sokon élnek. m é l yré tegű. savanyú kémha- nyörködtet . 4- 5 méter magasra nö vő erő ­
lunk őshonos közönséges fagyalénál széle- növő, 3- 4 méter szé les bokor vagy minia- tású talajon és rendszeres vízellátás me llett. teljes cserje vagy ellaposodó koronájú kis
sebbek. bőrneműbbek. enyhe télen zölden tűr fa. A köznyelv néha - tévesen - tu li- trthető. hogy igényesek a t ápanyagok és fa. Virágai május e lső felében nyílnak. Fajtá i
telelnek át. Fehér virágai tömött. felálló für- pánfának említi. pedig az a név a valóban a nedvesség iránt. a magas mésztartalomra közül a képen bem ut at ott óriás virágú
tökben május-júniusban nyílnak t ulipán alakú virágot hozó Liliodendron t uli- pedig érzé kenyek. 'Eleyi', valamint a félig telt virágú 'Alden-
Normál kerti talajt kíván. a szárazságot kö- piferá-t illeti. Igényes a jó talaj és a jó víz- A japán liliomfa edzett : viszonylag jól bírja hamensis' az ismertebbek.
zepesen tűr i. Lombja félárnyékos és szélvé- ellátás iránt. A lombfakadás előtt. április vé- klímánkat és talajainkat. sőt. csí raképes Normál kerti talajon. nagy szárazságban
dett fekvésben marad a legtovább zöld, na- gén. május elején virágzik. A virágszín a hó- magot is nevel nálun k. Kúpos koronájú, tö- némi öntözéssel szépen fej lődik. Napos
pon a téli napsütés és a száraz. hideg telek fehértől a sötét rózsavörösig változhat. és vétől ágas kis fa. néha inkább csak bokor. fekvést kedvel. de félárnyékba n is megél
konnyon leperzselik. a nyílási időben is vannak különbségek. Enyhén illatos virágai április elején nyílnak. és virágzik. Szoliterként vagy kisforga lmú
f\ legjobb sövénynövényünk. Jól bírja a Uralkodó növény: a nyílt gyepben magáno- Szoliternek való díszfa. napra vagy félár- szű k utcákban sorfa ként is felhasználható.
11y11(1:,1, lörnö1 ós tartós borítást ad. Nyírás san a legszebb. Földlabdáva l ültessük. ta- nyékba. Telepítésére legjobb a tavasz. Hú - A kertben jól társítható a kora tavaszi dísz-
11011 ul li11n l óil1ntárol6 foltot alkot. Nagy vasszal. közvetl enül a lombfakadás előtt. sos gyökerei rosszul bírják az átültetést. cserjék virágos fo ltjaival. A szokásos koro-
k< 11llJ011 :,1;1l>i1d fl llfls lm is ültethetjük. két- ezért a faisko lák konténerben vagy föld- naigazításon túl metszést nem igényel.
i1{111rw5 c5opo1 lokl>a. labdával forgalmazzák .

62 63
LOMBHULLATÓ FÁK-CSERJÉK LOMBHULLATÓ FÁK-CSERJÉK

Parthenocissus tricuspidata Parthenocissus quinqu.efolia Philadelphus coronarius Philadelphus X virginalis 'Albatre'


Repkény vadszőlő Virgíniai repkényszőlő Közönségesjezsárnen Telt virágú jezsárnen
Kínában és Japánban ősh onos. a legnép- Tapadókorongjai segítségével a sima fa lra A jezsámeneket nálunk - tévesen - jáz- A Ph iladelphus X virgina lis fajnév változa-
sze rűbb kúszócserjénk. Tapadókorongjai is felkapaszkodó, gyors növe k e d ésű cserje, minbokornak is nevezik. a trópusokon élő tos hibridcsoportot fog lal magába. A szülő­
segítségével a sima fa lra, 10-15 méter tenyeresen összetett levelekkel. Agresszív, valódi jázminokra emlékeztető. bódító il - fajok maguk is hibrid származásúak. nem
magasra is felfut szép formájú üdezöld edzett növény, a talaj iránt nem igényes. Jó latú virágaik miatt. A századforduló idején csoda. hogy a csoport képvisel ő i termet-
lombja ősszel csodálatos narancs- vagy vízellátással évente 6-8 métert is növek- különösen nagy népsze r űségnek örvend - ben. levélszabásban és ökológiai igények-
skarlátpirosra színeződik. Elterjedt fajtája a szik. végleges magassága 15- 18 méter tek Európa-szerte, és a nemesítésük is ek- ben e rősen eltérnek egymástól.
képen is bemutatott 'Veitchii'. körül van. (Árnyékban ennél magasabbra. kor volt a legintenzívebb. A csoport névadó fajtája, a 'Virginal', 2-3
Fiata lon vízigényes. később mérsékelten napon alacsonyabbra nő) El sősorban f üg- Gyorsan növő, középtermetű cserje. mere- méter magas. Hátránya, hogy hajlamos
szá razságtű rő. Normál kerti talajt kíván El- gőleges irányban terjeszkedik: kiválóan al- ven f elálló ágakkal. Virága i május végén, jú- „agyonvirágozni" magát, utána 1-2 évig
sősorban napos vagy félárnyékos házfa lak ka lmas keskeny és magas falfelületek. osz- nius elején nyílnak. alig hoz új haj tást. A képen bemutatott 'A l-
borí tására alkalmazzák. de támfalra. kerí- lopok, fák, vagy aká r a panelházak tűz f a lai ­ Sokoldalúan f elhasználható. hálás növény. batre' f ajta középtermetű (1 .5 méter). és
t ésre, oszlopra is felf uttatható. Téves az a nak befuttatására. Napon és árnyékban is A talaj iránt nem igényes. Napra és árnyék- rendszeresen gazdagon nyílik.
hiedelem. hogy „kiszívja" a falat. Éppen el- megél. lombja ősszel izzó-vörösre színező­ ba is ült ethető. árnyékban azonban keveset Közepes igényű, edzett növény. Hatásos
l e nkezőleg: az egymást zsindelyszerűen dik. Néha gyeppótlónak is használják. Ne virágzik. Elsőrangú térhatároló. de szoliter- szoliter cserje. de sűrűn telepítve térhatá-
fedő levelek árnyékolnak, levezetik az esőt engedjük örökzöldek közelébe, mert id ővel nek vagy kisebb csoportba is alkalmas. ro lásra is alkalmas. Napra telepítsük, hogy
így a fal állagát védik. teljesen elborítja és elfojtja őket. 3-4 évenként ifjító metszést kíván. dúsan virágozzék.

