A dualizmus kori Szombathely fejlődése

Vas vármegye székhelyének „modern város”-sá való válása több évtized alatt
lejátszódott folyamat eredménye volt. Szombathely ezekben az évtizedekben vált
gyönyörű nagyvárossá, méltán nevezték a nyugat királynőjének.

A 19. század második fele Magyarország számára a megerősödés, a gazdasági és kulturális

felemelkedés időszaka volt. Ennek politikai feltételét a Habsburg uralkodóval 1867-ben
megkötött kiegyezés teremtette meg. Az ország nagy lendülettel folytatta a vasútépítést, az
iparosítást és a mezőgazdaság korszerűsítését. Így volt ez Szombathelyen is, ahol a város
lakóinak száma a 19. század közepén még alig 5000 lakos volt, ez a dualizmus idején több
mint 37.000-re emelkedett 1910-re.

A legfontosabb lépés a vasút fejlesztése volt. Szombathely vasúti csomóponttá vált és

kiépültek a sínek a kisebb települések felé is. Ezzel az áru és személyforgalom jelentősen
megnőtt. Valamint a vasút munkahelyet is teremtett sok ember számára, a közigazgatási
intézmények központja is itt lett a régióban. Ez újabb munkahelyeket teremtett. A megnőtt
munkahelyek miatt nőtt a lakosság száma, ezért szükség volt több termékre és szolgáltatásra
is, ami az ipar fejlődéséhez vezetett. Bankfiókok nyíltak, lakóházak és gyárak épültek a
városban, kórház és laktanya is épült. Ez újabb munkahelyeket teremtett.

Komplett városrészek épültek a gyári munkásoknak. Ehhez szükség volt a gáz, víz, csatorna
és áramvezetékek építésére is. Az utcai közvilágítás is ekkor épült ki. Kiépítették a vezetékes
telefonvonalakat is. A kórház, a csatornahálózat, a köztéri wc-k megépítésével a tisztaság és a
városlakók egészsége is javult. Iskolák létesültek, a könyvtár is ekkor jött létre.

Mindezeknek köszönhetően az utcák képe jelentős

átalakuláson esett át. Kezdetben körben
helyezkedtek el a városi polgárság vagyonosabb
rétegének lakóházai. Az 1850-es évek végéig a
városban alig akadt kétemeletes ház, a főtéren pedig
csak egy állt, a barokk Szegedy-ház.

Az 1867. évi kiegyezést követően a városkép jelentősen megváltozott: újabb kétemeletes

épületet emeltek a városközpontban, valamint megépült Szombathely első háromemeletes
háza.
A tulajdonosok gyakran a már meglévő földszintes házaikra húzattak emeleti részt, így felelve
meg a kor „építési trendjének”. A kisebb lakóházakat felváltották a bérházak, bérpaloták. Az
1910-es évekre a főtéren már csak egy földszintes épület maradt. A jelenlegi épületállomány
fele még ma is ebből az időszakból származik.

A dualizmus korában a város főtere két részből állt. Nyugati, kiöblösödő részét 1886-tól
Horváth Boldizsár térnek nevezték, itt tartották a hetivásárokat. Az ehhez kapcsolódó szűkebb
rész az Erzsébet királyné utca nevet viselte.
A tér a város közigazgatási és kereskedelmi
központja volt: itt működött a városháza,
valamint számos vendéglátóhely és a piac.

A városban omnibusszal közlekedtek az

emberek, 1907-ben átadták a helyüket a
villamosnak.

Ezeket a változásokat a város akkori vezetői szorgalmazták. Kezdetben a város legfőbb

vezetője a városbíró volt. (1867 -től Jenik Imre, 1867 nyártól Tulok János, 1872 januártól
Tempel Ferenc). 1872 nyártól Bárdossy István volt a város első polgármestere, majd 1878-tól
Grimm Károly, 1885-tól Varasdy Károly, 1887-től Szabó Ernő, 1892 májustól dr. Török
Sándor, 1895 novembertől Éhen Gyula, 1902-től Brenner Tóbiás, 1914-től Kiskos István.

De Hollán Ernő és Horváth Boldizsár is sokat tett a vasúti közlekedés fejlesztéséért.

Ezeknek a folyamatoknak és fejlesztéseknek köszönhetjük a mai Szombathely fejlettségét.