Házasságért, szerelem

Sharlotte igazi úrihölgy volt, korát, és nemét meghazudtoló érettséggel. Ez nem dicséret, sőt
leginkább szégyellnivaló bűncselekmény, tudniillik, egy 16 éves lány gyermek életének egyetlen célja,
hogy jó férjet fogjon magának, és csekély hozományával egy életre megvásárolja jó létét. Szülei nagy
házat, szép ruhákat és sok szolgálót kívántak neki, de a tudálékos leányzó nagyravágyóbb volt annál,
semmint megelégedjen az úri puccparádéval. Tizenkilenc éves korára, gőgje és finnyás modora
megbosszulta önmagát, barátnői már mind elkeltek, és boldog, vagy éppen nem boldog házasságban
éltek. A küllemre szép, ám habitusra szinte elviselhetetlen Sharlotte szülei házának középpontját
alkotta. Rendszeres botrányai, amik leginkább túlságosan szókimondó jelleméből fakadtak, egyre
jobban megnehezítették a társaságba való beilleszkedését. Gyakorta sértett meg másokat, de Ő
mindezt csupán őszinteségnek nevezte. Egy ízben, barátnője Katherina, aki bizalmasan megosztotta
közeledő nászéjszakája iránt érzett aggodalmait, egy nyilvános társasági esemény, azaz egy bál, egyik
csendesebb, és nyugodtabb zugában, kedves, megértő szavak helyett, hangos kacagást kapott
válaszul. Amennyiben, mindez nem lenne elég, hogy Sharlotte alaptermészetét felderítsük, hozzá
teszem, hogy amikor eme ifjú hölgyet, udvariatlan, és kirívó viselkedése miatt számonkérték, pletykás
vénasszony módjára kiadta Kat féltett, és csak előtte feltárt titkát. Mondanom sem kell, barátságuk
ezzel véget is ért, és Katherine beállt a sorba, amelyben a nem túl szívélyes Sharlotte egykori barátai
ácsorogtak. Mire betöltötte a huszadik életévét, idejének nagy részét egyedül töltötte, könyveivel vagy
egyetlen megmaradt barátjával a 2 éves pudlival Falat-tal, aki nevéhez hűen aprócska volt, ám annál
kerekdedebb. Szülei nem tűrhették tovább, sem kiállhatatlan jellemét, sem pedig egyre növekvő
igényeit, amelyek a ruházkodásra, és ékszerekre vonatkoztak. Megfigyeléseink szerint, még egy
férjezett asszony is megirígyelte volna, azokat a göncöket, amelyeket a neveletlen kisasszony, érzelmi
zsarolással szerzett magának. Bár nem volt benne semmi barátságos, mármint más emberi lények
irányába, ostobasággal sosem lehetett volna vádolni. Remekül érvényesítette akaratát, és nem is
szégyelt eldicsekedni vele, mindaddig, míg volt, aki meghallgassa Őt. Most, hogy Falat, és Ő ilyen sok
időt töltöttek együtt, legnagyobb rajongója és legfőbb hallgatósága is a fehér, bolyhos, rendszeresen
ápolt, és épp oly divatosan jól fésült pudli volt. A szolgálók, akik eleinte, hacsak kényszerből és
sajnálatból is, de mutattak irányába némi rokonszenvet, mostanra messze elkerülték a leányzó
szobáját. Unalmas és részletes beszámolói, tettektől mentes életéről, ugyanis nem fért bele egyetlen
szobalány munkarendjébe sem, így jobb híján, az egyre letörtebb, és keserűbb Sharlotte napló írásra
adta a fejét.

Apja, a nemesi címmel csak éppen, hogy büszkélkedő Richard Married egy napon nem állta
tovább lánya tékozló, és célnélküli életét. A városba érkező ifjú, nem túl jóképű, ám kiváló beszélgető
partnernek bizonyuló, Thomas Rosewood még nem ismerte sem a helyieket, sem a társaságban
keringő pletykákat, így a gonoszkodó Sharlotte Married híre is messze elkerülte. A férfi, aki alig
töltötte be a huszonötödik évét, jó partinak tűnt, gőzhajó gyártásban résztvevő apja, bőkezűen bánt
saját vagyonával, és halála előtt minden ingóságát, ingatlanát, részvényét, kissé ügyetlen, de jószívű
fiára hagyta. A fiatalokat hamar összeterelte Thomas szeleburdi, és fiát nősíteni óhajtó, kissé
kövérkés, bajszos édesanyja, és Sharlotte csontsovány, ritkuló haját parókával elfedő, magas,
élesszemű apja. Az Adelen nevet viselő, vaskos ujjain arany gyűrűket hordó asszonyság folyamatosan
beszélt, és leginkább Thomas erényeit firtatta, azok dicsőítését szüntelen folytatta, mint egy tele
kancsó, amelyből sosem fogy ki a víz. A férje alakját idéző, karcsú, ám kissé formátlan Roselin
látszólag jól viselte, sőt szívesen hallgatta újdonsült nászasszonya fiáról írt himnuszait, ennek oka
pedig nem volt más, mint az a tény, hogy míg Adelen malac arcának, keskeny, telt ajkai
megállíthatatlanul röfögtek, addig Sharlotte anyja kigondolhatta, mégis milyen jó tulajdonságokkal
illethetné gyermeke lehetetlen viselkedését. A bárgyú mosolyt viselő Thomas, és a gúnyos, fintorgó
arcú Sharlotte egyelőre szótlanul, egyikőjük kicsit félszegen, másikuk sokkal inkább elégedetlenkedve
hallgatta szüleik egyirányú eszmecseréjét. Első találkájuk néhány csésze tea és pár darab száraz, már
több napos keksz fölött történt. Szimpátiájuk nem volt bizonyítható, de leginkább elleszenvnek
tűnhetett, leginkább Sharlotte részéről, és mindenekelőtt annak, aki egyáltalán nem ismerte a
kiasszonyt. Ha később, mikor magára maradt, valaki látta volna elmélázó tekintetét, és azt az
álmodozó révetek szempárt, amely az ablakon bámulta a távozó Thomast, amint beszáll lovak által
húzott hintajába, nos... semmi kétsége nem lett volna afelől, hogy ez bizony, szerelem volt, első
látásra. Hogy a vaskos asszonyság szavai, vagy Thomas bamba vigyora ragadta e meg Sharlotte-ot azt
nem tudni, de mikor Richard Married magához hívatta lányát, és ráparancsolt, hogy amennyiben
Thomas Rosewood megkéri feleségének, haladéktalanul fogadja el az ajánlatot, a makacs leányzó
egyetlen szó nélkül rábólintott apja óhajára. Az elsőre lelkes és önálló akaratot nem mutató Thomas
azonban másként vélekedett a házaság tényéről. Többszöri találkozásukat követően lendülete
alábbhagyott, és a következő meghívásra kissé udvariatlan módon csupán édesanyja jelent meg.
Távolléte azonnal feltünést keltett, amelyet már Sharlotte sem hagyott szó nélkül, addigra ugyanis
teljesen belehabarodott az egyszerű küllemű, de rövid beszélgetéseik során kiemelkedő belső
értékeit megcsillantó Thomasba.