64 65
LOMBHULLATÓ FÁK-CSERJÉK LOMBHULLATÓ FÁK-CSERJÉK

Parrotia persica Potentilla fruticosa Populus nigra 'ltalica' Quercus robur 'Fastigiata'
Perzsiai varázsfa Cserjés pimpó Lombardiai jegenyenyár Piramistölgy
Közel-keleti hazájából már csaknem száz Alig méteresre n övő gömbölyded cserje, Olaszországban bukkant fel először az A tölgyek a sík - és dombvidéki erdő k ha -
esztendeje Magyarországra került. és a klí - szőrös hajtással és levelekkel. Virágzása 1700-as évek elején. Elterjesztésében talmasra növő, évszázadokig él ő, úgyneve-
mánkat is jól bírja. Mégsem tudott széles május elején kezdődik, majd több hu llám- Napóleonnak nagy szerepe volt aki had- zett uralkodó faf ajai. Házi kertbe nem valók,
körben elterjedni, elsősorban a nehéz sza - ban folytatódik, néha szeptemberig is. Szá- járatai során a meghódított t erület eken mert idővel még a szomszéd kertj ét is telje-
porítása miatt. Virágai ha nem is t élen. de mos szép fajtája közül aján lható a 60- széltében telepíttette. Ma hazánkban a leg- sen elborítják, és hűsöl ni lehet alattuk, de
igen kora tavasszal nyílnak, nem feltű ­ 80 cm magas 'Elizabeth' (var. arbuscu la), népszerű b b jegenyefa. Gyorsan nagyra napozni nem.
n őek. és a 'Klondike'. t rdekes sárga virágú faj- növő fa, söt étszürke kéreggel, és i dős kor- Ültethetjük viszont a piramistö lgyet amely
Középerős n övekedésű, kúpos termetű bo- ták még az üdezöld lombú 'Goldfinger', és ban a tövénél bordázott csaknem fekete a síkvidéki kocsányos tölgy oszlop alakú
kor, amely időve l (40-60 év alatt) több- az erőteljesen növő , haragoszöld l evel ű törzzsel. E lőnye, hogy hímvirágú, így a nyá- változata. Kezdetben mérsékelt később kö-
törzsű, gúla alakú fává nő , a platánra emlé- 'Jackmann', a fehér virág úak közül pedig rakra jellemző vattaszerű termése nem sze- zepes eréllyel nő. 1 5 éves korában
keztető foltos kéreggel. Kül önleges formájú a var. mandshurica. A narancssá rga virá - metel. 8- 10 méter magas é 2-4 méter széles
levelei ősszel söt ét bíborvörösre vagy vilá - gúak (pl. a 'Tangerine' ) általában kénye- Fényigényes növény, víz mellett érzi jól ma- lesz, vég leges magassága 20-22 méter.
gító aranysárgá színeződnek. sek és nagy melegben kifakulnak. gát de a kimondottan száraz helyek kivé - Jó talajt és napos vagy félarnyékos fekvést
Normál talajt közepes vízellátást és napos Normál kert i talajt és f élárnyékos vagy na- telével csaknem mindenütt megél. kedvel. Bírja a magas talajvizet de ha jól
fekvést kíván. Az árnyékot is bírja, de ott pos fekvést kíván. Felhasználhat ó az elő ­ Alkalmas : szoliternek, két-hármas csoport- begyökeresedett a nyári szárazságot is.
az őszi lombszíneződés elmarad. kertben szoliternek, alacsony virágos je lző­ ba, utcai sorfának, keskeny szélfogó pász- Felt örő term etével szépen tagolja a teret.
sövénynek. tának.

66 67
LOMBHULLATÓ FÁK-CSERJÉK LOMBHULLATÓ FÁK-CSERJÉK

Reynoutria aubertii Rhododendron flavum (syn : R. luteum) Rhododendron japonicum Rosa rugosa
(syn . Polygonum aubertii)
Sárga havasszépe Japán havasszépe Japán rózsa
Kínai tatáriszalag
A nemzetség alakgazdagsága a rózsákéval A japán havasszépe (R japon icum, syn: Nagyobb foltok borítá sára alkalmas. ag-
Csavarodó ágaival gyorsan magasra ka- vetek szik A fajok száma 800 f elett van, a Azalea japon1ca) 1-2 méter magas cserje, resszív növekedésű cserje. Lilá spiros virá-
paszkodó cserje. Levelei ehetőek, kellemes fajtáké ped ig több ezer. Egy részüket ere- 5- 1 0 cm-es puha. pillás élű levelekkel. Vi - ga i május végét ől augusztus végéig több
sóskaízűek. Fehér virágfürtjei előszö r jún i- detileg külön nemzetségbe sorolták, Aza lea rága i a lom bfakadás e l őtt m ájusban nyíl- hullám ban nyílnak az azévi hajtások végén.
us-Júliusban, maid utána augusztus végé- néven. Ma az alacsony vagy középtermetű, nak. A sárga havasszépe (R. fl avum, syn: Az utolsó virágok nyílása idején már a nagy,
tő l okt óberig nyílnak puha lombozatú örökzöld - félörökzö ld R. luteum) Délkelet- Európában és a Fe- lapított termések is vörösre szí neződnek .
A talaj iránt nem igényes, lombja a leg na- kerti hibrideket nevezzük Azaleáknak. Leg- kete -t engert övező hegyvidékeken él Tartós virág- és t erm ésdíszével, élénkzöld
gyobb szárazságban is haragoszöld marad. többjükke l cserepes dísznövényként t alál- vadon. lombjával c soportosan, összefüggő foltban
A tat ár iszalag egyike a legagresszívebb kozun k, de vannak kimondottan szabad- Mindkét faj a viszonylag edzett havasszé- és szoliterként is szép díszt ad. Laza szer-
kúszócserjéknek Törékeny virágrácsra földre va lók is. Magyarországi felhasználá- pék közé tartozik. Ha különleges talaj1gé- ke zetű, jó vízellátású talajt és napos fekvést
vagy kis méretű pergolára semmiképpen sukat korlátozza, hogy pára igényes, úgy- nyüket kie légítjük (pl. talajcserével) , szél- kíván. A magas mésztarta lomra érzékeny!
se engedjük. Kiválóan alkalmas viszont nevezett mészkerü l ő növények. Az erősen védett, szélárnyékos helyre ültetve az or- Ilyenkor a levelei megsárgulnak, súlyosabb
akkor, ha valam it gyorsan el akarunk taka r- savanyú és mészben igen szegény ta lajokat szág bá rmely részén megt arthatók. Öntö- esetben le is égnek. Idősebb korában haj la-
ni, vagy ha egy kiszáradóban lévő fát b e kedvel ik, ami lyet M agyarországon csak a zésükre esőv i zet használjunk, mert a csap- mos a f elnyurgulásra, fel kopaszodásra.
akarun k futtatn i. Kerítésre fu ttatva keskeny, Dunántú l nyugati és délnyugati részein, a víz többnyire meszet és kló rt is tart almaz. Ilyenkor tövig visszavágva ifjítsu k meg az
tömött élősövényt nyírhatunk b e l ő l e. Tiszántúl egyes területein, valamint hegy- egész állományt
vidéki e rdő kbe n talá lunk

68 69
LOMBHULLATÓ FÁK- CSERJÉK

Ribes alpinum Ribes sanguineum Salix alba 'Tristis' Salix matsudana 'Tortuosa'
Havasi ribiszke Bíbor ribiszke, Szomorú fűz Spirálfúz
Európa nagy területein. hűvös. hegyvidéki
vérvörös ribiszke
Már az ókori kultúrá k kedvelt díszfája volt. A távol-keleti alapfajt kertbe nem ültetik.
erd őkben honos. nálunk is előford uló cser- Európában pedig a 18-19. századba n. a csak a fent i díszváltozatát. Gyors kezdeti
Középerős növeked ésű . 1.5-2 méter ma-
je. Középerő s növeked és ű. 1-1.5 mét eres gas. felálló ágú bokor. Mirigyes hajtásai és romantikus kerte kben vált divat ossá. Ere- n övekedésű. középter metű fa ( 1 0-14 mé-
bokor. Virágai egyivarúak és kétl akiak. kü- detileg a Kínából származó zöldesbarnás t er magas). Új magyar fajtája. az 'Aranyspi-
levelei a feket eribiszkéhez hasonló alakúak
lön -külön példányokon a hím- és nővirá ­ vesszej ű S. babilonica-t használt ák erre a rál'. fénylő narancssárga kérgével fe ltűnő
és illat úak. feket e t ermése pedig. ha nem is
gokkal. Piros ribiszketermése e het ő. ám célra. ami a „Selyemút " mentén először a téli díszt ad. Porzós virágú. termése nem
olyan ízlet es. de ehető. Virágait április vé-
díszkertekbe inkább a termést nem hozó. Közel-Keletre. majd az iszlám hódítások szemetel.
gén. május elején hozza. A húspiros virágú
porzós alakot ültetik. 'Schmidt' nevű faj- idején Kelet-Európáig és t szak-Afrikáig is A t öbbi tűzhöz hasonlóan erősen fényigé-
alapfaj helyett kertben az intenzív vérvörös
tája kompakt koronát nevel. a magyar ne- eljutott. Nyugat-Európában is ezt ültették nyes növény. A vízpartot kedveli. de normál
fajtákat ültetik. Ilyen a képen látható 'King
mesítésű 'Soroksár' fajta szélesen elte- először (a 17. században). Időve l kiszorí- kerti viszonyok között is jól érzi magát.
Edward Vll' (VII. Edvard király) . vagy az
rülő növekedésű. totta azonban a nála edzettebb és fagytű­ Különleges alakú. ezért kimondottan magá-
'Atrosanguinea'.
Talaj iránt nem igényes. a szárazságot köze- rőbb Salix alba 'Tristis' (más néven S. X nos telepítésbe való ! Fasorba vagy cso-
Humuszban gazdag talaj t és rendszeres
pesen tűri. Edzettsége. üde. egészséges chryzocoma). portba ültetve nevetséges. sőt giccses lát-
vízellátást kíván. A magas mésztartalomra
lombja mellett igen korai kihajtása és őszi Normá l kerti viszonyokat is e lvise lő. de első­ ványt nyújt (didergő fák) . Levágott ága i há-
érzékeny. Napon a legszebb. de félárnyék-
sárga színeződése teszi értékessé. sorban víz mellé való. vízpart i hangulatot mozva vagy anélkül érdekes téli vázadíszek.
ban. sőt árnyékban is megél és virágzik. Kü -
Elsősorban alacsony sövénynek alka lmas. árasztó fa . Ültetésénél gondoljunk arra .
lönlegesen hideg teleken vesszői vissza-
nyírva vagy nyíratlanul. hogy térigénye legalább 8- 10 méter.
fagyhatnak. de tőről újra kihajt.

70 71
LOMBHULLATÓ FÁK-CSERJÉK LOMBHULLATÓ FÁK-CSERJÉK

! 1
1

Spiraea X bumalda Spiraea X vanhouttei Syringa vulgaris Tamarix tetrandra


Bíbor gyöngyvessző Kerti gyöngyvessző Orgona Korai tamariska
A gyöngyvessző k nemzet ségén belül kü lön A gyöngyvesszők közül ez a hibrid a leg- 3-5 méteres hosszú é l etű bokor. vagy idő­ A tamariskák a fo rró, szikes puszták, ten -
csop ortot alkotnak a nyáron az azévi hajtá- ismertebb és a legszélesebb körben ülte- ve l kisebb fá cska. Az orgona lila virágú alap- gerparti sós mocsarak pionír növényei.
sok végén virágzó fajok. Csaknem va la- tett. Gyors növe kedésű, 1,5- 2 méter ma - faj egyike a legedzettebb cserjéknek, sok- Fény- és meleg igényesek, de talajban nem
mennyien mészérzékenyek: erősen me- gas bokor, m ereven fe lálló, vékony vesz- fe lé ki is vadult Kü lterjes kertekbe való sö - válogatnak.
szes talajon leveleik az erek m entén meg- szők kel. Virágai május második fe lében, az vénynek vagy térhatárolónak. A korai tamariska a nemzetség egyik legel-
sárgulnak. s a fej l ődésük visszaesik. Nálunk e l őző évi vessző k oldalán nyílnak. A nagyvirágú kerti fajták színskálája a fehér- terjedtebb és legdekoratívabb képviselője.
leggyakrabban a bíbor gyöngyvesszőt ülte- Csa kn em minden tal aj on és f ekvésben től a sötétliláig t erjed. Ezek igényes növé- Májusban pasztell-rózsaszín virágaival, ké -
tik. 1-2 miter magas. zsombékosan bok- megél: napon, de f élárnyékban- árnyék- nyek, sovány termőhelyen csak mérséke lt sőbb fátyo l szerű lombjával díszít Gyors nö-
rosodó tövű cserje. Több hul lámban virág - ban is. A szárazságot közepesen tűri. díszt adnak. Kiültetésre a szimpla virágúa- vekedésű, 3- 4 m ét eres bokor vagy bokor-
zik, jú liustól egészen szept emberig. Leg- Leggyakrabban t érhatároló foltba ültetik, kat javasoljuk, mert a teltek (különösen a fa. A többi tamariskához hasonlóan edzett
szebb színű, de a leg igényesebb a képen de szoliternek is szép. A lkalma s virágos sö- fehérek) esőben könnyen ,,rozsdásodnak" és igénytelen. Az átültetést csak fiata Ion
bemutatott 'Anthony Waterer' fajta. vény kia lakítására: ilyenkor évente csak a szirmok közé rekedt víztől. A kertben ma- tűri . elágazatlan d rót szerű gyökerei miatt
Humuszban gazdag talajt kíván, bírja a ma- egyszer. az elvirágzás után nyírjuk szabá- gánosan és csoportosan is jól mutatnak. A kertben elsősorban sövénynek ajánlható.
gas talajvizet. Napra vagy félárnyékba való. lyosra, hogy a következő év virágrügyeit A t elepítés utáni 1-2 évben ne hagyjuk Gyakori nyírá ssal szép szabályos lesz, ha
Telep í thető magánosan vagy kisebb -na- hordozó erős hajtásokat kinevelhesse. virágozni őket, hogy hamarabb megerő ­ azonban csak évente egyszer, az elvirágzás
gyobb folt okba, jelzősövénynek. södjenek. után nyírjuk, kötetlenebb formát, de gazda-
gabb virágpompát kapunk.