Naplójában a következőket olvashattuk volna, ha a kezünk ügyébe kerül.

“Thomas kivételes férfi, aki méltó párom lehetne, mind külső, mind pedig belső attribútumát
tekintve. Kedves szavai mindig elbűvölnek, és bár ezt sosem vallanám be nyíltan, szerencsésnek
mondhatom magam, hogy utunk egy irányba tart.”

Thomas távol maradásának okai könnyen felderíthetőek voltak, legalábbis a tapasztalt és

kerítői munkálatok terén jártas Roselyn számára, aki nem egy baráti társaságukban megköttetett
frigyet mondhatott büszkén saját érdemének. Lánya hiúságának megsértését most az egyszer nem
bűnnek, sőt jótékony cselekedetnek tartotta. Sharlotte rideg, visszafogott és érdektelen viselkedése
Thomast meggyőzte abbéli hitébe, hogy a fiatal hölgy nem viszonozza irányában mutatott
érdeklődését. A kor szellemiségét nézve, gyakori probléma volt a fiatalok körében, hogy illetlennek
vélt érzelmeiket nem voltak képesek kimondani, vagy kimutatni a számukra kiválasztott egyén felé.
Csak hogy biztosak lehessünk abban, hogy Thomas éppen annyira odáig volt a bizalmatlan Sharlotte
iránt, akárcsak a lány iránta, a következő sorok a férfi barátjának írt személyes levelezéséből
idézendők.

“Nemes jellemvonásai és esze, magával ragadó, még akkor is, amikor kissé
tudálékos modora megnyilvánul. Szépsége páratlan, és büszkén mondanám
nejemnek, ám irányomban mutatott közömbössége aggodalomra ad okot.
Hogyan is deríthetnék fényt érzéseire, olyan mód, hogy azzal ne sértsem meg
erényét, és az illem megkövetelt szabályait? Számomra fontos, hogy feleségem
gyengéd vonzalmat tápláljon irányomban, s mivel úgy hiszem ragaszkodása nem
olyan erős, mint az enyém, talán helyénvaló lenne véget vetnem időpocsékoló
próbálkozásimnak. “

Eme levél megíródásának idejében azonban, még egy levél sorai fogalmazódtak meg, a Rosewood
rezidencia emeletének szalonjában. Adelen a Married házba szóló meghívásos üzenet szavait diktálta
egyiik szolgálójának.
 “Amint idejük engedi, kérem jelenjenek meg otthonunkban, hogy vacsorával és
zenével kedveskedjünk vendégeinknek. A nagy estéig, szíves üdvözletünket
küldjük, és várjuk válaszukat, reméljük elégedetten nyugtázzák levelünket!

Üdvözlettel: Adelen és Thomas”

A levelek elkészültét követően, egy hihetetlen véletlen folytán, a Married család, már másnap
este meglátogatta a Rosewood birtokot, és még azon a héten megtörtént a várva várt eljegyzés. De,
hogy a mindenki számára kielégítő végkifejlet mégis, hogyan jött létre, azt azért még elmesélem. A két
levél, valahogy, nevezzük szerencsének, vagy szándékos jócselekedetnek, gazdát cserélt, s az úrfi
személyes levelezése, egyenesen a kétségek közt vergődő Sharlotte kezébe került. Mondanom sem
kell, a kis hölgy szíve szinte repdesett az örömtől. Aznap délután válaszlevél formájában megírta a már
éppen lemondáson gondolkodó Thomasnak, tiszta és szenvedélyes érzéseit, melyeknek felfedéséről
hallgatását kérte. Bizony, a gőgös és finnyás Sharlotte feladva büszkeségét megvallotta szándékait, s
megkérte a kevéssé jóképű, ám annál határozottabb, és romantikusnak bizonyuló Thomast, hogy
amennyiben a levelében leírtak igazak, és szándékai még fennállnak, úgy vegye el Őt feleségül. Ritka
házasság volt az, amely ilyen valós érzéseken alapult, és idővel jellemük egymáshoz idomult. Az eszes,
és mára érett, felnőtt Sharlotte, most saját elkényeztetett lányait neveli, s mosolyogva tekint a tréfás
múltra.