--- ~
72 ~
--- 73
LOMBHULLATÓ FÁK-CSERJÉK LOMBHULLATÓ FÁK-CSERJÉK

Tilia cordata Viburnum opulus 'Roseum'· Weigela hibrid 'Newport Red' Wisteria sinensis
Kislevelú hárs Labdarózsa Hibrid rózsalonc Kínai lilaakác
A hársak voltak az első fák (már Mátyás ki- A nyirkos erdeinkben vadon é l ő kányaban- A rózsalonc nemzet ség mintegy 12 fajából Hazájában. Kínában már hosszú id ő óta
rály idején), amelyeket nem hasznukért. ha- gita (Viburnum opulus) kerti vá ltozata. Míg nálunk többet is ültetnek, de a közönséges díszként ültetik. és a japán kertekben is jel-
nem díszükért ültettek. azonban a kányabangita lapos virágzatá - rózsalonc (Weigela florida) a legismertebb. legzet es elem volt 18 16-ban hozták Euró-
Mézük mindig különleges ínyencségnek ban középen apró termőv irágo k , azok körül Ennek virágai bimbóban piroslóak. kinyílva pába. Csavarodó szárával 8-12 méter ma-
számított. A hozzáértők szerint a kislevelű pedig nagy sziroms zerű meddővirágok ta- rózsaszínűek. A kerti fajták virágai nagyob- gasra kapaszkodó. erőteljes növekedésű
hárs virágja adja a legfinomabb mézet. és lálhatók. a labdarózsa „csupatelt" virág- bak és dúsabbak az alapfajoknál. színskálá- kú szócserje. Enyhén illatos virágai áprilistól
teának is ez a legalkalmatosabb. Az ország gömbjeit kizárólag meddővirágo k alkotják. juk a fehértől a bíborvörösig terjed. néha egészen június elejéig nyílnak.
csapadékos vidékeinek erdeiben és lege- Régóta elterjedt. közkedvelt díszcserjénk. A rózsaloncok a nyár elejének szép szoliter Egzotikus hangulatú. dúsan és tartósan
lőin él vadon. A nagyleve lű hárs (Tilia pla- 3-4 méteres. terebélyes bokor. jellegze- cserjéi. Jól mutatnak fe hér törzsű nyírek tár- nyíló növény. Terjedelmes és meg le hető­
typhyllos) a hűvös hegyvidékek fája. tes. háromkaréjú levelekkel. Június végén, saságában , vagy több virágszí nben egy sen súlyos zöldtömeget fejleszt. ezért első­
Mindkét faj normál kerti talajt és legalább július elején virágzik, termést nem hoz. csokorba ültetve. Jó talajt és jó vízellátást sorban nagyméretű pergolák. rácsok. luga-
közepes vízellátást kíván. Legszárazság- Lombja ősszel szép pirosra szín eződik. Az kívánnak. Bojtos gyökérzetükkel idő s kor- sok befuttatására alkalmas. Meleg. napos
tűrőbb hársunk az ezüsthárs: ezüstös fo- üde. jó vízellátású ta lajokat kedveli , ilyen ban is tű rik az átültetést. Két-három évente fekvést. tá panyagban . humuszban gazdag
nákú leveleiről , tömött kúpkoronájáról he lyen hamar nagyra n ő. Száraz termőhe ­ ifjítsuk ő ket. közvetlenül az elvirágzás után. talajt kíván. Nyáron a túl buja vesszőket
messz iről felismerhető . lyen elszaporodik rajta a szi lva- pajzst etű. aján latos egy kissé visszavágni a következő
A hársak lassan indulnak. de utána 1- 2 (Ell ene t él végi lemosó permetezéssel vé- évi gazdag virágzás érdekében.
mét ert is nőnek évente. dekezzünk.)

74 75
LOMBLEVELŰ ÖRÖKZÖLDEK LOMBLEVELŰ ÖRÖKZÖLDEK
Lomblevelű örökzöldek r,.
A lomblevelű örökzöldek a miénknél eny-
hébb éghajlatról került ek hozzánk, ahol
az asszim iláló-felületre télen is szükség
van. Legömbölyít ett formájukkal. bőrnemű
leveleikkel a déli tájak hangulatát hozzák
kertjeinkbe. A nyara inkat általában bírják,
de a téltől szenvednek. Nem is annyira a
hideg károsítja őket hanem a téli napsü-
téstő l párologtat ásra kényszerített levélzet
vízvesztés e.
Mérséklése végett a lomb l evelő örökzöl-
deket szélvédett helyre ültessük, l ehetőleg
fé lárnyékba Napos fekvésben sűrű ülte-
tést alka lmazzunk, hogy az összeboruló
növények egymást árnyékolák és így is
védjék a kiszáradástól. ta lajukat pedig az
átfagyástól.

77
LOMB LEVELŰ ÖRÖKZÖLDEK LOMBLEVE LŰ ÖRÖKZÖLDEK

Aucuba japonica 'Variegata' Berberis julianae Buxus sempervirens Cotoneaster dammeri 'Skogholm'
Tarka levelű babérsom Julián borbolya Örökzöld puszpáng Henye madárbirs
Ez a különleges díszt adó nagyl ev el ű örök- Talán a legedzettebb l omblevelű örökzöl- A Földközi-tenger partvidékén és E lő­ A leggyakrabban ültetett e lfekvő örökzöl-
zöld e lőszö r cserepes szobanövényként dünk . Középerős növ e k edés ű. 1-2 méte- Ázs iában honos puszpángot már a rómaiak dünk. Jól bírja a klímánkat. könnyen szapo-
terjedt el. Később derült ki. hogy meg felelő res gömbölyded cserje. hosszú. vékony. is előszeretettel ültették kertjeikbe mint jól rítható és hamar összefüggő borítást ad.
fekvésben nálunk is áttelel a szabadban. hármas tövisekkel és szúrós élű. merev. nyírható szegélynövényt. Nyírott formában tvi növekménye a másfél métert is meg
Télállóságának fő feltétele. hogy megvéd- bőrszerű levelekkel. A nyár folyamán több jelenik meg később is: a kolostorok belső haladja, így a gyomokat elfojtja maga alatt.
jük a téli ún . élettani szárazságtól. amit az hullámban növekszik: az elsőből származó udvarán. azt követően a reneszánsz. majd a Normál kerti talajt. közepes vízellátást. és
okoz. hogy a fagyos talajból a gyökerek nem levelek késő ősszel csillogó sárgára. majd barokk kert ekben. A gömbös n övekedésű f élárnyékos fekvést kíván. Tűző napon is
tudják pótolni a lombozat vízveszteségét. pirosra színeződnek és lehullanak. míg a 'Suffruticosa' fajta (Sövénybuxus) ala- megél. de ott rendszeresen öntözni kell.
A babérsomot ezért lehetőleg félárnyékos többi zölden telel át. Sá rga. apró virágai má- csony jelzősövénynek vagy sírokra . míg a Alkalmas: alacsony. összefüggő foltok ki
- árnyékos és szélvédett fekvésbe telepít- jusban nyíl nak. kék terméstömege szep- robusztus termetű f. suffruticosa magas alakítására. északi rézsűk megkötéséro.
sük. Kivételt képez a kiegyenlített klímájú t embertől a tél végéig a bokron mara d. sövényfalak. oszlop-. toronyformák kialakí- fenyő- vagy lombl eve lű örökzöldek cso
Nyugat- és Délnyugat-Dunántúl. ahol egy Alkalmas szolitern ek. kertrészek. útszegé- tására alkalmas. portjainak egységbe fog lalására. Árnyóko• •.
sor más. igényes örökzölddel együtt a tűző lyek hatásos lezárására. nyíratlan vagy nyí- Szívós növény: a szélsősége k kivételével félárnyékos balkonládából, vagy tl111tl.il
napon is jól megél. Talaját szalma- vagy rott sövénynek. Nyírni június vége előtt kell, bárhol telepíthető. napra vagy árnyékba is. tetejéről kellemesen megtöri az épított kOt
lombtakarással védjük a túlzott átfagyás m ie lőtt a hajtásai túlzottan megfásodná - nyezet szabályosságát.
ellen. Jó talajt. és bőséges vízellátást kíván. nak.

78 ---------~---------
~ /U
1 LOMBLEVELŰ ÖRÖKZÖLDEK LOMBLEVELŰ ÖRÖKZÖLDEK

~

i
1

Cotoneaster salicifolius Euonymus fortun ei '.Emerald 'n Gold' Euonymus fortunei 'Emerald Gaiety' Hedera helix
Fűzlevelű madárbirs Smaragd és arany Smaragd vidámság Borostyán
Az alapfaj középgyors n övekedés ű . 3-5
kúszó kecskerágó kúszó kecskerágó Üde erde inkben vadon is előford u ló örök-
méteres örökzö ld cserj e. Nálunk kissé fagy - zö ld kúszónövény Kezd etben közepesen,
A kúszó kecskerágóna k szám os tarka le- A kiindu ló zöld alak az E. fortunei var radi-
érzékeny, hely ette ezért a va lamivel kisebb késő bb gyo rsan nő. Futtatható kiszára dt
ve lű fajtája létezik. A legel ső k egyike a fe- cans Japánban és Ko reában úgy nő, mint
te rmetű és apróbb leve l ű , de fagyt űrő var. fá kra. fatörzsekre, vagy északi fa lakra. lég -
hér-ta rka 'Variegatus' (syn.: 'Gracilis') nálunk a borostyán : az erdők alján sű r ű
floccosa vál tozatot ültetik. El terjedtek még gyökere ivel a sima fel ületen is megtapad .
volt. Ez a fajta szép színfoltot ad. de igen örökzö ld gyepet alkot. majd egy idő mú lva
egyes fölrefekvő fajták. elsőso rban az Fent. a fényre bukkanva áta lakul a zömö-
gyenge növ e k edésű : oda javasolj uk. ahol léggyökere ivel a fák törzsére. 4-5 méter
50-60 cm-es gyepet alkotó. gazdagon kebb növésű, szív levelű t ermős alakká.
kevés a hely . Az e r ősebb n öv e k edésű fajták magasra is felkapaszkodik.
te rmő 'Herbstfeuer' (Őszi tűz), A me d dő alak sűrű lombú fá k alatt vagy
közül sá rga-tarka színben a fent bemuta- Gyors növekedésű fajtája a 'Coloratus' le-
Jó kerti ta lajt rendszeres víze llátást és szél- épületek árnyékában tömött örökzöld gy e-
tott a legjobb. Körülbelül 40 cm m agas. laza velei nyáron haragoszö ldek, té lire bíboro-
védett, lehetőleg félárnyékos fekvést kíván. pet alkot. edénye kbe vagytámfala k tet ejére
gyepet alkot. arannyal szegélyezett levelei sak. A fent ifehértarka fajta középerős növe-
Napon levelei télen leszáradhatna k, ilyen ültetve mutatós csüngő növény. Drót kerí-
télen bronzos-rózsas zín árnyalatot ölt enek. kedés ű, 40 cm -es laza takarót képez.
helyen inkább más örökzölde k t ársaságá ba tésre, léckerítésre futtatva kes keny örök-
A ta rkaleve l ű kú szó kecskerágók nedves - Normál ke rti talajt. fé lárnyékos-árnyékos
tele pítsük. vagy védjék egymást. . zöl d sövényként nyírható.
r ség - és páraigényesek Vid ám színeikkel a fekvést kíván . A kertben gyeppót lónak
Alkalmas: szoliternek, az elfe kvő fajták talaj - Kiválóan bírja. sőt kedveli az árny ékot. tű ri
11 kert árnyékos részeit is üdévé teszik. használják, viszonylag sűrűn, 25- 35 cm
takaró foltba . árnyékos kőedényekbe . bal- a száraz. poros. füstös levegőt. Ontözéssel
E t őt áv ra telepítve.
kon ládákba, a törpék pedig szikla kertbe. a tűző napon is megél. de ott a gyomok
könnyen elnyomják .

80 81
LOMBLEVELŰ ÖRÖKZÖLDEK

Hypericum calycinum llex aquifolium Laurocerasus officinalis 'Otto Luyken' Laurocerasus officinalis 'Shipkaensis'
Bórlevelú orbáncfű Örökzöld magyal Babérmeggy Sipkai babérmeggy
Föld alatti tarackokkal terjedő. 20-40 cm A legnagyobb termetű l omblevelű örökzöl- Az alapfaj Délkelet- Európában és Kis-Ázsiá- A babérmeggyek a legszebb. igazi. déli
magas örökzöld félcserje. Nagy. arany- dünk: a Nyugat -Dunántúlon 10- 12 méte- ban honos örökzöld cserje. A Földközi-ten- hangulatot árasztó örökzöldjeink közé tar-
sárga virágai július e l ej ét ől szept emberig res keskeny kúpos fává is megnő. Merev. ger parti vidékén 5-8 méteres nagylevelű toznak. Jól mutatnak magánosan vagy ki-
nyílnak; a virágzása sohasem t ömeges. de bőrszerű levelei kétfélék: fi at al korban és a fácskává is megnő . sebb csoportban, hatásosan kombinálha-
igen tartós. növény alján erősen fogazott. szúrós él ű e k. Alakgazdag faj. melynek Európa-szerte tók színes levelű fákkal és különleges for-
Normál kerti talajt. közepes vízellátást kíván. míg az id ős fá k fe l ső részén majdnem vagy szám os szép fajtáját ültetik. A nagyleve lű mákkal. összefüggő foltba telepítve pedig
Árnyékban is megél. de napon - félárnyék - teljesen é p szé lűe kké válnak. Ta vasszal fajták, pl. a 'Magnolifolia', gyorsan és jó hátteret szolgáltat nak a világos l evelűek
ban tömöttebb növekedésű lesz és gazda - nyíl ó apró fe hér virágai nem feltűnőek. an- nagyra n ő nek, de fagyérzékenyek. Csak az vagy vi rágúak számára . Nyírott sövénynek
gabban virágzik. Összefüggő, alacsony nál inkább az ősztől a t él végéig fennmara- ország enyhe telű vidékeire. vagy a nagy- is alka lmasak.
talajtakaró fo ltok kialakítására. vagy árnyéki dó csillogó piros bogyótermések. Kétlaki városok védett belsejébe való. A f ent bemutatott 'Shipkaensis' fajtát a
gyeppótlónak alkalmas. növény biztonságosan termésdíszt csak A ki csi és keskeny lev e lű fajták ('Otto Luy- közepes term et és levélszabas, ugyanakkor
A gresszív, szívós növény, 35-40 cm -es tő­ vegyes állományról várhatunk. ken'. 'Zabeliana') alacsony termetűek és jó fagytűrő- képe ssé g jellemzi. Eredetileg
t ávolságra telepítve 1-2 év alatt össze nő, Jó talajt. rendszeres vízellátást és párás kör- viszonylag edzettek. Jó talajon és rendsze- Bulgáriából. a Sipka-szorosból gyűjtötték
és utána már gyomlálni sem kell. Lombja nyezet et kíván. Kezdetben lassan. később re s vízellátással az ország minden részén be. Nagy parkjaink védett belsejében - pl.
hideg teleken megfagy, tavasszal pedig közepes eréllyel nő. A kert védett. f élárnyé- te le píthetők. Félárnyékos-árnyékos f ekvést a Szarvasi Arborétumban - annyira otthon
mindenképpen megbarnul : vágjuk tarra. kos-árnyékos részébe telepít sük kedvelnek. de a napon is megélnek és csak érzi magát. hogy tavaszonként rendsze re -
igen hideg teleken károsodnak. sen virágzik, bőve n terem és magról újul.

82 83
LOMBLEVELŰ ÖRÖKZÖLDEK

Lavandula officinalis Lon icera nitida Mahonia aquifolium M ahonia bealii


Levendula Örökzöld törpelonc Közönséges mahónia Törzses mahónia
A Földközi-tenger környékén honos leven- Gyors kezdet i növe kedés ű. de 1 mét ernél Az Észak-Amerikából származó fajt nálunk Közép-Kína hegyvidéki e rdőségeiből került
dulát nálunk már a korai középkorban. sőt alig magasabb. tömött bokrú cserje. Ke rek már több mint száz éve telepítik. Annyira hozzánk; megjelenése is e mesés táj han-
talán a ró mai idő kbe n gyógy - és fű szer­ levelei a kerti madá rbirsre em lékeztet nek. otthon érzi magát hazánkban. hogy t öbb gulatát hordozza. Lassan. de kitartóan
növényként ültették. magyar neve is a lat in Ny ugat -Kínából. a lomblev el ű örökzöldek- helyen meg is honosodott. és a f aluszé li, növő. 1.5- 2 m magasságot e lérő. ritka ágú
el n evezésből ered. Fontos i l l óolajte r mő ben különösen gazdag Yünnan hegyvidé- gyér árnyékú erdőkben magától terjeszke - örökzöld cserje. Sárga virágfüzérei igen
növényünk, melynek díszhat ása sem meg- keiről származik. Tápdús. laza talajt. jó víz- dik. korán. gyakran má r február végén nyílni
vet endő. Fél méternél alig magasabb örök- ellátást kíván. Szárazságban feltétlenül 1-1.5 méterre növő. csokrosodó tövű kezdenek. A korai virágzás m iatt nem is
zöld párnát alkot. virágai június- júliusban öntözni kell. In kább árnyékos. félárnyékos. örökzöld cserje. Levelei bőrneműek. ősszel terem mindig. termései hamvaskékek.
nyílnak. Homokos vagy köves, laza talajt és mint napos fekvést szeret. napon ugyanis egy részük pirosra színeződik. Virágai ápri- Mélyrétegű. humuszos talajt. re ndsze res
feltétlen napos fekvést kíván. A száraz, télen könnyen lefagy a lombja. leszáradnak lis végén. május elején nyílnak. kék bogyó- vízellátást és párás környezetet kíván. Fél-
meleg kertek növénye. Kiválóan alkalmas a hajtáscsúcsok. Kevésbé károsodik itt, ha termése augusztus- szeptemberben érik. árnyékban. árnyékban érzi jól magát; napra
déli rézsűk megkötésére. napverte tera- összefüggő foltban ültetjük önmagában. Igénytelen, edzett növény, a talaj ban nem csak a Nyugat-Dunántúlon vagy hűvös.
szokra. támfalak alá. vagy kerti lépcsők vagy egyéb örökzöldekkel. Alkalmas nyírott válogat. a szárazságot tűri. napon és ár- szélvédett hegyvidéki völgyekben ültet -
mellé. Ültethető kőedénybe. balkonládába. vagy nyíratlan je lzősövénynek. Kemény nyékban is megél. Alka lmas: nyíratlan je l- hető. Magánosan vagy laza csoportba te le-
sírokra. Mediterrán hangulatát kiemeli k a te leken a hó vagy a talaj színéig visszafagy- zősövénynek. árnyéki örökzöld foltok kiala- pítsük.
mellé ültetett pálma liliomok. kúszó borókák. hat. de utána gyorsan kisarjad. kítására. vagy örökzöld együttesek lezárá-
sára.

84 85
LOMBLEVELŰ ÖRÖKZÖLDEK LOM BLEVELŰ ÖRÖKZÖLDEK

Pyracantha coccinea Pyracantha hibridek Rh ododendron cataw biense Santolina chamaecyparissus


Tűztövis Kerti túztövisek Ketauba havasszépe Szürke cipruska
A Földközi-tenger medencéjében Olaszor- Az egyik legelterj edt ebb f ajta a jobb f első Nálunk a legelt erjedtebb (de még így is Aromás hajtásaiért. szép lombjáért és nyári
szágtól Kis-Ázsiáig honos tűztövis nálunk képen bemutatott 'Orange Glow' (Na- eléggé ritka) örökzöld havasszépe. Látvá- virágjáért már régóta telepítik mint fűszer­
egyike a leggyakrabban ültetett örökzöl- rancs ragyogás). és az ahhoz igen hasonló nyos májusi nyílása mellett erőte lj es növe- és dísznövényt. 40- 60 cm magas. elterü lő
dekn ek. Ebben nagy díszértéke mellett 'Orange Charmer' (Narancs varázs ). kedése és nagy örökzöld levelei teszik ér- párnát alkot ó örökzöld félcserje . Ezüstösen
edzettsége is szerepet játszik. Elég jól bírja A 'Golden Charmer' (Aranyvarázs) és a t ékessé . molyhos levelei és hajtásai nagy f ényigé-
a szára zságot, a nagyvárosok szennyezett 'Soleil d'Or' (A Nap aranya. középen) A többi havasszépéhez hasonlóan mész- nyét és kivá ló szárazságtűrését jelzik.
leveg őjét, napon és árnyékban is megél. sárga szí n ű. míg a 'Mohave'-fajta termése ke rülő. ráadásul a klíma iránt is igényes: Aranysárga virágai a nyár folyamán több
2-3 métere s. gyors n övésű. széles. kúp tűzpir os. nem bírja a nagy meleget és a száraz leve- hullámban nyílnak.
alakú bokor. erős ágtövi sekkel. Fehér virá - Napra vagy f élárnyékba va lók. közepesen gőt. Számára kedvező vi szonyokat csak az Forró. napos fekvést. laza talajt szeret.
gai májusba n nyílnak. ő s sze l korallpiros szár a zs ágtű rők és m érsékelten fagyérzé- ország nyugati-délny ugati részein ta lál. Alkalmas talajt akarónak. sziklakertbe.
term ésével díszít. 'Kasan' fajtája különö- kenyek. U l tet h etők magánosan vagy töb- Máshol csak talajcserével telepíth ető. szél- évelő virágágyba vagy napos balkonládá-
sen sok és nagy termést hoz. bedmagukkal. Ez utóbbi esetben e lfe kvő védett és félárnyékos fekvés be. A talajfel- ba. kőedénybe. Ez utóbbi helyen lombja
Fo ltsze rűen telepített. áthághatatlan ta- örökzöldekkel foglaljuk ő k e t egységbe. Ne- színt va stagon takarjuk fenyől om b ba l . eset- 50-60 cm-re is leomli k. Nyírás nélkül idő ­
karócserjének és szoliternek egyaránt al- velhetők reprezentatív nyírott sövénynek is. leg fa kéreggel va gy faforgá_ccsal. hogy hű ­ ve l elvénül. kirit kul. Ennek meg e l őzés6rc
kalmas. Térigényes (a 4- 5 m éter szélessé- keleti házfal mentén kordonként szétterítve vös és savanyú maradjon. Ontözésére eső ­ tavasszal - 3-4 évente - vágjuk tarra.
get is eléri). Kiváló nyírott sövény. pedig csip kesze rű rácsos borítást adnak. vizet vagydeszt illált vizet használjunk. Utána dúsan kihajt és ismét hamar elbokro
sodik.

86 81
LOMBLEVELŰ ÖRÖKZÖLDEK LOMBLEVELŰ ÖRÖKZÖLDEK

Skimmia japonica Vin ca minor Viburnum X burkwoodii Viburnum rhytidophyllum


Dérbabér Télizöld meténg Télizöld bangita Ráncoslevelú bangita
Japánból szárm azik; az árnyékos kertrész- Üde talajú erdeinkben. gyertyános tölgye- A nagy és illatos virágú V. carlesii és az Az egyik legedzettebb lom b l eve l ű örökzöl -
letek egyik legszebb t örpe örökzöldj e. seinkben. bükkösökben vadon is e lőfo rdu l ó örökzöld ki s levelű V. utile hibridje. 2- 3 dünk. 2-3 méteres. erőteljes növekedésű
Igényli a humuszos talajt. de megfe le lő fek- örökzöld f élcserje. lndásan kúszó. majd a méter magas gömbölyded cserje Levelei cserje. molyhos. fi atal hajtásokkal és felálló
vésben és öntözéssel az ország bármely szárcsomóknál l eg y ö k e resedő szá ráva l csak f élárnyé kos helyen és enyhe t élen ma- vesszőkkel. Nagy. hosszúkás. vaskos leve-
részén megtartható. sű rű sötétzöld szövedékként borítja és köti radnak zöldek. egyébként január- február- lei e rőse n ráncoltak.
Lassú növekedésű alacsony cserje. csok- a talajt. Kék virágai április-májusban egye- ra többségük megbarnul és lehull. Nagy. Humuszban gazdag. mélyrétegű kerti talajt
rosa n álló. nagy. b őrsze rű levelekkel. Fehé- sével nyílnak. lapos. félgömb alakú virágzata i április-má- és közepes vízellátást kíván. Száraz helyen
res virágai rövid. felálló fürtben. április- Normál kerti talajt és közepes vízellátást jusban nyílnak. A szirmok bimbóban rózsa- is m egél. de ott alacsony marad . Kedveli a
májusban nyílnak. Rózsaszín virágbimbó- kíván. Elsősorban árnyékba való. de rend- színűek. kinyílva porcelánfehérek. szélárnyékot: falak. nagy fák védelmében
csomói gyakran már az e l őző év őszén ki- szeres öntözés és gyom lálás mellett a na- Hum uszos kerti talajt és rendszeres víz- 4 - 5 méter magasra is megnő. Levelei tar-
fejlődnek. és ugyancsak dekoratívak. Élénk- pon is megtartható. Kiváló gyeppótló. Szép. ellátást kíván. A még ősszel kialakuló csok- tós és nagy hidegben a vízvesztés miatt be-
piros. borsó nagyságú termései akár a tél egyöntetű alapot szolgáltat a tarka leve lű ros virágrügyek a hideg teleket is kibírják. göngyölödnek és csüngenek. különösen a
végéig fennmaradnak. Kétlaki növény: csak babérsom. a fehér nárciszok. savanyú tala - Félárnyékot kedvel. de árnyékban és tűző napon. Ahogy azután a fö ld fagya felenged.
akkor terem. ha hím- és nőpéldányokat jon pedig a havasszépék számára. Alkalmas napon is megél. A kertben pi h enők. ut ak. ismét megszívják magukat. és v isszanyerik
vegyesen ültetünk. ezenkívül árnyékos sírok beültetésére. szik- bejárat ok mel lé ültessük. hogy illata is ér- eredet i fo rmájukat.
Üde talajt. jó vízellátást és árnyékos-félár- lakertbe. kőedénybe. északra néző mere - vénye süljön.
nyékos fekvést kíván. dek rézsűk meg kötésére.

88
--- ~--- ou
, ,
ROZSAK RÓZSÁK

A rózsák története csaknem egyid ős az jedtek el. Az utóbbiak leszármazottjait rég i


emberi civilizációval. Telt virágú fajtáik az temetőkben. falus i kertekben ma is fe llel-
ókori egyiptomi. majd görög és római ker- jük. Sarjakkal terjednek. így könnyen elsza-
tekben éppúgy ott voltak. mint a kínai pa- poríthatók Edzettségük a vadrózsákéval
lota-. vagy az indiai maharadzsakertekben. vet ekszik. A faiskolák néha még forgalom-
Később. a középkorban. M ohamed ked- ba hozzák őket a parkrózsák csoportjában.
venc virágjából rózsaolajat pároltak a t örö- A mai nemes rózsákban ötvöződik a távol-
kök. bolgárok. Franciaországban rózsa- keleti rózsák folytonos virágzása a régi
pomádét készítettek. rózsafüzért morzsol- európai fajták gazdag virágdíszével és szé-
gattak a jámbor szerzet esek. Angliában a les színskálájával. A trópusi szü lőktől jó
„Rózsák háborújá"-t vívta a York és Lan- adag fagyérzékenységet is örököltek. Télire
cester család. s a tömör boltíveket össze- ezért takarni kell őket. hogy legalább az alsó
fogó rózsam otívum alatt (sub rosa) folytak rügyeik épek maradjanak. Takarásra a leg -
a szabadkőművesek t itkos tanácskozásai. jobb anyag a föld. amely nemcsak a fagy-
Míg a Távol-Kelet szubtrópusi- t rópusi tól. hanem a befülledéstől is védi. Legjobb
területein a folytonos növe kedésű. folyton a föl d alá hajtani ezért a magas törzsre ol-
virágzó örökzöld fajok (Rosa chinensis. tott rózsafácskák koronáját is. Ha erre nincs
R. odorata). a Közel-Keleten. később ped ig mód. papírzacskót húzzunk a koronára. és
Európában az edzettebb, lombhullató. egy- azt forgáccsa l vagy szalmával tömjük ki.
szer. de igen gazdagon virágzó. erősen illa- Semmiképpen se alkalmazzunk f óliát. mert
tos fajok (Rosa alba. R. foetida. R. da- ala tta nagy a h ő i n gadozás . magas a pára-
mascena. R. centifolia) telt virágú fa jtái ter- tartalom. befü lled a bokor.

91
90
- ~

RÓZSÁK ROZSAK

A polyantha hibrid és floribunda The Queen Elisabeth (Floribunda)


A teahibrid rózsák fajtacsoportja (TH) Nevét. amely békét jelent. a'z ENSZ alakuló rózsák fajtacsoportja (PoHy, FI)
Erzsébet Királynő
közgyűlésén kapta : nagyméretű. világos-
A teahibrid fajtacsoport első képviselőit a sá rga virágaiva l díszített ék a tárgyalóaszta- Kevéssel az első teahibridek előál lítása után A floribunda (FI) fajtacsoport a teahibri-
múlt század végén állították elő. s nemesí- lokat. A virágokat különösen széppé teszi. egy másik nemesítési irányzat is elindu lt dek ismételt bekeresztezésével jött létre.
tésük ma is tart. Vágásra és kiültetésre egy- hogy a szirmok szegélye rózsa színbe hajlik; Európában : célja - az egynyári virágokhoz Az ide tartozó fajták e l sőso rban ágys ze rű
aránt alkalmas. egyedi díszt adó faj ták tar- bimbóban sárgásrózsaszínúek. Lombozata hasonlóan - öss zefüggő virágszőnyeget kiültetésre alkalmasak. de vágásra is jól fel-
toznak ide. Viszonylag magas termetűek fényeszöld, bő rszerű . Betegségekre nem adó. a lacso nytermetű fa jták előá llítása volt. használhatók. Illatos virága ikat 5- 7-esével
(1-2 méter). egy virágszáron kevés (1 - 3), érzékeny, fagytűrő képessége jó. Első t ermékei a polyantha rózsák (Po.)
hozzá k. a virágok egyenként és tömegben
de igen nagy méretű virág ot hoznak. Mivel 'Papa Meiland'. A 'Peace' fajtával együtt apró. de sok virágot hoztak. 60-80 cm -nél
is jól mutatnak. A csoport legelterjedtebb
minden hajtás bimbóval zár. az új hajtások a rózsanemesítéséről híres francia Meilland nem nőttek magasabbra. Valamivel erőtel ­ fajtája a kárminos rózsaszín virágú 'The
pedig folyamatosan képződn e k, a virágzás cég fajtája. Virágai bársonyos sötétbordók. jesebb növekedésűek (60-100 cm) és na- Oueen Elisabeth' (Erzsébet kirá lynő) .
a nyár e l ejét ől az őszi fagyokig tart. A szinte némi fekete árnyalattal. gyobb virágúak a polyanthából a teahibri-
80- 100 cm magas. jól bokrosodó fajta. a
áttekinthetetlenül széles választékból az 'Landora'. Sűrű bokrot nevel. sárga virágai dek bekeresztezéséve l e l őá ll ított Polyantha
betegségekkel szemben ellenállóvá teszi
alábbiakat ajánljuk: jól érvényesülnek a sötétzöld levelek hát- hibrid rózsák (Po. Hy. ). A fajtacsoport egyik bőrnemű levélzete. Fagytűrő képessége ki-
'Peace'. Talán a legedzettebb, erőteljes tere előtt. legszebb képviselője a hófehér vi rágú váló, téli takarást nem vagy csak alig igé-
növekedésű teahibrid rózsa. Azt mondják, Szép, edzett fajták még a lazacrózsaszín 'Schneewittchen'. A nyár elejétől egész
nyel. A piros f ajták közül az alacsony ter-
hogy aki e lőször akar rózsát metszeni, ezen virágú 'Kurt Waldheim Rose', valamint a fagyokig gazdagon virágzik, a szárazságot
metű sötét. nagyvirágú 'Li lli Marleen' fajtát
a fajtán gyakoroljon. mivel ezt még a két- a lazacos téglapiros. kecses formájú 'Super jól tűri és a betegségekkel szemben is ellen-
javasoljuk.
balkezes kontárok sem tudják tönkretenni. Star'. álló.

92 93
RÓZSÁK RÓZSÁK

Kúszórózsák, futórózsák (F) A kúszórózsák metszése a virágzási jel-


legtő l függ: ·
Változatos származasu fajtacsoport. Az egyszer nyílók 2-3 évente periodikus if- A teahibrid rózsák metszése: tavasszal.
amelynek egyetlen közös tu lajdonsága a jítást igényelnek: levágjuk a lugas i dős. a rügyfakadás után az idős. levirágzott ré-
kúszó jelleg . Virágrácsok. pergolák. keríté- ágas-bogas. esetleg száradóban l évő leter- szeket a lega lsó 1-2 éves elágazásokig
sek borítására alkalmasak. Különösen szé- mett részeit. és helyükre 1-2 éves. e rő­ vágjuk vissza. Bokron ként legalább 4. maxi-
pek (romantikusak). ha a támrendszer hó- teljes vesszőket ill. gallyakat kötözünk. mum 8 erőteljes nemes vessző maradjon.
fehér. esetleg sötétbarna. Önálló kapasz- A fo lyton virágzó fajtákat a kordon- vagy melyeket 3-5 rügyes csapokra kurtítunk.
kodásra nem képesek. ezért rendszeresen lugas-szőlőhöz hasonlóan met sszük. A leg- A metszlapot ferdén vágjuk a rügy felett
kötözni kell őket. Fajtáik egy része évente e rősebb hajtásokból a kordon vízszintes 1.5 cm-rel. A metszéssel egyidőben ki-
egyszer. de igen gazdagon virágzik; ma di- karjait neve lj ük ki elő szö r. majd azokon bontjuk és tőből eltávolítjuk az alany vad
va tosabbak a folytonosan nyílók. Ilyen pél- 30- 40 cm -énként engedünk fe l egy-egy sarjait.
dául a csokrosan nyíló virágú 'Gruss an virágzó hajtást. Ez utóbbiakat m inden tava-
A nemes rózsák folyamatos növényvédel-
Heidelberg' (Heildelberg üdvözlete). Szir- szon 2-3 rügyes csapokra metsszük visz-
A polyantha hibrid és a floribunda rózsákat met is kívánnak. A kórokozók közül leg in-
mai az elnyílásban sem fakulnak. Legdú- sza. így belőlük ismét e rőte lj es és gazda-
a gyengébb növekedés ellensúlyozására kább a rózsalisztharmat és a rózsarozsda,
sabb a jún ius eleji fővi rágzása . amit a nyár gon virágzó hajtások fejlődn ek . Különlege-
erőteljesebben metsszük, m int a teahib- a rova rkártevők közül pedig a levéltetvek.
fo lyamán újabban követnek. Az. 'llse Krohn sen kemény teleken a kordon karjai elfagy-
rideket: egy tövön 4-5 db csapot hagyjunk pajzstetvek. atkák és tripszek károsíthatják.
Superior' 2- 3 méter magasra futtatható. hatnak. Ilyenkor az al ulró l e l őtö r ő nemes
maximum 3 rüggyel. lgy kevesebb. de na- Ellenük rendszeres gombaölő- és rovarö lő­
fehér virágai egész nyáron át nyílnak. hajtásokból nevelünk újakat. gyobb virágernyőt hoznak. szeres permetezéssel védekezzünk.

94
95
94
Kiadó: Botanika Reklám és Kiadói Kft. ©
9400 Sopron. ősz u. 2.
lrta: Dr. Schmidt Gábor©
Szerkesztés: Agentur Schanda GmbH. Wien
Képanyag: Nova-lllustrationen ®
Ötlet: Németh J enó. Si lvanus Díszfaiskola.
1083 Budapest. Tömő u. 43- 45 .
9444 Fertószentmi klós. Petóházi u. 1.
M inden jog fenntartva !

90.0428 - Készü lt a Koss·.;t h Nyomdában, Budapest. 1990.


Fe l elős vezet ó: Bede István vezérigazgató

You might also like